Ne a veszendőt keresd Jézusban!

Lekció: Ézs 53 Alapige: Jn 6;22-27

Letöltés, meghallgatás!
A görög regék Sziszüphoszt, Korinthus királyát úgy tartják nyilván, mint egy nagyon gonosz
és véresen kegyetlen királyt, aki állandóan arra kereste az alkalmat, hogy ártson az
idegeneknek és orvul meggyilkolhass őket. Végül Athén királya Thészeusz bosszulta meg
rajta az ártatlanul kioltott életeket, de – így a görög rege – Sziszüphosz halála után az
Alvilág legsötétebb mélységébe, a Tartaroszba került, hogy ott időtlen időkig egy kősziklát
gördítsen a hegytetőre, de hiába verejtékezik, a kőszikla mindig visszagördül a lejtőn. Innen
ered az értelmetlen és hiábavaló munkára és dolgokra alkalmazott jelző: sziszifuszi.
Ez a görög legenda nagyon jól illusztrálja az emberek többségének az életét. Sziszifuszi
életek. A Szentírás kétféle embert különböztet meg alapvetően a földön élők közül – a
halottakat, akik a halálnak, az ördögnek és a sötétségnek a fiai – bár ezzel abszolút
nincsenek tisztában; és az élőket, akik meghallották Jézusnak az Isten Fiának a hangját és
szavára kimenekültek az életre és a világosságra – ők viszont tudják, hogy Krisztus nélkül
halottak voltak, de Isten feltámasztotta őket.
A halottak azok, akik ebben a világban teljesen hiába – sziszifuszi módon – élnek.
Verejtékeznek, küzdenek – sokszor nagyon tisztességesen és becsületesen élnek – és mégis
hiába, amikor csak hiábavaló életük gyümölcsét aratják majd le akkor, amikor az igaz bíró
ítél ama napon. És éppen ezért az életük nem más, mint hiábavaló boldogságkeresés.
A napi bibliaolvasásunkban a Máté evangéliumában kétszer is találkoztunk a csodálatos
kenyérszaporítás történetével. János azonban megmutatja a kenyérszaporításnak az
utóéletét is. És az látszik, hogy Jézus nemcsak enni adott az éhes embereknek, hanem
ugyanakkor tanította őket az örök értékekre is, amit ezzel a címmel foglalhatunk össze: Ne
a veszendőt keresd Jézusban. Alapigénk a Jn 6:22-27
22
Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság megállapította, hogy ott nem volt más
hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem
csupán a tanítványai mentek el. 23Ellenben Tibériásból jöttek hajók, annak a helynek a
közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. 24Amikor tehát látta a sokaság,
hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, elmentek
Kapernaumba, és keresték Jézust. 25Amikor megtalálták a tenger túlsó partján,
megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Bizony, bizony,
mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert
ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 27Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az
örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt
pecsétjével igazolta az Isten.”
Történetünkben a sokaság Jézust kereste. Milyen sokaság ez, kik keresték Jézust? Azok az
emberek, akik jóllaktak az öt kenyérből és a két halból, amelyet Jézus megáldott,
megszaporított és nekik adott.
Hatalmas csoda volt, királlyá is akarták tenni Jézust, de nem hagyta, hanem teljesen
egyedül visszavonult a hegyre. Nem nyugodott bele azonban a sokaság ebbe a sikertelen
koronázási kísérletbe, hanem tovább kereste Jézust. Azt is sikerült megállapítani, hogy
Jézust hiába keresik tanítványai körében, mert nem utazott velük. Tovább tart a nyomozás,
míg végül Kapernaumba rátalálnak Jézusra és szinte számonkérően meg is kérdezik
tőle „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus nem is válaszol erre a kérdésre, bármennyire is
szeretné a nép kontroll alatt tudni megválasztásra szánt királyát; az élő Istent, Isten Fiát
nem lehet emberi ellenőrzésre és számadási kötelezettségre vonni.
