You are on page 1of 27

XXXIII.

ÉVFOLYAM
2022. 4-5. SZÁM
ÁRA: 2000 FT

AAMAGYAR
MAGYAR BIOKULTÚRA SZÖVETSÉGSZAKFOLYÓIRATA
BIOKULTÚRA SZÖVETSÉG SZAKFOLYÓIRATA

• Bio dió ültetvény Osliban


• Dióburok-fúrólégy elleni lehetséges védekezési lehetőségek
• Szántóföldi állókultúrák ökológiai jelentősége
és biológiai növényvédelme
• Bioszőlő-művelés
• Biotyúk, biotojás

BARÁTSÁGBAN A TERMÉSZETTEL, AZ EMBERREL


Vezércikk

Egy kitüntetés margójára

TISZTELT PARTNERÜNK !
D r. Roszík Péter barátom szerény ember, így nem készült arra, hogy szeretett Alma Matere,
az Óvári Akadémia elismerését, a részére megítélt Wittmann Antal díjat lapunk hasábjain
közzé tegye. A Biokultúra lap tulajdonosa képviseletében ragaszkodtam ahhoz, hogy lapunk hírt
adjon erről, hiszen az elismerés rajta keresztül az egész magyar biokultúra mozgalmat is illeti.
A laudáció egy rendkívül sokrétű szakmai- és közéleti élet munkáját mutatja be színesen, a terjede-
lem adta korlátok mellett. Mi, akik évtizedek óta ismerjük, együtt dolgozunk vele talán kicsit többet is
tudunk erről az életpályáról és annak tagadhatatlan eredményeiről.
Biztosan állíthatjuk, hogy a Győr-Moson Sopron Megyei Agrárkamara elnökeként a legtöbbet tette
A bemutatókonyhában az ősi gabonák felhasználásával élménysütések és
azért, hogy a külföldiek illegális földvásárlásai ne kerüljenek legalizálásra, amit jelez a feltárt 17 típusú
workshopok kerülnek majd megrendezésre, a szeminárium helyiségben pedig
zsebszerződés, az ezek bezárására, kezdeményezésére megvalósult 7-8 földtörvény módosítás, több
előadássorozatokat tervezünk a fenntarthatóság témakörében.
száz – a témában írt – cikk, készült interjú, előadás stb. Tény, hogy a munkája nagyban hozzájárult
ahhoz, hogy nagyon kevés magyar föld lett – ingatlannyilvántartásba bevezetett – „valódi” külföldi
A szakmai eseményeken örömmel látjuk Önt is – a tervezett programok időpontjáról
tulajdonná; sajnos a tulajdonszerzési szándékot fedő „használatok” sok esetben megmaradtak, sőt
a Biokultúra újságban is értesülhet.
ma is élnek. A felszámolására tett és jogilag is alátámasztott javaslatai dicséretet kaptak, a megvaló-
sítás azonban jellemzően elmaradt. Ma is gyakran mondja a kitüntetett: „Még most sem lenne későn,
csak akarni kellene!”.
A most hatályos földtörvényre jótékony hatást gyakorolt a Győr Megyei Gazdakör, a Makovecz-féle
Polgári Magyarországért Egyesület és Dr. Roszík Péter által létrehozott Szülőföld mozgalom, amelynek
e – sorok írója is tagja volt –, számos neves közéleti személyiséggel együtt; mást nem néztünk csak azt,
mi a jó a hazának.
Másik fontos közéleti szerep nyilvánvalóan hozzájárult Magyarország GMO-mentességéhez,
amely a biogazdálkodás célkitűzéseivel is egybeesik. Munkája eredményeként az országban először
a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés mondta ki a megye GMO mentességét, és Nyugat-Dunántúl
lett az első GMO mentes régió. Igaz ezeknek a deklarációknak nem volt jogi hatálya, de felhívta a köz-
vélemény figyelmét ennek az istentelen technológiának a veszélyeire. Dr. Roszík Péter alapító tagja volt
az Országgyűlés albizottságaként is működő GMO kerekasztalnak is.
És végül a bioról. Erről a legkevesebbet, hiszen lapunk olvasói ki régebbről ki az utóbbi időből isme-
rik Péter munkáját. 33 éve kezdett a biogazdálkodásba, amikor 1-2 ezer ha volt a területe Magyaror-
szágon, ma közel 400 ezer ha. Idén 30 éve alelnöke a Biokultúra Egyesületnek (ma: Magyar Biokultúra
Szövetségnek), a legrégebb óta folyamatosan hivatalban lévő vezetője. Meghatározó szerepe volt
abban, hogy a határon túli magyarságnak profi ellenőrző szervezetei legyenek, irányításával alapítot-
ták meg Kolozsváron az Ecoinspect-et, Szabadkán pedig az OCS-t; Kárpátalján pedig a háború kitöré-
séig a Biokontroll kelt át a határon, hogy a magyar biogazdálkodókat segítse, ellenőrizze, tanúsítsa.
Üdvözlettel A fiatalok biora tanítása a szenvedélye, ezt ismerte el a Győri, a Szegedi és Debreceni Egyetem a neki
adományozott címzetes egyetemi docens címekkel.
Egy bonyolult ügyből nyertesen kikerült biogazda mondta nekem nem rég, amivel magam is egyet-
értek: „Péter az Isten ajándéka a magyar biotársadalomnak”.
Mikor rákérdezünk, hogy honnan a rendkívüli energia, mi hajtja, csak ennyit szokott mondani:
„Egy cél hajt, hasznára lenni azoknak, akik bíznak bennem!”
A jó Isten adjon erőt e munka folytatásához!
Czeller Gábor elnök
Magyar Biokultúra Szövetség

info@naturgoldglobal.hu | www.naturgoldglobal.hu | +36 48/560-525 | Fax: +36 48/560-524 Biokultúra 2022/4-5 3


Ez történt, hírek
IMPRESSZUM TARTALOMJEGYZÉK

EZ TÖRTÉNT, HÍREK RANGOS KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT


Rangos kitüntetésben részesült a hazai ökogazdálkodás vezéregyénisége ..................................... 5

A Magyar Biokultúra Szövetség


A Biovilág hírei......................................................................................................................................................... 6
Szobrot állítottak a rizskutatás nagyasszonyának....................................................................................12
A HAZAI ÖKOGAZDÁLKODÁS ISMERT SZEMÉLYISÉGE
szakfolyóirata

A
Tizenkilenc biobor kapott aranyérmet Debrecenben, itt a legkiválóbb nedűk listája!...............13
Széchenyi Egyetem érdekében végzett kiemelkedő szolgálatáért Wittmann Antal-díjjal tüntették ki
Lapgazda: Magyar Biokultúra Szövetség Dr. Roszík Pétert Mosonmagyaróváron a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán.
1132 Budapest, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS
Visegrádi u. 53. III/1.
www.biokultura.org Bio dió ültetvény Osliban.......................................................................................................................................14 A Wittmann Antal-díjat azok az agrárszakemberek kapják,
Kiadó: Biokontroll Hungária
akik amellett, hogy sokat tettek az óvári gazdász hagyomá-
Nonprofit Kft. nyok őrzéséért és ápolásáért, egész életművükkel, az egye-
1112 Budapest, NÖVÉNYVÉDELEM temhez közvetlenül nem köthető tevékenységükkel is kima-
Oroszvég lejtő 16. Dióburok-fúrólégy elleni lehetséges védekezési lehetőségek bio dióültetvényben ....................16 gaslót és maradandót alkottak a hazai agrárium területén.
www.biokontroll.hu Szántóföldi állókultúrák ökológiai jelentősége és biológiai növényvédelme ..................................18 Dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens 18 éven át sike-
Felelős kiadó: dr. Roszík Péter resen irányította a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamarát
Lapmenedzser: Pásztai Viktória és eközben, illetve ezt követően is meghívott oktatóként, vizs-
ÁLLATTARTÁS
Terjesztés: megrendelés postai úton gabizottsági tagként rendszeresen részt vett a kar életében.
a kiadótól Biotyúk, biotojás – Az ökológiai baromfitartásról háztájon kezdőknek és áttérőknek..................24

SZERKESZTŐSÉG
MÉHÉSZET LAUDÁCIÓ
Alapító
főszerkesztő: Seléndy Szabolcs Miért fontos a bioméhészet és szükséges a bioméz?.................................................................................36
Ismertette Kovács-Csomor Zsolt elnök 2022. szeptember 9-én
Főszerkesztő: dr. Roszík Péter a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Kar Ünnepi Kari
Telefon/fax: 06-1/336-1123 ÉRVEK A BIO MELLETT Tanácsülésén.
E-mail: info@biokontroll.hu Peszticidek jelenléte a környezetben és megjelenésük az ökológiai élelmiszerekben ................38 A diploma megszerzését követően jelentős szakmai karriert
A szerkesztő- futott be, a ranglétrát végigjárva 1982-ben lett a győrsövényházi
bizottság dr. Roszík Péter (elnök) szövetkezet elnöke. Doktori fokozatot 1987-ben szerzett
tagjai: Pásztai Viktória SZŐLŐ, BOR summa cum laude minősítéssel. 1992 és 1996 között több
Tördelő- Bioszőlő-művelés......................................................................................................................................................42 kutató és tanácsadó cég vezetőjeként tevékenykedett.
szerkesztő: Mihalec Hedvig Natúrbor készítés qvevri technológiával.........................................................................................................48 1996 óta a Bionkontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyve-
Nyomda: Pethő Kft. zető igazgatója. Szakmai irányítása mellett a Biokultúra Egye-
RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK sület 1994-ben a világon az első tíz között elnyerte az lFOAM
ELŐFIZETÉS ÉS ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: (a biogazdálkodók világszervezete) ellenőrzési-tanúsítási akk-
Rendezvények, események itthon és a világban ....................................................................................... 51
Cím: Biokontroll Hungária reditációját, amelyet a Biokontroll Hungária Kft. is megszer-
Nonprofit Kft.
zett 2004-ben. szertermelő technológiák kialakításában és fejlesztésében.
Telefon: 06-1/336-1123 A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI Mindezen tevékenységei mellett 1994-2012 között – 18 Hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő fél évszázados
E-mail: info@biokontroll.hu A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. hivatalos közleményei ................................................................51 éven át – sikeresen irányította a Magyar Agrárkamara Győr- szakmai-közéleti, tudományos és hagyományteremtő pálya-
Előfizetési Moson-Sopron megyei szervezetét. futásával jelentősen hozzájárult Alma Materünk hírnevének
díjak: 1 szám: 1 000 Ft Óvári kötődése megkérdőjelezhetetlen, máig minden tudá- öregbítéséhez az országhatárokon belül és kívül egyaránt.
Fél év: 3 000 Ft CÍMLAPON: Bio dió sát, ismereteit és szemléletét onnan eredezteti, amelynek Az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület nagyra becsülé-
Egy év: 5 500 Ft
(Kapcsolódó cikk a 14. oldalon) nyilvános szereplésein hangot is ad. A szövetkezeti és az sét fejezi ki Dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens úr
Megjelenés: Egy évben hat lapszám jelenik meg.
A kiadó fenntartja a jogot össze- agrárkamarai időszakában is szoros kapcsolatban állt az Alma iránt, akinek az óvári gazdász hagyományok őrzése és ápolása,
vont lapszámok megjelentetésére. XXXIII. ÉVFOLYAM
2022. 4-5. SZÁM
Materrel, amely időszak alatt több tanszékkel és egységgel valamint az ősi Alma Mater érdekében végzett kimagasló és
Hirdetés-
ÁRA: 2000 FT
működött együtt. önzetlen tevékenyége elismeréséül a Wittmann Antal-díjat
szervező: Pásztai Viktória Rendszeresen részt vesz a Kar életében: megtiszteltetésnek szeretettel adományozza 2022. szeptember havában.
Telefon: 06-30/619-6926 AAMAGYAR
MAGYAR BIOKULTÚRA SZÖVETSÉGSZAKFOLYÓIRATA
BIOKULTÚRA SZÖVETSÉG SZAKFOLYÓIRATA érezte, hogy meghívott oktatóként magas szintű előadásaival Óvári Gazdászok Szövetsége
E-mail: pasztai.viktoria@biokontroll.hu
• Bio minősítésű dió ültetvény bővítette hallgatóink ismeretanyagát, tudásszintjét. Több
• Dióburok-fúrólégy elleni lehetséges védekezési lehetőségek
• Szántóföldi állókultúrák ökológiai jelentősége egyetemi jegyzet társszerzője, a Kar több tanszékének
és biológiai növényvédelme
Minden jog fenntartva! A lapból értesüléseket • Bioszőlő-művelés
• Biotyúk, biotojás
záróvizsgabizottsági tagja. Alma Materünk segítségével alakí-
átvenni csak a Biokultúrára való hivatkozással totta ki a Kar 30 hektáros ökológiai gazdálkodásra alkalmas
lehet. Az újságban hirdetett anyagok, eljárások területét. Emellett a gazdászhagyományok ápolásában is kive-
ökológiai gazdálkodásban való alkalmazható-
ságáért felelős­séget vállalunk, a hirdetésekben,
szi részét.
szponzorált cikkekben közölt hatékonysági Roszík Péter immár közel öt évtizede áll szakmai-közéleti
adatokért azonban nem. tevékenységével – hazai és nemzetközi szinten is elismert gya-
korlati és elméleti szakemberként – az ökológiai gazdálkodás
ISSN 0865-5189 magas szintű gyakorlati művelése, oktatása és kutatása és –
nem utolsó sorban – szervezése szolgálatában.
A hazai ökológiai gazdálkodási szakterület egyik úttörője-
BARÁTSÁGBAN A TERMÉSZETTEL, AZ EMBERREL ként és legelismertebb szaktekintélyeként jelentős szerepet
játszott az EU-konform bio / környezetbarát agrár- és élelmi-

4 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 5


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

jelentős, formáló erejű tényezője marad. A pandémia miatt


A BIOVILÁG HÍREI két egymást követő évben digitális formában elérhető rendez-
vényen ez évben újra személyesen vehettek részt a meghívott
vendégek és a látogatók. A kongresszuson elhangzottak össze-
(Lapunk nem azonosul minden rovatban közölt hírrel, sőt sok esetben riasztásként közli azokat, a bio vonal megbecsülését növelendő.) foglalásképpen az alább 10 pontban foglalhatók össze.
1. Egy megrendítő erejű sajtótájékoztató során az ukrán
Firenze is csatlakozott a peszticidmentes városok A közelmúltban az Európai Unió három, emberi fogyasztásra ökológiai mozgalom képviselői az ukrajnai háborúnak
hálózatához alkalmas rovarfajt vett nyilvántartásba, mint új élelmiszert; az ökológiai termelésre és az ellátási láncra gyakorolt
ezek a házitücsök, a sárga lisztkukac és a keleti vándorsáska. hatásairól beszélt. Az európai ökológiai mozgalom kife-
Ehhez kapcsolódóan beszélhetünk egy már létező táplálkozási jezte szolidaritását az ukrán ökológiai mozgalommal,
irányzatról is, mely entoveganizmusként ismert és a rovarevé- a résztvevők szívből jövő módon, állva ünnepelték az
sen alapul. Az Unió szerint az embereknek is az étrendjük ukrán delegációt.
részévé kellene tenniük a rovarokat, mivel azok fogyasztása 2. Az ökológiai termelés rendszerszemléletű, és része
biztonságos, tápláló és egészséges, mivel zsírban, fehérjében, az olyan összetett problémák megoldásának, mint az
vitaminokban, rostokban és ásványi anyagokban egyaránt éghajlati és biodiverzitási válság. Tevékenysége során
gazdag táplálékforrást jelentenek. nak e módszer kínálta lehetőségekkel. A módszer lényege, nem csak élelmet biztosít, de kedvező hatást gyakorol a
Jóllehet a világ egyes részein a régmúltba visszanyúló hogy virágzás idején a beporzók mintegy „szállítóként” saját talajra és a vízre, hozzájárul a biológiai sokféleség meg-
hagyománya van a rovarok fogyasztásának, nyugati vilá- maguk juttatják el a biológiai szereket az adott növényekre, őrzéséhez és gyarapításához, valamint további környe-
gunkban jelenleg még újkeletű irányzatnak számít. A rovar- így a beporzással egyidejűleg a biológiai védekezés is megtör- zeti és egészségügyi előnyökkel jár. Számos felszólaló
fogyasztás melletti érvek a környezetvédelmi szempontokra ténik. A biológiai védekezést általában valamilyen antagonista hangsúlyozta ezt a pontot.
és a fenntartható étrendre való áttérésre irányulnak. A rova- látja el, mint például a Trichoderma fajok. A technológia alkal- 3. Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a helyi
Firenze történelmi központja 1982 óta a Világörökség része rok tenyésztéséhez jóval kevesebb erőforrást kell biztosítani, mazása során a méhek a kaptárjukra szerelt speciális kijá- önkormányzatok résztvevői és magas szintű előadói
A portugáliai Lisszabon, az észtországi Tallin, a horvátországi mint az európai kultúrára jellemző szarvasmarha, sertés vagy rón közlekedve a poralapú készítményként oda helyezett egyetértenek abban, hogy a 2030-ra kitűzött, az ökoló-
Zágráb, az olaszországi Bolzano, továbbá még számos más szárnyasok esetében. A rovartenyésztés vízigénye, helyszük- antagonistával közvetlen érintkezésbe kerülnek, majd a virág- giai földterületek 25%-os arányára vonatkozó iránymu-
várossal együtt Toszkána fővárosa, Firenze is úgy döntött, séglete, a keletkező csekély mértékű metán, a rovarok fel- látogatás során a lábukról és a testükről az adott növényre tatás része legyen a nemzeti KAP stratégiai terveknek.
hogy betiltja a peszticidek használatát a közterületeken. A nevelésének időigénye mind nagymértékben elmaradnak a kijuttatják az adott kórokozó vagy kártevő elleni anyagot. 4. Az Európai Bizottság megerősítette, hogy sok EU tagál-
sportpályák, játszóterek, kertek, járdák és temetők mostantól kultúránkban eddig tradicionálisnak számító állattenyésztési A beporzó szervezet munkáját a szántóföldi kultúrák eseté- lamnak növelnie kell nemzeti KAP stratégiai terveiben
mentesek minden növényvédőszertől. ágazatokhoz képest. ben általában mézelő méh, a zárt termesztőberendezésekben az ökológiai földterületekre vonatkozó célkitűzéseit és
Az Európai Peszticidmentes Városok Hálózatához (Euro- Étkezési célú rovarfarmokat jelenleg még főleg Ázsiában poszméh látja el. az ezek megvalósításához kötött költségvetést. Olyan
pean Pesticide-Free Cities Network) való csatlakozással a és Dél-Amerikában találunk, kisebb számban azonban már Fontos, hogy a növényvédő anyagot mindenképpen por Közös Agrárpolitikára van szükségünk, amely közpénzt
magántulajdonban lévő zöldterületeken is szeretnék elő- Európában és Észak-Amerikában is működnek. Az USA-ban alapú, kis szemcseméretű állapotban kell a kijáróba helyezni, biztosít a közjavak érdekében.
mozdítani a növényvédő szerek használatának betiltását. például már fél kilós kiszerelésben tücsök liszt is megvásárol- hogy az rátapadhasson a beporzó szervezetek testfelületére, 5. A fogyasztói átláthatóság kulcsfontosságú a környe-
A kezdeményezés hátterében az Európai Unió által 2009-ben ható, a tücsök csípsz is számos ízesítéssel kapható. Európában egyben az anyagnak hatékonynak kell lennie az adott károsító zeti tájékoztatás szempontjából. A fenntarthatósági
megalkotott, a peszticidek fenntartható használatáról szóló a lisztkukac is kedvelt, szintén rágcsálnivalóként fogyasztják. ellen is, ugyanakkor nem lehet negatív hatással a beporzókra címkézés erre lehetőség lehet, de az Európai Bizottság
irányelv (SUDP) áll, amelynek célja a peszticidek fenntart- A rovarok müzliszeletek és fehérjeporok tartalmas összete- vagy a környezetre. Ez az eljárás csak olyan kórokozók ellen által javasolt “Termék környezeti lábnyoma” az intenzív
ható használatának elérése az EU-ban, a peszticid használat vői is lehetnek. Európában a rovarevés és rovartenyésztés fen- véd, amelyek a virágon vannak a beporzás idején. Továbbá mezőgazdaságot részesíti előnyben, mivel nem veszi kel-
kockázatainak, az emberi egészségre és a környezetre gya- tiekben említett hasznát még kevéssé lehetséges kihasználni, az is fontos, hogy az antagonisták élő szervezetek, gombák, lőképpen figyelembe az olyan externáliákat, mint a bio-
korolt kedvezőtlen hatásainak csökkentésére. E célok közé ugyanis a rovarokból készült termékek messziről érkeznek, baktériumok, nem pedig egy hatóanyaggal rendelkező készít- lógiai sokféleségre gyakorolt hatás, a peszticidek hatása
tartozik az integrált növényvédelem (IPM) és az alternatív így a szállításuk jelentette környezetterhelés még nem ellen- mények. Ily módon ezen élő szervezetek nincsenek negatív és az állatjólét. Ebben a szakaszban a Planet Score a leg-
megközelítések alkalmazásának előmozdítása, például a súlyozható kellőképpen a rovartenyésztés kisebb ökológiai hatással a méhcsaládok életére. Néhány antagonista a mézelő teljesebb címke, amely támogatja a fenntarthatóbb élel-
növényvédőszerek nem vegyi alternatíváinak használata. lábnyomával. Várhatóan azonban Európában is hamarosan méhek egyik legjelentősebb kártevőjére, a Varroa atkára is miszer-rendszerekre való átállást – ez a rendszer ugyanis
A peszticidmentes városok egyre nagyobb támogatottságot nagyobb teret nyer az egészséges táplálkozásnak ezen újszerű, negatív hatást gyakorol. az adott termék pontszámát méri a peszticidek, a bioló-
élveznek, mivel egyre több polgár ellenzi a növényvédő szerek ám nagyon ígéretesnek tekinthető irányzata. A módszer további előnye, hogy a hagyományos kijutta- giai sokféleség, az éghajlat és az állatjólét tekintetében.
használatát a parkokban és utcákban, ahol a mindennapjaikat Forrás: https://magyarmezogazdasag.hu táshoz képest ehhez a kezeléshez kevesebb készítmény szük- 6. Az EU új ökológiai szabályozása 2022. január 1-jétől
élik és szabadidejüket töltik. séges, mivel a beporzók csak a virágra juttatják ki azt, így a lépett érvénybe. Az Európai Bizottság bejelentette, hogy
Forrás: https://organic-market.info Együtt a méhekkel a növényvédelemben környezetterhelés jóval csekélyebb mértékű. Humán erőfor- készülnek az ökológiai sóra és a rovarokra vonatkozó
rás tekintetében naponta a szer kihelyezését kell megoldani, szabályok is.
Haszonállat lett a tücsök Egy új módszer keretében a méhek által végzett beporzást további eszköz-, illetve üzemanyagköltség nem merül fel. 7. A COVID-19 világjárvány miatt 2020 a biotermékek
kombinálták növényvédelmi intézkedésekkel. A rovarok a A beporzók tevékenysége már magában is felbecsülhetetlen eddig soha nem látott mennyiségben történő értékesíté-
beporzás során nemcsak pollent és nektárt szállítanak, hanem értéket jelent, az itt bemutatott módszerrel pedig kedvezően sét eredményezte. Míg a biotermékek növekedése 2021-
egyidejűleg a növényeket is megfertőzhetik, például a tűzel- befolyásolhatják a rovarbeporzású kultúrnövények fejlődését ben kevésbé volt lenyűgöző, mint 2020-ban, a teljes
halás esetében. Ennek alapján a beporzó tevékenységet akár és növényvédelmét is. biopiac folyamatos növekedést mutat. Az erre vonatkozó
hasznos mikrobiális anyag szállításával is össze lehet kapcsolni. Forrás: https://agraragazat.hu legfrissebb adatok az Ökológiai Mezőgazdasági Kutató-
Ezt a viráglátogató tevékenységet használja az úgynevezett intézet (FIBL) honlapján (www.fibl.org) olvashatók.
entomovektoros, más néven rovarvektoros technológia, így a 10 útravaló az Európai Ökológiai Kongresszusról 8. Három párhuzamos ülés során a résztvevők megvitat-
beporzás során már a biológiai növényvédelem egyik formája ták, hogy milyen mértékben rugalmas az ökológiai ellá-
is alkalmazhatóvá válik. Ez a korszerű technológia már több A közelmúltban a franciaországi Bordeaux-ban 26 ország- tási lánc, és hogyan kell annak is maradnia a közelmúlt-
országban is kiegészíti az egyéb növényvédelmi eljárásokat. ból mintegy 260 résztvevővel megrendezésre került Európai béli és jelenlegi válságok fényében. Megállapították,
A rovarvektoros technológia Hokkanen és Menzler- Ökológiai Kongresszus számos eseménye során megerősítést hogy az ökológiai ágazatnak aktívabbnak kell lennie az
Hokkanen finn kutatókhoz köthető, akik 1992 óta foglalkoz- nyert, hogy az ökológiai gazdálkodás a jövő agráriumának agroökológiai gyakorlatok igényeit tükröző megoldá-

