You are on page 1of 68

ISBN 978-963-08-8871-4

„…egész nemzeti műveltségünk anyanyelvünkön alapszik”

(Bárczi Géza)

„ARANYTOLL”
KERÜLETI

HELYESÍRÁS VERSENY
(2–4. évf.)
[PDF]

írta: Vámosi Lászlóné

1
„ARANYTOLL” HELYESÍRÁSI VERSENY

Nálunk – a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában -

így kezdődött:
„A kerületi Aranytoll verseny „őse” …Sok éve már annak, hogy
az alsó tagozatos tanító nénik olyan házi helyesírási versenyt
szerveztek, mely évi 4-5 fordulóból állt, és amelyen az elsősök
kivételével minden gyermek részt vett. Ez abban különbözött
egy átlagos felméréstől, hogy az osztályok minden alkalommal más-más tanító
nénivel írták a tollbamondást.
Az „Aranytoll” elnevezés Udvarhelyi Gáborné (Zsuzsa néni) ötlete volt. Az évfolyam
legjobb helyesírói pedig minden évben egy szép tollat kaptak jutalmul. Azt
tapasztaltuk, hogy a tanulók sokkal jobban törekedtek helyesen írni, és gyakran még
a gyengébb helyesíróknak is sikerült jó teljesítményt nyújtaniuk. A biztató
eredmények miatt ez a verseny azóta is él, így mára iskolánk egyik hagyományává
vált .” olvashatjuk Kenézné Sarlós Mariann írásában, a László Gyula Gimnázium és
Általános Iskola évkönyvében.

2007-től az iskola lelkes munkaközösségének összefogásával évről évre

meghirdetjük a kerületi „Aranytoll” helyesírási versenyt is.
A versenyre előzetes nevezés útján lehet jelentkezni. A kerület iskoláiból 2-4.
évfolyamról 6-6 fő jelentkezését fogadjuk el.
A létszám ismeretében megküldjük a nevezők részére a tanító nénik által
összeállított feladatsorokat, majd azt visszaküldve javítjuk, és már küldjük is a
következőt... A feladatlapok összeállításánál igénybe vesszük a forgalomban lévő
tankönyveket, folyóiratokat, különböző feladatsorok típusfeladatit és igyekszünk
azokat saját képünkre formálni.* Két levelező forduló után a döntőre évfolyamonként
20-24 kisdiákot hívunk. A döntő legjobb helyesírója pedig évfolyamonként 1-1
gravírozott „aranytoll” tulajdonosa lehet.
Ezzel a versennyel a magyar nyelv szépségeinek, sokszínűségének megismertetését
és terjesztését tűztük ki célul. Nagy örömünkre szolgál a kerületi kollégák
megelégedése versenyünkkel kapcsolatban és nem utolsó sorban az, hogy a
gyerekek kedvvel készítik el a feladatokat! A nyelvi játékok már az első évben
elnyerték tetszésüket, és kíváncsian várták a következő feladványokat.

2
Az elmúlt években a verseny sikeréhez a feladatlapok
tesztelésével, vagy javításával az alsós munkaközösség
valamennyi tagja hozzájárult.
Feladatot keresett, írt, átírt, ötletet adott, szerkesztett,
valamint javított:
Baranyainé Major Lilla, Csőkéné Roszik Judit, Juszkóné
Gyana Szilvia, Kenézné Sarlós Mariann, Kovács Anita,
Kovácsné Cholnoky Krisztina, Varga Anikó és Vámosi
Lászlóné

A feladatlapok évfolyam-felelősei: Baranyainé Major Lilla,

Kenézné Sarlós Mariann, Vámosi Lászlóné
„ARANYTOLL”
A feladatlapokat az egységes értékelés érdekében HELYESÍRÁSI
munkacsoportokban, közösen javítjuk, így több jó VERSENY
hangulatú „munkadélutánt” tölthetünk együtt. A 2012
versenyzők közül sokan gondosan kitöltött, rajzzal,
színezéssel díszített feladatlapot küldenek vissza. Sok,
gondosan kivitelezett, hibátlan, vagy kevés hibával
megoldott munkával találkozunk. Ma már a külalakot is
értékelnünk kell, hogy el tudjuk dönteni, ki kerüljön a
döntőbe.

Az alábbi táblázat az utolsó 3 év átlagait mutatja:

2. osztályosok 3. osztályosok 4. osztályosok

     
2 levelező forduló 99% 74% 99% 72% 98% 80%
2011/2014 után
döntő 97% 70% 98% 70% 96% 72%

Versenyfelelősök: Kenézné Sarlós Mariann, Vámosi Lászlóné

A támogatásért köszönettel tartozunk a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola

vezetőségének.

* Felhasznált, ötletadó segédletek: Szivárvány folyóirat, Tanítás tanulása folyóirat,

Tudorka gyermekújság, Természetbúvár folyóirat (TermészetBÚVÁR Egyesület),
Mi MICSODA könyvsorozat – Tessloff és Babilon Kiadó, Elválasztás, toldalékolás – TanSpec
alkotócsoport, Végh Andrea: Írjunk szépen, helyesen Sünivel! – Mozaik Kiadó, Nyelvtan és helyesírás
tankönyvcsalád – Apáczai Kiadó, Tantárgyi program a Magyar nyelv tanításához - Apáczai Kiadó,
Sütő Katalin: Kompetenciaalapú nyelvtani és helyesírási feladatgyűjtemény, Grätzer József: Sicc,

3
Néhány feladatsor:
(a feladatsorok fedőlapja állandó)
László Gyula Gimnázium, MÁSODIK ÉVFOLYAM
Általános Iskola és Óvoda 2008/2009. tanév
1157 Kavicsos köz 4.

„…egész nemzeti műveltségünk anyanyelvünkön alapszik”

(Bárczi Géza)

„ARANYTOLL”
KERÜLETI

HELYESÍRÁS VERSENY
DÖNTŐ

Szeretettel köszöntünk az „Aranytoll” helyesírási verseny döntőjén. Néhány fontos

tudnivalóval szeretnélek megismertetni!

1. Mindig figyelmesen olvasd el a feladatok utasításait!

2. Mindent tölts ki pontosan!
3. Ügyelj a külalakra!
4. Ne feledd a kis keretbe a megfelelő számot beírni!

Szerkesztette: Vámosi Lászlóné

Jó munkát kívánunk!
A SZERVEZŐK

4
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév
1. Titkos üzenet kaptál! Fejts meg! Írd le!

2. Megtudhatod, hogy mi volt az előző hónap legjelentősebb eseménye, ha megfejted az alábbi

rejtvényt!
1. A tavasszal az eresz alá építi fészkét.
2. Az ember „őse”.
3. Az állatok királya.
4. A fák légtornásza.
5. Szorgalmas állat.
6. Egészen fiatal juh neve.
7. Hangja a jól ismert turbékolás, búgás.

Megfejtés:

3. Marika nagymamája süteménnyel lepte meg az osztályt. Bátyja, Tóni futott a boltba
bevásárolni. Leírta egy lapra, hogy mit kell venni. Sajnos több hibát vétett. Segíts neki a
javításban! Írd le helyesen a szavakat!

tolyás, tejföl, sajt,

krémturó, joghúrt, legvár,
étolaly, szölőlé, telyszín,
cukkor, liszt, so

5
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév
4. Találd ki az összekevert betűkből, hogy milyen jelmezbe öltöztek a másodikosok!
Felesleges betűvel is találkozhatsz!

A jelmezversenyen a gyerekek névsorban vonultak fel! Segíts! Írd le az összes nevet

betűrendben!

Te milyen jelmezbe bújtál?

5.Egy-egy betű megváltoztatásával juss el az első szótól az utolsóig!

Pl.: A kéztől a lábig többféle módon el lehet jutni. Megmutatom, én hogyan tettem.
K É Z K É P L É P L Á P L Á B
V A J M Á Z

S Í P V Á R

6
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév
6. Tavasszal ébredezik a természet. Elbújtak az állatok a betűk között. Keresd meg őket! Írd a
megfelelő helyre! (Nem kell a szótaghatárt megtartani!)

A jelmezhez még kórókat kell gyűjteni az erdőben.

Marika végre megértette, hogy időben induljon el.
Most már hiába rohan, gyalog nem fog odaérni.
A vihar csak közeledik és közeledik.
Indulás előtt még esernyőket keresünk.
Apóka mindenkit elszállított autóval.

tüskés vízben él ravasz

szorgos rágcsáló szerencsét hoz

6. Írd le a képen látható állatok nevét!

Melyik a kakukktojás? Színezd ki! Indokold döntésedet!

7. Télen eltűntek a magánhangzók a virágnevekből! Pótold őket! Írd le a kiegészített

szavakat!

7
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév
8. Tagold szavakra a következő szólást! Írd le!
Akiavirágotszereti,rosszembernemlehet.

10. Melyik helyes? Szótagolj! Színezz!

mad – zag lán – dzsa kí – gyób - őr ü – veg – gyöngy

ma – dzag lánd – zsa kígy – ó – bőr üv – eg – gyöngy

madz – ag lá – ndzsa kí – gyó – bőr ü – vegy-gyöngy

11. Fejtsd meg a képrejtvényt!

1. 2. 3.

Melyik szó nem összetett szó? Írd a megfelelő számot a keretbe!

12. Színezd ki azt a szót, amelyben helyesen írt szót találsz!

Írj 2 szóval mondatot!

8
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/1
2.
Összeállította és szerkesztette: Vámosi Lászlóné

1. Másold le az alábbi szöveget!

Ki Ő?

