Tartalom

BEVEZETÉS 9

I. RÉSZ: TELJES SZÍVVEL 11

1. fejezet: Út a szíved középpontjához 13
2. fejezet: A gyógyulás nemlineáris folyamat 19
3. fejezet: Lélekben erősek vagyunk 25
4. fejezet: Áldás és elengedés 29
5. fejezet: A valódi éned 35
6. fejezet: Az igazság 45
7. fejezet: Helló, ego! 50
8. fejezet: A sebzettség anatómiája 58
9. fejezet: Fény és árnyék 62
10. fejezet: Félelmek és szilánkok 74
11. fejezet: Önmagunk elfogadása 79
12. fejezet: Az élet elfogadása 87
13. fejezet: Mások elfogadása 95
14. fejezet: A szív intelligenciája 103

II. RÉSZ: GONDOLATOK ÉS ÉRZÉSEK 109

15. fejezet: Magasabbra vágyni 111
16. fejezet: Gondolatok az érzelmekről 121
17. fejezet: Érzések a gondolatokról 129
18. fejezet: Szeretetteljes gondolatok 141

III. RÉSZ: A HÉT ERÉNY 149

19. fejezet: A szeretet erénye 151
20. fejezet: Isteni szeretet 161
21. fejezet: Együttérzés 167
22. fejezet: Bölcsesség 175
 23. fejezet: Megbocsátás 181
24. fejezet: Szeretetteljes kedvesség 189
25. fejezet: Rugalmasság 199
26. fejezet: Ragyogás 203

IV. RÉSZ: AZ ELMÉLKEDŐ ÉLET 211

27. fejezet: Szeretetteljes változás 213
28. fejezet: Módszerek a szívközpontúság eléréséhez 225
29. fejezet: Fogékonyság 239
30. fejezet: Egység 242
31. fejezet: Előre nézz! 253

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 263
A SZERZŐRŐL 267
 7. fejezet

Helló, ego!
Az ego ajándéka az, hogy megmutatja nekünk,
kik is vagyunk valójában.

Az ego. Az árnyék. A gyógyulatlan részünk. Sebzett énünk. Kisszerű énünk.

Elhagyott énünk. Tudattalanság. Tudatalattiság.
Szeresd mindet.
Az ego a gyógyulatlan részünk. Még rövidebben és velősebben: az ego az,
ahogyan a gyógyulatlan énünk cselekszik. Nem valamiféle rajtunk kívül létező
entitás, hanem a mi teremtményünk. Kimódolja, hogy hangsúlyozzuk a kü-
lönálló én érzését. Kimódolja, hogy függetlennek higgyük magunkat a lélektől,
a Forrástól és az élet minden más formájától. Kimódolja, hogy magányosnak
lássuk önmagunkat egy ellenséges univerzumban, és úgy cselekszik, mintha
ezt az állapotot fent is akarná tartani… pedig valójában nem így van. Az ego
a szeretetet keresi.
Hajlamosak vagyunk az egót arrogánsnak és nagyképűnek, hencegőnek
és lobbanékonynak gondolni. Pedig a bizonytalanság és az önbecsmérlés is
jellemezheti. Mindent megpróbál, hogy távol tartson minket a magasabb
rezgésszintű állapotoktól és tapasztalatoktól, mint amilyen például az elfoga-
dás és a közösséghez tartozás. Árny-énünk hataloméhessé és ambiciózussá
tehet minket, megfoszthat az önbecsülésünktől, és elhallgattathat bennünket.
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az egóra, mint egy gazfickóra, aki való-
jában „nem mi vagyunk”, hanem olyasvalami, ami távol áll szakrális természe-
tünktől. Pedig az ego valójában nem különálló, csak szereti ezt a látszatot kelteni.
Az árnyék ugyanabból a forrásból származik, mint a fény. Nem valósá-
gos, csupán kivetülés, de isteni eredete van. Minden árnyékhoz szükség van

50
fényre. Az ego a képzeleted szüleménye, és te vagy az, aki képzeli. Vagyis te
vagy a fényforrás, amely létrehozza az árnyékokat.
Bár az ego a „különálló én” hamis képzetét kelti, nagyon is hozzánk tarto-
zik. Ahelyett, hogy megszelídítenénk vagy magunk mögött hagynánk a meg-
világosodás útján, el kell fogadnunk olyannak, amilyen, és hagynunk kell,
hogy végre megnyugodjon.