6 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 7


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

sok közös létrehozásában a mezőgazdaság digitalizálása A bio nyírnedveket gyártó Liluck Kft.-nek viszont kevésbé Németországban a nők 47 százaléka, a férfiak 62 százaléka
korszakában és hogy a biotermékek számos megoldást volt szerencséje: a nyírnedv-szüretre évente csak egyszer, túlsúlyos, a gyermekek és serdülők esetében ez az arány 15
kínálnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben – de ha márciusban és áprilisban kerül sor – tehát az idei év tekinte- százalék. Ennek egyik oka a túlzott cukorfogyasztás. Ennek
a szén-dioxid gazdálkodásról van szó, először a koncep- tében éppen abban az időszakban, amikor a háború még csak ellensúlyozására a Reformbio projekt másik témája a cukorral
cionális és gyakorlati aggályokat kell megoldani, hogy elkezdődött. Ezért a cégnek csak a fele mennyiséget sikerült történő édesítés helyett az ételpárosítás alkalmazása, melynek
hozzájáruljanak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, az betakarítania az eredetileg tervezettnek. Jóllehet a cég elége- során az olykor egymástól nagyon eltérő ételek ízben tökéle-
alkalmazkodáshoz és a biológiai sokféleség védelméhez. dett azzal, hogy a nehézségek ellenére részben sikerült a beta- tesen kiegészítik egymást. Egy íz adatbázis segítségével auto-
9. A rendezvényen mintegy 260 vendég vett részt Euró- karítást elvégezniük, de ezen túlmenően más problémákkal is matikusan meghatározható, hogy mely élelmiszerek egészítik
pából és a világ számos pontjáról, például Japánból, az szembe kell nézniük, például az üvegpalackok hiányával, mivel ki egymást, ez lehetőséget kínál a természetes édesítőszerek
Egyesült Államokból és Srí Lankáról is többen megláto- Kelet-Ukrajnában néhány jelentős üveggyártó létesítményt is alkalmazására. „A természetes édesítőszereknek szokatlan saját
gatták az eseményt. Gyakran elhangzó kifejezések vol- elfoglaltak vagy bezártak a háború hónapjai során. ízük van, bizonyos gyümölcsökkel kombinálva azonban ez fokoz-
tak a KAP stratégiai tervezés, a regeneráció és a fiatalok A Német Nemzetközi Együttműködési Társaság (GIZ) hatja a gyümölcsös ízt” – magyarázza Kirsten Buchecker. Ez
az ökológiai gazdálkodásban. támogatja az ukrán vállalatokat üzleti partnerek keresésében. különösen jól használható a projekt másik vizsgált terméke, a
10.Aki elszalasztotta a részvétel lehetőségét, vagy aki sze- A GIZ által üzemeltetett, ingyenesen elérhető www.leverist. gyümölcsjoghurt esetében.
retné újra átélni a kongresszust, az az IFOAM honlap- de online platform segít európai vállalatok, valamint ukrán Fiatal szakemberek osztották meg ökomozgalmi nézeteiket és ötletei- A programban résztvevők terveik szerint talán innovatív
ján megtekintheti. kis- és középvállalkozások között üzleti partnerek megtalálá- ket az Organics Europe Youth Event rendezvényen ízkombinációkat fedeznek fel, vagy a népszerű joghurt fajtá-
Az Európai Ökológiai Kongresszus következő alkalmának sában. A cél az, hogy hozzájáruljanak a gazdasági struktúrák kat kevesebb cukorral kombinálják. A táplálkozásra gyakorolt
időpontja és helyszíne a www.europeanorganiccongress.bio megőrzéséhez és az újjáépítéshez Ukrajnában. éghajlatra, a környezetre, a biológiai sokféleségre és az állatjó- pozitív hatás érdekében a Német Szövetségi Élelmiszerügyi és
oldalon követhető nyomon. Jelenleg mintegy félszáz ukrán mezőgazdasági és gyógy- létre gyakorolt pozitív hatásait. Mezőgazdasági Minisztérium a táplálkozás, az egészségügy,
Forrás: IFOAM Organics Europe szeripari, kozmetikai, autóipari, textil- és energiaipari cég A rendezvényre fiatal szakembereket, gazdálkodókat, az élelmiszeripar, a fogyasztóvédelem és a tudomány terüle-
keres értékesítési és gyártási együttműködési lehetősége- aktivistákat, diákokat, vállalkozókat vagy egyszerűen csak a tén működő egyesületekkel és intézményekkel együtt nem-
Ökológiai áruk exportja Ukrajnából: ket német és európai partnerekkel. A weboldalon sikeres bioélelmiszer rendszerek iránt érdeklődő fiatalokat várták. Az zeti stratégiát fogadott el a fogyasztásra kész termékekben
együttműködésekre is találhatunk példákat. Általánosságban esemény során a résztvevők felfedezhették, hogy az ökológiai a cukor, zsírok és sók csökkentésére és az ezzel kapcsolatos
sikertörténetek és kihívások elmondható, hogy a platform az együttműködések révén a mozgalom hogyan inspirálhat változást a perspektívák széles innovációkra vonatkozóan. Ennek keretén belül 2025-re a
Az idén februárban Ukrajna ellen indított orosz invázió nem- munkahelyek és a bevételek növelését szolgálja a partneror- skáláján keresztül – a tudomány, az üzleti élet, a politika, a gyártók legalább 20 százalékkal szeretnék csökkenteni a reg-
csak Ukrajnát és számos más országot sokkolt szerte a vilá- szágokban. A projektet a Német Szövetségi Gazdasági Együtt- művészetek, fiatal vállalkozók és aktivisták gyakorlati tapasz- geli gabonapelyhek cukortartalmát. Hosszútávon pedig 30
gon, hanem egy sor nagyszabású gazdasági zavart is kiváltott. működési és Fejlesztési Minisztérium (BMZ) és az Ukrán Vál- talatain keresztül. A résztvevők megvitatták a fenntartható százalékos cukorcsökkentést terveznek.
Mivel Ukrajna mind a konvencionális, mind az ökológiai élel- lalkozók Szövetsége (SUP) támogatja. élelmiszer-rendszerekkel kapcsolatos kérdéseket és témákat, Forrás: https://organic-market.info
miszertermékek körében jelentős exportőr, sok kereskedelmi Forrás: https://organic-market.info ötleteket dolgoztak ki a bioélelmiszer-rendszerek javítására és
partner aggódott, hogy ukrán beszállítóik teljesíteni tudják-e népszerűsítésére. Fogyasztói döntések segítése a biotermékek
exportszerződéseiket. Ökológiai kakaó feldolgozás Svájcban Az eseményt az IFOAM Organics Europe, a FiBL
Egy, a közelmúltban megrendezésre került nemzetközi Switzerland és a Bio Suisse, a svájci biogazdálkodók ernyő-
vásárlása mellett
online konferencia során az ukrajnai bioexport sikertörténe- A Pronatec Swiss Cocoa Production, Svájc első 100 százalék- szervezete szervezte. A rendezvényről további információk a A szupermarketek és áruházláncok időnként nem tudják,
teit és kihívásait tárták fel a kormány képviselői, tanúsítási ban ökológiai kakaófeldolgozó üzeme megkezdte a bio és fair www.organiceurope.bio internetes oldalon találhatók. miként ösztönözhetik vásárlóikat, hogy az áruk kiválasz-
szakértők, exportőrök és importőrök. Liudmyla Khomichak, trade tanúsítvánnyal rendelkező félkész kakaótermékek gyár- Forrás: https://organic-market.info tása során a bio gyümölcsök és zöldségek mellett döntsenek.
az Ukrán Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztérium tását a Schaffhausen közeli Beringenben. A tervek szerint a A Dániában működő Organic Denmark egyesület az iNud­
munkatársa szerint Ukrajnában a tanúsított ökológiai terüle- cég évente mintegy 15 000 tonna, kistermelői szövetkezetek- Bio müzlik és joghurtok cukortartalmának geyou alkalmazott viselkedéstudományok kutatásával foglal-
tek mintegy 30 százalékát elfoglalták a háború során, ennek től beszerzett ökológiai státuszú kakaóbabot fog feldolgozni. csökkentése kozó csoporttal együttműködve projektet hajtott végre annak
ellenére a teljes 2022 évi vetési munkálatok 99 százalékban Ez az első olyan gyártóüzem Svájcban, amely mindhárom feltárására, hogyan használhatók a viselkedéstudományi
befejeződtek. Anastasiia Bilych, a Poltova régióban több mint félkész terméktípust előállítja: kakaómasszát, kakaóvajat és Még az egészségesnek tűnő élelmiszerek is, mint például a ismeretek a bio gyümölcs- és zöldségfélék kiskereskedelmi
15 000 hektáron szójababot, napraforgót, kukoricát és más kakaóport is. A teljes nyomonkövethetőség és az átlátható müzlik és a gyümölcsjoghurt gyakran tartalmaznak nagy értékesítésének növelésére.
ökológiai növényeket termelő Arnika Organic cég képviselője gyártás a cég egyik központi értéke. „Egyre több fogyasztó nem mennyiségű cukrot. A németországi Bremerhaveni Alkal- A projekt során keletkezett megállapítások egy része spe-
szerint a háború elején sokat küzdöttek a vetőmag, üzem- csak a fenntartható termékeket keresi, hanem azt is tudni akarja, mazott Tudományok Egyetemén folytatott Bioélelmiszerek cifikusan Dániára vonatkozik, de a legtöbb észrevétel más
anyag és pótalkatrészek hiányával, de büszkén mondhatják, hogy pontosan honnan származnak az összetevők. Ez a gyártó- Reformulációs Stratégiái (Reformbio) elnevezésű projekt országok tekintetében is helytálló. Alapvető kiindulási pont,
hogy sikerült befejeznünk a vetési szezont. üzem a mi válaszunk erre a tendenciára” – állítja David Yersin, a során olyan módszereket keresnek, amelyek segítségével hogy sok fogyasztó úgy gondolja, elég, ha a saját országában
Pronatec Swiss Cocoa Production vezérigazgatója. csökkenthető a feldolgozott bioélelmiszerek cukortartalma termesztett gyümölcsöt és zöldséget vásárol, ezért a konven-
Forrás: https://organic-market.info anélkül, hogy az addigi íz és konzisztencia kedvezőtlen cionális, de hazai termesztésű termékek mellett dönt. Az üzle-
irányba változna. tekben a zöldség-gyümölcs részleg gyakran túl nagy méretű,
Fiatalok a jövő ökológiai gazdálkodásában Az újonnan kifejlesztett ropogós müzli első kóstolásra pozi- ezért úgymond a bőség zavarában a fogyasztók nem tudnak
tív eredményeket hozott. „Olyan müzlit sikerült kifejlesztenünk, jól átgondolt döntéseket hozni. Az alábbiakban bemutatott
A kifejezetten az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő és amely ugyanolyan ropogós, mint a cukros fajták, de 30 százalék- néhány pont összefoglalja, hogy a szupermarketek – a legtöbb
aktív fiatalok számára kitalált Organic Europe’s Youth Event kal kevesebb cukrot tartalmaznak” – mondta Kirsten Buchecker esetben túlzott erőfeszítés nélkül is – megvalósíthatnak egy-
(OEYE) nevű rendezvény 2022 augusztus 31. és szeptember projektmenedzser. szerű megoldásokat, hogy ráirányítsák a fogyasztók figyelmét
1. között került megrendezésre a svájci Frickben. A találkozó Sok ember számára az édesség a napi étrend része, azon- a biogyümölcs és -zöldség vásárlásának előnyeire.
platformot biztosított az ökológiai termelésben rejlő lehető- ban gyakran nem veszik figyelembe, hogy még az egészséges- Az egyik ilyen ajánlás, hogy a biotermékek kínálata egyszerű
ségek és kihívások, valamint fenntartható élelmiszer-rend- nek tartott (bio)élelmiszerek is gyakran tartalmaznak nagy üzenetekkel párosuljon, azaz a vásárló figyelmét fel kell hívni
szerként betöltött szerepének megvitatásához és megismeré- mennyiségű cukrot. A túlsúly, az elhízás és akár már a gyer- arra a kérdésre: „Milyen hasznom származik abból, ha bio
séhez. A résztvevők megismerhették, hogyan járulhat hozzá mekkorban kialakuló II-es típusú cukorbetegség is a túl sok gyümölcsöt és zöldséget választok?” A lehetséges válaszok:
a bioélelmiszer és a biogazdálkodás a globális társadalmi és cukorfogyasztás következménye lehet. A Német Szövetségi „Nem kell aggódnom a növényvédőszer-maradványok miatt”,
Az agrárszektor ukrán cégek üzleti partnereket keresnek környezeti problémák megoldásához, valamint felvázolták az Élelmiszer- és Mezőgazdasági Minisztérium (BMEL) szerint illetve „Segítek a természet és a környezet védelmében és

8 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 9


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

gondozásában.” A legjobb megoldás az, ha ezek az üzenetek 1. Javasoljuk, hogy a szeptember 9. napjára ki­ hir­ amely során előállított termékek beltartalmi értéke kidolgozni. Emellett az ökológiai gazdálkodási forma
az üzletben táblákon jelennek meg, de szélesebb körű kampá- detett Önellátás Napja legyen országosan és globá­ drasztikusan lecsökkent. Az ökológiai gazdálkodási részben a gyomirtó szerek alkalmazását tiltó előírások
nyokban és közösségi médiában is felhasználhatók. lisan is elismert, ezzel elősegítve a kezdeménye­ rendszer helyes alkalmazása a környezeti és fenntart- miatt, jelentős munkaerőhiánnyal küzd, ezért indokolt-
Egy másik hasznos ötlet az egysoros szövegek szerepelte- zés céljának elérését! hatósági előnyök mellett, értékesebb és beltartalmában nak tartjuk az ökogazdák kiemelt intenzitású támoga-
tése a biotermékek részlegén. A gyorsan és könnyen elérhető Az önellátás az elsősorban helyi erőforrásokkal való gazdagabb terméssel szolgál, mely értéke, értékesítési tását különböző mechanikus vagy termikus növényvé-
egyszerű üzenetek megfelelő módot jelentenek a vásárlók gazdálkodást elősegíti csakúgy, mint az ellenállási lehetősége és hatása felülmúlja a hozam kieséséből delmi eszközök beruházásában.
megszólítására. Például: „Ha bioterméket választasz, elkerülöd képesség kialakulását. Az önellátás különböző formái adódó veszteségeket. 11.Az ökológiai gazdálkodás ökonómiai tényezői, folya­
a peszticideket.” Ezeket az üzeneteket legjobban vagy az árut közvetlenül hozzájárulnak az élelmiszer biztonsághoz, 6. Megállapítjuk, hogy az ökológiai gazdálkodás a kis- matosan, kiépített monitoring hálózat segítségével
kínáló polc tetején, vagy az adott termék mellett célszerű köz- de a helyben, lehetőleg ökológiailag termelt egészsége- és közepes gazdaságok megmentője lehet. kerüljenek vizsgálatra.
vetlenül elhelyezni. Ez utóbbi esetben további információk is sebb élelmiszer az önrendelkezésünkhöz is. A cél, hogy A jelenleg tömegtermelésben érdekelt kisebb méretű Az ökológiai gazdálkodás a konvencionális gazdálko-
hozzáadhatók, pl. citrom esetében „Ha bio terméket választasz, felhívjuk a figyelmet az önellátás különböző szintjeiben gazdaságok versenyképessége jelen helyzetben egyre dással szembeni versenyképességének vizsgálata széle-
akkor felhasználhatod a citromhéjat is”. A jól megválasztott és rejlő lehetőségekre, azok fontosságára a kezdeménye- csökken. Az ökogazdálkodás kisebb inputanyag szük- sebb társadalmi, gazdasági hatásai, összefüggései miatt
jól elhelyezett üzenetek odavonzzák a vásárlók szemét és ezál- zés minél szélesebb körben való elterjesztésével. ségletek, az elismert ár/érték arány, valamint az egyre tágabb kontextusban szükséges. Ezzel alátámasztható
tal kiemelkednek a többi kommunikációs eszköz közül. 2. Minden lehetséges eszközzel fejleszteni szüksé­ bővülő piaci lehetőségeknek köszönhetően a kis- és ezen gazdálkodási mód jogosultsága, rövid- és közép-
További jó ötlet lehet, ha a vásárlás helyszínén közzétett ges az ökológiai gazdálkodással foglalkozó oktatási közepes gazdaságok megmentője lehet. Gazdaságilag távú szerepe az élelmiszer önrendelkezésben, amely
egyszerű inspirációk jelennek meg pl. egy biosaláta elkészíté- és kutatási rendszert! ösztönözni, gyakorlati példák és tudásátadásával támo- célszerűen együtt fejlődik a precíziós gazdálkodással az
sére vonatkozó recept, ezáltal ösztönözve a biotermék vásár- A Debreceni Egyetem – a Kelet-Magyarországi Biokul- gatni szükséges az átállítható gazdaságok átállását. erőforrásaink bölcs és hosszútávon fenntartható hasz-
lása melletti döntést. Fontos, hogy az egyszerű recept elké- túra Egyesület, valamint Hajdúnánás Város Önkor- 7. A rövid ellátási láncok (REL) szerepe különösen hang­ nálatában.
szítése egyszerű lépésekből álljon. Ebben az esetben lehet mányzat támogatásával – egy olyan Ökológiai Gaz- súlyos, melynek fenntartása és fejlesztése egyaránt Forrás: http://kmobio.hu/
egy nagyobb jel a polc tetején, kisebb méretű jelek pedig pl. a dálkodási Kooperatív Kutatási és Tudástranszfer fontos gazdasági, ökológiai és társadalmi szem­ Válogatta és fordította: Kiszely Klára
saláta három összetevője mellett. Központ hozott létre, melynek célja, hogy a világban pontból!
További ajánlás a biotermék származási országának hang- létező tudást összegyűjtse, elemezze és a gazdálkodók A tőzsdei termékekkel szemben az ökoélelmiszerek
súlyozása, kiemelése. Fontos láthatóvá tenni, hogy egy adott
termék például magyar eredetű*, erre vonatkozóan táblák
számára közvetlenül felhasználható formában átadja.
Egyik fontos feladata, hogy az ökológiai gazdálkodás
megbízhatóságát a REL is növeli, mely rendszerint
együtt jár a szállítás kisebb ökológiai lábnyomával is.
HANGSZERFA PARK FAJSZON
helyezhetőek el a polcon, országzászlókkal együtt. feltétel rendszerét tudományos alapokra helyezze. A Speciális REL támogatási formákat kell kialakítani és Bács-Kiskun Megyei Értéktár tartozéka
Egy másik megoldás lehet a hazai biotermékek mindegyikén központ egyszerre lát el szerepet a gyakorlatorientált működtetni, amelyek egyaránt segítik a horizontális 2022 szeptemberétől!
megjeleníthető – hazánkban a „Magyar Bio” – jelölés feltün- oktatás,a K+F+I és a rendezvények szervezése területén és vertikális integrációk lokális kiépülését, az ökológiai

A
tetése. Az egyik legfontosabb szempont, hogy a bioterméke- is. A központ létrejöttének szerepe és fontossága meg- gazdálkodásban érdekelt termelők hálózatosodását. Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság 2022
ket az áruházak zöldség-gyümölcs részlegein előre, jól látható kérdőjelezhetetlen. 8. Szükségesnek tartjuk, az ökológiai gazdálkodás szep­temberétől a „Hangszerfa Park, Fajsz” prog-
helyre kell helyezni. A legjobb, ha a fal mellett jobb oldalon 3. Kerüljön minden gazdálkodás fókuszába, hogy során előállított termékekkel, illetve élelmiszerek­ ramot megyei-települési értékké nyilvánította.
kínálják, rögtön azon a ponton, ahol belép a vásárló a rész- a mezőgazdasági tevékenység alapja az egészsé­ kel kapcsolatosan folyamatos, szervezett fogyasz­
Mire érdemes és miért érdekes?
legre. A témában további ajánlások olvashatók az Organic ges élő talaj! tói oktatást és tájékoztatást, a tudatos vásár­
Denmark weboldalán (www.organicdenmark.com), ahonnan Támogatni és segíteni kell a gazdálkodónak az álta- lói attitűd erősítését. ÂÂ Európában egyedülálló, mint hangszerkészítésre alkal-
ingyenesen letölthető a projekt teljes összefoglalása. luk használt termőtalaj adottságainak, állapotának Mindenképp fontosnak tartjuk, hogy a lakosságot cél- mas fafajokat bemutató tan- és élménypark.
Forrás: https://organic-market.info megismerésében, hogy fenntarthatóan és eredménye- zott marketing kommunikációs programokkal, közös- ÂÂ Nem csak hazánk teljességéből került összeadásra
sen tudjon gazdálkodni. Talajaink kimerültek, ame- ségi szintű marketing tevékenységekkel az ökotermékek és ültetésre a több mint 18 fafaj 115 egyede, hanem
* A szerkesztő megjegyzése: a jobb érthetőség kedvéért az eredeti lyet leginkább az egyoldalú, magas hozamokat célzó fogyasztására ösztönözzük.
szöveget magyar viszonyokra átírtuk. a Visegrádi négyek biomozgalmai is kitüntették
tápanyaggazdálkodás, a rutinszerűen végzett vegysze- 9. Célszerűnek tartjuk kiépíteni öko mintagazdasá­
részvételükkel a programot.
rezés, a leszűkült vetésszerkezet és az állattartást mel- gok együttműködő hálózatát tapasztalt, rendkívüli
lőző gazdálkodás eredményez. Ezek következménye, szakértelemmel rendelkező hazai és külföldi ökoló­ ÂÂ Azon nem kevesek számára, akik a természet, az
hogy a körforgásos gazdálkodási modell nem tud kiala- giai gazdálkodókból. egészség és a zeneművészet iránt egyaránt elkö-
MEGJELENT A HAJDÚNÁNÁSI DEKLARÁCIÓ
kulni. A talajok állapotának javítása érdekében kiemelt Támogatni szükséges a szakmai együttműködések és telezettek, remélhetőleg tökéletes jamborre alka-
Az országosan egyedülálló ökológiai és fenntartható gazdál- kormányzati és gazdálkodói figyelmet, támogatást kell kapcsolatok kiépítését, a hazai és külföldi „jó gyakorla- lommá növi ki magát a Duna magyarországi part-
kodással foglalkozó, Hajdúnánáson megrendezett III. ÖKO- fordítani a vízgazdálkodás javítására, a víz megtartá- tok” megismerését és adaptációját. A mintagazdaságok szakaszának egyik legszebb plázs részére még 2010
EXPO Kiállítás és Konferencia szervezői és résztvevői az ese- sára, a talajok vízkészletének javítására. hálózatának létrehozása kulcskérdés a gyakorlati tudás- márciusában telepített és napjainkra műsorképessé
mény konklúziójaként az alábbi pontokat nyilatkoztatják ki a 4. Kiemelkedően fontos és központilag támogatott átadás és tapasztalatok megosztásának szempontjából. cseperedett Park.
gazdálkodók, a lakosság és a döntéshozók részére: tevékenység legyen a regeneratív ökológiai gaz­ A ökológiai gazdákat bevonó mintahálózat hatékonyan ÂÂ A Duna folyóhoz szervezhető-fűzhető nemzetközi
dálkodás népszerűsítése és imázsának erősítése hozzájárulhat a hazai oktatás minden szintjéhez. programok részesévé tervezzük a remélhetőleg
a hazai gazdálkodók körében! 10.Javasoljuk, a támogatási politikában továbbra igényképes szabadtéri fúvós, ütős és billentyűs
A regeneratív ökológiai gazdálkodás lehet az a rendszer is részesítsék előnyben az ökológiai gazdálko­
hangszerekre alapozandó zenei fesztiválokat.
ami, környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból dókat, valamint olyan támogatási lehetőségek
is képes működni. Ezzel kapcsolatosan különös figyel- kerüljenek kiírásra, melyek segítenek a gazdál­ ÂÂ Európában egyedülálló, a Park epicentrumában
met kell fordítani a hiteles tájékoztatásra, valamint a kodási forma specialitásaiból adódó problémák 2019-ben emelt Bio Honfoglalás emlékmű, mely
tévhitek eloszlatására, mely befolyásolja a gazdálkodó- megoldásában! Magyarország azon jeles településeit jegyzi, melyek
kat és döntéshozókat egyaránt. Elengedhetetlen, hogy folytatódjon az elmúlt évek a környezet-egészség védelem példaadói.
5. Gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztott para­ trendje a támogatási rendszerek terén, mely egyes ÂÂ A Duna magyarországi szakának vízi turizmus szá-
dig­ma­ váltásra van szükség a gazdálkodói tár­ részein előnyben részesítette az ökogazdálkodókat. mára legkedveltebb kikötőhelyeként, valamint a
sadalomban. A Vidékfejlesztési Programban a jelenlegi kiírásoknál magyarországi Zarándokút egyik állomás helyeként
Mára bebizonyosodott, hogy hibás elképzelés a kizáró- megszabott feltételeket felül kell írni és a tapasztala- már kódolt a helyszín.
lag magas hozamokat célzó mezőgazdasági termelés, tokra alapozott, jobban körülhatárolt feltételeket kell

10 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 11


Ez történt, hírek Ez történt, hírek

Szobrot állítottak a rizskutatás nagyasszonyának Tizenkilenc biobor kapott aranyérmet Debrecenben,


itt a legkiválóbb nedűk listája!
J únius 21-én ünnepélyesen felavatták Simonné dr. Kiss Ibolya szobrát. A 2015-ben elhunyt rizsnemesítő
1929-ben született, amikor még éppen csak meghonosították Magyarországon a rizstermesztést.
A Röszkén született és ott nyugalomra helyezett kiváló tudósunknak halála után 7 évvel állítottak méltó
emléket Szarvason, a Körös-híd közvetlen szomszédságában, Tessedik Sámuel emlékművétől pár méterre. K ihirdették a XVI. Országos Bio Borverseny győzteseit
kedden. A kóstolással egybekötött sajtótájékoztatón a
fehér, a vörös és a desszert borkategória legjobbjainak névso-

I Ibi néni – ahogyan mindenki nevezte – önmagát mindig rára derült fény. Összesen 19 bort díjazott a nemzetközi zsűri.
elsősorban rizsnemesítőnek és növénytermesztő szak-
embernek vallotta. Több rangos publikáció szerzője volt, Népszerűsítik őket
élt-halt kedves növényéért, a rizsért.
Fazekas Lajos, a rendezvény főtámogatójául szolgáló Aqua­
Példa volt rá, hogy 80 éves kor után sem apad a kutatók ticum Debrecen Kft. ügyvezetője az eseményen elmondta,
kíváncsisága, kíváncsisága nemcsak rá hatott serkentően, elkötelezett hívei a kulturált, magyar borok fogyasztásának és
hanem a maiakra is, hogy jobban és még jobban végezzék a népszerűsítésének.
munkájukat. – Az a szőlőművelési, borkészítési filozófia, melyet a verseny
Minden nemesítő számára az elismert és termesztésbe résztvevői képviselnek, rendkívül tiszteletreméltó – fejtette ki.
került fajták száma a legfontosabb eredmény. Hozzá kell Lefler Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. borá-
tenni, hogy Ibolya meg volt azzal a ritka tulajdonsággal, hogy szati ellenőre a versenyt és annak eredményhirdetését igazi – Ha dicsérni kell valakit Magyarországon, akkor azok a részt-
nemcsak a saját anyagait volt képes dicsérni, hanem mások ünnepnek nevezte. vevő borászatok, döbbenetes színvonalat képviselnek – mondta
fajtáiban is mindig elismerte azt, amiben azok jobbak voltak. – Minden ilyen rendezvény, találkozó jó esemény arra, hogy Kovács Pál.
Ezért is minden körülmények között érdemes volt odafigyelni mélyítsük a borászok lehetőségeit a bemutatkozásra. A bioborok Mint kiderült, a bírák 3 országból érkeztek, két bizottság
a véleményére: tőle emberséget és tudást lehetett elsajátítani. népszerűsítése, azok ünneplése ugyanis rendkívül fontos – hang- külön-külön tesztelte a sorokat, és az általuk javasolt borok

E lső jelentősebb fajtája az 1975-ben kinemesített Szarvasi súlyozta. kerültek be egy hármas elődöntőbe. A döntősök közül pedig
70-es volt, amit a korai érésű Mutashali követett. Kiemel- csúcsborokat, ún. championokat választottak, melyek – az
kedő sikert ért el az Oryzella fajta, páratlan volt a minősége. Nagyszerű munka elmúlt évekhez hasonlóan – részt vehetnek a világ legnagyobb
bioborversenyén, a 2023-as németországi Mundus Vini
Későbbi fajtái közé tartozik a Karmina és Ringola, majd az Kovács Pál, a Magyar Bor Akadémia tagja, a verseny főszer- Biofach-on.
1992-ben mérföldkőnek számító, biotechnológiai eszközök- vezője elmondta, Magyarország legnagyobb kiterjedésű bio A 2022. évi Országos Bio Borverseny végeredménye alap-
kel előállított Dáma következett, amit Heszky László profes�- területe a Hortobágy, ahol csaknem negyven éve abszolút ján fehér borok kategóriában a Gyukli Pince (Balatonfüred)
szorral közösen hozott létre. Kiemelkedően hidegtűrő rizsfaj- biotermelés zajlik. Úgy gondolták anno tehát, erre alapozva 2021-es évjáratú Solaris nevű itala lett a csúcsbor, vörös borok
tája, a Sandora 1993-ban kapott állami minősítést, amit utána megpróbálják a bioborokat Debrecenbe csábítani. közül pedig a Horváth Borászat (Sopron) 2017-es évjáratú
Ausztráliától Chiléig világszerte termesztettek. A Risabell volt – 2014 óta ez az egyetlen, tisztán biobor-megmérettetés az Soproni Cabernet Franc-ja. A Magyar Bor Akadémia különdí-
az első olyan hosszú szemű fajta, amelynek méretaránya meg- országban – emelte ki. A főszervező elmondta, a résztvevő ját a Szászi Birtok (Hegymagas) 2021-es évjáratú Rókaluki
haladta a 3-as értéket. Ezt 1997-ben ismerték el. 15 borászat nagyjából a jelenlegi magyar biogazdálkodás, a Olaszrizlingje nyerte. A desszert borok kategóriában a Gyukli
Korán felismerte, hogy a rizstermesztés kiválóan alkal- bioborkészítés csúcsát képviseli Magyarországon. És hiába vol- Pince 2020-as Solaris desszertje szerzett egyedül aranyérmet.
Az ünnepélyes avatáson részt vett többek között Babák mas biotermesztésre, és erre a célra nemesítette ki 2002-ben tak szigorúbbak a pontozások a hagyományos készítésű borok- Forrás: haon.hu
Mihály, Szarvas polgármestere és Gyuricza Csaba, a MATE a Bioryza H fajtát. Az Ábel volt az utolsó államilag elismert hoz képest, a beküldött 53 borból 19 aranyérmet szerzett. A felvételeket Kiss Annamarie készítette
rektora. Az ünnepséget Pauk János, a szegedi GKI tudomá- fajtája, 2005-ben, ami még magyar körülmények között is
nyos tanácsadója vezette, úgy is, mint a szoborállító bizottság kiemelkedően korainak számított és még napjainkban is sze-
vezetője. Először Gyuricza Csabát kérte fel megemlékezésre. repel a köztermesztésben. Az Ábel a ’80-as években kitűzött
Méltatásában a rektor a kiváló rizses tudósnak azt a tulaj- cél, az árasztás nélküli rizstermesztés fajtája. Termesztéstech-
donságát említette elsőként, hogy nemcsak nagyon sokan nológiát is szabadalmaztatott hozzá, Sanoryza néven.
tisztelték, hanem szerették dr. Kiss Ibolyát. Végtelenül kedves, Az ő munkája alapozta meg a már halála után elismert SZV
mosolygó egyéniség volt, olyannyira, hogyha valaki magázva Tünde magyar rizsfajtát: egyik szülőpartnere a Dáma volt.
szólította meg, menten „megsértődött”. Tegezz csak nyugod- Kiderült, hogy Simonné dr. Kiss Ibolya emlékérmet hozott
tan, ne öregíts, van nekem úgyis elég bajom, mondta olyan- létre azok elismerésére, akik valóban sokat tettek a magyar
kor. Mindenkivel „pertuban” volt, a professzoroktól a rizster- rizstermesztésért.
mesztő táblák őréig. A szoboravatás alkalmából jelentette be Halála után a hagyatékából került elő a négy emlékérem,
Gyuricza Csaba, hogy milyen sors vár a szarvasi felsőoktatási amiket Oláh Endrének, a Rizsszövetség titkárának, Veres
intézményre. Kevesen tudták, hogy volt 100 év, ami egészen Jánosnak, a Rizsszövetség alapító elnökének, Giricz Máténak
1929-ig tartott, amikor szünetelt az agrár-felsőoktatás Szar- mint kiemelkedő rizstermesztőnek és Oláh Miklósnak, a kisúj-
vason, de mint a rektor fogalmazott, ilyen még egyszer nem szállási Nagykun Zrt. korábbi rizságazat-vezetőjének adtak át.
fordulhat elő. Forrás: magyarmezogazdasag.hu
A megjelentek széles tábora nevében Jancsó Mihály, dr. Kiss
Ibolya egyik utolsó tanítványa foglalta össze röviden mestere A főszerkesztő megjegyzése: Simonné dr. Kiss Ibolya szinte a
nemesítési és növénytermesztési tevékenységét. Megköszönte kezdetek óta szívvel-lélekkel támogatta a biogazdálkodást és azt a
mindazok munkáját, akik az elmúlt egy évben adományt gyűj- lehető legjobb útnak tartotta. Emlékét a magyar biotársadalom is
töttek és adtak a most leleplezett szobor elkészítésére. szeretettel őrzi.

12 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 13


Gyümölcstermesztés Gyümölcstermesztés

BIO DIÓ ÜLTETVÉNY OSLIBAN A védekezés roppant összetett, nagy szaktudásra, megfe-
lelő időzítésre és speciális gépekre van szükség. Nem ritka,
hogy 15-20 méter magasba kell feljuttatni a növényvédőszert.

