Karácsony Sándor

A Hegyi
 KARÁCSONY SÁNDOR

A
HEGYI BESZÉD

KIADJA
A REFORMÁTUS ZSINATI IRODA SAJTÓOSZTÁLYA
BUDAPEST, 1991
III. K IA D Á S
 JÉZUS KRISZTUS JO VITÉZÉ

ELŐSZÓ A HEGYI BESZÉDHEZ

Katonaviselt ember vagyok. Akkortól fogva szól hozzám sze­

mély szerint is jézus Krisztus hegyi beszéde, mióta úgy hallom,
mint eligazításon, abfertigungon a befélt, a parancsot. Állom
és állítom, hogy nem is értheti más (legfeljebb olvashatja mint
valami kínai szöveget), csak az, aki lelkében Krisztus katonája.
Ilyen katona meg csak az lehet, akit Krisztus katonájának
hívott. Krisztus ma is verbuvál. Vannak, akik megértik a verbu­
válását. Minden ízükben érzik és igenük, hogy csak úgy lehet­
nek boldogok, ahogy Krisztus mondja. Ezeknek mondja Krisz­
tus, éppen úgy, mint hajdan a verbuváló huszárok a falusi
legényeknek, hogy gyöngyélet az ő jó vitézének lenni. Boldo­
gok az ó jó vitézei. A hegyi beszéd nyolc makarizmája ver-
bunk.
Krisztus mindenkit hívogat. Engem is hívogatott szinte
születésem óta. De én sokáig ellenálltam. Igaz, hogy mindad­
dig, míg ellenálltam, boldogtalan is voltam. Végre megértet­
tem, hogy ez az általános hívogatás személy szerint nekem
szól. Mint ahogy a falusi legényt hátulról a testi ruhájánál fogva
tartja vissza aggódó édesanyja, hogy fel ne csapjon, úgy fogott
engem is a világ a bűneimnél fogva, hogy ne engedjek a
hívásnak. Fenyegetett, hogy elszakad a madzag, lehull rólam
minden, ott állok majd leleplezve, pőrén, világ csúfjára, ha egy
tapodtat is közeledem Hozzá. De Ő szelíden ismételte az
általános igéket, most már különösen rám vonatkoztatva: bol­
dogok azok. . . és boldog léssz te i s . . . Ti vagytok a földnek
savai, a világ világossága. Mintha csak mondta volna a régi
verbunkot: nosza, kedves pajtás, adjál parolát, vesd ki a nya­
kadból a zsíros bundát. Csapj fel, öcsém ! Szükségem van rád,
várlak, hívlak. így lett a hegyi beszéd hat következő verse
számomra, egyénileg p ar o l a.
Akkor már nem tarthatott vissza többé fenyegetőzéseivel
a világ. Tudtam, hogy mérték alá kell állanom mielőtt véglege­
sen bevesznek, s ott nem maradhat rajtam úgysem a testi

5
ruhám. A mérték alatt olyannak kell mutatkoznom, amilyen
valóban vagyok, s úgy lehetek azután tauglich, nem ohne, nem
mit, nem trotz Cebrechen, hanem infoige dérén. . .* Alkalmas,
m e r t híjával találtatik. Mert bűnös és megtört, kéri, tehát
kaphatja a kegyelmet. A hegyi beszédből a Máté 5. részének
még hátralevő szakasza a törvényről szól. Ez a m é r t é k ,
melyet senki sem üthet meg maga derékségéből. Úgy sem,
ahogy megmondatott a régieknek. Hát még, mikor jézus
hozzáteszi: én pedig azt mondom néktek.
Végre, kegyelemből, hit által jézus Krisztus katonájának
tudhatom magam. Újonc vagyok, bundás, porostülű. Meg kell
tanulnom, új életemben mi a r é gu l a. Azt mindjárt az ele­
jén megmondják és megmagyarázzák. Alamizsna, ima, böjt.
Mások. Isten. Magam. A Máté evangéliumának hatodik része
első leiében erről tesznek kitanítást.
A hatodik rész második iele i s k o l a . Rajcsúr, kiképzés,
legénységi „súle". Hallottam, mi a régula mások, Isten és
magam dolga felől, hát most aztán próbáljam. Vonjam le a
konzekvenciákat. Milyen jó, hogy minderre az erőt nem a
menázsiból várom, hanem magából a hegyi beszédből, amely­
nek nemcsak az igazsága árad felém, hanem az ereje is.
Mikor idáig eljutottam, megkezdődik a katonaélet komo­
lyabbik fele. Eddig minden csak előkészület volt. Most követ­
kezik a nagy csata. Az ítélkezésről szóló rész olyan, mint egy
végleges életrendezés. Ha igazán Krisztus katonája vágyako­
zom lenni, le kell hogy omoljon Isten és közöttem minden
akadály. Ez pedig csak akkor történik meg, ha közöttem és a
másik ember közöli sincsen már akadály. Ha elnémult szívem­
ben az ítélet, és felkél helyébe és hatni kezd a szeretet. A hegyi
beszédnek ez a része mozgósítási parancs, este, violaszín
pecsét alatt érkezett p a r a n c s o l a t . Megjött, rendelkezik
velem, indulnom kell trombitaszavára.
Itt a csat a. Csata e l ő t t ígéretet kapok az ima erejé­
ről. Csata k ö z b e n biztos vízióm van a győzelem egyetlen
lehetséges pályája felől, a szoros kapuról és a keskeny útról.
Csata után megképzenek a háború démonai, a rossz gyü­

* Alkalmas — nem fogyatkozások híján, nem azokkal, nem azok

ellenére, hanem azok folytán...

6
mölcsöt termő, Uram-Uram-mondó hamis próféták, de erejük
vesztetten zuhannak a mélybe vissza Krisztus elől.
Vége a csatának. Vége a hegyi beszédnek is. Életvízióm­
nak is elkövetkezett az utolsó képe. Ha homok — összedől,
ha szikla — megáll. Olyan ez, mint a három kapitulációt
kiszolgált öreg katona o b s i t j a . Ezzel induljon el h a z a f e l é .
Igen. Katonához a vezére így szokott szólni. Hívja, felfo­
gadja, megméri, felesketi, iskolázza, vezeti és búcsúztatja. Ezek
az igék azért oly drágák, mert elejétől végig az Ó szájából
jönnek. Elején is, végén is ott áll előttünk Ő maga, jézus
Krisztus drága alakja.

7
 VERBUNK
Máté 5 ,1 -1 0

Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre,

és amint leült vala, hozzámenének az ő tanítványai.
És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván:
Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek
országa.
Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot:
mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyer­
nek.
Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meg­
látják.
Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten
fiainak mondatnak.
Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért:
mert övék a mennyeknek országa.

A HEGYI BESZÉD

j é z u s. . . felmernéli a hegyre.. . tanítja vala őket

Vastag betűvel nyomtatott, sokat emlegetett, könyv nélkül

megtanított, különlegesen híres része a Szentírásnak a hegyi
beszéd. Pedig zavarba jönnék, és rajtam kívül még nagyon
sokan mások is meghökkennének, ha feleletet várón azt
kérdezné valaki: mi hát a hegyi beszéd tulajdonképpen?
Törvénykönyve, illemtana, gyakorlati tanácsadója, zsinór-
mértéke a keresztyén életnek? Törvénykönyvnek kegyetlen,
illemtannak divatjamúlt, tanácsadónak nem elég praktikus,
zsinórmértéknek túlságosan magasra tett. A hegyi beszéd
rendőrhatósága a kihágást halállal bünteti. A hegyi beszéd
illedelmes úri társasága a szemlesütés helyett a szemkiszúrást
javallja inkább. A hegyi beszéd praktikus észjárása azt tartja
élelmes embernek, aki két mérföldet megy azzal, aki egy

9
mérföldre kényszerítené. A hegyi beszéd ugrómércéjének a
legalacsonyabb foka magasabbra van téve, mint az eddigi
világrekord. Szép, szép a hegyi beszéd, de eszményei megva­
lósíthatatlanok.
így szoktunk a hegyi beszédről gondolkozni mindnyájan
mindaddig, míg azt gondoljuk róla, hogy lehetetlenségre
kötelez bennünket. Pedig a hegyi beszéd nem kötelez senkit
semmire. A hegyi beszédben képesíti Krisztus a benne hívő­
ket mindarra, amire a Krisztustól távol élőket nem lehet
kötelezni. Parancsait úgy kell tehát valahogy tudomásul ven­
nünk, mint ahogy a teremtett világ annak idején boldogan
vette tudomásul az Igét, amely által lettek mindenek. Legyen
világosság! — ez nem azt jelenti, hogy te szegény világ, most
már futhatsz, fáradhatsz, míg valahonnan előkerítesz vala­
melyes szövétneket. Még kevésbé jelenti azt, hogy te még
szegényebb világ, ezentúl kénytelen lész világosabban élni,
akarva, nem akarva. Az ellenkezőjét jelenti. Te boldog világ,
mostantól kezdve nincs sötétség többé benned és körülöt­
ted, s neked most már szabad világosabban élned.. . Fényl-
jék a ti világosságtok.. . Ez sem a törvény borzasztó, követe­
lődző, megvalósíthatatlan muszája, hanem a szabadság
szent lehetősége, boldog előjoga, amely az újjászületés után
egyszerűen érvényben van. Újjászülettünk, és a mi világossá­
gunk, most már — halljatok csudát — fénylik.

A MENNYEKNEK ORSZÁGA

Az Isten országa tibennetek van. (Lk 17,21)

Ami az egészre áll, érvényes a kiindulásra is. Ha a hegyi

beszéd nem törvény, hanem szabadság, akkor a mennyek­
nek országa sem következmény, hanem előfeltétel. Képzelni
elvégre lehetséges a dolgot úgy, hogy a „jó" emberek lelki
szegénységre törekedvén, eljutnak a boldogságra, s mintegy
jutalomképpen övék lesz a mennyeknek országa. Megélni
azonban ezt a „folyamatot" így teljes lehetetlenség. Lehetet­
lenség pedig azért, mert a lelki szegénységnek a mennyeknek
országa az előidéző oka. A mennyeknek országa nélkül kép­
telen állapot a lélek számára a szegénység. Ha nem a mienk

10
előbb a mennyeknek országa, akkor a lelkünk nem lehet
szegény, legfeljebb kifosztott, koldus, földhözragadt, „ron­
gyos" proletár lehet. (Lumpenproletariat — mondja erre az
állapotra rendkívül jellemzően és magyarra úgyszólván lefor-
díthatatlanul a német.)
Nincs tisztában sem a maga bűnével, sem a kegyelem
felségével az, aki a lelki szegénységre és így a boldogságra
a maga erején, szinte kezdő lépésképpen el akar jutni. De
nincs tisztában a mennyeknek országával sem az, aki ezt úgy
képzeli, mint valami elérendő célt, megszolgált jutalmat,
alapot betetőző koronát. Onnét van ez a tévedésünk, hogy
szívünk mélyén magunk is olyannak képzeljük a mennyek­
nek országát, mint a falusi „temető"-asszonyok. Templomos­
ságuk elismeréséül angyalok vezetik oda őket. Fönt a fellege­
ken túl van. Csupafényesség, mennyei kórusok, aranytrónus.
Bársonysámedli a reszketeg öreg lábak alatt. Pufók arcú
gyerekek ezüsttálcán hordozzák az idvezült elé mindazt, ami
szép és jó, és „idelent" hiányzott.
Ellenben meg vagyon írva: a mennyek országa nem itt
vagy ott vagyon, hanem tibennetek vagyon. A mennyek
országát olyanformán hordozzuk a lelkűnkben, mint az an­
golok a Szigetországot. Mindenüvé magukkal viszik, tekintet
nélkül arra, odahaza vannak-e pillanatnyilag, vagy az impéri-
um valamelyik domíniumában, vagy a kontinensen valahol.
Angolságuk eleven tudata mindenütt felmenti őket a környe­
zet mindenki mást lenyűgöző és mindenki mást kötelező
hatalma alól. Ha a mennyeknek országa, tehát istenfiúságom,
azaz az Atya kegyelme, a Krisztus megváltó szeretete és a
Lélek ereje árad belőlem, mindenütt mindenkor, én vagyok
a helyzet ura, nem a helyzet diktál énnekem.

SZEGÉNYSÉC

Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten

országa. (Lk 6,20)

Boldogok a lelki szegények. Ebben a kijelentésben olyan nagy

ellentmondás rejtőzködik, hogy senki nem hajlandó szóról
szóra érteni. Annyi tisztelettel csak tartozunk Annak, aki

11
mondta, hogy aforizmának vesszük. Lelki szegények — ezt
a kitételt valahogy burkolt formájú lelki gazdagságnak kell
felfognunk, hacsak nem akarjuk mindjárt mereven visszauta­
sítani.
Vajon miért? Nem nehéz a kérdésre felelnünk, bár, meg
kell vallanunk, sajátmagunk számára is idegenszerű egy ke­
véssé. Félünk a szegénységtől. Úgy szoktuk meg, úgy tudjuk,
egész nevelésünk arra irányult, hogy szegénységből gazdag­
ságba igyekezzünk. Szegénynek lenni: borzalmak borzalma,
szerencsétlenség. Gazdagnak lenni: kívánatos valami, min­
denesetre célgondolat. Eltérés e tekintetben ember és ember
között csak értékbeli lehet. Ki anyagi téren, ki szellemi tekin­
tetben, de kivétel nélkül mindenki gazdag akar lenni vagy
maradni. És senki sem akar szegény lenni vagy szegénynek
maradni.
A hegyi beszéd tehát nagyon értékes ajándékot szán
nekünk mindjárt a legelején. Hangsúlyozza a kegyelem átér­
tékelő erejét.
A szabadság első gesztusa ez: feloldoztattok a gazdag­
ság bilincseiből.
Gazdagnak lenni csakugyan is ezt jelenti valahogy:
lekötöttnek lenni, megterheltnek lenni. Aki szegény, szabad.
A közfelfogás másképp figyelte meg ezt a tényt, de téved a
közfelfogás. Először is abban téved, hogy a szegényeket egy
kalap alá gyűjti a nincstelenekkel. Márpedig nagyon sok
azoknak a nincsteleneknek a száma, akik lelkűkben, azaz
vágyaikban, igényeikben, álmaikban és törekvéseikben tulaj­
donképpen gazdagok. Ugyanígy téved a közfelfogás a gazda­
gok felé is. Hiszen ha a gazdagok leikébe látnál, szemeddel
is láthatnád nagyon sok gazdag embernek rettenetes nagy
nyomorúságát. Az sem igaz, hogy pénzen minden megvásá­
rolható. Egyszer egy közös ismerősünk bemutatott egy ven­
déglősnek, akinek megelőzőleg több ízben voltam már „fize­
tő" vendége. Szemléltető oktatást kaptam akkor, mennyivel
jobban lehet élni ugyanazon a helyen „ingyen", mint „pén­
zért".
Az igazi szegényt az igazi gazdagtól még csak nem is
a vagyoni állapotuk másmilyensége különbözteti meg valójá­
ban, hanem a függetlensége és a függetlenséget biztosító
értékelési módja. A szegény egyformán tud bővölködni és

12
szűkölködni, mert tudja haszontalannak, és ha kell, elvetem
dónek tartani azt, amihez a gazdag görcsösen ragaszkodik,
mert nem eszközt lát benne, hanem célt.

SZEGÉNYEK AZ Ő LELKŰKBEN

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek

országa.

Ha a hegyi beszéd felé vezető úton történetesen nem egye­

dül indulunk el, nem kell félnünk tőle, hogy egyhamar ma­
gunkra maradunk. Nagyon sokáig haladhatunk együtt egé­
szen nagy társaságban is. Széplelkú, okos embertestvérek,
erkölcsileg feddhetetlen jellemek egyek velünk abban, hogy
boldogok azok a szegények, akik az igazi értékeket nem
hajlandók feláldozni a pillanat, vagy akár a földi élet hívságos
javaiért. Szilárd jelleműek például megértenek és tisztelnek
bennünket, ha visszautasítjuk a vagyont, vagy a hírnevet,
vagy a tekintélyt, vagy a hatalmat, mihelyt gonosz idők vagy
romlott rendszerek becsületünket, vagy igazságunkat, vagy
egyéniségünket kérik érte cserébe, vagy más időálló örök
értéket. A tudósok is igen sokszor önfeláldozó, szegény,
szürke életet élnek, mert nem hajlandók sarlatánkodásra.
A művészek, az igaziak természetesen, nagyon sok esetben
kénytelenek az íróasztalfiókjuknak írni, márványtömbök fog­
ságában hagyni kifele kívánkozó formákat, vagy rábízni a
döntést a megértőbb utókorra.
Az ó szegénységük azonban nem igazi „lelki" szegény­
ség mégsem. Legtöbbször köti őket a „mű"; saját egyénisé­
gük, a maguk igaza, alkotásaik. De ezek nemlétében is „gaz­
dag" a lelkűk: ott él benne az eszmény, az „örök" szép, az
„örök" igaz, az „örök" jó.
Most olyan útszakasz következik, ahol ezek a drága jó
embertestvérek menthetetlenül lemaradnak, hacsak őket is
boldoggá nem teszi a lelki szegénység. Ezen az útszakaszon
ugyanis borzalmas, majdnem szentségtörő bizonyosságok
tárulnak a „gazdagok" szeme elé.
Boldogok, akik szegények az ő lelkűkben,.., mert a
pénz és a szép egyformán értéktelen vagyon. Az is, ez is

13
egyformán értéktelen azok számára, akiké a mennyeknek
országa.
Ismertem embereket, akiket a boldogságtól a szép imá­
data tartott vissza. Azt hitték, Krisztus arcában gyönyörköd­
nek, pedig csak üres formák tetszettek nekik „érdek nélkül".
Ismertem megint másokat, akik az „igaz" miatt nem juthattak
el Krisztushoz. Zavarta például őket az a hihetetlen tény,
hogy az Üdvözítő járt a vízen, vagy feltámasztotta a halálból
Lázárt. Vannak olyanok is, akiket önérzetükben sért a Meg­
váltó alázatosságot hirdető példája.
Nem is lehet lelkében szegény más, csak az, akié a
mennyeknek országa. Hiszen csak az olyan ember képes
értéktelenségnek tartani azt, amit mások értéknek tartanak
és értékképpen halmoznak össze, vagy használnak fel. Csak
az olyan ember nem szorul rá e világnak semminemű kincsé­
re, akinek már van kincsnél drágább kincse, akinek ígéret­
képpen ott a lelkében az egyetlen igazi érték, a mennyeknek
országa. E nélkül a boldogságra vezető út merő illúzió. Ezzel
viszont az egyedüli lehetőség. Csak imádkozni lehet és érde­
mes érte. Vitatkozni rajta naivitás.

AKIKÉ A MENNYEKNEK ORSZÁGA

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek

országa.
Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért:
mert övék a mennyeknek országa.

Úgy érezzük, még ez a kérdés is előzetes tisztázásra szorul.

Kiké hát voltaképpen a mennyeknek országa? A lelki szegé­
nyeké-e, vagy a mártíroké, azaz azoké, akik az igazságért
háborúságot szenvednek? A hegyi beszéd mind a kettőjüké­
nek mondja. A sírókról, szelídekről meg a többiekről mást-
mond. Feltűnő még azonkívül, hogy a két egyforma okadato­
lást sorban legelőször és legutoljára használja.
Ezzel az elején és végén egyező okadatolással olybá
tűnik a boldogságról szóló része a hegyi beszédnek, mint egy
kör, vagy egy út, vagy valami magasba vezető lépcső. A kör
egyszer csak bezárul, az út véget ér, a lépcső a célhoz vezet.

14
 De csak egyféleképpen.
Abban az esetben, ha a mennyeknek országát a lelki
szegényeknél ígéretnek vesszük, a mártíroknál beteljesedés­
nek. Valahogy olyanformán, hogy addig szó sem lehet embe­
rek életében igazi boldogságról, míg reménység formájában
részeseivé nem lehetnek a mennyek országának. A mennyek
országa ígéretével a lelkemben megindulok a boldogság
útján. Szegény vagyok lélekben.. . megerednek a könnyeim
— szelíd lettem — éhséget és szomjúságot érzek az igazság
után — irgalom ébred bennem — megtisztul a szívem —
békességre törekszem — egyszerre csak valóban is enyém
most már, nemcsak ígéret szerint az, de igazán is a mennyek­
nek országa: már fel tudom venni a keresztet, és úgy követni
Őt. A boldogság köre bezáródott, útja véget ért, célja meg-
közelíttetett.
Az is igaz, hogy úgy kellett futnom ezen az úton, a felé
a cél felé, mint nem bizonytalanra. De ezt aztán már valóban
könnyű megérteni mindenkinek, aki látott valaha kisgyerme­
ket olyan ígéret birtokában, amelyben az a kisgyermek a
szeretet erejével bízni tud. ígéret és beteljesülés között eb­
ben az esetben nincs különbség.

A BOLDOGSÁG GRÁDICSOS ÉNEKE

Első lépcső. Krisztus felment szemem előtt a hegyre, és be­

szélni kezdett hozzám. Még nem valóság, még nem élet, még
nem Lélek bennem, amit mond, de már ösztönösen érzem,
hogy meg fog váltani a bűn fertőjéből, nem kell elpusztul­
nom, újjászülethetek. Ahogy vágyódom minden szava után,
ahogy itt ülnék békén halálomig, ha kell, lábainál a hegyen,
ahogy hatalmába ejt nagy szeretetével, érzem, tudom, hogy
nem az vagyok, aki eddig voltam, nem az a gyarló és tehetet­
len, szennyes és ártalmas, halálnak szánt és magát halálnak
is adott féreg, akit gyűlölök, megvetek és megtagadok —
lelkemben ígéret szerint enyém lett a mennyeknek országa.
És megteszem az első lépést a boldogság első lépcsőfo­
kán felfelé.
Megteszem azzal, hogy ez nekem ebben a pillanatban,
úgy, ahogy itt vagyok, tökéletesen elég. Többre nem vágyom.

15
Egyéb nem kell. Ha ez a perc az idők végeztéig, vagy leg­
alábbis koporsóm bezártáig változatlanul így maradna, nem
kellene felkelni, továbbmenni, élni a mindennapi életet, ak­
kor nem is volna szükség rá, hogy még egy lépcső még
feljebb vezessen. Szegény vagyok az én lelkemben, és ez
engem boldoggá tesz. Ha koldus volnék, boldogtalan volnék,
de én nem koldus vagyok, hanem szegény. Az eddigi pogy-
gyászom elmaradt valahol, és ha nem volna lelkemben a
mennyeknek országa a maga mindent pótló és mindenre
elégséges lehetőségeivel, bizonyára keservesen megszűköl-
ném eddigi gazdagságom hirtelen értékvesztettségét, de így
semmi szükségem nincs rá többé. A poggyászom elmaradt
valahol, de annál kényelmesebb utaznom így. A nagyon
nagy urak mind így utaznak. Még pénzes zsák sincs velük,
csak egy vékony kis csekk-könyvecske, dús fedezettel. Egy
aláírás, és a vékony papírlap milliókat jelent: egész tehervo-
natnyi poggyászt, ha úgy fordul, mert úgy szükséges. A na­
gyon nagy urak így szokták, de én, a még nagyobb úr, még
csekk-könyvre sem szorultam. Mert az én „ígérvényem" a
mennyeknek országa. Itt a lelkem.
Mindenért kárpótol, mindennél többet ér, mindent je­
lent. Boldog vagyok,

A BOLDOGSÁG GRÁDICSOS ÉNEKE

Második lépcső. Nini, mi ez a hívatlan vendég a szememben?

Férfiéletem ritka, rég nem látott vendége. Könnycsepp. Hogy
került ide ilyen váratlanul? Az ember zavartan mentegetőzni
próbál: muslica vágódott a szemhéjam alá, vagy korom
tévedt belé.
Ó, nem azt akarom vele mondani, hogy sohasem szok­
tam sírni. Ellenkezőleg, sírtam eddigi életemben eleget, talán
többet is a kelleténél. Valószínűleg azért is restellem ezt az
„asszonytempót" ilyen a letagadásig szemérmesen és heve­
sen. Igen, mert mikor sírtam? Kisgyerek koromban tehetet­
lenségemben, makrancosán. Kamaszkoromban, mikor az
adottságaimat nyomorúságosán kevesebbnek kellett látnom
a becsvágyamnál, az igényemnél, a légváramnál: valóságot
az ábrándokhoz képest. Egy-egy koporsónál zokogtam, érez­

16
ve árvaságomat: az egyedülmaradottság és a magamrautalt-
ság kettős terhét. A hazám szomorú sorsán sírtam, mert
porig sújtott semmi voltom tudata a temérdek tennivaló
mellett, amely mind reám várna, és jórészt reárft is oly hiába
vár. Fiatal legénykoromban sírtam, mert kosarat adott hol
egy leány, hol maga az Élet királynője. Férfikoromban sírtam,
elgyalázva betegségtől, orvnehézségeitől a mindennap ter­
hének, s olyankor, valahányszor kínzó felelősséggel zuhant
rám a tudat, hogy ebben vagy abban a vonatkozásban az
élen járnék, s szem elől tévesztettem a fényes felhőt, a
lángoszlopot, a három királyok csillagát,
Egy sem volt az sírás igazán.
Nem járt előtte a megvigasztaltatás. (Éppen ezért nem
jött utána sem megvigasztalódás csakugyan.) így sírni, már
megvigasztalódva s csak azután oldódva fel könnyárban
nem tudnak mások, kisgyerekek csupán, az édesanyjuk ölé­
ben, akit távol hittek, s egyszerre megjelenik mégis. Figyeld
meg az ilyen gyerek kínos, ziháló, görcsös zokogását az anyja
megjelenése előtt és azután, mikor megvigasztalva, boldogan,
részegen, ujjongva sír.
Csak anyja ölében tud így sírni a megvigasztaltan zoko­
gó gyerek. És a boldog ember. A mennyek országa birtoká­
ban szegény ember, akit ez a boldogsága tökéletes teljesen
megvigasztal.
És megerednek a könnyei. És boldog.

A SÍRÁS „LÉLEKTANA"

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.

Még nem mehetünk feljebb. Nem olyan magától értődő és

közismert a hegyi beszéd állítása, hogy egyszerűen tudomá­
sul vehetné akárki. Még aki magán érzi is, élményszerűen és
letagadhatatlanul a sírnitudás okaképpen a vigasztalódáSt,
meg kell hogy álljon, és csodálkozva kell, hogy kérdezze:
hogy lehet ez?
Ftiszen mindeddig úgy tudtuk, úgy is tapasztaltuk, hogy
a vigasztalódás nem előcsalja, hanem eíapasztja a könnye­
ket, tehát okozat, nem ok.

2
17
 Tényekkel azonban ne vitatkozzunk talán mégsem. Az
anyaölben szepegő és néha egészen új sírásba kezdő, de a
megvigasztalódást minden esetben könnyekkel nyugtázó
gyermek pedig: tény.
Vitatása helyett inkább magyarázatát keressük ennek a
ténynek.
Ha a grádicsos út a hegyi beszéd, a magyarázat szembe­
ötlő. Keresni sem kell, legfeljebb tudomásul venni. Ha a lelki
szegénységnek a mennyek országa az előfeltétele, a megvi-
gasztaltatás is előfeltétel. S mert a lelki szegénységet nyomon
követi ez az előfeltételhez kötött, boldog sírás, nem lehet
egyéb maga az előfeltétel sem, mint a mennyek országa
birtoklásából eredő boldog szegénység. Ez persze nagyon
fejetetejére állított helyzet annak, aki még mindig fájón
gondol vissza elveszett gazdagságára, és áldozatnak tekinti
arról való önkéntes lemondását. Ellenben igen könnyen meg­
értheti, sőt nem is értheti másképpen az olyan ember, aki úgy
gondol vissza valóságos volt gazdagságára, mint aki éppen
most menekült meg halálos nagy veszedelemből, lehetséges
vagy igényelt gazdagságát is úgy tekinti, mint csúnya és
fertelmes kísértést, amely mind ez idáig csökönyösen kerül­
gette, s most egy idő óta végképpen elmaradt. Az ilyen
menekült ember sokszor csak egy mélyet lélegzik, és egy
nagyot meg forrót gondol, de ha őszinte, és mer vagy tud
gyermek lenni: bizony elsírja magát — szepegve, boldogan,
összetörve és felszabadultan. Ebben a sírásban két érzés kell
hogy összetalálkozzék.
Saját magunk gyarlóságának az érzete (hogy elpusztul­
tam volna a magam erején, jaj de tehetetlen is vagyok így
egyedül). Az értünk nyúló kegyelem megtapasztalása (ó, be
jó tudni, hogy ekkora kísértés, sőt veszedelem közepette
nem vagyunk egyedül).
Ezért vigasztalódás a tartalom, és sírás a forma. Ezért
boldogság együtt a kettő.

18
 SÍRÁS ÉS NEVETÉS

Sírtok ti és jajgattok, e világ pedig ö r ü l . d e a ti keserű­

ségtek örömre fordul..., ismét meglátlak titeket, és örül­
ni fog a ti szívetek, és a ti örömeteket senki el nem vészi
tőletek (jn 16,20, 22). jaj néktek, kik most nevettek; mert
sírni és jajgatni fogtok. (Lk 6,25)

Tisztáznunk kell a sírás lélektana mellett a nevetés lélektanát

is. Hányszor szoktuk mondani, különösen ártatlan kisgyer­
mekekről, gondtalan ifjú lelkekről, hogy „boldog nevetésük
betöltötte a házat" és „másokat is jókedvre derített". Lehetet­
len az, hogy Jézus Krisztus, aki elment a kánai menyegzőbe,
maga köré gyűjtötte a kisgyermekeket, megvédelmezte a
vádaskodóktól tanítványait, akik a vőlegény jelenlétében
nem böjtölnek, ugyancsak védelmébe vette a bűnös nő
pazarlását, mikor az ráöntötte az alabástrom drága kenetét
az Ő fejére, sőt búcsúbeszédében vigasztaló Szent Lelket és
soha el nem vehető örömet ígér tanítványainak, ismétlem,
lehetetlen, hogy ugyanez a Krisztus le akarja fagyasztani hívei
ajkáról a vidám mosolyt, torkukba próbálja visszaerőltetni
kikívánkozó tiszta, csengő kacagásukat...
Vegyük észre, hogy összezavarodtak gondolataink, sőt
szavaink is a kérdés körül. Kísértsük meg a gubanc legombo-
lyítását.
Öröm és nevetés nem mindig járnak együtt. Örömében
sírni is szokott az ember, sőt emberibb dolog nagy örömben
sírni, mint nevetni. 100 édesanya közül 99 bizonyára sír
örömében, ha gyermekével kapcsolatban hirtelen éri jó meg­
lepetés. Viszont nevetni nem csak örömünkben szoktunk,
hanem zavarunkban, kínunkban, leplezni próbált szándé­
kunkban, sőt rosszkedvűnkben és haragunkban is. Az őrültek
közt szintén több a kacagó, mint a síró. Végül azt se feledjük,
hogy amiképpen a sírás nem egyforma, a nevetés is sokfajta
lehet. Nekünk itt most csak azt kell néznünk, van-e és milyen
a „boldog" nevetés.
Azt már láttuk, hogy minden sírás, egy tekintetben,
kivétel nélkül egyforma. Cyöngeségből, gyarlóságból, tehe­
tetlenségből, szegénységből fakad. (Boldog az olyan sírás,
amely a szegénység forrásából már megvigasztalva árad.) Ha

2*
19
így nézzük a nevetést, annak is van egy ilyen közös forrása.
Mindenféle nevetésnek gazdagság az oka. Mindenféle neve­
tés: elpazarlása valamilyen gazdagságnak. A lélektan tanítása
megerősíti ezt az állításunkat. Egy-egy jó „vicc" hallatára
például gondolatsorok fáradságos végigépítését gazdálkod-
juk meg, s az így felgyülemlett „felesleges" lelki energiáink
robbannak ki és semmisülnek meg hatalmas nevetés formá­
jában.
Ez a fajta „gazdálkodás" pedig Krisztus közelében gyar­
lóság, sőt bún. Ő megbocsátja ezt a gyarlóságot, de erény­
nek nem engedi nevezni. Vegyük hát tudomásul alázatosan,
szabad nevetnünk, éppenúgy, mint pihennünk vagy alud­
nunk is szabad, de mikor nevetünk, olyankor valami nagyon
testi, nagyon emberi dolgot művelünk. „Boldogan" nevetni
pedig nem lehet, éppen ezért. A kacagó kisgyermek nem
„boldog", csak csiklandja valami. Nevető ember érezheti
magát nagyon jól, de nem boldog, amíg nevet. Csak megvi-
gasztaltan síró ember lehet boldog. Krisztusban „örülni" lehet,
de „nevetni" nem.

A „MOSOLY" ORSZÁGA

jaj néktek, kik most nevettek.. . (Lk 6,25)

Az imént együtt emlegettük a bölcsőbeli gyermek vidám

rikkantását az őrültek éles, bántó kacagásával. Meghökkentő
igazság az ilyen. Hát csakugyan egy ez a kettő? Mert egy.
Gondoljunk csak azokra a szerencsétlenekre, akiket régi
kegyetlen hóhérok halálra csiklandoztak. Az őrült kacagás
ilyen halálra ingerelt élet sikoltozása. Aki így nevet, még
mindig pazarol, de már a fogytán levő tőkét szórja szerte.
Középütt terül el a „mosol/' országa. Soha ennél hazu­
gabb elnevezést. A mosolygás nem nevetés. Hiszen igazi
mivoltában csak két helyen találkozhatsz vele. Alvó csecse­
mők szája szélén és halottak kisimult, megbékélt orcáján. Az
egyik fajta ember visszaemlékezik Isten közeiére, ahonnan
nemrég indult el, a másik éppen készül hazafelé, ahová, érzi,
tudja már, nemsokára megérkezik. Sírni és mosolyogni lehet
együtt, sőt boldogan mosolyogni csakis együtt lehet, de

20
 nevetni és mosolyogni lehetetlen egyszerre. Vagy mosolyog
az ember, vagy nevet.
Amit „mosoly" országának neveznek, az a nevető, kaca­
gó, hahotázó, kurjongató, viháncoló, röhögő, vigyorgó, kun­
cogó emberek világa. Ezek fognak majd sírni és jajgatni. De
jajgatásuk éppúgy nem igazi sírás lesz majd, mint ahogy
nevetésük nem „mosoly". Nem sírnak majd, hanem könnyez­
nek, zokognak, bőgnek, pityeregnek, bömbölnek, vinnyog­
nak, ujogatnak, eltörik a mécsest, itatják az egereket, mind
a két szemöket kisírják, könnyeikben felolvadnak, telesírják
a zsebkendőjüket, sírnak „egy kis kásába való zsírt", rázza
őket a görcsös zokogás, falba verik a fejüket, földhöz vágják
magukat, tördelik a kezüket és tépik a hajukat, arcuk eltorzul
a kíntól, átkot szórnak mások fejére, befelé hullanak a köny-
nyeik, részegre vagy álomba zokogják magukat, zihálnak,
szepegnek, de nem sírnak. Még a „sirató" asszonyok sem
sírnak, hiszen kőtára megy ki a mondókájuk, és versbe lejt
a szövege.
A „mosoly" országának boldogtalan emberek a lakói,
mert képtelenek örülni. Nincs minek örülniük, és nincs is
mivel. Üres emberek ők, akiknek bódítószerekre van szüksé­
gük, hogy életük elviselhető legyen. Figyeljük meg csak a
bódítószereket, milyenek. Először is kívülről hozzák az álörö­
met, amelynek igazi mivolta szerint belülről kellene fakadni,
abból a szegénységből, amelynek a háta mögött Krisztus áll,
a mennyeknek országa. Zsongít és csikland a bódítószer,
tehát megelégíti az embert önmaga társaságával. Végezetül
elámít a bódítószer: körülöttem tündérországot, bennem
békességet hazudik. Irtózatosak a következményei: ki kell
egyszer józanodnom, és ha újra el akarok bódulni, kétszerez­
nem kell a bódító adagot. A kijózanodás idején azért kell
sírnom és jajgatnom, mert látnom kell, hogy magamtól kép­
telen vagyok „örömre", nincsen bennem semmi erő és fölös­
leg. Árva vagyok, mert bezártam magamat saját egyénisé­
gembe, nem adhatok semmit, és követelek mindent. (A
bódítószerekhez szokott ember azt hiszi, rögtön meghal, ha
azonnal el nem bódulhat újra.) Becsapott, kifosztott ember
vagyok, mert nincs a valóságban az a tündérország s benne
az a boldog Én, a mámor idején odavarázsolt tündérország
és belehazudott Én.

