Dr.

Ürögi Norbert (titkár, KASZT - Közérthető Asztrológusok Egyesülete)

Az Asztrológia harmóniája, avagy képtársítások Buji Ferenc: Harmonia

Universalis c. könyve alapján

„...az asztrológia a régi ember legnagyobb

teljesítményei közé tartozik,
nagyszerűségében messze megelőzve az
ókori világ „hét csodáját.”” [Buji Ferenc:
Harmónia Universalis - részlet]

I. Bevezető

Egy régi mondás szerint az évek múltával az ember útja két irányba visz: önmagából
kilépve lassan megbolondul vagy – és szerencsére ez a tipikus – keresni kezdi az
állandóságot az életében. Ez az állandóság szokások, rítusok és rendkövető
világkép formájában jelentkezik, amit a hagyomány keretbe rendez. A hagyomány
megélésének szakrális eseménye az évkörben a Karácsony ünnepe is, amikor a
megnyugvást hozó belső békét kellemes illatok, ízek és nem utolsósorban remek
könyvek által alkotott képek teszik teljesebbé.
Ezen könyvek sorába illik Buji Ferenc hagyománykutató filozófusnak az Asztrológia
belső rendjéről írott Harmonia Universalis c. munkája, amelynek olvasása igazi belső
„fényélményt” visz a tradíció iránt fogékony olvasó képzeletvilágába, mindezt
könnyen követhetőn. A szerző maga nem asztrológus így a közérthetőség talaján
maradva könyve mindvégig mentes marad az asztrológiai szakzsargontól. Eddig
leírtak tartalmilag beillenek egy könyvajánlónak is (e cikkemmel részben ez is a
célom), de a könyv által felvetített képek óhatatlanul is további társításokat vetítenek
elém, ami a tradicionális Asztrológia kapcsán továbbgondolásra sarkallnak.
Témaválasztásomban a modernitás által megtépázott Asztrológia rehabilitációja
kapcsán fejtem ki gondolataimat lépésről-lépésre a fejezetcímekben megjelölt témák
kapcsán.

II. Mi az és mi nem az, avagy a „pszeudo-asztrológia” felismerése

Korunk zavaros gondolatviharaiban először is az „alapvetés” (Hamvas) cölöpjeit kell