Az ember sokféle módon keresi a boldogságát ebben a világban. Egy esetben
mondhatjuk azonban azt, hogy ez a keresés nem lesz hiábavalóvá. Ha Jézust keressük, és őt
találjuk meg, majd őt követjük. És mai böjtfő vasárnapunkon ezzel szólít meg bennünket
Isten. Hogy a boldogságunkat ne a veszendő dolgokban, a veszendő eledelben keressük,
hanem az örök életre megmaradóban.
Tehát Jézust kell keresnünk ebben a világban. Ez a sokaság őt kereste – ezt érdemes
figyelembe venni. Volt egy Jézus-tapasztalásuk, ami azt jelentette a számunkra, hogy ahol
Jézus van, ott nekik is több van. És kellett nekik a több. Kellett az a több, amit Jézustól
kaptak. Ezért keresték Jézust, ezért vállalták Genezáreti-tavon az átkelést. Ezért hagyták el
otthonaikat és megszokott környezetüket.
Igen, Jézust kell keresni, akár megszokott környezetünkön túl is. Valahogy mindig ez
következik be akkor, amikor eljövünk ide, az Isten népének közösségi alkalmaira. Kilépünk a
teljesen privát saját világunkból és abba környezetbe lépünk, ahol Jézus a közösség számára
van jelen. Szegény az az élet, amelynek mindennapjaiban nincs ott Jézus, de a
leggazdagabb az az élet, amelyik a Jézus által adott közösségben is tapasztalja Jézus
jelenlétét. Aki otthon maradt – egyszer átélte Jézus csodáját –, de utána már nem
találkozott Jézussal. A személyes életben Jézus akkor van jelen – és ez a Biblia látása, – ha
az a közösségi keresztyén, a Krisztus földi testéből veszi az impulzusait.
Azoknak szól most ez az Ige, akik már láttak a sokasághoz hasonlóan jeleket Jézustól, akik
már csodákat éltek át Jézus jelenlétében, akik már átélték azt, hogy Jézus megszólított őket.
Történetünkben az emberek nem egy idegen Jézust kerestek. Egy olyan Jézust, akit hallottak
tanítani. Aki az Atya szeretetének evangéliumát, a szegényeknek szóló evangéliumot
hirdette, hogy nyitva áll az Isten Országa a bűnösöknek, akik akarják, hogy gyógyuljon az
életük. Jézusnak nagyon kevés beszéde és prédikációja van lejegyezve. De egész biztos az,
hogy a legfontosabbat mindenki hallotta tőle, és mindenki ugyanúgy hallotta tőle, mert ő
nem unta meg az örömhír hirdetését. Azt, hogy kik a boldogok, azt, hogy Isten hogyan
gondolkodik a törvény felől, azt, hogy ő az Isten szeretetét hozta el a világba, azt, hogy
hogyan lehet nem halott, hanem élő módon vallásos életet, hitvallásos életet élni. Ez a
tömeg hallotta Jézust tanítani, tehát már ismerték. De látták a csodajelet is, amelyet tett:
megszaporított isteni erejével öt kenyeret és két halat. Tehát a hallott, valamint jeleiben és
csodáiban látott Jézust keresték. Jó irányba mozdultak, sőt valóban áldoztak azért, hogy
megtalálják őt.
Te is láttál már jeleket tőle. Lehet, hogy nem vetted észre, de biztos, hogy láttál. Jézus
jelenléte sohasem nyomtalan. A vak nem veszi észre, de a hívő szív észreveszi. Láttál
megújult életeket. Isten legnagyobb csodája az, hogy életeket újít meg. Jézus különleges
gyógyítása, amikor a lelkiismeretet gyógyítja meg. Lehet, hogy zavart? Lehet, hogy azt
mondtad Isten élet-újító csodájára, hogy „az az ember mit keres itt, amikor ilyen meg olyan
volt.”
Hadd ajánljam figyelmedbe a farizeusok zúgolódását:
„A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: „Ez bűnösöket fogad magához, és
együtt eszik velük.”(Lk 15,2)
Azok zúgolódnak, mert zavarja őket Isten újjáteremtő munkája, őket a nagy vallásosokat;
Jézus azonban azt mondja nekik, miután elmondta a tékozló fiú példázatát, a példázatbeli
atya szájába adva a szavakat, így mutatva meg, hogy mit gondol Isten:
„Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és
megtaláltatott.”(Lk 15,32)
Láttad és hallottad már annyi más ember bizonyságtételét is, és a legfontosabb csodákat is
láttad: ahogy Jézus Krisztus munkálkodik gyarló életedben. Remélem mindezek téged arra
ösztönöznek, amire a sokaságot is: mindig közelebb és közelebb kerülj Jézushoz azzal, hogy
keresed az Ő akaratát.
