You are on page 1of 1

23.

Tétel: A személy-és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó járőr intézkedése


behatolásra utaló jelek vagy más rendellenesség észlelése esetén. Ismertesse teendőit
szabálysértés vagy bűncselekmény észlelése esetén!

A járőr, ha rendellenséget észlel, akkor az alapvető információgyűjtést követően meg kell


állapítani, hogy milyen jellegű a rendellenesség. Lehet műszaki hiba, vadkár, emberi
figyelmetlenség vagy jogellenes behatolás is. Ha annak fennáll a lehetősége, hogy egy
bűncselekmény helyszínére érkeztünk, akkor haladéktalanul hívjuk a Tevékenység Irányítási
Központot és tegyünk bejelentést. Jelezzük, hogy az elkövető az objektumban van. Ne
menjünk be, mert ezzel nyomokat semmisítünk meg, vagy megriasztjuk az elkövetőt. Az
objektum biztosítása a legfontosabb, és majd a kiérkező rendőri erőknek megadhatjuk a
segítséget az ellenőrzéssel kapcsolatban. Ha kizárható a behatolás, figyelmetlenség, vadkár
vagy műszaki hiba kerül feltárásra a helyszínen, akkor ennek okait derítsük fel, és jelentsük a
központban a tényeket. Ha műszaki hibás vagy vadkáros lett a technikai eszköz az egyik
objektumban, akkor fokozottan figyeljünk rá a szolgálat hátralévő idejében, hiszen nem
biztos, hogy nem szándékos kárról, egy esetleges későbbi betörés előkészítése céljából
történt. Ne hagyjuk magára a védetlen objektumot. Ha a járőr szabálysértést észlel, akkor
ezzel kapcsolatban csak akkor tudja az elkövetőt a helyszínen visszatartani, ha elzárással
büntetendő szabálysértést észlel. Ez lehet tulajdon elleni szabálysértés és esetleg olyan is,
aminek a jogi súlyozása a helyszínen nem megállapítható. Nem minden esetben tudjuk
megállapítani egy rongálásról, hogy ez milyen ráfordítással állítható vissza az eredeti
állapotába. Ha ez az ötvenezer forintot eléri, akkor már bűncselekményi kategória lesz.
Azonban ezt csak hatósági eljárás, akár nyomozati cselekmény fogja megállapítani. Éljünk a
jogszabályi lehetőségünkkel, és kérjünk rendőri intézkedést, majd a hatóság megállapítja a
szükséges rendelkezéseket. A járőr tevékenysége során észlelhet több olyan körülményt, ami
bűncselekmény gyanúját veti fel, és ezt képzettsége alapján fel kell ismernie. Ennek során a
személy és vagyonőr jogosult a bűncselekmény és szabálysértés elkövetésén tetten ért
személyt a cselekmény abbahagyására felszólítani, a cselekmény folytatását megakadályozni,
az elkövetőt elfogni, és a birtokában lévő, bűncselekményből származó, vagy annak
elkövetéséhez használt dolgot, illetve támadásra alkalmas eszközt elvenni. Köteles azonban
az elfogott személyt haladéktalanul az ügyben eljárni jogosult nyomozóhatóságnak átadni, ha
erre nincs módja, e szervet nyomban értesíteni. Így kell eljárni a tetten ért személytől elvett
dolgokat illetően is. Amennyiben a személy elfogására nem került sor, vagy visszatartása
során a tetten ért személy eltávozott, a rendőrség értesítése nem mellőzhető. A
bűncselekmény és a szabálysértés tetten érésekor a személy és vagyonőrnek a Tevékenység
Irányítási Központot kell értesíteni, ezt követően haladéktalanul jelentse az eseményeket
szolgálati elöljárójának, a diszpécsernek, munkahelyi vezetőjének. A hatóság kiérkezéséig
biztosítsuk a tárgyi bizonyítási eszközöket, tanúkat kutassunk fel, törekedjünk a helyszínen
tartásukra. Ha a szemtanúk, vagy információkkal rendelkezők nem várják meg a rendőrök
megérkezését, írjuk fel a nevüket, elérhetőségüket, illetve kérdezzük ki őket, hogy pontosan
mit láttak. Ha tetten értünk egy elkövetőt és visszatartottuk, de közben sérülést szenvedett,
gondoskodnunk kell az elsősegélyben való részesítéséről, szükség esetén mentőhívással.
Ilyenkor a későbbi dokumentációs és eljárásbeli okokból írjuk fel az időpontokat és minden
lényeges adatot, kiemelten a kiérkező mentő rendszámát, hogy hova szállítják a sérültet, és a
mentőorvos által közölt elsődleges diagnózist.

You might also like