Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Gazdaság - és Társadalomtudományi Kar

Szakdolgozat
A pragmatizmus, mint irányzat jelenléte a szociális segítő
foglalkozásban.

A témát kiadta: Szociálpedagógia Tanszék Készítette: Leposa Csaba

Konzulens: Prof. Dr. Sárkány Péter Szociálpedagógia BA szak
Levelező tagozat

Eger, 2022.
2
Tartalomjegyzék
Bevezetés ............................................................................................................................... 4
1. Pragmatizmus ................................................................................................................ 6
1.1. A pragmatista filozófia ...................................................................................................... 6
1.2. Williams James pragmatizmusa ........................................................................................ 8
1.3. John Dewey pragmatizmusa: .......................................................................................... 13
2. Pragmatizmus a szociális szakmában .......................................................................... 18
2.1. A tudás, mint „igazság” ................................................................................................... 18
2.2. A gyakorlat megjelenése a segítő foglalkozásban: ......................................................... 19
2.3. Jane Addams: .................................................................................................................. 20
2.4. Helen Harris Perlman: ..................................................................................................... 24
3. Pragmatizmus, mint szemlélet és gondolkodásmód ................................................... 27
3.1. Pragmatizmus, mint szemlélet: ...................................................................................... 27
3.2. Pragmatizmus, mint gondolkodásmód: .......................................................................... 28
4. Pragmatizmus a szociális segítés mindennapjaiban ........................................................ 30
Összefoglalás: ...................................................................................................................... 34
Irodalomjegyzék:.......................................................................................................................... 37

3
Bevezetés

A filozófiára általában mindenki úgy tekint, mint valami roppant elvont dologra.
Kívülről úgy tűnik, hogy a filozófiában általában csak absztrakt fogalmakat alkotnak.
Ebből következne az, hogy a filozófia csak és kizárólag az elmélet tudománya, amely
bölcseletek alkotásával foglalkozik. Kiléphet e filozófia ebből a komfortzónából?
Lehetséges olyan filozófiai ágat találni, amelynek közvetlen hatása lehet egy hivatásra?
Képes a filozófia úgy irányt mutatni, hogy nem lesz közben dogmatikus és nem válik
ideológiává? Úgy vélem a pragmatizmus az ilyen filozófiai irányzat. Pragmatizmuson azt a
filozófiát és életszemléletet értjük, ahol a gondolkodása cselekvésre irányul, és egy teória
igazsága akkor lesz helytálló, ha annak a gyakorlati hatásai az életben használhatónak
bizonyulnak. A szociális segítésben úgy vélem ez a szemlélet jelen van. Az, hogy maga a
szociális segítő foglalkozás gyakorlatorientált tevékenység, önmagában nem kíván
magyarázatot. Az elméleti háttér viszont igen. Az elméletnek nincs egyértelmű
meghatározása. Van a szakmának egy olyan átfogó elméleti része, amely magába öleli a
mindennapi munkavégzést? Mi is az elmélet? Általában olyan logikai következtetések
összessége, amelyek a megfigyelésen alapulnak. De mi az, amit mi elméletnek tekintünk?
Kizárólag az, amit a gyakorlatban meg tudunk jeleníteni, az általában az elméletnek a
leghatékonyabb alkalmazása. A szociális segítő foglalkozás elmélete nem általános. A
probléma ezen a téren talán onnan gyökerezik, hogy ma a szociális ágazatban a világon két
„szakma” osztozik: szociális munka és a szociálpedagógia. A két szakma elméleti
hátterének a vizsgálatára már több próbálkozás történt. A különbségelmélet, csak az
eltéréseket veszi figyelembe. A konvergencia-elmélet már azokat a részeket vizsgálja,
amelyek a két szakma közeledését mutatja. Az azonosságelmélet a módszertani
hasonlóságot nézi. (Sárkány , 2011)Az elméleti hátteret bontották már le evolúciós minta
alapján is, klasszikus, modern és posztmodern elméletekre is. (Temesváry, 2018) Ezek az
elméletek viszont csak az adott időszakra jellemző módszereket írják le. Az elméletekre
általában csak úgy tekintünk, mint az alapra, amely a tudást biztosítja. A fentiekből
világosan látszik, hogy az elméletektől a módszerek magyarázatát várjuk el. Ezért lehet-e
valamilyen elméleti rendszer szerint egységesíteni a szociálpedagógiát és a szociális
munkát? Lehet ezen az elmélet egy eszme része? Kapnánk arra a kérdésre egyenes választ,
hogy milyen eszme az, ami a mindennapokban is jelen van a segítő foglalkozásban? A
szociális segítés tipikusan az a foglalkozás, amelynek az elméleti része a gyakorlatiassága

4
miatt nehezebben magyarázható. A szakdolgozatom témája ezért lett a pragmatizmus, mert
bár filozófiai irányzat mégis nélkülözhetetlen a segítő szakmában. Rá szeretnék világítani
arra, hogy a pragmatista szemlélet képes arra, hogy részszakmánként eltérő módszerekkel
dolgozzon. Teszi ezt oly módon szelektíven, hogy területenként csak azokkal a
módszerekkel operál, amelyek a gyakorlat szempontjából relevánsak. A szociális segítés
gyakorlatában ezért fontos ez az irányzat, de nem tartom valószínűnek, hogy a mindennapi
tevékenységünk során ennek a tudatában lennénk. Szeretnék rámutatni arra, hogy a
pragmatikus gondolkodás milyen formában jelenik meg a segítő tevékenység során
használt módszerekben. Célom az, hogy a pragmatizmust nem csak, mint filozófiát
mutatom be, hanem sokkal inkább, mint olyan szemléletet, amely a szociális segítés
gyakorlatában elengedhetetlennek tekinthető. A dolgozatommal úgy kívánom bemutatni a
pragmatizmust, mint gondolkodást, ami abban segít, hogy a széleskörű elméleti háttérből
csak azok kerüljenek be a mindennapi munkánkba, amelyek valóban használhatóak.

A dolgozatom felépítését úgy tartottam ésszerűnek, ha kiindulok a pragmatizmusból,

mint filozófiai irányzatból. Az első fejezetben az elméleti részt vizsgálom, különös
hangsúlyt fektetve William James és John Dewey munkásságára, akiknek köszönhető a
pragmatizmus elméletének a megteremtése. A második fejezetben a pragmatizmusnak a
gyakorlatban való bemutatása a célom. Ebben a fejezetben Jane Addams és Helen Harris
Perlman munkásságán keresztül úgy vizsgálom a pragmatizmust, mint olyan alapkövet,
amely a szociális munkavégzés kezdetétől jelen van. A harmadik fejezetben kísérletet
teszek arra, hogy a pragmatizmust a szociálpedagógia viszonylatában vizsgálom meg.
Végül pedig pár személlyel végzett interjú segítségével foglalom össze és igazolom azt,
hogy a pragmatizmusnak, mint irányzatnak jelentős szerepe van a szociális segítésben

5
 1. Pragmatizmus

1.1. A pragmatista filozófia

A pragmatizmus a 19.-20. század fordulójának a „harmadik utas” filozófiai

mozgalma, amely azt az álláspontot képviselte, hogy az eszméik igazságát a cselekvés, a
gyakorlat, az eredmény, de legfőképp a mindennapi élet bizonyítja. (Krémer, 2016) Azért
jegyeztem meg idézőjelben, hogy harmadik utas, mert ez a filozófiai irányzat tett kísérletet
arra, hogy közvetítsen a 19. századi két uralkodó gondolkodásmód, az empirizmus és a
racionalizmus között. Az empirizmus úgy tekintette, hogy az ember egy biológiai vagy
mechanikai folyamat része, és mint ilyen az ember csak reflektál a különböző
folyamatokra. Velük ellentétben a racionalizmus az emberi elme hatalmát hangsúlyozta. A
két teljesen ellentétes gondolkodás között ezért óriási szakadék keletkezett. Az empiristák
elutasították a racionalizmus gondolkodás ideológiai részét, a racionalisták nézőpontjából a
tudományos fejtegetések hatottak elutasítóan. (Szabó G. A., 1981) A pragmatizmus erre
úgy próbál operálni, hogy lehetőség szerint igyekszik mindkét gondolkodásmód magára
nézve pozitív tartalmait egyesíteni. Az empirizmusból elfogadja, hogy nem a valóság
egészéről alkot fogalmat, hanem csak bizonyos részeiről. A racionalistáktól azt fogadja el,
hogy a tapasztalat magyarázata az értékekből, vagyis a vallásból és a moralitásból tevődik
össze. (Boros , 1998)Ezek tükrében elmondható tehát, hogy a pragmatizmus a maga
gyakorlatias szemléletével egyesíti a tényeket és értékeket úgy, hogy ezáltal hasznosítja a
morált a vallást, a tudományt és a filozófiát. A pragmatizmus számára az elméletek csupán
eszközök. (Krémer, 2016)

A pragmatizmus alaposan vizsgálja a különféle tudományok tételeit, ha úgy találja, azok

gyakorlati hasznosságot jelentenek az egyén és a csoportok számára, akkor azokat
érvényesnek tekinti és bizonyos határok mentén elfogadja. A pragmatista szemlélet
eltökélten fordít hátat a megszokásnak, direkt nélkülözi az elvonatkoztatásokat, a
verbalitást, rögzített értékeket és a prioritást. Ami fontos az a cselekvés, a tények a
konkrétum és a megfelelés. Az eddig leírtakból kitűnik az, hogy pragmatista az a
gondolkodás, amely nem az elvekkel, kategóriákkal, és feltételezésekkel (első dolgok)
operál, hanem a tényekkel, következményekkel, eredményekkel. (végső dolgok) Az
igazság keresése a pragmatizmusban is jelen van, de annak a keresése jelentősen eltér a
többi filozófiától. Bármely filozófiai irányzatnak szüksége van eszmékre. Ezzel a
pragmatizmus sincs másképp, de nem a klasszikus értelemben kezeli az eszmét.

