KOMPLEMENTER EGYENSÚLY

A PÁRKERESÉSBEN A FÉRFI AZ AKTÍV, A NŐ A PASSZÍV SZEREPLŐ…

Mielőtt belekezdenék a felülírt felvetés fejtegetésébe, tisztáznám, hogy a világunkban úgy gondolom
mindennek szerepe van, minden okkal történik. Sokszor nem így érezzük, főleg akkor, amikor valami
tragédia, esetleges értékvesztés vagy érzelmi trauma történik velünk. Van úgy, hogy a történtek után
abban az adott pillanatban nem látjuk a dolgok értelmét, megkérdőjelezzük fontosságukat, nem
találjuk a miértjüket. A minap olvastam egy elgondolkodtató rövid idézetet. Tudom csapongó vagyok,
de muszáj megjegyeznem, mivel a mai világban már mindenki mental coachnak vagy lélekdoktornak
érzi magát: az az igazán jó idézet, mondanivaló, felvetés, amely elgondolkodtat és érzést vált ki
belőled, függetlenül attól, hogy megnyugvást, félelmet, dühöt vagy éppen frusztrációt kezdesz el
érezni. Szóval vissza az idézetünkre:

„Van egy tervem, bízol bennem?”- Isten.

Csoda. Ezen a csodán keresztül szeretném elmagyarázni, hogy mindig minden úgy alakul, hogy
nekünk a legjobb legyen. Az emberek gyakran csőlátásúak, limitáltak és korlátozottak a képességeik
és ez így van rendjén. Nem kell, hogy mindenre rálátásunk legyen, hiszen „csak” emberek vagyunk. A
tőlünk egy vagy több szinttel feljebb lévők viszont mindent tudnak és látnak. Hiszek az eredendő
jóságban, hogy mindenki jónak születik és hogy mindenki élete jó. De a jóra várni kell. A jó a lépcsőnk
tetején van, mire azt elérjük több száz lépcsőfokon át kell küzdenünk magunkat, néha leesve párszor
majd újra felállva. Pontosan azért történnek velünk rossz dolgok is, hogy a jó még nagyobb értékű
legyen a fejünkben és mikor elérjük, még jobban tudjuk megbecsülni, értékelni, befogadni és
megélni. Ez bizonyítja, hogy örülni kell a rossz történéseknek is, hiszen hiheted, hogy ez valami jót
készít elő. A felettünk álló erők, nevezzük úgy, hogy sors, lehetne kedvesebb is, és nyilván
megmagyarázhatná a veled történő dolgok okát, azonban így nem tapasztalhatnánk meg az életet.
Miért, mi is az az élet? Én erre a kérdésre mindig a személyes válaszomat adom. Számomra az élet a
hatalmas végtelen óceán. Látom az elejét, néha csiklandozza a talpam így megnevettet, néha vízzel és
homokkal borít napozás közbe és felbosszant. Néha gondtalannak és súlytalannak érezve úszok és
haladok benne, néha pedig a hullámok dobálnak fel-le a víz alá és elsodornak a biztos parttól. Néha
úgy érzem beúszok a közepéig, néha úszni sem tudok. Néha úgy érzem mélyen vagyok, néha pedig
rádöbbenek, hogy még mindig csak a szélén vagyok. Bele kell törődni abba, hogy az óceánt átúszni
nem lehet. Harcolni kell azonban azért, hogy eljuthassunk addig a részig, ahol már nem zavaros a víz.
Más nem úszhat be oda helyettünk, és motorcsónak sem vihet oda minket, hiszen felkavarná a vizet.
Az utunkat oda magunknak kell megtennünk. Természetesen cápák és más úszást megzavaró
tényezők mindig körbe fognak venni minket, de ha megfelelően kezeljük a helyzetet, egy-egy rövid
megszakítással egyenletesen fogunk tudni haladni előre. Sokan túljutnak ezen a veszélyzónán,
azonban a zavartalan vizet is átszelik. Érdemes tehát úszás előtt megnézni mi is a zavartalan víz, és
úszás közben folyamatosan emlékeztetni magunkat a válaszunkra. Vannak akik meg is érkeznek,
azonban elsüllyednek. Nem szabad az úszás után befejezni az úszást, ennek elkerülésének ez a titka.
Tudom azt írtam, hogy az óceánt nem lehet átúszni, azonban ezekkel az eljárásokkal és a csodával, a
rendíthetetlen hitünkkel előbb-utóbb rájövünk, hogy mégis átúsztuk az óceánt. Tehát mindig minden
okkal történik, ez az első általános igazságunk. Szerencsénk, hogy az általános igazságokat nem
feltétlenül kell megértenünk, csak bízni, hinni bennük és elfogadni őket.
Térjünk rá a másodikra, miszerint mindennek és mindenkinek megvan a maga szerepe, feladata
minden egyes élethelyzetben, szituációban. Jó dolog ez? Még szerencse, hogy a jó relatív, így a válasz
sem lesz sértő senkinek, amely így hangzik: sokszor megkönnyebbíti, leegyszerűsíti, gördülékennyé
teszi az életünket, vagy mindennemű emberi kapcsolatainkat. Ez alapján az általános igazság alapján
elkülöníthetünk férfi és női szerepköröket, feladatokat. A feladatok esetünkben nem kimondottan
