Balassi Bálint (1554. október 20. Zólyom -1594. május 30.

Esztergom)

Életrajza:

Balassi Bálint 1554. október 20-án született a felső-magyarországi Zólyom várában. Gyarmati
Balassi János báró és Sulyok Anna gyermeke. Öccse Ferenc, húgai Anna és Mária. Családja
református vallású, de az evangélikus Bornemisza Péter papot fogadják mellé nevelőnek. A
Habsburg udvar 1569-ben összeesküvés koholt vádjával letartóztattatja Balassi Jánost. A
család lengyelországi birtokaikra menekül, itt fordít le Balassi Bálint németből egy vallásos
elmélkedést Beteg lelkeknek való füves kertecske címmel (Krakkó, 1572). A könyvecske
megjelenésének évében kap kegyelmet Balassi János, és az új király, Rudolf koronázási
ünnepségén az ifjú Bálint az egész udvart elkápráztatja juhásztáncával, legalábbis a történetíró
Istvánffy Miklós szerint.

Báthory István erdélyi és lengyelországi udvarában

Balassi János a bécsi udvarnak engedelmeskedve 1575-ben csapatot küldött Erdélybe a 21

éves Bálint vezetésével. Feladatuk az volt, hogy csatlakozzanak a Báthory István erdélyi
fejedelem ellen induló Bekes Gáspár seregéhez. De már Erdély határában elfogják őket. Így
került Balassi az erdélyi udvarba, ahol rangjához illően bántak vele. Báthoryt egy év múlva
lengyel királlyá választják, s Balassi Bálint az új király kíséretének tagjaként ízleli meg a
lengyel királyi udvar életének gyönyörűségeit. Igazi udvari ember válik belőle. Ért a
kardforgatáshoz és műveltsége is kiváló; nyolc nyelven tud a magyaron kívül: latinul,
szlovákul, horvátul, lengyelül, románul, törökül, németül és olaszul. Bécsben viszont nem
nézik jó szemmel az ifjú felségárulását, és bütetésképpen újra el akarják fogatni az apát,
Balassi Jánost. 1577-ben Bálint hazaindul, de mire Liptóújvárra ér, apját már nem találja az
élők sorában.

Szerelmek, Losonczy Anna

A Balassi-fiúk gyámja, Balassi András afféle mesebeli gonosz unokabátyként igyekszik a

maga javára kezelni a vagyont. Ekkorból való Balassi Bálint levélbeli kifakadása:
„Im egy decretum-könyvet szerzék, ahhoz egy fekete táskát. Azt is ha lehet, nem kevesb
diligentiával olvasom által mint Cicerót.”

Bálint megpróbál gazdag lányt venni feleségül, hogy így segítsen anyagi gondjain, de Krusith
Ilonánál nem jár szerencsével. Kerecsényi Judit viszont maga ír Balassinak, mikor férje,
Hagymássy Kristóf meghal, ám a fiatal özvegy végül a költő unokatestvérének, Dobó
Ferencnek, a sárospataki várúrnak lesz a felesége, valamikor akkor, amikor Balassi
megismerkedik a nálánál kissé idősebb asszonnyal, Losonczy Annával, a Losonczy-vagyon
fiúsított örökösnőjével, Ungnád Kristóf feleségével (1578). Ez a Losonczy Anna lesz az a nő,
akiről versgyűjteményének „sarkpontját” mintázza.

Az egri vár hadnagya

Balassi többször is kérvényezi a bécsi udvartól, hogy nevezzék ki várkapitánnyá, ám csak

hadnagyi rangot kap Egerben. Négy évi szolgálat után 1582-ben innét is távoznia kell. Szinte
mindennaposak a viszályai szomszédos nemesurakkal és zólyomi polgárokkal.
Viharos házasság várfoglalással

1583 decemberében meghal Várady Mihály, a 24 éves Dobó Krisztina férje. A fiatal özvegy
nem más, mint az egri hős, Dobó István leánya, a már említett Dobó Ferenc húga, Balassi
unokatestvére. Egy év múlva, 1584 karácsonyán (a Gergely-naptár szerint 1585. január 4-én)
Balassi betoppan vitézeivel Sárospatakra, a Dobó-fivérek, Ferenc és Jakab távollétében
megesküszik Krisztinával, a várat pedig hozomány gyanánt birtokba venné, de a várbeliek
kikergetik őket.

Perek, „válás”; a 33. év

Dobó Ferenc kettős pert akaszt Balassi nyakába. Az egyiket felségsértés miatt, hiszen Balassi
egy királyi várat próbált meg elfoglalni, a másikat vérfertőzés címén a rokonházasságért. Egy
másik perben Balassi Andrással kell hadakoznia Végles várának örökségéért. A bajokat
tetézte, hogy felesége hűtlen lett hozzás, s titokban a Dobókkal is egyezkedni kezdett. Balassi
válópert indít, s hogy ennek lefolyását siettesse, katolizál (1586). Vagyonának elvesztésétől
való félelmében potom pénzért mindenét eladja Balassi Andrásnak (1587).

Krisztusi korban van, 33 éves (1588), amikor hirtelen jobbra fordul sorsa. Az ellene folyó
főbenjáró pereket megszűntetik, házasságát érvénytelenítik. Balassi Andrástól – miután a szép
szó nem használ – erőszakkal veszi vissza Liptóújvárt; majd pedig hadnagyi kinevezést kap
Érsekújvárra. Ungnád Kristófné Losonczy Anna is megözvegyül. „Ládd-é, ki csuda az Isten
dolga?” – írja Balassi híres levelében Kapy Sándornak. Versekkel ostromolja Annát, akit a
latin költők példájára Juliának nevez. 1588-ban írja meg a Szép magyar komédiát, és ekkor,
1588–89-ben keletkezett a megkomponált versgyűjtemény Julia-ciklusa. Balassinak e heves
udvarlás közepette az érsekújvári kapitány feleségével, Luciával van viszonya, s perbe is
fogják emiatt. Liptóújvár megtartása sem sikerül, Balassi Andrással még mindig rosszul
állnak ügyei. Losonczy Anna Forgách Zsigmond felesége lesz, Balassi pedig úgy dönt, hogy –
engedély nélkül – Lengyelországba távozik.

Lengyelországi bujdosás

1589 szeptemberének végén „egy rossz paripán és egy rossz bőr dolmánban” indul
Lengyelországba. Ekkor találkozhatott azzal a nővel, akit verseiben Celiának nevez, ha
tényleg valóságos élményt, és nem költői kitalálást, Julia képzeletbeli alakmását kell
sejtenünk Celia neve mögött. Rimay János közli egy levél részletét, melyet Balassi Krakkóból
írt öccsének, s melyben beszámol kibujdosásának okairól.

Állítólag Lengyelországban kezdi fordítani Edmundus Campianustól a Tíz okokat, egy

katolikus vallási írást. A braunsbergi jezsuita kollégiumból ír Rimaynak; könyveket és saját
verseit is küldi neki.

Újra Magyarországon, halála Esztergom alatt

1591-ben hazatér Magyarországra. 1593-ból való az a levele, melyet Batthyány Ferenchez írt,
s amelyben valószínűleg a szintén Batthyánynak küldött ún. „Saját kezű versfüzér”-ről és
Fulviáról, új kedveséről esik szó.

1593-ban kitört a török elleni tizenötéves háború. Balassi csatlakozik Pálffy Miklós
seregéhez, a Felvidék több várát (így Divényt és Kékkőt, Balassi János volt várait is)
visszafoglalják a töröktől a hadjáratban. 1594. május 30-án, az Esztergom visszafoglalásáért
vívott harcban hal hősi halált. Május 19-én mindkét combját ólomgolyó járja át, Rimay szerint
a halálos ágyán írja a Végtelen irgalmú... kezdetű versét. Május 30-án, pünkösd hétfőjén hal
bele sebeibe. Gyóntatója, Dobokay Sándor szerint, aki majd befejezi a Tíz okok fordítását,
ezek voltak végóráján mondott szavai: „Christus mortuus est pro me, et ego diffidam? Tuus
miles fui, Domine, tua castra secutus sum. Christus – úgymond – megholt én érettem, és én
hogy kételkedjem? Te katonád voltam, Uram, és az te seregedben jártam.”

Rimay János epicédiumában (=gyászbeszéd) ezeket a szavakat adja a haldokló Balassi

szájába:

“Mit mondhatok? Éltem. Hol bátran, hol féltem.

Kedvvel, búval, panaszval.
Hol méltó vádlásban, több rágalmazásban,
mert egész föld foly azzal.
Vétkemben rettegtem, jómban örvendeztem,
s vigadtam az igazzal.”

Pályakép – a megkomponált versgyűjtemény lírai önéletrajza alapján

Balassi Bálint a magyar nyelvű irodalom első nagy klasszikusa. Életében nem jelentek meg
saját művei nyomtatásban; versgyűjteménye és Szép magyar komédiája kéziratos másolatban
maradt ránk. Ennek oka feltehetően a szerelmi téma, melyet a korabeli Magyarországon
erkölcstelennek, „fajtalannak” tartottak.

Az irodalomtörténeti konszenzus szerint Balassi reneszánsz költő, az első magyar petrarkista,

költészete platonikus, de vannak középkorias vonásai, és ő képviseli az első átmenetet a
manierizmusba.

A megkomponált gyűjtemény

Versgyűjteménye megszerkesztett (megkomponált) verseskötet, azaz nem tetszőleges illetve

keletkezési sorrendben követik egymást a versek, hanem meghatározható rend szerint. Ez a
rend (a kötet kompozíciós elve) a lírai önéletrajz; a kötet verseinek egymás utáni olvasása
szerelmi történetet rajzol elénk. A kéziratos másolat, melyből a verseket ismerjük, Balassi
Bálint verseinek fragmentumi alakban őrizte meg a gyűjtemény címét. Ez Petrarca
Daloskönyvének címére emlékeztet: Rerum vulgarium fragmenta („Olasz írások töredékei”).
A versek számozása két nagyobb egységre osztja a gyűjteményt: az első részt 66 számozott és
a 2x9 (+2 elveszett) számozatlan énekből alkotja, a másodikat 10 számozott és 4 számozatlan.
A gyűjtemény összesen 100 darabból áll.

A kötet elrendezése és a versek számszerű eloszlása tehát a következő:

I.1. házassága előtt szerzett versek: 33 [+2]

I.2. a „feleségétől való elválása után” kibujdosásáig szerzett versek: 33-66 [+2x9]
I.2.1. Julia-ciklus: 25
I.2.2. más: 3
I.2.3. istenes énekek: 9
I.2.4. más: 3
I.2.5. török bejtek: 9
I.2.6. más: 2

II. Celia-ciklus: 10 (+4)

Verseinek csoportosítása:

Sokáig nem vették észre a kötetkompozíciót. Balassi verseit ekkor három csoportra osztották:
az istenes, szerelmes és vitézi énekek három csoportjára.