2. Az alábbi meghatározások alapján színezd ki, mely betűk szerepelnek a nevében!

1. Magánhangzó vagyok. Jó, hogy nincs rajtam ékezet, mert 3 hasonló alakú
társam követ a sorban.
2. A harmadik kétjegyű mássalhangzó vagyok.
3. Tükörképem a sor végén kullog.
4. Mindig rácsodálkozik mindenre.
5. Csak a párom előz meg.
6. Velem kezdődik az ábécé.
7. Mássalhangzó vagyok, előttem a k betű áll.

Tedd a betűket a helyükre! (A kétjegyű betűk egy négyzetbe kerülnek)

7. 5. 3. 7. 4. 2. 1. 7. 6.

A régészprofesszornak ifjú korától két „szerelme” volt. Egyik a festészet, másik a régészet.
Leghíresebb művészi alkotása az Ötven rajz a honfoglalásról.

9
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/1
3 . Másold le a mondatokat szavakra tagolva! Ügyelj a helyesírásra!

Akönyvbenamúltmegelevenítéséreteszkísérletet.
Ahonfoglalómagyarokviseletét,szokásait, életmódjátmutatjabe.

4. Alkoss minél több értelmes szót a magadott betűkből. Új betűt nem tartalmazhat. Két
azonos betű csak akkor lehet a szóban, ha a megadott betűk között abból több is van.

L Á SZ L Ó GY U L A

5. Névadónk nevében az alábbi magánhangzók szerepelnek:

á ó u a.
Keresd ki a szövegből azokat a szavakat, amelyekben bármelyik betű előfordul! Írd le őket
szótagolva!
Leghíresebb tudományos alkotása A honfoglaló magyar nép élete című könyv.
Ebben a magyarok tárgyait, fegyvereit is bemutatja.

6. László Gyula gyermekei nagyon szerették a rejtvényeket. Remélem te is! Fejtsd meg őket!
Ha megfelelően rendezed a szótagokat, foglalkozások neveit kapod. Írd a piramisba!

10
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/1
7. Mely szavakat rejtik a következő betűrejtvények?

1. RR RRRR 2. 3. LLLLLLL
fiúnév fiúnév fiúnév

Rendezd őket betűrendbe:

8. Az alábbi szavakban összekeveredtek a betűk. Találd ki a szavakat! Segíthetnek a képek.

rdáad zsajp yíln jí ablysza

Ha felismerted, kösd a szót a megfelelő képhez!

Írd le őket betűrendbe!

11
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/1
9. Végezetül egy híres mondást rejtenek a betűk. A kezdőbetűt leírtuk, a folytatás kezdetét nyíl
jelzi. Ha folyamatosan haladsz a vonalak mentén, és leírod egymás mellé a betűket a
vonalakra, megkapod a mondást.

A képek László Gyula: Ötven rajz a honfoglalásról c. könyvéből való.

12
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/2
3. Összeállította és szerkesztette: Vámosi Lászlóné

1. Figyeld meg a következő képet!

Melyik képrészlet található meg az előző képen? Színezd be az alatta levő karikát kékre!

2. Másold le az alábbi szöveget!

Az erdőben beköszöntött a tél. Vastag hótakaró borítja a
fákat, bokrokat. A hópelyhek sűrűn szállingóznak a
fehér tájra.

3. Színezd ki a megadott betűk közül a magánhangzókat pirosra, a mássalhangzókat zöldre!

Alkoss az előző feladatrész valamennyi betűjének felhasználásával egy szót! Írd le!

13
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/2
Melyik rajz kapcsolódik a kirakott szóhoz? Színezd ki!

4 . A tél első hónapja a december. Pótold a hiányzó magánhangzókat Csanádi Imre:

Hónapsoroló című versében!
J_g_n j_r_ j_n__r,
f_gy_t f_j_ f_br__r,
r_gym_zd_t_ m_rc__s,
_pr_l_s f_tty_s, f__s.
Írd le szótagolva a téli hónapok nevét!

5. Csiga Csabi már mélyen alszik. Álmában a téli erdőben jár. Tagold szavakra a két
mondatot és írd le helyesen!

14
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/2
6. Sün Samu a téli álma megkezdése előtt levelet hagyott hátra titkosírással legjobb
barátjának, Egér Eleknek.
Először alkoss szavakat a szótagok felcserélésével!

tavi tusa csóka

halo beszé
kelep
m l

kapu
betű java
s
csatá
taraj róka
r

A levél pontos tartalmát megtudhatod, ha az alkotott szavak megfelelőjével kiegészíted a

szöveget.

„Ne legyen közöttetek Lenkével!

A tél folyamán ne legyél ! ”

7. Egérke és barátai vígan hógolyóznak a Varjú-domb déli lejtőjén.

Megtudhatod a barátok nevét, ha kideríted, melyik kesztyűt ki hordja?
Írd le a neveket betűrendbe!

8. Játék közben az egér egy gödörbe lép és elsüllyed a mély hóban. Az orra sem látszik ki.
Barátai szabadítják ki a megszeppent Egérkét, aki a gödör alján egy papírt talál.

15
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/2
MIT rejt az írás? Fejtsd meg a szavakat a kódtábla segítségével!
A B C D E F G H
1 a á b c cs d dz dzs
2 e é f g gy h i í
3 j k l ly m n ny o
4 ó ö ő p r s sz t
5 ty u ú ü ű v z zs

F2 B5 C3 C3 H3 B3
C2 A1 E2 H3 H4
B3 A2 E3 B2 G3
B2 D2 C1 C4 C3
F5 A1 E2 H3 B3
A1
G4 A2 E4 A2 H4 A2 E3
C2 A2 F2 B2 E4

Ha szavakat helyes sorrendbe rakod, Donászy Magda: Hópihe című versének első 4 sorát kapod meg!
Írd le!

9. Egérke otthon már vidáman meséli el a kalandot, miközben már nagyon készülődik a család.
Döntsd el, hogy j, jj, ly vagy lly hiányzik a szóból! Ennek megfelelően karikázd be soronként a
megfelelő oszlop alatti betűt! Olvasd össze a bekarikázott betűket, és írd le a megfejtést!
j jj ly lly
1. harká__ CS N B U
2. ú__ság O L F M
3. petrezse__em D C L GY
4. ga__ B K SZ D
5. pocso__a T J O TY
6. pikke__ A I G O
7. pó__a Ú NY K H
8. lábú__ GY A M Ü
9. papagá__ R Ó D S
10. elsü__ed Ű G R Á
11. bó__a CS A ZS V
12. é__el P O É Ö
13. cserme__ F Ö NY Z
+1 karva__ E W T P

16
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/döntő
Összeállította és szerkesztette: Vámosi Lászlóné
4.

1. Figyeld meg a következő képet!

Melyik képrészlet található meg az előző képen? Színezd be az alatta levő karikát kékre!

2. Tollbamondás:

17
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/döntő
3. Jelöld álló egyenessel az elválasztás helyét a szavakban!
Adél medve veréb még téged liba állomás mottó
alkatrész szikla
Húzd alá minden szóban az első szótagot!
Olvasd össze az aláhúzott szótagokat! Írd le a mondatot!

4. Lassan közeledik a tavasz. Tagold szavakra az alábbi szöveget!

Egyretöbbetsütanap.Elsőkéntahóvirágébredfelhosszútéliálmából.

5. Írd le a emlékezetből az előző szöveg folytatását!

6. A költöző madarak is visszatértek, így a farsangi bálon már együtt vesznek részt itthon maradt
társaikkal. Segíts nekik, hogy megtalálják, melyik járművel utazzanak!

USZÁLY HAJÓ

?
gó__a , für__,
papagá__
hé__a, sirá__,
harká__, var__ú,
fogo__,
bago__,
karva__, ö__v,
sza__kó

18
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/döntő
6. A bál napjára kisütött a nap. Sün Sámuel és barátai is meghívót kaptak a mulatságra.

Jelöld 1 – 8.-ig számozással, hogy a nevek közül melyik van előbb a betűrendbe sorolás
szabályai szerint!

Sün Tihamér Sün Balázs

Sün Borbála Sün Sarolta
Sün Adorján Sün Cecília
Sün Töhötöm Sün Tóbiás

7. Találd ki az összekevert betűkből, hogy milyen jelmezbe öltözött Sün Sámuel és barátai!

8. A képek segítségével fejezd be a mondatokat! Ügyelj a kérdőszóra!

Sün Borbála süt,

(Mit?) (Mit?)

és visz a bálba. Sün Balázs

(Mit?) (Miről?)

19
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév/döntő

és gondoskodik. Sün Sámuel a

(Miről?) (Hol?)

teríti meg az . Ma minden süninek

(Mit?) (Mivel?)

kell enni.

10. Az idén áprilisban is nagy lesz a készülődés az erdő lakói között. Töltsd ki a rejtvényt nagy
nyomtatott betűkkel, és megtudod milyen ünnepre készülődtek a nebulók!

Ficánkol, mint ………. a vízben.

Sok ……… disznót győz.

Ki sokat markol, ………… fog.

Többet ésszel, mint ………..

Nem minden arany, ami………….. NY

Aki a ……….. nem becsüli, a nagyot nem érdemli. CS

Tollbamondás:
Még hideg van. A sün puha vackában alszik. A békák az iszapba bújtak a hideg elől. A mókus
meleg odújában várja a tavaszt. Csak a kis madárkák fáznak.
Tagolás
Egyre többet süt a nap. Elsőként a hóvirág ébred fel hosszú téli álmából.
Emlékezet
A madarak vidáman csipognak. Örülnek a jó időnek.