6
Az eszme jelen esetben csak a tapasztalat részét képezi, és csakis akkor fogadják el
igaznak, ha az a tapasztalatokkal megfelelő viszonyba kerül. Vagyis igaz eszmék azok,
amelyeket érvényesíthetünk, megerősíthetünk, elsajátíthatunk és természetesen
igazolhatunk, és hamis eszmének minősül minden olyan eszme, amelyekkel ezeket nem
tehetjük meg. (Szabó G. A., 1981)

Elindulása Charles Sanders Peirce (1839-1914) munkásságához, valamint azon belüli

Descartes-kritikájához köthető, ő adja a mozgalomnak a nevét, mely a „gyakorlat”
jelentésű görög pragma szóból származik. Descartesi kritikája során visszautasítja
az ismeretelméleti látásmódot: miszerint ha a „belső” intuícióval tisztán látunk, akkor
annak „rögzített” vagy legalábbis „rögzíthető” köze kellene lennie ahhoz, ami a ráción
kívül valóságosan van. Az, ha valamiről úgy gondoljuk, hogy tisztán látjuk, még nem
feltétlenül igaz. Peirce egyik alapvető gondolata, hogy:
„nincs semmiféle benső tisztánlátás, minden „belátást” valójában hipotetikusan vezetünk
le külső tények ismeretéből” (Boros , 1998, old.: 49)

Ennél a pontnál fogalmazta meg:

„eljött az ideje, hogy olyan módszert fogalmazzunk meg, amellyel a gondolatvilágosabbá
válik, és amelyet olyannyira csodálunk korunk gondolkodóinál”. (Boros , 1998, old.: 50)

Peirce úgy véli, minden ember rendelkezik valamilyen szintű belátással, amely azonban
nem jelenik meg olyan erősen, hogy mindig helyes legyen, de rendelkezik annyi erővel,
hogy kevesebbszer legyen helytelen. A belátás, mint fogalom szerinte az ösztönhöz
hasonlítható abban, hogy a gondolkodásunk erőin túlmutat, és úgy vezet bennünket, mintha
minden olyan tény birtokában lennénk, amelyek túlmegy az érzékelésünk határán.
Hasonlítható az ösztönhöz úgyis, hogy csökkenő irányt mutat a tévedésre és bár így is
többször téved, mint nem, de egészében vizsgálva a helyességének a relatív gyakorisága a
döntő. Híressé vált tétele a pragmatica maxima, melyben kifejti, hogy mindig figyelembe
kell venni, hogy a fogalmunk tárgyának milyen gyakorlati következményei, hatásai
lehetnek. (Szabó G. A., 1981)

7
A pragmatizmus William James (1842-1910) jóvoltából vált ismertebbé. Úgy gondolta,
hogy valamely értelemben az elméletek is kiválasztják a maguk képviselőit, nemcsak a
képviselők az elméleteket. Az általa szelíd hajlamúnak (tender-minded) nevezettek a
racionalisták, a keményebb hajlamúak (tough-minded) az empiristák. (Boros , 1998, old.:
72) A pragmatizmus tehát korántsem kötelezi el magát egyik filozófiai irányzat mentén,
hanem abból indul ki, hogy mivel azok abszolút nem végérvényesek, ezért nem is lehet
őket merev és statikus rendszereknek titulálni. James nyomatékosítja azt, hogy a
pragmatizmus az ami „munkára” fogja az elméleteket, annak érdekében, hogy meg tudja
„lovagolni” az eszméket. De ezek az eszmék csak addig értékesek, amíg tapasztalati
világunkban sikerül az egyik helyről eljutni a másikra, illetve amíg úgy kötik össze a
dolgokat, hogy az számunkra munkát takarít meg és eme gondolkodásnak az eredménye a
világban való helyes eligazodásunk. Azok az elméletek, amelyek ezt nem szolgálják,
meddők, és el kell őket vetni.

John Dewey (1859-1952) gyakorlatilag a pragmatikus filozófia összegzője. Dewey maga is

képviselte a pragmatikusok azon kedvenc tételét, hogy egy tétel igazságát igazolhatósága,
azaz gyakorlati beválása, tehát a megtörténte garantálja, s ez a tételhez képest
mindig jövőidejű. A tényleges valóság már nem a „változatlan és örök” fogalmához
kötődik, hanem „változó és ideiglenes” ahol már törvényekről, hipotézisekről és
folyamatokról van szó. A szigorú értelemben vett empirizmus „az eszméket erőlteti a
tapasztalatba és nem pedig abból nyeri, addig Dewey empirizmusa azt mondja, hogy a
tapasztalatból nyerjük eszméinket. Számára az eszmék az eszme és tudatkívüli dologra
adott válasz attitűdje, és ezeknek a jellegeknek változásával maguk is változnak. Ő
fogalmazza meg azt, hogy az igazság a fölmerülő problémák megfelelő megoldását, és
nem valami régi módszertani elvekhez való hozzáigazítását jelenti.

1.2. Williams James pragmatizmusa

Ahhoz, hogy megértsük James gondolatmenetét, tudni kell róla, hogy ő a filozófiát a
legtriviálisabb és a legmagasztosabb elfoglaltságnak tartotta. Rendkívül nagy hangsúlyt
helyezett a filozófiát uraló két nagy gondolkodásmód az empirista és a racionalista
szemlélet egymáshoz közelítésében.

8
Az empiristák irrelevánsnak tekintik az olyan nem filozófiai kérdéseket, mint az irodalom,
a művészet és a vallás, mert számukra kívül esik az érzéki tapasztaláson. Viszont ha
például a vallást úgy tekintjük, hogy a jelenléte hatást gyakorol az egész társadalom, vagy
csupán csak egyetlen ember életére, akkor ez a filozófia által már vizsgálható, sőt vizsgálni
is kell. A racionalisták ellenben többször felületesen kezelik a közvetlen tények hatásait,
mert szerintük ez a rendszerüket (ami zárt és végleges) cáfolja meg. Az ellentétek
megértéséhez két sajátos kategóriába sorolta az empirizmust és a racionalizmust: a merev
elme és a kifinomult elme. Ahhoz, hogy a számára megfelelő szempontok alapján a két
ellentétes gondolatmenetet közelíteni tudja, különféle jellemvonásokkal töltötte meg.

1. A kifinomult elme (racionalista, elvkövető):

- intellektuális
- idealista
- optimista
- vallásos
- szabad akaratban hívő
- monista
- dogmatikus

2. A merev elme (empirista, ténykövető):

- szenzualista
- materialista
- pesszimista
- vallástalan
- fatalista
- pluralista
- szkeptikus

A klasszikus filozófiában ezek az ellentétek mindeddig teljesen behatárolták, gyakorlatilag

predesztinálták azt, hogy ki melyik „oldalhoz” tartozik. (Szabó G. A., 1981, old.: 128)

James saját magát radikális empiristának vallotta, aki elfordul az elvonatkoztatásoktól, a

rögzített alapelvektől és a tények, a konkrétumok, a cselekvés felé fordul. Szembeállítja az
egyénit az általánossal, a teremtést a befejezéssel, a tettet az eszmével, a szabad akaratot a

9
törvénnyel, az embert az istennel. Mindezek tükrében a pragmatizmust nem egy eszmének,
hanem sokkal inkább egy módszernek tekinti, amelynek nem szükséges eredményeket
felmutatni. Nincs szükség sejtelmességre, különböző „elfedő” kifejezések használatára,
mint az anyag, abszolútum, stb. Jamesnél ezek a kifejezések soha nem jelentik egy kutatás
lezárását, megoldását. Sokkal inkább egy további munka programjaként értelmezhetőek,
amelyek olyan módok feltárását jelenti, melyekkel a realitás megváltoztatható. Amint
eljutunk ehhez a ponthoz, innen az elméletek átkonvertálódnak eszközökbe, ahelyett, hogy
a kérdésre adott válaszok lennének. (Szabó G. A., 1981)

Wilhelm Ostwald a Nobel-díjas német kémikus akaratán kívül fogalmazta meg a

pragmatizmus alapelvét, amikor Jamesnek a következőket írta:

” Minden, ami valóságos, befolyással van gyakorlatunkra és ez a befolyás alkotja

számunkra a valóság jelentését.” (Szabó G. A., 1981, old.: 149)

A skolasztikus felfogás azt tanítja, hogy a gondolatunk csak akkor igaz, ha megegyezik a
tárggyal. A pragmatizmus is keresi az igazságot, de nem a hagyományos filozófiai
értelemben teszi. Az igazat a jóval és a hasznossal azonosítja, ezáltal az igazság lényegévé
teszi a gyakorlati érdeket. (Boros , 1998) Az igazság nem teremt összhangot a gondolat és
a valóság között, szerepe az, hogy hasznot hozzon. Az igazság nála valóságos esemény,
nem pedig egy statikus állapot, erénye pedig maga az érvényesülés. Az igazság birtoklása
nem öncélú, hanem az életszükségletek kielégítése. A pragmatizmus sokkal inkább az
igazság kiválasztásának a szempontja. (Szabó G. A., 1981) Csak az gondolat az
elfogadható, amely fejleszthető. Amennyiben ez nem áll fenn, akkor nincs semmi értelme.
ugyanez a helyzet az ellentétes gondolatokkal is, hiszen ha nem tudunk belőle semmi
hasznosat kihozni, akkor vitára sem érdemes, mert a gyakorlati élet számára haszontalan.

„Az igaz, nem más, mint ami gondolkodásunk menetében célszerű, éppen úgy, ahogy a jó
nem más, mint ami viselkedésünk tekintetében célravezető” (Szabó G. A., 1981, old.: 252)

Ez a gondolkodás vezette őt el addig, amíg pontosította, hogy a pragmatizmus nem egy

széleskörű irányzat, amely általánosságban érvényes, hanem egy bizonyos orientáció.
Azért nem lehetséges az általánosítás, mert csak azokat a fogalmakat és elméleteket tekinti
igaznak, amelyek a gyakorlatban hasznosíthatók:

10
 „Azt a beállítottságot, amely hátat fordít az „első” dolgoknak, az
alapelveknek, a kategóriáknak, a feltételezett szükségszerűségeknek és
arccal a „végső” dolgok, a gyümölcsök, a következmények, a tények felé
fordul” (Boros , 1998, old.: 81)

Olvasatában az „igazság” jelenthet a hitet, eszmét, tudást. A pragmatista szemléletben

nincsenek konzisztens igazságok, sokkal inkább az adaptív igazságok vannak jelen, tehát
az új igazság akkor és csakis akkor lesz igaz, ha úgy képes illeszkedni a régi igazsághoz,
hogy közben egyszersmind újat tud mutatni. James szerint a pragmatizmus pont ezt teszi,
hiszen egymással harmóniában kapcsolja össze a régit és az újat. Érintkező pontnak kell
létrejönnie ahhoz, hogy az úgynevezett „egybeolvadás” zavarmentesen menjen végbe.
(Boros , 1998) A folyamatot nagyjából úgy lehetne modellezni, hogy a tényekből
elméletek lesznek, amelyeket újra a tényekhez tudunk társítani, de úgy, hogy új eseteket
rendelünk melléjük. Vagyis hiába a radikális empirista szemlélet, ami a tényeket illeti, de
nem jellemzi a materiális elfogultság. Úgy gondolja, hogy csak azok a következtetések
fontosak, amelyeket az elme és a tapasztalat közösen dolgoz ki. (Trikál, 1912) Nem tart
igényt a teológia elítélésére, inkább úgy viszonyul hozzá, ha a teológiai eszme a
mindennapi élet szempontjából értéket képvisel, akkor az igaz. (ez a transzcendentális
idealizmus abszolútuma) (Szabó G. A., 1981) A teológia mentén haladva James arra volt
kíváncsi, hogy azok az emberek, akik hisznek az abszolútumban, mit értenek azon, a hitük
a vigaszt szolgálja. Arra a megállapításra jutott, a vigasz végső esetben az időközben
elkövetett rosszat érvényteleníti, tehát ilyen téren a „végeredmény” garantált. Ez a
következtetés már elfogadható igazságként. (Boros , 1998) James ezen a síkon lépteti be a
racionalizmus vallásosságát, amely így már harmóniában van az empirizmussal. Igaznak
tud tekinteni mindent, ami hitként világosan, megállapítható módon jónak bizonyul. A
vallás védelmében kifejti, hogy ha az igaz eszmék nem tartalmaznának jót, ami az életben
szükséges, akkor az a tudás, ami rájuk vonatkoztatható az hátrányos lenne, ezért ennek
értelmében csakis hamis lehet, így nem is bír olyan értékkel, hogy követésre lenne
érdemes. A végső következtetése ebből az, hogy a pragmatizmus jóindulattal viseltet
minden iránt. Ennek köszönhetően neki a filozófia nem vigasztalás volt, hanem egyféle
mínoszi labirintus, melyből a kiút keresése adja az örömöt. (Szabó G. A., 1981)

