2012 Evkonyv PDF

01_cn_eloszojav.
qxp:evkonyv2008 1/13/13 11:43 AM Oldal 1
BÚVÓPATAKOK
a feltárás
Évkönyv XVIII. 2011–2012

01_cn_eloszojav.qxp:evkonyv2008 1/13/13 11:43 AM Oldal 2
Évkönyv XVIII. 2011–2012

BÚVÓPATAKOK
a feltárás
szerkesztette
RAINER M. JÁNOS
B U D A P E S T , 2012
ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR – 1956-OS INTÉZET ALAPÍTVÁNY
01_cn_eloszojav.qxp:evkonyv2008 1/16/13 12:58 PM Oldal 4
1956-OS INTÉZET ALAPÍTVÁNY

A könyv megjelenését támogatta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti
Levéltára és az Open Society Institute (New York)
Szerkesztette
RAINER M. JÁNOS
2012 © GYŐRI LÁSZLÓ • KŐRÖSI ZSUZSANNA • LÉNÁRT ANDRÁS • RAINER M. JÁNOS •

SÁRKÖZY RÉKA • SOMLAI KATALIN
2012 © 1956-os Intézet Alapítvány

Könyv- és címlapterv
MOLNÁR ISCSU ISTVÁN
Felelős kiadó az OSZK főigazgatója
Felelős szerkesztő TÖRÖK GYÖNGYVÉR
Kézirat-előkészítő, korrektor NÁCSA KLÁRA
Nyomdai kivitelezés
Nalors Grafika Kft.
Felelős vezető Szabó Gábor igazgató
ISSN 1216-7851 (Nyomtatott)

ISSN 2063-7497 (Online)
TARTALOM
RAINER M. JÁNOS
Szerkesztői előszó 7
RAINER M. JÁNOS
A magyar jobboldal és a szovjet típusú rendszer –
közelítések és hipotézisek 11
KŐRÖSI ZSUZSANNA
A keresztény középosztály élettörténeti emlékezete 47
SOMLAI KATALIN
Nacionalistaként korszakokon át – Mester Miklós
(1906–1989) 105
SÁRKÖZY RÉKA
Lenyomatok – a Don-kanyar emlékezetének filmes narratívája 166
LÉNÁRT ANDRÁS
„Egyes igazgató elvtársak fetisizálják a régi tanerőket” –
A jobboldali hagyomány a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban 208
GYŐRI LÁSZLÓ
Az 1956-os magyar forradalom történetének
válogatott bibliográfiája
2010. július 1.–2012. június 30. 268
6 Évkönyv XVIII. 2012

SZERKESZTŐI ELŐSZÓ
Legutóbbi évkönyvünk, a 2010-ben megjelent Kádárizmus – átereszek című

kötet előszavában rögtönzött számvetést készítettem kiadványsorozatunk és
az 1956-os Intézet húsz évéről. Ezt azzal zártam, hogy „2010 és 2011 fordu-
lóján az Intézet olyan veszélybe került, mint húsz év alatt sohasem: kormány-
zati akarat kívánja megszüntetni”.1 Egy év telt el, mire kiderült, hogy az aka-
rat hogyan, miként valósul meg. A kormány kezdeményezésére a Fővárosi
Bíróság 2011. december 23-i hatállyal kimondta az 1956-os Intézet Közala-
pítvány megszüntetését. Úgy döntött, hogy közfeladatát a jövőben az Orszá-
gos Széchényi Könyvtár látja majd el. 2012. január 1-jétől az Intézet munka-
társai közül tizenketten a nemzeti könyvtár Különgyűjteményi Igazgatósága
keretében működő 1956-os Intézet – Oral History Archívum csoport kereté-
ben folytatták/folytatják munkájukat.
„Nem egyszerűen az éppen soron levő, befejezetlen kutatásaink jövőjét kell
hát átgondolnunk – folytatódott a számvetés majd két éve. – […] Azon is el
kell gondolkodnunk, hogy a kádárizmus vajon elemzésünk tárgya-e (mint hit-
tük) – vagy inkább sok tekintetben velünk élő, nem kívánt örökség: mentali-
tás, magatartás, a közösséghez és ügyeihez való viszony; még ma is aktív mód-
szer és gyakorlat is. Azon is el kell
gondolkodnunk, hogy a politikai, gaz- 1 Előszó. In Kozák Gyula (szerk.): Kádá-
dasági rendszerváltozás folyamatai után rizmus – átereszek. Évkönyv XVII. Buda-
meddig tart, meddig is tarthat a társa- pest, 2010, 1956-os Intézet, 12.
dalom alrendszereinek változása.”2 2 Uo.
Átmeneti év, kényszerű és fájdalmas 3 Germuska Pál–Rainer M. János (szerk.):
átalakulások éve, de inkább évei után Közelítések a kádárizmushoz. Évkönyv XV.
vagyunk. Soron lévő befejezetlen kutatá- Budapest, 2008, 1956-os Intézet; Tischler
sunk tényleg befejezetlen maradt, bár János (szerk.): Kádárizmus – mélyfúrások.
3
háromkötetnyi nyomot azért hagyott, Évkönyv XVI. Budapest, 2009, 1956-os
nem szólva munkatársaink e tárgyról Intézet; Kozák Gyula (szerk.): Kádárizmus
8 Évkönyv XVIII. 2011–2012
írott számos tanulmányáról. Két éve a kádárizmusról szólva „sok tekintetben

velünk élő, nem kívánt örökségről”, „mentalitásról, magatartásról, a közös-
séghez és ügyeihez való viszonyról” írtam. 2011 nyarán mégis úgy döntöttünk,
hogy egy másik örökség, magatartás és mentalitás pályájának, továbbélésének
és újjászületésének vizsgálatába fogunk. Ebben bizonyára szerepet játszott az
is, hogy addigi vizsgálódásaink egy szakasza lezárult. A legfontosabb motívum
azonban akkori általános helyzetünk volt: sikerül-e az átalakulást legalább egy
vonatkozásban újrakezdésként átélni.
Új kutatásunk tárgya a két világháború közötti magyar konzervatív-jobboldali

politikai ideológia, gondolkodás és értékrend, valamint az ezt hordozó, valló
társadalmi csoportok útja 1945-től a nyolcvanas/kilencvenes évek fordulójától
kezdődő átmenetig, majd – egy esetleges második fázisban – azon túl. A meg-
határozás szándékoltan tágas, csaknem parttalan. A kulcsfogalmak mibenléte
önmagában számos kérdést vet fel, különösen a konzervatív-jobboldalié, illetve
a hordozó társadalmi csoporté. Ebben a kötetben e sorok írójának tanulmánya kí-
sérli meg kijelölni a fogalmak meghatározásáról szóló belső diskurzusunk ha-
tárait, csomópontjait. Beszélgetések, köztük az itt közölt szövegekről szóló be-
szélgetések sorozatán vagyunk túl. Ezek nyomán négy fő vizsgálódási irányt
jelöltünk ki. Az egyik célja a térségi, nemzetközi összehasonlítás: mit jelentett
a jobboldali-konzervatív fogalma Kelet-Közép-Európában a második világ-
háború előtt, mit tudunk képviselőinek történeteiről a szovjet típusú rendszer
időszakában, s mi a helyzet ezen a téren a rendszerváltások óta. Szándékaink
szerint ezt a kérdést részben hasonló sorsú, szomszédos, részben a magyaror-
szágitól meglehetősen különböző sorsú országokban vizsgálnánk meg: Szlo-
vákiában, Romániában, Csehországban,
– átereszek. Évkönyv XVII. Budapest, 2010, illetve a Baltikumban. A másik fő kuta-
1956-os Intézet. tási irány a mai magyar konzervatív-
SZERKESZTŐI ELŐSZÓ 9
jobboldal 1990 utáni egyik fő identitásképző stratégiájával, a közelmúlt képé-

nek konstruálásával foglalkozik. Nem egyszerűen, nem is elsősorban a Hor-
thy-korszak, a szovjet típusú rendszer vagy a rendszerváltás 1989 utáni histo-
riográfiájával foglalkozunk (bár az utolsó húsz-huszonkét év termése nagyon
is indokolná ezt). Inkább a kommunikatív emlékezetre különösen ható médiu-
mokra (film, televízió), illetve hosszú időn keresztül közérdeklődést kiváltó
csomópontokra (elsősorban 1956 emlékezeti konstrukcióira) összpontosítunk.
Egy harmadik kutatócsoport az 1948 és 1989 között az akkori állambiztonsági
szervezet által „feldolgozott” jobboldali-konzervatív személyekről és csopor-
tokról készít esettanulmányokat. A politikai rendőrség „ellenségképe” termé-
szetesen nem esik (nem is eshet) egybe a mi érdeklődésünk körével. Megpró-
báljuk tehát „megtisztítani” az állambiztonság szövegeit, megkeresni bennük
egykorú gondolatok és eszmék nyomait.
Ezek a kutatások folynak, első eredményeik a következő években várhatók.
Negyedik fő irányunk az Életút-rekonstrukciók: konzervatívok, jobboldaliak élet-
útjai és emlékező stratégiái munkacímet viseli. A jelen kötet négy tanulmánya
voltaképpen ennek első megközelítéseit tartalmazza. Az 1956-os Intézet Oral
History Archívumában őrzött életútinterjúk (Kőrösi Zsuzsanna), Mester Mik-
lós önéletírása (Somlai Katalin), a jelen projekt számára készült interjúk egy
budai gimnázium egykori diákjaival (Lénárt András), illetve a nyolcvanas évek-
ben készült monumentális dokumentumfilm a második világháborúról (Sár-
közy Réka) különféle időkben rögzített emlékezeti konstrukciók; lenyomatok
olyan emberek gondolkodásáról, akik a jelenben vagy a múltban magukat kon-
zervatívként vagy – esetleg – jobboldaliként határozták meg. Szokásainkhoz
híven nem törekszünk átfogó ábrázolásra – vizsgálati léptékünk ennek éppen
az ellenkezője. Ám ugyanabban bízunk, mint két éve: hogy a közelmúltnak fel-
tett kérdéseink és válaszaink értelmes beszélgetéseket indítanak el, vagy hoz-
zájárulnak azokhoz. A magyar demokrácia, s benne a magyar szellemi élet vál-
ságos helyzete, úgy gondoljuk, összefügg történeti örökségeivel. Ebben a hely-

zetben sokan politikai, társadalmi, sőt harci programokat sürgetnek. Úgy érez-
zük, legalább ennyire szükségünk van kutatási programokra – hogy feltárjuk,
értelmezzük az utat, ami idáig vezetett. A búvópatakok útját, felszínre kerülé-
süket, ahogyan gátakat tudtak szétrobbantani.
Budapest-Ferencváros, 2012 decemberében
Rainer M. János
02_Rainer_M_jav.qxp:evkonyv2008 1/12/13 3:14 PM Oldal 11
11
RAINER M. JÁNOS
A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ

RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK*
KÉRDÉSFELVETÉS
Kiindulópontunk részben – és vállaltan – aktuális, jelen idejű politikai és kul-
turális kérdés. Részben, mert nem csupán aktuális, hanem már több mint két
évtizedes folytonos tapasztalatra támaszkodik. A magyar politikai és közbeszéd
ismeretes problémáinak egyik okát abban látjuk, hogy a magyar rendszervál-
tás diskurzusa és szereplői rendelkezésére nem állt korszerű, ápolt és folya-
matos történeti-politikai hagyomány, politikai nyelv, politikai kultúra. Létez-
tek hagyományok, kialakult értelmezésük és alkalmazásuk útja és módja – a
folyamatosság és a szabad diskurzus több évtizedes hiánya azonban súlyos
nyomot hagyott a politikai kultúrán és nyelvezeten. Azt feltételezzük, hogy a
korszerűtlenség és más fogyatékosságok egyik oka ez a sajátosság.
Természetesen nem vizsgáljuk itt a Harmadik Magyar Köztársaság idő-
szakának teljes politikai kultúráját. Egyetlen, önmagában is komplex és sok
szempontból nehezen megközelíthető, vitatható vonását ragadjuk ki. A ma-
gyar demokrácia első húsz évének egyik legmarkánsabb jelensége a magyar
konzervatív-jobboldali politikai hagyomány gyors újraéledése volt. 1989 után a
közbeszédben, a politikai ideológiákban, a politikai szerveződésekben – s
lemérhetően a közgondolkodásban is – a modern kori magyar politikai gon-
dolkodás minden jobboldali áramlata megjelent, a keresztény konzervativiz-
mustól egészen a szélsőjobboldali radikalizmusig. Sokkal kevésbé karakte-
risztikusan jelentkeztek a modern nyugati konzervatív-jobboldal különféle
áramlatai, amelyeknek nem volt jelentős hazai hagyományuk.
A magyar jobboldali hagyomány megszakított, ki- és megbeszéletlen, ref-
lektálatlan. A magyar konzervatív-jobboldali politikai gondolkodást a hivatalos
* E szöveg egy (kisebb) része előadásként elhangzott a Közép-Európa Egyetem Nyílt Társadalom
Archívum Göncz Árpád 90. születésnapja tiszteletére rendezett gyorskonferenciáján, illetve
megjelent Búvópatakok (Bevezetés) címmel az Élet és Irodalom 2012. február 10-i számában.
RAINER M. JÁNOS
diskurzusból a szovjet típusú rendszer teljes időszakában száműzték. A jobb-
oldal (és a jobboldali) semmiben sem lehetett résztvevő, csupán tárgy, egyolda-
lú bírálaté, átoké, rendőri és büntetőeljárásé. Mindez már az 1945–47-es át-
meneti időszakban megkezdődött. Szabó Miklós a nyolcvanas évek közepén
egyenesen úgy vélte, hogy a „reakciós”, a „régi Magyarországot [1945-ben] oly
erővel zúzta szét a történelem, hogy összeomlása pillanatában nevetségessé, komédiá-
vá vált”.1 Szabó lényegében halottnak látta a „régi Magyarországot” és a „ma-
gyar reakciósokat” – akiket egyébként többé-kevésbé azonosított az úgyneve-
zett keresztény (saját meghatározásával: „történelmi”) középosztállyal.
1989, az új rendszerváltás után szimbolikus gesztusok, utalások, politikai és
történeti konstrukciók sora létesített kapcsolatot az ezredfordulón formálódó
új magyar elit és középosztály, illetve a korábbi történelmi középosztály gon-
dolati öröksége között. A kapcsolat, a vállalt kontinuitás részben akár szocio-
lógiai, de inkább ideológiai és mentalitásbeli. A kétezres évek közepén Kis Já-
nos már úgy vélte, „az új magyar jobboldal az egykori középosztályból eredezteti
magát, abból, amelyet a két világháború között keresztény középosztálynak neveztek.
Ezt a középosztályt lelkileg – és kezdetben egzisztenciálisan is – megnyomorította a
kommunista államhatalom. […] 1989-ben tehát úgy jött ki a leendő magyar jobbol-
dal a kommunizmusból, hogy nem keríthetett sort az önmagával való nyilvános
szembenézésre, és ugyanakkor tele volt indulattal, haraggal és feldolgozatlan rossz
érzéssel.”2
Húszegynéhány év után elmondható: Szabó Miklós hipotézise nem igazo-
lódott. Hozzátehetjük, hogy a Kis János által említett szembenézés viszont el-
maradt – vagy csak éppen hogy elkezdődött. A kommunista hatalomátvételtől
1956-ig a legcsekélyebb lehetőség sem volt a magyar jobboldali hagyomány
újra- vagy átértelmezésére, s a forradalom alatt természetesen nem jutott rá
idő. A magyar jobboldal hagyományára láthatóan a demokratikus emigráció
sem sokat figyelt. A hazai ellenzéki eszmeáramlatok közül hiányzott a magyar
hagyományra építő jobboldali: voltak szociáldemokraták, reformszocialisták,
a polgári radikális hagyományok követői, harmadikutas népiek, még talán
keresztényszociálisok is – de a magyar jobboldali hagyomány folytatását/meg-
újítását senki sem ajánlotta vagy ígérte. Az 1989 utáni magyar jobboldal két
meghatározó politikai ereje közül egyik sem a jobboldalon kezdte: a Magyar
Demokrata Fórum harmadikutas baloldali mozgalomként, a FIDESZ pedig
liberális-alternatív generációs pártként indult. A fél évszázad kialakította ha-
gyomány megszakadását követő csak-
1 Szabó M. (1989) 230. nem újabb fél évszázad nem termelt ki
2 Kis (2004) 10. magyar jobboldali alternatívát. Mintha
BÚVÓPATAKOK a feltárás 13
A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

a magyar jobboldali hagyomány tényleg megszakadt volna a második világhá-
ború végével vagy a szovjet típusú rendszer bevezetésével.
Valójában az 1989 utáni fejlemények arra utaltak, hogy nem szakadt meg,
nagyon is létezett, sőt hamarosan helyet követelt magának a magyar politikai
nap alatt. Jól tudta ezt Antall József; ha biztos tán nem volt is e hagyomány hasz-
nálhatatlanságában, azt is érezte, hogy ezzel nehéz lesz boldogulni az európai nap
alatt. Nem véletlenül ajánlotta példaként a (nyugat)német kereszténydemokrá-
ciát. Antallnak azonban nem adatott idő újraértelmezési kísérletekre.
A kérdés most már, hogyan és miért történt mindez. Mi történt a magyar
jobboldali hagyománnyal, reprezentánsaival, az e hagyomány politikai ideo-
lógiáját, programját és gondolati értékrendjét elfogadó emberekkel a szovjet
típusú rendszer időszaka alatt.
A jelen írás – bevezetés a közös gondolkodáshoz, amelynek nyomán kérdé-
seket tehetünk fel,3 hipotéziseket fogalmazhatunk meg. Valódi válaszokhoz,
3 2011 nyarán ajánlottam egy akár több – hogyan viszonyult ehhez a demokrati-
éven keresztül folytatható közös kutatási kus másként gondolkodás és ellenzék a
tervet az 1956-os Intézet akkori munka- nyolcvanas években?
társainak. Az itt is említett közös gondol- – hogyan jelentkezett a hagyományos ma-
kodás keretéül akkor ezeket a kérdéseket, gyar jobboldali politikai gondolkodás a
illetve az utánuk következő, nagyon álta- politikai rendszerváltozás folyamatában?
lános módszertani kereteket javasoltam: A probléma tanulmányozása alapkutatá-
„– mi történt a jobboldali politikai gon- sokat igényel. Mindenekelőtt pontosan
dolkodás reprezentánsaival a szovjet típu- meg kell határozni a vizsgálat fogalmi,
sú rendszer időszakában? értelmezési kereteit. A hagyományos
– milyen lappangó vagy rejtőzködő dis- levéltári dokumentáció elsősorban az ál-
kurzusokban maradt fent a különféle lampárt ideológiai részlegeiből és az ál-
jobboldali politikai gondolkodások foly- lambiztonsági szervezet irataiból kerül-
tonossága? het ki. Szükség lesz a sajtó egy részének
– voltak-e (lehettek-e) kísérletek a hagyo- körültekintő tartalomelemzésére. Az Oral
mányos magyar jobboldali politikai gon- History Archívum releváns interjúszöve-
dolkodás és értékrend korszerűsítésére, geinek elemzése ugyancsak lényeges
megújítására? eredményeket hozhat. Elképzelhető új,
– hogyan kezelte a magyar jobboldali ha- célzott interjúk készítése is. Végül nélkü-
gyomány jelenségét a sztálinista, majd lözhetetlen a hasonló történeti jelensé-
posztsztálinista elit, illetve speciális intéz- gek leírásaival való egybevetés, vagyis
ményei (ideológiai felügyelet, politikai nemzetközi kitekintés és historiográfiai
rendőrség stb.)? elemzés. Első lépcsőben célszerű minél
RAINER M. JÁNOS
jobban célzott, mikrotörténeti esettanul- hipotéziseink kiegészítéséhez, majd
mányokat készíteni.” (Részlet az 1956-os igazolásához hosszú empirikus adat-
Intézet jövendő tevékenységéről készített gyűjtésre és elemzésre lesz szükség.
tervezetből, 2011. július, eredeti a szerző Ám ahhoz, hogy e kérdések és hipoté-
számítógépében.) zisek értelmesek legyenek, ki kell jelöl-
4 Lásd Timothy Garton Ash utószavát hí- nünk közös gondolkodásunk fogalmi
res könyve, a The Magic Lantern 1993-as kereteit. A legtágabb közülük, amelyet
kiadásához, Garton Ash (1993) 157–163. fentebb jobboldalnak, jobboldalinak, jobb-
oldali-konzervatívnak neveztünk.
De nem általában vizsgálódunk – jóllehet hasonló jelenségek több volt
szovjet rendszerű országban felbukkantak 1989 után. Az agresszív nacionaliz-
mus feltámadása már a rendszerváltások pillanatában szinte általános várako-
zás volt.4 Témánk a magyar jobboldali gondolkodás, jobboldali hagyomány
sorsa a szovjet típusú rendszer időszakában. A további közelítés céljából tehát
szűkíteni kell a léptéken. Sajátos és helyi jelenségre irányítjuk a figyelmünket,
a jobboldali ideológia, politikai értékrend történetileg kialakult modern
változatára, amely a jelen szempontjából magyar jobboldali-konzervatív hagyo-
mánynak nevezhető. Három szinten vizsgálódunk. A hagyomány kialakulásá-
nak, kiformálódásának időszakára vonatkozóan a magyar jobboldali-konzer-
vatív politikai ideológia gondolati alapvetését kell vizsgálnunk; ehhez az
eszmetörténeti megközelítést alkalmazzuk.
A következő lépésben (ha csak kevéssel is) átlépjük az 1945-ös korszakha-
tárt, s megvizsgáljuk a magyar jobboldali politikai ideológia politikai-szervezeti
megjelenésének alakulását. Végül az ideológia mindennapokban használatos ér-
tékrendjét elfogadó, azt korábban képviselő s részben továbbra is „hordozó”
legfontosabb társadalmi csoport 1945 utáni helyzetéről vázolunk fel néhány,
jobbára erősen hipotetikus gondolatot.
A bevezetés felépítése egyben javaslat a probléma tanulmányozására: arra a
módra, ahogyan az említett hagyomány tovább- vagy túlélése vizsgálható.
A kutatás alapját képező gondolati rendszert legpontosabban az eszmetörté-
net – vagyis az egykorú elvi-politikai diskurzusok elemzése, tipologizálása stb.
– ragadja meg. A magyar jobboldal gazdag politikai szervezetrendszere, fóru-
mai és vezető egyéniségei ebből formálták a politikai ideológiát, és alakítot-
ták, formálták aktuális, illetve távlati politikai célokká. A eszmerendszer min-
dennapi változatát elfogadó, képviselő, azután a hagyományt „hordozó”
társadalmi rétegek, csoportok és egyének társadalomtörténeti szempontból
ábrázolható utat tettek meg a szovjet típusú rendszer időszakában. 1945 után
a jobboldali hagyományról és hordozóiról (saját, tovább formált önképükön

kívül) mások is képet és ítéleteket alkottak. Ez a recepció különféle időpon-
tokban és különféle pozíciókban más és más volt, változott és alakult. A szov-
jet típusú rendszer különféle hatalmi centrumaiban és intézményeiben, illet-
ve az általuk uralt közbeszédben különböző diskurzusok folytak a magyar
jobboldalról, történetéről és hagyományáról. A kutatás egyik fő feladata az er-
ről rendelkezésre álló adatok értelmezése lehet. Fontos továbbá a profesz-
szionalizálódó társadalomtudományok – történelem, társadalomtörténet, szo-
ciológia – idevágó megállapításainak és vitáinak áttekintése is.
„JOBBOLDAL”
A jobboldal(– baloldal) a politika, azon belül is a politikai gondolkodás, a po-
litikai ideológia egyik legtöbbet használt fogalma.5 Az ezzel foglalkozó tan-
könyvek és összefoglalások a politikai ideológiák logikai és történeti tipoló-
giája közötti átmenetként tárgyalják ezt a felosztást. A szó és a fogalom a nagy
francia forradalom alkotmányozó nemzetgyűlésének megosztottságára utal,
ahol az ülésterem bal oldalán foglaltak helyet a radikális forradalmárok, a jobb
oldalon a mérsékeltek. Baloldaliak voltak az antiklerikális republikánusok,
jobboldaliak a forradalmat elvetők, a „trón és oltár szövetségének” hívei. A fo-
galomrendszer, akárcsak a modern politikai ideológiák, a XIX. század alkotá-
sa (és hagyománya). Eszerint baloldaliak a népszuverenitás, az emberi nem fej-
lődőképességének hívei voltak, akik hittek az intézmények javíthatóságában,
az erre való folytonos törekvést haladásnak (progressziónak) tartották, s
a(z el)múlt folyamatos meghaladását hirdették. A baloldal a polgári szabadság
és az ember (különféleképpen megközelíthető, különféle normatív állításokba
rendezhető) egyenlőségének minél inkább való kiterjesztésében hitt, ezt kép-
viselte politikai célként. A jobboldal nem osztotta a baloldal történeti és ant-
ropológiai optimizmusát (bár nem is volt feltétlenül pesszimista e téren…). In-
kább hitt és épített az egyén kiválóságára, a hagyományok, elsősorban a vallás
(és Európában a kereszténység) értékeire, erejére, és az egyenlőtlenséget ter-
mészetes állapotként fogadta el. A bal- és jobboldal politikai(-ideológiai)
fogalma a XIX. század második felében gazdasági tartalommal egészült ki:
a baloldal a szabad piac állami korlátozását, állami beavatkozást, az alsó „nép-
osztályok” érdekvédelmét hirdette, a jobboldal a gazdasági szabadság és az
állam éjjeliőr szerepe mellett foglalt
állást. 5 Lásd például Romsics szerk. (2009) beve-
Joggal mutattak rá a fogalmi keret zető tanulmánya; Gyurgyák szerk. (1999)
kritikusai: a XX. században ez a koráb- 300–353.
RAINER M. JÁNOS
ban úgy-ahogy értelmezhető dichotómia megbomlott, mert olyan politikai
mozgalmak és eszmék jelentek meg, amelyek sorra át- meg átmetszették. Helye-
sebb tehát, érveltek, ha történeti szempontok mentén osztályozzák az ideo-
lógiákat és mozgalmakat, illetve sokrétűségükhöz alkalmazkodó, többosztatú
politikai terek érzékeltetésére alkalmas modellek segítségével ábrázolják egy-
máshoz való viszonyukat. Így ábrázolta például politológiai bevezetőjében
Gyurgyák János a hat (voltaképpen nyolc) alapvető politikai ideológiát a hata-
lomminimalizálás – hatalommaximalizálás logikai tengelye mentén.6 Későbbi-
ekben tárgyalt ideáltípusai közül a nacionalizmust és a populizmust nem tudta
vagy akarta a modellbe foglalni. A hatpólusú térben szereplő kommunizmus
nem egy ideális kommunista társadalomra, hanem a szovjet típusú társadalom
történetileg kialakult (mellesleg erősen változó) „ideológiájára” vonatkozott,
amely kívül esik értelmezési körünkön. Ahogyan a szocializmus és az anarchiz-
mus is. Marad tehát kettő: a konzervativizmus és a fasizmus ideológiája.
Nem érdektelen megjegyezni, hogy a magyar politikatudomány egyik ko-
rai vitája is a jobb- és baloldal fogalmainak alkalmazhatóságáról szólt. 1993-
ban írt tanulmányában Körösényi András úgy látta, hogy az (akkor még) új
magyar demokrácia politikai tagolódása legpontosabban a bal- és jobboldal
kategóriáival írható le.7 A vele vitába szállók többsége viszont úgy érvelt,
hogy a magyar politikát sokkal pontosabb háromosztatú térként ábrázolni,
amelyben konzervatív, liberális és szocialista (szociáldemokrata) pólusok ta-
lálhatók.8
Mivel vizsgálódásunk célja mindenképpen történeti, a fogalom további fi-
nomításától itt eltekinthetünk. A jobboldal, jobboldali fogalma önmagában is
értelmezhető, s ha ehhez a konzervativizmus és a fasizmus fogalmait rendel-
jük, akkor többpólusú értelmezési tartományban is világosan láthatjuk, miről
beszélünk. Az is alaposan feltételezhető, hogy a térségben a nacionalizmus ideo-
lógiai spektruma nagy területen fedi le (vagy át-) a konzervativizmus, illetve a
fasizmus terrénumait. A populizmus „ideológiája”, már csak eklekticizmusa
okán is, ugyancsak átszivárog ide.
MAGYAR, JOBBOLDALI, HAGYOMÁNY

Az elmúlt években három viszonylag
6 Gyurgyák szerk. (1999) 322. átfogó munka kísérelt meg történeti el-
7 Körösényi (1993). beszélés(ek) keretében számvetést ké-
8 Gyurgyák (1994); Szakolczai (1994); Ko- szíteni a magyar jobboldali politikai
vács (1994) stb. gondolkodás örökségéről: Takáts Jó-

zsef, Gyurgyák János, illetve Romsics Ignác és kutatócsoportja.9 Takáts és
Gyurgyák vizsgált korszaka az egész magyar (késő) modernitás: a XVIII/XIX.
század fordulójától a XX. század közepéig terjedő időszak. Romsics Ignác és
munkatársai lényegében a XX. század első felével foglalkoznak csupán, de a
kötet szerkesztője bevezetőjében visszatekint a XIX. századra. Takáts könyve
politikai eszmetörténeti összefoglaló, Gyurgyák a magyar nemzeteszme tör-
ténetéről írt, csak a harmadik kötet fókuszál szorosabban a jobboldali hagyo-
mányra. Egyik kötet sem vizsgálja a XX. század közepétől a demokratikus át-
menetig terjedő időszakot, és lényegében az utolsó húsz évre sem térnek ki.
1. Összefoglalójában Takáts József a két világháború közötti időszak tár-
gyalását az 1919 utáni politikai szótár átrendeződésével kezdi.10 1918–19 a
„történelmen kívülre került”, a demokratikus, polgári radikális, szocialista
és kommunista politikai eszmerendszerek hosszabb-rövidebb időre kiikta-
tódtak a diskurzusokból. Miközben az 1919 utáni Magyarország politikai
szerkezete, intézményei nagyon hasonlítottak a világháború előttihez, a ben-
ne mozgó szerepelők – sokszor ugyanazok a személyek – más nyelven beszél-
tek, mint 1918(1914) előtt. Ilyen új nyelvi elem lett mindenekelőtt a revízió,
„köszönhetően” a Trianon-szindrómának. Ugyancsak újnak számított a ko-
rábbi államnemzet-fogalom felcserélődése az etnikai nemzetfogalommal,
amelyből (egyebek mellett) a fajvédelmi gondolatrendszer származott. Új
volt a zsidókérdés döntően faji alapú felvetése (ami nem csupán Magyaror-
szágra korlátozódott, de nálunk felettébb jellemzővé vált), elsősorban a zsi-
dó térfoglalás tematizálásával. A liberális demokrácia és a szabad piac meg-
vetés tárgya lett, helyette az állam, az irányított (terv-) gazdaság, a
hivatásrendiségen alapuló vagy éppen diktatúra jellegű rezsimek eshetősé-
gei kerültek a politikai gondolkodás középpontjába. Takáts ezzel kapcsolat-
ban Ignotus Pál plasztikus megfogalmazását idézte: „Ötven évvel ezelőtt ez
volt a jelszó: liberalizmus, demokrácia, felvilágosodás, emberi méltóság, pol-
gári jogegyenlőség, nemzeti függetlenség, népszabadság, szabad gondolat,
szabad sajtó, szabad lelkiismeret, szabad verseny, haladás. Ma: tekintélyi ál-
lam, totális állam, korporatív állam, munkaállam, népiség, fajiság, új rendi-
ség, új világnézet, új szellemi front,
keresztény nemzeti országlás, nemze- 9 Takáts (2007); Gyurgyák (2007); Rom-
ti öncélúság, nemzetpolitika, nemzet- sics szerk. (2009).
védelem, nemzetszervezés, szolidari- 10 Takáts (2007) 103–135.
tás, reform.”11 11 Ignotus Pál 1936-ban írott Vissza az érte-
Talán nem véletlen, hogy Takáts – lemhez című esszéjét idézi Takáts (2007)
aki egyébként könyvében a modern po- 106.
RAINER M. JÁNOS
litikai gondolkodásról szóló tankönyvi konszenzus alapján, vagyis a konzervatív,
liberális és szocialista eszmerendszerek koordináta-rendszerében mozog – a két
világháború közötti időszak főbb gondolati irányainak ismertetését a jobboldali
radikalizmussal kezdi. A jobboldali radikalizmus a liberalizmushoz és az inter-
nacionalista szocializmushoz egyaránt ellenségesen viszonyul, ellensége a kapi-
talizmusnak, s a társadalmi jelenségek faji magyarázatának alapján áll. Prog-
ramjának középpontja a radikális társadalmi változás: elitcsere vagy szociális
reformok, esetleg mindkettő. Az eszmerendszert az első világháború hozta lét-
re: a nagy háború bebizonyította, hogy a legalapvetőbb politikai érzelem a
nemzeti-etnikai kötődés, továbbá, hogy az állami (bürokratikus) koordináció
hatékonyabb a piacinál. Nem kevésbé fontos, hogy a koordinátor erős állam: a
faji közösséget jobban kifejező diktatórikus rezsim előbbre való a demokráciá-
nál. A jobboldali radikalizmusnak volt a legnagyobb szerepe a politikai nyelv
faji alapra való átkódolásában. Ugyanakkor képviselői kezdettől fogva a nem-
zeti gondolat és a (valamiféle) szocializmus egyesítésére törekedtek (Gömbös
Gyula 1920-ban jelentette ki: magyar nemzeti szocialisták vagyunk…).
Takáts következő nagy gondolati tömbje a keresztényszociális. Magyaror-
szágon is pápai enciklikák inspirálták (mindenekelőtt a Quadragesimo anno,
1931-ből), amelyek a kapitalizmus társadalmi igazságtalanságai helyett egyfaj-
ta új rendiséget – a hivatásrendiséget, azaz a korporatív társadalomszervezést
ajánlották. A hivatásrendiség alapegységei a munkamegosztásban elfoglalt hely
szerint szerveződnek, azaz foglalkozásonként alakul egy-egy nagy tömb,
amelyben jövedelemtől, származástól vagy státustól függetlenül kap helyet
mindenki. (A mezőgazdasági korporációnak például birtokos és földmunkás
egyaránt tagja.) A hivatásrend egyszerre termelési és politikai szervezet. Az ef-
fajta organikus társadalomfelfogás egyetlen testként szemléli a nemzetet,
amelynek részei mintegy együttműködésre vannak ítélve.
Az újkonzervatívok politikai gondolkodását Takáts is, mint annyian mások,
Szekfű Gyula nézetrendszerével szemlélteti. A Három nemzedék antiliberális
hanyatlástörténetéből indul ki, amely doktriner, radikalizmusra hajló, felszínes
és illúziókat kergető politikaként ábrázolja a dualista korszak liberalizmusát.
Szekfű is híve lett egyébként a kapitalizmus szociális korlátozásának (a kapita-
lizmust szervetlen, zsidó jelenségnek tekintette, legalábbis Magyarországon).
Az újkonzervatívok a harmincas években tettek egy lépést a társadalmi refor-
mok felé – elsősorban az új nemzedék, a pályájukat jobbára a húszas években,
a gazdasági világválság éveiben kezdő (s ezért részben állástalan diplomások)
húsz- és harmincévesek hatása alatt. Az újkonzervatívok fogékonnyá váltak a
nemzet népi koncepciója iránt, ha nem is az elitbe, de a középosztályba új ener-

giákat szántak a parasztságból (a „nemzeti súly népi őstalajba való visszahelye-
zése”), bírálták a Horthy-rezsimet stb. Szekfű kiegészítése a Három nemzedék-
hez pontosan mutatja ezt az elmozdulást.12 Más rendszerbírálók irányába is
nyitottabbá lettek – így a keresztényszocialisták, illetve a népiek felé. Szekfű is
hangsúlyozta a két világháború közötti társadalom spiritualisztikai közömbös-
ségét, illetve a föld- és parasztkérdés jelentőségének bemutatásakor nyilvánva-
lóan támaszkodott a népi írói szociográfia és szociológia eredményeire.
A népieket Takáts ideológiai koalícióként jellemezte, amelynek közös alapja,
hogy a parasztságot társadalmi megújulási forrásként szemléli. A magyar né-
piség a két világháború közötti populizmusok egyik kelet-európai parasztvál-
tozata. E populizmusok sok közös vonást mutatnak, így társadalomszemléletük
empirikus alapját illetően (falukutatás), a radikális földreform követelésében,
a parasztdemokrácia skandináv mintájának ajánlatában, az egész gondolkodás
harmadikutas szocialista jellegében. A népi ideológiai koalíció nyitott a
neokonzervatív, illetve jobboldali radikális értékalakzatok irányába is, első-
sorban a demokratikus politikai intézményrendszer iránti bizalmatlanságban.
Elsődleges céljuk, a parasztság felszabadulása a szabadságjogok valamiféle reális
rendszerét kívánná, szemben a liberális demokrácia formális jogaival. E szem-
pontból Erdei Ferenc annak idején csak részben ismertté vált társadalomel-
mélete nem is annyira az úgynevezett kettős társadalom képe miatt jelentős,
hanem inkább a történeti-nemzeti társadalomba sem szervesült, a modern
polgári társadalomtól pedig lényegében elzárt, alaktalanul gomolygó paraszt-
ságképe miatt.13 Németh László antimarxista, úgynevezett minőség-szocializ-
musa egyfelől az egyéni vállalkozási kedvre, másfelől az egyenlőségelvre épí-
tett; e kombinációtól Németh új nemesség, a „minőség őreinek” nevezett
értelmiség kialakulását várta.
Takáts József körképét a szocialisták és a liberálisok egészítették ki. A kom-
munista politikai gondolkodás jelenlétét és hatását jelentéktelennek tartotta
(bár megemlítette, hogy a harmincas években a sztálini ötéves terv sikerei kel-
tettek némi – rokonszenvező! – visszhangot).
2. Gyurgyák János hatalmas terje-
delmű kötete a magyar nemzet esz- 12 Szekfű (1989), illetve róla lásd Gyurgyák
méjéről, a magyar nacionalizmus gon- (2007) 289–385., valamint Romsics (2008)
dolatáról jelentőset és eredetit alkotó 195–212.
politikai-történeti gondolkodók, ideoló- 13 Szárszói beszédében 1943-ban érzékel-
gusok életművének enciklopédikus szem- tette a kettős társadalom elméletét, lásd
léje. A magyar nemzeti gondolat mo- Győrffy és mások szerk. (1983) 188–210.;
dern formájáról van szó, a tárgyalás Erdei (1980) 291–346.
RAINER M. JÁNOS
időhatára tehát csaknem két évszázad, a reformkortól a jelenig (vagy majdnem
a jelenig), Kossuth Lajostól Szűcs Jenőig. Fentebb már említett politikai ideo-
lógiai összefoglalójához hasonlóan Gyurgyák eszmetörténeti családokra bont-
va vizsgálja tárgyát. Így követik egymást a XIX. századi liberálisok, a polgári
radikálisok, a fajvédők, a konzervatívok, a népiek, és a – kissé nehezen indo-
kolhatóan egy kalap alá vont – szociáldemokraták-kommunisták. Gyurgyák
eredetileg tematikus csoportokat különített el az egyes nemzetfelfogásokon
belül is – a magyarság mibenlétére, a magyar múltra, a nemzeti sorskérdések-
re és a magyar jövőre vonatkozó kérdéscsoportokat. A mű törzsét alkotó há-
rom és fél politikai gondolatrendszeren belül – ezek nagyjából az 1900-as évek
elejétől az 1940-es évek végéig alakultak ki és hoztak valóban eredetit, a pol-
gári radikalizmus megjelenésétől a népi gondolatkör magányos és kivételes
alakjának, Bibó Istvánnak az elhallgatásáig – ez a szerkezet működik. A szá-
munkra lényeges fajvédelem-fajelmélet, a konzervatívok és a népiek fejezet ezt
a rendet követi. A magyar nemzeteszme nagy belső története hanyatlás- és ku-
darctörténet. Gyurgyákra leginkább Szekfű, mégpedig a trianoni katasztrófa
sokkhatása alatt okot kereső, a Három nemzedék hanyatlástörténetét író Szek-
fű hatott. A szöveg legsúlyosabb alakja ő, a bibliográfiai tanulmány kereken
ötödrésze az ő munkásságával és recepciójával foglalkozik. (Szó sincsen per-
sze arról, hogy Szekfű bírálata elmaradna – éppen ellenkezőleg, nagyon is ki-
dolgozott!) Akárcsak Takátsnál, Gyurgyáknál is Szekfű a két világháború kö-
zötti konzervatív politikai gondolkodás paradigmatikus alakja. Ennek az
értékrendnek a középpontjában az igazság, a kereszténység és a magyarság fo-
galmai állnak. Gyurgyák hangsúlyozza, hogy Szekfű mindig is szemben állt a
maradi ókonzervativizmussal; történészi fellépése (A száműzött Rákóczi) egye-
nesen lázadásként hatott a kuruc-függetlenségi történelemszemlélet ellen.
Pályáját két egymástól élesen különböző szakaszra osztja. Az első, a harmin-
cas–negyvenes évek fordulójáig tartó, kísérlet a magyar konzervativizmus
megteremtésére egy polgári, reformkonzervatív nemzetkoncepció alapján.
A másodikat, a negyvenes évek elején kezdődőt a társadalmi status quo kímé-
letlen bírálata jellemzi (mindenekelőtt a középosztályé). Ebből azután 1945
után az új hódítással való megbékélés (is) következett, amelyet Gyurgyák a
baloldal előtti fegyverletételként értékel. Szekfű azonban nem volt sem tuda-
tos politikai gondolkodó, sem ideológus, jelzések és utalások rendszerével dol-
gozott.
A szekfűi minta, Széchenyi István (akinek valós ellentmondásaiból Szekfű
ideális alakot alkotott) a magyar megújhodást saját erőből, megrázkódtatások
nélkül, keresztény erkölcsiségben kívánja elérni. A magyar parlag megművelé-

se annak reális megismerésével kezdődik, a magyar erények kibontakoztatásá-
val folytatódik. Ez utóbbiak a nemzetiség és közértelmesség racionális, egyben
erkölcsi fogalmai köré rendeződnek. Szekfű – elsősorban a Három nemzedék-
ben – bírálta a Trianon friss élménye által meghatározott magyar hanyatlás
okainak tartott magyar liberalizmust és a magyar kapitalizmust (elsősorban a
liberalizmust). A liberálisokat az Egyenlőség, Szabadság, Ész elvont ideái moz-
gatták – az egyenlők harcából egyenlőtlenek élethalálharca lett, amelyben el-
pusztult a magyar nemesség és a városi polgárság nagy része. Ezzel szemben
elhanyagolták a magyar hagyományokat. A politikában a közjogi és a nemzeti-
ségi kérdést helyezték középpontba, ami óriási, bűnös hiba volt. A magyar ka-
pitalizmust a XIX. században szervetlenül és hirtelen vezették be. A „harcos és
jogász” magyar nemzet nem vált iparossá-kereskedővé, így foglalták el a pol-
gári gazdaság vezető pozícióit a zsidók.
A Három nemzedék első kiadásának előszavában Szekfű tanulságos foglalatot
adott a forradalomról, amelyet természetesen elvetett. Arra a kérdésre, hogy mi-
lyen is legyen a konzervatív elvek alapján berendezett Magyarország, nem adott
egyértelmű választ. A körvonalak azonban érzékelhetők: keresztény, harmoni-
kus, a tradíciókon alapuló szerves nemzetépítés eredménye. Szekfű szerint a ke-
resztény-germán kultúrkörbe tartozásunk nem a Habsburgokkal, hanem Szent
Istvánnal kezdődött. Fő elemei a keresztény tekintély és germán szabadság, ami
nem azonos a görög-római civilizációéval. Ott ugyanis tekintélytől nem korlá-
tozott, féktelen szabadság érvényesült, míg a germán szabadság a méltányosság
és a suum cuique, azaz érdem szerinti érvényesülés elvén alapul. Akik ettől el
akarják téríteni Magyarországot – így a polgári radikálisok, a szocialisták, a bol-
sevikok, a népiek, a turanisták, a fajvédők –, mind veszélyt jelentenek. A keresz-
tény-konzervatív állam magyar jellegét a magyar jellem adja, amelyet egyébként
Szekfű egyáltalán nem idealizált, sőt hevesen bírálta az „antikapitalista talentu-
mot”, a pénzgazdálkodástól való idegenséget, az úri (hivatali-állami) pályákhoz
való görcsös ragaszkodást, az önáltatást, a politikai realitásérzék teljes hiányát
stb. A magyar középosztály voltaképpen a magyar középnemességből, a magyar
harmadik rendből alakult ki – és úri maradt, mert a bécsi gazdaságpolitika lehe-
tetlenné tette indusztrializálását, más mintaadó csoport viszont nem volt. A vál-
tozáshoz, mondja Szekfű, fel kell adnia dzsentri-exkluzivitását és úri mentalitá-
sát, össze kell olvadnia az értelmiséggel és a feltörekvő paraszti-polgári
rétegekkel. A gazdasági pályákra a zsidóság áramlott be, amely viszont nem szer-
vesült. A zsidóság asszimilációja sikertelen maradt, mert megőrizte nemzeti tu-
lajdonságait: a kapitalisztikus szellemet, az intellektualizmust, a teleologizmust
(célracionalitást), a voluntarizmust és a mobilitást. Szekfű nyugati és keleti zsi-
RAINER M. JÁNOS
dóságot különböztet meg, ez utóbbit szerinte a szőrszálhasogató logika, a csű-
rés-csavarás, a viccelődés, az elbizakodottság és a csalásra való hajlam jellemzi.
Ez határozta meg a budapesti kultúrát, ez az oka az antiszemitizmusnak.
Szekfű gondolkodásának kritikai felhangjai a harmincas évek közepétől
mind erősebbek lettek. A Három nemzedék ötödik kiadásához fűzött újabb
könyv (…és ami utána következik, 1934) a Horthy-kori közállapotok éles poli-
tikai és erkölcsi bírálata. Szekfű antinómiákkal jellemezte a helyzetet, amelyek
között – a zsidókérdés mellett – szerepelt a nemzedéki probléma, a földkérdés
és a leszakadt magyarság sorsa is. Kétségtelen ugyanakkor, hogy utolsó jelen-
tős történetpolitikai munkájában (Forradalom után, 1947) lényegében a ma-
gyar konzervativizmus felszámolását javasolta. A magyar középosztály háború
alatti teljes széthullása után – így Szekfű – megérett a helyzet a forradalomra.
A másik fontos két világháború közötti szellemi áramlat, a népi írók jellem-
zését Gyurgyák elsősorban Németh László gondolatvilágának elemzésével ol-
dotta meg. Természetesen ő is emlékeztetett rá, hogy a népiek nagyon sokfé-
lék, egymással is hatalmas vitákban álltak. Németh a magyar sorskérdések
egyikének a magyarság és a zsidóság együttélésének zavarait tartotta. A zsidó-
ságot magától értetődően népként (fajként, etnikumként) fogta fel, s ő is meg-
kérdőjelezte az asszimiláció sikerét. Kárhoztatta a zsidó származású írók part-
talan antiszemitázását, de a „talmudos-hecces” zsidógyűlöletet is. Különbséget
tett a zsidó és a nyugati forradalmak között: „Ha a zsidóság ösztöne: a kiszaba-
dulás, a közös föld, közös ég, a jahvei államtalanság; Nyugat ösztöne: a maga-
sabb tagoltság, a képességhierarchia, az államalkotás. Nyugatnak is szüksége
van romelhordó viharokra, de nincs szüksége erre a rabszolgaösztönre, mely
Nyugat építményeiben is az ősi Egyiptom ellen lázad. Európa görög-latin mű,
s a görög-latin géniuszt Jahve gyökerében pusztítja el. Marx lényegében Jah-
ve embere. Ami ellen mi az ő forradalmában berzenkedünk, nem a szükséges
rombolás, hanem az államteremtő európaiság hiánya. Hiányzik belőle a görög
erjesztő: a szervező minőség.”14 A zsidóságnak saját államba kellene szerve-
ződnie, vagy nemzetiségként kell kezelni, ha Magyarországon marad. Társa-
dalmi-kulturális szerepének növekedését Németh is úgy látta, mint Szekfű, de
kiemelte: Trianonért bűnbaknak tették meg a zsidóságot, amely most már er-
kölcsi fölényben is érzi magát. Ezért bosszúra készül, revánsot akar venni, a
kommunizmus formájában. Németh nevezetes műveiben (elsősorban a Ki-
sebbségben című esszéjében, 1939) ettől nem függetlenül meglehetősen pesszi-
misztikus képet rajzolt a magyar nemzet XVIII. századtól kezdődő felhígulá-
sáról. Életművének alapkérdése, hogy
14 Németh (2000) 94. orvosságot keresett erre, amit valamifé-

le új magyar öntudatban vélt megtalálni, amely azért európai, de a szomszédok-
kal is talál modus vivendit. Ehhez új középosztály kell – a parasztság soraiból –,
illetve új értelmiségi elit. Az ehhez szükséges út (a harmadik) az adott pillanat-
ban, a negyvenes évek elején a nácizmus és a kommunizmus elutasítását, a ma-
gyar függetlenséget jelentette, továbbá szövetkezeti és minőségszocializmust.
Kert-Magyarország (a gyárral szemben) és a dunai népek összefogása. A minő-
ségmunka térhódítása a modern tömegtermelés (egyszersmind a tömegtársa-
dalom) ellen, a szabad vállalkozás közösség érdekében való korlátozása.15
Takáts József a jobboldali radikalizmus alakváltozataiként, egységes keret-
ben szemlélte a fajvédelem, illetve a fajelmélet magyar változatait, Gyurgyák
viszont éles határvonalat húzott a kettő közé. A Bajcsy-Zsilinszky Endre, Sza-
bó Dezső, Milotay István, Eckhardt Tibor és Gömbös Gyula nevével fémjel-
zett fajvédelmi ideológiát az első világháború meghatározó élményéből vezette
le. A fajvédők a magyarságot történetileg kialakult egységes fajnak tekintették,
amelynek hivatása a krisztusi világnézetű kultúra ápolása és a Duna-medencei
vezető szerep. Faj és nemzet fogalmát egyébként felváltva használták, a fajfo-
galom rugalmasabb értelmezése szerint a beolvadók is részei a magyarságnak,
ha a beolvadás „teljesen” megvalósult. A fajvédőket gyökeresen új, harmadik
Magyarország felépítésének programja foglalkoztatta, amely elveti, megha-
ladja mind az úri, mind a zsidó Magyarországot. Teljes őrségváltást szorgal-
maztak az elitben, és harcos antiszemiták voltak. Politikai programjuk funda-
mentuma az agrárius magyar állam volt, az ezer katasztrális hold feletti
nagybirtokok felosztása útján megvalósuló földreform, a „közérdektől korlá-
tozott magyar tulajdon”, a biztosítási rendszer kiterjesztése, munkásrész-
vények; a kulturális élet magyar átszervezése, a testnevelés szerepét kiemelő
magyar oktatás. „Mire ez a politikai ideológia leért a fajvédő tagsághoz, nem
maradt más belőle, mint egy kívánságlista, nevezetesen, hogy minden ren-
delkezésre álló eszközzel támogassuk fajtestvéreinket, olvassunk keresztény és
fajmagyar könyveket és lapokat, dolgoztassunk kizárólag magyar iparosnál,
vásároljunk fajmagyar kereskedőknél, végül orvosi és jogi tanácsért csak ma-
gyar fajtestvéreinkhez forduljunk.”16 Virágzó, integer Magyarország, bezár-
kózva etnikai mikrokozmoszába.
A fajvédő mozgalom politikai szempontból látszatra a húszas évek parla-
mentjének jelentéktelen ellenzéki párt-
ja maradt. Legjelentősebb képviselője, 15 Tömör összefoglalója ennek Németh
Gömbös Gyula éppen fajvédő hajlamai László Magyar építészet című esszéje
miatt került átmenetileg szembe a for- (1943) in Németh (1992) 1334–1442.
málódó horthysta elittel. Amikor azon- 16 Gyurgyák (2007) 250.
RAINER M. JÁNOS
ban a rendszer e fontos konstruktőre visszajutott a kormányba, feladta a faj-
védő program jelentős részét; mikor miniszterelnök lett, tovább távolodott
tőle.17 A fajvédők nemzetfelfogása, szociális érzékenysége azonban óriási ha-
tást gyakorolt a közbeszédre, befolyásolta a konzervativizmust és a Horthy–
Bethlen-rendszert balról bíráló népi mozgalmat is. A fajvédő gondolatok po-
litikai programként komoly társadalmi bázisra számíthattak a két világháború
között – a választójog bethleni korlátozásának egyik komoly oka volt a szélső-
jobb destabilizációtól való félelem.
Míg a fajvédők Gyurgyák szerint inkább német- és náciellenesek voltak, a
fajelmélet hívei egyenesen német (kisebb mértékben francia) mintára alakí-
tották ki nézeteiket. Egységes magyar fasiszta ideológiáról nagyon nehéz len-
ne beszélni.18 A számos kisebb-nagyobb nemzetiszocialista pártocskát a sze-
mélyi ellentéteken kívül ideológiai nézeteltérések is elválasztották egymástól,
ráadásul nézeteik önmagukban is rendkívül ellentmondásosak, zavarosak vol-
tak. Amikor 1939-ben összesen a szavazatok 25%-át kapták meg a választá-
son19 – ezzel elérve befolyásuk csúcspontját –, nyomban frakcióharcokba me-
rültek. Gyurgyák részletesebben Méhely Lajos zoológus és Szálasi Ferenc
nézeteit elemezte – utóbbi valóban törekedett eredeti magyar nemzetiszocia-
lista ideológia kialakítására, bár három kötetre tervezett műve nem készült el.
A hungarizmus szerinte az egységes nemzetiszocialista világnézet magyar vál-
tozata, amely azonban eltér az Urtyp-tól: elutasítja a német imperializmust és
felsőbbrendűséget, s középpontjában nem is a faj, hanem a totális nemzet áll.
Utóbbi valamiféle természetes sorsközösség, amelyet egy tévedhetetlen vezér
vezet. A szociálnacionáléban munkás, paraszt és értelmiség egyaránt felszabadul
az önzés, az anyagiasság és az istentelenség rabigája alól. Új népi közösség jön
létre, ahol a parasztság a nemzettartó, a munkásság a nemzetépítő, az értel-
miség a nemzetvezető és irányító, a katona a nemzetvédő, a nő, az ifjúság és a
gyermek pedig a nemzeti halhatatlanság záloga.
3. A magyar jobboldal fogalomtörténeti, politikai és politikai gondolko-
dásbeli változásainak európai háttérben elhelyezett áttekintésére Romsics Ig-
nác vállalkozott az általa szerkesztett
17 Gergely (2001); Vonyó (2009). A magyar jobboldali hagyomány című
18 Passmore (2002); Mann (2004); Iordachi kötet bevezetésében. Két évszázadot,
(2004). egy egész kontinenst fogott át, és elté-
19 Összességében – mert nem mindenütt rően a kötet szerzőitől – sőt e vonatko-
indultak. Ahol el tudtak indulni a válasz- zásban Takátstól és Gyurgyáktól is –
táson, esetenként a szavazatok 40%-át tárgyalásának íve a jelenig tart. Rom-
vagy többet is megszereztek. sics Ignác az európai jobboldal fogal-

mát az 1789-es francia alkotmányozó nemzetgyűléstől eredezteti, a magyart
pedig egyrészt az 1990 utáni első parlament, másrészt a magyar politológiá-
ban 1993–94-ben zajlott Körösényi-vita diskurzusával zárja. E két pont kö-
zötti, időben, földrajzban és könyvtári polcon egyaránt tágas térségben mo-
zogva foglalja össze igen gazdaságosan a fogalom jelentésének változásait.
A kötet szerzőinek többsége viszont a két világháború közötti korszakra össz-
pontosított. Fontos hozzátenni, hogy a politikai eszmék mellett intézménye-
ket, személyiségeket, sőt kormányzati rendszereket és jogelveket is tár-
gyalnak. Az eszmetörténeti szövegek a konzervativizmussal, a fajvédő és
szélsőjobboldali politikai ideológiával, valamint a magyar népi mozgalommal
foglalkoznak. A kötetet a francia hungarológus, Nicolas Bauquet mindszentyz-
mus-tanulmánya zárja. Érzékeny elemzésének középpontjában a Mind-
szentyről szóló magyar történeti diskurzusban eleddig alig vizsgált kategória,
a spirituális vonzerő áll. A Romsics-csapat szerint tehát a magyar jobboldali ha-
gyomány utolsó meghatározó alakja az esztergomi érsek – nagyjából 1948.
karácsonyi letartóztatásáig. Ez az a pont, ahol 2009-ben, tehát két évtizeddel
a rendszerváltás után a kötet meghúzza a magyar jobboldali hagyomány ha-
tárát. Mindszenty 1956-os epizódja, emlékiratai és emigrációs tevékenysége
már e határon túlra esik. Részletesen egyik szöveg sem magyarázza el, de
mind a bevezetőben, mind más helyeken utalnak arra, hogy a kommunista
hatalomátvétel a magyar jobboldali politikát és politikai eszmerendszert egy-
aránt lehetetlenné tette. Ennek alapján akár azt gondolhatnánk, hogy ami
1989 után újrakezdődött, az talán más, talán új jobboldaliság, amelynek szá-
mára a XX. század első felének jobboldala vagy hagyomány, vagy (esetleg) csu-
pán terhes örökség. Ugyanerre utal az a határozott kritikai attitűd, amellyel a
szerzők a hagyományt vizsgálják.
A magyar politikai gondolkodás 1945-ben ugyancsak korszakhatárhoz ér-
kező története sokágú történet. Amennyiben a bal–jobb tengely mentén vesz-
szük szemügyre az akkori eszmei palettát, akkor a képzeletbeli centrumtól
jobbra található a népi ideológiai koalíció legalább egy része (súlypontja azon-
ban erőteljesen balra, sőt nyúlványai a szélsőbalig érnek!), a konzervatívok
Bethlen, illetve Szekfű által fémjelzett nagy, korszakot meghatározó tömbje,
a szélén pedig a fajvédők, illetve a különféle radikális, náci, nyilaskeresztes
gondolatrendszerek tábora. Akikkel egyébként a negyvenes években a népi
eszmerendszer nem egy képviselője is szoros eszmei kapcsolatba került. A há-
ború vége előtt a jobboldalon belül érvényesülő tagoltság sokszínű viszony-
rendszerben jelent meg. A magát szívesen a centrumban ábrázoló bethleni kon-
zervativizmus nyitottá vált a népi reformgondolatok egy része előtt, amiből
RAINER M. JÁNOS
elvileg valóban a centrum felé való elmozdulás következett volna. Zárt volt vi-
szont a szintén heterogén baloldal egyik fő konszenzuális követelése irányában:
nem kívánta gyökeresen demokratizálni a politikai szerkezetet – ebben azon-
ban ismét közelebb találta magát a népiekhez, akik nem kötelezték el magukat
a demokrácia nyugati mintájú intézményei iránt. A konzervatív nyelv viszont
eredetileg (a korai húszas években) is, de később is „jól érthető” maradt a szél-
sőjobb számára. A teljes antiszemita diskurzus legalább valamelyest közös
nyelvi teret képezett, amelyet ráadásul a balig nyúló népiek is értettek. A szél-
sőjobb nagy témái (a társadalmi reformok, hivatásrendi állam stb.) sem voltak
teljesen idegenek a konzervatívoktól – a radikális felforgatástól persze elzár-
kóztak, sőt rettegtek.
A magyar jobboldali politikai gondolkodás maradéka 1945-ben nem tudott
számadást készíteni saját magáról és előző fél évszázadáról. Ehhez a feltételek
a legkevésbé sem voltak ideálisak. A legjelentősebb kísérletek kívülről jöttek,
mint Bibó Istváné, aki a népi ideológiai koalíció inkább baloldali centristája
volt – ám konzervativizmusbírálata mégis legalább összetett és differenciált
maradt, nem pusztán a megbélyegzés és elutasítás frázisait variálta. A belső bí-
rálat kísérlete az eredeti konzervativizmusától messze távolodó (de mégiscsak
a képleten belülről, sőt annak szívéből érkező) Szekfű Gyula nevéhez fűződik.
Ő a Forradalom utánban végül is a szimbiózist ajánlotta a szovjet típusú rend-
szerrel – amihez a legkevésbé sem kellett leszámolnia a jobboldali hagyomány
öt évtizedes antiliberalizmusával (sőt). Szekfű próbálkozását sokan mintha
száműznék életművéből – A magyar jobboldali hagyomány Szekfű-esszéjét jegy-
ző Romsics Gergely meg sem említi, talán nem véletlenül. Amit a konzerva-
tívok belső diskurzusairól tudunk, arról győz meg: politizáló képviselőik, be-
leértve a fiatal nemzedéket is, nem érezték szükségesnek az önvizsgálatot.20
Arra viszont nagyon is készek voltak, hogy a békekötésig terjedő időt a Kis-
gazdapárt adta menedékben átvészelve, jogot formáljanak a politikai vezetés-
ben való (meghatározó?) részvételre. A másik lehetséges cselekvési irány az or-
ganikus nemzet fogalmát lényegítette volna át valamiféle (katolikus) lelki
szenvedésközösséggé, a karizmatikus főpásztor vezetésével.
Említettük a magyar jobboldal két világháború közötti áramlatainak hete-
rogenitását és a közöttük fennálló ellentéteket, ugyanakkor a közlekedéseket,
vitákat és alkalmi vagy tartós közösségeket. Az utóbbiak minden bizonnyal le-
hetetlenek lettek volna, ha a sokféleségben nincsen néhány gondolati-nyelvi
közös pont. Ezek javaslatom szerint a következők:
a) Az antiliberalizmus, amelynek
20 Rainer (2005). legenyhébb (történetpolitikai) változa-

ta a dualista Magyarország bírálata, a másik póluson a náci diktatúra nyílt el-
fogadásával és propagálásával. Az antiliberalizmus kiterjedt a demokratikus
jogok és intézmények rendszerével szembeni bizalmatlanságra, érzéketlen-
ségre, illetve elutasításra.
b) Az antiszemitizmus a magyar jobboldal antikapitalizmusának és anti-
modernizmusának sajátos változata. Az első világháború, illetve a Horthy–
Bethlen-rendszer válsága óta az antiszemita diskurzus a magyar közbeszéd
szerves részét alkotta. Persze óriási a különbség a korlátozásokban gondol-
kodó, az etnikai zsidóság-felfogást alapjában véve elutasító konzervativizmus
vagy a népiek, illetve a szélsőjobb antiszemitizusa között.
c) Az organikus nemzeteszme ugyancsak az antikapitalizmus és antimo-
dernizmus tövéről fakadt. Lényege, hogy a magyar nemzethez tartozás, a ma-
gyarság mint önérték minden más identitást megelőz, sőt nem is nagyon le-
hetséges más fontos identifikációs tényező, mint a magyar. Az organikus
nemzeteszme talajáról lényeges differenciáló tényező a más nemzetekhez tar-
tozókhoz fűződő viszony. A magyar politikai nemzet szemlélete, amely a dua-
lizmus uralkodó képlete volt, a konzervativizmus magyar változatában mint-
egy együtt létezett az organikussal. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a teljes
revízió az organikus és etnikai nemzeteszme alapján (is) teljesen lehetetlen.
Az etnikai nemzetfelfogás térhódítása a jobboldal előretörésének következ-
ménye volt, és szoros összefüggésben állt a magyar szupremácia, a Kárpát-
medencei magyar hegemónia törekvéseivel, illetve az antiszemitizmussal.
d) A magyar jobboldali áramlatok a két világháború között több fontos
ponton megegyeztek az állam szerepének felfogásában. A liberalizmus csőd-
jeként is felfogott első világháború általában felértékelte az állam szerepét, az
állam beavatkozását a piac, a verseny gazdasági és társadalmi folyamataiba.
A jobboldal a gazdasági-társadalmi koordinációra vonatkozóan általában
előnyben részesítette a bürokratikus újraelosztást. Nagy különbség van ter-
mészetesen az államközpontúság, az etatizmus mértékében és hangsúlyaiban.
A konzervatívok erős állama mindenekelőtt a társadalmi stabilitás elérésének
és fenntartásának eszköze, különféle intervencióit (például a szociálpolitikát
vagy a korlátozott gazdasági-társadalmi reformokat) ennek érdekében hajtja
végre. Azért, hogy ne legyen nagyobb (kiszámíthatatlan, forradalmi) változás.
Ezzel szemben akár a fajvédők-nyilasok, akár a népiek államfelfogását te-
kintjük, az állam éppen a radikális gazdasági-társadalmi-kulturális változások
kezdeményezője és aktora. Ilyenek a radikális földreformok, a zsidó tulajdon
konfiskálása és újraelosztása, általában a nagytőke korlátozása és szoros álla-
mi ellenőrzése, vagy a mezőgazdasági kistermelés támogatása. A népiek zö-
RAINER M. JÁNOS
me és baloldala persze nagy szerepet szánt a civil társadalmi kezdeményezé-
seknek, az önszerveződésnek is, például a szövetkezeteknek.
e) Az antikommunizmus ugyancsak közös nevező, bár a szovjet kísérlet el-
utasítása már távolról sem azonos mértékű mondjuk a konzervatívok, a népi
jobboldal vagy a radikális jobboldal körében. A mindenre kiterjedő antikom-
munista felfogás leginkább a konzervatívokat jellemezte: elutasították a forra-
dalmi legitimációt, az egyenlősítő ideológiát, az antiklerikalizmust és a tulajdon
kisajátítását egyaránt. A népiek és a nyilasok jóval megértőbben viszonyultak
a tulajdonviszonyokba való forradalmi beavatkozáshoz, kevesebb bajuk volt az
egyházellenes attitűddel, és a szovjet típusú rendszer egyes jellegzetességei (így
a tervgazdálkodás vagy a centralizált bürokratikus újraelosztás) kifejezett ro-
konszenvet keltettek körükben.
f) Amennyiben a demokráciát a schumpeteri elitista felfogásnak megfele-
lően elsősorban procedurális jellemzőkkel határozzuk meg, akkor a magyar
jobboldal többségében és inkább antidemokrata volt. Ha ezzel egyáltalán
szembeállítottak valamiféle pozitív alternatívát, az a kevés kiváló megkülön-
böztetett szerepe és az ő jogosítványaik voltak. Ez lehetett valamelyik hiva-
tásrend (mint az értelmiség Németh Lászlónál), vagy akár – egyes nyilas el-
képzelésekben – a magyar faj egésze.
A magyar jobboldali politikai ideológia nem volt statikus – ellenkezőleg: a
harmincas évek elejétől a gazdasági válság, a jobboldali térfélen belüli verseny-
helyzet, sőt a magyar baloldal támasztotta kihívás okán reformgondolatok
érlelődtek a konzervatív táborban is. A fasizmus térhódítása egyfelől és a népi
társadalomkritika másfelől nemcsak veszélyt, hanem eszmei tápanyagot, be-
építhető elemeket szolgáltatott.21 Ez a reformpotenciál – Teleki Páltól a
Magyar Szemléig – dinamizálta és gazdagította a magyar hagyományt. A kon-
zervativizmusra jellemző óvatos és lassú mozgás a hagyomány kialakulásának
utolsó évtizedében éppenséggel nem jellemezte a magyar változatot. Kiteljese-
désére azonban nem volt mód.
BÚVÓHELYEK
Valamennyi eszmetörténeti összefoglaló megegyezik abban, hogy a XX. száza-
di magyar jobboldali politikai eszméket addig tárgyalja, ameddig két fontos fel-
tétel érvényesül. Az egyik a politikai eszméket megjelenítő (viszonylag) szabad
diskurzus, a másik a politikai ideológiákat programokra átfordító, azokat érvé-
nyesíteni és képviselni kész szervezeti
21 Juhász (1983). háttér (pártok, társadalmi mozgalmak,

sajtóorgánumok és vitafórumok). A negyvenes évek közepéig a magyar jobbol-
dal számára mindkét feltétel adott volt. Akkor azonban jelentős változás követ-
kezett be. Megszűnt a szabad diskurzus, és felszámolták az intézményi hátteret.
Szervezeti szempontból a konzervativizmus legjelentősebb kerete a (sokfé-
le elnevezésű) kormánypárt, illetve annak háttér-, társ- és szellemi rokonin-
tézményei voltak. A kormánypárt nem volt egységes – az ókonzervatív, a li-
berális konzervatív, a konzervatív reformer és a fajvédő-szélsőjobb áramlatok
képviselői egyaránt helyet kaptak benne –, eszmei centrumának mégis a kon-
zervativizmus, annak liberális-pragmatikus bethleni változata számított.
A jobboldal két szélén ugyancsak gazdag szervezeti tagoltság figyelhető meg.
A népi ideológiai koalíció nem szerveződött párttá,22 képviselői egyszerre ha-
tározták meg magukat közösségként, s foglaltak helyet külön-külön baloldali
(vagy baloldali szövetségeseket is magukba foglaló), illetve inkább jobboldali,
esetenként radikális jobboldali szervezetekben és csoportokban. A jobboldal
jobbszéle a Horthy-korszakban végig sok és sokféle politikai szervezetben tö-
mörült. Csak a pártok száma ötvennél több (!), Gömbös Gyula Nemzeti Füg-
getlenségi (Fajvédő) Pártjától a nyilaskeresztes-hungarista pártokig és párt-
szövetségekig. De említhetők a különféle mozgalmak és tömegszervezetek is,
az Ébredő Magyarok Egyletétől a Magyar Országos Véderő Egyesületig.
A sokszínű, változó jelentőségű és nagyon vegyes színvonalú sajtóban és a
könyvkiadásban a jobboldal szabadon hallathatta hangját, csak a radikális
rendszerváltó, „fehér forradalmat” hirdető orgánumokat kobozták időnként
el – ugyanakkor a nyilas vezetőket a titkosrendőrség figyelte, s felforgatás vád-
jával többen bíróság elé kerültek közülük.
A hagyományt képző történet vége inkább 1944–45, mint 1948, de sem-
miképpen sem tart tovább. A jobboldal számára az 1945 utáni politikai életben
nem volt szervezeti hely. De egyértelműen és teljességében csak a fajvédő-nyilas
szélsőjobb rekedt kívül mind a szervezeti, mind a diszkurzív téren. A fegyver-
szünet eredményeképpen Magyarországon gyakorlatilag nem alakulhatott
jobboldali párt. Az egyezmény a nyilas pártokat és a volt kormánypártot köz-
vetlenül felelőssé tette a háborúért, ezért szervezkedésüket megtiltotta. Nem
szerveződtek párttá a kormánypárt
konzervatív reformerei és „liberálisai” 22 A Márciusi Front mozgalom 1937-ben
(Teleki Pál, illetve Bethlen István hí- lehetett volna valamiféle politikai párt
vei) sem. Egy darabig úgy tűnt, hogy a kezdeménye, de végül a Nemzeti Pa-
konzervatív tábor liberális része, illetve rasztpárt csak 1939-ben alakult meg, vá-
a konzervatív ellenzékiek – például a lasztáson már nem szerepelt, és 1944-ig
legitimisták – talán elképzelhetők az új nem fejtett ki érdemleges tevékenységet.
RAINER M. JÁNOS
magyar demokrácia szereplőiként. Sztálin valószínűleg – Mannerheim marsall
példájára – fontolgatta egy ideig akár Horthy kormányzó reaktiválását. Ha így
volt, valószínűbb, hogy végül Beneš vagy a románok feltételezett reakciói, véle-
ménye hatására döntött, mintsem Rákosi Mátyáséra, aki már 1943-ban Horthy
felelősségéről beszélt. Horthy mindenesetre nem tért vissza. Az Ideiglenes
Nemzetgyűlés első nyilatkozata még az ő nevével kezdődött, de Molotov már a
moszkvai kormányalakítási tárgyalásokon világossá tette, hogy az új magyar po-
litikai központ a szovjetek szemében nem szerves folytatója sem Horthy, sem a
Szent Korona Magyarországának.23 A szovjet megszállók a liberálisok közpon-
ti alakját, Bethlent rövid bizonytalankodás után – nyilván nem függetlenül a
kommunisták véleményétől és tájékoztatásától – gyorsan eltávolították a politi-
kai színtérről, illetve magáról Magyarországról.24 Még 1946-ban többségükben
ugyanerre a sorsra jutottak a legitimisták (Pallavicini György, Pálffy Géza, La-
jos Iván25). Egyének azonban – mint például Szekfű Gyula – egészen a rákosis-
ta hatalomátvételt követő évekig tagjai maradhattak az új establishmentnek.
Egyedül az egykor Teleki fémjelezte reformkonzervatívok teremthettek
maguknak kis, informális szervezeti-gondolkodási szigeteket. Ilyen lehetett vol-
na a Polgári Demokrata Párt (PDP), amelyben azonban a Horthy-rendszer
konzervatív, liberális és radikális kritikusai egyaránt helyet kaptak, miközben
egy ideig Teleki Pál fia, Géza számított a párt vezetőjének. A PDP első válasz-
táson elért szerény eredménye (1,6%) azonban csak hozzávetőleg jelzi a jobb-
oldal térvesztését. (A PDP-t már a vá-
23 Gosztonyi (1984) 111–208., ill. Vida lasztás előtt kihagyták a koalícióból, s
szerk. (2005). így a szavazatokkal való racionális és
24 „Ha most, amikor Magyarországon akti- taktikus gazdálkodás szempontjából
vizálódni kezdtek a jobboldali elemek, nem tűnt „érdemesnek” rájuk szavazni.)
mindenekelőtt a kisgazdák pártjának és a Az 1945-ös választásokon hatalmas
szociáldemokrata pártnak a soraiból […] fölénnyel győztes Kisgazdapárt is a
a magyar reakció olyan tapasztalt kép- Horthy-rendszer ellenzékéhez, éspedig
viselőit engedjük politikai tevékenységgel baloldali ellenzékéhez tartozott. Ennek
foglalkozni, mint Bethlen, az csak a jobb- a valóságos és (részben) föld alá szorí-
oldali erők pozícióit erősítené az ország- tott ellenzéknek azonban a „jobbolda-
ban” – írta Gyekanozov külügyi népbiz- lán” helyezkedett el. Jelentős vezetői –
tos-helyettes Molotovnak 1945. február Bajcsy-Zsilinszky Endre, Eckhardt
17-én, kezdeményezve Bethlen Szovjet- Tibor – valódi jobboldali, radikális
unióba szállítását. Szovjet levéltári… jobboldali múlttal, kapcsolatokkal ren-
(2011). delkeztek. Az 1944 decemberében ki-
25 Murányi (2006). alakult politikai térben a Kisgazdapárt

volt a legsúlyosabb párt, amelyet az adott helyzetben jobboldaliként is lehetett
értelmezni. Nem kizárólag relatíve jobboldaliként – a párt hagyományában lé-
tezett ez a szál is. A kisgazdákhoz álltak tehát a konzervatív liberálisok, a Te-
leki-féle reformerek (lásd a Teleki Munkaközösség példáját) – mindazok, akik
szervezetet már nem alakíthattak, de egyénileg nem tűntek kompromittáltnak.
Azok is, akik az első hónapokban, az első egy évben még értékes politikai tő-
kével rendelkeztek: a németellenesség, az embermentés, az ellenállás, az aktív
részvétel érdemeivel. A kisgazdák nemcsak a jobboldal e rétegét szívták fel, ide
csatornázódott be például a keresztény politizálás konzervatív oldala mellett a
szocialisztikus is (Pálffy Géza, illetve Barankovics István Demokrata Néppárt-
kísérletei 1945-ben). De itt – vagy döntően itt – összpontosultak a jobboldali
társadalmi mozgalmak káderei is (már ami megmaradt belőlük, így például a
titkos Magyar Közösség26).
A kisgazdák gyűjtőpárti jellege a kortársak számára is nyilvánvaló volt.
A párt szalámizása a belül húzódó bal–jobb tengelyen jobbról haladva történt:
Szabadságpárt, Magyar Közösség (volt reformkonzervatívok), az 1947-es el-
lenzéki pártok kilépése – egészen a paraszti centrumig, sőt tovább. Az 1947-es
Kisgazdapárt már nem nyújtott sem szervezetet, sem fórumot semmiféle jobb-
oldali politikai erőnek. Nem nevezhetők a jobboldali politikai-szervezeti tra-
díció folytatóinak 1947 különféle ellenzéki pártjai sem (az ellenzék fő ereje,
Barankovics István keresztényszocialista irányzathoz közel álló Demokrata
Néppártja a legkevésbé). Léteztek ugyan személyi folytonosságok, elhangzot-
tak gondolati utalások az 1944 előtti jobboldalra – ez utóbbiak jobbára a ke-
reszténység 1944 előtti politikai tartalmaitól gondosan megtisztított (de azért
áthallásos) üzeneteire korlátozódtak –, ám a jobboldal, „a reakció” szervezeti
értelemben 1944, de főleg 1947 után egyszerűen megszűnt létezni Magyaror-
szágon. A századvégi rendszerváltásig 1956 volt az egyetlen pillanat, amikor a
magyar jobboldal ismét szervezethez és fórumhoz juthatott volna. Ám ez nem-
igen történt meg: ahhoz túlságosan rövid volt az idő volt, hogy az akkori párt-
alakulások karakteréből egyértelmű következtéseket lehessen levonni.27 A ma-
gyar jobboldal 1944–47-ben eltűnt a politikai palettáról.
Külön említést érdemel egy addig a jobboldal szervezeti háttere szem-
pontjából lényegtelennek tűnő mozza-
nat. A magyar népi mozgalom 1937- 26 Előzményeiről lásd Papp (2008); törté-
ben a Márciusi Frontban, 1939-ben netére Szekér (2010).
a Nemzeti Parasztpártban (NPP) iro- 27 Azért a jobboldali hagyomány számos
dalmi és társadalomkritikai szellemi eleme megjelent 1956-ban, erről össze-
áramlatból politikai intézménnyé szer- foglalóan lásd Standeisky (2010).
RAINER M. JÁNOS
veződött. A parasztpárt csatlakozott a Magyar Fronthoz. Az emigrációban
jövőjükön gondolkodó magyar kommunisták – Révai József kezdeményezé-
sére – már a harmincas évek végén az egyelőre virtuális magyar népfront
legfontosabb partnereként tekintettek rájuk. Magától értetődött, hogy kép-
viselőit az 1944 őszi moszkvai kormányalakítási tárgyalásokon az új politikai
erőtér, sőt a koalíció részeként veszik számba. Erre predesztinálta az a bírá-
lat, amelyet a népi mozgalom a Horthy-rendszerrel szemben gyakorolt.
A népiek tehát szervezeti és eszmei értelemben egyaránt integrálódtak az át-
meneti rendszerbe. Sőt egy ideig annak szélső baloldalán foglaltak helyet, a
hatalom teljes átvételére készülődő kommunista párt legfontosabb szövetsé-
geseként. A parasztpárti értelmiség egy része néhány kérdésben radikálisabb
nézeteket képviselt, mint a (nyilvánosság előtt) a kommunisták. Így mehe-
tett bele az MKP, hogy földreformjavaslatát az NPP neve alatt jelentesse
meg – elhihető volt, hogy a parasztpártiak a földosztás legelszántabb hívei.
Az NPP szövetkezetek iránti elkötelezettsége szilárdabbnak tetszett, mint
a kommunisták nyilvános álláspontja. A népi írók egy része a svábkérdés
megszüntetésének (vagyis a német nemzetiségűek kitelepítésének) lelkesebb
szószólója volt, mint a kommunista belügyminiszter.28 Az NPP-t nem érin-
tették a korai politikai perek és leszámolások – így lényegében nem érintette
a Magyar Közösség ügye sem. A népi ideológiai koalíció persze jelentősen
megcsonkult. A népi tradícióból nemcsak azokat szalámizták le, akik a hábo-
rú alatti szélsőjobb nyelvezetet és fórumokat is használták (Erdélyi József,
Sinka István, Féja Géza), hanem Németh Lászlót és általában mindenkit, aki
az erőteljesen balra húzó súlyponttól jobbra állt – de a velük való leszámolás
bársonyosabb volt. A népiek megmaradt tábora pedig a szociáldemokrata bal-
oldalnál is szívesebben látott útitárs maradt. A hatalomátvételt követően lé-
nyegében ez volt az egyetlen politikailag értelmezhető nem kommunista
csoport, amely legalább identitása egy részét megőrizhette, ha nem is sér-
tetlenül. A népieket a politikából a kultúrfrontra, az irodalmi életbe irányí-
tották (vissza) – ez azonban politikai jelentőségüket jottányit sem csökken-
tette a klasszikus szovjet típusú totalitárius rendszerben. Abban minden
nyilvános fellépés politikai jelentőségű – kivált ilyenek a magyar hagyo-
mányban amúgy is kitüntetett írói-
28 Miközben Nagy Imrével egyedül egy pa- irodalmi megnyilvánulások. A népiek
rasztpárti beosztottja, Bibó István vállal- integrációjának fontossága a jobboldal
ta a konfliktust ebben az ügyben, eluta- szervezettörténeti kontinuitása szem-
sítva a kollektív felelősségen alapuló pontjából aligha túlbecsülhető. Az egy-
érvelést. kori ideológiai koalíciót ugyan ideig-

óráig fel lehetett számolni, résztvevőivel meg lehetett tagadtatni – de emlé-
két és szolidaritási hálózatát szétrombolni nem lehetett.
A hagyományos jobboldal tehát többé nem volt politikai tényező, nem ma-
radtak intézményei, szervezetei, orgánumai. Nyelvezete azonban korántsem
tűnt el teljességgel. A modern magyar jobboldal két meghatározó vonása
ugyanis, az újkonzervativizmustól örökölt antiliberalizmus és a demokratikus
intézmények iránt érzett mélységes szkepszis, a nyugati piacgazdasággal szem-
beni tisztázatlan viszony éppenséggel nem volt idegen a hatalomra készülő
kommunista párttól. Sőt, amint arra Standeisky Éva több tanulmányában rá-
mutatott, még a polgárellenesség antiszemita változata sem.29 Pontosan úgy,
ahogyan az erőszakos, intervenciók árán iparosító állam fogalma, eszköztára,
esetenként például jogi keretei, a háború előtti és alatti konzervatív rendszer
eme újításai is rendelkezésre álltak.30 A kirekesztő (anno antiszemita, de bár-
milyen „idegent” célkeresztbe fogadó), normatív nemzetfogalom már sokkal
inkább szemben állt az internacionalista kommunizmussal – ugyanakkor a
nemzeti-függetlenségi szótár a kommunista retorika szerves része maradt
a Rákosi-korszakban is.31 A szovjet vezetés számos jel szerint antiszemitának
tekintette a magyar társadalmat, és 1944–45-ben nem zárta ki a lehetőséget,
hogy ennek az antiszemitizmusnak engedményeket tegyen.32 Ám mivel a ma-
gyar jobboldali hagyomány modern fordulata egyszer és mindenkorra össze-
kapcsolódott Trianonnal, illetve a revíziós gondolattal, a magyar jobboldal
még egy hiperpragmatikus Sztálin számára sem lehetett elfogadható: veszé-
lyeztette volna a kelet-európai Pax Sovieticát.
1945-ben a hazai kommunisták dif-
ferenciálatlanul kezelték a jobboldalt, 29 Standeisky (2007), különösen 15–58.
ami a reakció, reakciós, illetve a Horthy- 30 Lengyel (1981); Szabó M. (1989) 217–
fasizmus, Horthy-fasiszta fogalmi beve- 224.
zetésében nyilvánult meg. Az előbbi 31 Erre legújabban Litkei József kutatása
mindazokra kiterjedt, akik szemben hívta fel a figyelmemet – disszertáció-
álltak a szovjetizálás aktuális politikai kézirata rendelkezésemre bocsátását ez-
33
képletével, csomagjával. Az utóbbi úton köszönöm meg.
ennek történeti alapját hozta létre. E 32 Molotov 1944 telén a kormányalakítás
hatalmas fogalmi blokk mögé került során egy ízben úgy fogalmazott, hogy
minden jobboldali áramlat, de a politi- zsidók nem lehetnek kormánytagok,
kai széljárástól és szövetségkötéstől Gosztonyi (1984).
függően oda kerülhettek olyan balol- 33 Lásd Bibó klasszikus elemzését A magyar
dali gondolati hagyományok is, ame- demokrácia válsága (1945) című tanul-
lyeket a kommunistákkal szembekerü- mányban, Bibó (1981–84) 1. köt. 39–80.
RAINER M. JÁNOS
lők képviseltek, vagy amelyeket nekik tulajdonítottak. Oda is kerültek: keresz-
tényszocialisták, polgári radikálisok, reformkonzervatívok, baloldali népiek,
akár az egész szociáldemokrácia, de még különféle kommunista szerveződé-
sek és személyiségek is, Demény Páltól Weishaus Aladáron át egészen – és
adott pillanatban – Kádár Jánosig. Az ellenségkép differenciálatlanságához
és teljes homályban tartásához fontos politikai érdek fűződött: ettől lehetett ké-
nyelmesen és magától értetődően lefasisztázni/-horthystázni bárkit, aki éppen
útban volt.
A jobboldalra borított hatalmas, egyneműsítő, sötét kommunista lepel alatt
kellett volna elvégezni a felülvizsgálat, az önreflexió és az újraértelmezés bo-
nyolult folyamatát. Amelynek során a magyar konzervatívok megértik és el-
magyarázzák a szélsőjobb létrejöttében játszott szerepüket, illetve tisztázzák,
hogyan váltak el útjaik (vagy hogyan kellett volna útjaiknak elválni, legkésőbb)
1944-ben. A szükséges feltételek híján ez nyilvánvalóan lehetetlen volt. A ke-
vés számú kezdeményezés, amely legalább részben megértő értelmezésként
értékelhető, a jobboldalon kívülről jött, mint Bibó és Szekfű bírálatai. Maguk
a reformkonzervatívok, konzervatívok és szélsőjobboldali radikálisok ehelyett
búvóhelyek után néztek, s ha ráleltek, lényegében kritikátlan, az új helyzetre
alig is reflektáló tervezgetéseket folytattak egy új, nézetük szerint reális kompro-
misszumot jelentő politikai berendezkedésről.34 A szélsőjobb tömegbázisa
(vagy annak egy része) egyenesen a kommunista pártban találta meg a mene-
déket. Ebben életösztön és bizonyos, a radikális társadalomátalakítás intenciói-
ban meglelt gondolati rokonság, sőt közösség egyaránt szerepet játszott.
A konzervatív reformerek részben a Kisgazdapártban, részben körülötte, az
újraélesztett Magyar Közösségben kerestek menedéket. 1947 elején a kom-
munista titkosrendőrség a reakciós-horthysta politikai kategóriát átfordította
a titkosrendőri és büntetőjogi nyelvre, és felszámolta ezt a búvóhelyet.35
A jobboldali politikai gondolkodás szervezeti folytonossága azonban még-
sem tört meg egészen a kommunista hatalomátvétellel. Továbbra is maradtak
illegális és kvázi legális búvóhelyek.
1. A jobboldal militáns elemei, ha kis számban is, továbbra is megpróbál-
koztak földalatti ellenállási formákkal. Az úgynevezett antikommunista össze-
esküvések és szervezkedések főleg az ötvenes években leleplezett és verifikál-
ható példái arra vallanak, hogy az ezekben résztvevők jelentős része 1945 előtt
a szélsőjobboldal különféle mozgalmaihoz tartozott, vagy legalábbis kapcsoló-
dott hozzájuk. Természetesen figye-
34 Rainer (2005). lembe kell venni, hogy a nyilas és egyéb
35 Szekér (2010). mozgalmak tagságáról a szovjet típusú

rendszer, de már ennek kialakulása előtt a kommunista párt irányította titkos-
rendőrség is igen sok adattal rendelkezett. Sokkal könnyebb volt felderíteni és
azonosítani az olyan szerveződéseket, amelyekben például egykori nyilasok is
részt vettek. Hasonló volt a helyzet azokkal a jobbára fiatal, hivatásos katona-
vagy csendőrtisztekkel, akik illegális szervezeteket próbáltak létrehozni akár a
Nyugatot segítő hírszerzésre, akár egy politikai változás vagy háborús válság
esetére, mintegy „tartalékként”. Az illegális búvóhelyek az ő esetükben sem le-
hettek hosszú életűek. Még 1956-ban is számos ilyen szerveződést lepleztek
le.36 A netán megmaradtak szerepe 1956-ban alig kimutatható. Az effajta el-
lenállási tevékenység 1956 után – a forradalom leverésének pszichológiai hatá-
sa alatt, az emigrációs hullám következtében stb. – lényegében megszűnt, az el-
lenállási mozgalom ettől kezdve annyira sem értelmezhető, mint 1956 előtt.37
Az állambiztonság azonban még ekkor is vadászott e területeken, s amint
Standeisky Éva egy tanulmányából látható, talált is „rejtekhelyeket”.38
2. A jobboldali politikai hagyomány egyetlen legalizálható fennmaradási
csatornája a jobboldalra is kiterjedő népi ideológiai koalíció és ennek infor-
mális rendszere maradt. A népi tábor az 1945 után tisztogatást követően rész-
ben útitársként, részben marginalizáltan élte túl a sztálinizmus mélypontját.
1953 után óvatosan újra a kvázi szerveződés útjára lépett, identitása némiképp
kódoltan, de megjelenhetett a nyilvánosságban. 1956-ban a népi-harmadik-
utas politika ismét önálló szereplővé vált: a kompromittált útitársakat levá-
lasztó Petőfi Párt a kormánykoalíció része lett. E politikus résztvevők több
hullámban a megtorlás áldozatai lettek. A kampány részeként – Révai József
1938-as értékelése óta első ízben – átfogó bírálat készült a népi írókról. Ezzel
azonban a kampány le is zárult, mert a „jobbra sodródóktól” megszabadított
népi baloldal, különösen a mozgalom jelentős, szimbolikus alakjai fontosak
maradtak az uralkodó egypártnak.
„Felmutatásuk” továbbra is az uralko- 36 Rákosi Mátyás beszámolója az MDP PB
dó elit nemzeti érzékenységét és be- 1956 júl. 12-i ülésén, MOL M-KS 276. f.
ágyazottságát „bizonyította”. A bör- F. 2437.
tönbüntetésre ítéltek számára (Bibó, 37 Az ellenállás fogalmáról lásd Rainer
Püski) továbbra sem volt visszaút, nem (2011) 79–92.
maradt tér a nyilvános diskurzusok pe- 38 Standeisky (2007) 96–127.
remén sem (igaz, ők ezzel a lehetőség- 39 Illyésre lásd Révész (1997). A népi moz-
gel nem is nagyon akartak volna élni). galom 1945 utáni irodalmi-politikai pá-
A megbíráltaknak viszont némi idő el- lyafutását legrészletesebben Standeisky
teltével igen, amint azt Illyés Gyula Éva vizsgálta, Standeisky (2005), különö-
vagy Németh László példája mutatja.39 sen 235–350., 369–413.
RAINER M. JÁNOS
A laza kohéziójú népi tábor túlélte a szovjet típusú rendszer második beren-
dezkedését is.
A hatvanas évek elejére a népi ideológiai koalíció nagy témái, javaslatai job-
bára idejétmúlttá váltak. Az egyik, a magyar parasztság sorsa a földreformmal,
a szövetkezetesítés második hullámával kétségtelen fordulatot vett. Az a társa-
dalom alatti lét, amelyet a népi szociográfia a harmincas években nagy erővel
ábrázolt, és amely a parasztság „második kirekesztésének” időszakát, a Rákosi-
korszakot is jellemezte, a hatvanas évek végére megszűnt. A népiek bírálatának
másik nagy célpontja, a Horthy-kor zárt, megújulásra képtelen elitje 1945 után
szétszóródott, feloldódott, az „őrségváltás” mélyebb lett, mint egykori szor-
galmazói álmodták. A népi mozgalom tehát tematikai váltásra kényszerült, s azt
végre is hajtotta. Egyik új ügy sem jelentett teljes újrakezdést. A magyar szocia-
lizmusról szóló harmadikutas utópia egyidős a mozgalommal. Az organikus pa-
raszti közösségek bomlása miatti aggodalom ugyancsak. A parasztság mint
nemzeti sorskérdés tematikáját a magyarság (mint) nemzet sorskérdése váltotta fel.
Kisebbségben (a határokon túl) és többségben (az országban) egyaránt a meg-
maradás több évszázadra visszamenő aggodalmában, illetve a magyar minőség
(nyelv, kultúra, szokások stb.) megőrzésének új keletű féltésében.
A népi mozgalom új koalíciójában továbbra is szerepet játszottak a harma-
dikutas víziók – ezek azonban már nem elsősorban az igazi szocializmusról
szóltak, a nyugati kapitalizmus, illetve a keleti, szovjet típusú rendszer alterna-
tívájaként. A szocializmus milyenségéről szóló beszélgetéseket a párt ideoló-
giai apparátusa ellenőrizte, és emiatt mind kevésbé tűnt alkalmasnak a népiek
szembenállásának, fenntartásainak érzékeltetésére. A hatvanas–hetvenes évek
sajátos ideológiai klímájában viszont a nemzeti tematika minden jelzése felfo-
kozott érdeklődést, többletjelentést hordozott. A népiek bensőséges hatalomközeli
félellenzékisége40 sajátos állapot: eléggé ellenzéki ahhoz, hogy a formális szerve-
ződés minimumát is megtagadják tőle.41 De eléggé hatalomközeli, hogy infor-
mális hálózataikat – amelyeket az állambiztonság gondosan feltérképezett és
szemmel tartott – ne (vagy ritkán) számolják, bomlasszák fel erőszakosan. Elég-
gé bensőséges, hogy a hatalmi centrumok szakapparátusával kommunikáció
folyjék. És ami a jelen bevezetés számára legfontosabb: eléggé ellenzéki, egy-
ben eléggé hagyományfolytonos ahhoz, hogy a magyar jobboldali hagyományt
őrzők ideológiai búvóhelyet találjanak az informális hálózatokban. A ma-
gyar népi mozgalom nép-nemzeti fordu-
40 Standeisky (2005) kifejezése. lata minden korábbinál átélhetőbb,
41 Erre kiváló példa a Hitel ügye, lásd Do- használhatóbb nyelvi közösséget terem-
mokos (1999). tett az egykori jobboldal és a Horthy–

Bethlen-rendszer egykori baloldali ellenzéke között. A nemzeti tematika, kivált
annak a határon túli nemzetrészekre vonatkozó elemei nagyon is érthetőek vol-
tak a magyar jobboldal Trianon integrális revíziójából leszármazott nyelve szá-
mára is. A magyarságot veszélyeztető modernizáció, amely ráadásul kommu-
nista, szovjet, idegen, nagyon is érthető volt a konzervatív antimodernizmus
számára. Az idegen veszélye ugyanígy az antiszemita diskurzust értők és őrzők
számára. Az idő előrehaladta megtörte a zavaró személyi kontinuitást. Az úri-
emberek és parasztírók közötti távolságot a szovjet típusú rendszer felszámol-
ta, vagy legalábbis csökkentette annyira, hogy a veszélyeztetett magyarság sors-
közösségének érzete lépjen a helyébe. Nem a Bethlen Istvánoknak kellett a
Németh Lászlókkal azonosságot érezniük, hanem mindkettejük utódjainak és
mind ifjabb követőiknek. Így válhattak a magyar jobboldali hagyomány őrzői a
nép(-nemzet)i mozgalom potyautasaivá.
BÚVÓPATAKOK
Fogadjuk el kiindulópontnak, hogy a magyar jobboldali politikai gondolkodás
mindennapi változatát, e hétköznapi világképet, értékrendet mint tradíciót a
saját maga által gyakran történetinek vagy kereszténynek nevezett, manapság
inkább köztisztviselőiként leírt középosztályi csoport hordozta42, s vitte to-
vább. E csoport, melynek kisugárzása, hatása más társadalmi csoportokra két-
ségtelen volt, anyagi helyzetét, életformáját és bizonyos értékeit tekintve a szé-
lesebb értelemben vett középosztály részét képezte. Ám eközben éppen
identitásképző történetei, értékrendje
és politika állásfoglalása révén el is 42 Most nem fogjuk meghatározni ezt a fo-
különítette magát a középosztály más galmat, csak utalunk az ezzel kapcsolatos
csoportjaitól. Bár rendelkezésre állnak hatalmas irodalomra, így például a
különféle mobilitásvizsgálatok és kivá- köztisztviselői középosztály fogalmáról
ló résztanulmányok, 1945 utáni törté- lásd Gyáni–Kövér (1998) 227–236.
netük máig nem kellően feltárt.43 Az Gyáni Gábor szövegrésze. A fogalmat a
alábbi, erősen hipotetikus fejtegetésre történeti diskurzusban vizsgálja Gyáni
hatványozottan érvényes a bevezetés- (2002). Lásd még Juhász (1983); Bibó
ben említett, további kutatásra és veri- (1981–84) 1. köt. 255–286.; Szekfű
fikálásra vonatkozó igény. A minden- (1983), különösen 159–179., uő (1989);
napi gondolkodásmód alakulása, a Szabó Z. (1986); Gyurgyák (2007); Kö-
politikai értékek megtartása, elhagyá- vér szerk. (2006); Keller (2010) stb.
sa, formálódása, egyszóval egy feltéte- 43 Gáti–Horváth (1992); Utasi–A. Gergely–
lezett reflexiós folyamat szempontjá- Becskeházi (2000); Valuch (2001) stb.
RAINER M. JÁNOS
ból okkal tarthatjuk fontosnak, mi történt e középosztályi csoporttal 1944
után.44
1. Eltűnt körüle a véleményformáló, irány- és mintaadó top elitréteg, ame-
lyet megtizedelt a német megszállás, a nyilas uralom, a szovjet megszállás, az új
demokrácia felelősségre vonási eljárásai és az emigráció. Magyarország Hor-
thy-kori miniszterelnökei közül – már akik megérték 1945-öt – a népbíróság
hármat halálra ítélt, és kivégezték őket. Egyet eltüntettek a szovjet csapatok.
Kállay Miklós, miután a németek deportálták, nem tért haza, az emigrációt vá-
lasztotta. Lakatos Gézát 1945-ben a szovjet csapatok internálták, egyedül az
agg Károlyi Gyula gróf halt meg békességben 1947-ben. Hasonló történt más
elitcsoportokkal is.
2. A köztisztviselői középosztály anyagi létalapja felszámolódott vagy alap-
jaiban rendült/fogyatkozott meg. Felhalmozott ingó és ingatlan vagyonát, ér-
tékeit, javait pusztította a háború, a front és a megszálló hadsereg(ek). A pénz-
beli megtakarításokat elvitte az 1945–46-os infláció. Jövedelmi helyzetét
radikálisan lerontotta a stabilizáció és a kötött gazdálkodás. Társadalmi pozí-
cióit már a korai politikai diszkriminációs kampányok (igazolási eljárás, B-lis-
ta, további tisztogatások) rombolták, ez folytatódott az államosításokkal, az ál-
lam- és közigazgatás átszervezésével.
3. A köztisztviselői középosztály po-
44 Az alábbiak a szakirodalom mellett szép- litikai, társadalmi, erkölcsi (sőt olykor
irodalmi ábrázolásokra épülnek, főként büntetőjogi) felelőssége azért, ami Ma-
Lángh Júlia, Kukorelly Endre, Rubin gyarországgal történt, a háború utáni
Szilárd, Esterházy Péter műveit használ- években evidenciának számított a köz-
tam. Támaszkodtam saját és családom beszédben. Az „elnyomásért, szolga-
tagjainak tapasztalatára, valamint roko- sorsért” felelős „bitang úri rend” fogal-
naink, az Orth és a Ráskay családok tör- mi határai kiszélesedtek. A „reakciós”
ténetére, amelyeket részben dokumentu- gumifogalma az elitről kiterjedt a
mok, részben személyes beszélgetések (csaknem teljes) középosztályra, sőt az
során tanulmányozhattam – utóbbiakat alá is, egészen az Erdei Ferenc által
jórészt édesanyámmal, özv. Rainer-Mi- nemzeti kispolgárságnak nevezett ré-
csinyei Vilmosnéval folytattam az elmúlt tegre. Azok a reformgondolatok, ame-
harminc évben. Felhasználtam unoka- lyek a magyar konzervativizmusból kö-
testvérem, Rainer Pál régész egyetemi vetkeztek, s jobboldali alapon sürgettek
diplomamunkáját, A Rainer család katona társadalmi változásokat, egyik vagy
tagjai és kitüntetéseik című tanulmányt, másik vonásuk vagy velleitásuk okán
melynek rendelkezésemre bocsátásáért diszkreditálódtak és folytathatatlanná
itt mondok köszönetet. váltak. Minden efféle kezdeményezést

besoroltak a korhadt és mozdíthatatlan úri rend belső diskurzusába, amelyből
egyetlen út vezetett ki: ti. a nyílt fasizmusba vezető.
4. A köztisztviselői középosztály úgy érezhette, hogy egész világa, az egész,
számára való, általa berendezett materiális és virtuális (nyelvi) Magyarország
tűnt el körüle, vagy vált felettébb kétségessé, hogy létezik-e még egyáltalán.
Az összeomlás teljes volt, a katasztrófa külső felelősei – németek, szovjetek,
kommunisták, zsidók – annyira nyilvánvalóak és kézenfekvők, hogy az áldozat
saját felelőssége fel sem merülhetett, árnyékban maradhatott.
E csupán fő vonalaiban jellemzett helyzet eleve nem kecsegtetett sok re-
ménnyel az önreflexióra, hiányzott erre a megfelelő közeg, a megfelelő nyelv, a
megfelelő fórumok. Az új politikai rendszer tagadta a volt köztisztviselői kö-
zéposztály kollektív identitását: sem a jelenben, sem visszamenőleg nem ismer-
te el, hogy egyáltalán létezett. Számukra értelmezhetetlen, marxista indíttatású
kategóriákba (burzsoá, tőkés, kizsákmányoló, osztályellenség stb.) sorolta be
őket. Politikai szempontból az első másfél évtizedben valóságos és/vagy poten-
ciális ellenséget látott bennük. A kép teljességgel reflektálatlan maradt. A jobb-
oldali hagyomány hordozói ebben a helyzetben az egyéni és – amennyire lehet-
séges maradt – a kollektív identitás maradványainak, pótlékainak fenntartására
összpontosítottak. Az első másfél vagy inkább két évtized egyértelműen defen-
zív stratégiákkal jellemezhető. Ennek komponensei szerintem a következők:
a) A társadalmi pozícióvesztés végletes esetével, a büntetőjogi felelősségre
vonással szemben a jogász kapcsolatok mozgósítása mellett jellemző stratégia
az aktív preventív rejtőzés: belépés a baloldali, esetleg egyenesen a kommunis-
ta pártba, ott a minimálisnál több aktivitás, ideológiai-nyelvi álcázás.
b) A pozícióvesztés ennél enyhébb, de még mindig radikális változata a
köztisztviselői középosztályra jellemző munkalehetőségek teljes elvesztése,
vagyis a szakképzetlen fizikai munka világába való (ki)szorulás. Alapvető stra-
tégiai cél tehát legalább a „fehérgalléros” pozíció megőrzése, lakó- vagy munka-
hely-változtatással, illetőleg a háború utáni relatív szabadságok világában vi-
szonylag olcsó és elérhető át- vagy pótképzéssel. A tanfolyamok, esti egyetemi
képzések világában a kulturális tőkék jól kamatozhattak: a magasabb képzett-
ség jobb, gyorsabb, problémamentesebb előmenetelt eredményezhetett.
c) A pozícióvesztés elkerülésére, elviselhető mértéken tartására és a végül is
esetleg elért (kedvezőtlenebb) pozíció megvédésére szolgált az identitás elrejté-
se. Kreatív mozzanata a megfelelően átkonstruált önéletrajz, amely a saját és a tá-
gabb család történetére egyaránt kiterjedt.45 Ezek az önéletrajzok a lehetséges
határig mellőzték, a hivatalos közbeszéd
kategóriáiba tördelték, elhomályosítot- 45 Mark (2005); Mark (2010) 126–193.
RAINER M. JÁNOS
ták vagy egyszerűen meghamisították a leszármazást, a vagyoni viszonyokat és
az esetleges politikai állásfoglalást. Különösen érzékeny pontnak számított a ka-
tonai (vagy más fegyveres) szolgálat, rendfokozat, frontszolgálat, strómanság,
termelőeszköz-tulajdon, külföldön töltött idő (képzés, munka vagy más célból).
Az identitás elrejtésének kevésbé kreatív része a szokások, viselet, maga-
tartás és nyelvhasználat középosztályra jellemző jegyeinek levetése, illetve a vélt
elvárásrendszerhez való alkalmazkodás.
d) A középosztályi státus egyik legfontosabb mutatója a megfelelő nagysá-
gú lakás és a háztartási cselédtartás volt. Az előbbi megtartását a városokat,
elsősorban Budapestet ért háborús károk eleve megnehezítették. A bombaká-
rosult családok beköltöztetése és a társbérletesítés, majd az lakóingatlan-álla-
mosításokkal egy időben bevezetett lakásjogosultsági határok (szobaszám,
négyzetméter-korlát) tovább rontották a volt középosztályok lakáshelyzetét.
A diszkriminációs intézkedések (a büntetésekhez kapcsolódó vagyonelkobzá-
sok, kitelepítés) kifejezetten és pontosan a státusjelző lakásállományt vették
célba. Az ingóságok (státusjelző bútordarabok, muzeális vagy szimbolikus ér-
tékű használati tárgyak, képek, evőeszközök stb.) lehetőség szerinti megőrzé-
se még ebben az időszakban is fontos törekvés maradhatott. A terror enyhül-
tével ez egészült ki a lakáshelyzet javítására, az eredetihez közeli állapot
visszaállítására irányuló erőfeszítésekkel. A megfelelő szobaszám fenntartha-
tósága hívta életre a fiktív bejelentkezések rendszerét és kifinomult technikáit.
A lakásstátus megtartásának fő minőségi kritériuma a szobaszám maradt, kie-
gészülve a volt középosztályi életmód fontos kellékével – a szocialista korszak
egyik krónikus szolgáltatási hiánycikkével, a telefonvonallal.
e) A gyermekek felső-, illetve még ezt megelőzően megfelelő középfokú is-
koláztatása a hosszabb távú rekonverzió, a volt köztisztviselői középosztályiból
az új rendszer osztályszemlélete szerinti „értelmiségivé” válás egyik legfonto-
sabb feltétele. A háborút követő évek tovább- és átképzési rendszere erre jó
lehetőséget nyújtott, az ötvenes évek elejétől mintegy tíz éven át azonban a
felsőoktatásban negatív megkülönböztetés érvényesült. A megfelelően koz-
metikázott életrajzzal persze ez is kikerülhető volt. A hatvanas évek elejétől
a megkülönböztetés enyhült, de az egyetemi helyek korlátozott száma és a
„munkásszármazásúak” továbbra is érvényesülő pozitív diszkriminációja még
sokáig nehezítette a volt köztisztviselői középosztály leszármazottainak to-
vábbtanulását, kerülő utakra (esti, levelező oktatás) kényszerítette őket. A ha-
gyományos közigazgatási-közszolgálati szféra egyes tartományai (például
rendőrség, honvédség) teljesen lezárultak. Hogy a képzettség minőségi krité-
riumait fenntartsák, a volt köztisztviselői középosztályiak feltehetően nagyobb

arányban mozdultak a világnézetileg semlegesebb, viszont a szovjet típusú
rendszer időszakában kifejezetten konjunkturális pályák, így elsősorban a mű-
szaki felsőoktatás felé.
f) Előbb növekvő, majd a hatvanas évek elejétől csökkenő kockázattal járt,
bár egyáltalán nem volt problémamentes a volt köztisztviselői középosztály
fontos identitás-tényezője, a keresztény vallásgyakorlat. A vallásosság külsősé-
geinek rejtése, a részben konspirált (a lakóhelytől távolabbi) miselátogatás, a
pénteki-nagyheti böjtölés feladása egyfajta párhuzamos rituálévá vált, ami az
azonosságtudatot éppenséggel erősíthette is. A vallásgyakorlat, mindenekelőtt
az alap- és középfokú hitoktatás, továbbképzés, vallási nevelés körül egész in-
formális intézményrendszer alakult ki, amely abban a szűkebb körben, ame-
lyik vállalta a részvételt, bizonnyal a spirituális tartalom elmélyülését hozta,
szemben a korábbi korszak formális vallásosságával. A vallásosság rejtésére
(sokkal inkább, mint a politikai véleményekére) szolgált a gyerekkortól elsajá-
tított (illetve elsajátíttatott) kettős beszéd. A család és a kipróbált barátok szűk
körén kívül e témák tabunak számítottak. Apró szubkulturális jelek rendszere
viszont a rejtett közösség tudatára figyelmeztethetett, és adott esetben az óva-
tos érintkezés- és kapcsolatfelvétel lehetőségét kínálta.
g) A volt köztisztviselői középosztály történelmi gyökerű kiválasztottság- és
vezetésre való elhivatottság-tudata az új rendszerben nyilvánvalóan nem volt
fenntartható. A szakember-ethosz, vagyis az újonnan választott professziók
különleges hivatástudattal való művelése mégis lehetőséget nyújtott egyfajta
önmegkülönböztetésre. Eszerint az igazi szakemberek (akik természetesen jó
családból származó, művelt úriemberek, s persze jó magyarok) szignifikánsan kü-
lönböznek a velük azonosan (vagy éppen felettük) pozicionált azoktól, akik el-
sősorban politikai okokból vagy lehetőségeket kihasználva kapaszkodtak fel.
Tevékenységük alapjában politikai jellegű, a rendszerhez kötődnek, legfeljebb
annyi különbség van köztük, hogy az egyik javíthatatlan bunkó, a másik jóin-
dulatú, sőt derék népi káder, a harmadikról meg lerí a hitközség.
h) Fontos identitásőrző tevékenységgé vált a családi szolidaritás, a kötelé-
kek erősítése, a családi ünnepek lehetőleg a régi rítusok és külsőségek szerinti
megtartása. Ugyanilyen szerepe lehetett – amikor erre már lehetőség kínálko-
zott – a szabadidő-eltöltés rétegspecifikus formáinak és rítusainak. Ilyennek te-
kinthetők bizonyos sportok (vívás, tenisz, vitorlázás stb.), illetve az ezekhez szo-
rosan kapcsolódó társas életformák; de hasonló szerepet játszottak a volt
cserkészetet szűkebb körben folytató extrémebb sportok (barlangászat).
i) A külvilággal (vagyis a Nyugattal) való kapcsolattartás elé az ötvenes évek-
ben súlyos akadályok tornyosultak. A hatvanas évek elején azonban a látogató-
RAINER M. JÁNOS
útlevél intézménye lehetőséget kínált a viszonylag gyakori (kétévente történő)
kiutazásra, amit a levelezés, csomagküldés egészített ki. Feltételezhető, hogy a
volt köztisztviselői középosztály tagjainak relatíve több emigráns hozzátarto-
zójuk lehetett; a sűrűbb kiutazás eleve bizonyos státusjelzővé vált, továbbá le-
hetőséget nyújtott merőben hétköznapi, de státusszimbólumnak számító tár-
gyak behozatalára, birtoklására, az úgynevezett forintkiajánlás gyakorlására.
Ignotus Pál 1965-ben a Guardian, majd a párizsi Irodalmi Újság hasábjain
vonta meg hazalátogatása és egyben a Kádár-korszak első szűk évtizedének
mérlegét.46 Elsősorban a hatalom és az értelmiség kapcsolata, „kiegyezése” ér-
dekelte. Egyetértően idézte egy budapesti barátját, aki arra a kérdésre, van-e,
aki aktívan támogatja Kádárt és szűk körét, így válaszolt: „ez a kormány két té-
nyezőre támaszkodik, az egyik a szovjet hadsereg, a másik a magyar párton kí-
vüli értelmiség”. Utóbbiak, a „politikailag színtelenek” „háborítatlanul halad-
nak előre” 1957 óta; míg korábban üldözték őket, ma hálásak a pártnak és a
kormánynak. „Az értelmiség megvan, némely rétege […] kifejezetten jómódú;
értelmiségen pedig, akár tetszik, akár nem, csak a régi felsőbb és középosztályt,
meg a hozzájuk felzárkózottakat érthetjük, azok végeztek magasabb iskolát” –
tette hozzá.47 E megállapítás a szociológiai érvényesség szempontjából erősen
elnagyolt. Valami igaza azonban lehet. Ignotus Pál barátja is feltehetően erő-
sen túlzott – a háborítatlan előrehaladást illetően pedig bizonyosan. Ugyaneny-
nyire kérdéses a politikai színtelenség. Valami igazságmagva mégis lehet, a kény-
szerből viselt álarc egy idő után lenyomatot hagyhat az arcon, még ha az eredeti
vonások, amelyeket elrejtett, megmaradtak is. Ez a pont vezet át az itt nem tárgyalt
recepciótörténeti aspektushoz: hogyan látta (érzékelte-e) mindezt, hagyo-
mányt, szerveződést és stratégiákat a szovjet típusú rendszer elitje, intézményei,
tudománya, s ha igen, milyen következtetéseket vont le abból, amit látott. És
átvezet a kutatás világába, amely majd
46 Guardian, 1965. június 1., június 28., július adatok alapján rendezi történetekbe a
1., július 10.; Irodalmi Újság, 1965. július 1. jobboldali hagyománynak és hordozói-
47 Ignotus (1965). nak 1945 utáni sorsát.
HIVATKOZÁSOK
Bibó (1981–84)
Bibó István összegyűjtött munkái. 1–4. köt. Sajtó alá rend. Kemény István,
Sárközi Mátyás. Bern, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem.
Domokos (1999)
DOMOKOS MÁTYÁS: Hitel. Beszélő, 4. 78–87.

