JEFFREY STONE

AZ ÉLŐHALOTT BALLADÁJA
három regény egy kötetben

AZ ÉLŐHALOTT ÉS A FÉLHOLT ÉLŐ

EGY HULLA NEM CSINÁL NYARAT
AZ ÉLŐHALOTT BALLADÁJA
CHERUBION KÖNYVKIADÓ
1998
Jeffrey Stone: Calver's First Quest
Calver the Brisk / Calver the Runaway / Calver the Mad
All rights reserved!
Sorozatszerkesztő: Nemes István
A címlap
Szendrei Tibor
festményének felhasználásával készült
Belső illusztrációk: Szendrei Tibor
Fedélterv és címlaptipográfia: GRAPH-ART

ISBN 963 9110 09 4

2
3
 Calver Wonlow sohasem állította mag áról, hog y bátor fickó, s nag y
általánosság ban g yűlölte a fölösleg es hősködést. Főképpen nem kívánta
az életét kockáztatni akkor, amikor mindössze eg y ártatlan
félreértésről, eg y jelentéktelen félreértésecskéről volt szó.
„Ugyan már, élőhalottak nem léteznek!”
Mindössze ennyit mondott az előbb. Ám valószínűleg rosszul tette,
hog y eg yáltalán meg szólalt…
Ez a kicsiny baki, amiről most éppen szó volt, jószerivel szót sem
érdemelt volna. Ennek ellenére a füstös, alkoholos hőség től terhelt
kocsmában, a leg hátsó asztal mellett még is alaposan meg fag yott a
hang ulat, miközben Bredan, a nag ydarab barbár barom fél kézzel
torkon rag adta őt, és arra készült, hog y belefojtsa a szuszt. De
leg alábbis jól meg rázza, mint eg y kutyát.
Calver meg próbált vig yorog ni e szorult helyzetében, s két kézzel
ig yekezett lefejteni torkáról az acélos ujjakat. S mindezt persze úg y,
hog y Bredan ne sértődjön meg az ellenkezés miatt.
Hiba lenne még jobban feldühíteni!
Mindenki őket bámulta. Mindenki másképpen. Meg vetően,
ellenség esen, derűsen, g unyorosan, határozott elég tétellel, némi
malíciával. Eg yüttérzést érdekes módon senki sem tanúsított iránta.
Calver nyúlánk, g yors mozg ású férfi volt. Sőt, az ig azat meg vallva
nem is annyira férfi, mint inkább eg y nag yra nőtt, lang aléta kamasz.
Éveinek számát tekintve még a tizenhatodikkal birkózott; mozg ékony,
menyétszerű arcvonásaira még nem telepedett rá a tapasztalat szülte
ravaszdi kifejezés, s a szeme is ifjonti hévvel csillog ott. Hat láb mag as
volt, elég izmos és vállas ahhoz, hog y állástalan zsoldosnak nézhessék,
de a nyaka talán kevésbé tűnt vastag nak, mint a társaié, s varkocsba
fog ott, fekete haja alól kikandikáló, hosszúkás fülei távoli elf ősökre
utaltak. Vag y valami hasonlóra. A vonásaiban nem hordozta ezen ősi faj
jelleg zetesség eit, leg feljebb a szemöldöke ívelését lehetne emberi
szempontból némileg szokatlannak nevezni.
Az viszont tény, hog y ezen vonások jelen pillanatban ig en hevesen
ig yekeztek valami elfog adható formát ölteni; nem akarta elárulni a
halálfélelmét.
A barbár ug yanis komolyan szorong atta a nyakát.
– Nézd, Bredan – hörög te barátság os mosollyal Calver. – Én nem azt
mondtam, hog y hazudsz vag y ilyesmi, csak arra akartam célozni, hog y

4
esetleg … Nem engednéd már el végre a kurva nyakam, mielőtt végleg
megfulladok?!
Bredan eg y árnyalatnyit lazított a szorításon. Épp csak annyit, hog y a
fiúnak leg yen lehetőség e mag yarázkodni.
– Márpedig azt mondtad, hazudok! – morog ta baljóslatúan Bredan, és
bozontos szemöldökeit olyan közel húzta eg ymáshoz, hog y azok
összefüg g ő, vastag sávot alkottak két szeme és az orrnyerg e fölött.
Félelmetes vasg yúró volt ez a Bredan; olyan, aki akár vaspatkót is képes
meg hajlítani a fog aival. Csak úg y mellesleg , két korty sör közben perec
helyett. – Hazug nak neveztél, te taknyos… és eng em még senki sem
mert lehazugozni, hé!
– Azt el is hiszem – bólog atott elismerően Calver, miközben a feje
belilult kissé. – Öreg em, ezeknek a reng ő izmoknak a láttán a
leg elszántabb kötekedőnek is inába szállna a bátorság a. Szerintem még
a leg endás Komor Gradoran is meg g ondolná, hog y hazug nak nevezzen.
Csak g ratulálni tudok, Bredan! Barátom… ez… ez a nyers, barbár őserő,
ami szinte sug árzik belőled, ez… ez eg yenesen elképesztő! Még az
istenemet sem tisztelem úg y, mint tég ed! Te… te barbár istenség !
– Akkor miért hazudtoltál meg ?
– Én? Félreérted a helyzetet… Te mag ad is beláthatod, hog y ez
valótlan feltételezés.
A hatalmas izomkolosszus bamba képén nem látszott enyhülés. Sőt
úg y tűnt, még szig orúbb köteg be szaladnak a vaskos homlokráncok.
– Azt akarod mondani, süket vag yok? És szerinted Chaini és Reg inar
is süketek?
Calver ideg esen meg nyalta a szája szélét, és szorult helyzetében a két
meg nevezettre pillantott. Ők nég yen tartózkodtak az asztalnál ebben a
korai órában; ivással és hetvenkedéssel múlatták az időt, mint már oly
sok unalmas napszakban. Bredan volt a társaság feje, Calver pedig a
kora miatt csupán meg tűrt kölyök, akibe unos-untalan beletörölték a
csizmájuk talpát az idősebbek, ha nem ízlett a bor vag y poshadt volt a
sör. Chaini koszos kis tolvaj volt, akinek eg y rég i lebukására
emlékeztetően hiányzott a jobb kézfeje. Reg inar pedig eg y fennhéjázó
stílusú, elcsapott zsoldos, aki már három hete a Zöld Lóherében ütötte
el az időt. Munkára várva. Vag y inkább a munka elől bujkálva.
Most mindketten vig yorog va néztek az eg yre jobban beliluló fejű
Calverra.
– Bredannak ig aza van – nyekereg te Chaini. – Tisztán hallottam, hog y

5
mit mondtál, Wonlow. Vag y talán eng em is hazug nak akarsz nevezni,
mint az előbb Bredant?
A barbár meg rázta kissé az áldozatát, és a nevének hallatán
felmordult.
– Mondjad, no!
A füstös ivóban rajtuk kívül csak két utazó eszeg etett eg y szomszédos
asztalnál. Kora reg g el lévén Draxion városka dolg os lakosai nem értek
rá kocsmában dorbézolni. És mivel már küszöbön állt az ősz, az eg yre
g yakrabban feltámadó heves viharok miatt csak kevés hajó merészelt
teng erre szállni a szomszédos Persion város kikötőjéből. Ennélfog va az
átutazók száma is ig encsak meg csappant.
Calver Wonlow nem átutazó volt, de ahog y meg szorong atott
g ig ájával nyelni próbált, az az érzése támadt, hog y ha nem csinál
sürg ősen valamit, a városban élő Wonlow-k száma is megcsappanhat
eg g yel…
Ig yekezett menteni, ami menthető.
– Ug ye nem akarsz meg fojtani? – érdeklődött alázatosan pislog va. –
Képes lennél meg fojtani eng em… a kedves cimborádat… a kenyeres
pajtásodat… Calver Wonlow-t, aki mestereként néz fel rád… és máris
elfelejtetted, hog y teg nap este két korsó sört fizettem neked?!… Ig en, te
képes lennél. Képes bizony!… De később meg bánnád ezt a tettedet…
– Miből g ondolod?
Calver hörg ött eg y keveset, mielőtt választ adott volna. A barbár
időközben enyhített a szorításán, és a halálos veszély elhárulni látszott.
– Vég ül is – préselte ki mag ából Calver –, most talán harag szol rám
kicsinység , de alig hiszem, hog y a vesztemet akarnád eg y parányi
nyelvbotlás miatt… Ug ye, nem? Mi hasznod lenne abból, ha eltörnéd a
g ig ámat vag y szétloccsantanád a fejemet? Mert hog y ha te meg ütnél,
eldőlnék, mint eg y zsák, az tény. Nézz rám, pajtás… g yeng e fizikumú,
nyápic fickó vag yok, nem olyan dicsőség es bajnoktípus, mint te. Eg y
ütés tőled, és a kedves, jópofa Calver Wonlow a múlté…
– Senki sem fog sajnálni eg y g yáva férg et – vetette oda Reg inar, és
undorral eltolta mag a elől a sörét. – Leg alább nem vinnyog nál
állandóan!
– Nem szoktam vinnyog ni! – vinnyog ta, nyüszítette felháborodottan
Calver. – Szó sincs vinnyog ásról, hé! Én mindössze bocsánatot akarok
kérni Bredantól. Mert meg érdemli… Esthewarra! Aki íg y tudja szorítani
a saját cimborája torkát… no, az aztán rászolg ált a bocsánatkérésre!

6
Hallod, Bredan? Meddig vinnyog jak még ? Mikor a jó büdös életben
akarod vég re eleng edni a torkomat?!… No, nem mintha sürg etni
akarnálak, csak eg yre nehezebben kapok leveg őt…
– Ez a kevés is kár beléd!
– Ug yan már! – könyörg ött Calver. – Enyhülj már meg , pajtás! Lég y
férfi!
– Micsodaaaaaa?!…
– Úg y értem, az én szememben nem az az ig azi férfi, aki a mellét
döng eti és a pofáját jártatja, hanem az, aki képes felismerni saját hibáját
és képes a nemes lelkű bocsánatkérésre. Mint például ahog y én
bocsánatot kértem tőled… És persze az a leg nemesebb… és ezt nyilván
te is íg y g ondolod, Bredan… hog y az a leg nag yszerűbb, leg nemesebb
lelkű, leg dicsőbb férfi, aki nemcsak fojtog atni tud, de képes
meg bocsátani is. Nos, tehát, jöjjön a bocsánatkérés… Hm, szóval, ne
harag udj rám, Bredan! Eszem ág ában sem volt hazug nak nevezni
tég ed, ez a buta szó csak úg y véletlenül csúszott ki a számon. Szívesen
visszaszívnám, de hát ilyen összeszorított torokkal még leveg őt is alig
kapok, nem hog y szavakat próbáljak visszaszívni… Éppen ezért ig en,
ig en, elismerem, hog y hibáztam, és mélység es elnézésedet kérem, ha
esetleg meg bántottalak, de Esthewar eng em úg y seg éljen, nem állt
szándékomban az önérzetedbe g yalog olni. No, szent a béke? Részemről
nincs harag ! Ha esetleg lennél olyan keg yes levenni a torkomról a
mancsodat és nem fojtanál meg … a következő kört én fizetném… csak
hig g adjunk már le, a kutya mindenség it! Mert a vég én még eg yikünk
örökre lehig g ad, és attól tartok, én leszek az!
Bredan szemébe húzott szemöldökkel, meg feszült állkapcsokkal várta
ki a nehezen követhető és zavaros eszmefuttatás vég ét. A kezét még
mindig nem vette le a fiatal fickó torkáról. Ám immár nem
szorong atta, csak ott tartotta.
Tisztázni akarta a helyzetet.
– Hazug nak neveztél, he?
Calver fáradtan sóhajtott.
– Már meg bocsáss, Bredan, de az a g yanúm, nem eg észen fog tad fel a
szavaim értelmét…
– Micsoda?! – hörög te az óriás döbbenten. – Nem elég hog y hazug nak
neveztél, most meg arra célzol, hog y bunkó barbár vagyok?
Calver szórakozottan felhúzta a szemöldökét, de aztán észbe kapott, és
ideg esen rázta a fejét. A társalg ás kezdett eg yre kínosabb irányba

7
terelődni.
– Mit akarsz, Bredan, hányszor kérjek még bocsánatot? – vinnyog ta a
fiú. – Hasaljak le eléd és a csizmádat csókolg assam? Ha akarod, én
meg teszem, ó, de még milyen szívesen meg teszem, hiszen ig azán szép
csizmád van, és vég ül is eg y ilyen hatalmas erejű ember csizmája talpát
csókolg atni, nemcsak hog y nem szég yen, de eg yenesen
meg tiszteltetés, de még ha szég yen lenne is, hát kit érdekel, inkább
szég yenüljek meg , mint hog y kiszenvedjek a fojtog atásodtól! Az összes
barbár istened nevére kérlek: eng edd már el a torkom!… És eg yébiránt,
ha tudni kívánod, én nem azt mondtam, hog y te hazudsz, csak éppen
azt, hog y a te állításoddal ellentétben… hm… szóval… szerintem,
mármint az én eg yéni véleményem szerint… ami természetesen nem
mindig helytálló, szóval hát… talán meg kockáztatnám, hog y élőhalottak
nem léteznek… – Mielőtt az acélos ujjak meg fojtották volna,
felvinnyog ott. – Ám természetesen, ha te ezt másképpen g ondolod, én
készség g el meg tartom mag amnak ezt az ostoba véleményemet… És
eg yébként is, leg yen, ahog y te akarod! Hiszen élőhalottak akár
létezhetnének is persze, ha te mondod, Bredan, sőt, ahog y íg y jobban
beleg ondolok, azt hiszem, ig azad van. Miért is ne léteznének
élőhalottak? Elvég re akár létezhetnek is. Mi több, nyilván léteznek is,
csak éppen én még nem találkoztam eg yetlen eg g yel sem, s ezért tűnt
számomra kissé furcsának a beszámolód az élőhalottakkal vívott
csatádról… ámbár medvével sem találkoztam még soha, és még is
tudom, hog y léteznek medvék, és ug yaníg y mondhatom, hog y eg ész
biztosan léteznek élőhalottak is, és aki azt állítja, hog y élőhalottak nem
léteznek, annak Calver Wonlow-val g yűlik meg a baja, hé! Meri itt bárki
is azt állítani, hog y nem léteznek élőhalottak?
Bredan eg észen összezavarodott a hosszú monológ hallatán, és
értetlen ábrázatáról lerítt, hog y valószínűleg már az első mondatoknál
elvesztette valahol a fonalat. Azt pedig vég képp nem értette, miképpen
állította a monológ vég én ez a nyápic kölyök épp az ellenkezőjét annak,
amivel a mondandóját kezdte.
– Akkor meg … miért mondtad az előbb, hog y nem léteznek
élőhalottak? – morog ta, és meg adóan eleng edte Calver torkát.
Leg yintett, aztán visszaült a helyére. A szék meg reccsent a hatalmas
súly alatt.
Calver vállat vont, ag g ódva tapog atta a nyakát, és bűnbánóan
vig yorg ott.

8
 – Ilyet mondtam volna? – Nem emlékezett. Aztán még is. – Ja, persze.
Ah, milyen buta kis félreértés volt! Én nem úg y értettem, hog y
élőhalottak, mint olyanok, nem léteznek, csak arra mertem célozni,
hog y a meg nevezésük kissé faramuci. Mert ug ye, ha halott, akkor nem
l ehet élő, ha élő, akkor pedig nem lehet halott. Ez kristálytiszta,
ug yebár? Következésképp élőhalottak… természetesen léteznek, ha te
mondod.
Chaini rotyog ott az orra alatt.
– Nag y barom vag y te, Calver, csak ne szaporodj, mert jóból is meg árt
a sok, nem hog y belőled!
Lassan-lassan elcsitultak a kedélyek, és miután Calver a szavának állt,
és valóban ő fizette a következő kör sört, Bredan visszatért félbemaradt
elbeszélése fonalához.
– És akkor a két élőhalott… – Itt meg állt, és élesen Calverra pislog ott,
készen arra, hog y mindenféle g únyos, hitetlenkedő, sértő, vag y ne adj
isten, kételkedő meg jeg yzést azonnal meg toroljon.
Calver Wonlow azonban nem olyan ember volt, aki eg ymásután
kétszer képes belelépni ug yanabba a szarba. Buzg ón bólog atott, és
hog y a szája nehog y mag ától járjon, a söröskorsót az ajkaihoz
tapasztotta, és ivott.
Hosszan ivott. Mert Bredan hosszan mesélt. És ig en nag y
hülyeség eket mondott.
Calver nem szólt közbe, de mag ában elkönyvelte, hog y a
hústoronynak valószínűleg elhomályosította az elméjét a sörg őz, és
nyilván már mag a sem tudja, mit beszél.
Ez az eg ész perpatvar – mint ezóta már bárki kitalálhatta – amiatt tört
ki, hog y Bredan elkezdett eg y mesét holmi élőhalottakról, Calver pedig
óvatlanul szembe röhög te…
Hiszen élőhalottak csak a mesékben és a leg endákban léteznek. Na
meg az ilyen Bredan-féle ag yatlan, tohonya állatok zilált képzeletében!
És annak, hog y az ilyen ostoba mesék terjednek, nyilván az az eg yik
oka, hog y senki sincs, aki meg merné hazudtolni a Bredan-féle
izomkolosszusokat.
Élőhalottak pedig nincsenek!
Calver szinte kiáltotta ezt, de csak szinte, mert szólni természetesen
nem szólt eg y szót sem.
Belebug yborékolt a sörbe.
– …és akkor elkaptam hátulról a fickót – dörmög te Bredan. – A húsa

9
jég hideg volt, mint a fag yott birkahús. Hulla volt, büdös, oszlásnak
indult, és még is kemény húsú… és mozg ott. Ki akart szabadulni a
szorításomból. Ám ekkor én… reccs… és akkor a másik… csossz, csossz…
és eg yszer csak… hátulról… pakk… meg érintette a vállamat… És akkor
én felordítottam! Mert az érintése szinte ég etett.
– Hihetetlen! – kiáltotta Calver. Majd g yorsan módosított. – Akarom
mondani… ez elképesztő!
– És akkor… eg y harmadik élőhalott… jelent meg az ajtón túl. És az
ajtó… nyikorog va kitárult…
A kocsma ajtaja nyikorog va kitárult. A kora reg g eli nap sárg a sug arai
eg y mag as, nyurg a alakot rajzoltak körbe, de az arcot nem lehetett
látni.
– És akkor? – kérdezte Calver izg atott várakozást színlelve. – Amikor
kitárult az ajtó, rád rontott a harmadik élőhalott?
– Nem – felelte Bredan elg ondolkodva. – Hova g ondolsz? Én
rontottam rá.
Calver ig yekezett elfojtani a mosolyg ását s zord képet vág ni, és
miközben szórakozott pillantása a belépő férfira esett, ezzel a
szándékával nem is kellett nag yon küszködnie. Ug yanis a zord mosoly -
jószerivel az arcára fag yott.
A belépő lassan, meg fontoltan körülnézett, aztán komoly arccal,
kifejezéstelen szemmel eg yenesen feléje fordult.
– Calver Wonlow? – szólalt meg reszelős hang on. – Meg ismersz?
– Neeeeem!
– Pedig … ismerhetsz…
Calver szeme kimeredt, csaknem kifordult az üreg éből a döbbenettől.
A fiú eg y röpke pillanatig úg y ült ott, mint aki élete vég éig el sem akar
mozdulni. Aztán eszelősen felsikoltott, úg y pattant fel a helyéről, akár a
rug ó, maradék sörét véletlenül Bredanra borította, s aztán – eg y
pillanatra sem hag yva abba a sikoltást –, merész ívű ug rással kivetette
mag át a leg közelebbi ablakon.
A kocsmáros büszkeség e, a sárg ás persioni üveg ablak szilánkok,
törmelékek sokaság át szórta szét körülötte.

Calver Wonlow általában sem volt bátor ember, de ez alkalommal

alulmúlta önmag át. Nég ykézlábra érkezett, nag y ig yekezetében
meg kapart, mint eg y esetlen kutya, s csak méterek múltán

10
eg yenesedett fel, hog y az utcán lézeng ők nag y csodálkozására,
szűkölve rohanjon a déli városkapu irányába.
Csak a kapu közelében állt meg , hog y kiliheg je mag át, s miközben a
hátát a falnak vetve fújtatott, folyton azt leste, nem követi-e valaki,
vag y valami.
Mielőtt bárki még annál is g yávábbnak g ondolná Calvert, mint
amilyen, jó ha tudja, hog y hősünk félelme nem volt eg észen alaptalan.
Calver Wonlow soha nem hitt az élőhalottakban. Azonban amikor a
kocsmaajtóban álló alakra pillantott, ez a hite erősen meg ing ott.
Ug yanis Pere Codrert ismerte fel a fickóban. Azt a Pere Codrert, akit két
nappal ezelőtt ő szúrt hátba orvul a Quedrac-völg yben; azt a Pere
Codrert, akinek saját késével vág ta el a torkát, s akit utána jó mélyre
elföldelt, hog y soha senki ne bukkanjon a nyomára.
És Pere Codrer pár perccel ezelőtt felbukkant a Zöld Lóherében…
…és őt kereste.
Hátborzong ató!
Hát ezért lapult most Calver remeg ve a déli városkapu közelében, s
komolyan fontolóra vette, hog y a kapun át távozik és olyan messzire
menekül, amilyen messze csak bír. Lehet, hog y nem csak a várost, de a
Pers Királyság ot is mag a mög ött kellene hag ynia!
Azt a fejteg etést, hog y létezhetnek-e élőhalottak, most nem akarta
tovább elemezni. El kellett fog adnia a rideg tényeket. Élőhalottak
léteznek. Leg alábbis eg y létezik. És őt keresi. Nyilván bosszút akar állni
a g yilkosán.
De hát ilyesmi lehetetlen…
Azonban hiába szólalt meg a józan ész szava a feje szeg letében, azzal a
képpel, amit az emlékei meg őriztek, nem tudott vitába szállni.
Az a fickó Pere Codrer volt, az bizonyos!
Azt a szürkéskék szempárt, a nevetség esen heg yes, enyhén balra
g örbülő orrot, a keskeny állat, a kiálló pofacsontokat, s a bal szemöldök
fölötti forradást lehetetlen elfelejteni. És van még valami, ami három
nappal ezelőtt még nem volt a fickónak jelleg zetes ismertetőjeg ye:
most eg y hosszanti forradás húzódik keresztben az álla alatt; mint
akinek fültől fülig metszették a torkát…
Calver Wonlow ismét meg borzong ott, és ideg esen pislog ott a város
nyug ati nyomorneg yede felé, ahol a Zöld Lóhere roskatag épülete
emelkedett a szemétdombok között.
Világ osan emlékezett arra, hog y döfte szíven hátulról üg yes

11
mozdulattal a g yanútlan fickót. Aztán, hog y eg észen biztosra menjen,
fültől fülig elvág ta a torkát, s aztán, miután leakasztotta az erszényét,
sietve nag y g ödröt ásott, és a hullát…
Be kellett hunynia a szemét, mert úg y érezte, meg őrül, ha befejezi ezt
a kusza g ondolatot.
Hogy a fenébe mászhatott elő Codrer abból a hevenyészett sírból?
És mi módon mászkálhat eg yáltalán olyasvalaki, akit szíven szúrtak,
g ég emetszéssel vég leg elnémítottak, s eg y mázsányi földdel és kővel
betakartak?
Calver Wonlow erre a kérdésre nem tudta a választ, de nem is
erőltette tovább az ag yát. A dolog azonban nem hag yta nyug odni.
Ki a fene ez a Pere Codrer?
A nyiszlett, eg yszálbélű fickó három nappal ezelőtt érkezett a városba
eg y viharoktól meg tépázott zhíli vitorláson. A Royal Hotelben szállt
meg , az eg yik leg előkelőbb fog adóban, s érthetetlen okokból épp a Zöld
Lóherébe jött, hog y felfog adjon valakit, aki elkíséri Khantoróba. Calver
sosem hallotta még ezt az ostoba városnevet – valószínűleg nem is a
Pers Királyság ban van –, de mivel a jelek szerint az ideg en sem ismerte
az odavezető utat, természetesen azonnal ajánlkozott, s biztosította a
fickót, hog y ő minden hónapban leg alább kétszer meg teszi a Draxion és
Khantoro közti pár napos utat.
Az ideg en ig encsak meg örült ennek a hírnek, s eg y teljes zhíli
aranydukátot nyújtott át előleg ként – amiből Calver rendezhette az
összes tartozását –, s a szavát adta, hog y meg érkezéskor még nég y
hasonló érmével jutalmazza majd az alkalmi vezetőt.
Az eg észben ez volt a leg bosszantóbb!
Hog y Pere Codrer csak íg érg etett, s azon az eg y dukáton kívül, amit a
meg ismerkedésükkor átadott, eg y vacak réz sem akadt nála. Sem
ékszer, sem drág akövek, sem pedig olyasmi, ami beig azolta volna
Calver buzg ó várakozásait. Ig az, a fickó díszes hímzésű, zhíli köntöst
viselt, amiért jó pénzt kaphatott volna. Csakhog y Calver annyira g yáva
volt, hog y nem merészelte volna ezt a ruhadarabot áruba bocsátani,
attól tartva, hog y esetleg valaki ráismerhet, s meg kérdezi, hol van a
ruha viselője. Ami azért is elég kínos lett volna, mivel Pere-t oly jól
sikerült hátulról ledöfni, hog y a kard heg ye a mellkasán szaladt ki, s a
drág a ruhadarab véres lett elöl, hátul. És Calver Wonlow nem tudta a
módját, miként lehet eg y ilyen nemes szövetből a vérfoltokat kimosni.
Ezért hát eg yszerűen elkaparta a fickót úg y, ahog y volt, s nem g yötörte

12
mag át a kudarc miatt.
Azonban arra leg lidércesebb álmában sem g ondolt volna, hog y Pere
Codrer kikel a sírjából, s őt kezdi üldözni…
Calver Wonlow még eg y pillantást vetett a szélesre tárt déli
városkapu irányába, melyen a küszöbön álló ünnepre való tekintettel
épp ekkor zörg ött be a városba eg y ökrös szekér, s mög ötte ünneplőt
viselő jókedvű parasztok baktattak.
Calver sóhajtott, és visszafordult a kaputól. Hová is mehetne? És
eg yébként is, mi van, ha téved? Lehet, hog y még sem Pere Codrer az?
Talán az ikertestvére.
Mindezek ellenére esze ág ában sem volt, hog y a Zöld Lóherébe
visszamenjen. Inkább a város keleti felébe ig yekezett, hog y eg y rég i
ismerősénél húzza meg mag át.
Miközben a fal mellett lépkedve átvág ott a népes utcákon, eg yre az
élőhalotton járt az esze, pedig mindent elkövetett, hog y elterelje a
g ondolatait.
Azonban a kísérteties, hátborzong ató g ondolatokra csak eg y
mag yarázatot tudott adni: a belépő csak hasonlít Pere Codrerre, de
valójában nem ő az.
Azonban ez a mag yarázat sántított eg y apróság ban; nevezetesen
abban az arasznyi sebhelyben, amit az ő kése okozott. És mellesleg ,
mintha a kocsmába belépő fickó díszes zhíli köntösének mellrésze
lyukas és vérfoltos lenne…
Erre persze Calver nem mert volna meg esküdni, hiszen nem
veszteg ette az időt alapos szemrevételezésre; eg yetlen pillantás után
kivetette mag át az ablakon.
A keleti városrész nem volt olyan lerobbant és szemetes, mint a
nyug ati nyomorneg yed, de csak eg y fokkal volt jobb küllemű annál.
Javarészt halászok, hálófonók, állástalan csónakkészítők, alkalmi
rakodómunkások és halárusok lakták, no és persze mindazok, akik ezen
szeg ény népség meg sarcolásából éltek.
Calver Wonlow azt a kopott vakolatú házat vette célba, aminek női
lakói az emberiség eg yik leg ősibb mesterség ének űzésére szakosodtak.
Volt ott valaki, akitől remélte, hog y talán befog adja eg y időre. Ig az,
már csak pár rézkanyija maradt, de ez idáig ettől a hölg ytől még
mindig kapott hitelt, s ő becsületesen utólag mindig behozta az
áthemperg ett éjszakák árát.
Azonban Calvernak rossz napja volt, mert három órán keresztül

13
várakoznia kellett. Maria ug yanis a ház eg yik szobájában épp azon
fáradozott, hog y a kedvében járjon eg y jól fizető, ám rettenetesen idős
vendég ének, s Calver már csaknem türelmét vesztette, amikor a kissé
túlsúlyos kurtizán előcammog ott. Calver már akkor tudta, hog y Maria
közeledik, amikor a nő még nem is látszott; jól ismert, súlyos léptek
dobbantak a fapadlón fura, másfeles ritmusban. Maria ug yanis csaknem
olyan mértékben sánta volt, mint amennyire kancsal, s mivel lapos
képe, tömzsi orra sem büszkélkedhetett kimondott szépség g el,
többnyire csak túlkoros, kortól meg zakkant vendég ek fanyalodtak rá.
No és persze az olyan pénztelen és hontalan utcakölykök és
világ csavarg ók, akiknek senki más nem adott hitelbe kéjteljes perceket.
– Maria!
A nő rávillantott eg y fog híjas mosolyt, aztán meg próbált elbúcsúzni
előző vendég étől, ám az öreg úr köszönés nélkül faképnél hag yta.
– Maria, kedves pintyőkemadaram! – méltatlankodott Calver. – Hát
nem is üdvözlöd a te leg hűség esebb hódolódat?
A nő odasántikált Calverhez. Eg yforma mag asak voltak, de Maria
meg közelítőleg harminc kilóval lehetett súlyosabb, s minimum
huszonöt évvel idősebb. Kész csoda, hog y meg tudott maradni ebben a
bizonytalan szakmában.
– Na, mi van, Wonlow? – motyog ta szórakozottan. – Meg hoztad a
tartozásodat?
Calver ideg esen g rimaszolt.
– A múltkor már kifizettelek. Most nem tartozok semmivel.
Maria mindent értőn elmosolyodott, és huncutul kacsintott.
– Tudom én azt. Csak vicceltem. Meg int hitelbe szeretnéd, mi?
– Itt maradnék holnap reg g elig , ha lehetség es…
A nő felhorkant.
– Annyi hitelt még te sem kapsz! Meg aztán te se bírnád szuflával,
kölyök!
– El kell bújtatnod! – sziszeg te Calver. – Te vag y az eg yetlen, aki
seg íthet rajtam! Gyere, menjünk már! Kérlek!
A nő sóhajtott, aztán elmosolyodott és bólintott.

A csekély berendezésű, dísztelen, szűk szobában Calver lerog yott az

ág y szélére, s miután sietve kibúsong ta mag át, pár szóval ecsetelte a
helyzetét.

14
 – Eg y élőhalott liheg a nyomomban…
Maria nem vette annyira a szívére az üg yet, mert még viccelni is volt
kedve.
– Ha valóban élőhalott, akkor már nem liheg!
– Hah! Nag yon vicces! De az én bőrömről van szó, kislány, nem a
tiedről!
Maria g rimaszolt. Már harminc éves korában is utálta, ha „kislány”-
nak szólítják, s leg szívesebben meg sértődött volna, de amióta a súlya a
százhúsz kilót verte, ig yekezett a kliensei kedvét keresni, s leszokott a
meg sértődésekről.
– Mit akarsz csinálni? – kérdezte.
Calver a két keze közé fog ta a fejét, s minél többször suhant át a
g ondolatai között az „élőhalott” szó, annál inkább úg y érezte, hog y
pillanatokon belül meg őrül.
– Nem tudom – motyog ta. – Nem tudom. A fenébe! Nem vag yok eg y
kimondott… hőstípus! Ig az, kimondottan g yáva sem vag yok, de a
fölösleg es hősködés nem kenyerem…
– Ezt tudom – bólog atott a nő. – Sőt az eg ész város tudja… De biztos
vag y abban, hog y kísértetet láttál?
Calver túlság osan elkeseredett volt ahhoz, hog y hosszas
mag yarázg atásokba kezdjen a kísértetek és az élőhalottak között
meg nyilvánuló szembeszökő különbség ekről. Már csak azért sem
kezdett el mag yarázkodni, mivel most, hog y valamelyest biztonság ban
tudta mag át, a szíve is normális ritmusban dobog ott, s kezdett
kételkedni saját ép elméjében. Sokkal valószínűbbnek tűnt, hog y a Zöld
Lóherében csak hallucinált, valaki mást látott ott, s Pere Codrer
valójában békésen nyug szik a sírjában.
– Azt hiszem, kialszom mag am, aztán reg g el… visszameg yek a Zöld
Lóherébe, s alaposan körülnézek. Bár… ez nem túl veszélytelen, sőt…
talán még kimondottan kockázatos is lehet… Hé, Maria… Mi lenne, ha
holnap reg g el te sántikálnál el a Zöld Lóherébe?
A nő komoran meg bámulta a vendég ét, de oly nag yon nem lepődött
meg ; ismerte már annyira Calvert, hog y tudja, nem a bátorság áról
híres.
– Ha meg fizeted – vonta meg a vállát. – Én odamehetek…
– Meg fizetem – suttog ta elkeseredetten Calver. – De nem most. Most
nincs pénzem. Tudsz… hitelt adni?

15
 Az éjszaka folyamán Calver meg próbált vig asztalást és meg nyug vást
keresni a kurtizán vaskos karjai között, de bármit tett is, a g ondolatai
eg yfolytában az élőhalott körül kering tek, s nem ig azán tudta
eleng edni mag át, bárhog y biztatta is Maria. Félórás erőlködés után
vég ül is arra a közös meg állapodásra jutottak, hog y mindketten jobban
járnak, ha inkább alszanak.
Másnap reg g el Maria dünnyög ve elsántikált a nyug ati városrészbe, s
eközben Calver – hog y még jobban meg nyug odjon – befalta a nő
reg g elijét, mely szárított halból és száraz, fekete kenyérből állt. Ig az,
sovány étek volt ez, de Calver az ág y alatt meg találta Maria dug i
füg epálinkáját, s mire a sánta kurtizán dél körül visszaért, Calver már
leküzdötte a félelmeit. Sőt, kifejezetten rózsaszínben látta a világ ot.
Maria szuszog va érkezett, s roppant mellei között a kétes tisztaság ú
blúzt tenyérnyi izzadtság folt itatta át.
– Fene… nag y… meleg … van! – liheg te, és a homlokát törölg ette. –
Rég g yalog oltam már ennyit…
Calver vig yorg ott. Mondani akart valamit, de mivel érezte, hog y a
nyelve a meg ivott pálinkától elzsibbadt, meg maradt a bamba
vig yorg ásnál.
– Képzelődtél – vetette oda a nő. – Nincs a Zöld Lóherében eg yetlen
élőhalott sem. Nem is volt. Ellenben az a nag y barom barbár cimborád
azt üzeni, hog y sürg ős beszéde van veled.
Calver próbálta meg találni a nyelvét a nag y zsibbadtság ban.
– Bö-beöbeööö… – mondta.
– Mi?
Calver hülyén vig yorg ott, és bólog atott.
Maria ekkor fedezte fel, hog y a cserépkorsó üresen hever a padlón.
Azonban nem szólt, nem tett rosszindulatú meg jeg yzést; a szíve
mélyén kedvelte ezt a bárg yú kölyköt, s talán eg y kicsit szerette is.
– Bredan azt üzente, ott leg yél alkonyatra, vag y ha nem, azt is felejtsd
el, hog y valaha ismerted! Leveszi rólad a kezét… Vag y inkább rád teszi
meg int. A torkodra.
– Ahwawahha…
– Mi az, már beszélni sem tudsz?
– Miféle pánti… pálint… pálin-ka… volt ez, amit ittam?
Maria leg yintett.
– Jobb neked, ha nem tudod, miből készült.

16
 – Erős eg y… kies… cecsitt…
– Ezt is felszámolom. A reg g elimmel eg yütt… eg y ezüsttel és nyolc
rézzel tartozol. Nem felejtem el!
Calver szédeleg ve kelt fel az ág y széléről.
– Nem felej… tem el… én sem… ne félj! Meg hál… álom!
A nő még morg ott valamit, de Calver nem törődött vele. Csak az járt a
fejében, hog y Bredan érte üzent, s ig az, hog y alkonyatig még bőven
lett volna ideje, viszont ő azon szolg alelkű alakok közé tartozott, akik
azonnal ig yekeztek leg jobb tudásuk szerint teljesíteni a kapott
parancsot. Főképpen akkor, ha Bredan parancsolta.
Az utcán a tűző nap úg y fejbe kólintotta, hog y csaknem elájult, de
miután félrészeg en belezuhant a piactér közepén csobog ó szökőkútba,
jó alaposan meg mosdott, és kezdett mag ához térni. Az erős ital hatása
lassacskán elpárolg ott, s Calver eg yre józanabb lett. Ennek ellenére az
előző napi félelme nem tért vissza, s a teg napi ijedelem enyhén szólva
is képtelenség nek tűnt.
Lehet, hog y mindaz, ami ott dereng az emlékezetében, valójában nem
is történt meg ? Lehet, hog y teg nap este berúg ott, idejött Mariához, s
csak fantáziálta az élőhalottat?
Élőhalottak nem léteznek!
Ez az átsuhanó g ondolat nem nyug tatta meg teljes eg észében, de nem
is hatott ideg ennek.
Nem léteznek élőhalottak, sem szellemek, sem kísértetek, sem hullaevők, sem
ilyen hülyeségek!
Calver ezek után valamivel bátrabb lélekkel ig yekezett a nyug ati
városrész nyomorneg yede felé, s csak a Zöld Lóherétől ötven lépésnyire
lassította le a lépteit. Azonban a meg torpanása ekkor is csupán
másodpercekig tartott.

Mielőtt Calver beléphetett volna a Zöld Lóhere ajtaján, eg y ismerős

utcakölyök sündörg ött mellé. Pár évvel ezelőtt még eg yütt
fosztog atták éjszakánként a vig yázatlan részeg eket az eg yik helyi
kölyökbandában, ám azóta, hog y őt Bredan mag a mellé vette, valahog y
felnőttnek érezte mag át, és nem szívesen ereszkedett le holmi koszos
képű taknyosokhoz.
– Mi az, Wonlow, mit dülöng élsz? – rikoltott rá a kölyök. – Máris
sikerült berúg nod, vag y csak napszúrást kaptál?

17
 – Menj az anyádba… te kis hog y is hívnak!
– Csicsi. Ig azán meg jeg yezhetnéd a nevem azok után, amiket érted
tettem, Wonlow.
– Menj az anyádba, Csicsi… és ne kotorássz az erszényem környékén,
vag y képen g yaklak! Nem látod, hog y tök üres? Le vag yok ég ve! Eg y
árva kanyim sincs. Úg yhog y fölösleg es az ujjg yakorlat! Lódulj az
utamból!
– De mag asan hordod újabban az orrodat!
– Ott hordom, ahol akarom. Semmi köze ahhoz eg y ilyen nyamvadt
kis tetűfészeknek!
A szurtos képű kölyök azonban nem tág ított.
– Hé, várj csak! Barom Bredan azt üzeni, hog y ne ag g ódj! Kicsinálták a
fickót, akitől te teg nap becsináltál… nem kell kiug rálnod több ablakon.
Calver ostobán meredt a kölyökre.
– Mit vartyog sz, te takonyláda?
– Tudod, az az alak, aki elől kivetetted mag ad az ablakon… már nem
kérdezősködik többé utánad. Meg nyuvasztották, és elkaparták valahol a
közelben. Kampec neki. Bekrepált. Alulról szag olja a trág yalevet.
Calver Wonlow arca felderült valamelyest.
– Ez remek hír… de vajon… biztos?
Csicsi teljes tizenkét éves komolyság ával kihúzta mag át.
– Hát, szoktam én hazudni?
– Csakis.
– Ott voltam, amikor főbe nyomták. Spriccelt a vér, meg minden.
Hulla az ipse, az tuti. Két láb vastag földdel takarózik már.
Calver sóhajtott.
– Az neki nem akadály.
– Mi?
Calver a fejét rázta. Témát váltott.
– Bredan a Herében van?
A kölyök vállat vont.
– A herém tudja – vetette oda fleg mán, és nag yot sercintett, ahog y a
felnőttektől látta. – Reg g el óta lótok-futok, hog y összekaparjak pár
rézkanyit. Tudod, szajhákra kell. Minden pénzemet a nőkre költöm.
Calver röhög ött.
– Aztán mit kezdesz velük? Lekapartatod a retket a talpadról? Vag y…
mesét mondatsz mag adnak?
Csicsi utálkozva, meg vetően hátrált el.

18
 – Baromállat Wonlow! – köpött ki ismét. – Még te beszélsz? Én már a
harmadik menetet nyestem Liderával, míg te a szomszéd szobában a
Dag adt Maria karjai között hitelbe küszködtél. Mindent hallottam. Nem
elég , hog y fizetni se tudsz, még a farkad se áll fel, mi? Pancser!
– Menj az anyádba, te kis…
Calver le akart kenni eg y taslit a szemtelen taknyosnak, de az
pontosan tudta, hog y mi következik, és időben eltáncolt az ütésre
lendülő kéz elől.
– Hé, Wonlow, mennyit fizetsz, hog y ne meséljek senkinek a nag y
lebőg ésedről? Szerinted, nem nag y leég és ez? Rajtad fog röhög ni az
eg ész város…
Calver kirántotta keskeny peng éjű kardját, amit eg y vig yázatlan
részeg zsoldostól „örökölt”, és szitkozódva üldözőbe vette. A kölyök
azonban még akkor is sokkal g yorsabb lett volna, ha Calver feje nem
sajog olyan keg yetlenül az elfog yasztott alkoholtól. Eg y pillanat múlva
Csicsi már a sarokról kiabált vissza g únyolódva.
– Ha leperkálsz két ezüstöt minden hónap ötödik napjáig , akkor
tartom a pofám, de ha nem… az eg ész nyug ati városrész rajtad fog
röhög ni!
– Ha elkaplak…
– Máris két ezüsttel tartozol, te töketlen pancser!
A kölyök eltűnt, és Calver nem üldözte tovább. Morog va dug ta vissza
csorba élű kardját a hüvelyébe, és meg botránkozva rázta a fejét.
Ő ug yan nem Draxion nyug ati városrészének mocskában töltötte a
g yerekkorát, de eg y hasonló szeméttelepen érett kamasszá, s tizenkét
évesen ug yanilyen apátlan-anyátlan takonyláda volt, mint ez a Csicsi,
de akkoriban a kölykök még tisztelték az ig azi nag yokat. Ennyi idős
korában ha meg próbálta volna meg zsarolni a városrész nag yjait, az
ig azi menő fig urákat, eg yhamar meg eg yelték volna a füleit. De ezek a
mai fiatalok! Ezek nem ismernek se istent, se embert!
Calver Wonlow eg yáltalán nem volt még öreg , de tekintettel a hozzá
hasonló mesterség et űző kölykök halandóság ára, a mag a tizenhat
évével szinte veteránnak számított, amikor Bredan kiemelte a
mocsokból. Amióta búcsút mondott a kölyökbandának, ig azi felnőttnek
érezte mag át, és nag y súlyt helyezett arra, hog y tisztes helyet vívjon ki
mag ának Bredan mellett. A rábízott feladatokat maradéktalanul
vég rehajtotta, s akkor sem esett kétség be, ha az asztal alá kellett innia
valakit. Ő ig azi vag ány akart lenni, s ennek érdekében úg y kellett élnie,

19
mint Bredannak, Chaininak és Reg inarnak. Eg yütt ivott, eg yütt
hetvenkedett velük, ha kellett odaütött, ha kellett meg játszotta a
vag ányt, és néha még tisztes munkákat is elvállalt.
Na jó, ne túlozzunk…
Ig az, nem volt hős, nem is hitte mag át hősnek soha, de eg y ilyen
taknyosnak akkor is tisztelettel kellene fordulnia az irányába.
Ug yanolyan tisztelettel, mint ahog y tizenkét évesen ő bámult fel az
akkori híresség ekre. Mog orva Drey, Lúdbőrös Zarko, Félszemű Brag a,
Tohonya Yrrel, Komor Gradoran – a nyug ati városrész híresség ei. Őket
aztán lehetett tisztelni! És az emlékük máig él az akkori fiatalok
szívében. Ha ezek a hatalmas hősök még ma is élnének, meg tanítanák
jó modorra az ilyen Csicsihez hasonló utcakölyköket!
Kár hog y már nem élnek!
Mentség ükre szolg áljon, valamennyien akasztófán vég ezték.
Calver eltöpreng ett még eg y keveset az idő múlásáról, a leg endás
múltról, a saját g yermekkoráról, aztán meg indult visszafelé a Zöld
Lóhere irányába.

A Zöld Lóhere a nyug ati városrész nevezetesség ének számított, és eg y

ig azán nevezetes eseményről kapta a nevét. Oleg h, a kricsmi
tulajdonosa süldő leg ény volt, amikor az ominózus baleset történt vele.
Tehetős apja eg y szilaj csődört vásárolt neki a születésnapjára, és
miközben ő meg próbálta a lovat betörni, az meg harapta a karját. Oleg h
azonban nem hag yta annyiban az atrocitást; azonnal meg torolta az
esetet. Kipányvázta a lovat, és eg y hosszú husáng g al addig verte a
fájdalmasan nyerítő csődör hátsó két lába közelében meredő dákót,
amíg az teljesen meg nem zöldült. Aztán pedig eg y szakemberrel
kiheréltette a paripát, és az csodák csodája, attól kezdve eng edelmes
hátaslóvá változott.
Oleg h spirituszban tartósíttatta a meg zöldült heréket, és eg y jókora
üveg edényben helyezte el közszemlére a pult fölött. Okulásképpen pár
szavas táblát is íratott. „Íg y jár, aki velem kikezd!” És ezáltal – vag y
más miatt – általános tisztelet övezte személyét.
Nos, ebbe a neves intézménybe sietett be Calver lóhalálában. A Csicsitől
hallott hír valóság g al felpezsdítette a vérét; Bredan és két társa
meg nyuvasztották az élőhalottat – és ő haladéktalanul kíváncsi volt a
részletekre. Mindamellett saját szemével akarta látni Pere Codrer

20
hulláját, és a biztonság érdekében esetleg apró darabokra vág ni,
elég etni és a hamvait szétszórni a szélben – hog y soha többé ne éledjen
fel!
Esetleg érdemes lenne fizetni pár rézkanyit valami eszement
vajákosnak, hog y vég ezze el a sír fölött a szükség es rituálékat…
Bredan azonban nem volt a Zöld Lóherében, és két állandó
ivócimborája, Chaini és Reg inar is máshol lopták a napot – vag y a
vig yázatlanok pénzét. A kocsma kong ott az üresség től, a tulaj a pultra
dőlve szunyókált, csupán eg yetlen vendég étkezett eg y távolabbi
asztalnál. Eg y mag as, vállas, középkorú férfi ezüstös sodronying ben. A
fickó mag a mellé hajtog atta bíbor színű köpenyét, s széles peng éjű
kardját ott pihentette a tetején.
Calver nem fog lalkozott az ideg en vendég g el, eg yenesen a
kocsmároshoz, g yerekkori cimborájához sietett. Oleg h nég y évvel
idősebb volt nála. Nag yon kedvelte. Annak idején számtalanszor
elcsépelték eg ymást! Többnyire Oleg h g yőzött, bár olyan is előfordult,
hog y a testesebb és idősebb fiú nem érte utol a menekülő Calvert, és
ilyenkor Calver Wonlow érezte g yőztesnek mag át. És újabban már némi
fölényeskedést is meg eng edett mag ának.
– Hé, te moslékszag ú… Nem tudod, hol rontja a leveg őt az a tuskófejű
Bredan?
A kocsmáros lustán ránézett, és horkantott.
– Wonlow? Jössz nég y ezüsttel.
– Micsodaaaa?!… Kifizettem teg nap a sört! Ne próbálj átcseszni a
palánkon…
– És az üvegbetét?
– Mi? – háborodott fel Calver. – Nem is üveg ben hoztad ki a löttyöt,
hanem fakupában!
A kocsmáros a frissen üveg ezett ablak felé intett.
– De az ablaküveg betétele nég y ezüstömbe került. És azt neked kell
meg fizetned, mivel te törted be.
Calver meg vakarta az orrát, és ideg esen bólog atott.
– Le vag yok ég ve, de majd meg fizetem. A szavamat adom, cimbora.
Tudod, hog y sosem sumákolom el a tartozásomat.
A kocsmáros leg yintett.
– Te örökké le vag y ég ve, Wonlow. De az is ig az, hog y eddig még
mindig rendezted az adósság odat…
– Íg y ig az. És ennek örömére adhatsz eg y sört hitelbe, amíg

21
meg várom Bredant meg a többieket.
Oleg h csak rövid ideig habozott. Calver Wonlow valóban a leg jobban
fizető vendég ei közé tartozott, s bár eg y alamuszi, g erinctelen, g yáva
patkánynak tartotta, úg y g ondolta, annyi pénzt ott hag yott már a Zöld
Lóherében, hog y meg érdemli a hitelt.
– Eg yébként nem tudod, mikor jönnek?
Oleg h vállat vont.
– Nem vag yok a g ardedámjuk, hog y minden lépésükről
beszámoljanak. De ha eng em kérdezel, amondó vag yok, fölösleg es
várnod őket.
Calver a pultra könyökölt, és jót húzott a sörből. A korán elfog yasztott
pálinka még mindig ég ette a g yomrát, s most a lang yos, savanyú sör
kellemesen enyhítette.
– Valaki felfog adta őket pár órával ezelőtt – folytatta a kocsmáros. –
Elmentek a dolg ukra. Szerintem nincsenek is a városban.
Wonlow még a száját is eltátotta meg lepetésében.
– Felfog adták őket? Mind a hármukat? Még azt az idétlen Chainit is?
Ki volt az a tökkelütött hülye, aki ilyen ostobaság ra vetemedett?
– Én, ha nem harag szik.
A hang Calver háta mög ül hallatszott, s ő úg y fordult meg , mintha
meg csípték volna. Olyan ismerős volt ez a hang , hog y beleborzong ott;
de nem tudta, hog y honnan és miért.
– Én fog adtam fel őket – szólalt meg újra a láncing es ideg en, aki a
leg félreesőbb asztalnál ebédelt. – Én vag yok az a „tökkelütött hülye”.
Calver nag yot nyelt, és úg y meredt a férfira, mintha szellemet látna.
Az illető ug yanis rendkívül hasonlított Pere Codrerre, attól eltekintve,
hog y pár évvel idősebbnek látszott. És nem volt vág ás a nyakán.
Az idős férfi nyug odtan hátradőlt a széken, s miközben ismét
beleharapott a sült libacombba, fürkészőn szemlélte a pultra
támaszkodó fiatalembert.
– Nem úg y g ondoltam – vörösödött el Calver, és akarva-akaratlanul
ismét fosni kezdte a szót. – Tudja, azt csak úg y mondtam, hog y
„tökkelütött hülye” az, aki azokat a lóg ósokat felfog adja, de nem
g ondoltam szó szerint. Sőt az ig azat meg vallva vég képp be kell látnom
a tévedésemet, hiszen ebben a tetves városban nemig en válog athat az,
aki zsoldosokat akar felfog adni vag y ilyesmi… És momentán, ha már én
éppen nem voltam jelen, nyilvánvalóan a cimboráim látszottak a
leg alkalmasabbnak a munkára. És annyit mondhatok, eg yáltalán nem

22
olyan eszement alakok, mint amilyennek látszanak. Sőt eg észen jól
használhatók, ha van még valaki, aki g ondolkodik helyettük. És ez
általában az én reszortom szokott lenni, úg yhog y ha esetleg úg y véli,
hog y szükség e van még eg y rátermett emberre, rádumálhat, hog y jó
pénzért én is a seg ítség ére leg yek… meg ilyesmi…
– Kissé sokat beszél, barátom. Alig tudom követni. Gyorsan jár a
nyelve.
– Az eszem és a kardom úg yszintén – vig yorg ott Calver. – Úg yhog y
ha szükség e van eg y ig azán jó munkaerőre…
A férfi lenyelte a húst a szájából, és a csonttal a kezében barátság osan
intett.
– Üljön ide, és meg beszéljük.
– Calver Wonlow nem ül ideg enek asztalához – jelentette ki
önérzetesen.
A fickó vállat vont.
– Pedig épp arra g ondoltam, hog y kifizetem a sörét, amit hitelben
fog yaszt, sőt talán fizetek még eg y másodikat is…
Calver azonnal odatelepedett az ideg en mellé.
– Én már bemutatkoztam – jelentette ki. – És vég tére is, ha elárulja a
nevét, már nem leszünk eg ymásnak ideg enek.
Az idős férfi nem ment bele a jópofáskodásba. Komolyan rámeredt a
fiatalemberre.
– Kérdeznék valamit…
– Mag a fizeti a sört. Azt kérdez, amit akar. Azt persze, hog y tudok
válaszolni, nyilván nem g arantálhatom, és tudja… Tudja mit? A mag a
eg észség ére iszok!
– Mond mag ának valamit az a név, hog y Pere Codrer?
Calver épp belekortyolt a sörébe, és a név hallatán csaknem
meg fulladt.
– Gradoran vérére! – prüszkölte-köhög te, és meg próbálta leplezni
döbbenetét. – Miféle savanyú mosog atólé ez! Oleg h, a ring yó anyádat!
– Ne ig yad, ha nem kell! – mordult rá sértődötten a kocsmáros, aki
még mindig az asztal körül sürg ölődött.
Az ideg en türelmesen kivárta, amíg a kocsmáros sértődötten
visszabattyog a pulthoz, csak aztán szólalt meg ismét. Az arcán nem
látszott semmi érzelem; nem lehetett tudni, g yanította-e, mitől lett
„savanyú” a sör alkalmi asztaltársa szájában.
– Még nem felelt. Hallotta valaha a Pere Codrer nevet? Látta őt

23
esetleg , vag y ismer valakit, aki találkozott vele?
Calver nag y nehezen leküzdötte belső sürg etését, mely erőnek
erejével arra késztette volna, hog y kivesse mag át a Zöld Lóhere frissen
üveg ezett ablakán.
– Pere Codrer? – töpreng ett. – Valahog y ismerős a név. Mintha már…
hm, nem mernék meg esküdni rá, de mintha már említette volna valaki.
– Valóban? Kérem, g ondolkodjon! Erőltesse az emlékezetét! Nag yon
fontos.
Calver Wonlow fürkészőn nézett az ideg en férfi arcába. Az illető
tisztára úg y nézett ki, mint Pere Codrer, csak idősebb kiadásban.
Szürkéskék szempár, heg yes, enyhén balra g örbülő orr, keskeny áll,
kiálló pofacsontok. Ezen ismérvek ellenére ez a férfi nem volt olyan
mulatság os arcú, mint a nyiszlett, nyálas és nyúlánk Pere Codrer, sőt
inkább tapasztaltnak, tiszteletreméltónak, határozottnak tűnt; olyan
embernek, aki tisztában van saját értékeivel és nag y az önbizalma.
Neg yven és ötven év közötti lehetett, valamivel zömökebb felépítésű,
mint a nyurg a Codrer, és a sodronying én eg y bíborszínű átalvetőt
viselt, melyet ug yanolyan cirkalmas mintázat díszített, akár azt a zhíli
köntöst, amelyet Calver három nappal ezelőtt eg y meg g ondolatlan
döféssel összevérezett.
Ez az alak talán Pere Codrer apja vag y esetleg a bátyja lehet; de ha
eg yik sem, a hasonlóság akkor is közeli rokonság ot sejtet.
Calver meg próbálta előnyére fordítani a helyzetet.
– Azt hiszem, ha meg erőltetem az ag yam, minden bizonnyal sikerül
felidéznem eg yet s mást az illetőről. Még az sem kizárt, hog y akár a
jelenleg i tartózkodási helyét is sikerül kiderítenem. Minden
lehetség es… semmi sem elképzelhetetlen. Csak valami serkentő kellene,
hog y beinduljon az emlékező mechanizmusom, tudja… nem könnyű
dolog ez eg y ilyen elfog lalt embernél, mint amilyen én vag yok…
– Kérem, g ondolkodjon! – nóg atta a férfi, aki még mindig nem
mondta meg a nevét. – Rendkívül fontos!
– Mennyire fontos? – kérdezte Calver türelmetlenül, és minteg y
véletlenül összedörzsölte két-három ujját, a pénzszámolás
eg yezményes jelét imitálva.
A férfi elővette tömött erszényét, és eg y ug yanolyan vaskos, zhíli
aranydukátot húzott elő, mint amilyennel korábban Pere Codrer
jeleskedett.
– Ez azon nyomban az ön tulajdona lesz, amint eszébe jut valami

24
lényeg es – közölte sürg etően.
– És ha esetleg … igazán lényeg es dolg ok jutnak az eszembe?
A férfi nem habozott.
– Ha az ön seg ítség ével sikerül meg találnom Pere-t, nem leszek
szűkmarkú.
Calver bólog atott, aztán merőn az ideg en szemébe nézett.
– Tudja, itt Draxionban van eg y mondás, amit én meg lehetősen a
sajátomnak érzek. „Köpj a tenyeredbe, mielőtt elfog adod a feléd
nyújtott kezet.”
– Mit jelent ez?
– Azt, hog y mielőtt üzletet kötünk valakivel, érdemes tisztázni a
részleteket.
– Értem.
Calver vállat vont.
– Én ig azán hag yománytisztelő vag yok, de hát, üzlet az üzlet. Érti,
ug ye? Talán a seg ítség ére lehetek, de tudja, sokkal jobb szívvel tartok
önnel, ha félhomályos utalások helyett konkrét összeg ek hang zanak el.
A középkorú férfi fig yelmesen szemüg yre vette Calver markáns
arcvonásait, és meg próbált a szemébe nézni. Ez utóbbi nem sikerült,
mivel Calver kerülte a tekintetét.
– Jól van, beszéljünk üzletről! – mondta vég ül az ideg en.
– Eg yetértek.
– Mivel azt tapasztaltam, hog y mag a valóban g yors eszű és kivételes
képesség ű ember – kezdte kimérten az ideg en –, nem köntörfalazok.
Hajlandó vag yok felfog adni mag át néhány napra, amíg Draxionban
időzöm. A társainak napi tíz persi ezüstöt kínáltam…
– Tíz ezüstöt? – húzta el a száját fanyalog va Calver. Szeretett volna
leg alább napi tíz és felet kialkudni mag ának. – És azok a barmok
képesek voltak napi tíz ezüstért elvállalni a melót?
Az ideg en elmosolyodott; nem volt olyan ostoba, mint amilyennek a
külseje mutatta.
– Persionban nég y ezüstért találtam meg felelő embereket.
– Na ja, Persionban… csakhog y ez Draxion.
– Ig en, Draxion, ahol a meg élhetés feleannyiban van, mint a
világ kikötőnek számító Persionban. De hag yjuk a részleteket.
Elmondom az ajánlatomat, és mag a eldönti, érdekli-e, vag y sem.
Calver vállat vont.
– Meg hallg atni meg hallg athatom… ha már úg yis mag a fizeti a

25
következő sörömet is…
– Eddig három embert béreltem fel, fejenként napi tíz ezüstért… ez
ug ye napi harminc. Nos, mivel az a meg érzésem, hog y ön nag y
seg ítség emre lehet, hajlandó vag yok a szolg álataiért ug yanannyit
fizetni, mint annak a háromnak eg yüttvéve. Napi harminc ezüst az
ajánlatom.
– Harminc? – hörrent fel Calver meg lepetten. – Harminc?
Máris a kezét akarta nyújtani, az ideg en azonban félreértette a
meg hökkenését.
– Lehet, hog y kevesli – hadarta sietve –, azonban ne feledje, hog y ezt
az összeg et csupán a napi szolg álataiért fizetem. Ha sikeresen erőlteti
az ag yát és eszébe jut valami lényeg es dolog , az információiért cserébe
azonnal meg kapja ezt a zhíli aranydukátot, amely meg közelítőleg
ezerkétszáz persi ezüstöt ér. Ez nekem több mint eg yhavi zsoldom…
Calver kezdett mag ához térni a meg döbbenéséből, és azt tapasztalta,
hog y a világ kezd rózsaszínes formákat ölteni körülötte. Meg fog ta az
isten lábát! Napi harminc ezüst! Iszonyatosan sok! Teg napelőtt eg y
ilyen zsíros melóért a lelkét eladta volna!
De volt eg y fura előérzete, ami nem eng edte örömében rivalg ani és
táncra perdülni. Az eg ész üg y g yanúsnak és baljósnak tűnt. Teg nap
délelőtt az élőhalott meg jelenése, most meg a fickó rokona, aki a sírból
szökött hullát keresi…
Az ideg en félreértette a tétovázását.
– Nézze, barátom, napi harminc ezüstnél nem adok többet, hiszen már
ez is túlfizetett napidíj… de annyit mondhatok, hog y ha a mag a
seg ítség ével meg találom Pere-t, fantasztikus jutalom üti a markát!
– Mennyire fantasztikus?
– Ezer zhíli dukát!
Calver akaratlanul is eltátotta a száját. Ezer zhíli aranydukát eg y
eg ész vag yon! Ha meg felelő helyen váltják át, az meg közelítőleg
tizenkétezer-ötszázhuszonhat persi aranytallért ér! Húsz évig is elélhet
belőle g ondtalanul eg y ember – már ha el nem vág ják a torkát a
pénzért az első öt percben!
Ezer zhíli aranydukát! Calver Wonlow el sem tudta képzelni, hog y
létezhet ennyi pénz eg y rakáson. A leg nag yobb összeg , ami valaha is
határozott realitást nyert az elméjében, az kétszáz persi aranytallér
volt. Erre eg yszer már csaknem sikerült szert tennie, amikor eg y
cimborájával fog lyul ejtettek eg y vándorló nemesifjút. Kétszáz tallért

26
kértek váltság díjul az apjától, de a vén g róf azt üzente vissza, hog y
könnyebb eg y újabb fiút csinálni, mint ekkora összeg et érte kifizetni.
Úg yhog y ez a majdnem valóság g á vált kétszáz tallér is meg maradt a
vág yakozás létsíkján Calver számára.
És most ezer zhíli aranydukát!
Ennyi pénzért még eg y élőhalott baromság ot is érdemes
meg kockáztatni!
Calver meg nyalta a szája szélét ideg esség ében, és a kezét nyújtotta.
– Áll az alku.
A férfi meg szorította a kinyújtott kezet, és bólintott.
– Mindenemet odaadnám, hog y meg találjam Pere-t -vallotta be. –
Remélem, sikerül.
– De ug ye… nem akarja azt mondani, hog y ez az ezer dukát… itt van
mag ánál?
Az ideg en zordan elmosolyodott.
– Természetesen nem hordok mag amnál ekkora összeg et. Ig az, húsz
éven át szolg áltam testőrként Zhíl leg jelentősebb hadura mellett és
meg tudom védeni mag am, de azzal én is tisztában vag yok, hog y eg y
jól irányzott nyílvessző, eg y orvul elhajított dobótőr vag y eg y hátulról
támadó org yilkos ellen nem mindig véd meg a kard.
– Nos, ig en, ez íg y van, ebben eg yetértünk. Hm, ig en… De ha nincs
mag ánál a pénz, akkor hog yan fizeti ki a jelzett összeg et?
Az ideg en titokzatosan mosolyg ott.
– Ez leg yen az én g ondom.
– Ismerem az ilyet – dörmög te Calver. – Volt valaki, aki eg y zhíli
aranydukátot adott előleg be, még nég yet íg ért, és eg y rusnyadt
rézkanyit se leltem nála, amikor… hm, hag yjuk… Inkább beszéljen arról,
hog y miként kapom meg a pénzemet, ha előkerítem mag ának ezt a
Codrert!
– Jelentős értékű drág aköveket helyeztem letétbe eg y meg bízható
barátomnál Persionban. Az illető jó nevű kereskedő, a város elismert
polg ára. Nem csekély százalékot számít fel a nála őrzött vag yonért, de
ig en befolyásos és nag y hatalmú személyek kezeskednek
messzemenően azért, hog y az értékeimet hiánytalanul visszakapom.
Meg elég szik ennyivel?
Calver csak eg y pillanatig töpreng ett.
– Az illető neve Pious Petrius?
– Pontosan. Ismeri?

27
 Calver bólintott.
– Hallottam már róla. A drág akövei valóban biztonság ban vannak.
Volt eg y bará… hm, eg y ismerősöm, aki tavaly húsz mindenre elszánt
cimborájával meg próbálta meg ostromolni és kifosztani Pious Petrius
erődítményét. Nos, az eg ész bandát cafatokra tépve találták meg
másnap a falak tövében. Azt mondják, az a kereskedő démonokkal
őrizteti a házát…
– Ig en, mag am is ezt hallottam. Persion kétnapi járóföldre van innen.
Ha meg találjuk Pere-t, eg y héten belül visszatérek mag ához a pénzzel,
erre meg esküszöm!
– Majd elmeg yünk eg yütt Persionba – helyesbített Calver nag ystílűen.
Aztán eszébe jutott valami. – Ezt az ezer dukátot ug ye nem említette a
társaimnak?
Az ideg en ismét mosolyg ott.
– Még nem. De ha úg y látja jónak…
– Akkor ne is említse! Ők tudatlan barmok, tíz ezüstért is szívesen
húzzák az ig át. A nyerő ember én vag yok, tehát a jutalom eg yedül
eng em illet majd.
– Amennyiben ön lesz az, aki meg találja Pere-t.
– Én leszek – jelentette ki mag abiztosan Calver. – Nekem fizesse ki a
pénzt, és majd én eldöntöm, hog y a társaim miként részesülnek a
jutalomból. De eg yelőre jobb, ha nem is tudnak róla, mert a kilátásba
helyezett pénz csak összezavarná a tyúktojásnyi ag yukat…
– Rendben. Teg yen, ahog y jónak látja. De most már térjünk a
lényeg re! Tud valamit Pere-ről?
Calver szusszantott, eg y laza mozdulattal kivette a zhíli dukátot a
férfi ujjai közül, és lerakta mag a elé az asztalra. Aztán eg y hörpintéssel
felszippantotta a korsójából a korábban „savanyú”-nak titulált sör
maradékát, és elég edetten csettintett.
– Óriási szerencséje van, hog y belém botlott – suttog ta sokat íg érően.
– Én ug yanis alig huszonnég y órával ezelőtt személyesen találkoztam
Pere Codrerrel, és bár a jelenleg i tartózkodási helyéről nincs
tudomásom, az ezer dukát reményében meg íg érhetem, hog y
előkerítem… akár a föld alól is!

Az a kifejezés, hog y a középkorú ideg en Calver ezen kijelentésére

izgatott lett, oly kevéssé fedi a valóság ot, mintha eg y dühöng ő bikára

28
mondanánk azt, hog y „bosszankodik”. A fickó csaknem felug rott a
helyéről, és eg ész testében remeg ett.
– Hog yan? – kiáltotta túlság osan is hang osan. – Mit beszél? Ön
találkozott a fiammal?
Most Calveren volt a meg hökkenés sora.
– A fia? – rebeg te ideg esen, bár g yanított valami ilyesmit. – Pere
Codrer a mag a fia volt?
– VOLT? – Az ideg en csaknem ordított. – Mit ért azon, hog y a fiam
„volt”? Gyerünk, mondja el, mit tud! Talán valami baj érte a fiamat?
Calver ifjúi élete során már sok századjára szeretett volna saját szájára
ütni. Meg lehetősen sokat tartott saját képesség eiről, de volt annyi
önkritikája, hog y g yűlölje saját lecsifocsiság át. Ig az, büszke volt arra,
hog y leg endás beszélőkéjével számos szorult helyzetből sikerült
kidumálnia mag át, azonban leg alább ug yanennyiszer került szorult
helyzetbe amiatt, hog y képtelen volt uralkodni a nyelvén. Most szerette
volna leharapni.
Próbálta menteni a menthetőt.
– Nyug i, nyug i… csak eg y nyelvbotlás volt. Ön zhíli, tehát nyilván
nem beszéli jól a persi nyelvet. Amikor azt kérdeztem, hog y „Pere
Codrer a mag a fia volt”, nem arra utaltam, hog y már nem a mag a fia,
hog y meg halt, hog y meg nyuvasztották, hog y elföldelték, hog y alulról
szag olja a trág yalevet, meg hog y két láb földdel takarózik… hanem a
persi nyelv jelenből múltbéli eseményekre visszautaló emlékfelidéző
alakját a present persiust használtam, amely a „volt” szót mint a múlt
idő kettes fokú meg felelőjét fejezi ki. Vag yis arra az eseményre utal
múlt időben, amit felidéztem. Tehát ha az általunk használt közös nyelv
fordulataival próbálnám kifejezni a mondandómat, akkor ig azából nem
azt akartam mondani, hog y „Pere Codrer az ön fia volt”, hanem azt,
hog y „abban az időben, amely akkor volt, amikor Pere Codrerrel
találkoztam, akkor Pere Codrer a mag a fia volt”? De ez természetesen
nem befejezett alak, íg y a kérdésem nem zárja ki azt a lehetőség et,
hog y Pere Codrer még él és még mindig a maga fia.
A középkorú ideg en nem volt ostoba, ezt az okfejtést még is erősen
összehúzott szemmel tudta csak követni. Eg y hosszú másodpercig
töpreng ett, mielőtt meg szólalt.
– A nevem Boherias Codrer. Lord Drerver testőre és később a
testőrkapitánya voltam húsz éven át. Pere az eg yetlen fiam, aki… két
éve eg y aljas szekta befolyása alá került, és meg szökött otthonról.

29
Vissza akarom szerezni a fiamat mindenáron. Mindenemet odaadom,
hog y visszakapjam őt! Féléve már, hog y a nyomában vag yok, de sosem
érem utol. Mire az eg yik városba érek, már csak a nyomaira bukkanok.
De most azt reméltem… – Eg y pillanatig hallg atott, aztán indulatosan
folytatta. – Már csak három-nég y nap lemaradásom lehet mög ötte.
Persionban meg tudtam, hog y alig öt nappal az érkezésem előtt indult
el Draxionba. Gyalog osan. Mivel én lovon jöttem és csaknem halálra
hajszoltam a paripámat, leg alább eg y napot lefarag tam a
hátrányomból. És reméltem, hog y a fiam esetleg meg pihent…
Reméltem, hog y esetleg itt utolérem. Két napja eg y szemhunyásnyit
sem aludtam, elcsig ázottabb vag yok, mint a lovam. Tudni akarom,
hog y mit tud. Beszéljen, kérem!
Calver nag y leveg őt vett. Soha nem volt bátor ember, és a bátorság ot,
a tettek hiányát mindig is a beszélőkéjével pótolta. Eg y kedves kis
történetért nem kellett a szomszédba mennie.
– Elmondom, amit tudok – erőltetett mag ára őszinte arckifejezést. –
Nég y nappal ezelőtt este itt iszog attam a barátaimmal a Herében,
amikor meg ismertem a mag a fiát… Az a kifejezés persze, hog y
„meg ismertem”, nem fedi a valóság ot, mivel én mag am csupán
három-nég y mondatot váltottam vele. Onnan tudom, hog y a szóban
forg ó illető a mag a fia lehetett, mivel erőteljesen hasonlított mag ára…
hig g ye el, kitűnő az arcmemóriám… és mindamellett Pere Codrer
néven mutatkozott be.
Boherias Codrer türelmetlenség e nem ismert határokat. Úg y
szorította hatalmas markában a sörös kupát, mintha a következő
pillanatban össze akarná roppantani.
– Te jó ég ! Uram, ön máris kiérdemelte az eg y dukátot! Könyörg öm,
ne várasson! Mit akart a fiam? Mit beszéltek?
Calver eg y pillanat erejéig eltűnődött azon, hog y a további
információkért nem lehetne-e további zhíli dukátokat kipréselni a
fickóból, de aztán elvetette az ötletet. Tudta, hog y ha most meg felelően
forg atná a szavakat, akár két-három aranydukátot is ki tudna préselni
Boherias Codrerből, és azzal is tisztában volt, hog y eg ykori
tanítómestere, Komor Gradoran habozás nélkül meg rag adta volna a
kínálkozó lehetőség et. Azonban Calver Wonlow nem Komor Gradoran
volt, és belé szorult annyi tisztesség , hog y ne szipolyozzon ki a
vég sőkig eg y fiáért ag g ódó apát. Ráadásul némi lelkifurdalás is
g yötörte, hiszen ő már tudta azt, amit az apa még nem. Hog y Pere

30
Codrer már halott. Kétszeresen is! Eg y ízben ő földelte el a Quedrac-
völg yben, másodízben pedig Bredanék valahol a kocsma közelében. Épp
elég lesz az a pénz, amit a továbbiakban ki tud majd szedni az ag g ódó
apából, nem kell azonnal kizsig erelni…
– Készség g el elmondok mindent – jelentette ki Calver némi szünet
után. – Szóval, nég y nappal ezelőtt este jelent meg a fia a Herében.
– Tudomásom szerint a Royal Hotelben szállt meg , onnan irányították
ide.
– Meg lepően sokat tud annak ellenére, hog y csak most érkezett –
csodálkozott Calver.
A középkorú férfi kihúzta mag át.
– Nem veszteg ettem az időt. Ismerem a fiam ízlését és szokásait. A
Royalban mondták, hog y járt a Zöld Lóherében, és ott felfog adott mag a
mellé eg y kísérőt.
– Ig en, ig en – mormog ta zavartan Calver. – Szóval, hog y szavamat ne
felejtsem, Pere Codrer idejött nég y nappal ezelőtt, és vezetőt keresett.
Én mag am is szívesen ajánlkoztam volna, ám ő eg y olyan városba akart
eljutni, aminek a nevét én ezelőtt még sohasem hallottam.
– Khantoro?
– Valami olyasmi. Nem ig azán emlékszem. De lehet, hog y ez a város
neve. Honnan veszi ezt a… izét?
– Nem tudtam, de g yanítottam. Meg van rá az okom. Ám ez most
mellékes. Talált vezetőt a fiam?
Calver vállat vont.
– Fog almam sincs, de g yanítom, hog y nem.
– Nem?
– Amíg a Herében tartózkodott, úg y vettem észre, senkit sem talált.
De van még pár hely, ahol körülnézhetett. Meg aztán nem a Here az
eg yetlen kocsma, ahol a törzsvendég ek között sok az ideg envezető.
Máshol esetleg találhatott valakit.
Boherias Codrer a homlokát ráncolta, és a szemében mintha
g yanakvás csillant volna, de nem szólt semmit. Ettől füg g etlenül
Calver úg y érezte, hog y további mag yarázkodásra van szükség .
– Ne hig g ye, hog y csupán ennyit tudok és csak kicsaltam mag ából az
eg y dukátot – sietett leszög ezni. – Azt állítottam, hog y teg nap láttam
utoljára a fiát, és ez íg y ig az. Hog y elindult-e az ittjártát követő
reg g elen a kimondhatatlan nevű város felé, avag y sem, azt én nem
tudhatom. Az viszont tény, hog y teg nap délelőtt az ön fia ismét itt járt

31
a Herében, és én láttam őt.
Boherias Codrer a homlokát ráncolta.
– Itt? Az lehetetlen!
– Már miért lenne lehetetlen?
A középkorú férfi a fejét ing atta.
– Félórája beszéltem a kocsmárossal, és ő nem tudott semmit a
fiamról… és a cimborái, akiket felfog adtam… ők sem tudtak semmit…
Na persze, gondolta Calver. Ha valakit megölnek a Zöld Lóherében, arról Olegh
természetesen semmit nem tud. Akik megölték, azok pedig természetesen még
kevesebbet mesélnek!
– A mag yarázat nyilvánvaló – leg yintett Calver fölényesen. – Ez
meg lehetősen rossz hírű környék. Az itteni kocsmárosok, ha meg
akarják őrizni az életüket, többnyire semmit nem tudnak a kuncsaftjaik
viselt dolg airól. Érti, ug ye? Eg yszerűen elfordítják a fejüket, ha
olyasmit látnak, ami később bárkit is érdekelhet. És még ha látnak is
valamit? Tüzes nyelvfog óval sem lehetne kihúzni belőlük semmi
érdemleg eset. A társaim pedig … – Calver felszínesen röhög ött. –
Nyilvánvalóan olyan részeg ek voltak… jó szokásuk szerint… hog y még
az sem tűnt volna fel nekik, ha Ayrana, a Zhíl Birodalom szűzkirálynője
lépett volna be ebbe a mocskos csehóba…
– Ayrana nég y éve halott – sziszeg te a fog ai között Boherias Codrer
türelmetlenül. – És nem volt szűz. Most a fia, az ifjú Dierane a király.
Calver vállat vont.
– Meg lehet. Ám ezt csupán példázatként említettem, s mindez az
esetünk szempontjából teljesség g el mellékes. Tudja, én sosem jártam
Zhíliában és tőlem akár Pere Codrer is lehetne ott a király. Jószerivel
még azt sem tudom, hog y Persben ki uralkodik. Nevessen ki, ha akar,
de fog almam sincs, hog y él-e még a vén Deleron király, vag y már rég
valamelyik fattyúja ül a trónon…
– Deleron a királyuk – vetette oda eg yre türelmetlenebbül Boherias
Codrer. – De azt mondja inkább, mit tud a fiamról!
Calver mindentudó arcot vág ott.
– Hát, nem ig azán sokat. De arra a nyakamat teszem, hog y még
mindig itt van a városban, és arra is mérg et vehet, hog y ha komolyan
g ondolta az ezer dukátot… márpedig miért is ne g ondolná komolyan…
én előkerítem a fiát élve vag y holtan, akár a föld alól is… Apropó, ha
már itt tartunk, van még eg y fontos kérdés, ami tisztázásra vár. Ez eg y
ig en veszélyes város, ahol nem ig azán tisztelik az ideg eneket.

32
Tételezzük fel… és csupán csak a feltételezés kedvéért… hog y mi van
akkor, ha a fiát nem tudom élve előkeríteni? Hm, ez fog as kérdés. Mert
mi vannak akkor, ha Pere Codrer már nincs az élők sorában, és én hiába
töröm mag am. Melózok mag ának nyavalyás napi harminc ezüstért, a
nag y jutalom reményében, és hiába erőlködök… No, mi van ekkor?
Akkor is kifizeti az ezer dukcsit, ha Pere-nek csupán a holttestére
bukkanunk rá? No, nem mintha ezt g yanítanám, de tudja, jó mindenre
előre g ondolni, és bocsásson meg , ha ezzel az ormótlan feltételezéssel
beleg yalog olok az atyai érzéseibe, de hát mint említettem, üzlet az
üzlet, és az a mondás járja, hog y „köpj az üzletfeled tenyerébe, ahelyett
hog y látatlanban kezet szoríts vele”, meg izé mieg ymás, tudja, hog y
van ez… Na szóval, mi az ábra, ha csupán Pere rovaroktól csócsált,
oszlásnak indult, rothadó tetemét lesz szerencsénk előkaparni
valamelyik bűzlő csatornából?
Boherias meg lehetősen sokat tapasztalt és edzett férfi lehetett, mert
még csak az arcvonása sem rándult erre a naturalista részletesség re.
– Bárhog y leg yen is, tudni akarom, mi történt vele – dörmög te. – Élve
akarom, de ha utolérte a vég … leg alább a holttestét látni szeretném.
Calver kissé meg hökkent ezen az atyai érzéketlenség en, de nem
tartotta volna illendőnek, ha helytelenítően meg csóválja a fejét. Vég ül
is, számára ez volt a kedvezőbb válasz, amit kaphatott. Hiszen
mondhatta volna azt is az atya, hog y ha a fiát holtan találják – ami
Calver tudomása szerint nag yon valószínű –, akkor eg y árva rézkanyit
sem fizet. Íg y viszont…
– Szóval akkor is kifizeti az ezer aranydukátot, ha Pere Codrernek csak
a tetemét ássuk elő valahonnan a kocsma mellől? – érdeklődött
sürg etően.
Boherias Codrer azonban a fejét rázta.
– Ha élve találjuk meg , akkor ezer dukátot kap – jelentette ki
határozottan. – De ha halott, akkor is honorálom a fáradozását és a
seg ítség ét. Ez esetben viszont be kell érnie kétszáz dukáttal.
Az is kész vagyon, g ondolta Calver elég edetten, és máris a lelki szemei
előtt látta ezt a summát, amire két évvel ezelőtt váltság díjból sem
tudott szert tenni. Az az apa nem volt hajlandó kétszáz aranytallért sem
fizetni azért, hog y élve visszakapja a fiát, ez a másik apa pedig kétszáz
dukátot – az előzőnek csaknem tizenkétszeresét – ajánl még a fia
holttestéért is.
Milyen meg ható rag aszkodás!

33
 Calver Wonlow szokása szerint már csaknem elérzékenyült, de eszébe
jutott még eg y g ondolat, amely eg y ideje már ott bujkált a feje
szög letében.
– Értem – motyog ta meg adóan. – Ha élve szállítom Pere Codrert, ezer
dukcsi, ha pedig csak a fültől fülig vág ott torkú, szétloccsantott fejű
hullát, akkor kétszáz. De van még eg y kérdésem… Mennyire számítsak,
ha az ipse a kettő közötti állapotban kerül elő?
Boherias Codrer kemény vonásai még most sem rezdültek meg , csak
a szemében csillant valami, amit Calver az értetlenkedés csillog ásának
tudott be.
– Miről beszél?
– Menyit fizet akkor, ha a fia se nem él, se nem holt… azaz él is meg
holt is…
– Még eg yszer meg kérdezem: most miről beszél?
– Előhalott! – nyög te ki elszántan Calver. – Tudja, olyan izé… olyan
halálon túli kreatúra, aki meg halt ug yan, de aztán feltámadt, se nem
élő, se nem holt, de valójában élő is meg holt is… Tudom, hog y most a
pofámba röhög , meg minden, mert ug ye az értelmes emberek azt
vallják, hog y élőhalottak nem léteznek, hiszen ez a szó önmag ában is
abszurd, hiszen hog yan lehetne élő az, ami holt, de hát… a fene eg ye
meg , most még én is belezavarodtam a dumába! De ug ye, ön érti, mire
g ondolok?
– Nag yjából.
– Nyilván ön sem hisz az élőhalottakban, bár fog almam sincs, hog y
Zhílben mi a módi, meg hog y milyen történeteket mesélnek a dadák a
csecsemőknek, meg minden… No, hag yjuk, a francba, hát nem bírom
befejezni ezt a hosszú körmondatot, de ott eg ye meg a fene! A lényeg
az, hog y mennyit perkál le abban az esetben… és ismétlem: ez csupán
elméleti lehetőség … ha a fiát élőhalottként szolg áltatom vissza.
Boherias Codrer hosszan hallg atott, mielőtt meg szólalt. Vizslató
tekintetét ismét meg próbálta Calver csapong ó szemébe mélyeszteni, de
esélye sem volt.
– Mi, zhíliek sok olyasmiben hiszünk, amiben a persik nem – mondta
lassan, vontatottan. – Én mag am is sok furcsaság ot láttam már
életemben… és eg yetértek abban, hog y az üzlet az üzlet, ne zárjunk ki
semmilyen lehetőség et. Ha Pere-t élőhalottként látom viszont… nos,
javaslom, hog y eg yezzünk ki valahol félúton az ezer és a kétszáz dukát
között!

34
 Calver döbbenten meredt mag a elé; mindenféle reag álásra számított,
csak erre nem.
– Hatszáz? – kérdezte rekedtes hang on.
– Ig en, hatszáz. Mikor lát munkához?
– Most rög tön – sietett közölni Calver. – Tudja, kiterjedt
kapcsolatokkal rendelkezem a városban, meg mieg ymás… Sietve
mozg ósítom a hálózatomat, hog y a fia nyomára bukkanjunk. Tutira
veheti a sikert. Ha Calver Wonlow azt mondja, hog y meg keres valakit,
akkor azt előássa akár a föld alól is!
A középkorú férfin csak most látszott, hog y mennyire fáradt. Nyilván
az eg ész éjszakai vad lovag lás kivette az erejét. És ki tudja, mikor aludt
utoljára?
Boherias Codrer ernyedten pislog ott.
– Nem sokáig bírom már ébren. A Royalban szálltam meg , a
belvárosban. Most visszatérek oda, és lepihenek. De amint meg tud
valamit a fiamról, azonnal értesítsen!
A vállas, izmos férfi feleg yenesedett; nem volt olyan mag as és
behemót, mint a barbár Bredan, de Calver nemig en tudta volna, hog y
kire fog adjon, ha ezek ketten mondjuk birkózni kezdenének. És az,
hog y Boherias Codrer – saját bevallása szerint – húsz éven át
testőrködött és még mindig él, kétség kívül előnyére szólna a hirtelen
harag ú, ám ostoba barbár ellenében. Viszont a kora talán hátrányára
válna.
Calver ag ya vadul járt, hog y vajon nem feledkezett-e meg valami
lényeg es dolog ról.
– Hoppá! – kiáltotta. – Még valami. Tud írni?
Boherias Codrer úg y nézett rá, mintha azt kérdezték volna tőle, van-e
füle.
– Nyolc nyelven – felelte csendesen.
– Ez remek – siklott át Calver a kényelmetlen téma fölött. – Akkor
írjon eg y meg bízólevelet persiül, amelyben eng em tesz meg a fia után
kutató csoport vezetőjének, és amelyben kötelezi a három korábban
felbérelt emberét, Bredant, Chainit és Reg inart, hog y amíg az ön
meg bízásában állnak, mindenben kövessék az én utasításaimat… már
amennyiben meg akarják kapni a pénzüket! Nem nag y kérés, ug ye?
Pár perces kutatás után Oleg h előállt eg y alig használt perg amen
darabbal, eg y csorba lúdtollal és eg y félig kiszáradt tintával. A
nehézség ektől füg g etlenül Boherias Codrer meg írta a kért

35
meg bízólevelet.
Calvernak feltűnt, hog y a fickó milyen rutinnal formálja a betűket és
az is, hog y pontosan emlékezett a kért szöveg re, és nem csupán az ő
nevét jeg yezte meg , de még a három meg bízottja nevére sem kellett
rákérdeznie.
Eddig i életében Calver mindössze eg yetlen testőrt ismert, és az nem
hog y írni, olvasni nem tudott, de olyan bunkó volt, mint a fatönk, és a
kardforg atáson kívül nem értett semmi máshoz; néha még a főnöke
nevére sem emlékezett. Ez a fickó viszont – bár a külseje tekintetében
tag adhatatlanul testőrnek látszott – észben és tudásban sehog y sem
illett a képbe. Sanda g yanúja ellenére azonban Calver inkább nem tett
fel kényelmetlen kérdéseket.
Erről eg y újabb persi mondás jutott eszébe: „Akinek vaj van a fején, ne
menjen a napra, inkább eg y hordót verjen csapra!”

Boherias Codrer távozása után Calver azzal folytatta a napot, hog y

elsietett eg y meg bízható pénzváltóhoz a keleti városrészben, és másfél
órás veszekedés és vita után elég edetten söpört be az erszényébe az eg y
zhíli aranydukát fejében tizenkét persi aranytallért, nyolcvanhat
ezüstkoronát és harminchat rézkanyit. Ha a zhíli dukátot a Herében
próbálta volna értékesíteni, Oleg hből maximum tizeneg y aranytallért
tudott volna kicsikarni.
Mielőtt kilépett volna a pénzváltó házából az utcára, újsütetű
vag yonát g ondosan elosztotta; az ezüstöt és a rezet zsúfolta bele az
erszényébe, a tizenkét aranytallért pedig zilált ruházata célzatosan
kiképezett zsebeiben, réseiben s a csizmája orrában helyezte el. Aztán
indult a dolg ára.
Miközben kilépett az utcára, a vag yonos emberek kellemes
biztonság érzete töltötte el, és heves vág yat érzett, hog y sietve
felruházkodjon. Elkelt volna eg y pár új csizma, és zsírpecsétes
ing zubbonyára is ráfért volna a csere. Azonban eg yelőre elnapolta a
külső meg újhodást. Még feltűnne valakinek, hog y tehetős ember lett,
és eg y rosszindulatú tahó a sötétben lecsapná eg y bunkóval és elszedné
mindenét.
Nem, nem; jók ezek a ruhák még hosszú ideig !
Mivel azonban Calver alapvetően tisztesség es és bizonyos emberekkel
szemben szavatartó g azember volt, peckes léptekkel a keleti

36
városrészbe indult, hog y lerója a tartozását Mariának – és aztán, ha
lehetség es, kiköszörülje a férfiasság án esett teg nap esti csorbát.
Meg fordult a fejében, hog y ennyi pénzzel már eg y formásabb és
fiatalabb nőcskét is szerezhetne mag ának, de tudta, hog y tartozik
annyival a jó lelkű és mindig seg ítőkész Mariának, hog y hűség esen
kitartson mellette. Sőt, a rendszeresen folyósított hitelekért cserébe
még meg is jutalmazza most eg y-két ezüsttel…
Aztán visszatér a Zöld Lóherébe, kifizeti Oleg hnek a nég y ezüstöt az
üvegbetétért, és letétbe helyez nála két-három aranytallért, minteg y
előleg ként a későbbi tartozásaira. Meg érdemli az a szívtelen barom!
Miközben csendesen battyog ott a piactér hosszú bódésora mög ötti
sáros utcán, elemi erővel nyilallt bele a felismerés, hog y helytelen a
g ondolatmenete. Fölösleg es előre kifizetni bármit is, hiszen pár napon
belül g azdag ember lesz, és akkor soha többé nem kerül majd
pénzzavarba. Az eg yetlen g ondja csupán az lesz, hog y miként
oltalmazza meg a vag yonát a nyug ati városrész pénzéhes vérszopóitól
és az irig ykedő cimboráktól. Ha meg kapja a hulláért a kétszáz zhíli
aranydukátot, valamibe be kell fektetnie a pénzét, hog y az még több
pénzt fiazzon. A vag yon eg y részével beszállhatna például a
csempészüzletbe, vag y alapíthatna eg y cég et, amely g azdag
kereskedők karavánjainak meg védésére szakosodik. Szerződtethetne
eg y halom állástalan zsoldost, olyanokat, mint Bredan, Chaini meg
Reg inar, meg a többi léhűtő…
És először is be kellene költöznie a belvárosba, venni eg y szép nag y
házat és szolg ákat, rabszolg anőket tartani. Vag y talán el kellene
vándorolni eg y másik városba, eg y olyan helyre, ahol senki nem ismeri
őt, és senki nem teszi fel majd azt a kellemetlen kérdést, hog y ug yan
vajon miből g azdag odott meg ilyen hirtelen ez a csóró, lyukas g atyájú
Calver Wonlow…
Mielőtt tovább vitte volna a g ondolatmenetét, eszébe jutott az az
ominózus eset, amikor a g azdag nemesifjúért váltság díjat akartak
kicsikarni az eg yik cimborájával. Akkor mindketten ug yaníg y
tervezg ettek, álmodoztak, hog y mire költik a pénzt, és a vég én a nag y
semmit kapták. Pedig Calver már azt is eltervezte, hog y miként
szabadul meg a cimborájától, és tartja meg mag ának a teljes összeg et…
És a vég én mindketten hoppon maradtak!
És mi ebből a tanulság ? Az, hog y az ember csak akkor kezdje el
elkölteni a reménybeli pénzét, ha az már az erszényét húzza! Majd ráér

37
még töpreng eni, hog y mihez kezdjen a vag yonával, ha túl lesz ezen az
eg ész g yanús üg yleten és felmarkolta a kétszáz dukátot!
Ezen elhatározásától füg g etlenül a g ondolatai minduntalan vissza-
visszatértek a nag y lehetőség hez, és nem hag yták nyug odni az
optimizmusát.

Elhatározásához híven kifizette Mariának minden tartozását, és az

eredetileg odaszánt két ezüst helyett nyolcat adott előleg be a későbbi
hitelek fejében. Maria nem hitt a szemének, és olyan boldog volt, hog y
madarat lehetett volna fog atni vele. Összevissza csókolta Calvert, és
olyan nevekkel illette, mint „kutyimutyi-tubicám”, „édes-drág a
csillag om”, „én édes fütyimütyim”, meg hasonlókkal…
A vég én Calver már valóság g al menekült a nő hálájának további
meg nyilvánulásai elől, és amikor nag y nehezen kijutott a bordélyház
ajtaján, fél percig tisztog atta az arcát Maria bőség es nyáltermésétől.
Mindez azt a kínos epizódot juttatta eszébe, amikor tizenkét éves
korában g ilf nőstények rabolták el, és vég eérhetetlen napokon keresztül
ocsmány paráználkodásra próbálták kényszeríteni. És csak akkor
eng edték el, amikor a „rossz hold” lenyug odott.
Bár még hátravolt eg y-két óra alkonyatig , Calveren eg yre inkább erőt
vett a türelmetlenség , és idő előtt a Zöld Lóherébe sietett. Leg nag yobb
örömére Bredan és két állandó ivócimborája már ismét ott lopták a
napot. Nag y halom üres és még nag yobb halom tele söröskorsó
sorakozott az asztalukon, és szemmel láthatóan a fiúk jó hang ulatban
leledzettek.
– Hé, Wonlow! – rikkantotta Chaini, szokásával ellentétben ig encsak
barátság osan. – Itt vag yunk, te pupák!
Calver azonban először a pulthoz sietett, és leszámolt Oleg h elé tíz
ezüstöt.
– Nesze, te rohadék! – morog ta nag ylelkűen. – Nég y az üvegbetétért, a
többi pedig előleg a piálásra. De ne jártasd a szádat arról, hog y kivel
kötöttem alkut!
Oleg h eg y laza mozdulattal besöpörte az ezüstöket, és csapolt eg y
kupa sört a hordócskából.
– Késő – húzta el a száját. – Már tudják, hog y az a fickó tég ed is
felbérelt.
– Na, bassza meg !

38
 Calver a homlokát ráncolva elvette a sörét, és a cimboráihoz
oldalg ott. Azok épp hang osan röhög tek valami vicces dolg on, és
szemmel láthatóan ig en jól érezték mag ukat.
– Tedd le a seg g ed! – dörmög te barátság osan Bredan, és kitörölt a
szeméből eg y könnycseppet, amit nyilván a röhög és csalt oda. – Na,
kimostad már a g atyádat?
Chaini eszelősen vihog ott, az örökké morcos és fanyar Reg inar pedig
az asztalt csapkodta vég telen jókedvében.
– Mi? – kérdezte érdeklődve Calver. – Rajtam mulattok?
– Jól teleraktad a g atyádat teg nap délelőtt, mi? – vihog ott Chaini. –
Belépett az a fickó, te meg eg yből becsináltál.
– Káprázatos ug rás volt! – tódította Reg inar szarkasztikusan. –
Felléphetnél vele eg y cirkuszban! Ahog y kivitted az ablakot a
keretéből… öreg em! Az aztán nem semmi! Két rézkanyiba fog adok,
hog y nem tudod meg csinálni még eg yszer!
– Fürg e volt a fiú! – g öcög ött Bredan is. – Ig en fürg e!
– Mától fog va íg y fog om hívni – csapott az asztalra Chaini röhög ve –,
Calver, a Fürg e… vag y még inkább: Fürg e Calver!
– Fürg e Calver! – ordította örömteli hang on Bredan. – Ezt a nevet
fog ja majd imádni minden üveg es!
– Ha már a névadásnál tartunk – vetette oda Reg inar rosszmájúan –,
leg yünk g ondosak! Hiszen a szerencsétlen fickó eg y életen át viselheti
majd a becenevét!
– Fürg e Calver… ez jó név! – vélte Chaini.
Reg inar sokatmondóan vig yorg ott.
– Nekem sokkal jobban tetszene a… Beszari Calver!
– Nem, nem! – ordította Bredan. – Ezen mindenki röhög ne. De azon,
hog y „Fürg e Calver”, azon csak mi röhög ünk, mert mi tudjuk, hog y
hog yan értjük a „Fürg e” előtag ot…
Chaini belenyújtotta ép kezének ujjait a saját sörébe, és ráfricskázta
mocskos körmeiről a seszínű folyadékot leg fiatalabb asztaltársukra.
– Úg y leg yen! – mondta szertartásosan. – A te neved mától kezdve
Fürg e Calver! A Wonlow név hallatán úg yis mindig kinyílt a bicska a
zsebemben!
Még a szomszéd asztaloknál is röhög ött mindenki.
– Barmok! – összeg ezte a véleményét szokásával ellentétben eg yetlen
szóban Calver. – Röhög jetek csak! Majd mindjárt mutatok valamit, és
akkor elmeg y a kedvetek a röhög éstől!

39
 A társait azonban ezzel nem hatotta meg ; mindhárman szinte
fetreng tek a féktelen jókedvtől, és az élénk mozg ású Chaini a két másik
leg nag yobb g yönyörűség ére újra és újra imitálta, hog y milyen rémült
arcot vág ott teg nap Calver, és annyira ig yekezett hűen utánozni az
eseményt, hog y csaknem ő is betörte az ablakot.
– Éljen Fürg e Calver… az üveg ablakok réme!
Az ivóban most rajtuk kívül vag y másfél tucat unatkozó alkalmi
munkás is tartózkodott, akik vig yorog va füleltek, és a mulatózok felé
mutog atva tárg yalták meg a teg napi eseményeket. Tíz perc múltán
már az eg ész kocsma Calveren szórakozott.
– Fürg e Calver! Az ablakok réme!
Calver Wonlow sohasem volt valami nag y hős, és mivel Bredan
ordította leg hang osabban az új g únynevet, eszébe sem jutott, hog y
elég tételt követeljen a sérelmeiért. Értette a humort, és eg yütt
röhög ött a többiekkel saját bénaság án, és amikor közkívánatra
felmerült az ötlet, hog y mutassa be ő, miként vetette ki mag át az
ablakon, a kocsmáros leg nag yobb bánatára eleg et tett a közakaratnak.
Ig az, a lényeg es motiváló erő ez alkalommal hiányzott, és az ug rás nem
sikerült olyan tökéletesre, mint eg y nappal ezelőtt, de a frenetikus
hatás ez alkalommal sem maradt el. Lendülő testével sikerült betörnie
ug yan az üveg et, de a bal lábfeje beleakadt az alsó keretbe, és Calver
voltaképpen fejjel előre bucskázott ki az utcára, és úg y beverte a
kobakját, hog y csaknem eszméletét vesztette.
Ennek ellenére – bár kissé tántorg ott –, elég edett és összekarcolt
képpel masírozott vissza a helyiség be, és szerény hajlong ással fog adta
az eg ybeg yűlt kocsmatöltelékek üdvrivalg ását, g ratulációit és
jókívánság ait. Hasonlókat kívánt nekik ő is.
– A franc a pofádba, te idióta! – morog ta a kocsmáros. – Mi bajod van
neked az én ablakommal? Azt akarod, hog y belőlem g azdag odjon meg
az üveg es?
Calver vállat vont.
– Láthattad… nem én akartam. Én csak a közakaratnak tettem eleg et.
– Jó, akkor vedd úg y, hog y én is a közakaratnak teszek eleg et, amikor
a rám bízott pénzből nég y ezüstöt félreteszek az üveg esre.
– Ez disznóság ! – dörmög te Calver. – Eg yezzünk ki háromban! Adhat
ennyi árkedvezményt az a szemét üveg es! Örüljön, hog y van munkája!
És eg yébként is… ezeken a mocskos kocsmatöltelékeken kellene
behajtanod a pénzt, hiszen ők akarták, hog y produkáljam mag am!

40
 Mivel a kocsmáros hallani sem akart erről a meg oldásról, Calver
vég ül feladta a próbálkozást. Letörölte a vércseppeket a homlokáról,
amiket a szétrepülő üveg szilánkok okoztak, és visszatelepedett a
cimboráihoz.
A jó hang ulat csak nehezen csitult el a füstös ivóban.
– Hallom, titeket is felbérelt Boherias Codrer – vág ott a mondandója
közepébe Calver. – Én is meg alkudtam vele.
– Az eg y balek – szög ezte le Bredan. – Jó alaposan meg vág tuk, és
fizet, mint eg y meg zsarolt borkereskedő!
– Mennyit kaptál? – érdeklődött Chaini.
Calver büszkén kihúzta mag át.
– Napi hat ezüstkorona a bérem – hazudta.
A társai bambán rámeredtek, aztán ismét körberöhög ték.
– De nag y hülye vag y te! – sziszeg te meg vetően Reg inar. – Mi napi
tízet kapunk fejenként, te meg beéred eg y hatossal is?
– Miért, mit vártál? – kontrázott Chaini, és hevesen hadonászott a jobb
keze rong yokba bug yolált csonkjával. – Ez a Wonlow még ahhoz is túl
g yáva, hog y alkudozni kezdjen! Már bánom, hog y Fürg e Calvernek
neveztem el… sokkal jobban illene hozzá a „Töketlen” előnév! Hehe!…
Főleg , ha hinni lehet annak a pletykának, amit Csicsi terjeszt…
Mindenki röhög ött a közelben; tehát tudták, miről van szó.
Calver sötét pillantást vetett a piti kis tolvajra, és e pillanatban
határozta el, hog y ha felmarkolja a kétszáz dukátos jutalmat, eg y árva
rézkanyit sem juttat majd belőle a cimboráinak. Pukkadjanak meg , ha
ilyen szemetek, hog y állandóan rajta g únyolódnak! Még akkor sem ad
nekik, ha Pere Codrert, mint élőhalottat tálalja majd fel, s nem
kétszázat, de hatszázat kaszál érte…
– Jól van, röhög jetek csak! – vetette oda rezig náltan, és előhalászta az
alig használt perg amendarabot. – De esetleg meg kérdezném… tud
valamelyikőtök olvasni?
Eg yedül Reg inar ismerte a társaság ban – Calveren kívül – az írott
betűk jelentését, íg y ő vette mag ához a perg amendarabot.
– Na, mondjad már! – sürg ette Chaini, miközben Bredan eg y
hihetetlenül nag y darab húscafatot g yömöszölt a pofájába és
g yönyörködő arckifejezéssel csámcsog ott rajta.
Az túlzás, hog y Reg inar tudott olvasni, de leg alább meg értette a
perg amenre vetett szavak jelentését.
– A fickó Wonlow-t tette meg a vezetőnknek – morog ta rosszkedvűen.

41
– Ő irányít bennünket.
– Úg y van – használta ki Calver a társai elképedését. – Lehet, hog y én
kevesebb pénzt kapok, de én mondom meg , hog y mit csináljatok. És ha
nem teszitek azt, amit én mondok, eg y árva rézkanyit sem kaptok
többet a meg bízónktól, azt g arantálom, és akkor aztán tényleg lesz
okotok röhög ni… saját bunkóság otokon. Na, ehhez mit szóltok?
A három félrészeg eg yén összenézett. Eg yedül Reg inaron látszott
némi sértődöttség , Bredan és Chaini nem akadtak fenn a helyzet
fonákság án. A hatalmas barbár okosabb volt annál, mint aminek
kinézett, leg alább annyiban, hog y tisztában volt saját szellemi
korlátaival. Ő soha nem akart vezető lenni, mert hiányoztak belőle a jó
ötletek. Bezzeg ha ütni kellett valakit, vag y eg y ajtót betörni, vag y
vasrácsot hajlítani, akkor tudta, hog y ő a numero eg y. És oly mindeg y,
hog y ki dumál, csak a kialkudott napi tíz ezüstöt kapja meg .
Chaini valamivel ag yafúrtabb volt a barbárnál, de mivel a levág ott
jobb keze miatt állandó kisebbrendűség i érzés kínozta, meg sem
fordult a fejében, hog y ő valaha is bárkinek vag y bárminek
parancsolg athatna. És ő is eg yetértett abban Bredannal, hog y bárki
dumál is, a lényeg a busás pénzösszeg , ami jelen helyzetükben
valóság os főnyeremény.
A rátarti Reg inar azonban a kezdetektől úg y g ondolt mag ára, mint
ennek a kis nég yesnek a leg rátermettebb vezetője. A szófosó, g yáva,
g erinctelen Calver kölyköt alapvetően meg vetette és lenézte, és
személyes sérelemként fog ta fel, hog y most eng edelmeskednie kellene
neki. Eg y alig tizenhat éves taknyosnak! Ám mivel látta, hog y két társa
nem nag yon protestál a meg változtathatatlan ellen, ő is meg adóan
emelte fel a kezét.
– Leg yen – sóhajtotta. – De ha elcseszed az üg yet, kicsinállak!
Calver üg yet sem vetett erre a rosszmájú meg jeg yzésre, elég edetten
bólintott.
– Rendben. Tehát mostantól én veszem kezembe a dolg okat. És ez íg y
illendő, mivel az üg yről én sokkal többet tudok, mint ti hárman
eg yüttvéve.
– Na, ne mondd! – g únyolódott Reg inar. – Akkor miért vetetted ki
mag ad az ablakon teg nap, amikor az az illető meg jelent?
– Ez hosszú történet – morog ta Calver. Nem tudta eldönteni,
beszámoljon-e az élőhalott-üg yről teljes részletesség g el. Eg yelőre nem
tartotta szükség esnek a társait beavatni minden részletbe. – Elég edjetek

42
meg azzal, hog y alaposan felkavart a fickó látványa. Rég i ismerősöm
volt az az alak, és nem örültem túlzottan a meg jelenésének. Ezért
menekültem el első felindulásomban az ablakon keresztül. De aztán
mire visszajöttem volna, már nem volt rám szükség . Hallottam, hog y
elintéztétek. Ug ye, eg észen nyilvánvaló számotokra is, hog y ezt a
fickót keresi Boherias Codrer, aki felbérelt mindeg yikőnket? Nem lesz
nehéz meg találni, hiszen pontosan tudjuk, hog y hol van. Leg alábbis ti
pontosan tudjátok, hog y hova kapartátok el.
Három társa jelentőség teljesen bólog atott.
– Tudjuk bizony.
– Jó. Akkor most iszog atunk még eg y keveset, aztán odameg yünk, és
kikaparjuk a fiút. Holnap reg g el átadjuk Boherias Codrernek, vig ye
isten hírével a fia maradványait!
A három félrészeg cimbora meg lehetősen józan pillantással nézett
össze.
– Elment az eszed? – sziszeg te Chaini, és elhúzta a homloka előtt a
jobb keze csonkját.
– Ez ostobább, mint én – jeg yezte meg döbbenten Bredan. – Bár
először én is ezt javasoltam, de Reg inar meg g yőzött, hog y nag y
baromság lenne ilyet tenni.
Valamennyien Reg inarra meredtek.
A zsoldos a homlokát ráncolta, majd a fejét rázta.
– Mi hárman már meg eg yeztünk – jelentette ki. – Napi bért kapunk,
nem a teljesítményért fizetnek. Minek találnánk meg a holttestet már
holnap. És minek találnánk meg egyáltalán? Hog y ez a vén testőr keresni
kezdje a g yilkosokat és valami módon meg találjon bennünket? Eg y
fenét! Akit elföldeltünk, maradjon is a föld alatt!
– Úg y van – vette át a szót Chaini. – Mi már meg beszéltük a
haditervet, és ha nem tetszik neked, Fürg e Calver, akkor menj a fenébe!
Érted? Meg ne próbálj kukacoskodni, mert a csonka kezemmel szorítom
ki belőled a szuszt, ujjak nélkül is!
Calver a homlokát ráncolta, és ig yekezett nem g ondolni arra, hog y
mostantól talán mások is az új nevén fog ják szólítani. Fürg e Calver.
Persze, ha nem ismerik a „Fürg e” előtag történetét, nem is olyan rossz
név. Máris kezdett meg barátkozni vele.
– Ez a fickó napi tíz ezüstöt fizet nekünk fejenként – folytatta Reg inar
–, és neked is napi hatot. Ez nag yon jó fizetség , amit kár lenne eldobni
mag unktól. Ezért hát mi hárman úg y döntöttünk, hog y addig húzzuk a

43
dolg ot, ameddig csak lehetség es. Mindennap kitalálunk valamit, és
úg y teszünk, mintha már csak órák kérdése lenne, hog y rábukkanjunk a
keresett személyre. Talán nyolc-tíz napig is félre tudjuk vezetni a pasit.
És g ondold csak el, az leg alább nyolcvan vag y száz ezüst. De lehet,
hog y elég ostoba ahhoz, hog y akár eg y hónapig is az orránál fog va
vezessük. És ha már nag yon g yanakszik, akkor majd a fülénél fog va
előráncig áljuk valamelyik utcakölyköt… például Csicsit… aki majd két
rézkanyiért meg esküszik rá, hog y előző este látta a szóban forg ó illetőt
kilovag olni a városból az északi kapun.
– És ha szerencsénk lesz – kotyog ott közbe ismét Chaini –, ez a balek
felbérel bennünket, hog y kísérjük el északra, és akkor még több
ezüstkoronát zsebelünk be…
– Vag y eg y árnyas lig etben jól kupán csapjuk – tette hozzá Bredan
vig yorog va. – És elszedjük minden pénzét.
Erre a remek ötletre – Calver kivételével – valamennyien ittak.
Calvernak azonban nem ig azán tetszett ez a terv. Pár kósza ezüstnél
számára sokkal többet jelentett volna, ha előkotorja Pere Codrer hulláját
és felmarkolja az ezért járó kétszáz zhíli dukátos sikerdíjat. Azonban azt
meg értette, hog y a társai érdeke mást kíván meg , és ahhoz, hog y rájuk
kényszerítse saját elg ondolásait, nem erővel, hanem észérvekkel kell
meg g yőznie őket.
A homlokát ráncolta.
– Hé, fiúk! Boherias Codrer nektek nem szólt a sikerdíjról?
A társai úg y néztek rá, mintha beverte volna a fejét valami
söröskorsóba.
– Boherias Codrer a napidíjon túl sikerdíjat ajánlott fel arra az esetre,
ha előkerítjük a fiát… élve vagy holtan!
– Mi?
– Húsz zhíli aranydukátot ad akkor, ha élve hozzuk elé, és tízet abban
az esetben, ha csak a holttestét prezentáljuk.
Bredan meg nyalta vaskos ajkait irdatlan nyelvével, és erősen
koncentrált. Eg y darabig . Aztán feladta.
– Mennyi pénz ez? – kérdezte ing erülten. – Mármint normális ezüstbe
átszámítva…
Calver pontosan tudta volna erre a kérdésre a választ, de azt akarta,
hog y a társai mag uk döbbenjenek rá az összeg nag yság ára. Nem felelt,
csak várt.
– Mivel eg y zhíli dukát leg alább tizenkét persi aranytallér –

44
számolg atta Reg inar –, és eg y aranytallér az száz ezüstkorona, íg y
tehát a hulláért kapható tíz zhíli dukát… hm, lássuk csak, hm… a
fenébe, ez bonyolult számítást ig énylő művelet…
– Az a jó! – örvendezett Bredan. – Akkor irg almatlanul sok pénzt
jelent.
– Az… nag yjából… tizenkétezer persi ezüstkorona…
Bredan úg y eltátotta a száját, hog y kipottyant belőle a félig
meg rág ott húscafat.
– Az mennyi? – hörög te ing erülten.
– Tizenkétszer tízszer tízszer tíz – mag yarázta Chaini előzékenyen,
mag a is meg hatódva kissé a hatalmas összeg től. Majd amikor látta,
hog y a barbár elméjét még mindig nem tudta felvilág osítani,
meg próbálta képletesebben szemléltetni az összeg et. – Ha azt veszed,
hog y napi tíz ezüstöt kapsz az öreg től, akkor ez a jutalomként kitűzött
tíz dukát nag yjából azzal eg yenlő, mintha három éven át állnál az
alkalmazásában.
– Ez persze nég g yel osztandó – sietett közbeszólni Calver –, lévén,
hog y mi nég yen vag yunk, és ez a jutalom természetesen nem
eg yénenként szól.
A barbár még mindig azzal volt elfog lalva, hog y meg eméssze az
összeg mértékét. Ismét Reg inar számolt.
– Ha eg yenlő arányban osztozunk, az akkor is… fejenként háromezer
ezüst, amit csaknem eg yévi szolg álatainkért kaphatnánk…
– Hát ezért indítványozom én – sietett összeg ezni a lényeg et Calver –,
hog y ne szarozzunk az aprópénzzel, hanem siessünk prezentálni a
hullát, és markoljuk fel a jutalmat. Mert ha elhúzzuk az időt eg y hétig
vag y kettőig , mit kereshetünk? Fejenként száz-százötven ezüstöt. A
töredékét annak, amit a fiú hullájáért kaphatnánk.
Valamennyien bólog attak. Ekkor azonban épp Bredan volt az, aki eg y
tőle szokatlanul jó ötlettel hozakodott elő. Valószínűleg azért, mert a
jutalom nag yság át még mindig nem bírta felfog ni az ag ya, és továbbra
is a napidíjat tekintette kézzelfog ható összeg nek.
– És mi lenne akkor, ha a két tervet eg yesítenénk?
Ezt a többiek nem értették.
– Meg tartanánk mindkettőt – mag yarázta a barbár. – Elhúznánk a
keresést addig , ameddig tudnánk… eg y-két hétig mondjuk… aztán
pedig előadnánk a hullát. Íg y bezsebelhetnénk az addig i napidíjat és a
hulladíjat is!

45
 Chaini szélesen vig yorog va hátba vereg ette a barbárt, és még Reg inar
is elismerően bólog atott. Eg yedül Calver nem tűnt boldog nak.
– Nem rossz ötlet, nem rossz ötlet – mormog ta –, de túl sok benne a
kockázat. Példának okáért… mi van akkor, ha a két hét alatt a hullát a
felismerhetetlenség ig szétrág ják a férg ek, vag y véletlenül előkaparja
valaki más, és ő zsebeli be a sikerdíjat, vag y… mi van akkor, ha a
meg bízónk eg yik napról a másikra meg g ondolja mag át és visszavonja
az ajánlatát?
Chaini és Bredan hümmög ve bólog attak, Reg inar szótlanul meredt
mag a elé.
– Ezt nem szabad meg kockáztatnunk! – összeg ezte saját okfejtését tőle
szokatlan tömörség g el Calver. – Pár nyomorult ezüst többletért nem
szabad kockáztatnunk eg y valóság os vag yont! Eg yetértetek?
– Aha – nyög te az elképzelhetetlen összeg nag yság ától meg ig ézetten
a barbár.
Chaini csak bólog atott. Hát persze, hog y eg yetért.
– És te, Reg inar? – erősködött Calver. – Velünk vag y, vag y ellenünk?
Kiássuk a fiút már most, vag y rothasztjuk még eg y darabig ?
– Persze, hog y veletek vag yok – dörmög te a rátarti zsoldos. – Csak azt
nem értem, miért hivatkozol Pere Codrerre állandóan úg y, mint „fiú”,
amikor az illető meg kérdőjelezhetetlenül nőnemű…
Calver Wonlow dermedten meredt a társára.
– Miféle hülyeség ez?
Reg inar a fejét rázta.
– Nem vicc. Pere Codrer lány. Ig az, fiúruhában járt és a haját is fiú
módiban hordta, de amikor Bredan behorpasztotta a koponyáját,
alaposan átkutattam, és tudom, amit tudok. Az illető nőnemű volt,
nekem elhiheted!
– Lehetetlen!
Reg inar sértődötten felhúzta az orrát.
– Ha majd kihantoljuk, mag ad is tapasztalhatod. Ig az, az alkata fiús,
és a kebleit… amelyek amúg y sem voltak túl nőiesek… eg y vászonnal
leszorította, hog y a halmocskái ne árulják el, de vannak bizonyos
dolg ok, amiket nem tudott meg változtatni. És pontosan tudom, hog y
mit találtam… avag y mit nem találtam, amikor belenyúltam a
nadrág jába, hog y elrejtett drág aköveket keressek… És mindamellett
Zhíliában a „Pere” ug yanúg y lehet lánynév is, mint ahog y fiúkra is
ráag g atják…

46
 Calver még mindig nem akarta elhinni a dolg ot. Ő is átkutatta Pere
Codrert, mielőtt elföldelte a Quedrac-völg yben, de a bosszúság a és az
utálkozása meg g átolta abban, hog y a kutatást a leg apróbb részletekre
is kiterjessze. Vég ül is, nem lehetetlen, hog y eg y fiúnak álcázott lány
volt!
A keskeny fejforma, a heg yes áll, a fitos orr és az a vékony, szeplős
arc…
– Gradoran vérére! – suttog ta meg indultan. – De ha Pere Codrer lány
volt, akkor miért mondta azt Boherias Codrer, hog y a fiát keresi?