A kompozíció felismerésekor a kutatók úgy gondolták, hogy Balassi 3x33 versből + 1

bevezető énekből álló gyűjteményt kívánt létrehozni, melyben 33 istenes vers után 33 elegyes
költemény, végül 33 Julia-vers szerepelt volna; de csak a két utolsó 33-as csoport és összesen
tíz istenes vers készült el. A tíz istenes énekből kilencet verseinek másolói illesztettek bele a
második 33-as sorozatba, így növelve 75-re a versek számát, s ők keverték ide a törökből
fordított bejteket is. Ennek a 3x33-as elméletnek egyik változata a 2x33-as elmélet, mely csak
az elkészült verseket tartja a gyűjtemény részének. Hiszen a költő versgyűjteményét megőrző
Balassa-kódex prózai megjegyzése szerint Balassi még csak 10 istenes énekkel készült el. A
2x33-as és a 3x33-as elméletek közös vonása, hogy kiemelik a második 33-as sorozatból a
kilenc istenes éneket és a kilenc bejtet, s a gyűjtemény, az ún. Maga kezével írt könyv utolsó
darabjának az Ó, én édes hazám... kezedetű búcsúverset tekintik.

A legújabb (Fragmenta-)elmélet szerint azonban Balassi maga helyezte el istenes és egyéb

verseit a második 33-as részbe, illetve párat utána, mintegy annak jeléül, hogy az élet hogyan
borítja fel a költő kompozíciós terveit. Ám ha összeszámoljuk, hogy a számozott, számozatlan
és egyszerűen csak megemlített versekkel együtt hány énekről van szó a gyűjteményben,
akkor éppen 100 verset találhatunk. A 100-as szám a teljesség, az isteni tökéletesség
szimbóluma, melynek rejtett jelenléte nem a feszes 3x33+1-es emberi szerkesztésnek, hanem
az isteni kegyelem adományának köszönhető.

A gyűjteményben meg van említve még egy el nem készült Balassi-mű is, melyet csak innét,
hírből ismerünk, ezzel a Jephtés históriája néven emlegetett szöveggel együtt a
versgyűjteményből 101 Balassi-műről szerzünk tudomást. A 101-es számnak is lehet
jelentése, hiszen a régiek babonás vagy misztikus okokból igyekeztek kerülni a kerek
számokat; a legismertebb példa erre a híres mesegyűjtemény, az 1001 éjszaka meséi, ahol
szintén eggyel lépnek túl egy bűvös kerek számot.

Balassi Bálint megkomponált versgyűjteménye a költő halála után kb. 50 évvel készült
kéziratos másolatban, a Balassa-kódexben maradt ránk.
„Gyermekségétől fogva házasságáig” szerzett énekei (33+2)

Az udvari líra előtti szerelmi költészet

Nyugat-Európa főúri udvaraiban a 12. században alakult ki a szerelemnek az udvarló formája,

amelyet udvari szerelemnek nevezünk, s mely Európa nyugati felében évszázadokon keresztül
hatással volt az irodalomra. Korai szerelmesverseiben Balassi még nem a nyugati típusú
szerelmi költészet mintájára udvarol.

A versszakok kezdőbetűi (akrosztichon) gyakran kiadják a hölgy nevét, (pl. Christina, Morgai
Kata, Csák Borbála stb.) ez pedig a lovagi szerelemben súlyos tapintatlanságnak minősül,
hiszen a szerelem az úrhölgy és a lovag titka.

Persze nem csak a kegyes nevét rejtheti a költő az akrosztichonba. Hosszabb szövegek is
kerülhetnek ide, vagy éppen magának a szerzőnek a neve. Régen nem létezett az a mai
értelemben vett szerzői jog, amely büntette mások szellemi termékének eltulajdonítását. A
költők persze már akkor is megpróbáltak védekezni a más tollaival ékeskedők ellen. Gyakori
eljárás volt a régi magyar költészetben, hogy a szerző úgy biztosította versének
elidegeníthetetlenségét, hogy nevét a versfőkbe rejtette.

A nők nevében írt szerelmes verseket (ilyen például a Csák Borbála nevére szerzett ének) női
dalnak nevezzük. Az udvari költészet előtti középkori versek gyakran női dalok, pl. gallego-
portugál cantiga de amigo-k. A Balassi-gyűjtemény első részében található női dalok
mindenképpen archaikusabb irodalmi formát jelentenek, mint a gyűjtemény további részeiben
uralkodóvá váló udvari darabok. Balassi előtt nem is találunk olyan magyar nyelvű verseket,
amelyek az udvari szerelem jegyében íródtak volna, ezért Balassit tartjuk a magyar udvari
költészet megteremtőjének.

Az első rész verseiben gyakran maga a szöveg is olyan, hogy nem illik a finom udvari
stílusba, ilyen például a szókimondó 28., a Minap múlatni mentemben... kezdetű, melyben két
kegyessel azaz két hölggyel való találkozását meséli el. Ezek a kegyesek azonban nem valami
jóféle nők, hiszen egyikük így szól a férfihoz:

„...Kérdlek téged,
Melyinket vennéd inkább meg?
Melyinkért adnád több pénzed?”
Mire az így válaszol:

„Szömölcsöt visel mellyén az;

Azki legszebb, kisebbik az.”

Ez a tréfa, mely azt mutatja, hogy az egyik kegyessel korábban már valamiféle ismeretségbe
került, inkább illik a ma ismert népmesék kiskondásainak szájába, s nem udvarló lovaghoz.

Találkozás a humanista versekkel

1582-ben jelent meg Párizsban az a latin nyelvű kötet, amely három reneszánsz költő verseit
tartalmazta. Michael Marullus, Hieronymus Angerianus és Joannes Secundus verseiből
Balassi sokat tanult, többet magyarra is átdolgozott. A 12. ének, a Széllyel tündökleni...
kezdetű tavaszi nyitóképe, ifúságkultusza, a jóbarát, a vitéz társ szerepeltetése mind-mind a
középkor tavaszverseinek jellemzője. Érdekes összehasonlítanunk a magyar verset Marullus
latin eredetijével. Marullus a török hódítás elől menekült Görögországból Itáliába. Az ő verse
egy honfitársához szól, aki szintén az olasz földön talált menedéket, s Marullus arra buzdítja
őt, hogy a tavasz és a szerelem örömei között feledkezzenek meg a hazájuk miatt érzett
keserűségről. Balassinál a törököktől fenyegetett haza csak annyiban van jelen, hogy tudjuk, a
végvidéki élet áll a tavaszi kép hátterében. Ám a magyar költőnél fontosabb szerepet játszik a
„búszerző szerelem”, ezt akarja feledni.

Szerelmi mitológia

A humanista műveltségű Balassi verseiben gyakori szereplő Venus, a szerelem szépséges

antik istennője és Amor vagy Cupido, Venus szárnyas fiacskája, a játszi szerelemisten.
Minden szerelmi történet szálait ők bonyolítják. A versgyűjtemény elején lévő prózai
megjegyzés azt mondja Balassiról: „De nem mindent hövít úgy az szerelem tüze talám mint
őtet.” A gyűjtemény 7. versének kezdete erre ad magyarázatot a szerelmi mitológia
segítségével:

„Mondják jövendölők bizonnyal énnekem,

Hogy születésemben Venus megkért engem
Arra, hogy csak magának szolgáltasson velem.”
(7.1.)

Ha szerelembe esik, azt úgy fejezi ki, hogy azt mondja, Cupido nyila megsebzi őt. Ekkor a
kegyes, azaz a hölgy rabja lesz, s ha a hölgy megszánja őt, és viszonozza érzelmeit, akkor a
férfi szolgává lép elő. A rab és a szolga állapota között az a lényeges különbség, hogy a rab
nem kap jutalmat szolgálatáért, a szolga viszont igen.

„Ezelőtt neki csak rabja voltam, őtet jutalom nélkül szolgáltam,

Rabságból kivett, szolgájává tett, szolgálatom nem esik heában,
Mert ajakát mint jó zsoldját adja, hogy én megcsókoljam,
Szerelmével ajándékoz, csak hogy tovább is szolgáljam.”
(5.4.)

Sok nővel találkozunk a versgyűjtemény első részében, de egyikük, Anna kitűnik a többiek
közül. Hozzá nem csak egyetlenegy vers, hanem tucatnyi íródik, ezek az Anna-versek,
melyekben már az udvari költészet hűbéri viszonyai is megjelennek. A szolga és a kegyes
viszonya a hűbéres és a hűbérúr viszonyának felel meg, mely a hívő és az Isten kapcsolatának
világi változata.

„Mint az idvösség semmi nem egyéb az Isten színének látásánál,

Én boldogságom is csak abban áll, ha szerelmét látom igazsággal,
Örömre fordít, ha szólít magához édes szavával,
Boldogít, ha hozzá szorít, ölelve gyönge karjával.”
(5.3.)

„Istenhez tött keresztény buzgó könyörgéssi”

A versgyűjtemény első része bűnbánó énekkel zárul, melyben ifjúsága vétkeiért kéri az Úr
kegyelmét a házasodni szándékozó költő. Ez, a Bocsásd meg Úristen... kezdetű a 33. számú
vers.

„Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét,

Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét!”
(33.1.)

Itt ér véget a házassága előtt szerzett énekek gyűjteménye, „jóllehet kettő híja”, azaz két ének
hiányzik ebből a korszakból. A 33. ének Balassi egyik legismertebb verse volt, számos
kiadványban megjelent a 17. században. A versfők a Balassi Balinthé szöveget adják.

Balassi verseskönyvének ez a része mindössze két istenes éneket tartalmaz, a 32-et és a 33-at.
A második részben viszont majd egy egész csokorra való istenes éneket találhatunk. Nem
véletlen ez a szerkesztés: az első rész sok szerelmi kalandja után két versben fordul Istenhez;
a második részben viszont egyetlen és komoly szerelem szerepel majd, s ötször ennyi istenes
vers.

„Feleségétől való elválása után” kibujdosásáig (25+3+9+3+9+2)

Humanista bókvers, udvari líra (Julia-versek)

A második rész előtt álló prózai bevezető elmondja, hogy itt a feleségétől való elválása után
szerzett énekek következnek, melyeket jobbára ahhoz a hölgyhöz írt, akit a latin költők
mintájára álnéven nevez meg. Ezt a nevet, Julia nevét Joannes Secundustól veszi. Az az ókori
irodalomban szokás volt, hogy a költők valamilyen irodalmi álnevet adtak kedvesüknek.
Catullus Lesbiához írja verseit, Tibullus Deliához, Ovidius Corinnához, Propertius
Cynthiához, és még hosszan folytathatnánk a sort. A leginkább kitalált, fiktív női neveket
Horatiusnál találjuk, mint pl. Lalage (görögül: „Fecsegő”). A reneszánsz humanistái is
hasonló álneveket adtak a verseikben szereplő hölgyeknek, mint antik mintáik. A
versgyűjteménynek ebben a részében már nem az archaikus, hanem a reneszánsz udvari költő
verseit olvashatjuk.

Az udvari szerelem lényege a következő pontokban összegezhető:

1. A hölgy rangban a költő felett áll, a hölgy hűbérúr, a költő hűbéres, ezért a középkori
trubadúrok például „Uram”-nak (midons vagy Senher) szólítják hölgyüket. A hölgy csak
férjes asszony lehet, a költő általában nőtlen.
2. A (hűbéres) költő (szerelmi) szolgálattal tartozik hölgyének.