21
 Jaj, jaj, jaj nékem, akit gyötör a valóság, és elepeszt a
csiklandozás utáni vágyódás. Jaj nékem, aki nevetni akartam
szüntelenül, mindig, és most jajgatnom és sírnom kell vigasz­
talás nélkül. Vagy nem lehetek józan soha egy percig sem,
és közben felfalnak a bódítószerek tüzei és mérgei, könyörte­
len következetességgel.

HOL A BOLDOGSÁG MOSTANÁBAN?

Boldogok vagytok, kik most sírtok, jaj néktek, kiktmost

nevettek. (Lk 6,21, 25)

Most annyit jelent itt: Krisztus nélkül, Szent Lélek nélkül,

megtérés és újjászületés nélkül. Jelenleg, úgy, ahogy va­
gyunk. A Jelenések Könyve foglalkozik is a három jajjal, nem
csak üres fenyegetés tehát ez a jaj.
Ezzel Krisztus lezárja az ügyet, s nem szól arról, fogunk-e
hát majd azután nevetni, egyesülve vele és örvendezve ben­
ne. Ez nem is fontos. Az a fontos, hogy előbb nevetgélvén
földi életünkben, nem térhetünk ki egy későbbi jajgatás elől.
Ha most nevetünk, jajgatnunk kell egykor majd.
Tudomásul kell vennünk, hogy a nevetés és a nevetést
kiváltó ok földi, itteni és mostani valami. Elmúlik, ittmarad,
nem vihetjük el magunkkal az örökkévalóságba. Elvettetik,
mint a rothadandó, lelkes test és minden, ami ehhez a
testhez hozzátartozott.
Ne higgyük tehát, hogy a nevetést és mindazt, ami a
nevetést kiváltja, Isten valaha is át fogja nemesíteni. A neve­
tés Isten ajándéka, úgy, mint a kenyér és a többi ennivaló.
A kenyeret Isten nem olyanformán finomítja, lényegíti, mint
a francia konyha az ételeket és az udvari etikett az étkezést.
Az úrvacsorái kenyér nem szublimálódik, hanem szimbólum­
má lesz.
A mulatozást, szórakozást, szép dolgokban való gyö­
nyörködést sem az viszi közelebb Istenhez, hogy nemesedik,
színvonalasabbá lesz, álszépség helyett igazi szépség válik
belőle. A művészet Isten ajándéka, nekünk adott ajándék,
erre a földre, itteni életünk számára szóló ajándék, mellyel
embervoltunkat emberi módon élhetjük. De semmi köze

22
lelki életünkhöz, örökkévalóságunkhoz, végtelenségünkhöz,
üdvösségünkhöz, istenfiúságunkhoz, boldogságunkhoz. Üdü­
lünk, pihenünk, élvezünk, nevetünk, épülünk, de mindvégig
emberek maradunk műalkotás és műélvezés, játszás, szóra­
kozás, mulatozás közben. Köszönjük, élünk is vele, de nem
elégülünk ki általa. Jaj nekünk, ha kielégülünk.

Ml A BOLDOGSÁG?

B o l d o g o k a lelki szegények, b o l d o g o k , akik sírnak.

Akárkit kérdeznénk, nem tudna hirtelenében kibékítő felele­

tet adni arra, mit is tart hát tulajdonképpen boldogságnak.
A tétova feleletek azonkívül nagyon sokféleképpen is han­
goznának. Ha pedig valaki arra a kérdésre felel, boldog-e hát
ő, és meg tudná-e mondani, miért az, még naivabb, még
tarkább, még nagyobb hiányérzetet ébresztő feleletre lehe­
tünk elkészülve a részéről.
Miért van ez? Azért, mert az ember a boldogságot
valahogy a levegőben, vagy álmai közepette próbálja elkép­
zelni, nem pedig életének az élményeiből. A hegyi beszéddel
is azon az alapon szokás perbe szállani, hogy a felsorolt
tények nem azonosak azzal a megfoghatatlan és kifejezhe-
tetlen valamivel, amit boldogságnak gondolunk.
Nos, tehát vegyük tudomásul, hogy a boldogság nem
ilyen ködből, holdsugárból, illatárból és meséből összefont
izé, hanem — megmondja Krisztus pontosan, hogy micsoda.
Boldog — a mennyek országa ígéretével lelkében — a
szegény és (folytatólagosan, ennek következtében) a megvi-
gasztaltan síró. Az a boldogság, hogy szegény vagyok lelkem­
ben, de a mennyek országa eközben ígéret szerint enyém,
így szabaddá tesz a szegénységem, nem földhözragadttá. Az
az állapot a boldogság, amit ez a nagyszerű élmény előidéz.
Az a boldogság, hogy ez a teljes szegénység tehetetlenné
teszi az embert, de nem egyúttal kifosztottá és nyomorulttá
is. Előcsalja és záporoztatja könnyeimet, de nem jajgattat
meg kínnal és keservvel, mert maga ez a szegénység a
mindennél több ígéretével már eleve megvigasztal. Ne azt
kérdezd, boldog vagyok-e. Azt kérdezd: szegény vagyok-e

23
és sírok-e, vigasztalásom van-e, és enyém-e a mennyeknek
országa. Mert ha igen, akkor nem lehetek nem-boldog. Ha
meg nem, akkor nem lehetek boldog.

A BOLDOGSÁG CRÁDICSOS ÉNEKE

Harmadik lépcső. Tapasztalt, sokgyermekes édesanyák tud­

ják már nagyon jól, hogy nem szabad a kicsikhez addig sem
nyúlni, sem szólni, míg makrancoskodnak, kéretik, sőt néha
még egyenesen földhöz is vágják magukat. Az sem az igazi
pillanat, mikor már elsírták ugyan magukat, de dühös zoko­
gás rázza őket. Akkor közeledett el a csitítgatás ideje, amely
pillanatban elhalkul és keservessé válik a sírás. De ilyenkor
is jobb tulajdonképpen megvárni azt a rövid néhány percet,
amely alatt a csöppség „szelídre sírja magát", s elhallgat,
megvigasztalódik magától. Az ilyen gyermekkel aztán úgy
bánhatsz, akár a kezes báránnyal. Már nem vad, nem önfejű,
nem akaratos, nem mérges, nem nyakas. Szelíd.
A boldogságnak azért grádicsos az útja, mert mint
ahogy nem sírhat vigasztalan az, aki nem lelki szegény,
éppen úgy nem lehet szelídlelkű senki, aki nem sírta ki magát
megvigasztalódva előbb. Fontos ez a megkülönböztetés is,
mert a kétségbeesetten és vigasztalanul síró lélekből nem
lesz szelíd lélek: elkeseredett, bosszúvágyó, idegbajba, őrült­
ségbe menekülő, esetleg megfélemlített, sőt öngyilkos valaki­
vé züllik a szűnni nem akaró sírás folytán. Arra is vigyáznunk
kell, hogy ne tévedjünk valamiképp. Nem a vigasztalás szelí­
dít. A vigasztalás megelőzőleg már boldogított, boldogtalan
sírásunkat boldog sírássá varázsolta. De ez a boldog sírás, ez
a vigasztalás által boldoggá nemesedett sírás: ez mindenestül
az, ami megszelídít. Azért, mert úgy, ahogy van, foglaló,
zálog. A gyermek megvigasztalódik az anyja ölében, ezt
tudjuk, ez tény. De meg kell azt is kérdeznünk: mitől van ez?
hogy lehet ez? A felelet megvilágítja nemcsak a vigasztalódás
rejtélyét, hanem a megszelídülését is. Az a gyenge, tehetet­
len kis emberpalánta megérzi, valahányszor ölbe veszi az
édesanyja, hogy nincs elhagyatva és nem is lehet soha igazán
árva addig, amíg ez a kötelék közte és édesanyja között
fennáll. Ő örökös. A világ sem ellenséges külső hatalom

24
ennélfogva, amitől rettegnie kellene, hanem önmagát paza­
rul kínáló és ajándékozó örömforrás: örökség. A vigasztaló-
dás tényéből önként bimbózik és nyit ki teljes pompájában
az örökség tudata. Azért vigasztalódtam meg, mert örökös
vagyok, és ha megvigasztalódtam, akkor az is vagyok csaku­
gyan. De ha örökösnek érzem magam, akkor vad, önfenntar­
tó, harcos ösztöneim is elpihenhetnek, megnyughatnak,
nincs többé dolguk. Az örökös helyzete magától értetődő,
nem kell kiharcolni vagy kihamiskodni vagy kipörölni. Nyil­
vánvaló „jogi" viszony, amelynek legtermészetesebb követ­
kezménye a szelídség. A szelídség a sírás után következő
magasabb lelki fok, s így következik a sorrendben: szegény
vagyok — sírok — szelíd a lelkem.

SZELÍDSÉG

Boldogok a szelídek.

Nagy bajunk az nekünk, hogy a szavaink jelentése nem elég

pontos. Azt szoktuk például mondani a szelíd emberre, hogy
olyan, mint a galamb. Dehogy olyan! Legfeljebb még a
galambra ha lehetne egy kis túlzással mondani, hogy olyan­
forma ösztönösen, mint a szelíd ember tudatosan. De még
így sem volna igazunk, csak igazunkformán. A kutya se
szelíd, csak azért, mert megsimogathatod, és mert nem ha­
rap. A szelídség nem állati tulajdonság. Még csak nem is
emberi. Görög, római, zsidó, hindu nem lehet szelíd. (Már ti.
meg nem tért zsidó és buddhista, vagy mohamedán, hindu.)
Szelíd csak az olyan ember lehet, aki örökségül bírja a földet.
Az ilyen örökös aztán nem is úgy szelíd, ahogy általában
véve képzelik. Nem „nem harap". Nem az jellemzi, hogy „nem
támadó jellegűek", hanem az, hogy „gazdaságosak" a gesztu­
sai. Ha egy ilyen örökös elmegy melletted, nem azért nem
üt meg a könyökével, mert nem akart megbántani, hanem
azért, mert a maga útján ment, nem a tiéden. Nem volt
szüksége a térnek arra a darabjára, amelyet te foglalsz el.
Ment. Vagy nem keresztezték utaitok egymást, tehát elfért
melletted. Ő viszont sohasem igényel a maga helyénél töb­
bet, tehát nem lökhet meg úgy, hogy téged a te jogos

25
helyedből ki akar szorítani. Vagy elfoglaltad az ő helyét, de
mikor közelített feléd, magad sem tudod, hogy bizony kény­
telen voltál kitérni előle. Vagy az ő helyén állsz ugyan, s nem
is vagy hajlandó egyelőre tágítani, de ebből sem lesz baj,
mert akkor ő udvariasan megáll és vár. Esetleg más utat
választ. Esetleg még arrébb áll, hogy neked még több helyet
adjon. Meg ne lökd még a tetejébe, mert képes érte bocsána­
tot kérni tőled.
Általában borzasztó érzésnek tartanám, ami elfogna, ha
útját állnám egy ilyen szelíd embernek. Hiszen — tegyük fel
—, hogy csakugyan sürgős és éppen felém vezető útja van.
Hát csak nem képzelhetem komolyan, hogy feltartóztatha­
tom őt, az örököst ezen az úton, amely az övé! Mi történhe­
tik tehát? Felemelkedik a levegőbe, és úgy megy tovább, nem
akadályozhattam meg őt ebben a váratlan és csodás fordula­
tában életének. Hirtelen a szívemhez kapok, halva rogyok
össze, eltakarítanak onnét, megszűnt az akadály. Keresztül­
megy rajtam, levegő vagyok a számára, nem számítok. Eset­
leg — jaj, ez a legborzalmasabb lehetőség — magával sodor,
mennem kell vele, ahová ő akarja.
A szelíd ember ellenállhatatlan. „Viselkedik" ott és ak­
kor, ahol és amikor a bitorló, a szélhámos, a jöttment, az
új-úr nem tudja, mitévő legyen, tehát izeg-mozog, túlhangos,
feleslegesen gesztikulál, zavarodottan intézkedik, nem leli
helyét, kínos pontossággal tartja be a szabályokat, könyvből
csinálja a dolgát, tükörből beszél.
Vannak nehezen nyíló zárak, amelyeket hiába fesze­
getsz, hiába rázol, erőlteted benne a kulcsot, egyetlenegy
szelíd mozdulat nyitja őket csak. A vízben is rúgkapálnak a
kezdők, és határozott, de alapjában véve szelíd mozdulatok­
kal mozognak a szabadúszók.
Szelídeké a világ. Néha az erőszakosok ideig-óráig elpe­
relik és birtokolják tőlük, de mennyijükbe fáj, Istenem. Te­
mérdek erőpocsékolás és állandó nyugtalanság az ára. Nem
éri meg. És hiába úgyis minden!

26
 AZ ÖRÖKÖS BEIKTATÁSA

Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.

Ne siessünk el közömbösen mellette: boldogok a szelídek,

mert ók örökségül bírják a földet. Az álkeresztyénség mindig
a „túlvilág"-gal hozakodik elő, azzal biztatgatja a szerinte
hiszékeny, naiv lelkeket. Majd odaát. Ott azoké minden
öröm, érték és hatalom, akik ezen a világon türelmesen
várakoztak. Odaát azok fognak szenvedni, sírva-ríva, fogukat
csikorgatva, akiknek az innenvaló világon mindenük meg­
volt. A nagy készség, amellyel ezt a másik életet kínálgatják,
a nagy mohóság, amellyel emezt féltékeny kizárólagosság
mellett fenntartják maguknak, mutatja, mennyire nem hisz­
nek a halál utáni lét valóságában, mennyire csak a bölcsőtől
a koporsóig tartó embersors érdekli őket. Mintha mondanák:
legyen tiéd majd egyszer a semmi, s hadd legyen most
enyém a minden.
Meg kell azonban vallanunk őszintén azt is, hogy az
ilyenfajta embernek nagyon jó partnere a „póruljárt'', a „pali",
a „hígvelejű" álkeresztyén, aki jobb jövő reményében, ügye-
fogyottságból, értéktelen és tehetetlen valaki létére túri a
csak nehezen tűrhető igazságtalanságot. Hibájából erényt
csinál. Gonosz a világ, hajtogatja, pedig csak ő önző és
ügyetlen egy személyben. Úgy várja jelenlegi szenvedéseiért
a jövő kárpótlását, mint a bolonddá tett gyermek a „kismada­
rat", amely sohasem fog „mindjárt kirepülni", hiába ígérték.
Az a kaján öröme sem elégül ki még a másvilágon sem,
amellyel az ilyen torz lélek azoknak a jó sorát szemléli, akik
„fognak még valaha égni a tüzes katlanban, a gyehennának
tüzén".
Nem, nem, nagyon gyermekes elképzelés ez mind a
kettő. A szelídek azért szelídek, mert ők a földet bírják
örökségül. E földet. Ezt a jelenvaló világot, amelyben élünk.
A szelíd azért szelíd, azért nem türelmetlen, ideges,
tülekedő, goromba, dühös, veszett, verekedő és gyilkosked­
vű, erőszakos és önző, mert Isten beiktatta őt ennek a
földnek a tulajdonjogába. Ha elibe vágsz, udvariasan félreáll,
és elnézően mosolyog. Miért ne mulasd magad. A döntő
pillanatban, mikor éppen úgy lesz szükséges, úgyis kiderül a

27
tévedés. Hiszen ez a föld nem a tied, hanem az övé. Nem
isteni jogon, mint örökség a tied, legfeljebb az élelmesebb
vagy az erősebb jogán. Abban a döntő pillanatban te magad
fogod kétségbeesetten keresni és hívni az igazi birtokost,
mikor a ragadomány a fejedre nőtt, és tehetetlen vagy a
megoldandó feladatokkal szemben.
De éppen ezért nem lehet igazi örökösnek tekinteni azt,
akinek „hiányzik valamije" ennek a földnek a javaiból, s a
hiányérzetet érzékenyen érzi, anélkül, hogy kielégíthetné.
Nem is igazán „szelíd" az ilyen, legfeljebb földhözvert, elcsigá­
zott, megbágyadt. Nem az az örökös, akinek „van", nem is
az, akinek „nincs", hanem az, akinek éppen elég és éppen jó
úgy, ahogy van, mert ha nem volna éppen elég és éppen jó,
kérné a szükségest, és az megadatnék néki.

BOLDOGÍTÓ SZELÍDSÉG

No most, ahogy elömlik rajtad a szelídség boldogító érzete,

nézz körül.
Vedd észre, hogy nem bódítószer csillapított le és tart
részegítő rabságban, hanem azért vagy boldog, s azért veszi
rajtad észre boldogságodat a másik ember szelídség formájá­
ban, mert te vagy a földnek Isten szerint való örököse.
Hiányt tapasztalnak körülötted-melletted — mások?
Bizonyára nincs szükséged arra, amit ók a maguk mértéke
szerint hiányolnak. Hiányt érzel magad? Kérd a mennyei
Örökhagyótól; ha csakugyan szükséges, megadja.
Persze nem egészen pontosan úgy kell ezt csinálni,
ahogy Berzsenyitől tanulja a kezdő körülnéző. „Van kies
szőlőm, van aranykalásszal biztató földem, szeretet, szabad­
ság lakja hajlékom, kegyes istenimtől kérjek-e többet?" —
Mert könnyen meglehet, hogy sem kies szőlőm, sem bő
termést ígérő földem nincs. Mindazonáltal semmim sem
hiányzik. De lehet, hogy van. És hálistennek hogy van, mert
egy-egy ilyen szőlőt és darab földet is fel lehet használni arra,
hogy az Örökhagyó akarata teljesedjék. Lehet, hogy csak
volt, és most egyszerre nincs. Úgy is jó, sőt úgy a legjobb.
Lehet a figyelmet és a munkát egyebütt jobban koncentrálni.
Nincs, ami kihozzon a sodromból. Errefelé nincs, ami

28
nyugtalanítson, vagy éppenséggel erőszakos lépésre vadít­
son. Mindenre van kedvem, erőm, időm, képességem, amit
felsőbb rendelkezésre el kell végeznem. Nincs miért elszomo­
rodjam, kétségek között megüljek, siessek, vagy a kezemet
tördeljem. Érzem, hogy én vagyok a földnek a törvényes ura,
nem a föld parancsol nekem, én parancsolok neki. Én rendel­
kezem vele, én vagyok az örökös. Nem ő az én irányítóm,
és nem másé itt a jog. Ez nagyon meghalkítja a szavamat,
nagyon leegyszerűsíti a terveimet, és fölöttébb megkevesbíti
mozdulataimat. A szavam vezényszó, a terveim mellett nincs
ott a „ha és amennyiben", a mozdulatomnak következménye
támad, gyümölcse érik, eredménye mutatkozik.

A BOLDOGSÁG GRÁDICSOS ÉNEKE

Negyedik lépcső. A boldogság grádicsos útján talán sehol

sem olyan könnyű megbotlani és visszazuhanni, mint a ne­
gyedik fokon. Láthattuk már eddig is, milyen különleges,
gyanús, kritika alá vehető álláspontunk ezen a sétán, s meny­
nyire eltér még a legjobbak közvéleményétől is. Előzmények­
nek tekintjük mindazt, amit következményeknek szokás te­
kinteni. Csak akkor lehetsz boldog, lelki szegény, ha már
ígéret szerint tied a mennyeknek országa. Csak akkor fakad­
hatsz boldog sírásra, ha ebben a boldog lelki szegénységben
megelőzőleg vigasztalásodat lelted. Csak az szelídíthet bol­
dog emberré, hogy ezt a boldog sírásodat az Atya ölében
sírod el, már mint e föld várományosa. A közfelfogás fordítva
hiszi ezt: a lelki szegénység jutalmaképpen tied a mennyek
országa, a sírás következménye a vigasztalás, a szelídség
folytán válsz örökössé. Ó, a közfelfogás képtelen elhinni, amit
hirdet, hogy nincs érdem, de van kegyelem.
Föltéve azonban, hogy te elhiszed a tényeknek, (magad
és mások életében kizárólag csak a tényeknek), hogy a hegyi
beszéd boldoggá tévő útjának az okhatározó mellékmonda­
tai valóságosan az okot, tehát a szerves előzményt adják
tudtodra, mégis zavarba kell, hogy jöjj ezen a negyedik
lépcsőn. Hiszen itt nem kevesebbről van szó, mint elhinned
azt a képtelen állítást is, hogy addig nem érezhetsz éhséget
és szomjúságot, míg meg nem elégíttettél.

29
 Ideje, hogy megnyughass. Okoskodás útján ilyen vége­
redményhez jutni csakugyan lehetetlen. A tapasztalat azon­
ban azt mutatja, hogy ez a logikai képtelenség valóság.
Gondold csak meg, milyen kínos, boldogtalanná tévő érzés
az éhség és szomjúság annak, akinek nincs mit ennie és innia.
Az igazság keresése is csak annak okoz boldogságot, akinek
előzőleg megvan már ez az igazsága. Aki tehát eleve bizo­
nyos abban, hogy van igazság. Csak meg kell keresni, de van.
Aki úgy keres, mint bizonytalanra, aki még csak ezentúl
találja meg, ha ugyan egyáltalában megtalálja az igazságot,
az nagyon szomorú, kiábrándult, csüggeteg, életunt valaki
lehet, és az is — tapasztalat szerint.
Te azonban, vagy én, vagy általában a boldog emberek,
örökségül bírván a földet, bizonyosságunkban szelídek va­
gyunk. Mi megelégíttettünk már ebben a várományos állapo­
tunkban, amelyből még éppen csupán az hiányzik, hogy
egyetlen igazságunk, Krisztus, jogait érvényesítse is. Ezt igenis
éhezzük és szomjazzuk. De nem kétségbeesve és remény-
vesztetten, mint koldusok, akiket rpar az éhség kínja és
epeszí a szomjúság tikkasztó érzése, mert kilátástalan a
helyzetük, hogy egyhamar elverhessék az egyiket és elolthas­
sák a másikat. A mi éhségünk és szomjúságunk az egységes
érzésé, amelyet földi ember talán mindössze magzat korában
érezhet utoljára az anyja méhében, ahol nem kell tartalékol­
ni, sírni és szúkölködni, éhség és szomjúság csak arra jók,
hogy a lekötött, de meglévő táplálék meginduljon a szükség­
let kielégítésére.
Ilyen, a keresés előtt már megelégító igazság Krisztus,
és több ilyen igazság nincs, nem is lehet. Ez az egy mindig
érvényes. Ha éhezem és szomjazom, sohasem eshetik hiába.
Nem csal meg, nem késik, nem hagy éhen-szomjan. Boldog
vagyok.

ÉHSÉG ÉS SZOMJÚSÁG

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot.

Gyerekkorunkban „válogattunk", én is, a húgaim is. Ebből az

időből csengenek vissza fülemben édesapám szavai: az a
bajotok, hogy nem vagytok igazán éhesek.

30
 Az éhes ember nem válogat. Az éhség és a szomjúság
nem mutatkozik viszont azokon, akik el vannak telve. Érde­
kes még ide vonatkozólag az is, hogy a krónikus gyomorbaj­
ban szenvedő betegek egy igen nagy percentje időnkint
gyötrő éhségérzetében kínlódik, s a nemrég operált betege­
ket galambszelíd betegápolók könyörögve kérik, hogy tűrje­
nek egy napot, s bár majd elepednek, ne akarjanak mindená­
ron inni.
A narkotikus szereket megszokott szervezet éhsége
(kokain- vagy nikotinéhség) keserves, de ki nem elégíthető,
hacsak azt nem kockáztatod, hogy a szegény áldozat egy
fokkal ismét mélyebbre süllyedjen.
Mindez eszembe tolul, ahogy olvasom: boldogok, akik
éhezik és szomjúhozzák az igazságot. Igen, boldogok. Azért
boldogok, mert éhséget és szomjúságot tudnak érezni ott,
ahol annyi a megcsömörlött, eltelt, étvágytalan, közömbös
ember. Ó, hogy felcsillan az orvos jóságos tekintete, ha
egyszer csak, végre-valahára, azt a jó hírt hallja, hogy a beteg
napok múltán, ma reggel először „némi táplálékot vett magá­
hoz". Boldog, aki éhes és szomjas. Boldog, hogy egyáltalában
az, és kétszeresen b(oldog, ha igazán az. Ha éhsége valódi
éhség, szomjúsága nem álszomjúság, nem az imént felsorolt
beteg állapotok csalóka és csak a baj fokozása árán kielégít­
hető érzéseinek valamelyike.
Minden betegnek elnyűtt, vagy megmérgezett, vagy
méreganyaggal küzdő és így tulajdonképpeni feladatára kép­
telen a szervezete. Ezért nem éhes, nem szomjas, vagy nem
igazán ehetnék és ihatnék. A nem-boldog ember is mind
ilyen. Nem éhezi és nem szomjúhozza az igazságot, legtöbb­
ször azért nem, mert halálosan kiábrándult, megfáradt, vagy
megsebesült az életharcban, és úgy érzi, hogy minden hiába­
való és hasztalan. Esetleg az vette el a szája ízét, hogy tele
van a hazugságok toxinjaival, talán már hozzá is szokott
ezekhez a mérgekhez, bár ölik és pusztítják lassan, mégis
jólesik neki ez az állapot, sőt már hiányt érezne és szenved­
ne, ha megvonnák tőle a további adagot. A kokainistákról
beszélik, hogy sírva könyörögnek újabb és újabb szállítmá­
nyokért, s hogy megszerezzék a kedves poklot maguknak,
gonosztettekre is képesek. Már ritkább eset, de a teljesség
kedvéért soroljuk fel ezt is: van úgy, hogy valaki nem adja

31
meg magát, kétségbeesetten küzd a mérgezés ellen, antitoxi-
nokat termel vagy szed be, de éhséget és szomjúságot ilyen­
kor nem tud érezni mégsem.

Ml AZ IGAZSÁG?

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot:

mert ők megelégíttetnek.

Régi kérdés. Poncius Pilátus is ezt kérdezte Krisztustól. Nincs

rá kibékítő felelet máig sem, hiába keresték, hiába kínálják
nagy filozófusok. Nincs rá más felelet, azon az egyen kívül:
én vagyok az út, az igazság és az élet.
Az igazságnak az az egy különös ismertető jegye van,
hogy érvényes. Mindig, mindenütt, mindenkor érvényes, so­
hasem derül ki róla, hogy netalán elveszítette volna ezt az
erejét. Nem csak bizonyos körülmények között érvényes,
nem is csak egy darab ideig.
Van egy tréfás közmondás, amely szerint például bor­
ban az igazság. Ha részeg emberrel van dolgod, sokszor az
az érzésed támad, hogy nem is olyan bolondság, amit ez az
aranyállítás kijelent. A részeg ember bátor, őszinte, derült,
akárcsak a megszállottak. Titokzatos hatalom alá vettetett.
Legtöbbször igazságtalanul nevetted ki, hiszen imbolygó lép­
teivel keresztülment veszedelmeken és megérkezett. Lefe­
küdt a sárba, belelógatta lábát a jeges vízbe, semmi baja nem
történt mégsem. A végén neki lett igaza.
Azért hoztam fel ezt a példát, mert ebben a legrövidebb
az uralma az áligazságnak. Igen, igen, borban az igazság, de
csak a kijózanodásig. A hazugság ideigvaló, az igazság örök.
A kijózanodott ember akarata elernyed, derültsége fejfájásos
rosszkedvvé szontyolodik, őszintesége terméketlen önváddá
csitul.
De a többi „igazság"-gal sincs ez különben. Tudományos
igazságok elavulnak, kiderül róluk, hogy tévedés, rosszul
értesültség, elégtelen tapasztalat az alapjuk. A törvényház,
ahol az igazságot osztják, nagyon sokszor bizonyult már a
legnagyobb igazságtalanságok forrásának. A magad igazáról
is de sokszor meg kellett vallanod, hogy csak addig érvényes,
míg csak magaddal törődsz, másokat észre sem veszel.

32
 A földi igazságnak is az a baja, hogy csak itt, ezen a
földön van érvénye. Itt sem mindig és nem mindenütt, leg­
többször csupán szűk körben és rövid ideig.
Ha ilyen igazságokra éhezel és szomjazol, megmérge­
zed magad. Ha ilyen igazságokkal laktál jól, nem érezhetsz
éhséget és szomjúságot a való igazságra. Ha ilyen igazságok
érvényéért küzdesz, borzasztó vereség ér majd a harc végén,
mikor be kell látnod, hogy rakásra gyűjtött, kierőszakolt
értékeid — érvénytelenek.
Krisztus azt mondotta magáról: en vagyok az igazság.
Aki tehát benne él, annak az élete örök érvényű élet, soha
meg nem szégyenül, soha ki nem kerül a forgalomból, soha
még csak nem is devalválódik, soha érvényét nem veszti,
soha az igazság érvénye be nem telik hiábavaló erőlködésein.
Nagyon jó példa erre Pál apostol. Farizeus igazság szol­
gálatában áll. Nagyszerű ember, kiváló képzettségű, jó erköl­
csű, farizeus szempontból nemes elvek harcosa, hiszen azért
tudja a keresztyéneket olyan lelkes tűzzel irtani. Szép, emel­
kedett, emberi szempontból magas igazság az igaza. Csak
nem igazán érvényes. Ezért esik a porba, vakul meg, válik
tehetetlenné a damaszkuszi úton. A felhangzó szózat ponto­
san megmondja, hogy miért. Nehéz néki az ösztön ellen
rugódoznia.
Az ösztön ellen, amely az örök érvényű igazság felé
törekszik, s amelyet a hazugság csak ideig-óráig tud rugódoz-
tatni ellenirányban, nagynehezen.
Csak akkor lehetsz boldog, ha éhséged és szomjúságod
erre az igazságra van. És csak erre az egyetlen örökígazságra
támadhat kielégített, mert egyáltalában kielégíthető éhség-
és szomjúságérzés benned.

A BOLDOGSÁG GRÁDICSOS ÉNEKE

Ötödik lépcső. Szegény ember komisz ember? Azért kérdez­

zük, mert szokásmondás emlegetni. Aki legelőször mondta,
meg aki elhitte neki és tovább mondta, úgy gondolkozott,
hogy akinek nincs, az gorombábban követelőzik és szűkmar­
kúbban adakozik, éppen azért, mert nem jut a semmiből a
gavallérosságra.

3
33
 Ötödik lépcsőjére akarunk föllépni a boldogság grádi-
csos útjának, van miből kiigazítanunk a tévedést. Nem a
szegény ember komisz ember (hiszen a lelki szegénynek nem
is volna erre oka), hanem a nyomorult, földhözragadt ember
az, akkor is, ha milliói vannak, akkor is, ha nincstelen.
Gondoljunk a bibliai nagy adósra, akinek kis adósa van,
és még azután is nyomorgatja az istenadtát, amikor ő maga
megszabadult irgalmatlan terhétől. Nyilvánvaló az eljárásá­
ból, hogy voltaképpen nem részesedett az irgalom kegyel­
mében. Valami olyan homályos érzés kóvályoghat benne,
hogy „no ezt jól kirimánkodtam magamnak", „ez sikerült,
lóvá tettem az öreget", több efféle.
Tégy jót valakivel, ha azt akarod, hogy megismerd a
hálátlanságát — megint valami tapasztalati igazság, amit
gyakran hallani, és vitatkozni sem érdemes vele. Egyszerűen
így van. Igaz. Az irgalmasságot nem lehet csak úgy belopni
a világba. Annak előfeltételei vannak.
Csak az lehet irgalmas, aki előzőleg irgalmasságot nyert.
Az irgalmasság pedig — az a boldogító igazság, amely Krisz­
tus.
Krisztus. Azt jelenti ez a szó, hogy én bűnös, merevül
és örökre eladósodott lény vagyok Isten előtt. És mégsem kell
meghalnom. Nem azért nem kell ellenben meghalnom, mert
Isten valami lágy szívű, szentimentális, vagy éppenséggel
bohém természetű vénember, akit rimánkodásommal levet­
tem a lábáról, vagy pillanatnyi ellágyulásában elengedte
szeszélyesen a tartozásomat, vagy nemtörődöm-gavallér
módra szemet huny, kicsire nem néz, saját törvényei érvé­
nyével nem gondol. Hanem azért nem kell meghalnom, mert
Krisztus eleget tett értem egyszervaló tökéletes áldozatával
a keresztfán.
Irgalom, kegyelem lett árva fejemnek. Betelt az igazság,
de Krisztus közbenjárására nem a koporsóm dicséri az Urat,
hanem az életem.
Csak az lehet irgalmas, aki ezt az irgalmat lelte Krisztus­
ban, az igazságban. Akinek még mindig „kidukál" az élete,
vagy „csekélység" a bűne, az irgalmatlan. Még inkább irgal­
matlan az, akit változatlanul nyomnak a bűnei, vagy aki elől
megszökött az élet, és csak a tengődés maradt belőle meg.

