Euripidész: Élektra

Euripidész, aki drámáinak tanúsága szerint pályatársainál

mélyebben élte át és értette meg mindazokat a társadalmi,
politikai, emberi ellentmondásokat, amelyek a görög po-
liszdemokrácia bomlásához vezettek, Szalamiszban szüle-
tett i. e. 480-ban, a hagyomány szerint abban az évben,
amikor az athéni flotta megsemmisítő vereséget mért a
görögöket már létükben fenyegető perzsa hadakra.
E győzelem nyomán vált Athén vezető nagyhatalommá,
és bontakozhatott ki a város nyolc évtizeden át tartó
fénykora. Az „aranykor" végét Euripidész már nem érte
meg. Igaz, élete utolsó két évét már nem is töltötte
Athénban. A makedón király pellai udvarában érte utol
a halál i. e. 406-ban. Két évre rá vesztette el Athén az
évtizedek óta folytatott peloponnészoszi · testvérháborút.
A spártai hadak bevonultak Athénba, és lerombolták a
város falait. Különös módon a politikai vezető szerep
elvesztésével csak a görög dráma fénykora zárult le. A fi-
lozófia és a művészetek tovább virágoztak. Athén ekkor
vált igazából a művelt világ arculatát meghatározó szelle-
mi központtá.
A későbbi, megbízhatatlan életrajzok szerint Euripidész
apja szatócs, anyja zöldséges kofa volt. Ezt állítja Arisz-
tophanész is, amikor Euripidészt alacsony származásáért
gúnyolja a Békák című komédiájában. Tudjuk, hogy a
drámaíró, nagy elődeitől eltérően, nem vállalt közszerep-
lést, visszavonultan élt. Egyike volt az első könyvgyűj­
tőknek. Élete folyamán vagy kilencven darabot írt. E ha-
talmas életműből azonban mindössze tizenhét tragédia és
egy szatírjáték kézirata maradt fenn; igaz, több mint
Aiszkhülosz és Szophoklész drámáiból együttvéve. A tri-
ász másik két tagjával ellentétben viszonylag kevés sikert
aratott színműveivel. Huszonkilenc évesen mutatták be

28
 első darabját, de már majd negyvenéves volt, mire első
díjra méltatták. A tragédiaírók athéni versenyében mind-
össze ötször került az élre, ötödik győzelmét végül a
posztumusz bemutatott darabjaival, az Íphigeneia Aulisz-
bannal és a Bakkhánsnőkkel aratta.
Kétségtelen: Euripidész tragédiáinak világképe kese-
rűbb, komorabb, jóval csüggesztőbb elődeinél. A klasszi-
kus drámai forma szép, egyenes íve is meg-megtörik
darabjaiban. Így is jellemezte őt Poetikájában Arisztote-
lész: „Euripidész - ha egyebekben nem is jól építi fel a
szerkezetet - jóval tragikusabbnak bizonyul a többi köl-
tőnél." Az általunk ismert tragédiák színvonala egyenet-
len. A remekművek mellett akadnak gyengébbek is.
Egyikük-másikuk annyira kötődik a napi aktualitáshoz,
mintha csak megrendelésre íródott volna. A szakirodalom
szerint Euripidésznek kilenc-tíz darabja érdemli meg a
remekmű rangját. Leggyakrabban játszott darabjai: az
Alkésztisz (i. e. 438); a Médeia (i. e. 431); a Hippolütosz
(i. e. 428); a Hekabé (i. e. 417); a Trójai nők (i. e. 415);
Íphígcneía a tauruszok között (i. e. 413); Élektra (i. e. 413);
Oresztész (i. e. 409); Íphigeneia Auliszban (i. e. 406); Bakk-
hánsnők (i. e. 406).
Euripidész legjobb tragédiáiban eszmény és valóság
kibékíthetetlenül szembe kerül egymással. Az ellentét
feloldására nincs remény. Aiszkhüloszhoz és Szophoklész-
hez hasonlóan Euripidész is elkötelezett híve az athéni
poliszdemokráciának, a görög humanizmusnak. Azt kell
azonban tapasztalnia, hogy polgártársai nem a vallott,
hirdetett eszményeknek megfelelően élnek. Törtetés, va-
gyon, hatalomvágy vezérli az embereket. Görög görög
ellen támad esztelen háborúkba bonyolódva. A testvér-
gyilkos küzdelmek - jelzik Euripidész tragédiái - a vesz-
test és a győztest egyaránt romlásba döntik. Az előbbi
fizikailag pusztul el, az utóbbit a méltatlan diadal erkölcsi-
leg semmisíti meg, előkészítve ezzel későbbi vereségét. Ez