3. A hölgy ezért fizetséggel tartozik lovagjának, de a fizetség módját és mértékét nem a lovag,
hanem a hölgy határozza meg.

4. Mivel a hűbéri rendszer csúcsán az Isten áll, mint legfőbb hűbérúr, ezért az istenes vers
szerelmes versként is értelmezhető, és viszont.

5. Mivel a platóni szerelemtan szerint a szerelem valami magasabbrendű felé való törekvés, a
hűbéri szerelem platonista szerelemként is felfogható.

A neoplatonizmus az a szellemi irányzat, amely az ókori filozófus, Platón műveinek hatására

jött létre. Egyik központi része a szerelemtan, mely szerint a szerelem nem más, mint az isteni
szépség és tökéletesség iránti vágyódás. A szerelmes ugyanis az isteni szépség és tökéletesség
visszfényét látja meg a szeretett lényben, és valójában ez után törekszik. Az istenség felé
vezető út utolsó állomása az ascensio, az istenséghez való emelkedés, és a vele való
azonosulás. Petrarca Daloskönyve például ilyen ascensióval ér véget.

Balassi Bálintban nemcsak az udvari szerelem eszményének magyarországi meghonosítóját

tiszteljük, hanem a verstani újítót is. A régi magyar versre az izometria (minden ütem
ugyanannyi szótagból áll, minden sor ugyanannyi ütemből és minden versszak ugyanannyi
sorból) és az izorímesség (mindig ugyanaz a rím: a-a-a-a stb.) volt jellemző. Balassi
bonyolultabb képleteket is alkalmazott, kialakította a róla elnevezett Balassi-versszaktípust.

A Balassi-versszaktípus rímképlete: aab, ccb, (ddb, stb.). Metrikai képlete: ha x=pozitív egész
szám: x x x+1, x x x+1, (x x x+1, stb.) (pl. 5 5 6, 5 5 6 vagy 667, 667, 667, 667).

A versszaktípus legismertebb példája az ún. reprezentatív Balassi-strófa. Ennek képlete: a6 a6

b7, c6 c6 b7, d6 d6 b7. A versszak tehát valójában három hosszúsorból áll (b-rímek), s
minden sorban vannak belső rímek. Például:

„Egy kapu közében juték elejében vidám szép Juliának,

Hertelen hogy látám, előszer alítám őtet lenni angyalnak,
Azért ő utába így szólék utána, mint istenasszonyomnak.”
(38.8.)

„Vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?

Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.”
(61.1.)

Vannak olyan szövegkiadások, ahol a betűméret és a margó szélessége miatt nem férnek ki
egy sorba a Balassi-strófa hosszúsorai. Olyankor általában hat sorba tördelik a versszakokat,
úgy, hogy a hetesek mindig új sorba kerüljenek. Ez a módszer olyan gyakorivá vált, hogy
sokszor már olyan helyen is hat sorban közlik a verseket, ahol három sorban is lehetséges
volna a Balassi-strófák megjelenítése.

A Balassi-strófát a leggyakrabban a Juliáról szerzett énekekben használja a költő. Persze azért

ott is akadnak más versformában írott énekek, mint például a 39., melyben arról ír, „hogy
Juliára talála, így köszöne néki:”
„Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem,
Egészséggel, édes lelkem.”
(39.1.)

A versszakok képlete: a8 (4,4), a8 (4,4), a8 (4,4), a8 (4,4). E vers egyszerű formája azt az
illúziót kelti a versgyűjtemény olvasójában, hogy a költő valóban így köszöntötte hölgyét,
amikor a 38. énekben megénekelt kapuközben találkozott vele.

A köszönővers első strófája az üdvözlést és a megszólításokat tartalmazza. A köszöntés:

„egészséggel” a latin „salve” = „légy egészséges” formula magyar megfelelője.

A vers további részei sem tartalmaznak mást, mint megszólításokat: „szép szerelmem”, „édes
lelkem”, „szép Juliám”, „én szívem, lelkem, szerelmem”, „én fejedelmem”. Ezek a
megszólítások persze mindeközben állítások is, csak a névszói-igei állítmány igei része, a
„vagy” hiányzik belőlük. Van, ahol a strófa látszólag megszólítással indul, s csak később
derül ki, hogy állításról van szó:

„Én bús szívem vidámsága,

Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Veled Isten áldomása.”
(39.2.)

Ezt a retorikai alakzatot – ahol ugyanaz a mondatrész csak az egyik szószerkezetben van meg,
de beleértődik egy vagy több másik szószerkezetbe is, ahonnét az ilyen mondatrész hiányzik –
zeugmának nevezzük. A vers mondatainak egy része közölésként is értelmezhető.

A vers egyre bonyolultabb mondatokat, egyre cifrább megszólításokat alkalmaz, míg az 5.

versszakban már elfulladva nem tud mást, mint ismétléseket és metaforákat halmozni, s egy
újabb köszöntéssel és megszólítással fejezni be a versbeli beszédet:

„Szerelmedben meggyúlt szívem

Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!”
(39.5.)

A szóismétlések szerkezete az ötödik versszakon belül: abc-bca, az egyéb szavakat is

figyelembe véve axbxcd-bcaxdx. Az strófa utolsó szava, a fejedelem, az udvari szerelem
terminológiájából való, az köszöntés pedig a vallásos szókincsből. Balassi úgy hajlik meg
Julia előtt, mint Gábriel arkangyal az istenanya előtt, de a földi úrnő, Julia válasza más, mint
Máriáé volt, mosolya éppoly rejtélyes, mint a Mona Lisáé:

„Juliámra hogy találék,

Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.”
(39.6.)
Ez a záróstrófa a régi magyar versekben gyakori kolofónt idézi, melyet Balassi maga is
többször alkalmazott. A kolofón a vers szereztetésének körülményeit meséli el: mikor, hol és
ki szerezte a verset, s milyen alkalomból. Például:

„Mikor fényes bogár Szent Ivány hóban jár a nyárnak közepében,

Ajánlván lelkemet akkor egy szép szűznek áldozatul kezében,
Szerzém ez versekben az másfélezerben és az nyolcvankilencben.”
(59.6.)

Balassi Julia-versei a latin nyelvű humanista bókversek mintjára íródtak. A humanisták az

ókori szellemiséget és az ókori irodalmat tekintették mércéjüknek. Úgy írtak, ahogy ókori
elődeik. Verseik nyelve és nyelvezete is az antik mintákhoz igazodott. A szellemes antik
görög udvarló epigrammáknak a hatása erősen érezhető Balassi mintáin, főképp Hieronymus
Angerianus versein. A petrarkisták, azok a költők, akik Francesco Petrarca Daloskönyvének
modorában írták szerelmesverseiket, egyúttal ennek az ókori epigrammaköltészetnek a
követői, ahogy Angerianus is. Verseikre jellemző, hogy a szerelmes férfi sokat gyötrődik
„búszerő szerelme” miatt, folyton sír és sóhajtozik, a hölgy pedig, a dolce nemica, az édes
ellenség, szép, vidám, és semmiféle kínt nem érez.

A humanista bókversek alapja a szellemesség. Az egyszerű hasonlat („Két szép társa közt
mint Venus asszony tetszik, hogy veszteg áll”, BALASSI 6.2.2.) vagy metafora („Én édes
Ilonám, tizedik bölcs múzsám... Te vagy negyed Charis”, RIMAY János) itt már kevés. A
felsőfok, a „szuperlatívusz... a kifejezés alaphangja...”, „az egész humanista költészetben a
túlzás az egyetlen kifejezési mód”. (Eckhardt, 1913.) A 42., Fáradsága után... kezdetű ének
arról szól, hogy Cupido, a szárnyas szerelmisten, Julia ölébe száll, mert összetéveszti őt
Venusszal. Minden szóképnél ügyesebb bók ez a költői lelemény, (Balassi terminusával:
inventio poetica illetve versszerző találmány,) hiszen mi bizonyítaná jobban Julia szépségét,
mint az, hogy a saját anyjával, a szépség és a szerelem istennőjével téveszti őt össze a kis
Cupido. A Szerelem s Julia... kezdetű 48. ének Cupidót és Juliát hasonlítja össze, a Szerelem
ugyanis Cupido másik nevének, az Amornak magyar fordítása

Megszabadulni Julia emlékétől

Miután Juliának küldött verseire „sem izenetbe, sem levélbe semmi választ nem vehetne”, s
látván, hogy Julia szerelmét sehogysem nem tudja felgyújtani, ezen siránkozva és
méltatlankodva azt ígéri, hogy ő bizony ezentúl soha semmilyen éneket nem fog Julia
kedvéért írni. Az 58-at így fejezi be:

„Hideg lévén kívöl, égvén penig belöl Julia szerelmétűl,

Jó hamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradság nélkül,
Ezt öszverendelém, többé nem említvén Juliát immár versül.”

S utána egy prózai megjegyzés:

„Ez az Juliáról szerzett énekeknek a vége.”

Majd így folytatódik a gyűjtemény:

Más szépségek

„A más nőkkel való vígasztalódásnak különböző fokozatai vannak Balassinál. A Zsófi nevére
írott versben, közvetlenül a Julia-énekek után Venushoz könyörög, hogy Zsófi őt
megszeresse:

„Áldott Venus asszony, kinél nyilván vagyon lelkem súlyos gyötrelme,

Jó szolgálatomért, nagy kínvallásomért gyújts fel ezt szerelmemre,
Régi sok búm után hadd élhessek vígan evvel immár kedvemre!”
(59. 5.)

A vers az udvari szerelem eszményének jegyében született, legalábbis ezt mutatja a szerelem
eltitkolásának (celar) mozzanata:

„Tud fedni szerelmet, noha igen szeret, nincsen gonosz hírére.”

(59.4.3.)

A Julia-versek utáni rész a Juliáról való hallgatás jegyében íródik. A ciklust közvetlenül
követő versekben a hallgatásnak több más formáját is megtaláljuk. A Zsófihoz írott versben a
szerelmi titoktartásról esett szó, a 60-ban pedig retorikai elhallgatást találunk. Habár ebben
két utcalányról ír, a bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról, az udvari költészethez azonban nem
lesz hűtlen, mellőzi a testi szerelem dolgainak tárgyalását. A régi eszmény utáni vágyát
azonban nem tudja elhallgattatni:

„Többet szólnom dolgunkról nem szükség,

Elég, hogy megvolt minden édesség,
Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség,
Ékes beszéd, tréfálás, nevetség,
Ki ugyan nem elég
Bús szívemnek, mert ég,
De versemben itt legyen immár vég.”

Vitézek

A 61. vers, a Katonaének már nem csak Juliáról hallgat, hanem egyáltalán a nőkről és a
szerelemről. A vers egy költői kérdéssel kezdődik: „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?” Ez – egy szellemes magyarázat szerint – Juliára is ráérthető, azaz a
válasz: egy nő.