Egózás
Az ego egy viselkedésminta, egy gondolkodásmód, amely egy létezési módot
támogat. Vagy védekezik, vagy támad, de sosem szívközpontú. Nem igazán
az a lényeg, hogy van-e egónk, hanem az, hogy „végigegózzuk-e” az életün-
ket. Adyashanti azt nevezte egózásnak, amikor szeretetteljesek is lehetnénk,
mégis inkább egózunk.
Az ego viselkedésmintaként való felismerése segít felszámolni azt az elkép-
zelést, hogy az ego egy rajtunk kívül álló, ellenséges valami. Amikor az egót
egy külső karakter helyett egyfajta működési folyamatnak tekintjük, az segít,
hogy megértőbbek és együttérzőbbek legyünk vele.
Szóval, amikor a saját érdekünkben egy kicsit arrogánsabbak vagy túl
félénkek vagyunk, ne arra gondoljunk: „Ez az én egóm, amit kordában kell
tartanom, és ostoroznom kell, hogy betörjem.” Mondjuk inkább azt: „Hoppá,
most egóból viselkedtem.” És utána térjünk vissza a szeretethez.

Az ego célja
A sötétség arra szólít fel minket, hogy hozzuk el a fényt.
Az ego ajándéka az, hogy rávilágít, kik is vagyunk valójában.
Az egóból gondolkodás szemben áll az élettel, és az életellenessége eltom-
pítja határtalanságunk és elevenségünk érzését.
Az ego cselekedeteit szeretet nélküli gondolatok vezérlik.
Sokat tanulunk az ellentéteken keresztül. A halál segít abban, hogy érté-
keljük az életet. A félelem bátrabbá tesz bennünket. Az ego segít, hogy visz-
szatérjünk az élettel való bensőséges kapcsolathoz.

51
 Kisszerű ego-énünk mesteri a bújócskában. Elrejti mindazt, amit nem
akar, hogy mások lássanak, miközben azt reméli, hogy magához fog vonza-
ni valakit, aki végre olyannak látja majd, amilyen valójában.
Az ego akár az intimitás megteremtésében is szerepet kaphat. Miközben
egózunk – összehasonlítgatjuk és elutasítjuk önmagunk és mások bizonyos
részeit –, megértjük, mit jelent árny-énünk felfedése. Ez pedig csodálatos le-
hetőséget nyújt a részvétre és a megbocsátásra.
Végeredményben az ego mindig szeretetért sír.

Kigyógyulás a függőségből
Az ego-alapú viselkedés szoros összefüggésben áll a félelemvezérelt gon-
dolkodással. Az árnyék folyamatosan azt suttogja, hogy olvass csak továb-
bi katasztrófákról. Próbál emlékeztetni, mennyit bántottak minket koráb-
ban, és figyelmeztet, hogy nem kellene újra bíznunk. A nyomorúság szereti
a társaságot: az ego-árnyék mindig keres valamilyen illúziót vagy sérelmet,
hogy zűrzavart okozzon vele.
Mindannyiunknak ismerős a negatív, félelmen alapuló gondolkodás füg-
gőséget okozó természete.
Most tarts egy kis szünetet, és gondolkodj el azon, hogyan kezeli a társa-
dalom a szenvedélybetegeket: hibás, másodosztályú polgárokként.
Mi is hajlamosak vagyunk megvetéssel kezelni saját függő és csapdába
esett részeinket. Pedig amire minden függőségnek és függőnek szüksége van
a gyógyuláshoz, az az együttérzés, a megértés és a remény.
Az ártalomcsökkentés egy olyan közegészségügyi módszer, amely azzal
támogatja a drogfüggőket, hogy segít nekik a pozitív változásra fókuszálni,
ítélkezéstől, nyomásgyakorlástól, diszkriminációtól mentesen, illetve anélkül,
hogy előfeltételként azt kérnék, hagyjanak fel a droghasználattal. Úgy gondo-
lom, ez a briliáns megközelítés mindenre alkalmazható. Az a lényege, hogy
egy ártalmas dolog elleni küzdelmet (legyen szó drogfüggőségről vagy szo-
rongásról) nem lehet úgy kezelni, hogy büntetjük miatta a szenvedőt. Az ár-
talomcsökkentés az erkölcsi ítélkezés mellőzésével egyszerűen arra fókuszál,
hogy kevésbé mérgező környezetet teremtsen, amelyben az egészség lehetséges.
Így teremtjük meg a gyógyuláshoz szükséges körülményeket.