34
 IRGALOM, KEGYELEM!

Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

Most úgy jártunk, mint aki elsőfokú egyismeretlenű egyenlet­

tel dolgozik. Megállapodtunk valamiben, anélkül, hogy egye­
lőre fejtörést okozott volna az x, az ismeretlen. Megláttuk
nevezetesen, hogy addig nem lakozhatik a szívünkben irga­
lom, míg magunk is irgalmasságot nem nyertünk, de nem
hiszem, hogy homályos, elmosódó körvonalú, — inkább
szóhasználatban és azáltal élő — halvány fogalmon kívül
egyéb élne bennünk arról, mi is az az irgalom tulajdonkép­
pen, melyet nyernünk kell előbb, hogynem „gyakorolhat­
nánk".
Megint olyan könnyű volna a magunk feje után indulva
fejtegetni, mi ez az irgalom. De ne feledjük, hogy a hegyi
beszéd útja szoros kapun át vezető keskeny út, amelynek
eddigi szakaszai úgy biztosítják a továbbhaladást és úgy
óvnak a kisiklástól vagy eltévelyedéstől, hogy vaskövetkeze­
tességgel köteleznek.
A .mennyek országának ígérete lelki szegénnyé tesz, úgy
boldogít.
Ez a lelki szegénység eleve megvigasztal, s könnyeket ad
ajándékba. Ezek a könnyek örökösökké installálnak, s ezáltal
mindjárt szelídekké is nemesítenek bennünket. Szelídségünk
megelégedettségünk forrásává válik, s egyben boldog vágyat
ébreszt lelkűnkben az igazság után.
Nos, ez az irgalom, melyet nyerünk: ez az éhségünk és
szomjúságunk felé áramló igazság, maga Krisztus, aki saját
terminológiája szerint: út, igazság, élet.
Vegyük észre, hogy ez az igazság középütt helyezkedett
el. De ott van a krisztusi hármasságokban mindenütt közé­
pen. Út, igazság, élet. Halál, újrafogantatás, örökélet. Bűn,
váltság, bocsánat. Karácsony, húsvét, pünkösd. Jászol, ke­
reszt, nyitott sír. Atya, Fiú, Szentlélek.
A halálraítélt szokta rimánkodva kérni: irgalom, kegye­
lem árva fejemnek. így is van valahogy: ébredjen irgalom (a
szívedben), és adj kegyelmet (nekem). Irgalom nélkül nincs
kegyelem. Ez igaz, ezt még többnyire így is érzik embertest­
véreink. De: árva fejem nélkül viszont nincs irgalom. Amit

3*
35
nem árva fejem remél megnyerhetni a kegyelem forrásától,
azt az én kemény nyakam csak jussolhatja.
Az az igazság, amely Krisztusban az én éhségem és
szomjúságom csillapítására gazdagon árad, az irgalom forrá­
sa számomra. Zálog az én kétsébeesésemnek, afelől, hogy
van reménység az Atyánál, mert az Atya szeret engem.
Megítél, megtör, de felemel. Nem érdemiem, de adja. Mihelyt
árva fejemnek kérem, megindul atyai szívéből az irgalom, és
kegyelem formájában megérkezik hozzám.

AZ „IRGALMAS" SAMARITÁNUS

(Lk 70 ,30-35)

Voltaképpen nem róla van szó, ezúttal csupán illusztráció­

ként idézem föl jól ismert alakját. De szükségünk van rá,
nehogy a boldogan irgalmas alakja amolyan élettelen figura,
tartalmatlan képzet módjára raktározódjék el lelkűnkben,
egészen a soha fel nem támadásig.
Miért „irgalmas" ez a samaritánus? Hát legelőször is
azért, amiért a vele együtt szereplő pap és lévita „irgalmatla­
nok". Menjünk visszafelé egy kicsit a boldogság grádicsos
útján, míg /eérkezünk a papig és a lévitáig. Ott esdekel
kegyelemért az utas árva leje: az ó irgalmuk nélkül nincs
kegyelem a nyitott sebeknek, elfolyik rajtuk keresztül a vére,
meg fog halni. De az ő éhségüket és szomjúságukat a tör­
vény eltompította. Nincs a szívükben irgalom, ők beteltek a
törvénnyel, ők nem örökösök, hanem választott nép, tehát
nem szelídek, hanem gőgösek. Nincsenek könnyeik, önelé­
gült mosollyal imádkozzék: hálát adok neked, hogy nem
vagyok olyan, mint a többi. Ebben az imádságban gazdagok,
az ígéret Földje az övék, nem a mennyek országa. Ezzel
párhuzamosan nézzük most az utas árva fejét, mely nem
nyert irgalmat. Szörnyű éhség és szomjúság kielégítetlensége
gyötrődik abban az igazságtalanságban és hazugságban,
amelyet ez ember testén a nyitott sebek jelentenek. Olyan
mindegyik, mint egy nyitott száj. Jól látja és mondja a siral­
mas Ráchel: óh, hadd csókolom meg a vérző sebajkat, mely
égre kiált, bár iszonyúan hallgat. Lázítanak a sebek, tehát

36
nem szelídek, hiszen az örökös méltatlanul a földön hever.
Nem az övé a föld, melynek örököse. Vér folyik belőle, nem
könny, és ez olyan vigasztalan. Nem szegény, hanem nyomo­
rult, két embertestvérén keresztül nem jutott el hozzá az
ígéret. Az ígéret Földje elveszett számára a két „felebarát"
szívtelenségén, a mennyország még nem érkezett idáig.
Egyszerre csak megjelenik a samaritánus. Irgalmas.
Nemcsak azért, mert a másik kettő irgalmatlan, azért is, mert
belőle áradnak a dolgok az úton fekvő felé. Árad az egyénisé­
ge, ahogy feléhajlik. Árad a korsóiból a sebekbe az olaj és a
bor. Árad testéből a felnyaláboló, tovacipelő és ágyba fektető
erő. Árad a pénz az erszényéből a vendéglős számára. A szí­
véből egy láthatatlan fluidum árad, amelyből a visszafelé
tartó úton idehúzó pókfonál lesz. Ez az áradás az irgalom,
amely az utason kegyelemként nyugszik meg. Biztosítva van
a jövője, átmenetileg is, míg a samaritánus visszatér, az
aranyakkal. Teste az út porából jó helyre kerül. A sebek a
bortól és olajtól behegednek. De mi indította el az áradást?
Egy ugyanilyen titokzatos áradás. A samaritánus irgalmat
vett. Hiszen egyébként nála hiányoztak a földi vagy emberi
„motívumok", a másik kettőnél pedig megvoltak. Az ígéret
Földje nem az övé, ő nem „felebarátja" az utasnak, nem
kötelezik a „törvények". Igazán Melkisédek rendje szerint
árad belőle az irgalom.

A BOLDOGSÁG GRÁDICSOS ÉNEKE

Hatodik lépcső. Úgy megszoktuk, hogy az utcán a katonák

szalutálnak egymásnak, ma már eszünkbe se jut töprengeni
rajta: miért. A tudósok kíváncsibb emberek nálunk, s egy
ilyen kíváncsi tudós rájött, hogy szalutálni annyi, mint hirte­
len szemünk elé kapnunk a kezünket. Azt jelenti tehát, hogy
az alacsony rangú katona félti a szemét a megvakulástól,
olyan elviselhetetlen a magas rangú tiszt személyének fé­
nyessége.
Talán ez a régi-régi szemlélet a magyarázata annak is,
hogy a halandó ember mindig fél inkább, mintsem örül, ha
szemtől szembe kerül Istennel. Az Ószövetség hősei ilyenkor
mindig felkiáltanak megrettenésükben: jaj nékem, mert lát­

37
ták az én szemeim a Magasságost. Hiszen még a nevét sem
merték kimondani az ótestamentomi férfiak. Mózesnek le
kellett vetnie saruit az égő csipkebokor előtt. Beth-Sémes
körül szörnyethaltak az illetéktelenek, pedig csak a frigyládát
akarták megóvni a lezuhanástól. A szentek szentéjébe a
főpap is csak egyetlenegyszer léphetett be egyugyanazon
esztendőben.
És íme, jézus azt ígéri azoknak, akikből boldog áradat­
ban ömlik az irgalom mások felé, hogy ők az Istent meglát­
ván, tiszta szívvel lehetnek boldogok. Csudálatosán áldott ez
a kijelentés, anélkül, hogy valamit is engedett volna az Isten­
nel való találkozás eredeti fenségéből. Fenséges az most is,
csak nem félelmes, s ezért akik az Istent meglátják, nem
meghalnak, hanem boldogabbak lesznek, helyesebben akkor
lesznek csak igazán boldogok.
Irgalom.. . ne teljünk be olyan hamar ezzel az áldott
szóval. Ne gondoljuk, hogy teljesen magunkba szívtuk az
értelmét. Semmi köze igazi jelentésének mindennapi, szoká­
sos használatához.
Nem részvét, nem alamizsnálkodás, nem szociális fele­
lősség, nem az, hogy megesett a szívem valakin, akár érde­
melte akár nem. Irgalom, áradás, megindulás mások felé.
Áradás úgy, ahogy a medréből kilépett folyó elönt mindent,
amit beér. Megindulás úgy, ahogy a holttest megindul saját
maga teljes feloszlásáig. Nincs folyó, nincs test: eltűnt, meg­
semmisült, megszűnt hangsúlyozni önmagát, beleolvadt má­
sokba. Ez az irgalom.
Ez az irgalom látja meg az Istent, mert nincs többé gát,
akadály, fátyol előtte, hogy ne láthassa. Hiszen önmaga volt
ez a gát, ez az akadály, ez a fátyol. Ez az irgalom nemcsak
meglátja, de meg is láthatja Istent: nem kell neki attól tarta­
nia, hogy meghal ezért a szörnyű merényletért. Hiszen már
előbb meghalt önmagának. Mit féltsen? Nincs mit féltenie.
Miért féltse? Nem akar mindenáron saját maga lenni.
Istenhez csak saját magunk odahagyásával, feláldozásá­
val, meggyűlölésével juthatunk el. Istent egyéniségünk kere­
tei közül nem láthatjuk meg semmiképpen.

38
 MIKOR TISZTA A TISZTA?

Boldogok a tisztaszívűek: mert ók az Istent meglátják.

Mihelyt Istent meglátta valaki, Isten azonnal keresztül ragyog

rajta, előbb nem. Igen, mert aki Istent meglátta, az megtisz­
tult.
Szeretném, ha nem az lenne az első gondolatunk, hogy
aki most így tiszta, azelőtt piszkos volt. Mondjuk így inkább,
azelőtt homályos volt, azelőtt zavaros volt, azelőtt elegyes
volt, azelőtt vak volt. No és végül azt is odatehetjük most
már, azelőtt piszkos volt.
Ó be gazdag szó ez is, a maga széles skálájú nyomorú­
ságtartalmával, hogy „vak". Vak a sötétség. Vak a vakablak.
Vak a vakszemem. Vak a vakvágás. Vak a szenvedély és a
méreg. Vakcsillag a Föld a Naphoz képest. Vakot vet a
kockajátékos. Vak a vakszerencse. Vaktában megy a tévely­
gő utas. Vakon rohan a vesztébe az elvakult. Vak a vakem­
ber. A vakság esetén vagy a fényforrásban, vagy a közegben,
vagy a felvevő szervben, de mindig mindenütt fogyatkozás
van: kedv, erő, képesség hiányzanak. A homályban már van
egy kis reménység, hogy egyszer eloszlik. A köd, a délibáb
csak csalókává, bizonytalanná, gyöngévé teszi a látást, de
nem öli meg egészen. A zavarosság újabb győzelem állomása,
már a tiszta látás kerekedett felül, de még nagyon erős
küzdelem vár reá, és még félni lehet újabb fordulattól.
Ne is kísérjük tovább a tisztaságot diadalmas útján.
Lássuk meg és lássuk be, hogy a tiszta szív istenlátása vaksá­
gon, homályon, zavaros látáson át világosodott, tisztult meg,
abban a mértékben, ahogy az irgalom lassan-lassan erőt
vehetett rajta. Lássuk meg, hogy azért nem tiszta még a
szívem, ha nem tiszta, mert egyéb is van benne Istenen kívül.
Egyebet is lát még, nem csak Istent látja. Ez az idegen valami:
a piszok, a szennyező anyag, a seprő, amely a zavarodottsá­
got okozza, a homály és a vakság sűrű áthatlansága.
A tiszta szív úgy látja Istent, amint a fényt csak tiszta
tekintet állja hunyorítás, könnyezés és káprázás nélkül.
A hortobágyi pásztor tekintete tiszta is. Tisztább mint a
turisták zavaros, álmos, ittas, szenvedélytől lázas, betegségtől
csipás, agyonolvasott, sötétséghez szokott szeme amilyen.

39
Naphoz, fényhez, horizonthoz szokott tekintet ez, amely
törődik a nagy puszta életével, éhezi és szomjúhozza: falja
és issza a fényt, hiszen az övé, benne él, uralja, meg van
hatva tőle, meg van elégedve véle.
Minden megkapó voltában azért mégis nyomorúságos
hasonlat a hortobágyi pásztor a tisztaszívű emberhez képest.
De egy tanulsága mégis kiáltó valóság: nem lehet az ember
szíve hamarabb tiszta, csak akkor, mikor már az ember Isten
szemléletébe felejtkezett, és merült el véle.

TISZTA SZÍNARANY

Boldogok, akiknek s z í v ó k tiszta.

Lehet, hogy sokan azt gondolják, eleget beszéltünk már a

szívről. Pedig még csak a tisztaságról beszéltünk. Láttuk, hogy
van vakság, homály, zavar, elegy és piszok. Mindezzel szem­
ben pedig van a tisztaság. Tiszta szem, tiszta bor, tiszta
pohár.. . tiszta színarany.
Nos, a szívre vonatkoztatva: tiszta szív, aranyszív, csu­
paszív. Olyan tiszta, mint a pohár, olyan tiszta, mint a bor,
olyan tiszta, mint az arany, olyan tiszta, mint a méz (a
színméz: csupaméz).
A tiszta szív tehát csupa szív. Semmi egyéb, csak szív.
Ha volt salakja: kitisztult, leülepedett, kicsapódott, felszívó­
dott, kiolvadt. A tiszta mézben nincs sonkoly, a tiszta borban
nincs seprő, a tiszta színaranyban nincs salak, a tiszta szem­
ben nincs se csipa, se vérér, se mámor, se bujaság, se szenve­
dély, se láz, se káprázat.
A tiszta szemnek nem a könyvmoly, a beteg, az egzal-
tált, a szerelmes, a részeg, a szédülő, az álmos szem az igazi
ellenképe, hanem az őrült szem. Az őrült szemben az a
legborzasztóbb, legvigasztalanabb és legkibírhatatlanabb is,
hogy beíele fordult szem, holott a látó szemnek mindig
másra, tehát mindig kifelé kell irányulnia.
A tiszta szívnek is van ellenképe. Igazi őrült szív, mert
befele fordult szív. Az önző szív ilyen. Az önző szív nem
láthatja Istent, mert piszkos, elegy, zavaros, homályos, vak
szív. Bűnös szív, magában és magának élő szív. Minden

40
őrületben az a szívszorítóan szomorú közös ismertetőjegy,
hogy benne megszakadt az érintkezés egy belső és külső
világ között.
Az önző szív is úgy merült el Isten szemlélete helyett
önmaga csudálatába, mert nem olvadhatott szét az irgalom­
ban, hiszen hazug káprázatok között élt, nem örökös volt,
csak forradalmár trónkövetelő, nem tudott sírni, hiszen saj­
nálta önmagát, nem mondott le igényeiről a gazdagságra,
akár voltak tényleges, meglévő kincsei, akár csak kívánságai
és ábrándjai voltak.
Ráismertél-e már erre a „szívre"? A lelkünk az, amely
aszerint tiszta vagy nem tiszta: Isten lakik-e már benne, vagy
még mindig a gonosz lélek, a bűn lakja. A bűn: lelkünk
salakja idegen eleme, szutyka, ellenállása, sötétsége. Ez kava­
rog, zavarodik, őgyeledik, ülepedik rá, ettől vakul meg a
tükre, ez borítja be, mint vastag, szürke hályog.
Nem is olvad ki kohó tüze nélkül; vagy ha ki nem forrja
magát, az Ige bázisa ki nem csapja; vagy le nem pereg tiszta,
nehéz súlyán; le nem hull, mint Pál szeméről a pikkely.
És lesz: tiszta szív, aranyszív, csupaszív. Boldog szív.

A SZÍV

Boldogok, akiknek szívok tiszta: mert ők az Istent

me g l á t j á k .

Gyermekkorom egyik legkedvesebb olvasmánya volt ez a

könyv, olasz író műve, címe szerint: cuore, szív. Egy kis
elemista fiúgyerek naplója a harmadik elemi esztendejéről.
Apró történetek, észrevételek pillanatfölvételkék, jellemké­
pek, levelek, mesék gyűjteménye, úgy, ahogy az az esztendő
láttatta magát. Úgy, ahogy azt az esztendőt láthatta valaki
nem a szemével, hanem a szívével. Emlékszem rá még ma
is, először vetette fel a kérdést számomra De Amicis könyve:
vajon miért ez a címet adta neki a szerző, s tovább fűzve a
problémát: mi hát a szív, ha ez a könyv a szív könyve, úgy,
ahogy van.
Az a szív, aminek ez a bibliai vers mondja: boldogok,
akiknek a szívok tiszta, mert ők az Istent meglátják.

41
 A szív e szerint Istent obszerváló rész bennünk. Nem
lehet más és egyéb: a lelkünk az. Hiszen az Isten lélek. És a
lélek az, amely bennünk tiszta vagy nem tiszta. A lélek, amely
nem tiszta, azóta, hogy első szüléink engedtek a kígyó szavá­
nak és megszegték Isten parancsát. A lélek, amely a bűneset
óta nem is lehet tiszta addig, míg Jézus Krisztus drága vére
tisztára nem mossa a bűntől. Ó ez a bűnös lélek, ez olyan
vak, homályos, zavaros, elegy és piszkos, olyan őrült, befele
fordult, önző, szeretetlen, koldus addig, míg irgalmasságot
nyerve meg nem látja Istent, akit a paradicsomi átok óta nem
látott szemtől szembe, legfeljebb itt-ott, égő csipkebokor­
ban, fellegek között, hatalmának kétségtelen jeleitől megret­
tenve, de mindig, mindenütt csupán közvetetten.
Ó ez a tisztára mosott szív milyen megedzetten, magá­
tól értetődően, rebbenés nélkül merül el az irgalom után a
Magasságos szemléletében. Milyen boldog.

A BOLDOGSÁG GRÁDICSOS ÉNEKE

Hetedik lépcső. A tékozló fiú alakja képzik meg előttem

ennek a versnek olvastára. Hazafelé tart megalázva, ron­
gyokban, kiéhezetten, de vágyakozó lélekkel. Egyelőre bol­
dog, ha csak azt el bírja képzelni, hogy béres lehet ott, ahol
valaha Fiú volt. Aztán megtörténik a várt, félt és mégis kért
találkozás. Az Atya felemeli az esdeklőt a porból, és kiadja
legelső rendelkezését szolgáinak: Öltöztessétek fel illő mó­
don! Fürdőt, kenetet, patyolatot, ékes köntöst jelent ez a
rendelkezés annak a számára, aki ebben a pillanatban még
poros, piszkos, mezítelen és condrákba bónyált.
Nem tudom, kedves olvasóm, érezted-e már magadat
valaha is nagyon alávalónak és nagyon is alant kerültnek
(Istennel szemben értem, természetesen). Ha igen, lehetetlen,
hogy ne érezd ennek az új grádicsnak hatalmas, felfelé
lendítő erejét a boldogság útján. A tisztálkodás, a tisztulás, a
tisztaság tisztességszerző ereje adja meg ennek a lökésnek ezt
a rendkívüli erőt. Az Atyát látni, megtisztulni és fiúi rangra
jutni: egy. Aki Istent meglátja, az Isten fia egyúttal és azonnal.
Szakasztott azonmód, ahogy a tékozló fiú a tisztálkodás
ténye által újra visszanyerte fiúi rangját. Tisztálkodásra a

42
jogot pedig akkor kapta meg, bízvást mondhatjuk, hogy
azáltal is, mikor szemtől szembe került Atyjával. Mi is újra
Isten fiaivá lehetünk, ha megfürdünk a Bárány vérében. Ezt
a drága fürdőt pedig nagyon egyszerűen megkaphatjuk aján­
dékképpen, ha a tékozló fiú módján (irgalmasságot kérve és
nyerve) állunk az Atya színe elé (helyesebben: borulunk
lábához alázatos, bűnbánó lélekkel).

ISTEN FIAI

Boldogok a békességre igyekezök: mert ők az Isten

fiainak mondatnak.

Bizonyosan többen szoktak olvasgatni az én kedves testvére­

im közül történelmi könyveket. Nem újság ezek számára,
amit itt most mondandó vagyok. Ahány diktátora volt a
világnak, mind egyformán viselkedett attól a perctől fogva,
hogy a hatalom végérvényesen és immár elvitathatatlanul a
kezeibe került. Valamennyi megszelídült. Valamennyi arról
kezdett beszélni, hogy elég a vérontásból, a rendetlenségből,
a rombolásból jöjjenek az építés a konszolidáció, a béke
esztendei.
Ritkán sikerül ez a nemes szándék, egyet azonban meg­
világít a lélek titkai közül. Mihelyt valaki valamilyen vonatko­
zásban hazaérkezett, azonnal békességes szándékai támad­
nak addigi epekedő, irigy, harcias szándékai helyébe. A dik­
tátorok s egyéb trónkövetelők, parvenük, vagy hogy is tisz­
teljük őket, egyenkint és összesen nem is békességes szándé­
kaik őszintébb vagy hazugabb formái miatt szoktak megbuk­
ni később aztán mégis. Ez a szándékuk nem is lehet nem
őszinte. Más a baj. Az a baj, hogy tévednek abban a hiszem-
ben: odahaza vannak.
Isten fiainak a békességes szándéka éppen abban külön­
bözik a megszelídült emberi fenevadakétól, hogy valóban és
nemcsak vágyálmok szerint onnét hazulról keltezett békes­
ség. Aki Isten fiának mondatik, annak többet embertársaival
elintézetlen ügye már nem lehet, ezen a világon követelni
valója sem nagyon van. Ugyan mi is lehetne? Mit akarhatok
még elérni, magaménak mondani, másoktól elperelni azon

43
felül, hogy megláttam Istent, megtisztultam és most itt va­
gyok az ő oldalán mint az ő fia? Mi lehet még megvitatni való
vagy kétséges, vagy éppenséggel tévedés ott és akkor, ahol
és amikor a bizonyosságnak egész fellege vesz körül?
A vagyonodat kérik? Ugyan, ne garasoskodj, add oda
nekik, minek neked vagyon, ha Isten fiának mondatol? A ha­
táskörödet akarják mindenáron? Hadd üljenek a helyedre,
úgysem ülhetik azt el előled Atyád akarata ellen. (Legfeljebb
nem ezt a helyet szánta Isten mától fogva neked.) Az életedet
akarják? Látod, az, aki Istennek igazán, vitán felül Fia volt, az
életével sem fukarkodott.

SIKETÍTŐ ÉS VAKÍTÓ BÉKESSÉG

Boldogok a békességre i g y e k e z ő k .

Mi hát az igazi békesség? — kérdezhetné valaki teljes joggal

a sok tagadás után, amit eddig a békességes szándék felől
hallott, Istenfiúságból fakad, jó, ezt már tudjuk, de — hogyan
jelentkezik, hogy érvényesül a praktikus életben, amely köz­
tudomás szerint mindenki háborúja mindenkivel?
Megvallom, kényes helyzetben érzem magamat, mikor
a békességről bizonyságot kell tennem. Hiszen engem bará­
taim, munkatársaim, az egész magyar misszió harcos, össze­
férhetetlen, „kereteket nem tűrő" egyéniségnek ismer és
kezel. Legalábbis különösen hangzana akármiféle nyilatkozat
a békességről — éppen az én szájamból.
De hát ez a vers mégiscsak nyilatkozatra, bizonyságté­
telre kényszerít. Kénytelen vagyok vele, és hogy túl legyek
a nehezén, hadd ugorjam fejest a probléma legközepébe.
Akármilyen „aforizmaszerűen" hangzik, meg kell vallanom:
voltam én valaha nagyon népszerű ember is. De akkor még
nem voltak szándékaim olyan békességesek, mint ma. Ma
azért van annyi ellenségem, azért nem férnek velem össze
embertestvéreim, azért zárják el közösségek és munkaalkal­
mak az ajtójukat előlem, mert minden szavammal és tettem­
mel békességre igyekszem.
Azt ne gondolja azonban e sorok olvasója, hogy talán
a többi ember rossz, vagy értetlen, én pedig mártírja vagyok

44
a Jézus Krisztust követők boldogságra vezető útjának. Nem
így áll a dolog. Ellenben a békességre törekvéssel nincs tisztá­
ban nagyon sok ember. Összetéveszti az igazi békességet a
temető hideg, mozdulatlan, rothadó, közönyös csendjével.
Két viharfelhő „békességre törekvésének" a látható és hallha­
tó következménye: vakító villámfény és siketítő mennydör­
gés.
Míg nem törekedtem békességre, halmozódtak közöt­
tem és testvéreim között az ellentétek, s én ezeket az ellenté­
teket udvarias szólamokkal próbáltam áthidalni, amik elinté­
zetlen ügyeinket csak szaporították és mérgesítették, magát
az elintézést meg csak odázták és súlyosbították.
Ma már törekszem a minden áron való békességre. Nem
igaz, hogy a békességre való törekvés valami halk, elegáns
művelet. Nézzétek a legbékességesebb Embert!

A BOLDOGSÁG CRÁDICSOS ÉNEKE

Nyolcadik és utolsó lépcső. A legbékességesebb Embert, az

Idvezítő Úr Jézus Krisztust, ordítozó tömeg veszi körül. Már
három esztendő óta „egyezkednek" vele. Volt idő — néhány
nappal halála előtt, virágvasárnapján —, mikor nagyon elő­
nyös árat kínáltak neki békesség fejében. De ó ezt a konjunk­
túrát nem használta fel, tudván jól, hogy nem szerezne igazi
békességet.
Ő pedig minden áron békességet akart hozni ennek a
világnak.
A csudák nem elégítették ki a gyűlölködő embereket.
Keresztelő János talán megnyugodott, hallván, hogy a vakok
látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, és a szegé­
nyeknek az evangélium hirdettetik. De a világ nem volt
hajlandó megbékélni ilyen olcsó áron.
Jézus Krisztus erre drágább árat szabott. Az élet vizét és
az élet kenyerét ígérte és adta. Örökéletre buzgó víznek
kútfeje lesz abban, aki ebből a vízből iszik .. . és aki ezt a
kenyeret eszi, él örökké. Hiába volt minden ígéret, elriasztot­
ta a tömeget, ettől kezdve csak a tizenkettő maradt vele.
És ekkor Jézus Krisztus megadta a legnagyobb árat a
békességért. Odaadta önmagát, drága életét, piros vérét a

45
kereszten azoknak, akik a békességet bűneik miatt nem
akarták olcsóbban elfogadni.
Az igazi békességre törekvőt tehát nem onnan lehet
megismerni, hogy szolgálatkészen tölti kifelé nyitott csekk­
könyvecskéje lapjait boldog-boldogtalannak, aki hozzá fo­
lyamodik. Egyáltalában nem onnan, hogy boldog, elégült,
hálás, mosolygó tömeg veszi körül. És aztán már végképp
nem onnan, hogy ezalatt templomi áhítatos hangulat révült
moraja és jóillatú tömjén füstje jellemzi vagy kíséri az egész
élőképet. A békességre törekvőt dühös és ellenséges embe­
rek marcangolják, a békességre törekvő pedig legtöbbször
üvölt kínjában, mert a marcangolás legfeljebb a passziójáté­
kok szereplőinek nem szokott fájni, ellenben minden egyéb
alkalomból emberfeletti fájdalmat okoz. Maga az Úr is felkiált
a kereszten: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el enge-
met?
Békességre törekedni nem is lehet frakkban, lakkban és
többszörösen összetett mondatokban. Legfeljebb diploma­
táknak. De azoknak a békességes szándéka nem mindig
őszinte. Nem is igen eredményes. És csak nagyon ritka eset­
ben Krisztus szerint való.

46
 PAROLA
Máté 5 ,1 1 -1 6

Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak

titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek
énérettem.
Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bősé­
ges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik
előttetek voltak.
Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül,
mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy
kidobják és eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a
hegyen épített város.
Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem
hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék mindazoknak, akik
a házban vannak.
Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy
lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei
Atyátokat.

A BOLDOGSÁG CRÁDiCSOS ÉNEKE

Boldogok a lelki szegények,. . . akik sírnak,. . . a szelí­

dek, . . . akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot,. . . az
irgalmasok,. . . akiknek a szívük tiszta,. . . a békességre
igyekezők,.. . akik háborúságot szenvednek az igazsá­
gért. . .

Szegények, sírók, szelídek, igazságra éhesek, irgalmasok, tisz-

taszívűek, békességesek, szenvedők azelőtt is voltak. Mindig
voltak, mióta a világ, pontosabban mióta első szüléink „félre-
térének".
De nem voltak boldogok. Nyomta őket a szegénység,
fojtogatta a könny, félretolta szelídmagukat a törtetők hada,
éhen-szomjan hagyta a hazugság, irgalmatlanul bántak ve­
lük, vakította szemeiket az Isten fényessége, békességük
békétlenséggé keseredett, a húsukba vert szögek fájdalma

47
csak kínt okozott nekik, telítette őket kínnal, más érzésnek
sem helye, sem érkezése nem lehetett mellette. Nem voltak
boldogok. Boldogtalanok voltak.
Nem voltak boldogok ezek közül a lelkek közül azok
sem, akik akkor véletlenül ott ültek a hegy lábánál a sokaság
között, és hallgatták Jézust, mikortól kezdve megnyitotta
száját, de nem hallották ót. Csak szavakat, csak igéket hallot­
tak, de a szavak, az igék nem váltak számukra úttá, igazság­
gá, életté.
Ezek mind hazamentek idővel, a sokaság többi tagja
közt érintetlenül, s bizonyára ott kiabáltak azzal a másik
sokasággal egyetemben Nagypénteken Pilátus háza előtt
meg a Koponyák hegyén.
A legelső pillanatban dőlt el a sorsuk. Akkor váltak
boldogtalanokká.
Ugyanakkor, mikor a boldogokon átfutott a boldogság
lángja, akárcsak valami csudálatos villanyos áram. Abban a
percben, mikor Krisztus megnyitotta száját...
Abban az áldott szempillantásban a boldogok megkap­
ták a mennyeknek országa felől a bizonyosságot. Megígérte-
tett nekik Krisztusban és Krisztus által a mennyeknek orszá­
ga. És ugyanabban a szempillantásban megfutották a bol­
dogságra vezérlő utat állomásaiban egymás után és mégis az
egészet egyszerre: ígérettől a beteljesedésig.
Szemétnek ítéltek mindent, ami eddig értékes birtok
vagy érték utáni epekedés volt a lelkűkben és ebben a nagy
szegénységben boldogok voltak, mert —
megvigasztalta őket Krisztus, a mennyország egyetlen
záloga. Elfakadtak hát nagy szegénységükben sírva, de ez a
sírás nem fájt nekik, ellenkezőleg boldogságot okozott. Igen,
mert —
nem árván és kifosztottan sírtak, hanem úgy, ahogy a
kisgyermek az anyja ölében. Megint Krisztus volt a biztosíték
afelől, hogy ők fiák, örökösök. Szelídre sírták magukat, de
szelídségüket nem játszhatták ki, nem használhatták ki má­
sok. Nem ügyefogyott szelídség volt ez, hanem az örökös
magától értetődő szelídsége, hiszen
megelégített emberek voltak, olyanok, mint a magzat
az anyja szíve alatt. Krisztus, a kiapadhatatlan igazság gazdag
forrása táplálta őket. Nem kellett lesni, várni ezt a forrást,

48
csak vágyni kellett utána. Ez a vágy, ez az éhség és szomjúság
megint nem fájt, hanem boldoggá tett, hiszen
áradt felé a kielégülés, az irgalom. Kéretlen, ingyen,
kegyelemből áradt, szinte zuhogón áradt, a boldog ember
nem is lehetett volna jószerint zsilipje; adta, árasztotta hát
a bőséget bőségesen tovább, maga is felolvadván az irgalom­
ban boldogan,
közben mosta, tisztította ez a bőséges áradás vak, ho­
mályos, zavaros, salakos, bűnös, őrült, önző szívét, mígnem
megedzette odáig, hogy megláthatta a kegyelem forrásának
egyetlen kútfejét, Istent. Boldog tisztaságában
'tisztán látta már azt is, hogy ő ennek a rettegve félt,
soha nem látott, sokszor megbántott, de oly atyai, oly ke­
gyelmes Istennek nem martaléka, nem ellensége, hanem: fia.
Ezt is annak a másik Fiúnak, az igazinak, az egyetlennek
testvéri szeretete mutatta meg neki. Szívének minden harci­
as, békétlen, ölnivágyó indulata megcsendesedett, elhalt ek­
kor. A Fiúnak nincs már harcolnivalója, mert az ő része: a
bizonyosság.
. . .És most itt áll az utolsó tény előtt. A Kereszt tövénél.

A NAPONKÉNTI KERESZT

Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és

vegye fel az ő keresztjét mindennap, és kövessen engem.
(Lk 9,23)

Ezért a bizonyosságért, hogy boldogan érzem magam Isten

fiának, meg azért a másikért, ami ezzel egyidejűleg jelentke­
zett az életemben, hogy immár valóságosan is enyém a
mennyeknek országa, oda tudok adni mindent Értékeim már
odaadtam az induláskor. „Élvezeteimet" is boldog könnye­
kért. Érvényesülési lehetőségemet az örökségért. A magam
igazát azért, Aki út, igazság, élet. Egyéniségem felolvadt, hogy
az irgalom odaadásában áradhasson mások felé. Szívem
belefelejtkezett Isten szemlélésébe. Életművem kíverekedé-
séről megfeledkeztem istenfíúságom bizonyosságában.
Még csak az életem van hátra. Húsom, vérem, idegszá­
lam : testem.

4
49
 És kérik, követelik az életemet a világ fiai. Minden em­
bertestvérem dühödten vágyik rá, aki nem találkozott Krisz­
tussal még eddig, sem a hegyen, sem egyebütt.
Nem vagyok fakír, megvonaglik a húsom, ha tépik. Nem
vagyok szadista-mazochista beteg, a vérivóktól visszaborza­
dok. Nem vagyok félig önkívületben révedező rajongó sem,
idegeimen átcikázik a kín, ha bántanak. Most érzem csak,
hogy az igazságért valósággal meg kell szenvedni.
De boldog vagyok. Bontják lelkem porsátorát, és a
sárból vétetett, gyarló matéria bomlik is. Ám lelkem a meny-
nyország boldog birtokában most jutott el a boldogság tető­
fokára, hiszen ezt a háborúságot az igazságért szenvedi. Már
tud is imádkozni azokért, akik bántják.

AZOK AKIK, ÉS Ml MAGUNK

Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért:

mert azoké a mennyeknek országa. Boldogok lésztek,
mikor titeket szidalmaznak, háborgatnak és minden go­
nosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem.

Milyen látszólagos szószaporítás van ebben a két versben.

Hiszen így akár mind a nyolc boldogságról kétféleképpen
beszélhetett volna Jézus. Boldogok, akik sírnak.. . Ti is boldo­
gok lésztek, mihelyt könnyeitek meg fognak eredni. Boldo­
gok a tisztaszívűek. Boldogok lesztek, ha szívetek megtisztul.
Nem így sorolta el azonban Krisztus urunk a nyolc
boldogságot. Nyilvánvaló tehát, hogy tévedünk, ha a ma­
gunk gondolatait néki tulajdonítjuk. Abban sincs igazunk,
hogy a tizedik vers ismétlése felesleges.
Boldog, aki lelkében szegény, aki sír, aki szelíd, aki
igazságra éhes és szomjas, aki irgalmas, aki tisztaszívű, aki
békességes, aki háborúságot szenved az igazságért. De te,
kedves testvérem, meg én, akik most együtt olvassuk ezeket
a bibliai verseket, mi még nem vagyunk boldogok. Mi még
csak leszünk boldogok, majd h a .. .
A Bibliáról azt tanultuk, hogy az életünk zsinórmértéke.
Ez a vers is életünk zsinórmértéke. Úgy éljünk, ho gy.. . és itt
sok minden eszünkbe juthat, hadd foglaljuk össze így: sze­

50
resd a te Uradat Istenedet életed minden pillanatában, és
szeresd felebarátodat életed minden pillanatában, mint ma­
gadat, továbbá.. . ne légy boldog, hanem leéndj boldog,
majd h a .. .
Majd mikor szidalmaznak, háborgatnak és minden go­
nosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem.
Eddig is az volt baj úgynevezett keresztyén életünkben,
hogy úgy jártunk-keltünk, viselkedtünk ebben a világban,
arról akartunk és szoktunk bizonyságot tenni, mintha már
boldogok lennénk.
Pedig még csak ezután lehetünk boldogok. Majd h a ...
Mennyi keserves hazugságot kilúgoz a lelkűnkből ez a
kegyetlen „jövő idő". Mennyi istentelen szomorúságot kiűz
belőlünk, ha az a majdnem, majdnem semmi, ami eddigi
életünkben Krisztust jelentette, még nem a teljesség...