A Katonaének Balassinak egyik legismertebb verse. Nem véletlenül, hiszen az iskolai

oktatásban ezen tanítják a Balassi-strófát, és a hárompillérű verskompozíciót. Ez utóbbi azt
jelenti, hogy Balassi már nem csak egymás után halmozza a versszakokat, hanem
megszerkeszti a verset, a vers első, középső és utolsó strófája mintegy pilléreket alkotva fogja
össze a verset. A hárompillérű kompozíciót a reneszánsz szimmetria egyik hazai példájának
tekintik.

Humanista ihletésű zsoltárparafrázisok

A Katonaének után egy töredékesen ránk maradt prózai megjegyzés következik, majd 9
istenes ének. Ezt a kilenc istenes éneket az elmúlt két évtizedben nem tekintették az eredeti
gyűjtemény részének, ittlétüket másolói hibának tulajdonították. Kiderült azonban, hogy
mégiscsak Balassi helyezte ide őket. Az azonban nem elképzelhetetlen, hogy a verseket
megőrző Balassa-kódexben található sorszámozásuk (62–70.) nem a költőtől, hanem valóban
egy másolótól származik, és a kilenc ének eredetileg számozatlanul szerepelt volna itt, ahogy
később a szintén kilenc török bejt is számozatlan. Ezért a következőkben kettős sorszámmal
jelezzük, hogy mikor melyik versről van szó. A római számok a kódex szerinti sorszámot
adják, az arab számok pedig a rekonstruált számozást tartják (ez azonos az elmúlt
évtizedekben megszokottal).

Az itt következő istenes énekekben a humanista zsoltárparafrázisok, azaz a bibliai zsoltárok

átköltései szolgáltak Balassi mintájául. Theodor Beza francia, és George Buchanan, skót költő
latin nyelvű verseit dolgozta át magyarra. A versek egymásutánját gyakran motivikus
összefüggések adják, akárcsak Petrarca Daloskönyvében. Az elsőt [LXII] a 3. strófa így
kapcsolja szövegszerűen a 61. 5. strófájához.:

„Áldj meg vitézséggel, az jó hírrel, névvel,

Hogy szép tisztességgel mindent végezzek el,
Öltöztess fegyvereddel, jó ésszel, bátor szívvel!”
(LXII. 3.)

„Az jó hírért, névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,

Emberségről példát, vitézségről formát, mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók, vagdalkoznak, futtatnak.”
(61.5.)

A LXII-ben (Nincs már hova lennem...) azért könyörög Istenhez, mentse meg őt, hogy
megmaradván dicsérhesse:

„Kiért dicsérhessen lelkem mindenképpen,

Hogy mindenek ellen megtartottál épen,
Áldott Isten, hála légyen néked örökké, Ámen.”
(LXII. 5.)

A következő istenes ének [LXIII] (Az én jó Istenem...) már ez az ígért dicséret:

„Kiért áldom nevét és nagy kegyelmét, míg ez testben élhetek”

(LXIII. 2. 1.)

„Kiért én megállom nagy fogadásom, s őtet holtig dicsérem”

(LXIII. 4. 1.)

A következő éneket [LXIV] (Az te nagy nevedért...) az Az én jó Istenem...-mel az Isten nagy

nevére való hivatkozás kapcsolja össze.
A LXV. (Mennyei seregek...) megint egy dicséret.

Emlékeztetőül az eddigiek:
LXII.: könyörgés
LXIII.: dicséret (csak én)
LXIV.: könyörgés
LXV.: dicséret (én és ti, a seregek)
Ezután három himnusz [LXVI–LXVIII.] következik a Szentháromsághoz. Az első megint egy
személyes könyörgés, a másodikban a seregek urához könyörög, a harmadikban pedig –
meglepő módon – a jó házasságért imádkozik a Szentlélekhez.

A Szentlelket galamb képében szokás ábrázolni, s a követező versben is egy galamb jelenik
meg: a LXIX-ben „a Noé bárkájából elrepült galamb állapatjához” hasonlítja saját lelkének
állapotját. A LXX-ben megint egy állat képhez, „a szomjú szarvas”-hoz hasonlítja lelkét. A
LXIX. könyörgés, a LXX. pedig inkább buzdítás, melyben saját „elbágyadt” lelkét biztatgatja.

Az istenes versek nem az Isten dicséretével végződnek. Nincs platonikus ascensio, emelkedés
az Istenséghez. A beszélő a földön marad, menekül, mint az űzött szarvas, egyetlen segítsége
van csak, s ez sem kívülről jövő, azért imádkozik, hogy ne hagyja el a hit és a remény:

„Mint Jordán és Hermon, fogyhatatlan hitem, legyen erős lelkem.”

Visszatérő emlékek

A következő, számozott versekben hol remetének, hol zarándoknak nevezi magát a

versszerző. Visszatér a szerelmi téma, a 62.[LXXI.] újabb petrarkista panaszvers „egy
nevendéken szép szűz”-ről, Margarétáról, majd egy költői verseny következik (63.[LXXII.]
Nyolc ifiú legén...), s egy másik, melyet „szeretője háládatlanságán sírva” szerzett (64.
[LXXIII.], De mit gyötresz engem ...). A 64. énekben meg nem nevezett szerető nem más,
mint Julia, akit fogadalma szerint már nem nevezhet néven.

A 64. után 9 számozatlan ének következik: „valahány török bejt, kit magyar nyelvre
fordítottak”. Ezekben az udvarló versekben Balassi ismét leírja a Julia nevet, valószínűleg
ezért számozatlan ez a kilenc vers.

Elbujdosás

A gyűjtemény utolsó két darabjában a bejtek előtt is megemlített bujdosás-téma kerül

előtérbe. A 65.[LXXIV.] a bujdosókat vezérlő Isten segítségét kéri, a 66-ban [LXXV.] pedig
búcsút vesz hazájától, barátaitól, és mindentől, ami kedves volt neki, újra búcsút mond
„szerelmes ellenség”-ének, azaz Juliának is, majd tűzre veti verseit:

„Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,

Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.”
(66. 10.)

A versek elégetése és a költészet megtagadása nem ismeretlen téma az irodalomban. Halálos

ágyán Vergilius is azt kéri, hogy égessék el be nem fejezett Aeneisét. Az első 33-as
gyűjtemény végén még elég volt a bűnbánat, itt már zarándokká kell válnia, hogy vezekeljen,
és elnyerje a bocsánatot, mely a felejtéssel azonos. Ha a versgyűjtemény az Ó, én édes
hazám...-mal végződnék a verseskötet ascensiója már bizonytalanabb lenne, de a misztikus
értelmezés szerint mégis megtisztuláshoz vezetne. A 33. ének után a mennyország, a 66. után
a tisztítótűz várna a lélekre. De a gyűjtemény még nem ért véget.
Új sorozat: a Celia-ciklus (10+4)

Az új sorozat, a Celia-ciklus új számozással kezdődik. A ciklusban párverseket is találunk,

melyeket egy számozott és egy utána következő számozatlan vers alkot. A számozatlan
versek nagyjából ugyanarra a témára íródtak, mint számozott párjuk. A versek nagy részében
itt is a szerelmes állapotát, belső vívódásait találjuk (kesergés). Ezek sokszor fiktív
(Cupidóval folytatott) beszélgetéssé kivetítve jelennek meg. De vannak olyan versek is, ahol a
szerelmes eltűnik, és csak a szeretett nőt látjuk, az ő leírását olvashatjuk, amint éppen valamit
cselekszik: fürdik, sír (Celia) illetve a 10. ének első részének bizonyos strófáiban zenél és
kártyázik (Zsuzsanna). Ezekben a versekben nincsen sem megszólított, sem megszólító. A két
darabból álló 10. ének a ciklus szerkezeti összegzése: van benne leírás, kesergés és párvers.
Ha e három verstípus sorrendje alapján lerajzoljuk a ciklus szerkezetét, akkor a következő
ábrát kapjuk:

A Celia-ciklus aaab-szerkezete a verstípusok szerint

(1 elveszett [leírás(?)])
2A-B kesergés, párvers
3 kesergés
4 leírás
5A-B kesergés, párvers
6 kesergés
7 leírás
8A-B kesergés, párvers
9 kesergés
10A-B (leírás, kesergés, párvers)

A Celia-ciklus szimmetrikus szerkezete

A verstípusok alkotta aaab-szerkezet mellett azonban tematikus szerkezete is van a ciklusnak.

A versek témája a következő, szimmetrikus szerkezetet adja:

A versek főszereplői szerint a következő, szintén szimmetrikus szerkezetet kapjuk:

C – Celia, B – a beszélő, Cu – Cupido

Itt az 5.b vers kerül a ciklus középpontjába. A két 10. éneket kivéve ez az egyetlen olyan
darab a ciklusban, amely nem Balassi-strófában íródott. A vers két versszakból áll; az 1.=a
szerelmes állapotának leírása, a 2.=Celiáé. Az első versszak petrarkista szerelmes legfőbb
jellemzőjéről, a szerelem miatti örök szenvedéséről szól, a második versszak pedig a hölgy
szépségéről szól.

E középponttól szimmetrikusan helyezkedik el a 2.b és a 8.b vers. A ciklusban csak ez a két

vers szól közvetlenül Celiához (E/2. személyben). A 2.b szerelmük elején, a 8./b pedig a
végén szólítja meg Celiát, bár ebből a szövegből a vég még nem sejthető.

A két fenti ábra egyesítésével tehát a következő rajzot kapjuk:

Ez a kétféle szerkezet, a téma szimmetrikus szerkezete és a verstípusok asszimmetrikus aaab-

szerkezete kétféle zárt kompozíciót eredményez. A szimmetrikus szerkezetet a hárompillérű
verskompozíciókkal rokoníthatjuk, az aaab-szerkezetet pedig a régi magyar költészetben
gyakori ún. Vadai-féle +1-es lezárásokkal.

A Celia-ciklus ott kezdődik, ahol az előző, nagyobb ciklus véget ért, a lírai én kibujdosásával.
Hazájából való kijövetele után a versgyűjtemény hőse ismét szerelmbe esik, s hölgyét ismét
álnéven nevezi meg. Celia egyedülálló módon megkapja azt a metaforikus címet is, ahogy
addig csak Juliát szólította: „lelkem„. Celia legfontosabb tulajdonsága egyébként is az, hogy
nagyon hasonlít Juliára.

„Kinek módján, nevén, szaván, szép termetén jut eszembe énnekem

Régi nagy szerelmem, ki lőn nagy keservem”...
(Celia-2.b 1. 2–3.)

„Julia szózatját, kerek ábrázatját Cupido úgy mutatja

Celia beszédén, örvendetes képén, hogy mikor látja,
Juliának véli, mikor tekintéli, mert szívemet áltatja.”
(Celia-9. 1.)

Később, a Cím nélküli gyűjtemény utolsó darabja majd három nőt állít egymás mellé:

„Lettovább Juliát, s lettinkább Celiát ez ideig szerettem,

Attól keservesen s ettől szerelmesen vígan immár búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.”