Erdei (1980)
ERDEI FERENC: A magyar társadalom a két világháború között. In uő:
A magyar társadalomról. Budapest, Akadémiai, 291–346.
Garton Ash (1993)
GARTON ASH, TIMOTHY: The Magic Lantern. The Revolution of ’89 Witt-
nessed in Warsaw, Budapest, Berlin and Prague. New York, Vintage Books –
Random House.
Gáti–Horváth (1992)
GÁTI TIBOR–HORVÁTH ÁGOTA: A háború előtti középosztály utótörténete.
Szociológiai Szemle, 1. 81–97.
Gergely (2001)
GERGELY JENŐ: Gömbös Gyula. Politikai pályakép. Budapest, Vince.
Gosztonyi (1984)
GOSZTONYI PÉTER: Magyarország a második világháborúban. II. kötet. Ma-
gyarország hadszíntér. München, HERP.
Gyáni (2002)
GYÁNI GÁBOR: Polgárság és középosztály a diskurzusok tükrében. In uő:
Történészdiskurzusok. Budapest, L’Harmattan, 78–97.
Gyáni–Kövér (1998)
GYÁNI GÁBOR–KÖVÉR GYÖRGY: Magyarország társadalomtörténete a re-
formkortól a második világháborúig. Budapest, Osiris.
Győrffy és mások szerk. (1983)
Győrffy Sándor és mások szerk.: Szárszó 1943. Előzményei, jegyzőkönyve és
utóélete. Dokumentumok. Budapest, Kossuth.
Gyurgyák (1994)
GYURGYÁK JÁNOS: Bal és jobb. Egy politikai-publicisztikai fogalom tün-
döklése és bukása. Politikatudományi Szemle, 3. 152–155.
Gyurgyák (2007)
GYURGYÁK JÁNOS: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacio-
nalizmus története. Budapest, Osiris.
Gyurgyák szerk. (1999)
GYURGYÁK JÁNOS (szerk.): Mi a politika? Bevezetés a politika világába. Buda-
pest, Osiris.
Ignotus (1965)
IGNOTUS PÁL: Bolyongás közben. Irodalmi Újság, 13. július 1. 4–5.
Iordachi (2004)
Iordachi, Constantin: Charisma, Politics and Violence: The Legion „Archangel
RAINER M. JÁNOS
Michael” in Inter-war Romania. Trondheim. /Trondheim Studies on East
European Cultures and Societies, 15./
Juhász (1983)
JUHÁSZ GYULA: Uralkodó eszmék Magyarországon 1939–1944. Budapest,
Kossuth.
Keller (2010)
KELLER MÁRKUS: A tanárok helye. A középiskolai tanárok professzionalizációja
porosz–magyar összehasonlításban a 19. század második felében. Budapest,
L’Harmattan – 1956-os Intézet.
Kis (2004)
KIS JÁNOS: „Az erkölcsi ítéletalkotás része a politikának”. Kis Jánossal Ré-
vész Sándor és Mink András beszélgetett. Beszélő, 6. 6–17.
Kovács (1994)
KOVÁCS ANDRÁS: Szimbólumok valósága. Politikatudományi Szemle, 3. 146–
151.
Körösényi (1993)
KÖRÖSÉNYI ANDRÁS: Bal és jobb. Az európai és a magyar politikai paletta.
Politikatudományi Szemle, 3. 94–114.
Körösényi (1994)
KÖRÖSÉNYI ANDRÁS: A bal és jobb védelmében. Politikatudományi Szemle,
3. 188–201.
Kövér szerk. (2006)
KÖVÉR GYÖRGY (szerk.): Zsombékok. Középosztályok és iskoláztatás Magyar-
országon a 19. század elejétől a 20. század közepéig. Budapest, Századvég.
Lengyel (1981)
LENGYEL GYÖRGY: Irányított gazdaság és tervgazdaság. Medvetánc, 1. 109–
119.
Mann (2004)
MANN, MICHAEL: Fascists. Cambridge, Cambridge University Press.
Mark (2005)
MARK, JAMES: Discrimination, Opportunity and Middle-class success in
early Communist Hungary. Historical Journal, 48, 2, June.
Mark (2010)
MARK, JAMES: The Unfinished Revolution. Making Sense of the Communist
Past in Central-Eastern Europe. New Haven–London, Yale University
Press.

Moore (1993)
MOORE, BARRINGTON JR.: Social Origins of Dictatorship and Democracy. Lord
and Peasant in the Making of the Modern World. Boston, Beacon Press.
Murányi (2006)
MURÁNYI GÁBOR: Egy epizodista főszerepe. Lajos Iván történész élete és halála.
Budapest, Noran.
Németh (1992)
NÉMETH LÁSZLÓ: A minőség forradalma. Kisebbségben. 1–2. köt. Budapest,
Püski.
Németh (2000)
NÉMETH LÁSZLÓ: Két nép. [1935] In Pap Károly: Zsidó sebek és bűnök és más
publicisztikák. Budapest, Múlt és Jövő, 86–99.
Papp (2008)
PAPP ISTVÁN: A népi kollégiumi mozgalom története 1944-ig. Budapest, Napvilág.
Passmore (2002)
PASSMORE, KEVIN: Fascism. A Very Short Introduction. Oxford, Oxford Uni-
versity Press.
Rainer (2005)
RAINER M. JÁNOS: A volt „keresztény középosztály” és a demokrácia re-
ménye. In Rainer M. János–Standeisky Éva (szerk.): A demokrácia reménye.
Magyarország, 1945. Évkönyv, 13. Budapest, 1956-os Intézet, 100–118.
Rainer (2011)
RAINER M. JÁNOS: Bevezetés a kádárizmusba. Budapest, 1956-os Intézet –
L’Harmattan.
Révész (1997)
RÉVÉSZ SÁNDOR: Aczél és korunk. Budapest, Sík.
Romsics (2008)
ROMSICS IGNÁC: Történelem, történetírás, hagyomány. Budapest, Osiris.
Romsics szerk. (2009)
ROMSICS IGNÁC (szerk.): A magyar jobboldali hagyomány, 1900–1948. Buda-
pest, Osiris.
Standeisky (1996)
STANDEISKY ÉVA: Az írók és a hatalom. Budapest, 1956-os Intézet.
Standeisky (2005)
STANDEISKY ÉVA: Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. Budapest,
1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.
Standeisky (2007)
STANDEISKY ÉVA: Antiszemitizmusok. Budapest, Argumentum.
RAINER M. JÁNOS
Standeisky (2010)
STANDEISKY ÉVA: Népuralom ötvenhatban. Pozsony–Budapest, Kalligram –
1956-os Intézet.
Szabó M. (1989)
SZABÓ MIKLÓS: Politikai kultúra Magyarországon 1896–1986. Válogatott
tanulmányok. Budapest, Atlantisz Program.
Szabó Z. (1986)
SZABÓ ZOLTÁN: Terepfelverés. Sajtó alá rend. és bev. Czigány Lóránt. Bern,
Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem.
Szakolczai (1994)
SZAKOLCZAI ÁRPÁD: A bal- és jobboldalon túl. Politikatudományi Szemle,
3. 171–187.
Szekér (2010)
SZEKÉR NÓRA: A Magyar Közösség története. Budapest, Norma Nyomdász
Kft.
Szekfű (1983)
SZEKFŰ GYULA: Forradalom után. [1947], Sajtó alá rend. Glatz Ferenc. Bu-
dapest, Gondolat.
Szekfű (1989)
SZEKFŰ GYULA: Három nemzedék és ami utána következik. [1934], Budapest,
ÁKV–Maecenas, 379–499.
Szovjet levéltári… (2011)
Szovjet levéltári dokumentumok Bethlen István elhurcolásáról és haláláról.
Rubicon, 9–10. 16–17.
Takáts (2007)
TAKÁTS JÓZSEF: Modern magyar politikai eszmetörténet. Budapest, Osiris.
Utasi–A. Gergely–Becskeházi (2000)
UTASI ÁGNES–A. GERGELY ANDRÁS–BECSKEHÁZI ATTILA: Kisvárosi elit.
Budapest, Új Mandátum.
Valuch (2001)
VALUCH TIBOR: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második
felében. Budapest, Osiris.
Vida szerk. (2005)
VIDA ISTVÁN (szerk.): Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez 1944.
október – 1948. június. Budapest, Gondolat.
Vonyó (2009)
VONYÓ JÓZSEF: Gömbös Gyula jobboldali radikalizmusa. In Romsics
szerk. (2009) 243–274.
03_korosi_jav.qxp:evkonyv2008 1/12/13 4:09 PM Oldal 47
47
KŐRÖSI ZSUZSANNA
A KERESZTÉNY KÖZÉPOSZTÁLY
ÉLETTÖRTÉNETI EMLÉKEZETE
BEVEZETŐ
Dolgozatomban három olyan szóbeli visszaemlékezést elemzek, amelynek
aktorai a társadalmi középbe, az egykori keresztény középosztályba születtek a két
világháború között. Arra vagyok kíváncsi, milyen értékrend jelenik meg ezek-
ben az életrajzi elbeszélésekben, és hogy ezek az értékek miként ütköztek az
1945 utáni korszakok hivatalos értékrendjével. Milyen gondolati sémákat, to-
poszokat fogalmaztak meg, milyen identitásokat konstruáltak a visszaemléke-
zők? És milyen stratégiát követtek, amikor korábbi kivételezett helyzetükből
üldözötté, de legalábbis diszkriminálttá váltak?
A dolgozat szempontjából (is) fontos fogalmak – középosztály, polgárság –
meghatározásában egyelőre nincs tudományos konszenzus, mindkét kategó-
ria problematikus. A XX. század eleji magyar társadalom szerkezetének leírá-
sakor főként azzal az értelmezési kerettel találkozunk, amely Erdei Ferenc
nyomán1 – aki a magyar társadalom két világháború közötti szerkezetét kettős
társadalomstruktúraként írta le – a középosztály kettősségéről, úri és polgári
jellegéről beszél, úri (keresztény-nemzeti) és polgári csoportot különítve el.2
Gyáni Gábor viszont a köztisztviselők anyagi viszonyait és életmódját vizsgál-
va arra jutott, hogy jelentős részük nem úgy élt, nem tudott úgy élni, ahogy
azt mi hagyományosan középosztályinak tartjuk, gondoljuk.3 Szerinte „a tár-
sadalmi közép nem képezett ugyan belülről kellőképpen integrált társadalmi
csoportot, vagyis középosztályt, ugyan-
akkor több volt, mint középrétegek 1 Erdei (1976).
4
szervetlen konglomerátuma”. Gyáni 2 Lásd például Fábián (1994); Béri (2004)
tehát megkérdőjelezi az úri középosz- http://epa.oszk.hu/01300/01326/00050/
tály és a polgárság szembeállítását, és a 06beri.htm (Letöltve 2012. október 28.)
középosztály három csoportját hatá- 3 Gyáni (1999).
rozza meg a foglalkozás és az életmód 4 Gyányi–Kövér (2003) 289. Gyáni Gábor
metszetében: köztisztviselői, polgári és szövegrésze.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
értelmiségi középosztályról beszél. A kérdéskörrel foglalkozó társadalomtör-
téneti koncepciók ismertetésére itt nincs mód, azt azonban kiemelném: abban
egyetértés van közöttük, hogy a középosztály több különböző réteg együtte-
se, ezen túl mindegyik definíciós kísérletben szerepel a vagyoni helyzet, az
életmód, a lakásméret, a cselédtartás, a mentalitás, az ethosz fogalma.
Az elemzett három szóbeli memoárt az 1956-os Intézet Oral History
Archívumában található közel ezer életútinterjú közül választottam ki. Min-
denekelőtt a középosztály gyermekeit kerestem (családi hátterük, származásuk
alapján), akik a húszas–harmincas években születtek az egykori Magyarország
területén. Így családjuk (közel) azonos társadalmi pozíciója és hasonló életko-
ruk folytán feltételezhető, hogy szocializációjuk során számos hasonló tapasz-
talatot szereztek, és számos azonos, a világnézetüket, az életüket meghatáro-
zó élménnyel, hasonló tudással rendelkeznek – ez biztosít lehetőséget az
összehasonlításra. Ezen túl szubjektív nézőpontok is befolyásolták választáso-
mat. Olyan interjúkat kerestem, ahol a visszaemlékező nemcsak a szigorúan
vett tényeket sorolja fel, hanem részletesen beszél az életéről, értelmezi hely-
zetét, döntéseit, megosztja az ezekkel kapcsolatos érzéseit, reflektál a szűkebb
és tágabb környezetében, valamint a vele történtekre. Továbbá úgy döntöt-
tem, hogy a rendszerváltás után rögzített memoárokat fogom tanulmányozni,
hiszen az értékelésben, fogalomhasználatban nagy különbségek lehetnek az
1989–90 előtti és utáni narratívákban. Mindezeknek az aspektusoknak több
mint egy tucat OHA-interjú is megfelelt. Hogy ezek közül végül is kiket és
miért őket választottam? A személyes ismeretség alapján Pákh Tibor, Tabódy
István és Vigh Szabolcs visszaemlékezésére esett a választásom. Vigh Sza-
bolccsal és Tabódy Istvánnal az interjút én készítettem (utóbbit Hegedűs B.
Andrással közösen), és Pákh Tibor történetét is jól ismertem. Ez az önkénye-
sen kialakított „minta” nyilvánvalóan semmilyen alapsokaságot nem repre-
zentál. Miként az interjúkban elhangzottak, úgy az én következtetéseim alap-
ján sem szabad semmiféle általánosítást tenni sem a középosztály gyermekeire,
sem az OHA gyűjteményére nézve. Ez három élettörténet, amelyek önma-
gukban szolgálnak tanulságul.
Tudjuk, hogy az élettörténet elmesélésekor az egyén önértelmezése tárul
elénk, az, ahogyan ő maga látja (értelmezi) önnön személyiségét, szűkebb-tá-
gabb környezetét. Az interjúalanyoknak az önkifejezés lehetőségét adta meg
az, hogy megkértük őket, meséljék el életüket. Az elemzés szempontjából is
fontos hangsúlyozni, hogy a visszaemlékező, miközben az életét elmeséli, az
elbeszéléskor történeteinek készletéből válogat, és ezt mindig az adott hely-
zetben számára leginkább megfelelő nézőpontból teszi (ami természetesen
A KERESZTÉNY KÖZÉPOSZTÁLY ÉLETTÖRTÉNETI EMLÉKEZETE

nem feltétlenül önigazolás). A narratíva eseményeket és gondolatokat beszél
el. Az elemzés során számunkra tehát nem az a fontos, hogy mi igaz vagy mi
nem, bennünket az a szubjektív igazság érdekel, amit ott és akkor az interjú-
alany át akart adni az interjú készítőjének, és rajta keresztül az utókornak. Bár
mindhárom interjúalannyal készültek többnyire rövid lélegzetű újságinterjúk
vagy portréfilm is, illetve több írásuk látott napvilágot, ezeket a szövegeket
nem használom fel dolgozatomban, tartalmukat nem ütköztetem egymással.5
Dolgozatom tárgya mindössze a há-
rom férfiú élettörténeti elbeszélése. 5 A teljesség igénye nélkül: Pákh Tibor:
Az egyes visszaemlékezések elemzé- Szálegyedül. Hadifogsági emléktöredékek –
séhez az interjúalany narratívája, illetve Moszkva befolyása a hazai igazságszolgál-
annak leírt változata adja a vezérfona- tatásra – Jóvátétel és adósságszolgálat.
lat, határozza meg az írás szerkezetét. Összeállította Modor Ádám. Budapest,
Igyekszem sorra venni azokat az inter- 2005, Masszi; A történelem igazolt. Dr.
júrészleteket, amelyek hangsúlyozottan Pákh Tibor-portré. Rendező Gulyás Já-
szerepelnek egy-egy visszaemlékező nos, 2002; Tabódy István: A központi
életrajzi konstrukciójában, és amelyek szeminárium a forradalom napjaiban.
véleményem szerint közelebb visznek Vigilia, 1996. 10. 762–766.; uő: Az Úris-
ahhoz, hogy megértsük, mi az a keret, ten velem gyakoroltatta be, mit akar
amelyben ez a három középosztálybeli ebben a helyzetben tenni. Interjú vitéz
férfi gondolkodott s amelyet az interjú Tabódy István kanonokkal. Riporter
során kifejezett. Sok hasonlóságot fe- Sári Katalin. Rebellitás ’56, 1994, 11–12.,
dezhetünk fel ezekben a visszaemléke- 1995. 1–2. 11–19.; Recsk I–II. Rendező:
zésekben, ugyanakkor számos eltérést Böszörményi Géza, Gyarmathy Lívia,
is. Természetesen, miként a középosz- 1989; Sarokba szorított az Isten I–II. Ren-
tály sem (volt) egységes, sem értékei- dező: Maár Gyula, 1991; Az egyházügyi
ben, sem életmódjában, ugyanúgy ez a hivatal titka. Vigh Szabolcs kiugrásokról és
három visszaemlékező sem egyforma. beugrásokról.
http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=89
61 (Letöltve 2012. október 28.); Vigh
ÉN RÉGI NEVELÉSŰ VAGYOK, Szabolcs: Az Állami Egyházügyi Hivatal
KONZERVATÍV elfoglalása 1956. november 3-án. In
PÁKH TIBOR 1924. augusztus 11-én Ko- Magyar Katolikus Egyház, 1956. A Lénárd
máromban született, középosztálybeli Ödön Közhasznú Alapítvány Évkönyve. Bu-
családban. Édesapja ügyvéd és mező- dapest, 2007, Új Ember, 235–241.;
gazdász, illetve a Független Kisgazda- Székely Tibor: 1957–1961 – a hatalom és
párt megyei elnöke, többször képvise- a központi szeminárium kispapjai. CD-
lőjelöltje volt, édesanyja zongoraművész. ROM.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
Szülővárosában érettségizett 1942-ben, majd beiratkozott a Pázmány Péter
Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára. 1944-ben egyetemi ta-
nulmányait meg kellett szakítania, mert behívták katonának. 1945-ben Auszt-
riában szovjet fogságba esett, a Szovjetunióba hurcolták, és csak 1948 őszén
térhetett vissza Magyarországra. 1949-ben jogi doktori oklevelet szerzett, de
csak műszaki fordítóként tudott elhelyezkedni. 1954-ben megnősült. 1956. ok-
tóber 25-én a Kossuth téri sortűzben megsebesült, november közepéig kór-
házban ápolták. 1957-ben munkahelyén megtagadta a magyar kérdés ENSZ-
beli tárgyalása ellen a Kádár-kormány által szervezett tiltakozó nyilatkozat
aláírását, emiatt elbocsátották. Ezt követően fordítóként dolgozott. 1961-ben
életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd büntetését tizenöt évre mérsé-
kelték. A börtönben 1966-tól több alkalommal éhségsztrájkot folytatott, ré-
szint, hogy ügyét polgári bíróság tárgyalja újra, részint tiltakozásul az elítélte-
ket sújtó jogsérelmek ellen. A börtönkórházban elektro- és inzulinsokkal,
továbbá gyógyszeres kezeléssel próbálták elérni, hogy a sztrájkot abbahagyja.
1971-ben polgári elmegyógyintézetben elmebeteggé nyilvánították, szabad-
lábra, de ugyanakkor rendőri felügyelet alá helyezték. Munkavállalását mind-
végig akadályozták, megbízásos fordítómunkákból élt. Rendszeresen részt vett
az ellenzéki megmozdulásokon, emiatt többször letartóztatták, utoljára 1988.
október 23-án. 1993-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság kezdeményezésé-
re a Magyar Pszichiátriai Intézet által létrehozott ad hoc bizottság rehabilitál-
ta: hivatalosan is megállapították, hogy nem elmebeteg. 1992-ben New York
állam Nassau megyei jogászkamarája tiszteletbeli taggá választotta, 1994-ben
Podkowa Leśna városa díszpolgári címmel tüntette ki.
Pákh Tiborral az Oral History Archívum kezdeményezésére jött létre az
interjú, Balázs Eszter készítette 1997 novembere és 1998 februárja között.6
Pákh Tibor készséggel fogadta a kérést, hogy mondja magnóra életét. A be-
szélgetéssorozat az interjúalany lakásán zajlott, Eszter emlékei szerint minden
alkalommal szíves vendéglátásban volt része. Pákh örömmel osztotta meg
gondolatait, foglalta össze, amit életével kapcsolatban fontosnak tartott. Bár
korábban is adott interjút, teljes történetét még egyetlen alkalommal sem me-
sélte el. Drámai életútjának több részlete ismert volt már, a történet egésze, a
maga teljességében mégis megdöbbentő volt az interjúkészítő és később min-
den kutató, olvasó számára.
Pákh Tibor első mondataiban, a bemutatkozáskor szinte csak statisztikai
tényeket sorolt, a „lényeges” adatokat adta meg. Ám bármennyire szűkszavúan
fogalmazott is, identitása már ezekből
6 Pákh (OHA). a mondatokból felsejlett. Felmenői vala-

mikor komoly birtokkal rendelkeztek; római katolikus vallásban keresztelték;
és értelmiségi gyökerei is vannak.
„1924. augusztus 11-én születtem Komáromban, mégpedig Dél-Komá-
romban, az anyaországi Komáromban, és annak is azon a részén, amelyet ab-
ban az időben Konkoly-telepnek hívtak. Azért hívták Konkoly-telepnek, mert
a Konkoly famíliának volt ott a birtoka. Édesanyám ennek a Konkoly-Thege
famíliának a leánya volt. Apám itt vette el őt. Ő ügyvéd és mezőgazdász volt.
Ott is kereszteltek meg, a keresztlevelem, aki kíváncsi rá, itt megtekinthető,
mert azt beszereztem. Abban az időben még egy karácsfalvi előnév is tartozott
a nevemhez, de ezeket az előneveket 1947-ban megszüntették. Római katoli-
kus vagyok.”
Anyai felmenőit, a Konkoly-Thege családot a XIII. századig vezette vissza.
Mindig is Komárom megyeiek voltak. A család birtokai Kömlődön és a köz-
ség határában, illetve Szőny község határában voltak. De az apai ág is nagy
múlttal büszkélkedhet: egy 1662-es keltezésű császári oklevél szerint a pogány
törökökkel szemben tanúsított vitézségéért kapott az egyik őse magyar ne-
mességet. Erre a nemesi előnévre utal a bemutatkozáskor, a hangsúly azonban
arra az időpontra esik, amikor megfosztották tőle őket.
Édesanyja, Konkoly-Thege Gizella tehetséges és ismert zongoraművész
volt, aki hajadonként hangversenyeken is fellépett. Később, feleségként – az
akkori szokásoknak megfelelően a családi béke megőrzése lett a feladata7 –
már csak kedvtelésből, jótékonysági esteken játszott. Kisebbik fia, Tibor több-
nyire elkísérte őt ezekre az alkalmakra, és így lett a zene életének kiemel-
kedően fontos része, támasza. Édesapja, dr. Pákh János ügyvéd és gazdálkodó
volt, aki a harmincas években a Kisgazdapártban politizált. Az Eckhardt Ti-
bor által kijelölt irányvonalat tartotta követendőnek, vagyis a földreformért, a
kisbirtokosok hatékony támogatásáért, a dán–holland típusú szövetkezés elő-
remozdításáért kampányolt. Ezek a célok nem tipikusan középosztálybeli cé-
lok voltak, így nem csodálkozhatunk azon, hogy konfliktusba került a környe-
zetével. Ügyvédi praxisa szűkült, korábbi ügyfelei elmaradtak. Abban az
időben, ha valaki politizálni akart, az azzal járó költségeket is neki kellett vál-
lalnia. Így történt, hogy a választási kampány az ősi Konkoly-puszta jelentős
részét elvitte.
Pákh Tibor gyerekkora – miként a hasonló társadalmi státusú gyerekek
többségéé – gondtalanul telt. A föld-
birtokos nagyapa, Konkoly-Thege 7 Ezen a társadalmi szinten presztízsokok-
Béla „táblabíró volt, később ügyvédi ból általánosan érvényes elvárás volt,
irodát nyitott”, a tőle örökölt családi hogy a feleség ne álljon munkába.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
birtoknak köszönhetően anyagi biztonságban, mi több, jólétben élt a család.
A birtokon és a házban természetesen alkalmazottak dolgoztak. Tibor gye-
rekként nagy szabadságot élvezett, a birtok mindenféle játék helyszíne
lehetett. Visszaemlékezésében fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy játszó-
pajtásai nem a vele hasonszőrűek közül kerültek ki. Ez a kiemelés a későbbi
életút fényében válik majd igazán fontossá. Az őt gyerekkorában körülvevő
társadalmi sokszínűség nagyban hozzájárul(hatot)t ahhoz, hogy felnőttként
elfogadó volt másokkal, a másként gondolkodókkal szemben.
„Gyermekkorom ideális és idillikus környezetben zajlott. Nekünk nagy
gazdaságunk volt, szőlőgazdaság, mezőgazdaság, gyümölcsös. Hatalmas nagy
házban laktunk, voltak alkalmazottaink, mezőgazdasági alkalmazottak, akik
külön házban laktak. Tulajdonképpen a gyerekkori játszótársaim leginkább
ezeknek az alkalmazottaknak a gyerekei voltak. Együtt játszottunk indiánosdit,
különböző rabló-pandúrt és hasonló játékokat. Sőt, Komáromnak voltak kü-
lönböző környező részei, hozzánk közel volt a Vitéztelep, ott is voltak gyere-
kek; aztán volt Kisszőny, ott is voltak gyerekek, és akkor voltak nagy csaták.
Mert a közelünkben volt a huszárlaktanya, és a huszárlaktanyához tartoztak
gyakorlóterek, és ott nagyokat játszottunk. Volt a birtokunkon egy nagy ná-
das, ott sokat úszkáltunk, s ami manapság nem dicsérhető: vízimadarakra va-
dásztunk. És jellemző módon a mi területünkről vezetik be most a komáromi
gyógyfürdőnek a vizét, mert ott fúrásokat végeztek, és ezt a vizet vezetik el a
komáromi gyógyfürdőbe – ami most már eléggé nevezetes gyógyfürdővé nőtte
ki magát, különösen Észak-Komáromból jönnek át sokan, de még Nyugatról
is jönnek abba a gyógyfürdőbe. Mi ezt gyakran észleltük, mert mikor mé-
lyebbre úsztunk le, ott eléggé meleg volt a víz. […] Komáromban volt birto-
kunk, azután Szőnyben. […] Zömmel Komáromban éltünk, de Kömlődön is
volt egy ilyen XVIII. században épült parasztbarokk kúriánk, egy ilyen ötszo-
bás, tornácos kúria.”
Látjuk tehát, hogy az a közkeletű megállapítás, miszerint a keresztény kö-
zéposztályra az alsó néprétegektől való elzárkózás lett volna a jellemző, a Pákh
gyerekekre biztosan nem igaz. A család felnőtt tagjairól ebben a kontextusban
sem tudunk meg sokat – vélelmezhető, hogy társadalmi kapcsolatokat jellem-
zően a hasonló családokkal tartottak fent, ám az, hogy gyermekeik a cselédek
és a munkások gyermekeivel együtt játszhattak, nem (be)zártságot, elzárkózást
mutat.
Egy másik hasonló toposz, hogy a középosztályi családok sokat adtak a kül-
sőségekre, gyakran erejükön, lehetőségeiken felül költöttek az előkelő repre-
zentációra. Ebben az élettörténeti szövegben ugyan egyértelmű cáfolatát nem

találjuk annak, hogy a család életmódját (mint sok más családét) a felelőtlen
hivalkodás jellemezte volna, de például az a történet, amely arról beszél, hogy
a családfő saját vagyonát is felhasználta a földreform támogatására, mégis ar-
ra enged következtetni, hogy a nemesi múltat idéző urizálás rájuk nem volt jel-
lemző.
Pákh Tibor nem beszélt az érzelmeiről – ez nemcsak gyerekkora, hanem a
teljes életút vonatkozásában is igaz –, mégis elég valószínűnek tűnik, hogy
gyerekkorában érzelmi biztonság vette körül. Nehéz elképzelni, hogy másként
lett volna, olyan szeretettel beszélt a szüleiről. A család társadalmi helyzetéből
kiindulva bátran feltételezhetjük, hogy dajka és nevelőnő segített a két fiú (Ti-
bor és fivére, Ervin) gondozásában, nevelésében. Mivel gyerekkoráról keveset
tudunk meg, amit mégis elmond, vélhetően fontos a számára. Ilyen részlet
például az, amikor a család életmódjáról mesél, a kulturálódás különböző el-
engedhetetlen formáiról. A Pákh családban természetes a sok könyv, a zene
jelenléte a mindennapokban, a közös színjátszás. Érdekes, hogy minderről
szinte védekezően beszélt, magyarázata azokkal szemben fogalmazódott meg,
akik lekicsinylik a vidéki középosztálybeli családok kulturális szokásait.
„Egymást látogattuk lovas kocsin vagy lovas szánon, és igen jól szórakoztunk.
Ezt a vidéki életmódot, szokást szeretik úgy beállítani, mintha nem lett volna
eléggé kulturált. Meg kell mondanom, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz.
Ezeknek a családoknak, csakúgy, mint nekünk is, nagy könyvtáruk volt, és a csa-
ládok együtt zenéltek. Édesanyám például zongoraművésznő volt, barátnője pe-
dig hegedűművésznő. Színdarabokat rendeztek a gyermekek bevonásával.”
A középosztálybeli családok számára tradicionálisan stratégiai kérdés volt,
hogy gyerekeik magas színvonalú oktatásban részesüljenek, és ez a XX. század
elején még inkább fontossá vált. Pákh Tibor, mint oly sok hozzá hasonló fiú,
egyházi iskolában érettségizett. A tanulás, a kiemelkedő teljesítmény megha-
tározó alapérték lett számára is.
„Én hatéves koromban mentem elemibe. A komáromi elemi iskolába jár-
tam a többi komáromi gyerekkel együtt, és akkor a gimnáziumot a tatai pia-
ristáknál kezdtem. A tatai piaristáknál végeztem el az első négy osztályt. De
amikor Komárom 1938-ban fölszabadult, akkor én mindjárt átmentem a ko-
máromi bencésekhez, és a komáromi bencéseknél folytattam a középiskolai
tanulmányaimat, ott is érettségiztem 1942-ben, ha érdekli, jeles eredménnyel.
Nem kitűnő eredménnyel, mert rajzból kettesem volt, ezért aztán nem kitün-
tetéses volt, hanem jeles volt az érettségi eredményem.”
Az idilli (vagy/és idealizált) gyermekkor után szép és ígéretes jövő állt előt-
te. Diplomatának, nemzetközi jogásznak készült. Nyelveket tanult. Otthon
KŐRÖSI ZSUZSANNA
meg a tatai piaristáknál, a komáromi bencéseknél nemcsak latinul, görögül ol-
vasni, de angolul, németül, franciául beszélni is megtanult. (Később, a szovjet
fogságban még oroszul is.) 1942-ben beiratkozott a jogi karra. Minden esélye
megvolt rá, hogy külügyi szolgálatban dolgozhasson – „ilyen minőségben kí-
vántam elősegíteni hazám boldogulását” –, de a történelem megakadályozta,
hogy álma valóra váljon.
Az élettörténet linearitásában később ismét előkerült a továbbtanulás. Pákh
személyiségvonásaival indokolta pályaválasztását, előrevetítve az egész életét
átszövő állandó igazságkeresést. De arról se feledkezzünk meg, hogy az úri kö-
zéposztály fiai jellemzően a jogi karra jártak, hiszen ebben a korszakban igen
nagy volt a jogi diploma presztízse.
„Én viszont inkább vitatkozó természetű voltam.8 A fegyelmezettséget csak
bizonyos korlátok között fogadtam el, adott esetben, ha igazságtalanságot ta-
pasztaltam, akkor nem törődtem bele. És a jogászságot pedig nem kifejezet-
ten ügyvédként szerettem volna előmozdítani, mert hisz igaz, hogy másfél évig
be is jegyeztettem magam később az ügyvédi kamarába, de csak azért, mert
mást nem tudtam. Én a jogászságot alapul próbáltam venni ahhoz, hogy a jog-
gal nemzetközileg foglalkozzam, engem inkább a nemzetközi jog érdekelt, és
ezért aztán diplomáciai pályára készültem, amit nem tudtam elérni, mert hisz
a második világháború ezt félbeszakította.”
A háború Pákh életét is gyökeresen megváltoztatta. Az utolsó időszakban
behívták katonának, de harcolnia már nem kellett. A csapata visszavonulóban
volt, amikor elért hozzájuk a kapituláció híre. Szovjet fogságba esett. Éveket
töltött embertelen körülmények kö-
8 Fivére, Ervin a katonai pályát választotta: zött; bányában, kőtörőben, fagyott föl-
„A bátyám közelebb érezte magát a föld- deken dolgoztatták. De túlélte.9 Ami-
höz, a természethez, az állatokhoz, úgy- kor 1948 végén hazaért, édesanyja
hogy a bátyám huszártisztté képezte halálhíre fogadta. Sosem derült ki,
magát, és föl is avatták őt huszártisztté hogy pontosan mi is volt a halál oka,
1943 augusztusában.” fia a szovjet megszállók áldozatának
9 A szovjet lágerekben szerzett tapaszta- tartja őt. Édesapja arra kényszerült,
latairól részletes és megrázó beszá- hogy feladja politikai pályafutását, ügy-
molókat találunk az interjúszövegben, de védi praxisát sem folytathatta. Megvál-
ezek ismertetésére itt nem kerül sor. tozott a rendszer: mint egykori birto-
10 „Ő egy évvel korábban, ő 47-ben jött kost, kuláknak minősítették, és csak
haza. Ő másik lágerben volt, mert 46 nehéz fizikai munkát kapott. Testvérét
tavaszán különválasztottak bennünket. Ő pedig deklasszált, nyomorgó fuvaros-
nem Budapestre költözött föl, mert Bu- ként látta viszont.10 És az otthonát is

elvették. Társadalmi helyzetéből adódóan is sokat veszített 1945 után, és ehhez
járult még a személyes veszteség. Pákh Tibor mégsem kesergett az elveszett, el-
veszejtett múlton. Bár kuláknak bélyegezték, földművelésre kényszerítették, cél-
ját nem adta fel. Tovább küzdött, a végsőkig kitartott. Éjjelente keményen ta-
nult, letette a vizsgákat, és 1949 végén megszerezte a jogi diplomát, majd
doktorrá avatták. De a diploma ekkor már semmit sem ért az osztályidegen ke-
zekben. Megpróbált képzettségének megfelelő állást szerezni. Minden bizony-
nyal sejtette, hogy reménytelen, de igazságérzete, ambíciója miatt meg kellett
próbálnia. Végül a Csepel Autógyárba vették fel, műszaki fordítónak.
1954-ben, október 23-án megnősült. Feleségéről alig beszélt, talán szemé-
remből. Az asszony becsülettel, szeretettel kitartott férje mellett, miközben
neki is kijutott a veszteségből, a szenvedésből, a meghurcoltatásból.
„Ez természetesen nagyon szomorú, mert hisz a hölgyeknek az ilyen álla-
pot elviselése még nehezebb, mint a férfiaknak. […] A hölgyeknek az ideg-
rendszere, lelkivilága érzékenyebb,
mint a férfiaké, így természetesen még dapestre nem lehetett akkor fölköltözni.
jobban megviselte, mint engem. De ő Nem kaphatott lakást. Ő Dunaharasztin
hősiesen és keményen helytállt, meg- lakott, Dunaharasztira hurcoltuk föl a
várt. És utána végig kellett, hogy élje bútorok nagy részét, és ő Dunaharasztin
velem együtt ezeket a megpróbáltatá- lakott. Egy ismerős család fogadta őt be,
sokat, mert hisz például nagyon jól és a pincébe raktuk a bútorokat, meg a
emlékszem, hogy amint az 55. évét be- dolgokat. És hát ott volt egészen 1956-os
töltötte, abban a pillanatban befejezett- szabadságharcunkig, amikor aztán ő ki-
nek minősítették az ő munkaviszonyát. ment. Svédországban lakik 56 óta. […]
[…] Szóval az effajta meghurcolások, Az ötvenes években az úgynevezett hor-
megpróbáltatások természetesen min- thysta katonatiszt jelző az nagyjából elég
denkire kiterjesztődtek. És ő elveszítet- volt ahhoz, hogy megakadályozzon min-
te a gyerekét, akivel akkor volt áldott den ilyesmit. Ő még ráadásul osztályide-
állapotban, amikor lefogtak. És mikor gennek is számított, meg kuláknak is
az elsőfokú tárgyalásom volt, akkor ép- számított. Ő a Ludovikát végezte, 1943-
pen élt még néhány napig a gyerek, ban avatták huszárnaggyá, és mint fo-
összesen csak tíz napig élt. […] Biztos gaskerék szakmunkás ő megélt az 56-os
megmenthető lett volna, ha ilyen kö- szabadságharcunkig. Csak hát akkor ő
rülmények vagy ilyesmi nem jött volna utána már nem kockáztatta meg, hogy itt
közbe. Tehát mindezt át kellett vészel- maradjon. Engem meglátogatott még a
nie, el kellett viselnie.” kórházban, de aztán eltűnt, és csak ké-
Pákh Tibort csak épp hogy meg- sőbb tudtam meg, hogy kiment Svédor-
érinthette az 1956-os forradalom szele. szágba.”
KŐRÖSI ZSUZSANNA
Amint eljutott hozzá a 23-i tüntetés híre, Csepelről bement Pestre, és a Viga-
dó téren csatlakozott a felvonulókhoz. De elbeszélésében voltaképp csupán
egyetlen forradalmi eseményt idézett fel: a véres csütörtököt. Jelentősége en-
nek az interjúrészletnek kettős. Egyrészt itt átlőtték a lábát, és bár szerencsé-
re túlélte a sebesülést, a forradalom hátralévő napjait kórházban töltötte. Más-
részt a történtek értelmezése is figyelemre méltó.
„Én ugye az Országház előtt sebesültem meg 56. október 25-én, amiről
mások is azt írják, hogy sortűz volt. Hát az nem sortűz volt, hanem az egy
folytatólagos, huzamos vérengzés. Én, amikor a lövöldözés elkezdődött, az
egyik orosz páncélkocsi mellett álltam, és először ott próbáltam fedezékbe
bújni. Azt mondják általában, hogy a Földművelési Minisztérium tetejéről volt
ez a sortűz. No most: nemcsak onnan volt, hanem volt az Országház tetejéről
is, például ez az orosz páncélkocsi először az Országház tetejére lőtt, azt szórta
meg. […] Elmenekülni nem lehetett. Nem szétzavarni akarták, hanem lemé-
szárolni az embereket. Mert a bekötőutakban is álltak páncélkocsik, és lőttek
a térre. No most, amikor egy kicsit elállt a tüzelés, akkor én sokadmagammal
bemenekültem az Országház déli bejárata árkádja alá. Tehát van a főbejárat
az Országházba, és oldalról van egy kapu. Annak van egy árkádos teteje. Az alá
menekültünk be, úgyhogy dugig volt az az árkád. Én ott zörgettem, hogy en-
gedjenek be bennünket, mert az Akadémia út torkolatából is lőttek. Akkor
még volt egy fölvonulási épület, ahol a villamossín most elfordul, ahol van a
József Attila-szobor, mert akkor épült még a metró. És hát mikor a tüzelés egy
kicsit megszűnt, akkor mi újra próbáltunk menekülni, mert pont szemben vol-
tunk ezzel a páncélkocsival. És én akkor sebesültem meg az Akadémia utca
torkolatába beállított páncélkocsiról leadott lövésektől, és egy darabig lefe-
küdtem a halottak közé, és később bemenekültem a felvonulási épületbe. Te-
hát ez a lövöldözés, ez a mészárlás olyan másfél óráig tartott. Nagyon sok ha-
lott volt.”
Sebesüléséből egy nyugatnémet vöröskeresztes kórházban lábadozott, ami-
kor november közepén az oroszok felszólították a kórház önkénteseit, azon-
nal hagyják el az épületet. Pákh Tibor velük mehetett volna Nyugatra, pon-
tosabban a németek mint sebesültet el akarták vinni egy németországi
kórházba, ám ő nem élt ezzel a lehetőséggel. A hajthatatlan, kompromisz-
szumra, megalkuvásra képtelen ember magától értetődő módon utasította el
az emigrálást, a menekülést.
„Én nem voltam hajlandó elmenni. Tulajdonképpen nem marasztalom én
el azokat, akik elmentek, pláne akiket üldöztek, végül is nem ártottak azzal,
hogy elmentek, sőt így utólag talán még jó volt, hogy elmentek, mert hisz még

most is nagyon jó, mert a különböző elszakított területeken lévő kisebbségnek
az érdekeiért ők tesznek legtöbbet, akik kint vannak Amerikában, vagy a bá-
tyám Svédországban, ők sokat tesznek. Szóval most így utólag így látom. Ak-
kor én nem örültem neki, hogy tulajdonképpen az a társaság, amelyiket én úgy
becsültem, azoknak a zöme, a potenciális vezető réteg elhagyja az országot.
De hát ez így alakult, ezen már kár meditálni. Én nem mentem el, pedig hát
elmehettem volna én is kényelmesen, de nem tettem.”
Ismert, hogy a forradalom leverése után az Egyesült Nemzetek Szervezete
rendszeresen napirendjére tűzte a magyar kérdést, vagyis elítélte a forradalom
leverését, a megtorlásokat, és a Kádár-kormány nemzetközi elszigetelését
tűzte ki céljául. Kádárék válaszul tiltakozó gyűléseket szerveztek, aláírásokat
gyűjtöttek az ENSZ ellen. Egy ilyen tiltakozópapírt tettek le Pákh Tibor elé
is a munkahelyén. Nem írta alá. 1957 végén kirúgták a munkahelyéről. Ekkor
még el tudott helyezkedni, előbb az Erőmű Tervező Vállalatnál, majd a
Műszaki Fordítóirodánál fordítóként dolgozott. És közben magánszorgalom-
ból elemzéseket készített a magyar kérdésről, a szovjetek magyarországi
ténykedéséről, az önrendelkezési jog eltiprásáról, a koncepciós perekről.
Ezeket az írásokat megpróbálta kijuttatni Nyugatra, illetve az ENSZ-hez.
Nem járt sikerrel, a belügy már régóta figyelte, lebukott, 1960-ban letartóz-
tatták. 1961-ben dupla nullás tárgyaláson a szovjet–magyar kapcsolatokat
elemző tanulmányáért, illetve angolul fogalmazott, a forradalomról szóló írá-
sai és a forradalomban játszott szerepük miatt kivégzett fiatalkorúak névsorá-
nak összeállítása miatt életfogytiglanra ítélték. Büntetését később tizenöt évre
mérsékelték. Ennek kapcsán nagyon határozott definíciót kaptunk politikai
nézeteiről: szabadság, vagyis függetlenség és parlamentáris demokrácia utáni
vágy a Kádár-korszakban.
„Hát hogy miért akkor [tartóztattak le], azt én nem tudom. Én korábban
azt gondoltam, hogy már a sebesülésem után lefognak és elvisznek, mert tu-
lajdonképpen már előfordulhatott volna minden további nélkül az is. Semmi-
vel sem csináltam kevesebbet korábban, mert ugyanúgy viselkedtem… Én
nem tagadtam soha, hogy én szabadságra vágyom, a megszálló csapatok kita-
karodását követelem, hogy parlamentáris demokráciát követelek. Én ezeket
soha nem tagadtam, mindig nyilvánosan is elmondtam, soha nem titkoltam.
Amiket írtam, mondom, azok ilyen tárgyúak voltak, úgyhogy akkor miért vit-
tek el? Többek között írtam 56-ról, idéztem például Wilhelm Röpkét, ezzel,
hogy 56-nak mi a jelentősége, idéztem Camus-t 56-ról, akkor azt, hogy viszik
a magyar szabadságharcosokat a birodalomba. De ezt soha nem is titkoltam,
soha nem volt ebben semmi. Ők ezt úgy minősítették, hogy ez hűtlenség, ho-
KŐRÖSI ZSUZSANNA
lott ennek az égvilágon semmi köze nem volt ehhez. Hát végül is hűtlenség-
gel ítélték el a Bibót, hűtlenséggel ítélték el a Gönczöt, hűtlenséggel ítélték el
Földes Pétert.”
11 Pákh Tibor részletesen és szinte szenvte- Tudjuk, 1963 elején Kádár János
lenül meséli el, hogyan kínozták éveken egyezséget kötött az amerikaiakkal: a
keresztül. Megdöbbentőek ezek a rész- politikai foglyok számára amnesztiát hir-
letek. „Fölfektettek egy ilyen kezelőasztal- det, cserébe Amerika többé nem viszi az
ra. Ugye fölpeckelték az embernek a ENSZ Közgyűlése elé a magyar kérdést.
száját, lekötöztek, lefogtak és hát két Ennek híre a börtönbe is eljutott, a ra-
oldalról az ember halántékához tették az bok reménykedtek, hogy hamarosan ki-
elektródát és rákapcsolták a villamos szabadulnak. Ám nem így lett. Sokakat –
áramot. Hát ez volt az első sokkolásom. Pákh szerint a rabok felét – nem politi-
[…] Az ember akkor elveszíti az eszmé- kai fogolyként, hanem köztörvényesként
letét, sokkoláskor. Szóval elvileg sokkolni kezelték, így rájuk nem vonatkozott az
csak úgy szabad, ha előtte egy injekciót amnesztia. Pákh Tibor, amíg tehette,
adnak, kikapcsolják az ember tudatát. De rabtársai nevében panaszokat írt a leg-
nekem mindig közvetlenül csinálták a főbb ügyészhez. És ezt követően minden
sokkolást. […] De az Úristen megkímélt, jogsérelemmel szemben felemelte a sza-
mert nagyon sokat sokkoltak, és tulaj- vát, szinte megszállottként írta beadvá-
donképpen az emlékezetem mindig visz- nyait, mindig ügyelve a jogi szakszerű-
szatért. […] Volt, amikor például inzu- ségre. Az igazságért való küzdelem lett a
linkómával próbáltak. Ez talán még küldetése. Bizottság elé vezették, megfe-
kellemetlenebb az elektrosokknál, mert ha nyítették, szigorított magánzárkába
valaki fél a haláltól, akkor tulajdonképpen csukták, de ő rendíthetetlenül írta egyik
azt átéletik vele, mondjuk a végelgyen- panaszlevelet a másik után. Arra hivat-
gülés állapotát. Beadnak egy nagy adag in- kozott, hogy a börtönben nem a magyar
zulininjekciót, amit a cukorbetegeknek jogrend, még csak nem is a börtönsza-
adnak, és akkor, ahogy ez az injekció kezd bályzat, hanem az operatív belügyi tisz-
hatni, úgy gyengül az ember. S akkor tek kénye-kedve szerint folynak a dol-
megvárják, amíg a kómaállapot bekö- gok. Amikor ezzel sem ért el semmit,
vetkezik, és közben persze szórakoztatják éhségsztrájkba kezdett. Reménykedett,
ott kérdésekkel meg ilyesmikkel. És akkor hogy – mint egykor az illegális kommu-
utána, amikor már bekövetkezett, akkor nisták – ő is elérhet valamit. Ehelyett le-
ilyen orrszondán keresztül tömik meg. fogták, gumicsövet nyomtak a torkába,
Tehát vékony csövet az orron keresztül, hogy mesterségesen tudják táplálni.
és abba spriccelik bele ezt a folyadékot. Utána sötétzárkába tették, amiért éhez-
Ezt egyszer három hétig talán, vagy vala- ni, tiltakozni merészelt a történtek mi-
mi ilyesmi, hosszú ideig csinálták.” att.11 Több mint öt éven át kínozták, de

ő ellenállt, és ép elmével túlélte. Mindvégig az isteni kegyelembe kapaszkodott.
1971 áprilisában áthurcolták a börtön elmeosztályára. „Reformpszichiáterek-
ből” álló felülvizsgáló bizottság elé került. Megállapították, hogy gyógyíthatatlan
elmebeteg, megrögzött politikai téveszmékkel, „táplálkozási negativizmussal”.
Mint szabadulása után megtudta, ebben az időszakban az Amnesty International
egyik csoportja három lelkiismereti foglyot adoptált a világ antidemokratikus or-
szágaiból, és harcolt a kiszabadításukért. Az egyik Pákh Tibor volt. Feltételezhe-
tően ez a külföldi nyomás kényszerítette fogvatartóit, hogy végre kiengedjék őt.
Tovább harcolt személyisége és lelki épsége megőrzéséért. El kellett volna
helyezkednie, állandó munkaviszonyt kellett volna létesítenie, de évekig nem
talált olyan munkahelyet, ahol vállalták volna foglalkoztatását. A bélyeg, hogy
elmebeteg és börtönviselt, mindenhova elkísérte. Egy idő után volt fogolytár-
sai nevén fordíthatott, „négerkedett” az Országos Fordító és Fordításhitelesí-
tő Irodának. Végül az Országos Műszaki Könyvtárban kapott munkát, nyug-
díjazásáig itt fordított.
A nyolcvanas évek elején kapcsolatba került a demokratikus ellenzékkel. És
bár ezek a fiatalemberek nagyon mások voltak, mint ő, stílusok sem az ő stí-
lusa volt, közös értékeik – a demokratikus jogokért, a sajtószabadságért, az 56-
os szabadságharcosokért való küzdelem – összehozták őket. Részt vett a len-
gyel gyerekek nyaraltatásáért vagy a szegények megsegítéséért rendezett
gyűjtésekben, a március 15-i, az október 23-i tüntetéseken. 1980-ban Len-
gyelországba utazott, hogy csatlakozzon a lengyel ellenzékiek letartóztatása
ellen tiltakozókhoz, a Podkowa Leśna-i templomban éhségsztrájkolókhoz.
1981 őszén ismét Lengyelországba indult, ám ekkor már nem engedték ki az
országból. Elvették az útlevelét. Tiltakozott a jogtalanság ellen, és nyomaté-
kul ismét „böjtölni” kezdett. Megint bevitték az Országos Ideg- és Elme-
gyógyintézetbe, újból becsövezték, elkábították. De elhurcolása most már nem
maradt visszhangtalan, a demokratikus ellenzék tiltakozására elengedték.
1983-ban Charles Durand professzor, a pszichiátria politikai célokra törté-
nő felhasználása ellen küzdő svájci társaság tudományos tanácsadója megvizs-
gálta Pákh Tibort, és megállapította, hogy nem beteg. Tény, hogy üldözteté-
ses érzései vannak, viszont valóban üldözik. Tény, hogy gyakran úgy érzi,
mindig a nyomában vannak, de hát valóban állandó megfigyelés alatt tartják,
követik. Pákh tovább folytatta szélmalomharcát, minden alkalmat megragadott,
hogy hangot adjon nézeteinek. Tiltakozott a szovjet megszállás ellen, követel-
te hazánk önrendelkezési jogát.12 1986-
ban, nyugat-európai útja után a magá- 12 Az interjúban számos ilyen akciójáról
val hozott, többségében idegen nyelvű, beszámolt.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
vallásos tárgyú könyveket a határon elkobozták, és öt évre bevonták az útleve-
lét. A belügyesek egyre veszélyesebbnek tartották, féltek tőle, és hogy megaka-
dályozzák nyilvános felszólalását, március 15-e, majd október 23-a előtt rend-
szeresen elrabolták, órákon keresztül „kocsikáztatták”, bántalmazták, majd a
város szélén egyszerűen kidobták az autóból. 1988. október 23-án vitték el
utoljára.
Pákh Tibor – miként az emberek többsége teszi – különböző pillérekre
fűzte fel identitását, más-más szerepeken, értékrendszereken keresztül hatá-
rozta meg önmagát az élettörténeti interjúban. A két világháború közötti ma-
gyar konzervatív és/vagy jobboldali gondolkodásban – bár az eszmerendszer
közel sem mutatott egynemű és állandósult, mozdulatlan képet – jó néhány
„közös gondolati-nyelvi pont” megmutatkozik.13 Az identitáselemek dinami-
kusak, történetileg változó formában jelennek meg.
Pákh már első, bemutatkozó mondataiban pontosan megadta identitása
egyik legfontosabb elemét: „Római katolikus vallású vagyok.” Később is több-
ször azonosította magát ilyenformán: „én mint hívő katolikus keresztény em-
ber”. Vallásos családból származik, a katolikus vallást kisgyermekkora óta gya-
korolja. Nagyon erős, mindent átható a hite Istenben. Ez segített neki túlélni
a szovjet lágereket, a börtönéveket, a magánzárkát, a sokkolásokat – mindvégig
az isteni kegyelem védte.
„Templomba mindvégig jártam, következetesen jártam. És meg kell
mondjam, hogy nekem a vallás rengeteget jelentett, mert hisz mind a moszk-
vai birodalom kényszermunkatáboraiban, mind a hazai börtönben vagy a pszi-
chiátriai intézetben mindvégig az adott teljes megnyugvást és teljes bizalmat,
hogy az Úristen kegyelme az mindig megkapható, mégpedig mindig olyan
mértékben, amilyen mértékben szükségünk van rá, hogyha ezt kívánjuk.”
A Kádár-rendszerben, különösen annak első két évtizedében a templomba
járást egyfajta ellenállásként is lehetett értelmezni. Mint láthattuk, Pákh Ti-
bor esetében az ellenállás szelleme mindvégig megvolt, de ennél nagyobb sú-
lyú volt a „nagyon erős istenhit”.
Bár nehéz lenne rangsort állítani a különböző identitáspillérek között, az
egyértelműen kiderül a szövegből, hogy Pákh életében a másik meghatározó
elem az úri középosztályhoz tartozás. S nem csupán meghatározó – számára
különösen fontos; többször is büszkén említette, hogy családja nagy múlttal
rendelkezik – szemben azokkal a (szerinte) többséget alkotó családokkal, akik
újonnan kerültek az úri középosztályba.
„Mondhatjuk úgy is, hogy az úri
13 Rainer (2012). középosztály[hoz tartoztunk], mert vé-

gül is manapság a régi társadalmi rétegeződésről eléggé tévhiedelmek alakul-
tak ki. Én, amikor a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen joghall-
gató voltam – abban az időben bennünket, pesti jogászokat jobbról támadtak,
plutokrata meg ilyen ostoba jelzőket szoktak ránk mondani, később ugye az-
tán baloldalról volt ez a támadás –, és hát abban az időben Kenéz professzor
úr, a statisztikaprofesszorunk gyakran emlegette, hogy a középosztályt sokan
támadják, holott vegyék tudomásul – mondta a nagy statisztikus Kenéz –,
hogy a jelenlegi magyar középosztálynak nyolcvan százaléka első generáció.
De hát a mi családunk az nem első generációs középosztályú volt, hanem ré-
gi középosztályi család.”
Pákh szerint személyisége, életszemlélete kialakulásában nagy szerepet ját-
szott neveltetése, amelynek központi része volt a másság elfogadására, a tole-
ranciára való tanítás. A Pákh családban az egyik fő erkölcsi érték az igazság
tisztelete volt, ami találkozott Pákh személyes adottságaival is.
„Én fokozott igazságigényű és igazságszerető ember voltam egész életem-
ben, olyan környezetben is nőttem fel. […] Én, hála a Jóistennek, úgy nevel-
kedtem, és ez a gyerekkornak egy áldása, hogy az igazság szelleme az domi-
náns volt. És az otthoni nevelés és az iskolai nevelés az mindig összhangban
volt. És ilyen módon én megszoktam azt, hogy toleráns vagyok az emberek-
nek a megnyilatkozásaival szemben. Az igazságot persze megpróbálom elérni,
keményen is, ha kell, megpróbálom elérni. De hát, ha valaki megátalkodott az
igazságtalanságban, hát nem az én feladatom ennek a megítélése. Egyébként
az Úristen az abszolút igazságnak a letéteményese, hogy aztán az ő megítélé-
se szerint azok, akik megátalkodottan ragaszkodtak az igazságtalansághoz,
hogy hova jutnak, majd az idő megmutatja.”
Hitvallása szerint neki mindig és mindenáron az igazságra kell törekednie,
mi több, harcolnia kell érte. Ezt a feladatot kapta Istentől, egész életét ennek
a célnak a szolgálatába állította. Mindvégig hazáját, nemzetét akarta segíteni,
szolgálni. Elkötelezettsége, kitartása tiszteletet érdemel.
„Az én véleményem szerint az ember személyisége az egyrészt abból adó-
dik, amit az Úristentől kapott, azután abból, amit átörökölt és abból, amit a
környezete, az egyre inkább romló környezete idéz elő. […] No mármost:
apám jogász volt, anyám művésznő, átöröklött gének, miegymás. Az Úristen-
től viszont kaptam – feltehetően tőle – az igazság minden áron való érvényre
juttatására a hajlamot. Ezt most utólag, már 73 éves fejjel nyugodtan megál-
lapíthatom magamról, hogy az igazság érdekében próbáltam egész életemben
harcolni. És egész biztos, hogy az Úristen adta nekem ezt az erőt és ezt a haj-
lamot, mert hisz annak idején úgy is tanultam, hogy nekünk, gyarló földi em-
KŐRÖSI ZSUZSANNA
bereknek az első és legfontosabb kötelességünk az abszolút igazságra törekvés.
Mivel pedig az abszolút igazságot mi nem érhetjük el, csak az Úristen, nekünk
arra kell törekednünk, hogy minél jobban megközelítsük azt az igazságot. Így
adódott aztán, hogy jogásznak készültem, és a jogászi képzettségemmel pedig
a saját nemzetem-hazám, ezen túlmenően a mi kultúránk és civilizációnk ér-
dekeit akartam szolgálni. Így utólag ezt nyugodtan összegezhetem, mert hisz
végül is annyi minden előfordult az életemben, és mindig ide kanyarodtam
vissza, hogy az igazságért kell, érdemes harcolnunk.”
Mindszenty József a legfontosabb példakép, aki „az emberi jogok kemény
élharcosa volt és maradt bebörtönzéséig”, aki „harcolt a magyar kisebbségek
megmentéséért, egyáltalán minden atrocitás ellen”. Mindszenty emléke, tevé-
kenysége Pákh számára egyet jelent az orosz megszállókkal szembeni ellenál-
lással. A katolikus egyház közvetítette értékek pedig a magyar nemzet ezeréves
történetét adják.
„Még a nyolcvanas években, amikor mondhatom, hogy volt, amikor egye-
dül próbáltam elérni boldog emlékű mártír Mindszenty hercegprímásunknak
a rehabilitálását, és szólaltam fel különböző helyeken, néha egyházi körökben
is.14 Például Esztergomban tartottak egy nagy egyháztörténeti konferenciát
83-ban vagy 84-ben, és még csak nem is említették, úgy akartak átsiklani fe-
lette ott is. Fölszólaltam és elmondtam, hogy pláne itt, Esztergomban, hát
hogy lehet egyháztörténeti kongresszust és konferenciát tartani a második vi-
lágháború utáni egyháztörténetről anélkül, hogy meg ne emlékeznénk boldog
emlékű mártír Mindszenty hercegprímásunkról, aki a leghatározottabban lé-
pett föl az ellen a moszkvai szellem ellen, amelyik lelki, erkölcsi, anyagi rom-
lásba döntötte az országot. És mondtam, hogy tessék körülnézni, hogy miért
pont ezt a várost tartják legjobban megszállva az oroszok – hát minden máso-
dik ember orosz egyenruhás volt ott Esztergomban. Mondom, azért, mert ez
volt az a szellemi központ, amelyik ezer éven keresztül a mi érdekeinket, a mi
nemzeti hivatásunkat fönntartotta.”
Mint mélyen hívő konzervatív katolikus ember, egy keresztény mártír,
Szent Adalbert példáját állította maga elé, amikor a kommunista rendszer el-
utasításáról beszélt.
„Én meggyőződéses ellensége voltam mindig a hazánkra rátelepedő meg-
szálló birodalomnak. […] Szent Adal-
14 A „boldog emlékű mártír Mindszenty bert volt az, aki az első évezred végén
hercegprímásunk” állandósult szókapcso- a kereszténység szellemében térített.
lat Pákh visszaemlékezésében, szinte min- Ugye, Prága püspöke volt, akkor Szent
dig így emlegeti őt. István királyunk bérmálásában vett

részt, és utána Lengyelországba ment, és Poroszországban halt vértanúhalált.
Esztergomnak és Gnieznónak a védőszentje. Úgyhogy én és rajtam kívül még
elég sokan Közép-Európa védőszentjének tartják. Így én az ő szellemében
csatlakozom hozzájuk, most, a második évezred vége fele, mégpedig a moszk-
vai birodalom embertelen leninizmusa elleni tiltakozásul, önrendelkezésünk
visszaszerzése végett.”
A konzervatív ember az antiklerikalizmussal szemben áll. Pákh erről konk-
rétan ugyan nem beszélt, de szavaiból tisztán kivehető az egyházi méltóságok,
autoritások, mindenekelőtt Mindszenty feltétlen tisztelete.
„[…] mi a hercegprímást abban az időben, amikor mi visszakerültünk [a
deportálásból], legalábbis a magamfajta, mondjuk úgy, hogy értelmiségi, a
hercegprímást azt tulajdonképpen második közjogi méltóságnak tartottuk,
mert hisz a magyar közjog szerint a hercegprímás közjogi méltóság volt.”
A fenti idézetben értelmiségiként beszélt önmagáról. Vajon mit jelent szá-
mára ez a fogalom? A szellem emberét, az írástudót? Vagy a foglalkozása (jo-
gász) alapján jelöli magát értelmiséginek? Esetleg mint a közügyekben aktív
hangadót? Talán leginkább ez utóbbi jellemző rá.
Három olyan ügy – közügy – volt, amelyért a Kádár-rendszerben mindvé-
gig síkra szállt. A szovjet csapatok kivonása Magyarországról, Mindszenty bí-
boros hazahozatala, rehabilitálása, és a jóvátétel azokért a károkért, amelyeket
a Szovjetunió okozott a jogellenesen deportált százezreknek, illetve áttétele-
sen az országnak. Első két követelése a rendszerváltozás után teljesült, az
utóbbiért folytatott aktivitását viszont nem adta fel.
„Körülbelül hatszázezer olyan magyar állampolgárt számolok én össze, aki-
kért Moszkva felelős, és akikért Moszkvának az érvényes, hatályos nemzetkö-
zi egyezmények értelmében is el kell számolnia. Ugyanis az 1949. évi III. és
IV. genfi egyezmény az az ilyenfajta károkozásokért el nem évülő kártérítést
ír elő a kárt okozó részére. Tehát ezek el nem évülő kártérítési igények
Moszkvával szemben. Az, hogy bennünket a második világháború után, a
fegyverletétel feltételeivel is ellenkező módon kihurcoltak, kényszermunkatá-
borokban dolgoztattak, módszeresen pusztítottak, minden emberiességet
megtagadó módon igénybe vettek, ez tulajdonképpen még soha föl se merült.
Ezért még nem kértek jóvátételt, kárpótlást. […] Ilyen precedens volt példá-
ul a részemről 1991-ben az, hogy amikor láttam, hogy kis hazánkban senki
nem hajlandó belevenni programjába jóvátétel követelését a moszkvai biroda-
lomtól nekünk okozott károkért, akkor én az ENSZ Emberi Jogok Bizottsá-
gánál nyújtottam be egy keresetet a moszkvai birodalom ellen a nekem oko-
zott károkért. […] Tehát ezzel a cselekedettel akartam precedenst teremteni.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
Nos, kaptam egy választ, amelyben közölték velem, hogy a moszkvai biroda-
lom ellen én mint magánszemély nem indíthatok az ENSZ Emberi Jogok Bi-
zottságánál eljárást. […] De tájékoztattak, hogy viszont van a Commission on
Human Rights, egy másik genfi szervezet, ahol már volt rá precedens, hogy
olyan állam ellen is indítottak eljárást, amelyik nem írta alá ezt a fakultatív
jegyzőkönyvet. Erre én akkor a Commission on Human Rightshoz írtam ezt
a keresetlevelemet, amiben követeltem a jóvátételt. Sajnos intézkedés erre
nem történt. Nézze, hát hogyha az ember egyedül van, és nincsenek támogatói,
pláne, hogyha diszkriminált a saját hazájában is, akkor ez sajnos így történik.”
A konzervatív ember egyik legfontosabb, talán a közbeszédben is legelter-
jedtebb ismérve, hogy bizalmatlan az újjal szemben, viszont tisztelettel adózik
a múltnak és a hagyományoknak, amelyekben elsősorban a történelem során
felhalmozott értékes tudást látja. Ez Pákh szövegében, értelmezésében a min-
dennapok szintjén is megjelent. A konzervativizmusról mint egyfajta lelki be-
állítottságról beszélt. Ragaszkodik az állandósághoz, a meghittség, a megszo-
kottság jelenti számára az otthonosságot, a biztonságot.
„Én régi nevelésű vagyok, konzervatív. […] Az én konzervativizmusomnak
egyik jellemzője, hogy én 1942 óta sétálok a Váci utcában, hacsak valami meg
nem akadályoz. Mikor följöttem vidékről, Komáromból, a budapesti egyetemi
hallgató barátaim szoktattak hozzá, hogy az előadások után sétáljunk végig a
Váci utcán. Ez 1942 óta így van, és azzal a mondjuk húszévnyi kihagyással, ami-
kor ebben akadályoztatva voltam, sétálok is. Tegnap is végigsétáltam. A déli
órákban szoktam sétálni.”
A keresztény úri középosztály tagjairól úgy tartják, hogy általánosságban
vagy többségükben antiszemiták (voltak), valahogy úgy, mint Lángh Júlia
nagyanyja: „önkéntelenül és öntudatlanul, mondhatni ösztönösen”.15 Pákh Ti-
bor interjúszövegében viszont egyetlenegy utalást sem találunk az antiszemi-
tizmusra. Zsidókról nem esik szó, a zsidókérdés semmilyen kontextusban sem
merül fel. Pontosabban egyetlen mellékmondatban, ahol elítéli a zsidó népir-
tást. „A Szent Korona eszméje értelmében minden magyar állampolgár ma-
gyarnak számít” – az ő olvasatában. A revízió szellemében született Szent Ko-
rona-tan szerint a Szent Korona az egységes Magyarországot testesíti meg, aki
az országban van, az a Szent Korona országának a tagja, függetlenül attól,
hogy milyen nyelvet beszél, milyen vallású.
És ez átvezethet egy másik gondolati ponthoz, a nemzeteszméhez. A kon-
zervatív ember természetesnek tartja a nemzet létezését, a nemzetben való lé-
tet, ő maga elválaszthatatlan része a
15 Lángh (2003) 108–109. nemzetnek, követi szokásait, múltját.

Pákh büszkén vallja, hogy „a Szent Korona demokratikus volt, a Szent Koro-
na meghatározott pozitív irányt adott az egész magyar nemzetnek. Tehát ne-
künk demokratikus hagyományaink igenis voltak.”
„Azok, akik manapság ilyen szövegeket mondanak, hogy menetelünk Euró-
pába, meg ilyen ostobaságokat mondanak, ez nekem nagyon disszonáns szöveg,
mert én soha, egy pillanatig se tartottam magamat, generációmat, nemzetemet
úgy, mint akinek, amelynek »menetelnie kell Európába«. Én abban a szellemben
nőttem föl, hogy mi itt, amióta Szent István királyunk II. Szilveszter pápától a
Szent Koronát megkapta, és mi a keresztény kultúrához és civilizációhoz csatla-
koztunk, azóta mi itt Európa védőpajzsa vagyunk. Egyébként nemcsak a magya-
rok, a horvátok is annak tartják magukat, a lengyelek is annak tartják magukat.
Nekünk a hivatásunk történetesen egybeesett a fönnmaradásunkkal: tehát akkor,
amikor mi fönn akartunk maradni, amikor fönn akartuk tartani magunkat, azzal
párhuzamosan megvédtük az európai kultúrát és civilizációt a keleti hódítóktól:
a tatároktól a tatárjárás idején; az ottomán törököktől száz éven keresztül; és
most, a XX. század második felében a minden addiginál veszélyesebb moszkvai
leninizmustól, amely nemcsak területfoglalást, nemcsak hódítást irányzott elő,
hanem egész civilizációnkat, kultúránkat el akarta pusztítani.”
Pákh Tibor magától értetődően antikommunista, egész életével azt de-
monstrálta, hogy elutasítja a szovjet szisztémát. Nem meglepő, hogy az álla-
mosítást jogtalannak tartja, jogászként elemzi annak hátterét. És nem melles-
leg személyében is károsult: a család tulajdonában lévő házakat, épületeket
mind elvették, államosították.
„Rám az úgynevezett szovjetellenesség bélyegét nyomták, ami tulajdon-
képpen rám nézve egyáltalán nem sértő, mert hisz az, hogy szovjetellenes, ez
ostobaság, mert én tulajdonképpen ezt a szovjet szót, ami tulajdonképpen ta-
nácsot jelent, fából vaskarikának tartom. Én a megszálló csapatokat a moszk-
vai birodalom itt állomásozó csapatainak tekintettem, amelyek megszálló csa-
patok. […] Én a moszkvai birodalom megszálló csapatainak a kivonását
követeltem. […] Meg kell mondjam, hogy a moszkvai leninizmus az teljesen
fölforgatott mindent, ami eddig nekünk szent, elfogadott és ismert volt.”
A második világháború után kialakult helyzetet is ezzel az attitűddel értel-
mezte. Egyedül a szovjetek okolhatók azért, hogy az újonnan alakult kormány
nem tudott megfelelően működni.
„Bármennyire is szokták ezt mondani, hogy Jaltában ez, meg az, meg amaz,
Jaltában az önrendelkezési jogot biztosították nekünk és minden háborúból ki-
került kisállamnak. Az önrendelkezési jog alapján nekünk 1945-ben például olyan
kormányunk alakult, amelyik megítélésem szerint konzervatívnak volt nevezhe-
KŐRÖSI ZSUZSANNA
tő. Már én a konzervatívat nemes értelemben úgy értem, mint értékmegőrző, te-
hát értékrendszer megőrzője. Tehát konzervatív kormány alakult, és ez a kon-
zervatív kormány tevékenykedhetett volna, hogyha az önrendelkezési joggal to-
vábbra is élhettünk volna, de az önrendelkezési jogtól Moszkva megfosztott
bennünket. Tehát a jaltai egyezmény nem osztotta meg a világot, a világot a
moszkvai birodalom erőszakos föllépése osztotta meg, Európában a moszkvai bi-
rodalom erőszakos föllépése akadályozta meg a jaltai elveknek az érvényesülését.”
Az ötvenes évek történéseinek kontextusában a kommunista rendszerrel
szembenállóként, ellenállóként definiálta magát.
„Én a Csepel Autógyár könyvtárában dolgoztam, és az Autógyárból jártak
be fiatalok esti egyetemre. Mérnökhallgatók az esti egyetemre. És szerettek
oda eljönni hozzám, egyrészt én fordítottam is nekik, meg hát beszélgettek is
velem. Általában ott úgy ismertek engem, mint reakciósnak nevezett elemet.
Éntőlem az úgynevezett kommunisták mindig teljesen távol voltak, és személy
szerint tulajdonképpen nem is voltam kíváncsi ezekre a személyiségekre. Az
egyedüli réteg, amihez nekem az égvilágon semmi közöm nem volt, az úgy-
nevezett reformkommunista értelmiségi kör.”
Magánéleti környezetében egy másik önazonosításra használt fogalom,
amellyel a középosztálybeliek elszegényedésére, a társadalmi ranglétrán történt
lecsúszásukra, diszkriminálásukra utalt, a „deklasszált”. Az elszegényedés a kö-
zéposztály értékrendjén kevéssé változtatott, annál inkább az életstílusán, bár
jellemző, hogy a többség igyekezett minél többet abból is megőrizni. Ismert,
hogy a középosztály „köreiben” általános volt a meggyőződés (vagy talán in-
kább csak remény), hogy a kommunista elnyomásnak hamarosan vége lesz.
„A baráti köröm Budapesten deklasszált társaság volt, akik egzisztenciáju-
kat mind elveszítették. Ezekkel jártunk össze különböző vendéglőkben és há-
zaknál, családoknál, akiknek nagyobb lakása volt, azoknál összejöttünk többen,
és ott szórakoztunk is. Abban az időben általában nagy volt a bizalom, hogy
nem tart ez sokáig. Hát maga még bűnös gondolat se volt, amikor az a szólás
járta, hogy ezt még guggolva is kibírjuk. S akkor bevitték guggolni azt, akinél
erről a hatóság tudomást szerzett, bevitték, hogy guggoljon és bírja ki. Hát
évekig guggoltatták, ha egyáltalán kiengedték szegényt. Szóval nézze, bizalom
volt, és a bizalomnak megvolt az eredménye is, mert jött az 56-os szabadság-
harc, és azt bármennyire szeretné bárki is kisajátítani, az egy egész nemzetre
kiterjedő megmozdulás volt, és abban megvolt a maga része a társadalom min-
den rétegének, minden osztályának.”
Nem sorolta magát a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék tagjai
közé, de számos olyan közös érték létezett (létezik), amellyel mind Pákh,

mind az akkori demokratikus ellenzék azonosulni tudott. A Kádár-rendszer
éveiben ilyen volt a rendszer kritikája, teljes elutasítása, az önrendelkezés
visszaszerzésének követelése. Pákh számára már az a kifejezés is elfogadha-
tatlan, hogy konszolidáció, hiszen a jogtalanságok továbbra is folytatódtak,
és – mint hangsúlyozta – az emberek rettegésben és szűkölködésben élték
mindennapjaikat.
„A Kádár-rendszer az tulajdonképpen a legsötétebb és legvisszataszítóbb
valami volt, a képmutatás és a hazugság olyan erőteljesen dominált minden
megnyilatkozásukban, a közvéleményt próbálták félrevezetni. […] Sokan azt
mondják, hogy a 63-as amnesztia után kialakult itt egy konszenzus, meg bele-
törődés, meg belenyugvás, meg gulyáskommunizmus. Meg hogy jólétet te-
remtett Kádár, hogy kifogja a szelet a vitorlából. Nem teremtett jólétet Ká-
dár! Ez ostobaság, hogy jólétet teremtett Kádár. Kádár semmiféle jólétet nem
teremtett. Az 56-os szabadságharc veszteségeinek a pótlására, ami az oro-
szoktól idejött, később még meg kellett fizetnünk nekünk. Még velünk fizet-
tették meg. […] A népet nem tartották olyan jól a Kádár-rendszerben. Lehet,
hogy voltak, akik jól éltek, és azok most is jól élnek, de a nép maga az nem élt
olyan jól a Kádár-rendszerben, és eladósodásunk pedig főképpen nem azért
van, mert a magyar nép ette föl a jövőjét, hanem azért van, mert a moszkvai
birodalom kényszerített erre bennünket. […] Mert akár a keletnémeteket, akár
a cseheket nézzük, az átlagembernek, a közönséges átlagembernek az élet-
színvonala mind a két országban jobb volt, mint a magyar átlagembernek. Ami
itt lehetőség volt, az az, hogy később esetleg utazhattak. Onnan meg nem
utazhattak Nyugatra. Ez az egyedüli.”
Pákh Tibor megszenvedte a második világháború utáni világot. Számtalan
vesztesége van, hosszú éveket töltött börtönben, megalázták, kínozták, megfi-
gyelték, számtalan alkalommal diszkriminálták… és mégsem panaszkodott.
„Úgy látom, hogy végül is én abszolút kiegyensúlyozottan és nyugodtan
élem napjaimat. Annak ellenére, hogy ugye a politikai közéletből kirekesz-
tettek, annak ellenére, hogy a megnyilatkozásaimat bojkottálják, annak ellenére
elégedett és mondhatom, hogy teljes mértékben nyugodt vagyok. Mert hisz,
amiért én harcoltam, a megszálló csapatok kitakarodása, az bekövetkezett, a
moszkvai leninizmus kitakarítása, az bekövetkezett. […] Az erkölcsi győze-
lem a miénk, akik az önrendelkezési jogért, az alapvető emberi szabadságért
harcoltak. Mert nem mi adtuk föl a világnézetünket, hanem az ellentábor. […]
Az Úristen a leghatalmasabb és a legerősebb, és végül is az fog dönteni, hogy
ki hogy és mint kerüljön oda az ő színe elé. Mert az élet értelme és a célja az
az utolsó ítélet, az isteni ítélet tükrében vizsgálandó és értékelendő.”
KŐRÖSI ZSUZSANNA
Pákh Tibor az alapvető demokratikus jogokért, intézményrendszerért
küzdött egész életében – a jogszabályok bűvöletében szinte megszállottként
harcolt az igazáért. Ehhez erőt mindenekelőtt Istentől kapott. A „boldog em-
lékű mártír Mindszenty hercegprímás” követendő példa, megkérdő-
jelezhetetlen tekintély számára, aki a haza megmentéséért küzdött. Vissza-
emlékezésében keresztény, konzervatív középosztálybelinek vallotta magát,
aki Magyarország sorsának rosszra fordulásáért mindenekelőtt a szovjet
hatalmat tartja felelősnek.
KONZERVATÍV LELKÜLETŰ EMBER VAGYOK

TABÓDY ISTVÁN 1921. április 1-jén Budapesten született. Dzsentri családban
nevelkedett. 1930 és 1938 között a kőszegi katonai főreáliskolában tanult,
majd tanulmányait a Ludovika Akadémián folytatta, ahol 1941-ben végzett
huszártisztként. A 3. Nádasdy Ferenc huszárezred hadnagyaként Nagyvá-
radon, Nagyszalontán és Munkácson szolgált. 1944-ben főhadnagyi rangot
kapott, és kivezényelték az orosz frontra. Súlyosan megsebesült. 1945-től a
Honvédelmi Minisztérium Lóügyi Osztályán szolgált. 1947-ben századossá
nevezték ki, tavasszal letartóztatták, hat és fél évet raboskodott. 1953-as sza-
badulása után kispapnak jelentkezett. 1954-ben megkezdte tanulmányait a
központi szemináriumban. 1955-ben az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) ki-
tiltotta, de 1956 őszén folytathatta tanulmányait. 1957 májusában ismét letar-
tóztatták, mert Mindszenty József bíboros kérésére néhány társával a forrada-
lom alatt az ÁEH irattárát biztosította. A Turchányi Egon és társai-perben
hatodrendű vádlottként hét hónapra ítélték, 1957 decemberében szabadult.
1958. június 13-án szentelték pappá. Pár hónapig a szemináriumban volt elő-
adó, majd ismét kizárták, mivel több társával együtt megtagadta, hogy az
országos békepapi gyűlésen megjelenjen. Ezt követően a Közlekedési Mú-
zeumban takarítóként dolgozott. Közben néhány felszentelt társával meg-
szervezte a kizárt kispapok további oktatását és vizsgáztatását, titkos körülmé-
nyek között. 1961 februárjában – egy országos egyházellenes akció keretében –
ismét letartóztatták, tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. 1972 végén szaba-
dult. Haláláig plébánosként dolgozott. A rendszerváltozás után jelentős sze-
repet vállalt az újrainduló tábori püspökség megszervezésében, vezérőrnagyi
rangot kapott. 1992-ben székesfehérvári kanonokká nevezték ki. 2000. szep-
tember 25-én halt meg. Halála után – katonai múltjára tekintettel – posztu-
musz vezérezredesi rangot kapott. 2005-ben Bicskén szobrot emeltek tiszte-
letére. 2009-ben posztumusz Fejér megye díszpolgára lett.

Tabódy Istvánt Hegedűs B. András kereste meg, hogy életútinterjút ké-
szítsen vele az Oral History Archívum számára.16 Én akkor kapcsolódtam be
a történetbe, amikor az első találkozásuk időpontja előtt Hegedűs megkér-
dezte, lenne-e kedvem elkísérni. Mint ekkor megtudtam, Tabódy hosszan sza-
badkozott, hogy ő már elmondta az életét, annál többet, mint amennyit a két
dokumentumfilmben elmesélt, úgysem tud mondani.17 Ám Hegedűsnek nem
lehetett nemet mondani, így végül kötélnek állt.
1991 június elején találkoztunk először Bicskén, a parókián, és a nyári szü-
netet követően, október végén fejeztük be az interjút.18 Tabódy szeretettel fo-
gadott bennünket minden fényűzést nélkülöző, szinte puritán otthonában. Ne-
kem a naiv, ártatlanul kérdező kislány szerepe jutott, és ez nem is állt tőlem
olyan messze. Nem voltam ugyan már kislány, de szakmai értelemben teljesen
kezdőnek számítottam, Tabódy István világa pedig annyira ismeretlen volt,
hogy őszinte rácsodálkozással hallgattam és kérdeztem (volna). Csakhogy a két
férfiú mellett még egy gyakorlott kérdezőnek sem lett volna könnyű kérdéseit
feltenni. Emlékeim szerint többször meg sem hallották, hogy szólok. Mind-
ketten hatalmas vehemenciával, egymás szavába vágva beszéltek, illetve kér-
deztek. Tabódy örömmel anekdotázott, készségesen és kötetlenül mesélt, sok
mellékszállal színesítette élettörténetét.
Tabódy István bemutatkozása rutinos és lényegre törő, mondatai olyanok,
mint a kihallgatáskor adott válaszok.
„Budapesten születtem 1921. április 1-jén. Édesapám: Tabódy Tibor, föld-
birtokos, országgyűlési képviselő, majd zalai főispán. Édesanyám: Trinkel
Hermin, egy soproni gyárosnak a lánya.”
Kérdésünkre, hogy mit tud őseiről, először nagyon határozottan azt állítot-
ta, hogy szinte semmit, nagyszüleit
nem ismerte, családja története soha- 16 Hegedűs B. András (1930–2001) közgaz-
sem érdekelte. Később kiderült, hogy dász, szociológus. Az Oral History Archí-
mégiscsak birtokában van néhány fon- vum és az 1956-os Intézet alapítója.
tos adaléknak a család múltjáról, identi- 17 A két dokumentumfilmet lásd az 5. láb-
tásáról. jegyzetben.
„Nekem két előnevem van. Tabódi és 18 Tabódy (OHA).
fekésházi Tabódy. Tabód Tolna megyé- 19 A Pallas Nagylexikon szerint a család tag-
ben van. Ott kezdtük a mohácsi vész jai a XVII. század elejétől kezdve a legú-
előtt, és a mohácsi vész után pedig jabb korig a katonai és a polgári közszol-
Fekésházán, Ung megyében. Nekem va- gálat terén mint vármegyei tisztviselők
lami nyolc nagyapám így visszamenőleg tűnnek fel. Többen viseltek közülük vár-
volt Ung megye alispánja.”19 megyei főbb tisztségeket. A családfát Nagy
KŐRÖSI ZSUZSANNA
Iván közli: Magyarország családai czímerek-Több őse (miként majd ő maga is) a
Máltai Lovagrend tagja volt. Édesany-
kel és nemzékrendi táblákkal. I–XII. Pest,
1857–1868. ja származásáról viszont tényleg keve-
set tudunk meg, mindössze annyit,
hogy a Trinkel család tagjai soproni polgárok voltak.
Édesapja, Tabódy Tibor hivatásos katonatisztként harcolta végig az első
világháborút. A családnak Karancskesziben volt egy 500 holdas földbirtoka,
amit édesanyja vagyonából vettek. Apja a háború után ott gazdálkodott, amíg
a hadikölcsönjegyzés, a gazdasági válság és a felelőtlen, pazarló életmód kö-
vetkeztében tönkre nem mentek, és arra kényszerültek, hogy eladják a birto-
kot. Tabódy Tibor a húszas–harmincas években kormánypárti oldalon vállalt
szerepet. Gömbös miniszterelnök politikájának hű támogatója lett, 1935. már-
cius 8-án Zala vármegye főispánjává nevezték ki. Fia emlékezete szerint
Tabódy Tibor nem örült a kinevezésnek, hiszen Budapest főpolgármesteri
pozícióját ígérték neki, és a zalai főispánság „egy kifejezett lebukás volt”. Ma-
gas politikai tisztségét azonban csak rövid ideig tölthette be, 1936-ban, öt-
venegy éves korában váratlanul meghalt.
Tabódy nagyon keveset mesélt családja életéről, életmódjáról – magyará-
zata szerint kevés emléke van abból a korból. Amit elmondott, abból viszont
elég egyértelműen kitűnik, hogy kapcsolata családtagjaival (szüleivel és test-
véreivel egyaránt) meglehetősen formális volt. Egyedül édesanyjáról tett több-
ször említést az interjú során: szavaiból egy szerető, melegséget, biztonságot
nyújtó anya képe rajzolódott ki, aki legkisebb fiát igencsak elkényeztette. De
a gondozás, a nevelés a nevelőnő feladata volt, az anya alig vett részt a gyer-
mek mindennapjaiban – a keresztény középosztály többségére ez volt a jel-
lemző, ez volt számukra természetes, azt is mondhatnánk, társadalmi helyze-
tük ezt követelte meg. Tibor már kisgyermek korában megtanult németül, a
családi legenda szerint előbb, mint magyarul. A gazdasági krízis ellenére vi-
szonylag jómódban éltek. Szép villát – „öt vagy hat szobával, már nem emlék-
szem pontosan” – béreltek a Vilma királyné úton.
Az elemi iskola első három évét magántanulóként abszolválta, egy házitaní-
tó segítségével, a negyedik évet már a fővárosban, a Damjanich utcai elemiben
kezdte. Nagyon korán, kilencévesen a kőszegi katonai iskolába került. A pá-
lyaválasztásban a szülők döntöttek, leginkább a családi hagyomány okán – és
a családi pénztárca kímélése céljából.
„Eredetileg édesapám is katona volt, és a harmincas évek elején mindegyik
szülő igyekezett a gyerekének egy olyan pályát biztosítani, amire azt mondták,
hogy nyugdíjas állás. Lényegében jó fizetés meg stb. Szóval azt is mondhat-

nám, hogy régen ez volt a mondás: »Ha buta a gyerek, jó lesz papnak vagy
katonának.« […] Olyan közepes tanuló voltam nagyon rossz magaviselettel
már akkor is. […] Anyagilag volt ez egy nagy könnyebbség a szüleimnek, hogy
én ott voltam a katonaiskolában.”
Ez az iskola nagyon népszerű volt a keresztény középosztály köreiben. Ti-
bor a kemény katonai szigorhoz, a mindent átható kegyetlen hierarchiához
még nagyon fiatal volt (ha egyáltalán van ehhez megfelelő kor), de visszate-
kintve többször is hangsúlyozta, sokat köszönhet ennek a nevelésnek. Napja-
inkban elképzelhetetlen, hogy egy kilencéves gyermeket ilyen iskolába küld-
jenek a szülei, de a húszas–harmincas években ebben a társadalmi rétegben ez
nem volt kirívó.
„Borzasztó rosszul [éreztem magam]. Én egy elkényeztetett, anyás gyerek
voltam, és hát ott azért eléggé kemény stílusban mentek a dolgok. […] Egy
mai gyerek, egy mai katona se tudja elképzelni azt a fegyelmet, ami ott volt,
és hogyha az ember 10 éves korában egy 11 éves előtt nem állt vigyázzban,
mint a cövek, egy olyan pofont kapott tőle, hogy repült neki a falnak. És ott
nem lehetett panaszra menni vagy ilyesféle, ilyesmi nem volt. Ha nem abba az
iskolába járok, és nem úgy nevelnek, akkor kizárt dolog, hogy mindazt kibír-
tam volna később, amit ki kellett bírni. Már legalábbis becsülettel nem bírtam
volna ki. Ott ugye nagyon jó és egy nagyon kemény nevelést adtak. […] De
aztán később megszerettem persze, mikor már én is ilyen parancsnoki beosz-
tásba kerültem, mármint szobaparancsnok meg rajparancsnok. Szóval nem en-
gem ugráltattak, hanem én ugráltattam másokat, akkor az már vidám dolog
volt.”
Tizenöt éves koráig, ha nem is felhőtlen, de viszonylag nyugodt, bizton-
ságos gyermekkora volt. 1936-ban viszont apja hirtelen halálával elvesztett
egy fontos támaszt. Eltűnt az apja tekintélyéből adódó védőháló, megszűnt
kiváltságos helyzete. Másrészt nyilvánvalóan anyagi téren is veszteség érte
a családot. A korábbi gondtalan jólétet felváltotta a szűkösség, már-már a
szükség.
„Egyszerűen étkeztünk, egyszerűen éltünk. Még egy biciklit se kaptam
mint gyerek. Igaz, a cselédlány megmaradt. Majdnem végig. De hát azok – azt
hiszem – nagyon szerették az anyámat. […] Most már igazat adok az anyám-
nak, akkor nagyon haragudtam amiatt, mert az édesanyám az túl becsületes
volt. Szóval egy abszolút szent volt. Ha majd evangélikusokat szentté avatnak,
őt biztos szentté avatják. […] Ő egy menő politikusnak az özvegye volt. Mon-
dom, a Darányi Kálmán, a későbbi miniszterelnök, ő jött hozzánk, de mások
is jöttek, ugye, és fölajánlották a segítséget. Hát ilyenkor mit adtak? Kapha-
KŐRÖSI ZSUZSANNA
tott volna egy mozit, kaphatott volna egy trafikot mint özvegy. És nem foga-
dott el semmit. Azt mondta, hogy őneki megvan a nyugdíja, és ő nem veszi el
egy másik embernek a kenyerét. Ennek következtében mi egyáltalában nem
éltünk olyan fényesen otthon. Inkább anyagi gondok voltak, és a zsebpénzt a
nagynénimtől kaptam. Anyám kifejezetten szegény volt. Ami aztán még foko-
zódott ugye ebben a rendszerben, ahol mint főispáni özvegy kapott kettőszáz
forint nyugdíjat.”
A vallásnak nagy jelentősége volt a család életében, így fontos szerepet
kapott Tabódy gyerekkorában is. Édesapja a Regnum Marianum Közösség
világi elnökeként Shvoy Lajos későbbi székesfehérvári püspökkel együtt meg-
határozó szerepet vállalt a Regnum Marianum-templom létrejöttében.
Édesanyja az evangélikus egyház tagja volt. A gyerekeket katolikusnak ke-
resztelték.
„Édesanyám volt a vallásos a családban, és abszolút korrektül katolikusnak
nevelt engem. […] Minket mindig vallásosnak neveltek. Édesapám a Regnum
Marianum egyházközség elnöke volt egész életében. Ő minden vasárnap el-
ment a misére. Amíg falun volt birtokunk, anyám annak ellenére, hogy evan-
gélikus volt, ő is minden vasárnap eljött a katolikus misére. Ez nyilvánvalóvá
teszi azt, hogy egy vallásos légkörben nőttem föl. A keresztapám pápai prelá-
tus volt, és a Várban lakott, a Szent Jobb őre volt, érseki általános helynök: a
Mészáros János. A bérmaapám Shvoy Lajos, fehérvári megyés püspök volt.
Hát szóval egy ilyen légkörben nyilvánvalóan én is vallásos voltam.”
Tabódy szemléletesen idézte meg azt az életstílust, amelyet a keresztény
középosztály egyes – vagyonukat vesztett – rétegei, a dzsentrik a régi nemesi
életmódot utánozva követtek. Értékrendjük egyik eleme: a látszat fenntartása
minden áron.
„Átéltem azt a korszakot, amiről Jókai Mór ír. Egy ilyen »uram-bátyám
korszak« volt az, amikor a tekintetes vármegye mulat. Tehát egy Péter-nap,
ahol az egész vármegye nemessége összejön Péter-napra, és volt vagy har-
mincfogásos ebéd, amin engem a guta ütött, mert ott kellett ülni végig, ahe-
lyett, hogy mehettem volna vadászni. […] Ott mindenki díszmagyarban, ott
szónoklatok jobbra-balra.”
1938-ban érettségizett, a korabeli normák szerint felnőtt emberré vált.
A háborús készülődés jegyében, a kőszegi katonai iskolából az önkéntes évet
kihagyva, rögtön a Ludovikán folytatta tanulmányait. A magyar katonai felső-
oktatás legmagasabb képzési szintjét nyújtó intézmény ebben az időben elit-
képző iskolának számított: a katonatisztnek lenni komoly társadalmi presztízst
és kiemelt fizetést jelentett.

A két világháború közötti tekintélyelvű rezsim komoly befolyást gyakorolt
Tabódy világlátására, értékrendjére – miként a keresztény középosztály nagy
többségéére. Hazaszeretetre, a kormányzó iránti feltétlen hűségre, lojalitásra
és a király iránti tiszteletre nevelték őket. Ezeket az erényeket Tabódy élete
végéig büszkén magáénak tudta.
Mint snájdig ludovikás huszártiszt kivette részét az arisztokrácia exkluzív
életmódjából, az előkelő reprezentációból. Bálokra, vadászatokra járt, a leg-
felsőbb körökben mozgott. Ez a keresztény középosztályra nem volt általában
jellemző, de…
„Egy mai fiatal el se tudja képzelni, hogy én egy báli szezonban hatvan
meghívásnak tettem eleget, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy minden es-
te két helyen táncoltam legalább. De hát akkor egész más viszonyok voltak,
akkor még megvoltak a birtokok meg minden, és az ember abban a korban
egy elefántot meg tudott volna enni, mert állandóan éhes volt. Akkora büfé-
ket zabáltam végig, hát ez már nincs is, ilyen »libamáj bombákat« meg mit tu-
dom én, orosz krémtortákat stb., meg pezsgő meg minden. Régen egy fiú nem
fizetett, az az anya tudta, hogy ez egy iskolás. Hiába voltam a Ludovikán, hát
tudták, hogy énnekem nincs pénzem, úgyhogy ha az ember udvarolt egy lány-
nak, akkor a mama azt mondta »Na gyerekek, menjünk ebbe és ebbe a bálba
el, vagy menjünk a Gellértbe vagy akárhova.« S akkor az ember nyugodtan
evett-ivott, s mikor jött a pincér, a mama az asztal alatt odaadta a pénztárcá-
ját, és akkor fizetett az ember.”
A társasági alkalmakkor sok – előkelő családból származó – szép és gaz-
dag lánnyal találkozott, akik közül többnek udvarolt, mint majd néhány év-
vel később például Horthy Miklós unokáinak, Horthy Zsófiának és Niko-
lettnek is.
„Abban a társaságban én nem voltam jó parti. De az természetes dolog
volt, hogy a laktanyáknak a körzetében földbirtokok voltak és földbirtokos lá-
nyok, ahova az embert eleve meghívták, és mondom, én egy olyan társaságba
jártam, ahol mindenki milliomos volt.”
1944. március 19-én a németek bevonulásának híre Munkácson érte. Aggó-
dott a kormányzó és a családja sorsa miatt.
„Én 44. március 19-én egy irgalmatlanul rossz hangulatba kerültem, mert
aggódtam a kormányzóért. És a Zsófi meg a Nikolett, ezekhez nekem tele-
fonkapcsolatom volt. Persze a telefonba az ember nem így horthyzott, hanem
hát nagypapával mi van, nagypapa jól van-e. […] Kézenfekvő volt, mert min-
denféle hír elterjedt, hogy a kormányzót elhurcolták vagy megsebesült, ahogy
ilyenkor szokott lenni. Azért hívtam őt föl, hogy mi van. És akkor ő nekem a
KŐRÖSI ZSUZSANNA
telefonba azt mondta, hogy »Nagypapa jól van, és a saját lakásán«, szóval hogy
a Várban fönn van. Megnyugodtam.”
Tabódy jobboldali politikus apja révén átpolitizált családban nőtt fel, s bár
ő maga egész életében távol tartotta magát a politikától, az interjúban több
politikai vonatkozású kérdést is érintett. Horthy híveként és katonatisztként
értékelte Magyarország világháborúban vállalt szerepét, illetve a keresztény
úri középosztály viszonyát a fasizmushoz és a nemzetiszocializmushoz.
Meglátása szerint a fasiszta eszmék ettől a társadalmi rétegtől távol álltak.
Állásfoglalása egybecseng napjaink Horthy-apológiájának egyik elemével, sze-
mében a kormányzó angolok iránt tisztelete Horthy ártatlanságát, nácielle-
nességét bizonyítja.20 Tabódy a Horthy család köreiben mozgott, a kormány-
zó unokáival szoros kapcsolatban volt, az emigrációban évekig levelezett velük,
tehát nem várhatjuk tőle az elfogulatlan, pártatlan értékelést. Szerinte az ő tár-
sasága, a keresztény középosztály azon tagjai, aki Horthyhoz közel álltak,
mind elítélték a nyilas mozgalmat, Szálasit, sőt Hitlert is.
„Ebből az időszakból egy olyan döbbenetes élményem volt, amire vissza-
emlékszem, és amikor úgy először ténylegesen megrendültem: amikor a Doll-
fuss kancellárt lelőtték. És akkor kezdődtek ezek a fasiszta meg horogkeresz-
tes dolgok, amivel nemcsak én, hanem mondjuk az az egész társadalmi réteg,
amibe én is tartoztam, mereven szemben álltak. Minden ilyen horogkeresztes,
meg később nyilaskeresztes dolgokkal. És hát akkor kezdett már működni a
Szálasi, […] és hát legalábbis mibennünk, akik akkor voltunk, mibennünk az
egy ellenszenves kép volt, a Szálasi készülődése még inkább. De ezt már nem
lehet elmondani a vezérkarra és a vezérkari tisztekre, és ezt nem lehet elmon-
dani később nagyon sokféle katonatisztre sem sajnos. Az a társaság, vagy az a
társadalmi réteg, amelyik a kormányzóval érintkezett bármilyen fokban, vagy
a kormányzó családjával, ezek mind angol beállítottságúak, anglofilok voltak.
És a katonai akadémián mindnyájan meg voltunk győződve, hogy elvesztjük a
háborút. Még föl se avattak hadnagynak, legalábbis nálunk, huszároknál egy
olyan stílusban beszéltünk a Hitlerről és egyebekről, hogy azt jobb, hogy nem
hallotta valami ellenséges érzelmű. […] Én csak arra emlékszem, hogy mi, hu-
szárok egymás közt teljesen nyíltan szidtuk a németeket, és lényegében az az
egész arisztokrata társaság, vagy az az egész földbirtokos társaság, akihez jár-
tunk, akiknek a családjába udvaroltunk,
20 Csakhogy Horthy „az angolok kiváló hogy így mondjam, ezek mind inkább
gyarmatosító” tevékenységét csodálta, és angol beállítottságúak voltak. Tehát lé-
nem a (liberális) demokratikus eszme- nyegében az egész magyar politika, és
rendszert. Lásd erről Turbucz (2011). akármit mondanak a Horthyra most,

az egész magyar politika arra volt beállítva, hogy az angolok jönnek, és úgy
ugrunk ki, és nem az oroszok jönnek.
A mi fegyvernemünkben, legalábbis a huszárok közt teljesen angolokra vá-
ró hangulat volt. Egyáltalán, ha szabad ezt a kifejezést használnom, hogy fel-
ső tízezer, vagyis legalábbis a nagybirtokos rétegben egy-két lézengő gróftól
eltekintve, mint a Festetich, aki ott valahol nem messze volt, most nem jut a
neve az eszembe annak, ahol ő volt egy ilyen nyilas vezér, a Festetich gróf.
Lepsénytől nem messze van az a kastély, ahol ő volt. No hát egy pár ilyentől
eltekintve mindenki lényegében a kormányzó mellett volt.”
Felvidék visszacsatolását említve Tabódy személyes élményeit idézi – ló-
háton vonult be Kassára, miközben lovagolni sem tudott –, de az esemény po-
litikai aspektusa nem merült fel az interjúban. Mégis valószínűsíthetjük, hogy
a trianoni békeszerződés revíziója nem volt ellenére, szóhasználata is – „bor-
zasztó nagy örömmel fogadtak minket ott, az ottani lakosság. És hát egy olyan
nagy népünnepély volt” – erre enged következtetni. Az erdélyi és a kárpátal-
jai revízióval kapcsolatban viszont már óvatos értékelést fogalmazott meg.
„Nyilvánvaló volt a németek aljassága. Ezt még akkori hadnagyi ésszel is
föl lehetett fogni, mert hiszen szabályosan kettévágták Erdélyt, az egyik a ti-
ed, a másik az övé. És ezzel egy olyan ellenséges gócot alkottak, hogy mindig
lehetett fenyegetni az egyiket a másikkal csak azért, hogy csöndben maradjon.
[…] Ha az egész Erdélyt visszaadták volna, hát az teljesen más lett volna. De
így? […] És ezt mostani eszemmel mondom, minekünk az volt a tragédiánk
ebben az egész bécsi döntésben, hogy ahova mi bementünk, mi a szegénysé-
get vittük, és nem a jólétet. Tehát ahova mi bementünk, ott az addig viruló
élet elhalványodott, és beállt a szegénység.”
Pákh Tiborral és a később tárgyalt Vigh Szabolccsal ellentétben Tabódy
narratívájában többször előkerült az antiszemitizmus kérdése. A történetek-
kel, amelyeket elmesélt, azt akarta bizonyítani, hogy az ő köreiben, a keresz-
tény középosztály tagjai, vagyis az úriemberek körében (Tabódynál ez egyen-
lő Horthyval és környezetével, illetve tisztelőivel) mindannyian bújtattak
zsidókat. Családja és ő – „mint minden tisztességes ember” – nem törődött a
zsidó származással. Tabódy ritkán elemezte a történteket, ezért is beszédes a
következő idézet, amely rávilágít a Horthy-rendszer zsidósághoz fűződő am-
bivalens viszonyára.
„Nemcsak hogy zsidó ismerőseim voltak… Nem akarom a pártállásukat
jellemezni, a jelenlegi parlamentben bármit mondanak a Horthyról […] az il-
lető, egy honvédelmi bizottsági tárgyaláson mocskolta Horthyt és minden ki-
fejezésnél az öreg Kéryre ránézett. És a Kéry kért szót és azt mondta: »Ked-
KŐRÖSI ZSUZSANNA
ves képviselőtársam, ha a Horthy nem lett volna, akkor most maga nem ülne
itt. Mert a kedves szülei a gázkamrában befejezték volna.« És az egész, az a bi-
zonyos kör, amiben a kormányzó mozgott, és a kormányzót tisztelték, ez
megint olyan furán hangzik, mert az utókornak megmarad, amit itt mondok,
de szóval akik születésüknél fogva úriemberek voltak, na, mást nem tudok
mondani, tehát egy földbirtokos vagy magas állami tisztségeket sorozatosan
öröklő társulat, ez mind, én nagyon sokat hallottam, mindegyik dugott egy-
két-három zsidót. Vagy szobalánynak, vagy szakácsnőnek, vagy valamilyen
módon mindenki próbált menteni. […] Azt is el kell ismernem, hogy voltak
tiszttársaim, akiket ezért megvetettünk magunkban, akik abban a pillanatban,
mikor kezdték a zsidó üzleteket osztogatni, akkor már ők is akartak üzletet
szerezni. Egyik se szerzett, de akartak. Már maga a tény egy megvetést váltott
ki azokból, akik ezzel szemben álltak.”
1944. június végén vezényelték ki a frontra. Szeptember 17-én Varsó mel-
lett megsebesült (élete végéig csak korlátozottan tudta mozgatni a bal karját).
A kormányzói proklamáció után az érsekújvári kórházba szállították, onnan
szökött haza. 1945-ben a Honvédelmi Minisztérium Lóügyi Osztályára ke-
rült. 1946-ban a Kisgazdapártból a Baloldali Blokk nyomására kizárt Sulyok
Dezső alapította Magyar Szabadság Párt VII. kerületi titkáraként vállalt poli-
tikai szerepet. Rendszeresen levelezett az ekkor már emigrációban élő Hor-
thy Nikolett-tel. Leveleiben fejtette ki véleményét többek között az államosí-
tásról, a svábok kitelepítéséről, majd ezeket az írásokat eljuttatta egy svájci
újsághoz. Mindez nem kerülte el az ÁVO figyelmét. Tabódyt 1947 tavaszán
kémkedés vádjával letartóztatták, és 1953. szeptember 10-ig a buda-déli, majd
a kistarcsai, 1950-től pedig a recski internálótáborban tartották fogva.
Nyilvánvaló, hogy a letartóztatással alapvetően megváltozik az élet.
Tabódy esetében igazán nagy volt a kontraszt. A legfelsőbb körökből hirtelen
a „nyomor legalján” találta magát, „amikor az ember makkot evett, hogy éhen
ne dögöljön”. Kiszabadulásakor szembesült igazán a politikai változások kö-
vetkezményeivel. Szinte mindent elveszített korábbi életéből.
„Iszonyatos érzés volt, hát mégiscsak mint fehér kesztyűs huszártiszt kezd-
tem az aranyvilági életet, és mikor hazamentem, ugye, nem volt tüzelő, és a
nővérem a gyerekeivel fölment az erdőbe fát lopni. Hát szóval… A sógort ki-
vágták vagy otthagyta ilyen politikai meggondolások alapján. Hites könyv-
szakértő volt, de ő inkább krampácsolt. Úgyhogy teljes nyomorúság volt.”
A fogságban, a sok megpróbáltatás közepette ismerte fel: arra hivatott,
hogy pap legyen, és elkötelezettsége napról napra erősödött. Szabadulása után
jelentkezett Shvoy Lajos székesfehérvári püspöknél, aki börtönpszichózist vé-

lelmezve először elutasította. Kazánfalazóként tudott elhelyezkedni, sztaha-
novista kitüntetést kapott. Egy évvel később Shvoy felvette az egyházmegye
kispapjai közé, és a központi szemináriumba küldte. Még az első évet sem vé-
gezhette el, és a hatalom kitiltotta.
„Május harmadikán hivatott le a püspököm, és közölte, hogy az Állami Egy-
házügyi Hivatal utasította őt, hogy hívjon engem vissza, vagy hogy dobjon ki
engem, mert nincs remény rá, hogy én a demokrácia hű papja legyek. A ké-
sőbbiek folyamán jöttem én aztán rá, hogy ottan nyilván a kispapok közt is volt
beszervezett ember, és az elöljárók közt meg még többen. Tehát saját maga-
mat ismerve, hát nyilvánvalóan nem lepleztem el a véleményemet a dolgokról,
és ez különböző utakon visszakerült az államegyházhoz, és erre gondolták,
hogy ne rontsam én a többi jámbor kispapot, hát kirúgnak engem onnan.”
Tabódy civilként folytatta a tanulást, és mellette fűtőként tudott elhelyez-
kedni. Mivel a következő tanévben sem vették vissza, 1956 szeptemberében
Hegedüs András miniszterelnöknek írt levelet, amelyben kérte visszavételét.
„Kifejtettem a Hegedüs Andrásnak, hogy rendben van, én osztályidegen
vagyok, és katonatiszt voltam meg minden, de hát a törvény szerint vallássza-
badság van, és jogom van nekem a papi intézetbe bemenni. De ha ő úgy látja,
hogy én nem vagyok olyan állampolgár, mint más, akkor tessék, utasítsanak ki
az országból, és elmegyek.”
Az engedélyt megkapta, folytathatta tanulmányait. Ismét bevonult a sze-
mináriumba, elkezdődött kispapi élete. A forradalom kitöréséről később érte-
sült, hiszen azokban a napokban lelkigyakorlatot (szilenciumot) tartottak, ami
teljes elzártsággal járt, így szerencséjére a harcoktól is távol maradt.
„Az Úristen sokkal jobban ismer engem, mint én saját magamat, és tudta
azt az Úristen, ha én kinn vagyok 56-ban, én nem sokat hibázok, mert ma is
még jól kezelem a puskát. Úgyhogy az Úristen nem hagyta. Nyilvánvalóan
teljesen más irányba tolódik el az életem, ha én ott elkezdek lövöldözni. Elte-
kintve attól, hogy esetleg agyonlőttek volna. Tehát nyilvánvalóan nekem is
disszidálni kellett volna, akkor már teljesen más lett volna az életem.”
November 3-án Mindszenty József bíboros kérésére néhány kispaptársával
az ÁEH irattárát biztosította, hogy az ott lévő dokumentumokat kívülállók
jogtalanul ne használhassák fel.21 A forradalom leverését követően tovább él-
te a kispapok életét, de számított rá, hogy előbb-utóbb őt is utoléri a megtor-
lás. 1957 májusában ismét letartóztat-
ták. Hét hónapra ítélték, ám december 21 Ugyanebben az akcióban vett részt Vigh
17-én több társával együtt szabadlábra Szabolcs is, dolgozatom harmadik szerep-
helyezték. lője, akivel később pertársak lettek.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
1958. június 13-án szentelték pappá. Az első mise celebrálása fontos és ün-
nepélyes esemény a pap életében. Tabódy a felszentelés politikai, pontosab-
ban ellenzéki jelentését, jelentőségét hangsúlyozta. A mise demonstráció volt
az elnyomó kommunista hatalommal szemben, és bizonyíték arra, hogy az Is-
ten irányában mutatott elhivatottság győzedelmeskedik. Az egyházi elöljárók
szerették volna, ha ez a mise majdhogynem titokban, a nyilvánosság kizárásá-
val történik. Ám Tabódy másként képzelte.
„A püspököm [Shvoy Lajos] hivatott, és ezt elmondja nekem csendben
így… Én mondom neki: kérem, püspök atya, ezt így nem lehet tenni. Mert
az a tény, hogy a püspök atya kijelölt négy évet, hogy én akkor fölveszlek, föl-
szentellek négy év múlva, hogy ez annak ellenére, hogy az állam kirúgott, an-
nak ellenére, hogy lefogtak, minden végbement, ez a kispapoknak a hitét
olyan fokban megerősítette, hogy az egy abszurdum, hogy én csendben el-
vonuljak, mikor az Isten erejéről tettünk tanúbizonyságot. Azt mondja a püs-
pök: teljesen igazad van, fiam. Hol akarod mondani? Mondom, az Egyetemi
templomban, hogy ott mindenki lássa. Igazad van. Hát elszörnyülködött ott
az elöljáróság. És hát hozzávetőlegesen háromszáz volt rab volt ottan a temp-
lomban. És az ávó is persze. A tisztilegényem is ott volt. […] Nagy társadal-
mi esemény volt, mert azt mondták, hogy csak teherautókkal oda kellett vol-
na állni az ávónak, és az egész közönséget úgy, ahogy van, elvinni onnan. Hát
egy gyönyörű dolog volt. Hát én nem voltam, ugye, egy pénzes ember, de a
család meg a rokonság, ismerősök egy nagy vacsorát összehoztak. Szóval egy
nagy örök emlékem, és még ma is emlegetik sokan ilyen vénebbek, mert én
mindenkit megöleltem, akit szerettem. Volt rabtársaimat mind megcsókol-
tam, majdnem mind. És eltartott valami másfél óra hosszat az újmisés áldás
maga. De hát szóval ez egy őrült nagy fölhajtás volt, és rettentő keserűséget
váltott ki az ávóból. És az Állami Egyházügyi Hivatalból, mondanom sem
kell.”
Főduktorrá nevezték ki a szemináriumban: ő közvetített az egyházi elöljá-
róság és a növendékek között. 1958-ban a kispapokat arra kötelezték, hogy ve-
gyenek részt az országos papi békegyűlésen, amit ők szinte egyöntetűen meg-
tagadtak. Ezért tizennégy szeminaristát – köztük Tabódyt – 1959 januárjában
az ország összes szemináriumából kizártak. Egyházi beosztást nem kaphatott,
a Közlekedési Múzeumban lett takarító. Megszervezte, hogy a kirúgott kis-
papok továbbra is folytathassák tanulmányaikat, vizsgázhassanak, gondoskodott
számukra lakásról, munkahelyről, szervezte a segélyezésüket. Az oktatókat és a
vizsgáztatókat is támogatta – ebben egykori rabtársai, katonatársai, arisztokrata
ismerősei segítettek neki. Tizenhét kispap felszentelését szervezte meg.