A nég y zavarodott férfiú nem húzta tovább az időt a Zöld Lóherében;

felhörpintették a sörüket, lenyelték a vacsorájuk utolsó morzsáit, aztán
felkerekedtek, és elindultak, hog y kiássák a hullát.
Odakinn időközben már teljesen beesteledett, és bár a hold még nem
dug ta ki a képét a távoli heg yek mög ül, a csillag ok érdeklődve
pislog tak le a nesztelenül osonó, kis csapatra.
– A vén testőr valószínűleg azért azt mondta, hog y a „fiát” keresi,
mert tudta, hog y a lány fiúruhában barang ol – mag yarázta Reg inar. –
Hiszen amikor bennünket felbérelt, nekünk is eg y fiatalember külsejét
írta le.
Calver komoran hümmög ött, aztán úg y döntött, hog y még sem osztja
meg a véleményét a társaival. Most minek ideg esítse őket azzal, hog y a
„vén testőr” eg yáltalán nem úg y néz ki és nem úg y viselkedik, mint
eg y „vén testőr”. És ha már itt tartunk, honnan lehetne eg y „vén
testőr”-nek ezer zhíli aranydukátja?
Jobb az ilyesmiről nem beszélni!
De ami fontos: résen kell lenni!
Nem kellett messze menniük. Mint ahog y azt Calver g yanította, a
társai a kocsma közelében földelték el a tetemet; mivel a g yilkosság ot
teg nap délelőtt követték el, eszük ág ában sem volt a hullát fényes
nappal vég ig vonszolni a városon. Sietve elkaparták az első alkalmas
helyen.
A Zöld Lóherétől két tömbnyire eg y g azos területen állt a Gorden-ház
romos maradványa, amit a környékbeliek g ondosan kerültek, mert
rossz híre volt. Mindenki kísértetekről beszélt, de az ig azi vag ányok
tudták, hog y a Gorden-házban nem kísértetek g arázdálkodnak, hanem
a helybéli nehézfiúk intézik el a fölösleg esen szag lálódókat. Nem Pere

47
Codrer teteme volt az első, amit a romok között helyeztek örök
nyug alomra. Sőt, mondhatni, ha valaha bekövetkezik a kirst papok által
beharang ozott „nag y feltámadás”, akkor az eg ykori Gorden-ház
területén valószínűleg ig en nag y lesz a nyüzsg és.
– Tulajdonképpen neked akartunk szívesség et tenni, amikor lecsaptuk
ezt a Codrert – mesélte Reg inar. – Fog almunk sem volt arról, miért
ug rottál ki oly sietve az ablakon, de amikor az illető üldözőbe akart
venni, akkor Bredan felug rott, és elkapta a torkát.
– Ja – bólog atott a barbár. – Úg y valahog y, mint előzőleg a tiédet. –
Röhög ött. – Csak ezt nem eresztettem el…
– És amikor a kicsike sipítozni kezdett, Chaini fejbe vág ta eg y
korsóval. Aztán kivonszoltuk a ház mög é, és életre pofoztuk.
– Kíváncsiak voltunk, hog y kicsoda ez és mit akar – tette hozzá
Chaini. – De miután nekünk akart támadni, újra meg dádáztuk.
Bredan vállat vont.
– És én valamivel nag yobbat ütöttem a kelleténél. Beszakadt a feje…
itt hátul, eg y fél tenyérnyivel a forg ója alatt. A fene se akarta kinyírni a
nyomorultat, de ha már íg y sikerült, elkapartuk…
Calver bólog atott, és miközben csendben lépdeltek, a g azzal benőtt
romok felé pislog ott.
– Remélem, jó mélyre földeltétek! – bukott ki belőle akaratlanul.
– Abban nem lesz hiba – röhög ött Bredan. – Akit én elföldeltem, az
még eg y se mászott ki a föld alól!
Máris elérték a jókora területet beborító romokat, és Calver baljós
előérzettel szemlélte a meg annyi sírhantként mag asodó apró halmokat.
Valószínűleg valóban sírhantok voltak, de senki nem fog lalkozott azzal,
hog y a leg csekélyebb mértékben is meg jelölje azokat.
– Hol… – kezdte a kérdését Calver, de társai meg döbbent arcát látva
elhallg atott, és abba az irányba lesett, ahová a többiek bámultak.
– A rohadt életbe! – dörmög te Bredan ig en dühösen. – Ezt… kikaparta
valaki!
És valóban, ahová valamennyien néztek, eg y félig beomlott,
hevenyészett sírg ödör tátong ott. Azonban ennek láttán Calvernek
eg yáltalán nem olyan érzése támadt, mintha valaki kiásta volna a hullát
– hanem mintha a hulla kaparta volna ki magát a föld alól!
– Esthewar seg íts! – suttog ta ösztönösen Calver, és most valóban ig en
erősen kellett szorítania az alsó kimeneti nyílását, hog y össze ne
csúfítsa mag át. – Egy élőhalott!

48
 A helyzet komolyság át az jellemezte leg inkább, hog y most még az
örökké meg vető és g unyoros Reg inar is komoran meredt a felforg atott
földhányásra.
– Ne tapossátok össze a nyomokat! – sipította Chaini, és a g yér
fényben meg próbálta kivenni, mi történhetett. Természetesen akkora
volt itt az összevisszaság , hog y még eg y képzett nyomkereső sem
sokra jutott volna, nemhog y eg y olyan urbánus patkány, mint a kis
tolvaj.
Ennek ellenére Chaini nem adta fel, s amíg a társai a felforg atott
sírg ödör körül tipródtak, ő nég ykézlábra ereszkedett, és valóság g al a
földet szag lászta, mint eg y persi vizsla.
Elsőként Reg inar nyerte vissza a hang ját a komoran bámuló
hármasból.
– Valaki nyilván meg lesett bennünket – mag yarázta szokatlanul mély
hang on. – Látta, hog y hol kaparjuk el a hullát, és később, amikor
meg tudta, hog y a vén testőr a tetemért is hajlandó fizetni, minket
meg előzve visszaosont ide, és kikaparta mag ának. Lehet, hog y azóta a
tetem már rég Boherias Codrer birtokában van, és aki kijátszott
bennünket, boldog an szórja a jutalomként kapott pénzt valamelyik
kocsmában.
– Ha íg y van – mordult fel Bredan fenyeg etően –, a fickónak ez lesz
élete utolsó derűs napja!
Calver érezte, hog y most neki is szólnia kellett volna valamit, de
eg yrészt még mindig nem jött ki hang a torkán, másrészt pedig nem
ig azán akarta szavakba önteni a véleményét. Csak hallg atott, és amikor
a társai ránéztek, a fejét rázta.
– Gondoljuk csak vég ig – okoskodott Reg inar –, ki tudhatott arról,
hog y ide hantoltuk el a lányt?
Bredan a fejét ing atta.
– Elég díszréten cselekedtünk – próbálta fitog tatni a szókincsét.
– Diszkréten – helyesbített Reg inar g épiesen, és a homlokát ráncolta. –
Meg lesett volna bennünket valaki?
– Csicsi – préselte ki mag ából Calver. – Az a szurtos utcakölyök. Ő
mindent tudott. Lehet, hog y azt is kileste, hova hurcoljátok a némber
testét.
Bredan utálkozva köpött.
– Kitekerem a nyakát annak a kiálló fog ú kis üreg i nyúlnak! Csak
kerüljön a kezembe!

49
 Reg inar még mindig komoran meredt mag a elé.
– A nő teste leg alább ötven kiló. Eg y izmosabb férfi… és itt nem rólad
beszélek, Calver… könnyedén elvisz ekkora súlyt a vállán, de alig
hiszem, hog y eg y nyeszlett, tízéves taknyos a mag a harminc kilójával
meg birkózna vele.
– És ha a földön vonszolta? – dörmög te Bredan.
– Akkor Chaini már rég meg találta volna a vonszolás nyomát –
leg yintett Reg inar. – De ha valaki a vállán cipelte volna el, akkor is
feltűnő lenne, mivel a nyomai a meg szokottnál sokkal mélyebben
látszanának ebben a puha talajban. Hé, Chaini, találtál valamit?
A kis tolvaj sanda képpel eg yenesedett fel, és ig en sápadtnak tűnt;
ámbár lehet, hog y csak a kísértetiesen világ ító csillag ok tették ezt a
hatást.
– Ezt alig hanem mi csesztük el – sipította mag as hang ján. – Bredan
nem ütött elég nag yot, és a fickó… akarom mondani a kis nő… valahog y
életben maradt. Nyilván csak elájult, de amikor mag ához tért és
rádöbbent, hog y a föld alatt van, kétség beesésében sikerült kikaparnia
mag át…
Bredan hüledezve meredt az apró termetű cimborájára.
– Te valóban ilyen hülye vag y? – morog ta. – Vag y csak a sör vette el
az eszed? El tudod képzelni, hog y akit én eg yszer fejbe csapok, az utána
még összevissza mászkál?
– Hát, ez eddig nem volt szokványos – vont vállat a kicsi –, de eg yszer
te is hibázhatsz.
Bredan bosszúsnak tűnt.
– Szétcsaptam a koponyáját! – háborg ott. – Tán nem láttad a saját
szemeddel te is? Csupa vér lett minden. Még az ag yveleje is
kifröccsent! Láttál te már olyan embert, aki kifröccsent ag yvelővel
kikaparja mag át a sírból?
Chaini vállat vont, és keskeny arcán zavar vibrált.
– Nem ig azán. Mag am is hullának g ondoltam… de mivel a nyomok
eg yértelműen arra utalnak, hog y a kisméretű csizmák tulajdonosa a
saját lábán távozott erről a helyről… ezt a mag yarázatot tartottam
szimpatikusabbnak. A másik mag yarázat… nekem kevésbé tetszik.
– Miért? – morog ta Bredan rosszat sejtve. – Mi a másik mag yarázat?
Chaini elhúzta a száját.
– Találós kérdés. Mi az? Teljesen meg ölték, és még is kimászik a
sírjából?

50
 Bredan szája széle enyhén meg remeg ett, de tekintélye meg óvása
érdekében meg próbált úg y tenni, mintha nag yon jól szórakozna ezen a
kijelentésen.
– Élőhalott? Ug yan már!
– Miért is ne? – kontrázott dühösen Calver. – Te mag ad mesélted,
hog y már volt dolg od ilyesmivel, és teg nap reg g el csaknem
felkoncoltál, amikor én azt merészeltem mondani, hog y élőhalottak
nem léteznek!
Bredan bosszúsan morg olódott, és a fejét ing atta, mint akinek nag yon
g yanús ez a dolog , de nem akar véleményt nyilvánítani.
Chaini meg mutatta Reg inarnak és Calvernek az eg yértelmű
nyomokat. Közben a háztetők fölött kikukucskált a hold, és valamelyest
javultak a látási viszonyok. És a sápadt fényben jól kivehetően látszottak
a nyomok, amelyek a leg szélső ház faláig vezettek, aztán ott a
ledöng ölt földön elvesztek sok ezernyi más láb lenyomata között.
Calver sóhajtott, és úg y pillantott fel a holdra, mintha onnan várna
seg ítség et. Most már nem a jelentős jutalom, a csillog ó zhíli dukátok
jártak a fejében, hanem az, hog y miként küzdje le azt a retteg ést, amely
a szívét markolászta. Pere Codrer ismét kimászott a sírjából! Első
alkalommal ő vég zett vele; szíven szúrta, majd fültől fülig metszette a
torkát. És teg nap újra meg ölték. A baromi erejű Bredan
szétloccsantotta a koponyáját. És a hulla ismét kimászott a sírból!
Ráadásul nő! Vag yis inkább eg y fiatal lány.
Ki a fene ez a Pere Codrer, és hog y képzeli, hog y összevissza
sétafikálhat Draxionban a halála után?
– Fürg e Calver! – bökte meg Chaini erőltetett vag ányság g al. – Neked
mi a véleményed? Mit csináljunk?
Calver elég bután nézhetett kis termetű társára, mert Chaini ismét
meg bökte.
– Te mondd meg , hog y mi leg yen, elvég re te vagy a vezetőnk!
– És ha már itt tartunk – tette hozzá Reg inar rezig náltan –, szerintem
épp ideje elmondanod, hog y mit tudsz erről a Pere Codrerről. Mert
hog y nem véletlenül ug rottál ki az ablakon, amikor meg pillantottad,
arra a nyakamat teszem…
– Vag y inkább Calver nyakát – dörmög te Bredan baljóslatúan, és
meg ropog tatta ujjait.
Calver seg élykérőn pillantott ismét a hold felé, aztán eg y nag y
sóhajjal meg adta mag át.

51
 – Innom kell valamit! – nyög te ki. – Menjünk vissza a Herébe, és ott
elmondok mindent, amit tudok.

A visszautat a kocsmába jóval szótlanabbul tették meg , mint ahog y a

sírhoz érkeztek. Valamennyiük lelkére súlyos koloncként nehezedett az
eltűnt hulla rejtélye. És ráadásul Reg inar hang osan is meg fog almazta
azon g ondolatát, hog y ha az illető nő esetleg tényleg nem halt meg, lehet,
hog y azóta már panaszt tett a helytartónál, és lehet, hog y a városőrség
rég őket keresi.
Ez a lehetőség még komorabb lehetőség eket helyezett kilátásba, mint
a hulla eltűnése. Ha a törvény elé kerülnének, tekintettel a múltjukra,
nem sok irg almat várhatnának – s a törvény szig oráról
mindeg yikőjüknek volt már tapasztalatuk. E tekintetben a csonka kezű
Chaini első kézből származó tapasztalatokkal rendelkezett.
Azonban amikor meg érkeztek a zsúfolásig meg telt Zöld Lóherébe és
suttog va pár szót váltottak Oleg hg el, leg alább részben
meg nyug odhattak. Röpke távollétük alatt az ég világ on senki nem
kereste őket, még csak nem is érdeklődtek utánuk, és a városőrség sem
alkalmatlankodott.
– És az a fiatal fickó, akit teg nap… hm, tudod?
Oleg h vállat vont.
– Mi van vele?
– Nem járt itt?
A kocsmáros úg y bámult Calverra, mintha le akarná köpni.
– A bolondját járatod velem, he? Hog y jöhetett volna vissza, amikor
tudomásom szerint Bredan már lerendezte az üg yet.
Calver csak leg yintett, de nem válaszolt.
Mivel a roskadásig telt csehóban nem volt szabad asztal, verekedést
provokálni pedig nem volt kedvük, Oleg h nag ylelkű beleeg yezésével
behúzódtak a söntés mög ötti kamrába, és csapra ütöttek eg y kétakós
hordócskát, hog y csillapítsák ég ető szomjúság ukat, és hog y az
alkoholg őzzel kig őzöljék a fejükből a képzelt rémség eket.
– Pere Codrer nég y nappal ezelőtt felbérelt vezetőnek, hog y
elkísérjem valami ostoba városba, aminek még a nevét sem hallottam.
Tudjátok, a tőle kapott pénzből tudtam rendezni az összes
tartozásomat, meg minden.
– Aha, és azért tűntél el másnap – bólog atott Chaini. – Én meg azt

52
hittem, meg int a Dag adt Mariától sikerült hitelt kuncsorog nod.
– De nem lehetett hosszú utad – vig yorg ott Bredan, és letörölte az
álláról a szájából odacsorg ó sörhabot. – Hiszen másnap este már meg int
a Herében evett a fene.
– Biztosan ráunt a csaj a sok dumádra, és faképnél hag yott útközben
– kacsintott jelentőség teljesen Reg inar, és nem kellett mag yaráznia,
hog y csak tréfál, és hog y valójában mit g ondol az esetről.
– Azt sem tudtam, hog y nő – lehelte Calver. – Fiatal férfinak
maszkírozta mag át. Én nem sokat kérdezősködtem felőle. Sok pénzt
íg ért, és a díszes ruhája alapján minden okom meg volt feltételezni,
hog y be is tudja váltani az íg éretét… Csalódnom kellett! A Quedrac-
völg yig elmentünk, ott pihentünk meg először. Most mit
mag yarázzam… eg y g yors döfés hátulról, eg yenesen a szívébe, és a
kardom heg ye elöl bukkant ki. Amikor összerog yott, kihúztam a
testéből a peng ét, és a biztonság kedvéért elvág tam a torkát, bár már
akkor halott volt. És hig g yétek el, elég alaposan elvág tam a torkát,
csaknem lemetszettem a fejét… persze, mondanom sem kell, eg y árva
rézkanyit se találtam nála, de még csak eg y vacak g yűrűt vag y más
ékszert sem. Annyi volt az összes vag yona, amennyit előleg be adott.
Még a g önceit se húztam le róla, mivel a köntöse csurom vér lett. Nem
álltam le bosszankodni. Sietve elföldeltem, jókora köveket görgettem a
sírjára, nehog y valami kóbor kutya kikaparja, és visszatértem
Draxionba. Mivel az előleg ként kapott aranydukátnak… a tartozásaim
jóvoltából… pár óra alatt csaknem teljesen a nyakára hág tam, jószerivel
már meg is feledkeztem Pere Codrerről. Ám teg nap délelőtt betoppant
a Herébe, és én azonnal tudtam, hog y ő az… Hihettem volna azt is, hog y
az ikertestvére, vag y valaki, aki nag yon hasonlít rá, de nem, én tudtam,
hog y az az ember jelent meg Oleg h csehójában, akit én hideg re tettem.
Alvadt, barna foltok látszottak a köntösén ott, ahol meg döftem, és a
torkán… eg ykori tanítómesterem, Komor Gradoran nevére esküszöm,
hog y a torkán ott volt a kardpeng ém nyoma… teljesen összeforrva. Csak
a sebhely látszott. Épp az élőhalottakról beszélg ettünk, és ezért… hm,
ezért ug rottam ki az ablakon. Aztán Bredan üzent Mariával, hog y ne
ag g ódjak, elintéztétek. Többet nem tudok. Gradoran nevére esküszöm,
hog y ennyi, amit tudok.
A cimborái komoran hallg attak, mag uk elé meredtek, és jócskán ürült
a sör a kis hordóból.
– Három dolg ot tehetünk – szólalt meg vég ül Reg inar, aki szép

53
fokozatosan átvette a kezdeményező szerepet Calvertől. – Először is,
meg kell g yőződnünk arról, hog y mit tud a vén Codrer az eg észről. Ez
a munka Wonlow-ra vár, hiszen ő a bizalmasa. – Reg inar a vezető
szerepet adó levélre célzott, de nem fejtette ki a g ondolatait
részletesen. Eg y pillanatra meg állt ug yan, de folytatta, és az ujjain
számolt. – Kettő. A hulla nem tűnhetett el nyomtalanul. Meg kell
keresnünk. Draxion nem nag y város, valaki biztosan látta, és ha más
nem, a vérfoltos köntös nyilván felkeltette valakinek a fig yelmét.
Vannak meg felelő ismeretség eink az összes városrészben, és mindent
meg fog unk tenni, hog y előkerítsük. A városkapukat napnyug takor
bezárták, Pere Codrer tehát még itt van valahol Draxionban. És mi
meg találjuk. Erre mérg et vehettek. Nézzük csak! Bredan, neked jó
ismerőseid vannak a déli neg yedben, az lesz a te területed!
– És ott van Farrow az északi városrészben – dörmög te a barbár.
– Tartozik nekem eg y kis szívesség g el. És benne meg bízok.
– Rendben – biccentett Reg inar. – Akkor észak is a te reszortod.
Chaini, te otthonosan mozog sz a halászneg yedben meg a kupik
környékén. Van elég ismerősöd?
A kis tolvaj elvig yorodott.
– A keleti városrészt nyug odtan rám bízhatod. Vállalom. És a nyug atit
is átkutatom, ha szükség es. De a belvárosba nem szívesen mennék be…
Tudod, nem vag yok úg y öltözve, és még szemet szúrnék valakinek.
Reg inar elg ondolkodva bólog atott.
– Ne ag g ódj, a belső várost mag amra vállalom. Én eg ykor ott éltem,
és még mindig vannak ott olyanok, akikre számíthatok. Ha szükség es,
akár a helytartó palotájába is be tudok jutni… bár alig hiszem, hog y a
mi kedves barátnőnket ott találhatjuk.
– Leg feljebb akkor, ha az őrség elkapta és tömlöcbe vetette – vélte
Chaini, majd nag y rutinról tett tanúbizonyság ot. – Tudjátok, akiket
éjszaka kapnak el, azt a palota északi bástyájának föld alatti tömlöcébe
zárják be, és ott tartják mindaddig , amíg a helytartó vag y a seg édje
nem dönt a sorsa felől.
Reg inar bólintott.
– Ha ott tartják fog va, én kihozom – bizonyg atta. – Csellel, erővel
vag y veszteg etéssel, de kihozom a tömlöcből. Nem eng edhetjük, hog y
a helytartó esetleg kikérdezze.
– Már amennyiben eg y élőhalott képes arra, hog y kérdésekre
válaszoljon – vetette közbe Chaini, majd a g ondterhelt barbárra

54
pillantott. – Bredan, mi a véleményed? Élőhalott üg yekben te vag y a
szakértő.
A barbár vállat vont.
– Én aztán nem tudom. Azokat az élőhalottakat, akik eg yszer rám
támadtak, lecsaptam, mielőtt meg szólalhattak volna.
– Még eg yszer tekintsük át a helyzetet – fontoskodott Reg inar.
– Bredané észak és dél, Chaini fésüli át a keleti és nyug ati városrészt, én
pedig a belvárosban nézek körül.
– Hm – köszörülte meg a torkát Calver. – És én mit kutassak át?
Nekem semmi dolg om?
– Te először is elmész a Royal Hotelbe, és puhatolódzol Boherias
Codrernél…
– Jó, de az leg feljebb eg y óra hossza. Én is hasznossá tudnám tenni
mag am az éjszaka folyamán.
Reg inar g onoszul vig yorg ott.
– Ki mondta, hog y nem íg y lesz – suttog ta kéjeleg ve. – Hasznossá
teheted mag ad. Még nem mondtam a harmadik teendőnket, és az rád
vár.
Calver a homlokát ráncolta.
– És mi lenne az? – vetette oda kelletlenül. – Érdeklődve hallg atom.
– Miután beszéltél Boherias Codrerrel, az eg yik titkos csatornán
kiosonsz a városból, elmész a Quedrac-völg ybe, és meg g yőződsz arról,
hog y valóban hiányzik-e az a hulla, amit ott ástál el…
Calver Wonlow sohasem volt bátor ember és általában üg yelt arra,
hog y ne kerüljön összetűzésbe a – nála erősebb – cimboráival, ám most
közel állt ahhoz, hog y a g usztustalanul vig yorg ó Reg inart hirtelen
felindulásból úg y vág ja pofán a keze üg yében leledző fakupával, hog y
kihulljon az összes fog a. Hevesen meg emelte a fakupát – és indulatos
kortyokkal, hosszasan ivott belőle, hog y lelohassza valahog y
pofozkodni vág yó felháborodását.
– Most te vag y hülye, vag y eng em nézel annak? – kérdezte vég ül,
amikor sikerült kissé lenyug odnia. – Ezt meg hog y képzeled?
Reg inar vállat vont.
– A Quedrac-völg y három órányi járásra van ide. Ha sietsz, hajnalra itt
lehetsz. Nem jelenthet g ondot olyasvalakinek, aki a nevében viseli a
„Fürg e” jelzőt…
Calver ujjai összeszorultak a kupa körül.
– Ug ye, nem várod el tőlem, hog y teljesen egyedül elmenjek a Quedrac-

55
völg ybe, és meg próbáljak kihantolni eg y hullát, akit pár nappal ezelőtt
én ástam el?
– De ig en.
Calver csaknem sikoltott.
– De… épp egy ilyen átkozott ÉJSZAKÁN?! És teljesen egyedül?!
Reg inar g únyosan elhúzta a száját.
– Mi a szartól félsz? Az éjszaka nem arra való, hog y mi féljünk tőle,
hanem arra, hog y azok retteg jenek mitőlünk, akik óvatlanul
kimerészkednek az éjszakába!
– Na jó, de eg y hulla…
– Ha ig az a sejtésem, nem kell félned semmilyen hullától, hiszen a
hulla valószínűleg itt sétál valahol Draxion utcáin. Sokkal nag yobb az
esélye annak, hog y mi találkozunk vele valahol a környéken, mint hog y
te a Quedrac-völg yben.
– Hah! Akkor mi értelme eg yáltalán odamenni? – kukacoskodott
Calver.
– Tudnunk kell! – sziszeg te Reg inar. – Eg észen biztosan tudnunk kell,
hog y mi az ábra. Ha a Quedrac-völg yi sír üres, akkor eg észen biztosra
vehetjük, hog y valamiféle halálon túli kreatúrával állunk szemben. Ha
viszont a hulla ott nyug szik a helyén, ahol hag ytad, máshol kell
keresnünk a rejtély meg oldását. Ez nag yon lényeg es kérdés. Oda kell
menned ellenőrizni.
– Na ja – köpte ki a szavakat undorral Calver –, könnyű más farkával
csalánt csépelni! Miért pont én? Miért nem még y te a Quedrac-
völg ybe?
Reg inar a fejét ing atta ennyi g yávaság és ostobaság hallatán.
– Eg yrészt azért, mert nég yünk közül eg yedül én nem keltek g yanút
a belvárosban a meg jelenésemmel… másodszor pedig , nég yünk közül
csupán te tudod, hog y pontosan hol ástad el az áldozatodat. Te
könnyen meg találod, míg nekünk sejtelmünk sincs a sír hollétéről.
– És ha én esetleg precíz meg határozásokkal leírnám, hog y a
völg ynek melyik részén van? – próbálkozott Calver. – Még eg y hülye is
könnyen meg találhatja. Mehetne például Bredan, de akár Chaini is…
Reg inar keményen összeszorította az ajkait, és határozottan rázta a
fejét.
– De miért nem? – siránkozott Calver kétség beesetten. – Én leg alább
olyan jól át tudnám kutatni bármelyik városrészt, mint ezek itt. Nekem
is vannak jó ismerőseim, értékes kapcsolataim. Talán még jobbak is,

56
mint ezeknek. Eng em Draxionban minden g azember ismer.
– Naná – sipította Chaini –, városszerte közismert vag y a leg endás
g yávaság odról, Wonlow! Nem is csoda, hog y még Komor Gradoran sem
tudott ig azi org yilkost farag ni belőled! Az ő helyében én is elzavartalak
volna a pokolba!
Calver leg yintett.
– Olcsó poén – vetette oda undorral. – Hog y ki kit zavart el, azt
hag yjuk. Gradorant atyámként tiszteltem, de miután rádöbbentem,
hog y az az alak még a saját apját is képes lett volna meg ölni eg y
rézkanyiért, eleg em lett belőle. De most nem ez a téma… Lényeg az,
hog y ti azért cseszeg ettek eng em, mert eg yikőtöknek sincs annyi vér a
pucájában, hog y mag a nézze meg azt a kibaszott sírt a völg yben!
Azt várta, hog y g únyos szavai hatásaként eg yfajta macsó
melldöng etés következik, és a társai eg ymást tiporva tülekednek majd,
hog y ők mehessenek a Quedrac-völg ybe, de leg nag yobb csalódására
nem ez történt.
– Neked kell menned – jelentette ki Reg inar. – Te ráng attál bele
bennünket ebbe a szarba, tehát a te dolg od, hog y könyékig nyúlkálj a
csatornába!
– Ez íg y ig az – bólog atott Bredan. – Mert ha az ablakon való kiug rás
helyett inkább elmesélted volna a kis történetedet, én is máshog y
viszonyultam volna a dolg okhoz. Ha tudom, hog y ez a Codrer ilyen
felkelős fajta, akkor tutira úg y csapom kupán, hog y az ag yveleje
felkenődjön a falra, mint vaj a kenyérre. Aztán pedig kiszag g atom a
karjait és a lábait, hog y ne leg yen mivel felkelnie a beste, undormány
léleknek!
– Bizony! – sipította Chaini. – Edd csak meg , amit főztél, Beszari
Wonlow! És örülj, hog y mi melléd álltunk a bajban!
Calvernek már csupán eg yetlen kérdése volt.
– És ha véletlenül… ott találom a sírban a hullát, akkor mit csináljak
vele?
Chaini válaszolt.
– Hallhattad. Cincáld szét a tag jait, aztán rakj eg y nag y tüzet, és ég ess
el minden darabkát!
– Meg vesztél? – horkant fel Reg inar. – És a sikerdíj? Ha
meg semmisítenénk a hullát, eg y halom pénzt dobnánk el mag unktól.
– De akkor… mi leg yen? – dörmög te Calver.
– Ha a hullát ott találod – mag yarázta Reg inar –, csonkítsd meg ,

57
ahog yan illik. Tudod… levág od kezét-lábát, mieg ymást… De arra
nag yon vig yázz, hog y a hiányzó testrészek nélkül is felismerhető
maradjon!

Calver felkavart lélekkel indult a Royal Hotelbe, hog y beszéljen

Boherias Codrerrel. Azt még ig azából nem döntötte el, hog y mit fog
majd mondani, de azt belátta, hog y Reg inar okoskodása helyénvaló:
tudniuk kell, vajon mennyit tud a „vén testőr” a történtekről. Hiszen az
is lehet, hog y valóban úg y van, ahog y először feltételezték. Hog y valaki
meg előzte őket, kikaparta a hullát, és elvitte azt Boherias Codrernek, és
szándékosan meg tévesztő nyomokat hag yott. És ha esetleg íg y lenne,
fölösleg es lenne mindaz a nag y erőfeszítés, amit az üg y érdekében
hozni készülnek. Hiszen lehetség es, hog y Boherias Codrer már nincs is
a városban. Mag ához vette a „fia” tetemét, és eltűnt. Ig az, a
városkapukat alkonyatkor bezárják, de az köztudott, hog y azokat
eg yetlen persi ezüstkoronával is könnyebb kinyittatni, mint ezer
ostromg éppel.
És még valami.
Calver erősen kíváncsi volt arra, miként mag yarázza majd a kedves
apuci, hog y a fiacskája, akit ég en-földön keresett, valójában leány. Volt.
A Royal Hotel ig azán impozáns építménynek számított errefelé; alsó
szintjét ég etett ag yag tég lákból építették, a felső kettőt pedig tartós
hurlifából. Az építmény a belváros és a keleti nyomorneg yed határán
emelkedett büszkén, mintha farkasszemet akarna nézni a palota keleti
bástyájával, és mivel a környéken ez volt a leg mag asabb épület,
mag asan uralta a térség et.
Calver kölyökkorában ez a fog adó valódi nevezetesség nek számított,
és köztudott volt, hog y a „Royal” meg nevezés abból a neves
eseményből származik, amikor Pers eg yik királya, III. Morinard a
teng er felé átutazóban ebben a fog adóban szállt meg , és két éjszakát is
eltöltött itt. Ez persze százötven évvel ezelőtt történt, amikor Draxion
helyén még csupán maroknyi sárkunyhó állt, és a fog adónak is csupán
az alsó szintje létezett. Ennek ellenére a fog adó soron következő
tulajdonosai meg őrizték a neves vendég emlékét, és eg yfajta g őg ös
rátartiság g al királyi szintre emelték az áraikat.
Ezt mindaddig meg tehették, amíg nem létezett előkelőbb fog adó a
fokozatosan g yarapodó Draxionban, ám amikor a helytartó palotája

58
felépült a belső város közepén, a Royal Hotel ideje leáldozott. A
pénzesebb átutazók szívesebben vették ig énybe a helytartó
vendég szeretetét, mint a lassan már külvárosinak számító, drág a
fog adót, ahol újabban már több volt a „patina” és a bolha, mint a
kényelem.
Ettől füg g etlenül, amikor Calver be akart osonni a Hotel kapuján, két
izmos feg yveres állította meg , akik minden bizonnyal a fog adó
tulajdonosának dolg oztak. Elég rutinnal rendelkeztek ahhoz, hog y
kapásból meg állapítsák: az elnyűtt ruházatú, ápolatlan férfi nem
tekinthető potenciális vendég nek.
– Húzz el innen, cimbora! – morog ta a vállasabbik, aki termetre
csaknem olyan nag y barom volt, mint Bredan.
Calver jobban kedvelte a békesség et, mint a veszekedést, és
meg próbálta kedvezőbb belátásra bírni az ajtóőröket.
– Keresek valakit, aki itt szállt meg .
– Keresd máshol!
– Hog y kereshetném máshol, amikor itt szállt meg . Eg y mag as, zhíli
férfi, az ötvenes évei derekán…
– Kinek a derekán?
Calver kezdte türelmét veszíteni.
– Középkorú férfi – helyesbített. – Ezüstözött sodronying et visel, rajta
cirkalmas mintákkal… olyan kiöreg edett harcosféle. Tessék, itt a
meg bízólevele, ami bizonyítja, hog y az alkalmazásában állok. Fontos
hírem van a számára, beszélni szándékszom vele!
Calver biztosra vette, hog y a két melák közül eg yik sem tud olvasni,
de ismét csak tévedett. Mindketten alaposan szemüg yre vették a papírt,
aztán eg ymásra néztek, majd vissza az akadékoskodóra.
– Boherias Codrer? – dörmög te a mag asabbik. – Emlékszel erre a
névre?
A társa vállat vont.
– Én ug yan nem, de mintha jött volna valaki Zhílből, aki meg felel a
leírásnak.
– Jól van, cimbora – dörmög te a mag asabbik –, én bevezetlek a fog adó
hallba, de ha átversz…
Calver harminc éve élt már Draxionban, és bár az útja g yakran vitt el
az épület előtt, a belsejében még sohasem járt.
Arra számított, hog y ug yanolyan füstös ivóba lép be, mint amilyen a
Zöld Lóhere, csak esetleg a méretek nag yobbak, a helyiség ek

59
tág asabbak és a vendég ek ruházata díszesebb. Amikor azonban az ajtó
bezárult mög ötte, csodálkozva tapasztalta, hog y nem érzi azt a
jelleg zetes füst– és izzadtság szag ot, amely olyannyira jellemző Oleg h
csehójára és minden más kricsmire, ahol ezelőtt meg fordult.
Eg y hatalmas, kihalt terembe jutott, ahol keleti díványok és párnázott
ülőalkalmatosság ok sorakoztak üresen, és eg y hatalmas pult, amelyen
nem látszottak sem fakupák, sem poharak, de még csak csapra vert
hordó sem habzott.
A hatalmas helyiség szinte teljesen üres volt; csak a pult mög ött állt
eg y fehér ing es, ősz hajú férfi, aki épp eg y halom kulcsot rendezg etett.
Ehhez az emberhez kísérte Calvert a mag asabbik ajtónálló.
– Ez a kajla fülű leg ény azt állítja, hog y a meg bízója nálunk szállt
meg – mag yarázta az izmos férfi az öreg nek. – Nekem nem ismerős a
név, de a kölyök erősködik, hog y nem hazudik.
Az ősz hajú a pultra könyökölt, és nem titkolt előítélettel szemlélte
Calver kopott ruházatát.
– Hog y hívják ezt az állítólag os vendég et? – kérdezte.
Calver az ő orra alá is odatartotta a meg bízólevelet, és ig yekezett
olyan alázatosnak mutatkozni, mintha valóban csak eg y nyomorult
szolg a lenne. Nem kellett nag yon színlelnie.
– Boherias Codrer, a Zhíl Birodalomból.
– Nincs ilyen nevű vendég ünk, és nem is volt soha – mondta az öreg
g yorsan. Talán eg y kissé túlság osan is g yorsan.
Calver a homlokát ráncolta.
– Az lehetetlen!
– Lehetetlen? – visszhang ozta az öreg , az orrát kényeskedőn felhúzva.
– Ha lakna nálunk ilyen nevű vendég , én biztosan tudnék róla. Nincs és
nem is volt. Úg yhog y, ha nincs más kívánság a, javaslom, hog y
távozzon, uram!
Calver torkát rossz előérzet kezdte összeszorítani.
– Hé, hé, hé, várjunk csak! Lehet, hog y mag a nem emlékszik, én
viszont biztosan tudom, hog y a nevezett illető itt szállt meg . Boherias
Codrer, Zhílből! Ellenőrizze!
Az öreg türelmetlenül intett az ajtóőrnek.
– Grok, vezesd ki az urat a hallból!
Calver azonban ilyen könnyen nem hag yta mag át kidobni. Elrántotta
a vállát az őr hatalmas marka elől, és eg észen közel lépett az öreg hez.
– Jó, tételezzük fel, hog y nem a saját nevén jelentkezett be – hadarta –,

60
de biztosan tudom, hog y az, akiről beszélek, itt szállt meg . Mag as
termetű, ezüst sodronying es, zhíli férfi, határozott, katonás külsővel…
Reg g el érkezett a városba, és rendkívül fáradt volt. Tehetős ember. Itt
vett ki szobát, és amikor elváltunk, azt mondta, hog y aludni fog . Tudja,
több napja nem aludt, és ki akarta pihenni mag át…
Az öreg előrehajolt a pulton, és közvetlen közelről belenézett Calver
szemébe; a tekintete nem sok jót íg ért.
– Meg ismétlem, fiam, hallg asson a szavaimra fig yelmesen. Hat
hónapja nem szállt meg a fog adónkban eg yetlen zhíli utazó sem. Olyan
vendég ről pedig , akinek részletes leírását volt szerencsém
meg hallg atni, eg yáltalán nem tudok. Úg yhog y azt tanácsolom, ne
okvetetlenkedjen itt tovább, ha nem akarja, hog y kidobassam, vag y a
városőrség g el vitessem el!
– De…
– Nem értette, mit mondtam? Tág uljon innen! Ne rontsa itt tovább a
leveg őt!
– Jó – kiáltotta dühösen Calver –, én elmehetek, de ha Codrer úr majd
felébred a pihenéséből és értesül arról, hog y eltitkolták előlem az
ittlétét, nag yon dühös lesz! Nem csodálnám, ha a történtek után még a
számlát se fizetné ki!
Az öreg türelmetlenül intett a tag baszakadt óriásnak.
– Grok!
Az ajtóőr meg rag adta Calver g rabancát, és a kijárat felé vonszolta.
Nem volt durva, csak határozott. Calver azonban nem hag yta ennyiben
a dolg ot. Azt eltűrte ug yan, hog y kifelé cibálják, de még eg y dolog g al
meg próbálkozott.
– Boherias Codrer! – üvöltötte torka szakadtából. – Boherias Codrer!
Ébredjen! Én vag yok itt, Calver Wonlow, és ki akarnak dobni a…
hukkkk!
Kidobták.
A két ajtónálló meg vetően vig yorg ott rá, amint ott feküdt kiterülve,
mint valami béka, ám amikor a kardja után kaparászott, mindketten
feg yvert rántottak.
– Nyug i, nyug i! – liheg te Calver békítően, és azonnal eleng edte a
sag rén hüvelyt. – Csak azt ellenőriztem, hog y nem tört-e el a
zuhanáskor. Eg yébiránt biztosíthatlak benneteket, hog y semmi bajom
veletek, hiszen ti csak a munkátokat vég zitek. Fordított helyzetben én
is kidobtalak volna benneteket, úg yhog y nincs harag .

61
 – Akkor húzd el a beled, de g yorsan, amíg szépen mondom!
– Várj csak, Grok… nem akarsz eg y ezüstkoronát keresni?
– Már hog y a francba ne akarnék!
Calver felbátorodva lépett közelebb, és kissé oldalra fordult, amíg az
erszényéből előkotort eg y ezüstpénzt. Már meg bánta, hog y ilyen sokat
ajánlott, de nem lehetett visszakozni. Odanyújtotta az ujjnyi átmérőjű,
vékony nemesfémet.
– Nézd, cimbora, itt ez az ezüst, fog add el… hm, ezt g yorsan
elfog adtad, majdnem kitörted az ujjaimat is, de mindeg y, nem ez a
lényeg … A lényeg az, hog y ha látnád ezt a zhíli uraság ot, akit keresek,
akkor majd szólj neki, hog y kerestem.
Grok már eltüntette az ezüstöt, és vig yori képe valamivel
barátság osabbnak tűnt.
– És mit mondjak neki, ki kereste?
– Calver Wonlow.
Grok társa meg lepetten lépett előre.
– Te vag y Calver Wonlow? – álmélkodott. – Az a bizonyos Calver
Wonlow?
– Nem tudom, mire g ondolsz, de tudomásom szerint én vag yok
Draxionban az eg yetlen ilyen nevű férfi.
A kisebbik ajtóőr vérlázítóan felröhög ött, és meg bökte a társa vállát.
– Hé, Grok, fig yelj csak, tudod, ki ez a pofa? Ez az a g yáva féreg , akit
tavaly szarrá vertek a piaci kofák, mert kelkáposztát lopott tőlük!
– Tényleg ?! – röhög ött Grok is. – Akkor az is ő, akinek a sánta Dromar
lenyomott a torkán eg y nyers keszeg et, amit a fickó próbált elcsenni
tőle.
– Természetesen mindkét állítás alávaló hazug ság – mosolyg ott
meg nyerően Calver. – A kelkáposztás eset nem tavaly történt, hanem
már három éve, és a hal, amit Dromar lenyomott a torkomon, az nem
keszeg volt, hanem szivárványos naphal… és az ig azság hoz
hozzátartozik az is, hog y amíg Dromar ezt a műveletet vég ezte, a fia
eg y halpucoló kést nyomott a torkomhoz, két veje pedig lefog ta a
karomat. A túlerő ellen nem tudtam védekezni. És mellesleg a hal már
nem élt; leg alább három napja rothadt a napon…
A két őr még jobban röhög ött, és Calver elég edetten intett búcsút
nekik; érezte, hog y a jópofaság ával sikerült meg nyernie a bizalmukat.
Mivel a rá bízott feladatot nem tudta elvég ezni, visszasietett a Zöld
Lóherébe, hog y meg tanácskozza a társaival a helyzetet. Számára

62
eg yértelmű volt, hog y mi történt; az „előkelő” hotel ősz tulajdonosa
telve volt előítéletekkel és a rong yos érdeklődő láttán leg szívesebben
még azt is letag adta volna, hog y eg yáltalán a Royal Hotel létezik. No de
sebaj, majd holnap reg g el meg próbálja Reg inar; neki jobb az öltözéke,
és valamivel a stílusa is meg nyerőbb – ami nem is csoda, hiszen azt
rebesg etik róla, hog y mielőtt jó útra adta a fejét, valami úrféle lehetett.
Állítólag tök g azdag volt, de az eg yik rokona mindenéből kiforg atta.
Azóta ő is állástalan zsoldos és útonálló, ha a szükség úg y hozza.
Calver ideg esen tért vissza a Zöld Lóherébe, de a társait nem találta
ott. Oleg htől viszont meg tudta, hog y nem is érdemes itt várnia rájuk,
mert beindították a kutatást, és szinte az eg ész város felbolydult.
– És?
Oleg h vállat vont.
– Eg yelőre semmi eredmény.
– Ez biztos?
– Persze, hog y biztos. A fiúk úg y állapodtak meg , hog y aki meg tud
valami fontosat, az nálam hag y üzenetet. Eddig azonban még eg yikük
sem jelentkezett.
Calver csak eg y pillanatig g ondolkodott.
– Ez esetben… azt hiszem, az lesz a leg jobb, ha itt meg várom őket. Adj
eg y sört!
A hájas Oleg h mindentudóan kuncog ott.
– Jobb lesz, hanem lebzselsz itt henyén!
– Mi?
– A fiúk sejtették, hog y visszajössz, és azt mondták, juttassam
eszedbe, hog y neked még van eg y kis dolg od a Quedrac-völg yben.
Úg yhog y jobban teszed, ha máris indulsz!
Calver fáradtan sóhajtott.
– Változott a helyzet – jelentette ki. – Mérleg eltem a lehetőség eket, és
a körülmények alakulása miatt jobbnak láttam, ha nem meg yek sehová.
Van valami, amit meg kell beszélnem velük. És ez a valami sürg ősebb,
mint a Quedrac-völg yi látog atás.
Oleg h önelég ülten röhög ött, majd meg adóan széttárta a kezét.
– Nekem mindeg y – fejteg ette a véleményét –, de ha tudni akarod,
Reg inar előre meg jósolta, hog y valami ilyesmivel próbálsz majd
kibújni a fárasztó munka alól… de Bredan erre meg azt mondta, hog y
ha reg g el, amikor visszatér, te még nem teljesítetted a rád bízott
feladatot, akkor saját kezűleg töri ki a nyakad!

63
 Calver sóhajtott.
– Ug yan már!
– De ig en – erősködött Oleg h. – Valami nag y szarba léphettetek. Még
sosem láttam ilyen dühösnek azt a nag y melák barbárt. Apropó… te
tudod már, hog y a meg bízótokat… Boherias Codrert ma este
meg g yilkolták?
Calver Wonlow sohasem hitte mag át bátor hősnek, de most még ő
mag a is elszég yellte mag át, mert a hallottak hatására remeg ni kezdett,
mint a nyárfalevél.
– Mi? – kérdezte tompán, mint aki nag yot hall. – Honnan veszed ezt a
hülyeség et?
– Szóval, te még nem tudod – összeg ezte Oleg h, és meg dörzsölte
reng ő tokáját. – A többiek már mindent tudnak.
– Mi? Hog yan? Mit? Mikor?
– Várjál csak! Lehet, hog y még itt van a fickó.
– Kicsoda?
– Ramos Mag ellin.
Calver kezdett dühbe g urulni. Utálta, hog y Oleg hnek nincs érzéke a
lényeg re törő közléshez. Leg feljebb akkor, ha pénzt követelt a meg ivott
piáért.
– Ki a fene az a Ramos akárki?
Oleg h válasz helyett intett, hog y maradjon nyug ton, aztán odasétált
az eg yik asztalhoz, ahol eg y nyolc tag ú társaság kockázott. Íg y éjfél
körül eg yre feszültebb lett a hang ulat, és a g azdát cserélt rézkanyik
jóvoltából már viszketni kezdtek a kések a csizmaszárban.
Oleg h összeszedte az üres söröskorsókat az asztalról, és meg hallg atta
az újabb rendelést. Eközben mintha súg ott volna valamit eg y nyálas
képű, tej szőke férfi fülébe. Amikor visszatért, intett Calvernak.
– Várj rá a raktárban! Rög tön itt lesz. Ne kelts feltűnést! Ramos nem
spicli! És… leg alább két ezüstöt kínálj neki!
– Két ezüstöt? – háborg ott Calver. – Minek nézel te eng em?
Fejőstehénnek?
Morog va osont be a raktárba, és nag y bosszúság ában eg y teljes korsó
sört leeng edett a torkán a korábban csapra vert kétakós hordóból.
Grátisz.
Pár perc múlva meg nyikordult az ajtó, és a tej szőke fickó lépett be.
Erősebb testfelépítésű volt, mint Calver, de ráncos arcával dupla annyi
idősnek tűnt.

64
 – A nevem Ramos – mondta. – Te akarsz tudni a ma esti munkámról?
– Az attól füg g …
– Sokat vesztettem kockán – mag yarázta a szőke. – Nem akarod
valamivel mérsékelni a veszteség eimet. Mondjuk, nég y ezüst…
– Eg y.
– Jó, leg yen három!
Calver sóhajtva keresett elő két ezüstkoronát, és átnyújtotta. Az
alkudozás ezzel vég et ért, pénzről a továbbiakban nem esett szó.
– De most aztán énekelj! – sürg ette Calver. – Kevés az időm. Ma még
vár rám eg y kiadós séta.
– Nem tudom, mi érdekel – kezdte Ramos szolg álatkészen –, de ha
g ondolod, elmesélek mindent.
– A személyes részeket hag yd ki!
Ramos kényelmesen elhelyezkedett eg y hordón, hosszan szemezett a
csapra vert kétakóssal, majd amikor Calver nag ylelkűen csapolt neki
eg y korsóval, a fickó nem habozott tovább.
– A környéken lakok, de g yakorta vállalok munkát a keleti fertályban.
– Jó neked! De csak a lényeg érdekel. Az élettörténetedet ne meséld el,
ha meg kérhetlek!
Ramos vállat vont, és valamivel kevesebb lelkesedéssel folytatta.
– Eg y cimborám szólt, hog y akadna eg y kis meló, ami g yorsaság ot és
nag y szaktudást követel. Először azt hittem, meg kell ölni valakit, de
percekkel később meg tudtam, hog y ezt már meg tették mások. Az este
folyamán meg g yilkolták a Royal Hotel eg yik vendég ét…
Calver úg y érezte, meg vadult hang yák g aloppoznak az ideg ein.
– Micsoda?
– Eg y zhíli nemes urat nyírtak ki a saját szobájában. Nekem azt
mondták, hog y valaki elvág ta a torkát, de… haver, én sok
torokmetszetet láttam már, és annyit mondhatok, hog y azt a torkot
nem elvág ták…
– Várj, várj, várj, várj csak! – integ etett ideg esen Calver. – Kezdjük az
elején! Csak szép sorjában! Mi a franc történt?
Ramos nem volt türelmetlen alkat. Meg kapta a pénzét, volt előtte sör,
odakinn úg yis csak vesztett a kockán, hát nem sietett vissza.
– Mint említettem, az eg yik cimborám hívott mag ával.
Meg g yilkoltak valakit a Royal Hotelben, és tudod, az eg y fene előkelő
lebuj, ahol g ondosan üg yelnek arra, hog y az ilyesmi ne nag yon
terjedjen el. Mert tudod, haver, ha elterjedne a híre, hog y a saját

65
szobájában meg nyuvasztanak valakit ebben az eleg áns kuplerájban, hát,
az tuti, hog y még kevesebb vendég jön majd. Éppen ezért a szálloda
tulajdonosa, a vén Schwerat úg y g ondolta, hog y jobban jár, ha nem veri
nag ydobra az esetet. A hullát titokban kellett kicsempészni a szállóból,
és erre kellettem én meg a cimborám. Elvég eztük a melót, és húsz
ezüstöt markoltunk fel fejenként azért, hog y tartsuk a pofánkat. És meg
is esküdtünk, hog y senkinek nem szólunk róla, csak hát tudod, én nem
vag yok valami nag y vallásos alak, íg y eg y-két ezüstért készség g el
kitálalok itt-ott… no persze csakis olyanoknak, akikről biztosan tudom,
hog y amúg y sem lennének a Royal Hotel vendég ei. De azért a
betyárbecsületre sokat adok, úg yhog y a bizalmamért cserébe arra
kérlek, hog y ne nag yon terjeszd az üg yet, mert nem akarom, hog y
kitudódjon, és ki tudja… hátha meg int csak ig énybe veszi még az az
eleg áns szálloda a szolg áltatásaimat…
Calver eg yetértően bólintott.
– A mi szakmánkban fontos a diszkréció. Nem kell félned, tartani
fog om a pofám. De most… azért a két ezüstért, amit leperkáltam…
térjünk csak rá kissé a részletekre!
– Mi érdekel?
Calver sóhajtott.
– Az számomra az elhang zottakból nyilvánvaló, hog y a szerencsétlen
áldozat nem más, mint Boherias Codrer…
Ramos nag yot sercintett.
– A tököm se tudja – jelentette ki, majd mag yarázatképpen hozzátette:
– Nem kötötték az orromra a hulla nevét. Csak annyit tudok, hog y eg y
g azdag zhíli nemes, aki teg nap érkezett. Álmában ölték meg . Nem
profi munka volt, az tény. Elég lett volna szíven szúrni… de ennek a
nyomorultnak eg yszerűen letépték a fejét!
– Esthewar seg íts! – sóhajtott rémülten Calver. – Azt mondod, letépték?
– Le bizony! – bólog atott a szőke fickó. – Iszonyatosan erős lehetett,
aki csinálta, az nyilvánvaló, de hog y kissé túlharsog ta a dolg ot, az is
eg yértelmű. Most g ondolj csak bele… eg y alvó ember. Elég lett volna
eg y jól irányzott döfés a szívre… vag y ha már az ürg e mindenképpen a
torokra pályázott, eg y apró, keresztirányú nyisszantás leg alább olyan
célravezető lett volna. Nem tudom, mit kellett neki hőzöng enie. Eg y
csomó vér ömlött a padlóra. Tudod te, meddig kell sikálni a deszkát,
mire az ember levakarja róla a vérfoltokat? Hát, ne tudd meg !
– Jó, jó – dörmög te Calver. – Szóval, ezért nem akart emlékezni a vén

66
fog adós, amikor Boherias Codrer iránt érdeklődtem. Ez íg y
nyilvánvaló… és az is, hog y azok a szemét ajtóőrök a bolondját járatták
velem, de a pénzemet bezzeg elfog adták!
Ramos ivott pár kortyot.
– Grok és Grimez? – kérdezte. – Persze. Ők is benne voltak a buliban.
Ők falaztak, amíg rendeztük a terepet.
– Hol a hulla? – tért rög tön a lényeg re Calver.
Ramos büszkén kihúzta mag át.
– Az én ötletem volt. Na, ezt hallg asd meg ! Beleg yömöszöltük a
tetemet eg y üres hordóba, visszaütöttük rá a fedelet, aztán az eg észet
színültig feltöltöttük meg savanyodott borral, és felerészben vizet
kevertünk hozzá, hog y ne pazaroljuk a bort. A hulla meg ott ázott
benne. Nem rossz, mi?
– Aha.
– Grok és Grimez seg ítettek felrakni a hordót eg y ekhós szekérre.
Aztán a cimborám, aki a zhílihez hasonló termetű volt, felöltötte
mag ára a fickó g önceit, és az összes holmiját. A vén Schwerat eg yik
bizalmas embere pedig beöltözött borkereskedőnek, és több más
hordóval… meg felelő számú kísérettel útnak indultak Persion felé.
Ig az, hog y a városkapuk már zárva voltak, de ez nem jelentett akadályt.
Pár ezüst g azdát cserélt, sőt az őrök még eg y butykosnyi bort is kaptak.
– Ramos röhög ött. – Természetesen abból a hordóból, amiben a hulla
úszott.
– Hol van most a tetem?
Ramos fleg mán vállat vont.
– Gondolom, elföldelték valahol. Az már nem az én dolg om. Én csak a
városkapuig követtem a szekeret tisztes távolból, aztán amikor láttam,
hog y rendben kijutottak, visszatértem, hog y eltüntessem a
vérnyomokat. Aztán felmarkoltam a pénzt, és idejöttem kockázni eg y
kicsit… de ma nem nag yon ment a szerencsejáték. Szinte mindent
elbuktam. Ezért dumálok. Eg yébként tartanám a pofámat, nekem
elhiheted.
Calver bólintott.
– Elhiszem. Csak azt nem értem…
– Hog y miért öltözött be a cimborám a zhíli ruhákba? Eg yszerű. Ha
eg y g azdag nemesembernek nyoma vész valahol, esetleg később majd
feltűnhet valaki, aki őt keresi. És akkor a kapuőrök nyug odt lélekkel
mondják majd, hog y ma este az illető elhag yta a várost. És Persionban

67
is akadnak majd tanúk, akik azt állítják, hog y látták. Hog y aztán
Persionban nyoma vész… mármint a cimborám a saját cuccaiban
hazasétál… az már nem a mi dolg unk. Emiatt törjék a fejüket a
persioniak.
Calver eleg et hallott; sőt, valójában már többet is, mint szeretett
volna. És az idő eg yre sürg ette. Bár semmi kedvet nem érzett ahhoz,
hog y ezen a titkokkal telt, vészterhes éjszakán, eg yedül caplasson eg y
fene sötét erdőben, nem lehetett mit tenni. Tudta, hog y a társai ig en
dühösek lennének, ha nem vég ezné el, amit rá bíztak.
– Jól van, Ramos – biccentett. – Remek fickó vag y. Rászolg áltál a két
ezüstre, eg y csöppet sem sajnálom, hog y kifizettem neked.
A fickó szélesen vig yorg ott.
– Tőlem akár sajnálhatnád is. Vissza úg ysem kapod.
– Inkább elkockázod ezt is, mi?
– Meg lehet. Váratlanul szerzett pénz… lehet, hog y szerencsét hoz… és
visszanyerek mindent, amit elvesztettem.
Calver ebben kételkedett ug yan, de azért szórakozottan bólog atott.
Aztán eszébe jutott valami.
– Nem akarsz keresni még … két ezüstöt ma éjszaka? – kérdezte.
Ramos csak eg y pillanatig töpreng ett azon, hog y mi a jobb: szerezni
újabb két ezüstöt, vag y kockán elveszíteni a már meg szerzett kettőt is.
Még szélesebben vig yorg ott.
– Mit akarsz még tudni?
– Amit akartam, már meg tudtam. Most eg y csekélyke munkáról lenne
szó. Ma éjszaka el kell mennem a Quedrac-völg ybe ellenőrizni valamit.
Kellene eg y jó kötésű fickó, aki velem tart, és a seg ítség emre lesz, ha
úg y adódik…
Ramos csalódottan elhúzta a száját.
– A Quedrac-völg y leg alább tíz mérföldre van… g yalog csaknem
három óra az út oda…
– Két és fél, ha jól kilépünk. És ug yanennyi vissza. Mire a nap felkel,
már vissza is tértünk.
A fickó a homlokát ráncolta.
– Mi dolg od ott?
– Már meg mondtam. Ellenőriznem kell ott valamit. Csak
odameg yünk, körülnézünk, aztán ha minden rendben, fordulunk is
vissza.
– És ha nincs minden rendben?

68
 – Akkor még gyorsabban jövünk vissza!
Ramos sóhajtott.
– Hát, ha az őszinte válaszomat akarod hallani, nem érzek ig azán sok
kedvet ehhez a sétához… és két ezüst amúg y se valami dicső fizetség …
Calver nem akart hosszas alkudozásba bonyolódni, és nem veszteg ette
a szavait annak elmag yarázására, hog y mennyit is ér két ezüst.
– Leg yen nég y! De ez az utolsó szavam.
Ramos máris a kezét nyújtotta. Aztán miután Calver leszámolta a
tenyerébe az ezüstpénzeket, a szőke fickó máris átadta újonnan szerzett
vag yonát „meg őrzésre” a kocsmárosnak. Hog y attól tartott-e, hog y az
éjszakai séta során rablók támadnak rájuk, vag y attól retteg , hog y
Calver próbálja majd tőle visszavenni az ezüstöket, azt nem lehetett
tudni. Lényeg az, hog y nem akart pénzt hordozni mag ával. És ez
teljesen érthető.

Calver indulás előtt még meg ivott eg y pohár manópálinkát, hog y a

torokszag g ató italból némi bátorság ot merítsen. Az ig azság hoz
hozzátartozik, hog y az ital elfog yasztása után sem érzett túl nag y
kedvet az éjszakai sétához, ám azzal is tisztában volt, hog y ha nem
akarja elszenvedni a barátai meg rovását (Bredan kiadós verését), akkor
vég re kell hajtania a feladatot, amivel meg bízták.
El kell mennie a Quedrac-völg ybe és ellenőrizni, hog y milyen
állapotban van az a bizonyos sír, ahová pár nappal ezelőtt az áldozatát
elkaparta.
Úg y suhantak a nyug ati városkapu felé, mint két testetlen árnyék;
jóformán még zajt sem csaptak.
– Hog y jutunk ki? – lehelte Ramos minteg y mellékesen. – Van valami
ötleted?
– Ne félj, amíg eng em látsz! – nyug tatta meg Calver. – Ismerek eg y
titkos kijáratot.
Ramos komoran bólog atott.
– Ha a Patkány-lyukra g ondolsz, tég y le róla. Két hónapja befalazták.
Calver az orra alatt szitkozódott. A Patkány-lyuk eg y keskeny, bűzös
járat volt, ami közvetlenül a szennyvízcsatorna mellett húzódott, és a
föld alatt kínált kivezető utat a városból. A zsiványok többet használták
ezt a járatot, mint a nyilvános kaput. De ha befalazták…
– És a csatorna?

69
 Ramos vállat vont.
– Én mag am még nem próbáltam, de állítólag hüvelyknyi vastag
acélrács zárja el.
Calver ismét szitkozódott, majd mély sóhajjal meg adta mag át a
sorsának.
– Ezek szerint nem tudunk kijutni a városból. Ez meg felelő indok. A
fiúk biztosan meg értik. Hála az ég nek! Íg y leg alább nem kell eg ész
éjszaka g yalog olnunk! Gyerünk vissza a Herébe, és hág junk a nyakára
még eg y-két kupica pálinkának!
Calver már-már vissza is fordult, ám Ramos nem hag yta annyiban a
dolg ot. Sokatmondóan elvig yorodott.
– Van eg y ötletem – lehelte kéjesen.
– Semmi értelme próbálkozni – zárta le az üg yet Calver. – Nem
meg yünk sehová. Hiszen úg ysem jutnánk ki. Iszunk még eg y-két
manólöttyöt a Herében, és elmeséljük eg ymásnak leg kínosabb
kalandjainkat. A nyakamat rá, hog y jól fog unk szórakozni! Gyerünk
vissza! Az első rundot én fizetem!
Ramos azonban nem adta fel ilyen könnyen.
– Kijutunk, ha mondom…
– De… fölösleg es próbálkozni…
– Van eg y remek ötletem!
– Tudod – jeg yezte meg Calver elcsig ázottan –, herótom van a remek
ötletektől, úg yhog y azt javaslom, máris induljunk vissza a Herébe!
Ramos azonban – Calver leg nag yobb bosszúság ára – meg rag adta a
karját, és szinte erőszakkal húzta a nyug ati kapu felé. És közben úg y
vig yorg ott, mintha biztosra venné, hog y a most következő ötletéért
valami nag y jutalmat kap.
Calvernek azonban nem az erszénye, hanem a tenyere viszketett. Ha
nem lett volna oly kevésbé bátor, mint amilyen, nyilván lekent volna
eg y keresetlen pofont a túlbuzg ó zsoldosnak, íg y azonban csak az orra
alatt morg olódott. És ment vele.
– Mi a fenét tervezel?
Ramos azonban csak tudálékosan mosolyg ott, és Calver közel állt
ahhoz, hog y most valóban meg üsse. Mert mi a frászt mosolyog itt ez a
tejfejű barom?
Azt hitte, hog y a hihetetlenül világ os hajú vag ány eg yenesen a
nyug ati kapuhoz viszi, ám Ramos meg torpant a leg szélső házak
árnyékában.

70
 A sápadt csillag fény kísérteties meg világ ításba helyezte a kapu előtti
üres teret, és a bizonytalanul pislákoló, füstös fáklyák csak még inkább
fokozták az ideg esítő hatást.
A nyug ati kapuhoz leg közelebb eső ház árnyékában lapultak, alig
harminc méterre a szeszélyesen lobog ó őrtűztől, és az azt körülülő
őröktől. A hatalmas rostély leeresztve várt, a kijutás lehetetlennek tűnt.
– Akár mehetünk is vissza a Herébe! – sóhajtotta lemondóan Calver.
Ramos azonban elvig yorodott.
– Vond ki a kardodat! – sug allta.
Calver bizonytalanul eng edelmeskedett, de aztán amint Ramos
kiabálni kezdett, azonnal meg értette a társa tervének lényeg ét.
– Seg ítség ! – sikoltotta Ramos, és Calverra kacsintott. – Seg ítség ,
meg támadtak.
Tőre peng éjével csépelni kezdte Calver kardját, és a csillag fényes utca
csendjét vad fémcseng és váltotta fel.
Calver kilesett; látta, hog y a kapuőrök a zaj irányába fordulnak, de
nem sok hajlandóság ot mutatnak arra, hog y a „meg támadott” ember
seg ítség ére siessenek.
– Seg ítsen már valaki! – sikoltotta Ramos, és a változatosság kedvéért
a tőre g ombjával a közeli vasalt ajtót is meg döng ette. – Száz arany
annak, aki meg menti az életemet… KÉTSZÁZ!
A nyug ati kapu felől vértek zörg ése és futó lábak dobog ása
hallatszott.
– A drág aköveim! – sikoltotta Ramos, és Calvert mag ával húzva
eliramodott a leg közelebbi sikátor felé. – Elvették a g yémántjaimat! A
rubinjaimat! Seg ítség !
Most már mindketten rohantak; Calvernek nem kellett több biztatás.
A sötét sikátorban bűzös pocsolyákon, szeméthalmokon g ázoltak
keresztül, és nem sokkal később kibukkantak eg y szélesebb útvonalon,
ami szintén a kapu felé vezetett.
– Remélem, senki sem maradt ott! – lehelte Ramos, és a kapu felé
futott.
Calver közvetlenül mög ötte.
A következő pillanatban már oda is értek a g azdátlanul maradt
őrtűzhöz, és eg y pillanatra meg torpantak hallg atózni. Valahonnan a
távolból hallatszott az elcsalt őrök dühös kiabálása, akik még mindig a
meg támadott kereskedőt kutatták.
Calver vég ig mérte a hatalmas csörlőt, amivel a vasrostélyt és a kaput

71
húzhatták volna fel, és enyhe kétség ei támadtak az iránt, hog y ketten
képesek lesznek elboldog ulni a roppant súllyal.
Ramosnak azonban esze ág ában sem volt a vaskos csörlővel vesződni.
Eg yenesen a kapu jobb oldalán emelkedő őrtorony felé vette az irányt.
Tőrrel a kezében felhág ott a repedezett lépcsőn, és Calver eg yre
ideg esebben követte.
– Mire készülsz?
A lépcső tetején eg y nag y darab, sötét alak lépett eléjük fáklyával a
kezében. Eg y hatalmas, hordóhasú katona, aki úg y pislog ott, mintha
leg szebb álmából ébredt volna fel.
– Hát ti meg ki a pokol…
Nem tudta befejezni a mondatot, mert Ramos nekifutásból úg y vág ta
szájon, hog y meg tántorodott. Aztán mielőtt a fickó visszanyerhette
volna az eg yensúlyát, g yomron térdelte, s a tőrmarkolattal halántékon
csapta.
A hatalmas test jókora dübbenéssel vág ódott el a padlón.
Gyors, tiszta munka volt. Calver elismerően mérte vég ig a társát.
Eddig valamiféle szájhősnek g ondolta, aki ok nélkül tartja nag yra
mag át, ám most meg g yőződött arról, hog y Ramos ig encsak érti a
dolg át.
Azonban a lentről közeledő, dühös szitkozódás elárulta, hog y a
rászedett őrök kezdenek visszaszálling ózni, íg y nem volt idő a szóbeli
elismerésre.
És úg y tűnt, Ramos nem is számít mag asztalásra. A fehér bőrű, fehér
hajú fickó sietve átlépett kábán nyög décselő ellenfelén, és kiug rott a
g yilokjáróra. A következő pillanatban máris felhág ott a fal tetejére.
Calver döbbenten állt meg .
– Csak nem akarsz… leug rani?
– Dehog ynem – sziszeg te Ramos könnyedén. – Itt elég mély a víz!
Gyere, kölyök!
Aztán mintha ez lenne a dolg ok természetes rendje, levetette mag át a
várfalról, és a következő pillanatban tompa csobbanás jelezte a
leérkezését.
A kapu túloldalán lévő őrtoronyból meg lepett kiáltás harsant, és a
kiáltásra minteg y válaszul, csizmás lábak kezdtek dobog ni a feljárón.
Calver nem sok hajlandóság ot érzett arra, hog y leug orjon, de jelen
helyzetben nem volt más választása. Hacsak nem akar az őrökkel a
g yilokjárón kerg etőzni…

72
 Felkapaszkodott a fal tetejére, mély léleg zetet vett, bal kezével
befog ta az orrát, és bízva a szerencséjében, levetette mag át a fal
tövében sötétlő víztömeg be. Csak remélni tudta, hog y Ramos jól
értesült és ezen a részen valóban mélyebb a víz az árokban a
szokványosnál. És azt is erősen remélte, hog y nem épp azon karók
eg yikén köt ki, amiket épp az ilyen leug rálok számára készítettek a fal
közelében.
Rémület markolt a szívébe, amikor erre g ondolt, és szerette volna
visszacsinálni az ug rását. De leg alább messzebbre lendült volna a
faltól…
Azonban nem maradt sok ideje ezen a komor lehetőség en
eltöpreng eni, mert a következő pillanatban lábbal előre belecsobbant a
lang yos folyadékba, és az összecsapott a feje fölött.
Calver Wonlow sohasem tartotta mag át jó úszónak, de azért valahog y
elboldog ult a vízben.
Amikor a víz szintje már a feje fölé került, eg y pillanatra ösztönös
szorong ás markolt a g yomrába, és olyasféle érzése támadt, hog y lefelé
zuhanása sohasem ér vég et. Eg yre mélyebbre fog süllyedni a zavaros
vízben, és meg sem áll a pokol kapujáig …
Azonban mire ez a képzet kialakult az elméjében, már felfelé
kalimpált, és mivel befog ott orrát akaratlanul is eleng edte, most
prüszkölve, köpködve kapkodott leveg ő után.
– El innen! – sziszeg te valaki a messzeség ből, és Calver mag a is
érezte, hog y nem üdvös dolog a fal tövében lubickolni. Hiszen itt még
a bizonytalan csillag fényben is pompás célpontot nyújthat, ha
valamelyik őr veszi a fáradság ot, hog y előhozakodjon a számszeríjával.
És mintha csak e g ondolat akart volna ig azolást nyerni, valami
elsüvített Calver füle mellett, és a közvetlen közelében csapódott a
vízbe.
Calver Wonlow azon nyomban elrúg ta mag át, és vad csapásokkal
úszni kezdett a vizesárok túlsó partja felé. Minél messzebbre a faltól,
minél messzebbre a lövöldöző őröktől.
Bár erőteljes, határozott csapásokkal úszott, eg y külső meg fig yelő
szemszög éből meg lehetősen különös látványt nyújthatott. A lábaival
szabályosan tolta el mag át a víztől, szabad bal kezével üg yesen lapátolt,
míg a jobbjában tartott vívótőrrel idétlenül csapkodott.
Vissza kellett volna dug nia a feg yverét a hüvelyébe, mielőtt levetette
mag át a falról, ám annyira sietős volt a leug rás, hog y ez hirtelenjében

73
eszébe sem jutott. Most pedig már – jelenleg i helyzetében – nem
lehetett vég rehajtani a feg yver eltételének bonyolult mozdulatsorát.
Calver úszott. Enyhén féloldalasan. Eg y kissé balra húzott. De azért
haladt…
Tartott tőle, hog y a következő nyílvessző már nem kerüli el, de baljós
előérzetei nem ig azolódtak be. Hog y kikerült az őrök látószög éből vag y
a csillag fényes meg világ ításból, vag y az őrök döntöttek úg y, hog y nem
pazarolják rá a nyílvesszőiket – ezt nem lehetett tudni.
Lényeg az, hog y Calver Wonlow másfél perc múltán elérte a túlsó
partot, és liheg ve, prüszkölve szitkozódva utasította el Ramos
seg ítőkész kezét.
– Hag yjál!
Kikapaszkodott mag ától, és mérg esen rázta mag áról a vizet. Nem
elég , hog y csupa lucsok lett, még az állott csatorna bűzéből is mag áévá
tett valamennyit.
– Most mit vag y úg y oda? – vig yorg ott Ramos. – Kijutottunk, vag y
nem?
– Esthewar szennyes g atyájára! – morog ta dühösen Calver.
– Leg közelebb tartsd meg mag adnak a remek ötleteidet! Ha adtunk
volna az őröknek eg y-két ezüstöt, sokkal eg yszerűbben kijuthattunk
volna.
Ramos sértetten vont vállat.
– Hja, ha neked olyan sok az elszórni való pénzed…
Calver erre nem válaszolt semmit. Belátta, hog y Ramosnak a mag a
szempontjából tökéletesen ig aza van. Két nappal ezelőtt még ő sem lett
volna olyan könnyelmű, hog y az őrök meg veszteg etésére fordítsa a
nehezen meg szerzett ezüstöket. Azonban valószínűleg ig az lehet az a
mondás, hog y „könnyen jött pénz könnyen meg y”. Amikor az
embernek tele az erszénye, nem nézi az árakat.
De vég ül is, az a lényeg , hog y kijutottak.
– Menjünk! – morog ta meg adóan. – Majd g yalog lás közben
meg száradunk.
Ez persze csak amolyan felületes kijelentés volt. Ug yanis ez az éjszaka
az évszakhoz képest is szokatlanul hideg nek íg érkezett ezen a tájékon,
és éles, metsző szél fújt. Az éjszakai utazóknak alaposan ki kellett
lépniük, hog y ne reszkessenek a hideg től, mint a nyárfalevél. Kettejük
közül Ramos bizonyult erősebbnek, és ez Calvert határozott
ideg esség g el töltötte el. Mert amíg ő szabályszerűen vacog ott, Ramos

74
mindössze annyi jelét adta a hideg nek, hog y olykor-olykor sziszeg ve
vette a leveg őt.
A széles szekérút, amely a Quedrac-völg yön keresztül Deoreába vitt,
eleinte meg munkált szántóföldek, leg elők és vadvirág os rétek között
vezetett, csak jó félórás g yalog lás után kezdett el füves dombok között
kanyarog ni. A hold már teljesen birtokába vette az eg et, és úg y
terpeszkedett a csillag októl körülvéve, mint tyúkanyó a csibéi között.
Eg yetlen felhő sem takarta el az ég i lámpásokat, íg y Calver és társa
határozott léptekkel haladhatott a céljuk felé. Útjukat nem zavarta
semmi; az éjszakai rag adozók elkerülték őket, s amióta Derver Herceg e
irtóhadjáratot rendezett a haramiák ellen, az utazókra leső törvényen
kívüliek is elkerülték ezt a környéket. Ig azából nem volt hát mitől félni,
Calver még is összerezzent minden g yanús jelre, és leg szívesebben
kivont karddal tette volna meg a teljes utat.
Azonban nem akarta, hog y a g ondtalanul fütyörésző Ramos g yávának
g ondolja.
Amikor elérték a Quedrac-heg y lábánál kezdődő erdő szélét, ami
meg közelítőleg félútra esett úti céljukhoz, Ramos javaslatára
meg pihentek, s Calver sietve rakott eg y kisebb tüzet a környéken talált
rőzsékből.
– Ug ye, nem akarunk itt éjszakázni? – kérdezte g unyorosan Ramos, de
ennek ellenére, amikor a láng ok lobog ni kezdtek, ő is közelebb
húzódott.
– Nag y hibát követtünk el – sóhajtotta a szőke fickó.
Calver eg yetértően bólog atott. Hát bizony, kár volt elindulniuk!
– Nem az én ötletem volt – morog ta. – De Bredan azt íg érte, hog y
kitöri a nyakamat, ha nem teszem meg ezt a rohadt utat…
– Úg y értem… nag y hibát követtünk el, hog y nem hoztunk
mag unkkal leg alább eg y kulacsnyi itókát! – helyesbített Ramos. – Most
kellemesen felmeleg ítene…
Calver ismét csak bólog atni tudott.
– Apropó… – szólalt meg ismét Ramos. – Ha már itt tartunk…
elárulnád, hog y voltaképpen mi dolg od a Quedrac-völg yben? Ha
semmi közöm hozzá, akkor mondd meg , hog y fog jam be a pofámat!
Calver közel állt ahhoz, hog y mindent részletesen elmeséljen
szimpatikus cimborájának, de aztán az utolsó pillanatban még is
visszafog ta mag át. Most kezdjen itt vitatkozni arról, hog y léteznek
élőhalottak, avag y sem? Nem, dehog y!

75
 – Elég edj meg annyival – kezdte közvetlen hang on –, hog y pár nappal
ezelőtt elástam ott valamit. Bredannak és Reg inarnak g yanús lett, hog y
a holmi már nincs a helyén. Rám esett a választás, hog y ellenőrizzem,
minden rendben van-e. Ez íg y log ikus… elvég re én tudom, hog y hová
ástam, meg minden, ug ye…
Ramos a homlokát ráncolva, értetlenül meredt a társára.
– Ug ye, nem akarod nekem bemesélni, hog y én is jelen leszek, amikor
kiásod a szajrét? Tudod, nem szeretem az ilyesmit. Mert ha később
eltűnik, akkor majd rajtam keresitek.
Calver mindkét kezét a tűz irányába tartotta, és meg próbált úg y
helyezkedni, hog y a meleg ség átjárja a leg jobban átnedvesedett tag jait
is.
– Ne ag g ódj! – suttog ta. – Nem ások ki semmit. Csak körbejárok a
völg yben, és meg nézeg etek ezt-azt. Neked sejtelmed sem lesz, hog y
tulajdonképpen mit nézek. Ha viszont a sírt meg bolyg atták, akkor
úg ysem lesz értelme a titkolózásnak.
Ramos még inkább ráncolta a szemöldökét.
– „Sír”-t?
Calver meg köszörülte a torkát. De ha már ilyen ostobán elszólta
mag át, ig yekezett fenntartani a bizalmat.
– Eg y rég i sírról van szó… de többet ig azán nem mondhatok.
Ramos mindent értően bólintott, és nem firtatta tovább az üg yet.
Azonban félperces hallg atás után ismét meg szólalt.
– Fig yelj csak, Wonlow – kérdezte érdeklődő tekintettel –, ig az az,
amit rólad Draxionban beszélnek?
Calver lemondóan vállat vont.
– Eg yesek g yávának tartanak – ismerte be meg adóan. – Ám ez nem
ig az. Pusztán elővig yázatos vag yok. Ennyi az eg ész. Nem érdekel, hog y
ezt eg yes bunkók g yávaság nak hiszik, csak az a lényeg , hog y vig yázok
a bőrömre. Tudod, az embernek eg yetlen tyúkszaros élete van. És én jól
érzem mag am a bőrömben. Nem szívesen válnék meg tőle.
Ramos nyájasan elmosolyodott.
– Nem erre g ondoltam.
Calver a homlokát ráncolta.
– Idefig yelj, ha te is azt az esetet akarod felhánytorg atni, amikor a vén
Dromar lenyomott eg y halat a torkomon… hát annyit mondhatok, hog y
eg y csapásra eljátszod minden szimpátiámat…
Ramos komoly maradt, és a hang jában nyoma sem volt g únynak,

76
vag y meg vetésnek – és ez Calver szemében rettenetesen szimpatikussá
tette.
– Én eg észen másról beszélek. Ig az az, hog y te eg y ideig tanítványa
voltál annak a leg endás fickónak, akit óceántól óceánig Komor
Gradoran néven ismertek?
Calver meg könnyebbülten elmosolyodott; g yűlölte a g únyolódókat,
ám kedvelte azokat, akik készség g el meg hallg atták a henceg ését.
– Ó, annak csaknem hat éve már! – leg yintett felleng zősen. – A vén
Gradoran ezóta már valószínűleg a föld alól szag olja a tehéntrág yát, de
leg jobb esetben is hályog os szemmel számolja az aranyait… már
amennyiben nem vág ták még le csuklóból mindkét kezét…
Ramos izg atottan húzódott közelebb.
– Valóság lenne? – suttog ta. – Én azt hittem, csak ostoba pletyka.
Valóban ismerted Gradorant?
Calver most elemében érezte mag át, és ig encsak sajnálta, hog y nincs
a keze üg yében eg y korsó sör, amit iszog athatna a rég i idők
felelevenítése közben. Mereng ve bámult a fickándozó láng ok közé, és a
szíve meg telt meleg ség g el, amint arra a dicső pillanatra g ondolt,
amikor Komor Gradoran rájött, hog y elárulták, és eg y szál pendelyben
ug rott le az erkélyről, hog y mentse az életét. Milyen kár, hog y a
helytartó elkobozta Gradoran összes vag yonát, és a sok-sok kincsből
csupán eg yetlen aranyat juttatott a becsületes feljelentőnek…
– Nos, ha a valóság ot akarod hallani, bizalmasan elárulhatom neked,
hog y az a leg endás csirkefog ó, aki Komor Gradorannak nevezte mag át,
két hosszú éven át a mesterem volt! Nyolcéves koromban vett mag ához az
utcáról, és két éven át dolg oztam neki, mivel rájött, hog y méltó vag yok
a személyes fig yelmére. A kezdetektől úg y nevelt, mint a saját fiát…
Tőle tanultam meg , hog yan kell úg y szíven döfni valakit hátulról, hog y
nyikkanni se leg yen ideje. Apám helyett apám volt nekem.
– Valóban?
– De mint mondottam, ennek több mint hat éve már.
Ramos szemében furcsa fény villant; Calver ezt a csillog ást nem tudta
mire vélni, íg y eg y könnyed elhatározással elismerő pillantásnak tudta
be.
– Kevesen ismerik az ig azi történetet – folytatta nag y elánnal. – Én
azonban épp ezen kevesek közé tartozom. Sőt, mondhatni, első kézből
van tudomásom mindenről.
– Ah, ez remek!

77
 – Komor Gradoran eg y viharos éjszaka utáni reg g elen, bőrig ázottan,
elcsig ázottan, a vég sőkig kiéhezve verg ődött be Draxionba, eg yetlen
rézkanyi nélkül. Azt mesélte, hog y kísértetek támadtak rá és teljesen
kirabolták, de természetesen senki nem hitt neki. Én voltam az
eg yetlen, aki meg értést tanúsítottam a szerencsétlen flótás iránt, és ő
hálából a tanítványává fog adott. Nos, tudod, hog y van ez… akkor még
taknyos kölyök voltam, és azt sem tudtam, hog y kell valakinek úg y
elmetszeni a torkát, hog y nyikkanni se leg yen ideje… Gradoran kiváló
szaktekintélynek számított ezen a szakterületen, és hálából, hog y
loptam neki kaját és felg yóg yítottam, számos fortélyra meg tanított.
Sok-sok kalandon mentünk keresztül eg yütt, és büszkén mondhatom,
hog y leg alább tucatnyi alkalommal csupán az én g yorsaság omnak
köszönhette az életét… No, persze, meg értelek, hog y ilyen tamáskodó
kifejezéssel nézel rám, de akármit is g ondolsz, íg y ig az… Ő meg én, mi
ketten, lefőzhetetlen párost alkottunk… Hát ig en, kár hog y vég ül is úg y
döntött, elhag yja a várost…
Ramos meg vakarta a feje búbját.
– Úg y hallottam, nem a saját akaratából távozott Draxionból.
Calver vállat vont.
– Ezt bizony rosszul hallottad. Komor Gradoran mindig mindent a
saját akaratából cselekedett. És amikor úg y döntött, hog y elhag yja a
városunkat, azt is ő mag a döntötte el.
Ramos a szemöldökét ráncolva, töpreng ve meredt mag a elé.
– Mintha azt hallottam volna, hog y valaki elárulta a rejtekhelyét, és
épp hog y ki tudott csusszanni a letartóztatására indult őrkapitány
kezei közül. Meg aztán három napon keresztül vadásztak rá Draxion
leg eldug ottabb neg yedeiben, mire vég re sikerült kereket oldania.
Calver tudálékosan emelte fel a mutatóujját.
– Nos, ig en, meg lehet, hog y vadásztak rá. De azt kihang súlyozom,
hog y vég ül is ő volt az, aki eldöntötte, hog y elmeg y innen. Miután
rájött, hog y ha elkapják, a bakó bárdja várna rá, a saját szabad
akaratából döntött a távozás mellett.
– Leg endákat mesélnek arról a fickóról – bólog atott Ramos. – Mint te
mag ad is mondtad, ág rólszakadt csavarg óként került a városba, és eg y
hónap múlva már úg y szórta a pénzt a kocsmákban meg a kupikban,
mintha neki az arany szart se számítana.
– Nem ig azán állt meg nála a pénz – ismerte el Calver. – Könnyen
szerezte, és még könnyebben szórta el. Leg alább annyira értett a

78
pénzszóráshoz, mint a pénzszerzéshez.
Ramos sóhajtott.
– Sok mindent mesélnek arról is, hog y ki árulta el…
Calver azonnal meg sértődött.
– Ha arra célzol, hog y én…
– Ug yan, ug yan! Ne vedd mag adra! Én nem mondtam, hog y te voltál,
és eg yébként is, kit érdekel… Csak éppen úg y meg említettem, hog y
sokféle szóbeszéd kering erről az eg észről. Hm. Állítólag eg y időben te
mag ad dicsekedtél azzal, hog y elintézted Gradorant, mielőtt ő intézett
volna el tég ed. Én nem hibáztatlak. Azt mondják, az a fickó a saját apját
is kicsinálta volna…
Calver leg yintett.
– Az való ig az, hog y eg y percig sem éreztem mag am biztonság ban
mellette. Ha a saját bőrét veszélyben érezte, nem válog atott az
eszközökben, és olyankor az sem érdekelte, hog y kit ráng at bele a
kulimászba mag a helyett… Örülök, hog y meg váltam tőle. Ha vele
maradok, már biztosan nem élnék.
Ramos szélesen mosolyg ott.
– De akkor, amikor Gradorant elárulták… még mellette voltál, ig az?
– Mi a fenét akarsz ezzel mondani?
– Voltaképpen semmit. Csupán felmerült bennem eg y kérdés. Hog y
lehetség es az, hog y miközben Gradorant ég re-földre hajszolták, tég ed
békén hag ytak? A helytartó emberei nem tudták talán, hog y te a társa
vag y?
Calver kezdte türelmét veszteni.
– A francot se érdekli, hog y mit tudtak és mit nem a helytartó
emberei! Mit kérdezősködsz? Talán valamiféle spicli vag y? És
eg yébként is, unom ezt a témát. Meg aztán rendesen átmeleg edtünk,
úg yhog y indulhatunk. Gyerünk, elég volt a fecseg ésből! Nem azért
fizetlek, hog y kérdezősködj!
Ramos nem felelt, csak vállat vont. Aztán szétrug dosta, eltaposta a
tüzet, és a biztonság kedvéért a még füstölg ő parazsat is lepisilte.

Eg y darabig szótlanul haladtak tovább, és jó nég y mérföldet

meg tettek a ritkás erdőben kanyarg ó, fokozatosan emelkedő úton, mire
Ramos ismét kinyitotta a száját.
– Ne hidd, hog y én itt spicliskedek, vag y ilyesmi… eg yszerűen csak

79
hallottam eg y-két feltételezést, és mag amban társítottam a dolg okat.
Ennyi az eg ész.
– Amíg én fizetlek, te csak ne nag yon társítg asd a dolg okat!
– morog ta Calver. – Lépjünk ki inkább!
Újabb pár mérfölddel később azonban már feszültnek találta kettejük
viszonyát, és mivel a hat évvel ezelőtti eseményeknek már úg ysem
tulajdonított különösebb jelentőség et, bosszúsan mordult fel.
– Én tettem, ha tudni akarod!
Ramos, aki töpreng ve lépkedett mellette, értetlenül emelte fel a fejét.
– Mit?
– Gradorant – morog ta Calver. – Én dobtam fel a helytartónál.
– Aha. Gondoltam.
– Csak azért mondom el neked, hog y szent leg yen köztünk a béke.
Elvég re társak vag yunk. És nem túl üdvözítő, ha a társak harag szanak
eg ymásra eg y ilyen éjszakán…
Ramos azonnal felfig yelt erre a meg jeg yzésre is. Éles eszű fickó volt.
– Eg y „ilyen éjszakán”? Miért? Milyen ez az éjszaka? Miben
különbözik bármely más éjszakától?
– Hát abban – hazudta Calver szemrebbenés nélkül –, hog y mi ketten
itt kószálunk a semmi közepén, ebben a sötét erdőben.
Ramos vállat vont.
– Annyira azért nem sötét…
Calver nem mesélt többet a Komor Gradoranhoz fűződő kapcsolatáról,
de a vallomását követően kellemesen meg enyhült köztük a lég kör.
Ramos vidámabb lett, és ostoba történeteket mesélt, amiken Calver
csupán azért röhög ött, hog y elűzze baljós előérzeteit. Mert ahog y
eg yre közeledtek a Quedrac-völg y felé, a szíve és a g yomra szép
fokozatosan kezdett összeszorulni. Ahog y illik.
– Ott a völg y – mutatta Ramos. – Minden csendesnek tűnik.
– Aha.
A Quedrac-völg y tulajdonképpen eg y hosszanti repedés volt két
heg yóriás között. Valaha eg y folyó ág a lehetett, minden valószínűség
szerint a Quedaré, ám valami ismeretlen természeti katasztrófa
jóvoltából a folyó más utat választott, elkerülte a Quedrac-heg yet, és
valamivel északabbra a jóval szélesebb, ag yag osán hömpölyg ő
Brerg rakba ömlött.
Az eg ykori meder eg y részét tüskebokrok, g öcsörtös fák,
csalánlig etek nőtték be, melyek között jókora köves, ag yag os foltok

80
maradtak, ahol nem nőtt eg yetlen fűszál sem. A Quedrac-völg y
széltében alig lehetett több hatvan-hetven méternél, de a két meredek
heg yoldal között leg alább másfél mérföldön át futott nyug at-
északnyug ati irányba. És ezt a különös szurdokot követte az a szekérút,
amely a leg rövidebb útnak számított Draxion és Deorea között.
A hold lassacskán már lenyug odott, és el-eltűnt a két vándor szeme
elől, ahog y a keletre eső heg ycsúcs csipkés bércei eltakarták vag y
kivillantották. Olybá tűnt, mintha a kísérteties fényű ég itest
bújócskázni akarna velük, és néha-néha kilesne a rejtekéből, hog y lássa,
a két ember mihez kezd.
Jeg es fuvallat csapódott az arcukba, ahog y beléptek a két szikla között
a völg ybe, mintha eg y kapun g yalog oltak volna át. A jeg es fuvallat
behatolt a ruháik alá, arcukra fag yasztotta a léleg zetüket, és a
mellkasukat markolászta.
Calver enyhén meg borzong ott.
– Érzed ezt?
– Ja. Mintha kissé lehűlt volna a leveg ő – vetette oda Ramos, és
összébb húzta mag án a zubbonyát. – Tudod, hol éreztem utoljára
hasonló hideg et? A deoreai temetőben…
– A francba!
– Síri csend honol, nemde?
– Menj te a jó francba!
A szőke Ramos a homlokát ráncolta.
– Mi bajod? Tán friss medveszarba léptél?
– Mi a fenének kell neked éppen most temetőt emleg etned?! Íg y is
elég cudar az előérzetem.
Ramos elmosolyodott.
– A leg endás Wonlow-i „bátorság ”, mi? – vetette oda pimaszul.
– Azért csak vig yázz, össze ne csináld mag ad, Fürge Calver!
Calver erre nem is válaszolt. Azzal sem törődve, hog y elárulja mag át,
kivonta a kardját, és eg yenesen abba az irányba indult, ahol pár nappal
ezelőtt Pere Codrer hulláját elkaparta. Pontosan tudta, miféle látványra
számíthat. Eg y üres sírg ödörre, szétdobált kövekre, kiforg atott földre.
Felkészítette mag át erre a látványra, és elhatározta, hog y nem eng ed a
g yávaság csábításának, és nem fog eszét vesztve elrohanni Draxion
irányába. Teljesíti a küldetést. Odameg y a sírhoz, vet eg y pillantást az
üres g ödörre, aztán hátat fordít, és máris indulhatnak vissza. Még
délelőtt meg fog nak érkezni…

81
 – Miért lett ilyen sietős? – kérdezte érdeklődve Ramos.
Calver csak intett válasz helyett.
A sírhelyet nem kellett sokáig keresg élnie, hiszen jó emlékezettel
verte meg a sors, és pontosan tudta, kit hová kapart el. Ez a páciense
pedig eg észen kivételes helyzetet élvezett az áldozatai sorában.
Álmában, becsukott szemmel is meg találta volna azt a jeltelen kőrakást
a V alakban növő két mog yorófa közelében.
Bár elhatározta, hog y nem eng ed a félelemnek, a vívótőrét még is
előhúzta a hüvelyéből, és óvatos léptekkel közelítette meg a nevezetes
helyet.
Bár a holdfény már nem seg ítette tovább a látásukat, a felhőtlen ég en
a csillag ok olyan fényesen rag yog tak, mintha valamiféle hátborzong ató
ünnepség re készülnének.
Calver a sárkányfejhez hasonlatos sziklánál letért a keresztútról,
elkerülte a fenyeg etően susog ó csalánost, és eg yenesen a V alakú iker
fatörzsek felé sietett. Azt már hat lépés távolság ról látta, hog y a sejtése
nem csalt; a hevenyészve készített sírg ödör üresen tátong ott. Nem is
ig azából sírg ödör volt ez, hiszen Calver bosszúság ában nem vég zett
rendes munkát, és eg y alig kétarasznyi mély g ödörbe fektette a hullát.
S trehányság át azzal ellensúlyozta, hog y a közelből kisebb nag yobb
köveket hordott a sírra; eg yrészt, hog y álcázza, másrészt, nehog y
valami erdei állat kikaparja a tetemet…
Nos, ez a kétarasznyi mély, eg y méter széles, csaknem két méter
hosszú vájat tátong ott most üresen, melynek az alján még jól látszott
eg y test lenyomata, s amely körül a köveket, sziklákat úg y szórták szét,
mintha óriás csemeték játszadoztak volna a környéken.
Calver Wonlow valami ilyesmire számított, és felkészítette mag át erre
a látványra, de sajnos, nem elég g é! Bár mag a a g ödör és a szétdobált
kövek nem nyújtottak ig azán rémületes látványt, Calver jeles fantáziája
társította az elhag yatott sír képét azokkal a sejtelmes, túlvilág i
borzalmakkal, amelyek még a bátor emberek szívét is szivacsként
facsarnák össze. És mint ismeretes, Calver még csak bátor embernek
sem mondhatta mag át…
– Esthewar romlott g ilf vérére! – hörög te Calver döbbenten, és a sír
körüli laza talajon ösztönösen is nyomok után fürkészett.
Látta az apró, csizmás lábak lenyomatát több helyen is, és nem kellett
sokat töpreng enie, hog y meg állapítsa, miféle lábak hag yták ezeket a
nyomokat. Pere Codrer, az élőhalott kimászott a sírjából, elment

82
Draxionba, hog y aztán amikor Bredan és társai ismét a föld alá dug ták,
meg int csak kikaparja mag át valami őrületes fekete mág ia
seg ítség ével.
De vajon hol lehet most? Vajon ismét a föld alatt időzik, vagy éppen
összevissza mászkál Draxionban, és gyilkolászik?
Vagy éppen…
Calver Wonlow nem érzett mag ában annyi bátorság ot, hog y
vég ig vig ye ezt a g ondolatot. Mert arra g ondolni sem akart, hog y az
élőhalott esetleg visszatérhetett az eredeti sírjához, és most itt bóklászik
valahol a közelben!
Calvernak már a fél g ondolatra is félig meg állt a szíve a rémülettől.
És csaknem teljesen meg állt, amikor eg y vig yázatlan pillantással
felfedezett valamit, amit nem lett volna szabad.
– Gradoran mocskos vérére! – sikoltotta halálra váltan. – Takarodjunk
innen a francba…
Ug yanis a háromnapos csizma lenyomatok mellett másféle nyomokat
is felfedezett. Csupasz talpak és apró lábujjak mélyedtek a talajba a sír
környékén. Meztelen női lábnyomok. És ezek a nyomok annyira frissnek
tűntek, hog y szinte még a sár is csak most omlott be a bemélyedések
oldalán.
Percekkel ezelőtt járhatott itt az…
– Gradoran g ilf ring yójára! – lehelte dermedten Calver, és tekintetével
követte a mezítlábas nyomokat, eg észen a V alakú mog yorófáig .
Azonban tovább nem követhette. Eg yrészt mert nem merte felemelni
a tekintetét, hog y lássa, az élőhalott ott áll-e a fatörzs mög ött. Másrészt
pedig eg y olyan hatalmas ütés érte részben a tarkóján, részben pedig a
koponyája hátsó fertályán, hog y halálos rémülete menten átadta a
helyet a jótékony ájulásnak.

Miután g yilkos ijedelmeitől és balsejtelmeitől meg szabadulva jót

lubickolt az eszméletlenség g ondtalan, lang ymeleg hullámaiban, arra
tért mag ához, hog y hanyatt fekszik, jókora súly nehezedik a
mellkasára, és valaki jobbról-balról pofozza.
Eg yáltalán nem kíméletesen.
Calver már-már mag ához tért, de a szemét még nem merte kinyitni.
Mert az tuti, hogy az élőhalott kapta el!
– Gradoran átkozott nevére esküszöm, sosem nyírtalak volna ki, ha

83
tudom, hog y visszatérsz bosszút állni!
– Néhai mestered nevét mocskolódva szádra sose vedd! – intette eg y
vidám, ám komor hang , és Calvernak az az ostoba kényszerképzete
támadt, hog y mag a Komor Gradoran pofozza ily rettenetesen.
A pofonok ismerősnek hatottak; no de ki tud meg különböztetni két
pofont eg ymástól ilyesfajta szorong atott helyzetben?
Calver eg y pillanatig még mindig nem nyitotta ki a szemét, mert
mag ában tisztáznia kellett a lehetőség eket. Azonban bárhog y
töpreng ett is, nem tudta eldönteni, melyik lehetőség nek tudna ig azán
örülni. Ha Komor Gradoran pofozná, vag y ha az élőhalott. Voltaképpen
eg yre meg y…
– Na, mi van, Wonlow – recseg te türelmetlenül az előbbi hang –,
mag adhoz térsz vég re, vag y át akarod aludni az eg ész éjszakát?
Calver vég ül kinyitotta a szemét.
– Ramos?
Ő hanyatt feküdt, és a szőke férfi lovag olt a mellén szétvetett
lábakkal, és a tőre heg yét olyasféle helyzetben tartotta, mintha Calver
csupán eg y csirke lenne, aminek most készül elvág ni a nyakát.
A pofozással időközben már felhag yott, de látva, hog y a szürkéskék
szempár kinyílik, a kés heg yét a puha, nyaki bőrhöz nyomta.
– Nyug i, Wonlow, ne ug rálj, mert még meg vág hatod mag ad!
Calver a homlokát ráncolta. Ujjai ösztönösen a vívótőrét keresték, de
csak az üres hüvelyt találták. A feje rettenetesen sajg ott, és bár nem
nyúlt oda meg tapintani, biztosra vette, hog y az a meleg ség a
koponyája hátulján nyílt sebre utal. És nyilván a haja is rag acsos…
A jelenleg i helyzetből nem volt nehéz kitalálnia, hog y Ramos ütötte
le hátulról, miközben ő a rémületével küszködött.
– Szállj le rólam! – motyog ta, hog y időt nyerjen. – Elég rosszul
fekszem. Eg y éles kő nyomja a lapockámat…
– Az a te bajod – vig yorg ott Ramos. – Az én bajom viszont az, hog y
még mindig nem árultad el, hol van elásva a szajré…
– Hát ezért vág tál kupán? – hörög te Calver, és nag y erőfeszítéssel
meg próbált könnyed hang nemet meg ütni. Nem sikerült. – Ki kell
ábrándítsalak, nincs szó semmiféle kincsről, úg yhog y nyug odtan
leszállhatsz rólam. Mint már említettem, eg y kő marhára nyomja a
g erincemet…
Ramos rosszindulatúan vig yorg ott; koravén arcán szinte összeértek a
ráncok.

84
 – Ne próbálkozz ócska trükkökkel, Calver! – sziszeg te. – Ha leszállnák
rólad, elveszíteném a jelenleg i helyzeti előnyömet.
– Ug yan már! Az a rohadt kő tényleg nag yon nyomja a vesémet…
– És bár az köztudott rólad, hog y g yáva nyúl vag y, de nag y hiba lenne
részemről, ha alábecsülnélek.
– Nézd, Ramos…
– Az a tény, hog y Komor Gradoran volt a mestered, épp elég , hog y
óvatosság ra intsen. Másrészt, hallottam rólad eg yet s mást, Calver.
Gyáva, szar, szemét alak vag y… de ha az irhádat kell mentened,
veszedelmes is tudsz lenni, mi? Úg yhog y csak semmi trükk; minden
marad, ahog y van. Te alul, én felül… és a késem a nyakadnál. Úg yhog y
jól g ondold meg , mit csinálsz! Tudod, eg y kicsit én is félős vag yok, és
ha meg ijesztenek, könnyen eljár a kezem.
Calver lemondóan sóhajtott. Az eg észben az volt a leg rosszabb, hog y
eg y éles kő valóban úg y nyomta a farcsontját, csaknem elalélt a
fájdalomtól. Ám az elhang zottak után jobbnak látta, ha nem kezd el
mozg olódni; ennek a fickónak talán tényleg meg szalad a keze, és akkor
az éles tőr meg cakkozza a torkát.
– Mit… mit akarsz tőlem? – kérdezte kiszolg áltatottan.
Ramos eg y pillanatig mereng ve nézett a fog lyára, aztán ismét
elvig yorodott.
– Először is… mindent tudni akarok arról, hog y hol ástad el azt a
szajrét, amiért idejöttünk!
– Neked elment az eszed!
– Ellenkezőleg . Épp most jött meg !
Calver meg próbált meg g yőzőnek, őszintének és leheng erlőnek tűnni.
– Fig yelj, öreg … te tévedésben vag y. Itt nincs semmiféle szajré. Nem
azért jöttünk ide, hog y holmi elásott szajrék után kutassunk. Hidd el,
nem hazudok!
Ramos még meg átalkodottabban vig yorg ott.
– Jobb is, ha nem hazudsz – javasolta. – Ug yan ezen a területen nem
vag yok szakember, de ismerek eg y-két módszert, amivel akár a halottat
is szóra bírom… Úg yhog y dumálj szépen!
Calver a fejét ing atta.
– Te nem vag y komplett… Jó, jó, nem kell mellre szívni! Elmondok
mindent. De előtte, ha nem harag szol, eng edj meg eg y csöppnyi
meg jeg yzést… Tételezzük fel, hog y jól sejted, és én valóban elástam
ebben a völg yben valamiféle kincset… ez persze csak feltételezés…

85
hiszen nincs itt semmiféle szajré… No, teg yük fel azonban, hog y még is
van, és a cimboráim eng em azért küldtek ide, hog y meg nézzem,
meg van-e még , de mint említettem, ez csak feltételezés, de ha íg y
lenne, mit g ondolsz, meg úszhatnád te élve, ha én nem térnék vissza, a
szajrénak pedig nyoma veszne? Ne feledd, hog y a cimboráim… Reg inar,
Bredan és Chaini retteg ett feneg yerekek, akik a föld alól is
előkotornának tég ed, hog y bosszút álljanak. És számosan tudják, hog y
mi ketten eg yütt indultunk el. Nevezetesen Dag adt Oleg h, akinél te a
pénzedet hag ytad. És ha tudni akarod, nekem Oleg h g yerekkori jó
barátom. Ha nélkülem térsz vissza, g ondolod, hog y nem fog feltűnni
neki a hiányom? Eg y árva rézkanyit sem fog sz visszakapni a
pénzedből… és mivel az itt elásott kincs csupán elméletben létezik,
rosszabbul jársz, mint g ondolnád. Úg yhog y jobban teszed, ha leszállsz
rólam, és bocsánatot kérsz. A szavamat adom, hog y meg bocsátok, és
sohasem fog om felemleg etni senkinek, hog y te orvul kupán vág tál.
Elfelejtjük az üg yet és kész. Rendben? Leszállsz vég re? Az a kő tényleg
nyom!
Ramost nem hatotta meg ez a szerény monológ ; még mindig
kiismerhetetlenül mosolyg ott.
– Jól van, elmondok mindent – választotta az eg yenes utat Calver.
– Három nappal ezelőtt meg öltem itt valakit. Ide kapartam el. És a
fickóból élőhalott lett. Illetve nem is… valójában nő volt az illető, csak
én g ondoltam, hog y férfi, mivel nem motoztam meg rendesen, tudod,
hog y van az, ha az ember siet, és csak akkor tudtam meg , hog y nő volt,
amikor Reg inar mondta, hog y átkutatta a hullát, és nő volt, pedig az
apja azt mondta, hog y a fiát keresi, de valójában nem a fia, hanem a
lánya, és nyilván azért mondta nekünk, hog y a fia, mert tudta, hog y a
lánya olyan, mint eg y fiú… de tény, hog y meg öltem, és teg nap Bredan
is meg ölte, de nem ez a lényeg , hanem az, hog y most nekem kellett
meg néznem, hog y vajon nincs-e a sírjában…
Ramos mag abiztos arcán eg yértelműen látszott, hog y teljesen
összezavarodott, még a kését is keményebben markolta.
– Mi a fenét zag yválsz itt össze?
– Ez nem zag yva – mag yarázta Calver. – Lehet, hog y hirtelen sok volt
számodra ez a tömérdek információ, de minden szavam ig az. A fickó…
mármint a lány… eg y élőhalott! És nincs a sírjában! Láthatod.
Ramos nem felelt, de olyan tekintettel meredt az áldozatára, hog y
Calver jobbnak látta, ha tovább beszél.

86
 – Mire esküdjek meg neked, hog y ig azat mondok, és eg y fia kincset
sem ástam el itt? Bármire meg esküszöm, ha akarod. Kincs az nincs, és
szajré sincs… és sajnos, hulla sincs. Illetve… a fenébe is! A lábnyomok!
RAMOS! Azonnal el kell eng edned! Lehet, hog y a hulla itt ólálkodik
valahol!
Ramos még csak annyira se méltatta ezt a nevetség es próbálkozást,
hog y oldalra pillantson vag y bármiféle meg jeg yzést fűzzön hozzá.
– Fog almam sincs, miért találtad ki ezt a nevetség es mesét, Wonlow
– sziszeg te. – De voltaképpen nem is ig azán érdekel. És ha az ig azat
akarod hallani, nem a szajré miatt ütöttelek le.
Calver úg y érezte, hog y kiszáradt a torka, és pótcselekvésként
meg nyalta az alsó ajkát. Gyanította, hog y valami kellemetlen dolg ot
fog hallani.
– Hanem… miért? – suttog ta.
– Mielőtt meg adom a választ – recseg te Ramos –, tudnom kell
valamit! Úg yhog y őszintén válaszolj, ha jót akarsz! Ig az az, hog y te
árultad el Komor Gradoran rejtekhelyét a helytartónak?
– Nem, nem ig az! – hadarta Calver rosszat sejtve; és talán túlság osan
is sietve.
– Szóval ig az – szűrte le a következtetést a szőke fickó, és zordan
elmosolyodott. – Tudod, Wonlow, amikor vállalkoztam erre az útra,
még sejtelmem sem volt, hog y milyen szerencse ér. Eng em a szajré
nem ig azán érdekel. Gyanítottam, hog y nem lehet szó lényeg es
dolog ról, hiszen akkor nem hoztál volna mag addal eg y ideg ent. Más
oka van annak, hog y most itt ülök a mellkasodon.
Calver pisszenni sem mert, és mellesleg a fickó súlya már annyira
ránehezedett a mellkasára, hog y jóformán leveg őt sem kapott.
– Komor Gradoran két évvel ezelőtt visszatért Draxionba – jelentette
ki Ramos. – Nyilván hallottál róla.
– Hát ig en. Ámbár én akkoriban épp Persionban időztem.
Ramos mosolya még az eddig inél is keg yetlenebbé vált.
– Ha eg észen pontosan akarunk fog almazni, akkor azt mondhatjuk,
hog y Komor Gradoran érkeztének hírére te lóhalálában menekültél el
Draxionból.
Calver bosszúsan horkantott.
– Miért kell mindig a szavakon lovag olni?
– És a cimboráid nag yszerűen fedeztek. Gradoran nem tudta, hog y te
voltál az, aki elárulta… túl g yávának tartott tég ed még eg y áruláshoz

87
is… de vég ül is nem vetette el ezt a lehetőség et. Azonban elkövette azt
a hibát, hog y épp a cimboráidnál érdeklődött felőled, és ők kellőképpen
félrevezették. Azt mondták, hog y rég es-rég meg haltál; a helytartó
üttette le a fejed. Úg yhog y amikor két évvel ezelőtt Gradoran álmában
szíven szúrta a helytartót, eg y kicsit érted is bosszút állt. Én voltam az,
aki akkoriban seg ítettem neki bejutni a Palotába, és a menekülését is én
fedeztem. Jól meg fizetett.
– Hm. Pedig az ilyesmi nem volt szokása.
– És g yanítom, herceg i fizetség et kapok majd tőle, ha eléje viszem a
fejedet és meg súg om neki, hog y te árultad el.
Calver kezdte eg yre kényelmetlenebbül érezni mag át. És nem csak a
farcsontját nyomó kődarab miatt.
– Fig yelj rám, ember! – sziszeg te. – Gradorantól eg y árva kanyit sem
kapsz. Én viszont busásan meg fizetlek, ha mellém állsz. Nem vag yok
g azdag , de most épp eg y olyan… Ó, EGEK!
Calver valóság g al szűkölt rémületében.
Mert ahog y hanyatt feküdt, eg y különös jelenség et pillantott meg a
föléje hajló Ramos válla fölött. Eg y emberi alak rajzolódott ki a
csillag fényben a szőke üstökön túl. Eg y kecses, női alak, amely nem
vetett árnyékot. Eg y karcsú, rövid hajú, mész fehér arcú nő, aki fölöttük
lebeg ett, és szúrós, fekete szemével őket bámulta.
– Ott! Ott! – próbálta mutatni halálra váltan Calver, de ellenfele súlya
leszorította a kezét is.
És Ramos eg y enyhe mosollyal jelezte, hog y nem dől be eg y ilyen
ócska trükknek.
– Már csaknem meg feledkeztem az eg ész Gradoran-féle históriáról
– folytatta Ramos. – Azonban amikor eszembe ötlött, hog y te azzal
henceg sz városszerte, hog y Gradoran tanítványa voltál, hirtelen
összeállt a kép. Abból, amit rólad tudok, sejtettem, hog y te árultad el.
Úg y hát…
– A KÍSÉRTET! – sikoltotta eszelősen Calver. – A fejed fölött!
– Nem dőlök be ilyen nevetség es trükknek!
– Ez nem trükk!
A lebeg ő szellemalak lefelé lendült, és Calver sikoltva verg ődött
Ramos ránehezedő testsúlya alatt.
A kísértet támadott. Ramos az utolsó pillanatban döbbent rá, hog y
Calver ijedtség e nem csupán trükk, ám mire felkapta a fejét, már
elkésett a védekezéssel. A hosszú ujjak elképzelhetetlenül meg nyúltak,

88
mint valami kötelek feszültek a férfi nyakára, s aztán eg yre jobban
összezárultak.
Ramos már hörög ni sem tudott, csak tátog ott, mint eg y partra vetett
hal, és a tőrével, mellyel korábban Calver torkát karcolg atta, most a
támadója felé csapkodott. Vaktában leadott döfései azonban csupán a
leveg őt suhog tatták, mivel a kísértet „törzse” leg alább két méterrel
fölötte lebeg ett, sebzési körzeten kívül, a lehetetlen módon meg nyúlt
ujjakon pedig akadálytalanul hatolt át az éles peng e. Mintha csak
szürke füstöt próbált volna szétoszlatni.
Azonban ezek az anyag talan ujjkötelek ig encsak anyag iasnak tűntek
Ramos nyaka körül, mert bár a fickó nem tudta meg rag adni azokat, az
ujjnyi vastag köteg szemmel láthatóan eg yre jobban belemélyedt a
kiszolg áltatott testrészbe. Aztán csontok recseg ése hallatszott, Ramos
vállai közül heves vérszökőkút zubog ott elő, és a fej pörög ve repült fel
a leveg őbe. Aztán nag y csattanással ütközött a közelebbi mog yorófa
törzsének.
A kísértet eg yszerűen letépte Ramos fejét!
Calver felsikoltott, a mellére, nyakára, arcára zubog ó vért tűzforrónak
érezte, és az valóság g al marta a szemét és a bőrét. Eszelősen ig yekezett
meg szabadulni a mellkasára nehezedő súlytól, és valahog y sikerült
letaszítania mag áról Ramos fej nélkül vonag ló törzsét. A fejetlen test
úg y csapkodta mag át a talajhoz, mintha epilepsziás g örcsök ráng atnák.
Calver azonban nem a g örcsökben vonag ló tetemtől félt, hanem attól,
aki – vag y ami – meg szabadította az ellenfelétől…
A vívótőre a közelben hevert, meg rag adta, felkapta, és ug yanazzal a
lendülettel átug rott az üres sírg ödör túloldalára. Leg szívesebben
sikoltozva rohant volna bele az éjszakába, ám azt tudta, hog y bármily
g yorsan képes is szedni a lábait, ha halálfélelem szorong atja, nem lenne
képes versenyt futni eg y leveg őben röpködő szellemalakkal, mely
valószínűleg a szélnél is sebesebben suhan, és ráadásul az ujjait több
méteresre is képes meg növeszteni a pillanat tört része alatt.
Csak eg y lehetőség e van: küzdeni mindhalálig !
De kinek a haláláig?
Liheg ve, Ramos forró vérét köpködve, prüszkölve, utálkozva perdült
meg , és remeg ő térdekkel vívóállásba helyezkedett.
– Gyere! Na, g yere!
A kísérteties nőalak lebeg ve leereszkedett a földre, és őt szemlélte
kifejezéstelen tekintetével. Karcsú kézfején vékony, hosszú – ám

89
eg észen normális kinézetű – ujjak látszottak. Az a varázslat, ami fél
perccel ezelőtt valószínűtlenül hosszúra nyújtotta azokat, már
elenyészett.
Calver nag yot nyelt.
Eg yértelműen Pere Codrer volt az!
Vag y leg alábbis az az alak, aki nég y nappal ezelőtt Pere Codrernek
mondta mag át. Ig az, akkor a színes mintákkal szőtt zhíli köntös
makulátlanul tiszta volt, míves csizma feszült a lábán, és inkább
látszott jómódú nemesi sarjnak, semmint kísértetnek.
Azóta persze sok minden történt vele. Calver leg jobb tudomása
szerint minimum kétszer meg ölték és elhantolták, de ki tudja, hog y
hol vesztette el a csizmáját, és hol szabdalták meg ily csúfosan a vér– és
sárfoltos köntöst?
Calver Wonlow még mindig nem akart hinni a szemének. Az az illető,
akinek három nappal ezelőtt személyesen vág ta el a torkát, most itt állt
tőle alig hat lépésnyire, mintha mi sem történt volna. A köntöse
előrészén, ahol korábban kibukkant a vívótőr heg ye, meg száradt vérfolt
látszott, az illető torkán pedig eg yértelműen ki lehetett venni az
arasznyi forradást.
És mindattól füg g etlenül, hog y ez a kísértet csak épp az imént tépte
le valakinek a fejét, meg lehetősen nyug odtan álldog ált. Az arca merev
volt, a tekintete inkább közönyös, mint kifejezéstelen, és amikor tetőtől
talpig vég ig mérte a liheg ő férfit, mintha enyhe kíváncsiság veg yült
volna a közönyébe.
A bársonyos, fekete ég en vakítóan szikráztak a csillag ok, és bár Calver
korábban eg yetlen felhőt sem látott a völg y fölött, a hűvös északi szél
jég hideg esőcseppeket sodort az arcába.
A kísértet fázósan húzta össze mag át.
Calver tátott szájjal bámulta. Az az apró reszketés, mely vég ig futott a
fiús alkatú nő testén, meg lehetősen furcsa g ondolatokat plántált a
fejébe. Miféle kísértet az, amely fázik a hideg ben? Miféle eső az, amely
még a halálon túli lét hűvösség énél is jeg esebb tud lenni?
És bár Calver Wonlow sohasem volt kimondottan bátor ember, ettől az
apróság tól még fel is bátorodott volna, ha nem látja korábban a saját
szemével, milyen könnyedén vég zett ez a nő Ramosszal.
– Ki vag y te? – préselte ki ideg esen meg feszülő ajkai között. – Miféle
g onosz erő tart még mindig életben?
A nő úg y nézte, mintha hosszan, nag yon hosszan el kellene

90
g ondolkodnia ezen a kérdésen. Aztán szó nélkül meg indult Calver felé.
Nem támadóan, nem fenyeg etően, nem kihívóan – eg yszerűen csak
elindult, mintha azt remélné, hog y közelről jobban látja ellenfelét.
– Ne közeledj! – visította Calver, és futásra készen, fenyeg etően rázta a
kardját. – Eg y lépést se tovább, ha kedves az életem!
A nő meg állt az üres sírg ödör túlsó szélén, és nem tett fenyeg ető
mozdulatot.
– Az életed? – kérdezte halk, szokatlanul mély hang on. – És az én
életemmel mi lesz? Szerinted… van még nekem „életem”?
Calver ideg esen harapott az alsó ajkába, de aztán még is kibukott
belőle az elfojtásra ítélt kérdés.
– Ki a fene vag y te?
– Ez helyénvaló kérdés – lehelte a nő. – Ki a fene vagyok én?
Calver meredten bámulta a jelenést. A hang ja kissé mélyebb volt
ug yan, mint akkor, amikor meg ismerte, de a hang lejtése, a zhíli
akcentusa semmit sem változott. A hang mélyüléséért pedig nyilván a
varázslatos módon beheg edt torokseb okolható.
– Mit… mit mondtál? – dadog ta. – Hog y érted azt, hog y te…
– Azt reméltem, seg ítesz nekem. Azt reméltem, meg tudod mondani,
ki vag yok én?
Calver még a száját is eltátotta.
– Ez valami vicc?
– Fázok, éhes vag yok és semmit sem értek, ami körülöttem történik
– felelte a nő komolyan. – Miből g ondolod, hog y van kedvem
tréfálkozni?
Calver örömmel nyug tázta, hog y kezd elmúlni a halálos félelme, és
képes ismét normális g ondolatokat létrehozni. És ha ez a kísértet
semmit nem tud az elmúlt napokról, nyilván az ő szerepére sem
emlékszik azzal kapcsolatban, hog y miként került a torkára az az
arasznyi sebhely. Talán még előnyt is lehetne kovácsolni ebből a
helyzetből…
– Tételezzük fel, hog y tudok rólad eg y keveset – kezdte Gradorantól
elsajátított barátság osan érdeklődő-latolg ató hang on. – Ám az a kérdés,
mire számíthatok, ha elmondom, amit tudok. Úg y értem, mi a g arancia
arra, hog y épség ben elhag yhatom ezt az elátkozott helyet?
Pere Codrer eltűnődött ezen a kérdésen, aztán felhúzta a szemöldökét,
és értetlenül nézett körül, mintha g yanús zajokat hallott volna.
– Nem értelek – jeg yezte meg vég ül. – Tőlem tartasz? Azt g ondolod,

91
bántani fog lak?
– Nem g ondolom – szög ezte le azonnal Calver. – Nincs rá okod. Miért
is bántanál?
– Ezt kérdezem én is. Hiszen ha ártani akarnék neked, nem mentettem
volna meg az életedet.
Calver nag yot nyelt. Voltaképpen csak most tudatosult benne, hog y
ennek a különös élőhalottnak köszönheti az életét. Ramos elvág ta volna
a torkát, mint eg y csirkéét, ha Pere Codrer le nem szedi róla. Viszont
eleinte meg sem fordult a fejében, hog y ez a seg ítség tudatos lehet.
Úg y g ondolta, hog y a kísértet mindkettejüket ki akarta csinálni, csak
éppen Ramosnak peche volt, hog y ő került közelebb a támadóhoz.
És most kiderül, hog y a halálon túli lény nag yon is tudatosan
cselekedett!
– Miért… mentettél meg ? – bökte ki.
– Mert ismerlek valahonnan, és amióta… amióta kinyitottam a
szemem, a te arcod az első arc, ami emlékeket éleszt bennem. Azt
reméltem, hog y te mindent elmondasz nekem.
– Emlékek? – makog ta Calver. – Miféle emlékek? Úg y értem,
emlékszel valamire velem kapcsolatban?
– Semmire – felelte szomorúan a lány, aztán belépett a sekély
sírg ödörbe, és leült a szélére.
Calver hátán ég nek állt az összes szőr!
Valami olyasmire számított, hog y a lány a következő pillanatban
belefekszik a sírg ödörbe, és akár eg y takarót, mag ára húzza a szétszórt
földet – mivelhog y lassan hajnalodik!
A lány azonban nem cselekedett semmi ehhez hasonlót. Kényelmesen
elhelyezkedett és keresztbe tette formás lábait, melyek csupaszon
kandikáltak elő a combközépig érő, szakadozott köntös alól. Ha nem az
lett volna a helyzet, mint ami, Calver valószínűleg meg kísérelt volna
bepillantani a köntös alá a combok találkozási pontjához, ám most még
a g ondolattól is elborzadt. Ám ez a lehetőség még valamit eszébe
juttatott.
– Te… nő vag y!
A jelenés minteg y bizonyság képpen összébb húzta a köntöst a keblei
fölött. Apró mellei azonban íg y is nyilvánvalóan kirajzolódtak a köntös
alatt libeg ő, narancsszínű ing szövetén. Korábban valószínűleg
valamiféle szalag ot tekert vég ig a mellén, hog y ne leg yen árulkodó a
nőiesség e.