A Celia-szerelem egy újabb lehetséges megoldási kísérlete a Julia-szerelemnek. Másban nem

talált menekvést, sem más nők, sem a vitézek, sem az Isten nem tudtak segíteni. Most
„ugyanannak” kellene segítenie. Mágikus megoldás lenne ez.. A két nő attribútumainak
azonosítása a két nő illetve a két szerelem azonosítását eredményezhetné. Az ügy jól is indul,
Celia belészeret (Harmadik), és csak az „átkozott gyanúság” (Nyolcadik) hitetheti, hogy
méltatlan. Mégis teljesen váratlanul, egy bizakodó, Cupidónak meghajló énekkel szakad vége
a Celia-verseknek, és következik más, kit egy citerás lengyel leányról szerzett. A szerkezet
emlékeztet Dante Új életére. Ott Beatrice halála után jelenik meg egy hölgy, aki hasonlít rá, és
Dante már-már kezd is valami szerelemfélét érezni, de mivel az csak a két hölgy hasonlósága
miatt van, a dologból nem lesz semmi.

A Celia-ciklusban az új szerelem a Juliától való szabadulás, ill. – misztikus értelemben – akár

a krisztusi megváltás szimbóluma is lehetne. Celia neve „égi nő”-t jelent, és Juliával
ellentétben nem kegyetlen: Celia viszonozza a szerelmet:

„Keserves fájdalmim, gyötrő gondolatim, távozzatok el tűlem,

Kik mind éjjel-nappal csak búval-bánattal forgottatok körülem,
Mert megkegyelmezett, s minden jót végzett Celia énfelűlem.”
(Celia-3. 2.)

A neoplatonizmus szerint létezik égi és földi Venus, s kettejük közül az égi Venus, azaz az
isteni szerelem a meztelen, mert nem hamis, és nem álcázza magát. A versgyűjtemény lírai
hőse azonban nem találja meg Celiában azt amit keres. „Miért nem örvendek?” – ez lesz a
ciklus alapkérdése. A 9-ben, ahol Julia nevét is leírja, már sejthetjük a választ: nem a
szerelmet, hanem Juliát kereste Celiában. Korábban, a Julia-ciklusban megírta azt, hogy „nem
a Szerelemnek” azaz Cupidónak, „hanem Juliának adta meg magát” (48.). Hogyan kereshetne
most kevesebbet?! Celia viszont nem azonos Juliával. A hős nem tudja végleg rávenni magát
arra, hogy „engedjen” Cupidónak. A Celia-szerelem a Julia-szerelem ellenpontja, újraírása
akar lenni, de nem tud azzá lenni. A versszerző hiába próbál a Julia-szerelemnek utólag már
más értelmet adni, hogy Julia voltaképpen csak előkép volt, Celia előképe; Julián, azaz –
metaforikusan – a saját szívén és lelkén nem tud uralkodni. Így a Celia-ciklus is
hasonlóképpen zárul, mint az előző: más nők következnek, a lengyel szép Zsuzsánna, és a
cortigiana „porcogós” Annóka.

A megkomponált versgyűjteménynek ez a befejezése antiplatonikus verseskönyvet

eredményez, mely nem ascensióval, hanem descensióval, a mennyország elnyerése helyett
pokolraszállással végződik; a lélek az üdvösségről lemondva (Celiának Juliaként való
imádása) a múló örömökben (a kurtizánok között) nem üdvösséget keres immár, hanem
felejtést.
A betű szerinti olvasat egy szerelmesről szól, aki csalódik szerelmében, és megpróbál
valahogy felejteni és vigasztalódni.
Allegorikus értelemben az igazi szerelemről szól a verseskönyv, melyet soha nem lehet
elfelejteni, és amely uralodik az ember akaratán.
Az erkölcsi értelmezés szerint Julia hamis istenség, az iránta érzett szerelem bálványimádás, a
szerelmes erkölcsi elzüllése elkerülhetetlen.
A misztikus magyarázat szerint az üdvözülés (az istenséggé emelt Julia elérése) az Isten
(Julia) kegyelme nélkül lehetetlen.

Szerelmes versek: (más felosztás)

Az istenes versekhez képest konvencionálisak, de a magyar líra történetében úttörő

jelentőségűek. Balassi megteremti, honosítja a provanszál trubadúrlíra verstípusait, az
újplatonista szerelmi énekeket, beépíti költészetébe a virágénekeket, a népköltészet
fordulatait. Merít Balassi a populáris regiszter szerelmi daltípusaiból is. És éppen ezáltal,
hogy hagyományt követ lesz hagyományteremtő a magyar líra történetében.
Verstípusok:
a.) Lovagi bókoló, udvarló verstípus
b.) Virágének latrikánus és arisztokratikus változata
c.) Tavaszdal, májusdal, táncdal
d.) Albavers vagy hajnalvers (alba = fehér) (lásd: Shakespeare: Romeo és Julia)
e.) Latrikánus vers vagy “kurvavers”
Verseinek hagyományos voltát az is jelzi, hogy szerelmeit antik-humanista hagyomány
alapján nevezi el.
Aenigma (első vers):
(= homályos, titkos érvényű allegória; az ókortól kezdve ismert műfaj. A XVI.
században a példabeszédet és a találóskérdést is így hívták)
A hattyú a költő egyik közismert jelképe, Balassinál különösen a szerelmétől elhagyott
költőt szimbolizálja. A középkori felfogás szerint a hattyú nagy bánatában halála előtt
énekel a legszebben. Bár a vers feltehetőleg nem Annához íródott, a ciklus egészében
rá vonatkozik.
Hogy Júliára talála... (39.):
A provanszál trubadúrlíra, az udvarló-, bókoló verstípus legszebb darabja a magyar
költészetben. A kezdő- és záróstrófában megalkotott szituáció a lovagi költészet
szerelemeszményét tükrözi: a hölgy felette áll udvarlójának, a szerelem egyoldalú, a
jutalom csak egy mosoly. A köztes strófákban metafora halmozással érzékelteti
Balassi szerelmének nagyságát. A virágképek egyszerre kerülhettek be a versbe a
népdalokból és az arisztokratikus lovagi költészetből is.
Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról (47.):
A vers inventio poetica alapján készült, azaz saját költői lelemény. Műfaja elnyújtott
epigramma. Három és fél versszak érzékelteti a természeti jelenségek, a különböző
tisztségek, emberi jelenségek időlegességét és állandó változását, jórészt párhuzamos
 szerkesztéssel, felsorolással. Ezt foglalja össze a tézismondat: “Istentűl mindenben...”.
Erre következik a fordulat, csattanó, mely Júlia iránt érzett szerelmének örök voltáról
beszél. Ez viszont nem a kiteljesedés és boldogság paradicsomi állapota, hanem a
pokol tüze.
Dialógus, kiben úton... (54.)
Ó, nagy kerek kék ég... (58.)
A kötetben a Júlia-ciklus záróverse.
Egyéb szerelmek:
Bécsi Zsuzsannáról és Anna-Máriáról (60.)
A nyolc útonjáró és Echo istenasszony (63.)
Szerelmi lajstrom: (kiv(ANNA), amik(OR SIK), futo(SÓ FIA))
Célia-ciklus:
Kiben az kesergő Céliárúl ír (7.)
A verset szervező természeti képek, virág-metaforika a költészet sokféle
regiszteréből származhat: a népköltészetből és a közköltészetből is, de a
legvalószínűbb, hogy a virágének arisztokratikus, lovagi változatából.
Saját kezű versfüzér:
Az erdéli asszony kezéről
Hajnalban szépülnek a fák (albavers)
Fulviáról (seregszemle)

A megkomponált gyűjteménybe be nem került versek

Istenes énekek

Világirodalmi szinten hoz újat istenes költészetével. A protestáns prédikátorköltők közösségi

érvényű és érdekű megszólalásaival szemben Balassi mint egyén, mint egyed áll kapcsolatban
Istennel. Vallásossága felekezeten kívüli, felekezetek feletti vallásosság. Szemlélete túl van a
dogmává merevedett protestantizmuson, de még innen a tridenti zsinat harcos katolicizmusán.
Az istennel való újfajta alaphelyzet újfajta költői megoldásokat hoz létre. A konvencionális
elemek Balassinál csak a versek argumentációjában fordulnak elő.

Adj már csendességet...

Balassi istenes versei a költő halála után számtalanszor megjelentek nyomtatásban. Egyik
legismertebb és legtöbbet elemzett istenes éneke az Adj már csendességet... kezdetű
könyörgés. A vers a bűnbocsánatért könyörgő Balassi-énekek közé tartozik, érdemes tehát
ezekkel összevetnünk.

A 33-ban elsősorban az „örök kárhozat”-tól való félelem (33.8.2.) az, ami az Istennel való
megbékélésre inti. Nézzük pl. a 6. és befejező, 15. versszakot:

„Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,

Veled ijeszgeti, kétségre sietteti,

Ki miatt majd elvész, ha vele jól nem téssz, magát Pokolra ejti.”
(33.6.)
„Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván, tusakodván ördöggel.”
(33.15.)

A Julia-versek után következő istenes énekekben nem az örök kárhozattól akar

megmenekülni, hanem az evilági szenvedések és megaláztatások ellen kéri Isten segítségét.
Nézzük a Mint az szomjú szarvas... kezdetű ének erre vonatkozó részét:

„Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül,

Italom csak méreg keserű könyvemtül,
Midőn ily szót hallok én ellenségimtül,
Kiben lelkem elhűl,

Mond: Te számkivetett, nyavalyás megomlott,

Amaz reménletted Istened most holott?
Tőled immár régen talán elhasomlott,
Hogy vagy ilyen romlott.

Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletembe,

Hogy kevély ellenség azt veti szemembe,
Kin elkeseredem, s ottan jut eszembe,
Mint éltem helyembe,

Midőn nagy sereggel, zengéssel-bongással,

Templomodba mentem szentelő áldással,
Szinte az ajtódig, sok szép hangossággal,
Oly nagy méltósággal.”
(LXX. 3–6.)

Balassi gyakran alkudozik Istennel. Az istenes énekek kilenc versből álló csoportjában az alku
lényege az volt, hogy ha Isten megsegíti őt, akkor hálából örökké dicsérni fogja.

„Őt áldja énekszóm, versemre okom legyen csak ő énnekem,

Mert ő árnyékában és sátorában megtart, nem hagy elvesznem,
Mint erős kőszálra, viszen hatalmára, hol nem árthat sok ellenségem,
Sőt noha úgy tetszik, hogy most is aluszik az Úr, de tőlök megment engem.

Kiért én megállom nagy fogadásom s őtet holtig dicsérem,

Könyörülj énrajtam azért, jó Uram, s végy ki ez búból engem,
Emelj fel, Istenem, segélj, reménségem, mert csak benned bízik bús lelkem,
Szemem csak reád néz, félvén, hogy majd elvész, ne hagyj, reménlett idvösségem!”
(LXIII. 3–4.)

Az Adj már csendességet... kezdetű versben azonban nem ugyanilyen kérésről van szó.

„Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!

Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!

Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,

Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!

Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,”

(I. m., 1–4.1.)

