Catullus, Caius Valerius (Kr. e. 84? - Kr. e. 54?

)
Római költő
Kr. e. 84-ben született Veronában.

Hieronymus Krónikájából tudjuk, hogy fiatalon,

harmincéves korában halt meg Rómában, Ovidius szerint
„ifjúi homlokán borostyánkoszorúval”.
A Valeriusok nemzetsége a köztársaság alapításától kezdve
fontos szerepet játszott Róma politikai életében, mert a gazdag
és előkelő nemzetségek közé tartozott. Szülei Verona előkelő
társadalmához tartoztak. A Garda-tó déli partján birtokuk volt,
Rómában házuk, Tibur és Sabinum határában nyaralójuk.
Galliai hadjárata idején Caesar többször megfordult házukban.
Verseiből ítélve Catullus fiatal korában széles körű és alapos
ismeretek birtokába jutott. Az egyik legkiválóbb római
grammatikus és neóterikus költő, Valerius Cato Veronában
született, és egy ideig itt is működött. Feltételezhető, hogy
Catullus is tanítványa volt. Apja összeköttetései révén korán bekerült az előkelő római
társaságba.
Rómában egyik vezéregyénisége lett az ún. neóterikus költői iskolának, az új utakon járó
fiatal költők körének. A neóterikusok önálló költői iskolát alkottak, és az alexandriai
költészetnek azt az irányzatát vették mintául, amelynek képviselői Philétasz, Euphorión,
Kallimakhosz, Theokritosz és Bión voltak. Megújították és közkedveltté tették a klasszikus
görög irodalomban háttérbe szorított műfajokat, az elégiát és az epigrammát, s újakat
teremtettek, például epülliont (kiseposz) és az idillt. A jó költő legfőbb erényének a
rövidséget, a tökéletes műgondot és a részletek pontos kidolgozását tekintették. Költői
tevékenységükben fontos szerepet játszott a könyvtár: Kallimakhosz az alexandriai könyvtár
vezetője volt. A hagyományos mítoszokat újra feldolgozták, természetesen saját ízlésüknek
megfelelően, és szövevényes utalások formájában át- és átszőtték velük műveiket. De a
mitológia témák mellett a kisemberek mindennapi élete, a magánélet, a szerelem is helyet
kapott költészetükben.
A neóterikusok, amennyire ezt Catullus életműve és a többi neóterikus költő - Calvus,
Cinna, Cornificius, Ticidas, Furius Bibaculus - néhány fennmaradt töredéke alapján
megítélhető, sokat tanultak az alexandriaiaktól. Megtanulták a forma tökéletes kidolgozását, a
hosszadalmas csiszolgatást, az igényes és szövevényes szerkesztést, a rejtett finomságokra is
kiterjedő műgondot, az igényes és szövevényes szerkesztést, a rejtett finomságokra is
kiterjedő műgondot s a mitológia tökéletes ismeretét. De nem voltak szolgai utánzói
alexandriai példaképeiknek, s talán azért, mert nemcsak tőlük merítettek, hanem a klasszikus
görög irodalomból (Homérosz, Szapphó, Euripidész) és az itáliai népköltészetből is. Új,
személyes hangú líra megteremtését tűzték ki célul. Az emberi érzé
Catullus életének sorsdöntő élménye volt az a szenvedélyes és ellentmondásos szerelem,
amely a költeményeiben Lesbiának nevezett előkelő római nőhöz fűzte. Ovidiustól tudjuk,
hogy nem Lesbia volt az igazi neve (Tristia 2, 427-428). Apuleius azt is elárulja, hogy valódi
neve Clodia volt (Apologia 10) Clodia a 79. év consuljának, Appius Claudius Pulcernek
három lánya közül a középső. Férje, a fényűző életet élő Metellus Celer 63-ban praetor lett,
utána pedig Gallia Cisalpina kormányzója (62), majd consul 60-ban. 59-ben váratlanul
meghalt. Clodia - Cicero szerint - már férje életében botrányosan élt. A Catullus-költemények
Lesbiája is előkelő hölgy benyomását kelti. Mintegy tíz évvel volt idősebb Catullusnál, s
Cicero szerint főleg fiatalabb férfiakat gyűjtött maga köré, s viszonya volt öccsével is.
Catullus és Lesbia szerelmének virágzását 61-60-ra datálhatjuk. Catullus tehát álnéven
nevezte meg kedvesét, s ez az álnév szótagszámát és prozódiai sajátosságait tekintve
megegyezik az eredetivel. E névvel Catullus egyfelől Clodia szépségére utal, Leszbosz szigete
ugyanis híres volt szépségversenyeiről, másfelől műveltségére, amennyiben Szapphóval
asszociálható.
Kr. e. 57-ben Catullus, valószínűleg azért, hogy vagyoni helyzetén javítson, Memmius
propraetor kíséretében Bithyniába utazott, a következő évben azonban reményeiben csalódva
visszatért Rómába. Az út sikertelenségét Memmius becstelenségének tudja, alit több versében
is durván elmarasztal. Útközben meglátogatta néhány évvel előbb elhunyt testvére sírját
Troasban.
Egy Caesar-ellenes szervezkedésben Catullus is részt vett. A politikai hatalmasságok elleni
éles támadásokból arra következtethetünk, hogy Catullusnak igen rossz véleménye lehetett
saját korának erkölcseiről és közállapotairól. Rövid élete során gyakran megtapasztalhatta,
hogy a hatalmasok minél magasabb pozícióba kerülnek, annál inkább hátat fordítanak az
isteni és emberi törvényeknek. Suetonius szerint Catullus később kibékült Caesarral, aki