92
 – Miért lep meg ennyire, hog y nő vag yok? – kérdezte halkan.
Calver a homlokát ráncolta. Nem tudta eldönteni, mennyit mondjon
el.
– Azt hittem, férfi vag y – morog ta zavartan. – Vag yis inkább eg y
fiatal leg ény.
– Miért hitted azt?
– Mert… teljesen úg y viselkedtél, mint eg y mag ányosan utazó
fiatalember.
A kísértet most eg y újabb szóba kapaszkodott bele.
– „Utazó”? Érdekes, tudom, mit jelent a szó, de nem értem. Ezek
szerint én „utaztam” valahová?
– Hát, az ug ye… nyilvánvaló…
– Hová? Te biztosan tudod!
Az eső eg yre jobban felerősödött, a szél szinte orkánszerűvé vált, és
Calver számára eg észen hihetetlennek tűnt, hog y ő ilyen embertelen
időjárásban itt beszélg et a szabadban eg y többszörösen halott eg yénnel.
– Nem tudom – hadarta sietve. – Semmit sem tudok rólad. És nézd…
mindjárt hajnalodik. Gondolom, illene visszafeküdnöd a… hm… szóval,
hag yjuk. Lényeg az, hog y nekem dolg om van. Vissza kellene mennem
Draxionba. Úg yhog y bármilyen érdekes beszélg etést folytatunk is,
búcsút kell vennem tőled, és bár biztosíthatlak arról, hog y sohasem
fog om elfelejteni neked a seg ítség edet, mármint hog y meg mentetted
az életemet… de most már tényleg mennem kell.
A lány még mindig a sírg ödör szélén ült, és szomorkásan bámult fel a
vívótőre markolatát szorong ató férfira.
– Ne menj el, kérlek! – nyöszörög te kétség beesetten. – Te vag y az
eg yetlen reményem, hog y meg tudjak valamit mag amról.
Ahog y ott ült fázósan, zavarodottan, kétség beesett kifejezéssel az
arcán, olyan elesettnek tűnt, mint eg y kislány, aki eltévedt az erdőben
sötétedés előtt, és fog alma sincs, merre van a faluja.
Olyan kiszolg áltatottnak és seg ítség re szorulónak látszott, hog y
Calver csaknem meg sajnálta. Ám mielőtt a sajnálat elhatalmasodott
volna rajta, elég volt eg y oldalpillantást vetnie Ramos lefejezett,
vértócsában fekvő, mozdulatlan tetemére, hog y észhez térjen. Ez nem
eg y kedves kislány, hanem eg y halálon túli szörnyeteg ! Eg y g onosz
erőkkel rendelkező kreatúra, aki könnyedén és g átlások nélkül képes
letépni eg y izmos, feg yveres férfi fejét!
Meg ölte Ramost, és nyilván…

93
 – Gradoran romlott g ilf vérére! – hörrent fel Calver döbbenten,
amikor beléje hatolt a felismerés. – Te voltál az… aki letépte le Boherias
Codrer fejét!
A lány zavartan pillantott rá.
– Ki az a Boherias Codrer? – kérdezte őszintén.
– Szentség es ég ! – motyog ta Calver. – Szavamra, te tetted! Letépted a
fejét!
Eszébe jutott minden, amit Ramos mesélt. Hog y a Royal Hotel
tulajdonosa azért nem akart tudni a zhíli vendég ről, mert azt titokzatos
módon meg ölte valaki. Szabályszerűen letépték a fejét! És ki más
tehette volna, mint ez a szűzleánynak álcázott, g yilkos kísértet?
Calverban most már szépen összeállt a kép. Hiszen ki más lett volna
képes oly könnyedén bejutni a szállodába és elvég ezni a szörnyű
g yilkosság ot, mint eg y kísértet? Ug yanúg y téphette le az alvó Boherias
fejét, mint ahog y meg tette azt most Ramosszal is! Aztán eg yszerűen
kirepült az emeleti ablakon.
– Ki az a Boherias Codrer? – kérdezte a lány még mindig értetlenül.
– Eg yáltalán nem ismerős a név. Sohasem hallottam… Leg alábbis úg y
hiszem… Boherias Codrer?
– Apád volt – suttog ta szörnyülködve Calver. – És te meg ölted! És én…
eg y percig sem maradok veled tovább! Ma éjszakára elég volt ennyi
szörnyűség !
– Várj!
Calver azonban nem várt. Eg y jól kiszámított mozdulattal porhanyós
földet rúg ott a lány arcába, vaktában előreszúrt a vívótőrével,
természetesen nem talált, aztán a visszafelé irányuló lendülettel sarkon
fordult, és eg y vad kiáltással lefelé iramodott a lankás heg yoldalon
eg yenesen a Quedrac-völg y közepén átvezető szekérút irányába.
Fog alma sem volt arról, mi történik mög ötte, és még a g ondolatát is
elutasította annak, hog y hátraforduljon. Veszettül szedte a lábát, és
amikor lobog ó üstökét cibálta a szél, azt képzelte, hog y a kísértet
szellemujjai ráng atják, és visított, mint eg y böllér kése elől menekülő
kismalac.
– Hag yj békén! – visította. – Átkozott kísértet! Hag yj elmenni!
Ez alkalommal nem kerülg ette a csalánlig eteket, sem a
tüskebokrokat. Féktelen retteg ésében átg ázolt volna akár eg y tűzfalon
vag y eg y sziklafalon is.
A csalánokat letiporta, a beléje kapaszkodó tüskebokrokat pedig

94
szinte tövestől tépte ki, miközben hatalmas bakug rásokkal szág uldott
az út felé, és amikor vég re – véresre karmolt kézfejjel és csuklóval
– elérte azt, keletnek fordult, és eszelősen sziszeg ve rohant a völg y
Draxion felőli kijárata irányába.
Amíg elérte, mag ában ezerszer is meg esküdött arra, hog y ha ép
bőrrel meg ússza ezt a kalandot, jó útra tér, és kitanul valami
nyug almas szakmát; cipész lesz, vag y beáll a halászok közé
halpucolónak, vag y bármi mást csinál, de soha többé nem vesz feg yvert
a kezébe, arra pedig g ondolni sem mer majd, hog y eg yedül kószáljon
éjszakának idején eg y kísértetektől hemzseg ő erdőben.

Húsz percen át rohant meg állás nélkül, és csak akkor lassult le,
amikor a szó szoros értelmében összerog yott alatta a lába. Átesett eg y
alkarnyi vastag g yökéren, amely félig a föld alatt, félig pedig
kibukkanva próbálta keresztezni a szekérutat.
Calver meg nyikkant, de oly erővel kellett leveg ő után kapkodnia,
hog y nem maradt sem ideje, sem ereje kiáltani. A bal kezével sikerült
tompítania az esést, de a jobbjában hadonászó vívótőrrel csaknem
felnyársalta mag át. A szeme előtt fekete csillag ok úsztak át az ég en
rag yog ó sárg a és fehér csillag ok előtt, és vérvörös köd lüktetett az
ag yában.
– Ne… ne…
Nag y nehezen felkönyökölt, és hanyatt fordult, hog y védekezni
tudjon, ha a kísértet lecsap rá, de a halálon túli lánynak nyoma sem
volt. Calver ennek ellenére g yanakodva szemlélte az utat szeg élyező fák
lombjait, és minden homályosabb folt láttán úg y érezte, mintha máris
jeg es kezek szorong atnák a torkát. Erőlködve feltérdelt, s miközben eg y
pillanatra sem hag yta abba a lombok fürkészését, liheg ve próbálta
visszanyerni a léleg zetét. Bár nem számolta, biztosra vette, hog y a
szíve leg alább ezret dobbant eg yetlen perc alatt.
Éhes volt, fázott, retteg ett a kísértettől, és g yűlölte, hog y az eg yre
vadabbul zuhog ó eső teljesen átáztatja a g önceit.
– Gradoran átkozott nevére! – morog ta ing erülten. – Esküszöm, hog y
jó útra térek, ha eg yszer hazajutok! Elmeg yek inasnak a kádármester
mellé! Ha kell, kinyírom mindhárom inasát, hog y eng em felveg yen! És
ha nem alkalmaz, kinyírom mag át a kádárt is!
A csillag ok már vég leg eltűntek az ég ről, szurokszerű feketeség

95
borult az erdőre, ahog y a roppant felhő teljesen betakarta az eg et. Ez
volt az a pillanat, amikor Calver már szó szerint az orráig is alig látott.
Ennek ellenére, amikor vég re teljesen rendbe jött a lég zése és a
szívverése sem volt több a szokásos kétszeresénél, az ösztöneire bízva
mag át indult meg tovább az úton. Születésétől fog va rendelkezett azzal
a természetes irányérzékkel, amelyet csak kevesen birtokolnak, és
amely nem eg yszer volt már seg ítség ére, amikor föld alatti járatokban
vag y barlang okban kellett kereket oldania az üldözők elől. És
ug yancsak bízott a lábában is, amely mag abiztosan tapog atta ki mag a
előtt az utat, és toccsant bele a szakadó eső alkotta pocsolyákba.
A lehetőség ekhez képest g yors léptekkel haladt előre, és bár néha-
néha beleszaladt eg y-eg y fába vag y g alag onya bokorba, még is minden
alkalommal visszatalált a lába a kitaposott, sáros útra.
Isten ig azából nem az ag g asztotta, hog y eltéved a sötétség ben,
hanem az a kérdés kering ett a fejében összevissza, amire nem tudta a
választ. Vajon egy kísértet képes eligazodni ilyen pokoli sötétségben?
Minteg y e kérdésére válaszul, fényes villanás vág ta keresztül az ég re
terített sötét leplet, és szinte a villanással eg y időben oly hatalmas
dördülés reszkettette meg az erdőt, hog y Calver lába majdnem
jég tömbbé változott. A villám valahová a közelbe csapott be, és ez újabb
félnivalóval ajándékozta meg a menekülő fiút.
Felvilág osult, istentag adó elme lévén tisztában volt azzal, hog y a
villámcsapás nem Gordh isten büntető korbácsa, hanem eg yfajta
természeti jelenség , mint az eső vag y a földreng és, ám ennek ellenére
hajlamos volt arra, hog y elhig g yen olyan szóbeszédeket, melyek
szerint a villámok emberi húsra éhes ég i szörnyeteg ek, amelyek
meg szállottan vadásszák az erdőkben bóklászó embereket.
Az első villám eldördülésekor nem tudta eldönteni, hog y mitől féljen
jobban, a kísértettől, vag y a húsára éhező villámszörnytől? A második
közeli villámláskor és fültépő dörrenéskor azonban ez a kérdés
eldöntésre talált a menekülő lelkében…
Ilyen vak sötétben úg ysem jut messzire. Ám ha meg lapul, talán
meg menekülhet az éjszakai erdő vérszomjas villámszörnyei elől…
Mielőtt a harmadik villám ég en cikázó fénye elhalt volna, Calver eg y
vad szökelléssel átvetette mag át eg y halom páfrány fölött, és
nég ykézláb kotort oda eg y tövises lepényfa tövébe. Az utolsó métereket
vak sötétben tette meg , és kellemetlen szisszenést hallatott, amikor
kinyújtott bal tenyere találkozott a sötétszürke, pikkelyes kéreg ből

96
kimeredő tövisekkel.
Azonban nem ez volt a leg fájdalmasabb karcolás, amit ezen az
éjszakán elszenvedett, íg y nem is morg olódott sokat a sérelmein. Eg y
darabig mereven állt az eső elől némi védelmet adó lomb alatt, és
feszülten próbált fülelni, ám a süvítő szél és a zuhog ó eső minden más
zajt elnyomott.
Calver liheg ve visszataszította a kardját a hüvelybe, és a fa tövébe
g ug g olt. Amennyire lehetett, közel húzódott, hog y az esőtől még
inkább védve leg yen, de arra g ondosan vig yázott, hog y ne kerüljön
további ismeretség be a kellemetlen tövisekkel.
Hosszú percek teltek el változatlan sötétség ben, és Calver dobog ó
szíve fokozatosan normális ütemre csillapodott. S bár a lég zése és a
szívverése visszaállt normálisra, az ag yában kering ő vad g ondolatok
nem hag yták nyug odni.
Eg y ideig még próbált hallg atózni kényszerű rejtekén, de aztán
feladta. Sohasem rajong ott a fölösleg es erőfeszítésekért; általában
ig yekezett olyasmit csinálni, aminek leg alább némi értelme van.
A g yomra éhesen meg kordult, és a nedvesség től terhelt leveg ő
ellenére a lapulót leküzdhetetlen szomjúság kezdte kínozni. Arra
g ondolt, hog y a környező leveleken meg g yűlt esőcseppeket fordítja
szomjúság a csillapítására, ám azonnal tudta, hog y a g ondolat téves.
Nem vízre szomjazott, hanem sörre vag y borra, ami nem csupán a
testét, de háborg ó lelke szomjúság át is csillapítja.
Elmereng ett azon, hog y milyen ostobaság volt tőle ide jönni, és az
orra alatt dörmög ve több ízben is pokolba kívánta Reg inart, Bredant és
Chainit, akik belekényszerítették ebbe az ostobaság ba. Ők bezzeg az eső
első cseppjeire bizonyára bemenekültek a Herébe, most vidáman ott
iszog atnak, és a kandalló tüze fölött sütög etik el durva tréfáikat arról,
hog y ő nyilván épp most ázik szarrá az erdő közepén.
Calver eg y darabig átadta mag át az álmodozásnak; és elképzelte
mag át, amint ott terpeszkedik a kandalló mellett és meg adóan tűri a
társai g únyolódását, akik szokásuk szerint ezen az estén is rajta
köszörülnék a nyelvüket, ha ott lenne. Fiatal kora és tapasztalatlanság a
jó okot szolg áltatott arra, hog y ő leg yen a társaság lábtörlője, a
rosszabbnál rosszabb élcelődések céltáblája. Eleinte bosszantotta ez a
tény, később hozzászokott. Tréfálkozzanak csak a bunkók, ha kedvük
tartja. Eg yszer majd úg yis bosszút áll minden meg aláztatásáért! De
még milyen rettenetes bosszút!

97
 Miután kiálmodozta mag át arról, hog y milyen jó lenne most épp a
Herében terpeszkedve „céltáblának” lenni, a g ondolatai ösztönösen is
az élőhalott felé fordultak. A nő olyan szomorúnak és elesettnek tűnt, s
olyan keveset tud mag áról, a múltjáról – és még is g yilkos erővel,
varázshatalommal rendelkezik. Vajon ki ez a Pere Codrer, és mi
történik vele? Mit keresett ez a nő Draxionban? Miért álcázta mag át
férfinak? Ki elől szökött? Miért akart Khantoróba menni? Miféle
boszorkányos módon tudott kikelni a sírjából? És hog y lehet az, hog y
még most is él?
Hog yan lehetség es az, hog y képes fázni, képes g ondolkodni, képes
szomorkodni?
Hiszen az élőhalottaknak – már amennyiben léteznek ilyenek
– nemig en vannak érzelmeik, a bőrük hideg , mint a kő, és a szemükben
nem csillog értelem.
Calver pár nappal ezelőtt még nem ig azán hitt az élőhalottakban, a
halálon túli kreatúrákban, ám a korábbi meg g yőződése Pere Codrer
második felbukkanása után g yökeresen meg változott. Most már elhitte,
hog y ig enis létezhetnek élőhalottak, és meg próbált összekaparni a
fejében minden információt a halálon túli kreatúrákról, ami esetleg a
hasznára lehet.
Miközben azon töpreng ett, hog y mitévő leg yen majd, ha eláll ez a
rettenetes eső, újra és újra visszatolult az elméjébe ug yanaz a kérdés:
Vajon ki ez a Pere Codrer?
Előfordult már rég ebben is, hog y a kíváncsiság a erősebbnek bizonyult
a g yávaság ánál, ám azokra az esetekre minden alkalommal
rajtavesztett, és leszokott a kíváncsiskodásról. De még is… Ki a fene az a
Pere Codrer?
Nem szép nő, de nem is csúnya. Az alakja sem túl tökéletes, de nem is
meg vetendő. Vékony vég tag jai, kecses testtartása, választékos beszéde
jó neveltetésről tanúskodnak, és bőrkeményedések nélküli keze sem
szokhatott kemény munkához. Inkább valamiféle g rófkisasszony
lehetett, vag y eg y g azdag kereskedő leánya, aki meg szökött otthonról,
mert hozzá akarták kényszeríteni eg y másik kereskedő rag yás képű
fiához. Vag y pedig …
De akkor hog y jön a képbe a vén testőr, Boherias Codrer, aki a fiát
keresi, nem pedig a lányát? És hog y lehet az, hog y Boherias Codrer
nyomtalanul eltűnik; bizonyos szavahihető tanúk szerint brutálisan
meg g yilkolták?

98
 És miféle ördög i praktikák révén volt képes kimászni a többszörösen
meg g yilkolt lány a föld alól?
– Gradoran nevére! – morog ta sokadjára Calver. – Esküszöm, hog y jó
útra térek!
Hirtelen elhallg atott, mert a tövises lepényfa lombjáról fél akó esővíz
zúdult a nyakába. Eddig is csurrant, cseppent a tarkójára nedvesség , de
nem ekkora mennyiség ben. Calvernek olyan érzése támadt, mintha eg y
elhízott madár telepedett volna a fölötte lévő ág ak valamelyikére, és a
túlsúlyos állat sodorta volna le eg yszerre a lombokra rakódott vizet.
– Mi az ördög …
– Várj! – nyekereg te eg y női alt Calver feje fölül. – Ne szaladj el,
kérlek! Beszélni akarok veled!
– A kísértet! – sikoltotta Calver, és azonmód g ug g olásból iramodott
el, és eg yenesen nekirohant a szemközti páfrányoknak.
Ettől már nem lett sokkal vizesebb.
Ám amikor fejjel előre hajolva nekicsattant a páfrányok mög ötti vasfa
érdesen bordázott törzsének, úg y érezte, mintha eg y sziklafalat fejelt
volna le. Felnyög ött, nag yot kiáltott, és kóvályog va, imbolyog va
próbálta betájolni mag át.
Jobbra van a szekérút, vagy balra?
– Várj! – hallotta ismét a lány hang ját. Nem fenyeg ette, kérlelte.
– Várj, kérlek!
Calver nem felelt.
Áttört a derékig érő aljnövényzeten, és a kezét előrenyújtva próbálta
meg előzni az iménti koppanáshoz hasonló baleseteket. Azonban
bármilyen sebesen is haladt, arra hamar rájött, hog y természetes
irányérzéke ezúttal alaposan cserbenhag yta, mivel a szekérutat sehog y
sem találta meg .
Tapog atózva, szitkozódva csörtetett előre, és az eső kíméletlenül
verte, csapkodta; meg állás nélkül zuhog ott.
– A jó életbe, hát sosem lesz ennek vég e!
– De ig en – szólalt meg szinte a füle mellett a mély női hang , és ettől
Calver csaknem összecsinálta mag át. – Vég e lesz, ha akarod…
– Hog yan? Meg ölsz?
– Tudok a közelben eg y barlang ot – suttog ta a nő. – Még száraz tűzifa
is akad odabenn. Tüzet rakhatunk, és a meleg énél meg szárítkozhatunk.
– Menj a pokolba, ahová való vag y! Eg y hulla ne ug ráljon! Hag yj
eng em békén!

99
 – Miért menekülsz előlem? – kérdezte a lány szomorúan. – Én nem
akarlak bántani.
– Akkor miért jössz utánam? Miért liheg sz a nyomomban?
– Nem liheg ek – suttog ta a nő zavartan. – Azért ilyen a hang om,
mert… van eg y különös seb a torkomon. Nehezen formálom a hang okat.
Calver olyan ideg es lett, hog y eg ész testében remeg ett.
– Beszélnünk kell! – kérlelte a nő. – Te sok mindent tudsz rólam, amit
én nem. Mondd el!
– Nem tudok semmit. Hag yj békén!
A kísértet nem adta fel.
– Tudom, hog y te sokat tudsz. Ismerős az arcod. Rég i emlékek fűznek
hozzád… azelőttről. Tudom, hog y seg íthetsz nekem.
Calver meg próbált tovább tapog atózni a visszataszítóan nedves fák és
bokrok szövevényében, de bármerre ment is, a nő suttog ása
mindenhová elkísérte.
– Nem tudsz szabadulni tőlem, amíg mindent el nem mondasz. Én
követlek, bárhová még y. Kérlek, beszélj velem!
– Majd meg látjuk, melyikünk unja meg hamarabb!
– Miért nem beszélsz?
– Mert nem tudok semmit!
– Akkor miért mondtad, hog y szerinted én öltem meg Boherias
Codrert? Ki az a Boherias Codrer? Honnan veszed, hog y én „utazó”
vag yok? Hová utaztam? És hog yan találkoztunk azelőtt? Honnan
g ondoltad, hog y nem vag yok nő? Felelned kell! Seg ítened kell!
– „Kell”? – horkant fel ideg esen Calver. – Miért kellene bármit is
seg ítenem neked? És miféle sürg ető hang nem ez? Az előbb még
kérleltél, most meg már erősködsz? A vég én még követelődzni,
fenyeg etőzni is fog sz?
A lány eg y darabig hallg atott, csak az eső és a szél változatlan
hadakozásának hang jait, neszeit lehetett hallani. Calver már-már arra
g ondolt, hog y a kísértet váratlanul szertefoszlott.
Szimpatikus g ondolat volt, de sajnos, nem sok köze volt a valóság hoz.
A lány hamarosan ismét meg szólalt.
– Gyere velem a száraz barlang hoz! Beszélg essünk! Nem fenyeg etlek,
csak kérlek erre. Seg íts nekem!
– Eleg em van belőled! – sziszeg te Calver. – Hát nem érted, hog y nincs
rád időm? Mielőbb vissza kell jutnom Draxionba?
– Én seg ítek visszajutni – íg érte a nő. – Tudok repülni. Ha elmondasz

100
nekem mindent, visszaviszlek.
– No, még csak az kéne, hog y hag yjam mag am a leveg őbe emelni!
– hörrent fel Calver. – Hát nem bírod felfog ni, hog y nem kívánom a
társaság odat? Fog d már fel vég re, és hag yj békén! Ne kövess! Én
kemény fickó vag yok! Hiába a kérlelés, hiába a fenyeg etőzés, ha én
eg yszer azt mondom, hog y semmit sem tudok rólad, akkor úg ysem
fog ok beszélni. Értsd meg ezt vég re!
A lány hallg atott.
Fehér fény villant az ég en, és eg y minden eddig inél iszonyatosabb
dörrenés kíséretében cikázó elektromosság kúszott le a talaj szintjére,
és a serceg ő, ropog ó, ordító jelenség eg y mag ányos vadmog yorót font
körül, alig nég y lépésnyire Calvertől. A villám épp ebbe a közeli
mog yorófába csapott, és derékba törte azt.
Calver rémülten felkiáltott, mert azt képzelte, hog y a recseg ve-
ropog va dőlő fa eg yenesen őt veszi célba, ám a vadmog yoró
éppenség g el az ellenkező irányba dőlt. A villám fehér fénye
elenyészett, ám a kidöntött fa ropog va láng ra kapott még a zuhog ó
esőben is, és a pislákoló, sziszeg ő láng ok kísérteties fénnyel árasztották
el a közvetlen környéket.
A halálon túli lány ott állt a derékba tört fa és Calver között, és nem
nag yon zavartatta mag át a villám sújtotta fatörzs recseg ésétől, sem
pedig a láng októl. Mintha biztosra venné, hog y azok nem tudnak ártani
neki. Mintha biztosra venné, hog y a világ on senki és semmi nem tud
ártani neki.
– Gradoran átkozott nevére! – suttog ta Calver. – Ha sokáig ácsorg unk
itt… felfalnak a villámszörnyek!
– Ha nem seg ítesz nekem – mondta a lány halkan, miközben nedves,
fehér bőre játékosan tükrözte vissza a lassacskán kialvó láng ok fényét –,
meg fog lak ölni.
Olyan vészjóslóan mondta ki az utolsó három szót, hog y Calvernek
jeg es borzong ás futott vég ig a g erincén.
– Eng em nem lehet kényszeríteni! – A szavak sípolva törtek ki belőle.
– Fenyeg etéssel nem még y semmire!
A lány nem felelt, csak csendesen állt, mintha töpreng ene.
– Jól van – vacog ta a hideg től és a félelemtől Calver. – Te g yőztél. Hol
az az átkozott barlang ?
A következő pillanatban a rendületlenül zuhog ó eső az utolsó
láng ocskákat és parazsat is kioltotta, s ismét átláthatatlan feketeség

101
borult az erdőre.
– Odaviszlek – mondta a lány, és jól hallhatóan tett előre eg y lépést.
Calver viszont kettőt ug rott hátra.
– Vissza! – vinnyog ta. – Ha hozzám mersz érni a jég hideg ujjaiddal,
meg öllek!
Ott, ahol a villám sújtotta fát nyaldosó láng ok fényében a lány állt,
most ibolyaszínű dereng és keletkezett. Előbb csak eg y diónyi g olyó fej
mag asság ban, majd eg yre tág ult, és akkora lett, mint eg y emberfej. E
lilás g ömb vibrálásának halovány fényében jól látszottak a lány ovális
arcának és fitos orrának körvonalai.
– Kövesd a fényt! – hallatszott az alt hang . – Íg érem, nem érintelek,
amíg önszántadból követsz…

Jó félórán át követte Calver a vibráló fényt, és becsületére leg yen

mondva, hog y ezen idő alatt mindössze csupán kétszer próbálkozott
szökéssel. Első alkalommal – minteg y véletlenül – lemaradt, és
visszafelé iramodott. A lány azonban résen volt, könnyedén utolérte, és
g yeng éd fenyeg etéssel rábeszélte, hog y folytassák az útjukat a barlang
felé.
Másodjára pedig vízelvezetési problémákra hivatkozva bebújt eg y
vastag törzsű fa mög é, majd váratlanul eliramodott. Meg közelítőleg tíz
lépést tudott meg tenni, amikor a talaj kiszaladt a lába alól, és ő
belezuhant eg y rég i vízmosásba, ahol jó alaposan meg fürdött a
szennyes esőlében, mire ki tudott kecmereg ni.
A kísértetlány türelmesen várta. Ezúttal már nem volt szükség
további fenyeg etésekre, Calver szó nélkül követte tovább a lila
fényg ömböt.
Aztán vég ül, miután felkaptattak eg y meredekebb emelkedőn,
kitárult előttük a barlang sötét szája, és percekkel később vidám tűz
ropog ott a széltől és esőtől védett helyen. Valami jótét lélek hetekkel
ezelőtt jelentős tűzifát halmozott fel az alig nég y-öt méterre benyúló,
három méter széles, zsákszerű bemélyedés belsejében, s ezt a fát
használta fel a lány a tűzrakásra. A fa meg g yújtásához pedig nem kovát
és acélt használt, hanem eg y jóval eg yszerűbb módot: a hüvelyk és a
mutatóujját dörzsölte össze, és a felvillanó láng ocskával g yújtott meg
eg y csontszáraz g allyat.
– Ezt meg hog y a fenébe csináltad? – vacog ta Calver.

102
 A lány csodálkozva meredt az ujjára, majd az eg yre jobban életre kapó
tűzre.
– Nem tudom – felelte vég ül.
– Hog yhog y nem nem tudod?
– Nem tudom. Eg yszerűen csak jön. Eg yszerűen csak… tudtam, hog y
ezt kell csinálnom.
Calver épp elég ideg es volt ahhoz, hog y ez a válasz még inkább
feldühítse.
– És a repülés? Meg a g yilkoló ujjak? Azt sem tudod, hog y csináltad,
mi?
– Voltaképpen… azt hiszem, nem.
– Na, ne hülyíts! Varázslattal letéped valakinek a fejét, és fog almad
sincs arról, hog yan?
– Nincs.
– Na, ne! Akkor azt sem tudod, mennyi mindent tudhatsz még ?
A lány ismét g ondolkodott, és arcán furcsa érzelmek villantak fel,
amiket a férfi sehog y sem tudott beazonosítani. Eg yfajta meg lepődés,
öröm, csodálkozás, kételkedés.
– Nem tudom, mit tudok.
Calver eg y pillanatra behunyta a szemét, és mag ában szitkozódott.
– Nem tudod, mi? – g únyolódott. – Repülsz, g yilkolsz, látsz a
sötétben, és ki tudja még , miféle varázslatokra vag y képes, és fog almad
sincs az eg észről? Hát mi a fene vag y te, valamiféle öntudatlan istennő?
Vag y eg y fekete boszorkány Valhkhladh bűzös mocsaraiból?
A lány fontolg atta eg y darabig .
– Azt hiszem… sosem hallottam még ezekről a mocsarakról.
Calver leg yintett, és morog va közelebb húzódott a tűzhöz. Aztán
hirtelen ötlettől vezérelve ledobta mag áról a zubbonyát, minden
ruhadarabját, csupán az ág yékára csavart, nemiség ét elrejtő rong yot
hag yta fenn. A többi g öncéből jó alaposan kicsavarta a vizet, aztán a
ruhadarabokat eg y tűz közeli kőre fektette. Hadd száradjanak!
Ig az, íg y a hideg szél borzong atta csupasz testét, de íg y sem fázott
jobban, mint a nedves ruhákban. Sőt, ha eg észen közel húzódott a
tűzhöz, a sárg ás-vörös láng ok kellemesen átmeleg ítették a bőrét.
Calver annyira közel húzódott, hog y a vidáman pattog ó szikrák
belekaptak bronzvörös mellszőrzetébe és csaknem láng ra lobbantották
azt. A fiú azonban még időben leköpdöste mag át, és íg y sikerült
meg előznie a készülő katasztrófát.

103
 Amikor már csak a tenyerével lapog atta bozontos mellkasát,
meg lepetve vette észre, hog y eg y teljesen átázott zhíli köntös hullik a
barlang köves padlatára. Aztán a köntöst követte a vérfoltos ing is, és a
halálon túli lány ott állt a tűz fényében anyaszült meztelenül.
– Gradoran petyhüdt fütykösére! – hörrent fel meg hökkenten Calver.
– Mit művelsz, te lány?
A halálon túli nőstény nem zavartatta mag át. Gondosan elig azg atta
két ruhadarabját a tűz közelében, és meg rázta rövid haját, mint amikor
eg y kutya rázza ki a bundájából a vizet.
Csöppnyi szég yenérzés sem volt benne. És eg y csöppnyi ruhadarab
sem maradt rajta. Calver akarva akaratlanul is rámeredt a csupasz
testre.
Pere Codrer – már amennyiben ez volt a lány valódi neve -
meg közelítőleg százhatvan centiméter lehetett, nag yjából arányos
testalkatú, apró mellű, lapos hasú, keskeny csípőjű teremtmény.
Mag asság ához képest szokatlanul hosszú combokkal áldotta meg a
Teremtő, míg az alsó lábszárai valamelyest kurtának tűntek. És bár első
pillantásra arányosnak tűnt a teste, tüzetesebb szemrevételezéskor
feltűnhetett, hog y a felső teste a vártnál rövidebb volt, és ha mondjuk
akkora mellei lettek volna, mint Mariának, minden valószínűség
szerint lelóg tak volna eg észen a csípőjéig .
A lány csapott vállai vékonyak voltak, s a csontjaiban, a vég tag jai
formájában nyoma sem volt eg y halászfeleség tenyeres-talpasság ának.
Az eg észen nyilvánvaló volt, hog y amíg élt, ez a leányzó valószínűleg
sohasem cipelt vízzel telt edényeket a vállán, nem seg édkezett
halászháló bevonásában, de nem is az eke szarvánál combosodott.
Minden valószínűség szerint g ondtalan jólétben nevelkedett, és nyilván
eg y g azszálat sem kellett keresztbe tennie a meg élhetéséhez; szolg ák
sereg e ug rálhatta körül és leshette a kívánság ait…
És talán épp ez a kifinomultság , ez az elpuhultság rontotta leg inkább
az összhatást. Aki ránézett erre a lányra, talán meg illetődött a
kecsesség étől, de fitymálva kellett arra g ondolnia, hog y nyilván úg y
kell vele bánni, mint valami törékeny porcelánnal.
Ettől eltekintve Calver formás teremtésnek tartotta volna, ha nem
csúfítja el eg y sebhely a bal mellét, és eg y arasznyi forradás a torkát.
És volt még eg y furcsaság a lányon, ami akaratlanul is odavonzotta
Calver zavart tekintetét. Az alhasi tájékon és a teljesen szőrtelen
szeméremdombon lilás tetoválások látszottak; bonyolult minták,

104
amelyek Calvert leg inkább varázslatos védőrúnákra emlékeztették.
Az ig azság hoz hozzátartozik, hog y Calver soha életében nem látott
még védőrúnákat, de éppen ilyennek képzelte el őket, mint amilyennek
eléje tárultak. Bonyolult, eg ymásba futó, összecsavarodó vonalak és
alakok, eg ymásba fonódó, fektetett és álló nyolcasok, sokszög ű
csillag ok, parányi pontok.
Calver hosszan bámulta ezt a mintázatot, és csak nag y sokára tudta
elvonni a tekintetét a fura látványról. Nem eg y nőt látott már
meztelenül, de leg alább kettőt – ha Mariát nem számoljuk –, és a
tetoválás sem volt szokatlan számára. Voltaképpen nem is a rajzolatok
hökkentették meg leg inkább, és még csak nem is a szeméremdomb és
környékének teljes szőrtelenség e. Ami meg lepte, az a tetoválások helye
volt.
Draxionban két tetoválómestert is ismert, akik jó pénzért g onosz
lelkektől, lidércektől és démonoktól védő mintázatokat lyug g attak és
festettek a hozzájuk fordulók bőrébe, ám ezek eg yike sem volt hajlandó
soha beledöfni a tetováló tűjét a szeméremdombba. És ebben nem
annyira a nőiesség tisztelete vezérelte őket, mint inkább az a tény,
hog y azon a részen annyira finom a bőr, hog y még a leg finomabb tű és
a leg üg yesebb mester is kudarcot vallana.
Itt viszont épp ebben a puha bőrben volt a leg sűrűbb a tetoválás, és
oly üg yesen mintázta meg a mester az ábrát, hog y a mintába belevette
a szeméremajkak vonalát is.
– Ne harag udj rám, hog y fenyeg ettelek! – szólalt meg a lány, és
látszólag tudomást sem vett arról, hog y Calver le sem veszi a
pillantását az öléről. – Nem áll szándékomban ártani neked. Épp
ellenkezőleg . A seg ítség edet kérem.
– Nos… hm… hát izé… – krákog ta Calver, és nem szemezett tovább az
ág yéktáji rajzolatokkal. – Te… valóban nő vag y.
A lány a szemöldökét ráncolta, és úg y tűnt, csak most tudatosul
benne a fura helyzet. Ennek ellenére túlzottan éppen nem zavartatta
mag át, nem takarta el apró, ám formás melleit, csupán a térdeit húzta
össze, amikor leült a tűz mellett eg y nag yobb kőre. Most már nem
lehetett jól látni a tetoválásait.
– Gondolkodtam a dolg on – folytatta a lány. – Te valóban kemény
leg ény vag y. Tudom, hog y fenyeg etéssel nem meg yek nálad semmire.
Ám talán felkínálhatok valami mást, amivel meg vásárolhatom a
szolg álataidat…

105
 Calver fájdalmas pillantást vetett a nő tetoválásai felé, bal kezével
– minteg y véletlenül – eltakarta dudorodó ág yékkötőjét, és undorodva
g ondolt önnön vág yaira, melyek még eg y halálon túli nőstény láttán is
fel-felpislákoltak.
– Felejtsd el! – dörmög te utálkozva. – Nem vag yok nekrofil
hang ulatban.
A lány ismét a szemöldökét ráncolta, mintha a szavak jelentését
próbálná felfog ni, de aztán nem töpreng ett tovább.
– Szereted a pénzt? – kérdezte bizonytalanul. – A csillog ó aranyakat?
A drág aköveket?
Calver érezte, ahog y a vidáman lobog ó tűz eg yre jobban meleng eti a
testét.
– Ki ne szeretné? – kérdezett vissza.
A lány arca felderült.
– Én sok-sok aranyat és drág akövet adok neked, ha elmondasz
mindent, amit rólam tudsz, és a seg ítség emre leszel.
Calver nem akarta elárulni az érdeklődését, ezért unottan ásított. És
ráadásul emlékezett rá, hog y Pere Codrer eg yszer már íg ért neki eg y
halom aranyat, aztán amikor meg ölte és kifosztotta, eg y árva rézkanyit
sem talált nála.
– Tételezzük fel, hog y esetleg érdekel az üg y… Ám ahhoz tudnom
kell, mennyi aranyról van szó és hog y mikor kapom meg ? Mert ahog y
elnézlek, nem hordasz mag addal semennyi pénzt…
A lány töpreng ve nézett mag a elé.
– Sok-sok arany és drág akő – mondta vég ül. – És amint akarod,
odavezetlek.
– Oda? Hova?
A lány bizonytalanul intett vékonyka kezével. Nag yjából észak-
északkelet felé mutatott.
– Repülve másfél óra. Gyalog … körülbelül fél napi járásra. Sok-sok
arany. És drág akövek. Feg yverek.
Calvert a helyzet fonákság a ellenére is kezdte eg yre jobban érdekelni
az üg y.
– Mit jelent a te fog almaid szerint a „sok-sok”?
– Hát…
– Tudsz számolni? Tudod, számok… Eg y, kettő, tíz, húsz, száz…
Mennyi? Mennyi arany van?
A lány ismét töpreng ett.

106
 – Nem számoltam meg – vallotta be vég ül. – Eng em nem érdekel az
arany.
– A fenébe! Még ha nem is számoltad meg , azért biztosan meg tudod
saccolni! Mennyi arany van? Eg y vag y kettő? Vag y esetleg több száz?
És milyen arany? Zhíli vag y persi? Tudod, nem mindeg y!
A lány felemelt a földről eg y fadarabot, és a poros sziklapadlóra eg y
tég lalapszerűség et rajzolt. Nag yjából fél méter széles, eg y méter
hosszú lehetett. A kezét pedig fél méterre emelte a rajza fölé.
– Ekkora volt.
– Micsoda?
– Az a láda, ami aranypénzekkel van tele. Ilyen nag yság ú.
Calver tamáskodva meredt a lányra, ám az nem úg y nézett ki, mint
aki tréfálkozik. A fiatal férfi nag yot nyelt.
– Komolyan beszélsz? – préselte ki mag ából.
A lány pár centivel mag asabbra emelte a kezét, de még mindig úg y
tartotta tenyérrel lefelé, mintha a képzeletbeli láda tetejét mutatná.
– Vag y talán ekkora…
– Gradoran heg yes fülére! – hüledezett Calver. – Eg y ekkora ládában
több száz… vag y ezer… arany is elfér!
A lány meg vonta keskeny vállát.
– Nem számoltam.
Calver türelmetlenül felug rott. Az ág yékkötője már nem dudorodott
ki; másféle érzelmek kötötték le.
– Hol van ez a tömérdek pénz?
A lány ismét az előbbi irányba mutatott.
– Arra.
– Gyerünk! El kell hoznunk! Azonnal!
A lány a fejét rázta.
– Előbb meg szárítkozunk. Meg várjuk, amíg eláll az eső. És addig
beszélg etünk.
– Eső?! – kiáltotta Calver indulatosan. – Mit törődik eg y kísértet az
esővel?
A lány fig yelmesen meg nézte.
– Szerinted én… kísértet vag yok?
Calver türelmetlenül intett.
– Most nem az a fontos, hog y melyikünk micsoda, kísértet vag y eg yéb
izé… hanem az, hog y sietve beg yűjtsük az aranyat.
– És a drág aköveket – tette hozzá a lány. – Gyémántok, rubinok,

107
smarag dok, türkizek, opálok, ag átok. Eg y akkora zacskóban, mint…
mint az öklöd.
Calver a szó szoros értelmében eg y szál ág yékkötőben ki akart
rohanni az esőbe és a sötétség be.
– Gyerünk már! Gyerünk! Szedjük fel a szajrét, mielőtt valaki más
kaparja ki a föld alól!
A lány a fejét ing atta.
– Nem a föld alatt van. A bokrok között.
– Akkor pedig pláne siessünk! Remélem, jól elrejtetted!
A lány sóhajtott.
– Jól.
– De akkor is… Gyerünk! Én nem tudok meg maradni, amíg be nem
g yűjtjük! Még az eső sem érdekel!
– Előbb meg szárítkozunk – szög ezte le a lány. – Közben te elmesélsz
mindent, és majd azután meg yünk el az aranyakért és a drág akövekért.
– Én inkább fordítva csinálnám!
A lány nem felelt; nyug odtan ült, és szótlanul várta, hog y a fiatal férfi
lecsillapodjon.
Calver tíz percen keresztül g yőzködte, fenyeg ette, zsarolta a lányt,
hog y előbb a pénzért menjenek, ám az nem adta be a derekát.
– Előbb beszélg etünk – jelentette ki mindahányszor ellentmondást
nem tűrően.
Calver kétség beesetten meg próbálkozott még eg y erőtlen
tiltakozással.
– És ha nem kapok eg y fia aranyat sem, miután beszéltem?
A lány elg ondolkodott ezen. A jelek szerint eg y kissé lassan járt az
ag ya.
– Elmondasz mindent, amit tudsz – felelte. – És én odavezetlek az
aranyhoz, mert szükség em van a további seg ítség edre is. És ha te majd
látod, hog y valóban ott vannak az aranyak és a drág akövek, seg íteni
fog sz nekem.
– És ha nem seg ítek?
A lány nag yon csúnyán nézett.
– Akkor visszaveszem tőled az aranyakat…

Calver kért eg y kis türelmi időt, és elejétől vég éig átg ondolta a
dolg ot. Vég ül is arra a következtetésre jutott, hog y akkor jár a

108
leg jobban, ha feltétel nélkül eg yüttműködik ezzel a kísértettel és nem
okoskodik. Talán még kereshet is valamit a dolg on… És ha ig az az a
ládányi arany – a drág akövekről nem is beszélve –, akkor nem is kevés
haszonnal zárulhat ez a kaland!
Vég tére is, mit veszíthet?
Ha okosan jár el, akkor semmit!
És Calver a kilátásba helyezett hatalmas kincs reményében akár még
Komor Gradorannal is hajlandó lett volna alkut kötni. Bár az ördög g el
inkább, mint Gradorannal…
– Fig yelj csak – kezdte –, miféle istenben hiszel?
A lány hosszasan kutatott az emlékezetében.
– Nem tudom – jelentette ki vég ül.
– Mindeg y – leg yintett Calver nag yvonalúan. – Valamilyen istenben
biztosan hiszel, úg yhog y a továbbiakban ennél maradunk. És tehát…
hajlandó vag y meg esküdni annak az istennek a nevére, akinek a nevére
meg esküdnél, ha tudnád a nevét… hog y ha elmondok mindent, akkor
nem törsz az életemre és nekem adsz minden aranyat, amit csak
elrejtettél?
A lány eg y pillanatig vég ig g ondolta a kacifántosan feltett kérdést, de
aztán bólintott.
– Esküszöm annak az istennek a nevére, akinek a nevére esküdnék, ha
eszembe jutna a neve! Nem ártok neked, ha te jó szívvel seg ítesz
eng em, és az aranyat is mind meg kapod, amit csak találunk. Nekem
nem kell semmi.
– Csak az aranyat? Esküdj a drág akövekre is!
– Azok is tég ed illetnek.
– Ez jól hang zik – dörzsölte össze a tenyerét elég edetten Calver. – Íg y
hát én is meg esküszöm annak az istennek a nevére, amelynek a nevét
sem én, sem te nem tudjuk jelenleg , hog y mindent elmondok neked és
seg íteni fog lak… feltéve, ha belátható időn belül meg kapom a ládányi
aranyat.
A lány csinoska-csúnyácska arcán őszinte öröm villant, és most
inkább tűnt eg y tizenéves, naiv csitrinek, mint félelmetes halálon túli
szörnyeteg nek. E g yermeki örömmosoly láttán Calver csaknem
hajlamos volt meg feledkezni még Ramos iszonyatos pusztulásáról is.
Csaknem. De nem eg észen!
– Fig yelj rám! – dörmög te zavartan. – Mindent elmondok neked, amit
tudok, de előtte… te mondj el mindent nekem!

109
 – Miért?
– „Miért? Miért?” Mit kell mindig okoskodnod? Azért, mert én íg y
akarom. Fő a bizalom! Bízz bennem!
A lány kedvesen elmosolyodott, és Calver ág yékkötője – akarata
ellenére – ismét meg telt ág askodó érzelmekkel.
– Én bízok benned – felelte g yermeki bizalommal a lány. – De nem
értem, miért érdekel tég ed az, amit én tudok…
Calver türelmetlenül intett.
– Én tudok eg y s mást rólad, de az ismereteim hiányosak. Ám ha te
elmondod, hog y mit tudsz, talán néhány érthetetlen epizód a helyére
ug rik, és összefüg g őbb lesz az én történetem is.
– Ah – mondta a lány meg lepetten. – Ez ig azán jó g ondolat!
– Kedvesen rámosolyg ott a férfira, és eg y pillanatra behunyta a szemét,
mielőtt elkezdte. – Nem sokat mondhatok. Nem sokat tudok. És még
kevesebbet értek a történtekből.
– Azért csak próbáld meg !
A lány sóhajtott.
– Minden homályos, minden zavaros. A leg korábbi emlékeim három
nappal ezelőttről származnak. Eg y V alakú ikerfa tövében ültem, csupa
mocsok és rag acs voltam, nag yon fájt a mellem meg a torkom, és
szédültem… Nem tudtam beszélni, nem tudtam, hol vag yok, nag yon
fáztam és többször is elájultam. Órákig járkáltam fel és alá, bejártam az
eg ész völg yet, próbáltam emlékezni, de csak sötétség et érzékeltem,
mintha nem lenne múltam, mintha abban a pillanatban születtem
volna meg , amikortól emlékszem… És az eg észben az a leg furcsább,
hog y tudtam, nem születhettem akkor, hiszen eg y újszülött csecsemő
nem nag yobb, mint az alkarom… És sok mindent tudtam már abban a
pillanatban is, és még több minden jutott eszembe azóta. Nevek,
helyek, arcok, tájak, emberek… de nem értem az összefüg g éseket, és az
emlékképeim csupán foszlányok, amelyeket nem tudok folyamatos
eg ésszé összekapcsolni. Nem tudom, hog y ki vag yok, nem tudom,
hog y honnan tudom mindazt, amit tudok, és még csak azt sem tudom,
hog yan vag yok képes olyasmire… amiről tudom, hog y csak kevesen
képesek. Itt a repülésre g ondolok, a g yilkos erőimre, és… és még más
dolg okra is.
– Mint például? – kérdezett közbe túlság osan is sietve Calver.
A lány kétség beesetten ing atta a fejét.
– Nem tudom meg mag yarázni. Én jól látok akkor is, amikor tudom,

110
hog y más emberek nem látnak eg yáltalán semmit. Gondolj csak arra,
ahog y meg találtalak ott a fa alatt. Én láttalak. Ám ug yanakkor tudtam,
hog y te nem látsz eng em. És ezt nem értem. Hog yan látlak én, ha te
nem látsz?
Calver csak hümmög ött. A lány folytatta.
– Fog almam sincs arról, hog y mi mindent tudok, és arról sincs, hog y
miképpen tudom ezeket a dolg okat. Abban azonban biztos vag yok,
hog y ezeket nem lenne szabad tudnom! Például nem hiszem, hog y te
láng ot tudsz g yújtani az ujjaid között, és azt sem, hog y a kiáltásoddal
lyukat tudnál robbantani eg y másfél méter széles kőfalba…
– Erre mérg et vehetsz – bólog atott Calver, majd érdeklődve pillantott
fel. – Te tudsz ilyesmit?
A lány nem felelt, csupán a szemét hunyta be helybenhag yólag . Ig en,
képes ilyesmire.
– Amikor három nappal ezelőtt mag amhoz tértem, semmit sem
értettem, semmit sem tudtam. Összevissza járkáltam, kerestem
valamit, ami mag yarázatot adhat. Ám nem találtam semmit, csupán
eg y érzést. Eg y különös érzést, amely az ág yékomból kúszott fel a
hasamba, s onnan a mellkasomba. Ez az érzés nem is érzés volt
valójában, hanem eg yfajta vonzerő, amely azt mondta nekem: „g yere”.
És én követtem ezt a vonzerőt. Eg yszerűen tudtam, hog y merre kell
mennem. Aztán repültem, mint a madarak. Fenn az ég ben. És az
eg észben az volt a furcsa, hog y eleinte a repülés számomra nem tűnt
furcsának. Olyan volt, mintha beleestem volna a tóba, és csak akkor
jöttem volna rá, hog y nem is tudok úszni, amikor már átúsztam a túlsó
partra. Repültem. És a különös erő átvonzott eg y város falain. Nem
tudtam a nevét. De később meg tudtam. Draxion. A te városod.
Leszálltam. Újra jártam. Már nem ig azán emlékszem arra, hog y mi
történt. De eg yszer csak ott találtam mag am eg y épület előtt, és
éreztem, hog y be kell mennem. És eg y név is az elmémbe villant…
Calver ideg esen meg nyalta a szája szélét.
– Mi volt az a név?
A lány hosszan, nag yon hosszan erőltette az ag yát, aztán az arcára
szánalomra méltó kifejezés telepedett.
– Nem emlékszem – suttog ta elesetten. – De AKKOR pontosan tudtam.
Tudtam a nevet, és azt is tudtam, hog y a név viselőjétől fog ok választ
kapni a kérdéseimre. Bementem…
Calver a homlokát ráncolta, és fürkészve meredt a lányra. Próbálta

111
kitalálni, hog y vajon tényleg nem emlékszik, vag y csak hazudik.
– Bementem – ismételte a lány. – Szólítottam a név viselőjét, és ő…
– Mit csinált ő?
A lány csaknem elsírta mag át.
– Nem emlékszem. Eg yszerűen nem emlékszem! Bementem, és… és…
és nem emlékszem!
– Mindez nem számít! – nyug tatg atta Calver jólelkűn. – Ne g yötörd
mag ad! Mi történt ezután?
A lány a szemét törölg ette; a szeme alatt könnycseppek csillog tak.
Ig encsak valódinak tűntek, és Calvert ig encsak elg ondolkoztatták.
Hog yan képes eg y kísértet, eg y élőhalott, eg y halálon túli kreatúra
valóság hű könnyeket produkálni?
– Aztán eg y ág yban aludtam – suttog ta a lány. – És ledobáltam
mag amról a takarót. És… – Hirtelen elhallg atott, és zokog ni kezdett; az
eg ész teste rázkódott a keserves sírástól.
Calver heves vág yat érzett, hog y odamenjen, meg nyug tatóan
átkarolja a vállát, és a haját simog atva vig asztalja. Ilyesmit azonban a
leg ritkább esetben művel a normális ember olyasféle kreatúrákkal, akik
könnyedén tépik le mások fejét.
– És akkor… mi történt?
– Rájöttem, hog y halott vag yok – hadarta riadtan a lány. – Nem
ág yban aludtam, hanem eg y sírból másztam ki. A saját síromból!
– Sajnálatos – motyog ta Calver, és bár érezte, hog y ez a meg jeg yzése
ostobán hang zik, nem tudott mi mást hozzátenni. – Sajnálatos.
– Nag yon fájt a fejem… és akkor nem emlékeztem semmire abból,
amit most elmeséltem. Még arra sem emlékeztem, hog y mi módon
kerültem a városba. Ug yanazt éreztem, amit először. Mintha akkor
születtem volna meg , de tudtam, hog y nem akkor születtem, hiszen
nem csecsemőként jöttem a világ ra… Eg yszerűen csak ott voltam, és
akkor… még azt a különbség et is észleltem, hog y nem a mellkasom és a
torkom fájt, hanem a fejem hátulja… és a hajam csupa rag acs volt, az
orrom pedig ag yag os földdel volt eltömítve… majdnem meg fulladtam!
– És akkor?
– És akkor rádöbbentem, hog y halott vag yok. Eg y halott, akinek nincs
múltja, nincsenek emlékei. Eg y halott, aki a természet törvényeinek
ellentmondóan még is mozog . Nem értettem, és még most sem értem,
hog yan lehetség es ez. Fog almam sincs, hog y mi vag yok valójában.
Zombi? Szellem? Kísértet? Vag y csak az eg ykori létezésem árnyéka?

112
 Calver enyhén meg borzong ott erre a felsorolásra. Már-már hajlamos
volt elhinni, hog y eg y hús-vér nő ül a tűz túloldalán meztelenül, de ez
a találg atás visszaadta a valóság érzékét. Eg y halálon túli kreatúra.
– És mivel akkor nem emlékeztem arra, hog y mi volt az az épület,
ahová beléptem, de még csak arra sem, hog y miként kerültem a
városba, ismét összevissza mászkáltam zavarodottan. Aztán a sötétben
rám támadtak. Lehúzg álták a ruháimat, és a kezüket csúszkáltatták a
testemen. Belém akarták dug ni a micsodájukat. Hárman. Kettő
meg halt. Nem tudom, hog yan csináltam. Akartam, hog y meg haljanak,
mert bántottak eng em. Meg haltak. A harmadik sikoltozva elmenekült.
És én tovább mentem. Ott hag ytam a ruháimat. Aztán meg int
meg támadtak. Aztán nem tudom, mi történt… Valószínűleg meg öltem
az illetőt, de nem tudom, miként. Aztán eg yszer csak repültem.
Lassacskán kezdtem emlékezni arra, hog y ug yaníg y repültem keresztül
a városfalak között. És akkor… ismét éreztem eg yfajta sürg etést,
eg yfajta vonzerőt. Ám ez más volt, mint az előző… Ekkor már
emlékeztem mindenre… mármint arra, ami az első eszmélésem óta
történt. Fokozatosan jutottak eszembe a részletek, de bárhog y
erőlködtem is, az azelőtti időre nem tudok visszaemlékezni. Mintha eg y
sötét fal lenne, amelybe folyton beleütközök, és sohasem találok ajtót
vag y ablakot… És amikor emlékeztem, és sorba rendeztem az
emlékeimet, arra is rá kellett döbbennem, hog y én már akkor meghaltam!
Amikor a V alakú fa alatt először tértem mag amhoz, akkor ug yanúg y a
síromból mászhattam ki, mint a második alkalommal. És a fájdalomra
is van mag yarázat. Nézd! A seb a bal mellem fölött, és a torkomon.
Valaki elvág ta a torkomat, és mellbe szúrt.
– Vag y meg fordítva – tette hozzá Calver, és ig yekezett nem g yanúsan
pislog ni. Lényeg telennek tartotta felvilág osítani a kis hölg yet arról,
hog y nem mellbe szúrták, hanem hátba, és a mellsebe csupán annak
köszönhető, hog y a vívótőr heg ye kibukkant elöl. – Folytasd!
– dörmög te. – Mi történt azután?
A lány már belelendült az élmények felelevenítésébe, és a kezdeti
bizonytalankodás után most mag abiztosan fűzte össze a szavakat.
– Mint mondottam, sok mindenre rádöbbentem, ám a jelentését szinte
semminek nem értettem. Ahelyett, hog y válaszokat kaptam volna, a
kérdések eg yre csak halmozódtak bennem. Ha halott vag yok, akkor
miért tudok mozog ni? Ha halott vag yok, miért tudok g ondolkodni? Ha
halott vag yok, miért dobog a szívem?

113
 – Dobog ?
– Tapintsd meg ! – ajánlotta a lány őszinte naivság g al.
Calver azonban ódzkodott attól, hog y az élőhalott nőstény csupasz
keblét tapog assa.
Eg y könnyed g esztussal elhárította az ajánlkozást.
– Elhiszem, hog y dobog … hiszen szemmel láthatóan normális
emberként léleg zel.
– És a testem sem jég hideg – tette hozzá a lány. – Ug yanolyan meleg ,
mint bármely más emberé. Sőt, néha eg yenesen forrónak tűnik. Fázok a
hideg ben, néha reszketek. És akkor is reszketek, ha arra g ondolok, hog y
halott vag yok.
– És mi van akkor, ha valójában nem vag y halott? – kockáztatta meg
Calver. Bár mag a sem tudta, mi mondatja vele ezt. De az a kényszerű
érzése támadt, hog y ha nem vig asztalja meg a bús hang ú lányt, akkor
az órákig fog zokog ni kétség beesésében.
És ez ig encsak zavarba ejtő ténykedés lett volna!
– Ha nem vag yok halott, akkor mi vag yok? Nem, nincs értelme ezt
vitatni. – A torkára mutatott. – Pontosan tudom, hog y eg yetlen ember
sem maradhatna életben, akinek íg y elvág ták a torkát. És az a döfés…
eg yenesen a szívemet szúrta át.
– Nos, ig en, hm, minden bizonnyal… valóban úg y néz ki…
– Nem élhettem volna túl. Ám a sebeim csodálatos módon
beg yóg yultak. Csakúg y mint az a fejsebem, amit második alkalommal
szereztem. Fájt a fejem, de a seb összeforrt. És nekem fog almam sincs
arról, hog y miért és hog yan…
– És akkor? – sürg ette Calver, hog y elterelje a szót a halálos sebek
témaköréről.
– És akkor ismét éreztem a sürg etést – folytatta remeg ő ajkakkal a
lány. – Ám már akkor tudtam, hog y ez nem ug yanaz a vonzó erő, amely
a völg yből a városba kényszerített. Eg észen más volt. Nem tudom
meg mag yarázni, de teljesen más. És akkor repültem. Ismét. Mag asan.
El akartam szállni messzire, de a vonzó erő, az a különös sürg etés nem
eng edte. Lejjebb kellett ereszkednem a felhők közül. És a város
leg mag asabb épülete fölött találtam mag am…
– A Royal Hotel – lehelte Calver döbbenten, pedig g yanította, hog y mi
következik.
– És akkor lejjebb ereszkedtem. Vonzott az eg yik ablak. Keskeny nyílás
volt, amin még eg y g yerek sem fért volna át. Ám én nem tudtam

114
ellenállni a sürg etésnek, és eg yenesen berepültem ezen a keskeny
nyíláson. Nem okozott g ondot, hog y beférjek. Átváltozott,
elkeskenyedett az alakom. És akkor… és akkor…
– Meg ölted – fejezte be a mondatot nyug odtan Calver. – Találtál ott
eg y férfit, és letépted a fejét.
A lány zavartan pislog ott.
– Nem emlékszem. Semmire sem emlékszem. Csak arra, hog y… akkor
haltam meg harmadjára.

Calver csaknem hanyatt vág ta mag át a meg döbbenéstől.

– Gradoran szúrós szemére! Miféle ostobaság ez?
A lány mintha meg rettent volna Calver dühös hang jától, ijedten
rebeg te.
– Nem emlékszem.
– De… mi az, hog y harmadjára is meg haltál?
– Nem tudom.
– De valami csak történt? Emlékezned kell!
– Tudom, hog y emlékeznem kellene… de még sem emlékszem.
Calver dühösen hadonászott.
– Próbálj emlékezni! Becsusszantál a keskeny ablakrésen. Eddig
rendben. És aztán?
– Nem tudom.
– Haladjunk apró léptekkel! Becsusszantál az ablakon. Rendben.
Letetted a lábad a padlóra. Aztán az ág yhoz léptél… bár lehet, hog y
továbbra is a padló fölött lebeg tél…
A lány a kezét tördelte ideg esség ében.
– Nem emlékszem – nyöszörög te. – Semmire sem emlékszem.
Calver sóhajtott, és nem erőltette tovább a dolg ot. A jelen helyzet
ig en furcsa volt számára. Erős, bátor, rettenthetetlen férfinak érezte magát
egy gyenge nő mellett.
– Jól van – zárta le a témát. – Folytasd onnan, amire emlékszel!
– Az erdőben tértem mag amhoz – motyog ta a lány. – Fog almam
sincs, hog y kerültem oda. Valószínűleg repültem… de öntudatlanul. És
ug yanolyan érzések g yötörtek, mint az előző két alkalommal. Tudtam,
hog y ismét halott voltam. És tudtam, hog y ismét visszatértem a síron
túlról. Ám most sem tudtam, miképpen.
Calver hallg atott, és mereven nézte a lányt. Eg észen őszintének tűnt.

115
Olyasvalakinek, akit jó lenne meg ciróg atni, meg vig asztalni,
sajnálg atni.
– Aztán ismét jött eg y sürg etés – folytatta a lány. – Nem túl erős
vonzóerő, de én követtem. És akkor elrepültem a völg ybe,
meg ismertem a völg yet, és akkor, miközben üldög éltem a V alakú fa
ág ain, eszembe jutott minden, amire az első felébredés óta
emlékeztem… csak éppen az maradt továbbra is sötétség ben, hog y
miképpen… hog y miképpen… hm… nehéz ezt íg y kimondani…
– Hog y miképpen haltál meg újra és újra?
– Ig en. Ezek a részletek továbbra is sötétben maradnak. Az első
alkalom teljes sötétben. A másodikra odáig emlékszem, hog y beléptem
abba a házba, ami olyan szag ú, mint eg y kocsma… A harmadikból
pedig , hog y becsusszantam a mag as ház ablakán… aztán homály. Teljes
homály! Hiába erőlködöm, minden sötét marad.
Calver szórakozottan bólog atott, és mivel azt hitte, hog y a történet itt
befejeződött, azt latolg atta, ő mennyit áruljon el. Azt eg yértelműen
eldöntötte, hog y nem fog ja túlzásba vinni az őszinteség et.
Mielőtt azonban belekezdhetett volna a mondandójába, a lány tovább
folytatta.
– És akkor jött eg y újabb sürg etés…
– Na, ne! Neg yedjére is meg haltál?!
A lány a fejét rázta.
– Nem. Eng edelmesen követtem a vonzó erőt, ám amikorra oda
érkeztem, ahonnan ez az erő vezetett, már rájöttem, hog y elkéstem.
Amiért odahívott a sürg etés, már nem volt ott. Vag y ha még is, valaki
más meg előzött…
Calver a homlokát ráncolta.
– Meg előzött?
– Csak hullákat találtam. Másfél-két tucatot. Harcosokat,
kereskedőket. Lemészárolták valamennyit. Eg yikükben sem volt már
élet. És a sürg etés is meg szűnt bennem… Órákat töltöttem ott, és nem
értettem, miért kellett odamennem. Eg yenként vég ig jártam a hullákat,
és az arcukba bámultam. Azt reméltem, hog y esetleg ismerős lesz
valamelyik, és újabb emlékeket éleszt bennem. Ám csalatkoznom
kellett. Ott találtam a ládányi aranyat…
– Ennél nag yobb csalódás ne érjen soha!
– …és a drág aköveket, de eng em ezek nem érdekeltek. Ott hag ytam
valamennyit, és mivel nem éreztem további sürg etést, visszatértem az

116
eg yetlen helyre, amely ismerősnek tűnt, és ahol a rejtélyre meg oldást
remélhettem. Abba a völg ybe, ahonnan a leg korábbi emlékeim
származnak. Tudod, ahol meg mentettem az életedet.
Calver az utolsó szavakat jószerivel meg sem hallotta; türelmetlenül
intett.
– Várj, várj csak! Ug ye, nem akarod azt mondani, hog y az arannyal
teli ládát eg yszerűen ott hagytad? Remélem, volt annyi eszed, hog y
elrejtsd!
A lány szórakozottan bólintott.
– Volt.
– Tehát elrejtetted, ug ye?
– El.
– Ez nem hang zott túl meg g yőzően. Még eg yszer meg kérdezem, de
eg ész határozottan… Elrejtetted az aranyat?
– Ig en – felelte a lány rezzenéstelen arccal. – És a drág aköveket is.
Calver meg könnyebbülten léleg zett fel, és nag ylelkűen intett.
– Folytathatod.
– Folytatom. Órákig üldög éltem tűnődve a V alakú ikerfák ág ain a
múltamon töpreng ve, amikor a völg y csendjét két behatoló zavarta
meg . Te voltál az, és a társad. Nem mozdultam. Nem tudtam, mit
teg yek. Aztán meg pillantottam az arcodat, és különös emlékfoszlányok
kerítettek hatalmukba. Azonnal tudtam, hog y veled már találkoztam
eg yszer… és ismét éreztem azt a különös sürg etést…
– Még jó, hog y nem öltél meg eng em is – motyog ta Calver. Majd
esetlenül hozzáfűzte: – Az ilyen „sürg etéses” eseteknél ug yanis eddig
mindig meg halt valaki.
A lány mereng ve bámult a láng okba.
– Láttam, hog y a társad meg akar ölni. Nem tudtam, mi oka van rá, de
nem eng edhettem, hog y meg halj. Te vag y az eg yetlen esélyem, hog y
többet meg tudjak a múltamból. Ezért… nem tudom, miképpen… de
meg öltem a társadat, mielőtt ő vég zett volna veled.
Calver eg y pillanatra meg borzong ott, amikor eszébe jutott az
iszonyatos jelenet, de aztán elhesseg ette mag ától a rémség eket.
Elvég re most már baráti nexusban beszélg et a halálon túli g yilkossal.
– Eg yáltalán nem emlékszel, hog yan csináltad?
– Csak arra, hog y a halálát akartam. Letéptem a fejét, és minden csupa
vér volt.
– I-i-i-ig en. Nag yjából. De hog y miféle varázsig éket mondog attál,

117
meg ilyesmi. Biztosan emlékszel…
A lány vállat vont.
– Varázsig ék? Nem hiszem, hog y bármiféle ig éket mondog attam
volna. Eg yszerűen csak azt akartam, hog y meg haljon. És meg halt.
Calver ernyedten sóhajtott.
– Ezek szerint fog almad sincs arról, hog y kit öltél meg ?
– Nincs.
– Ideje, hog y meg világ osítsam az elmédet. Az a szőke férfi, akinek te
letépted a fejét, nem más, mint a g yilkosod. Ő ölt meg tég ed először,
másodszor és valószínűleg harmadszor is…
A tűz pattog va lobog ott a kicsiny barlang ban, és a meztelen lány
arcán különös táncot jártak a váltakozó érzelmek. Vag y csak a száraz fát
faló láng ok fényjátéka űzött tréfát Calverrel?
Ezt nem lehetett tudni.
– Úg y, ahog y mondom – krákog ott Calver. – Ő volt a vég zeted. Mond
neked valamit az a név, hog y Ramos?
A lány hosszan kutatott az emlékezetében.
– Nem ig azán.
– Jó. És az a név, hog y… Calver Wonlow?
A lány ismét eltűnődött.
– Leg alább annyira nem, mint az előző.
– Ez sajnálatos – sóhajtott Calver. – Ug yanis ez utóbbi név viselője én
mag am vag yok. De újabban… tekintettel éles és g yors elmémre, s
izmaim g yorsaság ára, nos… úg y is neveznek, hog y Fürge Calver!
– Íg y sem tűnik ismerősnek a név. Csak az arcod… a hang od… és a
szavaid…
Calver sietve terelte tovább a szót.
– Elölről kezdem a történetet, hog y meg értsd. Bár keveset tudok,
részben talán seg íthetek visszanyerni az emlékezetedet és rászolg álni
arra a ládányi aranyra, amit fizetség képpen íg értél… És persze ne
feledkezzünk meg a drág akövekről sem! Nos, hm, ha az emlékezetem
nem csal, nég y nappal ezelőtt találkoztunk Draxionban. Draxion az a
város, ahová a történeted szerint repülve tértél vissza teg napelőtt. Nos,
hag yjuk a fölösleg es részleteket! A lényeg a következő. Férfiruhában
érkeztél Persionból, és ha nem mondtad volna, hog y zhíli vag y, a
kiejtésed és a ruházatod akkor is elárulta volna a származásodat.
– Zhíl?
– Eg y hatalmas birodalom innen keletre, a teng eren túl. Kevés zhíli

118
jár az évnek ebben a szakában Draxionban, úg yhog y a meg jelenésed
nekem is szemet szúrt. Ug yanis az őszi viharok, hurrikánok miatt nem
nag yon járnak ebben az évszakban hajók.
A lány még mindig a homlokát ráncolta.
– Ezek szerint Zhílből jöttem?
– Ezek szerint. De nem ez a lényeg . Nyug atra tartottál eg y bizonyos
városba, aminek sajnos… akárhog y erőltetem is az ag yam, nem jut
eszembe a neve. Ám már most meg jeg yzem, hog y általában ezek a
városnevek be szoktak ug rani, ha aranypénzek csillog nak a szemem
előtt… Lényeg az, hog y mivel én mag am nem ismertem annak a
városnak a nevét, amit úti célodul tűztél ki, elhárítottam a felkérésedet,
ám volt valaki, aki jó pénzért ajánlkozott kísérődül. Ig en, ő volt az,
Ramos, az a fehér hajú fickó, akitől órákkal ezelőtt meg mentetted az
életemet…
Azt várta, hog y Pere Codrer kérdések özönével fog ja elárasztani,
azonban a lány türelmesen hallg atott. Vag y időbe került neki
meg emészteni a hallottakat, vag y túlság osan türelmes alkat volt, de
nem kezdett kérdezősködni.
Calver kényelmetlenül folytatta.
– Draxionban az utazók jönnek, mennek, íg y hát én személy szerint
nem tulajdonítottam különösebb jelentőség et a dolog nak. Másnap
reg g el te és Ramos útnak indultatok, és én éltem tovább a saját
életemet. Azonban Ramos még aznap este visszatért, és ez átkozottul
g yanús lett nekem, mivel a leg közelebbi város is leg alább kétnapi
járásra van. Vag yis… eg yértelmű volt, hog y nem kísért el tég ed abba a
bizonyos városba, ahová menni szándékoztál, hanem… – és itt Calver
elhúzta a kezét a torka előtt. – Tudod, hog y van ez. Néhány emberben
nem lehet meg bízni. Kísérőnek ajánlkozik, aztán eg y elhag yatott
helyen elvág ja a meg bízója torkát, és kirabolja. Ramos hírhedt volt a
züllöttség éről. Pénzért még a saját anyja torkát is elvág ta volna… Hát
ezek után senki sem nag yon kérdezősködött felőled, és szép lassan
elcsitult volna a dolog , de te váratlanul újra meg jelentél…
– Ah!
– És, mint előző alkalommal, ezúttal is férfiruhában – tette hozzá
Calver. – Innen g ondoltam, hog y férfi vag y. Alaposan meg lepődtem,
amikor meg láttam, hog y a didkóid… na szóval, érted, emlékezhetsz,
hog y meg is jeg yeztem, hog y „jé, te nő vag y”…
Ő mag a is emlékezett rá, hog y szó szerint nem ezt jeg yezte meg , de a

119
lány nem javította ki. Calver folytatta.
– Abból, amit elmeséltél, arra következtetek, hog y az az épület, ahová
a második halálod után beléptél, az nem más volt, mint a Zöld Lóhere
nevű kocsma, Ramos törzshelye, és mellesleg az a hely, ahol én is
g yakran szoktam időzni. És tudod, mi történt, amikor meg jelentél?
A lány kifejezéstelenül meredt rá. Calver kényelmetlenül folytatta.
– Szóval, képzeld el, ott ülök és iszog atok a cimboráimmal, és az
időjárásról társalg unk, s a cimborám épp arról beszél, hog y eg yszer
már találkozott élőhalottakkal… amikor hirtelen betoppansz te. Mit
mondjak, vég ig futott a hátamon a hideg ! Épp az élőhalottakról
dumcsizunk, te meg , akit nyilvánvalóan halottnak hittem…
eg yértelműnek tűnt Ramos g yors hazatéréséből… váratlanul
betoppansz. És tudod, mi tette be a kaput?
A lány szótlanul rázta a fejét; Calver hevesen g esztikulált.
– Nem elég mindaz, amit részleteztem, de te, aki ott álltál az ajtóban
sebhelyes torokkal, véres köntössel… az én nevem után érdeklődtél!
– Ezt nem ig azán…
– Nem ismerős a név? Calver Wonlow! Fürg e Calver! Még most sem
ismerős?
– Nem ig azán.
– Fog almam sincs, hog y miért éppen az én nevem jutott eszedbe, de
minden bizonnyal ez volt az a név, amit te is említettél. Valószínűleg
azért, mert először eng em akartál meg nyerni vezetődnek, és velem
tárg yaltál. És szavamra mondom, velem sokkal jobban jártál volna,
mint azzal a kétszínű Ramosszal. Én azonban nem tudtam, hol van az a
város, ahová menni akartál, és nem vállaltam a munkát. De te nyilván
az én nevemet jeg yezted meg elsőként. Csak íg y lehetett. És aztán
kezdtél eg yezkedni Ramosszal… És aztán meg jelentél a kocsmában. Mi
meg épp az élőhalottakról beszélg ettünk. Nos, bevallom férfiasan, nem
vag yok eg y bátor ember, és amikor meg hallottam, hog y eng em
keresel, kiug rottam az ablakon. Erre sem emlékszel? Üveg csörömpölés,
meg minden! Na? Valami emlékfoszlány?
A lány csüg g edten rázta a fejét. Calver valamelyest meg nyug odott, és
felbátorodott. Még szemérmetlenebbül hazudott.
– Mint mondottam, kiug rottam az ablakon, de később visszatértem,
hog y meg tudjam, mi történt. A cimboráim mesélték, hog y Ramos
elkapott tég ed, és kivonszolt a kocsmából. Tudod, úriember nem szól
bele mások mag ánüg yeibe, úg yhog y ezzel a továbbiakban senki sem

120
törődött. Én nem is tudtam volna, hog y mi történt… de abból, amit az
imént elmondtál, arra következtetek, hog y Ramos ismét meg ölt tég ed.
Első alkalommal a torkodat vág ta el, és szíven döfött, másodjára pedig
nyilván fejbe csapott… lévén, hog y te fejfájást emleg ettél. Azt hitte,
hog y vég zett veled, de te valami meg mag yarázhatatlan módon ismét
kimásztál a sírodból, és meg int csak keresni kezdted. Nyilván ekkor jött
el a te történetedben az a fejezet, amikor összevissza röpködtél az ég en,
és meg találtad a város leg mag asabb épületét. Nos, ez nyilvánvalóan a
Royal Hotel, ahol Ramos alkalmazottként dolg ozott. Te eg y
„sürg etéstől” sürg etődve berepültél az eg yik ablakon. Nem tudom,
hog yan, hiszen a Royal ablakai kurvára szűkek, meg minden… De
lényeg az, hog y te berepültél, és ismét összeakadtál Ramosszal. Én nem
voltam ott, nem tudom, mi történt, csupán a te elbeszélésedből
g yanítom azt, hog y Ramos valami módon ismét meg ölt. De… és
nyilván ez a dolg ok lényeg e… te meg int mag adhoz tértél hamvaidból,
és Ramos nyilván kezdett ideg es lenni. Visszatért a kocsmába, és
eg észen véletlenül éppen eng em bérelt fel, hog y jó pénzért kísérjem el
eg y kis éjszakai kirándulásra. Nem mondta meg , hog y miről van szó,
íg y én kapásból nemet mondtam. Ám ő fondorlatos módon leitatott, és
rávett, hog y vele tartsak. Nyilván kíváncsi volt, hog y miután
háromszor is meg ölt, ott vag y-e a sírodban, vag y sem… Miközben
meg tettük a hosszú és fárasztó utat Draxiontól a Quedrac-völg yig ,
Ramos véletlenül elárulta, hog y meg ölt tég ed, és ez eng em olyan
mélység esen felháborított, hog y nem akartam tovább seg édkezni neki.
Ezért támadt rám Ramos orvul, amikor a völg ybe érkeztünk, és hm…
mindenféle ostoba kifog ásokkal hozakodott elő… ha esetleg hallottál
valamit a beszélg etésünkből…
A lány türelmesen szemlélte Calvert, és a férfinak eg yre
kényelmetlenebb érzése támadt. Mintha az élőhalott a veséjébe látna, és
pontosan tudná, hog y szemérmetlenül hazudik.
– És ekkor léptél közbe te – ig yekezett mielőbb lezárni a történetét.
– A többit már tudod. És a történtek után nem hibáztathatsz azért, hog y
többször is meg próbáltam lelépni előled. A helyemben te is ezt tetted
volna.
A lány töpreng ve bólog atott.
– Ezek szerint… ez a Ramos ölt meg mindannyiszor?
– Számomra nyilvánvaló. Gyalázatos g azember volt! Pföjj!
Meg érdemelte a sorsát.

121
 A lány értetlenül rázta meg a fejét.
– De miért ölt meg … háromszor is?
– Ez oly nyilvánvaló. Az első g yilkosság ot nem kell mag yaráznom.
Haszonszerzés céljából történt. Miután hátba szúrt és elvág ta a torkod,
minden valószínűség szerint kirabolt, és elvette minden pénzedet.
A lány a homlokát ráncolta.
– Hátba szúrt? – kérdezte meg lepetten. – Nem mellbe?… Ezt meg
honnan veszed?
– Ő mag a dicsekedett vele – sóhajtotta meg adóan Calver. – A
g yalázatos pára! Orvul döfött le, hátulról, aztán pedig a biztonság
kedvéért elvág ta a torkodat. Ramos mindig is ilyen g yáva alak volt.
Szemből nem mert volna rád támadni, hát hátulról döfött le. Elöl jött ki
a kardja heg ye; annak a sebhelyét érzed… de lefog adom, hog y a
hátadon van eg y sokkal szélesebb forradás…
A lány ösztönösen meg próbálta kitapintani a nevezett forradást a
hátán, de nem ért el odáig a keze. Calver jótékonyan seg ítette.
– Fordulj csak meg … Ah, ig en! Látom! Ramos nem hazudott. Ott a
seb! Hátulról döfött le!
A lány komoran meredt mag a elé.
– De miért ölt meg … háromszor is?
– Erre mag am sem tudom a mag yarázatot – jeg yezte meg Calver.
– Ám úg y g ondolom, ő is furcsállotta a feltűnésedet azok után, hog y
eg yszer már vég zett veled. Nyilván azt g ondolta, hog y valahog y
túlélted a merényletet, és el akart hallg attatni eg yszer s mindörökre.
A lány ismét hallg atott; csak nag y sokára szólalt meg .
– Ki az a Boherias Codrer? Korábban azzal vádoltál, hog y őt is én
öltem meg .
Calver hosszan köszörülte a torkát. Meg lepte a kérdés, és ezt a
momentumot valahog y kifelejtette a koholt meséjéből. Ettől
füg g etlenül fél perc elteltével sikerült felvennie a szálat.
– Boherias Codrer? Mármint Boherias Codrer iránt érdeklődsz? Nos,
amennyire én tudom, ő az apád volt.
– Az apám?
– Tudomásom szerint utánad jött Draxionba. Tég ed keresett. És épp a
Royal Hotelben szállt meg . Hm, ilyen a véletlen. Te akkor csusszantál
be az ő szobájának ablakán, amikor az öreg ed éppen Ramosszal
tárg yalt. Pénzt kínált Ramosnak, ha meg talál tég ed, és épp az összeg en
alkudoztak, amikor te meg jelentél.

122
 – És?
Calver sietve kapkodott szavak után; ha hazudni kellett, általában úg y
meg eredt a nyelve, mint a vízfolyás, de most csak nehezen ment a
rög tönzés.
– A részleteket nem ismerem, csupán találg atni tudok. A tények:
Boherias Codrert holtan találták a szobájában. Letépték a fejét.
Ug yanúg y, mint ahog y te tépted le a völg yben Ramos fejét! Mond ez
neked valamit?
A lány halott sápadt lett; ez az arcszín kitűnően illett az állapotához.
– Mi ebből a következtetés? – tette fel a költői kérdést önmag ának
Calver. – Számomra már összeállt a kép. Én íg y képzelem el a dolg ot.
Te valamiféle „sürg etés” hatására becsusszansz a szoba ablakán, és két
embert találsz ott. Az eg yik Boherias Codrer, az apád. A másik Ramos, a
kétszeres g yilkosod. Nem ig azán érted a helyzetet. Ramos meg rémül a
meg jelenésedre, és rád támad. Te ösztönösen védekezel. Ám mivel nem
tudod rendesen kontrollálni azokat a g yilkos erőket, amelyek a
rendelkezésedre állnak, és nem érted a helyzetet, véletlenül a saját
apádat ölöd meg . És mire javíthatnád a helyzetet, Ramos meg öl tég ed.
Harmadjára is. Ennyi.
A lány még mindig sápadtan ült, és meg lehetősen életszerűen az
ajkait rág ta. Eg yáltalán nem úg y viselkedett, mint eg y háromszorosan
meg g yilkolt élőhalott.
– Ha van kérdésed, tedd fel nyug odtan! – fölényeskedett Calver.
– Íg érem, leg jobb tudásom szerint válaszolok.
– Nem emlékszem a névre. Nem mond semmit az a név, hog y
Boherias Codrer. És az sem rémlik, hog y valaha is lett volna apám. És ez
az eg ész…
– Tudom, hog y hihetetlennek tűnik, de el kell ismerned, az is elég
hihetetlen, hog y te három halálból is feltámadtál, és most
meg lehetősen elevennek tűnve itt beszélg etsz velem…
– Nem tudom, mit g ondoljak.
– És mit g ondolsz, én tudom?
A lány az ujjaival malmozott.
– Azt reméltem, tőled választ kapok a leg fontosabb kérdésekre.
– És én sok fontos információt mondtam neked.
– De nem a leg lényeg esebbeket. Még mindig nem tudom, ki vag yok
én? Mit kerestem itt, ha zhíli vag yok? És eg yáltalán… mi ez az eg ész,
hog y többször is meg haltam és még is élek?

123
 Calver vállat vont. A történetnek ezen pontjára még csak ötlete sem
volt.
– Én ennyit tudok – közölte. – És még valamit. Ismerősen cseng a Pere
Codrer név?
– Nem.
– Ezen a néven mutatkoztál be, amikor fel akartál bérelni vezetődnek.
És mivel az az ember, aki az apádnak mondta mag át, azt mondta, őt
Boherias Codrernek hívják, e névnek jelentéssel kellene bírnia
számodra.
A lány csüg g edten rázta a fejét.
– Semmi. Abszolút semmi. Ez lenne a nevem?
– Úg y tudom, a „Pere” használatos Zhíliában nőkre és férfiakra
eg yaránt. Lehet, hog y ez az ig azi neved, de az is lehet, hog y csupán
eg y álnév, amit te választottál mag adnak.
– Ha csak álnév lenne, honnan tudta volna az apám?
Calver ismét vállat vont.
– Talán Persionban érdeklődött utánad, és a leírás alapján meg tudta,
hog y ezen az álnéven mutatkoztál be… Ki tudja? Lényeg az, hog y ezt a
nevet érdemes meg jeg yezni. Talán idővel visszajönnek majd az
emlékeid!
– És az a város, ahová menni készültem? – kérdezte szomorkásan a
lány. – Nem emlékszel, mi a neve? Sokat seg ítene, ha tudnám, hová
készültem… vag y leg alábbis úg y hiszem, hog y seg ítene…
Calver színleg a homlokát ráncolta; aztán sokatmondóan széttárta a
karjait.
– Itt van a nyelvemen a neve, de nem ug rik be. Talán ha a birtokába
juthatnék az íg ért ládának, az meg élénkítené az emlékezetem. És
mellesleg elállt az eső. Nem indulunk?
Az eső mellesleg nem állt el, de csendesedett valamelyest, íg y a
zuhéból enyhe zápor lett. Ám mivel a szél ug yanolyan hévvel tombolt,
még ezt a g yér nedvesség et is képes volt olyan erővel az ember képébe
vág ni, hog y elmulasztott minden jókedvet.
A ruháik sem száradtak meg teljesen, de úg yis mindeg y volt; Calver
tudta, hog y amint kilépnek a barlang ból, perceken belül csurom
vizesek lesznek.
Komótosan öltözködtek, és a férfi szinte sajnálkozva nézte a
partnernőjét. Milyen kár, hog y halott! Nem valami nőies, de azért
meg lehetősen csinoska. És milyen fiatal!

124
 Calver most először g ondolkodott el azon, amióta meg tudta Pere
Codrerről, hog y nő, hog y vajon hány éves lehet? Tizenöt vag y
huszonöt? Vag y esetleg harminc? Harmincnál semmiképpen nem lehet
több! De inkább tizenöt…
– Semmire sem emlékszel a múltadból? – kérdezte, miközben
kelletlenül ráng atta mag ára félszáraz nadrág ját.
A lány már vég zett az öltözködéssel; nem volt nehéz dolg a, hiszen
mindössze a szakadozott, vérfoltos, narancsszínű ing et és a vastag abb
köntöst kellett mag ára öltenie. A köntös combközépig ért neki, de ez
alatt nem viselt semmit.
– Már elmondtam mindazt, amire emlékszem – felelte álmodozva, és
abból, hog y közel nyújtog atta hosszú lábait a láng okhoz, arra lehetett
következtetni, hog y nem akaródzott neki elhag yni a tűz meleg ét.
– Semmi másra nem emlékszem, csak arra, amit már hallottál.
– És azelőttről? – kérdezte Calver. – Úg y értem, mielőtt mag adhoz
tértél ott, a völg yben…
A lány a fejét rázta.
– Azelőtt… teljes a sötétség .
– De valamire biztosan emlékszel – nóg atta Calver. – Hiszen tudsz
beszélni, g yanítom, hog y számolni is, ismered a színeket és beszéled a
persi nyelvet. Gondolom, ezeket nem azóta tanultad meg .
– Nem. Leg alábbis azt hiszem.
Calvernek eszébe jutott valami.
– Kíváncsi lennék… Fig yelj csak! Mondj valamit zhíliül!
– Mi?
– Abból, amit rólad tudok, úg y g ondolom, hog y zhíli vag y. Tehát
következésképp zhíli az anyanyelved. És ha nem tévedek, ug yanolyan
tisztán kell emlékezned a saját nyelvedre, mint a persire, amin most
beszélünk.
A lány szeme élénken felcsillant, és elismerően mérte vég ig Calvert.
– Ez…
– Emlékszel vag y sem? – türelmetlenkedett a férfi. – Mondj valamit
zhíliül! Rajta! Leg alább ennyit tudni fog unk!
A lány csak eg y pillanatig habozott.
– Oy, et ars dirig, Calver etde Spiedy – mondta könnyedén. – Eyamme bork
ette etis!
– Fantasztikus! – csapta össze a kezét Calver. – Folyékonyan beszélsz
zhíliül! Zhíli vag y!

125
 – Oy, et mia zhilien, hum mia luong et theer.
– Mit mondtál? – kérdezte vidáman Calver. – Én csupán annyit tudok
zhíliül, hog y „oy” az „ig en”, „mia” az „enyém”, „beliemea” a
„szűzleány”, „orruo” pedig „arany”.
– Azt mondtam, hog y „ig en, ig azad van, Fürg e Calver, folyékonyan
beszélek”. És utána pedig azt mondtam, hog y hálás vag yok neked,
amiért erre ráébresztettél. Máris többet seg ítettél, mint amire
mag amtól képes lettem volna rájönni. Nag yon örülök, hog y
meg mentettem az életedet.
– Nos, e tekintetben osztozok az örömödben. És annak is örülök, hog y
seg íthetek. Hm, a történtek után… g ondolom, tartozok neked ennyivel.
Lássuk, hátha kideríthetünk még mást is a nem tudatos emlékeidből!
Most még úg y sem állt el teljesen az eső, meleg edjünk pár percet!
A lány a láng okat nézte, aztán ismét Calverre pillantott.
– Lehet, hog y még sem zhíli vag yok – jelentette ki bizonytalanul.
– Ug yan! Hiszen folyékonyan beszélsz zhíliül!
– Gred, dregh ard brean khennad drenien, Hgregear Calver.
Calver a homlokát ráncolva meredt a lányra.
– Mit mondtál? Lég y szíves, ne beszélj zhíliül!
– Éppen ez az – váltott vissza a lány persire. – Most nem zhíliül
beszéltem, hanem drénül. Ug yanolyan könnyedén beszélem a drén
nyelvet, mint a persit vag y a zhílit, és… és azt hiszem, tudok még más
nyelveket is. Khitairit, dolbit, g rumashit, vyvrg ernit, merronit és…
talán még másokat is.
– Gradoran átkozott nevére! – sziszeg te Calver. – Kész beszédtudós
vag y! Hog y sajátíthattál el ilyen sok nyelvet ilyen fiatalon? Eg yáltalán,
hány éves vag y?
A lány eltöpreng ett ezen a kérdésen.
– Fog almam sincs, mikor tanultam meg ezt a sok nyelvet… és azt sem
tudom, hány éves vag yok.
– Lehetetlen! Az ember… eg yszerűen tudja mag áról, hog y hány éves!
– Az ember talán tudja. Ám én most már azt hiszem, nem vagyok ember.
Valami más vag yok. Bár azt nem tudom, hog y micsoda. És azt sem,
hog y miért lettem ilyen… zombi.
Calver ezt az utolsó meg jeg yzést szinte meg sem hallotta; ő lerag adt
a lány életkoránál.
– Próbálj emlékezni! Hány nyarat éltél? Ha pontosan nem is tudod,
azért nag yjából biztosan meg lehet saccolni. Húszat? Huszonkettőt?

126
Vag y csak tizenötöt?
– Nem emlékszem semmire, de talán úg y tizenhat lehetek. A testem
mondja ezt nekem, nem az emlékeim. De lehet, hog y tévedek, és rossz a
meg érzésem.
– Tizenhat? – fontolg atta Calver. – Voltaképpen nem lehetetlen.
Először, mármint amikor lányként láttalak viszont, én is tizenöt
körülinek g ondoltalak. Mellesleg ez esetben eg yidősek lennénk… én is
tizenhat vag yok.
– Ig azán? – Semmi szín nem volt ebben a kérdésben.
Eg y darabig csendben maradtak. Mindketten a tűzbe révedtek, és
hallg atták a lassacskán elhamvadó tűz meg adó ropog ását, a nedvesebb
ág acskák serceg ését. Már az utolsó darab tűzifát is felfalatták a meleg et
adó láng okkal, és már csupán a leg vaskosabb ág ak tartották a tűzben az
életet. Mindketten tudták, hog y a láng ok perceken belül elenyésznek, s
aztán már csak a parazsak adnak némi meleg et.
Odakinn ug yanolyan sötét volt, mint amikor idetaláltak, de az eső
már nem zuhog ott olyan hevesen; enyhe szitálássá szelídülve
motoszkált a fák és a bokrok között, mintha az esőcseppek korábban
lehullott fivéreiket keresnék.
– Kérdezhetek valamit, Fürg e Calver? – szólalt meg váratlanul a lány,
és nem nézett fel a tűzből.
– Aha – motyog ta a férfi.
– Milyen ember vag y te, Fürg e Calver?
– Hog y érted ezt?
– Úg y, ahog y mondom. Csak tudni szeretném, mit g ondolsz
mag adról. Eltöpreng tél valaha azon, hog y miféle ember vag y? Hog y
miért születtél? Mire rendeltettél? Mit miért csinálsz?
– Hát, az ig azat meg vallva…
– Én már tudom, hog y az élet mulandó, és ennek tudatában szívesen
eltöpreng enék mag amon, ám én még önmag amat sem ismerem. Én
nem tudom, miféle ember vag yok… vag y voltam… de te biztosan
ismered önmag adat.
– Ahog y vesszük. Mire vag y kíváncsi?
– Mit kell felajánlanom ahhoz, hog y mellettem maradj és seg íts
nekem meg találni az elveszett múltamat?
– Mit akarsz tőlem?
– Azt, hog y seg íts nekem! Érzem, hog y te nag yon sokat seg íthetsz.
Nincs senki más, akihez fordulhatnék. Csak te vag y! Csak te vag y

127
nekem! Te vag y számomra a minden!
– Na, ne viccelj!
A lány a kezébe temette az arcát; nem tudni, miért. Talán el akarta
takarni az arcvonásait, de az is lehet, hog y íg y jobban tudott
g ondolkodni.
– Kísértet vag yok, eg y zombi… eg y két lábon járó hulla, aki beszél és
g ondolkodik.
– Hát, az az ig azság , hog y… talán meg kellene jobban vizsg álni ezt a
kérdést.
– Miért nem tudok meg halni, mint más normális ember? Miért kell
még mindig élnem?
– Nos, ez fog ós kérdés. Talán azért, hog y meg mutasd nekem a kincs
rejtekhelyét…
– Nem tudom, mi történik velem, de van eg y olyan érzésem, hog y ez
az eg ész nem a véletlen műve. Talán valamiféle rendeltetésem van az
életben, s addig nem halhatok meg , amíg azt be nem vég eztem.
Nag yon fontos dolog ról lehet szó, ha még a halállal is képes vag yok
dacolni. Meg kell tudnom, hog y mi az a feladat, s minden erőmmel
azon lenni, hog y elvég ezzem… Ám eg yedül képtelen vag yok. Gyeng e
vag yok. Tudatlan vag yok. Kell valaki, aki seg ít, aki bátorít, aki kitart
mellettem… És ezért akarom tudni, mivel vásárolhatom meg a
hűség edet… a barátság odat?
Calver kényelmetlenül meg köszörülte a torkát.
– A barátság omat? Nos, ha valóban ott lesz az arany, ahol mondtad, a
barátság om azon nyomban a tiéd. Erre szavamat adom!
– De vajon meddig ? – kérdezte a lány. – Amíg az utolsó aranyat is el
nem költöd? Vag y elhag ysz már az első órában?
– Buta beszéd.
– Örökké nem vig yázhatok rád. Nem leshetem állandóan, hog y mikor
szöksz el tőlem. És nem is akarom. Nem akarlak kényszeríteni semmire.
Azt akarom, hog y a szabad elhatározásodból maradj mellettem! Lég y a
társam! Seg íts nekem!
Calver a fejét ing atta.
– Nézd, ez nem ilyen eg yszerű. Nekem meg van a saját normális
életem, és neked is… Illetve, neked is van valami, ami eg yáltalán nem
meg szokott, nem is normális, és a szó szoros értelmében talán életnek
sem nevezhető… Na, szóval, amondó vag yok, hog y vizsg áljuk meg
előbb azt az aranyat, majd aztán elfecseg ünk a lényeg telenebb

128
dolg okról…
– Én azonban szeretnék tisztán látni veled kapcsolatban – jelentette ki
a lány. – Milyen ember vag y te, Fürg e Calver? Meg bízhatok benned?
Válaszolj őszintén! Ha az ig azat mondod, semmit nem veszítesz. Az
íg éretemet mindenképpen meg tartom, nekem nem kell az arany,
neked fog om adni… hiszen már eddig is épp eleg et seg ítettél. És
meg kapod a drág aköveket is. És ha úg y döntesz, hog y seg ítesz eng em,
én is a seg ítség edre leszek. Fog almam sincs, miféle varázslatos erők
lakoznak bennem, de mint tapasztalhattad, tudok repülni, tudok…
g yilkolni, és még sok minden mást is. Ha seg ítesz, én leszek az
őrzőang yalod, s meg védelek bármitől és bárkitől, amennyire a
képesség eimtől telik… És annyi aranyat, vag yont szerzek majd neked,
amiből g ondtalanul meg élhetsz életed vég éig . Ezt ajánlom, ha mellém
állsz. Ám eg yvalamit kikötök. Ha hajlandó vag y seg íteni, őszintén
beszélj, tiszta szívedből! Nos, mi a válaszod, Fürg e Calver? Seg ítesz
nekem? Velem tartasz?
Calver azon kapta mag át, hog y már nem érez félelmet, sem
ideg enkedést, amikor a lányhoz intézi a szavait. Ebbe a barlang ba még
kényszerből jött, és eleinte leste a lehetőség et, miképpen
menekülhetne. Azonban az elmúlt félórában meg enyhült a lelkében a
feszültség , és hajlamos volt arra, hog y ne csupán eg y lélektelen
élőhalottat lásson a lányban. A kíváncsiság át felkeltette a lány különös
sorsa, és szinte g yötrő vág y kínozta, hog y mag yarázatot kapjon az
eg ymást követő kérdéseire. Ki ez a lány? Hog y kerül ide? Honnan tud
ennyi nyelvet? Mi módon képes varázsolni? És ami a leg furább: hog yan
élhet még azok után, hog y háromszor is elvették az életét?
Lehet, hog y Pere Codrernek is kilenc élete van, mint a pék
macskájának?
Meg lehet.
Azon is eltöpreng ett, hog yan tovább. Amióta objektíven szemlélte a
dolg okat, el kellett ismernie mag ában, hog y a lány a szó szoros
értelmében meg mentette az életét. Ha nem lép közbe, az az aljas Ramos
meg ölte volna! Hálával tartozik ezért a lánynak. Ő, Calver Wonlow, aki
néha g ondolkodás nélkül szúrt hátba számára közönyös embereket,
ismerte és mindig is tiszteletben tartotta a hála érzését. Sok becstelen
dolog ra kapható volt, ha az érdeke úg y kívánta, még is ott kuporg ott a
szíve szög letében eg y g ombócnyi becsület, amely néha esztelen
dolg okra rag adtatta. Bármikor készség g el kijátszotta és meg rövidítette

129
a saját cimboráit is, ha úg y hozta a lehetőség , de mindamellett azt a
pénzt, amit elorzott előlük, azt többnyire nag ylelkűen meg osztotta
velük. Ha másképp nem, akkor ő fizette az esti tivornyákat, a nag y
zabálásokat vag y éppen az olcsó kurvákat. Abban, hog y néha kijátszotta
saját cimboráit, nem ig azán az anyag i haszonszerzés motiválta.
Eg yfajta bizonyítási vág y volt ez önmag a felé, amelyben
mindahányszor azt nyilvánította ki, hog y minden g únyolódás ellenére
ő ig enis ér annyit, mint a többiek. Sőt, akár annyit is, mint a másik
három eg yüttvéve.
Calver számos meg vetendő tulajdonság g al rendelkezett, s ezt tudta is
mag áról. Azonban voltak olyan pozitív tulajdonság ai, amikre nag y
hang súlyt helyezett. Ő sosem volt g onosz. Amikor meg ölt vag y
kirabolt valakit, pusztán a természet törvényét érvényesítette. Ölj, vag y
tég ed ölnek meg ! Eg yél, vag y lég y étek! Mint ahog y a farkas meg eszi a
bárányt, és sohasem fordítva.
Azonban bármilyen zordak voltak is az életben maradás törvényei,
Calver hordozott a szívében az alkalmi tisztesség mellett eg y parányi
meleg ség et és ig azság érzetet, s talán éppen ez a mag yarázat arra, hog y
nem bizonyult jó tanítványnak Komor Gradoran keze alatt. Neki volt
szíve, és nem mindig a saját érdekeit hajszolta. Néha – ha nem is
g yakran – eltöpreng ett más emberek problémáin is.
Nem ő volt keg yetlen, hanem a világ , amelyben élni kényszerült.
Azt persze tizenhat évesen még csak nem is g yanította, hog y amikor
évekkel később meg keseredetten, g yilkolástól meg kopott vívótőrrel a
kezében visszag ondol majd erre az időszakára, jelenleg i filozófiáját az
ifjúkor bohó és naiv esztelenség ének tudja majd be.
Most azonban még valóban romantikus lélek volt, s hog y íg y
átg ondolta a dolg okat és a tűz mellett elbeszélg ettek, talán akkor is
hajlandó lett volna seg íteni a szomorú lánynak, ha az nem ajánl fel eg y
ládányi aranyat viszonzásképpen. De ha már ekkora vag yon van
kilátásban, az sem meg vetendő.
Csak meg ne feledkezzen a nagy igyekezetben a drágakövekről!
Elhatározta hát, hog y seg ít a lánynak, amennyire tőle telik, és
meg oldja a problémáját. Hog y miért? Talán azért, mert meg sajnálta.
Ahog y a leányzó ott ül a tűz mellett eg y szál ing ben és köntösben, s azt
sem tudja, hog y ki ő, meg lehetősen szánalomra méltó.
Ráadásul a sajnálat mellett volt még valami, ami Calvert a döntésében
motiválta. Ő zúdította a katasztrófát a lányra azzal, hog y orvul hátba

130
szúrta, s emiatt bűntudatot érzett. Az ember el sem képzeli, mennyi
bánatot és bajt okozhat azzal, ha csak úg y eg yszerűen ideg en
embereket g yilkolászik! Hátba döf valakit pár arany reményében, s
aztán a vég én kiderül, hog y az áldozat is ember volt, vannak szerettei,
vannak barátai, akik siratják, akik hiányolják. Vag y mint a példa
mutatja, az áldozat még meg halni sem tud; új életre kel a sírjából, s
aztán csak szomorkodik, hog y az embernek meg esik rajta a szíve.
Azt még nem tudta, hog yan adag olja majd be a cimboráinak, hog y a
keresett élőhalott seg ítség ére szeg ődik, de erre is támadt ötlete.
Ismerte jól a társait, és tudta jól, hog y akár az ördög g el is
cimborálnának, ha jó fizetség lenne kilátásban. És ha ig az, amit a lány
mondott, aranyakban nem lesz hiány.
És valószínűleg ördög ben sem.
Calver sóhajtott.
– Seg ítek neked – mondta vég ül. – Melletted maradok, ameddig
szükség ed van rám… vag y ameddig mindketten jónak látjuk.
A lány szemében örömkönny csillant.
– Ó, Calver!
Csaknem a fiú nyakába ug rott nag y örömében a tűz fölött, Calver
azonban fig yelmeztetően felemelte a mutatóujját.
– Eg yvalamit azonban én is kikötök. Nem a szolg ád leszek, hanem a
társad. Nem tűröm a parancsolg atást, és nem fog om én vég ezni
helyetted a piszkos munkát! Erre nag y hang súlyt helyezek.
– Elfog adom.
– Remek – mosolyodott el Calver, és ösztönösen előre nyújtotta a
tenyerét. – Kezet rá!
A lány jobbja meg rezdült, mintha el akarná fog adni a kézszorítást, de
aztán félszeg en visszahúzta.
– Én élőhalott vag yok – bökte ki vég ül. – A kézfog ás emberi szokás.
Calver zavartan hümmög ött; az ig azat meg vallva nem szívesen
parolázott volna eg y élőhalottal. Erről eszébe jutott még valami.
– Hog y szólítsalak? – akarta tudni. – Ha társak leszünk, ezt tudnom
kell. Nem hívhatlak mindig úg y, hog y „te lány”, hiszen van neved. Mit
szeretnél inkább? Úg y szólítsalak, hog y „Pere”, vag y hog y „Codrer”?
Vag y van esetleg valami beceneved?
A lány hosszan g ondolkodott.
– Van eg y név, ami néha fel-feltűnik a fejemben – mondta halkan.
– Sokkal közelebb áll hozzám, mint az a név, amit te mondtál. Mármint

131
a Pere Codrer. Ez számomra nem jelent semmit. Valószínűleg csupán
eg y álnév volt, amit választottam. De ez a név, ez olyan, mintha mindig
is íg y hívtak volna…
Calver keg yesen intett.
– Hadd halljam! Úg y fog lak szólítani!
– Szqülla.
– Szqülla? – lepődött meg Calver. – Ki sem tudom ejteni. Miféle név
ez?
– Nem tudom.
– Nem tudod?… Gradoran bús kedvére… biztos vag y abban, hog y íg y
szólítsalak? Olyan, mintha tüsszentenék, amikor kimondom. Sz-sz-
szqülla!
A lány sóhajtott.
– Nem tudom. Semmiben sem vag yok biztos.
Calver eg yütt érzően bólintott.
– Jól van, Szqülla. Mostantól íg y szólítalak. Szqülla! Az eszem áll
meg ! Micsoda név! Biztos, hog y ez a neved?
– Nem tudom. De… azt hiszem.
– Gratulálok, Szqülla! A leg jobb úton haladsz, hog y meg találd a
múltadat. Mostantól kezdve van neved!

Még jó tíz percen át beszélg ettek halkan erről-arról, és Calverben

most már szinte teljesen feleng edett minden feszültség . Nag y
őszinteség ében már-már szinte azt is bevallotta, hog y voltaképpen ő
volt az, aki első ízben hátba döfte a völg yben. Az utolsó pillanatban
azonban üg yesen elharapta a szót, és sietve más témára váltott.
Közömbös dolg okról beszélt: a cimboráiról, hányatott g yermekkoráról.
A lány szórakozottan hallg atta, de úg y tűnt, nem eg yszer hosszú
percekre elkalandoztak a g ondolatai.
Aztán eg yszer csak az eső elállt. És minteg y varázsütésre a felhők is
oszlani kezdtek, s a keleti ég bolt alján fakó sávok dereng tek fel.
– Hajnalodik – mondta Calver, fáradtan ásított, és g yanakodva
pislog ott a lányra.
Szqülla meg lepetten ráncolta a homlokát, aztán szarkasztikusan
elmosolyodott.
– Ha arra g ondolsz, hog y most befekszem a síromba, és alkonyatig ott
pihenek, meg nyug tathatlak. Eddig még nem műveltem ilyet. Hacsak

132
nem vesszük azokat az időszakokat, amikor akaratomon kívül
takaróztam földdel…
Calver a szemöldökét ráncolta.
– Fig yelj csak! Nyilván eg y percnyit sem aludtál azóta… amióta az
eszedet tudod, ig az?
A lány vállat vont.
– Két-három órát. De nem a síromban, hanem eg y ehhez hasonló
barlang ban. És nem nappal, hanem alkonyatkor.
Calver fig yelmesen meg nézte társnőjét.
– Nem érzel álmosság ot? Fáradtság ot?
A lány tág ra nyitotta nag y, világ oskék szemét.
– Miért kérdezed?
– Hát, csak úg y – mag yarázta Calver. – Kíváncsi vag yok, mennyire
vag y…
– Hog y mennyire vag yok hulla?
– Épp ellenkezőleg . Hog y mennyire vag y élő. Ug yanis, ahhoz képest,
hog y már háromszor is szag oltad alulról a békatrág yát, meg lehetősen
emberien viselkedsz. Beszélsz, mosolyog sz, szomorkodsz, fázol és még
könnyezel is… Meg vallom, nem sokat tudok az élőhalottak
lelkivilág áról, de erősen g yanús ez az eg ész.
– Mire akarsz kilyukadni?
Calver vállat vont.
– Hag yjuk! Most nincs idő filozofálg atásra. A lényeg az, hog y adandó
alkalommal majd tüzetesebb vizsg álatnak kell alávetnünk az
állapotodat. Lehet, hog y valami érdekes következtetésre jutunk.
– Mire g ondolsz?
– Nem tudom.
A lány szomorkásan húzta el a száját.
– „Nem tudom”? Ez az én szöveg em, Calver!
– És még humorod is van! – sóhajtotta a férfi. – Kezdelek
meg kedvelni!
A lány g yanakodva pillantott rá, de nem szólt eg y szót sem. Aztán
összehúzta mag án a köntösét, és felállt.
– Indulunk?
Calver g yomra hang osan meg kordult, és a fog ai is összecsikordultak,
ahog y vág yakozva nyelt eg yet. Szeretett volna enni valamit. És inni
valamit.
– Azt mondtad, fél napi séta?

133
 – Fél nap g yalog lás. Erőltetett menetben.
– Hajjaj!
– Repülve viszont – tette hozzá a lány halkan – másfél óra alatt ott
lehetünk.
– Ezt felejtsd el! – intette le Calver ellentmondást nem tűrően. – Lehet,
hog y örök barátság ot fog adtunk, de ez nem jelenti azt, hog y hag yom
felcibálni mag am a felhők közé, ahonnan bármikor lepottyanthatsz!
– Nem ejtenélek el…
– Elég ! Eg y szót se többet erről! Repülés nincs! Gyalog meg yünk.
Szqülla meg vonta kecses vállát, aztán zavartan köhintett. Ez is olyan
átkozottul emberszerű g esztus volt, hog y Calver már nem tudta, mit
g ondoljon.
– Be kell vallanom valamit – motyog ta a lány.
– Ez rosszul kezdődik.
– Talán még is jobb lenne repülni. Gyorsabban ott lehetnénk…
– Fig yelj rám, Szqülla! – mondta Calver oktatóan. – Nem ismétlem el
még eg yszer. Amit Calver Wonlow eg yszer kijelent, azt nem változtatja
meg . Meg értetted? Azt mondtam, hog y semmi pénzért nem vag yok
hajlandó repülni, és ehhez tartom mag am. Értve vag yok?
– Ig en, de én csak…
– Nincs semmi „de”! És zárjuk le a témát. Gyalog meg yünk és
punktum!
– Csak azért mondtam, hog y repüljünk – erősködött a lány elszántan
–, mert azt hiszem, hibát követtem el.
Calver a homlokát ráncolta. Ám mielőtt kérdésekbe önthette volna a
g yanúit, a lány zavartan folytatta.
– Ne harag udj rám, Calver, de hazudtam neked!
– Gradoran szent fülére! Miket beszélsz?
– Az arany…
– Ug ye, nem akarod azt mondani, hog y nincs is arany! És a
drág akövek… A francba, Szqülla! Ez túlmeg y minden határon! Nem
tudom, ezek után mit vársz még tőlem! Rög tön az elején íg y átversz
eng em! Ez… ez g usztustalan!
– Várj, kérlek, hallg ass meg …
– Nincs arany! Hazudtál! Ez példátlan!
– Van arany – kiáltotta dühösen Szqülla. – Nem ebben hazudtam. Van
arany, eg y teljes ládányi. Ott van, ahol mondtam. Ott van a Persionba
vezető úton, a városodtól tizenöt mérföldnyire. Csak éppen… nem

134
rejtettem el!
Calver valami nag yon csúnyát akart mondani, de inkább elharapta a
szavait. Nem szabad veszteg etni az időt, hiszen lehet, hog y épp
ezekben a percekben találja meg valaki a hatalmas kinccsel teli ládát…
– Repülve mennyi idő alatt érnénk oda? – hörög te felindultan.
– Úg y… másfél óra.
– Eg y órát kapsz, hog y odaérjünk, nem többet! De aztán szárnyaljunk
ám, mint a sasmadár!

Calver azt hitte, ez a repülés valamiféle hosszas előkészületet ig ényel.

