Tavaszi szél vizet áraszt, Míg az anyám, lánya vótam.

Minden madár társat választ, De mióta nem az vagyok,

Minden madár társat választ A búnak is helyet adok,

Hát én immár kit válasszak, A búnak is helyet adok.

Szívet szívért kinek adjak,

Végig mentem az utcán,

Szívet szívért kinek adjak.

Bésároztam a csizmám,

Megérdemli az a lány,

Addig éli lány világát,

Kiért sáros a csizmám.

Míg szél fújja pántlikáját,

Míg szél fújja pántlikáját

Fehér rózsa, tulipán,

A pántlika könnyű gúnya,

Engem a szerelem bánt,

Mert azt a szél könnyen fújja,

Nincsen nagyobb gyötrelem,

Mert azt a szél könnyen fújja.

Mint a titkos szerelem.

De a fátyol nehéz ruha,

Mert azt a bú nyomdogálja,

Túl a hegyen egy faluba,

Mert azt a bú nyomdogálja.

Gyászol engem egy viola,

Violának nincsen szagja,

Jaj Istenem, de víg vótam,

Szeretőmnek nincsen anyja.

Míg az anyám, lánya vótam,

Szeress rózsám, csak nézd meg kit, De én eztet nem tudhattam,

Mer’ a szerelem megvakít, Úgy búsultam majd megholtam.

Engemet is megvakított, Búval élem világomat

Halálig megszomorított. Az egész ifjúságomat.

Tavaszi szél vizet áraszt,

A pántlika könnyű gúnya,

Minden madár társat választ.

Mert azt a szél könnyen fújja,

Hát én ím már kit válasszak,

De a fátyol nehéz ruha,

Szívet szívért kinek adjak?

Mert azt a bú nyomdogálja.

Az ifjúság sólyommadár,

Addig víg, míg szabadon jár.

Jaj, énnékem szegénynek már,

Szívem víg örömet nem vár.

Ha én ezt így tudtam volna,

Hogy tavasszal nyílik rózsa,

Sohase búsultam volna,

Most szívemen bú nem volna.