Czenczer Orsolya–Kapa Mátyás–Szira Zoltán

Jogi alapismeretek

A Budapesti Kommunikációs

és Üzleti Főiskola jegyzete

Budapest, 2007
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola jegyzetei

Szerzők:
Dr. Czenczer Orsolya
III., IV. rész
Dr. Kapa Mátyás
V. rész 1., 3., 4., 5., 6. fejezet, VII. rész
Dr. Szira Zoltán
I., II. rész, V. rész 2. fejezet, VI. rész

Szerkesztette:
Dr. Kapa Mátyás, PhD
intézetigazgató, főiskolai docens
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

© Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

ISBN 963 7340 35 2 • 978 963 7340 35 2

Felelős kiadó a Századvég Kiadó igazgatója
Korrektor Boncz Éva
Borító: Korompai Dániel
Műszaki szerkesztő Varga Júlia
Készült a RO-LA Kft. nyomdájában
Felelős vezető Rózsavölgyi Sándor
 TARTALOM

• i. rész • alapvetés
1. A jog fogalma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

2. A jogrendszer tagozódása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6

3. A jogszabály . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10

4. A jogi norma szerkezete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13

5. A jogviszony . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14

6. Az Európai Unió jogrendszerének elemei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15

• ii. rész • alkotmányjog

1. Az Alkotmány és az alkotmányosság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17

2. Az 1989-es alkotmánymódosítás jelentősége és főbb vonásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19

3. A magyar államszervezet rendszere. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20

• iii. rész • közigazgatási jog

1. A közigazgatás fogalma, a közigazgatási jog lényege . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43

2. A központi közigazgatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43

3. Az önkormányzatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44

4. A közigazgatási eljárás szabályai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51

• iv. rész • a büntető jogágak és a szabálysértési jog

1. Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65

2. A büntetőjog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65

3. A büntetőeljárási jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75

4. A büntetés-végrehajtási jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85

5. Szabálysértési jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85
• v. rész • polgári jog
1. A polgári jog tárgya, rendszere . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87

2. Személyi jog. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87

3. Dologi jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95

4. Szerződések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102

5. Kártérítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118

6. Öröklési jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123

• vi. rész • munkajog

1. A munkajog fogalma, a szabályozás rendszere . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126

2. Általános rendelkezések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127

3. A munkaviszony létrehozása és a munkaszerződés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 134

4. A munkaviszony fennállása idején felmerülő kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139

5. A munkajogviszony megszüntetése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 146

• vii. rész • polgári eljárásjog

1. Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157

2. A peres eljárás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157

Felhasznált irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 162

rövidítések jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 162

 .
• I RÉSZ •
ALAPVETÉS

1. A JOG FOGALMA

A jog legáltalánosabb értelemben magatartási szabályok, normák összessége,

amely meghatározza, hogy a jogi norma címzettje adott helyzetben mit tegyen,
vagy milyen magatartástól tartózkodjon. A társadalomban a jogon kívül még
számos magatartási szabály befolyásolja az emberek viselkedését. Gondoljunk a
szokásokra, az erkölcsi, etikai szabályokra vagy a vallási normákra. Ezekre mind
jellemző, hogy a lehetséges magatartások közül előírják a követendőt, és a be
nem tartásuk esetére valamilyen hátrányt helyeznek kilátásba. A jognak azon-
ban több olyan sajátossága van, amelyekkel más társadalmi szabályok nem ren-
delkeznek. Ezek a következők:
a) A jogot jogalkotási hatáskörrel felruházott állami szervek hozzák létre.
A magatartási szabályokat társadalmi csoportok, közösségek, vagy különbö-
ző szervezetek hozzák létre, a jog keletkezése és érvényesülése szorosan kapcso-
lódik az állam működéséhez. A jog és az állam egymást feltételező fogalmak.
Az állami akarat, az állami szervek döntéseinek jelentős része jogi normákban
jelenik meg. Jogi normát azonban az állami szervek közül csak azok alkothatnak,
amelyek erre kifejezetten felhatalmazást kapnak.
b) A jogalkotást eljárási szabályok határozzák meg.
A jogalkotásra felhatalmazást kapott állami szervek számára előírás, hogy
csak meghatározott eljárás keretében és meghatározott formában alkothatnak
jogot. (A jogalkotó szervekről és az általuk megalkotható jogszabályok megne-
vezéséről később még részletesen lesz szó.)
c) A jog általános jellegű, vagyis az adott társadalom valamennyi jogalanyára
nézve érvényes.
A jogon kívüli társadalmi normák társadalmi csoportonként, közösségen-
ként, szervezetenként különbözőek. Ezzel szemben a jog csak akkor képes betöl-
teni társadalmi funkcióját, ha a jogalanyok teljes körét „hatalma alá vonja”, tehát
mindenkire nézve egységesen szabályozza a követendő magatartást. Mindebből
nem következik az, hogy valamennyi jogi norma minden jogalanyra érvényes, a
jogalkotó szabályozni kívánt társadalmi viszonytól függően határozza meg, hogy
a jogalanyok melyik körére vonatkozik egy-egy jogszabály.
d) A jog állami kényszerre támaszkodik.
A jogszabályok be nem tartása esetén állami jogalkalmazó szervek, mint pl. a
bíróság, az államigazgatási szervek, valamilyen joghátrány kilátásba helyezésével

5
kényszerítik ki a jogszabályban foglaltaknak megfelelő magatartást, illetve jog-
sértés esetén szankciót alkalmaznak.
Összegezve az eddig elmondottakat megállapíthatjuk, hogy a jog olyan ma-
gatartási szabály, amelyet a jogalkotási hatáskörrel felruházott állami szervek
hoznak létre, a társadalom valamennyi tagjára, a jogalanyok teljes körére nézve
érvényes, és amelynek be nem tartása esetén az állam kényszert alkalmazhat.
A jog alapvető feladata, hogy szabályozza a társadalmi viszonyokat, ennek
során kiszámítható, rendezett társadalmi viszonyokat teremtsen.
A jog további feladata, hogy összehangolja az állampolgárok, az állami szer-
vek és a társadalomban működő egyéb szervek tevékenységét és érdekeit, vala-
mint a jogalanyok között keletkező konfliktusokat feloldja.
A magas színvonalú jogalkotás egyik legfőbb jellemzője és egyben követel-
ménye, hogy a társadalmi viszonyokat az általános erkölcsi felfogásnak, társa-
dalmi igazságérzetnek megfelelően képes szabályozni. A jogalkotók felelőssége,
hogy az általuk meghozott jogi normák alkalmasak legyenek a különböző érde-
kek mentén tagolt társadalomban konszenzust teremteni.

2. A JOGRENDSZER TAGOZÓDÁSA

A jogrendszer egy adott állam meghatározott időpontban hatályban lévő jogsza-

bályainak összessége. A helyi szintű normákat is beleértve a magyar jogrendszer
több tízezer jogszabályból áll. Ezeket a jogszabályokat azonos ismérvek alapján
csoportosítjuk, ezzel lehetővé tesszük, hogy egy-egy jogszabályt a jogrendszer-
ben elfoglalt helye szerint és más jogszabályok összefüggéseiben is lássunk. En-
nek nem kizárólag az óriási joganyag közötti eligazodás miatt, hanem a jogsza-
bályok értelmezésénél is nagy jelentősége van.
A jogrendszert többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. Mi ezek közül
a közjog-magánjog szerinti felosztást, valamint a jogágakra történő tagozódást
ismertetjük.

2.1. KÖZJOG-MAGÁNJOG

A közjog szabályozásának tárgya az állam szervezete, az állami szervek tevékeny-

sége, a jogalanyok és az állam közötti kapcsolat szabályozása. A közjog a köz-
hatalom kiépítését, fenntartását és gyakorlását szabályozza, A közjogias jellegű
jogszabályok dominánsan szűk mozgásteret adnak a jogalanynak, részletezően,
pontosan meghatározzák, hogy az adott élethelyzetben mi a követendő magatar-
tás. A közjogi jogviszonyokban az ügy ura az állam, illetve az államot képvise-

6
lő szerv. Gondoljunk az államigazgatási szervek működésére, vagy a különböző
adónemekre vonatkozó törvények alkalmazására.
A magánjog a magánérdekű életviszonyok szabályait tartalmazza, azt a szfé-
rát, ahol a jogalanynak nagy a döntési szabadsága, mozgástere. A magánjogi
szabályozás alá eső társadalmi gazdasági viszonyokban egyenlő és szabad jog-
alanyok mellérendeltségi viszonyban állnak egymással. A jogi szabályozás célja,
hogy olyan kidolgozott jogi formákat, eszközöket biztosítson, amelyek lehető-
séget nyújtanak a jogalanyok számára érdekeik érvényesítésére, de nem teszi
kötelezővé ezek alkalmazását. A jogviszonyban részt vevő feleknek lehetőségük
van arra, hogy saját érdekeiknek, akaratuknak megfelelően „saját képükre” for-
málják az adott társadalmi viszonyt. A jog csak kivételesen – például valamelyik
fél érdekében – állít akadályt a felek akaratának.
A fentiekhez kapcsolódóan meg kell még jegyeznünk, hogy a közjogi és a
magánjogi szféra nem különül el egymástól mindig határozottan. Gyakran talá-
lunk példát arra, hogy alapvetően magánjogi jogszabályban eltérést nem engedő
vagy tiltó rendelkezések vannak. Ez fordítva is igaz: közjogi jogterületen arra is
van példa, amikor a jogszabály rendelkező részétől el lehet térni, vagy meghatá-
rozott lehetőségek között választhat a jogalany.
A két jogterület közötti különbséget a következő ismérvek jellemzik leginkább:
• A közjogra dominánsan parancsoló, kényszerítő vagy tiltó (imperatív),
illetve kötelezően alkalmazandó (kógens) szabályozás jellemző. A magán-
jog tipikusan megengedő (diszpozitív) jellegű jogszabályokat tartalmaz.
A jogviszony alanyainak a jogszabály széles döntési szabadságot biztosít,
ezzel mindaddig élhetnek, amíg valamilyen imperatív jellegű jogszabályba
nem ütközik magatartásuk.
• A közjogi jellegű kötelezettségek általában a kötelezettek akaratára tekintet
nélkül egy meghatározott társadalmi viszony bekövetkezésével egyidejű-
leg beállnak, míg a magánjogi kötelezettségek általában csak a kötelezettek
akaratából állnak be.
• A közjogi viszonyokban általában fennáll a közvetlen kényszer alkalmazá-
sának lehetősége, magánjogi jogviszonyban azonban csak közvetett kény-
szer (bírói út) igénybevételére van lehetőség.
• A közjogi jogviszonyok jellemzően alá-fölé rendeltségi (vertikális) viszo-
nyok, míg a magánjogi életviszonyok jellemzően mellérendeltségi (horizon-
tális) viszonyok.
• A közjogban a jogviszony egyik alanya mindig az állam, illetve az államot
képviselő szerv, magánjogi jogviszonyban bármely jogalany részt vehet.

7
2.2. A JOGÁGI TAGOZÓDÁS

A jogági tagozódás lényegében társadalmi viszonyok szerinti tagozódást jelent.

Az ember mint társas lény társadalmi viszonyok között éli le az életét, továbbá
társadalmi viszonyok jönnek létre a különböző állami szervek, civil szerveződé-
sek, gazdálkodó szervezetek között is.
Az azonos vagy hasonló társadalmi viszonyokat azonos módon szabályozó
jogszabályok tartoznak ugyanabba a jogágba. A szabályozás módja szerint a jog-
viszonyokat megkülönböztetjük attól függően is, hogy a jogalanyok melléren-
deltségi vagy alá-fölé rendeltségi kapcsolatban állnak-e egymással.

2.3. A JOGÁGAK TÍPUSAI

A jogágak tipizálására nézve egyes társadalmi korszakonként, sőt azon belül is,
különböző álláspontok alakulnak ki. A társadalmi viszonyok változásával egyes
jogterületek felértékelődnek, nagyobb szerepük lesz (gondoljunk a környezet-
védelemre, informatikára), más, korábban önálló jogágként kezelt területek
jelentősége pedig csökken (pl. a szövetkezeti jog). Fontos továbbá megjegyez-
nünk, hogy egy-egy konkrét jogi probléma megoldására általában több jogágba
tartozó jogszabályt kell alkalmazni. Gyakran az egyik jogszabály alkalmazása
olyan következményekkel jár, amely szükségessé teszi egy másik jogágba tartozó
normában előírt kötelezettség teljesítését. (Pl. egy ingatlan-adásvételi szerződés
megkötése – melyre nézve a polgári jog szabályait kell alkalmazni – magával
hozza a pénzügyi jogba tartozó adózási, illetékfizetési szabályok alkalmazását is.)
A fentiekkel van összefüggésben az is, hogy számos jogszabály két-három jogág
határterületén van, vagyis több jogágba is besorolható.
A következőkben a közjogi, illetve a magánjogi szférába tartozó jellemző jogág
lényegét ismertetjük.

2.4. A KÖZJOGI SZFÉRA TIPIKUS JOGÁGAI

Alkotmányjog: a társadalom politikai és gazdasági rendszerének alapelveit, az

állami szervek rendszerét, azok jogállását, a hatalom gyakorlásának módját, az
állampolgárok alapjogait és kötelezettségeit, a választási rendszert, az állampol-
gársághoz kapcsolódó kérdéseket szabályozza.
Közigazgatási jog: összességében az állam végrehajtó, rendelkező tevékenysé-
gét ellátó szervek működését, azok egymás közötti kapcsolatát, az állampolgárok
és közigazgatási szervek közötti viszonyt szabályozza.
Büntetőjog: feladata az állami, társadalmi, gazdasági rendnek, az állampolgár-
ok személyének, jogainak és biztonságának védelme. Meghatározza a büntetendő

8
magatartások körét és a kiszabható büntetések nemét és mértékét. A büntetőjog
alapjogszabálya a Büntető Törvénykönyv (Btk).
Büntetőeljárási jog: a büntetőügyekben eljáró szervek (rendőrség, ügyészség,
bíróság) és személyek jogi helyzetét, továbbá a büntetőjogi felelősség megállapí-
tásának rendjét tartalmazza.
Pénzügyi jog: szabályozza az államháztartás működését, az állam és a helyi
önkormányzatok költségvetését, annak végrehajtását, valamint a nemzeti jövede-
lem meghatározott részének központosítására és újraelosztására vonatkozó sza-
bályokat. Ennek körében az állami bevétel egyes részterületeit (adók, vámok, ille-
tékek stb.), az állami kifizetések, támogatások rendszerét. Szabályozza továbbá a
pénzrendszert és részben a pénzforgalmat, hitelrendszert, biztosítási rendszert.

2.5. A MAGÁNJOGI SZFÉRA TIPIKUS JOGÁGAI

Polgári jog: szabályozza a társadalom vagyoni viszonyait, ezen belül a tulajdon-

viszonyokat, a szerződési és kártérítési, valamint az öröklési viszonyokat. A pol-
gári jog tárgykörébe tartozik a jogalanyiság kérdése, továbbá a személyek egyes
nem vagyoni vagy nem tisztán vagyoni viszonyai is. Így pl. a jó hírnév, a becsü-
let, a név védelme, a szellemi alkotások viszonyai (szerzői, találmányi jog stb.).
A polgári jog alapjogszabálya a Polgári Törvénykönyv (Ptk).
Polgári eljárási jog: a bíróságok elé kerülő polgári peres és nemperes ügyek
elintézési rendjét szabályozza. Meghatározza a bíróságok hatáskörét és illetékes-
ségét, a tárgyalás, a tényállás megállapítására vonatkozó szabályokat, a felek (fel-
peres, alperes) és más személyek (pl. tanú, szakértő) jogállását.
Családjog: a család, a házasság, a gyámság intézményével kapcsolatos szemé-
lyi és vagyoni viszonyokat határozza meg. Ennek körében többek között szabá-
lyozza a házastársi kapcsolat alapvető jogviszonyait, a családban keletkező szülő-
gyermek kapcsolatot, illetve a házasság felbontásának viszonyait.
Munkajog: a munkaviszonyra vonatkozó szabályokból áll. Többek között
meghatározza a munkáltatók és a munkavállalók jogait és kötelezettségeit, a
munkaidőt, a pihenőidőt, a munka díjazását, a munkaviszony létesítésének, meg-
szüntetésének, a dolgozók anyagi felelősségének, valamint a munkahelyi kollek-
tívák érdekvédelmi tevékenységének szabályait.
Földjog: a földtulajdonra, a földhasználatra, a földvédelemre és a földigazga-
tásra vonatkozó szabályokat tartalmazza.

9
 3. A JOGSZABÁLY

3.1. A JOGFORRÁS FOGALMA ÉS TÍPUSAI

A jogforrás lehet belső és külső jogforrás. Belső jogforráson a jogalkotásra felru-

házott állami szervet, külső jogforráson a jogszabály megjelenési formáját értjük.
A jogforrások rendszerét, a jogalkotási eljárást, a jogszabály hatályára vonatkozó
szabályokat a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény tartalmazza.
A Magyar Köztársaságban a jogalkotó szervek az alábbi jogszabályokat alkotják:
• az Országgyűlés törvényt,
• a Kormány rendeletet,
• a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletet,
• a miniszterelnök és a Kormány tagjai (a továbbiakban együtt: miniszter)
rendeletet,
• az önkormányzat rendeletet.
A) A törvény. A törvények közül ki kell emelni az alkotmányt mint alaptör-
vényt. Az Alkotmány és a jogalkotásról szóló törvény meghatározza azokat a tárgy-
köröket, amelyeket azok társadalmi, politikai, gazdasági jelentőségére tekintettel a
legmagasabb szintű jogszabályban, tehát törvényben kell szabályozni.
A társadalmi rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni pl. a társadal-
mi és érdek-képviseleti szervek jogállását, a népszavazást, a bűncselekményeket,
a büntetéseket.
A gazdasági rendre vonatkozóan törvényi szabályozást igényelnek pl. a tulaj-
donviszonyok, a magán- és a jogi személyek vagyoni viszonyai, az állami pénz-
ügyek, az adók és az adójellegű kötelességek szabályai.
Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körében törvényben kell sza-
bályozni pl. az állampolgárságot, az egyesülési és gyülekezési jogot, az oktatást
és a közművelődést.
B) A Kormány az alkotmányban meghatározott feladatkörben, illetőleg tör-
vényben kapott felhatalmazás alapján rendeletet alkot. A Kormány által kibo-
csátott rendelet az állampolgári szervezetekre nézve közvetlenül jogot, illetve
kötelezettséget keletkeztet.
C) A Magyar Nemzeti Bank elnöke külön törvényben meghatározott feladat-
körében rendeletet bocsát ki, amely törvénnyel nem lehet ellentétes. Ez a pénz-
forgalmat illetően általános jelleggel mindenkire kötelező.
D) A miniszter feladatkörében és törvényben vagy kormányrendeletben ka-
pott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet. Miniszteri rendelet kiadására a mi-
niszter akadályoztatása esetén a minisztérium politikai államtitkára jogosult.
E) A helyi önkormányzat rendeletet ad ki a törvény vagy kormányrendelet
felhatalmazása alapján, a helyi területi sajátosságoknak megfelelő részletes sza-

10
bályok megállapítására, vagy a magasabb szintű jogszabályban nem rendezett
társadalmi viszonyok rendezésére.
Meg kell még említeni a nemzetközi szerződést. Az általánosan kötelező ma-
gatartási szabályt tartalmazó nemzetközi szerződést a tartalmának megfelelő
szintű jogszabályba foglalva – pl. törvényben vagy kormányrendeletben – kell
kihirdetni.
A jogszabályok hierarchikus, tehát alá-fölé rendeltségi viszonyban vannak
egymással, ebből az következik, hogy a magasabb szintű jogszabállyal az alacso-
nyabb jogszabály nem állhat ellentétben. A jogszabályi hierarchia érvényesülé-
sében az Alkotmánybíróság kulcsszerepet tölt be.

3.2. AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI

A jogszabályoktól meg kell különböztetnünk az állami irányítás egyéb jogi esz-

közeit.
Az Országgyűlés, a Kormány, az önkormányzatok szervei határozatban sza-
bályozzák az általuk irányított szervek feladatait, valamint saját működésüket.
A határozatok esetén különbséget teszünk normatív (szabályozó), illetve egyedi
(általában konkrét döntést tartalmazó) határozatok között. Normatív határozat-
ban – a jogszabályokhoz hasonlóan – általános jellegű szabályozásra kerül sor,
míg az egyedi határozat egy konkrét ügyben hozott döntést tartalmaz.
Utasítást a miniszter és az országos hatáskörű szerv vezetője jogszabályban
meghatározott irányítási jogkörében a közvetlen irányítása alá tartozó szervek
tevékenységének szabályozására ad ki.
A Központi Statisztikai Hivatal elnöke statisztikai közleményként statisztikai
fogalmat, módszert, osztályozást stb. tartalmazó kötelező rendelkezést adhat ki.
Az állami irányítás egyéb jogi eszközei között kell említést tennünk a jogi
iránymutatásról is. Ebbe a körbe tartozik az Országgyűlés és a Kormány által
kiadott irányelv, amelyben a kibocsátó általános érvényű célokat, programokat
határoz meg, illetve állást foglal az állami és a társadalmi élet fontos kérdéseiben,
továbbá az állásfoglalás, amelyben az Országgyűlés és a Kormány jogszabályt
értelmezhet.
A jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei között abban van az
alapvető különbség, hogy a jogalanyok – természetes személy, jogi személy stb. –
teljes körére vonatkozó jog vagy kötelezettség megállapítása jogszabályi formát
igényel, az állami irányítás egyéb jogi eszközei viszont csak az állami szervekre
vonatkoznak, illetve a jogalkalmazáshoz, jogértelmezéshez nyújtanak segítséget.
A jogszabály a társadalom életének tehát lényegesen tágabb körét fogja át, mint az
állami életre, valamint az egyedi döntésekre korlátozódó egyéb jogi eszközök.

11
3.3. A JOGSZABÁLY ÉRVÉNYESSÉGE ÉS HATÁLYA

A jogszabály akkor érvényes, ha megfelel mindazoknak a követelményeknek,

amelyek szükségesek ahhoz, hogy a jogszabály alkalmazható legyen. Az érvé-
nyességnek az alábbi feltételei vannak:
• a jogszabály alkotója rendelkezzen jogalkotói hatáskörrel;
• a jogszabályt az előírt eljárási szabályok betartásával hozzák létre;
• a megalkotott jogszabály ne álljon ellentétben magasabb szintű jogszabály-
lyal, vagyis illeszkedjen a jogszabályi hierarchiába;
• a jogszabály a jogalanyok számára megismerhető legyen, tehát az arra elő-
írt formában kihirdessék.
A hatály a jogszabály alkalmazhatóságára ad választ. Általánosságban meg-
állapíthatjuk, hogy a jogszabály hatálya kiterjed az ország területén a magán-
személyekre, a jogi személyekre, illetve a jogi személyiség nélküli jogalanyokra,
valamint a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokra. Az önkormányzat
rendeletének hatálya az önkormányzat illetékességi területére terjed ki.
A hatály négy típusát különböztetjük meg:
a) Az alanyi (személyi) hatály arra a kérdésre ad választ, hogy kikre vonatko-
zik a jogszabály.
b) A területi (földrajzi) hatályból állapítható meg, hogy az adott jogszabályt
hol, melyik földrajzi térségben kell alkalmazni.
c) Az időbeli hatály arra a kérdésre ad választ, hogy a jogszabályt mikortól
kell alkalmazni. A hatálybalépés napját mindig meg kell jelölni. A jogbiztonság
szempontjából fontos garanciális rendelkezés, hogy a jogszabály a kihirdetést
megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat vala-
mely magatartást jogellenessé.
d) A tárgyi hatályt másképpen a jogszabály alkalmazási köreként határozzuk
meg. Ezalatt azt a tárgykört, társadalmi viszonyt kell érteni, amelyet a jogszabály
rendezni kíván.
Ahhoz, hogy a jogszabályt az állampolgárok betarthassák, azt előzetesen nyil-
vánosságra kell hozni, hiszen ha a jogszabályról nem szerezhetnek tudomást az
érintettek, nem is várható el tőlük, hogy azt betartsák.
A jogszabály nyilvánosságra hozatalának módszere a jogszabályok kihirde-
tése, azaz a jogszabály előírt módon való közreadása, annak érdekében, hogy
az állampolgárok és a különböző szervezetek tudomást szerezhessenek az őket
érintő rendelkezésekről.
A jogszabályok kihirdetése – kivéve az önkormányzati rendeleteket – a Ma-
gyar Köztársaság hivatalos lapjában, a Magyar Közlönyben történik. Az önkor-
mányzati rendeleteket az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában
meghatározott módon – ha van az önkormányzatnak hivatalos lapja, abban, an-
nak hiányában pl. falragaszon vagy a helyi újságban – kell kihirdetni.

12
 A Magyar Közlöny mellett hivatalos lap még a Határozatok Tára, valamint
az egyes minisztériumok és országos hatáskörű szervek lapja, az úgynevezett
tárcaközlöny.

4. A JOGI NORMA SZERKEZETE

A jogi norma általánosan megfogalmazott magatartási szabály, amely a jog leg-

kisebb önálló egysége. A jogi norma meghatározza, hogy milyen társadalmi
viszonyt szabályoz, vagyis milyen esetekre kell alkalmazni, tartalmazza, hogy
a társadalmi viszony bekövetkezése esetén milyen magatartást kell tanúsítania
a jogi norma címzettjének, végül azt, hogy mi lesz a következménye annak, ha a
jogalany nem a jogszabály előírásai szerinti magatartást tanúsítja.
Mindezek alapján a jogi norma szerkezetének három alapvető elemét külön-
böztethetjük meg. Ezek a következők:
a) tényállás (feltétel vagy hipotézis),
b) rendelkezés (diszpozíció),
c) jogkövetkezmény.
A jogszabály tényállási része írja le azokat a körülményeket, eseményeket,
amelyek bekövetkezése esetén a rendelkező rész (tehát a második szerkezeti
elem) életbe lép. Tehát a rendelkezés életbelépésének feltétele a tényállás meg-
valósulása.
A rendelkezés – mint a jogszabály második szerkezeti eleme – akkor érvé-
nyesül, ha a tényállás megvalósult. A rendelkezés tartalmát tekintve háromféle
lehet:
1. pozitív parancsot (mit kell tenni),
2. negatív parancsot (mit nem szabad tenni), és
3. felhatalmazást (mit lehet tenni) tartalmazó.
Más szóval a rendelkezés lehet parancsoló (pl. a munkaszerződésben a felek-
nek meg kell állapodniuk a munkakörben, a személyi alapbérben és a munka-
végzés helyében), tiltó (pl. tilos a munkavállalók között nemük, koruk, fajuk,
származásuk, illetve egyéb a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény mi-
att hátrányos megkülönböztetést alkalmazni) és megengedő (pl. ha a felek más-
képpen nem állapodtak meg, a munkavállalót megillető végkielégítés mértéke
háromévi munkaviszony esetén legalább egyhavi átlagkereset).
A jogkövetkezmény a jogi norma harmadik szerkezeti eleme. Amennyiben a
jogalany a diszpozícióban előírt parancsot nem teljesíti, vagy az ott meghatáro-
zott tilalmat megszegi, az állami szervnek fel kell lépnie vele szemben. Ebben az
értelemben a jogkövetkezmény szankcióként jelenik meg. A jogkövetkezmény
azonban nem csak szankció formájában jelenhet meg. A jogszabály rendelkező

13
részében foglaltaknak megfelelő magatartás tanúsítása esetén a jogalany megha-
tározott állami kedvezményekre, juttatásokra, előnyökre tarthat igényt.

5. A JOGVISZONY

A jogrendszer tagozódásának vizsgálata során említésre került, hogy a jog alap-

vető feladata a társadalmi viszonyok szabályozása. A jogviszony tehát a jog ál-
tal szabályozott társadalmi viszony. A jog természetesen nem szabályoz minden
társadalmi viszonyt, hanem csak azokat, amelyek – különböző megfontolások
alapján – jelentősek, és ennek következtében jogi szabályozást igényelnek.
A jogviszony három elemi egységét különböztethetjük meg. Ezek a következők:
• a jogviszony alanya (akik között a jogviszony fennáll),
• a jogviszony tartalma (a jogviszony alanyait terhelő kötelezettségek, illetve
megillető jogok),
• a jogviszony tárgya (mindaz, amire a jogviszony tartalmát kitevő jogok és
kötelezettségek irányulnak).

5.1. A JOGVISZONY ALANYA

A jogviszony alanya lehet:

• az ember (természetes személy),
• a jogi személy,
• a jogi személyiség nélküli jogalany.

5.2. A JOGVISZONY TARTALMA

A jogviszony tartalmán azokat a jogokat és kötelezettségeket értjük, amelyek a

jogviszonyban részt vevő feleket, tehát a jogviszony alanyait megilletik, illetve
terhelik. Így pl. a tulajdonjogviszony tartalmának része az a jogosultság, amely
szerint a tulajdonos a tulajdonát birtokolhatja, használhatja, másra átruházhatja,
illetve köteles viselni a fenti jogosultságokkal kapcsolatos terheket.

5.3. A JOGVISZONY TÁRGYA

A jogviszony tárgya: magatartás, amely lehet pozitív (amikor tevőleges cselek-

ményt kell végrehajtani) vagy negatív magatartás (amikor valamely cselekedet-
től való tartózkodást kell megvalósítani), továbbá dolog, azaz minden testi tárgy,

14
amely tulajdonjog tárgya lehet, és a birtokba vehető természeti energia (pl. víz).
Mindezek mellett a jogviszony tárgya pénz (értékpapír) is lehet.

6. AZ EURÓPAI UNIÓ JOGRENDSZERÉNEK ELEMEI

A közösségi jog alapvetően különbözik mind az egyes nemzetállamok jogrend-

szerétől, mind a nemzetközi közjogtól. Az Unió tagállamai a közösségi intézmé-
nyek által hozott jogszabályokat magukra nézve kötelezőnek fogadják el, és az a
saját jogrendszerük részét képezi, annak ellenére, hogy azt közvetlenül nem ők
maguk alkotják. A közösségi jog a nemzeti jogrendszer szabályaival szemben
elsőbbséget élvez, közvetlenül alkalmazható, és jelentős részben közvetlenül ha-
tályos. A közösségi jognak nemcsak a tagállamok, hanem az uniós természetes
és jogi személyek is alanyai. A tagállamok bíróságai előtt a jogszabályokra hivat-
kozni lehet, arra jogot vagy követelést lehet alapozni.
A közösségi jog szabályozásának tárgya az egységes belső piac létrehozása és
működtetése, amely mind a tagállamok, mind a természetes és jogi személyek
jogát egyaránt érinti.
A közösségi jognak alapvetően négy forrása különböztethető meg:
• a tagállamok egymással kötött szerződései (elsődleges jogforrások),
• az Unió intézményei által alkotott normák (másodlagos jogforrások),
• az Európai Bíróság által a tagállamok jogrendszereiből kiemelt és a közös-
ségi jog forrásaként elismert általános jogelvek,
• az Európai Közösségek mint a nemzetközi jog önálló alanyai által harma-
dik államokkal kötött nemzetközi szerződések.
Mi az első két jogforrás lényegét ismertetjük.

6.1. ELSŐDLEGES JOGFORRÁSOK

A tagállamok egymással kötött aktusai jelentik a közösségi jog legfőbb forrá-

sát. Idetartoznak mindenekelőtt az alapító szerződések (pl. a Párizsi Szerződés, a
Római Szerződések, a Brüsszeli Szerződés, a Maastrichti Szerződés) és a csatla-
kozási szerződések. Ezenkívül az elsődleges jogforrások közé kell sorolni az ún.
szubszidárius egyezményeket, amelyeket a tagállamok az Alapító Szerződések
felhatalmazása alapján kötöttek egymással.

15
6.2. MÁSODLAGOS JOGFORRÁSOK

A Közösségek központi szervei által alkotott aktusok jelentik a közösségi jog

másodlagos forrásait. Ezek részben kötelező, részben nem kötelező erővel bírnak
a tagállamokra nézve.
A kötelező jogi normák:
• rendelet,
• irányelv,
• határozat.
A rendelet általános hatályú, tehát minden tagállam, jogi személy és termé-
szetes személy a címzettje. Minden részét kötelező figyelembe venni és alkalmaz-
ni, tehát tilos csak egyes részeire korlátozni az alkalmazást. A rendelet további
ismérve, hogy tagállami intézkedés nélkül, automatikusan az egyes tagállamok
belső jogának részévé válik.
Az irányelv az elérendő célt tekintve minden címzett tagállamot kötelezi, de
átengedi a módszerek és az eszközök megválasztásának jogát a nemzeti hatósá-
gok részére.
A határozat kizárólag a címzettnek szól (tagállam, természetes vagy jogi sze-
mély), viszont azt mindenben kötelezi. Általában adminisztratív jellegű, és a kö-
zösségi jog végrehajtása során van ügydöntő szerepe. A határozattal szemben az
érintett jogorvoslattal élhet, az Európai Bíróságtól kérheti megsemmisítését.
A nem kötelező aktusok:
• nyilatkozat,
• célkitűzés,
• alapelv,
• ajánlás,
• állásfoglalás.
Ezek valójában éppen azért, mert nem kötelező jellegűek, nem tekinthetők
jogi normának. Jelentőségüket mégis az adja, hogy a nemzeti bíróságoknak, ha
közösségi joggal kapcsolatos ügyekben járnak el, figyelembe kell venniük. Álta-
lában valamilyen cselekvési és magatartási elvárásokat fogalmaznak meg, illetve
a közösségi jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos jogértelmezést adnak.
A rendeleteket, az irányelveket és a határozatokat közzé kell tenni a Közösség
Hivatalos Lapjában. A Hivatalos Lap a Közösség valamennyi hivatalos nyelvén,
tehát minden tagállam nyelvén hetente öt alkalommal jelenik meg.

16
 .
• II RÉSZ •
ALKOTMÁNYJOG

1. AZ ALKOTMÁNY ÉS AZ ALKOTMÁNYOSSÁG

Az Alkotmány az államhatalom gyakorlásának szabályait, a politikai, gazdasági

rendszer működésének alapelveit, az állami szervezetrendszer felépítését tar-
talmazó alaptörvény. Alapvető formai jellemzője, hogy a jogforrási hierarchia
legfelső szintjén helyezkedik el, ebből következően a törvényeknek és az alacso-
nyabb szintű jogszabályoknak meg kell felelniük, összhangban kell lenniük az
Alkotmány szellemével és írott betűjével.
Szintén az Alkotmány formai ismérveihez tartozik, hogy elfogadásához és
módosításához az összes országgyűlési képviselő kétharmadának egyetértő sza-
vazatára van szükség. Ez az előírás biztosítja, hogy az alaptörvény a parlamenti
képviselők döntő részének konszenzusán alapuljon.
Az Alkotmány tartalmát tekintve meghatározza az állam jellegét, a hatalom
gyakorlásának módját, a politikai, gazdasági szféra alapelveit, az állami szervek
rendszerét, a központi államhatalmi szervek jogállását és hatáskörét, az alapve-
tő állampolgári jogokat és kötelességeket, a választások alapelveit és a nemzeti
jelképeket.
Az alkotmányhoz szorosan kapcsolódik az alkotmányosság fogalma. Az az
állam minősül alkotmányosnak és demokratikusnak, amely megfelel az alkot-
mányosság klasszikus alapelveinek. Ezeket a részben egymást feltételező és ki-
egészítő társadalmi, politikai, gazdasági, valamint az államszervezeti alapelveket
és követelményeket a következők szerint foglaljuk össze.
a) A népszuverenitás elve
A népszuverenitás, vagyis a népfelség elvének értelmében az állami főhata-
lom forrása a nép. A hatalmat a nép a közvetlen és a közvetett demokrácia in-
tézményein keresztül gyakorolja. A népszuverenitás csak akkor érvényesülhet,
ha demokratikus intézmények biztosítják a társadalom különböző érdekeinek,
valódi súlyúknak megfelelő kifejezését és képviseletét.
A választási alapelveknek és az azoknak megfelelő, törvényben szabályozott
választási rendszernek és választási eljárási szabályoknak döntő szerepük van
abban, hogy érvényesüljön a népfelség elve. A választási szabályoknak kell bizto-
sítania, hogy a politikai közhatalom gyakorlására azok kapjanak megbízást, akik
tisztességes és átlátható versenyben elnyerik a választópolgárok többségének bi-
zalmát. A választások során a választópolgár a közügyekben őt megillető döntési
hatáskörét átruházza arra a személyre, akit alkalmasnak és érdemesnek tart arra,

17
hogy érdekeit képviselje. Ebből következően akkor demokratikus a választási
rendszer, továbbá a választást befolyásoló szereplők (pl. pártok, állami szervek,
média) magatartásának szabályozása akkor felel meg a népfelség elvéből szár-
mazó követelményeknek, ha a szabályok biztosítják, hogy a választott képviselők
a választópolgárok akaratából, felelősségteljes döntésének eredményeként kerül-
nek tisztségükbe.
b) A hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elve
A hatalommegosztás teóriája a politikai gondolkodás egyik legnagyobb hatá-
sú elmélete, amely alapvetően meghatározza az alkotmányosság követelményei-
nek megfelelő államszervezet felépítését és működését.
A hatalommegosztás elméletét eredetileg a polgári felvilágosodás az uralko-
dó kezébe koncentrált korlátlan hatalommal szemben hirdette meg. Az elmélet
első meghatározó jelentőségű kidolgozója az angol John Locke volt. Elképzelé-
se szerint az állam által gyakorolt hatalmat az emberi szabadság megóvása érde-
kében egymástól elválasztott szervezetekre kell bízni.
A francia Montesquieu az angol polgári állam gyakorlatát elemezve a ha-
talommegosztás elméletét továbbfejlesztette. Megállapítása szerint az államban
háromféle döntéshozó hatalom van: a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói ha-
talom. Ezeket a hatalmakat, illetve a hatalmat gyakorló egyes intézményeket az
önkényuralom megelőzése, a szabadság biztosítása érdekében el kell választani
egymástól. Montesquieu azonban nemcsak a hatalmat gyakorló szervek elkü-
lönítését, hanem ezek egyensúlyát is fontosnak tartotta. Az elmélet jelentősége
elsősorban abban áll, hogy következetes megvalósítása megakadályozza a dikta-
tórikus hatalomgyakorlás kialakulását, a hatalom egy személyben vagy egy tes-
tületben való összpontosulását. Az elmélet egyszerűsített lényege így hangzik:
csak a korlátozott és ellenőrzött hatalom a jó hatalom.
c) A törvény előtti egyenlőség elve és a törvények uralma
Az állampolgárok jogegyenlősége olyan alapelv, amely az egész jogrendszert
áthatja. A törvény előtti egyenlőség, vagyis a jogegyenlőség annyit jelent, hogy
minden ember a közhatalomhoz képest egyenlő. Az emberek között nem lehet
különbséget tenni faj, nem, nemzetiség, vallás, nyelv, politikai vagy más véle-
mény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet
szerint.
Az alkotmányosság és a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy az
állami szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között és működési
rendben a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon
szabályozott korlátok között fejtik ki tevékenységüket.
d) A jogbiztonság követelménye
A jogbiztonság az állam, és elsősorban a jogalkotó kötelességévé teszi annak
biztosítását, hogy a teljes jogrendszer és az egyes jogszabályok egyaránt világo-
sak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatók és előre láthatóak legye-
nek. A jogbiztonság egyaránt megköveteli a jogszabályok egyértelműségét, és az

18
egyes jogintézmények, állami szervek működésének átláthatóságát és kiszámít-
hatóságát.
e) Az emberi jogok deklarálása
Az emberi jogok gondolatköre a polgári forradalmak koráig vezethető visz-
sza, amikor a polgárok az állammal és a hatalommal szembeni követelményeket
szabadságjogok formájában megfogalmazták.
Az emberi jogok lényegében a jogban kifejeződő erkölcsi, társadalmi értékek
összességét jelentik, amelyeket a jogrendnek tartalmaznia kell. Olyan általános
jogelvekről van szó, amelyeket mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás során
az állami szerveknek be kell tartaniuk, és ezek érvényesülése az állampolgárok
számára ellenőrizhető. A jogállam egyik jellemzője, hogy maga hoz létre olyan
szerveket, amelyek feladata az emberi jogok érvényesülésének elősegítése.

2. AZ 1989-ES ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS JELENTŐSÉGE

ÉS FŐBB VONÁSAI

Magyarországon az 1948 után szovjet mintára létrehozott államszervezeti mo-

dell a hatalom egységének elve szerint épült fel. Az 1949-ben létrehozott Alkot-
mányban az 1949. évi XX. tv. rögzítette az állam osztálytartalmát, a proletariátus
diktatúráját és a kommunista párt vezető szerepét. A hatalomgyakorlás sztálini
értelmezése szerint a kommunista párt döntéseinek kell érvényesülnie az álla-
mi szervek működése során is. Eszerint a kommunista párt hatalomgyakorlása
eleve magasabb rendű, szemben a parlamentarizmus formális, üres demokrá-
ciájával. A pártállam struktúrája és működése az egyetlen politikai központból
irányított egységes államhatalom elvét követte. Az állami szervek feladata a tár-
sadalmi kontroll nélkül működő párt döntéseinek állami akarattá nyilvánítása
és azok végrehajtása volt.
Az 1989–90-es rendszerváltás egyik legfontosabb állomása az alkotmányt
módosító 1989. évi XXXI. tv., az ún. köztársasági Alkotmány elfogadása volt.
Bár az Országgyűlés formai értelemben nem új alkotmányt, hanem alkotmány-
módosítást fogadott el, tartalmilag azonban az alaptörvény teljes revíziójára és
gyökeres módosítására került sor. Ennek kihirdetése, 1989. október 23-a óta a
magyar Alkotmány megfelel az alkotmányosság tartalmi követelményeinek.
a) Az Alkotmány 1989-ben elfogadott preambuluma (bevezetése) a többpárt-
rendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megva-
lósító jogállamiság megteremtését tűzte ki államcélként.
b) Az Alkotmány deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság független, demokra-
tikus jogállam. A jogállamiság alapvető követelménye és egyben ismérve,
hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szer-

19
 vezeti keretek között és működési rendben a közjó érdekében, az állampol-
gárok által ellenőrizhető módon fejtik ki tevékenységüket. A jogállamiság
lényege egyszerűen így foglalható össze: az állam van az állampolgárokért,
és nem az állampolgárok az államért.
c) Megszűnt a parlamentet helyettesítő jogkörrel rendelkező és államfői felada-
tokat ellátó 21 tagú testület, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Az ország
köztársaság lett, élén az egyszemélyi államfővel, a köztársasági elnökkel.
d) A marxista–leninista párt vezető szerepének megszüntetése mellett az
Alkotmány deklarálja a többpártrendszert mint a népakarat kialakításának
és kinyilvánításának egyik lényeges biztosítékát.
e) Az államforma parlamentáris jellegének megfelelően az államhatalom leg-
fontosabb szerveként, a népszuverenitás legfőbb letéteményeseként az Or-
szággyűlés került meghatározásra.
f) Az Alkotmány deklarálja a végrehajtó hatalom parlament előtti felelős-
ségét. A végrehajtó hatalom központi szerve, a Kormány a parlamenttől
kapja megbízatását, és tevékenységéért a parlamentnek tartozik felelősség-
gel. Amennyiben a Kormány elveszti a parlamenti képviselők többségének
bizalmát, leváltható, és helyére új Kormány lép.
g) A modern jogállamokra jellemző intézményeket hoztak létre. Ennek meg-
felelően az Alkotmány meghatározza az Alkotmánybíróság, az Állami
Számvevőszék, az állampolgári, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi
jogok országgyűlési biztosának helyzetét és szerepét. Ezek a szervek az ál-
lam önellenőrző mechanizmusának legfontosabb intézményei.
h) Az igazságszolgáltatás szférájában az Alkotmány deklarálja a bírák függet-
lenségét.
i) A helyi hatalomgyakorlás területén a központi irányítás alatt működő,
szovjet mintára szervezett tanácsrendszert az önkormányzati rendszer vál-
totta fel.
j) Az Alkotmány meghatározza a demokratikus választások feltételéül szol-
gáló alapelveket. A választójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen és
titkos.
k) Az Alkotmány külön fejezetben, tételesen sorolja fel az emberi és állam-
polgári jogok teljes körét.

3. A MAGYAR ÁLLAMSZERVEZET RENDSZERE

Az egycentrumú hatalmi rendszert többcentrumú államszervezeti modell vál-

totta fel. A törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom mellett önálló hatalmi
központként látja el feladatát az államfő, az Alkotmánybíróság, és annak kell
tekintenünk a helyi önkormányzatokat is.

20
 A magyar államszervezetet hat hatalmi centrum körül tömörülő intézményrend-
szer alkotja. A hatalmi ágak megosztásának centrumában az Országgyűlés mint
törvényhozó hatalom, és a Kormány mint a végrehajtó hatalom központi szerve
áll. Az Országgyűlés és a Kormány között a köztársasági elnök kiegyensúlyozó,
semleges hatalmat képvisel. A központi állami szervek és a helyi államszervezet
közötti hatalommegosztást az önkormányzati hatalom alkotmányos elismerése
biztosítja. A bírói hatalom önálló, más hatalmi ágtól független, befolyásmentes
igazságszolgáltató tevékenységét alkotmányosan biztosított autonómiával látja
el. Az Alkotmánybíróság a törvényhozó hatalom, valamint más jogalkotással fel-
ruházott állami szervek „ellensúlyaként” a jogalkotás alkotmányosságát garantál-
ja. Az Állami Számvevőszék a törvényhozó hatalom megbízásából a végrehajtó
hatalom gazdálkodásának és a közpénzek gazdaságos, célszerű felhasználásának
ellenőrzését végzi. Az állampolgári és kisebbségi jogok országgyűlési biztosa az
emberi jogok érvényesülésén keresztül ellenőrzi a közigazgatás törvényes mű-
ködését.
Az ügyészség vádhatósági funkciója mellett törvényességi felügyeletet gya-
korol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett, továbbá közreműködik annak
biztosításában, hogy a társadalom valamennyi szervezete, minden állami szerv
és állampolgár megtartsa a törvényeket.

3.1. AZ ORSZÁGGYŰLÉS

3.1.1. Az Országgyűlés szervezete

A magyar Országgyűlés 386 képviselőből áll, akik közül 176 egyéni választóke-
rületben, 152 területi listán, 58 pedig országos listán kerül megválasztásra.
A parlament szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat az Alkot-
mány és az Országgyűlés Házszabálya állapítja meg. A csaknem 150 paragrafust
felölelő Házszabály részletesen taglalja az Országgyűlés megalakulásának szabá-
lyait, rögzíti a képviselők jogait, kötelességeit, a képviselőcsoportok alakításának
és megszűnésének szabályait.
Az Országgyűlés ülései között különös jelentősége van az alakuló ülésnek, me-
lyet a választásokat követő egy hónapon belül az államfő hív össze és nyit meg.
Az alakuló ülésen kerül sor a tisztségviselők megválasztására, az állandó bi-
zottságok létrehozására és azok tagjainak megválasztására, valamint akkor jelen-
tik be a képviselőcsoportok (frakciók) megalakulását is.
Az Országgyűlés tisztségviselői: az elnök, az alelnökök és a jegyzők. A tiszt-
ségviselők személyére a frakcióvezetők és a független képviselők megbízottja
tesznek javaslatot. Az alelnökök és a jegyzők számát a Házszabály nem határozza

21
meg, erről a parlamenti pártok megegyezésének eredményeként az Országgyű-
lés esetenként határoz.
Az elnök őrködik az Országgyűlés tekintélyén, ügyel a Házszabály helyes
alkalmazására, szervezi a parlament munkáját, és összehangolja a bizottságok
tevékenységét.
Az elnököt akadályoztatása esetén, vagy az elnök megbízása alapján az egyik
alelnök helyettesíti. A gyakorlati parlamenti munka során az elnök és az alelnö-
kök között megegyezésen alapuló munkamegosztás érvényesül.
A parlament elnöke által megállapított sorrendben egyidejűleg két jegyző tel-
jesít szolgálatot. A soros jegyzők folyamatosan segítik az elnököt a tanácskozás
vezetésében. Ennek során többek között felolvassák az országgyűlési iratokat,
vezetik a felszólalásra jelentkezett képviselők névsorát, jelzik a beszédidő lejár-
tát, hitelesítik az Országgyűlés szó szerinti jegyzőkönyvét.
A Házszabály külön nevesíti a Házbizottságot, amelynek rendkívül fontos
szerepe van a parlament munkájának előkészítésében, a menet közben felmerült
problémák konszenzusos rendezésében.
A Házbizottságon kívül a Házszabály a bizottságok két alaptípusát, az állandó
és az ideiglenes bizottságot különbözteti meg.
Az állandó bizottság a parlament kezdeményező, javaslattevő, véleményező,
és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve. Tagja csak kép-
viselő lehet, de a tárgyalásokra szakértőket is meghívhatnak.
A bizottságok törvényt kezdeményezhetnek, a működési körükbe tartozó
törvényjavaslatról véleményt nyilvánítanak, és ugyancsak véleményezik a kép-
viselők módosító indítványait. Mindezen túl az állandó bizottság a működési
területét érintő bármely kérdést megtárgyalhatja, és abban állást foglalhat.
Az Országgyűlés bármelyik kérdés megvizsgálására vizsgálóbizottságot küld-
het ki, továbbá meghatározott ügyek meghatározott ideig történő intézésére ese-
ti bizottságot alakíthat. Mindkettő ideiglenes bizottságnak minősül.
Az országgyűlési választásokon indult, és a parlamentben képviselettel ren-
delkező pártokhoz tartozó képviselők, valamint a pártokhoz nem tartozó kép-
viselők (a függetlenek) tevékenységük összehangolására képviselőcsoportot,
frakciót hozhatnak létre.

