lelekmozaikok.cafeblog.

hu

Amit minden nőnek tudnia kellene:

A férfiak és a befogadás
by Ábrahám-Hörömpő Andrea • Nov. 3, 2015 • 3 min read • original

A kiegyensúlyozott kapcsolatok egyik titka az, ha képessé válunk néha a másik

nézőpontjából is rátekinteni egy helyzetre. A párkapcsolati, és alapvetően a férfi-női
kapcsolatok nehézségeinek egy része könnyen megoldható, ha felismerjük, mennyire
másképp működünk. Az adás és befogadás képessége még a legtöbb nőben sincs
egyensúlyban, a férfiakra azonban ez még jobban igaz.

„Ebben a világban a nők tudnak befogadni valamennyire, de egy pasinak egyedül kell
helytállnia, elvágva magát nőtől, férfitól.”

Ezeket a mondatokat egy, a tudatosságban élen járó férfi fogalmazta meg, őszinte tükröt tartva a
jelenleg bennünk zajló folyamatokról. Hetek óta a befogadás kérdése jön velem szembe
mindenhonnan. Azon túl, hogy jómagamnak is van vele dolgom nem kevés, szeretném most
nőként a férfiak nézőpontjából szemlélni a kérdést, segítve ezzel mindkét nemet egymás
megértésében és elfogadásában. A végső lökést, hogy írjak róla, a napokban a férjemtől kaptam.

A férj
Pedig csak egy ártatlan kérdést tettem fel péntek este, gondolatban már a hétvégére készülve.
Nem éreztem nagyon fáradtnak magam, így úgy gondoltam, szívesen meglepném valamivel, ezért
megkérdeztem:

“Mi az, aminek örülnél a hétvégén?”

Voltak opciók a fejemben, mondjuk megfőzöm a kedvencét, vagy elmegyünk moziba valami jó
filmre, esetleg élvezzük az otthoni semmittevés örömeit. Csak most nem volt kedvem
gondolatolvasót játszani, hogy én találjam ki, mi az, amit valójában szeretne, ezért rákérdeztem.
A válasz megdöbbentett:

“Nem kell semmi, köszönöm.”

Nem értettem. Márhogy a szavakat igen, csak hogy ez most hogy van?

Az első reakcióm hirtelen persze a „besértődés” volt. Hát ha nem kell semmi, akkor rendben.
Aztán leültünk beszélgetni, hogy mi áll e mögött és mesélt a múltbeli rossz élményeiről.

Rájöttem, hogy nőként mennyire fontos az, hogy érezzük és segítsük férfi társainkat a
befogadásban. Nőként teljesen természetes, hogy szeretünk adni, sokszor túl sokat is. Nem
vesszük észre, amikor a társunkban már túlcsordul mindaz, amit mi adunk, vagy fél befogadni,
netán úgy érzi, ő azt nem érdemli meg. Ezzel nem tud mit kezdeni, elutasít és mi pedig magunkra
vesszük. De ez nem csak a párkapcsolatokra igaz.

A barát
Valahogy azt érzem, még ha a poklot járja is, nem kér segítséget. Legalábbis tőlem nem. Van, hogy
érzékelem, tudom a nehézségeit, nyújtom a kezem és adok. Ez a női ösztön szerintem
kikapcsolhatatlan, biztos köze van ahhoz, hogy a természet fel akar készíteni minket az
anyaságra. Egy ideig megmentőt játszottam, most már ezzel leálltam. “Van választásod!” –
suttogom gondolatban neki, és megengedem, hogy válasszon szabad akarata szerint.
A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemben írom:

„Elfogadni mások döntéseit sokszor nem könnyű, mégis az elfogadásunkkal adhatjuk

társainknak és Önmagunknak is a legtöbbet. Tettek helyett pedig olykor csupán az is elég,
hogy ott vagyunk számukra, és megengedjük nekik, hogy akkor válasszanak minket,
amikor az számukra is megfelelő.”

Teljes megengedésben lenni azt jelenti, hogy nem akarom irányítani a másikat, hogy a bennem
lévő elvárásoknak feleljen meg. Még akkor is, ha az elvárásokat a szeretet csomagolópapírjába
csomagolom be. Amit legtöbbször szeretetnek hívnak, az valójában elvárás: ha ezt megteszed,
akkor szeretlek, vagy megteszem ezt vagy azt. Az igazi, feltétel nélküli szeretet azonban
mindezektől mentes, hatalmas térben és megengedésben létező, szabadságot adó érzés. Azt
hiszem, ezt az egészet én is még csak most tanulom…

A művész
A képei szinte megszólalnak. Közvetítenek valami földöntúli csodát, benne van a szíve és a lelke,
ezt pedig érzem, amikor rájuk nézek. Ezt érzi az a sok ember is, aki dicsérő szavaival elismeri
munkáját. De sokszor még a dicséret befogadása is nehéz. Fél attól, hogy a dicsérettől „elszáll”,
ezért inkább kizárja életéből az elismeréseket. „Jólvan, essünk túl rajta.” – mesélte legutóbb,
hogy általában így reagál.

Pedig az elismerés – akár a külvilágból érkezik, akár bennünk születik meg –

nélkülözhetetlen az egyensúlyhoz. Ez biztosítja az áramlást az adok-kapok között. Vegyük
észre, milyen hatalmas értéket adunk a világnak azzal, hogy vagyunk, azzal, amit
csinálunk, amit teremtünk! Hányszor gyógyítanak a művészek is pusztán azzal, amit
létrehoznak?

Sokszor ami számunkra természetes, azt elértéktelenítjük, mert mi könnyen létrehoztuk.

Pedig azért, mert valami nekünk könnyű, másoknak még hatalmas érték és hozzájárulás az
életéhez! Ennek elismerésével szeretné a másik ember számunkra viszonozni azt, amit ő
kapott tőlünk vagy az alkotásunktól. Ezt pedig merjük befogadni!

Mit tudunk tenni, amikor olyan férfival sodor össze az élet, akinél érezzük, hogy nehéz számára a
befogadás?

1. Legyünk türelmesek.
2. Ne vegyük magunkra a visszautasítást.
3. Segítsük abban, hogy elismerje saját magát és az értékeit, teremtéseit.
4. Szeretetünk legyen feltétel nélküli irányába.
5. Legyünk megengedőek és ne legyenek elvárásaink, ne játszmázzunk.
6. Legyünk kérdésben, mi a nagyobb hozzájárulás mindkettőnk életéhez: ha akkor is adunk,
amikor már nem tud befogadni, vagy ha kicsit visszaveszünk az „adásból”?
7. Járjunk elő jó példával és törekedjünk arra, hogy mi tudjunk befogadni tőle.

Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel

ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok
könyvrendelés

A kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről szóló A találkozás, ami elrendeltetett című

könyvemet előrendelheted itt: Előrendelés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Original URL:
http://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2015/11/03/amit-minden-nonek-tudnia-kellene-a-ferfiak-es-a-
befogadas/