O sli nevének említésére sokunknak az első, ami eszébe jut,


az a több mint 40 hektáron elterülő bio dióültetvény.
Hogyan kezdődött ennek a gyümölcsösnek az életútja?
Ezt otthon nehezen lehet megoldani.
– Van valamilyen különleges, a termesztés során alkal-
mazott bio praktikátok, amit szívesen megosztanátok az
Klapka György üzletember álmodta meg ezt az ültetvényt, sze- olvasóinkkal?
retett volna valami olyat létrehozni, amit gyerekei, unokái is foly- – Különleges praktikánk nincs, próbálunk minél kímélete-
tathatnak, ha ő már nem lesz. Sok gyümölcsfaj viszonylag rövid sebben beavatkozni a természet életébe, ezzel fenntartani a
időn belül kiöregszik, míg a hosszú távú befektetést keresve jutott
biodiverzitást. Az ültetvény talaja füvesítve van, idén kialakí-
el a diótermesztés ötletéhez. Számos szakirodalmat elolvasott a
tottunk olyan zöld területeteket, ahova több virágzó növény-
témában, elutazott különböző országokba, többek között Francia-
országba, hogy tanulmányozza a diótermesztést. Sok év kemény
ből álló társulást vetettünk. Rengeteg állatot és rovart lehe-
kutatómunkája előzte meg a telepítést, annak érdekében, hogy tett itt megfigyelni. Sok kihelyezett madárodúba fészkeltek be
valóban maradandót hagyjon örökségül. Megtalálta a legmegfele- madarak.
lőbb diófajtát, ami a helyi klímához alkalmazkodva igen nagy ter- Tavasszal megjelentek a diólevéltetvek, de a katicák meg-
méshozamot igért. Jelenleg körülbelül 8 000 db bio diófa büszkél- szűntették a problémát.
kedik, a több mint 40 hektáros ültetvényünkön. Klapka úr halála Próbálunk minél kevesebbszer védekezni, akkor is célirá-
után idősebbik lánya Dr. Brazda Nicole szerette volna folytatni nyosan az adott kártevő ellen.
édesapja álmát és átvette az ültetvény gondozását, a fák ápolását. – Milyen termékeket találhatunk meg a termékpalettáto-
kon? Feldolgozott és feldolgozatlan értékesítés is történik?
– Az utóbbi évek nagy nehézségek elé állították a gazdálko- – A termékpalettánkat igyekszünk fejleszteni. Eddig volt a
dókat. Gondolok itt a dióburok-fúrólégyre, illetve az idei év héjas dió, az osztályozott, pucolt dióbél, majd elkezdtük gyár-
aszályos időjárására. Milyen hatással volt ez az ültetvényre? tani a hidegen sajtolt dióolajat és tavaly a darált dióbelet is.
– Az ültetvényben minden évben vannak kihívások, amiket Természetesen ezek mind a Biokontroll által minősített bio
meg kell oldani. A dióburok-fúrólégy ellen minden évben termékek.
egyre jobban sikerül a védekezés, ezt a megfelelő technológia Terveink között szerepel a bio dióliszt, és esetleg kozmeti- ges fát, melynek nyomon követheti az életútját. Ezt hogyan
kidolgozásával és finomításával értük el. A védekezés alapja kumok alapanyagaként hasznosítani a termést, de ezeket még kell pontosan elképzelnünk?
a rovar fenológiájának ismerete és rajzásdinamikájának nyo- tesztelnünk kell. – Európa szerte vannak örökbefogadóink a Crowd Far­
mon követése. Az idei évben a korábbiakkal ellentétben 8-10 Partnereink, vásárlóink igényeihez igazodóan alakítjuk a ming­on keresztül. Ez egyfajta közösségi támogatási rend-
nappal korábban jelentek meg az első hím egyedek. Így az első szortimentet. szer. Az örökbefogadási díj befizetésével hozzájárul az ápolási
védekezést is korábban kellett elkezdeni. – Ezek a termékek a külföldi piacon is jelen vannak vagy költségekhez, cserében képeken követheti a fa fejlődését egy
Idén megfigyelhető volt, hogy az aszály következtében kizárólag Magyarországon belül történik értékesítés? applikáción keresztül igény esetén meglátogathatja a diófáját.
kisebb volt az egyedek kelése és a számuk megnőtt, amikor – Sokan úgy gondolják, hogy a dió nem igényel különösebb – Természetesen a külföldi piacon is igyekszünk helyt állni, Szüret után az örökbefogadók kapnak a fa terméséből 5 kg
a csapadék hatására a talaj és levegő hőmérséklete visszahűlt. gondoskodást, odafigyelést. Valóban így van ez? ahogy Magyarországon is. Sok vásárló próbál bio termékeket héjas bio diót, valamint 2*250 ml hidegen sajtolt bio dióolajat
A nagy hőség a fákat is megviselte, a sokkot próbáltuk – Ez a vélekedés úgy gondolom a utóbbi években megvál- vásárolni, viszont a bionak mindig is magasabb volt az ára, jutaszövetbe csomagolva.
megfelelő lombtrágyákkal csökkenteni. Ennek köszönhetően tozott. Az országban több helyen megfigyelhető volt, hogy a mert az előállítása is magasabb költséggel jár. Igyekszünk az – Mit tekintetek a legnagyobb sikereteknek?
a diók mérete nálunk jól alakult, 70%-a 34 mm feletti. Sajnos házaknál a dióburok-fúrólégy teljesen tönkretette a termést. árainkat úgy igazítani, hogy a hétköznapi emberek is meg – Talán a Crowd Farmingot, ez által sok országban megis-
így is kialakultak ligetek az ültetvényen belül, ahol a fákról Rengetegen megkerestek azzal, hogy mit lehet tenni az ellen, tudják vásárolni. Elmondhatjuk, hogy olcsóbban értékesítjük mernek bennünket, és boldogan látjuk, hogy akik egy évben
már augusztus végén lehullottak a levelek. Ezeken a területe- hogy ne menjen tönkre a diótermésük. minősített, héjas diónkat mint a nagy üzletláncok. örökbe fogadtak tőlünk egy fát, azok nagy részében a követ-
ken diót sem tudtunk betakarítani. Ültetvény szinten nagyon fontos a fák ápolása, növényvé- A külföldi piacon lényegesen magasabb a héjas bio dió érté- kező évben is megújítják az örökbefogadásukat.
– Milyen fajták lettek telepítve? Illetve ezek közül melyik delme, tápanyag utánpótlása. Ilyen sűrű állományban a gom- kesítés. A magyar biodiót nagyon szépnek, egészségesnek – A jövőre nézve milyen terveitek vannak?
tűnik a legellenállóbbnak a szélsőséges időjárási viszo- babetegségek is nagy kárt eredményezhetnek. A dióburok- tartják, legyen az héjas, vagy pucolt. – Rengeteg tervünk van, szeretnénk továbbfejlődni, az új
nyokkal szemben? fúrólégy egy elhanyagolt ültetvényben akár 90-100%-os kárt – Tagjai vagytok a Crowd Farming mozgalomnak, amely kihívásoknak megfelelni, partnereket találni. Növelni szeret-
– Az ültetvény nagy részében Alsószentiváni 117 van ültetve, is okozhat. lényege, hogy bárki örökbe fogadhat egy számára tetszőle- nénk a termésmennyiségünket, modernizálni az üzemünket,
illetve Tiszacsécsi 2 porzóként. De megtalálhatók egyéb fajták új gépeket beszerezni, amivel csökkenteni tudjuk a munkaerő
is az új telepítések között, teszteljük melyek a legígéreteseb- igénybevételét. A jelenleg futó kísérleteink kiértékelését köve-
bek egy esetleges technológiaváltáshoz. A kísérletben a követ- tően, megfelelő irány kiválasztásával még hatékonyabbá tenni
kező fajtákat figyeljük: Alsószentiváni 118, Alsószentiváni a gazdálkodást.
kései, Milotai M10, Tiszacsécsi 83, Bonifác, Milotai bőtermő. – Mit tanácsolnál azoknak a gazdálkodóknak, vagy leen-
A kísérletet az elmúlt években tapasztalt anomáliák miatt dő gazdálkodóknak, akik diós ültetvény telepítésén törik a
kezdtük el, mivel jelentősen megváltoztak az éghajlati viszo- fejüket?
nyok. Egyre gyakoribbak a késői fagyok, amelyek nálunk – Gondolja át alaposan és informálódjon, mielőtt elköte-
is komoly termés kiesést okoztak. A később induló fajtával lezi magát egy ilyen nagy projekt mellett. Legyen egy víziója,
tudjuk a tavaszi fagykár kockázatát csökkenteni. A korai és amit el akar érni. Készüljön fel a rengeteg akadály leküzdésére.
később érő fajtákkal a betakarítást meg tudjuk nyújtani, ezzel Nagyon fontos a szakértelem, a megfelelő emberekkel való
csökkentjük a munkacsúcsot és a kedvezőtlen időjárás esetén kapcsolat kialakítása. Tőkeerős háttér kell a beruházáshoz,
is tudunk termést betakarítani. Az eltérő fajták másképpen az eszközök beszerzéséhez és az ültevény létrehozásához. Fel
állnak ellen a betegségeknek, illetve megfigyelhető, hogy bizo- kell készülni, hogy sok idő mire termőre fordul az ültetvény és
nyos fajtákat a dióburok-fúrólégy is szívesebben károsít. Ezek lassú a megtérülés.
a fák indikátorként szolgálnak. Bujtás Olimpia

14 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 15


Növényvédelem Növényvédelem

Dióburok-fúrólégy elleni lehetséges védekezési – Növényvédőszerek adatbázisa [2022.06.02]), egy alumí-


nium-szilikát (kaolin), melynek alkalmazásával a fúrólégy

lehetőségek bio dióültetvényben


mellett az almamoly ellen is védekezhetünk, a károsító riasz-
tásával. A technológia általánosnak számít már az Egyesült
Államokban, ahol a repellenes hatás mellett a károsítók táp-

M agyarországon a dió igazi sikernövénnyé lépett elő,


mivel termesztésének számos eleme egybecseng a
jelenlegi kor követelményeivel. Egyrészt a dió termesztése
bek között kihívást. A károsító az Egyesült Államok melegebb
területeiről, illetve Mexikóból származik, megjelenése Euró-
pában a 80-as évek elejére tehető. Magyarországon a fúrólégy
lálkozás-gátlását is megfigyelték az amúgy élelmiszer adalék-
ként (E559) is regisztrált hatóanyagnál. A javasolt technológia
szerint az alumínium-szilikátot évi maximum 5 alkalommal,
során jól gépesíthető, így kevesebb kézi munkaerőt igényel a lárváit 2011-ben Kőszeg külterületén találták meg, de jelen- 7 napos időközzel, kezelésenként 8-15 kg/ha dózisban (600-
többi gyümölcsfajhoz képest. Ez különösen igaz a szüreti tősebb kártételét néhány évvel később mutatta meg, amikor 1500 l vízmennyiséggel) kijuttatva érünk el jó hatékonyságot
munkákra, mivel azok teljesen gépesíthetőek, a termések 100%-ot ért el a fertőzöttsége sok ültetvényben. Hatalmasat a dió kötődésétől a termés 90%-os méretének eléréséig (május
leszedésétől a poszt-harveszten keresztül egészen az értéke- ugrott a kémiai kezelések száma a diósokban ebben az idő- eleje – június vége közötti időszak) bezárólag.
sítésig. Másrészt igen nagy érdeklődés mutatkozik a dió iránt szakban és még így sem tudták megvédeni a termést. Konvencionális gazdálkodásban sem túl bő a védekezési
a piacon, ezért évről-évre jelentős mértékben emelkedik a ter- 2019-ben a MATE Gyümölcstermesztési Kutató Központ- lehetőség, az adatbázis az említett riasztószer mellett 18 talá-
més mennyisége is szinte valamennyi országban. E jelentős jában is akkora volt e kártevő fertőzöttsége, hogy elkezdtünk latot jelöl meg, de ez mindösszesen 3 hatóanyag formulázott
kereslet növekedés hátterében azon orvosi kutatások is áll- új lehetőségek után kutatni, szemléletváltásra volt szükség, termékeit kínálja felhasználásra, melyek természetesen nem
nak, melyek alapján igen kedvező élettani hatásai vannak a mert a légy megjelenése ezt megkövetelte. Mégis mi legyen alkalmazhatóak biotermesztésben. A károsító jelentette kihí-
rendszeres, kismértékű dióbél fogyasztásának az emberi szer- – tettük föl magunknak a kérdést? Két védekezési mechaniz- vást mutatja, hogy 2020-ban (július 22-től november 19-ig) a
vezetre, különösen téli időszakban. mus állt előttünk, a kártevő riasztása, vagy a kártevő össze- FruitVeB indítványára szükséghelyzeti engedéllyel korlátozott Dióburok-fúrólégy imágók a csapdában (Fotó: Kalmár)
E tényezők a magyar diótermesztésre is rányomták bélye- gyűjtése, csalogatása és kémiai hatóanyagokkal való elpusztí- alkalmazást biztosított a NÉBIH egy piretrin-tartalmú készít-
güket, mivel az elmúlt két – három évtizedben a dió áru- tása. A riasztás során a hasznos szervezeteket is elriasztjuk az ménynek, amellyel nem csak a károsító riasztását, de annak biogazdálkodásban is használható készítmény jelenlegi enge-
gyümölcs ültetvények felülete több, mint kétszeresére nőtt, ültetvényből a biológiai főzeteinkkel és ezzel a riasztással csak a kultúrában való elölését is el lehetett érni. Természetesen délyokiratának dióval történő kibővítése, amely talán mérsé-
jelenleg 7 000 ha feletti ültetvényfelülettel rendelkezünk. Az a saját ültetvényünkben jelentkező problémák oldódnak meg, a piretrin méhveszélyessége, vagy vízi szervezetekre gyako- kelheti a diótermesztők kárait.
ültetvényfelület növekedés érezteti hatását az országos össze- mert a kártevőt „elzavarjuk” valószínűleg a szomszéd kertbe, rolt hatása továbbra is elismerten jelentős, de különösen nagy Az említett hatóanyagokkal a korábbi szükséghelyzeti
termés mennyiség növekedésében is, mivel 10 000 tonna szá- vagy ültetvénybe, ahol a probléma hatványozottabban fog kártevő-nyomás esetén, kihasználva a hatóanyag napfényben engedélyeknek, termőhelyi kísérleteknek megfelelően már
rított héjas termésmennyiséggel rendelkezünk országos szin- jelentkezni, sőt esetleg vissza is tud jönni a riasztó szer hatá- való gyors elbomlását, valamint az eseti engedély jelentette, tapasztalatok is rendelkezésre állnak. A termelők ennek kap-
ten, ami közel háromszoros emelkedés a 90-es évek végéhez sának elmúltával, vagy a kezelések közötti időablakok során. szezononként 2-szeri, alkalmanként 0,75 l/ha mennyiségben csán kiemelték a jelenleg magas hektárköltséget és azt is, hogy
képest. A KSH 2017-ben végzett felmérése alapján a magyar Mi a Gyümölcstermesztési Kutató Központban a kártevő való kijuttatását várhatóan megfontolásra kerül az eseti fel- a piretrin alacsony hőmérsékleten mérsékeltebb hatású, ami
dióültetvények közel 14%-a bio ültetvény és további 10%-uk csalogatása és kémiai hatóanyaggal történő kezelése mellett használási engedély ismétlése is. a készítmény korai vegetációban való alkalmazásának, illetve
áll átállás alatt. Ezek az értékek 2017 óta annyiban változtak, tettük le a voksunkat, mert ezzel a védekezési módszerrel tar- Hazai kutatóintézetek, növényvédőszer forgalmazók igye- hűvösebb évjáratokban történő használatának gátat szabhat.
hogy a teljes dió ültetvényfelület 40%-a átállási, vagy már tósan csökkenthető a kártevő egyedszáma, így a következő keznek megfelelni a növényvédelmi probléma miatt a gaz- A sok esetben még csak feltételes védekezési lehetőségek
átállt ültetvény, ezzel pedig a faj az ökológiai gazdálkodásra évekre is legalább kezelhetővé, vagy megoldhatóvá válik a dálkodók által támasztott igényeknek, így több kísérletet egy további szegmensét jelezheti egy olyan hiperparazita
leginkább beállított kultúránk. A bio ültetvények túlnyomó védekezés. állítottak be a közelmúltban is, mely során az ültetvények- szervezet felhasználása, mely a Beauveria bassiana gomba
része, több, mint 50%-a az észak-alföldi régióban található. A csalogatóanyag egy fehérje bomlástermék, mely táplál- ben mérsékelhető a károsítás mértéke, elháríthatóak az akár spóráit és micéliumait alkalmazva ezt a talajba mosva teremt
Az ültetvények 20%-át öntözzük, ez természetesen főleg az kozásra csalogatja össze az egyedeket, viszont ettől még nem 100%-ot is megközelítő termésveszteségek. kedvezőtlen feltételeket a terrikol károsítók, így a dióburok-
új ültetvényekre vonatkozik. Bio ültetvényekben főleg magyar pusztulnak el, a permetléhez növényvédő szert is kell adni, A beállított kísérletek egyaránt hangsúlyozzák a rajzás- fúrólégy számára is. Hasonló szervezet Arthrobotrys oligospora
nemesítésű fajtákat termesztenek. amit a csalogató anyag illékonysága segít, hogy a legyek meg- megfigyelésre alapozott kezeléseket, melynek alapját a sárga is, de amellett, hogy a parazita gombák nedves talajviszonyok
A magyar dióültetvényekben az elmúlt néhány évben meg- találják. Minél lassabban illan el a csalogatóanyag, annál több fogólapos, csalogatóanyagos csapdázás biztosítja (akár a között fejtik ki a hatásukat, eredményességük még nem kel-
jelent új kártevő, a dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa, legyet vonz, így javasolt a nagy cseppméret alkalmazása a cseresznyelégy elleni csapdákkal). A károsító egyébként egy lően igazolt.
Cresson 1929) elleni növényvédelmi kezelések jelentenek töb- permetezés során. A hatásfokozó segédanyagként regisztrált nemzedékes elhúzódó rajzású, a csapdák kihelyezése június A legveszélytelenebb, de nagyobb felületen korlátozott
készítmény jelenleg konvencionális keretek között alkalmaz- végére időzíthető, így a károsító július második dekádjára hatékonyságú megoldás a mechanikai védekezés, melynek
ható, biotermesztésben való engedélyezése egyelőre várat jósolható rajzáskezdete hatékonyan megítélhető (a folyama- megfelelően a lehullott, károsodott termést össze kell gyűj-
magára. tos megfigyelés október közepéig javasolt). A sárga fogólapo- teni és megsemmisíteni, megelőzendő a talajba bábozódást
Ezen kívül nagymértékben emeli a védekezés hatékonysá- kat a korona fényjárta magasabb zónáiban célszerű elhelyezni és a kártevő következő évi nagyobb gradációját. Ha lehetőség
gát, ha a kijuttatásra szánt készítményeket közvetlenül oda a károsító életmódja miatt. Kissé nehézkes a fogások kiér- van a fán múmiaként maradó termések mielőbbi eltávolítá-
juttatjuk ki, ahol a kártevő tartózkodik. A fúrólégy napimádó tékelése, hiszen a csapda nagy számban fogja az ugyancsak sára tovább javítható a mechanikai védekezésünk hatékony-
kártevő, jelentős mértékben a korona felső harmadában talál- fúrólegyek közé tartozó cseresznyelégy imágóját is, melytől sága. Megfigyelések utalnak arra is, hogy a korai kártétel
ható meg, ezért célszerű nemcsak nagy teljesítményű perme- nagyobb gyakorlattal különválasztható (a dióburok fúró- során lehullott már károsított diót buroktalanítva, a termést
tező gépet használni a növényvédelmi kezelések során, hanem légy szárnyvégi foltossága a 3. pigmentált folt külső ágának még hasznosíthatjuk, természetesen a fertőzött burok meg-
szellős, napfénytől jól átjárt, párhuzamos koronaelemektől és megfigyelésével végezhető el, ez a folt a szegélyeret követi és nyugtató megsemmisítésével.
fertőzési gócoktól mentes koronaszerkezetet is kialakítani és túlhalad a középéren) a dióburok-fúrólégy. Több fogólap áll A dióburok-fúrólégy minden bizonnyal az idei szezonban is
rendszeresen végzett metszésekkel fenntartani. A tapasztala- rendelkezésre a választékban, ezek a hazai boltok kínálatában fejtörést okoz a diótermesztőknek. Értékelve a lehetőségeket
tok szerint a radiál-ventillátoros kijuttatás a leghatékonyabb, általában rendre megtalálhatóak. minden bizonnyal az ismertetett védekezési eljárások kom-
a megfelelően nagy permetlé mennyiség, illetve a nagyobb Bíztató eredményekkel kecsegtet az említett piretrin keze- binációja vezethet egy olyan elfogadható megoldáshoz, ami
koronaméret miatti légcsöves növényvédőgépek jelentette lés kombinálása azadirachtin hatóanyaggal, mely mélyhatású gazdaságilag is kivitelezhető és a bio diótermesztés további
teljesebb, a korona magasabb régiójára is kiterjedő szóráskép készítményként számos rágó és szívó kártevő ellen alkalmaz- töretlen fejlődését is biztosíthatja a jövőben.
jobb hatékonysága miatt. ható, hatásmechanizmusa szerint táplálkozás, szaporodás Dr. Bujdosó Géza, Kalmár Klementina
Jelenleg korlátozza a védekezés gyakorlati lehetősé- és kitinszintézis gátló készítményként alkalmazható. A neem MATE Gyümölcstermesztési Kutató Intézet
geit, hogy normál ún. alapengedéllyel ökológiai ültet- fa magjából kivont hatóanyagot évi négy alkalommal szüksé- Lefler Péter
A kártevő kárképe szüret előtt (Fotó: Kalmár) vényben egyetlen riasztó készítmény rendelkezik (NÉBIH ges kijuttatni 2,5-3,0 l/ha mennyiségben. Várható az utóbbi Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.

16 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 17


Növényvédelem Növényvédelem

Szántóföldi állókultúrák ökológiai jelentősége


és biológiai növényvédelme
A z ökológiai gazdálkodásban a pillangósoknak kitüntetett szerep jut, hiszen termesztésük a talajok nitrogénben
való gazdagításának talán legegyszerűbb módja. A vetésszerkezetben másodvetésű zöldtrágyaként is felbukkan-
hatnak, jellemzőbb azonban, hogy több évet töltenek egy adott táblán. Ilyenkor beszélünk évelő, vagy állókultúráról.

Állókultúrák az ökológiai vetésforgóban tóföldi növényben (kalászosok, kapások, repce, zöldségek)


megjelenik.
Egy ellenőrzött ökológiai gazdaságban az évelő pillangósok- Az ellene való védekezés évtizedeken át mérgeken alapult,
nak (főleg a lucernának) számos előnye van az ott termelt szé- de sajnos gradációkor ma is meg szokták adni az eseti enge-
nán túl: délyt a véralvadásgátláson alapuló rodenticidekre, amivel
•• néhány év termesztés után a talaj újjászületik, humusz- súlyos károk érik környezetünket. Ilyenkor elhullott vadak
tartalma megnő, szerkezete a mélyre hatoló gyökerek és (őz, mezei nyúl, fácán), másodlagos mérgezést kapott védett
a giliszták nyomán levegős, morzsalékos, tápanyagban ragadozók (ölyvek, kerecsensólyom) jelzik az emberi fele-
gazdag lesz; lőtlenséget, a nem megfelelő szerkijuttatást. A mezei pocok
•• az évi többszöri kaszálás hatékony módszer az évelő gyo- gradációja mindig magától összeomlik, ám a baj csúcspontján Az ekkora fiókáknak már tucatnyi pocok jár naponta! (Hortobágy) Vörös vércse (Pátka)
mok (pl. selyemkóró, mezei aszat) meggyérítésére; is van vegyszermentes, környezet- és természetbarát segítsé-
•• az évelő pillangósok és a köztük előforduló gyomnövé- günk: maga a Természet. szürke gém, melyekből egy-egy nagyobb lucernatáblán akár Jóval magasabb T-fákat is kitehetünk, ezeket azonban tar-
nyek nektár- és virágporforrást jelentenek rengeteg ízelt- 100-150 példány is vadászgathat. tósan le kell ásni (legalább fél méter mélyre) és alul gyámok-
lábú számára, melyek további élőlények táplálékforrásai; A pocok természetes ellenségei kal kell ellátni. Akit nem zavar a traktorral elvégzett kerülő
egy lucernaföld a szántók valódi élő színfoltja. Az egyéves ÂÂÉnekesek és alkalmi vadászok manőver, akár a tábla közepére is teheti, de jobban elfér a sze-
növényekkel összehasonlítva kiemelkedően gazdag egy A gradáció összeomlása jórészt egészségügyi okból történik Első helyre kívánkozik a nagy őrgébics, ez a harcias, kam- gélyben. Nehezebb kihelyezni, de tartós, nem kell kaszáláskor
évelő kultúra élővilága. (a népes, stressz által sújtott pocoktömegben az egyedek pós csőrű, „húsevő énekes”, amely Magyarországon jellem- kiszedni, ráadásul sokkal kevesebb kell belőle, hiszen a ráülő
A lucerna és a vele rokon pillangósok rovarkártevői (pl. ellenállóképessége csökken, jobban terjednek a betegségek), zően téli vendég. Egy-egy példány egy lucernatáblán ősztől madár jóval nagyobb körben belátja a vadászterületét. Ugyan-
lucernaböde, barkók, levéltetvek) ugyan sokan vannak, ám az de azért ehhez jócskán hozzájárulnak azok az állatok is, ame- kora tavaszig kitart és lelkesen vadássza a pockokat. Emellett csak fix ülőhelyként szolgálhatnak a mezsgyeoszlopok, vagy a
általuk okozott terméskiesés az esetek túlnyomó többségében lyek ilyen években szinte kizárólag mezei pocokkal táplál- a szalakóta, a varjúfélék (dolmányos varjú, szarka) és a sirá- táblák sarkához ültetett facsemeték támkarói.
mélyen a harcedzett ökológiai gazdálkodó ingerküszöbe alatt koznak. Az emlősök közül a menyét, a hermelin, a róka és az lyok is szívesen színesítik pocokkal étlapjukat.
marad. Egy kártevő van, amely érzékeny problémát képes aranysakál érdemel említést. A madarak közül több csoport is
okozni: a mezei pocok. kiemelendő. Biológiai növényvédelem az állókultúrákban

Egy nagy túlélő: a mezei pocok ÂÂVágómadarak Felmerülhet a kérdés, hogy a gazda hogyan csábíthatja pocok-
Nagyon aktív pocokvadász a nálunk előforduló négy réti- kal fertőzött földjére ezt a népes madársereget. Az esetek jó
Ez a rendkívül szapora, a házi egérnél rövidebb farkú, barna héja, a legnagyobb jelentősége a gyakori fészkelő barna réti- részében a kisujját sem kell mozdítania, a madarak ugyanis
szőrű kisemlős földbe ásott járatokban él. Néhány évente héjának és az egész telet nálunk töltő kékes rétihéjának van. sokkal hamarabb észrevették a kínálkozó lehetőséget. A
elképesztő mértékben megnő a számuk, ez a gradáció. Az ölyvek közül az egerészölyv egész évben, a gatyás ölyv télen kaszálás különösen védtelen helyzetbe hozza a rágcsálókat,
A mezei pocok az agrárkörnyezetben normál esetben a figyelhető meg folyamatosan a lucernaföldeknél. Ritka, foko- hiszen pillanatokon belül láthatóvá válnak a járataikba vezető
telepített gyepek és pillangós állókultúrák lakója, hiszen szá- zottan védett, de pocokfogásban jeleskedő a barna és vörös lyukak, amiket addig a magas növényzet eltakart.
mára lényeges, hogy lakókamráit ne tegye tönkre az évenkénti kánya, illetve a békászó sas. Sok olyan madár van, amely egy megfelelően magas ponton
többszöri talajmunka. Ezek az évelő táblák a gradációk kiin- (ezt nevezik vártának) üldögélve vár türelmesen áldozatára,
dulási pontjai, utána már a pocok gyakorlatilag minden szán- ÂÂSólyomfélék majd az elcsípett pockot is ott fogyasztja el. Számukra a föl-
A tudomány mai állása szerint a sólymok a papagájokkal dön hagyott bálák is remekül megfelelnek a célnak, csakhogy
közös őstől származnak, küllemük azonban „ragadozós”. a pockok hajlamosak a hálóba tekert körbála földdel érintkező
Néha az ősmagyarok által szentként tisztelt kerecsensólyom részébe berágni, ami lehordáskor kellemetlen meglepetéseket
is vadászik pocokra, ám az igazi szakértő a kék és a vörös vér- okozhat. Jobb megoldás ezért a kifejezetten a madaraknak
cse (utóbbiról a cikk második felében bővebben esik majd szó). kitalált T-fa (lásd a fotót jobbra).
Nevét alakjáról kapta, a függőleges része hosszabb, mint
ÂÂBaglyok a tetején levő, vízszintes ülőrész. Elsősorban az egerészölyv,
Hazánk leggyakoribb baglya az erdei fülesbagoly, amely az erdei fülesbagoly és a nagy őrgébics tud ilyenről sikere-
szinte csak mezei pockon él. Gradációs években ugyanilyen sen zsákmányolni. A T-fát oda érdemes kihelyezni, ahol más
„egysíkú” étrendre tér az amúgy változatosabb táplálkozású magas vártapont nincsen (tehát keskeny, két oldalról fasorral
kuvik, gyöngybagoly és a nálunk ritka fészkelő réti fülesba- szegélyezett parcellára felesleges). Magassága legyen legalább
goly is. másfél méter; egy ekkora karót kalapáccsal is be lehet verni a
talajba, majd utólag lehet rögzíteni az ülőrészt. Hektáronként
ÂÂGázlómadarak ekkora T-fából 6-8 darab is elférhet, őket kaszálás előtt be
A fehér gólya a lucernakaszálások szívesen látott vendége, kell szedni, hogy a munkát ne akadályozzák. Másik hátránya,
a pockok „nyakon csípésében” valódi specialista. Az utóbbi hogy a szél, vagy a nekidörzsölődző állatok kidönthetik, ekkor
évtizedekben ugyanilyen étrendre tért rá a nagy kócsag és a pedig nehéz megtalálni. Egerészölyv egy ökológiai lucernatábla melletti T-fán (Székesfehérvár)

18 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 19


Növényvédelem Növényvédelem

A pocok elleni védekezés magasiskolája:


a vörös vércse telepítése
A vörös vércse (Falco tinnunculus) gerle méretű, karcsú, reme-
kül repülő madarunk. A hímek feje szürke, a tojóké vöröses-
barna, amúgy alapszínük rozsdavörös. Gyakran megfigyel-
hető, amint nyílt területek fölött egy helyben lebeg, azaz
„szitál”, majd hirtelen zuhanni kezd a megpillantott prédára.
Hazánkban az egyik legkönnyebben telepíthető madárfaj,
ugyanis saját fészket nem épít, varjúfélék elhagyott otthonait
foglalja el, továbbá nagyon jó arányban foglalja el a megfelelő
helyre kitett speciális költőládákat, az ún. „vércseládát”. Ahol
állókultúrák is színesítik a vetésszerkezetet, a vércse megte-
lepedésére komoly az esély. Lucernatáblánknak, gyepterüle-
tünknek így meglehet a maga saját vércsepárja, elegendő az
alábbi szabályok betartása:
•• A láda kerüljön legalább 3,5 – 4 méter magasra, fára,
különálló oszlopra, esetleg szigetelt villanyoszlopra.
(Figyelem! Ne helyezzük olyan középfeszültségű osz-
A vércseláda méretei cm-ben. A tartósságot fokozza, ha a tetőt
lopra, amelynek keresztvasa szigeteletlen! A vörös vércse bádoggal, vagy PVC-vel borítjuk be.
az áramütések egyik leggyakoribb áldozata.)
•• A láda nyílása ne nézzen az uralkodó szélirány felé. A vörös vércse enyhe teleken nem vonul el, hanem a köl-
•• Igyekezzünk olyan helyet kiválasztani, ami emberi zava- tőhely környékén marad. Költési időben a pár folyamatosan A vércseládát néha az erdei fülesbagoly is elfoglalja (Hortobágy)
rástól mentes. Kerüljük a forgalmas utak melletti fákat; hordja a mindig éhes 2-6 fiókájának az eleséget, ami gradációs
ha nincs más alkalmas fa, a láda ne nézzen az útra, hanem években zömmel mezei pocok, egyébként gyíkokat, rovarokat
fordítson neki hátat. (pl. cserebogár, lótücsök) is eszik.
•• A láda aljára tegyünk legalább 5 cm vastagon mosott Nem telepes faj, a ládák között legyen 300-400 méternyi
1-2 cm-es gyöngykavicsot, ennek hiányában faforgácsot, távolság, hogy elejét vegyük a szomszédok között borítékol-
Mezsgyekarón pihenő nagy őrgébics (Pátka) apróra tört szalmát, vagy más száraz növényi maradványt. ható konfliktusoknak. A láda komoly karbantartást nem igé-
nyel, ám a madarak ürüléke és köpetei hatására a kavics össze-
cementálódhat. Néhány évente érdemes költési időn kívül
felmászni és friss aljzatot beletenni. A ládák élettartama kb.
15-20 év, utána az illesztéseknél elkezdenek korhadni.