ÁLMÁRTÍROMSÁC

. . .mikor titeket szidalmaznak, háborgatnak és minden

gonosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem.

Berzenkedő önérzetem semmivé válik ez alatt a mérték alatt.

És jó, hogy ez történik vele, mert mindenféle ócska, értékte­
len lim-lomnak volt szemétgyűjtő kosara eddigi életemben.
De hát hogyisne lett volna az, mikor minden állítólagos
joga megvolt hozzá. Hiszen engem elegen szidalmaznak.
Háborgatnak is, szó sincs róla, sokat és sokan. Gonosz hazug­
ság súlya alatt is van módomban görnyedezni. Semmi sem
könnyebb és hálásabb szerep, mint ezek alapján és jogán
mártírnak érezhetnem magamat. Csak egy kicsi kis lépés
aztán még, hogy saját beatifikálásom, boldoggá nyilvánítá­
som perce hamarosan bekövetkezhessék.
És a k ko r.. . ennek a nagyszerű hangulatnak a kellős
közepébe belesüvölt zordul és megfellebbezhetetlenül az
ítélet: neked mindezt tilos így érezned.
Vagy nem szenvedtél eddig igazán, s a valódi szenvedé­
sek próbára tévő ideje még csak ezentúl szakad reád,
vagy ha szenvedtél, nem Őérette viselted el a szenvedé­
seket.

51
 Milyen jó odaállani ez alá a mérték alá. Szemlátomást
megkönnyebbül itt „az emberek gonoszsága miatt" terhelte­
tek: egész valóm.
Először is. Nagyon szubjektív módon állapítottam meg
eddigi szenvedéseim mértékegységét. Köznyelven kényeske­
désnek nevezik az ilyen eljárásmódot. Ha csak egy futó
pillantást vetek a mások szenvedéseire, már el kell hogy
szégyelljem magamat. Aránylag nagyon jól megy sorom a
szenvedések közepette. Általában véve is. Különösképpen
pedig akkor, ha mérleget csinálok (őszintét és kérlelhetet­
lent): még mindig többet kapok embertestvéreimtől, mint
amennyit én adok nekik. Nagyon sok mindent elherdálok
tehát saját kedves magam önadminisztrálására.
Másodszor. Még akkor sem igazán szenvedések az én
szenvedéseim, ha nem mérem őket mások szenvedéseihez,
csak úgy önmagukban tekintem meg egyiket a másik mellett.
Jézus Krisztus felsorolása bizony felettébb „átvitt értelemben"
illik rájuk. Nézzük csak: hogy „szidalmaznak" engem? És most
hadd süssem le a szememet. Soha még senki nem mondott
rólam úgy „rosszat", hogy valamivel ne enyhítette volna. És
mennyi kifogásom van viszont nekem mások ellen. Vajon
mondtam-e már róluk valaha úgy jót, hogy valamivel meg
ne szorítottam volna? Azután meg hogy állunk azzal a „há­
borgatással"? Nyugodt, polgári jólét vesz körül, tisztességes
társadalmi pozícióban ülök, több ember köszönt előre, mint
amennyinek előre köszönök, még a különcködéseimért is
csak egy bizonyos idő múlva kezdenek rám bosszankodni.
Soha börtönben, gályák padján, megbilincselve nem ültem,
meg nem ostoroztak, siralomházi hangulat el nem borított,
bitófa árnyéka rám nem esett, még csak hajléktalan sem
voltam életemben. Legfeljebb, ismétlem, „átvitt értelemben",
de, tudja Isten, nem imponál nekem most ez az átvitt érte­
lem, sem a magam, sem a mások esetében. Kissé szkeptiku­
san nézek a rólam terjesztett „gonosz hazugságok" szeme
közé is. Való szent igaz, sokszor szoktam érezni, hogy az
emberek „nem értenek meg", elherdálják azt a nagy „kin­
cset", melyet „személyemben" és „életművemben" adott ne­
kik az Úr ajándékba. De ha az Úrra gondolok, lelohad ez a
nagy önbecsérzetem. Két másik érzés uralkodik el rajtam
apródonkint. Az egyik az, hogy nem is olyan bizonyos ezek­

52
nek az „értékeknek" igazi érték volta. A másik még egészsé­
gesebb és kijózanítóbb. Hallod-e, te ember!? El lehet-e téged
egyáltalán rágalmazni még a legelevenebb fantáziával is
akkora gazemberré és olyan szemétté, amilyen a kereszt
tövében (tehát valójában) magad szemében is vagy?
Harmadszor. Tegyük fel, hogy szenvedéseid nem szen­
velgések, hanem túlzás nélkül megállapítható módon és
mértékben csakugyan is méltatlan gyötrelmek. Akkor is.
Magad tudod legjobban, hogy ezekben az esetekben is a
magad személyisége ellen lázadtak fel embertestvéreid, nem
Krisztus ellen. Téged bántanak, nem Őt. Te vagy számukra
kiállhatatlan, nem Ő. Legalábbis néha, no valld be. Valid be,
és fogadd el a hántásokat hálás szívvel tisztító fürdőnek.

KÉTFÉLE ÖRVENDEZÉS

örüljetek és örvendezzetek: mert a ti jutalmatok bőséges

a mennyekben. Mert eképpen háborgatták a prófétákat
is, kik előttetek voltak.

Sokszor és sokat töprengtem rajta már: mi az igazi oka

annak, hogy keresztyén közösségeink olyan népszerűtlenek?
Ha valami arisztokratikus társaságok volnának ezek a közös­
ségek, azt mondanám: a felsőbbrendűségüket nem bírják el
azok, akik az életet a könnyebbik véginél szeretik fogni, és
„flottul" töltik napjaikat. Igen, de ugyanakkor, mikor nagyon
egészséges belsejű emberek irtóznak még a közelségétől is
ezeknek a társaságoknak, viszont a közösségek sokszor be­
teg lelkű, saját magukat önzőn és hiún totojgató „testvérek­
kel" vannak tele, sót igen sok esetben ezek a „testvérek" az
irányadók. Azt akarom ezzel mondani, hogy a „maroknyi" kis
csapat nem mindig „értékes kisebbség" is egyúttal.
Nem tudom más okát adni szinte már nem is természetes
arányú népszerűtlenségünknek, mint azt, hogy a mi híres, sőt
hírhedt keresztyénségünk nem őszinte. Egyrészt megalkuvó,
másrészt szemforgató, harmadsorban ravasz trükkökkel
akarja szaporítani seregének apadófélben levő létszámát.
A hegyi beszéd most sorra kerülő versének fénye mel­
lett legalább is ez a látszata a dolognak.

53
 Mit is mond ez a vers? Örüljetek és örvendezzetek a
megpróbáltatásoknak. És mit hirdetünk mi, jelenben aktuális
keresztyének?
Ó, nagyon jól emlékszem rá, hogy próbáltak engem is,
másokat is évekkel ezelőtt a missziós, vagy legalábbis egye­
sületi életbe „becsalogatni". Milyen szép beszédek hangzot­
tak el arról, hogy keresztyénül élni üzletnek is elsőrangú.
Hogy Krisztus nem azt követeli tőlünk, menjünk ki a világból,
hiszen akkor remeteéletet kellene élnünk. Hogy e földi élet
ajándékait Isten adta nekünk, bizonyára eszközökül és alkal­
makul, meg hogy e világi életet igenis lehet keresztyén módra
is élni, lehet és van keresztyén ügyvéd, orvos, tanár, bíró,
költő, gazda, iparos, kereskedő, még korcsmáros is. Keresz­
tyén vagyon, pénz, hatalom, méltóság, minden, amivel sáfár­
kodnunk illik, sót kcrtelességünk. Hányszor játszottunk vidám
társasjátékokat vidéki konferenciákon, annak propagálása
végett, hogy a keresztyén ember nem lógatja búsan a fejét,
nem siránkozik naphosszat, hanem jókedvű, tűzrőlpattant,
életrevaló, „örvendező" egyéniség.
Fgyet felejtettünk el hangsúlyozni nem csak beszéde­
inkben, hanem az életstílusunkban is. És ennek az egynek
elébb az elhallgatása, azután az elhalványodása, végül a
teljes megsemmisülése tette keresztyénségünket ravasz,
szemforgató és gyáva keresztyénséggé. Ez az egy, ennek a
versnek a tartalma mindössze ennyi: igaz, való igaz, hogy a
keresztyénség fő jellemvonása az örvendezés; csakhogy
másnak örvendeznek a világ fiai, és egész másnak Isten fiai,
Krisztus megváltottál. És ennek a versnek az éles megvilágítá­
sában sötétnek, halottnak, üresnek tetszik az egész iménti
nagyszerű program.
Nem szabad elhazudni, letagadni, kíméletből hallgatni
felőle, hogy Isten fiai kizárólag azért boldogok, egyes-egyedül
annak örvendeznek, mert úgy háborgatják őket Krisztusért,
mint a prófétákat azelőtt. Ez a lelki vonásuk viszont nem
idegbeteg szenvedni szeretés, hanem annak a boldoggá tévő
tudatnak a kinyomata lelki arcukon, hogy jutalmuk bőséges
mennyekben. Mennyekben, amelyekről írva vagyon, hogy
nem itt vagy ott vannak, hanem bennük vannak.
A kereszt titka ez. Félre lehet ugyan érteni könnyen, s
bizonyára sok olyan szenvedő lélek értette félre a történelem

54
folyamán, aki nem Krisztusért szenvedett. Félre lehet tehát
érteni, ismétlem, de kitudni a keresztyénség központi elvei
közül nem lehet semmiképpen. E nélkül nincs igazi keresz­
tyénség, sem ezen alul igazi boldogság. ..

EGY KIS ÁSVÁNYTANI LECKE A SÓRÓL

Ti vagytok e földnek savai; ha pedig a só megízetlenül,

mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy
kivessék és megtapodják az emberek.

Szó volt az imént megalkuvó, szemforgató, komédiáskodó

keresztyénségről. Mind a három fajta keresztyénség egy
közös okból olyan, amilyen. Számában szaporodni, tömegé­
ben nőni, jelentőségében hatalmasodni szeretne. Ezért alku­
szik meg (hogy elhárítsa az elvi akadályokat mások csatlako­
zási kedve elöl), ezért farizeuskodik (hogy legalább saját
személyében el ne szakadjon), ezért ölt álarcot (hogy gyanút­
lanokat megejtsen és narkotizáljon, mintha a keresztyénség
feladata az ő hűséges kiszolgálásuk lenne, nem egyéb).
Krisztus Urunk a hegyi beszédben világosan kijelenti,
hogy az effajta mesterkedések sarkalatos tévedések is, hasz­
talan törekvések is. A keresztyénségnek nem az a feladata,
hogy „elterjedjen". Sohasem lesznek a Krisztus megváltottai
sokan, és különösképpen sohasem fog soraikba beállani „az
egész emberiség". Ti vagytok a földnek savai, ez a vers
egészen más szerepet szán a keresztyéneknek, mint az esz­
me népszerűsítői. A só nem változtatja sóvá azt, amit meg­
sóz, hanem áthatja. Minden, amit megsóznak, sós, nem
pedig só.
Az bizonyos, hogy mindent a világon csak sóval sózhat­
ni meg. A keresztyén misszió feladata tehát nem az, hogy
önmagát felhígítsa, összevegyítse, vagy éppenséggel pótolni
próbálja, hanem az, hogy önmagát összekeresse a föld kerek­
ségén, és azonmód érvényesítse is. Az igazi sót is bányásszák
vagy főzik, nincs azonnal „kéznél". De a szükséges sót egy
hektoliter tengervízből kifőzni, és aztán besózni vele, ami
megsózandó: mégiscsak szerencsésebb tevékenység, mint
kész sókristályokat beleszórni egy hektoliter vízbe abban a

55
hiszemben, hogy ami eddig egy marokkal volt mindössze,
ímé, mostantól kezdve egész hordóval van, tehát több és
sokkal hatékonyabb, mint eddig.
A természetrajz azt tanítja a sóról, hogy kockaalakban
kristályosodik. Hiába faragod más formába, hasztalan állód
útját, felesleges fáradság összetörnöd, a kocka átüt az erő­
szakos vonalakon és síkokon, jelentkezik a torzókban is, és
az ízzé-porrá tört sódarabocskák nagyító alatt hexaédert
mutatnak mégis. Ezt a nagy következetességet, hogy ne
mondjam, elvhűséget a földnek savai is kell, hogy megmutas­
sák.
De megmutatkozik a só hatásában is. ízt ad, megtermé­
kenyít, konzervál, életlehetőségeket teremt. (Aki ezt az utol­
só feladatát nem ismeri a sónak, gondoljon a „gugás'f-embe­
rekre.) Hogy ízes-e a földi élet valamely pontján a só, mindig
az a körülmény mutatja meg, van-e ott tenyészet, és hogy
állunk a rothadással?
Ami viszont a megízetlenülést illeti, vegyük tudomásul,
hogy a világon egyes-egyedül a sónak a feladata, hogy sóz­
zon. Egyéb feladata ellenben nincs a sónak, és nem is lehet.
Minden más feladat másra bízatott. Ezért utálja a világ azo­
kat, akiknek az volna a dolguk, hogy keresztyének legyenek,
és mégis valami mást próbálnak csinálni.
Mert kicsodák azok a „ti"? Mi vagyunk, akik ezt a verset
elolvastuk, és nem tudtunk elhaladni közömbösen mellette.
Mi, mi, mi, nem mások.

NYILVÁNVALÓ KERESZTYÉNSÉG

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen

épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka
alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék
mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti
világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó csele­
kedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Ha nem akarjuk ezeket a verseket jelenlegi állapotukban

megbolygatni, olyan közös jellegzetességet kell keresnünk,
ami a világosságban, a hegyen épített városban, a gyertyá-

56
 bán és a mi magunk világlásában egyformán ott van. Ilyen
jellegzetesség csak egy van, s ez nem a fényesség, hiszen a
hegyen épített város nem fényes, hanem a feltűnőség. Világ,
város, gyertya, lélekvilágolás egyformán: látszik, megtetszik,
ellátszik, idelátszik.
Nincs igazságtalanabb panasz, mint keresztyén körök­
ben arról beszélni, milyen sűrű a sötétség körülöttünk-
mellettünk. Hát persze, hogy sűrű. A sötétségnek az a dolga,
hogy sötét legyen. Mennél sötétebb, annál hívebb önmagá­
hoz. Sohasem erről van tehát szó, valahányszor erről beszé­
lünk, hanem mindig arról, hogy égünk-e, látszunk-e mi teljes
erővel. A vak éjben reszketeg fénnyel pislákoló gyufaszál
nagyon szép költői kép, kívülről lehet igaz és őszinte szemlé­
let is, valójában azonban a gyufa legjobb tudása és képessé­
ge szerint adja azt a világot, ami tőle telik.
Világosság és sötétség kibékíthetetlen két különböző
valami. A világosság nem felderíti, hanem elűzi, megsemmisí­
ti a sötétséget. Mindig annyi a világosság, amennyi szövétnek
világol, nem pedig annyi, amennyi sötétséget megvilágítunk
vele.
Nem szabad egy pillanatra sem elhinnünk, hogy Urunk
Jézus Krisztus összevissza beszélt, mikor a világosság közben
a hegyen épített várost említette. Nem világításról van itt szó,
hanem megmutatkozásról. Mikor a fény megmutatkozik,
akkor van világos. Mikor a város elém tárul, akkor nyilvánva­
lóvá válik, hogy ott van a hegyen. Nem lehet többé letagadni,
hogy ott van. Valahányszor gyertyát gyújtanak, azt akarják,
hogy a szobában a sötétség mellett vagy helyett világosság
legyen, mert szükség van ilyen világosságra. Ha mennyei
Atyánk kegyelme bennünket megvilágosított a Krisztus által,
akkor világosak vagyunk. Világosságunk nyilvánvaló mások­
nak is.
Ha ilyen másoknak nagyon nagy szükségük van világos­
ságra, ez a mi nyilvánvaló és nekik szolgáló világosságunk
dicsőítő imádságra nyitja ajkukat. (Minden más esetben
csukva maradt, vagy csak káromlásra nyíló ajkukat.)
Ti vagytok a világ világossága. Te meg én. Mutatkoz­
zunk tehát mint világosságok. Egyrészt mert úgysem igen
tehetünk egyebet. Másrészt mert egyéb hasznunkat aztán
nemigen vehetni. Nem érdemünk, hogy messzire ellátszunk,

57
hanem mivoltunk. Az meg, hogy elűzzük a sötétséget, vagy
hogy nem lehet letagadni a létezésünket, nem egyéni kiváló­
ságunk, hanem küldetésünk és — mint ilyen — kegyelmi
ajándékunk.
Nem tehetünk róla, köszönjük.

58
 MERTEK
Máté 5 ,1 7 -4 8

Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a pró­

fétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem
inkább, hogy betöltsem.
Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld
elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el
nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.
Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb paran­
csolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek
országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy
tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.
Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem
több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen
sem mehettek be a mennyeknek országába.
Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj,
mert aki öl, méltó az ítéletre.
Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki harag­
szik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre; aki pedig azt
mondja az ö atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre; aki
pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
Azért ha a te ajándékodat az oltárra viszed, és ott
megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza
van ellened:
Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el,
elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljővén, vidd
fel a te ajándékodat.
Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton
vagy vele, hogy ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne
adjon, és a bíró ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöcbe
ne vessen téged.
Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem
megfizetsz az utolsó fillérig.
Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne pa­
ráználkodjál!
Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra
tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott
azzal az ő szívében.

59
 Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd
ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy
vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gye­
hennára vettessék.
És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le
azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen
el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára
vettessék.
Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, ad­
jon néki elválásról való levelet.
Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja felesé­
gét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki
elbocsátott asszonyt vészén el, paráználkodik.
Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek:
Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküi­
det.
Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdje­
tek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsá­
lemre, mert a nagy Királynak városa;
Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem
tehetsz fehérré vagy feketévé.
Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; ami
pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és
fogat fogért.
Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a
gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé
a másik orcádat is.
És aki törvénykezni akar veled, és elvenni a te alsóruhá­
dat, engedd oda néki a felsőt is.
És aki téged egy mértföld útra kényszerít, menj el vele
kettőre.
Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni,
el ne fordulj attól.
Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat
és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeite­
ket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azok-

60
kai, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik
háborgatnak és kergetnek titeket.
Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhoz­
za az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád
mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micso­
da jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt
cselekszik-é?
És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek
másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen
cselekesznek-é?
Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyá­
tok tökéletes.

EGY KIS „FÉLREÉRTÉS" ELOSZLATÁSA

Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófé­

táknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem
inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek,
míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy
egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem
teljesedik.

Ne gondoljátok.. . Mennyire a szívembe lát Krisztus. Mert

bizony gondolom. Gondolom, hogy nekem a keresztyénnek,
sót evangéliumi keresztyénnek könnyebb a sorom, mint az
Ószövetség népének, vagy akár Róma híveinek. Azt is, hogy
könnyebb, a magam szája íze szerint gondolom, természete­
sen.
Engem nem kötnek szigorú törvények és szabályok.
Nem kell otthon maradnom a szombatot helyettesítő vasár­
napon. Ehetem, ami jól esik, annyit és akkor, amennyi éppen
jól esik.
Házastársamat elhagyhatom, még ha az oltár előtt es­
küdtem is örök hűséget neki. A templom előtt nem kell
keresztet vetnem, kalapot emelnem. Olvasógyöngyök sze­
memre nem hányják a tárgyak vádaskodó némaságával,
mennyi imádságom maradt elmondatlan. . .
Milyen jó is nekem. Milyen szabad ember vagyok,

61
mennyivel szabadabb másoknál, önkéntes rabságban sínylő­
dő, nálamnál „fejletlenebb" embertestvéreimnél.
Jézus szelíden rám tekint és rám szól: ne gondoljátok...
A törvényből egyetlen pontocska el nem múlik, amíg
minden be nem teljesedik.
„Csak annak nem muszáj hetedik napon törvény nyűge
alatt az Úr színe elé járulnia, aki már magától nem is tudna
olyankor egyebet csinálni. Csak annak a számára nincs külön
kóser és külön tréfli, aki a maga szabadságában — mindig
kósert eszik (Istent dicséri még étkezésében is). Nem lehet
pénteken nem böjtölni, hanem csak hétfőtől csütörtökig és
szombat-vasárnap is böjtölni lehet. Vannak keresztyén test­
véreim, akiknek a hite szerint legfeljebb Krisztus földi helytar­
tója bonthatja szét azt a frigyet, melyet az oltár előtt házas­
társának esküdött, nékem a hegyi beszédben azt mondja
Jézus, hogy még ő sem. Senki sem.
Csakugyan könnyebb lett tehát a sorom Krisztus által,
mert felesleges azt az embert templomba, vagy böjtölni,
vagy hű házastársnak, vagy imádkozásra törvénnyel kény­
szeríteni, aki mindezt kényszerítés nélkül úgyis megcselekszi.
Megcselekszi, mert Krisztus adja hozzá néki az erőt. Megcse­
lekszi, mert már megszakadna szíve fájdalmában, ha más­
képpen kellene cselekednie.
Addig azonban, míg ez be nem teljesedik az életemben,
sokkal különb és magasabb rendű életet él az én életemnél
az a testvérem, aki megtartja (helyesebben: megtartani
igyekszik legjobb hite szerint) a törvényeket. Aki legalább
vasárnap (vagy szombaton) Isten színe elé járul (azzal szem­
ben, hogy „én nem járok templomba"). Aki ügyel arra, milyen
falat étel tetszik Istennek abból, amit megeszik, milyen nem
(azzal szemben, hogy én soha szünetet nem tartok túlhang­
súlyozott testi életemben, és soha skrupulusaim ezen a terü­
leten nincsenek, vulgo: „nem böjtölök"). Aki igyekszik még
szenvedések árán is ura lenni kimondott szavának, vagy
legalábbis nagyon nehezen és semmi esetre sem önkéntesen
ád alóla magának felmentést (azzal szemben, hogy én a
paráznaságig „liberálisan" gondolkozom és viselkedem a há­
zasság kérdésében). Aki ha egyebet nem, hát akkor az előírt
számú és szövegű imádságokat elmormolja Isten színe előtt
naponkint (azzal szemben, hogy szerintem az babonaság,

62
formalitás, vagy legszelídebben szólva „nem modern" dolog).
Bizony, bizony nincs jogom „szabadságra", hiszen nem tudok
élni vele.

KÉTFÉLE ÉLETSTÍLUS

Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancso­

latok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek
országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és
úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.

Elgondolkozom a magam életén és azokén, akik nálam évek­

ben is, hitben is jóval öregebbek: mennyivel más az ó egész
életük folyása, mint az enyém. Mennyivel tisztább, egysze­
rűbb, közkeletű szóval élek, ha azt mondom: mennyivel
puritánabb. Ők igazán komolyan értették, értelmezték és
élték is ezt a kitételt: Istennek átadott élet.
Milyen könnyű szívvel belevágom én magam egy jó
kényelmes karosszékbe, hogy végigélvezzek egy regényt.
Isten nagyobb dicsőségére — mondom — jó regényeket
olvasok, nem ponyvát. Néha ponyvát is olvasok azzal az
indokolással, hogy elfáradt agyamat az ilyen olvasmány felü­
díti. Időnkint eljárok színházba, hangversenyre, operába, mo­
ziba. Ha nem megyek is gyakran, akkor is vágyom. Megten­
ném gyakrabban, ha ráérésem felől megtehetném, vagy
pénzügyi helyzetem megengedné. Időnkint, nem rendszere­
sen, nem is sűrűn, de jóízűen fel-felhajtok egy pohár bort
vagy sört, ellebzselek egy-egy félórát, ki vagyok merülve,
mentegetőzöm, most pihenek. Vasárnap utazom, templomi­
dő alatt, hiszen szolgálni megyek, másképpen meg nem
lehetett beosztani, mondogatom addig, míg bele nem nyu­
godtam a „változhatatlanba". Nagy a zsúfoltság a villamoson,
messzi volt a kalauz, nem tudtam jegyet váltani. Én sohasem
csalok, de most hibámon kívül maradtam adós, igazán.. .
. . .Azok az Istennek átadott életű, drága jó (nagyrészt
idősebb évjáratú) férfi és nótestvéreim, akikre most szégyen­
kezve, de mégis olyan nagy hálával gondolok, nem ilyen
engedékenyek önmagukkal szemben. (Velem szemben annál
türelmesebbek. Egyik sem tett még szemrehányást soha
nékem, de bizonyosan annál többet imádkozott értem tit­

63
kon, s most örül, hogy végre-valahára ilyeneket is le tudok
írni, mint ezek a sorok.)
Leélnek egy életet, s nincs szükségük szépirodalmi
könyvekre, színházra, mozira, „üdítő italokra", lebzselésre,
kávéházi „magányra" — mindezeket a „könnyítéseket" oda­
adták Istennek, mikor az életüket odaadták neki.
Olyan „nagyok" a mennyeknek országában. Ismerek
egyet, az minden év végén be szokta küldeni a Beszkárt-nak
egy összegben az év közben akaratlanul megváltatlan jegyei
árát. Micsoda „naivitás"! (Édes Jézusom, de jó lesz már akkor,
ha egyszer én is ilyen „naiv" tudok lenni.)
. . .És így tanítja az embereket.. .
Látom-e már, miért eredményes néha a nagyon egysze­
rű tanítás is, és miért marad eredménytelen sok-sok „jól
sikerült" előadásom, amihez pedig annyian gratuláltak?

MENNYORSZÁG A FÖLDÖN

Mert mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok nem

több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmikép­
pen sem mehettek be a mennyeknek országába.

Hát az mindenesetre nagy baj, hogy a mennyországot min­

denáron valahol a fellegeken túl akarjuk elképzelni, a beleju-
tást meg még képzeletünkben is elhalasztjuk „halálunk
után"-ra. A hegyi beszéd elején volt már egyszer szó a
mennyeknek országáról, akkor megállapítottuk róla, hogy az
„bennünk vagyon". Igen ám, mert akkor csak annyi volt róla
megírva, hogy a lelki szegényeké a mennyeknek országa,
meg azoké, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Erről
a mennyeknek országáról mondhattunk csak annyit, hogy
bennünk vagyon. De hogy lehet ebbe a mennyeknek orszá­
gába, amely bennünk vagyon, bemenni, vagy hogy lehet kint
rekedni belőle?
Ismerek egy sereg embert, akinek nem is az arcára,
hanem egész magatartására rá van írva, hogy benne él a
mennyeknek országában. Milyenek ezek? Mi rajtuk az áruló
vonás, a „különös ismertető jel"?
Itt élnek közöttünk. De ha véletlenül ketten hallgatunk

64
valami előadást, én meg egy ilyen „boldog" testvérem, nem
egyformán viselkedünk. Én rendesen azt a megjegyzést szok­
tam tenni az előadásra, hogy itt meg itt hiba volt benne, itt
meg itt gyöngécske volt bizony az érvelése, vagy a felépítése.
Ő erre udvariasan jegyzi meg, hogy az említett pontokra
nézve valószínűleg igazam lehet (bár ez meg ez a jó dolog
itt is, ott is elkerülte a figyelmemet), hanem aztán itt meg itt,
vettem-e észre, milyen nagyszerű bizonyságát adta a kedves
előadó hitének és reménységeinek?
Mikor én a villamoskalauz sapkáján a számot figyelem,
hogy gorombaságáért feljelentsem, ő kifejti, hogy milyen
nehéz szolgálata van szegénynek, nem csuda, ha időnkint
elveszti a türelmét, ezúttal különben sem ő volt goromba,
hanem mi ketten — valljuk meg — idegesek vagyunk;
nálam érthető is ez, de ő igazán lehetne egy kicsit türelme­
sebb. Ez utóbbi észrevételen felbuzdulva, odamegy a közben
dolgát végezte kalauzhoz, szóba áll vele, s a végén igaza lesz:
a kalauz rendkívül barátságos embernek bizonyul, kezet
ráznak. Nagy XLIII. János udvariasan lesegíti öreg barátomat
a kocsiról, s hosszan néz vissza rá a hátsó peron rácsa mögül
kihajolva. Hogy szégyellném most magam, ha közben el nem
felejtettem volna a sapka számátI
Nekem azért pokol az életem, mert nemrég kölcsönad­
tam valakinek, s most drukkolok, hogy nem adja vissza. Ő
a mennyeknek országában él, mert boldog, hogy valakit
megsegíthetett. Kölcsönadni s visszakövetelni a kölcsönt:
farizeus igazság. Az ő igazsága több ennél.

EGYÉNI „PACIFIZMUS"

Azért ha a te ajándékodat az oltárra viszed, és ott megem­

lékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van
ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj
el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljővén,
vidd fel a te ajándékodat.

Érdekes kísértésünk volt a múltkor: egyéni életünkből jó

messzire kivetíteni ezt a kérdést népek, nemzetek, országok,
hazák, világrészek életébe. Akkor megszégyenültünk, ráveze-

5
65
tett bennünket a Lélek az igazságra: nincs, nem lehet békes­
ség és szeretet a világon, mert hiányzik belőlünk. Hiányzik a
teremtett emberből, az első Ádámból. Csak Krisztusból, a
második Ádámból áradhat akkor is, ha rajtunk keresztül
árad.
Ó, bár dolgoznék bennünk ez a szégyenérzet még
tovább, még mélyebbre, Isten szerint való szomorúságot
ébresztve szívünkben. Nem népek és nemzetek megoldatlan
fogas kérdése ez, hanem legszemélyesebb egyéni problé­
mánk.
Nincs közöttünk, nem lehet senki, aki ellen ne volna
panasza valamelyik embertestvérének. Addig pedig nincs
békesség mibennünk.
Nem valami illemkódex parancsa ez, hogy még az oltár
elől is forduljunk vissza elintézetlen ügyünket rendezni
„atyánkfiai"-val.
Életparancs, Istennel való viszonyunk rendezésének elő­
feltétele ez.
Bizonyára mások is tapasztalták már, az én életemnek
egészen friss tanulsága: nem lehet addig igazán imádkozni,
míg ilyen elintézetlen ügyeink vannak. Hiába viszem „ajándé­
komat" Isten oltárára, közénk áll embertestvéreim panasza
ellenem.
Mióta erre rájöttem, megjavult a helyzetem, nemcsak
emberekkel, sőt nem is velük elsősorban, hanem Istennel.
Hiába viszem én az oltárra mindazt, ami tőlem telik, ha azzal
elsősorban másnak tartozom. Hiába dobom be a perselybe
azt a néhány fillért, amely úgy maradt a zsebemben, hogy
útközben egy szegény ember hiába nyújtotta ki kérő kezét
érette énfelém.
Hiába imádkozom bölcsességért a kormányzó hatal­
masságok számára, ha igazságtalan és követelőző voltam
jómagam odahaza a gyermekeimhez. Hiába kérek gyógyu­
lást egy középkorú asszonytestvérünknek, ha hazamenet
gorombán szólok a feleségemmel. Hiába tartok okos előadá­
sokat konferenciákon, ha utcán, villamoson, társaságban
oktalankodom.
Az ilyen okos szót nem fogadják, az ilyen kérés nem hoz
enyhülést a szenvedőnek, az ilyen könyörgés nem teszi böl-
csebbekké a kormányzó hatalmasságokat, az ilyen fillérekből

66
nem épül Isten országa. Minden ajándékomat visszautasítja
az oltár Ura.
Tehetetlenné, zsibbadná, záppá, meddővé, terméket­
lenné silányult lelki életem. Felebarátaim panasza kölöncként
ránt vissza, hangfogója ég felé küldött fohászaimnak, nem
enged Isten elé.
Mióta megpróbáltam néhány panaszt tőlem telhetőleg
jóvátenni, békesség terül meg egész életemen. Oltáromon
felfelé száll a füst. Isten újra szóba áll velem.

„JÖJJENEK ELLENSÉCI, HA VOLTAK"

Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton

vagy vele, hogy a te ellenséged valamiképpen a bíró
kezébe ne adjon.

Életemnek azon a szakaszán, mikor a Biblia inkább csak „tan"

volt számomra, azon törtem a fejemet, vajon Krisztus a hegyi
beszédnek ebben a versében a földi igazságszolgáltatást
elismeri-e jogosnak és helyesnek.
Továbbá: vajon ezzel a mondásával ellenségeink pártjá­
ra áll-é, vagy egyszerűen elismeri kénytelen-kelletlen az erő­
sebb jogát.
Ma már tudom, hogy szó sincs ebben a versben ilyes­
mikről.
Az, aki ezt mondta, hamar, az egész úton és a legna­
gyobb mértékben jóakarója volt ellenségeinek, a bűnös és
gyarló Ádám-ivadékoknak. Még az úton, sőt úton-útfélen
kielégítette vágyaikat és szükségleteiket. Ha éhesek voltak,
megelégítette őket, ha megszomjaztak, borrá változtatta a
vizet is a kedvükért. A vaknak, bénának, vérfolyásosnak,
gutaütöttnek, bélpoklosnak visszaadta egészségüket. Síró
hozzátartozóknak halott kedveseiket vezette elevenen ölelő
karjai közé. Még az adóját is kifizette, mikor azt követelték
rajta.
. . .hogy a te ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne
ad jo n .. .
Őt odaadták. El is ítéltették, meg is feszíttették. Ő
jóakarója maradt ellenségeinek még a keresztfán is. Édesany­

5*
67
ja felől végrendelkezett, a csúfolkodó tömegért imádkozott,
az őt elfogó katona fülét meggyógyította, a halálos kínban
hörgő gonosztévőt megnyugtatta: ma velem lészel a paradi­
csomban.
Ezért aztán nem tudták őt a legnagyobb bíró előtt is
elítéltetni. Az Úr, Jehova, a választott nép Istene jobbjára
ültette őt, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holta­
kat.
Ez a világ el van adósodva és koldusszegény. Tele van
igényekkel, mert csak kívánni tud, adni nem. Nincs neki
miből, hiszen csak fogyaszt, és nem termel. Nem tud szeret­
ni: szolgálni, áldozatot hozni, mert nem telik tőle áldozat,
szolgálat, szeretet. Szüksége van keresztre, kereszthordozó­
ra.
Ez a nagy igény: ez az ellenség. Ez a nagy igény: a bűn
realitása.
Ez a nagy igény: a Sátán. A Sátán, aki még Krisztusnak
is oda merte ígérni a világ minden hatalmát és dicsőségét,
de már első szüléinknek is a tudás és örökélet fájának gyü­
mölcsét ígérte. ígér, ígér a Sátán, de adni nem képes, mert
neki sincs miből.
Ezt a nagy igényt s egyben ezt a koldusszegénységet
csak a kereszt elégítheti ki. Krisztus keresztje a Golgotán, és
azoké, akik Ő utána akarván menni, megtagadják magukat,
felveszik az ő keresztjüket naponkint, és úgy követik Őt.
Ebben a számításban említés sem esik arról: van-e joga
az ellenségnek bejelentett igényeire.
A kereszt titka ez: adni, mert kérik, s nem kérni vissza
többé. Adni, mert tudom adni. Az én életem is nekem nem
drága.
Ez az egyetlen mód menekülni az ellenségtől. Akinek
nincs, az is elvétetik tőle, amije van.

