Petőfi nyara Ostffyasszonyfán 1839.

Ostfy- Aasszonyfa /régies írással / Vas megye É-K-i részén helyezkedik el. Ha elképzelünk a térképen
egy majdnem egyenlő szárú háromszöget Sárvár (fürdőhely) és Celldömölk (búcsújáróhely) alappal
(kb. 16 km), akkor a harmadik csúcsa Ostffyasszonyfa (Petőfi-emlékhely).

A Rábától 1 km-re fekvő település őskor óta lakott: kőkor, bronzkor, római kor, Árpád-kor nyomát lehet
megtalálni a község területén, vagy közelében. Ostffyasszonyfa címerében (dr. Mesterházy Gábor
tervezte és leírásában is olvashatjuk) a Kemeneshát kavicstakarója látható, valamint azz Osluból lett
Ostffy család címerállatának egyik motívuma: a sas-szárny. A reformáció egyik fellegvára volt, ma a
temetője is azt mutatja, hogy békességben éltek és élnek itt evangélikusok és katolikusok. Nem
véletlen, hogy az evangélikus Petrovics (Petőfi) Sándor rokonokat talált itt.

Petőfi apja csődbemenetel után, 16 évesen kerül Ostffyasszonyfára 1839. május 6-7.e táján
Székesfehérváron át, Veszprémet, Tapolcafőt, Pápát érintve Kiscellig, s onnan rokonához, Salkovics
Péter tagosító mérnökhöz. A sokoldalúan művelt kamasz írásban és térképek készítésében van
segítségre a jómódú földmérnöknek. Ennek idős írnokával gyakran heves vitába bocsátkozik azon,
hogy ki a római költészet legnagyobb alakja. Petrovics Sándor Horatius-ért rajongott. A Salkovics-kúria
Petőfi érkezése után kb. két hónappal vidámabb, zajosabb életűvé válik azáltal, hogy még két
emberesedni kezdő, Sopronban tanuló rokonfiú érkezik nyári vakációra a mérnök öccse, Salkovics
Károly és az ugyancsak rokon, Orlay Petrics Soma.( 1822. okt. 22-1880.)

Meghitt, életre szóló barátságot köt Orlay Petrics Somával, a közel egykorú másod-unokatestvérével.
Talán nem is volt még egy ilyen barátja, aki 16 éves kora óta végig mellette állt, tőle Mezőberényből
indul Petőfi csatázni Bem mellé Erdélybe. Nemcsak barátot, de Ostffyasszonyfán szerelmet is talál. A
ragyogó szépségű csöngei Csáfordi Tóth Rózát.

A szerelem és a szabadság költője szerelmet és szabadságot talál itt. Tehetséges verselő diákként
érkezik ide és költőként távozik innen a tündér-világból. Mert ez a kurta nyár tündérálom volt, ami egy
szempillantás alatt vált valósággá, és tűnt el ugyanúgy, alig két hónap után, Salkovics Péter üzenetével
feleségéhez: "Sándornak azonban adj egy pár forintot s menjen ahová neki tetszik, belőlé úgy sem
lesz egyéb komédiásnál.".

Salkovics világától Petrovics Sándor világa elérhetetlenül és felismerhetetlenül távol volt. A mérnök
valami botrány-félétől tartott. Egy ifjú, akinek még nincs aranykoronában kifejezhető értéke: egy
gyanús kamasz, aki nem tagolható be semmiféle kategóriába, komédiás akar lenni, ráadásul tolakodó
rigmusokat csinál, az lehet tehetséges, de nem tudni mire, jóra-e vagy rosszra. A sors ítélete: nem
támogatandó. Petőfi válasza a sorsnak: beállok katonának.

