6.

Az Anjou királyok gazdasági és társadalmi reformjai

I. Károly Róbert hatalomra kerülése

a) Tartományúri hatalom Magyarországon

Az Árpád-ház utolsó uralkodójának, III. Andrásnak 1301-ben bekövetkezett halála után,

megszűnt az ország politikai egysége. A korábbi évtizedekben hatalomra törő bárók egy-egy
területen tartományúri, más néven kiskirályi hatalmat rendeztek be.
Jellemzői: a tartományúr (oligarcha) a királyi hatalomtól teljesen függetlenedik, az általa
birtokolt országrészben királyi jogokat gyakorol (bíráskodik, pénzt veret, beszedi az adókat,
vámokat, saját hadsereget tart fenn, stb.)
A legfőbb tartományurak:
-Csák Máté: Felvidék területén
-Aba Amádé, majd fiai: északkeleti országrész
-Borsa Kopasz: a Tiszántúl nagy része
-Kán László: Erdély
-Kőszegi Henrik és fiai: Dunántúl
-Subic Pál: Horvátország
Az 1301- től 1308-ig terjedő időszakot interregnumnak szokták nevezni, ami király nélküli
állapotot jelent, a valóságban azonban több uralkodója is volt Magyarországnak.

b) Jelöltek a magyar trónra

Az örökösödés első számú szempontja a legitimitás volt. III. András halála után az Árpádok
véréből csak leányági örökösök maradtak. A váratlan helyzetben az egyházi és a világi nagyok
abból indultak ki, hogy az Árpád-ház leányági rokonságát már nem illeti meg a korona
egyszerű megöröklésének a joga. Az új elv értelmében csak azt tekintették törvényes
királynak, akit ők megválasztottak. Ezt fejezte ki, hogy a törvényes királyt a Szent Koronával,
Székesfehérvárott az esztergomi érseknek kellett megkoronáznia. Ez magyarázza Károly
Róbert háromszori megkoronázását.
Trónigénylők:
-Károly Róbert: a nápolyi király fia, V. István lányának Máriának és Anjou II. Károlynak az
unokája.
Támogatói: a nápolyi királyság, a horvát főurak, legfőképpen pedig a pápa.
1301-ben Károly Róbertet az esztergomi érsek megkoronázta, bár nem a Szent Koronával. (A
bárók nem fogadták el királynak.)
-Přemysl Vencel (később cseh király): IV. Béla lányának, Annának dédunokája, Přemysl II.
Vencelnek a fia.
Főként Buda polgárai támogatták.
1301-ben őt is megkoronázták, azonban 1305-ben miután elfoglalta a cseh trónt, lemondott
magyarországi igényéről Ottó bajor herceg javára.
-Ottó bajor herceg: IV: Béla unokája
1305-ben megkoronázták, de híveket nem tudott szerezni. Kán László Erdélyben elfogta,
elvette tőle a Szent Koronát és a felségjeleket. Ottó kimenekült az országból.

1
c) Károly Róbert (1308-1342) trónra kerülése

A történetírói hagyomány 1308-tól számítja uralkodását, amikor a leghatalmasabb nagyurak

gyűlése a pápa legátusával (=küldöttével), Gentilis bíborossal való alku eredményeképpen
királlyá választotta.
1309-ben másodszorra a budai Nagyboldogasszony-templomban, majd 1310-ben-immár a
visszaszerzett Szent Koronával-harmadszor is megkoronázták Károly Róbertet.

d) Károly Róbert harcai a tényleges hatalomért

1312. június 15-én a rozgonyi csatában ütköztek meg Károly Róbert hadai a tartományurak
egyesített seregével. A király seregei legyőzték a Csák Máté által segített Abákat, de Csák
Máté hatalmát annak haláláig nem sikerült megtörni. 1316-1321 között a királynak sikerült
levernie Kőszegi Jánost és Borsa Kopaszt. 1321-ben Csák Máté meghalt, mivel fiú utóda nem
volt, tartománya megszűnt.
1323-ban a király az udvart Temesvárról Visegrádra helyezte át.
1330-ban Zách Felicián merényletet követett el a királyi család ellen, de a testőrök
lefegyverezték és megölték. A bosszú kegyetlen volt.