Jézus azonban a rátaláló sokaság számára világossá teszi azt, hogy csak úgy
lehet követni, ha a legfontosabbat és legnagyobbat kérjük, az örök életet. Aki ennél
kevesebbel megelégszik, azzal az Emberfia nem elégszik meg. Jézus ismerjük jól ezt az
ígéretét:
„Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem
küldöm el;”(Jn 6,37)
Itt azért mégis látjuk, hogy Jézus szavaiban munkálkodik egy elutasítás is:
„Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok,
hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.” (Jn 6,26)
Ebben benne van az az üzenet, hogy ti nem énhozzám az Emberfiához jöttetek,
hanem hozzám úgy jöttetek, mint egy varázslóhoz. Nem az kell nektek, amit én akarok adni,
hanem be akarjátok érni azzal, ami egyébként veszendő.
Van a keresztyénségnek is egy nagy kísértése, amely kísértésről világosan árulkodik a tömeg
indulata, amelyet Jézus leleplez. A tömeg teljesen félreértette a megszaporított kenyerek és
halak csodáját. A lelki eledel sokkal kevésbé érdekelte, mint a testi eledel, inkább csak az
utóbbiért keresték fel Jézus népkonyháját, és próbálták meg őt királlyá tenni. De hoppon
maradtak, mert Jézus nem ismételgette ezt a csodát. Nekik egyetlenegyszer cselekedte meg
(másik négyezernek máskor tett ugyanilyet). De Jézus megmagyarázza csodáját: olyan jel,
ami sokkal többre mutat és amelyért érdemes fáradozni:
„Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért,
amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.”(Jn 6,27)
Jézus Krisztus itt kiigazítja azokat az embereket, akik a „hasuk érdekében” akarták követni
Őt és azt hitték, hogy most már Jézus fog gondoskodni e világi szükségeikről és biztosítja
számukra a munka nélküli megélhetést. Ők még csak ezt látták Jézusban, Jézus ezért tanítja
őket, hogy ráirányítsa figyelmüket az örök értékekre, amiket az Őt keresőknek és
megtalálóknak valóban kérni kellene. Így igazít ki Jézus minden későbbi „krisztuskövetőt” is,
aki hamis okokból akarja követni Őt. Önmagában nem baj az, ha valaki e világi okok miatt
kezdi el Őt keresni. Sőt azt is elmondhatjuk, hogy nagyon kevés az olyan ember, aki ne így
kezdett volna el ismerkedni Jézussal. Gyógyíts meg, gyógyítsd meg a fiamat, segíts, mert
mélyre jutottam. És hiszem azt, hogy Jézus ezekre a kiáltásokra válaszol. De azt
mindenképpen el kell döntenie minden embernek, mert Jézus erről is szól: kell-e az, amit
adni Jézus igazán jött, vagy megragadunk ezen a kárhozott pogányosan vallásos szinten.
A fogyasztói szemléletbe belehajszolt világunkban különösen élessé válik a különbség, amit
Jézus a testi és lelki kenyér fontossága között megállapított.
Csak egy nagyon rövid kérdés: úgy igazán mikor böjtöltél utoljára, a maga legegyszerűbb
eredeti értelmében? Mai világunk keresztyénei sokan már azt sem tudják, hogy mi a böjt,
annak mi a célja és értelme, hogyan kell böjtölni. A böjtnek egyrészt éppen az az üzenete,
hogy megvonom magamtól a táplálékot, mert az én kereszten megáldoztatott Uram és
Istenem fontosabb számomra mint az eledel – és a böjti időszakban – ami lehet az egész
keresztyénség hagyományos böjti időszaka, de lehet valamilyen személyesen kitűzött böjti
cél – begyakorlom, hogy el tudjam fordítani a tekintetemet a saját önző céljaimról és
vágyaimról, és egyre inkább Jézusra fordítom a tekintetemet.