52
 Beszélj kedvesen azzal a részeddel, amelyik folyton okot keres arra,
hogy félhessen. Következetesnek és rendíthetetlennek kell lenned. Terjeszd
ki a tiszteletedet a szenvedélybetegségre, és kevésbé érez majd kísértést arra,
hogy továbbra is a félelemből táplálkozzon. Minden rehabilitáció az őszinte
kapcsolódással kezdődik.

Béke
Az elfojtás energiavisszatartást és végül toxicitást eredményez. Ha megta-
gadjuk szeretetéhes és mohórészeinket, csak azt érjük el, hogy még szere-
tetéhesebbek és még mohóbbak lesznek. Ha megdorgáljuk árnyék-énünket,
a fegyelmező figyelemtől, amit kap, tovább növekszik. A konfliktus további
konfliktusokat generál.
A szeretet nem akar harcba szállni az egóval vagy bárkivel. De az ego
harcba akar szállni a szeretettel – még akkor is ha az, amire az egónak min-
dennél jobban szüksége van, a szeretet.
Voltál már valaha őrülten ugató, sérült kutya közelében? A túlélési ösz-
tön és az adrenalin együttes hatása következtében a zavarodott állat gonoszul
elmar magától. Pedig valójában azt kellene tennie, hogy barátságosan visel-
kedik azzal, aki a megmentésére sietett.
Énünk sérült részei ugyanígy működnek. Ne nézz meg túl közelről! Vau-
vau-vau! Ne tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek feltárhatják, mi van a felszín
alatt! Vau-vau! Ne zavarj össze azzal, hogy szeretettel fordulsz felém, mert én
a visszautasításhoz vagyok szokva! Vaúúú!
Megsebzett énünk mindennél jobban vágyik arra, hogy összeölelkezhes-
sen gyógyult énünkkel. Az ego integrálódni akar, nem elkülönülni. Ellenállást
fog tanúsítani. Azt hajtogatja, hogy te alsóbb-vagy felsőbbrendű vagy, mint
mások. Azt fogja mondani, hogy sokkal fontosabb, amit a hírek szajkóznak,
mint a mentális egészséged. Kisszerű részed folyton azt fogja mondogatni,
hogy add fel az eszményeidet, és tartsd meg magadnak a véleményedet, mert
ha többre vágysz, baj lesz.
Az élet minden töredéke vissza akar térni az élet forrásához. Még a kis-
szerű énünknek is valami nagyszerű dolog adott életet. Az ellenállás emlék-
szik a megenyhülésre, a sötétség emlékszik a fényre.

53
Az ego támogatja az önfejlesztést

„Az árnyék-én az óvatosság, a józan ész és az igazságosság álru-

háját ölti, azt sugallva: »Ezt a te érdekedben teszem«, pedig való-
jában félelmet, irányítást, manipulációt vagy bosszúállást hordoz.”
– Richard Rohr atya

Az ego kedvenc búvóhelyei… nos hát… a személyiségfejlesztő workshopok.