Mivel számos tudományágban volt jártas (kémia, geológia, pszichológia, stb.) látta, hogy a
filozófiában is, mint számos tudományágban az igazság sokféle. Gyakorlatilag mivel ritkán
látják hasonlóan, ezért sok az egymásnak gyakran ellentmondó igazság. Nyilvánvalóvá
11
tette, hogy a filozófia mellett szinte az összes tudományág sajátos módszerekkel
rendelkezik. (cél, igazságfogalom, stb.) Ezek egymáshoz viszonyított különbsége olyan
óriásinak tekinthető, hogy egymással nem vethetők össze. Ezért úgy gondolja, hogy a
fogalmak tisztázása az első lépés, mert ezzel meg lehet bizonyosodni arról, hogy minden
jelenlévő ugyanazt gondolja-e. Az egyetemi és filozófiai gondolkodásmenet során is
figyelmet kell arra fordítani, hogy a „dolgok” nem véleménytől függenek, hiszen azok csak
„ott” vannak, de mindenki megtalálhatja a „hozzá” illő elméletet. Itt jelenik meg James
azon megállapítása, hogy bizonyos értelemben az elméletek is kiválasztják azokat a
személyeket, akik aztán őket képviselik. Különválasztotta a két gondolkodásmódot és
hozzájuk társította azokat a sajátosságokat, amelyek rájuk jellemzőek. (Boros , 1998)

1. A szelíd hajlamú vagy tender-minded filozófia:

- ők azok, akik racionalista filozófiát alakítanak ki, elvont elvekre hivatkoznak a
tények helyett, általában vallásos háttérrel, (dogmatikusan) de bizonyos
szempontok szerint mégis idealistán
2. A kemény hajlamú vagy tough-minded filozófia:
- a tényekben hívő empiristák, inkább érzékvezéreltek szkeptikusok, valamint
vallástalanok
Az általa bemutatott rendszerezés kritikára késztette a kortárs filozófusait. Ellenlábasai azt
rótták fel neki, hogy értelmetlen dolog, amit tesz, mert a filozófiát nem lehet pszichológiai
alapon megközelíteni. legfőbb kritikájuk ezzel szemben az volt, hogy a klasszikus kanti
értelemben a pszichológia empirikus tudomány, ami nem egyeztethető össze a filozófia
transzcendentális jellegével. (Trikál, 1912) James úgy gondolta, hogy általában az egyén
„vérmérséklet” szerint dönt, de ez irreleváns abból a filozófiai szempontból, hogy a világ
„van”. Az, hogy ki kihez húz, filozófiai értelemben csak akkor válik relevánssá, amikor az
őt érdeklő előadásokon jelenik meg, de az nehezebben bizonyított, mennyiben befolyásolja
ez a saját gondolkodásmódját. (Boros , 1998, old.: 72)

A pszichológiai feltételeken való túllépést James a pragmatista módszerrel oldja meg. Új

módszer lévén a pragmatizmus az elvont igazságot aszerint értékeli, ahogy a mindennapi
élethez segítséget nyújt. Vagyis az emberi igazság az élet körülményeiből és igényeiből
fakad, de kizárólag csak addig releváns, ameddig az életnek szükséges. Itt jelenik meg az,
hogy az elméletek csupán szerszámokká lesznek. (Krémer, 2016) A pragmatizmus jelen

12
állapotban már módszer, nem pedig rendszer, amely új elnevezése néhány régebbi
gondolkodásmódnak. (Dewey jegyzi meg róla, hogy azt nem tudja, James esetlegesen
Francis Baconra gondolt-e, de a gondolkodás hasonlósága után Bacont a pragmatista
ismeretelmélet szószólójának lehet tekinteni.) (Szabó L. , 1999)
A pragmatizmus tehát nem olyan módszert kínál, amely a kiindulóponttól a végeredményig
(empirikusan, vagy racionálisan) világos és érthető vezet el. Sőt egyenesen megkérdőjelezi
a lineáris és egyirányú rendszereket. Így viszont kérdéseket tehet fel az elődöknek, hogy az
elméletük igaz e.
„eszméink, (amelyek önmagukban csupán részei a tapasztalatnak)
pontosan abban a mértékben válnak igazzá, amilyen mértékben
segítségünkre vannak abban, hogy megfelelő viszonyba kerüljünk
tapasztalatunk más részeivel” (Boros , 1998, old.: 79)

1.3. John Dewey pragmatizmusa:

Ami Hegel a német, Arisztotelész a görög filozófiának, az amerikai filozófiának az

John Dewey. Nagyjából a 17. századtól kezdődően (hála a felvilágosodás elindulásának) a
tudomány elkezdett empirikus lenni, a megfigyelésekre, a kísérletekre támaszkodni, vagyis
elmondható, hogy a tudomány a jövő felé fordul. (Boros , 1998) Gyakorlatilag tekinthetjük
úgy, hogy bizonyos értelemben ő indítja el a „harmadik felvilágosodást”. (Hilary, 2007)

Dewey minden gondolata társadalmi kérdésekhez kötődik. Többek között a tudást, mint
fogalmat is bele tudta illeszteni a filozófiájába, mert úgy tartotta, hogy a tudás, mint
elmélet akkor helytálló, ha a tudás úgy van jelen, mint a körülményeket megváltoztató
cselekvés. Valójában tehát a tudás olyan diszpozíció, ami hozzájárul ahhoz, hogy a
vágyakat, a törekvéseket az egyén vagy közösség hozzá tudja igazítani teljes mértékben
ahhoz a helyzethez, amelyben él. Dewey pragmatizmusa szakít az addig uralkodó statikus
tudásképpel, helyébe sokkal dinamikusabbat kíván állítani. (Boros , 1998) A statikus
tudásképpel és annak képviselőivel Deweynak az a dilemmája támadt, az elméleti
szakemberek gondolkodásában az érzékelés és maga a tapasztalat csak gát, mert ezek ki
vannak téve a variabilitásnak. Tehát a „valódi” tudás konstans és fixált. A variábilis
dolgokról csak hipotézisek és vélekedéseink lehetnek. (Dewey, 1907) Ezért fogalmazza
meg azt, hogy biztos tudásunk csak a konstansról lehet, hiszen az, ami változásra képes az
maga a bizonytalanság. Dewey érvei, hogy ilyen szemléletnél a bizonyosság
törvényszerűen összekeveredik a tudással, pedig a kettő leválasztható, sőt le is választandó

13
egymásról. Viszont itt lép be egy olyan paradoxon, miszerint az olyan tudáskép, amely
nem vet számot a természetbeni változásokkal, az egyszerűen elfogadhatatlan, hiszen
pontosan ezeket a változásokat kívánja megérteni, megismerni. (Boros , 1998) E
paradoxon vizsgálata során a Dewey által képviselt szemléletet azt tartja, hogy a régi
gondolkodásmód a tudás a változatlanság felé fordulást jelentette. Ezzel szemben viszont a
tudás egy állandó változásban lévő állapotban van és a feladata az embernek e változások
előidézése. Amit veszteségnek írhatunk fel az a bizonyosság, nem pedig a tudás. (a
bizonyosság kutatását a felváltja a biztonság keresése, ami viszont aktív szereplést
igényel.) Tehát a tudományos kutatások célja a dolgok variábilis esszenciájának a
megragadása. E gondolatmenet végén Deweynak kirajzolódik egyféle „radikális”
ontológiai elköteleződés, (antiszubsztancializmus) amelyben a szubsztanciák mellőzésre
kerülnek, helyüket átveszik az eredmények. (Dewey, 1907) Ettől a ponttól Dewey számára
a tudás a változások és az események közötti kapcsolat. A tudomány ezeket a kölcsönös
kapcsolatokat tartja ellenőrzés alatt. Ezek a valóságra vonatkozó gondolkodásnak a tárgya,
nem a lényegnek a feltárása. A valóságnak ilyen irányú megközelítése lesz a természetnek
olyan általánosítása, amely gyakorlatilag a változások összekapcsolódásából ered. Meg
lehet állapítani, hogy innentől kezdve a kutatás tárgya a természet (nem fizikai értelemben)
a változássorozatok közötti kapcsolatok interakciói, amelyek nem beteljesülések, hanem
kihívások és kiindulópontok nem pedig lezárások. A megismerés szerinte a teremtés,
melynek során, a gyakorlat lesz az ismeretelméleti kérdés végső instanciája. (Boros , 1998)

Ezért hangsúlyozza nyomatékkal Dewey az elmélet és gyakorlat, tudás és cselekvés

egységét. Számára a tudás és a cselekvés folytonossága azonban csak egy speciális
idealizmus keretei között biztosítható. Az idealisták nem azzal követtek el hibát, hogy
amikor az eszméket helyezték a gondolkodásuk középpontjába, hanem sokkal, inkább
azzal okoztak kárt, hogy teljesen elszigetelődtek a gyakorlatiasságtól, a cselekvéstől. Ezért
pont arról a pillanatról „maradtak le” ahol az eszmék konstruktívvá válnak. (Dewey, 1907)

Mivel a világ aktuális állapotához mérten minden új gondolat egyben egy teljesen új
állapot lehetősége is, ezért az olyan fogalmak, mint az ideális és a lehetséges itt már, mint,
ekvivalens eszmék jelennek meg. Dewey számára az olyan általános fogalom, mint az
elmélet, idea, gondolat csupán hipotetikus. Amennyiben az ember képessé válik a
hipotézisek felállítására, akkor kiszabadul a kötöttségeiből is.

14
Ezek a hipotézisek azonban mindaddig csak feltételesen kezelendők, amíg irányított
bizonyítások révén le nem tesztelődnek. (Boros , 1998)

Dewey pragmatizmusában itt jön el az a pont ahol a fő hangsúly a valóságnak, mint

egyfajta validáló instanciának a meghatározásán van. Volt idő, amikor az ideákat az
elszigetelt vizsgálatokkal próbálták igazolni, addig a jelenben, vagyis a kísérletezés
korában az ideák érvényességét a vizsgálati eljárások eredményétől függ. Tehát bármilyen
kutatási eredmény kizárólag funkcionális eredménnyel bír, a lényege abban mutatkozik
meg, ahogy a használata lehetővé teszi azon különféle interakciók megvalósítását, melyek
a vizsgálandó tárgyakra vonatkozó valóságos tapasztalatok kontrollált gyakorlásához
vezetnek. (Dewey, 1958)

Dewey ismeretelmélete kimondja, hogy nincs olyan, hogy rögzített, észlelt tárgy. Csak a
gondolkodás során kialakult tapasztalás eredményi lesznek teljesebbek. Az eszmék itt már
nem elvont, absztrakt dolgok, hanem sokkal inkább érzékelhető tárgyak. Ez az
experimentális idealizmus, vagyis az az út az érzékelhető tapasztalattól magához az
érzékelés tárgyához operatív és kísérleti eszméken keresztül vezet. Ehhez kapcsolódik
szorosan Dewey igazságelmélete, vagyis az igazság igazolhatósága az, ha azt a gyakorlati
beválása igazolja és ez mindig jövőidejű. (Szabó G. A., 1981) Az értelmezésében a
problémát abban látja, hogy a filozófia nem tartott lépést a tudománnyal, ezért nem tudja
magát megnyitni a jövőnek. Olvasatában a tudomány a változásával elveti azt az „elavult”
nézetet, a filozófia igazsága örök és abszolút. Az eddig uralkodó „változatlan és örök”
szemléletet felváltja az „ideiglenes és változó” Ennél a pontnál alakul ki az a nézet, hogy a
változás immár nem járulék, hanem a valóság. Dewey arra a konklúzióra jut, hogy az ókori
görög filozófiában, főleg Platón idején a tapasztalat nem valami pozitív élmény volt,
hanem sokkal inkább a bizonytalanság bölcsője. Ez a szemlélet úgy a 16.-17. századig
elfogadható volt, de jött Locke, Bacon, vagyis a felvilágosult gondolkodók, akik már nem
fogadták el. A 19. század új lökést adott a gondolkodásnak, köszönhetően a biológia
fejlődésének. Ahol élet van, ott viselkedés aktivitás is van. (Boros , 2000) Ahhoz, hogy az
élet fennmaradjon ennek az aktivitásnak, folyamatosnak és a környezetének
alkalmazkodónak kell lennie. Tehát valamennyi organizmus nem passzívan várja a
környezet behatásának a következményeit, hanem „válaszol” neki, együttműködik vele,
vagyis az organizmus a saját viselkedésének a következményeit viseli el. Ebből Dewey azt
a konzekvenciát vonta le, hogy a tapasztalat lehet az, amit az elviselés és a cselekvés alakít
ki. (Boros , 1998)