3.1.2. A képviselők jogállása

A képviselő feladata nem valamely település vagy szűkebb csoportérdekek kép-

viselete, hanem az egész nemzet szolgálata.
A képviselőnek szabad mandátuma van, ami azt jelenti, hogy saját lelkiismeret-
ük, szakmai, politikai meggyőződésük szerint jogosultak szavazni, sem parlamenti
csoportjának határozatai, sem a választópolgárok megbízásai vagy pártjának po-
litikai döntései nem kötik. A szabad mandátum garanciáját jelenti az is, hogy a

22
képviselő nem visszahívható. Azt, hogy a választópolgár elégedett-e a képviselő
tevékenységével, a soron következő választáson szavazatával döntheti el.
A képviselőt tiszteletdíj (képviselői fizetés), továbbá meghatározott kedvez-
mények, és költségeinek fedezésére költségtérítés illeti meg.
A képviselő joga, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés mun-
kájában, javaslataival segítse eredményes működését. A képviselők egyik legje-
lentősebb és leggyakrabban alkalmazott jogosítványa az interpellációs jog, amely a
kormányzati hatalom ellenőrzésének egyik formája. Az interpelláció lényege, hogy
a képviselő a Kormányhoz, annak bármely tagjához és a legfőbb ügyészhez kér-
dést intézhet a feladatkörükbe tartozó bármely ügyben. Akihez az interpelláci-
ót intézték, a parlament ülésén köteles válaszolni. A válasz után az interpelláló
képviselőnek viszonválaszra van joga, amely után a parlament szavazással dönt,
hogy a választ elfogadja-e. Az elutasítás következménye, hogy az Országgyűlés
illetékes bizottsága köteles megvizsgálni az adott kérdést, és a parlament követ-
kező ülésén erről jelentést tesz.
Az interpellációtól meg kell különböztetni az „azonnali kérdések és válaszok
órája” megnevezésű képviselői jogosítványt. Ennek lényege az, hogy a parla-
menti üléshéten lehetőséget kell biztosítani kérdések közvetlen felvetésére és
megválaszolására. Az azonnali kérdések órájának napján, legkésőbb az ülésnap
megnyitását megelőzően egy órával, bármely frakcióvezető a tárgy feltünteté-
sével kérheti, hogy az általa megjelölt képviselő az azonnali kérdések órájának
keretében kérdést tehessen fel. Az első körben az ellenzéki képviselőcsoportok
létszámuk sorrendjében tehetik fel kérdéseiket, míg ezt követően valamennyi
képviselőcsoport szót kaphat.
Az „egyszerű” kérdés a végrehajtó hatalom ellenőrzésének jóval gyengébb
formája. Arra szolgál, hogy a képviselő valamilyen közérdekű ügyben felvilágo-
sítást kapjon az illetékes állami szerv vezetőjétől. A kérdezett köteles az ülésen
felvilágosítást adni, a képviselő azonban viszonválaszra nem jogosult, s a parla-
ment sem szavaz a válasz elfogadásáról.
A képviselőt mentelmi jog illeti meg. A mentelmi jognak két hagyományos
összetevője van, a mentesség és a sérthetetlenség. A mentesség azt jelenti, hogy a
képviselő bíróság vagy más hatóság előtt nem vonható felelősségre leadott sza-
vazata, valamint megbízatása gyakorlása során, az általa közölt tény vagy véle-
mény miatt. A sérthetetlenség alapján a képviselőt csak tettenérés esetén lehet
őrizetbe venni vagy letartóztatni, és ellene csak a parlament előzetes hozzájáru-
lásával – a mentelmi jog felfüggesztésével – lehet büntető- vagy szabálysértési
eljárást indítani.
A parlamenti képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok a hata-
lommegosztás elvéből következnek. A képviselői tisztséggel – más hatalmi ág-
ból – csak a kormánytagság, a politikai államtitkári tisztség, továbbá az önkor-
mányzati képviselő-testületi tagság fér össze.

23
3.1.3. Az Országgyűlés működési rendje

Az Országgyűlést négyévi időtartamra választják. Évenként két rendes ülésszakot

tart: minden év február elsejétől június tizenötödikéig és szeptember elsejétől
december tizenötödikéig. Az Országgyűlés ülésszaka ülésekből, az ülés pedig általá-
ban több ülésnapból áll.
Az Országgyűlés ülései nyilvánosak, a hallgatóság a karzat kijelölt részén fog-
lalhat helyet, a tetszésnyilvánítástól, zajongástól azonban tartózkodni köteles. Ki-
vételesen, a köztársasági elnök, a Kormány, továbbá bármely képviselő kérelmére
a parlament a képviselők kétharmadának szavazatával, zárt ülésre kerülhet sor.
Az Országgyűlés akkor határozatképes, ha a képviselőknek több mint a fele
jelen van. Az ülés kezdetén az elnök közli a benyújtott törvényjavaslatokat, indít-
ványokat, interpellációkat és az ülés egyéb tárgyalási anyagait. A tárgysorozatot
az elnök előterjesztésében az Országgyűlés határozza meg.
Az Országgyűlés határozatait főszabályként a jelen lévő képviselők több mint
felének szavazatával hozza. A nagyobb horderejű döntésekhez azonban a minő-
sített többség különböző formáit kell elérni.
Az alkotmány, valamint az Alkotmányban meghatározott egyes döntések
meghozatalához az összes képviselő kétharmadának szavazata szükséges. A mi-
nősített többség előbbinél enyhébb változata, amikor a határozathozatalhoz a je-
len lévő képviselők kétharmadának szavazatára van szükség (pl. az önkormányza-
tokról szóló törvény).
Végül említést kell tenni az összes képviselő számához viszonyított egyszerű
többségről is (pl. a kormányfő megválasztása vagy visszahívása).
Az Országgyűlés tanácskozásairól szó szerinti és összefoglaló jegyzőkönyvet
kell készíteni. A jegyzőkönyveket az elnök és a soros jegyzők írják alá.

3.1.4. Az Országgyűlés hatásköre

Az Alkotmány az Országgyűlés hatáskörét széleskörűen határozza meg: biztosít-

ja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét,
irányát és feltételeit. Ez a megfogalmazás azonban nem jelenti azt, hogy a par-
lament hatásköre korlátlan. Az államhatalmi ágak megosztásának elvéből és a
közvetlen demokrácia intézményeinek (népszavazás, népkezdeményezés) lété-
ből következik, hogy az Országgyűlés nem tekinthető a népszuverenitás egyet-
len letéteményesének.
Az Országgyűlés feladatkörének általános meghatározásán kívül az Alkot-
mány felsorolja a legfontosabb konkrét feladatokat is:
a) Az Országgyűlés legfontosabb feladata a törvényalkotás.
b) Az alkotmányosság egyik lényeges követelménye a Kormány parlament
előtti felelőssége. Ennek érvényesítése érdekében az Országgyűlés fontos

24
 feladata a Kormány, illetve tágabb értelemben a végrehajtó hatalom, vala-
mint az állami szervezetrendszer működésének ellenőrzése. Ennek megva-
lósítására a parlamentnek számos eszköz áll a rendelkezésére. Ezek közül
már volt szó az interpellációról és a kérdésről.
c) Az Alkotmány előírása szerint a Kormány, valamint a kormánytagok tevé-
kenységükről az Országgyűlésnek rendszeresen kötelesek beszámolni. A
parlamenti ellenőrzésnek a beszámoltatásnál enyhébb formája a politikai
vita, amely bármely közérdekű politikai ügyben kezdeményezhető. Önálló
fejezetben fogjuk tárgyalni az Állami Számvevőszék és az országgyűlési
biztos ellenőrző szerepét.
d) A parlament feladata a kormányzati szervezetrendszer létrehozása és irá-
nyítása. Dönt a Kormány programjáról, meghatározza az ország társadal-
mi-gazdasági tervét.
e) Az Országgyűlés választja meg a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt,
az Alkotmánybíróság tagjait, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a legfőbb
ügyészt, az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit, az országgyűlési
biztosokat.
f) Az Országgyűlésnek meghatározó szerepe van a külügyek és a hadügyek te-
rén. A parlament köti meg az ország külkapcsolatai szempontjából kiemel-
kedő fontosságú szerződéseket. Dönt a hadiállapot kinyilvánításáról és
a békekötésről, valamint a fegyveres erők külföldi vagy országon belüli
alkalmazásáról.
g) A parlament dönt a megyék területéről, nevéről, székhelyéről, a megyei
jogú várossá nyilvánításról, a fővárosi kerületek kialakításáról. A Kormány
javaslatára feloszlatja azt a helyi képviselő-testületet, amelynek működése
az Alkotmánnyal ellentétes.
h) A fentieken kívül az Országgyűlés közkegyelmet gyakorol, és országos nép-
szavazást rendel el.

3.2. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK

3.2.1. A köztársasági elnök jogállása

Az Alkotmány szerint a köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja.

Megválasztható minden választójoggal rendelkező magyar állampolgár, aki a 35.
életévét betöltötte. A köztársasági elnököt e tisztségre legfeljebb egy alkalom-
mal lehet újraválasztani. A választást jelölés előzi meg. A jelölés érvényességéhez
legalább ötven képviselő írásbeli ajánlása szükséges. A választás titkos szavazás
útján történik. Ha szükséges, többszöri szavazást kell tartani. Az első szavazás
alapján az tekinthető megválasztottnak, aki a képviselők kétharmadának sza-

25
vazatát elnyeri. Ha ezt a többséget egyik jelölt sem szerzi meg, új ajánlás alap-
ján új szavazást kell tartani. A második szavazás alapján való megválasztáshoz
ugyancsak a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ha ez a szavazás is
eredménytelen, harmadszor is szavazást kell tartani, de azon csak a második for-
dulóban két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet szavazni. A harmadik szava-
zás alapján megválasztott köztársasági elnöknek azt kell tekinteni, aki – tekintet
nélkül a szavazásban részt vevők számára – a szavazatok többségét elnyerte.
A köztársasági elnök ellen egyéb cselekménye miatt büntetőeljárást csak
megbízatásának megszűnése után lehet indítani.

3.2.2. A köztársasági elnök hatásköre

Az államfő hatáskörének megállapításánál az Alkotmány két ellentétes köve-

telmény összeegyeztetésére törekszik: egyrészt az elnöknek legyen olyan hatal-
mi-politikai súlya, amely biztosítja, hogy mind a parlament, mind a Kormány el-
lenpólusaként jelenhessen meg, másrészt viszont jogköre ne legyen olyan széles,
amely a hatalmi koncentráció kialakulásának lehetőségét hordozná magában.
Az Országgyűlés és az államfő közötti jogi kapcsolatot a kölcsönös függőség
jellemzi. A korábbiakban már szóltunk arról, hogy a köztársasági elnököt a par-
lament választja, és jogosult az elnök felelősségre vonásának kezdeményezésére
is. A köztársasági elnök részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés és az ország-
gyűlési bizottságok ülésein, törvényt kezdeményezhet, és indítványozhatja nép-
szavazás kiírását.
Az államfő egyik legfontosabb jogosítványa a törvények kihirdetésével kapcso-
latos hatásköre. A törvény kihirdetéséről annak kézhezvételétől számított 15 napon
belül – a parlament elnökének sürgősségi kérelmére 5 napon belül – a köztársasági
elnök gondoskodik. A kihirdetésre megküldött törvényt aláírja. Abban az esetben
viszont, ha a törvénnyel vagy annak valamelyik rendelkezésével nem ért egyet, az
aláírás előtt megfontolás végett, észrevételeinek közlésével visszaküldheti azt az Or-
szággyűlésnek. A parlament a törvényt újra megtárgyalja, és elfogadásáról ismét
határoz. Az ezt követően megküldött törvényt a köztársasági elnök köteles aláírni
és 5 napon belül kihirdetni.
Ugyancsak az államfő parlamenttel szembeni ellensúlyát jelzi, hogy amennyiben
a törvény valamely rendelkezését alkotmányellenesnek tartja, jogosult az aláírás előtt
az Alkotmánybíróságnak véleményezésre megküldeni. Ha az Alkotmánybíróság az al-
kotmányellenességet megállapítja, az államfő a törvényt a parlamentnek visszaküldi,
egyébként köteles aláírni és 5 napon belül kihirdetni.
Az államfő és a Kormány közötti kapcsolat szabályozásában szintén megtalál-
hatók a hatalommegosztást szolgáló megoldások.
Az Alkotmány meghatározza azokat az államfői hatásköröket, amelyek gya-
korlása során a megtett intézkedésekhez a Kormány elnökének vagy az illetékes

26
miniszternek az ellenjegyzése szükséges. A miniszteri ellenjegyzés intézménye
egyes döntések meghozatalánál szükségessé teszi az államfő és a Kormány egyet-
értését. Döntési hatáskörrel a köztársasági elnök rendelkezik, de valamely konk-
rét döntést csak a miniszter ellenjegyzésével, „egyetértésével” lehet meghozni.
A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka, e jogkörében eljár-
va kinevezi a tábornokokat. Rendkívül szélesek továbbá azok a jogkörök, ame-
lyeket az államfő meghatározott szervek és tisztségviselők közreműködésével
hadiállapot, rendkívüli vagy szükségállapot idején gyakorolhat. Ha a parlament
döntésének meghozatalában akadályoztatva van, a köztársasági elnök jogosult a
hadiállapot kinyilvánítására, a rendkívüli és szükségállapot kihirdetésére, vala-
mint a Honvédelmi Tanács létrehozására.

3.3. AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

3.3.1. Az Alkotmánybíróság szervezete

Az Alkotmánybíróság tizenegy tagból álló testület. Az Alkotmánybíróság tagjai

maguk közül elnököt és helyettes elnököt választanak.
Az Alkotmánybíróság fontos szerepe szükségessé teszi, hogy tagjai magas
szakmai felkészültséggel és erkölcsi feddhetetlenséggel bíró, jogi végzettséggel
rendelkező szakemberek közül kerüljenek ki. Ennek megfelelően az Alkotmány-
bíróság tagjává kiemelkedő tudású elméleti vagy legalább 20 év szakmai gyakor-
lattal rendelkező személyek választhatók. Továbbá feltétel a 45. életév betöltése és
a büntetlen előélet. Az alkotmánybírókat az Országgyűlés a képviselők kéthar-
madának szavazatával választja, a megbízatás kilenc évre szól, a bírák egy ízben
újraválaszthatók.
Az Alkotmánybíróság tagjainak pártatlanságát és függetlenségét hivatott
szolgálni az a rendelkezés, amely szerint nem lehet tagja az Alkotmánybí-
róságnak az, aki a taggá választást megelőző 4 évben a Kormány tagja vagy
valamely párt alkalmazottja volt, illetőleg vezető államigazgatási tisztséget
töltött be.
Az alkotmánybírákat mentelmi jog illeti meg, melyet csak az Alkotmánybíró-
ság teljes ülése függeszthet fel. Az alkotmánybíró nem vonható felelősségre al-
kotmánybírói munkájával összefüggésben kifejtett véleménye, illetve szavazása
miatt.

27
3.3.2. Az Alkotmánybíróság hatásköre

Az alkotmánybíróságok egyik legfontosabb feladata a normakontroll, vagyis

annak vizsgálata, hogy egyes jogszabályok nem minősülnek-e alkotmányelle-
nesnek.
Az Alkotmánybíróság előzetes normakontroll hatáskörében eljárva a tör-
vényjavaslat, vagy az elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény, valamint az
Országgyűlés Házszabálya és a még ki nem hirdetett nemzetközi szerződés al-
kotmányszerűségét vizsgálja.
Az Alkotmánybíróság egyik legáltalánosabban jelentkező feladata az utóla-
gos normakontroll. E funkciójának gyakorlása során az Alkotmánybíróság elren-
delheti a jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközének teljes vagy
részbeni megsemmisítését. Az utólagos normakontroll-kezdeményezésnek joga
bárkit megillet. Tehát nemcsak meghatározott szervek, intézmények élhetnek
ezzel a joggal, hanem állampolgárok is. Az alkotmányellenesség megállapítása
esetén a megsemmisítésről hozott határozatot az Alkotmánybíróság közzéteszi a
Magyar Közlönyben.
Az Alkotmánybíróság nemcsak abban az esetben járhat el, ha valamely jog-
szabály, illetve egyéb jogi eszköz az Alkotmányba ütközik, hanem akkor is, ha az
ellentétes a kihirdetett, tehát a belső jog részévé vált nemzetközi szerződéssel,
vagy a kihirdetett nemzetközi szerződésből fakadó jogalkotói feladatokat elmu-
lasztották.
Az Alkotmányban felsorolt jogainak megsértése miatt bárki alkotmányjogi
panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha jogsérelme alkotmányellenes
jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségét
már kimerítette, illetve más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
Az alkotmányjogi panasz elbírálása során az Alkotmánybíróság – mivel végül
is egy adott jogszabály alkotmányosságát kifogásolják – az utólagos normakont-
rollra vonatkozó szabályok szerint jár el.
Alkotmányellenesség úgy is bekövetkezhet, hogy a jogalkotó szerv a jogsza-
bályi felhatalmazásból származó jogalkotó feladatát elmulasztja. Az Alkotmány-
bíróság hivatalból vagy bárki indítványára megállapíthatja a mulasztással elő-
idézett alkotmányellenességet. Ilyen esetben a jogalkotással felruházott szervet
felhívja jogalkotó feladatának teljesítésére, amely annak köteles eleget tenni.
Az Alkotmánybíróság az arra feljogosítottak indítványára értelmezheti az Al-
kotmány egyes rendelkezéseit. Az ilyen értelmezés kötelező érvényű lesz, ezért
köteles azt a Magyar Közlönyben közzétenni.
Az Alkotmánybíróságról szóló törvényen kívül más jogszabályok további ha-
tásköröket állapítanak meg.

28
3.4. AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA

3.4.1. Az országgyűlési biztos jogállása

Az országgyűlési biztost (ombudsman) – illetve annak általános helyettesét –,

továbbá az ún. két szakombudsmant, a kisebbségi és az adatvédelmi biztost az
Országgyűlés, a képviselők kétharmadának szavazatával, hat évre választja, és
egyszer újraválaszthatók. A tisztséget csak olyan személy töltheti be, aki erre
mind szakmailag, mind emberileg méltó.
Az általános feltételeken kívül (jogi egyetemi végzettség, büntetlen előélet) az
országgyűlési biztos csak kiemelkedő tudású elméleti, vagy legalább tíz év szak-
mai múlttal rendelkező gyakorlati jogászok közül választható.
Az országgyűlési biztosra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok között is
megtalálható az a rendelkezés, amely szerint más keresőfoglalkozást nem foly-
tathat, és egyéb tevékenységéért – a tudományos, oktatói, művészeti, a szerzői
jogi védelem alá eső, továbbá a lektori és szerkesztői tevékenységet kivéve – dí-
jazást nem fogadhat el.
A fentiekből is látható, hogy az országgyűlési biztos jogállásának és tevékeny-
ségének szabályozásánál lényeges követelmény a politikai semlegesség. A tör-
vény külön is tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, amely szerint a biztos a
hatásköréből fakadó feladatokon túlmenően politikai tevékenységet nem foly-
tathat, politikai nyilatkozatot nem tehet.
Annak érdekében, hogy az országgyűlési biztos tevékenységét zavartalanul
végezhesse, lényegében az országgyűlési képviselőkkel azonos mentelmi jog il-
leti meg.

3.4.2. Az országgyűlési biztos eljárása és intézkedései

Az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely ha-

tóság, illetve közszolgáltatást végző egyéb szerv eljárása, s ennek során hozott
intézkedése vagy az intézkedés elmulasztása alkotmányos jogait sérti vagy köz-
vetlenül veszélyezteti. További feltétel, hogy az országgyűlési biztoshoz forduló
személy a rendelkezésére álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket már ki-
merítette, vagy más jogorvoslati lehetőség nem áll rendelkezésére.
Az országgyűlési biztoshoz benyújtott valamennyi beadvány illetékmentes,
tehát az anyagilag nehezebb körülmények között élők sincsenek hátrányos hely-
zetben.
Ahhoz, hogy az országgyűlési biztos feladatát képes legyen ellátni, megfelelő
jogi eszközök állnak rendelkezésére. Ezek körébe tartozik az eljáró hatóság irata-
iba való betekintés, valamint a felvilágosításkérés joga, továbbá az általa vizsgált

29
ügyben bármely szervtől vagy annak munkatársától írásbeli magyarázatot, nyi-
latkozatot vagy véleményt kérhet.
Az országgyűlési biztosnak az általa vizsgált ügyben nincs érdemi döntési lehe-
tősége, tehát a sérelmes határozatot nem módosíthatja, nem helyezheti hatályon
kívül. Ha vizsgálata során arra a megállapításra jut, hogy a hatóság alkotmányos
jogot sértett vagy veszélyeztetett, az alábbi intézkedéseket teheti:
• a visszásság megszűntetése érdekében kezdeményezheti a visszásságot elő-
idéző szervnél a sérelmes döntés orvoslását,
• ajánlást tehet a visszásságot előidéző szerv felügyeleti szervének az orvos-
lásra,
• amennyiben a visszásságot az idézi elő, hogy a hatóság döntése olyan jog-
szabályon alapul, amelynek alkotmányossága a biztos szerint vitatható, a
biztos indítvánnyal fordulhat az Alkotmánybírósághoz. Az indítvány a ha-
tásköri viták eldöntésének alkotmánybírósági feladatán kívül bármilyen
más, az Alkotmánybíróság kompetenciájába tartozó kérdésre irányulhat,
• az országgyűlési biztos intézkedési körébe tartozik, hogy az illetékes szerv-
nél felelősségre vonásra irányuló eljárást kezdeményezzen, ha eljárása so-
rán jogsértés alapos gyanúját észleli,
• ha az országgyűlési biztos megállapítása szerint a visszásság kirívóan sú-
lyos, illetve az állampolgárok nagyobb csoportját érinti, a biztos indítvá-
nyozhatja, hogy az Országgyűlés az adott kérdést tűzze napirendjére.

3.5. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

3.5.1. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogállása és szervezete

A számvevőszékről szóló törvény megfogalmazása szerint az ÁSZ az állami el-

lenőrzés legfőbb szerve, amely csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van
alárendelve. Ez a meghatározás kizárja, hogy az ÁSZ fölé vagy mellé más hatalmi
ágak nagyobb hatáskörrel rendelkező szervet emeljenek. A törvényi megfogal-
mazásból az következik, hogy a számvevőszék az Országgyűlésnek alárendelten
működik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ÁSZ feladatkörében eljárva ne
ellenőrizné a parlament részére megállapított költségvetési juttatás felhaszná-
lását. Ennek eredményeként az ÁSZ a parlamenttel szemben is gyakorolhatja a
törvény által biztosított jogait.
A Kormány és az ÁSZ közötti viszonyt a törvény nem közvetlenül, hanem
indirekt módon szabályozza. Miután az ÁSZ kizárólag a parlamentnek aláren-
delten működik, ebből következik, hogy a Kormány sem közvetlenül, sem köz-
vetve nem utasíthatja. Annak azonban nincs akadálya, hogy a Kormány felkérje

30
konkrét ellenőrzés elvégzésére, a kérés teljesítését illetően azonban az ÁSZ elnö-
két mérlegelési jog illeti meg.
Az Állami Számvevőszék elnökből, alelnökökből, vezetőkből, számvevőkből,
valamint ügyviteli és kisegítő személyzetből áll. Az elnököt és az alelnököket az
Országgyűlés kétharmados többséggel 12 évre választja, annak lejártával újravá-
laszthatók. A számvevőszék elnökét és alelnökeit az országgyűlési képviselőkkel
megegyező mentelmi jog illeti meg.
A számvevői tisztségek pártatlanságot követelnek, ezért a törvény összefér-
hetetlenségi szabályokat állapít meg, és kizárja, hogy az elnök vagy az elnök-
helyettesek a szerzőijog-védelem alá tartozó tevékenységen kívül bármilyen más
anyagi ellenszolgáltatással járó tevékenységet végezzenek. E tisztségekre való je-
lölést kizáró további ok a választást megelőző négy évben betöltött kormánytag-
ság, vagy bármely párt országos szervezetében viselt vezető tisztség. Az Állami
Számvevőszék szervezeti felépítését, létszámát és éves költségvetését az Ország-
gyűlés hagyja jóvá.

3.5.2. Az Állami Számvevőszék feladatai és eljárása

Az ÁSZ általános hatáskörrel rendelkezik, ellenőrzése kiterjed minden olyan

gazdálkodási tevékenységre, ahol állami vagyont használnak, függetlenül a fel-
használó szerv jellegétől. Ebbe a körbe tehát nem kizárólag állami hivatalok,
költségvetési szervek, önkormányzatok, hanem alapítványok, társadalmi szer-
vezetek, állami tulajdonú vállalatok is beletartoznak. Külön ki kell emelni, hogy
az ÁSZ ellenőrzi a Kormány által beterjesztett éves költségvetési javaslat meg-
alapozottságát, a költségvetés hitelfelvételeit, azok felhasználását, törlesztését. Az
ÁSZ ellenőrzi, hogy az Országgyűlés felhatalmazása nélkül a költségvetés egyet-
len kiadási tételét se lépjék túl. Ellenőrzi az állami vagyon kezelését, az állami
tulajdonú vállalkozások vagyonmegőrző, vagyongyarapító tevékenységét, vala-
mint a pártok gazdálkodását és a részükre juttatott támogatások felhasználását.
Az ÁSZ ellenőrzését célszerűségi, eredményességi és törvényességi szempon-
tok szerint végzi. Ez alól kivételt képez a pártok gazdálkodása és a Magyar Nem-
zeti Bank bankjegy- és érmekibocsátása, amelyeket csak törvényességi szem-
pontok alapján vizsgál.
Az ÁSZ az ellenőrzéseket a feladat jellegétől függően különböző gyakoriság-
gal végzi. Évente ellenőrzi például a költségvetési javaslatot, a pártok gazdál-
kodását, rendszeresen, azaz 2-3 évenként a minisztériumok gazdálkodását, míg
esetenként, az Országgyűlés utasítására a Nemzeti Bank bankjegy- és érmekibo-
csátó tevékenységét.

31
3.6. A KORMÁNY

3.6.1. A Kormány szervezete és ügyrendje

A Kormány a hatalommegosztás rendszerében a végrehajtó hatalom központi

szerve, tevékenységéért az Országgyűlésnek tartozik felelősséggel.
Az Alkotmány megfogalmazása szerint a miniszterelnököt a köztársasági
elnök javaslatára az Országgyűlés, tagjai többségének szavazatával választja.
A miniszterelnök megválasztásáról és a Kormány programjának elfogadásáról
az Országgyűlés egyszerre határoz.
A minisztereket a miniszterelnök javaslatára az államfő nevezi ki és menti fel.
A Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg.
A Kormány megbízatása megszűnik:
• az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával,
• a miniszterelnök, illetve a Kormány lemondásával,
• a miniszterelnök halálával, választójogának elveszítésével, összeférhetet-
lenségének megállapításával, illetőleg
• a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal.
A Kormány működése során az őt megválasztó képviselők bizalmára támasz-
kodik. Amennyiben a Kormány elveszti a parlamenti képviselők többségének
bizalmát, a képviselők legalább egyötöde a miniszterelnökkel szemben, írásban
bizalmatlansági indítványt nyújthat be. Az indítvánnyal egy időben javaslatot
kell tenni az új kormányfő személyére is. Ha az indítvány alapján a képviselők
többsége bizalmatlanságát fejezi ki, az új miniszterelnöknek javasolt személyt
megválasztottnak kell tekinteni. A képviselők többségének egyetértése tehát
nem csupán a Kormány megbuktatásához, hanem az új miniszterelnök szemé-
lyében való megegyezéshez is szükséges. Ezt az alkotmányos megoldást nevez-
zük konstruktív bizalmatlansági indítványnak.
A Kormány rendszeresen, általában hetenként tartja üléseit, melyet a minisz-
terelnök, akadályoztatása esetén az általa kijelölt miniszter vezet.
A Kormány akkor határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van.
A döntések meghozatalában a tagokat egyenlő szavazati jog illeti meg, szavazat-
egyenlőség esetén a miniszterelnök dönt. Rendkívüli vagy azonnali intézkedést
igénylő helyzetben a Kormány úgy is hozhat döntést, hogy tagjai az adott ügy-
ben írásban vagy távbeszélő útján közlik álláspontjukat.
A Kormány döntéseinek előkészítésére, javaslattevő, véleményező hatáskör-
rel, kabinetet, kormánybizottságot és egyéb testületeket hozhat létre.
A Kormány munkáját a miniszterelnök fogja össze. A miniszterelnök a Kor-
mány programjának keretei között meghatározza a Kormány politikájának álta-
lános irányát, gondoskodik a Kormány rendeleteinek és határozatainak végrehaj-
tásáról, képviseli a Kormányt különböző tárgyalásokon, illetve rendezvényeken.

32
A miniszterelnök a miniszterek, valamint a Kormány irányítása alatt álló szervek
vezetői számára normatív utasítás kiadásával feladatokat határozhat meg.

3.6.2. A Kormány feladatköre

A Kormány a közigazgatás általános hatáskörű központi szerve, hatásköre ki-

terjed mindarra, amit jogszabály nem utal kifejezetten más szerv hatáskörébe.
A Kormány általános feladata az alkotmányos rend védelme, az alapjogok védel-
me és biztosítása.
Ezenkívül
• biztosítja a törvények végrehajtását,
• gondoskodik a társadalmi-gazdasági tervek kidolgozásáról és végrehajtá-
sáról,
• irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt szervek munkáját,
összehangolja tevékenységüket,
• meghatározza a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gon-
doskodik az ellátás anyagi fedezetéről,
• meghatározza a tudományos és kulturális fejlesztés állami feladatait, és biz-
tosítja az ezek megvalósulásához szükséges feltételeket,
• közreműködik a külpolitika meghatározásában, nemzetközi szerződéseket
köt,
• a belügyminiszter közreműködésével biztosítja a helyi önkormányzatok
törvényességi ellenőrzését,
• az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás és
következményeinek elhárítása, valamint a közrend és a közbiztonság vé-
delme érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket.
A Kormány irányítja a miniszterek tevékenységét, valamint a miniszterek irá-
nyítása alá nem tartozó kormányhivatalokat, illetve azok vezetőinek tevékeny-
ségét.
Kivételesen alkalmazható, úgynevezett garanciális jogosítványként a Kor-
mány az államigazgatás körébe tartozó bármely ügyben közvetlenül vagy vala-
mely tagja által intézkedhet. A Kormány jogosult az államigazgatás bármely ágát
közvetlenül a felügyelete alá vonni, és erre külön szerveket létesíteni. A Kormány
az alárendelt szervek által hozott minden határozatot vagy intézkedést megsem-
misít, illetve megváltoztat, amely törvénybe ütközik.
A Kormány feladatkörében rendeletet bocsát ki, és határozatot hoz, amelyek
törvénnyel ellentétesek nem lehetnek.

33
3.7. KÖZPONTI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

3.7.1. A miniszterek és a minisztériumok

A miniszter valamely nemzetgazdasági ágazat (pl. mezőgazdaság, ipar) vagy te-

vékenység (pl. pénzügy, honvédelem) irányítását végzi. A minisztérium a minisz-
ter munkaszervezete, amely a Kormány irányítása alatt álló különös hatáskörű
államigazgatási szerv. Minisztérium létrehozásáról, megszüntetéséről az Ország-
gyűlés törvényben határoz.
E jegyzet kiadásakor hatályos jogszabály szerinti minisztériumok a követke-
zők:
• Egészségügyi Minisztérium,
• Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium,
• Gazdasági és Közlekedési Minisztérium,
• Honvédelmi Minisztérium,
• Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,
• Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium,
• Külügyminisztérium,
• Oktatási és Kulturális Minisztérium,
• Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium,
• Pénzügyminisztérium,
• Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
A minisztérium élén egyszemélyi felelős vezetőként a miniszter áll. Ennek
megfelelően a jogszabályban előírt feladat- és hatáskörében önállóan jár el, és
ezért felelősséggel tartozik.
A minisztert a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki és
menti fel. A miniszterelnök bármikor javaslatot tehet az államfőnek a miniszter
felmentésére. A miniszter tekintetében a munkáltatói jogokat a miniszterelnök
gyakorolja.
A minisztérium részére megállapított összes hatáskör a minisztert illeti meg.
Az egyes miniszterek részletes feladat- és hatáskörét a Kormány eredeti jogalko-
tási jogkörben kiadott rendeletében határozza meg. A miniszter feladatkörében
rendeletet vagy utasítást adhat ki.
Az olyan feladat ellátására, amely egy miniszter feladatkörébe sem tartozik,
tárca nélküli miniszter nevezhető ki. A tárca nélküli minisztert tevékenységében
a Miniszterelnöki Hivatalban működő titkárság segíti.
A Miniszterelnöki Hivatal a miniszterelnök munkaszerve, amelyre a minisz-
tériumokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Alapvető feladatai közé tar-
tozik a Kormány társadalmi-gazdasági stratégiájának kialakításában való közre-
működés, továbbá a Kormány és a miniszterelnök döntéseinek előkészítése.

34
 Minisztériumonként egy államtitkár működik, aki a miniszter teljes jogkörű
helyettese, tevékenységét a miniszter irányítja.
A minisztériumi vezetői struktúra következő szintjén a szakállamtitkár áll.
A szakállamtitkár a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfele-
lően irányítja a miniszter feladat- és hatáskörének a minisztérium szervezeti és
működési szabályzatában meghatározott része tekintetében a szakmai munkát.
Egy minisztériumban legfeljebb öt szakállamtitkár működhet.

3.7.2. Egyéb központi államigazgatási szervek

A Kormányon, a Kormány kabinetjein, a kormánybizottságokon és a miniszté-

riumokon kívül a jogszabály a központi államigazgatási szervek alábbi típusait
állapítja meg:
• autonóm államigazgatási szervek,
• kormányhivatalok,
• központi hivatalok,
• rendvédelmi szervek országos parancsnokságai.
Az autonóm államigazgatási szervek közös jellemzője, hogy nem tartoznak a
Kormány alárendeltségébe, jogállásukat, feladatkörüket külön törvény határozza
meg. Autonóm államigazgatási szervnek minősül:
• a Közbeszerzések Tanácsa,
• az Országos Rádió és Televízió Testület Irodája, és
• a Gazdasági Versenyhivatal.
A kormányhivatal a Kormány irányítása alatt működő központi államigazga-
tási szerv, létrehozásáról törvényben kell határozni. Felügyeletét a miniszterelnök
által kijelölt miniszter látja el. A kormányhivatal szervezeténél a minisztériumi
szervezetre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
Kormányhivatalnak minősül:
• a Központi Statisztikai Hivatal,
• a Nemzeti Hírközlési Hatóság,
• a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete,
• a Magyar Energia Hivatal.
A központi hivatal kormányrendelet által létrehozott, miniszter irányítása
alatt működő központi államigazgatási szerv.
A központi hivatalok teljes körű felsorolására – mivel számuk meghaladja a
harmincat – e jegyzet keretei között nincs lehetőség. Az alábbiakban csupán né-
hány példát említünk:
• A pénzügyminiszter irányítása alatt áll az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési
Hivatal.
• Az egészségügyi miniszter irányítása alatt áll az Állami Népegészségügyi
és Tisztiorvosi Szolgálat.

35
 •
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter irányítása alatt áll a Mező-
gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
Rendvédelmi szervnek minősül többek között a rendőrség, a határőrség, a
polgári védelem, továbbá a vám- és pénzügyőrség.

3.8. A BÍRÓSÁGOK

3.8.1. A bíróságok tevékenységéről általában

Igazságszolgáltatás alatt egyedi, jogvitás ügyek jogszabályok alapján történő el-

döntését értjük.
A bíróságok tevékenységük során védik és biztosítják az ország alkotmányos
rendjét, az állampolgárok, valamint az állami, társadalmi, gazdasági szervek jo-
gait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit, ellenőrzik a
közigazgatási határozatok törvényességét, nevelik az állampolgárokat a törvé-
nyek tiszteletére és a társadalmi együttélés szabályainak betartására.
A joggyakorlatban a bíróság feladatainak jelentős részét büntető-, polgári
jogi, családjogi, munkaügyi, cégeljárási ügyek teszik ki.
A bírói tevékenység két „klasszikus” területe a büntető és a polgári igaz-
ságszolgáltatás. A büntető igazságszolgáltatás során a jogsérelem megállapításá-
val és a szankció kiszabásával, illetve végrehajtásával az állam büntető hatalma
valósul meg. A polgári igazságszolgáltatás célja elsősorban a különböző jogalany-
ok jogvitáinak eldöntése, a jogsérelem orvoslása. Alapvetően a polgári eljárási
jog szabályait kell alkalmazni a családjogi vitákban, valamint a munkavégzési
jogviszonnyal (munkaviszonnyal, közalkalmazotti jogviszonnyal, közszolgálati
jogviszonnyal) kapcsolatos jogvitákban is.
Külön ki kell emelni a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát, az
ún. közigazgatási bíráskodást. Ennek során, valamelyik érintett fél kezdeménye-
zésére, a bíróság felülvizsgálja az egyedi közigazgatási határozat törvényességét.
A közigazgatási bíráskodás a jogállamiság egyik fontos tartalmi eleme, hiszen a
bíróság ezáltal a végrehajtó hatalom működése felett gyakorol kontrollt.
A bíróságok által meghozott határozat mindenkire nézve kötelező, azt más
szerv nem bírálhatja felül.

3.8.2. A bírósági szervezet felépítése

A bírósági szervezetrendszer tagozódása négyszintű:

• helyi és munkaügyi bíróság,
• megyei (fővárosi) bíróság,
36
 • ítélőtábla,
• Legfelsőbb Bíróság.
A helyi bíróság hatásköre általános, ami azt jelenti, hogy minden ügyben első
fokon jár el, kivéve, amit a törvény magasabb szintű bíróság hatáskörébe utal.
A munkaügyi bíróság első fokon jár el a munkaviszonyból és a munkaviszony
jellegű jogviszonyból származó perekben. Munkaügyi bíróság a megyékben és a
fővárosban működik.
A megyei bíróságok és a fővárosi bíróság az adott megye, illetve a főváros
területére kiterjedő illetékességgel rendelkeznek. A megyei bíróság első- és má-
sodfokú bíróság. Első fokon jár el a jogszabály által hatáskörébe utalt ügyekben.
Polgári ügyekben idetartoznak például azok a vagyonjogi perek, amelyekben – a
hatályos szabályozás szerint – a pertárgy értéke az ötmillió forintot meghaladja,
a szerzői jogi, iparjogvédelmi perek stb. A büntetőügyek közül a különösen sú-
lyos bűncselekmények tartoznak első fokon a megyei bíróság hatáskörébe, pl. az
emberölés, halált okozó testi sértés, államtitoksértés, pénzhamisítás.
A megyei bíróság másodfokon elbírálja a helyi bíróságok és a munkaügyi bí-
róság határozata ellen benyújtott fellebbezéseket.
Az ítélőtábla kizárólag jogorvoslati fórumként jár el, ennek során elbírálja a
helyi vagy a megyei bíróság határozata ellen előterjesztett jogorvoslatot. 2003.
január 1-jén három ítélőtábla kezdte meg működését – Budapesten, Szegeden és
Pécsett –, 2005. január 1-jén pedig további két ítélőtábla felállítására került sor
Győr és Debrecen székhellyel.
A Magyar Köztársaság legfelső bírósági szerve a Legfelsőbb Bíróság. A Legfel-
sőbb Bíróság egyrészt konkrét ítélkezési tevékenységet végez, másrészt a bírósági
jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében jogegységi határozatot hoz, és
elvi jelentőségű bírósági határozatot tesz közzé.
Jogegységi határozat meghozatalának akkor van helye, ha a joggyakorlat to-
vábbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása azt indokolja,
továbbá ha a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a
Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától.
A Legfelsőbb Bíróság konkrét ítélkezőtevékenysége során elbírálja a megyei
bíróság vagy az ítélőtábla határozata ellen előterjesztett jogorvoslatot és a fe-
lülvizsgálati kérelmet. A Legfelsőbb Bíróság szervezetében az elnök kiemelkedő
helyet foglal el. Az elnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés hat
évre választja.
Az elnök hatáskörében többek között
• gondoskodik a bíróság működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltéte-
lekről,
• irányítja a bíróság pénzügyi, gazdasági tevékenységét,
• ellenőrzi az eljárási határidők betartását,
• biztosítja a bírói testületek működési feltételeit, összehívja az összbírói ér-
tekezletet.

37
 A bírói szervezet, mint semleges hatalom, a végrehajtó és a törvényhozó
hatalomtól elkülönült szervezetként működik. A bírói függetlenség alapvető biz-
tosítékaként került intézményesítésre az Országos Igazságszolgáltatási Tanács
(OIT). Az OIT a bírói függetlenség alkotmányos elvének megtartásával ellátja a
bíróságok igazgatásának központi feladatait, és felügyeletet gyakorol az ítélőtáb-
la és a megyei bíróság elnökének igazgatási tevékenysége felett.

3.8.3. Az igazságszolgáltatás alapelvei

Az igazságszolgáltatás alapelvei olyan alkotmányos követelményeket jelentenek,

amelyek a bíróságok szervezetének és működésének alapvető vonásait határoz-
zák meg. Ezek a történetileg kialakult alapértékek biztosítják a jogállami kritéri-
umoknak megfelelő igazságszolgáltatást.
A bírói függetlenség nem egyszerűen alapelv, hanem az igazságszolgáltató
tevékenység egyik lényegi eleme, amelynek érvényesülnie kell mind a bíró ítél-
kezőtevékenysége, mind a bírósági szervezet tekintetében. A bírói függetlenség
egyik személyi biztosítékát az jelenti, hogy a bírákat a köztársasági elnök nevezi
ki. A kinevezés először három évre, majd ezt követően határozatlan időre szól.
A bíró ítélkezőtevékenysége során nem utasítható, csak a törvényeknek és más
jogszabályoknak van alárendelve. A bíróság, mint az igazságszolgáltatás szerve,
önálló hatalmi ág, az államszervezet egyéb részeitől független, semmilyen más
szervvel, intézménnyel sincs alárendeltségi viszonyban.
Az igazságszolgáltatás bírósági monopóliuma azt jelenti, hogy a bíráskodást
mint állami funkciót sem a végrehajtó hatalom, sem a törvényhozó hatalom nem
láthatja el, arra kizárólag a politikailag semleges bírói hatalom jogosult.
Az igazságszolgáltatás egységének elve egyrészt azt jelenti, hogy egységes a
bírósági rendszer, másrészt egységes a jogszabályok alkalmazása. A törvények és
más jogszabályok valamennyi bíróságra egyaránt kötelezőek, továbbá minden
állampolgár ügyében – társadalmi helyzetére, nemzetiségére stb. tekintet nél-
kül – ugyanazok a bíróságok járnak el.
A bíróság – ha a törvény kivételt nem tesz – tanácsban ítélkezik. Az első fo-
kon eljáró tanács egy hivatásos bíróból és két népi ülnökből áll. A másodfokon
eljáró tanácsnak három hivatásos bíró a tagja. A társasbíráskodás alól a törvény
számos kivételt enged meg. A viszonylag egyszerűbb polgári és büntetőügyek-
ben „egyesbíró” jár el.
A néprészvétel elve alapján az ülnökök az elsőfokú bírósági eljárásban vesz-
nek részt. Ülnöknek választható minden büntetlen előéletű, 30. életévét betöltött,
választójoggal rendelkező magyar állampolgár. Az ülnököket négyévenként a bí-
róság székhelye szerinti önkormányzat képviselő-testülete választja.
A bírósági tárgyalás nyilvánosságának elve azt jelenti, hogy a tárgyaláson
nemcsak az eljárás közvetlen érintettje, hanem bárki részt vehet, a tárgyalást

38
a számára kijelölt helyen bárki végighallgathatja. A törvényben meghatározott
esetekben a bíróság elrendelheti a nyilvánosság kizárását. Erre azonban csak
szűk körben van lehetőség, pl. államtitok vagy szolgálati titok védelme, erkölcsi
ok esetén.
A bírósági eljárás nyelve a magyar. A magyar nyelv nem tudása miatt azon-
ban senkit hátrány nem érhet, ezért az eljárás során tolmácsot kell biztosítani.
Az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában,
1950-ben aláírt egyezmény szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a tör-
vény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan
és ésszerű határidőn belül tárgyalja, és hozzon abban határozatot.
Az ártatlanság vélelmének elve a büntető igazságszolgáltatás egyik klasszikus
alapelve. Ennek értelmében senki nem tekinthető addig bűnösnek, amíg bűnös-
ségét jogerős bírósági ítélet nem állapította meg.
A védelemhez való jog a büntetőeljáráshoz kapcsolódik. Az Alkotmány meg-
fogalmazása szerint a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden sza-
kaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem
ellátása során kifejtett véleménye miatt.
A védelemhez való jogon kívül említést kell tenni a képviselethez való jogról
is. Ennek értelmében a bírósági eljárás során a fél vagy az érdekelt személy, jo-
gai érvényesítése érdekében, a jogszabályban meghatározott módon képviselőt
bízhat meg.
A jogorvoslathoz való jog alapvető emberi jog, amely nemcsak a bírósági
határozatokkal, hanem minden államigazgatási, illetve hatósági döntéssel szem-
ben biztosítja a jogorvoslati lehetőséget. A jogorvoslathoz való jog alapján, az
első fokon hozott bírósági határozattal szemben a feleknek, az ügyben érdekelt
személyeknek és az ügyésznek fellebbezési joga van.
Az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezést a másodfokú bíróság
bírálja el. A fellebbezést rendes perorvoslati eszköznek nevezzük, ezenkívül
rendkívüli jogorvoslati formák igénybevételére is van lehetőség. A felülvizsgálati
eljárás és a perújítás tartozik ide.
A másodfokon jogerőre emelkedett ügydöntő határozat felülvizsgálatát ak-
kor lehet kérni, ha a határozatot hozó bíróság anyagi jogi vagy eljárásjogi jog-
szabálysértést követett el. A felülvizsgálati kérelem benyújtására bármelyik fél
jogosult, elbírálása a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozik.
A perújítás ugyancsak a jogerős bírósági határozat ellen benyújtható jogor-
voslat. Perújításnak az eljárási törvényekben meghatározott esetekben van he-
lye. Így pl. akkor, ha a fél olyan tényre vagy bizonyítékra hivatkozik, amelyet a
perben a bíróság nem bírált el, és annak figyelembevételével kedvezőbb döntés
(enyhébb büntetés) született volna.

39
3.9. AZ ÜGYÉSZSÉG

3.9.1. Az ügyészség szervezete

Az ügyészség önálló állami szervtípusként való működése nem jelenti azt,

hogy egyben önálló hatalmi ág is lenne. Feladatköre elsősorban az igazság-
szolgáltatáshoz, a bírósághoz köti. A jogállamiság szervezeti és intézményi ga-
ranciáinak építése során több olyan jogvédő szerv jött létre (Alkotmánybíróság,
állampolgári jogok országgyűlési biztosa), amelyek olyan tevékenységeket látnak
el, melyek korábban az ügyészség feladatkörébe tartoztak.
A jelenleg hatályos szabályozás szerint az ügyészség az Országgyűlésnek alá-
rendelten, minden más szervezettől függetlenül működik.
Az ügyészség szervezeti felépítésében a következő, az egyéb állami szervektől
eltérő sajátosságok érvényesülnek:
• szigorú centralizáció,
• egyszemélyi felelős vezetés,
• ügyészi függetlenség.
A szigorú centralizáció azt jelenti, hogy az egész ügyészi szervezet egyirányú,
függőleges alárendeltségben épül fel. Valamennyi ügyészi szerv a legfőbb ügyész
irányítása és vezetése alatt áll. Ebből következik, hogy az ügyészeknek utasítást
csak a legfőbb ügyész és a felettes ügyész adhat.
Az egyszemélyi felelős vezetés egyrészt a legfőbb ügyésznek az egész ügyészi
szervezet irányába gyakorolt irányító és vezető funkciójában, másrészt a külön-
böző fokozatú (fellebbviteli, megyei, helyi) ügyészségek élén álló főügyész, illetve
vezető ügyész által gyakorolt egyszemélyi felelős vezetésben nyilvánul meg.
Az ügyészi függetlenség azt szolgálja, hogy az ügyészek az állampolgárok,
illetve a különböző szervek irányába befolyásmentesen fejthessék ki tevékeny-
ségüket. Az ügyésznek a társadalom különböző szerveitől való függetlenségét
biztosítja a már említett szigorú centralizáció, valamint az, hogy az ügyész szá-
mára csak törvényben lehet jogot vagy kötelességet megállapítani.
Az ügyészek – hasonlóan a bírókhoz – tudományos, oktatói, irodalmi és mű-
vészeti tevékenység kivételével más keresőtevékenységet nem végezhetnek.
A Magyar Köztársaság ügyészi szervezete a következő:
• Legfőbb Ügyészség,
• fellebbviteli főügyészség,
• megyei (fővárosi) főügyészség,
• helyi (városi és fővárosi kerületi) ügyészség.
Az ügyészi szervezeten belül külön hierarchiát alkotnak a katonai ügyészségek.
Az ügyészség illetékességét általában annak a bíróságnak az illetékessége ha-
tározza meg, amelynek területén működik.

40
 Az ügyészi szervezet legfelsőbb szerve a Legfőbb Ügyészség, amely egyrészt
országos szinten ellátja az ügyészség feladatait, másrészt irányítja az egész ügyé-
szi szervezetet. Ezt az irányítást alapvetően a legfőbb ügyész végzi. A legfőbb
ügyész jogállása az ügyészség és más állami szervek közötti kapcsolatot is jelzi.
Az ügyészség alkotmányos szabályozás szerint az Országgyűlésnek alárendelten
működik. A legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés hat
évre választja. A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős, és tevékenységéről
köteles beszámolni.
A bírósági szervezetrendszerbe felállítandó ítélőtábláknak megfelelő szin-
ten fellebbviteli főügyészségek alakulnak, amelyek az ítélőtáblák előtt folyó eljá-
rásokban önállóan biztosítják az ügyészi részvételt, illetőleg közreműködést.
A megyei (fővárosi) főügyészségek irányítják a helyi ügyészségek tevékeny-
ségét. A megyei főügyészségek élén a megyei főügyész, a Fővárosi Főügyészség
élén pedig a fővárosi főügyész áll.
A helyi ügyészségek (Budapesten kerületi ügyészségek, városokban városi
ügyészségek) élén a vezető ügyész áll.
A katonai ügyészi szervezet a Katonai Főügyészségből, a Katonai Fellebbviteli
Ügyészségből és a területi katonai ügyészségekből áll. A Katonai Főügyészség
vezetője a katonai főügyész, aki a legfőbb ügyész egyik helyettese. A katonai
ügyészségek a hadseregnél és más fegyveres testületeknél látják el feladataikat.