II. Az ország újjászervezése

a) Az új nagybirtokos réteg

Károly Róbert uralkodása alatt kicserélődött a politikai vezető réteg, az ország bárói között
1315-től új emberek jelentek meg. Károly Róbert legkorábbi híveit helyezte a legfontosabb
méltóságokba: Szécsényi Tamást, Garai Pált, Nekcsei Demetert. Ekkor emelkedtek fel a
Lackfiak, az Újlakiak, a Szécsiek, a Bebekek stb. A nádori címet a király nápolyi kíséretéből
Druget Fülöp kapta.
Károly Róbert gyakran emlegette okleveleiben «teljhatalmát», az országgyűléseket az első
évek után már nem hívta össze, az ország gondjait kizárólag tanácsosaival osztotta meg.
A király hatalmának legfontosabb bázisát a tartományuraktól elvett várak és a hozzájuk
tartozó uradalmak jelentették, amelyeket honorként (hivatalként) híveire bízott. Ezeknek a
váraknak kormányzati és katonai jelentősége volt, a belőlük befolyt jövedelmek a honor
birtokosához kerültek. Az ország kormányzásának szálai a királyi udvarban futottak össze,
amely ekkor még nem volt helyhez kötött.
A királyi hatalom anyagi alapját a királyi jogon (ius regale) szedett jövedelmek az ún.
regálék biztosították. Az ország gazdasági adottságait figyelembe véve Károly Róbert egy
hosszú reformfolyamatot indított el, amelynek kidolgozása Nekcsei Demeter tárnokmester
nevéhez fűződött. A reformok között első helyen szerepeltek a nemesfém bányászatával,
forgalmával valamint a pénzveréssel kapcsolatos intézkedések. Magyarország területe ekkor
rendkívül gazdag volt nemesfémekben. A nemesfémek bányászata királyi monopólium volt, a
bányászok által a feltárási jogért fizetett bányabér, az urbura (ami a kibányászott aranya
egytizedét, az ezüst egynyolcadát jelentette) a királyi kincstárat illette. Ez a rendszer a
birtokosokat nem tette érdekeltté a területükön lévő bányák feltárásában, ezért Károly Róbert
1327-ben eltörölte az erre vonatkozó királyi monopóliumot, és az urbura egyharmadát
átengedte annak, akinek a birtokán a lelőhely volt.
Károly Róbert elrendelte a nemesércek királyi monopóliumát is. A határozat értelmében a
nemesérc beváltása kizárólag a királyi pénzverő kamaráknál történhetett, s a veretlen aranyat
és ezüstöt kivonták a szabad kereskedelemből.

2
Megreformálták a pénzverést is, 1326-tól említik forrásaink az új magyar aranypénzt, a
firenzei fiorino mintájára vert értékálló aranyforintot. A pénzverést is a kamarák végezték,
élükön a kamaraispánok álltak.
Bevezették a kapuadót, melyet minden olyan kapu (porta) telek után fizetni kellett a
jobbágynak, amelyen egy szénásszekér befért. Ezért nevezik portális adónak is.
A királyi kincstárnak jelentős haszna származott a megnövekedett külkereskedelem vámjából.
A főútvonalak mentén felállított harmincadhelyeken szedték az országhatárokon át kivitt és
behozott áruk értékének 3.33%-át képező harmincadvámot.
Mindezek következtében az Anjou királyok pénzügyi helyzete rendkívül szilárd volt, sem
Károly Róbert, sem fia, Nagy Lajos, nem küzdött anyagi gondokkal.