Amire még figyelni kell


Egy tehenészet számára egy százhektáros lucernatábla növe-
dékének mielőbbi betakarítása kulcskérdés, ám a nagy sebes-
séggel vontatott kaszák nagy munkaszélessége és az esetleges
éjszakai munkavégzés miatt ott semmilyen bujkáló gerinces
állat nem fog életben maradni. Emberi léptékű ökológiai gaz- Ökológiai lucernatábla mellé, oszlopra kihelyezett vércseláda (Pátka)
daságunkban akkor is alkalmazzunk természetbarát módsze-
reket, ha erre nem kötelez bennünket agrár-környezetgazdál-
kodási előírás:
•• a láncfüggönyös vadriasztó a kasza előtt haladva átmoz-
gatja a növényzetet, felrebbenti a rovarokat, a legtöbb
esetben megugrasztja az emlősöket, madarakat;
•• a lassú, belülről kifelé haladó kaszálási mód lehetőséget
ad a bujkáló madaraknak, hogy elhagyják a táblát;
•• a meghagyott foltokban, sávokban a növényzet újrasar-
jadásáig pótköltésbe kezdhetnek a pacsirták, sordélyok;
táplálékot találhatnak a rovarok.

A „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány Fejér


megyében már két vércsevédelmi akciót indított gazdák szá-
mára. Örömmel segítünk minden hazai ökológiai gazdálkodó-
nak abban, hogy gazdaságát madárbarátabbá tegye.
Kovács Gergely Károly
+36 30/598-6002 Láncfüggönyös vadriasztóval végzett, belülről kifelé haladó kaszálás
Vércseláda kihelyezése egy fával benőtt határhalmon (Kisláng) jarosi.kovacs@gmail.com (Székesfehérvár)

20 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 21


PR-cikk PR-cikk

ÚJ GENERÁCIÓS TÁPANYAG UTÁNPÓTLÁS


A MIKROBÁK EREJÉVEL
M ezőgazdasági gyakorlatunk talajerőgazdálkodási szempontból az elmúlt évtizedben jelentős változásokon
ment keresztül. A környezetkímélő és talajregenerálódást elősegítő technológiák és termékek terjedése
egyre nagyobb figyelmet kap a termelők részéről. A profitorientált szemlélet mellett megjelenik a precíziós, okszerű
gazdálkodás. Odafigyelünk arra, hogy egyebek között az inputanyagok akkor és olyan mennyiségben kerüljenek
kijuttatásra, amikor és amennyi belőlük feltétlen szükséges, a talajmunkákat kíméletesen végezzük, ennek köszön-
hetően gazdaságunkhoz tartozó területeinket jó állapotban adjuk tovább a következő generációnak.
A talajra – szerkezetétől függetlenül – gyakran a mai napig élet- életben rég leírt folyamatokról van szó. Ez a múltbéli szemlé-
telen közegként tekintenek. Szerencsére a mezőgazdaság aktív let azonban megváltozni látszik, ami a különböző mikrobiális
résztvevőinek többsége tudja, hogy a talaj megfelelő állapotá- készítmények eredményes alkalmazásának köszönhető.
nak fenntartása, annak szükség szerinti javítása elengedhetet- A szemléletváltozáshoz nagymértékben hozzájárulnak azok
len ahhoz, hogy a jövőben a mindenkor elvárt minőségben és a támogatások, melyek a környezetkímélő megoldások alkalma-
mennyiségben állíthassunk elő terményeket. zását ösztönzik. Mint tudjuk, az integrált gazdálkodási szemlélet
A növény-mikroba interakciók vizsgálata és a különböző előtérbe helyezi a természetes mechanizmusok támogatását
mikrobiális inputanyagok alkalmazása egyre nagyobb teret a kémiai megoldásokkal szemben, azokat háttérbe sorolva. 2. ábra | A Free PK hozzájárul a talajban lévő, nehezen elérhető
kap a gyakorlatban. A mikrobák, legyenek azok számunkra A kijuttatott növényvédő szerek mennyiségének csökkentésén tápanyagok, különösen a foszfor és a kálium felszabadulásához
hasznosak, vagy kártékonyak, körülveszik növényeinket, velük túl figyelmet kell fordítani a fenntartható szerves- és műtrágya
kölcsönhatásban élnek. Sajnos a gyakorlatban általánosságban felhasználásra. Ez nem csak a költségek csökkentése érdeké- melyek hozzájárulnak a talajban lévő, olykor nehezen elérhető
kevés figyelmet fordítottunk a mikrobiom növényi biomasszára ben fontos, a talaj mikrobiom összetételének alakulásában és a tápanyagok, különösen a foszfor és a kálium felszabadulásához.
gyakorolt pozitív hatásaira annak ellenére, hogy a tudományos nitrátérzékeny területeken is rendkívüli jelentőségű. Az elmúlt Ezek a tápanyagok kulcsfontosságúak többek közt a gyökér- és
évben tapasztalható műtrágya árak emelkedése és a szerves trá- növényi növekedés, fejlődés, a termésminőség és a szárazság-
gya hiánya még fontosabbá teszi, hogy felhívjuk a figyelmet az tűrés szempontjából. Továbbá elősegítik a betakarított termé-
új generációs tápanyag utánpótlási lehetőségekre. nyek/termések tárolhatóságát. A növény-mikroba interakciót a
növény exudátumai vezérlik, a tápanyagok és cukrok átadásá-
™™ A Biocont Magyarország Kft. FREE termékcsaládja hozzá- nak mértékét, így a baktérium által mobilizált foszfor és kálium
járul a kijuttatott műtrágya mennyiségének csökkentésé- mennyiségét a növény szabályozza. •• évelő takarmánynövények estén vegetáció elején, vagy az
hez, valamint annak hasznosulásához. első kaszálást követően juttassuk ki;
Az okszerűen és költséghatékonyan gazdálkodók jól tudják, ™™ A FREE termékcsalád további tagjai engedélyeztetés alatt •• ideális talaj hőmérséklet 8°C és 30°C között van;
hogy a rentábilis termelés alapja a termőterületeik talajainak állnak, amelyekkel a nitrogén műtrágya mennyiségét hek- •• kijuttatás nedves talajra, vagy eső előtti órákban javasolt;
ismerete. Nem könnyű azonban megoldani azt, hogy a kultúr- táronként akár 30-45 kg-mal csökkentheti. (Természetesen •• magas UV sugárzás esetén reggeli, vagy esti alkalmazás
növény teljes vegetációs ideje alatt minden szükséges elem a az ökológiai gazdálkodásban nitrogén műtrágyák nem hasz- ajánlott;
megfelelő mennyiségben és állandóan felvehető állapotban nálhatók! A szerk. megjegyzése.) •• a talajra permetezővel kell kijuttatni a kultúrnövény jelen-
legyen jelen a talajban. Az egyes elemek felvételét jelentő- A hatékonyság a FREE készítmények megfelelő alkalmazásá- létében.
sen befolyásolja a talaj fizikai-kémiai tulajdonsága és annak ban rejlik! ________________________________________________________
mikrobiális összetétele. A műtrágyák kijuttatását a kultúrnövény Alkalmazási mód: FREE PK – https://biocontmagyarorszag.hu/termek/free-pk/
fenológiájához igazítjuk, ez azonban nem tesz lehetővé folya- •• szántóföldi és zöldség kultúrák esetén ősszel, vagy tavas�- ________________________________________________________
matos jelentétet, vagy állandóan felvehető állapotot. Mindan�- szal juttassuk ki a növények csírázását követően a növeke-
nyian hallottunk már a relatív tápelem hiányról és láttuk is annak dési fázisban; Papp Márk
következményeit. A növények szabályozni képesek saját táp- •• állókultúrák (szőlő, gyümölcsfa) esetén télvégén, vagy szaktanácsadó
anyagfelvételüket. Gyökérváladékukkal közvetlenül és közvetve tavasszal juttassuk ki; Biocont
befolyásolják a talajból felvehető elemek mennyiségét. Közvet-
lenül maga az exudátum segíti a gyökér körüli tápanyag feltá-
ródását. A közvetett folyamat során a gyökérváladék hatására
olyan gombákat és baktériumokat vonzanak a gyökerek köze-
lébe, melyek szimbiotikus kapcsolat során segítik a tápanyagok
folyamatos felvételét.

™™ A Biocont Magyarország Kft. FREE termékcsaládja a tel-


jes vegetációban hozzájárul a kultúrnövény folyamatos
tápanyagellátásához és a nehezen felvehető tápelemek
mobilizálásához!
A FREE PK mikrobiológiai készítményben megtalálható Bacillus
mucilaginosus gyökérbaktérium szimbiotikus kapcsolatban áll a
1. ábra | A Free PK készítményt ősszel, vagy tavasszal juttassuk ki
növénnyel. A kapcsolat eredményeként szerves savakat termel, 3. ábra | A Free PK használata
a növények csírázását követően a növekedési fázisban

22 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 23


Állattartás Állattartás

BIOTYÚK, BIOTOJÁS nyésztést egyensúlyban tartani, hiszen az állatok létszámának


összhangban kell lennie a trágyázandó területek nagyságával.
Ügyeljünk arra, hogy a trágya ne károsítsa a környezetet,
Az ökológiai baromfitartásról háztájon kezdőknek és áttérőknek vagyis a gazdaságban keletkező istállótrágya mennyisége ne
lépje túl a 170 kg/N/ha/év egyenértéket.

A lább olvasható írásunk Zámbó Sándor tollából származik,


mely a BioPorta füzetek sorozat 6. (2011) részében jelent meg.
Az országot járva gyakran láthatja az utazó, hogy a korábbiaktól
KIS TYÚKSZÓTÁR
MILYEN FAJTÁT VÁLASSZUNK?
(A tyúktartásban kevésbé járatos, vagy pusztán
eltérően a tanyák kezdenek elnéptelenedni, azokat inkább csak a téma iránt érdeklődő olvasók számára) A fajták vagy vonalak kiválasztásakor figyelembe kell venni a
pihenésre, nem pedig termelésre használják. A falusi udvarok- helyi körülményekhez való alkalmazkodó képességet, a vitali-
ban egyre kevesebb baromfit látni. Az emberek döntő többsége Naposcsibe: kelés után megszáradt, még nem etetett és tást és betegségekkel szembeni ellenálló képességet. Ezeknek
inkább kétes eredetű és minőségű terméket vásárol. Sajnos úgy 48 óránál nem idősebb állat. a követelményeknek az élénk vérmérsékletű, szorgalmasan
néz ki, mintha a magyar ember csak a fazékban, illetve a tányé- Csirke: napos kortól 8-12 hetes korig minden fiatal kereső, edzett fajták felelnek meg. Lehetőség szerint kerül-
ron szeretné az apró jószágot, de a vele való foglalatosságot már állat ivartól függetlenül. jük az intenzív fajtákat, mert ezen állatok nem kalandoznak 3
nem szívesen műveli. Az utóbbi idők élelmiszerbotrányai kap- Növendék: ált. 10-12 hetes kort meghaladó, de még nem el hosszabb táplálékkereső utakra, nagy melegben pedig az
csán nem hangsúlyozhatjuk eléggé, mennyire fontos a kiváló ivarérett – árutojás-termelési, vagy tenyésztési ólban keresnek menedéket. Ha módunk van rá, részesítsük
minőségű élelmiszer, illetve élelmiszeralapanyag-előállítás. célra nevelt – állat. előnyben az őshonos fajtákat. Az életerős tyúkféle érdeklődik
Az ökológiai termelés célja éppen ez, vagyis hogy a háztáji Növendék hímivarú növendék. környezete iránt, járkál, kapar, élénken fut, eleséget keresve
baromfitartó a házi szükségleten felüli biotojásokat saját maga kakas: távolra elkalandozik. Reggel elsőként indul keresni, esténként
az 52/2010 FVM-rendelet rendelkezéseinek megfelelően Jérce: nőivarú növendék. pedig utolsóként telepszik az ülőrúdra. Háztáji tyúktartásra
kistermelőként a végső fogyasztónak legálisan értékesíteni Tojó, vagy tyúk: ált. 20 hetesnél idősebb, ivarérett, kifejlett, to- főleg a kettős hasznosítású fajták ajánlottak, hiszen ezen álla-
tudja. Az ökológiai baromfitartás más szemléletmódot köve- jást termelő, vagy kiselejtezett nőivarú állat. tok húsa és tojása is kiválóan felhasználható.
tel, mint amit az utóbbi idők „iparszerű” tartási módja. Mivel Kakas: ált. 20 hetesnél idősebb, ivarérett hímivarú Az ökológiai tyúktartásra ajánlott fajták:
magyarázható, hogy a háztáji baromfitartás szerepe az utóbbi állat. Magyar őshonos fajták (1-6 kép): magyar tyúk (fehér,
időben mégis felértékelődik? A falusi turizmus sajátságaiból Kappan: ivartalanított kakas. 1. kép | Fehér magyar tyúk
adódóan a legtöbb esetben a házigazda maga is gazdálkodik. Kotlós: tojásokon ülő tojó, a természetes keltetés fő- 2. kép | Sárga magyar tyúk
Így ha a vendégnek kedve tartja, ő is aktívan bekapcsolódhat szereplője. 3. kép | Fehér erdélyi kopasznyakú tyúk
az állatok gondozásába. Így közvetlen közelből láthatja, hogy Rántani való vágásra alkalmas – 0,9-1,2 kg súlyig – nevelt 4. kép | Fekete erdélyi kopasznyakú tyúk
a felszolgált, kitűnő minőségű sült vagy lágy tojás milyen csirke: csirke. (A régi magyar tyúkfajták ezt a súlyt 10- 5. kép | Kendermagos magyar tyúk 4
körülmények között termelődött. Ezért is válhat a falusi ven- 12 hetes korban érik el.) 6. kép | Fogoly színű magyar tyúk
dégfogadás egyik elemévé az ökológiai baromfitartás, amely Pecsenyecsirke vágásra szánt – 1,6-2 kg-s súlyig – 12-18 he-
így közvetve a tájjelleg erősítéséhez is hozzájárul. (hagyományos): tes korig nevelt állat fajtától és ivartól füg-
Az ökológiai baromfitartás ökológiai növénytermesztés nél- getlenül.
kül szinte elképzelhetetlen. Törekedjünk arra, hogy a szüksé- Pecsenyecsirke vágásra szánt – 1-3,5 kg-s súlyig – 9 hetesnél
ges takarmánymennyiséget saját gazdaságon belül próbáljuk (broiler): nem idősebb állat.
megtermelni úgy, hogy a helyi éghajlati és talajviszonyoknak Húscsirke: vágásra szánt – 2,5-3,5 kg-s súlyig – 9-12 hetes
megfelelő, változatos takarmányféleségeket termeljünk. A gaz- korig nevelt állat.
daságon belül igyekezzünk a növénytermesztést és az állatte-

1 5

2 6

24 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 25


Állattartás Állattartás

sárga, kendermagos, fogolyszínű változatai), erdélyi kopasz- Egészséges állat csak olyan épületben nevelhető, amely véd 30-50 cm magasságban építsünk be szigetelő anyagot, amely
nyakú (fekete, fehér, kendermagos változatai). az időjárás viszontagságaitól, világos, tiszta levegőjű, száraz, A tyúkfélék elhelyezésének különleges biofeltételei: lehet kátránypapír vagy bitumenes lemez is. A fal szigetelése
Az őshonos fajták a régi magyar parlagi tyúkfajtákból a könnyen tisztítható és fertőtleníthető, valamint elég tágas és nagyon fontos. A nedvesség nem hatolhat a falba, tehát a tég-
yy tilos a ketreces tartás;
múlt század első felében nemesített állományok génbankok- kényelmes ahhoz, hogy elegendő helyet biztosítson az állatok lát a vakolat nem nedvesítheti át, nem teheti az ól levegőjét
ban fenntartott változatai. számára. Ha őszinték akarunk lenni, el kell ismerni, hogy a yy az ól padozatának harmadrésze legyen tömör (vagyis nyirkossá. Átalakításnál a falak természetesen már adottak.
Kettőshasznú fajták: hőgyészi new hampshire, gödöllői jelenlegi háztáji tyúkólak döntő többsége nem ebbe a kategóri- ne legyen rúd- vagy rácspadozat) és almozott; Amennyiben lehetőségünk van rá, az ól belső falát, illetve
new hampshire, gödöllői fehér plymouth és keresztezéseik. ába sorolható. Az utóbbi időben egyre kevesebb új építésű óllal yy az ólban legyen a csoport és állatok fejlettségével mennyezetét vakolni kell, mert a sima részek könnyen tisztán
A kettőshasznú fajták hús és tojástermelésre egyaránt alkal- találkozhatunk. Ilyen új típusú megoldás az ún. vándor­ól (7. kép). arányos méretű és számú ülőrúd (18 cm egyedenként); tarthatóak és fertőtleníthetőek. Az üregek, repedések ugyanis
mas, nem hibridként forgalmazott, fajtatiszta állományok. A gazdák inkább a régebbi, más funkcióval rendelkező épüle- yy az épületen legyen kibúvónyílás (10 m2-ként 0,4 fm); a kórokozók és paraziták lakhelyévé válnak. A tyúkól átlagos
Háztáji hibridek: Tetra H, Shaver Farm. A háztáji hibri- teket alakítják át, vagy a meglévőt korszerűsítik. Az ólat úgy belső magassága 2-2,2 m körül legyen. A cseréptető akkor
yy a természetes fényt mesterséges fénnyel maximum
dek hústípusú (broiler) kakas és tojóhibrid keresztezésének kell berendezni, hogy mindig megfeleljen az állatok fejlődési, alkalmas az ól fedésére, ha hőszigetelt, bevakolható födémet
napi 16 órára lehet kiegészíteni úgy, hogy az állatok
eredményei. élettani és viselkedési igényeinek. is építünk, mert a cseréptetőnek meglehetősen meredeknek
számára legalább 8 órás éjszakára eső pihenést kell
Ha valaki a fent leírtakkal ellentétben mégis tojó­hibridet Figyelembe véve, hogy hazánkban – a legkedvezőbb időjá- kell lennie. Ebben az esetben azonban megnövekszik az ól
biztosítani;
szeretne tartani, akkor a Tetra-SL javasolható, mert ez a fajta rás mellett is – a tyúk életének több mint a felét az ólban kény- belső légtere, ami miatt az állatok télen fázhatnak. Ezért a
nyugodt vérmérsékletű és jól alkalmazkodik a háztáji körülmé- telen tölteni, bizony nem közömbös a tojástermelés szem- yy a kifutónak növényzettel borítottnak kell lennie. különböző anyagokból elkészült, 6 m-nél keskenyebb épüle-
nyekhez. Az egyes fajták között nagyon sok különbség lehet. pontjából, hogy ezt az időt huzatos, félig nyitott helyiségben tek esetében a lapos tető alkalmasabb az ólak fedésére. Bár-
Az egyik kevésbé igényes, edzett, de kevés hasznot hoz, a másik vagy pedig jól megépített száraz, világos ólban tölti-e el. milyen tetőt alkalmazunk is, ügyeljünk arra, hogy meglehető-
sok hasznot hoz, ám kényes. Az egyik fajta lassan, a másik gyor- Ügyeljünk arra, hogy az ól körül megfelelő kifutót léte- ÂÂAz ól megépítése sen széles ereszt hagyjunk, nehogy az eső és a hólé a falakon
san fejlődik. A kisebb hozam azonban általában lényegesen jobb sítsünk (7. kép). Ahol teljesen szabad kifutót nem adhatunk Az ól építőanyagának kiválasztásakor a célszerűségen kívül folyjon le.
termékminőséggel párosul, különösen ökológiai tartásban. az állatoknak, ott kerítsük el az udvar egy részét megfelelő a költségtényezőket is vegyük figyelembe. Ólat építhetünk Ahhoz, hogy a tyúkól tiszta levegőjű, napfényes legyen,
nagyságú (150-200 cm magas) kerítéssel, melyet toldjunk téglából, fából (8. kép), vályogból vagy készíthetünk tömésfa- megfelelően elhelyezett és felülről kifelé nyitható ablakokra
meg átrepülést gátló, 45° alatt befele hajló, 4-5 szál kihúzott lat is. Ahol a költségek kiemelten fontosak – és fából építjük a van szükség. Az ablakokat úgy készítsük el, hogy azokat
LEGYEN KELLEMES AZ ÓL ÉS TÁGAS AZ UDVAR dróttal. Az ól számára lehetőleg déli vagy keleti lejtőt válas�- baromfiólat –, ott mindenképp dupla falat kell alkalmaznunk. könnyedén leszedhessük. A nagy nyári forróságban szük-
szunk, hogy az állatok ne legyenek kitéve az északi, illetve A fát természetesen kezelni kell, hogy ellenálló legyen az idő- ség lehet az ablakok leszedésére, ilyenkor azonban dróthá-
A tyúktartás fő szabálya, hogy annyi és olyan fajtájú tyúkot a nyugati szélnek. Sík területen úgy építsünk ólat, hogy az járás viszontagságaival szemben. A két deszkafal közé olyan lót kell az ablakkeretre erősíteni az éjszakai ragadozók ellen.
tartsunk, amennyit az anyagi és helyi viszonyok megenged- uralkodó szélirány ne az ól frontját érje. A szél ellen jó szol- szigetelőanyagot rakjunk, amelyben az élősködők nem tudnak Az ablakokat mindig dél, kelet vagy dél-kelet felé kell elhe-
nek. Nem az állatok létszáma a fontos, hanem hogy megpró- gálatot tesz, ha sövényt, bokrokat ültetünk, vagy a kerítést megtelepedni, a rágcsálók pedig nem tudják átrágni magu- lyezni, hogy minél több világosság, meleg érje az ólat. Az abla-
báljuk az állatokat természetes életmódjukhoz közeli körül- befuttatjuk zölddel, így a kert összhangját sem rontja el az kat. Akármilyen anyagból építjük az ólat, a talaj színe felett kokat viszonylag alacsonyan kell elhelyezni, mert a tyúkok és
mények között tartani. oda telepített ól.

7. kép | Tanyasi vándorólak nagy kifutóval 8. kép | Fából épített egyszerű baromfiól

26 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 27


Állattartás Állattartás

csirkék a talaj közelében tartózkodnak, és így oda kell a nap-


fényt összpontosítani, hogy az állatok állandóan napfényben
„fürödhessenek”. Fontos szabály, hogy az ólaknál a lehető
legtöbb fényen kívül friss levegőre is szükség van, ezért – ha
lehetőségünk van rá – az ablakok felett készítsünk megfelelő
méretű szellőztetőket. Ezek kb. 20 cm magasak, elhúzhatóak
és az ablakokkal egyforma szélesek legyenek. Természetesen
a szellőztetőket olyan módon szabályozzuk, ahogy az időjárás
megköveteli.
Az ajtót lehetőleg az ólak keskenyebb végén, tehát a keleti
vagy nyugati oldalon helyezzük el. A nagyobb ólakban azon-
ban az elülső oldalon helyezzük el az ajtókat, az ablakok
között, hogy az ól ne legyen huzatos, vagyis három oldalról
teljesen szigetelt legyen. A huzat ugyanis a tyúkfélék egyik
legnagyobb ellensége. Szükség van arra is, hogy a déli oldalon
kibúvónyílásokat helyezzünk el. Legalább 0,4 fm kibúvónyílás 12. kép | Tojó tyúk a fészekben 13. kép | Tojófészkek nyitása tojásszedés előtt
jusson 10 m2 alapterületre.
Az ól padlózatát többféle módon is elkészíthetjük. Fontos, 9. kép | Itató kifutóban ÂÂBerendezések Az ól berendezésének fontos tartozéka a tojófészek (12-15.
hogy az ól padlója mindenképpen száraz legyen, és a ragado- Az állatnak bizonyos berendezésekre is szüksége van kép), melyekből 7 tojótyúkonként legalább egyet helyezzünk
zók (róka, menyét, görény, patkány) távoltartásáról is gon- ahhoz, hogy az ólban jól érezze magát. el vagy családi tojófészek esetén 120 cm2 fészekterület jusson
doskodni kell. Az ól padozatának leggyakrabban salakbetont, Az ülőrudak lehetőség szerint a talajtól kb. 120 cm magas- egyedenként. Fontos, hogy a fészek tetejét lejtősre alakítsuk
téglát, illetve döngölt agyagot használunk. A döngölt agyag ságban legyenek egymástól 30 cm távolságban. Az ülőrudakat ki, hogy az állatok ne ülhessenek rá.
a legolcsóbb, amellett meleg, de könnyen átnedvesedik, és 5-7 cm szélesre, 3-4 cm vastagra a felső két sarkát megfelelően Az egyedi tojófészek mérete 35×50 vagy 40×40 cm legyen.
nehéz tisztán tartani, ezért időnként a 2-3 cm-es felső réteget legömbölyítve és simára gyalulva készítsük el, természetesen A fészket lehetőleg 60 cm magasságban helyezzük el. Elké-
cseréljük újra. megfelelő alátámasztással. Az ülőrudakat lehetőleg vízszinte- szíthetjük őket úgy is, hogy a tojás kiguruljon belőlük. A tojó-
Ugyanez a hibája a habarccsal kiöntött téglapadozatnak is. sen és egy sorban helyezzük el, mert a tyúkok mindig a maga- fészkeket elhelyezhetjük kívül az épülethez kapcsolódóan is.
A deszka fapadló általában nem jó, mert magába veszi a sza- sabb helyet keresik, így létrás elrendezés esetén összezsúfo- Így a tojásszedés alkalmával nem stresszeljük feleslegesen az
gokat, nedvességet és fertőző anyagokat. Nem jó, ha az állat lódhatnak. Ezen okok miatt nem tudnak kellően pihenni, ami állományt. A tojófészkek a legkülönfélébb anyagokból készül-
közvetlenül a padlóval (főleg ha cement vagy tégla) érintkezik befolyásolhatja a tojástermelésüket. hetnek: deszka, tégla, farostlemez stb. A fészek aljára szalmát
az ólban. Egyrészt mert ezek hidegek, másrészt mert a tyúk Kisebb ólakban az ülőrudak alá trágyadeszkát szoktak vagy tönkölybúzapelyvát rakjunk.
folyton ürít, és ha nincs, ami felszívja az ürülék híg részét, helyezni, hogy az ól padozata tiszta maradjon. Célszerű a Az ól berendezései közé tartozik természetesen a megfe-
hamar elpiszkolódik, elbűzösödik az ól. Ez utóbbiak elkerü- trágyafogó deszkát homokkal, pelyvával beszórni, hogy lelő számú etető- és itató berendezés is. A talajra kihelyezett
lése, továbbá az ürülék trágyaértékének megőrzése miatt könnyebben tisztítható legyen. Ezekről a deszkákról gyak- önitatókat lehetőség szerint fémhálóval fedett, 10 cm magas
almozzuk a padlót és időszakosan újítsuk meg. ran söpörjük le az ürüléket, és szórjuk ki a trágyadombra. „zsámolyra” helyezzük, amely az itatónál 15-20 cm-rel széle-
Almozásra használhatunk szecskázott szalmát, fűrészport, Nagyobb állomány esetén természetesen célszerűbb trágya- sebb legyen, mert így az állatok nem tudnak közvetlenül érint-
1-2 cm-es kukoricacsutkát, tőzeget. Az almot szükség szerint aknát kialakítani. kezni az átnedvesedett alommal, ahol a kórokozók nagyobb
ráhordással frissítsük, de minden nap lazítsuk fel. Az össze-
csomósodott részeket hordjuk ki. Az alomra és a trágyarács
alá szórjunk minden héten egyszer zeolitos kőzetőrleményt.
Ez az anyag ugyanis megköti az ammóniát az alomban, vala-
mint mikro- és makroelemeket biztosít a tyúkok számára.
10. kép | A tyúkok gyomnövényeket, rovarokat csipegetnek
ÂÂA kifutó
A tyúkoknak az épületben hat tyúkonként 1 m2 alapte-
rületre, a szabadban pedig egyedenként 4 m2 területre van
szükségük. A gyakorlati tapasztalatok szerint azonban jobb,
ha egy tyúk számára legalább 6-8 m2 kifutóterülettel számo-
lunk. Ügyeljünk rá, hogy a kifutó területe napos legyen, ám a
tyúkoknak nemcsak napfény, de árnyék és víz (9. kép) is kell!
Az árnyékot szolgálják a kifutóban lévő gyümölcsfák, bok-
rok (10. kép). Ezek hiányában építsünk mesterséges árnyékoló
helyeket.
Tyúkokat kaparászó hely nélkül nem tarthatunk. Sajnos
erről a gazdák egy része megfeledkezik. Legtermészetesebb
kaparóhely az istállótrágya-, illetve komposztdomb.
A baromfiudvarban feltétlenül építsünk a csapadéktól
megfelelő védelemmel ellátott külső porfürdőt (11. kép).
Ez a tyúkok számához mérten különböző nagyságú legyen.
A porfürdőbe homokot, fahamut, mészport, rovarvirágport is
tehetünk. 11. kép | Porfürdőző sárga magyar tyúk 14-15. kép | Íme, az eredmény!

