Őrült vállalkozás: A mosoly étterme

Előfordul, hogy a pincér szívószállal viszi ki a kávét. Esetleg menet közben elveszi a
tálcáról a vizet, és ő maga issza meg. És jobb, ha a vendég meg sem lepődik, ha sült hal
helyett szusit tesznek az asztalára.
5 Hát demensek ezek a pincérek? Igen. Japánban több helyen is működnek éttermek,
kávézók, amelyek idős és már a szellemi leépülés valamelyik fokán álló pincéreket
alkalmaznak. A minta Kiotóból származik. Oguni Siró tévérendező ötlete volt, hogy
olyan vállalkozást alapítson, amely változtat valamicskét az öregedés és a demencia
megítélésén. Hogy miért, arra közhelyes a válasz: Japánban világrekordot dönt az
10 idősek aránya, és ennek elkerülhetetlen velejárója, hogy egyre többen kórosan
feledékenyek, zavarodottak. (Egy kormánydokumentum szerint a korösszetételből
adódóan 2025-re minden ötödik japánt valamilyen formában érinteni fog a demencia.)
Maga az ötlet egy idősotthonban született, ahol Oguni úrnak tévedésből gombócot
szolgáltak fel hamburger helyett. Már majdnem visszaküldte, amikor rádöbbent, hogy
15 nem történt semmi baj, és illik az idősek iránti kellő tisztelettel felfogni a történteket.
Az immár kisebbfajta mozgalomnak nevet adó első intézményt úgy hívják: A Téves
Rendelések Étterme. A név játék egy ismert japán regény címével. Maga a vendéglő
nem szabályos vállalkozás. Nem működik folyamatosan, és nem hoz hasznot. A kiotói
eredetit és a más helyeken létesített hasonlókat csak időnként nyitják meg, például
20 hetente vagy havonta egyszer. Időközben követték a példát Dél-Koreában és
Ausztráliában is. Oguni első pop-up étterme 2017-ben létesült, és közösségi
finanszírozással 115 ezer dollárnyi pénzt kellett gyűjteni hozzá. Egyelőre nem
képzelhető el, hogy a vállalkozás folyamatosan és nyereségesen működjön. Társadalmi
haszna viszont nem kétséges, beleértve azt is, hogy nemcsak az időszaki éttermek
25 kevés vendége töprenghet el a demens emberek életén, hanem a sajtóhírek alapján
sokan mások gondolkodása is megváltozhat. Oguni „az örök mosoly éttermeként” tekint
kezdeményezésére, ami nem magától értetődő dolog. Mint felidézi, eleinte tartott az
 afféle kritikáktól, hogy bohócot csinál az öregekből. De nem ez történt, hanem a
felszolgálók öröme átragadt a vendégekre is.
Helyszíni riportok szerint a tévesztős éttermekben kifejezetten jó hangulat uralkodik.
Nyilván azért is, mert a látogatók tudják, mi vár rájuk. Tulajdonképpen magukra
5 vállalják a felcserélt szerepet: nem annyira a személyzet gondoskodik róluk, hanem ők
segítik a felszolgálókat. És egyébként is: nagy baj nem történik, a felcserélt ételek is
ízletesek. És valóban nem arról van szó, hogy kinevetik a szerencsétlenkedő öregeket,
hanem ellenkezőleg: kölcsönösen jót mulatnak a félreértéseken. Akár azon is, hogy a
pincér elfelejti, hol van, és beül a vendégek közé, netán a látogatók valamelyikére
10 hárítja a rendelés felvételét. A demens felszolgálók közérzetét jelentősen javítja,
állapotuk többnyire elkerülhetetlen romlását érezhetően lassítja, hogy értelmes
elfoglaltságuk akad, és barátságos emberek között vannak. Munkájukat önkéntesek
támogatják, és sok apró ötlettel segítik a pincérkedést, például az asztalokat számok
helyett színkódokkal jelölik.
15 Meglehet, a sikerben szerepe van a japán léleknek is. Beavatottaknak eszükbe juthat
a hagyományos kincugi, vagyis az arannyal történő javítás, amikor a törött kerámia
hibáját nem próbálják álcázni, hanem úgy illesztik össze a darabokat, hogy
hangsúlyossá és széppé teszik a sérülést, amely immár elválaszthatatlanul a tárgy
életéhez tartozik.