20
Összeállította: Varga Anikó MÁSODIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév/döntő

5. Tavaszkezdés

1. Tollbamondás:

2. Kedves Versenyző! Titkos üzenetet kaptál Virág Bogárkától.

Pótold a hiányzó magánhangzókat, és másold le hibátlanul az üzenetet!

T_v_sz_ sz_l v_z_t _r_szt, v_r_g_m, v_r_g_m.

M_nd_n m_d_r t_rs_t v_l_szt, v_r_g_m, v_r_g_m.

Virág Bogárka sétálni hív Téged is! Gyere, és olvass utána, merre vannak a tavaszi erdő állatai!

3. Pótold a szöveg hiányzó toldalékait!

A mókus az odú..… (Hol?) ébredezik. A gólya tojásokat fog rakni a fészek…..

(Hová?). A bagolyvár….. (Hol?) a gyöngybagoly szundikál hunyorogva. A tavaszi
kergetőzés után minden kisróka hazamegy a rókalyuk….. (Hová?) .

Remélem, hogy az erdei séta és a friss levegő gondolata vidám hangulatba varázsolt.
Emlékezz csak vissza! Mit is láttál az ösvények mentén?

4. Másold le szótagolva fenti szövegből azokat a szavakat, amelyekben -j, vagy -ly van!

21
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév/döntő
A tavasz a párválasztás időszaka is. A Kacérgiliszta ösvény tövében esküvőre készülnek az
állatok. Hallgasd csak! …Virág Bogárka dalban dünnyögi el Neked, hogy volt a lakodalom…
5. Olvasd el a dalszöveget!

Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri,

Csiszeg-csoszog a tetű, násznagy akar lenni.
Odaugrik a bolha, vőfély akar lenni,
Mindenféle csúf bogár vendég akar lenni.

Gólya volt a szekundás, kis béka a flótás,

Dongódarázs a brúgós, pulyka volt a prímás.
Táncba ugrik a majom, megjárja a polkát,
Híres betyár a bagoly, lesi a hurkáját.
Farkas volt a mészáros, hat ökröt levágott,
Amellé még malacot, ötvenet kirántott.
Kecske volt a szakácsné, jó gulyáshúst főzött,
Míg az ebéd elkészült, a tücsök megszökött!”
A kiemelt szavakat írd le betűrendben!

A lakodalom után nehéz ráakadni a haza vezető útra. Kinek merre kell hazamennie? Segíts az
állatoknak, nehogy eltévedjenek!

6. Pótold a hiányzó j/ ly betűt, majd csoportosítsd a számok alapján az erdőlakókat!

j ly

1. var__ú 2. pu__ka 3. ma__om 4. biva__ 5. hé__a

6. papagá__ 7. só__om 8. karva__ 9. seregé__ 10. bor__ú

22
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév/döntő
7. Virág Bogárka nagy örömére kinyíltak az első tavaszi virágok. Remélem, neked is tetszenek!
Nézd csak meg őket figyelmesen! Mindegyik egy szót rejt magában. Pótold a szóvégi betűket,
hogy teljes legyen a kép!

Válassz ki 2 szót, írj velük 1-1 mondatot!

8. A következő sorok egy ismerős dal szövegét rejtik, de sajnos a végén összecsúsztak a betűk!

Sándor napján megszakad a tél,

József napján megszűnik a szél,
Zsákban Benedek hoz majd meleget,
Nincstöbbfázásboldogakiél.

Másold le az utolsó sort szavakra tagolva!

23
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév/döntő
9. Már nagyon sokat dolgoztál! Pihenésképp Virág Bogárka keresztrejtvénnyel kedveskedik
neked!
Fejtsd meg a rejtvényt! A kétjegyű betűk 1 négyzetbe kerülnek.
(Nyomtatott nagybetűket írj!)

1. Ezt csinálja az egér, ha a macska közeledik!

2. A tej, a víz, és az üdítő is ez.
3. A lassú ellentéte.
4. Ezzel működik a zseblámpa.
5. A fán van, de el is küldheted.
6. Nem tagnap, nem holnap, hanem…
7. Esernyő kell, ha…
8. Pityereg, zokog rokonértelmű szava.
9. Kicsi, piros, tavaszi gyümölcs.
10. Egész nyáron vidáman mosolyog ránk.

Megfejtés:

Remélem, te is így dolgoztál!

Jutalmad ez a színező:

24
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév/döntő

Tollbamondás

1. Tavasszal megjönnek a fecskék, gólyák. Fészket építenek. A fák kibontják rügyeiket,

virágba borulnak. Itt egy szép bokor! Alatta ibolya nyílik. De szép a természet!

4. gólya, tojásokat, bagolyvár, gyöngybagoly, rókalyuk

1. Ezt csinálja az egér, ha a macska közeledik! f é l

2. A tej, a víz, és az üdítő is ez. i t a l
3. A lassú ellentéte. gy o r s
4. Ezzel működik a zseblámpa. e l e m
5. A fán van, de el is küldheted. l e v é l
6. Nem tagnap, nem holnap, hanem… m a
7. Esernyő kell, ha… e s i k
8. Pityereg, zokog rokonértelmű szava. s í r
9. Kicsi, piros, tavaszi gyümölcs. e p e r
10. Egész nyáron vidáman mosolyog ránk. n a p

25
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2012/2013. tanév
6. Összeállította: Vámosi Lászlóné

1. Titkos üzenetet kaptál! Cseréld a számokat az ábécé azonos helyén álló betűjére! Pl.: 1=a; 6=d
Írd le írott betűkkel!
a á b c cs d dz dzs e é f g gy h
i í j k l ly m n ny o ó ö ő p q
r s sz t ty u ú ü ű v w x y z zs

21 1 39 1 22 1 33 1 39 1 32 9 19 31 27 22 1 28 17 1.

2. Így van ez? A tollbamondás szövegéből megtudhatod:

Az ébredező erdő nyugalmát nyikorgó kerekek zaja töri meg.

3. Írd le emlékezetből!

4. Tagold szavakra és mondatokra az egybeírt szöveget!

nyuszifestiapirostojásokatTappancsfehérmintávallátjael

26
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2012/2013. tanév
5. Munka közben verset tanulnak. Írd le a vers kiemelt szavait szótagolva!

Kinyílott az aranyeső, Minden szőke, barna leány,

Én voltam ma a legelső, Mint a piros tulipán,
aki kora reggel Virulva-viruljon
locsolkodni kelt fel. Rózsapermet hulljon.
Íme, itt a kölni
Szabad-e locsolni?

6. Kiknek készítik nyusziék a tojásokat? Állíts össze a fejet ábrázoló betűkből egy-egy nevet!

Írd le őket betűrendben!

27
MÁSODIK ÉVFOLYAM 2012/2013. tanév
7. Pótold a hiányzó toldalékokat! Segítenek a kérdőszók!
Lassan Szél úrfi elzavarta az utolsó hideg napo__ (Mit?) is, Tavasz tündér pedig
felébresztette a virágo___ (Miket?) és a fá___(Miket?) . Sorra látogatta az állatokat.
Látta, hogy a mókus az odú___ (Hol?) ébredezik, a gólya tojás____ (Miket?) fog rakni a
fészek ____ (Hová?), a kisrókák a rókalyuk___ (Honnan?) leselkednek.

8. Pótold a hiányzó betűket!

Látta, hogy a gyerekek vidáman kerget___znek, hogy Misi az ___ton épp egy gödörbe
lép, és a cip__je beleesik a mé__ pocso___ába. Emma és bát___a seg__tenek neki,
majd sietnek haza. Ahogy beléptek a kap___n any___kájuk már tálalta a vacsorát.

Emma otthon vidáman mesélte el a történteket. Ekkor még nem sejtette, mi vár rá hétfő reggel!
Te tudod??

9. Megtudhatod, ha megfejted a rejtvényt. Döntsd el, hogy j, jj, ly vagy lly hiányzik a szóból!
Ennek megfelelően karikázd be soronként a megfelelő oszlop alatti betűt!

j jj ly lly
1. harká__ CS N L U
2. var__ú O L F M
3. petrezse__em D C C GY
4. papagá__ S K SZ D
5. ga__ T J TY O
6. karva__ A I L G
7. pu__ka Á NY K H
8. lábu__ S O M Ü
9. é__el O D Ó S
10. elsü__ed Ű S R Á
11. seregé__ CS A S V
Olvasd össze a bekarikázott betűket, és írd le a megfejtést!

1. Titkosírás:
Ma van a tavasz első napja.
2. Tollbamondás:
Az igazi tavaszt a gólya hozza meg. Tavaly már március közepén megérkeztek.
A fák kibontják rügyeiket és virágba borulnak. Az üde tavaszi lombok alatt a bájos fülemüle dalol, a fák alatt ibolyák
nyílnak. 3. Írás emlékezetből:
Tyúkanyó kocsiján friss tojásokat szállít.

28
László Gyula Gimnázium, HARMADIK ÉVFOLYAM
Általános Iskola és Óvoda 2008/2009. tanév
1157 Kavicsos köz 4.

„…egész nemzeti műveltségünk anyanyelvünkön alapszik”

(Bárczi Géza)

„ARANYTOLL”
KERÜLETI

HELYESÍRÁS VERSENY
DÖNTŐ

Szeretettel köszöntünk az „Aranytoll” helyesírási verseny döntőjén. Néhány fontos

tudnivalóval szeretnélek megismertetni!