Orlay Petrics Soma, az örök jóbarát, szemtanú visszaemlékezése 1839 június végéről: "a számos tagból
álló család fogadásunkra a lak elé sereglett, s köztük ott állt egy középmagasságú, szikár, fahéjszín
arcú, sötétkemény barna hajú ifjú; villogó fekete szemeit fehérét vércsíkok futották át; dacos
kifejezésű duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedzett; hosszú nyaka leeső vállai közül
meztelenül nyúlt föl, s nadrágjával egyszínű szürke cérnakabát födte tagjait. Nem kételkedtem, hogy
ez Petőfi Sándor….ajkán és ideges arcán szíves mosoly futott végig és száraz kezét szorításra nyújtotta.
Az első bizalmas beszélgetésben lefolyt óra megteremté halálig tartó változatlan összeköttetésünket s
mondhatom, benső barátságunkat.”

A szünidő, mint azt csendes faluhelyen másként alig lehetett várni, egyszerűen folyt le. Orlay
visszaemlékezése: ”...nagybátyámnak írásban és térképek készítésében segítettünk, üres időnket
pedig vadászattal öltük el." "...vén irnoka volt nagybátyámnak. Ez Ovidiust magasztalta, Petőfit meg
Horatius lelkesítette, kinek egy kiadását mindig zsebében hordta. A két klasszikus előnyei fölött
gyakran heves vitába bonyolódtak....”Petőfi kicsinység miatt is könnyen tűzbe jött, de épp oly hamar
le is csillapodott, s végül rendesen kacagásba ment át. Gyakran ábrándokba merült s legfőbb vágya
volt: egy szép vidéken magának kis lovagvárat építhessen." "Gyönyört talált néha a másokkal
ingerkedésben, de ezt oly kedélyesen tette, hogy csak az bosszankodott meg érte, kinek véletlenül
nagyon elevenére talált. Megemlítek itt egy többször ismétlődött, mulatságos, különben jelentéktelen
eseményt, mely nála pár évvel fiatalabb rokonával öt többször meghasonlásba hozta. Nagybátyám
öccse, Károly velünk együtt Sopronba menendő volt. Szerencsétlenségére egy Ráró nevű agár is volt a
háznál. Petőfi kileste az alkalmat, s torkaszakadtából kiáltotta elé Rárót. A nagy távolban
érthetetlenné vált, hogy melyiket szólítják, s Károly egyik, Ráró másik oldalról nyargalt elő. Petőfit e
tévedés mindannyiszor rendkívül mulattatta, bár Károly részéről e tréfáért keserű megtámadásoknak
volt kitéve."

"Nagybátyám igen nyílt házat tartott, s nála koronként összegyűlt társaság nem egyszer rávett, hogy
előtte egy-egy dalt elénekeljek. Egy ilyen alkalommal a szomszéd Csönge faluból T. Róza kedves leány
is jelen volt, ki iránt Petőfi szívében vonzalom ébredt. A társaság eltávozta után Petőfi indulatosan
támadott meg, s gitárom összetörésével fenyegetett, ha e lány előtt még valaha énekelni
merészkedem. "Bűvölőn hangzik dalod , óh barátom/ Petrics/ és a szű öröm- érzeteknek /
tengerében leng....( Ostffyasszonyfa szept 4)

A Salkovics házból (Ostffyasszonyfáról) Csöngére jártak át istentiszteletre az evangélikus templomba,

ott úrvacsorázhatott is a ma a Deák téri Evangélikus Múzeumban kiállított, de Csöngéről származott
úrvacsorai kehellyel Petrovics Sándor. A karzatról pedig gyönyörködött Róza szépségében és az orgona
melletti pad fájába véste bele az ifjú költő a ma is látható latin nyelvű bibliai idézetet, amely Pál
apostol levelének a rómaiakhoz írt 5. rész 5. verséből való: Spes confisa Deo nonquam confusa
recedit. Magyarul: Az Istenbe vetett reménység sohasem szégyenít meg.

" Az ívszámra írt versekből 10 olyat, illetve töredéket ismerünk, ami keltezése szerint (1839. május 29-
szeptember 4.) Ostffyasszonyfához kötődik. Róza még sokáig visszatért a költeményekben, sőt hatása
örök, mert ideállá vált. Petőfi Ostffyasszonyfáról Sopronba megy a nyári társaival, de beáll katonának,
onnan leszerelve Orlayhoz a Pápai Kollégiumba visz az útja, ott ismerkedik meg Jókaival is.