A lelki békesség elnyerése tehát a cél, s az érvelés lényege nem az embertől várható
ellenszolgáltatás, az istendicséret, hanem az isteni kegyelem, mely végtelen nagy. Az az
alkudozás, amelyik szép dicséreteket ígér az Istennek, tulajdonképpen maga is bűn és
istenkáromlás, hiszen úgy mutatja be Istent, mint aki ellenszolgáltatásért tesz valamit, mintha
lehetne neki olyasmit adni, aminek ő nincsen birtokában. Ez az érvelés tehát az Isten
mindenhatóságát, minden világi dolog felett való méltóságát kérdőjelezte meg.

Az Adj már csendességet... érvelése azonban már teológiailag is helytálló: az isteni irgalom
nagyobb, mint az emberi bűn. Az isteni (megváltó) akaratnak segítenie kell a bűnös lelken. A
vers ezért érhet véget ascensióval: a „repülvén áldjalak” kifejezés a megtisztult léleknek az
Istenséghez való emelkedését jelenti; így jelenhet meg ennek a versnek a végén kedvező
állapotként a (vétek nélküli) élet mellett a békés szerepben a halál is.

A vers könyörgés. Az igazi könyörgésnek két kritériuma van: egyrészt ahhoz kell szólnia,
akinek hatalmában áll a könyörgés tárgyát teljesítenie, másrészt a tárgy nem a mindennapi
szituációk, hanem az egész léthelyzet megváltoztatására kell, hogy irányuljon. Az élet
harcaiban, küzdelmeiben megfáradt ember könyörög békességért, a lélek nyugalmáért. A
kérés egyszerre irányul a földi életre és a végső csendességre, nyugalomra, a halálra és a halál
utáni létre. A vers szövegkohézióját jelentésbeli és grammatikai szinten is az egyes szám
második személyű, felszólító módú igealakok adják. A második versszakban a halmozás a
várakozásteli lelkiállapotot és a sürgetést jelzi.
Szerkezete: Az első két versszak az expozíció, mely az odafordulást, a megszólítást és a
könyörgés tárgyát tartalmazza. A 3., 4., 5., 6. versszak az argumentáció, az érvelés. Balassi
Isten végtelen irgalmasságára hivatkozik, ez képezi az érvelés alapját. Maga az érvelés is
közismert fordulatokra épül, s költői eszközei is némileg szokványosak (ellentét, költői
kérdés). A 7., 8. versszak a zárlat, újból megismétli – de immár az argumentációból
következően a bizalom jegyében – a könyörgés tárgyát. A 7. versszak metaforái jelzik Balassi
költői nagyságát, az újfajta viszonyból megszülető újfajta és sajátos egyéni képeket.

Végtelen irgalmú...

A költő tanítványa, Rimay János szerint ez volt Balassi utolsó verse. A halálos ágyán
fordította le Theodor Beza latin zsoltárparafrázisából. A szöveg abban a gyűjteményben
maradt ránk, amelyet Rimay János írt a két Balassi-fivér, Bálint és Ferenc halálára. Vannak,
akik emiatt kételkednek Balassi szerzőségében. Tény, hogy a versnek vannak olyan
kifejezései, amelyek inkább Rimay szóképeire jellemzők, mint Balassiéira, pl. a 2. versszak:

„Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár, mosd el bűnöm rútságát,
S együtt az rút hírrel, mint rút bűzt, enyészd el förtelmem büdös szagát;
Esmérem vétkemet, kiért nap engemet rettent, mutatván magát.”
Kiben bűne bocsánatáért könyörgött (Bocsásd meg Úristen…)

Kiemelt fontosságát a ciklusban elfoglalt helye jelzi. Az ifjúságából a felnőttkorba lépő költő
könyörög kegyelemért, esedezik bűnbánatért. Az érvelő rész (argumentáció) viszonylag
hosszúra sikeredik, a benne felemlített bizonyító anyag az isteni irgalmasság végtelenségére
épül. A személyes hang, az egyéni argumentáció csak a költő voltra történő hivatkozásnál
jelenik meg. Balassi értelmezésében az ember kiszolgáltatottja mind a világ csábításainak,
mind az ördög kísértéseinek. Hiába tusakodik ezekkel a lírai én, Isten kegyelme nélkül
képtelen ellenállni. A vers akrosztikont tartalmaz. A zárlat kolofon jellegű.

A sajátkezű versfüzér

Balassi versei közül saját keze írásában csak az ún. Cím nélküli gyűjtemény maradt ránk. Ezt
egy levél mellékleteként küldte Batthyány Ferencnek, aki Balassi verseivel udvarolt
kedvesének. Itt említi azt a hölgyet is, akit máshonnét nem ismerünk, s akit költői néven
Fulviának nevez.

Részlet Balassi leveléből:

„Nagyságod elmente után jutottak vala valami új versek elmémre, Poszedarszkynak adtam,
Nagyságod kérje el tőle. Nem rosszak bizony, az mint én gondolom. Ha Nagyságod az gyűrőt
Fulviának megküldené, bizony oly verseket küldhetnék, hogy az Stalmaster leányának (ha
értené ám) megímelyednék az gyomra belé miatta!”

A Cím nélküli gyűjtemény öt versből áll, mindegyik egy-egy strófa terjedelmű, s

mindegyiknek saját címe van. (A gyűjteménynek magának azonban nincs címe, ezért Cím
nélküli.) Az első és az utolsó verset csak innét ismerjük, a második a Julia-ciklusban, a
harmadik és a negyedik a Celia-ciklus 2.b és 7. énekében már egy kicsit másképp előfordult.
A gyűjtemény darabjai a Julia- és Celia-ciklusbeliekkel összevetve jól mutatják a költő
életében mutatkozó versrövidülési tendenciát: Balassi egyre tömörebben, egyre csiszoltabban
fejezi ki magát.

Vitézi versek:
Balassi számára a vitézi élet és életforma egyértelműen a megnyugvást és az értéket
jelenti. Személyes életében és küzdelmeiben eligazodni nem tudó költő a végvári
harcokban találja meg az egyértelműséget; itt tudja, mi a küzdelem célja, ki az ellenfél és
ki a jóbarát. Az értékrend letisztultsága tükröződik a forma letisztultságán és zártságán is.
Búcsúja hazájátul (66.):
Lengyelországban való bújdosása előtt írta, s a ciklust lezáró stílszerű búcsúzás. Az
itthagyni kényszerült legfőbb értékek, szépségek összefoglaló felsorolása, mely
Balassi értékrendjét tükrözi. Az első versszak a hazától való búcsú. Az “édes hazám”
jelzős szerkezetet Balassi használja először. Ritka a magyar irodalomban. Hasonlóan
nagy erővel József Attila Hazám című szonettciklusának záródarabjában fordul elő:
“Édes hazám, fogadj szívedbe”. Magyarország, mint Európa védőbástyája
(=propugnaculum Christianitatis) gondolat már a XV. században előfordult. A 2., 3.,
4., 5., 6. versszak a vitézi élettől való búcsúzás: a vitéztársaktól, a lovaktól, az
apródoktól, a tájtól. A 7. versszakban rokonaitól búcsúzik. Ettől kezdve az érzések
ambivalensek, hiányzik az előző versszakok egyértelműsége. Az ‘atyámfia’ kifejezés
öccsére, Balassi Ferencre vonatkozik. A 8. versszakban szerelmeitől búcsúzik
ambivalensen. A töredékben maradt 9. versszakban nevének említése nélkül Júliára
 utal. A ‘szerelmes ellenségem’, ‘kegyetlen szerelmem’ oximoronok (=olyan szókép,
jelzős szerkezet, melyben a tagok jelentése, hangulata ellentétes egymással) az érzés
kettősségét hívatottak kifejezni. Az utolsó versszak a versek haszontalanságáról szól.
A tűzbevetés gesztusa humanista toposz, nem kell komolyan venni, hiszen a kézirat
nem ég el, s ez szintén humanista toposz. Stilisztikai bravúr, hogy az egyes strófák
zárósorában különböző módón búcsúzik el.
Egy katonaének (Végek dicsérete; 61.)
Középkori verstípus megújításáról van szó (lásd: Cantio de militibus pulchra = Szép ének a
katonákról című vers). A vers az ún. hárompillérű költemények közé tartozik, melyek
Komlovszki Tibor szerint meghatározóak Balassi életművében; több, mint tizet írt hasonló
felépítésben. A reneszánsz neoplatonizmus harmóniára törekvése jelentkezik a
számmisztikára való törekvésben. A kilenc strófából álló vers első, ötödik és kilencedik
versszaka szentenciózusan fogalmazza meg a vitézi élet érték és példaadó voltát. A köztes
strófák életképet adnak; az első felében a végvári élet egyértelmű szépségét, a második
felében már a már a maga összetettségében ábrázolja. A három pillér egyúttal átnemesíti,
átlényegíti és ódává emeli a költői költői realizmussal elénktárt életképet.
Verselés: Balassi-strófa.

Reneszánsz magyar dráma: Szép magyar komédia

Balassi drámájának szövegét egy kéziratos másolat őrizte meg, bár egy néhány lapos
nyomtatványtöredéket is ismerünk. A dráma az olasz Cristoforo Castelletti egyik
pásztorjátékának magyar nyelvű átköltése. A pásztorjáték eredetét az ókor végi hellénisztikus
irodalom bukolikus, azaz pásztori idilljeiben kell keresnünk. A pásztori versek idealizált,
eszményített világot ábrázolnak. A görög-latin kultúra legendás aranykora a bibliai
Édenkertre hasonlít: a fák emberi gondozás nélkül adják gyümölcseiket, a juhok önként
járulnak a fejéshez, a farkas együtt legelészik a báránnyal. Ebből a mesebeli aranykorból
semmi sem maradt a városi, sőt nagyvárosi világban, de – legalábbis a metropoliszok
(Alexandria, Róma) költői szerint – a pásztorok egyszerű, természeti világában még
meglelhetjük a nyomait. A reneszánszban újjáéled a pásztori romantika, s újra megjelennek az
irodalomban a pásztorok és a pásztorlányok, akik finomak, és – mivel a pásztori irodalom a
legmagasabb udvari költészethez tartozik, hiszen csak az udvari emberek tudnak ennyire
vágyódni a (persze szükségképpen mindig keresett!) egyszerűségre – gyakran kiderül róluk,
hogy álruhás hercegek és királykisasszonyok. Shakespeare több darabjában is találkozunk
efféle álöltözetekkel. A rokokó idilljének szinte állandó színtere Árkádia, a pásztorok
mesebeli földje. S a romantika népiességének egyik forrása is erre a többezer éves
elvágyódásra vezethető vissza.