68
 PARÁZNA FÉRFIAK

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráz­

nálkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki
asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár pa­
ráználkodott azzal az 6 szívében. Ha pedig a te jobb
szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el
magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te
tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettes­
sék. Es ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd
le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy
vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a
gyehennára vettessék.

Ebből a néhány mondatból egyszerre érzem ki a paráznaság

bűnének irtózatos nagyságát és a magam rettenetes tehetet­
lenségét ezzel a bűnnel szemben. Krisztus sohasem túloz,
nincsenek néki „Kraftausdruckjai", mint holmi mérges, na­
gyokat mondó, szigorúságot tettető bácsinak, aki nyomaté­
kosság kedvéért időnkint az asztalra üt, és szörnyűségeskép­
pen fenyegetőzik.
Paráználkodni és annak egyenes következményekép­
pen szemétdombra kerülni, s ott égni el a többi szeméttel —
egy. Egy és olyan borzasztó sors, aminél még a vakság és a
bénaság is elviselhetőbb. Inkább szúrd ki a szemedet, és jobb
lesz, ha levágod a kezedet, mint paráználkodsz, és nem
törődsz vele, mi lesz azután. Nyájas, baráti jó tanács annak
szájából, aki gyöngéd volt, irgalmas volt, soha sebet nem
ütött, más ütütte sebeket is meggyógyított inkább. A csupa­
szeretet Krisztus, az a Megváltó, aki maga szenvedett kínha­
lált a kereszten, csak hogy bennünket megszabadítson a
szenvedéstől, ránk néz, s — csupa kíméletből, hogy nagyobb
bajoktól jóidején megmentsen bennünket — próbál rávenni
késztető szavakkal, hogy szúrjuk ki a szemünket és vágjuk
le a kezünket. Higgyük el, hogy még így is jobb nekünk azok
u tá n ...
Azok u tá n .. . mik után? És feltárul előttünk a parázna­
ság végtelen lehetősége. Valaki asszonyra tekint gonosz kí­
vánságnak okáért.
Nem lehet ez elől a házasság révébe menekülni. . .

69
Hiába védekezem ellene, hogy én igazán soha, sohasem
paráználkodtam. Nem flörtölés a paráznaság, nem rosszhírú
lányokkal való találkozás, nem szeretőtartás. Valaki gonosz
kívánságnak okáért asszonyra tekint. . . Elég egy tekintet az
utcán tovahaladó nőkre, klasszikus műalkotásban való műél­
vezet idejének egy töredék másodperce a tárlaton, csöndes
beszélgetés a menyasszonykával, kettecskén otthonüldögé-
lés a feleségemmel, ezüstlakodalmukon rég túljutott házas­
társak nyugodalmas jójcakát-kívánása, miközben szétválnak
lefeküdni külön hálószobáikba.. . Tisztességes és tisztesség­
telen keretekben egyaránt lehetséges paráználkodnom, ha
gonosz kívánságnak okáért asszonyra tekintettem. A gonosz
kívánság pedig? Ó nem valami szörnyű, perverz, szexuális
kicsapongás. Az, hogy az asszonyt nem megajándékozni,
hanem megrabolni akarom. A magam gyönyörűségét van
szándékomban elvenni tőle. Akárkim az a nő, paráználko­
dom vele, ha nem odaadom neki magamat, hanem elkívá­
nom magamnak. És milyen csudálatos, egy árva szó sem esik
a nők paráznaságáról ebben a megfogalmazásban. Mintha
intene bennünket Krisztus: védekezni se próbáljunk azzal,
hogy elcsavarták fejünket a nők. . . nem tehetünk róla. . .
Nincs menekvés. A lehetetlen súlya alatt össze kell törnünk,
végképpen és egészen...

PARÁZNA NŐK

Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, ad­

jon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom
néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kí­
vül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vészén
el, paráználkodik.

Meg-megkísértem ennek a két versnek a súlyán osztozkodni

nőtestvéreinkkel, nem sikerül. A nő csak férfival paráználkod-
hatik. Elébb teremtetett Ádám, és azután Éva. A paráznaság
bűnében mindig csak a férfi lehet a kezdeményező, kizárólag
ő, sohasem a másik fél, és mesebeszéd az, hogy ennek a
bűnnek a felelősségét ketten egymás közt. megoszthatják.
Elébb teremtetett Ádám, azután Éva. Milyen kedves,

70
kényelmes, urizáló, csak jogokat diktáló férfiálláspont kere­
kedik ebből ezen az innenső világon, történelem előtti idők
óta, közvélemény- és közfelfogás szerte. Nos, hát valóban
elébb teremtetett Ádám, és azután Éva. Férfitársaim, elbírjuk-
e ennek a szívet vidító ténynek a roppant felelősségét, ha
egyszer a paráznaságról kell számot adnunk, amely szennyes
folyamként csap ki a medréből, és elárasztja a föld kereksé­
gét? Az asszony hallgasson a gyülekezetben, maradjon csen­
dességben, nem engedjük meg néki a tanítást, sem hogy a
férfiún uralkodjék. Elébb teremtetett Ádám, és azután Éva. És
nem Ádámot csábította el a kígyó.
De a paráznaság is a férfibűnök privilégiuma. Az a
paráznaság is, amely a hegyi beszéd szerint az egyetlen
válóok. Az a paráznaság egy másik férfi bűne.
Milyen jó nekem! Házasember vagyok, első, és Isten
kegyelmében bízva talán ideírhatom, egyetlen feleségem
hites ura. Rám se vonatkozik.
Megáll a kezemben a toll. (Igazán megállt, meredtem a
levegőbe jó öt percig.) Tudok három leányról, akik régen,
egyetemi hallgató koromban szívesen jöttek volna hozzám
feleségül. Lehet, olyanok is vannak, akikről nem tudok. És
bizonyára van olyan férfiolvasóm, aki többről is tud. (Ez a
„jobbik" eset, ha el nem csábított egyetlen leányt sem.)
Eddig vállat vontam rá, azt mondtam, nem tehetek róla.
Nem biztattam egyiket sem. Krisztus szelíden rám néz, és azt
prédikálja felém a hegyről, hogy ez lehetetlen. Mégsem
„olyan jó" tehát nekem. Sőt, úgy látszik, Krisztus nélkül senki
emberfiának „nem jó".
Hiába adok a „lányoknak" is „elbocsátó szép levelet",
paráznává tettem őket. Hacsak előbb még egy másik férfi
paráznává nem tette őket, azzá tettem én.
Mennyi rengeteg „elbocsátott asszony" él a mi tisztessé­
ges társadalmunkban, ha Jézus Krisztus hegyi prédikációját
olyan szigorúan és komolyan értelmezzük, ahogy ő szánta
azt nekünk. Kedves testvérem, a magunk paráznaságán mér­
jük le, mekkora a valószínűsége annak, hogy nem elbocsá­
tott asszonyt veszünk el, új paráznaságra.. . Elég egy tekin­
tet, gonosz kívánságnak okából, egy tekintet, amely ráesett,
és nem verődött azonnal vissza keményen, szűzen, ártatla­
n u l.. . Kell-e hát az Isten kegyelme?

71
 FSKÜDÖZŐK

Ismét hallottátok, hogy megmondatótt a régieknek; Ha*

misan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.
Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdje­
tek; se az égre, mert az Istennek királyi széke; se a főidre,
mert az az ó lábainak zsámolya; se jeruzsálemre, mert a
nagy Királynak városa; se a te fejedre ne esküdjél, mert
egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé.

Az az érzésem, kedves olvasóm — bár meglehet, sőt adná

Isten, hogy súlyosan tévedek —, de rendívül szilárd érzésem,
hogy végzetesen félreértjük a hegyi beszédnek ezt a szaka*
szát. Magam is sokáig amondó voltam, hogy a mindennapi,
úgynevezett praktikus életben Szokásos eskütételek kérész*
tyén értelmű szabályozásáról van itt szó, s innen akartam
kiolvasni Jézus Krisztus felfogását a hivatali, katonai, házassá*
gi, bírósági esküre vonatkozólag. Ma már világos előttem,
hogy Urunk hangsúlya máshová esik.
Ha valahol, ezen a ponton látszik igazán, mekkora a
különbség az (géret és a beteljesülés népe között. Az ó és új
szövetség között. A törvény és a hegyi beszéd között.
Az ígéret, az ószövetség, a törvény népe még élhetett
abban a hiszemben, hogy: esküdhetik. Számára még csak
ennyi volt és ez volt a kérdés: igazán esküszik-e, avagy
hamisan. Igazán kellett, hamisan pedig nem volt szabad
esküdnie.
Nekünk más a helyzetünk. Addig próbáltuk, erőlköd­
tünk igazán esküdni, míg végre ez a törvény is Krisztushoz
kényszerített bennünket. Rá kellett jönnünk, s össze kellett
törnünk a borzalmas valóság súlya alatt, hogy: nem jár a
szavunk. Nem arról van szó, tudunk-e igazán esküdni, hanem
arról: egyáltalában nem esküdhetünk, mert nincs mire es­
küdnünk.
Eszembe jut a régi adoma a vándorárusról, aki komikus
figura, mert mindig a felesége életére és a gyermekei boldog­
ságára esküdözve bizonygatja a portékái príma voltát, s
közben kiderül, hogy sem felesége, sem gyermekei nincse­
nek, egyedülélő ember. Ebben a pillanatban torkomon akad
a nevetés, magamra és esküdözéseimre ismerek. Szakasztott

72
ilyen komikus figura lehetek Isten előtt, hiszen mim van
nekem, amire esküdhetnék? Ég, föld, szentségek, saját fejem:
egyik sem enyéim, egyikből sem parancsolhatok. Amikor
érvényt akarok a szavamnak adni súlyukkal, megszégyenül­
ve kell belátnom, mennyire semmi az én szavam. Jó leszek,
hű leszek, igaz vagyok, ígérem, de nagy belső remegés tudat­
ja velem, hogy mindez nem áll módomban, hanem attól
függ, akinek éppen most nagy felelőtlenül fogadkozom. Az
ó kegyelmétől. Az ő vére megváltó hatalmától. Az ő lelke
munkálkodó erejétől.
Nem fogadkozom tovább, hanem leborulok, és irgalo­
mért imádkozom.
(A polgári eskü tehát? Egy-egy ünnepélyes pillanatban
különös buzgósággal elmondott egy-egy imádság, amelyben
az „Isten engem úgy segéljen" folytatása nem ez: „ha úgy
cselekszem”, hanem ez: „hogy így cselekedhessem".)

AZ EMBER ÉS SZAVA

Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; ami

pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.

Olyan emberrel is találkoztam már, nem is eggyel és nem is

egyszer, akik ennek a versnek a fénye mellett azon töprenge­
nek és vizsgálódnak, szabad-e a keresztyén embernek ha­
zudnia? És következnek vég nélküli viták a halálos betegről,
akinek nem szabad megmondani, vagy okvetlenül tudomá­
sára kell hozni, ha rákja van. És következik a szokásos megal­
kuvó formula: mondania az igazat kell a keresztyénnek, de
elhallgatnia lehet az igazságot, ha nem kérdezik tőle. Vagy
a másik kompromisszum: ügyesen, politikusán felelhet az
ember úgy, hogy kíméletes is, hazugságban sem marad.
Mintha bizony e körül forogna a beszéd! Hallgassuk
csak, Pál apostol mit ír a korinthusiaknak e felől az igen és
nem felől. Azt mondja a 2. levél 1. részének 17., 18., 19. és
20. verseiben: „amit akarok, test szerint akarom-é, hogy
nálam az igen igen, és a nem nem legyen? De hű az Isten,
hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem. Mert
az Isten Fia, Jézus Krisztus, akit köztelek mi hirdettünk.. .

73
nem volt igen és nem, hanem az igen lett őbenne. Mert
Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igenné és őbenne
lett Ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk.''
Egy igen van: Krisztus és egy nem: a bűn. Az őszinteség
törvényének ez az egy tény a helyes megfejtése.
Sokáig nem értettem meg egy jámbor történetet (vala­
melyik leszakítós naptárban bukkantam rá). Keresztyén ke­
reskedőt fosztottak ki mohamedán rablók a pusztában. Arra
a kijelentésre, nincs már nála semmi, elrejtve sincs, szabadon
folytathatta útját. Alig ment egy kőhajtásnyit, eszébe jutott,
hogy van még nála a ruhájába bevarrva valami, amire az
imént nem gondolt. Visszament hát a rablókhoz, nem akart
tudva valótlant állítani még azoknak sem. A rablóvezért ez
annyira meghatotta, hogy — néhány társával együtt —
rögtön megtért. . . Egészen a legújabb időkig haragudtam
erre a „naiv mesére", ismétlem, nem értettem. Földi, világi
értelemben vettem az „igent"-t ez volt a hiba. (Bennem is így
élt akkortájt az „igen".) Hát persze, hogy nem az az „igen"
hatotta meg a rablóvezért, amely az ő kérdésére hangzott
el feleletképpen hogy ti. igen, van még nálam valami rejtett
érték. Hanem az az „igen" gyakorolt rá bizonyságtévő erőt,
amely az utasnak az egész magatartásából áradt feléje. Igen,
engem megszabadított az én Megváltóm a bűneim hatalma
alól. Látjátok, nem sajnálom megkímélt kincsemet, csak
hogy igazságban élhessek tovább.
Ez az egy „igen" az, amelyet egyik embertestvér a másik
embertestvérben epedve keres, igényel és vár. Úgy, úgy: ez
a Krisztus; nem, nem: ez nem a Krisztus, ez a bűn. Mondha­
tok én neki akármit, ő lelke mélyén csak Krisztusra kíváncsi,
róla akar hallani valamit éntőlem is.

74
 VISSZAJÁR-E A KÖLCSÖNKENYÉR?

Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és

fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok
ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől,
fordítsd felé a másik orcádat is.

Ez a két vers is a sokat vitatott bibliai helyek egyike. Azt

szeretnék belőle kiolvasni azok, akik ellene vannak, hogy
Krisztus elvei szépek, de nem praktikusak. Emelkedettek, de
megvalósíthatatlanok. A további érvelés rendesen ezen a
vágányon halad aztán: nézd, a világ rossz, az emberek gono­
szak. Hiába akarsz te meg az az egypár jó bolond, aki hozzád
hasonlóképpen gondolkozik, keresztyéni módon élni. Elgá­
zolnak, elibéd vagy fölibéd kerekednek, még örülnek is, ha
nem állasz ellent. Lemaradsz, nekik áll a világ, az ő elveik
diadalmaskodnak, semmi hasznára áldoztad fel magadat.
A következő mondás már a becsületedben is gázol. Hát
micsoda pipogyaság az, tűrni a hántásokat? No énhozzám
aztán hozzám ne nyúljon senki, de egy ujjal se ám, mert én
nemcsak visszaütöm, hanem a kamatok kamatját is megfize­
tem a tetejébe becsülettel!.
Nem ajánlom, hogy ebbe a vitatkozásba beleőgyeled-
jünk, mert ez végevárhatatlan és terméketlen szószaporítás­
ra vezetne. Más-más hajóban evezvén, sohasem találkozhat­
nánk. Vitatkozó társainknak, valljuk meg, tökéletesen színi­
gazságuk van. Bűnös, meg nem váltott állapotunkban nem
lehet vissza nem ütnünk. Képtelenség másik orcánkat odafor­
dítanunk jobb felől arcul ütő farkastestvérünknek. Egyfelől
nem vagyunk kötelesek túrni a hántást. Más oldalról pedig
legfeljebb megelőzött a másik, hamarabb ütött nálunk, ép­
pen mi is ütni akartunk. Harmadsorban úgy kell neki, leg­
alább jogcímet adott nekünk rá, hogy revánsképpen még
nagyobbat adhassunk vissza legközelebb.
Kölcsönkenyér visszajár. Bizony időtlen időkből szárma­
zóan adósai vagyunk egymásnak, sértéssel, hántással, ütés­
sel, öléssel. Ha soha senkije nem is vétett a másiknak elle­
nünk, vét azzal, hogy a világon van, hogy különb nálunk,
hogy nem szolgál bennünket, hogy nem tudjuk őt legalább
rágalmakkal úgy lekicsinyelni, hadd nőnénk mellette leg­

75
alább egy fejjel. Kölcsönkertyér visszajár, s az egyes ember
élete folyása és az emberiség világtörténelme alig áll egyéb­
ből, mint eme kölcsönkenyerek visszafizetgetéséből. Sem
ember, sem nemzet nem néz el, nem bocsát meg, nem
enged a másiknak. Halmozódik a visszafizetnivaló. Lámekh
szörnyű számtantudománya szerint: embert öltem, mert
megsebzett, ifjat öltem, mert megütött.
Kell lenni valahol egy kimeríthetetlen kincseskamrának,
amely ezt a sok esedékes visszafizetnivalót magára vállalja,
és úgy egyenlíti ki, hogy nem kíván érte magának semmit
vissza. Valahol véget kell hogy érjen ez a vég nélküli adósság­
visszafizetés. Emlékezünk Károly Róbert király feleségének
szörnyűséges számlájára: középső ujjamért veje, lánya vé­
gét, piros vérem hullásáért minden nemzetségéti Ez a po­
gány leszámolás, az egész nemzedékeket kiirtó vérbosszú. Az
ígéret népének törvénye már igazságosabb próbál lenni,
szemet szemért, fogat fogért. Az eladósodást ez a törvény
sem bírta megállítani, csak a vágyakozást ébresztette fel az
igazi jóvátétel után. És akkor egyszerre megjelenik a legna­
gyobb Gavallér, aki egyedül fizeti a számlát, mindnyájunkért.
Megütöttél? Mennyi óskeserűség szoríthatta ökölbe a keze­
det! No üss ide még egyet, ha könnyebbedést o ko z.. .
(Mondd, hát volna lelked?.,.)

KOMISZ EMBEREK

És aki törvénykezni akar veled, és elvenni a te alsóruhá­

dat, engedd oda néki a felsőt is. Es aki téged egy mérföld
útra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj
néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.

Milyen hosszú időbe került, míg rájöttem, hogy a vissza-nem-

ütés nem bátorság vagy gyávaság kérdése, és nem is a
magunk képessége. Csak az adhat, akinek van, és csak az
adhat bőven, ajándékba, akinek soha el nem fogyhat, amije
van. Csak az adhat, aki a Krisztuséból ad.
Szegény ember — komisz ember, a hegyi beszéd során
említettük egyszer már ezt a szokásmondást. Most azt ve­
gyük észre, hogy van valami igazság benne. Legfeljebb arra

76
vigyázzunk, hogy ne okvetlenül a rongyos, alsó néposztály­
beli, kevés hatalmú emberek közt keressük a szegény embe­
reket.
Nem az a szegény, akinek nincs, hanem az, akitől nem
telik. Pénzes zsákja tetején is szegény az ember, ha a van-ból
sem telik tőle másnak.
Hát bizony mindenki ilyen komisz szegény ember, aki
a magáéból próbál adni valamicskét. Hogyisne: ami az
enyém, az az enyém, abból nem jut másnak még kicsi se. És
hol a pontos határa annak, a rám bízott javakból mennyi az
enyim és mennyi a másé? A legnépszerűbb mennyiségtan
számadatai szerint minden az enyim, még abból is nagyon
sok az enyim, vágyaim szerint, amit ebben a pillanatban,
átmenetileg egyelőre mások bitorolnak. Úgy ki tudja azt az
ember számítani, hogy nem tartozik senkinek semmivel,
ellenkezőleg, néki adósai a dölyfös boldogok, csupa csuda!
Ne is követeljen tőlem a hegyi beszéd semmi néven
nevezendő önzetlenséget, szegény vagyok, komisz vagyok.
Ha valaki el akarja venni az alsóruhámat, nem adom oda, és
megvan! Ha egy mérföldre kényszerítenek, megpróbálom
lealkudni legalább a felét. Aki kér tőlem, annak bebizonyí­
tom, hogy magamnak sincs. Aki kölcsön kér tőlem, legyen
nyugodt, hogy fel van írva tartozásba nálam, a visszafizetés
határnapja nemkülönben és az uzsorakamatok legkivált.
Magamnak is kell, magamnak is többe fáj.
Igen, ez a baj: ez a nyugtalanító, ez a szorongó, ez a
gyáva érzés. Adnék én, jó szívvel is talán, de mi lesz aztán
énvelem?
Kisegítem a szomszédot pillanatnyilag, de addigra adja
vissza, mire a villanyszámlával jönnek! Ez csak magától értő­
dő és rendjén való, ugyebár?
Nem szabadulhatunk meg a taposómalomnak ebből a
rabtartó járgányából hamarabb, csak ha koldusszegénysé­
günkből megvált Jézus Krisztus gazdagsága. Ha egyszer kap­
tunk tőle, tudunk adni is. Hamarább nem.
Nagyon kicsi probléma az alsóruháké annak, aki megta­
pasztalta, hogy az ő bűneiért egyszer már megosztozkodtak
Valakinek a köntösén. Egy mérföldet menjek-e, kettőt: édes
mindegy már nekem, akinek a kedvéért kereszttel a vállán
a Golgotáig vánszorgott Istennek Szent Fia. Adjak neked?

77
Adok jó szívvel, úgy sincs már nekem magamnak semmim,
úgy el vagyok adósodva: elengedték minden bűnömet. Ne
kérjem vissza? Dehogy kérem, dehogy, jaj volna nékem, ha
az ártatlanul ontott vért megkérnék rajtam, halálnak és
pokolnak gyermekén!. . .

TEHETETLEN ELLENSÉGEINK

. . . imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek

titeket.

Mióta a világ világ, az ember élete örökös harc benne. Volt

idő, mikor a világtörténelmet tanítani sem próbálták egyéb­
képpen: harcok egymásutánja, háborúk láncolata az. Ezek­
ben a harcokban próbált az ember megszabadulni ellensége­
itől, ki ahogy tudott. Egyik úgy, hogy megfutott, és elrejtőzött
előle. Másik fortéllyal kísérelte meg a szabadulást. Harmadik
egyezkedett vele. A negyedik szövetkezett ellene, hogy túle­
rejét valahogy ellensúlyozhassa. Ötödiknek a veszedelem
megtízszerezte az erejét, amelyet amúgy is fejlesztenie kel­
lett folytonosan. A hatodik a vereségét iparkodott legalább
önmaga előtt átfesteni győzelemmé. Nem ért semmit. A har­
cok kiújultak, az ellenség száma alig csökkent, a megpróbál­
tatások kardja ott függ mindnyájunk fölött még ma is válto­
zatlanul.
Hacsak. . .H acsak.. .Krisztus meg nem szabadított el­
lenségeinktől teljességgel és végérvényesen.. .
Krisztus módszere merőben más, mint a mienk. Neki
nincs arra szüksége, hogy ellenségeink változzanak meg
erősekből gyöngékké, elevenekből holtakká, kegyetlenekből
kegyelmesekké, jelenlévőkből távollévőkké. Az ellenség ma­
rad, aki volt, nekünk magunknak kell megváltoznunk.
És mert Krisztus nemcsak a követelményt állítja fel,
hanem valóban meg is változtat bennünket, valóban meg­
semmisíti ellenségeinket is. Abban a pillanatban, hogy meg­
szabadított bennünket bűneink hatalmából, temérdek ener­
giánkat szabadította föl, — azon fölül is adva még a Lélek
e re jé t.. . és ezzel tűntek el ellenségeink közelünkből, hírük-
poruk sincs immár.

78
1
 Mi lett belőlük? A szabad és erős lélek számára egészen
mások ők, mint eddig voltak a leláncolt és tehetetlen ember
szemében.
Szabad és erős lelkekből leláncolt és tehetetlen embe­
rekké lettek. Hát van-e szánandóbb és gyámolításra szoru-
lóbb, nyomorultabb koldus, mint valaki, aki gyűlölködik és
átkozódik, mást kerget és háborgat? Ugyan miért teszi? Mert
képtelen segítségre, testvéri közösségre, imádkozásra és sze-
retetre.
Ne félj tőle, főképpen meg ne utáld. Ismerd meg és
szánd meg valódi mivoltában és szíved szerint. Mindeneke­
lőtt pedig segíts rajta!
Emlékezz magadra! Mikor szoktál régebbi életedben
szitkozódni és átkozódni? Bizony hogy legnagyobb tehetet­
lenségedben. Mikor nem telt tőled, nemhogy imádság, de
még a legkisebb okos szó vagy cselekedet sem.
Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak. Áldjátok, mert
rá van szorulva az áldásra, tőle magától nem telik áldás,
hiszen aki átkozódik, egyetlen nagy, csupa merő átok önma­
ga, önmagának is. Tegyétek tisztába a magukkal tehetetlen
csecsemőket! Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, hiszen
éppen olyan jótehetetlenek, akár a maszületett csecsemők.

AKIK NEM SZERETNEK MINKET

Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda

jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt
cselekszik-é? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit
cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is
nem azonképpen cselekesznek-é?

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki a hegyi beszéd

jelenleg összeverődött olvasótáborában derék, becsületes,
tisztességes, de Krisztustól igazán távol élő embereket ismert.
Jómagam valóban sok ilyet ismerek. Nagyon gyakran szé­
gyenkeztem már velük szemben, magunk miatt. Bizonyos
tekintetben sokkal különbek nálunk. Jó családapák, jó hon­
polgárok. Kötelességteljesítők, józanok, gerincesek. Igényte­
lenek, egy igaztalan fillér kezükhöz nem tapad. Liberális

79
gondolkozásúak, szerények, műveltek, Részvéttel viseltetnek
a nyomorultak iránt, jótékonyak is.
Mi hát akkor az a több, vagy az a más, ahogy idegen
szóval jelzik: az a plusz, amit Jézus Krisztus jelent a mi
életünkben?
Nem merném azt állítani, hogy ugyanezek az erények,
csak megnagyított arányban. Aki állandó tusakodásban él a
bűnnel, ne is merészeljen ilyet mondani. Hol van a mi életünk
folyása az ilyen kiegyensúlyozott életpályáktól?
Egy azonban bizonyos.
Az ilyen, Krisztust csak hírből ismerő, vele személyes
viszonyban nem élő embertestvérek nem tudják azokat sze­
retni, akik őket nem szeretik. Hogyis tudnák? Melyikünk
tudná? Maga erején.. .
Az a szeretet, amelyet anyáknál, sőt állatoknál is tapasz­
talhatunk, amely aztán az emberséges emberekben is megta­
lálható, nem igazán szeretet. Állati ösztön, magas fokú embe­
ri „erénnyé" szublimálva, minden jót elmondhatunk felőle.
A „szeretet" nevet se vitassuk el tőle.
De véges. Áramkört alkot, melyben e szerint az elv
szerint mozog valami: adok, hogy adj. Esetleg elébb én adok,
de elvárom, hogy viszonozd aztán. Legfeljebb most én adok
többet, mert a múltkor te adtál többet, vagy mert remélem,
hogy adandó alkalommal visszaszolgáltatod. Szép, szép. De
nem a Krisztus szeretete.
A Krisztus szeretete áradó, határtalan, ad és nem vár
vissza semmit. (Kiktől is várhatna?)
A vámszedók is megtehetik, hogy viszontszeretik az
őket szeretőket. Azt is megtehetik, hogy köszöntik azt, aki
valamilyen jogcímen atyjokfia.
De minden embert, köztük az ellenséget is csak az tudja
szeretni, és az tudja testvérként felkarolni, aki túljutott két
nagy élményen.
Tudja, hogy Krisztust az ő bűnei is segítették a keresztfá­
ra. És tudja, hogy Krisztus azért mégis szereti és testvéreként
köszönti őt.

80
 KŐTELEZŐ A TÖKÉLETESSÉG

Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok

tökéletes.

Jólesnék a bennem lakozó lelki pacuhaságnak tiltakoznia egy

kissé ez ellen a teljesíthetetlen követelmény ellen. Divat is ez
nagyon. Mondogatni, hogy Krisztus utolérhetetlen ideál, Pál
apostol is Pál volt, de hol vagyunk mi tőle!
Mindenáron el akarunk feledkezni róla, hogy egyáltalá­
ban nem arról beszél itt Jézus, mi esik nekünk jól, vagy mi
esik nehezünkre, hanem kiad egy rendelkezést: legyetek
tökéletesek. Nincs ez ellen apelláta! Nálánál sokkal kisebbfaj­
ta jelentőségű, úgynevezett vezérek is hányszor kiadnak
rendelkezéseket, amelyek végrehajthatatlanoknak látszanak.
Mégis megindulunk, mert érezzük, hogy igen, igen, éppen azt
a lehetetlenséget kell ez idő szerint valahogy letetnünk.
Érdekes egyébként, hogy leggyermekibb, tehát legmé­
lyebb ösztöneink között ott rejtőzködik bennünk valami
szomjas vágyakozás: „ha a lehetetlent lehetne letetni!" Já-
nosbogárszerű, szerény kis fényességek röpdösnek emlékeim
között. Gyerekkoromban hátratett kezekkel szerettem sétál­
ni (úgy láttam az édesapámtól). Első elemista koromban
felfelé szoktattam a hajamat, negyedikben baloldalt elvá­
lasztva (aszerint, hogy kántor úr és rektor úr, tanítóim, a világ
legtökéletesebb férfiai hogy viselték). Tiszteletes úréknál ven­
dégségben még annyira sem merészeltem csörömpölni kés-
sel-villával, mint odahaza, egyszerűen nem engedte a ház és
az ünnepi alkalom méltósága. Mikor vigyázónak és számra-
kónak tettek, rátarti kisfiú vált belőlem. Nem azért, mintha
gőgös természet lettem volna, vagy elkapott volna a világ a
nagy kitüntetés miatt, hanem csak azért, mert nem engedte
a megbízás felelősségteljes volta az addigi hancúrozást.
De szerteszét és minden vonatkozásban: emberek, akik
számára az egyenruha nem a fegyencek egyöntetű öltözkö­
dését jelenti, hogy vigyáznak az egyenruha tisztességére!
A tiszti kardbojt, a papi palást, a cserkészliliom tisztessége
sok embert visszatart dolgoktól, amelyek „civilben" még eset­
leg kitelnének tőle. A baj éppen ugyanitt is rejlik: Isten

6
81
„tökéletesei" soha, sehol nem élhetnek „rangrejtve" máskép­
pen, mint amikor már levetették „inkognitójukat".
Régebben igazságtalanságot éreztem ki abból a példá­
zatból, amelyben az innen-onnan összetoborzott vendégse­
reg toprongyos tagjait büntetéssel sújtja a felháborodott
hatalmas házigazda. Ma már értem, hogy az ilyen asztal
mellett „a frakk kötelező". Hiszen telefonhívására is átöltöz­
nék hirtelen mindegyikünk — mondjuk — az államfőnek.
Van az emberben egy érzés, amely szerint bizonyos körülmé­
nyek között bizonyos viselkedés egyszerűen lehetetlen, mert
nem illik bele a helyzetbe. Nos, hát az ilyen viselkedésnek a
neve az, hogy illetlenség.
így kötelező és így illendő a tökéletesség is. Ha Jézus
Krisztus által a tökéletes mennyei Atyának fiaivá lettünk, nem
is lehetünk mások, mint tökéletesek. A lehetőségeink ebben
az esetben végtelenek. A tökéletességet igazán nem a ma­
gunk szerény számlájának a terhére kell „kifejtenünk".
A Szent Lélek ereje az, amely erre a tökéletességre nem csak
kötelez, de képesít is bennünket. Ellenben ha tovább tökélet-
lenkedünk, annak lesz a jele, hogy még önmagunkkal se
próbáljuk elhitetni azt a gyermeteg mesét, mintha mi már túl
volnánk élményeken, amelyeknek egyedüli bizonysága ép­
pen az a tökéletesség lehetne, amellyel még mindig adósok
maradunk. Nem vagyunk még Isten fiai.

TÖKÉLETESEK, MINT ISTEN

Legyetek azért ti tökéletesek, m i k é n t a ti m e n n y e i

Atyátok tökéletes.

Legyetek tökéletesek, mint Isten. Úgy, mint Isten, Istenhez

hasonlatosképpen. Legkönnyebb így érteni a parancsot, pe­
dig ilyen értelmezésében ott bujkál keresztyén életünknek
egész keserves farizeizmusa.
Nem lehet éppen azt állítani, hogy a keresztyénség, a
keresztyén életforma nagyon népszerű volna azok előtt, akik
csak szemlélői, de nem élői is egyben. Tegyük föl, aminthogy
úgy is van: egy bizonyos hányada az ellenérzésnek megtérni-
nem-akarásból fakad. Még mindig marad azonban jókora

82
hányad, amelynek mi magunk vagyunk az okai. A mi rossz
propagandánk. A mi bűneink és gyarlóságaink, amelyekkel
a Krisztus ügyének úgyszólván veszett hírét költjük. „Ha a ti
életetek keresztyénség, akkor köszönöm szépen, nem ké­
rünk belőle."
Valljuk meg azonban, hogy ennek a nagy népszerűtlen­
ségnek legelsősorban az a fajta keresztyénség a legfőbb
kiváltó oka, amelynek a tipikus alakjai mint „kis tökéletesek"
szokták magukat gérálni.
Igen, igen, tökéletességre törekvésünkben nagyon
könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy hasonlítani aka­
runk Krisztushoz, kopírozni, utánozni, kiábrázolni próbáljuk
őt. Parancsait törvényeknek tekintjük, és végre szeretnők
hajtani. így válunk lassankint kibírhatatlan, másokat jogosan
megbotránkoztató, rettenetes emberekké. Úgy járunk test­
véreink között, mintha nem is nekünk szólna az Ige, hogy
„félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségete­
ket". Dehogy félünk, hogy is rettegnénk, biztosak vagyunk a
dolgunkban, mi már üdvözülni fogunk! De a többiek?. . . Jól
tennék, ha örökös kárhoztatásunkat, kritikánkat, ítéletünket
egy kicsit komolyabban vennék, mert különben.. . Lelki sze­
meinkkel már látjuk is őket kivettetve a külső sötétségre.
Ennek a magatartásnak nevezetesen van egy kiapadha­
tatlan forrása: életünk. Korrekt, tisztes, bűntől ment, feddhe­
tetlen, mások számára példaadó életünk, amely szép, tiszta,
kiegyensúlyozott, Istennek és jó embernek egyformán tetsző.
Hiszen vannak bűneink, szó sincs róla, de azokat csendes
óráinkon sorra vesszük és kiirtjuk. Cégéres bűneink azonban
nincsenek. Irtózva gondolunk a szegény megtévedt fegyen-
cekre, vagy legközelebbi hozzátartozóinkra, akik egészen
más bűnöket találhatnának önmagukban, ha egyszer komo­
lyan bűnbánatot tudnának érezni.
Közben — egészen másképpen fest a mi életünk kívül­
ről nézve. Egy szó sem igaz állítólagos tökéletességünkből
(ilyen lelkiállapotban nem is lehetünk tökéletesek). Ezért bot-
ránkoznak aztán meg életünkön mások, sokan, mindnyájan,
akik hallják „bizonyságtételünket", és tapasztalják nagy belső
erőtelenségünket életünk folyásából. Azt hiszik, Krisztus csak
ennyire képes, és emiatt tartják a keresztyénséget naivitás­
nak, mely elveit hirdeti, de megvalósítani azokat képtelen.