29
 a kép bontakozik ki a trójai háborút felidéző Hekabéból
és a Trójai nőkből, ahol a diadalittas görögök a háború
szokásainak megfelelően kirabolják, majd földig rombol-
ják Tróját. A férfiakat, még a fiúgyermekeket, sőt a
csecsemőket is leöldösik, a nőket megerőszakolják és rab-
ságba hurcolják. Az athéni polgárok megérthették, hogy
egy állam, amely az emberség törvényeit megcsúfolva így
bánik a legyőzöttekkel, előbb-utóbb maga is hasonló
sorsra juthat.
Az embertelenség embertelenséget szül, a gonoszságra
az emberek gonoszsággal válaszolnak. Hekabé iszonyta-
tóan bosszulja meg fia halálát, Médeia sértettségében még
saját gyermekei életét sem kíméli, csak hogy bosszút
álljon férjén, aki egy másik nő kedvéért elhagyta őt.
Az érzelmek, vak ösztönök erősebbek minden okos
megfontolásnál. Az igazság felismerése önmagában nem
elegendő. Hiába tudja Phaidra, hogy nem volna szabad
beleszeretnie mostohafiába, Hippolütoszba, nem tud szí-
vének parancsolni. A Bakkhánsnőkben Pentheusz thébai
király tehetetlen, amikor a józan észre, a rendre, a törvé-
nyekre hivatkozva próbálja útját állni az elfojtott szenve-
délyeket felszabadító Dionüszosznak. Az igazi humanizá-
ciónak ész és érzelem egységét, összhangját kellene meg-
teremtenie. Ehelyett az ösztönök, indulatok, szenvedé-
lyek uralják az emberek tetteit, és ez szükségszerűen tra-
gédiákhoz vezet.

*
Élektra egyaránt hőse, szereplője Aiszkhülosz, Szophoklész és
Euripidész egy-egy drámájának. A három változat szemléletesen
jelzi a három író világfelfogása, látásmódja közti különbségeket.
Aiszkhülosz Oreszteíájában Élektra mellékszereplő. Maga is
elnyomott, majdhogynem rabszolga, akit testvére, Oresztész fel-
szabadít, megment. Azt követően, hogy Oresztész elindul bosszú-