„Na, akkor indultam el a tizenkét évi börtön felé, mert hát mindenki tud-
ta, hogy én vagyok a vezető. […] Nekem eredetileg az volt az elgondolásom,
ami a Jóistennek nyilván nem tetszett, de nekem az volt az elgondolásom,
hogy az összes kirúgott papból csinálok egy földalatti egyházmegyét, és annak
egy titkos püspököt a tetejébe. És arra gondoltam, hogy […] alulról egy nagy
nyomást lehetne gyakorolni a legálisan működő papságra és főpapokra, hogy
ezek keményebben ellenálljanak.”
196l. február 6-án egy országos egyházellenes akció keretében ismét letar-
tóztatták, az illegális teológiai képzést sok más földalatti keresztény ifjúsági
csoporttal együtt felgöngyölítették, és vezetőit súlyos börtönbüntetésekre ítél-
ték. Őt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés
vezetése és hűtlenség vádjával tizenkét év börtönre ítélték. Büntetését majd-
nem teljesen kitöltötte, a Gyűjtőfogházból (Casaroli bíboros közbenjárására)
csupán néhány hónappal korábban, 1972. december 30-án szabadult. Közben
megjárta Márianosztra, Sátoraljaújhely és Sopronkőhida zárkáit.
Szabadulását követően a székesfehérvári belvárosi templom, majd Csabdi,
később Kisláng és végül Bicske plébánosa lett. Több templomot, plébániát
újíttatott fel – ezeket is többnyire külföldi adományokból.
Bár az interjúban többször is azt állította, hogy „nem is gondoltam én a po-
litikára”, szabadulása után papi tevékenysége ellenzéki politizálásként hatott,
a hatalom legalábbis annak tekintette.
„Köztem és az Úristen közt minden a börtönben zajlott le, és a példákat in-
nen vettem. Amit óriási érdeklődéssel hallgatott Fehérvár népe, de ami egyál-
talán nem tetszett az állami egyházügyi embernek. […] Nem akarok önma-
gamra nem tudom, mit mondani, de amit én mondtam a szószékről, az
hitelesnek hangzott, miután az életemmel bizonyítottam azt, hogy én ezt ko-
molyan hiszem, bármilyen stílusom van, ami hát nem kifejezetten mindig pa-
pos, de amit csinálok, az nyilvánvalóan bizonyítja, hogy hiszem az Istent, és
ténylegesen őt akarom szolgálni.”
Az örökké lázadó Tabódy mindig alázattal fogadta és megnyugvással tel-
jesítette „Isten akaratát”. Nem tudni, erős hite vagy jó kedélye az oka, de
tény, hogy bármilyen csapás érte, sosem kesergett, még a rossznak is a jó ol-
dalát látta.
„Hát ehhez egy embernek a mentalitását kell megérteni. Az alatt a tizen-
kilenc év alatt, amíg más akaratán éltem, egyre megtanított az Úristen, és ezt
mindig betartom azóta is: a magam életébe nem avatkozom be, ahova külde-
nek, elmegyek. Sírva, toporzékolva, őrjöngve, szitkozódva, de elmegyek. És
ezt szoktam én a fiataloknak is mondani: ha Isten valamit adni akar az ember-
KŐRÖSI ZSUZSANNA
nek, az mindig úgy kezdődik, mintha egy iszonyú csapást mérne rá. És az em-
ber őrjöng, hőzöng és utána egyszer csak kiderül, hogy hoppá, milyen jó. Így
volt, amikor Fehérvárról Csabdiba kerültem, Csabdiból Kislángra kerültem,
még fokozottabban így volt, amikor Kislángról Bicskére kerültem.”
Tabódy zabolátlan, nyugtalan természete narratívájára is rányomta bélyegét:
erőteljes és nehezen követhető, csapongó a szöveg, gyakori a félbemaradt törté-
net. Aránylag kevés olyan részletet találunk ebben az elbeszélésben, ahol iden-
titását, önazonosságát fogalmazta meg. Volt, ahol családi gyökereire hivatko-
zott, „kimagasló családból” származónak, jó társaságbelinek mondta magát.
„A mai embereknek teljesen fals fogalmuk van egyrészt a tisztikar életéről,
másrészt a középosztály életéről. A mai emberek alatt értem ezt a társulatot [a
kommunistákat], akik most elvileg leléptek. Elvileg, de azért megvannak, csak
másként beszélnek. Szóval ezeknek fogalmuk sem volt arról, hogy milyen ré-
tegződés van a jó társaságon belül. És miután a kőszegi katonaiskola tagjainak
legnagyobb része nem egy kimagasló családból származott, ilyen fickót, mint
én, hát engem tapostak, engem utáltak. A nevelőtisztek ezek mind baka-tisz-
tek voltak, ezek az úriembert úgy utálták legalább, mint a kommunisták ahogy
mondták. Ez, bármilyen furán hangzik, ez így van. Az osztályon belül is én
voltam a »ja persze, a főispán fia« stb.”
Az osztályidegen kifejezést akkor használta, amikor a kommunista hatalom
nézőpontja szerint beszélte el a történetét.
„Recsken az udvaron egyszerűen le kellett vetkőzni meztelenre, elvették
mindenünket, és kaptunk egy ilyen katonai ruhát, amin egy vörös csík volt. […]
Ez, azt hiszem, már Márianosztrán is volt, az osztályidegeneknek külön jelzé-
se volt, egy ilyen vörös csík. Különösen sokat nem vethetnek a szememre, még
szép, hogy nem csillagot raktak ránk, esetleg kéket, hogy kék vérünk van.”
Az interjú vége felé – az elmondottak kvázi összegzését adva – konzerva-
tívként azonosította magát. Az ő konzervativizmusa egyrészt a Horthy-kor-
szak társadalmi berendezkedésének, viszonyainak megőrzését, illetve vissza-
vagy helyreállítását jelenti, másrészt a tradíciók, a vallásosság, az egyház tisz-
teletét; zászlajára a régi értékekhez való visszatérést tűzi. Tabódy is azt re-
mélte, hogy a rendszerváltással ismét azok az értékek válnak mérvadóvá, ame-
lyek a Horthy-korszakban uralkodtak, és az ő életét is irányították, de a
háború után meglazultak, eltűntek.
„Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy megengedjem magamnak azt, hogy
egy konzervatív lelkületű ember vagyok. És amikor egy Magyarországról ál-
modozom, akkor egy erkölcsileg lényegesen eltérő Magyarországról ábrándo-
zom, mint ami most van. És ami számomra lehangoló, és ami egyre inkább csá-

bít arra, hogy mindentől visszavonulva, most már csak saját lelki üdvömmel tö-
rődjek, hogy annak az erőfeszítésnek a képtelensége, hogy ezt a negyven év
alatti fiatalságot valahogy át lehessen formálni olyanszerűvé, ami az én szívem-
hez közel állt azelőtt, és aminek az elérése papi szempontból is, hacsak az Úr-
isten valami egészen rendkívüli mutatványt nem csinál, szinte lehetetlennek lát-
szik. Tehát minden öregedő emberben és minden öregemberben benn van egy
nosztalgia egy előző, ifjúkori világa iránt, és a legtöbb, minél idősebb lesz az
ember, annál idegenebbül mozog abban a társaságban vagy abban a társada-
lomban, amiben él. Ezt is leszámítva, számomra döbbenetes ez a mai világ, és
döbbenetes volt annak az iszonyatos lelkűségnek a felszínre törése, amit most
élvezhetek a Fidesz vagy az SZDSZ-es szónokoktól kezdve a különböző ilyen
propagandisták, az MSZMP meg egyéb [részéről]. Az MSZP-nél nem csodál-
kozom. De az a stílus, ahogy ezek például a római pápát fogadták itt, meg egy-
általán, hát szóval én ezt már sose fogom megszokni.”
A hierarchiából adódó autoritás tisztelete számára mindig is evidencia volt.
Nemcsak mert konzervatív, hanem mert katona is, aki minden esetben köte-
les engedelmeskedni a parancsnak. Egyházával, elöljáróival szembeni maga-
tartását is ugyanez a feltétel nélküli tisztelet határozta meg. A legfontosabb és
egyben megkérdőjelezhetetlen tekintély Mindszenty József volt előtte, akiben
azt a vallási és politikai vezetőt látta, aki „politikailag a nemzeti ellenállásnak
egy élő oszlopa volt”.
„Tehát engem arra neveltek, hogy a püspököt tisztelni kell. […] Hogy az-
tán eljött egy olyan időszak, amikor kerültem az alkalmat, hogy egyáltalán ke-
zet fogjak, hát én ezt nem tagadom. De én kifelé sohasem ordítoztam, és a hí-
veim felé még kevésbé, mert ezt egy alapvető dolognak tartom.”
Tekintélyelvűség szervezi, irányítja a katonaságot is. Tabódy identitásá-
nak – bár élete jelentősebb részét papként élte le – mindvégig alappillére ma-
radt a katonalét, ennek minden velejárójával.
„Nyilvánvalóan engem, akit katonák neveltek, hogy hozzám a katonák áll-
nak a legközelebb, elég sok alkalommal tudok mostanában már magasabb be-
osztású katonai vezetőkkel is beszélni, akik teljesen korrektül viselkednek.”
Konzervatív értékrendjét jól illusztrálja, ahogy kadétiskolai élete kapcsán
elmondta véleményét az akkori (1991-es) oktatási és pedagógiai rendszerről.
Nagyon határozott kritikát fogalmazott meg, szigorú, konzervatív, tekintély-
elvű oktatás mellett tette le a voksát.
„A pedagógia csődje, hogy erkölcsileg ez a társadalom ide jutott, a nem-
zet napszámosai ásták meg a sírját az egész ifjúságnak két nemzedéken ke-
resztül.”
KŐRÖSI ZSUZSANNA
A három visszaemlékező közül csak Tabódy beszélt egyértelmű nosztal-
giával a Horthy-korszakról, sóvárogva a letűnt kor életstílusa, luxusa után.
Emlékeiben a hajdani szép világ él, s ő ezt a múltat szeretné viszontlátni.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kár érte. Akkor hazudnék. S hát
ez az én barátom, aki holnap érkezik, és aki a würtenbergi herceg sógora…
Amikor ott voltam kint náluk először külföldön, akkor azt mondtam neki: »Ide
figyelj, ha nem szólsz hozzám egy szót se egész nap, ha nem adtok enni sem-
mit se, akkor is iszonyú jól érzem magam, mert arra vágytam Recsken és min-
den helyeken, hogy csak az életben még egyszer egy igazi kastélyban legyek.«”
Tabódy magától értetődő természetességgel utasította el a kommunista
rendszert, szembenállása ösztönös, zsigeri volt. Heves temperamentuma
számtalan konfliktusba vitte bele. Sokszor fejjel ment a falnak, majd a Kádár-
rendszer megerősödésével, „konszolidációjával” párhuzamosan ő is lenyugo-
dott, és az adott korlátokat elfogadva élt Istentől kapott hivatásának.
AZ ÚRI MÚLT ELMÚLÁSÁT ÉN NEM BÁNTAM

VIGH SZABOLCS 1934. november 19-én látta meg a napvilágot egy budapesti
polgári családban. Édesapja, dr. Vigh Gyula ügyvéd volt, önálló, kiterjedt pra-
xissal. Édesanyja, Sebők Gabriella gimnáziumot végzett, öt gyermeket nevelt.
„Az ő sorsa – de hát ez akkor természetes volt –, hogy otthon maradt.” Közép-
iskolai tanulmányait a Piarista Gimnáziumban kezdte, az államosítást követően
a Fazekas-, majd az Eötvös-gimnáziumban tanult. A gimnáziumi évek alatt ille-
gális katolikus ifjúsági bázisközösség tagja volt. 1953-ban a Budapesti Hittudo-
mányi Akadémián folytatta tanulmányait. 1956. november 3-án részt vett az Ál-
lami Egyházügyi Hivatal iratainak lefoglalásában, hogy azok tartalmát kívülállók
ne használhassák fel. A forradalom leverése után családja Hollandiába disszidált,
ő itthon maradt. 1957 júniusában letartóztatták, de az év végén kiszabadult.
1958. november 2-án pappá szentelték. Káplán volt Endrefalván, Táton és To-
kodon. 1965 után Budapesten szolgált különböző plébániákon. A születéssza-
bályozásról írt doktori értekezését 1971-ben fogadták el. 1973-ban külföldi ta-
nulmányútra vonatkozó kérelmét az illetékes egyházmegyei főhatóság
elutasította. Ugyanebben az évben az őszi esperesi konferencián bírálta a fo-
gamzásgátlással kapcsolatos hivatalos egyházi tanítás gyakorlati alkalmazását,
ezért püspöke 1974-es leiratában a nyilvánosság előtt rendreutasította. Majd
„büntetésből” újra áthelyezték. Ekkor döntött az emigrálás mellett. 1975-ben
kivándorló útlevelet kért, 1976 februárjában érkezett Hollandiába. Még ebben
az évben felmentés kért a cölibátus alól, és feleségül vette magyarországi szerel-

mét. 1981-ben elváltak. Második házasságából 1987-ben fia született. 1976-től
a Tilburgi Egyetemen dolgozott, 1979-től dokumentációs munkatársként.
2003-tól egy S. O. S-telefonszolgálatnál teljesít önkéntes szolgálatot.
Vigh Szabolcs 2006-ban e-mailben kereste meg az Oral History Archívu-
mot, hogy szeretné elmondani 1956-os élményeit. Mivel a forradalom ötve-
nedik évfordulójára látogatást tervezett Magyarországra, rövidesen találkoz-
tunk is. Eredeti terve az volt, hogy „csak” a forradalommal közvetlenül
összefüggő emlékeit mondja el nekünk. Szerencsére könnyen meg tudtam
győzni, hogy ne korlátozza önmagát, mesélje el teljes életét. 2006 októberé-
ben négy napon át készült az interjú, majd következő év márciusában még két
alkalommal beszélgettünk.22 Mivel az interjút ő maga kezdeményezte, nyil-
vánvaló, hogy már korábban megszületett benne az igény az összegzésre, jól
végiggondolta tehát, mit akar elmondani. Ez persze nem jelenti azt, hogy a
beszélgetéseknek ne lettek volna spontán részei, részletei. Sőt, mivel nagyon
is magáévá tette azt a célkitűzést, hogy mélységében szeretném megismerni
az életét, szabad teret engedett az asszociációknak, és tudatosan igyekezett mi-
nél több emléket előhívni. Minden alkalommal úgy folytattuk a beszélgetést,
hogy először reflektált az előző találkozáson elmondottakra, illetve kiegészí-
tette azt a kimaradt részletekkel. Mindig felkészülten érkezett. Mindez érzé-
kelhető a leírt szövegen is. Mondanivalója sokkal összeszedettebb, mint a másik
két interjúalanyé. Tudatosabb a konstrukció, a szóhasználata. És mindemel-
lett ő mutatott meg legtöbbet az életéből, érzéseiből, mi több, magyarázta dön-
téseit és tetteit.
Vigh Szabolcs határozottsága már az első mondatából kitűnik. Az interjú
legelején egy kvázi szakkifejezéssel definiálta hovatartozását, származását –
vélhetően feltételezett elvárásaimnak igyekezvén megfelelni. „Ahogy monda-
ni szokták, jó középpolgári családban születtem.” Tisztában van a családi gyö-
kerek jelentőségével. Fegyelmezett, tömör, ugyanakkor informatív monda-
tokkal mutatta be felmenőit. Apai nagyapjának fűrésztelepe volt Szolnokon,
és miután – „mint nagy hazafi” – az első világháborúban hadikölcsönt vett fel,
tönkrement. A háború végén a család Pestre költözött. Az öt gyerek közül a
két fiú a középosztályra jellemző foglalkozást választott (apja jogász lett, nagy-
bátyja magas beosztású tisztviselő), míg a lányok „jól férjhez mentek – abban
az időben ez volt a szokás”.
Anyai nagyapja katonatiszt, hadbíró volt Temesváron, ahonnan az első
világháború végén, miután nyugdíjba ment, családjával Pestre költözött, és át-
vette apósa érem-, jelvény- és kitünte-
tés-üzletét, a Morzsányi-céget a Klo- 22 Vigh (OHA).
KŐRÖSI ZSUZSANNA
tild-palotában. A nagyapa halála után a nagymama újból férjhez ment, és új
férjével vitte tovább az üzletet.
Vigh Szabolcs – szemben a másik két interjúalannyal – sok gyerekkori
emlékét megosztotta velem. A Gellérthegy oldalában, a Kelenhegyi úton lak-
tak egy ötszobás lakásban. Gyermekkora meghatározó helyszíne volt tehát a
Gellérthegy a játszóparkkal, a Citadellával, a domboldali szánkózással, a Du-
na-parti sétákkal.
Általában a középosztály(ok) megkülönböztető jegyei közé sorolják az át-
lagosnál jobb anyagi-gazdasági helyzetet, a magasabb műveltséget és a na-
gyobb mértékű szimbolikus (elsősorban kapcsolati) tőkét. A negyvenes évek
végéig a középosztálybeliek többsége még az átlagosnál jobb életszínvonalon
élt. Jellemzően féltve őrizték – mint státusszimbólumot – a jólétet, illetve an-
nak maradékait. A középosztályi otthon többnyire a nyugalom és béke szige-
te volt, biztonságot nyújtó menedék (a Vigh családban az apa jól keresett, ki-
egyensúlyozott, biztos hátteret tudott biztosítani hozzátartozóinak), s
ilyesfajta szerepet töltött be a középosztályi életmód elengedhetetlen része,
a társasági élet is. Elvárás volt, hogy saját köreikkel rendszeres kapcsolatot
tartsanak.
„ Jó középosztályi szinten éltünk. A szüleim szokás szerint időnként meg-
hívtak néhány jó barátot, és akkor volt egy kisebb parti. Pár ismerős családdal
jártak össze. Az volt a szokás, hogy volt egy gyerekzsúr, és akkor meghívtunk
egypár gyereket, és játszottunk a villanyvonattal… És ez aztán viszonozva lett,
engem is meghívtak…”
A két világháború közötti korszak keresztény középosztályának gyermek-
képe – jól tükrözve értékrendjüket – kötelességtudó, szófogadó és fegyelme-
zett „mini felnőttet” testesített meg. A szülők jellemzően nevelőnőre – több-
nyire németre – bízták gyermekeik gondozását, így aztán a szülő–gyermek-
kapcsolat ritkán vált igazán bensőségessé. A Vigh családban nem ezek a tipi-
kusnak mondható elvárások domináltak, még akkor sem, ha itt is élt a keresz-
tény nevelési ethosz. Sokkal inkább volt gyermekközpontú a szemlélet, az apa
„nagyon gyerekszerető ember volt, és így lettünk ilyen sokan” (az öt testvér:
Szabolcs, Balázs, Gyula, Ildikó és András). A szülők sok időt töltöttek gyer-
mekeikkel, szoros, szeretetteljes kapcsolat alakult ki közöttük.
„Apámnak nagyon jó beleérzése volt, nagyon szívesen és odaadással törő-
dött velünk. Karácsonyra villanyvonatot kaptunk, és játszott velünk apám is.
Este leült az ágyunk mellé, és mesélt…”
Az elbeszélésből az is kiderül, milyen elvek alapján nevelték gyermekeiket
a szülők. Az emlékek szerint szigor és melegség egyszerre volt jelen.

„Bizonyos rendnek kellett lennie – viszont úgy apám, mint anyám, nagyon-
nagyon melegen, kedvesen és törődően foglalkoztak velünk. […] Olyan apró-
ságokra emlékszem, hogy ha meg voltunk fázva, akkor inhalálni kellett kamil-
lával, és akkor odajött vagy egyik, vagy másik a gőz fölé, hogy a gyerekek
megszokják. Együtt csinálták velünk.”
Mindkét szülő hívő volt, de az apa „református és liberális mentalitású”, a
katolikus anya ellenben fontosnak érezte és szigorúan be is tartotta vallása elő-
írásait, és ugyanezt várta el gyermekeitől. Tehát a gyerekek katolikus elvek
szerint nevelkedtek, a reggeli, esti, étkezések előtti ima éppúgy hozzátartozott
a mindennapokhoz, mint a templomba járás; a gyerekek bérmálkozása csalá-
di ünnep volt.
„Anyám nagyon – szerintem aggályosan – lelkiismeretes volt, komolyan
vette a reverzálist, és igyekezett is megvalósítani. Minden vasárnap mentünk
templomba, rendesen fölöltözve, és az apácákhoz jártunk óvodába. Tehát ná-
lunk a gyerekeket katolikus elvek szerint nevelték.”
Egy másik szimbolikus tőke, a társadalmi rétegek közötti differenciáló is-
mérv a tudás. A középosztályra az adott társadalom átlagánál magasabb mű-
veltségi szint volt a jellemző. Így általánosságban ezeknek a családoknak az ér-
tékrendjében előkelő helyet foglalt el, kiemelkedő jelentőséggel bírt a
gyermekek neveltetése, oktatása. A széles körű tudás átadása már egész kis-
korban elkezdődött. A Vigh családban például a gyerekek német nyelvű óvo-
dába jártak az apácákhoz, de nyilvánvalóan nem szükségből: a szülők ezzel is
egyfajta többlethez akarták juttatni gyermekeiket. Tisztában voltak a tudás je-
lentőségével. „Neked tanulnod kell!” – a Vigh család életében ez kulcsmon-
dat. Már Szabolcs édesapját is így intette az ő apja, amikor elé állt, hogy mű-
vész szeretne lenni. Tanulnia kellett, ügyvéd lett.
A tudás kiemelt értékké vált az ő életében is. Egy középosztálybeli fiú-
gyermeknél természetes volt, hogy egyetemet vagy legalább főiskolát végez-
zen, jó álláshoz és így jó keresethez jusson.23 Az ő esetében viszont ez az egye-
nes út már szinte járhatatlan volt, hiszen az ötvenes években minimálisra
zsugorodott az esély, hogy ezzel a származással egyetemre kerüljön. Egyetlen
reménye az volt, hogy kiemelkedő iskolai teljesítménnyel valahova mégiscsak
felveszik. Tehát nagyon tudatosan, kitartóan és szorgalmasan készült a jövő-
re, nyelveket tanult, állandóan olvasott, klasszikus zenét hallgatott, színházba,
operába járt.
A második világháború előtti évek-
ben jött divatba a középosztálybeliek 23 A lányoknál ez nem volt kötelező, ám a
között a testedzés, a sport. Szabolcs középiskolát nekik is illett elvégezniük.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
nagy kirándulásokról, cserkésztúrákról mesélt, korcsolyázásról a városligeti
műjégpályán.
A szülők több témát is tabusítottak a gyerekek előtt. Bár gyermekeik nyil-
vánvalóan tudták – látták –, hogy „zsidócsillagot hordanak emberek”, szüleik
nem beszéltek a háborúról, a zsidóüldözésről – még akkor sem, amikor az ál-
dozatok között ismerőseik is voltak.
Nagyon beszédes, ahogy Vigh Szabolcs a holokauszt tabusítását magya-
rázta több évtized távolából. Már a háború előtti évek kapcsán is arról a min-
dent átható félelemről beszélt, ami majd a kommunista hatalomátvétel után
oly sokak életét megkeserítette.
„Nem volt nagyon téma. […] Egyszerűen ez elhallgatott téma volt. Tehát
nem tudatosan beszéltek ellene, vagy hogy »erről nem szabad beszélni«, ha-
nem egyszerűen nem beszéltek róla. […] Azt hiszem, hogy ugyanazért, ami-
ért a háború után is nagyon sok témáról nem volt szabad beszélni: mert az ve-
szélyes lehet. A gyerek könnyen elszólja magát, és az veszélyes lehet a családra
is. De a háború utáni időszak, azt hiszem, külön fejezet. Ott aztán éreztem,
hogy a szüleim hogyan építették be ezt a hallgatást egy már fiatal kamasznak
és egy idősebb kamasznak a világába.”
Vigh Szabolcs zárt társadalmi körben élt. Ez egyrészt a többi társadalmi
osztálytól való tudatos elzárkózás eredménye volt, másrészt a befelé forduló
család életéből következett. A világot sokáig a család jelentette Szabolcs szá-
mára – nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatestvérekkel, s néhány más, hozzá-
juk hasonló családdal –, tehát kívülről, egy másik világból alig érték impulzu-
sok. A szülők pedig igyekeztek óvni gyermekeiket a külvilágtól, a másféle
értékrendtől. A szexualitás még trágár szavak szintjén sem volt jelen a család-
ban, és a nemi felvilágosítás sem kerülhetett szóba. Nemcsak a szülők sze-
mérmessége okán – az „úri modor”, a polgári viselkedési etikett, egyfajta tár-
sadalmi szemérmesség is megkövetelte, hogy a szülők a szexualitásról ne
beszéljenek gyermekeik előtt.
„És ez meglehetősen formális kizárás volt: ezt nem illik, erről nem illik be-
szélni. A szüleim velünk, felénk is ugyanolyan szemérmesek voltak, mint má-
sok felé. Ez a polgári tartózkodás vagy talán általános társadalmi szokás erő-
sen élt.”
A társadalmi státust a materiális és szimbolikus tőke birtoklása, illetve an-
nak mértéke adja. A középosztály az átlagosnál nagyobb mértékű kapcsolati
tőkével rendelkezett, és ezt hatékonyan tudta használni. Az apa kapcsolatainak
köszönhető, hogy családját 1944. április elején Balatonfüredre tudta költöz-
tetni, így a legnagyobb háborús borzalmak elkerülték őket. Budapesti lakásuk

találatot kapott az ostrom alatt, és – mivel az apa egyik ügyfele a Magyar Ha-
józási Rt. volt a háború előtt (és állása az államosítás után is megmaradt) – a
hajózási társaság épületében kaptak lakást a háború végén.
Vigh Szabolcs a piaristáknál kezdte középiskolai tanulmányait, ahol a
„rend, fegyelem, lecke és szigorúság” határozta meg a mindennapokat; a pa-
tinás intézetben jó színvonalú oktatásban részesült. 1948 tavaszán volt a cser-
készavatása. Pár hónap múlva államosították az iskolát, ami komoly ellenállást
váltott ki a tanulókból.
„Aztán jött a fordulat, minden megváltozott. 1948 őszén, amikor elkezdő-
dött az államosított iskola, egész elemi ellenállás tört ki belőlem, belőlünk. Kia-
báltunk, kifütyültük az igazgatót, megdobáltuk a számtantanárnőt az óra alatt.
Csúzliztunk. És a szünetben összetörtük a ruhásszekrényeket, föltéptük a li-
nóleumot, és a nyitott ablakon kidobáltuk az udvarra. Vagy mint a lövész-
árokban, egymással csatáztunk. Szóval anarchia volt. Meg is szüntették az is-
kolát az év végére.”
Egyre nyilvánvalóbbá vált számukra, hogy amit az iskolában hivatalosan ta-
nítanak, hazug és hamis, a kommunisták elvették tőlük mindazt, ami érték volt
számukra – a vallást és a valódi tudást. A biztos, szilárd családi háttérnek kö-
szönhetően azonban a kettős beszéd – az „iskolában azt mondták, hogy
»nincs«, és hogy »ez hülyeség«, és hogy »ez reakció«, a másik oldalon meg,
hogy »ez elhivatottság«” – nem okozott számára konfliktust. Tudta, hol a he-
lye, mi a célja, és tudta értelmezni a másik világot.
Ő és társai alkalmazkodtak a körülményekhez, az év végétől titkos ifjúsági
összejövetelekre, úgynevezett lelkigyakorlatokra járt, ahol lelkes piaristák tar-
tottak előadásokat arról, hogy „mit csinálunk, ha a kommunizmus teljesen úr-
rá lesz, és mindent betiltanak. Akkor földalatti mozgalommá alakulunk át, és
titokban fogjuk csinálni, amit eddig csináltunk.” Hittantanáruk vezetésével a
lelkigyakorlatokból egyfajta hierarchikusan megszervezett bázisközösség (a Pi-
lis Cserkészcsapat) nőtt ki, amely a cserkészhagyományokat a hivatalos okta-
tással szembeni önműveléssel ötvözte. Ennek ő aktív résztvevője, egyik szer-
vezője lett. Eszményképük a francia munkáspapság volt: a hit, a tudás és a
keresztény magatartás mint világnézet terjesztése az ifjúság között. Titokban,
magánlakásokon jöttek össze, olvastak, vitatkoztak, arra készültek, hogy „mi
leszünk az új értelmisége ennek az új világnak. […] Mi építjük föl a jövő ke-
resztény Magyarországát. És erre készülünk föl, vagy legalábbis a kádereit ké-
pezzük ki. […] Nem volt piros-fehér-zöld soviniszta romantika, mint amit
most látunk az utcán, hanem inkább az, hogy el kell mélyülni, az alapokat jól
meg kell tanulni, tehát hogy a tudás milyen fontos.”
KŐRÖSI ZSUZSANNA
Apja aggodalommal vegyes tartózkodással, anyja nyílt büszkeséggel szem-
lélte a csoport és fiuk tevékenységét. A diktatúra évei alatt a szülők stratégiája
az volt, hogy át kell vészelni ezt az időszakot, minél több értéket megőrizve
a háború előtti időkből. De ez nem múltba forduló kesergést jelentett, nem
is az előző korszak utáni nosztalgiát, hanem azt, hogy tudomásul kell venni
a helyzetet, az adottságokat, és mindent meg kell tenni azért, hogy amit le-
het, megtartsanak, gyermekeiket támogassák, segítsék, és így is előrejussanak.
„A szüleim igen rámenősek voltak: ki kell tartani, tovább kell menni, meg
kell találni itt is az utat. És csinálták is. Lehetetlen lett volna öt gyerekkel, kü-
lön nyelvórákkal, illegális csoportokkal másként túlélni. Ha elkeseredettek vagy
letörtek lettek volna, akkor én tizenöt éves koromban ezt nem csinálhattam
volna. Ha nincs egy legalább hallgatólagos védőgyűrű, aki ezt támogatja.”
Láttuk, hogy Vigh Szabolcs az interjú első mondatában „jó középpolgári
családként” definiálta magukat. A szöveg más részeiben ennek a fogalomnak
a szinonimájaként az úri kört, úri családot használta többször is.
Apai nagyapja a szolnoki közéletben és a gazdasági ügyekben folytatott
tevékenysége elismeréséül még az első világháború előtt nemességet kapott
Ferenc Józseftől, és hozzá az újvárosi előnevet. Ezt a címet a család nagyra
értékelte, becsben tartotta, ám Vigh Szabolcs számára semmiféle jelentő-
séggel sem bírt. Sőt, ő azt a világot, amelyben ennek a címnek súlya volt, el-
utasította.
„Én egyáltalában nem bántam annak a világnak az elmúlását, amit én úgy ne-
veztem, hogy polgári család, vagy úgy szokták mondani, hogy úri család, az úri
múlt elmúlását én nem bántam. Hogy aztán ez honnan jött, azt nem tudom, de
én jónak éreztem, hogy »én is olyan vagyok, mint a többi«. Ezt a különbségté-
telt kora kamaszkoromtól kezdve fölöslegesnek tartottam. […] Én a 45 utáni
korban nőttem föl, és úgy éreztem, hogy én mindenkihez tartozom, én nem
akarok különleges lenni… Egy vagyok a többi közül. És ami különbség, az a fe-
jemben vagy a cselekedetemben van, de nem kellenek a nemesi előnevek.”
Ebből az idézetből akár úgy is tűnhetne, hogy Vigh Szabolcs az osztályok
nélküli társadalom híve lett volna. Valójában azonban a polgári erények bir-
tokosa, aki azt vallja, hogy az egyén pozíciója, értéke a teljesítményétől függ –
mondhatnánk akár, hogy a meritokrácia képviselője. Az érték a kulturáltság, a
tanulás, a szorgalom, a kifinomult intellektus, nem az öröklött cím, a születé-
si privilégium határozza meg az egyén státusát.
Bár a fiatal Vigh Szabolcsot a politika mélységében nem érdekelte, nyil-
vánvaló, hogy hatása alól ő sem vonhatta ki magát. A fordulat idején kiskamasz
korban volt, megfigyelőként ő is részt vett a felnőttek politizálásában.

„A családi, baráti körünkben, a Pilis-tagok szülei között ebben az időben
sokféle aktuálpolitika is szóba került. Ha jól emlékszem, a 47-es választások
idején leginkább arról beszéltünk, hogy ki kire szavaz, ki van előnyben, ki van
hátrányban, a Kisgazdapárt, a kommunista párt állandó téma volt.”
Mint már Pákh Tibornál láttuk, és miként erről számos más interjú is ta-
núskodik, a kommunista hatalomátvételt követő néhány évben általánosan el-
terjedt volt az a nézet, hogy a rendszer „nem tart már sokáig”. Vigh Szabolcs
környezetének attitűdje is az volt, hogy ez az állapot nem lehet végleges.
„Visszatérő téma lett, hogy mikor jönnek az amerikaiak. Tehát hogy ez így
sokáig nem tartható, majd csak csinálnak valamit, majd csak felszabadítanak.
Csak ki kell bírni addig, át kell vészelni ezt az időszakot. Voltak a legkülön-
bözőbb jól értesült források, hogy innen és innen ezt hallotta, és hamarosan
lesz változás, és onnan is hallotta, hogy lesz változás.”
Az 1948–49-et követő években valamilyen formában a tágabb család min-
den tagját üldözték. A nagyszülőktől elvették az üzletet, a lakást, és 1951-ben
kitelepítették őket, apja mindkét nővérének férjét, akik köztisztviselők voltak
a háború előtt, B-listázták. A szűkebb család is – bár az apa állása megmaradt,
és mint a Mahart jogtanácsosa többször is Hollandiába utazhatott – nehezen
vészelte át az ötvenes éveket. Vigh Szabolcs leginkább arra emlékszik ebből az
időből, hogy édesanyjának az áruhiány miatt milyen komoly erőfeszítéseket
kellett tennie, hogy a család élelmezését meg tudja oldani, és hogy ő ebben
miként igyekezett segíteni.
Az illegális katolikus közösségben mozogva „kezdett megerősödni bennem
az a gondolat, hogy én pap akarok lenni”, hiszen ez az a hivatás, ahol folytatni
tudja az ifjúsági csoportban végzett tevékenységét. Bár a teológián szeretett vol-
na továbbtanulni, inkább a bölcsészkar német–angol szakára jelentkezett, hogy
választásával ne nehezítse családja ettől függetlenül is nehéz helyzetét, ne le-
gyenek hatványozottan megbélyegezve. A bölcsészkarra – származása miatt –
nem vették fel. Átirányították a jogi karra, de azt néhány hét múlva abba is hagy-
ta. Viszont szeptemberben párhuzamosan beiratkozott a teológiára mint bejáró,
civil hallgató, tehát nem mint papnövendék. Egy év után jelentkezett az eszter-
gomi egyházmegyénél, majd 1954 őszén bevonult a hittudományi akadémiára.
„Miért akartam pap lenni? […] Ha van Isten, és a kereszténység egy igaz
valami, akkor jó az egész társadalmat eszerint fölépíteni. […] Ha ezt mások fe-
lemás, nyárspolgári módon csinálják, én majd megmutatom, hogy kell ezt csi-
nálni. Ez lelkesített. Ha én azt választom, amiről azt gondolom, hogy a leg-
fontosabb, és azt akarom az embereknek adni, akkor ez a legjobb foglalkozás,
amit el lehet képzelni.”
KŐRÖSI ZSUZSANNA
Könnyen beilleszkedett a központi szeminárium „nagyon katonás” életé-
be. Elfogadta, mi több, magáévá tette az intézmény rendjét, szigorú szabálya-
it, és mindent próbált „a lehető legjobban csinálni”.
„Mi egymás között úgy neveztük: a »hurkatöltő«. Oda bepréselnek, ott
megvannak a szabályok, hogy hogyan kell viselkedni, és a végén kijön az ered-
mény. Még kamasz koromban volt egy romantikus álmom, hogy én jezsuita
szeretnék lenni. Az pedig ismert, hogy a jezsuiták nagyon katonás rend. Ne-
kem volt erre adottságom. […] Úgy éltünk, hogy a cél érdekében ezt mi vál-
laljuk. Engem annyira lelkesített az, hogy pap akarok lenni, hogy elfogadtam,
hogy ennek ez az ára.”
A szeminárium nagyon zárt világ volt, a kinti eseményekből alig szűrődött
be bármi is. A forradalom kitörésekor épp egyhetes lelkigyakorlat volt, vagy-
is nem beszélhettek senkivel. Október 28-án szabadultak ki, amikor is „tele
voltunk örömmel, hogy megszűnt ez a rohadt kommunizmus, és itt a szabad
világ. Sokfelé voltam, és nem sokat csináltam. De az egész forradalomnak az
eufóriáját, hogy mindenki lelkes volt, azt éreztem mindenhol.”
Kuklay Antal fölszentelt hatodéves teológussal együtt járta a várost. No-
vember 3-án Mindszenty József bíboros megbízásából néhány társával a Pa-
saréti úti úgynevezett Szakasits-villába ment, hogy az Állami Egyházügyi Hi-
vatal titkos irattárát elszállítsák az Úri utcában lévő budai prímási palotába.
Tervük végrehajtását a szovjet csapatok november 4-i támadása hiúsította
meg. Az ekkor is nagyon megfontoltan cselekvő Vigh arra vigyázott, hogy a
titkos jelentések, amelyek esetleg bizonyos papok gyenge pontjaira világítot-
tak rá, akik ezeken keresztül zsarolhatóvá válhattak, „nehogy illetéktelenek ke-
zébe kerüljenek, akik visszaélnének velük, ártanának az egyháznak – én akkor
egyházhű voltam, még nem voltam annyira kritikus, mint ma –, mert azt tud-
tuk, hogy mi mindenre lehetne felhasználni ezeket az iratokat. Nagyon is gye-
rekes dolognak tartottam ebben szaglászni. Én ezért aztán nem turkáltam az
iratok között. Ösztönösen nem érdekelt. Nem tartozik rám, és erre most nincs
idő. Fontosabb, hogy […] rend legyen, és oda vigyék az iratokat, ahova tar-
toznak.”
Mindszenty személye a kispap számára ekkor vonatkoztatási pont volt.
Egyházához ekkor még feltétlenül hű lévén, távol állt tőle az antiklerikalizmus
eszméje, ám utólag felidézett akkori véleménye mégsem egyértelműen pozi-
tív. Ő is tudja, nehéz szétválasztani az akkori érzéseit, tudását a jelenbélitől.
De könnyen hihető, hogy annak, aki visszautasította a nemesi előnevét, aki
számára nem magától értetődően volt pozitív a múlt minden eleme, ellen-
szenves, visszatetsző lehetett, ahogy a főpap a régi, feudális világot éltette.

„A beszédet már a szemináriumban hallgattuk. Nehéz felidézni az akkori
gondolataimat. Oly sok mindent olvastam erről utólag. De megpróbálok az
akkori negyedéves kispap szemszögéből beszélni, aki nagyon lelkesedett az
egyházért, Mindszentyért, akiből sugárzott bizonyos vezetői karakter. Azok-
ban a napokban sokféle beszélgetésben elhangzott, hogy nincs igazi vezetője
az országnak, Nagy Imre lassan halad, mindig csak a követelések hatására
tesz egy-egy kis lépést. Mindszenty pedig vezető egyéniség. Tudtuk, hogy
Mindszentynek nincs politikai hatalma, de nagyon vártunk valakit, aki végre
mond is valamit, ami aztán az egész ügyet továbbviszi. Hogy mennyire kerül-
tem a beszéd hatása alá? Jól beszélt, és mindenről beszélt, de nem éreztem azt,
hogy »ez az, amit vártam«. Persze én mint lelkes illegális csoportmunkás,
majd mint lelkes, elkötelezett, idealista papnövendék lelkesedtem Mindszen-
tyért mint mártírért, mint vezetőért. De nem lelkesedtem – már akkor sem, és
még kevésbé a börtönben – a feudális főúrért, az anakronisztikus főpapért.”
A Vigh család, főként a családfő már évek óta gondolkodott azon, hogy el-
hagyja az országot, de lehetőség csak 1956 végén adódott. Segített meghozni
a döntést, hogy az apa – aki a Magyar Hajózási Rt. Forradalmi Bizottságának
tagja volt – „drótot” kapott: két társát már letartóztatták. Vigh Szabolcs nagy
dilemma előtt állt. Félt, hogy az ÁEH-akció miatt le fogják tartóztatni, de ele-
venen élt benne a (még mindig romantikus) hivatástudat, és hogy rá itt van
szükség. A családja a disszidálás mellett döntött. Mit tegyen ő? Végül arra ju-
tott, itthon marad, társai iránti szolidaritásból és azzal a reménnyel, hogy majd
kis lépésekben meg lehet valósítani a forradalom célkitűzéseit. Mint tudjuk, a
történelem nem így alakult. 1957 nyarán számos papnövendéket letartóztat-
tak, köztük volt Vigh Szabolcs is. A Turchányi Egon és társai elleni per de-
cemberben kezdődött, melynek ő eredetileg negyedrendű vádlottja volt, ám –
Vigh Szabolcs szerint vélhetően nemzetközi nyomásra – még a hónap elején
szabadlábra helyezték, és 1958. január 10-én megszüntették ellene az eljárást.
A börtön „nagyon szép emlékeket” hagyott benne. Börtöntársaitól árnyal-
tabb képet kapott a forradalomról, a baloldali indíttatásról, a résztvevőkről, a
kinti világról. Az itt hallottak változtatták meg a teológushallgató magasztos
Mindszenty-képét is.
„Abból a háttérből, amit már elmondtam – zárt családi, polgári kör és lelkes
illegális csoport, keresztény világnézeten felépített középiskolás kor és zárt sze-
mináriumi diákság –, én nagyon sok mindent nem láttam, nem hallottam és nem
tapasztaltam az életből. Kezdve a szexualitástól a mindennapi emberi dolgokig.”
A visszaemlékezéshez fűződő tudatos viszonyát (az összegzés vágyát) jól
mutatja, hogy majd fél évszázaddal a letartóztatást követően elment az Állam-
KŐRÖSI ZSUZSANNA
biztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, hogy megtudja, mi és kik álltak
a történtek hátterében, illetve hogy megfigyelésének milyen dokumentumai
vannak.24
Már letartóztatásakor, az első kihallgatás alkalmával megpróbálták beszer-
vezni, és ezt szabadulása után egészen az emigrálásáig többször megismétel-
ték. Vigh Szabolcs minden alkalommal nagyon határozottan nemet mondott.
„Már nem tudom, hogy pontosan hogyan bújtam ki ez alól. Talán valami
olyasmit mondtam, hogy: »maguknak van elég jó szervezetük, amely magától
is rátalál az ilyenekre«. Mindenesetre dolgavégezetlenül elengedtek.”
„Tudtam, hogy ha az ember odaadja a kisujját, akkor vége. Megtanultam,
hogy sokkal könnyebb nemet mondani, mint taktikázni. Tudtam, hogy én a
tárgyaláson végig nemet mondtam, kerek-perec, és ennek az eredménye az
lett, hogy felmentettek, és kiszabadultam. Ez akkor olyan erőt adott nekem,
hogy úgy gondoltam, ez a legokosabb. Nemet mondani, és nem csűrni-csavar-
ni, mert abban csak el lehet veszni.”
A tárgyalás során nem volt hajlandó bűnösnek vallani magát, nem volt haj-
landó társait elítélni.
„Én elég konok, fafejű, lelkiismeretes valaki voltam. A pernek az egyik
kulcskérdése, amit a cellában is gyakoroltunk, hogy bűnösnek ismerem-e el
magam vagy sem? Én persze mindig
24 Az ÁBTL-től kapott dokumentumokat nemet mondtam. Az ügyvéd úgy pró-
Vigh Szabolcs másolatban átadta nekem, bált segíteni, hogy ex tunc ex nunc –
az interjú mellékleteként megtekinthe- tehát hogy akkor nem ismertem fel,
tők. hogy bűn, de most igen. És erre is ad-
25 A segítségnyújtást Vígh Szabolcs így tam valamilyen dodonai választ. Min-
idézte fel: „Megtaláltam apám hagya- dig úgy csűrtem-csavartam, hogy a
tékában két levelet, amelyekből kiderül, kecskének is jó legyen, meg nekem is.”
hogy összeköttetést tudott szerezni egy Mint már volt róla szó, kapcsolatok
nemzetközi jogászprofesszorhoz, páter nélkül nem sikerülhetett volna az apá-
Beauforthoz, aki a Nijmegeni Egyetemen nak előkészíteni a család disszidálását,
volt professzor, és a felsőháznak is a tagja megszervezni a kinti életet, de ezt a
és a hollandiai ENSZ-küldöttségnek hosz- kapcsolati hálót vetette be akkor is,
szú időn át állandó képviselője volt. amikor fia börtönben volt: nemzetközi
Ebből a két levélből kiderült, hogy ő fórumokon járt közben annak érdeké-
megköszöni a páter segítségét, és a páter ben, hogy az ítéletet enyhítsék.25 Sza-
ezt visszaigazolja, tehát világos, hogy ő bolcs szerint ez a segítség valóban hat-
tett valamit. De az nincs leírva, hogy mit hatós volt, és a magyar püspöki kar
tett, és hogy hogyan.” közbenjárásával együtt arra az ered-

ményre vezetett, hogy „a cselekmény csekély volta és társadalmi veszélyessé-
gének elenyésző volta miatt a BHÖ 56-os paragrafusa alapján megszüntették
az eljárást”, és szabadon engedték.
Vigh Szabolcs többször jutott válságba papi hivatását illetően, és erről is
tudott őszintén beszélni. Kételyei központjában a cölibátus kérdése állt. A bör-
tönben folytatott beszélgetések során számos olyan információhoz jutott,
amelyek megkérdőjelezték döntése helyességét. Vajon valóban pap akar len-
ni, valóban alkalmas a nőtlenségre?
„Elég körültekintően próbáltam a kételyeimet feloldani. Ez a tépelődés lel-
ki vezetőkkel, orvossal való beszélgetéseket is jelentett. Az életet eléggé sokré-
tűen megláttam a börtönben, és akkor fölmerült a kérdés, hogy akarom-e mind-
azokat a következményeket, amelyek a cölibátussal járnak. Lényegében arról
volt szó, hogy alkalmas vagyok-e rá? Végül is meg tudtam nyugtatni magam,
hogy ha nehéz is, de nem lehetetlen, és ha már nem lehetetlen, akkor most mi-
ért a tépelődés? Akkor most miért vagyok itt? Akkor hülye vagyok, hogy itt ma-
radtam, és mégsem leszek pap. Nem lettem volna fanatikusan pap, hogyha meg-
győződtem volna arról, hogy én erre abszolút nem vagyok alkalmas. De miután
megnyugtattak, hogy nem vagyok rá alkalmatlan, tehát amikor a tépelődésen
már túl voltam, akkor teljes gőzzel a papszentelésre koncentráltam.”
Végül nem adta fel tervét, maradt az eredeti pályán. Többször felszólítot-
ták őt és szemináriumi társait, hogy csatlakozzanak a békemozgalomhoz. Vigh
nem ment el a gyűlésekre, nem volt hajlandó együttműködni a békepapokkal,
szembeszegült az ÁEH-val. Szerencséjére a megtorlás elkerülte.
„A lényeg az volt, hogy az ötvenes években kialakult a békepapi mozgalom,
majd Mindszenty őket félretette, a »konszolidáció« alatt pedig visszakerültek.
Mi nem akartunk ezekkel a békepapokkal együttműködni. Az egész vita abban
csúcsosodott ki, amit az ÁEH képviselője így fogalmazott meg: »nézzék, akár
a tojás megy a kőnek, akár a kő megy a tojásnak, mindig a tojás törik el«. Ne
okoskodjunk, úgyis mi húzzuk a rövidebbet. Ez egyértelmű volt. Majd újra ki-
tűztek egy békegyűlést január 23-ra. Megint tanácskoztunk, és megint arra ju-
tottunk, hogy nem megyünk. Nekem az volt a szerencsém, hogy már a ke-
zemben volt a kihelyezésem, hogy én 1959. január 15-től úgyis költözöm,
tehát engem ez közelről nem érintett. Akkor folytatódott – ami már nem az
én életem –, hogy a szemináriumot újra tizedelték. Tizennégy embert kitet-
tek. A többiek tiltakoztak ellene, azt mondták, hogy mind elmennek. Próbál-
ták őket egyenként meggyőzni, hogy írják alá a hűségnyilatkozatot. Azt szin-
tén megtagadták. Ekkor hatvankettőt a hetvenből utcára tettek. Ők pedig
folytatták a teológiatanulást az úgynevezett földalatti kiképzésben – Tabódy
KŐRÖSI ZSUZSANNA
vezetésével –, és titkos utakon kaptak Rómától hozzájárulást, hogy – szintén
titokban – fölszentelhessék őket. […] Ebben már nem vettem részt, mert lent
voltam Nógrád megyében, Endrefalván.”
1958. november 2-án szentelték pappá. A szertartást a rá jellemző gondos
körültekintéssel készítette elő, szervezte meg. Tabódyval ellentétben Vighnél
a tartalmi kérdések estek nagyobb súllyal a latba. A ceremónia általa befolyá-
solható minden részletére ügyelt, hiszen a világ előtt ezzel nyilváníthatta ki el-
hivatottsága mélységét.
„Volt egy sajátos meghívóm. Annak a rajzát tudatosan úgy választottam,
hogy kifejezze, hogy én demokratikus pap vagyok – akkor abban éltem, hogy
a különböző társadalmi osztályok egyenlők –, és hogy én mindenkihez küldve
vagyok. »Instaurare omnia in Christo – Mindent megújítani Krisztusban« volt
a fölirat. A mise végén az ember kioszt egy emlékképet. Ezzel kapcsolatban is
voltak elgondolásaim, hogy olyan kép legyen, ami akkoriban az én szemem-
ben inkább korabeli volt, tehát nem valami XIX. századbeli édeskés giccs.
A beuroni kolostornak voltak modernebb szentképei, azokat tudtam besze-
rezni. A szüleim segítettek ebben. És készítettem pecsétet is, »Mindenkinek
mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek« idézettel, Szent Pál levelé-
ből.26 Ezzel a fölirattal osztottam ki az emlékképet.”
Nyilvánvaló, hogy életének ebben a szakaszában személyes és társadalmi
identitása papi hivatásán keresztül fogható meg leginkább. Élettörténetében
kiemelt hangsúlyt kaptak azok a részek, amikor arról beszélt, milyen pap akart
lenni. Nem forradalmárként, de eltökélt újító ambíciókkal lépett erre a pályára.
„Abból kiindulva, hogy az evangélium és az abban lévő üzenet a legjobb az
emberiségnek, és tudva, hogy ez többé vagy kevésbé, itt vagy ott botladozik,
nem voltak olyan nagyravágyó elképzeléseim, hogy én majd mindent jobban
csinálok. Azt viszont fontosnak és megvalósíthatónak tartottam, hogy az el-
porosodott, ódivatú egyházat maivá tegyük, az egyházi életet belülről újítsuk
meg, főleg a gyakorlatban.”
Demokratikus pap kívánt lenni, Szent Pál útját akarta követni. Nem volt
könnyű helyzetben. A szocializmus évtizedei alatt az ateizmus hivatalos állami
ideológiának számított, s bár a hatalom az állam és az egyházak „békés egymás
mellett élésnek biztosítása” mellett érvelt, célja továbbra is a hitélet elsorvasz-
tása maradt. A hozzá lojális papokat hagyta tevékenykedni, aki viszont átlépte
a megengedett kereteket, azt üldözte. Ezzel Vigh Szabolcs is tisztában volt: a
nyílt konfrontációt tehát elkerülte, az ÁEH által kirótt szabályokat betartotta,
a kereteket viszont megpróbálta tágíta-
26 1Kor 9,22. ni, igyekezett megtalálni a kiskapukat.

„Én úgy gondoltam, hogy nem csinálok semmi olyat, amit »nem szabad«, de
mindig próbáltam kiskapukat keresni. […] Ha akadékoskodtak a hitoktatásban,
akkor a magam diplomatikus módján szóltam emiatt. Ha az iskolaigazgató aka-
dályozott, vagy az egyházügyi megbízott Salgótarjánból behívatott, akkor meg-
mondtam, hogy »ehhez jogunk van, ez biztosítva van az állam és az egyház kö-
zötti megegyezésben«. Próbáltam olyan módon kiállni azért az ügyért, amiért
úgy éreztem, hogy ott vagyok, hogy az ne váltson ki eleve ellenszenvet.”
A vidéken töltött évek többnyire békés egyformaságban, csendben teltek.27
Misézett, látogatta a családokat, hittant tanított, minden vasárnap kijárt a filiá-
lés községekbe is. Hivatását nagyon komolyan vette, pasztorális feladatait lel-
kiismeretesen, legjobb tudása szerint látta el.
A hittanoktatás kapcsán kezdték foglalkoztatni a modernebb szexuális ne-
velés kérdései, egyfajta reformon gondolkodott. Társaival a külföldön megje-
lent felvilágosító indíttatású hittanórai füzeteket fordították le, és adták oda a
gyerekeknek. Ténykedésüket a szülők értetlenséggel fogadták, az egyház pedig
rendreutasította őket. Többször áthelyezték, hogy ellenőrizni – s talán „jobb
útra téríteni” – tudják. Terveit azonban nem adta fel: tovább dolgozott, de
igyekezett megkeresni a járható utat. Progresszív gondolkodású papnak vallot-
ta magát, aki még mindig a katolikus egyházon belül akar tevékenykedni.
„Hallgatni arany. Az ember tudomásul veszi, hogy itt ez várható. […] Az-
tán a szexuális nevelést is másképpen építettem be. Az volt a fő elképzelésem,
hogy nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. A többi, a társadalomban gya-
korolt normák szintjére kell tenni a szexuális normákat is, nem kell annyira ki-
nagyítani, ezt is természetesen kell elmondani. Így próbáltam korszerű lenni,
de ugyanakkor megmaradni azok között a keretek között, hogy ne háborod-
janak föl se a hívek, se a plébános.”
1965-ben Pestre helyezték, és enge- 27 1959 elején Endrefalvára helyezték káp-
délyt kapott, hogy lakásában maradjon. lánnak, majd 1961-től Táton, 1963-tól
A Budapesten töltött tíz évben sokkal Tokodon szolgált.
több szabadideje volt, hiszen az isko- 28 A disszertáció címe: A születésszabályozás
lákban szinte sehol sem volt hitoktatás, történetisége a katolikus egyház tanításában.
és a templomi hitoktatás még igencsak Budapest, 1971. Kézirat. Római Kato-
gyerekcipőben járt, így professzora likus Hittudományi Akadémia.
buzdítására elhatározta, hogy a szüle- 29 Vigh Szabolcs: A családtervezés lelkiis-
tésszabályozás témájában doktorál. mereti válsága. Vigilia, 1972. március,
1971-ben summa cum laude fokozattal 164–168. Ebben a témában megjelent
28
avatták doktorrá. Dolgozatát a Vigiliá- még A születésszabályozás az egyházi
ban publikálta.29 Tanulmányában amel- tanítás fejlődésében. Teológia, 1972. 2.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
88–93.; A családtervezés problémái a lett érvelt, hogy a szeretet a legna-
gyobb érték, és ha ez a családi élet so-
gyóntatási gyakorlatban. Teológia, 1974.
2. 112–117. rán szembekerül egy másik értékkel,
nevesül a fogamzásgátlás tilalmával, ak-
kor a fontosabb – vagyis a szeretet – védelme miatt a kevésbé fontosakat kell
mellőzni. Nem vitás, hogy az érdekek egyidejű ütközése esetében a fogam-
zásgátlás tilalmának biztosítása bír a legkisebb jelentőséggel. A fogamzásgát-
lás engedélyezését természetesen nem mondhatta ki, mégis elégedett volt.
Nem állt be a békevonalba, mégis nevet szerzett magának.
„Egyre inkább megvalósul az az elképzelésem, amiért pap akartam lenni,
és Magyarországon maradni. Úgy éreztem, ezen az úton szívesen megyek to-
vább. Tehát nem láttam értelmét annak, hogy én meneküljek. Szóval itt sem
rosszabb, mint misszionáriusnak lenni Afrikában. Oda se azért megy az em-
ber, hogy a Zserbóban kávézzon.”
Többször kért útlevet, számos alkalommal elutasították. 1964-ben meg-
kapta a szocialista országokba szóló útlevelét. 1968-ban a nyugati országokba
szólót is, apjának köszönhetően, aki elérte, hogy König bíboros, bécsi érsek
közvetítésével Cserháti József püspök garanciát vállalt érte. Hollandiába, csa-
ládjához vezetett első nyugati útja. Majd elnyert egy amerikai egyetemi ösz-
töndíjat, de kiutazási kérelmét a püspöki kar újfent elutasította.
1971-ben – miután Rómában a nyitás apró jeleként kimondták, hogy a va-
sárnapi miséket a gyermekek pszichológiai adottságainak és a pedagógiai kö-
vetelményeknek megfelelően kell megtartani – munkacsoportot hozott létre.
Céljuk az volt, hogy megfelelő tematikát állítsanak össze és dolgozzanak ki a
vasárnapi diákmisékre. Bár a munkával jól haladtak, egyre népszerűbbek let-
tek, ezt is betiltották, őt magát továbbra is megfigyelés alatt tartották. De még
ekkor is kitartott. 1973-ban az őszi esperesi konferencián bírálta a fogamzás-
gátlással kapcsolatos hivatalos egyházi tanítás gyakorlati alkalmazását, ezért
püspöke a nyilvánosság előtt rendreutasította. Ezt a következőképpen érté-
kelte: „A progresszív hangú pap”, aki nem állt be a békevonalba, akit nem tud-
tak ügynöknek beszervezni, a „félénk és betokosodott egyházi vezetőknek”
nem tetszett. Majd büntetésből újra áthelyezték. És ez „betette az ajtót. Ek-
kor jutottam arra a konklúzióra, hogy nem akarok tovább itt maradni, ki aka-
rok menni Hollandiába.” A végső döntésben egy magánéleti történés is segí-
tett. Nemcsak az egyház intoleranciája és a hatóságokkal folytatott huzavona
viselte meg, hanem egy hirtelen fellobbant szerelem is kétségek közé taszítot-
ta. Hosszan vívódott, aztán meghozta a döntést: nyíltan vállalja érzéseit, de
mivel mint pap nem szegheti meg a nőtlenségi fogadalmát, inkább kilép.

„Nem mertem elmondani, küszködtem magammal. Mit csináljak? Pap va-
gyok, nem akarok a nőtlenségi fogadalmam ellen tenni, és kilépni sem akarok.
Nem akarok alkalmat adni arra, hogy zsarolhassanak, és beépítsenek. Önma-
gammal vívódtam. Tulajdonképpen ezt a vívódást tettem mérlegre. Arra gon-
doltam, ha találok még célkitűzést és támogatást arra, hogy én mint pap to-
vább tudjak dolgozni, akkor előbb-utóbb a szerelem is elmúlik. De nem
kaptam támogatást a papi munkámhoz. És akkor kimondtam neki, hogy sze-
retem. Viszont mindjárt hozzá is tettem, hogy »én Magyarországon nem aka-
rok megnősülni, még ha ki is lépek, mert azokkal a terhekkel, amelyeket egy
kommunista rendszerben az ember nyakába tudnak rakni, nem akarok egy
egész családot megterhelni. Tehát én csak úgy tudok veled továbbmenni – ha
téged is érdekel –, hogyha megpróbálunk kivándorolni, és kint folytathatjuk
közösen az életet.« És ő igent mondott. Ez volt 1974 végén, és 75-ben kértem
kivándorló útlevelet.”
Vigh Szabolcs egész életét céltudatosan élte, ha valamit elhatározott, akkor
tántoríthatatlan volt. Amikor eldöntötte, hogy kivándorol, semmi sem ingat-
hatta meg. Nem könnyű szívvel ment el, de némi megnyugvást hozott számá-
ra, hogy a meghurcolt központisták lassan normális papi álláshoz jutottak. Ma-
gyarországgal végérvényesen megszakított minden kapcsolatot: lemondott az
állampolgárságról, a lakását az államra hagyta, jövendőbelijével és két lányával
a fölszabadulás reményében érkezett Hollandiába, „a szabadság országába”.
„Tudtam, hogy mit akarok, és akkor abba vágtam bele. Úgy, mint máskor
is az életem folyamán. Én kivándoroltam, úgyhogy a magyar állampolgárság-
ról lemondtam. Már nem voltam magyar állampolgár, igaz, akkor még hol-
land sem, de rögtön megkaptam a letelepedési engedélyt, mert a szüleim ga-
ranciát vállaltak értem. Nem kellett lemondanom a magyar állampolgárságról,
de én úgy döntöttem, hogy ha elmegyek, akkor száz százalékig megyek el.
Pontot tettem az itteni életem végére, nem akartam kétfelé lavírozni. Telje-
sen be akartam illeszkedni a holland társadalomba. A mi családunkban van egy
kifejezés, hogy »sőberli« – ez fotel és ágy egyszerre, azt hiszem, a háború előt-
ti időből. Ha valaki ezt is akarja, meg azt is akarja, az olyan »sőberli«. És min-
denre, amire valaki azt mondta, hogy »ez is legyen, meg az is legyen«, apám
azt mondta: »a fotelágy se nem fotel, se nem ágy«. Ő úgy gondolta: »ha egy-
szer kivándorolsz, akkor csináld teljesen«. És én átvettem ezt. Eljöttem, ott
már nincs semmi keresnivalóm. Nem akarok a jövőben olyan helyzetbe ke-
rülni, hogy kérdés legyen, hogy ide tartozom-e vagy oda. És a történelem
utolért, mert Hollandiában most ez az egyik fő téma. Aki itt van, az ne ka-
csintgasson hátra. Miért van két útlevele, miért van két állampolgársága?”
KŐRÖSI ZSUZSANNA
Hollandiai élete szinte zökkenőmentesen kezdődött. Megérkezése után egy
évvel már a Tilburg Egyetem teológiai fakultásán dolgozott. Kutatói pályája
reményteljesen indult, de hamar kiderült, hogy kiugrott papként katolikus in-
tézményekben, a teológiai fakultásokon nem kaphat állást. 1979-től a teológi-
ai fakultás könyvtárában dokumentációs munkatársként dolgozott, „ez ugyan
nem tudományos állás volt, hanem egy alacsonyabb rangfokozatú, de biztos
és fix”. 1976 augusztusában megesküdtek szerelmével, ám a házasság nem si-
került, így néhány év múlva elváltak. Újra megnősült, egy holland asszonyt
vett el, és 1987-ben megszületett fia, Péter. Az a fajta eltökéltség, elkötele-
zettség és ambíció, amely papként vezette, és amelyet rövid ideig a tudomá-
nyos pályán szeretett volna kamatoztatni, most a családi életben talált terep-
re. Az apaság lett a főhivatása, élete központjába az új család került.
Laicizálása után a viszonya a katolikus egyházhoz sokat változott. Az
emigrálását követő néhány évben még kísérletet tett rá, hogy Magyarorszá-
gon maradt társait segítse, de minden téren falakba ütközött. Szülőhazája ka-
tolikus egyházától teljesen elszakadt, a hollandiaiban viszont nem találta meg
a helyét. Hitében megmaradt, de vallását a hagyományos értelemben nem
gyakorolja.
„Nekem ma az elképzelésem az, hogy egyházi közösséghez tartozni azt je-
lenti, hogy az ember ott otthon érzi magát, oda szívesen megy, és visszhangot
kap. Ilyen környezetet én nem találtam. Úgyhogy nem járok rendszeresen
templomba, de időnként elmegyek vagy elmegyünk. Formálisan nem szakí-
tottam az egyházzal, de eléggé eltávolodtam – nem a szemlélettől, hanem a
formális kötelezettségektől inkább. […] Azóta sok mindenben változtam. Úgy
érzem, sokkal nyitottabb, türelmesebb és sokrétűbb elképzelésem van a vallás
és az ember viszonyáról és annak a gyakorlásáról is. Megértem, hogy a pira-
mis jellegű, szigorú egyházi struktúrákban is van jó, de én azt nem támoga-
tom, azzal nem tartok együtt.”
Tolerancia, a másik elfogadása és nyitottság jellemzi Vigh Szabolcsot. En-
nek gyökerei – mint láttuk – a gyerekkorig, szüleiig nyúlnak vissza. Papként is
ezek az elvek vezérelték, ezek jegyében próbált dolgozni, ám ez a szellemiség,
az e szellemiségtől áthatott magatartás igazán Hollandiában, a tolerancia ha-
zájában nyert teret, tudott kibontakozni.
„Én majdnem egészen az emigrálásig abban hittem, hogy egy jól összetar-
tó, egységes szervezetnek vagyok az igehirdetője, aki arról van meggyőződve,
hogy a mi elképzelésünk teszi igazán jóvá a világot – minden területen. Ebből
aztán egyre jobban kinőttem. Ma már úgy látom, hogy a világ sokrétű, gon-
dolatban, hitben és a gyakorlatban is. És ennek a sokféle mozaiknak kell utat

keresni, hogy együtt is tudjon élni, és együtt is tudjon sok mindent csinálni.
És ez nem egyszerű dolog, de úgy látom, hogy jó út.”
Az interjúban több alkalommal is értelmiségiként határozta meg magát.
Beszédesek azok a helyzetek, amelyekkel kapcsolatosan ez az öndefiníció el-
hangzott. Mint például a továbbtanulási esélyek latolgatásakor, amikor értel-
miségi és osztályidegen származása stigmát jelentett az ötvenes évek Magyar-
országán.
„Akkor már téma volt otthon, hogy most már egyetemre kéne menni, de
mi osztályidegenek vagyunk, illetve értelmiségi származásúak, fölvesznek-e az
egyetemre? […] Nekem jó tanulónak kell lenni. Mert ha nem vagy jó tanuló,
akkor aztán ilyen hátránnyal, mint értelmiségi, egyáltalán nem vesznek fel az
egyetemre.”
Hasonlóan (magára nézve) negatív jelzőként használta az értelmiségi meg-
határozást, amikor az 56 utáni perükről beszélt: „Egy kirakatperbe nagyon jól
belevágott volna az, hogy mint értelmiségi származásút, akinek a szülei disz-
szidáltak, bezárnak négy évre a szegedi Csillagba.”
Teológustársaival kialakult viszonyáról szólva értelmiségi hátterével ma-
gyarázta, hogy ő és még néhány társa – „akik hasonló értelmiségi körökből
jöttek” – kilógtak a többségből. A papneveldében nem volt meg a többiekkel
az a „láthatatlan összehangoltság”, mondja, amely a közös családi értékekből,
hasonló szociális háttérből adódott, és amely régi cserkésztársaival összekö-
tötte. „Ebben benne volt az, hogy mi a Gellérthegy oldalában laktunk, és hogy
45 után fontos volt, hogy én három nyelvet tanuljak.”
Meglehet, e „láthatatlan összehangoltság” hiánya teszi, hogy hollandiai éle-
téről egy kis szomorúsággal beszél. Mivel később érkezett az országba, mint
honfitársai többsége, nem tudta felépíteni azt az értelmiségi karriert, ami ha
húsz évvel fiatalabban kezd neki, vélhetően sikerül.
Közös elem az emigráns narratívákban az etnikai identitás kérdése. Minek
vallja magát? Magyarnak vagy új hazája állampolgárának, esetünkben hol-
landnak? Hova tartozónak érzi magát? Valamilyen formában a legtöbb disz-
szidens visszaemlékezésében előkerül az otthon és haza kettősége, a két or-
szág, a két társadalom értékei közötti hasonlóság, különbözőség.
„Erre nehezen tudok válaszolni. Hollandiában is fölteszik ezt a kérdést.
Persze, hogy magyar vagyok, mert magyarul beszélek, magyar újságot olva-
sok, a magyar témákban otthon vagyok. De én már Hollandiában vagyok ott-
hon, és itt látogatóban vagyok. Nem vonom kétségbe, hogy a nyelv és a köny-
nyebb kapcsolatteremtés, a régi ismerősök hiányoznak. De hát mindent nem
lehet, dönteni kell. Belsőleg, a rugóiban a holland társadalom sokkal szimpa-
KŐRÖSI ZSUZSANNA
tikusabb, mint a magyar. Sokkal szabadabb világ, akár mint a mai Magyaror-
szág. Lelkileg is. Azokból a körökből, akikhez én annak idején tartoztam, és
ahol kapcsolataim voltak, kinőttem. Lelkileg és belsőleg. És nem volna ked-
vem oda visszamenni. Újakat pedig én már hetvenkét éves koromban itt nem
tudnék fölépíteni.”
Magyarországon aktív, társadalmilag elkötelezett életet élt. Hollandiai éle-
tében nyilvánvalóan már máshol voltak a hangsúlyok, de továbbra is érdeklő-
déssel követte a magyarországi eseményeket.
„Nagyon érdekelt, hogy hogy alakul a helyzet. Köznapi szóval: drukkoltam
nekik, hogy végül is sikerüljön. Tehát én azt nagyon is szemmel tartottam. Ha
nem is minden részletében, de az egész folyamatot. Annak idején beleadtam
magamat az egész ügybe, mindegy az, hogy mit csináltam, de az volt szá-
momra a fontos, hogy Magyarországon legyen szabadság és demokrácia. És
ez most sikerült. Ez mérhetetlen nagy örömmel töltött el.”
Vigh Szabolcs a második világháborút követő politikai, társadalmi, érték-
rendi változást még gyerekként, illetve kamaszként érte meg – ellentétben
Pákh Tiborral és Tabódy Istvánnal, akik akkor már felnőttek voltak. Vigh
szintén középosztálybeli családba született, de már egy olyan világban vált fel-
nőtté, amely tagadta, sőt üldözte az előző kor értékeit. Talán ez az életkori
adottság az egyik magyarázata annak, hogy ő tudomásul tudta venni az új kö-
rülményeket, és amíg látott reményt rá, hogy értelmes életet élhet, célját, hi-
vatását beteljesítheti, kompromisszumokat kötött, és Magyarországon maradt.
Az új értékrendet nem fogadta el, és amikor a sok kudarc után már nem látta
értelmét a harcnak, végleg elhagyta az országot. Szembeszállt a kommunista
hatalommal, de elfordult az úri(záló) világtól is.
A három visszaemlékezésben talán az a legszembeötlőbb közös vonás (a hason-

ló társadalmi háttértől nem függetlenül), hogy a vallás mindhárom inter-
júalanynál kiemelkedő szerepet töltött be. Mindhármukat a római katolikus val-
lás szerint keresztelték és nevelték – ez jellemzően az anyák feladata és jogköre
volt. Nehéz rangsort felállítani, de az bizonyos, hogy mindhármuk identitá-
sának nagyon fontos eleme az istenhit. Felnőtt életükben is megtartották hitüket,
és mély meggyőződéssel gyakorolták vallásukat. Isten akaratát mindig elfo-
gadták, mindig fejet hajtottak előtte. Ezzel szorosan összefügg az egyházi au-
toritáshoz való viszonyuk. Narratívájukban mindhárman kiemelték Mindszenty
Józsefet, Pákh és Tabódy mindvégig a megkérdőjelezhetetlen vezetőt látta

benne. Vigh Szabolcs az évek során eltávolodott az egyháztól, majd szakított
vele, és kritikusan értékelte a prímás (és más egyházi vezetők) személyét, sze-
repét is.
Identitásuk másik fontos pillére a középosztályhoz tartozás. Ezt a kifejezést
mindhárman használták önmagukkal kapcsolatban, többnyire meghatározott
életmódot és életszínvonalat értve a fogalom alatt. Mindenekelőtt a biztos
anyagi hátteret nyújtó családot (legalábbis a háborúig), a szép nagy lakást, a
birtokot, a cselédeket, a nevelőnőt, a társasági életet, a kultúrafogyasztást.
A tudás megszerzése Pákh és Vigh életében különösen fontos volt, élet-
stratégiájukba a tanulás szerves családi értékként épült be, s a megváltozott
politikai körülmények között is kiemelt cél maradt. Tabódyról sem mond-
hatjuk, hogy iskolázatlan lett volna, de számára inkább az iskola abszolválása
volt a cél, amellyel a nyugodt jövőt látta biztosítva magának. Tabódy és Pákh
még a Horthy-korszakban kezdte el felsőfokú tanulmányait, Vigh számára el-
lenben már az egyetemre bejutás sem volt könnyű.
Az interjúkból kiderült az is, hogy ezek a családok komoly kapcsolati tőkével
rendelkeztek, bár annak „mozgósításáról” csak Vighnél és Tabódynál olvas-
hattunk.
Mindhármuk családja az új rendszer üldözöttje lett. A családtagokat – szár-
mazásukból adódóan – a B-listázás éppúgy érintette, mint a kitelepítés. A Pákh
családtól komoly birtokokat vettek el. Mindhárom családra igaz az a megál-
lapítás is, hogy egzisztenciális helyzetükben komoly romlás következett be.
A Pákh és a Tabódy család szinte nyomorgott a kommunista hatalomátvétel
után, a Vigh család sorsa szerencsésebben alakult, hiszen az apa megtarthatta ál-
lását, de a nélkülözésben részük volt nekik is. Ám ezek az emberek – bármi ne-
hézséget kellett is átélniük – egyszer sem panaszkodtak visszaemlékezésükben.
Mindhárman szemben álltak az 1948 utáni rendszerrel. Pákh és Tabódy
számos alkalommal konfrontálódott is a hatalommal, harcukat Rákosi alatt és
a kádári években is folytatták. Vigh Szabolcs viszont kerülte a nyílt konfron-
tációt, óvatosabb volt. Mindhármukat börtönbe csukták. Vigh Szabolcsot
„csak” néhány hónapra, de Pákh Tibor (3 év szovjet hadifogsággal és 11 év
börtönnel) és Tabódy István (6896 nappal, azaz több mint 19 esztendős be-
börtönzéssel) a magyarországi elítéltek között dobogós helyezést értek el. Az
állambiztonság – a fogva tartáson túl – mindhármukat állandó megfigyelés alatt
tartotta, alapvető jogaikban korlátozták őket, illetve többször kísérletet is tet-
tek beszervezésükre.
Mindhárman hihetetlen kitartással, elszántsággal – talán azt is mondhat-
juk, hogy makacssággal – tették a dolgukat, tartottak ki elhatározásuk, hitük,
KŐRÖSI ZSUZSANNA
céljuk mellett. Kimagasló erkölcsi tartásról tettek bizonyságot. Tudták, hogy
mit akarnak, és azért harcoltak – nem azonos úton, nem azonos stratégiával,
de szemben a hatalommal. Pákh Tibor eredeti hivatását származása okán nem
gyakorolhatta, emberi jogi aktivistaként harcolta végig életét (harcát a rend-
szerváltozás után is folytatta), és a legkisebb kompromisszumra sem volt haj-
landó. Vigh Szabolcs papként látta beteljesülni sorsát. Ő más stratégiát válasz-
tott: elveit nem feladva, nem megalkudva, de kompromisszumokat keresve
akarta a lehető legjobban teljesíteni pasztorális feladatait. Amikor úgy érezte,
minden erőfeszítés hiába, új életet kezdett. Pákh Tibor és Tabódy István élet-
pályája azonban, amelyet származásuk, születéskori társadalmi helyzetük és
ambíciójuk szerint más körülmények között valószínűleg betölthettek volna,
a kommunista hatalomátvételt követően kettétört. Tabódy hivatásos kato-
natiszt volt, amikor először letartóztatták, és mint „a recski pap” vonult be a
történelembe, bár rabsága idején még nem volt az. Istenfélelme, embersége
jóvoltából számos rabtárásának tudott lelki támaszt nyújtani, kérlelhetetlen
makacssága, állandó harca a fennálló rendszer ellen a társadalomra fokozottan
veszélyes, esküdt ellenséggé tette őt.
Mindhárman elutasították a kommunista rendszert, és egyikőjük sem
került a szélsőséges politikai ideológiák, törekvések befolyása alá. Egyik visz-
szaemlékező sem használta a jobboldali kifejezést, sem mint identitásképző
eszmét, sem mint politikai irányultságot. Pákh és Tabódy konzervatívként (is)
azonosították magukat, akik a múlt értékeit próbálták megőrizni, illetve a
rendszerváltáskor reménykedtek azok visszatértében. A Horthy-rendszer irán-
ti nosztalgiát egyedül Tabódynál tapasztalhattuk. Vele ellentétben Vigh Sza-
bolcs – családi gyökereinek és neveltetésének megfelelően – progresszív szel-
lemben, haladó gondolkodóként a két háború közti korszak számos vonását
elutasította, s ha nem is radikálisan, de bizonyos keretek között szembe is
szállt vele.
HIVATKOZÁSOK
Béri (2004)
BÉRI JÁNOS: Középosztály vagy középosztályok? Mozgó Világ, 4. 37–48.
http://epa.oszk.hu/01300/01326/00050/06beri.htm (Letöltve 2012. októ-
ber 1.)
Bódy (2002)
BÓDY ZSOMBOR: Polgárok és munkások 1929-ben. Adalékok a fogyasztás
történetéhez. Korall, 10. 187–199.

http://epa.oszk.hu/00400/00414/00007/pdf/10bodyzsombor.pdf (Letölt-
ve 2012. október 1.)
Erdei (1976)
ERDEI FERENC: A magyar társadalom a két világháború között. I–II. Való-
ság, 4. 22–53., 5. 36–58.
Fábián (1994)
FÁBIÁN ZOLTÁN: A középrétegek: adalékok a poszt-kommunista átmenet
társadalmi és társadalomlélektani hatásaihoz. In Társadalmi riport 1994. Bu-
dapest, TÁRKI, 351–377.
Gyáni (1999)
GYÁNI GÁBOR: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban.
Századok, 6. 1265–1305.
Gyáni (2002)
GYÁNI GÁBOR: Polgárság és középosztály a diskurzusok tükrében. In uő:
Történészdiskurzusok. Budapest, L’Harmattan.
Gyáni (2012)
GYÁNI GÁBOR: Társadalmi nemek a munkaerőpiacon a polgári Magyaror-
szágon. Rubiconline, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/tarsadalmi_ne-
mek_a_munkaeropiacon_a_polgari_magyarorszagon/ (Letöltve 2012. ok-
tóber 1.)
Gyáni–Kövér (2003)
GYÁNI GÁBOR–KÖVÉR GYÖRGY: Magyarország társadalomtörténete a re-
formkortól a második világháborúig. 2. javított kiadás. Budapest, Osiris.
Lángh (2003)
LÁNGH JÚLIA: Egy budai úrilány. Budapest, Magvető.
Losonczi (1977)
LOSONCZI ÁGNES: Az életmód az időben, a tárgyakban és az értékekben. Bu-
dapest, Gondolat.
Nagy (1991)
NAGY W. ANDRÁS: Keresztes vitéz. Beszélő, 24. 17–19.
http://beszelo.c3.hu/cikkek/keresztes-vitez (Letöltve 2012. október 1.)
Pákh (OHA)
Pákh Tibor-interjú. Készítette Balázs Eszter 1997–98-ben. 1956-os Inté-
zet Oral History Archívuma, 690. sz.
Rainer (2005)
RAINER M. JÁNOS: A volt „keresztény középosztály” és a demokrácia re-
ménye. In Rainer M. János–Standeisky Éva (szerk.): A demokrácia reménye,
Magyarország, 1945. Évkönyv XIII. Budapest, 1956-os Intézet, 100–118.
KŐRÖSI ZSUZSANNA
http://www.egyhazestarsadalom.hu/wp-content/uploads/2012/05/2005_
Evkonyv.pdf (Letöltve 2012. október 1.)
Rainer (2012)
RAINER M. JÁNOS: Búvópatakok (bevezetés). Élet és Irodalom, 2012. febru-
ár 10. 9. http://www.egyhazestarsadalom.hu/mpr-konferenciak/rainer-m-
janos-buvopatakok-bevezetes/ (Letöltve 2012. október 1.)
Róbert–Sági–Utasi–Kovách (1995)
RÓBERT PÉTER–SÁGI MATILD–UTASI ÁGNES–KOVÁCH IMRE: A középosz-
tályok nyomában. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete.
Tabódy (OHA)
Tabódy István-interjú. Készítette Hegedűs B. András és Kőrösi Zsuzsanna
1991-ben. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 333. sz.
Turbucz (2011)
TURBUCZ DÁVID: Horthy Miklós. Budapest, Napvilág.
Vigh (OHA)
Vigh Szabolcs-interjú. Készítette Kőrösi Zsuzsanna 2006–2007-ben. 1956-
os Intézet Oral History Archívuma, 840. sz.
04_Somlai_jav.qxp:evkonyv2008 1/12/13 3:18 PM Oldal 105
105
SOMLAI KATALIN
NACIONALISTAKÉNT KORSZAKOKON ÁT –
MESTER MIKLÓS (1906–1989)
Mester Miklóst zsidómentő államtitkárként őrizte meg a történelmi emléke-

zet.1 A tágabb közvélemény Bokor Péter Egy naiv ember bársonyszékben című
portréfilmjéből ismerhette meg, amely 1977-ben készült a Magyar Televízió
Századunk sorozatához. A Kádár-korszak nyugati magyar emigrációjában a
zsidó- és a nemzetiségi kérdés szakértőjeként tartották számon.2 2012 nyarán
a Holokauszt Emlékközpont vállalta fel Mester hetvenes évek elején írt em-
lékirata bemutatását – Arcképek. Két tragikus kor árnyékában –, az egykori po-
litikus alakját ismételten az 1944-es évben a deportálás előtt álló zsidóság
megmentése érdekében véghezvitt cselekedeteihez kötve.
Mester személye a németbarát Sztójay-kormányban betöltött pozíciója
alapján a Horthy-korszak jobboldali konzervatív és nacionalista politikai elit-
jéhez kötődik. Ám Mester sem származását, sem politikai elképzeléseit te-
kintve nem tartozott a hagyományos konzervatív politikai establishmentbe.
Bár az 1939. májusi választásokon a kormánypárt színeiben indult – amely alig
két hónapja vette fel a Magyar Élet Pártja (MÉP) nevet –, másfél év múlva
már a kormánypártból kivált, a középosztályi–paraszti „szövetség” talaján ál-
ló, a szociális gondolatot hangsúlyozó populista Magyar Megújulás Pártjában
(MMP) politizált. Úgy látta, nincs remény rá, hogy társadalomalakító tervei
megvalósulását (amelyek más politikai kontextusban akár baloldalinak is szá-
míthattak volna) a társadalmi hierarchia „egészének” megóvásához ragaszko-
dó, tekintélyuralmi alapokon álló kormánypárt reformistájaként elősegítheti,
ezért a németbarát és fokozottan antiszemita szélsőjobboldalhoz csatlakozott.
Magyarországon a két világháború közötti politikai élet alapvetően a for-
radalmakhoz viszonyulva határozta meg magát a jobb- és baloldal dichotómiá-
jában. A függetlenségi hagyományokon,
majd az ellenforradalmi ideológia lég- 1 Lásd többek között Braham (1997);
körében szocializálódott ifjú Mester – Schmidt (1990); Török (2007).
aki erdélyi magyarként családja és a 2 Sztáray (1989).
SOMLAI KATALIN
maga sorsán is erősen megtapasztalta az ellenforradalmi propaganda által a
proletárdiktatúra számlájára írt országcsonkulást – első közéleti megnyilvá-
nulásaitól kezdve ellenszenvvel viszonyult a tömegek mozgósításához, a for-
radalmi „zűrzavarhoz”. A szülőföldjéről elszakadt embert a nemzeti közösség-
hez tartozás igénye is a nacionalizmust vezérelvei közé számító jobboldali
erők felé terelte. A második világháború után a forradalmi ideológiára építő
kommunista diktatúra – magának tartva fenn a baloldaliság „monopóliumát” –
mindazokat jobboldalinak tekintette, akik nem osztották „tudományos” vi-
lágnézetét, vagy akiket egykori társadalmi helyzetüknél, illetve politikai
szerepüknél fogva a munkásság hatalmát hirdető rendszer ellenségeinek vél-
tek.
Mester Miklós a rendszerváltás évében hunyt el. Hogy a nacionalizmus és
modernizáció egymáshoz szorosan kapcsolódó tengelye mentén jobb- és bal-
oldali erőkre elrendeződő politikai közegben meggyőződése és kapcsolatai
révén melyik oldalhoz húzott volna, csak feltételezni lehet. Annak viszont ha-
tározott jelei vannak, hogy a nemzeti konzervatív jobboldal helyet keres Mes-
ternek történelmi panteonjában.3 Olyan konzervatív politikusnak látják, aki
zsidó életek megmentőjeként megtisztult korábbi fajvédő, antiszemita múlt-
jától, így példaképként, ugyanakkor mint a kommunizmus elszenvedője, ál-
dozatként mutatható be egyszerre.
Mestert az életét kitöltő „két tragikus korban”4 – a konzervatív, majd a
kommunista rendszerben – egyaránt jobboldaliként könyvelték el. Saját maga
problematikusnak találta a politikai orientáció jobb- és baloldal viszonylatá-
ban való meghatározását – tegyük hozzá, jogosan –, de leegyszerűsítve „inkább
jobboldaliként” tekintett önmagára és a hozzá közel álló pályatársakra.5
A Horthy-korszakban „magyar szocialistának” definiálta magát, a kommunis-
ta érában keletkezett önreflexióiban a polgári demokrácia és a humanizmus
meggyőződéses híveként szólalt meg.6 A demokrácia melletti elkötelezettsé-
gét idősebb korában a harmincas évek közepétől eredeztette, ám ekkortájt írt
műveiben történész-kutatóként való-
3 Lásd többek között Schmidt (1990); Tö- jában csak a nemzetiségi törekvések
rök (2004); Török (2007); konzervati- egyenjogúsága mellett tört lándzsát, a
vok.blogspot.hu. nemzeteken belüli polgári jogegyen-
4 Mester (2012). lőség kérdése nem foglalkoztatta.
5 Uo. 559. „Hallatlan ellentmondások sűrűsöd-
6 Bokor (1982); Bokor (1985); Mester (OHA); tek benne”7 – állapították meg Mester
Mester (2012). Miklósról, arra utalva, hogy a jobbol-
7 Bokor (1982) 126. dali diktatúrára törő Imrédy Béla párt-
NACIONALISTAKÉNT KORSZAKON ÁT – MESTER MIKLÓS (1906–1989)

hívéből demokratává, hangos antiszemitából zsidómentővé, 1945 után zsidó-
szimpatizánssá vált.
Tanulmányomban Mester Miklós életútját szeretném bemutatni, részlete-
sebben rávilágítva azokra a szakaszokra, eseményekre, melyeket az államtit-
kársága hónapjaira koncentráló írások elhanyagoltak, de amelyek nézetem sze-
rint politikusi személyiségének formálódását befolyásolták. Pályájának
bemutatásával párhuzamosan kísérletet teszek rá, hogy politikai nézeteit re-
konstruáljam. „ Jobboldalisága” mögé tekintve írásai, megszólalásai, kapcso-
latrendszere alapján megvilágítom, milyen eszményeket és ideológiákat kö-
vetve vállalkozott politikai szereplésre. Megpróbálom életében azokat a
fordulópontokat megtalálni, melyek a világnézetét alkotó eszmerendszert át-
alakították. Vizsgálom továbbá, miként hatott értékrendszerére, valamint sze-
repvállalásaira politikai és informális környezete, és azt is, hogyan alakult ön-
képe politikai elveinek módosulásával. Politikai meggyőződésének azokat az
elemeit próbálom a felszínre hozni, amelyek a radikálisan megváltozott poli-
tikai környezet ellenére konstans értékként húzódtak végig életútján, és fel-
oldják pályaképe ellentmondásosságait, s melyeket – elsősorban a nacionaliz-
must – vállalva a rendszerváltás utáni jobboldal is szimpatizálhat alakjával.
POLITIKAI PÁLYAFUTÁSÁNAK KEZDETE

Mester Miklós politikai pályafutása 1939-ben, nem sokkal a második világhá-
ború kitörése előtt indult, amikor a jobboldali konzervatív kormánypárt, a Ma-
gyar Élet Pártja országgyűlési képviselőnek jelölte a ráckevei választási körzet-
ben. Teleki Pál miniszterelnök kiszemeltje volt, aki a belső feszültségek
következtében széttöredezett kormányzó pártot – s benne a maga vezető pozí-
cióit – a „népből jött” új emberekre,8 valamint a visszacsatolt országrészekről
behívott képviselőkre támaszkodva igyekezett megszilárdítani. Teleki közvet-
len közelről tapasztalta, mint éleződik a feszültség a politikai hatalmat birtok-
ló úri középosztály és az első világháború után felnőtt fiatal, irredenta szellem-
ben felnevelt értelmiségiek között,9 akik a „megőrzendő” stabilitás helyett
radikális társadalmi és gazdasági változásokat sürgettek. Az „európai korszel-
lemhez” igazodva más volt az elképzelésük az állam és benne az egyén szere-
péről, a modernizációhoz vezető politikai utat a tekintélyuralmi – fasiszta, ná-
ci – rendszerek mintájával, a „hódító koreszmével” szimpatizálva keresték.
Teleki e fiatal, többségükben a jobbol-
dali diákmozgalmakban szocializálódott 8 Uo.
szakembereket a szélsőjobboldal mind 9 Ablonczy (2005) 415.
SOMLAI KATALIN
erősebb nyomásának engedve vonta be a kormánypártba. Ugyanakkor olyanok
kiválasztására törekedett, akikről feltételezhette, hogy hajlanak majd a konfor-
mitásra, s megnyerhetők a mérsékeltebb, konzervatív reformpolitikának. Mes-
ter szimpatizált az egyszerre puritán, tudós tanárember és politikus Telekiben
megtestesülő ideáljával, jóllehet tisztában volt vele, hogy egykori mentora és
eszmei atyja, az irredenta Erdélyi Szövetséget is vezető Jancsó Benedek törté-
nész és Teleki Pál kapcsolata nem volt felhőtlen.10 Későbbi felszólalásaiból, po-
litikusi magatartásából valószínűsíthető, hogy közel állt hozzá Teleki elképze-
lése a tudományos kormányzásról, mely szerint a kormányzás szakkérdéseiben
csak a politikai szempontok és intézmények mellőzésével lehet és kell állást fog-
lalni.11 Teleki kiállásában bízva Mester elfogadta a felkínált lehetőséget, annak
ellenére, hogy a konzervatív úri osztály politikusait alkalmatlannak tartotta az
ország modernizációjára (ez a meggyőződése később sem változott). A képvi-
selőségben lehetőséget látott politikai céljai megvalósítására, és vélhetően a kö-
zéposztályba való felemelkedésének megerősítésére is.
Akkor lépett a politika porondjára, amikor mind a nemzetközi, mind a ha-
zai politikai feszültségek kiéleződtek, s erőteljes jobbratolódás következett be
az európai és a magyar politikai arénában egyaránt. Magyarország kilépett a
Nemzetek Szövetségéből, javában folyt a fegyverkezési program, a kormány-
párt magába olvasztotta Imrédy Magyar Élet Mozgalmát, az országgyűlés el-
fogadta a második zsidótörvényt, amely nyilvánvalóvá tette a faji alapon álló
különbségtételt zsidók és nem zsidók között, és a részleges revíziós sikerek
(Szlovákia, Kárpátalja) további irredenta igényeket ébresztettek (Erdély, Dél-
vidék), akár a tengelyhatalmak melletti mind szorosabb elkötelezettség árán
is. A képviselőjelöltség vállalásával Mester Miklós felsorakozott Teleki „nem-
zeti és keresztény” politikát hirdető választási programja mögé.12 A pártprog-
ram – amelyben fasisztoid, nacionalista és populista elemek keveredtek – új
Magyarországot hirdetett, a változások melletti elkötelezettséget, a magyar
öntudat erősítését és fajvédelmet hangoztatott. Legfőbb „követelései” között
ígéretet tett mindenekelőtt a súlyos társadalmi különbségeket felszámoló föld-
reformra, szociális reformokra, a zsidó gazdasági befolyás felszámolására és –
„tőke s munka viszonyának egészséges és igazságos szabályozásával” – a kor-
látozott kapitalizmus egyfajta korporá-
10 Mester (2012) 355. ciós keretek közötti megvalósítására.13
11 Ablonczy (2005) 436. A második világháború előtti utol-
12 Uo. 417. só, egyben 1920 után az első titkos,
13 Gergely–Glatz–Pölöskei (2003) 448– úgynevezett pünkösdi választásokon a
449.; Ablonczy (2005) 415. magyar–erdélyi kulturális kapcsolatok

menedzsereként már bizonyított, nemzetiségi szakértőként is ismert Mestert
a kormánypárt egy nemzetiségileg vegyes választói körzetben indította. Noha
az ellenzékiek szabad korteskedését a közigazgatás erősen korlátozta, a kezdő
politikus Mester így is csupán a szintén agrárreformot hirdető, de ellenzéki-
nek számító kisgazdapárti szavazók támogatásával tudta elnyerni a mandátu-
mot a nyilas jelölttel szemben a második fordulóban.14 Harminchárom évesen
lett a képviselőházban 187 helyet elnyerő kormánypárti frakció tagja, amely-
ben a nemzedékváltásnak és a politikai trendnek köszönhetően visszaszorultak
a konzervatív-liberális erők, az egyértelműen szélsőjobboldali politikusok –
Rajniss Ferenc, Milotay István stb. – csatlakozása révén viszont megerősödött
az Imrédy Béla körüli radikális csoportosulás.
CSALÁDI HÁTTERE
Mester Miklós, mint azt maga is sokszor és büszkén emlegette, a székelyföldi
Rugonfalván született 1906-ban. Kisparaszti családból származó édesapja föl-
det nem örökölt, kezdetben kocsisként tartotta el a családját. Édesanyja lófő
székely családból származott, de még apai nagyapja családjánál is szűkösebb
körülmények között éltek. A két gyermek közül Miklós volt az idősebb. Édes-
apja kevéssel az első gyerek születése után kivándorolt az Egyesült Államok-
ba, majd hazatért, és házat és néhány hold földet vásárolt. Második amerikai
útjának jövedelméből már megkétszerezte a család földtulajdonát. Tisztes eg-
zisztenciát teremtett, amelynek köszönhetően községi bírónak is megválasz-
tották. Az első világháború kezdetekor önszántából választotta a katonaságot,
hogy bíróként ne kelljen a falubeliekkel szembehelyezkedve az elrendelt rek-
virálásokat irányítania.
A gyermek Mester Miklós 1916- 14 A Dinich Ödön kisgazda, Krumpach Jó-
ban a román hadsereg támadása elől zsef nyilas és Kovács Géza fajvédő jelölttel
édesanyjával a Tiszántúlra menekült. szemben induló Mester a szavazatok
A szorgos, jó kiállású fiú megtetszett 32,92%-át, Krumpach a szavazatok 34,4%-
egy nagygazdának, aki szívesen örökbe át kapta. A kisgazda Dinich 10,65%-ot,
fogadta volna. Mivel könnyen és jól ta- Kovács pedig 22,03%-ot. Hubai (2001)
nult, sokat olvasott, szülei a falusi re- 133. Lásd még Budapest Főváros Levéltá-
formátus elemi iskola elvégzése után ra (BFL) XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b
beíratták a Rugonfalvával szomszédos állag, dr. Mester Miklós népügyészségi
Székelyudvarhely unitárius gimnáziu- anyaga (81365/1949). Jegyzőkönyv Mester
15
mába. A székelységgel kapcsolatban Miklós kihallgatásáról, 1945. december 5.
Mester nem a politikai egyenlőség ha- 15 Mester (OHA).
SOMLAI KATALIN
gyományára hivatkozott, inkább a hozzájuk társított romantikus képet – egy-
szerű, agyafúrt emberek – idézte fel, az unitárius gimnáziumra emlékezve a to-
leráns szellemiséget emelte ki: „a vallási türelemnek egy csodálatos lehetősé-
ge volt ottan”.16 Az iskola Dávid Ferenc Unitárius Ifjúsági Egyesületének
tagjaként tanáraival és társaival a falvakat járta, népművelő és hitterjesztő előa-
dásokat tartottak.17 Ebben olyan lelkesen és sikeresen vett részt, hogy rövid
idő múlva az egyesület elnökévé választották. A fiatal fiúra erősen hatott a füg-
getlenségi szellemben fogant nacionalista történelemtanítás, „a történelem
iránt különös érzékem volt” – magyarázta később a múlt iránti érdeklődését.18
Családja, Amerikát járt apja fontosnak tartotta, hogy a jó eszű gyermek ki-
emelkedhessék a paraszti sorból. Lehetővé tették számára, hogy a tanév ide-
jére kimaradjon a föld és a ház körüli fizikai munkákból, és csak a tanulással
foglalkozzék – eléggé megterhelő volt a napi tíz kilométeres gyaloglás az is-
kolába. Mire Mester elvégezte a gimnázium nyolc osztályát, a Romániát nem-
zetileg homogenizálni kívánó román nacionalizmus felerősödésének hatására
elrendelték a román nyelvű érettségi vizsgát. Ez a legtöbb magyar diák szá-
mára váratlan és leküzdhetetlen akadályt jelentett még a vegyes lakosságú vi-
dékeken is, de különösen a magyarlakta Székelyföldön, ahol a köznapi életben
sem volt általános a román nyelv használata. Mester mindazonáltal nekifeszült
a román tételeknek, és a nyelvi akadály ellenére sikerült egy éven belül levizs-
gáznia. A romániai továbbtanulási és érvényesülési lehetőségeket azonban az
erősödő magyarellenesség és gyenge román nyelvi tudása okán beszűkültnek
érezte. Édesapja – ezúttal már családostul – ismét kiutazott az amerikai kon-
tinensre, Kanadába, az iskoláztatással a társadalmi felemelkedés útján megin-
dított fia pedig 1925-től Budapesten próbálta folytatni tanulmányait.
Nagybátyja, Mester Albert ekkor már hosszú évek óta Budapesten élt, vas-
esztergályosként dolgozott a Láng Gépgyárban. Miklósnak az apai rokonság
családi hátteret jelentett, de anyagi támaszt nem. Szerencséje volt, hogy mi-
közben Erdélyből nagy számban érkeztek az anyaországban érvényesülni kívá-
nó magyar fiatalok, neki sikerült szállást kapnia a szegény diákok számára fenn-
tartott városszéli Horthy Kollégiumban. Hogy eltartsa magát, jövedelem után
kellett néznie: „egy bizonyos önérzet volt bennem, hogy a szüleimtől ne kér-
jek pénzt, magamat tartsam el, rögtön állásba mentem”– mondta később.19
A román nacionalizmus túlkapásai
16 Mester (OHA). vagy az anyagi ellehetetlenülés elől el-
17 Mester (2012) 494. menekülteket összefogó, természetéből
18 Mester (OHA). adódóan irredenta Erdélyi Szövetség
19 Uo. fedőszerveként fungáló Népies Irodal-

mi Társaságnál talált alkalmi munkát.20 A társaságot a sérelmi politika alátá-
masztását célzó információs és propagandaszervként hozták létre. Az intéz-
mény az erdélyi magyarság sorsáról érkező híreket gyűjtötte a sajtó, különféle
kiadványok vagy magánszemélyek útján, hogy a kormányzat, illetve a nem-
zetközi élet tényezői számára adekvát érveléssel támasszák alá Erdély vissza-
csatolásának szükségességét. Gazdag gyűjteményt építettek fel az erdélyi kul-
turális élet teljes spektrumából. A névlegesen alapítványi formában működő
szervezet számottevő kormányzati támogatást élvezett, félhivatalosan az Ál-
lamtudományi Intézet alá tartozott. Vezetői közül többen a Revíziós Liga el-
nökségében is helyet foglaltak. Az intézmény gyakorlati tevékenységét ügyve-
zető elnökként éveken át Jancsó Benedek pedagógus, történész, publicista
irányította, aki az erdélyi románság politikai-ideológiai mozgalmainak kuta-
tójaként, a magyarság hegemóniájára veszélyt jelentő nemzetiségi törekvések
feltárójaként vált ismertté. Jancsó Benedek felkarolta a történelemtudomány
iránt kitartó lelkesedést tápláló Mestert, akit erdélyi származása különösen
nyitottá tett a nemzetiségi együttélés problémáira. A közgazdasági tanulmá-
nyoktól átcsábította a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára, s
megbízásokkal, kihívásokkal motiválta a nemzetiségi ügy kutatására. „A társa-
ságban szerveztünk egy román kurzust és egy német kurzust – emlékszik visz-
sza Mester. – Úgyhogy én arra jártam, és egy év alatt annyira haladtam, hogy
az én kezembe adták az erdélyi és a romániai román lapokat, szász lapokat,
magyar lapokat, hogy sajtóreferens legyek.”21 Jancsó ösztöndíjat szerzett
a tehetséges diáknak a nacionalista elveket, agrárius programot támogató
Nicolae Iorga történészprofesszor, politikus Vălenii de Munte-i nyári egyete-
mére. Iorga szerteágazó szaktudásával, „demokratikus modorával” mély
benyomást tett Mesterre.22 Nyelvtudásának tökéletesítése után a román nem-
zetiségi mozgalmakról írt tanulmányait Jancsó ösztönzésére már román szak-
irodalom és dokumentumok felhasználásával készíthette. Jancsó igyekvő, fá-
radhatatlan tanítványra és követőre talált Mesterben, akit irigyei Jancsó
„legjobb sameszének” mondtak.
20 A Szent Gellért Egyesület fogta össze a
délvidékieket, a FESZ, azaz a Felvidéki
TÖRTÉNÉSZI MUNKÁSSÁGA Egyesületek Szövetsége a felvidékieket.
Mester Miklós Jancsó halála után is Méretében és politikai befolyásában
megmaradt a román nemzetiségi tö- azonban a Népies Irodalmi Társaság volt
rekvések kutatása mellett, cikkei a ko- a legnagyobb.
lozsvári Hitelben, a lugosi Magyar Ki- 21 Mester (OHA).
sebbségben, a budapesti Magyar Útban 22 Mester (2012) 356.
SOMLAI KATALIN
jelentek meg. Tanulmányainak újszerűségét az adta, hogy jelentős mértékben
hagyatkozott bennük román feldolgozásokra és az azokban feltárt iratokra.
Írásai így az eladdig a magyarság hegemóniára való törekvésein keresztül áb-
rázolt eseményeket a románság iránti empatikus hangvétellel értékelték. Egy
kései önértékelése szerint a nemzetiségi törekvések elfogadásában még Jan-
csónál is továbbment egy lépéssel: „kizárólag a nemzeti, ha úgy tetszik, a nem-
zetiségi egyenjogúságnak az elvét fogadtam el, tehát a három erdélyi nép: a
magyar, a román és a szász egyenjogúságának elvét”.23
Kulturális és politikai folyóiratokban napvilágot látott több kisebb léleg-
zetű tanulmánya mellett egyetlen könyvnyi terjedelmű monográfiája az
1936-ban Az autonóm Erdély címmel megjelentetett doktori disszertációja.24
Elemzésének a román nemzeti fejlődést a hivatalos konzervatív álláspontnál
sok tekintetben megértőbben tárgyaló és a magyar politikai és kulturális
szupremáciát elvető nézőpontja nemcsak hogy általános feltűnést keltett, de
veszélyeztette doktori értekezésként való benyújthatóságát is.25
A románság XIX. századi nemzetiségi mozgalmainak ábrázolása során rá-
mutatott, hogy a kérdések rendezetlenségéért nemcsak a rendi előjogokat, a
megyei közigazgatást védő magyar konzervatív álláspont, hanem a korabeli
„túlfűtött liberális áramlat” is kárhoztatandó, mint olyan politikai eszmerend-
szer, amely – nem ismerve fel a nemzetiségi kérdés valóságos horderejét – el-
sősorban az egyéni szabadságjogok kiterjesztéséért küzdött.26 Munkájában
hosszan idézte azokat a román nemzetiségi politikusokat, akikkel egyetértett,
így adva hangot saját politikai nézeteinek is. Ezért „juttatta szóhoz” Simion
Bărnuţiut, a románok 1848-as „szellemi vezérét”, és érvelt rajta keresztül
amellett, hogy pusztán a polgári sza-
23 Mester (2012) 357. badságjogok nem elégíthetik ki a nem-
24 Mester (1936a). A lugosi Magyar Kisebb- zetiségieket, mivel „igazi szabadság
ség részletekben közölve már 1934-ben minden népnél egyedül csak a nemze-
lehozta a tanulmányt. ti szabadság lehet”.27 Hasonló meg-
Jancsó Benedek az 1848–49-es forradal- győződésből szimpatizált Bălcescuval
makig írta meg Erdély történetét, Mester is, aki az egyéni szabadságjogokon túl a
a nemzetiségi mozgalmak további epi- jogegyenlőség nemzetekre való kiter-
zódjainak bemutatásával folytatta elődje jesztését hirdette, és egy föderatív
és tanára munkáját. nemzetiségi államot álmodott meg, el-
25 Lásd Mester (OHA). jutva addig a következtetésig, hogy a
26 Mester (1936a) 26–27. nemzetiségek elsősorban nem polgári,
27 Uo. 35. hanem nemzetiségi egyenjogúságot
28 Uo. 45. követelnek,28 így az egyéni szabadság-