28 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 29


Állattartás Állattartás

mértékben elszaporodhatnak. Természetesen a talajon elhe- zőt egy jó kotlós problémamentesen biztosítja. A kotlóval való
lyezett itató- és etető berendezések helyett használhatunk keltetés élettanilag természetes folyamat, de el kell ismerni,
függesztett kivitelűeket is. Semmi esetre se feledkezzünk meg hogy bizonyos hátrányokkal jár. Nézzük tehát, hogy milyen
a zöld- vagy szálas takarmány adagolására alkalmas szénarács érvek szólnak a mesterséges keltetés mellett!
vagy falra erősített drótháló kialakításáról sem. A lédús takar- •• A tojások bármikor és bármilyen mennyiségben keltet-
mányokat (pl sárgarépa) egy deszkán átvert szegre helyezhet- hetők.
jük. Végül, de nem utolsósorban készítsünk a kaparóhelyen •• A tojások kezelése tisztább.
belső porfürdőt, amely nem egyéb, mint a földbe süllyesztett •• A tojások nincsenek kitéve a kotló szeszélyeinek.
kb. 50×80 cm-es láda, amely a külső porfürdőnél már említett •• A tojások kezelése sokkal egyszerűbb, pl. 200 tojás egy
anyagokat tartalmazhatja. A porfürdőt gyakran cserélni kell, alkalommal behelyezhető egy házi keltetőbe, míg termé-
mert felszaporodnak benne az élősködők. szetes keltetésnél 15-16 kotlóra (vagy legalább 8 puly-
Az ólak fertőtlenítésére különösen oda kell figyelni, hogy a kára) van szükség ennyi tojáshoz.
paraziták és kórokozók ne telepedhessenek meg. •• Kevesebb ápolást, munkaráfordítást és időt igényel, mint
Az ökológiai tyúktartásra használt épületekben a követ- a természetes keltetés.
kező anyagok használhatók fertőtlenítésre: kálium- és •• A tyúk a keltetés és a csirkenevelés hosszú ideje alatt
nátriumszappan, mész, égetett mész, mésztej, víz és gőz, nem esik ki a termelésből. 17. kép | A csibéket a kotlóssal együtt engedjük ki a sazbadba 18. kép | A kelés akár 24 óráig is elhúzódhat
Na-hipoklorit, Na- és K-hidroxid, természetes növényi kivo- •• A kotlósról nem kerülhetnek át az élősködők a kikelt csi-
natok, H-peroxid. békre. A keltetésre szánt tojásokat a gyűjtés ideje alatt naponta hajlamos tojókat (pl. hibrideket) tartunk, és csak kotlókkal
Állománycsere után, mielőtt az állatokat az új, kitisztított A fent leírtaknak van igazságalapjuk, de mindezek ellenére forgassuk, majd ültetés előtt gondosan válogassuk át őket. keltetünk, nevelünk, tartsunk pár jó kotlót, esetleg pulykákat,
és fertőtlenített ólba újból beengedjük, célszerű az ólat bizo- bíztatnám a háziasszonyokat, hogy ha csak néhány fészekalja Keltetésre csak a legfeljebb 8-10 napos, szabályos alakú, hogy probléma esetén eredményesebben keltethessünk. Külö-
nyos ideig pihentetni. Ha mindezt megtesszük, nem marad el naposcsibét szeretnének keltetni, és nincs keltetőgépük, pró- betegségtől mentes, jól termelő tyúkállománytól származó nösen nagyobb területtel rendelkező gazdáknak ajánlható már
az eredmény (14-15. kép). bálkozzanak a természetes keltetéssel. A természetes keltetés tojás alkalmas. Ha a keltetendő tojásokat a kotlós alá való e célból is egy-két pulyka tartása, mert pár ilyen jó pulykatojó
sikere szempontjából fontos a keltetés ideje. A tyúkok álta- berakás előtt lámpával megvizsgáljuk, az átvilágított tojáshé- megfelel egy-egy kisebb keltetőgépnek. Kotlásra kényszeríteni
TERMÉSZETES KELTETÉS ÉS NEVELÉS lában – a vedlési időszak kivételével – az év során bármikor jon át a tojás sárgájának külső szélén jól látható egy kis sötét humánus módszerrel inkább a pulykát lehet.
lekotlanak, de főként az év első felében fogja el őket a kot- pont (csírakorong). Ha ezt látjuk, a tojás nagy valószínűséggel Amilyen baj az, hogy a tyúkok nem akarnak kotlani, éppen
ÂÂA kotlás lási láz (február végétől júliusig). Nem ritka eset, hogy vedlés termékeny. annyira baj, ha nem akarják abbahagyni. Régebben drasztikus
A kotlóssal történő keltetés régen nagyon elterjedt volt a után, ősszel újból kotlani kezd néhány tojó. A kakasoknál is A tojásokban lévő csírasejtek a kotlós melegétől osztódásnak módszereket alkalmaztak a kotlásról való leszoktatásra (pl.
gondos háztáji tyúktartók körében. A természetes keltetés ebben az időszakban (február közepétől májusig) legnagyobb indulnak. A kotlós által a tojásokra sugárzott meleg 39-40°C, a hideg vízbe mártották az állatot). Ezek azonban csak a kotlás
azonban – tapasztalataim szerint – egyre jobban a feledés a párzási ösztön, és ennek következményeként a legterméke- tojások ezt a meleget felülről kapják. A kotló állat még a tollát is tüneteit szüntették meg, magát a kotlási láz kiváltó okát nem.
homályába merül, mert azok a háziasszonyok, akik régen nyebbek a tojások. Az előbb leírt időpontnál előbb vagy utóbb kitépi a hasáról, hogy minél jobban sugározni tudja a meleget. A hideg vízbe való mártásnál sikeresebb beavatkozás lehet, ha
gyakorta alkalmazták ezt a módszert, nem biztos, hogy elültetett tojásokból gyengébb csibék kelnek. Ha tehát a jércé- A kotlást jellegzetes élettani változások és sajátos viselkedés- az ilyen kotlót szűk helyre összezárjuk egy kakassal. Ilyenkor
tudásukat átadják az utókornak. Ráadásul egyre kevesebb a ket időben keltetjük, ezek már ősszel és télen is tojnak, amikor minták kísérik. A kotló kevesebbet mozog, táplálék- és vízfel- – jó etetés mellett – a kakas addig fogja zavarni a kotlóst, amíg
jó kotló fajta. jó ára van a tojásnak. A kotlókkal való keltetés idejét csak úgy vétele csökken, ürítése ritkábban és napszakosan történik. A az el nem fogadja.
Csibéket természetes (kotlóssal) és mesterséges kelte- tudjuk szabályozni, ha állatainkat télen jól etetjük, így ugyanis kotlást kiváltó hormonok hatására a mell és a has felső részén A kotlót nyugodt, csendes, elsötétíthető, jól szellőző és
téssel egyaránt keltethetünk. A természetes keltetés azon- télen is tojnak, és korábban kezdik el a tavaszi kotlást. kialakul az úgynevezett „költőfolt”. Ez egy tollmentes, erekkel 15-18°C körüli helyen ültessük meg. Ha egy helyiségben
ban egy kicsivel több ügyességet és türelmet kíván, mivel az A természetes keltetés sikerének egyik legfőbb feltétele a gazdagon átszőtt, megvastagodott bőrfelület, ami a kitűnő több kotlóst ültetünk, a fészkek közé helyezzünk válaszfalat
eredmény elsősorban a kotlóstól és az őt befolyásoló környe- kotló helyes megválasztása. A kotló nagytestű – bár a kistestű, hőátadást biztosítja. A keltetés ideje általában három hét. vagy borítsuk le a fészkeket kosárral, hogy a kotlók ne lás-
zeti tényezőktől függ. Ezek közé a környezeti tényezők közé ún. „japán” tyúkok is lehetnek jó kotlók – nyugodt vérmérsék- A tyúkot kotlásra kényszeríteni nem ildomos. A kotlós meg- sák, illetve ne nyugtalanítsák egymást. A kotlófészek többféle
„csupán” a következők tartoznak: megtermékenyített tojás, letű és ép tollazatú legyen. bízhatósága igen sokszor kívánnivalót hagy maga után: nem lehet (kosár, láda, téglából kialakított stb.), de fontos, hogy
keltetőfészek, páratartalom, megfelelő hőmérséklet, oxigén- akkor kotlik le, amikor tojások volnának, és gyakori eset az is, a közepe felé kissé lejtsen, és vastag réteg, puha, egészséges
ellátás, egy kis ügyesség és persze türelem. Az első öt ténye- ÂÂA kotlós és az alkalmas tojás hogy elhagyja a fészket. Az öregebb tyúkok sem bizonyulnak szalma legyen benne. A széna bár lágy, e célra mégsem a leg-
A kotlásról 2-3 napig tartó próbaültetéssel győződjünk mindig jó kotlósnak. Abban az esetben, ha a kotlós elhagyja a alkalmasabb. A fészek aljába tegyünk fahamut vagy kénporos
meg. Érdemes a kotlóst a próbaültetés ideje alatt ideiglenes fészkét, és nem ül vissza rendes időben, vagy kotlásra kevésbé homokot a tetvek ellen.
fészekben elhelyezni. Ezen próbaidő alatt egyszer már men-
tesítsük az élősködőktől. Azon kívül minden nap lehetőség
szerint új fészekbe kell ültetni, és a régi fészket el kell égetni,
nehogy a kihullott tetvek visszakerüljenek a kotlósra. Amikor
látjuk, hogy a kotló külső élősködőktől mentes, és nyugodtan
ül, csak akkor helyezzük a végleges fészekbe. A tyúkok kotlási
láza beavatkozás nélkül 35-40 napig tarthat.
A kotlós alá testnagyságától függően 17-21 darab (egyen-
ként 55-60 g közötti) tojást rakjunk, amelyek lehetőség sze-
rint 2-3 éves tojóktól származzanak, így erősebb csibéket
nyerünk. A kotló alá csak annyi tojást helyezzünk, amennyit
testével teljesen képes betakarni. A kilátszó tojások ugyanis
lehűlnek, és a bennük lévő embrió elpusztul. Jól keltethető
tojások ott gyűjthetők, ahol a tojás termékenységének érde-
kében ügyelnek a helyes ivararányra. Könnyű típusú állo-
mányból 12-15 darab, nehezebb típusúakból 10-12 db tojót
16. kép | Csibe a kotlós védelmében számítsunk egy kakasra. 19. kép | A naposcsibe testét dús és száraz pihetoll borítja 20. kép | Az oktatás, a tanulás pillanatai

30 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 31


Állattartás Állattartás

eleséget ne adjunk, mert könnyen hasmenést okoz. Ennek


Hogyan néz ki az egészséges naposcsibe? az állat amúgy is gyakran ki van téve, mert a folyamatos ülés
yy Az életerős naposcsibe testtömege 40-50 g, feje és következtében elgyengülhet. Célszerű kisebb etető- és itató-
nyaka fejlett, szemei fényesek és kidudorodóak. edényekből megkínálni a kotlóst, mert az etetés vagy itatás
yy Egész testét dús, száraz, valamint a fajtára jellemző befejezése után az edényeket könnyen eltávolíthatjuk. A kelés
színű pihetoll borítja. általában 3-6 óra időt vesz igénybe, de akár 24 óráig is elhú-
zódhat. A kelés utolsó napjaiban a tojások már olyan melegek,
yy Szikzacskója felszívódott, köldöke záródott, kemény
tapintású. hogy a kotló csupasz testét kissé felemelve, félig állva ül a tojá-
sokon. Ilyenkor ne kényszerítsük leülésre, mert megégetheti
yy Kevéssel a tojásból való kibújás után kapirgál és csipked. a testét a tojásokkal. Ha látjuk, hogy a kelés nehezen megy
yy Kikelés után a megszáradásig már lábra áll, élénk tekin- végbe, csak elkerülhetetlen esetekben avatkozzunk be.
tetű és mozgású az „új világban”.
ÂÂA kotlós és a gépi keltetés
poros fürdőzésre, az állatok kiürített bélsarát pedig vigyük ki a A gyakorlatban a kotló segítségével történő és a gépi kel-
helyiségből. Ha ugyanis a kotló már nagyon éhes vagy szom- tetést is nagyon jól összeegyeztethetjük azzal a céllal, hogy a
jas, idegesen fészkelődik a tojásokon, és esetleg el is hagyja gépből kikelő nagyobb mennyiségű csibét kevesebb kotlóval
a fészket a tudtunkon kívül. Ha a kotlón erőt vesz az éhség neveljük fel. Ültessünk el egy-két kotlót a géppel való kelte-
és szomjúság, rákaphat a tojásivásra, vagy ami még ennél is tés ideje alatt pár próbatojásra. A legtöbb esetben, ha csak pár
21. kép | A kiscsibék egymásra is élénken figyelnek 22. kép | Látod, csibém, ez a jó mag!
rosszabb, annyira elgyengülhet, hogy alkalmatlanná válik a napig ült is a kotló a tojásokon, szívesen elvállalja a gépben
A tojásokat forgatnunk szükségtelen, hiszen azt a kotló A kotló táplálkozás, tisztálkodás céljából maga is leszáll a további költésre. Szélsőséges esetben el is hullhat az állat. kikelt csibéket. Amikor azonban a gépben már kelni kezdenek
elvégzi. Ha megfigyeljük kotlóinkat, látjuk, hogy azok naponta fészkéről. Ha nagyon hűvös az idő (8-10°C), tegyünk párnát Arra, hogy a kotlós elhagyja a fészket, a tojásoknak is szüksége a csibék, tegyünk egy-két ilyen tojást a kotló alá. A nála kibúvó
többször megforgatják tojásaikat, valahányszor melegnek az elhagyott tojásokra, hogy ne hűljenek le. Abban az esetben, van. Ilyenkor egy kicsit lehűlnek. A tojásban fejlődő embrió csibék izgalomba hozzák a kotlóst, és szeretettel fogadja a
érzik azokat. A fészek közepéből csőrükkel és nyakukkal kika- ha a kotló magától nem száll le a fészekről, akkor etetés, itatás ugyanis lélegzik, a lehűlés alkalmával a tojás összehúzódik, a főleg éjjel alája rakott nagyobb mennyiségű csibét is.
nyarítanak a fészek széle felé, mire ennek helyére a többi tojás és ürítés céljából mindig ugyanabban az időben 10-15 percre friss levegő behatol a tojáshéj pórusain, kiszorítja az elhasznált A jó nevelő kotló gyűjti, vezetgeti a csibéit és megóvja őket
befele fordul. A tojások tehát megfordulnak, és egyben helyü- le kell venni a fészekről (23. kép). Ebben az időszakban termé- levegőt, és lehetőséget biztosít az embrió továbbfejlődésére. minden reájuk leselkedő veszélytől pl. szélsőséges időjárás,
ket is megváltoztatják. szetesen lehetőséget kell biztosítani a száraz fahamus és kén- Jó hatással van a tojáskeltetésre, ha a tojó kijárhat a sza- idegen tyúkok stb. (20. kép). Korántsem biztos azonban, hogy
badba (23. kép), különösen nedves (de nem hideg) levegőre az a kotló, amelyik minden gond nélkül kiköltötte a tojásait,
(fűre), mert tollazata szintén nedves lesz, ami kedvezően jó nevelővé is válik. Előfordulhat azonban így is, hogy a kotlós
befolyásolja a kelési eredményt. Ha ez nem lehetséges, a kotló elpusztul, vagy bizonyos idő múlva, sőt sokszor a kelleténél
tojásokra való visszahelyezése előtt érdemes a tojásokat a is előbb tojni kezd és magára hagyja a csibéit. Ilyen esetben a
langyosnál valamivel melegebb sós vízzel megpermeteznünk, csirkéket tegyük pótanya alá.
főleg száraz időben. Erre azért lehet szükség, mert a só a ned- A pótanya lehet másik kotlós vagy pulyka is. A kappan is
vességet tovább tartja, a kotló alatt fejlődő gázokat magába kitűnően tudja helyettesíteni az elpusztult kotlóst, olyan�-
szívja, így ezek a tojásba nem hatolnak be. A gyakorlat azt nyira, hogy melegebb időben, amikor az apróbb csibék nem
mutatja, hogy a sós vízzel permetezett tojásokkal 20-40%-kal szaladnak a szárnyuk alá a hideg miatt, 1 kappan 2-3 tyúkalja
jobb keltetési eredmény érhető el. csibét is képes etetni és gondozni. A kappannak az is nagy elő-
A tojásokat a kelés előtti héten bővebben permetezzük, mint nye, hogy addig marad a csibéivel, amíg azok el nem hagyják.
az első héten, tudniillik a kotló lázas testével a vizet jobban Mielőtt azonban az „új” kotlóst megpróbálnánk félrevezetni,
párologtatja. Ez a vízpára a tojás héját és belső hártyáját lassan nem árt óvatosnak lenni. A kotlós ugyanis a csibéit egyedileg
és fokozatosan puhítja, ezáltal az embrió könnyebben lélegzik. nem ismeri fel, hanem inkább viselkedési sajátosságaikról
jegyzi meg őket. Az „új” csibék közül először csak néhányat
ÂÂTöbb kotlós, kotlósetetés tegyünk éjjelre a kotló alá. A többieket csak akkor tegyük alá,
Amennyiben több kotlót ültetünk meg egyszerre, esetleg ha meggyőződtünk róla, hogy a kotló szívesen fogadja őket.
több időpontban, ajánlatos a kotlófészket és a kotlókat is A csibéket 4 napos korig helyezhetjük idegen kotló alá.
megjelölnünk, ugyanis a kotlók a keltetés vége felé 1-2°C-kal Ezen időn túl tanácsos a világos és sötét színű csibéket elosz-
melegebbek, és ha egy ilyen kotló kerül a frissen elültetett tani, ugyanis az idegen csibéket a pótanya a színük alapján
tojásokra vagy fordítva, a csere hátrányosan befolyásolja a kel- felismeri, és elűzi a fészekaljból. Szokás ilyenkor a cserélendő
tetési eredményeinket. Hanyag kezelés mellett az is előfordul- csibéket ártalmatlan, átható szagú anyaggal (ánizs, fodormen-
hat, hogy egyik kotló tévedésből – a fészkek felcserélése miatt taolajjal) bekenni, hogy a pótanya ne ismerje fel az idegen csi-
– kétszer annyi időt ül a fészkén, míg csibéi kikelnek. béket. A kotló nagyságától, az időjárástól és a csibék éjszakai
A tojásokat a 6. és 7. valamint a 18-19. napon lámpázzuk. férőhelyének nagyságától függően egy kotló alá 20-25, esetleg
A termékeny tojásban a 7. napon a normálisan fejlődő embrió 40 csibét rakhatunk, ha kellően meleg éjszakai szállásuk van.
bab nagyságú foltként lebeg, és a vérerek sugárszerűen ágaz- Egy jó pulykakotló 100 csibe fölött is „elanyáskodik”.
nak ki belőle. Ha a lámpázáskor sok tojás esik ki, akkor az egy- Nagyon fontos, hogy a kiscsibéket nevelő kotlós egészséges
korú tojásokat rakjuk össze kevesebb kotló alá. legyen. Itt az egészséges szó alatt azt kell érteni, hogy legyen
A kotlós tyúk legjobb elesége a mageleség, vagyis a búza, külső és belső parazitáktól mentes, és ne szenvedjen fertőző
árpa. Hűvösebb időben a keltetéshez szükséges magasabb test- betegségben. Mivel a csibék a nap nagy részét a kotlóssal töl-
hőmérséklet fenntartása érdekében a legcélszerűbb az állatot tik, előfordulhat, hogy az első fertőzést az anyjuktól kapják
23. kép | Jó hatással van a tojáskeltetésre, ha a kotlós kijárhat a szabadba kukoricával etetni és friss, de nem hideg vízzel itatni. Ne feled- meg. A fertőzést kapott csibék visszamaradnak a fejlődésben,
kezzünk meg kavics és faszéndara etetéséről sem. Zöld és lágy sőt esetenként tömegesen el is hullhatnak.

32 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 33


BioPORTA
Állattartás

ÂÂAz első hét takarmányt (ez lehet a lágyeleséghez kevert reszelt sárga-

füzetek
Az első néhány nap nagyon fontos a csibék életében, ez répa). A zöld fű csíráztatott zabbal, fiatal herével, lucernával,
ugyanis a „bevésődés időszaka”. A csibék 1-3 napos korban salátával pótolható. A zöldtakarmányt szecskázzuk apróra.
állandóan a kotlós közelében tartózkodnak, gyakran hozzá-, A hatodik héttől kezdve már legfeljebb csak a kukoricát darál-
illetve alábújnak, és csak néhány m2-re terjed ki a mozgáste- juk durvára.
rük. A kotlós segítségével megtanulnak enni, inni, valamint A csirkecsalád számára próbáljunk száraz, világos, jól szel-
megtanulják azt is, mi ehető és mi nem. Kb. 8 hét elteltével lőző, ugyanakkor huzatmentes helyet biztosítani tyúkólban. Élő örökség gyermekeinknek, unokáinknak
azonban felbomlik ez az idilli családi állapot. Amíg azonban a Már a fiatalkori felnevelés során is fontos az elhelyezés, mert a
csirkék a 2 hónapos kort elérik, rendkívüli gondozást igényel- nem megfelelő körülmények között nevelt csirkék fejletlenek
nek. Ezt elsősorban a kotlós, másodsorban pedig mi magunk lesznek. A kotlós tyúkot keltetés után, ha már megszokta a csi-
biztosíthatjuk. béit, kiereszthetjük az udvarba vagy kifutóba, de ha a kóbor-
A csirkéket hetente legalább egyszer vegyük kézbe, és vizs- lást nem akarjuk neki megengedni, használjunk kotlóborí-
gáljuk meg őket egyenként, hogy van-e rajtuk külső élősködő. tót. A borító könnyen hordozható legyen, amely alól a csibék
Ha találunk rajtuk, megfelelő módszerrel távolítsuk el. ugyan ki tudnak menni, de a kotlós nem, viszont ha valami
A takarmányozás tekintetében mindig a helyi viszonyok az veszedelem fenyegeti a csibéket, rögtön odaszaladhatnak az
irányadóak, mert pl. ahol a csirkék a szabadban megkereshetik anyjukhoz. A kotlóborító használatának további célja, hogy a
az ennivalót maguknak, ott kevesebb szemes- és lágyeleséget kotlós ne egye el a kiscsibék elől az eleséget. A kotlóborítók
igényelnek. A második naptól kezdve a kotlós és csirkéi már azonban nem kínálnak optimális megoldást, mivel a tűző nap,
külön etethetők. A kotlós tápláléka továbbra is magvakból áll- az eső és a szél ellen nem nyújtanak védelmet. Sokkal jobb
jon. Ha a naposcsibék az első 36-48 órában valamilyen ok miatt ezeknél a kotlóborító házikó, melyeknek teteje is van. Így a
nem kapnak enni, még életképesek maradhatnak, ugyanis füves területen felállított házikóban a kotló bent marad, a kis
ezen idő alatt a szikanyagot emésztik meg. Ennél hosszabb csibék pedig kint kapirgálhatnak a drótfonat-tetővel ellátott
ideig azonban semmi esetre se éheztessük őket, mert az már kifutóban. A házikót telepítsük át naponta új helyre. Ennek az
elhulláshoz vezethet. A csibék az első etetéskor apróra darált eljárásnak az előnyei:
és kiszitált kukorica-, zab-, búza-, árpadarát vagy kölest kapja- •• a kotlók nem tudnak egymással összejárni és egymással
nak. A 3-4. naptól apróra darált főtt tojást vagy fölözött tejet verekedni;
is etethetünk. Kitűnő csemegét készíthetünk, ha ez előbbi és •• egyes kotlók nem üldözhetik az idegen csibéket;
utóbbi alkotókat morzsalékos formában összekeverjük. Fölö- •• a kotlós nem csatangolhat szerte szét, a kis csibék pedig
zött tejet csak teljesen friss vagy alvadt állapotban etessünk. – folyton hallván anyjuk hangját – rögtön odaszaladhat-
A csirkék táplálékából az első héten lehetőleg ne hiányozza- nak hozzá, ha fáznak vagy ha elfáradtak.
nak a tejtermékek (tej, túró, aludttej), mert értékes fehérjé- Már az első napoktól ajánlatos a kotlóst és a csirkéket az
ket és vitaminokat tartalmaznak, valamint étrendi hatásuk idősebb tyúkoktól elkülöníteni, hogy ily módon az ólban és a
is kitűnő. A tejtermékekből készült keverékekből mindig csak kifutóban a fertőzésveszélyt (pl. nátha, himlő) csökkenteni
annyit készítsünk el, amennyit a csirkék egyszeri alkalommal tudjuk. Nem lehet elég sokszor hangsúlyozni, hogy a sikeres
elfogyasztanak, mert gyorsan megromlanak, az erjedt takar- csirkenevelés fő feltétele a szabad tér (kifutó), a legelő és a
mány pedig súlyos emésztési zavarokat okozhat. Lágyeleség nagy terület. Ezek nélkül nem lehet a csirkéket gazdaságosan
etetésekor ügyeljünk az etetők gyakori tisztítására. és sikeresen felnevelni. A fel­neve­léskori veszteség jelentősen
csökkenthető, ha a kifutót megfelelően kezeljük, mert így
BioPORTA
füzetek
Élő örökség gyermekeinknek, unokáinknak
BioPORTA
füzetek
Élő örökség gyermekeinknek, unokáinknak
BioPORTA
füzetek
Élő örökség gyermekeinknek, unokáinknak
BioPORTA
füzetek
Élő örökség gyermekeinknek, unokáinknak
BioPORTA
füzetek
Élő örökség gyermekeinknek, unokáinknak

ÂÂA második hét és utána visszaszoríthatjuk azon kórokozó csírák kifejlődését, amelyek Zámbó Sándor
Ács Sándorné
EGÉSZ ÉVBEN Szásziné H. Henrietta
Az első-második héten naponta hatszor, az 5. hétig ötször, a csirkéket megbetegíthetik (24. kép).
Németh István Rendek László
– Németh Mónika
BIOMÓDSZEREK FRISS TOJÁS BIOSZŐLŐT
a 8. hétig pedig négyszer etessünk. A gyakori etetés legolcsóbb Zámbó Sándor ÉLTETŐ HANSÁGI JÓ LENNE EGY
SZÁNTÓFÖLDÖN MŰVELÜNK 2.
ZÖLDSÉGFÉLÉK KEMENCE!
módja az önetetés. Ha önetetőt használunk, a csirkék gyor- A kishantosi példa
Hatszakaszos zöldség- A növényvédelemtől Udvari és belső kemencék
sabban fejlődnek. Az etetőket és itatókat mindig tartsuk tisz- vetésforgó Egészséges talaj,
egészséges növény
Háztáji csirkék, a szüretig építése, használata
jércék, tojótyúkok
tán, és gondoskodjunk arról is, hogy a lágytakarmány a takar- Előtérben a helyi és a bio fajták
A tojótyúkoknak megfelelő
A zöldtrágya hatos haszna Fűtés, sütés, főzés,
aszalás, füstölés

mánytartóban soha ne romoljon meg, az itatóvályúban pedig fehérjeellátás kell!