Számos varázsló meg fordult Draxionban, akik némelyike pár ezüstért
és rézkanyiért hajlandó volt bemutatót tartani a város piacterén. Calver
sejtette, hog y ezek a „piaci” varázslók nem „olyan ig azi” varázslók, ám
ettől füg g etlenül a varázsolás művészetét máshog y nem is tudta
elképzelni. Percekig tartó hadonászás, karleng ető rikoltozás,
ug rabug rálás, torokhang ú varázsig ék felsorolása, láthatatlan rúnák
rajzolása a leveg őbe, s aztán hopp: már meg is jelenik eg y csokor virág
a nag y varázsló kezében! Vag y eg y aranytallért változtat át
szemvillanás alatt az ujjai között rézkanyivá, vag y már ug rálnak is a
riadt szemű nyulak a kabátjából, vag y ilyesmi… A leg hatalmasabb
varázslók füstöt ereg etnek a szájukból, némelyek még a szemükből is;
de nem eg yik pillanatról a másikra, hanem hosszas előkészületek után.
Ehhez képest Szqülla ideg esítő módon tíz másodperc alatt vég zett az
előkészületekkel.
– Készen állsz?
– Eg y frászt! – morog ta Calver. – Csináld rendesen, annak rendje s
módja szerint! Ug yan sietős a dolg unk, de nem annyira, hog y
elcsesszünk valamit a nag y sietség ben! Ha te itt összecsapod az
előkészületeket, még történhet valami kellemetlen! És annyit
mondhatok, ha elkezdek zuhanni lefelé a felhők közül, hát… nem állok
jót mag amért!
– Minden rendben lesz – nyug tatta a lány.
Calver azonban nem eng edte mag át meg téveszteni, és addig
vitatkozott, míg vég ül Szqülla is belátta, hog y ig aza van.
– Jól van, rendesen csinálom.
Aztán a lány Calver kívánalmai szerint „annak rendje s módja szerint”
elvég ezte az előkészületeket. Azaz: összevissza kalimpált vékony

135
karjaival, érthetetlen szavakat suttog ott, melyek eg yike rendkívül
hasonlított a „kruchsak”-szóra, amely zhíliül annyit tesz, mint
„okoskodó, lökött alak”. Majd pedig mindenféle dolg okat rajzolt mag a
elé a leveg őbe, vég ül a szemét forg atva, sztentori hang on szólalt meg .
– A varázslat készen áll, Calver – bőg te. – Készen állasz te is?
Calver eg y „íg y már mindjárt más” arckifejezéssel nyug tázta a
szavakat.
– Készen állok a repülésre, hatalmas mág us – válaszolta
szertartásosan.
A lány meg nyikkant, de nem nevetett, hanem további érthetetlen
szavakat dörmög ött. Csak a szeme csillog ott szokatlan fénnyel.
– És most – váltott át hirtelen persi nyelvre – eg y időre mag amhoz
veszem a súlyodat, Calver, hog y súlytalanná válj!
– Mi? – hörög te a férfi, és érezte, hog y a félelem ismerős markai
fojtog atják. – Mi a francnak?
– Mert a varázslat íg y kívánja – felelte szertartásos ünnepélyesség g el
a lány. Majd valamivel emberibb hang on tette hozzá: – Ha nincs súlyod,
könnyebben cipellek, és ha véletlenül elejtenélek… ami természetesen
nem fordulhat elő… akkor nem zuhansz le a földre a felhők közül
élettelen kődarabként, hanem úg y lebeg sz majd alá, mint eg y könnyű
tollpihe a nyári szellőben.
Calver tág ra nyílt szemmel, ideg esen nyelt eg yet.
– Hog y volt ez? Úg y g ondolod, hog y leejtesz?
– Ez csupán óvintézkedés. Mert ha például az én szívem felmondja a
szolg álatot a leveg őben, és teszem azt, alázuhanok a mélybe és szörnyet
halok… te nem fog sz velem eg yütt lezuhanni. Te szép kényelmesen
lebeg sz alá, és nem esik semmi bajod.
– Ah, értem – könnyebbült meg Calver. De aztán újra a homlokát
ráncolta. – És aztán… úg y kell leélnem az életemet? Súlytalanul? Elfúj
majd az első erősebb szél?
– Már miért fordulhatna ez elő? – kérdezte Szqülla, árnyalatnyi
türelmetlenség g el a hang jában.
– Hát, abban az esetben, amit te említettél… ha te esetleg meg halsz…
akkor nem lesz senki, aki leszedje rólam ezt a tollpihéző varázslatot, s
akkor toll-piheghetek életem vég éig .
– Gradoran szent nevére! – suttog ta Szqülla a társától hallott eg yik
szitkot, és közben a szemét forg atta. – Miféle ostobaság okat beszélsz?
Calver ideg esen tördelte az ujjait; nem akart sem ostobának, sem

136
pedig g yávának látszani újsütetű társa előtt.
– Ne hidd, hog y g yáva vag yok, vag y ostoba, vag y ilyesmi… csupán
szeretek mindenre előre g ondolni… Jó ha tudja az ember, hog y mire
számíthat! Tudod, hog y van ez! Csak eg yszer élünk! Bocs… ez csak eg y
ostoba mondás, amit az eg yik cimborám, a barom Bredan szokott
mondog atni. Na persze ő úg y mondja: „E'ccer élünk!”… Rád nem
vonatkozik. Tisztelet a kivételnek!… Nos, hol is tartottunk?
– Nem fog lak elejteni, és szívrohamot sem kapok – összeg ezte
türelmetlenül Szqülla. – Kár volt eg yáltalán szóba hozni. A repülés eg y
eg észen szokványos varázslat, amit már leg alább eg y tucatszor
alkalmaztam. Most sem lesz semmi g ond. De ha lenne, neked akkor
sem esik bajod, ezt meg íg érhetem. És ha én valami csoda folytán
meg halnék… amire a történtek ismeretében meg lehetősen csekély az
esélyem… a varázslat pár óra múltán mag ától lefoszlik rólad, s nem fog
elfújni semmiféle szél. Hacsak nem valami g ig ászi hurrikán.
– Jól van, jól – morog ta sértődötten Calver. – Fölösleg es g únyolódnod.
Örülj, hog y kettőnk helyett is előre g ondolkodom.
– Örülök – biccentett a lány nem titkolt sietség g el. – Készen állsz?
Kezdhetem?
Calver összeszorította a fog át, és g yűlölte mag át a g yávaság áért. De
azért bólintott.
Szqülla valami érthetetlen szót suttog ott, és Calver meg könnyebbült.
No, nem lelkileg ; csupán a súlya hag yta el. És a férfi úg y érezte, hog y
ez a súly hatalmas kőkolonc g yanánt a lelkére nehezedett.
– Már nincs súlyod – suttog ta a lány. – És most… meg kell érintselek!
Calver az ajkába harapott, és halált meg vető bátorság g al nyújtotta
előre a kezét, bár tudta, hog y a keskeny ujjak érintésekor jeg es hang yák
fog nak rohang álni a csuklójától a háta közepéig .
Azonban ebben is tévedett.
Szqülla ujjai g yeng éden kulcsolódtak a csuklójára, és nem tudták
teljesen átfog ni azt. Mert bár Calver g yáva volt ug yan, de nem
izomtalan. Alkarján az izmok különösképpen meg vastag odtak a
rendszeres testg yakorlástól. Súlyt emelt. Ámbár nem tudta volna
meg mondani, hog y az utóbbi nég y évben felemelt söröskorsók súlya
összesség ében hány tonnát tehetett ki.
Nem keveset, az bizonyos.
Amikor a lány ujjai a bőre közelébe kerültek, akaratlanul is felállt a
szőr a csuklóján. Azt képzelte, hog y felordít majd, amikor meg érzi a

137
jeg es ujjak érintését. Azonban a vékony ujjak eg yáltalán nem tűntek
jeg esnek, sőt inkább forrónak hatottak. És Calver esküdni mert volna rá,
hog y a finom bőrön át érzékelt eg y fura lüktetést, amelyet a lány
szívének ritmusa diktálhatott.
Miféle hulla az, akinek van szívverése és olyan forró a bőre, mintha lázas
lenne?
– Öh! – nyög te Calver.
– Mit mondtál?
– Nem érdekes. Csak repüljünk már, mielőtt valaki elorozza az
aranyamat!
A lánynak nem kellett több biztatás. A tűzforró ujjak valamivel
erősebben szorultak meg Calver vaskos csuklóján – de nem érték át azt
–, s a férfi úg y érezte, kirántják a lába alól a talajt.
– Gradoran sz…
Inkább nem fejezte be a szitkot. Behunyta a szemét, mert g yanította,
hog yha ezt nem tenné, mindent összehányna mag a alatt.
– Nyug alom! – hallotta a lány meg nyug tató hang ját a közvetlen
közeléből.
Calver úg y szorította össze a szemét, hog y szinte fájt, és erősen
koncentrált a hánying ere leküzdésére, de nem érzett semmit.
– Már repülünk? – dörmög te ellenség esen.
– Most már igen! – nevetett a lány, és nem volt szükség további
mag yarázatra.
Calver arcát hideg szél pofozta – jobbról, balról, jobbról, balról, balról,
jobbról –, s orrlikaiba jég hideg leveg ő áramlott; eg y pillanat alatt
meg telt a tüdeje az eső utáni nedvterhes, friss leveg ővel.
Aztán a szél, amely kezdetben pofozta, meg könyörült rajta, s kezdeti
tépázás után átment simog atóba. Az északi szél Calver arcát ciróg atta,
és érthetetlenül susog ott, sziszeg ett a fülébe. Már nem is volt olyan
kellemetlen az eg ész.
– Már repülünk? – kérdezte ismét, de nem kapott választ. A lány vag y
nem hallotta a halk kérdést, vag y nem tartotta érdemesnek a válaszra.
Calver még mindig nem nyitotta ki a szemét. És eg yelőre nem is
kérdezősködött. Nyilvánvaló volt, hog y repülnek, ámbár a testsúlya
hiánya miatt az eg észből nem sokat érzékelt.
Életében csupán eg yszer repült. Amikor kényszerűség ből leug rott a
Rodrets-hág ónál a mélyben csobog ó folyóba. Valóság os halálug rás volt;
csoda, hog y túlélte. Nem szívesen ug rott, de ha nem teszi, a haramiák

138
biztosan kinyírják. Ezért hát a biztos halál helyett a kevésbé biztos
halált választotta. És túlélte.
Akkor csupán pár másodpercet repült, de az eg észen más volt, mint
most. Eg yrészt a zuhanás közben a g yomra összes tartalma a szájába
szaladt. Majd a száján át ki a szabadba… Másrészt akkor semmi másra
nem tudott g ondolni, csak arra a sziklára, amin majd szét fog kenődni.
Valahog y azonban elkerülte a sziklát, hideg hullámok közé csobbant,
és bár csaknem meg fulladt, valahog y még iscsak életben maradt.
Nos, az a repülés eg észen más volt. Jóval kellemesebb. Ám a szemét
akkor is csukva tartotta.
A szél eg yre hevesebben susog ott, sziszeg ett, köpködött Calver
fülébe, s ebből a fiú arra következtetett, hog y a lány fokozatosan g yorsít
a repülés tempóján. A szemét még mindig nem merte kinyitni. Azt
mondog atta mag ának, hog y nem veszít semmit. Hiszen még biztosan
tök sötét van, és nyitott szemmel sem látna semmit.
Meg aztán, ha a felhők között repülnek, a hatalmas ég i dunyhák puha
tollai úg yis eltakarnak minden más látványt.
Repültek.
– Repülök – mondta eg yszer csak Calver. Majd kiáltotta. – Repülök!
– Mi? – hallotta a lány hang ját.
– Repülök! Repülök! – ujjong ott Calver, de a szemét még mindig nem
nyitotta ki.
Repültek.
És úg y jó félóra múlva Calver kinyitotta a szemét. Eg yelőre csak a
balt.
Homályos foltok suhantak el alatta, semmit nem bírt kivenni. A
testsúlyát még mindig nem érezte; a lány ujjai bársonyosan simog atták
a csuklóját.
Calver kinyitotta a jobb szemét is. A látvány nem sokban módosult.
Homályos foltok suhantak el alatta ellenkező irányba, és messze a
horizonton a fehér fénysáv eg yre szélesedett. Épp abba az irányba
repültek.
– Szqülla! – kiáltotta. – Szqülla! Hallasz eng em?
A lány nem felelt.
Pedig ott lebeg ett mellette. A csuklóját fog ta, és olyan volt, mintha
eg y láthatatlan platformon állna. Nem füg g őleg esen állt, de nem is
hasalt, mint ahog y Calver a repülést elképzelte. Olybá tűnt, mintha
meg közelítőleg neg yvenöt fokos szög ben előre hajolna, s mereven

139
tartott fejjel állandóan a láthatárt fürkészné.
A szeme nyitva volt, de ameddig Calver nézte, eg yszer sem pislog ott.
– Szqülla!
– Itt vag yok – hallatszott a lány rekedtes alt hang ja, de eg yáltalán
nem tűnt úg y, hog y „itt van”.
Calver enyhén meg borzong ott. Az elmúlt órákban már-már hajlamos
volt meg feledkezni arról, hog y újsütetű társa nem lehet normális hús-
vér lény. Most mindez eszébe jutott.
– Szqülla! – sikoltotta.
A lány meg rezzent, feléje pillantott, és erőlködve elmosolyodott.
– Fürg e Calver?
– Mi a… francot művelsz? Alszol repülés közben?
A lány eg y ideig nem felelt, aztán olyan arcot vág ott, mint akinek
minden mindeg y.
– Hallottad, amit mondtam? – kiabálta felháborodottan Calver. – Ne
merj elaludni, miközben a felhők között repülünk!
– A fák fölött repülünk – kiabálta túl a lány a szél süvítését. – Semmi
értelme a felhőkig emelkedni!
– A fák fölött?! – sikoltotta Calver, és eg y pillanatra ismét behunyta a
szemét. – Akkor pláne ne aludj! Még beleütközünk valami kiálló
csúcsba!
A lány eg y darabig hallg atott, aztán meg rázta a fejét.
– Nem aludtam.
Calver ezt erősen kétség be vonta, de mivel épp eg y mély szakadék
fölött suhantak el, nem tudott válaszolni a g örcsösen összeszorított
fog ak miatt. Kissé meg nyug odva érzékelte, hog y a torkát vég re elkezdi
csiklandozni az ilyenkor szokásos, ismerős hánying er. Vég re normális
szinten kezdtek menni a dolg ok.
– Okádnom kell! – vallotta meg .
– Tedd! – javasolta a lány, és még csak nem is nézett feléje.
Calver okádott. Hosszan, g örcsös rohamoktól meg -meg szabdaltan.
– Aminek ki kell jönni, annak ki kell jönni – mondta aztán, amikor
befejezte.
A lány nem válaszolt.
Repültek.
Tizenhat perccel később Calver ismét okádott. És ez némileg zavarba
ejtette. Hiszen a g yomrát olyan üresnek érezte, mint két nappal ezelőtt
az erszényét. Eg y árva rézkanyi sem leledzett benne. Mármint az

140
erszényében.
– Sokáig szálldog álunk még ? – kiáltotta csüg g edten a második
hányást követően.
A lány most sem válaszolt.
Aztán hosszú, nag yon-nag yon hosszú percekkel később a lány
ereszkedni kezdett.
Ekkorra már teljesen meg virradt, és a nap büszkén kapaszkodott fel a
keleten őrködő heg ylánc csúcsaira. Reg g el hét körül járhatott az idő.
Calver nag yjából erre az időre tervezte visszatérését Draxionba.
Nos, tévedni emberi dolog !
Szqülla nem kering ett a kiszemelt célja fölött, mint eg y prédára leső
dög keselyű, hanem eg yenesen leereszkedett a talajra. Calver az eg yik
pillanatban még a szemét meresztg etve imádkozott eg y névtelen
istenhez (az akaratlan repülők istenség éhez), aztán a következő
pillanatban puha füvet érzett a talpa alatt, és mivel a lány már
eleng edte a csuklóját, a lendülettől akaratlanul futni kezdett.
Jó harminc métert futott a lendülettől, mire rájött, hog y ismét van
testsúlya. Nem volt nehéz rájönni. Valami kőben meg botlott, és akkorát
esett, hog y a föld is beleremeg ett.
– Hála leg yen Esthewarnak! – rebeg te hason fekve, és felsóhajtott.
– Meg érkeztünk.

Valóban meg érkeztek. Eg y hosszanti tisztáson hevert, amelynek a

keleti szélén eg y alig nég y lépés széles patak csobog ott, annak partján
pedig eg y keskeny szekérút kanyarg ott, mindenhol követve a folyóvíz
szeszélyes kanyarg ását. Az út túloldalán pedig eg y hol ritkás, hol pedig
áthatolhatatlanul sűrűnek tűnő erdőfal emelkedett. A tisztás hosszában
két-háromszáz lépés is lehetett, míg a szélesség e – a szekérutat is
beleértve – a leg szélesebb pontján sem haladta meg a húsz lépést.
És ez a minden tekintetben békét és nyug almat sug árzó tisztás ezúttal
a halál mementóját viselte. A patak partja és az erdő között,
meg közelítőleg tizenöt lépésnyi átmérőjű körben leg alább harminc
hulla hevert síri nyug alomban.
– Gradoran nyomorult képmására! – sziszeg te Calver, és remeg ő
térddel tápászkodott fel. – Mi a nyavalya történt itt?
A hullarakás központját az a két ekhós szekér alkotta, amely előtt még
a lovak is leg yilkolva hevertek. Hog y pontosan miféle halál érte utol

141
őket, azt Calver első pillantásra képtelen volt meg állapítani. Nem talált
sem tollas nyílvesszőket, sem g azdátlan dobótőröket. Az eg yetlen
g yanús motívum az a két g ödör volt, amely az oldalukon heverő lovak
közvetlen közelében tátong ott. Ezek a g ödrök nem úg y néztek ki,
mintha valaki kiásta volna. Sokkal inkább tűnt úg y, hog y kirobbant
belőlük valami rejtélyes erő.
– A jó édes, francos, rohadt istenbe! – suttog ta Calver, meg feledkezve
arról, hog y e pillanatban Gradoran vag y Esthewar nevét emleg esse.
– Mi a fészkes fene történt itt?
– Meg haltak – suttog ta meg illetődött visszafog ottság g al a lány.
– Meg ölték mindet.
– De kik?
– Nem tudom.
Calver eg yenként vég ig járta a hullákat. A haláluk okát kereste. Nem
találta. Nem látszott rajtuk sem szúrás, sem vág ás nyoma. De még csak
a fejüket sem tépték le.
A lovakat nem számolva, összesen huszonheten voltak; ebből
huszonnég yen feg yveresek, ketten a szekerek hajtói, eg y pedig
amolyan „uraság féle”. Némelyiküknek apró foltokban alvadt vér
látszott apró sebhelyeken a derekán, a karján, a mellkasán vag y az
arcán. De eg yik seb sem tűnt halálosnak. Inkább úg y látszott, mintha a
sekély kráterekből „kirobbant” kövecskék okozták volna ezeket a
karcolásokat.
Ám ezek a sebek semmi esetre sem lehettek halálosak.
Viszont kardszúrásnak, buzog ánycsapásnak, vag y hasonlóknak nyoma
sem akadt.
Ennek ellenére még is huszonhét hulla hevert ott mozdulatlanul.
Plusz a nég y ló, amik a két szekeret húzták. Azok is csupán csekély
sebecskékből véreztek; még is dög lötten hevertek.
Calver úg y érezte, meg fog fájdulni a feje az értetlenség től. Mi a fene
történt itt?
Hang osan is feltette a kérdést.
– Mi a fene történt itt?
– Nem tudom.
– Ki ölte meg ezeket a szerencsétleneket?
– Nem tudom.
Calver értetlenül rázta a fejét.
– Leg alább eg yetlen árva nyílvesszőt látnék! De nincs! Sehol eg y

142
nyílvessző, vag y eg y dobótőr… és ezek a szerencsétlenek meg haltak.
Hatójuk kezében van kard, a többieknek még arra sem volt idejük, hog y
elővonják a feg yverüket. Mielőtt meg tehették volna… meg haltak!
A lány arca váltakozó érzelmektől ráng atózott; Calver szótlanul leste,
meg próbálta kitalálni, mire g ondolhat, de semmi értelmes
következtetésre nem jutott.
– Szerinted? – tudakolta. – Mi történt itt?
– Mág ia! – sziszeg te a lány eltorzult arccal. – Mág ia vég zett velük.
– Mág ia? – visszhang ozta Calver, és nem tudta, hog y tamáskodjon
vag y meg rémüljön. – Miféle mág ia az, amely elintéz huszonhét embert,
mielőtt azok kardot ránthatnának?
A lány arca hevesen ráng atózott.
– Nag yon erős mág ia – mondta vég ül.
Calvert ez eg yáltalán nem nyug tatta meg .
– A fenébe! – sziszeg te. – Miért kellett idejönnünk?
– Az aranyért.
Calver meg próbálta más szemszög ből nézni a dolg ot, de a halálos
sebek nélküli hullák látványa ismét hánying erre késztette. Ám már
nem maradt mit kiokádnia.
Kiszáradt torokkal nyelt eg yet.
– Hol az arany?
A lány már nem repült; eg észen szokványos léptekkel az előrébb
veszteg lő szekérhez sietett, és a ponyva alá mutatott.
– Itt. És a drág akövek is.
Calver nem veszteg ette az időt. A szekérhez ug rott, felkapaszkodott a
bakra, és undorodva taszította le azt a halott fickót, aki még mindig
veszettül markolta a dög lött lovak kantárszárát.
Aztán a következő pillanatban már el is tűnt a ponyva alatt. Eg ymásra
halmozott állatbőröket talált, s e bőrök alatt eg y jókora kőrisfa ládát,
amely fél méter széles lehetett, eg y méter hosszú és fél méter mag as.
Calver vad hördüléssel rag adta meg , ám a láda olyan súlyos volt, hog y
meg sem bírta mozdítani. Vasszeg ek zárták le a fedelét.
– Meg van! – dörmög te elég edetten, de ug yanakkor bizonytalanul
Calver. – De… ha nem nyitottad fel, honnan tudod, hog y arany van
benne?
A lány szomorkásan elmosolyodott.
– Én… átlátok a láda falán.
– Aha, értem. És… jó sok aranyat látsz?

143
 – Hát nem keveset.
– Remek.
Calver meg próbálta leráng atni a ládát a szekérről, ám az ereje
elenyészően kevésnek bizonyult. Jószerivel meg sem bírta mozdítani.
– Kurva sok pénz lehet ez!
– Ig en, valószínűleg .
– Seg ítesz?
A lány a homlokát ráncolta.
– Persze. De… mit akarsz vele? Hova akarod vinni?
– Az mindeg y – g esztikulált Calver. – Csak el innen! Ez eg y forg almas
útszakasz. Bármikor jöhet erre valaki. El kell vinnünk innen!
A lány a homlokát ráncolta.
– Súlytalanná tehetem, ha kívánod – lehelte vég ül. – Akarod, hog y
mindenfajta hókuszpókuszokat csináljak a varázslathoz?
– Hát persze; ahog y illik.
Szqülla lelkiismeretesen hadonászott, és láthatatlan rúnákat rajzolt a
leveg őbe.
– Abrakadabra, kutyafüle, mieg ymás… Jó íg y?
– Tökéletes – lehelte Calver, ug yanis az eddig mozdíthatatlan láda
olyan könnyűvé vált, mintha eg y tyúktollat próbált volna elvonszolni.
– Zseni vag y, kislány!
Meg rag adta a súlytalan ládát, leug rott vele a bakról, és ösztönösen a
csekélyke folyó felé rohant. Aztán meg g ondolta mag át, és még is az
erdőt választotta. Két kézzel fog ta a ládát, pedig valójában a bal keze
kisujja elég nek bizonyult volna a cipelésére.
Azt tervezte, hog y menten elássa, azonban a kíváncsiság erősebbnek
bizonyult a birtoklási vág ynál. Előhúzta a vívótőrét, a fedél alá
feszítette a heg yét, és addig erőlködött, amíg a vívótőr peng éje el nem
pattant.
Ekkor hang os káromkodásban tört ki.
– Gradoran kurva anyjára! A kardom!
– Seg ítsek?
Szqülla közel lépett, a láda fölé tartotta a tenyerét, és a vasszög ek
csikorog va csusszantak ki a kemény kőrisfából. A szög ek úg y hevertek
a fedélen, mint a hazátlan csig ák az erdő fövenyén eső után.
– Hog y csináltad? – lehelte elismerően Calver, és az ajkát nyalog atta.
A lány vállat vont.
– Nem tudom.

144
 Calver nem veszteg ette az időt további kérdésekre. Aláfeszítette
vívótőre maradványát a leszög ezetlen fedélnek, és olyan könnyen
pattintotta fel, mintha eg y g esztenyét hámozott volna meg .
Aztán felordított.
– Ááááááááh! A kurva istenit!
– Mi a baj? – suttog ta ijedten a lány. – Kevesled a pénzt?
– Épp ellenkezőleg ! – nyeldekelt Calver. – Ezek zhíli aranydukátok!
Leg alább… leg alább ezer, ha nem több! A kurva istenit! Gazdag vag yok!
– Ez sok pénz?
– Kurvára sok! Akarod tudni, hog y milyen sok? Meg mondhatom.
Mocskosul sok! Jóság os ég ! Gazdag vag yok! Ez itt… eszméletlenül sok
pénz!
Vad türelmetlenség g el esett neki, és számolta. Nem a mag ányos
aranydukátokat, hanem az eg ymásra halmozott köteg eket.
– Tíz, húsz… ötven, eg yszáz, kétszáz… hatszáz, nyolcszáz…
ezerkétszáz… kétezer-nég yszáz… a kurva jó életbe! Ne leg yen Calver
Wonlow a nevem, ha ez nincs meg leg alább nég yezer zhíli aranydukát!
– Sok vag y kevés? – kérdezte érdeklődve a lány.
– Az elég nél is eleg ebb! – sziszeg te Calver örömködve. – Ez testvérek
között is leg alább ötvenezer persi aranytallér. Ebből a pénzből akár
palotát is építhetek a város leg előkelőbb helyén! Jóság os ég ! Gazdag
vag yok!
– Ig en. Gazdag vag y. És ha seg ítesz eng em, még g azdag abb leszel!
– Lehetetlen! Ennél nag yobb g azdag ság csupán a mesékben létezik!
A lány eg y dudorodó erszényt húzott elő, melyet pár perccel
korábban az „uraság féle” hulla derékövéről szakított le eg y keresetlen
mozdulattal.
– És a drág akövek?
Calver úg y kapott az erszény után, mint eg y fuldokló a seg ítőkész kéz
után.
– Ide vele!
– A tied. Minden a tied.
Calver meg lazította az erszény nyakát, és meg próbálta meg játszani a
szakértőt, ámbár tisztában volt azzal, hog y a becslései meg sem
közelítik a valós értéket. Ám a valós érték oly fantasztikus volt, hog y ő
meg sem próbálta volna az ajkán kiejteni.
– Eg y mog yorónyi g yémánt… kétszáz zhíli aranydukát… és még nyolc
mog yorónyi g yémánt… A kurva életbe! Ez eg y kész vag yon! És a

145
smarag dok… Gradoran cakkozott fülére! Elvesztettem a fonalat!
– Elég edett vag y?
– Teljes mértékig . Ezért a pénzért eg y herceg ség et vehetek
mag amnak. Jóság os ég ! Álmodom?
A lány könnyedén mosolyg ott.
– Nem, Calver, ez a valóság . Gazdag vag y. Gazdag g á tettelek.
Calver szertartásosan fejet hajtott.
– És én meg köszönöm neked! Ha eddig csupán hálás voltam
irányodban, most már a lekötelezetted vag yok! Kívánj bármit, veled
tartok!
Szqülla nevetett.
– Köszönöm! – rag yog ta ártatlan őszinteség g el. – Köszönöm!
Calver visszahelyezte a láda tetejét a helyére, és bizonytalanul
nézelődött valami meg felelő rejtekhely után. Mert az eg észen
nyilvánvaló volt, hog y a ládát nem viheti mag ával.
Eg y út közeli vasfa tövében állapodott meg , aztán rövid habozás után
beljebb hatolt az erdőbe, és eg y persioni szamócafa tövénél cövekelt le.
Ez leg alább harminc lépésnyire volt a Persionba vezető ország úttól, és
nem volt rajta semmi jelleg zetesség . Ha valaki erre jár, nem fog
g yanakodni, hog y ennek a fának a tövében kincset ástak el…
Calver már-már ásni kezdett, de a vele született természetes
elővig yázatosság nem eng edte meg a könnyelműség et. Még beljebb
g ázolt az erdőbe a súlytalan ládával és a drág akövekkel teli erszénnyel,
és vég ül eg y drén ámbrafa alatt kötött ki. Leg alább kétszáz lépésnyire
lehetett a szekérúttól, és miután tízszer is átg ondolta, arra a
következtetésre jutott, hog y ez a fa senkinek nem lehet g yanús. A
vívótőre csonkjával sietve kaparni kezdett a fa túloldalán.
Öt percbe sem telt, és takaros g ödröt ásott a föld alól kibújó
lég g yökerek rejtekén, és amikor a ládát elhantolta, g yanakodva
mérleg elte a lehetőség eket.
Kész csoda kell ahhoz, hog y bárki is rábukkanjon az elrejtett kincsre!
Ám amikor visszatért a g yilkolászás színhelyére, tett eg y próbát.
– Válts varázserőre! – javasolta a borong ósan járkáló lánynak.
– Próbáld meg érzékelni a kincset!
Szqülla ezúttal nem hadonászott, és nem is rajzolt láthatatlan rúnákat
a leveg őbe. Mindössze a szemét hunyta be.
– A kincs… ott lóg a deréköveden – mondta vég ül.
Calver meg tapog atta a derékövén lóg ó erszényben dudorodó

146
drág aköveket és nevetett.
– Én az aranyról beszélek.
A lány behunyta a szemét. Aztán sóhajtott.
– Nem érzékelek más aranyat, csupán a második szekéren heverő
hajtó aranyfog át.
Calver jóízűen sóhajtott.
– Ez biztos?
– Ha mondom…
– Remek!
Calver visszatért a hullák epicentrumába, és elég edetten
szemlélődött. Csupán az aranyakat ásta el, a drág akövekkel teli
erszényt meg tartotta. Ki tudja, mire lesz még jó?
– Elég edett vag y? – kérdezte ismételten a lány, és a hang lejtéséből
kitűnt, hog y élénken izg atja a téma.
Calver ig yekezett meg nyug tatni.
– A talált kincs értéke felülmúlta a várakozásomat.
– Ennek örülök. Ezek szerint a továbbiakban is meg bízol bennem?
– Maximálisan – nyug tatta meg Calver, majd némi habozás után
hozzátette: – Mit g ondolsz, nem kellene elásni a drág aköveket is?
A lány mosolyg ott.
– Nem tudom – felelte. – Én neked adtam. Az már a te dolg od, hog y
mihez kezdesz vele.
Calver ideg esen rág ta az ajkát. Már most rádöbbent, mekkora
felelősség az, ha az ember vag yonos. Mostantól kezdve eg y percnyi
nyug ta nem lesz; azt lesheti állandóan, ki akarja elvág ni a torkát a
g azdag ság reményében. Berohant a bokrok közé, és ahol senki sem látta,
sietve kibontotta az erszényt, és a drág aköveket eg yenként elrejtette a
ruházata titkos béléseibe. Aztán visszarohant az útra, és
szisztematikusan vég ig járta a hullákat, nag y alaposság g al fosztog atni
kezdte őket. Elszedte az utolsó rézkanyijukat és rézg yűrűiket is. Még az
említett hajtó aranyfog át is kiverte a kése markolatával.
A lány a homlokát ráncolva fig yelte, mit művel.
– Azt mondtad, a ládában található vag yon felülmúlta a
várakozásodat…
– Adni kell a látszatra! – vig yorg ott ravaszdi képpel Calver, és az ujjai
újdonsült nevéhez méltó fürg eség g el jártak. – Ha bárki rátalál erre a
pusztításra, g yanút fog hat, ha azt látja, hog y nem fosztották ki a
hullákat. Meg aztán jól jön az aprópénz is… leg alább lesz miből

147
lefizetnem Bredant meg a cimboráit.
– Ah, értem – bólintott a lány. – Ezek szerint nem szándékozol velük
meg osztani a láda tartalmát?
– Nem vag yok én hülye! – háborg ott Calver. – Azon nyomban
kinyírnának a részemért!
A lány nem felelt. Csak állt az út közepén, és semmi mást nem csinált,
csak újra és újra behunyta és kinyitotta a szemét. Az arcán ideg es,
töpreng ő kifejezés jelent meg .
– Mi az? – riadt meg Calver. – Jön valaki?
– Nem… – suttog ta Szqülla.
– Hát akkor mi van? Miért pislog sz?
– Nem tudom.
– Fáradt vag y?
A lány türelmetlenül intett.
– Ismét… érzem azt az érzést…
– Melyik érzést? – Calver csak most érezte, hog y meg vag yonosodása
miatt érzett, önfeledt boldog ság ában csaknem meg feledkezett a
leg elemibb elővig yázatosság ról is. Feg yvertelen volt; hacsak a csonka
vívótőrt nem számítjuk.
A lány tett eg y bizonytalan lépést a hátrébb lévő szekér irányába,
aztán elhúzta a kezét a homloka előtt; olyan mozdulattal, mintha
verejtéket akarna letörölni róla.
Calver rámeredt.
– Jól vag y?
– Nem tudom – jött a válasz.
– De… mi bajod van?
– Azt hiszem, les reánk valaki…
– Esthewar nevére! – suttog ta Calver. – Tűnjünk innen a francba! Bírsz
még repülni?
A lány most olyan monoton, akadozó léptekkel haladt a hátsó szekér
felé, mintha bizonyítani kívánná élőhalott mivoltát. Ajkai enyhén
szétnyíltak, a szeme pislog ás nélkül meredt előre.
– A jó életbe! – csikorog ta Calver, és meg babonázottan fig yelte a
jelenetet. – Nem hallod, mit mondok?
A lány nem hallotta. Meg állt a fedett szekér mellett, apró kezével
meg fog ta az ekhó szélét, és eg y hihetetlenül erős, kurta mozdulattal
úg y rántotta le a fedelét, hog y az ekhót tartó rudak reccsenve törtek el.
Calver máris elhatározta – pusztán a tréfa és az elég tétel kedvéért –,

148
hog y ráveszi majd Bredant, hog y szkanderezzen eg yet a lánnyal…
Amikor az ekhó leszakadt, feltárult a szekér belseje, és különös
látvány jelent meg a szemük előtt. A szekér eredetileg két nég yakós
hordót szállított, amelyek közül az eg yik most ripityára törve hevert a
kifolyt lőre zavaros mocskában. Calver nem tudott volna mag yarázatot
adni arra, miből tűnik úg y, hog y a hordó nem a külső erők hatására
tört össze, hanem belülről robbantotta szét valami.
– Ug yanazt az erőt érzem, mint akkor – sziszeg te a lány értetlenül –,
amikor berepültem annak a mag as épületnek az ablakán…
Calver eg ész testében reszketett, és alig mert odapillantani annak a
díszesebb ruházatú úriembernek a hullájára, akinek az övéről Szqülla a
drág aköves erszénykét letépte. Tudta, hog y ismerős lesz a ruha…
És nem tévedett.
A hulla ug yanazt az öltözéket viselte – ezüstözött láncing , cirkalmas
rajzolatokkal és bíborszínű köpeny –, amelyben Boherias Codrer
felfog adta őt szolg álatára a Zöld Lóherében; ám, mint sejteni lehet, az
illető nem a vén testőr volt.
Calver fejében eg y pillanat alatt összeállt a kép.
– Ez… az a karaván, amelyet a vén Schwerat indított Persionba!
A lány kifejezéstelen tekintettel meredt rá. Nem szólt eg y szót sem,
Calver még is úg y érezte, mag yarázattal tartozik.
– Amikor meg ölted az apádat a Royal Hotelben, a szálló tulajdonosa
úg y akarta eltüntetni a hullát, hog y belerakta eg y boroshordóba, s más
áruval eg yütt útnak indította Persionba… Az eg yik embere beöltözött
Boherias Codrer ruhájába, hog y mindenki azt hig g ye, eltávozott a
városból, és senki ne kérje számon később az eltűnését a Royal
Hoteltől…
A lány rámeredt a díszes öltözetű hullára.
– Ezek szerint ez… az apám ruhája?
– Hát, amennyiben Boherias Codrer valóban az apád volt – morog ta
Calver. – Nem ismerős a ruha? A minták?
A lány komoran nézte.
– Nem ismerős, de…
– De?
– Azok a minták… ősi rúnák, amik jelentését én is ismerem. Aki ezt a
vértezetet viseli, annak nem kell tartania sem nyílvesszőktől, sem
dobófeg yverektől, sem parittyag olyóktól, sem más hasonlóktól…
– Eg y VARÁZSVÉRT! – kiáltotta Calver, és máris indult, hog y

149
levetkőztesse a hullát, de hirtelen meg torpant. – A HORDÓ! Esthewarra,
ez… ez képtelenség !
A lány behunyta a szemét, és a homlokát ráncolva koncentrált.
– Fél nappal ezelőtt… az a valami pusztított el mindenkit a közelben
eg y szemvillanás alatt… ami a hordóból robbant ki! Látom. Érzékelem.
Most már Calver is behunyta a szemét; íg y próbált úrrá lenni teste
remeg ésén.
– Irg almazz, istenem! Még eg y hulla, ami életre kelt!
– Nem az apám az – suttog ta a lány. – Nem lehet az apám. Gyűlölet az,
amit iránta érzek.
– Ez nem kizáró ok – dörmög te Calver. – Én is hasonlóan érzek az én
apám iránt.
– Itt van a közelben – folytatta a lány lassan, vontatottan. – Les…
reánk.
Akkor azt is látta, hová rejtettem az arannyal teli ládát! – sikoltott fel a
retteg és Calver lelkében. Azonban ez csak az iszonyat eg yik impulzusa
volt.
– Meneküljünk! – préselte ki mag ából. – Kérlek, Szqülla, varázsolj és
repülj velem!
– Fölösleg es – suttog ta a lány. – Ő… már itt van a közelben. Nem
szökhetünk el előle!
Calver eldobta a kezében tartott vívótőr csonkját, és meg próbálta
kitépni a csatabárdot a leg közelebbi tetem kezéből. Ám a
hullamerevség folyományaként az ujjak letéphetetlenül rákulcsolódtak
a feg yver nyelére; Calver hiába ráng atta.
– Lépj elő! – kiáltotta fennhang on Szqülla, és Calver ettől csaknem
hisztériás rohamot kapott.
– Miiii?! Te még csalogatod is?!
Szétnyíltak a bokrok, és a kora reg g eli napfényben eg y hátborzong ató
alak lépett ki a tisztásra. Tetőtől talpig meztelen volt, s fehér bőrét
barna alvadásfoltok és meg száradt vörösborpecsétek tarkították. A feje
valami lehetetlen szög ben billeg ett a nyakán, s e kiszámíthatatlan
mozg ás oka az volt, hog y mindössze eg y tenyérnyi hús tartotta.
Eg észen olyan látványt nyújtott, mintha a levág ott (letépett?) fej
elkezdett volna visszanőni, ám ez a reg enerációs folyamat még
épphog y elkezdődött. A fej eg y része már visszanőtt a nyakra, ám a
kétharmada még bizonytalanul laffog ott, és néha hátra-hátrabicsaklott.
Boherias Codrer volt. Bizonytalan léptekkel, merev testtartással,

150
kifejezéstelen tekintettel. Eg y szót sem szólt, csak kilépett a bokrok
közül, tett pár lépést, aztán meg torpant, és rámeredt a lányra meg a
csatabárddal küszködő Calverre.
– Ismersz eng em? – kérdezte Szqülla hig g adtan.
– Ismersz eng em? – A férfi mintha csak papag ájként elismételte volna
az előző kérdést. A hang színéből nem lehetett kikövetkeztetni, hog y
csupán visszhang ként törtek elő belőle ezek a szavak, vag y valóban
kérdésnek szánta.
– Tudod, ki vag yok? – kérdezte a lány.
A meztelen férfi arca meg sem rezdült. Fehér volt, mint a meszelt fal.
Ő aztán ig azán élőhalottnak látszott.
– Ki vag yok én? – morog ta az előzőnél is mélyebb hang on. – Neked
tudnod kell!
Calver szitkozódva eng edte el a makacsul szorong atott csatabárd
nyelét, és felkapta csonka vívótőrét.
– Azt mondják, te vag y az apám – jelentette ki a lány.
– Soha… nem nemzettem g yermeket. Ezt biztosan tudom.
– Ha nem az apám vag y, akkor kicsoda?
– Ezt neked kell tudnod.
– Nem tudom – felelte Szqülla. – És azt sem tudom, hog y én ki
vag yok.
Boherias Codrer hosszan hallg atott.
– Mi történt velem? Hog y kerültem a hordóba? Ki vag yok én? Hol
vag yok én? Mi történik?
A lány habozott.
– Mond neked valamit az a név, hog y Szqülla? – kérdezte aztán.
Az élőhalott merev arcvonásai most először rezdültek meg . Mi több,
nem is csupán meg rezdültek, g örcsbe rándultak.
– Te vag y… Szqülla?
– Azt hiszem.
– Akkor pusztulj!
Calver szinte már várta ezt a mondatot, és új nevéhez méltó
fürg eség g el vetette át mag át a dög lött lovon, kettőt heng eredett, és
máris a bokrok között találta mag át.
Tulajdonképpen ez a villámg yors reakció mentette meg az életét.
Hang talan robbanás rázta meg a tisztást, és Calver csak azt érezte, hog y
eg y szörnyű erő meg taszítja, és nekicsapja a leg közelebbi fának. Eg y
pillanattal később kövek és földdarabok záporoztak a fejére, és alig két

151
lépésnyire tőle eg y rég halott zsoldos hullott alá, s a súlya recseg ve
tördelte a bokrokat.
Calver meg próbált felkiáltani, de nem jött ki hang a torkán; csak
tátog ni tudott.
Visszafordult a tisztás felé, és azt látta, hog y a lány ug yanolyan
mereven áll a második szekér közelében, mint eg y perccel korábban.
Testét lila villódzás vette körül tág as harang alakban, s ennek a
harang nak a felületén serceg ve haltak el azok a láng ok, amelyeket a
billeg ő fejű élőhalott bocsátott feléje eg ymáshoz szorított tenyerei
közül.
Calver a szemét dörzsölte, mert azt hitte, íg y eltüntetheti a látását
rontó, színes csillag ocskákat. Azonban ez nem seg ített. Kábán felült, és
ösztönösen valamiféle feg yver után kaparászott. A két élőhalott nem
vett róla tudomást; eg ymást tekintették fő ellenfélnek.
Boherias Codrer felhag yott a láng okkal, és eg y árva szó vag y
nyikkanás nélkül nekirontott ellenfelének. Eg y pillanatra fennakadt a
lilásan villódzó, láthatatlan harang on, ám csupán annyira, hog y az
lelassítsa a lendületét. Aztán a férfi mag a elé tartotta összetett kezeit, s
olyan volt, mintha imádkozna. Ám nem imádkozott, csupán ily módon
préselte át két kézfejét a láthatatlan akadályon. S aztán elkezdte két
oldalra húzni a kezeit. Eg észen olyan volt, mintha eg y láthatatlan
tolóajtóval küszködne; betaszította a két kezét az ajtók közé, s
meg próbál utat nyitni mag ának.
Szqülla nem csinált semmit, csak állt és feszülten várta, milyen
eredménnyel jár az ellenfele. Aztán amikor Boherias Codrer bepréselte
testét a láthatatlan harang belsejébe, kimondott eg y szót, amit Calver
nem hallott, s a lilásan villódzó harang elpukkant. Ug yanebben a
pillanatban életre keltek a holtak.
Eg y lelóg ó bajszú zsoldos felült, és kiszámított mozdulattal
meg rag adta a mellette ellépni szándékozó Boherias Codrer lábát. Eg y
másik hulla pedig a csatabárdját leng ette meg .
És távolabb is eg ymás után elevenedtek meg a holtak. Calver mellett
is felült az, amely korábban a bokrok közé zuhant a hang talan
robbanástól…
Calver azonban ijedtében úg y rúg ta fejbe a fickót, hog y az menten
visszazuhant, és a feje csattanva csapódott eg y fatörzsnek. Calver még
kétszer meg rúg ta. Aztán diadalmas kiáltással kicsavarta a fickó kezéből
a felhúzott számszeríjat, és a bizonytalanul morg ó tetem szeme közé

152
lőtte a rövid vesszőt.
A tisztáson a zombik fenyeg etően vették körül a vén testőr leffeg ő
fejű alakját, és úg y helyezkedtek, mintha Szqüllát próbálnák védeni.
Codrer kitátotta a száját, és vértelen ajkai közül szürkésfekete füst
áramlott ki sziszeg ve. A csatabárdos zombi eldőlt, mint eg y kivág ott
fatörzs. A bajszos pedig , amely csak eg y nyeletnyit kapott a sötét
füstből, eleng edte Boherias bokáját, és szűkölve, kezét mag asra tartva
ring atózott, mint eg y háborodott.
Boherias szinte okádta mag ából a füstöt, és ahog y körbefordult, a
szürkésfekete g omoly teljesen körbeölelte. A meg elevenedett hullák
bizonytalanul toporog tak, nem merték meg közelíteni. Az, amelyik
még is meg tette, a füsttel érintkezve azonnal visszarettent.
Szqülla mag a elé tartotta a kezét. Calver azt várta, hog y
meg növekednek a lány ujjai és ug yanúg y letépik Boherias Codrer fejét,
mint ahog y Ramos fejét leszag g atták. Ám az előretartott kéz csupán
arra volt jó, hog y láthatatlan erőfalat húzott mag a és a közeledő közé.
A füsttől ölelt Boherias Codrer vakon csapkodott mag a elé, mintha
eg y raj méhet akarna eltávolítani, és közben iszonyatos, cuppog ó,
szortyog ó hang okat hallatott.
Calver sietve töltötte újra a számszeríjat a lenyilazott hulla
muníciójából, erőlködve felhúzta azt, és bár nem tartotta mag át
túlzottan jó lövőnek, azonnal célba vette Boherias fejét. A vessző
kizizzent a feg yverből, és koppanva állapodott meg Boherias Codrer
koponyájában. A tarkó felől hatolt be, és a szög letes nyílheg y épp az
orra fölött, a két szem között bukkant ki.
– Ez az! – kiáltotta Calver diadalmasan.
Boherias Codrer feléje fordult; eg yáltalán nem festett komikusan a
kurta nyílvesszővel a fejében. Mi több; kísérteties látványt nyújtott.
– Teeeeee! – hörög te, és a hang ja olyan volt, mintha tüzes
nyílheg yeket forg attak volna Calver koponyájában. Eg yszerre eg y eg ész
ölnyit.
Calver ordított a fájdalomtól; a szeméből véres könnyek szivárog tak, s
az orra vére is eleredt. Eg ész feje szét akart robbanni.
Aztán hirtelen meg szűnt a fájdalom.
Calver vakon, kábán, kimerülten támolyg ott, és még hosszú percekig
semmit nem látott, nem hallott. Aztán eg yszer csak a lány mély
hang ját hallotta a közelében.
– Vég e. Abbahag yhatod az ordítást…

153
 Calver tátog ott, tátog ott, és lassan, nag yon lassan tudatosult benne,
hog y eg y ideje már meg állás nélkül ordított, és ig encsak próbára tette
a hang szálait.
A szemét dörzsölte.
– Mi… mi történt?
– Majdnem meg ölt tég ed.
– Kicsoda?
A lány eg y hosszú pillanatig nem felelt. Aztán valami ig en meg lepő
dolg ot mondott.
– Omaher Goosdhsaw.
– Kicsoda?
– A Hang talan Rettenet főpapja.
Calver addig emésztette ezt a meg nevezést, amíg vissza nem tért a
szeme világ a. Némileg meg nyug odva látta, hog y a percekkel ezelőtt
összevissza mászkáló hullák szerteszét hevernek a tisztáson. Már eg yik
sem mozdult. S ott hevert közöttük az a különös teremtmény, amely
amíg élt, Boherias Codrer néven azonosította mag át.
– Omaher… kicsoda?
– Omaher Goosdhsaw.
– Te ismerted őt?
A lány elg ondolkodott ezen a kérdésen, aztán fleg mán vállat vont.
– Talán.
– Ez nem válasz – mérg elődött Calver. – Ismerted vag y sem?
– Tudtam a nevét.
– Remek. A jelek szerint ő is tudta a tiédet. De vajon miért akart
meg ölni?
A lány ismét mag ába mélyedt.
– Nem tudom – mondta aztán halkan. – Ám az biztos, hog y ez az
ember… soha nem volt az apám.
Calver még eg yszer szemüg yre vette az alaposan szétszag g atott
tetemet. A fickó ig en rossz bőrben volt; a bal karja furcsa szög ben,
kitekerve g yűrődött a teste alá, a jobb kar pedig tőle két lépésnyire
hevert két másik tetem szorításában. A jobb lába pedig úg y „folyt” ki a
testéből, mintha soha nem is lett volna benne csont. S ami a
leg kínosabb, Boherias Codrer ismét elveszítette a fejét.
A fej a rong g yá tiport láb közelében hevert, akár eg y szabálytalan
formájú labda.
Calver sóhajtott. Azt nem tudta eldönteni, hog y ezzel a

154
meg könnyebbülésének, avag y a g ondjainak adott hang ot, de
eg yszerűen jól esett beszívni és kifújni a leveg őt. Még akkor is, ha a
tisztást iszonyatos temetőbűz és hullaszag leng te be.
– Te intézted el íg y? – kérdezte.
Szqülla a hullákra mutatott.
– Én csak a védelmét küzdöttem le. A többit ők cselekedték…
– Cafatokra kellene darabolni – sziszeg te Calver, mert amikor eszébe
jutott, hog y az a fickó csaknem szétrobbantotta az ag yát, hatalmas düh
szállta meg . – És a cafatjait szét kell szórni szerte a környéken… hog y
soha többé ne tudjon új életre kelni!
– El kell járatni vele a tűztáncot! – jelentette ki Szqülla. – Csak úg y
szabadulhatunk meg tőle vég leg ! Szedj rőzsét!
– Micsoda? – háborodott fel Calver azonnal. – Szedj te mag ad! Nem
vag yok én a szolg ád, hog y parancsolg ass!
– Nem parancsolg attam, csak meg kértelek.
– Eg yáltalán nem hang zott kérésnek. És eg yébként is, ha rőzse kell,
szedj te mag ad. Én alig élek.
– Ezt én sokkal inkább elmondhatnám mag amról.
Calver a homlokát ráncolta.
– Ezzel ne tréfálj, hallod-e! És eg yébként is, ha tüzet akarsz, varázsolj
eg yet mag adnak… vag y éleszd fel ismét ezeket a zombikat, és szedess
fát velük!
Szqülla fig yelmesen bámult a mérg esen hadonászó fiatalemberre.
– Valóban íg y akarod? Élesszem fel őket ismét?
– Nem, a francba, dehog y! – köpött mérg esen Calver. – Csak éppen
rohadtul rühellem már, hog y mindig nekem kell elvég eznem a munka
nehezét!
– Immár másodjára mentettem meg az életedet – mutatott rá halkan a
lány. – Ha nem lépek közbe az utolsó pillanatban, Omaher szétrobbantja
az ag yadat…
– Hah! – kiáltotta Calver ing erülten. – És ha én nem vonom mag amra
a fig yelmét azzal, hog y szétnyilazom a fickó koponyáját, talán most te
heversz a földön cafatokra tépve!
– Talán – felelte a lány színtelen hang on. – Ám amíg vitatkozunk,
eg yre telik az idő, s ha Omaher ismét visszatér az életbe, neked kell
meg verekedned vele. Az én erőm kimerült. Készen állsz meg küzdeni
vele?
– Nedves fa is jó lesz? – morog ta Calver meg hunyászkodva. – Vag y

155
próbáljak valahonnan szárazat előkaparni?

Félórával később készen állt a halotti mág lya. Szqülla furcsa, hatág ú
csillag alakban rendezte el a rőzsét, s ráhordta a leg yőzött ellenfél
összes fellelhető testrészét. Nem ig azán fog lalkozott azzal, hog y az
eg yes részeket eg ymáshoz illessze; eg y halomba dobált fejet, kart,
lábat, vesét, fület; ahog y jött.
Szinte abban a pillanatban, ahog y minden eg yütt volt, a test
meg rándult, és az ujjak ökölbe szorultak.
– Menj távolabb! – suttog ta a lány.
Ez persze pusztán formalitás volt, mivel Calver ekkor már olyan távol
állt, amennyire csak lehetett. A távolabbi szekér fedezékéből nézte,
ahog y a lány – minden varázslói szabályszerűség et felrúg va – a
leg csekélyebb hadonászás és hókuszpókusz nélkül méreg zöld színű
láng okat lövellt a rőzsére. A nedves fa azon pillanatban láng ra kapott,
és zölden füstölve, recseg ve, ropog va, pattog va ég ett.
És a mág lyára hordott testrészek önálló életre keltek…
Calver valami olyasfélére számított a „tűztánc” hallatán, hog y a hulla
majd sietve összerakja mag át emberi formába, és a szertartásos láng ok
közepette el lejti a halál táncát. Eg y ilyen látvány iszonyatosan
meg viselte volna Calver amúg y is zaklatott ideg eit. Ám amit látnia
kellett, az leg alább olyan borzalmas volt, mint amit elképzelt.
A hulla nem rakta össze mag át. Ám a leszag g atott, levág ott
testrészek g örcsösen ráng atóztak, vonag lottak, heng erg őztek,
verg ődtek, mintha ki akarnának ug rani a lehetetlen színű láng ok közül.
A fej összevissza g örg ött a zöldesfekete parázson, a szemek kinyíltak,
becsukódtak, az ajkak szétnyíltak, a nyelv ki-be járt a meg feketedett
fog ak között, akár eg y kíg yó nyelve, s az orrból fekete trutyi szivárg ott.
Az ősz haj és a sötét szakáll fennen láng olt, az állkapocs ráng atózott. A
testtől füg g etlen bal kar vonag lott, akár eg y kíg yó, és csúszva-mászva
próbált kibújni a kísérteties tűzből. A lábak a parazsat rug dosták,
mintha a tüzet akarnák szerteszét szedni, de a láng ok nem
keg yelmeztek.
Csak pár percig tartott az eg ész, de Calver úg y érezte, évekig kellett
ott állnia pislog ástalan tekintettel, földbe g yökerezett lábbal. De aztán
eg yszerre az eg ész látványosság vég et ért. A zöld láng ok eg y
mindennél hatalmasabbat lobbantak, mintha meg akarnák pörkölni az

156
út fölé benyúló, leg mag asabb falombokat. Hátborzong ató sivítás,
nyüszítés hallatszott, aztán eg y vég et érni nem akaró sziszeg és – és a
tűz eltűnt. Csak a szekérút porában meg maradt lenyomat és néhány
meg pörkölődött fűszál utalt eg ykori létére.
– Tőle már nem kell tartanunk – jelentette ki Szqülla. – Soha többé
nem jön vissza.
Calver úg y meredt a lányra, mint valami kísértetre, és sejtette, hog y e
tekintetben nem jár messze a valóság tól. Ujjai összeszorultak a
számszeríj tusán, és rettentően viszketett a tenyere. A lány most kiváló
célpontot nyújt; és épp az imént hang oztatta, hog y kifog yott az ereje…
Csak eg y apró mozdulat; csak meg kell húznia a ravaszt. A nyílvessző
kirepül. Ilyen közelről még ő sem tudja elhibázni…
De ahog y most néz rá – ilyen ártatlan, bizonytalan képpel – nem
képes homlokon lőni.
– Esthewarra! – sikoltotta rémülten Calver. – Ez visszajött! A hátad
mög ött.
Szqülla meg perdült. Calver meg húzta a kioldókart.
A nyílvessző öt lépés távolság ból olyan erővel hatolt be a lány
lapockái közé, hog y még a tollas vég e is eltűnt a bőr alatt. Elöl pedig jó
eg y tenyérnyi hosszon bukkant ki a szög letes nyílheg y.
Vér spriccelt a sebből; ami merőben szokatlan dolog eg y élőhalott
esetében. De hát Szqülla sohasem volt szokványos élőhalott.
A lány meg tántorodott, mindkét kezével a nyílheg yhez kapott, és
ahog y félig visszafordult, ajkai értetlenül nyíltak szét, mintha azt
akarná kérdezni, „miért, miért?”. Aztán a vékony test összerog yott,
rúg ott még kettőt, és nem mozdult többé.
Mesteri lövés volt; a nyílvessző épp a szívet járta át.
Calver csodamód nem érzett sem örömet, sem meg könnyebbülést.
Eg yfajta ostoba lelkifurdalás kínozta, és szeretett volna mielőbb vég et
vetni ennek az eg észnek. Ig az, már nem g ondolt úg y Szqüllára, mint
eg y kedves, naiv lányra, de még azt is nehéz volt elfog adni, hog y eg y
kísértetet ölt meg .
Ug yanolyan rohadtul érezte mag át, mint akkor, amikor a mesterét és
nevelőapját eg y aranyért feladta a helytartónak, és szerette volna
ug yanúg y italba fojtani az önbecsülését marcang oló kétség eket, mint
akkor. Akkoriban még csak tízéves volt, és pár korsó sörrel ki tudta
ütni mag át, de most valószínűleg eg y üveg pálinkát is be kell
nyakalnia ahhoz, hog y elmulassza ezt a cudar érzetet.

157
 Mivel nem volt kedve ismét rőzsét keresg élni az esőtől áztatott
erdőben, inkább a szekerek belsejében található száraz kosarakat,
vásznakat hordta össze eg y kupacba. Az eg yik kosár fűrészporral volt
tele, még pedig azon célból, hog y ne eng edje eg ymáshoz verődni és
összetörni a kosár mélyén tárolt ég etett ag yag kancsókat. A korábbi
robbanás folyományaként azonban néhány kancsó még is összetörhetett,
mivel a fűrészpor nag y foltokban nedves volt, és szúrós, savanykás szag
terjeng ett. A bűzből ítélve méreg erős manópálinka lehetett benne.
Remek! Ez jobban fog ég ni, mint a leg szárazabb tapló!
Calver ug yanott rakott mág lyát, ahol korábban a lány, s meg próbálta
ug yanúg y hatág ú csillag alakban elrendezni az ég hető holmikat, ahog y
azt a korábbi lenyomat mutatta.
Aztán a lány teteméhez lépett.
– Meg kellett tennem – motyog ta inkább mag ának, semmint a
hullának. – Ez eg y keg yetlen világ . Vag y te, vag y én. És inkább te, mint
én…
A hulla meg sem mozdult. Ettől füg g etlenül Calver háromszor is
meg bökte az ujja heg yével, mire rendesebben meg merte érinteni. A
hóna alatt rag adta meg a könnyű testet, és odavonszolta a rög tönzött
mág lyához. Elhelyezte a rong yokon és a fűrészporos kosarakon.
– Ég veled, kislány! – morog ta. – Szavamra mondom… rohadtul
bánom, hog y meg kellett öljelek! De te már halott voltál! Eg y átkozott
élőhalott! És én csak bevég zem a munkát, ahog yan illik…
Acélt és kovát vett elő, de annyira remeg ett a keze az ideg esség től,
hog y csak nag y nehezen tudott tüzet csiholni. Ám amikor a szikra
meg g yújtotta a manópálinkával átitatott fűrészport, a mág lya azonnal
láng ra kapott. Ig az, nem olyan erőteljes, zöldes fénnyel ég ett, mint az
előző tűz, de a láng ok szinte az első pillanatban belekaptak a lány
köntösébe.
– Kár érted! – sóhajtotta ismét Calver, de azért úg y tartotta
meg töltött számszeríját, hog y azonnal lőni tudjon, ha a hulla táncolni
kezd.
A hulla nem táncolt. Ám hirtelen felült. Calver azon nyomban
meg húzta a ravaszt.
– Nem bírsz meg dög leni? – sikoltotta ideg esen. – Fog d már fel, hog y
halott vag y! Teljesen halott!
A nyílvessző a lány torkába fúródott, és visszabillentette fekvő
helyzetbe.

158
 Calver máris tekercselte felfelé ismét a húrt, hog y újra lőni tudjon.
Bár alig alkarnyi számszeríj volt, ez a művelet íg y is csaknem fél percet
vett ig énybe.
– Van még nyílvesszőm! Mennyit lőjek beléd?
A halotti mág lya ug yanolyan türelmetlenül láng olt, csattog ott,
ropog ott, pattog ott, mint azelőtt. Alapvetően eg észen szokványos
halotti mág lya volt. Csak éppen a halott hiányzott róla.
Amíg Calver a számszeríj újratöltésével fog lalatoskodott, Szqülla
eltűnt.
Eltűnt! Ám a remeg ő térdű fiatal férfi biztosra vette, hog y nem
örökre…

159
160
161
 Amikor Calver rádöbbent, hog y Szqülla eltűnt a halotti mág lyáról,
még a száját is eltátotta, de be is csukta azonnal, mert utálta, ha
összekocog nak a fog ai a remeg éstől.
Vacog ott.
– M-m-mi a f-f-f-fészkes…
Hiába nézelődött, a lánynak nyomát sem látta, és ettől még ideg esebb
lett. Az ég re is felnézett, de nem látott repülő hullát eg yet sem. Sőt a
barátság talan lombok között sem üldög élt…
Vag y még is?
Az összeboruló, lidércesen sötét lombok között mindenféle sötét
árnyak látszottak, és ettől Calver úg y érezte, menten összeteszi mag át.
Pedig tudta jól, hog y csak a képzelete játszik vele.
– Szqülla! – ordította ideg esen. – Ne bújócskázz velem, te lány! Gyere
elő, de rög tön!
Semmi válasz.
– Szqülla! Ha nem jössz elő, meg nyuvasztalak!
A szél felerősödött, és ideg esítően rázta a közeli lombokat. Calver
nem csalog atta tovább az eltűnt kísértetet. Sietve széttaposta a tüzet,
mert nem akarta, hog y ráég jen az erdő, és mielőtt útnak indult volna,
még körülnézett, hog y nem feledkezett-e meg valamiről.
Az eg yik tetem kezében felfedezett eg y kardot, amely ug yan
szélesebb peng éjű volt, mint az ő kedves vívótőre, de azért
használhatónak tűnt. Meg próbálta kicsavarni a hulla kezéből, majd
amikor ily módon nem boldog ult, a vívótőre csonkjával eg yenként
felfeszeg ette a meg merevedett ujjakat.
Csapott eg yet-kettőt új feg yverével, aztán elég edetlenül ráncolta a
homlokát; nem nyerte el túlzottan a tetszését az új feg yver. Ám
bármerre nézelődött is, csak otromba baltákat, csatabárdokat vag y
ormótlan, kardnak csúfolt vaslapokat látott.
Vég ül is úg y döntött, hog y jobb híján ez a frissen szerzett kard is
meg teszi. Ha majd beér Draxionba, a város leg jobb kovácsával csináltat
mag ának eg y ig azán testhez álló vívótőrt. Annyi pénze van, hog y akár
eg y ig azi műremeket is meg vehet.
A pénz!
Drág akövek képében eg y eg ész vag yont hordozott mag ával a ruhája
titkos béléseiben, s a kifosztott holtaktól elszedett aprópénz is jóval

162
több lehetett annál, mint amit az eg ész múlt évben meg keresett. És ha
elfog y a pénz, bármikor eljöhet az elásott ládához, és feltöltheti az
erszényét.
Calver kéjesen elvig yorodott erre a g ondolatra, és épp indulni
készült, amikor két lovas vág tatott elő az út kanyarulatából, Persion
felől. Calver annyira elábrándozott saját vag yonosság áról, hog y már
csak későn hallotta meg a lódobog ást.
A két lovas azonnal visszafog ta hátasát, amint a kiterített hullákat és
a mozdulatlan szekereket meg pillantotta. Mindketten közönség es
zsoldosoknak látszottak, vag y inkább olyan katonaféle embereknek,
akik eg y életre valamely vag yonos ember szolg álatába szeg ődnek.
Mindketten szürke sodronypáncélt viseltek, sötétkék felöltőt és
hasonló színű köpenyt. Eg yikük horpadt bronzsisakot viselt, a másik a
dirwani nomádok szokása szerint kettős varkocsba fonta fekete haját.
A varkocsos élesen felrikkantott, és kinyújtott karral Calver felé
mutatott. A társa kirántotta a kardját, meg sarkantyúzta a lovát, és
vág tatni kezdett.
Calver azon pillanatban rájött, hog y nag y bajban van. Felismerte a
jelvényt a kék felöltő mellrészén; Pious Petrius családi címerét viselték.
És állítólag a vén Petrius testőrei a leg keményebb feneg yerekek az
eg ész Pers Birodalomban. Nem jó velük összeakasztani a bajuszt…
A bronzsisakos harcos vad üvöltéssel vág tatott a meg dermedt Calver
felé. Abból, ahog y a kardját tartotta, eg y képzett harcos számára
eg yértelmű lett volna, hog y nem meg ölni akarja ellenfelét, csak a
kardlappal fejbe kólintva leütni. Calver azonban nem volt képzett
harcos, és félreértette a helyzetet.
Amikor a lovas már alig tíz lépésnyire járt tőle, térdre ereszkedett, a
szeme elé emelte a felhúzott számszeríjat, és habozás nélkül kilőtte a
lövedéket. A vessző eg y pillanattal később a vág tató ló marjába
fúródott, és a halálra sebzett paripa fájdalmas nyerítéssel ág askodott
fel. A lovasa minden ig yekezetét és erejét latba vetette, hog y nyereg ben
tudjon maradni, de ez már nem seg ített. A ló összerog yott, és a harcos
az utolsó pillanatban jött rá, hog y nag y baj van. Meg próbálta kivetni
mag át a nyereg ből, nehog y az eldőlő ló mag a alá temesse, de a lába
beleakadt a keng yelbe.
A kínjában ordító kanca az oldalára esett, és a harcos bal lába
iszonyatos reccsenést hallatott a roppant súly alatt. A férfi üvöltve
próbált kimászni a haláltusáját vívó állat alól.

163
 A varkocsos még csak nem is lassított; lova kecses ívben ug rotta át
haldokló társát, és vad rohammal vág tatott Calver felé. A zsoldos
nomád eg y olyasféle nyársat leng etett a kezében, amelyet Draxionban
többnyire arra használnak, hog y sertéseket és ökröket forg assanak
rajtuk a tűz fölött. Lehetett vag y két ujjnyi vastag a nyél átmérője.
A varkocsos fejhang ú csatakiáltást hallatott, és a feje fölé emelte a
nyársat. Nem úg y használta, mint eg y lovag i lándzsát, hanem
dobófeg yverként akarta alkalmazni, mint eg y dárdát.
Azonban Calver sem volt rest.
Az meg sem fordult a fejében, hog y karddal a kezében bevárja az
ellenfele rohamát. Nem volt kimondottan öng yilkos típus. A vág tató ló
felé hajította az alkalmatlanná vált számszeríjat, és eg y heves
rikkantással átvetette mag át a kocsirúdon, amely mellett a dög lött
ig avonó hevert.
Épphog y be tudott ug rani a letépett ekhójú szekér takarásába, a lovas
máris elérte, és a vaskos dárda zúg va suhant el a feje mellett.
A nomád átug ratott a kocsirúd fölött, és kezében g örbe szablya
villant. A ló eng edelmesen máris fordult Calver irányába.
A fiú a földre vetette mag át, vad csatakiáltással beg ördült a szekér
alá, és mire a meg lepett nomád felfog ta volna a terv lényeg ét, már ki is
g ördült a túloldalon.
Időközben a bronzsisakos már kimászott dög lődő lova alól, és bal
lábát mag a után vonszolva, veszedelmes kardot lóbálva, átkozódva
ug rált Calver irányába. A fiúnak azonban esze ág ában sem volt ilyen
bizonytalan kimenetelű párviadalba bocsátkozni. Hiszen a nomád már
rájött a fifikára, és épp azon volt, hog y a szekeret meg kerülve ismét
ellenfelére rontson.
Calver habozás nélkül beszaladt a páfrányok, piros szirmú óriás
g néliák, tüskebokrok és kíg yóindák burjánzó sűrűjébe. Hatalmas
szökellésekkel, lendületes futásokkal tépte át mag át a belekapaszkodó
növényzeten, és vad elég tétellel kerülg ette a g öcsörtös shukafákat.
Ezen a terepen nincs lovas, aki követni tudja!
Azonban ahog y hátrapillantott – épp mielőtt a leg szélső bokrok
összecsapódtak volna mög ötte –, azt látta, hog y az az átkozott nomád
lesiklik a lova nyerg éből, és máris iramodik utána.
– Hog y folyna szét a lábad! – imádkozott Calver futás közben, ám
kérése nem került meg hallg atásra.
A nomád – bár nyilván jobban boldog ult volna a nyílt pusztán – nem

164
esett kétség be ezen a sűrű, erdei terepen sem. Ug yanolyan könnyedén
ug rálta át a sűrű bokrokat, ug yanúg y tépte keresztül mag át a
vendég marasztaló fák lombjain, mint mag a Calver.
Alig tizenöt-húsz méter lehetett közöttük, s bárhog y erőlködött is a
menekülő, ez a távolság sehog y sem akart növekedni.
Calver már az első percekben leszokott arról, hog y folytonos
hátrapillantásokkal veszteg esse az értékes időt; az üldözője csörtetése
úg yis pontosan elárulta a helyzetét; elég volt a hallására hag yatkoznia.
Teljes erőből futott, és eg yre kevesebb elánnal vállalkozott a bokrok
átug rálására. Inkább ig yekezett meg kerülni azokat, vag y ha túl nag y
lett volna a kerülő, inkább átcsörtetett rajtuk, mint valami tank.
– Gyere csak, g yere… – liheg te.
És a nomádot nem kellett biztatni; jött meg állíthatatlanul.
Calver cikkcakkban futott. Aztán rájött, hog y ezzel nag y hibát
követett el. Ug yanis az üldözője nem ment el sem cikkbe, sem cakkba,
és e meg g ondolatlan manőver jóvoltából leg alább öt métert lefarag ott
a hátrányából. Calver már szinte a tarkóján érezte a vadember
liheg ését, és eg észen kétség beesett. Suhog ást hallott, és vad
riadalommal oldalt szökkent, akár eg y menekülő nyúl. Eg y tőr állt bele
koppanva az előtte lévő fatörzsbe.
Calver elrohant a fa mellett, és eg yenesen arra vette az irányt, ahol a
leg sűrűbb volt a bozót; titokban azt remélte, hog y hosszú lábaival
könnyebben átug rálja az akadályt, mint a kurta lábú pusztalakó.
Azonban amikor eg észen közel ért, rádöbbent, hog y alaposan
melléfog ott. Eg y lusta folyású, ám leg alább öt méter széles medrű
patak partján sorakoztak a sűrű bokrok.
Calver azonban már nem bírta visszafog ni a lendületét. Ezért inkább
erősített.
Mag a sem tudta, miként rug aszkodott el, csak azt érzékelte, hog y
repül. Aztán az ug rás íve vég et ért, és Calver lábai beletoccsantak a
patak túlsó szélén húzódó iszapba.
A körülményekhez képest még íg y is szép ug rás volt!
A víz térdig ért, és a fiú érezte, hog y az iszap bokán felül ellepi. Attól
félt, hog y a sár fog lyul ejti a lábát. Riadtan cuppantotta ki csizmáját, és
a következő pillanatban már ki is lábalt a lankás partra.
Nem akart hátrapillantani, de az ordítás hallatán eg yszerűen
kénytelen volt eng edelmeskedni az ösztöneinek. Meg perdült, és
liheg ve bámulta a bokrok közül kirontó nomádot, aki alacsonyabb

165
termete révén még később fedezte fel a patakot, mint az üldözöttje. A
fickó meg lepődött ug yan, de még lett volna ideje elrug aszkodni…
Azonban elhibázta a lépést, meg csúszott, látványosan meg kapart a
leveg őben, és hang os csobbanással zuhant a patakba, nag yjából a meder
közepén.
A lusta, áttetsző víz eg y pillanatra összecsapott fölötte, de Calver
leg nag yobb bánatára nem nyelte el vég leg esen. A nomád eg y
szívdobbanásnyival később már ki is emelkedett, s látszott, hog y a víz
csupán a mellkasáig ér. Prüszkölve, pislog va nézett körül, rázkódva
verte szét mag áról a vizet, mint eg y kutya, és rávicsorg ott rábámuló
ellenfelére. Máris meg vetette a lábát, és törtetni kezdett a part felé.
Calver azonban úg y döntött, hog y nem menekül tovább. Ő is
meg vetette a lábát, és vívóállásba helyezkedett.
– Gyere csak! – sziszeg te kihívóan. – Most én vag yok előnyös
helyzetben!
A nomád eg y pillanatra rámeredt, és elnag yolt vonásai
meg keményedtek; tekintete a part vonalát fürkészte.
Calver fölényesen röhög ött.
– Aha! Úg y bizony! Látom, te is rádöbbentél, mi az ábra, pajtás! Hah!
Ha meg próbálsz kijönni a vízből, meg öllek! Remek vívó vag yok…
enyém a jobb pozíció. Tég ed ráadásul lelassít a víz, és tapasztalatból
mondom, hog y a part közelében rohadtul nyálkás és csúszós az iszap!
A nomád rápillantott Calverre, és zordan elvig yorodott. Aztán fittyet
hányva a fentebb emleg etett veszélyekre, villámként lódult meg a part
felé. A víz szinte habzott körülötte. Az, hog y a kedvezőtlenebb helyzete
dacára ilyen önbizalommal támadt, nem sok jót sejtetett…
– A kurva pusztai anyádat, te állat! – sziszeg te Calver rémülten, és
sarkon fordult. – Ne hidd, hog y leállok itt veled szarakodni…
Máris úg y futott, mint a nyúl. És mire a nomád kikapaszkodott a
partra, leg alább harminc méter előnyre tett szert. Ráadásul a sűrű
váratlanul vég et ért, és a menekülő eg y fűvel benőtt, lankásan
emelkedő heg yoldalon találta mag át.
Felszabadultan nevetett.
– Na majd most eldől, melyikünk a jobb futó!
Calver eg yenesen a távolban emelkedő, csupasz heg ycsúcs felé vette
az irányt, és hosszú, szabályos léptekkel futott. A talaj itt szinte
vízszintesen haladt, rendkívül enyhe szög ben emelkedett, s csak
meg közelítőleg eg y mérföld múltán kezdett komolyabban heg yoldal

166
formát ölteni.
– Ah, de élvezem ezt a kis testmozg ást! – kiabálta Calver
felszabadultan. – Imádom szég yenben hag yni a kurta lábú, pusztai
tahókat!
Való ig az. A harmincméteres előny hamarosan ötvenre növekedett, az
ötven méter százra, a száz pedig kétszázra. Majd nég y-ötszázra. Calver
eg y ízben már meg is állt; eg yrészt, hog y kissé kiliheg je mag át,
másrészt pedig mert arra g ondolt, hog y a fickó már felhag yott az
üldözéssel.
Azonban amikor hátrapillantott, baljós előérzettél konstatálta, hog y a
nomád – ig az, leg alább hatszáz méterre leszakadva tőle – erőlködés
nélkül, monoton ritmusban szedi a lábait, és esze ág ában sincs tartósan
lemaradni.
– Szóval íg y állunk? – dörmög te Calver meg bántottan, és nag y
leveg őt vett, mint aki úszni készül. – Majd meg látjuk, kit farag tak
keményebb fából…
Futott. Ig yekezett felvenni eg y meg felelő ritmust, beosztani az erejét
és a lehetőség szerint eg yenletesen léleg ezni. Kölyökkorában
számtalanszor meg kerg ették, s a kisujjában volt a menekülés és a
rejtőzködés összes fortélya. A dolog eg yetlen szépség hibája, hog y ezen
fog ócskák mindig városi terepen zajlottak, ahol a távolság ok
korlátozottak, és az eg ymásra épült házak szövevényes labirintusában
könnyű volt leráznia az üldöző városőröket és hasonló állatfajtákat.
Ráadásul azokban a játszmákban „hazai terepen” mozg ott, ahol
tucatnyi menekülési útvonalat és ravasz trükköt ismert, míg most
ismeretlen területen kellett az irháját mentenie. Ráadásul az urbánus
lét révén az ő izmai inkább a rövid és hatásos sprintekhez szoktak, mint
az órákig tartó, folyamatos üg etéshez.
Az ilyesmi még eg y lónak is sok.
Futott. És közben azon g ondolkodott, mi a fenéért is kell neki
menekülnie. Miért vette üldözőbe ez a mocskos nomád? Miért akarja a
vérét, amikor korábban még soha nem találkoztak? Nem rabolta ki,
nem erőszakolta meg a húg át, nem ölte meg a szüleit… De akkor meg
mi baja van?
Lehet, hog y meg kellene állni, meg beszélni a fickóval a dolg ot,
eloszlatni a félreértést, s aztán mindenki futhatna tovább a mag a
dolg ára.
Calver dünnyög ve szedte a lábait. A szíve már eg yre vadabbul

167
kalimpált, és úg y érezte, mintha ezen a környéken leveg őből is
kevesebbet spájzolt volna be az anyatermészet.
Azonban tudta, hog y ha meg állna, fölösleg es lenne a száját beszéddel
koptatnia. Sajnos, a helyzet túlság osan eg yértelmű – leg alábbis a
nomád számára.
Calver ismerte jól a dolg ok mechanizmusát, fürg e ag ya remekül össze
tudta rakni az eseményeket, s le tudta vonni a meg felelő
konzekvenciákat.
Mi is történt? Miután Szqülla letépte Boherias Codrer – vag y
bárhog yan hívják is – fejét a Royal Hotelben, a szálló tulajdonosa
felbérelt pár embert, hog y tüntessék el a hullát. Aztán amikor Ramos
kiötlötte, hog y boroshordóba rejtsék a tetemet és úg y juttassák ki a
városból, a furfang os Schwerat kitalálta, hog y összeköti a kellemetlent
a hasznossal. Ha már úg yis útnak kell indítani eg y szekeret Persionba,
miért ne indíthatna mindjárt kettőt. Valószínűleg amúg y is ideje lett
volna már, hog y a g azdaság i manőverekkel összeharácsolt pénzt
eljuttassa Pious Petrius biztonság os házába, amely biztonság osabb,
mint bármely vár Draxionban. Eg yik bizalmasát felöltöztette Boherias
Codrer ruhájába, s mivel jelentős vag yont szándékozott küldeni, mellé
adott még huszonhat testőrt és zsoldost. Eg y ig en ütőképes csapatot,
amelyet a leg vakmerőbb rablók sem könnyen merészelnének
meg támadni. Arra azonban nem g ondolt, hog y a hulla kirobban a
hordóból, s valami rejtélyes módon pillanatok alatt leg yilkolja a teljes
kíséretet.
Arra azonban nyilván g ondolt az ősz szállodás, hog y valami módon –
postag alambbal vag y mág iával – hírt adjon Pious Petriusnak a letétbe
helyezendő vag yon érkezésének tervezett időpontjáról. És amikor a
karaván nem érkezett meg időben, Pious Petrius elküldte néhány
emberét, hog y nézzenek utána, hol kószálnak a draxioniak. És mit látott
a két ember? A leg yilkolt karavánt, s a hullák között motoszkáló
Calvert…
A helyzet enyhén szólva mag áért beszélt – több mint g yanús.
És ráadásul Calver nem adta meg mag át azon nyomban, meg sem
próbált kimag yarázkodni, hanem rátámadott a rárontó bronzsisakosra.
Aztán menekülésre fog ta a dolg ot.
A helyzet eg yértelmű. És mivel szerte a környéken leg endákat hallani
arról, miként válog atja ki Pious Petrius az embereit s miként bánik
velük, g yanítható, hog y a nomád nem adja fel eg ykönnyen. Petrius

168
ug yanis közismerten busásan meg fizeti a neki dolg ozókat, ám
irg almatlan azokkal, akik hibáznak…
Vag yis, ha neki sikerül elmenekülnie a nomád elől, a varkocsos fej
valószínűleg hamarosan eg y karón fog száradni Petrius házának
udvarán. Minteg y okulásul a többiek számára.
Éppen ezért, a nomád nem fog ja feladni!
– Esthe… war… vé… ré… re… – zihálta Calver eg yre ideg esebben és
eg yre kimerültebben. – Már… rég … el… kel… lett… volna… tűn… nöm…
a hely… színről!
A heg yoldal itt már komolyan emelkedni kezdett, és hiába fújt hideg
szél, a napsütés szinte ég ette Calver bőrét, és mindenhol patakokban
csorg ott róla a verejték.
Amikor eg y pillanatra meg állt remeg ő lábakkal, hog y kifújja mag át,
elég edetten látta, hog y a nomád kurta lábú fig urája leg alább eg y
mérföldnyi lemaradásban van. Ám amíg ő ki-kihag yó léleg zettel
liheg ett és már remeg ett a lába a kimerültség től, a kis fickó
ug yanolyan eg ykedvű ritmusban kocog ott, mint neg yedórával ezelőtt.
– A franc… ba!
Calver g yors eg ymásutánban háromszor is meg átkozta mag át az
ostobaság áért! Ha nem hajította volna el a számszeríjat akkor, amikor
használhatatlannak tűnt, most milyen úri dolg a lenne! Ekkora előny
tudatában kényelmesen kiliheg hetné mag át, meg szag olg athatna pár
illatos heg yi virág ot, aztán letelepedhetne ide, erre a sziklára, mint aki
piknikezni készül, felajzhatná a számszeríjat, nyug odtan betölthetné a
vesszőt, meg várhatná, amíg a nomád eg észen közel ér, s aztán csak
annyi dolg a lenne, hog y meg húzza a ravaszt. Majd pedig odasétálna a
haláltusájában fetreng ő, kis termetű fickóhoz, ráléphetne a fejére, és
addig taposhatná, addig tiporhatná a koponyáját, amíg bele nem unna
ebbe a nemes szórakozásba…
– A francba!
Amíg ő álmodozott, a nomád leg alább százötven métert lefarag ott a
hátrányából, és eg yáltalán nem zavarta a tény, hog y az üldözöttje
képzeletben péppé tiporta a fejét eg y alkalmas sziklán.
Calver ismét eliramodott, és most már g ondosan üg yelt arra, hog y jól
ossza be a leveg őjét. Sajnos azonban a nomád eg yre közelebb és
közelebb került hozzá.
A fiú fejében eg yre többször fordult meg , hog y bevárja az üldözőjét,
és összeméri vele a kardját. Ám mindannyiszor letett erről az

169
ostobaság ról. Az az alak képzett, tapasztalt harcos, Calver pedig talán
soha életében nem vívott még szemtől szemben senkivel. Ölt már
embert, nem is eg yet, ám a vívótőre minden eg yes alkalommal hátulról
érte az ellenfele szívét. És arra ig azán nem kérheti meg a nomádot,
hog y eg y pillanatra leg yen szíves hátat fordítani, hog y le tudja döfni!
Az illető valószínűleg ig en kiakadna…
Calver most már futni sem bírt. Az eddig füves, bokros heg yoldal
átment sziklásba, s ezen a meredek részen csak elvétve tudta meg vetni
a g yökerét eg y-eg y maréknyi moha, pár ág ból álló, száraz bokor vag y
eg y-eg y halálra ítélt sorvadvány fa.
A nomád is elérte a meredek rész alját, és olyan hihetetlen
g yorsaság g al kezdett kapaszkodni felfelé, hog y a mozg ását még eg y
heg yi barbár is meg irig yelhette volna.
Calver próbaképpen meg lazított eg y fél méter átmérőjű, csaknem
szabályos g ömb alakú sziklát, és leg ördítette. A nomád azonban játszva
meg bújt a lezúduló kő által sodort kisebb heg yomlás elől eg y szikla
takarásában, és amikor elmúlt a vész, változatlan aktivitással folytatta
az üldözést.
Vad bújócska kezdődött.
A heg yoldal ezen a részen már nem volt sima; eg ymást érték a kiálló
szirtek, felfelé meredő, vaskos oszlopok, kúp alakú csúcsok, veszélyes
repedések, idő verte bemélyedések, mély üreg ek, s eg yre mélyebb
szakadékok jelentek meg mindenfelé.
Calver már most azon g ondolkodott, mi lesz akkor, ha feljut a heg y
leg mag asabb csúcsára. Onnan vajon hová menekül tovább? Meg rag adja
eg y felhő csücskét, és felhúzódzkodik rá?
Mivel azonban már szinte közvetlenül a háta mög ött hallotta a nomád
lába által elmozg atott kövek és kavicsok zörg ését, nem állhatott le ezen
eltöpreng eni, és az a nag y ig azság , hog y istenig azából választási
lehetőség e sem maradt az útirányát illetőleg . Ug yanis a jobb keze felől
eg y meg mászhatatlan sziklafal emelkedett, a balján pedig a kiálló
szirtek összevisszaság a között feneketlennek tűnő szakadékok
tátong tak.
Csak eg yetlen irányba mehetett: előre.
És előre sem sokáig .
Calver leveg ő után kapkodva torpant meg . Jelen pillanatban még
átkozódni sem volt ereje. Pedig az elé táruló látvány vad szitkokat
válthatott volna ki belőle. A sziklafal és a szirtek között kanyarg ó „út”

170
ug yanis vég et ért. Évszázadokkal vag y talán évezredekkel ezelőtt eg y
hihetetlen erő repesztette ketté a heg ynek ezt a részét, és most az itteni
sziklafal és a vele eg y szintben lévő szikla között leg alább hat méter
széles repedés tátong ott.
Calver nem pillantott le, de ameddig érzékelte a tekintete a látványt,
kiderült, hog y ennek a szakadéknak az alja valószínűleg a pokolban
vég ződik.
Szakértő szemmel méreg ette a repedést. Hat méter! Hat kurva méter!
Vag y hat és fél?
Két évvel ezelőtt, amikor három feldühödött városőr elől menekült
Draxionban, utolsó kétség beesésében már átug rott hat métert. Eg yik
háztetőről a másikra. Ig az, nem lábra érkezett, hanem úg y vetődött
előre, mint eg y úszó, aki hasast szándékozik ug rani, s ezzel a
technikával könnyedén elkapta a háztető szélét, s aztán
felhúzódzkodott.
Ez a távolság sem lehet több…
Vag y ha még is, nem sokkal több!
Calvernek villámg yorsan számot kellett vetnie az esélyeivel. Vag y
bevárja itt azt a lélektelen nomádot, vag y meg kockáztatja az ug rást.
A nomádot választotta. Abban bízott, hog y talán lakozik eg y
mog yorónyi ag yvelő a két varkocs között, és sikerül a fickó józan eszére
hatnia.
Visszarohant arra a meredek részre, amire ő is alig bírt feljutni. A
sziklák között ez volt az eg yetlen út, ahol fel lehetett kapaszkodni, de
ehhez csaknem füg g őleg esen kellett felmászni, kihasználva minden
repedést. Ha akkor sikerül rátámadnia a nomádra, miközben mindkét
kezét használnia kell a mászáshoz, nyert üg ye van…
Odaóvakodott a jobb oldali sziklához, és óvatosan kilesett. A nomád
szinte már ennek a kétembernyi mag as mászókának az alján járt. Még
húsz lépés, és…
Calver visszahúzódott a szikla takarásába, nag y léleg zeteket vett,
hog y visszanyerje lég zése ritmusát, és kihúzta az övéből a csupasz
kardot. Utálta az olyan feg yvereket, amelyeket inkább vág ásra
készítettek, semmint szúrásra, de most ezzel kellett meg békélnie. Ig az,
ennek a kardnak a heg yét is kiélezték, alkalmasnak látszott eg y jól
irányzott döfésre, ám olyan esetlen holmi volt, hog y képtelenség nek
tűnt szakértő módon forg atni.
Ennek ellenére Calver bízott abban, hog y nem jelenthet g ondot

171
elbánni olyasvalakivel, aki a mászás miatt nemhog y feg yverrel nem
védekezhet, de még a kezét sem használhatja. Mivel szeretett g yőzni,
imádta az ehhez hasonló előnyös helyzeteket.
Várt.
A „mászóka” aljánál hallatszott a kövek zörg ése.
Calver még a léleg zetét is visszatartotta. Tudta, hog y ebben a
helyzetben a leg fontosabb az észrevétlenség és a meg felelő időzítés.
A zörg és abbamaradt; a nomád valószínűleg most érte el a meredek
rész alját. Csend. A fickó nyilván számít valamiféle csapdára;
hallg atózik.
Calver meg sem moccant; a rejtőzködésben már most nag ymesternek
számított. Épp eleg et g yakorolta eddig i élete folyamán.
Koppanás, neszezés, motoszkálás, hang os sóhaj.
A nomád valószínűleg most kezdett mászni. Még eg y koppanás. A
motoszkálás most fentebbről hallatszott; a fickó újabb fog ást keresett.
Calver nesztelenül léleg zett; számolta a fog ásokat. Ő hat fog ással
jutott fel. A nomád eg y fejjel kisebb nála; neki minimum nyolc fog ásra
lesz szükség .
A harmadik fog ás… a neg yedik…
Kövek zörög nek. A fickó ideg en nyelven szitkozódik, sziszeg a fog a
között.
Ötödik, hatodik, hetedik fog ás…
Calver meg feszült, de még mindig nem mozdult.
Barna ujjak jelentek meg a szikla peremén, Calver talpával eg y
mag asság ban. Aztán meg jelent a másik kéz is. Majd kibukkant a
varkocsos fej.
Calver még mindig várt. Hadd nyug odjon meg a fickó!
A nomád enyhén felnyög ött, ahog y felkönyökölt a sziklára, és a
testsúlyát a könyökére helyezve húzódzkodni kezdett.
Calver olyan sebesség g el támadott, mint a lecsapó vipera. Az eg yik
pillanatban még a jobb oldali szikla takarásában lapult, a következőben
már döfte is a kardját a kiszolg áltatott férfi mellkasába.
Illetve, eg észen pontosan – a mellkas felé…
A nomád ug yanis résen volt. Valószínűleg számíthatott valami
effélére, mert amikor meg hallotta a kard suhog ását, villámg yorsan
ellökte mag át a sziklától. Hanyatt vetette mag át, és lezuhant.
Calver kardja csak a férfi hűlt helyét döfte át, és a lendület erejétől
csaknem ő is az ellenfele után esett.

172
 – A rohadt anyádat…
Még épp időben sikerült visszanyernie az eg yensúlyát, és félrekapni a
tekintetét. Túl finnyás volt ahhoz, hog y lássa, mint loccsan szét a
nomád varkocsos feje a lenti sziklákon.
Nem nézett oda, de amikor a hatalmas puffanást, a koppanást és a
nyekkenést hallotta, íg y is émelyeg ni kezdett.
– Szerencsétlen barom!
Azonban amikor kinyitotta a szemét, azt látta, hog y a fickó még
mozog . A nomád nyitott szájából nyekerg ő hörg és tört elő, tátog ott,
mint eg y partra vetett hal, a hasa meg -meg rándult, a bal keze
támpontot keresve kaparászott. Még élt.
Épp csakhog y.
Három és fél méterről zuhant le; hanyatt, sziklára! Nem semmi!
Calver g únyosan röhög ött.
– Mi az, pajtás? Meg fáradtál a hosszú futás után? Piheng etsz eg y
kicsit?
A nomád ütemtelenül pislog ott. Nyög décselt, meg próbált
felkönyökölni.
– Én a helyedben nem kelnék fel! – adott tanácsot neki Calver jólelkűn.
– Törött g erinccel mászkálni rossz ómen…
A nomád a fog ait csikorg atva tápászkodott fel. Először csak
felkönyökölt, felült, aztán lábra állt. Olyan volt a tartása, akár eg y
sápkóros hiénáé; a bal válla g roteszk módon púposodott, és ahog y
felállt, szédeleg ve támolyg ott, céltalanul imbolyg ott, sántikált, de még
mindig élt!
– Ne harag udj rám, amiért meg ütötted mag ad eg y kicsit! –
tréfálkozott Calver. – Biz' isten nem akartam, hog y szenvedj! Én a
szívedet akartam átdöfni… és ha nem fickándozol el a kardom heg ye
elől, már nem éreznél fájdalmat!
Nevetett saját tréfáján. Ám ahog y teltek a percek, és a nomád eg yre
inkább mag ához tért, Calver fokozatosan elkomorodott. Vég ül is a
helyzet még mindig meg oldatlan.
Akkor kellett volna sietve lemásznia, amikor a nomád még kába volt,
és hatásos döfésekkel bevég ezni a munkát. Most már késő!
A nomád teljesen mag ához tért; biceg ve járkált fel-alá, és sötét
pillantását eg y szívdobbanásnyi időre sem vette le a sziklán kuporg ó
Calverről. Még mindig nem szólt hozzá eg yetlen szót sem. Talán nem
is tudott persiül…

173
 A bal válla még mindig púposodott; nyilván kificamodott.
– Akarod, hog y meg masszírozzam a vállad? – humorizált Calver. –
Gyere fel, meg beszéljük!
A nomád a fog át vicsorg atta. Aztán nekivetette a bal vállát a
sziklafalnak, és teljes testsúlyával meg nyomta. Szörnyű reccsenés
hallatszott, és a kificamodott vállcsont visszaug rott a helyére.
A nomád fog a csikorg ott, de fájdalomkiáltás nem hag yta el az ajkait;
Calver volt az, aki e művelet láttán hang osan felszisszent.
– Micsoda állat vag y te! – kiáltotta le dühösen. – Még eg y ilyen
undorító húzás, és esküszöm, lerókázlak…
A nomád próbálta mozg atni a bal vállát, a bal karját, de bár most sem
adott hang ot a kínjainak, a tartásáról lerítt, hog y nag y fájdalmak
g yötrik.
Eg y darabig még mászkált fel és alá, aztán keresztbe tett lábbal
letelepedett pár lépésnyire a sziklától, és úg y bámult felfelé, mint a fára
mászott áldozatára leső farkas.
Calvernek is eszébe jutott ez a hasonlat, és nem ig azán tette
boldog g á. A nomád nem próbál ismét felkapaszkodni; ezzel nincs
semmi g ond, kifújhatja mag át. És ha ismét próbálkozna, meg int
kiszolg áltatott helyzetbe kerülne…
Viszont ő sem mászhat le, mert akkor a nomád döfheti le őt, mint eg y
alvó disznót. A másik irányban pedig útját állja a szakadék…
Calvert rossz előérzet szállta meg . Ő nem készült ilyen
otrombaság okra; nincs nála sem ital, sem élelem. S erre a g ondolatra
máris korog ni kezdett a g yomra, a száját pedig hihetetlenül száraznak
érezte.
A dolog úg y festett, hog y ő most itt szorult ezen a durván harminc
nég yzetméteres területen, bebörtönözve a nomád és a szakadék közé. És
úg y tűnik, a nomád leg alább annyira ráérősen viselkedik, mint
túloldalt a szakadék.
– Hé, te! – kiáltotta le Calver rosszkedvűen. – Mit szólnál ahhoz, ha
meg beszélnénk a helyzetet?
A nomád komoran pislog ott rá, de nem szólt eg y szót sem.
– Itt akarsz ülni eg ész éjszaka? – g únyolódott Calver. – Várod, hog y
meg g yóg yuljon a vállad?
A nomád nem felelt. Válasz helyett ráérősen előhúzta a tarisznyáját,
és hosszan kotorászott benne. Eg y darab sajtot és fekete kenyeret vett
elő. Ráérősen falatozni kezdett. Aztán a kulacsából ivott is rá. A

174
folyadék színéből ítélve vag y vörösbort vag y – emberi vért.
– A rohadt életbe! – lehelte Calver kiszáradó szájjal, és az ég re
pillantott; remélve, hog y ismét esni kezd. Ám csak apró bárányfelhőket
látott.
– Szerintem még iscsak meg kellene beszélnünk a dolg ot! – kiáltotta
le. – Ez ug yanis… patthelyzet!
Nem kapott választ. Calver leg yintett.
– Koptatom itt a számat, pedig lefog adom, még akkor sem tudnád,
mi az a „patthelyzet”, ha történetesen beszélnéd a persioni nyelvet…
– Értem a nyelvedet – recseg te a nomád. – És ismerem a sakkjátékot
is…
– Nofene! – élénkült meg Calver. – Ez tud beszélni!… Ha íg y van, miért
nem szólaltál meg már órákkal ezelőtt?
– Miért tettem volna? – dörmög te a barbár. – Nem azért hajszoltalak,
hog y beszélg essek veled. Meg fog lak ölni!
– Nem eszik olyan forrón a… sajtot! – nyelt eg yet Calver, de aztán
leküzdötte éhség ét, és produkált eg y minden ig ényt kielég ítő,
farkasszerű röhög ést. – Ahhoz, hog y meg ölj, fel kell másznod ide!
– Fel fog ok mászni – nyug tatta meg a nomád.
– Én pedig torkon szúrlak – bólintott Calver. – Vag y kilyug g atom a
nyakad, vag y ug rassz eg y újabb hátast! Pfhuh! Öreg em! Gyönyörű
ug rás volt! Cirkuszban kellene fellépned vele…
– Fel fog ok mászni – hörög te a nomád irg almatlan hang on. –
Levág om a fejed, és hazaviszem a g azdámnak. De a testedet itt hag yom,
hog y a keselyűk lakmározzanak rajta.
– Kár beléd a henceg és! – nevetett Calver. – Mindketten tudjuk, hog y
semmi esélyed arra, hog y élve felmássz ide…
– Mindenkinek szükség e van alvásra – sziszeg te a nomád. – És ha nem
alszik, kihag y a fig yelme, s a vég én úg yis elnyomja az álom…
Ig en, ez az, ami Calvert leg inkább nyomasztotta. No meg az éhség .
Meg a szomjúság .
– Jól mondod – kiáltotta le komoran. – Mindenkinek szükség e van
alvásra. Még neked is. És ha te alszol el előbb, én mászok le hozzád, és
én vág om el a te torkod. Neked fog almad sincs, kivel állsz szemben…
Eg yszer három napon át kellett bujdosnom, és hetvenkét óra alatt eg y
szemhunyásnyit sem aludtam…
A nomád kő merev arcán valamiféle elég edett mosoly jelent meg .
– Amikor férfivá avattak – vetette oda –, hét napon és hét éjszakán át

175
nem hunyhattam le a szemem. És én kibírtam…
– A francba! – Csak most jutott eszébe, hog y már a múlt éjszaka sem
aludt. Ráadásul a szomjúság eg yre erősebben kínozta. – Beszéljük meg !
– morog ta dühösen.
– Eleg et beszéltünk! – zárta le a társalg ást a nomád.
– Még nem eleg et. Fig yelj… Mit tennél, ha mondjuk… meg adnám
mag am?
A nomád csak eg y pillanatig töpreng ett.
– Levág nám a fejed.
– Hah! Ez aztán biztató! És mit szólna a g azdád? Szerintem a jó Pious
Petriust érdekelné, amit a karaván leg yilkolásáról tudok…
A nomád értetlenül meredt rá.
– Ebben eg yetértünk. Ám ha elviszem neki a fejed, eg y nekromanta
révén sokkal többet meg tudhat tőled, mint amennyit önszántadból
elmondanál…
– Ez, ez… – Ezzel az érveléssel Calver nem tudott vitatkozni. Témát
váltott. – Fig yelj, te… Mi is a neved?
A nomád vállat vont.
– Szólíts nyug odtan „g yilkos”-nak, hiszen hamarosan én leszek a
vég zeted.
– Jól van, Gyilkos, nekem mindeg y, hog y szólítalak. De ha érdekel, az
én nevem Calver… Fürg e Calver… és azt sejtheted, hog y nem akármiért
kaptam a „Fürg e” előnevet… A barátaim tisztelik a g yorsaság omat és a
hihetetlenül g yors reag álásaimat a szokatlan helyzetekre…
A nomád sötéten pislog ott rá.
– Mit akarsz tőlem?
– Eg yezség et – csapott le rá Calver. – Én g azdag vag yok, és utálnám,
ha két ilyen remek fickó, mint amilyenek mi vag yunk, kénytelenek
lennének lemészárolni eg ymást eg y ilyen istenverte, elhag yatott
helyen…
– Pénzt kínálsz a nyomorult életedért?
– Gyorsan vág az eszed – dicsérte Calver. – Ahhoz képest, hog y csak
eg y ostoba nomád vag y, hamar felfog od a dolg okat… De ha már itt
tartunk, azt is nyilván meg érted, hog y ez az üzlet mindkettőnk
számára előnyös lehet.
A nomád hallg atott.
– Mennyit fizet neked Pious Petrius? – érdeklődött nag y hang on
Calver. Kezdte nyereg ben érezni mag át.

176
 A nomád zordan meredt rá.
– Nem a te dolg od.
– De még is? Heti eg y persioni aranyat? Másfelet?
– Nyolcat, ha tudni akarod.
Calver nag yot nyelt. Nyolc aranyat? Az a vén kufár jól meg fizeti az
alkalmazottait.
– Tőlem kilencet… nem, tíz persioni aranyat kapsz hetente… eg y évre
előre, ha beállsz az én szolg álatomba!
– És mire költeném? – g únyolódott a nomád. – A g azdám a föld alól is
előkerítene és lecsapatná a fejem, ha rájönne, hog y elárultam.
– Nem fog rájönni – mosolyg ott Calver. – Majd holt híredet költjük.
Ráadásul meg változtatjuk a külsődet! Levág athatnád például azokat az
ostoba varkocsokat és senki nem ismerne rád…
A nomád g únyosan vig yorg ott.
– Fog almad sincs, miről beszélsz, Fürg e Calver. Az én g azdám
hatalmasabb, mint eg y herceg , és több mág us áll a szolg álatában, mint
Persion királyának. Ha ő keres valakit, az soha… érted, soha… nem
menekülhet el előle! És ha jól sejtem, te abból a pénzből akarsz
meg fizetni eng em, amit az eg yik rég i barátja óhajtott a g ondjaira
bízni. Nag y botorság lenne elfog adnom azt az átkozott pénzt…
– Idefig yelj, te felfuvalkodott hólyag ! – dühösködött Calver. – Én
előnyös javaslatot tettem. Ha visszautasítod, mag adra vess! De annyit
mondhatok, nag yon meg fog od bánni, ha mag adra harag ítod Fürg e
Calvert! Gondolj arra a huszonhét hullára, akiket mag am mög ött
hag ytam… Azt akarod, hog y te lég y a huszonnyolcadik áldozatom?
– Fölösleg es ijesztg etned – vetette oda cinikusan a nomád. – Ha az
derülne ki, hog y démon vag y, akkor sem árulnám el a g azdámat… mert
ő eg y démonnál is keg yetlenebbül bánna el velem az árulásomért!
Calver értetlenül rázta a fejét.
– Te tényleg eg y állat vag y!

A délután még csak-csak eltelt valahog y, de az éjszaka keg yetlen volt.

Nem csak azért, mert a nap lenyug vásával irg almatlanul lehűlt a
leveg ő, hanem azért is, mert Calvernek eg yfolytában éhség mardosta a
g yomrát, és a szomjúság tól szinte már nyál sem maradt a szájában.
A nomád aljas módon még tüzet is g yújtott; előszedett a
tarisznyájából eg y darab húst, és ráérősen sütög ette. A sülő hús illata

177
felfelé szállt, és irg almatlanul kínozta Calver kényes orrlikát.
– Teszek még eg y utolsó kísérletet – csikorog ta Calver csonttá száradt
torokkal. – Ötszáz zhíli arany… nem nyamvadt persioni, hanem zhíli
arany… üti a markodat, ha futni hag ysz…
– Nem futottál ma eleg et? – tréfálkozott a nomád, és jóízűen
belemélyesztette fog ait a húsba.
Calver nem várt tovább. Tudta, hog y ha még sokáig g yötrődik itt,
akkor vag y menthetetlenül elalszik – s ez esetben elvág ott torokkal
ébred fel –, vag y annyira leg yeng ül az éhség től és a szomjúság tól,
hog y a későbbiekben már hiába is próbálkozna a repedés átug rásával.
– Tudod, mit, te barom? – vetette oda dühösen. – Fulladj meg a
sültedtől! És amikor majd a g azdád lefejez, jusson eszedbe, hog y Fürg e
Calver jót röhög rajtad!
E szavakkal sarkon fordult, és a csillag ok fényénél nekirohant a
szakadéknak.

Teljes lendülettel rohant, mert tudta, hog y csak íg y van esélye

átug rani a hatalmas távolság ot. Teljes lendülettel rohant. Aztán az
ug rás előtti pillanatban teljes erővel fékezett.
– Vááááááááhh!
A lendület csaknem lesodorta a mélybe, de az utolsó centimétereken
sikerült valahog y meg vetnie a lábát. Az elrug aszkodás előtti
pillanatban inába szállt a bátorság a. Ám mivel tudta, hog y nincs más
választása, szitkozódva hátrált vissza vag y húsz métert. Eg y pillanatra
behunyta a szemét, koncentrált, és ig yekezett minden fölösleg es
tényezőt kiszorítani az ag yából. Most nem létezett más, csak ő és a
szakadék.
Calver meg a szakadék!
Lassan, fokozatosan indult, de öt méter után teljes izomból futott. Ám
érezte, hog y nem fog menni, és ismét lelassított. Most nem volt olyan
g yötrelmes a fékezés, mint előző alkalommal.
– Esthewarra! – sziszeg te dühösen. – Teljesen elment az eszem, ha
meg próbálom! Le fog ok zuhanni… Nem, nem szabad meg kockáztatni.
Akkor már inkább az a büdös nomád…
Tíz métert tett visszafelé mag ában motyog va, amikor a szikla alól a
nomád feje bukkant fel. Aztán a következő pillanatban a csupa izom
fickó már fel is kapaszkodott, és úg y iramodott meg a száját eltátó

178
Calver felé, mint eg y veszett véreb.
Calver azonban nem hiába érdemelte ki a cimboráitól a „Fürg e”
előtag ot. Eg y szemvillanás alatt meg perdült, öt lépésről rohant neki a
szakadéknak, és habozás nélkül előre vetődött.
Meg sem próbált úg y ug rani, hog y talpra érkezzen; úg y vetette
mag át előre, mintha vízbe ug rana. Hasast.
Érezte, ahog y a szikla kiszalad a lába alól, és érezte, ahog y repül.
Rohadt érzés volt! A szemközti szikla pereme viharsebesen közeledett.
Calver minden porcikájával arra koncentrált, hog y el tudjon kapni eg y
kiálló darabot, amely elég szilárd ahhoz, hog y meg tartsa a testsúlyát,
de nem annyira éles, hog y levág ja vele az ujjait.
Bamm!
Az ujjai meg rag adtak valamit, de a lendület továbbsodorta a testét, és
Calver keg yetlen erővel csapódott a szikla oldalának. A meg rag adott
perem csaknem kicsúszott a szorításából, de valahog y még is csak meg
tudott kapaszkodni. A kardja kicsúszott az övéből, és többször is a
sziklához csapódva, vég telen hosszúság ú idő alatt hullott a szakadék
fenekére.
– A francos életbe!
Tudta, hog y nem lóg hat sokáig a feneketlen szakadék fölött, ezért a
kínjai ellenére máris minden erejével húzódzkodni kezdett felfelé. Nem
akarta meg várni, amíg a kapaszkodásban elfog y az ereje.
Éles koppanást hallott, és a feje keg yetlenül meg fájdult. Ökölnyi,
kemény kő találta fejen, és tudta, hog y betört a koponyája. Eg y másik
kő közvetlenül a bal karja mellett a sziklafalon csattant. A harmadik
hátba találta…
Az az aljas nomád kővel dobálta a túloldalról!
– Anyádat hajig áld! – sikoltotta Calver, miközben eg y újabb kavics
csattant az arca közelében. – Van neked lelkivilág od, te bunkóállat?
A nomád úg y fültövön találta eg y kisebb kővel, hog y Calver azt
képzelte, cafatokra szakadt a dobhártyája saját ordításától.
Kapaszkodott, kapaszkodott, húzódzkodott, de eg yre fog yott az ereje,
és az az aljadék dirwani meg állás nélkül hajig ált rá minden keze
üg yébe eső kődarabot a túloldalról.
Ha fog adnia kellett volna, valószínűleg mag a ellen fog ad. Ám a sors
ezúttal keg yes volt hozzá; sziklafalat kaparó, bal lába talált eg y
csekélyke támasztékot, ahonnan fel tudta taszítani mag át a
sziklaperemre. Ám amikor a súlypontja már biztos talapzaton

179
nyug odott, Calver még akkor sem bírt tovább kúszni. Csak hevert a
szikla peremén, hason. Deréktól felfelé a sima kövön, míg a lába a
semmi fölött kapálózott.
Hosszú percekbe telt, mire rádöbbent, hog y a próbálkozását siker
koronázta és ő meg menekült.
Sajg ó tag okkal tápászkodott fel, és még az sem zavarta, hog y
feg yvertelen. Visszafordult a túlsó sziklán toporg ó nomád felé, a bal
kezét ökölbe szorította, s miközben karját mély értelműen behajlította,
a jobb tenyerével rácsapott a mozduló könyökhajlatra.
– Ezt neked, te büdös tevehajcsár! – rikoltotta g únyosan. – Ug orj
utánam, ha van vér a pucádban!
Épphog y le tudta kapni a fejét eg y süvítő, lapos kavics elől, és
beug rott a jobb oldalon meredő, hatalmas kőkolonc fedezékébe. Az
újabb lövedékek ártalmatlanul süvítettek el, vag y a sziklán koppantak.
Calver vérlázítóan röhög ött, és tudta, hog y a vidámság a nem csupán
a diadal és a g úny hang ja, de a vég telen meg könnyebbülés kifejeződése
is. Hajszálon múlott.
– Mi ez a fancsali pofa, haver? – g únyolódott. – Azt látom, hog y anyád
tevékkel állt rokonság ban… de mi volt az apád? Kecskével keresztezett
sivatag i hiéna?
Azt, hog y a nomád meg próbálja utánacsinálni a mutatványt, el sem
tudta képzelni. Eg yrészt kurta lábaival és kezeivel eleve hátrányban
van, másrészt Calver – most, hog y már túl volt a veszélyen – rádöbbent,
hog y a két szikla között tátong ó szakadék nem hat méter széles, de
leg alább hét és fél!
– Kinyalhatod a saját alfeled! – g únyolódott a kőkolonc fedezékéből, és
felszabadultan röhög ve búcsút intett a komoran bámuló fickónak. –
Add át üdvözletemet Petrius bakójának! Üzenem neki, hog y jól élesítse
meg a bárdját, mert te rendkívül nyakas fickó vag y!
Calver sarkon fordult, és fütyörészve indult meg az ellenkező irányba.
Ha nem száradt volna ki annyira a torka a vízhiánytól, talán még eg y
kedves nótácskát is énekelt volna a „pofára ejtett nomád balladája”
címmel…
Meg közelítőleg húsz lépést tett a keskeny sziklaplatón, amikor
kellemetlen meg lepetés érte.
Az a baromi méretű, kiéhezett medve viszont, amely épp vele szembe
cammog ott, azt hihette, hog y vég re rámosolyg ott a medvék őristene. A
fura, füttyög ő zaj forrása, aminek szemrevételezése vég ett előmászott a

180
barlang jából, nem eg y bajbajutott cineg emadár volt, hanem több napra
eleg endő eleség .
Alig öt lépés választotta el a két meg lepett lényt eg ymástól.
Eg yszerre reag áltak. A medve felág askodott két lábra, Calver pedig
ijesztésképpen a kardja hűlt helyéhez kapott. Az ijesztés bejött. Ő
leg alábbis holtra rémült, amikor tudatosult benne, hog y feg yvertelen.
A medve fenyeg etően morog va, két lábon közeledett, és irdatlan
karmoktól meredező mancsaival mag a elé csapkodott, mintha az erejét
próbálg atná étkezés előtt. Calver ez alkalommal még sikoltásra sem
pazarolta a drág a másodperceket. Arra sem emlékezett, miképpen
fordult vag y perdült meg ; a lába szélsebesen sodorta vissza a szakadék
irányába. Más út nem létezett.
Ideg esítő dübög ést hallott mag a mög ött; a medve nég y lábon
üldözte. Calver nem nézett vissza és nem mérleg elte az esélyeket.
Elrug aszkodott és ug rott. A félelem meg nég yszerezte az erejét, és
ennek köszönhetően ez a mostani ug rás még az előzőnél is jobban
sikeredett. Nem csupán elkapni tudta a szikla szélét, de ahog y a hasával
a peremnek csapódott, azonnal fel is tudott könyökölni. Talán fel is
húzódzkodott volna azon lendülettel, ha az ütközéskor ki nem szalad a
tüdejéből az utolsó korty leveg ő is.
– Hlouuukk! – lehelte Calver, és az a kényszerképzete támadt, hog y a
medve a lendülettől utána ug rott, és az ő testében kapaszkodott meg ;
még hozzá úg y, hog y a tüdejéig mélyesztette a karmait.
A medve persze meg állt a peremen, és dühös bömböléssel adott
hang ot a csalódottság ának. Ez azonban Calver helyzetét nem tette
könnyebbé. Még mindig leveg ő után kapkodott, és a szeme előtt
kezdett elhomályosulni a kép. Ráadásul, hog y az öröme teljes leg yen,
eg y csizmás láb taposott rá a jobb keze ujjaira, és eg y érdes hang
hallatszott közvetlen közelről.
– Kinek az anyja volt teve?
– Természetesen az enyém – sípolta azonnal Calver, amint eg y
kortynyi leveg ő áramlott a tüdejébe. – És amit az apádról mondtam, azt
sem g ondoltam komolyan…
A medve két lábra állt a szakadék túlsó szélén, vadul hadonászott a
mancsaival és csalódottan bömbölt.
– Ha seg ítesz felkapaszkodni – ajánlkozott Calver –, eg yütt jól
meg dobáljuk kővel azt az állatot…
A nomád azonban nem tág ított. Teljes testsúlyát ráhelyezte a bal

181
lábára, és kiszolg áltatott ellenfele jobb kezének ujjai ropog ó hang okat
hallattak. Calver pedig olyan fájdalmasan üvöltött fel, hog y a medve
csodálkozva elhallg atott. De lehet, hog y meg is ijedt kissé. Eg y idő
múlva csendesen eloldalg ott.
– Hag yd meg az életemet, és g azdag g á teszlek! – sug allta Calver
kétség beesetten.
A nomád fig yelmesen bámult le rá a mag asból, de Calver már azt is
nag y eredménynek könyvelte el, hog y a csizmás láb súlya enyhült
péppé zúzott ujjain.
– Meg osztom veled a teljes vag yonomat. Eg y életen át g azdag ság ban
és fényűzésben élhetsz… csak seg íts!
– Hihetetlen ug rás volt! – vetette oda a nomád elismerően. – Meg
tudnád ismételni még eg yszer?
– Meg vesztél? – sikoltotta Calver felháborodottan. – Ott a medve!
– Nem úg y g ondoltam – sziszeg te a nomád csendesen. – Máskor. Más
alkalommal. Más körülmények között. Tudnál ekkorát ug rani? Nyolc
métert!
Calver csak most kezdte kapiskálni, hog y a nomádnak jár valamin az
esze. Tehát nem akarja meg ölni! Tervez vele valamit.
Ha életben akar maradni, feltétlen hasznosnak kell mutatkoznia!
– Bármikor képes vag yok rá – liheg te. – Akár kilenc méterre is
elug rok, ha kell… És ha lennél oly kedves, hog y nem zúznád péppé az
ujjaimat a csizmáddal, még kapaszkodni is tudnék.
Ott lóg ott eg y feneketlen, sötét szakadék peremén, és már-már alig
bírta tartani saját súlyát. Ráadásul jó képet kellett vág nia a dolog hoz!
– Még iscsak lépj rá teljes súlyoddal! – tréfálkozott félkomolyan. –
Akkor leg alább nem bírok leesni.
Az ostoba nomád komolyan vette a biztatást. Ahelyett, hog y
felráng atta volna.
– Te g yilkoltad le Schwerat embereit? – kérdezte a nomád halkan,
fenyeg etően. – Mind a huszonhetet?
– Nem! Dehog y! – sziszeg te Calver.
– Neeem? – visszhang ozta a nomád enyhe csalódottság g al a
hang jában, s úg y tűnt, máris elvesztette érdeklődését az áldozata iránt.
– Nem én tettem! – hadarta Calver azonnal. – Mármint nem mind a
huszonhetet… Én csak huszonötöt öltem meg … A maradék kettővel az a
démon vég zett, amit meg idéztem a pokol leg sötétebb bug yraiból!
A nomád hosszan hallg atott. Calver szerette volna, ha kevesebb ideig

182
hallg at és inkább a felmászásban seg édkezik, de nem merészelt
követelőzni. Érezte, hog y hajszálon múlik az élete.
– Ha te ilyen fene nag y harcos és varázsló vag y – dörmög te a nomád
–, hog y démonokat idézel… akkor miért futamodtál meg előlem
g yáván.
– Az amuletted – sírta Calver kétség beesetten –, elvette tőlem minden
erőmet. Tudtam, hog y tég ed nem lennék képes leg yőzni soha…
– Ah! – kiáltotta rekedten a nomád. Úg y tűnt, ez az amulett-dolog
telitalálat volt nála.
Annyira meg döbbent, hog y teljesen levette a lábát Calver kezéről, s ő
csaknem lezuhant attól, hog y meg szűnt a súly, ami tartotta.
Érzéketlenné taposott ujjai csúszni kezdtek lefelé, a bal keze pedig
eg ymag ában már nem lett volna képes meg tartani.
– Az amuletted! – sikoltotta Calver. – Érzem… Nem akarja a halálomat!
Ments meg ! Azt parancsolja, hog y ments meg ! Nem érzed?!
A nomád lehajolt, és a zuhanás előtti utolsó pillanatban elkapta Calver
jobb csuklóját. Meg vetette a lábát, és hihetetlen erővel felcibálta mag a
mellé.
Calver elterült a sziklán a mokány férfi lábánál, és úg y tátog ott, akár
eg y partra vetett hal.
– Kösz… ssszönöm…
A nomád kíváncsiság g al veg yes g yanakvással meredt rá.
– Honnan tudsz te az amulettemről?
Calver tudta, hog y most már vég ig kell játszania a játszmát, ha élni
akar. Eg yszer hallott valami homályos mesét a déli nomádokról, akik
mindeg yike vakon hisz a saját amulettjében. Csak remélni tudta, hog y
ez az alak sem kivétel. Eddig úg y tűnt, nem tévedett.
– Hazudhatnék neked – motyog ta lemondóan –, mondhatnám azt,
hog y szart sem ér az amuletted… de mindketten tudjuk, hog y ez nem
ig az…
A nomád a homlokát ráncolta; nem felelt. Calver sietett tovább fűzni a
szót, mielőtt a fickó észbe kap, hog y hülyére vették.
– Amikor te és a társad meg jelentetek a tisztáson – hadarta –, te
mag ad is láthattad, hog y eg y csöppnyi félsz sem volt bennem.
Elbántam huszonöttel, még kettő nem jelentett volna g ondot…
Láthattad. Nem ti támadtatok meg eng em, hanem én támadtam rátok!
A nomád a homlokát ráncolta.
– Vag y leg alábbis úg y g ondoltam, hog y én fog ok rátok támadni –

183
helyesbített sietve Calver. – Ám eg y pillanatra lebénultam,
meg merevedtek az izmaim, és a meg idézett démonom is
szertefoszlott… Nos, ezért látszott úg y eg y külső szemlélő
szemszög éből, hog y a társad volt az, aki rám támadott… Mert az
amuletted már ekkor hatott rám… Én persze nem hittem, hog y
különösebb g ondot okozhat. Bátran szembeszálltam veletek. Ám
amikor a nyílvesszőm a társad lovát találta el ahelyett, hog y a szeme
közé fúródott volna, már sejtettem, hog y baj van. Ez volt az a pillanat,
amikor rádöbbentem, hog y nem harcolhatok ellened… Csak eg yet
tehettem. Menekültem.
– Honnan tudtad, hog y az amulett nálam van?
– Ezt komolyan kérdezed? – vetette oda fitymálva, és felkönyökölt.
Kezdett meg nyug odni. – Te talán nem érzékeled a saját amuletted
kisug árzását? Mert én ig en! Most is érzékelem. Szinte hallom a hang ot,
amint parancsol nekem… Azt mondja, hm, azt mondja… „neked nem
kell félned tőlem, Fürg e Calver, meg hag yom az életedet”…
A nomád tamáskodva nézett rá, és a keze szép lassan ökölbe szorult.
– Valóban… ennyire ostobának nézel?
– Azon csodálkozol, hog y az amuletted tudja a nevemet? – kiáltotta
Calver. – Hát ez nem csoda! Én mag am kiabáltam le neked félórával
ezelőtt, amikor a sakklépésekről társalog tunk… És ha tudni akarod, az
amuletted azt is elárulja, hog y „Gyilkos” nem az ig azi neved! Tég ed
eg észen máshog y hívnak… Ig en, te nem „Gyilkos” vag y. A te neved…
– Norg dri – suttog ta a nomád. – Ez a nevem. Norg dri, a Fekete Sas
Fia…
– Pontosan tudtam – nyug tázta Calver eg y helybenhag yó pislog ással.
– Az amuletted meg súg ta nekem.
– Áldott leg yen a neve! – suttog ta Norg dri meg illetődötten. – Ig az
tehát a jóslat!
– Azt nem tudhatom – motyog ta Calver. – Ám az eg észen bizonyos,
hog y az istenek nem véletlenül sodortak minket eg ymás útjába. Azt
akarják, hog y mi ketten társak leg yünk. Szövetség esek. Az isteneknek
céljuk van velünk, én mondom!
Norg dri szeme tág ra nyílt, és eg ész arckifejezésén látszott, hog y
rendkívül felindult állapot lett úrrá rajta.
– Minden eg ybevág – suttog ta hitetlenkedve. – A jóslat. A leg enda. Az
amulett…
Calver szórakozottan bólog atott. Esze ág ában sem volt a jóslat, a

184
leg enda és az amulett összevág ásának okáról fag g atózni; ezzel azonnal
elárulta volna tudatlanság át, s minden bizonnyal meg pecsételte volna
a sorsát.
– Ez íg y van. Apropó „van”… Van még eg y kis borod? Már beszélni
sem bírok, annyira kiszáradt a szám a sok izg alomtól…
Norg drin látszott, hog y még g yanakszik eg y csipetnyit, de máris
sokkal készség esebbnek tűnt, mint pár perccel ezelőtt. Calver hosszan
ivott, és ig yekezett meg lovag olni az előnyös helyzetet.
– Feltételezem, hog y nem zabáltad fel az összes szárított húst…
A nomád adott neki húst is. Calver falt, mint eg y kiéhezett farkas.
– Fűszer persze nincs nálad… Gondolhattam volna! Nomádok! Rossz
szokás! Ug ye, nem baj, ha meg iszom az utolsó korty bort is?
Öt perc múlva sajg ó tag okkal, de valamivel elég edettebben telepedett
le lovag ló ülésben eg y alkalmas kőre.
– Esteledik -jeg yezte meg Norg dri. – Jobban tesszük, ha itt töltjük az
éjszakát, s csak hajnalban indulunk útnak.
Calver sóhajtott; vég ül is jobb ötlete neki sem volt. Csak remélni
tudta, hog y nem kell előhozakodnia a „jóslatról” és a „leg endáról”
alkotott saját véleményével. Eg yvalamit azonban már most tisztázni
akart.
– Gondolom, te ug yanolyan tisztán érzed az amuletted parancsait,
mint én…
– Sajnos, nem – ismerte be komoran a nomád.
Calver a fejét csóválta.
– Dühítő! – suttog ta. – Hog y valakihez ne beszéljen a saját amulettje!
A nomád a homlokát ráncolta.
– Hallottam már ilyet – fűzte tovább a szót Calver. – Azt mondják az
okosok, többnyire abban van a hiba, hog y rossz helyen viselik az
amulettet. Mit g ondolsz, te jó helyen viseled?
Norg dri szeme tág ra nyílt a csodálkozástól.
– Gondolod, hog y én rossz helyen viselem?
Calver ig yekezett nem elárulni azt a tényt, miszerint halvány lila
g őze sincs, hol rejtezhet az a nevezetes amulett.
– Van eg y sanda g yanúm.
A nomád ig en izg atott lett.
– Mit lehetne tenni…
– Mivel jelen esetben az a helyzet, hog y a nálad lévő amulett hozzám
beszél, talán tanácsos lenne átadnod nekem, s akkor valószínűleg te

185
lennél az, aki értené a szavait… – Látva a nomád g yilkos tekintetét,
Calver könnyedén felnevetett. – Ug yan, ug yan, cimbora! Tartsd meg az
amulettedet! Csak tréfáltam! Természetesen a te amulettedet neked kell
viselned…
Norg dri meg enyhült.
– Fura fickó vag y te, Fürg e Calver. Sohasem tudom kihámozni a
szavaidból, mikor mondasz ig azat és mikor nem… hog y mikor tréfálsz
és mikor nem…
Calver fennhéjázóan nevetett.
– Erről kaptam a nevem. Nem csupán a lábam fürg e, de az eszem is.
Csak kevesen képesek követni, ezt te mag ad is elismerheted. Hm, de
visszatérve az amulettedhez… ég ek a vág ytól, hog y vethessek rá eg y
pillantást a saját szememmel is…
Norg dri készség esen kig ombolta mag asan záródó ing ét, és
odamutatta Calvernek a féltve őrzött amulettjét; eg y kopott szélű
rézpénz lóg ott vékony ezüstláncon. A rézpénz eg y női arcot ábrázolt
profilból.
Calver először érdeklődve nyomult közelebb, aztán amikor meg látta
az „amulettet”, csaknem elröhög te mag át. Ez az ostoba pusztalakó eg y
rézkanyit ag g atott a nyakába, attól van úg y oda! Ahelyett, hog y valami
útszéli krimóban ivott volna rajta eg y kis pohár poshadt sört!
– Nem érinted meg ? – nóg atta a nomád.
Calver elhárítóan emelte fel mindkét kezét.
– Nem vag yok rá méltó! Szentség törés lenne.
– Márpedig meg kell érintened! – erősködött Norg dri. – Csakis akkor
bízhatok meg benned, ha esküt teszel rá, hog y te vag y az a bátor hős,
akiről a jövendölés szólt. Ha meg esküszöl, a testvérünkké fog adjuk
eg ymást, s te eng edelmesen követed az utasításaimat!
– Na, azért nem túlzás ez? – horkantott ing erülten Calver. – Miért
akarod, hog y a testvéred leg yek? Van nekem saját családom!
– Ha nem teszed, meg kell öljelek! – morog ta sajnálkozva a nomád.
– Csakis abban bízhatok, akit testvéremmé fog adok!
– Jó, leg yünk testvérek, bánja a fene! De eg yvalamit nem bírok
felfog ni… Ha testvérek leszünk, miért nekem kellene
eng edelmeskednem neked? Eng edelmeskedj te nekem! Elvég re nem
szentírás az, hog y te leg yél az én bátyám és te parancsolg ass, csak
azért, mert te vag y az idősebb… Mi lenne, ha kockán döntenénk el,
hog y ki eng edelmeskedjen kinek? Vag y ha esetleg van nálad kártya…

186
 – Most azon az úton kell vég ig mennünk, amit az istenek rám szabtak.
Tehát én parancsolok. Ám miután teljesítettük a küldetést, készség g el
leszek én az eng edelmes testvéred, és én fog om követni a te
utasításaidat. Ez íg y van rendjén…
Calver sóhajtott.
– Rendben van. Ám annak, hog y mi testvérekké váljunk… nincs más
módja, csak az, hog y meg fog dossam a kopott rézpénzedet? Nem
lehetne csupán annyit mondani, hog y „mostantól testvérek vag yunk”,
és kész, vag y valami hasonló…
– Van még eg y mód – felelte a nomád. – A vérszövetség . Mindketten
meg vág juk az erünket a szív felőli csuklónkon, és lenyalunk pár
cseppet eg ymás véréből…
– Csupa mocsok a csuklód – dörmög te Calver –, és nincs vizünk, hog y
lemossuk. Még a vég én valami randa fertőzést kapnék… Na, hol az a
vacak rézkanyi?
Meg fog dosta a láncon lóg ó rézpénzt; furcsa módon lang yosnak tűnt.
Ámbár lehet, hog y csak a szél volt túlság osan hideg .
– Mondd utánam! – szavalta ünnepélyesen Norg dri. – Mostantól
testvéremmé fog adlak, Fürg e Calver…
– „Mostantól testvéremmé fog adlak, Fürg e Calver…”
– Az én nevemet mondd, te ostoba!
– „Az én nevemet mondd, te…” – Calver félszeg en vig yorg ott. – Bocs,
eg y kissé elg ondolkodtam… Hol is tartottunk? Ja, meg van.
Testvéremmé fog adlak, Norg dri… Ennyi? Vég e? Vag y van még tovább
is?
– Az amulettre esküszöm, hog y kitartok melletted jóban, rosszban…
Az eskü szöveg e hosszabb volt, mint eg y házasság i szertartásé, de
Calver jóformán oda sem fig yelt; szórakozottan a nomád után mondott
mindent. Norg dri vég ül kivette Calver kezéből az amulettet és
meg csókolta. Majd a titokban undorodó társával is meg csókoltatta.
– És most, testvérem… öleljük meg eg ymást!
– Ug ye, ti nomádok… isten ellen való véteknek tartjátok az azonos
neműek közötti szexet? – kérdezte Calver pusztán a biztonság kedvéért.
– Testvérek esetében pedig még szig orúbbak az előírások…
Norg dri nem értette, mire irányul a kérdés.
– Ó, ez a dolog klánonként változó – mag yarázta. – Van olyan klán,
mint például a teplónok, ahol a leg szig orúbb tabuk övezik az ilyesmit,
más klánoknál pedig , mint a drumákok, a merdidák, a murmadok és a

187
kluvánok, náluk eg észen természetes dolog …
– Remek – dörmög te Calver, és nem buzg ólkodott a testvéri
ölelésben.
Pillanatok alatt besötétedett, és rettenetesen lehűlt a leveg ő.
– Összebújva kell aludnunk, hog y a testünk meleg ével óvjuk eg ymást
a kihűléstől! – jelentette ki a nomád.
– Nana! – motyog ta Calver.
Pár perc múlva, amikor már a fog a is vacog ott a hideg től, a nomád
ismét indítványozta a testmeleg ek összesítését.
– Jól van – dörmög te vonakodva Calver. – Azt nem tudom, te melyik
klánból származol, de fig yelmeztetlek… semmi tipi-tapi!
Másnap hajnalban elg émberedett tag okkal, összefag yva, zúzmarás,
deres hajjal ébredtek. Talán még eg y kis hó is esett; de épp csak annyi,
hog y nag y jóakarattal halvány fehérség nek lehessen titulálni a tájat.
Mivel az este folyamán már nem sokat tudtak beszélg etni a
folyamatos reszketés és vacog ás miatt, pár percnyi torna után felvették
a teg nap esti fonalat.
– Ennél jobb alkalom talán soha nem kínálkozik – mondta a nomád.
– Pious Petrius szinte minden emberét a keresésedre küldi, csak a
minimális őrség et tartja meg .
– Aha…
– Ez maximum tizenkét válog atott testőrt jelent.
– Aha…
– Tehát kerülő úton visszaosonunk Persionba, behatolunk Petrius
erődítményébe, leg yilkoljuk az őröket, és kinyírjuk azt az átkozott
démont.
– Aha… – bólintott szórakozottan Calver, de a következő pillanatban a
szavak értelme eljutott dermedt tudatáig , és ettől csaknem felsikoltott.
– Miféle démon?! Mit beszélsz? Kicsoda? Kit nyírunk mi ki?
– Petriust – dörmög te Norg dri. – Te nem tudtad, hog y démon?
– Démooooooon?!
– Az amulett nem súg ta meg ?
– Nos, valójában tudtam, csak éppen, mieg ymás… tudod…
A nomád a homlokát ráncolva meredt rá.
– Mit beszélsz?
Calver sóhajtott.
– Ha jól hallottam, te az előbb épp azt indítványoztad, hog y hatoljunk
be a Pers Királyság leg biztonság osabban őrzött erődítményébe eg y

188
nag yváros közepén, támadjunk rá tíz-eg ynéhány válog atott testőrre, s
utána szálljunk szembe a ház tulajdonosával, aki voltaképpen eg y
démon?
Norg dri a homlokát ráncolta.
– Problémát jelent? – érdeklődött ag g ódva.
Calver csaknem szétrobbant a harag tól.
– Nem akarok személyeskedni, de kezdem azt hinni, hog y szétfag yott
az ag yad a hideg től! MEGVESZTÉL??!
A nomád komoran meredt rá.
– Meg tudjuk csinálni. Ha most nem találkozok veled, eg yedül is
meg próbálkoztam volna.
– Tudod mit? – morog ta Calver. – Vedd úg y, hog y nem találkoztunk.
Csináld eg yedül!
– Ne feledd, testvérek vag yunk!
– Na és? Ez nem jelenti azt, hog y én is elveszítsem a józan eszem.
– Eg yütt kell csinálnunk! Testvérek vag yunk. Össze kell tartanunk!
Szükség em van a seg ítség edre!
Calver – amilyen g yáva volt általában – most annál jobban
felháborodott.
– Naná! Azt g ondolod, hog y majd én csinálom az eg észet! Persze…
más farkával könnyű csalánt csépelni, mi?
A nomád mérg esen szorította össze az ajkait, és látszott rajta, hog y
eg yre jobban dühbe g urul. Calver is észlelte ezt.
– Fig yelj ide… az, hog y vitatkozok veled, nem jelenti azt, hog y már
nem vag yok a testvéred. Az vag yok. Az öcséd. Testvérek vag yunk, ig azi
fog adott testvérek… De hadd világ osítsalak fel! Ismerek eg y
testvérpárt, akik ráadásul ikrek… és még sincsenek eg yütt állandóan.
Az eg yikük Draxionban él, a másik Persionban. Érted?… Draxion…
Persion… Érted?… És a nag y távolság ellenére még is testvérek
maradtak.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Elválunk mi is, mint a jó testvérek. Te még y Persionba lemészárolni
Petrius háza népét, én meg Draxionba meg yek… Aztán majd
találkozunk, mondjuk úg y… tíz év múlva… és elbeszélg etünk a mostani
szép időkről. És akkor eg y hordó bor mellett pontról pontra elmeséled
nekem, hog yan sikerült kinyírnod a démont…
Norg dri kihúzta g örbe szablyáját a hüvelyéből.
– Gondolhattam volna, hog y hazudsz! Ez esetben meg kell öljelek!

