Professional Documents
Culture Documents
1. EGYEDÜL A HIT!
A hit az az egészséges bizalom Isten iránt, amellyel örömteli
kapcsolatban élünk vele, vagyis magával Istennel, és nem csupán a
róla való kérdések megválaszolásával vagy
megválaszolhatatlanságával bajlódunk. Ha hiszünk, akkor nem arra
használjuk a hitünket, hogy valamit elérjünk vele Istennél, mert a hit
maga a kapcsolat megélése Istennel, és ő ebben a kapcsolatban
mutatja meg, ismerteti meg önmagát velünk. Ez a kapcsolat
változtat meg minket egyre inkább. Ezt a hitet nevezhetjük
megtérésnek.
2. EGYEDÜL A KEGYELEM!
A kegyelem – ami nem más, mint Isten szeretetből fakadó és ok
nélküli jósága, szeretete, gondoskodása irántunk – egyedül az,
amely hosszú távon kiváltja és fenntartja az életet, és örömmel tölt
meg. Amikor elér, amikor megérint bennünket a kegyelem magával
ragadó titka, rájövünk, hogy a minket körülvevő végtelen jóságot
csak befogadnunk lehet, mert ezt az életörömöt sem igyekezettel,
sem jóra törekvéssel nem érhetjük el. Mert az igazi élet egyszerűen
ajándék Istentől. Ha ezt átéljük, a jóra való igyekezetünknek helyes
alapja, indítéka lesz attól kezdve.
3. EGYEDÜL KRISZTUS!
A Krisztus-hit, a vele való kapcsolat nem egy szűk vallási létbe
kapcsol minket, hanem azon túl is, éppen az élet teljességébe.
Ezért kell meglátnunk az élet minden pontján, hogyan kapcsol oda a
hitünk. A Krisztus-hit nem egyetlen problémát akar megoldani, nem
egyetlen szükségletet akar megelégíteni, hanem ahogy ő mondta:
„Azért jöttem, hogy az embereknek életük, sőt kiteljesedő életük
legyen!” Őbenne megvolt ez a teljesség, ezért tudja ezt megosztani
velünk.
4. EGYEDÜL A SZENTÍRÁS!
A Krisztus-hit nem könyvvallás, nem a Bibliában hiszünk, hanem
Krisztusban. A Biblia egy könyv, Krisztus pedig élő személy –
viszont a benne való hitünknek egyedüli objektív viszonyítási pontja
mégis a Biblia. Csak ha egyre többet olvassuk, és egyre tisztábban
megértjük a Szentírást, akkor tarthatja meg egészséges mederben
a hitünket, jellemünket, életszemléletünket, életmódunkat. Hát ezért
olvassuk újra és újra, ezért akarjuk egyre jobban ismerni és érteni.
Nyár közepén jártunk az Úr 1505. esztendejében. Engem Luther Mártonnak hívnak. Ezen a napon úgy
döntöttem, hogy rövid kirándulást teszek a természetben, hallgatom a madarakat, nézem a virágzó
fákat. Éppen egy kicsiny falu határában jártam, amikor eleredt az eső. Eddig nem is vettem észre a
felhőket. A zápor elég heves volt, úgy gondoltam, ez csak egy rövid nyári zápor, így beálltam egy fa
alá, hogy ne ázzak el annyira. De hirtelen villámok kezdtek el cikázni körülöttem, az ég mennydörgött,
a villámok fényében, a sötétben minden félelmetesen hatott.
Azt hittem, most ért utol a halál. Rettegés fogott el, mert félek attól, hogy örök kárhozatra leszek ítélve.
Nem láttam más lehetőséget, ha meg akarom békíteni az Urat, ezért felkiáltottam:
– Szent Anna, segíts! Szerzetes akarok lenni! – visszagondolva nem is értem, miért őt hívtam
segítségül, hiszen ő a bányászok védőszentje.
De ekkor a vihar arrébb húzódott, újra csak az eső esett.
Jelképezik.