1. Mindig figyelmesen olvasd el a feladatok utasításait!

2. Mindent tölts ki pontosan!
3. Ügyelj a külalakra!

Jó munkát kívánunk!
A SZERVEZŐK

Összeállította: Baranyainé Major Lilla

29
HARMADIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév

1. Titkos üzenetet kaptál. A magánhangzók pótlásával fejtsd meg!

GR___T___L___L___NK ___ L___V___L___Z___ F___RD___L___K

___R___DM___NY___H___Z.

T___V___BB___ J___ V___RS___NYZ___ST K___V___N___NK!

2. Tagold mondatokra és szavakra a következő szöveget! Írd le hibátlanul!

Zsókaszívesenvállaltaelarábízottfeladatotnemfelejtetteel,miakötelessége
kétdicséretetgyűjtöttösszeszorgalomból
___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

3. Pótold a következő „sugárrejtvény” üres köreiben a magánhangzókat úgy, hogy a középső

körbe –ú vagy -ű betű kerüljön!

4. Az alábbi szövegben lemaradtak az ékezetek, a te feladatod, hogy pótold!

Jol ment a roka koma sorsa a grof ur birtokan. Az ennivalo kozel volt, mert a
tyukolban mindig volt nehany szaz rantani valo csirke. A ravasz roka ezt
termeszetesen ugy ertette, hogy ki lehet a tyukolbol roka modra rantani a
csirkeket.

30
HARMADIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév
5. Találd ki az összekevert betűkből, hogy milyen jelmezbe öltöztek a harmadikosok!
Felesleges betűvel is találkozhatsz!

________________ _________________ _________________ _______________

________________ _________________ _________________ _______________

A jelmezversenyen a gyerekek névsorban vonultak fel! Segíts! Írd le az összes nevet

betűrendben!

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

Te milyen jelmezbe bújtál?

______________________________________________________

6. J vagy ly? Egészítsd ki az alábbi szavakat a megfelelő betűvel!

gömbö __ ű za __ os homá __os

he __ esírás ha __ ol roba __
__ a __ gat ünnepé __ zsiva __
__ avít kulcs __ uk karva __

31
HARMADIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév

7. A rajzok segítségével oldd meg a rejtvényt! Csak j/ly betűs szavakkal dolgozz! (A kétjegyű
betűk külön négyzetben vannak).

8. Hány szó bújt el a H A D S E R E G T Á B O R N O K szóban? Írd le a szavakat! Csak

balról jobbra haladj!
___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

9. Összekeveredett a közmondások első és második fele. Keresd meg az összeillőket és

párosítsd a betűjelüket!
a) Amilyen az adjonisten, vedd el a lányát!
b) Addig nyújtózkodj, mint tyúk az ábécéhez.
c) Nézd meg az anyját, ha nem fújja a szél.
d) Nem zörög a haraszt, ameddig a takaród ér.
e) Annyit ért hozzá, olyan a fogadjisten.

a - _____ b - _____ c - _____ d - _____ e - _____

32
HARMADIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév

10. Egy közmondást rejtenek a betűk. A kezdőbetűtől vezet a nyíl. Ha folyamatosan haladsz a
vonalak mentén, és leírod egymás mellé a betűket a vonalakra, megkapod a közmondást, ami
négy szóból áll.

___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___

___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ __

11. Ha a szótagokat helyes sorrendben olvasod össze, egy szólás és egy közmondás lesz a
megfejtés. Melyek ezek?

Meg- o- -tyás az -rály,

-szer i- -halt Egy- -tya-

ki- volt -dán -da Má-

Bu- ku- -gaz- -vá- -sár.

-ság.

____________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________
33
HARMADIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév
12. Hogyan lesz a vízből bor? Alakítsd át a vizet borrá négy lépésben úgy, hogy mindegyik
sorban csak egy betűt változtathatsz meg!

13. Mely szavakat rejtik a téglalapok?

2.
1. 3.

Mindhárom szóval írj mondatot!

___________________________________________________________________

___________________________________________________________________

__________________________________________________________________

34
HARMADIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév / 1.
2. Összeállította: Baranyainé Major Lilla

1. Tagold szavakra a mondatot!

Azidénünnepeljüknévadónkszületésénekszázadikévfordulóját.

___________________________________________________________________________
________________________________________________________________

2. Fejtsd meg a rejtvényt, megtudod, kiről van szó!

1. Ősszel lehullik.
2. A tavaszt követi.
3. Ősszel érik.
4. Esik rokon értelmű párja.
5. Állóvíz.

6. A h előtt van az ábécében.

7. Eb más néven.
8. Alatt ellentéte.
9. A mi anyanyelvünk.

A kétjegyű betűk egy négyzetbe kerülnek.

Megfejtés: _________________________________________

3. Pótold a hiányzó betűket!

László ___ula régészprofesszor a honfoglal__ magyar nép történetét kutatta.

Legh__resebb művészeti alkotása az Ötven rajz a honfoglalásr__l. Ebben a
honfoglaló magyarok viseletét, életkör__lményeit, szokásait mutat__a be rajz__kon.
Régészként felk__tatta a m__ltat, fest__művészként pedig megjelen__tette azt.

4. Hány szó bújt el a h o n f o g l a l á s szóban? Írd le őket!

___________________________________________________________________________
________________________________________________________________
___________________________________________________________________

35
HARMADIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév / 1.
5. Nézz utána és állítsd betűrendbe a honfoglaló hét vezér nevét! Írd le őket!
__________________________________________________________________________

________________________________________________________________
6. Milyen eszközöket rejtettünk el vízszintesen és függőlegesen ebben a betűrengetegben?

A L M G O É Z K O P
D Á R D A Z J Ű Á Ő
H N G Q B C X Y R P
D D R S Z A B L Y A
F Z H J K L É Á A J
A S S D F G H J L Z
Í A F R J L É Z I S
K É Ö Ő O K U D M J
N Y Í L V E S S Z Ő
E A J G K Z R Z U A
Írd le őket szótagolva!
__________________________________________________________________________

________________________________________________________________
7. Hiányzik az összetett szavak előtagja. Pótold!

8. Pótold a szavakban a hiányzó tty -t, vagy tj -t!

füs___e, ha___ú, bo___a, pe___es, kabá___a, csa___a,

9. j - ly Hol a hiba? Javítsd a szöveget! Írd le helyesen!

Az ijesztő zajok balyt jelentenek. Terebéjes fa állt a fojam partján. Új mederben fojik
a folyó. Milyen rejtelmes a homáj! Addig nem selytett tökéjre fejlesztette tudását.
___________________________________________________________________________
________________________________________________________________
________________________________________________________________

36
HARMADIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév / 1.
10. Hány rokon értelmű szót találsz a szavak között? Húzd alá!
félhold, lábas, cipellő, lábbeli, szandál, sandító, cipelő, topánka, cipő, félcipő,

11. Pótold a hiányzó mondatvégi írásjeleket és nevezd meg a mondatfajtákat!

Hunor és Magyar vadászat közben egy csodaszép

gímszarvast pillantott meg .
– Odanézz, bátyám .
– Látod-e a sűrűben azt a hófehér szőrű szarvast .
– Hű, de gyönyörű, ágas-bogas az agancsa .
– Ó, ha élve hazavihetnénk édesanyánknak .
– Nosza, eredjünk utána .
– Lóra, leventék .
– De gyorsan nekiiramodott .
– Vajon hány hegyen át vezet még bennünket .
– Űzzük tovább, akár a világ végéig is .
Napszálltakor a csodaszarvas egyszer csak eltűnt a
szemük elől .
12. Minden sorban elbújt egy kakukktojás. Melyik az? Húzd alá! Segít a szótagolás. Olvasd
össze az aláhúzott szavak kezdőbetűjét!
emlék üveg alma ablak
dió gyík fiú tea
erre mennyi hattyú hosszú
kenyér veréb madzag sárga

A csodaszarvas történetét megismerheted a Rege a csodaszarvasról című mondából, vagy

Arany János balladájából.
A képek László Gyula: Ötven rajz a honfoglalásról c. könyvéből való.

37
HARMADIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév / 2.

3. Összeállította: Baranyainé Major Lilla

1. Figyeld meg a következő képet!

Melyik képrészlet található meg az előző képen? Színezd be az alatta levő karikát kékre!

2. Kerekerdő lakói nagyon várták a tavaszt. Dr. Bagolyfalvi Balambér így mesélt róla:
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

38
HARMADIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév / 2

3. A tanító úr a hóvirágról is beszélt. Írd le emlékezetből, hogyan képes előbújni a hóvirág a

fagyott földből!
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

4. A beszélgetést így folytatták. Tagold szavakra és mondatokra az egybeírt szöveget!

Kinyíltazaranyesőzümmögőméhekröpködnekabokorkörülnektártkeresnekavirágbelsejében.

_____________________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________________

5. Kisütött a nap. Az osztály kirándulást szervez. Pótold a mondatvégi írásjeleket és nevezd

meg a mondatfajtákat!

Az osztály kirándulni megy

Hova lesz a séta

A közeli erdőbe visz az útjuk

De szép a természet

Bárcsak én is ott lehetnék

Menj te is velük

6. Most, hogy új évszak kezdődik, néhány új tanuló iratkozott be az iskolába. Jelöld 1 – 8-ig
számozással, hogy a nevek közül melyik van előbb a betűrendbe sorolás szabályai szerint!

