A T-eremtő nevei

„És beszélt I-sten Mózes, és mondta neki: én vagyok az Ö-rökkévaló (Hásem). Én jelentem
meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak M-indenható I-stenként, de azzal a nevemmel,
hogy „Ö-rökkévaló” (Hásem) nem ismertettem meg nekik magam.” (Smot 6:2-3.)

Bajban vagyok. Az itt olvasható tórai versek lefordítása után ugyanis nem vagyok benne
biztos, hogy sikerült visszaadnom a szöveg valódi struktúráját és értelmét. Ez a fordítás is,
mint minden másik, önmagában is egyfajta értelmezés. Emellett pedig, még itt van ez a
névkavalkád is, amivel nehéz mit kezdeni. A szöveg látszólag teljes mértékben ellentmond
a Berésit 15:7-ben olvasottakkal, ahol a Teremtő így beszél Ábrahámmal: „Én vagyok az
Ö-rökkévaló (Hásem), aki kihozott téged Ur-Kaszdimból, hogy neked adja ezt a földet
örökségként”. Vagy a Berésit 28:13-ban olvassuk, Jákob álmában a T-eremtő így szól az
ősatyához: „Én vagyok az Ö-rökkévaló (Hásem), Ábrahám atyád i-tene és Izsák atyád i-
tene…”. Ebből nagyon is úgy tűnik, hogy Ősatyáink nagyon is ismerték ezt a nevet. Akkor
viszont mit jelent a paszuk a hetiszakaszunkban?

Ahhoz, hogy a választ megleljük, több helyen kell vizsgálódnunk. Először is nézzünk meg
egy két hete olvasott történetet. Jákov sok évnyi gyász és szenvedés után újra találkozik
elveszettnek hitt fiával, Józseffel. Mikor meglátják egymást, József apja nyakába borul,
megcsókolja és sír. Ezzel szemben viszont, ahogy a midrás-irodalom tudósít bennünket,
Jákob nem viszonozta a csókot, még csak nem is sírt, hanem a „S’mát” mondta. Ez
nehezen érthető, hiszen Jákob semminek nem örülhetne jobban, mint újra magához ölelni
holtnak hitt fiát. Akkor most miért nem sír örömében, csókolja meg, sőt mi több, ha már
mindezt nem teszi, akkor miért nem a Hállél hálaadó zsoltárait mondja, mint
ünnepnapokon vagy újholdkor, hiszen ezek funkciója megköszönni a Teremtő
jócselekedeteit; ehelyett inkább a S’mát mondja!?

És ha ez még mindig nem elég a kérdésekből, itt egy következő. Akik járatosak a
mindennapi imádkozásban, azok tudják, hogy naponta háromszor mondjuk az Álénu ima
befejező soraként a következő prófétai idézetet Zakariástól (Zak.14:9.): „… azon a napon
az Ö-rökkévaló (Hásem) egy lesz, és a neve is egy lesz”. Az „azon a napon”, mondják
bölcseink, az eljövendő világ, a messiási korszak értendő. Eszerint az Ö-rökkévaló most
nem egy?!

Ez utóbbi kérdést teszi fel a Talmud a Peszachim traktátusban, ahol Rabbi Chanina a
következőképpen felel: ez a világ nem olyan, mint az eljövendő világ. Mi a különbséga
mostani és a messiási idők között? Ebben a világban, ha az ember jó hírt hall, a következő
áldást mondja: „Áldott légy Ö-rökkévaló, I-tenünk, a világ királya, a jó és jót cselekszik”.
Ezzel szemben viszont rossz hír (pl. haláleset) hallatán a következő áldást mondjuk:
„Áldott légy Ö-rökkévaló, I-tenünk, a világ királya, az igaz bíró”. Rabbi Chanina szerint a
következő világban csak az első áldást fogják mondani.

