Professional Documents
Culture Documents
Vitaindító vázlat
„Amióta az emberi faj elterjedt a Földön, mindig komoly befolyással volt környezetére.”
A technika befolyásolta ezt a „jelenséget”.
pl. az autók megjelenésével eltűntek a hatalmas verébrajok, amelyeket az egykor
minden utcát telepöttyöző lócitromok tápláltak.
vagy az európai bölény kihalása esetleg a túlzott vadászatnak tudható be
De mit mond erről a Biblia? Hogyan került a természet az ember uralma alá? A
természetet valóban Isten eszközül adta az embereknek?
„20Noé oltárt épített az Úrnak. Aztán fogott minden tiszta állatból és tiszta madárból, s
égőáldozatot mutatott be az oltáron. 21
Amikor az Úr megérezte a jó illatot, így szólt
magában: „Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya
ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élőlényt, ahogy
megtettem.” (Özönvíz után)
3. Az özönvíz előtti korban nem említi a Biblia az állat húsának élelemként való
felhasználását. Vajon miért?
„Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld
növényt. 4Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek.” (9. A világ új rendje)