Bocs Botond Borz Boglárka

Róka Róbert Rigó Richárd
Farkas Fanni Fácán Fábián
Mókus Mónika Mackó Margó

39
HARMADIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév / 2

7. Dr. Bagolyfalvi Balambér így tanítgatta tanítványait. Pótold a hiányzó toldalékokat a

mondatokban!
Először a mező___ érkezett meg a tavasz, aztán a folyó__. A barna
földtisztásokon megjelentek a fehér csőrű fekete vetési varjak. Csőrük___ a
föld___ túrják, kukac___, álcát húznak ki belőle. A pacsirták és a
seregélyek hangjá___ csak úgy zeng a mező. Április a neve annak a
hónapnak, amely eltakarítja a jeget a folyók___. Békák brekegnek,
vartyognak minden pocsolyá___. Megkezdődik az erdő ünnepe is. Lepkék
lebbennek virág___-virág___. Zengő kakukkszó___ visszhangzik az erdő
mélye. A gerlék fent keringenek, szédítő mutatványokat végeznek a
levegő___.

8. A kis nebulók szótagolnak. Segíts nekik! Írd le szótagolva az alábbi versrészletet!

„Tavasszal somfa lennék
talpig aranyban állva,
biztatón mosolyognék
a zsendülő világra.”
(Kányádi Sándor: Mi lennék?)

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
9. Tanító úr egy Totót állított össze diákjai számára. Jelöld, hogy milyen betűt kell írni a
következő szavakban!
1=j 2=ly x=j és ly is van benne.

1. z s i v a __ 8. s e r e g é __

2. v a r __ú 9. z a b p e h e __

3. f ü r __ 10. b ó __a

4. t é g e __ 11. p a p a g á __

5. h e __ __e g y 12. n a d r á g s z í __

6. v á __ú 13. __é g p á __a

7. u s z á __ 13.+1 h a r k á __

40
HARMADIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév / 2

10. Mit ünnepeltek ők márciusban? Keresd meg a szóhalmazban a főneveket! Ha jól dolgoztál, a
kiválogatott szavak kezdőbetűit összeolvasva megtudhatod!

kirándulás, esett, indul, illat, kerékpár, virágos, terebélyes, kevés, eső, levegő,

lassú, szeles, kettő, tíz, erdő, tó

___________________________________________________________________________
__________________________________________________
A megkapott szóval írj egy mondatot!
___________________________________________________________________________
__________________________________________________

11. Az idén áprilisban nagy lesz a készülődés az erdő lakói között. Töltsd ki a rejtvényt nagy

Csillag fent a fellegekben, vízzé válik tenyeredben.

Nem régi, hanem ….

Melyik só nem olvad el a vízben?

Melyik várban nincsenek katonák?

Szárnya nincs, de mégis repül.

Melyik karó véd meg a hidegtől?

nyomtatott betűkkel, megtudod milyen ünnepre készülődtek a nebulók!

TOLLBAMONDÁS:

Elolvadt a hó. Tavasz lett, és kibújtak a földből az új hajtások. A napocska simogatta, cirógatta az új
növényeket. Eső öntözte, a süvöltő szél elkerülte őket. Hamarosan pompásan illatozó virágok dugják
ki fejecskéjüket a fölből.
EMLÉKEZETBŐL ÍRÁS:
Az éles levél összekapaszkodik testvérével, a másik levélkével, és megindul felfelé.

41
HARMADIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév
4. Összeállította: Csőkéné Roszik Judit és Kenézné Sarlós Mariann

1. Hol volt, hol nem volt, egyszer Meseország határán éldegélt egy szegény ember a fiával. Egy
napon a fiú elhatározta, hogy elindul szerencsét próbálni. Alig lépte át az ország határát, egy apró
fiúcska állt elé.
Vajon ki? Megtudod az összekevert betűkből.
Színezd ki a magánhangzókat pirosra, a mássalhangzókat zöldre!

Állítsd helyes sorrendbe a betűket! A fiúcska neve: ____________________________

2. Elmesélte neki, hogy ő egy szem babból született, ami az égig érő fa tetején nőtt. Leesett a
fáról, épp az édesapja kezébe. A sok-sok mese szereplői mind csodájára jártak és eljöttek, mert látni
akarták őt. Kik látogatták meg? Tegyél a megadott betűk közé egy-egy magánhangzót! Írd le a
nevüket!

jhsz trp bszrkny tndr srkny

Melyik szereplőt hova költöztetnéd? Pótold a szavakban a hiányzó mássalhangzókat!

_uny_ó_a _á_ikó_a _u_i_i_tyó_a _ilio__a _a__an__a

3. A legény elbúcsúzott tőle és indult tovább. Egyszer csak egy gyönyörű virágos rétre ért. Az
ám, de a virágok elvarázsolt hercegek és hercegkisasszonyok voltak! Amint a legény a virágok
szirmaiban található szótagokból kimondta a nevüket, azon nyomban visszaváltoztak emberré.
Varázsold vissza őket te is! Írd a virágok alá a nevüket!

42
HARMADIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév
A párok közül színezd ki azokat a virágokat, melyek lakói a betűrendbe
soroláskor előbb állnak!

4. Innen aztán a hercegek és hercegkisasszonyok egy tóhoz kísérték a vándort. Ott egy
aranyhalacska várta őket, akitől megtudták, hogy mi történt úrnőjükkel, Meseország
királyának egyetlen leányával. Kíváncsi vagy rá?
Másold le szavakra és mondatokra bontva a következő szöveget!
Ahétszázesztendősboszorkányegymagashegytetejénőtisvirággáváltoztattaazöregkirálya
zótabúslakodik,mertakirálylánytcsakegyifjúmenthetimegavarázslattól.
_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________
_________________________________________________________
5. A legény ott nyomban ígéretet tett, hogy megmenti a királylányt, és már indult is. A
boszorkány sűrű erdejében körülvették és kérdezgették őt az állatok, hogy mi járatban van ő itt,
ahol ember még nem járt.
Fejtsd meg a rejtvényt az állatok mesére jellemző tulajdonságaival!
(Nagy nyomtatott betűket írj! A kétjegyű betűket két négyzetbe tedd!)

1. 1. holló
2. 2. róka
3. 3. gyík
4. 4. csiga
5. 5. oroszlán
6. 6. farkas
7. 7. hangya
8. 8. őz
9. 9. medve

6. A legény az erdő lakóitól a következő mondatokat hallotta.

Tedd ki a mondatvégi írásjeleket! Nevezd meg a mondatfajtákat!
Mi szél hozott ebbe a sűrűbe
Ez az erdő egy gonosz boszorkányé
Tudod-e, hogy elvarázsolta a királylányt
Jaj, csak most ide ne jöjjön
El ne tévedj ebben a rengetegben
De jó lenne, ha elmúlna az átok
Járj szerencsével

43
HARMADIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév
7. A legény útja mesés tájakon folytatódott. Ha megfejted a titkosírást, megtudhatod, hol járt.
Minden betű helyett egy-egy jelet használtunk.

G O Z Y’ Ó’ L’

E T I A’ N’ K’

Á S É P’ R’ M’

= T ’ = A

’ ’ ’ ’ TANYA

’ ’ ’ ’
8. A hegyre vezető úton egy segítője is akadt. Egy düledező istállóban talált rá, miután az
utolsó bokrot is elhagyta.
Írd ki csoportosítva a táblázat vízszintes és függőleges soraiban található szavakat a
kérdéseknek megfelelően!

L P A R I P A SZ Á T
J K A N T Á R I K Á
Ó SZ L Ü U N A K E L
S Á N T G O NY L R T
Á L GY O R S SZ A T O
G L Á M I R Ő T S S
O M E G K E R Ü L I
S R E P Í T Ű K R Ű

Ki? Mi?______________________________________________________
Milyen?_________________________________________________________________
Mit csinál?___________________________________________________________
A fenti szavakból válassz egyet-egyet (vagy akár többet is), és alkoss velük két
összefüggő mondatot! (Mondataid legalább 4 szavasak legyenek!)

____________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

________________________________________________________________________

44
HARMADIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév
9. A mese további mondataiban keresd meg a 8 hibás szót, és írd le őket hibátlanul!
A legény a szikla tetelyén egy csöpp kertecskébe meg is találta a virágot. Egy
kis százszorszépet! Háromszor megsimogata az apro virágfejecskét, s az abban
a pilanatban visszaváltozott királylánnyá. Egy szempillantás mulva már a táltos
paripa nyergében űlve röpültek Meseország királyához. Épp jókor, mert a banya
nagy rikácsolással közeledett hazafelé. Mérgében azonnal szétpukkatt.
________________________________________________________________________
________________________________________________________________________
________________________________________________________________________

10. A palotába érve megtartották a lakodalmat, s hét nap, hét éjjel tán még ma is így
mulatoznak:
Pótold a következő szavakban a -j- hangot jelölő betűt!

Furfangos __ ános furu __ ázik. Tündérlányok __ ár __ ák a

táncot. A kirá __ lány udvarhölgyei a kasté __ kert __ ében __
jácintot, zsá __ át és ibo __ át szednek. A __ uhászlegény a
bot _ ára támaszkodva fütyörészik. A kirá __ a lakomán kehe __
ből iszik.