Balassi drámájának címe, a Szép magyar komédia..., akárcsak verseinél, valójában nem is
igazi, a mai értelemben vett cím. A teljes cím a következő: Szép magyar komédia Thyrsisnek
Angelicával, Sylvanusnak Galateával való szerelmekrül. – Valójában témamamegjelölésről és
nem címadásról van szó. A komédia korabeli jelentését Dante Isteni színjátékának (Divina
commedia) címéről már tanulhattuk: olyan (hosszabb, többszereplős) művet jelöltek vele,
amely szomorúan kezdődik és vidáman ér véget. Balassi komédiája is ebben az értelemben
komédia, jóllehet vannak olyanok, akik az igazi komédiához szüksége nevetségességet is
megtalálni vélik a műben. (Bár a darab humorfoka még akkor is alatta marad az ismeretlen
szerzőjű Comoedia Balassa Menyhárt árultatásáról c. régi magyar drámáénak.) A cím további
része pedig csak annyit jelent, hogy magyar nyelvű szövegről van szó, a „szép”: egyszerű, a
korban szokásos figyelemkeltő dicséret, mint pl. „szép egynéhány szerelmes versek”,
„széphistória” stb., bár kétségtelen, hogy a „szép” jelző inkább szerelmi tárgyú művet sejtet,
semmint mondjuk istenest. A cselekmény lényege a következő: egy Credulus nevű ifjú, aki
tizedik éve bujdosik, mert egy vetélytársa megmérgezte a kedvesét, Angelicát, beleszeret egy
Julia nevű nőbe, aki feltűnő módon hasonlít a halott Angelicára. Sylvanus, akinek Credulus
elárulta, hogy szerelmes Juliába, szintén beleszeret Juliába, és elhagyja kedvesét, Galateát.
Galatea Sylvanus pásztorán, Dienesen keresztül megpróbálja visszaszerezni volt kedvesét;
Credulusnak pedig Briseida, Julia barátnője fogja pártját. De Julia hajthatatlan, mert nem akar
hűtlen lenni régi kedveséhez, Thyrsishez, aki világgá bujdosott, amikor őt halottnak hitte.
Credulus bánatában öngyilkos akar lenni, belevési egy fába búcsúversét, melyben halála okát
is megírja, ő ugyanis azt hiszi, hogy Julia Sylvanust szereti. Sylvanus megakadályozza az
öngyilkosságot, lemond Juliáról, és kibékül Galateával. Julia megtalálja a fába vésett verset,
és el akarja onnét tüntetni a hazugságot, amikor találkozik Credulussal. Kettejük
beszélgetéséből aztán kiderül minden, hogy Credulus valójában Thyrsis, és Julia nem más
mint a halottnak hitt Angelica.

A darab fölépítése:

Ajánlás az erdélyi asszonyokhoz

A komédia summája (tartalma)
A szereplők felsorolása
Prológus (bevezetés, előhang)
Actus I. (1. felvonás)
--Scena I. (1. szín) Credulus monológja a hajnalhoz.
--Scena II. Credulus Angelica és Julia hasonlóságáról mesél egy barátjának, Licidának.
--Scena III. Credulus megtudja Sylvanus juhászától, Dienestől, hogy annak gazdája, akinek ő
beszélt Juliáról, szintén szerelmes Juliába.
--Scena IV. Sylvanus monológja, melyben a Julia iránt érzett szerelméről beszél. (Elmondja a
megkomponált versgyűjteményben is szereplő Ó, nagy kerek kék ég... kezdetű verset.)
Actus II.
--Scena I. Julia monológja Thyrsisről, aki világgá ment, amikor őt a megivott méreg miatt
halottnak hitte.
--Scena II. Barátnője, Briseida megpróbálja rábeszélni Juliát, hogy fogadja el Credulus
szerelmét.
--Scena III. Galatea beszél Sylvanussal, aki Julia kedvéért elhagyta őt.
--Scena IV. Briseida elmondja Credulusnak, hogy megint nem tudta rábeszélni Juliát arra,
hogy az Credulust szeresse.
Actus III.
--Scena I. Credulus sikertelenül próbálja meghódítani Juliát.
--Scena II. Sylvanus a kősziklának panaszkodik. (Ismét egy vers a gyűjteményből: Ó, magas
kősziklák...)
--Scena III. Briseida megrója a hűtlen Sylvanust.
--Scena IV. Galatea egy inget ígér Dienesnek, ha az átad Sylvanusnak egy kosár epret.
Actus IV.
--Scena I. Sylvanus arról beszél Credulusnak, hogy a Szerelem (Cupido) az oka annak, hogy ő
is beleszeretett Juliába.
--Scena II. Julia azt mondja Briseidának, hogy régi szerelméhez való hűsége miatt soha senki
mást nem fog szeretni, Credulus hallgatózik egy bokor mögött.
--Scena III. Sylvanus nem fogadja el Dienestől az epret, amit Galatea küldött.
--Scena IV. Credulus monológja, felmetszi egy fára búcsúversét, és öngyilkos akar lenni.
Actus V.
--Scena I. Sylvanus elveszi Credulustól a kést, és lemond Juliáról.
--Scena II. Julia elolvassa a fára vésett verset.
--Scena III. Galatea megbízásából Dienes azt hazudja Sylvanusnak, hogy Galatea egy másik
férfit hívott találkára, Sylvanus féltékenyen siet Galateához.
--Scena IV. Credulus összetalálkozik Juliával, és arra kéri, hogy ölje meg, Julia tiltakozik,
mire Credulus keseregve megemlíti Angelicát, Julia faggatni kezdi, mire Credulus elmeséli
neki történetét, s elárulja, hogy valójában Thyrsisnek hívják. Erre Julia is felfedi kilétét:
azonos Angelicával.
--Scena V. Sylvanus kibékült Galateával, a két szerelmespár boldogan siet vacsorázni.
Conclusio (kimenetel) Dienes tréfásan búcsúzik a hallgatóktól. Az alapképlet, hogy mindenki
mást szeret, Shakespeare Szentivánéji álom c. darabjára emlékeztet. A darabban ugyanannyi
férfi szerepel, ahány nő:

FÉRFIAK NŐK

szerelmesek

Credulus Julia
Sylvanus Galatea

segítők

Dienes Briseida

közömbös szereplők

Prologus (előhang) Echo (visszhang)

Credulus és Julia nevével, s a komédiában szereplő versek nagy részével a megkomponált

versgyűjteményben is találkozunk. Celia és Julia hasonlóságát a megkomponált
gyűjteményben valószínűleg a komédia ihlette. Csakhogy a komédiában minden jól végződik,
a szerelmesek egymásra találnak, és – mint a prológusból kiderül – „tisztességes szerelem
vagyon benne, oly penig, ki szabad, nem köteles személek között forog, sem egyéb végre,
hanem házasságra.” A megkomponált gyűjtemény Celia-Julia párhuzama azonban nem ilyen
véget ér. Celia nem azonos Juliával. A szerelmes nem találja meg a boldogságot.

Hatástörténet

Költészetének megközelítései:
1.) Nemeskürty István:
Élet és költészet szoros összefüggést mutat. Ha verseit időrendbe állítjuk, azok kirajzolják
a költő életútját. Nehézsége ennek a felfogásnak, hogy nem tudjuk pontosan a versek
keletkezési helyét; életében egyetlen verse sem jelent meg nyomtatásban, csak
másolatokban terjedtek, másrészt túl szoros összefüggést tételez fel élmény és költészet
között.
2.) Eckhardt Sándor, Klaniczay Tibor:
Alapvetően tematikus költőnek tartják Balassit, aki istenes, szerelmes és vitézi énekeket
írt. A költői életmű valóban erre a három pillérre épül, legfeljebb nem azonos mértékben,
hiszen vitézi ének csak néhány darab van.
3.) Komlovszki Tibor: A Balassi-vers karaktere című tanulmányában azt vizsgálja, hogy
milyen hatással van a költemények felépítésére, művészi hatására a dallamvers és a
 szövegvers. Balassi dallamra írta a nagyciklus verseit, ám ezek a dallamok ma már szinte
kivétel nélkül rekonstruálhatatlanok. Csak a nótajelzés maradt fenn. A dallam, mint
szövegszervező erő a kompozíció szempontjából elnyújtottá teszi a verseket, s amint
távolodik a dallamtól, úgy lesznek versei összefogottabbak, s a külsődleges dallam helyét
a szövegdallam, a szövegzene veszi át, s a versek terjedelme is rövidül.
4.) Horváth Iván: Balassi Bálint költészete történeti-poétikai megközelítésben:
A költő megítélhetőségének kérdését vizsgálja. Balassi újdonsága illetve költői nagysága
csak a korabeli költői gyakorlattal és poétikával összevetve ítélhető meg. Horváth szerint
Balassi tudatos költő; a kor egyik legműveltebb embere. Kilenc nyelven beszélt és írt,
ismerte az antik poétikát és poézist, az újlatin humanista költői törekvéseket, az európai
líra fejlődéstörténetét, kora köz- és népköltészetét. Horváth a fennmaradt versekből és
vershelyekből arra következtet, hogy Balassi 33 éves korában rendszerezni akarta
költészetét, kötetet akart kiadni. Feltevése szerint a kompozíció számmisztikán alapult
volna. A bevezető ének egy szentháromsághimnusz lett volna, mely önmagában is
háromszor harminchárom sorból áll. Ezt követte volna 33 istenes, 33 szerelmes és 33
vitézi ének. Ez a kötet a dantei modellre épült volna, erősen középkori jelleggel. A 33 év
kitüntetett voltát az is jelzi, hogy ekkor festtette meg arcképét, s erre az időpontra esik az
úgynevezett Balassi strófa kialakítása is (= 3 db 19 szótagos sor meghatározott belső és
végrímekkel; képlete: 6a 6a 7b / 6c 6c 7b / 6d 6d 7b).
5.) Kőszeghy Péter:
Polemizál (=vitatkozik) Horváth Ivánnal, s a legújabb Balassi kiadásban ragaszkodik a
Rimay János által lemásolt felépítéshez. Rimay János manierista költő, Balassi tanítványa
és jóbarátja. Az irodalomtörténeti hagyomány szerint ő fogta le Balassi szemét.
Másolatában maradt fenn ‘Az maga kezével írt könyvébül’. Ez tartalmazza a 66 versből
álló nagyciklust, melynek első felét a házassága előtt írt versek teszik ki, középpontban az
Anna-versekkel, ezt zárja 33. versként a ‘Bocsásd meg Úristen...’ kezdetű könyörgés. A
második fele a házassága után írt verseket tartalmazza, középpontban a Júlia-versekkel, a
66. versként a ‘Búcsúja hazájától’.

A „fajtalan” és az istenes énekek kettőssége

Balassi istenes és szerelmes verseit – vagy ahogy a korban nevezték – énekeit sokan
utánozták. Ő maga arról panaszkodott tanítványának, Rimay Jánosnak, hogy sokan át is írják
verseit. Költészete a kisebb utánzókon kívül hatott például Zrínyi Miklósra, a barokk költőre
is. A szerelmi és az istenes énekek terjedése között az volt a különbség, hogy az istenes
verseket nyomtatásban is megjelentették, a szerelmi énekek viszont csak kéziratos
másolatokban terjedtek, melyeket többek között szerelmi példatárnak használtak, Batthyány
Ferenc is Balassi verseivel udvarolt. Ezek a kéziratos másolatok aztán elvesztek az
évszázadok alatt. Balassi megkomponált versgyűjteménye, mely jobbára szerelmes énekeket
tartalmaz, csak másolatban maradt ránk, a múlt század végén megtalált Balassa-kódexben.