83
 Légy tökéletes, hiszen a te mennyei Atyád tökéletes;
mert mivel, miután, tudniillik Ö az. Ébredj tudatára a valóság­
nak, hogy Jézus Krisztus bűnbocsánatszerző váltsága követ­
keztében belejutottál egy tökéletes világba. Ne tagadd to­
vább életeddel ezt a boldog valóságot. Ne takard el régi
valóddal mások elől.

84
 REGULA
Máté 6,1 - 1 8

Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az

emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem
lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.
Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad
előtt, ahogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az
utcákon, hogy az emberektől dicséretet nyerjenek. Bizony
mondom néktek: elvették jutalmukat.
Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te
bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;
Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, aki
titkon néz, megfizet néked nyilván.
És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók,
akik a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva
szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony
mondom néktek: elvették jutalmukat.
Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobád­
ba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon
van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.
És mikor imádkoztok, ne legyetek sokbeszédűek, mint
a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért
hallgattatnak meg.
Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti
Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.
Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a meny-
nyekben, szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint
a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is meg­
bocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket a kísértetbe, de szabadíts meg minket
a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség
mindörökké. Ámen.
Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket,
megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.
Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő

85
vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkei­
teket.
Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézéstek,
mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az
emberek, hogy ők böjtölnek. Bizony mondom néktek, elvet­
ték jutalmukat.
Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te
orcádat mosd meg;
Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te
Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet
néked nyilván.

KARITÁSZ-E, VAGY VALAMI EGYÉB?

. . .amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed,

mit cselekszik a te jobb kezed.

A múltkor nagy öröm ért. Megadta valaki egy pengő adóssá­

gát, és én már nem is emlékeztem rá, hogy tartozik vele.
Szégyenletes ilyet leírni, de egészséges: először történt ez
meg életemben velem ezúttal. Most, hogy ide leírtam az
őszinte vallomást, azt kérdezi valami végtelenül lágy és szelíd
hang tőlem: ha a legközelebbi utcasarkon tízpengőst tennél
a koldus kalapjába, el tudnál-e erről a nagylelkű gesztusról
úgy felejtkezni, hogy soha többet ebben a földi életben
eszedbe se jusson? Úgy-e, hogy bajosan? Pedig valami ilyet
jelentene az, hogy ne tudja a bal kezed, mit csinált a jobb.
Mérjük le, ha érdekel bennünket, apró kis eseteinken a
Krisztus igényét és valóságos teljesítményeinket. A különb­
ség a bűnünk.
Azt hiszem, alapvető tévedésben leledzünk az alamizs­
na dolga körül. Kisgyerek koromban egyszer azt mondtam
— hátulról — egy ismerősnek vélt vadidegennek: bakk. ..!
Utána valami nagyon kínos érzés fogott el. Néhány percig
szívesebben választottam volna a halált, mint azt a szégyent,
hogy ismerősként kezeltem valakit, akinek „nem voltam
bemutatva". Mostanában azért imádkozom Istenhez, hadd
érezhessem ugyanezt a kínos érzést, valahányszor koldussal
találkozom. A helyzet ugyan fordítottja amannak, de sza­

86
kasztott ugyanolyan lehetetlen helyzet, mint amaz. Koldussal
találkozni azt jelenti: vadidegenként bánunk valakivel, aki
pedig testvér. Hasonlóság abban kellene, hogy legyen, ami
egyedül mentheti ezt a képtelenséget, hogy hirtelen, véletle­
nül ütközünk belé; eddig sejtelmünk sem volt róla.
Ha Jézus Krisztus tanítványaiként állanánk egy-egy kol­
dus előtt, alamizsnánknak beszélnie kellene mondatlan is.
Bocsáss meg, kedves testvérem, eddig a pillanatig nem volt
tudomásom róla, hogy neked rosszabbul megy sorod, mint
nekem. Egészen odavagyok, s ami még rosszabb, nem számí­
tottam ilyen találkozásra, és más programot csináltam mára.
Drága jó barátom, ideiglenesen, addig is, míg rendezzük a
helyzetedet, fogadd ezt a csekélységet, hiszen éhes lehetsz,
vagy fázol. Ez nem végleges elintézés részemről, ellenkezőleg,
ez a bevezetés. Ezt csak azért adtam, hogy míg én a magam
ügyeit olyan állapotba hozhatom, amelyben a te dolgodat
vehetjük aztán együttesen és erőteljesen elő, ne légy kényte­
len tovább szenvedni úgy, mint ahogy szenvedtél addig, míg
velem nem közölted sanyarú állapotodat. Add meg, kérlek,
a pontos címedet, vagy ha nem terhel, keress föl engem —
mondjuk — holnap délután négykor.
Úgy-e, hogy ez lehetetlen? Úgy-e, hogy én most meg
vagyok egy kicsit hibbanva, vagy kiváltképpen humoros
hangulatba estem? Magam is amondó vagyok: ebben a
„keresztyén" világban úgy jár-kél Krisztus, mint valami más
világrészről való messziről jött vándor.

N. N ... . 10 fillér

. . .a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, aki titkon

néz, megfizet néked nyilván.

Van az adakozásnak egy kiváltképpen való társadalmi oldala

is. Nagyon nehéz úgy adni, hogy a magam emlékezőtehetsé­
géből még a nyoma is kitörlődjék annak, most adtam, ennek
és ennek, ennnyit és ennyit. De még nehezebb úgy adni,
hogy mások ne tudjanak róla. A címül írt N. N., mellette egy
nagyon kis összeg tréfás színezetű, nagyon komoly társadal­
mi betegség kórtünete. Legfeljebb akkor kívánunk ismeretle­

87
nek maradni, ha képességeinkhez mérten szégyenletesen
kevés tellett tőlünk.
Ennek a helytelen és Krisztustól egyenesen kárhoztatott
lelki nyavalyának az a magyarázata, hogy tulajdonképpen
kényszerből szoktunk másoknak adni, nem pedig jó szívvel.
Nem is annak adunk, aki rá van szorulva, hanem a többi
embernek. Azt gondolnók, hiúságból, azt hiszem, tévedünk,
ha így ítéljük meg a helyzetet. Az igazi ok mélyebb és rútabb.
Odaadunk abból, ami a mienk, egy nagyon elenyészően
csekély hányadot, azért, hogy a többinek háborítatlanul
maradhassunk birtokában és élvezetében. Különösen az úgy­
nevezett jótékony célú mulatságok jellemzőek e tekintetben.
De a legkomolyabb méretű karitatív intézkedések sem men­
tek egészen mellékes szempontok alól, amilyenek a nyuga­
lom megóvása és a biztonságérzés felfokozása.
Krisztus azt mondja a hegyi beszédben, hogy így nem
lehet alamizsnálkodni. Mintha azt mondaná, hogy két em­
bertestvér sorsa között akkora különbséget, amekkora az
alamizsnálkodást szükségessé és lehetségessé teszi, szégyell­
ni és titkolni illik, s amilyen gyorsan lehetséges, a nyilvános­
ság teljes kizárásával kiegyenlíteni, míg nem késő.
Alamizsnálkodni azonkívül még azt is jelenti, hogy vala­
ki felismerte a vagyoni felesleg egyetlen Isten szerint való
értelmét, és arra használja Isten adományát, amire Isten
szánta. Egészen bizonyos, hogy a titkon néző Isten nyilván
megfizet nekünk, ha ilyenek vagyunk, hiszen — ilyenek lévén
— a legjobb csatornáivá lettünk Isten ajándékfolyamának,
hogy az oda juthasson, ahova való, az emberi sors egyenlőt­
len voltában rejtőző nagy igazságtalanság enyhítésére.
De van még egy harmadik oka is annak, amiért nyilvá­
nosan alamizsnálkodni Isten szerint képtelenség, sőt bűn és
vétek. Nem igaz az, hogy csak a feleslegből lehet adakozni.
A szegény asszony kis pénzdarabja nem ilyen adomány.
Márpedig ha valaki nem a feleslegéből ad alamizsnát, az
emberi önzésen akkora sértést követ el, hogy a felháborodás
elsöpri, mielőtt véghezvihetőé, amit eltervelt.
Nézd az Idvezítőt. Ő igazán mindenét adja nekünk,
bűnös embereknek. Kereszthalálra adja ártatlan magát. Ó,
láttál-e valaha tökéletesebb „inkognitót", mint az övé, miköz­
ben a legtöbbet adja? Még a főpap látnoki képessége is csak

88
annyit sejt ebből, hogy maga Isten akarja ezt így! A többi
ember viszont gúnyolja, bántja Megváltóját, mint a legesleg-
megátalkodottabb gonosztevőt.

TITKON, AJTÓMAT BEHAJTVA. ..

Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobád­

ba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki
titkon van.

Ez is egy meglehetősen sokat vitatott kérdés. Hogyan imád­

kozzunk? Van úgy az ember, hogy egyszer csak megérzi:
nem jól csinálom. Nagyon fontos a „hogyan" kérdése.
Első olvasásra az az érzésünk támad, hogy a nyilvános,
a mások előtt való imádkozás helytelen. Még egy elégült „No
lám, ugye, hogy megmondtam" is elröppen ajkunkról, ha
felbátorított a fentírt bibliai vers. A közös imádkozásban
eddig is éreztünk valami túlzást, népszerűén fejezve ki ma­
gunkat: némi „pietista" mellékzamatot. A templomi imádság­
ban viszont, tagadhatatlanul, van valami csináltság, valami
könyv-íz, valami, ami nem a lélekből jön, nem közvetlen,
nagyon hivatalos, szerfölött általános.
Legjobb egyedül. Úgy, ahogy eddig csináltuk. Az ágy­
ban, este, vagy reggel, sötétben lehetőleg. Magános perce­
inkben. Titkon, ajtónkat bezárolva.
Igen ám, de kielégítetlenségünk érzete ezzel még el nem
múlt. Ellenkezőleg. Megnövekedett. Lassankint egészen gyöt-
rővé súlyosodik. Miért? Hogyan? Hiszen mi Krisztus parancsát
szeretnénk és próbáltuk követni engedelmesen. Ő mondta,
ő rendelte, amit csinálunk.
Hát nem ő mondta. Mert nem ezt mondta. Valami
egészen mást rendelt, bár a szavai úgy szólnak, ahogy idézni
szoktuk őket. Olvassuk csak el az idézetet még egyszer,
figyelmesen, az Ő szellemében.
Azt is ő mondta nevezetesen, hogy valahol összejönnek
ketten-hárman az ó nevében, Ő ott lesz azokkal. A két
parancs nem lehet ellentétes egymással.
Mit jelent akkor hát ez az idézet? Mi a baj az imádkozás
körül?

89
 . . . hogy lássák őket az emberek. Nem az a baj, mert
egymással, hanem az, mert egymásnak imádkozunk. Azok a
szép kitételek, hatásos fordulatok, virágos szavak, díszes
jelzők, költői képek, melyek Istennel való beszélgetésünket
cifrázzák, tulajdonképpen nem is neki szólnak, hanem azok­
nak, akiknek a társaságában imádkozunk. Hiszen Isten a mi
atyánk, az atya és a gyermek pedig igen könnyen megértik
egymást, egyszerű nyelv is elégséges egymással való beszél­
getésük közben. A sallang idegen elem.
Még borzasztóbb, ha ráimádkozunk egyikünk a mási­
kunkra, kérvén Istent, hogy szabadítsa meg testvérünket
azokból a bűneiből, melyeket ima közben szándékozunk
tudomására hozni. Ilyenkor Isten csak ürügy.
Legborzasztóbb, ha magunknak imádkozunk. Ha az ima
és az imádkozás magunkat megnyugtató varázslás. Csupán:
varázsige és hókusz-pókuszos cselekedet.

HOSSZÚ, MINT A SZENTIVÁNI ÉNEK

Mikor imádkoztok, ne legyetek sokbeszédűek, mint a

pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért
hallgattatnak me g . . .jól tudja a ti Atyátok, mire van szük­
ségetek, mielőtt kérnétek tőle.

Ha az probléma: hogyan imádkozzunk, még problematiku­

sabb az, hogy: mit. De mielőtt ennek a nyílt kérdésnek a
megválaszolását megkísérelnénk fenti ige segítségével, ideje
már megint egyszer hangsúlyoznunk, hogy sem ez az ige,
sem az előbbi, sem a hegyi beszéd valamelyik másik „paran­
csa" nem hallgatható meg mint valami jó tanács, s nem is
hajtható végre mint valami eljárásmód, amihez csak erős
akarat kell. Az imádkozás „technikáját" nem lehet „megjaví­
tani". Jézus Krisztus azért beszél minderről, amiről eddig
szólott, s azért beszél itt most az imádkozásról is, hogy lássuk,
milyen tökéletlen és gyarló, milyen bűnös a mi magatartá­
sunk Istennel szemben — Őnélküle.
Minden ember sokbeszédú imádkozás közben, mert
minden ember, kivétel nélkül, pogány a maga erején. Olyan,
mint a kisgyermek, végevárhatatlan kívánságai, félelmei, ne­

90
vetséges kis gondjai felsorolásában. Azt hiszi, csak ez a
hiánytalan előszámlálás segíthet a baján. Azt hiszi, eddigi
hiányai, bajai, bánatai azért voltak, mert Istent nem „infor­
málhatta" állapota felől, vagy éppenséggel valaki más helyte­
lenül tájékoztatta az Urat mindezekről. Végre itt a jó alka­
lom, kiöntheti teljes lelkét a „legilletékesebb faktor" előtt.
Az ilyenfajta imádság abból a tévedésből táplálkozik,
mintha nem nekünk, hanem Istennek volna szüksége arra,
hogy imádkozzunk. Pedig az imádság nem Isten kitanítását
célzó cselekedet, hanem valami egészen más: mértékhitele­
sítés, vagy hivatalos mérték alá állás.
Itt vannak, Uram, a szükségleteim, örömeim, bánataim,
vágyaim, terveim, panaszaim, dicsekvésem, hálám és nehez­
telésem, gondom és megajándékozottságom terhei. Itt van­
nak mind, és vannak, minek tagadnám. Nem is az a félel­
mem, büszkeségem és gyalázatom, hogy vannak, hanem az
a nagy bizonytalanságom, hogy nem tudom, vajon tőled
vannak-e, vagy a világtól. A te Szent Lelked szól-e bennem
hozzám titkon, vagy a Sátán sugdos a fülembe rémítő és
vidító kétségeket. Idehoztam tehát eléd, imádságaimban. Te
mondd meg, mennyi ezekből a te szentséges terveid szerint
való. Ezért imádkozom. Ez az imádságom. Legyen meg a Te
akaratod.
Kérek tőled valamit, vagy köszönök néked valamit.
Rövid vagyok, mert csak bele szeretném kapcsolni az általad
úgyis ismert ügyet a Te szent tervhálózatodba. Nem azt
kérem, hogy a kérésemet teljesítsd, hanem azt: mutass meg
engem magamnak, ahogy ezt kérem, és mutasd meg Maga­
dat is nekem. Ha nem illik így oda a kérésem, örvendetes,
hogy nem teljesül.

TI ÍGY IM ÁDKO ZZATOK.. .

Ezekkel a szavakkal vezette be az Úr Jézus Krisztus „példa"-

imádságát. S e szavak után következett a Miatyánk.
Azóta nagyon sok millió ajak még több milliószor el-
imádkozta jelen pillanatig ezt az imádságot. Vannak olyan
meggyőződésű emberek is, akik más szavakkal ugyan, de
mindig csak az Úr imádságát imádkozzék. Van az imádsá­

91
gukban megszólítás, dicsőítés, kérés, bűnbevallás, hálaadás,
abban a sorrendben és abban az elosztódásban, ahogy a
„Miatyánk" rövid tartalmát meg lehet határozni, ahogy az
tehát minden idők minden imádkozója számára „adva van".
Ti így imádkozzatok: valahogy ezt jelenti és ezt kívánja.
Legtöbbször „ezt", mindenkor „így".
Nehéz volna ez ellen akármit is szólani. Ugyan mi egyéb
mondanivalója lehet emberfiának Isten számára, mint a di­
csőítés, a kérés, a gyónás és a köszönet szavai? Akármilyen
elevenű ész, akármekkora kifejezésbeli ügyesség csak ezeket
a lehetőségeket módosíthatja és ismételheti. Ti így imádkoz­
zatok, mondotta Jézus, és azt is hozzátette: így, mert úgysem
tudnátok egyébképpen. Ha más volna az imádságotokban,
már nem volna az igazán imádság. És mert nem imádkozás
volna, csak egyfajta másegyéb lehetne: káromlás. Ne eről­
ködjetek tehát, hanem nyugodjatok meg bizalommal, és így
imádkozzatok, ahogy én is most, fületek hallatára az Atyához
imádkozom.
A kifejezések olyan bámulatosan egyszerűek és átlát­
szók. Nincs rajtuk semmi megmagyarázni való. Atyánk vagy.
Dicsérünk téged. Kérünk mint Atyánkat. Megvalljuk, méltat­
lanok módjára kérünk, s köszönjük, hogy mégis szóba állasz
velünk. Ez az Úr Jézus Krisztus imádságának rövid foglalata.
De valamit ne felejtsünk el hangsúlyozni mégis. Ti így
imádkozzatok — ez az Úr Jézus Krisztus egyik rendelkezése.
Van neki másik is: a ti egész életetek legyen imádság. Ti így
imádkozzatok — az egész életetekkel, ne csak a szájatokkal.
Ezt tudva, megváltozik a Miatyánk jelentősége. Szájjal
elmondható, gépiesen lehadarható mondókából nagyszerű
értelmű életrendezővé és szabályozóvá jelentékenykedik.
Összeteszi az ember a kezét, ajkai megmozdulnak, nyelve
járni kezd, és ettől kezdve egész mám és teljes holnapom
alákívánkozik ennek a mindennél hitelesebb katonamérték­
nek, mely Isten színe előtt igazságosan megméri és megmu­
tatja: imádta-e az életem Istent? Dicsérte-e, kérte-e, kérlelte-
e, hálálta-e vajon. így imádkozzatok, mérték alá állva.

92
 Ml ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN

A ti egész életetek legyen imádság. Úgy élünk-e, mint akik­

nek atyánk vagy, mégpedig mennyei atyánk?
Akinek nincs atyja, az árva. Akinek van atyja, az viszont
nem járhat-kelhet ezen a világon árvahodottan. Az árvaho-
dott állapot pedig keserves összetétele a magáramaradott-
ságnak, amely kilátástalan és az önállóságnak, amely kény­
szeredett.
Már magán az imádkozáson megtetszik: árvahodott
ember imája-e, vagy fiúé és örökösé. Az árvahodott ember
legtöbbször néma marad az Atya előtt. Neki nem atyja, neki
nincs atyja, talán nincs is ilyen valakije másoknak sem. (Az
árva lélek el sem tudja képzelni a fiúság érzését.) Van aztán
keserű némaság, mostohaságból vagy kitagadottságból faka­
dó. Igen, igen, van atyja másnak, szerencsésebbnek, boldo­
gabbnak, de nekem nincs. Igen, igen, volt atyám nekem is,
de már ennek a mindennél könnyebb, áldottabb állapotnak
vége mindörökre.
Vagy zavarodott, visszás érzés bitorolja a fiúság termé­
szetességének és elfogulatlanságának a helyét. Ilyenkor
rosszhiszemű vagy legalábbis rossz lelkiismeretű, üres kongá-
sú szó ajkukon minden ige, amely az Atyáról vagy az Atyá­
hoz beszél. Vagy nem hiszem, hogy van ilyesvalaki. Vagy
nagyon is hiszem, és reménytelenül bújócskázom vele, mint
Ádám és Éva a paradicsom bokrai között. Tudom, hogy a
találkozás nem maradhat el, de félek tőle.
Sokszor reménytelen kiáltás formájában tör elő belőlem
a hívás. A nagyon messze sejtett és nem eléggé szeretett
Atyának szól ez. Szól, sőt rikolt mindaddig, míg úgy érzem,
hogy a körülmények választanak el tőle, vagy míg elhiszem
nagy botorul, hogy a körülmények elválaszthatnak tőle. Míg
nem veszem észre, hogy egyes-egyedüli válaszfal közöttem
és közötte: a bűnöm. A bűnöm, amelyet pedig régen megbo­
csátott a Krisztus által.
Igen, mert ez az imádandó Atya nem az én atyám,
hanem a mi atyánk. Krisztusé és enyém. Enyém és testvérei­
mé, a többi léleké.
Mennyei atyánk. Nem földi atyánk, hanem abban a
mennyben lévő, amely menny országáról meg van mondva,

93
hogy nem itt van, nem is ott van, hanem mibennünk van.
Annyira mibennünk van, hogy csak egy sátáni szemfény­
vesztés hitetheti el, hogy rajtunk kívül van, bennünk pedig
nincsen.
És most nézz magadba, és tekints magad körül, én
lelkem. Jársz-kelsz a világban, végzed a dolgod, együtt élsz
emberekkel, körülmények vesznek körül, vonatkozások, tá­
jak és napok. Úgy forgolódsz-e az „adottságokéban, mint
akinek atyja van? Úgy fogódzol-e a testvérkezekbe, mint aki
Jézus Krisztusban egy atyától vagy való mindazokkal, akik e
földön éltek, élnek és fognak élni? Úgy tapodsz-e ezen a
földön, mint aki e jelenvaló világban atyjával és mások
atyjával közös lakásként bírod a mennyet?

ISTEN „MARHÁJA"

Szenteltessék meg a te neved.

Azt olvasom az újságban, hogy tegnapelőtt, vasárnap (ked­

den írom ezeket a sorokat) templomszente/és volt Budapest
egyik pontján. Maga vasárnap is az Úrnak szentelt nap.
(Nagygyűlést tartottak már négy esztendővel ezelőtt magyar
fiatalemberek Kecskeméten a vasárnap megszentelése érde­
kében.) Voltam tizenöt-húsz évvel ezelőtt valami nagyon
nagy úr fogadószobájában fontos és sürgős ifjúsági üggyel.
— Tudja mit, fiatal barátom — veregetett vállon a barátsá­
gos nagyúr — bezárkózom még ma délután ezzel az emléki­
rattal ide az irodámba, és egész félnapomat a tanulmányozá­
sának szentelem.
Egyidőben rajzik belső látásom előtt a három kép. Mind
a három más, de mind a három egyezik egymással valami­
ben. Az a félnap, amit a nagyúr a mi ügyünk tanulmányozá­
sának szentelt, elveszett minden más ügy számára. A meg­
szentelt vasárnap is elveszett idő minden egyéb cselekedet
végzésére, sem munkálkodni, sem szórakozni, sem henyélni
nem lehet az Úrnak szentelt órák alatt. Végül a templom is
olyan hely, ami elveszettnek tekinthető a város vagy falu
házai között. Sem lakni, sem dolgozni, sem emberi és csak
emberi közös dolgokban összegyülekezni nem lehet az ilyen

94
 épületben. Pedig kőből épült, férőhelyek vannak benne, fel­
szereléssel, bútorzattal ellátott, akárcsak épülettársai.
Ami szent, az megszűnt az enyém, vagy a tied, vagy az
övé lenni. Az az Úré. Istené. Isten nevét tehát csak csupa
ilyen „szentségekkel lehet megszentelni. Hányszor elimád-
koztuk már eddig mi ketten, én és te (aki elolvasod, amit
leírtam), hogy: miatyánk, szenteltessék meg a te neved.. . és
úgyszólván eszünkbe sem villant: hogyan és miképpen? Va­
gyis, őszintén szólva, frázis volt ajkunkon az Úri imának ez
a mondása mind e mai napig.
Aránylag még könnyű dolgunk volna mind a kettőnk­
nek, ha megadatnék nékünk a naiv és hiszékeny lelkek
kibúvója, hogy bizonyos időt, alkalmat, életünk vagy saját
magunk egy töredékes részét odaadjuk Istennek, s ezzel
aztán az ő neve meg van szentelve. Csakhogy mi már vala­
hogy túljutottunk ezen a szemléleten, mégpedig elég megrá­
zó módon: Anániás és Safira tragikus halála által.
Ne hitessük, ne is hódítsuk egymást és magunkat. Aki
ezt meri, és akinek belülről ezt muszáj imádkozni: szenteltes­
sék meg a te neved, az erre a világra nézve éppúgy meghalt,
elmúlt, pocsékba ment, fogyatékleltárra került, szünetel, ve­
szendőnek számít, akárcsak annak idején a választott nép
istentiszteleti rendjében az áldozati barom. Ez a legigazabb
kép. Ha megszenteltetik általam Isten neve, akkor én szent
vagyok. Vagyis az övé vagyok. Neki szánt, tőle elfogadott
áldozati barom vagyok. Az ő java, az ő „marhája". Isten
marhája. Gyönyörű szép mezőn engemet éltet és szép kies
folyóvízre legeltet. Ha pedig nem akarok ott legelni, ha elbo-
gárzom, vagy elbitangolok, szenvedések és próbák ostorával,
vagy pulikutyájával terel vissza. Nem enged veszendőbe.
Nem szabadulhatok tőle. Az övé vagyok. Életemmel, akár
szépen, akár csúnyán, mindenképpen az ő nevét szentelem
meg.
Szent vagy örökké, Atya Úr Isten. Szenteltessék meg a
te neved. Az, aki legelőször igazán mondta ezt, az magát
őszintén odaszentelte Istennek, mennyei Atyjának. Áldozati
bárányként. Vére hullásáig. Haláláig, mégpedig a keresztfá­
nak haláláig. Se egy perce, se egy fillérje, se egy szava, se egy
mozdulata nem volt a magáé, vagy a világé. Minden perce,
fillérje, szava, tette, egész valója: szent volt.

95
 JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD. ..

Igazán, egy pillanatig sem élhetünk kétségben afelől, hogy a

földön vagyunk. A világ vesz bennünket körül, és a világ fiai
sürögnek-forognak benne. Az Úr imája ebbe a világba, ezek
közé az emberek közé imádkozza: jöjjön el a te országod.
Ezt imádkozzuk mi is, naponta legalább egyszer. Sót
egész életünk ezzé az imává kell hogy váljon, hiszen Krisztus
követői részére egyaránt elhangzott mind a két parancs: a
ti egész életetek legyen imádság, és: ti így imádkozzatok, az
Úr imája szellemében.
Azoknak pedig, akik így imádkoznak, meghallgattatik
imájuk, s az Úr országa eljön.
Két ponton vizsgáljuk meg életünket efelől. Először is:
van-e ezen a világon, az emberek között életünkben legalább
csak egy zugocska, egy kicsi kis közösség, ahol érezhetően,
félre nem érthető mértékben és módon, csakugyan, valósá­
gosan, ténylegesen eljött az Isten országa? El merjük-e mon­
dani, hogy odakint akármiképpen változnak a körülmények
és alakul a helyzet, idebent az Úr az úr? Ha nincs ilyen hely,
vagy ilyen kör, ha nincs olyan óra vagy perc, ahol, akik között
vagy amikor ezt érezhetnők, akkor az Úr imájának ez a
passzusa még csak puszta szó ajkunkon, frázis, egy a meg­
szokott, számtalan fordulatok közül, amelyekkel naponta
ismételten élni szoktunk.
A másik pont, ahol szigorú kritikusként kell hogy életün­
ket megvizsgáljuk: az a modor és tartás, amellyel idebentről
odakintre kilépünk, és viselkedni szoktunk.
Aki ezt nem érti vagy nem tartja fontosnak, gondoljon
az angolokra, röviden volt már szó egyszer róluk, a hegyi
beszéd kapcsán. Hogy meglátszik azokon, akárhová tegyék
a lábukat, hogy angolok! Mások, mint mi, és nem is akarnak
hozzánk hasonlítani. Életmódjuk, apró szokásaik, szavuk já­
rása, ruhájuk, mozdulataik, még a menésük is: angol. Minde­
nütt egy darab Anglia keletkezik, ahogy egy angol feltűnik
a láthatáron. A maguk angolságának levegőjét és szellemét
magukkal hordozzák, és mindenütt árasztják és terjesztik.
Önérzettel érzik, hogy a földkerekség valamennyi pontján a
hatalmas világbirodalmat képviselik személyükben, s ugyan­
annak ereje védelmezi is őket.

96
 M ennyivel hatalm asabb ország fiai vagyunk mi, és
m ennyivel erősebb király véd elm e alatt élünk; V ajo n így
járunk-kelünk-e „odakint", a világban, a világ fiai között, m int
ennek az országnak m integy a nagykövetei. Meg lehel-o
ismerni életstílusunkon, hogy mi annak az országnak az
egészen m ásképpen élő fiai vagyun k? V ajo n fel tudjuk-e
ébreszteni életstílusunk finom abb, fejlettebb, gazdagabb
m ódjával a vágyakozást a kívül élők szívében, hogy ők is
akarjan ak és szeressenek em idé, közénk tartozni? Hordjuk-e
m agunkon és m agunkkal az Úr országának szellem ét, leve­
gőjét, ragyogását és melegét? Árad-e belőlünk gazdagon,
ajándékul m ásokra ez a szellem ? Ha nem , ne is áltassuk
m agunkat, m intha ajkun k m ozgatása, a torkunkból kijövő
levegő -■ valóban is imádság volna,

MINT A K A R O D , HÁT Ü G Y LÉGYEN

Legyen meg á te akaratod, mint a mennyben, úgy a

íöldön is,

Egy pom pás ódon zam até, virágos stílusú szónoktól így hal­
lottam egyszér a m iatyánknak ezt a passzusát im ádkozni:
m int odafent a m ennyben, úgy itt alant a földön is, A kko r
kaptam saját m agam at rajta, hogy ez a tévedés bennem
hasonlóképpen bujkált és kísértett, egészen a legújabb időig.
Pontosan máig, H ányszor belem entem például ennek a kité­
telnek sátáni verm éb e: Isten országa már itt e földön.
Pedig a Szentírás félreérthetetlenül jelzi m ásik helyt,
hogy Isten országa nem itt vagy ott, hanem bennünk vagyon,
M ennyen és földön kettőssége tehát nem odafönt és ideiént
kérdése, Isten országa bennünk van , vagy bennünk nincs, Ha
bennünk nincs a m enny, akko r a föld, a világ van bennünk.
Isten akarata viszont m egvan a m ennyben is, a földön is.
Csak m ás-m ásképpen m utatkozik a m ennyben és a földön,
Hadd legyek rá koronatanú, A z im ént beszéltem m a­
gamról m int szent, Istennek szentelt, áldozati barom ról, Hát
nem elm életileg állapítottam én ezt meg, Életem keserves
negyvenhárom esztendejének tanulságaképpen m ondha­
tom . Sokáig éltem a földön, ebben a világban, e szerint a világ

7
szerint, ennek a világnak a fiaival egy húron pendülve. De
sohasem volt nyugtom. Úgy jártam, mint a tilosba tévedt és
tilosban legelésző jószág. A gazdám nem hagyott nyugtot:
űzött, hajtott, kergetett mint saját tulajdonát, a maga meze­
jére. Megvolt tehát az ő akarata akkor is: csak éppen sok-sok
ostorcsapás, az ütések fájdalma, saját szándékaim csődje,
életem zaklatott és gyümölcstelen időszaka jelentette és
mutatta, hogy egyedül az Úr akarata teljesedhetik, más
akarat nem.
Nagyon szerencsétlennek, nyomorultnak, tehetetlen­
nek, piszkosnak, utálatosnak, kétbalkezűnek, balcsillagzat
alatt születettnek éreztem magam akkor, de soha el nem
múló hálával köszönöm az Úrnak, hogy megvédelmezett
önmagam ellen. Legyen meg a te akaratod e földön, azt
jelenti azóta az én imádságom minden idején: ne legyen
meg a más akarata, különösképpen az enyém ne! Legyen
meg a Te akaratod!
Legyen meg a Te akaratod a mennyben. Az, aki először
ezt imádkozta, gyötrődései közepette kimondott szavakkal
is rámutatott, mit ért alatta: ha lehetséges, múljék el tőlem
e pohár; mindazonáltal ne úgy legyen, amint én akarom,
hanem amint Te akarod. A földön: amint én akarom; a
mennyben: amint Te akarod.
Isten országa mibennünk vagyon. Abban a pillanatban
eljött az ő országa, mihelyt az ő uralma alá hajtottuk fejün­
ket, és úgy lesz minden életünkben, ahogy ő akarja. Mert úgy
lesz, úgy volt, és úgy van minden, ahogy ő akarja. Puszta
mezők hirdetik e földön, és gyümölccsel rakott fák a menny­
ben.

MINDENNAPI KENYÉR

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

Add meg! — erről az igealakról azt tanuljuk az iskolában,

hogy felszólító vagy parancsoló mód, latin néven imperati­
vus. Számomra ez a tény sokáig volt csalódások és tévedések
forrása. Azt hittem, ha rimánkodó, esdeklő, könyörgő formá­
ban, de mégis: rá akarom bírni Istent, hogy adja meg a
kenyeremet mára.