11. A táblázatban a betűk egy része két példányban is megtalálható. Keresd azokat,
amelyekből csak egy darab van! Állíts össze a betűkből egy értelmes szót! (Az „é”
betűt kétszer használd fel!)

n a k d

l d f 
i h l é
s a p h
i e f m
Megfejtés:____________________________

45
HARMADIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév / döntő
5. Összeállította és szerkesztette: Kenézné Sarlós Mariann

1. A Grimm fivérek nevét világszerte jól ismerik a gyerekek. Erre a szép délutánra
az ő meséik közül választottunk egyet. Lépjünk hát be mai mesénk birodalmába!

Tollbamondás

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

2. Írd le emlékezetből, mi történt a szamárral, amikor megöregedett!

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

3. Melyik mese kezdődik így?

A következő betűsor „lyukas” betűit cseréld az ábécében utána következőre!
Írd le a mese címét!

A MA M O

___________________________________________________________________________

4. A szamár megsejtette, hogy a molnár le akarja őt vágni, ezért megszökött.

Tudod, hogy kikkel találkozott út közben?
A szótagokat helyes sorrendbe állítva megismered a szereplőket. Írd le a szavakat!

-ku- -dász- -val va- -tyá-

-ká- kan- -macs- -val -dúr-

-kas- ka- -sal

46
HARMADIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév / döntő
5. Szürke Füles új barátai elmesélték, hogy miért hagyták el az otthonukat.

Mardel mondataiban pótold a hiányzó magánhangzókat!

Egyre er __tlenebb leszek. A vadászat__n az __rrom nem érzi meg

a ny__l és a vadl__d nyomát. Még a r__ka is gy__rsabb nálam.
Ezért a gazdám le akar l__ni.

Bajusz Pedró szavaiból kimaradt néhány rövid vagy hosszú mássalhangzó.

Pótold!
E__koptak a fogaim, ezért nem az egereke__ ha__kurászom,
hanem inká__ a kemence me__ett gu__asztok. A gazda__ony
sokat bo__ankodik emia__, és vízbe akar fo__tani.

Piros Taréj panaszában 10 hibát találsz. Írd le a hibás szavakat hibátlanul!

A tyukok aszt beszélik a falúba, hogy holnap órjási vendégség
lesz nálunk. A szakácsné már hajnalba a tűz hely mellé fog álni,
mert levest akar fözni belölem.
___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

6. Szürke Füles felajánlotta, hogy menjenek együtt Brémába, és ott álljanak be városi zenésznek.
A következő szavakban egy betűt megváltoztatva hangszerek nevét kapod. Írd le őket!

BOB ______________ LENT ______________

PIRULA ______________ DADA ______________

7. A három állat örömmel egyezett bele a tervbe.

A következő sorokban összeragadtak a betűk. Másold le a mondatokat helyesen tagolva!

ÍgyaztánegyüttfolytattákútjukatBrémafeléestéreegyerdőbeértekegynagyfánálelhatáro
zták,hogyotttöltikazéjszakát.

__________________________________________________________________________________

47
HARMADIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév / döntő

8. A szamár meg a kutya leheveredett egy fa alá, a macska felmászott az egyik ágra, a kakas pedig
feltelepedett a fa tetejére. Onnan vette észre, hogy a közelben egy ház ablakából fény pislákol.
Elindultak hát mindannyian arrafelé.
Az alábbi sorokban egy-egy szó vagy kifejezés nem illik a többi közé. Húzd át a kakukktojást!
házikó, kunyhó, lak, vár, házacska,
lefeküdt, lekerült, leheveredett, nyugovóra tért, eltette magát másnapra
észrevette, meglátta, felfedezte, felnézett rá, felfigyelt rá, megpillantotta

A következő szóhoz keress 3 (vagy több) rokon értelmű szót vagy szókapcsolatot!
elindultak:________________________________________________________________

________________________________________________________________________

9. Amikor a szamár bekukucskált a ház ablakán, rablókat látott egy terített asztal körül. A tányérokon
fenséges falatok illatoztak.
Hasonlítsd össze a finomságokat a párjukkal!
Színezd ki annak a négyzetét, amelyik előbb van a betűrendben!

10. A négy jóbarát már nagyon éhes volt. Egymás hátára állva egyszerre rákezdtek a muzsikára: a
szamár ordított, a kutya ugatott, a macska nyávogott, a kakas kukorékolt. Azzal zsupsz! - beugrottak
az ablakon át a szobába. Bent a rablók így kiáltoztak:

- Mi ez a zenebona
- Jaj, de hangos
- Hogy jutunk ki innen
- Meneküljünk
- Bárcsak kint lennénk már
- Fuss, ahogy csak bírsz

Tedd ki a mondatvégi írásjeleket, és nevezd meg a mondatfajtákat!

48
HARMADIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév / döntő

11. A négy cimbora pedig nekilátott a maradéknak, s úgy tömték magukba az ételt, mintha egy
hónapja nem ettek volna. Aztán aludni tértek.
Keresd meg a betűrácsban, hol találtak
maguknak fekvőhelyet!
(Jobbra, balra, fel és le is haladj a betűk között!)

T É V F Ő R B É
E M A R B E S C
G E R E N D Á N
Y R O L Á N T E
K J N U J R É M
Ö N G A L Y Z E
N Ö B Ö Z S Ü K

12. A betyárok még egyszer visszamerészkedtek, de az éjszaka sötétjében a négy állatot még
félelmetesebbnek látták, ezért hanyatt-homlok elmenekültek.

Ebbe az ábrába összetett szavak utótagját kell beírni. Fejtsd meg a rejtvényt!
(Nyomtatott nagybetűket írj!)

csúnya írás (macska …)

édesség (macska …)
a füzetlap gyűrött sarka (szamár …)
ide ül a rossz tanuló (szamár …)
pitypang (kutya …)
idézőjel (macska …)
hamis muzsika (macska …)
betegség (szamár …)
régi típusú rádió része (macska ..)
Attól fogva a háznak még a tájékára se merészkedtek többé.
A brémai muzsikusok meg véglegesen a birtokukba vették,
és még ma is ott laknak, ha azóta meg nem haltak.
Tollbamondás

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szamár. Hosszú évek óta hűségesen szolgálta a
gazdáját. Reggeltől estig hordta a zsákokat a malomba, hogy a falubelieknek a búzából lisztet
őröljenek.
Emlékezetből írás
Szegény jószág már nem tudta cipelni a hátán a nehéz liszteszsákokat.

49
László Gyula Gimnázium, NEGYEDIK ÉVFOLYAM
Általános Iskola és Óvoda 2008/2009. tanév
1157 Kavicsos köz 4.

„…egész nemzeti műveltségünk anyanyelvünkön alapszik”

(Bárczi Géza)

„ARANYTOLL”
KERÜLETI

HELYESÍRÁS VERSENY
DÖNTŐ

Szeretettel köszöntünk az „Aranytoll” helyesírási verseny döntőjén. Néhány fontos

tudnivalóval szeretnélek megismertetni!

1. Mindig figyelmesen olvasd el a feladatok utasításait!

2. Mindent tölts ki pontosan!
3. Ügyelj a külalakra!
4. Tollal írj!

Jó munkát kívánunk!
A SZERVEZŐK

Összeállította és szerkesztette: Kenézné Sarlós Mariann

50
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév /
1. Titkos üzenetet kaptál. A magánhangzók pótlásával fejtsd meg!
GR___T___L___L___NK ___ L___V___L___Z___ F___RD___L___K

___R___DM___NY___H___Z.

T___V___BB___ J___ V___RS___NYZ___ST K___V___N___NK!

2. Cseréld ki a szavak első egyjegyű mássalhangzóját kétjegyűre úgy, hogy értelmes szót
kapj!
Pl.: seb → zseb

bokor → _______________ daru → _______________ zár → _______________

síp → _______________ zűr → _______________ falu → _______________

3. Elvesztek az állatok a sok betű között. Balról jobbra haladva keresd meg őket, majd írd le
betűrendbe!
Hiába rohan, gyalog nem fog odaérni a pékhez a cipókért.
Egy sereg érdeklődő zenész a márciusi hangversenyre vár.
A vihar csak a tető alól nézve érdekes.
A gazda a telep kerítése mellé karókat szúrt le a földbe.

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

4. Sorold betűrendbe a térképen látható helységneveket!

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

51
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév /
5. Melyik magyar tájegységek nevét rejtik a betűhalmazok?
N I H É G É É Z E
T D P G - K Ö K Y
Á U N E A S Z G
Ú K Z Y P - I S
Ö L É S H É G
1. ________________________ 2. ________________________

A D L G Á
O A Ú Á O
A L T N -
P L U N D I
K J B M S
3. ________________________ 4. ________________________

6. Az alábbi meghatározások mind olyan szavakra vonatkoznak, amelyeknek utolsó szótagja a

fa. Találd ki őket!

dugó készül belőle: ___________________

jó vicc: ___________________

piaci árus: ___________________

húros hangszer: ___________________

tűzgyújtásra való: ___________________

virágját köhögés ellen használják: ___________________

7. Két meghatározásnak ugyanaz a szó a megfejtése. Írd középre!

Pl.: hajít dob ütős hangszer

éveim száma ______________________ égéstermék

nyaralóféle ______________________ evőeszköz

retteg ______________________ nem egész

mély gödör ______________________ ütöm

teker ______________________ vasáru

nesztelenség ______________________ lopd

52
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév /
8. Egy közmondást rejtenek a betűk. A kezdőbetűtől vezet a nyíl. Ha folyamatosan haladsz a
vonalak mentén, és leírod egymás mellé a betűket a vonalakra, megkapod a közmondást, ami
négy szóból áll.