jogokat vezérelvként elfogadó liberalizmussal szemben egyértelműen a nacio-
nalizmus mellé állt. A „nemes gondolkodású és lelkű” George Bariţiu román
történészben és politikusban politikusi eszményképére talált: „Tudós volt, és
elsősorban ennek tulajdonítható, hogy minden politikai ténykedését komoly
lelkiismeretesség jellemzi.”29 Bariţiu, akárcsak Mester, a politikai jogaihoz ra-
gaszkodó konzervatív elitekben látta a haladás, a békés nemzetiségi együttélés
akadályát 1861-es publicisztikájában: „Gyűlölet, gyűlölködés és féltékenység
nincs a nemzetek között, hanem csak a klikkek, oligarchák és kiváltságos osz-
tályok között. A magyar népnek ugyanazon sorsa volt, mint nekünk, hason-
lóan a székelyeknek is, sőt még a szász nép útja sem mondható rózsásnak. Te-
hát tegyünk jól különbséget nemzetek és klikkek között. A nemzetek között
könnyen helyre lehet állítani a testvériséget.”30
Az erdélyi románok első törvényhatósági küzdelmei a magyarokkal és a szászok-
kal (1860–1863) című tanulmányában Mester röviden összefoglalta a nemze-
tiségi politikáról vallott nézeteit.31 Ez az írás, akárcsak egész elméleti mun-
kássága, túlmegy az események leíró elemzésén, politikai programot vázol fel.
Mester a Kárpát-medencei nemzetek egyenjogúságának pártján állt. Ebben
látta az „az emberi haladás irányát”.32 A nemzetiségi egyenjogúság azonban,
vallotta, még a vallási szabadságnál is nehezebben, csak „céltudatos munkával”
érhető el. Magát e feladat ágensének tekintette.33 Már a XIX. századi nép-
mozgalmakat, zavargásokat is ellenszenvvel ábrázolta, a tömegmegmozdulá-
sok helyett a tárgyalásokban látta a politikai küzdelmek fő terepét.34 A nem-
zetiségi ellentétek feloldatlanságáért nemcsak a magyarság politikai hegemóniája
mellett kitartó magyar establishmentet kárhoztatta, hanem (az általa legbeha-
tóbban tanulmányozott Erdély kapcsán) a románság vezetőinek intranzigens,
erőszakos fellépését is.35 Ugyanakkor a nemzeti összefogásra képes román-
ságot – a lelkileg, gazdaságilag és po-
litikailag öntudatos egységgé forrott 29 Uo. 174.
36
kisebbségi társadalmat – példának 30 Uo. 82.
állította az erdélyi magyarság elé.37 31 Mester (1936b).
A nemzet felemelése az öntudatos 32 Uo. 21.
nemzeti „intelligencia” feladata, állapí- 33 Uo. 22.
totta meg, ugyanakkor az értelmiség 34 Uo. 10.
nemzeti érdekek melletti határozott ki- 35 Uo. 5.
állása a társadalom egységéből merít- 36 Uo. 20.
heti erejét. „Általában a román hivatal- 37 Uo. A románság nemzeti kohéziójáról
nokok közhivatali rangfokozatra való haláláig elismerően nyilatkozott. Lásd
tekintet nélkül abban a biztos tudat- Mester (OHA).
SOMLAI KATALIN
ban, hogy az erdélyi román társadalom politikailag megbonthatatlan egységet
képvisel, amelynek ők is védett tagjai, nem rejtették véka alá nemzetiségi ér-
zésüket”38 – hangsúlyozta a románok elszánt törvényhatósági küzdelmeinek
magyarázatául. Sorsdöntő tehát, hogy a magyarság mint nemzet igényei érvé-
nyesülése érdekében „öntudatos néprétegeket” tudjon felvonultatni a társa-
dalmi célok mögé.39 A nemzetiségi mozgalmak elemzésétől így jutott el a ma-
gyar politikai berendezkedés, a politikai nemzet megtestesítőinek általános
bírálatához. Elutasította a magyar politikai vezető réteg korlátolt, előjogait vé-
dő magatartását, mert feltartóztatja „a széles néprétegek” haladás irányába ve-
zető gazdasági és politikai egyenjogúsítását. „Csakis az egészséges, organikus
társadalom tudja megállani a helyét, míg a szilárd társadalmi biztosítékot
nélkülöző, élettelen állami organizáció előbb-utóbb végleges vereséget szen-
ved”40 – mondta ki a konzervatív kormányzásról lesújtó jóslatát a harmincas
évek közepén.
KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉGE
Mester Miklós, mint utaltunk rá, Budapestre települése után a revíziós propa-
gandát folytató Népies Irodalmi Társaság adta lehetőségek révén jutott egyete-
mi tanulmányai folytatását lehetővé tevő, csekély megélhetéshez. Az úgyneve-
zett Erdélyi Házban41 öt évig dolgozott Jancsó Benedek szárnyai alatt, előbb a
társaság sajtóreferense, később könyvtárosa volt. A társaság égisze alatt műkö-
dött egy erdélyi diákokat befogadó diákotthon, a Bethlen István Internátus,
mely 1929-től a Külföldiek Kollégiumaként nyújtott hosszabb-rövidebb időre
otthont a szakmai tapasztalatszerzésre, kapcsolatépítésre érkező erdélyi értel-
miségieknek. Mester ennek a kollégiumnak lett titkára, 1936-tól igazgatója. Az
intézmény 1949-es államosításáig sikerült az internátust – funkcióját a politikai
kívánalmak szerint módosítva – úgy irányítania, hogy minden időben biztosíta-
ni tudta létjogosultságát.42 „A keresztény egyetemi hallgatók közül sokan, azok,
akik nem tudják tanulmányaikat a ko-
38 Mester (1936b) 17. lozsvári egyetemen végezni – mérnökök,
39 Uo. 20. állatorvostan-hallgatók, képzőművészek
40 Uo. 21. stb. –, jönnek Budapestre. Ezekről a fia-
41 Mester (2012) 519. talemberekről feltétlenül gondoskod-
42 Uo. 353. nunk kell a jövőre nézve egy erdélyi fő-
43 Országgyűlési Könyvtár (OK) Az ország- iskolai otthon megszervezésével”43 –
gyűlés képviselőházának 139. ülése, indokolta Mester Észak-Erdély vissza-
1940. október 11. csatolása után a Vilmos császár (ma Baj-

csy-Zsilinszky) út 55. szám alatti internátus Székely Diákotthonná alakítását. Az
intézmény fenntartásához kapcsolatai révén ki is járta a Vallás- és Közoktatás-
ügyi Minisztérium (VKM) rendszeres anyagi támogatását. A társaságnál, de kü-
lönösen az internátus adminisztrációjában, majd vezetésében betöltött pozíció-
jából adódóan az erdélyi magyarság szellemi és tudományos életének számos
képviselőjével ismerkedett meg. Az erdélyi értelmiségiek magyarországi to-
vábbképzésének szervezése során pedig szoros munkakapcsolatba került a ma-
gyarországi tudományos és kulturális élet meghatározó reprezentánsaival. Mi-
után első kézből értesült az erdélyi eseményekről, a nemzetiségi kérdés mellett
az erdélyi helyzet aktuálpolitikai szakértőjeként is sok helyre hívták előadni, fő-
ként az egyetemisták politikai-kulturális köreibe.
Munkakapcsolatai mellett is erősen kötődött az Erdélyből áttelepültekhez,
legszorosabb környezetét, baráti körét is főként erdélyi kötődésű értelmiségiek
alkották, de a rendőrség és a katonaság soraiban is több székely származású
tiszttel ápolt közeli barátságot. Felesége, Végh Valéria erdélyi szász családból
származott. 1938-as esküvőjükön Nyírő József író, a későbbi képviselőtárs, va-
lamint Schneider István főhadnagy voltak a tanúk.44
Mester egyetemi tanulmányai és munkája mellett több társadalmi egyesü-
letben is tevékenykedett. Ahogy gimnáziumi éveiben is fontos szerepet kapott
az önképzőköri munka, közéleti tevékenysége az egyetem mellett és fiatal ér-
telmiségiként is meghatározta életét. Közvetlen fellépésével, agilitásával, erős
magyarságtudat és szociális érzékenység táplálta meggyőződésével kiemelke-
dett hasonló korú és sorsú társai közül. Nyitottságának köszönhetően sok
irányban tájékozódott, ismeretségei révén több szervezetbe is invitálták. Visz-
szaemlékezéseiben Mester vagy kéttucatnyi olyan szervezetet említett, amely-
nek aktívabb-passzívabb tagja volt. Ezek közül lássuk csak azokat, amelyekben
bizonyítottan aktív tevékenységet folytatott, és amelyeknek eszmeisége világ-
nézetéhez a legközelebb állhatott.
Egyetemi diákként a húszas évek végén az erősen irredenta, jobboldali Tu-
rul Bajtársi Egyesületnek volt a tagja. Ezzel párhuzamosan a Székely Egyete-
mi és Főiskolai Hallgatók Egyesületében (SZEFHE) is aktív, szervező szerepet
vállalt, 1932-ben egy éven át az elnöki tisztet is betöltötte. A diákegyesületek
március 15-i vigadóbeli rendezvényén radikális hangvételű felszólalásával –
melyben kijelentette, hogy „az előttünk járó nemzedékből nincsenek ideálja-
ink”45 – nagy feltűnést keltett, a jelen levő notabilitások körében nagy felhá-
borodást váltott ki. Beszéde mintegy
megelőlegezte a konzervatív politikai 44 Mester (2012) 679.
réteget ostorozó későbbi történészi, 45 Uo. 351.
SOMLAI KATALIN
majd képviselői kritikáit. Egyetemi tanulmányai befejeztével meghívták a
SZEFHE egykori tanár elnöke, Teleki Pál alapította Erdélyi Férfiak Egyesü-
letébe, amely a nemzetiségpolitikusok klubjaként működött.46 Néhány diák-
mozgalmi barátja ajánlására belépett az
46 Ablonczy (2005) 311. előkelő fiatalokat tömörítő Nemzet-
47 Mester (2012) 359. politikai Társaságba is, amely nexusai
48 Soos Géza (1912–1953) középiskolásként révén az új generáció több tagja előtt
csatlakozott a Soli Deo Gloria reformá- egyengette az utat a politikai karrier
tus ifjúsági mozgalomhoz, melynek 1940– felé.47
46 között elnöki tisztét töltötte be. Az Az erdélyiek által meghatározott is-
SDG konferenciatelepén elnöksége alatt meretségi kör mellett, azzal szoros átfe-
zajlott az 1943-as szárszói találkozó. désben Mester Miklós számára a refor-
1938-ban csatlakozott a Magyar Közös- mátus egyház volt az a közeg, amelyhez
séghez. Teleki Pál miniszterelnöki titká- erősen kötődött. Az egyház társadalmi
ra, majd a Külügyminisztérium osztály- problémák iránti elhivatottságát és sze-
vezetője volt. Szent-Iványi Domokossal repvállalását hangsúlyozó Soli Deo
a németellenes Magyar Függetlenségi Gloria (SDG) mozgalmon belül sok
Mozgalom megalapítója volt. Részt vett képzett, a magyarságért aggódó fiatallal
az ún. Auschwitz-dokumentum hivatalos ismerkedett meg, köztük Soos Gézával
körökhöz való eljuttatásában, a budapesti is.48 Az ősmagyar miszticizmusra épülő
zsidóság deportálásának megakadályozá- szertartásokat és retorikákat adaptáló
sában. A háború után a Magyar Közösség társaságok szellemiségétől idegenke-
Vezértanácsának tagja. A letartóztatás dett. Közelebb álltak hozzá a hangsúlyt
elől Svájcba menekült. a gyakorlati cselekvésre vagy a moder-
49 Mester (2012) 361. nizáció útjainak keresésére helyező
50 Csomoss Miklós (1898–1973) fogorvos, szervezetek. Ilyen volt a gyökeres társa-
a Magyar Testvéri Közösség egyik kez- dalmi átalakulást szorgalmazó Bartha
deményezője. Az első magyar nemzeti- Miklós Társaság, amelyhez népi írók is
szocialista párt társalapítója, 1928-ban a tartoztak, s amely társadalomátalakító
Nyilaskeresztes Párt igazgatója. 1939- figyelmét a parasztságra összpontosí-
ben a német befolyás elleni tiltakozásul totta. Földreformot sürgetett, a „zsidó-
Bajcsy-Zsilinszky Endre táborához csat- kérdés” rendezését, a fajként értelme-
lakozott. Kapcsolatban állt a népi és a zett magyar nép felemelését.49 Mester
munkásmozgalommal. Az ellenállási sokszor tartott előadást az erdélyi kér-
mozgalom aktív tagja volt. A Magyar désről a társaság rendezvényein. Egy
Hazafiak Szabadság Szövetségének alapí- közeli barátja és elvbarátja, a szintén er-
tója és vezetője. A Faust-küldöttség egyik délyi, de örmény családból származó
előkészítője. A háború után megalakítot- Csomoss Miklós50 a társaságon belül

megszervezett egy szűkebb, nemzeti ta a Nemzeti Ellenállásban Résztvettek
szocialista elveket valló csoportot Szövetségét. 1947 elején a Magyar Kö-
(Vasmag – Szellemi Munkaközösség), zösséggel kapcsolatos összeesküvési vá-
amely szellemiségében az olasz fasiz- dakkal letartóztatták, majd mint amerikai
mushoz állt közelebb. Nincs konkrét hírszerzőt átadták a szovjet hatóságok-
adatunk arra nézve, hogy Mester tagja nak. 1955 végén tért haza a szovjet fog-
volt-e ennek a politikai mozgalomnak, ságból. A forradalom után Svájcba emig-
irányvonala azonban nem állt távol ké- rált.
sőbbi politikusi gondolatvilágától. 51 Lásd például Fitos (OHA).
Kétségtelenül tagja volt viszont – 52 Csicsery-Rónay (1998) 34.
visszaemlékezéseiben nem könnyű
szívvel, de vállalja – a Honszeretet Egyesület mögött rejtőző keresztény,
jobboldali, fajvédő társaságnak, a Magyar Testvéri Közösségnek. Jóllehet
egy állambiztonsági irat csak 1944-re, államtitkársága idejére datálja a tagsá-
gát, visszaemlékezések alapján biztosra vehető, hogy már a harmincas évek
második felében közéjük tartozott.51 Noha nem említik azok között, akik
megvetették a társaság ideológiai alapjait, kidolgozták szervezeti kereteit,52
hozzájuk hasonlóan a húszas években Mester is Erdélyből jött fiatal volt, tel-
ve a magyarság iránti elhivatottsággal. Ráadásul a közösség egyik tagjával,
Csomoss Miklóssal már ekkor is szoros kapcsolatot tartott, így feltételezhe-
tő, hogy a hasonló származású, hazafias elkötelezettségű, a Szabó Dezső-i
ideológiához közel álló, puritán, tudása és tehetsége alapján sikeres karrierre
számító fiatalembert már korán beajánlották a titkos szervezetbe. A harmin-
cas évek közepén legszűkebb környezetében, pártfogói között is közösségbe-
lieket találunk (Csomoss Miklós, Soos Géza, Bereczky Albert, Györffy Ist-
ván, Zsindely Ferenc és titkára, Raskóczy Mihály, Nagy Imre festőművész, a
közgazdász Gonda Ferenc stb.). A negyvenes években Mester egy „képvise-
lői sátort” alkotott többek között a MÉP-es Donáth Györggyel, MMP-s
párttársával, Incze Antallal, a politikai spektrumot a Független Kisgazda-
párttól (FKgP) a nyilaskereszteseken át a MÉP-ig bejáró Matolcsy Mátyás-
sal, a szélsőjobboldali pártok között mozgó, végül a nyilaskereszteseknél ki-
kötő Baky Lászlóval, akik előtt mind a magyarság érdekében dolgozó új
értelmiség kinevelése, az új magyar keresztény középosztály létrehozásának
célja lebegett, de céljukat más-más párthoz csatlakozva tartották elérhetőnek.
Fogadalmuk szerint magas pozícióikban – politikai stratégiájuk sokfélesége
ellenére – a „magyar faj” zsidósággal (de közvetetten más fajokkal) szembeni
védelméért, a magyarság szuverenitásának megőrzéséért, a „faj” fennmara-
dásáért dolgoztak. Társadalompolitikailag ez az elfásult keresztény magyar
SOMLAI KATALIN
középosztály felfrissítését jelentette a nép, a parasztság soraiból. Mester ma-
ga jó példa is volt erre, akárcsak a szintén közösségi tag Antal István, aki kocs-
máros fiából lett Gömbös sajtófőnöke, majd Sztójay igazságügyi és kultusz-
minisztere. A közösség általánosságban a parasztság gazdasági és kulturális
felemelkedését, közvetve az ország modernizációját szolgáló programokat ka-
rolt fel.53 Mester társadalmi reformok iránti elkötelezettségére utal az is,
hogy a progresszív jobboldali egyesületeket ernyőszervként összefogó, pár-
tok felett álló Egyesületközi Együttműködés előadássorozatán fellépő elő-
adók egyike volt, Antal István, Karácsony Sándor és Németh László mel-
lett.54
A két világháború közötti két évtizedben a politikai hatalmat uraló kon-
zervatív jobboldal alapvetően félt megbolygatni az aránytalanságaiban torz
társadalomszerkezetet. Gondolkodásában csak a harmincas évek második fe-
lében – a jobb- és baloldali progresszív erők nyomására – jelentek meg a tár-
sadalmi mobilitás lehetőségeit bővítő elképzelések. Ilyen volt többek között a
nyolcosztályos elemi iskolai törvény elfogadása, a Horthy-ösztöndíj alapítása.
Ám az ország lakosságának túlnyomó többségét kitevő agrárnépesség kultu-
rális felemelése sokkal inkább a modernizáció híveit foglalkoztatta, mint a kor-
mányzati erőket. A népi írók művei a harmincas években országszerte széles
visszhangot keltettek, s nem utolsósorban ennek tudható be, hogy az évtized
végén megalakult az első népi kollégium. A népi tehetségek felsőfokú tanul-
mányainak szervezett támogatását Györffy István néprajzkutató kezdemé-
nyezte. Györffyvel Mester Miklós is közeli kapcsolatot ápolt,55 így nem zár-
ható ki, hogy Zsindelyné Tüdős Klára mellett valóban ott volt azon a
megbeszélésen, amely 1939. október 6-án Györffy dolgozószobájában zajlott,
s amelyből a Györffy Kollégium elődjének számító Bolyai Kollégium ötlete
kinőtt.56 Mester egyik visszaemlékezé-
53 Lásd többek között Mester (2012) 365.; sében sem említette az epizódot. Saját
Szekér (2009) 31. egyetemi éveinek tapasztalataiból kiin-
54 Ungváry (2012). dulva, eszmei meggyőződése alapján
55 OK Az országgyűlés képviselőházának azonban szimpatizált az elképzeléssel.
338. ülése, 1943. november 17. Képviselőként az országgyűlésben is
56 Papp (2008) 142. felvetette, hogy szegény falusi „közép-
57 OK Az országgyűlés képviselőházának 55. iskolai és felsőiskolai tanulók részére
ülése, 1939. november 22. Az országgyűlés internátusok, otthonok létesíttessenek
képviselőházának 139. ülése, 1940. októ- bizonyos városokban, így elsősorban
ber 11. Az országgyűlés képviselőházának Budapesten”.57 A népi tehetségeket
157. ülése, 1940. november 21. egyetemi tanulmányaik idejére befoga-

dó, számukra ellátást biztosító és kulturális felzárkóztatást szervező diákott-
hont végül a Turul Szövetség vezetésében pozícióba kerülő népi irányzat hí-
vei hozták tető alá. A Magyar Közösség az ötletet fogantatásának pillanatától
kezdve felkarolta mint a titkos társaság politikai elképzeléseivel mindenben
egybevágó célkitűzést. „Na most a kollégiumnak meg kellett oldani a maga
létét. Helyiség kellett, épület kellett, felszerelés kellett stb. Szóltunk Mester
Miklósnak, aki tagja volt a Magyar Közösségnek. Ő beszélt Wündscher Fri-
gyessel, a Hangya Szövetkezet vezérigazgatójával, és az biztosította a felsze-
relést. Ágyakat, szekrényeket, mindent ingyen ajándékozott a kollégiumnak.”58
Mester szerteágazó kapcsolatrendszerén keresztül általában gyorsan és sike-
resen oldott meg gyakorlati problémákat, de azt a visszaemlékező Fitos Vil-
mos sem tudta, hogy a diákotthon felszereléséhez mozgósítani kellett egy
Mesternél magasabb kormányzati pozíciót betöltő közösségi tagot is, mivel a
Hangya önzetlenül nem segített. Mester Miklós a szintén közösségi tag mi-
niszterelnökségi államtitkár, Zsindely Ferenc közbenjárása révén kapta meg a
kollégium felszereléséhez szükséges támogatást.59
Mester képviselőként ismételten szorgalmazta, hogy a már működő Bolyai
Kollégium részesüljön rendszeres állami juttatásban. A Bolyai Kollégiumtól
Zsindelyné Tüdős Klára segítségével elváló, önállósuló Györffy Kollégiumot
a képviselőket, közösségi tagokat, nagyvállalkozókat tömörítő Pártoló Testü-
let tagjaként anyagilag támogatta. Ez a legmagasabb politikai összekötteté-
sekkel bíró testület, amely a diákotthon szinte teljes működési költségét fe-
dezte, 1944 márciusáig az ellenállás baloldali erői és az illegális kommunista
párt irányába orientálódó diákságot sikeresen megóvta mind a Turul Szövet-
séggel, mind a hatóságokkal szemben.60
MESTER FILMVÁLLALAT
Mester nemcsak elméleti munkásságában tartotta fontosnak a magyarság
nemzeti öntudatának erősítését. Küldetéstudattól hajtva maga is szívesen tar-
tott előadást változó közönség előtt. Mint a modern élet jelenségeire nyitott
fiatalember, hamar felismerte a filmben rejlő propaganda- és „nemzetnevelő”
lehetőségeket: „Nincsen kultúreszköz,
amellyel jobban a tömegek, a széles 58 Fitos (OHA).
néprétegek lelkéhez lehetne férkőzni, 59 Mester (OHA).
mint a film” – állapította meg.61 60 Papp (2008) 232.
Az első zsidótörvény (1938: XV. tc.) 61 OK Az országgyűlés képviselőházának
„a társadalmi és gazdasági élet egyen- 116. ülése, 1940. június 12.
SOMLAI KATALIN
súlyának hatályosabb biztosításába” természetesen a túlnyomó többségében
zsidó vállalkozók kezében levő és nagy számban zsidó származású szakember-
gárdát foglalkoztató magyarországi filmgyártás, filmforgalmazás és mozi-
üzemeltetés visszaszorítását is beleértette, illetve a keresztény vállalkozások
filmiparbeli térnyerését is célozta.62 Életbe lépése után nem sokkal Mester két
fiatal diákvezetővel társtulajdonban megalakította a magyar propagandafilmek
gyártásával és filmek forgalmazásával foglalkozó Mester Film Kft.-t.63 Az in-
duláshoz a keresztény tulajdonú vállalkozásokat támogató kormányzati Önál-
lósítási Alaptól kaptak jelentős, 40 ezer pengőnyi támogatást, valamint – a ke-
resztény befektetési tőke hiányában a filmgyártás területén igen elterjedt
stróman-megoldáshoz folyamodva – 100 ezer pengőnyi kölcsönt egy Német-
országból menekült zsidó filmforgalmazótól.64 A tulajdonostársak, Barla Lász-
ló és Szalontai Kis Miklós a náluk idősebb Mesterhez hasonlóan az egyetemi
diákmozgalmakban tűntek fel. Barla a szegényebb diákokat segélyező, önkép-
ző köröket támogató, antiszemita politikát tápláló Magyar Egyetemi és Főis-
kolai Hallgatók Országos Szövetsége (MEFHOSZ) vezetőségi tagja is volt.
A Kisgazdapárt felé is orientálódó Szalontai Kis jogi tanulmányait félbehagy-
va a filmiparban helyezkedett el, egy-két éves tapasztalatai alapján ő volt a
vállalkozás szakembere. A Mester Film, amely az ország első „nem zsidó”
filmvállalatának számított,65 néhány év leforgása alatt az egyik „legnagyobb és
legszebb eredményeket elért filmgyártó vállalattá” nőtte ki magát.66 A cég fel-
futtatásához Mester kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkezett a Vallás- és
Közoktatásügyi Minisztériumban, amely állami szabályozókkal és a Hunnia,
valamint a Magyar Filmiroda gyártási kapacitásának elosztásával tartotta kéz-
ben az amúgy magánvállalkozásokra
62 Lásd erről Sándor (1997). épülő filmgyártást. A Mester Film po-
63 A Cégbíróság CG.40161/1938 sz. alatt zícióit erősítette, hogy 1939-ben meg-
1938. július 21-én engedélyezte a vállal- szüntették a Filmipari Alapot kezelő
kozás működését. Az alaptőkéhez Mester Miniszterközi Bizottságot, és helyére a
Miklós 4000 pengővel, Barla László és filmügyek összefogására létrehozták az
Szalontai Kis Miklós egyenként 3000 Országos Nemzeti Filmbizottságot,67
pengővel járult hozzá. Állambiztonsági melynek elnökévé a Mester Miklóssal
Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ekkor már közeli kapcsolatot ápoló
V-91291. Barla László és tsa. Zsindely Ferenc miniszterelnökségi ál-
64 Uo. lamtitkárt nevezték ki. Barla és Szalon-
65 Ungváry (2012). tai Kis a Színház- és Filmművészeti
66 Magyar Film, 1941. február. 23. 2. Kamarában töltöttek be vezető pozí-
67 Magyar Film, 1939. április 29. 1. ciókat, és maguk mögött tudhatták a

filmipar felé erősen orientálódó Turul Szövetség politikai befolyását is. Ilyen
erős politikai támogatással a hátuk mögött cégük még a vele egy időben ala-
kult, hasonlóan magyar keresztény tulajdonban levő filmes vállalkozásokkal
szemben is nagy gazdasági előnyökhöz jutott. „Ez a vállalat, félretolva minden
jogosan dolgozó embert, learatta a szakma legnagyobb anyagi sikereit. Akkor
gyártottak filmet, amikor akartak, akkor vásároltak filmet, amikor akartak,
mert a nyilas kormány támogatta őket” – emlékezett vissza tevékenységükre
egy filmrendező.68 Már megalakulásuk első évében – még Mester Miklós társ-
tulajdonossága idején – két játékfilmet forgattak: Csepreghy Jenő rendezésé-
ben a Nyírő József hasonló című regényének adaptációjával készült Uz Bencét
és Jókai Mór regénye alapján a Szegény gazdagokat. Utóbbiból ez már a máso-
dik filmes feldolgozás volt, kiválasztásában szerepet játszhatott a közönségsi-
kerre való törekvés is. Mindkét filmben a kor legismertebb színészei játszot-
ták a főszerepet (Szilassy László, Jávor Pál, Uray Tivadar, Bilicsi Tivadar,
Szeleczky Zita és Lukács Margit). Uz Bence a románokkal szemben megnyil-
vánuló székely öntudat, lokálpatriotizmus, a székely talpraesettség és furfan-
gosság megtestesítője, míg Jókai romantikus történetében a közügyek iránt
közömbös, önnön gyarapodását hajszoló földbirtokos, Hátszegi Lénárd áll
szemben az energikus, a reformok iránt nyitott fiatal értelmiségivel, Vámhidy
Szilárddal.
Mester – hogy az összeférhetetlenséget elkerülje – eladta filmgyári tulaj-
donrészét, mikor felajánlották neki a képviselőjelöltséget. Politikusként köz-
vetlenebbül és hatékonyabban léphetett fel politikai céljaiért, ugyanakkor nem
fordított teljesen hátat a filmügynek sem. 1940 júniusában ő lehetett az előa-
dója a „nemzetpolitikai hivatást” betöltő Színház- és Filmművészeti Kamarák
szétválasztását célzó törvényjavaslatnak, amely a filmszakma és a mögé felso-
rakozó szélsőjobboldali politikai erők térnyerését mutatta.69 Majd 1944-ben
mint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkárát a filmügyek kor-
mánybiztosává is kinevezték, s ezzel – jóllehet a háborús körülmények névle-
gessé tették a posztját – az egész ágazat irányítása a kezébe került.70
A MAGYAR ÉLET PÁRTJA, MAJD A MAGYAR MEGÚJULÁS

PÁRTJA ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJE
Mester Miklós a Népies Irodalmi Tár-
saság Külföldiek Kollégiumának veze- 68 ÁBTL V-91291. Barla László és tsa.
tőjeként az erdélyi tudósok, művészek 69 Sándor (1997) 129.
magyarországi népszerűsítésével is fog- 70 Uo. 217–218.
SOMLAI KATALIN
lalkozott. Barátja, Nagy Imre erdélyi festőművész mutatta be a jelmez- és di-
vattervező Zsindelyné Tüdős Klárának, aki Mesterhez hasonlóan érdeklődött
a paraszti kultúra és életmód, a falukutatás és a szociográfia iránt. 1939-ben
együtt szervezték meg a Nemzeti Szalonban az erdélyi magyar festők kiállí-
tását.71 A közös munka révén Mester a Zsindely házaspár közeli barátai közé
került. Zsindely Ferenc kultuszminisztériumi, majd miniszterelnökségi ál-
lamtitkár Teleki Pál bizalmasainak legszűkebb köréhez tartozott. Az ő aján-
lására kapott a Zsindelyhez hasonlóan közösségi tag Mester Miklós képvise-
lőjelöltséget az 1939-es választásokon. Politikai pártfogói ugyan tudták
(tanulmányai és megszólalásai alapján), hogy náluk radikálisabb nézeteket
vall, de eddigi pályája azt mutatta, hogy bár kritikai nézeteit nem hallgatta el,
idomult is a meglevő intézményi rendszerhez, törekedett rá, hogy a közép-
osztály befogadott tagja lehessen. Jóllehet többször bírálta a konzervatív po-
litikai vezető réteget – többek között a szociális érzéketlenségért, magukat a
politikusokat felületességük okán –, küldetéstudata háttérbe szorította ellen-
érzéseit. „Emlékszem, mindig magyarázta, hogy amit én itt látok, az az, hogy
tudománnyal nem lehet semmire menni, politikusnak kell lenni! Itt van a jó
Jancsó Benedek, megírta Erdély történetét, az irredentizmus történetét, csi-
nált minden az ördögöt – semmi hatása nincs, semmi haszna nincs annak,
amit csinált – politikusnak kell lenni, és politikai vonalon kell érvényesülni!”
– idézte egy kortársa.72 Mint intézményi igazgató elérte lehetőségei határait,
a tudományos pályában csak korlátozott lehetőségeket látott (azok, akik a ku-
tatások irányába ösztönözték, Jancsó Benedek, majd a falukutató Braun Ró-
bert, meghaltak73), s a politikusi pálya a filmvállalatnál is jóval tágabb teret
kínált arra, hogy a „társadalmi fejlődés motorjaként”74 a magyarság felemel-
kedéséért dolgozhasson.
A kormányzó Magyar Élet Pártja legfiatalabb politikusaként került be a
képviselőházba. Bölcsészként elsősorban kultúr- és oktatáspolitikai kérdések-
hez szólt hozzá. A kultúrpolitika célját
71 Mester (2012) 465. az „átfogó, nagyvonalú magyar nem-
72 Révész (OHA). zetnevelésben” határozta meg.75 Lelkes
73 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b ál- támogatója volt a Hóman Bálint kez-
lag, dr. Mester Miklós népügyészségi deményezte oktatási reformoknak,
anyaga (81365/1949). Dr. Egri József le- köztük a nyolcosztályos elemi iskola
vele az igazságügy-miniszternek, d. n. bevezetésének, az iskolaépítő program-
74 Mester (2012) 374. nak. Üdvözölte a vándortanítói hálózat
75 OK Az országgyűlés képviselőházának kiépítését, a közoktatásban – a jómó-
116. ülése, 1940. június 12. dúak szegregált világának felszámolása

érdekében – kezdeményezte a magántanulói státus eltörlését.76 A fentiekben
láttuk, hogy támogatta az alacsony sorból származók felsőfokú iskoláztatását.
Általában a köznevelés demokratizálásáért, a népművelés kiterjesztéséért állt
ki. Kormánypárti képviselőként megkapta a Nemzeti Munkaközpont alelnö-
ki posztját is. Pozícióját arra használta, hogy a jobboldali munkásszervezet tag-
sága számára művelődési előadássorozatot indítson.77
„Mint politikust három dolog érdekelt főként: a kultúra, a nemzetiségi
megbékélés és mindenekelőtt a magyar földreform kérdése”78 – összegezte
céljait. A kultúrpolitika Hóman Bálint kezében volt. Teleki – nem értve egyet
Mester nemzetiségi politikában vallott nézeteivel – még a nemzetiségi ügyek
szakértőjeként sem adott lehetőséget számára. Nem vonta be a nagyhatal-
makhoz 1940 májusában eljuttatott vastag tanulmánykötet összeállításának
munkálataiba, amely Erdély visszacsatolásának jogossága mellett volt hivatva
érvelni.79 Olyan nincstelen parasztcsalád gyermekeként, amely csak rendkívü-
li körülmények, az Amerikában szerzett jövedelem révén tudott földhöz és
megélhetéshez jutni, erősen átérezte a föld nélküli agrárlakosság tarthatatlan
helyzetét. A kormány földreformmal kapcsolatos lépéseivel nem volt elége-
dett. A zsidóság ingatlanszerzési képességének korlátozásáról és a kishaszon-
bérletek kialakításának előmozdításáról, majd az Országos Nép- és Családvé-
delmi Alapról (ONCSA) szóló törvényeket elégtelen intézkedésnek tartotta
egy általános földreformhoz, amelynek a parasztság nagy része számára kellett
volna földet biztosítania. Csalódások és mellőzések után végleg meghasonult
Telekivel és a mögött álló konzervatív táborral.
1940 őszén Imrédy Béla mellé állt, benne látta azt az államférfit, aki a
„nyilas pártok brutális, primitív módszereivel”80 szemben jogi, parlamentáris
keretek között képes keresztülvinni ra-
dikális reformjait. Imrédy „a sok buta, 76 OK Az országgyűlés képviselőházának
ostoba, középszerű politikus és parla- 113. ülése, 1940. június 6.
menti képviselő közt, nem kétséges, a 77 ÁBTL V-98728. Réhelyi Régenhold
legképzettebbnek, a legműveltebbnek Oszkár.
számított […] ami nekem egyenesen 78 Mester (2012) 20.
imponált, az az volt, hogy Imrédy Bé- 79 Ablonczy (2005) 443–444.
81
la puritán ember hírében állt”. 1940 80 Mester (2012) 482.
októberében kéttucatnyi képviselőtár- 81 Uo. 20–21.
sával együtt kilépett a MÉP frakciójá- 82 Uo. 20.; Török (2007). Imrédy a MMP-
ból, majd Imrédy vezetésével megala- be való belépéskor arra is ígéretet tett
82
kították a Magyar Megújulás Pártját. Mesternek, hogy a ő lesz a kulturális és
1940 novemberében már mint ellen- nemzetiségi ügyek szakértője.
SOMLAI KATALIN
zéki képviselő szólalt fel a képviselőházban.83 A gouvernementális, „elvi ala-
pon álló ellenzékhez” csatlakozott,84 melynek célját a parasztság felemelése és
az idegen fajok kirekesztése révén megteremtendő népi Magyarországban, a
magyar nép, és nem a pártpolitikai érdekek szolgálatában jelölte meg. „A ma-
gyar fajta igazságát” keresve lett ellenzékivé.85 „Sem jobbra, sem balra sem-
miféle megalkuvást nem ismerek” – hangoztatta.86 A „szabad kritika és re-
formok megvalósításának” reményében pártolt a szélsőjobboldalhoz,87
amelynek politikai programját nemcsak elfogadta egy határozott cél – a föld-
reform – érdekében, de a legtöbb vonatkozásban egyet is értett vele. Magát
következetesen „népi jobboldali ellenzékiként”,88 „magyar szocialistaként”89
definiálta. Színmagyar őseire büszke magyar90 szocialistának tartotta magát
akkor is, amikor később meghasonlott az MMP politikai stratégiájával, és
már a konzervatív jobboldali kormányzat baloldali ellenzékéhez tartozó Kis-
gazdapárt felé orientálódott: „Magyar szocialista vagyok. Erőt adó gyógy-
szerként hozzuk a magyarságnak a szocializmust. Azt akarjuk, hogy a szocia-
lizmus a magyarságért legyen. Ez
83 OK Az országgyűlés képviselőházának mélyreható és döntő különbséget je-
157. ülése, 1940. november 21. lent a marxista szocialista felfogástól,
84 OK Az országgyűlés képviselőházának amely azt akarta, hogy a magyarság le-
201. ülése, 1941. június 26. gyen egy idegen érdekű, nemzetközi
85 OK Az országgyűlés képviselőházának szocializmusért.”91
350. ülése, 1943. december 3. Kultúradó bevezetését indítványoz-
86 OK Az országgyűlés képviselőházának ta a szegény, tehetséges diákok ingye-
217. ülése, 1941. november 12. nes oktatásának biztosítására.92 A ma-
87 Schmidt (1990) 155. gyar nemzettudat erősítésére magyar
88 OK Az országgyűlés képviselőházának nyelvtudományi intézet, szociológiai
318. ülése, 1942. december 2. kutatóintézet, népvándorlási múzeum
89 Mester (2012) 62.; OK Az országgyűlés felállítását, a szociológia, a néprajz és a
képviselőházának 350. ülése, 1943. decem- magyar népzene mint kötelező tan-
ber 3. tárgy bevezetését javasolta a felsőfokú
90 OK Az országgyűlés képviselőházának oktatásban.93
62. ülése, 1939. december 4. A nemzetiségi politikában Mester
91 Dózsa Gyula interjúja Mester Miklóssal. álláspontja – történészként vallott néze-
Egyedül Vagyunk, 1944. május 5. teihez képest – a nemzetiségi együttélés
92 OK Az országgyűlés képviselőházának demokratikus normáitól a magyar poli-
157. ülése, 1940. november 21. tikai osztály politikai szupremáciára va-
93 OK Az országgyűlés képviselőházának ló igényei irányába mozdult el. „Itt a
338. ülése, 1943. november 17. Kárpátok medencéjében minden ma-

gyar ember azt szeretné, ha kizárólag csak magyar nevű, magyarul értő, ma-
gyarul gondolkozó és magukat magyaroknak valló emberek lennének”,94 de
mivel a helyzet más, „sorskérdés”, hogy a nemzetiségi együttélés kérdését meg-
oldják. A kezdeményezésnek a magyarságtól mint államvezető néptől kell ki-
indulni.95 A magyar nemzeti szocializmus sajátságos vonása, hogy van benne
egy „vezető nemzetszervezet”, amely politikailag és gazdaságilag irányít, és
megadja a lehetőséget a nemzetiségeknek a kulturális szerveződési formákra.96
A nemzetiségeknek járó kollektív jogok elismerésével elméletileg megnyitot-
ták az utat a magyarországi németség kulturális közösségként való megszer-
veződése előtt, amit Mester már évek óta támogatott. Basch Ferencet, a
Volksbund vezetőjét barátai között tudta. „A magyar–német barátság három
pilléren épül fel, s Budapest és Berlin pillérei között ott kell lennie a magyar-
országi németség pillérének is, mert aki ezt figyelembe nem veszi, aki ezzel ko-
molyan nem számol, az túlságosan megterheli a másik két pillért.” Új pártjá-
ban két feladatot állított a nemzet elé: az egyik a „hongyarapítás”, a másik „egy
korszerű, céltudatos új honalapítás, amelyben a magyarok és a nemzetiségek
egyaránt jól érzik magukat”.97 Az Imrédyhez való csatlakozással Mester elfo-
gadta a tengelyhatalmakkal, mindenekelőtt a németekkel kötött szövetség szo-
rosabbra húzását, mivel meggyőződése szerint ez szolgálta a revíziós politikát,98
a széttöredezett nemzettestek összekapcsolását.99 A németbarát politika támo-
gatásával több korábbi elvbarátjával és párttársával szembekerült – akárcsak
pártfogóival, Telekivel és Zsindellyel –, akik hozzá hasonlóan fajvédőnek és re-
formpártinak vallották magukat (egyesek még nemzetiszocialistának is), ám fa-
ji alapon nem csupán antiszemiták, hanem németellenesek is voltak, nemcsak
a zsidó, a német befolyás növekedésében is veszélyt láttak. Mester a német szö-
vetség vállalhatóságának egyetlen kor-
látot szabott, az ország szuverenitásának 94 OK Az országgyűlés képviselőházának
megőrzését: „A közép-európai népek 62. ülése, 1939. december 4.
nem értek meg az együttműködésre és 95 OK Az országgyűlés képviselőházának
máig szerintem vagy a germán vagy 158. ülése, 1940. november 22.
szláv rendező nagyhatalom között kell 96 Sipos (2001) 80–81.
választani. Én a magyar függetlenség 97 OK Az országgyűlés képviselőházának
teljes és tökéletes fenntartásával – mert 139. ülése, 1940. október 11.
csak így tudom Nagy-Magyarországot 98 Mester (2012) 23.
és a magyar függetlenséget elképzelni – 99 OK Az országgyűlés képviselőházának
a germán nagy-hatalmat választom” – 223. ülése, 1941. november 21.
mondta képviselőházi felszólalásá- 100 OK Az országgyűlés képviselőházának
ban.100 350. ülése, 1943. december 3.
SOMLAI KATALIN
A társadalmi igazságtalanságokat kiküszöbölő „új honalapítás” Mester ér-
telmezésében a földbirtokszerkezet gyökeres átszabását jelentette volna. „Ha
a katasztrófát el akarjuk kerülni, akkor a zsidóbirtokok juttatásán túlmenően
gondoskodni kell arról, hogy a magyar parasztság munkája árán rendszeresen
földet tudjon szerezni. Ezáltal tudjuk a legjobban szolgálni a különböző társa-
dalmi rétegek közötti ellentétek csökkentését.”101 Imrédy intranzigens jobbol-
daliként felkarolta a földreform ügyét, mélyreható társadalmi és politikai vál-
tozásokat hirdetett, társadalmi igazságot, melyet az állam erőteljes beavatkozása
révén kívánt biztosítani. Az MMP agrárprogramja a zsidó kézben levő földbir-
tokok kisajátítását és a kisbérleti rendszer kibővítését, a kisbérletek megvásá-
rolhatóságát, a hitbizományok eltörlését ígérte,102 összhangban Mester inten-
cióival, aki a magyar kisbirtokrendszer híve volt, a kisbirtokosokra gondolta
építeni a nemzet gazdaságát.103 Az MMP pártprogramja a zsidó birtokok ki-
sajátítása mellett hosszabb távon „az európai összmegoldásba való bekapcsoló-
dást” ígérte a zsidókérdésben, az átmeneti időszakban pedig a zsidóság kiszo-
rítását a vezető pozíciókból.104 Mester közhelyekre épülő antiszemitizmusa,
amely a szegény magyarokkal szemben a zsidóságot a gazdagsággal, a kiváltsá-
gossággal azonosította,105 a cionizmus támogatásában, a zsidóság háború utáni
kitelepítésében találta meg a megol-
101 OK Az országgyűlés képviselőházának dást.106 A közbeeső időben a keresztény
262. ülése, 1942. június 5. felfogás szerint kell eljárni velük szem-
102 Sipos (2001) 78. ben, azaz lehetővé tenni szerény meg-
103 OK Az országgyűlés képviselőházának élhetésüket, de megakadályozni a va-
262. ülése, 1942. június 5. gyongyűjtést és a vagyonok kimentését
104 Sipos (2001) 77. „magyar fajtánk jól felfogott érdeké-
105 OK Az országgyűlés képviselőházának ből”. A magántulajdon sérthetetlensé-
271. ülése, 1942. június 24. gének elvét felülírta a „népi” Magyaror-
106 OK Az országgyűlés képviselőházának szág érdeke. 107 A diszkriminációnak és
158. ülése, 1940. november 22.; Az or- a zsidóság ellen hozott intézkedéseknek
szággyűlés képviselőházának 262. ülése ugyanakkor épp a magyarság érdekei
1942. június 5.; Bokor (1982). szabhattak határt: „Az antiszemitizmust
107 OK Az országgyűlés képviselőházának csak annyira vállaljuk, amennyiben az
262. ülése, 1942. június 5. azonos a magyar fajvédelemmel.”108
108 Uo. Képviselőházi felszólalásaiban Mester
109 OK Az országgyűlés képviselőházának az ország modernizációjáról, a korszel-
205. ülése, 1941. június 2. lem követéséről,109 az új európai rend-
110 OK Az országgyűlés képviselőházának be való beépülésről beszélt,110 ám a po-
227. ülése, 1941. november 28. litikai-közjogi rendszer átalakítását, a

gazdasági élet totális állami irányítás alá vételét, a politikai pluralizmus kikap-
csolását, azaz egy tekintélyelvű rendszer kiépítését nem emlegette. Ennek el-
lenére úgy vélte, hogy a hadigazdaság és a háborús rendszabályok bevezetése
által előállt, de korlátozott ideig fenntartandó diktatórikus irányítás tudná „a
háború idejét felhasználni az ország átszervezésére”.111 Hogy ez a diktatúra mi-
ként számolná fel önmagát, és mekkora mértékben, nem pontosította. Indo-
koltnak tartotta az állam fokozott, de egy totális államhoz képest igen korláto-
zott beavatkozását a nemzetgazdaságba például a munkaerőképzés arányainak
tervezésével, az árak és bérek bizonyos mértékű szabályozásával.112 Pedzegette
a korporatív állam előnyeit is, amely „közösségi alapra helyezve az összes mun-
kaadókat és az egész magyar bürokráciát is”, kiküszöbölné a dolgozók kiszol-
gáltatottságát, és növelné a társadalmi igazságosság esélyeit.113
Az országgyűlésben az MMP irányvonalának támogatása mellett gyakori
szószólója volt a határon túli magyarság ügyeinek, elsősorban a székelység
gondjainak. Ellenzéki pozícióból könnyebben tehette szóvá a szociális sérel-
meket,114 szorgalmazhatta Székelyföld iparosítását, kereskedelmének fejlesz-
tését, a térség támogatását állami szubvenciók révén stb., akárcsak az Észak-
Erdély visszacsatolása után megalakult Erdélyi Párt MÉP-pel szövetséges
képviselői, köztük sok barátja.
„BÁRSONYSZÉKBEN”
1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot, néhány
nappal később felállt a náci Németország bizalmát élvező Sztójay-kormány,
amelyben egy bő hónappal később, április 30-tól Mester Miklós töltötte be a
Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkári pozícióját. A magyar
quisling-kormányt a konzervatív tábor jobbszéléről és a Nemzeti Szocialista
Pártszövetségből érkező politikusok alkották. Mivel Antal István egyszerre
volt az igazságügyi és a kultusztárca vezetője, a kulturális terület irányításában
Mester Miklós szabad kezet kapott.
1944 márciusának második fele radikális változást hozott Mester politiku-
si magatartásában. Az ország német
megszállása, azaz Magyarország füg- 111 Uo.
getlenségének elvesztése mélyen meg- 112 OK Az országgyűlés képviselőházának
döbbentette és válságba sodorta. „Nagy 350. ülése, 1943. december 3.
meglepetés volt, semmiféle előzmény- 113 OK Az országgyűlés képviselőházának
ről nem tudtam. Amikor 19-én bevo- 318. ülése, 1942. december 2.
nultak a német csapatok, az Imrédy- 114 Mester (2012) 490.
SOMLAI KATALIN
párt nagygyűlést tartott a Magyar Színház épületében […]. Bejött a színpadra
egy rendőrtiszt, és valamit Imrédy fülébe súgott. Szünet alatt tudtuk meg,
hogy a német csapatok bevonultak Magyarországra, utána ideges hangulat ala-
kult ki, nagyon ideges volt maga Imrédy is, és azt a kijelentést tette, hogy most
történelmi változás történt, anélkül, hogy a német megszállást megnevezte
volna.”115 Másnap az MMP pártértekezletén Mester fel is szólalt az ellen,
hogy a párt ebben a helyzetben magára vállalja a kormányzás ódiumát. Az
MMP pártvonalának követésétől a német megszállás zsidóságra nézve végze-
tes következményei is elrettentették. A Gestapo erőinek bevonulása után egy-
két nappal felkereste egy régi ismerőse, a cionista Molnár Endre demográfus
Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség elnöke kíséretében. Arra kérték,
hogy „mint posszibilis, előtérbe került vezető politikus intézzem el, hogy a zsi-
dóságot ne deportálják, ők magyar állampolgárok, mindenféle megszorítást
vállalnak. Munkaszolgálatot, itt az országon belül, anyagi javaikat átadják, csak
ne szolgáltassák ki a németeknek. Beszéltem Imrédyvel, még aznap, mereven
elzárkózott.”116 Mester meghasonlott addigi politikájával: mindeddig a német-
barátságban és a zsidóság diszkriminálásában egyaránt a magyarság érdekét
látta. Rá kellett döbbennie, hogy az előbbi a szuverenitás elvesztéséhez veze-
tett, az utóbbi meg a zsidókérdés német megoldásához, a zsidóság elhurcolá-
sához, ami nemcsak az ország anyagi és szellemi érdekeivel állt szemben, ha-
nem saját erős keresztény meggyőződésével is. Két erdélyi képviselőtársával
egyetemben már április elején közbenjárt Baky László államtitkárnál zsidó
származású erdélyi értelmiségiek szabadon bocsátása érdekében.117 „A szélső-
jobb erők versenyfutását a hatalomért, a megszállók kegyeiért undorítónak
tartottam”118 – magyarázta később más okokkal is, hogy az MMP-t immár
vállalhatatlannak találta, és meghasonlott Imrédyvel.119 A külső ellenséggel
szembeni összefogás oldalára állt.120 Elbizonytalanodásában más, olyan né-
metellenes irányban kereste a politizálási lehetőségeket, amelyek megfeleltek
nacionalizmusának és valamelyest a társadalmi reformok iránti elkötelezettsé-
gének is. Az ország függetlenségének, tehát a magyarság létének mindennél
fontosabb céljából megalkudott az általa sokat ostorozott konzervatív elit egy
részével és magával Horthy Miklós
115 Mester (OHA). kormányzóval is, akit egyébként fele-
116 Uo.; Bokor (1982) 132. lősnek tartott az avítt politikai rendsze-
117 Mester (2012) 460., 691. rért. Politikai nézetei (főként antisze-
118 Uo. 253. mitizmusa) természetesen egyik napról
119 Uo. 485. a másikra nem alakultak át, csak lassú
120 Uo. 485–486. módosulásnak indultak.

Mester Miklós – Imrédy nácibarát politikájával való szembefordulása el-
lenére és világnézetében megrendülve – elfogadta a felkínált lehetőséget, a
kultuszminisztériumi államtitkárságot: „kifelé egy megátalkodott gazember-
nek a pozíciójában és az ország és a haladás és a jövő nemzet ellenségeként,
ugyanakkor belül lelkiismerete szavára hallgatva tette azt, amit tennie kel-
lett”.121 Kinevezésének hetekig tartó elhúzódása Mester politikai újrapozício-
nálásának története. Mester a megszállás és a zsidó tragédia felsejlésének ha-
tására a politikai passzivitás és az útkeresés között ingadozott. A felkérést csak
azok után fogadta el, hogy több irányú megerősítést és biztatást kapott. Régi-
új támogatói új szerepet is kijelöltek a számára, a közvetítőét. Ebből nőtt az-
tán ki szembenállása a szélsőjobboldali kormányzattal és az annak utasításait
végrehajtó közigazgatással. A német megszállás után a szélsőségesen német-
barát politikával való szembefordulása nem volt egyedülálló, de a nyílt kiállást
kevesen vállalták. (Koródy Tibor volt nyilaskeresztes, majd MMP-s képvise-
lő szintén közvetíteni próbált a hatóságok és a zsidó szervezetek között a né-
met megszállás után, majd szeptember végén a képviselőházban már határo-
zottan követelte a zsidóellenes rendelkezések visszavonását.122) Kapcsolatainak
kiterjesztése új dimenziók felé – Horthy Miklós kormányzó irányába egyfelől,
a Kisgazdapárt felé másfelől – azzal is kecsegtethette, hogy a háború utáni po-
litikai életben is nyílnak majd még előtte perspektívák.
Mester visszaemlékezéseiben más-más politikai aktorokat emelt ki, akik ké-
sőbbi sorsát meghatározó döntésében szerepet – felelősséget – vállaltak. Ob-
jektív támpontok alapján nehéz mérlegelni, mi befolyásolta leginkább a dön-
tését. A jelölését kieszközlő erőket ennél valamivel könnyebb azonosítani. Az
államtitkárságra az Erdélyi Párt kérte fel – barátai, Mikó Imre és Albrecht De-
zső révén –, mert a maga soraiban nem talált alkalmas politikust a posztra.123
Az államtitkári felkéréssel párhuzamosan Zsindely Ferenc egykori államtitkár,
Mester politikai pártfogója a baloldaliként elhíresült Györffy Kollégium
megmentése ügyében fordult Mesterhez. Mikor értesült az Erdélyi Párt
Mesternek tett ajánlatáról, Zsindely is pártfogolni kezdte kinevezését. Előbb
a diákotthon fölé kinevezendő kor-
mánybiztosi rang ügyében járt el Ja- 121 Somodi (OHA).
ross Andor belügyminiszternél, majd a 122 Mester (2012) 543.
MÉP elnökéhez, Lukács Bélához egyen- 123 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b ál-
gette Mester útját. A konzervatív, de lag, dr. Mester Miklós népügyészségi
németellenes politikai erők, amelyek- anyaga (81365/1949). Jegyzőkönyv Mes-
nek Mester az MMP-hez csatlakozva, ter Miklós kihallgatásáról, 1945. decem-
1940 őszén hátat fordított, ismét mellé ber 5.; Mester (OHA).
SOMLAI KATALIN
álltak, mert úgy látták, hogy a szélsőjobboldali kormányban az ő érdekeiket
szolgálhatja. A tisztség elfogadására Ravasz László püspök személyében a re-
formátus egyház, Bereczky Albert, majd Tildy Zoltán révén a Kisgazdapárt is
áldását adta, számítva a Mesteren keresztül a kormányzói körökhöz kiépülő
kapcsolatra.
Teleki Pál és Imrédy Béla után Mester Tildy Zoltán felé kereste az utat,
benne látva ekkor a jövőbe vezető politikust. A kisgazdákkal való kapcsolatte-
remtésre a református egyházon belüli kapcsolatait használta fel, Bereczky
Albert református lelkész, a Magyar Front egyik legaktívabb szervezője köz-
vetítésével találkozott a párt vezetőjével. Tildy kettős szerepre kapacitálta. El-
fogadta Mester felajánlkozását, Mester emlékei szerint 1944. március 30-án
már fel is vette a Kisgazdapártba,124 ugyanakkor lebeszélte a MMP-vel való
nyílt szakításról, és támogatta a kormányzati pozíció elfogadását. Mester ezt
követően hónapokon át napi kapcsolatban állt Bereczky Alberttel, intézkedé-
seit vele egyeztette. (Mesternek a kisgazdákkal a megelőző években sem volt
rossz a viszonya. Láttuk, kisgazda támogatással választották képviselővé, a
földreform ügyében is egy platformra került velük. Vallása és a református
egyházon belüli kapcsolatai, de néhány Magyar Közösségen belüli nexusa –
Bereczky mellett Arany Bálint – szintén a kisgazdákhoz fűzte.)
Az államtitkárság elfogadásáról Mester egyeztetett Csomoss Miklóssal is.125
A Magyar Testvéri Közösség Mester
124 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, kinevezésében játszott szerepét a kom-
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga munista állambiztonsági erők több ira-
(81365/1949). Jegyzőkönyv Mester Miklós ta is kiemelte, Csomoss személyéhez
kihallgatásáról, 1945. december 5. kötve, vagy anélkül.126 „Ennek a társa-
125 Bokor (1882). ságnak minden törekvése arra irányult,
126 ÁBTL 0-11803/9. Ellenállók. hogy kihasználva Mester Miklós párt-
127 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, politikai helyzetének előnyét, valami-
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga képpen bejuttassa őt a kormányba.”127
(81365/1949). Dr. Egri József levele az Az ilyen és ehhez hasonló megállapítá-
igazságügy-miniszternek. A Kállay-kor- sok a Magyar Közösséghez tapadó kli-
mány kultuszminisztere, Szinyei Merse sékből nőttek ki, melyek szerint a kö-
Jenő is közösségi tag volt, csakúgy, mint a zösség egyik fő törekvése az volt, hogy
VKM vezető tisztviselői közül többek, így a hatalom megszerzése érdekében ma-
Lőrinczi Szabolcs, az elnöki osztály gas pozíciókba juttassa tagjait. Feltéte-
vezetője, akit a közösségi tagnak tartott lezhető, hogy Mester sokkal inkább
Antal István miniszter meg is hagyott hi- mint barátjával, elvbarátjával találko-
vatalában. zott Csomoss-sal, aki kitűnő összeköt-

tetései révén egyengethette kinevezését. Mivel Csomoss ekkor már évek óta fog-
lalkozott különféle háborúellenes csoportok szervezésével, a létező csoportosu-
lások közötti kapcsolatépítéssel, a háborúellenes propaganda kezdeményezőinek
támogatásával, Mester révén az általa (is) szervezett ellenállási gócok – Magyar
Hazafiak Szabadság Szövetsége, Magyar Nemzeti Felszabadító Bizottság – és a
legfelső kormányzati pozíciók között remélt újabb utat kiépíteni. Felkereste
Herczeg Ferenc írót – az ekkor már a fegyverszüneti tárgyalások felé tapogató-
dzó Revíziós Liga elnökét –, hogy Mester kinevezéséért interveniáljon a kor-
mányzónál.128 Horthy előtt nem volt teljesen ismeretlen a fiatal államtitkárje-
lölt. Néhány héttel korábban jövendő minisztere, Antal István társaságában
Mester már személyesen is járt nála, hogy tiltakozzanak a Honvédelmi Minisz-
térium azon terve ellen, hogy az előrenyomuló szovjet erőkkel szemben a még
be nem vonultatott egyetemistákat is mozgósítsák.129 „Ketten léptek komolyan
föl ez ellen az elképzelés ellen, az egyik Mester Miklós volt – egykor a Bartha
Miklós Társaság alelnöke is volt, még a 20-as évekből, aztán a SZEFHE-nek
volt egy időben az elnöke, tehát diákvezető is volt, tagja volt a Magyar Közös-
ségnek, de mint a Bartha Miklós Társaság tagja egy korszerűen gondolkodó,
néppel érző valaki volt, még abban a beosztásban is, amit akkor vállalt. […] Szó-
val ő és Antal István, aki korábban tájékoztatási miniszter volt, aki a
MEFHOSZ-nak volt elnöke, valamikor szintén diákvezér volt, és ezért benne
is megmozdult valami, bár ugye meglehetősen jobboldali ember volt, és mégis,
hát Mester Miklóssal ketten elmentek Horthyhoz, és sikerült Horthy egyetér-
tését megnyerni, Horthy személyesen intézkedett, hogy ne frontszolgálatra vi-
gyék a diákokat, hanem kötelező munkatáborba.”130
Ez az eset is csökkenthette a konzervatív körök bizalmatlanságát iránta,
mert rávilágított, hogy Mester nem tartozott a háborúban való végső kitartás
hívei közé, hanem felelősségteljesen, az értékek mentésében és távlatokban is
gondolkodott.
Csomoss a megbízható, szintén közösségi tag Csomor Gusztávot szervezte
be mellé személyi titkárnak. Mester Miklós így a MÉP, az Erdélyi Párt és a kor-
mányzó bizalmát élvezve jutott a kormányba, maga mögött tudva a református
egyház és az ellenállás támogatását is.
Egyértelműen a későbbi események 128 Bokor (1882).
visszavetítése azonban kinevezését úgy 129 Mester (2012) 444.
bemutatni, mintha „Ambrózy Gyula131 130 Lásd például Fitos (OHA).
beépített embere” lett volna, aki „a 131 Ambrózy Gyula Horthy Miklós kabinet-
mentés ki nem mondott feladatával ke- irodájának vezetője volt.
rült be”132 a bábkormányba, hiszen a 132 Schmidt (1990) 119.
SOMLAI KATALIN
gettósítás, a deportálások megakadályozására 1944 áprilisában még nem volt ha-
tározott szándék a kormányzó részéről. Mester Miklós kulcsszerepe a zsidók
mentesítésében, táguló cselekvési köre, amely a zsidóság vezetőit a kormányzó
köreivel, illetve a protestáns egyházakkal összekapcsolta, fokozatosan alakult ki
államtitkári megbízatásának hónapjai alatt. Emlékei szerint a haláltáborok léte-
zését bizonyító Auschwitz-jegyzőkönyvet, amely – a nemzetközi tiltakozás mel-
lett – a kormányzót rábírta, hogy a zsidóság deportálásával szemben fellépjen,
maga is csupán 1944 májusának végén, júniusában ismerte meg.133
Mestert nem az MMP javaslatára nevezték ki a Sztójay-kormányba, de ki-
nevezését megkönnyítette, hogy közismerten osztotta Imrédy szélsőjobboldali
nézeteit, és az MMP alapító politikusi köréhez tartozott. A közvélemény az
MMP jelöltjének tartotta. Pártállása alapján a Vallás- és Közoktatásügyi Mi-
nisztériumban is erősen jobboldali vezetésre számítottak: „Egy Imrédy-párti
államtitkárt kaptunk, akitől mi őszintén szólva rettenetesen féltünk. […] nem
mondom, hogy nem voltak a minisztériumban egyáltalán nyilas érzelmű vagy
németbarát elemek, de 80% nem volt az. Hát mikor Mester Miklós jött, ak-
kor mi bizony féltünk. De a félelmünk hamar eloszlott.” A következő hetek
bebizonyították, hogy Mester jelenléte inkább védőernyőt jelentett azoknak,
akiket németellenes, liberális magatartásuk miatt el akartak távolítani a mi-
nisztériumból.134 Mester szakítása az MMP-vel augusztus elejére vált nyil-
vánvalóvá. Egykori párttársai szemére is hányták a zsidókérdésben mutatott
pálfordulását.135 Nem távozott a kormányból Imrédyvel és párttársaival au-
gusztus elején, sőt pozícióját a kormányzói kabinetiroda és a zsidó hitközség
támogatásával a Horthyhoz és a konzervatív jobboldali erőkhöz lojális Laka-
tos-kormány alatt is megőrizhette.136
Mester Miklós életének és politikai pályafutásának legismertebb periódu-
sa a kultuszminisztérium államtitkáraként eltöltött alig több mint fél év. Ez az
időszak áll saját, múltról alkotott nar-
133 Bokor (1982) 151. ratívái középpontjában.137 Államtitkári
134 Farkas (OHA). szerepében jelenik meg a történelmi
135 Schmidt (1990) 127. feldolgozásokban is.138 Saját maga két
136 Uo. 169. kérdést emelt ki akkori tevékenysé-
137 Bokor (1982); Bokor (1985); Mester géből: „Ez mind nagyon sok izgalom-
(2012); Mester (1985); Mester (OHA). mal járt a részemről, ez volt a zsidóság-
138 Lásd többek között Schmidt (1990); nak az ügye, ami engem foglalkoztatott
Papp (2008); Török (2007); Lévai (1946); akkor. A másik pedig a fegyverszünet-
Bereczky (1945) stb. nek a titkos elintézése.”139 Mester nem
139 Mester (OHA). hivatalnok típusú államtitkár volt, új

hatalmi pozíciójában megnövekedett hatáskörét maximálisan kihasználta,
hogy a különböző társadalmi és politikai tényezők között közvetítsen.140 A zsi-
dó szervezetekkel és személy szerint Komoly Ottóval való szinte napi kontak-
tusa révén tájékoztatni tudta a kormányzót a zsidósággal szembeni kegyetlen-
kedésekről (a Sztójay-kormánytól Horthy „hivatalos”, egyoldalú jelentéseket
kapott).141 Hasonlóan mindennapi kapcsolatban állt Bereczky Alberttel, aki-
nek nagy befolyása volt Mester gondolkodására.142 Mester alapvetően Be-
reczky intencióit közvetítette a kormányzói kabinetirodának előbb elsősorban
a zsidóság deportálásának megakadályozása, később a háborúból való kilépés
és a békepárti, ellenzéki politikai erőkkel való párbeszéd érdekében. „Ravasz
László református püspököt elkísérte Sztójay Döme miniszterelnökhöz és
Jungerth-Arnóthy Mihály külügyminiszter-helyetteshez. […] Ugyancsak ve-
lem, s Szabó Imre református esperessel dr. Mester Miklós eljött Jaross An-
dor belügyminiszterhez, ahol szintén a zsidóellenes intézkedéseket kifogásol-
tuk és tiltakoztunk ellenük” – idézte fel 1944 tavaszát Bereczky Albert.143
Mester megszervezte, hogy Horthy audiencián fogadja Stern Samut, a zsidó
hitközség vezetőjét,144 később Bereczky közvetítésével tartotta a kapcsolatot a
kormányzó és Tildy Zoltán között. Az ő révén hívta magához 1944 őszén
Horthy a Magyar Front képviseletében Tildy Zoltánt és Szakasits Árpádot. 145
Mester fajvédő nézeteiből táplálkozó antiszemita gondolkodása a deportálá-
sok hírére mérséklődött. Komoly Ottó előtt 1944 nyarának végén már úgy
nyilatkozott, hogy „a magyarság minden kára nélkül és a jövő hasznára a zsi-
dókkal szemben bizonyos könnyítések lennének alkalmazhatók”.146 Abban,
hogy egyre határozottabban vállalta a zsidóság pártfogójának szerepét, nagy
szerepet játszott, hogy Ambrózy Gyula – s rajta keresztül közvetve a kor-
mányzó is – hozzá hasonlóan kezdett a
zsidóságról gondolkodni. A politikai 140 Uo.
példaképében, Imrédyben csalódott 141 Bereczky (1945) 27–28.
Mester újabb eszmetársat, atyai támo- 142 Lásd például Schmidt (1990).
gatót talált magának „[a] liberális szel- 143 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
lemű, derék, idős kabinetirodai főnök- dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
ben”, a kormányzó főtanácsadójában, (81365/1949). Bereczky Albert nyilatkoza-
Ambrózyban, akit kitűnő nemzetközi ta, 1945. március 10.
jogásznak, szaktekintélynek is tartot- 144 Schmidt (1990) 162.
tak.147 „Nálam ott volt a baj, hogy későn 145 Mester (2012) 258.
értesültem a kormányzó úr álláspontjá- 146 Schmidt (1990) 140.
ról” – magyarázta korábbi zsidóelle- 147 Mester (2012) 18.
nességét Mester. 148 148 Schmidt (1990) 142.
SOMLAI KATALIN
A kormányzó köreiben leginkább Ambrózy szorgalmazta a zsidóság egy ré-
szének a megkülönböztető kormányrendelkezések – a sárga csillag viselése, tá-
borokba, gettókba összeköltöztetés, majd deportálás – alóli egyéni mentesíté-
sét. A mentesítési kérelmek elbírálása 1944 júliusának végéig a belügyminiszter
hatáskörébe tartozott. Jaross Andor hozzávetőleg félezer zsidó családfőnek meg
is adta a mentesítést,149 de a döntéseket a Baky László és Endre László állam-
titkárok alá tartozó végrehajtó szervek nem mindig tartották tiszteletben. Mes-
ter Miklós, akihez hivatalból is beérkeztek a kulturális és tudományos élet pro-
minens zsidó személyiségeit ért túlkapások hírei, összegyűjtötte és közvetítette
a kérelmeket a Belügyminisztériumba. Sokszor intézkedett – tekintélyét fel-
használva – hatáskörén túlmenően. Minisztere, Antal István lehetővé tette,
hogy részt vegyen azon a Horthy által szorgalmazott 1944. július 21-i kor-
mányülésen, ahol a zsidóság elleni intézkedések végrehajtását irányító állam-
titkárokat elszámoltatták az atrocitásokkal kapcsolatban, miután a kormányzó
az elítélő nemzetközi visszhang nyomán leállíttatta a deportálásokat.150 A kul-
tusztárca álláspontját Antal helyett Mester terjesztette elő a minisztertanács-
ban. Kívülállóként ugyan, de a kormányzó támogatását maga mögött tudva,
Jungerth-Arnóthy külügyminiszter-helyettes után, aki a deportálások külpoli-
tikai visszhangjáról számolt be, egyedül ő szólalt fel a kiemelkedő zsidó értel-
miségiek mellett. Tájékoztatta a kormányt, hogy „egyrészt a protestáns egyhá-
zak vezetői, másrészt a magyarországi négy egyetem tanára kara milyen
lépéseket tettek a zsidókérdés megértő kezelése tekintetében”, beszámolt az
egyházak és a tudományos élet megrendültségéről. Humanitárius és tudomá-
nyos indokokkal támasztotta alá a mentesítések szükségességét.151 Igaz, nem
állt ki nyíltan az egész zsidóság védelmében, csak néhány prominens zsidó ér-
telmiségi példáját hozta fel, de a kormányban uralkodó, a zsidóság diszkrimi-
nálásával és elhurcolásával kapcsolatos általános nézeteknek ezzel is szembehe-
lyezkedett. Jaross Andor belügyminiszter visszautasította Mester javaslatát, arra
hivatkozva, hogy „egyedül hősi magatartás címén van kivételezési joga”.152 Mi-
vel a németbarát kormánytagok meg-
149 Schmidt (1990). gátolták, hogy a mentesítéssel többeket
150 Bokor (1982). kivonjanak a deportálandók köréből, a
151 Magyar Országos Levéltár (MOL) K27 kormányzói iroda olyan rendeletet in-
(1944.06.21.) 1R/9 Jegyzőkönyv az 1944. dítványozott, amely a kormányzónak
június 21-én tartott minisztertanács adta át a mentesítés jogát. A rendeletet
üléséről. Mester készítette elő „Ambrózy Gyula
152 Uo. teljes és állandó támogatásával”,153
153 Bereczky (1945) 27. majd a rendelet elfogadásának kikény-

szerítése után ő szedte listába azok nevét, akiket a kormányzó „az 1941. évi XV.
törvénycikkben foglalt fajvédelmi rendelkezések, valamint a zsidókra vonatko-
zó vagyonjogi rendelkezések hatályát nem érintve” mentesített „a zsidókra vo-
natkozó rendelkezések hatálya alól”.154 Mester „volt az, aki teljesen Jenő bácsi
[Szinyei Merse Jenő] szellemében vette át az egész szerepet, annak ellenére,
hogy eredetileg az ún. Imrédy-párt tagja volt. Ő volt az, aki naponta vitte föl a
kormányzó úrhoz a mentesítések tömegét […], amit lehetett megtenni, meg-
tett a kiválóságokért.”155 A Szálasi-puccsig aláírt kormányzói mentesítések szá-
mát, melyek túlnyomó többsége Mester közvetítésével jutott el a kormányzói
irodához, egyes források nyolcezerre teszik,156 más, elfogult visszaemlékezők
húsz-harminc ezerre becsülték.157 Mester maga is úgy emlékezett, hogy hoz-
závetőleg harmincezer kérvényt gyűjtött egybe egy külön e célból a Tárnok ut-
ca 6. szám alatt létrehozott miniszterelnökségi kirendeltségen, s ebből a nyilas
puccs előtt nyolc–tíz ezer intéződött el.158 Mester az elhurcolt zsidók anyagi ja-
vainak mentésére kormánybiztosság felállítását javasolta. Államtitkárként szer-
vezte a minisztériuma alá tartozó intézmények, főként egyetemek és klinikák
felszerelésének elrejtését. A vele kapcsolatba kerülők úgy ítélték meg, hogy
„ő tulajdonképpen ott egy nagyon derék ember volt […] egyáltalán nem volt
jobboldali ember”.159 A zsidó értelmiségiek és művészek érdekében kifejtett
fáradozásai közben Mester átértékelte a zsidósághoz és az asszimilációhoz
való viszonyát: „Ekkor jöttem rá, hogy az asszimilációban, a természetes asszi-
milációban igen nagy érték rejlik a magyarság számára. Asszimiláns és nem
asszimiláns magyar között egy különbség van: jellemben és értékben mit
képvisel az illető. Ez a nagy tanulság. Az emberekkel való érintkezésben jöt-
tem rá.”160
Az 1944. április 22-től a Györffy
Kollégium kormánybiztosává is kine- 154 Lévai (1946) 233.
vezett Mestert saját tapasztalataik ré- 155 Szalatnyai (OHA).
vén a baloldali elkötelezettségű diákok 156 Schmidt (1990).
is elismerték, noha szerepéből adódóan 157 Csicsery-Rónai (OHA); Bereczky (1945).
óhatatlanul veszélyeztette az autonó- Lévai (1946), majd az ő nyomán Mester
miájára kényes diákotthon önállósá- is közölt egy több mint száz nevet tartal-
gát. Mestert a kollégium Pártoló Tes- mazó felsorolást a Mester révén mentesí-
tületének elnöke, Zsindely Ferenc és tett művészekről és tudósokról: Mester
elvbarátainak köre szemelte ki a fel- (1985).
adatra, mint „egy jobboldali, de ma- 158 Mester (OSZK).
gyar szempontból megbízható és befo- 159 Farkas (OHA); Mester (2012) 256.
lyásolható Közösségi embert”, hogy 160 Mester (OSZK).
SOMLAI KATALIN
fedezze a kollégiumot,161 amikor a baloldali szimpátiájú intézményeket a szél-
sőjobboldali kormány hatalomra kerülése után felszámolták. Jóllehet kineve-
zése után tiltakozásul a kollégium teljes tisztikara lemondott, rövid idő után
sikerült kialakítania a modus vivendit a Kardos László vezette új diákvezető-
séggel. „Nem volt senki előtt sem titok, hogy a kollégium szemben áll a hata-
lommal, szemben áll a meglévő berendezkedéssel. Na mármost szerencsénk-
re egy becsületes ember, bizonyos Mester Miklós államtitkár, egy fiatalember
került a kormánybiztos pozíciójába, aki egyrészt át tudta tekinteni intelligen-
ciájánál és érzelmeinél fogva a helyzet alakulását, kilátásait, másrészt azt hi-
szem, hogy rokonszenvezett velünk. Hogy rövidre fogjam a dolgot, ahol le-
hetett, ott engedett a kollégium vezetősége követeléseinek, támogatta a
kollégiumot hallgatólagosan, negatív értelemben, tehát nem tevőleges érte-
lemben. A későbbiekben pedig tevőlegesen is támogatta, mikor már a viszo-
nyok tökéletesen elvadultak. […] A kormánybiztos nyilván mint becsületes
ember nem alkalmazta azokat a módszereket, amelyeket valaki más, egy szél-
sőségesebb felfogású egzisztencia alkalmazott volna, tehát nem azt tette, hogy
összeszedette az embereket, meg a torkára helyezte a vezetőségnek a kést, ha-
nem a tárgyalásoknak a módját választotta.”162 Valóban: Mester a kollégium
irányítójaként nyilvánvalóvá tette a bennlakók számára, hogy az intézmény el-
sőrangú feladatának a szaktudás elsajátíttatását tartja, nem a közéleti és politi-
kai tevékenységet. Másfelől a kollégisták mellé állt, és államtitkári tekintélyé-
vel sikerült leállítania a kollégium elleni szélsőjobboldali sajtótámadást és
szabadon bocsáttatnia a kommunista agitációval vádolt kollégistákat, köztük a
későbbi miniszterelnököt, Hegedüs Andrást.163
Mester 1944 augusztusának közepén egy minisztériumi delegációval vé-
giglátogatta azokat az erdélyi erődítményépítésre létrehozott diákmunkatá-
borokat, amelyeket ő javasolt az egyetemisták frontszolgálata helyett. Erdély-
ben a helyi katonai parancsnokoktól és a közigazgatás vezetőitől már
elsősorban a fronthelyzet kilátásairól érdeklődött, és a háborúból való kilépés
lehetőségeiről, következményeiről tárgyalt.164 Körútján szerzett tapasztalatai
azt sugallták, hogy Erdély menthetetlenül elveszett. A háborúból való mi-
előbbi kilépést kezdte szorgalmazni a vele kapcsolatban levő ellenállási kö-
rökkel – Magyar Harcosok Szabadság Szövetsége, Magyar Függetlenségi
Mozgalom, Magyar Front – egyetér-
161 Fitos (OHA). tésben. Szeptemberben nyíltan is a po-
162 Papp (2008). 315. o. litikai közvélemény elé lépett, és né-
163 Mester (OHA). hány képviselőtársával az országgyűlés
164 ÁBTL V-101558. dr. Nagy Iván és tsai. összehívását szorgalmazta – támoga-

tottság híján sikertelenül –, hogy megvitassák a fegyverszüneti tárgyalások
kezdeményezését. Különösen Románia átállása után kapcsolódott be a Faust-
féle félhivatalos, tapogatódzó fegyverszüneti delegáció megszervezésébe.
A Moszkvába menesztendő küldöttség ötlete a Magyar Közösség tagjaival át-
szőtt ellenállás köreiből származott, Mester szerint barátja, Csomoss Miklós
állt az elképzelés hátterében.165 Csomoss személy szerint Mestert is be kíván-
ta vonni a delegáció tagjai közé mint hivatalos kormányzati tényezőt, aki te-
kintélyt ad a küldöttségnek,166 de Ambrózy visszatartotta.167 A delegáció meg-
szervezése Mesterhez hasonlóan olyanoknak volt köszönhető – Csomoss
Miklós, Zsindely Ferenc, Atzél Ede –, akik mind a konzervatív hatalmi kö-
rökhöz, mind az ellenállás és a politikai baloldal erőihez közel álltak, és akik-
nek kapcsolatát erősítette a Magyar Közösség tagjainak szolidaritása. A kül-
döttség célja máig tisztázatlan. A kormányzóhoz közel álló, fegyverszüneti
tárgyalásokra készülődő konzervatív körök nem akadályozták elindulását, de
nem is álltak határozottan mögéje. A Faust-csoport útjával párhuzamosan
szervezték a fegyverszünetet aláíró Faragho-delegáció kiküldését. Mester Mik-
lós a Faust-csoportnak – benne játszott szerepénél fogva – nagyobb súlyt tu-
lajdonított. Az ő értékelése szerint ennek a csoportnak a feladata volt előké-
szíteni a Szent-Iványi Domokos vezette Magyar Függetlenségi Mozgalom
sürgetésére szeptember végére összeálló következő hivatalos Faragho-de-
legáció útját.168 Mester szerepe a Faust Imre–Dudás József–Atzél Ede kül-
döttség történetében (amely szeptember 22-én indult útnak, s Moszkvából
visszatérőben épp azon a napon, októ-
ber 1-jén lépte át a határt, amikor a 165 Mester (OHA).
Faragho-küldöttség a szovjet fővárosba 166 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
érkezett) végül arra korlátozódott, dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
hogy a politikai eliten kívül álló tagok- (81365/1949). Jegyzőkönyv Mester Miklós
ból toborzódó küldöttségnek megsze- kihallgatásáról, 1945. december 5.
rezze a hatalmi támogatást, majd útjuk 167 Mester (OHA).
végeztével a kormányzóhoz felterjessze 168 Bokor (1985) 161.
jelentésüket. 169 169 Uo.
A POLITIKUSI PÁLYA ELHAGYÁSA

Mester Miklós politikai szerepvállalása és közéleti szereplése az 1944. októ-
beri 15-i nyilas hatalomátvétellel véget ért. Szembehelyezkedése a magyar zsi-
dóság deportálásával, lojalitása a kormányzó szűk tanácsadói köre iránt, csat-
lakozása a háborúból való kilépést szorgalmazó képviselőkhöz, valamint az
SOMLAI KATALIN
ellenállás különféle csoportosulásaival való együttműködése veszélybe sodor-
ta, már 1944 nyarától számíthatott arra, hogy a németek lefogják. A bombá-
zások elől a fővárosból kiköltözött a piliscsabai Klotildligetre, majd Szálasi
puccsa után a klastrompusztai erdészházban bujkált. Innen menekült a nyila-
sok razziája elől a református egyház által fenntartott Bethesda Kórházba, ahol
az egyháztól kapott hamis okmányokkal, Madarász József református lelkész-
ként húzta meg magát családjával együtt Budapest ostromának végéig.170
Mester és az államtitkársága alatt vele szorosan együttműködők is tisztá-
ban voltak vele, hogy mint közismert szélsőjobboldali politikust, a magyar
quisling-kormány politikai államtitkárát nehéz lesz tisztázni a háború utáni fe-
lelősségre vonások hullámaiban.171 Mester 1944 tavaszán még bízott benne,
hogy a németek támogatása miatt kompromittálódott Magyar Megújulás
Pártjától, Imrédy zsákutcás politikájától elfordulva, a Kisgazdapárt köteléké-
ben politizálhat tovább. Különösen a kisgazdák agrár- és szociális problémák
iránti elkötelezettsége vonzotta. 1944 nyarának végétől számíthatott rá, hogy
a háború után a Kisgazdapárt az egyik legmeghatározóbb kormányalkotó párt-
ként kap majd lehetőséget, és vállalhatja az elodázhatatlan társadalmi refor-
mokat. Remélhette, hogy a kisgazdák körében hatalmi pozícióban küzdhet to-
vább a magyarság sorsának jobbításáért. 1944. október 12-i dátummal, azaz
illegalitásba vonulása előtt pár nappal hivatalosan is regisztrálták a kisgazdák
soraiban,172 elismerve államtitkári tevékenységét.
A front átvonultával a kisgazda pártigazolvány viszonylagos védettséget
biztosított az egykori jobboldali politikus számára. Nyitva állt előtte a lehető-
ség, hogy bekapcsolódjon a pártpolitikába, de politikai felelősségének tisztá-
zásáig a távol maradt a közélettől.173 Kapcsolatai az egykori kormánypárti po-
litikusokkal szinte teljesen megszakadtak, visszavonulása idején kisgazdapárti
ismerőseivel, Veér Imrével, Dénes Istvánnal, Gyulai Lászlóval járt gyakrab-
ban össze.174 Bereczky Alberttel is szoros kapcsolatot tartott.
1945 márciusában Mester Miklós
170 Mester (2012) 258. mint a német megszállás után hatalom-
171 Schmidt (1990) 149. ra került Sztójay-kormány államtitkára
172 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, felkerült a népbíróság elé állítandó
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga háborús bűnösök kibővített, 2. sz. listá-
(81365/1949). Dr. Egri József népügyész jára, amelyet az Ideiglenes Nemzeti
levele az igazságügy-miniszternek, d. n. Kormány és a pártok vezetői állítottak
173 Mester (2012) 259. össze.175 Ekkor már a kezében volt a
174 Uo. 284–285. Pesti Izraelita Hitközség világi veze-
175 Szerencsés (2002) 51–52. tőjének nyilatkozata. Stern Samu rög-

tön Budapest felszabadulásának másnapján elkészítette a tanúsítványt: „dr.
Mester Miklós volt vallás- és közoktatásügyi államtitkár úr a Sztójay és Laka-
tos kormány idején a zsidók kormányzói mentesítésének megszerzése terén
teljesített szolgálatot”, együttműködött az Izraelita Hitközséggel és a Cionis-
ta Szövetséggel, valamint a kormánnyal szembehelyezkedő kormányzói kabi-
netirodával, szembefordult továbbá a deportálásokat irányító két államtitkár-
ral, Endre Lászlóval és Baky Lászlóval, a Lakatos-kormányban a hitközség
kérésére maradt pozícióban és kezdeményezte a zsidó tulajdonban lévő mű-
kincsek összeszedetését. Mindezeket figyelembe véve „tiszta humanizmustól
vezetve bátran és eredményesen szolgálta az üldözött magyarországi zsidóság
igaz ügyét”.176 Alig egy hónappal később Mester legszorosabb kapcsolata, po-
litikai eligazítója, Bereczky Albert, aki a Kisgazdapárt képviseletében ekkor
már az Ideiglenes Nemzetgyűlés, valamint a fővárosi új törvényhatósági bi-
zottság tagja volt, hosszú dolgozatban összegezte Mester német megszállás
utáni tevékenységét.177 Zsidók mentésére irányuló erőfeszítései mellett ki-
emelte az ellenállási mozgalom és a kormányzó közötti közvetítést: „Egyik fela-
data az volt, hogy Horthy Miklós kormányzó urat és a kabinetiroda főnökét,
dr. Ambrózy Gyulát meggyőzze arról, hogy a titokban működő, németellenes
Magyar Front vezetőivel és elsősorban Tildy Zoltánnal felvegyék a kapcsola-
tot, és a Független Kisgazda Pártból, a Szociáldemokrata Pártból és Kommu-
nista Pártból alakítsanak egy olyan kormányt, amely azonnal fegyverszüneti
szerződést köt a Szovjetunióval. Dr. Mester Miklós útján kerültem én is ösz-
szeköttetésbe mint Tildy Zoltán bizalmasa dr. Ambrózy Gyulával, a kabinet-
iroda főnökével.”178 Mester mellett
szólva Bereczky megemlítette, hogy 176Mester (2012) 15-17.; BFL XXV. fond-
1944 szeptemberében egyike volt azon főcsoport, 2. fond, b állag, dr. Mester Mik-
kevés, főként erdélyi képviselőknek, lós népügyészségi anyaga (81365/1949)
akik a parlament összehívását szorgal- 156.; Schmidt (1990) 124.; Török (2007)
mazták, hogy Magyarország és a Szov- 38.
jetunió közötti fegyverszünet megköté- 177 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
sének lehetőségét megtárgyalja. Az új dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
hatalmi viszonyokhoz igazodva nem (81365/1949). Dr. Egri József népügyész
felejtette el megemlíteni, hogy Mester levele az igazságügy-miniszternek, d. n.
„letartóztatott kommunisták és főként 178 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b ál-
kommunista diákok szabadon bocsátá- lag, dr. Mester Miklós népügyészségi
sa érdekében közbenjárt a rendőrsé- anyaga (81365/1949). Bereczky Albert
179
gen”. 1945 júniusában azok a dorogi nyilatkozata, 1945. március 10.
bányászok is mellette, mint „a munkás- 179 Uo.
SOMLAI KATALIN
ságnak őszinte barátja” mellett tanúskodtak, akik 1944 őszén vele együtt rej-
tőzködtek a Pilis erdeiben, s akik közül azóta többen beépültek a helyi kom-
munista hatalomba.180 Szerepének többirányú tisztázása után a Független Kis-
gazdapárt Igazolóbizottsága 1945. július 27-én úgy döntött, hogy Mester
Miklóst nem terheli politikai felelősség,181 majd 1945. augusztus 7-én az ille-
tékes pártközi és tárcaközi bizottság is törölte őt a háborús bűnösök névjegy-
zékéből.182
Jóllehet hivatalosan igazolták, s új pártjának prominens vezetői, köztük
Varga Béla és Nagy Ferenc rokonszenveztek vele, problematikus múltja mi-
att nem kérték fel további közéleti szerepvállalásra.183 Helyette a nemzetiségi
ügyek tanácsadójaként foglalkoztatták: a Külügyminisztérium számára meg-
írta Erdély nemzetiségi történetét, a köztársasági elnök tárgyalásához készí-
tett összefoglalót a magyar–román viszony történetéről.
Ám Mestert a háború utáni felelősségre vonástól való félelem és a kommu-
nista politikai rendőrség aktivizálódása is visszatartotta attól, hogy ismételten ex-
ponálja magát a politikai életben. Korábbi politikai környezetéből többeket ha-
lálra ítéltek a népbírósági eljárások során, köztük Imrédy Bélát, Basch Ferencet,
de Bródy András rutén politikust is, akinek nézeteit Mester „szelídként” jelle-
mezte. Alig menekült meg (Bereczky igazolásával) a bitófától minisztere, Antal
István, aki hallgatólagosan támogatta a kormány zsidópolitikájával szembemenő
Mester lépéseit. „A bosszúállás és megtorlás szelleme” uralkodott, „saját maga-
mon is alig tudtam segíteni. Még a poli-
180 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, tikai igazolásom sem történt meg végle-
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga gesen abban az időben” – emlékezett
(81365/1949). Nyilatkozat, 1945. június 25. vissza 1945 első felére Mester Miklós.184
181 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, A felelősségre vonástól való félelme
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga nem volt indokolatlan, hiszen a szovjet
(81365/1949), Jelentés, 1946 február 18., katonai ügyészség már közvetlenül
BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, 1945 februárjában letartóztatta. Mester
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga úgy tudta, egy lefogott nyilas fiatal je-
(81365/1949). dr. Egri József levele az lentette fel.185 Három hétig a Fővárosi
igazságügy-miniszternek, d. n. Köztisztasági Vállalat Kun utcai tele-
182 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, pére beköltözött szovjet biztonsági
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga erők tartották fogva egy pincében a
(81365/1949). Csomor Gusztáv vallomása. Horthy-korszak establishmentjének
183 Mester (2012) 260. más reprezentánsaival, köztük a tiszti
184 Uo. 58–59. különítményes Prónay Pállal, a Szála-
185 Uo. 292. si-kormányzathoz csatlakozó egykori

imrédystával, Incze Péterrel, a német megszállás ellen a parlamentben több-
ször felszólaló Mikecz Ödön volt igazságügy-miniszterrel. Többször kihall-
gatták, a szovjet hatóságok elsősorban államtitkári működése – a fegyverszü-
neti egyezmény előkészítése, a zsidók mentesítése –, továbbá politikai nézetei,
a kommunizmushoz való viszonya iránt érdeklődtek.186 „Minden héten fel-
vettek egy hosszú jegyzőkönyvet […] úgy látszik, ez egy próbatétel volt, ott a
három hét, hogy én ugyanazt mondom egy hét múlva, másik hét múlva, és
közben, közben, akikre én hivatkoztam, Ambrózyt és társait – Ambrózy élt
akkor, még itt maradt Magyarországon, élt –, ezeket felkeresték és megkér-
dezték.”187 A szovjetek végül szabadon engedték Mestert, a kihallgatási jegy-
zőkönyveket azonban átadták a magyar politikai rendőrségnek.188
Ügye a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának politikai
rendészeti osztályára került, ahol a szovjet ügyészségtől kapott anyagok alap-
ján, valamint a háborús bűnösök névsorában való szerepeltetése miatt hama-
rosan vizsgálatot indítottak ellene.189 Időközben, mint a fentiekben láttuk, a
Kisgazdapárt igazolóbizottsága felmentette, döntésük azonban csak késlel-
tette az eljárást. A politikai rendészeti osztály 1945 decemberében beidézte,
ismételten kihallgatták politikusi tevé-
kenységéről,190 majd aktáját átküldték a 186 Uo. 293–295.
Budapesti Népügyészségnek.191 187 Mester (OHA).
Újból Mesterre terelődött a szovjet 188 Mester (2012) 293.
állambiztonság figyelme is. 1945 au- 189 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
gusztusában egy szovjet államvédelmi dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
tiszt látogatta meg otthonában, aki a (81365/1949). Jelentés, 1945. június 7. Ma-
múltja és politikai nézetei iránt érdek- gyar Államrendőrség Budapesti Főkapi-
lődött, végül az Autonóm Erdély című tányságának politikai rendészeti osztálya.
kötetéből több példányt is magával 190 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
vitt.192 A találkozónak írásos nyoma dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
nem került a magyar rendőrséghez. (81365/1949). Jegyzőkönyv Mester Mik-
A szovjet állambiztonsági szervektől lós kihallgatásáról, 1945. december 5.
évtizedekkel később átvett anyagok ta- 191 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
núsága szerint Mestert a szovjetek ba- dr. Mester Miklós népügyészégi anyaga
rátja és politikustársa, Csomoss Miklós (81365/1949). A Magyar Államrendőrség
kapcsolataként tartották számon.193 Budapesti Főkapitányságának jelentése a
Csomoss, aki Mesterrel ellentétben Népügyészségnek, 1946. február 20.
nem kompromittálódott a németbarát 192 Mester (2012) 296–304.
szélsőjobb oldalán, a háború után is 193 ÁBTL A-872. A szovjet állambiztonsági
éppolyan aktivitást tanúsított, mint az szervektől átvett anyagok I.
SOMLAI KATALIN
ellenállásban, mind a politikai szervezés, mind az ahhoz szükséges anyagi felté-
telek megteremtése terén. „Fegyveres Ellenállás Mozgalom” néven csoportjá-
nak elismertetését kérte. Megalapította az Ellenállásban Résztvettek Szövetsé-
gét. A szervezet nevében önálló hatalmi tényezőként igazolásokkal látta el arra
rászoruló eszme- és bajtársait, Mestert is. Az Ideiglenes Nemzeti Kormányba is
szeretett volna bekerülni, majd amikor ez meghiúsult, előbb a Nemzeti Pa-
rasztpárttal, később a Sulyok-féle Szabadság Párttal tárgyalt a pártszövetség le-
hetőségéről. Az ország önrendelkezésének visszaállítása után azonban már ön-
álló párt létrehozását tervezte a magyarság sorsa iránt elkötelezett egykori
reformpárti politikusok – Dálnoki Miklós Béla, Koródy Tibor, Fall Endre, Vas-
vári Lajos, Takács József –, köztük Mester Miklós bevonásával. Csomoss kap-
csolatban állt a magyar származású egykori baloldali újságíróval, Himler Már-
tonnal is,194 aki a CIA egyik elődszervezetének tekinthető Office of Strategic
Services magyar részlegének vezetője volt. Himler hivatalosan az amerikai meg-
szállási övezetbe menekült háborús bűnösök visszaszolgáltatásával foglalkozott,
de amellett (Csomoss révén is) információkat gyűjtött az amerikai hadsereg szá-
mára a magyarországi szovjet katonai erőkről. Csomoss a szovjetek szemében
amerikai ügynök volt,195 Mester meg, ha tevőlegesen nem vett is részt Csomoss
ügyeiben, annak szűk baráti köréhez tartozott.
A Mester család állandó félelemben
194 ÁBTL A-1133. Magyar Ellenállási Moz- és fenyegetettségben élte a béke első
galom nevű dr. Csomoss-féle szervezet hónapjait, majd éveit a családfő német-
anyaga. barát kormányban betöltött pozíciója
195 ÁBTL A-872. A szovjet állambiztonsági miatt,196 egyre kevesebbet érintkeztek
szervektől átvett anyagok I. Csomosst a ismerőseikkel. Mester szerteágazó kap-
Magyar Közösség tagjai elleni koncep- csolatrendszere a háború utáni dezori-
ciós eljárás során vették őrizetbe a ma- entált és félelemmel teli légkörben
gyar hatóságok, majd az amerikai titkos- ugyan számottevően megcsappant, ám
szolgálat számára végzett tevékenységéről ahhoz még így is elég kiterjedt volt,
előkerült adatok alapján átadták a szovjet hogy a kommunista politikai rendőrség
elhárításnak. A Szovjet Hadsereg Kato- figyelmét magára vonja. Főként az Er-
nai Törvényszéke 1947-ben kémkedés délyből érkező vagy erdélyi származá-
vádjával 25 év szabadságvesztésre ítélte. sú ismerőseinek látogatása tűnt fel:
1955 végén tért haza a szovjet fogságból, mozgásukból a kommunista rendőrség
a forradalom után Svájcba emigrált. arra következtetett, hogy „az erdélyi
196 Mester (2012) 315. reakció futárjai Budapesten a Bajcsy-
197 ÁBTL A-1133. Magyar Ellenállási Mozga- Zsilinszky út 55. sz. alatti házban talál-
lom n. dr. Csomoss-féle szervezet anyaga. koznak”.197 Vagyis Mester, „Csomoss

társa” jelenti az összekötő kapcsot az erdélyi és a Csomoss körül csoportosu-
ló, rendszerre veszélyes elemek között. Hogy a közelébe férkőzzenek, meg-
próbáltak egy Mester erdélyi rokonaitól üzenetet hozó újságíró ügynököt rá-
építeni, de a politikai rendőrség kísérlete kudarcba fulladt: Mester ekkorra
már bizalmatlan és óvatos lett.198
Ám Mesternek nem sikerült teljesen visszahúzódnia a magánéletbe. Az
ügyészségi nyomozás kezdetével egy időben tanúként beidézték a magyaror-
szági Volksbund vezetőjének népbírósági tárgyalására. Mester vallomásában
kiállt Basch Ferenc, azaz a magyarországi németség nemzetiségi törekvései
mellett, ami a hallgatóságban, majd – a sajtó révén – a közvéleményben is nagy
felháborodást keltett. Imrédy Béla is megpróbálta maga mellett tanúként fel-
vonultatni, sikertelenül. Népbírósági szereplése olyan közfelháborodást vál-
tott ki, hogy 1946 januárjában ismételten feljelentették hazaárulásért: indokul
a zsidó származású diákság ellen hozott diszkriminatív intézkedéseket és a
Sztójay-kormányban betöltött posztját hozva fel. A vizsgálat bebizonyította,
hogy a feljelentő információi tévesek voltak. Személye mint a szélsőjobbolda-
li kulturális kormányzat vezetőjéé von-
ta magára korábbi diszkriminatív intéz- 198 ÁBTL A-1133. Magyar Ellenállási Moz-
kedéseinek minden ódiumát.199 galom n. dr. Csomoss-féle szervezet anya-
Amíg a Magyar Közösség s mellet- ga. Jelentés, 1946. június 25.
te Csomoss Miklós ellen folyt az eljá- 199 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
rás, a Mester elleni célzott vizsgálatot dr. Meseter Miklós népügyészségi anyaga
200
az ügyészség átmenetileg félretette. (81365/1949). Feljelentés, 1946. január 18.
Jóllehet Mester másfél évtizeden át 200 Csomosshoz fűződő barátsága okán a
szorosan kötődött a szervezethez, és kémkedés gyanúja Mesterre is rávetült.
így a neve felmerült a koncepciós Részleteket azonban nem ismerünk, mert
perbe bevonható lehetséges vádlottak a vizsgálat személyére vonatkozó aktáit
között, 1945 elejétől – a zsidó asszimi- már 1965-ben sem találták, amikor új
lációról vallott álláspontjának megvál- operatív kartont fektettek fel róla. Lásd
tozása, de megváltozott anyagi és poli- ÁBTL V-91291. Barla László és tsa.
tikai lehetőségei okán is – határozott Mester emlékiratában röviden utal rá,
távolságot tartott a főként az FKgP-n hogy 1948 őszén a Hadik-laktanyában, a
belül újraszerveződő mozgalomtól, Katonapolitikai Osztály székhelyén tar-
aminek köszönhetően elkerülte, hogy a tották fogja kémkedés gyanújával, és a le-
közösséghez tartozás okán vádolhassák tartóztatása előtti házkutatás során sok ta-
rendszerellenes bűncselekménnyel.201 nulmányt, iratot lefoglaltak a lakásán.
Mindazonáltal a megfélemlítés rá is ki- Lásd Mester (2012) 26.
terjedt. Nyilvánvaló politikai passzivi- 201 Mester (2012) 370.
SOMLAI KATALIN
tása ellenére a Katonapolitikai Osztály 1948 októberének végén (Réhelyi Osz-
kár, az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület titkára elleni nyomozás so-
rán) Mestert mint a baloldali szakszervezeti mozgalommal rivális jobboldali
Nemzeti Munkaközpont egykori alelnökét hűtlenség gyanújával néhány na-
pig őrizetben tartotta.202
A politikai nyomozó szervek látókörébe került, valamilyen ok folytán rend-
szerellenesnek ítélt személyek esetében rendre előfordult, hogy ellenük a nyo-
mozást megszüntették vagy pihentették, majd új kontextusban ugyanaz vagy
egy másik állambiztonsági részleg ismételten vizsgálatot indított.
Mester aktáit 1946 után 1949 márciusában vette elő újra a Népügyészség.203
Ismételten egykori politikai szerepvállalását vizsgálták, valamint beilleszkedését
a népi demokráciába,204 de a korábbiakkal ellentétben nem a Sztójay-kormány-
ban betöltött pozíciójára, hanem politikai beállítottságára és a szociáldemokrata
szakszervezeti mozgalom elleni támadá-
202 ÁBTL V-91291. Barla László és tsa. Javas- saira, valamint a zsidóság megkülönböz-
lat dr. Mester Miklós alapnyilvántartásban tetése, vagyonfosztása és kitelepítése
hagyására, 1965. június 29., V-98728. Ré- melletti kiállásaira összpontosítottak. Az
helyi Régenhold Oszkár. Utasítás szaba- ÁVH nem tudott újabb adalékokkal
don bocsátásra, 1948. november 5. szolgálni, 205 ám az ügyész Mester parla-
203 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b ál- menti felszólalásaiban elegendő alapot
lag, dr. Mester Miklós népügyészségi talált a vádemeléshez, megállapítva,
anyaga (81365/1949). Dr. Egri József hogy „huzamosabb időn át olyan állan-
népügyész utasítása az Államvédelmi Ha- dó jellegű és folyamatos tevékenységet
tóság népügyészségi Kirendeltségének, fejtett ki, amely alkalmas volt arra, hogy
1949. március 12. a fasiszta és demokráciaellenes irányza-
204 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b ál- tok elterjesztése és megerősítése végett
lag, dr. Mester Miklós népügyészségi és a faji és felekezeti gyűlölet felkeltése,
anyaga (81365/1949). Az Államvédelmi illetőleg ébren tartása céljára a közfelfo-
Hatóság Népügyészségi Kirendeltségének gást jelentős mértékben befolyásolja, és
jelentése, 1949. július 7. az országot káros irányba terelje”.206 A
205 Uo. vádirat tehát összeállt, de beterjesztése
206 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b ál- előtt dr. Egri József ügyész – Csomoss
lag, dr. Mester Miklós népügyészségi Miklós, Bereczky Albert, a Kisgazdapárt
anyaga (81365/1949). Vádirat. és a Pesti Izraelita Hitközség nyilatko-
207 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, zatait mérlegelve – óvatosan az igazság-
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga ügy-miniszterhez fordult politikai dön-
(81365/1949). Dr. Egri József népügyész tésért,207 aki az új politikai rendszerhez
levele az igazságügy-miniszterhez, d. n. való viszonyának alaposabb feltárását

rendelte el. Az ismételt környezettanulmányok során megkérdezettek jóindula-
túan nyilatkoztak róla, tagadták jobboldali kötődését, politikai szerepvállalását,
kijelentették, hogy „rendes, józan életű egyénnek ismerik, aki egyedül csak csa-
ládjának él”.208 A Bereczky Alberttől bekért újabb nyilatkozat szintén azt tá-
masztotta alá, hogy Mester beilleszkedett az új társadalmi rendszerbe. Így az
igazságügy-miniszter utasítására 1950 februárjában, tekintettel ellenállási tevé-
kenységére, az ellene ellenséges propaganda terjesztésében indított nyomozást
azzal az indokkal zárták le, hogy „éveken át folytatott tevékenységéből csupán
három beszéd volt inkriminálható”.209
SORSA A KOMMUNISTA ÉRÁBAN

A kommunista politikai rendvédelmi erők Mester politikai múltjában keres-
tek fogódzókat, a közvéleményben is hasonlóan negatív vélemény alakult ki
róla. A tevékenységét alaposabban nem ismerők, akárcsak az új hatóságok, an-
nak alapján, hogy szerepet vállalt a Sztójay-kabinetben, a magyarságot eláru-
ló, németbarát, szélsőjobboldali irányzathoz kötötték. A sajtó – túlzó és leegy-
szerűsítő stílusban – „nyilas államtitkárként” emlegette, több sérelmes és
diszkriminatív intézkedést is sommásan neki tulajdonítottak.210 Mester a po-
litikai stigma elől munkájába és magánéletébe húzódott vissza. Igyekezett ke-
rülni a feltűnést, a politikai állásfoglalásokat, arra törekedett, hogy a közvéle-
mény elől elzárkózva, eszmei és erkölcsi integritásának megőrzése mellett
annyira idomuljon a rendszerhez, amennyire egzisztenciájának fenntartásához
éppen szükséges.211 Leszámítva szűk
politikai és baráti körét, 1944-es ellen- 208 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
állási tevékenységével kevesen voltak dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
tisztában. Azok, akik a háború után is- (81365/1949). Az Államvédelmi Hatóság
merték meg, megbecsüléssel nyilatkoz- jelentése, 1950. január 7.
tak róla. „[A diákotthon] igazgatója, 209 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
Mester Miklós volt az az államtitkár, dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
aki föl mert szólalni az 1944-es német (81365/1949). Az igazságügy-miniszter
megszállás után a deportálások ellen. utasítása, 1950. január 25.
Egy székely származású ember volt, 210 Farkas (OHA); BFL XXV. fondfőcsoport,
nagyon tisztességes, becsületes. Nagyon 2. fond, b állag, dr. Mester Miklós nép-
jól karbantartotta a kollégiumot” – em- ügyészségi anyaga (81365/1949). Felje-
lékezett vissza az intézményvezetőre a lentés, 1946. január 18.
Kádár-korszak egyik vezető szakértel- 211 Mester (2012) 316.
miségije.212 212 Pungor (OHA).
SOMLAI KATALIN
Ismeretségi körét egyre szűkebbre fogta, mint utaltunk rá, a Magyar Kö-
zösség vezetőit elutasította,213 kapcsolatai a korábbi konzervatív politikai elit
tagjaival is lazultak, sok esetben megszakadtak.
A politikai élettől és a közéleti szerepléstől visszavonulva sikeresen elkerül-
te a háborús felelősségre vonást, a Magyar Közösség tagjai elleni koncepciós
pert. Kisgazda kapcsolatait felhasználva megmaradhatott a kollégium élén. Be-
reczky Albert, aki a koalíciós években a Magyar Frontban játszott vezető sze-
repe, baloldalisága révén a politikai életben és a református egyház hierarchiá-
jában is rohamosan emelkedett, elvállalta a fenntartását komoly alapítványi
vagyonból finanszírozó Népies Irodalmi Társaság elnökségét. Személye oltal-
mat jelentett a társaság és intézményei – köztük a Székely Kollégiumból Egye-
temi és Főiskolai Diákotthonná átnevezett internátus – számára egészen 1950-
ig,214 az oktatás (és intézményrendszere) államosításáig. Mindez Mester Miklós
szerény egzisztenciájának fenntartását is lehetővé tette néhány évig, annál is in-
kább, mivel szolgálati lakása ugyanazon az emeleten volt, mint a Vilmos csá-
szár út 55. szám alatti bérpalotában működő kollégium helyiségei.215
A háború utáni néhány hónap politikai erőviszonyait és a nemzetközi hely-
zetet mérlegelve Mester 1945 nyarára levonta a következtetést: a Szovjetunió
befolyása Magyarországon tartós lesz. Az új helyzethez igazodva egyik tanár
barátjától, a kommunista pártba is belépő Halász Bélától oroszul tanult.216 Mint
láttuk, fiatal kora óta meggyőződése volt, hogy a különféle nemzetiségek kö-
zötti megértést egymás kultúrájának befogadása mozdíthatja elő, ahhoz pedig
egymás nyelvének megismerésén át vezet az út. Ezzel az elképzeléssel próbált
közelíteni a szovjet megszállás realitásához. A kommunizmust mint politikai
gyakorlatot határozottan elutasította, ezért erős szociális érzéke ellenére bírál-
ta baloldali barátait és ismerőseit, akik a
213 Mester (2012) 366. progresszió melletti elkötelezettségük-
214 Uo. 260. ben a kommunista párt mögött sora-
215 A lakást később egy szociáldemokrata koztak fel. Az alapjában nyitott Mester
ismerőse tanácsára bérlakássá nyilvánít- számára a marxista irodalom tanulmá-
tatták, hogy használatára a diákotthon nyozása jelentette a rendszerhez való
megszűnése esetén is maradjon jogalap- alkalmazkodás végső határát.217 Miután
juk. Lásd Mester (OHA). világnézetének alappillére a nemzetben
216 Mester (2012) 279., 303. való gondolkodás és a vallásosság volt,
217 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, sem a marxizmus internacionalizmu-
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga sával, sem ateizmusával nem tudott
(81365/1949). Jegyzőkönyv Mester Miklós azonosulni. Politikusi pályáját feladva
kihallgatásáról, 1945. december 5. történészi munkásságához is visszatér-

hetett volna, a koalíciós időkben kapott is szakértői megbízásokat, ám a mar-
xista–leninista történelemszemlélet egyre dominánsabbá, majd kötelezővé vá-
lása ezt az utat is lezárta előtte. Más, az új rendszerbe konvertálható szaktu-
dással nem rendelkezett, hogy közéleti és vezetői ambícióiról lemondva
képzettségének megfelelő állásban helyezkedhessék el.
A Népies Irodalmi Társaság kollégiumának államosítása után lakását csak
a ház gondnoki tisztének elvállalásával tarthatta meg. Munkát néhány hónap
bizonytalanság után Bereczky Albert református püspök és az MTA-elnök
Rusznyák István „meleg ajánlásával” kapott,218 így került a számára egy rövid
ideig szintén védőhálót jelentő Magyar–Szovjet Baráti Társaság égisze alatt
működő Horizont Szovjet–Magyar Könyvvállalathoz. Itt az orosz nyelvtanfo-
lyamok szervezésével bízták meg. Szervezési képességeinek, energikusságának
és intellektusának köszönhetően hamar közel került a szovjet kulturális kon-
szern vezérigazgatójához, a szovjet állampolgárként és szovjet katonatisztként
nagy befolyású Kőnig Frigyeshez. 1951 nyarán, a kitelepítések általános hul-
lámában azonban Kőnig kiállása sem volt elegendő a „kiváló szakember és
munkaerő” mellett ahhoz, hogy Mester elkerülje a két világháború közötti
korszak elitjének – köztük Mester követlen ismeretségi köréből többek között
Ambrózy Gyula, Lakatos Géza miniszterelnök vagy a Zsindely házaspár – sor-
sát. Az igazolási eljárásokat követően – Mesterhez hasonlóan Ambrózyt is Be-
reczky Albert, Szakasits Árpád és Tildy Zoltán igazolta – a rendőrségi vegzá-
lásokkal terhes, passzivitásban töltött néhány év után osztályellenségként,
kampányszerűen telepítették ki őket.219 Az ötvenes évek elején a kitelepítés
olyan tömeges méreteket öltött, hogy az ügymenetbe hibák csúsztak. A Mes-
ternek és családjának szóló végzést először egy szintén doktori fokozattal
rendelkező, műszaki fordítóként dolgozó névrokonának kézbesítették.220 Az
automatizáltan működő kitelepítési bizottságok nem mérlegelték az enyhítő
körülményeket, nem differenciáltak.
Egy államtitkári rang elegendő volt a 218 ÁBTL 2.5.6. 32/19. dr. Mester Miklós.
döntéshez, hiába apellált Mester pa- Kőnig Frigyes levele, 1951. július 5.
raszti származására, hiába jártak köz- 219 Mester (OHA). A svábhegyi Zsindely-vil-
ben mentesítése érdekében támoga- lát átadták a református egyháznak, cse-
221
tói. Folyamodványaik eredménye rébe Bereczky Albert püspök elintézte,
annyi lett, hogy az igazságügy-minisz- hogy a házaspár választhatott, hogy a szá-
ter – a kellemetlenségeket elkerülendő – mukra kijelölt Jászapáti helyett hova köl-
a jövőre nézve ügyében előzetes tájé- tözik ki a fővárosból. Tüdős (1998) 106.
koztatást kért a hatóságok lépéseiről. 220 ÁBTL 2.5.6. 32/19. dr. Mester Miklós.
A minisztériumba bekérették Mester 221 Uo.
SOMLAI KATALIN
népügyészségi anyagát is, de fellebbezését még ellenállási tevékenységének is-
meretében is elutasították.222
1953-ig Felsővadászon élt családjával. A nyomorúságos körülmények el-
lenére könnyen megtalálta helyét a falusi életben, hiszen gyermekkorából is-
merte a mezőgazdasági munkákat, beilleszkedését közvetlensége, a paraszti
társadalom iránti nyitottsága is segítette. Befogadták, elismerték helytállását a
fizikai munkában. A helybeliek cinkos támogatásával sikerült kikerülnie a ki-
telepítetteket sújtó helyi intézkedéseket is. Néhány jóakarója az internálás ide-
je alatt is támogatta a legszükségesebbekkel, köztük a Kőnig Frigyes, a Hori-
zont vezérigazgatója.223
Amikor Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése után hatálytalanították a ki-
telepítéseket, Mesterék is elhagyhatták a számukra kijelölt települést. Hátrá-
nyos megkülönböztetésük azonban nem szűnt meg teljesen, hiszen a főváros-
ba, a rokonság és Mester egykori munkahelye közelébe nem költözhettek
vissza. Hogy elkerüljék a mindennapokat ellehetetlenítő ingázást, a törvények
kijátszására kényszerültek. Mester egy volt tanítványához jelentkeztek be, de
Mester anyósánál laktak. Ügyeskedésük nem maradhatott titokban, egy felje-
lentés nyomán ismételten nyomozást indítottak ellene.224
Mestert visszavették korábbi munkahelyére, de a könyvterjesztést hamaro-
san otthagyta egy olyan állásért, amelynek a kultúrához még annyi köze sem
volt. „Az Elektromos Mérőkészülékek Gyárában dolgoztam, a szállítási osztá-
lyon, gépkocsi-előadó voltam, munkás beosztásban. Azért jöttem el a Hori-
zonttól, mert közben a vezérigazgató visszament Moszkvába, és gondoltam,
hogy nem kapok olyan támogatást, mint tőle, és hát a családnak akkor egy kis
pénzre nagyon szüksége volt.”225
A háború utáni egy évtized politikai üldözése megtörte, megfélemlítette.
Elvesztette azok a támogatását – Bereczky Albert, Rusznyák István, Kőnig Fri-
gyes –, akik a kommunista rendszerben politikai pozíciójuknál fogva kiállhat-
tak mellette. Hegedüs Andráshoz – akinek szabadon bocsátása érdekében még
kormánybiztossága idején közbenjárt – hiába fordult. Egyszerű irodai beosz-
tottként próbált beleolvadni a tömegbe,
222 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, elfelejtetni magát, minden törekvését
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga családja eltartására összpontosítani. Új
(81365/1949). Kézzel írt megjegyzés a állásában is gyorsan befogadták, elis-
Vádiraton, 1951. szeptember 29. merték emberi és szervezői kvalitásait.
223 Mester (2012) 404. De nem élvezhette sokáig a hétköz-
224 ÁBTL V-91291. Barla László és tsa. napok nyugalmát.
225 Mester (OHA).