3.9.2. Az ügyészség tevékenysége

Az ügyészi funkciók alapvetően négy csoportba sorolhatók:

• a nyomozás törvényessége feletti felügyelet és az ügyészi nyomozás,
• az ügyész részvétele a bírósági eljárásban,
• a büntetések, intézkedések, a személyes szabadságot korlátozó kényszer-
intézkedések végrehajtása törvényességének felügyelete, és a büntetés-vég-
rehajtással kapcsolatos bírósági eljárásban való közreműködés,
• a törvényességi felügyelet.
Az ügyész a nyomozás törvényessége feletti felügyelete során egyrészt köteles
biztosítani minden tudomására jutott bűncselekmény következetes üldözését,
másrészt azt, hogy senkit törvényellenesen ne vonjanak büntetőjogi felelősségre,
ne fosszanak meg személyi szabadságától.
Az ügyészségről szóló törvény meghatározza azokat a bűncselekményeket,
amelyeknek nyomozása az ügyészség kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezek kö-
zül néhány példaszerűen:
• az országgyűlési képviselőknek és az Alkotmányban felsorolt intézmények
Országgyűlés által választott tisztségviselőinek bármilyen bűncselekmé-
nye, és a sérelmükre elkövetett hivatalos személy elleni erőszak,

41
 •a hivatalos személy elleni erőszak, amennyiben a cselekményt a bíróság,
ügyészség, rendőrség állományába tartozó személy ellen követték el,
• az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények (pl. hamis vád, hamis tanú-
zás).
Az ügyész a bírósági eljárásban az alábbiak szerint vesz részt:
• a büntetőügyekben a vádat képviseli, és különböző indítványokat tesz,
• ha a jogosult bármely okból nem képes jogainak védelmére, polgári peres
vagy nemperes eljárást indíthat,
• bármely büntetőügy iratait magához kérheti annak megvizsgálása végett,
hogy az adott ügyben az eljárás és a határozat, illetve annak végrehajtása
megfelel-e a törvényeknek,
• a bírósági határozatokkal szemben jogorvoslatokkal élhet.
Az ügyészség feladatköre a bíróság által kiszabható valamennyi büntetés és
intézkedés végrehajtásának törvényességi felügyeletére kiterjed, függetlenül at-
tól, hogy a végrehajtást melyik állami szerv foganatosítja. Az ügyész bármely
időpontban ellenőrizheti a büntetés-végrehajtási intézetekben és a nyomozó
hatóságoknál az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszer-
gyógykezelés, a szabadságvesztés foganatosításának, a fogva tartás körülménye-
inek törvényességét.
Az ügyész ellátja a társadalmi szervezetek, közhasznú szervezetek működé-
se feletti törvényességi felügyeletet. Ha a működés törvényessége másként nem
biztosítható, az ügyész a bírósághoz fordulhat. A párt vagy egyházi jogi személy
törvénysértése esetén pert indíthat a szervezet ellen.
Az ügyész óvást emelhet az Alkotmánnyal vagy más magasabb szintű jog-
szabállyal ellentétes jogszabály, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszköze
egyedi ügyben hozott jogszabálysértő határozata ellen. Az óvást a kibocsátó
szerv harminc napon belül köteles megvizsgálni, és a törvénysértést orvosolni.
Amennyiben az óvással nem ért egyet, köteles azt elbírálás végett felettes szer-
véhez felterjeszteni.
Az ügyész a törvénysértő gyakorlat vagy a mulasztásban megnyilvánuló tör-
vénysértés megszüntetése végett a közigazgatási szerv vezetőjénél felszólalással
élhet, jövőbeni törvénysértés veszélye esetén pedig, a megelőzés érdekében, fi-
gyelmeztetést nyújthat be. Az érintett szervek a felszólalást és a figyelmeztetést
kötelesek elbírálni, a szükséges intézkedéseket megtenni, és arról az ügyészt ér-
tesíteni.

42
 .
• III RÉSZ •
KÖZIGAZGATÁSI JOG

1. A KÖZIGAZGATÁS FOGALMA,
A KÖZIGAZGATÁSI JOG LÉNYEGE

A közigazgatás közhatalmi-jogi eszközökkel megvalósított szervező-irányító

tevékenység. Ezt a közérdekű igazgatási tevékenységet a modern államokban
összetett szervezetrendszer látja el, amely alapvetően a közigazgatás központi
szerveire, valamint a közigazgatás helyi szerveire tagolódik. Ennek a szerve-
zetrendszernek a működését jogszabályok rendezik. Ebben az összefüggésben
a közigazgatási jog a közigazgatási szervek felépítését, működését, feladatkörét,
hatáskörét, egymáshoz való viszonyát, eljárását, az állampolgárok és a közigaz-
gatási szervek kapcsolatát rendező szabályok összessége.

2. A KÖZPONTI KÖZIGAZGATÁS

A közigazgatási tevékenységen, illetve a közigazgatási szervezetrendszeren belül

alapvető különbség van a központi közigazgatás (államigazgatás) és a helyi köz-
igazgatás (helyi önkormányzatok) között. A központi közigazgatás szervei azok a
végrehajtó feladatokat ellátó állami szervek, amelyek országos hatáskörrel ren-
delkeznek, és az adott igazgatási ágazat csúcsán helyezkednek el. Ide tartoznak
elsősorban a minisztériumok és az egyéb központi államigazgatási szervek (au-
tonóm államigazgatási szervek, kormányhivatalok, központi hivatalok, rendvé-
delmi szervek országos parancsnokságai). Ezekről a szervekről a jelen tankönyv
II. rész 3.7. pontjában esett részlesebben szó.

43
 3. AZ ÖNKORMÁNYZATOK

3.1. BEVEZETÉS

Az önkormányzatok a helyi hatalomgyakorlás szervei, feladatuk a helyi közügyek

önálló, demokratikus intézése. Az önkormányzatok két alaptípusát, a települé-
si és a megyei önkormányzatot különböztetjük meg. Vannak olyan feladatok,
amelyeket az önkormányzatnak kötelezően el kell látnia, ezek alapvetően a helyi
közszolgáltatások biztosításával vannak kapcsolatban. A jobb, színvonalasabb
életminőség biztosítása érdekében az önkormányzat önként vállalt feladatokat is
végezhet. A feladatok ellátására az önkormányzati törzsvagyon és a vállalkozói
vagyon szolgál, valamint az önkormányzat saját és állami bevételekkel rendelke-
zik. Az önkormányzat legfőbb döntéshozó szerve a képviselő-testület, amelynek
tagjait a lakosság választja.
A legfőbb tisztségviselők a polgármester és a jegyző. Az előbbi politikai tiszt-
ség, a lakosság négy évre választja, a jegyzői tisztség betöltése viszont szakmai
képesítéshez kötött, feladata pedig a jogszabályszerű önkormányzati munka biz-
tosítása.
A települési és megyei önkormányzatok között nincs függelmi kapcsolat, jogi
és gazdasági önállósággal rendelkeznek, ennek garanciáit az Alkotmány bizto-
sítja. Az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését – autonómiájuk sérelme
nélkül – a fővárosi, illetve a megyei közigazgatási hivatal látja el.

3.2. AZ ÖNKORMÁNYZATOK FOGALMA ÉS RENDSZERE

Az önkormányzatok, mint említettük, a helyi hatalomgyakorlás szervei. Önkor-

mányzati jog az állampolgárok azon joga, amely szerint közvetve – választott
képviselők útján – vagy közvetlenül – helyi népszavazás, népi kezdeményezés
útján – részt vesznek a helyi közügyek intézésében. Az önkormányzatok legfon-
tosabb feladata a helyi lakosság mindennapi életfeltételeit biztosító közszolgál-
tatások megszervezése, valamint a helyi közügyekben a közhatalom gyakorlása.
Tehát a helyi önkormányzat tulajdonképpen területi alapon szerveződő közös-
ségek irányítását ellátó szervezet, amely a közösség saját ügyeiben önállóan dönt.
Ilyen területi alapon szerveződő közösségek lehetnek: község, város, fővárosi ke-
rület, megye lakói. Az önkormányzatok létezésében is megnyilvánul a hatalom-
megosztás: a helyi önkormányzatok a központi hatalomtól (Kormány, Ország-
gyűlés stb.) elkülönült helyi hatalmat testesítik meg.
Az önkormányzatok a központi állami hatalom korlátjaként, illetve ellenpólu-
saként is megjelennek. Ennek jogi biztosítékát az adja, hogy az önkormányzati jogok
bírósági védelemben részesülnek. Az állami szervek jogsértő döntéseivel szemben

44
az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordulhat, és kérheti az önkormányzati
jogkört sértő alkotmányellenes jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszkö-
zének megsemmisítését. Az önkormányzat döntését – az erre hatáskörrel rendelkező
állami szervek – kizárólag jogszabálysértés esetén vizsgálhatják felül.
Az önkormányzatokról szóló törvény a helyi önkormányzatok két alaptípusát,
a települési és a területi önkormányzatokat határozza meg.

3.3. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Települési önkormányzatnak minősülnek az alábbiak:

• községi,
• városi,
• megyei jogú városi,
• fővárosi kerületi,
• fővárosi önkormányzat.
A települési önkormányzatok működésének egyik előfeltétele a feladatok és
hatáskörök szabályozása. Elsősorban ez alapozza meg az önkormányzatok tény-
leges súlyát és szerepét.

3.3.1. A települési önkormányzat szervezete és tisztségviselői

A települési önkormányzat szervei: a képviselő-testület, a bizottságok, a tisztség-

viselők és a polgármesteri hivatal.
Az önkormányzati feladatok és hatáskörök címzettje a képviselő-testület, amely
a települési képviselők összességéből áll. A képviselő-testület jogi személy, törvé-
nyes képviselője a polgármester. A képviselő-testület szükség szerint, de évente
legalább hat alkalommal tart ülést. A képviselő-testület akkor határozatképes, ha
az ülésen a képviselőknek több mint a fele jelen van. Az egyszerű szótöbbséggel
hozott határozathoz a jelen lévő képviselők több mint felének szavazatára van
szükség. A minősített többséghez a megválasztott képviselők minimálisan több
mint a felének a szavazata szükséges. (Pl. rendeletalkotáshoz, a képviselő-testület
szervezetének kialakításához és működésének meghatározásához.)
A képviselő-testület rendeletet alkot vagy határozatot hoz.
a) Rendeletalkotás: Vannak olyan tárgykörök, amelyeket csak rendeletben le-
het szabályozni, például a helyi adó bevezetése. Mint minden jogszabályt,
az önkormányzati rendeletet is ki kell hirdetni annak érdekében, hogy az
érintettek megismerjék. A kihirdetés konkrét formáját a képviselő-testület
az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában köteles megha-
tározni.

45
 b) Határozatok: A képviselő-testület döntéseinek másik nagy csoportját a
határozatok alkotják. A határozatok egyik része olyan döntést tartalmaz,
amely lakossági közszolgáltatással kapcsolatos, és nem igényel rendeleti
formát. A határozatok másik része hatósági ügyekben hozott önkormány-
zati döntés, melyek megfelelnek a közigazgatási hatósági eljárási törvény-
ben meghatározott alaki feltételeknek.
A képviselő-testület évente legalább egyszer köteles ún. közmeghallgatást tar-
tani, ahol közérdekű ügyekben az állampolgárok, társadalmi szervezetek tagjai
közvetlenül feltehetik kérdéseiket, javaslatokat fogalmazhatnak meg.
A települési képviselő: A települési képviselőt a választójoggal rendelkező la-
kosok négy évre választják. Egy adott településen a megválasztandó képviselők
száma a település lélekszámától függ. A képviselő a település egészéért vállalt
felelősséggel képviseli választói érdekeit. A települési képviselőt a testületi mun-
kában való részvételhez szükséges időtartamra a munkahelyén fel kell menteni a
munkavégzés alól. A képviselői kötelességek közül az alábbiakat kell kiemelni:
• a választók érdekeinek képviselete,
• kapcsolattartás a választókkal, illetve a lakosság különböző szervezeteivel,
• aktív részvétel a képviselő-testületi munkában.
Az önkormányzati törvény értelmében a képviselő-testület meghatározott fel-
adatkörök ellátásának felügyeletére, továbbá ilyen típusú feladatok végrehajtásának
folyamatos ellenőrzésére a települési képviselők közül tanácsnokot választhat. A kép-
viselő-testület bizottságokat választhat, amelyek előkészítik a döntéseket, és el-
lenőrzik azok végrehajtását. A kisebb településeken az önkormányzat akkor is
képes ellátni feladatait, ha nem hoz létre bizottságokat. A törvény a kétezer főnél
nagyobb létszámú településen kötelezővé teszi a pénzügyi bizottság létrehozását,
továbbá, ha azt a képviselő-testületbe bejutott kisebbségi képviselő kezdeménye-
zi, kisebbségügyi bizottságot kell létrehozni. A képviselő-testület – a hatékony
munkavégzés érdekében – egyes hatásköreit a bizottságra átruházhatja.
A polgármestert a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjaihoz hason-
lóan a választópolgárok minden településen közvetlenül választják meg. A pol-
gármester tekintetében a munkáltatói jogokat a képviselő-testület gyakorolja.
A polgármester, a képviselő-testülettel kapcsolatosan az alábbi feladatokat látja el:
• összehívja és vezeti a képviselő-testület üléseit,
• aláírja – a jegyzővel együtt – az önkormányzati rendeleteket, valamint a
képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyvet,
• eljár a képviselő-testület által átruházott hatáskörökben,
• segíti a települési képviselők munkáját,
• indítványára a képviselő-testület bizottságát össze kell hívni.
A bizottság döntését felülvizsgálhatja, s amennyiben az ellentétes a képvi-
selő-testület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit, végrehajtását
felfüggesztheti. A polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére a képvi-
selő-testület alpolgármestert (alpolgármestereket) választhat.

46
 A képviselő-testület polgármesteri hivatal elnevezéssel egységes hivatalt hoz
lére. A hivatal a képviselő-testület által meghatározott ügyeket előkészíti, az ön-
kormányzati döntéseket végrehajtja, és ellátja a testület működésével kapcsola-
tos adminisztratív teendőket. A hivatal feladatai közé tartozik a jogszabály által
előírt államigazgatási feladatok ellátása is (pl. különböző hatósági engedélyek
kiadása). A hivatal belső tagozódását, munkarendjét és az ügyfélfogadás rendjét
a polgármester javaslatára a képviselő-testület határozza meg.
A polgármesteri hivatalt a polgármester irányítása mellett a jegyző vezeti.
A jogszabályban előírt államigazgatási feladatok szakszerű ellátása megköve-
teli, hogy a jegyző jogi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettséggel
rendelkezzen. A jegyzőt a képviselő-testület pályázat útján, határozatlan időre
nevezi ki.
A jegyző feladatai:
• vezeti a hivatalt, megszervezi a hivatal munkáját,
• döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási
ügyeket,
• dönt azokban a hatósági ügyekben, amelyeket a polgármester átad,
• a képviselő-testület és a bizottságok ülésén tanácskozási joggal részt vesz.
A jegyző köteles jelezni a képviselő-testületnek, a bizottságnak és a polgár-
mesternek, ha döntésüknél jogszabálysértést észlel.
Az ezer lakoson aluli, egymással szomszédos községek általában nem képe-
sek önálló hivatalt fenntartani. A törvény ezért ebben a körben fő szabályként
kötelezővé teszi a körjegyzőség létrehozását. Ilyen módon biztosítható mind az
önkormányzati, mind az államigazgatási ügyek szakszerű ellátása. Önálló hivatal
létesítésére ugyanakkor az ezer lakosnál kisebb községekben is lehetőség van, ha
a képviselő-testület a képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki.

3.3.2. A települési önkormányzat feladatai

Az önkormányzatok autonómiájának biztosítása szempontjából garanciális je-

lentősége van annak a szabálynak, amely szerint települési önkormányzatot ki-
zárólag törvény kötelezhet valamilyen feladat ellátására. A feladatok megállapí-
tásával egyidejűleg az Országgyűlésnek biztosítania kell a feladatok ellátásához
szükséges anyagi feltételeket. A helyi önkormányzatok kötelező és önként vállalt
feladatokat látnak el. Az önkormányzati feladatok egy részét – minden egyéb
tényezőtől függetlenül – valamennyi önkormányzatnak el kell látnia.
A helyi önkormányzatok kötelező és önként vállalt feladatokat látnak el.
A kötelező feladatok – többek között – a következők:
• az alapfokú oktatás: az óvodai nevelés (intézményt tart fenn), az általános
iskolai oktatás és nevelés (intézményt tart fenn) biztosítása,
• az egészségügyi és szociális alapellátás (pl. háziorvos),
47
 •a közvilágítás,
•a helyi közutak fenntartása,
•a köztemető fenntartása,
•egészséges ivóvíz biztosítása,
•a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak biztosítása.
A települési önkormányzatok önként vállalt feladatokat is teljesíthetnek.
Ezeknek azonban két feltétele van:
• nem vállalható át más szerv kizárólagos feladatköre,
• a szabadon vállalt feladatok nem veszélyeztethetik a kötelezően előírt teen-
dők ellátását.
Önként vállalt feladatairól az önkormányzat a közösségi igényeket mérlegelve
dönt. E feladatok településenként eltérőek lehetnek. Meghatározó szerepe van pl.
a település nagyságának, adottságának, a közösség igényeinek. Tulajdonképpen
az önként vállalt feladatok körében bármi lehet, ami a helyi lakosság szükséglete-
ihez kapcsolódik, és amit jogszabály nem tilt, vagy nem utal más szerv hatáskö-
rébe. Például a települési önkormányzat felvállalhat olyan feladatokat, amelyek a
megyei önkormányzat kötelező feladataiként vannak meghatározva (pl. középis-
kola fenntartása, könyvtár fenntartása, gyógypedagógia, kórház stb.).

3.4. A TERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

Területi önkormányzatnak a megyei önkormányzatok minősülnek.

3.4.1. A megyei önkormányzat szervezete és feladatköre

A tanácsrendszerben a megye és a települések közötti kapcsolatot alá- és fölé-

rendeltségi viszony jellemezte. Ennek következtében a települések anyagi for-
ráshoz szinte kizárólag a megyei tanácson keresztül juthattak. Az önkormányzati
szabályozás elvéből következően a megye és a települések között nincs alá-, illet-
ve fölérendeltségi kapcsolat. A megyei önkormányzat a megye választópolgárai
közösségének önkormányzata.
A megyék száma: 19. A megyei önkormányzat olyan körzeti jellegű közszol-
gáltatásokat szervez, amely a megye lakosságának bonyolultabb szükségleteit
elégíti ki, és amelyet egyik alacsonyabb szintű önkormányzat sem tud hatéko-
nyan ellátni (pl. speciális kórházak: szívszanatórium, elmegyógyintézetek).
A megyei közgyűlés tisztségviselői az elnök és az alelnök, akiket a közgyűlés a je-
len lévő képviselők kétharmados szavazati többségével, titkos szavazás útján választ
meg. A közgyűlés – feladatai eredményesebb ellátása érdekében – szabadon alakít-
hat bizottságokat, de pénzügyi bizottságot köteles létrehozni. A megyei testületek
és tisztségviselők munkáját a megyei önkormányzati hivatal segíti, amely a dön-

48
tések szakmai előkészítését, valamint a döntések végrehajtását végzi. A megyei
hivatalt a közgyűlés elnöke irányítja, vezetője a megyei főjegyző, akit a megyei
közgyűlés határozatlan időre nevez ki.
A helyi önkormányzati feladatok a megyei önkormányzatot is megilletik.
A feladatok felvállalásakor azonban a települési önkormányzatok elsőbbséget
élveznek.
A megyei önkormányzatoknál is megkülönböztethetünk kötelező és választ-
ható feladatokat. A kötelező feladatoknak alapvetően két csoportja van:
a) azok a feladatok, amelyek elvégzésére a települési önkormányzatok nem
kötelezhetők,
b) a körzeti jellegű – a megye egészére vagy nagy részére kiterjedő – közszol-
gáltatások biztosítása.
Ezek a feladatok a gyakorlatban olyan intézmények, illetve szolgáltatások
működtetését jelentik, amelyek vagy speciális igényeket elégítenek ki, vagy a me-
gye egész területére kiterjednek. Közös jellemzőjük, hogy települési szinten nem,
vagy csak gazdaságtalanul, illetve célszerűtlenül lennének e feladatok megoldha-
tók. Mindezeken túl a megyei önkormányzat köteles ellátni azokat a feladatokat,
amelyekre a települési önkormányzatok (különösen a falvak és a kisebb városok)
nem képesek. Ennek érdekében intézményeket működtet, különböző közszol-
gáltatásokat szervez. A megyei önkormányzat azonban nem vállalhat át olyan
feladatot, melyet a települési önkormányzatnak kötelező ellátnia. Ezek alapján a
megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodik különösen:
• a középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátásról, amennyiben azt a külön
törvény szerint ellátást biztosító települési önkormányzat nem vállalja;
• a természet és a társadalom megyében levő kulturális javainak, valamint a
történeti iratoknak a gyűjtéséről, őrzéséről, tudományos feldolgozásáról;
• a megyei könyvtári szolgáltatásokról;
• az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyerme-
kek oktatásáról, a többi tanulóval együtt nem foglalkoztatható fogyatékos
gyermekek oktatásáról, neveléséről, gondozásáról;
• az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról, amennyiben azt a
külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem
vállalja;
• az épített és természeti környezet védelmével, a térségi területrendezéssel
kapcsolatos feladatok összehangolásáról, a megyei idegenforgalmi értékek
feltárásáról;
• közreműködik a térségi foglalkoztatási feladatok és a szakképzés összehan-
golásában, valamint részt vesz a területi információs rendszer kialakításá-
ban.

49
3.5. AZ ÖNKORMÁNYZATOK GAZDÁLKODÁSA

Az önkormányzatok csak akkor képesek élni törvény biztosította jogaikkal és

ellátni feladataikat, ha ehhez megfelelő anyagi eszközök állnak rendelkezésükre.
Az anyagi eszközök közül jelentős szerepe van azoknak a vagyontárgyaknak,
amelyek önkormányzati tulajdonban vannak. Az önkormányzati vagyon egyik
része az úgynevezett törzsvagyon. Az ebbe a körbe tartozó vagyontárgyak fő ren-
deltetése, hogy a közszolgáltatások egy részét biztosítsa. Ennek érdekében a törzs-
vagyonba tartozó vagyontárgyakat az önkormányzat vagy egyáltalán nem értéke-
sítheti, vagy csak meghatározott feltételek esetén. A fentiekre tekintettel mondja
ki az önkormányzati törvény, hogy forgalomképtelenek a helyi közutak és mű-
tárgyak, a terek, parkok és minden más ingatlan vagy ingó, amit a törvény annak
nyilvánít. Korlátozottan forgalomképesnek számítanak a közművek, intézmények
és középületek, továbbá a helyi önkormányzat által meghatározott ingatlanok és
ingók.
Az önkormányzati vagyon másik része az úgynevezett vállalkozói vagyon.
A vállalkozói vagyonba tartozó ingatlanok és ingók feletti tulajdonosi jogokat
– a birtoklás, használat-hasznosítás, rendelkezés jogát – a képviselő-testület gya-
korolja.
Az önkormányzatok gazdasági önállóságának a saját tulajdon lényeges, de
nem elégséges feltétele. Számos olyan önkormányzat is van, amelyiknek nincs
jelentős vagyona. Fontos tehát, hogy az önkormányzatoknak olyan bevételeik
legyenek, amelyekből finanszírozni tudják feladataik ellátását.
Az önkormányzat bevételei:
• az átengedett központi adók egy része (pl. a személyi jövedelemadónak a költ-
ségvetési törvényben meghatározott részét az önkormányzatok kapják);
• saját bevételek (pl. saját tevékenységből, vállalkozásból származó nyereség,
helyi adók);
• központi költségvetési normatív hozzájárulás (pl. a település lakosság-
számával arányosan);
• támogatások (pl. Országgyűlés által meghatározott társadalmilag kiemelt
célok támogatása, területfejlesztési támogatás);
• más gazdálkodó szervtől átvett bevétel.

50
 4. A KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS SZABÁLYAI

4.1. BEVEZETÉS

A közigazgatási szervek eljárásának szabályait a közigazgatási hatósági eljárás és

szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) rendezi.
Ezen törvény rendelkezései folytán közigazgatási hatósági ügynek nevezzük:
a) azt az ügyet, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot
vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, ható-
sági nyilvántartást vezet, vagy hatósági ellenőrzést végez;
b) a tevékenység gyakorlásához szükséges nyilvántartásba vételt és a nyilván-
tartásból való törlést – a fegyelmi és etikai ügyek kivételével –, ha törvény
valamely tevékenység végzését vagy valamely foglalkozás gyakorlását köz-
testületi vagy más szervezeti tagsághoz köti.

4.2. AZ ELJÁRÁS SZEREPLŐI ÉS ALAPELVEI

A hatósági eljárásban két főszereplő tevékenysége, jogai és kötelezettségei nyil-

vánulnak meg: a közigazgatási hatóságé és az ügyfélé. A közigazgatási hatóság
(a továbbiakban: hatóság) lehet a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező
a) államigazgatási szerv,
b) helyi önkormányzat képviselő-testülete,
c) főjegyző, jegyző (körjegyző), a képviselő-testület hivatalának ügyintézője,
a megyei jogú város kerületi hivatalának vezetője, a hatósági igazgatási
társulás,
d) nem közigazgatási feladat ellátására létrehozott egyéb szervezet, köztestület
vagy személy, amelyet (akit) törvény vagy törvény felhatalmazása alapján
kormányrendelet jogosít fel közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására.
A közigazgatási eljárás másik szereplője az ügyfél, az a természetes vagy jogi
személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek (amely-
nek) jogát, jogos érdekét vagy jogi helyzetét az ügy érinti, akit (amelyet) hatósági
ellenőrzés alá vontak, illetve akire (amelyre) nézve – tulajdonát, jogait és va-
gyontárgyait is ideértve – a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz.
A közigazgatási hatóság a hatáskörének gyakorlása során a szakszerűség, az
egyszerűség és az ügyféllel való együttműködés követelményeinek megfelelően
köteles eljárni. A közigazgatási hatóság az ügyfél jogát és jogos érdekét csak a
közérdek és az ellenérdekű ügyfél jogának, jogos érdekének védelméhez szük-
séges mértékben korlátozza. Az ügyfeleket a hatósági eljárásban megilleti a tör-
vény előtti egyenlőség, ügyeiket indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás
nélkül kell elintézni. A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre

51
vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelő-
en értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza.
A közigazgatási hatóság:
a) a kizárólag kérelemre indítható eljárások kivételével hivatalból eljárást
indíthat, illetve a kérelemre indult eljárást jogszabályban meghatározott
feltételek esetén folytathatja, és ilyen esetben a végrehajtást is hivatalból
rendeli el;
b) hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és
terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványai-
hoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy szempontjá-
ból fontos körülményt figyelembe kell vennie;
c) e törvény keretei között felülvizsgálhatja mind a saját, mind a felügyeleti
jogkörébe tartozó hatóság határozatát;
d) hivatalból intézkedhet a döntésének kijavításáról, kiegészítéséről, módosí-
tásáról és visszavonásáról.
A közigazgatási hatóság az ügyfél és az eljárás más résztvevője számára bizto-
sítja, hogy jogaikról és kötelezettségeikről tudomást szerezzenek, és előmozdít-
ja az ügyféli jogok gyakorlását. A közigazgatási hatóság a jogi képviselő nélkül
eljáró ügyfelet tájékoztatja az ügyre irányadó jogszabály rendelkezéseiről, az őt
megillető jogokról és az őt terhelő kötelezettségekről, illetve a kötelezettség elmu-
lasztásának jogkövetkezményeiről, továbbá a természetes személy ügyfél részére
a jogi segítségnyújtás igénybevételének feltételeiről. A közigazgatási hatóság a
törvényben meghatározott korlátozásokkal az ügyfeleknek és képviselőiknek,
valamint más érdekelteknek biztosítja az iratbetekintési jogot, jogszabályban
meghatározott esetben közmeghallgatást tart, és döntését az ügyfelekkel közli.
A hatóság ugyanakkor gondoskodik a törvény által védett titkok megőrzéséről
és a személyes adatok védelméről. A közigazgatási hatósági eljárásban az ügyfél
köteles jóhiszeműen eljárni. Az ügyfél magatartása nem irányulhat a hatóság
megtévesztésére, vagy a döntéshozatal, illetve a végrehajtás indokolatlan késlel-
tetésére. Az ügyfél jóhiszeműségét az eljárásban vélelmezni kell, a rosszhiszemű-
ség bizonyítása a hatóságot terheli.

4.3. AZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁS

4.3.1. Az eljárás megindítása

A közigazgatási hatósági eljárás az ügyfél kérelmére, bejelentésére, nyilatkozatá-

ra, más hatóság kezdeményezésére, külön jogszabályban meghatározott panasz-
ra (a továbbiakban együtt: kérelem) vagy hivatalból indulhat meg. A hatóság kö-

52
teles a hatáskörébe tartozó ügyben illetékességi területén hivatalból megindítani
az eljárást abban az esetben, ha:
• ezt jogszabály előírja,
• erre felügyeleti szerve utasította, a bíróság kötelezte,
• életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzetről szerez tudomást.
Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, az eljárás meg-
indításáról a hivatalból indult eljárásban az ismert ügyfelet az eljárás megindí-
tásától, a kérelemre indult eljárásban pedig az ismert ellenérdekű, illetve érintett
ügyfelet a kérelem beérkezésétől számított öt napon belül értesíteni kell. Ha a
kérelem elektronikus úton érkezett, a tájékoztatás elektronikus úton, három na-
pon belül történik.
A hatóság a benyújtott kérelmet érdemi vizsgálat nélkül, nyolc napon belül
végzéssel elutasíthatja – a teljesség igénye nélkül –, például abban az esetben, ha
a kérelem nyilvánvalóan lehetetlen célra irányul, vagy ha igény érvényesítésére
határidőt állapít meg a törvény, és a kérelem elkésett, valamint számos más itt fel
nem sorolt esetben.

4.3.2. Az eljárás megszüntetése

A hatóság az eljárást végzéssel megszüntetheti a következő esetekben, ha:

• a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának lett volna helye, az eluta-
sítási ok azonban az eljárás megindítását követően jutott a hatóság tudo-
mására,
• az ügy tárgyát képező vagyontárgy megsemmisült, vagy olyan mértékben
károsodott, hogy az eljárás okafogyottá vált,
• az eljárás kérelemre indult, és az ügyfél az érdemi határozat jogerőre emel-
kedése előtt kérelmét visszavonta, kivéve, ha az eljárás hivatalból is meg-
indítható, és a hatóság az eljárást hivatalból folytatja, vagy ha az eljárásban
több kérelmező vesz részt, és nem mindegyikük vonta vissza kérelmét,
• az ügyfél halála, vagy a jogi személy, illetve a jogi személyiséggel nem ren-
delkező szervezet megszűnése következtében az eljárás okafogyottá vált, és
eljárásbeli jogutódlás sem következett be,
• az eljárást hivatalból indították vagy folytatták, és az eljárás folytatására
okot adó körülmény már nem áll fenn,
• az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a képviselő visszautasítása esetén
a hatóság felhívása ellenére nem gondoskodik a képviselet-ellátásra alkal-
mas személy meghatalmazásáról, vagy nem jár el személyesen,
• jogszabályváltozás miatt az ügy elbírálása a továbbiakban már nem ható-
sági hatáskörbe tartozik.
Az eljárás megszüntetéséről a hatóság öt napon belül mindazokat értesíti,
akiket az eljárás megindításáról értesített.

53
4.3.3. Az eljárás felfüggesztése

Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az

eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott
üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem
dönthető el, továbbá ha a döntéshez külföldi hatóság vagy más szerv álláspontját
is be kell szerezni, a hatóság az eljárást felfüggeszti. Amennyiben a más szerv
előtti eljárás megindítására az ügyfél jogosult, erre őt megfelelő határidő kitűzé-
se mellett fel kell hívni. Ha az ügyfél a felhívásnak nem tesz eleget, a hatóság az
eljárást megszünteti, vagy a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.
Az eljárás felfüggesztésekor minden határidő megszakad, és az eljárás felfüg-
gesztésének megszűnésekor az ügyintézési határidő kivételével újra kezdődik.

4.3.4. Eljárás lefolytatása: szabályok és határidők

Az ügyintézési határidő a kérelemnek az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel

rendelkező hatósághoz történő megérkezése napján, illetve az eljárás hivatalból
történő megindításának napján kezdődik. Az érdemi határozatot ettől az idő-
ponttól számított harminc napon belül kell meghozni.
A kérelmet a hatósághoz írásban lehet benyújtani, a természetes személy ügy-
fél azonban kérelmét szóban is előterjesztheti. Az ügyfél az eljárás megindítására
irányuló kérelmét a határozat jogerőre emelkedéséig visszavonhatja. A kérelem
tartalmazza az ügyfélnek és képviselőjének a nevét (megnevezését), lakcímét
(székhelyét, telephelyét), továbbá meg lehet adni a hivatalos célokra használható
elektronikus levélcímet vagy a távközlési úton való elérhetőséget.
Az eljáró hatóság a kérelem megérkezését követően haladéktalanul ellenőrzi,
hogy a kérelem megfelel-e a követelményeknek. Ha az ügyfél a kérelmet hiányo-
san nyújtotta be, az eljáró hatóság a kérelem beérkezésétől számított nyolc na-
pon belül – megfelelő határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire
történő figyelmeztetés mellett – hiánypótlásra hívja fel.
Ha jogszabály nem írja elő az ügyfél személyes eljárását, helyette törvényes
képviselője vagy meghatalmazottja, továbbá minden esetben az ügyfél és képvi-
selője együtt is eljárhat. Az ellenérdekű ügyfél (ügyfelek) képviseletét nem lát-
hatja el ugyanaz a személy. Ha az ügyfél nem személyesen jár el, a hatóság az
eljáró személy képviseleti jogosultságát megvizsgálja, és indokolt esetben írás-
beli meghatalmazást kérhet. A hatóság visszautasítja a meghatalmazott eljárá-
sát, ha az nem alkalmas az ügyben a képviselet ellátására, vagy ha képviseleti
jogosultságát az erre irányuló felhívás ellenére sem igazolja, továbbá ha a kép-
viseletet jogszabályi felhatalmazás nélkül, rendszeresen, anyagi haszonszerzésre
törekedve kívánja ellátni. A képviselő visszautasítása esetén a hatóság felhívja az
ügyfelet, hogy járjon el személyesen, vagy gondoskodjék a képviselet ellátására

54
alkalmas, írásbeli meghatalmazással rendelkező képviselőről. A természetes sze-
mély ügyfél részére, ha ismeretlen helyen tartózkodik vagy nem tud az ügyben
eljárni, és nincs törvényes képviselője vagy meghatalmazottja, az eljáró hatóság
kezdeményezésére a gyámhatóság ügygondnokot rendel ki.
A nagyszámú ügyfelet érintő eljárásban a hatóság – lehetőleg az ügy tárgyá-
hoz igazodó – felsőfokú végzettségű hatósági közvetítőt vehet igénybe. A hatósá-
gi közvetítő gondoskodik arról, hogy az érintettek hiteles, szakszerű és közérthe-
tő tájékoztatást kapjanak mind az eljárás céljáról, mind az annak megvalósulása
kapcsán várható következményekről, illetve az esetleges kedvezőtlen változások
(hatások) megelőzésére vagy mérséklésére irányuló intézkedésekről, valamint
tájékoztatja az ügyfeleket az ügyben irányadó jogszabályok rendelkezéseiről, az
anyagi jogi és eljárásjogi jogszabályokban meghatározott jogaikról, továbbá köz-
vetít a hatóság és az ügyfelek, illetve az ellenérdekű ügyfelek között annak érde-
kében, hogy az eljárás céljának eléréséhez kölcsönösen elfogadható megoldási
módot találjanak.
Jogszabály elrendelheti, hogy a határozat meghozatala előtt más hatóság, úgy-
nevezett szakhatóság állásfoglalását kell beszerezni. A szakhatóságot az ügyben
érdemi döntésre jogosult hatóság keresi meg, amely döntésének meghozatalánál
kötve van a szakhatóságnak – a hatásköre keretei között kialakított – jogszabá-
lyon alapuló állásfoglalásához. Ha a hatóság és a szakhatóság, illetve két vagy
több szakhatóság egymással – egészen vagy részben – ellentétes egyedi előírást
állapít meg vagy feltételt támaszt, a megkereső hatóságnak és az érintett szakha-
tóságoknak álláspontjukat nyolc napon belül egyeztetniük kell.

4.3.5. A tényállás tisztázása

A hatóság köteles a döntéshozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Ha ehhez

nem elegendőek a rendelkezésre álló adatok, hivatalból vagy kérelemre bizonyí-
tási eljárást folytat le. Létesítménnyel kapcsolatos, illetve tevékenység engedé-
lyezésére irányuló eljárásban törvény vagy kormányrendelet együttműködésre
kötelezheti az azonos hatáskörű, a hatásterületen illetékességgel rendelkező ha-
tóságokat a tényállás tisztázása érdekében. A hatóság által hivatalosan ismert és
a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani. A hatósági eljárásban olyan bizo-
nyíték használható fel, amely alkalmas a tényállás tisztázásának megkönnyítésé-
re. Bizonyíték különösen: az ügyfél nyilatkozata, az irat, a tanú és hatósági tanú
vallomása, a szemléről készült jegyzőkönyv, a szakértői vélemény, a hatósági ellen-
őrzésen készült jegyzőkönyv és a tárgyi bizonyíték. A hatóság szabadon választja
meg az alkalmazandó bizonyítási eszközt. Törvény előírhatja, hogy a hatóság a
határozatát kizárólag valamely bizonyítási eszközre alapozza, továbbá törvény
vagy kormányrendelet meghatározott ügyekben kötelezővé teheti valamely bi-
zonyítási eszköz alkalmazását, illetve előírhatja valamely szerv véleményének a

55
beszerzését. A hatóság a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékeli,
és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást. A hatóság a
tényállás tisztázása szempontjából fontos tárgyi bizonyítékot és a bizonyítékként
felhasználható iratot jegyzőkönyv felvétele mellett végzéssel lefoglalhatja.
a) Ügyfél nyilatkozata: Az ügyfélnek joga van ahhoz, hogy az eljárás során
írásban vagy szóban nyilatkozatot tegyen, vagy a nyilatkozattételt megtagadja.
Ha az ügyfél a hatóság felhívására nem nyilatkozik, a hatóság a rendelkezésére
álló adatok alapján dönt vagy megszünteti az eljárást. Ha a tényállás tisztázása
azt szükségessé teszi, a hatóság az ügyfelet a kérelmére indult eljárásban nyilat-
kozattételre hívhatja fel, melyben közli a nyilatkozattétel elmaradásának követ-
kezményeit.
b) Az irat: A hatóság a tényállás megállapítása céljából felhívhatja az ügyfelet
okirat vagy más irat bemutatására, vagy ezek beszerzése érdekében más szer-
vet is megkereshet. A külföldön kiállított közokirat, illetőleg a külföldi bíróság,
közigazgatási szerv, közjegyző vagy egyéb közhitelességgel felruházott személy
által hitelesített magánokirat – hacsak az ügyfajtára vonatkozó jogszabályból,
nemzetközi szerződésből, illetve viszonossági gyakorlatból más nem követke-
zik – a magyar törvény szerinti bizonyító erővel csak akkor rendelkezik, ha azt
a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviseleti hatóság diplo-
máciai felülhitelesítéssel látta el. A nem magyar nyelven kiállított okirat csak hi-
teles magyar fordítással ellátva fogadható el. Az iratra vonatkozó rendelkezések
irányadók minden olyan tárgyra, amely – általában műszaki vagy vegyi eljárás-
sal – adatokat rögzít (fénykép, film-, hangfelvétel, optikai lemez [CD], mágnes-
szalag, mágneses adathordozó, elektronikus dokumentum stb.).
c) Tanú és hatósági tanú: Az ügyre vonatkozó tény tanúval is bizonyítható.
A meghallgatás kezdetén meg kell állapítani a tanú személyazonosságát. A tanú-
nak nyilatkoznia kell arról, hogy az ügyfelekkel milyen viszonyban van, nem el-
fogult-e. A tanú esetleges elfogultságát megalapozó tényt a nyilatkozat alapján a
jegyzőkönyvben rögzíteni kell. A tanút figyelmeztetni kell jogaira, kötelességeire
és a hamis tanúzás jogkövetkezményeire. A még meg nem hallgatott tanú nem
lehet jelen az ügyfél, más tanú és a szakértő meghallgatásakor.
A tanú erre irányuló indokolt kérelme alapján a hatóság vezetője elrendelheti
a tanú természetes személyazonosító adatainak zárt kezelését, ha a tanú valószí-
nűsíti, hogy őt tanúvallomása miatt súlyosan hátrányos következmény érheti.
A tanú meghallgatásán nem lehet jelen az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője,
ha a tanú védett adatról tesz vallomást, továbbá ha elrendelték a tanú természe-
tes személyazonosító adatainak zárt kezelését. A hatóság a szemlénél, hatósági
ellenőrzésnél hatósági tanút vehet igénybe. A hatósági tanú az eljárási cselek-
mény során történt eseményeket és az általa tapasztalt tényeket a jegyzőkönyv
aláírásával igazolja.
d) Szemle: A tényállás tisztázására szemle rendelhető el. Jogszabály a szemle
megtartását kötelezővé teheti. A szemle megtartása során a szemletárgy birto-

56
kosa a szemletárgy felmutatására kötelezhető, valamint az eljárással összefüggő
helyszín, illetve az ott levő tárgy megtekinthető (helyszíni szemle). Az ügy jelle-
gétől függően szemletárgynak minősül különösen az ügy tárgyával összefüggő
irat (például az üzleti könyv, nyilvántartás, szerződés, bizonylat, műszaki doku-
mentáció, elektronikus dokumentum, továbbá bármely eljárással rögzített adatot
tartalmazó adathordozó), valamint a tényállás tisztázásához szükséges bármely
dolog (gép, berendezés, felszerelés, használati tárgy, jármű, gépjármű stb.). Ha
a szemletárgy birtokosa a szemletárgyat a hatóság felhívására – a jogkövetkez-
ményre való figyelmeztetés ellenére – nem mutatja fel, illetve annak helyszíni
átvizsgálását jogellenesen megakadályozza, a hatóság a szemletárgyat szükség
esetén a rendőrség közreműködésével lefoglalhatja, és hivatali helyiségébe vagy
a hatóság által megjelölt helyre szállíthatja. A szemletárgy lefoglalása jegyző-
könyv felvétele mellett, végzéssel történhet. A lefoglalt szemletárgyat átvizsgálás
után nyolc napon belül vissza kell adni annak, akitől azt lefoglalták.
e) Szakértő: Szakértőt kell meghallgatni, vagy szakértői véleményt kell kérni,
ha az eljáró hatóságnak nincs megfelelő szakértelemmel rendelkező dolgozója,
és az ügyben jelentős tény, egyéb körülmény vagy az alkalmazandó jog megálla-
pításához különleges szakértelem szükséges.
f) Tolmács: Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője által használt ide-
gen nyelvet az ügyintéző nem beszéli, tolmácsot kell alkalmazni. Ha az ügyintéző
beszéli az idegen nyelvet, az ellenérdekű ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője
érdekében tolmácsot kell alkalmazni, kivéve, ha ők is beszélik az adott idegen
nyelvet. Ennek tényét a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell.

4.3.6. Tárgyalás és közmeghallgatás

A hatóság tárgyalást tart, ha ezt jogszabály előírja, vagy a tényállás tisztázásához,

illetve az egyezségi kísérlet lefolytatásához szükség van az eljárásban részt vevő
személyek együttes meghallgatására. A tárgyaláson a hatóság meghallgathatja
az ügyfelet (ügyfeleket), a tanút, a szakértőt, a hatósági közvetítőt, és megszem-
lélheti a szemletárgyat. Az ügyfél és képviselője észrevételt tehet a tárgyaláson
elhangzottakra, kérdést intézhet a meghallgatott személyhez, és indítványozhat-
ja más személy meghallgatását vagy más bizonyíték beszerzését. Ha jogszabály
elrendeli, a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását
az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor is sor kerülhet, ha az
ügy természete egyébként megengedi. Ha a hatósági eljárás során lefolytatott
egyezségi kísérlet eredményre vezet, a hatóság határozatba foglalja és jóváhagyja
az egyezséget, feltéve hogy az megfelel a jogszabályokban foglalt feltételeknek,
nem sérti a közérdeket, mások jogát vagy jogos érdekét, és kiterjed a teljesítési
határidőre és az eljárási költség viselésére.

57
4.4. A HATÓSÁG DÖNTÉSEI

4.4.1. Határozat és végzés

A hatóság az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során eldöntendő egyéb

kérdésekben pedig végzést bocsát ki (a továbbiakban együtt: döntés). Jogszabály
úgy rendelkezhet, hogy ha az ügyfél kérelme (bejelentése) jog megszerzésére
irányul, és a hatóság az előírt határidőn belül nem hoz határozatot – feltéve, hogy
az ügyben nincs ellenérdekű ügyfél –, az ügyfelet megilleti a kérelmezett jog
gyakorlása. Jogszabály által meghatározott esetben egyszerűsített határozat hoz-
ható, ha a hatóság a kérelemnek helyt ad, és az ügyben nincs ellenérdekű ügyfél.
Ideiglenes intézkedésről szóló végzés indokolásában ismertetni kell az ideiglenes
intézkedés szükségességét és célszerűségét megalapozó tényeket és körülménye-
ket, valamint a felmerült költséget, feltéve hogy a költség megtérítésére az ideig-
lenesen intézkedő hatóság igényt tart. A kérelemnek teljes egészében helyt adó
elsőfokú döntés esetén, ellenérdekű ügyfél hiányában mellőzhető a döntésből az
indokolás és a jogorvoslatról szóló tájékoztatás, valamint az egyezséget tartalma-
zó vagy jóváhagyó döntés esetén az indokolás.
Ha a döntés kötelezést tartalmaz, a teljesítésre határidőt vagy határnapot kell
megállapítani. Ha a kötelezés jellege megengedi, a hatóság részletekben történő
teljesítést is megállapíthat (engedélyezhet). Az ügyfél a fellebbezésében a teljesí-
tési határidőt vagy határnapot (a továbbiakban együtt: határidő), illetve a rész-
letekben történő teljesítést vagy e lehetőség hiányát is sérelmezheti. A másodfo-
kon eljáró szerv az erre irányuló fellebbezési kérelem hiányában is megvizsgálja,
hogy a fellebbezési eljárás miatt indokolt-e új határidőt megállapítani a teljesí-
tésre. Az ügyfél – tekintet nélkül arra, hogy fellebbezett-e a határidő ellen – a
teljesítési határidő lejárta előtt kérheti a jogerős döntést meghozó hatóságtól a
határidő megváltoztatását, ha rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre
való teljesítést.
Az első fokon eljáró hatóság a hatáskörébe tartozó ügynek a közérdek és az
ügyfél szempontjából is előnyös rendezése érdekében határozathozatal helyett
az ügyféllel hatósági szerződést köthet. Hatósági szerződés csak írásban köthető.
Törvény, kormányrendelet és önkormányzati rendelet a szerződés megkötéséhez
további feltételeket is meghatározhat. Ha az ügyfél olyan kötelezettséget vállal,
amelynek teljesítésére hatósági határozattal egyébként nem lenne kötelezhető,
szerződéskötésre csak akkor kerülhet sor, ha az ügyfél a saját szerződésszegése
esetére a többletkötelezettség tekintetében a hatósági szerződésben aláveti magát
a szerződésszegés jogkövetkezményének.
A határozatot közölni kell az ügyféllel, és azzal, akire nézve az jogot vagy
kötelezettséget állapít meg, az ügyben eljárt szakhatósággal és a jogszabályban
meghatározott más hatósággal vagy állami szervvel. A hatóság döntését közölni

58
lehet: postai úton, személyesen írásban vagy szóban, elektronikus dokumentum
formájában, illetve távközlési eszköz útján, hirdetményi úton, kézbesítési meg-
hatalmazott vagy ügygondnok útján, valamint a hatóság kézbesítője útján.

4.5. JOGORVOSLATOK

A közigazgatási döntésekkel összefüggő jogorvoslatok: a kérelem alapján lefoly-

tatandó jogorvoslati eljárás és a hivatalból lefolytatható döntés-felülvizsgálati
eljárás. A hatóság határozata ellen önálló jogorvoslatnak van helye. Jogorvoslati
eljárás lefolytatására az ügyfél, továbbá a döntés rendelkező része által érintett
személy kérelme alapján kerülhet sor.
a) Az ügyfél kérelme alapján lefolytatható jogorvoslati eljárások a következők:
• a fellebbezési eljárás,
• a bírósági felülvizsgálat,
• az újrafelvételi eljárás,
• a méltányossági eljárás.
b) Hivatalból kerül sor a közigazgatási döntés felülvizsgálatára a következő
esetekben:
• a döntést hozó hatóság saját hatáskörében indított eljárása keretében,
• a felügyeleti eljárás keretében,
• az Alkotmánybíróság határozata alapján,
• ügyészi óvás nyomán.
Mind kérelemre, mind hivatalból lehetséges a döntés kijavítása, kicserélése és
kiegészítése.

4.5.1. Jogorvoslati eljárások kérelem alapján

4.5.1.1. Fellebbezés
Az ügyfél az elsőfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincs meg-
határozott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel
az érintett a döntést sérelmesnek tartja. Az eljárást felfüggesztő, az eljárást meg-
szüntető, a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító, az eljárási bírságot kisza-
bó, valamint a költség összegének megállapítása és a költségviselés tárgyában
hozott elsőfokú végzés ellen önálló fellebbezésnek van helye. A fellebbezést a
döntés közlésétől számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni. A fellebbe-
zésre jogosult a fellebbezési határidőn belül a fellebbezési jogáról szóban vagy
írásban lemondhat, a szóban történő lemondást jegyzőkönyvbe kell foglalni.
A fellebbezési jogról történő lemondó nyilatkozat nem vonható vissza. Nincs
helye fellebbezésnek, ha az ügyben törvény az elsőfokú közigazgatási döntés

59
bírósági felülvizsgálatát teszi lehetővé, az ügyfelek részéről, a közöttük létrejött
egyezséget jóváhagyó határozat ellen, illetve a méltányossági kérelem tárgyában
hozott határozat ellen.
A fellebbezéssel megtámadott határozatban foglalt jogok nem gyakorolhatók,
és a fellebbezésnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya van, kivéve ha a
hatóság a határozatot a fellebbezés halasztó hatályának kizárásával végrehajtha-
tónak nyilvánította. A fellebbezést annál a hatóságnál kell előterjeszteni, amely
a megtámadott döntést hozta. Elkésettség okán a fellebbezés nem utasítható el,
ha az ügyfél a fellebbezési határidőben a fellebbezést az elbírálására jogosult ha-
tóságnál terjeszti elő. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.
A fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezési határidő leteltétől számított
nyolc napon belül fel kell terjeszteni a fellebbezés elbírálására jogosult szerv-
hez, kivéve ha a hatóság a megtámadott döntést a fellebbezésben foglaltaknak
megfelelően kijavítja, kiegészíti, módosítja vagy visszavonja. A felterjesztés során
az első fokon eljáró hatóság a fellebbezésről kialakított álláspontjáról is nyilat-
kozhat. Ha az ügyfél fellebbezési kérelme alapján a hatóság megállapítja, hogy
döntése jogszabályt sért, a döntését módosítja vagy visszavonja.
Fellebbezési eljárás: Ha az első fokon eljáró hatóság nem élt a biztosított jo-
gával, a fellebbezésről az annak elbírálására jogosult szerv dönt. A másodfokon
eljáró szerv a döntést helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. Jogsza-
bályban meghatározott esetben a másodfokon eljáró szerv a mérlegelési jogkör-
ben hozott elsőfokú döntésben meghatározott kötelezettségnél súlyosabb köte-
lezettséget nem állapíthat meg. Ha a másodfokú döntés meghozatalához nincs
elég adat, vagy a tényállás további tisztázása szükséges, a fellebbezés elbírálására
jogosult szerv a döntés megsemmisítése mellett az ügyben első fokon eljárt ha-
tóságot új eljárásra utasíthatja, vagy a kiegészítő bizonyítási eljárás lefolytatását
maga végzi el. Ha a másodfokon eljáró szerv megállapítja, hogy az eljárásba to-
vábbi ügyfél bevonása szükséges, az elsőfokú döntést megsemmisíti, és az ügy-
ben első fokon eljárt hatóságot új eljárásra utasítja. A megismételt eljárásban az
első fokon eljáró hatóságot a másodfokon hozott határozat rendelkező része és
indokolása köti.
A fellebbezés elbírálására jogosult szerv: Az ügyfél jogorvoslathoz való jogának
érvényesülése érdekében – az olyan ügyek kivételével, amelyekben e törvény
alapján nincs helye fellebbezésnek – az elsőfokú hatáskört úgy kell megállapí-
tani, illetve a szervezetrendszert úgy kell kialakítani, hogy legyen a fellebbezés
elbírálására jogosult, az elsőfokú hatóságtól szervezeti, illetve feladatkör szem-
pontjából elkülönülő szerv. Az önkormányzati hatósági ügyben átruházott ha-
táskörben hozott elsőfokú döntéssel szembeni fellebbezés elbírálása a képvi-
selő-testület hatáskörébe tartozik. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a
közigazgatási hivatal vezetője jogosult a fellebbezés elbírálására, ha első fokon

60
 • a polgármester, a főpolgármester, a közgyűlés elnöke, a jegyző, a főjegyző,
a hatósági igazgatási társulás, a képviselő-testület hivatalának ügyintézője
vagy a megyei jogú város kerületi hivatalának vezetője,
• nem közigazgatási feladat ellátására létrehozott egyéb szervezet vagy ható-
sági jogkört gyakorló személy járt el.
A köztestület hatáskörébe utalt ügyben a fellebbezést törvényben vagy a köz-
testület alapszabályában, szervezeti szabályzatában meghatározott köztestületi
szerv bírálja el, ilyen szerv hiányában az első fokon eljáró szerv határozatával
szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye. Az első fokon eljáró hatóság dön-
tése ellen irányuló fellebbezést a közvetlen felettes szerv bírálja el. Felettes szerv
hiányában a hatóság határozata, továbbá azon végzése ellen, mellyel szemben
önálló fellebbezésnek lenne helye, bírósági felülvizsgálatnak van helye.