Az önsegítő tanfolyamok résztvevői és a spirituális útkeresők tudják, ho-
gyan kell igazán küzdeni – a küzdés viszont az egózás klasszikus formája.
A függetlenség és az elhagyatottság mítosza, amely nyomot hagy az emberi
pszichében, a próbatételekhez béklyóz bennünket. Az egyház és az állam évszá-
zadokon át kihasználta az elhagyatottság miatti szorongásunkat. Ilyen a meg-
szokott környezetünk. A globalizáció a végtelen növekedés és haladás lehető-
ségére alapoz, akár kisvállalkozó vagy, akár egyedülálló anyuka.
A globalizáció azonban definíciójánál fogva fenntarthatatlan. Semmi sem
növekszik vagy fejlődik örökké, figyelmen kívül hagyva a növekedés–kitelje-
sedés–hanyatlás ciklusait. Mi mégis ugyanazokhoz az elvekhez tartjuk ma-
gunkat, mint a szociopata multinacionális vállalatok, amelyek meg akarják
mutatni a részvényeseknek (ahogy mi a közösségi médiában a követőinknek),
hogy mennyivel jobbak idén, mint az előző évben. Ez őrültség! Ez a törekvés
szörnyű a Földnek és a rajta élő embereknek.
Az önsegítő tanfolyamok résztvevői és a spirituális útkeresők az embersé-
gesség, az egység és az együttérzés értékeit hirdetik. Ez rengeteg érvényesülési
lehetőséget jelent. Aztán ott vannak a jótékonysági akciók, a békegyűlések és
a petíciók. A spirituális közeg tökéletes táptalaja az ego rejtett törekvéseinek.
Az olyan ember, aki ezt az utat járja, és „magasztos” munkát végez, sok
mindennek tűnhet, de semmiképp nem tartjuk arrogánsnak vagy önzőnek.
Halk, filozofikus békebeszédek, önfeláldozás… Mindez még jobban mutat,
ha jóganadrág feszül rajtunk. Pozitívan gondolkodom a testemről. Rendszere-
sen meditálok. Mindennap naplót írok. Harcolok a békéért.
Mindezek a tettek és kötelezettségvállalások az emberek szívéből is fakad-
hatnak, a szeretet iránti elkötelezettség jóhiszemű kiáradásaként. Az erényes cse-
lekedeteket azonban az árnyék-én puszta bábjátékká silányíthatja, ha folyama-

54
tosan azt sugallja, hogy meg kell szabadulnod a rossz karmától, vagy azt, hogy
mindenek fölött lebegsz, mert lelkileg fejlettebb vagy, mint az átlagemberek.
Ugyanaz a spirituális gyakorlat, más motiváció. Erények, amelyek vét-
kekké válnak.
Az árnyék szeretetnek álcázza magát, pedig valójában távol tartja az em-
bereket a valódi szeretettől, amire vágynak. Egy időben azt hittem, kihever-
tem a katolikus agymosást. De valójában csak annyi történt, hogy a Tízparan-
csolatot lecseréltem a karmára, és a városba költöztem, hogy bebizonyítsam
energiagyógyítóimnak és Káli istennőnek, milyen fejlett vagyok spirituálisan.
Az, amit önfejlesztésnek hívunk, sajnos gyakran tényleg az – egy kor-
látozott én továbbfejlesztése –, pedig a szívnek csupán kevesebb szelfire és
több lélekre lenne szüksége.

Hogyan érheted el, hogy semmi ne zavarjon?