1956 októberének végén kitört a forradalom. „Semmiben részt nem vettem!
A munkástanácsnak – mondták – legyek a tagja, beválasztanak. Nem vállaltam
el. Semmit az égvilágon nem vállaltam el” – utasította vissza még 1986-os élet-
útinterjúja idején is tartva a retorzióktól, hogy bármi köze lett volna az esemé-
nyekhez.226 „Először is elítéltem azt, hogy rövid idő alatt 46 párt jelentette be
a megalakulását”227 – magyarázta gyanakvását később, miközben egyre erősebb
illúziókat táplált a szovjetek kivonulása s az ország szuverenitásának visszanye-
rése iránt. A tömegmegmozdulásokkal szemben a Horthy-korszak propagan-
dájának hatására fiatal kora óta bizalmatlan volt. Az 1956 októberében munka-
helyén vele, a rovására történtek megerősítették benne a forradalmi módszerek
elutasítását. A gyár munkástanácsa, melybe a jelölést nem fogadta el, fel akarta
használni a benzinjegyeket, amelyekkel Mester gazdálkodott. Mester ezt kifo-
gásolta, íróasztalának fiókját azonban feltörték és kirámolták. A történtek meg-
ítélésében – „rettenetes felfordulás” volt, amikor „a munkások, ebben a zava-
ros időben, ugye, az erkölcs megromlott, loptak ezt-azt, mindent”– közel állt a
kádári ellenforradalmi propaganda álláspontjához. A forradalom napjaiban vi-
lágossá vált, nem tud azonosulni a munkásság lelkesedésével sem. A politizá-
lástól való tartózkodása, a stikliktől való ódzkodása miatt munkatársai ellene
fordultak. A forradalom után feljelentették a vállalati benzinjegyek elsikkasztá-
sáért. Néhány hónapig vizsgálati fogságban ült, előbb a sashalmi rendőrségen,
később a Markó utcában, majd a bíróság felmentette a vádak alól.228
A gyárban tarthatatlanná vált a helyzete. „Találkoztam a Horizontnak a
párttitkárával. Ez érdekes, hogy változnak az idők: a Horizont szovjet könyv-
vállalat volt az 1956. év végéig, és akkor magyar könyvvállalatot csináltak be-
lőle, de ugyanaz a személyzet maradt, úgyhogy ugyanazok a munkások ma-
radtak, körülbelül minden. És a párttitkár is – Molnár Józsi, derék ember, ő
régi szociáldemokrata volt – visszahívott akkor a Magyar Könyvvállalathoz.”229
A párttitkár védelme alatt meg is maradhatott szerény előadóként az állami
könyvterjesztőnél vagy egy évtizeden át, egészen a nyugdíjazásáig. A vidéki
könyvterjesztő hálózatot szervezte, s bár intellektuálisan elfoglalták kapcso-
latai az átlagosnál olvasottabb, műveltebb emberekkel, s értesült az ország kü-
lönböző pontjain történtekről is, ez a
tevékenység távol állt egy adottságai- 226 Uo.
hoz, képzettségéhez illő munkától. 227 Uo.
„Érdekes volt, mert bizonyos tapaszta- 228 Uo.
latokat szereztem” – értékelte az adott 229 Uo. Ez a vállalat működött 1975-től Mű-
politikai rendszerben számára elérhető velt Nép néven.
legjobb pozíciót.230 230 Mester (OHA).
SOMLAI KATALIN
Felmerülhet a kérdés, vajon a háború után meghurcolt sok politikustársá-
hoz hasonlóan Mester miért nem választotta az emigrációt?231 Maga közvet-
lenül nem nyilatkozott erről a kérdésről. 1945 után, középkorú férfiként még
több lehetősége lett volna egy idegen országban, mint az 56-os forradalmat
követően. Esélyeit rontotta azonban, hogy nem volt univerzálisan hasznosít-
ható szakma, szaktudás a kezében. Származásából eredően sem támaszként
szolgáló rokonsága, sem Nyugatra kimenthető anyagi javai nem voltak.
Széles kapcsolatrendszere Magyarországra és a magyarság lakta vidékekre,
mindenekelőtt Erdélyre összpontosult. A kivándorlás megvalósított társadal-
mi felemelkedését veszélyeztette volna, igaz, a Magyarországon maradás is.
Társadalmi kirekesztettségének legsötétebb hónapjaiban – a kitelepítés ide-
jén, amikor „fizikai munkánál más munkát” nem vállalhatott, és „különösen
kezdetben nehéz lelki állapotba” kerültek – a feleségével fontolgatták, hogy
elhagyják az országot, és kitelepülnek Hollandiába, amennyiben a Dobi-kor-
mány elfogadja a holland kormány ajánlatát, és lehetőséget nyújt az internál-
tak kiköltözésére.232 Erre nem került sor, és Mester idősebb korában sem
hagyta el az országot. Tenni a magyar népért – ez Mester politikai hitvallásá-
nak, de életének is vezérmotívuma volt. Mint egy korai tanulmányában Joan
Raţiu román nemzetiségi politikusról megjegyezte: nem fogadta el az emig-
rálás gondolatát, mert „ezáltal élete munkája erkölcsileg teljesen hitelét veszí-
tené a magára hagyott erdélyi román nép előtt”.233 Magáról nyilván hasonló-
képpen gondolkodott, amikor kitartott, osztozva a magyar nép sorsában.
A MESTERRŐL ALKOTOTT ELLENSÉGKÉP

A második világháború után Mester Miklóst a németbarát bábkormányban
betöltött pozíciója alapján minden demokratikus rendszerben felelősségre
vonták volna. Mint láttuk, 1945-ben, a szovjet intenciók szerint felálló új, kor-
látozottan demokratikus politikai rend-
231 Mester Miklós fia, a vegyészmérnök Mes- szerben Mesternek módja nyílt rá, hogy
ter Zoltán 1968-ban, a politikailag kilá- a háborús bűnösség vádja alól tisztázza
tástalan helyzetben elhagyta az országot. magát. A demokratikus pártok képvise-
Az Egyesült Államokban telepedett le, lőiből alakult igazolóbizottság ugyan
szakmai pályafutását az MIT-n szerzett politikailag felmentette, a kommunista
vegyészmérnöki doktorátusával alapozta irányítású politikai rendőrség szemé-
meg. ben azonban szerepe nem tisztázódott:
232 Mester (2012) 404. a háborús bűnösből fokozatosan felépí-
233 Mester (1936b) 22. tették a politikai ellenség képét. Ehhez

előbb kizárólag múltjának egyes részleteit emelték ki, a kádári konszolidáció
idején viszont az állambiztonság már korabeli politikai megnyilvánulásai alap-
ján is veszélyes személyt látott benne. A kommunista rendszer egészen 1987-
ig ellenségként kezelte, ekkor is csak korára való hivatkozással törölték a nyil-
vántartásból.234
A politikai rendőrség 1946-ban mint szélsőjobboldali, vélhetően német-
barát vezető politikusra – azaz a háborús bűnösség alapjául szolgáló kultusz-
minisztériumi államtitkárságból kiindulva – figyelt fel rá. Már ekkor kiemel-
ték politikai pályafutásából, hogy a Nemzeti Munkaközpont alelnöki tisztét
is betöltötte, azaz a munkásság baloldali érdekképviseleti, szakszervezeti moz-
galmával szemben, azzal rivalizálva, egy kormányzatilag támogatott jobbol-
dali munkás-érdekképviseletet vezetett. Ebből kiindulva arra lehetett követ-
keztetni, hogy a munkásság – a munkásság képviselte nép – ellensége.
A kémkedés gyanúja a hazaáruló képét ragasztotta rá, a Magyar Közösséggel
való kapcsolata pedig a köztársaság, az demokratikus államrend ellenségéét.
(Mint látni fogjuk, az utóbbi, a demokratikus államrend, később a népi de-
mokrácia ellenségének képe a feltételezés alaptalansága és igazolhatatlansá-
ga ellenére évtizedekig rajta maradt.) 1949-ben, miután a két munkáspárt
egyesült, és a szakszervezeti mozgalom intézményesen beépült a kommunis-
ta diktatúrába, a népügyész ismételten a munkásmozgalom, a Szociáldemok-
rata Párt elleni politikai kirohanásai alapján vádolta Mestert. Szembenállását
a kommunista ideológiával nem Mester világnézetéből, hanem elvtelen, „kar-
rierista” magatartásából vezette le.235 E konstrukció szerint opportunista
helyzetfelismerésének köszönhetően „keresett és talált kapcsolatot az ellen-
állókkal és az üldözött zsidóság vezetőivel” is, „kétkulacsos magatartást
tanúsított”.236 Sematikus megítélése devalválta ellenállási érdemeit. Az ál-
lamvédelem azt is terhelő adatként,
bűneként tartotta számon, hogy „Hor- 234 ÁBTL 2.2.1, operatív karton I/8.8.
thy bizalmas tanácsosa” volt, holott ez 235 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
a körülmény az igazolási eljárás során dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
még az ellenállásban játszott közvetítő (81365/1949). Dr. Egri József levele az
szerepének alapját képezte. „A Nem- igazságügy-miniszternek, d. n.
zeti Munkaközpont elnöke volt. Kap- 236 Uo.
csolatban állt a kémkedésért elítélt dr. 237 ÁBTL V-91291. Barla László és tsa. Ja-
Csomós [Csomoss] Miklóssal, vala- vaslat dr. MM alapnyilvántartásban ha-
mint 1948. X. 29–XI. 3-ig a Kat. pol gyására, 1965. június 29., V-98728. Ré-
őrizetében volt hűtlenség gyanúja mi- helyi Régenhold Oszkár. Utasítás szaba-
att”237 – összegezte a kartoték a Mes- don bocsátásra, 1948. november 5.
SOMLAI KATALIN
ter iránti bizalmatlanság indokait. Az osztályellenséget sújtó kitelepítéssel
1951-ben egyértelművé tették megítélését.
Az ötvenes években többször is próbálták kriminalizálni a személyét, hogy
fogást találjanak rajta. Forradalom utáni letartóztatásakor is kísérletet tettek
rá, hogy köztörvényes ügyben ítélhessék el, és pusztán a politikai alku katego-
rikus elutasításával és a vizsgálat kockázatának vállalásával menekült meg a
büntetett előéletűség stigmájától.238
A forradalom után az ellenséges elemek felülvizsgálatakor elsősorban mint
az új politikai rendszerre legnagyobb veszélyt jelentő „összeesküvés”, a Magyar
Közösség egykori tagját tartották számon.239 Az 1956 októberében Petőfi Párt
néven újjászerveződött parasztpárt prominensei elleni adatgyűjtés során a Zsig-
mond Gyula, Püski Sándor, Bodor György körül kialakult társasághoz (főként
az utóbbihoz) erdélyi-baráti-szakmai szálakon kötődő Mester Miklóst is meg-
figyelték, lehallgatták. A harmadikutasokból „ellenállókká” definiált,240 feltéte-
lezett szervezet tágabb köréhez tartozóként számoltak vele. A ráállított ügynök
antiszemitaként és – egykori szerepének jelentős eltorzításával – a Magyar Kö-
zösség egyik vezetőjeként, Imrédy Béla híveként, a szélsőjobboldali eszmék va-
lamikori szimpatizánsaként írta le. Új elemként felhívta az elhárítás figyelmét
Mester retorikai képességére, amely jelentős szerepet játszhatott vezetői-poli-
tikusi sikereiben, ugyanakkor potenciális veszélyforrás, ha rendszerellenes né-
zetek terjesztésére használja. A Soli Deo Gloria egyik tagját idézve nem felej-
tette el megjegyezni: „olyan hatása van a beszédeinek, hogy ha azt mondja:
Megvakarom a talpamat, mert ez a tennivaló ma, akkor is megtapsolják, ezt úgy
tudja mondani”.241 A „nemzeti radikális társaság” elleni perbe végül nem vonták
be, hiszen nem tartozott Püskiék rendszeresen összejövő asztaltársaságához.
Rendszerellenességét múltbeli politikai szerepvállalása mellett egyre inkább is-
meretségi köre „bizonyította”. Kapcsolatairól árulkodott és rossz fényt vetett rá,
hogy a háború utáni felülvizsgálatok során a Független Kisgazdapárt igazolta. A
múltjából előbukkantak a „fasiszta” propaganda terjesztésében játszott szerepére
utaló tények: filmügyi kormánybiztos volt, a Mester-féle filmvállalat tulajdonosa.
1965-ben felülvizsgálták az állambiztonságnál felfektetett anyagát, és meg-
tartották az ellenséges személyek nyil-
238 Mester (OHA). vántartásában. A helyenként pontatlan,
239 Lásd többek között ÁBTL V-2000/19. másutt sablonos információk arról is
Magyar Közösség. árulkodnak, hogy nem tartozott a bel-
240 Standeisky (2005) 387–413. ső elhárítás által leginkább szemmel
241 ÁBTL 0-11803/9. Ellenállók. tartott személyek közé.242 Rendszerel-
242 ÁBTL 2.2.1, operatív karton I/8.8. lenességét – személyének társadalmi

veszélyességét első helyen kiemelve – olyasféle megállapításokra alapozták,
hogy a „Felszab. előtt tagja volt a MK-nak”, jobboldali pártok képviselője volt,
„majd 1944-ben FKP tag lett és annak jobboldalához tartozott”. Azzal a meg-
állapítással, hogy „parlamenti beszédei során gyalázta a Tanácsköztársaságot”,
munkásosztály- és proletárforradalom-ellenességét emelték ki, mintegy át-
hangszerelve a szociáldemokraták elleni kirohanása alapján felrótt munkásel-
lenességét. Kultuszminisztériumi államtitkársága és a fasiszta filmeket forgal-
mazó filmvállalat megalapítása miatt legalábbis fasisztaszimpatizánsnak
tekintették. Meggyőződéses és szilárd jobboldaliságára bizonyságul pedig
minden alap nélkül ráerőltették a közösségi tagokra igaz megállapítást, mely
szerint „jobboldali magatartása miatt a pártból [FKgP] 1947-ben kizárták”.243
A hatóságokon kívül Mestert a vele akár emberileg szimpatizáló kommu-
nisták is az ideológiai rendszerrel szemben állónak, a néptől elszakadtnak te-
kintették.244 A hatóságok kegyéből 1968-ban útlevelet kapott, és megláto-
gathatta Romániában, szülőföldjén maradt édesanyját, akit a háború óta nem
is látott.245 Ez azonban egyszeri eset volt, általános megítélése nem változott:
továbbra is mint politikai nézetei miatt összeesküvésre és ellenséges eszmék
terjesztésére hajlamos egyént tartották állambiztonsági megfigyelés alatt.246
A hetvenes évek elején a szovjet állambiztonságtól átvett iratok nyomán
egykori kapcsolatai miatt átmenetileg ismét a múltja került megítélésének
fókuszába.247 Az azt követő időszakról jóval kevesebb információ áll a ren-
delkezésünkre, ezek alapján általános-
ságként megállapítható, hogy aktuális 243 Uo.
magatartására és politikai megnyilvá- 244 Mester (OHA).
nulásaira koncentráltak. Főként (egyre 245 Mester (2012) 502.
bátrabban megmutatkozó) nacionalis- 246 Nyugatra egyszer, 1981-ben, már igen
ta szemlélete került előtérbe. Nyugdí- idős korában kapott útlevelet, hogy meg-
jazása után emlékiratait írta, folytatta látogathassa Kaliforniában élő fiát.
az erdélyi nemzetiségi együttélés kuta- 247 ÁBTL A-872. A szovjet állambiztonsági
tását, kapcsolatai révén – melyek közül szervektől átvett anyagok I. 406. 13. sz.
főként az erdélyieket őrizte meg – jegyzék. Kompromittált magyar állam-
nyomon követte a Romániába szakadt polgárok névsora.
magyarság sorsát. Immár elsősorban a 248 ÁBTL O-16700. „Csángók”. A dossziét
kisebbségi magyarsághoz fűződő köte- 1978-ban zárták le, de Mester feltárt
lékei, a kisebbség sorsáért való aggó- kapcsolatairól, a belső elhárítás érdek-
dása alapján tartották nacionalistának, lődésének mélységéről nem tudhatunk
248
és gyűjtötték az adatokat ellene. Az meg részleteket, mert az iratokat bezúz-
1977. június 15–16-i debreceni–nagy- ták.
SOMLAI KATALIN
váradi Kádár–Ceauşescu-találkozó után nem sokkal „nacionalista” kijelenté-
sei miatt „szóbeli figyelmeztetésben” részesítették.249
MESTER MIKLÓS A KOMMUNISTA RENDSZERRŐL

A második világháború után Mester Miklós a konzervatív kurzus idején el-
lenzéki szerepre kárhoztatott Független Kisgazdapárttól a Horthy-korszak
politikai berendezkedésénél demokratikusabb, társadalmi szerkezetében is
modernizáltabb, az ország lakosságának többségét kitevő agrárnépesség eg-
zisztenciális létét megszilárdító Magyarország megteremtését várta. A hábo-
rús vereség nyomán kialakult hatalmi viszonyok tükrében számolt a trianoni
békeszerződéssel elcsatolt országrészek ismételt elvesztésével, de úgy vélte, a
demokratikus jogok kiterjesztésével a szuverenitásukat visszanyerő közép-eu-
rópai országokban megoldható lesz a nemzetiségek békés együttélése. Noha
tisztában volt a geopolitikai realitásokkal, egy brit történész ismerőse révén
megpróbálta az angol külügyminisztériumhoz eljuttatni javaslatát a térség
nemzetiségi érdekeken nyugvó újrarendezésére. Eszerint „lépcsőzetes szabad
népszavazást kellene elindítani Magyarország határain. Ameddig a lakosság
többsége úgy dönt – a határ menti magyarok sorsáról van szó –, hogy ők csat-
lakozni akarnak Magyarországhoz, ezt vegyük tudomásul, és a túlmaradt ma-
gyarok részére pedig autonómiát kell biztosítani.”250
Gyorsan felismerte, hogy az ország sorsát alapvetően a Szovjetunió hatal-
mi érdekei fogják meghatározni, korlátozva a demokratikus berendezkedést és
az ország szuverenitását.
A hetvenes évekből visszatekintve az általa megért két politikai korszakot,
a Horthy-időket és a kommunista népi demokráciát egyaránt „[a]ntide-
mokratikusnak, embertelennek és kegyetlennek” látta.251 Párhuzamot vont a
fehérterrorista tiszti különítmények és a kommunisták túlkapásai között.252
A Horthy–Bethlen–Teleki nevével fémjelezhető „előkelő idegen” arisztokra-
ta klikk politikai uralmát a szintén idegenből érkezett, zsidó származású kom-
munisták régi rendet szétzúzó, de a népi legitimitást ugyancsak nélkülöző ha-
talmához hasonlította.253 A hasonlóságok ellenére azonban látott árnyalati
különbségeket is – a konzervatív kor-
249 ÁBTL 2.2.1, operatív karton I/8.8. szak javára. A magyar nép elnyomás-
250 Mester (OHA). ban élt, de 1945 után – Mester nem
251 Mester (2012) 11. tesz különbséget a koalíciós évek kor-
252 Uo. 307. mányzása és a kommunista diktatúra
253 Uo. 310–314. között! – „leigázták”, a Horthy-kor-

szakkal összehasonlítva egy „embertelenebb politikai klikkrendszer” jött lét-
re.254 Mester számára, aki a magyarság, azon belül is a parasztságban megtes-
tesülő magyar nép felemelkedését, fajvédőként a magyarság idegenekkel szem-
beni megerősítését tartotta politikai hitvallásának, elfogadhatatlan volt az
idegen és rétegérdekeket kiszolgáló politikai rendszer. Elutasította a nemzeti
törekvéseket ignoráló internacionalista ideológiát, a nemzetet megosztó osz-
tályharcos marxista történelemszemléletet. Noha gazdaságpolitikával nem
foglalkozott, az agrárlakosság földterülettel való ellátását célzó földreform
szorgalmazásából, saját puritán életmódjából, az akár zsidó, akár magyar va-
gyonfelhalmozás bírálatából, valamint a közép- és alsó néprétegek megélhe-
tési viszonyainak javítására tett kísérleteiből arra következtethetünk, hogy az
állami beavatkozással korlátozott piaci verseny és a korlátozott tulajdon híve
volt. Szoros szálakkal kötődött a református egyházhoz, fiatal kora óta részt
vett a református diákmozgalomban, később maga is világi tisztségviselő volt.
Az egyházak autonómiájának felszámolása, az ateista ideológia propagálása
szintén a kommunista rendszer elutasítására késztette. Visszaemlékezésében
azonban a szovjet típusú rendszert – elvi szembenállása ellenére – nem elmé-
leti síkon, hanem a tönkretett emberi életek bemutatásával marasztalta el.255
A politikaelmélet nem tartozott erősségei közé. Cselekvő, szervező, kapcso-
latépítő alkat volt. Számon tartotta közeli-távoli ismerősei sorsát. Egyéni tra-
gédiáikból vonta le azt a következtetést, hogy a kommunista berendezkedés
elfogadhatatlan. A Rákosi-korszakot és a kádári konszolidációt az önigazgatást
és a demokráciát egyformán nélkülöző diktatúrának tekintette,256 amely „a
szellemi és az erkölcsi életet mély válságba” sodorta.257 Jóllehet a politikai be-
rendezkedést illetően nem tett különbséget Rákosi Mátyás és Kádár János
rendszere között, az utóbbi javára írta, hogy „az anyagi jólét terén tiszteletre
méltó emelkedés történt a széles néprétegeknél”, ám ez szemében nem pótol-
hatta a szabadságot. A nemzetiségi ügyek szakértőjeként elismeréssel véleke-
dett a nemzeti kisebbségek magyarországi helyzetéről, úgy tartotta, hogy Ká-
dár „kultúrnéphez illő” nemzetiségi politikát folytat. Az ország kommunista
vezetését viszont kárhoztatta azért, hogy nem lép fel a határon túli magyarság
védelmében, egyetlen lépést sem tesz
a romániai magyarság nemzetiségi jo- 254 Uo. 243.
gaiért.258 255 Uo. 593–656. o.
Úgy látta, az egyéni teljesítményt 256 Uo. 321.
sem a jobboldali konzervatív, sem a 257 Uo 375.
kommunista korszakban nem becsülték 258 Uo. 449.
meg,259 de általános megfigyelése az 259 Uo. 315.
SOMLAI KATALIN
volt, hogy „képzett, értékes emberek, az átlagot felülmúló intellektüelek élet-
pályájukon a második világháború következményeként érvényesülni nem tud-
tak”.260 Széles ismeretségi köréből, amely szinte a magyar kulturális és szel-
lemi élet egészét átfogta, sokak kényszerültek emigrációba, sokak élete
tragédiába torkollott. Memoárja sorra kitér azokra az ismerőseire, akik bal-
oldali meggyőződésük, szovjet szimpátiájuk ellenére csalódtak az új politikai
érában.
A kommunista hatalomhoz való viszonyulásuk alapján gondolta át a Kis-
gazdapárt vezető politikusairól alkotott véleményét is. Elfordult Tildy Zol-
tántól és Bereczky Alberttől, akikhez egykor nagyon szorosan kötődött (s akik
a kisgazdákhoz való kapcsolatot jelentették a számára), a meggyőződéséhez ra-
gaszkodó Nagy Ferenccel, Varga Bélával viszont szimpatizált.261 Bereczkyt
a baloldali politikai mozgalmak szálláscsinálójaként is kárhoztatta.262 Magát a
politikai karrier érdekében emberi értékeiket feladók – Tildy Zoltán, Péter Já-
nos, Veres Péter – ellenében határozta meg,263 amikor megállapította, hogy a
„legnagyobb hatalommal”, azaz a diktatúrával szemben két út választható: a
megalkuvás avagy a „reménytelen szembehelyezkedés az erkölcsi integritás vé-
delmében”,264 és az utóbbival járó üldöztetés vállalása. A hetvenes, majd a
nyolcvanas években vele készült interjúk, amelyekben kilépett a teljes vissza-
vonultságból, arról árulkodnak, hogy kirekesztettsége állandó félelemérzettel
párosult. A magyarországi szovjet típusú rendszert mindazonáltal átmeneti
időszaknak tekintette. Optimizmusát nem a világpolitikai helyzet fordulataira
alapozta. Idealista volt, hitt az emberiség fejlődésében. A kulturális színvonal
emelkedése, a nemzetek öntudatra ébredése aláássa majd a kommunisták ural-
mát – vélte.265
ÁTÉRTÉKELÉSEK
Nem tudjuk, miként ítélte meg Mester Miklós saját tevékenységét és helyze-
tét a két világháború között. Paraszti sorból értelmiségivé emelkedése gyors
sikertörténet volt, mentorok álltak mögötte, de segítették saját képességei és
a magyarság sorsának jobbítása mellet-
260 Mester (2012) 446. ti szilárd elkötelezettsége is. A politikai
261 Uo. 247. pályán az a felismerés indította el, hogy
262 Uo. 250. politikusként hatékonyabban segítheti
263 Uo. 274. elő az ország társadalmi modernizáció-
264 Uo. 279. ját, mint történészi, tanítói vagy tudo-
265 Uo. 373. mányszervezői munkájával. A nemzeti-

ségek kollektív jogairól vallott nézeteire könnyen ráépült a diákmozgalmak ir-
redentizmusa és különösen a Magyar Közösség fajvédő ideológiája. Meggyő-
ződése, hogy a polgári szabadságjogokat felülírják a közösségi, „nemzeti”
érdekek, a maga számára is érvrendszert szolgáltatott a zsidóság diszkriminá-
lására, a fajvédelmi intézkedések pártolására. Ugyanakkor – a nemzetiségi
egyenjogúság híveként – a magyarországi német nemzetiség követeléseivel
szimpatizált. A svábság Harmadik Birodalomhoz kötődő nemzetiségi mozgal-
mát, a Volksbundot és vezetőjét, Basch Ferencet sem akkor nem tagadta meg,
amikor háborús bűntettel vádolták őket, sem a későbbiekben, amikor egyér-
telműen demokratának vallotta magát. A parasztság modernizációjához és
felemelkedéséhez szükséges általános földreform melletti kiállása a szélső-
jobboldali Magyar Megújulás Pártjába vezette, melynek tekintélyuralmi tö-
rekvéseivel is kiegyezett a változások reményében és azért, hogy a konzerva-
tív tábor kilátástalannak tűnő status quo politikájából kiutat találjon. Azonosult
az MMP németbarát külpolitikájával is, abban bízva, hogy német segítséggel
minden elszakított országrészt visszacsatolnak majd.
Magyarország szuverenitásának elvesztése, a zsidóság elpusztítása és a fel-
tartóztathatatlan háborús vereség láttán a kormánypárt baloldali ellenzékét al-
kotó Független Kisgazdapárthoz közeledett. Hosszan tartó kognitív folyama-
tok során értékelte át addigi politikai nézeteit. Gondolkodásának átalakulását
a demokráciát középpontba helyező új politikai közbeszéd is segítette.
A háború után az igazoltatási eljárás, valamint a különféle nyomozó szervek
vizsgálatai újra és újra arra késztették, hogy saját politikai cselekedeteire ref-
lektáljon. Védekezésre kényszerült, ezért múltjából olyan epizódokat idézett fel
és olyan eszmékre hivatkozott, amelyekről úgy vélte, pozitív fénybe állítják sze-
mélyét. 1945 végén, amikor a politikai rendőrség kihallgatta, politikusi pályá-
ját az ingyenes oktatás szorgalmazásában, a nemzetiségi kérdés, a Duna menti
népek békés együttélésének demokratikus megoldása és a cionizmus támoga-
tásában összegezte.266 Fajvédő nézeteinek és az azokból következő antiszemi-
tizmusának problematikusságát belátva megjegyezte: „Egyedüli képviselő vol-
tam, aki a parlamentben különbséget tettem a szegény és a vagyonos zsidóság
között. Ma elismerem, hogy az önkéntes asszimiláció jelenségét nem méltá-
nyoltam eléggé, talán túl merev voltam
a cionisták javára.”267 Államtitkári meg- 266 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag,
bízatásának idejéből a zsidó művészek, dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga
értelmiségiek mentesítésére tett lépése- (81365/1949). Jegyzőkönyv Mester Miklós
in kívül a zsidó műkincsek biztonságba kihallgatásáról, 1945. december 5.
helyezését, a baloldali internáltak kisza- 267 Uo.
SOMLAI KATALIN
badítását és a Moszkvába indított fegyverszüneti bizottság megszervezésében
játszott szerepét sorolta. Hangsúlyt kapott a Kisgazdapárttal való szoros poli-
tikai együttműködése is. Miután a református egyház vezetőségével is egyezte-
tett, Tildytől kapta a megbízást, hogy maradjon a „rendszerben” és segítse az
ellenállást.268 Tildy főszerepe abban, hogy elvállalta az államtitkárságot, a koa-
líciós kormányzás éveiben konstans motívum marad érvrendszerében. Hallga-
tott viszont a kinevezését támogató egyéb politikai pártokról, csakúgy, mint a
Magyar Közösségről, amellyel az asszimiláció kérdésében meghasonlott.
Csomoss Miklóst az ellenállási mozgalom, és nem a közösséghez való tartozás
kapcsán említette.269 Egy közvetlenül a háború után írt (de csak 1985-ben, a
magyar emigráns sajtóban napvilágot látott) tanulmányában a múlttal való
őszinte szembenézést sürgette, hogy a magyarság és a zsidóság viszonyát a két
nép javára új alapokra lehessen építeni.270 Néhány hónappal később már ta-
gadta fajvédő nézeteit, helyettük cionista kapcsolatait sorolta. Magát nem po-
litikusként, hanem a „nemzetiségi kérdés szakértőjeként” határozta meg. 271
Egy másik alkalommal egy látogatójának úgy nyilatkozott, hogy „mindenkor a
kizsákmányoló kapitalisták ellen harcolt, felekezeti és faji különbség nélkül”.272
A zsidótörvényekkel kapcsolatban az 1944. június 21-i minisztertanácsi felszó-
lalását emelte ki, és azt hangoztatta, hogy a baloldali erők egyes képviselői –
Tildy Zoltán, Szakasits Árpád, Dudás József, Faust Imre – és a kormányzó kö-
zött ő teremtett kapcsolatot. „Németarát volt, de csak azért, mert azt gondol-
ta, hogy ezen keresztül segíthet a magyarság sorsán.” Mester a negyvenes évek
végén ismerkedett meg Bibó István írásaival. Bibó Zsidókérdés Magyarországon
1944 után című tanulmánya tükröt tartott elé. „Én körülbelül az ő útján járok.
Amin Bibó István átesett 1948-ban, és
268 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, ezt egy nagyon szép, alapos tanulmány-
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga ban bizonyította, és sajnos annak a ta-
(81365/1949). Jegyzőkönyv Mester Miklós nulmánynak semmi visszhangja akkor
kihallgatásáról, 1945. december 5. nem volt” – vallotta nézeteinek új irá-
269 Uo. nyáról már a hetvenes évek végén.273
270 Mester (1985). 1951-ben, mikor kitelepítették, pa-
271 BFL XXV. fondfőcsoport, 2. fond, b állag, raszti származására és vagyontalansá-
dr. Mester Miklós népügyészségi anyaga gára hivatkozva fellebbezett. Orosz
(81365/1949). Feljelentés, 1946. január 18. nyelvismeretével és a Magyar–Szovjet
272 ÁBTL A-1133. Magyar Ellenállási Moz- Baráti Társaságon belüli tevékenységé-
galom n. dr. Csomoss-féle szervezet anya- vel próbálta igazolni, hogy igyekszik
ga. Jelentés, 1946. június 25. alkalmazkodni az új politikai rendszer-
273 Mester (OSZK). hez.

A kitelepítés megtörte. Meggyőződése, hogy a nyilvános szereplés elkerü-
lésével és a rendszerhez való pragmatikus idomulással a „kegyetlen” időket át-
vészelheti, kudarcot vallott. Az „osztályellenséggel” szembeni általános fellé-
pés nyomán be kellett látnia, politikai megítélése nem önreprezentációján és
nem is objektív tényeken vagy egyéni megítélésen múlik. Ellenség az, akit a
politikai hatalom hatalomgyakorlásának érdekében ellenségnek jelöl ki. Ezért
még inkább törekedett elveszni az átlagemberek között, miután munkahelyé-
re visszatérhetett.
A kitelepítés politikai gondolkodását is tovább formálta. Felsővadászon zsi-
dó középosztálybeli családokkal osztozott az üldöztetésben. A velük való min-
dennapos érintkezés, a sorsközösség rávezette az asszimiláció elfogadására.
A forradalom utáni emigrálási hullámban addig megmaradt baráti, ismeret-
ségi köre tovább fogyatkozott. Elsősorban erdélyi származású értelmiségi ba-
rátaival, a református egyházi életben tevékenykedő ismerőseivel, a hasonló
munkaterületen, leginkább könyvkiadók szerkesztőségében munkához jutó elv-
barátaival – Kovács Istvánnal, Paku Imrével – ápolt laza kapcsolatot. Az emlí-
tett Kovács István révén (aki egykoron az Erdélyi Pártban politizált, majd az
MMP pártszervezője volt), valamint Bodor Györgyön keresztül (aki szabad-
idejében a székelység történetének megírásával foglalkozott, s így történészi ér-
deklődése közel állt Mesteréhez) kapcsolatban állt a Püski Sándor körüli, Baj-
csy-Zsilinszky szellemi örökségét, nemzeti radikális programját vállaló eszmei
közösséggel. A Belvárosi Kávéházban össze-összejövő társasági kört Mester
óvakodott látogatni. Zárkózottabban élt, mint a kör tagjai, mintegy belső emig-
rációban. Bodoron és Kovácson kívül másokat is ismert a társaságból, az erdé-
lyi Vita Sándort mindenképpen, de Püski Sándort is – még a Magyar Út Kiadó
idejéből.274 A kommunista rendszer közéletéből Mesterhez hasonlóan kire-
kesztett, „nem kívánatos”275 Bajcsy-Zsilinszky Emléktársaság tagjainak politi-
kai nézetei közel álltak Mester hatvanas évekre átértékelt világnézetéhez, poli-
tikai felfogásuk megerősítette Mester régi-új elveit.
A politikai felfogásában fokozatosan bekövetkező változást környezete is ér-
zékelte. Sokan, akik emberi kvalitásait is értékelték, „lelkiekben és szellemiek-
ben fejlődőképes embernek”276 tartották, mások kételkedtek új meggyőződése
hitelességében, elsősorban a zsidóság asszimilációját illetően: „Teljesen átesett
a ló másik oldalára, és olyan dolgokról
magyarázott és hetvenkedett, amit sze- 274 ÁBTL 0-11803/9. Ellenállók.
rintem ő sem hitt.”277 275 Standeisky (2005) 387.
Zsigmond Gyula és Püski Sándor 276 Mester (2012) 8.
társaságához olyan egykori parasztpár- 277 Révész (OHA).
SOMLAI KATALIN
ti politikusok tartoztak, akik a Nemzeti Parasztpárton belül alapvetően a Ko-
vács Imre-féle szárnnyal szimpatizáltak, s akik 1956-ban a párt újjászervezé-
sében aktív szerepet játszottak. Mester a Magyar Megújulás Pártja után a Füg-
getlen Kisgazdapártot választotta, mert kormányalakításra alkalmasabb
politikai erőnek tartotta, és idegenkedett Veres Pétertől. Barátai között azon-
ban már akkor is voltak olyanok – például Bódis Gábor –, akik a parasztpárt-
hoz csatlakoztak. Tildyből erélytelen kiállása és a kommunistákkal való
együttműködése miatt kiábrándulva Mester is Kovács Imrében ismerte fel a
messze látó államférfi erényeit. Kovács, hozzá hasonlóan, a korlátozott kapi-
talizmus híve és a megegyezéses társadalmi változások támogatója volt.278
A társaság eszmei atyja, Bajcsy-Zsilinszky Endre fajvédő, zsidó-, majd német-
ellenes politikus volt, aki szocialisztikus elveket vallva társadalmi reformokat
szorgalmazott. Bajcsy-Zsilinszky saját pártja oldaláról, a magyarországi sváb-
sággal szimpatizáló Mester az Imrédy-párthoz csatlakozva próbált nagyobb
nyomást kifejteni a változások érdekében. Legnagyobb elvi különbség közöt-
tük a hitleri Németországhoz való viszonyulásukban volt. A háború után Baj-
csy-Zsilinszky követői és – egyre határozottabban – Mester is demokrata és
polgárosult, modern Magyarországról álmodtak. A zsidó asszimilációt egyé-
nileg különbözően látták, lehetőségét Mester Miklós a hatvanas évekre telje-
sen elfogadta.
Bodorékhoz hasonlóan a rendszer kitaszítottjának érezte magát Mester is:
„az osztályidegen szerepét kellett vállalnom származásomnál és felfogásomnál
fogva két különböző, az életemben egymást felváltó, ellentétes társadalomban
az uralkodó körök előtt” – indította visszaemlékezéseit.279
Az emléktársasággal való érintkezés nyomán memoárjában már új színben
láttatta a múlt egyes részleteit: „nagyon nemes célnak” nevezte például a né-
metellenes erők összefogására Püski Sándor által 1943-ban szervezett szárszói
konferenciát is,280 holott 1943 májusában több szélsőjobboldali képviselő-
társával együtt még a hitleri Németország melletti kiállást és az ellenzéki erők
megfékezését követelte Kállay Miklós kormányától.281 A demokrácia és hu-
manizmus melletti elkötelezettségét
278 Standeisky (2005) 388. egészen a harmincas évek elejéig vezet-
279 Mester (2012) 11. te vissza, történészi tanulmányainak
280 Uo. 359. idejére.282 A létező és elutasított dikta-
281 Szinai–Szűcs (1962) 390. Köszönöm Ung- tórikus politikai rendszerrel szemben
váry Krisztiánnak, hogy felhívta rá a fi- állva, a népszuverenitás szempontjából
gyelmem. azzal ellentétes rendszer hívévé szegő-
282 Mester (2012) 263. dött. A demokrácia mint elsődleges cél,

vezérelv jelent meg világnézetében, amelynek megvalósítása minden más –
gazdasági, szociális – célkitűzés kiindulópontja. A nemzeti érdekek, a magyar-
ság történelmi hagyományaihoz és kultúrájához való kötődés, a nacionalizmus
sem szorult háttérbe gondolkodásában, fokozódó nyíltsággal sürgette az or-
szág függetlenségének helyreállítását és a határon túli magyarság jogainak és
életkörülményeinek javítását. A fentiekben láthattuk, hogy nacionalizmusa
mentén új ellentét keletkezett közte és a kommunista rendszer között. Mester
Miklós a Kádár-korszakra antiszemita nacionalistából a demokrácia mellett ki-
álló nemzeti radikális eszmék hívévé szegődött.
A rendszerváltás után a demokrácia és ugyanakkor a nacionalizmus mellett
is erősen elkötelezett konzervatív jobboldal politikai példaképre talált Mes-
terben. Történelmi szerepének megőrzését felkarolta az Európai Protestáns
Szabad Egyetem. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem emlékét mint törté-
nészét ápolja, aki főként az erdélyi kisebbség sorsával foglalkozott. Egykori
pártállását nem tagadhatják, de nem feszegetik, milyen elveket követve csatla-
kozott a szélsőjobboldalhoz. Azt sugallják, hogy a zsidóság mentésének céljá-
ból fogadta el a tisztséget.283
Szereplésével legtöbbet a magát nemzeti konzervatívnak valló Török Bálint
közíró foglalkozott Mester visszaemlékezésének megjelenését megelőzően.
Török történetírói, publicisztikai munkásságának célja az volt, hogy „a kom-
munista történetírás és propaganda által meghamisított vagy elhallgatott ese-
mények igaz ismertetésével hozzásegítse polgártársait egy egészséges történel-
mi tudat kialakításához”.284 A nem kommunista ellenállásról szólva élesztette
újra Mester alakját, politikai példáját, akit „a náciellenes politikai mozgalom
egyik kiemelkedő, főleg az embermentésben kimagasló teljesítményt nyújtó
politikusaként” nevezett meg. Mester-életrajzában értelemszerűen az 1944-es
év cselekedetei – a Györffy Kollégium miniszteri biztossága, a zsidók számára
szerzett mentesítések, előzetes igazolások, minisztertanácsi felszólalása – ke-
rültek középpontba.285 Pályafutását elemezve történészi munkásságát nagyította
fel, Mester politikai szerepvállalása és politikai nézetei csonka és torz formában
jelennek meg. Mester nem volt politikusi alkat – állapítja meg felmentéséül –,
„emberiessége”, azaz a szociális problémák iránti érzékenysége „néha negatív
irányba térítette”. Török is átvette a Bokor által felkapott „naiv” jelzőt Mestert
illetően, ám mivel az egy történelmi példaképre nézve dehonesztáló, személyi-
ségjegyei között inkább a humánumra
helyezi a hangsúlyt. Török a „magyar 283 A PPTE honlapján az életrajzok között.
társadalom pozitív erőivel való kapcso- 284 www.torokbalint.hu.
latokat”, valamint az Imrédytől és a né- 285 Török (2007).
SOMLAI KATALIN
metbarát szélsőjobbtól való eltávolodását hangsúlyozta.286 Államtitkári kineve-
zését is elsősorban a háborús kataklizmából kiutat kereső Szent-Iványi Domo-
kos vezette Magyar Függetlenségi Mozgalomnak tulajdonítja, s csak melléke-
sen azoknak, akik azt igazolhatóan előmozdították. Az MMP a kinevezés
akadályozójaként jelenik meg. Mester németekkel szembeni averzióját, a kor-
mányzóhoz fűződő kapcsolatának köszönhető pozícióját szilárdnak tekinti, sta-
tikusan, a konzervatív establishment elfogadott tagjaként ábrázolja, megfe-
ledkezve a német megszállás okozta pálfordulásról, politikai szerepének
újraértelmezéséről, új irányba való tájékozódásairól. Hasonlóképpen a statikus
ábrázolás következménye, hogy a háború után megerősödő demokrata meg-
győződését, nevezetesen a polgári demokrata Jászi Oszkár nézeteihez való kö-
zeledését visszavetítette a harmincas–negyvenes évekre is,287 holott Mester be-
vallottan jóval később azonosította a saját meggyőződését Jásziéval. „Jászi iránt
egészen idejében az érdeklődésem nem ébredt fel” – ismerte el nyíltan halála
előtt néhány évvel.288 Hogy mit jelent Mester Miklós a jobboldal számára leg-
elsősorban, azt Török Ady Endre ver-
286 Török (2007) 37. sének egy sorával összegezte: „Magyar
287 Uo. 36. az űzött magyarságban”, rámutatva Mes-
288 Mester (OHA). ter életének politikai vezérmotívumára,
289 Török (2007) 39. a nacionalizmusra.289
HIVATKOZÁSOK
Ablonczy (2005)
ABLONCZY BALÁZS: Teleki Pál. Budapest, Osiris.
Bereczky (1945)
BERECZKY ALBERT: A magyar protestantizmus a magyar zsidóüldözés ellen.
Budapest, Református Traktátus Vállalat.
Bokor (1982)
BOKOR PÉTER: Egy naiv ember – bársonyszékben. 24 részlet egy végtelen
beszélgetésből. In uő: Végjáték a Duna mentén. Interjúk egy filmsorozathoz.
Budapest, MTV–Minerva–Kossuth, 126–189. Eredetileg megjelent: Mes-
ter Miklós: Egy naiv ember – bársonyszékben. Bokor Péter interjúja. Va-
lóság, 1981. 10. 53–74.
Bokor (1985)
BOKOR PÉTER: Zsákutca. A Századunk sorozat interjúi. Budapest, RTV–Mi-
nerva.

Braham (1997)
Braham, Randolph L.: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon. Bu-
dapest, Belvárosi Könyvkiadó.
Csicsery-Rónay (1998)
CSICSERY-RÓNAY ISTVÁN: Koncepciós per 1947. A Független Kisgazdapárt
szétzúzása. Budapest, 1956-os Intézet.
Csicsery-Rónai (OHA)
Csicsery-Rónai István-interjú. Készítette Kozák Gyula 1989-ben. 1956-os
Intézet Oral History Archívuma,198. sz.
Farkas (OHA)
Farkas László-interjú. Készítette Vásárhelyi Judit 1987-ben. 1956-os Inté-
Fitos (OHA)
Fitos Vilmos-interjú. Készítette M. Kiss Sándor 1986-ban. 1956-os Inté-
Gergely–Glatz–Pölöskei (2003)
Magyarországi pártprogramok 1919–1944. Szerk. Gergely Jenő, Glatz Fe-
renc, Pölöskei Ferenc. Budapest, ELTE.
Hubai (2001)
HUBAI LÁSZLÓ: Magyarország XX. századi választási atlasza 1920–2000. II.
kötet. Választókerületi adattár. Budapest, Napvilág.
Lévai (1946)
LÉVAI JENŐ: Szürke könyv. Magyar zsidók mentéséről. H. n., k. n.
Mester (1936a)
MESTER MIKLÓS: Az autonóm Erdély. Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi
Könyvkiadó és Nyomda Rt.
Mester (1936b)
MESTER MIKLÓS: Az erdélyi románok első törvényhatósági küzdelmei a ma-
gyarokkal és a szászokkal (1860–1863). Budapest, Magyarságtudomány, II. 1.
különlenyomat.
Mester (1985)
MESTER MIKLÓS: A zsidókérdés Magyarországon. Új Látóhatár, 3. 367–
389.
Mester (2012)
MESTER MIKLÓS: Arcképek. Két tragikus kor árnyékában. Visszapillantás a ka-
tasztrofális magyarországi 1944. esztendőre, részint annak előzményeire és köz-
vetlen következményeire is, 27 év távlatából. Budapest, Tarsoly.
SOMLAI KATALIN
Mester (OHA)
Mester Miklós-interjú. Készítette Gyurgyák János és Varga Tamás 1986-
ban. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 45. sz.
Mester (OSZK)
Mester Miklós-interjú. Készítette Bokor Péter a Századvég sorozat számára.
Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára, 303. sz.
Papp (2008)
PAPP ISTVÁN: A népi kollégiumi mozgalom története 1944-ig. Népi tehetségek
gondozása, vagy tudatos elitnevelési kísérlet? Budapest, Napvilág.
Pungor (OHA)
Pungor Ernő-interjú. Készítette Garai Gábor 1991–1992-ben. 1956-os In-
tézet Oral History Archívuma, 453. sz.
Révész (OHA)
Révész András-interjú. Készítette Hegedűs B. András és Kovács András
1986-ban. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 5. sz.
Sándor (1997)
SÁNDOR TIBOR: Őrségváltás után. Zsidókérdés és filmpolitika 1938–1944. Bu-
dapest, Magyar Filmintézet.
Schmidt (1990)
Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség elnökének naplója 1944. Közli:
Mester Miklós, Majsai Tamás és Schmidt Mária. In Kollaboráció vagy koope-
ráció? A Budapesti Zsidó Tanács. Budapest, Minerva, 126–221.
Sipos (2001)
SIPOS PÉTER: Imrédy Béla. Politikai Életrajz. Budapest, Elektra Kiadóház.
Somodi (OHA)
Somodi István-interjú. Készítette Czakó Ágnes 1989–1990-ben. 1956-os
Intézet Oral History Archívuma, 230. sz.
Standeisky (2005)
STANDEISKY ÉVA: Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. Budapest,
1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.
Szalatnyai (OHA)
Szalatnyai József-interjú. Készítette Molnár Adrienne 1992–1993-ban.
1956-os Intézet Oral History Archívuma, 504. sz.
Szekér (2009)
SZEKÉR NÓRA: A Magyar Közösség története.
http://mek.oszk.hu/08400/08480/

Szerencsés (2002)
SZERENCSÉS KÁROLY: „Az ítélet: halál”. Magyar miniszterelnökök a bíróság
előtt. Budapest, Kairosz.
Szinai–Szűcs (1962)
Horthy Miklós titkos iratai. Sajtó alá rendezte Szinai Miklós és Szűcs László.
Budapest, Kossuth.
Sztáray (1989)
SZTÁRAY ZOLTÁN: Mester Miklós 1906–1989. Új Látóhatár, 3. 391–392.
Török (2004)
TÖRÖK BÁLINT: Farkas esz meg, medve esz meg… Szent-Iványi Domokos és
a Magyar Függetlenségi Mozgalom. Budapest, Európai Protestáns Magyar
Szabadegyetem.
Török (2007)
TÖRÖK BÁLINT: Ember az embertelenségben. Száz éve született Mester
Miklós. Magyar Napló, 2. 36–39.
Tüdős (1998)
ZSINDELYNÉ TÜDŐS KLÁRA: Csizma az asztalon. Budapest, Harmat.
Ungváry (2012)
UNGVÁRY KRISZTIÁN: Népirtás és szociálpolitika. Diszkrimináció és antiszemi-
tizmus Magyarországon, 1919–1944. Kézirat.
05_Sarkozy_jav.qxp:evkonyv2008 1/13/13 2:03 PM Oldal 166
166
SÁRKÖZY RÉKA
LENYOMATOK – A DON-KANYAR EMLÉKEZETÉNEK

FILMES NARRATÍVÁJA
Rejteni vágyott csúfságát, szégyelte, befedte / körbe halántékát a király bíbor tiarával; / ámde a szolga,
ki hosszu haját nyesegette vasával, / ezt meglátta; a csúf titkot nem merte sehogysem / elhírlelni, de
vágyott rá, hogy mondja ki mégis, / és hallgatni nem is volt képes, félrevonult hát, / ásott gödröt, e
lukba susogta be, hogy fejedelmét / mílyfülünek láthatta, kimerve kezével a földet, / majd a saját sza-
vait földdel beborítja megintcsak, / és némán tovalép a göröngybetakarta gödörtől. / Ott szaporán re-
megő nádakból nőtt föl egy erdő, / esztendő teltén meg is érett, s magva vetőjét / elhirdette: ahogy
sűrüjét mozgatta az enyhe / Auster, az úr füleit s a dugott szavakat kisusogta.
Ovidius: Átváltozások. Midas (Devecseri Gábor fordítása)
1 1955-ben, a felszabadulás 10. évforduló- A XX. századi magyar történelem bi-

jára, szovjet nyomásra jelent meg az első zonyos témái 1945 után csak a privát
néhány „szakmunkára emlékeztető kiad- emlékezet részeként hagyományozód-
vány” a második világháború történe- hattak tovább, akárcsak Midasz király
téről. Romsics Ignác a magyar historiog- fel nem fedhető kínos titka. Elmond-
ráfia történetéről írott művében kiemeli hatatlan, földbe suttogott történetté
Nemes Dezső Magyarország felszabadulása vált a teljes jobboldali politikai hagyo-
című művét, amely „a felszabadító szov- mány és gondolkodásmód – noteszek,
jet hadsereg” „történelmi cselekedetét” a naplók, versek őrizték az emlékezetet,
„német elnyomók” elleni négy évszáza- sokáig a nyilvánosság minden remé-
dos küzdelem végpontjaként, egyben a nye nélkül. És el nem mondható, meg
„nemzeti felvirágzást” hozó „szocialista nem írható történet lett a magyar vi-
forradalom” lehetőségének a megterem- lágháborús részvétel egésze is – egé-
téseként értékelte. 1951-ben egykötetes szen pontosan ennek minden olyan
összefoglalás jelent meg az új középisko- értelmezési kísérlete, amely eltért a
lai tankönyvek kiegészítéseként, gazdag hivatalos, a szovjet szempontoknak
fényképmelléklettel. Szerkesztője Köpeczi alárendelt történeti megközelítéstől,
Béla volt (A magyar nép története. Rövid akár tudományos munkákban, akár
összefoglalás). Romsics kiemeli, hogy a publicisztikában.1 Lehetetlen volt az
portrék sorát tíz kommunista mártír ké- átélt második világháborús tapasztalat
pe zárta, Horthy, Bethlen vagy Teleki kibeszélése azoknak is, akik végigélték
ábrázolása viszont hiányzott az összefog- és elszenvedték következményeit. Az
lalásból. Romsics (2011) 390–391. egyéni és közös tapasztalatok értéke-
LENYOMATOK – A DON-KANYAR EMLÉKEZETÉNEK FILMES NARRATÍVÁJA

lése így a rendszerváltás előtt a társadalomtörténet számára sem volt lehet-
séges.
A hetvenes években a helyzet kezdett megváltozni. A 2. magyar hadsereg
sorsáról szóló első írás, amely egyben a doni katasztrófa elemzésére is kísérle-
tet tett, Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című műve volt 1972-ben,2
amely nagy vitát váltott ki a történészek körében,3 mégis úttörő jelentőségű,
mert a nyilvánosságba emelte a második világháborús magyar részvétel témá-
ját. A kötet a szerző életének legnagyobb könyvsikere lett, állítása szerint több
mint egymillió példányban fogyott el.4 Megírása nyilvánvalóan nem Nemes-
kürty partizánakciója volt, megjelenését bizonyosan megelőzte politikai egyez-
tetés, így a benne foglaltak sem térhettek el a rendszerben egyedül elfogadha-
tónak tekintett kánontól.
Hasonló a helyzet Kádár Gyula egykori vezérkari ezredes néhány évvel ké-
sőbb megjelent memoárjával.5 „1978-ban igazi politikai szenzáció volt, hogy
Magyarországon legálisan megjelenhetett Kádár Gyula egykori vezérkari ez-
redesnek, a Vkf/2, a hírszerzés-kémelhárítás katonai szervezete (a magyar
Deuxieme Bureau) 1943 júliusa és 1944 áprilisa között működött parancsno-
kának az emlékirata. A könyvet elsősorban az tette szenzációvá, hogy a meg-
jelenés körülményeiből kitűnt, a memoár a nevezetes Aczél-féle »három T«
tekintetében a »támogatott« művek
csoportjába tartozik. Az addigi gyakor- 2 Nemeskürty (1972).
lathoz viszonyítva ugyancsak újszerű 3 Nemeskürty többek között azt állította,
múltismertető mű megjelentetését az hogy a hadsereg legénységét célzatosan
akkori hatalom uralma fenntartása szem- a szegények, baloldaliak és nemzetisé-
pontjából hasznosnak ítélte” – írja Sza- giek közül válogatták össze, és megfelelő
bó Miklós a könyvről.6 A memoár fegyverzet nélkül küldték ki a frontra,
megjelentetése az élénkülő ellenzéki vagyis tudatosan halálra szánták őket.
tevékenység hatásainak levezetésére Ezeket az állításokat a szakkritika cáfolta.
szolgált szelepül: „Indokolt volt kísér- Romsics (2011) 447.
letet tenni arra, hogy a még nem ellen- 4 http://www.magyarhirlap.hu/hatter/
zéki, de az ellenzékiség által »fertőzhe- nemeskurty_istvan_kell_a_honvedseg.ht
tő« értelmiség »lazulás«-igényét egy ml.
olyan emlékirat megjelentetésével csil- 5 Kádár (1978). A művet Kádár eredetileg
lapítsák, amely szemléletében nem fe- az ÁVH-nak, pontosabban a II/5., illetve
lelt meg a hivatalos világnézetnek, igaz, a III/III osztálynak írta, kéziratát ma is az
politikai veszélyt sem jelentett a fenn- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti
álló rend számára.” A szövegben fellel- Levéltára (ÁBTL) őrzi.
hető vonalas, a kádárizmus ideológiájá- 6 Szabó M. (1998).
SÁRKÖZY RÉKA
nak megfelelő betétek és „a Foxi-Maxi tananyag szellemében és szintjén adott
kép a magyar jobboldaliság mibenlétéről” egyaránt azt jelzik – írja a tanul-
mányban –, hogy a mű nem más, mint a hatalom finom manipulációjának, a
kádárizmus „tudatszabályozási technikáinak” egyik eszköze. Megjelenésének
mégis volt jelentősége, mert először kapott nagy nyilvánosságot egy jobb-
oldali katonatiszt, aki megbízatásai révén a második világháború fontos sze-
replője lett. Emlékirata felcsillantotta az árnyaltabb történelmi ábrázolás le-
hetőségét.
A politikai hatalom azzal, hogy nem hagyta elmondani a második világhá-
ború és benne a magyar hadsereg részvételének szovjet ideológiától mentes
történetét, s csak egy-egy szelepet engedélyezett, szükségszerűen a rendszerrel
szembenállók felé tolta el ezt a témát. Az ellenzéknek, azon belül is a jobbol-
dalnak engedte át a másfajta narratívák megfogalmazásának lehetőségét. A 2.
magyar hadsereg pusztulásának képe különösen jól beleillett a nagy nemzeti
sorstragédiákra érzékeny, a nemzet veszélyeztetését érző, pusztulásáért aggó-
dó értelmiségiek látóterébe, akiknek amúgy is régi igénye (követelése) volt a
„legfontosabb nemzeti témák” nyilvános „kibeszélése”. Az áttörést Sára Sán-
dor 25 részes dokumentumfilmje, a Krónika hozta meg 1982-ben, melyben al-
kotótársai Hanák Gábor és Csoóri Sándor voltak. Csoórit akkor a nacionalista
beállítottságú ellenzéki csoport vezetőjeként tartotta számon az MSZMP KB
Agitációs és Propaganda Bizottsága. „A csoport tagjai ideológiailag a népi írók
»harmadikutas« elképzeléseihez nyúlnak vissza, s az ún. nemzeti sorskérdése-
ket – a magyar kisebbségek helyzetét, a népesedési kérdést, az öngyilkosságot
és az alkoholizmust – állítják előtérbe, azt állítva, hogy a párt és a kormány egy-
oldalúan a gazdaságra koncentrál, s nem törődik a nemzet fennmaradása szem-
pontjából alapvető jelentőségű erkölcsi-tudati tényezőkkel. Belpolitikai síkon
elsősorban a párt kultúrpolitikáját támadják. Az általuk kívánatosnak tartott
»politikai ellenzéki« pozíciót a humán
7 Tájékoztató és feladatterv. Az ellenséges, értelmiség aktivizálása útján akarják el-
ellenzéki és ellenségeskedő csoportok te- érni.”7
vékenységével kapcsolatban. MSZMP Ilyen politikai közegben készült el,
KB Agitációs és Propaganda Bizottságá- éppen harminc éve Sára Sándor úttörő
nak (APB) iratai, 1982. július 27. 392 ő. e. dokumentumfilm-sagája. A Krónika – a
http://archivportal.arcanum.hu/mszmp/ 2. magyar hadsereg a Donnál filmtörté-
opt/a110521.htm?v=pdf&q=WRD%3D neti szempontból is minden előzmény
%28cso%F3ri%29&s=SORT&m=19&a nélküli vállalkozás volt, ilyen hosszú
=rec (Utolsó letöltés 2012. 12. 17.) interjúfolyam nem készült addig, és azó-
8 A Krónika epizódjai: 1. „Elátkozva a hato- ta sem.8 A sorozat ötletét dac és gazda-

sági kényszer szülte. A film készítése dik napot”. Zelk Zoltán; 2. Előzmények;
közben derült ki, hogy Sára élete leg- 3. Munkaszolgálat; Fazekas György; 4.
nagyobb vállalkozásába kezdett, témá- Indulás 1942. január–június; 5. Felvonu-
ja, a magyarok második világháborús lás 1942. május–június; 6. Megérkezés
története évtizedekre rabul ejtette, 1942. július–augusztus; 7. Hídfőcsaták
nem is tudott tőle szabadulni. A sokáig 1942. augusztus–szeptember; 8. Tűz-
elhallgatott történet hatalmas erővel keresztség. Boldizsár Iván; 9. Helyzetje-
szólalt meg, hiába próbálták korlátozni lentés 1942. szeptember–október; 10.
nyilvánosságát, az a bizonyos mitoló- Frontszemle 1942. október–november;
giai erdő elkezdett susogni, és ez egy- 11. Felváltás 1942. november–december;
ben újfajta dokumentumfilmes narratí- 12. Állóharc 1942. december; 13. Harc-
vát teremtett Magyarországon a múlt előörs. Sigmond Olivér; 14. Téli front
elbeszélésére. A Krónika nélkül nem 1942. november–december; 15. Táma-
született volna meg Sára többi nagy ívű dás előtt 1943. január 1.–január 12.; 16.
történelmi dokumentumfilmje, a Nép- Támadás 1943. január; 17. Áttörés 1943.
tanítók (1981), a Sír az út előttem (1987), január; 18. Haditudósítás. Gallyas Ferenc;
a Csonka Bereg (1988), a Te még élsz? 19. Kitörés 1943. január; 20. Visszavonulás
(1989), sőt a Lefegyverzett ellenséges erők 1943. január; 21. Menekülés 1943. janu-
(1991) sem. A filmsorozat a magyar ár; 22. Hadparancs 1943. január; 23.
filmtörténet egyik mérföldköve lett, Utóvédharc 1943. február; 24. Gyüleke-
ezt tekinthette mintának egy egész do- zés 1943. február; 25. Hazatérés 1943.
kumentumfilmes nemzedék, akik aztán március–május.
az elfojtott emlékezet hosszú interjúi- 9 Például Gyarmathy Lívia–Böszörményi
ból felépülő filmjeikkel a magyar törté- Gyula: Recsk I–II.; Gulyás Gyula és Gu-
nelmi dokumentumfilm nagyszerű, a lyás János: Törvénysértés nélkül; Ember
rendszerváltás előkészítésében is úttö- Judit: Pócspetri; Schiffer Pál: A Dunánál.
rő szerepet vállaló alkotásait hozták 10 Gulyás Gyula: Idézés, 2009.
létre.9 A Krónika tartalmi és formai
szempontból is meghatározta a magyar dokumentumfilmes gondolkodást: a
hosszú interjúkból felépülő többórás forma sokáig meghatározó volt, és még
ma is készül hasonló film.10 Az alkotók kiindulópontja, hogy a dokumentum-
film a múlt el nem mondott történeteinek adekvát fóruma lehet, ezzel a soro-
zattal bizonyságot nyert. Ez a filmkészítői múltszemlélet a történelem filmes
elbeszélésében sokáig kizárólagos maradt Magyarországon. A Krónika, e sajá-
tos filmtípus legfontosabb jellemzőinek megértése nélkül nem érthetjük meg
sem a magyar dokumentumfilm további útját, sem mai szerepfelfogását, to-
vábbá azt sem, milyen elvárásokat támasztanak vele szemben mások: doku-
mentumfilm-rendezők, szerkesztők, filmtámogatásokról döntő kuratóriumok,
SÁRKÖZY RÉKA
sőt politikusok ma is. A film készítésének harmincéves évfordulója, továbbá
1942–43 telének közelgő hetvenedik évfordulója jó apropó az interjúkból fel-
épülő dokumentumfilmes eposz újranézésére, sokféle jelentésének, szándékolt
és nem szándékolt hatásának újragondolására.
Nem célom annak vizsgálata, hogy a sorozat néha terjengősen, néha nagy
drámai erővel, olykor népmesei ihletettséggel, a balladai elemeket sem nélkü-
lözve előadott történetei megfelelnek-e a valóságnak, történhetett-e az, ott,
úgy és akkor, ahogy a negyven év után emlékezők elmondják – nem is venném
hozzá a bátorságot. Ezt elvégezték már nálam hivatottabbak, számomra nem
is ez teszi izgalmassá a film analízisét. A rendszerváltás után megtörtént a téma
tudományos feldolgozása, ma már gazdag szakirodalom áll rendelkezésére an-
nak, aki a doni harcok eseménytörténetét szeretné megismerni.11
Az évfordulók apropóján a filmsorozat moziváltozatáról Dombrády Lóránd
írt részletes kritikát,12 melyben leginkább az alkotók gondolkodásának politi-
kai hatásoktól mentes függetlenségét és a történetekbe foglalt tények törté-
nelmi hitelét kérdőjelezte meg – nem vitatva, sőt méltatva a sorozat egyéb ér-
demeit. Szerinte a filmsorozat azt a kádárista álláspontot képviseli, amely a
doni hadsereg pusztulását a hadvezetés, vagyis a Horthy-rendszer egyik leg-
nagyobb bűnéül rója fel, eltúlozva a veszteségeket, hogy a történetből minél
súlyosabb kép, egy új Mohács víziója rajzolódjon ki. „A politika által kinyilvá-
nított és megdönthetetlennek számító történetet kellett hinni és hirdetni, így
a történetek objektív feltárásának kísérlete sokáig meg sem kezdődhetett.
Nem az események történeti bemutatása, de azok elítélése volt a cél.”13
Dombrády szerint a film szemlélete nem is különbözik az elvárttól, sőt az el-
ítélő álláspontnak kívánnak megfelelni a megszólalók is. A hatalom rosszallá-
sát nem az elbeszélések politikai ítéletei, harci beszámolóinak tartalma váltot-
ta ki, hanem azok a részek, amelyek az
11 A legfrissebb összefoglalás a témában orosz lakossággal való barátkozás –
Ungváry (2004). Lásd még Szabó P. úgymond – békés epizódjairól szóltak.
(2001); Vargyai (2001); Ungváry szerk. Dombrády elsősorban azt kéri számon
(2005). a filmen, hogy csak elsiratja a katoná-
12 Dombrády (2011). A tanulmány a Pergő- kat, de sem elégtételt, sem nyilvános
tűz című nyolcórás összeállítás eredeti elismerést nem ad nekik kétségbeejtő
forgatókönyve alapján készült, amelyet a körülmények között vívott hősies har-
Hadtörténelmi Levéltárban őriznek, to- cukért. Szerinte az alkotók elmulasz-
vábbi forrásai az ebből készült Pergőtűz I. tották ezt a lehetőséget, sőt tudatosan
és Pergőtűz II. forrásgyűjtemények voltak. elhallgatták mindazt, ami a kádárista
13 Uo. 546. történelemképbe nem fért bele. Hibá-

juknak rója föl, hogy „a politika, de a jó szándékú filmsorozat készítői sem vol-
tak rá kíváncsiak, hogyan védték magukat a honvédek kétségbeesett helyze-
tükben, hiszen őszerintük ez eleve lehetetlen volt. Érdemükként nem a kato-
nai helytállás és becsület, a bajtársiasság megnyilvánulásait, hanem az
ellenkezőjét várták el tőlük.”14 A filmsorozatból tehát hiányolja a megvívott
harcok és a heroizmus méltatását, s ennek hiányát az objektivitás és a szakmai
hozzáértés hiányaként fogja fel. „Az alkotók a történészek szakmai közremű-
ködése nélkül, saját korábbi ismereteiktől befolyásolva, a megtörtént borzal-
mak és a vélt kétszázezer katona pusztulásának és okainak bemutatásával, az
azt előidéző uralkodó osztályának feltétel nélküli elítélésével kívántak hatni a
néző/olvasó érzéseire. […] a történeti kutatás módszereinek figyelmen kívül
hagyásával kérdezték ki a visszaemlékezőket.”15
Az én célom nem a történeti igazság vizsgálata volt, nem abból indultam
ki, hogy mit mesél, aki mesél, hanem elsősorban abból, hogy milyen elemeket
emel ki a múltból, amelyeket aztán emlékké szerkeszt a kamera előtt. Ebből a
nézőpontból indifferens az alkotók történészi hozzáértése, a szakmódszertan
helyes alkalmazása a filmbéli interjúk elkészítésében.
Tisztáznom kellett azokat a kérdéseket, amelyek alapján a film elemzésébe
fogok. Először is, mi volt az alkotók célja? Miért választották feladatuknak
a negyvenéves háborús emlékezet megfilmesítését? Milyen elveket követtek a
szerkesztésben? Minden elvárás kihat a film egészére, befolyásolja azt is, mi-
ként szelektálja emlékeit az interjúalany, akinek célja mindenképpen a megfe-
lelés. Jól akar teljesíteni a számára fontos feladatban. Szerettem volna megfi-
gyelni, van-e jele, hogy az alkotók rávetítik saját történelemszemléletüket a
megszólalókra. Bizonyítható-e valamilyen elvárás az alkotók részéről, mint azt
Dombrády állítja? Nem fogadtam el kiindulásnak Dombrády ítéletét, hogy a
filmsorozat a kádárista múltszemléletnek akarna megfelelni. Szerintem az al-
kotókat nem a megfelelés vágya hajtotta, ugyanakkor objektívak sem kívántak
maradni, motivációjuk inkább a történetek vállalása volt, a nyilvános erkölcsi
kiállás a katonák mellett, és így nem is lehet számon kérni rajtuk a távolság-
tartó analízist. Valamiféle elvárásuk viszont lehetett, ennek nyomait kerestem.
A második kérdéskör számomra az volt, hogy (a film alapján) milyen az
egykori 2. magyar hadsereg katonáinak viszonya a múlthoz. Milyen képet al-
kotnak önmagukról ezekben az 1980–81-ben elmondott fronttörténetekben?
Mit gondolnak a háborúról, milyen lenyomatokat hagynak a negyven év
után sok esetben először elmondott
történetben a munkaszolgálatosok, az 14 Uo. 553.
oroszok, németek, hogyan vélekednek 15 Uo. 548.
SÁRKÖZY RÉKA
egymásról? Milyen a magyar hadsereg képe a munkaszolgálatosok elbeszélé-
seiben? Tetten érhető-e ideológiák bármilyen manifesztációja a kádárizmus
éveiben fasisztának kikiáltott hadsereg egykori katonáinak több mint 25 órás
(közel 1500 perces) elbeszélésében, a nyilvánvaló öncenzúra dacára?
A Krónikában 120 interjú szerepel, megszólalnak lelkészek, tanítók, újság-
írók, orvosok, állatorvosok, egy haditudósító, egy hadbíró, hivatásos és tarta-
lékos tisztek, törzstisztek, közkatonák – zömmel parasztemberek –, továbbá
egykori munkaszolgálatosok: értelmiségiek, sőt két költő is. A megszólalók
sokfélesége ellenére sem lehet teljes társadalmi keresztmetszetről beszélni, de
az alkotók nem is törekedtek ilyesmire. A szereplők neve mellett csak egyko-
ri rangfokozatuk szerepel, foglalkozásuk nem, arra csak a szövegösszefüggé-
sek deríthetnek fényt. Az adatok felfedezését nehezíti, hogy a beszélők féltek
a lehetséges számonkéréstől, és az alkotók is szűrték az elbeszéléseket, hiszen
az interjúfolyamot át akarták tuszkolni a cenzúrán, hogy valóban adásba ke-
rüljön a sorozat.
Nem volt indokolatlan az önkontroll, az egyes epizódokat alkalmanként át-
vágatták, a vetítési időpontot állandóan változtatták, kötelező kísérő program-
ként két történész, Tóth Sándor és Juhász Gyula beszélgetését szerkesztették
a késő esti és a kettes csatornára áttolt sugárzások elé, hogy az elhangzottak he-
lyes értelmezését „elősegítsék”. A 15. epizód utáni végleges letiltás igazolta az
előzetes félelmet.16 A nagy vihart kavaró sorozat szerepet játszott Nagy Richárd
televízió-elnök leváltásában, téma volt az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bi-
zottságának ülésén: „A tömegtájékoztatási eszközök munkájának kritikus érté-
kelésével a párttagok többsége egyetértett. Ezek tevékenysége sokszor nem
szolgálja a párt törekvéseit. Gyakran
16 A betiltásról részletesen lásd Sára Sándor adnak teret apolitikus, pesszimista, fele-
Krónika c. filmsorozata, 1983. In Ung- lőtlen megnyilatkozásoknak. Legtöbb
váry szerk. (2005) 665–668. bírálat a TV Krónika című sorozatát
17 Jelentés a Végrehajtó Bizottságnak a Köz- érte.”17 Szerepelt az új televízió-elnök,
ponti Bizottság 1983. április 12–13-i ülé- Kornidesz Mihály jelentésében is, me-
se anyagának feldolgozásáról a fővárosi lyet az Agitációs és Propaganda Osztály
pártszervezetekben. MSZMP Budapesti számára írt: „A kulturális adásokat
Végrehajtó Bizottságának ülése, 1983. au- szintén az egyenlőtlen fejlődés, a szél-
gusztus 10. Magyar Országos Levéltár sőségek jellemzik, gyarapodtak a nega-
(MOL) XXXV. 1. a. 4. 666. ő. e. 17. tív jelenségek. Például az aránytévesz-
18 Kornidesz Mihály–Lakatos Ernő: Jelentés tő és a politikai kihatásokkal nem
az Agitációs és Propaganda Bizottságnak megfelelően számoló 26 részes [sic!]
a Magyar Televízió helyzetéről, mun- Krónika.”18

Hogyan készülhetett el a sorozat, kájáról és további feladatairól. MOL
amely ekkora vihart kavart? MSZMP Központi Bizottsága Agitációs
és Propaganda Bizottságának (APB) ira-
tai, 1983. október 4. 414. ő. e. 33.
AZ ELŐTÖRTÉNET http://archivportal.arcanum.hu/mszmp
Sára Sándor Csoóri Sándorral közösen /opt/a110521.htm?v=pdf&q=%28WRD
elkészített egy játékfilm-forgatóköny- %3D%28Kr%F3nika%29%29%20and
vet a madéfalvi veszedelemről, de a %20DATE%3D1982.01.01—1984.12.
megvalósításra nem kapott pénzt. Az 31_&s=SORT&m=6&a=rec (Utolsó le-
első dokumentumfilmtervet, amelyet töltés 2012. 12. 17.)
ezután benyújtott, erdélyi tárgya miatt 19 Vígh (1983) 9.
nem támogatta a Filmfőigazgatóság, 20 Zsugán (1983) 14., 16.
ekkor fordultak közös elhatározásból a 21 Uo. 16.
Don-kanyar emlékezetének felidézése
felé. Sárát szülőfalujának öregasszonyai ihlették, a turai özvegyek sokszor el-
mesélték a falubelieknek, hogyan vesztették el férjüket a voronyezsi kataszt-
rófában.19 A két meghiúsult filmterv témája jelzi, hogy Sárát akkortájt a tör-
ténelem vonzotta, filmjeiben a múltat szerette volna felidézni, és feszegette a
határokat: vajon melyik történet mondható el? „Régóta zavar, hogy a máso-
dik világháborúról semmit, vagy alig valamit tudunk. Az én generációm is,
akik félig-tudatos kamaszfejjel átéltük; a fiatalabbak még kevesebbet; de az
idősebbek se sokkal többet. […] Meggyőződésem ugyanis, hogy már a győz-
tesek, meg a – talán – fő vesztesek szemszögéből is felidézték és kielemezték
ezt a háborút, meg benne a mi szereplésünket is; de az olyan – minek is ne-
vezzem a magyarokat?, az olyan csatlós vagy sodródó vagy belehajtott pótha-
dak szempontjából még nem – mondja egy 1983-as interjúban. – Tehát ma-
gyar szempontból még nem történt meg ennek az ügynek a végiggondolása,
és engem éppen az érdekelt alapvetően, hogy mi milyen tanulságokat tudunk
és tudtunk levonni a történtekből.”20 Az idézett interjúban Sára nem von le ta-
nulságokat, nem fejti ki bővebben, hogy kikre gondolt mint fő vesztesekre, sőt
újabb kérdéseket tesz fel: „[…] s szeretném feltárni annak okait is, hogy való-
jában miért nem sikerült létrejönnie annak a bizonyos Kossuth-légiónak el-
nevezett hadtestnek, amelynek bevetése gyakorlatilag bizonyította volna a ma-
gyarok németellenességét.”21 A kérdésfeltevés arról árulkodik, hogy Sárát a
megismerés szándéka vezette, a magyarázatokban rejlő tanulságokat kereste,
és a legkevésbé sem volt célja az egykori hadsereg megszólaló tagjainak szá-
monkérése.
SÁRKÖZY RÉKA
Csoóri Sándor a filmes anyaggyűjtés során írt, A magyar apokalipszis című
történelmi esszéjében ad magyarázatot motivációira.22 Az esszé első fele arról
szól, hogyan készültek az interjúk. A módszertani megközelítés megismerésén
túl azt is megtudjuk belőle, mennyire nehéz volt szóra bírni a háborút túlélő
katonákat.
„Látom a férfi szemében a furdaló kíváncsiságot: szeretné tudni, jó, vagy
rossz dologban sántikálunk-e?
Hogy ne terheljem meg napjukat, se az éjszakájukat, elmondom a házas-
párnak: filmet forgatunk a doni katasztrófáról […]. S egyúttal megkérdem a
férfitól: nincs-e a környéken ilyen ismerőse? Összeráncolja homlokát, mint aki
emlékezetében kutat, nézi a földet, aztán sajnálkozva ingatni kezdi a fejét.
– Nem… nem ismerek senkit… Deres Varga csakugyan ott volt a Don-
nál… de másról nem tudok.
– Miért hazudsz, Gyula? – szól rá erélyesen a felesége. – Hogy az ördög-
ben nem tudsz, amikor te is ott voltál? A megszégyenített férfi lángvörös lesz.
– Ott voltam, persze, hogy ott voltam! Hiányzik minden lábujjam, a kö-
nyököm meg olyan, mint a nyeklő bicsak, ni! Ezzel dicsekedjek? […] Én azt
se tudom, maguk kicsodák-micsodák, de nem is érdekel. Itt ez a nagy ég fö-
löttünk, amit elmondok, elnyeli, a többi meg nem az én dolgom. Na, szóval:
negyvenöt után annyi bajom lett nekem kéretlenül is abból a kurvaistenes
Don-kanyarból, hogy alig hevertem ki. Föld kellett volna nekem is a földosz-
táskor, mint más szegényember fiának. Bár csak három-négy holdacska. Föli-
ratkoztam. S kaptam is, majdnem kimondtam, micsodát! Föld, nekem, aki a
szovjet nép ellen, a mi fölszabadítónk ellen harcolt? […] Úgy olvasták fejem-
re a háborút, mintha önként, a magam jószántából mentem volna. Vittek, ura-
im, mint a lakodalmi tyúkot levágni.”23
A beszélgetés a ceglédi tanyavilágban az említett Deres Varga nevű szakasz-
vezető felkutatása során folyt, 1980 tavaszán. Sára és Csoóri embertől embe-
rig haladtak, járták az országot. A munka három évig tartott. „És mindegyik
interjú gyakorlatilag kikövetelte a másikat: az elemi dokumentarista tisztesség
megkívánta, hogy továbbmenjünk, s kövessük az egyes egységekben hallott
megnyilatkozásokat, egyébként, ha az ember valóban dokumentumfilmet készít,
nem is tehet másként: az anyag szervezi meg saját magát. Mert ha valamiféle
előzetesen kialakított koncepciót próbál követni, és ahhoz igazodva forgat, ak-
kor ez azt jelenti, hogy erőszakot tesz
22 Csoóri (1980). magán az anyagon.”24
23 Uo. Valamiféle koncepciójuk persze min-
24 Zsugán (1983) 15. denképpen volt az alkotóknak, erről szól

Csoóri esszéjének másik fele, a történelmi eszmefuttatás. Leginkább az fog-
lalkoztatja Csoórit, hogy milyen következményekhez vezet az elhallgatás, az
elfojtás. Annak nyomait keresi a korabeli irodalmi életben, a sajtóban, a fenn-
maradt visszaemlékezésekben, mennyire lehetett tisztában a magyar társada-
lom a doni katasztrófával a háború éveiben. Forrásai nem történeti munkák,
hanem kizárólag versek, memoárok. Idézi Nemeskürty könyvét, aki szintén a
korabeli elhallgatás példáit sorolta. Ha forrásai közös vonását keressük, annyi
szembetűnő, hogy a népi íróktól származnak. Átvesz gondolatokat Kónya
Lajos költő 1956-ban kiadott harctéri naplójából, idézi Sinka István frontver-
sét. Hivatkozik Veres Péter Illyés Gyulával folytatott beszélgetéseire, közli a
tanulmányban Illyés Hullaevők című, 1943-ban írt versét. Pontos hivatkozás
nélkül utal Németh László írásaira, visszaemlékezéseire, amelyekből azt ol-
vassa ki, hogy ő sem volt tisztában a valós háborús veszteségekkel, mint ahogy
senki más sem a magyar irodalmi élet számára mértékadó tagjai közül. E sok
példát aztán kiterjeszti a teljes magyar társadalomra, melynek tájékozatlansá-
ga negyven évig változatlan maradt. Történeti munkákat nem idéz, sem cá-
folni, sem kiegészíteni nem akar semmilyen tudományos publikációt. Más uta-
kon jár, a tudományos megközelítés egyszerűen nem érdekli. Legfontosabb
célja a filmmel a hallgatás megtörése volt, hogy a múlt megismerése gyógyító
hatással lehessen a magyar társadalomra.
A harmadik alkotótárs, Hanák Gábor érdeklődése a téma iránt korábbi.
A Magyar Televízió Századunk című műsorának szerkesztőjeként, a sorozatot
rendező Bokor Péter alkotótársaként már 1976 óta foglalkozott a második vi-
lágháború, elsősorban az 1944-es német megszállás történetével. E munka so-
rán ismerték fel a televíziós interjú forrásértékét: ők szólaltatták meg először
és magyar filmben utoljára Edmund Veesenmayer német nagykövetet, Wil-
helm Höttlt, az SS titkosszolgálatának budapesti megbízottját, továbbá Alfred
Trenker egykori budapesti Gestapo-főnököt. Megszólalásuk egy televíziós do-
kumentumműsorban hatalmas jelentőségű volt. Ezzel a sorozattal kezdődött
meg a hallgatás falának áttörése is a háborús magyar részvétel korszerű törté-
neti értékelésében. A történész szakértő Ránki György volt.25
Mik voltak Sára forrásai? „Legismertebb Nemeskürty könyve; aztán talál-
tam még néhány emlékezést, kéziratos emlékiratot, fönnmaradt harctéri je-
lentéseket. A szakkönyvek közül például dr. Csima János, illetve Horváth Mik-
lós munkáit, az emlékiratok közül Nagybaczoni Nagy Vilmos, Saly Dezső,
Herendás Lajos írásait forgattam leg-
több haszonnal.”26 Sára ezekből rakott 25 Sárközy (2011) 133.
össze egy állítása szerint hatszáz olda- 26 Zsugán (1983) 15.
SÁRKÖZY RÉKA
las dokumentációt az Objektív Filmstúdió számára, hogy felkészültségét bi-
zonyítsa, és a forgatáshoz szükséges támogatást megszerezze. Az eseménytör-
ténetet pedig két év alatt, miközben az anyagot összeállította, „alaposan meg-
tanulta” – saját víziója leginkább menet közben formálódott, elsősorban az
interjúk hatására. A közös pont Csoóri és Sára nézőpontjának kialakításában
elsősorban Nemeskürty István könyve volt, amely mindkettejük beszámolója
szerint hatással volt múltszemléletükre, így az egész sorozatra. Nemeskürty
legfontosabb célját előszavában világosan megfogalmazza, kurzívval ki is eme-
li: „Pedig ezeket az embereket, ezt a százezernyi férfit egyszer el kell siratni. Mert
zömében áldozatok voltak.”27 Ezt a célt tűzte maga elé a sorozat is tíz évvel ké-
sőbb. Bizonyosan Nemeskürty magyarázatai is hatottak az alkotókra, mint
ahogy ismerték Kádár Gyula memoárját is, amelynek megjelenése két évvel
előzte meg a forgatások kezdetét. Kádár fontos szereplője a filmsorozatnak is,
ő meséli el Lajtos Árpáddal, Kéri Kálmánnal a doni harcok „felülnézetét”,
nagypolitikai-döntéshozatali hátterét. Ha elfogadjuk Szabó Miklós feltétele-
zését, hogy Kádár Gyula memoárja a rendszer kultúrpolitikájának egyik ele-
meként jelenhetett meg, és magán viseli a politikai cenzúra jegyeit, Kádár a
filmben nem mondhatott ellent a memoárjában leírtaknak, tehát a film sem
tartalmazhatott többet a könyv már kontrollon átesett tartalmához képest.
A kádárista „keret” tehát adott, újszerűséget az interjúkban a nézők számára
addig ismeretlen személyesség hozhatott, amelyet az alkotók ki is használtak.
A MÓDSZER
A filmsorozat interjúkból épül fel, a felvett interjúk hossza félórástól három-
órásig terjed. Gyakori a hosszú monológ: „S az összes beszélgetés során tulaj-
donképpen egyetlen kérésem volt a megnyilatkozókhoz – és ezt vagy teljesí-
tették, vagy a filmből kihagytam az olyan részleteket: hogy ne értékeljék az
eseményeket vagy a saját szerepüket, hanem »csupán« mondják el, mi történt
velük.”28 A szereplők szándéka a kronologikus rend betartása, de az emléke-
zés természetéből adódóan néha visszautalnak korábbi eseményekre, mon-
dandójukat újabb történetetekkel egészítik ki, és néha előre is ugranak az idő-
ben, ha azt a történetek közös hőse indokolttá teszi. Az emlékek folyamát Sára
nem zavarja meg kérdésekkel, nem kérdez rá egyetlen részletre sem, akkor
sem, ha az elbeszélés ellentmondásos. Ezt az attitűdöt kifogásolja tanulmá-
nyában Dombrády Lóránd: „A már ka-
27 Nemeskürty (1972) 9. nonizált történésekhez bizonyítékokat
28 Zsugán (1983) 16. remélő kérdezők nem is akarták kizök-

kenteni őket sokszor kuszán előadott gondolatmenetükből, hiszen ezek nyo-
mán a már ismert közhelyek igazolásáig jutottak el. A visszaemlékezők és az
interjúvolók között kialakult egyetértés és elégedettség feleslegessé tette a to-
vábbi érdeklődést, hogy a katonák elhallgatott, a harcok során folytatott ered-
ményes tevékenységét, harci morálját, hősiességét vagy gyávaságát, a csapat-
tal, bajtársaikkal szembeni viszonyát, viselkedését is megismerhessük.”29
Dombrády hiányolja a megszólalók érdeklődését a környezetükben történtek
iránt, erre sem kérdez rá az interjúvoló, elmulasztva az ellenőrzés lehetőségét.
Nem kérdez rá a saját vagy a szomszéd alakulat nevére sem, így az elhangzot-
tak végképp ellenőrizhetetlen történetekké válnak, lehetővé téve a beszélő szá-
mára a kellemetlenebb dolgok elhallgatását. A kritikus hiányolja a katonák
utóéletének vizsgálatát, a szavahihetőség ilyetén ellenőrzését is.
Ennek a hangsúlyosan nem tényfeltáró riporteri magatartásnak az a leg-
főbb oka, hogy az alkotók elsődleges célja nem az eseménytörténet pontos re-
konstrukciója volt. Törekedtek ugyan a hitelességre, olyan eseményeket, harc-
téri epizódokat kerestek, amelyek több elbeszélésben is előfordultak. Egy-egy
történet sokszor elhangzik egymástól távol élő egykori katonáktól, akik 1942–
43 óta nem is találkoztak, ám a történetek tartalmi elemei ennek ellenére meg-
egyeznek. Ez a legfőbb kontroll az alkotók kezében. Néha, ha az interjúalany
nyilvánvalóan lódított, mellévágtak egy helyesbítő mondatot egy másik sze-
replőtől. Az ellenőrzésre a munkaszolgálatosokkal készített interjúk is lehető-
séget adnak: olykor megerősítik, olykor cáfolják a katonák beszámolóit. Ők
helyzetükből adódóan nemcsak kívülről, de kritikusan is látják, és jogfosztott-
ságukban, megalázottságukban távolságtartóan szemlélik a hadsereget. Beszá-
molóik nélkül nem is lehetne reális képet alkotni a katonák és a munkaszolgá-
latosok bonyolult viszonyáról. Sáráék az ilyen „járulékos” történetek hitelével
sem foglalkoztak, az érdekesség vonzotta őket, illetve az elbeszélő portréjának
dramaturgiai elemeként használták fel az epizódokat, különös tekintettel a há-
borús hétköznapokat leíró személyes emlékekre, melyek emberi tulajdonsá-
gokat és érzéseket ábrázoltak (részvét, kegyetlenség, elesettség, a küzdeni
vágyás érzése, félelem, bátorság). Sem a tények rekonstrukciójára, sem a be-
vonultak szociológiai összetételét reprezentáló minta létrehozására nem töre-
kedtek az alkotók, a történetekkel érzelmi hatást akartak kiváltani, ez vezette
őket a vágás során – vagyis filmet készítettek, nem tanulmányt. Felfedezésük,
az emberi arc, a beszélő vizuális jelenlétének ereje akkor érvényesül igazán,
ha a történetet az interjúalany jól mondja el, a részletek hitele kevésbé érde-
kes a számukra: „Vagyis, ha egy Mis-
kolc melletti faluban elmesélt a szem- 29 Dombrády (2011) 551.
SÁRKÖZY RÉKA
tanú egy – mondjuk május 8-án vagy december 10-én történt eseményt, az-
után fél évvel később, egy másik forgatáson, egy másik szemtanú Pécs kör-
nyékén ugyanarról mesélt. Döbbenetes volt, hogy mennyire pontosan ugyan-
azt mondták, noha 44 óta nem találkoztak egymással, sőt talán a másik
létezéséről se tudtak. Ilyen esetekben már csak azt kellett eldönteni, melyikük
képsorát hagyjuk benne a filmben. Ilyenkor gyakorlatilag az döntött, hogy ki
mondta el ugyanazt érdekesebben, illetve érthetőbben, jellegzetesebben és ér-
zékletesebben.”30
A sorozat legfőbb szerkesztési elve a kronológia, hónapról hónapra halad-
nak előre az időben 1942 januárjától 1943 tavaszáig. Az epizódok közös jel-
lemzője, hogy az interjúkat az adott hónap Magyar Filmhíradóiból készített
összefoglaló vezeti be közel tíz percben, amely mindig a hátország eseményei-
vel kezdődik és amelyet mindig a doni frontról érkezett tudósítás zár le; ez alól
csak a portré-epizódok alkotnak kivételt, ott nincs még ennyi külső atmoszfé-
rateremtő eszköz sem. A filmeken belül már nem szerepelnek archívok, nin-
csen semmilyen „idegen anyag”, kizárólag „beszélő fejek” sora követi egymást.
A szerkesztők az epizódokban is próbálják betartani a kronológiát, ám ez oly-
kor – egy-egy személyes történet részletes kifejtésével – felborul. Nem ritka a
tízperces monológ sem, csak néha gyorsul fel a film egy-egy mondat egymás
után vágásával, ezek általában azokat az ismétlődéseket, kapcsolóelemeket
tartalmazzák, melyeket Sára a hitelesség biztosítékának tekintett, és amelyek
egységessé formálják az interjúfüzért egy epizódon belül. A megszólalóknak
különböző a rangjuk, tisztek, törzstisztek, közkatonák, munkaszolgálatosok
beszámolói váltják egymást.31 A rangfokozat azonban nem teremt hierarchiát
a megszólalók között: nem emel senkit főszereplővé, mert ilyenek a filmsoro-
zatban nincsenek. Minden szereplő, közkatona, munkaszolgálatos és tiszt
egyenrangú, valamennyien saját emlé-
30 Zsugán (1983) 14. keikből építik fel mondatról mondatra
31 Némelyik tiszt elbeszélése fontos és ritka for- saját, szuverén emlékművüket a doni
rás a döntések nagypolitikai hátteréről, gon- 2. magyar hadseregről, a magánem-
dolok itt Kéri Kálmán beszámolójára Hitler- lékművek sokaságából pedig felépül
nél tett látogatásukról, vagy arról a hármójuk egy nagy, közös mementó is, amelynek
közt lejátszott szigorú koreográfiájú hatalmi létrehozása alkotók és megszólalók
színjátékra, melyben Jány Gusztáv Kéri köz- legfőbb célja volt. A Sára által megfo-
vetítésével felmentését kérte a honvédelmi galmazott „tanulságok” levonását segí-
miniszter Nagy Vilmostól, szigorúan betart- ti a sorozat főcímdala, amely minden
va a szabályzat előírásait kisgyerekkori leg- egyes epizód bevezetőjében felteszi a
jobb barátjával szemben is. kérdést a nézőnek: Hol vannak a kato-

nák?32 A híres pacifista dal – tisztázatlan eredetű népdal – számon kérő sorai-
ra vágták aztán gyorsan egymás után ismeretlen katonák portréit, montázsban
foglalva össze a sorozat célját: megtalálni a katonákat, és felállítani számukra
a negyven éve hiányzó sírkeresztet. A filmbéli emlékezések néhol már-már a
népballadákat idézik, különösen a moziváltozatban, a Pergőtűzben, ahol a ka-
tonák mellett szót kapnak az özvegyek is, akik elveszett férjüket és fiatalságu-
kat kérik számon – az élettől. Itt válik a film dokumentumból visszavonhatat-
lanul műalkotássá, a hitelesség forrása az emlékezés kiváltotta érzelmek
őszintesége, ennek hatására fogadjuk el az egyes katonák emlékművét a had-
sereg egészének emlékműveként. A hitelességet vizsgálva ezt lehetne megkér-
dőjelezni, erre viszont nemigen fog vállalkozni senki. Ugyanakkor igaza van
Dombrády Lórándnak vagy más bírálóknak, ha más szemmel nézve a felsorolt
epizódokat, észreveszik bennük az ellentmondásokat, logikátlanságot vélnek
felfedezni, sőt néhány öreget münchauseniánus történetmeséléssel vádolnak,
mert eltúlozzák a hideget, a megtett kilométereket, a tisztek kegyetlenkedé-
seit, felnagyítják saját helytállásukat, érdemeiket. Azt fontos észrevenni, hogy
hiába igazak ezek az észrevételek, a sorozat egészének hiteléhez mindennek
nincs sok köze. Számít-e, hogy nem volt mínusz 45 fok, csak mínusz 25? Hogy
nem negyven-ötven kilométert gyalogoltak, hanem csak harmincat? Mind-
össze annyit jelent, hogy az elbeszélések közvetlen történeti forrásként nem
használhatók fel, hiába tűnhet még ma is az események kincsesbányájának a
film. „Ám nem (csak) ezért lépett elő hirtelenjében fontos forrássá mind az
orálisan elbeszélt múlt, mind pedig a többi szubjektív történelmi kútfő, hanem
talán elsősorban azért, mert a múlt megértését ambicionáló történetírói tö-
rekvésekhez megfelelő kiindulóponttal járulnak hozzá.”33 Addig nincs is baj,
amíg az alkotók ezt tartják szem előtt, és a Krónika esetében ez így történt. Ki-
beszélésnek, figyelmeztetésnek szánták, azt akarták elérni, hogy a közbeszéd-
be emeljék a hadsereg tragédiáját, hogy szemtanú mesélhesse el a magyar te-
levízióban először ítélkezés nélkül Horthy István repülőbalesetét, azonnali
ítéletalkotás nélkül hangozhassék el a Magyar Közösség neve, és felhozhatók
legyenek azok a dilemmák, amelyek a fronton szolgáló tisztekben felmerül-
tek. Nem feledkezhetünk meg arról
sem, hogy egy ilyen emlékmű moráli- 32 A dalt 1955-ben Pete Seeger alakította át
san megkérdőjelezhetetlen. Ez viszont ma ismert változatára. Marlene Dietrich
lehetetlenné teszi egy reális, a tények- előadása tette világhírűvé.
nek megfelelő kép kialakítását a hadse- http://www.youtube.com/watch?v=
reg doni szerepléséről, és ez az a pont, KKxaMAxC3Go&feature=related
ahol viszont Dombrády Lóránd érvei 33 Gyáni (2000) 137.
SÁRKÖZY RÉKA
válnak támadhatatlanná. „A csata leírásához hozzátartozik az egymásnak fe-
szülő felek harcának egyenértékű bemutatása. Esetünkben erről aligha lehet
szó. A rendelkezésre álló felemás anyaggal a cél nem érhető el. A szovjet had-
sereg hazájukért harcoló katonái ismeretlenek maradnak.”34 Az áldozat szere-
péből kiinduló konstrukció mindent kizár, ami ebbe a narratívába nem illik
bele: természetesen mindig mások viselkednek embertelenül, a zsidókkal má-
sok kegyetlenkednek, sosem a visszaemlékező. Sérelmeket elszenvedtek, de
nem okoztak. Lelkifurdalásra, önkritikára alig akad példa az emlékek sorolá-
sánál. Dombrády azzal vádolja Sárát, hogy tudat alatt a kádárista történelem-
szemléletnek akar megfelelni. Hasonlót érez Lengyel László is Sára filmjei-
nek lezárása kapcsán. „Bizonyos értelemben a Pergőtűz is újra meg újra azt
sugallja, hogy a Don-kanyar rémes volt, de hála isten, hogy most már itt va-
gyunk, harminc éve Kádár uralkodása alatt, és azóta minden jól megy…”35
Lengyel szerint Sára filmjeinek vége legtöbb esetben révbe érés, de nem azért,
mert így akart megfelelni a rendszernek, hanem mert a megszólalók így érez-
ték megszólalásuk pillanatában. Ez is része a szubjektív emlékműnek. Székely
Gabriella a Filmvilág egyik kerekasztal-beszélgetésén számon is kéri Sárától,
hogy nem kölcsönösen okozták-e a sérelmet filmjei szereplői, hogyhogy
nincs tér a rémálmoknak és lelkiismereti problémáknak filmjeiben. Sára az
élethalálharc motívumát emeli ki ellenérvként, amely a túlélőt felmenti az
utólagos filozofálás, moralizálás alól. Székely szerint ez nem is a szereplők-
től, hanem a rendezőtől várható el: „A vászonra vitt valóságanyag mégsem
azonos a valósággal. Műalkotásról van szó, amely igenis tükrözi az alkotó
szemléletmódját.”36
A SZEREPLŐK
Aki látta annak idején, annak húszéves emlék már a Krónika utolsó vetítése a
Duna Televízióban. A nyolcórás moziváltozat, a Pergőtűz nézettsége pedig
egyszerűen megállapíthatatlan, hiszen alig játszották, összesen egyszer vetí-
tették le egyben az egészet, részletei néha láthatók filmklubokban, rendez-
vényeken. Frissebbé teheti a televíziós sorozatról alkotott képet, hogy az év-
forduló kapcsán a Duna World csatorna 2012 telén teljes terjedelmében
sugározza, de továbbra sem lesz könnyű ezt megkülönböztetni az egykor
mozivetítésre szánt változattól. Nem
34 Dombrády (2011) 558. egyszerűen rövidítésről van szó. A Kró-
35 Székely (1989) 34. nika időhatárai 1942 tavaszától, a soro-
36 Uo. 32. zásoktól 1943 tavaszáig, a hazatérésig

húzódnak, a harcokkal egyenértékűen mutatva be az előzményeket, a szerep-
lők személyes előtörténeteit, néhányukat egészen hazatérésükig követve, a
Pergőtűz pedig az 1942. január 12. körüli harci eseményekre koncentrál. Lát-
hatóan cél volt a „nézhetőség”, az alkotók a sorozatot a vetítőtermi befoga-
dásra adaptálták, nagyobb hangsúlyt fektettek a drámaiságra, rövidebbek a
vágások, kevesebb a monológ. A Krónikában önálló epizódként szereplő in-
terjúkat feldarabolták, és a megfelelő tematikai egységbe illesztették. Az in-
terjúk sorrendje is megváltozott, a film időben visszafelé halad. A drámai ha-
tást szolgálják az elhangzottak ellenpontjaként gyakran bevágott rövid
filmhíradó-részletek, az özvegyek, a fekete kendős parasztasszonyok örök gyá-
szának megidézése. Özvegyek a Krónikában egyáltalán nem szerepelnek, vi-
szont szembeötlő a teljességre törekvés: ezért a tág időhatárok, a sok állandó
szereplő, akiknek lehetőséget teremtenek történetük végigmondására. Nem
mindenki szerepel sok epizódban, vannak, akik csak egy-egy részben tűnnek
fel, alkalmi szereplőként, mert személyes történetük a teljes história csak egy
rövid eleméhez kapcsolódik. Itt újabb szálként ráfonódik a többiek meséjére,
majd észrevétlenül eltűnik szem elől. A szálak, akár egy hajfonatban, egymás
mellett futnak, megőrzik különállásukat, de minden egyes szál erősíti a fona-
tot. Természetes, hogy az értelmiségi figuráknak nagyobb szerep jut: a ve-
zérkari tiszt, a tábori lelkész, a kántortanító, az orvos, a tartalékos és hivatásos
tisztek, akik a kezdetektől reflexiókkal figyelték az eseményeket és saját sor-
sukat, jobban kifejezik magukat, egészen egyszerűen érthetőbbek, mint a kü-
lönböző nyelvjárásokban beszélő parasztemberek. Az ő emlékeik töredéke-
sebbek, epizódokat sorolnak egymás mellé, történeteik egymásutánjának nincs
belső koherenciája, gyakran az időrend is felborul, ugrálnak egyik helyszínről
a másikra. Az összekötő elem a történetekben általában egy személy, a beszé-
lő, az események sorrendisége kevésbé számít. A tisztek – értelmiségiek – min-
dig az összefüggések megértetésére törekednek, reflexióik nem korlátozódnak
önmagukra, inkább szituációkat értelmeznek, és azokon belül helyezik el va-
lamilyen szerepben önmagukat. Perspektívájuk más. A közkatonák történetei-
nek íve a behívó kézhez vételétől a kiutazás viszontagságain át a harci esemé-
nyek általuk átélt epizódjaiig terjed, majd sebesüléssel, fogsággal, hazatéréssel
zárul. Mindig az elbeszélő áll az események középpontjában. A tisztek és a
közkatonák perspektívája a végtelen hosszúnak tűnő hazavánszorgással ér ösz-
sze, itt már nincs érzékelhető hierarchia az elbeszélők státusában, minden eb-
ből eredeztethető különbség eltűnik, ekkor már mindenki csak saját magával
törődik. A menekülés végfázisában nemcsak tiszt és baka közeledik egymás-
hoz, de a munkaszolgálatosokkal is közössé válnak esélyeik és szenvedéseik,
SÁRKÖZY RÉKA
igaz, közösséget még ekkor sem vállalnak egymással. Külön érték a sorozat
nyelvi sokfélesége. Az egyszerű emberek nem okvetlenül pontosak, ha pusz-
tán adatközlőnek tekintjük őket, de ha egy szakaszvezetőtől azt halljuk, hogy:
„még a hó is égett”, megdöbbent a kép ereje, egyértelmű, miről van szó.
A tisztek (közöttük több vezérkari tiszt) olyasmikről számolnak be (hátorszá-
gi eseményekről, a fővezérségen lefolyt kihallgatásról, a Göring születésnap-
ján történt németországi találkozásokról és tárgyalásokról), amiknek gyakran
már ők az egyedüli élő szereplői, egyben tanúi. Néhányuknál jól érezhető a
közlés belső kényszere: tehernek érzik soha el nem mondott történetüket.
Fontos szerepet játszottak, a történelem alakítói voltak, és ennek feltárása sze-
mélyes felelősségük. Szereplőknek érzik magukat egy meg nem írt történe-
lemkönyvben. Különösen érezhető ez Lajtos Árpád elbeszélésében, akinek
emlékirata csak 1989-ben, a szerző halála után három évvel jelenhetett meg,
és akkor sem a teljes kézirat.37 Kádár Gyula a forgatások napjaiban halt meg.
Már nem tudta végigmondani a saját krónikáját: egy ponton a kép kimereve-
dik, és csak hallgathatjuk őt: egy valószínűleg az előkészítéshez készített hang-
felvétellel igyekeztek az alkotók lezárni az egyik kulcsszereplő történetét.
Rumy Lajossal is utolsó percben készült felvétel: a bemutató évében, 1982-
ben meghalt, az elkészült filmet talán nem is látta már.
Sokan vezettek naplót kinn a fronton. Sokan dokumentálták a történteket
belső kényszerből, mint Boldizsár Iván, dr. Magass Miklós tábori lelkész, Sza-
kács József, Zetelaky Tibor vagy dr.
37 Lajtos (1989). Ez még egy rövidített, Kovács Zoltán és dr. Vámossy József
cenzúrázott változata az eredetileg 1961- orvosok. Néhányan kevéssel hazatértük
ben, a magyar katonai elhárítás utasításá- után – vagy éppen évtizedekkel később
ra írt memoárnak, melynek eredeti kéz- – írták le visszaemlékezésüket. Akik a
iratát Szigethy Gáborra hagyta Lajtos. A feljegyzéseiket emlékeztetőként hasz-
teljes változat csak 2000-ben jelent meg nálták, jobban, összeszedettebben, szin-
a Holnap Kiadónál az ő gondozásában. te előreszerkesztett formában beszéltek
Szigethy Gábor: Életfogytiglan. Kortárs, az interjúkban, megkönnyítve a filme-
2000. 3. sek dolgát is. A legkorábban megjelent
http://epa.oszk.hu/00300/00381/00034/ frontnapló, Kónya Lajos már említett
szigethy.htm. írása a filmsorozat egyik forrásául szol-
38 Kónya (1996). gált.38 A napló rendkívüli időpontban,
39 Lajtos Árpád 1944–48-ig szovjet hadi- 1956-ban jelent meg először: Lajtos
fogságban volt, majd hazatérése után Árpád és Kádár Gyula azokban a hetek-
1949-ben letartóztatták, és 1950-ben ben jött ki a börtönből, mikor Kónya
kémkedésért 7 év börtönre ítélték. 1956 naplója nyilvánosságot kapott.39 A film