c) Károly Róbert hadseregreformja

Bevezette az ún. banderiális sereget. (Bandiera: olaszul zászló.) Az ország bárói és azok
szerviensei a saját zászlójuk alatt vonulhattak hadba. Azok, akik önálló bandérium
felállítására nem voltak kötelezhetők, a király zászlója alatt vonulta hadba.

d ) Városfejlődés Károly Róbert idején

Károly Róbert és Nagy Lajos fontos jövedelemforrásnak tekintette a városokat, ezért

igyekezett számukat szaporítani, kedvezményekkel segíteni fejlődésüket.
A magyarországi városoknak két meghatározó típusa volt, és fejlődött tovább az Anjouk
idején:
-a szabad királyi városok legtöbbje az országba vezető főbb kereskedelmi utak bejáratát
őrizte. Csak a királynak fizettek adót, önkormányzattal rendelkeztek, fallal vették körül
magukat. Kiváltságaik: bíró- és plébánosválasztás joga. A polgárok e városokban általában
megszerezték a vámmentességet, a vásártartási és az árumegállító jogot is. (Árumegállító jog:
a városba érkező kereskedők kötelesek voltak áruikat a város piacán eladásra kínálni.)
-a mezővárosok: az egyházi és a világi birtokosok falvaiból fejlődtek ki a kereskedelmi
útvonalak mentén. Az önkormányzatnak csak csekély fokát érték el. Lakóik földműveléssel,
állattenyésztéssel foglalkoztak, s járandóságukat a földesuraknak általában évente egy
összegben fizették.
A városfejlődést azonban nem lehetett pusztán privilégiumokkal meggyorsítani. A népsűrűség,
pl. messze alatta maradt a nyugat-európainak. Ezért szükséges volt a bevándorlás, a
betelepedés ösztönzése. A szervezők, a német származású soltészek adómentességgel és
egyéb kedvezményekkel főképp az északi, lakatlan országrészekbe hoztak telepeseket, akik
irtásfalvaikkal népesítették be a korábban lakatlan felvidéki erdőségeket. A Moldvaországból,
lengyel földről betelepülőkből alakult ki a középkor új etnikuma, a szlovák nép. A Kárpátalján
rutén bevándorlás kezdődött, Erdélybe pedig elöljáróik, a kenézek vezetésével telepedtek be a
románok.

III. Károly Róbert külpolitikája

A Balkánon arra törekedett, hogy azok felett a területek felett, amelyek az Árpád-korban
hűbéri függésben voltak Magyarországtól, helyreállítsa a magyar uralmat. Az egyik jelentős
sikere a macsói bánság területének a helyreállítása volt. Horvátországban és Dalmáciában
azonban a magyar király uralmát nem sikerült elismertetni. Súlyos vereséget szenvedett 1330-
ban Basarab havasalföldi vajdától is. Cseh- és Lengyelországgal azonban diplomáciai
sikereket ért el.

3
1335-ben került sor a visegrádi királytalálkozóra, amelyen megjelent Luxemburgi János,
cseh király, III. Kázmér, lengyel király, és Károly Róbert. A megállapodás szerint a cseh király
lemondott lengyel trónigényéről, de megtarthatta Sziléziát. Külső támadás esetére segítséget
ígértek egymásnak, és megállapodás született a Cseh és Morvaországon átvezető, Bécset
elkerülő kereskedelmi útvonalról is.(Bécs árumegállító joga miatt)
1339-ben a magyar és lengyel király között a dinasztikus kapcsolatok szorosabbá váltak,
III. Kázmér Károly Róbert fiának ígérte a trónt abban az esetben, ha fiú utód nélkül hal meg.
Dinasztikus kapcsolatba lépett a nápolyi királysággal is, kisebbik fiát, Andrást eljegyezte
Johannával, a nápolyi király unokájával, s így azt remélte, hogy András révén visszaszerzi
jogos örökségét.
Az 1342-ben meghalt Károly Róbert fiára, Nagy Lajosra gazdag és erős államot hagyott.