15
Amíg a klasszikus értelemben vett empirizmus az eszméket gyakorlatilag ráerőlteti a
tapasztalatra, addig Dewey kreatív empirizmusa az eszméket a tapasztalatból nyeri. Dewey
tehát úgy gondolja, ha egy eszme el tud bennünket vinni oda, amit jelöl akkor az az eszme
igaznak bizonyul. Ez a megjelölés igazodik James téziséhez:

„Bármely eszme igaz, amely sikeresen visz el bennünket a tapasztalat

egyik részétől egy másikhoz, a dolgokat kielégítően összekapcsolva,
biztonságosan, egyszerűsítően munkát megtakarítva”. (Boros , 1998)

Dewey kerüli az „ész”, mint fogalom használatát, helyette az intelligenciát szerepelteti, de

csakis olyan értelemben, ami a problémamegoldáshoz szükséges. (Szabó G. A., 1981)

Dewey pragmatizmusát egyféle kettősség uralja, az egyik a fent is boncolgatott

„evolúciós” igazságelmélet, amit az „evolúciós” demokráciafogalom egészít ki. Csodálja
az amerikai alkotmányt, ami szerinte a történelem egy új korszaka. Ez egy olyan modern,
etikai törvényekre épülő demokrácia, mely iránymutató a többi nemzetnek, hogy egy
szabadságon, morálon, egyéni és felelősségen, alapuló társadalmat hozzon létre. (Boros ,
2000) Az egyéni felelősség itt olyan értelemben van jelen, hogy a társadalomban csak
egyének, az egyéni individuumok tartoznak kizárólagos felelősséggel a tetteikért, ezért
csak is ők vonhatók felelősségre vagy ők büntethetők. Ezért nem fogadják a kollektív
felelősségre vonást és ezért nincs kollektív bűnösség sem. Az egyéni individuumokra épülő
demokrácia polgárai az igazság és az igazságosság fogalmát olyan módon értelmezik,
amelyben az alkotmány értelmezése alakítja a gondolkodást. (Boros , 2000)

Dewey szerint a jövő filozófusainak az az egyik fő feladata, hogy az alkotmányt, mint egy
kiindulópontot használják. Hozzá teszi azt is, hogy bár ez az alkotmány sajátosan amerikai
konstrukció, de mégis olyan egyetemes elveket fejez ki, ami minden embernek jó. Olyan
szintű gondolkodásmódot kíván kialakítani, amelyben a demokrácia nemcsak
következmény, hanem egyszerre feltétel is. (Bécsi, 2018) Ezzel szemlélteti azt, hogy
számára fontos a 19. század azon felismerése, mely szerint a társadalmi viszonyoknak
döntő hatásuk van a gondolkodásmódra, ezzel együtt az igazság fogalmára, összességében
pedig magára a filozófiára. (Marxszal ellentétben, aki úgy gondolkodott, először rendezni
kell a társadalmi viszonyokat, amiből majd kialakul az igazságosság és az „igaz” filozófia.)
Dewey úgy hitte, hogy az alkotmány alapból a „jó” oldalon áll, ezért nem szükséges
alapvető társadalmi változásokat eszközölni, csupán a jelen lévő kereteket kell megfelelően
megérteni és demokratikus tartalommal megtölteni. (Dewey, 2001)

16
 Összegzés:

A pragmatizmus tehát a filozófiának az az ága, amely úgy tartja, egy eszme akkor
igaz, ha gyakorlatban megjeleníthető. Teszi ezt úgy, hogy közvetíteni próbál a két
domináns gondolkodás az empirizmus és a racionalizmus között. A pragmatizmus
sajátossága, hogy nem feltételezésekkel, hanem következményekkel operál. Mint filozófiai
irányzatnak, a pragmatizmusnak is szüksége van eszmékre, még ha nem a klasszikusan vett
értelemben. (csak az az eszme igaz, ami érvényesíthető) Charles S. Pierce volt az első, aki
a gondolkodás alapjait megteremtette. Tétele a pragmatica maxima, amely azt tartja, hogy
a fogalomnak milyen gyakorlati hatásai lehetnek. William James ennél már tovább megy,
úgy gondolja, az elméletek segítenek gyakorlatosítani az eszméket. (Az eszmék csak addig
bírnak bármiféle értékkel, ameddig a valóságban használhatóak.) John Dewey volt, aki
megdöntötte a valóság változatlan és örök fogalmát változó és ideiglenesre. Neki
köszönhető az a megállapítás, hogy az eszméinket a tapasztalatból nyerjük. Dewey
munkásságának köszönhető az, hogy a pragmatizmus, mint gondolkodás, irányzat
megjelent a gyakorlatban. Dewey kövezi ki azt az utat, amelyet követve Jane Addams az
amerikai settlement mozgalommal, Helen Harris Perlman pedig a problémamegoldó
modellel a pragmatizmust ténylegesen átülteti a szociális munka gyakorlatába.

17
 2. Pragmatizmus a szociális szakmában

2.1. A tudás, mint „igazság”

A szociális segítésben fontos a tudás. Annak a skálája, hogy ezt miként értelmezzük
elég széles. Ha kiindulásnak vesszük James gondolatmenetét, miszerint az igazság lehet
érték, eszme, akkor máris a helyén tudjuk értelmezni a tudást. Megjelenhet, mint ismeret,
vagy készség. (Budai & Szöllősi , 2020)

A segítő foglalkozásoknál az előtérbe kerülő gyakorlat miatt a valós tudás háttérbe szorul.
Ez betudható annak, hogy maga az ismerethalmaz az nem egy kézzelfogható dolog.
Viszont ez a „letesztelt, kipróbált” ismerethalmaz a gyakorlatban már használható. A
leírtakból következik, hogy csak azok a célzottan evidens ismeretek maradnak, amelyek
valóban hasznosak.

Vernen Boehm a szociális munka során háromféle tudást közelít meg:

- feltételező tudás
- hipotetikus tudás
- kipróbált tudás

A feltételező tudás jelen esetben maga a megfelelő ismeretalap, ebből következik a

hipotetikus tudás, melynek elmélete teljesen ki van dolgozva, de még nem került
alkalmazásra. A kipróbált tudás viszont az, amely számunkra gyakorlati szempontból
releváns és hasznos. (Morales & Bradford, 1993, old.: 106)

Érdekes kontraszt, hogy az az ismerethalmaz, ami a tudásunkat biztosítja, az csak implicit

módon van jelen a gyakorlat az, ami expliciten jelenik meg. A tudás ilyen módú
alkalmazása számomra már elég bizonyíték arra, hogy a szociális segítés pragmatista
szemléletű. Ez igazán akkor válik kézzelfoghatóvá, amikor krízishelyzetben, vagy
bármilyen felmerülő probléma esetén csak azokat a módszereket fogjuk elővenni és
használni, amelyek bizonyítottan működnek. (kipróbált tudás) (Budai & Szöllősi , 2020)

Szigorúan vett értelemben a tudás akkor hasznos a számunkra, ha azt a mindennapi

munkánk értékrendszerében alkalmazni tudjuk. (Tőzsér , 2010) Ezzel vissza is tértünk
ismét a pragmatizmus eszméjéhez, vagyis az a tudás jó, ami nekünk értékes.
18
 „Ily módon úgy tűnik, hogy a „tudás” ténylegesen mindaz, amire az
ember a tárgyilagosság, a racionalitás legmagasabb szintű szabályainak
az alkalmazása révén képes. Az érték viszont azt jelenti, amit az ember
előnyben részesít, vagy amire törekszik.” (Morales & Bradford, 1993,
old.: 119)

A munkánk során fontos megjegyezni mégis, hogy elsődleges célunk az ismeretek

alkalmazása. Az ismeretek csak azért fontosak nekünk, mert a gyakorlatban hasznunkra
vannak.

2.2. A gyakorlat megjelenése a segítő foglalkozásban:

Ha a pragmatizmust gyakorlatként értelmezzük, akkor sokkal régebbre kell

visszautaznunk az időben. I. Erzsébet 1601.-ben fogalmazta meg azt a szegénytörvényt,
amely valóságos intézkedést hozott. Ez a dekrétum felfogható az első szociális
intézkedésnek. ( Azt azért meg kell jegyezni, hogy ez az intézkedés inkább a büntetés
egyik formája volt, hiszen az áldozatot hibáztatták, amiért idekerült. ) De összességében a
dologházak mégis biztosítottak szállást és élelmet. A dologházak működtetése a városok
feladata volt. (Szociálpolitika története, 2019) I. Erzsébet szegénytörvénye változatlan
formában kitartott 1834.-ig. Ekkor annyiban módosult, hogy a városok között szövetségek
alakulnak ki és az ellátórendszert közösen tartják fent. Kialakul az a társadalmi munka,
amelynek keretében megjelennek az úgy nevezett „baráti látogatók” akik már
környezettanulmányt végeznek. A szociális reformmozgalom célja az volt, hogy olyan
módszertant dolgozzanak ki, amely lehetővé teszi a szociális problémákba való
beavatkozást. Erre azért volt szükség, mert bár segítő tevékenység volt ez is, de nem
kipróbált módszertan segítségével végezték. Ahhoz, hogy a szociális szakma olyan legyen,
mint napjainkban, szükséges volt az elméletet, a gyakorlattal összeházasítani. Ez lesz a
pragmatizmusnak a gyakorlatban való tényleges elterjedése.(ez lesz, a Hull House, ahol az
elmélet gyakorlattá vált)

Jane Addams munkássága úttörő a szociális szakmában. Irányadó szemlélete a szimpatikus

tudás, amelynek segítségével könnyebb megérteni és kezelni a kliens problémáit. Ő volt
az, aki ismertebbé tette a settlement mozgalmat a Hull House segítségével.
19
Problémakezelése középpontjában az a nézet uralkodott, ha a társadalmi viszonyokat kellő
mértékben átalakítják, akkor kisebb akadályt képez a kliensnek. Helen Perlman lesz az, aki
a mai értelemben vett kliensközpontú munkát meghonosítja. Az ő gondolkodása
eredményezi azt a gyakorlatot, amikor a kliens saját erőforrása lesz a munka tárgya.