Mindannyiunknak van személyiségünk, vannak kulturális vonzódásaink, és
van testünk, amelyről gondoskodni akarunk. Nem kell levetkőznünk a sze-
mélyiségünket ahhoz, hogy „még spirituálisabbak” legyünk. Még a nagy
mestereknek és médiumoknak is megvan a maguk stílusa. Méltányolhatjuk
a neveltetésünket, az akcentusunkat és az örömeinket.
Identitásrendszerünk egy darabig segít tájékozódni, de végül, amikor fel-
ébredünk, a Végtelen érdekében fogunk munkálkodni.
Akkor van baj, ha túlzottan azonosulunk azzal, hogy „honnan jöttünk”,
és ragaszkodunk ahhoz, hogy mi működik számunkra, illetve mi nem. Így
nehéz lesz a kedvünkre tenni. Összezavarhatóvá válunk. Politikailag is. El-
különülünk másoktól, látható és kevésbé látható módokon. Túlságosan ra-
gaszkodunk személyes jellegzetességeinkhez, és végül mindenről lesz vélemé-
nyünk. Ez a közösségi médiába is átszivárog, és arra késztet, hogy véleményt
nyilvánítsunk a világ eseményeiről, a kultúráról, az esztétikáról…
Árnyék-természetünk mindig arra késztet bennünket, hogy válasszunk
oldalt, és vállaljuk fel nyilvánosan – így azonban megfosztjuk az elménket
attól a lehetőségtől, hogy megváltoztathassuk a véleményünket. Ez mind
a cancel culture, vagyis az eltörléskultúra csapdája.
Minél jobban ragaszkodunk az egyéni preferenciáinkhoz, annál magá-
nyosabbak leszünk, ezért egyre keményebben fogunk küzdeni és erőlködni,

55
hogy egy csoporthoz tartozhassunk. És akkor még sarkosabb véleményünk
lesz mindenről. Ez egy ördögi kör.
Ha megköveteljük, hogy az emberek és a körülmények egy bizonyos
módon változzanak a kényelmünk és a boldogságunk érdekében, soha nem
fogjuk megismerni a valódi intimitást. Sem a békét.
Amennyiben azt akarjuk, hogy leendő társunk legyen tiszta, udvarias,
haladó szellemű és pontos, vagy laza és merész, akkor elvárásokat fogalma-
zunk meg a kapcsolatról és a boldogságról.
A külvilággal szemben támasztott túlzott elvárásaink kegyetlen belső
kritikusunk megnyilvánulásai. Ha senki és semmi nem elég jó nekünk, va-
lójában azt hisszük, mi nem vagyunk elég jók a világnak. Arra törekszünk,
hogy tökéletesek legyünk, azt akarjuk, hogy mindenki más is beleilleszked-
jen idealizált világképünkbe, és senkit ne szeressenek azért, amilyen. Így ke-
letkezik a belső harc.
A hiányosságainkat másokra vetíthetjük, hogy eltereljük a figyelmet a saját
hiányosságainkról. Talán arra van szükségünk, hogy körülöttünk minden tisz-
ta és csendes legyen, hogy elfojtsuk magunkban a mentális zűrzavar és a szé-
gyen érzését. Aki nem érzi magát elég jól, annak soha semmi nem lesz elég jó.
Túlzott elvárásaink és a téves azonosítások miatt sok szeretetteljes dolog-
ból kimaradhatunk. Ez pedig korlátozza az életünk sokszínűségét. Kizárólag
vegetáriánusok, oltottak/oltatlanok. Csak a konzervatívak. Kérem, térjen át
az én vallásomra. Legyünk egyformán optimisták, várjuk együtt az Armaged-
dont és így tovább. Ezek a dolgok éket vernek az emberek közé egy olyan vi-
lágban, amelynek kétségbeesetten szüksége lenne az egységre.
Mi van akkor, ha a legszeretetteljesebb emberek, akiket ismerünk, nem
olyanok, amilyennek a kisszerű énünk szeretné őket? Mi van, ha nagyszerűb-
bek, mélyebben gondolkodók, vadabbak, aggodalmasabbak, mint hittük, és
jószívűbbek, mint ahogyan az elménk el tudná képzelni?
Azt tanítják nekünk, hogy foglalkozzunk a környezetünkkel, pedig va-
lójában azzal kellene mélyebb kapcsolatba kerülnünk, ami bennünk zajlik.
Minden harc bennünk ér véget.
Természetesen lehetnek preferenciáink és normáink, és ennek ellenére is
elfogadhatunk másokat. A normák az ítélőképesség és a bölcsesség formái.
A szívünk tudja, mi vezet a testi-lelki jólléthez. Tehát a kérdés az: min alapulnak
az erkölcsi normáink? A társadalmi megítélésen? Vagy az egyetemes tudaton?

