A cári Szentpétervár végnapjai korabeli fotókon

Karl Bullát tartják Oroszország első fotóriporterének, aki művészi

képeken dokumentálta Szentpétervár életét a forradalom előtt. A cárhoz is
bejárása volt,

Gazdag családok lányai mazurkázni tanulnak Szentpéterváron 1917 előtt.

A Konyevszkij kolostor szerzetesei állnak pózt a Lagoda-tó kövein északra
Szentpétervártól. A kép 1900 körül készült.
Egy jégkorcsolyázó vár a startjelre egy szentpétervári versenyen a század elején.
Karl Bulla 1855-ben született a mai lengyel Głubczyce városában. A terület akkoriban
még a német ajkú Poroszország része volt.
A leendő fotográfus 11 évesen került Szentpétervárra, azt azonban a
történelem homálya fedi, hogy gyerekként hogyan és miért utazott ennyire
messzire. Nem volt szokatlan akkoriban, hogy a kisvárosokból a fiúk a
nagyvárosba költöztek kitanulni egy szakmát, azt azonban nem tudni, hogy
a kis Karl miért pont az orosz fővárost nézte ki magának.
Szentpétervár főutcája, a Nyevszkij proszpekt egy forgalmas reggelen az 1900-as évek
elején.
A német anyanyelvű fiatal kifutófiúként kezdett dolgozni az orosz
fővárosban egy fényképészeti boltban. Karl Bulla hamarosan megtanult
oroszul, és a fotózás csínját-bínját is elsajátította. 1875-ben nyitotta meg
saját műtermét.

Matild Cseszinka prímabalerina, II. Miklós, az utolsó orosz cár szeretője.

Karl Bulla azzal reklámozta magát, hogy „amit csak kell lefényképezek,
bárhol, akárhol, nem számít, hogy kültéren vagy beltéren, akár nappal, akár
éjjel mesterséges fénynél.”

A vitorlás síelés egy bemutatója a fagyott Néva jegén 1910 körül.

1886-ban Bulla, akinek ekkor már közismert volt a szorgalma és a tehetsége,
engedélyt kapott Szentpétervár kormányzójától, hogy megörökítse a város
és környéke életét, azzal a feltétellel, hogy nem okozhat „fennakadást a
gyalogosoknak és a kocsiknak a munka folyamán.”
Egy csapat lovat mentenek ki, miután a jeges vízbe omlott egy híd a város egyik
csatornája fölött.
Az engedéllyel a kezében a hatóságok többnyire hagyták a fotóst békében
dolgozni. Ő lett Oroszország első „hivatásos” fotóriportere.
Egy férfi hideg kvaszt árul. A kvasz az oroszok nemzeti itala, amit rozskenyér
erjesztésével készítenek.
Karl Bulla amennyire csak tudta, kihasználta a hivatalos engedély nyújtotta
lehetőségeket. Egyaránt alkalma volt fotózni a szentpétervári elitet, de
betekintést nyert a szegények sokszor erőszaktól terhes világába is.

Szegénykonyha 1911-ben.
Az orosz társadalom a századforduló után egyre inkább változást követelt.
A kép eredeti leírásában „huligánoknak” titulált csavargók Szentpétervár utcáin 1910
környékén. A középen álló fiú nemrég verekedésbe keveredhetett, erről árulkodik
legalábbis a monokli a bal szemén.
A várostól délre fekvő kolostor apátja.
A meglepően éles képeket Bulla hátizsáknyi méretű fényképezőkkel
készítette. A képeket ekkoriban még nem filmre, hanem üveglapra
rögzítették.
Tolsztoj a 80. születésnapján a Moszkvától keletre fekvő vidéki birtokán. A kép 1908-
ban készült.
Bulla (bal oldalt) és Tolsztoj az 1908-as fotózáson.
Az egyetlen fennmaradt leírás Karl Bullát görnyedt, őszes, vékony, hallgatag
embernek írja le.
Az utolsó orosz cár lányai modellt ülnek Bullának 1914-ben.
After Bulla received permission to take photographs “in the presence of his
majesty the tsar,” Bulla’s career was at its peak. He was a wealthy man with
endless artistic opportunities. But around 1917 he abruptly left Russia to live
on Estonia’s Saaremaa Island with his newly married Estonian wife. Miután
a fotós engedélyt kapott rá, hogy képeket készítsen „őfelsége, a cár
jelenlétében”, karrierje csúcsára ért. Bulla ekkoriban már igen tehetős volt,
és szabadon kiélhette kreatív energiáit. 1917-ben viszont feleségével
váratlanul az észt Saaremaa-szigetre költözött.

Karl Pospisil birkózó Bulla stúdiójában.

Nem világos, hogy a híres fényképész miért döntött úgy hirtelenjében, hogy
összecsomagol és külföldre költözik. Egyes történészek szerint talán az
állhatott a háttérben, hogy az első világháború miatt Oroszországban egyre
nőtt az ellenérzés a németekkel szemben. A Guardian cikke viszont azt
lebegteti meg, hogy Karl Bulla titokban Szentpétervár meleg közösségéhez
tartozott.

Egy orosz történész szerint viszont a művész nem akarta örökre elhagyni az
országot, csak az országban dúló események miatt nem tért vissza soha.

Legéppuskázott tüntetők 1917 nyarán Szentpéterváron. A képet a fotós fia készítette

egy tetőről apja műtermének szomszédságában.
Bármi is volt Bulla távozásának az oka, nagy szerencséje volt. Ugyanis
miután a cárt megbuktatták, és a kommunisták kerültek hatalomra, a
tehetős és felső körökbe bekötött Bulla valószínűleg hamar az új rezsim
célkeresztjébe került volna.

A fényképész 1929-ben halt meg Saaremaa szigetén.

Egy kommunista ifjúsági szervezet tagjai kiképzés közben. A képet Bulla fia, Viktor
készítette 1937-ben.
A Bulla fiúk megörökítették az utókor számára a szocializmus
felemelkedését az országban, azonban német származásuk és a
nemességhez fűződő viszonyuk miatt hamar gyanússá váltak a rendszer
számára. Viktort a második világháború kitörése előtt kivégezték a
hatóságok, Alekszandert pedig munkatáborba küldték, és nem sokkal a
szabadulása után halt meg.
A Nyevszkij proszpekten, nem messze egykori műtermétől, ma szobor őrzi Bulla
emlékét. Az egyik kamerája pedig egy múzeumban van kiállítva az észt szigeten, ahol
meghalt.
szabaderupa.hu