2.3. Jane Addams:

Addams Dewey kortársa volt, az első, aki a szociális segítés gyakorlatába ültette a
pragmatizmust. Filozófiája is az ő munkásságához köthető. Munkássága azért volt
rokonszenves Addamsnek, mert sok hasonló nézetett vallottak, úgymint demokrácia,
illetve a tanulók tapasztalati oktatásának a fontossága. Közös munkájuk gyakorlatilag
egymás kiegészítése volt, Dewey volt a gondolkodó, Addams a cselekvő. (Charlene, 1999)
Addams gyakorlati munkásságára nagy hatást gyakorolt az 1888.-as londoni látogatása,
amikor találkozott a Barnett házaspárral. Samuel és Henrietta Barnett hozta létre a
Toynbee Hallt, amely az első settlement telep volt. A sors fintora, hogy az Angliában
elinduló mozgalom mégis az újvilágban kapott nagyobb ismertséget. Úgy vélem, ahhoz,
hogy a szociális segítés el tudjon indulni, a pragmatizmus, mint gondolkodás kellett hozzá.
Dewey is gyakorlatias volt, de ő inkább az oktatásra és a demokráciára való nevelésre
helyezte a hangsúlyt. A settlement mozgalom elterjedését a pragmatizmus nagyban
segítette. Ez a gondolkodás vezetett ahhoz, hogy a szociális segítés gyakorlatilag lassan a
mindennapok része lett és az ott dolgozókat bizonyos „tudással” ruházta fel. Addams és
Dewey kölcsönösen látogatták egymás intézményeit. (Ralston, 2022)A kettejük kapcsolata
túlmutatott a munkán, igaz barátokká váltak. Dewey gyakori látogató lett a Hull House-nál,
a heti filozófiai klub oszlopos tagja volt és az igazgatótanácsban is helyet kapott. Addams
cserébe pedig Dewey chicagói egyetemén tanított. Bár időnként eltérő véleményen voltak,
de abban egyetértettek, hogy a társadalmi reformokhoz nem egyedül, gondolkodóként kell
hozzáállni, hanem sokkal inkább olyan közösségi tagként, aki vizsgálódik. (Charlene,
1999) Közös pont volt az is, hogy a pragmatizmusnak olyan filozófiának kell lennie, amely
a társadalmi problémák megoldására szolgál. (Addams, 2002)

Több fórum mutatja be a kettejük kapcsolatát, hogy ki volt nagyobb hatással a másikra, de
meggyőződésem egyiküknek sem kellett hatást gyakorolni a másikra. A kettejük viszonya,
barátsága megteremtette azt a légkört, hogy a közös munka mindkét félnek építő jellegű

20
legyen. Dewey gondolkodásának középpontja a demokrácia volt, és úgy gondolta, a
kölcsönös segítségnyújtás, valamint a társadalmi reformok elindítása hozzájárulhat az
emberek demokratizálódásához. Itt jegyzem meg, hogy ennél a gondolatnál már nem a
keresztény meggyőződés vezérli Deweyt, hanem sokkal inkább a demokratikus
humanizmus. Közös vonás volt bennük a szociális demokrácia iránti igény és a gazdasági
igazságosság is. (Charlene, 1999)

Dewey itt szerzett tapasztalatai nagyban befolyásolták a társadalmi kapcsolatok megértését

és lendületet adtak neki a demokráciával kapcsolatos elméleteinek a felállításához. Közös
erőfeszítésük révén eljutottak oda, hogy a tudományos kutatást a gyakorlat eszközévé
tették. Dewey úgy gondolta a pragmatikus demokrácia nem az én kereső egyének
összessége, hanem sokkal inkább olyan társulási forma, mely a közösség tudatának és
értékeinek az összessége alkot. (Charlene, 1999) Megegyeztek abban, hogy a demokrácia
bár jó, de mégis hierarchikus alapú, ahol a hatalom fentről lefelé áramlik. Ezekkel a
berögzült társadalmi státuszokkal szemben Addams azt javasolta, hogy a különbségek
felszámolására emberbaráti oktatási módszereket kell használni. (Ralston, 2022) Erre a
megfogalmazásra már ráilleszthető a segítő tevékenység meghatározása. A 19. sz. végén és
a 20. sz. elején Chicago „balkanizálódott” város volt, közösségei és városrészei társadalmi-
gazdasági, faji és etnikai alapon megosztottak, vagyis a valódi demokratizáció nem
valósult meg. (Addams, 1972)

A legvilágosabb megosztottság nyilvánult meg az iskolázatlanok, a rászorulók és a

kulturálisan elszegényedők, valamint a gazdagok, hatalommal és iskolázottsággal
rendelkezők között. Addams és Dewey célja az volt, hogy elindítsák a szegregálódott
közösségek közötti interakciót, olyan jótékonysági projektek révén, amelyek célja a
szegények és a társadalom peremére szorultak felemelése volt. (Addams, 2002)

A segítő tevékenységének az irányadó gondolata a „szimpatikus” tudás volt, amit így írt le:

„Az egyetlen módja annak, megközelítse az egyének problémáit” (Hamington, 2019, old.:
2)

Ez a gondolat bizonyítja azt, hogy Addams pragmatizmusa a szegények problémájának a

megértése lett. Sajátos gondolkodásmódjára vallott az, hogy a szülő-gyermek kapcsolatot
emelte át közösségre, majd pedig a társadalomra. Addamsnél a hangsúly a segítésen volt,
osztotta azt a nézetet, hogy csak akkor érthetik meg a segítségre szorulókat, ha köztük
élnek. Az együttélés segített hatékony kapcsolatot kialakítani a segítő és kliens között.

21
Az együttélés mindkét fél számára előnyökkel jár. (Addams, 1912) A segítő tapasztalatot,
a rászoruló pedig valóságos segítséget kapott. Ebből is látszik, hogy Addams filozófiája a
tapasztalatra épül, amit mindig az elmélet elé helyezett és a tapasztalatokból
következtetéseket vont le. Ezt tudásnak nevezte el, amit alkalmazni kell. Addams a tudás
alkalmazásáról így vélekedik:

„Az ideális és fejlett település megkísérelné tettekkel tesztelni az emberi

tudás értékét, és a megvalósítás, ahogy a teljes és ideális egyetem a tudás
felfedezésével foglalkozna minden ágban” (Hamington, 2019, old. 4-5)

A Hull House 1889-es megalapítása a settlement mozgalomhoz csatolható, amelynek fő

célja az volt, hogy szociális és oktatási lehetőségeket biztosítson a munkásosztálybeliek
számára a környező környéken. Ez volt az a hely, ahol az elmélet integrálódott a
cselekvéssel, vagy fogalmazhatunk úgy, hogy a filozófia testet öltött. Ezt jól mutatja az is,
hogy gyakorlatilag az indulás után nem sokkal az élet szinte minden területéről lettek
munkatársak a közösségében. Az épület Chicagóban a bevándorlók lakta
szegénynegyedben volt. Maga a kezdeményezés egy settlement ház lett volna, de hosszú
távú hatásai ennél sokkal nagyobbak lettek. (Ralston, 2022) A Hull House-ban folyó
munka hozzájárult különféle társadalmi változások elindulásához. (bérlakás program,
gyermekmunka szabályozása, szakszervezeti tevékenységek, felnőttoktatás, stb.) Szerintem
a Hull House legnagyobb erénye az volt, hogy a segítők együtt éltek a kliensekkel. Az
együttélés hozzájárult ahhoz, hogy a rászorulók képesek lettek hallatni a hangjukat
különböző fórumokon. (szakszervezetek, társadalmi csoportok) A pragmatizmust ezzel az
életművel ültette át a gyakorlatba. A segítés keretein belül kutatta a szegénység okait, majd
e tapasztalatok figyelembevételével alakították ki az együttműködés feltételeit. Addams
világi módon üzemeltette a Hull house-t, felekezettől függetlenül igénybe lehetett venni. A
település hírneve gyorsan elterjedt és az ország több részéből érkeztek nők, többségében
főiskolai végzettséggel, hogy a Hull Houseban dolgozzanak és éljenek. (Addams, 1912)

Mivel a Toynbee Hallal ellentétben, a Hull House nem állt kapcsolatban egyetemekkel,
ezért kiváló helyszín volt a közvetlen problémához igazított megoldás kereséséhez. Mivel a
klientúra a legszegényebb rétegből került ki, akik nem tudtak hangot adni a problémáiknak.

22
Addams így reflektált arra, hogy több esetben mások nevében szólalt meg:

„Soha nem szóltam Chicago közönségéhez a település és környéke

témájában anélkül, hogy meghívtam volna egy szomszédot, jöjjön velem
azért, hogy megfékezzem az elhamarkodott általánosításomat azzal a
tudattal, hogy van egy auditorom, aki bensőségesebben ismeri a
feltételeket, mint reméltem.” (Addams, 1912, old.: 80)

A Hull House koedukált, de női vezetésű hely volt. Addams felismerte, hogy csak reális
lépésekkel lehet eredményeket elérni. Nem ígért csodát, de amit lehetett azt elkövették
annak érdekében, hogy a rászorulóknak segíteni tudjanak. Nem repülni tanította az
egyéneket, hanem arra inspirálta őket, hogy hogy egy kicsit magasabbra lépjenek.
(Addams, 1972)

Ez a széleskörű együttműködés az alapja a mai értelemben vett segítségnyújtásnak is.

Amikor megtörténik a probléma részletesebb, mélyebb megismerése, akkor a megoldás
keresése is sokkal könnyebbé válik. A Hull House egy olyan eszmény megvalósítása volt,
amely Addams és Dewey, Chicago két gyakorlati személyiségének és társadalmi
reformerének átélt tapasztalataiból fakadt, akik elkötelezettek a társadalmi ellenségeskedés,
a gazdasági igazságtalanság és az ipari körülmények által régóta megosztott közösség
meggyógyítása iránt. (Charlene, 1999) Addams pragmatizmusa radikális abban a
tekintetben, hogy végső célja a társadalom alsó rétegében élő minden ember életének a
javítása, amit oldalirányú fejlődésnek nevez. Addams csak azokkal az álláspontokkal
foglalkozott, amelyek a társadalom szempontjából hasznosak voltak. Addams egyike volt
azoknak, akik elítélték az áldozathibáztatást. Szerinte az áldozathibáztatás célja az, hogy
gazdagok még jobban elválasztódjanak a szegényektől. A gazdagok nagy fejlődést értek el
az oktatásban és az egészségügyben, a szegények pedig státusuknál fogva ebből
kimaradtak. (Addams, 1972)

„Korábban, amikor azt hitték, hogy a szegénység a bűn és a lustaság

szinonimája és, hogy a virágzó ember az igaz ember, a szeretet
keményen, jó lelkiismerettel részesült, mert a karitatív ágens valójában az
egyént hibáztatta a szegénységéért és tény, hogy saját felsőbbrendű jóléte
bizonyos mértékű erkölcsi tudatot adott neki.” (Addams, 2002, old.: 11-
12)

23
Úgy látta, hogy a szegények társadalmi besorolásuknak köszönhetően kimaradnak az
oldalirányú fejlődésből. A rászorulók segítése csak kollektív akarattal és megfelelő
intézményrendszerrel lehetséges. Erre addig lenne szükség, amíg a társadalom mindenki
számára egyenlő esélyeket nem kínál. Addams nem támogatta a kapitalista alapú
esélyegyenlőséget, mert tudta az kiváltsági jogokon alapul. (Addams, 2002) (A
piacgazdaság befolyása alatt van, segítséget nem nyújt, csak a részvétet garantálja.) Az
oldalirányú fejlődés az olyan egyenlőségen alapul, ahol a polgárok és a társadalmi szervek
egymással kölcsönhatásban vannak, hiszen mindkét részről érdekelt a fejlődés. Nem az
embereket kell megtanítani arra, hogy alakítsák az életüket, mert igazából képesek erre,
hanem a társadalmi viszonyokat kell úgy alakítani, hogy ne akadályozzák őket ebben.
(Hamington, 2019)