4.5.1.2. Bírósági felülvizsgálat

Az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás
egyéb résztvevője a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat
közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kér-
heti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó ha-
tóság elleni kereset indításával. A keresetindítás határidejét törvény eltérően is
meghatározhatja. Ha törvény alapján a végzés ellen önálló fellebbezésnek van
helye, az ügyfél, továbbá a kifejezetten rá vonatkozó végzés esetében az eljárás
egyéb résztvevője jogszabálysértésre hivatkozással kezdeményezheti a jogerős
végzés bírósági felülvizsgálatát. Az elsőfokú végzés közvetlenül a bíróság előtt
támadható meg, ha a végzést olyan hatóság hozta, amelynek – a kormányt ide
nem értve – nincs felügyeleti szerve, továbbá akkor, ha törvény az ügyben az
elsőfokú határozattal szemben is kizárja a fellebbezést, és a határozat bírósági
felülvizsgálatát teszi lehetővé. A bíróság a végzést nemperes eljárásban vizsgálja
felül. A bírósági felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha a hatósági eljárásban
az ügyfél vagy az ügyfelek valamelyike a fellebbezési jogát kimerítette, vagy a
fellebbezés a törvény rendelkezései szerint kizárt. A keresetlevél benyújtásának
a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, az ügyfél azonban a keresetlevél-
ben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. A végrehajtás a kérelemnek
a végrehajtást foganatosító szerv tudomására jutásától annak elbírálásáig nem
foganatosítható. A közigazgatási ügyekben eljáró bíróság – az ügy érdemére ki
nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével – jogszabálysértés megálla-
pítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a
hatóságot új eljárásra kötelezi. Törvény rendelkezhet úgy is, hogy meghatározott
közigazgatási hatósági ügyben a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság a köz-
igazgatási döntést megváltoztathatja.

61
4.5.1.3. Újrafelvételi eljárás
Ha az ügyfélnek a jogerős határozattal lezárt ügyben a határozat jogerőre emel-
kedését követően jutott tudomására a határozat meghozatala előtt már meglévő,
az eljárásban még el nem bírált és az ügy elbírálása szempontjából lényeges tény,
adat vagy más bizonyíték, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül
újrafelvételi kérelmet nyújthat be, feltéve hogy elbírálása esetén az ügyfélre ked-
vezőbb határozatot eredményezett volna. Az újrafelvételi eljárásban a hatóság
a jogerős határozatát módosíthatja, visszavonhatja, vagy az utóbb ismertté vált
tényállásnak megfelelő új döntést hozhat. E döntés ellen jogorvoslatnak az álta-
lános szabályok szerint van helye. Az újrafelvételi eljárásban hozott döntés a jog-
erős határozat alapján jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokra csak akkor hat
ki, ha az újonnan ismertté vált tények vagy bizonyítékok ismeretében a jogerős
határozat jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokra tekintet nélküli megsemmi-
sítésének lenne helye.

4.5.1.4. Méltányossági eljárás

Az ügyfél a jogerős határozatot hozó hatóságtól a nem jogszabálysértő határozat
módosítását vagy visszavonását kérheti, ha annak végrehajtása számára a ha-
tározat meghozatala után bekövetkezett okból méltánytalanul súlyos hátrányt
okoz, és a végrehajtási eljárásban méltányosság nem gyakorolható.

4.5.2. Hivatalból lefolytatható döntés-felülvizsgálati eljárások

4.5.2.1. A döntés módosítása vagy visszavonása

Ha a hatóság megállapítja, hogy a fellebbezés elbírálására jogosult szerv vagy
a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt
sért, a döntését módosíthatja vagy visszavonhatja. Az eljárás lefolytatására – az
Alkotmánybíróság határozata vagy ügyészi óvás alapján indított eljárás kivételé-
vel – a hatóság csak egy ízben, és ha törvény eltérően nem rendelkezik, a határo-
zat közlésétől számított egy éven belül jogosult.

4.5.2.2. Felügyeleti eljárás

A felügyeleti szerv jogosult hivatalból megvizsgálni az ügyben eljáró hatóság el-
járását, illetve döntését, és ennek alapján megteszi a szükséges intézkedést a jog-
szabálysértő mulasztás felszámolására, valamint gyakorolja a felügyeleti jogkört.
Ha a hatóság döntése jogszabályt sért, a felügyeleti szerv azt megváltoztathatja
vagy megsemmisítheti, és szükség esetén az ügyben eljárt hatóságot új eljárásra
utasíthatja.

62
4.5.2.3. A határozat felülvizsgálata az Alkotmánybíróság határozata alapján
Ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenessé nyilvánított jogszabálynak az
egyedi ügyben történő alkalmazhatósága visszamenőleges kizárásával ad helyt
alkotmányjogi panasznak, és az ügyben bírósági felülvizsgálatra nem került sor,
a jogerős határozatot hozó szerv felügyeleti szerve a határozatot megváltoztatja,
illetve megsemmisíti, és szükség esetén az ügyben eljárt hatóságot új eljárásra
utasítja.

4.5.2.4. Ügyészi óvás

Ha az ügyész a jogerős, illetve végrehajtható és a közigazgatási ügyekben eljáró
bíróság által felül nem vizsgált közigazgatási határozatban jogszabálysértést álla-
pít meg, a jogszabálysértés kiküszöbölése végett a határozatot hozó hatósághoz
vagy annak felügyeleti szervéhez óvást nyújthat be. Az óvásban az ügyész a meg-
támadott határozat végrehajtásának felfüggesztését is indítványozhatja, ebben az
esetben a végrehajtás felfüggesztése kötelező.

4.5.2.5. Semmisség
Az eljárások során a döntést meg kell semmisíteni, ha
• a magyar hatóság joghatósága az Unió jogi aktusa, nemzetközi szerződés
vagy törvény rendelkezése alapján kizárt,
• az ügy nem tartozik az eljáró hatóság hatáskörébe vagy illetékességébe,
• a határozatot a szakhatóság megkeresése nélkül vagy a szakhatóság jogsza-
bályon alapuló állásfoglalásának figyelmen kívül hagyásával hozták meg,
• a közigazgatási döntés tartalmát bűncselekmény befolyásolta, feltéve hogy
a bűncselekmény elkövetését jogerős ítélet megállapította, vagy ilyen ítélet
meghozatalát nem a bizonyítottság hiánya zárja ki,
• a döntést hozó testületi szerv nem volt határozatképes, vagy nem volt meg
a döntéshez szükséges szavazati arány.

4.5.2.6. A döntés kijavítása, kicserélése és kiegészítése

Ha a döntésben név-, szám- vagy más elírás, illetve számítási hiba van, a hatóság
a hibát – szükség esetén az ügyfél meghallgatása után – kérelemre vagy hivatal-
ból kijavíthatja. Kijavítás helyett a hibás döntés bevonása mellett sor kerülhet a
döntés kicserélésére is. A döntés kijavítása vagy kicserélése ellen jogorvoslatnak
nincs helye.

4.6. AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSSEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK

Törvény, kormányrendelet, önkormányzati rendelet eltérő rendelkezése hiá-

nyában a hatóság a közigazgatási hatósági ügyeket elektronikus úton is intézi.
Ha az ügyfél legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással rendelkezik,

63
a kérelem az ügyfél elektronikus aláírásával ellátva a központi elektronikus
szolgáltatórendszeren (a továbbiakban: központi rendszer) keresztül vagy köz-
vetlenül a hatósághoz benyújtható. Az elektronikus hatósági ügyintézés során
álnévre kiállított elektronikus aláírás nem alkalmazható. A hatóság az azono-
sításhoz az aláírás érvényességét, valamint az érintett hitelesítésszolgáltatónál
viszontazonosítás jelleggel az aláíró természetes azonosítóit ellenőrizheti, ez
azonban nem érinti az eljárás lefolytatásához szükséges, jogszabályban megha-
tározott adatok átadásának kötelezettségét. A hitelesítésszolgáltató elektronikus
aláírás közigazgatási felhasználása esetén az ügyintéző hatóság megkeresésére
elvégzi a viszontazonosítást, és az adatok egyezését vagy az eltérés tényét a meg-
kereső hatósággal közli. A természetes személy ügyfél számára az elektronikus
hatósági ügyintézés lehetőségét – ha az ügyfélnek legalább fokozott biztonságú
elektronikus aláírása nincs – központi rendszer biztosítja. A központi rendszer
működtetéséért a Kormány által kijelölt kormányzati szerv felelős. A központi
rendszer igénybevételéhez az ügyfél ügyfélkapu létesítését kezdeményezi. Egy
ügyfél több ügyfélkapuval is rendelkezhet.
Az elektronikus dokumentum megérkezéséről a hatóság a külön jogsza-
bályban meghatározott módon elektronikus érkeztetőszámot tartalmazó auto-
matikus értesítést küld a dokumentum feladójának. A hatóság a dokumentum
megérkezését követő három napon belül megvizsgálja, hogy az megfelel-e a jog-
szabályban előírt követelményeknek. Az ügyfél beadványának megérkezéséhez
fűződő jogkövetkezmények elektronikus beküldés esetén az érkeztetésről szóló
automatikus visszaigazolásnak az ügyfél részére való elküldésével állnak be, ki-
véve ha a vizsgálat a kapott dokumentum értelmezhetetlenségét állapítja meg, és
erről az ott megjelölt határidőn belül az ügyfelet elektronikus levélben értesíti.

64
 .
• IV RÉSZ •
A BÜNTETŐ JOGÁGAK
ÉS A SZABÁLYSÉRTÉSI JOG

1. BEVEZETÉS

A modern büntetőjog célja alapvetően az, hogy megvédje az emberi közösséget,

a társadalmat azoktól az emberi magatartásoktól, amelyek veszélyesek rá. A leg-
fontosabb elem az emberi együttélés veszélyeztetése, a büntetőjog legfontosabb
védett tárgyai, ezáltal pedig az állam, az emberi élet és testi épség, a vagyon, a
családi élet, a közélet tisztasága is, amennyiben kifejezetten ezek ellen irányul
valamely magatartás.
A büntető jogágak azoknak a jogszabályoknak az összességét ölelik fel, ame-
lyek meghatározzák, mely cselekmények minősülnek bűncselekménynek, ezek
elkövetőit hogyan kell felelősségre vonni, és velük szemben milyen szankciókat,
és hogyan kell alkalmazni.
A büntető jogágak a következők: a büntető anyagi jog, a büntetőeljárási jog és
a büntetés-végrehajtási jog.

2. A BÜNTETŐJOG

A büntető anyagi jog – amelynek szabályait alapvetően a Büntető Törvénykönyv

(a továbbiakban: Btk.) tartalmazza – általános és különös részre tagozódik.
A büntetőjog általános része azoknak a szabályoknak az összessége, amelyek
meghatározzák a büntetőjog célját és feladatát, a büntetőjogi felelősségre vonás
feltételeit és akadályait, az egyes büntetéseket és intézkedéseket, a büntetés ki-
szabásának szabályait, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli
mentesítés módozatait. Az általános rész szabályai – eltérő rendelkezés hiányá-
ban – bármely bűncselekmény esetén alkalmazandók.
A büntetőjog különös része azoknak a szabályoknak az összességét jelenti,
amelyek meghatározzák az egyes bűncselekmények tényállásait, és megállapítják
az azok elkövetőire kiszabható büntetéseket.
Főszabály szerint a büntető jogszabály hatálya kifejezi annak rendező erejét
meghatározott időben, területen és meghatározott személyekre. Vagyis időbeli
hatálya feltételezi, hogy főszabály szerint a bűncselekményt az elkövetése idején
hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Területi és személyi hatálya szerint

65
pedig a magyar büntetőtörvényt a belföldön elkövetett akár magyar, akár nem
magyar állampolgár cselekményeire egyaránt alkalmazni kell, illetve a magyar
állampolgár külföldön elkövetett olyan cselekményeire, amelyek a magyar tör-
vények szerint bűncselekmények. Természetesen ezen rendelkezések alól van-
nak kivételek.

2.1. A BŰNCSELEKMÉNY

2.1.1. A bűncselekmény fogalma

A bűncselekmény a büntetőjog alapvető kategóriája. A bűncselekmény fogal-

ma jogi kategória, az emberi magatartás a jogalkotó értékítélete alapján válik
bűncselekménnyé. A Btk. a bűncselekmény fogalmát így határozza meg: „Bűn-
cselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bün-
teti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és
amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.”

2.1.2. Szándékosság és gondatlanság

Szándékosan követi el a bűncselekményt az, aki magatartása következményeit kí-

vánja, vagy ezekbe a következményekbe belenyugszik. Gondatlanságból elkövetett
bűncselekményről van viszont szó abban az esetben, ha az elkövető előre látja maga-
tartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában,
vagy ha az elkövető e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle
elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. A gondatlan bűncselekmények-
nek csakis befejezett alakzata lehetséges, előkészülete és kísérlete fogalmilag kizárt.

2.1.3. A szándékos bűncselekmény stádiumai

A szándékos bűncselekmény kifejlődése szakaszokra bontható folyamat. Az első

szakasz a szándék kialakulása, ezt követi az előkészület, majd a bűncselekmény
kísérlete, és végül megvalósul az összes tényállási elem, vagyis a bűncselekmény
befejezetté válik. A kialakult szándék önmagában a büntetőjog számára közöm-
bös. Az előkészület, kísérlet és befejezett bűncselekmény jelentik a konkrét ele-
meit ennek a folyamatnak.
a) Az előkészület: ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntethe-
tő az, aki bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt
könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik,

66
 vagy a közös elkövetésben megállapodik. Ez csak akkor büntetendő, ha
azt a Btk. különös része kifejezetten büntetni rendeli, vagyis kivételesen a
súlyos bűncselekmények előkészületei esetében kerül rá sor.
b) A kísérlet: a kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény el-
követését megkezdi, de nem fejezi be. A kísérletre a befejezett bűncselek-
mény büntetési tételét kell alkalmazni.
c) A befejezett bűncselekmény: a törvényi tényállás teljes megvalósításával a
bűncselekmény befejezetté válik.

2.1.4. A bűncselekmények súly szerinti kategóriái

A Btk. a bűncselekményeket súlyuk szerint két kategóriába sorolja: bűntett és vétség.

A bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a törvény két évnél
súlyosabb büntetés kiszabását rendeli el. Minden más bűncselekmény vétség.

2.2. AZ ELKÖVETŐK

Elkövetőnek nevezzük azt a személyt, aki a bűncselekmény törvényi tényállását

részben vagy egészben megvalósítja, illetve közreműködik a bűncselekmény el-
követésében. Az elkövető(k) lehet(nek) tettes(ek) (társtettesek) és részes(ek).
Tettesnek nevezzük a bűncselekmény előkészületének, kísérletének és a befe-
jezett bűncselekménynek az elkövetőjét. Leggyakrabban önálló, vagyis egyedüli
tettesről beszélünk, de létezik a társtettesek fogalma is, amikor a szándékos bűn-
cselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósít-
ják meg az elkövetők.
A részességet alapvetően az különbözteti meg a tettességtől, hogy a tettes
– részben vagy egészben – megvalósítja a bűncselekmény törvényi tényállását,
a részesek magatartása viszont kívül esik a törvényi tényállás keretein. A részes
lehet: felbujtó vagy bűnsegéd.
a) A felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír.
A rábírás azt feltételezi, hogy a tettes ennek hatására követi el a bűncselek-
ményt.
b) A bűnsegéd az, aki a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget
nyújt. A bűnsegédlet lehet fizikai segítség: eszköz készítése, akadály elhárí-
tása, helyszínen való figyelés, de lehet pszichikai segítség is: tanácsadás,
bátorítás.
Társas bűnelkövetői alakzatok: ha a bűncselekményt több személy követi el,
akkor általában fokozódik a cselekmény és az elkövetők társadalomra veszélyes-
sége. Ezeket a büntetőjog társas elkövetési alakzatoknak hívja, ilyenek: a csopor-
tos elkövetés, a bűnszövetség és a bűnszervezet.

67
 a) Csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább há-
rom személy vesz részt.
b) Bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket
szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselek-
mény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.
c) A bűnszervezet pedig: három vagy több személyből álló, hosszabb időre
szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt
meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények
elkövetése.

2.3. A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS ÉS AKADÁLYAI

A büntetőjog feladata felelősségre vonni azokat, akik megszegik a normákat.

Azokat a körülményeket, amelyek meggátolják a büntetendő cselekmények el-
követőinek felelősségre vonását, büntethetőségi akadályoknak nevezzük. A bün-
tethetőségi akadályok két csoportra oszthatók:
• egyesek kizárják a felelősségre vonást,
• mások megszüntetik annak lehetőségét.
A büntethetőséget kizáró okok már az elkövetéskor jelen vannak, míg a bün-
tethetőséget megszüntető okok csupán az elkövetés után jelentkeznek. A büntet-
hetőséget kizáró okok a következők:
a) beszámítási képességet kizáró okok: a gyermekkor, a kóros elmeállapot, a
kényszer és a fenyegetés,
b) a cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró okok: a jogos védelem,
a végszükség, az elöljáró parancsa valamint a törvény által szabályozott
egyéb ok,
c) a bűnösséget kizáró ok: a tévedés,
d) a büntethetőséget kizáró másodlagos akadályok: magánindítvány hiánya,
diplomáciai kívánat hiánya, kizárólagos feljelentési jog gyakorlásának hiá-
nya, a büntetőeljárás lefolytatásához szükséges egyéb feltételek hiánya.
A büntethetőséget megszüntető okok a következők:
a) az elkövető halála,
b) az elévülés,
c) a kegyelem,
d) a tevékeny megbánása.

68
2.3.1. Büntethetőséget kizáró okok

A) A beszámítási képességet kizáró okok:

a) A gyermekkor: nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor a 14. élet-
évét nem töltötte be. A 14–18 év közötti személyek fiatalkorúak, akik már
büntethetők, de a Btk. eltérő – enyhébb – rendelkezései alapján.
b) A kóros elmeállapot: nem büntethető az, aki a cselekményt az elmeműkö-
dés olyan kóros állapotában – így különösen elmebetegségben, gyengeel-
méjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavar-
ban – követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek
felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. A
Btk.-nak a kóros elmeállapotra vonatkozó rendelkezései nem alkalmazha-
tóak annak javára, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult
állapotban követi el. Az ittasság, illetve a kábító hatású szerek által kiváltott
bódult állapot orvosi szempontból tudatzavart okoz. A büntetőjog azon-
ban az ilyen tudatzavart nem értékeli az elkövető javára. Önhiba akkor áll
fenn, ha az elkövető tudja, hogy mit és mennyit fogyaszt, továbbá tisztában
van a magához vett szeszes italnak (vagy szernek) az emberre kifejtett ha-
tásával.
c) A kényszer és fenyegetés: a kényszer az emberi testre gyakorolt erőszakos
fizikai ráhatás (ütlegelés, lekötözés stb.), a fenyegetés pedig súlyos hát-
rány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben
komoly félelmet keltsen. Nem büntethető ezért, aki a cselekményt olyan
kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi el, amely miatt képtelen volt
az akaratának megfelelő magatartás tanúsítására.

B) A cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró okok:

a) A jogos védelem: nem büntethető, akinek cselekménye a saját, illetve a má-
sok személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetle-
nül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Nem büntethető
továbbá az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert
azt ijedségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni. A büntetés
korlátlanul enyhíthető, ha az ijedség vagy a menthető felindulás az elköve-
tőt korlátozza az elhárítás mértékének felismerésében.
b) A végszükség: nem büntethető, aki a saját, illetve a mások személyét vagy
javát közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a köz-
érdek védelmében így jár el, feltéve hogy a veszély előidézése nem róható
fel a terhére, és a cselekmény kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárí-
tására törekedett.
c) Elöljáró parancsa: nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott cse-
lekményért, kivéve ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselek-

69
 ményt követ el. A parancsra elkövetett bűncselekményért a parancsot adó
tettesként felel.
d) A Btk.-ban nem szabályozott egyéb okok: ezek általában a bírói gyakorlat
során fordulnak elő, és a következők lehetnek: megengedett kockázatvál-
lalás, jogszabály engedélye, hivatali vagy hivatásbeli kötelesség teljesítése,
valamint a sértett beleegyezése.

C) A bűnösséget kizáró ok:

A tévedés: eszerint nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az
elkövetéskor nem tudott (ténybeli tévedés). Nem büntethető továbbá az az el-
követő sem, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a
társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van (társadalomra
veszélyességben való tévedés).

D) Büntethetőséget kizáró másodlagos akadályok:

Azért nevezzük ezeket az akadályokat másodlagosaknak, mert nem az elkövető-
től, hanem más személytől, annak döntésétől függenek.
a) A magánindítvány hiánya: a magánindítvány olyan akaratnyilatkozat,
amelyben az annak előterjesztésére feljogosított személy kifejezésre juttat-
ja az elkövető megbüntetésére irányuló kívánságát. Vannak bűncselekmé-
nyek, amelyeket kizárólag magánindítványra lehet üldözni (becsületsértés,
rágalmazás, erőszakos közösülés stb.), ennek előterjesztésére a sértettnek
harminc nap áll a rendelkezésére attól az időponttól, amelyen a bűncselek-
mény elkövetőjének a kilétéről tudomást szerzett. A magánindítványt
visszavonni nem lehet.
b) Diplomáciai kívánat hiánya: a diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló
egyéb személyes mentességet élvező személy sérelmére elkövetett rágalma-
zás vagy becsületsértés kizárólag a sértett – diplomáciai úton előterjesztett
– kívánatára büntethető.
c) Kizárólagos feljelentési jog gyakorlásának hiánya: ha valótlan vád folytán
eljárás indult, ennek befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az
alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható a hamisan vádo-
lóval szemben. Hamis tanúzás miatt pedig mindaddig, amíg az az ügy,
amelyben a hamis tanúzást elkövették, nem fejeződik be, büntetőeljárás
csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható a hamis
tanú ellen.
d) A büntetőeljáráshoz szükséges egyéb feltételek hiánya: más jogszabály ren-
delkezései által megfogalmazott esetek.

70
2.3.2. Büntethetőséget megszüntető okok

Az elkövető halála: Ha az elkövető a bűncselekmény elkövetése után, de még az

ítélet jogerőre emelkedése előtt meghal, „megbüntetése” értelmetlenné válik.
A kegyelem: A kegyelem az Országgyűlésnek vagy a köztársasági elnöknek az
a rendelkezése, amelyben az elkövetővel szemben bocsánatot gyakorol. A kegye-
lem érheti az elkövetőt a büntetőeljárás megindítása előtt, alatt és után, a bünte-
tés végrehajtása során.
Az elévülés: Meghatározott idő elteltével a büntetőeljárás (bizonyítás) nehéz-
zé válik, s már a büntetés sem érheti el célját. Az elévülés szempontjából beszél-
hetünk a büntethetőség elévüléséről és a büntetés elévüléséről. A büntethetőség
elévülése azt jelenti, hogy a bűncselekmény elkövetésétől a törvényben meg-
határozott idő elteltével az elkövetőt már nem lehet megbüntetni. A büntetés
elévülése pedig azt jelenti, hogy a kiszabott jogerős büntetést – a törvényben
meghatározott idő elteltével – nem lehet végrehajtani. Vannak bűncselekmé-
nyek, amelyek soha nem évülnek el (háborús bűnök, terrorcselekmény stb.).
A tevékeny megbánása: Bizonyos bűncselekmények esetén, háromévi sza-
badságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekménnyel okozott kár
esetén, ha az elkövető a sértettnek ezt a kárát közvetítői eljárás keretében meg-
téríti vagy más módon jóváteszi, a törvény szerint nem büntethető. Abban az
esetben, ha az elkövető öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő
bűncselekménnyel okozta a kárt, és ezt közvetítő eljárás keretében megtérítette
vagy más módon jóvátette, büntetése korlátlanul enyhíthető. Sem eltekinteni a
büntetéstől, sem enyhíteni azt nem lehet, abban az esetben, ha a fenti feltételek
mellett az elkövető:
a) többszörös vagy különös visszaeső,
b) a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
c) bűncselekménye halált okozott,
d) illetve a törvény által felsorolt egyéb okokból.

2.4. A BÜNTETÉSEK ÉS INTÉZKEDÉSEK

2.4.1. A büntetés fogalma és formái

A bűncselekmény büntető-következményeit a büntetési rendszer tartalmazza.

A büntetési rendszer magában foglalja a büntetés törvényi meghatározására, a
büntetés kiszabására és annak végrehajtására vonatkozó szabályokat. A bünteté-
si rendszer részét képezik a büntetési nemekre és az intézkedésekre vonatkozó
szabályok.

71
 A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott
joghátrány. A magyar büntetőjogban a bűncselekmény büntetőjogi jogkövetkez-
ményei:
• a büntetések, és
• az intézkedések.
2.4.1.1. A büntetések
A törvény a büntetések körében megkülönbözteti a fő- és mellékbüntetéseket.
A) A főbüntetések önállóan, mellékbüntetés nélkül is kiszabhatóak, és három
formájuk ismert: a szabadságvesztés főbüntetése, a közérdekű munka és a pénz-
főbüntetés.
a) A főbüntetések közül a szabadságvesztés büntetés a legszigorúbb. A sza-
badságvesztés életfogytig vagy határozott ideig tart. Az életfogytig tartó szabad-
ságvesztés azzal szemben alkalmazható, aki a bűncselekmény elkövetésekor a
huszadik életévét betöltötte. A határozott tartamú szabadságvesztés legrövidebb
tartama 2 hónap, leghosszabb tartama 15 év. Halmazati és összbüntetés, valamint
bűnszervezetben való elkövetés esetén 20 év.
A szabadságvesztést büntetés-végrehajtási intézetben: fegyház, börtön vagy
fogház fokozatban kell végrehajtani.
b) A közérdekű munka vagylagos (alternatív) büntetési nem. A gyakorlatban
ritkán fordul elő, mert a bíróságok inkább a rövid tartamú szabadságvesztést vagy
a pénzfőbüntetést választják a közérdekű munka kiszabása helyett. A közérdekű
munkára ítélt személy köteles a részére – a bírósági ítéletben – meghatározott
munkát végezni. Az elítélt személyi szabadsága egyébként nem korlátozható.
A közérdekű munkát az elítélt hetenként legalább 1 napon, a heti pihenőnapon
vagy szabadidejében díjazás nélkül végzi. Legrövidebb tartama 1 nap lehet, leg-
hosszabb pedig 50 nap. 1 napi munka 6 óra munkavégzésnek felel meg. Ha az el-
ítélt önként nem tesz eleget az ítéletnek, a közérdekű munka helyébe fogházban
végrehajtandó szabadságvesztés lép.
c) A pénzfőbüntetés vagyoni hátránnyal sújtja az elítéltet, aki a kiszabott
pénzösszeget köteles az államnak megfizetni. A bíróság először meghatározza a
pénzbüntetés napi tételének számát – figyelemmel a cselekmény súlyára, majd
megállapítja az egynapi tételnek megfelelő összeget – figyelemmel az elköve-
tő jövedelmi viszonyaira. A pénzfőbüntetés meg nem fizetése esetén fogházban
végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni az ítéletet.
B) A mellékbüntetések elsősorban a főbüntetések mellett, azokat kiegészítve
alkalmazhatók, ezek pedig a következők: közügyektől eltiltás, foglalkozástól el-
tiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, kiutasítás, pénzmellékbüntetés.
a) A közügyektől eltiltás azon személy büntetéseként kerül végrehajtásra, akit
szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre
ítélnek, és méltatlan arra, hogy a közügyekben részt vegyen, ezért azok gyakorlá-

72
sától el kell tiltani. A közügyektől eltiltás legrövidebb tartama 1 év, leghosszabb
10 év.
b) A foglalkozástól azt lehet eltiltani, aki a bűncselekményt szakképzettséget
igénylő foglalkozás szabályainak megszegésével követi el, vagy foglalkozásának
felhasználásával szándékosan követi el.
c) A járművezetéstől el lehet tiltani azt, aki az engedélyhez kötött járművezetés
szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy bűncselekménye
elkövetéséhez járművet használ. Mindkét utóbbi mellékbüntetést véglegesen
vagy határozott időre lehet kiszabni.
d) A kitiltás a Btk. különös részében meghatározott esetekben azt a személyt
érinti, akit szabadságvesztésre ítélnek; egy vagy több településről vagy az ország
meghatározott részéről ki lehet tiltani, ha e helyeken tartózkodása a közérdeket
sérti. A kitiltás tartama 1 évtől 5 évig terjedhet.
e) A kiutasítás azt a nem magyar állampolgárságú elkövetőt érintheti, akinek
az országban tartózkodása nem kívánatos; a Magyar Köztársaság területéről ki
lehet utasítani. A kiutasított köteles az ország területét elhagyni, és a kiutasítás
tartama alatt nem térhet vissza. A kiutasítás végleges hatályú, vagy határozott
ideig tart.
f) A pénzmellékbüntetés alkalmazásának két előfeltétele van. Egyrészről csak
határozott tartamú szabadságvesztés mellett rendelhető el, másrészről pedig az
elkövetőnek megfelelő keresettel vagy vagyonnal kell rendelkeznie.

2.4.1.2. Az intézkedések
A magyar büntetőjogban a következő intézkedések használatosak: megrovás,
próbára bocsátás, kényszergyógykezelés, alkoholisták kényszergyógyítása, elkob-
zás, pártfogó felügyelet és jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések,
vagyonelkobzás.
A megrovás nevelő jellegű intézkedés, amelyet a büntetés helyett lehet alkal-
mazni. A próbára bocsátás esetében a bíróság bár megállapítja az elkövető bün-
tetőjogi felelősségét, de a büntetés kiszabását próbaidőre elhalasztja. A próbára
bocsátás 1–3 évig terjedhet, és csak azon bűncselekmények esetében alkalmaz-
ható, amelyek törvényi büntetési tétele 3 év szabadságvesztésnél nem súlyosabb,
valamint alaposan feltehető, hogy a büntetés célja büntetés kiszabása nélkül is
elérhető. A kényszergyógykezelés és az alkoholisták kényszergyógyítása gyógyító
és védelmi jellegű intézkedések, az elkobzás és vagyonelkobzás pedig biztonsági
jellegű intézkedések, melyek lényege, hogy a bűncselekmény elkövetésével jogel-
lenes kapcsolatba került dolgot az elkövetőtől elvonják, valamint hogy a bűncse-
lekményből eredő vagyont az állam javára elkobozzák.
A pártfogó felügyelet biztonsági és egyben nevelő jellegű intézkedés. Célja,
hogy elősegítse az elkövető társadalomba való beilleszkedését, és megakadályoz-
za az ismételt bűnelkövetést. A pártfogó felügyelet tartama azonos a feltételes
szabadság, illetve a próbaidő tartamával.

73
 Azt, hogy az adott bűncselekmény elkövetése miatt mely büntetést és mely
intézkedést lehet alkalmazni, a bűncselekmény törvényi tényállásának szankció-
jából, valamint az egyes büntetések és intézkedések szabályait tartalmazó általá-
nos részi rendelkezésekből lehet megtudni.

2.4.2. A büntetés kiszabása

Büntetéskiszabáson a bíróságnak azt a tevékenységét értjük, amelynek során a

jogszabályban meghatározott keretek között – a konkrét eset körülményeinek
figyelembevételével – meghatározza a bűncselekmény miatt alkalmazandó bün-
tetés nemét és annak mértékét. A büntetés kiszabásánál értékelendő körülmé-
nyek jellegüket tekintve tárgyi és alanyi körülmények, hatásukat tekintve pedig
enyhítő és súlyosbító körülmények lehetnek.
a) Tárgyi körülmények:
• a cselekmény konkrét társadalomra veszélyessége,
• a véghezvitel módja, folyamatossága, ismétlődés,
• az okozott hátrány nagysága,
• az adott bűncselekmények gyakorisága.
b) Alanyi körülmények:
• elkövető életkora, értelmi színvonala,
• korábbi büntetések hatástalansága,
• bűnösség foka (szándékosság, gondatlanság),
• elkövető motívuma, célzata,
• a sérelem helyrehozására irányuló szándéka vagy annak hiánya,
• elkövető vagyoni viszonya, családi helyzete.

2.5. EGYES BŰNCSELEKMÉNYEK

A Btk. különös részében található több mint 260 bűncselekmény 11 fejezetben

helyezkedik el. A továbbiakban felsoroljuk a főbb bűncselekménycsoportok fe-
jezeteit és a Btk. szerkezetének alapulvételével megemlítünk egyes bűncselekmé-
nyeket. Ezek a bűncselekménycsoportok a következők:
• Az állam elleni bűncselekmények (lázadás, rombolás, hazaárulás, kémke-
dés stb.)
• Az emberiség elleni bűncselekmények (béke elleni és háborús bűncselek-
mények)
• A személy elleni bűncselekmények (élet, testi épség, szabadság, emberi
méltóság megsértése, stb.)
• A közlekedési bűncselekmények (közúti veszélyeztetés, cserbenhagyás stb.)

74
 • A házasság, család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények
(kiskorú veszélyeztetése, bigámia, erőszakos közösülés, üzletszerű kéjelgés,
megrontás stb.)
• Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűn-
cselekmények (választás rendje elleni bűncselekmény, hivatalos személy
elleni erőszak, vesztegetés, hamis vád stb.)
• Közrend elleni bűncselekmények (fegyvercsempészet, okirat-hamisítás stb.)
• Gazdasági bűncselekmények (pénzhamisítás, csődbűntett, adócsalás stb.)
• A vagyon elleni bűncselekmények (csalás, lopás, hűtlen kezelés, rablás, zsa-
rolás stb.)

3. A BÜNTETŐELJÁRÁSI JOG

3.1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A büntetőeljárási jog (alaki büntetőjog) azokat a szabályokat tartalmazza, ame-

lyek rögzítik a büntetőeljárás lefolytatásának rendjét, az eljárásban részt vevő
szervek és személyek jogait és kötelességeit. Az alaki büntetőjog célja az, hogy
a büntetőeljárás szabályozásával biztosítsa a bűncselekmények felderítését, a
Magyar Köztársaság büntetőtörvényeinek alkalmazását. A büntetőeljárás a bün-
tetőjog és a büntetőigény egyetlen törvényes útja. Az állami (ügyészi), illetve
– magánindítvány, magánvád és pótvád esetén – az egyéni büntetőigény érvé-
nyesítésének folyamatában a törvény által feljogosított hatóságok és az eljárás
egyéb résztvevőinek olyan eljárási cselekményeit szabályozza, amelyek annak
megállapítására irányulnak, hogy:
• történt-e bűncselekmény,
• azt a terhelt követte-e el (vád és bizonyítása),
• milyen büntetést és/vagy intézkedést kell alkalmazni.
Az eljárás tárgya tehát egy múltbeli esemény, annak bizonyítása, valamint az
anyagi jog alkalmazása.

75
3.2. AZ ELJÁRÁS ALANYAI

3.2.1. A bíróságok

A bíróságok feladata az igazságszolgáltatás, emellett meghatározott szabadság-

elvonással vagy szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedések elrendelése
és felülvizsgálata tartozik a jogkörükbe. Kötelesek a tényállást felderíteni, és a
bűnösségről, valamint a jogkövetkezményekről dönteni. Magyarországon a bí-
róságok négyszintű szervezetrendszerben működnek, első fokon a helyi bíróság
jár el, illetve kivételesen a megyei bíróság, másodfokon a megyei bíróság jár el
az első fokon lezárt ügyekben. A harmadik a regionális illetékességű ítélőtábla,
amely a megyei bíróságok első fokon lezárt ügyeit másodfokként elbírálja, az
utolsó pedig a Legfelsőbb Bíróság. 2003-tól bűnüldözési feladatot nem végző,
a megyei bíróság elnöke által kijelölt nyomozási bíró látja el a garanciális kont-
rollt a vádirat benyújtása előtti szakaszban alkalmazott kényszerintézkedések és
egyes bizonyítási cselekmények tekintetében.

3.2.2. A nyomozó hatóság

Az általános nyomozó hatóság a rendőrség (helyi, területi és központi szervei).

Bizonyos bűncselekményekben azonban kizárólag az ügyészség végezhet nyo-
mozást (igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények, hivatalos személyekkel
összefüggő bűncselekmények esetében stb.). Más speciális bűncselekmények
estében pedig a vám- és pénzügyőrség végzi a nyomozást (adó- és társadalom-
biztosítási csalás, deviza-bűncselekmények stb.). A beutazás és tartózkodási ti-
lalom megsértése, embercsempészés esetén a határőrség végez nyomozást, kato-
nai bűncselekmények estén pedig a katonai ügyész vagy az illetékes parancsnok
nyomoz.

3.2.3. Az ügyész

Az ügyész a vádemeléshez szükséges bizonyítékok megszerzése céljából nyomoz

vagy nyomozást végeztet, valamint a nyomozás felett törvényességi felügyeletet
gyakorol hivatalból vagy kérelemre. A bírói szakban a közvádas ügyekben az
ügyész a vádló. Az ügyész a bűnüldözési igény érvényesítése során az eljárás min-
den szakaszában köteles objektív alapon, elfogulatlanul folytatni a felderítést és
bizonyítást, azaz annak mind a terhelő és súlyosító, mind az enyhítő és mentő
körülményekre ki kell terjednie. A nyomozati szakban az ügydöntő hatóság az
ügyész: a nyomozás eredményétől függően megszünteti az eljárást, vagy további

76
nyomozást rendel el, illetve megfelelő bizonyítékok esetén vádat emel. Az ügyész a
bírói szakban közvádló (vádemelés és vádképviselet), kivéve azon magánvádas és
pótmagánvádas ügyeket, amelyekben az ügyész nem veszi át a vádképviseletet.

3.3. AZ ELJÁRÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYEK

3.3.1. A terhelt

A nyomozás során gyanúsítottnak, a vádemelés után vádlottnak, a jogerős íté-

let után elítéltnek nevezzük azt a személyt, aki ellen nyomozást, büntetőeljárást
vagy végrehajtást indítanak. A terhelt a nyomozati szakban (mint gyanúsított)
jelen van a kihallgatásokon, betekinthet az iratokba, de eljárási jogai korlátozot-
tabbak. Ezen szakban a legfontosabb jogai és kötelességei a következők:
• az alapos gyanú lényeges elemeit jogosult megismerni, a hatóság azonban
bizonyítékait nem köteles tudatni a védelemmel;
• jogosult a vallomást megtagadni, de egyes bizonyítási cselekményeknél
közreműködésre vagy jelenlétre kötelezhető (kihallgatás, szemle);
• a gyanúsított nem lehet jelen a tanúkihallgatáson, viszont jelen lehet a
szakértő meghallgatásánál, a szemlénél, a helyszínelésnél, a bizonyítási kí-
sérletnél és a felismerésre bemutatásnál;
• a védelemhez való jogot a törvény a nyomozásban jelentékenyen korlá-
tozza, a nyomozás iratait a nyomozás során csak a hatóság engedélyével
tekintheti meg a terhelt (kivéve, ha egyébként az aktusnál jelen lehetett
volna), a nyomozás befejezésekor azonban a nyomozó hatóság köteles a
vádemelés alapjául szolgáló nyomozati iratokat teljes terjedelemben, kor-
látozás nélkül átadni. Emiatt a nyomozás során a védelem sok esetben nem
ismeri a terhelő bizonyítékok iratanyagát, ami az eljárási kényszerintézke-
dések elrendelésekor a védekezés pozícióit jelentősen gyengíti az ügyésszel
szemben;
• a gyanúsított indítványokat, észrevételeket tehet, az iratokról másolatot
kérhet, panaszjoggal élhet.
A bírói szakaszban a vádlott védelemhez kapcsolódó jogai kiteljesednek,
ilyen például:
• az ügy iratait és a vádiratot megismerheti, utóbbit a tárgyalás előkészítése-
kor kapja meg;
• jelen lehet a tárgyalásokon és az azokon kívül foganatosított bizonyítási
cselekményeknél, ha őt a bíróság idézi, köteles megjelenni. Az elsőfokú tár-
gyaláson – a törvényi kivételektől eltekintve – jelenléte az ügydöntő hatá-
rozat meghozatalának törvényi feltétele;
• észrevételeket és bizonyítási indítványokat tehet;
77
 • az önvádra kötelezés tilalma érvényesül, de műtétnek nem minősülő szak-
értői vizsgálatokon való részvételre erőszakkal is kényszeríthető, továbbá
egyes bizonyítási cselekményeknél (pl. házkutatásnál) köteles együttmű-
ködni;
• védőbeszéd, felszólalás és az utolsó szó joga;
• a fogva levő terhelt az eljárás minden szakaszában jogosult védőjével szó-
ban vagy írásban ellenőrzés nélkül érintkezni, más személyekkel csak el-
lenőrzés mellett.

3.3.2. A védő

Védőként meghatalmazás vagy kirendelés alapján ügyvéd járhat el. A védő a

terhelt meghatalmazott vagy kirendelt képviselője. Jogában áll a gyanúsított
nyomozati kihallgatásánál, tanúkihallgatásokon, szakértői meghallgatásokon,
szemlén, helyszínelésnél, bizonyítási kísérletnél és felismerésre bemutatásnál
jelen lenni. Iratbetekintési joga van, fogva tartott védencével ellenőrzés nélkül
érintkezhet, a tárgyaláson bizonyítási indítványt, kérdésfeltevést, észrevételt, fel-
lebbezést, rendkívüli jogorvoslatot terjeszthet és védőbeszédet tarthat.

3.3.3. A sértett

A sértett eljárási jogait gyakorolhatja, akinek a jogát vagy jogos érdekét a bűn-
cselekmény sértette vagy veszélyeztette. Az eljárásban kötelezettségei csak kivé-
telesen vannak: egyes bizonyítási cselekményeknél (szakértői vizsgálat) köteles
közreműködni, amennyiben pedig tanúként hallgatják ki, megjelenésre és igaz-
mondásra kötelezett.

3.3.4. A magánvádló

Könnyű testi sértés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése, rágalmazás,

becsületsértés és kegyeletsértés esetén a vádat, mint magánvádló, a sértett képvi-
seli. A magánvádló halála esetében helyébe harminc napon belül a hozzátartozó-
ja léphet. A terhelt bűnösségének bizonyítása a magánvádlót terheli, így az általa
emelt vád tekintetében megilletik a vád képviseletével járó jogok. A magánvádló
a vádat indoklás nélkül ejtheti.

78
3.3.5. A pótmagánvádló

A sértett pótmagánvádlóként léphet fel abban az esetben, ha az ügyész a vádat

ejtette, a vádemelést részben mellőzte, illetve ha az ügyész vagy a nyomozó ha-
tóság a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást megszüntette. A nyomozati
határozat ellen benyújtott panasz elutasítása esetén harminc napon belül a sér-
tett pótmagánvádat emelhet. Kötelező ügyvédi képviselet mellett vádindítványt
az ügyészséghez nyújt be, amely azt a kompetens bíróságnak továbbítja. Ebben
meg kell jelölnie azon indokokat, amelyek alapján a feljelentés elutasítása vagy a
nyomozás megszüntetése ellenére az eljárás lefolytatását indítványozza. A bíró-
ság a vádindítványt elfogadja vagy elutasítja. Amennyiben a bíróság a vádindít-
ványt elutasítja, e végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. A bírósági eljárásban
a pótmagánvádló az ügyész jogait gyakorolja, ideértve a kényszerintézkedések
elrendelésének indítványozását.

3.3.6. Magánfél – a polgári jogi igény érvényesítése

Magánfél az a sértett, aki a büntetőeljárásban polgári jogi igényt érvényesít.

A magánfél a terhelttel szemben azt a polgári jogi igényt (azaz kárigényt) ér-
vényesítheti, amely közvetlenül a bűncselekmény vagy a bíróság által elbírált
szabálysértés folytán keletkezett. A polgári jogi igény egyéb törvényes úton tör-
ténő érvényesítését nem zárja ki az, hogy a sértett magánfélként nem lépett fel.
A polgári jogi igényt az ügyész is érvényesítheti.

3.3.7. Egyéb érdekeltek

Azok, akiknek jogára vagy jogos érdekére a büntetőeljárásban hozott határozat

kihatással lehet, a tárgyaláson megjelenhetnek, őket közvetlenül érintő körben
indítványokat és észrevételeket tehetnek, a határozat reájuk vonatkozó része el-
len jogorvoslattal élhetnek. A sértett, a magánvádló és az egyéb érdekeltek joga-
ikat képviselőjük útján is gyakorolhatják.

3.4. A BÜNTETŐELJÁRÁS SORÁN ALKALMAZHATÓ

KÉNYSZERINTÉZKEDÉSEK

A büntetőeljárás lefolytatása során – az eljárás céljainak megvalósítása érdeké-

ben – különböző kényszerintézkedések alkalmazására kerülhet sor.

79
3.4.1. Őrizetbe vétel

Őrizetbe vétel szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények megalapozott

gyanúja – különösen a tettenérés – esetén rendelhető el, feltéve hogy a terhelt
előzetes letartóztatása valószínűsíthető. Az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tart-
hat. Ha 72 óra alatt vagy ennek elteltével a bíró az előzetes letartóztatást nem
rendelte el, a terheltet szabadon kell bocsátani.

3.4.2. Előzetes letartóztatás

Az előzetes letartóztatást a nyomozati szakban az ügyész indítványára a nyomo-

zási bíró, a vádemelés után az eljáró bíróság rendeli el. Elrendelése előtt a bíró az
ügyész és a terhelt jelenlétében meghallgatást tart. A vádemelés előtt elrendelt
letartóztatás határidőkötött, annak meghosszabbítására azonban sor kerülhet.
Ha az előzetes letartóztatás tartama a három évet eléri, az előzetes letartóztatás
megszűnik, kivéve az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenn-
tartott előzetes letartóztatás esetét, továbbá ha az ügyben hatályon kívül helyezés
folytán megismételt eljárás van folyamatban.

3.4.3. Lakhelyelhagyási tilalom

A lakhelyelhagyási tilalom a terhelt mozgási szabadságát és a lakóhely szabad

megválasztásának jogát korlátozza: a lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló a
meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózko-
dási helyét, illetve a lakhelyét nem változtathatja meg.

3.4.4. Házi őrizet

Az előzetes letartóztatás negatív hatásainak másik korrekciós eszközeként a bí-

róság (nyomozási bíró) elrendelheti a terhelt házi őrizetét. Házi őrizet elrende-
lése esetén a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet a
terhelt csak a bíróság határozatában meghatározott célból, az ott írt időben és
távolságra hagyhatja el.

80
3.4.5. Ideiglenes kényszergyógykezelés

Az ideiglenes kényszergyógykezelés: a kóros elmeállapotú terhelt személyi sza-

badságának bírói elvonása, jogerős ítélet nélkül. Akkor van helye, ha – a szakvé-
leményt és az eljárás egyéb adatait figyelembe véve – alaposan lehet következtet-
ni arra, hogy a terhelt kényszergyógykezelését kell elrendelni. Ezt az intézkedést
a vádirat benyújtását megelőzően a nyomozási bíró az ügyész indítványára, a
vádemelés után szintén a bíróság jogosult megtenni.

3.4.6. Az úti okmány elvétele

Az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszergyógykezelés, a lakhelyelhagyási

tilalom és a házi őrizet elrendelésekor a terhelt úti okmányát el kell venni, ez
ellen jogorvoslatnak nincs helye. Ezenkívül a vádirat benyújtásáig az ügyész in-
dítványára a nyomozási bíró, ezután a bíróság a terhelt úti okmányának elvételét
további esetekben is elrendelheti, ha olyan bűncselekmény miatt folyik az eljá-
rás, amelyre a törvény háromévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,
és az úti okmány elvétele a terhelt eljárási cselekményeknél való jelenlétének
biztosítása végett indokolt.

3.4.7. Óvadék

Az óvadék célja a terheltnek az eljárási cselekményeknél történő jelenlétének

biztosítása előzetes letartóztatás nélkül. Ha a terhelt idézés ellenére, igazolás nél-
kül nem jelenik meg, a bíróság letartóztatást rendel el, a letevő pedig az óvadék
összegét elveszti. Ha a letartóztatást más ok miatt kell elrendelni, vagy a nyomo-
zást megszüntetik, a vádemelést mellőzik, vagy bármely más intézkedés esetén
az óvadék visszajár.