leütni. A határok megszabásának szaturnuszi művelete jelenti a kiindulást ahhoz,
hogy nevén nevezhessük a dolgokat, szétválasztva a „búzát az ocsútól.”
Az Asztrológia képe világokból (szférák) épül, amelyeken áthatol a világfa, az ember
belső útjának jelzője. Ebből következően kirajzolódó világkép nem lehet más mint az
ember kivetített önképe. Az Asztrológia tehát emberi önkép kozmikus eszközökkel
leírva. E két fogalmi egység megfogalmazásában egymás mellé rendeltségen
alapszik, így nem beszélhetünk tiszta Asztrológiáról, ha az emberi önkép túllép a
kozmikus realitásokon (pszichizáló asztrológia) vagy a kozmikus eszközöknek
rendelődik alá (aszteroidákkal teli csillagászati szempontú modern asztrológia).
Röviden: forma és tartalom egyensúlya kiemelt hangsúllyal bír, ami az
Asztrológiában is a harmónia megjelenítője.
Ha az ember az őt körülvevő természettől nem értelmezhető külön, akkor ezen
képpel analógiában az Asztrológia sem választható el az őt körül ölelő világképtől. A
ma asztrológiájának ez a beágyazás nagyon hiányzik, amely sajnos meg is látszik a
rengeteg légből kapott megfogalmazásában, fogalmak és tartalmak kusza
összevisszaságában (pl. jegyek és házak kavargó jelentéstartalmai). Az Asztrológia
megértéséhez és fogalmi tisztaságának megőrzéséhez és a „beágyazás” sikeres
műveletéhez az arisztotelészi, sztoikus és platóni filozófiát magába foglaló
hermetikus világképet kell először is felidézni. E világkép a középkori Európa által
letisztult hagyománykép filozófiai hátteréül szolgált és olyan lényegi elemekből áll
mint:
a) az előbb említett arisztotelészi szférikus szemlélet, ahol a szinteket a bolygók a
káldeusi sorrendnek megfelelően jelenítik meg (1. szint Szaturnusz, 2. szint Jupiter
stb-stb.),
b) a jelek és jelölt események és a szemlélő hármas kapcsolata, ami a sztoikus
filozófia sajátja és az
c) újplatóni és keresztényi világképből ismert sorsszerűség (Isteni gondviselés) és az
emberi szabad akarat kapcsolata.
Asztrológiát a fent leírtak tükrében nem a képzelőerő gátlástalan szabadossága, és
az intuitivitás korlátlan csapongása jellemzi, hanem épp ellenkezőleg: pontos keretek
közötti jelolvasás, ennek hiányában ugyanis érvényét vesztve megállításai
hiteltelenné válnak (amik persze mind a mai napig jó érvanyagot biztosítanak az
Asztrológia hitelessége ellen érvelő szkeptikus köröknek). A lényeg a szemlélt pontok
közti kapcsolatteremtésen van, azonban ezt nem kierőszakolt módon téve
(nevetségesen sok fényszög vagy törpebolygó révén), hanem folyamatos önreflexió
által a kellő időben feltett kérdésekre megadott válaszok révén. Ha ugyanis a
Prédikációk könyvének híres idézetét alapul véve ideje van mindennek, akkor ideje
van a kérdéseknek és idejük van a válaszoknak is. Ennek vizsgálata ma
számtalanszor elmarad, pedig ha középiskolai matematikai tanulmányainkra
visszaemlékezünk, akkor megértjük, hogy hiába kaptuk -2 eredménynek, ha
természetes számok halmazában értelmeztük a keresett választ, akkor a feladatnak
a legnagyobb erőfeszítés ellenére sincs megoldása. Az Asztrológiában az előzetes
alkalmassági vizsgálódás e téren is meg kell hogy előzze a válaszadást.
A „nem minden arany ami fénylik” mondás a ma asztrológiája kapcsán fokozottan
igaz, ha ugyanis hiányzik a fenti a-c) szerinti koherens világkép, az Egy-ből mint
minőségi és mennyiségi értékből levezetett szemlélet (Hen to pan), akkor az így
kapott asztrológia legfeljebb csak asztrológizáló pszichológiának, szciento-
asztrológiának vagy „ezo-spiri-asztro-kreálmánynak” mondható, de magának
Asztrológiának soha. Mik az árulkodó jelek?
Az első jelek rögtön a fogalmak terén mutatkoznak: a teljesség igénye nélkül
gyanúsak olyan szavak, mint a „fejlődés”, „tudományos kísérletekkel igazolt”,
„elemzés”, hogy a pszichoanalítika fogalomrendszeréről ne is beszéljünk. Az
Asztrológia tradicionális világképéből ugyanis ezek teljességgel hiányoznak és nem
véletlenül. A „fejlődés” csak lineális rendszerben értelmezhető a ciklikus
szemléletben testidegen, „tudományos kísérletekkel igazolt” fogalomra sincs szükség
mivel a tradíció tudományfelfogása nem az anyag világában mozgó mennyiségi
szemléletű fogalom, hanem forma-tartalom harmónikus Egységében az embert az
Univerzum részeként szemlélő felfogás, amely nem igényel különösebb bizonyítást.
Ismert „elemzés” szó is „haladó” körökben, középpontjában a modern tudomány által
vágyott legkisebb egységgel a „legkisebb elemmel”, a tovább nem bontható
alapegységre, amelynek „megkaparintása” a jelenkor tudományos híveinek dogmája
szerint kulcsként szolgál a világ végső megértéséhez. A jelenkor tudományának
művelői tipikusan minden szétanalizálva részekre bontanak, hogy aztán a sok
kicsiből elkészítsék a nagy EGY-et, remélve, hogy az így kapott anyag önmagára
ébred belőle, amiben épp az a legbizarabb, hogy az így kapott modell
„tudományosan igazoltan” életképtelen. A kör itt végleg bezárult és a modernitás
pedig a saját csapdájába kerül.
A másik jel, a folytonos megfelelési kényszer, ami az asztrológia képletek
elemzésének kitartó statisztikai feldolgozásán alapszik, mintha csak a modern
tudományos kutatási módszerekkel lenne felállítható egy-egy asztrológiai állítás.
Mennyiségi kritériumokkal igazolnánk a minőségi tartalmú állítást? Nem hangzik túl
jól… A statisztika, mint a modern tudomány „vadászvizslája” ugyan többször tett
kísérletet az Asztrológia nyomába szegődve. hogy gazdája számára becserkéssze
az áldozatát, de az Asztrológia minduntalan sikeresen lerázta üldözőjét, ezért a
csalódott csillagászok, fizikusok kudarcukat leplezendő lekicsinylően
„tudománytalan” jelzővel bélyegezték meg. Aggodalomra nincs ok: az Asztrológia a
működéséhez sohasem szorul a tudásukra és nem is fog.