egy-egy eseményt vagy cselekvést jelentenek, hanem általánosítást. Mielőtt rátérnék az
ismerkedéses fázisra, fel szeretném fedni az általános szerepköreiket a férfiaknak és nőknek.
Bizonyára mindenki tisztában van azzal, hogy agyunk egy bal és egy jobb „félből”, szakszavakkal bal
és jobb agyféltekéből áll. Mindkettő más dolgokért felel, más a hatásköre, eltérő módon funkcionál. A
bal agyféltekénk felelős a logikus, racionális, analitikus gondolkodásért, míg a jobb agyféltekénk a
kreatívabb, képzelőerőt igénylő, holisztikus gondolkodásért. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a
bal agyféltekénkkel írunk, olvasunk, számolunk, elemzünk és érvelünk, emellett a jobb
agyféltekénkkel rajzolunk, látjuk az összefüggéseket, éljük át az érzelmeket, használjuk az
intuíciónkat. A férfiak esetében a bal agyfélteke a dominánsabb, miszerint ők természetüknél fogva
racionálisabbak. A nőknél a jobb agyfélteke dominál, ez alapján mondhatjuk rájuk, hogy ők a
természetüknél fogva érzékenyebbek. Ez alapján az általános igazság alapján nyer igazán értelmet a
felvetésünk, miszerint a párkeresésben a férfi az aktív, a nő a passzív szereplő. A férfi „feladatai” közé
tartozik ugyanis a vadászás, az úgynevezett teperés a nő után, mivel így alakul ki idővel benne a
kötődés érzése. Küzdenie kell a nőért, „meg kell szereznie” őt, elérve így a győzelem érzetet, a
győztes címet. Ez nagyon fontos, hiszen a férfiak éltetőereje, hogy teremtőnek érezzék magukat.
Nőként fontos, hogy a kezdeményezést engedjük át a férfiaknak, hagyni kell nekik, hogy
„megszelídítsenek” minket, mert ezzel fog kialakulni bennünk a biztonságérzet. Ki kell fejeznünk az
érzelmeinket, és ösztönöznünk kell társainkat az együttműködésre és a hasonló cselekedetre, hiszen
az emberi kapcsolatok csak egyfajta érzelmi szimpátiára alapulhatnak, mely megteremtésének
kezdeményezője a nő. A szerepek betartásának a párkeresésben súlyos jelentősége van a
hosszútávon működő kapcsolatra nézve. A magfunkció szerint a férfi a teremtő, míg a nő a befogadó.
Egyesülésükből jön létre a gyermek, egy egység, a férfi és a nő egysége, a király és királynő koronája,
elvont értelemben a harmónia, sikeres együttélés e két emberi lény között. Most pedig vegyünk egy
nagyon egyszerű hétköznapi példát: masterchef diplomával rendelkező séf vagy, de egy kuktaként
alkalmaznak. Az lenne a feladatod, hogy elkészítsd a menüsort, felügyeld a többi társad munkáját,
hozzáadd a titkos összetevőket az ételekhez, de mosogatásra és a padló pucolására kényszerülsz.
Minden nap morcosan kelsz és undorral mész be dolgozni, hiszen nem szereted amit csinálsz, hiszen
nem is ez a te „feladatod”. Folyamatosan keresed a szabad állásokat, hiszen ez hosszútávon nem
működőképes, mert úgy, ha nem érzed jól magad és nem azt csinálod amit szeretsz vagy ami a
feladatod, tehát kényelmetlenül érzed magad az adott szituációban nem lehet semmit sem csinálni,
bocsánat, jól csinálni. Ezt most vetítsük rá a kapcsolatokra. Ha egy kapcsolatban a férfi nem elég férfi,
a nő pedig nem elég nő, akkor a dolog legjobb esetben rövidtávú lehet, de hosszútávon semmiképp
sem lesz sikeres. „Feladataiknál” fogva fontos, hogy a férfi érezze szabadnak magát, végezhesse a
dolgát, pontosan azért, hogy érezhesse hasznosnak és értékesnek magát. Racionális beállítottságuk
révén az érték náluk a munkában, mennyit tesz a családért, esetleg pénzben mérhető. A nőknek meg
kell bízniuk bennük és el kell fogadniuk, hogy társaik természetüknél fogva nem képesek olyan jellegű
vagy szintű érzelemkinyilvánításra mint ők. Abból kell érezniük, hogy szeretve vannak , hogy a férfi
egzisztenciális biztonságot, esetleg biztos anyagi hátteret és egy folyamatosan mellettük álló biztos
pontot nyújt, hiszen a racionális nézőpont szerint ezek a legnagyobb értékek. A másik oldalról is
nagyon szükségszerű, hogy a női fél is megkapja amire szüksége van. A férfinak tudatosítania kell,
hogy a nők természetüknél fogva igénylik a törődést és érzelmesek, ezért kommunikatívnak kell
lenniük. Ezekkel a kompromisszumokkal lesz működőképes egy kapcsolat, így alakulhat meg az
egység és jöhet létre a komplementer egyensúly. Különböző nemünk miatt eltérő szerepeink vannak.
Ez nehezíti az egységet, de kiegészítve egymás szerepeit válik működőképessé, egységgé a kapcsolat.