3.4.8. Lefoglalás

A lefoglalás a tulajdonhoz, birtokláshoz fűződő jogokat korlátozza. A kényszer-

intézkedések között a lefoglalás az egyetlen, amelynek alkalmazását a törvény
kötelezővé teszi. A hatóság vagy bíróság lefoglalja azt a dolgot, amely:
• bizonyítási eszköz,
• vagy a törvény értelmében elkobozható,
• vagy amelyre vagyonelkobzás rendelhető el.
Főszabályként a lefoglalt dolgokat a hatóság letétbe helyezi. Lehetőség van
ugyanakkor arra, hogy a lefoglalt dolog az érdekelt őrizetében maradjon. Meg-

81
határozott esetekben a hatóság a lefoglalt dolgot értékesíti (pl. romlandó, tárolá-
sa lehetetlen stb.), és a dolog értékét adja a jogosultnak.

3.4.9. Házkutatás

A bíróság, a nyomozás során a nyomozó hatóság vagy az ügyész a ház, lakás, az

azokhoz tartozó egyéb helyiség, az itt elhelyezett jármű, számítástechnikai rend-
szer, adathordozó átkutatását elrendelheti, ha megalapozottan feltehető, hogy az:
• a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére,
• a bűncselekmény nyomainak felderítésére,
• bizonyítási eszköz, elkobozható vagy vagyonelkobzás alá eső dolog megta-
lálására vezet.

3.4.10. Motozás

A bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság személy, jármű, csomag átvizs-

gálását rendelheti el, amennyiben a bizonyítás vagy a későbbi elkobzás vagy va-
gyonelkobzás szempontjai indokolják.

3.4.11. Zár alá vétel

A zár alá vétel olyan ideiglenes jellegű kényszerintézkedés, amely a terhelt ren-
delkezési jogát korlátozza a vagyona, vagyontárgyai felett a törvényben megha-
tározott vagyoni jellegű joghátrányok érvényesítése, illetve a terhelttel szemben
érvényesített polgári jogi igény biztosítása érdekében.

3.5. AZ ELJÁRÁS RENDJÉNEK BIZTOSÍTÁSA

3.5.1. Rendbírság

A rendbírság célja az eljárási cselekményen való részvétel, közreműködés ki-

kényszerítése, illetve a rend fenntartása. Ezer forinttól kétszázezer forintig ter-
jedhet, különösen súlyos vagy ismételt esetben ötszázezer forintig terjedő rend-
bírság szabható ki. A magyar szabályozás szerint a rendbírság átváltoztatható
elzárásra.

82
3.5.2. Elővezetés

Az elővezetés személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés annak érdeké-

ben, hogy az érintettet a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elé állít-
sák, vagy biztosítsák az eljárási cselekményen való részvételét. Az elővezetést a
bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság határozata alapján a rendőrség hajtja
végre.

3.5.3. Testi kényszer alkalmazása

Ha megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekmény biztosítása vagy bizo-

nyítási cselekmény foganatosítása céljából testi kényszer alkalmazása szükséges,
erről az ügyész, a nyomozóhatóság, illetve a bíróság is rendelkezhet a törvény
által előírt feltételek mellett.

3.6. A BÜNTETŐELJÁRÁS MENETÉNEK FŐBB ELEMEI

3.6.1. Nyomozás és bírói szakasz

A büntetőeljárás két szakaszból áll: a nyomozásból és a bírói szakaszból. Az el-

járás a nyomozásból a vádemeléssel lép át a bírói szakba. A vádemelés az ügyész
– nyomozati tényanyagra támaszkodó – szabad mérlegelésének eredménye.

3.6.2. Bizonyítás

A büntetőeljárás jelentős, súlyponti eleme a bizonyítás. A bizonyítás az objektív

igazságon alapuló tényállás megállapítására irányuló eljárás, amely során a ha-
tóság (bíróság) feladata, hogy hiánytalanul, a valóságnak megfelelően állapítsa
meg, tisztázza a tényállást, a terhelő és mentő, valamint a büntetőjogi felelősséget
súlyosbító és enyhítő körülményeket.
Az eljárás nyomozati szakaszához és az ügyészi ténymegállapításhoz a jog
nem az igazság, hanem az alapos gyanú megállapításának joghatását fűzi. A bírói
szakban az igazságszolgáltatással szembeni elvárás, kötelesség az igazság megál-
lapítása. A bizonyíték az a tény, amelyet a bizonyítási eszközökből ismernek meg,
és amely következtetni enged a bűncselekménnyel kapcsolatos releváns körül-
ményekre.

83
 A bizonyítás eszközei különösen a tanúvallomás, a szakvélemény, a pártfogó
felügyelői vélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat, a szemle, a helyszíne-
lés, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás és a terhelt vallomása.

3.6.3. Ügydöntő határozatok

A bírói szakban a tényfeltárás után a bíróság ügydöntő határozatot hoz, amely lehet:
• A bíróság elsőfokú ügydöntő határozatában bűnösséget megállapító íté-
letben büntetést szab ki, próbára bocsát vagy megrovást alkalmaz, vagy a
büntetés kiszabását mellőzi.
• A bíróság elsőfokú ügydöntő határozatában felmentő ítéletet hoz, ha a bű-
nösség nem állapítható meg (bűncselekmény hiánya, bizonyítottság hiá-
nya, büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okok miatt), az anyagi jogi
feltételek megléte esetén intézkedésként ez esetben is kényszergyógykeze-
lést, illetve elkobzást vagy vagyonelkobzást alkalmazhat.
• A bíróság elsőfokú ügydöntő határozatában eljárást megszüntető végzést
hoz (halál, elévülés, kegyelem, magánindítvány hiánya, res iudicata, ügyé-
szi vádelejtés). További rendhagyó esetei az eljárás megszüntetésének, ha
olyan bűncselekményről vagy szabálysértésről van szó, amelynek a vád
tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás
szempontjából nincs jelentősége.

3.6.4. Jogorvoslatok

3.6.4.1. Rendes jogorvoslatok

Az elsőfokú bíróság határozatának kihirdetése után a jogosultak fellebbezéssel
élhetnek a másodfokú bírósághoz. A fellebbezésben meg kell jelölni, hogy a fel-
lebbező a határozat mely rendelkezését sérelmezi, és a fellebbezés mire irányul,
továbbá a fellebbezés indokolható-e. A fellebbezés az ítélet bármely rendelkezése
vagy kizárólag az indoklás ellen is irányulhat, amelyben jogi, ténybeli vagy más
okfejtések, értékelő megállapítások sérelmezhetők.
A fellebbezés az ítélet jogerőre emelkedését abban a részben függeszti fel,
amelyet a fellebbezés folytán a másodfokú bíróság felülbírál. Az ítélet elleni fel-
lebbezés a jogerőre halasztó hatályú. A fellebbezésre jogosult a vádlott, az ügyész,
a védő, a vádlott örököse, törvényes képviselője és házastársa, valamint akivel
szemben az ítélet rendelkezést tartalmaz, ezen rendelkezés ellen. A másodfokú
bíróság az ítéletet helybenhagyja, megváltoztatja vagy hatályon kívül helyezi,
illetve a fellebbezést elutasítja.

84
3.6.4.2. Rendkívüli jogorvoslatok
A rendkívüli jogorvoslatok útján a törvénysértő vagy megalapozatlan jogerős
bírósági határozatok tévedéseit lehet orvosolni. Ilyen rendkívüli jogorvoslatok a
perújítás, a felülvizsgálat, valamint a jogorvoslat a törvényesség érdekében.

4. A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG

A büntetés-végrehajtási jog azokat a szabályokat foglalja magában, amelyek

meghatározzák az elítéltek jogi helyzetét, a büntetés végrehajtásának eszközeit és
módozatait, az elítéltekkel szemben követendő bánásmódot.
A büntetés-végrehajtás célja, hogy szabályozza a büntetések és intézkedések
végrehajtását, meghatározza az elítéltek kötelezettségeit és jogait, valamint hogy
előmozdítsa a büntetés és intézkedés céljának megvalósítását. A büntetés végre-
hajtási jog feladatának meghatározása elénk tárja annak fő elemeit, amelyek a
következők:
• a fő- és mellékbüntetések,
• a büntetőjogi intézkedések,
• a vagyoni jellegű hátrányok,
• a bűnügyi és büntetés-végrehajtási határidőre vonatkozó rendelkezések,
• az elmeállapot-megfigyelések,
• az őrizet,
• az előzetes letartóztatás,
• kijelölt helyen tartózkodás,
• az ideiglenes kényszergyógykezelés,
• a bűnmegelőzési ellenőrzésnek a végrehajtása,
• az utógondozás,
• valamint a büntetés-végrehajtás garanciarendszere.

5. SZABÁLYSÉRTÉSI JOG

A szabálysértés az a jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyil-

vánuló cselekmény, amely a bűncselekményekhez képest enyhébb fokban sér-
ti vagy veszélyezteti a társadalom általánosan elfogadott együttélési normáit,
akadályozza vagy zavarja a közigazgatás működését, illetve meghatározott tevé-
kenység vagy foglalkozás gyakorlására vonatkozó jogszabályokba ütközik.
A szabálysértés miatt büntetés és intézkedés egyaránt alkalmazható. A szabály-
sértési büntetéseknek két formáját különítjük el: az elzárást és a pénzbírságot.

85
 1. Az elzárás: a személyi szabadságot korlátozó jogkövetkezmény, minden
esetben vagylagosan alkalmazható. Főszabályként az elzárás legrövidebb
időtartama egy nap, leghosszabb időtartama hatvan nap. Elbírálása bírósá-
gi hatáskörbe tartozik.
2. A pénzbírság: az állam javára fizetendő vagyoni hátrány. A generális mini-
mum az ezer forint, maximum pedig százötvenezer forint. A pénzbírságot
meg nem fizetése esetén közérdekű munkára vagy elzárásra kell átváltoz-
tatni.
A szabálysértés miatt alkalmazható intézkedések öt típusát különítjük el: a
járművezetéstől eltiltást, az elkobzást, a kiutasítást, a figyelmeztetést és a kitiltást.
Ezen intézkedések tartalma megegyezik jellegét tekintve a mellékbüntetések ese-
tében részletezett szabályozással. Kivéve a figyelmeztetés, amely a hatóság rosz-
szallását kifejező, nevelő jellegű intézkedés, amely rámutat az adott magatartás
helytelen voltára, és egyben felhívja az eljárás alá vont személy figyelmét arra,
hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló cselekményektől.
A szabálysértés miatt eljáró hatóságok: a helyi önkormányzat jegyzője, a
rendőrség, valamint a vámhatóság, illetve a különböző szakmai felügyeletet ellá-
tó szervek (ÁNTSZ, Fogyasztóvédelem stb.).

86
 .
• V RÉSZ •
POLGÁRI JOG

1. A POLGÁRI JOG TÁRGYA, RENDSZERE

A polgári jog a jogalanyisággal felruházott személyek vagyoni és személyi viszo-

nyait szabályozza. A polgári jog hatalmas mennyiségű szabályt ölel fel, emiatt
az áttekinthetőség érdekében maga a jogág is feltétlenül belső rendszerezésre
szorul. A szabályozott társadalmi viszonyokat is figyelembe véve a polgári jog
alapvetően személyi jogra és vagyonjogra osztható.
A személyi jog a következő főbb tárgykörökkel foglalkozik:
a) a természetes személyek, a jogi személyek és az egyéb szervezetek jogálla-
pota (státusa),
b) a személyiségvédelem,
c) a szellemi alkotások joga (szerzőijog- és iparjogvédelem).
A vagyonjog alapvetően három nagy területre osztható:
a) dologi jog,
b) kötelmi jog,
c) öröklési jog.
A dologi jog a vagyoni viszonyok statikáját, a vagyoni viszonyok aktuális álla-
potát szabályozza. A dologi jog magában foglalja a tulajdonjogot és az ún. idegen
dologbeli jogokat, például a haszonélvezetet, a telki szolgalmakat. A kötelmi jog
a vagyoni viszonyok mozgásával, dinamikájával foglalkozik. A kötelmi jog két
legjelentősebb területe a szerződések joga és a kártérítési felelősség. Az öröklési
jog az ember vagyonában halála esetén bekövetkező jogutódlás kérdéseit szabá-
lyozza.

2. SZEMÉLYI JOG

2.1. TERMÉSZETES SZEMÉLY MINT A JOGVISZONY ALANYA

a) Az ember jogalanyiságát a jogképesség fogalmával határozzuk meg. A jogké-

pesség azt jelenti, hogy az ember jogok és kötelezettségek alanya lehet. A Magyar
Köztársaságban minden ember jogképes. Az ember jogképessége életkorra, nem-
re, fajra, nemzetiséghez vagy felekezethez való tartozásra tekintet nélkül egyenlő

87
és feltétlen. A jogképesség az embert születésétől haláláig megilleti, sőt, ha élve
születik, fogamzásának időpontjától kezdve jogképes.
b) A jogképesség azt jeleneti, hogy a jogalanyt jogok és kötelezettségek illet-
hetik meg. Hogy a jogalany számára ki szerezhet jogokat, és ki vállalhat részére
kötelezettségeket, az a cselekvőképességétől függ. Ahhoz, hogy valaki saját, tudatos
akaratával jogviszonyt hozhasson létre, tehát jognyilatkozatot tegyen, cselekvő-
képesnek is kell lennie.
A cselekvőképesség állapotát a Polgári Törvénykönyv két tényező, az életkor
és a belátási képesség alapján határozza meg.
A polgári jogi cselekvőképesség három formája:
• a cselekvőképesség,
• a korlátozott cselekvőképesség, és
• a cselekvőképtelenség.
Cselekvőképesnek az a természetes személy minősül, aki a 18. életévét betöl-
tötte, és cselekvőképességét törvény nem zárja ki vagy nem korlátozza.
Az ilyen személy jognyilatkozatának érvényességéhez nem kell más személy
jognyilatkozata. Saját akaratnyilatkozatával jogot szerezhet és kötelezettséget
vállalhat, jogviszonyt hozhat létre, módosíthat vagy szüntethet meg.
Korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki a 14. életévét betöltötte, de a 18.
életévét még nem érte el, s ezt megelőzően házasságot sem kötött. Úgyszintén
korlátozottan cselekvőképes az a nagykorú személy is, aki ugyan betöltötte a
18. életévét, de a bíróság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte.
A bíróság azt a személyt helyezheti cselekvőképességet korlátozó gondnokság
hatálya alá, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – pszichés
állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt tartósan vagy
időszakonként visszatérően – nagymértékben csökkent. A korlátozottan cselek-
vőképes személy jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének
(szülő, gyám, gondnok) előzetes beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása szüksé-
ges. E fenti szabály alól vannak kivételek: nagykorú korlátozottan cselekvőképes
személy törvényes képviselő hozzájárulása nélkül köthet házasságot, vagy a kis-
korú érvényesen megkötheti a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fede-
zése körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződéseket, pl. tej-, kenyérvásárlás.
Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki a 14. életévét nem töltötte be, illetve az a
nagykorú személy, akit a bíróság cselekvőképességét kizáró gondnokság alá he-
lyezett. Erre akkor kerül sor, ha az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége
– pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt – tartósan, teljes mérték-
ben hiányzik. Gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan
állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – tartósan,
vagy a jognyilatkozat megtételekor átmenetileg – teljesen hiányzik. Ilyen helyzet
állhat elő például alkohol vagy kábítószer fogyasztása miatt, műtéti altatásban,
kómában. Hogy az adott helyen, időben, körülmények között valóban fennállt-e
a cselekvőképtelen állapot, a tényállás pontos ismeretében dönthető el.

88
 A cselekvőképtelen személy jognyilatkozata semmis, azt érvénytelennek kell
tekinteni. Kivétel a cselekvőképtelen személy által közvetlenül kötött és már tel-
jesített csekély jelentőségű szerződés, amely megkötése a mindennapi életben tö-
megesen fordul elő és különösebb megfontolást nem igényel. A cselekvőképtelen
nevében ugyancsak törvényes képviselője jár el.

2.2. A JOGI SZEMÉLY MINT A JOGVISZONY ALANYA

2.2.1. A jogi személy fogalma, kritériumai

Általános megfogalmazásban a jogi személy az állam által elismert célra létrejött

és nyilvántartásba vett, jogalanyisággal felruházott szervezet (pl. az egyesület)
vagy célvagyon (pl. az alapítvány).
A jogi személyként való elismerésnek az alábbi kritériumai vannak:
• Legyen a szervezetnek neve, jelöljék meg székhelyét, és határozzák meg
célját.
• Legyen a szervezetnek ügyintéző és képviselő szerve. Az ügyintéző szerv
alakítja ki a szervezet belső akaratát, míg a képviselő ezt az akaratot kifelé,
más természetes és jogi személyekkel közli.
• Legyen a szervezetnek a tagjaitól elkülönített vagyona, amely tartozásainak
fedezetét biztosítja. Erre alapvetően azért van szüksége, mert a vagyoni vi-
szonyok területén – elsősorban az árucsere-forgalomban – a szervezet lesz
jogosult és kötelezett, de nem találhat magának partnert, ha a tartozásaiért
nem tud vagyoni eszközökkel is helytállni.
• Állami nyilvántartásba vétel. A jogi személyeket valamelyik állami szerv
– a gazdasági társaságokat a cégbíróság, a társadalmi szervezeteket a me-
gyei (fővárosi) bíróság – regisztrálja.
A jogi személy jogképessége alapján saját nevében jogokat szerezhet és kö-
telezettségeket vállalhat. A jogi személy jogképessége kiterjed mindazokra a jo-
gokra és kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez
fűződhetnek.
A jogi személy jogképessége az emberétől alapvetően abban tér el, hogy a
jogi személynek elsősorban vagyoni jogai lehetnek, bár bizonyos mértékű sze-
mélyhez fűződő jogai és törvényes érdekei is fennállnak. Jogi személyt csak a
jog által elismert célra lehet létrehozni. A jog által tilosnak minősített célra jogi
személy nem alapítható, de a törvények a jogi személyek egyes fajtái tekintetében
speciális tilalmakat is megállapítanak. A jogi személy céljának ezért a jog által
támogatott célnak kell lennie.
A jogalkotás és a jogalkalmazás dönti el, hogy adott cél elérése érdekében
szükség van-e jogi személyiségre vagy sem.

89
 A jogi személy abszolút jogképessége nem azonosítható az emberével. Az
ember jogképességének sérelme ugyanis alkotmányos jogot sért. A jogi személyt
csak a jog által elismert célra lehet létrehozni, ezért a törvény a jogi személy jel-
legétől, céljától függően a jogképességet korlátozhatja.
A gyakorlatban az abszolút jogképesség azt jelenti, hogy önmagában a jogi sze-
mély tevékenységi körének túllépésével kötött szerződés a jogképesség hiányára
hivatkozással nem érvénytelen. Az abszolút jogképesség azonban nem ad felmen-
tést az alól, hogy a jogi személy jogszabályi rendelkezés ellenére kössön szerződést
valamely, részére meg nem engedett tevékenység végzésére. A szerződés érvényes-
sége, illetve érvénytelensége mindig az adott eset vizsgálatával állapítható meg.

2.2.2. A jogi személyek fajtái

A jog sokféle jogiszemély-típust ismer, ezeket különböző szempontok alapján

csoportosíthatjuk, igaz, valamennyi csoportosítás csupán reletív értékű.
a) Különbség tehető a közjogi és a magánjogi jogi személyek között aszerint,
hogy mi minősül elsődleges feladatának: a közhatalom gyakorlása, ezáltal
a közérdek érvényre juttatása, avagy egyes magánérdekek megvalósítása.
b) Szintén megkülönböztethetünk személyegyesítő és vagyonegyesítő jogi
személyeket aszerint, hogy az adott jogi személynél inkább a személyes
részvételen, vagy a vagyoni erők koncentrálásán van-e a hangsúly.
c) Végül külön csoport képezhető a nyereségérdekeltségű (profitorientált) és a
nem nyereségérdekeltségű (nonprofit) jogi személyek között aszerint, hogy
az adott szervezet alapvető célja a rendszeres, üzletszerű gazdasági tevékeny-
ség folytatása révén nyereség elérése, avagy más, közérdekű célja van.
A legfontosabb jogi személyek a következők:
• az állam,
• a helyi önkormányzatok,
• költségvetési szervek,
• gazdasági társaságok,
• szövetkezetek,
• egyéb gazdálkodó szervezetek (pl. vízgazdálkodási társulat),
• alapítványok, közalapítványok,
• egyesületek,
• köztestületek,
• közhasznú társaságok,
• egyházak.
Az alábbiakban a nyereségérdekeltség fennállása vagy hiánya alapján csopor-
tosítva mutatjuk be a legfontosabb jogi személyeket.

90
2.2.3. Nyereségérdekeltségű (profitorientált) szervezetek

a) A gazdasági társaságok a piacgazdaság uralkodó vállalati formái. A társasági

viszonyokat az 1988. évi VI. törvény szabályozta, amelyet kismértékben többször
módosítottak. Az 1997. évi CXLIV. törvénnyel került sor a gazdasági társaságok
átfogó újraszabályozására, amely az eredeti szabályozás alapelveit megtartotta,
de az 1988 óta felhalmozódott gyakorlati tapasztalatokat feldolgozta, valamint
részben a részvénytársaságra és az ún. konszernjogra vonatkozó szabályok uniós
konformitását biztosította. 2006. július 1-jén lépett hatályba az új szabályozás, a
gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, amely négy társasági formát
szabályoz: a közkereseti társaságot, a betéti társaságot, a korlátolt felelősségű tár-
saságot és a részvénytársaságot. Az egyesülést az új szabályozás – lényegében vál-
tozatlan tartalommal – kivette a gazdasági társaságok közül, és ún. kooperációs
társaságként szabályozza.
A gazdasági társaságok jogi szabályozását a gazdasági jog tantárgy keretében
részletesebben ismertetjük.
b) Közös vállalatot az új szabályozás alapján már nem lehet alakítani, a már
működő közös vállalatoknak azonban nem kell megszűnniük, hanem az 1997.
évi CXLIV. törvény alapján tovább működhetnek.
c) Az egyesülést, annak ellenére, hogy továbbra is a gazdasági társaságokról
szóló 1997. évi CXLIV. törvény szabályozza, az új szabályozás már nem a gazda-
sági társaságok egyik típusának tekinti, hanem külön, az ún. kooperációs vállal-
kozások között szabályozza.
d) A szövetkezetek piacgazdasági irányú szabályozása kevésbé volt sikeres,
mint a gazdasági társaságoké, ezért a 2000. évi CXLI. törvény, majd a 2006. évi
X. törvény újraszabályozta a szövetkezeti viszonyokat. A szövetkezet az alap-
szabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és
a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet,
amelynek célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási,
szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése.

2.2.4. Elsődlegesen nem nyereségérdekeltségű (nonprofit) szervezetek

Létezik számos olyan szervezet, amelyek célja elsősorban nem valamilyen gaz-
dasági tevékenység folytatása, hanem más – közérdekű, társadalmi, kulturális,
oktatási stb. – célok megvalósítása. Ezen szervezetek azonban – amellett, hogy
saját vagyonukkal önállóan gazdálkodnak – céljaik megvalósítása érdekében
gyakran jelentős üzletszerű gazdasági (vállalkozási) tevékenységet is folytatnak.
A költségvetési szerv, az egyesület és az alapítvány már a 1980-as években
ismert formák voltak, a közhasznú társaság, a köztestület és a közalapítvány sza-

91
bályozása az 1993. évi XCII. törvénnyel, a Polgári Törvénykönyv egyes rendelke-
zéseinek módosításáról szóló törvényben történt.
Mindezen szervek jogi szabályozását alapvetően érinti, hogy 1998. január 1-
jén hatályba lépett a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény
(az ún. nonprofittörvény), amely meghatározza, hogy az előzőekben említett
szervezetek milyen feltételek teljesítése esetén (pl. a törvényben meghatározott
tevékenységi kör ellátása, a gazdálkodás során elért eredménynek a közérde-
kű tevékenységbe való visszaforgatása stb.) kérhetik a „közhasznú szervezet”, il-
letve a „kiemelkedően közhasznú szervezet” kategóriájába való minősítésüket.
Ez azért fontos az említett szerveknek, mert a közhasznú, illetve a kiemelkedően
közhasznú státus adó-, illeték- és vámkedvezménnyel vagy -mentességgel jár.
Ilyen kedvezménynek minősül az, hogy a közhasznú szervezetet
• a létesítő okiratában meghatározott, törvényben definiált cél (pl. szociális
tevékenység, oktatás, kutatás, környezetvédelem stb.) szerinti tevékenysége
után társaságiadó-mentesség,
• vállalkozási tevékenysége után társaságiadó-kötelezettséget érintő kedvez-
mény,
• helyiadó-kedvezmény,
• a közhasznú szervezet támogatóját a közhasznú célokra adott támogatás
után társaságiadó-kötelezettséget érintő kedvezmény, illetve magánsze-
mély esetében személyi jövedelemadó-kedvezmény,
• a közhasznú szervezet által – a céljai szerinti – juttatásként nyújtott szol-
gáltatás igénybevevőjét a kapott szolgáltatás (pl. szociális támogatás, ösz-
töndíj stb.) után személyijövedelemadó-mentesség illeti meg.
a) A költségvetési szerv az állam vagy a helyi önkormányzat által létrehozott
szervezet, amely jogi személy. Feladata általában valamilyen – jórészt az állami
vagy önkormányzati – költségvetésből finanszírozott közérdekű feladat (pl. ok-
tatás, egészségügy stb.) ellátása. Vállalkozási jellegű tevékenységet korlátozottan,
a költségvetési szervek gazdálkodási rendjét meghatározó jogszabályok keretei
között végezhet. A költségvetési szervek jogállására és gazdálkodására vonatko-
zó legfontosabb szabályokat az ún. államháztartási törvény tartalmazza.
b) Az egyesület az egyesülési jogról szóló törvény (1989. évi II. tv.) alapján
olyan önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet, amely az
alapszabályában meghatározott célra (pl. kulturális, sport, szociálpolitikai stb.)
alakul. Az egyesület nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljai elérésére szer-
vezi tagjai tevékenységét. Az egyesület tagjai magánszemélyek és szervezetek
egyaránt lehetnek. Az egyesület bírósági nyilvántartással válik jogi személlyé.
Az egyesület a saját vagyonával önállóan gazdálkodik, üzletszerű gazdasági tevé-
kenységet azonban csak külön jogszabályban meghatározott feltételekkel folytat-
hat. Tartozásaiért a saját vagyonával felel, tagjai – a tagdíj megfizetésén túl – az
egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

92
 c) A magánszemélyek, jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendel-
kező gazdasági társaságok tartós közérdekű célra, alapító okirat kibocsátásával
alapítványt hozhatnak létre. Az alapítók az alapító okiratban meghatározott cé-
lok megvalósításához szükséges vagyont az alapítvány rendelkezésére bocsátják.
Alapítvány elsődlegesen gazdasági tevékenység folytatása céljából nem alapítha-
tó, azonban céljai megvalósítása érdekében (annak finanszírozására) az alapít-
vány gazdasági (vállalkozási) tevékenységet is folytathat.
Az alapítvány az alapítók által megfogalmazott alapító okirat elfogadásá-
val alakul meg, és annak megyei (fővárosi) bírósági bejegyzésével jön létre.
Az alapító okiratnak feltétlenül tartalmaznia kell az alapítvány nevét, célját, a
célja megvalósítására rendelt vagyont és annak felhasználási módját, valamint
a székhelyét. Az alapítvány céljainak megvalósításáról, vagyonának kezeléséről,
képviseletéről az alapítók által kijelölt szerv gondoskodik, amelyet legtöbbször
kuratóriumnak neveznek.
d) A közhasznú társaság 1994. január 1-jétől került intézményesítésre a ma-
gyar jogban. A közhasznú társaság közhasznú, vagyis a társadalom közös szük-
ségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló tevékeny-
séget végző jogi személyként került meghatározásra.
Közhasznú társaságot magánszemélyek, jogi személyek, illetve jogi személyi-
séggel nem rendelkező gazdasági társaságok is alapíthatnak. A társaság üzletsze-
rű gazdasági (vállalkozási) tevékenységet a közhasznú tevékenység elősegítése
érdekében folytathat. Ebből következik az, hogy a társaság tevékenységéből szár-
mazó nyereség nem osztható fel a tagok között.
A közhasznú társaság egyebekben – elsősorban a működési szabályait te-
kintve – a korlátolt felelősségű társasághoz áll közel. Alapítására, működésére és
megszűnésére – a Polgári Törvénykönyvben található néhány speciális szabály
kivételével – a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseit kell alkal-
mazni. Ez a társasági forma 2009. június 30-ával megszűnik.
e) A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szer-
vezet, amelyet törvény alapján az alapítására jogosult egy vagy több személy hoz
létre. A köztestület a tagságához, vagy azok tevékenységéhez kapcsolódó közfel-
adatot lát el. A törvény előírja, hogy meghatározott tevékenység csak köztestület
tagjaként folytatható. A gazdaság számára legfontosabb köztestületek a gazda-
sági kamarák (pl. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Magyar Agrárkamara).
A gazdasági kamarákon kívül köztestületként működnek a szakmai kamarák is
(pl. ügyvédi kamarák). Szintén köztestület a Magyar Tudományos Akadémia.
f) A közalapítvány olyan alapítvány, amelyet az Országgyűlés, a Kormány
vagy a helyi önkormányzat képviselő-testülete közfeladat ellátásának folyamatos
biztosítása céljából hoz létre. Ebben a tekintetben közfeladatnak minősül az az
állami vagy önkormányzati feladat, amelynek ellátásáról – jogszabály alapján –
az államnak vagy az önkormányzatnak kell gondoskodnia. A közalapítványokra
vonatkozó szabályokat a jogalkotó 2006. augusztus 24-től hatályon kívül helyez-

93
te, a korábban nyilvántartásba vett közalapítványokra – néhány különleges sza-
bály mellett – az alapítványokra vonatkozó rendelkezések irányadóak.

2.3. A JOGI SZEMÉLYISÉG NÉLKÜLI JOGALANYOK

A jogi személyiség nélküli jogalanyok közé tartozik a közkereseti társaság és a

betéti társaság. Mindkét szervezet rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyeket
a jogi személy kritériumainál felsoroltunk, de azoktól lényegesen elválasztja a
tagok felelősségének kérdése.
A jogi személyiség nélküli jogalanyok között kell megemlítenünk a Polgári
Törvénykönyv által szabályozott olyan közös tulajdoni alakzatokat, mint a tár-
sasháztulajdon, építőközösség, polgári jogi társaság. Ezek közös jellemzője, hogy
korlátozott jogalanyisággal rendelkeznek, vagyis a jogi személyekhez képest szű-
kebb körben lehetnek jogviszony alanyai.

2.4. A SZEMÉLYISÉGI JOGOK ÉS AZOK VÉDELME

A személyiségi jogok az ember, illetve a jogi személy személyiségéhez tapadó, a

jog által védett értékei. Ilyen értékek, személyiségi jogok például az alábbiak:
• lelkiismereti szabadság,
• személyes szabadság,
• testi épség, egészség,
• a névviseléshez való jog,
• a becsület,
• az emberi méltóság,
• a jó hírnév védelméhez való jog,
• a saját képmással, hangfelvétellel való rendelkezés joga,
• a magántitokhoz való jog,
• a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog,
• a személyes adatok védelméhez való jog.
A személyiségi jogokat (más néven személyhez fűződő jogokat) sajátos esz-
közeivel a polgári jog is védelemben részesíti. A személyiségi jogok megsértése
esetén a sérelmet szemvedett személy jogvédelmet igényelhet, az ilyen jogsérel-
mek többféle jogkövetkezménnyel járhatnak.
Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez ké-
pest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:
a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jog-
sértéstől;

94
 c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon ad-
jon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az
elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző álla-
pot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel
előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását;
e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.
Ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható ma-
gatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot
is kiszabhat.

3. DOLOGI JOG

3.1. A DOLOG FOGALMA, A DOLOGI JOG TÁRGYA

A dologi jog a polgári jognak a vagyoni viszonyokkal foglalkozó egyik területe,

központi fogalma a dolog. Jogi értelemben dolognak minősül minden birtokba
vehető testi tárgy (pl. bútor, lakókocsi, telek stb.) és természeti erő (pl. villa-
mos energia). A dolgokat többféleképpen is lehet osztályozni, jogi szempontból
a legfontosabb csoportosítás az ingók és az ingatlanok közötti különbségtétel.
Ingatlan a földterület, és mindaz, ami a földdel tartósan egyesítve van (pl. ház),
minden más dolog ingónak minősül.
A dologi jog a dolgok feletti uralom kérdéseivel, a dolgok birtoklásának,
használatának, felettük való rendelkezésnek a jogával foglalkozik. Ilyen módon a
dologi jog a vagyoni viszonyok aktuális állapotát, a vagyoni viszonyok statikáját
vonja szabályozási körébe.
A dologi jog intézményei között különbséget kell tenni a tulajdonjog, va-
lamint a korlátolt dologi jogok, vagy más néven az idegen dologbeli jogok (pl.
haszonélvezeti jog) között.

3.2. A TULAJDONJOG

A tulajdonjog a vagyoni viszonyok alapjogviszonya. A tulajdonjog egy dolog

felett elvileg teljes uralmat biztosít.

95
3.2.1. A tulajdonjogviszony alanya

A tulajdonjog alanya, jogosultja a tulajdonos. A tulajdonjog alanya bárki lehet,

aki jogképes, így tulajdonos lehet a természetes személy, a jogi személy, illetve
a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság is. A tulajdonjogviszonynak a jo-
gosultja mindig konkrétan meghatározott személy, vele szemben minden más,
kívülálló személy kötelezett. Utóbbiak kötelesek a tulajdonos jogait elismerni, a
jogosult joggyakorlását tűrni, és tartózkodni a joggyakorlás zavarásától.

3.2.2. A tulajdonjogviszony tárgya

A tulajdonjog közvetlen tárgya az a magatartás, amelyet a jogviszony alanyainak

egymás irányában tanúsítaniuk kell. A tulajdonjog közvetett tárgya az a dolog,
amelyre az emberi magatartás irányul.

3.2.3. A tulajdonjogviszony tartalma

A tulajdonjog tartalmát a tulajdonjogviszonyból fakadó jogosultságok és kötele-

zettségek alkotják. A tulajdonost megillető legfonosabb jogosultságok:
a) a dolog birtoklásának joga,
b) a dolog használatának, hasznosításának joga, valamint
c) a dolog feletti rendelkezés joga.
Az utóbbi jogosultság, azaz a rendelkezés joga magában foglalja azt a jogot,
hogy a tulajdonos a dolog birtoklását másnak átengedje, a dolog használatát,
hasznosítását másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja, vagy más módon
megterhelje, a dolog tulajdonjogát másra átruházza, valamint általában azt is,
hogy a dolog tulajdonjogával felhagyjon.
A tulajdonos kötelezettségei között szerepel, hogy a tulajdonos köteles:
a) a dologgal járó terheket (költségek, adók stb.) viselni,
b) a dologban bekövetkezett azon károkat viselni, amelyek megtérítésére sen-
kit sem lehet kötelezni.

3.3. TULAJDONSZERZÉS

Tulajdonszerzésről akkor beszélünk, amikor valamely dologra nézve tulajdon-

jogviszony jön létre. Tulajdonszerzésre csak a törvényben meghatározott, elis-
mert módon kerülhet sor. A tulajdonszerzésmódokat két csoportba, az eredeti és
a származékos szerzésmódok csoportjába soroljuk. Eredeti szerzésmód esetén a
tulajdonjog a korábbi tulajdonos személyétől és a korábbi tulajdonjog tartalmá-

96
tól függetlenül keletkezik. Származékos szerzésmód esetén a tulajdonos szemé-
lyében alanyváltozás következik be, a már létező tulajonjog, a korábbi tartalom-
mal száll át az új tulajdonosra. Ugyancsak érdemes különbséget tenni az ingók
és az ingatlanok tulajdonjogának szerzésmódjai között.

3.3.1. Ingók tulajdonjogának megszerzése

Ingó dolgok tulajdonjogának eredeti szerzésmódjai az alábbiak:

a) Hatósági határozat vagy árverés: aki a dolgot hatósági határozat vagy árve-
rés útján jóhiszeműen szerzi meg, tulajdonossá válik, tekintet nélkül arra,
hogy korábban ki volt a tulajdonos.
b) Elbirtoklás: elbirtoklás útján megszerzi az ingó dolog tulajdonjogát, aki az
ingó dolgot sajátjaként, tíz éven át szakadatlanul birtokolja.
c) Gazdátlan javak elsajátítása: ha a dolognak nincs tulajdonosa, azon birtok-
bavétellel bárki tulajdonjogot szerezhet.
d) Találás: ha valaki feltehetően más tulajdonában lévő dolgot talál, és annak
tulajdonjogára igényt tart, megszerzi a tulajdonjogot, ha mindent megtett,
amit a jogszabály annak érdekében ír elő, hogy a dolgot a tulajdonosa visz-
szakaphassa, és a tulajdonos a találástól számított egy éven belül a dologért
nem jelentkezett.
Ingó dolgok tulajdonjogának legjelentősebb származékos szerzésmódjai az
alábbiak:
a) Átruházás: a tulajdonjognak átruházással történő megszerzéséhez az átruhá-
zásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a dolog átadása szükséges.
b) Feldolgozás: aki idegen dolog feldolgozásával vagy átalakításával a maga
számára jóhiszeműen új dolgot állít elő, a dolog tulajdonosának választása
szerint köteles a dolog értékét megtéríteni, vagy munkája értékének meg-
térítése ellenében az új dolog tulajdonjogát átengedni.
c) Öröklés: az örökös az örökhagyó halála pillanatában a törvény erejénél fog-
va megszerzi a hagyatékhoz tartozó dolgok tulajdonjogát.

3.3.2. Ingatlanok tulajdonjogának megszerzése

Ingatlanok tulajdonjogának eredeti szerzésmódjai az alábbiak:

a) Hatósági határozat vagy árverés: aki az ingatlant hatósági határozat vagy
árverés útján jóhiszeműen szerzi meg, tulajdonossá válik. Ingatlan tulaj-
donjogát hatósági árveréssel azonban csak akkor lehet megszerezni, ha az
a személy, aki ellen a végrehajtás folyik, valóban tulajdonos volt.
b) Elbirtoklás: elbirtoklás útján megszerzi az ingatlan tulajdonjogát, aki az in-
gatlant sajátjaként, tizenöt éven át szakadatlanul birtokolja.

97
 c) Kisajátítás: a kisajátítás közhatalmi kényszereszköz, amellyel ingatlan tulaj-
donjogát kivételesen, közérdekből (területrendezés, közlekedés, bányászat
stb.) az állam szerezheti meg, a tulajdonos teljes, feltétlen és azonnali kár-
talanítása mellett.
Ingatlanok tulajdonjogának legjelentősebb származékos szerzésmódjai az
alábbiak:
a) Átruházás: ingatlan-tulajdonjognak átruházással történő megszerzéséhez
az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a tulajdonosváltozás
ingatlan-nyilvántartási bejegyzése szükséges.
b) Ráépítés: ha valaki anélkül, hogy erre jogosult lenne, idegen földre épít, az
épület tulajdonjogát a földtulajdonos szerzi meg, köteles azonban gazda-
godását a ráépítőnek megfizetni. A ráépítő szerzi meg a földnek, illetőleg
a föld megfelelő részének tulajdonjogát, ha az épület értéke a földnek, ille-
tőleg a föld megfelelő részének értékét lényegesen meghaladja. Ha valaki
a más tulajdonában levő épületet bővíti, ahhoz hozzáépít vagy azt átépíti,
vagy ha az idegen földön már épület áll, a ráépítéssel – a felek eltérő meg-
állapodása hiányában – közös tulajdon keletkezik. Ha a ráépítő szerzi meg
a földnek, illetőleg a föld megfelelő részének a tulajdonjogát, köteles annak
forgalmi értékét a földtulajdonosnak megtéríteni.
c) Öröklés: az örökös az örökhagyó halála pilanatában a törvény erejénél fog-
va megszerzi a hagyatékhoz tartozó dolgok tulajdonjogát.

3.4. A KÖZÖS TULAJDON

3.4.1. A közös tulajdon lényege

A tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott hányadok szerint több sze-

mélyt is megillethet. Ilyenkor közös tulajdonról beszélünk. Kétség esetén a tulaj-
donostársak tulajdoni hányada egyenlő.
A tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára;
e jogot azonban az egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak
és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére. A birtoklás, a használat,
a hasznosítás, valamint a rendes gazdálkodás körét meg nem haladó kiadások
kérdésében a tulajdonostársak – ha a törvény másként nem rendelkezik – szó-
többséggel határoznak; minden tulajdonostársnak tulajdoni hányada arányában
van szavazati joga. A dolog hasznai a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk
arányában illetik meg; ilyen arányban terhelik őket a dolog fenntartásával járó
és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő
kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is. A do-
log megfelelő állapotának megóvásához és fenntartásához feltétlenül szükséges

98
munkálatokat bármelyik tulajdonostárs jogosult elvégezni; az ilyen kiadások rá-
eső részét mindegyik tulajdonostárs viselni köteles. Ilyen kiadások előtt azonban
a tulajdonostársakat a lehetőség szerint értesíteni kell.
Saját tulajdoni hányadával bármelyik tulajdonostárs rendelkezhet. A tulajdo-
nostárs tulajdoni hányadára a többi tulajdonostársat harmadik személlyel szem-
ben elővásárlási, előbérleti, illetőleg elő-haszonbérleti jog illeti meg.

3.4.2. Közös tulajdon keletkezése

Közös tulajdon különféle okokból, többféle módon is keletkezhet. Ilyen eset lehet:
• a közös öröklés (pl. a végrendelet nélkül elhunyt szülő hagyatékát a tör-
vény alapján egyenlő arányban örökli három gyermeke),
• a házastársi közös tulajdon (házastársi életközösség fennállása alatt vásárol
ingatlant egy házaspár),
• ráépítés (l. Fenn, 3.3.2. pont),
• vagy egyszerűen közös vásárlás.

3.4.3. A közös tulajdon megszüntetése

A gyakorlatban sokszor merül fel a közös tulajdon megszüntetésének igénye,

a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti. A közös
tulajdon megszüntetésére sor kerülhet a felek megállapodásával, ennek hiányá-
ban azonban valamely tulajdonostárs kérelmére a bíróság is megszüntetheti a
közös tulajdont.
A tulajdonközösség megszüntetésének elvileg három fő módja létezik:
a) A közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani.
b) A közös tulajdon tárgyait vagy azok egy részét megfelelő ellenérték fejében
a bíróság egy vagy több tulajdonostárs tulajdonába adhatja. Ezt nevezik a
tulajdoni hányad megváltásának.
c) Ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, illetőleg a termé-
szetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel járna, vagy gátolná a
rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és
a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. A tulajdo-
nostársakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az értékesítés
során is megilleti.

99
3.5. KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK (IDEGEN DOLOGBELI JOGOK)

A dologi jog intézményei között a tulajdonjog mellett léteznek az ún. korlátolt

dologi jogok, vagy más néven az idegen dologbeli jogok is. Ezek a jogintézmé-
nyek szintén valamiféle uralmat biztosítanak egy adott dolog felett, azonban a
tulajdonjog által biztosított teljes hatalomhoz képest csupán korlátozott hatal-
mat. Azt is mondhatjuk, hogy a korlátolt dologi jogok valamely, más tulajdo-
nában lévő (idegen) dolgon biztosítanak a jogosultnak mindenkivel szemben
érvényesíthető, védelemben részesülő jogokat.
A magyar jog többféle korlátolt dologi jogot is ismer, ezek közül az alábbiak-
ban a haszonélvezeti jogot, illetve a telki szolgalmat mutatjuk be röviden.

3.5.1. Haszonélvezeti jog

A haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dol-

got birtokában tarthatja, használhatja, és hasznait szedheti. A haszonélvezeti jog
fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének
jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem
él. A haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra
tekintet nélkül fennmarad. A haszonélvezeti jog korlátozott időre és legfeljebb a
jogosult élete végéig állhat fenn. A haszonélvezet keletkezhet szerződés alapján,
jogszabálynál fogva (pl. mindazon vagyonon, amit a törvényes öröklés rend-
je szerint a házastárs előtt a lemenők örkölnek, az örökhagyót túlélő házastárs
javára haszonélvezeti jog keletkezik), illetve bírósági vagy hatósági rendelkezés
alapján. A tulajdonos jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni.

3.5.2. Telki szolgalom

Telki szolgalom alapján valamely ingatlan mindenkori birtokosa más ingatla-

nát meghatározott terjedelemben használhatja, vagy követelheti, hogy a szolga-
lommal terhelt ingatlan birtokosa a jogosultságából egyébként folyó valamely
magatartástól tartózkodjék. Telki szolgalmat átjárás, vízellátás és vízelvezetés,
pince létesítése, vezetékoszlopok elhelyezése, épület megtámasztása céljára vagy
a jogosult számára előnyös más hasonló célra lehet alapítani.
A telki szolgalom alapulhat szerződésen, jogszabályon (pl. ha valamely föld
nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok a törvény erejénél fogva kö-
telesek tűrni, hogy a jogosult földjeiken átjárjon), illetve bírósági vagy hatósági
rendelkezés alapján. Elbirtoklással szerzi meg a telki szolgalmat az ingatlan bir-
tokosa, ha a másik ingatlan használata ellen annak birtokosa tíz éven át nem
tiltakozott. Szívességből vagy visszavonásig engedett jog gyakorlása nem vezet

100
elbirtoklásra. A szolgalom megszűnik, ha a jogosult azt tíz éven át nem gyakorol-
ta – bár ez módjában állt –, vagy eltűrte, hogy gyakorlásában akadályozzák.

101
 4. SZERZŐDÉSEK

4.1. ALAPVETÉS

A szerződésekre vonatkozó legfontosabb szabályokat a Polgári Törvénykönyv

(Ptk.) tartalmazza. A szabályozásnak alapvetően két szintje különböztethető meg:
• Vannak olyan rendelkezések, amelyek valamennyi szerződésfajtában kö-
zösek: ezeket nevezhetjük a szerződések általános szabályainak.
• Vannak ezenkívül olyan rendelkezések is, amelyek csak egyes szerződés-
fajtákra (pl. adásvételi szerződés, bérleti szerződés stb.) irányadóak, ezek
alkotják a szerződési jog különös részét.
Ezen különös szabályokat a Ptk. szerződésfajtánként külön-külön tárgyalja.
Megjegyzendő még, hogy a „szerződési szabadság” elve érvényesül a szabályozás-
ban, ami többek között azt is magában foglalja, hogy a szerződő felek szabadon
dönthetnek arról, hogy milyen típusú szerződést akarnak kötni, így vegyíthetik
a törvényben szabályozott szerződésfajták szabályait, végső soron külön nem
szabályozott típusú szerződést is köthetnek. A szerződési szabadság emellett azt
is jelenti, hogy a felek a jogszabályok keretein belül szabadon alakíthatják a szer-
ződés tartalmát.
Mindenekelőtt a szerződések legfontosabb közös szabályait kell röviden be-
mutatni, hiszen ezeket úgy kell tekinteni, hogy minden egyes konkrét szerződés
részét képezik. E szabályok ismertetése révén nyílik lehetőség a szerződésekkel
kapcsolatos legfontosabb típusproblémák bemutatására. A közös szabályok bár-
melyik konkrét szerződésben felmerülhetnek, sőt a leggyakrabban ezek döntik
el az adott szerződéssel kapcsolatos jogvitákat.

4.2. A SZERZŐDÉS FOGALMA

A szerződés két vagy több személy egybehangzó akaratnyilatkozata, amellyel a felek

valamilyen jogi hatást kívánnak kiváltani. Ezek szerint a szerződés mindig leg-
alább két személy között jön létre. A felek meghatározott célból létesítenek egy-
mással kapcsolatot, a szerződéses viszony létrehozásának motivációja valamilyen
szükséglet kielégítése, érdek megvalósítása. A szerződő felek céljuk elérésére irá-
nyuló akaratukat valamilyen nyilatkozat formájában egymás felé kinyilvánítják,
e két akaratnyilatkozatnak pedig egybehangzónak kell lennie, teljes egyetértést
(konszenzust) kell tükröznie. Ha nincs meg az egybehangzó akaratnyilatkozat, a
szerződés nem jön létre.

102
4.3. A SZERZŐDÉSES JOGVISZONY

4.3.1. A szerződéses jogviszony alanyai

Amint az a fentiekből kiderült, a szerződéses jogviszony legalább két alany, két

fél között jön létre. Ez a két fél – legalábbis jogi értelemben – egyenrangú, mellé-
rendelt és név szerint meghatározott konkrét személy vagy szervezet. A szemben
álló felek: a jogosult és a kötelezett. A szerződések esetében mindkét fél egyszerre
jogosult is és kötelezett is, hiszen mindketten nyújtanak egymásnak valamit, a
saját szolgáltatásuk tekintetében kötelezettek, a másik fél szolgáltatása tekinteté-
ben viszont jogosultak.

4.3.2. A szerződéses jogviszony tárgya: a szolgáltatás

Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a szerződéses jogviszony tárgya

a szolgáltatás. A szolgáltatás az a magatartás, amelyet a szerződés kötelezettje
tanúsítani köteles a jogosulttal szemben, a másik oldalról, amit a jogosult a kö-
telezettől követelhet. A szerződéses jogviszonyban rendszerint két értékarányos
szolgáltatás áll egymással szemben: azaz a szolgáltatásért rendszerint ellenszol-
gáltatás jár, a szerződéseket általában visszterhesség jellemzi. Ez alól a szabály
alól csak az ún. ingyenes szerződések jelentenek kivételt, például az ajándéko-
zás. Megjegyzendő még, hogy egy-egy szerződés általában szolgáltatások egész
komplexumát tartalmazza. A szerződés jellegadó kötelezettségét megtestesítő
főszolgáltatást mellékszolgáltatások egész sora egészítheti ki, sőt még a mellék-
szolgáltatásoktól is meg lehet különböztetni ún. kísérőkötelezettségeket, amelyek a
polgári jog általános magatartási szabályainak az adott szerződés körében törté-
nő megtartását jelentik.
Ha például egy oktatási intézmény bérleti szerződés alapján bérbe adja né-
hány tantermét, ez esetben a főszolgáltatás az, hogy az intézmény a termeket
időlegesen a bérlő használatába adja, ezért ellenszolgáltatásként bérleti díjat kap.
Mellékszolgáltatás lehet az, hogy az oktatási intézmény gondoskodik a termek
rendszeres takarításáról, a használatra való alkalmasságáról. Kísérőkötelezettség-
ként említhető a feleket (tehát a bérbeadót és a bérlőt is) a polgári jog általános
szabályai alapján terhelő együttműködési kötelezettség. Erre példa, ha az intéz-
mény előre tisztában van azzal, hogy valamelyik nap délután, értekezlet miatt a
termekben a bérlő nem folytathatja tevékenységét, akkor elvárható, hogy időben
értesítse erről a bérlőjét.