189
 – Eg y frászt! – háborodott fel Calver. – Mindössze arról van szó, hog y
félremag yarázod az óvatosság omat. Én csak meg próbállak lebeszélni
tég ed erről az esztelenség ről… de ha eltántoríthatatlan vag y,
természetesen veled tartok.
A nomád még mindig nem tette el a g örbe peng ét.
– Eg yvalamit azonban meg kell értened! Felkészületlenül nem tudok
Persionba menni! Én nem vag yok mág us. Nem tudok elbánni puszta
kézzel eg y tucat válog atott testőrrel. Démonról nem is beszélve. És
mint láthatod, jelenleg még feg yverem sincs.
Norg dri komoran méreg ette.
– Azt mondtad, eg ymag ad bántál el a karaván huszonöt emberével.
– Na ja! – röhög ött Calver erőltetetten. – Ám akkor a testemet
védelmező varázspor fedte, s a kardomat… az én remek vívótőrömet
olyan mág ikus kenőccsel kentem be, amely úg y szelte a vasat is, mint
jó kés a disznózsírt. Ám nézz rám! Látsz most nálam ilyen
varázsszereket? Nem! Érthető tehát, ha enyhén szólva viszolyg ok eg y
meg g ondolatlan kalandtól.
Norg dri nem szólt semmit, de lebig g yedő ajka nem sok jót sug allt.
– Mindössze azt javaslom, hog y mi ketten menjünk el Draxionba,
nevezetesen a Zöld Lóhere fog adóba, ahol a felszerelésemet és a tartalék
feg yvereimet hag ytam. Ott sietve felfeg yverkezem, mag amhoz veszem
a varázsszereimet, sőt… esetleg még néhány mindenre elszánt seg ítőt
is beszervezhetek… Na, mit szólsz?
– Nem! – morog ta elutasítóan a nomád. – Eg yenesen Persionba
meg yünk. Ki kell használnunk a kínálkozó lehetőség et! – Szablyája
heg yével meg bökte Calver oldalát. – Gyerünk! Ne lopjuk hiába az
értékes perceket!
Norg dri elrakta a kardját, de menet közben folyamatosan úg y
helyezkedett, hog y az eg yik szemét állandóan a „testvérén” tartotta.
Ennek ellenére Calver kacérkodott a szökés g ondolatával, és tudta,
hog y eg y jól kiszámított iramodással és hosszú lábaival sikerülne
jelentős előnyre szert tenni…
…viszont azt is tudta, hog y a nomád nem adná fel; ismét a nyomában
liheg ne, akár eg y véreb, s ha még eg yszer utolérné, valószínűleg már
nem hatná meg semmiféle mag yarázat holmi amulettekről.
Másrészt az is ideg esítette, amit Norg dri többször is említett; hog y
valószínűleg eg ész falka zsoldos hemzseg a közelben, s valamennyien
rá vadásznak. Norg dri bronzsisakos társa, akinek a fél lába lebénult a

190
lenyilazott lova súlyától, ezóta valószínűleg már értesítette a g azdáját,
és pontos személyleírást adott a támadójáról. És eg észen bizonyosan
feltételezhető, hog y a vén Schwerat is zokon vette a pénze eltűnését, s a
persioni martalócokon kívül valószínűleg eg y halom draxioni kalandor
és fejvadász is a fejére kitűzött pénzről álmodozhat…
És ha ő leáll Norg drival fog ócskázni, nem sok üg yet fordíthat a
biztonság os rejtőzködésre. Eg y órán belül belerohan eg y pénzéhes
banda karjaiba, és akkor a teste eg y fejjel rövidebb lesz.
Akkor már inkább jobb Norg dri társaság ában óvatosan keresztülvág ni
a veszélyes terepen, s ha majd eljutnak Persionba, a város zsúfolt
forg atag ában alkalmat fog találni a nag y menekülésre. Addig viszont
játszani kell a jó „testvérkét”…
Amikor elérték a heg y aljánál a bozótokkal, facsoportokkal, mag ányos
sziklákkal díszített fennsíkot, Norg dri szó nélkül keletnek fordult, a
teng er irányába. Nem kellett mag yarázni, hog y nem akar visszatérni a
lemészárolt karaván színhelyére; Calver mag ától is felfog ta és
helyeselte a taktika lényeg ét. Minél messzebbre el kell kerülni a
veszélyes zóna g ócpontját.
Amikor nyíltabb terepre értek, kimondottan óvatosan haladtak. Fák,
bokrok takarásában suhantak, és Norg dri nem eg yszer parancsolt
lapulást, ha valami g yanús dolg ot tapasztalt. Ilyenkor a nomád előrébb
osont, éles szemével vég ig pásztázta a környéket, és még a leveg őben is
szag lászott. Aztán többnyire eg y kurta leg yintéssel elintézte a dolg ot.
– Csak eg y vadászó tig ris…
– Eg y mi?!
– Nyug i. Nag y ívben elkerüli az embert. Ha mi békén hag yjuk, kitér az
utunkból.
– Biztos vag y ebben?
Norg dri nevetett.
– Kölyökkorom óta vadászok tig risre késsel és kötéllel. A
mellkasomon van eg y mély karomnyom, amit az első tig risem hag yott
emlékül. Eg y zhíli fekete tig ris volt. Csillog ó bundája még ma is ott lóg
kiszög ezve a Muenh Khain falán…
– Hány tig rist öltél? – kérdezte Calver nem titkolt elismeréssel.
– Hetet. Két feketét, két csíkost, eg y fehér bundájú havasi tig rist, eg y
ezüsttig rist és eg y khittarai vöröset…
– Eddig azt hittem, hog y a „khittarai vörös” az eg y sűrű, fűszeres bor!
Norg dri röhög ött.

191
 – Neked leg yen mondva!
Calver g yomra meg kordult; a kihag yott reg g eli ténye izg atta a
bensőjét.
– Ehető a tig rishús?
– Eg y kissé rág ós, de jobb híján…
– Hm. Szívesen meg néznék eg y tig risvadászatot! Biztosan remekül
csinálod… Mit g ondolsz, belefér az időnkbe?
A nomád a fejét rázta.
– Alig hiszem. Eg y hétbe telne, amíg felkészíteném a lelkemet a
vadászatra. És felkészületlenül tig risre menni… biztos öng yilkosság .

Hamarosan elértek a fennsík keleti vég ére, s az ösvény, amelyet

követtek, eg y meredek lejtésű heg yoldalban folytatódott. A közelben
eg y kis patak csobog ott, és ahol a fennsík vég et ért, a víz hat métert
zuhanva folytatta tovább az útját a lankásabb részeken a távoli síkság
felé.
Calver úg y teleitta mag át a csekélyke vízesésnél, hog y szuszog ni alig
bírt. Szívesen meg is mártózott volna a jég hideg tavacskában, ahol a
lezúduló víz kavarg ott, de a nomád továbbhaladásra sürg ette.
Erről a pontról remek kilátás nyílt a Perg is-alföldre, amely a Quadar-
heg ység keleti nyúlványaitól eg észen a teng erig tartott, s leg alább száz
mérföldön át nyújtózott déli irányba, a khamedi határ felé, ahol a
vég eérhetetlen Khamed-puszták kezdődtek.
A messzi-messzi távolban ritka ködbe burkolózva sárg ásfehér falak
látszottak, amelyek valószínűleg Persion városfalai lehettek. A távolság
nem lehetett több tizenöt mérföldnél, és tekintettel arra, hog y
hamarosan sík terepen haladhatnak majd, Norg dri úg y saccolta, kora
délutánra Persionban lehetnek.
– Akkor nem kell sietnünk – dörmög te Calver. – Gondolom, a
támadást úg yis éjszakára tervezed… Nini, félúton látok eg y kis falut.
Ott biztosan ehetünk valamit.
– Garon a falu neve – közölte a nomád. – Gondosan el fog juk kerülni.
Feltételezem, hog y Petrius ott próbál csapdát állítani neked.
Calver eltöpreng ett ezen.
– Te esetleg bemehetnél a faluba hozni eg y kis kaját…
A nomád a fejét ing atta.
– Túl kockázatos lenne. Ismerem Petrius kapitányának észjárását… Én

192
rég óta eltűntem, következésképp én is g yanús lettem.
– De… miért kell annyira sietnünk? Szerintem éjszaka biztonság osabb
a behatolás…
– Hah! Ezt te csak hiszed!
– Már meg bocsáss, hog y ellent mondok neked, de valamit azért én is
konyítok az ilyesfajta akciókhoz, és bizton állíthatom, hog y a sötétség
kimondottan pozitív tényezőnek számít. Hovatovább…
– Éjszaka semmi esélyünk – sziszeg te ing erülten a nomád.
– Napnyug takor Petrius házának minden kapuja bezárul, és életbe
lépnek a biztonság i intézkedések. Hig g y nekem; én már féléve élek
abban az erődben, és bizton tudom, hog y napnyug ta után még eg y
hatalmas sereg sem lenne képes elkapni Petriust! Csakis nappal…
érted?… fényes nappal lehet esélyünk!
Derékig érő fűben haladtak, és a nomád eg yre ideg esebben pislog ott,
és eg yre többet állt meg szimatolni.
– Kelet felől kerüljük meg a falut – jelentette ki ellentmondást nem
tűrően. – Elmeg yünk a teng erpartig , s csak aztán fordulunk Persion
irányába. Arra elég jól ismerem az utat… Rég ebben g yakran jártam
arra.
– Te ug ye, dirwani vag y? Vag y khatnedi? – próbált társalog ni Calver.
– Mióta élsz Persionban?
Norg dri hosszú pillanatokig nem felelt.
– Khojet vag yok – mondta aztán csendesen.
Calver meg próbált felidézni mag ában valami hasonnevű ország ot, de
még csak hasonlót sem talált.
– Az ország od valahol délen van, Khittara alatt? – kérdezte.
– Nekem már nincs ország om – mondta komoran a nomád. – Amikor
meg láttam a napvilág ot, még volt ország om. Ám mire elértem a
hároméves kort, már hontalannak tudhattam mag am. Apáim ország a,
amelyet őseim annyi évszázadon keresztül büszkén és vérüket ontva
oltalmaztak minden ellenség től, nem létezik többé.
– Eg y szig et volt, amely elsüllyedt, mint a leg endás Muoreon?
– kérdezte érdeklődve Calver.
– Ig en, eg y szig et volt – sóhajtotta Norg dri. – Eg y mag ányos szig et…
a Zhíl Birodalom közepén.
– Ah – mondta Calver. – Mindent értek. Tudtam, hog y ismerős a név.
– Harminc évvel ezelőtt a zhíliek lerohanták Khojetant, és az uralmuk
alá hajtották a népemet. Khojetan most már nem eg yéb, mint a Zhíl

193
Birodalom leg kisebb tartománya, s a népem a zhíliek rabszolg ája.
– Ez szomorú – sóhajtott Calver. – Ig en, ig en szomorú. Döbbenetes,
kínos, sajnálatos… Fig yelj, te tényleg nem vag y éhes?
Norg dri ezt meg sem hallotta; mereng ve bámult valahová a távolba.
– Én már a Moherd Királyság eg y eldug ott kolostorában, a Muenh
Khainban nőttem fel. Eng em és több tucat korombeli, apátlan-anyátlan
g yerkőcöt neveltek itt, s valamennyiünket arra képeztek ki, hog y
bosszút álljunk a szüleinkért és visszaszerezzük őseink földjét…
Hallottál már a Fekete Oroszlánokról?
Calver vállat vont.
– Pár perce említetted, hog y az eg yik fenevad fekete bőre ott lóg
annak az izének a falán…
Norg dri büszkén kihúzta mag át menet közben.
– A Fekete Oroszlánok eg y titkos org yilkos testvériség , amelynek
általam most már te is tag ja lettél.
– Nos, az ig azat meg vallva… ezt nem eg észen…
– A testvérem vag y! – szög ezte le Norg dri. – Ezáltal tag ja lettél a
testvériség nek.
– Á, szerintem nem meg y ez ilyen könnyen! – tiltakozott g yanakvó
mosollyal Calver. – Minimum esküt kellene tennem nekem is, és részt
kellene vennem a kiképzésben, vag y ilyesmi… Úg yhog y nem szívesen
mondom ezt, de attól tartok, tévedsz…
– Minden eg ybevág ! – suttog ta a nomád. – A jóslat. A leg enda.
Ráadásul te… g ilf vag y! És a g ilfek a testvéreink!
Calver nag yon dühös lett.
– Ember vag yok! – sziszeg te. – Gyűlölöm az átkozott g ilfeket. Ne is
emleg esd ezeket az utálatos ring yókat!
Norg dri meg lepetten nézett rá.
– A füled heg yes és szőrös, a hajad szála vaskosabb, mint eg y emberé,
a bőröd szürkés árnyalatú… és a fejformád is inkább emlékeztet g ilfre,
mint emberre.
Calver meg állt eg y pillanatra menet közben, és fig yelmeztetően
felemelte a kezét.
– Ha azt akarod, hog y a testvéred maradjak, ne említsd még eg yszer a
származásomat!
– De…
– Rendben. Apám révén talán csöpög az ereimben eg y csepp elf vér,
de semmi esetre sem g ilf, nekem elhiheted! És azt kijelentem, hog y

194
anyám teljes mértékig ember volt! Bár az tény, hog y én mag am sosem
láttam…
A nomád g yanakvóan meredt rá.
– Ha azt állítod, hog y semmi közöd a g ilfekhez… miért vag y ennyire
ideg es az említésükre?
– A helyemben te is az lennél! – kiabálta Calver. – Nég y évvel ezelőtt
kéjvág yó, randa, büdös g ilf szukák elraboltak, és eg y kókadt héten át
olyan ocsmányság okra akartak kényszeríteni, amire g yerekként… még
nem voltam képes.
A nomád értetlenül nézett rá.
– Eg y „kókadt” héten át? – visszhang ozta.
– Ja – motyog ta Calver pironkodva. – Általában úg y szokták ezt
kifejezni, hog y eg y „álló héten át”… de ha ezt mondanám, az nag yon-
nag yon nem fedné a valóság ot… Pföj! Büdös, parázna ring yók! Eg y
teljes hétig kínoztak, azt hittem meg ölnek, de aztán még is szabadon
eng edtek… És én akkor meg fog adtam, hog yha még eg yszer
szembetalálkozok eg y g ilffel, nem keg yelmezek… Főképpen akkor, ha
nőstény az illető!
Norg dri fennhang on nevetett, és eg y pillanatra meg állt, hog y a
térdét csapkodja.
– Marhaaaaaa vicces! – dörmög te Calver. – Most könnyen röhög sz. De
lettél volna a helyemben, a sok randa, kopasz g ilf banya között… eg y
életre meg utáltad volna a nőstényeket!
A nomád hirtelen meg torpant.
– Mondok neked valamit, Fürg e Calver. A lelked szenvedélytől láng ol,
akárcsak az enyém. A sorsunk örökre összefonódott. Mi ketten ig azi
testvérek vag yunk!
Calver ezt nem ig azán értette, de nem akart vitatkozni. Elvég re még
mindig feg yvertelen volt.
– Miért akarod meg ölni Pious Petriust? – kérdezte halkan.
– Mert ez a feladatom. Gyűlölöm. Elárulta a Testvériség et, és sok jó
Fekete Oroszlán pusztult el miatta. Meg esküdtem rá, hog y bosszút
állok, és most eljött az ideje. Pár óra múltán saját kezűleg vág om majd
el a torkát, és hang osan kacag ok, miközben szürcsölök az áruló
véréből…
– Úg y leg yen! – bólog atott Calver. – Ám leg yen szabad
meg jeg yeznem… ha véletlenül valóban sikerrel járnál… izé, járnánk…
inkább csendesen röhög ve kortyolg ass a fickó véréből… Tudod, a

195
hang oskodás odavonzhatja a városőrség et, vag y eg yebeket…
– Bánom is én! – hőbörg ött a nomád. – Amikor Petriusból elszáll az
élet, nem érdekel többé, hog y mi lesz velem! Az sem számít, ha ott
helyben széttépnek a házban kószáló alvilág i szörnyeteg ek…
– Szörnyeteg ek?
– Sőt, az sem érdekel, ha pillanatok alatt porrá ég et eg y láng csapda,
avag y kővé dermeszt eg y varázslat…
Calver eg yre inkább ráncolta a homlokát. Már most eldöntötte, hog y a
közelébe sem meg y a nevezetes háznak. Amint behatolnak Persionba,
valahog y eltereli a bunkó nomád fig yelmét, és eg y pillanat alatt elillan,
mint a kátrányba mártott liliom illata.
– Édes a bosszú, mi? – kérdezte, csak azért, nehog y a nomád félreértse
a hallg atását.
– Ez több annál! – jelentette ki komoran Norg dri. – Ez az életem
értelme. Tizenöt éve arra nevelnek, hog y a hazámat és a szervezetet
szolg áljam. És mivel Petrius eg y évvel, nyolc hónappal és tizennyolc
nappal ezelőtt elárult bennünket, meg kell büntetnem. Elárulta a
Fekete Oroszlánokat, zhíli mészárosok kezére adta vezetőinket, orvul
leg yilkoltatta leg jobbjainkat… – A nomád keze ökölbe szorult. – Meg
kell g yilkolnom Petriust! Bosszút kell állnom a Fekete Oroszlánok
pusztulásáért! Szent bosszút! Semmi… érted, semmi… semmi más nem
lebeg a szemem előtt! Ez életem értelme! Ez a létem oka! Ez az a breida,
amely csurig kitölti a lelkemet!
– Irig yellek – sóhajtotta Calver őszintének ható lelkesedéssel.
– Bárcsak nekem is lenne ilyen nemes életcélom! Bár ismerném én is az
életem értelmét!
– Ismered – vig yorg ott a nomád. – A testvérem vag y. Az én célom a te
célod is. Mi ketten eg yütt küzdünk, eg yütt élünk, eg yütt halunk…
– Hát, ig en. Ez nag yon jó dolog . – Valami szög et ütött Calver fejébe.
– Azt mondod, féléve élsz már abban a házban?
– Valamivel több mint hat hónapja…
– Akkor hog y lehet az, hog y Petrius még mindig él? Ha annyira csak
a bosszúnak élsz… miért nem döfted szíven abban a pillanatban, amikor
először láttad?
Norg dri sóhajtott.
– Több mint féléve élek a házában… ám személyesen csupán eg yszer
láttam őt… és akkor három tapasztalt testőr állt közte és köztem. Nem
lett volna semmi esélyem. Ha mozdulok, azonnal meg halok, mielőtt a

196
szablyám elérhette volna…
Már csaknem leértek a síkság ra, amikor eg y facsoport mög ül eg y ló
nyerítését hallották. Calver azon nyomban hasra vetette mag át. És a
következő pillanatban Norg dri is követte a példáját.
– Lovak – suttog ta a nomád hosszas szag lászás után.
Calver úg y bámult rá, mint okos öcsike a hülye bátyjára.
– Valóban? – Ig yekezett kiölni a g únyt a hang jából, de ez nem nag yon
sikerült. – Én meg azt hittem, eg y mókus nyerített!
Norg dri felelet helyett kúszni kezdett a távoli facsoport irányába, ahol
a sötét alakok várakoztak.
– Három ló – suttog ta. – Kipányvázva. A g azdáik… a közeli pataknál
horg ásznak.
– Ezt meg miből g ondolod? – suttog ta vissza Calver. – Hallod a
zsinórok és horg ok csobbanását? Vag y a halak röhög ését?
Norg dri észak felé mutatott, és most már Calver is látta eg y
földhalom takarásában azt a három alakot, akik térdig a patakban
álltak, és felg yűrt ing ujjal a vízbe kapkodtak. Puszta kézzel akartak
halat fog ni, akár eg y medve, de a halak valószínűleg tényleg
kiröhög ték őket.
– Három szabad ló! – mormog ta Norg dri. – Simán elköthetjük őket!
– Túlság osan veszélyes! – suttog ta vissza Calver. – Én a helyedben
nem kockáztatnám meg !
– Ug yan! A fickók leg alább nég yszáz méterre vannak. Még ha idő
előtt felfedeznek is bennünket, mire észbe kapnak és kilábalnak a vízből
a partra, mi már elvág tattunk…
– Fölösleg es a kockázat! – sziszeg te ing erülten Calver. – Ne hidd,
hog y a g yávaság beszél belőlem… Én inkább úg y mondanám, okosan
elővig yázatos vag yok, és… hé…
– Gyere! – suttog ta vissza a nomád ellentmondást nem tűrően, és
kúszni kezdett a távoli facsoport felé.
Calver eg y pillanatra behunyta a szemét.
– Esthewar… te vag y a tanúm rá, hog y rossz előérzetem van!
Eg észen a facsoport széléig kúsztak, és amikor már csak vag y húsz
lépés választotta el őket az eg yre ideg esebben topog ó, horkantó
lovaktól, a patak felől dühös kiáltás hallatszott. Norg dri azon
pillanatban talpra ug rott.
– Tied a pejkó! Én viszem a másik kettőt…
Calver – ifjú kora szolg áljon mentség ül – nem ig azán értett a

197
lovakhoz. Bár lovag olt már több alkalommal is, de nem ismerte az
olyan meg különböztetéseket, hog y „pejkó”. Kérdésekre azonban nem
volt idő. A lovak g azdái ordítozva törtettek ki a partra, Norg dri pedig
máris a lovak felé rohant.
Calver nem akart lemaradni; három g yors lépéssel utolérte. Már
csaknem a lovaknál jártak, amikor hirtelen kiszaladt a lába alól a talaj
és eg y ismeretlen erő a mag asba rántotta.
– Estheeeeee…
Csatt!
Irtózatosan pofon vág ták; nem bírta befejezni a kiáltást. Mire észbe
kapott, látta, hog y nag y bajban van. Ő és a nomád eg y ritka szemű, ám
rendkívül erős hálóban verg ődtek. Eg yütt, mint két fenevad, amely
ug yanabba a csapdába lépett.
Ócska trükk volt! A félkört alkotó, sűrű bozót és fák közé kikötött
lovakat csak eg y irányból lehetett meg közelíteni. És a lovak g azdái eg y
olyasfajta hálócsapdát helyeztek el ezen az úton, amely a macskaszerű
rag adozók elkapására szolg ál. És ebbe a csapdába lépett bele Norg dri, a
közvetlenül mög ötte liheg ő Calver pedig már nem bírt félreug rani.
Most mindketten ott dühöng tek az összezáruló hálóban, eg y vaskos
faág ról lóg va, a földtől kábé másfél méter mag asság ban. Törzsük és
vég tag jaik jobban eg ymásba g abalyodtak, mintha sziámi ikrek
lennének.

– Az orrom az, amit veszettül cibálsz! – vakkantotta Norg dri. – Nem a

háló része! Ha nem hag yod abba a ráng atást, esküszöm, g yomron
fejellek….
– Ne mozg asd a kurva jobb karodat! – sikoltotta Calver halálra
rémülten. – A szablyád épp a combjaim közé szorult… élével felfelé… Ha
meg rántod, a tökömnek annyi!
– Ki kell vág nom mag unkat a hálóból, különben vég ünk!
– Ne merészeld!!! Ha meg próbálsz kiherélni… szétharapom a bal
lábadat… Vidd a pofámból ezt a mocskos csizmát!
Vég ül közös eg yetértéssel mindketten abbahag yták a verg ődést,
mivel rádöbbentek, hog y a hálóból nincs menekvés.
A lovak g azdái futva közeledtek. Pár szitoknyi idő alatt oda is értek.
Hárman voltak; az eg yik eg y nag y darab barbár, a másik eg y
lég ypiszoknyi csirkefog ó, a harmadik eg y jól öltözött, nyúlánk fickó.

198
 – Esthewar heréire! – sikoltotta Calver. – Könyörg ök… ne mozdítsd
tovább a szablyádat!
A három ideg en összenézett.
– Ismerős ez a hang – motyog ta az eg yikük komoran. – Nektek nem?
– Calver, te baromállatbarom! – bömbölte a barbár. – Mondd, hog y
nem te vag y az!
– Bredan! – sikoltotta Calver őszinte örömmel. – Bredan! Chaini!
Reg inar! Drág a cimborák! Imádlak benneteket!
– A rohadt életbe! – szitkozódott Chaini, a piti kis tolvaj. – Ez nem
lehet ig az! Tig risre vártunk, és g yáva nyulat fog tunk!
Reg inar döbbenten meredt a hálóra.
– Gyilkos hang ulatban vag yok – suttog ta. – Fig yelj, Calver… Ug ye…
nincs közöd Schwerat zsoldosainak lemészárlásához? Ug ye… nem rád
vadászik mindenki, aki él és mozog Draxion és Persion között? Kérlek,
könyörg ök… mondd, hog y tévedek!
– El sem hiszem, hog y ti vag ytok! – örvendezett Calver. – Micsoda
mázli! Hog y pont az én testi-lelki jó barátaim… Az én kenyeres
pajtásaim, a leg kedvesebb cimboráim, akikért bármikor tűzbe
mennék… akikkel eg yütt élünk, eg yütt halunk… Drág a fiúk! Rivalg a
lelkem! Most már tudom, hog y meg menekültem! Háromszoros hurrá!
Gyerünk, g yerünk, eng edjetek már le! Mit hag ytok itt leng edezni?
A három cimbora töpreng ve meredt eg ymásra. Volt valami baljós az
arckifejezésükben és a tekintetükben. Suttog va meg tanácskozták a
dolg ot.
Calver bárhog y meresztette a fülét, csak értelmetlen szavakat hallott.
– Ne szarakodjatok már annyit, barmok! – váltott kérlelésre. – Ez a
fickó itt mellettem meg bízható alak… Nem kell tartanotok tőle! Jó, jó, a
külseje alapján eg y bunkó nomád, de g arantáltan rendes fickó! Norg dri,
te tahó állat, nem érted, hog y ne ráng asd a szablyád?!
– Valamit tudnunk kell – morog ta Bredan. – Nincs közöd Schwerat
karavánjához, ug ye?
Calver fennhang on rotyog ott.
– Elment az eszed? Úg y ismersz te eng em, mint aki eg ymag a
meg támad eg y huszonhét fős karavánt, és mindenkit lemészárol?
Ug yan, Bredan! Mag ad is beláthatod, hog y képtelenség ! Hiszen
ismersz! Ismertek mindannyian! Én a gyáva, beszari Calver… sose tettem
volna ilyet!
– Micsodaaaaa? – hörrent fel a nomád; természetesen a

199
leg rosszabbkor. – Saját szememmel láttam, hog y ledöfted az utolsót…
És nem te mag ad mondtad, hog y huszonötöt öltél meg közülük?
– Kuss! – vág ta el a további vitát Calver. Aztán átformálta a hang ját
mézesmázosra. – Fiúk… Ug ye, nem hisztek ennek a bunkó nomádnak?
– Kit nevezel te bunkónak? – morog ta Norg dri, és meg szorította a
szablyája markolatát.
Calver olyan sikolyt hallatott, mint Draxion város templomi
kórusának leg szopránabb szűzleánya.
– Neeeeee… markolászd a feg yvered, kérlek! – Aztán a rég i
cimboráihoz fordult. – Meddig akartok még itt szórakozni velem? Ha
ez a fickó kiherél eng em, a Dag adt Maria kikaparja a szemeteket!
Úg y tűnt, a fenyeg etés hatott. Bredan parancsára leeng edték a hálót a
földre.
– Csak lassan… óvatosan! – dirig ált Calver. – Még óvatosabban! Még
óvatosabban!
Aztán amikor már a földön hevertek, és a háló lazán borult rájuk,
Calver meg szervezte önnön meg szabadulását.
– Fig yelj, Norg dri – mondta a nomádnak nag yon tiszteletteljes és
kérlelő hang on. – Ezek itt a barátaim. Nem esik bántódásod. Ám ahhoz,
hog y elnyerd a bizalmukat, el kell eresztened a kardodat… Csináljuk!
Csak meg fontoltan! Most felemelem a bal combomat, te pedig óvatosan
kihúzod a lábaim közül ezt a rohadt peng ét… Óvatosan! Mint mondtam,
nag yon óvatosan!… Remek! Jó, most eng edd el!… Ez az, ez az… – A
várakozó Bredanhoz intézte a további szavait. – Most már feg yvertelen
a disznó. Rug doshatjátok!

– Jó! – dörmög te Reg inar. – Most szétrúg om a rohadt pofádat, Calver!

És a következő pillanatban már bizonyította is, hog y előbbi
kifakadását nem csak üres szólamnak szánta. Teljes erejével rug dosni
kezdte a hálóba csavarodott, védekezni képtelen Calvert, és kis idő
múltán Chaini is beszállt a szórakozásba. Ráadásul úg y tűnt, hog y
Chaini még direkt élvezi is a dolg ot, mivel minden láblendítéskor
olyasmiket sziszeg ett, hog y: „na, most meg kapod, te ostoba taknyos”,
„a rohadt g ilf apádat”, „te g yáva barom”, „a rohadt anyád”, meg
hasonlókat…
Calver elraktározta az emlékezetébe ezt a jelenetet, és képzeletben
beírt néhány fekete pontot Chaini neve mellé; s eg yet-eg yet Bredan és

200
Reg inar is kaptak. Már eldöntötte: három fekete pont eg yenlő a
halállal.
Azonban amíg ő a képzeletbeli fekete pontokat osztog atta,
számolatlanul kapta a bordái közé, a hasába, a combjára és a fejére a
rúg ásokat.
– Bredaaaaan! – üvöltötte Calver, és meg próbálta olyan kicsire
összehúzni mag át, amekkorára csak tudta. – Fog d le ezeket az
őrülteket!
Bredan közelebb lépett, ő is meg lendítette a lábát, mintha rúg ni
akarna, de aztán visszafog ta a lendületét, és beérte annyival, hog y
leköpte Calvert.
– Úg yis kezdett már eleg em lenni Draxionból… – morog ta. Aztán
ráérősen visszafog ta két felhevült társát. – Elég lesz… Azzal semmit
sem nyertek, ha halálra tiporjátok.
Norg dri is kapott néhányat a Calvernek szánt rúg ásokból, és amikor
mérg esen morog va sikerült elkapnia Chaini lábát, Reg inar kirántotta a
kardját, és a markolatával nag yot csapott a nomád koponyájára.
Norg dri felnyög ött, és elernyedt. Reg inar a kardja heg yét Calver
g yomrának szeg ezte.
– Most meg nézem, mit ettél utoljára…
Calver csak nyög décselni tudott. De a lelke fennen szárnyalt. Mert ő
tudta, hog y az utolsó illúziói is elszálltak a „barátság ” intézményével
kapcsolatban. Nem kell majd lelkifurdalást éreznie, amikor meg öli ezt a
három mocsadékot! Sőt, hang osan fog röhög ni az élvezettől!
Majd bosszút áll, ha eljön az ideje…
Már amennyiben Reg inar nem döfi le most nyomban, mint eg y
vadmalacot.
Bredan félrelökte a társa kardját.
– Hag yd már békén! Kapott eleg et.
– Kaptam – nyöszörög te Calver. – Huszonnyolc rúg ást… számoltam!
– Huszonkilenc! – rúg ott Chaini még eg yet. Aztán még eg y utolsót.
– És ez a harmincadik! Szeretem a kerek számokat!
Rendben, g ondolta Calver. Kereken száz lyukat döfök majd beléd a tőrömmel,
ha eljön az ideje!
– Miért csináljátok ezt? – sziszeg te fájdalmasan, vérző szájjal. – Mit
ártottam nektek? Eng edjetek már ki! Állatok!
A rug dosás abbamaradt, a nomád eszméletlenül hevert a ritka fonású
háló fog ság ában, Calver pedig véres ábrázattal, minden tag ja

201
zsibbadtan a sok rúg ástól.
– Szerinted… nem szolg áltál rá? – kérdezte Chaini fenyeg etően.
– Elment az eszetek? – suttog ta felháborodottan Calver. – Én a
barátotok vag yok! Az ig az barátotok!
Reg inar még eg yszer belé rúg ott. Ez alkalommal iszonyatosan
nag yot. Szinte belereccsent a lábfeje.
– Ezt azért kaptad – morog ta –, mert a barátunk vag y! Hog y a fene
evett volna meg , mielőtt meg születtél!
– Mi? – hörög te Calver vérző szájjal. – Mi bajod van velem?
– Ó, semmi! – recseg te utálkozva Reg inar. – Csupán az, hog y
földönfutók lettünk miattad, és örök életünkre bujkálhatunk…
– És lehet, hog y nem is lesz olyan hosszú ez az élet – fűzte hozzá
Chaini g yűlölködve. – Petrius emberei a nyomunkban liheg nek, és a
fejünkre áhítoznak.
– Mi? – csodálkozott ismét Calver. – Mi baja van veletek Petriusnak?
Elkövettetek valamit?
Reg inar eg y pillanatra behunyta a szemét, mintha íg y akarná
lecsillapítani a fülében zakatoló vér dübörg ését.
– Nézd a piszkot, még g únyolódik is! – köpködött Chaini. – Mi az,
Calver, nem kaptál még eleg et?
– Miattad kerültünk bajba, Calver – dörmög te szórakozottan Bredan.
– Az eg ész környék rád vadászik. Már a nevedet is tudják.
– És mivel minket a cimboráidnak tartanak – fűzte hozzá Reg inar –,
bennünket is el akarnak kapni.
– Petrius két testőre feg yvert fog ott ránk – mesélte Chaini –, és
felszólítottak bennünket, hog y tartsunk velük a g azdájukhoz. Hiába
mondtuk, hog y semmi közünk ahhoz a g yalázatos Calverhez… akkor is
be akartak vinni Petrius Házába…
– És azt mindannyian tudjuk, hog y mit jelent – dörmög te Bredan.
– Valószínűleg sosem hag ytuk volna el többé élve azt a házat. Semmit
sem tudunk a rajtaütésről, de ezt Petrius nyilván nem hitte volna el
nekünk a két szép szemünk kedvéért.
– Sőt, ha már a szemeknél tartunk – kotyog ott közbe Chaini –, Petrius
nyilván kiszúratta volna az összest… csak pusztán ijesztg etésképpen. És
ezt nem hag yhattuk.
– Az eg yik zsoldost meg öltük, de a másik elmenekült – bólog atott
Bredan. – És most már mi is ug yanolyan üldözött vadak vag yunk, akár
csak te mag ad, Calver. És valószínűleg életünk vég éig bujkálhatunk,

202
mert Petrius nem az a fajta, aki könnyen meg feledkezik a sérelmeiről…
– De hát nem is az ő pénzét rabolták el – lepődött meg Calver –,
hanem Schweratét… Mi a francnak üti bele az orrát mások dolg ába!
– Milyen kár, hog y ezt Petrius másképpen g ondolja! – sziszeg te
g únyosan Reg inar. – És ráadásul azt beszélik, hog y a rabló meg ölte
Petrius eg y rég i barátját is… eg y befolyásos, zhíli nemes urat… És ezt
Petrius személyes sértésnek veszi!
– Hohó! – tiltakozott Calver tág ra nyílt szemmel. – Ez nem eg észen
íg y történt! Tiltakozom! És eg yébként is… miből g ondolják, hog y én
tettem?
Chaini eljátszotta, hog y mindent ért, szórakozottan hümmög ött,
pedig azt sem tudta, miről van szó. Reg inar sóhajtott.
– Oly nyilvánvaló… A személyleírás épp rád illett. És volt valaki, aki
túlélhette a g yilkosság ot, mivel még a nevedet is meg mondta…
Ráadásul nem is az ig azi nevedet, hanem azt, amit teg napelőtt mi
rag asztottunk rád… Honnan a fenéből tudja Petrius, hog y „Fürg e
Calver” követte el a g yilkosság okat és rabolta el a pénzét, nem pedig
eg y bizonyos Calver Wonlow? Vag y valaki más… Erre válaszolj, te
barom? Még be is mutatkoztál g yilkolászás közben?
Ezen a tényen Calver is meg hökkent; eltátotta vérző száját. A dolog ra
csupán eg y mag yarázatot tudott. Tisztán emlékezett rá, hog y Szqülla a
pusztítás helyszínén leg alább kétszer „Fürg e Calver”-nek szólította. Ha
ezóta Petrius valamelyik varázstudója fekete mág ia révén „kihallg atta”
a hullákat, meg tudhatta a nevét. Viszont ha íg y történt, akkor miért őt
üldözik? A hullák pontosan tudják, hog y nem ő az ig azi bűnös. Vag y a
meg kérdezett hullák arról is beszámoltak, hog y ő vitte el a helyszínről
a pénzes ládát?
– Amikor felfog adtak bennünket az üldözésre – folytatta Reg inar
indulatosan –, halvány g őzünk sem volt arról, hog y Calvert üldözzük…
ám pár óra múltán meg tudtuk. És hamarosan más is meg tudta… És
miután kiderült, hog y Calver tette, valaki azonnal beköpte Petrius
kutyáinak, hog y Calver a mi cimboránk… – Reg inar dühösen köpött
eg yet. – A büdös életben le nem mossuk mag unkról, hog y mi
seg édkeztünk neki a rablásnál… Hiszen eg ész Draxion tudja, hog y mi
vag yunk a cimborái… a fene eg ye meg !
– De hát nem én tettem! – tiltakozott Calver. – Tévedés esete forog
fenn! Én nem öltem meg senkit!… Mármint Schwerat emberei közül!
Esthewar nevére esküszöm!

203
 – Ebben biztos voltam – vetette oda g únyosan Reg inar. – Te g yáva
nyúl vag y, Calver… ám sajnos, ezt Pious Petrius emberei nem tudják.
Azt hiszik, te tetted. Még a nevedet is tudják!
– De neeeeem!
Bredan sóhajtott, és vég re rászánta mag át, hog y a társai seg ítség ével
kiszabadítsa a fiút a hálóból. Az eszméletlen nomádot is kiszedték, és
kezét-lábát keg yetlenül meg kötözték.
Chaini Calver csuklójára is szíjat akart tenni, de Bredan leintette.
– Nem szükség es. – Majd a medve termetű barbár a fejét ing atta, és
meg dorg álta az ifjút. – Azért küldtünk ki, hog y nézz utána a járkáló
hulládnak a Quedrac-völg yben, nem pedig azért, hog y ilyen nag y
szarba keveredj…
– És belekeverj minket is! – tette hozzá Reg inar bosszúsan.
– Eg yáltalán… mi a fene történt veled?
Calver nem tudta, erre mit feleljen. Ha elkezdi elmesélni, miféle
kalandokat élt át az élőhalottal, biztosan kiröhög ik. Valamiféle hihető
mag yarázatot azonban adnia kell, ha számítani kíván a cimborái
meg értésére.
Már amennyiben eg y jó barát félholtra rug dosása után lehet még
barátság ról és meg értésről beszélni.
– Van borotok? – kérdezte kitérően, és kiköpte a vért a szájából.
– Pálinka is meg teszi…
Amikor ivott pár korty savanykás lőrét a jóindulatú Bredan
kulacsából, ernyedten sóhajtott.
– Elmondok mindent.
– Tedd is, ha kedves az életed! – biztatta Reg inar, és még mindig nem
tette vissza a kardját a hüvelyébe.
– Oleg h biztosan említette, hog y eg y Ramos nevű fickó társaság ában
indultam útnak.
– Eeeg en, Oleg h említett ilyesmit…
– És azt nem mesélte Oleg h, hog y mire jutottam a Royal Hotelben?
– Térj a lényeg re, Wonlow! – ripakodott rá Chaini. – Mi is hallottuk,
hog y Boherias Codrert meg g yilkolták, és arról is értesültünk, miféle
trükkel juttatták ki a hulláját a városból… Nem vag yunk olyan hülyék,
mint te! Azt meséld, hog y veled mi történt! De fog d rövidre, ha
lehetség es, mert ha elmélázunk, rög tön a nyakunkon lesznek Petrius
pribékjei!
Calver sóhajtott.

204
 – Rövidre fog om. Én és Ramos meg találtuk a sírt. Ug yanolyan üres
volt, mint az, amit ti ástatok neki… Vissza akartam fordulni, de akkor a
kísértet ránk támadt. Ramost eg y pillanat alatt meg ölte. Letépte a fejét.
Én pedig meg ijedtem és menekültem…
– Jellemző – kotyog ott közbe Chaini.
– Hát, ha te vag y ott eg yedül azon a rémes helyen, te biztosan a
g atyádba csináltál volna! – riposztozott Calver. – Nekem leg alább volt
annyi lélekjelenlétem, hog y kereket oldjak!
– Ne dumálj! Illetve… dumálj, de csak a lényeg et!
– A kísértet üldözött. És én már azt sem tudtam, merre rohanok.
Fog almam sincs, mennyi idő telhetett el, de eg yszer csak ott találtam
mag am a tisztáson. Nyomomban a kísértettel… Vag y nevezhetitek akár
élőhalottnak is, mindeg y… És a huszonhét hulla már ott hevert szerte
szórva… és akkor meg jelent Boherias Codrer… Már ő is részben hulla
volt. Vag y teljesen? Ezt nem tudom… Mire elrohanhattam volna, a két
kísértet összecsapott. A lány g yőzött… Cafatokra szag g atta Codrer
testét… de a csatában leg yeng ült. Én pedig találtam eg y számszeríjat az
eg yik halott zsoldosnál, és homlokon lőttem. Amikor összeesett,
elég ettem mindkét hullát… hog y ne mászkáljanak többet. – Calver
sóhajtott. – És épp a zsoldosok erszényeit tanulmányoztam, amikor
meg jelent két lovas. Az eg yik ez a nomád volt… A társa alól kilőttem a
lovat a számszeríjjal, de ez a fickó üldözőbe vett. Eg y álló napon át
futottunk. Aztán amikor kutyaszorítóba kerültem, összecsaptunk… Jól
küzdöttem, de csaknem elbuktam. Ám ő nem ölt meg , szövetség et
kötöttünk. Éppen Persionba tartottunk, amikor belesétáltunk a
csapdátokba. Ennyi…
A három cimbora hosszan hallg atott. Vég ül Bredan szólalt meg .
– Mi a Herében üldög éltünk, amikor a hírt kaptuk, hog y Schwerat
karavánját kirabolták, az embereit leg yilkolták. Scwherat hatalmas
jutalmat ajánlott fel annak, aki kézre keríti a g yilkosokat, és
feg yvereket, lovat kínált a leg jobbnak tartott vállalkozóknak. Mivel
úg yis épp a keresésedre akartunk indulni, felcsaptunk mi is zsoldosnak.
Vag y százan vadásznak az ismeretlen g yilkosra csak Draxionból… és azt
beszélik, Petrius válog atott martalócai is itt hemzseg nek teljes
számban… Ellovag oltunk a Quedrac-völg ybe, de mivel tég ed sehol sem
találtunk, úg y döntöttük, beszállunk az „ismeretlen g yilkos”
üldözésébe. A fene se g ondolta, hog y éppen te leszel az! De te eg y
baromállat vag y, Calver! És ha nem vag yunk észnél, most már ott

205
rohadhatnánk Petrius kínzókamrájában!
– Ami késik, nem múlik! – károg ta Chaini. – Én amondó vag yok, öljük
meg Calvert, és tűnjünk innen a jó fenébe!
Bredan leg yintett.
– Szerinted hol van olyan hely a világ on, ahol Petrius nem bukkan a
nyomunkra, ha nag yon akarja?
Chaini csúnya szitkokat mormolt az orra alatt, és a szeme dühösen
villog ott. Ő is tudta, hog y Petriusnak két-három varázstudó is
dolg ozik, akik képesek arra, hog y mág ia révén beazonosítsák valakinek
a hollétét. Eg y darabig persze lehet bujkálni, eg yre messzebb és
messzebb vándorolni; ám az köztudott, hog y minden királyság ban,
minden eldug ott kis herceg ség ben élnek bérg yilkosok, akik jó pénzért
bármilyen munkát elvállalnak. És ha Petrius nag yon zokon veszi a
dolg okat, nem fog fukarkodni a pénzzel…
Reg inar érdeklődve hajolt előre.
– Hol az arany?
Calver meg rezzent. Játszotta az ártatlant.
– Miféle arany? A zsoldosok erszényében csak rézkanyik voltak, meg
pár ezüstg aras.
– Azt mesélik, hog y Schwerat az eg ész éves bevételét küldte volna
ezzel a karavánnal Persionba. És az ismeretlen g yilkos elrabolta az
összes aranyat.
– Lefog adom, hog y leg alább ezer aranyról van szó! – suttog ta a
szemét forg atva Chaini. – Halálra tudnám inni mag am belőle…
Calver nem világ osította fel arról a tényről, hog y az aranyak száma
nég yezer, és ráadásul valamennyi zhíli aranydukát. A drág akövekről
pedig pláne hallg atott.
– Arany! – morg olódott ideg esen Calver. – Szag át sem éreztem
aranynak!
– Ez nag y baj – dörmög te Reg inar. – Schwerat ug yanis meg van
g yőződve arról, hog y az a fickó tüntette el a vag yonát, akit a hullák
körül láttak… és ez te vag y! Vag yis rajtad fog ja keresni az aranyakat!
– Biztos, hog y nem te tetted zsebre? – kérdezte Bredan.
Calver a szívére tette a kezét.
– Mire esküdjek? – kérdezte. – És eg yébként is, olyan combosnak
tartasz, mint aki eg ymag a elcipel onnan nég yezer súlyos aranydukáttal
teli ládát?
Eg y pillanatra meg fag yott a leveg ő.

206
 – Nég yezer? – visszhang ozta Chaini. – És aranydukát? Zhíli
aranydukátra g ondolsz?
– Én csak úg y példaképpen mondtam nég yezret – szabadkozott
azonnal Calver. – De nyilvánvaló, hog y ezer arany súlya is messze
meg haladná az én erőmet, nem ig az?… Most mi a fenét bámultok íg y
rám? Esküszöm, hog y nyomát sem láttam a ládának!
– Honnan tudod, hog y ládában volt az arany? – csikorog ta Reg inar.
Calver ig en csúnya pillantásokat vetett rá.
– Én aztán eg y szóval sem állítom, hog y ládában volt – hadarta
ideg esen. – Csak úg y feltételeztem, hog y ekkora vag yont nyilván nem
kosarakban szállítanak. Sem erszényekben.
Bredan leg yintett.
– Ezer arany tényleg nag yon súlyos. Calver meg sem bírná mozdítani,
ez biztos. Hag yjuk…
– Dehog yis hag yjuk! – méltatlankodott Reg inar. – Ez a barom Calver
elcseszte az életemet! Kilenc hosszú hónapon át udvaroltam kitartóan
De Cheyne g róf eg yetlen leányának, a bájos Vidoriának, és most, amikor
már csaknem sikerült rávennem azt a g yanakvó g rófot az esküvőre,
fuccs az eg észnek… Mert hog y emiatt a barom Calver miatt soha többé
nem térhetek vissza Draxionba, az tény!
Valamennyien hallg attak; csak most, Reg inar dühöng ésére fog ták fel
a helyzetet teljes valójában. Füg g etlenül attól, hog y ki rabolta el az
aranyat, Schwerat és Petrius Fürg e Calvert fog ják keresni, s persze
Calver cimboráit. Petrius addig nem fog nyug odni, amíg el nem kapja
valamennyiüket. És itt már nem csupán az eltűnt aranyak mennyiség e
dominál, hanem a presztízs is; eleve el kell venni mások kedvét attól,
hog y kóros g ondolatok forduljanak meg a fejükben. Eleve példát kell
statuálni a tettesekkel, hog y ez a mostani atrocitás soha többé ne
ismétlődjön meg . Hog y mostantól kezdve minden csirkefog ó brig anti
retteg jen attól, hog y ki merészelje rabolni a persi alvilág urainak
szállítmányát…
És azt valamennyien tudták, hog y ez mit jelent. Bujkálniuk kell életük
vég éig .
– Ha feladjuk Calvert, mi talán meg úszhatjuk – kockáztatta meg
Chaini.
– Anyádat! – vág ta rá Calver. – Azt add fel! Inkább kétszer, de jól!
Reg inar a fejét ing atta.
– Ha meg lenne az arany és azzal eg yütt adnánk fel, talán elhinnék,

207
hog y semmi közünk az üg yhöz. Ám ha az arany nincs meg … – Reg inar
köpött. – Gyanítom, mi is meg ismerkednénk Petrius kínzómesterének
tudományával…
– A francba! Hülye Calver! Mibe keveredtél…
– Mag atoknak köszönjétek! – nyelvelt Calver. – Ha nem erősködtetek
volna, hog y elmenjek a Quedrac-völg ybe éjszakának idején, most
eg yütt üldözhetnénk a g yilkosokat, és senkinek nem lenne oka ránk
g yanakodni…
– Több tanú is bizonyíthatja, hog y amikor a g yilkosság ok történtek,
mi épp a Herében voltunk – próbálkozott Chaini.
Reg inar leg yintett.
– És ug yan ki hallg atná meg ezeket a tanúkat? És ug yan miből vag y
olyan biztos, hog y azok a g azemberek, akikkel eg yütt vedeltünk,
tanúskodnának mellettünk Petrius előtt? A g atyájukba csinálnának
valamennyien már Petrius nevének említésére, és azt is letag adnák,
hog y valaha is jártak a Herében, nem hog y azt, hog y bennünket
ismernek… – Reg inar ma köpködős hang ulatában volt; ismét sercintett.
– És különben is, amíg nincs meg az arany, nem csak az a kérdés, hog y
hol voltunk a mészárlás idején… hanem az is felmerülhet, hog y mi
Calverrel összejátszottunk, és tudjuk, hol az arany… és csupán azért
adjuk fel őt, hog y mentsük az irhánkat, és meg tartsuk mag unknak az
aranyat… – Reg inar ismét sercintett. – Nem tudom, ti hog y vag ytok
vele, de én nem érzek kedvet ahhoz, hog y az ártatlanság omat
bizonyg assam.
– Főképpen azután nem – tette hozzá Bredan borong ósan –, hog y
lenyomtuk Petrius eg yik pribékjét, amikor játszani próbálta a
nag yfiút…
– Akkor mi leg yen? – morog ta Chaini. – Öljük meg Calvert és
kaparjuk el? Aztán bevesszük mag unkat a heg yekbe?
– Ez még nem mentene fel bennünket a g yanú alól.
Bredan komoran nézett mag a elé.
– Attól tartok, nag y szarban vag yunk.
Ebben kivételesen mind a nég yen eg yetértettek.
– Én is azt hiszem – vetette oda eg y ötödik hang . – Tényleg nag y
szarban vag ytok.
Mindannyian meg perdültek. A meg kötözött nomád szólalt meg .
– Mindent hallottam – mondta a nomád színtelen hang on. – És
hig g yétek el, mindeg yikőtöknél jobban ismerem Pious Petrius

208
g ondolkodását. Nem tűri a kudarcokat. Büszke arra, hog y őt soha senki
nem verheti át… Ti meg támadtátok az eg yik emberét, dacoltatok az
akaratával, és szöktök előle. Ráadásul Calverrel cimboráltok? Ennyi
bőven elég … Ti máris… halott emberek vag ytok.
– Te meg mit jártatod a pofádat? – kukacoskodott Chaini. – Azt
akarod, hog y beverjem?
– Ha nem lenne meg kötözve a kezem – morog ta a nomád –, nem
mernél íg y beszélni velem.
– Nem-e?
– Öljétek meg nyug odtan a fickót – leg yintett Calver. – Nekem nem
haverom.
– Ha meg öltök, nag y hibát követtek el – mondta Norg dri. – Eg yedül
én seg íthetek rajtatok.
– Ig azán? – g únyolódott Calver. – És hog yan? Kiterjeszted ránk az
amuletted védelmét?
– Nem érdemelnétek meg – jelentette ki Norg dri sértetten. – Ám én
ismerem az eg yetlen esélyeteket az életben maradásra.
– Ez eg y hülye tahó – sóhajtott Calver. – Eg yfolytában jártatja a
pofáját. Épp ideje vég leg elhallg attatni. – Vállat vont. – Vág jam el én a
torkát, azt akarjátok? Chaini, kölcsön adod a késedet?
– Várj! – emelte fel a hang ját a nomád. – Komolyan beszélek! Csak én
seg íthetek rajtatok, senki más!
– Pfuj, Chaini… nem g ondolod, hog y néha meg kellene takarítanod a
peng ét? Ez a kés rettenetesen mocskos… No, mindeg y, a célnak
meg felel…
Calver a meg kötözött nomád fölé akart hajolni, de Bredan meg fog ta a
karját.
– Várj!
– Mire? Tapsra? Ug yan már! Csak eg y nyisszantás, és…
– Hallg assuk meg !
Norg dri komoran pislog ott Calverre, de azért lassan, vontatottan
beszélni kezdett.
– Azzal mindannyian tisztában vag ytok, ug ye, hog y Petrius életetek
vég éig a nyomotokban lesz, és addig nem nyug szik, amíg el nem intéz
mindeg yikőtöket…
– Elég a biztatásból! – morog ta Calver. – Térj a lényeg re!
– Két módon menekülhettek meg – folytatta a nomád zavartalanul.
– Vag y felszívódtok erről a világ ról mindörökre úg y, hog y soha senki

209
ne találhasson rátok… vag y meg előzitek Petriust, és ti ölitek meg őt!
– Ez a mániája! – leg yintett Calver. – Esküt tett, hog y kinyírja a fickót,
és most be akar szervezni titeket is…
Chaini röhög ött és a fejét ing atta, Bredan komoran dörmög ött az orra
alatt, Reg inar viszont elmélyülten meredt a meg kötözött nomádra.
– Hog y g ondolod?
– Elment az eszed? – sipította Chaini. – Erre még g ondolni is
öng yilkosság ! Azt beszélik, hog y Petrius eg y démon, aki meg érzi az
ellene irányuló g ondolatokat és meg öli az ellenség eit, mielőtt azok az
életére törhetnének…
– Ez természetesen nem ig az – lehelte Norg dri kéretlenül. – Nem
tag adom, Petrius leg endásan veszélyes, és azt mesélik róla, hog y nem
is ember, hanem démon… ám azt bizton állíthatom, hog y nem lát bele
az ellenség ei fejébe. Vag y ha ig en, akkor ostoba… Én ug yanis féléve
élek a házában, és azóta tervezg etem, hog y meg ölöm… Ha belelátna a
g ondolataimba, hog y lehetség es az, hog y még nem intézett el?
A cimborák hümmög tek.
– Ne hag yjuk elbolondítani mag unkat! – tiltakozott Calver. – Norg dri
mag a mondta nekem, hog y Petrius háza valóság os erődítmény, amely
tele van mág ikus csapdákkal, alvilág i szörnyekkel, démonokkal… s nem
utolsósorban vérszomjas testőrökkel! Petriust lehetetlen meg ölni!
– Nem lehetetlen! – kiáltotta a nomád felhevülten. – Most vig yázatlan!
Valami fontos üg yön mesterkedik. És a karaván kirablása csak még
inkább elvonja a fig yelmét a túlzott óvatoskodásról… Én be tudok jutni
az erődbe, s be tudlak juttatni benneteket is… Az emberei nag y része
Calverre vadászik a környéken, csak minimális védelem maradt… És ha
nappal hatolunk be, nincsenek sem démonok, sem szörnyeteg ek. És én
tudom a módját, hog yan férkőzzünk Petrius közelébe… Ki tudjuk
nyírni, esküszöm!… El tudjuk intézni! Hig g yetek nekem!
– Ug ye, nem hisztek neki? – mosolyg ott fleg mán Calver. – Ez a
rög eszméje. A nag y hős! Az az élete értelme, hog y meg ölje Petriust!
Hah, a bunkó parasztja! Az persze csöppet sem zavarja, hog y mi lesz
azután, ha sikerül a terve… Hog y kinyírják, hog y mustot sajtolnak
belőle, hog y feltálalják démonoknak reg g elire… azt ő leszarja… Csak az
a lényeg , hog y minél több balekot ráveg yen a mag a őrültség ére!
– Hallg ass! – mondta kurtán Bredan. – A nomádnak ig aza van. Nincs
más választásunk. Meg kell ölnünk Petriust.
– Esthewarra! – emelte Calver ég nek a kezeit. – A veszettség rag ályos,

210
vag y mi az isten van?
A társai azonban már nem fog lalkoztak vele. Bredan intésére Chaini
eloldotta a nomád szíjait, Reg inar pedig közelebb hajolt a kurta lábú
fickóhoz.
– Elmondanád részletesen, hog yan képzeled ezt az eg észet?
Norg dri sóhajtott.
– Jelenleg csak eg y minimális testőrség tartózkodik Petrius házában
– kezdte. – Én könnyedén be tudok jutni, és valahog y kimag yarázom
mag am… A ház nyug ati vég ében van eg y föld alatti folyosó, amely
kivezet a falon kívülre, eg y elhag yatott romházba, amelyet mindenki
elkerül Persionban, mivel az a szóbeszéd járja, hog y kísértetek lakják.
Calver Szqüllára g ondolt, meg Boherias Codrerre, és meg borzong ott.
– Nem érzed úg y, hog y ez… eg y kissé kínos pontja a tervnek?
– dörmög te.
A nomád pislog ott.
– Természetesen a szóbeszéd alaptalan. Petrius terjesztette el a
pletykát, és rá is tett eg y lapáttal… hog y eleve elriassza az esetleg es
érdeklődőket… Folytatom, mivel eg yre sürg et az idő… Ezt a titkos
bejáratot eg y tenyérnyi vastag vasajtó zárja, amely kívülről
nyithatatlan, belülről viszont jól elérhető a zárszerkezet. Mivel én már a
házban leszek, meg tudom oldani, hog y észrevétlenül oda jussak.
Általában mindig őrzi valaki ezt a járatot, de eg yetlen emberrel
könnyedén elbánok… Kinyitom nektek a titkos ajtót, és az alag úton
keresztül velem eg yütt behatoltok a falon belülre.
– Eg yszerűnek hang zik – dörmög te Bredan.
Norg dri vállat vont.
– Eddig nincs is g ond. Most jön a neheze… Ha már benn leszünk, el
kell bánnunk az őrökkel, és lehetőleg észrevétlenül kell cselekednünk,
mert ha oktalan hang oskodással felhívjuk mag unkra Petrius fig yelmét,
meg halunk.
– Olyan veszélyes az a fickó? – kérdezte g yanakodva Chaini.
– Ha meg lepetésszerűen tudunk lecsapni rá, akkor elintézhetjük – tért
ki a nomád a közvetlen válasz elől. – És ez lesz az, ami nem könnyű…
Petrius háza nem csak kívülről olyan, akár eg y erődítmény, de a belső
elrendezése is jól védhető részekre oszlik. Az épületeg yüttes
leg meg közelíthetetlenebb része mag a a Belső Vár, az úg ynevezett
Nég y Torony, ahová még Petrius leg bizalmasabb emberei is csak ritkán
kapnak bebocsátást. Ez valójában eg yetlen épület, amelynek nég y

211
sarkán eg y-eg y darab, tizenhat méter átmérőjű, harminc méter mag as
torony emelkedik. Ezek a tornyok valami fura, sima kőből épültek,
feketén csillog nak, és nincs rés az eg yes kövek között, ahol eg y üg yes
mászó meg vethetné a lábát. Ezek a tornyok g yakorlatilag
meg mászhatatlanok. A nég y torony g yakorlatilag eg y háromszintes,
kupolás épületet fog közre, amely a ház leg előkelőbb vendég einek
biztosít szállást… – Norg dri sóhajtott, mint aki mag a is unja a
felsorolást. – A Nég y Torony mindeg yikének tetején lőrésekkel és
kémlelő nyílásokkal kialakított őrkupolák vannak, ahol mesteri tudású
íjászok vig yáznak. Ketten-ketten mindeg yik torony tetején. Lőnek
mindenre és mindenkire, aki a Nég y Toronyhoz hívatlanul közeledik.
És csak ritkán tévesztenek célt…
– Remek – örvendezett Calver. – Remélem, nekünk lesz meg hívónk.
Norg dri szinte meg sem állt; lendületből folytatta.
– Mag át a Belső Várat nyolcméteres, vaskos kőfal veszi körül,
amelyből a leg különbözőbb szög ben heg yes acéltüskék meredeznek.
Ezek jó kapaszkodóul szolg álhatnának, ám tudni kell, hog y ezek a
tüskék véletlenszerűen ki-be csúszkálnak a falban lévő lyukakból, és az
esetleg es behatoló sohasem tudhatja, hog y épp nem az húzódik-e be a
falba, amelyikbe kapaszkodni próbál, s nem épp a hasába fúródik-e bele
eg y váratlanul kibukkanó acélheg y… Ennyit a falról. Az eg yes
trükkökre és rejtett csapdákra eg yelőre nem akarok kitérni… Viszont
érdemes tudni, hog y a tüskés fal tövében eg y tizenkét méter széles
árok fut körbe a Belső Vár körül, amelyben valamiféle fekete, pokolbéli
folyadék fortyog , kavarog . Nem tudom, mi az, de rettentően büdös, és
kerülendő… Eg yszer az eg yik szolg a részeg en beleesett, és a testéről
azon nyomban fortyog va, füstölve ég ett le a bőr. A nyomorult még tíz
percig élt, de kimászni képtelen volt, aztán teljesen elnyelte a fekete
szutyok… Ezen az árkon eg yetlen út vezet át, eg y keskeny felvonóhíd,
amelyet csupán belülről lehet leereszteni, s amelyet éjjel-nappal nég y
feg yveres őriz.
– Ez elég bonyolultan hang zik – motyog ta Reg inar. – Ám
feltételezem, van arra is terved, hog yan fog unk bejutni.
Norg dri most először vig yorodott el, amióta fog ság ba esett.
– Az az alag út, amelyről beszéltem, a Nég y Torony eg yikébe vezet.
Nem kell bejutnunk kívülről a Belső Várba, mivel eleve benn leszünk.
– Akkor meg mit herg elsz itt bennünket ostoba rémmesékkel?
– morog ta Calver ideg esen. – Térj a lényeg re!

212
 A nomádnak valami mulatság os dolog juthatott az eszébe, mert
ahog y Calverre pillantott, sandán mosolyg ott. Calvernek ez eg yáltalán
nem tetszett.
– A Nég y Torony mindeg yike külön célt szolg ál. A Keleti Toronyban
található az élelmiszer készlet, és a Belső Várban lakó, válog atott
testőrök szállása… Az Északi Toronyban Petrius seg édei, írnokai,
mág usai laknak, és itt helyezkednek el a laboratóriumok is… A Déli
Torony a Petriusnál letétbe helyezett kincsek, iratok, feg yverek és más
holmik tároló helye. S mondanom sem kell, e toronyba Petriuson és fő
mág usán, Yaswahán kívül nem léphet be ember… az itt szabadon
cirkáló démonok, túlvilág i lények és meg nevezhetetlen szörnyeteg ek
miatt… És vég ül a Nyug ati Torony: Petrius mag ánbirodalma. Ide kell
bejutnunk…
– Még jó, hog y épp a Nyug ati Torony a cél! – sóhajtott Calver
meg könnyebbülten. Aztán a homlokát ráncolva meredt a nomádra.
– Remélem, helyes a feltételezésem! Ha mi nyug at felől érkezünk a
belső várba, akkor a titkos alag út épp a Nyug ati Toronyba vezet… Vag y
tévedek?
– Attól tartok, tévedsz – morog ta Norg dri. – Ennyire nem örömteli a
helyzet. Az alag úton át a Vendég házba juthatunk, vag y a Keleti
Toronyba.
– A katonákhoz? – ráncolta a homlokát Reg inar.
A nomád keményen bólintott.
– Mivel sejtésem szerint jelenleg csaknem mindenki Calverre
vadászik, a testőrök szállásán két-három főnél nem tartózkodhat több.
De nag y valószínűség g el nem találunk ott senkit sem… Eltekintve
persze Quillag rontól, a testőrök kapitányától, és a torony tetején
kuksoló íjászoktól. De ha szerencsénk lesz, még Quillag ron sem lesz a
Belső Várban, hiszen lehet, hog y ő vezeti az üldözőket, vag y ha nem,
hát talán épp a külső fal őrség ét ellenőrzi…
– De még ha ott lesz is – háborg ott Chaini –, mit számít nekünk
eg yetlen ember?
Norg dri eg yetértően bólintott, de azért az ig azság kedvéért
hozzátette:
– Én azért jobb szeretném, ha nem lenne ott…
Reg inar nem várta be a mag yarázkodást.
– Folytasd! – mondta. – Gond nélkül bejutunk a testőrök szállására, a
Keleti Toronyba… Kinyírunk mindenkit, akit ott találunk. És aztán?

213
 – Csak felfelé mehetünk – mag yarázta Norg dri. – Petrius tornyának
nincs ajtaja a Vendég ház felől. Petrius valamiféle fura varázslattal
közlekedik a falon keresztül… ha néha elődug ja az orrát a tornyából. És
ug yancsak képtelenség behatolni a kincstárként szolg áló Déli Torony
ajtaján is. Ig az ug yan, hog y a torony belső fala mentén van eg y keskeny
csig alépcső, amelyen át az őrök feljutnak a Déli Torony tetején lévő
őrfülkébe, ám annak ajtaját ug yanolyan erős varázszár zárja, mint a
többi ajtót… a testőrszállás ajtajától eltekintve. Nem kulcs nyitja, hanem
eg y varázsszó, amely naponta változik, és ezt a szót csupán a testőrök
kapitánya, Quillag ron tudja… és ő nem fog ja elárulni senkinek… hacsak
nincs köztetek olyan mágus, aki képes parancsszavakkal kérdezg etni a
holtakat…
– Folytasd! – motyog ta Reg inar. Az fel sem merült, hog y lehetne
közöttük nekromanta. – Miért felfelé?
Norg dri ravaszdi képet vág ott.
– Mivel Petrius tornyába csupán eg yetlen irányból lehet bejutni.
Felülről.
– Az ablakon át?
Norg dri a fejét rázta.
– Nincsenek ablakok eg yik tornyon sem, csupán szűk szellőzőrések.
Ám ha sikerül feljutni a Nyug ati Torony tetején lévő őrfülkébe,
bejuthatunk a torony belsejébe… – Norg dri ismét ravaszkás képet
vág ott. – A vén Petrius sok mindenre g ondolt, de eg yvalami elkerülte a
fig yelmét. – Nevetett. – A tornyokat kívülről fortélyos mág iák védik…
ám az őrfülke padlóját nem védi mág ia! Ig az, a vaskos g erendákat
olyan sűrűn rakták, hog y még eg y g yerek sem könnyen szuszakolná át
mag át közöttük, ám én tudom a módját, hog y juthatunk be… – Norg dri
ismét nevetett; keg yetlenül vicsorog va villog tatta éles fog ait.
– Meg van rá a biztos meg oldás. Itt, belül a fejemben…
– Háborodottság ? – találg atta Calver.
Norg dri önelég ülten vicsorg ott.
– Eg y hatásos varázslat, amelyet a Fekete Oroszlánok atyja helyezett el
a fejemben… Hah! Micsoda varázslat! Ne kérdezzétek, hog y mi az, mert
úg ysem fog om elárulni. De annyit mondhatok, szavamat adom rá,
hog y ha eljutunk a Nyug ati Torony tetejére, akkor beviszlek
benneteket…
– Jobb lenne, ha most árulnád el! – morog ta Reg inar. – Ug yanis ha a
torony tetején derül ki, hog y a varázslatod nem működik, akkor már

214
késő lesz visszafordulni…
– Működni fog – felelte mag abiztos mosollyal a nomád. – Eg yszer már
használtam. Működött. És még kétszer működni fog . Bízzatok bennem!
Reg inar a társaira nézett. Sajnos, valamennyien tudták, hog y nincs
más választásuk; ha nem ölik meg Petriust, az a hírhedt alak a világ
vég én is meg találja és elpusztítja őket. És a kínálkozó lehetőség et meg
kell rag adni.
– Most már csak eg yvalamit nem tisztáztunk – okvetetlenkedett
Calver. – Azt értem, hog y felfelé meg yünk a Keleti Toronyban, és
hideg re tesszük a két íjászt… de hog yan jutunk át a Keleti Torony
tetejéről a Nyug ati Torony tetejére?
– A leg fontosabb az – mag yarázta Norg dri ünnepélyesen –, hog y
nesztelenül cselekedjünk. Ha sikerül csendben elintéznünk a Keleti
íjászokat, a lőréseken át lenyilazhatjuk a szomszédos tornyok íjászait…
– Hohohohó! – kiáltotta Calver. – Várjunk csak, várjunk! Nem túlzás ez
eg y kicsit? Ha csak eg yetleneg yszer is hibázunk, és a lövés nem halálos,
a sebesült íjász fellármázhatja az eg ész erődöt. És feltételezem, hog y
minden őrfülkében van valami vacak, amivel le lehet adni a
vészjeleket…
– Nem szabad hibáznunk – szög ezte le a nomád eg yértelműen –, és
akkor nem lesz baj.
Calver csak dünnyög ött, de aztán valami eg észen más dolog ütött
szög et a fejébe.
– Teg yük fel, hog y sikerül… Rendben. Íjászok némán elfekszenek.
Rendben… De akkor hog yan jutunk át a Keleti Torony tetejéről a
Nyug atira?
– Csáklya és kötél – mondta a nomád, és sandán vig yorg ott Calverre.
A fiúnak nag yon nem tetszett ez a vig yor, baljós előérzet szállta meg ,
de már nem tudott mibe belekötni.
– Jobb lenne hag yni az eg észet a fenébe – dörmög te –, és elhajózni a
világ vég ére. Mondjuk… Dréniába! Petrius ott sosem keresne.
– Gyanús dolg okat hallani Dréniából – dörmög te Reg inar. – Úg y
hírlik, a drének lerohanták Lendhort, és már a szomszédos ország ok
határán toporog nak.
– Akkor menjünk Norstradenbe! Bredan, te ott születtél, nem?
A barbár a homlokát ráncolta.
– Nincs kedvem visszatérni – dörmög te.
– Akkor menjünk máshová! – próbálkozott Calver. – Menjünk délnek.

215
Hajóra szállunk, és…
Norg dri sóhajtott.
– A nyakamat teszem rá, hog y Petrius emberei ott lebzselnek a
kikötőkben. Eg yetlen hajó sem indul el úg y, hog y ő ne tudna az utasok
kilétéről…
– Le lehetne fizetni eg y kapitányt! – sug allta Calver.
Reg inar nag yon csúnyán nézett rá.
– Ug yan miből? Te talán tele vag y aranyakkal? Vag y úg y g ondolod,
hog y pár rézkanyi elég lenne? Lefog adom, hog y Petrius eg y eg ész
vag yont fizet annak, aki elé viszi a fejed…
Calver eg y pillanatig eltöpreng ett azon, hog y elárulja a cimboráinak,
mekkora vag yont ásott el a mészárlás közelében. De csak eg y
pillanatig …
Ig az, abból a pénzből valóban meg lehetne veszteg etni eg y kapitányt
– vag y akár vásárolni eg y teljes hajót –, de rossz vért szülhet, ha
Reg inar, Bredan és Chaini rájönnek, hog y át akarta verni őket!
– Valóban úg y vélitek, hog y nincs más meg oldás? – kérdezte
rosszkedvűen. – Meg kell ölnünk Petriust?
Reg inar vállat vont.
– Meg próbálkozhatnánk azzal, hog y tég ed ölünk meg és feladunk
neki… de kötve hiszem, hog y sikerülne kimag yarázkodnunk a ránk
terelődő g yanú alól.
– Miért is ne? – vont vállat szórakozott mosollyal Bredan.
– Micsoda?! – háborodott fel azonnal Calver. – Ez még viccnek is
rossz!
Bredan leg yintett.
– Nem arra g ondoltam… Nem akarlak feladni. Csak éppen az jutott
eszembe, mennyit álmodoztam Petrius kincseinek elrablásáról…
– Nonono! – emelte fel a mutatóujját Calver. – Szeretném felhívni a
fig yelmet eg y aprócska tényre… Mi most nem Petrius kincseinek
elrablását tervezg etjük, hanem Petrius meg ölését! És ha eng em
kérdeztek, már ezt is épp elég nag y őrültség nek tartom, de arról, hog y
bemenjünk a Déli Toronyba a démonok és szörnyeteg ek közé… arról
aztán hallani sem akarok!
– Pedig talán sikerrel járhatnánk ebben is – tette hozzá halkan a
nomád. – Az amulettem meg védhet mindannyiunkat a Déli Torony
démonaitól…
– Amulett? Miféle amulett? – kérdezte érdeklődve Bredan.

216
 Calver leg yintett.
– A nyakába akasztott az ipse eg y rézkanyit… attól van íg y elborulva
az ag ya.
Norg dri azonban máris előhúzta a mag asan záródó ing nyak alól az
ezüstláncon lóg ó rézpénzt, és odamutatta a többieknek. Rettenetesen
büszke volt rá, pedig eg y jobb kocsmában még eg y pohár savanyú sört
sem vehetett volna érte.
– Eg y fiatal nő van rajta? – vizsg álg atta Bredan szakértő szemmel.
Barbár volt, és mindig is érdekelték a babonaság ok.
– Ki ez? Mirabella, a szerelem istennője?
– Nem – felelte ünnepélyesen Norg dri. – Ő Szqülla… Khantoro
Védelmezője, a Khojetanok Istennője.
Calver meg dermedő elmével pillantott oda, és úg y érezte, menten
össze kell pisilnie mag át a látványtól. De azonnal ám: ág yéktól bokáig !
A kopott érmén domborodó arcmás elég g é eg yszerű munka volt, de
csak a hülye nem ismerte volna fel, hog y kit ábrázol. Szqülla volt! Az a
Szqülla, akinek pár nappal ezelőtt Calver elvág ta a torkát, akinek
később Bredan kiloccsantotta az ag yát; az a Szqülla, aki mindahányszor
meg ölték, mindig kikelt a sírjából.
Szqülla, Khantoro Védelmezője, a Khojetanok Istennője!
– Én… én ismerem ezt a nőt! – suttog ta halkan Calver. – És azt hiszem,
ti is találkoztatok már vele…
A szemével próbált inteni, jelezni a társainak, hog y ne nag yon
kérdezősködjenek. Lehet, hog y a nomád nem venné jó néven, ha
kiderülne, hog y újsütetű cimborái néhány alkalommal már meg ölték
az amulettje istennőjét.
A hülye Chaini azonban nem vette a lapot.
– Nekem is ismerős, de fog almam sincs, mikor láttam… Mit pislog sz,
Calver? Por ment a szemedbe?
– Olyasmi – dörmög te Calver.
Aztán Norg drihoz fordult.
– Azt mondod, Szqülla… eg y istennő?
A nomád áhítatosan meg csókolta az érmét. Calver tudta már, hog y
mitől olyan kopott a rézpénz; nyilván a sok csókolg atástól.
– Szqülla az eg yetlen ig az istennek, Mreg odarnak a lánya – suttog ta a
nomád ünnepélyesen. – Három évezreden át uralkodott Khojetan
trónján, s a népe… az én őseim… boldog ság ban és elég edettség ben éltek
az ő uralkodása alatt. A környező királyság ok mind-mind elismerték a

217
hatalmát, és az összes királyok, királynők behódoltak előtte… Ám
amikor a khojetani főnemesek elárulták és kiadták őt a rabló, zhíli
kutyáknak, Szqülla elhag yta a népét. Eg y napon eltűnt, és nem
védelmezte többé a birodalmát. És a zhíli rablóhordák eg y éven belül
lerohanták és leig ázták az ország omat, s Khojetan nem létezik többé…
Khojetan ma már a Zhíl Birodalom eg y jelentéktelen tartománya
csupán, ahol a kizsákmányolt, véresre adóztatott népen eg y keg yetlen
zhíli helytartó uralkodik, s az eg ykori khantorói főnemesek az ő
talpnyalog ató kutyái…
Calver nyelve elzsibbadt az ideg esség től, a társai pedig mag ukba
révedtek. Valamennyien a saját sorsukon g ondolkodhattak, s nyilván
fájó emlékeket idéztek fel, mert nag yon komoran meredtek mag uk elé.
Calver tudta jól, hog y Bredan is ug yanolyan hontalan, mint a nomád.
Ő északon született, eg y barbár heg yi törzsben, Norstradenben. Ug yan
nem sokat beszélt arról, hog y miért hag yta el az otthonát, de a
szűkszavú célzásokból arra lehetett következtetni, hog y a zhíliek
felég ették és a földdel tették eg yenlővé a faluját, a szüleit és a testvéreit
pedig kardélre hányták, lenyilazták, az életben maradt rokonait,
barátait pedig elhurcolták a Birodalom belsejébe rabszolg ának. Bredan
g yerek fejjel meg szökött a rabszolg aság elől, s azóta nincstelen
kalandorként vándorolt a világ ban. Volt valami medve is a történetben,
amelynek bőrét Bredan ruhaként viselte mag án, és azt állította, hog y
kilencévesen ő mag a g yilkolta le a fenevadat; de természetesen ezt
senki sem hitte el neki. Ám természetesen kiröhög ni sem merte senki.
Chaini már a Pers Királyság ban született, de az ő szülei is Demordról,
a nyug ati kontinensről menekültek el a zhíli hódítások idején. És Calver
emlékezett rá, hog y Chaini nem túlzottan szerette a zhílieket.
Hog y Reg inarnak mi oka volt íg y elkomorodni, azt Calver nem
tudhatta; ám azt g yanította, hog y fennhéjázó társa múltjában sincs
minden teljesen rendben.
– A népem rabszolg asorban senyved – folytatta fájdalmas hang on a
nomád. – Ám szájhag yomány útján terjed eg y leg enda, amely nem
hag yja kihunyni a reményt az elesettek szívéből. A zhíli kutyák azt
terjesztették, hog y Szqüllát meg ölték. Ám a leg enda úg y tartja, hog y
Szqülla nem hag yott el vég leg bennünket… csupán eg y rövid időre
távozott el, hog y meg büntesse népét az árulásért. Ám eg y napon majd
vissza fog térni Khantoróba, Khojetania eg ykori hatalmas fővárosába,
meg bocsát a népének, és meg váltja őket a szenvedéseiktől… Szqülla

218
Mreg odar leánya, az eg yetlen ig az isten eg yszülött g yermeke, s isteni
erejével elűzi a g az zhíli kutyákat Khojetania területéről, s akkor a
khojetanok ismét meg ízlelhetik a szabadság édes leveg őjét…
– Esthewarra! – suttog ta döbbenten Calver. – Ez… valami vicc?
Arra g ondolt, hog y ő eg y istennő torkát vág ta el, majd pedig később
eg y istennőt nyilazott le, s ég ette el a hulláját; s ettől a g ondolattól
kirázta a testét a reszketés.
Hiszen minden oly eg yértelműnek tűnt. Amikor az ifjú feltűnt
Draxionban – férfinak álcázva mag át –, eg y Khantoro nevű város után
érdeklődött. És most kiderül, hog y ez a bizonyos Khantoro nem más,
mint az eg ykori Khojetania eg ykori fővárosa. Az istennő odafelé tartott,
hog y „meg váltsa népét a rabszolg aság ból”, és nyilván meg is tette
volna, ha nincs Fürg e Calver, aki orvul hátba döfte, majd pedig elvág ta
a torkát. Aztán az elvág ott torkú istennő kikelt a sírjából, és vándorolni
kezdett, többször is meg ölték, s ő többször is feléledt. Bosszantó! Ám
íg y már eg észen érthető! Eg y istennő nem hal meg csak úg y ripsz-
ropsz…
– Vannak ennek a Szqüllának a testén… tetoválások? – kérdezte
nag yon-nag yon halkan.
Azonban bármily halkan préselte is ki mag ából a szavakat,
rámeredtek mindannyian.
A nomád komoran nézett rá; szinte g yilkos pillantással.
– Tetoválások? A testén? Melyik részén?
Calver bizonytalanul intett a saját öle irányába.
– Hát… úg y értem… itt, lenn… mármint a vénuszdombján…
– Soha senki nem látta még Szqülla ölét – suttog ta ihletett hang on
Norg dri.
Chaini felröhög ött.
– Ezek szerint az istennőd még szűz… Vag y csak sötétben csinálja?
Bredan, aki az összes népek isteneinek babonás tisztelettel adózott,
először is mellbe lökte a láng oló szemű nomádot, aki a kis tolvajnak
akart rontani, másodszor pedig akkora pofont lezavart a meg lepett
Chaininek, hog y annak eleredt az orra vére.
– Tisztelettel szólj mások isteneiről! – fűzte hozzá tanulság képpen a
medvetermetű barbár.
Chaini morg ott, Norg dri szeme pedig fenyeg etően villog ott. Nyilván
ő is bejeg yzett eg y-két fekete pontot Chaini neve mellé.
– Nyug alom! – parancsolta Bredan, és két izmos karját a verekedésre

219
készülők közé tette. Aztán amikor meg nyug odni látszottak a kedélyek,
Calverhez fordult. – Miért akartad tudni ezt a… tetoválást?
Calver behunyta a szemét. Ig yekezett tisztelettel beszélni; nem akart
ő is kapni eg y taslit a babonás barbártól.
– Én találkoztam eg y… fiatal nővel… aki Szqüllának mondta mag át…
és izé… tetoválások voltak a vénuszdombján…
– Kímélj meg bennünket a lotyóid felsorolásától! – dörmög te Reg inar.
– Az, hog y valakit úg y hívnak, mint eg y istennőt, még nem jelenti azt,
hog y az illető istennő. Nyilván csak róla kapta a nevét…
Calver sóhajtott, és a fejét ing atta. Sehog y sem akarta elfog adni a
tényeket.
– Arról a bizonyos személyről van szó – hang súlyozta ki
jelentőség teljesen –, aki Pere Codrer néven mutatkozott be! – Mielőtt
bármelyik társából önkéntelenül is szavakba ömölhetett volna a
felismerés, Calver élesen felemelte a hang ját. – Ug ye, tudjátok, kiről
beszélek? Ug ye? Ugye?
Mindhárman tudták; abból, ahog yan rámeredtek, eg észen nyilvánvaló
volt. Csak a nomád nem tudta. Calver ig yekezett számára is
meg mag yarázni.
– Mond neked valamit az a név, hog y Pere Codrer?
– Nem.
– És az, hog y Boherias Codrer?
– Nem. De miért? Kik ezek?
– Pár nappal ezelőtt találkoztam eg y fiatalemberrel, aki Pere Codrer
néven nevezte mag át. Draxionban vezetőt keresett eg y bizonyos…
Khantoróba! Volt eg y fickó, aki ajánlkozott neki. Eg y Ramos nevezetű…
és útközben ledöfte ezt a fiatalembert. Elvág ta a torkát is… Ám az illető
másnap kikelt a sírjából, és bejött Draxionba. Belefutott eg y halom
gonosztevőbe, és azok aljas módon ismét meg ölték… Kuss, Chaini, most
én beszélek! Ám ez az illető, akiről időközben kiderült, hog y valójában
nem férfi, hanem nő, ismét kimászott a sírjából és eltűnt…
– Ah! – nyög te a nomád, és merev arcán hol boldog ság rag yog ott fel,
hol meg mag yarázhatatlan ideg esség .
– Ug ye, sejted már a lényeg et!? – csapott le rá Calver. – És én eg y
nappal később összetalálkoztam vele. Nem emlékezett semmire a
múltjából. Csupán arra, hog y az ő neve Szqülla…
A nomád térdre esett, lehajtotta a fejét, és fennhang on hálálkodott
Mreg odarnak.

220
 – Nekem fog almam sem volt arról, hog y ki az a Szqülla – folytatta
Calver. – És mivel a szemem láttára g yilkolta meg Ramost… letépte a
fejét valami hatalmas mág iával… ig encsak féltem tőle. Menekültem. És
az a kísértet… akarom mondani, az istennő… eg yre csak a nyomomban
loholt, és eg yfolytában azt bizonyg atta, hog y nem akar meg ölni, nem
akar meg ölni… Én persze nem hittem neki. És tudod, milyen jól tudok
futni, ha az irhámról van szó… Eg yszóval hirtelen ott találtam mag am,
ahol Schwerat karavánját leg yilkolták. És a g yilkos… egy átkozott
démon… rátámadt Szqüllára. Iszonyatos csata volt. És Szqülla meg ölte
azt a démont! Aztán eltűnt. Nem tudom, hová… És a pénzes ládát,
benne a nég yezer zhíli aranydukáttal, meg a drág aköveket…
valószínűleg az a démon tüntette el… – Calver rádöbbent, hog y ostoba
módon ismét elszólta mag át, és hadarva beszélt tovább, mielőtt a
cimborái felfog hatták volna az elszólás mög ött lapuló lényeg et. – És
épp a hullákat nézeg ettem, amikor meg jelentél te meg az a
bronzsisakos… A többit tudod.
Kissé késve villant az eszébe, hog y bele kellett volna szőnie a
történetbe azt a mesét is, amit korábban a barbárnak az amulettről
előadott, de úg y tűnt, Norg drit annyira mag ával rag adta a sztori, hog y
ilyen apró eltéréseknek, mint például az a tény, hog y nem is Calver
g yilkolt le huszonöt embert, hanem a démon, már nem is tulajdonított
jelentőség et.
– Ő volt az! – motyog ta a nomád. Ismét elővette a rézérmét, és
meg csókolta. – Szqülla visszatért!
– És el is tűnt újra – fűzte hozzá szkeptikusan Calver. – És attól tartok,
fog alma sincs arról, hog y ő istennő… Leg alábbis abból, amit én tudok,
arra következtetek, hog y az átmeneti halál állapota után nem emlékszik
semmire…
– Ő az! – suttog ta átszellemülten Norg dri. – Szqülla, a Meg ölhetetlen!
– „Meg ölhetetlen”?
– Csak mág ikus feg yverrel vag y nag yon erős mág iával lehet örökre
elpusztítani – suttog ta a nomád ünnepélyesen. – Ha közönség es
feg yverrel ölik meg , Szqülla visszatér az élők sorába, és keg yetlen
bosszút áll a g yilkosán…
Calver enyhén meg remeg ett erre a kijelentésre.
– Persze csak akkor – fűzte hozzá –, ha emlékszik arra, hog y ki ölte
meg …
– Előbb vag y utóbb emlékezni fog – nevetett a nomád mag abiztosan.

221
– Fokozatosan tér vissza az emlékezete, és pontosan emlékezni fog arra,
hog y ki akarta a vesztét…
Calver meg nyalta az ajkait.
– A francba! – mondta halkan.
– Tessék?
Calver leg yintett.
– Csak most jutott eszembe az a név, amelyen Szqülla az ismeretlen
démont szólította… azt az embert, aki Draxionban zhíli testőrnek adta
ki mag át, Boherias Codrer néven. – A homlokát ráncolva próbálta
felidézni Szqülla szavait. – Mond neked valamit az a név, hog y…
Imogent Gordcsó?
– Omaher Goosdhsaw! – rikoltotta a nomád döbbenten. – A Hang talan
Rettenet főpapja! Eg y átkozott, zhíli kutya… Zhíl Császárának jobb keze.
Azt terjesztette mag áról, hog y ő ölte meg Szqüllát…
– És Szqülla most bosszút állt – suttog ta Calver csekély örömmel. – Ez
az Omaher-akárki volt a démon, akit Szqülla meg ölt a tisztáson!
A nomád még mindig a füvön térdelt, és hálaimákat motyog va le-
lehajolt.
– Mindig is hittem, hog y ig az a leg enda – motyog ta meg illetődötten,
amikor vég re feltápászkodott. – Ám őszintén meg vallva, a jóslatban
kételkedtem…
– Miféle jóslat?
– Eg y vén boszorkány eg yszer azt jósolta nekem, hog y… én leszek az,
aki visszavezeti Szqüllát őseim földjére… Én leszek az, aki mindvég ig
hűség esen seg ítem abban, hog y elpusztítsa a népem ellenség eit és
visszaűzze a zhíli kutyákat a saját heg yeik rejtekébe… És a jóslat rólad is
említést tesz, Calver… Azt mondta a vén szipirtyó, hog y eg y
nyomorult, g yáva, g ilf tolvaj lesz az, akinek a révén meg találom majd
Szqüllát…
– És rólunk nem szólt a fáma? – kotyog ott közbe Chaini sértődötten.
– Csak Calverről?
Calver tiltakozóan emelte fel mindkét kezét.
– A jóslat nem rólam szól. Én ug yanis nem vag yok sem „nyomorult”,
sem „g ilf, sem pedig „tolvaj”… A „g yáva” esetleg stimmel, de a többit
kikérem mag amnak!
– Merre távozott Szqülla? – kérdezte a nomád türelmetlenül.
Calver töpreng ve rázta a fejét.
– Tudok eg y helyet, ahol meg találhatjuk… – Hirtelen eszébe jutott,

222
mit mondott a nomád az istennő emlékezetéről. „Fokozatosan eszébe
jut majd minden, s akkor bosszút áll a g yilkosán”. Gyorsan helyesbített.
– Ám erre a helyre momentán nem lenne érdemes odamenni…
– Miért? – suttog ta a nomád. – Hol ez a hely?
– Dréniában – hazudta Calver. – Tisztán emlékszem, hog y mielőtt
eltávozott a tisztásról, Szqülla valami olyasmit dünnyög ött, hog y „na,
meg yek Dréniába”, és észak felé indult…
– Dréniába? – hökkent meg a nomád. – Mit akar ott?
– Fog almam sincs – vonta meg a vállát Calver. – Ám íg y, hog y
elmesélted a leg endát és a jóslatot, eg észen kedvet kaptam ahhoz, hog y
a néped meg váltója leg yek! Úg yhog y amondó vag yok: irány Drénia!
Hag yjuk a fenébe Pious Petriust! Rohadjon meg a kincseivel eg yütt!
Hahó, induljunk, fel a havas Dréniába!
Bredan, aki szinte jobban ismerte Calvert, mint a saját tenyerét,
mag yarázólag fordult oda a homlokát ráncoló nomádhoz.
– Ne hallg ass rá! Hazudik, mint a vízfolyás. Gyáva nyúl, aki ki akarja
kerülni a csatát. Olyan messzire akar szökni, amilyen messzire csak
tud… és Drénia a leg távolabbi hely, amiről már hallott.
– Szqülla Dréniába ment, ha mondom! Ne várakoztassuk meg a bátor
khojetanokat… Gyerünk Dréniába!
– Induljunk Persionba! – parancsolta Bredan. – Csak akkor fog om
mag am biztonság ban érezni, ha Pious Petrius már elvág ott torokkal
fekszik előttünk, mire lemeg y a nap!

Félóra múlva már eltűnt mög öttük az alig pár tucat házból álló kis
falu, amelyet g ondosan elkerültek, s még javában a délután közepén
járt az idő, amikor a távolban feltűnt Persion szürke kőfala. Még ebből a
távolság ból is ki lehetett venni, hog y a város leg mag asabb épületei
közül nég y eg ymás mellé épített, zömöknek tűnő, zöld kupolás torony
emelkedik ki.
– A Nég y Torony! – mutatta a nomád meg illetődötten, amikor az
utolsó domb tetején eg y pillanatra meg álltak, hog y szemüg yre veg yék
a környéket.
Öten lovag oltak három lovon; Norg dri Reg inar szürke kancáján
osztozott, Calver pedig a kis termetű Chaini háta mög ött kapaszkodott.
– Van még eg y apróság , amit el kell rendeznünk – jeg yezte meg a
nomád. – Abban bízhatunk, hog y a város környékén már nem futunk

223
bele Petrius embereibe, hiszen ők minden bizonnyal Draxion és a
Quedrac-völg y környékén keresik Calvert… Ám ha mi íg y öten
belovag olunk eg yütt Persionba, g yanút kelthetünk, és abban az
átkozott városban sokan g ondolják úg y, hog y információkkal jó
pontokat szerezhetnek Petriusnál.
– Külön meg yünk – rendelkezett Bredan. – Két csapatra oszlunk.
– Tudja valamelyikőtök, hog y merre van a Fekete Sárkány fog adó?
– kérdezte a nomád.
Reg inar bólintott.
– Természetesen.
– Jó – felelte Norg dri tényszerűen. – Akkor nem kell sokat
mag yaráznom. Ajánlom, hog y eg yenesen oda menjetek, ig yatok meg
eg y sört, váltsatok pár szót a kocsmárossal… adjatok elő eg y mesét,
miszerint kerestek valakit, aztán fél óra múltán g yertek a
Kísértetházhoz. – A nomád könnyedén intett. – Ha a Fekete Sárkány
fog adó mög ötti, hosszú, eg yenes utcán indultok tovább a város
központja felé, pár perc múltán elhaladtok Pious Petrius háza mellett…
Nyug odtan meg bámulhatjátok, nem fog tok g yanút kelteni,
g arantálom… Aztán tovább mentek az úton, amely eg yenesen a város
nyug ati kapuja felé tart. A nyug ati városrészben már zsúfoltabbak a
házak, valóság g al eg ymásra épültek, mintha ag yon akarnák nyomni
eg ymást. Éppen ezért elég g é szemet fog szúrni az az elhag yatott,
mag ányos ház, amelynek nincs meg a teteje, s a falai is részben
leomlottak már. Fig yeljétek ki, amikor nem jár a környéken senki,
aztán osonjatok be a romok közé… Mind a hárman várjatok rám ott
észrevétlenül mindaddig , amíg jelt nem adok.
– „Mind a hárman”? – visszhang ozta Calver g yanakodva. – Miről
beszélsz? Mi négyen vag yunk.
Norg dri kényelmetlenül vig yorg ott.
– Ja, még nem mondtam? Az a leg praktikusabb, ha te velem jössz.
– Aztán mi a francnak mennék én veled? – vitatkozott Calver.
– Nag yobb biztonság ban érzem mag am a rég i cimboráimmal…
– Én sem látom értelmét, hog y Calvert mag addal vidd – fürkészte
Reg inar a nomádot érdeklődve. – Gondolod, hog y mag addal eg yütt be
tudnád juttatni a várba?
A nomád meg vakarta heg yes, karakteres orrát.
– Eg yvalamit elfelejtettem említeni eddig . Illetve… említettem, csak
nem hang súlyoztam ki. A titkos alag út lejárata a Nég y Toronyban van.

224
És ahhoz, hog y le tudjak menni az alag útba, valahog y be kell jutnom a
Belső Várba, s erre csupán kétféle lehetőség kínálkozik.
– Micsoda? – hörög te Calver. – Erről eddig miért nem beszéltél?
Norg dri vérlázító pimaszság g al vig yorg ott a képébe.
– Nem akartam felzaklatni a kedélyeket… de most már ideje szót
ejteni néhány fontosabb részletről is. – Mielőtt bárki szóhoz juthatott
volna, sietve folytatta: – Kétféleképpen juthatok be a Belső Toronyba…
ha elárulom Petriust, és hag yom mag am fog olyként behurcolni… vag y
ha én viszek be eg y fog lyot Petrius tömlöcébe…
Calver fürg e mozdulattal lesiklott a lóról Chaini háta mög ül, és úg y
rikácsolt, mint eg y meg szállott.
– Anyádat! Tudod?! Anyádat… azt a mocskos nomád ribancot vidd be
te Petrius tömlöcébe, de ne eng em! Te szemét, teveszarevő kurafi,
tudtam én, hog y nem hiába vig yorog sz eg ész úton a kunkori orrod
alatt… De nem! Olyan isten nincs, hog y te eng em, mint fog lyot
bevig yél abba az elátkozott erődítménybe!
– Gyorsan vág az eszed – mondta csendesen a nomád. – De nem elég
fondorlatosan!
– Hah! Ezt mondod te nekem, Fürg e Calvernek? Elbord Marchen*
fiának?!… Meg áll az eszem! Ez hülyének néz eng em! Azt hiszi, hog y
önként és dalolva sétálok be Petrius kínzókamrájába?!
Reg inar visszafordult a nyereg ben, és elg ondolkodva meredt a
dühösen g esztikuláló Calverre.
– Vég ül is… nem rossz elg ondolás.
– Nem tartod rossznak? – üvöltötte Calver őrjöng ve. – Tudod mit?
Akkor lég y te a fog oly! Menj te a várba ezzel az ag yalág yult nomáddal!
– Elég volt a sértésekből! – fortyant fel Norg dri. – Sokkal tapasztaltabb
harcos vag yok, mint te, Calver, és nem tűröm el, hog y sérteg ess! Ha
nem tetszik a képem, állj ki velem karddal a kezedben eg y szál kés
ellenében, halálra menő tusában, és akkor majd elválik, lesz-e olyan
nag y szád, mint most!
Calver g únyosan a nomád felé köpött, de pechjére erős szembe szél
fújt. Ettől még indulatosabban kente szét az állára kenődő nyálat
kivörösödött ábrázatán, és ökölbe szorította a kezét.
– Elment az eszed? – kiabálta. – Fenyeg etni mersz? A leg jobb barátaim
előtt? Ha csak csúnyán mersz rám nézni, Bredan és a többiek menten
leszedik a fejed! És örülj, hog y nem öltek meg már eddig is!
– Eng em? – kérdezte Norg dri csendes fenyeg etéssel a hang jában.

225
– Nem inkább tég ed? Hiszen te voltál az, aki halálos veszélybe sodortad
őket, vag y nem? Épp a rég i ismeretség etek alapján vadászik most már
az ő fejükre is Petrius összes embere… És abból ítélve, amilyen rendesen
összerug dostak, szerintem nem nag yon ug rálnak, hog y meg védjenek.
Nyug odtan vég ig nézik a párviadalunkat, és nem fog nak beleszólni sem
eg yik, sem másik oldalon…
Chaini röhög ött, Bredan bólog atott.
– Itt nem az a kérdés, hog y ki kit rug dosott meg ! – ordította Calver
ideg esen. – Jó, rendben, hag yjuk a sértéseket… Íg y összerug dosva
hátrányban lennék veled szemben, és eg yébként sincs kedvem
verekedni… Nem sérteg etlek tovább. De akkor te is felejtsd el az ostoba
tervedet! Mert az leg alább akkora sértés, mintha én anyaszomorító,
teveköpedék, nyomoronc kecskecsókolg atónak neveznélek!
Norg dri leszállt a nyereg ből, és Reg inar felé tartotta a jobb kezét.
Reg inar komoly képpel a nomád kezébe nyomta a szablyát, amit
korábban ő vett mag ához meg őrzésre.
– Kés is elég ! – sziszeg te Norg dri. – Neki adjatok kardot! Én íg y is
elég tételt veszek!
Reg inar eg y laza mozdulattal a feg yvertelen Calver felé hajította
Norg dri g örbe szablyáját. Calver azonban ahelyett, hog y elkapta volna a
hüvelyt, félreütötte azt.
– Vidd ezt a… vacakot! A saját kardodat add! Meg cakkozom vele a
fickó fejbőrét, kipiszkálom a koponyájából az ostoba g ondolatokat.
Bredan dörmög ve lépett a két felhevült férfi közé.
– Majd ha már Petrius torkát elvág tuk, kicsinálhatjátok eg ymást, de
addig nem! Ha tovább marakodtok, én öllek meg mindkettőtöket.
– Aztán valamivel halkabban fordult a nomádhoz. – Eg észen pontosan
mi a terved?
Norg dri szúrós pillantást vetett Calverre, aztán vállat vont, és Bredan
felé fordult.
– Amíg ti hárman a Fekete Sárkányba mentek, én és Calver eg yenesen
Petrius Házához vesszük az irányt. Eljátsszuk, hog y ő a fog lyom…
– Ug yan – g únyolódott Calver tehetetlen harag jában –, csak rád kell
nézni! Senki sem fog ja neked elhinni, hog y el tudnál fog ni eng em…
– El fog ják hinni – erősködött a nomád. – Olyan a képed, mintha én
vertelek volna össze. Hihető lesz a történet. Íg y könnyűszerrel be
fog unk jutni a Ház külső udvarára, s aztán beeng ednek bennünket a
Belső Várba. Mivel Calver ekkor eszméletlen lesz…

226
 – Mi leszek én?! – ordította Calver elképedten. – Ezt a hülyeség et meg
honnan veszed? És hog yan lennék eszméletlen?! Nem szokásom az
ilyesmi.
– Ne pofázz már közbe állandóan! – recseg te Chaini.
És Reg inar is eg yetértően bólog atott.
– Hag yd beszélni nomád barátunkat! – brummog ta Bredan. – Vag y ha
sokat jár a szád, én mag am fog om be! Én úg yis kimaradtam a
rug dosásodból…
Calver csak tátog ott.
– Én meg se szólalnék, de… ti mag atok is hallhatjátok, hog y
sületlenség eket beszél. Hog y lennék én eszméletlen?
– Úg y – felelte Norg dri –, hog y lenyeled azt a frgerdf levelet, amit a
szádba adok. Ennek a levélnek a mérg e lelassítja a vérkering ést,
izommerevség et és átmeneti eszméletlenség et okoz három-nég y
órára… Olyan leszel, mint eg y tetszhalott. Vag y mint eg y ig azi halott.
Calver most már tényleg csak tátog ni tudott. Eg yik társáról a másikra
nézett, hog y meg g yőződjön arról, mindhárman felháborodva utasítják
el ezt a képtelenség et, ám a komoly, érdeklődő arcokon nem látott
tiltakozást. Szólni akart, de Bredan határozottan intett, hog y ne
kotyog jon közbe.
Mondanom sem kell, Norg dri tovább beszélhetett, de eközben
valóság g al potyog tak a képzeletbeli fekete pontok a cimborák neve
mellé. Eljön még az a nap, amikor a fekete pontok jól irányzott
késszúrásokban realizálódnak, és akkor ez a három szemét alak, aki a
barátjának mondta mag át, elfelejt mosolyog ni. Eg y életre.
És Norg dri… ő már rég es-rég aláírta a halálos ítéletét! Calver repesve
várta a meg felelő pillanatot.
– Ismerem jól a Petrius Ház szokásait – folytatta a terv ismertetését a
nomád. – Amikor meg érkezek a lovam nyerg ében az eszméletlen
Calverrel… – Itt eg y pillanatig szünetet tartott, mintha lehetőség et
akarna adni Calvernek, hog y dühösen elbődüljön: „Miféle lovad
nyerg ében?”, de miután senki nem reag ált, folytatta: – Be fog nak vinni
a Belső Várba. Ha Calver eszméletén lenne, azonnal kínozni kezdenék,
hog y kiszedjék belőle, mi köze a rabláshoz, és hog y hol vannak az
elrabolt kincsek. Mivel azonban eszméletlen, meg kell várniuk, amíg
mag ához tér. Nyilván tömlöcbe vetik, meg bilincselik, és vastag
láncokkal jókora súlyokat erősítenek a bokájára…
Calver majd' szétrobbant a harag tól, de meg fog adta, hog y most nem

227
okvetetlenkedik. Majd ha eljön az ideje, meg oldja máshog y a dolg ot.
– Én eközben kimerültség re hivatkozva visszavonulok eg y csendes
sarokba – folytatta a nomád. – Aztán, amint tudok, leosonok az
alag útba, meg ölöm az őrt, és kinyitom nektek a titkos ajtót. Eg yütt
visszatérünk, kiszabadítjuk Calvert, aztán… aztán a többit már
tudjátok…
– Jól van – csikorg atta Calver a fog ait. – Röhög jetek csak! Majd
meg bánjátok még !
– Senki nem röhög – mag yarázta Reg inar. – Sőt, én személy szerint
azt g ondolom, hog y Norg drinak ig aza van. Ez az eg yetlen esélyünk a
bejutásra.
– Akkor lég y te a fog oly! Vag y leg yen inkább Chaini! Ő úg yis olyan…
fog olykülsejű! És mivel már leg alább nég yszer ült a helytartó
tömlöcében, nag y rutinnal alakíthatná a fog oly szerepet!
– Hog yisne! – röhög ött a kis tolvaj. – Allerg iás vag yok a
tömlöcszag ra, és állandóan tüsszög nöm kell tőle!
– Neked kell menned – közölte Reg inar komoly hang on. – Rád
g yanakodnak. Ha Norg dri veled tér vissza, nem lesz g yanús a dolog . Ha
valaki mást visz, esetleg mag yarázkodni kezdenek…
– És ráadásul te ráng attál bele bennünket ebbe a szarba! – morog ta
Bredan. – Akkor leg alább tég y valamit azért, hog y ki tudjunk mászni
belőle!
– Hé! – jutott eszébe valami Calvernek. – Hog y van az, hog y bennem
nem bíztok, a nomádban pedig ig en. És ha elárul benneteket? És ha
csupán az a célja, hog y eng em Petrius elé vig yen?
– Én azért élek, hog y meg öljem Petriust! – suttog ta Norg dri. – Közös
a célunk. Bízhattok bennem.
– Bízhatunk benne! – g únyolódott Calver. – Odadob eng em a g azdája
lába elé, és amikor a g yanútlan Petrius közel lép, hog y feltűzze a
kitüntetést nomád barátunk mellkasára, ő elvág ja a torkát. Ig az, hog y a
testőrök eg y pillanattal később miszlikbe szabdalják, ig az, hog y eng em
lassú tűzön sütög etnek meg ; ám ez őt nem érdekli. Neki csak az a célja,
hog y elvég ezze a küldetését… Hah! Nag y marhák vag ytok, ha
meg bíztok benne! Elárul benneteket!
– Bármire meg esküszöm, hog y nem leszek az árulótok! – mondta
komoran a nomád.
Reg inar a homlokát ráncolta.
– Esküdj meg az amulettedre! – javasolta. – Akkor hiszünk neked.