készítésekor a szerző már nem élt, így augusztusában szabadult. Kádár Gyulát a
nem szerepelhetett. Naplójának beve- szovjet katonai bíróság 1945-ben mint
zetőjében így ír: „A harcok szüneteiben háborús bűnöst 15 év kényszermunkára
menedék volt az írás. Sokszor egy heve- ítélte. 1955-ben engedték haza a Szovjet-
nyészett lövészgödörben kuporogva ír- unióból. Itthon azonnal letartóztatták,
tam. Gránátok csapkodtak körülöttem, vizsgálatot rendeltek el ellene, 1956
s egy-egy közeli becsapódásra megsza- szeptemberében szabadult.
ladt kezemben a ceruza. A Don veszé- 40 Kónya (1996).
lyekkel teli füzeseiből sebesültek jajsza- 41 Az idézetek után a megszólaló neve, az
vát hozta a szél, s émelyítő, kesernyés epizód száma, majd a timekód perc és
hullaszagot. Egyszerűen és tömören kel- másodperc adatai szerepelnek. Azoknál
lett írnom, ahogy a zsebbe való füze- az idézeteknél, amelyeket Sára Sándor
tecske és az idő diktálta. De mindig az Pergőtűz című könyvéből vettem át, az
igazat írtam, a látott és bőrömön érzett oldalszámot adom meg lábjegyzetben.
40
valót.”
Egyes szereplők részleteket olvasnak fel feljegyzéseikből, érzékeltetve,
mennyire ragaszkodnak a pontossághoz. Nem akarnak hibázni, érzik szavaik
súlyát. Ezek a részletek csak akkor gyengítik a filmet, amikor átveszik az élő-
szó szerepét. Akad olyan szereplő, aki egyes témákról kizárólag felolvas. Hiá-
ba drámai erejűek néhol ezek a szövegek, ez az erő mégsem érvényesül, a fel-
olvasás az élőszóval szemben mindig alulmarad.
A továbbiakban kizárólag a televíziós változatról lesz szó, vagyis a Króniká-
ról. Gazdagabb anyaga, a tágabb időhatárokban tárgyalt történetek sokfélesé-
ge érdekesebbé és alkalmasabbá is teszi az elemzésre, mint a harci krónikára
összpontosító Pergőtűzet, melynek hiányosságait és érdemeit Dombrády Ló-
ránd részletesen elemezte. Forrásul az Országos Széchényi Könyvtár Törté-
neti Interjúk Tárában őrzött timekódos megtekintő VHS példányokat hasz-
náltam, a teljes televíziós sorozat videoátiratát.41
A SZERKEZET
A sorozat 25 epizódból áll, az előhanggal indul, egy önálló portréval – Zelk
Zoltánéval. Ezt egy elsősorban az erdélyi és a bácskai bevonulással foglal-
kozó bevezető epizód követi Előzmények címmel, amelyben a megszólaló ve-
zérkari tisztek látleletet adnak a magyar hadsereg állapotáról. Majd ismét
önálló portré következik, Fazekas György munkaszolgálatos monológja. To-
vábbi három portré található még a sorozatban, Boldizsár Iván íróé (8. Tűz-
keresztség), Sigmond Olivér hadnagyé (13. Harcelőörs) és Gallyas Ferenc ta-
SÁRKÖZY RÉKA
náré (18. Haditudósítás). E három portré közötti négy-négy epizód minde-
gyike más hónaphoz van illesztve, hozzájuk a kinn tartózkodás, a harcok
újabb szakaszai köthetők. Boldizsár Iván portréja 1942 tavaszának esemé-
nyeihez kapcsolva szerepel, bár elbeszélése a teljes doni részvételéről szól,
augusztustól szeptemberig. Sigmond Olivér portréját az állóháború epizód-
jainak lezárásaként helyezte el Sára az 1942-es év végére, ez egybe is vág a
tartalmával, Gallyas portréját pedig 1943 januárjának kulcseseményei közé,
az Áttörés és a Kitörés című epizódok közé helyezte, egyfajta dramaturgiai
csúcsként. Története alkalmas is erre, Gallyas világnézete gyökeresen meg-
változik a Donnál átélt élmények hatására. Mind az öt önálló interjúnak sú-
lyos dramaturgiai funkciója van, szerepeltetésük helyét nagyon átgondolt
döntések határozzák meg.
Miért tett két portrét rögtön a sorozatot elejére Sára? Mindjárt a kezdet
kezdetén szembe kellett nézniük az alkotóknak egy nehéz kérdéssel: hogyan
szerepeltessék a munkaszolgálatosokat? A 2. magyar hadsereg mellé ugyanis a
Donhoz negyvenezer munkaszolgálatost vezényeltek ki,42 a hadsereghez tar-
tozó, de nem harcoló alakulatként. A munkásszázadok a hadsereg igényeit
szolgálták ki: a megszólalók futóárkokat ástak, a védelmi szakasz kiépítését vé-
gezték, elosztó központokban segédkeztek. „Ott voltak a zsidók, ezek a mun-
kaszolgálatosok, aztán ezek csináltak oda a posványra hidat, ami Devicát ösz-
szekötötte Urivval. Vitték a fát, és hát kényelmesen nem bántak velük, ütötték,
verték őket, hogyha olyan emberek voltak mellettük.”43 (Varga József) A fron-
ton egymás mellett éltek katonák és munkaszolgálatosok, közös csapások ér-
ték őket, együtt szenvedték el a hideget, a rémes körülményeket, de sohasem
alkottak közösséget. Mindkét fél nagy hangsúlyt fektetett az elkülönülésre,
amit a sorozatnak is érzékeltetnie kellett. Sáráék ezt úgy oldották meg, hogy
mielőtt belekezdtek volna a 2. magyar hadsereg krónikájába, egy közbeszúrt,
az előzményeket ismertető epizód köré rendezve két munkaszolgálatossal el-
mondatták önnön históriájukat, a kiemeléssel hívva fel a figyelmet sajátos
helyzetükre. Így mindenki számára világos, milyen szerepben, milyen sorsra
szánva kellett a Don mellé menniük. A továbbiakban már a többi munkaszol-
gálatos-interjút (Kornis Pál, Nemes Tibor, Radó János, Sallai Elemér, Stráhl
Sándor) beleszőhették a katonák elbeszélései közé.
PORTRÉK
42 Ungváry (2004) 121. Ha a Krónika eposz, Zelk Zoltán verse,
43 Sára (1988) 170. az „Elátkozva a hatodik napot” az in-

vokáció hozzá. Zelk lírája adja a felütést, a megszólítást a teljes sorozathoz. In-
terjújában más verseket is felolvas – neki a vers a tökéletes forma az emlékek
megidézéséhez, nem más ez, mint a tisztek frontnaplói: az ő célja is a pontos-
ság. Zelk minden társa közt a legtoleránsabb a munkaszolgálatosokat vezető
tisztekkel, keretlegényekkel, a szörnyűségek között is a megőrzött emberség
kimagasló példáival a legrémesebb szituációkat is képes feloldani – és van ere-
je megköszönni az életmentő segítséget azoknak, akik hazatérését elősegítet-
ték. Igyekszik a szenvedés helyett a jóra emlékezni. Az életet az irodalom ad-
ta keretből szemléli, megemlékezik költőtársáról, Pásztor Béláról, még líráját
is értékeli, mert anélkül tébolyát és pusztulását sem tudja elmesélni. „Nem volt
nagy költő, de finom, nemes hangú költő volt, legjobb versét odakint írta Éh-
ség címmel, amit nekünk úgy kellett meghallgatnunk, hogy felsorakozott a
század, és némán állva végig kellett hallgatnunk, hogy a velünk szemben álló
Pásztor Béla fölolvassa a költeményét.” (Zelk Zoltán 1. 21. 7.21) A századpa-
rancsnok, az emberséges, angolbarát, de korábban sikkasztáson kapott
exkatonatiszt, „Guszti bácsi” (Eckl Gusztáv tartalékos főhadnagy), rejtői alak.
A katonák szintén Rejtő világába illő menetét egy húszéves kijevi táncosnő tár-
saságában bricskán utazó főhadnagy nyitja, a csontsovány muszosok menete
követi, a sort a szekerek zárják, s Rejtőt idézi parancsnoka is, mikor látja Zel-
ket elesni: „Keljen fel, Zelkovics, ez rosszabb, mint az idegenlégió, itt menni
kell vagy meghalni.” (Zelk Zoltán 1. 11. 01) Alighanem ő az egyetlen a vilá-
gon, aki a két keretlegényt, Varga tizedest és Kovács őrvezetőt angyalokhoz
hasonlítja – igaz, ők életmentők voltak. Zelk életét többször is az irodalom
menti meg. A németbarát és antiszemita Kolozsi főhadnagy – aki a kivezényelt
munkaszolgálatosokat egy asztalnál cvikkeresen ücsörögve fogadja a néptelen
vihovi erdőben – tiszteli benne a költőt, és segítséget nyújt neki. Hogy meny-
nyire voltak meggyőződéssel antiszemiták a keretlegények, tisztek, erre nem
Zelk Zoltán a legjobb forrás, akkor sem, ha elbeszéléséből nem hagyja ki a ve-
réseket, megaláztatásokat sem. Megbocsátó hangneme kiszélesíti mondandó-
jának tárgyát: nemcsak a munkaszolgálatosok sorsa, hanem a teljes sorozat
szép bevezető epizódjává teszi a vele készült interjút. Ellenpontozza Zelk lágy-
ságát a másik munkaszolgálatos-portré, Fazekas György miskolci újságíróé.
Sáráék választását valószínűleg befolyásolta, hogy 1979-ben megjelent vissza-
emlékezése munkaszolgálatos éveiről.44 Sokkal keményebb, mint Zelk. „Ezt
harag nélkül, de el kell mondanom” – lehetne a mottója. Tárgyilagosan me-
séli el történetét az 1938-as első zsidótörvénytől hazatéréséig. Ha van főmo-
tívuma Fazekas elbeszélésének, az a
megaláztatás. Az erdélyi bevonuláskor 44 Fazekas (1979).
SÁRKÖZY RÉKA
még katona, majd karámok közé zárják, fegyver helyett lapátot kap a kezébe,
és megszűnik emberi, polgári státusa. Ez a legfájdalmasabb számára. Nemhiá-
ba meséli el olyan aprólékos részletességgel, hogyan talált hullapakoláskor
damaszt zsebkendőt és selyem alsónadrágot egy halott zsebében, hogyan kez-
dett azonnal vetkőzni, mert bármi lesz is, „Mangold Béla Kolos gatyában
akarok megdögleni”. (Fazekas György 3. 54. 34) (Az elegáns úri szabó ter-
mékét egyébként újságíróként sosem tudta volna megfizetni.) A tisztek az ő
történeteiben kegyetlen vadállatok – akad köztük, akit elmegyógyintézeti ke-
zelés után vezényeltek a munkaszolgálatosok mellé –, akik szórakozásból mo-
torral gázolnak a bevagonírozásra váró zsidók közé, kopaszra nyíratják az
ortodoxokat, nyakig a tiszti latrinában állatják őket mindennap, amíg a lak-
tanyában állomásoznak, ostorral csapnak rá, ha bele mer inni a ló vizébe,
akikkel szemben meg kell tanulnia nem visszaütni – ha túl akarja élni. „Min-
den félreértéssel szemben szeretném leszögezni, mi nem a 2. magyar hadse-
reg katonái voltunk, mi nem egy német egyenruhás ellátó századba beosztott
emberek voltunk. Egész egyszerűen rabok, belső hadifoglyok voltunk, akik-
kel minden nemzetközi konvenciót megsértve bántak. A kirablástól, a verés-
től, az éheztetéstől kezdve egészen addig, hogy én láttam hülyére verve baj-
társamat, aki ezt a bánásmódot nem bírta ki, és soha nem lett belőle ember,
és nem is tért vissza. Ezt harag nélkül mondom, de el kell mondanom.” (Fa-
zekas György 3. 57. 48)
Boldizsár Iván kiemelt szerepeltetésének oka egyértelmű: szükség volt egy
„népfrontosnak” eladható progresszív középosztálybeli értelmiségire. Rangja
is érdekes: karpaszományos hadapród őrmester, valahol félúton tiszt és baka
között. Kéthetes kisfiát hagyta otthon, apja megjárta az első világháborút – lel-
kes bevonulásról természetesen az ő esetében sincsen szó. Alakja alkalmas a
közkatona perspektívájának megjelenítésére is, amit értelmiségiként képes ko-
herensen ábrázolni, összefüggően megfogalmazni. Mint sokan mások, inter-
júja alatt a fronton vezetett kicsi, apró betűkkel sűrűn teleírt noteszét forgat-
ja, gyakran idéz. Teherautón teljesített szolgálatot, 8-9 kilométerre a front
mögött. Eredeti feladatuk élelmiszer- és lőszerszállítás volt az első vonalba.
Elbeszélésének érdemi része a visszavonulás története. Érzékletesen írja le a
küzdelmet a fagy ellen, a lassú vánszorgás epizódjait. A fronton megfordulók
minden fajtáját felveszi a teherautóra, ahol rangidősként ő a parancsnok. Nem
tesz különbséget altábornagy és munkaszolgálatos között, akinek szüksége van
rá, elviszi egy darabon. Pozitív szerepe mindig fokozható: két társával egy égő
kórházból 27 sebesültet ment ki, amiért bronz vitézségi érmet kap. Ez nem
akadályozza abban, hogy kórházi kezelése után „megszakítsam kapcsolatomat

a magyar királyi honvédséggel. Hazajöttem Pestre, és valamiféle fél-illegali-
tásban éltem.” (Boldizsár Iván 6. 07.11. 01)45
Sigmond Olivér szerepeltetése hasonlóképpen jól átgondolt döntés volt,
más szempontok alapján. Dramaturgiai okokból szükség volt legalább egy
szereplőre, akinek portréján keresztül a hivatásos ludovikás tiszt karaktervá-
zát is megrajzolhatták, de olyat választottak, aki katonaiskolás korától rend-
re szembekerült a hadsereg elvárásaival. A tiszt portréjának megrajzolására
nem volt alkalmas más. Kéri Kálmánt, Lajtos Árpádot, Kádár Gyulát háború
utáni börtönéveik politikailag terheltté tették, nem is beszélve Kéri recski
éveiről. Ezeket a tényeket egy korrekt portréból kihagyni nem lehetett, be-
szélni róluk viszont nem volt szabad. A nagy fegyvertény esetükben az volt,
hogy egyáltalán megszólaltak, bár a megszólalásuknak voltak korlátai. Talán
nem is akartak volna másról beszélni, mint a filmsorozat legszűkebben értel-
mezett témájáról, mert mondandójuk egyébként nem lett volna szalonképes
Kádár János televíziójában. Más szempontból volt politikailag terhelt Major
Ákos hadbíró, aki személyesen vett részt Jány Gusztáv népbírósági perében,
és több politikai perben, még 56-os perekben is volt védő. Sigmond Olivér
ideális választás volt, már akadémista korában is renitensnek számított, kar-
rierjét mindjárt lefokozással kezdte. Kellő kritikával beszélt a tisztikarról, s
ez a kádárista cenzúrán is átsegítette, vállalhatóvá téve emlékezését. Másként
nem lehetett pozitív szereplőként ábrázolni egy hivatásos tisztet 1982-ben,
csoda, hogy sikerült Sáráéknak találni egy ilyen ellentmondásokkal terhelt,
de összességében mindenki számára elfogadható szereplőt. Ugyanakkor ka-
tona volt, aki végigcsinálta az erdélyi és a bácskai bevonulást. Alakulata a vé-
rengzésekkor a közelben volt, be is számol a pogromokról: „A jégbe vágott
léken keresztül belelövöldözték a zsidókat a keresztény alkalmazottaikkal
együtt meztelenre vetkőztetve a Du-
nába. Pillanatok alatt tudtuk, miről 45 Sáráék sajnos nem tudtak ellenállni a kí-
van szó, és én attól féltem, hogy bele- sértésnek, és vele egyedül a háború utó-
keveredik az alakulatunk, és akkor so- történetét is elmondatták: hogyan koc-
ha az életben nem lehet rólunk lemos- cintott Vorosilov marsallal a Gellért
ni, hogy mi ebben részt vettünk. De Szállóban egy fogadáson, így legalizálva
hát szerencsénk volt, hogy nem így háborús kitüntetését, aztán elmeséli, ho-
történt.” (Sigmond Olivér 13. 14. 00) gyan úszta meg, hogy a Donon soha meg
Rossz taktikai húzása – rohamárkász- nem történt találkozását Rákosi röplapjai-
tanfolyamra jelentkezett, csak hogy el- val megírja annak születésnapi kötetébe.
hagyhassa a Délvidéket – kijuttatta a A történet nem illik a sorozat szerkezeté-
Don-kanyarhoz, ahonnan csak nagy be, nehezen érthető, miért nem vágták ki.
SÁRKÖZY RÉKA
nehézségek árán, súlyos betegen szökött meg. A Donnál egy gazdátlan szá-
zad parancsnokságát vette át, ahol a sok tartalékos tiszt között „fehér holló-
nak” érezte magát. A kint töltött időről kritikus hangon szól, bírálja század-
parancsnokát – aki géppuskaállásokkal védte saját parancsnokságát, kivonva
az első vonalból –, itt is hamar megtalálja őt a renitens szokásos szerepe.
Igyekszik kímélni a katonáit, konfliktusainak a hadvezetéssel mindig ugyan-
az az oka: felméri helyzetük reménytelenségét, nem ért egyet a felesleges ál-
dozatokkal. „Ez a terület 4,5 km hosszú, és ezen van egy gyalogszázad. Egy!
182 emberrel. És mi van még? Hát van hozzá egy géppuskaszázad, aláren-
delve a védőkörlet-parancsnoknak, ez áll 16 gépből. Kész. Mi van még? Van
egy aknavetőszázad 12 csővel. Slussz. Mi van még? Van egy kapocs tartalék-
szakasz egy páncéltörő ágyúval, néhány nehézgéppuskával. Kész. Ezzel kell
itt fenntartani a vonalat? Ezzel. Mélységi tagozódás? Nincs. Még mélyebben?
Semmi. Hol a tüzérség? Valahol itt hátul. Óriási!”46 (Sigmond Olivér 13. 18.
25) Próbálja jó szervezéssel, a szabályzattal nem törődve biztosítani a lét-
fenntartás minimális feltételeit. „Ezen nem lehet máshogy segíteni, mint erő-
szakkal, és szerezni kell, szerezni mindenáron, bárhonnan, mindegy, hogy
hogyan. Arra az elhatározásra jutottam, hogy létre fogok hozni egy osztagot,
amelyik kíméletlenül lop, rabol, amit tud. Szerveztünk egy ilyen gárdát, ez
egy 12 főből álló, zömmel pesti vagányokból összeszervezett brigádot jelen-
tett egy hadapród őrmester vezetésével. Honnan lehet szerezni benzint? Hát
honnan, a németektől. Loptak a németektől benzint.” (Sigmond Olivér 13.
22. 31) Berendeztek egy fürdőt hátul a faluban, ahol mindenki tisztálkodha-
tott, kimosták a ruhákat, tetvetlenítettek, szereztek tehenet, lovat, kecskét,
magtárakból gabonát. Sigmond elbeszélése jó példa arra is, hogy Sáráék nem
szépítik a hadsereg kint tartózkodásának hétköznapjait: a túlélésre hivatkoz-
va vállalják a rabló, fosztogató magyar katona ábrázolását a filmben, mindezt
egy tiszt szájából. Az ukrán lakossághoz való viszonyról, illetve azok reak-
ciójáról természetesen nem történik említés. Hazatérése után Sigmond szob-
rászművész lett, a katonatisztből lett művész figurája bizonyosan imponált a
filmeseknek. Ugyanakkor nem nevezhető tipikusnak alakja. Szimpatikus sze-
mélyisége, liberalizmusa rombolja a fasiszta hadsereg negatív mítoszát, an-
nak ellenére, hogy a hadsereget ő maga is súlyos kritikákkal illeti.
Az utolsó portré egy tartalékos tiszté, Gallyas Ferenc haditudósítóé. Ő sze-
mélyesíti meg a revizionista ideológiával megtévesztett jobboldali értelmiségi
alakját, aki a háborús propagandával való teljes azonosulástól fronton szerzett
tapasztalatai hatására eljut a tagadásig,
46 Sára (1988) 106. az aktív németellenességig. A makói

református polgári iskola magyar–német szakos tanáraként jelentkezett ön-
ként a haditudósító századba. Nem akart kimaradni a villámháborúból, úgy
érezte, karrierjének is használhat ezzel a lépéssel. Indulás előtt Kádár Gyula
vezérkari ezredes fogadta a haditudósítókat, ekkor felhívta Gallyas figyelmét
a Blitzkrieg lehetséges kudarcára: „Számolni kell azzal, hogy a háború elhú-
zódik, a két óriás kivérezteti egymást. Pillanatig nem fordult meg az agyam-
ban, hogy Kádárnak igaza lehet.” (Gallyas Ferenc 18. 08. 10) „Mi őszintén
hittük azt, amit mondtunk. Nem propagandaszólamnak tekintettük. Meg vol-
tam róla győződve […] az iskolában is azt tanítottuk a térkép előtt, hogy néz-
zétek, 21 millió magyar volt, és ebből elvettek, a Kárpátok koszorúzta szép or-
szágból elvettek kétharmadot, ezek a bitangok megcsonkították az országot,
és azt mondták, hogy ez békeszerződés. Holott az, amit Trianonban csináltak
velünk, az a legdurvább lábbal tiprása volt minden emberi jognak […] a mi or-
szágunk megcsonkítása eleve lehetetlen helyzetet teremtett a Kárpát-meden-
cében, nekünk ezen segíteni kellene… Dunának, Oltnak egy a hangja – ki kel-
lene békülni ezekkel a népekkel […] a trianoni békeszerződést mi azért is
bitang, ostoba cselekedetnek tartottuk, mert ezt a kibékülést is lehetetlenné
tette. Ebben a szellemben nevelkedtem, ebben a szellemben neveltem, és
ebben a szellemben mentem ki is. Meg voltam győződve róla, hogy nekünk
történelmi hivatásunk az, hogy a mi kis népünket, családunkat, a keresztény-
séget – presbiter voltam a református egyházban – védelmezzük, helyesen te-
szem, hogy ki akarom venni belőle a részem, nemcsak szavalni akarok róla.”
(Gallyas Ferenc 18. 10. 43) A fronton azonnal összeütközésbe került a cenzú-
rával. „Ilyen kérdésekkel ne foglalkozz, ezeket a kérdéseket ne írd meg, ezek
a kérdések a felső vezetés előtt ismeretesek, de ezek az írások nem alkalmasak
arra, hogy otthon a lakosságot megnyugtassák. Tehát ezekkel ne foglalkozz,
ilyeneket ne is továbbíts hozzánk.”47 (Gallyas Ferenc 18. 21. 30) Megütközött
azon, hogy az élelmiszerraktárak templomokban vannak berendezve, a kato-
nák nem kapják meg a téli felszerelést, látta, hogy a valóság egészen más, mint
ahogy elképzelte. Hosszú utat tett meg lélekben és a valóságban 1943 febru-
árjáig, amikor a szovjet hadifogolytáborban megfogalmazta kiáltványát:
„Negyvenezer magyar hadifogoly nevében: Magyar véreim! Tudjátok meg, a
2. magyar hadsereg nincs többé. Tízezrek estek el felsőbb parancsra… Mi cél-
ja, mi értelme volt ennek a mérhetetlen áldozatnak a magyar nemzet szem-
pontjából? Milyen magyar érdekek szolgálatában alusszák örök álmukat ma-
gyar honvédek tízezrei hazájuktól kétezer kilométer távolságra, a Don menti
orosz hómezőkön? Ma már megálla-
píthatjuk: ez a háború magyar célokat 47 Uo. 114.
SÁRKÖZY RÉKA
nem szolgált soha… Tagadjuk meg a segítséget Hitlertől, katonában, élelmi-
szerben egyaránt. Ne engedjük tovább nyújtani a háborút, a szenvedést, a ma-
gyar éhezést, minden magyar jelszava legyen: egyetlen katonát, egyetlen deka
lisztet, egy deka vajat se többet Hitlernek!”48 (Galllyas Ferenc 18. 55. 00)
TALÁLKOZÁSOK
A sorozat további 20 epizódja interjúfüzér. Akadnak hosszú monológok, a
megszólalások hossza, ritmusa a témától függ. Ahogy Sára írta, az anyag való-
ban szervezte önmagát. Voltak bizonyos tematikai csomópontok, melyek „ad-
ták magukat”, több elbeszélésben helyet kaptak, mert olyan erős hatásuk volt
az elbeszélőre, hogy negyven év után is kiemelkedtek az események hosszú so-
rából. Ezek a motívumok árulják el, hogyan vélekedtek a Don túlélői az őket
érintő fontos kérdésekről, őrizhetnek árulkodó lenyomatokat az egykori ka-
tonák gondolkodásmódjáról, és ha valahol, itt keresgélhetjük Sára, Csoóri és
Hanák múltszemléletének nyomait is. A témákat a visszaemlékezők emelik ki,
köréjük gyűjtve mindazt, amit fontosnak tartanak elmesélni a múltról. Ter-
mészetesen kiemelkednek közülük a harcok leírásai, egyes háborús események:
hídfőcsaták, az állóharc, az orosz áttörés, a magyarok kitörése. Engem inkább
az ezeket körülvevő „járulékos elemek” vonzottak, amelyek ráadásul könnyen
meghatározhatók, mert nagyjából minden szereplőnél azonosak: a bevonulás
és a búcsú képei, szóba kerül, hogyan viszonyultak a nekik szánt doni szerep-
hez, beszélnek a munkaszolgálatosokról, velük való kapcsolatukról. Már oda-
felé sokkolja a szereplőket az éhező lengyel lakosság és a kényszermunkára
kihajtott, agyondolgoztatott és ugyancsak éhező zsidó nők látványa. Kulcs-
fontosságú az orosz lakossággal való együttélésük csendes hétköznapjainak le-
írása, sok-sok apró történet alkot mozaikot. Fontos számukra, hogy elmond-
ják elítélő véleményüket azokról a német alakulatokról, amelyekkel a doni
tartózkodás különböző szakaszaiban összetalálkoztak és konfrontálódtak.
A közkatonák epizodikus történeteit egészíti ki, emeli tágabb összefüggések-
be a tisztek elbeszélése a hadsereg hiányos felszereléséről, a küldetés kockáza-
tainak mérlegeléseiről, helyzetelemzéseik, beszámolóik a németekkel vagy a
fővezérséggel folytatott tárgyalásokról.
A katonák más-más várakozással indultak a frontra. Gallyas az egyetlen
önkéntes a filmben. Voltak – különösen a tartalékos tisztek körében –, akik ön-
ként nem jelentkeztek ugyan, de egyetértettek a küldetéssel: „Megjött az indu-
lási parancs. Tábori mise, az ottani plé-
48 Sára (1988) 142. bános tartott egy lelkesítő beszédet

nekünk: hogy hát legyünk tisztában azzal, hogy oda, ahova mi megyünk, oda
tulajdonképpen jót viszünk. Tudvalevő, hogy a szovjet ellen menni azt jelenti,
hogy Európát mentjük a kulturálatlanságtól és a kommunizmustól. Ilyen szel-
lemben nevelődtünk, ezt bizonyos mértékig el is fogadtuk.” (Dr. Vámossy
József 4. 11. 42) „Pécs népe búcsúztatta Baranya fiait, a 8/III. zászlóaljat. Ki-
húztuk magunkat, délcegséget mutattunk. Mosolyogtunk? Ki tudna erre vála-
szolni. Az tudom, hogy úgy nem döngött a pécsi aszfalt a díszmenettől, mint
akkor. A 8/III. zászlóalj fiai ezzel a tisztelgéssel köszöntek Pécs népének.”49
(Lengyeltóti János) A filmsorozatban megszólaló közkatonák véleménye meg-
oszlott a doni részvételről. Sokan vesztették el apjukat az előző háborúban.
„Nem volt éppen kellemes vagy könnyű az indulás, főképpen azért, mert apám
annak idején a fronton halt meg, ugyancsak arrafelé, amerre indultam, és
anyám el se tudta képzelni, hogy onnan vissza is lehet jönni.” (Dr. Kovács Zol-
tán 4. 12. 52) Azt viszont nem lehet mondani, hogy mindannyian elutasítóan
álltak volna a részvételhez. „Hát ez egy kirándulás, villámháború, majd ezután
is az lesz, a Don pár száz kilométer, aztán lemegyünk Turkesztánba. Még olyan
sztorik is voltak, hogy milyen jó ott a dinnye. Turkesztán a kiskatona szemé-
ben, főleg az egyszerűbb embereknek olyan meseország volt, ahol az Ezeregy-
éjszaka meséi majd megelevenednek.” (Somogyi Géza 4. 16. 04) Sokakat csá-
bított a hódítással együtt járó zsákmányszerzés lehetősége. Az induló katonákat
ügynökök keresték meg, felvilágosítva őket, mit érdemes szerezni, sőt biztat-
ták őket, hogy nagyobb katonaládát csináltassanak, abba több minden belefér.
Legnagyobb értéket az ikonoknak tulajdonítottak. Az utazás a magyar határig
nem volt kellemetlen: „Kezdetben vígan mentünk, mert ahol elment a vonat,
összeálltak a cigányok.” (Jászgulyás Gábor 4. 15. 39) „Mielőtt a régi magyar ha-
tárt el nem értük volna, parancsot kaptunk, hogy el kell énekelni a Himnuszt.
Jóleső érzés öntött el bennünket.” (Gellért Sándor 4. 17. 19) A várakozás idő-
szakának a természetes szorongás is eleme volt: „Nyitott vagonban mentünk,
jó idők jártak. Trencsén várát is láttam, amit csak könyvből hallottam, Csák
Máté várát. Egy sas magasan keringett Trencsén felett, mintha juhot keresne
a magasból, s meg is jegyeztem úgy magamban, minket is, mi is arra valók va-
gyunk, hogy testünket a sas darabokra tépje. Sas alatt a németeket értettem el-
sősorban.”50 (Gellért Sándor 4. 15. 04) Érdekes, hogyan fogalmazza meg szo-
rongását egy magas rangú tiszt: „Itt harcolva sokat forgattam, sokat néztem azt
a térképet, amely a Don folyását mutatja. Mintha egy halott arca nézne felénk.
Mindig ez a képzelődésem volt, mindig
ez a látásom, és ismételten hangoztat- 49 Uo. 192.
tam a közelállóknak: Nem látjátok, 50 Uo. 193.
SÁRKÖZY RÉKA
hogy itt a halál leselkedik ránk?”51 (Rumy Lajos 14. 47. 19) Kádár Gyula ve-
zérkari ezredes lesújtó véleménnyel volt a besorozottakról: „A magyar hadse-
reg harcos szelleméről beszélni se lehetett. Hát miért mentek? Hiszen a hábo-
rú célját sem értették meg. Nem volt egy honvédő háború. Nem értették meg,
miért kell elmenniük oda, ahol semmi keresnivalójuk sincs. Másodszor. A be-
vonuláskor egy bizonyos réteg volt érintve, nem az összesség. Miért kell nekem
elmenni, amikor a másiknak nem? […] Egy falura jutott 10–20 ember, akik ter-
mészetesen áldozatnak érezték magukat.” (Kádár Gyula 2. 39. 19)
A Donig tartó hosszú utazás az első közös emléke a hadsereg katonáinak.
Itt találkoztak először leigázott lakossággal, kényszermunkára hajtott zsidók-
kal, és itt kaptak először kóstolót a szövetségesekkel való együttműködés ke-
serveiből. „Minszknél a németek a vonatot rávezették a zsidókra. Főként nők-
re. Akkor megiszonyodtunk.” (Gellért Sándor 4. 18. 58) „Itt találkoztam
először zsidó munkaszolgálatosokkal. Nem munkaszolgálatosok voltak, Len-
gyelországban, gettókban éltek. Ezeket kivitték köztisztasági alkalmazottként
a városba dolgozni. Főleg nők voltak, valami iszonyatos szánalmas formában.
Nem tudok mást mondani, a lábaik helyén valami léc volt, egy dobverő, az
mindennek nevezhető, azon hús nem volt, csak a csupasz csont… Eszelős-üve-
ges szemmel söpörték az utcát, és – nem volt szabad nekik, de ebből a sze-
métből, hulladékból, ami ehető volt, azt kiszedték és tömték a szájukba. Vala-
mi szörnyű volt nézni, és sajnos el kell mondanom – nem fogja dicsfény övezni
honfitársaimat –, mert voltak közöttünk, akik megbolondultak ettől a lát-
ványtól és csúfolni kezdték őket. Komolyan kellett közbelépni, hogy hagyják
abba. Néha tettlegességre is került volna sor, ha nem lép közbe egy magasabb
rendfokozat.” (Somogyi Géza 4. 18. 58) Lengyelekkel is találkoztak: „Körül-
fogták a vonatunkat kis lengyel gyerekek és Bitte Brot! [kenyeret kérek, ke-
nyeret kérek] kiáltással, könyörgéssel próbáltak tőlünk kenyeret szerezni. Ami
nem volt nehéz, mert hát nekünk volt.”52 (Kádas Zoltán) „Ahol megálltunk,
ott a lakosság körbevett minket, és kenyeret kért. Lesújtó látvány volt. Egy-
ben azt is mutatta, hogy a lengyel nép valahogy a magyarok fele még mindig
bizalommal van, nem a német szerelvényekhez mentek, hanem hozzánk jöt-
tek kérni. És hát mi, mondjam azt megfeleztük, ami volt.” (Herencsár Lajos
4. 20. 48) „Volt, aki nevetett rajtuk: »na, ezekkel jól kitoltak, jól megkapták!«,
bedőlt ennek a háborús propagandának.” (Somogyi Géza 4. 22. 01) Sokkha-
tás érte a magyar katonákat, de nem azonos reakciót váltott ki belőlük.
A részvét és sajnálat mellett jól megfért
51 Sára (1988) 119. az antiszemitizmus, ugyanez a kettős-
52 Uo. 194. ség jellemzi a magyar munkaszolgála-

tos zsidókhoz fűződő kapcsolatukat is. Homogén viszont a németekhez való
viszony ábrázolása. Nem találtam olyan megszólalást a teljes sorozatban,
amely a németekről másképpen szólt volna, mint közös ellenségről, a velük
szembeni utálat minden katonát összefűz. Vajon mennyire reális ez a kép? Va-
lóban nem volt egyetlen normális pillanat sem a német és magyar katonák ta-
lálkozásakor? Nem cenzúrázták-e magukat esetleg a megszólalók, egyformán
démonizálva a német hadsereg minden egyes katonáját? Nem rendezői elvá-
rás eredménye-e ez a homogenitás? Az egyértelmű szembenállás érzékelteté-
sével, a sok konfliktussal mintha azt akarnák sugallni, hogy a 2. magyar had-
seregben mindenki egy emberként utálta a németeket, sőt ha szükséges volt,
szembe is szállt velük. Az is lehet, hogy így volt. De feltűnő, hogy amennyire
árnyalt a zsidó munkaszolgálatosokkal, az orosz lakossággal való viszony áb-
rázolása, annyira egysíkúak a német hadsereggel való találkozások példái.
Már a kivonuláskor feszültségek jelentkeztek az egymás mellett vonuló
német és magyar katonák között. „A magyarokat nemhogy megtűrt vagy
szükséges rossznak, hanem még annál is rosszabbnak tekintették, még akkor
is, amikor valamiért hozzánk fordultak. A legkulturáltabb megszólítás:
»Hund« [kutya] vagy »Scheiss« [szar] volt. Úton csak ők mehettek.”53
(Bunner László 21. 36. 19) „Összejöttünk párhuzamosan egy német egység-
gel. Azoknak persze nagyon korszerű, modern hadseregük volt, akkora te-
herautóik voltak, mint egy vagon. Mi pedig úgynevezett országos járművek-
kel, vagyis szekerekkel voltunk felszerelve, és az egész zászlóaljnak egy
tehergépkocsija volt. »Achtung, jetzt kommen die Zigauner!« Hát minket ci-
gányoknak tituláltak.”54 (Érchegyi József 4. 49. 23) Lengyeltóti János meg-
rökönyödésére a magyarok lovait nem engedték a vonatpálya melletti széna-
kazlakból takarmányozni, csak a sajátjaikat. A magyar katonák rossz kosztot
kaptak, a jobb falatok a németeknek jutottak. Visszavonuláskor a viszony tel-
jesen elmérgesedett. „Nem hallottuk azt, hogy mögöttünk jönnek a német
urak, bizony belénk hajtottak, és vágták széjjel a sort.”55 (Kovács Lajos 21. 36.
44) „A vállamat érte a gépkocsinak az eleje, az oldala leszakította a pokrócot,
leszakította a köpenyemet. Kiestem a hóba, és ott vártam meg, amíg elvo-
nulnak. Itt láttam, hogy volt olyan, aki szaladt utána, fölkapaszkodott a gép-
kocsi végére. Az meg elővette a szuronyát, és a szuronyával vágta, vagdosta
az ujját, hogy eressze el.” (Kovács Lajos 21. 36. 44) „A németek is milye-
nek voltak. Azok nem néztek ám sem
istent, sem embert. Nagyon gyorsan 53 Uo. 97.
elfújták a gyertyáját a népnek. Az meg- 54 Uo. 205.
volt bennük, hogy kegyetlenek vol- 55 Uo. 98.
SÁRKÖZY RÉKA
tak.”56 (Fenyvesi Imre 21. 37. 40) Akadt példa fegyveres szembeszállásra is –
legalábbis az elbeszélésekben több hasonló összecsapás szerepel. „Magyar se-
besültekkel volt megrakva a teherautó, ponyvával le volt ponyvázva. Elöl, a
kocsiban, a fülkében ült egy nem tudom mi volt, szakaszvezető vagy mi volt,
az vezette a kocsit, mellette egy zászlós és még valaki. Alig haladnak néhány
száz métert, a németek elibe állnak, főhadnagy meg néhány altiszt géppisz-
tolyokkal. Megállítják. A zászlós int, hogy álljanak meg, kinyitja az ajtót, és
kérdi németül, hogy mit akarnak. A főhadnagy, a német kiáltott rá: Raus,
raus! A zászlós látta, hogy csak hárman vannak, akik harcképesek, azok meg
vannak jó páran géppisztolyokkal. Kiszálltak a kocsiból. Erre a németek a ko-
csi oldalát lenyitották, a magyar sebesülteket mind lerakták a hóba. Ott álltak,
jó néhány szán tele volt német sebesültekkel, felrakták azokat. A zászlós ott
maradt a sebesültekkel, nézte, hogy sírdogáltak, sírtak, könyörögtek. A zász-
lós el volt keseredve, előrántotta a pisztolyt, hátul a gumikat összelövöldöz-
te. S a kocsi leült, nem tudott továbbmenni. A német főhadnagy észrevette,
kiugrott, kapott a pisztoly után. De a zászlósnál már kézbe volt a pisztoly, azt
mondta németül: Ne próbáljon hozzányúlni, mert rögtön lelövöm.” (Kozma
Szilveszter 21. 38. 18) „Az első ház mellől kilépett egy német hadnagy, és egy
Feldwebel, egy őrmester: »Heraussteigen!« [Kiszállni], hát ők akartak men-
ni gépkocsival. Koreh ült hátul, előreszólt a volán mögé: »Százados úr, men-
jen jobbra!« »Mit mondasz, édes fiam?« »Menjen jobbra!« Mert ez ültében
fogta a géppisztolyt, átverte az üveget – később emiatt nem volt melegünk –,
puff, a két német feldűlt. Azt mondja: »Tessék beszállni!« A fenekem alatt
érzem ma is, ahogy a két hullán átmentünk, mert még ki se kerülte őket. »Mi
lesz ebből, fiam?« »Hát, ha csak nem tetszik jelenteni, akkor annyi, hogy
nem kell gyalogolnunk.«”57 (Kollár Béla 21. 39. 46) Egybevágnak az elbe-
szélések abban is, hogy a németek miatt történt velük minden rossz: „Aztán
visszafelé azt mindenütt megkaptuk, hogy a magyarok disznókutyák. Azt a
némettől mindig megkaptuk. Én ott azt is megkérdeztem: Ti vagytok itt mi-
értünk, vagy mi tiértetek? Erre nem kapott az ember választ, az természetes.
Ők nem, ők nem vállalták azt, hogy bennünket oda golyófogónak állítottak,
pedig a lényeg ez volt.”58 (Schwoy Ferenc 21. 42. 58)
Nem ilyen egyszerű a magyar zsidó munkaszolgálatosokkal való viszony
ábrázolása. Horthy Miklós hadserege antiszemita volt. De nem volt minden
egyes katonája az. És a nyolcvanas évek
56 Sára (1988) 98. elején készült interjúkból nem tudhat-
57 Uo. 99. juk meg, hogy az elbeszélő a háború
58 Uo. 100. éveiben antiszemita volt-e. Nem áll

rendelkezésre más a probléma megértésére, mint azok a bizonyos visszaemlé-
kezésekben fennmaradt lenyomatok, de a filmben szereplő megszólalások gaz-
dag képet rajzolnak elénk. Mindkét fél megszólal, munkaszolgálatosok és ka-
tonák sorolják emlékeiket a doni egymás mellett élésről. Amikor a sorozatban
a téma ismét felmerül, a nézők már rendelkeznek az alapvető információkkal
a két bevezető (munkaszolgálatos-) interjúból. Az első találkozás katonák és
munkaszolgálatosok között a felvonuláskor történt. „Jött egy parancs, hogy ki
kell menni a falun keresztülvezető útra, és minden apró kavicsot, ami az úton
van, föl kell szedni. Hát elkezdtük a fölszedést, és az árokba dobáltuk. Persze
senki nem értette ennek az értelmét, de hát parancs az parancs, szedni kellett.
Később tudtuk meg, amikor már jöttek a katonák, gyalog, lovon, szekéren,
hogy miért volt szükség arra, hogy ezeket a fehér és sárga karszalagos munka-
szolgálatosokat kivigyék arra az útra. Mi voltunk a céltábla. Elkezdték, hogy
rohadt büdös zsidók, miattatok vagyunk itt, akkor jöttünk rá, hogy ez volt a
célja, hogy kivittek arra az országútra. Amint elvonultak a katonák, visszame-
hettünk a házba. Amikor jelentették, hogy órák múlva jön egy másik csapat,
újra megcsinálták velünk, úgyhogy a végén megszokottá vált a számunkra.”
(Nemes Tibor 4. 35. 56) A doni tartózkodás következő fázisában, az együtt-
élés hónapjaiban azok a katonák, akik szóba hozzák a témát, mind a részvét, a
sajnálkozás hangján szólnak a zsidókról: „A magunkéból adtunk nekik, mert
éhesek voltak… Adtunk nekik, ami volt, de nekünk se sok volt. Maradékot ad-
tuk nekik, mert éhesek voltak, meg fáztak is.” (Sára József 12. 31. 26) „Ők
hordták a követ siralmas állapotban. Leginkább a lőszeres ládák árnyékában
húzódtak meg nyári öltözetben, téli ruhát nem kaptak. El volt fagyva kezük,
lábuk, rövidnadrágba, 30 fokos hidegbe. El lehet képzelni, hogy mit szenved-
tek azok az emberek.” (Kovács Lajos 12. 31. 59) „Láttam olyan esetet, hogy
rimánkodott, könyörgött, ott mozgott a lőszeres láda előtt, hogy segítsenek
rajta. De senki sem segített. Nem segíthetett, azért, mert az zsidó volt. Az ott
fagyott meg, ott takarta be a hó. Mi sem tudtunk segíteni rajtuk, mert nem
volt szabad még rájuk nézni se. Szólni egyáltalán, csak elmentünk mellettük,
végeztük a dolgunkat, mintha mi sem
történt volna.” (Kovács Lajos 12. 33. 59 Grassy József altábornagy. Már 1942-ben
59
10) „Grassy a mostohán kezelt mun- vizsgálat indult ellene az újvidéki mészár-
kásszázad embereinek megtiltotta, lásban játszott szerepe miatt, 1944 elején
hogy a katonákkal beszélgessenek, ő az ítélet elől Németországba szökött.
pedig észrevette, vagy jelentették neki, 1945 tavaszán amerikai fogságba került,
hogy egy katona egy szakaszvezetővel kiadták a magyar hatóságoknak. A népbí-
beszélt. Ő azokat megfenyítette.” róság halálra ítélte, kivégezték.
SÁRKÖZY RÉKA
(Rumy Lajos 5. 30. 52) Rumy hozzátette, hogy a civil életben a munkaszolgá-
latos a szakaszvezető beosztottja volt, természetesnek tartotta, hogy beszél-
gettek. Grassy a munkaszolgálatos beszélgetőt kiköttette, a katonát pedig
gúzsba kötötték. Rumyé volt a feladat, hogy ezt ellenőrizze, ő enyhített a bün-
tetésen, ezért megromlott a kapcsolata Grassyval. „Embertelenül bántak ve-
lük. Két hétben 100–120-at kaptunk abba a körletbe, az erődítési munkálato-
kat csinálták. Mondták, két hét alatt el kell fogyni nekik. Hogy aztán mit
csináltak, azt el lehet képzelni, de biztosan el is fogyasztották őket. Voltak
ilyen magukból kivetkőzött emberek.” (Deáky István 12. 33. 40) Akad azon-
ban a többi között egy különleges visszaemlékezés, amely egy fontos elemé-
ben eltér az összes többitől, és ez Kádár Gyula vezérkari ezredes néhány mon-
data: „Ez a zsidó munkaszolgálatos valami, ez egy rettenetes szégyenünk.
Rettenetes buta szervezési hiba volt. Munkásszázadokra mindig szüksége van
egy hadseregnek. Az első világháborúban is volt, most is minden alakulatban
kell ilyennek lennie. De ezt zsidókkal végeztetni! És ráadásul hogyan! Azok-
kal végeztetni, akiket nyíltan és hangsúlyozottan, majdnem kimondottan pusz-
tulásra ítélünk, vagy legalábbis arra, hogy az ország területéről eltávolítsuk
őket. Megalázzunk lépten-nyomon. Azokkal végeztetni, és ráadásul még kí-
nozni, nem kellően öltöztetni, nem kellően enni adni, nem emberileg érző pa-
rancsnokok kezébe adni, ez olyan mérhetetlen szégyenünk, amire nem lehet
eléggé elítélő szavakat találni.”60 (Kádár Gyula 10. 37. 27) A megszólalás kü-
lönlegessége nem Kádár pozíciójából ered, nem is a tartalma teszi azzá, hiszen
másokat is felháborított a jelenség. Ami egyedülállóvá teszi, az a többes szám
első személy használata, a „MI” pozíciója, vagyis Kádár Gyula mint magyar
vezérkari ezredes felelősséget vállalt a történtekért. Ehhez hasonló példát nem
találtam.
Ugyancsak nagyon összetett a hadsereg katonáinak kapcsolata a helyi la-
kossággal. A háborús ideológia szerint a magyar hadsereg felszabadítóként ér-
kezett a Don vidékére 1942 tavaszán, ezt kezdetben sokan el is hitték: „Ez
alatt a hosszú menet alatt, amíg mentünk, az a tapasztalatom volt, hogy mi föl-
szabadítjuk azt a lakosságot. Mert hiszen hoztak vajat, tejfölt, satöbbit, cserél-
gettek a katonákkal cigarettáért és nem tudom, micsodáért, azután diadalka-
puk vártak községeknél, hát nekem tényleg az volt az érzésem, hogy
fölszabadítók vagyunk. Ezt csak meg akartam jegyezni. Igaz, ma tudom azt,
hogy minden szerencsétlen nép, hogy magának valami jobbat teremtsen, ő
kénytelen ahhoz alkalmazkodni, s valószínűleg azok se éreztek velünk, csak hát
jó arcot mutattak a dologhoz.” (Rumy
60 Sára (1988) 169. Lajos 5. 34. 55) Rumy a megérkezés-

kor próbált tájékozódni, és utasította a papjait, köztük dr. Magass Miklóst,
hogy menjenek el a helyi papokhoz, és készítsenek hangulatjelentést. Magass
kritikusan szemlélte a bevonulás szcenárióját: „Volt egy kétes értékű magyar
kezdeményezés, hogy ahol mi megjelentünk, állítólag mi foglaltuk el azt a
helységet, felállítottak mindjárt egy kettős keresztet: »Itt járt a magyar hadse-
reg, és visszaadott nektek békét, földet és szabadságot« – ez volt a felírás orosz
nyelven is. Hát, kár volt a kettős keresztből gúnyt űzni, az volt a benyomásom,
mert nem azért voltunk mi ott, hogy békét, földet és szabadságot adjunk.” (Dr.
Magass Miklós 5. 35. 41) Rumy utasította a papjait, hogy az ottani lelkészi hi-
vatalokkal vegyék fel a kapcsolatot, és tájékozódjanak a hangulatról, így
Magass is elment a pópához. „Nagyon szép ember volt. És hát ő is igazán
meggyőzően, szépen beszélt, hogy miért jöttünk ide? Kell ez nekünk, kell ez
nekik? Hogy gondoljuk meg. Mi hirdetjük a szeretetet és hirdetjük az Istent,
Krisztust és aztán integetett: hogy lehet az, miért jöttem én ide, és hát hogy
menjünk haza. Nem fognak bántani bennünket, engedik, hogy menjünk ha-
za. És hát mit keresünk itt, ennek nem jó vége lesz, mert ezt mondja: Aki kar-
dot ránt – idézte a Bibliát –, az karddal fog elveszni.”61 (Dr. Magass Miklós 5.
37. 10) Magass kritikusan viszonyul a földosztási próbálkozásokhoz is, ame-
lyet a magyar hadsereg szervezett az oroszoknak. „Odajön egy őrmester hoz-
zám, Augusztinnak hívták, nagyon értelmes ember volt, állítólag mérnök, őt
is azért küldték ki, hogy ott parcellákat osszon, méghozzá eléggé nagy parcel-
lákat, azt hiszem, 2000 négyzetméteres parcellákat kellett kiosztani az oro-
szoknak, hogy földhöz jussanak. Ő mondta, hogy ez nem megy, nem kell sen-
kinek, mert ők már annyira megszokták ezt a kollektív gazdálkodást, hogy
nem tudnak vele mit csinálni. mert hiába osztanak nekik földet, amikor nincs
hozzá felszerelés, nincs ló, nincs műtrágya, nincs emberi kéz sem. Ők viszont
kollektíve, kivonul a fél magmaradt falu, és megművelik a földeket közösen.
[…] Ezzel nem csinálnak propagandát a Hitlerék mellett, az épp az ellenkező
hatást éri el.” (Dr. Magass Miklós 5. 26. 12)
A magyar csapatok mindenestre berendezkedtek. Beszállásolták magukat
az ukrán portákra, ahol csak asszonyokat és gyerekeket találtak, és elkezdődött
a több mint fél éves együttélés. Sokan elmondják, hogy kedvesen fogadták
őket, az egymásrautaltságban sajátságos együttműködés alakult ki közöttük.
A katonák szereztek ezt-azt: maradékot a konyháról, tehenet, kecskét, ami ép-
pen akadt, az asszonyok pedig etették őket. „Hát ezt a családot én tartottam
el koszttal, mert sosem feküdtek le, amíg én haza nem mentem. Az öreg néni
mindig főzött valamit, s azt a fagyos,
jeges kenyeret szétvertem csákánnyal, 61 Uo. 202.
SÁRKÖZY RÉKA
beletettem és nagyon jó volt. Így aztán megvoltunk nagyon szépen ezzel a csa-
láddal a visszavonulásig, hanem előtte ki kellett volna üríteni a falut. Mond-
tam a szolgálatvezetőnek: Engem kímélj meg ettől. Azt mondja: Miért, sajná-
lod őket? Mondom: Igen, gondolj arra, hogyha a tieidet így kizavarnák a
faluból.”62 (Károly János 12. 10. 37) „Rumy ezredes úr emberséges volt, meg-
mondta, ne bántsátok őket, ha a konyhán maradék volt, adjanak az oroszok-
nak. Kosztosok lettek. Mi nem bántottunk senkit, nálunk az volt a jelszó, mi
azért a kultúrát is idehoztuk, nehogy azt higgyék, hogy mi azért jöttünk, hogy
itt esztelenül gyilkoljunk, romboljunk. Idehoztak bennünket, itt vagyunk, vi-
selkedjünk emberségesen.” (Károly János 12. 12. 20) Hogy mennyire vitték
oda a kultúrát a magyar katonák, később egy hosszabb idézettel szeretném ér-
zékeltetni. Előbb azonban – mintegy enyhítő körülményül a későbbiekhez –
szeretnék a közkatonák fel-felébredő igazságérzetének, lelkiismeretének bi-
zonyítására néhány rövid példát kiemelni. Jórészt parasztemberek voltak, akik
paraszti környezetbe kerültek, amelyből hiányoztak a férfiak. Gazdaként is
gondolkodtak, nemcsak egy megszálló hadsereg katonájaként. „Nagyon ara-
nyos népség volt ez… De hát valóban, nekünk semmi bajunk vagy konfliktu-
suk nem volt. Amiben lehetett, segítettünk rajtuk, úgyse tudott volna mit csi-
nálni szegény magyar baka, segített a háztájiban, rendet csinált, kipucolta az
ólakat.” (Dr. Magass Miklós 25. 56. 15) Tavasszal érkeztek, érezték a vetés
kényszerét: „Az ukránok ott egész barátságosan fogadtak. Sőt, egyikük-
másikuk betársult, beházasodott aztán, szántotta, vetette a földet… Sose fe-
lejtem el, egyik nagydarab csepeli gyerek kicsit feljavította a megmaradt lova-
it, és kiment szántani, mint egy ottani polgár. Aztán mondom is neki, te mit
csinálsz, az ellenség földjét szántod? Nagyon találó megjegyzése volt. »Fő-
hadnagy úr, a föld sehol se ellenség. Itt a tavasz, azt meg köll szántani, mert
kenyér köll«.” (Dr. Magass Miklós 25. 17. 49) Nemsokára nyár lett, ott volt a
gabona, amit le kellett aratni: „Önként jelentkezőknek lehetett menni aratni
az erdő szélére. Mi boldogan mentünk, mert azért a puskához, háborúhoz vi-
szonyítva mégiscsak békés foglalkozás. És ott is felvetődött sok minden, ami-
kor néztük azt az óriás rozstáblát, azt az óriási aratnivalót, hogy vajon ezt el-
vetették, és mi milyen címen, milyen jogon aratjuk azt le?”63 (Herencsár Lajos
5. 53. 44) A Don vidéke fában szegény terület, jött a hideg, télen a tüzelőhiány
gyorsan problémaként jelentkezett. Kivágtak hát minden fát, amit találtak, és
ez rossz érzéssel töltötte el őket: „Dermedt, hideg bunkerokban kellett len-
nünk. Ha fűteni akartunk, igényelni
62 Sára (1988) 124. kellett egy bányafogatot harminc kilo-
63 Uo. 206. méterre, és kivágni az orosz almafáját,

amit ő negyven éve keservesen nevelt. Sírt az asszony, hogy ne vigyük, ez ne-
ki kell, de hát kellett. És én állítom, hogy a Don környékén egész kert-
hektárakat pusztíthattunk ki.” (Lengyeltóti János 11. 55. 37)
Az elhúzódó ott-tartózkodás növelte a katonákban felgyülemlő rossz érzé-
seket. A visszaemlékezések mind megegyeznek abban, hogy télen már semmi
nem érdekelte őket, csak hogy mikor mehetnek már haza. „Mindennap sza-
porodik az özvegyek és az árvák száma. Vajon miért, kikért és meddig tart ez?
Mindennap százszor is felteszem ezt a kérdést magamban.”64 (Dr. Magass
Miklós) „Mi a senki fiai voltunk, a senki földjein.” (Gellért Sándor 4. 49. 23)
„Ebben mindenki egy akarattal van. Hazamenni! Miért is vagyunk mi itt? Ezt
csak a csapatokat búcsúztató Kállay tudja.” (Dr. Kovács Zoltán 4. 01.18. 19)
„A mi katonáinknak nem lehetett azt megmagyarázni, hogy a Donnál a hazát
védik.”65 (Schwoy Ferenc) „Az embereknek a lábukban volt a hazamenés. Én
másként ezt nem tudtam volna megfogalmazni. Ott az emberek nem a fejük-
kel, a lábukkal gondolkodtak. Minden azon múlott, hogyan bírja a lábuk. Min-
denki haza akart jutni, senki sem akart fogságba kerülni.”66 (Czár István 22.
47. 50) Messze volt még a hazatérés. Előbb túl kellett élni január 12-én az
orosz áttörést, elkerülni a teljes körülzárást, majd heroikus összecsapások árán
lehetővé tenni a menekülést, aztán februártól nekivágni a hazaútnak, átvé-
szelni sebesüléseket, hastífuszt, flekktífuszt, hideget, éhezést, hogy mindezzel
a teherrel hazaérkezve aztán jó mélyre temethessék magukban életük nagy, he-
roikus történetét, a 2. magyar hadsereg pusztulását a Donnál. „Nagyon hosszú
ideig úgy éreztem magamat, mikor itthon jártam, hogy rám néznek, és azt
mondják: »Hát ez mégiscsak hazajött. De hol van a többi?«”67 (Kosztka Vil-
mos 25. 01.13. 10)
AZ A BIZONYOS SZERELMI TÖRTÉNET

A leginkább emlegetett epizód, amely talán a legnagyobb port verte fel a so-
rozat körül, és amelyre még ma is hivatkozik Sára Sándor, mikor a film fo-
gadtatásáról beszél, és jellemezni akarja a hadsereg doni mindennapjait, egy
úgynevezett szerelmi történet volt. Sára nevezi így, kettős funkcióban hasz-
nálva bizonyítékként. Egyrészt a korabeli cenzúra primitívségét illusztrálja ve-
le, másrészt pozitív példaként hozza
fel, az ukrán–magyar doni együttélés 64 Uo. 117
egyik szép epizódjaként. „Én arra gon- 65 Uo. 117.
doltam – hiszen akkoriban nagyon eről- 66 Uo. 26.
tették a szovjet–magyar barátságot, bár 67 Uo. 52.
SÁRKÖZY RÉKA
nem sok sikerrel –, végre itt egy történet arról, hogy a népeket ugyan egy-
másnak lehet ugrasztani, mert soha nem a népek ugranak egymásnak, hanem
ugrasztják őket felelőtlen és ostoba vezetőik, de lám, még ennek ellenére is
szerelem születhet egy ukrán tanítónő és egy magyar katona között. De kide-
rült, hogy nincs érzékem a helyes ideológiához, ha azt képzelem, hogy egy
horthysta katonával szerelmi kapcsolatra léphet egy szovjet elvtársnő.”68 Sok
mindenre jó példa ez a történet, arra is, hányféle olvasata lehet ugyannak az
emléknek attól függően, hogy 1982-ben hangzik-e el a filmforgatáson, ahol a
stáb minden tagja – mind férfiak – a szépet, az érzelmeket hallja ki elmondot-
takból, elfogadva Gellért történetének hitelét, vagy egy korabeli szovjet cen-
zor hallgatja, aki felháborodik rajta. Mást mond a történet egy nőnek, mást ál-
talában a mai nézőnek, az értelmezések eltérhetnek. Látszik ebből az is, hogy
a Sára ellen leggyakrabban felhozott vád, az egyoldalú ábrázolás szándéka
mennyire bonyolult kérdés. Benne van ebben a történetben a háború minden
szörnyűsége – komplex ábrázolása a sorozat egyik legjobb epizódjává teszi –,
és jó eséllyel éppen az ellenkező hatást váltja ki a nézőből, mint ami az alko-
tók eredeti szándéka volt.
A nagy terjedelemben a filmben hagyott történet egyszerű: a magyar kato-
na és a gyerekeivel egyedül maradt ukrán tanítónő egymásba szeret, együtt
élnek, majd elveszítik egymást. Ez Sára olvasata. A korabeli cenzúra a televí-
ziós változatból kivágatta az epizódot, Sára később visszatette a filmbe. Gel-
lért Sándor tizedes, tanító és erdélyi parasztköltő szemléletes elbeszélése nagy-
szerű szituációteremtő erővel ad környezetrajzot, karakterábrázolást, és segít
reális képet kapni az ukrán parasztok és a magyar katonák hétköznapjairól,
összezártságukról, amely – ahogy ebből a példából is látszik – egyáltalán nem
volt sem konfliktusmentes, sem olyan idilli, mint ahogy például dr. Magass
Miklós tábori lelkész látta, vagy kívánta látni, visszatekintve a jelenből. Sokkal
inkább kirajzolódik benne az összesen kilenc gyermekről gondoskodó két nő
kiszolgáltatottsága, rettegésük, állandó fenyegetettség-érzésük, amelyet a ma-
gyar katonák puszta jelenléte váltott ki. A szép szerelmi történet, az egyik nő
viszonya a magyar katonával – az én olvasatomban – nem más, mint az egyet-
len lehetséges kompromisszum életben maradásuk, relatív biztonságuk érde-
kében. Hogy szerette-e a magyar katonát, és mit gondolt valójában a tanító-
nő, nem derül ki a filmből, hiszen ő nem szólal meg. Ilyenkor érezni, milyen
felemás képet rajzol a Krónika egyoldalú megközelítése például a hátországi
szituációkban.
„Mondom, itt volt [Novo Uszpen-
68 Bori (2005) 36. ka] életem egyik legnagyobb szerelme,

ami idővel szétszakadt, mert szét kellett szakadnia. […] Én úgy figyeltem fel
rá, hogy a két kisgyermekével karingált a völgyi vízre mindig. Aztán még in-
kább felfigyeltem, amikor […] a bakák meg a huszárok jöttek be hozzám, s
reggel elmondták, hogy nem tudtak semmit sem elérni ezzel a szomszédnő-
vel. Egész éjjel verdesték az árokban. Leszakították a ruhát, de nem tudtak
semmit kezdeni vele – igen erős nő volt –, és nem hagyta magát. A háború a
nőkből is vagy a nagy bátorságot hozza ki, vagy a nagy gyávaságot, a nagy jel-
lemet […] hát ebből a nőből a nagy bátorságot hozta ki. A férje, ahogy később
azt is elmondta nekem, szovjet tiszt volt… Hirtelen szerelem lett, én nem bir-
kóztam vele, mint a többi magyar katonák, nem is akartam úgy megnyerni,
hanem csak szépen bántam vele, s így azt hiszem, hogy megszeretett. Fogtam
neki a doni erdőben egy kóborló tehenet. […] Tudtam én, hogy annak a csa-
ládnak is fog adni, aki vele van. Hét gyermeke volt annak a vénasszonynak,
kisgyermeke, őneki csak kettő. Mind egy csomóba zsúfolva. Éheztek. Hát mit
lehetett tenni? A kertben valószínű volt egy kis krumpli. Én csak azt követel-
tem tőle, hogy nekem egy kicsi agyagcsésze tejet tegyen félre, dugja el… Ha
itthonról csomagot kaptam, azt teljesen odaadtam neki… Nekem köszönhet-
ték ott az életüket. Pedig nekem kellett volna agyonlőnöm, mert később meg-
tudtam, hogy partizánnő. Mindent tudtam róla, senkinek nem mondtam. És
ő is látta, hogy én nagyon szeretem. Hát egész őszinte volt. Egy éjszaka, egy
este, ahogy álltam ott az ajtónál, megjelent az a zászlóaljkürtös, aki megölte a
partizánt. Ahogy odaállt a szakaszvezető, meghökkent, mert a nőért jött, az
meg sejtette, hogy az őérte jött, és köszönt a kürtös, de egy szót sem szólt töb-
bet. Csak állt és nem mozdult. És azt mondja nekem: De jó volna megbaszni.
Hát nem volna rossz. Ennyi beszélgetés volt köztünk. […] Bementünk a szo-
bába, a kürtös kint maradt a pitvarba, rávetette magát arra a vén öregasszony-
ra. […] Mi bementünk a szobába, a karosládára ültünk, ott csókolóztunk, mert
szerettük egymást. De az ajtót nyitva hagytuk, és minden behallatszott hoz-
zánk, amint a kürtös csürkölte a vénasszonyt. És engem is a láz, engem is el-
kapott – ha szabad ilyeneket magyarázni –, a hátgerincemből kicsorgott a ve-
lő, annyira kívántam, felkaptam az ölembe és belevágtam a szemben levő
ágyba. […] Utána a kürtös elkocogott az utcán. Ő kiment, felsuppintotta az
öregasszonyt… Kimentünk az udvarra, és ott jajgatott, hogy háború van, há-
ború van, s nézett kelet felé és a két összetett kezével felcsápolt a holdra.
Vojna, vojna, vojna – csak ezt jajgatta, és ekkor magyarázta el, hogy ő Kijev-
ben tanítónő… Akkor én kezdtem már intelligensebb dolgokat beszélni vele,
mikor láttam, hogy ez tanítónő. Na, elszakadtunk. Hogy vele mi lett, evakuál-
ták a falut. Vagy agyonlőtték a magyarok, vagy agyonlőtték a németek, vagy
SÁRKÖZY RÉKA
nem lőtték agyon, hanem megmaradt a két kisgyermekével, azt nem tudni…
Szerettem volna megtalálni. Talán el is vittem volna akkor. Nem tudom, mi
lett vele. Ha él, a magyarokról csak jót mond, nagyon szereti őket, egész biz-
tos. Még a gyermekei is. Ha nem él, hát akkor nem él. Nagy-nagy törés volt
a lelkemben ez. […] Sokat jelentett az én életemben, akkor is úgy is mondtam,
hogy ez a háború csak azért volt, hogy mi ketten találkozzunk.”69 (Gellért Sán-
dor 5. 01. 00.18)
Ez a történet is cáfolja, hogy Sára elfogultságában tudatosan kihagyta vol-
na azokat az epizódokat, amelyek a magyarok kegyetlenkedéseit ábrázolják,
bár az ilyen történetekből valóban nincs sok a filmben. Sára a negatív ítéletet
akarta enyhíteni, ezért nyilván nem a rosszat alátámasztó epizódokat erősítet-
te, de nem hagyta ki ezeket sem. Más kérdés, hogy a történetek kontextusba
helyezésével, a magyar hadsereg szempontjainak kizárólagosságával tompí-
totta az élüket. Lehet, hogy egyszerűen mást hallott ki a történetből, mint a
fenti példa is mutatja, és ezért hagyta benn a végleges változatban a hadsereg-
ről pejoratív képet építő történeteket is.
Sára sorozatát olyan mértékben tartották egyoldalúnak a kortársak, hogy
Erdélyi Péter operatőr-rendező 2003-ban elkészítette a Krónika párját: inter-
júkat készített a Don mentén a magyar hadsereg emlékezetéről a helyi lakos-
ság körében. A mű címe Doni tükör lett, értelmezhetjük a Krónika tükrének is,
bár az alkotó valószínűleg szélesebb értelemben használja a metaforát. Persze
ő is csak az egyik oldalt hallgatta meg, ráadásul nagyon későn, hatvan évvel a
történtek után, tehát ugyanúgy vádolható féloldalassággal, mint az 1982-es
előzmény. Sajnálatos, hogy nem tudni, pontosan milyen kép rajzolódik ki be-
lőle, hiszen a filmet még nem mutatták be, létezéséről is csak a HVG írásából
értesülhettünk.70 Elkészülte, vetítésének elmaradása és a hetilap írása mind ar-
ról árulkodik, hogy a 2. magyar hadsereg megítélése még ma is vitákat ger-
jesztő politikai feszültségforrás.
A KRÓNIKA HATÁSA
Sára, Csoóri és Hanák 1982-ben úgy tudták elmesélni a háború történetét,
hogy az adott kereteken belül maradva mégiscsak túlléptek a kommunista ká-
nonon. A határokat Nemeskürty István és Kádár Gyula könyve jelölte ki, de
ezeken kívül behoztak a nyilvánosság terébe addig abból kirekesztett, el nem
mondható történeteket is. Megszólal-
69 Sára (1988) 213–217. hattak a filmben az egykori magyar ka-
70 Schweitzer (2012). tonai vezetés tagjai, hangsúlyt kapott a

németellenes motívum, a katonák sokféle véleménye a magyar háborús sze-
repről. Újszerű volt annak kimondása, hogy a háború a társadalom számára
szenvedéstörténet volt, a háború trauma, és ez dokumentumfilmen ábrázol-
ható.
A film a múltat az 1982-ben engedélyezett narratíva keretei közt beszéli el,
de a szigorú határokat az alkotók mégis rendre átlépték. Addig nem hangoz-
hattak volna el a film interjúi a televízió milliós nyilvánossága előtt, Sáráék el-
vitathatatlan érdeme, hogy az adott helyzetben elmentek a végsőkig. Fontos
szempont, hogy a történet akkor volt utoljára elmondható, még éltek a hábo-
rú tanúi és elszenvedői. Mire szabadon beszélhettek volna, Rumy Lajos, Laj-
tos Árpád, Kádár Gyula, Magass Miklós, Zelk Zoltán, Boldizsár Iván, Fazekas
György, Gellért Sándor már nem élt, egyikük sem érte meg a rendszerváltást.
Az alkotók valóban az utolsó pillanatban fogtak munkához, hogy a közös em-
lékmű felépülhessen.
A Krónika alkotóinak legfőbb célja az volt, hogy megadják a dicső halál jo-
gát az elesetteknek, a méltó gyász lehetőségét a túlélőknek és a hozzátarto-
zóknak. Ez csak úgy volt lehetséges, ha morálisan elfogadható képet rajzolnak
a 2. magyar hadseregről – a megszólalókról egyenként és a hadseregről annak
teljességében –, hogy felépülhessen az addig hiányzó virtuális sír vagy emlék-
mű. Az alkotók kiindulópontként elfogadták a Nemeskürty által behozott új
elemet a Don-kanyarban történtek narratívájában: a feláldozott hadsereg ké-
pét. Az a formai megoldás, hogy egymás mellett, gyakran egymásra vágva,
egyenrangúan szerepeltetnek törzstisztet és közkatonát, jelzi, hogy megítélé-
sükben egy oldalra kerültek valamennyien. Nem egymással szemben áll veze-
tő és vezetett, közös vonásuk, hogy áldozatok. Megértőek voltak a tisztekkel,
méltányolták erőfeszítéseiket a német hadvezetéssel szemben, néha kissé eről-
tetetten is sorolták a magyar és a német katonák különállását, konfliktusait el-
beszélő epizódokat. A kibeszélés csak a pozitív elemek erősítésével volt lehet-
séges. A személyes történetek elemeiből pedig óhatatlanul mítosz épül fel,
melyet csak megerősít, hogy szemben áll a külső nyomásra kialakított, kano-
nizált, egyedül érvényes, egyértelműen és teljes mértékben elítélő hivatalos
állásponttal, amely a hadsereget egyöntetűen fasisztának minősítette. A kom-
munista történelemmagyarázatban a politikai ítélet együtt járt a differenciá-
latlan erkölcsi ítélettel, melynek egyik kommunikációs eszköze az elhallgatás
volt. Sáráék ezt az ítéletet mindenképpen cáfolni kívánták a sorozattal, de csak
óvatosan tehették. Nem hagyhatták figyelmen kívül azt sem, hogy ez a hadse-
reg a német náci hatalom szövetségese volt, és ez alól nincs felmentés, erről a
szerepről csak egyetlen narratíva volt lehetséges, számukra is. Magyarország
SÁRKÖZY RÉKA
rossz oldalon állt a háborúban, a náci Németországgal szemben pedig a Szov-
jetunió képviselte az emberiességet. Ebben elfogadták a kádárista kánont, ezt
diktálta saját antifasiszta meggyőződésük is, nem csak a cenzúrától való félel-
mük. A hallgatás falát viszont sikerült áttörniük.
Visszaadták a katonák múltját, ez fontos érdeme a filmnek. Igyekeztek apo-
litikusak maradni, a humánumot emelve ki a történetekből, de nem tudtak el-
lenállni az eposzi ábrázolás kísértésének. A kellékek jórészt adottak voltak:
a nemzet sorsát meghatározó nagy küzdelem, a részletes seregszemle – igaz,
ennek mérlege negatív –, Zelk Zoltán az elején még a Múzsát is megszólítja,
adott a sorsszerűség, és természetesen adottak a hősök. A tragédia volt a má-
sik dramaturgiai keret, amelyből az alkotók a 2. magyar hadsereg hányattatá-
sait látták: átvették Nemeskürtytől az új Mohács metaforáját. A történtek
nemzeti tragédiaként való felfogásában felsejlett a politikai továbbgondolás le-
hetősége, ezért tekinthet az 1982-ben készült Krónikára előfutáraként a jobb-
oldali történelemfelfogás. Sára, Csoóri és Hanák, akár a mitológiai rabszolga,
belesuttogták a lyukba a történetet. Aztán a szél nem mindent, nem úgy, sőt
néha egészen mást erősített fel belőle, mint amit az alkotók akartak, alig hal-
latszanak eredeti szavaik. 1990 után a konzervatív, jobboldali beszédmód lé-
nyege az antikommunizmus lett. Minden kommunista állítást revízió alá vett,
fontos tárgya a háború megítélése is. E szerint a felfogás szerint a magyar tör-
ténelem tragédiák sorozata, a magyarság legtöbbször odadobott áldozat, a há-
borúba „belesodródott”, mások bűneiért felelősség nem terheli. „Hideg em-
lékezésre késztet már az is, ha valaki (akár egy egész nép) áldozatként tünteti
fel magát a saját múltjában. Ez pedig rendszerint maga után vonja, hogy kizá-
rólagosként jeleníti meg az emlékező önnön áldozati mibenlétét, hogy ekként
is tagadja, legalábbis csökkentse mások ehhez fűződő »jogát«, ha nem éppen
a tettes szerepét tartva fenn számukra mint egyedüli lehetőséget.”71 Ez az er-
kölcsi felmentés elvezethet a háborús szerepvállalás relativizálásához, sőt re-
víziójához. A Krónika szabályozott tartalma akaratlanul is ennek az interpre-
tációnak az előkészítését hozta. Szimbolikus jelentőségű, hogy 1990-ben az új,
szabadon választott parlamentben a képviselők korelnöke a film egyik fontos
szereplője, az abban az évben rehabilitált Kéri Kálmán lett, a Magyar De-
mokrata Fórum képviseletében. Azok az emblematikus pontok pedig, ame-
lyeket ebben a kitüntetett pillanatban a második világháború kapcsán korel-
nöki beszédében kiemelt, jelezték az új háborús történeti narratíva felszínre
kerülését: „Nos, így lettem tiszt, meg vezérkari tiszt, és szolgáltam szívvel-lé-
lekkel ezt a hazát. Fanatizálva emberei-
71 Gyáni (2012). met és magamat is, és csak azért tanul-

tam sokat, hogy minél jobban hasznosíthassanak engem, hogy végre egyszer
szülőföldemre, a Szepességre bevonulhassak. Milyen furán hangzik ez most,
uraim, de ez az igazság. Megismerhettem közben a német hadsereget, az olasz
hadsereget, de jól ismertem magyar legénységemet is, és itt kijelentem, hogy
semmi pénzért sem cseréltem volna ki azt a magyar bakát és magyar tüzért
vagy huszárt akár egy német gránátossal, akár egy olasz granadierivel. (Taps.)
Így sodródtunk az olasz és német, mondhatnám, szövetségbe, együttharcba,
megértem a doni katasztrófát, és mindent, ami lejátszódott itt, ebben az or-
szágban, és belevitt minket a háborúba – sőt részeket… – egész az 1945. má-
jusi fegyverletételig…”72
Közvetlenül a rendszerváltás után, 1990-ben készült egy újabb filmfeldol-
gozás a Don-kanyar emlékezetéről, ez Kóthy Judit filmje, a Valahol Oroszor-
szágban. Alapmotívuma a siratás, a gyász felszínre törése és az érzelmek sza-
bad kiáradása mint az újonnan elnyert szabadság egyik alapélménye.
Kerettörténete pedig a 2. magyar hadsereg túlélőiből és az elesettek hozzá-
tartozóiból szervezett csoport Don-kanyarban tett látogatásáról készült úti
beszámoló. Itt végre egymással szemben állhattak magyarok és a helyi lakos-
ság képviselői a kamera előtt. A doniak megértően szemlélték a háború nyo-
mai után kutató magyarokat. Az egyetlen érdemi dialógus, amely egy helyi,
orosz történész és egy egykori magyar tartalékos tiszt között zajlott, rámutat
viszont a doni magyar katasztrófa értékelésének máig vissza-visszatérő alap-
problémájára:
„– Én a 2. magyar hadsereg tisztje voltam. A doni harcokban vettem részt.
Én mint hadtörténésznek elismerem az információit igaznak. Mégis megkér-
dem: Milyen ellenfele volt a szovjet hadseregnek általában a magyar hadsereg?
– Az ellenség az ellenség. Nem mindegy, hogy ki jutott nekünk ellenségnek?
– A helytállást kérdeztem. A magyarok vitézi helytállását.
– Én úgy válaszolok, ahogy nálunk szokták mondani: Aki farkassal él, az ve-
le együtt fordul. Én azért harcoltam, mert ellenség jött a hazámba. Megpró-
báltam elkergetni őket. Megvédeni a családomat és a gyermekeimet. Egy ma-
gyar meg miért harcolt? Idejött Budapestről egy Don melletti faluba. Ugyan
miért?”
72 http://www.parlament.hu/naplo34/001/
0010008.htm.
HIVATKOZÁSOK
SÁRKÖZY RÉKA
Bori (2005)
BORI ERZSÉBET: Csonka történelem. Beszélgetés Sára Sándorral. Filmvi-
lág, 2005. 11. 36–39.
Csoóri (1980)
CSOÓRI SÁNDOR: A magyar apokalipszis. http://www.konya.hu/Dokumen-
tumok/CsooriApoka.htm
Dombrády (2011)
DOMBRÁDY LÓRÁND: Emlékezés egy negyedszázad előtti krónikára. A ma-
gyar 2. hadsereg katonáinak vallomása az 1943. januári harcokról és a tör-
téneti realitás. Hadtörténeti Közlemények, június, 546–564.
Fazekas (1979)
FAZEKAS GYÖRGY: Miskolc–Nyizsnyij-Tagil–Miskolc. Budapest, Magvető.
/Tények és tanúk./
Gyáni (2000)
GYÁNI GÁBOR: Emlékezés. emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest,
Napvilág.
Gyáni (2012)
GYÁNI GÁBOR: Trianon versus Holocaust. http://www.es.hu/gyani_gabor;tri
anon_versus_holokauszt;2012-08-09.html/lapszam/
Kádár (1978)
KÁDÁR GYULA: A Ludovikától Sopronkőhidáig. Budapest, Magvető. /Tények
és tanúk./
Kónya (1996)
KÓNYA LAJOS: Hej, búra termett idő. Budapest, Gondolat.
Lajtos (1989)
LAJTOS ÁRPÁD: Emlékezés a 2. magyar hadseregre. 1942–43. Sajtó alá rend.
Szakály Sándor és Szabó Péter. Budapest, Zrínyi.
Nemeskürty (1972)
NEMESKÜRTY ISTVÁN: Requiem egy hadseregért. Budapest, Magvető.
Romsics (2011)
ROMSICS IGNÁC: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században –
nemzetközi kitekintéssel. Budapest, Osiris.
Sára (1988)
SÁRA SÁNDOR: Pergőtűz. Budapest, Tinódi.
Sárközy (2011)
SÁRKÖZY RÉKA: Elbeszélt múltjaink. A magyar történelmi dokumentumfilm út-
ja. Budapest, 1956-os Intézet – L’Harmattan.

Schweitzer (2012)
SCHWEITZER ANDRÁS: Don-kanyarok. HVG, július 14. 46–48.
Szabó M. (1998)
SZABÓ MIKLÓS: A Ludovikától a Magvetőig.
http://beszelo.c3.hu/98/10/13szab.htm
Szabó P. (2001)
SZABÓ PÉTER: Don-kanyar. Budapest, Corvina.
Székely (1989)
SZÉKELY GABRIELLA: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Filmvilág, 5. 31–35.
Tóth (2009)
TÓTH KLÁRA: „Nem én válogattam, hanem a történelem”. Beszélgetés
Sára Sándorral. Filmvilág, 6. 9–12.
Ungváry (2004)
UNGVÁRY KRISZTIÁN: A magyar honvédség a második világháborúban. Buda-
pest, Osiris.
Ungváry szerk. (2005)
A második világháború. Szerk. Ungváry Krisztián. Budapest, Osiris. /Nem-
zet és emlékezet./
Vargyai (2001)
VARGYAI GYULA: A magyar honvédség a második világháborúban. Összeomlás-
tól összeomlásig. Budapest, Korona.
Vígh (1983)
VÍGH KÁROLY: Katasztrófa a Donnál. Pergőtűz. A történész szemszögéből.
Filmvilág, 3. 8–11.
Zsugán (1983)
ZSUGÁN ISTVÁN: Krónika Don-kanyarról. Beszélgetés Sára Sándorral.
Filmvilág, 2. 14–18.
Zsugán (1988)
ZSUGÁN ISTVÁN: Fekete Dobozaink. Beszélgetés Sára Sándorral. Filmvi-
lág, 2. 12–15.
06_Lenart_Jav.qxp:evkonyv2008 1/13/13 3:07 PM Oldal 208
208
LÉNÁRT ANDRÁS
„EGYES IGAZGATÓ ELVTÁRSAK FETISIZÁLJÁK

A RÉGI TANERŐKET” – A JOBBOLDALI HAGYOMÁNY
A RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUMBAN1
„A városban, ahol Sanyi felnőtt, nem minden közismert személyt tartottak egyben köztiszteletben
álló személynek is – a kommunisták például közismert személyek voltak, de normális ember nem
tisztelte őket. […] A városban, ahol Sanyi felnőtt, érvényben volt valami titkos hierarchia, ami, hiá-
ba államosítás meg kommunista hatalomátvétel, a régi világrend változatlan fennállására utalt.
A kommunisták ebben az értékrendben sehol sem voltak, még a legalsó fokon sem. Ők kívül álltak
az értékrenden, ők uralkodtak, s ezt el kellett fogadni, ha beletörődni nem is volt szabad […].”
Grendel Lajos: Négy hét az élet
BEVEZETÉS
A főváros második kerületében működő, ma II. Rákóczi Ferenc nevét viselő
gimnázium nagy múltra tekint vissza. Az évfordulókat számon tartani nem
egyszerű feladat: 2012-ben az iskola fennállásának 325. évfordulójára rend-
eztek ünnepi megemlékezést, míg 1957-ben az ötvenéves jubileumra adtak ki
emléklapot. A két dátum között nem az idő gyorsult fel, a „számítási hiba”
oka az eltérő kiindulópont. A mai gimnázium egyik jogelődjét (Egyetemi Ki-
rályi Katolikus Gimnázium) valóban 1687-ben hozták létre, a másikat (Érse-
ki Katolikus Gimnázium) viszont csak 1907-ben, a kevésbé emlegetett har-
madikat (Magyar Királyi Állami Mátyás Király Főgimnázium) pedig
1921-ben. A második világháború után az intézményeket összevonták, álla-
mosították, tanári gárdájukat részben lecserélték. 1950 után a tanulók társa-
dalmi háttere – az elit budai környék átrétegződése következtében – jelentő-
sen megváltozott. A mai gimnázium tehát több egymás mellett élő
hagyomány hordozója, dolgozatomban ezeket igyekszem nyomon kísérni.
Forrásként elsősorban 2011–12-ben készített interjúimra, valamint iskolatör-
téneti anyagokra – évkönyvek, értesí-
1 A témát Kovács János Mátyás ajánlotta a tők, a Budapest Főváros Levéltárában
figyelmembe, aki maga is az iskola diákja őrzött anyakönyvek –, az iskolához kö-
volt. Köszönet érte. tődő közösségek internetes honlapjain
2 A történet összefoglalásához a következő fellelhető hangfelvételekre és írott
nyomtatott és digitális formában meg- visszaemlékezésekre támaszkodtam.2
A JOBBOLDALI HAGYOMÁNY A RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUMBAN A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN

Kutatásom során 16 emberrel be- jelenő műveket használtam fel: A II. Rá-
szélgettem. Egy interjút nem vettem kóczi Ferenc Gimnázium jubileumi évkönyve
magnóra, a tanárokkal és a fiatalabb (1687–1987). Szerk. Nagy István. Buda-
nemzedék magukat nem jobboldalinak pest, 1989, II. Rákóczi Ferenc Gimnázi-
tartó tagjaival (Krasztev Péter iroda- um; A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
lomtörténésszel, Török Ferenc film- évkönyve, 1998–1999. Szerk. Konta And-
rendezővel) készült beszélgetéseket pe- rásné, Szerdahelyi Andor. Budapest,
dig csak háttéranyagként használtam 1999, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium;
fel. Egyik interjúalanyom megajándé- Cox. Egy legendás tanáregyéniség. Szerk.
kozott több írásával is, de a vele készült Vermes László. Budapest, 2005. Szerző;
interjú idézéséhez nem járult hozzá. Egyetemi Katolikus Gimnázium 1947–48.
Interjúpartnereimet megváltoztatott évi értesítője; Rákóczi Ferenc Gimnázium
keresztnévvel emlegetem és idézem, 1971–72. évi értesítője; Nagy István: Az
kivéve Ráday Mihályt, aki kifejezetten Egyetemi Katolikus Gimnázium 17. száza-
kérte, hogy saját nevén szerepeljen. di indulása és 20. századi újraindulása. Bu-
Az interjúk nemcsak csekély számuk dapest, 2004. Kézirat; Szalay Gyula–
miatt nem reprezentálják az 1989–90- Patonay József: A 250 éves Budapesti Ki-
es rendszerváltást megelőző fél évszá- rályi Egyetemi Katolikus Gimnázium
zad alatt a gimnáziumba járó sok ezer 1687–1937; http://cox.x3.hu/;
ember véleményét. A kiszámíthatatla- http://www.budaipolgar.hu/data/cms80
nul alakult mintavétel úgy hozta, hogy 243/BP2009_07.pdf; Délutáni találko-
az államosítás előtti időszakról egyva- zás. A Rákóczis Öregdiákok Szerdahelyi
lakinek voltak emlékei, az ötvenes–hat- Andor Társaságát Jablonkay Gábor, dr.
vanas években négyen-négyen jártak az Jávor Béla és Nagy István, a társaság elnö-
iskolába, a hetvenes–nyolcvanas évek ke mutatja be. Szerkesztő-műsorvezető:
fordulóján hárman, legfiatalabb inter- Sallai Éva.
júpartnerem, Török Ferenc 1988–89- http://cox.x3.hu/mkr20120309.mp3
ben a negyedik osztályt végezte a gim-
náziumban. Az interjúzás kezdetekor egy személlyel álltam kapcsolatban, ő és
az iskola jelenlegi igazgatónője adott további tippeket. A megkérdezettek egy
része (6 fő) a hagyományőrző egyesületből ismeri egymást, illetve annak ré-
vén tartották meg korábbi, gimnáziumi kapcsolatukat. A többiek saját régi rá-
kóczis barátaik címét adták meg, és voltak, akiket közismert gimnáziumi kötő-
désük alapján egyéb kapcsolatokon keresztül kerestem meg (Ráday Mihály,
Török Ferenc). Közös bennük, hogy valamilyen módon feldolgozták a gim-
náziumi élményeket: többségük az említett öregdiák-szervezet munkájában
vesz részt, mások hosszabb-rövidebb iskolai történeteiket írták meg a maguk
vagy a nyilvánosság számára, míg a legnagyobb hatású művek kétségtelenül a
LÉNÁRT ANDRÁS
gimnáziumról szóló vagy azt is érintő játékfilmek.3 Beszélgetőtársaimat nem
akartam túlzottan befolyásolni/orientálni, a bemutatkozáskor ezért általában
csak utaltam a „jobboldali hagyomány” kutatására. Semlegesebbnek tűnt is-
kolai kötődésükről, a nagy tanáregyéniségekről, esetleg a polgári értékekről
érdeklődni. Az interjúk során a családi háttérről, életvitelről kérdeztem őket,
majd a gimnázium belső viszonyairól beszélgettünk. Sajnos saját karrierjükről
rendszerint már jóval kevesebb szó esett. Három kivételtől eltekintve min-
denkivel egy alkalommal találkoztam, és két esetet leszámítva egyszerre egy
emberrel beszélgettem.
Írásom három részre tagolódik, a bevezető oldalakon az iskola történetét
foglalom össze, utána következnek az interjúpartnerek rövidre fogott család-
történetei, ezt követően a családra és az iskolára vonatkozó emlékeket muta-
tom be – elsősorban az ötvenes–hatvanas évekre fókuszálva –, kiegészítve a
gimnáziumi pártszervezet megmaradt anyagaiból nyert információkkal.
Empirikus vizsgálatról lévén szó, a jobboldal fogalmát nem pontosítottam.
Megelégedtem azzal, ha valaki vallásos nevelést kapott, polgári értékeket vall
magáénak, 1990 után jobboldali pártokkal szimpatizált, magyarán: elhatárolja
magát és környezetét a kommunista rendszer ideológiájától és funkcionáriusai-
tól. A jobboldali hagyomány 1949–50 és 1989–90 között alig kimutatható az
iskola történetében. A családok életében az 1956-os forradalom megítélésében,
a hitoktatásra és templomba járásban, valamint a rendszerváltás utáni politikai
orientációban, olykor közéleti szerepvállalásban érhető tetten, vagy éppen a he-
lyi, iskolai hagyomány ápolásában, amelynek különféle formái nyilvános emlé-
kezeti aktusok: osztály- és iskolatalálkozók, tanárok emlékezetének őrzése, em-
lékmisék, emléktábla-avatások, öregdiák-egyesület alapítása, kitüntetések,
nekrológok. A rendszerváltás idején a gimnázium heves politikai csatározások
mezejévé vált, az ezredfordulón pedig csak széles összefogás és intenzív lobbi-
zás akadályozta meg a gimnázium kiköltöztetését. A gimnázium mai önrepre-
zentációjában – gondolok itt az internetes honlapra, az épületben megfigyel-
hető szimbólum- és jelképhasználatra, valamint néhány tanárral és az
igazgatónővel történt beszélgetésre – politikai szimpátia, ideológiai állásfogla-
lás nem érhető tetten, legalábbis nem
3 Megáll az idő, 1981, rendező Gothár Pé- szembetűnő módon. Azt is mondhat-
ter; Moszkva tér, 2001, rendező Török juk, hogy a gimnázium mint fizikai va-
Ferenc. A Cha-cha-cha című játékfilmet is lóság és mint szellemi kisugárzású hely
a Keleti Károly utcai gimnázium falai kö- (alma mater) elvált az egykori diákok
zött forgatták. Rendező Kovácsi János, emlékezeti helyétől, az általuk vallott
1981. értékektől, életszemlélettől.
A GYÖKEREK

Széchényi György prímás, esztergomi érsek 1687-ben a törököktől frissen
visszafoglalt városban százezer forintot adományozott a jezsuita rendnek aka-
démia és gimnázium létrehozására. Az idős főpap a gyakorlati megvalósítást
teljes mértékben a rendre bízta, a tulajdonjogot azonban meghagyta magának –
vagyis a katolikus egyháznak.4 Azért fontos ezt a tényt már itt hangsúlyoz-
nunk, mert háromszáz év múlva, az 1990-es években is perdöntő lett, a szó
szoros értelmében. Az iskolaalapítás ellen az uralkodó – a főkegyúri jog gya-
korlója –, I. Lipót nem emelt kifogást. A rend elfogadta a feltételeket, s bár a
körülmények a rommá lőtt városban nem voltak épp ideálisak, az intézmény
még 1687 decemberében megnyitotta kapuit. Az elszegényedett és elnéptele-
nedett város lassan tért magához, a századfordulón zajló harcok is – leginkább
a gimnázium későbbi névadója, a II. Rákóczi Ferenc irányította függetlenségi
mozgalom – megakasztották az oktatásszervezést. A jezsuitáknak csak hu-
szonöt év elteltével sikerült az iskola teljes gimnáziumi és akadémiai tagozatát
kiépíteniük.5
A XVII. században Európa-szerte kibontakozó jezsuitaellenes vallási és po-
litikai mozgalom Magyarországot is elérte. Mária Terézia ugyan lehetőséget
biztosított a rend tagjainak a világi papi szolgálatra vagy a más rendbe törté-
nő belépésre, de a jezsuiták vagyonára rátette a kezét, iskolahálózatukat ellen-
őrzése alá vonta, és beemelte a Ratio Educationis által szabályozott új iskola-
rendszerbe. Az iskola neve ekkor változott meg, és lett az egészen 1948-ig
használt Királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium.6
Az intézmény Buda és Pest egyesí-
tése után, 1876-ban költözött az Ilona 4 Az adománylevél ma is megvan, és hosz-
(ma Szabó Ilonka) utca 4. szám alá. A szabb-rövidebb változatban vagy csak
telekvásárlást és az új épület elkészül- utalásként rendszeresen felbukkan a gim-
tét nagy viták és széles összefogás názium értesítőiben és évkönyveiben.
mozdította elő, befolyásos emberek, Magyar Országos Levéltár (MOL) Acta
többek között Reitter Ferenc építő- jesuitica E-152. fasciculus 1. numerus 2.
mérnök, a Fővárosi Közmunkák Ta- 5 Nagy (1989) 27.
nácsának szakosztályvezetője, az MTA 6 Jóllehet az egyetemi kart II. József igaz-
levelező tagja vagy Trefort Ágoston gatási megfontolásból leválasztja a gim-
vallás- és közoktatásügyi miniszter náziumról, nevében megmarad az „egye-
7
közreműködése. (125 évvel később is- temi” jelző.
mét valami hasonló játszódott le: az is- 7 A Közmunkatanács tervpályázatát Lip-
kola elköltöztetése körüli hercehurcák pert József és Schmidt József építészek
során – 2000-ben a Keleti Károly utcai nyerték meg.
LÉNÁRT ANDRÁS
épület megmaradása volt a tét – a tantestület és a szülők eredményesen moz-
gósítottak neves közéleti személyeket, köztük kormányzati pozícióban lévő
politikusokat, többek között Pokorni Zoltánt és Balsai Istvánt az amúgy he-
lyi illetőségű ügyben.)
A gimnázium életét nem kerülték el a nagypolitika hullámai. Az első világ-
háború idején más oktatási intézményekből is be kellett fogadnia osztályokat,
illetve – a tanárhiány miatt – a pedagógusok a Keleti Károly utcai Érseki Ka-
tolikus Gimnáziumban is helyettesítettek. Az 1919-es tanácsköztársaság ide-
jén megtörtént a gimnázium „vallástalanítása”: az igazgató egy szociáldemok-
rata lett, bevezették a „tanítóelvtárs” és „tanulóelvtárs” megszólítást, a
katolikus szellemiségű tantestület 1919. március 26-án felvételét kérte az öt
nappal korábban megalakult Magyarországi Szocialista Pártba.8 A többféle-
képpen interpretálható lépés ellenére az iskola és a kommunista rendszer kö-
zötti bizalmatlanság fennmaradt: a vallásoktatással azonnal fel kellett hagyni,
a feszületeket eltávolították, és katonai házkutatást is tartottak „ellenforradal-
mi fegyverek” rejtegetésének gyanújával.
A kommün bukása után visszaállt a régi értékrend. A tanári kar is átalakult;
bár ideológiai okokból kevés embert bocsátottak el, viszont a tantestületben
megnőtt a háború után elcsatolt területekről Budapestre érkező tanáremberek
száma. A konszolidálódó Horthy-rendszer iskola- és kultúrpolitikája – a „nem-
zetnevelés”, a keresztényi és a nemzettudat mélyítése, a területi veszteségek
igazságtalanságának hangsúlyozása, a műveltség megszerzésének jelentős ál-
lami támogatása – még a szorosabb felügyelet ellenére is kedvezően hatott az
elitgimnázium életére.9 Az iskola történetét összefoglaló munka szerzője
hangsúlyozza, hogy a „kiváló tudós-tanárok a keresztényi közösség mértékle-
tességének keretei között tartják a gimnázium légkörét”, a faji eszmének
viszont „szigorúan gátat szabnak”.10 A tanulók társadalmi hátteréről szólva
megállapítja, hogy többségben voltak a
8 A párt a Magyarországi Szociáldemokra- „társadalom köztisztviselői, értelmisé-
ta Párt és a Kommunisták Magyarorszá- gi – ún. középrétegei”, de arisztokraták
gi Pártja fúziójából alakult meg. és szegény menekült családok is járat-
9 Az 1934. évi XI. középiskolai törvény ták gyermekeiket a budai gimnázium-
szerint az egyházi iskolák egységesen a ba. Az Ilona utcai épületben 1932-től
Katolikus Középiskolai Főhatóság (ké- közös igazgató irányítása alatt három
sőbb Fennhatóság) felügyelete, egyszers- oktatási intézmény kapott helyet: az
mind a püspöki kar megnövekedett befo- Egyetemi Gimnázium mellett itt mű-
lyása alá kerülnek. ködött a Ferenc József nevelőintézet,
10 Nagy (1989) 44. és a Jurányi utcai barakképületből ide

költöztették a Mátyás Király Gimnáziumot is.11 1937-ben, az iskola fennállá-
sának 250. évfordulóján rendezvénysorozatot szerveztek, melynek csúcspont-
ja a zeneakadémiai díszünnepély volt.12 A második világháború iskolatörténe-
ti szempontból első fontos pillanata, hogy 1944 tavaszán a megszálló német
hadsereg egyes SS-alakulatait a gimnázium stratégiailag kedvező fekvésű épü-
letében helyezték el.13 1944–45 telén, Budapest ostroma során az épületet
rommá lőtték, a bútorzat és a szertárak anyaga szinte teljesen megsemmisült.
A budai oldal elfoglalásáig – az erősen fogyatkozó tanári és tanulói létszám el-
lenére – nevelőmunka folyt az épületben, egyre kisebb helyre, végül a pincé-
be visszaszorulva. Az ostrom utáni hetekben végképp lehetetlenné vált a taní-
tás, de az iskola már 1945. április 3-án újra megnyitotta kapuit.14
A Rákóczi Gimnázium két híresebb jogelődjének kapcsolatát ismét a hábo-
rú viszontagságai fűzték szorosabbra. A katonai beszállásolás miatt 1944 őszén
az Egyetemi Gimnázium olyan mértékű helyhiánnyal küszködött, hogy átköl-
tözött az Érseki Gimnáziumba. A romló katonai helyzet azonban néhány hét
elteltével visszakényszerítette őket ere-
deti épületükbe. Ekkor még senki nem 11 Az 1687-es alapítású középiskolát 1924–
sejthette, hogy a két intézményt néhány 34 között Királyi Katolikus Egyetemi
év múlva – a „vendégeskedés hagyomá- Reálgimnáziumnak hívták.
nyára” alapozva – négy évtizedes távlat- 12 A következő évben a nemzetközi Eucha-
ban össze fogják vonni. A két egyházi risztikus Kongresszus keretében a Hősök
gimnázium működését az 1934-es ok- terén megtartott ifjúsági misén a gimná-
tatási törvény értelmében ugyanazon zium tanulói is részt vettek. A rákóczisok
fennhatóság felügyelte, de az Egyetemi egyébként a különböző korszakokban
Gimnáziumot a korábban említett mó- egyaránt a Zeneakadémiát választották
don egyházi főúr adományából hozták kiemelt ünnepélyeik helyszínéül: 1937
létre, a Budapesti Érseki Katolikus után, 1976-ban és 1987-ben is.
Gimnáziumot viszont vallásos egyesü- 13 Nagy (1989) 45.
let alapította, budai polgárok és egyhá- 14 Öt tanár oktatott kb. nyolcvan diákot.
zi személyek anyagi támogatásával. Az 15 A Budai Katholikus Konviktus hazafias
érseki tekintélyes pénzalapjához végül érzésből, II. Rákóczi Ferenc hamvainak
az állam is hozzájárult, így a néhány év- hazahozatala (1906) alkalmából vette fel a
vel korábban alapított Rákóczi Kollégi- fejedelem nevét. Ebbe a konviktusba írat-
ummal együtt 1908–09-ben már új ták be a fiatal Márai Sándort, aki szülei
épületben, a Keleti Károly utca 37-ben döntésében szabadságának kegyetlen kor-
kezdhette meg működését.15 1926-ban látozását látta. Márai Sándor: Egy polgár
fejeződtek be az épületegyütteshez tar- vallomásai I–II. Budapest, 1997, Helikon,
tozó kápolna – Krisztus Király Temp- 163–180.
LÉNÁRT ANDRÁS
loma – kivitelezési munkálatai.16 A gimnázium tanulói létszáma a húszas évek-
től 300–400 fő körül mozgott. A tanári karból többen fontos tanáregyéniségei
maradtak az 1948. évi XXXIII. tc.-ben elrendelt államosítás utáni gimnázium-
nak is.17 Az intézmény felvette a Rákóczi nevet, a kollégiumot átszervezték, de
bentlakásos–nevelőintézeti funkcióját 1986-ig meghagyták. Ugyancsak 1948-
ban a Rákóczi fennhatósága alá helyezték a Mátyás Király Gimnáziumot – a
harmadik jogelődintézményt –, amely saját épület híján ideiglenesen az Egye-
temi Gimnáziumban kapott helyet. Bonyolította a helyzetet, hogy ideiglene-
sen a Rákóczi Gimnáziumnak is el kellett hagynia Keleti Károly utcai épületét,
mivel a közelgő népszámlálás kérdőíveinek összesítésére itt utaltak ki helyet a
KSH részére.18 Hová máshová is mehetett volna az iskola, mint az Ilona –
azaz 1946 óta már Szabó Ilonka – utcába, ahol 1948 decemberétől immár
három oktatási intézmény zsúfolódott össze? A Mátyás Király Gimnázium
névhasználatát felfüggesztették, de
16 Az iskola akkori igazgatója, Pokorny korábbi igazgatóját bízták meg a gya-
Emánuel hittudós korábban három évti- korlatban összevont intézmény vezeté-
zedig az Egyetemi Gimnáziumot vezette. sével.19
17 Radványi Kálmán, Hegyi Károly, Honti Az Egyetemi Gimnázium sorsa is
Jenő, Szögi Ferenc. hamarosan megpecsételődött. 1945
18 OKM 171 468/1948 V. 1. sz. rendelet, augusztusában a Vallás- és Közoktatás-
1948. október 6. Az Állami Mátyás Király ügyi Minisztérium által kirendelt iga-
Gimnázium az első kerületi Magyar Kirá- zolóbizottság vizsgálata még megnyug-
lyi Állami Főgimnázium (a későbbi Petőfi tató eredményt hozott, az iskola egyik
Gimnázium) fiókintézményeként nyitotta dolgozóját sem találták háborús bűnös-
meg kapuit 1919. október 6-án. Fennállá- nek. 1945–48 között a régi diákszerve-
sa alatt soha nem kapott önálló épületet, az zetek az iskola életében együtt voltak
első és a második kerület iskoláiban fogad- jelen az újakkal (Ifjúsági Vöröskereszt,
ták be, 1924 és 1932 között a mai Varsányi úttörőcsapat a korábbi alsóbb gimná-
Irén utca – Jurányi utca – Csalogány utca ziumi évfolyamoknak), és a tanárok is
által határolt telken barakképületekben megalakították az országos mozgalmak
működött, majd az Egyetemi Gimnázium helyi szervezeteit.20 Az évtized végére
épületében lelt otthonra. „letisztult” a kép, a cserkészcsapatot az
19 Rajnavölgyi Géza kinevezésével felmen- úttörőmozgalomba olvasztották, és
tették hivatalából az egyházi iskola ko- 1948 legvégén a Mária Kongregációt is
rábbi igazgatóját, Honti Jenőt. feloszlatták, 1950-től pedig kizárólag
20 Magyar Pedagógusok Szabad Szakszer- az erős állampárti kontroll alatt tevé-
vezete, Magyar Nők Demokratikus Szö- kenykedő DISZ-szervezet működött az
vetsége. iskolában.