98
 A Lélek megvilágosító hatalmára volt szükség, hogy
tisztán lássak benne. Nem falat kenyérért „cigánykodunk",
így könyörögvén, Jézus Krisztus szerint. Hitért könyörgünk.
Azt kérjük Istentől: engedjen meg nekünk egy olyan világot s
és benne olyan életet, amelyben ö a kenyéradó gazda.
Egyszer erre kértem Őt. Megadta. Olyan maradt a „lét",
mint azelőtt volt. Szemmel nem lehetett volna különbséget
találni benne. És mégis minden egészen megváltozott.
Azelőtt. . . az ügyességem, vagy az állam, vagy a helyze­
tem adta a mindennapi kenyeremet. Most Isten adta. Már ez
is nagy változás volt. Nem mondtam többet, hogy ezen a
héten ennyit meg ennyit kerestem. Nem mondtam többet,
hogy a gondos beosztás tart bennünket kellő egyensúlyban.
Nem mondtam azt, hogy megyek, felveszem a fizetésemet.
Nem mondtam azt, hogy kaptam postán öt, tíz, húsz pengőt.
Isten adta. De nem ez volt a legfontosabb változás.
Az volt a legboldogítóbb a változásban, hogy nekem
azóta Isten megadja a mindennapi kenyeremet.
Egyszer Kassán kilenc hónapig nem adta meg. Utána
Budapesten megint csak kilenc hónapig nagyon szűkén adta.
Körülöttem, mellettem sokat panaszkodtak akkortájt ember­
társaim a körülmények mostohaságáról, a buta véletlenről,
és üveges tekintettel kérdezgették, hogy mit hoz a holnap.
Nekem azokban a napokban nyílt meg a szemem, és tudtam,
hogy Isten mindenkinek minden napra megadja azt, amire
szüksége van. Tehát nekem is megadja. Mára is megadja.
Nem köszöntött be hozzám a postás váratlan pénzkül­
deménnyel. Ellenkezőleg. Aznap csak reggeliztem, ebédre,
vacsorára nem telt, meg sem hívott senki sem.
Többet kaptam.
Istentől kaptam ezeket a bojtos időket. Tőle kaptam, és
boldogan éltem vele.
Elhittem, hogy nekem, kizálólag nekem, most, ha más­
kor nem is: de most kétségkívül erre van szükségem, erre a
fázásra, éhezésre, rongyoskodásra. Nagyon kényen tartott,
önző, elégedetlen fiatalúr voltam addig.
Világosan láttam, hogy megkaptam a mindennapi ke­
nyeremet mára. Egy grammal több méreg lett volna. A lelke-
met vesztettem volna el, ha továbbra is jóllakom.
A külső története az volt ennek a csudálatos életátvál­

T
99
 tozásnak, hogy én két nappal a csehek bejövetele előtt
szereltem le Kassán mint katonatiszt, s állottam be civil
hivatalomba mint reáliskolai tanár. Nem volt ideje felettes
.hatóságomnak az intézkedésre, s a minisztérium már nem
utaltatta ki a fizetésemet. A cseh hatóságok az adott helyze­
tet ismerték el csak, engem foglalkoztattak, de nem fizettek.
Nyomorék, nehéz mozgású, beteges ember voltam akkor,
éppen csak hogy a rendes munkám elvégzésére jutott erőm.
Éheztem, fáztam, rongyoskodtam. Mindez addig tartott, míg
azt hittem, balcsillagzat alatt születtem. Mikor ráeszméltem,
hogy Isten akarata, sőt áldása ez rajtam, megtörtem, és
megköszöntöm, hogy így bánt velem. Megvallottam, hogy
fáradt vagyok. Megkérleltem, ha lehetséges, próbámnak sza­
kassza végét. Másnap reggel nagyon sok ismeretlen arcú
diákfiút találtam az iskola folyosóin. Kiderült, hogy a csehek
megvonták a vágújhelyi reáliskola nyilvánossági jogát, s kö­
telezték a diákokat, hogy nálunk tegyenek magánvizsgálatot.
Tekintélyes magánvizsgálati díj jutott reám. Nem kellett to­
vább megszúkülnöm különleges helyzetemet, s azóta: van
vagy nincs, egyformán Isten adja. Pál apostol azt írja egy
helyen magáról: tudok bővölködni és szűkölködni. Az Úri
imádság tanította meg rá biztosan.

BŰNEINK BOCSÁNATA

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbo­

csátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.

Öt másodpercbe telik, míg egy közepes gyorsasággal beszélő

valaki „elimádkozza" ezt a passzust. Ez alatt az öt másodperc
alatt a világtörténelem két legnagyobb eseményének kell
lejátszódnia egyidejűleg a lelkében. Mert nem a katalaunumi
ütközet, vagy a mohácsi vész, vagy a világháború a világtör­
ténet leghatalmasabb szenzációja. Nem. Hanem .. .
Az, hogy búnbocsánatot kaptam, És hogy bűnbocsána­
tot adtam.
Eddig, még ha tagadtam is magam előtt, nagy feszültsé­
get éreztem az életemben. Nem volt rendben valami. Féltem
ettől a rendetlenségtől, és halogattam a leszámolást. Homá­

100
lyos sejtelem bujkált bennem, hogy a végső összeg esetleg
káromra mutatná ki a tényleges helyzetet.
Ehelyett azzal segítettem magamon, hogy ügyes köny­
velési trükkel áthárítottam a felelősséget rajtam kívül álló
tényezőkre. Hiba van, tagadhatatlanul, a krétám körül, de
nem tehetek róla. Terhes örökség, félrenevelés, mostoha
körülmények, zavaros idők, sorozatos szerencsétlenségek,
dekonjunktúra, az emberek megnemértése és gonoszsága.
Minden másképp volna, ha mindez másképp volna. Ha be­
hajthatnám kinnlévőségeimet, nem fenyegetne csőd. Ha
mindenki megadná, amivel adósom, én is rendezhetném
függő ügyeimet. De talán még fordulhat, jóra jöhet sok
minden. Most, éppen most, nem volna kedvező időpontja a
döntésnek. Kísértsük meg tehát az egyre lehetetlenebbet:
tengődjünk ezután is, úgy mint eddig.
Egyszer aztán nem lehet tovább. Minden összeborul, itt
az ítélet napja. Ilyenkor a megoldhatatlan bonyodalmat egy
jótékony golyó szokta elintézni, vagy az öreg Duna. Vagy
megtanuljuk imádkozni az Úr imájának bűnbocsátó szavait.
Össze kell törnünk. Be kell látnunk, hogy legjobb eset­
ben kis adósaink vannak az emberek között. Minden követe­
lésünk semmi a magunk adósságához képest, mellyel Isten­
nek tartozunk.
Míg ez a rettenetes valóság világosan nem áll előttünk,
nem kérhetünk és nem nyerhetünk kegyelmet.
Igaz, hogy míg szörnyű terhűnktől meg nem szabadu­
lunk, nem engedhetjük el másoknak tartozásukat.
A kettő: egyszerre történik, abban a pillanatban, mikor
Krisztus magára vállalja bűneinket.

ISTEN SZEREPE ÉLETEM FORDULÓIN

És ne vígy minket kísértette, de szabadíts meg minket a

gonosztól.

Még gyermekkoromból fájó emlékem: egyszer, valami ho­

mályos eset kapcsán azon szorult el a szívem, hogy édesa­
nyám engem nem szeret úgy, mint az egyik testvéremet.
Hála Istennek, alig egy napig élt bennem ez a fájdalom, aztán

101
kiderült, hogy a gyanúnak nincs igaza. De az az egy nap
rettenetes volt. Pedig csak földi szülőkről lett volna szó.
Mindig eszembe jut ez a néhány óra, valahányszor embere­
ket látok, akiket szíven ütött a szörnyű kétely: engem nem
szeret úgy Isten, mint egyik-másik édes gyermekét.
Mert van ez a szekta. Ütődött, szerencsétlen lelkekből
verődik össze. Hajszolt, nyugtalan, reménye vesztett életek,
egyben megegyeznek: Isten mostohagyermekeinek érzik
magukat, igazságtalansággal vádolják azt, aki maga az igaz­
ság.
Ne vígy minket a kísértetbe. Ha kísértetbe estünk mégis,
érezzük meg a magunk tehetetlenségét és a gonosz Lélek
erejét: ne te légy az, Atyánk, aki — érzésünk szerint —
kiszolgáltattál bennünket neki. Ne fogjon el a jeges rémület,
hogy Te, egyeseket kiválasztván az üdvösségre, minket, árva-
hodottakat az örök kárhozatra vetettél.
De szabadíts meg a gonosztól.
Vegyük észre, hogy hitvány, nyomorult, ügyetlen szem­
fényvesztés áldozatai lettünk. Azok, akiket Te eleve elvetet­
tél, rendkívül jól érzik magukat ezen a világon, szolidárisak
a bűneikkel, szeretik azokat. Vakok és siketek a tényekkel
szemben és a hívások ellenében. Nemhogy félnének Tőled,
vagy vágyakoznának Hozzád, de sőt eszükbe sem jutsz,
tagadják létezésed, és nem hisznek ítéleted fogcsikorgatásos,
borzasztó napjában.
Egy bűnünk lehet csak, egyetlenegy, az első, a paradi­
csombeli, az eredendő bún: az engedetlenség. Az Úri imád­
ságnak ez a passzusa megszabadít a külön úton járás kísértő
félelmétől. Isten nem visz minket kísértetbe. A Sátán visz
kísértetbe, s el is buktat, ha szabadításért nincs kihez fordul­
nunk. Isten nem visz kísértetbe, ellenkezőleg, ő megszabadít
kísértésből, a kísértőtői, a Gonosztól, Jézus Krisztus által. Ne
féljünk tőle, sőt egyedül benne bízzunk. Attól, akitől elfogad­
tuk a mindennapi kenyeret, úgy, ahogy adta, teljes bizalom­
mal kérjük és várjuk a szabadítást is.

102
 SOLI DEO GLÓRIA

Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mindörök­

ké. Ámen.

Most, hogy végigimádkoztuk az Úrral azt az imát, amelyet

úgy adott nekünk, mint az imádságot, kimondhatatlan öröm­
mel érezzük, hogy ott vagyunk erejénél fogva Isten világá­
ban. Az utolsó mondat ennek a ténynek ujjongó összefogla­
lása és repeső bizonyságtétele.
Atyánk vagy, neved megszenteltetett a mi szentté léte­
lünk által, országod eljött és itt van, nyilvánvalóan mennyen,
földön. A mi számunkra, a mi sorsunk szerint, a mi életünk­
ben tiéd az ország. Nem a miénk, nem is másé vagy másoké.
A tiéd.
Megvan ebben az országban a te akaratod. Érvényes és
egyesegyedül csak a te akaratod érvényes itt. Ha más akarat
próbál hatni a te országodban, akkor kisiklás történhetik
ugyan a dolgok rendjében, de eredmény nem mutatkozha-
tik. Kapálózni lehet a te akaratod ellen, de győzni nem.
Szembefordulni is lehet veled, és elindulni más irányba, de
megérkezni, sót éppenséggel célhoz jutni, soha. Tiéd a hata­
lom. Minden egyéb hatás hatástalanság, tehetetlenség, csőd,
fiaskó. Tiéd a hatalom.
Tiéd a hatalom, de ennek a hatalomnak a hatásmezején
és erővonalai irányában engedjük folyni életünket, elkezd a
mi életünk bimbózni, virágozni, teremni, gyümölcsözni. A mi
mindennapi kenyerünk csudaképpen ma és naponkint kijár
nekünk a te legbölcsebb porciózásod szerint. Összeütközé­
seink másokkal megszűnnek, mert készek és képesek va­
gyunk bűneink bocsánata folytán magunk is másoknak meg­
bocsátani. Kísértéseink gyötrő erőssége semmivé gyöngül a
Szabadító jelenlétében. Ó, mi nagy dicsőség: kenyérgondok­
tól, ellenségeskedésektől, kísértésektől menten élhetnünk. És
ez a dicsőség is a Tiéd, most és minden időben.
Ámen, úgy legyen, rebegi nyelvem, és abban a pillanat­
ban máris érzem, hogy valóban úgy van.
Az Úri imának az a roppant ereje, hogy valóság, realitás.
A formája nem óhajtó mód, hanem parancsoló mód. Nem
Istennek parancsol, hanem nekem, hogy hagyjam már abba

103
az engedetlenséget, amelyben Ádám és Éva óta mai napomig
benne szenvedek. Tegyem már le bűneimnek terhét, amely
miatt halál és kárhozat felé tántorodnak lépteim, és szaba­
duljak meg a Szabadító által, Nyissam már ki szememet a
világosságon, és lássam meg a dolgokat magamban és ma­
gam körül úgy, ahogy igazi mivoltukban vannak.
Lehetetlen ennek a parancsnak ellenállani. És ahogy
egy-egy mondat elrepül a nyelvemről, boldogságba ejtő
véglegességgel végbemegy rajtam, amit magamban képtelen
lettem volna végrehajtani.
Abbahagyom az engedetlenséget. Megadom magam. És
kiszabadulok a magam Énjének a börtönéből az ő szent
országába. Egész mássá lett a világ és az élet. Övé az ország,
kiáltom megbékélt alázatossággal.
Leteszem a bűneimet keresztje elé. Elismerem, hogy
undokok és enyimek. Nem bírom otthagyni őket, csak ha Ó
segít. Senki és semmi vagyok Nélküle. Kiment belőlem min­
den magabízás, minden hetykeség, minden erő. Nincs me­
nekvés csak Benne, Véle, Általa, Reá nézve. Övé a hatalom.
És kinyitom szemem, kezem, szívem, hogy áradjon be­
lém az ő Lelkének ereje, és világosítson és dolgozzon. Lemon­
dok az önállóságomról. Leszek eszköz. Csak eszköz leszek.
De az ő kezében. Az ő lelke munkálkodik bennem. És nincs
többé akadály előttem. Sem nyomor. Sem fegyver. Sem
luciferi kétely. Tehát nincs többé vereség, megkötöttség,
térjmegutca az életemben. Elvesztettem az életemet, és
megtartottam éppen ezáltal. Övé a dicsőség.
Egyedül az Övé. Egyedül Istené a dicsőség. Az Atya, Fiú,
Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök, igaz Istené.
Ámen.
MEGVAN AZ IGAZI TETTES I

Mert ha megbocsátjátok az embereknek az 6 vétkeiket,

megbocsát nektek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg
nem bocsátjátok az embereknek az 6 vétkeiket, a ti
mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.

Ez a szakasz csak látszólag ismétlése az imént elhangzott Úri

imádság egyik mondatának. Mikor éppen az a mondat került
ajkunkra, láttuk már, hogy hamarabb nincs erőnk megbocsá­

104
tani, csak abban a pillanatban, mikor magunk bocsánatot
nyertünk, s van miből, telik már mások bűnének megbocsá­
tására. Ez a most elénk kerülő részlet viszont azt mondja
nekünk, hogy nem bocsátja meg Isten a mi bűneinket addig,
míg mi meg nem bocsátjuk a mások bűneit. Valami olyat
mond tehát, hogy meg kell kísérelnünk a lehetetlent.
Isten azonban nem próbál bennünket erőnkön felül,
nem követel tehát lehetetlenséget sem tőlünk. Amit ez a két
bibliai vers kíván, az sem lehetetlen követelmény, hanem
szükséges előfeltétel.
Nem bocsáthatja meg Isten a bűnömet addig, míg nem
érzem magamban súlyos, elviselhetetlen tehernek, halálnak,
kárhozatnak ezt a bűnt, amíg tehát azt hiszem, nincsen
nekem ilyen bűnöm. Ezt pedig mindaddig így érzem, míg
kibúvóm van, és így érezhetem. Pontosan addig, míg megvan
ugyan életemben a szörnyű valóság, hogy rettenetes, borzal­
mas, kibírhatatlan, utálatos, szörnyű így élni, ahogy élek, de
nem tehetek róla, kénytelen vagyok így élni, nem én vagyok
a hibás benne, hanem mások.
Míg más a hibás, vagy más is hibás, addig nem lehet
rajtam segíteni. Isten csak akkor bocsáthatja meg az én
bűnömet, ha én már megbocsátottam másoknak azt, hogy
elrontották az életemet, tönkretettek, megkötöztek, össze­
vissza rugdaltak, és. . .
És rádöbbenek arra, hogy mindez hazugság, önáltatás.
Nincs nekem egyetlen ellenségem, tolvajom, rablóm, gyilko­
som, zsarnokom, rosszakaróm sem, önmagamat kivéve.
Megbocsátok mindenkinek, hogy végre-valahára, életemben
először őszintén, leplezetlenül szemtől szembe kerülhessek
saját magammal.
Most igaz, végleges és radikális ez a bűnbocsánat a
többi ember felé. Ha tehát nincs más bűnös és hibás elrontott
életem körül, az életem pedig nyilvánvalóan el van rontva
mégis, akkor az egyedüli bűnös és hibás én magam vagyok
benne.
Ki kell békülnöm előbb az egész világgal, hogy a valódi
bűnös kézre kerüljön. Hogy abbahagyja csökönyös hazudo-
zásait, önmagába roskadva megtörjön végre. Vallani kezd­
jen, és megborzadjon bűnei tömegétől és utálatosságától.
Hogy Isten megbocsáthassa néki e bűnöket.

105
 KRISZTUS RENDELTE BÖJT

Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint

a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az
emberek, hogy ők böjtölnek. Bizony mondom néktek,
elvették jutalmukat. Te pedig mikor böjtölsz, kend meg
a te lejedet, és a te orcádat mosd meg; hogy ne az
emberek lássák a böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki
titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked
nyilván.

A böjt fogalma a mi elménkben végzetesen összeforrott más

fogalmakkal. Ma már, ha felidézzük, ilyenek járnak vele, mint
koplalni, elerőtlenedni, megvonni valamit magunktól, áldo­
zatot hozni, lemondani; kényszeredett, aszkéta arcot vágni,
bús mosollyal a szájak szegletén. A hegyi beszédben azt
mondja Jézus, hogy mindezekhez a böjtnek egy szikrányi kis
köze sincs. Valami egészen más a böjt.
Ha már okvetlen hasonlítani akarjuk valamihez, a böjt
pillanata ahhoz a pillanathoz hasonlít, mikor a mind ez idáig
mankón járó elhajítja botjait. Eldobja, mert feleslegesek,
nincs rájuk szüksége többé, meg tud már állani, járni tud már
a maga lábán is. Talán egy kicsit szokatlan még a lépés a
gyámolok nélkül, de lehetséges. Eddig lehetetlen lett volna.
Minden ezzel ellentétes tapasztalati észrevétellel szemben
hangsúlyozzuk, hogy a botok megböjtölése nem koplalás.
Nem megszűkölése valaminek, ami eddig volt, mostantól
kezdve pedig nincs, hanem új lehetőség. Új gazdagság, ami
eddig nem volt, ezután meg lesz. Nem erőtlenedés, hanem
erőre kapás. Nem megvonás, hanem részesítés. Nem áldozat­
hozatal, hanem megajándékozottság. Mindenekfelett pedig
nem háromnapos esős idő szomorúsága, hanem hegyen­
völgyön lakodalom vigassága.
Ezért az ünnepért, örömért, meggazdagodásért kell
megkennünk a fejünket, és megmosdanunk. Aki böjtölni
kész és képes, az potensebb valaki, mint amilyen eddig volt.
Eddigi életének a nyűgei közül elhajított magától egy jó
csomót. Csupa haszontalanságot, de csupa olyat, amelyek
nélkül eddig mozdulni sem tudott volna. A böjt nem egyéb,
mint első boldog megtapasztalása annak, hogy így is lehet,

106
így is tudunk, így is sikerül. De nemcsak külső segítségek
levetkőzése a böjt, hanem egyben belső erőink jelentkezése
is. Nemcsak azt jelenti, hogy nem szorultam külső megsegí­
tésre, hanem azt is, hogy saját magamtól még talán sokkal
több is telik, és jobb eredmény várható, mint eddig. Ez
azonban csak egyképpen lehet. Ha megéreztem, hogy „ma­
gam ereje" egyáltalában nincs. Hogy az igazi magam ereje
a magam erőtlensége és tehetetlen volta. Ekkor ugyanis, de
csakis ekkor, és csöppet sem hamarabb, áramolni és áradni
kezd belém és rajtam keresztül titokzatosan, de gazdagon és
kimeríthetetlenül a Szent Lélek ereje. Az egyetlen erő, amely­
nek senki és semmi többé ellene nem állhat.
Ezt az erőt nem érezte a Gonosz Lélek a tanítványok­
ban, mikor a gyermeket meg akarták gyógyítani, de sikerte­
len maradt minden fáradozásuk. Erről az erőről mondta azt
az Úr, hogy ez szükséges az ilyen munkához, mert a Gonosz
Léleknek egy bizonyos fajtája nem űzhető ki egyébképpen,
mint imádkozással és böjtöléssel. Az a keresztyén, aki nem
böjtöl, úgy áll a Gonosszal szemben, mintha megkötözve
állana ki bírókra véle. Ezer és ezer szállal kötöz meg minket
újra és újra a világ. Böjtölni azt jelenti: érezni, hogy ezek a
szálak elszakadtak. A Krisztussal egyesítő köldökzsinór köte­
léke pedig sértetlenül megvan, és táplál gazdagon. Szabadok
és erősek vagyunk!

107
 IS K O L A
Máté 6 ,1 9 -3 4

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a

rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és
ellopják;
Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben,
ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol
a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.
A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a
te egész tested világos lesz.
Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét
lesz.
Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora
akkor a sötétség?!
Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket
gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik
és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mam-
monnak.
Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a
ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek
felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogy-
nem az eledel, és a test hogynem az öltözet?
Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem
aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok
eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?
Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával
megnövelheti termetét egy arasszal?
Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek
eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem
munkálkodnak és nem fonnak;
De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségé­
ben sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.
Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap
kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal in-
kább-é titeket, ti kicsinyhitűek?
Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit
együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

108
 Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja
a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.
Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő
igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a
holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felöl. Élég
minden napnak a maga baja.

MECFÉRGESEDETT MANNA

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a

rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák
és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket
mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem
emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem
lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek
is.

Ez a néhány vers ígéret a számunkra afelől, hogy Jézus

Krisztus bűneinkből szabadító megváltása megoldja többek
között azokat a nehézségeinket is, melyek a vagyongyűjtés
körül szoktak előállani az ember életében. Ne gyűjtsetek, ez
Krisztus megfogalmazásában azt jelenti, hogy ha eddig gyűj­
töttetek, elég rosszul tettétek. Ha eddig egyébről nem vetté­
tek volna észre, térítsen jobb útra az a tény, hogy gyűjtötte­
tek vagyont, és nem származott belőle semmi jó. Ne gyűjtse­
tek ezután, illetőleg (hiszen ezt nem tudnátok megtenni
egyedül) térjetek Hozzám, és Velem aztán többé nem fogtok
gyűjteni.
Ne gyűjtsetek. Érdekes az indoklás is. Ne gyűjtsetek,
nem érdemes gyűjteni.
Nem érdemes a földön kincseket gyűjteni, mert a földi
kincseket belső és külső veszedelem fenyegeti. Magában a
kincsek lényegében fészkelő veszedelem, hogy romlandók és
mulandók ezek a kincsek. A rozsda és a moly megemészti
őket.
A külső körülmények meg azzal ártanak az összegyűjté­
süknek, hogy hiábavaló fáradság a halomra hordásuk. Még
amit ingatlannak nevez is közülük a földi jog, voltaképpen

109
ingóság. A tolvajok érte jönnek, kiássák és ellopják vala­
mennyit.
Gyermekkoromban rendkívül szerettem olvasni, még­
pedig már elég korán, elemista éveim óta csupa jó könyve­
ket. Azt tanultam a jó könyvekről általában, a klasszikus írók
alkotásairól különösen, hogy maradandó értékűek. Kedvelt
íróm volt például Jókai. Férfiúvá értem, nem sok időm jutott
regényolvasásra, évtizedes távolságból vettem elő újra egy­
kori kedves költőmet. Jaj de megavult, különösen a nyelve
és mesemondó módja. Éppen az a kétféle jelessége, amely
hajdanában legnagyobb erejének látszott. Ma már egészen
másképpen beszélünk és mesélünk. A nagy írót megemész­
tette a rozsda és a moly. De ugyanígy járt diákkorom nagyon
sok állítólag szellemi kincse. A darvinizmus, az anyag szerke­
zetének akkor érvényes hipotézise, a legrégibb magyar
nyelvemlékek jegyzéke, a honfoglalás története, a Martinovi-
csékról tanultak, úgyszólván az érettségi vizsga egész anyaga
kiment a divatból.
Ami pedig megmaradt volna még, érte jöttek, kiásták
és elvitték. Volt egy kedves öreg bácsi jóismerőse édesapám­
nak, több száz hold tehermentes birtok állott telekkönyvileg
a nevén, igazán megingathatatlannak látszó ingatlan. Az
utódállamok egyikében földreform formájában került az
egész vagyon más nevekre telekkönyvileg. Egy másik nagyon
gazdag embernek még ma is ugyanaz a félmillió koronája
van egy bankban, amelyet háború előtt helyeztetett oda
apródonként, csakhogy most már pengőben korántsem ér
annyit. Földi kincs volt, érte jöttek a nagy évek, kiásták,
elvitték, bizonyára észrevétlenül, selyemtalpon, különben
védte volna a gazdája valamilyen módon azt, ami az övé.
Tanuljuk meg a példákon, hogy rozsda, moly és tolvaj a hegyi
beszéd értelmezésében nemcsak annyit jelentenek, ameny-
nyit a mindennap szóhasználatában, hanem értelmezői a
földi kincsek ideigvalóságának.
Ezzel szemben a mennyei kincsek igazán és leglényegük
szerint értékállók és örökkévalók. És nem is úgy kell gondolni
rájuk, hogy azok a kincsek, amelyek majd, vagy odaíönt a
mennyben mieink lehetnek és megmaradhatnak. Tudjuk már
a mennyeknek országáról, hogy az mibennünk vagyon, tehát
a kincsei is mibennünk vannak. Éppen azok a kincsek azok,

110
amelyek meg nem emésztődnek, és el nem vehetők tőlünk.
Az örökké tartó kincsek a menny kincsei. A pénz nem kísér
el bennünket, a földbirtok és egyéb birtok sem az időnek
végezetéig, tehát a síron túl is, ahogy mondani szokták.
Krisztus igen. A nyolc boldogság igen. Isten igéje, mondhat­
nám, ígérete igen. Istennek szent Lelke igen.
És jobb, ha a szívünk is ezekkel van. Akkor nem költöz­
nek úgy le földi „kincseink" a mélybe és a porba.

NYÁJAS LÁMPAVILÁG

A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te

egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz,
a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő
világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?

Mielőtt ezt a néhány sort meg akarnánk mindenáron érteni,

gondoljunk más egyéb, bár hasonló emlékképekre életünk­
ből. Akkor könnyebben és jobban is megérthetjük.
Ilyesmit például akárki megélhetett, nemcsak magam.
Rosszul vágták le a lámpa belét, bekormozódott a lámpaü­
veg. Ejnye, de sötét lett egyszerre, tekint fel az újságból
édesapám. Csakugyan, alig lehet a szoba sarkaiba odalátni.
Sötét van. Legalábbis azt hinné az ember, hogy nagyon sötét
van. Pedig kint az udvaron van még csak igazán sötét, akár
a kos szarvában. Különösen lent az ólak körül. Igaz, hogy az
üvegezett tornác besütötte helyeken is sötétebb lett valami­
vel, mint mikor még magát a tornácot is vígan beragyogta
a tisztára pucolt lámpaüvegen keresztül a petróleumvilág.
Most már egészen értem az írás szavait. Értem, hogy a
szobában a lámpától, az udvaron a szobától fénylett vagy
derengett világosság, olyan mértékben, amilyen mértékben
a fényforrások világítottak. A tökéletlen fényű fényforrástól
sötétbe borultak az imént még világos helyek. De a sötétség­
nél még feketébb sötétség is akadt, az udvar lábjában, ahova
a benti olyanamilyen világosság már el sem hatolhatott.
Értem az írás szavait. Ahogy megvilágosodik előttem
fokról fokra, érteni vélem az értelmét is.
Ott lehetne elvétenem, ha botorul azt vélném, a lámpás

111
valami végső értelmezésű, önálló fényforrás. Pedig csak a
petróleumtól, az égéstől, az oxidálódástól olyan fényes.
A test lámpása a szem. Lámpás a szem, de nem fényfor­
rás. Se bennünk, se körülöttünk, se a szemünkben magában
nincsen világosság. Ugyanazt a dolgot háromféle ember há­
romféleképpen láthatja, aszerint: saját magából, a világból,
vagy Jézus Krisztusból volt megvilágítva szeme számára az
a dolog.
A szem tehát úgy lámpása testünknek, ahogy a rádióak­
tív testek világítanak. Jézus Krisztusból nyeri megvilágosító
erejét és képességét, vagy pedig.. , sötét marad. És akkor
sötét van bennünk is, a világban is, mert Jézus Krisztuson
kívül nincs más fényforrás a sötét embereknél és a sötét
világban.
Ezt különösen akkor vehetjük riadtan és kétségbeesve
észre, ha nem hiányzik, nem is kialszik szemünkben Jézus
Krisztus világossága, csak valami bűn miatt elhalványul és
meghomályosodik. Milyen sötét lesz egyszerre bennünk és
körülöttünk I Milyen irtózatos lecke ez ilyenkor számunkra
afelől a sötétség felől, amely aztán igazában sötét ott, ahol
Jézus Krisztus végképpen nincs jelen! Hogy szomjazza sze­
münk ilyenkor Jézus Krisztus fényes napvilágát!

AZ IGAZI DILEMMA

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket

gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik
és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és á
Mammonnak.

Az Oberon fedélzetén vagyok. Finn hajó az Oberon, Hullból

Helsinkibe igyekszik. Jómagam a III. osztályú utasok rendjébe
tartozom, nincs pénzem fényűzésre és felesleges kényelem­
re. Egyszer csak meghívót nyomnak a kezembe. Félóra múlva
a Kér. Ifj. Egyesületek összes, a világszövetség konferenciájára
igyekvő delegátusai jelenjenek meg az I. osztály nagy szalon­
jában, gyűlést tartunk. Néhány perc múlva elnyel a pompás
teremben egy puha bőrfotőj. Még nem kezdődött meg a
tanácskozás, ráérek megérezni: mi történik velem. Mint a

112
 magam ura, a kevés pénzű egyedek közé számítok, mint
delegátus — emberileg szólva — Istennek vagyok egyik
katonája. Pénz őfelsége nem tudja vagy nem akarja szá­
momra lehetővé tenni, hogy ilyen bőség ölelje körül kényen
tartott testemet. Isten ebben a pillanatban úgy találja jónak,
hogy éppen itt és éppen így heverésszek. Nem fizette meg
a Pénz nekem ezt a helyet, mégis az én helyem Isten akaratá­
ból. Nem fontos, min ül az ember. Nem az esik jól, hogy puha
ülés esik rajta, hiszen Isten akaratából ültem már árokparton
is, vidéki magyar város négyesfogatán is. A fontos, ami bol­
dogsággal önt el most, annak az örvendetes ténynek a vilá­
gos tudata, hogy két úr parancsol ezen a földön, azokból a
javakból is, melyekről pedig a köztudat véleménye azt tartja,
hogy egyes-egyedül a pénz fennhatósága alá tartoznak. Le­
het szolgálni Istennek is, a pénznek is. Csak hát éppen hogy
a pénznek nem érdemes szolgálni. Mindazt, amit a pénz
nyújthat az ő alázatos szolgáinak, maradék nélkül, sőt jól
megtetézve megkaphatjuk Istentől is. Azonkívül meg még
mennyi mindent. Ami pedig a legnagyszerűbb az egész do­
logban: Istentől a pénzért kaphatókat mindig idején, mindig
módjával és mindig úgy kapja az ember, ahogy legjobb neki
is, másnak is.
Pénzt is kaphatunk Istentől. (Fordítva elképzelni is undor
és istenkáromlás.) Azok, akiknek esetleg van pénzük máris,
nagyon könnyen megtudhatják, Istentől van-e ez a pénzük.
Az a kérdés, hogy birtokában a pénzüknek, Istennek a szol­
gái-e, vagy a pénzüknek a szolgái. Rendkívül egyszerűen, egy
kérdésen megválik, melyik esettel van hát dolgunk. Hajlandó
vagyok-e a pénzemet Isten parancsainak szolgálatára enged­
ni minden vonakodás és kikötés nélkül? Igen vagy nem?
(Megfordítva is tehető fel kérdés: hajlandó-e a pénzem en­
gem szabadságolni, és Isten rendelkezési állományába átbo-
csátani? Nem, a pénz ilyesmire sohasem hajlandó. Isten
állítólagos szolgálatát is csak mint jó üzletet tűri el, és szokta
teljesíteni.)
Tragikus-komolyan így van ez. Vegyük hát tudomásul,
hogy a két úr végzetesen kettő, nem alkuszik, és nem tűr
kompromisszumot. Vagy az Úr szolgája vagyok. Vagy a
Mammoné. Egyszerre szokott hívni mind a kettő. Annak
vagyok a szolgája, akinek a hívó szavát hallom. Annak va-

8
113
gyök a szolgája akinek a szavára hajlok. Annak vagyok a
szolgája, akinek a parancsát végrehajtom. Annak vagyok a
szolgája, akinek szót fogadok.
Mind a két Úr egyszerre kíván, és minden időmmel
rendelkezni óhajt. Nem lehet kétfelé sántikálni. Vagy. Vagy.

KENYÉRGONDOK

Ne aggodalmaskodjatok és ne mondjátok: Mit együnk?

vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert min­
dezeket a pogány ok kérdezik. . . Hanem keressétek elő­
ször Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind
megadatnak n ék tek .. . Ne aggodalmaskodjatok tehát a
holnap lelól.

Gyorsvonaton, hajón, repülőgépen vagy ligeti hintán, esetleg

kezdő úszó létére a „mélyvíz" hátán érzi így magát az ember,
mint Krisztus eme szavainak hallatára. Az a legerősebb .ösztö­
nös ellenkezésem az új helyezettel szemben, ahova juttat,
hogy szokatlan. Nem jól és nem is rosszul vagyok tőle, nem
örülök, de nem is félek. Szédülök. Valami az énem legmélyén
azt bizonyítja bennem, így a jó, így a legjobb, de minden, ami
réteg a legalsó fölé rakódott a lelkemben idők folyamán,
mindenáron visszavágyik zökkenni eddigi, mindennapos (bo­
csánat, de ez a hazugság ágál idebent, nem mondhatom
másképp) „természetes" helyzetébe.
Egészen úgy jártam, mint az ujjongó gyerek: behunyom
a szememet, futkos rajtam a titkos borzongás, hanem azért
nem hagynám abba a kerek világért. Tudom, minden idegem­
mel és teljes lelkemből hiszem, hogy ez az új helyzet az igazi,
az ősi, a természetes. Ahogy elég olcsón adományozni szok­
ták a kitételt: a paradicsomi állapotom ez nekem.
Úgy is van. Elveszítettem még első szüleim esetekor,
azért is nem szállhatott reám örökségül. Engedetlenség miatt
veszítettem el, és nem kaphattam vissza, míg engedelmes
nem lettem újra. Míg Krisztus engedelmes nem lett helyet­
tem halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Ha ezt elhi­
szem, megint enyém a paradicsomi állapot. És viszont hiába
jár a szám egyébként. Mindenki a paradicsomi állapotomról

114
olvashatja le csak, és más egyébről nem: hiszek-e hát való­
ban, vagy sem.
Mint egy hőmérőről olvassák le életemről a fokokat
nulla fölött vagy nulla alatt. Ez az ember milyen szabadon
mozog. Egy lépést sem tesz azért, mert fizetik. A kisujját se
mozdítja amiatt, mert a falatot ki akarták venni a szájából.
Egy ránca sincs a homlokán, ami azért vetődött volna, vajon
mi lesz holnap. Ellenben tesz-vesz, lót-fut, viaskodik, harcol,
mert Isten megbízást adott neki mindezekre. Az egzisztenciá­
ja meg a munkája végzetesen kettő. És mégis megvan min­
dene. Mindig mindene megvan, mert semmije se hiányzik.
Sok baja van, de efelől nyugodt. Néha nyugtalan, sőt sokszor
nyugtalan, de ilyenkor Isten országát és annak igazságát
keresi, nem a holnap felől aggodalmaskodik.
így van — nem így van. Hiszek — nem hiszek. Ez a
nyugalom záloga, nem a beszéd.

8* 115
 PARANCSOLAT
Máté 7,1 —6

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.

Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és
amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemé­
ben van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem
veszed észre?
Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd
vessem ki a szálkát a te szemedből, holott ímé, a te szemed­
ben gerenda van?
Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből,
és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiá­
nak szeméből!
Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket
ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat
lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.

AZ ÍTÉLET A FIÚÉ

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.