kiengesztelése jeléül ebédre is meghívta, és Catullus apjával tartotta a vendégbarátságot. A
Caesar-ellenes verseit azonban Catullus nem semmisítette meg, sőt kiadatta őket, annak
jeléül, hogy bocsánatkérése ellenére sem változtatta meg véleményét.
Catullus irodalmi hagyatéka - néhány sornyi hiánytól eltekintve - teljes egészében
fennmaradt, bár a középkorban lappangott, és csak véletlen folytán fedezték fel a 14.
században verseinek egy másolatát Veronában. Életművét az a kötet őrzi, amely a
kódexekben Catulli Veronensis liber címen tartanak számon. A 116 költeményt tartalmazó
kötetet Catullus földijének és jó barátjának, Cornelius Neposnak ajánlotta. Lehetséges, hogy a
versek elrendezése is a költőtől származik.
A gyűjtemény formai szempontból 3 részre tagolódik: Az első részváltozatos metrumokban
írt költeményeket tartalmaz (1-60. carmen: polymetra), a második hosszabb, az alexandriai
költészet hatását tükröző verseket (61-68. carmen: carmina maiora), a harmadik
disztichonban írt rövidebb darabokat (69-116. carmen: epigrammata). E három csoport, ha
nem is szigorúan, de műfajilag is különbözik egymástól: az elsőbe lírai versek, a másodikba
elbeszélő költemények, a harmadikba epigrammák tartoznak.
E műfajok elkülönülése Catullus életművében még nem szigorúan következetes, sem
formai, sem tartalmi szempontból. A disztichon nemcsak az elégia és az epigramma formája,
hanem az elbeszélő költeményeké is.
Tartalmilag az egész könyvet egy téma fogja össze: a szerelem. Jól érzékelhető ez a Lesbia-
dalok elhelyezésében. A boldog szerelemnek és a csalódásnak, elkeseredett gyűlöletnek és
eksztatikus boldogságnak az első részben felcsendülő hangjaira a második és harmadik
részben csaknem minden esetben megfelelő hangzású versek rezonálnak. „Mindez azt jelenti,
hogy Catullus központi témáját - szerelem, hűség, hűtlenség - három síkon hagszerelte. A
polymetrában az érzelem, a carmina maiorában a mítosz, az epigrammatában a logika
síkján. E három sík olykor átcsap egymásba, az egyes részletekben azonban megőrzi uralkodó
jellegét.” (Adamik Tamás)
A Lesbia-élmény döntő hatással volt Catullus szerelemfelfogására. Átértékelte és
újrafogalmazta a férfi és nő kapcsolatának hagyományos római felfogását. Lesbiával való
viszonyát, amely még Ovidius szerint is házasságtörés volt, a házassági szövetség fokára
emelte. Ennek a szövetségnek a lényegét nem a házassági szerződés, kötelék, hanem a
szerelem (amor) adja. Catullus szerelmi szövetsége több kötelességet ró a felekre, mert
egyben baráti szövetség is, mert a férfi és nő egyenlőségén alapul. E sajátos szövetség
különlegességét még azzal is kiemeli, hogy öröknek és szentnek mondja, s ezáltal az istenek
védelme alá helyezi.
 A catullusi líra legfontosabb témája a szerelem. A Lesbia-ciklus versei megéneklik a
szerelem számtalan viszontagságát: a reményt, a boldogságot, a féltékenységet, az
összeveszést és a kibékülést. Odi et amo (Gyűlölök és szeretek) - sűrítik jellemzően a híres
epigramma (85. carmen) kezdő szavai a megvetésnek és a szakítani képtelen szenvedélynek
érzelmi dilemmáját. A gyilkos gúny szintén fontos helyet foglal el Catullus költészetében.
Csípős nyelve nem kíméli a hűtlenné vált barátokat, a rossz költőket, a nagy politikusokat és
azok kegyenceit. De szelídebb érzéseket is megszólaltat: a baráti ragaszkodást, a megható
visszaemlékezést testvérére, a rajongást szeretett sirmiói nyaralójának és környékének
természeti szépségeiért.
Catullus terjedelmesebb, ’tudós’ költeményei többnyire hellenisztikus mintákat követnek.
Bereniké hajfürtjéről szóló elégiája és Attis című költeménye valószínűleg görög eredeti
nyomán készült A De nuptiis Pelei et Thetidos (Péleus és Thetis lakodalma) című
kiseposznak is alexandriai mintaképe volt. A költemény, amelybe egy - a lakodalomra
nászajándékként hozott - bíborterítő kapcsán Ariadné és Thészeusz története is beleszövődik,
az elbeszélő részeket rövidre fogva inkább a lélekrajzban és a patetikus monológokban tűnik
ki.
Az epithalamiumok (nászdalok) a ’tudós’ stílus és az itáliai népköltészeti hagyományok
ötvözetei. A nagyobb lélegzetű versek is Catullus személyes költészetéhez kapcsolódnak:
sokszor utalnak egyéni lírájára. Kisebb lírai alkotásai ugyancsak méltóak a poeta doctushoz, a
tudós költőhöz szigorú formai fegyelmükkel, virtuóz csiszoltságukkal.
Catullus az emberi kapcsolatok költője, ez tükröződik az első és második személyű
személyes névmások nagy számában: az ego (én) 240-szer fordul elő, a tu (te) 252-ször.
Nyílt közvetlensége, a végletes érzések páratlanul őszinte, szókimondó kifejezése nemcsak
az ókori költészetben egyedülálló jelenség, hanem a világirodalomban is rangos helyet
biztosít Catullus lírájának. Költészete századunk művészetét is foglalkoztatja.