103
4.3.2.1. A tevőleges és nemleges szolgáltatás
A szolgáltatás a tanúsítandó magatartás szempontjából lehet tevőleges (pozitív)
vagy nemleges (negatív).
a) A tevőleges szolgáltatás fajtái:
• valaminek az adása (ez pénz vagy más dolog átadását, esetleg valamilyen
jog átruházását jelenti – pl. ingó-adásvételi szerződés esetében pénzszol-
gáltatásért bútor);
• tevékenység kifejtése más részére (az idetartozó szolgáltatások között van-
nak olyanok, amelyek esetében a kötelezettnek valamilyen eredményt kell
létrehoznia, pl. a vállalkozási szerződésben – ilyen lehet egy épület felújí-
tására kötött szerződés; más esetekben csupán a legnagyobb gondossággal
eljárva kell az eredmény megvalósítására törekednie, pl. megbízás – ilyen
lehet az ügyvédi megbízás);
• helytállás (ebben az esetben a kötelezett szolgáltatásának lényege, hogy bi-
zonyos körülmények bekövetkezése esetén vagyonával készenlétben áll a
teljesítésre – pl. a biztosító a biztosítási szerződés alapján rendezi a káro-
sultat ért károkat).
b) A nemleges (nem tevőleges) szolgáltatás állhat:
• valamitől való tartózkodásban, amit a kötelezett megtehetne, ha a szerző-
dés őt nem kötné;
• valaminek az eltűrésében, amit egyébként a szerződés hiányában nem vol-
na köteles tűrni.
A bérleti szerződés alapján, például a bérlet ideje alatt a bérbeadó nem hasz-
nálhatja a bérbe adott termeket, és köteles tűrni, hogy a bérlő használja azokat.

4.3.2.2. Egyszeri, tartós és időszakonként visszatérő szolgáltatás

A szolgáltatás lehet:
a) egyszeri, amikor a szolgáltatás egyetlen meghatározott aktusból áll (pl. gép-
jármű-adásvételi szerződés vagy a vízvezeték megjavítására irányuló vállalko-
zás);
b) tartós (huzamos), amikor a szolgáltatás nyújtása hosszabb időn át tart (pl.
a bérelt dolog szolgáltatása a bérlő részére, vagy diákok étkeztetésére kötött szál-
lítási szerződés), valamint
c) időszakonként visszatérő, mint pl. a bérlő bérfizetési kötelezettsége, vagy az
életjáradéki szerződésben az életjáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettség.

4.3.2.3. A pénzszolgáltatás és a kamat

A szolgáltatásokat további szempontok szerint is lehet csoportosítani, az egyes
konkrét szerződések kapcsán ezek a csoportosítási szempontok nagyon jelentős
szerephez juthatnak, azonban e helyütt terjedelmi okokból nem térünk ki az
összes csoportosítási szempont ismertetésére. Különös fontossága miatt pusztán
a pénzszolgáltatásról szólunk röviden.

104
 A szerződés gyakran irányul meghatározott pénzösszeg megfizetésére.
A pénzszolgáltatás a szerződésekben szerepelhet valamely szolgáltatás ellenér-
tékeként, vagy önállóan is, mint például a pénzkölcsön különböző formáinál.
Utóbbi esetben az ellenszolgáltatást is pénzben szokták meghatározni, ez a ka-
mat. Kamatfizetési kötelezettséget maguk a felek is kiköthetnek a szerződésben,
azonban előfordul az is, hogy jogszabály rendeli el a kamatszolgáltatást. Az utób-
bi esetre példa az ún. késedelmi kamat intézménye, amit valakinek akkor kell
fizetnie, ha pénzszolgáltással esik késedelembe. A Ptk. 301. § (1) bekezdése értel-
mében pénztartozás esetében – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a kö-
telezett a késedelembe esés időpontjától kezdve akkor is köteles a késedelemmel
érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal
megegyező mértékű kamatot fizetni, ha a tartozás egyébként kamatmentes.

4.4. A SZERZŐDÉSEK LÉTSZAKASZAI

A szerződéses jogviszony egy dinamikusan előrehaladó folyamat, amelynek

több szükségszerű, illetve eshetőleges szakasza különíthető el. A legfontosabb
létszakaszok a következők:
• a szerződés létrehozása,
• a szerződés létrejöttétől a teljesítési határidőig terjedő szakasz,
• a teljesítés,
• a szerződésszegés szakasza,
• a helytállási szakasz.

4.4.1. A szerződés létrehozása

Ez a szakasz a szerződés megkötéséig terjed, a felek tárgyalásait, ajánlattételét

és a konszenzus kialakítását foglalja magában. A szerződés a felek akaratának
kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre.

4.4.1.1. A szerződés alakja

Az akaratnyilatkozatot elvileg háromféle alakban lehet kifejezésre juttatni:
• szóban,
• írásban,
• ráutaló magatartással.
Ráutaló magatartással kötnek szerződést például a felek egy hétköznapi
bolti bevásárlás során, vagy egy tömegközlekedési eszközön a menetjegy érvé-
nyesítésével. Szóban elvileg sokféle szerződés köthető (pl. bérleti szerződés), de
egyébként a szerződés írásba foglalásával könnyebben elkerülhetők a jogviták.

105
Gyakorlatilag bármilyen szerződést írásba lehet foglalni, de vannak olyanok,
amelyek csak ebben az alakban érvényesek.
Általános szabályként érvényesül, hogy szerződést bármilyen alakban lehet
kötni. Bizonyos esetekben az általános szabály azonban nem érvényesül, ugyan-
is előfordul, hogy vagy jogszabály, vagy a felek megállapodása bizonyos alaki
feltételek teljesítését követeli meg. Jogszabály teszi kötelezővé, hogy ingatlan-
adásvételi szerződést csak írásban lehet kötni, sőt az írásbeliségen felül további
alakszerűségi követelményeket is támaszt (pl. ügyvédi ellenjegyzés).

4.4.1.2. A képviselet
Szerződést kötni főszabály szerint nemcsak személyesen lehet, hanem más sze-
mély, ún. képviselő útján is. Képviselet esetén az akaratnyilatkozatot a képviselt
személy helyett a képviselő teszi meg.
A képviseletnek több fajtáját különíthetjük el:
a) Törvényes képviselet, amely törvényen, illetve bírósági, hatósági rendelke-
zésen alapulhat (pl. nem teljesen cselekvőképesek törvényes képviselete).
b) Szervezeti képviselet: ez a jogi személyek, szervezetek képviseletét jelenti.
Értelemszerűen fogalmilag kizárt, hogy egy szervezet akaratnyilatkozatot
tegyen, ezért a szervezet létesítő okirata vagy szervezeti szabályzata vala-
mely természetes személyt jogosít fel arra, hogy a szervezet nevében jog-
nyilatkozatokat tegyen.
c) Ügyleti képviselet: ennek lényege, hogy a meghatalmazó meghatalmazással
feljogosítja a meghatalmazottat, hogy helyette és nevében akaratnyilatko-
zatot tegyen vagy fogadjon el.
A szerződés akkor jön létre, ha a szerződési ajánlat és annak elfogadása egy-
behangzó.

4.4.2. A fogyatékos joghatású szerződések

A szerződő felek azért létesítenek egymással jogviszonyt, hogy valamilyen érde-

küket kielégítsék, azért kötnek szerződést, hogy megállapodásuk valamilyen jogi
hatással bírjon. A joghatás érvényesítéséhez az állam kényszert biztosít. Vannak
azonban olyan szerződések, amelyek valamilyen jogi csonkaság – hiba vagy hi-
ányosság – miatt részben vagy egészben alkalmatlanok a célzott joghatás kivál-
tására.
A felek által kötött megállapodás lehet létező szerződés, de előfordulhat, hogy
e körben nem létező szerződésről beszélünk (pl. ha a szerződés tartalmának feltá-
rása során kiderül, hogy a felek között valójában nincs konszenzus).
Ha létező szerződéssel állunk szemben, ezen belül beszélhetünk érvényes és
érvénytelen szerződésekről. Az érvénytelen szerződés esetében megvan a két
egybehangzó akaratnyilatkozat, azonban e megállapodás a törvényben megha-

106
tározott valamely oknál fogva nem alkalmas arra, hogy kiváltsa a célzott jogi
hatást. Az érvénytelen szerződéseken belül különbséget kell tenni a semmis és az
eredményesen megtámadott szerződések között.
A semmis szerződés a törvénynél fogva érvénytelen, ez az ok önmagában
kiváltja az érvénytelenséget. Az érvénytelenségre – ha a törvény kivételt nem
tesz – bárki határidő nélkül hivatkozhat. A szerződés semmisségét eredményező
körülmények a következők:
• cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy kötötte a szer-
ződést (Ptk. 18. § és Ptk. 14. §);
• színlelt szerződés – amikor a felek olyan látszatot keltenek, mintha vala-
milyen szerződést kötnének, azonban vagy egyáltalán nem akarnak szer-
ződést kötni, vagy másfajta szerződést akarnak létrehozni, mint amilyet
színlelnek [Ptk. 207. § (5) bek.];
• fizikai kényszer alkalmazása a szerződés megkötésekor;
• álképviselet, azaz ha képviseleti joggal nem rendelkező személy köt szerző-
dést a képviselt nevében (ez az eset értelmezhető úgy is, hogy a szerződés
nem érvénytelen, hanem létre sem jött) (Ptk. 221. §);
• az előírt alakiság megsértése (Ptk. 217. §);
• a szerződés jogszabály rendelkezésébe ütközik (tilos szerződés) [Ptk. 200.
§ (2) bek.];
• jogszabály megkerülésével kötött szerződés [Ptk. 200. § (2) bek.];
• a jóerkölcsbe ütköző szerződés [Ptk. 200. § (2) bek.];
• uzsorás szerződés (Ptk. 202. §);
• lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés [Ptk. 227. § (2) bek.].
A megtámadható szerződés akkor válhat érvénytelenné, ha a sérelmet szen-
vedett fél, vagy az a jogosult, akinek a megtámadáshoz törvényes érdeke fűződik,
egy éven belül írásban megtámadja a szerződést. A megtámadható szerződés a
sikeres megtámadás következtében megkötésének időpontjától kezdődő hatály-
lyal érvénytelenné válik. A szerződés megtámadásának oka lehet:
• a szerződéssel kapcsolatos tévedés (Ptk. 210. §);
• a másik fél által okozott megtévesztés (Ptk. 210. §);
• jogellenes fenyegetés alkalmazása a szerződés megkötésekor (Ptk. 210. §);
• a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékkülönbség [Ptk.
201. § (2) bek.];
• tisztességtelen általános szerződési feltétel (Ptk. 209–209/D. §).
Ha egy szerződés érvénytelennek bizonyul (akár semmis, akár sikeresen meg-
támadott), akkor – főszabály szerint – a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet
kell helyreállítani. Előfordulhat ettől eltérő jogkövetkezmények bekövetkezése
is (pl. ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani), de
ezek ismertetésére e helyütt nincs lehetőség, ezért csak utalunk arra, hogy a Ptk.
237–239. §-ai szabályozzák ezen jogkövetkezményeket.

107
 Amennyiben a szerződés létezőnek és ezen belül érvényesnek minősül, le-
het hatálytalan vagy hatályos. A hatálytalan szerződés tehát érvényes, azonban a
szerződés hatálya vagy még nem állt be, vagy már megszűnt, tehát pillanatnyilag
közvetlen jogosultságok és kötelezettségek nem származnak belőle, de ez a tény
nem érinti a szerződés hatályossága idején beálló jogkövetkezményeket. A ha-
tálytalanság lehet abszolút és relatív. A relatív hatálytalanság azt jelenti, hogy a
szerződés csak bizonyos személyekkel szemben hatálytalan, más személyek vo-
natkozásában hatályos. Az abszolút hatálytalan szerződés mindenkivel szemben
hatálytalan.
Abszolút hatálytalan például a szerződés, ha a felek a szerződés hatályát va-
lamilyen későbbi feltétel bekövetkezéséhez kötötték, és ez még nem következett
be. Ilyen eset fordulhat elő, ha egy külföldi magánszemély termőföldnek nem
minősülő ingatlan tulajdonjogát kívánja adásvételi szerződéssel megszerezni.
Ehhez ugyanis az ingatlan fekvése szerint illetékes fővárosi, illetőleg megyei köz-
igazgatási hivatal vezetőjének engedélye szükséges. Ilyen esetben lehetőség van
arra, hogy a felek az adásvételi szerződés hatályának beálltát a hivatal engedélyé-
nek megadásához kössék. Amíg a hivatal nem adja meg a szükséges engedélyt, e
szerződés hatálytalan.
Az érvényes szerződéseken belül különbség tehető aszerint is, hogy azok ál-
lamilag érvényesíthetők-e. Az államilag érvényesíthető szerződések esetében az
állam akár kényszer útján is segítséget nyújt a feleknek, hogy a szerződés jogha-
tásai beállhassanak. Ezzel szemben az államilag nem érvényesíthető szerződé-
seket az állam elismeri ugyan, de érvényesítésükhöz nem bocsát rendelkezésre
kényszereszközöket. Az államilag nem érvényesíthető szerződések kétfélék: vagy
eredetileg érvényesíthetők voltak, de hosszabb időn át nem érvényesítették őket,
emiatt érvényesíthetőségük megszűnt (elévült követelések), a másik csoportba
pedig az eleve nem érvényesíthető szerződések tartoznak.
A szerződések körében az általános elévülési idő öt év, így például 2006 no-
vemberében nem lehet érvényesíteni bírósági úton a 2001 szeptemberében kötött
adásvételi szerződésből eredő vételár-követelést, ha 2006 novemberét megelőző-
en az eladó semmilyen kísérletet nem tett a vételár érvényesítésére. Ha viszont
a jogosult korábban például írásbeli fizetési felszólítást küldött a kötelezettnek,
akkor az elévülés megszakadt, és újból kezdődik az öt év számítása. Az eleve nem
érvényesíthető szerződésekre példa a fogadás, illetve a játék vagy fogadás céljára
ígért vagy adott kölcsön.

4.4.3. A szerződés létrejöttétől a teljesítési határidőig terjedő szakasz

A szerződés létezésének ezen szakaszában elsősorban a teljesítéshez szükséges

előkészítő tevékenység folyik, ugyanakkor e szakaszban lehet a szerződést mó-
dosítani, illetve teljesítés nélkül megszüntetni.

108
4.4.3.1. A szerződés módosítása
A szerződés módosulására sor kerülhet különböző események bekövetkezése
kapcsán. Ugyanakkor a felek vagy a bíróság szándékoltan is módosíthatják a szer-
ződést, illetve kivételesen előfordulhat, hogy jogszabály idéz elő módosulást.
A szerződés módosulása változást hozhat a szerződést kötő felek személyé-
ben, a szerződés tartalmában, illetve jogcímében is.
A szerződő felek vonatkozásában változás következhet be valamelyik fél ha-
lála folytán, de a felek akarata is módosíthatja a szerződés alanyainak kilétét. A
felek akarata nyomán következik be például változás a szerződő felek személyé-
ben, ha a jogosult a szerződésből kifolyólag az őt megillető szolgáltatást másra
engedményezi, vagy amikor a kötelezett helyébe a jogosult hozzájárulásával ún.
tartozásátvállalás folytán kívülálló harmadik személy lép.
A szerződés tartalmát és jogcímét a felek újabb megállapodással megváltoz-
tathatják. A szerződés tartalmának módosítását jelentheti, ha a bérbeadó hoz-
zájárul ahhoz, hogy a bérleti szerződés alapján őt megillető bérleti díjat a bérlő
későbbi időpontban teljesítse, a szerződés jogcímének megváltozása pedig be-
következhet akkor, ha pl. a bérlő a jövőben nem bérleti díj jogcímén, hanem
kölcsön jogcímén fog tartozni ugyanazon szolgáltatásért.
A bíróság is módosíthatja a szerződést, de csak akkor, ha a felek tartós jog-
viszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés
valamelyik fél jogos érdekét sérti.
Jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak ki-
vételesen változtathatja meg. Azonban e kivételes esetben is, ha a szerződés
megváltozott tartalma bármelyik fél lényeges jogos érdekeit sérti, a fél kérheti a
bíróságtól a szerződés módosítását, vagy – ha jogszabály másként nem rendel-
kezik – a szerződéstől elállhat.

4.4.3.2. A szerződés megszűnése teljesítés nélkül

A szerződések rendszerint úgy szűnnek meg, hogy a felek a szerződést tartalmá-
nak megfelelően teljesítik. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a szerződés
teljesítés nélkül szűnik meg.
a) A szerződés megszűnése a felek akaratából
A szerződő felek felszámolhatják a szerződést megszüntető szerződéssel, amely-
lyel a jövőre nézve szűnik meg a szerződés, illetve felbontó szerződéssel, amely-
lyel a szerződés keletkezésére visszaható hatállyal szűnik meg. Az előbbi esetben
a megszüntetésig esedékes szolgáltatásokat teljesíteni kell, az ellenérték nélkül
maradt pénzszolgáltatások visszajárnak, az utóbbi esetben olyan helyzet áll elő,
mintha a szerződést meg sem kötötték volna, mindkét fél visszaadja a másiknak
azt, amihez a szerződés alapján jutott.
Előfordulhat olyan eset is, hogy valamelyik fél egyoldalú nyilatkozattal szün-
teti meg a szerződést. Ha ez az egyoldalú nyilatkozat a jövőre nézve számolja fel
a szerződéses jogviszonyt, akkor felmondásról beszélünk. Ha a szerződés kelet-

109
kezésére visszaható hatállyal szűnik meg a szerződés, akkor elállásról beszélünk.
Tekintettel arra, hogy az elállás súlyosan sértheti valamelyik szerződő fél érde-
két, ezért az elállás joga kivételesen, csak jogszabály kifejezett rendelkezése, vagy
erre irányuló megállapodás alapján illethet meg valakit.
Ha a felek a szerződésből folyó valamely kötelezettséget közösen szüntetik
meg, ezt elengedő szerződésnek nevezzük, ha pedig valaki egyoldalú nyilatkozat-
tal megszünteti a másik fél fennálló kötelezettségét, ez a lemondás.
b) A szerződés megszűnése a felek akaratán kívüli okból
A szerződés megszűnését eredményezhetik különböző közhatalmi aktusok
(jogszabály, bírósági határozat, közigazgatási határozat) is. Ugyanakkor szintén
a szerződés megszűnését eredményezi, ha egy szerződésben ugyanaz a személy
lesz a jogosult és a kötelezett, tehát a követelés és a tartozás egy kézben egyesül
(confusio). Ilyen eset fordulhat elő például öröklés révén.
A szerződő felek egyikének halála rendszerint nem eredményezi a szerződés
megszűnését, de vannak olyan szerződések, amelyeknél vagy a kötelezett, vagy a
jogosult halála a szerződés megszűnését eredményezi. Például a kötelezett halála
megszünteti a szerződést, ha a szolgáltatás csak személyesen volt teljesíthető. Ha
pl. egy cég ügyvédi megbízási szerződést köt jogi ügyeinek ellátására, e megbízás
az ügyvéd halálával megszűnik.

4.4.4. A teljesítés

A teljesítés a szerződés lényegi mozzanata. A szerződés a szerződésszerű telje-

sítéssel tölti be rendeltetését, éri el célját. A teljesítés akkor szerződésszerű, ha a
szolgáltatás megfelel a törvény és a szerződés által támasztott követelmények-
nek. A szerződésszerű teljesítéssel a szerződés megszűnik. A nem szerződésszerű
teljesítés ugyanakkor szerződésszegést valósít meg, amivel a 4.4.5. pontban fog-
lalkozunk részletesen.
A teljesítés kapcsán különösen a teljesítés helye, ideje és módja vethet fel kér-
déseket, ugyanakkor e témakörhöz tartozik a szemben álló követelések, a köl-
csönös tartozások rendezésének, azaz a beszámításnak a problémája is. Ezeket a
kérdéseket a Ptk. 277–297. §-ai szabályozzák.

4.4.5. A szerződésszegés szakasza

Szerződésszegés minden olyan magatartás, körülmény vagy állapot, amely szer-

ződésbe ütközik, vagy egyébként sérti valamely fél szerződéssel kapcsolatos jo-
gait. A szerződésszegés jellegének szempontjából fontos megkülönböztetni az
objektív és a szubjektív szerződésszegést. Objektív szerződésszegés az a körül-
mény vagy állapot, amely a szerződésbe ütközik, tekintet nélkül arra, hogy a felek

110
mennyiben működtek közre ennek előidézésében. Szubjektív a szerződésszegés,
ha az valamelyik fél felróható magatartására vezethető vissza.
A szerződésszegésnek különféle tipikus esetcsoportjai vannak:
• a kötelezett késedelme,
• a jogosult késedelme,
• a hibás teljesítés,
• a lehetetlenülés,
• a teljesítés végleges megtagadása.
4.4.5.1. A kötelezett késedelme
A kötelezett késedelme áll be, ha a kötelezett a teljesítési időben a szolgáltatást
nem teljesíti. Ebben az esetben a kötelezett köteles megtéríteni a jogosultnak a
késedelemből eredő kárát, és felelős a szolgáltatás tárgyában a késedelem ideje
alatt bekövetkezett minden kárért. A kötelezett a késedelemből eredő kár megté-
rítése alól akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a késedelem elhárítása érdeké-
ben úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, míg a szolgál-
tatás tárgyában esett kár megtérítése alól úgy mentheti ki magát, ha bizonyítja,
hogy az késedelem hiányában is bekövetkezett volna (pl. valamely természeti
katasztrófa miatt).
A kötelezett késedelme esetén a jogosult mindenképpen követelheti a telje-
sítést, vagy ha ez többé nem áll érdekében, elállhat a szerződéstől. Nincs szük-
ség a teljesítéshez fűződő érdek megszűnésének bizonyítására, ha a szerződést
a felek megállapodásánál vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva
meghatározott időpontban – és nem máskor – kellett volna teljesíteni. Így példá-
ul karácsonyi ünnepségre rendelt fenyőfa szállítása nem teljesíthető januárban.
Ugyancsak nincs szükség az érdekmúlás bizonyítására, ha a jogosult az utólagos
teljesítésre megfelelő határidőt szabott, és az is eredménytelenül telt el.
Pénztartozás esetében általános szabály, hogy a kötelezett a késedelembe esés
időpontjától kezdve köteles a Ptk. szerinti kamatot fizetni (késedelmi kamat), de
a jogosult követelheti a késedelmi kamatot meghaladó kárának megfizetését is.

4.4.5.2. A jogosult késedelme

A jogosult késedelme következik be, ha a jogosult a szerződésszerűen felajánlott
teljesítést nem fogadja el, vagy elmulasztja azokat az intézkedéseket, amelyek
a kötelezett szerződésszerű teljesítéséhez szükségesek. Ebben az esetben a jo-
gosult köteles megtéríteni a kötelezettnek a késedelemből eredő kárát, kivéve
ha bizonyítja, hogy a késedelem elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az az
adott helyzetben általában elvárható. Ugyanakkor a jogosult késedelme a kötele-
zett egyidejű késedelmét kizárja. A fentieken kívül további következményekkel
sújtja a Ptk. a késedelmeskedő jogosultat, ezek közül talán a legfontosabb, hogy
ilyenkor a jogosult éppúgy viseli a dolog megsemmisülésének, elveszésének vagy
megrongálódásának veszélyét, mintha a teljesítést elfogadta volna.

111
4.4.5.3. Hibás teljesítés
Hibás teljesítés következik be, ha a szolgáltatás nem szerződésszerű, azaz a szol-
gáltatott dolog nem felel meg a teljesítéskor a törvényes vagy a szerződésben
meghatározott tulajdonságoknak. A szolgáltatásnak lehet materiális hibája vagy
jogi hibája. Materiális hiba lehet pl. a minőségileg hibás teljesítés, a hiányos tel-
jesítés, a szerződésben megjelölt dolog helyett más dolog szolgáltatása stb. A jogi
hiba lényege, hogy a jogosult nem szerzi meg mindazokat a jogokat, amelyek őt
jogszabály alapján vagy a szerződés jogcímén megilletnék (pl. nem tehermentes
tulajdont szerez).
A visszterhes szerződések körében az objektív hibás teljesítés szavatosságot
vált ki:
• materiális hiba esetén kellékszavatosságot (Ptk. 305–311. §), bizonyos ese-
tekben jótállást [Ptk. 248. §, 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, 181/2003.
(XI. 5.) Korm. rendelet];
• jogi hiba esetén jogszavatosságot (Ptk. 369–370. §).
Hibás teljesítés esetén a kötelezett helytállni tartozik a törvényes és a szerző-
désben foglalt tulajdonságoknak megfelelő teljesítésért (szavatosság). Materiális,
fizikai jellegű hiba esetén a szolgáltatás fizikai kellékeiért kellékszavatosság áll
fenn, míg a jogi hiba következménye az ügyleti célnak megfelelő jogszerzésért
való helytállás: a jogszavatosság.
A szavatosság alapján a hibát a kötelezettnek meg kell szüntetnie (kijavítás,
kicserélés), kompenzálnia kell (árleszállítás), vagy tűrnie kell a szerződés felszá-
molását (elállás). A szavatosság a hibás teljesítés objektív jogkövetkezménye, te-
hát attól függetlenül beáll, hogy a hiba felróható-e a kötelezettnek, sőt még az
sem számít, hogy tudott-e a hibáról vagy sem.
A jogosult oldaláról megközelítve a kérdést, a hiba megszüntetését, kom-
penzálását, illetve érdekmúlás esetén a kötelemből való szabadulását az ún.
szavatossági jogok biztosítják. A törvény a hibás teljesítésből eredő hátrányok
kiküszöbölésére négyféle szavatossági jogot nevesít: a kijavítást, a kicserélést, az
árleszállítást, valamint a jogosultnak a szerződéstől elállásra is lehetőséget ad.
A Ptk. az ismert szavatossági jogok két lépcsőben való érvényesíthetőségét
vezette be, a kötelezettségek szerződésszerű teljesítését részesítve előnyben. Az
első lépcsőben a jogosult a szerződésnek megfelelő állapot térítésmentes előál-
lítását követelheti, így választhat a kijavítás vagy a kicserélés között. A jogosult
a második lépcsőben a vételár megfelelő csökkentését vagy a szerződéstől való
elállást választhatja. A törvény a szavatossági jogok közötti választásra kétféle
korlátot is tartalmaz. Egyrészt meghatározott feltételekhez köti azt, hogy mikor
lehet az első lépcsőben szabályozott szavatossági jogok (kijavítás, kicserélés) he-
lyett a második lépcsőben meghatározottakat (árleszállítás, elállás) érvényesíte-
ni, másrészt nevesíti azokat a feltételeket is, amelyek a jogosult választási jogát
– az adott lépcsőben elhelyezett jogok tekintetében – korlátozzák.

112
 Az első lépcsőn belül a kétféle szavatossági jog között a jogosult dönthet, azon-
ban nem választhatja azt a szavatossági igényt, amelynek teljesítése lehetetlen,
vagy amely a kötelezettnek – a másik szavatossági igény teljesítésével összehason-
lítva – aránytalan többletköltséget eredményezne. Az aránytalanság részletes sza-
bályozása a felek érdekeinek kiegyensúlyozott védelmét és azt hivatott biztosítani,
hogy kijavításra rendszerint nagy értékű, kicserélésre viszonylag kisebb értékű
dolog esetében kerüljön sor. A második lépcsőben szabályozott szavatossági jo-
gokra a jogosult akkor térhet át, ha az első lépcsőben nevesített jogok egyikének
érvényesítésére sincs joga, azaz sem kijavítást, sem kicserélést nem kérhet (pl.
mindkét szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy aránytalan többletköltséget
eredményez a kötelezett részére). Ha azonban kijavítás vagy kicserélés szavatos-
sági jogként érvényesíthető, a jogosult akkor élhet a második lépcsőben szabályo-
zott valamelyik jogával, ha az első lépcsőben érvényesített jog teljesítését a kötele-
zett nem vállalta, vagy annak a megfelelő határidőben, a legkisebb kellemetlenség
mellett nem tud eleget tenni. A második lépcsőn belül szabályozott szavatossági
jogok közüli választás korlátja, hogy a jogosult jelentéktelen hiba miatt csak az
árleszállítást követelheti, a szerződéstől nem állhat el.
A jogosult a hiba felfedezése után a körülmények által lehetővé tett legrövi-
debb időn belül köteles kifogását a kötelezettel közölni.
Ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelő határidőre nem vállalja vagy nem
végzi el, a jogosult a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja, vagy mással
kijavíttathatja. A jogosult a választott szavatossági jogról másikra térhet át. Az
áttéréssel okozott kárt köteles a kötelezettnek megtéríteni, kivéve ha az áttérésre a
kötelezett magatartása adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
Főszabály szerint a jogosult a teljesítéstől számított hat hónapos elévülési ha-
táridő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. A szavatossági jogokat ugyanabból
a jogalapból eredő követeléssel szemben kifogásként a határidők eltelte után is
érvényesíteni lehet.
A szavatosság alapján fennálló kötelezettség teljesítésével összefüggésben fel-
merülő költségek a kötelezettet terhelik. Szavatossági jogainak érvényesítésén
kívül a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti,
kivéve ha a kötelezett bizonyítja, hogy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el,
ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A hibás teljesítés jogkövetkezményeire vonatkozó szabályokat megfelelően
alkalmazni kell akkor is, ha a kötelezettség nem dolog szolgáltatására irányul;
ilyenkor a kicserélésen a szolgáltatás újbóli teljesítését kell érteni.

4.4.5.4. Lehetetlenülés
A szerződés lehetetlenül, meghiúsul, ha a teljesülés valamilyen okból lehetet-
lenné válik, pl. a szolgáltatás egyedileg meghatározott tárgya megsemmisül, a
kötelezett fizikailag képtelenné válik a személyes szolgáltatásra.

113
 A lehetetlenülés jogkövetkezményei aszerint alakulnak, hogy melyik fél fele-
lős a teljesítés lehetetlenné válásáért.
a) Ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős,
a szerződés megszűnik. Ilyen eset lehet például, ha egy oktatási intézmény
a 2006/2007-es tanévre az angol nyelvórák tartására megbízási szerződést
köt egy nyelvtanárral. A megbízott azonban súlyos baleset miatt több hó-
napos kórházi kezelésre szorul, így nem képes a megbízást teljesíteni.
b) Ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a kötelezett felelős, a
jogosult a teljesítés elmaradása miatt kártérítést követelhet.
c) Ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a jogosult felelős, a
kötelezett szabadul tartozása alól, és követelheti kárának megtérítését.

4.4.5.5. A kötelezett a teljesítést véglegesen megtagadja

Ebben az esetben a jogosult választhat a késedelem és a lehetetlenülés következ-
ményeinek alkalmazása között.

4.5. A SZERZŐDÉS MEGERŐSÍTÉSE ÉS BIZTOSÍTÁSA

A szerződés legfőbb rendeltetése valamely szolgáltatás megvalósítása, azaz a tel-

jesítés. Egy szerződéses jogviszonyban a jogosultnak alapvetően kétféle – a köte-
lezettben rejlő – veszéllyel kell számolnia. Egyrészt a kötelezett teljesítési készsé-
gének hiányával, azazhogy a kötelezett nem lesz hajlandó teljesíteni. Másrészt a
teljesítőképesség hiányával, azazhogy a kötelezett nem lesz képes teljesíteni.

4.5.1. A szerződés megerősítése

A kötelezett teljesítési készségének fokozására a szerződést megerősítő mellék-kö-

telezettségek szolgáltathatnak eszközt. Ezek különféle – főként anyagi – hátrányok
kilátásba helyezésével próbálják a kötelezett teljesítési készségét fokozni, rászoríta-
ni őt a szerződésszerű teljesítésre. A jogosult pozícióját erősítő, a szerződést meg-
erősítő mellékkötelezettségek közé az alábbi jogintézmények tartoznak:
• foglaló (Pkt. 243–245. §),
• kötbér (Ptk. 246–247. §),
• jogvesztés kikötése (Ptk. 250. §),
• tartozás elismerése (Ptk. 242. §).
a) A foglaló a szerződés megkötésekor a kötelezettségvállalás jeleként, kifeje-
zetten ilyen jogcímen átadott pénzösszeg vagy más dolog. Ha a szerződés nem
megy teljesedésbe, a teljesítés meghiúsulásáért felelős személy az adott foglalót
elveszti, a kapott foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni. A foglaló leginkább

114
adásvételi szerződés megerősítésére használható, de nincs akadálya ezen eszköz
alkalmazásának más típusú szerződések esetében sem (pl. szállítási szerződés).
b) A kötbér az az írásban kikötött pénzösszeg, amelynek megfizetésére a köte-
lezett akkor köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, nem, vagy nem szer-
ződésszerűen teljesít. Fő típusai a meghiúsulási, a késedelmi, illetve a hibás
teljesítési kötbér. Kötbérkikötés bármilyen szerződéshez kapcsolódhat, a
leggyakoribb alkalmazási területe a vállalkozási, a szállítási, illetve a fuva-
rozási szerződés.
c) A jogvesztés kikötése esetén a felek abban állapodnak meg írásban, hogy a
szerződésszegésért felelős fél elveszít valamely jogot vagy kedvezményt,
amely őt a szerződés alapján megilletné. Mindez a szerződésszerű telje-
sítésre ösztönzi a felet. A jogvesztés lehet például a részletfizetési kedvez-
mény megvonása vagy a jótállás elvesztése.
d) A tartozás elismerését, pontosabban a tartozást elismerő írásbeli nyilat-
kozatot is szokták a szerződési biztosítékok között említeni. A szerződést
megerősítő szerepe abban áll, hogy egy későbbi jogvitában a bizonyítási
terhet a jogosult javára, a kötelezett terhére megfordítja.

4.5.2. A teljesítési képesség biztosítékai

A teljesítési képességet a fedezet biztosításával lehet erősíteni. A teljesítési képes-

séget biztosíthatja egyrészt valamely konkrét vagyon, vagyontárgy biztosítékul
való megjelölése, lekötése, idetartozik a
• zálogjog (Ptk. 251–269. §),
• óvadék (Ptk. 270–271. §).
a) A zálogjog alapján egy meghatározott hitelezőt – a zálogjogosultat – meg-
határozott dologból vagy jogosultságból kizárólagos kielégítési jog, illetve más
hitelezőket megelőző kielégítési elsőbbség illeti meg. A zálogjog funkcionálisan
vagyoni kötelezettség teljesítésének biztosítására szolgál.
b) Az óvadék valamely jogviszonyból származó követelés biztosítása céljából
a jogosult részére – ilyen címen – átadott pénz, bankszámla-követelés, értékpa-
pír, vagy egyéb, törvényben meghatározott pénzügyi eszköz (befektetési eszköz,
deviza), amelyből a jogosult a szerződés nemteljesítése, vagy nem szerződésszerű
teljesítése esetén követelését közvetlenül kielégítheti. Az óvadékot a gyakorlatban
leginkább bérleti szerződések biztosítására szokták használni, de pénzben kife-
jezhető követelés biztosítékaként más ügyletekhez is kötődhet. Az óvadék nagy
előnye, hogy a jogosult a kielégítési jog megnyílásakor az óvadékból közvetlenül,
minden további előírás, bírói út igénybevétele nélkül kielégítést nyerhet. Kivételt
jelent, ha az óvadék tárgya a tőkepiacon nem forgalmazott, nyilvánosan jegyzett
piaci árral vagy egyébként az adott időpontban a felektől függetlenül meghatá-
rozható értékkel nem rendelkező értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz. Utób-

115
bi esetben ugyanis közvetlen kielégítésre csak akkor kerülhet sor, ha a felek az
erre vonatkozó felhatalmazásról, valamint az értékelés módjáról szerződésükben
külön megállapodtak.
Biztosítékul szolgálhat meghatározott személy vagyonának fedezetül való le-
kötése is. Ezen, ún. személyi biztosítékok közé tartoznak a
• kezesség (Ptk. 272–276. §),
• bankgarancia (Ptk. 249. §).
a) A kezesség a teljesítési képességet erősítő személyi biztosíték, amelynek lé-
nyege, hogy a kötelezettet terhelő szolgáltatás teljesítésére az adóson kívüli, har-
madik személy is kötelezettséget vállal. A kezesség az alapügylet hitelezője és a
kezes között jön létre, kezességet vállalni csak írásban lehet. A kezesség tipikusan
kölcsönszerződés megerősítésére használható.
b) A bankgarancia esetében két szerződés által egy hárompólusú jogviszony
jön létre. A bankgarancia esetén a bank kötelezettséget vállal arra, hogy megha-
tározott feltételek (pl. bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, okmányok be-
nyújtása) esetében, meghatározott határidőn belül, meghatározott összeghatárig
fizetést fog teljesíteni a kedvezményezettnek. Ebből következően a bankgaran-
cia lényege, hogy egy bank pénzbeli ellenérték megfizetését biztosítja a szerző-
désben foglalt feltételek igazolt bekövetkezése esetén. A biztosított alapszerző-
dés sokféle típusú lehet, a bankgaranciát a gyakorlatban leginkább kölcsön-,
lízing-, szállítási vagy vállalkozási szerződések biztosítására használják. Előfor-
dulhat például, hogy egy építési vállalkozó bankja egy társasház építése kapcsán
ún. jóteljesítési bankgaranciát vállal a megrendelő/beruházó javára. A bankga-
rancia-szerződésben – amelyet a biztosított alapszerződés kötelezettje és annak
bankja köt egymással – meg kell határozni a biztosított alapszerződést, a fizetés
pontos feltételeit, illetve az ezek bekövetkezésének igazolására szolgáló eljárást,
a garanciában vállalt összeghatárt és határidőt, és a bankot a garancia nyújtásá-
ért megillető díjat. A bankok garanciavállalásukat általában viszontbiztosítékhoz
(óvadék, zálogjog stb.) kötik.

4.6. EGYES SZERZŐDÉSEK

A jog a szerződések számos típusát ismeri. Az egyes szerződésekre vonatko-

zó különös, speciális szabályokat egyrészt a Ptk., másrészt egyéb jogszabályok
tartalmazzák. A különböző típusú szerződéseket többféle szempont alapján is
csoportosíthatjuk. Az egyik ilyen csoportosítás a szerződésben foglalt jellegadó
szolgáltatás kötelezettje által tanúsítandó magatartás alapján négy halmazba so-
rolja az egyes szerződéseket.

116
4.6.1. Dologszolgáltató szerződések

A dologszolgáltató szerződések alapján a kötelezett valamely dolgot ad át a jo-

gosultnak. Ennek a csoportnak az alaptípusa az adásvételi szerződés, amelynek
a lényege, hogy a szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre
átruházni, és a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő pedig köteles a vétel-
árat megfizetni, és a dolgot átvenni. A dologszolgáltató szerződések csoportjába
tartozik még a szállítási szerződés, a közüzemi szerződés, a kölcsönszerződés,
valamint az ajándékozás.

4.6.2. Tűrésre kötelező szerződések

A következő csoportba azok a szerződések tartoznak, amelyek alapján a kötelezett

időlegesen átadja a saját dolgát a jogosultnak, és ezalatt tűrni köteles, hogy azt a
jogosult használja, hasznosítja. Ezen csoportnak az alaptípusa a bérleti szerződés,
amely alapján a bérbeadó köteles a dolgot időlegesen a bérlő használatába adni, a
bérlő pedig bért fizetni. Idetartozik még a haszonbérlet és a haszonkölcsön.

4.6.3. Más részére végzett tevékenység kifejtésére irányuló szerződések

A tevésben megnyilvánuló szolgáltatás nyújtása esetén a szerződés alapján a

kötelezett valamilyen munkát, tevékenységet végez a jogosult részére, aki ezért
díjat fizet. Az ilyen szerződéseknek két alaptípusa van: a vállalkozási szerződés
és a megbízási szerződés. A vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó valamely
munkával elérhető eredmény létrehozására (pl. dolog tervezésére, elkészítésére,
megjavítására), a megrendelő pedig a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére kö-
teles. Itt tehát alapvető elvárás egy meghatározott eredmény elérése (pl. felépül a
ház). A megbízási szerződés alapján a megbízott köteles a rábízott ügyet gondo-
san ellátni (pl. oktatási tevékenység), ennek fejében díjazásra tarthat igényt. Itt
a gondos ügyvitellel teljesedésbe megy a szerződés, nem alapvető követelmény
meghatározott eredmény bekövetkezése. Például az oktatási tevékenységre kö-
tött megbízás esetén – amennyiben a megbízott a tőle várható gondossággal
megtartotta az óráit – nem minősül szerződésszegésnek, ha a tanulók nem lettek
okosabbak.
A más részére végzett tevékenység kifejtésére irányuló szerződések körébe
tartozik több további szerződés is. Inkább megbízási jellegű a bizományi, illetve
a letéti szerződés, inkább vállalkozási jellegű a fuvarozási szerződés.

117
4.6.4. Helytállási kötelezettséget előíró szerződések

A helytállási jellegű szerződéseknél a kötelezett rendszerint tartósan rendel-

kezésre áll, és bizonyos körülmények bekövetkezése esetén valamilyen dolgot
szolgáltat (rendszerint pénzt ad). Ennek a csoportnak alapvető típusa a bizto-
sítási szerződés. Biztosítási szerződés alapján a biztosító meghatározott jövőbeni
esemény (biztosítási esemény) bekövetkeztétől függően bizonyos összegnek a
megfizetésére vagy más szolgáltatás teljesítésére, a biztosított, illetőleg a másik
szerződő fél pedig díj fizetésére kötelezi magát. A biztosítási szerződéseken belül
megkülönböztethető:
• vagyonbiztosítás (a károsult vagyonában bekövetkező károsodás esetén áll
helyt a biztosító, pl. lakásbiztosítás),
• felelősségbiztosítás (a károkozó helyett, a károkozót terhelő kártérítési ösz-
szegért áll helyt a biztosító, pl. gépjárművek felelősségbiztosítása),
• baleset-biztosítás (a biztosítottat ért baleset esetén áll helyt a biztosító),
• életbiztosítás (a biztosított életében bekövetkező eseményekhez – pl. bizo-
nyos életkor elérése –, illetve halálához kapcsolódóan teljesít kifizetést a
biztosító).

5. KÁRTÉRÍTÉS

5.1. BEVEZETÉS

Az alábbi fejezet célja pusztán annyi, hogy áttekintést adjon a polgári jogi kárté-
rítési felelősség szabályairól.

5.2. A KÁR FOGALMA, ÖSSZETEVŐI

A polgári jogi kártérítési felelősség kérdése nyilvánvalóan csak akkor merülhet

fel, ha valamilyen kár keletkezik. A kár olyan hátrány, amely valakit, valamely
károsító esemény folytán, annak következményeként ér. Ez a hátrány érintheti
a károsult vagyonát vagy személyét. Ha a károsodás a károsult vagyonát érinti,
vagyoni kárról beszélünk, ha a károsult személyét, személyhez fűződő jogait éri
sérelem, akkor személyi kárról vagy – közkeletűbb kifejezéssel élve – nem va-
gyoni kárról beszélünk.

118
5.2.1. A vagyoni kár

A vagyoni káron belül három fő csoportot különböztethetünk meg:

a) A felmerült kár: a károsult vagyonában a károkozás következtében beállott
értékcsökkenés (pl. a károsult ruházatának károsodása valamely baleset vagy
egyéb károsító magatartás nyomán).
b) Az indokolt költség: a károsodással kapcsolatos, a hátrány következmé-
nyeinek csökkentésével vagy megszüntetésével összefüggő kiadás (pl. az ápolás
költségei, a legközelebbi rokonoknak a baleset színhelyére utazása, élelmezési,
fűtési többletkiadások stb.). Ezeket a költekezéseket nem közvetlenül a károsító
magatartás váltja ki, hanem ennek hatására a károsultnak vagy más személynek
(pl. rokonoknak) az elhatározása.
c) Az elmaradt jövedelem: az az érték, amellyel a károsult vagyona gyarapo-
dott volna, ha a károsító magatartás nem következett volna be (pl. természetes
személyeknél a munkaképtelenség miatt elmaradt munkabér, gazdálkodó szer-
vezeteknél az elmaradt haszon, a nyereségkiesés).

5.2.2. A nem vagyoni kár

A nem vagyoni kár a károsult személyiségének, személyhez fűződő jogainak

megsértése esetén merülhet fel. A személyiség e helyütt egy igen összetett fo-
galmat jelöl, mindazokat az értékeket érteni kell alatta, amelyek akár egy ember
személyéhez, akár egy szervezethez (jogi személyhez) kötődhetnek.

a) Az emberi személyt ért nem vagyoni károk

Ilyen károsodásról akkor beszélhetünk, ha a károsító cselekmény folytán vala-
kinek a testi vagy szellemi épsége, egészsége sérül, de idetartozhatnak azok az
esetek is, ha valakinek a becsülete, emberi méltósága vagy személyes szabadsága
szenved csorbát. Az e körbe tartozó káresemények rendszerint súlyos fizikai és
pszichikai fájdalmat okoznak a károsultnak, és azzal a következménnyel járnak,
hogy tartósan vagy súlyosan megnehezítik a károsult életkörülményeit, minden-
napi életét. A károsodás hátrányosan érintheti az emberi személy önellátását,
munkavégzési képességét, érzelmi életének kiteljesedését, a társadalmi életben
való részvételét (pl. amputáció, érzékszervek károsodása, nemzőképtelenség,
szellemi hanyatlás, torzulás).

b) Szervezeteket (jogi személyeket) ért nem vagyoni károk

A jog a szervezetek (jogi személyek) személyiségét is védelemben részesíti a külön-
féle károkozó magatartásokkal szemben. Így például védelmet élvez a jogi személy
jó hírneve, az általa használt név, a gazdálkodó szervezet gazdasági titkai stb.

119
5.3. A KÁRTELEPÍTÉS

Amennyiben valakit károsodás ér, a jognak választ kell adnia arra a kérdésre,
hogy ki viselje a kárt – ezt nevezzük a kártelepítés kérdésének. A káresemény
bekövetkezésének körülményeitől függően ötféle kártelepítési szabály létezik.

5.3.1. Kártérítés

A legkézenfekvőbb megoldás, hogy a kárt a kártérítési felelősség alapján a kár-

okozó viselje. A polgári jogi kártérítési felelősség szabályainak alkalmazásához
azonban szükséges, hogy annak feltételei fennálljanak. A polgári jogi kártérítési
felelősség előfeltételei a következők:

a) A károkozó magatartás jogellenessége

A károkozó magatartás általában jogellenes, valamely károkozás csak akkor mi-
nősülhet jogszerűnek, ha azt jogszabály kifejezetten megengedi (pl. jogos véde-
lem, szükséghelyzet, a károsult beleegyezése stb.). A jogellenes károkozó maga-
tartás lehet tevőleges, de megvalósulhat mulasztásban is.

b) Kár bekövetkezése
A kár fogalmáról és fajtáiról már korábban esett szó.

c) Okozati összefüggés a magatartás és a kár között

Az okozati összefüggés kapcsán azt kell vizsgálni, hogy a károkozó jogellenes és
felróható magatartása oka-e a kár bekövetkezésének. Ebből a szempontból ele-
gendő, ha a károkozó magatartás legalább közvetett oka a károsodásnak.

d) Felróhatóság
A felróhatóság mint a polgári jogi felelősség egyik előfeltétele, általános érte-
lemben annyit tesz, hogy valaki nem úgy járt el, ahogy az általában elvárható.
Emellett az általános felelősségi alakzat mellett a Polgári Törvénykönyv számos
speciális felelősségi alakzatot is szabályoz, amelyekről – különös fontosságuk
miatt – a későbbiekben részletesen lesz szó.

5.3.2. Kártalanítás

Kártalanításra akkor kerül sor, ha a kárt jogosan okozták, így a kártérítési fele-
lősség megállapítása kizárt, azonban a jog úgy rendelkezik, hogy a bekövetkezett
kárt ne a károsult, hanem más személy viselje (általában a károkozó). Ilyen eset
fordulhat elő például olyankor, amikor a jog kifejezetten megengedi a károkozást

120
(pl. szükséghelyzetben, széles körben fenyegető veszély elhárítása érdekében, ki-
sajátítás során stb.).

5.3.3. Kárelosztás

A kárelosztás kategóriájába sorolható számos intézmény közül csak a legfonto-

sabbat emelném ki, ez pedig nem más, mint a biztosítás. Ennek lényege, hogy az
azonos veszélynek kitett közösség tagjai között osztják szét a károkat, méghozzá
oly módon, hogy e közösség tagjai előre meghatározott összegű díjat fizetnek, és
ha valamelyik díjfizető esetében a kár veszélye konkrét káreseményben testet ölt,
az összegyűjtött díjakból rendezik a kárt. Ilyen elv alapján működik a vagyon-,
élet-, baleset-biztosítás, ahol a potenciális károsultak veszélyközössége érvénye-
sül, illetve a felelősségbiztosítás, ahol a potenciális károkozók veszélyközösségét
találhatjuk meg.

5.3.4. Méltányosság

A jog olyan személyre is telepítheti a kárt – méltányosság körében –, aki a kárért

egyébként felelősségre nem lenne vonható. Ezt a megoldást alkalmazza a Ptk.
például a felelősségre egyébként nem vonható vétőképtelen kiskorú esetén, ha
az eset körülményei és a károkozó, valamint a károsult anyagi viszonyai ezt a
megoldást indokolttá teszik.

5.3.5. Kárveszélyviselés

Végső soron a károsult kénytelen viselni mindazt a kárt, ami a fentiek alapján
másra nem hárítható át. Ennek legtipikusabb esete, ha a kárt a károsult maga
okozta saját magának, vagy azt valamilyen természeti erő okozta, és a kára pél-
dául biztosítás útján sem térül meg. Ugyanez a helyzet, ha például olyan vétő-
képtelen személy okozta a kárt, aki felelősségre nem vonható, és sem kárelosz-
tásra, sem méltányossági alapú kártelepítésre nem kerül sor.

5.4. A POLGÁRI JOGI KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG RENDSZERE

A polgári jogi kártérítési felelősségnek van egy általános alakzata, és vannak

speciális alakzatai. Az általános felelősségi tényállás a károkozás általános jog-
ellenességén alapul, és mindazokban az esetekben alkalmazásra kerül, amikor a
tényállás nem vonható valamelyik speciális kártérítési felelősségi alakzat törvé-

121
nyi tényállása alá. A gyakorlatban előforduló károkozások között azonban van-
nak olyanok, amelyek – a károkozás súlyára, veszélyességére stb. tekintettel – az
általános károkozáshoz képest más-más szabályozást kívánnak.