2.4. Helen Harris Perlman:

Helen Harris Perlman alapvető fordulatot hozott a szociális gyakorlatának a

fejlődésében A problémamegoldás egy olyan gyakorlati folyamat, amely sajátságos
gondolkodásmódot igényel. A kliens olyan típusú problémával néz szembe, amelyet külső
tényezők nehezítenek. Ezeket a tényezőket is számon kell tartani, de a cél a kliens
megbirkózási képességének a segítése. Perlman úgy véli, a kliens a problémamegoldáshoz
általában nem rendelkezik a szükséges erőforrásokkal. A problémakezeléséhez szükséges
minimális információk, vagy ismeretek hiányosak, hiányoznak és a kliens ezeket nem
képes felismerni, vagy pedig helytelenül értelmezi. Az kliens nem képes semmiféle
erőfeszítést tenni a probléma megoldásának érdekében, mert fizikálisan vagy érzelmileg
korlátolt, ezért jelenleg nincs lehetősége ehhez megfelelő energiát mozgósítani. A kliens
azért nem képes megfelelő irányú erőfeszítéseket tenni, mert a jelenlegi érzelmi állapota
gátolja a probléma helyes megoldásban. A kliensnek lehetnek olyan okkult konfliktusai,
amelyek szintén akadályt képviselnek. A kliens gondolkodása annyira impulzív, hogy nem
rendelkezik olyan lépéssel, ami a problémamegoldásban segítené. (Rostáné Riez, 2019)

Több irodalom úgy említi meg, hogy Perlman ezeket a gátlásokat a pszichoanalitikus
modellbe csak beépítette és nem tesz hozzá semmi újat. (Szabó L. , 1999) Valójában a
hasonlóság a pszichoanalitikus modellel ennyi. A megküzdés elősegítése hozta létre azt az
összpontosított segítségnyújtást, ami hosszabb távon a kliens erőforrásaira épít. Az egyik
legfontosabb újítás mégis az, hogy Perlman behozza az esetmunkába az időhatárt. Nagyon

24
fontos volt ez a lépés, hiszen megadta azt a rendelkezésre álló időkeretet, amely az adott
probléma megoldásához szükséges. (Szabó L. , 1999) Ez a lépés jelentősen csökkentette a
kliens függőségbe kerülését a segítővel és így gyakorlatilag serkentve lett az aktív
közreműködésben.
De ami a legfontosabb, elindul a „képessé tevés” folyamata, megjelenik az empowerment.
A közös munka során a segítő feltár minden olyan hiányosságot, ami a problémát okozza.
Magának a problémának a definiálása után a megoldást nem egy nagy folyamatban
vezényli le, hanem kisebb a kliens számára sokkal kezelhetőbb részekre bontja. A módszer
nagy előnye, hogy nem helyez irreális célokat a kliens elé, amivel az esetlegesen fennálló
pszichés feszültséget oldja. (Ez segít abban, hogy a kliens helyesen mérje fel, hogy
mekkora segítséget kaphat.) (Szabó L. , 1999) A korábbi esetkezelési módszerekhez képest
Perlman már a kliens rendelkezésére álló erőforrásait használja fel a probléma
megoldására. Perlman a problémamegoldást a segítségnyújtás szempontjából egyszerre
tekintette folyamatnak és módszernek. Ennek az lett az előnye, hogy a segítés során
számos segítségnyújtási módszer válik elérhetővé. Ez a modell már sokkal közelebb áll a
mai szigorúbb értelemben vett szociális segítő tevékenységhez, de jelentős hozadéka, hogy
megjelenik a feladatközpontú munkavégzés. A feladatközpontú esetmunka, pedig mint
pragmatikus modell gyorsan népszerű lett. A rövid célirányos intervenciók alkalmazása az
eredményességet nagyban előremozdította. Összességében elmondhatjuk, hogy Perlman
által megalkotott modell a különféle problémák megoldására az erőforrások helyes
felismerését, annak kihasználását, a motiváció elindítását (megtalálását) és ami a
legfontosabb a „képessé tevést” használja.
Az empowerment radikális fordulatot hozott a szociális segítésben. Ez a megközelítés a
kliens belső erejében bízik, amely jelenleg még fejletlen, de megfelelő eszközökkel ezeket
felszínre lehet hozni.

„Az empowerment a szociális munka azon módszere, amely lehetőséget

biztosít a kliensek számára saját élethelyzetbeli problémáik feltárására és
megoldására, a segítő lehető legkevesebb közreműködése mellett.”
(Temesváry, 2018, old.: 113)

A „képessé tevés” már nem az elszenvedett veszteségekre fókuszál, hanem a lehetőségekre.

A kliens habitusát is figyelembe veszi a tervezésnél. A kliens saját ritmusát használja a
megoldási folyamat során. A kliens képességeit figyelembe veszi és nem standardizált

25
módszerekkel operál. Nem erőlteti rá a segítséget a kliensre, hanem tiszteletben tartja a
saját felelősségét. (Lüssi, 2004) A képessé tevés folyamatában Perlman szerint a segítő tölti
be a „képessé tevő” szerepét. (Galaway & Compton, 1993) Ez a módszer jelentősen
hozzájárul ahhoz, hogy a kliensnek meglegyen az a képessége, amivel hatékonyan tud
szembenézni a nehézségekkel. A „képessé”tevő szerep hozzájárult ahhoz, hogy a segítő
szakember rugalmasan tudjon válaszolni a kliens életében bekövetkező változásokra és
arra többféle használható javaslattal tudjon előállni.

Összegzés:

Ebben a részben már az első fejezetben megismert elmélet átkerül a gyakorlatba. Egy
kis kitekintés révén párhuzamot vontam abban a tekintetben, hogy I. Erzsébet
szegénytörvényét, ha a gyakorlatiasság szempontjából vizsgáljuk, akkor megfelel a
pragmatizmus szellemiségének. Jane Addams mint Dewey kortársa volt mégis az a
személy, aki már a filozófiai értelemben vett pragmatizmust a gyakorlatban alkalmazta.
Addams a pragmatista gondolkodás révén a tudást ültette át a mindennapok gyakorlatába.
Addams olvasatában maga a társadalom okoz nehézséget a rászorulóknak. A Hull House
volt a színtere, annak a kezdeményezésnek, amely segítséget nyújtott a kirekesztettségben
élőknek. (gyakorlatilag társadalmi változásokat indítottak meg) Addams megfogalmazta az
oldalirányú fejlődést, amely azt szerette volna, hogy a társadalom alsó részén élő minden
embernek segítséget nyújt. Helen Perlman továbbviszi Addams gondolatmenetét, de a
társadalom helyett arra fókuszál, hogy a kliensnek nincsenek olyan erőforrásai, amelyek
segítségével a problémáját el tudná hárítani. Perlman behozza a tudatba a probléma
kifejezést, amelyet meg kell szüntetni. A problémákat meg kell oldani, mert csak így áll
helyre a kliens egyensúlya. Megszületik a problémamegoldás, mint gyakorlati folyamat.
Mivel a problémamegoldás során csak azok a módszerek kerülnek alkalmazásra, amelyek
valóban hatékonyak ezért teljes mértékben beleillenek a pragmatizmus filozófia
gondolatmenetébe. De a legfontosabb hozadéka Perlman munkásságának az mégis az
„empowerment” a képessé tevés folyamata, amely lehetővé teszi azt, hogy a kliens
segítséggel, ugyan de képes legyen a problémáival szembenézni. A segítő szakember a
„képessé tevő” szerepet tölti be, aki megfelelő alternatívák alkalmazásával segíti a kliens
boldogulását. Ebben a fejezetben a pragmatizmus gondolata már a valós gyakorlatba került
bele. Konkretizált módszerek segítségével a szociális munkavégzés eszköze lett. A
szociális szakmában a filozófia mellett kaphat-e más jelentést is a pragmatizmus?
Véleményem szerint igen, van még egy olyan szempont, amit érdemes megvizsgálnunk.

26
 3. Pragmatizmus, mint szemlélet és gondolkodásmód

3.1. Pragmatizmus, mint szemlélet:

A szociálpedagógia mint szakma, vagy hivatás ugyanúgy épül fel, mint más
foglalkozások van elmélet és van gyakorlat. A szakirodalmi áttekintés során számomra az
derült ki, hogy a pragmatizmus több lehet, mint csak egyszerű gyakorlati filozófia. Lehet-e
a pragmatizmus szemlélet? Véleményem szerint igen. A szemlélet az elméleti rész
elengedhetetlen eleme. Az olyan transzdiszciplína, mint a szociálpedagógia nem csak
„magában” dolgozik, hanem vannak társterületei (jog, pszichológia, pedagógia,
szociológia, stb.) amelyek ismeretei az elméleti alapokhoz hozzájárulnak. (Temesváry,
2018, old.: 11) A társterületek rengeteg olyan ismerettel rendelkeznek, amelyek a szociális
segítésben nem relevánsak. Az irrelevancia leküzdésére szükséges egy olyan szemlélet,
amely az ismerethalmazból csak a használhatókat hagyja meg. Vagyis a pragmatista
szempont alapján átnézi a társterületek elméletét, majd azokat a saját munkájának a
célkitűzéseihez igazítja, ezáltal az addig esetleges átfogó elméletet már a konkrét
problémahelyzetnek megfelelve alkalmazza. (Sárkány , 2011)

Ebből a szempontból vizsgálva a pragmatizmus már sokkal inkább a megfelelő

ismeretek kiválasztására szolgáló szemlélet, mint filozófiai irányzat. A relevancia
szempontjából nézve pedig ez a hozzáállás nélkülözhetetlen. A megfelelő ismeret
kiválasztásának a mechanizmusát párhuzamba lehet állítani James
igazságkeresésével.(distinkció alkalmazása) (Boros , 1998) James úgy vélte, hogy minél
többet ígér egy elmélet, az azt valószínűsíti, hogy nagyobb biztonsággal lesz igazabb.
(Trikál, 1912) Az ismeretek rendszerezésénél fontos kritérium, hogy itt is a jövőben való
gondolkodás az, ami uralkodik. A megfelelő ismeret kiválasztásánál a jelen az nem opció,
hiszen azt kell a szem előtt tartani, hogy a későbbiekben milyen hatása lesz a segítő
folyamatra. A pragmatizmus hasznosságelmélete a szemléletben is megjeleníthető, hiszen
a releváns ismeretek megtalálását és kiválasztását teljes mértékben hozzá lehet illeszteni.
(Szabó G. A., 1981) A pragmatikus szemlélet tehát azt az orientációs beállítottságot jelenti,
amely a megfelelő ismeretek elsajátításához nélkülözhetetlen. (Krémer, 2016)

27
3.2. Pragmatizmus, mint gondolkodásmód:

Ha gondolkodásmódként szeretném értelmezni a pragmatizmust, akkor leginkább

ahhoz lehet hasonlítani, amikor a gyakorlati munkában az ismeretek átkerülnek a
gyakorlatba. Amikor a társterületek megfelelő elemei kiválasztásra kerülnek, akkor ez a
gondolkodás vezet el a helyes alkalmazáshoz. A módszerek kiválasztása során minden
területről csak és kizárólag azok a részek fognak megmaradni, amelyek már bizonyítottak.
Dewey elméletét átültetve a szemlélet során kialakult tapasztalás eredményei lesznek a
mérvadóak. Az ismeretek itt már nem elméleti elemek, hanem már kézzelfogható
használati eszközök. Ehhez kapcsolódik szorosan Dewey igazságelmélete, vagyis az
igazság igazolhatósága az, ha azt a gyakorlati beválása igazolja és ez mindig jövőidejű.
(Szabó G. A., 1981) A szociálpedagógia körében végzett segítő munka során a
tevékenységek különbözőek, ezért részterületenként más módszereket kell használni. Itt
jön szembe az a dilemmás helyzet, hogy egy módszert alkalmazunk a segítés minden
területén, vagy többet? Ha többet akkor azt bele tudjuk-e illeszteni a pragmatista
gondolkodásba? A válasz pedig az igen. A részterületek eltérő feladata eltérő
megoldásokat kíván. Ezek a részterületek egymástól függetlenül is csak azokat használják,
amelyek a saját esetükben hasznosak. (Dewey, Pragmatism, 1907) Ebben a helyzetben a
segítő személye kulcsfontosságú, hiszen ő az, aki a meglévő alternatívákból kiválasztja a
hasznosat. Amíg a pragmatista szemlélet a jövőidőre mutat, a gondolkodás egyszerre van a
múltban, a jelenben és a jövőben. Múltban azért, mert valamikor ki kellett választani
tapasztalatszerzés céljából ezt a módszert. A jelen idő azért lényeges, mert most
alkalmazom ezeket az ismereteket. A jövő idő pedig a várható kimenetelre mutat, a
tapasztalatok alapján. (Addams, 2002)