III.Csillagászat vs. Asztrológia, avagy egy mesterségesen szított feszültség

margójára

A megfelelési gondolatot tovább bontva e jelenségnek van egy „bájos” vonása is:
tudománytörténeti szempontból ugyanis a csillagászat az Asztrológia judiciális és
naturalis ágának szétválása során a naturalis ágból nőtte ki magát, ideje – mint
tudomány - az elmúlt 400 évre korlátozódik, szemben az Asztrológia 2000 éves
tudásanyagával. Ha képben megragadva e származási viszonyt tipikus anya-
gyermek kapcsolathoz hasonlíthatjuk, akkor a szkeptikusok szerint az anyának akkor
van igaza, ha az az állítása a gyermek által is elfogadható. Nincs mit csodálkozni
azon, ha gyermek kissé sokat képzel magáról...
A két terület, bár történeti szempontból közös múlttal rendelkezik, irányultságuk és
érvényességük azonban más. Míg a csillagászat a kozmikus testek fizikai és
matematikai attribútumait, kölcsönhatását és működését írja le, addig az
Asztrológiának e testek csak eszközök nyelvi kifejezésmódjában, abban ahogy az
embert és világát leírják. Ne lepjen meg senkit, ha ez a világ kifejezhető lehetne
képekkel, ahogy a Tarot teszi vagy különös jelekkel mint Ji-Ching esetében.
Szólhatna körülöttünk lévő hegyekkel, fákkal, virágokkal, folyók vizével vagy
napfénnyel leírt módon csak épp nyelvének örökkévalóságát a legkevésbé változó
rendszerben a csillagokban és azok társulásaiban találta meg. E kapcsolat egyszerű
és áttekinthető: Asztrológiának a működéséhez mindösszesen a csillagképek
elnevezésének, a látható bolygók nevének, sebességének, irányának ismerete
elegendő viszonyítási pontot jelent, másra nincs is szüksége. Buji Ferenc találóan
jegyzi meg: „Az „asztrológia és asztronómia ádáz küzdelme” tehát csak az
asztronómia oldaláról igaz, és egyszerűen a saját asztrológiához való viszonyuk
projekciója miatt gondolják a csillagászok azt, hogy az asztrológusok ádáz küzdelmet
folytatnak ellenük.” A tradicionális Asztrológia álláspontom szerint ma nem a
csillagászatnak, hanem a pszichológia és ezotéria foglyává lett modern
asztrológiának jelent kihívást.