56
 Hogyan növekednek, fejlődnek, és győzik le a betegségeket az élőlények?
Nem úgy, hogy behúzódnak egy steril buborékba, hanem úgy, hogy alkalmaz-
kodnak az újszerű körülményekhez. A szeles helyeken élő fák oldalvást nő-
nek, ha arra van szükség. Egyes élőlények felszívják a méreganyagokat, majd
átalakítják, egy részüket kiválasztják, és tovább működnek.
Ahogy egyre könnyedebben bánunk a szeretetünkkel és a feltételezése-
inkkel, annál kevésbé lehet minket megzavarni. Egy idő után pedig valami
csodálatos, bár felkavaró dolog történik. Ahogy elkezdünk kötődni és kinyíl-
ni, rémült énünk bízni kezd. A spirituális immunrendszerünk egyre erősebbé
válik. Egyre elenállóbbá válunk az elégedetlenséggel szemben, és mágnesként
vonzzuk a jóságot.

57
 8. fejezet

A sebzettség
anatómiája
A megbocsátás tökéletes módja annak, hogy
felelősséget vállaljunk a saját gyógyulásunkért.

Beszéljünk arról, honnan ered az érzelmi sebzettségünk, és milyen hatást

gyakorol az életünkre. Nagyon leegyszerűsítve: sérüléseink a gyerekkorunk-
ból származnak. A gyerekkorunk során zavarnak össze minket olyan embe-
rek, akik sosem gyógyultak ki a saját gyerekkorukból, és csak a legjobbat
akarják nekünk. Később a korai tapasztalataink újra megjelennek a felnőtt
életünk dinamikáiban – amíg fel nem eszmélünk, és meg nem törjük a kör-
forgást. (Azt hiszem, a legtöbben értjük ezt a jelenséget. Ha te nem érted,
kérlek, sürgősen keress fel egy pszichoterapeutát.)
A pszichológia is alátámasztja ezt az elméletet. Úgy tűnik, azok a nők,
akiket az apjuk fizikailag bántalmazott, olyan párt választanak, aki fizikai-
lag bántalmazza őket. Vonzónak találjuk az ismerősséget, még akkor is, ha
az ártalmas és mérgező.
Tehát, levonhatjuk a következtetést, hogy az életünket formáló korai ese-
mények később is hasonló dinamikákat vonzanak hozzánk. Ez eddig érthető.
Azonban még nem a teljes történet.
Nemcsak a korai életesemények miatt ismételgetünk egy fájdalmas té-
mát. A témával együtt inkarnálódunk, és magunkhoz vonzzuk a kihívásait
és az áldásait. A lélek olyan körülményeket választ, amelyek megkönnyítik
a fejlődését. Másképp mondva: ezek a témák velünk születnek, majd az éle-
tünk korai szakaszában előkerülnek.

58
 Előszerződésünk van egy már létező seb begyógyítására. A lélek föl-
di családot választ, a földi családunk pedig lehetőséget ad arra, hogy dol-
gozzunk azokon a problémákon, amiket életeken át magunkkal cipeltünk.
A lélek azt mondja: „Gyerünk, folytassuk a gyógyító munkát ezzel a mér-
hetetlenül régi fájdalommal kapcsolatban!” Azután magához vonzza azokat
a kapcsolatokat és tapasztalatokat, amelyek megadják majd nekünk mindazt,
ami a gyógyuláshoz szükséges, amivel dolgoznunk kell, a szenvedéstől az eu-
forikus tapasztalatokig, a viszontagságoktól a tehetségig.
Tételezzük fel, hogy valaki az elhagyottság fájdalmának témájával inkar-
nálódik. Lehetséges, hogy olyan körülmények közé születik, ahol valaki el-
hagyja majd őt – pontosan azért, hogy eljuthasson addig a következtetésig,
hogy a nagyszerű Istenség sosem hagyta őt el. Így képes lesz megteremteni
magának az odaadást és az állandó szeretetet. És épp ez az, amire mindany-
nyian természetes módon vágyunk.