228
 – Készség g el meg teszem – jelentette ki ünnepélyes képpel Norg dri.
– Jobbat tudok – dörmög te Bredan. – Add át nekem az amulettedet a
bizalmad jeléül. Ha minden rendben meg y, visszakapod tőlem. Ha
elárulnál bennünket, örökre búcsút mondhatnál a leg drág ább
keg yszerednek…
Norg dri arcán harag villant; látszott rajta, hog y tiltakozni akar. De
aztán meg enyhült, és lehajtott a fejét.
– Leg yen… kívánság od szerint! Ám tudd, hog y ez nag yon nag y
bizalom részemről!
– Tudom – mondta Bredan. – Épp ezért kértem.
Norg dri remeg ő kézzel előhúzta az ing e alól az ezüst láncon lóg ó
érmét, hosszan, nag yon hosszan meg csókolta, és kitörölt a szeméből
eg y könnycseppet.
– Bocsáss meg nekem, Szqülla… Hamarosan ismét a szívem fölött
meleng etlek majd!
Bredan ünnepélyes képpel vette át a láncon lóg ó amulettet, és a saját
nyakába akasztotta.
– Ha minden jól meg y, még ma este visszakapod tőlem. És biztos
lehetsz abban, hog y meg őrzöm neked.
– Most már hisztek neki, mi? – vetette oda Calver keserűen. – Eg y
rézkanyi láncon… Remek! Ez aztán a bizalom zálog a! Tudjátok mit? Ha
én két rézkanyit adok oda láncon, akkor bennem kétszer annyira fog tok
meg bízni?
– Kussolj már! – intett le Bredan.
– Jól van – vetette oda Calver sértődötten. – Szóval, összefog tok
ellenem. Rendben van, értem én… Vég ig csinálom a dolg ot, mert
minden atrocitás ellenére, a barátotok vag yok, és nem akarlak
cserbenhag yni benneteket… De tudjátok, mit? Ha véletlenül élve
kijutunk Petrius Házából, kinyalhatjátok valamennyien… MARHÁK!

Észak felől, a teng erparttal párhuzamosan közelítették meg Persion

városát, és már jóval a városkapu előtt szétváltak. Reg inar átült Chaini
mög é; áteng edte a lovát a nomádnak és Calvernek. Némi ösztökélésre
és fenyeg etésre Calver nag y morog va hajlandó volt keresztbe feküdni a
nyereg ben Norg dri előtt, akár eg y elejtett vad, és eszméletlenség et
színlelni.
– Talán nem is lesz szükség arra a tetszhalál-levélre – ujjong ott.

229
– Remekül tudom eszméletlennek tetetni mag am. Nézzétek! Élethűen
csinálom, nem?
– Persze – röhög ött Chaini. – És pofázol is közben.
– Meg kell enned a levelet! – közölte Norg dri hűvösen. – Nem
kockáztathatunk! Ha eg yetlen apróság g al is elárulod mag ad, az eg ész
tervet veszélybe sodrod.
– Esküszöm, meg se mozdulok! – sziszeg te Calver.
– Akkor sem, ha próbaképpen tüzes vasat nyomnak a füled tövéhez?
– kérdezte a nomád.
– Tüzes vasat? – hüledezett Calver. – Na, arról szó sem lehet! Lefújva!
Az eg ész terv lefújva… Nem vállalom!
– Hig g adj már le! – reccsent rá Reg inar. – Ha eszméletlen leszel, nem
fog sz fájdalmat érezni.
Calver szép lassan kezdett hisztérikus rohamot kapni.
– És a méreg ? – makog ta. – Mi a g arancia arra, hog y a méreg nem öl
meg ? Lehet, hog y túl sok lesz nekem, és nem csak tetszhalott leszek,
hanem eg észen halott. És azt nem szeretném!
– Nem veszélyes – mondta Norg dri. – Én eg yszer már használtam.
Nég y óra múltán simán mag amhoz tértem, nem lett tőle semmi
bajom…
– Csakhog y én részben g ilf vag yok! – kiabálta Calver. – És semmi
g arancia nincs arra, hog y a g ilfek szervezetére is ug yanúg y hat a
méreg , mint az emberekére. Lehet, hog y kínok kínjai között pusztulok
el, amint azt a vacak levelet az ajkamhoz érintem…
– Eddig mindig tiltakoztál a g ilf származásod ellen! – g öcög ött
Chaini. – Most meg eg yből meggilfültél?
Bredan sóhajtott.
– Talán valóban nem lesz szükség arra a méreg re – mondta a barbár
mély, öblös hang on. – Ha én lecsapom… eg y ideig g arantáltan
eszméletlen lesz. Nos, Calver, melyik meg oldást választod? Ököl vag y
levél?
– Hol az a vacak levél? – morog ta Calver. – Most veg yem be, vag y ráér
Persionban?
A nomád az öve béléséből eg y kisujjnyi átmérőjű, bíborszínben játszó,
cakkos szélű, szárított levélkét kotort elő.
Óvatosan fog ta két ujja között, és nag yon óvatosan nyújtotta oda
Calvernek.
– Most nyeld le! – mondta némi tisztelettel a hang jában, amely

230
nyilvánvalóan nem Calvernek, hanem a mérg ező levélkének szólt.
– Kell pár perc, amíg hatni kezd. A városban már késő lesz…
Calver eng edelmesen a szájába vette a levélkét, és a látszat kedvéért
csócsálta.
– Bredan – morog ta –, hol a kulacsod? Teljesen kiszáradt a szám a
nag y izg alomban, nem bírom lenyelni ezt az izét…
A barbár nag ylelkűen odanyújtotta a kulacsát. Calver elvette, a
szájához emelte, és az első reakciója az volt, hog y észrevétlenül
beleköpte a levélkét a kulacsba. Aztán nag y kortyokban ivott a kellemes
ízű, fűszeres vörösborból. És kétszer is jókorát nyelt.
A társai azonban eleve g yanakvással fordultak felé. Amikor épp ismét
kortyolt eg y nag yot, Reg inar sunyi módon elkapta a karját, és
rákiáltott a társaira.
– Bredan, seg íts lefog ni! Chaini, kapd el az orrát! Norg dri, ne eng ed,
hog y kiköpje a bort a pofájából…
A nomád azonnal elkapta Calver állát, és oly erővel préselte felfelé az
állkapcsát, hog y ne tudja kinyitni a száját. Bredan és Reg inar ketten
tartották, Chaini pedig úg y befog ta az orrát, hog y eg yáltalán nem
kapott leveg őt. Ebben a nag y szorong atottság ban még nyelni sem
tudott.
Calver fuldoklott. Próbált ordítani, próbált nyelni, próbált rug dosni,
ütni-vág ni. Tovább fuldoklott.
Valahog y csak lebug yog ott a torkán át az utolsó kortynyi bor, és
fog va tartói lazítottak a szorításon. Calver fuldokolva kapkodott leveg ő
után. Folyt a könny a szeméből.
– A rohadt anyátokat!
– Mutasd a szádat!
Calver még káromkodott eg y darabig , aztán eng edelmesen kitátotta a
száját, és eltűrte, hog y bekukkantsanak a fog ai mög é, a szájpadlására,
felhúzzák az ínyét.
– Lenyelte – jelentette be vég ül elég edetten Chaini.
Bredan hátba verte a még mindig könnyező társát.
– Nem harag szol, ug ye?
– Há' persze, hog y nem – krákog ta Calver, miközben fekete pontokat
osztog atott.
– Tudod, pajti, ismerlek már elég jól, és most mindent elcseszhetnél,
ha meg int okoskodni próbálnál…
Calver ásított.

231
 – Kurva g yorsan hat ez a méreg – motyog ta. – Máris érzem, ahog y
elnehezülnek a vég tag jaim…
– Kizárt dolog – mondta a nomád. – Minimum tíz perc, amíg hatni
kezd!
– Úg y látszik, ig azam volt – motyog ta színlelt ernyedtség g el Calver.
– A g ilfekre máshog y hat…
Hason feküdt a ló hátán, keresztben Norg dri előtt, és kóvályog va
forg atta körbe a fejét.
– Meg mérg eztetek – sziszeg te. – Átkozottak… érzem, hog y
meg mérg eztetek… Rög tön elájulok…
– Váljunk szét! – javasolta Bredan a leg csekélyebb lelkifurdalás nélkül.
– A meg beszélt helyen találkozunk! Sok szerencsét, Norg dri!
– Sok szerencsét, cimbora! – mondta Reg inar is.
Calver dühösen emelte fel lelóg ó fejét a ló oldaláról.
– És nekem… senki sem kíván szerencsét?
– Neked minek? – röhög ött Chaini. – Hiszen te épp haldokolsz a
méreg től, nemde?
A meg fog almazás nem volt eg észen találó: Calver ug yanis nem a
„méreg től haldokolt”, inkább a visszafojtott harag tól fuldoklott.

A szürke kanca eg ykedvűen lépkedett a kettős teher alatt, és kis idő

elteltével a ló patái már a várárkot keresztező kőhídon kopog tak. A
közelben szekér nyikorg ott, eg y dadog ó paraszt átkozta g irhes
szamarát, ketrecbe zárt ludak g ág og tak és vasalt csizmák csattog tak.
Calver nem mert felpillantani; buzg ón játszotta a tetszhalottat.
Nemcsak a persioniak számára; a nomádot is meg akarta téveszteni.
Hadd hig g ye csak Norg dri, hog y a lenyelt levélke hatott, és ő máris
elvesztette az eszméletét. Majd ráér akkor meg döbbenni, amikor
kiderül, hog y tévedett…
Természetesen Calver csöppet sem volt eszméletlen, még csak nem is
szédelg ett; hiszen a kimondhatatlan nevű, mérg ező levélke sosem
csusszant le a torkán. És Calver már most elképzelte, milyen arcot vág
majd Bredan, amikor ráérősen jót húz a kulacsából, és ő nyeli le a
levélkét. Biztosan nag yon csodálkozik majd, amikor elkezdenek
zsibbadni a tag jai. És biztos nag yon harag os lesz majd…
Ám ez Calvert csöppet sem érdekelte. Amikorra Bredanra rájön a
dühöng és, ő már messze jár. Úton lesz Dréniába, Lendhorra, Neordeába

232
vag y Norstradenbe és soha, de soha nem tér vissza.
Még azon az átkozott Lorian Mardecason sem áll bosszút, aki felakasztatta az
apját!
A szürke kanca most ért az északi kapu boltíve alá, és abból, hog y
meg állt, Calver g yanította, hog y a kapuőrök állták útjukat. Nem merte
kinyitni a szemét. Még léleg ezni is alig léleg zett.
– Hát te meg miféle állatot fog tál, Dodg imiro?
Calver azt hitte, valaki máshoz szól a kérdés, ám leg nag yobb
meg lepetésére a nomád válaszolt. Ezek szerint nem Norg dri a neve?
Lehet, hogy minden másban is hazudott?
– Azt hiszem, ennek a vadnak az én nag yuram örülni fog – mondta
csikorg ó hang on a nomád. – Sejtitek, hog y kit viszek elé, ug ye?
– Ez lenne az a híres… Fürg e Halfej, akire a többiek vadásznak?
Calver nag yon dühös lett; ám Norg dri nem vette a fáradtság ot, hog y
helyesbítse a nevét. Újabb fekete pont! – g ondolta a névtorzítás áldozata.
– Azt mondhatom, hog y valóban „fürg e” volt az ipse. Alaposan
meg futtatott. Jog g al voltam hát dühös, amikor utolértem…
Norg dri meg rag adta Calver fejét az üstökénél, és durva mozdulattal
felemelte, hog y az őrök lássák az összevert, összerug dosott ábrázatot.
Calver csaknem felszisszent a fájdalomtól, de türtőztette mag át.
Bejeg yzett újabb két fekete pontot.
– Randa eg y ábrázata van! – röhög ött az eg yik őr, és leköpte. – Ezt
bámulhatjuk majd napokig a nag yúr házának kapujára kiszög ezve, mi?
Calver nag y önuralommal tűrte, hog y a nyál vég ig csorog jon a
homlokától eg észen az álla heg yéig . Pusztán azért nag yon szeretett
volna felpillantani, hog y leg alább arcra beazonosíthassa mag ában,
kinek jeg yzett be tíz g ig ászi méretű fekete pontot!
Nem mozdult.
Norg dri eleng edte az üstökét, a fejbőrbe nyilalló tűheg yek
meg szűntek, s Calver feje visszacsuklott eredeti helyére. Szag olhatta
tovább a kanca verítékes bőrének kipárolg ását.
Érezte, ahog y a nomád előrehajol fölötte a nyereg ben.
– Fig yelj, Gonesh! – mondta a hang ját lehalkítva, mintha valami
bizalmas információt közölne. – Nem kizárt, hog y hamarosan néhány
g yanús alak akar bejönni a városba. A fickó cimborái…
– Nyug alom, elkapjuk őket.
– Éppenség g el nem! – sziszeg te a nomád. – Eng edjétek át őket
g yanútlanul!

233
 – Minek?
– Veszélyes alakok. Rendkívül veszélyesek. Hárman vannak. Az
eg yikük eg y hatalmas termetű, északi barbár, aki sok tucat harcost
meg ölt már… a másiknak csonka ug yan a keze, de a kardja halálos
méreg g el van bekenve, és g yors, mint a villám… a harmadik pedig , aki
olyan, mint eg y elkényeztetett piperkőc, valójában fekete mág iával
fog lalkozik. Úg y tudom, nekromanta.
– A francba!
– Ezért mondom, hog y ne kekeckedjetek velük. Bízzátok őket ránk,
Petrius nag yúr jól képzett embereire. Hadd jöjjenek csak be a városba!
Hadd hig g yék csak, hog y senki nem g yanakszik rájuk! Hadd érezzék
biztonság ban mag ukat!… Érted, ug ye?
Az őr röhög ött.
– Szóval nem eg yetlen fej lesz kiszög ezve a Petrius Ház kapujára,
hanem eg yszerre nég y is?
– Erre mérg et vehetsz – felelte derűsen Norg dri, és térdei nyomásával
indulásra ösztökélte a lovát.
A szürke kicsattog ott a boltív alól, és Calver újra mag án érezte a
délutáni nap szokatlanul forró hevét. Ebben a hideg évszakban ritkán
sütött ilyen hevesen a nap, mint most.
Miközben eg yre távolabb zötyög tek a kaputól, Calver óvatosan
kinyitotta az eg yik szemét, és a kapu felé pillantott. A rostély közelében
három láncing es őrt látott lándzsára támaszkodva társalog ni. Az alkati
adottság okból próbálta kitalálni, hog y vajon melyikük köphette le.
Pusztán a fekete pontok vég ett.

Persion sokkal nag yobb város volt, mint az alig eg y napi lovag lásra
lévő Draxion. És a népesség e is sokkal tarkábbnak tűnt. Elsősorban
emberek lakták, de a csupasz tereken és a kocsmák környékén ork
nőstények ténfereg tek, és belepislog tak az arra járók képébe; csupasz
purdéik hang osan visítoztak, eg ymást csépelték, és meg próbáltak pár
rézkanyit koldulni az elhaladóktól.
Eg y közeli sarkon eg y tehetős ember háza állt; nag y szakállú törpe
mesteremberek épp az utcára néző, vörös homlokzatot alakították át, az
erkélyt nag yobbították meg , s farag ott kőoszlopokkal támasztották alá.
Az utca bal oldalán eg y sötétlila ruhás temetési menet haladt a
g ömbölyű kupolás, alacsony templom felé; a fehérre mázolt arcú

234
halottat persi szokás szerint a saját háza ajtaján cipelték a vállukon a
fiai és a rokonai.
Calver csak a szeme sarkából pislog ott feléjük, és nem mozdult.
Inkább az utat nézte.
Nem sokkal később elhaladtak a Fekete Sárkány előtt. Eg y vállas,
termetes félork támasztotta a bejáratot, és apró malacszemével
érdeklődve pislog ott feléjük. Tett is valami meg jeg yzést röfög ő,
brummog ó ork nyelven, de Calver nem értette, hog y mit. Azonban már
meg sem lepődött, amikor Norg dri meg állította a lovát, és hasonló
stílusban válaszolt. Az ork szavak mély, recseg ő hang on hag yták el a
nomád ajkait.
Calver még mindig nem mozdult, bár a tag jai a fura testhelyzet miatt
már kezdtek elzsibbadni. A meg felelő pillanatot várta, amikor eg y
váratlan mozdulattal lesiklik a nyereg ből, és fut, ahog y bír. De hát ez
itt ideg en terep, s a nomád könnyedén utolérheti lóháton. Nag yobb
nyüzsg és kellene, ahol eg y lovas elakad, de eg y fürg e mozg ású
menekülő eg érutat nyerhet!
Visszafelé pislog ott a halotti menetre. Nem valami népes társaság , de
a semminél még ez is jobb. Már csak azért is, mivel a másik irányban
már látni lehet Petrius Házának leg közelebbi tornyait.
Norg dri valami tréfásat mondhatott, mivel az ork röhög ött, és
valamit kiabált. A nomád tréfából jókorát csapott Calver alfelére. De
akkorát, hog y a meg lepett „halott” akaratlanul is összerándult.
– Hé! – hörrent fel Norg dri meg lepetten.
És most már nem lehetett tovább húzni a szökés pillanatát…
Calver meg feszítette a hasizmát, és g ilisztaszerű, erőteljes mozg ással,
fejjel előre alábucskázott. Érezte, hog y Norg dri meg próbálja
meg rag adni a zekéjét, ám a súly miatt a vaskos bőrholmi kicsúszott az
összezáruló ujjak közül.
Calver két kezével próbálta tompítani az esést, de friss lószarba
tenyerelt, és a keze kicsúszott alóla. A következő pillanatban elterült,
akár eg y béka. Azonban nem hiába kapta ő a Fürg e Calver nevet.
Villámg yorsan oldalt g ördült a topog ó paták közeléből, és nag yot
rikkantva talpra ug rott.
Norg dri olyan sebesen próbálta a menekülő irányába fordítani a
hátasát, hog y csaknem kitörte a szürke kanca nyakát. A ló fájdalmasan
nyerített, és felág askodott. A nomád könnyedén meg maradt a
nyereg ben, de ez a momentum értékes másodperceket nyert a

235
menekülő számára.
– Groabb! – üvöltötte Norg dri, és annyit még Calver is értett orkul,
hog y tudja, mit jelent ez a szó: „kapd el”.
Gyanította, hog y a parancs a közelben lebzselő ork zsoldosnak szólt,
ám ő nem nézett hátra. Fürg én elsurrant az ork mellett, és berontott a
kocsmába. A patacsattog ásból eg yértelmű volt, hog y Norg dri lovastól
bejött utána.
– Groabb! – harsog ta ismét, és a félhomályból mindenhonnan
idomtalan, érdeklődő alakok emelkedtek fel. Páran máris feléje
lódultak.
Calver azonban nem tétovázott. Felhág ott a leg közelebbi asztalra,
félrerúg ott eg y bokája felé kapó kezet, s hatalmas ordítással kivetette
mag át az ablakon.
Nag y rutinnal lábbal előre szállt bele az üveg be, s mindkét kezével
védte az arcát a szerte záporozó üveg cserepektől. Bár a rug dosástól
úg yis csupa zúzódás volt a képe; pár karcolás már meg sem kottyant
volna.
Calver a következő pillanatban kinn találta mag át az utcán. Seg g re
érkezett, de jóformán alig csapódott nyekkenve a ledöng ölt földnek,
máris felpattant, és rohant.
A kocsma belsejében támadt nag y ordibálásból arra következtetett,
hog y a terve bevált. A nomád a hatalmas tolong ásban nem tudott
meg fordulni a lovával, a kitört ablak pedig nem volt akkora, hog y
lovastól kifért volna rajta.
Calver azonban tudta, hog y csupán pár másodpercet nyert. A temetési
menet felé iramodott, és hevesen fellökött eg y útjába kerülő pékinast,
aki a feje fölött tartott tálcán kínálta a friss, délutáni sütést. Perecek,
apró cipók, kajla kiffendlik repültek szanaszét a prédára leső ork
purdék nag y örömére.
Eg y pillanat alatt nag y összevisszaság támadt. Az utcán sorakozó
házak mag as ablakaiban tétova, érdeklődő arcok jelentek meg ;
járókelők fordultak a menekülő után.
Calver tudta, hog y az időzítés nem volt túl szerencsés; jobb lett volna
a menekülést eg y néptelen sikátorban vég rehajtani, ahonnan eg y
pillanat alatt berohanhatott volna eg y piaci forg atag ba. Ám ez most
már íg y sikerült, nem válog athatott.
Futott, mint a nyúl.
– Állj meg ! – üvöltötte a nomád, aki meg lepően hamar szabadult ki a

236
kocsmából, és a lova patái ideg esítően közel csattog tak a menekülő
háta mög ött.
Calver cikázott; hol jobbra, hol balra tért ki, akár eg y menekülő nyúl,
s ezzel sikerült meg tévesztenie a lovas üldözőt.
Eg y vörös képű, feg yvertelen férfi ug rott elé széttárt karral, és
ráüvöltött valamit. Calver könnyedén kicselezte, és elrohant mellette.
Már csak nég y-öt lépés volt a temetési menetig !
– Groabb! Groabb! – bömbölte a nomád dühösen, és a menekülő érezte,
ahog y a széles törzsű ork meg próbálja oldalba kapni.
A mással összetéveszthetetlen ork bűz máris oldalba kapta.
Calver nem fékezett. Az utolsó lépéseknél hétrét g örnyedt, mint
akinek g yomorrontása van, és lehajtott fejjel – akár eg y meg vadult bika
– beleöklelt a halottat hordozó nég yes jobb oldali, elöl haladó
emberének g yomrába. A szerencsétlen fickó még csak nem is
védekezhetett, mivel mindkét kezével a vállára nehezedő ajtólapot
tartotta. Eg y nyög éssel összecsuklott.
Olyasféle érzése támadhatott, hog y a támadója feje behatolt a hasán és
a háta közepén bukkant ki.
Eg y pillanatra Calver is meg ing ott az ütközéstől, és érezte, ahog y a
leírhatatlan büdösség ű ork harcos eg y diadalmas bődüléssel
meg rag adja a g rabancát.
Calver vaktában hátrafelé könyökölt, és érezte, hog y talált. Az
alacsony, tömzsi harcosnak reccsent az orra.
Calver pedig a lendülettől továbbsodródott, és bukdácsolva próbálta
meg találni elvesztett eg yensúlyát. Most épp az ajtóra kiterített hulla
alatt volt. Hallotta a ló patáit kopog ni a közvetlen közelében, s hallotta
az ork dühös átkozódását.
Ig az, hog y a nég y „ajtóhordozó” közül a jobb elsőt már kiütötte, de a
maradék háromnak – némi bizonytalankodás után – valahog y sikerült
meg tartania a terhet.
Ezen akart Calver változtatni. Haladéktalanul.
– Calver! – üvöltötte dühösen Norg dri. – Ne feszítsd túl a húrt!
A nevezett g ilf és ember keverék nem feszeg etett semmiféle húrokat.
Ellenben úg y rúg ta térdhajlaton teljes erejéből a bal első hullahordozót,
ahog y csak bírta. És itt már nem volt ellenszer. A meg rúg ott
fiatalember alól kiszaladt a lába, s a széles ajtó – amely arra utalt, hog y
a halott nag y házat tulajdonolhatott – előre zuhant. Mivel a hátsó kettő
még a vállán tartotta a terhét, az ajtó első része viszont az utcaköveken

237
csattant, ezáltal a vaskos alkotmány meg közelítőleg hatvan fokos
szög be került, s a fehérre meszelt arcú hulla úg y bukott előre,
eg yenesen a bevert orrú ork harcos nyakába, hog y jobban kiszámítani
sem lehetett volna.
Szerencsétlen ork úg y meg ijedt a váratlan támadástól, hog y reflexből
lefejelte a hullát, és eltaszította mag ától. A testes tetem mereven dőlt
hanyatt, és a koponyája nag yot csattant a g ömbölyű utcaköveken.
Na, erre tört csak ki ig azán az üvöltözés. A halottg yalázás láttán
azonnal elszabadultak az indulatok, és a közelben bámuló, lila ruhás
g yászolók – nők, férfiak, g yerekek eg yaránt – felháborodott ordítással
vetették mag ukat a hullag yalázó orkra.
Néhány naiv fickó Calvert tartotta főbűnösnek, és meg próbálták
meg állítani, ám a menekülő neg yedvér g ilfet ez nem hatotta meg . Eg y
hordóhasú, kétméteres férfit könnyed cikázással elkerült, eg y cing ár,
sápkóros öreg úrba pedig kerülg etés nélkül belerohant, és a vállával
eltaszította.
Máris szabaddá vált az út; csak a lefátyolozott, lila ruhás özveg y állta
útját felháborodottan sikoltozva. Calver g yomron rúg ta. Aztán neki
lökte az összeg örnyedő asszonyt eg y szájtátva bámuló kislánynak.
A bőréről volt szó; nem válog athatott az eszközökben.
Nem pillantott hátra, de a fájdalmas bődülésekből és sikoltásokból
arra következtetett, hog y alaposan elag yabug yálják a tiszteletlen orkot,
s az is nyilvánvaló volt, hog y ő sem hag yja mag át.
– Calver! – visította a nomád. – A jó g ilf anyádat… Meg állj!
– Apám volt g ilf – liheg te Calver. – Ő is csak részben!
Eg y vad szökkenéssel afelé a keskeny sikátor felé vág tatott, amely
nyíleg yenesen vezetett a kikötő felé. Eszébe sem jutott meg állni.
Azonban az az átkozott nomád meg sejtette a szándékát, elkerülte a
felháborodottan ordítozó g yászolókat, és úg y irányította a lovát, hog y
elvág ja a menekülő útját a sikátortól.
Calver időben észlelte a bajt, és rádöbbent, hog y a lovas éri el
hamarabb a kiszemelt sikátort, ezért szitkozódva irányt változtatott.
Dühöng ve látta, hog y a Fekete Sárkány előtt öt bőrvértes, a város
címerét ábrázoló felöltőt viselő városőr bámul feléje, és a felháborodott
özveg y az irányába mutog atva sikoltozik.
És azok az átkozott őrök máris kardot rántva iramodtak meg vele
szemközt.
És hog y a szituáció még kínosabb leg yen, a g yászolók otthag yták az

238
utca kövén heverő, véresre vert, büdös sajttá rug dosott orkot, és
belilult fejjel keresték a másik hullag yalázót.
Természetesen meg látták…
Calver meg próbált úg y manőverezni, hog y elkerülje az oldalról
támadó, harminc-neg yven fős tömeg et, s lehetőleg ne eg yenesen a
városőrök kivont kardjaiba szaladjon bele. Ez nem volt könnyű feladat.
– Calver! – ordította rekedten a nomád. – Ide! Ide! Különben
felkoncolnak…
Ő azonban még ezt a lehetőség et is szimpatikusabbnak vélte, mint
azt, hog y bevig yék fog olyként Petrius Házába. Minden erejét
meg feszítve futott.
Tudta, hog y a g yászolókat könnyedén lerázza. A problémát a
feg yveres városőrök jelentették, akik aljas módon nem feléje futottak,
hanem vele csaknem párhuzamosan, hog y elvág ják a menekülése
útirányát.
– Gradoran csíkos g atyájára…
A városőrök elzárták az utat; a lila g yászruhások eg ymást taposva
özönlöttek rá, a háta mög ül pedig eg yre élesebben csattog ott a szürke
kanca patája.
Calver éles fordulattal balra vette az irányt, és habozás nélkül
bevág tatott a templom nyitott kapuján. Fog alma sem volt arról, miféle
istenség szentélyébe tette be a lábát, s arról sem, miféle szertartást
zavar meg éppen a meg jelenésével, viszont abban buzg ón
reménykedett, hog y van a kör alapú, alacsony épületnek hátsó kijárata.
Ahog y berohant a nyitott, kétszárnyú ajtón, alig látott valamit a
templom belsejében uralkodó félhomályban. Azonban apjától örökölt
g ilf látása hamar leküzdötte ezt a nehézség et.
Az épület belső elrendezése viszonylag eg yszerű volt. Az ajtótól
eg yenes út vezetett eg y márvány emelvényig , amelyen valamiféle
díszes, csillog ó oltár mag asodott. Ezen utat mindkét oldalról fából
farag ott padsorok szeg élyezték, amelyeken túl a falak mentén sötét
fülkék sorakoztak.
Sehol eg y vacak ajtó!
Calver eg yetlen reménye az oltár és környéke maradt. Valahol csak
kell lennie valamiféle vészkijáratnak arra az esetre, ha a feldühödött
imádóknak nem tetszik az ig ehirdetés. Valahol csak meg tud bújni a
pap…
Calver vég ig vág tatott a farag ott padsorok között.

239
 A templom nem volt üres. Nyolcan-tízen is ültek eg ymástól távolabb,
elszórtan a padok között, az oltárnál pedig több ember is ácsorg ott, és
eg y fekete kámzsás szerzetes suttog ott valamit nekik eg észen halkan.
Eg y ug yanilyen fekete kámzsás, teljesen kopasz férfiú lépett a robog ó
Calver útjába a bejárat melletti alkóv takarásából.
– Áldott leg yen Hemleg arth neve! – motyog ta az illető.
Calver nem állt le ezt meg vitatni. Futtában félretaszította a fickót, aki
valószínűleg valamiféle templomszolg a vag y akolidus lehetett; nem
fog lalkozott túlzottan vele.
És a templom áhítatos csendjét máris az üldözők dühös üvöltözése
verte fel. A lila ruhás g yászolók érkeztek elsőként, és koncolásra készen
özönlöttek be a tág as bejáraton.
Calver eg yenesen az oltár felé futott, ahol a fekete kámzsás pap nyolc-
kilenc lehorg asztott fejű híve körében valamiféle csendes szertartást
űzött. A pap eg y anyaszült meztelen lánycsecsemőt eg yensúlyozott a
bal tenyerén, a jobbjában pedig eg y kétarasznyi hosszú horg olótűt
szorong atott, amelynek heg yét folyamatos kántálása ritmusára hol az
előtte álló kilencág ú kandeláber valamelyik g yertyájának sárg ás
láng jába tartott, hol pedig a csecsemő valamely tag jához érintette. S
ott, ahol a vaskos tű heg ye a kicsi leány bőrét érte, sárg ás foltok
jelentek meg . A csecsemő ébren volt, a szemét mozg atta, de sírás
nélkül tűrte a döfködéseket. Nyilván már most tisztában volt azzal,
milyen fontos lesz az élete további alakulásának szempontjából ez a
különös szertartás.
Calver azonban ezt nem tudta; félrelökdöste az ott csoportosulókat
– nőket, férfiakat veg yesen –, s eg yenesen nekirohant annak a
kilencág ú, ezüst g yertyatartónak, amelyben a narancsszínű g yertyák
fakó sárg a láng jai fölött furcsa, sárg ás, kénes füst táncolt. A kandeláber
felborult az ütközéstől, a sárg ás láng ok belekaptak a döbbenten bámuló
pap fekete kámzsájába, és a durva daróc azonnal láng ra lobbant. A pap
felsikoltott, a bal tenyerén eg yensúlyozott csecsemőt beleejtette a
balján várakozó, g ennyszínű szenteltvízzel telt kádacskába, a jobbjában
tartott vaskos tűvel pedig Calver felé döfött.
A tű heg ye elcsúszott Calver bal füle alatt, és azon kívül, hog y
meg karcolta kissé, nem tett különösebb kárt benne. Ám szinte abban a
pillanatban az érintés keg yetlenül viszketni kezdett. Calver sejtette,
hog y ug yanolyan sárg a folt keletkezhetett az arcbőrén, a meg szúrt
helyen, mint amilyenekből a szenteltvízben fuldokló csecsemőn már

240
eg y tucatnyi is lehetett.
– Szemét g yerekkínzó! – sziszeg te Calver, és mielőtt tovább futott
volna, futtában állcsúcson vág ta a papot.
A füle töve eg yre jobban viszketett.
A pap álla nag yot reccsent; a szertartás résztvevői jajveszékelve
mentették a szenteltvizes kádból a g yermeket. A csecsemő vékonyka
hang on kacag ott. Vag y a fürdőzést élvezte, vag y a teste viszketett.
Az üldözők tömeg esen tódultak be a templomba. Most már
meg érkeztek a városőrök is, és az éles patacsattog ásból ítélve, Norg dri
is.
– De g yermekeim… – bömbölte az ajtó közelében lebzselő fekete
kámzsás. – Hog y képzelitek ezt? Feg yveresen léptek Hemleg arth
szentélyébe?
– Kuss, csuhás!
– Hol az a mocskos hullag yalázó?
– Calver! Állj meg , a rohadt g ilf anyádat…
– Meg szentség telenítette a fivérem tetemét! – óbég atta valaki más.
– Szemet szemért! Én is ezt akarom tenni az ő tetemével!
– Ott fut!
– Kapd el!
– Kapd el te! Te vag y hozzá közelebb!
Tetőfokára hág ott a kavarodás. Calver ig yekezett kihasználni a
zűrzavart, és állva hag yta az állkapcsát szorong ató papot. Elrohant az
oltár mellett, amely valójában eg y ig en különös, mag asba nyúló,
nyúlánk márványszobor volt. Eg y kíg yó testű, emberfejű, szárnyas
lényt ábrázolt.
Calver meg kerülte. Vég ig rohanta a homályos alkóvokat. Ajtót
keresett.
Nem talált.
Az eg yik fülkében két kopasz pap simog atta eg ymást a csuha alatt.
Eg ymáshoz préselt ajkaik alapján arra lehetett g ondolni, hog y
mesterség es lég zést g yakorolnak.
– Hol eg y ajtó? – üvöltött rájuk Calver.
Nem kapott választ. Csak cuppog ást.
Calver rohant tovább. Három üres alkóvot is talált, ám közben a szeme
sarkából látta, hog y üldözői is elérték az oltár előtt toporg ó híveket, és
sietve kezdik bekeríteni.
– Hol eg y istenverte ajtó?

241
 – Állj meg , Calver!
Nem állt meg . Talált eg y vasajtót, és felrikoltott örömében. Aztán
ismét felrikoltott. Csalódottság ában. Az ajtó zárva volt.
Calver azonnal rájött, hog y semmi esélye. A vasajtó leg alább
tenyérnyi vastag . Képtelenség berúg ni. Ha lenne ideje, esetleg
meg piszkálhatná a zárat. Ám ideje momentán nem volt ilyesmire.
– Kapd el!
A lila ruhás üldözők közül ketten már alig pár lépésre voltak tőle. A
szemük vérben forg ott; vonásaik eltorzultak a g yűlölettől. A hulla
nyilván közeli rokonuk lehetett.
Calver ráborított eg y pénzes perselyt az elöl közeledőre, a
másodiknak pedig meg rag adta a csuklóját, s kihasználva annak
lendületét, belódította a meg lepett fickót a két csókolózó pap fülkéjébe.
Eg y ezüst felöltős városőr kapta oldalba; Calver épphog y lehúzta a
fejét a nyakmag asság ban elsüvítő kardpeng e elől. Nem állt le
verekedni. Hiszen leg alább harmincan rontottak volna rá a következő
pillanatban.
A templom kétszárnyú ajtaja felé rohant, amely jelen pillanatban az
eg yetlen kijáratnak tűnt; de mivel látta, hog y esélye sem lenne elérni
azt, eg y ravasz csellel irányt változtatott. Berontott a farag ott padsorok
közé. Eg y imádkozó öreg asszonyt eg y vörös pofaszakállas városőr elé
lökött. Felug rott a padokra, és jól kiszámított ug rásokkal ismét az oltár
felé vette az irányt.
A csecsemő még mindig hang osan kacag ott.
És ug yanakkor Calver csaknem meg őrült a füle alatti viszketéstől.
Nem volt ideje meg vakarni.
Az előző manőverével sikerült szétzilálni üldözőit, a feldühödött
g yászolók, a városőrök a padok között rohang áltak, s jelen pillanatban
az oltárhoz vezető úton csupán eg y tizenkét év körüli kislány állta útját
riadt tekintettel.
– El az útból! – ordított rá Calver meg félemlítő erővel. Aztán mivel a
leányzó még mozdulni is túl dermedt volt, futtában átug rotta.
Leérkezéskor csaknem kitört a bokája. Ráadásul a füle töve az őrjítőnél
is őrjítőbben viszketett. Eg y anya formájú nőszemély, kezében a kacag ó
csecsemővel, sikoltva menekült Calver útjából, ellenben a nehezen
mozg ó állkapcsú pap és két másik férfi kézzel-lábbal ig yekeztek elállni
az őrületesen cikázó Calver menekülési lehetőség eit.
Calver füle töve szinte lüktetett a meg vakaratlan viszketéstől. Ha

242
talált volna eg y fáklyát, valószínűleg habozás nélkül belenyomja a
parázsló vég ét a fülébe, hog y kiégesse annak az átkozott viszketésnek még
az emlékét is a húsából!
– Esthewar vérére…
– Hog y merészelsz – sikoltotta halálra rémülten a pap – szádra venni
ily szentség telen nevet ezen a szent helyen?!
– Esthewar! Azramredh! Dzsemohar! Yvorl! – rikoltozta Calver
diadalmasan, s tudta, hog y ezen nevekkel nag yobb fájdalmat okozott a
fekete kámzsás atyának, mintha lendületből tökön rúg ta volna.
A pap sikoltva a fülére tapasztotta mindkét kezét. S mivel a jobbjában
még mindig ott szorong atta a szent horg olótűt, a sikoltozása csak még
hang osabb lett! Ug yanis elsietett mozdulatának köszönhetően a szent
horg olótűvel átszúrta jobb füle dobhártyáját.
Calver azonban még ennek sem örülhetett. Kutyaszorítóba került.
Üldözői teljesen körülzárták, és most már minden irányból közeledtek.
Az ifjú g ondolkodás nélkül az eg yetlen lehetség es meg oldást
választotta; lendületből felszaladt a kíg yótestű, emberfejű
istenszoborra, és g yors mozdulatokkal felhúzódzkodott a kiterjesztett
szárnyakra.
Hirtelen felfedezte az eg yetlen menekülési lehetőség et, és
felrikkantott örömében. Ha sikerül felkapaszkodnia a szobor fejére,
onnan elrug aszkodva kitörheti az eg yik színes üveg ablakot a kupolán, s
akkor kijuthat az építmény tetejére. Onnan pedig már eg y Fürg e Calver
kaliberű fickónak nem okozhat különösebb g ondot a felszívódás…
E lehetőség től meg ittasulva rag adta meg az istenszobor g roteszk
képéből előmeredő, g örbe orrszerűség et. Azonban a nag y öröm elvette
az óvatosság át. S épp akkor, amikor fel kellett volna tornáznia mag át az
istenszobor nyakába, a lába lecsúszott a kiterjesztett szárnyakról, s
Calver úg y lóg ott a leveg őben – pusztán a szobor döbbenetesen
g roteszk orrába kapaszkodva –, mintha erejét és üg yesség ét akarná
fitog tatni.
A feldühödött csőcselék már a szobor tövében ordítozott, és az eg yik
városőr eg y karcsú dobótőrt húzott elő.
Az átszúrt dobhártyájú pap úg y üvöltött, mintha nem is csupán az
eg yik fülére siketült volna meg , hanem mindkettőre.
– Blaszfémia! Blaszfémia!
Fürg e Calver minden erejét összeszedve próbált felhúzódzkodni, és
valami támaszt találni. Ám a kíg yótesten nem volt boltozatos mellkas,

243
amin meg vethette volna a lábát.
Csupán eg y esélyt látott. Kilendült bal felé, s felhúzott lábával próbált
visszatalálni a kiterjesztett szárnyra, amiről korábban lecsúszott.
Nag y mázlija volt.
Épp abban a pillanatban, amikor oldalra lendült, eg y dobótőr
vág ódott cseng ve a szobor kíg yótestének ott, ahol az előbb még az ő
hastájéka libeg ett.
– Esthewarra… – liheg te kétség beesetten Calver. – Ez azért már
még iscsak túlzás!
Kimerülten erőlködött. Ráadásul verejtéktől nedves markából
milliméterről milliméterre csúszott kifelé a fura isten fura orra.
Tudta, hog y nem hal szörnyet, ha lezuhan jelenleg i hat méter mag as
pozíciójából. Eg yenesen az alatta tolong ókra esik. Nem üti meg mag át.
Ám az biztos, hog y akikre ráesik, azok ütik majd meg őt. Nem is
eg yszer. Sőt, eg y kis rug dosás is kinéz.
És még örülhet, ha sikerül meg úsznia lincselés nélkül…
Eg y újabb dobótőr csapódott cseng ve a márványszobornak. S rá fél
másodpercre alantról eg y dühös ordítás harsant. A lehulló dobótőr
csaknem kiszúrta a tolong ók eg yikének szemét.
Eg y vállalkozó kedvű g yászoló ifjú kúszni kezdett felfelé a szoborra
Calver irányába.
– Esthewarra! – kiáltotta a menekülő, és minden tartalék erejét
összeszedve, kétség beesetten próbált felhúzódzkodni a szobor fejére,
hog y meg vethesse a lábait, s kimászhasson vég re a fenti ablakon.
Azonban a bal füle már olyan keg yetlenül viszketett, hog y akarva
akaratlanul meg kellett vakarnia. Odakapott. Belevájta körmeit saját
bőrébe. Fél kézen lóg ott. Aztán ig yekezett ismét meg rag adni az
istenszobor orrát a bal kezével is…
Csaknem sikerült. De a fog ás lecsúszott.
– Esthewar vérére! – sikoltotta ijedten.
Kész csoda, hog y még bírta tartani mag át, és nem esett le. Ám ez volt
az a pillanat, amely meg pecsételte a neg yedvér g ilf ifjú sorsát.
A fekete kámzsás pap a feldühödés oly fokára jutott el, amely még
rendje közismert nyájasság át is feledtette vele.
– Átkozott fattyú! – üvöltötte túl az ordítozókat, s mindkét karját
felfelé tartotta, mintha áldásra vag y átokra készülne. – Hemleg arth
nevében… lég y átkozott! E percben dermedjenek meg izmaid, lég y
mozdulatlan két óra hosszig ! Szemeid ne pislog janak, ajkadat ne hag yja

244
el több káromlat!
Hog y a pap átka került meg hallg atásra az istene által, avag y ez
eg yfajta varázslat volt, az már nem derült ki Calver számára. Az izmai
ug yanis azon nyomban meg dermedtek, pislog ni sem bírt, s ajkait nem
hag yta el hang .
Ott lóg ott az istenszobor orrába kapaszkodva jobb kézen, a feje fölé
emelt bal kézzel, térdben felhúzott bal lábbal, enyhén meg g örbülve,
lemerevített jobb lábfejjel – s képtelen volt a leg csekélyebb mozdulatra
is.
Ebben a lehetetlen, röhejes pózban merevedett meg , mintha csak a
meg becstelenített isten akarna csúf tréfát űzni vele. Látott, hallott,
érzékelt – de képtelen volt a leg csekélyebb mozdulatra is. Hog y a szíve
dobog ott-e, vag y a tüdeje vett-e leveg őt, azt nem tudta, ám azon kívül,
hog y kő merev lett, nem érzett más problémát.
Nem beszélve persze arról az átkozott viszketésről, amely őrjítően
kínozta a bal füle alatt. És csaknem beleőrült abba a g ondolatba, hog y
ha a pap átka ig azzá válik, még hosszú órákig nem lesz képes
meg vakarni.
A puszta g ondolattól csaknem eszét vesztette.
Ráadásul, hog y teljes leg yen a hatás, g örcsbe merevedett,
izzadtság tól nedves jobb markából fokozatosan kezdett kicsúszni az
istenszobor kajla orra. Meg kellett volna markolnia szorosabban, ám
izmai nem eng edelmeskedtek akaratának.
Szép lassan, fokozatosan csúszott eg yre lejjebb, lejjebb. Aztán dermedt
ujjai közül kicsúszott a g ömbölyű orrvég ződés, és Calver hang talanul
aláhullott a mélybe.
Ezt a tettét nag y üdvrivalg ás fog adta.
Valóban nem ütötte meg mag át nag yon; két férfi és eg y asszony
karjaiba esett. Azonban máris meg rag adták, összevissza ráng atták
cibálták, karmolták, rug dosták, leköpdösték, tiporták… de a füle tövét
senki sem vakarta meg ! Pedig Calver isten bizony leg alább három
fekete pontot kitörölt volna annak a jótékony alaknak a neve mellől, aki
jó alaposan fültövön vág ja, fültövön rúg ja, vag y leg alább fültövön
köpi…
Mindenhol máshol érték a rúg ások, ütések, de a viszkető részt
mindenki g ondosan kerülte.
Sokasodtak, szaporodtak a fekete pontok!
Calver nem g yőzött jeg yzetelni fejben; de hát eg yebet úg ysem

245
tehetett. Még csak a szemét sem villog tathatta; hiszen a szemg olyóját
sem bírta mozdítani. Eg yenes irányba tökéletesen jól látott, de hog y kik
rug dosták oldalról, arra tippelni sem bírt.
Mindeg y! Meg fog adta mag ában, hog yha túléli ezt a kalandot,
mindenkit meg öl, akit lila g yászruhában vezérel elé a sors. Miközben
rug dosták, kelletlenül g ondolt bele e fog adalma következményeibe. Ez
eg y vég telen bosszú lesz… Hiszen ha g yászruhásokat öl meg a
fog adalma miatt, az áldozatait is meg g yászolják, vag yis eg yre csak
növekedik a lila ruhások száma, akiket meg kell ölnie…
Huh! Teljes városokat, birodalmakat kellene kiirtania!
Miközben verték, Calver ünnepélyesen visszavonta előző fog adalmát.
Majd máshog y találja meg a módját, hog y bosszút álljon mostani
kínzóin.
Szeretett volna szitkozódni.
Rohadt dolog ez a dermedtség ! – A papot fog ja először meg ölni!
– Nem elég , hog y képtelen mozdulni is, az érzékei remekül működnek.
Érez fájdalmat, pontosan érzékeli a rúg ásokat és ütéseket, de még arra
sem képes, hog y hang ot vag y más kifejezést tudjon adni a
g yötrelmeinek.
És ez az alattomos viszketés…
…amelytől beg olyózik az ember!
A pap máris halott! Totálisan halott! Sőt, még annál is halottabb!

Calvert verték. Lassacskán felhag yott a fog adkozásokkal. Minek

álmodozni, amikor perceken belül úg yis halálra tiporják? Máris
lemondott az életéről. Még a fog ait sem csikorg atta. Nem tudta.
Azonban mielőtt ez a kényes incidens vég zetessé fajulhatott volna,
eg y keg yetlen erő dobálta szét a mozdulatlan fiú körül a feldühödött
g yászolókat. Norg dri volt az.
– Vissza! – ordította a nomád. – El innen, átkozottak! Elég volt!
A lila g yászruhások visszarettentek, ám a feg yveres városőrök nem
hag yták annyiban a dolg ot.
– Félre az útból, nomád! A helytartó tömlöcébe vetjük! Felelnie kell a
bűneiért, amiket elkövetett.
– Ez az alak meg lopta Pious Petriust – csikorog ta Norg dri. – A nag yúr
elé kell vinnem, hog y számot adjon a tetteiről.
A városőrök kapitánya, aki eg y pillanattal ezelőtt még határozottan

246
erősködött, most a homlokát ráncolta.
– Vidd! – mondta vég ül. – És kérlek, add át üdvözletem a nag yúrnak!
Demoder őrmester sírig hű tisztelője marad…
– Átadom – vetette oda a nomád.
Aztán néhány készség esen eg yütt érző, lila ruhás seg ítség ével
felrakták a nevetség es pózba merevedett Calvert a szürke kancára. És
még a pap is seg édkezett.
– Sajnálom, sajnálom – motyog ta kezét tördelve a csuhás –, elrag adott
az indulat. Én nem akartam, és esküszöm Hemleg arth áldott nevére,
hog y eg y hétig kemény böjttel vezeklek majd a vétkemért…
Calver azt kívánta neki mag ában, hog y fulladjon meg az első falattól,
amit a hosszú böjt után a szájába vesz!
– Meddig tart a fickó mozdulatlanság a? – kérdezte Norg dri. – Mikor
kerül kihallg atható állapotba?
– Leg később két-három óra múltán – vinnyog ta a pap. – De lehet,
hog y valamivel hamarabb. És bocsánatot kérek Petrius nag yúrtól, hog y
ilyen g yalázatosság ot cselekedtem az ő fog lyával… és bocsánatot kérek
tőled is, barátom, amiért mag amban meg átkoztalak azért, hog y a
paripád lócitromokat hag yott az oltár tövében… Ah, semmi g ond, saját
kezűleg fog om feltakarítani… És ha leg közelebb is lovon teszed
tiszteletedet e szentélyben, senki sem fog ja a szemedre vetni…
Norg dri nem válaszolt. Felült a lovára a keresztben heverő Calver
mög é, és térde szorításával meg ösztökélte a zavarodott állatot.
Miközben kifelé csattog tak a padsorok között, a dermedt Calver
tisztán érzékelte, hog y azok az emberek, akik eddig g yűlölködve
bámultak rá és a vérét akarták, most határozottan szánakoznak. És ez
nem is csoda, hiszen ő Pious Petrius fog lya.

Norg dri kicsattog ott vele a templomból, és mög öttük csak most
kezdett oldódni a feszültség . A csecsemő még mindig hisztérikusan
kacag ott. Calver szerette volna követni a példáját, de a g yötrelmes
viszketés ellenére, még kacag ni sem tudott.
És ez íg y lesz még két óráig .
Meg próbálta visszatartani a léleg zetét, hog y fulladásos halállal
vessen vég et a kínjainak, de még erre sem volt képes. Csak hevert
mozdulatlanul, keresztben a nyereg ben, ug yanabban a pózban, ahog y
meg merevedett. Bal lába térdben felhúzva, jobb lábfeje lefeszítve,

247
deréktájon enyhén meg g örbülve, jobb kezét mereven a feje fölé nyújtva,
bal kezével lehetetlen szög ben kaparászva; arcára a heveny
hascsikarással kombinált szorulás kifejezése merevedve.
Amerre elhaladtak, mindenhol röhög ő járókelők fordultak utánuk.
Záporesőként potyog tak a fekete pontok!
Calver már letett arról, hog y ismeretlen eg yének arcmását
meg jeg yezze; eldöntötte, hog y eg ész Persionnak pusztulnia kell! Halál
ennek az undorító városnak minden lakójára!
Már közeledtek a nég ytornyú palotához.
– Mag adnak köszönheted! – dörmög te a nomád ing erülten.
– Remélem, jó lecke volt! És vésd az eszedbe… ha tovább hülyéskedsz és
elcseszed a tervet, kinyomom mindkét szemed, kivág om a nyelved,
kiheréllek, és a skalpodat a kutyáknak vetem…
Calver mindezt hajlandó lett volna azonnal meg bocsátani, ha Norg dri
meg vakarg atja a bal füle tövét. Norg dri azonban ezt nem tudta, és a
fekete pontok meg maradtak a neve mellett. Eg y eg ész halom.
Minimum tízszeres halál!
A viszketés most vált elviselhetetlenből még elviselhetetlenebbé.
Calver leg szívesebben ordított volna, ahog y a száján kifér. Sajnos,
ordítani sem tudott.
A viszketés nem szűnt meg , mi több, tovább terjedt. Calver leg alábbis
íg y érezte, miközben a szürke kanca háta úg y hullámzott a hasa alatt,
mint valami púpos teve.
A templomot már jócskán mag uk mög ött hag yták, amikor az őket
kísérő g yászolók és a városőrök elmaradtak mög ülük.
S ahog y elhaladtak a Fekete Sárkány előtt, a mozdulatlan Calver két
ismerős lovat látott kikötve oldalt. Tehát Bredan és két társa már
meg érkeztek.
A nomád mereven ült a nyereg ben, s okulva a korábbi eseményekből,
bal kezével keményen markolta Calver ing nyakát. S ahog y a ló teste
ing adozott járás közben, a férfi kérg es keze, s az eg yik ujján lévő
pecsétg yűrű folyamatosan hozzádörzsölődött a fog oly tarkójához, s
ebbe Calver csaknem beleörült. Alig fél arasznyi hiányzott ahhoz, hog y
a g yűrű a tarkója helyett a viszkető fültövet dörzsölg esse, s az a
mennyek mennye lett volna a vég sőkig elg yötört Calver számára. Ám
hog y ez a meg váltó enyhülés az eg ymást követő zökkenők elmúltával
sem következett be, a mennyek mennye helyett eg yre inkább a poklok
pokla lett.

248
 A szürke kanca változatlan iramban elhaladt a kocsma előtt, és a
cimborák kikötött lovai kitűntek a lebénult fog oly korlátozott
látóteréből.
A paták ütemesen csattog tak a kopott kövezeten, és Calver jelenleg i
pozíciójából akarva akaratlanul meg állapíthatta, hog y a szürke kanca
bal mellső patáján meg lazult és leesőben van a patkó…
Hamarosan vég ig mentek a hosszú, keskeny utcán, és kijutottak arra a
térre, amelyre Petrius Házának vaskos, kétszárnyú kapuja nyílt.
Calver úg y hitte, hog y a külső várfal tövében is széles vizesárok fut
körbe, ám most láthatta – már amennyire láthatta –, hog y a falak
mag asak és vaskosak ug yan, de nem tűnnek olyan bevehetetlennek,
mint hírlik. Ám persze Norg dri révén már tudta, hog y ezeken a falakon
átjutni csupán részsiker, az ig azi nag y falatnak a Belső Vár számít.

A szürke kanca meg állt a hatalmas, boltíves kapu előtt, és a nomád

meg döng ette a súlyos kopog tatót. Szinte abban a pillanatban fej
mag asság ban félrecsusszant eg y vaslemez, és eg y szakállas arc jelent
meg a kémlelőnyílásban.
– Dodg imiro? – hallatszott a reszelős hang .
– A nag yúr örvendezni fog – dörmög te válasz helyett a nomád.
– Elfog tam a g azembert, aki oly vakmerő volt, hog y meg dézsmálta
Shwerat javait.
– Ah. – A szakállas csak most fedezte fel a mozdulatlan Calvert a
nyereg ben. – Mit tettél vele, hog y ilyen kajla lett?
– Nem én – sóhajtott a nomád. – Volt eg y kis zűrünk. A fickó
meg szentség telenített eg y templomot, és a pap bénította le…
A szakállas röhög ött.
– Rég láttam már ilyen randa hullajelöltet!
Nézz tükörbe! – g ondolta Calver, pedig nem is látta a fickót, lévén,
hog y az ő látószög e jóval lentebb esett.
A kapu csikorog va kitárult. Itt nem volt sem vasrostély, sem
felvonóhíd, sem látható csapdák. Olyan volt, mint bármely hasonlóan
g azdag ház bejárata, eg y jól védhető város közepén. A falak nem voltak
sem mag asabbak, sem vastag abbak, de még csak díszesebbek sem a
draxioni helytartó palotájánál, és kívülről semmi sem utalt arra, hog y
ennek a háznak a lakója talán a király után az eg yik leg hatalmasabb úr
a Pers Királyság ban.

249
 Azonban a tág as udvaron a bejárattól jobbra és balra sorakozó
kiszolg áló épületek, raktárak, istállók és leg énység i szállásokon túl,
fenyeg etően dereng ett a Belső Vár masszív fala, s azon túl a nég y
szurokfekete torony. Eg yenesen abba az irányba haladtak.
A bejárathoz a Keleti Torony esett leg közelebb, rézsút az Északi
Torony látszott, s e kettő eltakarta a közeledők elől a maradék
tornyokat. A Nég y Torony által közrefog ott Vendég házból pedig a
Belső Vár mag as kőfala miatt csupán a smarag dzöld kupola látszott.
És ahog y a Belső Várat körülvevő, tíz-tizenkét méter széles árokhoz
közeledtek, a szürke kanca eg yre türelmetlenebb lett. Prüszkölt,
ritmustalanul táncolt, és mindenáron vissza akart fordulni. Amikor
már csak alig pár lépésnyire jártak a sűrű, kátrányszerű, fekete
szutyokkal telt árok szélétől, Calver is meg érezte azt a szúrós,
meg öklendeztető szag ot, amitől a ló viszolyg ott. És azt is látta, hog y az
árok közelében dög lött denevérek aszalódtak a napon.
Szerette volna befog ni az orrát. Nem tehette. A lelki üdvét eladta
volna eg y jó alapos vakaródzásért. Nem jelentkezett rá vevő.
A külső kapu őrei valószínűleg már értesíthették a Belső Vár őrség ét
valami módon, mert mire a szürke kanca elérte a szutyok szélét,
csikorog va ereszkedni kezdett lefelé a karnyi vastag láncokkal
mozg atott, masszív felvonóhíd.
Azonban amikor a híd dübbenve leérkezett a lábuk elé, Norg dri még
akkor is tovább várt; nem nóg atta g yorsabb haladásra a kancát. Várt.
Semmi sem történt. Csak Calver füle töve viszketett kitartóan.
Norg dri még mindig állt.
Talán öt perc is eltelt ebben a mozdulatlanság ban, és Calver nem
tudta mire vélni a dolg ot.
A nomád azonban nyug odtan ült a lován, s nem türelmetlenkedett.
Aztán eg yszer csak olyasféle serceg és, zizeg és hallatszott, mint
amikor eg y űzött sündisznó próbál eliszkolni eg y száraz falevelekkel
lepett pléhteknőből. És ug yanekkor fehéresen villódzó fénycsíkok
futottak vég ig a leeng edett hídon.
Norg dri g ondosan meg várta, amíg a fénycsíkok elhalnak, s a serceg és
is meg szűnik, csak aztán böködte meg a lovat a térdével. Ebből Calver
arra következtetett, hog y ez a várakozás is hozzátartozik a bebocsátási
procedúrához. Lehet, hog y a híd eddig csak illúzió volt? Ha valaki
tudatlanul próbált volna átmenni rajta, a közepénél belepottyant volna
a szurokba?

250
 Vag y ez lehetett a mag yarázat, vag y valami hasonló…
A fal mög ött az udvar korántsem volt olyan tág as, mint a külső
terület, ám sokkalta barátság osabb. A g ondosan nyírt pázsitot ápolt
rózsabokrok fog ták közre, s a bejárat mindkét oldalán mohákkal lepett
sziklakert mag asodott, amelynek tetején áttetsző vizű szökőkutacskák
csobog tak, s a víz teraszról teraszra csorg ott alá, hog y a sziklakert alján
láthatatlan lyukak nyeljék mag ukba őket. A sziklakerteken túl pedig
árnyat adó fák sorakoztak mértani rendben, és masszív kőpadok
látszottak a pihenni vág yók számára.
A Belső Vár közepét elfog laló épületeg yüttes lelke, a Vendég ház
olyan volt, akár eg y hatalmas dobókocka, amire smarag dszínű kupolát
emeltek, s amelynek nég y füg g őleg es sarokéle helyén a nevezetes
tornyok meredeztek. Mag uk a sima oldalú, csillog ó, fekete Tornyok
ig azán impozáns látványt nyújtottak. Szabályos kör alapú, masszív,
zömöknek tűnő, huszonöt méter mag as, tizenhat méter átmérőjű
heng erek, amelyek tetején csúcsos süveg ek g yanánt szürke őrkupolák
emelkedtek.
A Vendég ház felvonóhíd felőli fala úg y csillog ott, mintha üveg ből
lenne, ám különös módon még sem lehetett belátni rajta. S Calver le
merte volna fog adni bármibe, hog y látszólag os törékenység e dacára,
katapulttal sem lehetne bezúzni. Szinte sug árzott belőle a mág ikus
energ ia.
A Vendég ház bejárata előtt nég y alak várta őket. Az élen eg y, két
méternél mag asabb, ezüst láncing es, izmos férfi állt karba tett kézzel.
Az oldalán drág akövekkel díszített hüvelyben széles peng éjű kard
lóg ott; minden eg yes ujján ékköves g yűrűk. Calver nem látta a fickó
arcát, a látósíkja a mellrésznél vég et ért, de biztosra vette, hog y eg y
sebhelyektől, forradásoktól borított, szilaj, férfias ábrázatot láthatna, ha
mozdítani tudná a fejét.
Eg észen nyilvánvaló volt számára, hog y ez a férfi nem lehet más,
mint Quillag ron, a Petrius Ház testőrség ének parancsnoka.
Fél lépéssel a daliás harcos mög ött eg y hófehér selyeming et és
bug g yos fehér selyemnadrág ot viselő férfi állt. Ez a dundi alak olyan
alacsony volt, hog y az ezüsting es válláig sem ért, íg y Calver neki
láthatta az arcát: keskeny, éles vonású, itt-ott behízott ábrázatot, finom
ívű orrot, mandulavág ású, szürke szemeket, kackiás füleket. Eg yaránt
volt benne valami az elfek kecsesség éből és az emberek erős határozott
vonásaiból.

251
 E páros két oldalán eg y-eg y testőr állt; mindketten hosszú nyelű
alabárdot tartottak a kezükben, és az is lerítt a tartásukból, hog y a
feg yverük nem csupán díszként szolg ál; szükség esetén valószínűleg
kiválóan tudják forg atni.
Norg dri leug rott a nyereg ből; Calvert lóg va hag yta.
– Azonosítom mag am – recseg te keményen. – A nevem Norg dri
Dodg imiro. Fog lyot hoztam. Azt az alakot, aki Fürg e Calver néven
neveztetik, s aki volt oly botor, hog y a cimborái seg ítség ével leölte
Schwerat úr zsoldosait, és elrag adta a vag yonát.
A fehér selyem öltözékű félelf tipeg ő léptekkel közeledett. Meg állt a
nomád előtt, behunyta a szemét, és kétszer-háromszor elhúzta a kezét a
leveg őben, mintha eg y láthatatlan üveg lapot tapog atna. Calver orrába
átható levendulaillat és valami csípős arcszesz kipárolg ása hatolt; a
félelf illatosította mag át ilyen erősen.
– Norg dri Dodg imiro az – jelentette ki halk, enyhén sziszeg ő hang on
a dundi félelf. – A fog oly izommerevség hatása alatt áll. Nyilvánvalóan
papi mág ia. Hall minket, lát minket, érez minket, de mozdulni
képtelen. A ló nem Petrius nag yúr istállójából való.
A kis varázsló, miután mindezt eg y szuszra elsorolta, visszatipeg ett
az ezüstláncing es harcos mög é, és hasa előtt összekulcsolt kézfejeit
elrejtette bő ing ujjaiba.
– Honnan a ló? – kérdezte a hatalmas termetű kapitány.
– A fog olyé volt – felelte eg ykedvűen Norg dri.
– Hol a te lovad?
– A fickó bevette mag át a sűrűbe, csak g yalog szerrel üldözhettem. A
lovamat hátrahag ytam a tisztáson. A társam, Meyoral bizonyára
g ondját viselte. Az ő lovát úg yis kilőtték alóla.
Az ezüst láncing es közelebb lépett, keményen belemarkolt Calver
üstökébe, és eg y heves rántással felemelte a fejét, hog y belebámuljon a
képébe.
Calver szerette volna képen csókolni a fickót és a nevét belefog lalni az
imáiba. A kapitány ug yanis e mozdulatsor közben akaratlanul is
meg karmolta hosszú körmeivel a viszkető fültövet, és enyhítette
valamelyest a pokolbéli kínokat.
Ez egy remek ember! Megérdemel egy kapitális méretű piros pontot!
– Mintha láttam volna már valahol ezt a sunyi pofát! – dörmög te a
férfi.
És Calver kíváncsi volt, vajon a dermedtség e mennyiben akadályozza

252
meg az elsápadás folyamatában. Normális esetben ug yanis a másodperc
tört része alatt olyan fehér lett volna, mint a meszelt fal.
A termetes fickó ug yanis nem volt más, mint eg ykori mestere, Komor
Gradoran, akit ő sok-sok évvel ezelőtt keserves lelkifurdalások
közepette feladott a draxioni helytartó pribékjeinek. És aki emiatt
nyilván neheztel rá…
– Csak tudnám, honnan a fenéből…
Calver ig yekezett ártatlan képet vág ni. Természetesen ug yanolyan
bambán meredt mag a elé, mint korábban. A varázslat ug yanis még
mindig tartott.
Az ezüst láncing es eg y darabig még tűnődve bámult bele Calver
képébe, aztán a fejét ing atta. A szemében nem csillant a felismerés
diadala, ajkára nem tolultak azonnal g yilkos káromlatok.
– Meyoral! – kiáltotta.
A hívásra a Vendég ház ajtajának takarásából az a férfi sántikált elő,
aki alól másfél nappal ezelőtt Calver kilőtte a lovat. Akkor bronzsisakot
viselt, most hajadonfőtt volt, és zsíros, barna haja a vállát verdeste.
– Ez volt az a fickó? – kérdezte az ezüst láncing es.
– Ez bizony! – harsog ta nem titkolt kárörömmel a kérdezett, és
eg észen közel biceg ett. – Kétség kívül ez volt!
– Meg mernél esküdni rá?
– Fig yelj, Quillag ron! Tudom, mit beszélek. Felismerem… ámbár
akkor, amikor először láttam, nem volt alkalmam ily közelről a
szemébe nézni…
Még szerencse! – g ondolta Calver szkeptikusan. Rosszul lettem volna a
pofádból áradó hagymaszagtól.
Most valószínűleg elalélt volna a heveny hag ymabűztől, ha képes
erre.
Az ezüst láncing es eleng edte Calver üstökét; ám a fej nem hullott
vissza eredeti pozíciójába, hanem úg y maradt, e felhajtott, g roteszk
helyzetben. Mintha meg akarná nézni, hog y nem tollas-e a saját háta.
– Lég y üdvözölve itthon, Dodg imiro! – mondta a kapitány. – Már
kezdtem ag g ódni miattad.
– A fickó úg y futott, mint a nyúl – mormog ta a nomád. – Nem bírtam
lépést tartani a hosszú lábaival. Ám mindaddig a nyomában liheg tem,
amíg szinte össze nem esett a kimerültség től. Harc nélkül fog tam el.
Nem öltem meg , mivel úg y véltem, élve sokkal inkább szolg álja a
nag yúr céljait.

253
 Calver komor g ondolatok között próbálta mérleg elni a sorsát. Sehog y
sem tudott kibékülni a helyzet alakulásával. Nem elég , hog y eg ykori
mestere, Komor Gradoran kezébe került – aki mellesleg itt Quillag ron
néven ismeretes –, de sehog y sem tetszett neki Norg dri viselkedése.
Lehet, hog y a hőzöng ése Petrius meg g yilkolásáról csupán része volt a
csapdának?
– És a pénzes láda? – recseg te Quillag ron.
– Nekem nem köpött a fickó – morog ta rosszkedvűen Norg dri –, ám
biztosra veszem, hog y hamarosan meg oldódik a nyelve.
– Miért ilyen merev? A te műved?
Norg dri a fejét rázta.
– Eg yszer már meg próbált elszökni útközben, s ezért eg y kissé
meg vertem, mint láthatod… – Itt hatásszünetet tartott, de ez
szükség telen volt, mivel Calver arcán még jól látszottak a cimboráitól
elszenvedett rúg ások, ütések nyomai. – Eszméletlenül hevert a
nyerg emben, amikor behatoltunk a városba. És én úg y hittem,
mag ához sem fog térni talán sohasem… Ám nem messze a Fekete
Sárkánytól hirtelen lecsusszant a nyereg ből, s mire észbe kaptam,
menekülni próbált. Eg y temetési menetben akart fedezéket szerezni, de
ezzel felbőszítette az elhunyt rokonait. A teng er felé próbált szökni, de
én elvág tam az útját. Aztán jobb híján beszaladt a Hemleg arth
Templomba, és meg szentség telenített eg y folyamatban lévő
szertartást. A főpap nag yon bedühödött rá, amikor a fickó
felkapaszkodott Hemleg arth szobrára. Azzal büntette, hog y rámondott
eg y hosszan tartó mozdulatlanság varázst. Nekem már csak annyi dolg om
volt, hog y leszedjem, és elhozzam.
– Meddig lesz ilyen állapotban?
A nomád helyett a kis félelf varázsló válaszolt.
– Még minimum eg y órán át, de leg később két és fél órán belül
mag ához tér.
Quillag ron elég edetten sóhajtott.
– Nem szükség es tehát meg zavarnunk a nag yurat a meditációjában.
– Calver felé intett. – Vig yétek a tömlöcbe, és vasaljátok meg ! Te pedig ,
barátom… – Norg dri felé biccentett. – Jó munkát vég eztél. Jutalmad
nem marad el. De addig is… mivel kimerültnek látszol…
– Az vag yok, nem tag adom.
– Menj, pihenj le az eg yik vendég szobában, s vég y mag adhoz élelmet
és frissítőt! Hunyhatsz is eg y keveset, ám mostanhoz három órára

254
készen kell állnod, hog y részletes beszámolót adj a történtekről urad s
parancsolod előtt!
Norg dri eng edelmesen meg hajtotta a fejét.
– Úg y lesz, Quillag ron.
Calvert a két alabárdos testőr meg rag adta, és érzéketlen
keménység g el leráng atták a nyereg ből. Nem fog lalkoztak azzal, hog y a
vállukra veg yék, vag y ilyesmi… A karjainál fog va húzták a földön.
Miközben Calver távolodott, éles hallása révén még elkapta a nomád
lehalkított szavait.
– Még valami, Quillag ron… Tudomásomra jutott, hog y a fickó
Persionban szándékozott találkozni a cimboráival a Fekete Sárkány
fog adóban… Hárman vannak. Bredan, eg y medvetermetű, norstradeni
barbár. Eg y Chaini nevezetű, mocskos kis tolvaj. S eg y piperkőc alak,
aki Reg inarnak nevezteti mag át… Azt nem tudom, mikor érkeztek, s azt
sem, hog y meg érkeztek-e már, de úg y g ondolom, ajánlatos lenne
csapdát állítani nekik, s haladéktalanul elfog ni őket, amint feltűnnek…
Fürg e Calver szerint ők ismerik a pénzes láda rejtekhelyét…

Calver még hallotta, amint Quillag ron harciasan felmordul, aztán a

hurcolói elkezdték lefelé ráng atni a kopott lépcsőfokokon, s saját
testének dübbenésein kívül már semmi mást nem hallott.
Aztán történt még valami, amitől csaknem eszét vesztette. Az eg yik
martalóc, aki cipelte, felfedezte az övén az erszényét, és örömteli
mordulással szakította le. Calver szerette volna szájba rúg ni a
rohadékot, ám az izmait még mindig lebéklyózta a mág ikus
dermedtség .
A fickó meg nézte az erszény tartalmát, és elég edetten dünnyög ött.
Mire a társa is vérszemet kapott, és szisztematikusan elkezdte átkutatni
a tehetetlen fog lyot. Felkiáltott örömteli meg lepetésében, amikor a
zeke varratában kitapintott eg y drág akövet, aztán még eg yet és még
eg yet.
A társával vetélkedve ráng atták le Calver lábáról a csizmát, forg atták
ki ruhája minden lehetség es rejtekét, és meg találták az összes
drág akövet, amit a fiú rejteg etett.
Értették a dolg ukat a rohadékok!
Calver leg szívesebben zokog ott volna; ám ebben az ostoba helyzetben
még sírni sem tudott.

255
 Calver jó két órán át hevert a mocskos szalmában oly röhejes pózban,
hog y még a szomszédos cellában raboskodó, ősz szakállas, fog atlan
csontkollekció is csaknem halálra röhög te mag át a látványon. És ez
nem is csoda.
Mert mit látott a vénség ? Eg y félig levetkőztetett, mozdulatlan
emberszobrot, felhúzott bal lábbal, elálló lábujjakkal, kimerevített jobb
lábbal, és a feje fölött a semmit markoló kezekkel, miközben a fejét úg y
hajtja hátra, mintha a feje búbjával akarná meg vakarni saját háta
közepét. És mindehhez kimeredt, üveg es szempár, sebhelyes, eltorzult
ábrázat, és kicsattant alsó ajak is járul.
S nem elég , hog y ez a g roteszk alak merev, akár eg y szobor, még
vastag láncokkal a falhoz is erősítik az őrei.
A szakadozott ing ű, tetőtől talpig mocskos, torzonborz szakállas
öreg ember meg állás nélkül vihog ott eg y órán keresztül, és a vaskos
rácsok között ujjal mutog atott Calver felé. De aztán a vihog ása erőlködő
köhög ésbe fulladt, s a szerencsétlen pára csaknem meg fulladt saját
nyálától.
És ez esetben teljesült volna a kiszolg áltatott Calver eg yik kívánság a.
A másik kívánság a viszont – hog y valaki jó alaposan vakarja meg a bal
füle tövét – nem talált meg hallg atásra a szőrös szívű istenek körében.
Calver csak hevert a szalmában mozdulatlanul, és eközben
meg közelítőleg kétmilliószor perg ett le eddig i élete a szeme előtt. És
ha nem sikoltozott volna a szomszédos cellában a toprong yos vénség
minden félórában pontosan öt percig , Calver teljesen elveszítette volna
az időérzékét, és azt hihette volna, hog y nem is két órája, hanem
kétszáz éve hever a tömlöcben meg láncolva.
A vénség azonban pontos volt és precíz, és esztelen sikoltásai
szabályos időközökben kínozták a tehetetlen ifjú fülét. Aztán valami
mást hallott. Kemény, csizmás lépteket, és olyasfajta tipeg ést,
csoszog ást, amely akaratlanul is a finomkodó mozg ású, félelf varázslót
juttatta eszébe. S éles füle hallott még valamit, amit sehog y sem tudott
hová tenni. Amikor a léptek az ő tömlöcrészén túl pár lépés múltán
abbamaradtak, halk szöszmötölés után kenetlen ajtó nyikorg ása
hallatszott. Majd pedig eg y hang os sóhaj, és suttog ó, lág y szavak.
– Viszik a lányt! – rikoltotta a vénség szinte eksztázisban. – Hova
viszitek a lányt? Miért nem hozzátok be hozzám a lányt? Én csináltam
ezt a lányt! Én csináltam!
Miféle lányt?

256
 Az előző léptek most visszafelé tartottak, s ez alkalommal oly közel
haladtak el Calver cellájához, hog y beleestek a meredt szemű fog oly
látósíkjába. Elöl eg y alabárdos katona lépkedett, mög ötte pedig a
ritmustalanul tipeg ő félelfbe karolva eg y fiatal lány. És ennek a lánynak
a látványa félelmet hozott Calver szívébe.
Szqülla volt az! Ug yanazt a bizonytalan öltözéket viselte, mint amikor
utoljára látta, s a szeme ug yanolyan naivan és ártatlanul csillog ott.
Calver csaknem felordított rémületében. Csaknem… de még sem. A
lány viszont hirtelen meg torpant, feléje fordította ovális arcát, és
töpreng ve ráncolta a homlokát.
– Én ismerem őt – motyog ta tétován, és az állával Calver felé bökött.
– A nevét is tudom.
Calver nem mozdult. Nem is tudott volna.
– Jöjj, kedvesem! – suttog ta a félelf g yeng éd erőszakkal. – Nem szabad
meg várakoztatnunk Petrius mestert.
– Fürg e Calver – suttog ta a lány elrévedve. – Ez a neve… De vajon ki ő?
És vajon találkoztunk már?
– Valóban ez a neve – mondta a kis mág us. – Ám mint láthatod, most
eg yáltalán nem „fürg e”.
A lány értetlenül meredt rá, és többször is pislog ott.
– Nem – rebeg te a lány kábán. – Eg yáltalán nem fürg e.
– Perceken belül elmúlik a dermedtség e – jósolta a félelf. – Amikor
majd visszatérünk a szállásodra, beszélhetsz vele. Meg kérdezheted tőle,
honnan ismered.
– Amikor majd visszatérünk – szajkózta a lány, és eng edelmeskedett a
kicsi varázstudó g yeng éd húzásának. – A mester most vár eng em. De
amikor majd visszatérünk…
– Nem térsz te vissza! – rikoltotta kárörvendően a vénember a
szomszéd cellából. – Nem térsz te vissza soha! Mert nem hozzám
visznek! Mert én már rab vag yok!
– Ordítozz csak! – sziszeg te a félelf. – Ostoba vénember! Ordítozz
csak… és én kivág atom a nyelved!
– Átkozott! – rikoltotta a torzonborz öreg ember, és eszelős erővel
rázta a bilincseit. – Tudod nag yon jól, hog y ha eg y ujjal is hozzám
nyúlsz, vég ed! Rád szabadulnak a démonok, és cafatokra tépnek!
Cafatokra!
Nem jött válasz.
– Apró cafatokra! – rikoltozta a vénség . – Meg fog lak ölni, meg fog lak

257
g yilkolni, te mocskos áruló!
Az öreg a láncait csörg ette, huhog ott, mint valami kísértet, majd
tébolyult röhög éseket hallatott.
Az alabárdos, a félelf és Szqülla léptei felfelé csoszog tak a lépcsőn,
aztán amikor eg y döndüléssel becsapódott az ajtó, ismét csend lett. A
vénember mag ában motyog va járt fel-alá a cellájában, mint eg y
csapdába esett, ag g pávián. Néha-néha a változatosság kedvéért
felrikoltott, és ilyenkor zavarosan rikoltozott mindenfélét.
– Elvette tőlem… Átkozott! A nap is meg remeg majd, amikor belé
vájja karmait… Ó, nem!… De, de, de, de!… Őrület! A pusztító én vag yok!
… Ó, mily ostoba voltam, mily átkozottul ostoba!… Hát nem tudják? Hát
nem látják, hog y én vag yok Petrius?… Miért, miért, miért? Mondd,
uram, ó, miért?… Ha elszabadul, mindennek vég e!
Aztán a vénség mag ába roskadt, és hosszú perceken át vinnyog ott
eg y sötét sarokban, s épp akkor, amikor Calver úg y g ondolta, hog y
talán már meg is halt a szerencsétlen, kezdődtek elölről a sikoltozós
dührohamok.
Calver azt kívánta, bár meg halna inkább, mint hog y itt kelljen
rohadnia eg ész életére és az eszelős sikolyokat hallg atnia. Ám a sors
nem adta meg neki ezt a keg yet…

258
259
 Már két és fél óra is eltelt, amióta Calvert a tömlöc falához láncolták, a
bénaság azonban a félelf varázstudó jóslata ellenére sem akart vég et
érni. Calver ug yanúg y képtelen volt a leg csekélyebb mozdulatra is,
mint korábban.
Ug yanúg y látott, ug yanúg y hallott, ug yanúg y érezte a tömlöc
rettenetes bűzét, mintha minden rendben lenne, ám a kisujját sem bírta
meg mozdítani.
Ráadásul most majd' beleőrült abba a ténybe, hog y semmit nem
értett. Mit keres Szqülla Petrius Várának tömlöcében? Miért viselkedik
úg y a lány, mint aki eg y átmulatott éjszaka után részeg kómából
ébred? Hog y lehet az, hog y emlékszik a nevére, emlékszik az arcára, de
nem tudja beazonosítani mag ában?
Pont úg y viselkedik, mintha…
Calver szitkozódott g ondolatban, és kezdett ráérezni az
összefüg g ésekre. Amikor ő a tisztáson ismét meg ölte ezt a kísérteties
teremtményt – aki mellesleg a jelek szerint valamiféle halhatatlan
istennő –, Szqülla már rutinos halottnak számított. Amikor el akarta
ég etni és a lány eltűnt, nem valami túlvilág i lét szippantotta mag ába.
Valószínűleg elteleportált, vag y valami hasonló varázslatot alkalmazva
elmenekült. Ám mint minden újraéledésnél, most is jött az amnézia.
Nem tudta, hog y kicsoda, nem tudta, hog y mi történik vele, azt sem
tudta, hog y hol van. Valószínűleg összevissza mászkált a környéken a
szerencsétlen, amíg a g yilkosok után kutató bérencek el nem kapták. És
a jelek szerint ismét meg ölhették a lányt, s most meg int nem
emlékszik semmire…
S hog y miért viszi a félelf varázsló Petrius elé? Ez is nyilvánvaló.
Petrius vag y a lányra is g yanakszik a pénzes láda eltűnését illetően,
vag y csupán ki akarja szedni belőle az újraéledés titkát.
Bárhog y leg yen is, g yaníthatóan nem sokat fog meg tudni Szqüllából,
aki valószínűleg jelenleg még a saját nevét sem ismeri. De Norg dri
szerint előbb vag y utóbb emlékezni fog mindenre…
Calvert ütemes zajok mozdították ki a g ondolataiból. Hallotta, ahog y
döng ő léptek közelednek, de meg sem próbálta odafordítani a fejét.
Aztán eg y kulcs zörg ött a zárban, valami éleset kattant, és…
A szomszéd cellában a szakadt ing es vénség időzítve sikoltozni
kezdett.

260
 – Őrség ! Őrség !… Seg ítség ! Seg ítség !… El akarnak lopni! El akarnak
rabolni! Seg ítség !
– Kussolj már, vag y tüzes vasat nyomok mindkét szemedbe! –
recseg te eg y ing erült hang , amelynek tulajdonosában Calver Norg drira
ismert.
A szemét áruló!
A vénség meg rettenve húzódott vissza a zárkája hátuljába, s onnan
óbég atott.
– Seg ítség !… Őrség !… Őrség !… Őrség !… – Mintha felhúzták volna. –
Őrség !… Őrség !…
– Calver! – sziszeg te dühösen a nomád. – Mozdulj már, g yerünk!
– Nem bírok! – sziszeg te vissza felháborodottan az ifjú. – Még mindig
tart a varázslat! Még pislog ni sem bírok!
– Akkor meg hog yan tudod jártatni a szádat? – vetette oda
g unyorosan a nomád, lehajolt, felemelt eg y kődarabot, és reflexből
hozzávág ta az őrség ért rikoltozó vénemberhez. A dobás talált, a vénség
meg nyikkant, s a rikoltozás eg yelőre abbamaradt.
Calver döbbenten fedezte fel, hog y az előbb valóban ő beszélt, nem
csak g ondolatban, de a valóság ban is. Aztán arra is ráeszmélt, hog y
miközben ezen g ondolkodott, kétszer-háromszor is pislog ott, s ezzel
kellemesen enyhítette szemg olyói ég ető fájdalmát.
– Tudok mozog ni! – suttog ta meg ittasultan. – Elmúlt a varázs!
– Mozdulj hát meg akkor! – förmedt rá Norg dri. – Miért nem
moccansz már? Nincs időnk itt szobrozni!
Calver nag yon csúnya pillantást vetett rá a szeme sarkából. A
szemg olyóját már tudta mozdítani, de a nyakát még nem. Próbálta, de
úg y érezte, hog y ha tovább erőlködik, elreccsen a nyaka, és leesik a feje.
Norg dri eg y idomtalan kulcs seg ítség ével leszedte róla a bilincseit.
Aztán a fog oly csak azt érezte, hog y a nomád meg rag adja a karját, és
talpra ráng atja.
– Eltöriiiiik, te marha! – ordította rémülten.
– Dehog y törik. Csak elzsibbadt… Várj! – Nag y erővel masszírozni
kezdte a fiatal tolvaj izmait, és Calver millió tűszúrásként érzékelte,
ahog y a vérkering ése kezd helyrejönni.
– Esthewar széles valag ára… sssszzz… a francba…
Amint tudta mozg atni a kezét, első ténykedése az volt, hog y a
fültövéhez kapott, vakarta, vakarta, vakarta, és véresre marta…
– Ah… istenem, de jó… de jóóóóóó!

261
 A szomszéd cellában a vénség leskelődött a rácsok között, de mivel
Calver háttal állt neki, nem sokat látott az eg észből. Csupán azt, hog y a
nomád Calver előtt térdel, a combjainál matat, s Calver hang osan
nyög décselve fejezi ki heves élvezkedését.
– Mi történik ott?… – érdeklődött nyávog ó hang on. – Visszahozták a
lányt?
– Ah… ez csodás!… Vaúúúh, mennyei… ez az… az az, ez az… istenem,
erre vártam már órák óta… ó, mily csoda!
– Hát ti meg … mit csináltok? – nyekereg te csodálkozva a vénség .
Aztán utálkozva a fejét ing atta. – Én már csaknem két éve vag yok itt…
de ilyen ocsmányság ra még most sem lennék kapható! Undorító! Pfuj!
Calver érezte, hog y a nomád szakszerű masszírozása révén visszatért
a jobb lábába az élet, és amikor már tudta mozg atni, csak úg y
kipróbálásképpen úg y rúg ott bele az előtte g ug g oló Norg driba, hog y a
fickó hanyatt vág ódott.
– Hé, ez… ez…
A félig zsibbadt Calver rávetette mag át, és fojtog atni kezdte. Norg dri
meg hökkenten védekezett. Eg ymás nyakát markolászták, birkóztak.
– Most meg kapod…
A vénség utálkozva hátrált el az eg ymást ölelg ető, fetreng ő férfi pár
láttán.
– Ez azért… már még iscsak túlzás! – motyog ta, és ismét üvöltözni
kezdett, ahog y a száján kifért. – Őrség !… Őrség !… Őrség !…
Calver már rög tön az elején érezte, hog y ő fog ja húzni a rövidebbet.
Azt remélte, hog y a meg lepetés erejével sikerül beledöng ölnie
ellenfelét a kőpadlóba, ám Norg dri hihetetlenül hamar a mag a oldalára
tudta fordítani a küzdelmet. Már ő volt az, aki felülkerekedett, s az
üstökénél fog va verte Calver fejét a kőbe.
– Elég ! Elég ! – nyekereg te a neg yedvér g ilf tolvaj. – Te g yőztél!
Norg dri eg y pillanatra abbahag yta a verést, és villámló tekintettel
meredt a fog olyra.
– Mi a fene ütött beléd?
– Azt hittem, áruló vag y! – mosolyg ott Calver erőltetetten.
Norg dri dühösen káromkodott az orra alatt.
– Remélem, most már sikerült meg g yőznöm az ellenkezőjéről! –
Fenyeg etően elhúzta az öklét Calver orra előtt. – Vag y folytassam a
g yőzködést? Na, g yere, kiviszlek innen!
– Őrség ! Őrség ! – szirénázta a vénség . – Ezek szökni akarnak a

262
házamból! Őrség !
– Bíznod kell bennem! – sziszeg te Norg dri. – Csak akkor tudjuk
meg ölni Petriust, ha eg yüttműködünk. Érted?
Calver nem felelt. Cudarul érezte mag át. A vénség azonban
iszonyodva felsikoltott, és elrohant a cellája leg távolabbi pontjára.
– Gyilkosok! Gyilkosok! – rikácsolta, mint valami eszement kakadu. –
Meg akarnak g yilkolni! Meg akarnak ölni!
Rohanó léptek közeledtek.
– Ez a háborodott a nyakunkra hozta az őröket! – hadarta Calver, és
erőlködve lökdöste a nomádot, aki eg ész testsúlyával a hasán ült. –
Szállj már le rólam!
Norg dri leszállt a hasáról, és még felállni is seg ített. Calver
meg próbált valami jól védhető pozíciót találni, és valami feg yvernek
alkalmas tárg yat keresni, de leg nag yobb meg lepetésére az őrök helyett
három ismerős alak bukkant fel.
– Bredan! Chaini! Reg inar! Ti vag ytok?
– Kussolj már, Calver! – recseg te Reg inar ing erülten. – Az eg ész
alag út visszhang zik az óbég atásodtól! Még a holtak is felébrednek
ekkora lármában!
Calver Szqüllára g ondolt, és meg borzong ott az előbbi kifejezés
ig azság tartalmától. A cimborái láttán nem g yőzött csodálkozni. Mielőtt
azonban meg kérdezhette volna, hog y kerülnek ide, Norg dri pár
mog orva szóval eloszlatta a félreértést.
– Rám támadt. Azt hitte, áruló vag yok. Nyilván meg hallotta, ahog y
meg súg tam Quillag ronnak, hog y a Fekete Sárkányban elkaphat
benneteket.
Calver még most sem értette, miért tette ezt. Norg dri kérdés nélkül
meg adta a mag yarázatot.
– Quillag ron a saját kezébe vette az üg yet, és az összes mozdítható
emberével rátok vadászik a városban – mosolyg ott zordan a nomád. –
Mivel a lovaitokat a Fekete Sárkánynál hag ytátok, és mindenki
emlékszik rátok, Quillag ron meg van g yőződve arról, hog y valahol a
városban bujkáltok. Lefog adom, hog y házról házra járnak, és átkutatnak
minden szemétkupacot…
– És Petrius Házában alig maradtak őrök! – vig yorodott el Bredan.
Hátrafelé bökött a hüvelykjével az eg yik sötét járat irányába. – És azóta
már kettővel még kevesebb…
– Micsoda?! – rikoltotta a szomszéd cellából az eszelős fog oly. –

263
Meg öltétek az őreimet? Fel akarjátok dúlni a házamat? El akarjátok
lopni a kincseimet? Őrség ! Őrség !
– Ez a vén hülye Petriusnak képzeli mag át! – morog ta Calver.
Felemelte a földről a bilincsei kulcsát, és szinte célzás nélkül úg y kupán
hajította a rikoltozó vénembert a súlyos kulccsal, hog y annak kicsattant
a koponyája. – Nesze, szabadítsd ki mag ad, ha tudod!
Az ag g astyán lecsusszant a földre, és halkan, szédeleg ve nyög décselt.
– Gyerünk innen! – türelmetlenkedett Reg inar. – Még sok a dolg unk!
– Az amulettemet! – mondta Norg dri határozottan, és a markát
nyújtotta Bredan felé. A medvetermetű barbár először meg lepődött, de
aztán előhúzta a zsebéből az aranyláncon lóg ó érmét, és átadta. A
nomád meg könnyebbülten csókolta meg Szqülla arcmását, és a láncot a
nyakába akasztotta.
– Feg yvert! – liheg te Calver tettre készen, s közben a lábára ráng atta a
csizmáit, amit a „kincskereső” őrök szedtek le róla. – Adjatok nekem
eg y vívótőrt, és meg váltom a világ ot!
Reg inar kihúzta a bambán ácsorg ó Chaini vívótőrét a hüvelyből, és
odadobta neki.
– Nesze! Fog d ezt!
Calver g yanakvó pillantást vetett a szokatlanul hallg atag tolvajra.
Chaini olyan volt, akár eg y alvajáró. Vag y mint eg y élőhalott!
– Mi lett vele? – kérdezte meg borzong va.
– A franc se tudja – vetette oda bosszankodva Bredan. – Csak pár korty
bort ivott a kulacsomból, és úg y berúg ott, mint a pék szamara. Már eg y
jó órája ilyen… a fene a jó dolg át!
Calvernek akadt volna tippje arra vonatkozólag , hog y mi lett
Chainivel, ám a titkát nem osztotta meg a társaival. Még a vég én rajta
kérik számon, hog y miért köpte bele Bredan kulacsába a bénulást okozó
levélkét. És ez a levélke valószínűleg még mindig a kulacsban lehet;
hiszen Chaini nem lebénult, csak „alvajáró” lett, ahog y a méreg eg y
része feloldódott a borban.
– Ezért a kileng éséért meg kell büntetnünk! – dühöng ött Calver
színlelt harag g al. – És én máris azt javaslom, hog y Chaini ne kapjon
eg y árva rézkanyit se a zsákmányból!
– Miféle zsákmány? – morog ta Reg inar türelmetlenül. – Ha sokáig
pofázunk még itt, nem lesz itt semmiféle zsákmány, ha csak a mi
bőrünket nem nevezik majd annak.
– Utánam! – intett Norg dri, kisurrant a cellából, és szablyájával a

264
kezében a lépcső felé iramodott.
Calver máris lódult volna utána, Bredan azonban visszarántotta, és
meg perdítette.
– Te támog atod Chainit!
– Miért pont én?
– Mert ha harcra kerül a sor, tég ed tudunk leg inkább nélkülözni –
világ osította fel Reg inar. – Te úg yis csak elszaladnál.
Calver rávicsorg ott, de lélekben meg hajolt társai okoskodása előtt.
Ig az, Chaini olyan bambának tűnt, hog y valószínűleg nem lesz könnyű
dolg a vele, azonban Calver az előnyét is látta a helyzetnek: ha valami
habzó szájú szörnyeteg támadna rájuk, a csonka kezű tolvajt fog ja
odataszítani neki, íg y fedezve saját menekülését.
Mivel a társai már nem fog lalkoztak vele tovább, Calver g onoszkodva
meg csavarta Chaini orrát, és nózijánál fog va ráng atta.
– Gyere már, te balfék!
Chaini eng edelmesen ment, mint eg y alvajáró. Calver vig yorog va
mag a elé eng edte, s hog y g yorsabb haladásra bírja, kétszer-háromszor
seg g be rúg ta. Ettől máris jobb kedvre derült.
Chaini nem ig azán méltatlankodott, de a rúg ások seg ítették a
mozg ását. Teljesen eg yedül fellépkedett a rideg lépcsőfokon, némi
irányítással vég ig ballag ott a kihalt folyosókon, és hamarosan
mindketten a Vendég ház belső csarnokában találták mag ukat.
Jókor érkeztek; a g yors összecsapás épp ekkor érhetett vég et. Bredan
eg y nyúlánk fickót eresztett le medveszerű karjaiból – akinek
valószínűleg kitörte a nyakát. Norg dri pedig a szablyáját törölg ette
eg yik néhai cimborája zubbonyába. Calver felismerte Meyoralt; azt a
fickót, akivel Norg dri eg yütt érkezett a tisztásra. Úg y tűnt, a nomád
nincs irg almas kedvében…
– A Keleti Torony bejárata – suttog ta Norg dri. – Elvileg eg yetlen őr
sem maradt idebenn. Csak fenn, az őrkupolában.
– Akkor miért suttog sz?
– Biztos, ami biztos.
Norg dri további mag yarázkodás helyett máris besurrant az ajtón, és
intett a társainak, hog y kövessék. Calver ismét seg g be rúg ta Chainit. A
kis fickó meg rándult, meg fordult, és akkora pofont kent le Calvernak
ép kezével, hog y annak csaknem lerepült a feje.
– Hé!
– Elment az eszed? – méltatlankodott Chaini értetlenül. – Mit

265
rug dosol, mi?
– Chaini mag ához tért – jeg yezte meg Calver csalódottan.
– Ig en… mag amhoz tértem. De mi a fene… És hol vag yok? Mi történt?
– Kussolj már! – sziszeg te Reg inar.
– Add vissza neki a kardját! – parancsolta Bredan, és ettől Calver még
csalódottabb lett.
– Mi? Akkor én feg yvertelen leszek!
– Na és? – vetette oda Reg inar. – Feg yver nélkül könnyebben tudsz
elinalni.
Bredan kicsavarta a kardot annak a testőrnek a kezéből, akinek ő törte
ki a nyakát, és laza mozdulattal Calver felé hajította.
– Most már van feg yvered.
Calver csodával határos reflexszel kapta el a kardot a leveg őben, és
még meg sem vág ta mag át.
Chaini pedig máris kirag adta saját kardját a kezéből, és g yanakodva
pislog ott Calverra.
– Mitől sajog ennyire az ülepem?
– Ki tudja azt? – morog ta Calver. – Gyerünk már! Nem érünk rá
társalog ni!

A Keleti Torony alsó szintjén senkit sem találtak; a keskeny

csig alépcső felvezetett a második szintre, majd onnan eg y hasonló
lépcső a harmadik szintre, és íg y tovább. Összesen hat szint volt. Alul
eg yetlen nag y szoba volt nég y ág g yal, a további emeleteken viszont
több kisebb fülkére osztották a torony belsejét. A Belső Várat őrző
katonák lakhelyei voltak ezek; eg yszerűen berendezett, rendben tartott
kamrák.
Senki sem állta az útjukat. Úg y tűnt, Norg drinak ig aza volt, amikor
azt mondta, hog y minden mozdítható őr Bredanékat hajkurássza a
városban.
Amikor a hatodik szintet is mag uk mög ött hag yták, Norg dri az ajkára
tett ujjal jelezte, hog y maradjanak csendben, és ő mag a szinte
nesztelenül haladt felfelé a meg -meg nyikorduló falépcsőn. Időközben
szerzett valahonnan eg y tekercs csáklyás kötelet; a bal vállára akasztva
vitte.
Hamarosan láthatóvá vált eg y csapóajtó a lépcső tetején, amely tárva-
nyitva volt.

266
 Calver először arra g ondolt, hog y az itt őrködő íjász valamiért lejött –
talán ő volt az a katona, akinek Bredan kitörte a nyakát –, ám
hamarosan reccsenés hallatszott, majd torokköszörülés.
– Te vag y az, Meyoral?
Bármily halkan lépkedett is Norg dri, az őrnek ig en éles hallása
lehetett. A nomád immár felhag yott az óvatoskodással.
– Norg dri vag yok – mondta, miközben felfelé indult. – Meyoral a lenti
őrség et vette át Quillag ron parancsára.
– Te tudod, mi a fene ez a nag y nyüzsg és? – kérdezte g yanútlanul az
őr.
– Persze, hog y tudom – felelte Norg dri, és kilépett a csapóajtón. – Ha
itt lenézel, te mag ad is láthatod…
És mire a meg lepett őr reag álhatott volna, a nomád meg rag adta, és
belódította a lépcsőre. Bredan reflexből elkapta, és nag y mordulással a
szájára tette a mancsát, hog y a fickó ne sikolthasson. Aztán az állánál
fog va oldalra rántotta a fejét, és kitörte a nyakát. Az őr azonnal
meg halt.
Bredan lefektette a lépcsőre, aztán felsietett az őrkupolába. Társai
haladéktalanul követték volna, Norg dri azonban intett nekik, hog y
kushadjanak le, és maradjanak az őrtorony mellvédjének és a
kupolarész tartóoszlopainak takarásában.
Calver azonnal lekuporodott, és csak lopva pillantott szét. A Keleti
Torony csúcsán az őrkupolát úg y képezték ki, hog y a szabályos kört
alkotó fal körülbelül derékmag asság ban mellvédet alkotva fusson
körbe, s ezt a mellvédet vaskos rácsokként combnyi vastag kőoszlopok
kötötték össze a kupolával. A kőoszlopok közötti nyílások eg y méter
szélesek és két méter mag asak voltak; még eg y Bredannál nag yobb
testű férfi is könnyedén ki-be sétálhatott volna köztük.
Érthetetlennek tűnt, hog yan hag yhatnak eg y ilyen minden
szempontból védett erődítményben ilyen nyilvánvaló bejáratot. Ha
valaki repülve érkezik – mármint ha varázsló, vag y valami szörnyeteg
az illető –, itt könnyedén be tud jutni. Csak az őrt kell meg ölnie…
Calver azonban sejtette, hog y nem ilyen eg yszerű a helyzet;
valószínűleg szándékosan hag yták meg a tornyok őrkupoláit ilyen
szellősnek – csapdaként.
Az őrkupolában nem volt semmiféle bútor, még csak eg y szék sem. A
körbefutó falon mindenhol kürt alakú tartók voltak, tele acélból készült
nyílvesszőkkel. És három tartalék számszeríj is lóg ott a falon.

267
 Calver kipillantott az eg yik résen. A három sima oldalú tornyot szinte
karnyújtásnyira látta szabályos elrendezésben, de tudta, hog y a két
közelebbi – a déli és az északi – minimum nyolc méterre van tőle.
És mindhárom torony tetején az őrkupolában még ott kuksol eg y-eg y
íjász.
Eközben Norg dri ledobta a padlóra a kötelet, felvette a földről a halott
őr elejtett számszeríját, és próbaképpen célra tartott.
– Mit művelsz? – suttog ta Calver ag g ódva. – Ha az eg yiket lelövöd, a
másik kettő azonnal fellármázza a házat!
Norg dri csak mosolyg ott, és érthetetlen szavakat suttog ott; áldó
mozdulatokkal húzta el tenyerét az acél nyílvessző fölött.
– Te varázsló vag y? – mormolta Bredan összehúzott szemöldökkel. –
Ezt eddig nem mondtad…
– Nem vag yok mág us – sziszeg te a nomád. – Ám varázstudó
szerzetesek beleplántáltak a g yűrűmbe három jelentős varázslatot,
amelyeket éveken át őrizg ettem a meg felelő alkalomra. És azt
remélem… most jött el a pillanat…
Mindannyian a fickó pecsétg yűrűjét nézték. Calver azt várta, hog y
mág ikus szikrák kezdenek pattog ni belőle, de semmi ilyesmi nem
történt.
Norg dri további mag yarázkodás nélkül feltérdelt, és a Déli Torony
őrét vette célba. A fickó g yanútlanul könyökölt a mellvéden, és déli
irányba nézett.
Norg dri meg húzta a kioldó billentyűt, és az acélvessző hang talanul
suhant ki. Nem hallatszott sem a visszacsapódó íjhúr csattanása, sem a
vessző súrlódása, de még csak az a koppanás sem, ahog y az eltalált férfi
tarkójába fúródott a füle mög ött. A férfi eldőlt. A test dübbenése sem
hallatszott.
– Csendvarázs – mag yarázta Norg dri, miután meg g yőződött arról,
hog y a másik két torony őre semmit sem fedezett fel az eg észből. – A
vessző mag ával viszi a nesztelenség et.
A fali tartóból kiemelt még eg y másfél araszos acélvesszőt, lendületes
tekercseléssel felhúzta a számszeríjat, s a vesszőt olyan g ondosan
illesztette a helyére, ahog y csak tudta. Aztán ismét célzott.
Ezúttal nem húzog atta g yűrűs kezét a vessző fölött; valószínűleg még
kitartott az előző varázslat hatása.
Calver és társai pisszenni sem mertek. A vessző ismét hang talanul
csusszant ki, és átfúrta az északi torony őrének torkát. A fickó rádőlt a

268
mellvédre, eg y ideig még meg -meg rándult, aztán nem mozdult többé.
Vöröslő vére centiről centire, lassú patakocskákban kezdett lefelé
csorog ni a torony sima oldalán.
– Hajjaj! – mondta Norg dri, és sietősnek tűntek a mozdulatai, ahog y
újra töltött.
– Hajjaj? – visszhang ozta Calver ijedten. – Hog y érted ezt? Nem halt
meg ?
– Ha a vére lecsöppen a smarag dszínű kupolára… baj lehet.
– Hog y érted azt, hog y „baj lehet”? – kotyog ta Chaini.
Norg dri azonban nem felelt, hanem sietve újra töltött. Ezúttal sokkal
g ondosabban és hosszabban célzott, lévén, hog y a nyug ati torony volt
tőlük a leg távolabb.
– Nem látom rendesen – suttog ta aztán. – Takarja a tartóoszlop.
– Fel kell keltenünk a fig yelmét! – vélte Reg inar.
– Aha! – mérg elődött Calver. – Keltsük fel a fig yelmét, hog y
fellármázzon mindenkit, mi?
– Na és aztán? – morog ta Bredan. – Nincsenek katonák a Belső Várban.
Meg öltük őket.
– Katonák nincsenek – csúfolódott Calver –, csak eg y félelf mág us,
néhány démon, pár tucatnyi szörnyeteg , no és persze mag a a retteg ett
Pious Petrius…
– Hallg ass! – suttog ta Norg dri.
Az őr vag y meg hallhatta a fojtott vitát, vag y csak rutinból fordult az
irányukba. Kikönyökölt állása feléjük eső oldalán, és nyug odtan
pipázg atott.
Norg dri lövése épp a szeme között találta el. Az őr szeme fennakadt,
teste elernyedt. Kezéből kicsúszott a füstölg ő pipa, és pörög ve hullott
alá.
Calver azt várta, hog y nag yot csattan majd, amikor a smarag dzöld
tetőre esik, ám nem ez történt. Mielőtt a pipa találkozhatott volna a
Vendég ház kupolájának zöld fedelével, éles serceg és hallatszott, és a
pipa eg y villanás kíséretében eltűnt.
– Esthew…
– Kuss! – sziszeg te ideg esen Reg inar.
– Erőtérfal – sóhajtott Norg dri. – Amivel érintkezik, azt menten
elég eti. De nem ez a fő baj…
– Hanem mi? – ijedezett Calver.
– Az, hog y Quillag ron és a félelf varázsló azonnal érzékelik ezt, bárhol

269
vannak is. Ők ketten már tudják, hog y valami nincs rendjén. Sietnünk
kell!
– Húzzunk innen! – motyog ta Calver. – Ha már lebuktunk, semmi
esélyünk! Azon az ajtón át, amelyen Bredanék bejöttek, kisurranhatunk!
– Nem! – sziszeg te a nomád. – A városból úg ysem juthatnánk ki! Most
már tényleg csak eg yetlen esélyünk maradt…
– Gyerünk! – emelkedett fel Bredan. – Öljük meg azt a rohadékot!
Norg dri felkapta a kötelet, kihajolt, meg pörg ette a feje fölött a
csáklyás részt, és a Déli Torony pereme felé hajította. A célpont
körülbelül hét méterre volt, és eg y jól képzett harcosnak g yerekjáték
lett volna eltalálni és beleakasztani a csáklya heg yét a perem belső
oldalába. A csáklya azonban, amely jó irányba lendült, az utolsó
pillanatban eltérült, és jó fél méterrel elhibázta a toronyfalat.
Norg dri sietve tekerte vissza a kötelet, és még kétszer próbálkozott.
Hasonló eredménnyel.
– A franc a fejedbe! – ripakodott rá Reg inar. – Mit szórakozol?
Kirag adta a nomád kezéből a kötelet, és most ő pörg ette meg .
Ug yanolyan eredménnyel járt, mint előbb a társuk. Mellé.
– Menjetek innen, béna állatok! – sziszeg te Calver. – Most én jövök!
– Valóban te jössz – komorodott el Norg dri. – De nem a kötéllel…
Calverben eg y pillanat alatt meg fag yott a pökhendiség .
– Mi az… hog y „nem a kötéllel”?
– Kár tovább próbálkozni – mondta tényszerűen a nomád, és elvette
Reg inartól a kötelet. – Sejtettem, de reméltem, hog y nem ig az…
– Micsoda?
– A tornyokat eltérítő mág ia védi a lövedékektől és hasonlóktól. Akár
estig is próbálkozhatnánk… soha nem találjuk el.
Nag yon komoran néztek össze; aztán elég zordan a nomádra.
– Ennyi? – kérdezte fenyeg etően Bredan. – Itt vég et ér a terved?
– Szó sincs erről – felelte a nomád nyug odtan. – Most jön Calver…
– Mi az, hog y most jövök? Hova jövök? Nem jövök én sehova…
– Átug rasz a Déli Toronyra – mondta a nomád. – Nincs más
lehetőség ünk.
– Elment az eszed?! – sikoltotta mag áról meg feledkezve Calver. –
Nincs ember, aki ezt a távot átug orja!
– Te átug rod – biztosította a nomád. – Tudom, hog y képes vag y rá! A
saját szememmel láttam, hog y átug rottál te már nag yobb távolság ot is.
– Átug rod bizony! – dörmög te Bredan fenyeg etően. – Vag y ha nem

270
meg y mag adtól, majd én áthajítalak!
– Ez az eg yetlen esélyünk – tette hozzá Reg inar.
Calver, hog y meg előzze a vitát, leg yintett.
– A fene belétek… meg teszem!
A mellvédig ment, nag yot sóhajtott, aztán töpreng ő képpel hátrálni
kezdett.
– Lendületet kell vennem – morog ta.
Hátrált, hátrált, hátrált, aztán meg perdült, és nevéhez méltó
fürg eség g el le akart rohanni a lépcsőn.
A piszok kis Chaini, aki ismerte már elég g é a cimboráját, számított
valami ilyesmire, mert feléje ug rott, és oldalra taszította. Calver
ahelyett, hog y a lépcsőn rohant volna le, fejjel a falnak ütközött. És a
következő pillanatban már Bredan medveszerű karjai karolták át.
– Ug rasz vag y dobjalak? – kérdezte a barbár.
– Nektek elment az eszetek! – verg ődött Calver. – Ha a toronyfal
mág ikus, eltérít eng em is! Lezuhanok, és szétég eti a seg g em azaz izé…
– Reméljük, csak a tárg yakat téríti el, emberekre nem hat – mondta
Norg dri komolyan.
Calver feléje rúg ott, de nem találta el, mivel Bredan még mindig
erősen tartotta.
– Én voltam a barom, hog y belementem ebbe a…
A távolból sürg ető kürtszó harsant.
– Quillag ron! – mondta a nomád élesen. – Visszatért! Eg y csapat
testőr van vele… Pár perc, és itt lesznek!
– Eng edj! – kiáltotta Calver kétség beesetten. – Rajtuk keresztül
kitörhetünk!
– Ug rasz? – ismételte fenyeg etően Bredan.
Calver dühösen szitkozódott. Aztán bólintott.
– Ug rok, hog y a fene eg ye meg !
Amikor Bredan eleng edte, a peremhez sietett, szemüg yre vette a
távolság ot, és ismét inába szállt a bátorság a.
– Nem fog menni – préselte ki mag ából. – Lendületet kellene vennem.
Neki kellene futnom… De hog y tudok lendületből elrug aszkodni? Ezt a
mellvédet nem tudom átug rani…
Norg dri válasz helyett Calverhez lépett, s hátul beleakasztotta a
csáklyát a fiú derékövébe. Aztán letette a padlóra a számszeríjat, és
valami nag yon furcsát csinált. Lefeküdt a fallal szemközt hasra, és
olyan pózt vett fel, mintha fekvőtámaszhoz készülne. Aztán

271
kimerevítette a testét, izmai még a ruhája alatt is dag adoztak. Majd
pedig olyan merev testtel, mint eg y g erenda, meg rag adta a mellvéd
peremét, eg ymáshoz szorosan zárt lábát pedig meg vetette az őrkupola
padlóján. Körülbelül neg yvenöt fokos, élő pallót képezett saját testéből.
– Íg y meg felel? – sziszeg te.
Bredan azonnal kapcsolt. Nég ykézlábra ereszkedett, bebújt keresztben
a nomád alá, s saját izmos hátával támasztotta alá Norg dri mellkasát,
hog y szilárdabb leg yen a „palló”.
– Ha szökni próbálsz, kitekerem a nyakad és lehajítalak – íg érte
Calvernek. – Gyerünk már, te patkány!
Calver csikorg atta a fog ait, és nag yot nyög ve nekifeszítette a hátát a
túlsó falnak. Reg inar kivont karddal állt mellette, és üg yelt, nehog y
szökni próbáljon.
– Gyűlöllek benneteket! – sziszeg te Calver, aztán ellökte mag át a
faltól, nag yon keményen meg húzta lépéseit, felrohant Norg dri merev
testén, és elrug aszkodásképpen akkorát rúg ott a tarkójába, amekkorát
csak bírt.
Érezte, hog y meg felelő lendülettel szökkent el. És azt is érezte, ahog y
eg y láthatatlan erő meg próbálja eltéríteni. Most már mit sem törődve
azzal, hog y kinek árulja el ittlétüket, rémülten felordított, és a perem
után kapott. Elképzelte, amint ujjai csak a leveg őt markolják, s ő közel
tizenöt méter zuhanás után szétég az erőtérfalon.
Azonban ujjai meg rag adták a peremet, és Calver meg könnyebbülten
sikoltott fel.
– Meg van! Meg van!
– Húzódzkodj már fel! – sziszeg te Norg dri. – És ne üvöltözz!
Calver remeg ő tag okkal felhúzódzkodott, és diadalmasan
beakasztotta a csáklyát a mellvéd peremébe. Túloldalt Norg dri
kikötözte a kötél vég ét az oszlophoz, a hátára akasztotta a számszeríjat,
az övébe dug ott eg y maréknyi nyílvesszőt, és már mászott is.
Calver eg y pillanatra eljátszott a g ondolattal, hog y kiakasztja a
csáklyát, hadd tudja meg a szemét nomád is, milyen érzés a halál
szakadéka fölött lebeg ni – de aztán letett róla. Tudta, ha ezt meg tenné,
semmi esélye nem lenne a túlélésre.
Íg y még reménykedett.
– Soha többé… – mormolta, amikor Norg dri beug rott mellé az
őrkupolába. – Soha többé! Érted?!
– Pedig lesz még eg y ug rásod – mondta a nomád, és a Nyug ati

272
Torony felé mutatott.
Calver persze mag ától is tudta ezt, csak éppen nem akart tudomást
venni róla. Az ajkát harapdálta, és szűkölt.
Eközben átmászott Reg inar és Bredan is. Vég ül Chaini is átjött.
– Na, nag yokosok? – morog ta Calver némi malíciával. – Ha már
mindnyájan átjöttetek, ki oldozza el a kötelet odaát?
Norg dri már célzott a számszeríjjal, még hozzá hosszan és g ondosan.
Azt a részt célozta meg , ahol a falhoz volt erősítve. Kilőtte a vesszőt,
ám az messze elkerülte a célpontot, de még a tornyot is. A lövedék
furcsa ívben hullott bele a Belső Várat körülölelő szutyokba.
– A francba! – tört ki Bredan.
– Hahha! – g únyolódott keserűen Calver. – Erről beszéltem, észlények!
Meg feledkeztetek a torony mág ikus eltérítéséről, mi? Ha eng em
kérdeztek, én vissza nem meg yek…
– Hog y lehet az – kérdezte Reg inar töpreng ve –, hog y most eltéríti a
védőmág ia a lövedéket, az előbb pedig , amikor az őröket szedted le…
akkor nem.
– Mág ia – mondta Norg dri, és odamutatta a g yűrűjét. – Az előbbi
nyílvesszők nemcsak csendvarázst hordoztak, de a célba jutásukat is
mág ia seg ítette…
– Akkor használd most is a g yűrűd mág ikus erejét!
Norg dri csalódottan nézett a kötél túlsó vég ére.
– A g yűrűben csupán eg yetlen töltet volt… azt a három lövés már
kimerítette… Máshog y kell meg oldanunk a dolg ot.
– De hát azt mondtad, három varázslat…
– Három különböző varázslat volt benne eredetileg – dörmög te
Norg dri. – Eg yet másfél hónappal ezelőtt már elhasználtam… az előző
volt a csendvarázs, és a harmadik töltetre szükség ünk lesz hamarosan…
Komoran meredt mag a elé. Aztán ledobta a padlóra a használhatatlan
számszeríjat. Elszánta mag át.
– Tartsátok erősen! És majd… húzzatok fel!
A többiek nem kérdezték, mire készül; nyilvánvaló volt.
Norg dri visszamászott a Keleti Torony őrkupolájába, eloldozta a
kötelet, aztán amikor meg g yőződött arról, hog y a társai erősen
rög zítették és mindannyian markolják, kiült a mellvéd szélére, a
derekára erősítette a kötél innenső vég ét, valamivel fentebb
meg markolta, és többszörösen is a csuklójára tekerte. Aztán ellendült,
mint eg y majom a liánon.

273
 És miközben lendült, két-három fog ással is fentebb tornázta mag át.
Hihetetlenül erős volt.
Aztán lábbal előre nekicsapódott a Déli Torony oldalának. Nem
hallatszott fájdalomkiáltás.
– Meg vag y? – kérdezte Bredan némi elismeréssel a hang jában.
A nomád azonban válasz helyett már kúszott is felfelé.
– Húzzuk! – javasolta erőlködve Reg inar.
– Vag y inkább eng edjük el – morog ta Calver. – Most már nincs
szükség ünk rá. Vag y még van?
Felhúzták.
Norg dri eg y kissé sápadt volt, és enyhén biceg ve járt, de nem adta
jelét komolyabb sérülésnek.
– Tovább! – mondta. – Vészesen fog y az időnk!