___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___

___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___ ___

9. Ha a szótagokat helyes sorrendben olvasod össze, egy szólás és egy közmondás lesz a
megfejtés. Melyek ezek?

Nem a ku- -szi -tya

-le- a e- Be- u-

meg -jön, -tya -ku- az

-let. kis- -ga- te- -tás-

-ba. mint

_________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________

53
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2008/2009. tanév /
10. Igekötős igék bújtak el a táblázatban. Keresd meg és írd le őket! ( → ↓ )

M E G S Z Á M O L T
E L A D O M E T E T
G V Z I M U G T T K
Y E A Á Á L M H É I
E S G K N J É O P A
K Z A O C E R N T D
I E D K E L J Á Ü O
S T D É L I Ü T N M
Í E L H Í V K U K A
R M E G R Ó I D Á T

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

11. Szavakat kell terpeszteni. Ahogyan a tornaórán a lábak, úgy a megalkotandó szósorok is
egyre jobban eltávolodnak egymástól. Figyelj a szótagolásra!
Pl.: ró-la
maró lator
téma torna
ketté napos
nőket posta
menő tavi
szeme virág

tár-csa
______ ______
______ ______
______ ______
______ ______
______ ______
______ ______

Válassz három szót és alkoss velük egy-egy mondatot!

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

54
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév
2. Összeállította: Csőkéné Roszik Judit

1. Tagold szavakra a mondatot!

Azidénünnepeljüknévadónkszületésénekszázadikévfordulóját.

___________________________________________________________________________
________________________________________________________________
2. Ha megfejted a rejtvényt, megtudod, kiről van szó.

1. Ősszel lehullik.
2. Egyjegyű páratlan szám.
3. ………., mint a csiga.
4. Őszi gyümölcs.
5. Ezer méter
6. Téli csapadék

7. Gaz.
8. A magyarok egyik harci eszköze volt.
9. A kutya teszi.
10. Keskeny ellentéte.
11. A mi anyanyelvünk.

Megfejtés: _________________________________________

3. Az alábbi szövegből megtudhatod, mivel foglalkozott László Gyula. Tagold mondatokra és

szavakra a szöveget! Írd le!

LászlóGyularégészprofesszorahonfoglalómagyarnéptörténetétkutattaleghíre
sebbművészetialkotásaazÖtvenrajzahonfoglalókrólebbenahonfoglalómagya
rokéletkörülményeitmutatjaberajzokonrégészkéntfelkutattaamúltat,festőműv
észkéntpedigmegjelenítetteazt

___________________________________________________________________________
________________________________________________________

55
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév
4. László Gyula nagyon szeretett olvasni. Felsoroltam kedvenc költőit, íróit. Rakd betűrendbe
a következő neveket! Írd le!

Benedek Elek Arany János Csanádi Imre Lengyel Dénes

Áprily Lajos Fehér Klára Csukás István Böszörményi Gyula

Gárdonyi Géza Fekete István

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

5. László Gyula gyermekei szerettek a szavakkal játszani. Játssz te is velük!

Alkoss új szót a megadott szavakból úgy, hogy az egyik mássalhangzót cseréld ki – j –
vagy – ly – betűre! Pl.: lakás – lakáj
Minden helyre más szó kerüljön!

hetes – tavasz –
keserű – hegyes –
komor – méz –
páva – segéd –
házas – hal –

6. Játssz tovább! Írd le szótagolva az alábbi szavakat! Húzd alá a főneveket!

nyílvessző:

lándzsa:

szablya:

honfoglalás:

frissességét:

példamutatónak:

utódai:

ismeretterjesztés:

legerősebb:

belepottyant:

56
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév
7. Folytatódik a játék: Kakukktojások rejtőzködnek a szavak között. Ha megtalálod, karikázd be
őket!

képek, folyók, hajók, szék, állatok, szappanok, homok, mák, diók,

patak, csigák, latyak, ünnepek, osztályzatok, pók

8. Szeretnél még játszani? Akkor írd le a következő szavak –ú, -ű- re végződő ellentétes
jelentésű megfelelőjét!

engedékeny: vidám:
nehéz: rövid:
kövér: gyors:
szerény: édes:
szögletes: homorú:

9. Újabb játék! A következő szólásokban, közmondásokban összekeveredtek az állatnevek.

Javítsd ki és írd le őket helyesen!

1. A tyúknak négy lába van, mégis megbotlik.

2. Annyi esze sincs, mint egy kutyának.

3. Macskából nem lesz szalonna.

4. A nagy galamb megeszi a kishalat.

5. Várja, hogy a sült ló a szájába repüljön.

6. Alamuszi hal nagyot ugrik.

10. Alkoss összetett szavakat úgy, hogy a párokban ugyanaz a szó legyen az utótag és az
előtag is! Pl.: gyümölcsfa – fakanál

virág szívó
háti utca
ceruza csúcs
búza üveg

állat kapu

Az utolsó két összetett szóval alkoss 1-1 mondatot!

57
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév
________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________
11. Mindegyik szóban elbújt egy vagy több állatnév. Keresd meg és írd le!

boróka, keresünk, megértette, megfőzte, apóka,

átnyúlhat, hallótávolság, hullámai, hódara, toborzás

12. Minden mondatban találsz egy új, értelmes szót, ha a szóhatárokat átléped, de a
szótaghatárokat megtartod! Keresd a mondatokban a szavakat! Pl.: „A félszeg fűrész ma nem
dolgozik.”

1. Zolika bátran szavalta a verset.

2. A kisfiú lábbal taposta el a bogarat.

3. A szobában Ilus tanulja a verset.

4. A rajzórákon néha vastag ceruzával színezek.

5. Az ebédet Ferkó szállította haza.

13. Hol a hiba? Javítsd ki a szöveget! A kijavított szavakat írd le!

Hiteles forásokbol ismerjűk a vándórlo magyarság ösi életmodlyát. A magyarok

nemcsak fris füvett keresve terrelik nyájajikat, hanem sok szántofőldjük is van a fojóparti
téli szálásaik környékén. Tavaszal a téli szállás melett gabonát vetnek, nyáron távolab
legeltetnek, és összel hazatérve betakarítlyák a terméstt.

A kijavított szavakat írd le!

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

58
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2010/2011. tanév
14. Keresd a szóhalmazban a főneveket! Ha jól dolgoztál, a kiválogatott szavak kezdőbetűit
összeolvasva egy szót kapsz megfejtésül.

havazott, híd, óvja, oroszlán, ebédeltünk, tanul, napraforgó, folyó, tizennyolc, sárga,
odú, olajos, galamb, gyújt, láma, fehér, három, alacsony, autó, loccsan, liget,
beírták, terít, ásó,olvas, gyönyörű, spórol,seregély

Megfejtés:
_____________________________________

15. László Gyula tehetséges festőművész és tudós régész is

volt egyszerre. Elvégezte a régészet szakot és a
Képzőművészeti Főiskolát.
Hány szó bújt el a képzőművészet szóban? Írd le!

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

A képek László Gyula: Ötven rajz a honfoglalásról c. könyvéből való.

59
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév
3. Összeállította: Baranyainé Major Lilla

1. A varázsceruza elromlott. Segíts neki! Tagold a mondatokat szavakra!

Színessel húzd meg a szóhatárokat, és tedd ki az írásjeleket!

Azöregembernagyonmegörültazégigérőfánakakkorlettnagya
boldogsága,amikorazégigérőfaelkezdtehullajtaniameséketannyimesetermettafán,
hogytelelettveleazegészvilág
Másold le a kijavított szöveget!
__________________________________________________
_____________________________________________
_____________________________________________
_____________________________________________
_____________________________________________

2. Emlékszel Kacor királyra? A következő néhány sor róla szól.

Pótold a mondatvégi írásjeleket! Állapítsd meg, milyen mondatfajta!
Írd a vonalra!

A róka kiállott a barlang szájához strázsálni _________________

Hát éppen akkor ment el ott a kis nyúl _________________
- Hallod-e te kis nyúl _________________

Itt ne járj, mert alszik Kacor király _________________

Ha felébred és kijön, gyorsan szaladj el _________________

Megijedt a kis nyúl, szép lassan elkotródott _________________

Egy tisztáson lekuporodott, s gondolkozott _________________

- Ki lehet az a Kacor király _________________

Soha hírét nem hallottam _________________

De jó lenne találkozni vele _________________

60
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév
3. Gyakran találkozhatsz a mesékben a következő szavakkal. Emlékszel a
helyesírásukra? Pótold a j vagy ly betűket!
a___ándék bo___ong fák___a petrezse___em
akadá___oz só___om fe___edelem sza___kó
ba___nok zsiva___ forté___ paszu___
biva___ bor___ú für___ seregé___
bo___tár dato___a kehe___ kevé___

4. A boszorkány elrontotta a számítógépemet. Csupa nagybetűkkel és egybe-

ír mindent. Segíts nekem! Írd le helyesen!

BAMBI, JÓZSEFATTILA, SOMOGYMEGYE, MAGYAR,

MARGITSZIGET, DUNÁNTÚLIKÖZÉPHEGYSÉG,
ÓPERENCIÁSTENGER, MAROSFOLYÓ, ARIELMOSÓPOR,
NAPSUGÁRÁLTALÁNOSISKOLA
__________________________________________________
_____________________________________________
_____________________________________________

5. Babszem Jankó elindult a világba. Azt mondta, neki mennie kell, mert várják a
gyerekek. A következő játékos feladatot hozta neked. Állapítsd meg a szabályt, és
folytasd a táblázat kitöltését!

palota savanyú barát gyáva szomorú fut kiabál

kastély fanyar

kunyhó édes

Színezd a táblázat első sorában pirossal az igéket, kékkel a főneveket, zölddel a

mellékneveket!