Mi jelent ez pontosan? Ezek szerint a következő világban csak jó hírek lesznek? És mi lesz
ennek a világnak a híreivel a következő világban? A prágai Rav Jechezkél Landau, aki
többek között a Noda Bihuda c. responzumával vált ismertté a zsidó vallási irodalomban,
azt mondja, nem az áldás lesz a különbség a két világ között. Egyszerűen csak a
következő világban a rossz hírek mögött is a Teremtő jóságát fogjuk látni.
Hogyan is lesz ez? A midrás a Hállél egyik mondatánakk két lehetséges olvasatával
játszva, mely héberül így hangzik (Zsoltárok 118:21): „Odechá ki ánitáni, vátehi li lisuá” –
azaz „Köszönöm neked [Ö-rökkévaló], hogy válaszoltál nekem, és megváltásom lettél”, a
következő példával illusztrálja: egy férfi egy kis szigetről térne haza társaival hajón, de
mikor már csak pár száz méter választja el a kikötőtől, egy skorpió megmarja, és lebénul,
mozdulni és megszólalni sem tud. Látja, ahogy társai kihajóznak a tengerre, távolról
tehetetlenül figyeli őket, és fogalma sincs, mikor láthatja újra családját, hisz hajó csak
félévenként egyszer köt ki a szigeten. Miután felépül a skorpiómarás okozta betegségből,
hallja a hírt, hogy társai és az egész hajó mind odaveszett a tengeren. És ekkor azt
mondja: „Odechá ki INITÁNI, vátehi li lisuá”, azaz a szójáték által megváltoztatott szöveg
azt mondja: „Köszönöm neked [Ö-rökkévaló], hogy SZENVEDÉST OKOZTÁL NEKEM, és
megváltásom lettél”.

Az életben felmerülő rossznak, kellemetlennek tűnő dolgokat nehezen tudjuk pozitívan

felfogni. De eljön az a nap, amikor visszamenőleg is megértjük, hogy minden, amit mi
saját életünkben negatívan éltünk meg, igazából pozitív célt szolgált.

Ismert koncepció a zsidó vallásban, hogy a Teremtő egy-egy neve más-más isteni
tulajdonságot reprezentál. Két ilyen alapvető tulajdonság a jótét, vagy könyörületesség, a
másik pedig az erőskezű törvénykezés, vagy igazságosztás attribútumai. A
Tetragrammaton, a négy betűs istennév, melynek kimondása tiltott, és ezt szoktuk
Hásemmel helyettesíteni, a Teremtő legmagasabb manifesztációjának kifejező eszköze,
ahogy én szeretem fordítani: Ö-rökkévaló, nos ez a név reprezentálja számunkra jótét és a
könyörület attribútumát. A héber „E-lohim” szót általában I-stennek fordítjuk; a héber szó
nem csak I-stent, hanem bírát, hatalmasságot is jelöl, ezért ez a név számunkra az
igazságosztás, keménykezűség, törvénykezés tulajdonságát jelenti.

Amikor a Teremtő azt mondja Mózesnek, hogy „…azzal a nevemmel, hogy „Ö-rökkévaló”
(Hásem) nem ismertettem meg…” magamat, nem azt jelenti, hogy az Ősatyák nem
ismerték ezt a nevet, hanem azt, hogy nem volt számukra ismeretes azon attribútumok
összessége, melyet ez a név rejt önmagában.

Ez az, amit a S’mában is mondunk: „S’má Jiszráél, Hásem E-lohénu, Hásem echád”, azaz
„Halljad Izrael, az Ö-rökkévaló az I-stenünk, az Ö-rökkévaló egy”. Deklaráljuk, hogy az, aki
könyörül rajtunk, ugyanaz, aki bíráskodik felettünk. Nem árt mindezt tudatosítani
magunkban, még ha csak visszamenőlegesen is nyer teljes értelmet.

Ez az, amiért Jákob, mikor József a nyakába borult, a S’má szavait mondta. Megértette
visszamenőleg, hogy szenvedései nem céltalanok voltak, és csak is és kizárólag az ő és
leszármazottai javát szolgálták.

Annak ellenére, hogy csak a jövőben értjük meg bajaink okát, fontos, hogy tudjuk, és
bízzunk a Teremtőben, aki, velünk szemben, a történések teljes képét látja. És csüggedni
nem szabad, mindig magunk előtt kell tartani a kellő pillanatokban: ez a világ csakis
miattam teremtetett…

(Utószó: képeseknek kell lennünk arra is, hogy ráeszméljünk, hogy nem vagyunk más,
mint por és hamu, azokban a pillanatokban, mikor az egónk magasabban szárnyal a
kelleténél. És ha valakinek feltűnt, hogy mégiscsak úgy tűnik, hogy legalább Jákob értette
a nevek mögött rejlő tulajdonságokat, próbálja meg megválaszolni, és küldje el az
askdabigga@freemail.hu-ra.)

Forrás: Dayan Chanoch Ehrentreu előadása a berlini jesívában, 2004. jan. 20-án; The
Stone Edition Chumash (1998, Mesorah Publications Ltd.)