Öregdiákok egy csoportja, akik a háború alatt és a következő néhány évben
jártak az Érseki Gimnáziumba, a kétezres évek közepén saját honlap készíté-
sére vállalkozott. Az ersekicicero.org domain alatt található honlap tizennégy
rövid életrajzot tartalmaz. Olyasféle – többnyire a szakmai karrierről szóló –
leírások, amelyek osztálytalálkozókon szoktak elhangzani. Bár eredeti célkitű-
zésük – „az Érseki Gimnáziumban töltött éveinket próbálják rekonstruálni” –
kevéssé valósult meg, a honlapot a fényképekkel megörökített találkozók nyo-
mán az összetartozás érzése, a közös önmegjelenítés igénye szülte. Az írásokat
és fényképeket küldő emberek a világ legkülönbözőbb pontjain éltek, többsé-
gük között a találkozó és a honlap elkészítéséig semmilyen kapcsolat nem
lehetett. Sőt a halálozási dátumokat és az elavult „legfrissebb” bejegyzéseket
tekintve, a honlap az utolsó pillanatban született, látogatottsága jelenleg mi-
nimális lehet. A regisztráció után elérhető tartalmak között nemcsak a fórum
és a személyes adatok, címek szerepelnek, hanem ide töltötték fel az 1947–48
és az 1948–49-es iskolai évkönyv másolatát is.
A háborús időkről Pálffy István emlékezik meg bevezető írásában, amely-
ből kiderül, hogy osztályfőnökük, a latin–magyar szakos Ongrádi József
gúnyneve volt Cicero – innen a honlap címe. Néhány tanárt név szerint is
említ, egyikük, a vallást és hittant oktató Tyukos Gyula, aki az iskola álla-
mosítását követően a templom gondnoka maradhatott. Arra sajnos nem em-
lékszik, hogy 1944–45-ben milyen mértékben cserélődött ki az osztály, de
megjegyzi, hogy a Keleti Károly utcai épületben már 1945 márciusában, né-
hány hónap szünet után folytatták a tanítást. Jórészt köztörténeti leírásában
a 26. RK „Magyar Jövő” cserkészcsapat tevékenységéről is megemlékezik az
egykori tanuló. 1948 őszén az Érseki Katholikus Gimnázium helyett az Álla-
mi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium hatodik osztályában folytatják tanulmányai-
kat. Az államosítás kapcsán az egyházi hierarchián belüli érdekes konfliktus-
ra és az iskola átszervezésére is kitért: „A hercegprímás [Mindszenty József]
a paptanároknak megtiltotta a további tanítást az államosított egyházi isko-
lákban: megrökönyödésünkre a katedrán [osztályfőnökünk] reverendában és
ájtatosan papol nekünk a jó pásztor kötelezettségéről, hogy nyájával marad-
jon – ez a nyáj meglett volna e nélkül a pásztor nélkül is. Sok új fiú is van:
összeolvasztottak a Mátyás Gimnáziummal, paptanáraink helyébe is onnét
jött több új tanár, és persze új igazgató.”21 A nem túl terjedelmes írás utolsó,
ironikus mondata utal a szerző családjának történetére is: „1949. június, a
tanévnek majdnem vége – és megkez-
dődik az egykori kizsákmányolók kitele- 21 http://www.ersekicicero.org/index.asp?
pítése Budapestről.” id=2 Utolsó letöltés: 2012. augusztus 30.
LÉNÁRT ANDRÁS
Egy másik visszaemlékezésben valamivel bővebben olvashatunk az iskola
szellemiségéről, a polgári családok hétköznapjairól: „Miért volt az Érseki meg-
határozóan fontos életem alakulására? Először is, mert szigorú tanáraink vol-
tak. Megkövetelték az anyagot. De rávezettek a dolgok ízére is, vagyis megra-
gadták az érdeklődésünket. (Kunz Ferivel lelkesen magoltunk be – Horatius
vagy Ovidius hexametereitől kezdve a Török-félsziget vízrajzán át a magyar
irodalom remekeiig – mindent, ami kikérdezhető volt.) […] – Másodszor
azért, mert az iskola mint katolikus intézmény a latin műveltség alapján állott,
vagyis át volt itatva az ókortól a jelenig tartó európai műveltség legfontosabb
elemeivel. Tanáraink egyívásúak voltak – papok és világiak egyaránt. Ezt a
szellemet szívtuk be magunkba. – Harmadsorban a cserkészet miatt. Egészsé-
ges játékok, másokkal való törődés (»napi jócselekedet«), jó baráti kör, fiata-
labbak vezetése – megannyi útravaló az életre. – Negyedsorban azért, mert az
iskola és minden barátom és cserkésztársam katolikus lévén, állandóan szem-
besültem azzal a kérdéssel, hogy én miért nem vagyok az, s miért is szeretem
annyira erdélyi őseim unitárius hitét. (Itt külön nagyrabecsülés illeti osztály-
főnökünket, Ongrádit, aki szigorúan számon kérte tőlem, hogy járok-e rend-
szeresen hittanóráimra a Medve utcába.) – Ötödször, mert tanáraink példát
mutattak abban, hogyan lehet továbbra is ugyanabban a szellemben – a csalá-
di otthon szellemében – tovább oktatni, amikor már az egész környező világ
az osztálygyűlöletet hirdette. A későbbi államosítás, az új iskolavezetés hatal-
mas lelki teher és belső szakítópróba elé kellett állítsa őket, egyháziakat és vi-
lágiakat egyaránt. Telente tánciskola Mimi néninél, sok hangverseny, nyaranta
Balaton, sport, flörtölés, bridzs, baráti társaság, néha alkalmi pénzkereső mun-
ka – az évek gyorsan repültek. A világ közben tolódott – bal felé. Sok ismerős
család disszidált nyugatra.”22
A már említett arisztokrata leszármazott, Pálffy István – édesanyja is arisz-
tokrata, Apponyi Albert lánya – 2008-ban hosszabb élettörténeti interjúban
mesélte el életét.23 Számára természetes volt (többek között) a cserkészet –
ideológiát nem, csak romantikát látott benne –, a szüleinek járó napilap, a Ma-
gyar Nemzet olvasása. Nem véletlenül emeltem ki a két momentumot, az ifjú-
sági mozgalom és az 1945 után ellen-
22 http://www.ersekicicero.org/index.asp? zéki vagy annak tartott lap az interjús
id=39 Gyarmathy György írása. Utolsó beszélgetésekben is gyakran felbukkan
letöltés: 2012. augusztus 30. a családtörténetekben.
23 Pálffy István-interjú. Készítette Kőrösi A honlapon közzétett élettörténe-
Zsuzsanna, 2008–09-ben. 1956-os Inté- tek többsége az iskoláskor utáni, egy-
zet Oral History Archívum, 880. sz. más előtt nem ismert felnőttéveket

foglalja össze. Szinte mindegyik család deklasszálódott, többen a középisko-
lát sem tudták befejezni a Rákócziban. A korai társadalmi zuhanás a munkás
kategóriába ejtette a szülőket, amit gyermekeik viszonylag eredményesen
használtak ki egyetemi felvételeknél, jó beosztások elnyeréséhez mind a civil
életben, mind a katonáskodás idején. A társadalmi környezettel szemben
azonban megmaradtak erős fenntartásaik, így (két kivétellel) 1956-ban emig-
ráltak, zömében angolszász országokba. Majd mindegyikük műszaki terüle-
ten tanult és helyezkedett el. Az önéletírások közös jellemzője, hogy nem tar-
talmaznak erkölcsi, ideológiai vagy politikai állásfoglalásokat. Egyikük
megemlítette erdélyi unitárius gyökereit, és hogy a hetvenes évektől saját és
egyházi adományokkal rendszeresen segítette az erdélyi magyar közössége-
ket. Ugyanő az első Orbán-kormány idején elvállalta a müncheni főkonzuli
megbízatást.
CSALÁDTÖRTÉNETEK
Az alábbiakban a családtörténetre vonatkozó több-kevesebb tényanyagot ösz-
szegzem, hogy látni lehessen, milyen életpályát futottak be interjúpartnereim.
Kérdőívet nem készítettem. A beszélgetések eltérő időtartamúak voltak, és az
információk mennyisége is különbözött, így a megjeleníthető életpályák rész-
letgazdagsága is eltérő. Az életrajzokat születési rendben közlöm.
András
ny. gépészmérnök (Budapest, 1940)
Apai nagyszülei solymári svábok. Nagyapja a helyi elemi iskola vezetője, fele-
sége is ott tanított. Édesapja és testvére biológia–kémia szakos tanárok lettek,
a harmincas években doktorátust is szereztek (Solymár, illetve Nagykovácsi
geológiai-néprajzi feldolgozásaiból).
Anyai dédapja a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főtanácsosa a
XIX. század végén. Anyja is pedagógus végzettségű, de nem tanított. Édesap-
ját 1938-ban, az első bécsi döntés után a Pozsony melletti Cenkre nevezték ki.
1942-ben Budapestre költöztek, a Szilágyi Erzsébet fasor egyik nyolclakásos
házának földszintjén béreltek kétszoba-hallos lakást. Édesapját a Királyi Ka-
tolikus Gimnáziumba helyezték, itt ismerkedett meg Szerdahelyi Andorral,
aki ekkor ugyancsak a gimnáziumban tanított. Húga ebben az évben, öccse
1944. október 16-án született a Kútvölgyi kórházban.
1947-ben az Actio Catholica szervezésében fél évre Belgiumba került egy
flamand családhoz.
LÉNÁRT ANDRÁS
Édesapja a gimnáziumi átszervezések idején a pestszentlőrinci Steinmetz
Miklós Gimnáziumban, 1956-ban a tanítóképzőben tanított, de amikor az fel-
sőfokú intézmény lett, el kellett hagynia. Előbb a budai Márvány utcai Gim-
náziumba, onnan a Rákóczi Gimnáziumba ment.
Az ötvenes évek elején több családot kitelepítettek a házukból. András a
Fenyves utcai elemibe járt, a felső tagozatot a Labanc utcai iskolában végezte.
1954-ben kezdte meg középiskolai tanulmányait. Az ötvenes években részt
vett a földalatti cserkészmozgalomban. 1958-ban felvételt nyert a Műszaki
Egyetem gépészmérnöki szakára. Első munkahelye a Kőbányai Vas- és Acél-
öntő (KÖVAC) volt, három évvel később az Ipari Szerelvény és Gépgyár,
majd 1971-től a SZOT Munkavédelmi Kutató Intézetében helyezkedett el.
A család 1962-ben költözött Hűvösvölgybe, nagyapja egykori földjén építet-
tek családi házat. A családban tanult meg németül, sokat hallgatták a bécsi rá-
dióadásokat.
Munkahelyén húsz évig szakszervezeti titkár, 1989-ben a SZOT-ról első-
ként leváló Tudományos Dolgozók Szakszervezetének alapítója volt. 2003-tól
a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetségének elnöke. 2008-ban, egykori osz-
tályfőnökük halála után alapító tagja a Rákóczis Öregdiákok Szerdahelyi An-
dor Társaságának, ő szerkeszti a kör honlapját.
Ráday Mihály
operatőr, televíziós szerkesztő (Budapest, 1942)
Édesapja országosan ismert színész, Ráday Imre, édesanyja Ferda Erzsébet
Magdolna, az államosításig a Váci utcai Ferda Manyi Divatszalon tulajdono-
sa. Édesanyja 1960-ban, édesapja 1983-ban halt meg. Testvéröccse 1959-ben,
tizenöt évesen agydaganat következtében hunyt el.
Születésekor édesanyja Eskü (ma Március 15.) téri lakásában éltek, majd a
Vilma királyné úton (1950-től Gorkij, ma Városligeti fasor), ahonnan a Bel-
ügyminisztérium kezdeményezte kényszerű lakáscsere révén a Szilágyi Erzsé-
bet fasorba költöztek egy háromszoba-hallos, erkélyes lakásba. Előbb a Feny-
ves utcai elemi iskolába, második osztálytól a Baár–Madas Gimnázium
általános iskolai részlegébe járt, a felső tagozatot a Marczibányi téri iskolában
végezte el. 1956-ban kezdte meg rákóczis tanulmányait. 1960–64 között az
ELTE BTK magyar–művészettörténet szakos hallgatója, 1964–68-ban a Szín-
ház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakát végezte el. 1968-tól a Magyar
Televízió munkatársa, legismertebb műsora az Unokáink sem fogják látni…
(1979–2010). Több városvédő és -szépítő egyesület alapítója, vezetőségi tag-
ja. 1985–90 között a Fővárosi Tanács, 1990–2002 között a Fővárosi Közgyű-

lés tagja, 2012-es nyugdíjba vonulásáig a főpolgármester tanácsadója. 1990–
94 között a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) országgyűlési kép-
viselője. Jelenleg egy tizenkettedik kerületi családi házban él. Felesége Ruttka
Andrea iparművész, három gyermekük van.
István
irodalomtanár, újságíró (Budapest, 1942)
Anyai nagyapja a rozsnyói evangélikus gimnázium igazgatója, a csehszlovák
hatalomátvétel után latin–görög–magyar szakos tanára. Édesanyja a pozsonyi
konzervatórium, majd a prágai főiskola zongora szakát végezte el. A húszas
évek végétől magánórákból biztosította megélhetését.
Apai nagyapja Rozsnyón iskolaszolga, később önálló fiákeres, fia továbbta-
nulását nem támogatta. Édesapja újságíró, a Magyar Nap, később a Prágai Ma-
gyar Hírlap munkatársa. Az első bécsi döntést (1938) követően Budapestre köl-
tözött, ahol folytatta írói, újságírói tevékenységét. 1945 és 1948 között a
Szabad Szó munkatársa, de 1947-ben politikai okokból elhagyta a lapot. A po-
litikai támadásoknak betudhatóan szívrohamot kapott, és meghalt. A család a
Rózsadombon lakott.
István a hatvanas években a Magyar Nemzet újságírója, de az 1968-as cseh-
szlovákiai bevonulást követően kilépett a szerkesztőségből. Sok helyen lakott
és dolgozott, az óbudai házgyárban betanított munkás, később egy esztergo-
mi SZOT-üdülőben kultúrfelelős volt. Munkái mellett az ELTE levelező ta-
gozatán elvégezte a magyar–könyvtár szakot, később több iskolában is taní-
tott. Első házasságából egy, második házasságából két gyermeke született.
Feleségével a békásmegyeri lakótelepen élnek.
József
villamosmérnök, informatikus (Budapest, 1943)
Apai ágon felvidéki családból származik. Dédnagyapja a Károlyi család csong-
rádi birtokainak jószágigazgatója, tíz gyerek édesapja. Nagyapja vegyész-
mérnök, a Mezőhegyesi Cukorgyár fővegyésze volt, később Budapestre he-
lyezték, ahol a Cukoripari Tröszt főlaboratóriumát vezette.
Az anyai ág erdélyi származású. Nagyapja, illyefalvi Rákosi Zoltán tanár, Ko-
lozsváron és Budapesten tanult, később a Turócszentmártoni Reáliskola igaz-
gatója volt. A csehszlovák bevonulás után családjával Budapestre menekült,
előbb az ócsai, majd egy újpesti iskola igazgatója. Később minisztériumi taná-
csos. A kommunista rezsim 1938-ban megjelent verseskötetét (Az égő szív) in-
dexre tette, őt magát megfigyelés alá helyezte. Édesanyja szintén pedagógus lett.
LÉNÁRT ANDRÁS
Édesapja közgazdász, 1945-ig egy textilipari részvénytársaság főkönyve-
lője, majd a zsidótörvények után igazgatója. 1945 után adótanácsadással és
könyvvizsgálattal foglalkozott. A család 1948-ban költözött egy rózsadombi
(Berkenye utcai) villába. Az ötvenes években édesapja a Földművelésügyi
Minisztériumban csoport-, később osztályvezető, 1973-ban bekövetkezett
halála előtt vezető beosztásokban dolgozott a Csillaghegyi Lenárugyárban,
a Magyar Nemzeti Banknál és a Mezőgép Trösztnél. József 1949-től az
Áldás utcai általános iskola tanulója. 1957–61 között járt a Rákóczi Gimná-
ziumba. 1956-ban a család emigrálni akart, de Győrben meggondolták ma-
gukat.
József a Szovjetunióba nyert egyetemi ösztöndíjat. Diplomázása után a
Központi Fizikai Kutatóintézetben helyezkedett el, de egy részben eltitkolt
nyugati utazása miatt ott kellett hagynia állását. A VOLÁN Elektronikánál
(1964–85), majd a Transelektro vállalatnál számítástechnikai külkereske-
delemmel foglalkozott. Később sikeres vállalkozást is indított. Felesége a
SZÁMALK főosztályvezetője volt, 2001-ben, váratlanul halt meg. A nyolcva-
nas évek közepe óta újra a Rózsadombon él, két ház tulajdonosa, két gyerme-
ke és nyolc unokája született.
Tibor
jogász (Budapest, 1950)
A Rózsadombon született és nőtt fel. Apai nagyapja Kunszentmiklóson jó-
szágigazgató, édesapja (1912–93) tisztviselő, a háború után a Házszerelő Ipa-
ri Vállalatnál osztályvezető, később Szöváru Nagykereskedelmi Vállalatnál fő-
kereskedő. Édesanyja háztartásbeli volt. Négy évvel idősebb bátyja szintén a
Rákócziba járt, mérnök lett. Húguk 1953-ban, tizennégy hónapos korában
meghalt. Édesanyja református családja a harmincas években tudta meg, hogy
az egyik dédszülő zsidó volt, így Tibor ükunoka magát „hat és negyed száza-
lékban” zsidónak tartja. Előbb a Rómer Flóris utcában, majd az Orgona utcá-
ban laktak. 1968-tól, az érettségi után húsz éven át a Hungarocoop Külkeres-
kedelmi Vállalat munkatársa volt, a nyolcvanas évek első felében jogi diplomát
is szerzett. 1990-ben a Dunaholding Rt. munkatársa, 1992 és 1995 között az
Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) jogásza. 1990-től a Magyar Demokrata Fó-
rum (MDF) tagja, édesanyja is aktívan részt vett a párt szervezési munkájában.
Felesége szintén jogász, Miskolcról származik, egy lányuk van. Nyugdíjas, csa-
ládjával tizenkettedik kerületi családi házukban él.
Géza

ügyvéd (Baja, 1950)
Szülei Bajáról származnak, egyik nagybátyja katolikus pap lett a városban. Apai
nagyapja szabómester volt, négy fiából hármat kitaníttatott. Anyai nagyapja
bádogos és vízvezeték-szerelő mester, vállalkozó. Mindkét család polgári jó-
létben élt. Édesapja jogász, édesanyja tanítónő volt. Budapestre költöztek,
1944 szeptemberében házasodtak össze. Édesapja a Hitelbankban dolgozott,
később a hadsereg vezérkaránál volt gyors- és gépíró, majd a hadsereg kötelé-
kében feleségével együtt Bajorországba menekült, ahol amerikai fogságba es-
tek. 1945 őszén jöhettek haza. A Bartók Béla úton laktak, néhány év múlva a
Szász Károly utcai 90 négyzetméteres, két és fél szobás lakásba költöztek.
Édesapja az OTP második kerületi fiókjában a hitelosztály vezetőjeként dol-
gozott, édesanyja a Bem József utcai iskolában tanított, napközis tanítónőként
ment nyugdíjba. Bátyja 1961–65 között, Géza 1964–68 között járt a Rákóczi-
ba. Az ELTE ÁJK-n végzett 1973-ban, diplomázása után hamar az ügyvédi
kamara tagja lehetett, azóta is ügyvédként dolgozik. 1985–88 között a Páz-
mány Péter Hittudományi Főiskola levelező tagozatán elvégezte a teológia
szakot. Édesapja 1989-ben belépett a Kereszténydemokrata Néppártba
(KDNP). Géza ugyancsak 1989-ben alapító tagja volt a Keresztény Értelmi-
ségiek Szövetségének. Az 1990-es parlamenti választásokon az MDF listáján
szerepelt, 1992-ben Antall József miniszterelnök kinevezte az ÁVÜ Felügye-
lő Bizottságába. 1997 és 2004 között rendszeres írt a Magyar Nemzetbe, ké-
sőbb a Heti Válaszba. Publicisztikájából és egyéb írásaiból két kötete jelent
meg. Több jobboldali értelmiségi társaság (Apostolok, Nemzeti Kör, Polgári
Együttműködés Egyesülete) tagja.
Ágnes
élelmiszermérnök (Budapest, 1951)
Háromgyermekes családba született, egy orvos nővére és egy statikus mérnök
öccse van. Anyai ágon felmenői Kassa környékéről származnak, édesanyja
Győr mellett nőtt fel. Édesapja családja Erdélyből származik. Egyik felmenő-
je a XIX. század közepén bárói címet kapott, övék volt a nagyunyomi kastély
(Vas megye). A család elszegényedett, édesapja már Budapesten született
1921-ben. A Werbőczy (a mai Petőfi) Gimnáziumba járt, majd jogi doktorá-
tust szerzett. A nyolcadik kerületi tisztviselőtelepen éltek, a negyvenes évek-
ben költöztek az Olasz (később Malinovszkij, ma Szilágyi Erzsébet) fasor ele-
jére, egy első emeleti, nagy alapterületű, háromszobás lakásba – a család ma is
ott él. Édesapja a háború előtt a Kereskedelmi Banknál, később a téglaiparban
LÉNÁRT ANDRÁS
dolgozott mint könyvelő, a hatvanas években a Tégla- és Cserépipari Tröszt
vezérigazgatója volt. Édesanyja pedagógus, az ELTE BTK filozófia–német
szakán diplomázott, doktori értekezését Márai Sándorról írta. 1945 előtt ő is
megfordult Kereskedelmi Banknál, később az első kerületi Batthyány utcai Ál-
talános Iskolában magyart tanított.
Ágnes a Marczibányi téri lányiskolában végezte el az általános iskolát,
1965-től járt a Rákóczi Gimnáziumba. A Kertészeti Egyetemen szerzett tar-
tósítóipari mérnöki diplomát, 1974-től az egyetem oktatója. Férje mérnök, öt
gyerekük született.
Péter
építőmérnök (Beregsurány, 1951)
Anyai nagyanyja Kárpátalján volt óvónő, nagyapja erdélyi származású vasúti
tisztviselő. Apai nagyszülei burgenlandiak: nagyapja tanító, de több vállalko-
zást is kezdett, nagyanyja jómódú soproni hentescsalád sarja. A nagyszülők
mindkét ágon Gödöllőn éltek a húszas évektől. Édesanyja tanítónő, tanárnő,
édesapja a háború idején végezte el a Ludovika Akadémiát. 1945-ben lesze-
relt, előbb mozit nyitott Gödöllőn, majd földmérő cégnél lett beosztott. Az
ötvenes években beiratkozott a Műszaki Egyetemre. 1956-ban a Betonútépí-
tő Vállalatnál munkástanács-vezetőnek választották, ezért később elküldték az
egyetemről. Tanulmányait 1963-ban, negyvenévesen kezdhette meg újra.
A család a Városmajor utcában lakott egy bérházban, polgári, értelmiségi
közegben. Édesanyja a Városmajor utcai Általános Iskolában tanított, a gye-
rekeit is oda járatta.
Péter 1965–69 között végezte el a gimnáziumot, utána a Műszaki Egyetem
építőmérnök szakát. Később intézeti, hivatali munkakörökben dolgozott, a ki-
lencvenes évek elején a Vízügyi és Hírközlési Minisztérium helyettes állam-
titkára. 1989–93 között tagja az MDF-nek. Felesége jogász, négy gyermekük
született. Feleségével jelenleg egy farkasréti társasházban lakik.
SZÁRMAZÁS ÉS GYERMEKKOR
A beszélgetések során az iskolai élményeken kívül gyermekkori és mostani
családjukról kérdeztem interjúpartnereimet, politikai kérdéseket csak elvétve
tettem fel. Az életrajzokban szembetűnő néhány közös vonás. Az egykori rá-
kóczis diákok középosztályi családi háttérrel rendelkeztek. Szüleik több eset-
ben vidéki nagyszülők gyermekei, akik a fővárosban alapítottak családot, de
akadtak többgenerációs budapesti családok is. A nagyszülők között felbuk-

kannak kisvárosi mesteremberek, vállalkozók, pedagógusok, iskolaigazgatók,
állami tisztviselők, jószágigazgatók, egyikük pedig az élelmiszeriparban dol-
gozó vegyészmérnök. Van köztük nemesi, sőt arisztokrata származású, de va-
gyonuk alapján semmiképpen nem tartoztak a társadalmi elitbe. A XX. század
első két évtizedében született apák körében a mérnökök, az anyák között a pe-
dagógusok vannak feltűnő többségben, de akad közgazdász, jogász, önálló ke-
reskedő és külkereskedő, újságíró, többen művészeti főiskolát végeztek. A há-
ború alatt és nem sokkal a háború után született interjúpartnereim túlnyomó
többsége műszaki pályára ment, emellett közgazdász, jogász, bölcsész és film-
operatőr-rendező lett belőlük.
Volt, akit a bölcsészet érdekelt, de az apa ellenkezése jobb belátásra bírta:
„Történelem–filozófia szakra akartam menni. Az apám termetre kisebb nálam,
de nagyon kemény ember volt. Nála nem ismertem keményebb embert. »Hü-
lye vagy? Történelemre? Ezeknél? Hát még azt is letagadják, ami tegnap volt!
Filozófia? Marxizmust akarsz tanulni?« Így lettem mérnök, építőmérnök, el
lett döntve.”24 Többen azért jelentkeztek az erős reáltagozatú Rákócziba, mert
orvosok akartak lenni, de később úgy ítélték meg, hogy biológia-, kémia- és
fizikatudásuk nem elegendő a felvételihez. Az orvosi pálya nagyon népszerű
volt körükben,25 erre utalnak az osztálytársak életéről szóló beszámolók, de az
interjúkban explicit módon is megfogalmazódott ez a vágy: „Az egész gimná-
zium orvos akart lenni. Amikor harma-
dikban megkérdezték, felállt az osztály 24 Idézet Péter interjújából.
háromnegyede – abban a társadalom- 25 Egy 1963-as dokumentumban az osztály-
ban ez volt a legvonzóbb, ott volt a főnök megadta negyedikes osztályának
26
pénz.” (Az elbeszélő a társadalom fo- továbbtanulási elképzeléseit: orvos: 12,
galmán itt a Rákóczi diákságát, talán a mezőgazdász: 6, mérnök: 6, pedagógus:
középosztályi háttérrel rendelkező csa- 5, gépipari szakma: 5, elektromos szakma: 3,
ládokat értette.) Egyikük édesapja híres katona: 2, vendéglátóipari főiskola: 1,
biológiatanár volt a gimnáziumban – filmművészeti főiskola: 1, pszichológus:
róla még lesz szó –, sok későbbi orvos 1, régész: 1, biológus: 1, jogász: 1. Azt is
került ki a keze alól: „Apám nagy tudá- megállapította, hogy „túl nagy az orvosi
sú ember volt, orvosok lettek a tanítvá- pályára irányulók száma, megindult en-
nyaiból, a mai napig nem tudok úgy nek lefaragása”. Budapest Főváros Levél-
kórházba menni, hogy meg ne kérdez- tára (BFL) XXXV. fondfőcsoport, 7.
27
nék, apám nem volt-e tanár?” fond, c állag, 1963/111. ő. e. Dr. Kovács
A tanulók szinte kivétel nélkül Bu- József a 4. c-ről, 1963. november 27.
dapesten születtek, és a második kerü- 26 Idézet József interjújából.
letben éltek. Hipotézisem szerint pol- 27 Idézet András interjújából.
LÉNÁRT ANDRÁS
gári középosztályhoz tartozó családjaik 1945 előtt telepedhettek meg Buda-
pest elit budai kerületében. Többségüknél így is volt, legfeljebb a Rózsa-
domb–Pasarét–Városmajor–Országút–Vízivároshoz tartozó városrészeken
belül változtattak lakhelyet. Akad azonban két kivétel: a Ráday család a Vá-
rosliget mellől a negyvenes évek végén, előnyös alkupozícióinak köszönhető-
en költözött a Szilágyi Erzsébet fasorba, József családja pedig 1948-ban, a jól
kereső apa és egy Brazíliába emigráló zsidó család jóvoltából mehetett a rá-
kospalotai családi házból egy rózsadombi villába.
Ki a szakmájának, ki a szerencséjének köszönhette, hogy a családját nem
telepítették ki. „A fél Rózsadomb úgy élt, hogy nem tudtuk, jövő héten ott le-
szünk-e vagy nem.”28 A háború alatt vagy előtt született interjúalanyaim szin-
te mind emlékeznek olyan szomszéd vagy rokon családra, akiknek el kellett
hagyniuk lakhelyüket, és soha nem térhettek vissza.29 Andrásék budai főútvo-
nalak találkozásánál álló társasházának nyolc lakásából a családok felét kitele-
pítették. „Az első emeleti nyugdíjas agronómus bácsi bűne a foglalkozása volt.
Agronómus létére kiszolgálta a grófot, mert uradalomban dolgozott… Kellett
a lakás. Az egyik lakásba a Donáth Ferenc került, ott született mind a három
fia.” András keresztapját 1950-ben ki akarták telepíteni, mert valaki feljelen-
tette, hogy ludovikás tiszt volt. Miután tisztázta a hatóságokkal, hogy Strom-
feld Aurél szárnysegédjeként a magyar Vörös Hadsereg 1. gyalogezredében
harcolt a Felvidéken, amiért a Horthy-rezsimben két év börtönbüntetést ka-
pott, mégis maradhatott a lakhelyén.
A családok életkörülményei az interjúalanyok gyermekkorára az általános
szegénységen túlmenően leromlottak, a szülők egy részét elbocsátották
korábbi munkahelyéről, politikai okokból gátolták szakmai karrierjüket, időn-
ként megfigyelték őket, a gyerekeket a rendszer szempontjából megbízhatat-
lan „egyéb” származási kategóriába sorolták, egyes családok lakásába társbér-
lőket költöztettek.
József családja a kommunista rendszer szemszögéből egyértelműen ellen-
séges, kapitalista családnak számított, a rendszerváltást aránylag mégis jól át-
vészelték. József apja 1943-ban az akkor még jól hangzó „részvénytársasági
igazgató” beosztást „diktálta be” fia
28 Idézet József interjújából. anyakönyvi kivonatába, amiből később
29 Többek között Czékus Jób, József és Ist- többször támadt kellemetlenség, a csa-
ván Áldás utcai osztálytársa, a Nemzeti ládtagokat az „egyéb” kategóriába so-
Hírháló nevű portál egyik publicistája rolták be. Ennek ellenére az apa végig
foglalkozik a kitelepített budai családok- közép- vagy magas szintű vezetői pozí-
kal és a rózsadombi villák titkaival. cióban maradhatott, kapcsolati hálójá-

nak köszönhetően fiát az ötvenes évek végétől külföldi utakra küldhette
(NDK, Svájc).
Amikor József 1990 után elolvashatta az állambiztonsági iratokat, az derült
ki számára, hogy főnökei elismerték apja szaktudását, és használhatónak tar-
tották őt a rezsim szempontjából, de ellenségként tekintettek rá, aki csak el-
lenőrzés mellett dolgoztatható. Megvádolták, hogy túl sok régi, polgári ele-
met vett maga mellé. Amikor ezt számon kérték, azzal védekezett, hogy
beosztottjai olyan képességű emberek, akikkel „a Rákosi elvtárs által megadott
feladatokat teljesíteni tudják”. Ma úgy véli, hogy apja „nagyon sok embert vé-
dett, és ernyőt adott föléjük”.
András biológiatanár apját többször hívták egyetemre tanítani, de a káder-
lapja miatt mindig elálltak tőle. 1956-ban, mikor kikérte a káderanyagát, meg-
lepő dolgokat talált benne: olyan kollégái is jelentéseket írtak róla, akikről
álmában sem gondolt volna ilyesmit. „Ez ilyen világ volt – mondja András. –
A mai fiatalok, a saját fiamon is tapasztalom, kicsit mesének meg tódításnak
tartják, de ez véres valóság és kemény dolog volt.”
Géza jó eszű, jó stílusú, kedves emberként emlékszik apjára, aki adottságai
és jogász végzettsége ellenére nem kerülhetett magas beosztásba. „Az OTP
második kerületi fiókjában lett a hitelosztály vezetője. Az a magasság volt, amit
egy pártonkívüli még elérhetett, tehát fiókigazgató már nem lehetett. […] ez
most nem az ő ideje volt – nem tudott karriert futni.”
A katonatiszt apák a háború után kénytelenek voltak leszerelni, és örülhet-
tek, ha nem érték őket komolyabb büntetések. Péter 22 éves, frissen végzett
ludovikás apja is otthagyta a hadsereget. Mindennel próbálkozott, mozit nyi-
tott, földmérő cégnél dolgozott: „Voltak közvetlenül a háború után olyan vál-
lalatok, ahol tudták, hogy ezek intelligens, értelmes emberek, csak hát van ne-
kik egy back groundjuk. És így az édesapámat is felvették a Betonútépítő
Vállalathoz. Ez egy olyan vállalat volt, hogy a portás ezredes volt, a műszaki
rajzoló altábornagy…” Apja megkapaszkodott, építésvezető lett. Munkája sok
utazással járt, ami rányomta bélyegét a családi kapcsolatokra. „Borzasztó ke-
mény élete volt az apámnak. És mert alig láttuk, és amikor láttuk is, borzasz-
tóan feszült és hajszolt volt, tulajdonképpen az apámmal nagyon rossz viszo-
nyom volt, finoman szólva, de hát az élet kergette szerencsétlent ebbe bele.
Hétfő reggel négykor felkelt, a fél ötös vonattal indult Beregbe – hat óra út –,
péntek este hatkor visszajött.” Közben kétszer kezdett egyetemi tanulmá-
nyokba, végül a negyvenes évei elején tudott mérnöki diplomát szerezni.
Más hátrányok is érték a családokat. József négy évvel idősebb nővérét az
„egyéb” kategória miatt nem vették fel az egyetemre, ő viszont a hatvanas
LÉNÁRT ANDRÁS
években a Szovjetunióban végezhetett. A negyvenes évek végén – a társbérle-
tesítést kivédendő – az apa egy ismerős családnak választott le lakrészt nagy
alapterületű rózsadombi villájukban. Jóval szegényesebben éltek, mint koráb-
ban, csak egy szobát fűtöttek, és megszokottá, gyerekfejjel ugyanakkor ter-
mészetessé vált a mustáros és zsíros kenyér.
Ágnes úgy érzi, a beléjük nevelt szerénység és takarékoskodás segítségére
volt a későbbiekben. „Apám magának kiflit sem vett, és ezt tudatosította ben-
nünk. Én úgy éreztem, hogy szegények vagyunk, ugyanakkor minden pénzét
félretette, minket is arra nevelt, hogy ifjúsági takarékkal… Soha nem vettünk
fel kölcsönt, most sincsen, hát ez egy óriási előny, ezt belénk verték, hogy ad-
dig nyújtózkodj, míg a takaród ér. Szegények voltunk, olyan értelemben, hogy
amikor nyaraltunk, a szüleim összecsomagoltak egy bálát, felpakoltunk a
délinél, biciklivel tolták el odáig, s gyönyörűen megvalósítottuk a nyaralást
akárhol. Tehát nem szállodákban, hanem barátoknál meghúztuk magunkat.
Mindig biztosítottak ilyesmit is, csak nem sok pénzből.” A régi bútorokkal be-
rendezett, három-, négy- vagy többszobás lakások, legyen szó Városmajor ut-
cai ötemeletes bérházról vagy rózsadombi villáról, mégis hozzájárultak egy sa-
játos mi tudat kialakulásához: „[…] mindig éreztük ezt a budai gyerek vagyok
című… tehát azért ez számított.” Mindegyik interjúpartnerem kiemelte, hogy
jó környezetben, polgári, értelmiségi (mérnök, orvos, fogorvos, jogász, építész,
tanár) családok szomszédságában laktak, és a szerény körülmények ellenére
gyakran összejártak bridzselni, vagy csak úgy, találkozni.
A Ráday család Devecseri Gáborral és családjával ápolt baráti kapcsolatokat.
A költő-műfordító Devecseri gyakran kérte ki színész barátja véleményét a kéz-
iratairól. A gyerekek is összeismerkedtek, „doktor bácsist” játszottak, együtt ko-
saraztak az udvarban: a nagyi horgolta a „kosárlabdaneccet”, a Pasaréti út eleji
kovácsmesterrel pedig vashorgot csináltattak, amelyet a kertben szereltek fel.
Többen említették, hogy korán kezdtek újságot olvasni, de egyikük sem
a kommunista párt napilapjaira, a Szabad Népre vagy utódjára, a Népszabad-
ságra emlékszik. „A Magyar Nemzet nagyon fontos orgánum volt, nem vé-
letlen, hogy apám azt járatta, és én ott lettem először szerző. A Hazafias
Népfront lapja, kevésbé pártorientált.”30 Az irodalmi vénájú Géza a jelenle-
gi lappal összehasonlítva így emlékszik: „Mindig a Magyar Nemzet járt, az
utóbbi években már csak a hagyomány miatt, ez az újság már rég nem az,
ami volt a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években. Egyrészt volt egy ellen-
zéki stichje, volt egy erős irodalmi, riport-rovata. Baróti Géza, Karinthy Fe-
renc, Csurka, Görgey tárcákat írtak,
30 Idézet a Ráday Mihály-interjúból. más világ volt.”

A hagyományos polgári gyermeknevelésből az ötvenes években is megma-
radt a nyelvtanulás, francia-, német-, angolórákat vettek: „Én is jártam Bíró
nénihez, aki egy idős izraelita származású néni volt, és a rózsadombi úri fiúk
tekintélyes része nála tanulta a franciát és a németet.”31
Szép emlékként maradtak meg benne a gyermekkori születésnapi zsúrok –
amelyeket elsősorban az ismerős lányok anyukái szerveztek –, ám némi tá-
volságtartással tekint vissza azokra a középkorú vagy idősödő úri nőkre, akik
eljártak hozzájuk, csüggtek társaságot kedvelő apja történetein, de sokat
pletykálkodtak, és szerény megélhetésük ellenére mindig alkalmat kerítettek
rá, hogy rendszeresen a Gerbeaud-ban találkozzanak. Egyikük „orrfennhor-
dó arisztokrata módjára arra volt büszke, hogy a kárpitosa ugyanaz, mint
aki Horthynak a kárpitosa volt. Az ő szemében ezzel fölment az értéke! Ez
egy lényeges dolog volt neki.” Később a zsúrok buli jelleget kezdtek ölteni,
ahol kezdetben még a mamák felügyelete alatt rock and rolloztak a serdülő
fiatalok.
A szövegrészletek arról árulkodnak, hogy a polgári réteg hangsúlyozottan
körön belül barátkozott. A betelepülő új nómenklatúra nem értelmiségi csa-
ládjaiból – államvédelmi és katonatisztek, rendőrök, állami ítéletvégrehajtó –
származó gyerekeket ismerték ugyan, de már csak a szülői intés miatt is ke-
rülték őket.
ÉRTÉKEK, MENTALITÁS, TÁRSAS KAPCSOLATOK

A családok életében természetes volt a vallásos nevelés. Interjúpartnereim ke-
resztény családba születtek, mindegyiküket megkeresztelték, és a legtöbben
vasárnaponként templomba jártak. Ágnes egy irodalmi doktorátusát és ambí-
cióit félretevő, hagyományos, családot összetartó anyára, majd a sok unokát
maga köré gyűjtő nagymamára, békés otthoni hangulatra, rendszeretetre, má-
sok elfogadására emlékszik. „Minket a vallás útján neveltek, de az volt az ér-
dekes, hogy valahogy úgy tudta átadni a két szülő együtt, az apukám inkább
egy kicsit aggódásból és családféltésből, hogy mindig az értéket nézzük, ne azt,
hogy valaki hová tartozik, ki miért született ide vagy oda. Nekem ez nagyon
jó indítás volt az életben, hogy rengeteg jó barátom van bármilyen területről.
A pozitív közeledés kihozza a másik emberből is a jót – ez valószínűleg nem
az én jó tulajdonságom, hanem belém gyökerezett, hogy az értékek között
rakjunk rendet. Soha nem a haza van előbb, hanem az erkölcsi megfontolások,
utána a családért küzdés és csak utána
jön a haza. Tehát az embert veszélye- 31 Idézet József interjújából.
LÉNÁRT ANDRÁS
sebb helyzetekben sem az indulat ragadja el.” Ágnes asszociatív, ide-oda szö-
kellő beszédmódja ellenére is világos, hogy a szüleitől kapott határozott ér-
tékrendet követve jól és konfliktusoktól mentesen boldogult felnőttkorában.
Mély hatást gyakoroltak rá művészi hajlamú édesanyja történetei és az a
széles kapcsolati háló, amely a múltban szövődött, de az új politikai rendszer-
ben is megmaradt. Anyja rengeteg bálon vett részt – a múlt relikviái, a fotók
és a megmaradt ruhák egy másik, szép, de sajnos letűnt világról árulkodtak.
A hajdani társasági élet emlékei közé tartozott Dienes Valéria mozdulatmű-
vészeti iskolája és a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kórusa.32
A vallásgyakorlás azonban az ötvenes évekre gyanússá, megbízhatatlanná,
sőt rendszerellenessé tette a hitükhöz ragaszkodó és a hitélet nyilvános
formáit megtartó embereket a hatalom szemében. A negyvenes években szü-
letettek még emlékeznek iskolai hittanórára, az első áldozásra, de az is meg-
maradt bennük, hogy egyre intimebbé vált, és egyre zártabb közegre korláto-
zódott a vallásgyakorlás. „Iskolai hittan másodikban már nem volt, de egy
ferences pap bácsit megszerveztek a szülők, aki kijárt a családokhoz titokban.
Aztán ennek is hamar vége lett, eltűnt a pap bácsi, biztos elvitték valahová, és
a hittanórával többet nem foglalkoztunk.”33
András mesélte, hogy a Fenyves utcai elemi iskolában a hitoktatónő, a gye-
rekek érdeklődését felkeltendő, sci-fi regényekből is olvasott fel részleteket,
ezekből ő a fotocellás ajtóra és a mai mobiltelefon megfelelőjére emlékszik.
Családjukban folyamatosan jelen volt a vallás, már csak azért is, mert a soly-
mári nagyapa a helyi egyházközség világi elnöke volt, és a hivatásos kántor he-
lyett sokszor énekelt és orgonált a templomban. A nagymama is tisztelte a ha-
gyományokat, a déli harangszóra mindenki az asztal körül állt, és együtt
mondtak asztali áldást. A kamaszodó András a szokások ellen ugyan nem lá-
zadt, de legalább annyira izgatták a magyar futballválogatott mérkőzései. „Azt
hittem, megőrülök, 1954, nagy volt a magyar csapat, és az Uruguay elleni
meccsről 2:2-nél be kellett menni litá-
32 Anyja osztálytársa és barátnője volt Sző- niára. Hosszabbítás következett, de
nyi Erzsébet zenepedagógus, a Kodály- muszáj volt bemenni, alig bírtam bent.
módszer egyik hirdetője, ő maga élete A vége 4:2 lett, szerencsére.” A nagy-
végéig tagja volt a Kodály Zoltán Baráti mama testvére jezsuita pap volt, neve
Társaságnak. szerepel a Kerepesi temető jezsuita
33 Idézet József interjújából. obeliszkjén.34 A család vallási elkötele-
34 A jezsuita nagybácsi Loyolai szent Ignác zettsége segítette Andrást 1947-ben
élete és működése címmel 1921-ben köny- egy fél éves belgiumi feltápláló kúrá-
vet jelentetett meg. hoz az Actio Catholica szervezésében.

A Bajáról származó Géza szemében is „teljesen egyértelmű és mindenna-
pos dolog volt a kereszténység megléte, apám egyik bátyja pap volt Baján. Az-
zal senki nem kérkedett, hogy vallásos, vagy minden vasárnap elmegy misére.
Én minden vasárnap elmentem, mert így neveltek a szüleim, de ezt én soha
nem publikáltam, nota bene, nem is titkoltam, de nem került szóba, mert ez
nem volt téma, ez teljesen érdektelen volt.” A gimnáziumokból eltűnt a hit-
tan, az általános iskolában viszont még felfedezhetők maradtak a nyomai:
„Azért az iskolában be lehetett iratkozni hittanra, csak mindig kitaláltak vala-
mit a beiratkozás napjára, nem volt ceruza az igazgatónőnél, vagy elkésett, és
ha 10–12 között hirdették meg, bejött 10 perccel dél előtt, és a szülők hiába
álltak sorban, nem maradt idő, csak kettőnek… Ezek a játékok mentek.” Gé-
zát később is érdekelte a teológia, a nyolcvanas évek második felében már be-
futott ügyvédként elvégezte a Pázmány Péter Hittudományi Főiskola levele-
ző tagozatát.
Péter tanítónő édesanyját rendszeresen figyelmeztették, hogy templom he-
lyett az úttörőmozgalomba vigye a fiait „Ebből aztán az lett, hogy mindenho-
va jártunk templomba, ahova csak lehetett, de a városmajori templomot ke-
rültük. Ha mégis odamentünk, ott hátul van két kis kápolna, akkor bementünk
a kápolnába, hogy senki ne lásson minket.”
Ágnes nem a vallás, hanem a hit fontosságát hangsúlyozta. Az iskolában
nem iratkoztak be hittanra – „nem volt a gyerekkoromban egy nagy vallásos
kiállás a családban” –, és egy apáca is járt hozzájuk. Az iskolával – aktív közös-
ségi életüknek köszönhetően – sikeresen elkerülték a komolyabb konfliktuso-
kat. „Úttörők voltunk, de közben mindenki tudta rólunk, hogy templomba
járunk, de a közösségi munkát meg segítettük.”
Ráday Mihályt kevéssé érintette meg a vallásos hit. A Deák téri evangéli-
kus templomban keresztelték meg, a Fenyves utcai iskolában viszont nem volt
protestáns hitoktatás, így délutánonként a Torockó téri református gyüleke-
zetbe kellett járnia, amihez nem nagyon fűlött a foga. „Ezután történt meg,
másodikos elemista koromban, hogy én és az egyház szakítottunk egymással,
mert annyira zavart, hogy nekem a délutánjaim elmennek. Megkérdeztem
apámat, ragaszkodik-e ahhoz, hogy járjak, és azt mondta, hogy nem ragasz-
kodik, így az állam és az egyház szétvált bennem.” Gyermekei nem kaptak val-
lásos nevelést, de lánya – jövendőbelije kívánságára – megkeresztelkedett az
esküvője előtt. „A többieknél még nem észleltem, hogy erre igény lett volna.
Feleségemmel vallástalanul neveltük a gyerekeinket, a vallásnak a mi életünk-
ben sem volt semmiféle szerepe, nota bene, ez nem zárta ki, hogy Raj Tamás-
sal is jó viszonyban voltam, Iványi Gáborral is, meg katolikus, református pa-
LÉNÁRT ANDRÁS
pokkal, Donáth Lacival is.” (Megjegyzendő, hogy az említettekkel feltehető-
en politikai, városi tanácsnoki vagy városvédő munkája hozta össze.)
Másokat egész életükben elkísért a vallás. András családját a hetvenes–
nyolcvanas években, „amikor még nem nagyon illett templomba járni”, fe-
nyegetések is érték. A további támadásokat megelőzendő egy ideig a bécsi rá-
dión hallgatta a vasárnapi misét. A megfélemlítés érzetét felidézve összegezte
a Kádár-korszakról alkotott véleményét: „Szóval akár puhának mondják, akár
nem puhának, jó, hogy nem darabolták fel az embereket, meg nem tették sa-
vas kádba a hullákat, de hát diktatúra volt, a lélek diktatúrája mindenképpen.”
1956 ÉS A CSALÁDOK
1956 a legtöbb családban magától értetődően forradalmat jelentett. A szülők
nem vettek tevékenyen részt a történésekben, ki reálisan, ki optimistán ítélte
meg a felkelés esélyeit. Péter édesapját a munkahelyén munkástanács-vezető-
nek választották meg, emiatt később félbe kellett szakítani egyetemi tanulmá-
nyait, de állásából nem bocsátották el.
József apja október 25-én a Földművelésügyi Minisztérium épületében tar-
tózkodott, így tanúja volt a Kossuth téri mészárlásnak. András ugyanekkor a
tüntetők között volt, és annyira sokkolták a történtek, hogy nem emlékezett
rá, hogyan is keveredett haza. A rendszerváltás után kezdeményezte, hogy a
sortűzben meghalt egykori iskolatársuk emlékére állítsanak emléktáblát az is-
kola falán. Életkora és lakóhelye miatt neki volt a legtöbb mesélnivalója a for-
radalomról. Az egyik néhány évvel korábban kitelepített lakó egyszer csak
megjelent, és a volt lakásukban élő pártfunkcionárius család ajtaján döröm-
bölve követelte vissza egykori tulajdonukat. András elbeszélésében nem éppen
a megfélemlített család iránti szolidaritás domborodik ki. „Bezárkóztak, na-
gyon be volt tojva az asszony is. Mondta az alatta lakónak, hogy az erkélyről
kötélen leereszti a gyerekeket, az meg mondta, hogy ne eressze le nekem a
gyerekeket! De nem bántotta a kutya se őket, aztán így is maradt…” A folyta-
tás békésen alakult: „A forradalom
35 Arra is emlékezni vél, hogy az elbizony- napjaiban Donáth Ferencet páncélautó
talanodott Donáth a szomszéd tanárem- hozta haza esténként, amikor Kádár
berhez is tanácsért fordult: „Donáth ’56- jött novemberben, akkor meg Müllert
ban meg majdnem minden este ott ült [az említett pártfunkcionáriust] hozta
apámnál: »Mit kéne mondani az embe- a páncélautó.35 A Müller hót idege-
reknek, hogy megnyugodjanak?« Kon- sen verte a kaput, amíg a házmester
zultáltak esténként.” hálókabátban, papucsban kicsoszogott,

amúgy is szerette a piát: »Na, mi van, csak nem tetszik félni?«” A humoros
epizódok azonban nem feledtették a forradalom véres komolyságát, ami job-
ban megviselte, mint a háború nem kevésbé brutális, kisgyermekként is érzé-
kelt történései. A lakhelyük környékén tűzharcban megsérültek segítése érde-
kében édesapja – felesége nemtetszése ellenére – vöröskeresztes lepedőt
helyezett el a házfalon. Egy találatot kapott tatabányai bányászfiút el is látott
és kórházba szállított, ahol András látogatta. A fiú később a Szabad Európa
Rádión keresztül köszönte meg az ismeretlen budapesti családnak a segítsé-
get, az életét.
A szülők igyekeztek gyerekeiket távol tartani a veszélyes helyektől. Andrást
ugyan október 23-án még hívta az édesapja egy kis „történelmet látni”, de ké-
sőbb már neki is meg kellett lógnia, ha csatangolni akart a városban. Ráday, aki
gyakran konfrontálódott színész apjával, ez alkalommal sem fogadott szót:
„»Mindenféle balhé van az utcákon, ma maradjál itthon, ne menjél iskolába. –
Olyan balhé nincs, hogy én el ne menjek az iskolába, micsoda baromság ez!«
Fogtam magam, és elmentem az iskolába, és senki nem volt ott, az iskola be
volt zárva 1956. október 24-én. Én nem voltam az október 23-i eseményekkel
tisztában.”
A család nem mozdult ki, nem vett részt semmiben, és interjúpartnereim
közül egyedül ő említette, hogy szülei ambivalensen viszonyultak a történé-
sekhez. Nem volt számukra egyértelmű, hogy forradalmat élnek át; az utcai
erőszak kiváltotta döbbenet óvatosságra intette őket. „Voltak tapasztalataik ar-
ról a fajta csőcselékről, ami valóban előjött, akár forradalmárnak nevezte ma-
gát ebből az alkalomból, akár nem. És a rendcsinálást pozitívnak értékelték.”
Felemás érzésükhöz az is hozzájárulhatott, hogy Ráday Imre 1956-ban osz-
tályfőnök volt a színiakadémián, ahol a növendékek, köztük Bodrogi Gyula és
Törőcsik Mari, lekommunistázták és elzavarták az egész tanári kart. A kádári
megtorlás során lecsukott színészekkel, miután visszatérhettek pályájukra, Rá-
day Imre jó viszonyt ápolt, ami fia szerint „a másik oldal iránti érzékenységet
mutatja”.36 Ráday szülei nem politizáltak – „sem kormánypártiságot, sem el-
lenzékiséget a szüleimre fogni nem lehet” –, ugyanakkor a színész apa önér-
zetét sértette, hogy Páger Antalt – megbocsátva a nyilas korszakban elköve-
tett dolgait – 1956-ban hazahívták, visszakapta a villáját, és kis idő elteltével
Kossuth-díjjal tüntették ki, miközben neki, „aki vállalta azt a politikai érát,
amiben élt”, kevés elismerés jutott.
A Rádayval egyidős István a forra- 36 A József Attila Színházban egy társulat-
dalmat tudatosan élte át, a vereség után ban dolgozott Darvas Ivánnal és Men-
teljesen elkeseredett, borzalmasnak és sáros Lászlóval.
LÉNÁRT ANDRÁS
kilátástalannak érezte az életet. 1957 tavaszán is ezen gyötrődött, és elképedt,
hogy barátai milyen könnyedén felejtik el a nagyszerű napokat, amelyek az ő
egész életét meghatározták. A forradalomról alig beszél, az ötven évvel ké-
sőbbi eseményekről jóval részletesebben, és érzelemmel telítetten emlékezik.
Ekkor feleségével és bátyjával részt vett a Fidesz Astoriánál tartott rendezvé-
nyén, majd elindultak hazafelé. „Az egykori Filmmúzeum vonalában baromi
nagy könnygáztámadást kaptunk. Alig tudtunk köpni-nyelni a könnygáztól.
Egészen visszavetett ez minket az Astoriáig. Ott kaptunk újabb támadást. Tel-
jesen kikeltem magamból. […] Közel állt hozzám Karátson Gábor festőmű-
vész, sinológus, Lao-ce fordítója, kiváló ember. Jóval idősebb nálunk, oda-
mentem hozzá, »Tanár úr kérem, ugye biztos, hogy belebuknak ebbe a
Gyurcsányék?« Volt, aki leintett mindjárt, ugyan már, azok mindent megúsz-
nak! […] Aztán láttam, hogy bekerítenek minket, lőttek már a Blaha Lujza tér
felől is, hallottuk, hogy a Deák téren mi van, láttuk a hatalmas füstfelhőt, jöt-
tek szembe, már halálesetről is beszéltek.”
István a 2006. október 23-i tüntetésoszlatást, a rendőrök agresszív fellé-
pését, túlkapásait háborús élményként élte át és mesélte el. Ez volt az ő öt-
venhatja, hiszen kamaszfejjel otthon izgulta végig az eseményeket, édesany-
ja nem engedte sehová, most viszont a történések közepében érezhette
magát. Az 1956-os beszámolókhoz hasonló részletességgel beszélt a „diadal-
mas” pillanatokról (a Deák téren álló tank beindításáról), és arról is, hogyan
szóródtak szét a családtagjai, és hogyan vészelték át a nehéz órákat, illetve ho-
gyan és mikor keveredtek haza. A történethez tartozott egy kevésbé veszé-
lyes, de drámai epilógus is. Néhány nappal később családjával megnézték az
Uránia Filmszínházban ünnepélyes keretek között bemutatott Szabadság, sze-
relem című új, ötvenhatos tematikájú játékfilmet. A filmvégi jelenet, amikor
a siralomházban a rabok a magyar himnuszt kezdik énekelni, mélyen meg-
érintette Istvánt: „Ez engem annyira felkavart, annyira megrázott, hogy nem
bírtam magammal, engem semmi nem érdekelt, hogy ott kik mit hallanak,
azt mondtam, hogy »Rohadt szemetek! Itt semmi nem változott!« És el-
kezdtem zokogni életemben először igazán, de percekig, nem tudtam abba-
hagyni egészen a film végéig. Annyira
37 Írása „Itt semmi sem változott” címmel a megrázott.”37 A hányatott életű István
Magyar Világ című lapban jelent meg né- a kommunista rendszert tette felelőssé
hány héttel később. édesapja 1950-es, korai haláláért,38 az
38 Édesapját a Magyar Újságírók Közössége 1956-os forradalom leveréséért, az
(MÚK) 2012 tavaszán posztumusz Petőfi 1968-as csehszlovákiai bevonulásért –
Sándor Sajtószabadság díjjal tüntette ki. aminek vállalhatatlansága miatt mon-

dott le újságírói karrierjéről. A kimúlt rezsim minden maradványát tiszta szív-
ből gyűlöli, nem csoda, hogy a jobboldali és szélsőjobboldali sajtóból tájéko-
zódik, hogy a jobboldali pártok lelkes követőjévé vált.
A családok környezetéből 1956–57-ben sokan emigráltak; amikor az isko-
la újraindult, sokan hiányoztak az osztályokból. Egy ideig nem volt kötelező
oroszul tanulni, de aztán szépen visszaállt a régi rend. A még fiatalabbaknak
véget ért a móka s kacagás a pincékben, és az ellenállás részeként született
gúnyverseket is ildomos volt elfelejteni: „Akkor még óvódás voltam, és a szü-
leim szóltak, hogy az nagyon jól hangzik, hogy »Egy forint a forró lángos, le
van szarva Kádár János!« De ne mondjam, ne mondjam!”39
A KOMMUNISTA RENDSZER MINDENNAPJAI

Az új rezsim – nevezzük kommunista rendszernek –, ahogy az eddigiekből is
kitűnt, nem kedvezett és nem is tetszett a polgári családoknak. A rendszer
mindennapi működésére és utólagos értékelésére vonatkozó szövegrészekkel
igyekszem bemutatni, milyen élethelyzetek okoztak számukra gondot, hát-
rányt, vagy mit véltek különösen sérelmesnek.
A rendszer alapját adó Szovjetunióról, az idegen nagyhatalom befolyásáról
az interjúkban egyáltalán nem esett szó. A szovjetek jelenlétéről is elvétve. And-
rás az első világháború után Szibériát megjárt és oroszul is megtanuló solymári
nagyapja és a falujukat megszálló szovjet csapategység vezetője közötti beszél-
getést idézte fel: „» – Valamit szeretnék mondani: azért egy dolgot ne felejtsen
el, ez egy olyan falu, ahol csaknem háromszáz éve német ajkú földművesek él-
nek, ezek nem átöltözött német katonák, hanem itteni parasztemberek. – Na-
gyon köszönöm, hogy ezt elmondta, tájékoztatni fogom az embereimet.«
A solymáriak így megúszták a háborút, aztán más kérdés, hogy ’46-ban jött a ki-
telepítési hullám.”40 De más családi történetek is előkerültek 1945-ből, ame-
lyekben hol pozitív megítélés alá estek a katonák (például a hozzájuk beszállá-
solt Viktor nevű tiszt, aki erőszakoskodáson érvén katonáját, szempillantás alatt
lelőtte), hol elmarasztalta őket fenyegető és durva magatartásukért. Bár sem csa-
ládja, sem ő maga nem rokonszenvezett a Szovjetunióval, 1956 után, mikor a diá-
kok általános felháborodásukban nem akartak oroszul tanulni, nagyapjának si-
került rábeszélnie németül anyanyelvi
szinten tudó unokáját az orosztanulásra 39 Idézet Péter interjújából.
(ahány nyelv, annyi ember). Ami saját 40 A „megúszás” természetesen viszonyla-
bevallása szerint későbbi tárgyalásai so- gos, a település sem kerülhette el például
rán hasznosnak is bizonyult. az SS-(kényszer)sorozásokat.
LÉNÁRT ANDRÁS
András egyértelműen a rendszer számlájára írja édesapja munkahelyi há-
nyattatásait. Az Egyetemi Katolikus Gimnázium államosításakor el kellett
hagynia az intézményt, és Pestszentlőrincen, a helyi gimnáziumban kapott
állást. Fia úgy látta (és ebben az apja tanítványaival folytatott beszélgeté-
sek is megerősítették), hogy „vadmagyarságát és vallásosságát nem rejtette vé-
ka alá – minden politikai rendszerrel meggyűlt a baja, amelyik nem a magyar-
ságot képviselte”.
Andrást is érték támadások előbb a vallásgyakorlás, majd a nyolcvanas évek
végén érdekvédelmi munkája miatt, de mint mondta, a Kádár-rendszerben
nem alkalmaztak olyan kemény retorziókat a renitenskedőkkel szemben, mint
a Rákosi-időkben, vagy mint az általa sűrűn látogatott NDK-ban. „Az
endékások sokkal keményebbek voltak. Ha két endékás együtt érkezett hoz-
zánk, nem lehetett előttük politizálni. Úgy lefagytak, mint annak a rendje.
Mint a Windows, ha nem működik. Ha egyedül voltak, lehetett politikai vic-
cet is mesélni.”
József édesanyja egy Váci úti iskolában tanított, és amikor kisfiát bevitte a
munkahelyére, elmagyarázta neki, kinek hogyan illik köszönni: „Előkészített
azzal, hogy ha megnyomja a kezemet, nehogy Kezeit csókolommal köszönjek,
hanem Jó reggelt, igazgató elvtársnőt mondjak!” Ahogy az ilyenkor lenni szo-
kott, József elszúrta, amiért édesanyját figyelmeztetésben részesítették. A ma
már komikusan ható történet indította Józsefet mélyebb összefüggések meg-
csillantására: „Szép lassan tanulod meg a korlátaidat. Egy kettősségben éltük
le az életünket, esténként apám leengedte az összes rolót, hallgattuk a Szabad
Európa Rádiót, utána bementünk az iskolába, semmi politika. Felrajzoltak
kockákból egy várat, aki aznap jól viselkedett, annak beírták a nevét, ez az
egész volt a Béke vára […] hazug világban, borzalmas kettőségben éltünk az
értelmiségi családokban. Ha nem is mondták, mert féltettek minket, gyereke-
ket, de benne volt a hangulatban, […] a szülők félelme csak átjött, még ha nem
is volt kimondva.”
Géza szintén a kettős beszédről emlékezett meg. „Apám azt mondta, hogy
itthon mindenki mindenről beszél, nincs az, hogy a gyerekek előtt ne mond-
juk, teljesen felnőttnek tartottak minket. A vallásosságról, az antikommuniz-
musról, amik a családi értékek voltak, azokról nem kell mások előtt, akiket
nem ismerünk, mert soha nem tudhatjuk, hogy milyen következményei lesz-
nek. Így nőttünk fel, tudtuk, ki az a barátunk, aki előtt lehet ilyenről beszélni,
mert ő is templomba jár, vagy az ő apja is börtönben volt. […] Azt gondoltam,
hogy az életem végéig ez a rendszer nem fog változni. Nem úgy nézett ki a
hatvanas évek második felében, amikor elkezdtem gondolkozni, egyáltalán

nem úgy nézett ki, hogy a Szovjetunió össze fog omlani. A hetvenesekben
sem, és még a nyolcvanas évek elején sem. Amikor ez kezdett pedződni, az kb.
a nyolcvanas évek második fele. Apám mindig azt mondta, hogy itt csak akkor
lesz változás, ha Szovjetunió is összeomlik. Végül is igaza lett az öregnek, csak
azt nem tudtuk, hogy ez be fog következni. Ő még megérte, 1998-ban halt
meg. 86 évesen. Megérte, hál’ Isten, belépett még a kereszténydemokrata
pártba is, ’89-ben. Mondtam neki, hogy kicsit elkéstél, mert ez már nem az,
mint a Barankovics idejében.”
Géza több-kevesebb rendszerességgel egész életében naplót vezetett, de
kérdésemre azt felelte, hogy közéleti, politikai témákról nem írt, amit nem az
érdeklődés hiányának tartott, hanem a beléjük nevelt óvatosságból kifejlődött
öncenzúrának. 1968-ban érettségizett, a Varsói Szerződés csapatainak prágai
bevonulása „iskolai kereteken kívül” érte, így csak barátaival tudta megtár-
gyalni a történteket. A gimnáziumban még aktív közösségi szerepet vállaló
Géza az egyetemen nem vett részt sem a KISZ munkájában, sem más politi-
kai megmozdulásban. „Akkor csinálták, ’70–71-ben a Demszkyék a maoista
játékokat,41 elvitték őket, pedig balról támadtak, de ez a rendszer nem szeret-
te azt sem, ha balról támadják. Az egyik évfolyamtársunk, a Tóth Soma, az is
benne volt, azt kitették egy ideig, aztán visszavették. Ezeket én ívben leszar-
tam, ennyire nem érdekelt. Az egyetem arra kellett, hogy diplomát szerezzek,
és előkészítsem a további életem.”
Péter is távolságtartással kezelte a fennálló politikai viszonyokat. Az ő csa-
ládjukban is evidens volt, ki előtt nem szabad beszélni katolicizmusukról, ki
előtt nem szabad szidni a rendszert. A diktatúra mindenhová elérő kezének il-
lusztrálására a felesége egyetemi felvételi beszélgetését hozta fel, ami akkor
meghiúsította a jó tanuló lány továbbtanulását. „Hevenesi Anna apja Hitter
volt, de a Hitler–Hitter párhuzam miatt magyarosítottak. A felvételin meg-
kérdezték, hogy az ön nagybátyja az a Hitter jezsuita, aki most az NSZK-ban
él, és az ilyen és ilyen című könyveket írta? – Igen. – Az ön másik nagybátyja
Hevenesi János, és szintén jezsuita? – Igen.”
Ellenpéldaként több közepes képességű osztálytársa esetét említette, akik
szerinte az orvosi egyetemre funkcionárius vagy magas beosztású rendőr szü-
leiknek köszönhetően juthattak be. Róluk ma sincs túl jó véleménnyel: „Ma
Hűvösvölgyben körzeti orvos, adja az
Isten, hogy közelébe ne kerüljek vala- 41 Demszky Gábor 1970-től járt az ELTE
mi betegséggel.” Egyetemista korából jogi karára, és egy 1972-ben tartott maois-
is emlékszik hasonló történetekre. ta tüntetésen való részvételéért egy évre
Tankörünkben a KISZ-titkár volt az kizárták a KISZ-ből és az egyetemről.
LÉNÁRT ANDRÁS
egyetlen, aki belépett a pártba. „Az a Koltay Gábor volt, a filmes, aki most,
hogy mondjam, hős magyar. Most nagy jobboldali kedvenc, billegeti a far-
kát.42 Csodálkoztunk, hogy kerül a Koltay Gábor a Filmművészeti Főiskolá-
ra, amikor oda állati nehéz bekerülni? Hát hogy? […] S akkor leesett
mindannyiunkban a tantusz, hogy az ő nagybátyja a Gyurkó László. Az a
Gyurkó László, aki volt szíves megírni az Arcképvázlat történelmi háttérrel cí-
mű Kádár-könyvet. Na most, neki egyetlen telefonjába kerülhetett, hogy a
Koltay Gábor bekerüljön a főiskolára. Azért ez is a korhoz tartozik.”
Péter is megkötötte a maga kompromisszumát: „Azért az apám is, aki na-
gyon kemény ember volt, mondta negyedikben, »a franc egye meg, lépj be a
KISZ-be«. És akkor beléptem.” De a határt meghúzta a párttagságnál: „Két
dolgot lehet mondani, hogy vagy gazember, vagy tök hülye. Ha valaki nem
látja át, az tök hülye, ha pedig átlátja, és mégis párttag egy diktatúrában, ak-
kor gazember. […] Abszolút egyértelmű. Ha senki nem tagja az MSZMP-nek,
akkor itt nem lesz kommunista diktatúra. Attól volt itt kommunista diktatúra,
hogy 800 ezer ember karrierista vagy hülye volt.”
Elveiért régi jó barátjával is vállalta a konfliktust: „Valaki, akivel nagyon
jóban voltam, nyaralások, állást szereztem neki, sokáig ugyanazon a helyen
dolgoztunk, mesélte: »Te, azt mondták, hogy kineveznek egy részleg vezető-
jének, de be kell, hogy lépjek a pártba.« – És te beléptél. – »Igen.« Akkor én
írtam neki egy levelet, és egy Magyar Nemzetből kivágott cikket csatoltam
neki. Arról szólt, hogy valakit elővettek jóval a háború után: » – Te SS-tag
voltál! – Nem, én csak egyszerű váltókezelő voltam, de annyira frekventált
helyre mentek ezek a vonatok, hogy csak olyan kezelhette a váltót, aki tagja az
SS-nek. – És hová mentek ezek a vonatok? – Ja, ezek a vonatok Auschwitzba
mentek. De én nem csináltam semmit, az SS tagja voltam, és kezeltem a vál-
tót. Én egy nulla voltam.« Ezt a cikket kivágtam s elküldtem a barátomnak.
Semmit nem csinálsz, tag vagy, és kezeled a váltót. Ha nem kezeli senki a vál-
tót, és nem lesz senki tag, akkor nem lesz ilyen rendszer. Tizenöt évig nem
találkoztam ezzel a barátommal. Aztán a rendszerváltás után rendeztük a dol-
got. […] Hogy az én baráti körömhöz tartozzon egy pártember, az ki van zár-
va, a lakásomba nem teszi be a lábát.”
A nyolcvanas években egy alkalom-
42 A Péternél elnézőbb Géza történésszé mal rosszul mérte fel, meddig mehet
lett egykori iskolatársáról így emlékezik el, és ki előtt beszélhet nyíltan politikai
meg: „Kun Miklós érdekes figura, amíg nézeteiről. Egy magas beosztású víz-
jó volt Kun Béla, addig az unokája volt, ügyi szakember közvetlen munkatársa
most meg antisztálinista.” volt, szívélyes, baráti viszony alakult ki

köztük. „És egyszer mondtam neki, hogy »Miklós, ne hülyéskedj, ez mégis-
csak egy utolsó félfasiszta diktatúra!« Elsápadt. Négy napig »Szervusz!, Visz-
lát!«, ezen kívül semmit nem szólt. Négy napig teljes stresszben voltam, ak-
kor már négy gyerekem volt, hogy most engem kirúgnak vagy nem. […] Hát
az volt, embereket meghurcoltak, kiraktak munkahelyükről, börtönbe zártak,
elzavarták az országból – akkor mi volt? Egy félfasiszta diktatúra. A franc egye
meg, valaki ezt kimondja, valaki nem mondja ki. Én kimondtam. Négy nap
után reagált, megállt az ajtóban: »Te, Péter, miért is van itt félfasiszta dikta-
túra?« Már nem emlékszem, mit mondtam, de akkor már nagyon vigyáztam.
Akkor tudatosult bennem, hogy onnan nekem azonnal el kell mennem.”
Péterrel és Ágnessel kérésükre egyszerre találkoztam. Tanulságos volt,
hogy mindig végighallgatták egymást, ám az interjú vége felé Ágnes sűrűn
kommentálta Péter történeteit, időnként vitába keveredtek. Ágnes sokkal el-
fogadóbb álláspontra helyezkedett a másként gondolkodókkal (jelen esetben
a rendszerben hívőkkel) és a kompromisszumot kötőkkel. Ő is, mint mind-
annyian, belépett a KISZ-be, és amikor az egyetemen esetleges párttagsága
került szóba, a legnagyobb ellenérvet számára az ateizmus deklarálása jelen-
tette. „Abban igazad van, hogy hamarabb lehetett volna rendszerváltás, vagy
nem alakult volna ez ki [ha nincs olyan sok párttag]. Nálunk a kertészetin min-
denki párttag volt a tanszéken, rajtam kívül. Hozzám odajött a párttitkár, any-
nyit mondott, hogy kötelessége beszervezni engem is, de azt fogja írni, hogy
nem vagyok politikailag elég érett. Ezt ő közölte, nem én mondtam. Azt nem
tudtam volna mondani, hogy ateista vagyok, mert a KISZ-nek azért nem volt
ilyen kritériuma.”
Véleménye szerint, amíg valaki nem akarta mindenáron meggyőzni a ma-
ga igazáról, nem akarta „elvenni az identitását”, és elfogadta, hogy ő más kör-
nyezetből jött, akkor a közös cél és az együttes helytállás – mondjuk az úttö-
rőmozgalomban vagy a munkahelyén – sokkal fontosabb volt, mint az eltérő
ideológiák ütköztetése. Ennek szemléltetésére két egymástól időben távol eső
eseményt említett, amelyek megérintették. Számára egyaránt katartikus él-
ményt jelentett Hruscsov budapesti látogatása – mikor a Szilágyi Erzsébet fa-
soron elhaladó nyitott autójából rámosolygott –, és az apró termetű Teréz
anya kisugárzása, amit testközelből érezhetett a városmajori templomban, né-
hány évtizeddel később.
Ágnesnek, mint mondta, soha nem származott semmiféle hátránya vallá-
sos hitéből vagy a származásából, egy alkalmat leszámítva, amikor az egyete-
mi KISZ-titkár éppen az ideológiai meggyőződés hiánya miatt nem javasol-
ta további foglalkoztatását. A tanárok azonban elégedettek voltak vele, és
LÉNÁRT ANDRÁS
maradhatott tanítani az egyetemen. Ágnes elismerte, hogy ő és családja is
óvatos volt, nem keresték maguknak a bajt, mint Péter az illetlen kijelenté-
seivel – „Jó, de Péterkém, mondasz ilyen zöldségeket! Félfasiszta diktatú-
ra…” –, vagy mint a férje rokonságából Monspart Sarolta, akinek szüleit azért
idézték be a Városmajori Általános Iskolába, mert október 23-a évfordulóján
kitettek egy plakátot. Sőt kicsit általánosítja is családja életstratégiáját, szinte
teljesen azonosulva a Kádár-korszak elvárásaival: nem kellett harcosan kiáll-
ni a kommunizmus mellett, mindenkit békén hagytak, aki nyíltan nem kriti-
zálta a rendszert. „Egyedül a Placid atya,43 akinél elhiszem, hogy anélkül hur-
colták el a Gulagra, hogy ártott volna valakinek, de nagyon sok esetben az a
rendszer is azokat az embereket hurcolta el, akik nagyszájúak, hirtelen hara-
gúak voltak.”44
A szülők és a felnőtt gyerekek – más társadalmi rétegekhez hasonlóan – ki-
sebb-nagyobb sérelmeket elszenvedtek a rendszertől, de általában megtanul-
tak alkalmazkodni, és mindennapjaikat különösebb megrázkódtatás nélkül él-
ték. Családjukra és munkájukra koncentráltak, mindeközben megőrizték,
egyes esetekben gyarapították ingatlanvagyonukat. Közéleti aktivitást nem fej-
tettek ki.
MAGYARSÁG – ZSIDÓSÁG
A haza máig fontos helyet kap a jobboldali gondolkodásban, nem utolsósorban
Trianon sokkjának és a két háború közötti revíziós politikának köszönhetően. A
jobboldali gondolkodás talán egyik kulcsfogalma a haza. A haza és a nemzet
iránti odaadást, aggódást hangoztatókat a másik politikai oldal gyakran illeti a
nacionalizmus vagy a valós társadalmi
43 Olofsson Placid (1916) bencés szerzetes, problémákról való tudatos figyelemelte-
1945-ben letartóztatták, a következő év- relés vádjával. Hazaszeretet és nemzet-
ben tíz évre a Gulagra internálták. féltés az interjúkban kevés helyen, in-
44 Ilyennek tartotta Görgey Ákost, aki 1968. kább a felmenők jellemzésekor került
március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt szóba. Egyikük így emlékezett meg a
demonstrált. Hat éven keresztül próbál- nagyapjáról: „Ma MDF-es lenne, Tria-
kozott bekerülni az orvosi egyetemre, vé- non gyermeke, neki tragédia volt a
gül az emigrációt választotta, és Német- kommunista rendszer, megalázták, de
országban lett orvos. soha nem panaszkodott a gyerekek
45 Idézet József interjújából. A „ma MDF- előtt, nagyon becsületes, tiszta ember
es lenne” nyilvánvalóan a rendszerváltás volt. Újpesten élt, a református egyház-
körüli évekre vonatkozik. ba menekült, főgondnok lett.”45

A haza egyben az otthont, a gyökereket jelenti. Egyik interjúpartnerem –
nyelveket tudó és jó kapcsolatteremtő képességű, külföldi ismeretségekkel
rendelkező fiatalember – képtelennek érezte magát a külföldi letelepedésre.
„Ha az ember felszállt a trolira, és egy pofa rálépett a lábára, akkor itt Ma-
gyarországon azt mondjuk, hogy »k… anyádat, a saját lábadon mászkáljál«.
Ezt sosem teszed meg külföldön. Mindig automatikusan védekező pozícióba
kerülsz. Tehát az ember nem érzi otthon magát. Automatikusan másképp
gondolkozik, mint egy ott született. Ez nem nyelvi kérdés csupán, ez benne
van az ember pszichéjében.”46
József érdekesnek, de avíttnak, egy másik világ lenyomatának tartja erdélyi
származású nagyapa hazafias, Habsburg-ellenes verseit vagy pátosszal megírt
március 15-i beszédeit. A trianoni területveszteségek kapcsán megemlíti Ma-
gyarország nemzetiségellenes politikáját, és példaként újból saját nagyapja
egyik történetét idézi fel: a turócszentmártoni iskolaigazgató hazaküldte a ta-
nulni jelentkező szlovák gyereket, mondván, tanuljon meg rendesen magya-
rul. „Egy életre elintézte szegényt – kommentálja József –, megutáltatta ma-
gyarokat – nagyon sok nemzetet megsértettünk Trianon előtt.”
András „vadmagyarként” jellemzett tanár apjáról már többször volt szó.
A történetekből a magyarságért rajongó, az ideológiai szélsőségeket elvető, a
keresztény erkölcs talaján álló, szigorú, nagy szaktudású, a középiskolai tanár-
kodásnál többre hivatott férfiú képe bontakozik ki. A gimnáziumi osztályainak
kirándulásokat és a TIT keretén belül hivatásos formában is országjárásokat
szervező tanár elsősorban a magyar emlékhelyek bemutatására specializáló-
dott. A túrák során olykor meglepő találkozások is történtek.
Egy szombathelyi étteremben lakhelyük 1945-ben felszívódott nyilas kör-
zetvezetőjével futottak össze, aki elébe ment a bajnak, és maga kezdeményezett
beszélgetést: „Hogy vagyunk, hogy vagyunk, Tanár úr? – Én még csak megva-
gyok, de magáról azt hittük, hogy hál’ Istennek, meghalt a háborúban. – Nem,
nem. Hát, valóban visszavonultunk, de aztán megtelepedtünk itt, a nyugati
határ környékén.” Bárhogyan zajlott is le a találkozás, fő mondanivalója a nyi-
lasoktól és szélsőségesektől való elhatárolódás. Egy másik történet szintén a há-
borúhoz kötődik. Édesapja 1944-ben szülőhelye közelében, Piliscsabán teljesí-
tett szolgálatot, s mikor március 19-én észlelte a német csapatok közeledését,
tűzparancsot adott ki beosztottjainak. Feljebbvalói telefonon közölték vele,
hogy ha nem vonja vissza az intézkedést, statáriális bíróságra számíthat. And-
rás apja engedelmeskedett, de egy másik alkalommal a Pesthidegkúton rekvi-
ráló német katonákat elzavarta. Tettét
utóbb az igazolóbizottság előtt katona- 46 Uo.
LÉNÁRT ANDRÁS
társai aláírásukkal erősítettek meg. Apja cselekedeteit András a magyar függet-
lenségért, a magyarságért való önzetlen kiállással magyarázza – akár a néme-
tek, akár az oroszok ellen.
Sok évtizedes hagyomány Magyarországon, hogy a szélsőjobboldali néze-
teket vallók fejében a zsidók nem férnek be a haza és a nemzet fogalmába. Így
vagy úgy, de kirekesztődnek az igazi magyarok közül – „nem fáj nekik Tria-
non”, „magánügyük a holokauszt (amit kicsit meg is érdemeltek)”, „hajlamo-
sak kiszolgáltatni az országot a nemzetközi nagytőkének vagy idegen hatal-
maknak”. A jobboldali beállítottságú emberek természetesen nem magától
értetődően antiszemiták, mégsem tekinthetünk el a zsidósággal kapcsolatos
témák vizsgálatától. Két okból sem. Egyrészt a nyugat-európai országokhoz
képest nálunk kevésbé egyértelmű a választóvonal jobb és szélsőjobb között.
Ez nem jelent teljes nézetazonosságot, de a jobboldali pártok a szavazók meg-
nyerése érdekében kampányuk során gyakran tesznek gesztusokat a szélsősé-
ges választók felé. Másrészt eszmetörténeti szempontból is megalapozottnak
tűnik a közgondolkodásban a háború előtti időszakban jól kimutatható jobb-
oldali, konzervatív antiszemitizmus.47
Az interjúkban zsidókról ritkán, és meglehetősen hasonló kontextusban
esett szó. Az egyik említésfajta, amikor a felmenők között volt zsidó. Interjú-
partnereim között egy ilyen eset fordult elő, igaz, számára a beszélgetésben –
és gyaníthatóan az életében is – fontos, állandóan visszatérő kérdés az isme-
rősök (szomszédok, tanárok, diáktársak, munkatársak stb.) és a nyilvános sze-
replők „beazonosítása”, valamint saját filoszemitizmusának demonstrálása.
Anyai nagyszülei zsidókat bújtattak a háború alatt, egy rokonságukba került
nőről pedig az alábbi szófordulattal emlékezett meg: „Szegény gyalogtúrát tett
Bécsig, s kopaszon jött vissza. Megúszta, hál’ Istennek.”48 A gimnáziumi tör-
ténelemszakkörről beszélve Izrael melletti kiállását hozta szóba: „A Rómer
Flóris utca 60-ban volt az izraeli követség, ha jól emlékszem, a rezidencia.
Mindig nagy fogadások voltak. ’967 júliusában, amikor mentek el, szimpátia-
tüntetés volt. Abban az utcában laktam, azért tudom. Én okádtam, amikor
Ipper Pál meg mások elítélték az izraeli agressziót. […] Én nem ítéltem el
Izraelt. 1967-ben, amikor volt az agresszió, a történelemszakkörön hárman
ítélték el az osztályból [a nevek említé-
47 Lásd a kötetben Rainer M. János beveze- sekor a magnót ki kellett kapcsolnom].
tő tanulmányát. A balosok vagy nem szóltak semmit,
48 Más helyen hasonló eufemisztikus meg- vagy agresszornak kiáltották ki, mert
fogalmazással él: „ő is megjárta a hadak megtámadták a szegény arab népet.
útját”. Idézet Tibor interjújából. Miután Nasszer kijelentette, hogy só-

val hintik be Jeruzsálemet, a Vörös-tengerbe meg a Földközi-tengerbe szorít-
ják a zsidókat…”
A családjukban sajátos kettőség figyelhető meg a zsidókkal kapcsolatban.
Tibor saját identitásában fontos a zsidó tudat. Magát ugyan nem tartja zsidó-
nak, „nürnbergi értelemben sem” lett volna az, de történeteiben igen gyakran
felbukkan a holokauszt, a zsinagógák meglátogatása, egy húsz évvel ezelőtti
jeruzsálemi út a Jad Vasem-beli kiállítással, ami „még Csurkát is meghatotta
volna” stb.49 Beszédes az a történet is, amikor a hetvenes évek közepén, egy
holokauszttal foglalkozó rádióműsor hallatán döbben rá és tör ki zokogásban
az édesanyja, hogy a mindeddig hiába kutatott erdélyi zsidó rokonuk már biz-
tosan nem fog előkerülni. Egy másik konfliktusos helyzet viszont antiszemita
megnyilvánulásra ragadtatta Tibor édesanyját. Tibor fiatal felnőtt korában
részt vett egy tévés műveltségi vetélkedőben. Az egyik fordulóban a szervezők
(állítólag felsőbb utasításra) ki akarták ejteni a csapatukat. „Jellemző arra a
korra, volt egy Megyeri nevű tévéalelnök, élet-halál ura, ő volt a párttitkár,
úgy döntött, hogy az ellenfél csapatnak kell továbbjutni, és Ungvári Tamás
mindenképpen ki akart ejteni minket – utólag Vágó István elmondta –, és
Ungvári szolgaian teljesítette. […] Ha »azt hiszem«-mel kezdtem a monda-
tot, már levont egy pontot, »itt tudni kell, nem azt hiszem!«, huhh! Ki volt
adva az ukáz, hogy nekik kell továbbjutni, ennek ellenére mi jutottunk egy
ponttal tovább. Ordított az egész, akkora balhé volt a sajtóban, hogy mit mű-
velt az Ungvári. Megtámadta a Bajomi Lázár Endre az Ungvárit, és mások is.
Megvolt valahol a felvétel, szegény anyám is: »a büdös zsidaja!« Szomszédunk
volt, az Apostolban lakott az Ungvári, undorító, nagyképű volt. Átvertem, sok-
szor blöfföltem, és elfogadta, jött a lebaszás különböző helyekről, hogy rossz
választ fogadott el, őrjöngött. Ezért aztán a negyedik forduló után felvételről
mentek az adások, meg kellett vágni. A következő forduló az I–VI. századból
volt, én meg megkérdeztem, hogy Jézus miért nem szerepelt benne? »Van
elég zsidó ebben a műsorban, minek még egy?« – néz rám. Én meg vissza-
néztem: »És te?«”
A történet igazságtartalma ellenőrizhetetlen. Érdekessége, hogy Tibor
úgy láttatja magát, mint akit zsidóként nyilvánosan megbélyegeztek, de ő, fel-
véve a kesztyűt, frappáns válasszal tette helyre az amúgy is ellenszenvesnek
bemutatott Ungvárit.
A másik visszatérő „zsidó emlékeze-
ti hely” a Rózsadomb – ahonnan a há- 49 Igaz, Jeruzsálemről szólva legnagysze-
ború végén sok zsidó családot vittek el, rűbb élményének a Golgota (Koponya-
és sok zsidó család vándorolt ki. Kiván- hegy) bejárását tartotta.
LÉNÁRT ANDRÁS
dorlók villáját vette meg József apja 1948-ban, ők a mai napig tartják a kap-
csolatot a Brazíliába költözött családdal.50 Arról nem esett szó, hogy a mene-
külést választó család esetleg jutányos áron adott túl az ingatlanon.
1945 után „a zsidók örültek a kommunistáknak, Rákosi is zsidó volt, és
Rákosiék is bíztak a zsidókban, főleg rájuk rakták a lehetőségeket és feladato-
kat – vélekedik József. – Nagyon sok zsidó került vezető pozícióba Magyaror-
szágon, akik tényleg hívei voltak Rákosi gondolatainak, támogatták és segítet-
ték, szemben a polgári, kispolgári, arisztokrata, mindenféle csúnya népekkel.”
Az általánosító (amúgy közkeletű) vélekedés ellenére József nem beszélt el-
ítélően a kommunistákról és/vagy a zsidókról, személyes tapasztalatai alapján
inkább az erényeiket hangsúlyozta. Egyikük, a munkásigazgatóvá avanzsált
Bárkányi bácsi érdemeként említi, hogy édesapját figyelmeztette a közelgő el-
távolítására, később pedig alkalmazta a vállalatnál. „Zsidó ember volt, úgy úszta
meg a második világháborút, hogy csinált egy zsidó századot, összeszedett né-
hány tucat embert, szerzett hamis papí-
50 József apja a háború idején megerősödő rokat, és egyfolytában meneteltek. Ha
gazdasági helyzetének köszönhetően igazoltatták őket, akkor mentek vala-
egy zsidó bankár házába költözhetett. honnan valahová. És így átmenetelték a
István családja is így került a Rózsa- háborút.51 […] Nagyon okos, nagyon
dombra. tehetséges ember volt, tényleg megér-
51 Az eset kevéssé hihető, történeti kutatá- demelte a gyárigazgatói posztot. Élete
sok nem igazolják. utolsó percéig a rendszer híve volt, a
52 Zsidók katonai alkalmazásával kapcsolat- rendszernek köszönhette jóformán az
ban a Horthy-korszak elejétől fogva sok egész életét. Szemben egy csomó em-
tiszt fenntartással viseltetett. Az ideoló- berrel, akiket meghurcoltak.”
giai légkör finoman szólva sem kedvezett A jobboldali elkötelezettségű, pol-
a zsidók katonai karrierjének. A kevés – gári körben is tevékenykedő András
jelentős részben a Monarchia idejéből két ízben utalt zsidókra. Egy ismerő-
megtartott – zsidó vagy zsidó rokonság- sükről, Fekete Imréről megjegyzi, hogy
gal rendelkező tisztet az 1930-as évtized zsidó létére alezredes lehetett Horthy
végén a zsidótörvények szellemében le- Miklós hadseregében, amiből arra az
szerelték. Lásd Szigethy-Piros János A általános következtetésre jutott, hogy
magyarországi zsidóság integrációja a nem- „azért itt sok minden rosszul van beál-
zeti haderőbe című doktori értekezését, lítva”.52 A megjegyzés Horthy vagy a
különösen 68–88. oldalak. Horthy-rendszer antiszemitizmusának
http://www.doktori.hu/index2.php? indokolatlan felhánytorgatására utalha-
menuid=193&vid=284 Utolsó letöltés: tott, de András a gondolatmenetet nem
2012. december 20. folytatta.

A másik esetben három újlipótvárosi osztálytársáról beszélt, akik azért
mentek a Rákócziba, mert elitgimnáziumba akartak járni, ahonnan bejutnak
az egyetemre. Kérdésemre egyértelműsítette, hogy az újlipótvárosi fogalmán
zsidót értett. Majd elmondta, hogy az egyikük élesen kikelt magából, amikor
osztálytársuk – ráadásul egy tanár fia – lezsidózta őt, 1956-ban pedig elment
Belgiumba, és világhírű orvosprofesszor lett. Ma is tartják a kapcsolatot,
Skype-on szoktak beszélgetni.
A Péterrel és Ágnessel készített interjú vége felé, külön kérdésemre került
szóba a zsidókról alkotott véleményük: „Egy szigorú mag volt, ők fantaszti-
kusan összetartottak, ugyanúgy, mint a polgári értelmiségiek.” Ebben a kije-
lentésben a két csoport (zsidók és polgári értelmiségiek) közti különbségtétel
a szembetűnő, más értékítélet nem fogalmazódik meg. A másik, Péter szájá-
ból elhangzott mondat – „a zsidók a mi családunkban soha nem volt téma” –
utalhat az érintkezés hiányára vagy kerülésére, de az antiszemita megfogal-
mazások hiányára is. Az ő családjukban az antikommunizmus nem párosult
közvetlen antiszemitizmussal, legalábbis Péter így látta. Az interjúban Ágnes
mondta el, de Péter is emlékezett rá, hogy voltak olyan zsidó osztálytársaik,
akik másként tekintettek rajongásig szeretett osztályfőnökükre. „Coxnak ak-
kora hatása volt, ami alól nem tudták kivonni magukat, pedig ők más család-
ból jöttek, más gyökerekkel stb., és ezt nem tudták kezelni. […] de egy részük
végre kimondhatta, hogy nekik mi nem tetszett.” Ágnest megdöbbentette,
hogy a keresztény elveket valló és sugárzó osztályfőnökük amúgy visszahúzó-
dó osztálytársaikból ellenszenvet váltott ki. „Világos lett számomra, hogy
hagyni kell, hogy kimondhassák. Mi, polgári vagy egyéb származásúak más-
hogy éltük meg, mint ők, de nekik természetesen joguk van másképp érezni.
Valahogy meg is döbbentett, hogy ezt kimondták. Csak sajnos közbejött, hogy
ez a csoport megsértődött. Valakik kerek perec bántották őket, később egy ta-
lálkozón, egy vendéglőben történt egy [Péter közbevetése: Nagyon visszatetsző!]
nagyon visszatetsző dolog, talán fogalmazhatnánk egyszerűen, hogy zsidózás
történt, most nem tudok mást mondani, valami megalázó [Péter közbevetése:
Ti, bankárok!], ami nem jogos valószínűleg így. És akkor fölálltak, kimentek
a kocsijukhoz, bennem így maradt meg, hogy parkolt ott egymás mellett sok
kocsi, s véletlenül még valami karambolt is okoztak, szóval, egy ilyen drámai
fordulat, és azóta nem járnak osztálytalálkozóra.” Arra már nem emlékeztek,
hogy az incidens mikor történt, és a konfliktuskezelésről sem esett szó. A jog-
talanul megsértett csoport kivonult a közösségből, amit interjúpartnereim
sajnáltak, de napirendre tértek fölötte, komolyabb szolidaritást nem vállaltak
velük.
LÉNÁRT ANDRÁS
Antiszemitizmusnak tehát az interjúkban nem találtam közvetlen nyomát,
a mi és ők különbségtételnek viszont igen, amit egyfajta kirekesztésként is le-
het értékelni, bár úgy vélem, ez önmagában nem jelent elhatárolódást, inkább
szociológiai jellemzőre utal. Megjegyezhetjük, hogy mivel antiszemitának len-
ni Magyarországon most sem szalonképes dolog, interjús helyzetben a meg-
kérdezettek nyilván fokozottan ügyelnek rá, hogy ilyesfajta attitűdjeik rejtve
maradjanak.
POLITIKAI MEGGYŐZŐDÉS ÉS TEVÉKENYSÉG

A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTT ÉS UTÁN
Írásom bevezető részében, az életrajzokban és később is több helyen említet-
tem, hogy interjúpartnereim jobboldali elkötelezettségűek. A továbbiakban
néhány példán keresztül mutatom be, mi mindent meséltek közéleti, társadal-
mi tevékenységükről.
Ellenzéki szervezkedésekben 1989 előtt nem vettek részt. A szabad vá-
lasztások előtti évben már mozgolódni kezdtek, munkahelyükön – vagy más
keretek között – bekapcsolódtak az érdekvédelmi munkába, és többen is be-
léptek az MDF-be. Korábban egyetlen ellenzékinek tekinthető tevékenysé-
gük, egy kivételtől eltekintve, a vallásgyakorlás volt. Az 1940-es születésű
András azonban a cserkészet feloszlatása után néhány évig részt vett az ille-
gális cserkészmozgalomban. A nála hét évvel idősebb Pálffy Istvánhoz ha-
sonlóan ő sem látott a cserkészetben különösebb ideológiai nevelést, a ke-
resztény-nemzeti kurzus értékrendjének indoktrinációját. Csapatuk korábbi
vezetőjét, Nagymányoki Gilbert ferences rendházfőnököt „kemény, de jóra
nevelő” emberként említette, akit az ötvenes években internáltak.53 Szívesen
idézte fel a cserkészviseletet, a túrákat, és élesen megmaradt benne az utolsó
nagy cserkészgyűlés a budai Cserkész-
53 Mikor az atya 1956-ban kiszabadult, át- parkban: „[…] énekeltük a cserkészda-
ment András édesapjához beszélgetni. lokat, és úgy potyogott a könnyem,
A 16 éves Andrást megdöbbentette, hogy mint a záporeső – megrázó élmény
az elkeseredett pap száját milyen durva volt, hogy nincs többé cserkészet!” Az
szavak hagyták el: „Idehozzák a nyakunk- ötvenes években apja tanárismerőse
ra ezeket a kirgiz barmokat, és mindent révén be tudott kapcsolódni az illegá-
szétlőnek!” lis cserkészmozgalomba.54 A gyerekek
54 Régi beidegződés szerint András először a város különböző pontjairól érkeztek,
nem akarta felfedni az ifivezetője nevét, és a családoknál tartották gyűléseiket.
aztán mégis elárulta. Egész évben próbákkal készültek, ó- és

újszövetségi írásokból vizsgáztak, nyáron a Dunazug-hegységben táboroztak.
A mozgalomról természetesen senkinek nem beszélt. Végzős gimnazista ko-
rában hagyott fel az aktív cserkészkedéssel, utána már csak telefonon tartot-
ta a kapcsolatot társaival. A szervezkedés utóéletéről, lebukásról nem volt tu-
domása. Arra viszont emlékezni vélt, hogy az egyetemen egyik évfolyamtársát
a földalatti cserkészmozgalomban való részvétele miatt államellenes összees-
küvés vádjával eltiltották a továbbtanulástól.
András húsz évig volt szakszervezeti titkár a Munkaügyi Kutatóintézetben.
A „jég hátán választották meg”, eredetileg nem is volt jelölt, de a jelölőgyűlé-
sen feltetették a listára, majd megszavazták. 1989-ben részt vett a SZOT-ról
levált Tudományos Dolgozók Szakszervezetének megalapításában. Alapelvük
volt, hogy – szemben az Szabad Demokraták Szövetségéhez közeli Tudomá-
nyos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével – nem kapcsolódnak politi-
kai párthoz. Az akadémiai intézetek szakszervezeti titkárainak tanácskozásán
egy alkalommal indignálódva felszólalt, méltánytalannak találva, hogy még
mindig „vannak olyan munkatársak, akik akkor és oda mennek el nyaralni,
ahová akarnak, csak azért, mert édesmama, édespapa szochazás kitüntetett
volt. Hát most már álljon meg a menet, generációk vannak családokkal, szük-
ségük van a kikapcsolódásra, és most már ezeket a privilégiumokat jó lenne
megszüntetni!” A felszólalás összefoglalója megjelent a Szó szóló című szak-
szervezeti hírmondóban, válaszcikket és heves ellenreakciókat szülve. Telefo-
non és levélben fenyegették: „nálunk van a fegyver”, „fogsz te még lógni”, „az
egész családodat kiirtjuk” stb. Andrást kimerítették a nemtelen támadások, hó-
napokig idegszanatóriumi ellátásra szorult.
1985-ben az országgyűlési választásokon a második kerületben induló egy-
kori rákóczis iskolatársát, Zsigmond Attilát támogatta, csakúgy, mint később,
1990-ben, amikor Zsigmond már kilépett az MSZMP-ből, s az MDF színei-
ben indult a választáson.55 Közvetlen kapcsolatban voltak, helyi ügyekben (csa-
tornázási munkák és veszélyes anyagok fűtőelemként való égetésének meg-
akadályozása) két ízben is sikeresen
kérte a képviselő közbenjárását. Másik 55 Zsigmond Attila 1973-tól 1985-ig volt
iskolatársával, a Főpolgármesteri Hiva- fővárosi tanácstag. 1976-tól tagja az
talnál dolgozó Ráday Mihállyal keve- MSZMP-nek, 1988 novemberében lé-
sebb szerencséje volt. Hiába szorgal- pett ki a pártból. 1985-ben választották
mazta a Moszkva (ma Széll Kálmán) Budapest második kerületének ország-
tér átnevezését, a szakértő a megszo- gyűlési képviselőjévé. 1990-ben és 1994-
kásra és az oroszok érzékenységére hi- ben az MDF színeiben újra parlamenti
vatkozva nem támogatta a javaslatot. mandátumhoz jutott.
LÉNÁRT ANDRÁS
András nem hagyta annyiban, a fővárosi Fidesz-képviselőkkel egyeztetett, akik
2011-ben megszavazták a tér régi nevének visszaadását.
András említést tett Eörsi Mátyás parlamenti képviselőjelöltről, aki lakos-
sági fórumán azzal próbált rokonszenvet kelteni maga iránt, hogy megválasz-
tása estén igyekszik majd telefonhoz juttatni a második kerület peremén élő-
ket.56 „Fogalmunk nem volt, hogy kicsoda. Beszélt egypár hülyeséget, és azzal
akart szavazatokat nyerni, hogy a telefonhelyzetet kell megoldani. Felszólal-
tam, hogy nem egészen így van, nem telefon-ügyintézőt választunk, hanem
országgyűlési képviselőt. Másnap megjelent a Népszavában, hogy ezt találtam
mondani. […] egy országgyűlési képviselő többről szól, mint aki el tudja in-
tézni, hogy legyen telefonunk… Kicsit más kategória.” A szövegből úgy tűnik,
hogy a helyi ügyek megoldásában való közreműködésért, illetve annak ígére-
téért az MDF-es Zsigmond jó megvilágításba került, az SZDSZ-es Eörsi pe-
dig kritikájának tárgya lett.
András 2003-tól a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetségének elnöke.
A 2002-es parlamenti választások két fordulója között az Orbán Viktor által
meghirdetett mozgalom helyi vezetője fő céljának az emberek összefogását,
felrázását tartja. Tevékenységük közösségépítésre, hagyományápolásra és
kampány idején önkénteskedésre terjed ki – a Fidesz aktivistáiként standolnak,
kopogatócédulát gyűjtenek és kampányanyagot terjesztenek. Rendszeresen
szerveznek Trianon-megemlékezéseket a máriaremetei templom udvarán,
András is fel szokott szólalni. Mikor 2004-ben Orbán Viktor is ellátogatott a
rendezvényre, a 168 Óra című baloldali magazinban Mészáros Tamás sze-
mükre vetette, hogy a volt miniszterelnök tiszteletére harangoztak. Balsai Ist-
ván („apám tanítványa”) biztatására András olvasói levelet írt és küldött, ame-
lyet a lap, az első mondatot kivéve, le is közölt.57
András sajnálja, hogy az emberek
56 Eörsi Mátyás az SZDSZ egyik alapítója, bezárkóznak, kevés kapcsolatuk van
1990-től öt cikluson keresztül a párt kép- egymással. Gyerekkorában természetes
viselője, mandátumát listáról szerezte. volt a falusi fúvószenekar, mondja, az
57 A válasz lényege, hogy nem Orbán miatt úrnapi körmenetek „csodás virágsző-
kongatták meg a harangokat, hanem nyege”, mára viszont kiölték az embe-
mert faluhelyen az a szokás, hogy Szent rekből a közösségi megmozdulásokat, a
Mihály napjától Szent Györgyig este bálokat és minden egyebet, ami több
nyolc órakor harangoznak. A nem közölt embert összehoz. „Korlátozták a gyü-
bevezető mondat pedig így hangzott lekezési szabadságot, »jobb az, ha nin-
(volna): „Aki nem tud arabusul, ne be- csenek sokan együtt«. Evidens volt a
széljen arabusul.” Kádár-rendszerben is, hogy »jobb a

békesség, majd mi megmondjuk, mit kell csinálni«.” András a polgári körök-
ben nem elsősorban egy politikai párt segédcsapatát látja, hanem öntevékeny,
egymásnak kalákában segítséget nyújtó emberi közösséget. Egy gazdatünte-
tést követően összebarátkoztak a szegvári gazdákkal, akiket évek óta mindig
meghívnak megemlékezéseikre, majálisukra vagy a farsangi bálra.
Egy új, az önkormányzat által felkarolt kezdeményezésükről is beszélt. A
kerületi óvónők számára tájékoztatókat tartanak és előadókat szerveznek, ho-
gyan ápolják és adják át a gyerekeknek a magyar néphagyományokat és szo-
kásokat. Az üggyel szimpatizáló óvodavezető mesélte el nekik, hogy amikor
egy kárpátaljai óvónő beszélt a kisebbségi magyarok életéről, „a résztvevők fe-
le SZDSZ-es óvónő volt, és még ők is megkönnyezték, amit elmondott”. A
hallgatóságot megrendítette a magyarságukhoz ragaszkodók sorsa. András úgy
gondolja, hogy ez a fajta áldozatvállalás és hűség „el kell, hogy gondolkoztas-
sa azokat is, akik nem polgári, nem nemzeti érzelműek és gondolkodásúak,
hogy mégiscsak ebben az országban élnek. Ha a gyökereinket feladjuk, az nem
érdem, az csak egyeseknek az érdeke.”
Géza is deklaráltan jobboldali kötődésű és gondolkodású ember. Jogot vég-
zett, de ifjúkorától ír verseket, novellákat. Andráshoz hasonlóan közösségi fi-
gura, több asztaltársaság és vitakör tagja, barátainak évek óta rendszeres or-
szágjárást szervez. Mivel a Kádár-rendszerben szerinte még a sakkrovat is át
volt politizálva, nem törekedett a publikálásra, de a rendszerváltás óta több
jobboldali orgánumba ír publicisztikát és jegyzetet – a Magyar Nemzetbe
(1997–2004 között havi rendszerességgel), később a Heti Válaszba (2001-től,
ritkán), a Katolikus Rádióba (havonta kétszer). A váltások nem véletlenül tör-
téntek, Géza ugyanis elvbarátai tevékenységével vagy műveivel kapcsolatban is
hangot adott kritikus véleményének. A
kétezres évek elején azért vesztek össze 58 Szabad a vadászat? http://hetivalasz.hu/
vele a Magyar Nemzet szerkesztői, mert itthon/szabad-a-vadaszat-7804/ A vitá-
a Heti Válaszban megírta, hogy a jobb- hoz hozzászólt többek között Tőkéczki
oldali sajtóban megengedhetetlen az a László, Malgot István és Makovecz Imre.
stílus, amilyet Lovas István, Bayer 59 Például Becker Pál (az Antall-kormány
Zsolt vagy Tóth Gy. László képvisel.58 pénzügyi államtitkára), Granasztói György,
A különféle értelmiségi társaságok- Király Miklós (jelenleg az ELTE jogi ka-
ban neves jobboldali közéleti szemé- rának dékánja), Mádl Ferenc, Martonyi
59
lyekkel került közvetlen viszonyba. János, Nemeskürty István, O’svát György,
Ezek a (asztal)társaságok részben ma- Rabár Ferenc, Salamon László, Solymosi
guk között beszélik meg a világ és az Frigyes (természettudós, az első Orbán-
ország sorsát, de véleményüket igye- kormány tanácsadója) stb.
LÉNÁRT ANDRÁS
keznek eljuttatni a gyakorló politikusokhoz is. „Míg a Fidesz volt kormányon,
az Orbán többször volt nálunk, próbáltuk elmondani, hogy szerintünk mik a
javítanivalók, és hogy kellene csinálni, tisztelettel meghallgatta, és szart a fe-
jünkre, de mondjuk egy kormányfőnek joga van ezt megtenni.”
Legnagyobb fegyvertényük Mádl Ferenc 1995-ös köztársasági elnöki jelö-
lése, ami lehetővé tette, hogy öt évvel később, a megváltozott politikai erővi-
szonyok közepette ő foglalhassa el az elnöki széket.60 Géza 1990-ben még el-
fogadta a jelölést az MDF országos listáján (nem befutó helyre), de ügyvédi
hivatását a politikusi állásért cserébe régi barátai, Balsai István és Salamon
László unszolása ellenére sem adta fel.
„Igen, nem volt mindig könnyű megtalálni azt, akire lehet szavazni, az
MDF szétesett, a kisgazdák szóba sem jöhettek, a KDNP vagy nem volt ön-
álló, vagy sehol nem volt. […] a Giczy Gyuriék eltáncolták a KDNP morális
és egyéb hitelét, a Varga Laci bácsi hozta vissza a semmiből, amikor meg-
nyerte a pereket. De mondjuk neveltetés, világnézet, gondolkodás – teljesen
egyértelmű volt, hogy az embernek van egy jobbközép, tisztességes világné-
zete. Nekem soha nem az ellenfeleimmel volt bajom, Kuncze Gábor, Horn
Gyula – hát tudtam, kik ők, velük nincsenek problémáim, hát ők azok. A sa-
játjaimmal voltak problémáim. Hihetetlenül felháborított, amikor Lezsák vet-
te át az MDF vezetését, mert a legnagyobb tetű volt, aki elvett öt évet Antall
Jóska életéből, és krokodilkönnyeket hullatott az Antall sírjánál. Ezek az im-
morális figurák, meg a KDNP-be beépített emberek, Füzessy főügyész úr meg
ilyen palik, ezekért voltam dühös, a sajátjaimért. […] A mai felhozatalban az a
baj, hogy akik ma a jobbközépet akarják képviselni, Fidesz–KDNP, azoknak
fogalmuk sincs arról, hogy mi a jobboldali gondolkodás, mi a keresztény gon-
dolkodás. A Fidesz az nem egy keresztény párt, az más kérdés, hogy most azt
játssza. A Fidesz ’96-ban rájött, hogy vákuum van a jobboldalon, és szépen oda
bement. Azt mondta, hogy mostantól jobboldali párt vagyunk. De nem az
volt, ultraliberális párt volt a Fidesz. A parlamentben a keresztény egyházak-
kal szórakoztak és gúnyolódtak. Megfordították a köpönyegüket, és azt mond-
ták, mostantól jobboldaliak leszünk. Hát ez olyan is. Bizonyos dolgokat nem
lehet megtanulni. […] Van egy jegyzet-rovatom a Katolikus Rádióban. Én úgy
megkritizálom ezeket a fiúkat, mint a
60 Mádl Ferenchez fűződő közvetlen kap- csuda. Nem lehet mindig a »mi ku-
csolatáról árulkodik, hogy a 2001-ben tyánk kölykéből« kiindulni. Ha valaki
kötetben megjelentetett írásaihoz a köz- hülyeséget csinál minálunk, tudom,
társasági elnök írta az előszót. A szent le- hogy meg kell írni. […] Engem sért,
csó. Budapest, Kairosz. mert azt gondolják, hogyha én ehhez

tartozom, akkor ugyanolyan hülye vagyok, mint ő, pedig nem, csak engem
járat le. Meg kell írni. Én nem fekszem jól fideszéknél sem, éppen ezért, mert
tudják rólam, hogy független, kritikus értelmiségi vagyok. Azt is tudják, hogy
egy jobbközép pali vagyok, akire nyugodtan rábízhatják az ország kulcsait,
mert nem fogom eladni, elárulni. De kritizálom őket is, mert hiányzik a gye-
rekszobájuk, nem tudják, mi a keresztény gondolkodás, olyanok, mint a bicik-
liző tigris. A bicikliző tigris is körbemegy a porondon kétszer, aztán leugrik és
megeszi a vadhúst.”
A fenti hosszabb idézetet akár Géza politikai ars poeticájának is felfoghat-
juk. Neveltetéséből adódóan elsődlegesek számára a keresztény értékek, és a
politikai palettán is olyan pártot választ, amelyik leginkább ezt képviseli. De
nincs könnyű dolga, mert ilyen-olyan okból nem tartja hitelesnek a pártokat,
ha meg szóvá teszi nemtetszését, kiközösítik, perifériára szorítják, a további-
akban nem kíváncsiak a véleményére. Ezért a hibák feltárását és a lehetséges
megoldások keresését tekinti egyik fő írói feladatának.
Miután rákérdeztem, mit ért keresztény értékeken, azt válaszolta, hogy az
elvhűséget, a krisztusi tanítás követését. „Mi a lényege? Szeresd felebarátaidat,
mint magadat, ebből következik, hogy én már nem tudok valakit áskálódással
kinyírni, mert akkor nem felelek meg ennek a világnézetnek. És ami a legne-
hezebb, szeresd ellenségedet, Máté 5.45,48, hihetetlen nehéz dolog, de eze-
ket az ember otthonról hozza, és ha a mindennapokra át tudná vinni, akkor
a politika színvonala is javulna. Akkor egymás nézeteit kritizálnánk, és nem a
másik személyét. A szolidaritás elve, hogy ki kell állni a másikért, az elesette-
kért stb. Okos és tisztességes politikusokra lenne szükségünk, de vagy nem
okosak, vagy nem tisztességesek. […] A nagybátyámnak volt egy mondása,
hogy az a három megállapítás, hogy valaki okos, tisztességes és kommunista,
az egy emberről soha nem mondható el.”
Könnyen belátható, hogy az említett keresztényi elvek mélyen gyökereznek
a társadalomban – talán a szeresd ellenségedet kívánalmát leszámítva –, és nem-
csak az emberek többsége, de a pártok is egyetértenek velük. A politikától még-
is naivitás elvárni, hogy elvhű legyen, és kerülje a személyeskedést. Azt is gon-
dolhatnánk, hogy ha egy politikai erő csak szólamszerűen hangoztatja a
keresztényi elveket, akkor rosszul képviseli őket, vagyis nem érdemes a válasz-
tói bizalomra. Gézától azonban távol áll, hogy ilyesfajta következtetéseket von-
jon le, ő az állandó nyesegetést, az útmutatást tekinti feladatának. Megörökölt
és magáévá tett világnézete, kiterjedt társadalmi kapcsolatai sok és eltéphetet-
len szállal fűzik a politika jobboldalinak tekintett pártjaihoz és szervezeteihez.
Politizáló baráti köre a rendszerváltáskor az MDF-hez kötődött, az Antall-kor-
LÉNÁRT ANDRÁS
mány, majd az első Orbán-kormány alatt többen is vezető politikai, közigaz-
gatási és tanácsadói pozícióba jutottak. Politikai példaképe Antall József, hoz-
zá fogható nagy formátumú magyar politikust nem tud említeni.
„Én bevallottan antallista vagyok. Antall Jóskát tartom államférfinak egye-
dül, Mádl Ferit tudnám még említeni. Valószínűleg tudta az előző negyven év
felkészültségéből, hogyan kell egy országot jogállammá tenni, hogy föl kell ál-
lítani egy Alkotmánybíróságot, egy Számvevőszéket. Most gondolja végig,
azok az emberek, akik akkor mozogtak az ellenzékben, melyik tudta volna
megalkotni ezeket a gondolati törvényeket, kicsoda? Kupa Mihály vagy a Tor-
gyán József? Ki a túró? Senki. Óriási szerencsénk volt vele. Nem volt az
Antall Jóska egy szent, hibátlan, hát rengeteg hibát követett el, főként a sze-
mélyzeti politikában, de mégiscsak egy államférfi volt. Hol vannak ma állam-
férfiak, én egyet sem látok Magyarországon.”
Érdekes, hogy a rendszerváltás és a demokratikus államberendezkedés ki-
alakításának jogi aspektusairól beszélve a két rendszerváltó nagy párt, az MDF
és SZDSZ tárgyalásairól és paktumáról, vagyis a sokszereplős közös gondol-
kodásról nem tett említést. Antallt és később Mádlt a demokratikus értékekért
elkötelezett, a politikán kicsit felülemelkedő, tekintélyes államférfinak írja le,
akiknek ma nincs igazi politikai örökösük. A diktatúra mindenki számára
negyven év volt, az „előző negyven év felkészültségéből” kitétel valószínűleg
Antall sokáig alaptalannak látszó meggyőződésére, rögeszméjére – hogy egy-
szer majd Magyarország miniszterelnöke lesz –, vagyis tudatos építkezésére,
készülődésére utalt.
Géza a rendszerváltás előtt csak távolról követte az ellenzéki megmozdu-
lásokat, szamizdatot is ritkán olvasott. 1989 elején segített jogi formába önte-
ni a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alapító okiratát. Lapjukba, a Jel-
be sok cikket írt. A keresztény értelmiséget akarták aktivitásra bírni, kutatták
és bemutatták „az elhallgatott és évtizedekig meg nem szólaltatott kulturális,
művelődési emlékeket”. Géza például egy hosszú cikkben dolgozta föl az is-
kolák államosításának kérdését az 1948-as parlamenti jegyzőkönyvek alapján.
A szervezetben az alapító atya és szellemi vezér halála után szakadás történt.61
Géza 1996-ban veszített az elnökválasztáson, és mivel etikátlannak ítélte el-
lenfele kampányolását, sokadmagával kilépett szövetségből.
Péter a rendszert elutasító, kategorikus nézetei ellenére kerülte a kapcso-
latot az ellenzékkel. A nyolcvanas évek végén azonban, amikor feltünedeztek
az új pártok, nem sokat hezitált. „Édes-
61 A köztiszteletnek örvendő vezető Csaná- apám világosan megmondta, hogy »Fi-
di Béla teológus, költő volt. am, ez egy utolsó diktatúra. Ha egyet-

lenegy becsületes, polgári párt létrejön, amellyel erkölcsileg lehet azonosul-
ni, azonnal álljál föl, azonnal, mert ha senki nem áll föl, akkor itt semmi nem
fog változni. Úgyhogy ’88-ban több cikket írtam például a Hitelbe, az volt a
Csurka István [helyesen: Csoóri Sándor] lapja. […] Akkor beléptem az MDF-
be, aztán ’93-ban kiléptem, mert azt mondtam, hogy ehhez nekem semmi
közöm nincs, de ez már egy másik kérdés. Nekem abszolút egyértelmű volt,
hogy az apám ezt várta tőlem. […] azt is el kell mondani, ezt személyesen
hallottam az Antall Józseftől, sokszor találkoztam vele, egyik előadásában azt
mondta ’89 közepén: »Uraim, remélem, azt számításba veszik, hogy még
nem tudjuk, hogy egy év múlva a parlamentben leszünk vagy Szibériában.«
Szóval, ez egy ilyen időszak volt.” Antall Józsefet Péter is nagyra tartotta, és
jó szívvel emlékszik rá vissza. „Az Antalltól van is egy díszoklevelem annak
elismeréséül és megbecsülésül, hogy … Péter a rendszerváltásban részt vett.
’90 elején kaptam.”
Az MDF-aktivista előbb munkahelyén próbált „nagytakarítást” és reform-
kezdeményezéseket keresztülvinni, később az államigazgatásban, magas be-
osztásokban kapott szakmai megbízatásokat. Az ugyancsak rákóczis, de nyil-
vánvalóan más hátterű és gondolkodású Csillag Istvánnal még a nyolcvanas
évek végén összekülönböztek, mert nem támogatta Péter átalakítási terveit.
„Általában, ha jött a szocialista kormányzat, akkor rúgtak rajtam egyet, levál-
tottak vagy el akartak küldeni a fenébe, mikor meg elment a szocialista kor-
mányzat, akkor hagytak dolgozni, vagy kineveztek valaminek.” Az aktív poli-
tizálással rég felhagyott, a kétezres években nyugdíjba vonult.
Ráday Mihály jobboldali nézeteket valló kor- és iskolatársainál egy árnyalat-
tal korábban tett lépéseket az ellenzék megismerésére. Amint a lakiteleki talál-
kozóról és az MDF megalakulásáról értesült, elküldte felvételi kérelmét Lezsák
Sándornak. A válaszlevélben egy 200 forintos sárga csekk kíséretében meg is
kapta MDF-es tagsági igazolványát (amelyet egyébként ma is őriz). Amikor
megtudta, hogy a Magyar Televízióban Ilkei Csaba az MDF-csoport vezetője,
nem vett részt többé a helyi MDF munkájában.62 1989. május 1-jén a Népli-
getben egy „sátorba botlott”, ahol „elég érdekes irományokat talált”, és úgy
döntött, inkább itt, az SZDSZ-ben pró-
bál értő füleket találni mondanivalójá- 62 Ilkei Csaba (1939) újságíró, szerkesztő-
nak. (Ráday politikai karrierje nem műsorvezető. 1969 és 1999 között az
jobboldali párthoz kötődik, bemutatásá- MTV munkatársa. 1990-ben az MDF
tól eltekintek.) Az osztálytalálkozókon színeiben országgyűlési képviselőnek vá-
nem érték támadások politikai szerep- lasztották, 1991–94 között független
vállalása miatt. Kisebb súrlódásoktól el- képviselő volt.
LÉNÁRT ANDRÁS
tekintve egyébként sem okoztak komoly konfliktust a volt osztálytársak és a ta-
lálkozókon vagy levelezésekben felbukkanó házastársak eltérő politikai nézetei.
Mindannyiuk közül a legtájékozatlanabbnak Ágnes tűnt, akit – ahogy me-
sélte – teljesen váratlanul ért a rendszerváltás. „Én csak arra emlékszem, hogy
van a ’89, és nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett, és innentől nem leszek
egy kisebbségi, nem leszek egy gyűlölt, nem leszek egy negatív jelzővel ellá-
tott hívő, hanem felvállalhatom. Ha szeretném, akkor a gyerekeimet egyházi
iskolába járatom, és ez nem szégyen. Hihetetlen felszabadultságérzésem volt,
nagyon hálás voltam, hogy így megtörténhetett. Nem voltak halálesetek, bé-
késen zajlott ez. Bennem csak ennyi volt, nem akartam elhinni, hogy ez így
megtörténhet!”
A GIMNÁZIUMI EMLÉKEK
A jobboldali hagyomány hordozóival készült interjúk összegzése előtt érde-
mes visszatérni kiindulópontunkhoz, az alma materhez. Kutatói szempontból
megnyugtató volt, hogy interjúpartnereim egytől egyig releváns kérdésnek ér-
tékelték a Rákóczi Gimnázium tanári karának és diákságának jobb- („polgá-
ri”, „értelmiségi”, „keresztény”, ritkábban „úri”) és baloldali („kommunista”,
„vonalas”, „ávós”) megosztottságát.63 Mivel olyan rákóczis öregdiák-szerve-
zeten keresztül jutottam el hozzájuk, amelyik névadójaként a mindenki által
elfogadott, de közismerten klerikális
63 1961-ban a gimnázium igazgatója a párt- tanárt választotta, természetes módon
szervezet előtt így utalt a kettősségre. „A adódott, hogy a hozzá közel álló egy-
tanulók zöme értelmiségi, akiknek szülei kori diákok is a keresztény, polgári ér-
1945 előtt orvosi, mérnöki, magánvállal- tékeket vallják magukénak. Kontroll-
kozói munkaköröket töltöttek be, tehát csoportot nem képeztem, de három
szinte nagypolgári életet éltek. Ezen a olyan emberrel is beszélgettem, akik
helyzeten a beiskolázással próbáltunk vál- nem a politikai paletta jobboldalán he-
toztatni. Tavaly az első osztályba iratko- lyezik el magukat.64
zottak 41%-a már munkás-paraszt szár-
mazású.” BFL XXXV. fondfőcsoport, 7.
fond, c állag, 1961/111. ő. e. Igazgatói NEVES TANÁRFIGURÁK
beszámoló, 1961. szeptember 1. Az iskola padjait az ötvenes–hatvanas
64 Krasztev Péter, Ráday Mihály, Török években koptató egykori tanulók egy-
Ferenc. Gothár Péter filmrendezővel saj- behangzóan állították, hogy elitgimná-
nos nem sikerült időpontot egyeztet- ziumba jártak, szigorú és többnyire
nünk. nagy tudású tanárok keze közé kerül-