Összegzés:
A fejezetben kísérletet tettem arra, hogy a pragmatizmust, a szociálpedagógiában,
mint szemléletet és gondolkodásmódot mutassam be. Az első fejezet elméletalkotása és a
második gyakorlati hasznossága mind fellelhető ebben a megközelítésben is. Bár
különválasztottam a kettőt és a pragmatizmus sajátosságainak függvényében értelmeztem
(szemlélet=ismeret, gondolkodásmód=gyakorlat) a valóságban talán nem ennyire steril a
helyzet. Mi a pragmatizmus a szociálpedagógiában? Szemlélet és gondolkodás külön-

28
külön és egyben is. Nem lehet élesen elkülöníteni a mindennapi szociálpedagógiában. A
szociális szakma ezen ágának a pragmatizmus a filozófián túl egyszerre szemlélet és
egyszerre irányzat. A szemlélet során nyert igazság lesz az, amely a gyakorlatban, mint
abszolút hasznosság jelenik meg. (hiszen azért választom a számtalan ismeretből, mert már
bizonyított) A végső konzekvencia az, hogy a pragmatizmus a szociálpedagógia számára
több mint egy filozófiai irány. Szemlélet, gondolkodásmód, iránytű, olyan sokoldalú
irányzat, amely egyfajta identitással ruházza fel nem csak a szociálpedagógiát, hanem a
szociális munkát is.

29
 4. Pragmatizmus a szociális segítés mindennapjaiban

A dolgozatom során arra a kérdésre kerestem a választ, hogy vajon a pragmatizmus,

mint filozófiai irányzat jelen van-e a szociális segítés mindennapjaiban. A szakirodalom
mellett éltem azzal a lehetőséggel, hogy interjú segítségével kapjak választ a kérdésemre.
Az interjúalanyok kiválasztásánál törekedtem arra, hogy egymástól eltérő területről
legyenek jelen. Az iskolázottsággal kapcsolatban törekedtem arra, hogy középfokú és
felsőfokú végzettségű is legyen az alanyok között. Minden területről igyekeztem egy-egy
alanyt interjúztatni, hogy az esetleges különbségeket is érzékelni lehessen. Összesen hat
emberrel készítettem interjút, hárman már felsőfokú szakképzéssel rendelkeznek, hárman
pedig középfokú végzettséggel. (ketten felmentési idővel dolgoznak, tehát záros határidőn
belül el kell kezdeni a főiskolát) Az interjúkat úgy készítettem el, hogy az a segítő
tevékenység több területéről adjon számomra információt. (családsegítés-esetmenedzserek,
intézményes idős ellátás, iskolai szociális munka) A kérdéseket úgy állítottam össze, hogy
a pragmatizmusról és annak a mindennapi alkalmazásáról kapjak lehetőleg minél
pontosabb információt. A problémamegoldásra azért igyekeztem rákérdezni, mert igazolni
akartam azokat a különbségeket, hogy a részterületek rendelkeznek olyan módszerekkel,
amelyek általánosságban nem, hanem csak náluk működnek. A középpontban a
gyakorlatiasságot helyeztem, mint a pragmatizmus alapját. Valamint kíváncsi voltam arra,
hogy amennyiben nem lennének ezek a megoldási módok, mennyivel volna nehezebb a
mindennapi munka. A válaszok azt mutatták, hogy az intézményi munkát leszámítva a
felmerülő problémák egyharmad része azonnali beavatkozást igényel. ( Az intézményes
ellátást azért nem sorolom ide, mert ott az azonnali probléma egészségügyi és nem
szociális) A hirtelen bekövetkezető krízishelyzetekre is bevált módszerekkel rendelkeznek.
A családsegítők jegyezték meg azt, hogy a gyakorlatias gondolkodás segít nekik még a
bürokratikus elemek elterjedésének ellensúlyozására is. A különböző területeken
megjelenő feladatok végrehajtásához is szükséges ez a gondolkodásmód. Megállapítható,
hogy a tényleges munkavégzés során használt módszerek (adományok közvetítése, más
területek segítségének a koordinálása, egy szimpla segítő beszélgetés, vagy az
intézményekben egy foglalkozás levezetése) használata lefedi a szociális segítés minden
területét. A más intézményben végzett munkánál, (iskolai szociális segítés) pedig abban is
segítséget jelent, hogy a szakember be tudjon illeszkedni egy teljesen más, számára idegen
struktúrába. Egyöntetű az a következtetés, hogy nem lehet olyan részterületet kiemelni,

30
amelynél esetlegesen kifejezettebb lenne a gyakorlati szemlélet jelenléte. A
problémamegoldás az a szociális segítés talán legfőbb jellemzője. Ha egy kliens
megjelenik egy segítő szakembernél, akkor ott problémahelyzet alakult ki, amit nem képes
egyedül kezelni. A válaszadásból kiderül, hogy a segítő foglalkozásban vannak olyan
sablonok, amelyek jól használhatóak és felesleges ezektől eltérni. A különbséget ott
tapasztaltam, hogy vannak olyan területek, (esetmenedzserek, családsegítők, intézményben
végzett szociális segítés) ahol a problémák kezelése sokkal inkább kiszámíthatóbb, ezáltal
bevált sablonok szerint történik. A kiszámíthatóság általában nem igényli az improvizálást,
az sokkal inkább a váratlan helyzetek elhárításában használhatók. Az iskolában végzett
szociális munka magában hordozza az improvizálás lehetőségét, mert a váratlanság náluk a
legvalószínűbb. A gyerekek sokkal különböző módon reagálnak az őket ért behatásokra,
amely az általánosságban használt módszerek sikerességét sokszor kétségessé teszi.
(kiszámíthatatlansági faktor) Ebben a helyzetben az improvizálás jelenthet megoldást, de
csakis akkor, ha annak alkalmazása hozzájárulhat a felmerült probléma sikeres
megoldásához. Ez a speciális állapot megköveteli a segítő szakembertől, hogy
általánosságban is egyszerre több megoldást is fel tudjon mutatni, illetve rugalmasan
tudjon váltani a módszerek között. A mindennapi munkavégzésben is vannak különbségek
a szakmán belül. Számomra nyilvánvalóvá vált, hogy a részterületeknél nincs olyan
általános protokoll, amely minden területnek kötelező modellt írna elő. A klienssel tartós
kapcsolatban álló szakembereknél nagyrészt a klasszikus problémamegoldó modell
(probléma meghatározás, alternatívák keresése, a megfelelő alternatíva kiválasztása, végül
a megvalósítás) a releváns, vagyis az az alap, amire építve eredményes problémakezelés
alkalmazható. Az iskolai szociális munkát végzők körében a vállalható modell az a
magatartásoz köthető. A kognitív viselkedésterápia az ő területükön sokkal inkább
célravezető lehet. Ami viszont nagyon is szembetűnő, hogy a gyakorlatiasságot, azt
minden részterületen dolgozó szakember az első helyre teszi. Igazából ez a legfontosabb
munkaeszköz, amire az egész segítő hivatás épül. A gyakorlati gondolkodás nélkül a
munkavégzés ellehetetlenül. A szociális munka, mint átfogó szakma, nem lehet meg a
gyakorlatiasság nélkül, ennek a hiányát nagyon is megéreznénk. A segítés során olyan
helyzetekkel kerülünk szembe, amelyek a realitás talaján vannak. A személyek és a
problémás helyzetek valósak, nem pedig elméleti síkon helyezkednek el. Ennek
köszönhetően a kliens számára csak a valós, kézzelfogható segítségnyújtás szükséges. A
szociális segítésben a problémamegoldás nagyon változatos formában jelenik meg. Itt
történik meg az a „kiválasztódás” amelynek során az elmélet átkerül a gyakorlatba. Az

31
interjú ezen szakaszában számtalan olyan problémakezelési megoldás került elő, amely a
gyakorlatban már bizonyított. (Csak és kizárólag azokat a módszereket sorolták fel,
amelyet már személyesen és eredményesen alkalmaztak.) Ez a pont már bebizonyította a
számomra, hogy ez teljesen megfelel a pragmatizmus eszméjének. A családsegítőknél
előkerült az minden olyan módszer, amely segít abban, hogy a családokkal együtt tudjanak
működni. Ide tartozik esetükben az is, amikor a már nevelésbe vett gyermeket
visszagondozzák a családba. De idevehetünk olyan számunkra „banális” esetet is, mint
például egy egyszerű nyomtatványkitöltés. Az esetmenedzserek számára azok a módszerek
a fontosak, amivel a családok részére elkészítik azt a „hibalistát”, amelyet a közös munka
során fel kell számolni. Az iskolai szociális munka során olyan eszközöket említettek, mint
a beilleszkedés elősegítése, érzékenyítés, a másik elfogadása. Az idősek intézményes
ellátásnál azok az eszközök számítanak elsősorban, amelyekkel sikerül elérni egy
gondozottnál azt, hogy egyáltalán a segítséget elfogadja. A szigorú modell és az
improvizálás kapcsolatát vizsgálva kiderült, hogy ebben a kérdésben ismét van eltérés
szakmán belül. Az, hogy szigorúan vett értelemben az előírt módszerek alapján történik a
munka végzés, vagy pedig rögtönzött formula alapján az inkább a segítő személyének a
függvénye. A családsegítésben dolgozók a megkérdezés során elismerték, hogy nagyrészt a
szigorúan vett modell szerint dolgoznak, de volt olyan közülük, aki elismerte, hogy szokott
improvizálni. Az intézményben dolgozók (idős ellátás) szintén inkább követik a stabil
protokollszerű modelleket a munkájuk során és nem igazán jellemzi őket az improvizálás.
Az iskolai szociális munka talán az terület, amelyre rá tudjuk húzni azt, hogy elbír
mindent. A fentebb említett „kiszámíthatatlansági faktor” okozza azt a sajátosságot, hogy
ezen a területen az improvizáció lehetősége jóval magasabb. Az interjún az utolsó kérdés
volt talán a legszemélyesebb, egy kicsit olyan mesélj magadról szakmai szemmel. Itt az
interjúalanyok elengedték magukat teljesen, ami sokkal felszabadultabb válaszokat
eredményezett. Amiben mindenki egyetértett és a válaszokból kiderült, hogy az, amit a
segítő foglalkozás keretein belül csinálnak nap, mint napszámukra az a gyakorlatiasság.
Közös volt a válaszokban az is, hogy ennek a hiánya gyakorlatilag lehetetlenné teszi a
munkavégzést. A gyakorlatiasság magában hordozza a fejlődés, a tanulás lehetőségét,
amely aztán a későbbi munkavégzést teszi hatékonyabbá. Volt olyan interjú alany, akinek
az ésszerűség és az átláthatóság is gyakorlatiasságot jelent. A többség viszont úgy
értelmezi a gyakorlatiasságot, amely valóban használhatóvá teszi az elméleti tudást.
Minden olyan mozzanat a munkájuk során, amely megfelelő rugalmasságot biztosít. Azt
hiszem, hogy ha párhuzamba állítom a kapott válaszokat a dolgozatom alaptézisével,