A mélységbe vetjük magunkat,

hogy szilárd talajt találjunk.
Szembenézünk az elhagyottságunkkal,
hogy rájöjjünk, mennyire szeretnek minket.
Szembenézünk az elutasítással, hogy teljesen
elfogadhassuk önmagunkat.
Szembenézünk az igazságtalansággal,
hogy visszaszerezzük ártatlanságunkat.

59
A sebtől a gyógyulásig

1. Család. Üdv a Földön! Kaptál egy családot vagy egy gondviselőt. Ezek
az emberek természetesen nem felelnek meg a tökéletes szeretetre és tá-
mogatásra vonatkozó elvárásaidnak. Ugyanis egyetlen ember sem képes
megfelelni az összes elvárásunknak – sem a biológiai vagy nevelőszü-
leink, sem a testvéreink. Néha szándékosan okoznak nekünk fájdalmat,
ami felfoghatatlan. Néha a jó szándék vezeti őket, mégis megbántanak.
2. Elutasítás. Bármilyen mértékű a csalódottságunk vagy a szívfájdalmunk,
úgy érezzük, kiűztek minket az idealizált szeretet világából – megfosztot-
tak attól, amire a legjobban vágyunk. Ez elvezet a következő ponthoz…
3. Elfojtás. Vagy azért, mert túlságosan törődünk másokkal, vagy a vissza-
utasítás fájdalmától tartva hajlamosak vagyunk elfojtani az elutasítás miat-
ti fájdalmas érzelmeket. Ez elvezet a következő ponthoz…
4. Szégyen. A visszautasítás okozta fájdalom elfojtásában tudat alatt szere-
pet játszik egyfajta szégyenérzet. Szégyenkezünk, amiért többet szeret-
nénk, amiért nem érezzük magunkat elég „kiválónak”, vagy amiért nehez-
telünk. Ez elvezet a következő ponthoz…
5. Bűntudat. Bűntudatunk van, amiért szégyelljük érzelmi fájdalmunk való-
ságosságát, és amiért úgy érezzük, elutasít bennünket egy olyan család,
amely sosem felelt meg az idealizált szeretetről alkotott ábrándképünk-
nek. Ez elvezet a következő ponthoz…
6. Elkülönültség. Arra alapozva, hogy nem kapjuk meg a tökéletes szere-
tetet, amit elvártunk volna, állandósítjuk az illúziót, hogy elhagytak minket,
és elválasztottak a Teremtéstől, a családunktól, a felsőbb énünktől és min-
denki mástól a bolygón. Ez pedig elvezet a következő ponthoz…
7. Megbocsátás. Képzeljük el, mi történik, ha megbocsátunk azoknak az
embereknek, akik részesei voltak az eredeti eseményeknek. Tudom, ez
nagy feladat lehet, de már a megbocsátás fontolgatása is életerővel tölti el
a szívünket.

Meggyógyítjuk a visszautasítás sebét, az elfojtás, a szégyen, a bűntudat ér-

zését, a szeparációs szorongást és az elhagyatottságból fakadó problémá-
kat, amelyek mind összefüggésben állnak egymással. A családunknak való

60
megbocsátás révén felelősséget vállalhatunk a gyógyulásunkért és a kitelje-
sedésünkért. Emberi gyökereink talajába leásva egyaránt szembesülhetünk
a kihívásainkkal és az áldásainkkal. Végül pedig rájövünk, hogy az élet For-
rása mindvégig gondoskodott rólunk, sosem hagyott el bennünket.

61