mindig tiszta, friss, de nem túl hideg víz álljon. Apró szemű 11 12 13 14 15
kavicsot mindig tartsunk a csirkék előtt kis vályúban.
MÉREG NÉLKÜLI ÖTLETEK, GYAKORLATI TANÁCSOK KERTBARÁTOKNAK, KERTÉSZEKNEK, GAZDÁKNAK | 2012 Ára: 800 Ft MÉREG NÉLKÜLI ÖTLETEK, GYAKORLATI TANÁCSOK KERTBARÁTOKNAK, KERTÉSZEKNEK, GAZDÁKNAK | 2012 Ára: 800 Ft MÉREG NÉLKÜLI ÖTLETEK, GYAKORLATI TANÁCSOK KERTBARÁTOKNAK, KERTÉSZEKNEK, GAZDÁKNAK | 2012 Ára: 800 Ft MÉREG NÉLKÜLI ÖTLETEK, GYAKORLATI TANÁCSOK KERTBARÁTOKNAK, KERTÉSZEKNEK, GAZDÁKNAK | 2012 Ára: 800 Ft MÉREG NÉLKÜLI ÖTLETEK, GYAKORLATI TANÁCSOK KERTBARÁTOKNAK, KERTÉSZEKNEK, GAZDÁKNAK | 2012 Ára: 800 Ft

A második héttől térjünk át a magvak nagyobb arányú ete-


tésére. A második héttől kezdve a csirkéket a kotlóssal együtt
Miért és hogyan lesz BIO a gyümölcs, a tej és – mondjuk – a menta, a csirkepaprikás?
engedjük ki, és hagyjuk őket minél többet a szabadban, ha az
időjárás megengedi. Ha hidegebb, nyirkosabb az idő, a csir- Kitűnő szakemberektől, jeles gazdáktól – akik maguk is mesterien csinálják – kaphatnak
kéket azután engedjük csak ki, miután a harmatos fű meg- rövid eligazítást egy-egy szakterületre, részterületre. Mindezt a bio szakirodalomban
száradt. Ha a csirkék teli beggyel térnek haza a legelőről, ne egyedülállóan gazdag, színes képanyaggal illusztrálva láthatják. Egyaránt ajánljuk
adjunk nekik semmit. Azoknak ellenben, amelyek este nem kezdőknek, még nem biogazdáknak, bio­gazdál­kodóknak.
jóllakottan térnek haza, reggel is adjunk kevés szemet. Sorozatszerkesztő: Seléndy Szabolcs.
A második héttől kevert takarmányt is etethetünk (pl.
Ára: 800 Ft/db postaköltséggel
árpa-, kukorica-, zabdara, korpa, só stb.) ha rossz az idő, és
az állatokat nem tudjuk a legelőre kiengedni. Azok az állatok,
MEGRENDELÉST FELVESZÜNK: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
amelyek nem járnak a legelőre, a vitaminszükségletük bizto-
sítása érdekében rendszeresen kapjanak zöld- vagy nedvdús 24. kép | Csibék szokják a kifutót * 1535 Budapest, Pf. 800 • info@biokontroll.hu ( +36 (1) 336-1166

34 Biokultúra 2022/4-5
Méhészet Méhészet

Miért fontos a bioméhészet és szükséges a bioméz? faragványaikon is megörökítették. Hálásak voltak a méheknek.
A középkorban is tisztelték a méheket, hasznosították értékes
gos növények nektárjából, vagy a növények levelein lévő édes
nedvekből, a „mézharmatból” jön létre a méhek segítségével.
termékeiket. A méz és a viasz miatt nagy becsben voltak. Pápák, A méhek ezeket az édes nedveket összegyűjtik, majd saját

A kérdésre a választ a BioPorta füzetek 4. (2011) részéből vet-


tük át, melyben dr. Szalay László és Czédulás István fejtet-
ték ki véleményüket: a méh növényt termékenyít, a méz pedig
A konvencionális (nem „bio”) méhészetben több méhbeteg-
ség megelőzésére, illetve gyógyítására különböző antibiotiku-
mokat alkalmaznak. Sok esetben ezen anyagok, gyógyszerek,
királyok, nemesek gyakran szerepeltették a kast címereiken Az
újkorban, megindult a méhészet területén is a kutatás és a tech-
nikai fejlesztés. Tökéletes kaptárat azóta sem sikerült megal-
mirigyváladékukkal vegyítve a mézgyomrukban átalakítják,
és a lépekben lévő sejtekbe ömlesztve, mézzé érlelik.

táplál, egészségőr. (Szerzőink már évekkel ezelőtt elmentek a antibiotikumok helytelen használata okozhatja a szermarad- kotni, de sebaj, a méhek mindenhez kitűnően alkalmazkodnak. ÂÂMit esznek a méhek télen, és alszanak-e téli álmot?
minden halandók útján. Szakmai mondandójuk ma is maradék- ványok felszaporodását a mézben. A bio­méhészetben tiltott A méhészkedés megbecsült fő- vagy mellékfoglalkozása lett Egy-egy méhcsalád egy évben akár 200 kg mézet is össze-
talanul érvényes. Írásuk közlésével emléket is állítunk számukra.) az antibiotikumok használata. papoknak, tanítóknak, erdészeknek, vasutasoknak stb. gyűjt. A méhészek egy részét elveszik tőlük, másik részét meg-
A méz és valamennyi méhészeti termék csak akkor jó, ha A Varroa atka ellen természetazonos anyagokat (tejsav, Igaz ugyan, hogy a monokultúrán egyoldalúan táplálkozó hagyják nekik táplálék gyanánt. A méhek nem alszanak téli
nem rontjuk el, mert bizony számtalan lehetőség van erre. A oxálsav, hangyasav) kell alkalmazni, amelyek a mézben, sós- méhek is belepusztulnak a természetellenes igénybevétel álmot, de a hideg hatására anyagcsere-folyamataik lelassul-
biominőséggel kapcsolatosan két szélsőséges felfogás létezik. kában, tejben kis mennyiségben előfordulnak. Ezen kívül hatásaiba. Többnyire nem is szállítják vissza az elnéptelene- nak. A tél folyamán családonként 15-20 kg mézre van szük-
Mindkettő értelmetlen, túlzó. illóolajokat, valamint porcukrot is lehet az atkák gyérítésére dett kaptárakat. Helyben halomra hányják a lassú enyészetre ségük, amelyet szeptember végéig a saját maguk által gyűjtött
1. Minden méz bio, mert a növények és a méhek terméke, használni. Nagyon sok, a méhészetben alkalmazott atkaölő vagy a gyors lángokra bízva azokat. Nem érdemes visszfuvarra mézből el kell tárolniuk. A gondos méhész feladata a téli éle-
nem üzemi gyártmány. szerből mutatták ki, hogy jelentős mértékben károsíthatja a is költeni, majd délről hozatnak új családokat profitálni és lemkészlet megállapítása, amennyiben az kevésnek bizonyul,
2. Soha nem lesz bio a méz, nem lehet megtiltani a méhek- méheket is, sok esetben maguk az ilyen szereket alkalmazó pusztulni. Ilyen a jelenlegi korszerű méhészkedés. szeptember végéig azt is pótolnia kell. Körülbelül 100 éve van
nek, hogy ne menjenek vegyszerekkel kezelt virágzó méhészek is egészségkárosodást szenvedhetnek. A mézbe Napjaink növénytermesztése sem kedvez nekünk, mert gyakorlatban, hogy a téli időszakra szánt mézet egyre több
táblákra. került szermaradványok pedig a méhek szaporulata mellett az nem veszi figyelembe az élővilágot. Persze a méheket sem. méhész répacukorból készült cukorszirup etetésével helyette-
Elemezzük az állításokat! emberi egészségre is káros hatással lehetnek. Olyan „kiváló” vegyszereket képesek gyártani, amelyek a síti, mert a méhek ezt is képesek mézzé alakítani.
•• Vajon bio-e az a méz, amit a méhész olyan helyen gyűj- célnövényen kívül rajta és körülötte mindent kipusztítanak.
tetett, ahol még sohasem járt fehér ember, ugyanakkor ÂÂA méhek elrepülnek messzire virágport és mézet A növénynemesítés GMO technológiájával eléri, hogy maga ÂÂEgyenértékű-e a cukorszirupból készült méz a
ő maga a kaptáron belül poroz, füstöl, permetez? Van gyűjteni, akkor hogyan lehet „bio” a méz? a növény termeljen mérget és az egész testét járja át – nem méhek számára a nektárból vagy „mézharmatból”
jónéhány olyan vegyszer, ami a viaszban felhalmozódik, A méhek valóban 5-6 km-re is elrepülhetnek virágport és kivételezve a nektárral, sem a virágporral. Ez az iránymutató, gyűjtött mézzel?
aminek egy része pergetéskor a mézbe kerül, ami nem mézet gyűjteni, a hereméhek akár 10 km-re is a méhanya pár- ami már sok helyen megvalósult, de nálunk még nem. Ez még A cukorszirupból készült méz nem helyettesítheti a termé-
csak a célkárosítóra, hanem a mézet fogyasztó emberre zása miatt. Az intenzívebb gyűjtés azonban 3 km-es körzeten hátra van. Majd egyszer itt is bekövetkezik. Addig is, hogy szetes mézet. A méz természetes vasat, rezet, mangánt, szilí-
is károsan hat. belül történik. Sajnos, ahogy már korábban említettem, nagyon állunk mi most? Mit tud a mai magyar fogyasztó a méhek- ciumot, kalciumot, káliumot, nátriumot, foszfort, magnéziu-
•• A méheknek csakugyan nem lehet parancsolni, de irányí- sok vegyszert használtak az elmúlt évtizedekben a mezőgaz- ről és a mézről? Arra a kérdésre, hogy mit tudsz a méhekről mot, valamint vitaminokat, enzimeket, aminosavakat, illat- és
tani azokat is tudjuk. Ha a szennyező forrásoktól (káros dálkodás során. Egyre nagyobb környezeti terhelést jelent a a leggyakoribb válasz: szúrnak. És mit tudsz a mézről? Arról aromaanyagokat is tartalmaz, helyes tárolás mellett sokkal
anyagokat kibocsátó üzemektől), ólmot, kadmiumot rengeteg autó és különböző üzemi környezetszennyezés. már kétszer annyit: azt, hogy édes, továbbá hogy hamisítják. tovább megtartja beltartalmi értékeit, mint a gyümölcs- és
kipufogó járműforgalomtól, szennyvíztelepektől a meg- Nincs steril környezet ma a világban sehol. Mégis jelentős Ennyi. Elég ez? Szerintem nem. zöldségfélék. Ezzel szemben a cukor szinte csak szénhidrátot
felelő izolációs távolságot betartjuk; ha figyelembe ves�- mértékben lehet csökkenteni a külső környezeti hatásokat tartalmaz, így nem lehet teljes értékű tápláléka a méheknek.
szük a röpkörzet szerkezetét és méreteit – bizony elkerül- is a méhlegelő körültekintő kiválasztásával. Fontos szem- ÂÂFéljünk a méhektől? A mézben lévő anyagok nélkülözhetetlenek a méhek immun-
hetjük a káros anyagokat. pont, hogy 3 km-en belül ne legyen jelentős környezetszen�- Ez a kérdés nem kerülhető ki, mert annyira belevésődött a rendszerének egészséges működéséhez.
A bioméhész is kell, hogy védje méheit a kaptáron belül is, nyezést okozó tényező, mint pl. autópályán közlekedő autók tudatunkba. Már a gyermekmesékben és rajzfilmekben figyel-
de olyan szerves anyagokat (pl. illóolajokat) használ, ami nem tömege, füstöt, vegyszermaradékokat kibocsájtó üzemek. A meztetik a legkisebbeket is, hogy a méhek veszélyesek, mert ÂÂVannak-e a méheknek betegségei, és azok hogyan
mérgező az emberre és a minőséget sem módosítja, mert az bioméhészetet úgy kell elhelyezni, hogy az egyes növények az egyik végükön hegyes fullánk van. Nézzük tárgyilagosan a gyógyíthatók?
alkalmazástól a fogyasztásig tartó idő alatt elpárolog. virágzásának idején a 3 km-es körzeten belül ne legyen vegy- helyzetet! A ló rúg, a kutya harap, a macska karmol, a kakas Ahogy minden élőlényt, úgy a méheket is fenyegetik
A bioméhész térképen közli állománya mindenkori helyét. szeres kezelés termesztett kultúrnövényeken. csíp stb. Kell erre figyelmeztetni a világgal ismerkedő legfiata- betegségek. Baktériumokkal, gombákkal, vírusokkal, élős-
Tevékenységét ellenőrzik a termelés folyamata alatt, majd labbakat, ugyanakkor felültetjük a lóra, veszünk neki kutyát, ködőkkel kell megküzdenie nap mint nap a méheknek és a
még a késztermékét is. Az ellenőrzést nemzetközileg elismert ÂÂMitől jobb a bioméz? Miért fogyasszunk bio­mézet? megsimogattatjuk a macskát. A veszélyt azért ismertetjük meg méhészeknek.
szervezet végzi (Magyarországon a Biokontroll Hungária Az emberek legnagyobb része csak most kezd rájönni arra, a tapasztalatlanokkal, hogy azt el tudják kerülni. Mindnyájan Nagyon fontos a méhek erős immunrendszerének fenntar-
Nonprofit Kft.). A kiadott igazolást a fogyasztó bemutatásra hogy a szokásos táplálékainkból hiányoznak az ásványi elemek láttunk már fényképeken félmeztelen méhészt élő méhekből tása – a helyes táplálás, és a körültekintő, környezettudatos
elkérheti. és a vitaminok. A bioméz tiszta élelmiszer, amely teljes érté- álló szakállal. Méhészek meleg napokon derékig meztelenül gondozás, a méhbetegségek megelőzése.
kűen tartalmazza a vitaminokat, enzimeket, aminosavakat, foglalkoznak méheikkel, mert így elkerülhetik az izzadást. Mint már láthattuk, a cukorszirup bár jóllakatja, de nem
MITŐL „BIO” A BIOMÉZ? valamint illat- és aromaanyagokat. Nem tartalmaz egészségre Kora tavasszal akár a tenyerünkből etethetjük virágporral a kellőképpen táplálja a méheket. Az általuk gyűjtött méz és
káros antibiotikum-, vegyszer- és gyógyszermaradékokat. méheket. Természetesen van védőfelszerelés is. Használják virágpor beltartalmi értékeinél fogva sokkal ellenállóbbá teszi
A bioméz nem más, mint tiszta, vegyszermentes méhlegelő- A bioméhészeknek fontos feladata a mézben lévő élő anya- is a méhészek, amikor szükség van rá. Tehát védekezhetünk a méheket a betegségekkel szemben.
ről gyűjtött méz, amely nem tartalmaz vegyszer-, gyógyszer-, gok (vitaminok, enzimek, aminósavak) megőrzése. A kristá- a méhszúrás ellen speciális ruházattal, nyugodt viselkedéssel, Gyakori probléma, hogy ha megbetegednek a méhek, a
antibiotikum-maradványokat. A biogazdálkodás bármely lyos állapotból melegítéssel lehet újra folyós állapotba hozni a mérsékelt óvatossággal. El lehet kerülni a méhek támadását, méhészek innen-onnan (egymástól, szakirodalomból) szerzett
területe a szélsőséges, természet- és környezetidegen, első- mézet. A melegítésnek 38°C alatt kell történnie, hogy a méz- vagyis ne féljünk a méhektől! információk segítségével, próbálják gyógyítani őket. A legtöbb
sorban a mennyiségi termelésre koncentráló mezőgazdál- ben lévő élő anyagok ne károsodjanak, és az íz és aromaanya- állatorvos – méhektől való félelmében – nem vállalja a méhek
kodási formát igyekszik olyan mederbe terelni, amely figye- gok is jobban megmaradjanak. HITEK ÉS TÉVHITEK gyógykezelésében való közvetlen segítségnyújtást. Így aztán
lembe veszi a Földünk igazi működésének fenntarthatóságát. előkerülnek az antibiotikumok és más gyógyszerek (ráadásul
Nem szól az másról a bioméhészetben sem. A MÉH ÉS AZ EMBER sokszor nem megfelelő fajtájúak és túl nagy mennyiségben),
A méheknek minél inkább biztosítani kell a tiszta, vegy- ÂÂMiből lesz a méz? valamint atkairtás céljából a növénytermesztés rovarkártevői
szermentes, vagy legalább minél kevesebb vegyszert tartal- ÂÂMéhek nélkül éhen pusztulna az emberiség Sokan hiszik, hogy a méz virágporból jön létre. Olyan ellen használt méreganyagok is. Ezek sokszor természetesen
mazó méhlegelőt. Ha a méhek tavasztól őszig folyamatosan Az őskor embere nagyra értékelhette a méhek termékeit. A nézet is előfordul, miszerint a méz a méhek ürüléke, mellék- magukat a méheket de még az azokat használó méhészeket is
tudnak virágport és mézet gyűjteni, a helyes táplálással sok lépeket mézzel, virágporral, petével, lárvával – mindenestül – terméke, esetleg gyomortartalmának kiürítése. Bár a méhek károsíthatják, a szermaradványok pedig egyenesen bekerül-
méhbetegség megelőzhető. Ha nincs szükség gyógyszerekre, felfalta. Segítette életben maradását. Az ókori emberek egyes valóban gyűjtenek virágport (a méz mellett a második fő táp- hetnek a mézbe, amelyet aztán a boltokban árusítanak.
nem kerülhetnek gyógyszermaradékok a mézbe. kultúrái a jótét lelkek közé sorolták a méheket. Rajzaikon, lálékuk), de az nem a méz alapanyaga. A méz valójában virá- Dr. Szalay László – Czédulás István

36 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 37


Érvek a bio mellett Érvek a bio mellett

Peszticidek jelenléte a környezetben és illetve bennük, majd mely pontokon lépnek be az élelmiszer-
láncba. Kutatásuk az európai helyzetre terjedt ki, de a folya-
matok mögött meghúzódó mechanizmusok általánosnak
Maga az anyag fizikai-kémiai tulajdonságai, a növény
fiziológiája és a transpirációs ráta. Ez utóbbit is számos kör-
nyezeti tényező befolyásolja, mint a hőmérséklet, a szél és
megjelenésük az ökológiai élelmiszerekben tekinthetők. a páratartalom. A megnövekedett transpirációs ráta fokoz-
hatja a felvételt.
A talajból történő szennyeződés jobban fenyegeti a gyökér-

A z Eurostat 2021-ben közzétett adatai szerint az EU tagállamaiban közel 333 000 tonna növényvédőszert értékesíte-
nek évente, melyek nagy része végül, „célját” be nem teljesítve a természet körforgásában végzi útját, azaz a talajba,
felszíni- és felszín alatti vizekbe mosódva, a légkörbe kerülve stb. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy ekkora mennyiségű
TALAJ
A növényekre kijuttatott növényvédőszerek kb. 50%-a már
és levélzöldségeket, mint a gyümölcsöket, vagy akár a gabona-
féléket. Különböző vegyületek eltérő mértékben jutnak be és
halmozódnak fel az egyes növényekben és azok szöveteiben.
növényvédőszer kijuttatása nem veszélyezteti-e a bio minősítésű termékek növényvédőszer-maradék mentességét? eleve a talajra hullik. A levelekre kerülő szermennyiségnek A gyökérzöldségek hajlamosak felvenni a talajból a klórdekont,
egy jelentős részét lemoshatja az eső, ami szintén a talajfel- vagy a tökfélék a szerves klórvegyületeket – ismert, hogy ezek
Az Európai Unióban érvényes jogszabályok értelmében az színre jut. A lehulló, idősebb növényi részek révén szintén a olajos magvaiban jóval nagyobb mértékben fordulnak elő,
ökológiai gazdálkodás egy a mezőgazdasági termelést és talajra kerül egy bizonyos mennyiség. Vannak közvetlenül a mint pl. a termés húsában. A sort lehetne folytatni, egyelőre
élelmiszer-előállítást is magába foglaló átfogó rendszer. A rá talajt célzó kezelések – a gyomírtás, a talajlakó kórokozók és kevés tanulmány foglalkozik a kérdéssel, de az feltételezhető,
vonatkozó előírásoknak csak egyik aspektusa a szintetikus kértevők (csigák, fonalférgek és drótférgek) elleni védekezés, hogy a növényvédőszerek felvételét és felhalmozódását sok
növényvédőszerek használatának mellőzése. A fogyasztói valamint a csávázott vetőmagok használata, természetesen tényező befolyásolja a hatóanyag, a talaj, a környezet és a
elvárásokhoz igazodva, az ökológiai élelmiszeripari szektor ezek is fontos tényezők. A talajfelszínt elérve a peszticidek növény együttesében.
maga is próbálja az efféle anyagokkal való szennyeződést a kötődhetnek a talajszemcsékhez, vagy elpárologhatnak, A felvétel mellett a növények azáltal is szennyeződhetnek,
lehetőségekhez mérten minimálisra csökkenteni. Minden szétterjedhetnek, lebomolhatnak, kimosódhatnak, illetve hogy talajszemcsék tapadnak a felületükre a szélerózió, az eső,
törekvés ellenére mégis rendszeresen kimutathatók szinte- felvehetik őket a növények, vagy más szervezetek. Mobili- mechanikai zavarás (főként betakarításkor), vagy az állatok
tikus növényvédőszerek az ökológiai termékekben. Az euró- tásuk többnyire a talaj megkötő képességének a függvénye, ráhatása révén. Ez jelentős mértékben az 50 cm-esnél alacso-
pai piacon a legutóbb készült felmérés szerint ez a jelenség a amit a szervesanyag- és az agyagásvány tartalom, a talaj nyabb növényeket érinti.
termékek kb. 6%-át érinti. Csakhogy a fogyasztók elvárnák pH-ja, porozitása, nedvességtartalma, hőmérséklete, a mik-
az ökológiai termékek teljes mentességét az ilyen anyagoktól robiológiai aktivitás és a mezőgazdálkodási gyakorlat, az
- kifejezetten ez a biotermékek vásárlásának egyik legfonto- agrotechnika is befolyásol.
sabb mozgatórugója. Az eddig az EU-ban végzett vizsgálatok alapján elmond- VÍZ
Növényvédőszereket számos célból használnak: a szokvá- ható, hogy a talaj a leginkább szennyezett szegmense környe- Peszticideket a víztesteken célzottan nem alkalmaznak,
nyos mezőgazdasági termelésben, a betakarított termények zetünknek. Több országban is végeztek ilyen irányú kutatáso- azonban az intenzív mezőgazdaságban történő használatuk
védelmére, hobbikertekben, közparkokban, erdészetekben, kat, melyek mindegyike azt mutatja, hogy a mezőgazdasági nyomot hagy mind a légköri-, mind a felszíni és felszín alatti
utak és vasútvonalak karbantartása során, ipari termékek területek talajainak 83-100%-a legalább egy peszticiddel vizeinken. A felszíni vizeket főként az esőzések nyomán lezú-
tartósítására, vagy akár humán- és állatgyógyászati célra. szennyezett, több mint a fele pedig egynél többel is. A leg- duló víz szennyezi (a heves eső, lejtős terület, tömörödött,
Évente több, mint 333 000 tonna növényvédőszert értéke- gyakrabban előforduló anyagok a glifozát és metabolitja, száraz talaj, vagy a kijuttatást követő öntözés mind fokozzák
sítenek az Unióban. Ennek a hatalmas mennyiségnek azon- az AMPA, a DDE (a DDT metabolitja), továbbá a boszkalid, ezt a hatást). De a szennyezéshez hozzájárulhat az oldalirá-
ban jelentős része az alkalmazás helyétől távol bukkan fel tétel forgalmazása szünetel, egy jelentős munkaerőt és anyagi epoxikonazol, terbukonazol és ftálimid (gombaölő hatóanya- nyú folyadékmozgás is a talajban, vagy vízelvezető rendsze-
valahol a környezetben. Következésképpen a biotermékek- ráfordítást igénylő vizsgálat indul el a szennyeződés forrásá- gok). Más európai kutatás a glifozát, AMPA és pendimetalin rekben, az elsodródás, vagy a pontszerű szennyezés (kiömlő
ben előforduló növényvédőszer-maradványoknak a kézen- nak kiderítése céljából. (gyomirtó) elsőségét mutatta ki, illetve a triazin gyomírtóét, növényvédőszer, permetező berendezés mosása stb.)
fekvőnek tűnő okokon túl több más forrása is lehet. Ilyen a Természetesen ez a folyamat és a termékmozgás blok- valamint a konazol gombaölőszerét. Természetesen a kimu- A talajvizet jól ismert módon a bemosódó szerek szen�-
nem megengedett használat mellett a szokványos termékek kolása nem csak az áru tulajdonosának, hanem valamennyi tathatóság és az alkalmazás ideje összefügg egymással, de nyezik, amit szintén rengeteg tényező befolyásol, de pl. a
értékesítése bioként, a szállítás, tárolás, vagy feldolgozás érintett beszállítónak és vevőnek, felhasználónak is nehéz- számos esetben jóval a mintavétel időpontja előtt használt „preferential flow” során, amikor a víz a makropórusokban,
során bekövetkező keresztszennyezés kezelt termékekkel, az séget okoz, hiszen az élelmiszerágazatban kiemelt szempont, hatóanyag is detektálható. A triazint pl. sok évvel az alkal- talajrögök közti repedésekben, állatjáratokban áramlik, tel-
elsodródás, vagy a szennyezett talajjal való érintkezés. Eze- hogy a szállítások időben teljesüljenek. Kulcsfontosságú, mazás után is ki lehet mutatni, de jól ismert példák a talaj- jesen mindegy, milyen fizikai-kémiai tulajdonságai vannak
ket a forrásokat eltérő mértékben lehet kiküszöbölni. Külö- hogy a szermaradványos esetek kivizsgálása szakszerűen és ban perzisztens szerves klórvegyületek, mint a DDT, aldrin, az adott növényvédőszernek, könnyedén eléri a felszín alatti
nösen a környezeti, vagy a kereskedelmi létesítményekben a lehető leggyorsabban megtörténjen a kiadások csökken- dieldrin, endoszulfán, lindán, vagy hexaklórbenzol. Évtizedek vizeket. A talajvízbe folyóvizekből is beszivároghat szennye-
bekövetkező szennyeződést nehéz elkerülni. tése és a bioélelmiszerek időben történő leszállítása érdeké- óta betiltott szerek maradványai köszönnek vissza rendszere- ződés. Mivel jellemzően a vízben lassan megy végbe ezeknek
Az EOCC (European Organic Certifiers Council) által ben. Ezért, valamint a lehetséges szennyeződési kockázatok sen napjainkban is. az anyagoknak a lebomlása, a hatások hosszútávúak.
végzett felmérés szerint az ellenőrző szervezetek és hatósá- minimálisra csökkentése miatt is fontos, hogy jól megértsük, Kifejezetten ökológiai területeken végzett kutatások iga- A vízgyűjtő területen alkalmazott készítmények és a víztes-
gok a közelmúltban általuk feltárt szermaradványos esetek milyen folyamatok okozzák a növényvédőszerek előfordulá- zolták, hogy ezek a talajok kevesebb és csekélyebb mennyi- tekben kimutatott szermaradványok közti összefüggés egyér-
jelentős részénél (43%-ánál) állapították meg, hogy a szen�- sát a környezetünkben és azok mely pontokon léphetnek be ségű növényvédőszer maradványt tartalmaznak, sőt, az is telmű, de sokszor detektálhatók olyan anyagok is egy adott
nyezés a környezetből származik: 18% elsodródásból és 8% az élelmiszerellátási láncba. Ez előfeltétele annak, hogy meg bizonyítható, hogy minél huzamosabb ideig folytatnak vala- hely vizeiben, amelyeket már régen betiltottak.
a szántóföldön szennyezett talajjal, vagy vízzel való érintke- tudjuk különböztetni a nem engedélyezett növényvédőszer hol ökológiai gazdálkodást, annál kisebb lesz a szermaradvá- A csapadék különböző irányban befolyásolhatja a szennye-
zésből (a gazdálkodó felelősségi körén kívül eső, elkerülhetet- felhasználást a környezeti szennyezéstől. A csalás (szándékos nyok szintje. Ennek ellenére vannak olyan anyagok, amelyek ződés mértékét: pl. heves esőzések, intenzív öntözés főként
len módon), 17% pedig betakarítást követően, szennyezett kezelés, illetve szokványos termékkel való csere/keverés) fel- még húsz év megszakítás nélkül végzett biogazdálkodás után a lejtős területtel társulva megnövelheti a bemosódást, vagy
gépek, berendezések által közvetített szennyeződésből (meg- tárása sokkal jobban ismert a szektorban, mint az utóbbi. is kimutathatók. lefolyást (oldott formában, vagy talajszemcséhez kötődve),
felelő elővigyázatossági intézkedésekkel elkerülhető módon). Az IFOAM Organics Europe felkérésére Mirjam Schleiffer A növények a talajból alapvetően kétféle módon szennye- főleg ha az a kijuttatás időpontjához közel következik be.
Az ökológiai élelmiszerelőállítási lánc valamennyi szereplő- és Bernhard Speiser szerzőtársak (a kutatási projekt támoga- ződhetnek. Vagy felveszik az anyagot, vagy az a felszínükre Ugyanakkor a csapadék akár hígíthatja is a peszticidek kon-
jének folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a termékekben tói közt a Magyar Biokultúra Szövetség és Biokontroll Hun- tapad a talajrészecskék közvetítésével. Előbbi a csekélyebb centrációját.
előforduló szermaradványokat. Minden pozitív laborered- gária is hozzájárult a tanulmány létrejöttéhez) arra tettek szervesanyagot és agyagásványt tartalmazó talajoknál jelen- Mindezen hatások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Európa
mény nyomán alapos kivizsgálás veszi kezdetét annak érdeké- kísérletet, hogy feltárják, melyek azok a főbb útvonalak, ame- tősebb, mivel azok magukhoz kötnék a növényvédőszereket folyó-és állóvizei számos növényvédőszer maradékkal szen�-
ben, hogy kiderüljenek a szándékos csalások és a biotermékek lyeken a szintetikus növényvédőszerek elszennyezik környe- is. Ha már bekerült egy anyag a növénybe, számos tényező nyezettek. Az erre vonatkozó vizsgálatok általában az EU Ivó-
piacának integritása biztosítható legyen. Ilyenkor az értintett zetünk különböző szegmenseit, hogyan oszlanak el köztük, befolyásolja a növényen belüli mozgását. víz Irányelvben megszabott, biztonságosnak mondott határ-