30
 ját végrehajtani, Élektráról nem is esik többé szó. Az anyagyilkos-
ság · ódiumát egyedül Oresztésznek kell vállalnia.
Szophoklész tragédiájának Élektra a főszereplője. Engesztelhe-
tetlen szenvedéllyel fordul szembe a trónbitorló pár zsarnoki
uralmával. S mert húgával, Khrüszothemisszel ellentétben nem
hajlandó belenyugodni a törvénytelenségbe, még Klütaimésztra
is úgy dönt, hogy megszabadul · a lányától. Élektra az, aki a
bosszújában megingó Oresztészt tovább tüzeli, hogy anyjukkal is
végezzen. Szophoklész drámája nem hagy kétséget afelől, hogy
a halált a szívtelen anya is megérdemli. A zsarnokgyilkosság etikai
jogosságához nem fér kétség. Csak az ár tragikus, amit a győzele­
mért fizetni kell.
Euripidész drámájában már a színhely is eltérő. Az előző két
változat Mükénében, az Átreidák palotája előtt játszódik. Euripi-
dészé egy földműves háza előtt, falun. Ehhez a parasztemberhez
adta feleségül Élektrát Aigiszthosz és Klütaimésztra, hogy ne
kelljen a lány állandó panaszszavát, átkozódásait hallgatniuk. Euri-
pidész ugyan kitart a mítosz mellett, de e színhelyváltozással, a
paraszt szereplő felléptetésével jelzi, hogy őt nem elsősorban a
királyi családon belüli hatalmi harc érdekli, hanem a dráma köz-
emberek szintjén is érvényes emberi, családi vonatkozásai, pszi-
chológiai motivációi.
A dráma prológusát, a drámai előzményeket a földműves adja
elő. A közismert mítoszoknak több változatuk volt, s a drámaírók
maguk is elég szabadon nyesték, formálták a történet egyes epi-
zódjait. Így nem is lehetett elkerülni az előzmények felidézését.
Aiszkhülosz drámájában Klütaimésztra még egyedül végez Aga-
. memnónnal. Szophoklész és Euripidész tragédiájában Aigiszthosz
és Klütaimésztra együtt gyilkolja meg a hazaérkező Agamem-
nónt. Így az asszony bűne már eleve megfeleződik. Euripidész
színművében Aigiszthosz Agamemnón mindkét gyerekét is meg
akarja öletni, de Oresztészt nevelője még időben Phókiszba szök-
teti. Az időközben felnövekedett Élektrát anyja menti meg azzal,
hogy egy alacsony rangú emberhez adja feleségül. Aigiszthosz
attól tart, hogy egy rangjához méltó házasságban Élektra meg~ ·

31
 szülhetné azt a gyermeket, aki majd bosszút áll nagyapja haláláért.
A vagyonát és nemességét vesztett földmívestől és sarjaitól viszont
nem kell tartani. E gyerek azonban nem is születhetett meg, mivel
a derék parasztember nem akar visszaélni a kikényszerített házas-
sággal, s Élektrát tisztelve nem érvényesíti férjijogait. A fiatal lány
ezt a jóságot, tisztességet azzal hálálja meg, hogy igyekszik a házi
teendőket lelkiismeretesen ellátni. Hétköznapi teendőkről esik
szó, a szereplők nyelvezete is köznapi, emelkedettségnek, pátosz-
nak nyoma sincs. Élektra már azért sem bánja ezt a rangon aluli
házasságot, mert így rövidre vágott hajával, szegényes öitözetével,
pároknak való munkát végezve, tüntethet Aigiszthosz ellen, s
nyomatékot adhat sirámainak.
A dráma kezdetén érkezik haza Oresztész, hű társával, Püla-
désszal. Nővérével, Élektrával, aki fején egy hatalmas korsóval
vízért indul, a folyóparton találkozik. Kilétét azonban nem fedi
fel azonnal, hanem Oresztész barátjának mondja magát, akit azzal
a megbízatással küldtek, hogy közölje: Élektra öccse nemsokára
hazatér, hogy elvégezze a bosszú művét. E titkolódzásnak nincs
igazi dramaturgiai oka, hacsak az nem, hogy lehetőséget ad a ki
nem mondott polémiára Aiszkhülosszal. Élektra Agamemnón
már aggastyán nevelőjéért küldet, aki annak idején Aigiszthosz
elől külföldre menekítette a kisgyermek Oresztészt. Az öreg el-
mondja, hogy idejövet felkereste Agamemnón sírját, és az o~t
talált, az Élektráéhoz hasonló színű hajfonatból és a hasonló nagy-
ságú lábnyomokból arra következtet, a hajfürt és a lábnyomok
tulajdonosa nem lehet más, mint a hazatért Oresztész. Aiszkhülosz
színművében Élektra e nyomok alapján ismeri fel öccsét. Euripi-
dész drámájában viszont Élektra elmagyarázza, teljes képtelenség
e nyomokból ilyen következtetéseket levonni. Hiszen ki tudja,
hogy ennyi év után milyen színű Oresztész haja, és felnőtt ember-
ré cseperedve, bizonyára nagyobb a lába az övénél. A nevelő
sejtései mégis igazolódnak. A gyermekkorban szerzett szemöldök
feletti sebhelyről azonnal felismeri Oresztészt. Nagy az egymásra
talált testvérek öröme, és el is határozzák, hogy a testőrséget
kijátszva csellel számolnak le a trónbitorlókkal. A nevel~ arra