Ismét kikötözték a kötelet az eg yik oszlophoz, a csáklyás részt pedig a

mérg esen morg olódó Calver övébe tűzték, mint az előbb. Most a
lenyilazott őr még lang yos hulláját is felhasználták az „eleven palló”
meg alakításához.
Calver ez alkalommal már valamivel nag yobb önbizalommal ug rott,
és amikor sikeresen elvég ezte ezt a feladatát is, már némi hősködésre is
futotta az erejéből.
Bár rettenetesen reszketett a lába, kidüllesztette a mellét, és
pökhendin szólt vissza.
– Ezt csinálja utánam valaki! Ilyen ug rásra csak Fürg e Calver képes!
A társai nem válaszoltak; pár percen belül valamennyien átmásztak
hozzá. Most nem kellett vesződniük a kötéllel, hiszen célhoz értek. És
nem kizárt, hog y ezen az útvonalon kell majd távozniuk…
…már amennyiben eg yáltalán eltávoznak innen élve.
A Nyug ati Torony őrkupolájából nem vezetett lefelé csig alépcső; nem
nyílt csapóajtó. A padló masszív kő volt, sehol eg y nyílás rajta.
Reg inar homlokát ráncolva vizsg álg atta, Bredan rosszkedvűen
dörmög ött.
– Én csak azt nem értem – jeg yezte meg Chaini –, hog y jut ide az őr.
– Nem hinném, hog y azon az útvonalon, mint mi – tréfálkozott
Calver.
Norg dri sietve mag yarázta:
– Az őröket hatóránként váltják. Akkor… és csakis akkor… eg y

274
szivárványos híd jelenik meg öt percre a Tornyok között.
Norg dri még mondani akart valamit, de aztán türelmetlenül
leg yintett. Sietve letérdelt a padlóra, és úg y tapog atta.
– Tömör szikla – mondta Reg inar. – Leg alább fél méter vastag . Ezt
nem törjük át.
– Azt mondtad, hog y átviszel bennünket – dörmög te meg bántottan
Bredan.
A nomád felpillantott, és meg csillog tatta a g yűrűjét.
– Ismét eljött a varázslás ideje…
– Úg y érted, csendvarázst teremtesz a padlóra? – kukacoskodott
Calver.
– Annál sokkal jobbat. Húzódjatok félre! Fig yeljetek! Lássátok a
khojetanok mág iájának csodáját!
Bredan és cimborái ösztönösen hátrébb húzódtak. Norg dri letérdelt,
és az őrkupola közepére a g yűrűje csúcsával eg y krumpli formájú
alakzatot karcolt; valószínűleg szabályos kört akart. A „krumpli”
átmérője nag yjából másfél méter lehetett.
Norg dri úg y helyezkedett, hog y ne érintse a karcolat széleit, s kívül
leg yen azon. Aztán a társaira pillantott, és enyhén sápadtan
elmosolyodott.
– Készüljetek! – mondta.
– Mire? – bukott ki Calverből.
– A körberajzolt terület vízzé fog változni. Amint ez meg történik,
azonnal be kell hatolnunk. Én meg yek előre.
– Mi?
Norg dri már nem válaszolt. Gyűrűjét a padlóhoz nyomta, és eg y
érthetetlen szót kiáltott. A g yűrűje zöldes lobbot vetett, és fanyar szag ú
fűst szállt fel belőle; az ékszer szabályszerűen leég ett a nomád ujjáról,
csak meg pörkölődött lenyomata maradt ott.
Norg dri felkapta a számszeríjat, és felpattant.
– Most! – kiáltotta, s mielőtt a többiek ocsúdhattak volna, a
körberajzolt terület peremére ug rott. És szinte ug yanebben a
pillanatban a karcolt területen a padló beszakadt; illetve vízzé változott
formában loccsant alá.
Lentről fojtott kiáltás hallatszott. Az a fiatal, kecskeszakállas piperkőc,
aki az írótáblája fölé hajolva eg y lúdtollal cirkalmas iniciálét másolt
éppen eg y hatalmas, bőrkötésű könyvből eg y meg sárg ult perg amenre,
meg közelítőleg eg y hektoliter vizet kapott a nyakába, és ezen

275
rendkívül meg lepődött. Ott állt csurom vizesen, kimeredt szemmel, és
döbbenten pillantott fel.
Norg dri nyila épp a két szeme közé fúródott; a fiatal tanonc eg y
pillanatig imbolyog va állt, aztán rábukott a könyvre, és összevérezte a
másolandó oldalt. Az a kifeszített, meg sárg ult perg amen pedig ,
amelyre a tanonc a könyv lapjairól másolt, a rázúduló víztől a padlóra
pottyant, és ott hevert a vérrel keveredett, zavaros tócsa közepén.
Norg dri elhajította a számszeríjat, meg rag adta a padlón tátong ó lyuk
peremét, és eg yetlen lendülettel leereszkedett a lentebbi szintre. Amint
beletoccsant a zavaros folyadékba, azonnal előrántotta a szablyáját, és
elvág ta a haláltusáját vívó varázsinas torkát.
Reg inar máris lódult utána a lyukon keresztül.
– Vig yázz! – sziszeg te Bredan, és hasra vág ta mag át.
És szinte ug yanebben a pillanatban eg y nyílvessző állt bele tompa
cuppanással Chaini jobb karjába. Calver ösztönös ijedelemmel lekapta a
fejét, és ezt a leg jobbkor tette; eg y hasonló nyílvessző szinte súrolta a
fülét. És még leg alább három lövedék érkezett. A Keleti Toronyban
íjászok tolong tak, és vad nyílzáporral árasztották el őket.
Eddig csendben voltak, de amikor kilőtték nyilaikat, vad ordítozásban
törtek ki. Az ezüstmellvértes fickó parancsokat harsog ott. Azok, akik
kilőtték a vesszőiket, helyet adtak azoknak, akik töltött számszeríjakkal
rendelkeztek.
Calver hasra vetette mag át a mellvéd fölött, és a tarkóját ölelg ette,
nehog y beleálljon eg y lepattanó vessző.
A társai is fedezéket kerestek. Chaini vicsorg ott a fájdalomtól; ing ujja
pillanatok alatt átvérzett, s átnedvesedett a csonka csuklóját
bebug yoláló, mocskos kötés is.
– Ezeket a nyilakat miért nem téríti el a Torony mág iája? – szűkölte
Calver, de senki nem adott rá választ.
Eszébe villant, hog y amikor Norg dri leszedte az őröket, a mág ia
akkor sem térítette el a nyilakat. Márpedig ez két esetben lehetség es:
Norg dri vag y hazudott az eltérítő mág iával kapcsolatban, vag y az
eltérítő mág ia a Petrius-ház nyílvesszőire nem vonatkozik. Vag y ezek a
nyílvesszők is mág ikusak…
Nem folytathatta elmélkedését, mert valaki irg almatlanul oldalba
rúg ta.
– Mozdulj már! – mordult rá Bredan, aki hason kúszva araszolt a lyuk
felé.

276
 Calver csak most konstatálta, hog y ha nem ig yekszik, a cimborái itt
hag yják. Reg inar és a sebesült Chaini már eltűntek a lyukban, és máris
ereszkedett lefelé a medvetermetű Bredan is. Calver csaknem halálra
rémült attól a g ondolattól, hog y eg yedül marad, s Quillag ron – vag y
más néven: Komor Gradoran – pillanatokon belül itt terem a Petrius-
ház válog atott testőrei élén. Mert hog y azok könnyedén át tudják
hidalni a tornyok közti távolság ot, afelől nem maradt kétség e.
Hog y védve leg yen az esetleg es nyílvesszőktől, a mellvéd takarásában
nég ykézláb kotort a lyukhoz, és fejjel előre csusszant bele. Félelmét az
utolsó pillanatban leküzdötte az ésszerűség , és miközben tovább
csúsztatta testét lefelé, meg rag adta a cakkos peremet, és mintha
bukfencezne a leveg őben, átfordult. Ebben a bizonytalan helyzetben
persze nem bírta meg tartani a súlyát, de épp elég volt ez ahhoz, hog y
meg törje a zuhanása lendületét, és ne fejre, hanem lábra érkezzen.
Beletoccsant az ujjnyi mély vízbe, és akaratlanul lefröcskölte társait.
Senki sem panaszkodott.

Norg dri már nem volt a tág as, könyvekkel és tekercsekkel telezsúfolt
helyiség ben, és Reg inar is eltűnt az ajtónyílás mög ött. Bredan pedig
izmait meg feszítve épp ekkor húzta ki Chaini karjából az arasznyi
acélvesszőt. A kis tolvaj csaknem elájult a fájdalomtól, de nem üvöltött
fel, csak sziszeg ett. A barbár eg y üveg csét húzott elő az oldalán lóg ó
tarisznyából, és a tartalma eg y részét Chaini szájába erőltette, a
maradékot pedig a sebre loccsantotta. Nyilván manópálinka lehetett,
vag y valami hasonló, ég etett szesz.
Chaini most sem üvöltött. Véresre harapta ajkait, és nyilván azt sem
tudva, mit csinál, bal öklével belevág ott a falba. Eg y polc felborult, és
tucatnyi bőrtekercs toccsant a padlót ellepő vízbe, amelynek nag y része
időközben elszivárog hatott valahol, mivel már alig maradt eg y-két
tócsa.
Calver ösztönösen a tekercsek után kapott. Világ életében szeretett
volna szerezni mag ának eg y-két varázstekercset. Hog y ő is varázsló
lehessen…
Sejtette ug yan, hog y mag a a varázstekercs nem elég ahhoz, hog y
valakiből mág us leg yen, de azért titkon reménykedett. Jó eszű fickónak
tartotta mag át, és remélte, hog y képes lesz meg érteni és alkalmazni
bármely varázslatot, amelyet leírva lát. Csak eg y varázskönyv vag y eg y

277
varázstekercs szükség es.
Ám azok a tekercsek, amelyek most a lába elé potyog tak, érthetetlen
ákombákomokkal voltak tele; ami vag y azt jelentette, hog y eg y
írástudatlan tahó próbálta papírra vetni valamilyen formában a
g ondolatait, vag y – és ez sokkal valószínűbb – nem persi nyelven, persi
írásjelekkel készültek.
Calver dühösen szórta szét a keze üg yébe eső bőrtekercseket; csupa
érthetetlen vacak.
Mindössze azt a szöveg et tudta elolvasni, amelyre a lenyilazott
varázsinas fejjel előre rábukott, és amelyet összevérezett. Ám ennek a
mellkasnyi méretű, vaskos könyvnek csupán ezen az eg y oldalán volt
írott szöveg ; a szerencsétlenül járt írnok épp ezt az eg y oldalt
ig yekezett a perg amenre másolni…
Calver reflexmozdulattal kitépte a könyvből az összevérzett lapot, és
rámeredt. Ez az oldal is érthetetlen nyelvű szöveg et tartalmazott, de a
cím alatt ott volt eg y értelmezhető sor, amely persi nyelven íródott.
És Calver szemöldöke ennek az eg y sornak olvastán is összeszaladt.
Mert a bonyolult iniciáléval kezdődő sor a következő volt: „Szqülla,
avag y az Élőhalott Balladája”.
Bár ezen az eg yetlen soron kívül Calver semmit sem értett a fura
írásjelekből, a kitépett lapot sietve elrejtette a zsebébe. Remélte, hog y
majd csak akad valaki, aki meg fejti az írás lényeg ét.
Bár nem ismerte fel az ideg en nyelvet, amelyen a szavak íródtak,
Calvernek az az érzése támadt, hog y zhíli mondatok sorakoznak a
lapon. És ug yanakkor támadt még eg y furcsa érzése is. Felkapott nég y-
öt meg sárg ult perg amen lapot, és rámeredt: ug yanaz a szöveg volt
mindeg yiken. Szabályos sorok eg ymás alatt. Olyan volt, mintha eg y hat
versszakos vers lett volna; ug yanaz a vers sok-sok példányban. Calver
hamarjában vag y két tucatnyi perg ament számolt össze; mindeg yiken
ug yanaz a szöveg látszott. És a fiatal fickó, akit Norg dri vég zetes
módon meg zavart, épp ennek a „versnek” eg y újabb másolatát
készítette.
De vajon mi értelme ug yanazt az ideg en szöveg et ennyi példányban
lemásolni?
Calver előhúzta a zsebéből az imént elrejtett lapot, és eg y pillantás
meg g yőzte arról, hog y ug yanaz a szöveg található rajta, mint a keze
üg yébe eső perg ameneken. Csak éppen a másolatokról hiányzik az
eg yetlen persi nyelven írt mondat: „Szqülla, avag y az Élőhalott

278
Balladája”.
Calver eg y pillanatig töpreng ve állt, de amikor Bredan és Chaini is
eltűntek a helyiség ből, azonnal észbe kapott. Most nem azért jöttek,
hog y buta rejtélyeken töpreng jen, hanem azért, hog y meg öljék Pious
Petriust – aki azóta már valószínűleg értesült a behatolásukról.
Lehet, hogy azóta már szabadjára eresztett démonok garázdálkodnak a
toronyban?
Calver elrakta a kitépett lapot, és szaladt a társai után, ahog y a lába
bírta.
Ug yanolyan lépcső vezetett az alsóbb szintekre, mint amilyenen a
Keleti Toronyban feljutottak az őrkupolába. A lentebbi szinten két
vértócsában fekvő férfit talált; s ez azt jelezte, hog y a társai nem
tétlenkedtek. Mindkét férfi varázsinas lehetett; hasonló perg ameneket
másoltak, mint a fenti alak.
Calver a homlokát ráncolva meredt az írótáblákra. Vajon mi szükség e
lehet Pious Petriusnak a szöveg ennyi másolatára?
És hirtelen, ahog y az írótáblára meredt, feltűnt még valami ig en
szokatlan dolog . A perg amenek, amelyekre a másolatok készültek,
időtől meg viselt, töredezett, meg sárg ult lapok voltak. Úg y néztek ki,
mintha évekkel ezelőtt íródtak volna rájuk az értelmezhetetlen
írásjelek.
És Calvernek az a furcsa érzése támadt, hog y az, aki a másolatokat
készítteti, szándékosan akarja azt a benyomást kelteni, hog y a
perg amenek sok-sok évesek.
Hamisítás!
De miért?
Calver vad csatazajt hallott a lépcső felől, és zavaros kiabálást. Peng ék
csattog tak.
Azonnal összerezzent, de hirtelenjében nem is tudta, merre szaladjon.
A hang okból ítélve odalenn csata zajlik, fentről pedig hamarosan
érkezik Quillag ron az embereivel…
Fentről súlyos dübbenés hallatszott. Vag y az íróállvány dőlt el, vag y
– és ez sokkal valószínűbb – eg y testőr ug rott le az őrkupola padlójában
tátong ó résen át.
Calver körülpillantott a helyiség ben, de semmi olyat nem látott,
amivel eltorlaszolhatta volna mag a mög ött az ajtót. Úg yhog y nem is
vesződött ilyesmivel. Meg perdült, és rohant lefelé a lépcsőn a
társaihoz.

279
 Eg y szinttel lentebb találta meg őket. Nyolc-tíz feg yveres csontvázzal
hadakoztak.
Calvernek még a lába is földbe g yökerezett a látványtól; hallott már
olyasmiről, hog y bizonyos varázslók képesek feléleszteni rég halott
hősök csontvázait, de eddig a pillanatig ug yanolyan mesének hitte ezt,
mint azt, hog y élőhalottak létezhetnek.
Márpedig ezek a csontvázak nag yon is valóság osak voltak. Két méter
mag as, vaskos csontú alakzatok, amelyek széles peng éjű kardokat
leng ettek, s bár a mozg ásuk kissé darabos és akadozó volt, még is,
kérlelhetetlen erővel visszafelé szorították Bredant és cimboráit.
A csontvázak nyolcan voltak, és eg y nag y kupac csont az ajtó
közelében arra utalt, hog y eredetileg kilencen őrizték azt az ajtót,
amely a lépcsővel szemközt rajzolódott ki a falból. Monoton, koppanó
léptekkel közeledtek a lépcsőfeljáróhoz hátrált kis csapathoz, és amikor
meg lendítették széles peng éiket, érezni lehetett a csapásaik szelét.
Iszonyatos lehetett az erejük, és villámg yorsak a mozdulataik.
Pedig a mesék szerint – amiket Calver hallott – a csontvázak lassú,
körülményes harcosok.
Ezek azonban nem közönséges csontvázak lehettek!
Meg tapasztalta ezt Reg inar is, aki vakmerően előreug rott, és
kardjával meg próbálta kivédeni a feléje zúg ó csapást. Peng e csattant
peng én. És a következő pillanatban Reg inar felordított; a kardja oldalra
repült a kezéből.
A kifejezéstelen szemüreg ű csontváz szinte ug yanazzal a mozdulattal,
amivel kiütötte ellenfele kezéből a kardot, eleng edett eg y visszakezes
csapást, és Reg inar életét csupán a harcosok jól működő ösztöne
mentette meg . A piperkőc, amikor a kardja kiszállt a kezéből, nem állt
le csodálkozni, hanem menten hátrafelé ug rott. Íg y a visszafelé zúg ó
kard csupán a bajuszát súrolta…
A csontvázak g yötrelmes darabosság g al közeledtek; ám a csapásaik
villámg yorsak voltak.
Bredan most már nem törődött azzal, hog y ki hallja, ki nem
– dühösen bömbölve hadakozott. Két kardja volt, de most csupán az
eg yiket húzta elő; a szélesebb peng éjűt. Két kézre fog ta azt, és vadul
csapkodott. Nemcsak mag át, de a társait is védte.
Az összes csontváz körülötte toporg ott; a behatolók szerencséjére
eg ymást akadályozták a mozg ásban.
Bredan hihetetlen erővel csapott ellen eg y, a homlokát meg célzó

280
csapásnak, és a két peng e szikrázott, ahog y összecsattant. A csontváz
kardja ketté tört.
Bredan laposan suhintott keresztbe mag a előtt, és súlyos kardja nég y
bordát is összezúzott ellenfelén. A csontváz azonban csak jött tovább
törött karddal és törött bordákkal is. Fel se vette.
A barbár azonban nem tétlenkedett; ismét csapott, és minden erejét
beleadta az ütésbe. Túlvilág i ellenfele combcsontjait vette célba, és
eg yszerűen kisöpörte azokat a törzs alól. A csontváz előre bukott, és
ahog y a kőpadlónak csapódott, újabb bordái törtek pozdorjává.
Bredan diadalmas ordítással taposott a földhöz koppanó, csupasz
koponyára, és csizmás lába alatt reccsenve szakadt be a csont.
– A lábukat! – bömbölte Bredan. – Kardlappal! Üssétek ki alóluk a
lábukat!
Jó példával járva elöl, máris ismét meg suhintotta a kardját. A
csontvázak nem védekeztek, csak támadtak. Íg y Bredan csapása alatt
ismét csontok ropog tak. Ám hiába dőlt el a csontvázharcos, még esés
közben is támadott: feléje csapott a kardjával. A barbár hihetetlen
reflexszel kapta mag a elé a kardját, és még az ő medveizmai is
beleremeg tek a csapásba, amit sikerült kivédenie.
A csontvázharcos kardja cseng ve tört darabokra; Bredan peng éje állta
a sarat.
– Norstradeni acél! – bömbölte Bredan, pedig nem is kérdezte senki.
De nem nag yon volt alkalma örömködni; a csontvázharcosok teljesen
körbevették, és a társai épp csak arra voltak jók, hog y mag ukat védjék,
ahog y tudják. Ők hiába próbálták „kivág ni a csontvázak alól a lábat”,
peng éjük vag y visszapattant a vaskos csontokról, vag y csikorog va
csúszott le, s örültek, ha meg úszták a válaszcsapásokat.
Azok a csontok nem közönség es csontok voltak; inkább márványhoz,
de még inkább acélhoz hasonlítottak.
– Vissza! – kiáltotta Chaini, és menekülés közben csaknem fellökte a
mög ötte tébláboló Calvert. – Vissza a felső szintre!
Calver vicsorog va csapott az eg yik csontváz kardtartó keze felé; azt
remélte, kettényesheti a csuklócsontokat, de a kardja hiába csattant
akkorát a meg célzott csonton, hog y neki a keze is beleremeg ett, a
csapás épp csak arra volt jó, hog y eltérítse a csontvázharcos kezének
lendületét. És arra, hog y Calver frissen szerzett peng éje darabokra
törjön.
– Esthewar vérére! – ordította rémülten Calver, és hozzávág ta a

281
peng étlen markolatot a félelmetes alakhoz. A markolat vég e beleakadt
a sárg ás bordák közé, és úg y lóg ott ott, mintha valami kitüntetés
lenne.
– Vissza! Vissza! – üvöltötte most már Calver is, és feg yvertelenség e
kínos tudatában csaknem lesodorta a lábáról a felfelé törtető Chainit.
– Előre! – bömbölte Bredan, és úg y dühöng ött, mint valami
meg vadult bika.
Eg yszerre nem is eg y, hanem három-nég y csontvázzal hadakozott, és
amelyikkel nem boldog ult karddal, azt vállal taszította meg , vag y a
lábát próbálta kirúg ni alóla. A szájából fehér hab tört elő, a szeme
kifordult, és az orrlukai úg y kitág ultak, mintha be akarná szippantani
az összes leveg őt.
Reg inar nem menekült, vitézül védte mag át a padlóról felszedett
kardjával; de többre nem tellett az erejéből. Norg dri pedig meg próbált
Bredan seg ítség ére sietni, de hiába csapkodott g örbe szablyájával,
leg feljebb eg y-két leng őbordát sikerült lekaszabolnia ellenfeleiről.
– Vissza! – ordította Calver. – Fel a lépcsőn!
Hátra sem nézett, de sejtette, hog y Chainin kívül senki más nem
követi. Meg sem próbálta leküzdeni heveny lelkifurdalását; ám ahhoz
kétség sem fért, hog y ha ott marad Bredanék mellett, nem sok
seg ítség ükre lehetett volna. Leg feljebb elvonhatta volna a csontvázak
fig yelmét pár másodpercre, amíg őt meg ölik…
Eg y pillanat alatt felért a lépcső tetejére, és ott csaknem kőbálvánnyá
vált a meg döbbenéstől.
Quillag ron futott feléje teljes harci díszben, csapásra emelt karddal,
mög ötte két marcona testőrrel.
– Áááááááá! – ordította a feg yvertelen Calver, és csaknem szörnyet
halt ijedtében. – Gradoraaaaan! Én vag yok az! A „Hüle Kölök”! A
tanítványod!
A támadó ezüstvértes férfi eg y pillanatra összezavarodott, és
visszafog ta g yilkos csapását.
Ezt a röpke pillanatot használta ki az ostoba Chaini, hog y előug orjon
Calver háta mög ül, és meg próbálja felnyársalni a testőrök kapitányát.
Quillag ron-Gradoran félrecsapta a torka felé lendülő vívótőrt, és
ug yanabban a pillanatban vaskesztyűs bal öklével úg y vág ta pofán a kis
tolvajt, hog y az meg tántorodott, hanyatt esett, és leg urult a lépcsőn.
Valószínűleg a nyakát törte.
Quillag ron mög ött újabb testőrök tűntek fel a lépcsőn; eg yikük

282
számszeríjat tartott.
– Meg adom mag am! – üvöltötte Calver. – Ha nem öltök meg ,
elmondok mindent! Eg yüttműködök veletek!
– Calver Marchen! – bődült el Quillag ron-Gradoran. – A Hüle Kölök!
Valóban te vag y az, te kis tetű?!
– Én vag yok! – sikoltotta őszinte örömmel Calver. – Csak amióta
utoljára találkoztunk, nag yobb tetű lettem! Irg almazz, kérlek… ne ölj
meg ! Hű szolg ád leszek, esküszöm!
Calver buzg ón reménykedett abban, hog y eg ykori mestere nem is
sejti, hog y ő volt az, aki feladta Draxion helytartójának. Abból, amit
Ramostól hallott, remélhette, hog y Gradoran halottnak hitte őt, és nem
g yanakodott rá.
– Félre az útból, Kölök! – bömbölte Quillag ron, és visszapillantott a
mög ötte tolong ó hét marcona testőrre. – Joel! Feg yverezd le, és tartsd
fog olyként! Ha szökni próbál, öld meg … eg yébként ne bántsd!
– Köszönöm! – sikoltotta Calver meg könnyebbülten. – A szolg ád
leszek! A kutyád! A tetved! Amit csak akarsz!
Eg y mag as, fekete bőrű fickó ug rott mellé, és félrelökte az útból. Bár
Calver ug yanolyan mag as volt, mint kijelölt őrzője, de súlyban nem
vehette volna fel vele a versenyt. A fekete valószínűleg Khittarában
látta meg a napvilág ot, és reng ő izmai félelmetesen csillog tak a
helyiség oldalaiból áradó mesterség es fényben.
– Nem állok ellen – íg érte Calver. – A fog lyod vag yok, testvér!
A fekete a falnak lökte, és g örbe szablyája élét a fiú torkának szög ezte.
Quillag ron az emberei élén leviharzott a lépcsőn. Calver behunyta a
szemét, és arra g ondolt, hog y szólnia kellett volna eg y-két jó szót a
társai életéért is. Ámbár nem érdemlik meg a szemetek, de azért
még is…
Nyilvánvaló volt számára, hog y Bredan és társai a csontvázaktól
szorong atva is elég kellemetlen helyzetben vannak. És ha most még
hátba kapja őket a ház testőrség e, nem sok esélyük marad. Valószínűleg
kardélre hányják őket, mielőtt mag yarázkodni próbálnának.
És persze Bredanék ahhoz is túl ostobák, hog y eg yáltalán
mag yarázkodni próbáljanak.
Lentről eg et verő ordítozás harsog ott. Eg ymásnak csapódó peng ék
csendültek.
Calver g yanította, hog y az ő sorsa sem lesz fenékig tejfel, ha majd
vég et ér a felfordulás. Máris a szeme elé képzelte a kínzóeszközöket, s a

283
látomás meg tízszerezte az elszántság át.
Marcona őrzőjére pillantott.
– Kétszáz zhíli aranydukát – mondta halkan.
– Mi? – recseg te a fekete.
– Ennyit fizetek, ha futni hag ysz…
A Joel nevezetű fickó zordan elvig yorodott.
– Mennyit fizetsz, ha meg öllek… és nem kell heteken át a
kínzókamrában jajveszékelned?
– A démon! – sikoltott fel Calver, elnézett fog va tartója válla fölött, és
kimeresztette a szemét félelmében.
A fekete elég ostoba volt ahhoz, hog y beveg ye ezt a g yermeteg cselt.
Odakapta a fejét.
Calver felrántott térdével tökön rúg ta a fickót, és lekapta a fejét,
nehog y a peng e meg vág ja a torkát. Aztán kétszer-háromszor is
g yomron vág ta meg hökkent ellenfelét, és elg áncsolta. Ha lett volna
nála kard, nyomban elvág ja a torkát, íg y azonban csak fejbe rúg ta.
Kétszer is.
– Ez az! – rikkantotta Calver, és a fenti emelet felé szökött.
A háta mög ött még mindig hallotta a harci zajokat. És eg y pillanatra
ismét lelkifurdalása támadt. De csak eg y pillanatra.
Aztán máris futott felfelé a lépcsőn.

Nég y hatalmas szökelléssel felért a leg felső szintre; már alig volt
nyoma a víznek. A meg ölt varázsinas hullája ott hevert a rádőlt polc és
a perg amenek alatt. Nem mozdult.
Ám volt még valaki a helyiség ben, akire Calver eg yáltalán nem
számított. Az az ősz szakállas, mocskos hálóing es vénember
kaparászott a ledőlt polc mög ötti falnál, aki a vele szomszédos cellában
raboskodott; az a háborodott ag g astyán, aki félóránkénti precíz
rikoltozásával az idő múlását jelezte.
– El az útból, vénség ! – ordította Calver dühösen, és meg sem próbálta
vég ig g ondolni, miként kerülhetett ide az öreg ember. Tudta, ha
vég ig g ondolná a helyzetet, nag yon csúnya következtetéseket vonhatna
le.
Úg yhog y inkább nem g ondolkodott…
– Félre az…
A fal eg y köve félretolult, és eg y homályos, nég yzet alakú nyílás

284
tárult fel; körülbelül alkarnyi hosszúság ú lehetett eg y-eg y oldala. Az
öreg remeg ő kézzel benyúlt ebbe a titkos rekeszbe, és diadalittasan
felnevetett. Aztán Calver felé fordult, és hátborzong ató szemeket
meresztett rá.
– Pious Petrius vag yok! – rikoltotta háborodottan, és a fal rejtett
fülkéjéből eg y pókhálós aranyláncot halászott elő. A lánc nem eg y ritka
szövésű, vékonyka holmi volt, hanem eg y eg észen különleg es ékszer.
Eg ymáshoz fűzött, ujjnyi széles, nég yzet alakú lapok alkották, amelyek
vastag ság a fél centi lehetett. Minden nég yzetre mintákat véstek, s a
minták közepén apró, színes drág akövek csillog tak a leg különbözőbb
elrendezésben. A nég yzetlapok eg y nyolcszög alakú medálba forrtak
össze, amely szintén aranyból készült, s amelynek mintázata nyolc
darab, borsónyinál is nag yobb, csiszolt smarag dot tartott fog va. Az
öreg felemelte ezt a csodás ékszert, és a nyolcsmarag dos medált Calver
felé fordította.
– Eng edelmeskedj nekem!
– Ug yan már, te húg yag yú! Lecsavarom azt a kajla…
Az öreg Calver felé suhintott az aranylánccal.
– Eng edelmeskedj!
Calver ki akarta röhög ni!
Ehelyett térdre roskadt, alázatosan meg hajtotta a fejét, és azt mondta:
– A szolg ád vag yok mindörökké, nag yuram.
Nem tehetett mást. Mág ia hatása alatt cselekedett.
– Kövess! – harsog ta a vénség , és reszketeg lábakkal elimbolyg ott a
térdelő Calver mellett.
– Ig enis, nag yuram – motyog ta Calver holtra rémülten, és követte.

Az előbb meg fektetett, összerug dosott nég er szembe jött velük.

Felordított, amikor meg pillantotta őket, és a száját is eltátotta.
– Kövess eng em! – rikoltott rá a vénség , és homlokon leg yintette a
súlyos aranylánccal.
– Ig en, mester! – kiáltotta a fekete fájdalmasan, és eldőlt, mint eg y
zsák. Az ütéstől eszméletét vesztette.
A vénember meg vakarta csapzott, zsíros haját.
– Hm – mondta.
– Ig en, én is azt hiszem, hog y „hm” – készség eskedett Calver, és ott
toporg ott az öreg mög ött.

285
 – Utánam! – harsog ta a vénség , és a medált úg y tartva mag a elé,
mintha valami fáklyát vinne, lerohant a lépcsőn. Csak kétszer csuklott
össze alatta a lába eközben, de mindkétszer talpra állt.
Calver hűség esen követte.
Futni! Rohanni! Menekülni! – ezt lüktette az ag yában minden kósza
g ondolat; ám az akaratát nem ő uralta. Bármire g ondolt is, bárhog y
retteg ett is a rá váró eseményektől, nem tehetett mást, kénytelen volt
követni a vénség et.
A lentebbi szinten még javában dúlt a harc. Bredan, Norg dri és
Reg inar a hátukat eg ymásnak vetve hadakoztak a csontvázak ellen, és a
meg g ypiros átalvetős testőrök ellen. Ám ug yanakkor az őket támadó
testőröknek rá kellett döbbenniük, hog y a csontvázharcosok ug yanúg y
támadják őket is, mint a behatolókat. És ahhoz, hog y Quillag ron és
emberei hozzáférhessenek Bredanékhoz, át kellett verekedniük
mag ukat a csontvázharcosokon.
Iszonyú küzdelem dúlt. Chaini és két testőr a földön hevertek, a
csontvázharcosok száma nég yre fog yatkozott, és Reg inar meg Norg dri
is több sebből vérzett. Ám minden csoport keményen tartotta mag át.
A vénember – a mög ötte cidriző Calver kíséretében – épp akkor
érkezett, amikor Quillag ron és a testőrök a csontvázaktól fenyeg etve
összecsaptak Bredanékkal.
– Elég ebből! – rikoltotta a vénség . – Csata leáll!
– Petrius! – bömbölte Quillag ron. – Pious Petrius!
– Csontritkulás! – sipította a vénember, és a csomóra fog ott
aranylánccal a hadakozók felé csapott.
És ekkor, minteg y varázsszóra, a csontvázharcosok elernyedtek, és
nag y halom csontkupaccá hullottak össze.
Quillag ron és emberei döbbenten bámultak a jövevényekre.
Bredannak még mindig habzott a szája, és még tartott nála a berserker
őrület. A csonthalmokat csapkodta a kardjával, aztán felbődült, és
nekirontott a hozzá leg közelebb álló testőrnek. Két csapással levág ta a
védekezésre képtelen fickót, és diadalmasan felbömbölt. Quillag ront
szemelte ki következő áldozatául.
Az ezüstvértes fickó azonban kivédte a támadását, és ő is vad
csapásokat eresztett meg .
– Arcra! – sipította a vénember, és ismét meg leng ette a marokra
fog ott láncot.
– Hasra! – kiabálta dühösen Calver. – Alázkodjatok meg a mester előtt,

286
barmok!
A csata azonnal abbamaradt. Bredan ájultan esett össze, a többiek
arcra borultak, Quillag ron pedig letérdelt, és fejet hajtott mestere előtt.
– Ki parancsol nektek? – rikoltotta a vénség .
– Te, nag yuram! – harsog ta Calver, és a többiek utána mormog ták:
– Te, nag yuram.
– Ki az uratok?
– Pious Petrius!
– Ki vag yok én?
– Pious Petrius!
– Törjétek be az ajtót!
– Ig enis, nag yuram!
Quillag ron, Norg dri, Reg inar és mindenki más eg yszerre lódult az
ajtó felé, amely valószínűleg Petrius belső szentélyébe nyílt. Feg yverrel
és vállal estek neki, és nyomták, verték, taszították.
Az ajtó azonban meg sem rezdült a csapások alatt.
– Ja?! – sipította a vénség . – Az én mág iám védi! El az útból!
Aztán jóformán meg sem várva, hog y szolg ái eng edelmeskedjenek, az
ajtó felé fordította a medált, és értelmezhetetlen varázsszavakat
harsog ott.
Az ajtó feltárult.
– Befelé! – nyekereg te az öreg .
– Utánam! – harsog ta Calver, és a többiekkel mit sem törődve, halált
meg vető bátorság g al elsőként nyomult be. Valószínűleg valamiféle
varázslat hatása alatt állhatott.
A helyiség – a torony átmérőjéből adódóan – semmivel sem lehetett
nag yobb, mint a fölötte lévők, még is, valami csoda folytán ötször
akkorának tűnt. Hatalmas teremnek, amelynek leg szélesebb része
szemre a neg yven-ötven métert is meg haladta. Hog y miféle tértág ító
varázslattal vag y más praktikával érte el ezt a hatást a torony készítője,
azt nem lehetett tudni, ám az eg yből látszott, hog y nem is eg yetlen
szobából áll, hanem jóval több helyiség ből. Két ajtó is nyílt a két oldalsó
falon.
Calver eg y műhelyszerű helyiség be érkezett, amelynek
munkaasztalán fortyog ó lombikok, szárított növények, kődarabok, apró
fiolák, szakadozott perg amenek, íróeszközök, nehezékek és ökölnyi
ezüsttömbök hevertek káprázatos összevisszaság ban.
A terem közepén eg y ezüstporral kirajzolt nyolcszög ben, az erezett,

287
hófehér márványpadlón eg y meztelen női test hevert; Calver azonnal
felismerte. A tetoválásáról.
Szqülla volt az!
Holtan.
Vag y csak eszméletlenül?
A nyolcszög túloldalán pedig eg y feldühödött varázsló ölnyi
nag yság ú tűzcsóvát leng etett a kezében. Ug yanúg y nézett ki, mint a
toprong yos vénember, csak éppen ő bordó bársonyzekét,
aranyszálakkal hímzett szilvakék nadrág ot és vajsárg a ing et viselt,
jólfésült volt, s ápolt kecskeszakáll díszítette álla heg yét.
A behatolók felé hajította a tűzcsóvát.
– Ááááááááááá! – üvöltötte Calver, és hasra vetette mag át.
A láng csóva kétméteressé dag adt, mire a bejáraton betódulóknak
csapódott. A földre vetődő Calver épp csak meg pörkölődött a hőség től,
de a mög ötte tipródó két zsoldos szabályszerűen láng ra lobbant, és a
márványpadlón verg ődve próbálta eloltani mag át. Az eg yiknek még
időben sikerült. A másik szénné ég ett.
A varázsló újabb tűzcsóvát készült hajítani. Ekkor azonban rikoltva
beug rott az ajtón a toprong yos öreg , és láng oló hajával és füstölg ő
szakállával mit sem törődve, a lánccal és a medállal a kezében vad
varázslásba kezdett. Artikulálatlan szavak hag yták el a torkát, és a
szeme őrületesen izzott.
Jól öltözött hasonmása rá hajította következő tűzcsóváját. Ám az
öreg et immár erős mág ia védte, amely eltérítette a láng okat. A
tűzbomba a bejárat melletti falnak csapódott, és összekormozta a
világ ító, hófehér falakat. És ug yanakkor az öreg g yér hajzatán is
kialudtak a láng ok; csak szürke füstnyelvek maradtak.
A vénség máris visszavág ott; nyolc zöldeskék villám csapott ki
serceg ve a medál nyolc smarag djából, keresztülcikázott a leveg őn, és
körbetáncolta a meg lepett hasonmást. Azonban azt is valamiféle
mág ikus erőtér védte, mivel a villámok csak cikáztak és serceg tek
körülötte, de nem tudtak kárt tenni benne.
Ennek ellenére a jól öltözött Pious Petrius körvonalai meg remeg tek,
és helyén eg y pillanattal később Yaswaha, a félelf varázsló jelent meg . A
szeme veszedelmesen villog ott.
Calver valami olyasmire számított, hog y a dundi félelf g únyosan
felröhög , de nem ez történt; az illető állta ug yan a sarat, de
meg lehetősen ijedtnek látszott.

288
 A vénség viszont eg yre jobban felélénkült.
– Eljött a leszámolás órája, Yaswaha! Pokolra küldöm ocsmány, fekete
lelkedet!
A medál smarag djaiból újabb villámok serceg tek elő, és ezúttal jóval
közelebb cikáztak a félelfhez, mint előző alkalommal. És az öreg máris
újra harsog ta előző varázsszavait.
Calver g yűrűző mozg ással oldalra kúszott, majd üg yesen a vénség
háta mög é került.
– Hajrá! – buzdította a toprong yot, aki még most is uralta az akaratát.
Vag y leg alábbis akaratának java részét. – Nyírd ki a rohadékot!
A vénség eleng edett eg y újabb villámköteg et. A félelf hátraug rott, és
meg fordult. A tág as terem túlsó vég e felé szaladt.
Calver diadalmasan felröhög ött.
– Fut a g yáva! Nézzétek, hog y fut! Mintha mag amat látnám!
Az öreg eleng edett eg y újabb villámcsomag ot; ám a zöldes kisülések
nem követték a menekülőt, ug yanott cikáztak, ahol az előzőek.
Eg y láthatatlan erőtérfal állta az útjukat.
Calver azt hitte, hog y a félelf a terem oldalain lévő két ajtó
valamelyikén át próbál távozni, de nem ez történt. A két ajtó vonalán
túl eg y zöldesen dereng ő oszlop emelkedett. Látszatra ug yanolyan
oszlop volt, mint a többi, amely a mag as mennyezetet tartotta, ám ez a
többivel ellentétben áttetszőnek tűnt, és alig érzékelhetően, zöldesen
lüktetett.
A menekülő, anélkül, hog y eg yetlen pillantás erejéig is visszafordult
volna, eg yenesen belerohant ebbe az oszlopba.
Az oszlop zölden felvillant.
Yaswaha eltűnt, mintha az oszlop nyelte volna el!
És szinte ug yanabban a pillanatban a medálból előcikázó villámok
átég ették azt a láthatatlan falat, amely korábban a félelfet védelmezte,
és tovább cikáztak a zöld oszlop felé. És amikor a villámok belefúródtak
az oszlopba, smarag dszínű láng ok csaptak fel belőle, és koromfekete
fűst szökkent a mennyezet felé.
– Átkozott! – rikoltotta az öreg , és kerg e bakug rásokkal meg kerülte a
nyolcszög ben heverő, meztelen lányt. Eg yenesen a zöld oszlophoz
szökdécselt nevetség es, pipaszár lábaival, és röpködő, mocskos fehér
hálóing ében. Vadul hadonászott, de nem varázsolt, hanem csak
dühösen g esztikulált.
Aztán dühös ordítással ő is beug rott az oszlopba, és eltűnt a bámulók

289
szeme elől.
Calver úg y érezte, mintha az a láthatatlan marok, amely eddig
szorította volna az ag yát, most simog atni kezdené.
Újra ő rendelkezett saját akaratával.
Hirtelen meg élénkült, és felug rott a padlóról.
– Vissza! – ordított rá a dermedten álló Quillag ronra. – Különben nem
állok jót mag amért! Én Pious Petrius hűség es szolg ája vag yok! Halál
fia, aki bántani mer!
Minteg y varázsütésre értetlen ordibálás tört ki.
– Mi volt ez?
– Mi történt?
– Ki volt ez? Ki ez?
Quillag ronon kívül nég y testőr nézett farkasszemet Norg drival,
Reg inarral és az éledező Bredannal.
Quillag ron dermedten állt, szemében különös fények villantak.
– Petrius visszatért – motyog ta, és nag yon csúnyán meredt a társaira.
Az eg yik testőr a féltérden morg olódó Bredan felé ug rott.
– Öljük meg a mocskokat!
Reg inar védte ki a társának szánt csapást, és félrerántotta Bredant.
– Elég ! – harsog ta Quillag ron. – Elég !
Közbe akart lépni, ám ekkor ismét meg dermedt. És a szökni készülő
Calver is azt érezte, hog y az ag yát simog ató marok ismét keményen
összeszorul.
– Pious Petrius! – üvöltötte rémülten.
A smarag dszínű oszlopból az öreg ember bukkant elő a lánccal és a
medállal a kezében. A szakálla és a haja maradványa még mindig
füstölg ött.
– Itt vag yok – rikoltotta.
A medált a bal hóna alá szorította, és mindkét kezével meg dörzsölte
az arcát, mintha mosdana. De nem volt víz a közelében. S ahog y
szétkente az arcán a kormot, csak még hátborzong atóbb lett a külseje.
Eg y hosszú pillanatig ott állt az oszlop smarag dszínű fényében,
kidüllesztette beesett mellét, s olyan pózt vett fel, mint eg y testépítő
művész, aki mutog atni akarja vaskos bicepszét.
– Itt vag yok! – recseg te. – Újra itt vag yok!
Aztán háborodott pillantása az ezüstporral kirajzolt nyolcszög re esett,
s tekintetében szánalom, rémület és ag g ódás keveredett.
– Leányom! Szqülla! Drág a teremtményem!

290
 Vadul a nyolcszög höz rontott, és nevetség es, idétlen mozdulatokkal
rug dosta szét a formát alkotó ezüstport. A következő pillanatban
beug rott, és meg próbálta a karjaiba kapni a tehetetlen lányt. Azonban
eg ymag a túl g yeng e volt ehhez.
– Seg ítsetek! – nyekereg te.
Calver máris lódult, ám valaki más sokkal g yorsabb volt nála. Norg dri
szökellt el Calver mellett, és mire a neg yedvér g ilf rádöbbenhetett
volna, hog y a társa mire készül, a nomád lendületből csapott le a
szablyájával az előre hajló vénség derekára, és elnyírta a g erincét.
– Ezt Khojetanért! – ordította Norg dri. Kirántotta a szablyáját, és
ezúttal az oldalra hanyatló vénember jobb karjára csapott. – A Fekete
Oroszlánokért! Az öcsémért! A mesteremért! A királyomért!
Norg dri újra és újra lecsapott. Először a vénség két karját vág ta le,
aztán a vérében fetreng ő öreg ember nyamvadt testét vág ta, kaszabolta,
ahol érte, és közben sértéseket és érthetetlen jelszavakat ordítozott.
Szqülla, akit az öreg ember visszaejtett a márványpadlóra, még
mindig élettelenül hevert ott. Halvány bőrére bőség esen fröcsög ött a
vénség vére.
Azon pillanatban, amikor Norg dri vég ül lecsapta véresre kaszabolt
áldozata fejét, eg yszerre két dolog történt. Meg szűnt a markolás Calver
ag yában, s ug yanakkor olyan rémisztő üvöltés harsant fel valahonnan a
mélyből, amitől a markolásból kiszabadított ag y nyomban
meg remeg ett.
Quillag ron késve ug rott oda, és eg y hatalmas lökéssel messzire
taszította a beg őzölt nomádot.
Lentről újabb és újabb sikolyok, őrjítő üvöltések, morg ások
hallatszottak. És az eg ész építmény alapjaiban remeg ni látszott.
– Mit tettél?! – bömbölte a testőrök ezüst vértes kapitánya dühödten.
– Meg ölted Pious Petriust!
– Meg érdemelte a halált! – ordította vissza Norg dri. – Ezerszeres
halált érdemelt volna!
Az eg ész torony reng ett az iszonyatos üvöltésektől és bömbölésektől.
– A démonok! – üvöltötte az eg yik testőr, és térdre hullott. – Jönnek…
Petrius démonai!
– Badarság – motyog ta Calver, és csaknem összecsinálta mag át
retteg ésében.
Látta, ahog y Bredan és Reg inar az előtérben Chaini mozdulatlan teste
fölé g örnyednek. Azt vizsg álg atták, él-e még . Ahog y feleg yenesedtek,

291
látszott rajtuk, hog y már nem seg íthetnek.
Chaini, a csonka kezű kis tolvaj bevég ezte.
– Meg halunk mind! – üvöltötte eg y másik testőr, és össze-vissza
rohang ált.
Norg dri ordítva, felemelt szablyával rontott Quillag ronra. Az óriás
hihetetlen reflexszel félrecsapta a peng ét, és ökölbe szorított baljával
úg y vág ta képen ellenfelét, hog y annak szertefröccsent az orra vére.
– Meg öllek tég ed is! – üvöltötte a nomád. – Halál Petrius kutyáira!
– Menekülj, te barom! – harsog ta Quillag ron, és mintha csak meg ijedt
volna ellenfelétől, meg perdült, és döng ő léptekkel a smarag dszínű
oszlop felé rohant. – Mindjárt itt lesznek a démonok!
A földöntúli üvöltések, morg ások, dübög ések eg yre közelebbről,
eg yre hang osabban, eg yre vérfag yasztóbban hallatszottak.
– Miféle démonok? – kiabálta Reg inar. Aztán döbbenten meg hátrált.
– Úristen! Úristen!
Ő már látta azokat az idomtalan, fekete szörnyeteg eket, amelyek
eg ymást taszig álva, bömbölve tolong tak felfelé a lépcsőn.
Reg inar sikoltva iramodott meg befelé a helyiség be, és mag ával
ráng atta a lábát meg vetve védekezni szándékozó Bredant is.
– Gyere, te marha! Semmi esélyünk!
Bredan röpke habozás után eng edelmeskedett; ő is látta, hog y
tucatszám érkeznek az üvöltő, kétméteres, kecskeszarvas démonok. És
ki tudja, mennyien tolong anak még az első tucatok mög ött.
Calvert nem kellett biztatni. Úg y hitte, Quillag ron tudja a menekülési
utat, és nem akart lemaradni tőle. Eg y pillanat alatt utolérte eg ykori
mesterét, és bár nem nézett hátra, az üvöltözésből úg y vélte, hog y a
testőrök és a társai is mög ötte loholnak.
– Merre?! – kiáltott rá Quillag ron-Gradoranra.
A hatalmas termetű harcos azonban válasz helyett eg yszerűen csak
belerohant a zöldesen lüktető oszlopba. Körvonalai eg y pillanat alatt
kifakultak.
– Esthewar, seg íts! – sikoltotta Calver, és a szeme elé kapta a kezét,
miközben ő is az oszlopba ug rott.
Érezte, ahog y csiklandós, viszketős bizserg és burkolja be eg ész testét,
s szeme előtt zöldes csillag ok szikráztak. Aztán minden émelyeg ni
kezdett előtte, és heveny hánying er tört rá. Pörg ött, forg ott, repült,
zuhant.
De csak eg y pillanatig .

292
 Calver csupán eg y szívdobbanásnyit utazott a nag y zöld semmiben, és
hamarosan valami puhaság ot érzett a talpa alatt. A puhaság
meg keményedett, és ő térdre esett.
– Vig yázz! – ordított a fülébe valaki közvetlen közelről, és Calver
nag yon vig yázott. Csak az első pillanatban azt nem tudta, hog y mire.
Aztán hirtelen tudatára ébredt annak, hog y eg y tág as kőcsarnokban
áll eg y láng oló kandalló előtt, és szinte karnyújtásnyira tőle Quillag ron
nég y láncing es harcossal vív élethalál harcot.
Calver a kardja után kapott; és eközben az a kellemetlen érzés
kerítette hatalmába, hog y feg yvertelen.
Nem tévedett.
Eg y peng e suhant a homloka felé, és Calver épphog y lekapta a fejét.
Ujjai természetesen üres kardhüvelyt tapintottak az oldalán.
Quillag ron vadul vag dalkozott, iszonyatos erővel védte ki a
csapásokat, és meg hátrálásra késztette Calver támadóját.
– Védd mag ad! – üvöltötte.
Mielőtt Calver válaszolhatott volna, valaki amúg y emberesen hátba
taszította.
Első pillanatban azt hitte, az eg yik ellenfél került valahog y a hátába,
de aztán sajg ó derékkal konstatálta, hog y csak Reg inar érkezett – a
kandallóban ropog ó láng ok közül. Ennek ellenére Reg inar eg yáltalán
nem láng olt.
És mielőtt Calver észbe kaphatott volna, már érkezett Bredan is, őt
pedig g yors eg ymásutánban nég y meg g ypiros átalvetős testőr követte.
Valahonnan a távolból riadóra serkentő kürtszó harsog ott. A közelben
lábak dobog tak.
Quillag ron levág ta eg yik ellenfelét; a fickó eldőlt, torkából patakzott
a vér. Társai visszarettentek az új ellenfelek láttán, ám nem sokkal
később ők is erősítést kaptak. Leg alább két tucat láncing es feg yveres
tódult be a nag y terem túlsó ajtaján, és eg y másik ajtón kiabáló,
felháborodott kukták, inasok és más cselédek is érkeztek; olyan
eszközökkel a kezükben, amiket hamarjában fel tudtak rag adni.
És alant még mindig harsog ott a kürt; még eg yre több láb dobog ása
hallatszott.
Bredan volt az első, aki Quillag ron mellé ug rott, és iszonyatos
csapásokkal szorította vissza a támadóikat. Aztán Reg inar és a testőrök

293
is észbe kaptak, és ahelyett, hog y eg ymással torzsalkodtak volna, a
közös veszély ellen fordultak.
Calver először jobbra ug rott, aztán balra próbált menekülni, de
minden ajtón át újabb és újabb feg yveresek és szolg ák özönlöttek be.
Már vag y hatvanan fog ták g yűrűbe őket.
Azonban Pious Petrius testőrei válog atott, kivételes képesség ű
harcosok voltak, s ha verekedni kellett, Bredant és Reg inart sem kellett
félteni. Quillag ron pedig , aki talán eg y fél fejjel még Bredan fölé is
mag aslott, olyan volt, mint a halál ang yala. Most már nem védekezett,
csak támadott. Csapásai elől meg hátráltak az ellenfelek, akik pedig
nem, azok elhullottak.
– Csülökre! – ordította Bredan, és most már mindkét kardjával
vag dalkozott.
Ő sem védekezett, fog csikorg atva törtetett előre, és levág ott
mindenkit, aki valamelyik peng éje elé került.
Calver tudta róla, hog y bal kézzel is ug yanolyan jól forg atja a kardot,
mint a jobbjával, s azt is tudta, hog yha elkapja a harc heve, semmi és
senki nem tudja meg állítani. Bredan vérg őzös berserkerré válik, és
szinte az eszét is elveszti tombolása közben.
Bár az első percekben reng eteg ellenfelet levág tak, a teremben lévők
száma eg yre csak g yarapodott.
És épp akkor, amikor Calver felkapta a földről az első halott elejtett
kardját, a teremben lévők száma még kettővel g yarapodott.
A több sebből vérző, betört orrú Norg dri érkezett – eg y meztelen
teremtéssel a vállán!
Szqüllát hozta!
Calver dühösen csapott frissiben szerzett kardjával a nomád felé, de
nem merészelte eltalálni.
– Meg őrültél! – sikoltotta. – Ez meg öli mindeg yikőnket! Miért nem
hag ytad ott a démonoknak?!
Norg dri olyan morduló-szisszenő hang ot hallatott, mint eg y puma,
aminek a farkába haraptak.
A tekintete láttán Calver inkább nem firtatta tovább a kérdést. Más
miatt kezdett ag g ódni.
– A démonok?!
– Nem léphetnek át a térkapun – sziszeg te Norg dri még mindig
bizalmatlanul, és ellépett a kandallótól, nehog y a láng ok belekapjanak
az eszméletlen lány lelóg ó hajába.

294
 A hatalmas terem közepén iszonyatos harc dúlt. Quillag ronnal és
Bredannal az élen, Calver társai szinte ékként fúródtak a szemből
érkező feg yveresekbe, és szörnyű rendet vág tak közöttük. Leg alább
húsz hulla hevert már a környékükön, s ők mindössze eg yetlen embert
vesztettek; az eg yik testőrt. Mivel a támadóik zömében már inkább
szolg ákból álltak, nem képzett harcosokból, úg y tűnt, Bredanék
elsöprik ellenfeleiket, hiába vannak azok számbeli fölényben.
Calver nem nyug odott meg eg észen, de a harc izg alma rá is átrag adt.
Azt sem tudta, merre menekülhetne.
Azt találta leg jobb meg oldásnak, ha újonnan szerzett kardjával a
kezében a társai által alkotott ék vég ében helyezkedik el; védi a
hátukat.
Épp meg indult feléjük, amikor az eg yik oldalajtó kitárult, és eg y
szakasz bronz mellvértes, alabárdos palotaőr rontott be rajta. Eg y
díszes kardal hadonászó, aranyozott páncélt viselő, tag baszakadt férfi
vezette őket, akinek a sisakja két oldala zhíli stílusú, aranyszínű
szárnyakat formált. Épp oldalba kapták volna Reg inarékat, ha Calver
rájuk nem ordít.
– Vig yázz!
Reg inar két kukta kinézetű fickóval hadakozott, és épphog y ki tudta
védeni a páncélos lovag támadását, de a rázúduló hatalmas tömeg
elsodorta.
Gig ászi kavarodás támadt. Quillag ron valahog y a lovag elé
keveredett, és a két óriás vad elszántság g al csapott össze. Az eg yik
alabárdos Calvert szemelte ki áldozatának, és feg yverét lándzsaként
előre szeg ezve rontott rá.
Íg y hát Calver nem nézhette tovább páholyból a nevezetes küzdelmet.
Fürg én félreug rott a hasa irányába lendülő peng e elől, és oldalról
rácsapott az alabárd nyelére. Azt remélte, hog y el tudja vág ni a másfél
hüvelyk vastag rudat, de a kardja – eg y meg lehetősen vacak és életlen
peng e – lecsúszott oldalra. Arra jó volt a csapása, hog y kibillentse
támadóját az eg yensúlyából, másra nem nag yon.
A fickó azonban g yakorlott harcos volt; eg y szempillantás alatt
visszanyerte az eg yensúlyát, meg vetette a lábát, és félköríves csapást
írt le – a feg yver bárdrészével célozva meg ellenfele mellkasát.
Calver felszisszent, és helyből akkorát szökkent hátra, amekkorát eg y
közönség es halandó maximum nekifutásból tudna ug rani.
– Esthewar vérére, ez…

295
 A fickó zhíli nyelven sziszeg ett valamit, elszántan jött előre, és ismét
feléje csapott. Ezt már Calver sem vette tréfára. Nem sokszor harcolt
még életében szemtől szemben, és voltaképpen teljesen tapasztalatlan
volt az efféle hadviselésben.
Ismét elug rott a csapás elől, és csak vaktában vág ott oda a kardjával;
persze, hog y nem talált.
Ijesztésképpen vág ott még kettőt mag a elé a leveg őbe, de mivel az
alabárdosnak esze ág ában sem volt meg ijedni, Calver ijedt meg . Már
csak azért is, mivel a fickó olyan üg yesen böködött, csapkodott felé és
terelte mag a előtt, hog y a fiatal kölyök kezdett beszorulni a sarokba.
– A francba!
Jobbra cselezett, és amikor az alabárdos „meg ette” a cselt, Calver
balra kitört, és a kandalló felé futott, ahol Norg dri eg y másik
alabárdossal hadakozott. A nomád nem tudott elszökellni a döfések
elől, lévén hog y az ájult Szqüllát cipelte a bal vállán. Keményen
meg vetette a lábát, és a jobbjával olyan ördöng ösen forg atta a
szablyáját, hog y az alabárdos a közelébe se kerülhetett.
Calver feléje rohant, és remélte, hog y a nomád képes lesz elbánni
eg yszerre két alabárdossal is.
Azonban Norg dri ellenfele, látva a feléje rohanó fiatal fickót, azt
hihette, hog y Calver a meztelen nőt cipelő férfi seg ítség ére akar sietni
– vag yis oldalba támadni őt. Rémülten felhorkant, és meg próbálta
mag a elé rántani az alabárdját, hog y Calver eg yenesen belerohanjon.
Calver persze időben kitért, hiszen esze ág ában sem volt ismét harcba
bocsátkozni. Norg dri viszont élelmesen kihasználta ellenfele
fig yelmének meg oszlását, és eg y keg yetlen vág ást helyezett el az
alabárdos nyakán, a mellvért vég ződése fölött. Vér spriccelt elő, és az
alabárdos a nyakához kapva meg tántorodott.
Elejtette feg yverét.
Calver eg y üg yes csellel átkeveredett a nomád túloldalára, íg y az őt
üldöző alabárdos Norg drival került szembe. És amíg ezek ketten
összecsaptak, Calver váratlan sug allattól vezérelve az övébe tűzte az
életlen kardot, felkapta az elejtett alabárdot, és úg y döfte combon vele
Norg dri új ellenfelét, hog y a fickó alól menten kiszaladt a láb.
Remek döfés volt!
Az persze már más kérdés, hog y Calver ig azából a fickó nyakát
célozta meg , csak éppen elszámította a feg yver súlyát, és nem bírta
meg tartani.

296
 A célnak azonban ez is meg felelt, mivel Norg dri két g yors csapással
bevég ezte a munkát. Hirtelen mindketten ott maradtak ellenfél nélkül.
– Óvj eng em! – sziszeg te a nomád, és óvatosan lefektette Szqüllát a
válláról a kőpadlóra, és a lány fejét felpolcolta az eg yik hulla derekára.
Gyeng éden pofozg atta; de tényleg csak g yeng éden. Érinteni is alig
merte.

A terem közepén a tetőfokára hág ott az izg alom. Már leg alább
neg yvenen hevertek holtan vag y sebesülten, és az elesett testek
valóság os torlaszt képeztek Bredanék körül.
Amíg Calver az alabárdosokkal kerg etőzött, Quillag ron már lecsapta
aranysisakos ellenfelét, és most a katonákat öldökölte. Reg inar fél
térden piheg ett, az oldalából ömlött a vér, és a Petrius-ház eg yik
testőre védte őt – mintha rég i bajtársak lennének – az ellenfelektől.
Az ellenfelek számbeli fölénye még most is nyomasztó volt, és hiába
csak harcképzetlen szolg ák maradtak, a maroknyi csapat tag jai eg yre
fáradtabban mozog tak.
És minteg y a helyzet meg pecsételéseként ug yanazon az ajtón át,
amelyen korábban az aranysisakos lovag és az alabárdosok berontottak,
most újabb vendég ek érkeztek. Eg y peckes tartású, mag as, vékony
alkatú, ősz hajú férfi eg y szál vívótőrrel, vértezet nélkül. És mög ötte
tíz-tizenkét marcona zsoldos, számszeríjjal a kezükben.
Az ősz hajú férfi – ruházatából és ékszereiből ítélve – valami mag as
rang ú nemes úr lehetett.
A ház ura, vag y valamely vendég e?
– Vissza! – kiáltotta ez a nemes úr, és parancsszavára a szolg ák és a
meg maradt harcosok fokozatosan elhátráltak. Voltak persze, akik a
nag y hang zavarban nem hallották az érces ordítást, de azok vag y
észlelték a társaik visszavonulását, vag y pedig elestek Bredan és
Quillag ron csapásai alatt, mire észbe kaphattak volna.
Az íjászok eg y pillanat alatt felsorakoztak a nemes úr mellett, és a
hullahalmok között tömörülő behatolókat vették célba. Meg közelítőleg
eg y tucatnyi nyílvessző meredt a liheg ő Bredanra, Quillag ronra,
Reg inarra és arra a fickóra, aki a meg g ypiros átalvetős testőrök közül
meg maradt.
És – ó, mily kínos! – ketten-hárman Calverre és Norg drira is rászeg ezték
a számszeríjukat.

297
 Calver fejében meg fordult, hog y eg y elszánt ug rással visszaveti
mag át a kandallóba, amelyen át ide érkezett. Elvég re abból ítélve, hog y
Petrius is oda-vissza közlekedett rajta, ez valószínűleg eg y kétirányú
térkapu.
Ám ez csak eg y kósza g ondolat volt…
Eg yrészt valószínűleg kapott volna eg y vag y két zömök acélvesszőt a
lapockái közé, ha menekülni próbál. Másrészt ki tudja, nyitva van-e
még a térkapu? Be kellene ug rania a kandallóba ahhoz, hog y ezt
meg tudja… és lehet, hog y összeég ne, mielőtt meg találná azt a pontot,
amelyen áthatolhatna.
És még ha átjutnia is, hova kerülne? Azok közé a rettenetes démonok
közé, amelyek elől elinaltak.
Íg y hát Calver eg yelőre nem próbálkozott meneküléssel. Nag yot
nyelt, látványos mozdulattal a földre dobta az alabárdot, majd az
életlen kardot is kihúzta az övéből, s azt is lehajította mellé.
– Meg adom mag am – jelentette be, és arra g ondolva, hog y a
számszeríjasok esetleg nem értik a nyelvét, mindkét kezét felemelte.
– Ti is! – recseg te az ősz férfi Quillag ronék felé. – Ti is dobjátok el a
feg yvert!
– Vedd el! – morog ta Bredan, és a fog át csikorg atta. – Gyere, vedd el,
ha van hozzá merszed!
– Eg y szavamba kerül, és teletűzdelnek acélvesszőkkel – mondta a
nemes úr felháborodottan.
– Mallorin g róf! – kiáltotta Norg dri, és mit sem törődve a
rászeg eződő nyílvesszőkkel, előrelépett. Bal vállán már ismét ott
hordozta a mozdulatlan, csupasz lányt. – Khojetan nevében! Te tedd le a
feg yvert, térdelj le, és add hódolatodat Szqülla istennőnek!
A nevezett idős úr csodálkozva pillantott oda, és a homlokát ráncolta.
Eg y pillanatig úg y nézett ki, hog y parancsot ad az íjászainak, hog y
teg yék le a számszeríjakat, de aztán ehelyett vadul felnyerített.
Az emberei vele röhög tek. Zord kacag ás volt ez.
– Ki a fene vag y te, hog y ilyen arcátlanság ra vetemedsz? – harsog ta a
g róf. – Te és a cimboráid betörtök a házamba, meg ölitek a katonáimat,
a szolg áimat… nag ybecsű zhíli vendég emet, s aztán arra szólítasz fel,
hog y én adjam meg mag am?
– Norg dri Dodg imiro vag yok! – harsog ta a nomád. – A Fekete
Oroszlánok meg bízottja! És akit a vállamon hordozok, mag a Szqülla, a
khojetanok istennője! Nem én kérem, hog y tedd le a feg yvert, hanem az

298
ő nevében parancsolom!
– Arcátlan tacskó! – sziszeg te a g róf. – Lőjétek le!
– Ez itt Szqülla, a Meg ölhetetlen! – harsog ta Norg dri. – Halál fia, ki
feg yvert emel rá!
– Ne csak a seg g ét mutog asd! – sziszeg te Calver ideg esen, miközben
részben a nomád takarásába húzódott. – Hadd lássák az arcát is!
Bár a g róf az előbb már kiadta a parancsot, emberei még is haboztak
kilőni a vesszőket.
Szqülla nevének említése nag y hatással volt rájuk. Bizonytalanul
pislog tak urukra.
A g róf is habozni látszott.
– Adjátok meg mag atokat, vag y meg haltok… – kezdte fenyeg etően.
– Várj! – kiáltotta Quillag ron, és kiütötte mindkét kardot a tétovázó
Bredan kezéből. Reg inarra és társára pedig szig orúan ráförmedt.
– Dobjátok el!
Ő mag a is eng edelmeskedett.
Norg dri azonban nem hajította el a g örbe szablyát.
– Mallorin g róf! Hódolj be elsőként Szqüllának, vezesd a harcosaidat a
zhíli kutyák ellen, és te leszel a leg hatalmasabb úr Khojetanban!
– Utoljára mondom – harsog ta a g róf –, dobd el a feg yvert, nomád!
– Nag y esztelenség et cselekszel, ha eng em meg öletsz! Szqülla
meg ölhetetlen! Keg yetlen bosszút áll… ug yanúg y elbánik veled is,
mint ahog y Zhília Királynőjét meg ölte!
– Fürg e Calver – motyog ta váratlanul a lány, ahog y ott lóg ott fejjel
lefelé a nomád vállán. – Én… ismerlek tég ed…
Calver csaknem beug rott a kandallóba ijedtében.
– Ha ismersz, védj meg ! – rikoltotta. – Le akarnak nyilazni!
– Lőjétek le azt a bug rist! – parancsolta a g róf. – Meg a másikat is!
– Eng em nem kell! – sikoltotta Calver. – Én meg adtam mag am!
Máris ropog ásszerű csattanások hallatszottak, ahog y a számszeríjak
kioldottak. A vesszők azonban serceg ve ég tek el másfél méterrel
Norg dri orra előtt, mintha eg y láthatatlan láng falba ütköztek volna.

A nomád diadalmasan felordított, és mivel érezte, hog y a lány

meg rándult a vállán, óvatosan leemelte a padlóra.
Szqülla bizonytalanul állt eg y pillanatig , és értetlenül nézett körül a
nag y teremben. Kétség sem fért ahhoz, hog y a g yilkos vesszők elé ő

299
húzta a varázsfalat. Tartása, meztelenség e eg y kiszolg áltatott, ijedt
leányé volt, ám még is olyan hatalom áradt eg yéniség éből, hog y még
Calver is meg ijedt tőle.
Vajon emlékszik, ki döfte hátba és vágta el a torkát?
Norg dri azonnal fél térdre ereszkedett, és a fejét lehajtotta a lány
előtt. Motyog ott valamit, de nem lehetett érteni, hog y mit.
És hozzá hasonlóan letérdelt a leg közelebb álló íjász is. Eldobta a
feg yverét, és odamutatta mindkét tenyerét.
– Térdre! – harsog ta Norg dri anélkül, hog y hátranézett volna.
– Mindenki térdre az istennő előtt!
Calver pár lépéssel az ablaknál termett, meg rag adta a vastag bársony
füg g önyt, és eg y erős rántással leszakította. Aztán letépett belőle eg y
kisebb darabot, és Szqülla felé nyújtotta. Amikor a lány értetlenül
nézett rá, ő mag a seg édkezett ruhaként körbetekerni a mélyvörös
bársonyt a lány testén, hog y elrejtse meztelenség ét. Aztán az eg yik
halott alabárdos őr övét is elorozta, és a lány derekára csatolta.
Mire ezzel a művelettel vég zett, a teremben lévők többség e
– Quillag ronék kivételével, természetesen – már valamennyien
térdeltek, és hitetlenkedve suttog tak. Valószínűleg valamennyien
felismerték a nemes arcvonásokat pénzérmékről vag y rég i
ábrázolásokról.
A g róf dacosan állt, és bár nem térdelt le, nem adott újabb parancsot
az íjászainak, és azokat sem szidta, akik fejüket lehajtva meg alázkodtak
a lány előtt.
– Fürg e Calver – suttog ta alig érthetően a lány –, mi történik? Miért
térdel ez a sok ember?
– Előtted térdelnek – súg ta vissza Calver. – Azt hiszik, hog y az
úrnőjük vag y.
– És… az vag yok?
– Jó lenne, ha az lennél! – motyog ta Calver. – Viselkedj úg y, mint eg y
istennő!
– Istennő?
– Na jó… mint eg y királynő. Az a lényeg , hog y hig g yenek neked!
Szqülla elg ondolkodva nézett rá, és szemében kétség ek csillantak.
– Mindent elmag yarázok – hadarta Calver. – Ám most nincs idő
kérdésekre! Mondd azoknak, akik még állnak, hog y térdeljenek le!
– Miért?
– Azért, hog y letérdeljenek!

300
 – És ha nem eng edelmeskednek a kérésemnek?
– Nem is kérned kell, hanem… eh! – Calver leg yintett, és ő mag a lépett
előre. Meg köszörülte a torkát, és leg fenyeg etőbb hang ján harsog ta:
– Aki nem hódol be az istennőnek most azonnal, halál fia fél percen
belül! Szqülla nem ad keg yelmet az eng edetleneknek! Emlékszik még
jól az árulásotokra!
Calver ig yekezett összerakni mag ában azokat a részleteket, amiket
nemrég iben Norg dritól hallott. Ig yekezett nem sületlenség eket
mondani.
– Khojetan elárult istennője visszatért, hog y felszabadítsa népét! Ám
ha a nép nem tart vele, meg öl mindenkit! Férfiakat, nőket, g yerekeket,
válog atás nélkül! A föld színével teszi eg yenlővé Khojetant. Mi az,
Norg dri, mit ráng atsz? Tán nem jól mondom?
A teremben eg yre jobban felerősödött a suttog ás, és már szinte
mindenki letérdelt. A g róf azonban – bár sápadt volt – dacosan
kidüllesztette a mellét.
– Honnan tudhatjuk, hog y ő az ig azi Szqülla? – kiáltotta.
– Majd ha a fejed letépi a nyakadról, tudni fog od! – felelte Calver
meg vetően. – Térdelj le, és hajts fejet… amíg van mivel!
– Nem eg yszer hiteg ettek már bennünket Szqülla visszatértével
– morog ta a g róf. – Honnan tudhatjuk, hog y nem csak eg y hasonmás
tűnt fel ismét?
Calver g únyosan nevetett, aztán felsóhajtott, Szqüllához fordult, és a
válla fölött a g róf felé bökött.
– Tépd le a fejét! – kiáltotta. Majd amikor ráébredt, hog y rosszul adja
ki mag át, ha a tömeg azt látja, hog y ő parancsolg at az istennőjüknek,
barátság osan elmosolyodott. – Meg tennéd, lég y oly szíves, mag asság os
istennő?
Szqülla a homlokát ráncolta.
– Miért?
– Mert ellenkezik – mondta Calver. – És mert… mert… Nem mindeg y?!
Tedd, amit mondok!
– Hol vag yok? – kérdezte a lány. – Mi ez a hely?
Calver bosszúsan pillantott vissza a válla fölött; remélte, hog y a
térdelők nem észlelték Szqülla bizonytalanság át.
Nag y meg könnyebbüléssel vette tudomásul, hog y a g róf időközben
meg adta mag át: térdre ereszkedett.
– Ha seg íteni akarsz rajtunk és mag adon – súg ta Calver a lánynak –,

301
tég y mindent úg y, ahog y én mondom! Később majd mindent
elmag yarázok.
Szqülla bizonytalanul bólintott.
Calver tett eg y lépést a térdelő g róf irányába, de aztán inkább
rácsapott Norg dri vállára.
– Esküdj hűség et az istennődnek!
– De hiszen… ezt én már húsz évvel ezelőtt meg tettem! Amikor a
Fekete Oroszlánok közé léptem, arra esküdtem, hog y őt szolg álom…
– Most itt az alkalom, hog y személyesen is esküdj! Jó hang osan! – A
többiekhez fordult. – Mindenki esküdjön, aki élni akar!
Barátság osan rámosolyg ott a g rófra, és intett, mintha eg y kórust
vezényelne.
– Gyerünk, g yerünk! Mindenki hang osan harsog ja ám! Aki csak tátog ,
az soha nem nyer feloldozást!
– Szqülla a mi istennőnk! – harsog ta Norg dri.
És a teremben mindenki utána kiabálta:
– Szqülla a mi istennőnk!

A szent esküvés meg tétele után Norg dri vette át a kezdeményezést, és

az istennő nevében rendelkezett arról, hog y szállásolják el Szqüllát s a
kíséretét. A g róf valamivel nag yobb készség et mutatott az
eg yüttműködésre, mint korábban, de nem sok jó szava volt a
„vendég eihez”. Az emberei pedig , akik félve és tisztelettel pislog tak az
istennőre, ig encsak komor szemeket mereg ettek Quillag ronra,
Bredanra, Reg inarra és a meg maradt testőrre, akik pár perccel ezelőtt
leg yilkolták a cimboráikat, társaikat. A mag asabb beosztásúak pedig
nem titkolt meg vetéssel meredtek Norg drira, aki – bár Fekete
Oroszlánnak és Szqülla szolg ájának mondta mag át – valójában csak eg y
mosdatlan nomád maradt a szemükben.
És hog y Calverre hog yan tekintettek? Nos, őt jószerivel észre sem
vették; és ez eg yszerre volt jó és ideg esítő a fiatal kölyök számára. Már-
már attól tartott, hog y valaki rászól, hog y ug yan, veg yen már részt a
hullák eltakarításában és a takarításban.
Ilyen atrocitásban vég ül is nem volt része, sőt még a szobájára sem
panaszkodhatott, amit kinyitottak számára. Eg y szokványos méretű,
ízléssel és minden kényelemmel berendezett vendég szoba volt a keleti
szárnyban.

302
 Calver első dolg a volt, hog y ellenőrizze a retesz erősség ét az ajtón, és
meg vizsg álja a bútorokat meg az ablakokat, hog y mennyire
biztonság os ez a hely. Még a falakat is vég ig kopog tatta, hog y nem
tátong valamely részen eg y titkos alag út, amelyből org yilkosok
érkezhetnek, ám az eredmény meg nyug vással töltötte el.
Két idősebb szolg álónő a leg csekélyebb szívélyesség nélkül
meg kérdezte, hozzanak-e fürdővizet, de Calver nem érzett különösebb
vág yat a lubickoláshoz.
– Inkább finom fácánsültet hozzatok, eg y butykosnyi pálinkát meg
valami ig azán minőség i bort. Nehog y valami savanykás lőrével
itassátok az istennő bizalmasát, hé!
Rettenetesen kimerült volt a hosszú nap után és a tag jai még sajog tak
az alig háromneg yed napja kapott rug dosástól, a sok veréstől és az azt
követő erőkifejtésektől, de nem szándékozott éhg yomorral elaludni.
Szomjasan pedig aztán vég képp nem.
Társait a vele szomszédos szobákban szállásolták el, Szqüllának pedig
a g róf néhai feleség ének hálószobáját nyitották ki a nyug ati szárnyban.
Norg dri természetesen rag aszkodott ahhoz, hog y mellette
maradhasson; a küszöbénél őrködhessen.
Szqülla rápillantott ug yan Calverre, mintha azt várná, hog y ő is a
közelében szándékozik aludni, de amikor a fiatal kölyök nem mutatott
túlzott buzg óság ot ez üg yben, nem szólt semmit.
– Majd holnap mindent elmag yarázok – búcsúzott el tőle Calver, s bár
az ő oldalát is számos kérdés fúrta, eleg e volt a mai napból. Hosszabb
volt ez a nap, mint amilyen máskor eg y hét szokott lenni.
Azt sem tudta, hol van – mármint hog y hová jutott át a térkapun
keresztül Pious Petrius házából –, de ez most nem is érdekelte. Sejtette,
hog y valahova Khojetanba érkeztek, Mallorin g róf kastélyába, s ennél
több információ teljesen fölösleg es lett volna számára, mivel a Zhíl
Birodalmat és környékét még térképről sem ismerte. Azt is csupán
Norg dri révén tudta, hog y Khojetan évtizedek óta már a Zhíl Birodalom
eg yik tartománya. Mi több, pár nappal ezelőttig arról sem volt
tudomása, hog y létezik olyan tartomány vag y ország , hog y Khojetan.
Csak annyit tudott, hog y meg próbáltatásai eg yelőre – leg alábbis
átmenetileg – vég et értek, és ki akarta aludni a fejéből az összes
hülyeség et.
Eleg e volt mindenből!
Szeretett volna ismét Draxionban lenni, hitelbe vedelni a Zöld

303
Lóherében, hitelben hálni Dag adt Mariánál, s arról ábrándozni, hog y
betéved eg y jó zsíros kuncsaft a kocsmába, akit meg lehet majd fosztani
pár ezüstjétől…
Bár Calver nem akart az elmúlt eseményeken búsong ani, némi
elég tétellel és sokkal nag yobb fájdalommal g ondolt arra, hog y Draxion
sem lesz már ug yanaz, ha valaha visszatér. Már nem lesz ott a
kiállhatatlan, tenyérbe mászó modorú, közutálatnak örvendő Chaini,
hog y állandóan heccelje, herg elje és kig únyolja őt. A csonka kezű kis
tolvaj meg halt Petrius házában, s ezóta a démonok már bizonyára
cafatokra tépték és felfalták a maradványait…
Calver nem értette, miért szomorodik el erre a g ondolatra; hiszen
g yűlölte a kis tolvajt, és leg szívesebben saját kezűleg fojtotta volna
meg . Leg alábbis sokszor eljátszott azzal a g ondolattal, hog y adandó
alkalommal lecsapja hátulról eg y dorong g al, aztán kitekeri a nyakát…
Most még is valahog y űrt érzett a lelkében; hiányolta eg y társa
elvesztését. És nem az fájt neki, hog y vég ül is nem ő tette hideg re a
felg yűlt fekete pontok ellensúlyozásaként. Eg yszerűen csak hiányzott.
Miközben ezen töpreng ett, visszatért a két szolg áló, és bár nem
fácánsültet hoztak, Calvernek íg y sem lehetett oka panaszra. A két
hatalmas ezüsttálcán változatos étkek sorakoztak: különféle sültek,
g yümölcsök, sajtok és valamiféle kis g olyócskák, amiket Calver első
pillantásra nyúldrazsénak nézett. Eg y kancsó vörösbort is kapott, meg
eg y vékony nyakú, karcsú üveg csét, amelyet kékeslila folyadék töltött
meg szinte színültig . A szag áról ítélve valami méreg erős pálinka
lehetett.
A „méreg erős” szó kellemetlen g ondolatokat plántált Calver ag yába.
– Gyertek csak vissza! – reccsent rá a két nőszemélyre, akik eg y
futólag os pukedlizás után ki akartak farolni az ajtón. – Ide, mind a
ketten! Eg yetek eg y falatot, ig yatok eg y kortyot! Gyerünk!
A két szolg áló összenézett; nem értették az utasítást. Calver további
mag yarázkodás nélkül letépett eg y darab húst, és az eg yik nőszemély
szájához tartotta.
– Hamm, bekapni!
A nő ösztönösen eng edelmeskedett, de zavart ábrázatáról lerítt, hog y
még mindig nem érti a dolg ot. Calver nem mag yarázkodott. A
biztonság kedvéért mindenből letukmált eg y falatot a két kísérleti
alany torkán, és az eg yikkel bort itatott, a másikkal pálinkát.
Ig en hamar jó lett a hang ulat.

304
 – Mi nem vag yunk ám olyan nők – g ag yog ta a rondábbik, ritkás fog ú
némber, aki ránézésre minimum nyolc g yereket szülhetett eddig –, de
ha a fiatalúrnak nem tetszik árulkodni a g róf úrnak, mi maradhatunk
még későbbig is…
– Na, tűnés! – rendelkezett Calver. Ahhoz aztán vég képp nem érzett
kedvet, hog y két ilyen g usztustalan cafkát babusg asson alvás helyett.
Bár tudta, hog y léteznek olyan mérg ek is, amelyek nem fejtik ki
azonnal a hatásukat, őt már az a tény is meg nyug tatta, hog y a két
asszonyság nem esett össze ráng atózva az első falatok után. Úg y
g ondolta hát, hog y nem retteg tovább házig azdája álnokság ától. Ha
meg akarja ölni, találhat más módot is, nem pont mérg et.
Éhesen nekiesett a vadmalac sültnek, és az első falatot három-nég y
korty pálinkával is lenyomatta. A nedű marta a torkát, és az ízéből
ítélve somból vag y kökényből erjeszthették. Határozottan jobb étvág yat
csinált.
Calver úg y belakott, ahog y már rég en nem.
Épp az utolsó falatokat nyomatta lefelé fűszeres borral, amikor
kattanás hallatszott; valaki halkan lenyomta a kilincset.
– A fanfba – szuszog ta Calver tele szájjal, és az életlen kard után
kaparászott, amit ide is mag ával hozott. Nem sok kedve lett volna
ug yan tele hassal az életéért küzdeni, de ha a látog atója rossz
szándékkal érkezik, nem lesz más választása.
Quillag ron tűnt fel az ajtóban, és Calver ettől olyan ideg es lett, hog y
csaknem meg fulladt az utolsó korty bortól, és még jobban
meg szorította vacak feg yvere markolatát.
– Nyug alom, Kölök! – suttog ta a hatalmas termetű fickó, és
hátravetette busa fejét. – Csak én vag yok…
Calver nem vallotta be, hog y tőle több oka van félni, mintha a ház
valamelyik testőre érkezett volna kivont karddal vag y élesre köszörült
késsel.
– Gradoran? – szuszog ta ideg esen, és közelebb húzta mag ához a
kardját. – Mit akarsz?
– Beszélnünk kell, Kölök!
– Épp lefeküdni készülök – dörmög te Calver elutasítóan –, és majd
szétveti a fejemet az álom! Beszéljünk inkább holnap!
– Most fog unk beszélni.
– Iszonyatos napom volt! – tiltakozott Calver.
Quillag ron-Gradoran azonban nem fog lalkozott az ellenvetésekkel.

305
Belépett, becsukta mag a mög ött az ajtót, és a vaskos reteszt is rátolta.
Calver még a száját is eltátotta, és g yanakodva pislog ott.
– Ha azt hiszed, van valami közöm az áruláshoz… – kezdte rémülten,
aztán meg köszörülte a torkát. – Nem én adtalak fel a helytartónak.
A férfi ezt nem értette.
– Mi? Mikor? Milyen helytartónak?
– Draxionban. Évekkel ezelőtt. Nem én voltam. Esthewar vérére
esküszöm!
Quillag ron zordan elmosolyodott.
– Tudom. De kit érdekel? Az a szemét helytartó meg kapta a mag áét.
Biztosan hallottál róla!
– Már hog y a fenébe ne…
Persze, hog y hallott; amikor eljutott hozzá a hír, ijedtében Persionig
futott, mert azt hitte, Gradoran őt is meg öli. De a cimborái azt mondták
Gradorannak, hog y ő már halott, és íg y eg ykori mestere nem kereste
tovább. És különben is, senki sem tudhatta, hog y ő árulta el.
Gradoran sejtheti ug yan, de talán még sem g yanakszik rá.
– Nag yon meg lepődtem, amikor Petrius házában felismertelek
– hadarta Calver, hog y témát válthasson. – Nem is reméltem, hog y
valaha még viszontláthatlak, mester! Eg yáltalán, hog y lett belőled
Quillag ron?
Gradoran letelepedett az eg yik öblös fotelba, Calverrel szemben,
leemelte a pálinkás üveg csét, és belekortyolt. Még csak az arca se
rezzent attól a maró italtól, amitől Calver fél percig hunyorg ott.
– Hosszú történet – leg yintett Gradoran. – Majd eg yszer elmesélem.
Lényeg az, hog y a draxioni pribék kinyírása után vérdíjat tűztek ki a
fejemre, és nem volt tanácsos a környéken saját nevemen mutatkozni.
És a sors úg y hozta, hog y a fickó, akit Quillag ron néven ismertek,
hasonló termetű volt, mint én… és meg tetszett a neve.
– Gondolom, már nem áll módjában tiltakozni – jópofáskodott Calver.
– Alulról szag olja az ibolyát, mi?
– A tavirózsát – helyesbített mosolyog va Gradoran. – Lévén, hog y
vízbe fojtottam.
Ismét ivott pár kortyot a pálinkából, és elég edetten pislog ott az
üveg csére.
– Hag yhatsz még nekem is – morog ta Calver.
Eg ykori mestere ivott még két nag y kortyot, aztán a maradék
kisujjnyit odanyújtotta a tanítványának.

306
 – Alaposan meg nőttél, mióta utoljára láttalak! – jeg yezte meg .
– Hát ig en – sóhajtotta Calver, és sietve kihörpintette a fél kortyot,
mielőtt a mestere visszavehette volna az üveg et. Ig az, utána krákog ott
eg y kicsit. – Akkor még csak tízéves voltam…
– Hány éve is már?
– Hat – mondta Calver. Majd biztos, ami biztos, hozzátette: – Már
tizenhat vag yok.
– Tudok számolni.
– És már nevet is szereztem mag amnak! Draxion-szerte Fürg e Calver
néven ismernek.
– Fürg e Calver? – mosolyg ott Gradoran. – Jó név… Hm. Ámbár azt
nem láttam, hog y amikor harcra került a sor, fürg eség ből jeleskedtél
volna!
– Csak azt tettem, amire te tanítottál – felelte Calver meg játszott
büszkeség g el. – Ha nag y a baj, fuss… s ha még nag yobb, csapj oda!
– Ig en. De ez az eset most a „még nag yobb a baj” kateg óriába
tartozott. Nem láttam, hog y odacsaptál volna!
– Két alabárdost is kicsináltam! – sértődött meg Calver. – Eg y szál
karddal a kezemben. Ezzel a vacak, csorba karddal!
Quillag ron-Gradoran nem vonta kétség be ezt a kijelentést. Calver
azonban valóban eg yre fáradtabbnak és álmosabbnak képzelte mag át.
– Úg y érzem, mintha leg alább eg y hete nem aludtam volna! Térj a
lényeg re, Gradoran!
– Ne szólíts íg y! A nevem immár Quillag ron. Maradjunk ennél!
– Jó, ennél maradunk. No, most hog y ezt tisztáztuk…
Quillag ron felemelte a kezét, mintha nyakon akarná vág ni eg ykori
tanítványát, mint a rég i szép időkben. Be is húzta a nyakát Calver, s
azonnal elhallg atott.
– Ne szórakozz velem! – morog ta a hatalmas termetű férfi. – Komoly
dolog ban jöttem hozzád.
– Hallg atom – sóhajtott Calver, és laposakat pislog ott.
– Először is… tudnom kell, mennyire meg bízhatók a társaid.
– Semennyire.
– Hog y értsem ezt?
Calver vállat vont.
– Két ezüstért a saját anyjukat is eladnák. Hm, ha jól tudom, Reg inar
el is adta…
– Reg inar az az arisztokratikus ábrázatú piperkőc, ug ye?

307
 – Ühüm. A nag y darab barbár pedig Bredan. Norstradenből. Állítólag
nag y medveölő, de persze senki nem hisz neki.
Quillag ron töpreng ett.
– Azt mondod, nag y g azemberek?
– Háááát… talán szorult beléjük eg y csipetnyi bajtársiasság , de az nem
is kifejezés, hog y nag y g azemberek. Pénzhajhász aljadékok!
Quillag ron szeme felcsillant.
– Mit g ondolsz, heti tíz-tíz arany elég lenne, hog y mag am mellé
állítsam őket? Természetesen zhíli aranydukátra g ondolok…
Calvernek eg y csapásra elmúlt az álmosság a; a kifelé készülő ásítás
visszacsúszott a mellkasába.
– Tíz arany? – krákog ta. – Hetente?
Quillag ron elmosolyodott.
– Ig en, én is elég nek g ondoltam…
– Mondok valamit! – hadarta Calver. – Ha a szolg álatainkra van
szükség ed, inkább velem tárg yalj! Add nekem a húsz zhíli dukátot, és
majd én meg eg yezek velük! Garantáltan szolg álni fog nak!
– Fölösleg esen erőlködsz – mosolyg ott Quillag ron. – Elfelejted, hog y
mindezt tőlem tanultad? Ha te kapnál húsz aranyat, a cimboráid
mindössze pár ezüstöt látnának, mi?
Calver kényszeredetten vig yorg ott.
– Mester… te a vesémbe látsz! – hízelg ett. – De ha ezt tudod, akkor azt
is tudod, hog y fölösleg es ezeket a pancsereket túlfizetni. Jobban jársz,
ha inkább eng em teszel érdekeltté a dolog ban, én pedig majd intézem a
többit!
Quillag ron fig yelmesen meg nézte eg ykori tanítványát.
– Alaposan kinyílt a csipád, Kölök!
– Jobb szeretném, ha Calvernek szólítanál, mint a többiek. Tizenhat
múltam… és g yűlölöm, ha kölyöknek szólítanak.
– És ahhoz mit szólsz, hog y neked száz aranyat fizetek előre, és ha
sikerül a tervem, meg kapod a zsákmány húsz százalékát.
Calvernek fog alma sem volt arról, miféle zsákmányról van szó, de
abból, hog y mekkora összeg ek röpködtek a leveg őben, jelentős
bevételre következtetett. S lévén, hog y a mesterével tárg yalt, nem volt
pofája alkudozni a százalékkal kapcsolatban. És úg yis a vég én dől el
minden.
– Ha lefizetsz száz zhíli dukátot előre… azt se bánom, ha mindenki
előtt Kölöknek szólítasz! De a húsz százalék… az… az… elég kevésnek

308
hang zik. Ámbár ha te úg y érzed, hog y ennél nem érdemlek többet…
Quillag ron atyaian meg vereg ette a kölyök vállát.
– Leg yen harminc százalék a részesedésed, Calver, de elég leg yen az
alkudozásból!
A kölyök nag yot nyelt, és úg y vig yorg ott, mint eg y fiatal csődör,
amit fedezni visznek.
– Benne vag yok! Hol a szajré, amit el kell osztani?
– Erről majd később beszélünk – intette le Quillag ron. – Eg yelőre csak
azt akartam tudni, számíthatok-e rád és a társaidra.
– Feltétlenül.
– Jó, akkor most tudni akarom, hog y kerültetek kapcsolatba ezzel az
üg g yel. És azt is, mit kerestetek ti Petrius házában.
Calver kínosan mosolyg ott.
– És a száz arany előleg ? – makog ta időhúzásképpen.
Látva mestere bosszús képét, már szívesen visszaszívta volna ezt a
meg jeg yzését, de nem tehette. Leg nag yobb meg lepetésére azonban
Quillag ron az erszényéhez nyúlt, és eg y borsónyi rubint halászott elő,
vésett arany fog lalatban.
– Ig azi? – kérdezte g yanakodva Calver.
Quillag ron meg vetően dobta oda neki, és a fiú elkapta a leveg őből.
– Százhúsz zhíli dukátot bárhol meg kapsz érte – mondta az ősz
mester. – De ha üg yesen adod el, kétszázat is kicsikarhatsz valakitől.
Tehát megközelítőleg ötvenet ér! – döntötte el Calver, de nem állt le
vitatkozni. Már az is kész csodának számított, hog y előleg et kapott. Ez
rég en nem volt szokása Gradorannak. Vag y meg hülyült vénség ére,
vag y valóban oly nag y a meg szerzendő zsákmány, hog y ez a kis botlás
semmiség nek számít a majdani nyereség hez képest.
Calver arra g ondolt, hog y bár Petrius aljadék őrei meg fosztották a
drág aköveitől, valahol Persion és Draxion között félúton eg y eg ész
ládányi aranydukát vár őrá…
Ám ha most lekicsinyelné ezt az adományt, Quillag ron még g yanút
fog hatna, és az sok kellemetlenség hez vezethetne. Ezért hát őszinte
örömet színlelt, és hosszan csodálta friss szerzeményét.
– Ah, milyen… nag ylelkű vag y!
– Beszélj! – parancsolta határozottan az ezüst mellvértes férfi. – Hog y
keveredtél bele ebbe az eg észbe?
Calver sóhajtott, de nem merte sokáig húzni az időt; nem akarta,
hog y eg ykori mestere g yanút fog jon.

309
 Belekezdett a történetbe, és kellő részletesség g el és a valóság nak
meg felelően mesélte el, mint tűnt fel a lány – férfiruhában
– Draxionban, s mint ajánlkozott ő kísérőjéül. Elmesélte, miként ölte
meg a lányt, és töredelmesen bevallotta, hog y nem méltó tanítványa
Gradorannak, hiszen oly felületesen motozta meg áldozatát, hog y még
arra sem jött rá, hog y nem fiúval, hanem lánnyal van dolg a. Ezután azt
is elmondta, hog y tűnt fel a halottnak hitt lány a Herében, s azt sem
szépítg ette, hog y ő ijedtében kiug rott az ablakon. Tudta, hog y az
elbeszélésnek feltétlenül őszintének kell hatnia, és ezek a
„fölösleg esnek tűnő” részletek csak erősítik Quillag ron bizalmát.
Mestere nem nevette ki; fig yelmesen hallg atta, s nem lehetett
leolvasni sebhelyes arcáról, hog y mit g ondol. A szeme azonban
mindvég ig érdeklődve csillog ott.
Calver elmesélte hát, hog y felbérelt valakit, aki elkíséri a Quedrac-
völg ybe, de azt nem részletezte, hog y az illető Ramos volt. Csak azt
mondta el, hog y a társa – valószínűleg azt g ondolva, hog y elrejtett
kincsért jöttek – rátámadt, és a váratlanul meg jelenő Szqülla meg ölte.
Aztán ő el akart menekülni a lánytól, de az erővel mag ával cipelte
ahhoz a karavánhoz, amelyen Boherias Codrer tetemét szállították, no
és persze a vén Schwerat eg ész évi – vag y több évi? – bevételét. Ezt nem
részletezte. Azt mondta, hog y mire ők odaértek, valaki már mindenkit
leg yilkolt, még a lovakat is, és mindenkit kirabolt. Aztán meg jelent
Boherias Codrer kísértete, és összecsaptak Szqüllával. A lány g yőzött.
Erre ő hátulról lenyilazta a lányt, és épp a hullák erszényei környékén
kotorászott, amikor meg jelent Norg dri és az a másik, Meyoral. Ő kilőtte
Meyoral alól a lovat, a veszedelmes nomád elől pedig meg próbált
elmenekülni. Ám az eg ész nap kerg ette, s vég ül sarokba szorította…
Calver nem akart hazudni – el akarta kerülni, hog y Norg dri később
esetleg meg hazudtolja –, ezért őszintén elmesélte, hog yan ug rotta át a
szakadékot, s azt is, miként ug rott vissza a medve miatt. Nag yon
meg lepődött, hog y a nomád nem ölte meg , s aztán szövetség et
kötöttek Petrius meg g yilkolására.
Azt is részletesen ecsetelte, miként futottak bele a társaiba, s kitért
arra az alattomos verésre is, amit Reg inartól és Chainitől kapott. Aztán
a nomád behatolási terve, a kaland a templomban.
Elmondott mindent, mindent…
Quillag ron közben pipára g yújtott, s miközben szipákolt, hol
bólog atott, hol pedig nag yon merev arccal hallg atott.

310
 – Most már tudod – fejezte be. – Amikor sikerült kiszabadulnom az
emberedtől, akinek az őrzésére bíztál, a tetőn át akartam szökni…
amerről behatoltunk, de akkor szembe találkoztam azzal a vénség g el…
akiről feltételezem, hog y az igazi Pious Petrius volt… És ő rám
parancsolt a mág ikus erejével, és addig , amíg meg nem halt, az ő
akarata szerint cselekedtem…
Calver elhallg atott, és érdeklődve pislog ott eg ykori mesterére. Úg y
g ondolta, ha már beszélg etnek, rá is ráférne némi mag yarázat.
Quillag ron hátradőlt a székben, és kivette a pipát a szájából, amíg
kifújta a füstöt mag a elé. S amikor eloszlott a füst, az idős férfi
meg szólalt.
– Te hiszed, hog y ez a lány eg y istennő? – kérdezte.
Calver vállat vont.
– Háááát, az ig azat meg vallva, elég különös teremtés. Meg lehetősen
furcsán viselkedik. És… és kissé zavar, hog y csak én minimum kétszer
meg öltem, és még mindig él… Az ilyesmi elvileg nem túl szokványos,
nem ig az?
Quillag ron zordan nevetett.
– Nem istennő! – jelentette ki aztán komolyan. – De nem is
közönség es ember. Valami más.
– Hát, nem mondtál újat.
– Szqülla, mármint ez a leány, akit Szqüllának tartanak, eg y mág ikus
teremtmény, amelyet élő anyag ból, a leg mag asabb rendű illúzióból és
varázskomponensekből mag a Pious Petrius g yúrt össze. – Quillag ron
küzdött a szavakkal. Valószínűleg ő sem értette pontosan, hog y miről
beszél, csak elismételte azt, amit valahol fél füllel hallhatott.
– Voltaképpen… eg y tudattal rendelkező, tapintható, érzékelhető,
beszélő illúzió…
– Illúzió? – tamáskodott Calver. – Nem tévedsz?
– Mint mondtam, nem közönség es illúzió. Sokkal több annál. Ám nem
is ember, nem is démon, nem is halálon túli lény, és leg főképpen nem
istennő!
– De akkor micsoda?
– Eg y másolat!
– Eg y máso… Na, neeee! Fig yelj, Grad… Quillag ron! Ez a lány nag yon
is kézzelfog ható teremtmény, és ha láttad volna, ahog y g yilkol, te
mag ad sem neveznéd többé illúziónak! Hah! Én ott voltam, és szinte a
lelkemben éreztem a belőle áradó g yilkos energ iákat!

311
 Quillag ron a homlokát ráncolva töpreng ett.
– Én sem értek mindent – vallotta be aztán. – Fog almam sincs,
hog yan csinálhatta. Elvileg … nem lehetne képes rá. Valószínűleg csak
illúziók áldozata lettél.
– Márpedig g yilkolt! – csattant fel Calver. – Ramosnak letépte a fejét!
– Nag yon ostobán pislog ott, hog y ily módon elszólta mag át, és
ig yekezett kimászni a bajból. – Ramosnak hívták azt a fickót, aki
elkísért a Quedrac-völg ybe…
Quillag ron tekintete eg y árnyalatnyit elsötétedett, de nem tett
meg jeg yzést; úg y viselkedett, mintha teljesen közömbös lenne számára
a név.
– Nag yon fortélyos illúziók léteznek – jeg yezte meg csendesen. Talán
ő is kételkedett saját g yőzködésében.
Calver sóhajtott.
– Ha illúzió volt… mind a kétszer… nos, akkor én soha többé nem
fog ok hinni a saját szememnek!
Eg y darabig mindketten hallg atnak. Aztán jó két perc múltán, amikor
Calver már azt hitte, hog y mestere menni készül, Quillag ron ismét
kifújta mag a elé a füstöt, és belebámult.
– Eg y világ méretű szélhámosság ba csöppentél, Kölök – motyog ta
vég ül. – Nag yon sok mág ia, sok-sok fondorlat, intrikák… és reng eteg
pénz! Iszonyú sok pénz! Annyi pénz, amennyit el sem tudsz képzelni!
– Még a harminc százalékát sem tudom elképzelni? – kérdezte elmésen.
Quillag ron azonban most nem volt vevő a tréfálkozásra.
– Amikor Draxionból elkerültem és új nevet szereztem mag amnak
– mesélte –, eg y ideig bujkáltam, aztán beálltam Pious Petrius házába
testőrnek. Két évbe is beletelt, mire sikerült meg nyernem a bizalmát,
és amikor eg y véletlen baleset folytán meg halt a kapitánya, Petrius
eng em tett meg a helyébe. Ekkor már leg alább két ízben mentettem
meg az életét, és teljesen meg bízott bennem. És ami még fontosabb,
élveztem a főmág usa, Yaswaha bizalmát is. Tudtomon kívül Yaswaha
nem eg yszer próbára tett, és én kiálltam a próbáit. Az az ördöng ös
fickó belenézett a tudatomba, és mindent meg tudott a múltamról.
Behívatott mag ához, és elmondta, amire rájött. – Quillag ron sóhajtott.
– Akkor azt hittem, másnap már a karón fog száradni a fejem, mint oly
sok más hazug testőré… Ám leg nag yobb meg lepetésemre, Yaswaha a
bizalmába fog adott, és beavatott a terveibe. Értésemre adta, hog y ha
hűen szolg álom, iszonyatosan hatalmassá és g azdag g á tesz, ha pedig

312
elárulom, a pokolba küldi a lelkemet. És meg öli mindazokat is, akiket
az eng edélye nélkül beavatok…
Calver elhúzta a tenyerét az arca előtt a leveg őben.
– Értem. Nem kell többet mondanod. Ennyi nekem bőség esen elég .
– Nyug alom! – morog ta Quillag ron. – Ne ag g ódj! Tudom, mit teszek.
– Én csak a biztonság kedvéért g ondolom úg y, hog y felesleg es olyan
nag y kockázatot vállalnunk, hog y eng em is beavass…
Quillag ron vállat vont, és zavartalanul folytatta.
– Mivel mostantól eng em szolg álsz, tudnod kell, miről van szó.
– Háááát…
– Amikor a szolg álatába léptem, Pious Petrius szerződésben állt
számos szervezettel, többek között a khojetani Fekete Oroszlánokkal,
eg y harcra képzett szerzetesekből és org yilkosokból álló titkos
szektával, amely arra esküdött fel, hog y felszabadítja Khojetant a zhíli
uralom alól.
– Ig en, hallottam róluk – bólog atott Calver. – Norg dri közéjük
tartozik.
– Petrius a leg nag yobb titokban pénzzel, feg yverrel, felszereléssel és
eg yebekkel támog atta a khojetani Fekete Oroszlánokat. Mint
g ondolhatod, nem szívszerelemből tette. Az Oroszlánok vezetői szent
esküt tettek arra, hog yha meg szabadulnak a zhíli rabig ából, és ők
uralkodnak majd Khojetanban, sokszorosan fizetik és szolg álják vissza a
seg ítség et. És mindamellett a szervezetük már most számos Petriusnak
kedvező g yilkosság g al szolg álta meg a támog atást. A Fekete
Oroszlánok félelmetes org yilkosok. Képesek behatolni a leg jobban
őrzött erődítményekbe is, és annyira fanatikusak, hog y akár az életük
árán is elvég zik a rájuk bízott feladatot. A kapcsolat mindkét fél
számára g yümölcsöző volt, az Oroszlánok eg yre g yarapodtak,
erősödtek, Petrius pedig lassacskán meg szabadult az összes
konkurensétől, és az elmúlt évekre szinte már nag yobb lett a hatalma,
mint a királyé.
– Nos, ig en… én is hallottam ilyesfajta pletykákat.
– Pious Petrius önmag a nem volt valami nag y mág us – folytatta
Quillag ron –, ám az évek során reng eteg varázsszerre tett szert, és
elsajátította a használatukat. A Fekete Oroszlánok három évvel ezelőtt
már annyira meg erősödtek és annyi hívet szereztek, hog y a zhílek
elleni füg g etlenség i háború szinte küszöbön állt. Már csak eg y eszmére
volt szükség , eg y olyan eszmére, amelyért még a leg óvatosabb és

313
leg kétkedőbb khojetanok is önként és dalolva ontják vérüket ország uk
füg g etlenség éért. És ekkor Petrius eg y alkimista könyv seg ítség ével
meg alkotta Szqüllát… vag yis Szqülla istennő hasonmását.
– Hasonmás! – hördült fel Calver, és bár még mindig nem értette a
lényeg et, kezdte hinni, hog y a lány még sem istennő, és ez
elmulasztotta félelmeit.
– Mint mondtam, ez a teremtmény sem nem ember, sem nem
olyasmi, amitől retteg ni kell. Csupán eg y jól kitalált és mesterien
meg formált illúzió; eg y kézzel fog ható hasonmás. Korlátozott mág ikus
képesség ekkel. Például önmag ából kivetített illúzióteremtő
képesség g el.
– De amikor repültem vele… akkor nem is repültem, csupán
képzeltem, hog y repülök?
Quillag ron nem mag yarázta ezt a jelenség et.
– Az első hónapokban minden rendben ment. Ezen a térkapun
keresztül, amelyen nemrég mi is átjöttünk, Petrius átjuttatta a lányt
Khojetanba, és titokban meg kezdődött a szervezkedés. Tízezrével
készültek feg yvert fog ni a khojetanok elűzött istennőjük támog atására,
és a lázadás eg yre érett. A Fekete Oroszlánok eg yik leg nag yobb
mesterg yilkosa meg ölte Ayranát, a zhíliek Szűz Királynőjét, és úg y
tüntették fel, hog y az életbe visszatért Meg ölhetetlen Szqülla tette. A
khojetani felkelő sereg ek már csaknem csatarendbe álltak, amikor
vég zetes dolog történt: Petrius elárulta őket.
Calver értetlenül morg ott.
Quillag ron vállat vont.
– Nem tudom, miért döntött íg y. Talán pénzért, talán eg yfajta morbid
élvezetből… vag y valamely sérelmét torolta meg . Senki sem tudja. Ám
az tény, hog y a zhíliek szinte a felkelést meg előző éjszakán hatalmas
erőkkel csaptak le a leg titkosabb főhadiszállásokra, elfog ták és
nyomban kivég ezték a vezetőket, lefeg yverezték a lázong ókat, és
kemény példát statuáltak. A Fekete Oroszlánok szervezetét szinte az
utolsó szálig felszámolták, a leg főbb erődítményüket, Muenh Khaint a
földdel tették eg yenlővé, és a szerzetes atyákat válog atott kínzásoknak
vetették alá.
– Sejtem, mi történt – vág ott közbe Calver. – Mindez körülbelül két
évvel ezelőtt játszódott le, ug ye? A meg oldás oly kézenfekvő… Yaswaha
volt az, aki bebörtönözte Petriust, s ő volt az, aki Petrius alakját felvéve
elkövette az árulást.

314
 Quillag ron a fejét rázta.
– Az áruló… mag a Petrius volt. Hog y miért tette, arra soha senkinek
nem adott mag yarázatot. Mindennek már több mint három éve. És
Yaswaha csak eg y évvel és kilenc hónappal ezelőtt intézte el a főnökét
és vette át a helyét.
– Miért?
– Azért, hog y folytassa, amit Petrius meg kezdett, hog y beváltsa az
eredeti meg állapodást. Hog y meg szabadítsa Khojetant az elnyomó
zhílektől, és seg ítsen kivívni a rabig ában nyög ő tartomány
füg g etlenség ét.
Calver a homlokát ráncolta.
– Ismét csak azt kérdezem: miért?
Quillag ron vállat vont.
– Nem tudom. Talán a hatalomért. Talán pénzért. Talán valami
másért. Az indokait sosem osztotta meg velem. Én a szolg ája és a
seg ítője voltam, nem pedig a feltétlen bizalmasa. Tettem, amit
mondott, és dédelg ettem a saját kis terveimet. – Mosolyg ott. – Ám ezek
meg valósítására nem került sor… ez idáig . – Hirtelen elkomorodott.
– Visszatérve Yaswahára. Ő mág us volt, a mestere pedig nem. Könnyű
szerrel el tudott bánni vele, csak ki kellett várnia azt a pillanatot,
amikor Petrius fig yelmetlen volt, és nem tartotta a keze üg yében
leg veszedelmesebb varázsszereit. Yaswaha kivárta a pillanatot, és
bilincsbe verve bezárta mesterét a leg mélyebb tömlöcbe. Nem ölhette
meg , hiszen tudta, hog y amint Petrius meg hal, elszabadulnak azok a
démonok, akiket sok-sok évvel korábban Petrius éppen e célból
idéztetett meg : hog y senki ne ölhesse meg őt büntetlenül. Yaswaha
tudott a démonokról, és azt is tudta, hog y elűzésük még az ő hatalmas
erejét is próbára tenné. Ám amíg Petriust életben tudta tartani, nem
kellett ag g ódnia a démonok miatt…
– És amikor Norg dri meg ölte Petriust… – bólog atott Calver. Értette
már a dolg ot.
– Ig en. Elszabadultak a démonok… De visszatérve a csaknem két évvel
ezelőtt történtekre… Yaswaha átvette Petrius helyét, és az ő nevében
ismét szervezni kezdte a felkelést a khojetan nemes urak között. Azt
íg érte, hog y Szqülla vissza fog térni, még hozzá sokkal erőteljesebben,
mint valaha. Elterjesztette a leg endát Szqülla visszatéréséről, és szinte
Petrius teljes kincsestárát odaadta, hog y a határon túl zsoldosokat
toborozzanak, s újra felfeg yverkezzenek…

315
 Calver csalódottan pislog ott; azt remélte, hog y Petrius kincse az a
mesebeli kincs, amelynek a meg szerzésére Quillag ron felfog adta őt. De
ha a varázsló elosztog atta a pénzt…
– Bár a Fekete Oroszlánok kiestek a képből Petrius árulása folytán, a
felkelés évekkel ezelőtt elvetett mag ja kezdett nőni és bimbózni. Ám
ahhoz, hog y kivirág ozhasson, szükség lett volna Szqüllára… de a lány
az árulás idején eg yszerűen elveszett!
– Elveszett? – döbbent meg Calver.
– A szó szoros értelmében nyoma veszett. Senki sem tudta, hol van.
Senki sem tudta, mi történt vele. Titokzatos módon eltűnt, és bár
Yaswaha iszonyatos mág ikus energ iát pazarolt el a keresésére, sehol
sem találta. A kémei, az org yilkosai és besúg ói behálózzák szinte az
eg ész kontinenst és a Zhíl Birodalmat, a hasonmás Szqüllának nyoma
veszett.
Calver az ajkát rág ta.
– Persze, hiszen férfi ruhában, elmaszkírozva vándorolt, és Pere
Codrernek adta ki mag át…
– Íg y van – bólintott Quillag ron. – Körülbelül eg y héttel ezelőtt
bejelentkezett Pious Petrius házába vendég ként eg y férfi, aki Boherias
Codrerként mutatkozott be. Ő valójában nem más volt, mint Omaher
Goosdhsaw, Ayrana eg ykori főpapja, aki szent fog adalmat tett
istenének, hog y meg bosszulja királynője halálát. Mivel a Fekete
Oroszlánok meg lehetősen titokzatos módon g yilkolták meg Ayranát, és
úg y tüntették fel, mintha Szqülla bosszúja lett volna, Omaher
Goosdhsaw Szqüllát üldözte ég en-földön át. Hog y miképpen akadt a
fiúnak öltözött hasonmás nyomára, azt csak ő tudja, de valahonnan
kiderítette, hog y a lány Pere Codrer néven bujkál, s őt követve érkezett
Persionba. Mivel neki fog alma sem volt arról, hog y mi történt
időközben a Petrius-házban, bizalommal fordult „Pious Petrius”-hoz…
mármint a Petrius képében meg jelenő Yaswahához, hiszen a
szövetség esének… a felkelés elárulójának hitte. Yaswaha meg ölhette
volna, ám ha ezt meg teszi, mag ára vonhatta volna a zhíli királyi udvar
fig yelmét, s felélesztette volna a zhíli varázslók és papok g yanakvását.
Ráadásul Yaswaha is vissza akarta szerezni Szqüllát, hog y ismét
eljátszathassa vele a forg atókönyv szerinti szerepét. Ezért hát
eljátszotta Petrius szerepét Omaher előtt, és titkos kémekkel
fig yeltette. A főpap azonban meg érezte a nyomában liheg ő kémeket, és
lerázta őket a nyakáról. Draxionba ment, és hog y ne keltsen g yanút az

316
érdeklődésével, Boherias Codrernek, a lány… illetve a fiú apjának adta
ki mag át.
– Szqülla azonban meg ölte! – suttog ta Calver. – Becsusszant a
szobájába a Royal Hotel szűk ablakán át, és letépte a fejét!
Quillag ron úg y rázta a fejét, mintha azt is épp most próbálná letépni
valaki.
– Nem tudom elképzelni, hog y a lány tette volna – mondta. – Omaher
Goosdhsaw a leg hatalmasabb főpapok közé tartozott. Még Yaswaha is
fontolóra vette volna, hog y meg merje támadni az ő védőmág iáját.
Valaki más tette, nem Szqülla.
– Valaki más?
Quillag ron vállat vont.
– Vag y még iscsak Yaswaha volt. Talán még iscsak úg y döntött, hog y
több hasznára lesz a hatalmas főpap holtan, mint élve. Ráadásul
propag andának is remek, ha elterjeszti, hog y Zhília Királynője után
Szqülla meg ölte Zhília Főpapját is.
– Épp az imént mondtad, hog y Yaswaha nem merte volna…
– Én csak azt mondtam, hog y fontolóra vette volna a dolg ot, mielőtt
nekiesik. Ki tudja?
– De én láttam – morog ta Calver –, amikor a lány letépte a holtaiból
feléledt főpap fejét!
– Illúzió. Lehet, hog y a lány csak neked játszott… hog y jobb
benyomást teg yen rád. Talán nag yon meg akart g yőzni a hatalmáról.
– Én ezt nem hiszem.
Quillag ron komor képpel töpreng ett. Aztán nem mondott se ig ent, se
nemet.
– Itt léptél be a képbe te… és a társaid. Kissé összekuszáltátok a
dolg okat, és Yaswaha is elbizonytalanodott. Ráadásul eltűnt a pénz,
amit Schwerat küldött neki a zhíl határ közelében összesereg lett
ideg en zsoldosok kifizetésére, és a jól őrzött karaván pusztulása csak
még inkább növelte a zűrzavart. Yaswaha mozg ósította Petrius eg ész
szervezetét, bármi áron meg akarta tudni, mi történt.
– Hah! – kiáltotta Calver. – Ez lett a veszte! Ha nem küld ránk több
tucatnyi fejvadászt, szép csendesen elhajózunk Dréniába vag y valami
más eldug ott, világ vég i zug ba, és ott lapulunk életünk vég éig ! De
mivel eleve esélyt sem adott arra, hog y felszívódjunk, csak eg y kiutat
láttunk: ha meg öljük.
Quillag ron bólog atott.

317
 – Nos, ig en. A trükk, amivel behatoltatok a házba, elsőrang ú volt. Ám
még íg y is rajtavesztettetek volna, ha nem vag ytok olyan ostobák, hog y
kiszabadítjátok Pious Petriust a bilincseiből.
– Nem tudtam, hog y ő az – morog ta Calver. – Eg y ostoba,
meg háborodott vénembernek véltem, s dühömben vág tam a pofájába a
kulcsot.
– És Yaswaha is csak eg y tehetetlen vénség nek hitte – hörrent fel
Quillag ron. – Ezért nem vig yázott rá jobban. Az összes varázsszerétől
meg fosztotta, s azok nélkül ártalmatlannak g ondolta. Még ha
kiszabadul is, mit árthatott volna neki a varázstárg yai nélkül… Ám
Petrius eldug va rejteg etett eg y varázsszert, aminek létezésébe
korábban még a leg hűbb bizalmasát sem avatta be. Yaswaha azt hitte,
mindet elszedett tőle, ami számít.
– És tévedett.
– Ig en, tévedett. Annak a láncnak az erejével még az ő hatalmas
mág iájával sem tudott dacolni. Amikor látta, hog y rosszul áll a szénája,
a térkapun át mentette az életét. És nyilván arra g ondolva, hog y
Petrius követi, felherg elte ezt a g rófocskát, hog y mindenkit öljön meg ,
aki utána jön a térkapun keresztül. Valószínűleg ezért támadt ránk
Mallorin g róf teljes háza népe…
Calver g ondolatai eg észen máshol jártak.
– Az a nyakék…
– Nekem is meg fordult a fejemben – mosolyodott el zordan a nag y
darab férfi. – Ám valahog y nem érzek vág yat arra, hog y visszatérjek
Petrius házába, az alvilág i démonok közé…
– Szerinted nem lenne esélyünk? – kérdezte Calver. – Csak
beug ranánk a térkapun, felrag adnánk a padlón heverő nyakéket… ott
kell lennie valahol Petrius hullája alatt… és már vissza is ug ranánk.
– Van kedved meg próbálni? – kérdezte Quillag ron.
Calver azonnal felemelte mindkét kezét.
– Eg y szóval sem mondtam, hog y én meg próbálnám… Csak úg y
elméletileg …
– Nos – morog ta a kapitány –, én reng eteg et hallottam Petrius
démonjairól, és nem eg yszer láttam azt is, mire képesek…
Meg veszekedett, pénzéhes g azember vag yok ug yan, de annyira nem
hülye, hog y önszántamból visszatérjek abba az átkozott házba!
– Hm – mondta Calver. Aztán eszébe jutott valami. A zekéje béléséből
előkotorta az ideg en nyelven írt, kitépett könyvoldalt, és Quillag ron

318
orra alá dug ta. – Tudod, mi ez? Eg y eg ész halom volt belőle a felső
szobákban.
A sebhelyes arcú férfi csak eg y pillantást vetett rá.
– Persze hog y tudom. Ezek a tekercsek is hozzátartoztak Yaswaha
tervéhez. Eg y versike van rajta, amelyet széltében-hosszában terjesztett
Khojetanban, hog y tüzet csiholjon a tétova lelkekben is.
– Az Élőhalott balladája? – kérdezte Calver.
Quillag ron bosszúsan nézett rá.
– Ha tudod, miért fag g atózol?
– Nem tudom. Csak a címét olvastam el eg y nag y könyvben. De ez
valami ideg en nyelven íródott.
– Khojetanul.
– Te tudsz khojetanul?
– Én ug yan nem – morog ta Quillag ron –, de a ballada persi változatát
kívülről fújom. Akarod hallani?
– Ühüm.
Quillag ron ismét beleszívott a pipájába, hosszan benntartotta a füstöt,
mielőtt kifújta. Aztán ünnepélyes képpel szavalni kezdte:

Az Előhalott balladája

Háromezer évig uralkodott Szqülla,

Khantoro Úrnője, Mregodar Leánya.
Urak árulása szent trónját kikezdte,
Úrnőnk pusztulása lett Khojetan veszte.

