You are on page 1of 4

Fogalmazás

A II.VH vége felé a szövetségesek és a tengelyhatalmak, már


mindent bevetettek győzelmük elérése érdekében.
Ekkor jött Amerika. Japán a II.VH végén nem akart kapitulálni,
csak tovább harcolt. Erre az USA létrehozott egy tömegpusztító
fegyvert, az atombombát.
Egy prototípust és 2 véglegest később a háború után. A
prototípust tesztelték egy sivatagban, és az eredmény, amit
hozott nagyon fellelkesítette az amerikaiakat. Kijelöltek 2 Japán
várost. Hirosimát és Nagaszakit. 1945. 08. 06.-án Hirosima felé
repült egy B-29-45-ös pontos neve az „Enola Gay” volt. Ledobta
az atombombát. Amit kidobták, kitérő manőverbe kezdtek. 44
másodpercük volt, hogy elhagyják a területet. A bomba a
levegőben robbant fel, majdnem mindent hamuvá tett
egyenlővé, amik vagy akik benne voltak a tűzgolyóba.
A repülőn is védőszemüveget kellett hordania a legénységnek,
mert a fény, amit kibocsátott az atombomba vakító volt.
66.000 emberáldozatot követelt ez a fegyver, 69.000 embert
pedig megsebesített. A gombafelhő, amit hátrahagyott több
kilométer magas volt, körülbelül 6km magas volt. A
gombafelhőt a közeli városokól/falvakból is lehetett látni amik
több kilométerre voltak.
De a Japánok ennek ellenére még mindig nem kapituláltak, azt
remélve, hogy az USA-nak nincs még egy ilyen fegyvere.
Hát tévedtek.
Mivel, 1945. 08. 09.-én szintén egy repülő repült csak nem
Hirosimába hanem Nagaszakiba. melynek a megnevezése az,
volt, hogy B-29-36 pontosan megnevezve „Bockscar”. Ez vitte
Nagaszaki felé a „Fat Man” nevű atombombát. Nekik 43
másodpercük volt arra, hogy kitérő manőverezzenek.
35.000-40.000-ig terjedő áldozat szám, de a totális
elhalálozások száma 60.000-80.000-re terjed a későbbi
elhalálozások miatt. Igaz a „Fat man” erősebb és nagyobb volt
mint a „Little Boy” viszont kevesebb pusztítást hagyott maga
után.
A második atombomba detonálása után Hirohito Császár
kapitulálásra kényszerült. 1945. 09. 02.-én. Ezzel lezárult a II.VH.
Az atombombának a katonai jelentősége az erő demonstrálása
és a háború lezárása volt, politikai szempontból a hatalom
megmutatása és szintén a háború lezárása, társadalmi
szempontból pedig nem sok embert érdekelt, mivel a háború
vége miatt öröm elnyomta az atombomba hírét.
Az USA-nak végül is nem sok választása volt, mert Japán nagyon
nehezen volt bevehető és az emberáldozatok révén, ha invázió
lett volna akkor is ellenált volna és nem kapitulált volna. Először
a németek próbáltak atombombát készíteni, de már kevés
idejük volt rá és a háborúval kellett foglalkozniuk, és szerintem
hogyha a németek fejlesztették volna ki elsőnek akkor
beláthatatlan következményeket vont volna maga után. Az is
lehet, hogy több emberáldozatot követelt volna, mert végső
kapituláció esetén, lehetőségként rádobhatta volna más
országok városaira. Amibe, hogyha belegondolunk akkor Hitler
biztos ezt tette volna. De akkor meg is nyerték volna a II.VH-út.
Azon csodálkozom, hogy mértnem a németek fejlesztették ki az
atombombát, ha már olyan intelligens tudósai voltak. Például a
legtöbb Náci tudós a „Nasa”-nál dolgozott/ dolgozik ha még él.
Na de térjünk vissza az eredeti témához.
Az atombomba bevetése szerintem igazságos volt. Annak
ellenére, hogy ez el is indított egy újabb háborút a
„Hidegháborút”. Máshogyan csak több emberáldozatot követelt
volna, hogyha mondjuk megszállják Japánt. Amerika a
legkönnyebb módot kereste a háború megnyerésére. És persze
meg is találták. Mivel. ha ők nem cselekedtek volna akkor Japán
cselekedett volna, ami beláthatatlan következményeket vont
volna maga mögött. Pontosan nem tudom megjegyezni itt, hogy
miket, de biztos rossz lett volna.
Elvégre a Japánok nagyon elszántak voltak, készek voltak
meghalni a császárért.
Az atombomba felrobbantása után még mindig sok ideig volt ott
a sugárzás, ezért nagyon sok radioaktív beteg volt, kiknek csak
napjaik voltak.
A háború után a „Little Boy”-ból 33 éles atombombát
készítettek, amit kivontak a szolgálatból 1947-ben.
A „Fat Man”-ből pedig 120 éles atombombát csináltak, amiket
pedig 1949-ben vontak ki szolgálatból.
A „Little Boy” egy urániumot felhasználó atombomba volt amely
az „Urán-235” izotópokat használta fel, az atombomba teljes
súlya 4.400kg volt. 3 M hosszú és a diamétere 71 cm volt.
És 15 kilotonna TNT erejű volt a robbanásának az ereje.
A „Fat Man” pedig egy plutóniumot felhasználó atombomba
volt, amely 4.670 kg volt. 3.3 M hosszú volt és a diamétere 1.5
méter volt.
Végül is ennyi lett volna a fogalmazásom remélem, hogy eléggé
kifejtettem a véleményemet.

Tisztelettel: Bodor Szabolcs

You might also like