32
 biztatja Oresztészt és társát, induljanak azonnal, mert most ritka
kedvező alkalom nyílik arra, hogy katonái nélkül találják Aigisz-
thoszt, aki itt a közelben, a maga földjein áldozati szertartás
bemutatására készülődik. Oresztésznek sikerül is akadálytalanul
leszúrnia apja gyilkosát. Aigiszthosz kísérete ugyan fegyvereihez
kap, de amikor Oresztész felfedi kilétét, a szolgák, akik javarészt
valaha még Agamemnón emberei voltak, örömmel csatlakoznak
az apja halálát megbosszuló ifjúhoz. A holttestet a visszatérő
Oresztész magával hozza Élektra házába. Itt azonban kételyei
támadnak, vajon helyesen teszi-e, ha anyjával is végez, aki szülte
és felnevelte őt. Vajon nem esztelenség-e Apollón jósszava? Na-
gyon is félő - aggódik Oresztész -, hogy az anyagyilkosság
bűnéért majd felelnie kell. Élektra azonban férfiatlansággal, gyá-
vasággal vádolja öccsét, és végül is rábírja az anyagyilkosság
végrehajtására.
Klütaimésztrát Élektra azzal a hírrel csalja a házába, hogy tíz
napja gyermeke született, s arra kéri anyját, hogy mutassa be
hely.ette, akinek ehhez még nincs ereje, a szükséges áldozatokat.
A mit sem sejtő Klütaimésztra engedelmeskedik lánya hívásának,
Szophoklész Klütaimésztrájával ellentétben az ő szívéből nem
vesztek ki az anyai érzések, bánja is lánya nehéz sorsát, meg az
unokáját is látni kívánja. Igaz, Euripidész sem bocsátja meg az
asszony férjgyilkosságát, de Aiszkhülosz nyomdokain haladva,
Klütaimésztra tettének motivációi fokozottabb hangsúlyt kapnak
az anya és lánya vitájában. Az apja emlékét idéző Élektrának
Klütaimésztra elmondja, hogy Agamemnón, ha hatalmi érdekei
úgy kívánták volna, többi gyermekét is feláldozza, mint ahogy
lányát, Íphigeneiát.is máglyára küldte. De ő, Klütaimésztra, első­
sorban azt vette zokon, hogy Agamemnón Trójából elhozta ma-
gával Kasszandrát, és arra kényszerítette volna őt, hogy ossza meg
vele férje ágyát. Élektrában azonban annyi indulat, gyűlölet hal-
mozódott fel, hogy a legkevésbé sem hajlandó megérteni anyját,
sőt a házába betérő Klütaimésztra megölésében maga is segédke-
zik az ott rejtőzködő Oresztésznek.
Ha magát a gyilkosságot nem is láthatja a közönség, Aigiszthosz