5.4.1. Az általános felelősségi tényállás

Az általános kártérítési felelősséget a Ptk. 339. § (1) bekezdése szabályozza. Az

általános tényállásra szabott felelősség a polgári jogi viszonyokban támasztott
általános magatartási követelményeket juttatja kifejezésre, amikor az „adott
helyzetben általában elvárható” magatartást kívánja meg. Ez a polgári jogi fele-
lősség általánosa alakzata. Ez a felelősség is valójában differenciált azáltal, hogy a
felelősség megállapításánál mindig az „adott helyzetben általában elvárható ma-
gatartást” kívánja meg a polgári jog alanyaitól, amelyet nagyon sokféle tényező
befolyásolhat.

5.4.2. Speciális felelősségi alakzatok

A speciális felelősségi alakzatok is tipizáláson alapulnak: bizonyos típustényál-

lásokra az általános alakzattól eltérő szabályokat tartalmaznak. Az eltérésnek oka
lehet a károkozó magatartás veszélyessége, az ilyen magatartások elleni védeke-
zés fokozottabb igénye (fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség),
másrészt a felelősség alanyának megítélése tér el az általános szabályoktól azáltal,
hogy nem a közvetlen károkozó, hanem egy harmadik személy felelőssége kerül
előtérbe.
A speciális felelősségi szabályok mögött azonban érvényesülnek a kártérítés
általános szabályai: felelősség a károkozásért csak akkor állapítható meg, ha an-
nak valamennyi feltétele megvalósul.
A Ptk.-ban szabályozott speciális felelősségi alakzatok a következők:
• a veszélyes üzem (pl. gépi berendezések, gépjármű, munkagép, elektromos
berendezések, vezetékek) működéséből eredő károkért fennálló felelősség,
• felelősség olyan személyek károkozásáért, akiknek belátási képessége
hiányzik vagy korlátozott,
• az alkalmazott, szövetkezeti tag, képviselő és megbízott károkozása,
• államigazgatási, bírósági, ügyészségi jogkörben eljáró személyek károkozása,
• az állattartók felelőssége,
• az épületről lehulló tárgy által okozott károkért fennálló felelősség.

122
 6. ÖRÖKLÉSI JOG

6.1. ALAPFOGALMAK

Az öröklés az ember vagyonában halála esetén bekövetkező egyetemes jogutód-

lás. Ez azt jelenti, hogy az ember halála időpontjában az akkor meglévő vagyona,
vagy annak egy meghatározott hányada átszáll egy másik személyre. Az elhunyt
személyt örökhagyónak, az egyetemes jogutódot örökösnek, az átszálló vagyont
hagyatéknak nevezzük. Az örökös a hagyatékot mint egészet örökli meg, azaz az
örökhagyó vagyoni jogai és kötelezettségei egyaránt rá szállnak. A hányad sze-
rint öröklő több örököst örököstársaknak nevezzük. Örökös elvileg bárki lehet,
természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli jogalany is.

6.2. AZ ÖRÖKLÉS RENDJE

Az öröklés vagy az örökhagyó végintézkedése alapján, vagy törvény alapján tör-

ténik. A végintézkedésen alapuló öröklés elsőbbséget élvez, a törvényben megje-
lölt személyek öröklésére csak annyiban kerülhet sor, amennyiben nincs végin-
tézkedés, vagy a meglévő végintézkedés nem meríti ki a hagyatékot.

6.2.1. A végintézkedésen alapuló öröklés

Az öröklés rendjét – azt, hogy az örökös után kik örökölnek – elsősorban tehát
az örökhagyó végintézkedése határozza meg. A végintézkedés általános fogalom,
ebbe a körbe azon jogügyletek tartoznak, amelyekben az örökhagyó vagyonáról
halála esetére rendelkezik. A magyar jog szerint háromfajta végintézkedési for-
ma létezik: végrendelet, öröklési szerződés, halál esetére szóló ajándékozás.
a) A végrendelet az örökhagyó egyoldalú jognyilatkozata, amelyben vagyoná-
ról vagy annak egy részéről halála esetére rendelkezik.
b) Az öröklési szerződés kétoldalú jogügylet, ahol az örökhagyó arra kötelezi
magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi.
Az örökhagyó arról a vagyonáról, amelyet öröklési szerződéssel lekötött, sem
élők között, sem halál esetére nem rendelkezhet.
c) A halál esetére szóló ajándékozás kétoldalú, ingyenes ügylet, ahol az ajándé-
kozás azzal a feltétellel történik, hogy a megajándékozott az ajándékozót túléli.
A megajándékozott nem osztozik a hagyatéki terhek viselésében.

123
6.2.2. A törvényes öröklés

Amennyiben az örökhagyó nem hagyott hátra érvényes végintézkedést, vagy az

érvényes végintézkedés nem a teljes hagyatékról rendelkezik, akkor az örökösö-
ket a törvény jelöli ki, a törvény határozza meg azt, hogy kik, milyen arányban és
milyen sorrendben részesülhetnek a hagyatékból. Ez az ún. törvényes öröklés.
A törvény pontosan meghatározza az öröklésre jogosultak körét, a törvényes
örökösök a törvényben meghatározott szigorú sorrend szerint válhatnak örö-
kössé.
a) A törvény szerint mindenekelőtt a lemenők örökölnek. Törvényes örökös
elsősorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő rész-
ben örököl. Az öröklésből kiesett (pl. az örökhagyó előtt meghalt) gyermek
vagy távolabbi leszármazó helyén egymás közt egyenlő részekben a kiesett
gyermekei örökölnek.
b) Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl.
c) Leszármazók és házastárs hiányában az örökhagyó felmenői, illetve oldal-
ági rokonai örökölnek. Elsősorban az örökhagyó szülői örökölnek fejen-
ként egyenlő részben. Az öröklésből kiesett szülő helyén ennek leszármazói
örökölnek olyan módon, mint a gyermek helyén annak leszármazói. Ha a
kiesett szülőnek nincs leszármazója, egyedül a másik szülő, illetőleg annak
leszármazói örökölnek. Leszármazóknak, házastársnak, szülőknek és szü-
lők leszármazóinak hiányában a törvényes örökösök egyenlő részekben az
örökhagyó nagyszülői. Az öröklésből kiesett nagyszülő helyén ennek le-
származói örökölnek ugyanúgy, mint a kieső szülő helyén ennek leszárma-
zói. Ha a kiesett nagyszülőnek leszármazója nincs, helyette nagyszülőpárja,
ha pedig ez is kiesett, ennek helyén leszármazója örököl. Ha valamelyik
nagyszülőpár kiesett, és helyükön leszármazójuk nem örökölhet, az egész
hagyatékot a másik nagyszülőpár vagy ezek leszármazója örökli. Ha sem az
örökhagyó nagyszülője, sem a nagyszülőktől leszármazó nem örökölhet, a
törvényes örökösök fejenként egyenlő részekben az örökhagyó távolabbi
felmenői.
d) Valamennyi fenti személy hiányában az állam örököl.
Megjegyzendő, hogy mindazon vagyonon, amit a házastárs előtt a lemenők
örökölnek, az örökhagyót túlélő házastárs javára haszonélvezeti jog (özvegyi
jog) keletkezik. Tehát az örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak a
haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl.

124
6.3. A KÖTELESRÉSZ

A kötelesrész az örökhagyó legközelebbi rokonainak, illetve házastársának a tör-

vény szerint járó minimális részesedése a hagyatékból. A kötelesrész lényege,
hogy a törvényben megjelölt személyek (örökhagyó leszármazói, szülei, illetve
házastársa), az ott meghatározott sorrendben akkor is igényt tarthatnak a ha-
gyaték egy bizonyos részére, ha az örökhagyó a saját vagyonáról mások javára
rendelkezett.
Kötelesrész címén a leszármazót és a szülőt annak fele illeti, ami neki mint
törvényes örökösnek jutna. Ha a házastársat mint törvényes örököst haszonélve-
zeti jog illetné meg, az ő kötelesrésze a haszonélvezeti jognak olyan korlátozott
mértéke, amely szükségleteit biztosítja. Egyébként a házastársat kötelesrészül
törvényes örökrészének fele illeti meg. A kötelesrész nem automatikusan illeti
meg a jogosultat, annak kiadását külön kell igényelni.

125
 .
• VI RÉSZ •
MUNKAJOG

1. A MUNKAJOG FOGALMA, A SZABÁLYOZÁS RENDSZERE

1.1. A MUNKAJOG FOGALMA

Ha meg szeretnénk határozni a munkajog tárgykörét, azt mondhatjuk, hogy ez

a jogterület az emberi munkaerő kifejtésével és felhasználásával kapcsolatban
keletkező, emberek közötti viszonyokat szabályozza.
A munkajog az idegen munkaerő alkalmazása során keletkező azon munka-
végzéssel kapcsolatos viszonyokat szabályozza, amelyeket a munkavégző
• szerződés alapján,
• díjazás ellenében,
• a munkáltató érdekkörében, és a
• munkáltató irányítása alatt végez.
Az alkalmazott e munkavégzési viszonyokban – munkajogviszonyban – a
munkáltatónak alárendelt és jellemzően egy munkaszervezetbe, a munkaszer-
vezet rendjébe és emberi közösségébe illeszkedve, ahhoz igazodva végzi mun-
káját.

1.2. A MUNKAJOG SZABÁLYOZÁSI RENDSZERE

A munkaviszonyok tartalmát jelentő jogok nem egy esetben az állampolgárok

nagy számára érvényes alkotmányos alapjogot foglalnak magukban. Ez a tény,
valamint a munkaviszonyok nagy társadalmi jelentősége indokolja, hogy a mun-
kaviszonyok szabályozása törvényi szintű legyen.
A magas szintű szabályozás mellett – főként a munkavállalók védelme érde-
kében – indokolt az általánostól eltérő, egy-egy munkavállalói rétegre, csoportra
vonatkozó részletes szabályozás is. Ezt az igényt hivatott kielégíteni a kollektív
szerződés intézménye.
Az 1990. évi rendszerváltást követő jogalkotás a munkajogi szabályozás ko-
rábbi egységét megbontva három jogszabályt alkotott:
• a versenyszektorban alkalmazandó Munka Törvénykönyvét (Mt.) (1992.
évi XXII. törvény);

126
 • a közigazgatásban érvényesülő, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt
(1992. évi XXIII. törvény); és
• a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt (1992. évi XXXIII. törvény),
amely az állami és helyi önkormányzati költségvetési szerveknél foglalkoz-
tatottak közalkalmazotti jogviszonyára terjed ki.
A három törvény közül az Mt.-t tekinthetjük általánosnak, részben azért,
mert a munkavégzésre irányuló jogviszonyok közül az itt szabályozott munka-
viszonyok túlsúlyban vannak, részben pedig azért, mert a munkaviszonyok sza-
bályozásában teljességre törekedett, mindent szabályozott, aminek szabályozását
szükségesnek ítélte.
A továbbiakban kizárólag a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek ismer-
tetésére szorítkozunk.

2. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

2.2. AZ MT. HATÁLYA

A jogszabály hatálya annak alkalmazhatóságára ad választ, tehát arra, hogy adott

jogszabályt milyen ügyekre, hol, kire és mikor lehet alkalmazni.

2.2.1. Tárgyi hatály

A tárgyi hatály azt mondja meg, hogy milyen emberek közötti viszonyra kell a
jogszabályt alkalmazni. A Munka Törvénykönyve kizárólag a munkaviszonyokra
terjed ki, melynek alanyai a munkáltató és a munkavállaló, akik számára a jogo-
kat és kötelezettségeket a versenyszféra tekintetében határozza meg a jogalkotó.
A munkaviszony jellemzője, hogy:
• írásban megkötött munkaszerződéssel jön létre;
• a munkáltatót széles körű utasítási jog illeti meg, melybe beletartozik a
munkaidő meghatározása, a munkavégzés helyének kijelölése, a más mun-
kahelyre történő beosztás joga, az átirányítás, kirendelés, kiküldetés elren-
delése, a munkakör, munkafeladat meghatározása, stb.;
• a munkavállaló köteles a munkáltató utasítása szerint rendelkezésre állni,
rendszeresen, a megjelölt munkaidőben a munkát személyesen elvégezni,
jogosult szabadságra stb.;
• a munkáltató gazdálkodására tekintettel mód van kollektív megállapodá-
sok kötésére, üzemi tanács létrehozására, munkaviszonyt érintő alku foly-
tatására.

127
 A munkaviszonyt gyakran nehéz elhatárolni más, foglalkoztatásra irányuló
jogviszonytól, így például a polgári jog körébe tartozó megbízási, valamint a vál-
lalkozási jogviszonytól.
• A megbízási jogviszony alapján a megbízott kötelezettséget vállal a meg-
bízó által rábízott ügy ellátására, ennek érdekében tevékenység kifejté-
sére. A megbízást a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően
kell teljesíteni, de nincs olyan alá-fölé rendeltségi függőségi viszony, mint
munkaviszony esetén. A megbízott személy általában személyesen köteles
a rábízott ügyet ellátni, de a megbízó hozzájárulásával igénybe vehet más
személyt is. Megbízási szerződés szóban és írásban is köthető.
• A vállalkozási jogviszony keretében a vállalt tevékenységgel elérhető, s a
szerződésben meghatározott eredmény létrehozása, valamely dolog terve-
zése, elkészítése, javítása, átalakítása a döntő, mellyel szemben a megrende-
lő kötelezettsége díjfizetésben és a szolgáltatás átvételében áll. A vállalkozó
önállóan, saját munkaeszközével végzi munkáját, de igénybe vehet alvállal-
kozót. A vállalkozási szerződést általában írásban kell megkötni.
A gyakorlatban számos problémát vethet fel a jogviszonyok elhatárolása
egymástól, különösen amikor a „hatékonyabb gazdálkodás” érdekében, a mun-
kaviszonyra tekintettel fizetett járulékok elkerülése céljából egyre nagyobb
népszerűségnek örvend a munkaviszonyok „átváltása” megbízási, vállalkozási
jogviszonyokká. A felek között létrejött szerződést azonban mindig tartalmuk
szerint kell elbírálni. Így például, ha egy megbízási szerződés elnevezésű meg-
állapodásból kitűnik, hogy az valójában munkaszerződés (mert meghatározzák
benne az elvégzendő munkakört, a személyi alapbért, a munkavégzés helyét,
rendszerességét, a napi munkavégzés időtartamát stb.), vagy a fennálló jogvi-
szony tartalmából (a vizsgált iratok, illetve tanúk meghallgatása alapján bizo-
nyított, hogy pl. a megrendelő/munkáltató utasítása alapján, a munkáltató által
kijelölt munkahelyen, napi rendszerességgel történik a munkavégzés, a díjfize-
tésre havi rendszerességgel kerül sor, a megbízottnak szabadságot biztosítanak)
arra lehet következtetni, hogy a megbízási szerződés más szerződést leplez. Ilyen
esetben a megbízási szerződés színlelt szerződésnek minősül, és ezáltal semmis.
A megkötött szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni, azaz mun-
kaszerződésnek minősül.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy-egy munkaügyi ellenőrzés során a te-
rületi munkaügyi felügyelők jogosultak arra, hogy a felek között létrejött jogvi-
szonyt minősítsék.
Kiemeljük továbbá, hogy 2003. július 1-jei hatállyal a munkaviszony, a meg-
bízási, illetve a vállalkozási jogviszonyok elhatárolására, a munkavégzés alapját
képező szerződés típusának megválasztására a jövőben még nagyobb figyelmet
kell fordítani, tekintettel arra, hogy e tárgykört érintően módosult a Munka Tör-
vénykönyve, és a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény is.

128
 Az Mt. kiegészült egy új szakasszal, amely felsorolja azokat a legalapvetőbb
szempontokat, amelyek megválaszolása után könnyebben megállapítható a felek
közötti szerződés típusa, azaz a felek közötti tényleges jogviszony.
Így a vizsgálat tárgyát képezik különösen: a felek szerződéskötést megelő-
ző tárgyalása (pl. milyen munkát kell elvégezni, mikor kell megkezdeni, hol fog
történni a munkavégzés, ki biztosítja a munkaeszközöket), a szerződés megkö-
tésekor, illetve a munkavégzés során tett jognyilatkozatai (pl. ki jogosult utasí-
tás adására, igénybe vehető-e más személy teljesítése a munkavégzés során vagy
sem, mikor kerül sor a díjazásra vagy bérfizetésre), a tényleges munkavégzés
jellege (ki határozza meg a munkavégzésre fordítandó idő mértékét, a munka-
végzés napi rendszerességű-e, milyen időtartamban történik), a foglalkoztató és
a részére munkát végző személy jogai és kötelezettségei (pl. a feleket milyen fele-
lősség terheli, megilleti-e szabadság a munkát végző személyt, jár-e neki munka-
ruha stb.), függetlenül attól, hogy a szerződés elnevezése mit tartalmaz.

2.2.2. Területi hatály

A területi hatály arra a kérdésre ad választ, hogy a jogszabályt hol, mely terüle-
teken kell alkalmazni.
A törvény hatálya kiterjed minden olyan munkaviszonyra:
• amelynek alapján a munkát a Magyar Köztársaság területén végzik,
• amelynél a magyar munkáltató munkavállalója a munkát külföldön, kikül-
detésben végzi,
• vízi- vagy légifuvarozó járművön szolgálatot teljesítő munkavállaló munka-
viszonyára:
– ha a jármű magyar lobogó vagy felségjel alatt közlekedik,
– más fuvarozó esetében akkor, ha a munkáltató személyes joga a magyar
jog (pl. közúti fuvarozó esetében, ha Magyarországon vették nyilván-
tartásba, vagy székhelye Magyarországon van).

129
 A törvény hatálya nem terjed ki arra a munkaviszonyra:
• amelynek alapján külföldi munkáltató munkavállalója a munkát a Magyar
Köztársaság területén kiküldetés, kirendelés vagy munkaerő-kölcsönzés
keretében végzi.

2.2.3. Személyi hatály

A személyi hatály kijelöli azon személyek körét, akikre a jogszabályt alkalmazni kell.
Az Mt. személyi hatályáról azt kell megjegyeznünk, hogy sajátos helyzet áll
elő az ún. közszolgálati jogviszony eseteiben, azaz amikor a munkáltató valamely
költségvetési rendszerben működő állami szerv (közalkalmazotti, köztisztvise-
lői jogviszony). A Munka Törvénykönyve a közalkalmazottakra csak a törvény-
ben foglalt eltérésekkel alkalmazható, míg a köztisztviselők esetén csak akkor,
ha a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény ezt elrendeli A szövetkezeti ta-
gok munkaviszony jellegű jogviszonyaira az Mt. rendelkezéseit kell alkalmazni.
A Magyarországon működő külföldi vagy külföldi érdekeltséggel is rendelkező
társaságokra a magyar munkajog szabályai az irányadók.

2.2.4. Időbeli hatály

Az időbeli hatály azt mondja meg, hogy mely időponttól kell a jogszabályt alkal-
mazni. Az Mt. 1992. július 1-jén lépett hatályba. A munkaügyi viták lefolytatásá-
ra vonatkozó eljárást azonban már akkor is az új törvény alapján kell lefolytatni,
ha a vita még a hatálybalépés ideje előtt megkezdődött.

2.3. A JOGOK GYAKORLÁSA ÉS A KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE

E szabályok arról rendelkeznek, hogy a munkajogi jogviszonyok alanyai milyen

szempontokra legyenek tekintettel a jogviszony fennállása alatt. Ezeket az alap-
elveket a munkaviszonyra vonatkozó valamennyi rendelkezés alkalmazása so-
rán követni kell.

2.3.1. Együttműködési kötelezettség

A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a munkáltató és a mun-

kavállaló a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsö-
nösen együttműködve kötelesek eljárni.

130
2.3.2. Tájékoztatási kötelezettség

A munkáltató a munkavállalót köteles minden olyan tényről, körülményről tájé-

koztatni, amely a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából
jelentős. A jogok és kötelezettségek rendeltetésszerű gyakorlása akkor valósulhat
meg, ha az adott helyzetben mind a munkáltató, mind a munkavállaló, továbbá
a szakszervezet, üzemi tanács képviselői a kérdéses ügyben megfelelően tájéko-
zottak. Ennek érdekében a törvény előírja, hogy a munkáltató a jogok gyakorlá-
sa és a kötelezettségek teljesítése szempontjából jelentős tényről, körülményről,
ezek változásáról köteles az érintetteket tájékoztatni. E tájékoztatási kötelezettség
a munkáltatót a munkavállalóval szemben nemcsak a munkaviszony fennállása
alatt, hanem a munkaszerződés megkötését megelőzően is terheli. A tájékoztatá-
si kötelezettség azonban nem egyoldalú, hanem ugyanezen kötelezettség irány-
adó a munkavállalóra, a szakszervezetre és az üzemi tanácsra is. A tájékoztatás
általában akkor éri el célját, ha az a változást megelőzően, vagy a tény fennállása-
kor történik, de erre vonatkozóan az Mt. határidőt nem állapított meg. Azt, hogy
melyek azok a tárgykörök, amelyekről a másik érintettet tájékoztatni kell, az a
tájékoztatásra kötelezettre van bízva, hiszen a „jelentős tény, körülmény” megíté-
lése, behatárolása rendkívül szubjektív kategória. Ilyen lehet például a munka-
vállaló esetében a terhességről való tájékoztatás, hiszen pl. a terhes nőt megillető
munkavédelmi szabályok betartása érdekében a munkáltatónak tudnia kell e
tényről. Ezzel összefüggésben fontos kitérni arra, hogy a törvény 2003. július 1-
jétől hatályos új rendelkezése kifejezetten megtiltja a munkáltató számára, hogy
a munkavállalót terhesség megállapítására irányuló orvosi vizsgálatra kötelezze,
kivéve ha erre munkaköri alkalmasság vizsgálata miatt, jogszabály előírása alap-
ján kerül sor.
Mint látjuk, csak e kiemelt egy témakörben is mennyire fontos, hogy az eljá-
rás során a felek ügyeljenek az előzőekben tárgyalt általános szabály betartására,
a jóhiszeműség és tisztesség elvi követelményének érvényesülésére.

2.3.3. Személyiségi jogok védelme

A munkáltató a munkavállalóra vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik

személlyel
• csak törvényben meghatározott esetben (pl. munkaügyi központnak, tár-
sadalombiztosítási szervnek, adóhatóságnak),
• a munkavállaló hozzájárulásával közölhet.
Statisztikai célra azonban felhasználhatók, és statisztikai célú felhasználásra
átadhatók.

131
2.3.4. Gazdasági érdek védelme

A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt nem tanúsíthat olyan magatar-

tást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné.
Az ún. versenytilalmi megállapodás megtilthatja például a konkurens cégnél
való elhelyezkedést vagy a munkáltatóéval megegyező gazdasági tevékenységet
folytató vállalkozás indítását, de ügyelni kell arra, hogy jelentős mértékben és
indokolatlanul ne veszélyeztesse a munkavállaló újbóli elhelyezkedését. A meg-
állapodásnak fontos része a tilalmazott tevékenységi kör pontos meghatározása,
a tilalom időtartamának egyértelmű rögzítése, a földrajzi kör behatárolása. Az
ellenérték nagyságrendjében a felek szabadon állapodnak meg, mely kifizetésre
kerülhet egy összegben vagy részletekben, de összegének igazodnia kell ahhoz,
hogy a tilalom milyen mértékben nehezíti meg a volt munkavállaló megélhetését,
álláskeresését. A megállapodásnál az ellenérték meghatározásakor ügyelni kell a
szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányára. A tilalom a munkaviszony megszűntekor
kezdődhet, és ezen időponttól számított három évig terhelheti a munkavállalót.

2.3.5. Rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye

Az e törvényben meghatározott jogokat és kötelezettségeket rendeltetésüknek

megfelelően kell gyakorolni, illetőleg teljesíteni.
A jog gyakorlása különösen akkor nem rendeltetésszerű, ha:
• az más jogos érdekének csorbítására,
• érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására,
• zaklatására,
• véleménynyilvánításának elfojtására irányul, vagy erre vezet.
A rendeltetésellenes joggyakorlás hátrányos következményeit megfelelően
orvosolni kell.

2.3.6. Az egyenlő bánásmód követelménye

A munkaviszonnyal kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell

tartani. Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit
megfelelően orvosolni kell, amely nem járhat más munkavállaló jogainak meg-
sértésével, illetve csorbításával. Az egyenlő bánásmód követelményét megsérti:
• a közvetlen hátrányos megkülönböztetés,
• a közvetett hátrányos megkülönböztetés,
• a zaklatás,
• a jogellenes elkülönítés,
• a megtorlás.
132
2.4. A JOGNYILATKOZATOK

A munkaviszonnyal kapcsolatos nyilatkozatokat általában alaki kötöttség nélkül

lehet megtenni, akár szóban, akár írásban is érvényesek. (Ilyen nyilatkozat lehet
pl. a munkaszerződés, a munkáltatói utasítás, a rendkívüli munka elrendelése
stb.)
Ez alól azonban két kivétel van, ha
• munkaviszonyra vonatkozó szabály az alaki kötöttséget elrendelheti (pl. a
határozatlan vagy határozott időre szóló munkaszerződés esetén, a mun-
kaszerződés módosításakor, a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó
nyilatkozatoknál, megállapodás megtámadásakor);
• a munkavállaló kéri az írásba foglalást.
A munkavállaló erre irányuló kérése azonban nem vezethet a munkáltató
zaklatására, a folyamatos munkavégzés zavarására. Minden esetben figyelembe
kell venni, hogy indokolt-e az írásbeliség, a dolgozónak jogának gyakorlása so-
rán tekintettel kell lennie a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére.
A munkáltató írásbeli intézkedését köteles megindokolni, ha az ellen a mun-
kavállaló jogorvoslatot kezdeményezhet. Ebben az esetben a jogorvoslat módjá-
ról és határidejéről a munkavállalót ki kell oktatni.
Az írásbeli nyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt az érdekeltnek vagy
az átvételre jogosult személynek adják át. A közlés akkor is hatályos, ha az át-
vételt az érdekelt megtagadja vagy szándékosan megakadályozza; erről jegyző-
könyvet kell felvenni.
Az alaki kötöttség megsértésével tett nyilatkozat érvénytelen, ami azt jelenti,
hogy úgy kell tekinteni, mintha nem is lenne nyilatkozat.

2.5. A MUNKAJOGVISZONY ALANYAI

A munkaviszony alanyai a munkavállaló és a munkáltató.

2.5.1. Munkavállaló

• Munkaviszonyt munkavállalóként az létesíthet, aki tizenhatodik életévét

betöltötte.
• Korlátozottan cselekvőképes személy törvényes képviselőjének hozzájáru-
lása nélkül is létesíthet munkaviszonyt.
• A munkaviszony szempontjából fiatal munkavállaló az, aki tizennyolcadik
életévét még nem töltötte be (kedvezőbb az őket érintő szabályozás).

133
 • Munkaviszonyt létesíthet a tizenötödik életévét betöltött, általános isko-
lában, szakiskolában, középiskolában nappali rendszerű képzés keretében
tanulmányokat folytató tanuló az iskolai szünet alatt.
• A tizenhat éven aluli fiatal munkavállaló munkaviszony-létesítéséhez tör-
vényes képviselőjének hozzájárulása is szükséges.
• A tizenöt évesnél fiatalabb tanköteles munkavállaló a gyámhatóság en-
gedélye alapján, a külön jogszabályban meghatározott művészeti, sport-,
modell- vagy hirdetési tevékenység keretében a fenti bekezdésben megha-
tározott feltételektől eltérően is foglalkoztatható.

2.5.2. Munkáltató

Munkáltató az lehet, aki jogképes, azaz jogai és kötelezettségei lehetnek:

• a természetes személy (pl. egyéni vállalkozó vagy bármely magánszemély,
aki munkát végeztet),
• a jogi személy (pl. állami vállalat, tröszt, egyéb állami gazdálkodó szerv,
szövetkezet, jogi személyiségű gazdasági társaság: közös vállalat, korlátolt
felelősségű társaság, részvénytársaság), illetve
• jogi személyiséggel nem rendelkező (pl. közkereseti, betéti társaság) mun-
káltatók.
A munkáltatói jogok:
• A munkáltató köteles a munkavállalóval közölni, hogy a munkaviszonyból
eredő munkáltatói jogokat és kötelességeket mely szerv vagy személy gya-
korolja, illetve teljesíti.
• Ha a munkáltatói jogkört nem az arra jogosított szerv, illetőleg személy
gyakorolta, eljárása érvénytelen, kivéve ha a munkavállaló a körülmények-
ből alappal következtethetett az eljáró személy (szerv) jogosultságára.

3. A MUNKAVISZONY LÉTREHOZÁSA ÉS A MUNKASZERZŐDÉS

3.1. A KIVÁLASZTÁSI ELJÁRÁS

A munkaszerződés megkötését rendszerint eljárás előzi meg (a betöltendő mun-

kakörtől függően olykor több lépésben), amelynek során a munkáltató kérdő-
ívek, adatlapok kitöltetésével, meghallgatással, olykor tesztek segítségével igyek-
szik az állásra jelentkezők közül kiválasztani azt, akit képességei, képzettsége,
gyakorlata és emberi vonásai legalkalmasabbá tesznek a munkakör betöltésére.
Tekintettel a felek egyenlőtlen pozíciójára (a munkavállaló számára szinte min-

134
den esetben fontosabb az állás elnyerése, mint a munkáltató számára az adott
személy alkalmazása), továbbá arra, hogy a munkáltató esetleges diszkriminatív
gyakorlata elsősorban a kiválasztási eljárásban érvényesülhet, a munkajogi sza-
bályoknak ebben a munkaszerződést megelőző szakaszban is biztosítaniuk kell
a munkavállalók (az alkalmazásra jelentkezők) kellő védelmét anélkül, hogy a
munkáltatónak a legalkalmasabb jelentkező kiválasztására irányuló érdekét sér-
tenék.
Ezért írja elő az Mt., hogy a munkavállaló csak olyan nyilatkozat megtéte-
lére vagy adatlap kitöltésére kérhető, illetve csak olyan alkalmassági vizsgálatban
való részvételre kötelezhető, amely személyiségi jogait nem sérti, és a munkavi-
szony létesítése szempontjából lényeges tájékoztatást nyújthat. A személyiségi
jogok védelme természetesen az egyenlő elbánáshoz – mint az emberi méltóság
alapfeltételéhez – való jogot is felöleli.
A személyiségi jogokat sértő lehet például a jelentkező családi állapotára vo-
natkozóan feltett kérdés (különösen, ha a meglévő vagy belátható időben szándé-
kolt gyermekek számára irányul). Nyilvánvalóan nem tehető fel kérdés a jelent-
kező nemzeti, etnikai, vallási vagy politikai hovatartozására sem, és különösen
nem szakszervezeti tagságára vonatkozóan. Az alkalmazott egészségi állapotára
(beleértve az esetleges terhességet), büntetett vagy büntetlen előéletére vonatko-
zóan abban az esetben tehető fel kérdés, ha az a betöltendő munkakör tekinte-
tében releváns. Természetesen a munkáltatóra vonatkozó korlát nem menti fel
a munkavállalót az alól, hogy kérdés nélkül is minden olyan lényeges tényről,
körülményről tájékoztassa a munkáltatót, amely a leendő munkakörbe tarto-
zó feladatok ellátását befolyásolhatja. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása
ugyanolyan követelményekkel (akár a munkaviszony rendkívüli felmondásával)
járhat, mint amikor a munkaviszony fennállása alatt valósul meg lényeges kér-
désben a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása.

135
3.2. MEGÁLLAPODÁS A MUNKASZERZŐDÉS KÖTELEZŐ TARTALMÁBAN

A munkakörben, személyi alapbérben és a munkahelyben történő megállapodás

a munkaszerződésnek olyan kötelező kellékei, amelyek nélkül a munkaszerződés
nem jön létre. Kötelező tartalma a munkaszerződésnek a felek neve (megne-
vezése), valamint lényeges adatainak (anyja neve, lakcím, adószám, taj-kártya-
szám) feltüntetése is.

3.3. MEGÁLLAPODÁS A MUNKAKÖRBEN

A munkakörben való megállapodás átfogja mindazokat a feladatokat és köte-

lességeket, amelyeket a munkaviszonyban majd el kell látni. A megállapodás
általában egyetlen, a munkakör közismert megnevezéséből álló szót tartalmaz
(például titkárnő, tanár, eladó, lakatos stb.). Azonban, ha több alkalmazott lát
el hasonló (és ugyanazzal a szóval jelölhető), ám mégsem azonos munkakört
(például lakatos), akkor közelebbi meghatározás vagy körülírás is indokolt lehet
(például forgácsoló lakatos, karbantartó lakatos, géplakatos).
Ha a munkakört túlságosan tág, általános megnevezés vagy kifejezés jelzi
(például adminisztratív dolgozó, műhelymunkás, szakmunkás, osztályvezető
stb.), amely nem teszi világossá, hogy melyek azok a feladatok, amelyet a leen-
dő alkalmazottnak el kell majd végeznie, akkor a munkakörben történő meg-
állapodás nem jön létre. Másik oldalról viszont, ha a munkakör meghatározása
túlságosan részletekbe menő, a munkaszerződés indokolatlanul korlátozhatja a
munkáltató lehetőségeit a munkavállaló munkaerejének felhasználásában.

3.4. MEGÁLLAPODÁS A SZEMÉLYI ALAPBÉRBEN

A személyi alapbérben történő megállapodás akkor jön létre, amikor a felek meg-
állapodnak egy meghatározott pénzösszegben, amely a munkavállalónak a mun-
kájáért egy meghatározott időegységre jár. A fizikai munkát végző alkalmazottak
személyi alapbérét rendszerint órabérben állapítják meg (olykor napi bér vagy
műszakbér kerül a szerződésbe), a nem fizikai munkát végzők bére pedig havi
bér. (Vezetők részére nem ismeretlen az éves bér megállapítása sem.)
A személyi alapbér megállapítása során figyelemmel kell lenni a munkavi-
szonyra vonatkozó szabályokban előírt munkaköri bérhatárokra. Elsősorban
ilyen az országosan érvényes minimálbér. Ha munkaviszonyra vonatkozó sza-
bály (kollektív szerződés) további bérhatárokat (kivételesen felső határokat) ál-
lapít meg, akkor a munkaszerződés megkötése során azokra éppúgy tekintettel
kell lenni, mint az országos bérminimumra. A munkáltató tényleges díjazása tör-
ténhet akár a munkával eltöltött idő, akár az elvégzett munka, illetve munkatel-

136
jesítmény figyelembevételével (például darabbérben). Ha a díjazás teljesítmény-
bérben történik, akkor a ténylegesen kifizetett bér számottevően különbözhet
attól, amiben a munkaszerződésben, mint személyi alapbérben megállapodtak.
Ennek ellenére a személyi alapbér kikötése akkor is kötelező eleme a szerződés-
nek, ha a díjazás teljes egészében teljesítménybérben történik.
A teljesítménybérben történő díjazás a munkavállalónak a munkabérhez
fűződő alapvető jogát érinti, különös tekintettel arra, hogy a teljesítményköve-
telményeket a munkáltató általában egyoldalúan állapítja meg. Teljesítménybérben
történő díjazásra csak akkor van lehetőség, ha azt a felek a munkaszerződésben
kikötötték, vagy a – munkaszerződés megkötése előtt kötött – kollektív szerző-
dés az alkalmazott munkakörére nézve így rendelkezett.

3.5. MEGÁLLAPODÁS A MUNKAVÉGZÉS HELYÉBEN

A munkahelyben való megállapodás rendszerint a munkáltató valamely szer-

vezeti egységének meghatározását jelenti, amely földrajzi, fizikai és szervezeti
(vezetési) értelemben egységet alkot (telephely, üzem), a munkaszerződési kikö-
tés rendszerint utcanév, házszám megjelölésével történik.
A felek – a munkakörhöz hasonlóan – megállapodhatnak abban is, hogy a
munkáltató a munkavállalót több munkahelyen fogja foglalkoztatni, és ilyenkor
a szerződésben feltüntetett valamennyi telep, üzem, üzlet vagy más szervezeti
egység, illetve egyéb munkavégzési hely szerződéses munkahelynek minősül.
A felek a munkaszerződésben munkahelyként szűkebb munkavégzési helyet is
megjelölhetnek (telep, üzem, üzemegység, kirendeltség stb.). A munkaszerződés
akár az épület egy konkrét helyiségére is utalhat. Az ilyen megállapodás termé-
szetesen rendkívül leszűkíti a munkáltató lehetőségét arra, hogy a munkavállalót
a munkahelyen belül „mozgassa”, hiszen akár az adott egységen belül egy másik
szobában történő foglalkoztatás is a munkaszerződés módosítását igényelné.
Az effajta megállapodás ezért rendkívül ritka, elvétve fordul elő olyan nyomós
indok (ilyen például a munkavállaló egészségi állapota – mozgáskorlátozottsá-
ga), amely a feleket efféle „szűkítő” megállapodás felvételére indítja.

3.6. A MUNKASZERZŐDÉS EGYÉB KIKÖTÉSEI

3.6.1. A próbaidő

A próbaidő a munkaviszony kezdetén fennálló, viszonylag rövid ideig tartó füg-

gő időszak. Arra szolgál, hogy időtartama alatt a munkaviszony mindkét partne-
re tapasztalatot szerezzen arra vonatkozóan, hogy munkavégzéssel kapcsolatos

137
elvárásainak a másik fél mennyiben felel meg. A próbaidő alatt a felek megis-
merhetik egymást, a munkaadó a munkafolyamat során teljes mértékben meg-
győződhet arról, hogy a munkavállalót szakmai ismeretei, képességei mennyire
teszik alkalmassá a munkakör betöltésére, és a munkavállaló is megismerkedhet
a helyi munkafeltételekkel.
Noha a próbaidő jelentősége a határozatlan idejű munkaviszonyok eseté-
ben nagyobb, a határozott időre létesített jogviszonyok esetében is kiköt-
hető.
A próbaidő intézményének lényege, hogy ez alatt az idő alatt a munkaviszonyt
bármelyik fél azonnali hatállyal, indoklás nélkül megszüntetheti, és a próbaidő
alatt a munkaviszony felmondását egyébként akadályozó tilalmak sem érvénye-
sülnek.
Bár a próbaidő által létrehozott jogi helyzet mindkét fél számára egyaránt bi-
zonytalan, függő helyzetet jelent, nyilvánvaló, hogy a bizonytalanság elsősorban
a munkavállaló számára hátrányos, őt teszi fokozottan kiszolgáltatottá. Ezért a
törvény csak meghatározott feltételekkel teszi lehetővé a kikötését.
Próbaidőt csak a munkaviszony létesítésével egyidejűleg lehet kikötni, későb-
bi módosítással már nincs lehetőség a próbaidő érvényes kikötésére.
Garanciális – a bizonytalan idő túlzott elnyújtása ellen védő – rendelkezé-
seket tartalmaz az Mt. a próbaidő hossza tekintetében is. A próbaidő tartamát az
Mt. diszpozitív jelleggel harminc napban, felső határát pedig kötelező erővel há-
rom hónapban állapítja meg. Ez azt jelenti, hogy ha – a próbaidő kikötésekor – a
felek nem rendelkeznek annak időtartamáról, akkor a próbaidő harminc nap,
de a felek megállapodhatnak ennél rövidebb (akár egynapos) és hosszabb, de
legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőben is. Az így kikötött próbaidő meg-
hosszabbítása tilos, még akkor is, ha a felek az eredeti kikötéskor nem merítették
ki a lehetséges időtartam maximumát, továbbá az sem lehet indok a meghosz-
szabbításra, hogy valamely körülmény miatt (például betegség, munkahiány) a
próbaidő nem tudta betölteni célját.

3.6.2. A munkaviszony időtartama

A munkaszerződés határozatlan vagy meghatározott időre köthető. Tipikus eset-

ben a munkaviszonyt határozatlan időtartamra hozzák létre, mivel ez szolgálja
legmegfelelőbben mindkét fél érdekeit. A munkáltató hosszú távon tudja, mi-
lyen munkaerő áll rendelkezésére, a munkavállalók megfelelő gyakorlatot tud-
nak szerezni, és megfelelő együttműködés alakulhat ki az alkalmazottak között.
Végül, de nem utolsósorban a munkavállalónak is nyilvánvaló érdeke fűződik a
munkaviszonya stabilitásához.
Mindezekre tekintettel a munkajogi törvények a határozatlan idejű alkal-
mazást tekintik főszabálynak (amely a felek kikötése nélkül is érvényesül), és a

138
határozott idő kikötését kivételesnek, amely – korlátok közé szorított – kifejezett
megállapodással érhető el.
Határozott idő többféle módon köthető ki, ezekre nincs konkrét törvényi
előírás. A határozott időtartamú munkaviszony meghatározható naptári idő-
tartamban, vagy a lejárat időpontjának megjelölésével, de érvényes a határozott
idő kikötése más módon is, például a munkáltatói tevékenység vagy a művelet
megjelölésével, amelynek elvégzéséhez az alkalmazottat felvették, az elvégzendő
munka vagy esetleg helyettesítés megjelölésével.
A rendeltetésszerű joggyakorlás elve megköveteli, hogy a határozott idő tar-
tama minden esetben világosan legyen meghatározva, úgy, hogy a lejárat idő-
pontja az alkalmazott számára legalább hozzávetőleg előre látható legyen, illetve
tudja, milyen tény jelenti a munkaviszony lejáratát. Ennek hiányában ugyanis
nem beszélhetünk határozott időre vonatkozó kikötésről a szerződésben, és a
munkáltató belátásától függő időtartamú, az alkalmazott felmondási védelmét
kijátszó munkaviszony jön létre. Ezért, ha a felek a munkaviszony időtartamát
nem naptárilag határozzák meg, a munkáltató a munkaszerződésben köteles
tájékoztatni a munkavállalót a munkaviszony várható időtartamáról.

4. A MUNKAVISZONY FENNÁLLÁSA IDEJÉN

FELMERÜLŐ KÉRDÉSEK

A munkaviszony normál körülmények között általában hosszú évekig, akár évti-

zedekig fennáll. Ezen idő alatt számtalan jogi szabályozást is igénylő kérdés me-
rülhet fel. Ezeket a kérdéseket természetesen nem lehet tételesen fellajstromozni,
így e helyütt csupán néhány igen jelentős témakört ismertetünk.

4.1. MUNKAVÉGZÉS A MUNKASZERZŐDÉSTŐL ELTÉRŐ KÖRÜLMÉNYEK

KÖZÖTT

4.1.1. Átirányítás

Előfordulhat, hogy a munkavállaló a munkáltató utasítása alapján – a munkál-

tató működésével összefüggő okból, ideiglenesen –, eredeti munkaköre helyett
vagy eredeti munkaköre mellett más munkakörbe tartozó feladatokat lát el.
Az átirányítás a munkavállalóra nézve – különösen beosztására, képzettségé-
re, korára, egészségi állapotára vagy egyéb körülményeire tekintettel – arányta-
lan sérelemmel nem járhat.

139
 Az átirányítás várható időtartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell. Az
átirányítás alapján történő munkavégzés időtartama – kollektív szerződés eltérő
rendelkezése hiányában – nem haladhatja meg naptári évenként a negyvennégy
munkanapot. Egy naptári éven belül a több alkalommal elrendelt átirányítások
időtartamát össze kell számítani.
Ha a munkavállaló eredeti munkaköre helyett más munkakörbe tartozó fel-
adatokat lát el, a munkavállalót az átirányítás teljes időtartamára a ténylegesen
végzett munka alapján illeti meg díjazás, de az nem lehet kevesebb a munkavál-
laló átlagkereseténél.
Ha a munkavállaló a munkaköri feladatai ellátása mellett oly módon végez
más munkakörbe tartozó feladatokat, hogy a két munkakörbe tartozó munka-
végzés időtartama nem különíthető el, a munkavállalót a munkabérén felül kü-
lön díjazás (helyettesítési díj) illeti meg.

4.1.2. Kiküldetés

A munkáltató gazdasági érdekből ideiglenesen, a szokásos munkavégzési helyén

kívüli munkavégzésre kötelezheti a munkavállalót. Ennek feltétele, hogy a mun-
kavállaló ezen időtartam alatt is a munkáltató irányítása és utasításai alapján
végezze a munkáját. Nem minősül kiküldetésnek, ha a munkavállaló a munkáját
– a munka természetéből eredően – szokásosan telephelyen kívül végzi.

4.1.3. Kirendelés

A munkavállaló, a munkáltatók között létrejött megállapodás alapján, más mun-

káltatónál történő munkavégzésre is kötelezhető. Ennek feltétele, hogy a mun-
kavállaló kirendelésére ellenszolgáltatás nélkül kerüljön sor, és a munkavállaló a
kirendelés során olyan munkáltatónál végezzen munkát, amelynek tulajdonosa
– részben vagy egészben – azonos a munkáltató tulajdonosával, vagy a két mun-
káltató közül legalább az egyik valamely arányban tulajdonosa a másik munkál-
tatónak, vagy a két munkáltató egy harmadik szervezethez kötődő tulajdonjogi
viszonya alapján áll kapcsolatban egymással.

140
4.2. A MUNKAIDŐ ÉS A PIHENŐIDŐ

4.2.1. A teljes munkaidő és a munkaidő beosztása

A munkaidő az az időtartam, amelyben a munkavállaló köteles munkát végezni.

A munkaidőnek két változata van:
• a teljes (rendes) és
• a rendkívüli munkaidő.
A teljes vagy rendes munkaidőn azt az időtartamot értjük, amelyben a mun-
kavállalónak rendszeresen külön utasítás nélkül is munkát kell végeznie. A rend-
kívüli munkaidő esetében a munkavállaló a munkáltató külön utasítása alapján
köteles a munkavégzésre, ill. a munkavégzésre való készenlétre, mégpedig a ren-
des munkaidőn felül.
A rendkívüli munkaidőnek az alábbi esetei vannak:
• a pihenőnapon és a munkaszüneti napon végzett munka,
• munkanapon végzett túlmunka,
• készenlét.
A teljes (rendes) munkaidő mértéke napi nyolc óra. A munkaviszonyra vo-
natkozó szabály vagy a felek megállapodása a napi nyolc óránál rövidebb időt is
meghatározhat.
A napi nyolc óránál hosszabb, de a tizenkét órát meg nem haladó munkaidő
csak kivételesen állapítható meg, nevezetesen: a részben vagy egészben készen-
léti jellegű munkakörben, ill. akkor, ha a munkavállaló a munkáltató, ill. a tulaj-
donos közeli hozzátartozója.
A teljes munkaidő ún. munkaidőkeretben is megállapítható. A munkaidőke-
ret egy olyan időegység, amelynek a lényege, hogy erre az időegységre vonatko-
zatva kell a munkáltatónak a munkaidő előírt mértékét betartani. A fentiekben
tárgyalt teljes munkaidő mértéke legfeljebb 2 havi, ill. 8 havi keretben határoz-
ható meg.
A kollektív szerződés 1 évi munkaidőkeretet is megállapíthat a készenléti jel-
legű munkakörben, a megszakítás nélküli, valamint a több műszakos munka-
rendben foglalkoztatott, s végül az idénymunkát végző munkavállaló esetében.
A munkáltató köteles a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját a munka-
vállalóval írásban közölni.
A munkaidő beosztása arra a kérdésre ad választ, hogy miként oszlik meg a
munkaidő napokra bontva. A főszabály az, hogy a munkaidő-beosztást a mun-
káltató a munka jellegére, valamint az egészséges és biztonságos munkavégzés
követelményére figyelemmel köteles elvégezni.
A munkavállaló napi, ill. heti munkaideje a tizenkét, ill. negyvennyolc órát
nem haladhatja meg.

141
4.2.2. A pihenőidő és a rendkívüli munkavégzés

A munkavállaló pihenőidejének a következő változatait ismerjük:

• Munkaközi szünet: vonatkozó szabályok szerint, ha a napi munkaidő a hat
órát meghaladja, legalább 20 perc munkaközi szünetet kell biztosítani. Túl-
munka égzés esetén a munkaközi szünet 3 óránként illeti meg a munkavál-
lalót.
• Napi pihenőidő: a munkavállalót napi munkájának befejezése és a másnapi
munkakezdés között legalább 11 órában illeti meg. A kollektív szerződés
vagy a felek megállapodása ettől eltérhet, de ilyen esetben sem lehet ez az
idő 8 óránál kevesebb. Ha a munkáltató a napi pihenőidőt nem biztosítot-
ta, úgy a munkavállaló másnap csak az előírt pihenőidő eltelte után köte-
lezhető munkavégzésre.
• Heti pihenőnap: a munkavállalót hetenként 2 pihenőnap illeti meg. Abban
az esetben, ha a munkarend nem teszi lehetővé e szabály alkalmazását,
hetenként legalább 48 órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő jár. Ebbe
egy teljes naptári napnak bele kell esnie. Vasárnapra csak kivételesen ren-
delhető el munkavégzés rendes munkaidőben, pl. a rendeltetése folytán e
napon is működő munkáltatónál.
• Munkaszüneti nap: A munkavállalónak nem kell munkát végeznie a mun-
kaszüneti napokon. E szabály alól csak a megszakítás nélkül üzemelő, és
a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál történő munka-
végzés esetén van kivétel. A munkaszüneti napokat a törvény a következők
szerint határozza meg: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pün-
kösdhétfő, augusztus 20., október 23., és december 25–26.
Rendkívüli munkavégzésnek a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkere-
ten felüli, ill. a készenlét alatt elrendelt munkavégzést tekintjük.
Csak kivételesen indokolt esetben rendelhető el. Pl.:
• a rendes munkaidőben e napon foglalkoztatható munkavállaló számára,
• baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá egészséget, testi épséget fenyegető
közvetlen és súlyos veszély megelőzése vagy elhárítása érdekében.
A rendkívüli munkavégzés bármely változata esetére szóló fontos szabály,
hogy az nem veszélyeztetheti a munkavállaló testi épségét, egészségét, és nem
jelenthet aránytalan terhet a munkavállaló személyi, családi körülményeire.
Nem esik korlátozás alá a rendkívüli munkavégzés, ha erre baleset, elemi
csapás vagy súlyos kár megelőzése, elhárítása miatt kerül sor (nem vonatkozik
azokra, akikre nézve túlmunka egyébként sem rendelhető el).