38 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 39


Érvek a bio mellett Érvek a bio mellett

értékekhez viszonyítanak (100 ng/L egy komponens, 500 Az európai növényvédőszeres légszennyezettségről friss feltételezhető ugyanez. A kezelt és kezeletlen tételek kereszt- A SZERMARADVÁNYOS ÜGYEK KIVIZSGÁLÁSA
ng/L az összes komponens együttes mennyiségét tekintve). tanulmány nem áll rendelkezésre, azonban egyes országokban szennyezése szintén gyakori probléma. Ilyenkor a korábban
Egy 2007 és 2017 között 6500 felszíni víztestet és 180 vegyü- történtek ilyen irányú vizsgálatok. Németországban 47 vizs- kezelt termékek szennyezik be a berendezést, vagy helyiséget, A tanulmány érdekes tanulságokkal szolgálhat a bio­élel­mi­
letet vizsgáló tanulmány szerint a vizek 5-15%-ánál a bizton- gált lokáció 89%-án találták meg a pendimetalint, 72%-án a amibe később a biotermék kerül. sze­rekben előforduló szermaradványos esetek kivizsgálására
ságos értéket meghaladták a gyomírtószerek maradványai DDT-ét, 66%-án a proszulfokarbot, 64%-án a protiokonazolt, vonatkozóan, amely alapvető célja, hogy különbséget tegyen a
(leginkább a glifozáté), 3-8%-ban pedig a rovarölőszereké. 55%-án a lindánt és a glifozátot. csalás és az elkerülhetetlen szennyeződés között. Nagyon fon-
Rendszeresen kimutatható mindenfelé Európában Franciaországban ezt a két utóbbi anyagot még ennél is AZ ÖKOLÓGIAI SZEKTORT ÉRINTŐ tos megállapítás, hogy tekintettel a mindenütt jelenlévő kör-
az atrazin, DDT, triazin, aldrin és az alaklór. A külön- nagyobb arányban (80%) mutatták ki. Itt a legnagyobb kon- KÖVETKEZMÉNYEK nyezetszennyezésre, minden ökológiai termék esetén fennáll a
böző funkciójú növényvédőszerek előfordulása eltérő, centrációban proszulfokarbot és folpetet találtak. A várako- növényvédőszer-maradékok jelenlétének kockázata. Követke-
jellemzően a gyomírtószerek dominálnak a vizekben, zásoknak megfelelően a mezőgazdasági területek közelében A tanulmányban áttekintett rengeteg vizsgálat egyértelműen zésképpen a bioélelmiszerekben kimutatott szermaradványok
valószínűleg annak köszönhetően, hogy ezeket a sze- több növényvédőszert mutattak ki, mint azoktól távol, de megmutatja, hogy a növényvédőszerek szinte mindenütt jelen utalhatnak csalásra is, de nem feltétlenül bizonyítják azt. Így
reket folyamatosan és nagy dózisokban alkalmazzák. persze ott is megtalálhatók szinte mindenhol Európában. vannak a környezetben. Ezeket az anyagokat a szokványos az egyes szereplők által sokszor javasolt, a bioélelmiszerekben
A rovarírtók talán azért kevésbé gyakoriak, mert rövid ideig, Az esővíz peszticidtartalmát szintén vizsgálták és Euró- mezőgazdasági rendszerek alkalmazzák szándékosan és cél- található növényvédőszer-maradványokra vonatkozó „zéró
alkalomszerűen használják őket, illetve lipofil tulajdonsá- pában mindenütt szennyezettnek bizonyult. A legtöbbször a zottan, azonban a kijuttatás helyéről elvándorolva a környe- tolerancia” megközelítést az ökológiai szereplők jelenleg biz-
gaik miatt jobban kötődnek az üledékhez. Gombaölőszerek lindánt és az atrazint detektálták. A legnagyobb koncentrá- zet minden szegmensébe szétterjednek – az ökológiai módon tosan nem tudják teljesíteni. A tanulmány remekül bemutatja,
viszonylag kis koncentrációban jelennek meg. ciókat jellemzően hosszú száraz periódust követő esőzéskor, művelt területekre is –, ahol aztán eltérő ideig maradhatnak hogy a környezetben jelenlévő peszticid-szennyezettség függ
Átlagosan a talajvizek kisebb mértékben szennyezettek illetve az esőzés elején mérték. fenn. A megjelenő szennyezés időnként az azonos régióban, magától a kérdéses anyagtól, de időben, valamint térben nagy
peszticidekkel, mint a felszíni vizek. Itt is a gyomírtószerek A levegőben megtalálható növényvédőszerek jelen ismere- nem olyan rég végzett kezelésre vezethető vissza, de előfor- változatosságot mutat, ezért egy adott terület, vagy gazda-
jelennek meg a legnagyobb koncentrációban. A szennyezett- teink szerint háromféle módon kerülhetnek be a növényekbe. dul, hogy a szert jóval távolabb, vagy régebben alkalmazták. ság esetén nem lehet megbecsülni a kockázatot. Továbbá a
ség mértéke érthetően azokban a régiókban nagyobb, ahol Gáz fázisban képesek bejutni a növények gázcserenyílásain További szennyezés léphet fel a későbbi, betakarítást követő növények típusa és a mezőgazdasági gyakorlat is befolyásolja
intenzív mezőgazdasági tevékenységet végeznek. keresztül, vagy bediffundálhatnak a kutikulán át. Ezt köve- fázisban. A feljebb végig kísért folyamatok mind azt mutatják, a szermaradványok előfordulását. Erre a nagyfokú változa-
Számos kutatás bizonyítja, hogy a peszticidek be tudnak tően az intercelluláris térben gáz formájában mozoghatnak hogy a környezetben fellelhető szennyezés nagyon sokféle tosságra tekintettel, a szermaradványkoncentrációra vonat-
jutni a talaj-növény környezetbe az öntözéssel, amihez a fel- tovább, vagy a vizes, illetve a lipofil fázisban oldódhatnak. tényezőn múlik, valamint nagy változatosság jellemzi a kimu- kozó küszöbértékek alkalmazása a csalás és az elkerülhetet-
használt víz származhat felszíni és felszínalatti vizekből egy- A lipofil vegyületek felvétele könnyebben történik. tatott anyagokat és mennyiségeket is. len szennyeződés megkülönböztetésére valamennyi peszticid
aránt. Nincs túl nagy jelentősége, de áradáskor is szennyeződ- Egy másik út a növények felületére történő lerakódás által esetében szintén nem lehet megfelelő módszer.
hetnek termesztett növények a víz által. lehetséges. A szilárd szemcsékhez kötődő növényvédőszerek Megbízhatóbb válaszokat adhat az alapos feltáró vizsgálat,
így akár a növény szöveteibe is bejuthatnak, ahol adszorbeá- A KOCKÁZATOK CSÖKKENTÉSE AZ ÖKOLÓGIAI ahol az adott szermaradvány összes lehetséges forrására (csa-
lódnak és tovább mozoghatnak a növényben. GAZDÁLKODÁSBAN lás, vagy egyéb) vonatkozó bizonyítékokat igyekeznek össze-
A harmadik mód az esővíz mossa ki a szennyező anyago- gyűjteni. Az ilyen vizsgálatot mindig az adott, egyedi esetre kell
LEVEGŐ kat a levegőből, és vagy közvetlenül a növényi felszínen át, Fontos, hogy minél többet megtudjunk a peszticidek előfordu- szabni, figyelembe véve olyan szempontokat, mint a termék,
A peszticidek előfordulása tekintetében a levegő környeze- vagy a talajra érve, azon keresztül szívódnak fel. Ez utóbbi lásáról a környezetben, hiszen akkor az ökológiai gazdálkodók a talált szermaradvány és az ismert körülmények. Továbbá
tünknek azon szegmense, amely a legkevésbé kutatott. Ilyen lényegesen jelentősebb folyamat. nagyobb eséllyel el tudják kerülni az ezzel járó kockázatot. Szá- magában foglalhatja a tétel nyomonkövethetőségének ellen-
anyagok folyadék, szilárd, vagy gáz formában is előfordulhat- Azt, hogy a növényvédőszer elsodródás ezek közül melyik mos óvintézkedés már jól ismert és alkalmazott az ágazatban. A őrzését, szántóföldön tett megfigyeléseket (pl. a gyomok hiá-
nak ebben a közegben. A szennyeződések leginkább adek- módon megy végbe, nagyon kevés esetben vizsgálták eddig. szennyezett talajból származó szermaradványok kockázata pl. nya gyomirtó szer alkalmazásának gyanúja esetén), további
vát bekerülési módja maga a kijuttatás. A már talaj-, illetve Egy-egy kutatás bizonyított nagy távolságra elsodródott a perzisztens anyagok (pl. szerves klór peszticidek) jelenlétére mintavételt a lombozatból, a talajból, a berendezésekből
növényfelszínt ért anyagok párolgás útján is visszakerülhet- pendimetalin, illetve glifozát szennyezést. irányuló talajvizsgálattal mérhető fel. Ez különösen ajánlott vagy a növényekből, az anyag környezetbeni viselkedésének
nek a levegőbe, ahol azután vízszintes és függőleges irányban tökfélék ültetése előtt. Mivel az elsodródás mértéke a forrás- szakirodalmi áttekintését (ami esetlegesen technikailag elke-
is mozoghatnak. Esőzések idején kimosódhatnak és újból tól való távolsággal exponenciálisan csökken, ajánlott módszer rülhetetlen szennyeződéshez vezethet), a vegyület alternatív
elérhetik a talajfelszínt. AZ ÉLELMISZEREK BETAKARÍTÁST KÖVETŐ azt pufferzónák kialakításával és sövények telepítésével mérsé- forrásainak számbavételét (pl. természetes előfordulás), fel-
A növényvédőszerek elsodródását ismét rengeteg tényező SZENNYEZŐDÉSE kelni. Célszerű lehet a biogazdálkodók számára konvencioná- dolgozott élelmiszerek esetében a koncentrálódást, vagy hígu-
befolyásolja. Nem mindegy, milyen eszközzel juttatják ki őket: lisan gazdálkodó szomszédaikkal olyan megállapodást kötni, lást előidéző tényezőket. Az ilyen vizsgálatok általában irányt
kézi-, gépi-, vagy légi permetezővel; milyen a szél sebessége, Az itt bemutatott tanulmányban betakarítást követő kör- hogy ne permetezzenek szeles, vagy nagyon száraz időben. mutatnak azzal kapcsolatban, hogy inkább csalás, vagy tech-
a páratartalom, vagy a hőmérséklet. A cseppméret is döntő nyezetnek tekintették a raktározás, szállítás, valamint fel- Végül pedig a betakarítást követő szennyeződések elkerülhetők nikailag elkerülhetetlen szennyeződés valószínűsíthető a hát-
lehet, a finomabb szemcsék messzebbre jutnak el. A kijutta- dolgozás berendezéseit és létesítményeit. Ezeket a berende- a szokványos és a biotermékek külön vonalon történő feldol- térben, de ritkán adnak teljesen egyértelmű választ. Ilyen ese-
tás (vagyis maga a kezelt kultúra) magassága is befolyásoló zéseket, illetve helyiségeket rovarkártevők elleni kezelésben gozásával, vagy a konvencionális és bio tételek között végzett tekben a tanúsítási döntés meghozatala valódi kihívást jelent
tényező. A gyümölcsfák, a szőlő, vagy a komló permetezése szokás részesíteni – üres állapotban, vagy szokványos ter- alapos tisztítással. Tehát az ökológiai gazdálkodók számára az ökológiai ellenőrző szervezetek és ellenőrző hatóságok szá-
jellemzően jelentősebb elsodródással jár, mint a szántóföldi ményeken. De nem csak a közvetlen kezelés által, hanem a adottak bizonyos lehetőségek a növényvédőszer-maradványok mára. A tanulmány szerzői szorgalmazzák, hogy minél több
kultúráké, vagy a zöldségféléké. A szennyeződés mértéke álta- szokványos termékeket ért más kezelések maradványaival is előfordulásának csökkentésére, de az összes szennyeződési olyan kutatás legyen a jövőben, amely alaposabban vizsgálja
lában exponenciálisan csökken a forrástól mért távolsággal. beszennyeződhetnek, amikor ezekkel a termékekkel érint- kockázatot nem lehet teljes mértékben kiküszöbölni. a peszticidek környezetből a nem célnövények felé történő
A peszticideket helyi és regionális szelek függőleges irányba keznek. Az ilyen jellegű szennyeződést a megtett elővigyá- A növényvédőszer-maradványok jelenlétének megelőzése mozgását. Ezzel nagyban támogathatnák a gazdálkodókat de
is szállíthatják a különböző légköri rétegek között – ez pár zatossági intézkedések is befolyásolják, de maguk a berende- pl. a fenti kockázatcsökkentő intézkedések végrehajtásával, az egyre nagyobb nyomás alatt álló tanúsító szervezetek dön-
km-től akár 1000 km-ig terjedő távolságba is történhet. Egy zések, létesítmények, a feldolgozási eljárások és a termékek a folyamatos monitorozással, valamint a mégis előforduló téshozatalát is.
német tanulmány kimutatta többek között a pendimetalin, típusa is mind fontos tényezők. szermaradványos esetek kivizsgálásával és dokumentálásával
a klorotalonil és a proszulfokarb nagy távolságokra történő Az ökológiai szereplők tapasztalatai azt jelzik, hogy a leg- jelentős többletköltségeket okoz az ökológiai ágazatnak. Egy Ez az írás az Environmental Pollution folyóiratban 2022-ben
elsodródását. főbb szennyező forrás a betakarítást követő rovarírtás (pl. nem reprezentatív felmérés szerint a növényvédőszer-marad- megjelent „Presence of pesticides in the environment, transition
Nem csak az illékony, vagy a perzisztens anyagok szen�- a raktárakban). Nemzetközi szállításoknál a konténereket ványok jelenléte és az azt megelőző intézkedések összköltsége into organic food, and implications for quality assurance along
nyezhetik a levegőt, szintén Németországban mutatták ki a gyakran kezelik gázosító szerekkel (metil-bromiddal, vagy az ökológiai forgalom 0,3%-a és 3,5%-a közöttire becsülhető. the European organic food chain” című cikk rövidített és átdol-
nem illékony glifozátot is a levegőben. Ez az anyag a talaj- foszfinnal). A metil-bromidról bebizonyosodott, hogy képes A megfelelő minőségbiztosítási rendszerek létrehozása és gozott fordításából készült. (M. Schleiffer, B. Speiser 2022
szemcsékhez kötődve a porral tud egészen nagy távolságokra átjutni bizonyos műanyagokon, így potenciálisan beszennyez- fenntartása rendkívül speciális ismereteket igényel, ezért is https://doi.org/10.1016/j.envpol.2022.120116)
is eljutni. heti a szállított terméket. Más toxikus gázosítószerekről is különösen nagy kihívást jelent a kisebb szereplők számára. Bauer Lea

40 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 41


Szőlő, bor Szőlő, bor

BIOSZŐLŐ-MŰVELÉS
A z alábbi cikket a BioPorta füzetek sorozatából vettük át, melynek 8. részében (2011) Szásziné H.
Henrietta mutatja be gazdaságukat és az ökológiai szőlőművelés során szerzett tapasztalataikat.

ÁTÁLLÁS ÖKOLÓGIAI MŰVELÉSRE Az uralkodó szélirányra párhuzamosan kell tervezni a


(INDUL A TELEPÍTÉS!) sorok irányát, akkor is, ha ez hegy-völgy irányt jelent és az
erózió veszélye fennáll. Sokkal könnyebb a talaj borítottságá-
nak megoldása, ellenállás a víz és a szél pusztító hatásának;
ÂÂErdő mellett is jó helye lehet a szőlőnek mint a szél szárító, szellőztető hatását pótolni. A levelek jó
Ideális esetben déli, délnyugati, esetleg délkeleti fekvésű a átszellőzése és a nedves levélfelület gyors felszáradása létfon-
terület; minél inkább kitett, meredek a hegyoldal, annál ked- tosságú a gombabetegségek elleni védelemben.
vezőbb a napsugarak beesési szöge, a lejtős területen nem Olyan távolságban telepítsünk szőlőt, hogy a vegetá-
alakul ki fagyzugos rész, a lombfal átszellőzése kedvezőbb. ciós időszakban ideális esetben a napi, de legalább heti két-
Milyen a benapozottság? Gátolja-e domborzati tényező vagy szeri bejárás, szemrevételezés lehetséges legyen. Semmilyen
fás vegetáció? meteorológiai előrejelzés, növényvédelmi program vagy
A legtöbb irodalmi forrásban hátrányosnak tartják az erdő technológiai leírás nem pótolhatja a gazda „hizlaló szemét”;
közelségét, de saját tapasztalataink azt mutatják, hogy amen�- azt az adott szőlő­területet érintő időjárás, fertőzési tüne-
nyiben az erdő és a szőlőültetvény között legalább 10-15 m tek megfigyelését, a helyszínen elvégzett vizsgálatokat (Pl. Pinot noir, háttérben a begyepesedett sorközzel Cserszegi fűszeres
távolság van és a benapozást nem gátolja – esetünkben észak- feromoncsapdák eredménye, refraktométeres ellenőrzés). Az
ról véd –, akkor igen kedvező mikroklímát biztosít és óvja a MVH által engedélyezett szőlőtelepítés előfeltétele a talajvé- ÂÂMilyen fajtát válasszunk? ÂÂA művelésmód kialakítása
viharoktól és a tél szélsőségeitől az ültetvényt. A szőlő között delmi terv készítése, amely magában foglalja a komplett talaj- A rezisztens fajták bizonyos betegséggel vagy több beteg- Hogy milyen legyen a művelésmód fontos a fajta, annak
ne legyenek gyümölcsfák, létesítsünk külön gyümölcsöst. szelvény vizsgálatát is. Bár a terv nem lehet egy évnél régebbi séggel szemben ellenállóak, ideálisak lehetnek a csemege- növekedési erélye, a helyi mikroklíma figyelembe vétele.
Az árnyékot nem vető, kellő távolságban határoló erdősáv, az engedélyezési dokumentáció beadásakor, mégis érdemes szőlő, szőlőlé, must előállításnál. A világfajtákkal könnyebb Kipróbáltuk a közepes- és alacsony kordont, az egyes füg-
bokros sövény nagyon előnyös; ha nincs, akkor érdemes tele- közel egy évvel a telepítés előtt elkészíttetni, hiszen részletes megnyerni a borfogyasztók népesebb táborának tetszését, gönyt, a félernyőt; tapasztalataink vannak a magas kordonról.
píteni: az ökológiai művelésben elengedhetetlen védősávot javaslatot kapunk a talaj előkészítésére, javítására – ezeket a mindenhol ismertek, mindenhol keresettek – velük meglova- Alacsony és közepes kordont választottunk a fajtáink döntő
alakíthatunk ki vele a más művelésű ültetvényektől elhatá- munkákat bizonyos esetekben már egy évvel a telepítés előtt golhatók a divat hullámai is. Nem tapasztaltunk hátrányokat a többségében, a Szürkebarát, Pinot noir, Chardonnay esetében
rolva szőlőnket és teret adunk a hasznos szervezetek megtele- meg kell kezdeni. A talaj vizsgálati eredményeire szükség van növényvédelemben a világfajták – Cabernet sauvignon, Pinot a félernyőt. Az új telepítéseknél a 2,36 m sortávot (ezt első-
pedésének. Az ökológiai növényvédelem alapköveit tesszük le a megfelelő alany kiválasztásánál is, a szőlőoltvány megrende- noir – ökológiai művelése során. A hungarikumok – több száz sorban a művelőeszközök és erőgépek mérete határozza meg)
a változatos növény és állatvilág betelepítésével. lésénél a szakmailag jártas oltványkészítő kérni fogja. éve honos, illetve magyar nemesítésű fajták – hatalmas elő- és a 0,9 m tőtávot alkalmazzuk. A tőtávolságot meghatározza
nye, hogy speciálisan a mi viszonyainkhoz idomultak, neme- az alkalmazott fajták növekedési erélye is, alacsonyabb tőke-
sítették ki őket; itt adják a legtöbbet, a legszebbet magukból. terhelés mellett a hajtásnövekedés figyelembevételével kell
Reneszánszukat élik a hungarikum fajták, bátran telepít- meghatározni a tőszámot.
hetők, ha a szőlőt vagy bort hazánkban veszik meg. Mindig Ha lehetséges a kézi művelés, akkor a hagyományos fej-
vegyük figyelembe az adott borvidék sajátosságait az ott műveléssel még jobban kihasználható a talaj melege. (Csak
jellemző gombabetegségeket (pl. a Balaton-felvidéken liszt- kis, bemutató területen van fejműveléses Olaszrizlingünk,
harmatra nagyon érzékeny fajtát nem tanácsos választani), 1 m × 1 m térállásban, fa karókkal.)
a hegyközségek által szabályozott, telepítésre javasolt fajták
listáját (a listában nem szereplő fajta telepítésekor nem vehe- ÂÂÖtven évre gondoljunk előre
tünk igénybe állami támogatást a telepítéshez és a legkiválóbb Úgy kell a talajelőkészítést végezni, hogy ilyen időtávlatra
borunk is csak tájborként szerepelhet a címkén), a talajadott- alapozza meg az ültetvényt. A talajvédelmi tervben szerepel,
ságokat. Például, ha van egy jó humusz ellátottságú rendzina hogy mely tápelemekkel jól ellátott a talajunk, szinte min-
talajunk a Balaton-felvidéken, célszerű megpróbálkozni a den esetben javasolják a szerves trágyázást, jótékony hatásai
Cserszegi fűszeressel. miatt. Ami nem szerepel a tervben, az a terület előélete és a
Szőlőoltványt érdemes olyan oltványkészítőtől megren- vele kapcsolatos tennivalók. Ha tömörödött a talaj, akkor vet-
delni, aki maga telepít is, garanciát vállal a telepítési munká- hetünk mélyre hatoló gyökérzetű zöldtrágya-növényeket, ha
latokra és az eredésre. A talaj mintavételnél említett alanyvá- a korábbi művelés miatt elszegényedett az élővilág, akkor kis
lasztás feltételezi, hogy több típusú alannyal is dolgozzunk. adagú sekély szerves trágya beforgatással és fajgazdag mag-
Magyarországon, lehetőleg a telepítendő területhez hasonló keverék vetésével kezdhetjük a műveleteket. Egy vegetáción
feltételek mellett edződött oltványokkal nagyobb a siker. keresztül ilyen módon kultúr-állapotban tartott területre
Hazánkban a szárazságtűrés is fontos az alanyoknál, egy szórhatjuk ki a tervben javasolt szerves trágya mennyisé-
Franciaországból rendelt oltvány esetén nem biztos, hogy get. Ha a terv nem venné figyelembe, akkor ügyelni kell rá,
jól reagál majd a szélsőséges nyarakra. Ma már – különösen hogy a kijuttatott N-tartalom nem lehet több 170 kg/ha-nál a
nagyobb területek esetében – a megrendelés alapján sze- nitrátérzékeny területeken.
mélyre szólóan oltják le a szaporítóanyagot; „készen” csak pár A szerves trágyát – ami érett mélyalmos istállótrágya
száz oltvány vásárolható az adott fajtából, alanyból – pótlásra. legyen – lehetőleg ökológiai gazdálkodásból szerezzük be,
A telepítési engedély kérelemhez szintén csatolni kell az olt- nálunk ez helyben adott, szarvasmarha trágyát használunk.
ványkészítő ígérvényét a szükséges mennyiségű oltványról. A trágyázás után a lehető leghamarabb be kell forgatni azt és

42 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 43


Szőlő, bor Szőlő, bor

ÂÂHogyan ápoljuk a fiatal ültetvényt? TERMŐRE FORDULT A SZŐLŐNK


Ahhoz, hogy a nagy gonddal és jelentős anyagi ráfordítá-
sokkal telepített szőlőnk első levélkéi ne az utolsóak legyenek, ÂÂMetszés
fokozott óvatossággal kell eljárni. A fiatal szőlőnek táplálék- Az év első munkája a szőlőben a metszés, de nem célszerű
konkurenciát jelenthetnek a gyomok, a tövek körül kézi kapá- az adott évre vonatkozó háttérvizsgálatok nélkül elvégezni.
lással el kell távolítani a növényeket. A sorközökben hagyha- A területileg illetékes kutatóintézetben, esetünkben a PE
tunk alacsony flórát kialakulni, ez előnyös lehet a szélsőséges AC Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben, Badacsonyban
csapadékviszonyok mellett, hiszen az ültetvény ilyenkor még rügyvizsgálatot végeztethetünk, amely alapján képet kapunk
teljesen kitett az elemek hatásának, a szél és az eső elhordhatja arról, hogy milyen az aktív termőrügyek aránya, milyen ter-
a felső talajréteget, illetve beboríthatja vele a lejtő alján a fiatal més várható a rügyek alapján, mekkora a ragadozó atka popu-
növényeket. Előnyös, ha mulcsozni tudjuk ebben az érzékeny láció. A hagyományok szerinti Vince napi vesszőhajtatás is
szakaszban az ültetvényt: szalmával, növényi nyesedékkel, a hasonló következtetéseket tesz lehetővé. Ha a rügyvizsgálat
talaj vízháztartása is kedvezőbb lesz általa. Aszályos nyarakon gyenge termést mutat, a metszéssel még korrigálhatjuk, több
öntözni is kell a töveket, mi kétszer öntöztük meg lajtos kocsi- szemre metszve a tőkéket.
val az előző ősszel telepített ültetvényt. A gépi növényvédelem Ha kitűnő alapanyagot, egészséges és magas mustfokú
során 3 leveles állapotig négysoronként, 5 leveles állapotig szőlőt szeretnénk szüretelni, akkor meg kell kötnünk a komp-
kétsoronként elegendő átfújatni a sorokat, ilyenkor még csak romisszumot minőség és mennyiség között – ez a döntésünk
fémpálcák jelzik a szőlőtőkéket, nincs akadálya a szer tapadá- már a metszésnél életbe lép. A terméskorlátozás a növény
sának. Hagyományos fa karós telepítésnél kézi permetezéssel ellenálló képességében (betegségek, szárazság) és a növény-
lehet csak számolni, a karók túl nagy felületet takarnának védelemben (szellősebb, védhetőbb lombfal) is előnyöket hoz.
ki. Az ép levélfelület megőrzése létfontosságú, ezen áll vagy Mi 6-8 szemre metszünk (fajtától, térállástól függően), amivel
bukik, hogy a fiatal vesszők beérnek-e, elegendő cukrot képe- 0,8-1,5 kg /tő terhelést célozunk meg.
sek tárolni a fagy ellen a hosszú tél során. A metszést olyan időben kell elkezdeni, hogy a rügyek
A második évben a metszéssel várjuk meg a kora tava- még nyugalmi állapotban legyenek, mire befejeződik. Mivel
szi fagyos napok elmúltát, utána – és még két éven át – két teljesen kézi munka, a metszők száma és a terület nagysága
szemre metsszük vissza a fiatal töveket. (A fiatal tőkék met- határozza meg, hogy mikor kezdünk. A kevesebb tapasztalat-
szése eltérhet a kialakítandó művelésmód és az egyedi fej- tal rendelkezők előmetszhetnek, így a szakemberre kevesebb
lettség függvényében.) A sorokat célszerű még mindig kézzel munka jut. A venyigét ideális esetben újra felhasználjuk, mi
kapálni, egyebekben az ápolási műveletek a sorközben és a venyige kazánt és a hozzá szükséges venyigebálázót szeret-
növényvédelemben azonosak a termő ültetvénnyel, de nincs nénk pályázattal beszerezni. Lehet aprítva komposztálni is,
csonkázás. Két erős hajtást nevelünk, lekötözzük, a hónaljhaj-
Telepítőgép közelről A pálca és az oltvány a talajba kerül tásaikat, fürtöket eltávolítjuk.
A harmadik évben felnövő vesszőt már elvezetjük a
a felszíni vegetációt, különben veszít nitrogéntartalmából a Az oltványtelepítő gép gyors és pontos, hasítékba helyezi támrendszeren a művelésmódnak megfelelően. Ha erős növe-
távozó ammónia miatt, ami elérheti a nitrogéntartalom 30%- a földbe a gondosan előkészített oltványt, a talajnedvesség kedési erély jellemzi a fajtát, akkor ebben a korban már válo-
át is (a környezetszennyezésről nem is beszélve). megmarad. Lézeres sorbemérés, pontos tőtávolság, az oltvány gatni kell a hajtásokat, csonkázni kell a termő ültetvényekkel
Rigol ekével beforgatva a szerves trágya közel 80 cm mélyre az őt jelző fém pálcával kerül a talajba. Az oltványok 95%-a egyidejűleg, hogy önmagát ne árnyékolja le. A fürtöket ilyen
jut, részben mineralizálódik, nem mosódhat ki. A forgatást megered. esetben egy kivételével leválogatjuk, „megmutatja” magát a
követően a területet megtisztítjuk a gyökér­maradványoktól, Teraszokon, túl kicsi vagy nehezen megközelíthető terü- szőlő az első terméssel – ilyen tapasztalatokat szereztünk a
túl nagy méretű kövektől, ideális esetben majd fél évet pihen. leteken kézi telepítés lehetséges csak. Itt a sorkimérés derék- Cabernet sauvignon növekedése során, míg a Szürkebarát a 3.
A további talajelőkészítésre már az ültetést megelőzően kerül szögeléssel, a tőtávolság zsinóros vezetéssel történik, kézi évben is a 2. évnek megfelelő állapotban volt. Fenti különbsé-
sor, amikor lehetőleg magágy minőségűre készítjük a talajt, munkával. Az oltványok gyökérzetét visszavágjuk, ez elősegíti geket a tápanyagellátottság, ill. azok felvételének különbségei,
kultivátorral, mélylazítóval. a begyökeresedést. Fontos, hogy a gyökérzet ne száradjon ki, időjárási- és talajviszonyok is okozhatnak.
a fel nem használt oltványokat le kell vermelni. A kézi telepí- A negyedik évtől erős, illetve közepes növekedési erélyű
tésnél hidrofúrót használunk, így a beiszapolt oltvány kedve- fajta esetén termőre fordul a szőlő.
zőbben indul.
Az oltványokat kis fapálcákkal jelöljük. Kérdés, hogy a
hagyományos fa karókat, oszlopokat használjuk vagy fém
támrendszert? A fa szép és hagyományőrző – ennyiben ki is
merültek az előnyei.
Gépi telepítésnél minden esetben fém támrendszert hasz-
nálunk, a fém tartósabb, kevesebb a kézi munkaerő igény mind
a letelepítésnél, mind a későbbi oszlopok, drótozat telepítésé-
nél, karbantartáskor. A zöldmunkáknál a drótok mobililitása,
a növényvédelemben a keskeny szerkezet sokkal előnyösebb a
hagyományos fa karós-oszlopos rendszernél.
Ősszel és tavasszal egyaránt telepíthetünk, saját tapaszta-
lataink azt mutatják, hogy a jól előkészített talajba gondosan
beültetett oltványok esetén nincs különbség.
Forgatás Rigol ekével Tőközművelő a fiatal ültetvényben Metszéskor leemelt drótok