33
 és Klütaimésztra véres holttestét egy színházi gépezet kigördíti a
színpadra. Élektra, Oresztész és Püladész is kijönnek a földműves
házából. A testvérek számára azonban könnyebb volt az anyagyil-
kosságot végrehajtani, mint annak lelkiismereti terhét elviselni.
Oresztész egész lényében megrendülten mondja el, hogyan ölte
meg kegyelemért könyörgő anyját. A mükénéi szüzek kara,
amely az eseményeknek mindvégig puszta szemlélője maradt,
mély részvéttel figyeli a tragikus eseményeket. Megérti a bosszú
szükségességét, de azt sem hallgatja el, hogy nézete szerint a
vérbűn elkövetését is iszonyú tettnek kell minősíteni.
A kiúttalan, tragikus helyzet feloldására, mint Euripidész annyi
drámájában, ezúttal is megérkezik valamelyik isten, hogy igazsá-
got tegyen. A drámai cselekményből nem következő befejezések
később a „deus ex machina" nevet kapták. A latin kifejezés szó
szerint arra utal, hogy az istenséget megszemélyesítő színészt vagy
színészeket a színházi gépezet emelődaruja helyezi a háttér díszle-
tének tetejére. Ezúttal a földműves házának tetején egy ikerpár
tűnik fel, a Dioszkuroszok. Léda és Zeusz, illetve Tündareósz fiai
ők, Kasztór és Polüdeukész. A legenda szerint Lédával Zeusz isten
hattyú képében szeretkezett, de ezen az éjszakán Tündareósz sem
kerülte el felesége ágyát. Lédának így négy gyermeke született,
Zeusztól Kasztór és Helené, Tündareosztól Polüdeukész és Klütai-
mésztra. A két fiú maga is megistenül; Euripidész drámájában
Zeusz-fiaknak vallják magukat. Drámai tisztük, hogy közöljék
unokaöccsükkel, Oresztésszel Zeusz apjuk ítéletét, bár a maguk
véleményét sem rejtik véka alá. Az ő nézetük szerint is joggal
lakolt nővérük, Klütaimésztra, azonban - állítják - Oresztész
anyagyilkossága sem menthető, még ha a bekövetkezett sorstragé-
dia valójában az ősök bűneire vezethető is vissza, elsőként a
dédapa, Tantalosz vétkére, aki saját gyermekeit tálalta fel eledelül
az isteneknek. Oresztész felelősségét nem csökkenti - vélik a
Dioszkuroszok -, hogy az anyagyilkosságra Apollón bujtotta fel
az ifjút. „Phoibosz - mondják-, bár maga bölcs is, nem volt bölcs
a jóslata." Apollón viszont felettes istenük, így őt nem ítélhetik el.
Oresztész ügyében - közlik - Zeusz a következőképpen határa-

34
zott. Nagy hozománnyal adja nővérét feleségül barátjához, Püla-
dészhez, aki vigye Élektrát hazájába. A testvérpárnak távoznia kell
Argoszból, bűnük színhelyére soha többé nem térhetnek vissza.
Oresztészt magát a szörnyű, ebszemű istennők, a Kérek (Aiszkhü-
losznál az Erínüszek) üldözik el városából. Meneküljön előlük
Athénba, és ott Athéna templomában kérje az istennőt, Arész
dombján hívjon össze egy bíróságot, hogy az ítélkezzen ügyében.
Apollón ott majd kiáll mellette. A bírák szavazategyenlősége a
felmentést jelenti számára. Végül Árkádiában telepedhet le, a
várost, ahol él, később róla nevezik el. A Dioszkuroszok a halottak
méltó eltemetéséről is intézkednek. Aigiszthoszt az argosziak föl-
deljék el, míg Klütaimésztrát a Helenével nemsokára hazaérkező
Menelaosz hantolja el. Euripidész már itt utal a következő évben
(i. e. 412-ben) bemutatandó darabjára, a Helenére, amely nem
kevesebbet sugall, mint hogy Parisz Menelaosz feleségének csak
a képmását vitte magával Trójiba. Így a görögök egy árnyképért,
egy illúzióért harcoltak tíz éven át Trója falai alatt. Az igazi
Helenét Hermész isten Próteusz egyiptomi király lakába menekí-
tette, ott talál rá Menelaosz.
Az Élektra az oly rövid időre egymásra talált testvérek fájdalmas
búcsújával ér véget. A kar azokat a szerencséseket nevezi „boldog-
sorsúaknak" , akikre nem sújt égi csapás.
M.G.

Arisztophanész: Lüszisztraté
Athén fénykorában nemcsak a tragédia, hanem a komédia
is virágzott. A tavaszünnepen, a városi Dionüszián és
Lénaián komédiaköltők is versenybe szálltak az első díjért.
Azonban a komédia gazdag termésében az idő kíméletlen
pusztítást végzett. Csak nevek, sorok maradtak fenn.
Egyedül Arisztophanész a kivétel, akinek negyven-

35