IV. A „logosz” védelmében

Az Asztrológia lételeme a tükrözés, ami a fent és lent összekapcsolásában és az

arról való „beszédről” (logosz) szól. Kevesen tudják, hogy az asztrológiai
horizontházak, mint földi házak és a zodiákus jegyei, mint égi házak határai régen
egybeestek. Amikor például egy planéta elhagyta az égi házát egyúttal vele földi
házat is váltott és a képlet tengelyei pedig rugalmas kiosztásukkal mutattak irányt,
így pl. az MC (medium Coeli) mint életcél, egyeseknél a magasabb szintű tudás
megszerzése (9. ház), másoknál a földi karrier befutására (X. ház) vagy épp a
közösségi együttműködések szolgálatára (11. ház) irányult. Ma - amikor feltárulnak
az Asztrológia eddig ismeretlen ókori és középkori művei, - az ebben e
megjelenítésben felrajzolt csillagállások új összefüggéseket mutatnak és
egycsapásra érthetővé teszik e művekben leírt képi világot. A teljes jegyházas
rendszer (mert hogy így hívják) egy egyesült államokbeli felmérés alapján a
Placidus-házrendszer mögött jelenleg a második legnépszerűbb házrendszer,
amelynek fénykora a Kr. e I. századtól Kr. u IX. századig közötti időre esett. Anélkül,
hogy e házrendszer további sajátosságait bemutatnám, magára a tükrözés formai és
tartalmi megjelenítések egységére és ennek nemes egyszerűségére szeretném
felhívni a figyelmet ezen ábrával:
A tradíció embere az Univerzumot nemcsak hogy a maga harmóniájában ragadta
meg, hanem alkotásaiban az arányok számmisztikai kompozítumában is
megfogalmazta. Erre a legmarkánsabb példát az aranymetszés szolgáltatta, az
asztrológiában pedig a „Világ-Virág” magyar nyelvi képi megfogalmazásban épp a
teljes jegyházas házrendszer. A 12 égi kép 12 földi házba „tükröződik”, ennek „lakói”
a planéták pedig ezen szellemi (zodiákus jegyek) és konkrét életterületek
(horizontházak) jelentéstartalmát a cselekvésükkel, mozgásukkal összekapcsolva
átszínezik azt. Az így lezajló operatio eredménye az a jelentéstartam, ami a logosz
révén kibontásra kerül.
Ezt a kifejtést jelentősen rontja a modernitás által behozott és pszichológia által is
használt emberi tudatfunkciók megjelenése, amelyek általában beszélnek emberi
értelemről, érzelemről és akaratról. A tradicionális Asztrológia ezzel szemben
mindent hozzárendelésben vizsgál vagyis egyfelől a kérdőasztrológiában a feltett
kérdés elhangzásának pillanatában, az elekciós asztrológiánál pedig esemény
időpillanatában, másfelől a vizsgálandó életterületet megjelenítő horizontházak és az
őket jegy szerint uraló planéták és azok egymással kialakított kapcsolata szerint.
Mindent a viszonylagosság ural, életünk az események laza hálójában mozog és ez
megjelenik a horoszkópban. Általános jelölő bolygó ebben az értelemben nincs, mint
azt sem szerencsés kijelenteni a planétaméltóságok kapcsán, hogy adott bolygó
adott jegyet uralja. Régi korok szerzői – különösen az arab szerzők (Masha´allah,
Abu Ma´shar) - afféle udvarházakhoz hasonlították a jegyeket, ahol az ott tartózkodó
planéta felelt annak működtetéséért, mint egy gondos és dolgos gazda a rábízott
jószágért. A planéta és a jegybeli ház kapcsolata tehát a planéta oldaláról sokkal
felelősségteljesebb, mint az első látásra tűnik.
A „logosz” által megjelenített kép tehát sokkal tagoltabb és hiearchizáltabb,
főszereplője pedig maga a bolygó, amely eltérő súllyal jelenik meg a képletben és - a
mai asztrológusok fülének teljesen szokatlanul, - akár teljesen mellékszereplővé is
válhat, hiába veszik körül trigonok és szextilek mint „támogató fényszögek”. A lényeg
nem ezen, hanem ciklusokon (nappali/éjszakai, életciklusok) van, ugyanis ezen
időperiódusok határozzák meg hogy ki lehet egy korszak „bolygó főszereplője” és
általuk melyik életterületre fókuszál sorsunk.
Az Asztrológia - lévén hogy száraz mágia - pedig továbbra sem hit és intuíció
kérdése, hanem szabályok mentén kialakított jelfejtés. Egyszer egy újságíró Robert
Hand neves amerikai asztrológusnak szegezte a kérdést:
- Mondd Robert, hiszel te az asztrológiában?
Mire Hand így felelt:
- Én? Á dehogy! ... Gyakorlom!