tek.65 Az 1949–50-ben összevont iskola 32 fős tanári karral vágott neki az új
korszaknak, közülük 26-an tanítottak korábban a jogelőd intézmények vala-
melyikében.66 Aki a diákok közül méltatlankodott, vagy túl nagynak érezte a
terhelést, gyakran megkapta, hogy mehet a Toldyba vagy a Móriczba. András
a gimnázium hírnevére jellemző történetként több helyütt elmesélte, hogy
amikor a Műszaki Egyetemen egy jelesekkel fukarul bánó tanár kivételesen
ötöst adott neki, megkérdezte, hová járt gimnáziumba: „A Rákócziba. – Ja, az
más!” A problémák – az iskola pártszervezetének fennmaradt iratai szerint – a
hatvanas évek elején kezdődtek. Már a Ratkó-gyerekek középiskolás korba ér-
kezése előtt, külső kényszerből megemelkedett a tanulói létszám, az iskola inf-
rastrukturális ellátottsága és a tanári státusok száma ugyanakkor nem változott.
1963-ban egy fegyelmi ügy kapcsán fogalmazódtak meg az alábbi gondolatok:
„A Rákóczi Gimnáziumban közel három esztendeje nagy erőfeszítésekkel egy
ilyen sajátos arculat kialakításán fáradozunk. A sajátos arculat bizonyos lénye-
ges tartalmi változtatásokkal azokon a
hagyományokon nyugszik, amelyek az is- 65 A tanulók még a hatvanas években is
kola munkáját évtizedekre, sőt talán eredményesen szerepeltek országos kö-
évszázadokra visszamenőleg meghatá- zépiskolai vetélkedőkön. Néhány közis-
rozták. Gimnáziumunk igényes iskola mertté vált név: Betlen János újságíró,
volt.”67 A beszámolóban elhangzott szerkesztő, Haraszti György történész,
még, hogy tanár és diák egyaránt átlag Kun Miklós történész.
felett teljesített, munkájuk gyümölcse 66 A 26 főből 12-en az Egyetemi Gimnázi-
pedig az iskola jó hírneve, amelyet a jö- umban tanítottak korábban, a másik két
vőben is meg akarnak őrizni.68 Azt is iskolából 7-7 világi tanárt vettek át az
feljegyezték, hogy a színvonal megtar- 1949–50-es összevonás idején. Nagy
tását nemcsak a közepes képességű ta- (1989) 57.
nulók bekerülése nehezítette, hanem 67 Kiemelések az eredetiben aláhúzva. BFL
az is, hogy a Fazekas Mihály Gimnázi- XXXV. fondfőcsoport, 7. fond, c állag.
um etikátlanul csábítja a jó matekoso- Egy fegyelmi ügy tanulságai, 1963. de-
kat, valamint a „tantestület sem mindig cember 20.
előnyére változott”. Ez utóbbi észrevé- 68 Uo. A feljegyzés szerint a tanulói létszám
tel azért is érdekes, mert az iskolai valóban meredeken emelkedett: 1948–
pártszervezet dokumentumainak visz- 49-ben 344 fő; 1959–60-ban 662 fő;
szatérő témája a tanárok és diákok nem 1961–62-ben 814 fő; 1962–63-ban 881
kielégítő ideológiai (át)nevelése: egyes fő; 1963–64-ben 930 fő. A harmadik év-
régi tanárok visszahúzódása, elzárkózá- folyamon az osztálylétszámok átlaga, a
sa a KISZ munkájától – rendezvények 46,25 fő a budapesti gimnáziumokkal
szervezése és támogatása, részvétel a összehasonlítva magasnak számított.
LÉNÁRT ANDRÁS
május 1-jei felvonulásokon stb. –, megnyilatkozásaik „leckeszerűek”, ami a
„meggyőződésük hiányáról” árulkodik. Egy 1960-as párttaggyűlésen az egyik
legharcosabb párttag leplezetlenül az igazgató szemére hányta erőtlenségét –
„egyes igazgató elvtársak fetisizálják a régi tanerőket” –, mire az igazgató ki-
fejtette, hogy a fiatal tanerőket tartja a legjobbnak, „a régieknek a lexikális tu-
dásuk esetleg több, de ez nem feledteti el a negatív vonásokat”.69 Egy évvel
később az új igazgató hasonlóan nyilatkozott: „fel kell venni a harcot a kis-
polgári, a régi »úri gyerek« szemlélet ellen. […] Úgy érzem, hogy iskolánk-
ban sok a »régi«. Egy-egy óra meglátogatása után néhányszor úgy éreztem,
hogy ez az óra például 1941-ben ugyanígy zajlott le. Vagyis a világnézeti ne-
velés terén nem teljesen megnyugtató a helyzet.”70 „Régi” és „új” összeha-
sonlítása a jegyzőkönyvekben és vélhetően a korabeli iskolai életben állandó-
an napirenden volt, és folyamatos feszültséget gerjesztett, mert a régi tanárok
szaktudásával a fiatal vagy a politikai szempontból megbízható, különféle he-
lyekről a Rákócziba helyezett tanárok rendszerint nem vetekedhettek, de őket
lehetett közösségi munkával és legfőképpen ideológiai neveléssel megbízni.71
A diákok összetétele is alaposan megváltozott, a gimnázium már kevésbé vá-
logathatott a jelentkezők között. A hetvenes évekre bizonyossá vált, hogy a tö-
megoktatást és a kiemelkedő tanulmányi teljesítményt a Rákócziban nem si-
került egyidejűleg megvalósítani, az előbbi az utóbbi rovására ment.
Kerékgyártó Béla igazgató fő célkitűzésének a megváltozott viszonyok köze-
pette egy új gondolkodásmód bevezetését tekintette. „Az új szellem kialakítá-
sa nagyon nehéz, mert van a múltból egy örökségünk, ez pedig a kispolgári
szellem, szemlélet.” A kispolgári jelző – szemben a tudatos, felvilágosult (dol-
gozó) munkással – a kor nyilvános diskurzusában divatos volt, de teljesen in-
adekvát a főváros elitkerületei lakosságának leírására.
A tanári kar, a jegyzőkönyvekből is egyértelműen kiderül, megosztott volt.
A párttagok az ötvenes–hatvanas évek
69 BFL XXXV. fondfőcsoport, 7. fond, c ál- fordulóján nemcsak a régiekre fújtak.
lag, 1960/1. ő. e. Általános kérdések, vi- Tamási Lászlóné tagjelöltfelvételi ké-
ta, 1960. október 8. relmét azzal utasították el 1960 elején,
70 BFL XXXV. fondfőcsoport, 7. fond, c ál- hogy korábbi MDP párttitkári funkció-
lag, 1961/111. ő. e. Igazgatói beszámoló, ja dacára túl sokáig halogatta a belépést,
1961. szeptember 1. a sorsdöntő időkben hátat fordított a
71 Az állítás némi megszorítással igaz, a pártnak. Amikor látszott, hogy elbukik
köztudottan mélyen vallásos Szerdahelyi a szavazáson, az őt ért kritikákra felhá-
Andor közösségi tevékenységét többször borodottan közölte, hogy 1956-ban „a
elismerték a pártjegyzőkönyvekben is. jelenlegi taglétszám 90%-a sem tett

semmit, s így ezeket is ki kellene dobni”.72 Kijelentését – és ezek után kérelmét
– visszautasították. Később is előfordult, hogy egy jelentkezőt nem vettek fel
soraik közé,73 de az igazi törésvonal egyértelműen a „régi szemléletűek” és a
párt irányvonalát képviselők között húzódott. „Az [kongresszusi] irányelvek el-
ismerik, hogy az értelmiség nagy többsége a szocializmus híve, de arra is fi-
gyelmeztetnek, hogy egy részük gondolkodására még aktívan hatnak a burzsoá,
kispolgári, nem szocialista eszmék. Ez a megállapítás érvényes tantestületünk
egy részére is, és ennek következménye, hogy a világnézeti nevelés igen sok-
szor langyos szinten mozog. Kialakult egy egyre jobban elszigetelődő ellenzék,
amely nem akarja megérteni, hogy az ifjúság életében a KISZ-é a vezető szerep.
A testületi légkört a mindent liberálisan elnéző barátsággal szeretné összeté-
veszteni. Ennek a csoportnak Póka kartárs a képviselője. Egy másik csoport a
kényelemszeretők klubja. Ezek mindenben a rövidebbet, a könnyebbet szeret-
nék megfogni (Pallós, Jablonkay). Ezek önállóan keresik a könnyebbségeket.”74
Az ilyesfajta megnyilatkozások végigkísérik a hatvanas évtizedet, de igazán ko-
moly, nyílt összetűzés nyomát nem találni az iratokban.
1966-ban, két nappal karácsony előtt a tantestületi értekezleten történt egy
incidens. A fennmaradt leírásból a konkrét hozzászólások nem, csak a rájuk
adott reakciók rekonstruálhatók. Diákok panaszai nyomán vizsgálatot indí-
tottak a biológia–kémia szakos Jablonkay Pál ellen, élére a tanárok közül a fia-
tal magyartanár, Gálos Tibor állt. Jablonkay az értekezleten a jelek szerint
eredményesen érvelt, és sikerült megfordítania a közhangulatot. A párttago-
kat készületlenül érte a vita, és érdemben nem avatkoztak közbe. Ormos Gasz-
ton igazgatóhelyettes így értékelte a történteket: „Kár, hogy mi, párttagok,
nem kapcsolódtunk be a vitába. Így csak azok nyilatkoztak meg, akik nem
mindenben képviselik a szocialista pedagógiát. Ezektől már megszoktuk, hogy
mindenben ellenzékieskednek.” Az igazgató megpróbálta ugyan elsimítani az
ügyet – Gálosnak igazat adtak, Jablonkayt megrótták –, de ismét megkapta a
magáét a keményvonalas párttagoktól,
akik attól tartottak, hogy ezentúl Jab- 72 BFL XXXV. fondfőcsoport, 7. fond, c
lonkayék lesznek a hangadók. állag, 1960/1. ő. e. Tamási Lászlóné
A tanári kar visszahúzódó tagjainak tagjelöltfelvételi kérelme, 1960. február
bírálata és a diákság nem kielégítő 24.
politikai elkötelezettségének rendsze- 73 Ilyen volt Barna István testnevelő tanár
resen felbukkanó kérdése mellett időn- elutasított felvételi kérelme.
ként a sikerek is szóba kerültek. A párt- 74 BFL XXXV. fondfőcsoport, 7. fond, c ál-
tagok közül néhányan az enyhülés lag, 1962/87. ő. e. Vezetőségi beszámo-
legkisebb jelére is azonnal reagálnak: ló, 1962. szeptember 24.
LÉNÁRT ANDRÁS
„Szeretnék pár szót szólni azokról is, akik a múltban félrehúzódtak, kommu-
nistákkal nem barátkoztak, vagy valamilyen ok miatt sértődöttek voltak. Meg-
látásom, de a párttagság egybehangzó véleménye is az, hogy ezek a kartársak
sokat engedtek merevségükből, kezdenek feloldódni, közelebb kerülnek hoz-
zánk – és ez igen pozitív tényező, mind a tantestületi egység szilárdítása, mind
a tanulók egységes szocialista nevelése szempontjából. […] Örvendetesen en-
ged Ballanegger Zsuzsanna kartársnő passzivitása. Kedves meglepetés volt,
hogy eljött a pedagógusnapra, egy asztalnál ült velünk – jóleső érzés, hogy
most már a hivatalos szövegen túl is tudunk szót váltani egymással.”75
Kiválóan felkészült tanárokként általában az Egyetemi Katolikus Gimná-
zium és az Érseki Gimnázium egykori pap- és világi tanárait említik, közülük
többen nőtlenek maradtak, és a háborút követő évtizedekben is az iskolának
szentelték az életüket. Ilyen volt Lantosy Károly, a nem túl jó kedélyű mate-
matika–fizika tanár. „Krampuszt” hihetetlen tudása, igazságossága, furcsa,
egyesek szerint mulatságos megjelenése tette közkedveltté. Más tanároktól el-
térően nála be lehetett jelenteni az óra elején, ha valaki nem készült. „Minden
jegyet beírt, és aláírattatott a szülőkkel. Hetente kétszer a kora reggeli órák-
ban be lehetett menni hozzá felelni az addigi anyagból, de a megajánlott je-
gyet nem volt muszáj beíratni. Óriási dolog! Elérte vele, hogy tanultunk” –
emlékezett Ráday Mihály. Amikor az osztályuk fizikatanára elment, a diákok
delegációt küldtek az igazgatóhoz, hogy Lantosyt nevezzék ki a matek mellé
fizikatanárnak is. Az ő váratlan halála olyan botrányt kavart, hogy a pártira-
tokban is renitensként jellemzett Jablonkaynak el kellett hagynia az iskolát.
Lantosy betegen is megtartotta óráit, későn került kórházba kialakult tü-
dőgyulladással, ahol nem tudták megmenteni.76 Halálos ágyán megkérte ta-
nártársát és barátját, Jablonkayt, hogy osztályának adja át üzenetét. A törté-
netet sokan ismerik, több variánsa létezik, itt most Andrást idézem:
„»Palikám, arra kérlek, mondd meg az osztályomnak, azt kívánom nekik, hogy
egy szebb és boldogabb Magyarországon éljenek, és mondd el nekik Prohász-
ka Ottokár egyetlen versét, a Kő az útont.« Ezt ő meg is tette, és még egy mi-
atyánkot elimádkoztatott az osztállyal. Ez elég volt ahhoz, hogy reakciósnak
kiáltsák ki, és egyből fölfüggesztették
75 BFL XXXV. fondfőcsoport, 7. fond, c ál- tanári állásából. Elindult a balhé […].”
lag, 1962/87. ő. e. Vezetőségi beszámo- Jablonkay haldokló barátja kívánságát
ló, 1962. szeptember 24. teljesítette, de a vihart nem kerülhette
76 Többen úgy emlékeznek, hogy emlékére el. A fohász a szocialista rendszert tá-
a Magyar Nemzetben 1969-ben nekrológ madta, a verset – amely egyébként a
jelent meg. mindenkori újrakezdés lehetőségéről

szól, és nem kifejezetten vallásos tartalmú – indexre tett személy írta, a tanár
pedig példátlan módon imádkozásra szólította fel a diákokat az „új szellemű”
iskolában. Egy tanuló azonnal jelentett, és Jablonkay nem térhetett vissza a
Rákóczi katedrájára. Érdekes módon az ügynek a pártszervezet iratanyagában
nincs nyoma.
A beszélgetésekben rendszerhű tanáregyéniségek is előkerültek, legtöbb-
ször „ideológiai hiányosságaik” elfogadásával, pozitív kontextusban. A párt-
tagok körében 1960-ban elmarasztalt Tamásiné a pártdokumentumokban sér-
tődékeny emberként jelenik meg. Tibor szeretettel emlékszik vissza az elvhű
történelemtanárnőre: „Meglehetősen jó voltam történelemből, de mikor fel-
tettem a kezem: »Nem érek rá, üljél le!« Állandóan provokáltam. Ugyanak-
kor nagyon szeretett engem, mert jól tudtam a törit. […] Egyik órán kihí-
vott ’56-ból felelni. Ott álltam az osztály előtt. – Nem tudom. Nem tudom
’56-ot. – Hát akkor egyes. Ezek után Ilus néni kihúzta az egyesemet, érettsé-
gin súgott nekem, a banketten kaptam tőle egy puszit és egy pofont. »Édes fi-
am, de sok baj volt veled!«, és el volt intézve. Később jöttem rá, hogy de mar-
ha voltam, mert ki is rúghattak volna. Ilyen rendes tanárnőm volt, hogy nem
csinált belőle ügyet, mert mit jártatom a számat és minek provokálom őt,
’968-ban?”
A becsületes, elfogult, de toleráns kommunista típusát nemcsak néhai tör-
ténelem-tanárnője testesítette meg: „Az orosztanárunkat úgy kellett hívni,
hogy Rózsáné elvtársnő. Ezerszázalékos, hithű, ortodox bolsevik, az a becsü-
letes, aki tényleg hitt az eszmében, olyan szinten, hogy ha a Szovjetunióról be-
szélt, könnybe lábadt a szeme. Tanultuk, hogy Moszkva a világ legszebb vá-
rosa, mire az egyik srác mély, dörmögő hangon megszólalt (most főorvos az
Uzsokiban): »Nem igaz, Párizs százszor szebb!« Erre a Rózsáné: »Kikérem
magamnak, hogy az órát megjegyzéssel zavarják, különösen ilyen destruktív
megjegyzéssel!« Ő volt akkor a párttitkár, s neki kellett volna aláírni a
Jablonkay kirúgását. Nem írta alá, és ő ment el a gimnáziumból. Ő nem értett
egyet a Lantosy üzenetével, de akkor sem szabad kirúgni emiatt egy tanárt.
Noha neki tört döfött a szívébe, de egy üzenetátadót kirúgni, ezzel nem értett
egyet, ennyire tisztességes volt.”
Egy másik orosztanárról, Cihika Mihályról már sokkal sötétebb képet fes-
tettek. Tudták, hogy Cihika korábban a Toldy Ferenc Gimnáziumban taní-
tott, és Antall József legnagyobb ellenlábasaként tevékenységével hozzájárult
Antall eltávolításához. Többen emlékeztek, hogy egy győzedelmes magyar–
szovjet futballmeccs után a tanulók felírták az eredményt a táblára, a visszavá-
gó után pedig a szovjeteknek szurkoló, kárpátaljai származású Cihika rajzolta
LÉNÁRT ANDRÁS
fel önelégülten az ellenfélnek kedvező eredményt. „Valami egészen szélsősé-
gesen bolsi volt, nem is Lenin-fiú, hanem sztálinista volt. Tarnóczy Zoltán
osztálytársunk úgy készült az érettségire, hogy »bármit kérdez a Cihika, úgy
fogom kezdeni, hogy Tovaris Sztalin szkazal od nazsdi – Sztálin elvtárs mond-
ta egyszer… Arra nem fogja azt mondani, hogy nem mondta…« Ötös is lett,
én négyest kaptam. […] mindenki tudta, hogy munkásőr. Így beszélt: »Ide fi-
gyelj, én a munkásőr bakancsommal úgy belemászok a te pofádba!« De ezt ő
barátságból mondta, szinte vigyorgott – nahát, ős-sztálinista volt.”77
Jóval fiatalabb volt a harmincas évek közepén született Gömöri György,
akit a párttagok a (párt)fegyelmet és a kötöttségeket nem túl komolyan vevő,
kissé link alaknak rajzoltak meg. Ez a kép némileg egybevág Géza róla őrzött
emlékeivel: az egyik a fiatal tanár virtusáról, a másik önzetlen segítségnyújtá-
sáról és igen jó kapcsolatairól tanúskodik. „A Gyurka most is megvan, minden
érettségi találkozónkra meghívjuk, nagyon kedveltük, egy marha jó fej volt
[…] nem is tudom, mit végzett – pszichológiát és logikát tanított a negyedi-
keseknek. Na most, a Gyurkától ha valami távol esett, az a pszichológia és a
logika, de ezért senki nem haragudott meg rá, mert jópofa volt, a gyerekeket
szerette, haver volt, mindig elvittük az osztálykirándulásokra […] 1967-ben
ősszel a BNV-n volt egy hatalmas »Ötvenéves a Szovjetunió« című kiállítás.
A kiállítás egyik fő darabja volt a szovjet törhetetlen üveg. Ki volt téve egy üveg-
asztal, körben fémpánt, mellette paraván, tessék nyugodtan ráütni a Szovjet-
unió törhetetlen üvegére! Eljött a Gyurka az osztállyal, és föltámadt benne a
becsvágy, kiesett a szerepéből. Nem azért volt ott, hogy összetörje a törhetet-
len üveget, hanem mert a párt fontos, kulturális, művelődési helyre helyezte.
Megfogta, rávert, és úgy összetörte a szovjet törhetetlen üveget! Abban a pil-
lanatban bezárták a pavilont, és kiürítették. A Gyurka elkezdett gondolkozni,
hogy ez mégse volt egy jó húzás, de megúszta egy párt… nem tudom, mivel.
Másik: ülünk a KISZ-klubban délután. Bejön a Gyuri, azt mondja nekem,
»hallom, holnap mész sorozásra«. Másnap elmegyek az óbudai művelődési
házba, a sorozóbizottság elnöke Gömöri György! Jön az orvosi vizsgálat, azt
mondja nekem az orvos: »Hallom, maga már háromszor volt öngyilkos.«
Csönd. Én életemben nem voltam
77 Idézet Péter interjújából. Krasztev Péter, öngyilkos, na de hát a sorozáson…
aki a nyolcvanas évek elején járt a gimná- »Hát… igen, hát… szó mi szó.« Gyu-
ziumba, már a lezüllött, alkoholista ri, anélkül, hogy megkérdezett volna,
Cihikáról emlékezett meg, akinek a vécé- levajazta az orvossal, leadta ezt a du-
ben dohányzó tanulók hajkurászása volt mát, hogy felmenthessen. Azt kell
a rögeszméje. mondjam, ez olyan mérhetetlen rendes

dolog volt, az egész életem más lett volna, ha nem akkor kerülök az egyetem-
re […]. Nagyrabecsülésem iránta, pedig őt nem azért hozták oda, hogy nagy-
ra becsüljük. Az ideológiát csak úgy tessék-lássék módra, mindenki tudta, hogy
azért csinálja, mert csinálni kell.”
Egy másik történetben ugyancsak az „emberarcú” Gömöri képe jelenik
meg. Mikor az egyik elkésett, táska nélkül érkező diákot a kapunál megállí-
tották, Gömöri, „aki egész nyilvánvalóan nem a konzervatív tanárok közé tar-
tozott, habár kedveltük, megkérdezte: »Zoli, hol a táskád?« Zoli csodálkozva
visszakérdezett: »Ma van tanítás? Horthy Miklós őfőméltósága nevenapján?«
Gömöri nem csinált ügyet belőle, tréfával el lett ütve.”78
Cihikától és néhány szerényebb képességű oktatótól eltekintve az egykori
diákok egybehangzó véleménye, hogy a tanári kar jó volt. Többen tréfálkoztak
azon, hogy volt papok és „klerikális személyek” tanították a párt- és állami
funkcionáriusok gyerekeit. A pártdokumentumokban kevés az utalás a diákok
megosztottságára, különböző társadalmi hátterére, a visszaemlékezésekből
azonban kiderül, hogy számon tartották, ki honnan jött. Volt, aki elhatároló-
dott a másik oldaltól, de a legtöbbjüknek voltak (és maradtak) kapcsolatai ká-
dergyerekekkel is.
Tibor szerint az érettségi tablójukon a fényképek elhelyezésének egyik fő
szempontja a politikai hovatartozás volt, a jobb- és baloldaliakat igyekeztek el-
különíteni, bár nem sikerült maradéktalanul. A tablóhoz fűződik egy másik tör-
ténet is. „’967-ben érettségizett az első lányosztály, és ki volt írva a tablójukra,
hogy Találkozunk az Úr 1971. esztendejében. Kitették a Margit körúton az OTP
kirakatába. Csodálkoztam, hogy az Úr 1971. esztendejében? Kiszúrta a pártbi-
zottságról valaki, nagy botrányt csináltak. A tabló tervezőjét – úgy hívták, hogy
Herrer Cézár, később neves belsőépítész lett, a húgai jártak abba az osztályba
– kinyomozták, és a Cézárt kirúgták a Műegyetemről. Ő ’65-ben végzett a Rá-
kócziban. A szemben lévő házban lakott, együtt jártunk templomba anno. Ki-
rúgták az egyetemről. Kerékgyártó [a
gimnázium igazgatója] ezt meghallotta, 78 Idézet Péter interjújából.
ismerte a Szirmai bácsit, a Szirmai Ist- 79 A vezető pártfunkcionárius Szirmai Ist-
vánt, […] aki visszavetette a fiút. […] ván fia Tibor gimnáziumi osztálytársa
Nemrégiben megtalálták a Cézár anya- volt, most is jó barátságban vannak.
gait, ’967-ben klerikális, kizárva, Szir- Nemcsak a tablón jelent meg vallásos
mai elvtárs kérésére visszavéve – tehát a utalás. Az öregdiák-szervezet honlapján
sztori igaz. […] Utána a Cézárt meg- olvasható egy Ballenegger Zsuzsanna ta-
kérdeztem, s mondta, hogy igen, a nárnőhöz kötődő emléktöredék: „Mikor
Cihika rúgatott ki.”79 1958-ban osztályunk […] ballagott, ab-
LÉNÁRT ANDRÁS
ban az osztályban, ahol ő volt bent, ez A leghíresebb, legtöbbet emlegetett
volt írva a táblára: »Isten veletek, drága tanár Szerdahelyi Andor volt – szívesen
barátaink!« Emlékszem, hogy ez engem vállalt gúnynevén Cox.80 Mindenki sze-
akkor nagyon meghatott, mert Balle- rette, Ráday Mihály találó megfogalma-
negger tanárnőt is a hívő tanárok között zásában: „a leggonoszabb, amit róla
tartottuk nyilván, és abban az időben, mondani lehet, hogy bármilyen órát
amikor Isten nevét gondosan kerülték a szemrebbenés nélkül megtartott”. Az
hivatalos oktatásban, ez a felirat bizony- eredetileg latin–görög szakos tanár az
ságtételnek és a testvéri szeretet meg- ötvenes években kényszerűségből elvé-
nyilvánulásának számított.” gezte a matematika szakot is, később a
http://cox.x3.hu/ballenegg.htm Pázmány Péter Tudományegyetemen
80 A név eredetét a háború utáni évekre da- teológiából szerzett diplomát – de egyes
tálják, amikor állítólag a folyosót kémle- időszakokban az iskolagondnokságot is
lő diák így figyelmeztette társait a tanár vállalta, és könyvtári munkát is végzett.
érkezésére: „Vigyázzatok! Jön a Cox!” A hallatlan memóriájú, sugárzó egyéni-
Szerdahelyi ugyanis sokszor szorongatta ség óriási hatással volt diákjaira, akik sok
hóna alatt William George Cox Görög évtizedes pályája vége felé valóságos
regék és mondák című, piros kötésű köte- kultuszt építettek köréje. Tulajdonkép-
tét. pen soha nem engedte el őket, előbb
81 Gothár már említett 1982-es filmjében osztályainak, majd szélesebb tanítványi
az idős tanár statisztaként önmagát alakí- körének is évente megszervezte az első
totta. kerületi Márványmenyasszony vendég-
82 Az ünnepi kötet bevezetésében Szerda- lőben az összejöveteleket.81 Neki is fon-
helyi Andor irodalmi érdeklődéséről is tos volt, hogy tudja, mi van egykori ta-
megemlékeztek: szerette lapozgatni a nítványaival, ugyanakkor egy széles és
Bibliát, különösen Szent Pál leveleit, bővülő polgári-keresztény hálózatot is
kedvenc ókori szerzője Horatius, a kor- működtetett. 2005-ben, kilencvene-
társ magyar írók közül Nyírő József volt, dik születésnapjára kötetet jelentettek
és maga is írt verseket. meg,82 többször terjesztették fel kerü-
leti és városi kitüntetésekre, 2009-ben,
a temetésére celebrált misén tisztelői megtöltötték a Villányi úti Szent Imre-
templomot, és az emlékére szervezett öregdiák-kör is az ő nevét viseli. Szen-
vedélyesen érdekelte az iskola múltja, nemcsak szaktárgyait oktatta kiválóan,
hanem iskolatörténeti vetélkedőket, túrákat is szervezett. Nyugdíjasként ő volt
az iskola, vagyis jogelődje, a Királyi Egyetemes Katolikus Gimnázium 1987-
ben megtartott 300. évfordulójáról megemlékező ünnepségsorozat motorja.
Szerdahelyi vette rá fiatal történelem szakos kollégáját, Nagy Istvánt, hogy er-
re az alkalomra a Rákóczi Gimnázium 1945 utáni történetét megírja.

Az egyik lány megfigyelte, hogy négy ruhája volt, „azokat váltogatta, de
mintha kalapból húzták volna ki, cipőjére kalucsnit húzott, hogy a cipőjét véd-
je, s panaszkodott, amikor már nem lehetett kapni”. Őt is próbára tette, mikor
1964-től koedukált osztályokat kellett tanítania: „Cox, az zseniális volt. Kis sző-
ke, vékony, hosszú hajú voltam. Rám nézett, azt mondta: »Holnaptól ilyen haj-
jal nem jöhetsz ide be!« Semmi nem volt, csak így lógott. És akkor én hátrafog-
tam egy bársonyszalaggal a hajamat. Szerintem, hogy érezzem a különbséget.
A női haj, az is egy státusszimbólum. Még azt sem akarta engedni. Iskolakö-
penyben jártunk, a fiúk is. De a fiúknak is rendszeresen mondott hasonlókat, ak-
kor már nagy Beatles-korszak volt, a Tarnóczyt hazaküldte: »Adok három fil-
lért borbélyra«, és nem volt apelláta. Így jártunk.”83
Diákjai az interjúkban beismerték, hogy latinul csak a legtehetségesebbek ta-
nultak meg, de a többiek is megszerették az antik kultúrát, és ma is tömegével
tudnak latin közmondásokat sorolni. Szerdahelyit a pártanyagok, ellentétben
például Jablonkayval, csak ritkán említik, és akkor is dicsérően („a legjobb osz-
tályfőnök”), szorgalmas munkáját elismerve. Kerülte a konfrontációt. Némileg
meglepő, hogy éppen a számára ismerős, vallásos családból jövő Ágnest kérte
meg az osztály KISZ-szervezetének megszervezésére. Péter, aki szintén rajong-
va emlékezett meg róla, elmesélt egy óvatosságára jellemző történetet is. Egy si-
keres gimnáziumi kosárlabda-mérkőzés után betért a városmajori templomba
hálaimát mondani. Mikor kijött, igazoltatta egy rendőr, és megfenyegette, hogy
be fogják idézni. A történteket elmesél-
te osztályfőnökének. „És a Cox annyira 83 Idézet Ágnes interjújából.
félt, benne azért volt egy ilyen félelem, 84 András a Katolikus Rádió Délutáni beszél-
hogy azt mondta: »Péter, menj el ebből getés című műsorában mesélt el egy tör-
az iskolából, menj el.« Aztán apám azt ténetet. Szerdahelyi 1956 után sokáig
mondta, »a francokat mész el, nem mész nem kapott osztályt. 2008-ban a kerületi
el«. Végül aztán nem idéztek be.”84 kitüntetése előtt néhányadmagával be-
Balsai István politikus, Szerdahelyi szélgettek volt osztályfőnökükkel, amikor
egyik kedvenc tanítványa is tett utalást állítólag ezt mondta: „Hát tudjátok, fiúk,
egy beszélgetésben mentora elővigyáza- nemcsak hogy osztályt nem kaptam, de
tosságára: „Mindig azt mondta: »István, egy papírt is aláírattak velem.” András
ne menj ki a Fradi-meccsre, abból baj kérdésemre nem tudtam pontosítani,
lehet!« Akkoriban nagyon sokat jártunk hogy mit jelenthetett a kijelentés.
a Kisstadionba az Újpest–Fradi jégko- 85 Magyarország 2000 – Családi krónikák.
rongmeccsekre. Az ellenzéki magatartás Pálfy G. István interjúja Szerdahelyi An-
egyik formája volt ez a gimnáziumunk- dorral és tanítványaival. Rákóczi-évkönyv
ban.”85 (1999–2000) 120.
LÉNÁRT ANDRÁS
Cox – ahogy egy méltatója fogalmazott, az évszázad tanára – a Horthy-kor-
szakban szocializálódott, a nagy tudású, odaadó, hivatásáért élő polihisztor pe-
dagógust testesítette meg, aki a felnőtté serdülő gyerekek lelkével és sorsával
is törődik, optimizmusát és tetterejét pedig keresztény hitéből meríti. Másik
volt tanítványa, Pálfy G. István a halála előtt néhány évvel kérdezgette szere-
tett tanárát a régi időkről, a beszélgetést a gimnázium évkönyve őrzi.
„De ha jól emlékszem, te nemcsak a hitről vallottál – a »csak«-ot idézőjel-
ben mondom –, nemcsak azt sugalltad, hanem te a hazáról is mondtál nekünk
»valamit«.” Az idős ember elkalandozó válasza után másképp is megfogal-
mazta a kérdést: „Mégis hadd forszírozzam ezt, hogy mi nagyon sokan úgy
érezzük, a mi magyarságunkban a te intésed nagyon benne van. – Én úgy ér-
zem, hogy magyar ember vagyok, a magyar hazához hűséges voltam, nem
disszidáltam. Első gondolatom az volt: »Áldjon, vagy verjen sors keze, itt él-
ned, halnod kell…« Ha ezt megtanítottuk volna jól ’45 előtt vagy ’45 után,
nem lett volna annyi disszidálás. De nem is ez a nagyobbik baj. A nagyobbik
baj az, hogy nagyon sokan – magyarok – nem születnek meg. Az utóbbi 50 év-
ben több millió magyar nem született meg. Ennek is van vallási háttere, mert
nem tisztelik az életet, nem tisztelik Isten parancsait, nem úgy élnek, ahogy
Isten elrendeli.”86 Második nekirugaszkodásra sem derült ki a válaszból, ho-
gyan is közvetítette vallott értékeit a kommunista szellemiségű iskolában, de
tény, hogy „átment az üzenet”.
A hetvenes–nyolcvanas évekre a nagy tanáregyéniségek nyugdíjba vonul-
tak vagy meghaltak. Dolgozatom kereteit szétfeszítené, ha a rendszerváltás
előtti évtizedekről is részletesen írnék. Nagy vonalakban elmondható, hogy az
iskola tanulmányi színvonala egyre csökkent, a hetvenes években sporttago-
zatot indítottak, az iskolavezetés és a tanárok – interjúpartnereim emlékezete
szerint a kissé túlhaladott kommunista normákat átvéve – gyakran álszent mó-
don „terrorizálták” és feleslegesen „csuklóztatták” a diákságot. Az iskola párt-
vonalról érkezett új igazgatójának 1980-as antréja nem nyerte el a tanulók tet-
szését: „Azzal nyitott az igazgató az iskolarádióban – már akkor tudtuk, hogy
a nyakunkra küldtek egy hülyét, voltam vagy 15 éves, az egész osztály levette,
hogy ez vér ciki –, hogy »mindenkitől megkövetelem a rendszeres hajvisele-
tet!« Mi van? Hordjunk hajat? Hagy-
86 Magyarország 2000 – Családi krónikák. juk otthon?”87
Pálfy G. István interjúja Szerdahelyi An- Nemcsak a nyilvánvalóan elfogult
dorral és tanítványaival. Rákóczi-évkönyv egykori diák találta nagyon merevnek
(1999–2000) 120. az új igazgatót. Guoth Árpádné, ma is
87 Idézet a Krasztev Péter-interjúból. a gimnázium tanára, elmesélte, hogy

Winkler Ibolya nem akarta elengedni a tantestületet egyik kollégájuk egyhá-
zi temetésére, végül ott lehettek, de nem mondtak beszédet, nem búcsúztak
el… Török Ferenc Moszkva tér című filmje pedig a nyolcvanas évek végi er-
kölcsi zuhanást, a rendszer – de egyben az iskola – padlóra kerülését mutatja
be saját élményei alapján – kiáltó ellentétben a nála húsz–harminc évvel idő-
sebb nemzedék tapasztalataival…
ÖSSZEFOGLALÁS
Az élettörténetek és az iskolai életről szóló anekdoták után vissza kell térnünk
a kiindulóponthoz. Kik is, és honnan jöttek a ma magukat jobboldalinak val-
ló emberek, hogyan éltek a szocialista korszakban, és hogyan gondolkodnak
ma. Elsőnek azt érdemes megnéznünk, milyen egyezéseket találunk a szöve-
gekben a jobboldali hagyomány két világháború közötti jellemzőire tett javas-
latokkal (Rainer M. János), valamint a háború utáni évtizedekre érvényes jobb-
oldal-definíciókkal (Ungváry Krisztián).
Rainer M. János eszmetörténeti szövegében a jobboldal közös pontjait
mindenekelőtt az a) antiliberalizmus, b) az antiszemitizmus, c) az organikus
nemzeteszme, d) az erős állam és az e) antikommunizmus határozza meg.88
Ungváry az állambiztonsági iratok fogalmi elemzéséből kiinduló, némileg
pragmatikus definíciója szerint jobboldali: 1. akiket a Kádár-rendszer így de-
finiált, 2. akik magukat jobboldalinak tartották, 3. akik az 1945 előtti jobbol-
dal hagyományait kívánták követni vagy személyükben ahhoz köthetőek vol-
tak, 4. akik a korszak nyugat-európai jobboldaliságát tartották etalonnak és 5.
akiket ma Magyarországon jobboldalinak nevezünk, illetve akik e jobboldal
szellemi előzményeinek tekinthetők.89
Az interjúkban kevés közvetlen utalást találunk a fenti fogalmakra és
meghatározásokra. Már csak a műfaji adottságok miatt sem várhattunk ilyen
megfeleléseket, kérdést föltenni pedig, például az állam szerepére vonatko-
zóan, teljesen hiábavaló lett volna. Abban bízhattam, árulkodó lesz, hogy a
magukat jobboldalinak mondó (ez egybevág Ungváry második és ötödik szá-
mú kitételével) középkorú vagy idős emberek mit tartanak fontosnak elme-
sélni a már az interjúkészítés előtt sejtetett, olykor nyilvánvalóvá tett kon-
textusban. Rainer szempontjait nézve az antiliberalizmus és az állam szerepe
nem került elő. Egyes interjúpartnereim a szóba hozott diáktársak, tanárok
vagy más szereplők jellemzésekor au-
tomatikusan hozzáfűzték, ha zsidó, 88 Lásd a kötet bevezető tanulmányát.
„zsidó származású”, „újlipótvárosi”, 89 Ungváry (2012) 1–2.
LÉNÁRT ANDRÁS
ritkábban „izraelita” volt az illető. A zsidó mint „adat” helyenként magya-
rázat volt (rózsadombi házakból kiköltöztetett, Auschwitzot megjárt, kom-
munista, kommunista funkcionárius gyereke), máskor teljesen funkciótlanul,
a „miheztartás végett” került az említett személy neve mellé. Következtet-
hetünk-e az ilyen említésekből antiszemitizmusra? Meglátásom szerint a kü-
lönbségtétel keresztény és zsidó között a mai közbeszédben nem feltétlenül
jelent elhatárolódást. A zsidó fogalma, szemben a kereszténnyel, sokszor
hozzátartozik az emberek mégoly rövid bemutatásához is. A keresztény
templomba járó, istenhívő ember jelent. A zsidó fogalma mögé kulturális
meghatározottságot és tipikus családtörténetet képzelünk oda: az illető csa-
ládját nyilván érintette a holokauszt, a felmenők egy időre kommunistává
válhattak, vagy éppen elvesztették tulajdonukat, sokszor van külföldre tele-
pült rokonságuk, nagy valószínűséggel baloldali politikai erőkkel, sajtóter-
mékekkel szimpatizálnak, Budapesten, azon belül Újlipótvárosban élnek stb.
A zsidó fogalma tehát egy egész, természetesen pontosításra, adott esetben
megcáfolásra szoruló sztereotípiarendszerre utal. Mivel ezekkel a sztereotí-
piákkal többé-kevésbé a magukat zsidónak tartók is egyetértenek, nem te-
kintem önmagában antiszemita megnyilvánulásnak, ha zsidóként emleget-
nek embereket. Az interjúkban ráadásul pozitív kontextusban merültek fel
zsidó személyek (munkásigazgató vagy jó, de vonalas kommunista tanár).
Ennek ellenére nem merem állítani, hogy interjúpartnereim vagy családjuk
körében ne fordulhatnának elő antiszemita megnyilvánulások, de ilyen kö-
vetkeztetések a szövegekből nem vonhatók le. Ugyanakkor mégis említésre
méltó, hogy az iskola világáról folytatott háttérbeszélgetésekből kiderül: az
egykori kádergyerekek emlékezete szerint az otthon elhallgatott zsidóságuk
(zsidó identitásuk) megtalálásához nagyban hozzájárultak a rájuk szegeződő
keresztény tekintetek. Nem értették, bizonyos diákcsoportosulások miért
nem fogadják be őket, és a magyarázatot az antiszemita idegenkedésben ta-
lálták meg. A kirekesztettség vagy annak érzete erősen megmarad az embe-
rek emlékezetében, a magyarázat valóságtartalmát megítélni szinte lehetet-
len, különösen egy átfogó interjúsorozat nélkül.
Amennyiben az organikus nemzeteszme megfeleltethető az erős magyar-
ságtudatnak, illetve Trianon emléke ápolásának, akkor ez többüknél – külö-
nösen András családjánál – tetten érhető, de összességében korántsem olyan
hangsúlyos, mint az antikommunizmus. Interjúpartnereim családjai együtt
élni megtanultak a rendszerrel, de soha nem rokonszenveztek vele. Volt, aki
jártatta a száját, sokan megelégedtek kisebb karrierrel, de állításuk szerint
nem léptek be az állampártba. Valójában azonban a párttagság sem jelentett

választóvonalat. Zsigmond Attila volt rákóczis diák másfél évtizedig MSZMP-
tag volt, ám ez nem okozott lelkiismereti problémát a jobboldali szavazók-
nak, amikor az MDF színeiben indult választásokon. Fontosabbnak bizo-
nyult az egyén megítélése. Amelyik tanár igazságos és gyerekszerető volt,
arról szívesen emlékeztek meg, függetlenül ideológiai elkötelezettségétől.
Azért kissé árulkodó, hogy a „polgári” tanárokról csak szépet és jót meséltek –
a szigorúságot és fegyelmet egyértelműen a pozitív tulajdonságok közé so-
rolva –, és például a másik oldalon álló, megkedvelt, velük „bratyizós” Gö-
möri György állítólagos BM-es kapcsolatairól nem szóltak. Bizonyára ár-
nyalta volna az oktatókról kialakított képet, ha a hatvanas években lázadozó
kádergyerekek történetei is helyet kapnak dolgozatomban.
Feltűnő, hogy interjúpartnereim kimaradtak az ellenzéki szervezkedések-
ből, szamizdatot sem igen olvastak. Fiatal felnőttként családjuknak és mun-
kájuknak éltek, és csak a nyolcvanas évek végén aktivizálódtak keresztény
egyesületekben, jobboldali pártokban. Az 1989 után gyorsan újjáéledő ma-
gyar konzervatív hagyomány hátterében az interjúk tanúsága szerint egészen
egyszerű dolgok állnak.
A beszélgetésekből kitűnik, hogy a tanulók jól „belőtték”, ki milyen társa-
dalmi hátterű csoporthoz tartozik, ki előtt lehet nyíltan beszélni, s ki előtt
nem. Ebben segítségükre volt egész szocializációs közegük, hiszen családjaik
is hasonló mentalitású és értékrendű, a munkahelyről ismert, sokszor a köz-
vetlen szomszédságban élő családokkal barátkoztak. Az emberek „betájolásának”
egyik fontos eszköze volt a valláshoz fűződő viszony. Már a vallásgyakorlás
legelemibb formái másságot, ellenzékiséget, egyszersmind összetartozást je-
lentettek a diákok között – és a diák–tanár-kapcsolatokban is. A hitbuzgó ta-
nárok nem beszélhettek Istenről, és természetesen nem téríthettek az iskolá-
ban, a polgári középosztály leszármazottai közül mégis mindenki tudta, hogy
vallásosak, bár senki sem emlékezett, miért volt ez annyira nyilvánvaló. A ré-
gi vágású tanárok zöme már a háború előtt is, a Rákóczi Gimnázium elődjei-
ben egészen más uralkodó szemléletet közvetített. Kapcsolataik ugyanazon
családok újabb generációival a háború után is megmaradtak. Sokszor a kör-
nyéken laktak, a szülők és diákok láthatták őket a templomokban és az iskolán
kívüli közösségekben. A budai kapcsolati hálózatok részesei voltak és marad-
tak, ilyenformán „némán” vagy „elbújva” is olyan értékeket és magatartásfor-
mákat képviseltek, amelyeket a polgári réteg legalábbis dekódolni tudott.
Szerdahelyi Andor a legkiemelkedőbb példa, aki ennek a hálózatnak kitünte-
tett pontján helyezkedett el. Kitartó szorgalommal szervezte volt tanítványai
számára a találkozókat, és hihetetlen memóriájának köszönhetően mindent
LÉNÁRT ANDRÁS
megjegyzett az egykori diákok életéről. A találkozók így egyfajta fórummá vál-
tak, ahol a hasonló gyökerű emberek kicserélhették gondolataikat, új kapcso-
latokat is építhettek. Másik, az iskola történetének megismerésére és megis-
mertetésére irányuló törekvése elsősorban a helytörténeti tudás gyarapításával
járt, de az egyházi múlt miatt „mellesleg” olyan adalékokkal szolgált, amelyek
óhatatlanul a katolikus egyházi hagyományra, az egykori gimnázium nagysze-
rű képességű és kiváló pedagógiai érzékű, hívő tanáraira irányították a figyel-
met. A hagyományőrzés jelentősen hozzájárult egy alternatív történet meg-
konstruálásához, amelyben a Klebelsberg Kuno-féle oktatási rendszerből
kikerült tanerők erkölcsi és szakmai értelemben is a szocialista korszak tanár-
emberei fölé magasodtak, áttételesen: a Horthy-rendszer lemosta az utána jö-
vő kommunista rezsimeket.
A hagyományőrzés másik, nem várt hozadéka: Nagy István tanár megvalósí-
totta mentora, Szerdahelyi Andor álmát, levéltári kutatásának és kitartó érvelé-
sének köszönhetően a katolikus egyház visszaigényelte és a fővárossal szemben
megnyert pert követően, 1997-ben vissza is kapta a Királyi Egyetemes Katolikus
Gimnázium épületét. A Szabó Ilonka utcai régi-új középiskola első igazgatójává
az egyház Nagy Istvánt nevezte ki. Így mára két, egymáshoz vékonyka szállal kö-
tődő világi és egyházi gimnázium viheti tovább az iskolai hagyományokat.
A hagyományok ápolása jelenleg több formában zajlik. Az iskola Keleti
Károly utcai épületében egyre több emléktábla és tárgyi emlék utal a jogelőd
intézmények működésére és az 1956-os forradalom során meghalt diákokra.
A Budai Polgár című második kerületi önkormányzati lap meglehetősen gyak-
ran beszámol a Rákóczi Gimnázium történetének valamely epizódjáról. A kir-
katosok, azaz a Királyi Katolikus Gimnázium volt növendékei lassan harminc
éve a Mátyás-templomban járnak össze, és az Érseki Gimnázium most nyolc-
van év körüli egykori tanulói is rendszeres találkozókat és előadásokat szervez-
nek, már a nyolcvanas évek közepe óta. A rákóczis öregdiákok Szerdahelyi An-
dor tiszteletére emléktáblát avattak Fadrusz utcai lakóháza falán, ott – és más,
a Rákóczihoz kötődő emlékhelyeken – év közben többször tartanak koszorú-
zásokat. Honlapjuk is van, ahol tanárportrékat közölnek, leírják emlékeiket,
megosztják dokumentumaikat, és a gimnáziumról szóló sajtóhíradások mellett
a számukra fontos aktuális híreket is közzéteszik.90 Az iskola igyekszik segíteni
a zömében nyugdíjas öregdiákok újabb
90 A legfrissebb fejlemény: 2012-ben ma- és újabb ötleteinek megvalósításában,
gánkiadásban megjelent Makra Zsig- de nehezen megállapítható, hogy mek-
mond könyve az Érseki Katolikus Gim- kora érdeklődést mutat a múlt iránt a
názium történetéről. Rákóczi mai diáksága.
HIVATKOZÁSOK

Nagy (1989)
NAGY ISTVÁN: A Jézus Társaság budai collegiumától a II. Rákóczi Ferenc
Gimnáziumig. In A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium jubileumi évkönyve (1687–
1987). Szerk. Nagy István. Budapest, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, 24–98.
Rákóczi-évkönyv (1999–2000)
A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium évkönyve, 1999–2000. Szerk. Konta And-
rásné. Budapest, Rákóczi Alapítvány.
Ungváry (2012)
UNGVÁRY KRISZTIÁN: Társadalmi ellenállás a Kádár-rendszerben és az állam-
biztonság „jobboldali” ellenségei. Budapest, Kézirat.
07_Gyori_jav.qxp:evkonyv2008 1/13/13 12:42 PM Oldal 268
268
GYŐRI LÁSZLÓ
AZ 1956-OS MAGYAR FORRADALOM

TÖRTÉNETÉNEK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA1
2010. július 1.–2012. június 30.
I. ÁLTALÁNOS ÉS ÖSSZEFOGLALÓ MŰVEK

„All means may be deployed in Hungary…” 1956. In: 1456, 1956. 555 years,
55 years. From the noon bell to the lads of Pest. The analytical texts are based
on the books written by Emma Bartoniek, Tamás Pálosfalvi and Miklós
Horváth. Bp. MoD Zrínyi Média, 2011. 55–111. p.
Szemelvénygyűjtemény fényképekkel.
BÉLA ALBERT: A magyar október következményei, 1956. Ács, Szerző, 2010. 312 p.
BIBÓ ISTVÁN: 1956. Szerk. és az utószót írta ifj. Bibó István. Bp. Argumentum –
Bibó István Szellemi Műhely, 2011. 277 p. (Bibó István munkái. 4.)
GÁNGÓ GÁBOR: Letérhet-e egy bolygó a pályájáról? Hannah Arendt és Sieg-
fried Kracauer Magyarországról és a csatlós államokról 1956 körül. Holmi,
22. évf. 2010. 10. sz. 1310–1319. p.
GEREBEN ISTVÁN: A médiatörvényről és az 56-os Intézet megszüntetéséről.
Élet és Irodalom, 55. évf. 2011. 2. sz. jan. 14. 12. p.
GYARMATI GYÖRGY: Forró ősz a hidegháborúban. A magyarországi forrada-
lom, 1956. In uő: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Ma-
gyarországon, 1945–1956. Bp. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Le-
véltára – Rubicon-Ház Bt., 2011. 395–457. p.
JOBBÁGYI GÁBOR: Provokáció? Magyar Szemle, Ú. f. 20. évf. 2011. 9–10. sz.
51–62. p.
„Több hiteles forrás összehasonlítása után … komolyan lehet követ-
keztetni arra, hogy a forradalom kirobbanását magyar és szovjet szervek
közösen provokálták ki.”
KAHLER FRIGYES: A délibáb nyomában. Közéleti írások és beszédek. Bp. Kairosz,
2011. 136 p.
1 Kiegészítve előző évekbeli bibliográ-

fiáinkban nem szereplő tételekkel.
BIBLIOGRÁFIA 269
AZ 1956-OS MAGYAR FORRADALOM TÖRTÉNETÉNEK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA

KALDY, GEORGES: Hongrie, 1956. Un soulèvement populaire, une insurrection
ouvrière, une révolution brisée. Pantin, Les Bons caractères, 2011. 362 p.
KARALYOS-SZÉNÁSI GYULA: Töprengő gondolatok 1956-ról. Kapu, 24. évf.
2011. 10. sz. 75–77. p.
KISS SÁNDOR, M.: Közelítések, 1956. Tanulmányok, esszék, előadások. Bp. Kai-
rosz, 2011. 379 p.
KOVÁCS EMŐKE: Az 1956-os forradalom és megtorlás Kaposváron. Valóság,
52. évf. 2009. 11. sz. 56–66. p.
Közép-Európa jegyében. Írószövetségek a demokráciáért és a nemzeti függetlenségért.
Szerk. Kiss Gy. Csaba és Pápay György. Bp. Magyar Írószövetség Arany
János Alapítványa – Kortárs, 2011. 205 p. (Tanácskozások az Írószövet-
ségben.)
LIPTÁK, BÉLA: 35 päeva. Ungari keelest tölkinud Hedda Mauer. Tallin,
Tänapäev, 2011. 195 p.
Eredeti kiadása: 35 nap. Bp. BBS-INFO, 2003. 224 p.
LŐCSEI PÁL: Egy élet szilánkjai. Írások, beszélgetések, dokumentumok. Szerk. és az
előszót írta Kende Éva. Bp. Nagy Imre Alapítvány – Gondolat, 2010. 304 p.
MACARTNEY, CARLILE AYLMER: Hungary. From ninth century origins to the
1956 uprising. Somerset, Aldine Transaction, 2009. 262 p.
Mementó ’56. Szerk. Bognár Nándor. Bp. Múzeum 1956 Emlékére Közhasz-
nú Alapítvány, 2011. 281 p.
MIKLÓSSY ENDRE: Forradalom: az erejét tapasztaló nép. In uő: A másik ember
keresése. Bp. Széphalom Könyvműhely, 2009. 257–272. p.
NÉMETH JUDIT: Bevezető megjegyzések. Hitel, 24. évf. 2011. 4. sz. 3. p.
Németh László három írásához (A magyar forradalomról, A Kádár-kor-
mány, Vázlat „A magyar forradalomról” tanulmányhoz).
NÉMETH LÁSZLÓ: A Kádár-kormány. Hitel, 24. évf. 2011. 4. sz. 27–30. p.
NÉMETH LÁSZLÓ: A magyar forradalomról. Hitel, 24. évf. 2011. 4. sz. 4–26. p.
NÉMETH LÁSZLÓ: A magyar forradalomról. Bp. Nap Kiadó, 2011. 155 p. (Ma-
gyar esszék.)
NÉMETH LÁSZLÓ: Vázlat „A magyar forradalomról” tanulmányhoz. Hitel, 24.
évf. 2011. 4. sz. 31–32. p.
ORBÁN ÉVA: Igazságot ’56-nak! Emlékőrző hitvallások. 1–3. köt. Bp. Szent Lász-
ló Király Alapítvány, 2011. 1525 p.
ROMSICS IGNÁC: Magyar sorsfordulók. Bp. Osiris, 2012. 230 p.
SALAMON KONRÁD: 1956, az első antikommunista forradalom. Miskolci Ke-
resztény Szemle, 6. évf. 2010. 4. (24.) sz. 65–71. p.
270 Évkönyv XVII. 2011–2012
GYŐRI LÁSZLÓ
SZÉKY JÁNOS: Így éltünk, 1956. Képes riport egy időutazásról. Bp. PressCon –
Media Service Zawada, 2011. 64 p. (Retro évek. 1.)
II. ELŐZMÉNYEK
BÁNKUTI GÁBOR: A túlélés alternatívái. A Jezsuita Rend és az ÁVH 1953–
1956. In: Csapdában. Tanulmányok a katolikus egyház történetéből, 1945–1989.
Szerk. Bánkuti Gábor és Gyarmati György. Bp. Állambiztonsági Szolgála-
tok Történeti Levéltára – L’Harmattan, 2010. 81–112. p.
KRUPPA GÉZA: Pofa be, ha velem beszélsz! Rémképek az 50-es évekből. Bp.
Kairosz, 2011. 211 p.
MARUZS ROLAND: Tábornoki kar, 1945–1956. A Magyar Honvédség és a Magyar
Néphadsereg tábornokai a második világháború és az 1956-os forradalom és sza-
badságharc között. Szeged, HK Hermanos, 2011. 192 p.
III. A FORRADALOM BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN

1456, 1956. 555 éve, 55 éve. Nándorfehérvártól a Corvin közig. Főszerk. Zsalakó
István. Bp. MoD Zrínyi Média, 2011. 111 p.
Az elemző szövegek Bartoniek Emma, Pálosfalvi Tamás és Horváth
Miklós könyvein alapulnak.
1456, 1956. 555 years, 55 years. From the noon bell to the lads of Pest. Ed. by Ist-
ván Zsalakó. Bp. Zrínyi Média, 2011. 111 p.
Az elemző szövegek Bartoniek Emma, Pálosfalvi Tamás és Horváth
Miklós könyvein alapulnak.
ARGEJÓ ÉVA: Az 1956-os forradalom és megtorlás az ELTE Állam- és Jogtu-
dományi Karán. Múltunk, 55. évf. 2010. 2. sz. 122–149. p.
BODROG MIKLÓS: Az 1956. évi forradalom és szabadságharc miskolci esemé-
nyeiről. Miskolci Keresztény Szemle, 6. évf. 2010. (21.) sz. 90–92. p.
BOKODI-OLÁH GERGELY: Fonyód, 1956. Fonyód, Önkormányzat, 2011. 109 p.
BÖŐR LÁSZLÓ: Nemzetőrparancsnokok Pest megyében 1956 októberében. In:
„A néppel tűzön-vízen át!” Nemzetőrjelvény. Tudományos konferencia a nem-
zetőrségről, 2010. Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os Nemzetőr-
ség Hagyományápoló Tanácsa, 2010. 85–96. p.
CSEH KATALIN: A teátrális demokrácia útja. A színház szerepe az 1956-os for-
radalomban. 1–3. Színház, 44. évf. 2011. 7. sz. 20–29. p., 8. sz. 20–29. p.,
9. sz. 32–39. p.
BIBLIOGRÁFIA 271

CSEH ZITA: Az egri nemzetőrök rendvédelmi tevékenysége az 1956-os forra-
dalomban. In: „A néppel tűzön-vízen át!” Nemzetőrjelvény. Tudományos kon-
ferencia a nemzetőrségről, 2010. Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Bp. Az 1956-
os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa, 2010. 61–72. p.
CSESZKA ÉVA: Esztergom, 1956. Országos tendenciák – helyi sajátosságok a forra-
dalom és szabadságharc alatt. Esztergom, Komárom-Esztergom Megyei Ön-
kormányzat Levéltára, 2011. 200 p. (Komárom-Esztergom Megyei Ön-
kormányzat Levéltára évkönyvei. 18.)
EÖRSI LÁSZLÓ: 1956 cigány hősei. [Riporter] Mohácsi Andrea. Sosinet.hu
2010. okt. 25.
http://www.sosinet.hu/2010/10/25/1956-cigany-hosei
EÖRSI LÁSZLÓ: 1956. A budaváriak ellenállása. Élet és Irodalom, 54. évf. 2010.
43. sz. okt. 29. 9. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A „Baross Köztársaság”, 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. Bp.
1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára –
L’Harmattan, 2011. 511 p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A Baross Köztársaság. Egy felkelő csoport 1956-ban. Rubicon,
22. évf. 11. (225.) sz. 32–35. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A Csengery utcai csoport. Beszélő, 3. f. 16. évf. 2011. 1. sz. 34–
45. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A Hársfa utcai csoport, 1956. Beszélő, 3. f. 16. évf. 2011. 3. sz.
58–65. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A Lenin körúti csoport. Beszélő, 3. f. 16. évf. 2011. 5. sz. 34–
38. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A Thököly úti csoport, 1956. Beszélő, 3. f. 15. évf. 2010. 7–8.
sz. 62–72. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A „Wesselényi” csoport, 1956. Beszélő, 3. f. 15. évf. 2010. 9–
12. sz. 65–80. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: Az „örök-vamzer” – Harangi Zoltán. Beszélő, 3. f. 17. évf.
2012. 1. sz. 51–57. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: Cigányok az 1956-os forradalomban. In: Cigányság – identitás –
kultúra – történelem. Szerk. Daróczi Ágnes. Bp. Magyar Művelődési Inté-
zet és Képzőművészeti Lektorátus, 2011. 243–256. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: „Kecskeméti” a múlt század viharában. Élet és Irodalom, 56. évf.
2012. 6. sz. febr. 10. 10. p.
Harangi Zoltán, a Baross téri felkelő csoport tagja, rendőrségi besúgó.
GYŐRI LÁSZLÓ
EÖRSI LÁSZLÓ: Köztársaság tér, 1956 – újabb források. Élet és Irodalom, 55. évf.
2011. 42. sz. okt. 21. 5. p.
FEITL ISTVÁN: 1956. Mikrotörténetek Pestszentlőrincről, Pestszentimréről. Tanul-
mányok. Bp. Napvilág, 2011. 269 p.
FRIVALDSZKY JÁNOS: Hungarikum, műegyetemi védjeggyel. Mérnök Újság, 17.
évf. 2010. 9. sz. 38–39. p.
FRIVALDSZKY JÁNOS: A Műegyetem ötvenhatos hősi halottjai. Hadtörténelmi
Közlemények, 123. évf. 2010. 3. sz. 663–678. p.
GÁL ISTVÁN: Vecsésiek az 1956-os forradalomban. Vecsés, Szerző, 2010. 103 p.
GÉCZY JÓZSEF ALAJOS–SZRENKA ÉVA: 8 napért 8 év. A Munkástanácsok 1956-
ban … és ami utána jött. Szeged–Bp. Bába – Nagy Imre Társaság, 2012.
133 p.
GERMUSKA PÁL: Leszerepelt forgatókönyv. Ismeretlen karhatalmi terv 1956-
ból. Heti Világgazdaság, 2011. 44. sz. nov. 5. 42–44. p.
GYÜSZI LÁSZLÓ: Tatabánya 1956-ban. 2. bőv. kiad. Tatabánya, Kultsár István
Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány, 2011. 182 p.
HAJDÚ ÉVA: Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának galyatetői
ülése és az 1956-os forradalom. Miskolci Keresztény Szemle, 6. évf. 2010. 3.
(23.) sz. 90–92. p.
HEGEDŰS ZSANETT: Az 1956-os forradalom arcképcsarnoka Salgótarjánban.
Valóság, 54. évf. 2011. 2. sz. 96–101. p.
A hőseink voltak. Szerk. Bognár Nándor. Bp. Múzeum 1956 Emlékére Köz-
hasznú Alapítvány, 2010. 210 p.
IZSÁK LAJOS: Az 1947-es ellenzéki pártok utódpártjai a forradalom és a rend-
szerváltás idején. Jogtörténeti Szemle, 13. évf. 2011. 1. sz. 19–27. p.
KAHLER FRIGYES: A sortüzek az 1956-os forradalomban. Rubicon, 21. évf.
2010. 9. sz. 28–31. p.
KARACS ANTALNÉ: Földesiek az ötvenes és hatvanas évek diktatúráiban. Földes,
Szerző, 2010. 232 p.
KÁRÁSZ TAMÁS: Ercsi forradalma 1956-ban. Ercsi, Szerző, 2011. 122 p.
KATA MIHÁLY: 1956. „Mit kívánnak a szegedi gyógyszerészhallgatók?” Gyógy-
szerészet, 55. évf. 2011. 11. sz. 678–679. p.
KÁLMÁN PEREGRIN: A (budapesti) papság (egyház)politikai koncepciója az
1956-os forradalom idején. Vigilia, 75. évf. 2010. 11. sz. 862–866. p.
KÉRI EDIT: Kik lőttek a Kossuth téren ‘56-ban? 4. jav. kiad. Bp. Magyarok Vi-
lágszövetsége, 2011. 217 p.
A borítófedélen a megjelenés éve: 2009.
BIBLIOGRÁFIA 273

KÉRI NAGY BÉLA: A mecseki szénbányászat fejlődése, a bányászok részvétele és sze-
repe az 1956-os forradalomban, különös tekintettel a munkástanácsokra. Bp.
Montan-Press, 2010. 75 p.
KIM, DAE SOON: Az 1956-os forradalom. In uő: Göncz Árpád. Politikai életrajz.
Bp. Scolar, 2012. 50–82. p.
KISS JÓZSEF: A borsodi nemzetőrség, 1956. In: „A néppel tűzön-vízen át!” Nem-
zetőrjelvény. Tudományos konferencia a nemzetőrségről, 2010. Szerk. Bokodi-
Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa,
2010. 43–60. p.
KOZÁRI JÓZSEF–VIZI SÁNDOR: Adalékok az 1956-os magyar forradalom kato-
nai eseményeihez. Az aszódi 15. gépesített ezred a forradalomban. In:
„…nem leleplezni, hanem megismerni és megérteni”. Tanulmányok a 60 éves
Romsics Ignác tiszteletére. Szerk. Gebei Sándor, ifj. Bertényi Iván, Rainer M.
János. Eger, Líceum Kiadó, 2011. 130–138. p.
KŐ ANDRÁS: Kossuth Lajos tér, 1956. Rubicon, 21. évf. 2010. 9. sz. 18–27. p.
Nagykanizsa, 1956. Szerk. és magyarázó szövegeket írta Czupi Gyula. Nagy-
kanizsa, Czupi, 2010. 232 p.
LICSKÓ GYÖRGY: Az egykori Lenin Intézet és filozófia szakos diákja az 1956-
os forradalom időszakában. Múltunk, 55. évf. 2010. 2. sz. 105–121. p.
„A néppel tűzön-vízen át!” Nemzetőrjelvény. Tudományos konferencia a nemzetőr-
ségről, 2010. Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os Nemzetőrség
Hagyományápoló Tanácsa, 2010. 132 p.
Egyes tanulmányait l. külön tételekben.
ORGOVÁNYI ISTVÁN: A nemzetőrség Bács-Kiskun megyében 1956-ban. In:
„A néppel tűzön-vízen át!” Nemzetőrjelvény. Tudományos konferencia a nem-
zetőrségről, 2010. Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os Nemzetőr-
ség Hagyományápoló Tanácsa, 2010. 73–84. p.
POLERECZKY GYÖRGY: Fegyverrel a szabadságért. Az én 56-om. Kiskőrös, Szer-
ző, 2011. 178 p.
PONGRÁTZ GERGELY: Corvin köz – 1956. Bp. Portatech Kft., 2010. 275 p.
Új kiadás.
ROZS ANDRÁS: Baranya megyei és pécsi nemzetőrségek az 1956-os forrada-
lomban. In: „A néppel tűzön-vízen át!” Nemzetőrjelvény. Tudományos konfe-
rencia a nemzetőrségről, 2010. Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os
Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa, 2010. 106–132. p.
SOMODI ISTVÁN: Kossuth tér, 1956. október 25. Hitel, 22. évf. 2009. 10. sz.
61–68. p.
GYŐRI LÁSZLÓ
SÓS CSABA: A Bonyhádi Cipőgyár története. 8. Az 1956-os forradalom éve.
Bőr- és Cipőtechnika, -piac, 61. évf. 2011. 2. sz. 91–95. p.
STANDEISKY ÉVA: A közvetlen demokrácia az 1956-os forradalomban. Élet és
Irodalom, 55. évf. 2011. 44. sz. nov. 4. 8. p.
STANDEISKY ÉVA: Népi nyelvhasználat az 1956-os forradalomban. In: Folklór
és nyelv. Szerk. Szemerkényi Ágnes. Bp. Akadémiai Kiadó, 2010. 423–429. p.
STANDEISKY ÉVA: Népuralom ötvenhatban. Pozsony–Bp. Kalligram – 1956-os
Intézet, 2010. 597 p.
SULYOK LÁSZLÓ: Velünk történt. Tettek és következmények, 1956. Salgótarján,
Szerző, 2010. 240 p.
SZAKOLCZAI GYÖRGY–SZABÓ RÓBERT: Két kísérlet a proletárdiktatúra elhárítá-
sára. Barankovics és a DNP, 1945–1949. Bibó és a DNP, 1956. Bp. Gondo-
lat, 2011. 375 p.
SZALAI BÉLA: Mozaik. Pannonhalma, 1956. Bp. Publikus Bt., 2009. 438, [32] p.
SZALAY BALÁZS: Csorna az 1956-os forradalom idején. Győr, Győr-Sopron-
Megyei Levéltár, 2012. 160 p. (Kisalföldi szemle. 4/2.)
A szegedi szikra. 1956, MEFESZ, Szeged. Szerk. Jancsák Csaba. Szeged, Bel-
vedere Meridionale, 2011. 102 p.
Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesült Szövetsége
SZÉKY JÁNOS: Így éltünk, 1956. Képes riport egy időutazásról. Bp. PressCon –
Media Service Zawada, 2011. 64 p. (Retro évek. 1.)
SZELKE-TULIPÁN ÉVA: Munkásmilíciák és nemzetőrség Budapesten 1956-
ban. In: „A néppel tűzön-vízen át!” Nemzetőrjelvény. Tudományos konferencia
a nemzetőrségről, 2010. Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os Nem-
zetőrség Hagyományápoló Tanácsa, 2010. 20–28. p.
SZÉKELY GYÖRGY: Operettszínház – 1956. Megjegyzések Cseh Katalin tanul-
mányához. Színház, 44. évf. 2011. 11. sz. 29–30. p.
L. Cseh Katalin: A teátrális demokrácia útjai. A színház szerepe az
1956-os forradalomban.
SZILÁGYI MIHÁLY: Nemzetőrök Tolna megyében 1956-ban. In: „A néppel tű-
zön-vízen át!” Nemzetőrjelvény. Tudományos konferencia a nemzetőrségről,
2010. Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os Nemzetőrség Hagyo-
mányápoló Tanácsa, 2010. 97–105. p.
SZŰCS BÉLA ALBERT: 1956 őszének 13 napja Ácson. Ács, Szerző, 2011. 92 p.
TÓTH ESZTER ZSÓFIA: „Mosolyogtak ránk és szánkba adták a jelszavakat”.
Nők 1956-ban. In uő: Kádár leányai. Nők a szocialista időszakban. Bp. Nyi-
tott Könyvműhely, 2010. 33–50. p.
BIBLIOGRÁFIA 275

TULIPÁN ÉVA: Szigorúan őrzött emlékezet. A Köztársaság téri ostrom 1956-ban.
Bp. Argumentum, 2012. 163 p. (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum könyv-
tára.)
Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi
történetéhez. A forrásszövegeket és a képanyagot vál. és szerk. Somfai Ba-
lázs. A bibliográfiát összeáll. és annotálta Pákozdi Éva Szilvia. Veszprém,
Veszprém Megyei Levéltár, 2012. 256 p. (A Veszprém Megyei Levéltár ki-
adványai. 25.)
Bibliográfia: 179–227. p.
A vidék forradalma, 1956. Szerk. Gagnetz Péter, Galambos István. Bp. Törté-
nelmi Ismeretterjesztő Társulat, 2012. 247 p. (TITE könyvek. 1.)
IV. A FORRADALOM NEMZETKÖZI ÖSSZEFÜGGÉSEI

The 1956 Hungarian revolution. Hungarian and Canadian perspectives. Ed. by
Christopher Adam et al. Ottawa, Ontario, University of Ottawa Press,
2010. 296 p.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai dokumentumai. Forrásváloga-
tás. Vál., közread. és a bev. tanulmányt írta Váradi Natália. Szerk. Galam-
bos Sándor. Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 2012.
191 p. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai. II. Közlemé-
nyek. 43.)
ANISZI KÁLMÁN: Ötvenhat hullámverése Erdélyben. Hitel, 24. évf. 2011. 10. sz.
41–47. p.
BALOGH MARGIT: Mindszenty az amerikai követségen. Amerikai források,
1956–1971. História, 32. évf. 2010. 3. sz. 14–17. p.
BARÁTH MAGDOLNA: Szovjet imázsépítés Magyarországon. A Szovjetunió ma-
gyarországi népszerűsítési módszerei és eszközei 1956 után. Századok, 145.
évf. 2011. 6. sz. 1525–1542. p.
DANTI, SARA: The Hungarian community in France 1956. Emigration,
perception, reaction. – Magyarok közössége Franciaországban. Emigráció,
attitűdök, reakciók. Szociális Szemle, 4. évf. 2011. 1–2. sz. 72–77. p.
FISCHER FERENC: Az 1956-os magyar forradalom tükröződése a spanyol tör-
ténelem tankönyvekben. Történelemtanítás. Online történelemdidaktikai fo-
lyóirat, 2. évf. 2011. 1. sz.
GARAY VERA, CRISTIÁN: Genocidio en un pais lejano. Chile y la Revolucion
Hungara de 1956. Santiago de Chile, Servicios Editoriales MAGO
Editores, 2009. 156 p.
GYŐRI LÁSZLÓ
GÖMÖRI GYÖRGY: Ezerekilencszázötvenhat – Cambridge-ből. Gömöri
György íróval Várkonyi Benedek készített interjút. Élet és Irodalom, 55. évf.
2011. 44. sz. nov. 4. 7. p.
GRANVILLE, JOHANNA: Forewarned is forearmed. How the Hungarian crisis
of 1956 helped the Romanian leadership. Europe-Asia Studies, Vol. 62.
2010. No. 4. 615–645. p.
HEGEDŰS ATTILA: Az 1956-os magyar forradalom és Jugoszlávia. Zenta, Vajda-
sági Magyar Művelődési Intézet, 2010. 214 p.
HORVÁTH MIKLÓS–PAHIRYA, OLEKSZANDR: Kényszerkirándulás a Szovjetunió-
ba. Magyar deportáltak a KGB fogságában, 1956. Bp. Argumentum, 2012.
407 p.
KASTNER, GEORG: Ungarn 1956 vor der UNO. Innsbruck, Studien Verlag,
2010. 349 p.
MACZÁK MÁRTON: A magyar 1956 képe az európai tankönyvekben és tanter-
vekben. Történelemtanítás. Online történelemdidaktikai folyóirat, 1. évf. 2010.
3. sz.
MITROVITS MIKLÓS: Egy barátság nehéz évtizede. A lengyel–magyar viszony
szakítópróbái, 1956–1968. Múltunk, 56. évf. 2011. 3. sz. 137–164. p.
PURCĂRUS, ALEXANDRU: Īn văltoarea Războiului Rece. Revoluţia maghiară din
1956. Tărgovişte, Editura Cetatea de Scaun, 2009. 268 p.
Rok 1956 w Polsce i jego rezonans w Europie. Pod redakcja Joanny Szymoniczek i
Eugeniusza Cezarego Króla. Warszawa, Instytut Studiów Politycznych
PAN – Collegium Civitas, 2009. 343 p.
SIPOS PÉTER: Magyarország mozgástere a nagyhatalmi politikában, 1956–
1985. Magyarország külpolitikája. História, 33. évf. 2011. 1–2. sz. 9–15. p.
SISA ISTVÁN: Hogyan került magyar zászló a Szabadság-szoborra 1956-ban?
Kapu, 23. évf. 2010. 11–12. sz. 64–65. p.
SKARDON, C. PHILIP: A lesson for our times. How America kept the peace in the
Hungary-Suez Crisis of 1956. Commemorating an historic turning point in the
Cold War. Bloomington, Author House, 2010. XIV, 733 p.
SKULTÉTY CSABA: A magyar forradalom és nyugati hatása. – A rádió és a for-
radalom – mai szemmel. – Még egyszer a forradalomról. In uő: Mi is volt a
Szabad Európa Rádió? Egy szerkesztő visszaemlékezései. Bp. Helikon, 2011.
81–100. p.
A Szabad Európa Rádió és a magyar forradalom. Műsortükör 1956. október 23–
november 5. Sajtó alá rend., a bevezetést és a jegyzeteket írta Vámos
György. Bp. História – MTA Történettudományi Intézete, 2010. 1270 p.
(História könyvtár. Okmánytár. 7.)
BIBLIOGRÁFIA 277

Tanúságtevők az ENSZ előtt – 1957. A bevezető tanulmányt írta, a kötetet
szerk. Mink András. A jegyzeteket kész., a kötetet lektorálta Sipos Levente.
Bp. Nagy Imre Alapítvány, 2010. 328 p.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete által létrehozott Magyar Kérdést
Vizsgáló Különbizottság (Special Comittee on the Problem of Hungary)
tanúinak vallomásai.
URBÁN PÉTER: Daniel Cohn Bendit és az ’56-os forradalom. Kapu, 25. évf.
2012. 2. sz. 81–82. p.
VÁMOS GYÖRGY: A Szabad Európa Rádió és a magyar forradalom, 1956. A rá-
dió mint történeti forrás. História, 32. évf. 2010. 9–10. sz. 58–64. p.
VÁRADI NATÁLIA: Az 1956-os forradalom a KGB iratai alapján. Honismeret,
39. évf. 2011. 1. sz. 41–47. p.
VARES, MARI: Kádár János és a kádári Magyarország képe Finnországban 1956
és 1988 között. Múltunk, 57. évf. 2012. 1–2. sz. 101–121. p.
V. A FORRADALOM EMIGRÁCIÓJA
BALSAY ENDRE–VARGA ANDRÁS: Menekülés a hazából. Déli-Hanság, 1956. no-
vember, december. Kapuvár, Balsay Endre, 2011. 56 p.
FORRÓ TAMÁS: Az 1956-os norvégiai magyar menekültek sorsa és a Norvég
Menekültügyi Tanács szerepe 1956–1958-ban. Magyar Liget. A dél-svédor-
szági magyarok családi lapja, 11. évf. 2010. 1–3. (43–45.) sz. 36–39. p.
GAJDÓCSI LEVENTE: Hungarian diplomacy and the Hungarian refugees of the
1956 revolution in Great Britain, 1956–1961. In uő: Vándorló kisebbségek.
Etnikai-migrációs folyamatok Közép-Európában történeti és jelenkori metszetben.
Tanulmányok. Szerk. Kupa László. Pécs, Pannon Tudományegyetem –
Bookmaster Kft., 2010. 193–198. p.
KECSKÉS D. GUSZTÁV: Egy humanitárius csoda anatómiája – az 1956-os ma-
gyar menekültek nyugati befogadása. Külügyi Szemle, 9. évf. 2010. 4. sz.
158–168. p.
KECSKÉS D. GUSZTÁV: A francia közvélemény és az 1956-os magyar forrada-
lom. Tehetetlenül a tragédia előtt. Élet és Tudomány, 65. évf. 2010. 43. sz.
1350–1352. p.
KECSKÉS D. GUSZTÁV: Pénzgyűjtés és propaganda. Az ENSZ-intézmények
információs tevékenysége az 1956-os magyar menekültválság megoldása
érdekében. Századok, 146. évf. 2012. 1. sz. 109–145. p.
GYŐRI LÁSZLÓ
KÖTELES ÁGOSTON: Zarándoklat a magyar kálvárián. Ifj. Zilinyi Ferenc ’56-os
disszidens életútja Komjátitól Amerikáig. Miskolc, Szepsi – Dominium
Könyvkiadó, 2011. 148 p.
KŐRÖSI ZSUZSANNA: „Itt a magamfajtának nem fog sok fű nőni”. Menekülés-
történetek 1956 végéről. Forrás, 43. évf. 2011. 7–8. sz. 142–158. p.
LANDESZ, KARL J.: Blink of an eye. The journey of a refugee. Philadelphia, Xlibris
Corporation, [2010]. 301 p.
LÉNÁRT ANDRÁS: 1956 emigrációs vesztesége. Az 1956-os magyarországi el-
vándorlásról. Rubicon, 22. évf. 2011. 9–10. (222–223.) sz. 103–107. p.
NÓVÉ BÉLA: Menekült-karácsony, 1956. Élet és Irodalom, 55. évf. 2011. 2. sz.
jan. 14. 10. p.
SÁRKÖZI MÁTYÁS: Menekülők 1956 novemberében. Merre tartottak, hova ér-
keztek? Élet és Tudomány, 65. évf. 2010. 45. sz. 1427–1428. p.
VÁRALLYAY GYULA: Tévúton. Ügynökök az ötvenhatos diákmozgalomban Nyuga-
ton. Bp. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltá-
ra – L’Harmattan, 2011. 231 p.
VI. INTERVENCIÓ, MEGTORLÁS, RESTAURÁCIÓ

1956. NOVEMBER 4. UTÁNI ESEMÉNYEK
10 személy, aki leginkább felelős az 1956-os megtorlásért. Rubicon, 21. évf.
2010. 6. sz. 44–45. p.
ARGEJÓ ÉVA: Az 1956-os forradalom és megtorlás az ELTE Állam- és Jogtu-
dományi Karán. Múltunk, 55. évf. 2010. 2. sz. 122–149. p.
BAKAY ÉVA: A Bibó-kiáltvány keletkezésének színtere. In uő: „nem semmisült
meg…” Dr. Bakay Éva emlékére, 1922–1999. Szerk. Koncz Lajos, Marton
Magda, Bakay Péter, Koncz Judith. Boston–Budapest, Bostoni Magyar In-
tézet, 2007. 231–243. p.
BALOGH MARGIT: „A bíboros az ajtó előtt áll…” Mindszenty József bíboros
érsek befogadása a budapesti amerikai követségre, 1956. november 4. In:
Megértő történelem. Tanulmányok Gyarmati György hatvanadik születésnapjá-
ra. Szerk. Baráth Magdolna, Bánkuti Gábor, Petrás Éva, Rainer M. János.
Bp. L’Harmattan, 2011. 159–172. p.
BALOGH MARGIT: Egy amerikai újságíró „interjúja” Mindszenty Józseffel
1956 novemberében. Múltunk, 56. évf. 2011. 2. sz. 176–204. p.
Leslie Balogh Bain (1960–1962) interjúja.
BIBLIOGRÁFIA 279

CSEH GÉZA: A Kádár-kormány Szolnokon. In: „A néppel tűzön-vízen át!” Nem-
zetőrjelvény. Tudományos konferencia a nemzetőrségről, 2010. Szerk. Bokodi-
Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa,
2010. 29–42. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A Biszku-riport margójára. Élet és Irodalom, 54. évf. 2010. 34.
sz. aug. 13. 6. p.
Apáti-Tóth Kata riportjára utal (Duna TV, Közbeszéd, 2010. augusz-
tus 4.), valamint Skrabski Fruzsina és Novák Tamás 2010-es Biszku Pál-
ról szóló Bűn és büntetlenség c. filmjére.
EÖRSI LÁSZLÓ: Az utolsó halálos per. Élet és Irodalom, 55. évf. 2011. 24. sz. jún.
17. 8. p.
Timus Lajos, Hercegh Benjámin, Mocsári József, Hámori István, An-
tal Péter, Pásztor Géza, Stellner László, Kovács Lajos, Nickelsburg
László Baross téri felkelők pere. Hámori Istvánt, Kovács Lajost,
Nickelsburg Lászlót 1961. augusztus 26-án kivégezték.
EÖRSI LÁSZLÓ: Egy magyar kémtörténet. „Kovács János” és az UDB. Magyar
Narancs, 23. évf. 2011. 36. sz. szept. 8. 13. p.
Szenes Lászlót, akit „Kovács János” fedőnéven szervezett be a rendőr-
ség, Jugoszláviába juttatták, ott azonban felfedte magát a jugoszláv
Uprva Državne Bezbednosti (Állambiztonsági Igazgatóság) előtt. Visz-
szatoloncolták, elítélték.
EÖRSI LÁSZLÓ: Heller Ágnes 1959-es leveléről. hvg.hu, 2011. ápr. 25.
http://hvg.hu/velemeny/20110425_eorsi_laszlo_heller
Válasz a Magyar Hírlap 2011. április 21-i online-cikkére: Heller helye-
selte a véres megtorlást.
www.magyarhirlap.hu/.../heller_helyeselte_a_veres_m...
FEKETE PÁL: Sírjára nem jutott virág. Bp. Püski, 2011. 336 p.
GÁL ÉVA: Volt-e ártalmatlan ügynökjelentés? „Tóth Gabriella” fedőnevű
ügynök jelentései, a Mérei-ügy mellékszálai, 1958–1964.
www.betekinto.hu/2011_2_gal
JOBBÁGYI GÁBOR: „Szevasztok, én meghalok!” Az 1956-os forradalom és szabad-
ságharc s a megtorlás húszezer halottjáról. Bp. Kairosz, 2010. 150 p.
KAHLER FRIGYES: Biszku Béla szerepe az 1956-os forradalom megtorlásában.
Rubicon, 21. évf. 2010. 6. sz. 40–43. p.
KATSÁNYI SÁNDOR: A könyvtár mint a megregulázott értelmiség menedékhe-
lye. Az 1956-ot követő évek portrékrónikája. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros,
18. évf. 2009. 7. sz. 40–49. p.
GYŐRI LÁSZLÓ
KŐRÖSI ZSUZSANNA: Az „ellenforradalmárok” gyermekeinek felvételi tapasz-
talatai a Kádár-korszak első felében – visszaemlékezések tükrében. In: Az
egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi
vándorgyűlése. Szerk. Kissné Bognár Krisztina, Molnár László, Osváth
Zsolt. Bp. Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, 2010. 199–207. p.
(A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai. 4.)
KRAHULCSÁN ZSOLT: A politikai rendőrség pártszervezeteinek szerepe a bün-
tetőpolitika érvényesítésében, 1959–1960.
www.betekinto.hu/2011_2_krahulcsan
LUPKOVICS GYÖRGY: A tököli tárgyalóküldöttség kísérete. KGB-s dokumen-
tumok az 1956. november 3-án Maléter Pál vezette küldöttség kíséretének
kihallgatásáról. Betekintő, 2009. 4. sz.
http://epa.oszk.hu/01200/01268/00012/lupkovics_gyorgy.htm
NAGY-CSERE ÁRON: Munkásokból huligánok. A huligán mint társadalmi ka-
tegória megteremtése 1956 állambiztonsági értelmezésében. Betekintő,
2009. 4. sz.
http://epa.oszk.hu/01200/01268/00012/nagy-csere_aron.htm
SIPOS LEVENTE: Az 1963-as általános közkegyelem. Múltunk, 57. évf. 2012.
1–2. sz. 150–190. p.
SPECK ISTVÁN: A „Sziklai-ügy”. Budakeszi, 1956. Hadtörténelmi Közlemények,
124. évf. 2011. 1. sz. 183–218. p.
SPECK ISTVÁN: A Sziklai-ügy. Budakeszi, 1956. Budakeszi, Budakeszi Kultúra
Alapítvány, 2011. 93 p. (Budakeszi panoráma-sorozat.)
TAKÁCS TIBOR: „Mert megijedni való most már nincs”. Kádár János beszéde
az MSZMP 1957. február 17-i Pest megyei nagyaktíváján. Múltunk, 56.
évf. 2011. 3. sz. 186–223. p.
TAKÁCS TIBOR: Nyomozás a nyomozás után. A Biksza-gyilkosság utáni meg-
torlás irata.
www.betekinto.hu/2011_3_takacs
1956. december 10-én a Pest megyei Gyón községben megölték Biksza
Miklóst, a Magyar Szocialista Párt Dabasi Járási Ideiglenes Intéző Bi-
zottságának titkárát.
TÓFALVI ZOLTÁN: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok. Va-
lóság, 54. évf. 2011. 5. sz. 99–105. p.
VARGA LÁSZLÓ, Á.: Sortűz Salgótarjánban. Rubicon, 21. évf. 2010. 9. sz. 40–
43. p.
BIBLIOGRÁFIA 281

VARJASI IMRE: Megszenvedték. Tények, adatok és források a XX. század második
felének hajdú-bihari áldozatainak, meghurcoltjainak történetéhez. Debrecen,
Fábián, 2010. 136 p.
VII. UTÓÉLET, ÖRÖKSÉG, KUTATÁS

APOR PÉTER: A hitelesség fabrikálása. Az 1919 és 1956 közti történelmi foly-
tonosság megformálása. Aetas, 25. évf. 2010. 3. sz. 67–95. p.
BEREGSZÁSZI BALÁZS–SIMON ZSUZSANNA–VARGA BÁLINT: 1956 emlékezete a
Mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban. Honismeret, 39. évf. 2011. 2. sz.
34–37. p.
CORA ZOLTÁN: Ötvenhat elhullajtott levelei. Emlékezet és „valóság”. In: A
város és társadalma. Tanulmányok Bácskai Vera tiszteletére. Szerk. H. Németh
István, Szívós Erika, Tóth Árpád. Bp. Hajnal István Kör – Társadalomtör-
téneti Egyesület, 2011. 529–537. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: A győzelem napja. Buják Attila interjúja Eörsi Lászlóval. 168
Óra, 22. évf. 2010. 44. sz. nov. 4. 33–34. p.
EÖRSI LÁSZLÓ: Koncepciós mítoszrombolás. Vitairat Szakolczai Attila Sze-
gény Jankó Piroska című tanulmánya kapcsán. Beszélő, 3. f. 15. évf. 2010.
1. sz. 52–56. p.
„Az 1956-os Intézet 2008-as Évkönyvében jelent meg Szakolczai Attila
Szegény Jankó Piroska (Megsemmisítő eljárás) című, 95 oldalas tanulmá-
nya. A szerző azt igyekszik bebizonyítani, hogy Jankó Piroska 1956. ok-
tóber 30-án a Köztársaság téren nem követte el azt a bestiális gyilkos-
ságot, ami miatt elítélték, s amit még manapság is terjesztenek róla.”
EÖRSI LÁSZLÓ: Koncepciós mítoszrombolás. 2. Beszélő, 3. f. 15. évf. 2010. 2–
3. sz. 82–84. p.
Válasz Szakolczai Attila Piroska és farkasai c. írására (Beszélő, 3. f. 15.
évf. 2010. 2–3. sz. 77–82. p.)
BOTOS KATALIN: 1956 és Nagy Gáspár keresztény szellemisége. Magyar
Szemle, 18. évf. 2009. 9–10. sz. 117–124. p.
FEHÉR ANIKÓ: Emlékhangverseny nemzeti ünnepünkön, az 1956-os forrada-
lom tiszteletére. Zeneszó, 20. évf. 2010. 8. sz. 3–4. p.
FEJÉR DÉNES–MÁGORI SÁNDOR: Az 1956-os forradalom és szabadságharc Csong-
rád megyei emlékhelyei. Szeged, Magyar Politikai Foglyok Szövetsége
Csongrád Megyei Elnöksége, 2010. 68 p.
GÖRÖMBEI ANDRÁS: Németh László és a magyar forradalom. Hitel, 24. évf.
2011. 4. sz. 33–37. p.
GYŐRI LÁSZLÓ
HOFFMANN RÓZSA: 1956 tanulságából merítettünk hitet és bátorságot. Mis-
kolci Keresztény Szemle, 6. évf. 2010. 4. (24.) sz. 72–77. p.
HOPPÁL MIHÁLY: 1956 emlékezete a magyar folklórban. Magyar Szemle, 20.
évf. 2011. 9–10. sz. 63–75. p.
Igazságot az 1956-os Corvin köznek! Szerk. Vincze János, Vincze-Tiszay Gab-
riella. 2. bőv. kiad. Bp. NDP Kiadó, 2011. 324 p.
JESZENSZKY GÉZA: 1956 és a rendszerváltozás. Ellenzékek találkozása. Sóvidék.
Szováta közművelődési folyóirata, 3. évf. 2011. 1. sz. 54–57. p.
KESERŰ KATALIN: A forradalom stigmái. Paizs László 56-os kiállítása. Új Mű-
vészet, 22. évf. 2011. 10. sz. 4–5. p.
MACZÁK MÁRTON: A magyar 1956 képe az európai tankönyvekben és tanter-
vekben. Történelemtanítás. Online történelemdidaktikai folyóirat, 1. évf. 2010.
3. sz.
MINK ANDRÁS: Forradalom egykor és most – 1956 emlékezete. Beszélő, 3. f.
26. évf. 2011. 10. sz. 12–16. p.
„A néppel tűzön-vízen át”. Nemzetőrjelvény. Tudományos konferencia a nemzetőr-
ségről, 2011. Szerk. Bokodi-Oláh Gergely. Bp. Az 1956-os Nemzetőrség
Hagyományápoló Tanácsa, 2011. 92 p.
A 2011. május 18-án rendezett konferencia előadásai.
OROSZ MÁRTON: Síremlék vagy „halálmű”? Jovánovics György Rákoskeresz-
túri köztemetőben felállított 1956-os „emlékművének” programja és iko-
nográfiai értelmezése. Műemlékvédelem, 54. évf. 2010. 5. sz. 359–370. p.
POZSGAY IMRE: 56 még egyszer! Kelet Felől, 17. évf. 2011. 1. sz. 49–66. p.
Pozsgay Imre 1956-ról a Magyar Szocialista Munkáspártban 1989-ben.
SÜMEGI GYÖRGY: Elemek 1956 képtárából. Magyar Szemle, 19. évf. 2010. 9–
10. sz. 146–154. p.
SÜMEGI GYÖRGY: Szabad Magyarországot! Bényi Árpád 1956-os plakátre-
konstrukciója. Műértő, 14. évf. 2011. 10. sz. 8. p.
SZAKOLCZAI ATTILA: Itt a mítosz, hol a mítosz? Beszélő, 3. f. 15. évf. 2010. 4. sz.
87–89. p.
Válasz Eörsi László Koncepciós mítoszrombolás. 2. c. írására. (Beszélő, 3. f.
15. évf. 2010. 2–3. sz. 82–84. p.)
SZAKOLCZAI ATTILA: Piroska és farkasai. Beszélő, 3. f. 15. évf. 2010. 2–3. sz.
77–82. p.
Válasz Eörsi László Koncepciós mítoszrombolás. Vitairat Szakolczai Attila
Szegény Jankó Piroska című tanulmánya kapcsán c. írására (Beszélő, 3. f.
15. évf. 2010. 1. sz. 52–56. p.)
BIBLIOGRÁFIA 283

SZAKOLCZAI ATTILA: Vas Gál tanúsága. Bevezetés a peres iratok ötvenhat for-
rásaként való használatához. Levéltári Szemle, 61. évf. 2011. 3. sz. 3–27. p.
SZÉKELY BALÁZS: Hol rontottuk el? 1954 és 1956 hatása a magyar sportélet-
re, gazdaságra és társadalomra. Honismeret, 39. évf. 2011. 2. sz. 30–33. p.
SZŰK MIKLÓS: Nemzeti jelképek az 1956-ról szóló magyar játékfilmekben.
Vigilia, 75. évf. 2010. 10. sz. 791–796. p.
TAKÁCS TIBOR: Emlékezeti aktus és történeti esemény. A Biksza-gyilkosság,
1956. Korall, 11. évf. 2010. 41. sz. 138–158. p.
Tóth-Szenesi Attila: Biszku elítélése nem hozna katarzist. Index, 2010. aug.
17.
http://index.hu/belfold/2010/08/17/biszku_elitelese_nem_hozna_katarzist
Interjú Eörsi Lászlóval.
VÁSÁRHELYI MÁRIA: Sem emlék, sem varázslat. Huszonévesek az 1956-os for-
radalomról. Élet és Irodalom, 55. évf. 2011. okt. 21. 4. p.
Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi
történetéhez. A forrásszövegeket és a képanyagot vál. és szerk. Somfai Ba-
lázs. A bibliográfiát összeáll. és annotálta Pákozdi Éva Szilvia. Veszprém,
Veszprém Megyei Levéltár, 2012. 256 p. (A Veszprém Megyei Levéltár ki-
adványai.)
Visszatekintés. A Történelmi Igazságtétel Bizottság és az 1956 Magyar Nemzetőr-
ség. Két évtized Bács-Kiskun megyében, 1989–2010. Szerk. Kalmár József et
al. Kecskemét, TIB Bács-Kiskun Megyei Szervezete, 2011. 49 p.
VIII. PORTRÉK
BATKA GYULA
TAJTI ERZSÉBET: Miként a csillagok. Batka Gyula, 1911–1998. Tiszakécske, Ti-
szakécskei Honismereti Kör, 2011. 48 p.
FARKAS BÉLA
HÓBOR JÓZSEF: „Nem akarok hős lenni!” Farkas Béla ’56-ja. Egy olajos mérnök a
forradalomban. Nagykanizsa, Czupi, 2012. 212 p.
FÖLDVÁRI RUDOLF
FÖLDVÁRI RUDOLF: Tiszta vizet a pohárba. Életútinterjú. Kész. Molnár Adrienne.
Bp. Nagy Imre Alapítvány, 2011. 438 p.
GYŐRI LÁSZLÓ
GYULAI LAJOS
EÖRSI LÁSZLÓ: A „megátalkodott ellenség”. Gyulai Lajos 1931–1958. Élet és
Irodalom, 55. évf. 2011. 36. sz. szept. 9. 10. p.
GYURKÓ LAJOS
KAHLER FRIGYES: Gyurkó Lajos. Az ellenforradalom erős embere. Rubicon, 21.
évf. 2010. 9. sz. 32–33. p.
JECSMENIK ANDOR
SULYOK LÁSZLÓ: Jecsmenik, a gumibot csinálta munkásköltő. Salgótarján, Szer-
ző, 2011. 384 p.
Jecsmenik Andor visszaemlékezéseivel.
KOMÁROMI KORNÉLIA
KENEDI JÁNOS: „Hálózati munkára nem alkalmas”. Komáromi Gabriella, tör-
ténelmi látószögekből. Élet és Irodalom, 55. évf. 2011. 21. sz. máj. 27. 9. p.
Egyidejű közlés a Váci Polgár című lappal.
LAKI FERENC
KISS ERIKA: Laki Ferenc. Az iparművész portréja történelmi kitérővel. Jutadomb,
1956. november 4. Bp. Logos, 2012. 151 p.
LŐCSEI PÁL
PAJKOSSY GÁBOR: Lőcsei Pál és a Magyar Szabadság. Beszélő, 3. f. 16. évf. 12. sz.
25–35. p.
NAGY IMRE
KENDE PÉTER: Nagy Imre és az 56-os magyar forradalom dinamikája. Mozgó
Világ, 37. évf. 2011. 10. sz. 3–11. p.
NICKELSBURG LÁSZLÓ
EÖRSI LÁSZLÓ: A Baross téri felkelő csoport parancsnoka: Nickelsburg Lász-
ló. Rubicon, 22. évf. 11. (225.) sz. 36–39. p.
OSTOROS KÁROLY
HÓBOR JÓZSEF: Akinek oly sokat köszönhetnek az oly gyorsan feledők. Ostoros Ká-
roly (1907–1989) emlékére. Zalaegerszeg, Europevision Bt., [2010]. 185 p.
BIBLIOGRÁFIA 285

PONGRÁTZ GERGELY
EÖRSI LÁSZLÓ: Pongrátz Gergely, 1932–2005. BBC History, 2. évf. 2012. 4. sz.
98. p.
WITTNER MÁRIA
WITTNER MÁRIA: Életre ítélve. Wittner Mária igazsága. Beszélgetőtárs Koltay
Gábor. Bp. Szabad Tér Kiadó, 2012. 297 p.
IX. MEMOÁROK, NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZŐ INTERJÚK

BOGÁR GYULA: Dicsőség a hazáért elesett hősöknek – 1956. Az 1956-os forrada-
lom és azzal kapcsolatos események az életemben. Bp. Ad Librum, 2011. 219 p.
BOKROS KATALIN: „Egy percnyi talpra állás”. A „Zászlótartó” visszaemlékezése.
Ford. Mészáros P. Dániel. Bp. Szerző, 2011. 181 p.
Eredeti címe: “Held my ground”. Memories of “the Flag bearer”.
DALMADI JENŐ: Egy ötvenhatos emlékei. Harcok, megtorlás, börtön. Bp. Kairosz,
2010. 202 p.
[REISZ ZOLTÁNNÉ]: Egy diáklány visszaemlékezése 1956. okt. 23-a következmé-
nyeire. Gödöllő, Szerző, 2010. 97 p.
KARALYOS-SZÉNÁSI GYULA: 1956 eszmeisége él. 1956 története. Egy nemzetőr ön-
vallomása, töprengő gondolatai. Forradalmunk és szabadságharcunk 55. évfor-
dulójára. Írta és szerk. Karalyos-Szénási Gyula. Bp. Szerző, 2010. 235 p.
KOVACS, MARIKA–FRAYSSE, LILIANE: L’Octobre hongrois de 1956. La revolution
des Conseils. Recits et souvenirs de Marika. Paris, L’Harmattan, 2009. 202 p.
Mementó, 1942–1956. Szerk. Miha Tamásné, Tálosi Péter. Nagykanizsa, Miha
Tamásné, 2012. 299 p.
NAGY KÁROLY: Szovjet ösztöndíjasok voltunk 1956-ban. Emlékek és dokumentu-
mok. Bp. Press Publica, 2011. 384 p.
PETROV FERDINÁND: A szabadság parazsa, 1956. Bp. Püski, 2010. 200 p.
PLIVELIC IVÁN: Az én forradalmam, 1956. Budapest–Olaszország. Bp. Székely
Ház Közhasznú Alapítvány, 2011. 231 p.
SEVCSIK (CSÍK) ISTVÁN: Húszévesen, 1956–1957. In uő: Fordulópontok. Talál-
kozások a történelemmel. Bp. Szerző, 2009. 49–118. p.
SULYOK LÁSZLÓ: A remény és a borzalom napjai. Pofosz-tagok 1956-os em-
lékeiből. Palócföld, 55. évf. 2009. 6. sz. 41–50. p.
SZENTKUTI KÁROLY: Mosonmagyaróvár tragikus napja, 1956. október 26.
Visszaemlékezések. Rubicon, 21. évf. 2010. 9. sz. 34–39. p.
X. ISMERTETÉSEK
GYŐRI LÁSZLÓ
EÖRSI LÁSZLÓ: A „Baross Köztársaság”, 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. Bp.

1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára –
LÁSZLÓ FERENC: Akasztottak kerülete. Magyar Narancs, 24. évf. 2012.
3. sz. jan. 19. 40–41. p.
NÓVÉ BÉLA: Világtörténelem – helyben. Élet és Irodalom, 55. évf. 42. sz.
okt. 21. 20. p.
GLANT TIBOR: Emlékezzünk Magyarországra, 1956. Tanulmányok a magyar for-
radalom és szabadságharc amerikai emlékezetéről. Átd., bőv. kiad. Bp. Kiss Jó-
zsef Könyvkiadó, 2008. 318 p.
BENCSIK PÉTER: Amerikai emlékezet 1956-ról. Aetas, 25. évf. 2010. 3. sz.
210–214. p.
GRANVILLE, JOHANNA: Forewarned is forearmed. How the Hungarian crisis
of 1956 helped the Romanian leadership. Europe-Asia Studies, Vol. 62.
2010. No. 4. 615–645. p.
JUHÁSZ GERGELY ÁKOS: Granville, J.: A figyelmeztetés egyben felké-
szülés. Avagy hogyan segített az 1956-os magyar forradalom a román
vezetésnek? Kisebbségkutatás, 19. évf. 2010. 4. sz. 684–688. p.
Igazságot az 1956-os egészségügyieknek! Szerk. Vincze János. Bp. NDP Kiadó,
2008. 364 p.
SIPKA SÁNDOR: Igazságot az 1956-os egészségügyieknek! Debreceni
Szemle, 18. évf. 2010. 2. sz. 129–130. p.
MOLNÁR ADRIENNE: 89:56. Ötvenhatosok a rendszerváltásról. Bp. 1956-os In-
tézet, 2009. 286 p.
LISKA MÁRTON: 89:56. Ötvenhatosok a rendszerváltásról. Korall, 12.
évf. 2011. 44. sz. 201–206. p.
NÉMETH LÁSZLÓ: A magyar forradalomról. Bp. Nap Kiadó, 2011. 155 p. (Ma-
gyar esszék.)
GRÓH GÁSPÁR: Jegyzetek egy „váratlan tünemény” margójára. Németh
László 1956 forradalmáról. Magyar Szemle, 25. évf. 2012. 4. sz. 107–
117. p.
STANDEISKY ÉVA: Népuralom ötvenhatban. Pozsony–Bp., Kalligram – 1956-os
Intézet, 2010. 597 p.
[ANONIM]: Mi is az a forradalom? Heti Válasz, 11. évf. 7. sz. febr. 17. 54. p.
GOMBÁR CSABA: Egy történelemolvasó megjegyzései. Élet és Irodalom,
55. évf. 2011. 3. sz. jan. 21. 20. p.
BIBLIOGRÁFIA 287

GYÁNI GÁBOR: Ötvenhat: káosz vagy új rend. Budapesti Könyvszemle, 23.
évf. 2011. 4. sz. 312–318. p.
GYARMATI GYÖRGY: Standeisky Éva könyvéről. Századok, 146. évf.
2012. 1. sz. 215–227. p.
SZAKOLCZAI ATTILA: Az 1956-os magyar „zavargások és hatalomváltá-
sok”. Valóság, 54. évf. 2011. 3. sz. 94–115. p.
A Szabad Európa Rádió és a magyar forradalom. Műsortükör 1956. október 23–
november 5. Sajtó alá rend., a bevezetést és a jegyzeteket írta Vámos
György. Bp. História – MTA Történettudományi Intézete, 2010. 1270 p.
(História könyvtár. Okmánytár. 7.)
KŐVÁGÓ SAROLTA: A Szabad Európa Rádió és a magyar forradalom.
Sajtó alá rend. Vámos György. Múltunk, 57. évf. 2012. 1–2. sz. 268–
272. p.
VÁMOS PÉTER: Kína mellettünk van? Kínai külügyi iratok, 1956. Bp. História –
MTA Történettudományi Intézete, 2008. 380 p. (História könyvtár. Ok-
mánytár. 5.)
JORDÁN GYULA: Vámos Péter: Kína mellettünk? Kínai külügyi iratok
Magyarországról. Századok, 145. évf. 2011. 3. sz. 790–793. p.
VÁRALLYAY GYULA: Tévúton. Ügynökök az ötvenhatos diákmozgalomban Nyuga-
ton. Bp. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára –
STANDEISKY ÉVA: Besúgók a disszidáltak között. Élet és Irodalom, 55. évf.
2011. 36. sz. szept. 9. 20. p.

2012 Evkonyv PDF

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

2012 Evkonyv PDF

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

01_cn_eloszojav.

qxp:evkonyv2008 1/13/13 11:43 AM Oldal 1

Évkönyv XVIII. 2011–2012

Évkönyv XVIII. 2011–2012

1956-OS INTÉZET ALAPÍTVÁNY

2012 © GYŐRI LÁSZLÓ • KŐRÖSI ZSUZSANNA • LÉNÁRT ANDRÁS • RAINER M. JÁNOS •

2012 © 1956-os Intézet Alapítvány

Felelős kiadó az OSZK főigazgatója

Felelős szerkesztő TÖRÖK GYÖNGYVÉR

Kézirat-előkészítő, korrektor NÁCSA KLÁRA

ISSN 1216-7851 (Nyomtatott)

6 Évkönyv XVIII. 2012

Legutóbbi évkönyvünk, a 2010-ben megjelent Kádárizmus – átereszek című

8 Évkönyv XVIII. 2011–2012

írott számos tanulmányáról. Két éve a kádárizmusról szólva „sok tekintetben

Új kutatásunk tárgya a két világháború közötti magyar konzervatív-jobboldali

jobboldal 1990 utáni egyik fő identitásképző stratégiájával, a közelmúlt képé-

10 Évkönyv XVIII. 2011–2012

ságos helyzete, úgy gondoljuk, összefügg történeti örökségeivel. Ebben a hely-

Budapest-Ferencváros, 2012 decemberében

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ

12 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

14 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

16 Évkönyv XVIII. 2011–2012

MAGYAR, JOBBOLDALI, HAGYOMÁNY

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

18 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

20 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

22 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

24 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

26 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

28 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

30 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

32 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

34 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

36 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

38 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

40 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

42 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

44 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A MAGYAR JOBBOLDAL ÉS A SZOVJET TÍPUSÚ RENDSZER – KÖZELÍTÉSEK ÉS HIPOTÉZISEK

46 Évkönyv XVIII. 2011–2012

48 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A KERESZTÉNY KÖZÉPOSZTÁLY ÉLETTÖRTÉNETI EMLÉKEZETE

50 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A KERESZTÉNY KÖZÉPOSZTÁLY ÉLETTÖRTÉNETI EMLÉKEZETE

52 Évkönyv XVIII. 2011–2012

A KERESZTÉNY KÖZÉPOSZTÁLY ÉLETTÖRTÉNETI EMLÉKEZETE