Nagy kísértés manapság az a terjedő irányzat a keresztyénségen belül, ami sokszor
túlhangsúlyozza a sikert és a „happy”-t. Sokan mennek oda, ahol a bizonyságtételek arról
szólnak és nyíltan vagy bújtatva azt ígérik az embereknek vallásos alapon, hogy ha elég
nagy a hitük, akkor autó és sikeres karrier, szép házastárs, egészség és sok-sok pénz áll a
házhoz. Azoknak, akik így gondolkodnak fel kell idézni Jézus alakját, akinek az élete nem a
sikerben, hanem a kereszt győzelmében csúcsosodott ki, és akinek a földi élete maga volt a
lemondás. A lemondás értünk, hogy megválthasson minket. Ennek megerősítéseképpen
elég, ha ismét visszaidézzük a ma hallott próféciájt Ézsaiástól.
A mai ember pedig már a feleslegéről sem tud lemondani az Isten Országáért és Jézusért,
nemhogy a szükségéről.
Nehémiás könyvébe ha belelapozunk, akkor a következőt olvassuk:
„Attól a naptól fogva, hogy Artahsasztá király Júda országának a helytartójává nevezett
ki, uralkodása huszadik évétől a harminckettedik évéig, azaz tizenkét éven át, nem ettük
a helytartónak járó kenyeret, sem én, sem rokonaim. A korábbi helytartók viszont, akik
előttem voltak, megterhelték a népet, mert kenyérért és borért több mint negyven ezüst
sekelt szedtek be tőlük, és legényeik is hatalmaskodtak a népen. De én nem tettem így,
mert istenfélő vagyok.”(Neh 5,14-15)
Azaz arról mondott le, ami jog szerint megillette őt, hogy minél előbb felépülhessen az Isten
városának Jeruzsálemnek a fala, hogy minél előbb helyreállhasson az Isten népe.
Tudni kell azt, hogy a földi áldások között lehet jólét, és a szegénység nem szükségszerűen
keresztyén erény, de a fontossági sorrend nem mindegy:
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak
nektek.”(Mt 6,33)
Az Isten Országa a legnagyobb kincs és akinek ez nincs, az nagyon szegény ember. De
akinek ez van, az mindenkinél gazdagabb a világon és hálaadással fogadja el azt a ráadást,
amit Isten ehhez hozzátesz legyen az kevés vagy sok. De jaj, ha a ráadás lesz a fontos.
Ezért végül egy nagyon érdekes buzdítást olvasunk az evangéliumban:
„Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért,
amelyet az Emberfia ad majd nektek,”
Jézus mondja. Fáradozni, dolgozni kell a mennyei kenyérért. De ez
semmiképpen nem vihet bennünket az érdemszerző jócselekedetek irányába. Tehát
továbbra is maradunk abban, hogy az üdvösség és megigazulás egyedül kegyelemből adatik
és hit által vehető át. De azt is tudjuk, hogy a megtérésnek van gyümölcse, amely terem –
ezért inti nagyon keményen Keresztelő János hallgatóit:
„Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy ezt
mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám!”(Mt 3,8)
A hit megváltoztatja az egész embert és egész élettét, magatartását. Ezért
mondja azt Jakab: „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2,17)
Halott hit. A halott hitű ember halott ember.
Valaki egyszer elmesélte, hogy látott a földön egy tízezer forintost. Megörült neki, lehajolt
és felvette. A másik oldala teljesen üres volt. Fénymásolták. De ha nem fénymásolat lett
volna, hanem eredeti, akkor is értéktelen. Mert ha a pénznek csak az egyik oldalára van
nyomtatva, az a pénz érvénytelen. Így van ez a Krisztusban való hit és a jócselekedetek,
valamint a Krisztusnak való szolgálat kapcsolatában. Ez a két dolog ugyanannak az
éremnek a két oldala. És ha az egyik hiányzik – hamis. Ha azt mondod tehát, hogy hited van
– akkor fáradozz is ebben a hitben nem a veszendő eledelért, hanem az örök életre
megtartó eledelért.
Ámen.