44 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 45


Szőlő, bor Szőlő, bor

fontos hogy magas hőfok is érje a komposztálás során, a káros a kiválogatott hajtásokat a tám­rendszerhez kötözzük, meg-
szervezetek elpusztulásához tanácsos állati trágyával keverve akadályozva azok sérülését és támaszt adva a későbbi fürtök
komposztálni. A metszéssel egy időben kell a fa támrendszert terhét viselő vesszőknek. A lebomló, papír fedésű drótkötözőt
ellenőrizni, a karókat beverni, ahol szükséges. használjuk, méretre vágott, gyorsan sodorható. Kötözéssel is
alakítjuk a lombfal szellőzését.
ÂÂHajtásválogatás
A szőlő hajtásainak 15-20 cm-es állapotában kezdjük, aki ÂÂCsonkázás
szeretne biztosra menni, az várja meg a virágzás végét. Ilyen- Ideje a növekedés gyorsaságától függ, amikor a lobfal felett
kor a föld felé forduló, törzsön kinőtt (fattyú), ikerhajtásokat felnövő hajtások visszahajolva árnyékolással fenyegetnek,
távolítjuk el. Átlagosan 10 évente kétszer előfordul, hogy a akkor kell végezni. Kézzel kiegyenesített sarlóval végeztük, ma
szőlő gyengén virágzik vagy termékenyül, ilyenkor bizony kár már gépesített művelet. Fontos, hogy a gép beállítása idomul-
lenne mindezeket a hajtásokat – a fattyúhajtásokat kivéve ter- jon az ültetvény és a tőke méretéhez, ha fa támrendszerünk
mészetesen – eltávolítani, annyit hagyunk, hogy a tervezett van, akkor a gépi munka bevezetése előtt végig kell járni az
tőketerhelésnek megfelelő termésünk legyen. oszlopokat, méretre vágni, ha szükséges, mert egyetlen ilyen
„találkozás” is tönkreteheti a csonkázót. Igény szerint több-
ÂÂKötözés ször is el kell végezni, de ha jégesővel rendszeresen látogatott Tőközművelő közelről Fűnyesedék soraljtakarás a Szürkebarát alatt
Ha a félernyő művelésmód mellett döntünk a fajtánál, a területünk van, akkor célszerű azt a területet mindig utolsó-
nedvkeringés megindulását követően (már ne törjön a ves�- nak hagyni a csonkázásban, mert a visszahajló lombok sokat köz és kitér, míg a tövek környékét kis tárcsafejekkel meg- talajba kerülve (beforgatással) kiegyenlítetten tárolódnak fel
sző) le kell kötözni. védhetnek. tisztítja. belőle a tápanyagok.
A virágzás után a hajtásokat a drótok közé fűzködjük, itt a Ahol az ültetvény meredeksége nagy, vagy mikroteraszos, Aszályos nyarakon nem is azért kell kultivátorozni a sor-
fém támrendszer ismét megmutatja az előnyeit, a drótokat a ÂÂHajtás- és levélválogatás ott kaszálunk, az ültetvényben a természetes gyep növényei közöket, mert táplálék konkurenciát jelentenének az ott élő
metszéskor kiakasztjuk a jövendő fürtzónából és fűzködéskor A fürtzóna hajtás és levél válogatása a termékenyült fürtök jelennek meg, fűfélék, gazdagon pillangósokkal. Nem tapasz- növények, hanem azért, hogy a talaj kapillárisait elvágva
csak visszaakasztjuk a helyére, ezzel a lombot befogva. A minél jobb szellőzését, növényvédelmét és érését szolgálja. talható terméskiesés a táplálékkonkurencia miatt, igaz, hogy csökkentsük a párolgási veszteséget. A mulcsozás erre is meg-
hagyományos fa támrendszerben az oszlopok szélessége miatt Óvatosan járjunk el a fürt körüli levelek szelektálásánál, fon- eleve terméskorlátozással dolgozunk. A zirci Bakonyi Termé- oldást ad.
a drótok közé befogott hajtások kiszabadulhatnának, ezért egy tos, hogy a tápanyagellátást szolgáló levelek fennmaradjanak. szettudományi Múzeum munkatársa, Kutasi Csaba vizsgá- Ha nincs gyors természetes betelepedés a szőlőnkbe, de
pozdorja-lemezből vágott C kapoccsal (ami a vegetáció végére Mi is az a gyom? Hagyományosan gyomnak tekintettünk latai alapján ezekben az ültetvényekben volt a leggazdagabb gyepesítés mellett döntünk, azokat a fűfajokat és pillangóso-
szétporlad) összefogjuk a drótokat. A hajtások kötözése során mindent, ami nem az adott kultúrnövény volt, tehát tűzzel- a futóbogár fauna, a legaktívabb ragadozó rovarok tartoznak kat ajánlom, amelyek a természetben az adott helyen, hegyen
vassal irtandónak. Mai tudásunk mellett árnyaltabbá vált ebbe a csoportba. előfordulnak a sziklagyepekben. A saját kertünk füvének is
a kép. Ahogy odút helyezünk ki a seregélynek, hogy a szőlő Sajnos források híján a kutatóintézettel közös pályázatunk vörös csenkeszt és veresnadrág csenkeszt választottam, ebbe
növekedésekor fiókáinak elhordja onnan az összes lehető a talajtakarási kísérlettel nem valósulhatott meg, amely során települtek be a vadon élő pillangósok és még számtalan virá-
lomb- és fürtpusztító rovart és lárváikat, hiszen tudjuk, hogy nádtörettel mulcsoltuk volna a szőlősorokat, de kisebb terü- gos növény. Ezek az extrém viszonyokhoz alkalmazkodott
nem a „mi” seregélyünk fogja dézsmálni a szőlőt, ők addigra leten alkalmazott törköly-kiterítés, nyesedék-, illetve szalma- növények jól tűrik a nyári tartós szárazságot is. Minden máso-
már délebbre vonulnak; hanem északi rokonaik, ellenük riasz- takarással próbálkozunk, nagyon kedvező tapasztalatokkal. dik sort tavasszal vagy ősszel betelepítve, a következő évben a
tókkal és hálóval védekezünk. Minden ültetvénybe ajánlom, elősegíti a kedvező vízháztar- hiányzó sorokkal folytatva sikeresen telepíthető a gyep. Ha az
tást, növeli a talajfelszín hasznos szervezeteinek számát, állomány már képes magát szaporítani, évente egyszer megla-
ÂÂSorok és sorközök művelése tápanyag-kiegészítő ugyanazon élőlényeknek a szárazabb zíthatjuk mélylazítóval.
A változatos, fajgazdag flórának is örülnünk kell az ültet- időszakokban és megakadályozza az eróziót. Mellette is van Szásziné H. Henrietta
vényben, ahol az alacsony termetű növények akár virágoz- gyomosodás, de töredéke a mulcsolás nélküli soroknak és a BioPorta füzetek 8.
hatnak (pl. tyúkhúr) és termést is érlelhetnek (saláta galamb-
begy), ezzel elősegítve a pollennel is táplálkozó ragadozó
atkák, sokszínű ragadozó rovarvilág megtelepedését, ill. az
apró magvakkal táplálkozó, de fiókáikat levéltetvekkel és apró
lárvákkal tömő kis énekesek (kenderike, csicsőrke) fészkelé-
sét. Amint elérné a sorközökben a növényvilág azt a magas-
ságot, amely a mikroklímája révén lisztharmat és más gomba-
betegségek megtelepedését okozná a szőlőben, a sorközöket
mechanikailag gyommentesítjük. Ez persze sohasem teljes,
mindig marad valamennyi növényzet és a talaj a gyökérzetek
által átszőtt marad.
Lehet mulcsolót vagy lazítót, kultivátort használni. A
növény- és állatfajok túlélnek és újból felszaporodnak, csak a
bennük őrzött tápanyagok egy része tárolódik fel, úgy időzítve,
hogy ez egybeessen a növény időszakosan megnövekedett
igényeivel. Mivel nincs szelekciót okozó vegyszer, a fajgazdag-
ság az évek során nő. Alkalmazzuk a váltott sorok módszerét
is, ahol két sorból az egyik beavatkozás mentes marad, még
több hasznos szervezetnek nyújtva túlélést és folytonosságot,
csökkentve a talajművelő eszközök által okozott terhelését.
A sorok (tövek) műveléséhez tőközművelőt használunk, a A gólya besegít
Lekötözött félernyő tövek mellé szúrt fémpálcát, illetve a töveket érzékeli az esz-

46 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 47


Szőlő, bor Szőlő, bor

NATÚRBOR KÉSZITÉS QVEVRI TECHNOLÓGIÁVAL


A natúr borkészítési filozófia napjainkra mozgalommá növekedett, számos országban készítőkre és fogyasztóközön-
ségre talált. Filozófiájuk szerint még soha nem használt a borkészítő társadalom ennyi növényvédőszert a szőlőben,
ennyi borászati segédanyagot és tartósítószert, mint napjainkban, ami rendkívül káros mind az élővilág, mind a növény-
világra és nem fenntartható gazdálkodások. Vissza kell térni a gyökerekhez, a régmúlt idők borászati gyakorlatához, ahol
a borkészítés művészet és lelke van az így készített boroknak, a termőhely szelleme ötvöződik a borász művészi világával.

A mozgalom kezdete 1978-ra tehető, amikor a francia


Beaujolais-ban Marcel Lapierre és Julet Chauvet készí-
tett először bioszőlőből kén- és adalékmentes borokat
(GEÖNCZEÖL, 2020). Kezdetben divatirányzatnak tekintet-
ték, egyfajta hóbortnak és meghökkentő dolognak. Az eltelt
évek alatt azonban nem csökkent a fogyasztók figyelme ezen
borok iránt, sokkal inkább növekedett és a fenntarthatósági
szempontokat tekintve egyre nagyobb teret hódít. Hozzájárul
ehhez, hogy az Európa Unió támogatáspolitikája az ökológiai
termesztést ösztönzi és növeli, egyre többen biotermesztésre
állnak át, amelyet biodinamikus minősítést megszerezve a
borkészítési filozófiában is viszik tovább. A natúrbor készí- 1. ábra | Natúr bor piktogramok a minimális kénhasználat és a teljesen
mentes jelölésére (Forrás: GEÖNCZEÖL, 2020)
tésének jogszabályi háttere is kialakult, 2020 márciusában
Charta elnevezéssel a francia Agrárminisztérium, az INAO ban: tanúsító szervezet) által kiadott ökológiai tanú-
(Nemzeti Eredet- és Minőségvédelmi Intézet) és a DGCCRF sítvánnyal rendelkezik;
(Verseny-, Fogyasztási- és Csalás Elleni Főigazgatóság), a –– kizárólag kézi szüretelésű;
Natúr Borok Szövetségével közösen fogadta el a natúr borok •• amelyet tanúsító szervezet által kiadott, ökológiai feldol-
szabályzatát és hivatalosan a „vin méthode nature” elnevezést.1 gozási tevékenységre vonatkozó tanúsítvánnyal rendel-
kező borászati üzemben állítottak elő;
ÂÂA natúrborok legfontosabb jellemzői •• amely előállítása során kizárólag a következő borászati
•• Minősített organikus (EU vagy Nature&Progrés), vagy eljárásokat lehet alkalmazni:
legalább az átállás második évében lévő ültetvényről szár- –– levegőztetés, vagy gáz-halmazállapotú oxigén hozzá-
mazó szőlő. adása,
•• Kizárólag kézi szüret. –– szén-dioxid, argon, vagy nitrogén alkalmazása, akár
3. ábra (fenn, balra és a köv. oldalon) | Légli Attila fazekasmester által készített amfórák a Tokajbor-Bene Pincészetben (Fotó: Dancsecs, 2022)
•• Kizárólag spontán erjedés. önmagában, akár kombináltan, semleges atmoszféra
•• Tilos adalék-anyagok hozzáadása. létrehozása és a termék levegőtől védett kezelése érde- amely 5-6 v/v% alkoholtartalommal rendelkezik. Korábban
•• Tilos a szőlő összetételének módosítása (sav-, alkohol­ kében, nem tekintették értékes italnak, mert minőségileg gyengébb
növelés). –– kén-dioxid felhasználása legfeljebb 40 mg/l összes kategóriát képviselt, a natúrbor filozófia szerint pedig több
•• Tilosak a „durvának” minősített beavatkozások (pl. szű- kén-dioxid tartalomig; szempontból is felértékelődött a szerepe: az alacsony alko-
rés, tangenciális szűrés, villám-pasztörizálás, hőkezelés, •• amely kizárólag üvegpalackba, bag-in-boxba, vagy KEG holtartalmú borfogyasztási trendbe jól beilleszthető, a fenn-
fordított ozmózis). hordóba töltve hozható forgalomba; tarthatóság szempontjából a melléktermék (törköly) újbóli
•• Erjedés előtt és közben tilos kén hozzáadása. •• amely rendelkezik tanúsító szervezet ökológiai tanúsít- felhasználásával készül kevesebb hulladékot (waste) hagyva,
•• A címkéken a kénhasználattól függően kétféle logót hasz- ványával. kedvező élettani hatású polifenolokat tartalmaz, a gasztronó-
nálhatnak a termelők: „kén hozzáadása nélkül”, illetve A natúrborok speciális kategóriáját képviseli a Pétillant miában könnyed, nyári italként kiválóan beilleszthető.
„˂ 30 mg/l kén hozzáadásával” (1.ábra). Naturel (Pét-Nat), az Orange-, qvevri-, amber- wine és a A Pét-Nat-ok olyan tradicionális, természetes és vagány
•• A nem natúrbornak számító tételeknek egyértelműen Piquette (csigerbor). jelzőkkel ellátott természetesen gyöngyöző borok, amelyek
elkülöníthetőknek kell lenniük (differenciált címkézés) – A Piquette (2.ábra) vízzel felöntött törkölyből készített ital, készítése során a mustok természetes cukortartalmának
elkerülve így a fogyasztó megtévesztését (GEÖNCZEÖL, alkohollá történő erjedése tartályban, vagy fahordóban kez-
2020). dődik és az így erjedésben lévő bort lepalackozzák 20-30 g/l
maradék cukortartalommal, mielőtt az erjedés befejeződne. A
A magyar jogszabályokban a 26/2021. (VII. 29.) AM rende- koronazárral lezárt palackok általában fektetve kerülnek táro-
let 8. melléklete rögzíti a natúrborra vonatkozó jogszabályo- lásra az erjedés végbemenetele érdekében. A folyamat végez-
kat, amely szerint a natúrbor „olyan bor, gyöngyözőbor vagy tével a palackban 5-7 bar nyomás keletkezik.
pezsgő, A natúrborok speciális kategóriája a héjon erjesztett fehér-
•• amely előállításához felhasznált szőlő borok, amely gyakran viseli a qvevri-, amfóra-, borostyán- és
–– ökológiai gazdálkodási követelmények tanúsítására narancsbor nevet. A változó trendek hatására a régi, hagyo-
elismert, akkreditált tanúsító szervezet (a továbbiak- mányos stílusok kezdenek megjelenni a borászok körében is.
A héjon erjesztett fehérborok népszerűsége, kéz a kézben jár
1 A natúr borokra gyakran használt elnevezések: low-intervention a naturális borokra való egyre növekvő kereslettel. A narancs-
wine („kis beavatkozású” bor), naked wine („meztelen” bor), raw
borok ráadásul egy különleges kategória, hiszen a fehérbo-
wine („nyers” bor), amelyek a készítés során alkalmazott szabályokra
utalnak. (Szerzői megj.) 2. ábra | Palackozott Piquette borok (Forrás: ROBINSON, 2021) rokra jellemző ízek egyszerre vannak jelen a vörösborokra

48 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 49


Szőlő, bor Rendezvények, események

ÂÂAz amfórahasználat legfontosabb jellemzői:


•• a tartállyal szemben mikrooxidáció tud megvalósulni;
RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK ITTHON ÉS A VILÁGBAN
•• amíg a fahordó erőteljesen nyomott hagy a borokon illat-
ban és ízben is, addig az amfórákban tud érvényesülni a IDŐPONT ESEMÉNY HELYSZÍN (SZERVEZŐ, HONLAP)
szőlőfajta és a terroir jelleg; November 16-17. Nordic Organic Food Fair, Eco Life Scandinavia 2022 Malmömässan, Svédország (www.nordicorganicexpo.com)
•• a fajta olyan sajátos tulajdonságai válnak hangsúlyo- November 18-20. ZEN&BIO Lyon Lyon, Franciaország (www.salon-zenetbio.com)
sabbá, amelyet egyébként a konvencionális borkészítési November 20. Öko Zsibongó Budapest (www.okozsibongo.hu)
eljárással elfedünk (pl. a furmint szőlőfajta gyógynövé- November 22-23. Free From Functional Food Expo and Functional Amsterdam, Hollandia (www.amsterdam.freefromfoodexpo.com)
nyes ízvilága); Health Ingredients
•• a terrakották olyan ásványi anyagokból készülnek, ame- November 29-30. Fenntartható Élelmiszer Találkozó Sao Paulo, Brazília (www.sustainablefoodssummit.com)
lyek hasonlóak a szőlőtalaj összetételéhez, a szőlőtőkék November 30. – Food&Life 2022 München, Németország (www.food-life.de)
életük folyamán ezekből táplálkoznak, így a szőlő az erje- December 4.
dés és érlelés során olyan közegbe kerül, amelyben nevel- December 7-9. SIAL China Sanghaj, Kína (www.sialchina.com)
kedett; az amfórában történő borkészítés így felerősíti a
borokban az ásványos jegyeket; Zen&BIO (2022. november 18-20.) Free From Functional Food Expo and Functional Health
•• van egy rendkívüli hőszigetelő kapacitás, amely folya- A lyoni vásár elsősorban a biotermékeket és a zen életmódot Ingredients (2022. november 22-23.)
matosan biztosítja a hőcserét, így az erjedési folyamat kedvelőknek szól. Ha a mértékletes és egészséges életmód A „Mentes” iparág rohamosan terjeszkedik. A tejterméket, glutént,
kiegyensúlyozottabbá válik. kialakítására törekszik, látogasson el Lyonba. vagy állati eredetű termékeket nem tartalmazó élelmiszerek egyre
inkább általánossá válnak és könnyen elérhetőek a szupermar-
A természetességhez és a fenntarthatósághoz való ragasz- Öko Zsibongó (2022. november 20.) ketek polcain. Nem csak a termékválaszték, hanem a kereslet is
kodás felerősíti a különböző tárolóedények nyújtotta lehető- Egy rendezvény, ahol minden az egészség- és környezettuda- nőtt. Egyre több fogyasztó választja a „Mentes” termékeket.
ségek kipróbálását és hozzáadott értékkel ruházza fel az így tosságról szól. Kerttől az asztalig! Ökológiailag tiszta alapanya- Európa vezető „Mentes” szakkiállításának ez a nyolcadik éve.
készített borokat. Minden tárolóedényzet hozzátesz, alakít gok, növények, glutén-, laktóz- és cukormentes élelmiszerek, Az évek során termelők, márkatulajdonosok, kutatók, élelmiszer-
a bor kémiai összetételén. A piaci pozícionálásban is fontos szolgáltatások és programok vására. Ahol lehet finom, ami ipari szakemberek, vásárlók, dietetikusok és pékek százai csatla-
tényezők lehetnek nemcsak azért, mert különlegesek és egye- egészséges! A Csak a Nőknek Magazin és a Nők Világa Nonprofit koztak a „Mentes” közösséghez.
diek, hanem azért is, mert a hozzájuk fűzött eszmei értékek (a Kft. védjegyoltalommal védett programján a család minden tagja A „Mentes” Expo nem csak a mentes termékekről szól; lehe-
szőlőtermés az anyaföldtől elválva hasonló közegben töltheti kaphat segítséget, hogy hogyan legyen környezet- és egészség- tőség is egyben a hálózatépítésre és a betekintésre. A program
be borrá való alakulásának életútját) megkülönböztető jelleg- tudatos. A gyerekek játékosan ismerhetik meg ennek csínját- olyan szakembereket is bemutat, akik megosztják legújabb
gel bírnak. bínját. A felnőttek profi szakemberekkel konzultálva tágíthatják elképzeléseiket a trendekkel, a piaci elemzésekkel, a legjobb és
Sokszor felmerül azonban a félelem ezekkel a termékek- tudásukat! Havonta rendszeresen megrendezésre kerülő prog- legrosszabb gyakorlatokkal és még sok mással kapcsolatban.
kel szemben, hogy egyrészt mikrobiológiailag nem stabilak, ramunkkal lehetővé szeretnénk tenni ezt az élményt, mindig az
jellemző textúrával és tanninokkal, ami a héjon áztatásnak hiszen nem történnek olyan technológiai műveletek, ame- évszaknak megfelelő aktualitásokkal. Food&Life 2022 (2022. november 30. – december 4.)
köszönhető (DARA, 2020). A fogyasztók különösen kedvelik, lyek csökkentenék a szőlőről bekerülő és a mustban, borban A program kínálatból: Anya tuning, Zöldségfelismerés, Bátor- Látogasson el Münchenbe, Németország legnagyobb őszi vásá-
amikor a tárolóedényzet speciális aromavilággal gazdagítja a felszaporodó mikroorganizmusok nagyságrendjét, másrészt ságpróba csilivel, Divatban az újrahasznosítás, Okos háztartás, rába, ahol a finom ételek és italok kóstolása mellett a szórako-
bor ízét, így egyre több borkészítő nyúl kerámiaedényekhez, nincs megfelelő növényvédelmi tevékenység a szőlőben olyan Növényfelismerés, Gyógynövény kisokos, Mindenmentes fala- zás, a pihenés a legfőbb cél. A teljes program a weboldalon lesz
amfórákhoz (3. ábra). kórokozókkal szemben (pl. feketerothadás), amelyek meg- tok kóstolója és vására, Kerttől az asztalig, Öko iskola, Zümmögő olvasható november elején: www.food-life.de.
Számos híve van ennek a technológiának Franciaország- változott kémiai összetételt okoznak, illetve mikotoxinokat kalandok, Környezettudatos háztartás, Bogarásszunk együtt, Gyűjtötte és összeállította:
ban, Portugáliában, az Egyesült Államokban, Olaszországban, termelhetnek. További aggályos tényező, hogy a különféle Mit rejt a kert?, Éltető víz. Baliné Seléndy Eszter
Szlovéniában és Ausztriában (KALTZIN, 2012). Eltérő szín (a tárolóedényzetek migrációs tulajdonságairól kevés vizs-
mélysárgától a borostyánig), megnövekedett polifenol tarta- gálati eredmény áll rendelkezésre, holott a cukormentes
lom, illékony vegyületek (vanília, pörkölt mogyoró, dió) kép- extrakttartalom amfórákbeli emelkedett értékei felhívják a
ződése, minerális jegyek megjelenése a legfontosabb megkü- figyelmet a kőedény anyagából való beoldódás veszélyére.
lönböztető jegyek (BENE et al., 2022).
A héjjal való érintkezés időtartamának különösen fontos
BENE ZSUZSANNA
PhD, Tokaj-Hegyalja Egyetem
A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. hivatalos közleményei
szerepe van nemcsak az erjedés, hanem az utána következő
érlelés során is. A hosszú héjjal való érintkezési idő elősegíti FELHASZNÁLT IRODALOM 1. A Biokultúra újság 2022/2-3 száma után megje- náluk. A Biokontroll vitatta a T. hatóság álláspontját, de jelen
mind a fenolos, mind az ásványi anyagok beoldódását, amely BENE ZS., OLÁHNÉ HORVÁTH B. – KNEIP A. – BALLING P. (2022): lent új EU ökológiai gazdálkodási rendelet állapot szerint köteles annak megfelelően eljárni. T. Partnere-
folyamatok még kevésbé tanulmányozottak ezen borok ese- Héjon erjesztett natúrborok vizsgálata. Élelmiszervizsgálati közlemé- ink megértését kérjük!
tében. A borászati szempontból fontos procianidinek és nyek, 2022. DOI: https://doi.org./10.52091/EVIK-2022/3-1-HUN Megjelent A Bizottság (EU) 2022/1450 felhatalmazáson ala-
katechinek a héjban, magban, kocsányban fordulnak elő, az BENE ZS. & KÁLLAY M. (2019): Polyphenol contents of skin-contact puló rendelete (2022. június 27.) az (EU) 2018/848 európai
3. Felhívás a kibocsátott számlák teljesítésére
egyszerű fenolok (kávésav, p-kumársav) legnagyobb koncent- fermented white wines. Acta Alimentaria 48 515-524. parlamenti és tanácsi rendeletnek az ukrajnai orosz invázió A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. szinte kizárólag a Partne-
rációban a bogyóhúsban találhatók. A minél hosszabb héjon DARA, J. (2020): Orange Wine is Trending for All the Right Reasons. miatt a nem ökológiai fehérjetakarmány ökológiai állattartás- rek által befizetett szolgáltatási díjból tartja fent magát. Ezért
Wine Enthusiast. https://www.winemag.com/2020/05/28/orange-
áztatás, az alkohol növekvő koncentrációja, valamint az egyre wine/
ban való felhasználása tekintetében történő kiegészítéséről. kéri minden Partnerét arra, hogy a számlán feltüntetett idő-
magasabb hőmérséklet hatására nő a magból a borba kerülő pontig fizesse meg az ellenőrzési-tanúsítási szolgáltatási díjat.
tanninok részaránya. Ez a folyamat a fenolos anyagokat tartal-
GEÖNCZEÖL A. (2020): Natúrbor – borforradalom, vagy csak egy mel- 2. Új tájékoztatási rend a kormányhivatalok felé Ennek elmulasztása esetén a Biokontroll Hungária Nonprofit
lékszál, Agrofórum Extra 86 116-122.
mazó sejtek javuló áteresztőképességével és/vagy felrepedésé- KALTZIN, W. (2012): „Natural wines” als. Trend. Seminar Önologisch XI. A NÉBIH hatósági felügyeleti szervként kötelezte a Biokontrollt Kft. kénytelen a gazdasági életben általánosan alkalmazott
vel hozható összefüggésbe. Ha az erjedés befejeződése után https://www.derwinzer.at/fachartikel/kellertechnik/2012/04/_ arra, hogy Partnerünknél észlelt minden olyan eltérésről – eljárásokat igénybe venni a tartozások behajtása érdekében.
még hosszabb ideig tartjuk héjon a kierjedt újbort, a magból natural_wines_alstred html még vizsgálataink lezárása előtt – tájékoztassuk a területi- További eszközünk még jogszabályi felhatalmazás alapján
származó tanninok válnak dominánsá és a polimer pigmentek ROBINSON, J. (2021): Piquette - a summer wine for everyone. https:// leg illetékes kormányhivatalt, amelyben az eljárásunk odáig visszatartani a tanúsítványokat és szerződésünk alapján elzár-
aránya is megnő. www.jancisrobinson.com/articles/piquette-summer-wine-everyone vezethet, hogy intézkedés elrendelését kezdeményezzünk kózni különböző igazolások kiadásától.

50 Biokultúra 2022/4-5 Biokultúra 2022/4-5 51


KERESKEDELEM, TERMELTETÉS,
TECHNOLÓGIA, TANÁCSADÁS

KEDVES TERMELÔ!
BIO TERMÉNY-KERESKEDELEM TERÜLETÉN IMMÁRON TÖBBÉVES
TAPASZTALATTAL ÁLLUNK A RENDELKEZÉSÉRE.

Eladó BIO és ÁTÁLLÁSOS terményeket keresünk:


búzák, napraforgó, repce, hajdina, kukorica, rozs, tritikálé, szója, árpa, len, olajtökmag, borsó.

VETÉSTERVÉNEK KIALAKÍTÁSÁNÁL IS KERESSEN BENNÜNKET BIZALOMMAL.

ÜDVÖZLETTEL:
ÖkoMag-Tár Kft.
Tel: +36 20 287-0927, +36 20 283-6763 ● Fax: +36 1 690 00 14
E-mail: info@okomag.hu ● www.okomag.hu

You might also like