A hazafias költő mítosza

A versgyűjtemény megtalálása előtt már csak a nyomtatásból ismert istenes énekek

költőjeként tartották számon Balassit. Tudtak ugyan róla, hogy voltak világi versei is, ezek
közül a vitézi énekek szintén megjelentek nyomtatásban. Az 1848 utáni évek
irodalomtörténészeinek szemében a vitézi élet a honvédlétel volt rokon, Balassiról írtak, de
valójában talán Petőfi képe lebegett a szemük előtt, amikor megalkották a hazafias költő
mítoszát. Nem feledhetjük el, hogy ugyanekkor kerül az érdeklődés és az irodalomtörténeti
kánon előterébe a hazafias Zrínyi is, elfoglalván az inkább szórakoztató Gyöngyösi István
helyét. Ez a hazafiasra festett irodalomtörténet hosszú ideig megmaradt, ilyennek látta
Balassit még a Horthy- és a Rákosi-korszak irodalomtörténete is.

A szerelem költője

A Balassa-kódex megtalálása után persze kiadták és elemezték szerelmes verseit is.

Megállapították, hogy Balassi a humanista szerelmi költészet műfaját művelte, és az olasz
Petrarca Daloskönyvének bókoló és hódoló modorában írt szerelmes verseket. Verseinek
jórészében idegennyelvű mintákat követ, a humanizmus idején ugyanis nem hogy nem
számított hibának az, ha egy költő másnak a művéből merít, hanem inkább erény volt, mert
ezzel műveltségét tudta bizonyítani.

A vitézi költő rajzának ellensúlyozásául íródott Klaniczay Tibor A szerelem költője című
tanulmánya is (1961). Ő beszél először a versek sorrendjéből adódó lírai önéletrajzról,
melyben a vitézi énekek szerepe csupán annyi, hogy ellensúlyozzák a szerelmi verseket.

Az istenes költő

A hazafias költő mítoszát gyengítendő, voltak olyan irodalomtörténészek, akik nem a szerelmi
verseket, hanem az isteneseket hozták előtérbe, mint például Szerb Antal. Később pedig, a
második világháborút követő hivatalos ateizmus ellei lázadás egyik módja volt az, hogy egy
irodalomtörténész régi, vallásos verset vett elő.

Nem lehet nem észrevennünk azt, hogy ha a biológiai törzsfejődés mintájára

fejlődéstörténetként olvassuk az irodalom történetét, mindig beleesünk abba a csapdába,
amely a régi költőkben a maiak előképét fedezi fel, az irodalomtörténetet pedig útnak látja,
amely a kortárs művészhez vezet. Így lehetett Balassi az első állomás a Petőfihez vagy az
Adyhoz vezető úton. Vannak, akik szerint a múlt maga is csak a jelenben felidézve létezhet,
ezért a múlt milyensége mindig attól függ, hogy milyen a jelen. A legszebben talán Borges
(ejtsd: borhesz) ír erről.

A megkomponált gyűjtemény Balassija

Gerézdi Rabán volt az első, aki feltételezte, hogy Balassi száz versből álló gyűjteményt
szeretett volna létrehozni. Horváth Iván az ún. Gerézdi-sejtés nyomán megpróbálta
rekonstruálni ezt az eszményi versgyűjteményt. A 3x33-as feltevést csak erősítette az a tény,
hogy Balassi 33 évesen festette meg portréját, ugynebben az évben szabadul meg pereitől, s
fogadalmat tesz Istennek, hogy hálából haláláig szolgálni fogja őt. A Szentháromsághoz írt
három himnusza is 99 sorból áll.

Az eszményi kötet úgy jön létre, hogy a Balassa-kódexben ránk maradt, meglévő
gyűjteményből kivesszük azokat a verseket, melyek az érvelés szerint a másoló tévedése
folytán kerültek csak bele a gyűjteménybe. A második részben így éppen 33 vers maradt,
ahány az elsőben is. Rimay János tervezett Balassi-kiadása az istenes verseket hozta volna
elől, s Balassiról tudjuk, hogy még több istenes éneket akart írni, valószínűleg úgy, hogy ez a
rész is 33 éneket tartalmazzon.
Kőszeghy Péter és Szentmártoni Szabó Géza nem látta jónak úgy adni ki a Balassi-verseket,
hogy az a költő által meg nem írt verseknek hagyjon helyet a gyűjtemény elején, mivel a
meglévő kompozíció csak 2x33 verset tartalmaz, csak ezek után lehet hozni a 33-ra ki nem
egészített, istenes énekeket tartalmazó részt.

Horváth Iván 1997-ben módosította elméletét, mely immáron nem az eszményi, hanem a
meglévő 100-as kompozíciót értelmezi. Elemzése abból indul ki, hogy bebizonyítja, nem
másolóktól, hanem magától Balassitól származik a Balassa-kódexben ránk maradt elrendezés.

1998-ban ketten is közzétették a Celia-ciklus szerkezetéről szóló elméletüket. Tóth Tünde a

verstípusok alapján aaab-szerkezetűnek, Mihály Eszter pedig a ciklusban elmondott történet
szerint szimmetrikusnak látja a Celia-énekek kompozícióját. Mindketten elismerik, hogy a két
szerkezet nem zárja ki egymást, a kompozíció mindkét elmélet szerint értelmezhető. Nem
ismeretlen ez a világirodalomban, gondoljunk Vergilus Aeneisének szerkezeteire.

Rimay János

Rimay János Balassit vallotta mesterének, és költői elődjének. Sokáig készült rá, hogy Balassi
műveit kiadja, ez a kiadás azonban nem jött létre. Ránk maradt viszont néhány előszótervezet
a kiadáshoz. Itt megírja, hogy milyen elv szerint akarta Balassi verseit kiadni.

„Mely munkáját három részre való osztásomban foglaltam ez jelen való írásomban. Az első
részében Istenhez tött keresztyén buzgó könyörgéssi vagynak helyheztetve, de avval az
elveszett éneke híjával, kinek kezdeti: Pokolbeli kísértetek faggatnak etc. Ez énekeinek
eleiben penig mindeniknek deák summácskát jegyzettem, az három első himnusát ő maga is
deák argumentumocskával ékesítvén, kiből arányozám, hogy bizonyos emberek kedvéért nem
alkolmatlanul helyheztetek az többi eleiben is deák nyelven való rövid argumentumocskákot.
Az másik részében elegyedett állapatrúl való, elvegyült énekeinek engedtem helyt magyar
argumentumocskát írván mindenike eleihez, de hármát ezen énekeinek is nem kaphatám.
Egyiknek kezdeti: Szít Zsuzsánna tüzet szívembül magára. Másiknak: Egy nagy követséggel,
Venus sietséggel küldé hozzám Cupidót. Harmadiknak: Eger, vitézeknek ékes oskolája, jó
katonaságnak nevelő dajkája. Juliáról szerzett énekei foglalták penid az harmadik részét
magoknak, úgy hogy mindenik eleiben deák argumentumocskákot jegyezgettem,minthogy ő
maga is kettei eleiben avégre csinált volt deák summácskát, hogy az többnek oly rekedési
lehettek volna.”

A Balassi-apológiában Rimay idézi, hogy mit írt öccsének Balassi Bálint a kibujdosás okairól:

„Ne véljen, uram, senki oly bolondnak, hogy ha ott kinn tisztességesen szolgáltatnának velem,
hogy örömesben az szolgálatban mint az versfaragásban nem foglalnám az elmémet. De ha
nem szolgáltanak velem, megyek? Az hibbei bíróságot vegyem-é fel? Nem illik.
Megházasodjam-e? Annak ellent mondtam. Azért uram, így lévén az dolog, hogy meg sem
házasodhatom, s az szolgálatra sem lévén hivatalom, nem jobb-e, itt kisebb boszúsággal s
elmémnek vékony törődésével urakkal s hercegekkel való nyájasságban az időmöt
elmulatnom, mint otthon csak az szamorságban és morgolódásban? Bezzeg ha valamely
szorgos gondot bíznának reám, mint Tatát vagy Palotát, ahol kin-kintelen distrahálnom
kellene az elmémet az Virtus gyakorlásra, elhadnám Krakkót érette, s úgy el is távoztathatnám
az emberek rágalmazását, mert az mindennapi munka és fáradság az testet is megszelidítené,
az gondviselés penig az elmémet is megenyhítené az hivolkodásban, mert alio esset mens
atque cogitatio conversa, atque in unico solaeque Virtuti exercenda studio omnis cura defixa
etc. „

Forgách Simon, Losonczy Anna új apósa, így meséli el a kibujdosást:

„Amely gyalog követem ma jütt meg Késmárkról, beszéllé, hogy Hibbén Balassi Bálintra
találkozott volt, és igen jól tartotta. Végre szolgáinak osztotta minden marháját, és csak másod
magával, egy rossz paripán és egy rossz bőr dolmánban ment Késmárkká. Énnekem, a
fiamnak és az feleségének örökkön örökké való szolgálatját üzente. Kérdette tőle, hová
megyen, hogy énnekem tudja meg mondani. Azt mondta, hogy oda megyen, a hová a két
szemével lát. Azt is mondta, hogy egy nemes ember volt vele. Annak az útban azt beszéllette,
hogy Krakkóba megyen, és ott öltözik olasz ruhába, úgy indul el onnét. Kérdette, hová
megyen. Azt mondta, hogy az tengeren túl megyen és soha ez országba nem jű, és hogy azt
sírva beszéllette volna, és az nemesember is sírt volna rajta, és hogy Késmárkká sem tért
volna be, hanem menten ment volna mellőle.”

Rimay a következőket idézi abból a levélből, melyet Balassi Braunsbergből küldött neki:
„Küldtem Kegyelmednek magam elméje faradékiból vágatott rövid három énekecskémet is,
de magának Kegyelmednek, tudván, hogy természetekben való neveléssel ékesgettessék s
tudja őket magánál tartani s igazgatni is Kegyelmed. S nevetem azokat s búsulás nélkül sem
szenvedhetem, akik akármi írásimot is elméjeknek csomós pórázára kötvén sok igéknek
változtatásával (obruálván sensusit is) vesztegetik, fesletik, ízetlenítik és az mellett engem
való rágalmazásokkal, nyelveknek hegyit is fenik.”.

A Balassi-fejezet gerince az irodalmi pályakép, melyet a megkomponált versgyűjtemény

alapján állítottunk össze. Nem a valós, hanem fiktív, lírai önéletrajzot követve ismertetjük
meg a diákokat Balassival. Ennek két oka van. Egyrészt sokkal több értelme van a
középpontba helyeznünk azt a művet, amelyet Balassi alkotott, mint a verseket a
gyűjteményből kiragadva mutatni be, és közben szinte hallgatni a versgyűjteményről magáról.

Másrészt pedig, ha akarnánk, sem tudnánk százszázalékos pontossággal datálni a körülbelül

száz verset, amelyet Balassi élete során megírt. Az elmúlt korok Balassi-képeit a
hatástörténeti fejezetben mutatjuk be.