142
4.2.3. A rendes szabadság

A főszabály szerint a munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári

évben rendes szabadság illeti meg, amely alapszabadságból és pótszabadságból
áll. Amennyiben a munkaviszony csak az év egy részére terjed ki, a szabadság
arányos része jár.
Az alapszabadság mértékét a munkavállaló életkora határozza meg (és nem
az, hogy hány évet töltött munkaviszonyban). Ennek alapján a 25 év alatti mun-
kavállalót évenként 20 nap, 25. évétől 21 nap, majd 3 évenként további 1-1 nap-
pal növekvő számú szabadság illeti meg. A pótszabadság az alapszabadságon
felül jár a munkavállaló részére. Például:
• fiatalkorú részére évenként 5 nap
• a szülők döntése alapján vagy a gyermekét egyedül nevelő szülő 16 évnél
fiatalabb gyermeke után
1 gyermek esetén 2 nap
2 gyermek esetén 4 nap
3 vagy több esetén 7 nap
A munkavállalót megillető szabadság konkrét igénybevételének idejét, tar-
tamát – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató határoz-
za meg. Köteles azonban az alapszabadság egynegyedét – a munkaviszony első
három hónapját kivéve – arra az időpontra kiadni, amelyre a munkavállaló azt
kéri. A munkavállaló köteles ezt az igényét a szabadság kezdete előtt legalább
tizenöt nappal a munkáltatóval közölni.
A munkáltató köteles a szabadság kiadásának időpontját – annak megkezdé-
se előtt – legalább egy hónappal előbb közölni, és ezt az időpontot csak rendkí-
vül indokolt esetben változtathatja meg. Köteles továbbá a munkavállaló esetleg
felmerülő kárát, valamint költségeit is megtéríteni. Hasonló a helyzet abban az
esetben, ha a munkáltató a munkavállaló már megkezdett szabadságát megsza-
kítja (csak rendkívül indokolt esetben, kár- és költségmegtérítés mellett).
A szabadságot abban az évben kell kiadni, amelyikben az jár, és pénzben nem
váltható meg. Kivételesen azonban a pénzbeni megváltásra is sor kerülhet, ha a
munkavállaló munkaviszonya megszűnik, és a munkáltatónál eltöltött időre eső
szabadság arányos részét nem kapta meg.
A betegszabadság a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelenség esetén
naptári évenként 10 munkanap terjedelemben illeti meg. A keresőképtelensé-
get a kezelőorvosnak kell igazolnia. A betegszabadság nem azonos a betegség
miatti táppénzes állományba helyezéssel. A betegszabadság idejére – legfeljebb
10 munkanapra – a munkavállaló átlagkeresetének hetvenöt százalékát a mun-
káltató fizeti. Az esetleges további időtartamra a társadalombiztosítás nyújt ellá-
tást, az tehát már nem a munkáltatót terheli (év közben kezdődő munkaviszony
esetén a 10 munkanap arányos része jár).

143
 A naptári évben igénybe nem vett betegszabadság vagy annak része később
nem igényelhető.
A törvény – alapvetően szociális, egészségügyi megfontolásból – a fentieken
túlmenően egyéb munkaidő-kedvezményeket is tartalmaz:
• szülési szabadság;
• a gyermek ápolására, gondozására igénybe vehető fizetés nélküli szabadság;
• szoptatásra járó munkaidő-kedvezmény;
• közeli hozzátartozó ápolására igényelhető fizetés nélküli szabadság;
• a magánerőből történő lakásépítésre igényelhető fizetés nélküli szabadság.

4.3. A MUNKABÉR EGYES VÁLTOZATAI ÉS A BÉRPÓTLÉKOK

A munkaszerződés kritériuma, hogy a felek annak megkötése során a munka-

bérben megállapodjanak. A munkavállalónak a munkaviszonya alapján jár a
munkabér (e szabály kógens – kényszerítő –, ettől eltérő megállapodás érvény-
telen).
A munkaviszony alapján járó munkabért három különböző módon lehet
megállapítani, nevezetesen:
• Teljesítménybérben: a munka eredményétől függ. Alkalmazására akkor ke-
rül sor, ha a a munkateljesítmény megbízhatóan mérhető. A teljesítmény-
követelmény és a teljesítménybér tényezőket a munkáltató állapítja meg, de
bevezetésük előtt írásban kell az érintett munkavállaló tudomására hozni.
Figyelembe véve, hogy a munkateljesítmény gyakran nem csak a munka-
vállalón múlik, hiszen a körülmények is jelentős mértékben befolyásolják
azt, ilyen esetre a törvény garantált bér megállapítását teszi kötelezővé.
• Időbérben: lényege, hogy a munkabér nagysága a munkában töltött idő-
től függ, azaz mértékét a bértétel (órabér), valamint a munkában töltött
idő mennyisége határozza meg. A személyi alapbér természetszerűen csak
időbérben határozható meg, annak alapulvételével, hogy az adott helyen és
munkakörre milyen besorolási feltételek az irányadók (a személyi alapbér
a mindenkori minimálbérnél alacsonyabb nem lehet).
• A kettő összekapcsolásával: abban az esetben, amikor a munkavállaló idő-
bérben részesül, de előre meghatározott teljesítmény esetén teljesítmény-
bérben is részesül.
A munkavállaló személyi alapbéréhez különböző bérpótlékok járulnak, ame-
lyeket vagy a munkaviszonyra vonatkozó szabály, vagy a felek megállapodása
határoz meg. A bérpótlékot mindig a személyi alapbér vonatkozásában kell meg-
határozni.
Fontosabb bérpótlékok:
• éjszakai munkavégzés esetén járó 15%-os bérpótlék,
• túlmunkáért a rendes munkabéren felül 50%-os bérpótlék,
144
 • heti pihenőnapon végzett munkáért a munkabéren felül 50%-os bérpótlék
jár, ha a munkavállaló másik pihenőnapot kap, 100%, ha másik pihenőna-
pot nem kap,
• a munkaszüneti napon végzett munkáért az aznapi munkabéren felül tá-
volléti díj is megilleti a dolgozót.
Távolléti díj fizetésére kerül sor arra az időre, amely alatt a munkavállaló
állampolgári kötelezettségét teljesíti (pl. bíróság, más hatóság tanúként idézi),
közeli hozzátartozója halála esetén, szabadsága időtartamára, munkaszüneti nap
miatt kiesett időre stb.
A főszabály minden esetre az, hogy a fenti helyzetekre a munkavállaló számá-
ra távolléti díjat kell fizetni. Ha a munkavállaló a munkáltató engedélye – tehát
nem a törvény kötelező ereje – alapján mentesül a munkavégzés alól, az emiatt
kiesett időre a megállapodásuk szerinti bér jár.
A távolléti díj a következőkből tevődik össze: a munkavállalónak a távollét
idején érvényes személyi alapbére, rendszeres bérpótlékai, valamint meghatáro-
zott mennyiségű túlmunka miatti kiegészítő pótlék együttes összegének a távol-
lét idejére számított időarányos átlaga.

4.4. A KÖLTSÉGEK MEGTÉRÍTÉSE ÉS A MUNKABÉR VÉDELME

A költségtérítés lényege, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló

részére azokat a költségeket, amelyek a munkával kapcsolatos kötelezettségek
teljesítése során szükségesen és indokoltan merülnek fel. E szabály alapján a
munkafeltételek biztosítása, az alkalmas munkaeszközökről való gondoskodás,
a kötelező képzés stb. költségei a munkáltatót terhelik. Az előzőeken túlmenő
egyéb szükséges költségek megtérítésének feltétele, hogy a munkáltató járuljon
hozzá.
A munkabér védelme a munkavállaló munkabérhez főződő érdekeinek vé-
delmét valósítja meg. Alapvető szabálya, hogy a munkabért a magyar törvényes
pénznemben kell megállapítani és kifizetni (tiltja a tv. az utalvány vagy más for-
mában való fizetést, de engedi a munkavállaló bankszámlájára való utalást).
Természetbeni munkabért csak munkaviszonyra vonatkozó szabály (alapve-
tően kollektív szerződés) engedélyezhet, legfeljebb a munkabér pénzbeli mér-
tékének 20%-a erejéig, de ez sem lehet szeszes ital vagy más, egészségre káros
élvezeti cikk.
A munkabért havonta utólag egyben kell elszámolni és kifizetni, de a felek
megállapodása ettől eltérően is rendelkezhet (pl. kéthetente). Ha a bérfizetési
nap pihenőnapra vagy munkaszüneti napra esik, úgy a munkabért legkésőbb a
megelőző munkanapon ki kell fizetni.
Szabadság kivétele esetén történő bérfizetés: A munkáltató legkésőbb a sza-
badság megkezdése előtti munkanapon köteles kifizetni azt a bért, amely a sza-

145
badság idejére eső napon esedékes, valamint az igénybe vett rendes szabadság
idejére járó munkabért.
A munkabérből való levonás csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy
a munkavállaló hozzájárulása esetén lehetséges. Kivételt képez a munkavállaló
számra adott előleg, amelyet a munkáltató a munkavállaló béréből levonhat.
A munkáltató köteles a munkabérről részletes elszámolást adni a munkavál-
laló számára. (Alkalmasnak kell lennie arra, hogy a munkavállaló a kiszámítás
helyességét, a levonások jogcímét és összegét ellenőrizhesse.)
A tévesen kifizetett (jogalap nélkül kifizetett) munkabért a munkáltató hat-
van napon belül, írásbeli felszólítással követelheti vissza. (Ha a munkavállalónak
fel kellett volna ismernie, esetleg maga idézte elő, akkor a visszakövetelésre az
elévülési idő, 3 év áll rendelkezésre.)

5. A MUNKAJOGVISZONY MEGSZÜNTETÉSE

A munkajogviszony megszűnhet:
• a felek erre irányuló akaratnyilatkozata (ezen belül egyoldalú vagy kétol-
dalú kölcsönös jognyilatkozata) következtében, vagy
• a felek akaratától független, külső ok folytán.
a) A munkajogviszony megszüntetése közös megállapodással:
Optimális eset, ha a munkaviszony rendeltetése egyszerre szűnik meg a jog-
viszony mindkét alanyánál. Kölcsönös akarattal létrehozott jogi kapcsolatukat
azonos érdeken alapuló újabb közös akaratnyilatkozattal szüntethetik meg. Ez
a megoldás mindkét fél érdekét egyaránt szolgálja, a munkajog feladata ezzel a
megoldással kapcsolatban döntően a lehetőség puszta biztosításában, illetve az
esetleges akarathibák vagy visszaélések kiszűrésében, orvoslásában áll.

b) A munkajogviszony megszüntetése egyoldalú jognyilatkozattal:

Ha a megszüntetésre vezető érdekeknek az egybeesése, a felek akaratának talál-
kozása nem jön létre, előtérbe lép a jog szerepe. Az ellentétes érdekek általános
szintű mérlegelésével olyan megoldást kell kialakítani, amelyben egyik fél érde-
kei sem szenvednek – a másik félre háruló terhekhez viszonyítottan – aránytalan
sérelmet.
A felmondás általános elveit és a felmondási rendszereket ez a célkitűzés hatá-
rozza meg. Az egyoldalú érdekmúlásra alapozott megoldás kiindulópontja csak
az lehet, hogy egyik fél sem kötelezhető az ő szempontjából rendeltetését vesztett
munkajogviszony fenntartására. Az egyoldalú megszüntetést tehát a jognak le-
hetővé kell tennie. A másik fél jogainak érdekarányosításon alapuló védelmét – a

146
legáltalánosabban – megfelelő időköz beiktatása biztosítja. A megszüntetésnek
ezt a módját felmondásnak, a beiktatott időközt felmondási időnek nevezzük.

5.1. MEGÁLLAPODÁS A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSÉBEN

A munkáltató és a munkavállaló közös megegyezése a munkaviszony megszün-

tetésének a legproblémamentesebb megoldása. A törvény pusztán csak azt írja
elő, hogy a felek a megszüntetésről szóló megállapodást, vagy a külön-külön tett
egybehangzó nyilatkozatokat foglalják írásba, mert ennek elmulasztása esetén a
közös megegyezés semmis.
A határozott időre szóló munkaviszony – a határozott időtartam lejárta
előtt – csak közös megegyezéssel vagy rendkívüli felmondással szüntethető meg.
Ha ezek feltételei nem állnak fenn, az Mt. azért biztosítja a munkáltató számá-
ra a megszüntetés lehetőségét azzal a feltétellel, hogy legfeljebb a munkavállaló
egyévi, ha azonban a határozott időből ennél rövidebb idő van hátra, a hátralévő
időre járó átlagkeresetét megfizeti.

5.2. A FELMONDÁS TÉTELES JOGI SZABÁLYAI

Az alábbiakban az „egyszerű” érdekmúlás folytán bekövetkező, megfelelő érte-

sítési (felkészülési) idő közbeiktatásával megvalósuló, egyoldalú megszüntetés
szabályaival foglalkozunk. Az ilyen módon való megszüntetés általános elneve-
zése felmondás avagy rendes felmondás, megkülönböztetendő a súlyosan szer-
ződésszegő magatartásokra reagáló rendkívüli felmondástól.

5.2.1. A felmondás általános (mindkét félre irányadó) feltételei

A munkaviszony megszüntetésének és ezen belül különösen a felmondásnak a

szabályai túlnyomórészt a munkáltatói felmondással érintett munkavállaló ér-
dekeinek védelmét biztosítják. A kétpólusú szerződésben megjelenő kölcsönös-
ségre és a munkáltatói jogos érdekek védelmére is tekintettel azonban vannak
a felmondásnak mindkét félre irányadó, közös feltételei. Nevezetesen: a másik
féllel joghatályosan közölt, írásba foglalt felmondónyilatkozat, valamint a fel-
mondási idő letöltése.

147
5.2.2. Felmondási nyilatkozat

A határozatlan időre létesített munkaviszonyt felmondással mind a munkálta-

tó, mind a munkavállaló bármikor megszüntetheti. A felmondás döntő kelléke
a felmondónyilatkozat joghatályos megtétele. A felmondás akkor hatályos, ha
az írásba foglalt nyilatkozatot a másik fél átvette, vagy az hozzá megérkezett.
A munkavállalói felmondás tekintetében a törvény semmilyen tartalmi feltételt
nem állapít meg, és ilyet más szabály sem írhat elő. A munkavállaló is köteles
azonban felmondását írásban közölni, és azt joghatályosnak kell tekinteni akkor
is, ha nem a munkavállaló szerv vezetőjénél, hanem olyan szervénél teszi meg,
amelynek feladatkörébe tartozik, hogy az ilyen nyilatkozatot a munkáltatói jogo-
kat gyakorló vezető tudomására hozza.
A munkáltatói nyilatkozattal szemben formai többletkövetelmény, hogy azt
nemcsak írásban, hanem indokolással ellátva kell a munkavállalóval közölni. Mi-
vel azonban ez a kötelezettség egyben tartalmi jellegű is, erről részletesebben ké-
sőbb lesz szó, itt annak a hangsúlyozása lényeges, hogy az írásba foglalt nyilatko-
zatnak tartalmaznia kell az indokolást. Szóban vagy később írásban hozzáfűzött
indokolás a felmondás érvénytelenségét nem orvosolja. A munkáltatói felmon-
dási nyilatkozat megtételére csak a munkáltató szervezeti, működési rendjében
ilyen joggal felruházott vezető jogosult. Figyelembe kell ugyanis venni azt, hogy
nem illet meg minden olyan vezetőt a munkajogviszony megszüntetésének joga
is, aki egyébként munkáltatói jogokat gyakorol.
A felmondó- (felmentő, lemondó) nyilatkozat szabályszerű közlésének jogi ha-
tása, hogy megindítja a felmondási időt. Ezt követően a felmondási idő múlása,
illetőleg leteltével a munkajogviszony megszűnése már olyan objektív folyamat,
amelynek egyoldalú befolyásolására egyik félnek sincs lehetősége. Ez egyrészt
azt jelenti, hogy a felmondást a felmondó fél is csak a munkajogviszony másik
alanyának hozzájárulásával vonhatja vissza, másrészt azt, hogy a felmondási idő
kezdetét követően beállott körülmények (például felmondási tilalom) a felmon-
dás érvényességét már nem befolyásolják.

5.2.3. A felmondási idő

Általános – mindkét félre egyenlő – feltétele a munkaviszony felmondással tör-

ténő okszerű megszüntetésének a felmondási idő betartása. A felmondási idő
szerepe az, hogy a felmondással érintett fél felkészülhessen a munkajogviszony
megszüntetésére: a munkavállaló új állást találhasson, a munkáltató pedig a
megüresedő állásba új munkaerőt.
Az Mt. a felmondási idő minimumát és maximumát határozza meg, és a kettő
között a felek megállapodására vagy a kollektív szerződésre bízza a felmondási
idő hosszának meghatározását.

148
 Az Mt. szerinti felmondási idő minimuma harminc nap, amely a munkálta-
tónál eltöltött évek függvényében emelkedik, összesen hatvan nappal (húsz év
munkaviszonyban töltött idő után). Munkaerő-kölcsönzés céljából alkalmazott
munkavállalók esetében a felmondási idő 15 nap, ha a munkaviszony időtartama
eléri a 365 napot, akkor a felmondási idő 30 nap. A felek ennél hosszabb felmon-
dási időben is megállapodhatnak, de az az egy évet nem haladhatja meg.

5.2.4. A munkáltatói felmondás külön szabályai

A törvény a felmondás mindkét félre kötelező feltételein felül további feltételeket

támaszt a munkáltatói felmondással szemben. Ezek célja az, hogy a munkavál-
lalók munkához való jogát (állásának biztonságát) védje, a munkáltatói gazda-
sági-üzleti vagy szervezeti érdek figyelembevétele, az érdekek megfelelő arányo-
sítása mellett, elsősorban az önkényes, a munkáltatói érdekhez képest az egyén
számára aránytalanul sérelmes, a munkáltatói jogos érdek szempontjából nem
kellőképpen alátámasztott felmondásokkal szemben.
Ezek a külön szabályok a következőkben foglalhatók össze:
• a felmondást megfelelően indokolni kell, kivéve a nyugdíjasnak minősülő
alkalmazott jogviszonyának felmondását;
• a munkáltatói felmondási joggal szemben meghatározott esetekben korlá-
tok érvényesülnek;
• a munkáltatói felmondás esetén a felmondási idő letöltésére sajátos szabá-
lyok vonatkoznak;
• munkáltatói felmondás esetén általában végkielégítés jár.

149
5.2.5. A felmondás indokolásával szemben támasztott tartalmi
követelmények

Az Mt. nem határoz meg konkrét felmondási indokokat, de korlátok közé szo-
rítja a munkáltató felmondási lehetőségeit: a felmondás indoka csak a munka-
vállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a
munkáltató működésével összefüggő ok lehet. Ezen belül a munkáltató bármely
ok alapján felmondhatja a munkaviszonyt, amely az Mt., illetve a bírói jogértel-
mezés által támasztott követelményeknek megfelel. Ezek a követelmények bizto-
sítják, hogy a munkáltató a tételesen megjelölt okokhoz nem kötött rendszerben
is csak akkor mondja fel a munkaviszonyt, ha az már rendeltetését veszítette. Ez
pedig négy követelményt jelent. A felmondás akkor alátámasztott, ha az abban
megjelölt indok:
• világos,
• valós,
• okszerű, és mindezek mellett
• a rendeltetésszerű joggyakorlás keretein belül marad.

5.2.6. A világos indokolás követelménye

A felmondásból az indoknak világosan ki kell tűnnie. A munkáltatói felmondás

abban az esetben tünteti fel világosan a felmondás okát, ha abban a munkáltató
megjelölte azokat a konkrét tényeket, illetve körülményeket, amelyekre a mun-
káltató a felmondást alapította.
A világos indokolás a munkavállaló jogainak érvényesítése érdekében felál-
lított követelmény. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy a munkavállaló megismerje
azokat a tényeket és körülményeket, amelyekből kitűnik, hogy a munkájára mi-
ért nincs szükség, ezáltal válik lehetővé számára az, hogy a munkáltató indokait
ellenőrizze, azok bíróság előtti megtámadására felkészüljön.
Nem felel meg a világos indokolás követelményének a tartalmatlan, közhely-
szerű indokolás (például, hogy az alkalmazott „nem felelt meg a személyéhez
fűződő várakozásnak”, „munkakörére alkalmatlan”, „munkafegyelme nem kielé-
gítő” stb.). Az ilyen, nem a tényeket, hanem minősítő (ám tartalmatlan) megál-
lapításokat feltüntető indokolás nem világos, és az így indokolt felmondás ér-
vénytelen.
Nem az a lényeges azonban, hogy a felmondás részletező indokolást tartal-
maz-e, vagy összefoglaló meghatározást használ, hanem hogy a felmondás oka-
ként közöltekből megállapítható legyen: miért nincs a munkáltatónál szükség a
továbbiakban a dolgozó munkájára. Az indokolás tehát akkor világos, ha a fel-
mondás konkrét oka kitűnik belőle. (Például többszöri alkoholfogyasztás, vagy
pénztáros esetében a visszatérően elkövetett számolási hiba megfelelő indok

150
lehet, nem szükséges, hogy a felmondás részletezően feltüntesse, hogy mikor,
hányszor történt az alkoholfogyasztás vagy a számolási hiba stb.)

5.2.7. A felhozott indok valósága

Az Mt. szerint vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felhozott

indok a valóságnak megfelel. A valótlan indok tehát a felmondás hatályon kívül
helyezéséhez vezet. E követelménnyel kapcsolatban tudni kell, hogy a felhozott
indoknak a felmondás közlésekor kell igaznak lennie. Jogellenes tehát a felmon-
dás, ha az indokaként megjelölt tény vagy körülmény (például az átszervezés) ké-
sőbb bekövetkezik ugyan, azonban a felmondás közlésekor még nem áll fenn.
A felmondási okok valóságának bizonyítása során nincs helye olyan felmon-
dási okok bizonyításának, amelyek közlése a felmondásban nem történt meg, még
akkor sem, ha azok fennálltak a felmondás közlésekor. Például ha a bizonyítható-
an hanyag munkát végző, gyakran mulasztó munkavállalónak átszervezés címén
mond fel a munkáltató, akkor csak az átszervezés valóságának bizonyítására ke-
rülhet sor, a munkavállaló magatartásával, munkavégzésével kapcsolatos tények
bizonyításának nincs helye. Sőt az is a felmondás érvénytelenségét eredményező
valótlan indokolás, amikor az eljárás során másfajta munkafegyelmet sértő ma-
gatartás bizonyosodik be, mint amit a munkáltató a felmondásban felhozott.
Több felmondási indok megjelölése esetén akkor is helye van az intézkedés
jogszerűsége megállapításának, ha nem mindegyik indok bizonyult valósnak,
azonban a bebizonyosodott ok a munkáltató intézkedésének jogszerű indoka-
ként szolgálhat.
A bírói gyakorlat az indok valószerűségének követelményéhez kapcsolja, de
részben a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét is megvalósítja azzal,
hogy a valószerűség kritériumának megállapításához nem tartja elégnek, hogy
a felhozott indok tényszerűen valós legyen, hanem azt is elvárja, hogy valóban
ez szolgáljon a felmondás indokául. Olyan esetben, amikor a felhozott indok
megfelel ugyan a valóságnak, azonban a bírósági eljárásban kiderül, hogy a fel-
mondásnak nem ez volt a valódi indoka, a bíróság a felmondást hatályon kívül
helyezi.

5.2.8. A felmondás okszerűsége

Vita esetén a munkáltatónak a felmondás okszerűségét is bizonyítania kell.

A jog biztosítani kívánja, hogy a munkáltató a munkajogviszonyt csak akkor
mondhassa fel, ha ez a munkajogviszony már nem tölti be megfelelően rendel-
tetését, azaz fenntartása akár a munkáltató tevékenységével, akár a munkavállaló
személyével összefüggő okból szükségtelenné vált. Ezért a felmondás indokának

151
– tényszerű valósága mellett – egyúttal okszerűen is alá kell támasztania a mun-
kavállaló munkajogviszonyának a munkáltató részéről történt megszüntetését.
Nem tekinthető tehát a felmondásra alapul szolgáló oknak az az egyébként tény-
szerűen fennálló indok, amely nyilvánvalóan nem járhat azzal a hatással, hogy az
alkalmazott munkájára nincs szükség. Külön kimondja az Mt., hogy a munkálta-
tó szervezetében bekövetkező jogutódlás, noha valós szervezeti ok, önmagában
nem lehet a felmondás indoka.
Az okszerű indok részben objektív és abszolút, részben szubjektív és relatív
(arányosításon is múló) kritériumokat jelent. Míg egyrészről a felmondás indoka
objektíve és abszolút értelemben (általában) munkaviszony megszüntetésének
alapjául szolgálhat, az adott esetben ezt a konkrét alkalmazott és munkáltatója
viszonyában is meg kell vizsgálni. Azaz figyelembe jön az okszerűség elbírálá-
sánál a betöltött álláshoz kapcsolódó magatartási norma és felelősség, az adott
munkahelyen eltöltött idő, az ezalatt tanúsított magatartás, és a munkavégzés
minősége. (Hosszabb eltöltött idő, jobb munkavégzés, a munkahellyel szembeni
hűséget, a munkatársak iránti felelősségérzetet stb. mutató magatartás a munkál-
tató oldalán súlyosabb okot kíván meg az okszerűség megállapításához, mint a rö-
vid ideje a munkáltatónál dolgozó, vagy munkavégzés, magatartás tekintetében
nem az elismerést kiváltó alkalmazottak közé tartozó munkavállaló esetében.)
Nem áll fenn például az indok okszerűsége a jelentéktelen vagy az alkalma-
zott munkájára érdemi befolyással nem lévő körülményeknél (például hogy az
alkalmazott az előző évben többször volt beteg). Ugyanígy, ha a munkavállaló a
munkáját hosszú ideig kiválóan végezte, akkor csekélyebb vétség, vagy például
az a körülmény, hogy beosztottjai nyilatkozatot írtak alá, amelyben kijelentet-
ték, hogy nem hajlandók vele együtt dolgozni, és közülük egyesek a munkavi-
szonyukat felmondással megszüntették, nem szolgálhat alapul a munkaviszony
felmondással történő megszüntetéséhez. Ugyanakkor helytálló a munkaviszony
felmondással történő megszüntetése, ha a dolgozó önálló és felelősségteljes mun-
kakörében – beosztására és a munkahely jellegére figyelemmel – nem felel meg
az elvárt követelményeknek.
Ha a felmondás indokai nem felelnek meg a valóságnak, és a felmondásra
kizárólag a dolgozó közérdekű bejelentése, valamint a munkáltató vezető be-
osztású dolgozójával való ellentéte miatt került sor, a munkaügyi vitát eldöntő
szervnek a felmondást hatálytalanítania kell.

5.2.9. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye

A jogszerű felmondást sem méltányosságból, sem pedig olyan körülményekre

tekintettel nem lehet hatálytalanítani, amelyek az említett három kritériumon
kívül esnek, illetve a munkáltató vezetési jogának körébe tartoznak, és munka-
ügyi vitában nem vizsgálhatók (például hogy nem volt célszerű az átszervezés,

152
vagy hogy az átszervezéssel elérni kívánt célt – a felmondás elkerülésével – más
módon is el lehetett volna érni).
Nem vizsgálható továbbá – önmagában egyébként jogos indok esetén – az
sem, hogy a munkáltató miért az érintett munkavállaló jogviszonyát szüntette
meg, és miért nem egy azonos munkakörű másik alkalmazottét.
Mindezen, egyébként a bíróság által nem vizsgálható, kérdések a munkaügyi
vita során megvizsgálandóvá válnak, amennyiben a munkaviszony megszünte-
tésének rendeltetésszerű volta válik kérdésessé.
A jogok társadalmi rendeltetésének megfelelő joggyakorlás követelménye, va-
lamint a joggal való visszaélés tilalma a munkáltatói felmondási jog gyakorlására
is irányadó. Ezért az egyébként fennálló munkáltatói felmondási jog gyakorlása
is jogellenessé válik, ha bizonyítottan társadalmi rendeltetésével össze nem férő
célból, esetleg ártási szándékkal, bosszúból, zaklatásszerűen gyakorolták, illetve
ilyen eredményre vezetett. Például, ha a munkáltatónál történt ugyan átszerve-
zés, azonban a munkavállaló arra hivatkozik, hogy azt a munkáltató csupán az
ő eltávolítása érdekében hajtotta végre, vagy arra, hogy azért őt és nem mást
választott ki a munkáltató, mert a munkavállaló által korábban gyakorolt bírála-
tot kívánta így megtorolni. A munkavállaló kérelmére a bíróság ilyenkor köteles
megvizsgálni mindezen, egyébként a bíróság által nem vizsgálható elemeket, és
rendeltetésellenes joggyakorlás esetén hatálytalanítania kell a kritériumoknak
egyébként megfelelő munkáltatói felmondást.

5.2.10. A felmondási tilalmak és korlátozások

A munkáltató nem szüntetheti meg a munkaviszonyt azzal a munkavállalóval

szemben, aki felmondási tilalom alatt áll, vagyis a következőkben meghatározott
időtartam alatt:
• a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság
lejártát követő egy év, továbbá az üzemi baleset vagy foglalkozási megbe-
tegedés miatti keresőképtelenség esetén a táppénzre való jogosultság teljes
időtartama;
• beteg gyermek ápolására történő táppénzes állományba helyezés;
• a beteg gyermek vagy a közeli hozzátartozó otthoni ápolása, gondozása
céljából kapott fizetés nélküli szabadság;
• a terhesség, valamint a szülést követő három hónap, ill. a szülési szabadság;
• sor- vagy tartalékos katonai szolgálatnak a behívóparancs, ill. polgári szol-
gálatnak a teljesítésére vonatkozó felhívás kézhezvételétől számított idő-
tartam.
A felmondási idő, ha a fenti tilalom időtartama: a 15 napot meghaladja, ezt kö-
vetően csak 15 nap, a 30 napot meghaladja, ezt követően csak 30 nap elteltével
kezdődhet meg.

153
 A „tilalom” nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lehet felmondani, pusztán
azt, hogy a felmondási idő a felmondás közlése ellenére nem kezdődhet el.
Felmondási korlátozás: a munkáltató csak különösen indokolt esetben szün-
tetheti meg rendes felmondással a munkavállaló munkaviszonyát az öregségi
nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző 5 éven belül.
A munkavállaló a következő esetekben minősül nyugdíjasnak:
• elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, valamint rendelkezik a szükséges szol-
gálati idővel;
• előrehozott öregségi nyugdíjban részesül;
• rokkantsági nyugdíjban részesül;
• szolgálati nyugdíjban részesül;
• részére korkedvezményes vagy korengedményes nyugdíjat állapítottak meg.

5.2.11. Felmentés a munkavégzés alól

Abban az esetben, ha a munkaviszonyt a munkavállaló mondta fel, a felmondási idő

alatt köteles munkát végezni, de a munkáltató felmentheti a munkavégzés alól.
A munkáltató rendes felmondása esetén köteles a munkavállalót a munkavég-
zés alól felmenteni. Ennek mértéke a felmondási idő fele. A munkáltató köteles a
munkavállaló részére erre az időtartamra járó átlagkeresetét kifizetni. A munka-
végzés alól a munkavállalót – legalább a felmentési idő felének megfelelő időtar-
tamban – a kívánságának megfelelő időben és részletekben kell felmenteni.
Nem kell azonban megfizetni az arra az időre járó átlagkeresetet, amely alatt
egyébként sem lenne jogosult munkabérre (például mert keresőképtelen beteg).
Abban az esetben azonban, ha a munkavállalót a felmondási idő letelte előtt
végleg felmentették a munkavégzés alól, és a munkabér kifizetésénél gátló körül-
mény áll be, a már kifizetett munkabért nem lehet visszakövetelni. A felmentés
idejére kifizetett átlagkeresetet akkor sem lehet visszakövetelni, ha a munkavál-
laló ez idő alatt új munkaviszonyt létesít.
A munkáltató rendes felmondása esetén a munkavállalónak joga van arra,
hogy a munkaviszony megszüntetését a munkavégzés alóli felmentés előtti idő-
pontra kérje. Ennek akkor van jelentősége, amikor a munkavállaló a felmondási
idő alatt olyan új munkahelyet talál, ahová azonnal szeretne belépni.

5.2.12. A végkielégítés

A végkielégítés a munkahely elvesztéséért járó kompenzáció. Nemcsak arra

tekintettel kell fizetni, hogy a munkavállaló az új munkahely bizonytalan esélyé-
vel kerül a munkaerőpiacra, hanem azért is, mert a munkáltatónál alkalmazott-
ként töltött évekre alapozható jogait elveszíti. Ennek megfelelően a végkielégítés

154
olyan egyszeri kifizetés, amelyre a jog két tényezőtől függ: egyrészt az alkalmazási
viszony megszüntetésének módjától, másrészt a munkáltatónál eltöltött évektől.
A munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a
• munkáltató rendes felmondása,
• jogutód nélküli megszűnése következtében,
• munkavállaló rendkívüli felmondása következtében szűnik meg.
Nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha legkésőbb a munkaviszony
megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül.
Az Mt. alapján járó végkielégítés összege az egyhavitól a hathavi átlagkere-
setig terjed a munkáltatónál munkaviszonyban töltött idő hosszától függően, és
legmagasabb összegét – hathavi átlagkeresetet – 25 évi munkaviszonyban töltött
idő után éri el.

5.3. AZ AZONNALI HATÁLYÚ MEGSZÜNTETÉS

Az azonnali hatályú megszüntetés esetén valamelyik fél felmondási idő nélkül, az

egyoldalú jognyilatkozat közlésének időpontjában szünteti meg a jogi viszonyt.
A megszüntetésnek ez a módja mellőzi mindazoknak az érdekeknek a figyelem-
bevételét, amelyeket a fent ismertetett felmondási rendszer védelemben részesít.
Azonnali hatállyal nemcsak a határozatlan, hanem a határozott időre létesített
munkajogviszony is megszüntethető.
Mindebből következik, hogy azonnali hatályú megszüntetésre csak kivé-
telesen, szűk körben meghatározott esetekben van lehetőség.

5.4. A RENDKÍVÜLI FELMONDÁS

A törvény szigorúan meghatározza a rendkívüli felmondás feltételeit. Kétféle

tényállás alapján akkor teszi lehetővé e jog gyakorlását, ha a másik fél:
• a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy
súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
• egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását
lehetetlenné teszi.
Az első tényállás három konjunktív feltételt tartalmaz: két objektívet és egy
szubjektívet. Az objektív kritériumok: a magatartásnak a munkaviszonyból szár-
mazó lényeges kötelezettséget kell jelentős mértékben megszegnie. A szubjektív
előfeltétel az, hogy a kötelességsértő magatartás szándékos vagy súlyosan gondat-
lan legyen. Ha bármelyik feltétel hiányzik, nem gyakorolható a rendkívüli fel-
mondás.
A munkavállaló által elkövetett ilyen magatartás lehet például az, ha ittas álla-
potban jelenik meg a munkahelyén, igazolatlanul távol marad, ismételten megta-

155
gadja az utasítások teljesítését, lop, nagyobb kárt okoz, becsapja az ügyfeleket
stb. A munkáltató részéről ilyen magatartás lehet, ha visszatartja a munkavállaló
bérét, nem biztosítja az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit.
A második fordulat (amely a másik fél magatartásán alapszik) valamivel ru-
galmasabb esetcsoportot jelöl, a hivatkozott magatartás lehet vétkes vagy vétlen
is, és összefügghet akár a munkahelyen belüli, akár azon kívüli magatartással.
A munkáltatói rendkívüli felmondás közlése előtt lehetőséget kell adni a mun-
kavállalónak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a vele szemben
felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve ha az eset összes körülményeiből
következően ez a munkáltatótól nem várható el.
A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomás-
szerzéstől számított tizenöt napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkezté-
től számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség
elévüléséig lehet gyakorolni.
A rendkívüli felmondás azzal a joghatással jár, hogy a munkaviszony a közlés
időpontjában azonnal megszűnik, és a rendes felmondás, illetve rendes lemon-
dás szabályai nem alkalmazhatók
Ha a munkavállaló szünteti meg a jogviszonyt rendkívüli felmondással, illet-
ve lemondással, a törvény további következményeket fűz a megszüntetéshez:
• a munkáltató köteles annyi időre járó átlagkeresetet kifizetni, amennyi az
alkalmazottnak rendes felmondás, illetve felmentés esetén járna;
• jár a munkavállalónak a végkielégítés;
• az alkalmazott az ilyen felmondásból eredő további kárát is érvényesítheti.

156
 • VII . RÉSZ •
POLGÁRI ELJÁRÁSJOG

1. BEVEZETÉS

A polgári eljárásjog a bíróságok (illetve kivételesen más hatóságok, pl. közjegy-

zők) elé kerülő polgári peres és nemperes ügyek elintézési rendjét, a polgári
ügyekben a jogvédelem biztosítására irányuló eljárást szabályozza. Polgári ügy-
nek minősülnek többek között azok az ügyek, ahol a bíróság (kivételesen más
szerv) polgári jogi, családjogi, munkajogi tárgyú, illetve közigazgatási határozat
bírósági felülvizsgálatával kapcsolatos kérdéseket bírál el. A polgári eljárásnak
két formája létezik: a peres eljárás és a nemperes eljárás (utóbbira példa a fizetési
meghagyásos eljárás, a cégeljárás, a hagyatéki eljárás, a bírósági végrehajtás, a
felszámolási eljárás stb.).
A peres eljárást a felperes keresettel indítja az alperes ellen, a bíróság előtt,
valamely jogvita eldöntése, illetve jogsérelem orvoslása érdekében. A bíróság a
perben tárgyalást tart, itt a feleket kölcsönösen meghallgatja, a felek indítványai
alapján bizonyítást vesz fel, mindezek alapján eldönti a felek jogvitáját, érdemi
döntését pedig ítéletbe foglalja. A nemperes eljárásokban szintén polgári ügyek
intézése zajlik, de rendszerint nem valamely jogvita eldöntése a cél, sőt gyakran
szemben álló felek sincsenek (pl. cégeljárás), és az eljárás is egyszerűbb formá-
ban zajlik (pl. rendszerint nincs tárgyalás).
Az alábbiakban – a jogi alapismeretek című tantárgy sajátos céljait is figyelem-
be véve – kizárólag a peres eljárás és bírósági végrehajtás szabályait ismertetjük,
azokat is csak röviden.

2. A PERES ELJÁRÁS

A polgári peres eljárás során a felperes keresettel fordul a bírósághoz az alperes ellen,
amelyben jogvédelmet, valamely jogvita eldöntését kéri. A bíróság a felek kölcsönös
meghallgatását biztosító tárgyalást tart, bizonyítási eljárás lefolytatása révén feltárja a
tényállást, levonja a megfelelő jogi következtetést, döntését pedig ítéletbe foglalja.
A peres eljárás egy dinamikus, előre haladó, egységes folyamat, amely azon-
ban több szakaszra tagolható. Ezek a szakaszok meghatározott sorrendben kö-
vetik egymást, bármely szakaszban felmerülhetnek olyan körülmények, amelyek

157
folytán az eljárás véget ér, így a későbbi szakaszok csupán esetlegesen követik az
előbbieket.

2.1. AZ ELJÁRÓ BÍRÓSÁG

A polgári per az előtt a bíróság előtt folyhat, amelyik egy adott ügyben döntési
jogosultsággal rendelkezik. Egy peres eljárás megindítása előtt meg kell vizsgál-
ni, hogy egy adott igény érvényesíthető-e egyáltalán bírói úton.
Nem lehet például bírósági úton érvényesíteni a játékból vagy fogadásból
eredő követeléseket, kivéve, ha a játékot vagy fogadást állami engedély alapján
bonyolítjk le. Ha egy követelés bírósági úton érvényesíthető, akkor mindenek-
előtt meg kell választani, hogy melyik bíróság járhat el az adott ügyben, melyik
bíróságnak van hatásköre és illetékessége. A hatáskör egyrészt megoszlik a kü-
lönböző szintű bíróságok között.
Például, ha valaki vagyoni követelést kíván érvényesíteni, akkor 5 millió fo-
rintot meg nem haladó követelés esetén a helyi bírósághoz (városi, illetve Bu-
dapesten kerületi bíróságok), míg 5 millió forint feletti igény esetén a megyei
szintű bírósághoz (idetartozik a Fővárosi Bíróság is) kell fordulnia.
Különleges hatáskörük van az egyes megyeszékhelyeken működő munka-
ügyi bíróságoknak, amelyek a munkaügyi jogvitákban, illetve egyes, speciális
közigazgatási határozatok felülvizsgálata kapcsán járnak el.
Az azonos hatáskörrel rendelkező bíróságok között a feladatmegosztást az
illetékességi szabályok biztosítják. Ez alapján általában az a – hatáskörrel rendel-
kező – bíróság járhat el egy adott ügyben, amelynek területén az alperes lakik
vagy székel.

2.2. A KERESETINDÍTÁS

A peres eljárást a felperes indítja a keresetlevélnek a bróságoz való benyújtásá-

val (lehetőség van arra is, hogy a felperes kereseti kérelmét a bíróság hivatalos
helyiségében jegyzőkönyvbe mondja). A keresetlevél benyújtásával megindul az
elsőfokú peres eljárás.
A keresetlevélben mindenképpen fel kell tüntetni:
a) az eljáró bíróságot;
b) a feleknek, valamint a felek képviselőinek nevét, lakóhelyét és perbeli állását;
c) az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok
bizonyítékainak előadásával;
d) azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megál-
lapítható;
e) a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet (kereseti kérelem);

158
 f) az arra való utalást, hogy a felek közötti jogvitában közvetítői eljárás volt-e
folyamatban – kivéve, ha a közvetítői eljárást törvény kizárja.
A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (ki-
vonatát), amelynek tartalmára a felperes bizonyítékként hivatkozik, vagy amely
a bíróság hatáskörének és illetékességének megállapításához, valamint, amely a
hivatalból figyelembe veendő egyéb körülményeknek az igazolásához szükséges,
kivéve ha az adatokat személyi igazolvánnyal is lehet igazolni; utóbbira a kere-
setlevélben utalni kell.
A keresetlevél benyújtásával egyidejűleg le kell róni a szükséges eljárási ille-
téket is, azt az összeget, amit az eljárás igénybevételéért az állam részére fizetni
kell. Az illeték általános mértéke a pertárgy értékének 6%-a, amit illetékbélyegen
kell leróni. Megjegyzendő, hogy az illeték lerovása alól különböző jogcímeken
mentesülni lehet.
A beérkezett keresetlevelet a bíróság megvizsgálja, és a vizsgálat alapján
megteszi a szükséges intézkedéseket. Amennyiben a bíróság ebben a szakaszban
valamely perakadályt észlel (pl. a félnek nincs perbeli jogképessége stb.), a ke-
resetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, és így az eljárás érdemi döntés
nélkül véget ér. Ha viszont nem merül fel ilyen akadály, a bíróság tárgyalást tűz
ki, amelyre a feleket megidézi.

2.3. A TÁRGYALÁS

A peres eljárásban első fokon minden esetben kötelező tárgyalást tartani. A tár-
gyalás célja a jogvita eldöntéséhez szükséges körülmények tisztázása. A tárgya-
láson a bíróság a megjelent feleket meghallgatja, lefolytatja a bizonyítási eljárást
(pl. okiratok beszerzése, tanúk, szakértők kihallgatása), majd érdemi határozatot
hoz. A bíróság a jogvitát eldöntő érdemi döntését ítéletbe foglalja. Az ítélet ál-
talában arról rendelkezik, hogy terheli-e az alperest valamilyen kötelezettség a
felperes irányában. A bíróság általában az ítéletben határoz a peres eljárás költ-
ségeiről is. E tekintetben az a főszabály érvényesül, hogy a pervesztes fél köteles
megfizetni nemcsak a saját költségeit, de az ellenfélnél felmerülő költségeket is.
Így például a korábban lerótt illetéket a vesztes alperes általában köteles megfi-
zetni a felperes részére.
Természetesen ebben a szakaszban is felmerülhetnek olyan körülmények,
amelyek miatt érdemi döntés nélkül ér véget az eljárás (pl. a felperes eláll a ke-
resetétől), ilyen esetekben a per megszüntetésére kerül sor. Ugyanakkor, ha az
érdemi döntésnek akadálya nincs, a bíróság ítéletével zárul az elsőfokú tárgyalás
szakasza. Amennyiben a felek egyike sem vitatja ezt a döntést, és egyik fél sem él
fellebbezéssel, az ítélet jogerőre emelkedik, és a peres eljárás itt véget is ér.

159
2.4. FELLEBBEZÉS, FELÜLVIZSGÁLAT, PERÚJÍTÁS

Az érintettek a határozatokat különféle perorvoslatokkal támadhatják meg.

Az alábbiakban részletezett perorvoslatok előterjesztése során újból illetéket kell
leróni.
Ha a felek bármelyike – akár megalapozatlanságra, akár jogszabálysértésre
hivatkozva – vitatja az elsőfokú ítéletet, úgy főszabály szerint az ítélet kézbesíté-
sétől számított 15 napon belül fellebbezéssel élhet. A fellebbezésnek a határozat
végrehajtására halasztó hatálya van, kivéve, ha a törvény vagy a törvény alapján
a bíróság másként rendelkezik. A fellebbezési kérelmet általában szintén tárgya-
láson bírálják el, azonban a törvényben meghatározott esetekben tárgyaláson
kívüli elbírálásra is van lehetőség. A fellebbviteli szakaszban is sor kerülhet a per
megszüntetésére, illetve előállhat olyan helyzet is, hogy a fellebbviteli bíróság a
korábban eljárt bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja. Ameny-
nyiben viszont az érdemi döntés törvényi lehetősége fennáll, úgy a másodfokon
eljáró bíróság újabb határozatot hoz. Ha az elsőfokú bíróság ítélete érdemben
helyes, a másodfokú bíróság ezt helybenhagyja, ellenkező esetben az elsőfokú bí-
róság ítéletét egészben vagy részben megváltoztatja. A másodfokú bíróság ítélete
jogerős, a határozat rendelkező részében foglalt, általában a határozat közlésétől
számított 15 nap után a teljesítési határidő is letelik, ettől kezdve az ítélet végre-
hajthatóvá is válik.
A másodfokon hozott jogerős érdemi döntést – ha azt a törvény nem zárja
ki – jogszabálysértésre hivatkozva, a kézbesítéstől számított 60 napon belül felül-
vizsgálati kérelemmel lehet megtámadni. Ilyen kérelem előterjesztése során már
kötelező a jogi képviselet. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság jár el.
A jogerős ítélet ellen – akár fellebbezés hiányában első fokon, akár fellebbezés
után másodfokon emelkedett jogerőre – bizonyos körülmények fennállása ese-
tén perújítással lehet élni. A perújításra okot adó körülmények az alábbiak:
a) a fél oly tényre vagy bizonyítékra, illetőleg olyan jogerős bírói vagy más
hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el,
feltéve hogy az – elbírálás esetén – reá kedvezőbb határozatot eredményez-
hetett volna;
b) a fél az ítélet hozatalában részt vett bírónak, az ellenfélnek vagy másnak
bűncselekménye miatt a törvény ellenére lett pervesztes;
c) a perben hozott ítéletet megelőzően ugyanarra a jogra nézve már koráb-
ban jogerős ítéletet hoztak.
A perújítási kérelem előterjesztésének határideje hat hónap; ezt a határidőt a
megtámadott ítélet jogerőre emelkedésétől, ha pedig a perújítás okáról a fél csak
később szerzett tudomást, vagy csak később jutott abba a helyzetbe, hogy perújí-
tással élhessen, ettől az időponttól kell számítani. Az ítélet jogerőre emelkedésé-
től számított öt év elteltével azonban semmiképpen sincs helye perújításnak.

160
2.5. A VÉGREHAJTÁS

A jogerős ítélet tejesítésére a kötelezettnek általában az ítélet kézbesítésétől számí-

tott 15 nap áll rendelkezésére. Ha a pervesztes fél nem tesz eleget a marasztalást
tartalmazó határozatban foglaltaknak (akár azért, mert nem tud, akár azért, mert
nem akar), a jogosult a követelése tényleges megszerzése érdekében végrehajtá-
si eljárást indíthat. Ez az eljárás nem a per része, hanem egy viszonylag önálló
nemperes eljárás, amely – többek között – a bírósági határozatoknak az állami
kényszer útján történő megvalósítását célozza.
A végrehajtási eljárás alapvetően két fő szakaszra oszlik. Az első lépcső a vég-
rehajtás elrendelése, a második a végrehajtás foganatosítása. A végrehajtás el-
rendelése végrehajtható okirat (pl. végrehajtási lap) kibocsátása révén történik,
ennek során a bíróság arról dönt, hogy helye van-e a végrehajtásnak, működésbe
léphet-e a legális állami kényszer a követelés realizálása érdekében. A végrehaj-
tás foganatosítása során – ha pénzkövetelést érvényesítenek ezen az úton – az
adós pénzügyi intézménynél kezelt vagyonát, munkabérét, egyéb járandóságát,
majd ingóságait, végül ingatlanát vonják végrehajtás alá. Ezeket a vagyontárgya-
kat először lefoglalják, majd – ha szükséges – értékesítik. Értékesítésre értelem-
szerűen csak az ingóságok és ingatlanok esetében kerülhet sor. Végül a lefoglalt
vagyontárgyak értékét – a végrehajtás költségeinek levonását követően – a fenn-
álló követelés erejéig a jogosult részére kifizetik. A végrehajtás foganatosításának
szakaszában a legtöbb feladat már a bírósági végrehajtókra hárul.

161
 FELHASZNÁLT IRODALOM
Bárd Károly–Gellér Balázs–Ligeti Katalin–Margitán Éva–Wiener A. Imre: Büntetőjog. Általános
rész. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2002.
Bíró György: A kötelmi jog és a szerződéstan közös szabályai. Novotni Kiadó, Miskolc, 1999.
Bíró György: Szerződési alaptípusok. Novotni Kiadó, Miskolc, 1998.
Bíró György–Lenkovics Barnabás: Általános tanok. Novotni Kiadó, Miskolc, 1998.
Boros László: Jogi alapismeretek. Vince Kiadó, Budapest, 2004.
Csákay Zoltán–Herbst Árpád–Kovács László: A gazdasági jog alapjai. Gödöllő, 2006.
Eörsi Gyula: Kötelmi jog. Általános rész. Tankönyvkiadó, Budapest, 1983.
Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. Osiris, Budapest, 2002.
Kapa Mátyás: Ha az adós nem fizet… HVG-Orac, Budapest, 2006.
Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Osiris, Budapest, 2000.
Kiss Norbert–Papp László: Büntetőjogi alapvetés. Unió Kiadó, Budapest, 2003.
Lamm Vanda–Pescha Vilmos (szerk.): Jogi Lexikon. KJK-KERSZÖV, Budapest, 1999.
Lenkovics Barnabás: Dologi jog. Eötvös József Kiadó, Budapest, 2001.
Lenkovics Barnabás–Székely László: A személyi jog vázlata. Eötvös József Kiadó, Budapest, 2001.
Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Korona Kadó, Budapest, 2001.
Újváriné Antal Edit: Felelősségtan. Novotni Kiadó, Miskolc, 1998.
Vékás Lajos: Öröklési jog. Eötvös József Kiadó, Budapest, 2002.
Vókó György: Magyar büntetés-végrehajtási jog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2004.

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
AB Alkotmánybíróság
Alkotmány 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
ÁNTSZ Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
ÁSZ Állami Számvevőszék
Btk. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről
IM Igazságügyi Minisztérium
Ket. 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános
szabályairól
Kjt. 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról
Korm. Kormány
Mt. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről
OIT Országos Igazságszolgáltatási Tanács
Pp. 1952. évi III. törvény a Polgári perrendtartásról
Ptk. 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről
tv. törvény

162