32
miszerint a pragmatista filozófia aktívan jelen van a szociális segítésben, akkor az igazolást
kaptam a feltevésem helyességéről. A kapott információk alapján elmondhatom, hogy a
segítő munkavégzés során alkalmazott módszerek megfelelnek a pragmatizmus
alapeszméinek. A gyakorlatias szemlélet az igazolásnak csak az egyik része. Ami sokkal
inkább megalapozottá teszi a feltevésemet az az, hogy csak kizárólag azok a módszerek
kerülnek használatra a mindennapokban, amelyek ténylegesen beváltak. De igazolásnak
lehet tekinteni ezt a folyamatot arra is, ahogy a megfelelő módszerek kiválasztódnak, mert
az is tapasztalati úton történik. A filozófiai értelemben vett „igazságkeresést” szintén
valósnak tekinthetjük, hiszen az az igaz, ami számunkra hasznos. ( Csak azok a módszerek
bírnak értékkel a segítő foglalkozásban, amelyek már beváltak) Ami az interjúk során
nagyon érdekes volt, hogy a pragmatizmust, mint fogalmat nagyon kevesen ismerték fel. A
gyakorlatiassággal nem is vitatkoztak, mert az egyöntetű volt, hogy nélküle a munkavégzés
az lehetetlen lenne, de nem társítottak hozzá más irányzatot. Igazából bele sem gondoltak,
hogy lehet olyan „eszme” amely kihatással van egy szakmára. Az, hogy valamilyen
filozófia iránytűként szolgálhat elképzelhetetlennek tartották. A filozófiára úgy tekintenek,
mint gondolkodó tudományra, aminek gyakorlati haszna nem igazán van. Ha a kérdéseket
úgy tettem fel, hogy a pragmatizmus szerepelt benne, akkor gyakorlatilag nem kaptam
választ, ezért lett az interjú központi témája a gyakorlatiasság és a módszerek. Arra a
feltevésemre, hogy, a szociális segítő foglalkozás minden részterületen megjelenik ezen a
pragmatizmus, szintén megerősítést kaptam. Azok a módszertani elemek, amelyeket a
részterületek használnak, sok esetben csak a saját területükön használhatóak, de mivel ott
már bizonyítottak ezért a pragmatista filozófia értékrendjébe beletartoznak. Összegzésül
elmondhatom, hogy a pragmatista gondolkodás a szociális munka alapja. Az a
gyakorlatiasság, amelyet a filozófiának ez az ága képvisel, megalkotott egy segítő szakmát.
De az az érdekes, hogy a pragmatizmus okkultan van jelen a szociális segítésben, mert a
területen dolgozók közül kevesen vannak a tudatában, hogy van egy olyan átfogó „eszme”
amely a foglalkozásunk mozgatórugója. A pragmatista szemlélet segít abban, hogy a
széleskörű elméleti háttérből csakis azokat hagyja meg nekünk, amelyek valóban
hasznosak. De ha a pragmatizmusra nem, mint filozófiára, vagy irányzatra tekintünk, akkor
láthatjuk azt, hogy szociális szakmán belül akkor lehet szemlélet és gondolkodásmód is.

33
 Összefoglalás:

Szakdolgozatomban szerettem volna egy kicsit a „dolgok” mögé nézni.

Tanulmányaim előrehaladtával megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy van-e
esetleg egy „mélyebb” háttér, amely képes egy szakmának identitást adni. Ezért lett
vizsgálatom tárgya a szociális munkavégzés. Úgy közelítettem meg, hogy a szociális
területen végzett segítő munka az sokkal több, mint pusztán elméletek és gyakorlatok
összessége. Azt gondolom, hogy ez egy olyan hivatás, amelynek egy filozófiai irányzat az
alapja. Úgy vélem a szociális munkavégzés részterületeit (szociálpedagógia, szociális
munka) egyesíti egy „fensőbb” gondolkodás, amely a hatékony és eredményes
munkavégzés elengedhetetlen része. El szeretném oszlatni azt az általános nézetet, hogy a
filozófia és annak irányzata csak elmélkedő tudomány. Igazolni kívántam azt, hogy létezik
olyan irányzat a filozófiában, amely a gyakorlatban dolgozik. A pragmatizmus pont ez a
filozófia. Azt kívántam megmutatni, hogy ha szárazabb elvonatkoztatott részeken átlépünk,
akkor párhuzamot lehet vonni a pragmatizmus elmélete és a munkánk során végzett
gyakorlat között. Gyakorlatilag választ akartam kapni arra, hogy ez valóban így van-e.
Ahogy haladtam a szakirodalom áttekintésével és az interjúk elemzésével egyre inkább
bizonyítottá vált, hogy a pragmatizmus igenis jelen van a szociális szakmában. De nagyon
érdekes volt azt tapasztalni, hogy ez a jelenlét gyakorlatilag okkult. A gyakorlatban nem
volt jellemző, hogy felismerték volna ennek az irányzatnak a jelenlétét. Érdekes volt azt
látni, hogy az esetek többségében nem is feltételezik azt, hogy egy szakma hátterében
állhat egy speciális gondolkodásmód. A szociális területen dolgozó kollégák számára a
szakmaelmélet sem különösebb tényezőként, hanem a munkavégzéshez szükséges
ismeretként van jelen. Az ismeretet és a gyakorlatot pedig kizárólag a tankönyvek és a
képzések, illetve a tényleges munkavégzés összefüggéseként értelmezik. A szociális
szakmát is két külön területként (szociális munka és szociálpedagógia) kezelik. A
pragmatizmus szempontjából pedig csak egy szakmának a két részterülete. Nagyon furcsa
volt tapasztalni azt, hogy milyen merevek tudnak lenni, ha elméleti háttér kerül szóba. A
merevséget úgy értem, hogy csak a kész szakirodalom és tankönyvi anyag az, amit a
munkavégzés elméletéhez társítanak. Nem tekintenek úgy, hogy lenne olyan filozófiai
gondolkodás, vagy irányzat, amely gyakorlatilag elengedhetetlen a minőségi
munkavégzéshez. A pragmatizmus a szociális szakma „láthatatlan embere”, ami jelen van
folyamatosan, de mégis csak kevesen érzékelik. Ezért fontosak az olyan médiumok, mint
James, Dewey, Addams, és Perlman, akik közvetítenek a hétköznapok felé.

34
 Úgy vélem érdemes lehetne egy olyan irányú vizsgálódás, ami választ adhatna arra,
hogy a szociális szakmában dolgozók körében a pragmatikus hozzáállás, az kihat-e a
munkavégzésre. Egy szélesebb körű felmérés talán választ adhatna erre. Erre azért
gondoltam, mert az utóbbi időszak sajnálatos tapasztalata a szociális szakma „felhígulása”.
Minimális képzéssel azonnal szociális „szakemberek” lesznek, ami a véleményem szerint
hosszútávon kedvezőtlen következményekkel jár. Úgy vélem, az oktatás során kaphatna
egy picivel nagyobb figyelmet a pragmatizmus, hogy a szociális terület tudatában jobban
jelen legyen.

35
Köszönetnyilvánítás:

Ezúton szeretnék köszönetet mondani témavezetőmnek, Prof. Dr. Sárkány Péternek,

aki szakértelmével, hasznos magyarázataival és nem utolsósorban türelmével, a
konzultációk során óriási segítséget nyújtott szakdolgozatom elkészítéséhez.

Szeretnék továbbá köszönetet mondani a családomnak, akik türelmesek és megértőek

voltak irányomban a dolgozatírás folyamán.

Végül szeretném megköszönni kolléganőmnek Cseszták Dorina Bernadettnek, hogy

tolerálta azt, amikor néha „elvesztem” a gondolataimban.

Köszönöm mindenkinek!

36
Irodalomjegyzék:
Addams, J. (1912). Twenty Years at Hull-House. New York: The Macmillan Company.
Addams, J. (1972). The Spirit of Youth and the City Streets. Ilinois: University of Illinois
Press.
Addams, J. (2002). Democracy and Social Ethics. Illinois: University of Illinois Press.
Bécsi, Z. (2018). John Dewey nevelésfilozófiája. Pécs: Pécsi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Doktori Iskola.
Boros , J. (1998). Pragmatikus filozófia. Pécs: Jelenkor kiadó.
Boros , J. (2000). A demokrácia filozófiája. Pécs: Jelenkor Kiadó.
Budai , I., & Szöllősi , G. (2020). Tudás a szociális munkában - az elmélet és a gyakorlat
viszonyában. Párbeszéd: Szociális munka folyóirat.
Charlene, S. H. (1999). Socializing Democracy: Jane Addams and James Dewey.
Philosophy Of The Social Scienes, 207-230.
Dewey, J. (1907). Pragmatism. New York: Longmans & Green.
Dewey, J. (1958). Experience and Nature. New York: Dover publications.
Dewey, J. (2001). Democracy and ducation. Pennsylvania: The Pennsylvania State
University.
Hamington, M. (2019). The Stanford Encyclopedia of Philosophy. Stanford: Metaphysics
Research Laboratories Stanford University. Forrás:
https://plato.stanford.edu/entries/addams-jane/
Hilary, P. (2007). Filozófia és élet. Iskolakultúra, 51-61.
Krémer, S. (2016). Pragmatizmus. Szeged: Szegedi Tudományegyetem.
Lüssi, P. (2004). A rendszerszemléletű szociális munka gyakorlati tankönyve. Budapest:
Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet.
Morales, A., & Bradford, S. A. (1993). A szociális munka ismeretalapja. In G. Hegyesi, &
K. Talyigás, A Szociális munka elmélete és gyakorlata 1 kötet (old.: 106).
Budapest: Nemzeti Képzési Központ.
Ralston, S. J. (2022). The Oxford Handbook of Jane Addams. Oxford UK: Oxford
University Press.
Rostáné Riez, A. (2019). Elmélettől a gyakorlatig. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Sárkány , P. (2011). Szociálpedagógiai elméletek. Budapest: Jel Könyvkiadó.
Szabó, G. A. (1981). A pragmatizmus. Budapest: Gondolat könyvkiadó.
Szabó, L. (1999). A szociális esetmunka kialakulása és elméleti hátterei. Kapolcs:
Veszprémi Nyomda Rt.
Szociálpolitika története. (2019). esély, 103-110.

37
Temesváry, Z. (2018). A szociális munka és a szociálpedagógia modern elméletei.
Budapest: L'Harmattan kiadó.
Tőzsér , Z. (2010). A pragmatista (nevelés)filozófia és iskolakritika. Juvenilia III.
Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó.
Trikál, J. (1912). Williams James Bölcselete. Budapest: Atheneum Irodalmi és Nyomdai
RT.

38
Melléklet:
Interjúkérdések:

1. Miért tartja fontosnak a gyakorlatias szemléletet a munkájában?

2. Meg tudja jeleníteni ezt a mindennapi munkájában?
3. Van-e olyan részterülete a munkájának, ahol kifejezettebben kell alkalmaznia ezt a
szemléletet, vagy komplexen használja?
4. A problémamegoldás a munkavégzése során az általános elv alapján valósul meg,
vagy pedig vannak esetleg speciális esetek?
5. Mi a leggyakrabban használt modell a mindennapi munkájában?
6. A problémamegoldást mennyire tekinti eszköznek a munkája során?
7. Ha nem lennének meg az előzőekben említett módszerek, azt mennyiben érezné
hátránynak?
8. Milyen lehetőségeket nyújt a problémamegoldás a munkája során?
9. Van lehetősége a munkavégzése során improvizálni, vagy mereven a modell
alapján dolgozik?
10. A maga számára mit jelent a gyakorlatiasság?

39
40