6. Az égig érő fáról lepottyant néhány szereplő. Írj a főnevek elé egy-egy
melléknevet, amely gyakran alkot szókapcsolatot a mesékben!

_________________ bárány __________________ róka

_________________ legény __________________ király
_________________ paripa __________________ boszorkány

NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév

61
7. Mátyás király a következő rejtvényt adta az okos lánynak. Segíts neki! Minden
betű helyett egy – egy jelet használtunk. Fejtsd meg a rejtvényeket! (Egy-egy mese
helyszínét kapod.)
G O Z Y’ Ó’ L’

E T I A’ N’ K’

Á S É P’ R’ M’

Példa:
= T ’ =A

’ ’ ’ ’ TANYA
’ ’ ’

’ ’ ’ ’

’ ’ ’ ’

8. Az égig érő fa meséit még a színházakban is előadják. A következő

gyermekelőadásokat tűzték műsorra. Sorold betűrendbe a címeket!
___ Égig érő mesefa
___ Egyszer volt Budán kutyavásár
___ Térdszéli Katica
___ Mátyás három lustája
___ Békakirály
___ Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj
___ Három tréfa
___ Egy nagy művész, aki a borsót hajigálja
___ Kevély Kereki
___ Ásó, kapa

9. Téged is meghívtak az egyik előadásra. A meghívóban sajnos nagyon sok hiba

van. Javítsd ki a hibákat, és írd le a szöveget helyesen!

Kedves Gyerekek!
A felujitott nekerezsd bábszinház október közepén meg nyittya kapujátt
aközönség elöt. Mátyáskirály Gömörben cimü bábjátékát mutatjabe. Az
elő adások Szombaton délelőt 10 órakór keszdődnek.

62
_____________________________________________
_____________________________________________

10. Képzeld magad egy meseíró helyébe! Hogyan írnád helyesen a szavakat?
1 2 x Tipp
óvatosan óvatossan óvatóssan
leg eredményesebb legeredeményesebb legeredményesebb
nekilendült nekilendűlt nekilendüllt
külőmböző különböző külömböző
fölerősítette fölerösítette fölerösitette
holddal Holdal Holddal
bakkancs bakancs bakants
füzesd ki fizesd ki fizezsd ki
ingújj ingujj inguj
tizen tízen tizenn
higgyaitok hídjaitok hidjaitok
varássipkái varázssipkái varázssipkáji
kisebb kissebb kiseb
szekfű szeggfű szegfű

11. Ügyesen fogtál neki a meseírásnak! Az írás során gyakran kell elválasztani a
szavakat. Szótagold az alábbi szavakat!
legilledelmesebben
mindannyian
megörvendeztet
hallgatólagosan
smaragdja
bátortalanul
kulcscsomóját
országgyűlésről

63
12. Nagyon ügyesen dolgoztál! Jutalmad egy keresztrejtvény. A kétjegyű betűt egy
négyzetbe írd! Nyomtatott betűkkel írj!
1. Jóságos meseszereplő
2. A kiskakas ……félkrajcárja.
3. Állatokat legeltet
4. Igazságos királyunk
5. …………….. Jankó
6. Piroska és a ………………
7. A hét törpe házában élt
8. Jancsi és ………………

Rajzold le az égig érő mesefát, amint ontja a meséket!

1. Jóságos meseszereplő T Ü N D É R

2. A kiskakas ……félkrajcárja. GY É M Á N T

3. Állatokat legeltet P Á SZ T O R

4. Igazságos királyunk M Á TY Á S

5. …………….. Jankó B A B SZ E M

6. Piroska és a ……………… F A R K A S

7. A hét törpe házában élt H Ó F E H É R K E

8. Jancsi és ……………… J U L I S K A

64
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév / döntő

4. Összeállította Baranyainé Majos Lilla

Az égig érő mesefán több mese is termett. Naponta más történettel ajándékoz meg. Először a
következő mesét hullajtotta neked. Hallgasd meg, majd írd le!
1. Tollbamondás:

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Ha jól figyelsz, megtudhatod: éhesebb, vagy nagyravágyóbb volt-e a holló!
2. Írd le emlékezetből a szöveget!
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Másnap a következő mesével kedveskedett. Megtudhatod a történet elejét az alábbi feladatból.

4. Írd le az egybeírt szöveget mondatokra és szavakra tagolva!

BÉKÉSENALUDTAZOROSZLÁNANAGYFATÖVÉBENEGYEGÉRVÉGIG
SZALADTATESTÉNAZOROSZLÁNFELSERKENTÉSMEGRAGADTA
AZEGÉRKÉRLELNIKEZDTE,HOGYENGEDJEEL
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Gyakran találkozhatsz a mesékben a következő szavakkal. Emlékszel a helyesírásukra?

65
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév / döntő
3. Pótold a j vagy ly betűket!

a___ándék, akadá___oz, ba___nok, biva___, bo___tár, bo___ong, só___om,

zsiva___, bor___ú, dato___a, fák___a, fe___edelem, forté___, für___,
kehe___, petrezse___em, sza___kó, paszu___, seregé___, kevé___

5. Olvasd el figyelmesen a meserészletet! Keresd meg és írd le a hibás szavakat hibátlanul!

Pótold a hiányzó mondatvégi írásjeleket!

Az erdöben megrecsent egy gally.Hirtelen vaddisznó bukant fel

- Ithon van–e a szomszédom - – töprenget magában.
- Jaj, jön valaki – kiáltott fel az üregben a kis nyuszí
- Engedj be, kedves barátom – szolt a disznó.
- Bárcsak megtehetném A vakond azt monda: Ne engeggy be senkit a
házba – válaszolta a nyuszika.
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
____________________
6. Kik szerepeltek a mesében? Írd a kép alá! Az állatok kedvenc növényeit megtalálod a
képek alatt. Számozással állítsd betűrendbe!

óriásfenyő eperfa madárbirs

kecskerágó boróka szeder

kökény életfa madárberkenye

ostorfa bodza som

66
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév / döntő
A madarak a fák között repkedve kíváncsian figyelték őket, mennyit csemegéznek.
Kik ők?
7. Ha felhasználod az összes betűt a négyzetekből, megkapod a nevüket!

G Ó Ü Ü
I E E
D R L
Á M
N F L
I

É I C B O N
Z N B A
B A S
E
K S K Ú
N

Az egyik madárkával a mesefa egy levelet küldött az erdei vándornak.

8. Írd le szótagolva, mi volt az üzenet!

Az nyeri el a királykisasszony kezét, aki kiállja a próbákat. Koppants háromszor a
vándorbotoddal, és a kívánságod egy szempillantás alatt teljesülni fog.
_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________

A vándort az útja során mesebeli lények segítik. Tudod, kik?

9. Keresd a kakukktojást! Melyik kitalált, mesebeli lény? Húzd alá!

a.) sellő, kivi, hermelin, pele, gnú

b.) nyérc, cickány, pegazus, tobzoska, boa
c.) szurikáta, kakadu, jégmadár, emu, griffmadár
d.) dingó, manó, mongúz, albatrosz, dromedár
Az utolsó próbán a vándornak összekevert közmondásokat kellett párosítania. Segíts neki,
hogy elnyerje a királykisasszony kezét!

67
NEGYEDIK ÉVFOLYAM 2011/2012. tanév / döntő

10. Kösd össze te is az összetartozó párokat! Vigyázz, eggyel több jelentés van!
Közmondás, szólás Közmondás, szólás jelentése
Lassú víz partot mos. A leveshez víz kell.
Él, mint hal a vízben. Ha sokan vannak, előbb elvégzik a
munkát.
Szegény ember vízzel főz. Kitartó munkával érhetjük el célunkat.
Sok kéz hamar kész. A győzelemért okosan kell küzdeni.
Gondtalanul él, nem kell aggódnia,
küszködnie semmiért.
A vándor és a királykisasszony hetedhét országra szóló lakodalmat ültek. Hol? Megtudhatod a
rejtvényből!
11. Fejtsd meg a rejtvényt! A kétjegyű betűk 1 négyzetbe kerülnek.
(Nyomtatott nagybetűket írj!)

Téli álmot alszom.

Félek a macskától.
A legeslegnagyobb vagyok a meseszereplők
közül, ezért mindenki felnéz rám.
Tavasszal költözöm az eresz alá.
Micimackó barátja vagyok.
Illedelmes madár hírében állok, mert
mindenhová bekopogok.
Megfejtés: A ………………………………………. alatt
Tollbamondás:
( A holló húst csent, és rátelepedett egy fára. A róka észrevette. Mivel magának akarta megszerezni a
húst, dicsérni kezdte a holló nagyságát és szépségét. Azt állította,ha hangja is van, biztos, hogy
egyszer király lesz.)
Emlékezetből írás:
(A holló eldobta a húst és nagyot károgott. A róka odaszaladt, és felkapta a pecsenyét.

M E D V E Téli álmot alszom.

E G É R Félek a macskától.
A legeslegnagyobb vagyok a meseszereplők
Ó R I Á S
közül, ezért mindenki felnéz rám.
F E CS K E Tavasszal költözöm az eresz alá.
F Ü L E S Micimackó barátja vagyok.
Illedelmes madár hírében állok, mert
H A R K Á LY
mindenhová bekopogok.

ISBN 978-963-08-8871-4

68

You might also like