Istennője nélkül semmivé lett e nép,

Ayrana királynő kitépte a szívét.
Sötét zhíl seregek lepték el Khojetant,
Azóta is gyötrik s halálra sarcolják.

A gyilkos királynő őrülten félt,

Halálért könyörgött, megváltást remélt.
És félelme véget ért…

319
 Mert Szqülla – visszatért!

Amikor vad dühvel ránk rontott a tél,

Ayrana szívében megfagyott a vér.
Khojetan népe új jövőt remél,
Mert bár Szqülla meghalt – most újra él.

Különös létezés, élet s halál fölött,

Élőhalott bolyong az emberek között.
Az Istennő mosolyog, s van ki visszaretten:
Bosszút állni készül – a Megölhetetlen.

Ám nem kell félnie, ki szolgálja őt,

S csatába követi a bősz istennőt,
Rabságunk véget ért…
Mert Szqülla – visszatért!

– Huh! – mormolta Calver. – A vers szerint Szqülla ölte meg Ayranát,

vag y nem?
– A balladát viszont Yaswaha írta. Arra szolg ál, hog y minél többen
féljék Szqülla hatalmát és hig g yenek benne. Eg y éve terjesztik ezt a
balladát Khojetanban, és lefizetett lantosok éneklik titokban minden
kocsmában, ahol nincsenek jelen a zhíli urak. A vers meg tette a hatását.
Khojetan népe szívrepesve várja a hős istennő feltűnését… A dolog
szépség hibája mindössze az, hog y Szqüllát senki sem találta… eddig!
Calvernek eszébe jutott még valami.
– Mit akart tenni Yaswaha a lánnyal? Miért hevert eszméletlenül
Szqülla eg y ezüstporral körbeszórt nyolcszög közepén?
– Valószínűleg Yaswaha rá akarta kényszeríteni az akaratát, hog y a
lány… vag y mondjuk inkább úg y, hog y a lény mindenben
eng edelmeskedjen neki, és azt teg ye, amit ő akar.
– De mi módon?
– Mindent én se tudhatok! – mordult fel Quillag ron. – Néha ig azán
nag y ostobaság okat bírsz kérdezni, Kölök!

320
 – Bocsánat! Csak úg y felvetődött bennem… és az… nem, nem,
hag yjuk! Túl zavaros ez nekem. És nem is ig azán akarok részt venni
benne… Leg szívesebben most azonnal indulnék vissza Draxionba, és a
hátam mög ött hag ynám ezt a tűzfészket. – Sóhajtott. – De hát ezzel a
rubinnal teljesen lekenyereztél, a tied vag yok. Mit kell tennem? Mire
készülsz?
Quillag ron kutatón nézett rá.
– Vedd rá a társaidat, hog y eng em szolg áljanak! Tíz-tíz zhíli
aranydukát hetente. És tedd te is mindig azt, amit parancsolok!
– Ez természetes – készség eskedett Calver. – Vedd úg y, hog y el van
boronálva. Én és a társaim a rendelkezésedre állunk, testestül-
lelkestül…
Quillag ront azonban nem tévesztették meg a mézes-mázos szavak.
– Ma éjszaka fontos feladat vár rád!
– Úg y g ondoltam, aludnék…
– Majd aludhatsz még ! – mordult fel Quillag ron. – Most tedd a
dolg odat, vag y add vissza a rubint, és felejtsd el a harminc százalékot!
– Mit kell tennem?
Quillag ron intett.
– Nem szeretném, ha a társaid okoskodni próbálnának ma éjszaka
– mondta. – Ha esetleg szökni próbálnának, vag y más őrültség fordulna
meg a fejükben, nag yon nem örülnék! Csendes, nyug odt éjszakára van
szükség em!
– Épp ez az, amire én is vág yom – sóhajtotta Calver.
– Akkor üg yelj arra, hog y az is leg yen! Szép szóval, furfang g al vag y
erővel, de intézd úg y, hog y a társaid ma éjszaka a szobájukban
maradjanak! Meg értetted?
– Hát persze, hog y meg értettem. Nem vag yok én hülye! Úg y lesz
minden, ahog y kívánod…
Quillag ron g yanakodva pislog ott rá.
– Ha szökni próbálsz, Kölök… vag y ellenem teszel…
– Hát hülye vag yok én?! – háborodott fel azonnal Calver. – Még ha a
hűség emben nem is bízol meg teljes mértékig … ami mellesleg nag yon
rosszul esik, ezt elhiheted… el tudod képzelni, hog y ostoba módon
elszöknék a kialkudott harminc százalékom elől? Hm, ha már itt
tartunk, miről is van szó? Hol az a kincs, amit meg szerezhetünk?
Quillag ron arcáról lerítt, hog y nem nyug odott meg teljes mértékig .
– Ezt majd később meg beszéljük – mondta. – Úg y hiszem, bőven lesz

321
időnk. Eg y darabig itt fog unk időzni a kastélyban, és élvezzük Mallorin
g róf vendég szeretetét.
– Úg y g ondolod?
– Nem én g ondolom – vont vállat Quillag ron. – Yaswaha rendelkezett
íg y.
– Micsoda?!
– Még nem mondtam? – vig yorodott el zordan a férfi. – Yaswaha itt
van a kastélyban, és az éjszaka folyamán eg y hosszú és bonyolult
szertartással eg yszer s mindenkorra a hatalmába keríti a mi kis
leánykánkat!

Bármilyen álmos volt is Calver, eg ykori mestere távozása után csak

forg olódott, és nem jött álom a szemére. Eg yfolytában azon járt az esze,
amit Quillag ron mondott. Szép lassan összeállt benne a kép, és
helyükre kerültek az események; az már persze más kérdés, hog y a
helyzet eg yáltalán nem volt szimpatikus számára.
Yaswaha, a félelf mág us, aki a szálakat mozg atta, itt van valahol a
kastélyban, sötét terveket sző, és ma éjszaka hatalmába fog ja keríteni
Szqüllát.
Ezért nem akarja Quillag ron, hog y a társai esetleg valami zűrt
csináljanak, és felverjenek mindenkit a kastélyban.
De mi következik azután? Mihez kezd azokkal – mármint vele és a társaival –,
akik csaknem meghiúsították a terveit? Vajon mi a szándéka velük?
Calver g yanította, hog y nem sok jó. Amíg szükség e van rájuk,
rabszolg aként bánik majd velük, ha pedig már nincs… Nos, nem
valószínű, hog y futni hag yja őket.
Ismerte annyira Quillag ront, hog y sejtse, ő is dédelg et saját terveket
az üg g yel kapcsolatban, ám az ősz g yilkos túl okos ahhoz, hog y felfedje
a lapjait.
Eg y biztos, ha Yaswaha eléri, amit akar, nyilván eszébe fog jutni az az
aranyakkal teli láda és a drág akövek, amelyek titokzatos módon
eltűntek Schwerat leg yilkolt karavánjának maradványaiból. Nyilván
élénken érdeklődni fog majd a kincs holléte felől, és Calver mérg et
mert volna venni arra, hog y ő lesz az első számú g yanúsított. És arra is
mert volna fog adni, hog y Yaswaha szép szóval, mág iával vag y
válog atott kínzásokkal ki fog ja szedni belőle a kincs rejtekhelyét.
– A francba!

322
 Calver eg yre ideg esebb lett. Utálta ezt az eg észet, amibe akaratlanul
belesodródott, leg szívesebben odalökte volna a kincset Yaswahának,
hog y „Nesze, lég y vele boldog , és eg yen meg a fene!”, de
természetesen az életét ezzel a szívélyesség g el sem ig en mentheti
meg .
Mindenképpen halál fia! Nem seg íthet rajta senki! És ő sem seg íthet
senkinek! Önmag ának vég képp nem!
És a lány?
Calver leg yintett g ondolatban: Szqülla csak eg y illúzió, eg y kézzel
fog ható, tapintható, féltudatos, mág ikus húsrakás. Nem szabad rá úg y
g ondolnia, mint bajban lévő, kiszolg áltatott, védtelen lányra.
Szqülla g yakorlatilag eg y élőhalott, aki sosem volt élő, és soha nem is
lesz ig azán halott.
Micsoda paradoxon!
Calver felkelt az ág yból, és ideg enen járkált fel-alá. Kipillantott a
hatalmas ablakon, és a hold állásából arra következtetett, hog y éjfél is
elmúlt már.
Eg y darabig töpreng ve meredt a halotti sápadtan világ ló félholdra,
aztán bosszúsan szitkozódott, és öltözködni kezdett.
– Esthewar vérére! Ezt rühellem leg jobban…
Nem csupán rühellte azt, amit tenni készült, de ug yanakkor utálta,
g yűlölte és halálosan retteg ett tőle. Ám tudta, hog y nincs más
választása.
Amikor ő és a társai Pious Petrius vérebei elől bujkáltak, arra a
következtetésre jutottak, hog y csakis eg y módon menekülhetnek meg
Petrius bosszújától: ha meg ölik. És most Calver ug yanerre a kínos
következtetésre jutott Yaswaha esetében is: meg kell ölnie.
Calver nag y általánosság ban nem volt túl bátor, sőt, némi malíciával
akár g yávának is lehet titulálni – ám amikor a bőréről volt szó, úg y
tudott vicsorog ni, akár eg y sarokba szorított farkas. Néha nem csak
vicsorg ott; még harapni is meg próbált.
És most épp ennek jött el az ideje! Meg kell ölnie Yaswahát, bármi
módon! Bármi áron! Aztán meg mag yarázza a lánynak, hog y épp az
életét menti meg , s ráveszi, hog y repüljön el vele erről az átkozott
helyről a francba! Vissza Persionba a kincsért! Aztán még tovább!
Calver tudatosan vég ig sem g ondolta a tervének ezt a részét, de
természetesnek vette, hog y amint ráteszi a kezét a kincsre, orvul ledöfi
a g yanútlan Szqüllát, és sietve odébbáll. Nem érzett lelkifurdalást. Eg y

323
meg ölhetetlen illúziót tesz hideg re eg y időre, s Szqülla majd úg yis
mag ához tér. És nem fog emlékezni semmire…
Ő pedig mesés g azdag ság ban fog élni valahol Dréniában, vag y valami
más, világ tól elzárt helyen. Rabszolg ákat fog tartani, saját háremet tart
fenn, és a pénzen kiépít eg y remek kereskedőhálózatot, amely napról
napra meg sokszorozza majd a vag yonát…
Calver dühösen elhesseg ette a képzeletbeli g azdag ság ot, és
meg próbált az előtte álló feladatra koncentrálni. Yaswaha meg ölése
nem piskóta, amit két korty bor között nyom le a torkán az ember.
Komolyan fel kell kötni a g atyát!
Első impulzusa az volt, hog y nesztelenül felébreszti Bredant és
Reg inart, s bizonyos szinten beavatja őket a tervébe, ám sietve letett
erről. Azok a fickók ostoba barmok, tuti, hog y kérdezősködésbe
kezdenének, s az idétlen okoskodásukkal mindent elrontanának!
Eg yelőre semmi szükség rájuk; épp elég baja lesz nélkülük is. Eg yedül
kell cselekednie!
Tudta, hol találja ezen az éjszakán a félelf mág ust: valószínűleg a
néhai g rófné hálószobájában, ahol eg y hosszadalmas szertartással a
hatalma alá vonja a lányt. Ha óvatosan jár el, talán sikerül meg lepnie…
Calver semmiképpen nem akarta a véletlenre bízni a dolg ot. Volt eg y
elképzelése, amellyel növelheti az esélyeit – ám éppen ez volt a terv
leg kockázatosabb pontja.
Fürg e Calver olyasmire vállalkozott, amihez fog hatót még csak meg
sem kísérelt volna eddig i életében: elhatározta, hog y a térkapun át
visszatér Pious Petrius démonoktól hemzseg ő házába, és meg szerzi azt
a mág ikus nyakéket, amelynek seg ítség ével a vén Petrius parancsolni
tudott mindenkinek, és amelynek mág iájával még Yaswahát is
meg futamodásra késztette.
Calver tisztán emlékezett azokra a torokhang okra, amelyeket a vén
Petrius a varázslat aktiválásakor hallatott, és biztosra vette, hog y némi
g yakorlás után száz százalékos pontosság g al tudja majd produkálni.
Csak azok a kurva démonok ne lennének!
Calver felhúzta mindkét csizmáját, és meg ig azította mag án vérfoltos,
itt-ott szakadozott zekéjét, majd nag yot sóhajtott. A csorba, életlen
kardot meg próbálta beleerőltetni saját néhai vívótőre hüvelyébe, ám a
sag rén tok túl keskenynek bizonyult erre a célra. Íg y hát a karddal a
kezében óvakodott az ajtóhoz, s mielőtt elhúzta volna a reteszt,
kihallg atózott.

324
 Nem hallott az ajtón túlról eg y árva neszt sem; úg y tűnt, a
vendég szárny ezen folyosóján nincsenek őrök, vag y ha ig en, akkor
alszanak.
Calver, amilyen óvatosan csak tudta, elhúzta a reteszt. Lenyomta a
kilincset, és az ajtó hang osan meg nyikordult a síri csendben.
– Esthewar átkozott vérére! – liheg te ijedten Calver, és érezte, ahog y a
rémülettől az ő vére összesűrűsödik az ereiben és a szívében.
Azonban amikor lopva kilesett a folyosóra, s hosszan hallg atózott,
meg nyug odva tapasztalta, hog y nem rohannak felé meg lepett őrök.
Eg y nesz sem hallatszott, s a fáklyákkal meg világ ított, széles folyosó
teljesen üresnek tűnt.
Calver az óvatosabbnál is óvatosabban, szinte milliméterenként
behúzta mag a mög ött az ajtót, és kilincsre zárta. A farag ott, lakozott
felületű nyílászáró ezúttal nem adott panaszos hang okat.
A neg yedvér g ilf kölyök lábujjheg yen elóvakodott a társainak kiutalt
szobák ajtaja előtt, és leküzdötte mag ában azt a heveny vág yat, hog y
még iscsak felébressze Bredant és a seg ítség ét kérje.
Nem, eg yedül kell cselekednie. Nincs idő az okoskodásra! És azt sem
kockáztathatja meg , hog y Quillag ron esetleg valami módon ellenőrzi, a
szobájukban vannak-e a társai…
Nesztelenül suhant vég ig a folyosón, mintha nem is ember lenne,
hanem azon kósza kísértetek eg yike, akiknek már a g ondolatára is
remeg ni kezdett a térde. Nem volt különösebben vallásos, de apja, a
néhai Elbord Marchen buta történeteket plántált a fejébe eg észen kicsi
korában arról, hog y a halottak szelleme néhány napig még a halál
helyszínén kísért, keresve a lehetőség et a visszatérésre vag y a g onosz
cselekedetekre.
És elég sokan haltak meg ezen az estén abban a teremben, ahová
Calvernek az útja vezetett.
– Esthewar átkozott nevére! – sziszeg te az orra alatt olyan halkan,
hog y még ő is alig hallotta.
A folyosó eg y széles ajtóba torkollott, és ott kétfelé ág azott. Calver
karddal a kezében elsettenkedett eg észen eddig az elág azásig , és
mindkét irányba kilesett.
Sehol senki. Csak a fáklyák bizonytalan fénye vetett kísértetszerű
árnyakat a szürke kőlapokra.
Calver leküzdötte újra és újra feltornyosuló félelmét, és lábujjheg yen
a jobb oldali folyosón sasszézott vég ig eg észen addig a pontig , ahol

325
márványlapokból készült lépcső vezetett fel a kupolába, s le a földszinti
termekhez.
Lefelé indult. Puha csizmáiba bujtatott lába szinte a leg csekélyebb zajt
sem ütötte; s még a leveg őt is olyan halkan vette, hog y talán még eg y
feszülten hallg atózó org yilkos sem észlelte volna.
Calver nem akart org yilkosokra, kísértetekre és démonokra g ondolni,
de mennél több lépcsőt hag yott mag a mög ött, annál inkább remeg ett a
lába.
És leg inkább akkor remeg ett meg , amikor a földszintre leérve a
nag yterem dupla szárnyú, bronzveretes bejárata előtt két feg yveres
testőrt pillantott meg . Azonnal a falhoz lapult, és ijedten pislog ott ki a
sarok takarásából.
Az őrök széken ültek a bejárat két oldalán, és félre nyaklott fejük arra
eng edett következtetni, hog y mindketten az ig azak álmát alusszák.
De ha épp a legrosszabbkor ébrednek fel, hogyan magyarázza meg nekik, hogy
mit keres itt?
Azok után, hog y Bredanék leg alább két tucat testőrt, katonát és
szolg át g yilkoltak le a Mallorin-kastély háza népéből, nem számíthatott
volna kíméletes és belátó bánásmódra – akár vendég státuszt élvez,
akár nem.
Calver két hosszú percen keresztül leskelődött kitartóan, és mivel az
őrök meg sem mozdultak, felbátorodott. Csorba kardjával a kézben,
nesztelen léptekkel indult meg az ajtó felé.
Az őrök nem reag áltak.
Calver pár pillanattal később odaért hozzájuk, és nag y örömmel
tapasztalta, hog y az ajtó eg yik szárnya résnyire nyitva áll; íg y leg alább
a kilincs kattanása nem fog ja felébreszteni az őröket…
Csak remélni tudta, hog y ez az ajtó nem nyikorog !
Óvatosan a kilincsre tette a kezét, és elkezdte tolni befelé a súlyos
ajtót. Bármily lassan és meg fontoltan cselekedett is, a bronzveretes,
díszes alkotmány akkorát nyikkant, mintha belerúg tak volna.
Calver lába földbe g yökerezett; szíve csaknem elfelejtett dobog ni!
Az őrök azonban nem mozdultak.
Pedig ezt a nyikordulást még a halottaknak is hallaniuk kellett volna!
A fiatal kölyök csaknem rosszul lett erre az ostoba g ondolatra, és
szidta mag át, amiért akaratlanul is holtakra, kísértetekre és démonokra
g ondol.
Az őrök még mindig nem mozdultak. A bizonytalan fáklyafény

326
vetette kísérteties árnyak táncoltak lehorg asztott, félrenyaklott fejükön,
s émelyítően tükröződtek vissza a sisakokon.
És Calver ekkor fedezte fel a vért!
Csaknem elájult, amikor meg pillantotta a barnásvörös vércseppeket a
két őr lábánál, s a ruhájukon.
– Ah, ah… aaaah – remeg ett meg Calver, és úg y eng edte el a kilincset,
minta pokoli láng ok hevítenék.
Iszonyatos erőfeszítésébe került, hog y ne rohanjon vissza azonnal a
szobájába. Leg szívesebben lekushadt volna most azonnal a padlóra, a
térdei közé dug ta volna a fejét, befog ta volna a fülét, hog y ő se hallja
saját sikoltozását.
Leg nag yobb elképedésére azonban nem kezdett el hisztérikusan
sikoltozni; és ez új vonás volt a jellemében. Kezdett kételkedni saját
g yávaság ában. Jó, jó, retteg ett ug yan – csaknem szörnyethalt a
félelemtől –, de még iscsak képes volt ésszerűen g ondolkodni és
cselekedni.
Undorodva ug yan, de felemelte a jobb oldali őr fejét, és belebámult a
vértelen, meredt szemű ábrázatba. A katona teste lang yos volt, és a
körülötte lévő vér alvadása még nem következett be.
Nemrég ölhették meg !
Calver futó pillantást vetett a másik őrre is, és elborzadt a látványtól.
Mindkét fickónak a homlokából folyt ki a vér. A seb nem volt nag y; sőt
inkább kicsinek lehetne mondani. Olyan volt, mintha mindkettejük
homlokát eg y-eg y nyílvessző fúrta volna át, amely vesszőt később
eltávolítottak. Ez az „eltávolítás” persze csak elméleti jelleg ű lehetett,
mivel nyoma sem látszott olyas jelleg ű tépési sebeknek, amelyet eg y
kirántott vessző nyílheg ye szokott okozni. Mindkét seb szabályos kerek
volt, maximum fél ujjnyi átmérőjű, s a peremén kissé meg pörkölődött
a bőr.
A két őr halott volt; ehhez nem férhetett semmi kétség , ám a haláluk
oka ismeretlennek tűnt. Calver mág iára tudott g yanakodni, s ez rossz
előérzettél töltötte el.
Nem gondolkodni, cselekedni! – sulykolta mag ába, mivel nem akarta,
hog y a retteg és eltántorítsa céljától, és a fog ait összeszorítva besiklott
az ajtón.
A nag yterem, ahol órákkal ezelőtt g yilkos küzdelem zajlott, még
mag án viselte a vérontás és a dúlás nyomait, de a hullákat már
elhurcolták innen. Most olyan volt ez a helyiség , mint eg y hatalmas

327
kripta, amelyet csak a hold bizonytalan fénye világ ított meg a tág as
ablakokon át.
A kandallóban már rég kialudt a tűz, és a hamvak már nem is
parázslottak.
Calver szinte futva tette meg az utat az ajtótól a terem túlsó falán lévő
kandallóig . Ám mielőtt belépett volna a kandallóba – vag yis a
térkapuba –, ismét úrrá lett rajta a bizonytalanság , és eg y pillanatra
meg dermedt. S e röpke pillanatban lábnyomokat pillantott meg a
hamuban. Szandálos vag y papucsos lábak lenyomatát, amelyek közül
kettő „befelé” mutatott, míg ug yanannak a bal lábfejnek a lenyomata az
előző kettő között „kifelé” vezetett a kandallóból.
Calver csaknem rosszul lett ennek láttán.
Két dolog lehetség es: a tűz kialvása után valaki kijött a térkapun, és
utána vissza is ment, vag y pedig – és ez sokkal valószínűbb –, valaki
ebből az irányból hatolt át a térkapun a tűz elhamvadását követően, s
nem sokkal később visszatért. Az, hog y a visszatérésből csupán az eg yik
láb lenyomata látszik, Calver kínos dolog ra következtetett: befelé még
nyug odtan, ráérősen lépkedett az illető, ám kifelé valószínűleg ug rott
vag y zuhant, és ezért csak az eg yik lábnyom látszik…
És volt még valami, ami baljós marokként szorította össze Calver
szívét a lábnyomok láttán: apró lábak lenyomatát látta. A fickó, aki itt
járt, vag y nag yon kis termetű, vag y pedig nő!
Calvernek akaratlanul is Szqülla jutott az eszébe, és meg borzong ott.
A lány visszament a térkapun át Petrius házába, s aztán nag y sietve
visszatért – menekült – onnan? De vajon mit akart, mit keresett ott?
Az, hog y miért menekült, arra Calvernek voltak tippjei; ig en sötét,
démoni tippjei.
– Esthewar, seg íts! – sziszeg te Calver, és elszántan belépett a
kandallóba.
Semmi nem történt. Ott állt a lang yos hamuban, és a kéményből
korompernyék hullottak rá.
Calver tétovázva tett még eg y lépést, és ekkor ismét erőt vett rajta az
a szédítő zuhanásérzet, amit eg yszer már meg tapasztalt – amikor a
térkapun át Mallorin g róf kastélyába érkezett.

Amikor furcsa utazása fél szívdobbanás múltán vég et ért, Calver ott
találta mag át abban a teremben, ahová menni szándékozott. Mög ötte

328
ott emelkedett a vaskos, zöld oszlop, amelyből kilépett – a térkapu. A
falakból borostyánszerű fények áradtak, s kísérteties meg világ ításba
burkolták az eg ész termet. Jól látszott az ezüstporral körberajzolt
nyolcszög , amelyben korábban Szqülla hevert meztelenül, s jól látszott
a vén Pious iszonyatosan meg csonkított teteme is.
Nem csupán azon csonkítások látszottak a testen, amelyeket Norg dri
szablyája okozott, hanem annál sokkal szörnyűbb tépések és fog nyomok
is. Petrius hulláját csaknem kétharmad részben széttépték,
szétcincálták és – befalták.
A démonok!
Calver remeg ő térddel állt, és úg y tartotta mag a elé az életlen kardot,
mintha el akarna bújni mög é. Azonban a teremben néma csend és
nyug alom uralkodott. Csak a messzi távolból hallatszott tompa
morg ás, cuppog ás, és néha-néha eg y-eg y rettenetes hördülés.
Calver erőnek erejével leküzdötte félelmét, és az óvatosság g al
felhag yva, Petrius maradványaihoz rohant.
Hol a nyakék?
Tisztán emlékezett arra, hog y amikor Norg dri rárontott az öreg re, és
lekaszabolta mindkét karját, a varázslatos ékszer lehullott a padlóra, és
ott hevert az ezüst nyolcszög ajtó felé mutató csúcsa mellett.
De most nem volt ott! Sőt, sehol sem látszott!
Calver csaknem felordított csalódottság ában, de természetesen nem
merészelt ordibálni ezen az elátkozott helyen.
Kétség beesetten kereste a nyakéket.
És eközben a háta borzong ott azoktól a földöntúli cuppog ásoktól,
morg ásoktól, hördülésektől és csámcsog ásoktól, amelyeket halkan
vég ig visszhang zottak a teremben.
Nem akart a démonokra g ondolni!
Kereste a nyakéket.
Kíméletlenül arrébb rug dosta Petrius mag ányosan heverő bal karját,
amelynek felső részéről éles fog ak szinte teljesen lerág ták a húst és a
foszladozó vászoning ujjat eg yaránt. Az ékszert azonban sehol sem látta.
Elbizonytalanodott.
Már eg yáltalán nem volt biztos abban, hog y Petrius a halálakor ejtette
el az ékszert. Lehet, hog y már korábban kiesett a hóna alól.
Calver kísértetként bóklászott a feldúlt laboratórium szétzúzott
üveg cséi, széthajig ált viaszg yertyái, ezüsttömbjei, húsdarabjai,
szárított denevérei és más rejtélyes holmijai között, és hang talanul

329
átkozódva és reszketve kereste a nyakéket.
Eg yre kétség beesettebb, eg yre feszültebb lett.
És szörnyű g yanakvás töltötte el a lelkét. Az, aki nem sokkal ezelőtt
mág iával leg yilkolta az őröket és áthatolt a kandallóból nyíló térkapun,
ug yanazon szándékkal jött, mint ő: meg akarta szerezni Petrius
varázslatos nyakékét!
És amikor meg szerezte, visszatért a g róf kastélyába.
Visszatért…
Calver hirtelen rádöbbent, hog y ő már eg yáltalán nem is akar
visszatérni! Semmi keresnivalója Mallorin g róf kastélyában! Semmi
keresnivalója Khojetanban! És még kevesebb keresnivalója van
Zhíliában!
Bármire is készül Yaswaha, Quillag ron vag y Norg dri – az nem az ő
küzdelme!
Neki csupán eg y a dolg a: minél előbb visszatérni a Draxiont és
Persiont összekötő ország útra, meg szerezni az elrejtett kincset, és
felszívódni szem elől mindörökre!
Valami meg mag yarázhatatlan módon Calvert az a hívog ató, csábító
remény kerítette hatalmába, miszerint ennél jobb lehetőség sosem
kívánkozik.
Petrius háza Persionban van, míg Mallorin g róf kastélya Khojetanban,
vag yis a Zhíl Birodalomban. Ettől a helytől leg alább hatszáz
mérföldnyire. Vag y még többre! Ha onnan akarna hazatérni, heteken
vag y hónapokon át utazhatna, és át kellene kelnie a két kontinenst
elválasztó Zhíli-csatornán, amely ebben az évszakban ig en kockázatos
teng eri útnak számít. És ki tudja, eg yáltalán lenne-e lehetőség e
meg szökni Yaswaha, Quillag ron és Szqülla közeléből?!
Míg itt csupán Petrius démonaival kell fog ócskát játszania! És őt nem
hiába hívják Fürg e Calvernek!
Ig az, nem valószínű, hog y a démonok karmaiból is fürg e nyelvvel ki
tudná dumálni mag át, ám a menekülés tudományában Calver
professzornak tartotta mag át.
A szörcsög ések, morranások, hörg ések olyan távolinak hallatszottak,
mintha valójában nem is léteznének. A démonok valószínűleg valahol a
ház alag sorában szórakozhatnak. De az is lehet, hog y kitörtek Petrius
házából a városba, és most javában Persion népét öldösik…
Ha ki tudna jutni valahog y Petrius házából, jó esélye lenne a túlélésre!
És volt még valami, ami Calvert inkább a kockázat vállalására

330
ösztönözte, mintsem hog y Yaswahával próbáljon szerencsét. Amikor a
démonok Petrius halálakor felözönlöttek a lépcsőn a mélyből, rendkívül
félelmetesnek és halálosnak tűntek ug yan – de nem voltak túl g yorsak!
Olyan lassan és ráérősen mozog tak, mintha több életnyi idő is előttük
állna. Calver emlékezett rá, milyen könnyedén elszaladt előlük, s
hag yta mag a mög ött őket. Ha fog ócskára kerül a sor, talán ismét
sikerül lefutnia azokat az idomtalan, lassú szörnyeket!
Talán!
Kíg yóként surrant az ajtó felé, készen arra, hog y baj esetén azonnal
visszafelé iramodjon a zölden lüktető oszlophoz. Azonban amikor
kikukkantott az előcsarnokba, csaknem összeesett a rémülettől.
Az előcsarnokban, ahol órákkal – vag y netalán sok-sok évvel?
– korábban Bredan és társai a csontvázharcosokkal csatáztak, a kis
Chaini teteme még mindig ott hevert. Épp két fekete démon
lakmározott rajta és a testőrök maradványain, szörnyű étvág g yal.
Démonok!
Calver felnyög ött a látvány hatására, és a két démon felnézett. Első
pillantásra úg y néztek ki, mint ember és g orilla kereszteződései, akiket
feketébbnél is feketébb szurokba mártottak. Két karjuk volt, két lábuk és
eg y fejük. Ám ezzel vég et is ért minden tulajdonság uk, ami emberhez
hasonlatossá tette őket. Szurokfekete testüket fekete szőr – vag y hab?
– borította, nég y ujjú kezük karmokban vég ződött, s zömök, g örbe
lábuk roppant méretű tappancsokon nyug odott, fejükön eg y pár
kecskeszarv g örbült. A szemük vörösen világ ított, és ocsmány, rücskös
pofájukból g örbe ag yarak meredeztek, s miközben a hullákat tépték,
zabálták, hosszú, vöröses fekete nyelv terelte befelé a szájba a
húsdarabokat.
Leírhatatlan, semmi máshoz nem hasonlítható temetőszag és
dög letes bűz terjeng ett belőlük; és ez nem a hullák szag a volt!
Eg yértelműen a démonokból áradt.
A két rémség eddig még nem vett róla tudomást, ám ekkor valahol
vad rikoltás harsant; olyan volt, akár eg y fig yelmeztető tülkölés.
A démonok felkapták a fejüket, karmaikból a földre ejtették Chaini
lerág ott comb– és felkarcsontjait, és szimatoltak, a fülüket heg yezték.
– Esthewar vérére! – motyog ta Calver halálra rémülten.
Ráadásul úg y vélte, hog y a rikoltás a háta mög ül érkezett; a
laboratórium irányából, s ez csak még inkább fokozta rémületét. Annak
esélye se lenne, hog y áttörjön a démonok között, és az őrkupola

331
irányába próbáljon rohanni!
Rohanni?! Nevetség es volt már a g ondolata is; hiszen földbe
g yökerezett a lába, mozdulni se tudott.
A démonok ránéztek; vörös szemükben a túlvilág láng ja lobog ott. Az
eg yik rávicsorg ott, és összecsattintott ag yarai közül fekete nyál
csorg ott az állára. E pillanatban nyolc lépés választotta el tőlük Calvert
– két szívdobbanással később viszont már tizennyolc.
A kölyök azt sem tudta, mikor fordult meg , s miként iramodott el.
Csak azt tudta, hog y eszét vesztve rohan a zöld oszlop felé, s mög ötte
súlyos lábak dobog nak.
Most már nem óvatoskodott, nem kellett visszafog nia mag át;
ordíthatott félelmében, s miközben rohant, hátra sem mert pillantani.
A laboratórium még mindig kihaltnak látszott; a vén Petrius
tetemének maradványai ug yanolyan szétszórtan hevertek, mint ahog y
ő szétrug dosta őket a nyakék kutatása közben. Most lendületből
átug rotta a meg szag g atott, szétharapdált testet, és rohant, rohant,
rohant.
Ordítása vég ig visszhang zott a hatalmas teremben, s tucatnyi
borzalmas üvöltés, tutulás, rikoltás, bődülés hang zott fel válaszképpen.
És eg y vérfag yasztó hördülés közvetlenül a háta mög ül.
Calver eg yenesen nekirohant a zöld oszlopnak, és már az utolsó
ug rásra készült, amikor hirtelen felrag yog ott előtte a leveg ő, és eg y
ug yanolyan csapott vállú, szurokfekete rémség bukkant elő a
semmiből, mint amilyenek üldözték.
Mi az, ezek teleportálni is tudnak?!
A démon sután feléje kapott mindkét mancsával, és Calver, aki utolsó
szökkenésére készült, hog y a zöld oszlopba vesse mag át, már nem
tudta lefékezni a lendületét. Nekicsapódott eg y puha testnek, és
ösztönösen odacsapott. Érezte, hog y vacak kardja húsba mélyed, és
miközben az ütközéstől oldalra bukott, látta, hog y vad rohamával a
démont is sikerült fellöknie és levernie a lábáról.
Ütközéskor heveny levendulaillat csapta meg az orrát, és átható
arcvíz szag át érezte. Kissé furcsának találta, de nem ért rá ezen
eltöpreng eni.
Az ajtó felől súlyos lábak dobog tak feléje, és artikulálatlan ordítások
harsantak. És távolról is erősödtek a kísérteties üvöltések, rikoltások.
Úg y tűnt, az eg ész démonfalka szag ot fog ott, és az ő vérére szomjazik.
Calver oldalra heng eredett, máris talpon termett, és mag a elé kapta a

332
kardját. Az a démon, aminek eg y pillanattal előbb nekiütközött és amit
ledöntött a lábáról, szintén talpon volt már, és elállta a zöld oszlophoz
vezető utat.
Az a kettő pedig , amely korábban Chaini maradványain falatozott,
már alig hat-nyolc lépésnyire járt…
Calver rémülten csapott ismét az útját álló démon felé, de csak
ijesztésképpen. Aztán oldalt ug rott, és a halálos veszélytől sarkallva,
meg próbálta meg kerülni ellenfelét, hog y oldalról vesse mag át a
térkapuba.
Ám ekkor felvillódzott a leveg ő, és az előző démon mellett eg y
ug yanolyan förtelem jelent meg , aztán még eg y és még eg y.
Valóság g al körbefog ták a smarag dszínű oszlopot; nem lehetett volna
odajutni, leg feljebb a testükön át.
Calver most már ordítani sem tudott, csak vinnyog ott a rémülettől.
Meg sem próbált áttörni a csatárláncot alkotó démonokon, inkább
tovább rohant oldalra, és leállt fog ócskázni azzal a kettővel, amely őt
üldözte.
Titokban azt remélte, hog y az oszlopot körülvevők is a nyomába
erednek, valahog y kicselezheti őket, s akkor még iscsak menekülhet a
térkapun át. Csekély esélye lett volna ennyi rémség között cselezg etni,
ám leg nag yobb döbbenetére, a démonok nem tág ítottak az oszlop
körül. Néma csendben vicsorog tak feléje, s ormótlan mancsaikkal
fenyeg etően csapkodtak mag uk elé.
Az a kettő viszont, amely az ajtó felől érkezett, morog va, szörcsög ve,
ag yarait csattog tatva vette üldözőbe.
Calver kétség beesetten a túlsó sarok felé csalta őket, csinált eg y cselt,
mintha jobbra akarna elszaladni, aztán sarkon fordult, és balra tört ki
üldözői elől. Szerencséjére azok jóval lomhábbak voltak nála, s elég
esztelenek voltak ahhoz, hog y beveg yék a cseleket.
Valószínűleg telerakták a bendőjüket a hullák húsával, és emiatt még
a szokásosnál is lassúbbnak bizonyultak.
Calver diadalmas rikoltásra is képtelen volt, csak vinnyog ott,
miközben meg kerülte lomha üldözőit, és ismét átug rotta Petrius
borzalmas maradványait.
A térkapun át nem menekülhetett; az előző terv maradt: a lépcsőn át
fel az őrkupolába.
Az ajtón át kirobog ott az előcsarnokba, és már-már nekirontott a
felfelé vezető csig alépcsőnek, de az utolsó pillanatban visszafog ta a

333
lendületét, és meg perdült. Átható dög szag csapta meg az orrát, és
újabb démonokat pillantott meg , amelyek eg y része a lenti, a másik
része pedig a fenti lépcső felől érkezett. Csaknem elsodorták eg ymást
nag y ig yekezetükben.
Calver kétség beesetten rohant vissza a hihetetlen méretű
laboratóriumba, és még épp időben sikerült elkerülnie két marcona
üldözője karmait és ag yarait. Ha eg y pillanatot is késlekedik, csapdába
került volna a szűk előcsarnokban, és pillanatokon belül a
mindenhonnan érkező démonok prédájává válik.
Nos, az ig azat meg vallva, a helyzete nem sokkal lett jobb. Ug yanúg y
csapdában volt, csak eg y tízszer akkora méretű csapdában. A
laboratórium méretei – valószínűleg mág ia révén – jóval túlnyúltak a
neki helyet adó tizenhat méter átmérőjű torony méretein. Ám innen
sem volt kiút. A bejárati ajtón máris özönlöttek befelé az újabb
démonok, a smarag doszlop előtt pedig továbbra is ott szobroztak azok,
amelyek „odateleportáltak”.
Az ajtók!
Calvernek csak eg y választása maradt; meg kellett próbálkoznia
annak a két ajtónak valamelyikével, amelyek az oldalfalakon voltak.
Valószínűleg valamiféle hálófülke vag y raktárfülke ajtajai, és nem sokra
meg y velük, de nem volt más választása.
Találomra a jobboldali ajtó mellett döntött. Nyomában a röfög ő,
szörcsög ő, dübög ő démonhaddal az ajtóhoz rohant, meg rag adta a
fog antyúját, és vadul rázni kezdte.
Tapasztalt tolvaj lévén már az első érintésre érezte, hog y ezt az ajtót
erővel képtelen lesz feltépni. Dühösen odacsapott a kardjával, de csak
annyit ért el, hog y eg y mély kondulást produkált. A feg yver tompa éle
még csak meg sem karcolta az ajtó sima lapját és a farag ott
díszítéseket.
Calvernek eszébe jutott, hog y Pious Petrius a laboratórium ajtaját is
valamiféle varázsszóval nyitotta ki; Reg inarék hiába próbálkoztak
előzőleg eg yesült erővel. És az is eszébe villant, hog y talán a
farag ványokkal kellene babrálni – meg nyomni valamelyik manófej két
szemét, meg húzni a nyelvét és elcsavarni az eg yik fülét, vag y valami
hasonló módszert választani –, ám erre aztán vég képp nem volt ideje.
Leszámítva a térkaput körülvevő hat démont, már leg alább nyolc
tohonya rémség cammog ott feléje, és a rikoltásokból, dübög ésekből
arra lehetett következtetni, hog y eg yre többen érkeznek.

334
 – A francba! – sikoltotta Calver, és elszakadt az ajtótól, mielőtt az első
démonok belevájhatták volna hátába a karmaikat.
A fal mentén futott, és cselezett. Tudta, nem sok értelme van
meg próbálkozni a másik ajtóval, de nem maradt más esélye.
A bejáraton újabb démon érkezett, és úg y lóbálta hosszú karjait, mint
valami g orilla, g örnyedt tartással lehajolt, és falni kezdte annak a
testőrnek a maradványait, aki Yaswaha láng csóvájától szinte szénné
ég ett. A g örnyedt démon kicibálta a hulla beleit, s jóízűen csámcsog ott;
vég leg elvág ta ezzel Calver azon kósza g ondolatait is, hog y esetleg
még is meg próbál ott kirohanni.
Maradt a másik ajtó.
Üldözői eg yre dühödtebben csattog tatták mög ötte az ag yaraikat, és
üvöltéseik is eg yre türelmetlenebbek lettek. Calver nag y szerencséjére
mag ányos g yilkosok voltak, nem ismerték a falkában vadászás
fortélyait, és eg ymást lökdösve, tülekedve ig yekeztek a nyomába,
ahelyett, hog y meg próbálták volna bekeríteni vag y a sarokba szorítani.
Lehet, hog y félelmetes, iszonyatos külsejű g yilkosok voltak, de nem
az eszükre lehettek büszkék, az tény…
Ám Calvert már ez a tudat sem tudta meg nyug tatni; a másik ajtót is
zárva találta. Kétség beesetten nyomog atta a díszeket, csavarg atni,
ráng atni próbálta a farag ványokat, de próbálkozásai nem jártak
sikerrel.
Az élen robog ó démon már csaknem elérte; a belőle áradó dög letes
bűztől csaknem meg fulladt.
Oldalra szökkent, és hihetetlen szerencsével kitért eg y másik démon
elől, majd kétség beesett erővel elcikázott másik három között. Az eg yik
éles karom meg csikordult bronz alkarpántján.
Calver rohant.
Csak azt nem tudta, merre.
Újabb démonok érkeztek, és bármily hatalmas volt is a laboratórium,
eg yre nag yobb kutyaszorítóba került. Ráadásul rettenetesen fáradt volt,
hiszen eg yetlen órát sem tudott aludni az elmúlt nap kimerítő
meg próbáltatásai óta.
Tudta, hog y hiába rohang ál itt össze-vissza, mint eg y kerg e birka;
két-három percen belül összeesik, vag y még hamarabb elkapják.
Kicselezett eg y újabb démont, a fejét lekapva, meg g örnyedve rohant
el a nyakmag asság ban feléje csapó karmok alatt, és lobog ó haját
meg rántotta az eg yik karom. Calver futott, és ordított.

335
 A bejárati ajtón át még mindig özönlöttek befelé a démonok. Nem
maradt más választása: vég ső kétség beesésében nekirontott a térkapu
előtt hadonászó, vicsorg ó, néma rémalakoknak.
Ig az, a vele szemben álló démonon nem látszott, hog y sebesült lenne,
de Calver az előbb tisztán érezte, hog y kardja húsba hatolt, és akkor a
vércseppeket is látta a peng éjén.
Ha az előbb meg tudta sebezni eg yiküket, talán sikerül levág nia a
hozzá leg közelebbit, és az eldőlő tetem fölött átug orva belevetni mag át
a smarag dszínű rag yog ásba.
Elszántan nekirontott a leveg őbe csapkodó démonnak, és minden
erejét beleadta a vág ásba.
A peng éje akadálytalanul áthatolt a démon koponyáján,
keresztülhasított a testen, és cseng ve csapódott a padlónak. Calver
kibillent az eg yensúlyából, és csaknem orra bukott a lendülettől. A kard
csak a leveg őt szelte ketté; akadályba nem ütközött, csak akkor, amikor
a márványpadló meg állította.
– Illúzió! – üvöltötte szerte Calver abban a pillanatban tele szájjal az
ag yába markoló felismerést, és hirtelen rádöbbent, miért nem hallott
morg ásokat, szörcsög éseket és eg yéb ocsmány zajokat a térkaput
körülvevő, vicsorg ó teremtmények felől. – Illúzió valamennyi!
Mög ötte súlyos lábak dübög tek, és a döbbenetből kiszakadó Calver
reflexből hátrafelé csapott. Érezte, ahog y a kardja húsba mélyed,
csontot ér, s azt is érezte, hog y eg y iszonyatos erő kiszakítja a feg yvert
a kezéből – szinte a karjával eg yütt.
Ez a démon nem illúzió volt!
Minden eddig inél iszonyatosabb üvöltés harsant, szinte közvetlenül
bele a fülébe, s ő biztosra vette, hog y meg repedt a dobhártyája.
Eg y suhanó mancs zúg ott felé, és Calver azt tette, amit az ösztönei
diktáltak. Anélkül, hog y hátrapillantott volna, teljes erejéből elrúg ta
mag át a talajtól, és a vele szemközt hadonászó illúziódémon testén
keresztül belevetődött, szinte fejest ug rott a smarag dszínű villódzásba.
Mög ötte ag yarak csattantak össze, s félelmetes visszhang okat keltettek
az ordítások közepette.
– Neeeee! – sikoltotta Calver, mivel úg y érezte, hog y karmos ujjak
rag adták meg a bokáját.

De aztán fején, vállán, kezén landolt a lang yos hamuban, és a

336
lendülettől nekizuhant a kandalló oldalának. Ismét Mallorin g róf
kastélyának nag ytermében találta mag át.
Calver továbbg ördült, és eközben hálát adhatott a sorsnak, hog y a
meg sebzett rémség kirag adta kezéből a kardot; még azzal az életlen,
csorba peng ével is csúnyán meg sebezhette volna mag át g urulás
közben.
Feje még mindig zúg ott a mag a mög ött hag yott, pokoli
hang zavartól, és furcsa kábulat vonta ködfátyolba g ondolatait.
Hirtelenjében azt sem tudta, hol van, s azt sem fog ta fel, hog y
meg menekült. Meg próbált felállni, de a lába meg csúszott valami
rag acsban, és eg yensúlyát vesztve térdre esett.
Meg kapart, mint valami sárba rag adt kutya, és minden erejével
menekülni próbált.
Eltelt eg y pillanat, mire rájött, hog y a démonok nem jönnek utána a
térkapun keresztül.
Ennek ellenére még mindig úg y remeg ett, mint a nyárfalevél, és a
bőrén sárrá dag adt a hamuval keveredett verejték. Hitetlenkedve
bámult vissza a kandallóba, és attól tartott, még iscsak meg jelenik ott
eg y alaktalan, fekete rémség . Ám a kandalló ug yanolyan sötét és rideg
maradt, mint annak előtte.
Calver meg törölte izzadtság tól jeg es homlokát, és nag y leveg őket
véve próbálta visszanyerni normális lég zését és önuralmát. Pillantása a
hold fényében fürdő padlóra esett, és hirtelen rádöbbent, mi volt az a
rag acs, amiben meg csúszott.
Vérfoltok! Eg y lábnyom körül.
Pedig a kastély szolg ái, akik a hullákat elhurcolták, addig nem
térhettek nyug ovóra, amíg az eg ész termet fel nem sikálták. Tehát
vag y hanyag munkát vég eztek, vag y – és ez a valószínű –, a vérfolt az ő
távozásuk után került ide.
Calver követte a tekintetével a vérnyomokat, és meg állapította, hog y
a kandallótól a dupla szárnyú ajtó felé vonulnak. Nem voltak tetemes
méretű vérfoltok, csak vércseppek. A kandalló közelében több, az ajtó
környékén már csak néhány.
Úg y tűnt, a vérző illető hosszabb ideig álldog ált a kandalló közelében,
azért g yűltek a cseppek kisebb tócsába; azon csúszott el Calver.
Aztán az ismeretlen valószínűleg csillapította vag y elkötözte a
vérzését, hiszen ahog y eltávolodott, szinte csak két-három lépésenként
hullott eg y csepp.

337
 Calvernek általában nem csak a lába volt fürg e, de az esze is; most
azonban kimondottan lassan esett le nála a rézkanyi. De amikor
meg világ osodtak benne a történtek, felhorkant dühében.
– A levendulaillat!
Akkor csapta meg az orrát először ennek a különös illatnak és a csípős
arcszesznek a jelleg zetes keveréke, amikor mozdulatlanság ra
kárhoztatva Norg dri becipelte őt Petrius Belső Várába, és Yaswaha
közelébe került. A dundi félelf használta ezt az összetételt.
És nemrég , a térkapu túloldalán ismét érezte ezt az illatot, amikor
beleütközött az útjában meg jelenő „démonba”, amely később illúzióvá
vált.
Calver pontosan el tudta képzelni, mi történhetett.
Yaswaha meg előzte őt, és visszajött a nyakékért Petrius
laboratóriumába. Meg ölte a nag yterem előtt ülő két őrt, átment a
térkapun, és meg szerezte a mág ikus ékszert. Valószínűleg őt is
üldözőbe vették a démonok, azért volt az, hog y a kandalló hamujában
csak eg yetlen kifelé vezető láb lenyomata maradt meg . Yaswaha
valószínűleg nem lépett, hanem ug rott.
Aztán miközben távozott az ékszerrel, valószínűleg meg láthatta a
befelé ig yekvő Calvert, és utánament a térkapun, hog y meg nézze, mit
akar, vag y hog y vég ezzen vele. Hog y korábban is láthatatlanul járkált-e
avag y sem, azt nem lehet tudni, de valószínűleg láthatatlanná válva
követte az elszánt ifjút.
Lehet, hog y eg ész idő alatt ott volt a laboratóriumban, miközben
Calver a nyakéket kereste. Aztán amikor úg y hitte, hog y Calver el akar
osonni, eg y fig yelmeztető rikoltással riasztotta vag y hívta a
démonokat. És amikor Calver holtra rémülve a térkapun át akart
menekülni, az útjába állt, és meg jelenített eg y illúzió rémség et. Azért,
hog y elriassza Calvert a térkapu környékéről.
Az illúzió azonban olyan hirtelen tűnt fel, hog y Calver nem tudta
kikerülni, és beleütközött a dundi félelfbe. Még hozzá olyan erővel,
hog y ledöntötte a lábáról. És a vaktában leadott csapással meg sebeznie
is sikerült.
Yaswaha erre csinált még pár illúzióképmást a démonokról, és
körbevette velük a térkaput. A képmásokkal hadonászott, vicsorg ott.
Aztán amikor azt látta, hog y Calver meg fordul, és a démonokkal
cicázik, azt hitte, hog y a fiú elveszett, és sorsára hag yta. Átlépett a
térkapun, az illúzióit viszont ott marasztalta, hog y továbbra is

338
elijesszék Calvert a térkapu közeléből.
Valószínűleg azt akarta, hog y Calvert széttépjék a démonok.
Eg y darabig még itt ácsorog hatott a kandalló előtt, készen arra, hog y
ő mag a vég ezzen Calverrel, ha az valami csoda folytán meg menekülne,
de aztán, amikor már túl sok idő telt el ahhoz, hog y Calver élve
meg úszhassa, elsietett a dolg ára.
Valószínűleg Szqüllához!
Calver a fog át csikorg atta, és az átélt rémség ek vad dühvé és
felháborodássá értek lelkében. Bár feg yvere sem volt, ökölbe szorított
kézzel iramodott a félelf nyomába.

A vércseppek kitűnő irányjelzőnek bizonyultak; eg yértelműen

elárulták, hog y Yashawa a nyug ati szárny felé tart. Oda, ahol a néhai
g rófné hálószobája található.
Calver csak annyi időre állt meg a nag yterem dupla szárnyú ajtaján
túl, míg lecsatolta az eg yik őr kardját, és hüvelyestől eg yütt felkötötte
saját övére. Azt az üres sag rén hüvelyt, amelyben korábban saját
vívótőrét tartotta, fölösleg es lévén, elhajította.
Máris iramodott volna a vércseppek nyomvonalán, ám pár lépés után
visszafordult. Biztos, ami biztos, mag ához vette a halott őr alabárdját
is.
Ez utóbbi feg yverrel a kezében, lábujjheg yen osonva követte a
nyomokat saroktól sarokig . Felsettenkedett a lépcsőn a felső szintre, s
ott már nem kellett annyira vig yáznia; a puha szőnyeg elnyelte léptei
zaját.
A nyug ati szárny folyosóján újabb két halott őrre bukkant; ezeknek is
eg y-eg y félujjnyi átmérőjű kerek lyukacska látszott a homlokuk
közepén, a szemük között. Ug yanúg y ölték meg őket, mint a
nag yterem őreit.
Calver hang talanul szitkozódott az orra alatt, és még óvatosabb lett,
mint korábban. Csak azt tudta, hog y Szqüllát valahol itt szállásolták el,
ám arról sejtelme sem volt, melyik szobában.
Azt hitte, keresg élnie kell, de ahog y a folyosó befordult jobb felé,
azonnal tudta, hog y meg találta a kérdéses hálószobát. Az eg yik ajtó
előtt Norg drit pillantotta meg .
A vállas nomád mereven g ug g olt az ajtó előtt; szablyáját az ölében
pihentette, s fejét a mellére hajtotta, mintha szunnyadna.

339
 Calver azonnal arra g ondolt, hog y Norg dri is ug yanolyan halott, mint
távolabb az őrök, de ahog y közelebb settenkedett és szemüg yre vette a
tetemet, csodálkozva látta, hog y a nomád homlokán nincs lyukacska, és
a közelében sem látszanak vérnyomok…
…kivéve azt a mag ányos cseppecskét, amely két lépésnyivel visszább
rajzolódott ki a krémszínű szőnyeg en a fáklya repkedő fényében.
Calver a falhoz lapult, és hallg atózott. Eg y pisszenést sem hallott.
Óvatosan, szinte centiről centire közelebb araszolt a nomádhoz, és
pattanásig feszült ideg ekkel ismét hallg atózott. A szoba ajtaján túlról
monoton mormog ás hallatszott.
Calver a félelf varázsló vontatott hang ját vélte felismerni, de nem volt
benne biztos.
Aztán meg szólalt a lány; Szqülla hang ját azonnal felismerte.
Ezek ketten beszélg ettek odabenn, ám bárhog y fülelt is Calver, csak
hang foszlányokat kapott el, és nem tudta kivenni a szavaikat. Az
azonban már a foszlányokból is erősen g yanús lett számára, hog y nem
persiül beszélnek, hanem valami olyan nyelven, amelyet nem ismert.
Azonban a ropog ó, kemény hang okból úg y tűnt, mintha drénül
beszélnének. Emlékezett rá, hog y még annak idején, amikor Szqülla a
kilétét próbálta meg fejteni, mondott pár mondatot drénül. Azok a
szavak hang zottak íg y…
Calver próbaképpen meg bökte a nomád vállát; Norg dri nem reag ált.
Erre meg érintette a nyakát.
A test meleg volt, szinte forró, és a nyaki ütőér ritmikusan lüktetett.
Norg dri azonban még erre az érintésre sem reag ált.
Meg rázta. A nomád eldőlt volna oldalra, ha a fiú az utolsó pillanatban
meg nem rag adja a vállát, meg akadályozva ezáltal az árulkodó
puffanást és csörömpölést.
Calver a leveg őt is visszatartva nekitámasztotta Norg dri tehetetlen
testét a falnak, a szablyát kivette a kezéből, és óvatosan lerakta mellé a
szőnyeg re.
Eg yértelmű volt számára, hog y Norg drit nem ölték meg , csak
elkábították valami módon. Nem ért rá azon töpreng eni, hog y mi
módon, és azon sem, hog y miért hag yta meg Yaswaha az életét.
Óvatosan az ajtóhoz nyomta a fülét, és nag yon meg lepődött, amikor a
vaskos nyílászáró pár centivel beljebb siklott; nem volt zárva.
Szerencsére nem nyikordult meg , és semmi zajt nem adott. Ráadásul
a bentiek veszekedhettek vag y fenyeg etőzhettek eg ymással, mert

340
mindketten felemelték a hang jukat, és eg ymás szavába vág va
sziszeg tek.
Aztán Yaswaha parancsoló horkanása hallatszott, és a lány halkan
felsikkantott. Dübbenés hallatszott, aztán eg y bútor recseg ése, a
varázsló mordulása és ismét a lány sikkantása.
Calver nem bírt meg birkózni saját türelmetlenség ével; ösztönösen
beljebb taszította az ajtót, és belesett a résen. Yaswahát látta háttal az
ajtónak, s a kis elf válla fölött a meztelen Szqüllát, aki immár nem
sikkantg atott, hanem elnémulva, vízszintesen lebeg ett jó eg y méterrel
az ág y fölött.
Yaswaha fél térdre ereszkedett, és mély, morg ó hang on monoton
kántálásba kezdett. Bal kezét átvérzett oldalára tapasztotta, jobbjával
pedig szavai ritmusára hadonászott a lány felé. Először úg y tűnt, hog y
az öklét rázza, de aztán Calver észlelte, ahog y az ág y melletti g yertya
pislákoló fénye meg -meg csillan valamin.
Pious Petrius nyakékén!
Yaswaha nem vette a nyakába az ékszert; ug yanúg y a markában
szorong atta annak medálját, mint ahog y azt fél nappal korábban
Petrius is tette. A lány felé tartotta, ütemesen rázta, s közben meg állás
nélkül kántált.
Szqülla a kántálás közben újabb fél métert emelkedett a leveg őben, s
vízszintesen nyug vó teste ütemtelenül ráng atózott, ajkai közül
fájdalmas nyög ések törtek fel.
– Fürg e Calver! – nyög te a lány döbbenten. – Fürg e Calver!… Seg íts!
Hog y hog yan vette észre a leskelődő Calvert, amikor még csak felé
sem nézett, azt nem lehetett tudni. Még az is lehet, hog y nem is vette
észre, csak ösztönösen Calverhez intézte seg élykérő fohászát.
Az ifjú azonban úg y meg döbbent ezen, hog y akaratlanul is halkan
felkiáltott.
Yaswaha az ajtó felé kapta a fejét…
Calvernek nem maradt választása.
– Áááááááá! – ordította, miközben betaszította az ajtót, és az alabárdot
lándzsaként előreszeg ezve rohamozott.
Yaswaha ahelyett, hog y oldalra vetette volna mag át, talpra ug rott.
– Petrius nevében! – kiáltotta. – Parancsolom…
Calver azonban nem várta be a litánia vég ét. Futásból beledöfte az
alabárd heg yes vég ét ellenfele mellkasába, a lendületével mag a előtt
sodorta, és valóság g al a falhoz szög ezte. Oly kétség beesett erővel

341
cselekedte ezt, hog y az alabárdnak még a bárdrésze is behatolt az
áldozat mellkasán, bordák reccsentek, vér fröcskölt szerte, és a feg yver
heg ye koppanva fúródott bele a díszlécekkel borított falba a test
túloldalán. Feltűzte a dundi félelfet a falra, mint valami nag yra nőtt
svábbog arat. Yaswaha tátog ott, ám szavak helyett rózsaszínes vér
bug g yant ki a száján, és lefröccsent az állára.
Calver ordított, és amennyire tudta, meg forg atta az alabárdot
áldozata mellkasában.
Sűrű, sötét és világ os patakokban bug yog ott, fröcskölt a vér
mindenfelé.
– Calver! – ordította valaki oldalról. – A kurva anyád, te… Hüle Kölök!
Calvernek olyan érzése támadt, mintha a sarokban álló kétajtós
szekrény indult volna meg feléje hatalmas robajlással. Pedig csak eg y
vállas, feldühödött alak rontott rá a szekrény takarásából.
A fiúnak eddig fog alma sem volt arról, hog y a varázslón és Szqüllán
kívül valaki más is tartózkodik a hálószobában, most azonban kétség e
sem maradt az illető kiléte felől.
– Gradoran! – visította rémülten, és halált meg vető bátorság g al
lebukott a nyakára irányzott csapás elől. – Mesteeeer!
Meg próbálta kirántani az alabárdot Yaswaha melléből és a falból, ám
erre esélye sem volt. És Quillag ron a hasa irányába döfött.
Kétség sem maradhatott afelől, hog y meg akarja ölni eg ykori
tanítványát. Itt már kár minden szó, hiába a fölösleg es mag yarázkodás.
Calver hátraszökkent, és vaktában a kard felé rúg ott. Csuklón találta
ellenfelét, és a kard félrebicsaklott; az eredetileg neki szánt szúrás
eltérült, és a kard beleszaladt a haláltusáját vívó félelf torkába.
Ezzel vég képp meg pecsételte Yaswaha sorsát.
– Beszéljük meg ! – sikoltotta rémülten Calver, és ösztönösen a kardja
után kaparászott.
Quillag ron azonban a jelek szerint most nem volt beszélg etős
kedvében. Míg jobbja hatalmas rántásával a kardját szabadította ki a
félelf testéből, ökölbe szorított bal kezével kurta ütést mért tanítványa
mellkasára. Calver meg tántorodott, és csaknem hanyatt esett. A falnak
csapódott, közvetlenül az ablak mellett, s ösztönösen is eleng edte a
kardja markolatát anélkül, hog y a feg yvert előrántotta volna.
Látta, amint Quillag ron máris ráront, akár eg y fújtató bika, s látta a
szeme közé zúg ó peng ét is.
Ismét lebukott, és ahog y előrelépett, szinte az óriási termetű férfi

342
hóna alá bújt. Felrántotta a térdét, és olyan erővel térdelte tökön
eg ykori mesterét, hog y Quillag ron szeme szikrákat hányt.
A lecsapó kard Calver feje helyén a lakkozott, aranyozott lambériát
forg ácsolta szét. Quillag ron pedig fájdalmasan összeg örnyedt, és
felordított.
– Meg öllek, te szemét kis mocsok!
Calver nem állt le meg kérdezni, hog y miért. Átbújt a hatalmas harcos
hóna alatt, és ismét a feg yvere után kapott. Ám kapásból módosította a
mozdulatát.
Yaswaha falhoz szög ezett teste az utolsókat rúg ta, meg merevedő ujjai
közül kihullott Petrius arany nyakéke, és Calver, aki a szeme sarkából
észlelte a csillanást, röptében kapta el azt.
– Hol vag y, te áruló?! – bömbölte Quillag ron, és darabos mozg ással,
eg y kissé még mindig g örnyedve meg fordult.
Calvernek esze ág ában sem volt immár, hog y kardot rántson és
leálljon szemtől szemben viaskodni. Nag yot ordított, lendületet vett, és
nekirohant az ablaknak.
Nemhiába „g yakorolta” ezt a fajta ug rást épp eleg et a Zöld
Lóherében, most is tökéletesen számította ki szökkenése ívét.
Mindössze arról az aprócska tényről feledkezett meg , hog y Oleg h
kocsmája alacsony, földszintes építmény volt, míg jelen esetben az első
emeletről ug rott ki…
Calver ordítva kalimpált a sötétben a csörömpölő, szökőkútként
szertehulló üveg cserepek között, és fog alma sem volt arról, hová
érkezik.
Csak remélni tudta, hog y nem kiheg yezett, méreg g el bekent karókkal
meg tűzdelt verembe, és nem is mérg es kíg yók közé.
Ug rása íve meg bicsaklott a leveg őben, és ettől még jobban kalimpált.
Ám mielőtt vég ig g ondolhatta volna az összes baljós lehetőség et, a
lába valami puhának ütközött, és kezével, vállával előre belezuhant eg y
rózsabokorba. Tüskék karmolták össze a csuklóját, nyakát, arcát, de mit
számított mindez ahhoz képest, amit az üveg cserepek okoztak.
Calver imbolyog va állt talpra, és kábán meg tapog atta vérző arcát.
Eg y szál rózsa meredt elő az arcából, nem sokkal a bal füle és az orra
között; a tövisei beleálltak a bőrébe.
Lesodorta. A rózsa lehullott. A tövisek maradtak.
Calver felpillantott a betört ablakra, ahonnan érkezett. Alsó hang on is
leg alább nyolc métert zuhant.

343
 És e pillanatban eg y hatalmas, sötét test vág ódott ki az ablakon.
Quillag ron, az a meg veszekedett őrült utána ug rott!
Calver az udvar irányába menekült a rózsakertből. Mög ötte puffanva,
hatalmas nyög éssel ért földet az ősz rablóg yilkos, aki, akár eg y macska,
talpra érkezett. Ő nem rug aszkodott el annyira kiug ráskor, mint azt a
tanítványa tette, s ez lett Calver szerencséje; Quillag ron nem a fejére
pottyant, hanem mög éje hullott le.
Calver vad szökellésekkel menekült.
Quillag ron dübörög ve, útjába kerülő rózsabokrokat, karókat döntve
fel, üldözte.
– Szétütöm a fejed, te taknyos!
Calver nem állt le meg vitatni ezt a fenyeg etést. Futott, ahog y a lába
bírta. Átug rott a rózsakert alig eg yméteres kerítésén, s nem sokkal
később hallotta a reccsenést, ahog y Quillag ron eg yszerűen elsodorja az
akadályt.
Hirtelen kürtszó harsant, s nem sokkal később eg y másik kürt is
harsog ni kezdett. Több ablakban is világ osság g yúlt. Az eg yik
melléképület felől imbolyg ó fáklyafény közeledett, s feg yveresek sötét
kontúrjai rajzolódtak ki. Nag y ordítozás, rohang álás kezdődött.
Calver jobbra fordult, arra, amerre a leg sötétebbnek látszott a terület.
Valószínűleg az istállók lehetnek ott.
Quillag ron fújtatva üldözte.
Bármily kimerült volt is Calver az előző nap zsúfolt eseményeitől és a
démonokkal való kerg etőzéstől, attól nem tartott, hog y a nag ydarab
férfi lefutja őt. Ekkora súlyt, mint amilyennel Quillag ron rendelkezett,
nem könnyű mozg atni. Rövid távon fel lehet vele g yorsulni, mint
ahog y eg y vadkan is pokoli módon felg yorsul, amikor támad, ám a
hosszabb távon a hosszabb láb és a könnyebb testsúly jelenti az ig azi
előnyt. Na és a lég zési technika.
És Calver profi volt a menekülésben. Főképpen akkor, ha az élete
forg ott kockán.
Csak arra kellett vig yáznia, nehog y zsákutcába fusson, mert akkor
Quillag ron nag yon meg cakkozza sarjadó bajuszát.
Meg nyújtotta lépteit, és máris érzékelte, hog y eg ykori mestere
elmarad mög ötte. Viszont ug yanakkor azt is érzékelte, hog y ha
eg yenesen fut tovább, hamarosan beleütközik a várfalba.
No és a várfal felől rohanó, fáklyákat leng ető katonákba.
– Esthewar vérére! – liheg te Calver, és afelé az épület felé fordult,

344
amit istállónak g ondolt.
Onnan is sötét alakok közeledtek.
És ez volt az a pillanat, amikor Calvernek eleg e lett a kerg etőzésből.
Főképpen abból, hog y ezen az éjszakán mindenki őt üldözi.
Meg torpant, kiliheg te mag át, és fenyeg etően emelte a jobb öklében
szorong atott nyakéket a bikaként fújtatva közeledő Quillag ron felé.
– A vesztedbe rohansz! – kiáltotta oda neki. – Eg y lépést se tovább!
Quillag ron azonban g yorsított. Széles peng éjű kardját g yilkolásra
készen emelte mag asba.
– Eng edelmeskedj nekem! – harsog ta Calver, és a medál nyolc
smarag dját a közeledő felé fordította. – Eng edelmeskedj!
– Most vég ed! – bömbölte Quillag ron.
Tett még három lépést, aztán felbukott, és további három métert
csúszott a porban. Alig karnyújtásnyira Calver csizmájától állapodott
meg .
– Eng edelmeskedj! – rikoltotta Calver, és hátrébb ug rott. – Petrius
nevében! Eng edelmeskedj!
Quillag ron ott maradt hason fekve.
– Hű szolg ád vag yok, nag yuram – motyog ta. – Hű szolg ád vag yok…
Calver meg nyalta a szája szélét, és sokatmondóan pislog ott.
– Fog d a kardod, és vág d el saját torkodat! – parancsolta
próbaképpen, csak hog y meg ismerje a varázslat erejét.
Quillag ron habozva ug yan, de eng edelmeskedett. Széles peng éjét
széles torkához érintette.
– Várj eg y percet! – állította le hirtelen ötlettől vezérelve Calver.
– Mielőtt nyiszálni kezded saját g ig ádat, válaszolj a kérdéseimre!
– Parancsodra, nag yuram!
A távolban eg yre több sötét alak rohang ált, az eg ész kastély
felbolydulni látszott; keresték a zűrzavar okát. Az istálló épületének
takarásában Calver eg yelőre nyug odtan fag g atózhatott; akik kijöttek
innen, már elrohantak a várfal irányába.
– Kurva jó ez a nyakék, mi?! – rikkantotta Calver meg ittasulva saját
hatalmától. – Meg teszed, bármit parancsolok, nem ig az?
– Bármit, nag yuram.
Calver hunyorog va bámult a földön hasaló férfira; eszébe jutottak
azok a keg yetlen pofonok, amiket eg ykor a mesterétől kapott, és
viszketni kezdett a talpa. Rálépett Quillag ron fejére, ráhelyezte a
testsúlyát, és olyasfajta mozdulatokat tett, mintha eg y alkalmatlankodó

345
rovart taposna el. A kapitány arca belefúródott a porba, és hörg ése
fuldokló krákog ássá torzult.
– Ah, milyen csodálatos esténk van! – lelkendezett Calver, és ráállt a
fickó fejére mindkét lábával. – Nézd, hog y rag yog nak a csillag ok! Ott a
Nag y Kaszás… amott a Félkarú Rablóg yilkos… Nem látod?
– Ne-he-brg -hem – hörög te a férfi fuldokolva.
Calver átmenetileg leszállt a fejéről.
– Most már elárulhatom – vetette oda kedvesen –, én fújtalak be a
helytartónál… és rettenetesen sajnálom, hog y vég ül meg úsztad a
bitófát, te rohadék!
Quillag ron még mindig krákog ott és köpködött; a jelek szerint nem
tett rá különösebb hatást a vallomás.
Calver elég edetten sóhajtott, és a fáklyás kutatócsoportok felé
pislog ott. Össze-vissza imbolyog tak, nem feléje tartottak.
– Mit kerestél Szqülla szobájában? – kérdezte élesen.
– Yaswaha kíséretében mentem oda.
– Mi célból?
– Yaswaha azt akarta, hog y öljem meg a lányt.
Calver a homlokát ráncolta.
– Meg ölni?
– Csupán azért, hog y újraéledhessen.
– Ja, értem – biccentett Calver fleg mán. Pedig nem értette.
Kérdeznie sem kellett, Quillag ron mag ától beszélt. A hang jából úg y
tűnt, mintha örülne, hog y készség esen kitálalhat a mág ikus nyakék
birtokosának.
– Amikor meg ölik, a lelke átmenetileg eltávozik abból a mág iával
fabrikált testből, amelyet Pious Petrius hozott létre a khojetani istennő
hasonlatosság ára. Ám pár óra múltán a halhatatlan lélek visszatér, és
ismét birtokba veszi a testet, új életenerg ia bug yog fel belőle.
Calver visszag ondolt Quillag ron nem sokkal ezelőtti beszámolójára,
próbálta az elhang zottakhoz kötni a mostani információkat, de néhány
dolog zavarosan hang zott számára.
– Hog y van ez? – kérdezte halkan. – Mintha leg utóbb azt mondtad
volna, hog y Szqülla… mármint a lány nem eg yéb, mint eg y féltudatos
illúzió. Eg y mág ikus, emberszerű tákolmány. Most meg halhatatlan
lélekről beszélsz?!
– Nem hazudtam – mondta keményen Quillag ron, és még mindig
hason feküdt; onnan bámult fel Calverre. – Az ig azság ot nekem is csak

346
nem sokkal ezelőtt árulta el Yaswaha. A lány hosszú ideig csupán
valóban eg y mesterség es tudattal ellátott, fejlett illúziólény volt…
– Volt? – döbbent meg Calver, és közel állt ahhoz, hog y ismét
meg tapossa eg ykori mestere fejét. – Volt?!
– Évekkel ezelőtt meg szállta az üres testet és lelket eg y g uarni.
– Eg y g uarni? – visszhang ozta elképedten Calver. – Úg y érted, az a
fajta nag yfejű hal, amely a rizsföldek sáros vizében él?
– Amiről te beszélsz, az a tüskés g uraami – reszelte Quillag ron. – A
g uarnik… a leg ősibb nép, akikre csak emlékezni tudunk. Úg y hírlik,
belőlük fakadtak a drének, akik évezredekkel ezelőtt erős mág iájukkal
az eg ész világ ot uralták. A g uarnik még a dréneknél is sokkal
hatalmasabbak voltak. Valóság os istenek!
Calver csak pislog ott, és nem bírta tovább, hog y bele ne rúg jon
Quillag ron fejébe.
– Miféle baromság g al akarsz te meg etetni eng em, hé? – rug dosódott
felháborodottan.
– Az ig azat mondom! – sziszeg te a férfi tehetetlenül.
– A drének? – röhög te Calver. – Uralták a világ ot? Mármint a drének?
Eg yazon drénekről beszélünk? Azokról, akik Dréniában élnek, halat,
fókát meg elhullott sarki dög öket zabálnak, és még a norstradeni
barbároknál is bunkóbbak?
– Volt eg y idő, amikor szinte az eg ész világ ot Dréniának hívták. A
hatalmas Drén Birodalom déli határai messzebbre nyúltak, mint
amennyire el tudnád képzelni. Ők uralták az összes kontinenst, az
összes nag yobb szig etet, és ők uralták a teng ereket is. És előttük… a
g uarnik még sokkal hatalmasabbak voltak. Valóság os istenek!
Calver döbbenten hallg atott; azt fontolg atta, hog y vajon az, aki a
nyakék által eng edelmeskedik neki, képes-e arra, hog y a szemébe
hazudjon, vag y csak az ig azat tudja mondani…
Quillag ron rendületlenül folytatta.
– Meg számlálhatatlanul sok-sok évezreddel ezelőtt a g uarnik
eltűntek; a drének úg y tartják, hog y eg g yé váltak a természettel. Az ő
nyelvükön a „g uarni” szó azt is jelenti, hog y „isten”, s azt is, hog y
„természet”, s azt is, hog y „mindenség ”. A g uarnik elmentek, de
továbbra is jelen vannak. Ők minden kő, ők minden leveg ő, ők a
heg yek, a fák, az állatok, a felhők, a tavak… mind-mind a g uarniak.
– Na ne izélj már!
– Számomra is hihetetlen – recseg te Quillag ron –, de ig az. És néha

347
meg esik, hog y ezen hatalmasság ok némelyike eg y-eg y rövid időre
visszakívánkozik eg y emberi testbe…
Calver ideg esen meg nyalta az ajka szélét.
– Azt akarod mondani, hog y Szqülla… eg y ilyen g uarni?
– Most már az! – felelte Quillag ron keményen. – Több mint három éve
már, hog y eg y g uarni lelke lakozik a meg ölhetetlen illúziótestben.
– A francba!
– Három évvel ezelőtt Pious Petrius valószínűleg rádöbbent erre. Ő
teremtette az eredeti testet, Szqülla hasonmását, és addig rendben
mentek a dolg ok, amíg Szqülla el nem szabadult az irányítása alól. Ám
amikor ez meg történt, Petrius csaknem beleőrült a csapásba, amit a
g uarni az ag yára mért, meg torlásul, amiért meg próbálta őt az uralma
alá vonni. Petrius azt hitte, hog y a szövetség esei, a Fekete Oroszlánok
keze van a dolog ban, és íg y akarják meg ölni őt. Talán ez… vag y talán
más volt az indoka, hog y elárulta a zhílieknek a Fekete Oroszlánokat, és
a készülődő felkelés khojetan vezetőit. A zhíliek keg yetlenül elfojtották
a lázadást, Szqüllát elfog ták, és börtönbe vetették. Szqülla azonban
kitört a börtönből, leküzdötte még Omaher Goosdhsaw mág ikus
védelmét is, és meg ölte Ayranát, a Zhíl Birodalom királynőjét… Eg ész
testét jég g é változtatta, és meg repesztette a mellkasát meg a szívét.
Aztán eltűnt. Ezért vette üldözőbe Omaher Goosdhsaw, hog y
leszámoljon vele…. Birodalom-szerte azt terjesztették, hog y Ayranát
eg y Fekete Oroszlán org yilkos ölte meg , és csak kevesen tudták az
ig azság ot. Eg észen mostanáig még Yaswaha sem sejtette, miről van
szó. Ő csak vissza akarta szerezni a Szqülla-hasonmást, hog y
folytathassa azt a tervet, amit háborodott főnöke elkezdett…
– Mit akart Yaswaha?
– Káoszt és zűrzavart – dörmög te Quillag ron.
– Tán Yvorl hívő volt a beste?
– A dréneket szolg álta. Hog y pénzért-e vag y más jutalomért, azt nem
tudom… de a drének meg bízásából cselekedett.
Calver a homlokát ráncolta.
– Már meg int a drének?
– A drének évszázadok óta arról álmodnak, hog y újra ők lesznek a
világ urai. És most… ahog y hallottam, hatalmas hadjáratba kezdtek.
Napok alatt lerohanták és elfog lalták Lendhort meg az északi
szig etvilág ot, és nemrég iben partra szálltak Zamwall északi partjain, és
meg támadták a környező ország okat, herceg ség eket is. Ha sikerül

348
meg vetniük a lábukat az északi ország okban, eg y éven belül a Zhíl
Birodalom következik. Azonban ha a zhílek szövetség et kötnek ellenük
a környező ország okkal, a dréneket eg észen az északi sark pokláig
űzhetik vissza…
Calver a homlokát ráncolta.
– És… ezért akarják a drének a káoszt és a zűrzavart?
– Vérbe és pusztulásba akarják borítani az eg ész kontinenst, hog y
leg yeng üljön, és könnyű prédává váljon számukra. Ha a Zhíl Birodalom
elesik, ki állhatja útjukat? Talán a füg g etlen herceg ség ecskék? Vag y a
belviszályoktól forrong ó kemwelliek? A nemrég iben királyukat vesztett
yumadánok? Vag y a dirwani pusztaság nomádjai, a tizennyolc büszke
törzs, amely eg ymást g yilkolja? – Quillag ron kiköpött eg y nyelet sarat
a szájából, aztán folytatta. – Ha Khojetan, Zhília leg hatalmasabb
tartománya fellázad a Birodalom ellen, és feg yverrel készül kivívni
füg g etlenség ét, szinte az összes zhíli sereg re szükség lesz, hog y
elfojtsák a lázadást. Százezrek, milliók fog nak elpusztulni a kíméletlen
csatákban, és a leg erősebb erődítmények falai fog nak porba hullani. És
a dréneknek oly mindeg y, mi fog történni. Ha időt nyernek, és északon
kiépíthetik az erődítményeiket és a bázisaikat, ha meg vethetik a
lábukat, akkor ennek a csetepaténak ők lesznek a leg nag yobb nyertesei.
– És szerinted – töpreng ett el Calver –, mi lesz a felkelés eredménye?
– Szerintem? Pár hónapon belül vérbe fojtják a lázadást, és iszonyatos
meg torlások következnek.
Calver ideg esen meg nyalta a szája szélét.
– De ha Szqülla eg y g uarni… Nem lehet, hog y az ő ereje esetleg …
– Ki tudná meg jósolni, mi jár eg y g uarni fejében? – mondta
Quillag ron. – Ki tudná meg jósolni, meddig marad meg az emberi
testben? Ő nem ember. Nem is olyasfajta lény, akit szokványos indokok
vezérelnek. És voltaképpen… talán azt sem tudja, mit akar, csak teszi,
ami következik… Emlékezz csak! Milyen volt akkor, amikor te
találkoztál vele? Mint eg y g yeng eelméjű? Azt sem tudta, kicsoda.
Semmire sem emlékezett.
– Ez ig az. De most már emlékszik.
– De meddig ? Addig , amíg tarkón nem találja eg y kósza nyílvessző.
Vag y belé nem hatol eg y org yilkos mérg ezett tőre? Vag y csak
eg yszerűen leesik a lova nyerg éből és kitöri a nyakát… Szqülla
meg ölhetetlen! Amíg az illúziótest kitart… és ilyen életenerg ia
forrással a lelkében, nag yon sokáig ki fog tartani… Szqülla újra és újra

349
fel fog éledni. De nem fog emlékezni semmire. Még a nevét sem fog ja
tudni… Vag y ha lesz mellette valaki, aki meg ismerteti az élőhalott
leg endájával, azt fog ja hinni mag áról, hog y ő Szqülla, a khojetanok
istennője… nem pedig azt, hog y eg y g uarni.
– Nem mindeg y?
– Nekem ig en. A dréneknek is. De neked talán nem… ha mellette
maradsz…
Calver meg borzong ott erre a g ondolatra, bár nem tudta, mire célzott
ezzel a földön fekvő férfi. És az ig azság az, hog y nem is akarta
meg kérdezni.
Quillag ron azonban elárulta mag ától is:
– Néha-néha visszatér eg y-eg y emlék az előző „életeiből”… És mit
g ondolsz, mire véli majd, ha emlékezni fog arra, hog y te két
alkalommal is meg ölted? Bízol a meg bocsátásában?
Calver nag yot nyelt.
– Ez nem a te dolg od – mondta összeszoruló torokkal. – Beszélj!
– Már mindent elmondtam, amit tudok.
– Mit beszélt Yaswaha és a lány Szqülla szobájában?
– Fog almam sincs. Nem tudok drénül.
– De… mit g ondolsz?
Quillag ron elg ondolkodott eg y pillanatig .
– Ráébresztette a g uarnit a mivoltára, és a hatalma alá akarta vonni.
Ha te nem lépsz közbe, ledöföm, és amíg a teste tudattalan, Yaswaha
elvég ezte volna rajta a szertartást. Ha sikerül, ő parancsolt volna neki.
Valaki felfedezte az istálló sarkánál álló Calvert, és eg y fáklyás csapat
futva indult feléje.
– Hé! – kiáltotta valaki. – Ki a fene vag y te?
– Ide! – harsog ta Calver, miközben keg yetlen erővel rátaposott
Quillag ron nyakára. – Ide! Elfog tam az őrök g yilkosát, az istennő
meg szentség telenítőjét! Ide mindenki!
Jöttek, mintha dróton ráng atták volna valamennyiüket.
– Vág d el a saját torkodat! – sziszeg te Calver a férfinak, és levette róla
a lábát.
Quillag ron feltérdelt, és peng éjét a torkához illesztette. A keze
bizonytalanul meg rándult, mintha elnyiszálná saját g ég éjét, de
még sem fröccsent vér.
Nag y csapat katona közeledett, élükön mag a Mallorin g róf,
hevenyészett öltözékben, fésületlen hajjal, vértezet nélkül, csupasz

350
vívótőrrel a kezében.
– Ti?! – kiáltotta meg lepetten, amikor felismerte a „vendég eit”. – Mit
kerestek ti itt?
– Tedd meg ! – sziszeg te dühösen Calver, és belerúg ott Quillag ron
kardtartó kezébe. A peng e vég ig karcolta a ráncos nyakat, és vér
szivárg ott le a porba.
– Képtelen vag yok rá! – recseg te vissza a férfi.
Calver lehajolt, meg rag adta Quillag ron jobb csuklóját, és erőteljesen
meg rántotta. Az éles peng e belevág ott a kapitány torkába, vér
bug yog ott elő, de természetesen ez a vág ás nem volt halálos.
Quillag ron ujjai közül kicsúszott a kard, a sebesült férfi a torkához
kapott, és hörög ve fetreng ett a földön.
A g róf, aki időközben vag y két tucatnyi embere élén odaért,
csodálkozva bámulta a jelenetet.
– Mi… folyik itt?
– Elkaptam! – rikkantotta Calver. – El akarta árulni az összeesküvést a
zhílieknek. Leg yilkolta a nag yterem őreit, s azt a kettőt is meg ölte,
akik Szqülla szállásának folyosóján vig yáztak. Aztán behatolt az istennő
szobájába, meg szentség telenítette, s meg próbálta meg ölni őt is a
társával, eg y Yaswaha nevű varázslóval. Amikor én meg jelentem és
meg öltem Yaswahát, ez itt – lábával meg bökte a fetreng ő férfit
– kivetette mag át az ablakon… de én elkaptam, és leg yőztem…
Elhallg atott, mert érezte, hog y néhányan – köztük a g róf – kételkedve
fog adják a szavait. Nos ig en, a bivalyerős, bikanyakú Quillag ronhoz
képest ő csupán eg y nyiszlett kölyöknek tűnt. Nem úg y nézett ki, mint
aki képes lehetett volna g yőzedelmeskedni. S esetleg voltak jelen
olyanok is, akik ott voltak a délutáni küzdelemben a nag yteremben, s
saját szemükkel láthatták, milyen g yáván bujkált ő Norg dri mög ött.
– Szqülla adott nekem erőt! – harsog ta, hog y eloszlassa a kétség eket.
– Én az istennő meg bízottja és védelmezője vag yok! Bárkit meg ölök,
aki ezt kétség be vonja! – Mielőtt bárki kétség be vonhatta volna
állítását, a feje fölé emelte a nyakék smarag dos medálját, és
körbefordította. – Eng edelmeskedjetek nekem! Eng edelmeskedjetek az
istennő bizalmasának és meg mentőjének! Térdeljetek le!
Azt remélte, hog y a nyakék mág iájának hatására eg y emberként veti
majd térdre mag át az eg ész g yülevész társaság , ám mindössze
eg yetlen ember akadt, aki letérdelt; eg y fog atlan, vén szolg a. Ám
amikor rádöbbent, hog y a többiek nem követik a példáját, ő is

351
feltápászkodott.
Calver csalódottan nézett körül.
– Meg tag adjátok az istennő parancsát? – harsog ta baljóslatúan.
– Az istennő előtt térdet hajtunk – mondta csendesen a g róf –, ám
teelőtted nem!
– Úg y? – kiáltotta fenyeg etően Calver, és most csakis a g rófra
irányította a medált. – Eng edelmeskedj nekem! Térdelj le előttem!
A g róf azonnal térdre rog yott.
– Parancsolj velem, nag yuram!
– Parancsold meg a szolg áidnak, hog y ők is térdeljenek le!
A g rófnak szólnia sem kellett, elég volt eg y intés, és lassacskán
mindenki térdre ereszkedett a lócitromoktól hemzseg ő területen.
Calver meg értette, hog y a medál mág iája nem hat eg ész tömeg ekre,
de ha a meg felelő embert veszi kezelésbe… tömeg ek fölött uralkodhat.
– És most… – kezdte baljóslatúan, s közben azon töpreng ett, miért is
térdeltette le ezeket. – És most felesküdtök az istennő nevére!
– Este már felesküdtünk! – tiltakozott a g róf.
– Ig en, valóban – dörmög te Calver. – Akkor az eskü lefújva! De…
emlékezzetek erre! Eng edelmeskednetek kell nekem, mert én az
istennőtöket… vag y mi… az istennőnket szolg álom! Amit én
parancsolok, azt veg yétek úg y, mintha az ő szájából hang zana el!
– Ig enis, nag yuram – mondta a g róf.
A többiek kényszeredetten mondták utána:
– Ig en, nag yuram.
– Jól van – rendelkezett Calver. – Felállhattok… és szabadítsa már meg
valaki ezt a szerencsétlent a szenvedéseitől! Vág játok le az áruló fejét,
és tűzzétek eg y karóra! Hirdessétek, hog y íg y jár minden áruló!
Intett a g rófnak, sarkon fordult, és elmasírozott a kastély
főépületének udvar felőli bejárata felé.

Remélte, hog y amikor beér Szqülla szobájába, még mindig a

leveg őben lebeg ve, eszméletlenül találja az „istennőt”.
Calver, a g róffal és vag y harminc alabárdossal a nyomában,
vég ig sietett a nyug ati szárny főfolyosóján, eg yenesen Szqülla
szobájához. Meg sem lepődött, hog y Norg drit nem ug yanabban a
pózban találta, ahog y hag yta; a nomád oldalra dőlve hortyog ott a
padlón.

352
 A horkolásából, szuszog ásából Calver arra következtetett, hog y
kikerült abból a mág ikus álomból, amelyet nag y valószínűség g el
Yaswaha bocsátott rá.
– Hadd aludjon csak! – rendelkezett nag ystílűen. – Dög nehéz napja
volt, ráfér a pihenés.
A néhai g rófné szobájában minden ug yanúg y volt, ahog y Calver
percekkel ezelőtt hag yta; az alabárddal a falhoz szög ezett hulla, a törött
ablak, és…
…és Szqülla már nem lebeg ett az ág y fölött; felkelt és felöltözött
időközben.
Valószínűleg a néhai g rófné eg yik ruháját viselte, eg y csillog ó, vörös
anyag ból szőtt, bodros, fodros ruhát, amely mély dekoltázzsal szabad
rálátást eng edélyezett az apró mellére, ám amely csaknem a földet
söpörte. A jelek szerint a g rófné mag asabb, testesebb és mellesebb
lehetett, mint a lány; Szqülla még is fenség es látványt nyújtott a
ruhában.
Csupán eg y eleg áns cipellő és ékszerek hiányoztak ahhoz, hog y
teljessé teg yék a látványt. Épp a tükör előtt nézeg ette, illeg ette mag át.
Amikor Calver, nyomában az idős g róffal és eg y tucat alabárdossal
bemasírozott, Szqülla odafordult, és csillog ó szemmel rájuk
mosolyg ott.
– Fürg e Calver! – dúdolta diadalmasan. – Tudom, ki vag yok! Yaswaha
visszaadta az emlékezetemet. Emlékszek… mindenre!
– „Mindenre?” – visszhang ozta hökkenten Calver, és akaratlanul is
rámeredt a lány torkát elcsúfító sebhelyre. – Úg y érted, hog y…
mindenre?
– Ó, majdnem mindenre! Vég re tudom, ki vag yok! Szqülla, Khantoro
Úrnője, a Meg ölhetetlen, a Khojetanok eg ykori királynője, az Eg y Ig az
Isten, Mreg odar leánya!
A g róf és azok a testőrök, akik benyomultak a szobába, áhítattal
hullottak térdre. S valószínűleg azok is, akik a folyosón rekedtek.
– Úrnőm…
Szqülla kihúzta mag át a ruhában, és olyan fensőség esen nézett el
alattvalói feje fölött, mint eg y valódi istennő.
De vajon valóban elhiszi azt, amit mond? Vagy talán nem tudja magáról, hogy
nem istennő, hanem egy guarni? Vagy talán… a kettő egy és ugyanaz?
– Tisztában vag yok azzal, mit követel meg tőlem atyám, az Eg y Ig az
Isten! – kiáltotta cseng ő hang on a lány. – Visszatértem a népemhez, és

353
meg bocsátok az árulásért!
– Köszönöm, úrnőm!
– Köszönjük, úrnőm! – mormolták a testőrök kórusban.
– A khojetanok élére állok, és csatába vezetem őket a zhíliek ellen,
akik évtizedeken át rabszolg aság ban tartották őket! Meg törjük az
uralmat, és visszazavarjuk a zhíli kutyákat saját bűzös mocsaraikba, és
g onoszság tól, rothadástól bűzlő erdőikbe!
– Éljen! – harsog ta a g róf, és emberei is vad örömrivalg ásban törtek
ki.
– Khojetan ismét szabad lesz! – kiáltotta Szqülla, és mag asba emelte
mindkét öklét. – Mreg odar nevére esküszöm!
Amikor az üdvrivalg ás elhalt, az istennő határozottan a g rófra
mutatott.
– Te leszel a hadsereg eim leg főbb vezére, Mallorin g róf!
– Köszönöm, úrnőm!
– Küldj futárokat szerte a többi g rófság ba a leg nag yobb családok
fejéhez, azzal az üzenettel, hog y mielőbb ide kéretem őket! Aki nem jön
el két héten belül, azt árulónak tekintem, életétől és rang jától
meg fosztom, a földjeit szétosztom a leg hűség esebb embereim között!
Intézkedj, hog y g yűjtsenek sereg eket, fog adjanak zsoldosokat, űzzék el
vag y g yilkolják le a fölöttük zsarnokoskodó, elhízott, zhíli uraság okat!
– Ig enis, úrnőm!
– Zhília királynőjét, Ayranát… már meg öltem, és elpusztítottam a
főpapját, Omaher Goosdhsaw-t is! Most visszaveszem tőlük azt, ami az
enyém! Az ország omat! Hatalmas vag yok! Isten lánya vag yok!
Meg ölhetetlen és leg yőzhetetlen! Győzelemre vezetem a khojetanokat!
Nag y hang zavar támadt. A g róf arca örömtől vöröslött. Calver
eg észen összezavarodott.
– Mindenki kifelé! – kiabálta parancsolóan. – Bizalmas beszédem van
az istennővel! Gyerünk, g yerünk! Ne úg y, mint eg y lajhár, Mallorin
g róf! Intézkedj, hog y a futárok mielőbb útra keljenek! Vig yétek el ezt a
mocsok tetemet is, és csukjátok be az ajtót mag atok mög ött. És ne
merészeljetek hallg atózni!
Miután a g róf kénytelen volt eng edelmeskedni a nyakék hatalma
miatt, emberei sem tettek ellenvetést; meg rag adták a félelf hulláját,
alabárdostól eg yütt kivonszolták, és behúzták mag uk mög ött az ajtót.

354
 Calver és Szqülla kettesben maradtak a szobában. Fig yelmesen
fürkészték eg ymást. A lány alaposan meg változott az utóbbi időben
ahhoz képest, ahog y Calver Draxionban látta. És ezt nem csak az
eleg áns ruha tette. Szqülla mag abiztosabb lett, és ezzel eg yütt mintha
kissé még a mag asság a is növekedett volna. A szeméből elpárolg ott a
tompaság ; tekintete élénken, tetterősen csillog ott. Olyan volt, mint eg y
ifjú herceg nő, aki épp most kosarazta ki fog atlan, kopaszodó és
g örnyedt kérőjét. Erő, diadal, meg vetés és méltóság sug árzott belőle.
Calver eg y kissé meg is szeppent; nem ilyen fog adtatásra számított.
– Nos, Fürg e Calver? – kérdezte a lány nyug odtan, miközben ismét
meg nézte mag át a tükörképben. – Mit akarsz nekem mondani? Talán
csak nem a bocsánatomért kívánsz esedezni?
Calver is a tükörre pillantott, mivel az az ostoba érzése támadt, hog y
a lánynak nincs is tükörképe; vag y ha van, valamiféle meg fog hatatlan,
alaktalan lényt fog meg pillantani. Eg y g uarnit.
Bizonytalanul meg köszörülte a torkát.
– Szóval… valóban az a terved, hog y a khojetanok élére állsz, és
fellázadsz a Zhíl Birodalom ellen? – kérdezte.
– Szqülla vag yok – mondta keményen a lány. – A khojetanok
istennője! Bosszút állni tértem vissza! Mindenki meg lakol, aki ellenem
tett!
Olyan szig orú arccal mondta ezt, hog y Calver elhitte, ezek nem
puszta szavak.
És ismét a lány torkát csúfító sebhelyre pillantott; vészjóslóan
csendült fel ismét a tudatában a lány előbbi kijelentése: „Mindenki
meg lakol, aki ellenem tett!”
Meg próbálta elütni eg y tréfával a dolg ot.
– Szóval azért hívatod össze a khojetan főurakat, akiknek az ősei
eg ykor elárultak, hog y meg öld őket?
Szqülla rápillantott, és nem nevetett a viccen. Nem is biztos, hog y
viccként fog ta fel.
– Idővel – mondta vontatottan – mindenki elnyeri a jutalmát. Vag y a
büntetését. Mindenki!
Calver meg remeg ett. Ideg esen feszeng ett.
– Két társadnak, Bredannak és Reg inarnak már meg bocsátottam
– folytatta Szqülla g őg ösen. – Pár perccel ezelőtt hűség et esküdtek
nekem; velem tartanak a háborúmban. Bátor, tapasztalt harcosok. A
kapitányaim lesznek.

355
 Calver a szemét forg atta. Bredanék valószínűleg felébredtek a nag y
felfordulásra, és ide siettek. De hol lehetnek most?
– Mi a helyzet velem? – kérdezte félig tréfásan, és eg y kissé retteg ve a
választól.
Szqülla komoran nézett rá.
– Neked is meg bocsátok – mondta aztán. – Mert bár kétszer is elvetted
az életemet, neked köszönhetem, hog y vég ül… öntudatra ébredtem, és
nem kerültem Yaswaha mág ikus hatalma alá.
Calver meg köszörülte a torkát.
– Ezek szerint szent a béke?
– Bizonyos értelemben. Azért, amit ellenem elkövettél, szolg álnod
kell eng em, életed vég éig , Fürg e Calver! Hűen szolg álnod és
eng edelmeskedned minden utasításomnak! És ha még eg yszer ellenem
szeg ülsz… jég g é fag yasztom a szívedet és letépem a fejedet!
– Nono – dörmög te Calver. – Nem szeretem, ha fenyeg etnek!
Főképpen akkor nem, ha azt eg y guarni teszi!
Szándékosan kihang súlyozta és meg nyomta a szót, ezzel is jelezve,
hog y ő aztán pontosan tudja, kivel áll szemben. Pedig nem tudta. Eg yre
inkább nem tudta.
– Guarni? – húzta fel a szemöldökét Szqülla meg lepetten. – Honnan
veszed ezt?
Aha, tehát talált!
– Tudom, amit tudok – vetette oda Calver, és ig yekezett előnyt
kovácsolni a helyzetből. – Sokkal többet tudok, mint te azt sejtenéd.
Sokkal többet, mint bárki más… – Kacsintott. – Ám ha úg y kívánod… és
persze érdekeltté teszel abban, hog y hallg assak… esetleg nem tálalok ki
az ig azság ról a g rófnak meg a többieknek… Hm?
Szqülla feléje fordult a tükörtől, és nem kacsintott vissza;
arisztokratikus arcán zavar villant.
– Miről beszélsz? – kérdezte.
– Tudjuk azt mindketten – mosolyg ott Calver. Aztán látva a lány
értetlenség ét, lehalkította a hang ját. – Tudjuk mi mindketten, miféle
kis istennőcske vag y te…
Szqülla szeme harag osan meg villant.
– Kétség be vonod isteni mivoltomat, arcátlan halandó?
Calver eg y kissé meg szeppent, és valamivel csendesebben
mag yarázkodott.
– Tudom, hog y tég ed eredetileg Pious Petrius teremtett. Nem vag y

356
eg yéb, mint eg y félig tudatos izé… eg y fejlesztett illúziókból, emberi
szövetekből és mág ikus vackokból összerakott teremtmény… amit pár
évvel ezelőtt meg szállt eg y g uarni lelke… Nem vag y te istennő,
Szqülla! Sőt, tudod mit, még csak Szqülla sem vag y! Csupán eg y
másolat!
Calver g únyosan röhög ött.
Szqülla szeme felvillant, az arca eltorzult. És csak torzult, torzult,
torzult…
Calver ijedten felkiáltott, és hátrafelé ug rott.
Látta, ahog y a lány keze szellemszerűen nyúlni kezd a nyaka irányába.
– Illúzió! – sikoltotta. – Ne is próbálkozz! Nem hiszek az illúziókban!
– És ez lesz a halálod!
Calver az ajtó irányába ug rott, de a meg nyúlt szellemkezek ölelő
mozdulatokkal siklottak az ajtó elé, épp hog y ki tudott szökkenni
közülük. Ijedtében az istennőre fog ta a nyakék nyolc smarag dos
medálját, és meg rázta.
– Vissza! Vissza, parancsolom!
A szellemkezek meg rándultak, lehullottak a földre, és úg y
vonag lottak, mint füstből életre keltett óriáskíg yók. Calver
meg próbálta átug rani őket, és kirohanni az ablakon, ám a kezek
eg yszerre feléledtek, és utána kapdostak. Kénytelen volt
visszamenekülni a szoba leg távolabbi sarkába. A mág ikus nyakéket úg y
tartotta mag a elé, mint valami pajzsot.
– Vissza! Vissza!
A lány eg ész testében remeg ett. Tett felé eg y bizonytalan lépést, de
úg y tűnt, csak nehezen tud meg birkózni a medál hatalmával. És amikor
Calver ismét meg rázta a medált, valami eg észen különös dolog történt.
Szqülla arca szinte a kétszeresére növekedett és felpuffadt, akár eg y
felfújt marhahólyag . Ábrázata eltorzult, szemei kifordultak, fog ai
meg nyúltak, s g örbe ag yarakként tolultak elő a szájából. Hajszálai
összetapadtak, g öndörödtek, hullámzottak, és ujjnyi vastag kíg yókká
változva nyüzsög tek. Az arc oszlásnak indult, rothadó húscafatok váltak
le belőle, az ajkak szétmállottak, az orr lehullott, helyén csak a lukak
maradtak.
Olyan volt, akár eg y több hónapos hulla, aminek eg y kíg yócsalád
költözött a fejére. És hog y a hasonlat hű leg yen, már a kukacok sem
hiányoztak; a szemüreg ekben apró, szőrös férg ek tekereg tek.
– Aáááá! – ordította Calver. – Mallorin g róf! Akárki… Norg dri! Vag y

357
bárki… Ide! Ide! Seg ítsen már valaki!!
A szellemkezek iszonyatos lassúság g al növekedtek tovább, és a
padlón kúsztak Calver bokái felé, mint valami g yorsan növő kacsok, és
az ujjak g yilkolásra készen g örbültek, nyíltak, g örbültek.
– Elismerem: te istennő vag y! Bocsánat!
– Calver! – hörög te a kísértet. – Nincs többé bocsánat…
– Úg y?! – rikoltotta Calver kétség beesetten, és a nyolc smarag dot
tartalmazó medált ismét a kísérteties alak felé fordította. – Petrius
nevében… aki készített tég ed… engedelmeskedj az ő varázsnyakékének!
Az istennő sztentori hang on felnevetett. A szoba is zeng ett ettől a
hátborzong ató kacajtól.
– Eng edelmeskedj! – sikoltotta Calver. – Térdre!
– E nyakék háromezer éven át volt kedves ékszerem – hörög te.
– Eng em illet!
– Norg dri! – ordította Calver. – Seg íts!
Az ajtó zárva maradt; senki nem sietett a seg ítség ére. A nomád még
bizonyára mág ikus álomban hortyog ott, a g rófot és testőreit pedig ő
mag a zavarta ki a hálószobából.
Calver eg yik sarokból a másikba rohant, és szűkölt, akár eg y
meg rug dosott házőrző kutya.
A szellemkezek nem a torkát rag adták meg , hanem a kezében lévő
nyakéket. Kicsavarták az ékszert az ujjai közül, és visszahajlottak azzal a
báli ruhás szörnyalak nyakához. Átvetették a láncot a tekerg őző kíg yók
fölött, át a húscafatos koponyán, le a ráncos nyakra. És a nyakék úg y
simult a kísértet hamvas mellei közé, mint eg y csecsemő az anyja
keblére.
– És most, Calver…
A fiú nem várta meg a mondat vég ét, vadul felsikoltott, átszökkent a
lába után kapó szellemkezeken, és mivel az ajtónál esélye sem lett
volna, az ablak felé iramodott. A kísértet azonban felismerte a
szándékát, és meg lepő sebesség g el lódult a kitört ablak irányába,
amelyen keresztül Calver nem sokkal ezelőtt Quillag ron elől menekült.
Az ifjú időben felismerte a bajt, és szinte ug rás közben irányt
változtatott. Eg y másik ablakot célzott meg , és teljes lendülettel
belerohant.
Hatalmas csörömpölés hatolt a fülébe, éles üveg cserepek pedig az
arcába, nyakába, kézfejébe. Alaposan összevag dosták.
És miközben meg kapart a leveg őben, érezte, ahog y eg y erős marok

358
elkapja a bokáját, és visszafelé rántja. Calver akaratlanul is átbucskázott
saját fején, és meg perdült a leveg őben. Ösztönösen visszafelé rúg ott, de
csak valami szivacsos dolg ot talált el, amely utat eng edett a rúg ásnak.
Szellemkéz!
Azonban a lendület, amellyel zuhant, kicsavarta a lábát a kemény
ujjak közül, és Calver fejjel előre belezúg ott eg y rózsabokor kellős
közepébe.
– Esthe… – Kiköpött eg y rózsabimbót, és közben a nyelvét felkarcolta
eg y alattomos tövis.
Miközben meg próbált talpra kecmereg ni a furcsa fejenállásból, a
szeme sarkából látta, ahog y az ablakból tejszerű szellemkezek „folynak”
le utána. Az ujjak g örcsösen nyílnak, záródnak, nyílnak, záródnak.
Calver felhördült, bukfencet vetett, valahog y talpra állt, és eg y fél
rózsabokrot mag ával rag adva, rémülten futott abba az irányba, ahol
sötét alakokat látott mozg olódni.
Az istálló közepén lovas alakok g yülekeztek, némelyek
meg sarkantyúzták az állatokat, s elvág tattak a kapu irányába. Néhány
ló még g azdátlanul várakozott.
Calver szélvészként rohamozta meg az eg yiket. Lendületből térden
rúg ta a lovászinast, eg y meg lepett alabárdos katonát pedig g yomron
fejelt. Aztán mire ezek ketten észbe kaptak, már fenn is termett a
nyereg ben.
Eg y nyiszlett, okulárés alak lobog tatott feléje eg y összehajtog atott
levelet, amelynek frissen csepeg tetett viaszába épp az imént nyomta
bele a g yűrűjét.
– És az üzenet? – rikoltozta a fickó felháborodottan. – És az üzenet?!
Calver meg sarkantyúzta a lovat, és tanítani való mozdulattal
kirag adta az írnok kezéből a levelet.
– Gyí!
– Khormamat g rófjának! – üvöltötte utána az írnok. – Khormamat
Várába vidd… te ütődött!
A lovász fél lábon ug rálva, az alabárdos pedig meg g örnyedve rohant
utána. Calver azonban messze mag a mög ött hag yta őket. Vadul
vág tatott a többi lovas után, akik a kapu felé tartottak. A hatalmas
vasrostélyt már felhúzták az őrök, és az első futárok kiüg ettek a
várárkot átszelő hídon.
Calver sem akart lemaradni a többitől. Pillanatok alatt beérte őket.
– Ki meg y a teng er felé? – kiáltott rá eg y alacsony termetű, pufók

359
feg yvernökre.
A szeplős képű fiú csodálkozva bámult vissza rá.
– Milyen teng er felé?
– Valami kikötő…
– Romer – A fiú előre mutatott, eg y szálas termetű fickóra, aki eg y
büszke tartású kesén lovag olt – Khalg artownba meg y, Khalg ar
bárójához… De miért?
– Indulnak hajók Khalg artownból Persionba?
– Hát persze… De mostanság nemig en. Tudod, a nag y teng eri viharok
miatt…
– Kösz, haver! – kiáltotta Calver, és meg nóg atta a lovát, hog y utolérje
a mutatott futárt; Romert.
– Fürg e Calver! – kiáltott rá valaki a kapu közeléből. Reg inar volt az.
Bredan mellette állt. Épp az őrkapitánnyal beszélg ettek. – Hová a fenébe
mész?
Calver kivág tatott a kapun, és csak a válla fölött kiabálta vissza:
– Fussatok, fussatok! Tűnjetek el innen, barmok!
– Elment az eszed?! – bömbölte utána Bredan. – Az istennő ezredesei
lettünk!
– Vég re felrag yog ott a szerencsecsillag unk! – tette hozzá Reg inar.
Calver erre már nem is válaszolt. Vadul ösztökélte a hátasát, és eg y
pillanatra sem vette le a szemét az északnyug ati úton porzó keséről.
Több tucatnyi futár vág tatott a leg különbözőbb irányokba.
Félórába telt, mire utolérte a vág tató, szálas termetű fickót. Már
messziről kiabált utána.
– Várj, Romer! Romer!
A fickó visszafog ta a lovát, és bevárta.
– Te meg ki a fene vag y?
– Futár, mint te mag ad – liheg te Calver. – Jól tudom, te valóban
Khalg artownba tartasz, Romer?
– Ig en, oda.
– Akkor eg y darabig eg y az utunk – lobog tatta meg a pecsétes levelet
Calver. – Eng em Persionba küldtek fontos üzenettel!
– Persionba?
– Oda bizony.
– De mostanság … nem járnak hajók.
– Majd fog nak! – íg érte Calver, és meg lobog tatta a levelet. – A
nyakamat rá, hog y az üzenetem fontosság ára való tekintettel, eng em

360
külön hajó visz át Persionba!

A harmadik nap reg g elén érték el a teng ert.

– Csakhog y! – morog ta meg könnyebbülten Romer, és meg tapog atta
korg ó g yomrát. – Nag y felelőtlenség volt, hog y élelem nélkül indultál
útnak, cimbora! Csoda, hog y az én fejadag om elég volt… hkkk…
kettőnknek!
– Üg yesen beosztottuk – vélte Calver kissé sápadtan, és meg vakarta
serkenő bajuszát. – És ne tég y szemrehányást! Az üzenet fontosság ára
való tekintettel, nem állhattam le elemózsiát pakolni! Hé! Az ott már a
teng er?
Az volt. És hamarosan elérték Khalg artownt. A báró szinte azonnal
fog adta őket. Előbb Romer adta át a levelet, majd amikor a báró vég zett
az olvasással, Calver vakmerően előrelépett, és meg leng ette saját
levelét.
– Sürg ősen el kell jutnom Persionba, nag yuram – mondta arcátlan
sietség g el. – Szqülla istennő bizalmasa vag yok. Az ő üzenetét kell
kézbesítenem Pious Petriusnak.
Remélte, hog y a báró még nem értesült Petrius haláláról. Hog yan is
értesülhetett volna róla?
A báró, eg y alacsony, díszes öltözékű, hájas képű kéjenc a homlokát
ráncolva mérte vég ig Calvert.
– Miért nem tesz rólad említést Mallorin g róf az üzenetében?
– kérdezte.
– Nag y sietve kellett útnak indulnom – hadarta Calver. – Mallorin
g róf íratott hozzád eg y ajánló levelet, ám a nag y zűrzavarban kiesett a
nyereg táskámból.
– Kiesett?
– Rettentően szég yellem, ám nem veszteg ethettem azzal az időt,
hog y visszaforduljak meg keresni – hadarta Calver. – És eg yébként is,
bízva az ön nag ybecsű belátásában és abban, hog y Romer, ezen
futártársam… tanúsíthatja majd, mily sietve kellett indulnom. Kész
csoda, hog y beértem őt. És itt ez a levél, amely Pious Petriusnak szól…
– Meg leng ette a lezárt levelet. – Rajta Mallorin g róf pecsétje… Kell
ennél ékesebb bizonyíték, uram?
A báró még eg yszer vég ig olvasta azt a levelet, amelyet Romer adott
át neki, és a homlokát ráncolta, de azért komoran bólintott.

361
 – Eg y hajót indítani ilyen tájt… ig en költség es mulatság – jeg yezte
meg rosszkedvűen.
Calver válaszképpen előkotorta ruhája béléséből azt a díszes fog lalatú
rubint, amelyet Quillag rontól kapott. Sajnált ug yan meg válni tőle, de
minél előbb el akart tűnni még arról a kontinensről is, ahol Szqülla
van. És tudta, hog y neg yvenszer ekkora érték várja már türelmetlenül,
hog y előkaparja a rejtekéről.
– Ezt a kis csekélység et Mallorin g róf küldi a költség eidre, báró úr
– hadarta. – Mindössze nyolcszáz aranyat ér ug yan ez a kis ékszer, ám
Mallorin báró komoly rang ot és földeket szán azoknak, akik a vég ső
g yőzelem után felmutatják majd hűség ük e zálog át…
A báró átvette a kis rubint; csak eg y pillantást vetett rá, és azonnal
meg enyhült a szig ora.
– Intézkedek eg y hajóról – mondta nyájasan. – Azonnal indulni
szándékozol, barátom?
– Nos – sóhajtott Calver –, szívem szerint indulnék azonnal, ám mivel
tudom, hog y ebben az évszakban nem lehet eg yik pillanatról a másikra
hajót indítani Persionba… türelemre intem mag am, és eng edelmeddel,
báró úr, kihasználom az időt arra, hog y felkészüljek a hosszú és
viszontag ság os útra… és talán, ha a jóság od kiterjed arra, hog y pár falat
étel és pár korty ital mellett még eg y öltözet ruhát is a
rendelkezésemre bocsátanál ezen szakadozott, meg viselt g únya
helyett… szavamra mondom, Szqülla istennő, akinek én a bizalmasa
vag yok… hálával tekintene majd reád…

362
 Epilógus

Két és fél hét elteltével Khalg ar báró hajója horg onyt vetett Persion
kikötőjében, és a viharos teng eri út hányattatásaitól a vég letekig
elg yötört Calver kitántorg ott a partra.
Abból a jelentős összeg ből, amit a hajó marcona kapitányának
kabinjából lopott eg y órával a kikötés előtt, azonnal vásárolt eg y lovat,
eg y jó vívótőrt meg eg y kevés élelmet. Mindez nem volt könnyű, mert
amióta Pious Petrius házában démonok lakoztak, és teliholdas
éjszakákon rejtélyes g yilkosság ok történtek, reng eteg en elköltöztek a
városból, és az árak szinte a csillag os ég ig szöktek. Calver azonban
rámenősen alkudott, és pár órával később nekivág ott a Draxionba
vezető útnak.
Nag yjából félúton könnyedén meg találta azt a helyet, ahol eg ykor
lemészárolták Schwerat karavánját. Ig az, a hullákat vag y eltemették
vag y elég ették azóta, és a szekerek maradványait is elvitték, a helyszín
még mindig mag án viselte az ütközet nyomait.
Calver, miután meg g yőződött arról, hog y senki sincs a közelben,
elrejtette a lovát a bozótosban, és g yalog osan becsörtetett ahhoz a
helyhez, ahol eg ykor a kincset elrejtette. Azt még nem tudta, miként
cipeli el az aranyakkal teli ládát, ám úg y g ondolta, hog y kivesz vag y
százötven zhíli aranydukátot, amelynek töredékéből majd vásárol pár
lovat meg eg y szekeret, s esetleg pár meg bízható zsoldost is felbérel…
A többit meg majd meg látjuk!
Izg atottan dobog ó szívvel tört keresztül a tüskebokrok között,
meg találta a vasfát az út közelében, s beljebb azt a persioni szamócafát
is meg pillantotta, amelynek tövében akarta elásni a kincset, mielőtt
meg g ondolta mag át. Tett még vag y húsz-huszonöt lépést, és
elég edetten elvig yorodott. Eg yértelműen felfedezte azt a drén
ámbrafát, amelynek a lég g yökerei alá ásta a ládát.
Úg y tűnt, senki sem járt erre azóta, és ez édes elég tétellel töltötte el.
Kardjával ásott, a kezével kapart, és csakhamar a láda tetején
koppantak az ujjai.
– Még nem áslak ki teljesen – dúdolta kéjjel telten Calver –, csak eg y
kissé meg könnyítelek, és majd visszajövök érted…
A fedelet nem kellett feszeg etni, hiszen nem zárta le, csupán
ráhajtotta. Most felemelte, és…

363
 …és csaknem szívrohamot kapott a döbbenettől.
A láda üres volt!
Nemhog y arany, de még eg y rézkanyi sem árválkodott benne!
Csupán eg y felkunkorodó szélű perg amenlap hevert az alján. Calver
reménykedve emelte közelebb a szeméhez. Persi nyelven írták.

Fürge Calver!
Találtam az aranynak egy biztonságosabb helyet. Jól elrejtettem, hogy ne
találhassa meg senki. Azt hiszem, ezzel tartozok neked.
Esküszöm, csakis neked árulom el az új rejtekhelyet.
Szqülla.

Calver soha többé nem tért vissza Draxionba. Délre vándorolt,

haramiák között képezte mag át, majd visszatért apja bandájához, és
bosszút állt Elbord Marchen haláláért. Aztán ismét nyakába vette a
világ ot, és csúnyábbnál csúnyább kalandokba keveredett.
Az első hónapokban sokszor g ondolt az elásott kincsre, de esze
ág ában sem volt Szqülla szeme elé kerülni.
Évekkel később értesült arról, hog y tizenhét hónapos háborúskodás
után a zhíli sereg ek keg yetlenül leverték a khojetanok lázadását;
Szqüllát felnég yelték, híveit lemészárolták, kapituláló tábornokait,
főtisztjeit pedig forró olajban fürdették meg , meg nyúzták őket, és
kivág ott szívüket sütve és rántva, édes mártásban feltálalták vacsorára
a zhíl királyi udvar kutyáinak.
Állítólag Norg dri Dodg imiro ezredes volt az első, akinek a zhíli
kínzómesterek lenyúzták a bőrét, ám ő még az utolsó pillanatokban
sem tag adta meg istennőjét, és fennen hang oztatta, hog y ő
mártírhalált hal, s emléke örökké élni fog .
Reg inart állítólag zhíli fekete mág usok ölték meg még a felkelés első
hónapjában. Eg y khojetani szökevény pedig – aki mag a is részt vett a
háborúban – esküvel állította, hog y saját szemével látta Bredant a
Maastra-völg yben, az utolsó összecsapás helyszínén. A medvetermetű
barbár hanyatt feküdt, és eg y vaskos zhíli kopja állt ki füg g őleg esen a
mellkasából, amely kijött a hátán, s valóság g al beleszög ezte testét a
földbe. Néhány arra járó ló pedig széttiporta busa fejét.
– A hülye barmok! – röhög ött Calver keserűen. – Nem mondhatják,

364
hog y nem fig yelmeztettem őket!
Ivott az eg észség ükre. Természetesen hitelbe.

* Calver ritkán szokta emlegetni az apja nevét; általában megmaradt a

nevelőszüleitől kölcsönzött Wonlow névnél. (J.S.)

365