Sokáig nem értettem a Bibliának azt a kijelentését, hogy az

ítéletet az Atya átadta a Fiúnak. Most már értem. Értem, hogy
ha az Atya maga ítélne, akkor valamennyiünknek most,
ebben a szempillantásban nyomorultul el kellene vesznünk,
mert bűneink miatt halált érdemiünk. Az Atya azonban
elfogadta bűneink bocsánatára váltságul Krisztus halálát,
nem kell tehát meghalnunk. Csak annak idején, az ítélet
napján kell megjelennünk, számot adni róla: elfogadtuk-e mi
ezt a számunkra felajánlott váltságot, vagy mereven visszau­
tasítottuk.
Ezzel azonban kimerült az ítélet körül minden szere­
pünk. Minket valamennyiünket megítél a Bárány az utolsó
ítélet napján. Ennyi közünk az ítélethez, több nincs. Mi ma­
gunk nem ítélhetünk. Nincs rá jogunk. Hát akkor ne is te­
gyük. Nem vagyunk rá illetékesek.

116
 Meg szoktuk pedig tenni igen sokszor. Mindig az evan­
gélium jogán tesszük. Pedig az evangélium nem ad erre
nekünk megbízást. Ellenkezőleg, tiltja.
Tiltja igen világosan és alapos indoklással. Azt mondja
Jézus Krisztus: Ne ítéljetek! Ez csak érthető, nemde? Ezzel
indokolja: Azért ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Olyan
nagy fenyegetés ez a büntető szankció, hogy már nem is
megy fenyegetésszámba. Lesz belőle az, aminek szánva van:
örömüzenet. ígéret. Evangélium.
Édes-keserű orvosság gyógyított meg a minap e tekin­
tetben is. Volt egy függő ügyem, bizonyos embereken múlt
megsegítésem vagy sorsomra hagyásom. Sorsomra hagytak.
Nagyon keservesen esett, nekikeseredtem. Csupa merő ítélet
lettem ellenék egyszeribe. Csak persze gyermekes, mit sem
ártó dühös toporzékolásban merült ki az egész, el sem jutott
hozzájuk még a híre sem.
Akkor jött be az életembe a hegyi beszédnek ez a
passzusa. Belém világított. Mi a te véleményed róluk? —
kérdezte kegyetlenül. Nem a mostani. A döntésük előtti
véleményed vajon mi? Elöntött a szégyen pirossága. Kiderült,
hogy elítélő volt a róluk való véleményem. Beláttam, hogy
az ő ítéletük is csak viszont elítélő lehetett mindennel szem­
ben, ami valaha tőlem tellett.
Áldott folyamatot indított meg a lelkemben ez az ige.
Átértékelő folyamat volt ez, legömbölyödött bennem min­
den, ami illúzió saját magamról felgyülemlett idők folyamán,
s a mi kritika mások ellen azért gyűlt mellé kiegészítésül, hogy
az illúziók érvényesülhessenek legalább önmagam számára
és saját mértékem alatt. Megvolt a gerenda, a magam szeme-
beli gerenda. Mikor aztán önámító hazugságaim rendre le­
omlottak : marasztaló ítéletcím 80 százaléka feleslegessé vált.
Kiderült, hogy csak azért volt szükségem a legtöbb kifogásra
mások ellen, hogy magamat mentegethessem. Megvolt a
szálka is, az idegen szemekbeli szálka. Mihelyt Krisztus váltsá-
ga felől megbizonyosodtam, már szemébe mertem nézni
bűneimnek. Mihelyt bűneimet mint bűnöket láttam magam
előtt és Krisztus keresztje alatt, már nem kellett többé meg­
ítélnem másokat. így vált az ítélet egyedüli illetékes birtoko­
sává Krisztus az én egyéni életemben is.

117
 KÉTBALKEZES KERESZTYÉNEK

Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket

ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat
lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak
titeket.

Vigyázzunk, ez a rövid vers kétféle intézkedést, helyesebben

mondva óvást tartalmaz, mi tehát most mindenekelőtt vá­
lasszuk szét a kettőt.
Az ebekkel kapcsolatban szent dolgokról van szó. Szent
az, amire Isten külön is bejelentette igényét, vagyis szent
minden, amit Ő közvetlenül a maga számára foglalt le tő­
lünk. Semmi szentet nem tarthatunk meg magunknak, nem
adhatunk oda legkedvesebbjeinknek sem, sem senki ember­
fiának. Istent sértjük meg gorombán vele, ha valamit, ami
szent, odavetünk az ebek elé. Rögtön ráteszik a lábukat,
körülszamuklálják, bekapják, visszaköpik, letisztelik. Meg-
szentségtelenítik. A szent dolgok olyankor szentségtelened-
nek meg emberi kézben is, fia ebül bánunk velük. Azt mond­
ja Krisztus, ilyenkor nem mentség, ha azzal védekezünk, nem
tudtuk, hogy ez lesz belőle. Ami Istené, Istené, aki ezt nem
respektálja, eb, s mi felelősek vagyunk érte személy szerint
is, hogy ami Istené, ne jusson miattunk az ebek harmincadjá-
ra. Ha tehát jelenlétünkben vagy éppenséggel közbenjárá­
sunkkal Isten legszentebb ügyeit kigúnyolják, szidalmazzák,
rosszindulatúlag félremagyarázzák, travesztálják, sértegetik,
visszaélésekre használják, elrágalmazzák, sárral befröcskölik,
Isten mindezt tőlünk kéri számon, nem a tettesektől. Éppen
ezért még az evangelizálásra és bizonyságtételre is vigyáz­
nunk kell. Mielőtt megtennénk, kérdezzük meg Isten Szent­
leikét csendességben, igazán az ő vezetése-e, hogy cseleked­
jünk vagy szóljunk. Ha csak a magunk vélekedése szerint
tesszük, könnyen visszafelé sülhet a próbálkozásunk, s való­
sággal kompromittáljuk Krisztust, ahelyett, hogy országát
terjesztenők. Ilyenkor aztán hiába vigasztaljuk magunkat,
hogy ilyen rosszak, meg olyan értetlenek az emberek, mert
nem arról van szó, hanem ellenkezőleg arról, hogy ebek elé
vetettük, ami szent. Az ebek nem viselkedhetnek szokásuk

118
ellenére, a mi bűnünk, hogy alkalmuk nyílt kimutatniuk
foguk fehérét.
Ha aztán méghozzá nem is ebek, hanem disznók, s
tengeriszem helyett ugyanolyan forma kerek-gömbölyű
gyöngyöket szórtunk eléjük, akkor bizony nekünk magunk­
nak is szűk lesz a világ. Az éhes disznó szörnyűségesen
megdühödik, ha megcsaltuk, s nem halámolhatja, habzsol­
hatja fel a különben értékes szemeket. Neki az effajta nem
érték, csak ha igazán tengeri, amit várt tőlünk, s aminek az
első boldog pillanatban elnézte a formája miatt, amit elibe
szórtunk. Nekünk jön, felborít, megszaggat. Ilyenkor nem­
csak Isten ügye van meggyalázva, de személy szerint minket
magunkat is bántódás ér.
Hasztalan adjuk azután a mártírt. Nem igaz, hogy Krisz­
tus ügye miatt szenvedünk. A saját ostobaságunk, elbizako­
dottságunk, vakságunk, idétlenségünk az oka, hogy az embe­
rek ellenünk fordultak. Ők földi megoldást kértek és vártak
tőlünk, haragusznak, hogy becsapjuk őket. Ki mire éhezett,
azt adjuk neki. Szép a kockázat, de csak akkor, hogyha
sikerül. Krisztus „kiszolgáltatja" ügyetlen (mert engedetlen)
rossz vitézeit.

119
 C S A T A ELŐTT
Máté 7 ,7 -1 2

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zör­

gessetek és megnyittatik néktek.
Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgető-
nek megnyittatik.
Avagy ki az az ember közületek, aki, ha az ő fia kenye­
ret kér tőle, követ ád néki ?
És ha halat kér, vajon kígyót ád-e néki?
Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó
ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok
jókat azoknak, akik kérnek tőle?!
Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek csele­
kedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez
a törvény és a próféták.

MILYEN A MEGHALLGATOTT IMÁDSÁG?

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörges­

setek és megnyittatik néktek.

Csupa gyerekkori emlékek rohantak meg ennek a résznek

olvasására. Igen, igen, akkor még jól értettem mindhárom
mesterséget, a kérést is, a keresést is, a zörgetést is. Milyen
kitartóan kértem. Még most is a fülemben édesanyám türe­
lem vesztettségében is kedves szava: Ugyan ne nyűgösködj
már annyit, mit rágod a fülem folyton, kibírhatatlan vagy.
Valóban kibírhatatlan voltam, mert két érzés is telített. Egyik
érzésem az volt, hogy nekem az a valami, amiért rimánko-
dom, föltétlenül kell. Másik érzésem meg az volt, hogy édesa­
nyámnak módjában áll megadni azt, és megadja bizonyosan,
csak még kéreti magát, vagy töri a fejét rajta, való-e az
nekem, amit szeretnék, vagy nem való.
Keresni hasonló módon ugyanilyen intenzíven tudtam
és szoktam atájt. Tűvé tudtam tenni a házat. Hajtott, hogy
ha félnapom rámegy, azt se sajnálom. Megkeményített a
megátalkodottság keresgélés közben ültömben, hogy nem

120
kelek fel innen addig, míg meg nincs, ami tévedőbe van.
Körülbelül ez a három jellegzetes vonása volt gyerekkori
kereséseimnek. Aprólékos gonddal kutattam át a padláson
például egy irtózatos és félelmes lomos ferslógot. Virradattól
vakulásig egy nap, másnap újrakezdtem. Se láttam, se hallot­
tam közben, és nem éreztem a kucorgás kényelmetlenségét.
Persze, hogy meglett, amit kerestem, hátha gombostű lett
volna nagy kazal szalmában.
Zörgetnem inkább azért kellett, hogy ki-, nem hogy
beeresszenek. A kulina volt az a félelmes, sötét és piszkos
zug, ahova időnként áristomba zártak. Skálája volt a zörgeté-
semnek, hogy eresszenek már ki. Alázatos kopogtatástól,
állhatatos dörömbölésen át, viharos rúgkapálózásig minden
fokozat képviselve volt benne. De valamennyi formát egyfor­
mán a szűnni nem akarás jellemezte. Néha sokáig tartott, de
kivétel nélkül minden esetben eredményes volt.
Nem véletlenül bukkantak fel éppen ezek a legrégibb
emlékek. Gyereknek kell lennünk mind a három tevékeny­
séghez, mert csak gyerek érthet hozzá igazán. Annak a naiv
hite, erős sóvárgása és fáradhatatlan kitartása szükséges
hozzá.
Az imádság ereje annak gyermeki voltában rejlik.
A gyermek hiszi azt, hogy akihez ő most folyamodik, egyrészt
megsegítheti, másrészt meg is segíti. A gyermek nagyon
vágyik arra, amit kér, az után, amit keres, oda, ahová zörget.
A gyermeknek egyszövésű az élete, nem engedi magát elcsá­
bítani, egyet akar, de azt egészen akarja, mégpedig csökö­
nyösen, megátalkodottan, mindenáron a beteljesülésig.
Tegyük hozzá még, hogy ilyen esetekben a gyermek
ösztönösen tör valami felé, s ritkán akar rosszat, hacsak
valami baja nincs, még akkor is, ha érthetetlen a nagyok
szemében, miért éppen most és ezt akarja ennyire. Néha
évek kellenek hozzá, míg kiderül, hogy az ő kérésének,
keresésének és zörgetésének volt igaza, nem a mi önző,
öreges, nagyos bölcselkedésünknek.
Valahogy igazán ez a titka az imádság erejének vagy
erőtlenségének is. A gyereknél az ösztön határoz, az ember­
nél Isten akarata. Csak azt vagyunk képesek jóhiszeműen
kérni, lelkünk mélyéből sóváran kívánni, és nyugtalanul, szin­
te tombolva, „eget ostromló" módon kikényszeríteni, ami jó

121
nekünk, mert Isten akaratából való. Valahányszor megerőtle-
nedik az imádságunk, „nem teljesedik be", mindig kiderül
utólag, hogy nem mertük őszintén kérni Istentől, nem sóvá­
rogtunk utána egész valónkból, és nem éreztük harciasán,
majdnem orcátlanul, hogy Istennek is az a szándéka, legyen
a mi elképzelésünk szerint.
Az igazi imádkozó parancsol, mint egy katona, szűköl,
mint egy esengő kutya, és szemtelen, mint a piaci légy. És
nem imádkozik hiába.

AZ IMÁDSÁG EREJE

Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó

ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei
Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?

Mikor kicsi gyerek voltam, észrevette édesapám, hogy nem

valami nagy az önbizalmam. Elkezdte növelni. Azokban a
napokban sikerült is őt, a hatalmas szál, erős, felnőtt embert
egyszer-kétszer alaposan földhöz teremtenem. Nagyon sántít
a hasonlat, de azért, nem tehetek róla, mindig ez a kép jut
eszembe, valahányszor az emberi imák „erejéről" van szó. Az
imádság „ereje" éppen olyan, mint a kisgyermek „ereje".
Mind a kettő erejének legnagyobb hányada abból magyaráz­
ható, hogy az édesatyával szemben érvényesül. Ó, be meg­
járná mind a kettő, a hősködő gyerek és az imádkozó ember,
ha erejét nem az Édesapával szemben fejtené ki! Hogy
legorombítaná az egyiket az ellenfél kíméletlen erőszakossá­
ga, és milyen süket fülekre találna a másik.
Az imádság ereje azért olyan mindennél nagyobb, mert
a mennyei Édesatya a meghallgatója. Jézus Krisztus ezzel a
nehány szavával igazi jelentőségét és eredeti relációit adja
vissza az imádságnak. Nem az biztosítja tehát imáinknak a
hathatósságát, hogy milyeneknek bizonyulunk elmondása
közben, nem is az, milyenre sikeredik maga az imádság, mert
mind a két esetben rendkívül bizonytalan kimenetelűek len­
nének az imádságaink. Az imádságnak egyetlen és egyedüli
záloga az, hogy a mi mennyei Édesatyánknak szól. Mi, kérők
és hálaadók, bűnvallók és dicsőítésmondók bizonyára rend­

122
kívül gyarló valakik vagyunk általában is, miért lennénk
éppen imádkozás közben különbek. Az imádságaink sem
lehetnek mások, mint amilyenek a mondóik. Nem baj. Isten
— Édesatyánk nekünk, akármilyenek vagyunk mi, és akármi­
lyen tökéletlen a vele való beszélgetésünk.
Érdekes, hogy Jézus Krisztus erről a tárgyról szólván,
csöppet sem tárgyilagos. Talán sehol ilyen elevenen eszünk­
be nem juttatja nevetségesen idétlen voltunkat, mint az
imádságról emlékeztében. Úgy beszél itt velünk, mint na­
gyon apró és szerfölött idétlen gyermekekkel. Szubjektív és
egy nagyon kicsit gúnyolódó. Igen, mert arra gondol, hogy
mi, nyavalyás emberek Istennek mennyei Édesatya voltát
esetleg éppen féltünkben nem találjuk igazán elhinni, még
ha ő állítja, akkor sem. Azért érvel, szokatlan módon —
belőlünk kiindulva. Annyit legalább tételezzetek fel Istenről,
amennyire magatok képesek szoktatok lenni, az elemi tisz­
tesség és az ösztönös egészség határain belül. Ha ti nem
adtok kenyér helyett követ és hal helyett kígyót a gyermekei­
teknek, pedig hogy nem adtok, hát annyit talán mégis elhi­
hettek Isten felől, hogy olyan jó csak van, amilyen jók általá­
ban véve földi atyák tudnak és szoktak lenni.
Jézus Krisztus eme szavai szíven kell hogy találjanak
mindenkit, akinek valamelyes köze van Őhozzá. Megrendítő-
en igaza van itt. Ez a megrendülés hiányzott eddig még
hozzá, hogy nem tudtunk lelkünk mélyéből imádkozni. Földi
gyermekek és földi atyák megszégyenült szeretete utal itt a
mennyei Édesatya mindennél nagyobb szeretetére és árad
feléje feltartóztathatatlanul.

ARANY ÁBÉCÉ

Amit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek,

mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény
és a próféták.

Az elejét régóta jól ismerem; ezzel kezdődött az az úgyneve­

zett Arany Ábécé, amit az elemi iskola első osztályában
versbe foglalva tanultunk és karban mondogattunk reggelen­
te, míg rektor úr be nem jött. „Amit nem kívánsz magadnak,

123
te se tedd embertársadnak." Az első illusztrációja ennek a
főtételnek a cselédek voltak, a „bányaházi" cselédek, valószí­
nűleg azért, mert azokkal sok olyat teszünk, amit magunknak
nem kívánnánk. „Bánj a házi cselédekkel, éppenúgy mint
emberekkel." Ez a parancs nagy Bö-vel kezdődik, az Arany
Ábécé második betűjével, és éppen olyan nehéz szót fogadni
neki, mint a nagy „A"-val kezdődő elsőnek.
Azt hiszem, nem is nehezek ezek, hanem egyenesen
lehetetlenek mint parancsok. Végrehajtási utasítás nélkül
csupa merő képtelenségek. Ezért most — megvallom, éle­
temben most legelőször — a végrehajtási utasításra siklik
tekintetem, és megértek mindent: mert ez a törvény és a
próféták.
Törvény és próféták — akárcsak katonai sorozásnál a
mérce és az altiszt. Aláállok, az altiszt a fejemig ereszti és
megcsavarja azt a kis mozgatható fadarabot, amely alól
leolvassák annak a rovátkának a számát, amely az én testma­
gasságomat mutatja. Pontosan: fejem tetejétől a meztelen
lábam sarkáig. Még érzem, amint felfelé szoktatott hajam a
fejem búbján lehajlik a deszkadarab nyomása alatt. A tör­
vény a mérték, ott állunk alatta, Isten népe, és a próféták a
fejünkre olvassák, hogy nem ütjük meg ezt a mértéket.
Hiányzik hozzá mindenkinél, még a legderekabbjánál is vala­
mi. Valami, vagy valaki, aki nem telik, mert nem telhetik
belőlem ahhoz, hogy a törvényt betölthessem. Azt valahon­
nan kívülről vagy felülről kell pótolnom. Az már nem Én
vagyok. Én elégtelennek, alkalmatlannak bizonyultam a tör­
vény mértéke alatt. A próféták nyilván megmondották. Nem
szeretem, mert nem is szerethetem magam erején a másik
embert. A többi embert. Pedig szeretnem kell. Ez a törvény.
Nem bírom szeretni mégsem. Ez a próféták. Nem tudok úgy
cselekedni az emberekkel, ahogy akarom, hogy ők velem
cselekedjenek, és jaj nekem, ezzel mérgezett, ezzel halálra
vált nyomorult életem, mert ennek éppen fordítva kellene
lenni. Ez a törvény és a próféták. A törvény szellemében
kimondott prófétai „esküdtek igaz mondása": elégtelen, al­
kalmatlan vagyok, hiányzik belőlem.
Valaki hiányzik belőlem. Krisztus ez a valaki. Az ő szere-
tete az, ami kisugározván belőlem, elnémítja a prófétai ítélet
mennydörgő verdictumát, betöltvén a törvényt. A törvény

124
Krisztushoz hajtó korbács, Hozzá vezető elv. Nem az követ­
kezik komor érvényéből, hogy el kell vesznünk, mert egyedül
halálos bűnt halmozunk halálos bűnre, hanem az, hogy
Krisztushoz kell térnünk, hogy Általa és Reá nézve ne köves­
sünk el többé halálos bűnöket. Nem azért, mintha különbek
lennénk, mint valaha voltunk. Azért, mert ő megfizetett a mi
bűnünkért. A bűnök számláján tehát sem a múltban, sem a
jövőben nincs és nem lesz több teher. Azonkívül Szent Lelket
is ígért és ad nekünk. Az meg pozitívumot jelent. Nem a
számlánk javára ugyan, mert számlánk már nincs is, de
tényleg és valóban.

125
 C S A T A KÖZBEN
Máté 7 ,1 3 -1 4

Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és

széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak,
akik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az
életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

A GYŐZELEM RÖPPÁLYÁJA

Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre

visz.

Ennél a passzusnál is az könnyíti meg a dolgomat, ami

tulajdonképpen az egész hegyi beszéden keresztül. Az, hogy
tudom: Jézus mondja, tehát így van. Nem vitatkoznom kell
vele, hanem tudomásul vennem. Az egész életemmel tudo­
másul kell vennem, és akkor az életemmé válik. Jézus igazá­
nak a tüzénél leolvadnak a tényekről a hazugságok, s alóluk
kiragyognak a tények, az igazságok, a maguk nagyszerű és
egyszerű pompájukban.
Tehát. Az utamat nem az úttest mutatja, vagy a róla
rajzolt térkép, hanem a nyomom. A nyomolvasás hasznos
tudomány. Megtanulhatom általa a nyomokból a következ­
tetést. Szoros kapu, keskeny út, vagy tágas kapu, széles út:
a nyomaim. Ha belesüppedt súlyos Énem az úttest anyagába,
akkor tágas kapura és széles útra volt szükségem, ha elsu­
hantam fölötte, alig érintve s szinte nem is hagyva nyomot
rajta magam után, akkor szoros kapun és keskeny úton
mentem az életre. A vonat gyorsabban megy a sínen, mint
a szekér az országúton, mert keskenyebb út a sín, mint a
kövezet. Ez igaz. De az autó a kövezeten megint gyorsabban
megy, mint a vonat a sínen, mert a gumikerék elsuhan az
országút fölött. Ahol ezt nem teheti meg, elakad, és nem
halad tovább. A repülés problémáját nem a levegő miatt
nem tudták megoldani olyan sokáig, hiszen a levegő ma sem
kisebb vagy sűrűbb, mint évszázadokkal ezelőtt. De nem

126
lehetett repülni addig, míg a repülőnek a repüléshez nagyobb
csomó energiát kellett volna magával cipelnie, mint ameny-
nyit felbírt. A borotvaélen járás is azt jelenti, hogy vannak
helyzetek, amelyekben csak az haladhat előre, akinek kicsi­
nyek és kevesek az igényei saját egyéniségének a kényelmes
elhelyezéséhez. A kötéltáncos azért mozog olyan biztosan,
mert lemondott a teste a gravitáció nagyobb percentjéről,
mint amennyiről a mi testünk le tudna mondani. Ha élni
akarunk, fel kell adni Énünk mennél nagyobb felét. Ha örökké
akarunk élni, fel kell adnunk Énünket egészen.
A másik ajándéka a szoros kapunak és a keskeny útnak
az, hogy egyenes és rövid út. Az egyetlen út. Van egy utam,
amelyet aránylag elég gyakran taxin kell megtennem. Nem
mindig egyformát mutat a taxaméter, legtöbbször 1 P 05 f-t
mutat, de mutatott már 85 fillért és 1 P 25 fillért is. Sofőr
barátaim azzal magyarázzák ezt, hogy nem egyformán té­
rünk ki, vagy előzünk útközben, s a kitérések és előzködések
döntik el, a leggazdaságosabb úton tettük-e meg a kiinduló
és végállomás között elterülő távolságot. A taxi tarifája válto­
zó, a vonaté állandó, mert a vonat útja gazdaságos, mindig
a legrövidebb, az egyetlen lehetséges út, hiszen a vonat nem
tér ki és nem előzködik. (Illetőleg mind a kettőt megteszi, de
az állomások váltórendszerének a keretében, nem úgy, mint
a taxi a makadám betű szerint is „széles" útján.)
A szoros kapu és a keskeny út azért gazdaságos, mert
egyedüli megoldás. Krisztus erről az útról egyebet is mondott,
nemcsak azt, hogy szoros és keskeny. Azt mondta róla: én
vagyok az. Benne egyedül lehetséges, hogy nem süpped be
egyéniségem az úttest anyagába. Nem kell útipoggyászt
cipelnünk magunkkal. Mikor tanítványait legelőször útjukra
indította, külön hangsúlyozta ezt. Levethetjük Énünket:
élünk többé nem mi, hanem él bennünk ő, a Krisztus. Egye­
nesen visz a kereszthez. Ott az is meghal a testünkből, ami
eddig, ezek után is megmaradt.

127
 C S A T A UTÁN
Máté 7 ,1 5 -2 3

Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak

ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről
szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?
Eképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott
fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem
teremhet jó gyümölcsöt.
Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatta-
tik és tűzre vettetik.
Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.
Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram!
megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az
én mennyei Atyám akaratát.
Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram!
nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben
űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas
dolgot a te nevedben?
És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek
titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.

DÖGKESELYŰK

Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájá­

ban jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyü­
mölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szed­
nek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Azért az ő gyü­
mölcseikről ismeritek meg őket.

A detektívregények és a szenzációs krajcáros újságok korá­

ban élünk. Naponkint szaporodnak tehát adataink afelől,
milyen tökéletes a hazugság technikája. Válogatott ravasz
trükkök segítségével kendőzi magát az egyik ember a másik
ember elől, csak hogy az rá ne ismerhessen, csak hogy
alaposan becsaphassa és megrövidíthesse tapasztalatlan fe­

128
 lebarátját. Ismerek is egy nagy csomó megfélemlített és
bizalmatlanná tett, kárvallott lelket. Ezek már senkiben és
semmiben nem hisznek, mert „az ember sohasem tudhat­
ja". . . „annyiszor csalódtak". . . Bezárták a másik ember elől
tenyerüket, ajtajukat, szívüket. Az élet minden területén
hemzsegnek a szélhámosok. A mindenkori Balassi Menyhér­
tek a „hittel való kereskedést" is jó területnek fedezték fel.
Ki is használják. Krisztus tudja ezt, s jó előre védekezik, hogy
a hegyi beszéd hitelét az álpróféták kompromittálásától meg­
óvja.
Kijelenti, hogy a hegyi beszéd érvénye nem attól függ,
rossz hírét fogják-e valaha költeni az álpróféták, vagy sem.
Az álprófétáktól — ez az egyetlen módja a tőlük való mene­
külésnek — őrizkednünk kell.
Igen, de hogy? Hiszen éppen az imént volt szó róla, hogy
naponkint nehezebb rájuk ismerni, olyannyira tökéletesedett
az álcázás művészete. A ragadozó farkasok szakasztott olyan
kiállításúak, mintha szelíd bárányok volnának.
Krisztus tudja ezt, s rendkívül egyszerű és célravezető
módot ajánl a leleplezésükre. Ne törődjünk vele, milyenek.
Ne foglalkoztasson bennünket az álpróféták személyisége.
Sem a szavukról, sem a magaviseletükről, sem a köztünk való
forgolódásukról nem ismerhetünk rájuk. Nagyon is ügyesek,
rutinosak, vonzóak és szuggesztív hatásúak. A hotelportások
és főpincérek azért csapódnak olyan sokszor be, mert külszín
után indulnak, pedig az úri szélhámos úribb allűrökkel dolgo­
zik, mint ahogy az igazi úr él. Neki szédítőbb svádával,
észveszejtőbb, eleganciával s feltűnőbb gavallériával kell él­
nie, ellentmondást nem tűrőbb hangon osztogatnia a paran­
csokat, mint a valódi „felső tízezerének, mert az ő hitele
igazán szó szerint „személyi" hitel, „dologi" hitelre nincs fede­
zete, majd ideírtam, hogy „nincs jó dolga".
Krisztus tudja ezt — mondom —, s csak ennyit kíván
tőlünk mindezek ellenébe: ne komplikáltan, hanem naiv
gyerekek módjára védekezzünk. Gyümölcseiket igényeljük.
Mert mindenük van, svádájuk, eleganciájuk, gavallér külszí­
nük, fellépésük, csak gyümölcseik nincsenek. Mindenünket
elszívják, és ők maguk nem teremnek semmit. Vagy bolond­
gombát és tövisét teremnek. Negatív lények. Rabló, zsivány,
tolvaj, fagyöngy, élősdi fajták. Meddők.

9
129
 Mond vagy tesz valamit az ilyen álpróféta. Az ember
önkéntelen keresi a szavak és gesztusok háta mögött az
aranyfedezetet, de nincs ott a világon semmi sem. Leszakít­
juk az ilyen életfa termését, hát élvezhetetlen, vagy egyene­
sen mérges. Vagy csak leszakítanék, de nincsen mit. Olyan
virágosán kínálkoztak, ígérkeztek, kellették magukat pedig.
Álpróféták. Őrizkedjünk tőlük.

CYÜMÖLCSHOZÓ ÉV BIZTATÓ JELE

Minden jó ía jó gyümölcsöt terem; a romlott la pedig

rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó la rossz gyü­
mölcsöt; romlott ía sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden
fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre
vettetik.

Arany János azt énekli a Kies ősz fájáról, hogy ugyan „el­
elrúgja csalvirágit", de azért „termő elve ép marad". Ezért
gyanús vagyok aztán mindig magamnak, ha „elveim fenntar­
tása mellett" valami egészen mást csinálok, mint ami elveim­
mel egyeznék. Elv csak egyféle van, ilyen, mint a fáé. A fa
elvből terem. Mégpedig az almafa elvből almát terem. Mert
belső, mély és megváltozhatatlan törvénye ez a fának. A jó
fa jó gyümölcsöt terem.
A romlott fa romlott gyümölcsöt terem. Elvből. Fordítva
nem is teheti. Elvből nem teheti.
Ezért lehet a fát gyümölcseiről ismerni meg. Ezért lehet
az igazi és álkeresztyént is egyes-egyedül csak gyümölcseiről
megismerni.
A gyümölcs mindig természetes következmény. Termé­
szetes következménye annak, milyen tőből milyen nedves­
ség folyik a vesszőbe, vagy ágba, amelyen a virág nyílik,
megtermékenyül és terméssé fejlődik.
Nincs is aztán annál meddőbb, tragikusabb és egyben
nevetségesebb emberi tevékenység, mint odaplántálni ma­
gunkat a termófák elé, és szidni, kapacitálni vagy kritizálni
őket a gyümölcseik miatt. Szidd össze a bojtorjánt, minek
nem terem rajta füge. Fog-e aztán a szidás mián fügét terem­
ni vajon?

130
 Vagy megrágalmazni a szőlőt, hogy nem fürtök azok
rajta, hanem szúrós tövisek! Az egyiknek nem használ a
szidás, a másiknak nem árt a rágalom. A tények: bojtorján
amott, emitt pedig szőlő.
Ezt azért kellett hangsúlyosan elolvasnunk, mert van
egy fajta keresztyén élet, mely a mások megítélését és osztá­
lyozását tartja legsürgősebb feladatának. Felesleges erőpa­
zarlás ez. Minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivá-
gattatik. Efelől nyugodtak lehetünk, bár se nem siettethetjük,
se meg nem akadályozhatjuk. Nem a mi kezünkben a fejsze.
Nem a mi feladatunk az ítélet. Arról az Atya lemondott
ugyan, és átadta, de nem nekünk, hanem a Fiúnak. Ő viszont
élni fog vele, de nem rajtunk keresztül, hanem az ítélet
napján.
A jó gyümölcs üdít és táplál. Az igazi keresztyén élet jó
fájának a jó gyümölcseit is arról lehet megismerni, hogy a
többi életeket maguk körül fölüdítik és feltáplálják. Nem a jó
nedveket vonják el közelből és távolból, hanem ontják,
ajándékozzák szerte édes húsuk vitamindús levét.
A kritikusok kimaradnak ebből a drága, vidám, mustos
szüretből. Úgy kell nekik, mit okoskodnak. Emlékszem, egy­
szer összejöttem egy Krisztusnak átadott életű emberrel
mások társaságában. Feltűnt a társaság tagjainak józan ko­
morsága nekem, örömtől, mert keresztyén gyümölcsnedvek-
tól részegnek. Mikor pillanatokra távozott körünkből az ál­
dott jóbarát, érdeklődtem szomorúságuk oka felől. Tele vol­
tak kifogással. De hiszen testvérünk bizonyságot tett róla,
hogy életét odaadta Krisztusnak, aki megszabadította azt,
vérével megfizetvén a bűnökért — vetettem ellen, nagylelkű
szelídséggel az öröm bódulatában. „Igen, d e ..." hangzott fel
kórusban azonnal. Nem hiszitek talán, hogy igaz a bizonysá­
ga? „Elhisszük, hanem ...", vágták rá azonnal. Ez a „hanem"
olyan nyomorult és kietlen. Fia valaki Krisztusé, miért nem
szakítok róla jó gyümölcsöt bizalommal és szomjúsággal?

9*
131
 NEM AZÉ, AKI AKAR

Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram!

megyen be a mennyeknek országába, hanem aki cselek-
szi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd
nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben
próíétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögö­
ket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te
nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem
ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.

Hagyján volna, ha ezúttal még mindig a szédelgőkről beszél­

ne Krisztus. Szédelegnek most — ráfizetnek a végén, ez az
igazság. De a szóban forgók jóhiszemű lelkek. Isten kotnyele-
sei, Jézus Krisztus fogadatlan prókátorai, a Szent Lélek illeték­
telenjei ók mindössze. Maguk lesznek talán a legkínosabban
meglepve, majd ha kiderül, hogy ajtó mögött a helyük, a
pévás ól kulcsa van reájuk bízva, és étük-bérük hiába várják
a gazdától, még csak nem is úgy igaz, hogy az esztendejük
kitelt, hiszen szegódtetve se voltak. Nehéz sor a végzetük, s
az ember még szánalmat is érez irántuk, nem is szólva arról,
hogy titokban rettegve gondol az eshetőségre, hátha volta­
képpen magam is ezek számát szaporítom minden igyekeze­
tem ellenére, sőt éppen azé rt...
Nem jól fogtuk meg a dolgot errólfelöl. Sohase jól fogjuk
meg a dolgot különben sem, ha az ember felől közeledünk
hozzá. A keresztyénségnek az ember nem alanya, csak tár­
gya, tehát legfeljebb (ha így fogalmazzuk) szenvedő alanya.
A cselekvő alany Isten.
Vége felé tart Krisztus a hegyi beszédnek. Tulajdonkép­
pen már el is mondta az egészet, ha levélben írta volna meg,
már a címet írná. Kinek szól az írás, az jön most a levél aljára,
mint a hivatalos aktáknál, vagy a kopertára kívül. És ráírja
Krisztus, alá is húzza erősen kétszer is. Annak szól, akinek
írtam. Nem annak szól, aki magának tulajdonítja, hanem
annak, akinek én tulajdonítom.
A hegyi beszédet nem lehet megfogadni, és úgy élni,
mint egy törvénykönyv paragrafusait, vagy egy illemtan sza­
bályait. A hegyi beszéd nem életstílus, hanem életkvalitás.

132
Küldetésszerű élet. Annak az élete, akit Krisztus elküldött,
hogy így éljen.
Hiába él tehát „magasabbrendű" életet akárki maga
szakállára. Hiába emlegeti Jézus nevét, hiába forgolódik az ó
nevében. Hiába prédikál, még ördögöt is hiába űz, hiába
cselekszik nagy dolgokat, ha mindezzel nem Krisztus bízta
meg. A keresztyénség, tehát a hegyi beszéd színvonala nem
elhatározás, nem erőlködés, nem tréning, nem szándék vagy
ellenállás dolga. Jílhivatás dolga és küldetésé. Hiába követte
Krisztust maga jószántából és nyomorúsága reménykedésé­
ből eleinte és jő sokáig nagy sokaság. A „kemény beszéd"
után csak azok maradtak mellette, akiket ő szemelt ki, és
személyesen választott el s hívott magával. De még ezeknek
a nevében is hiába hivaigott Péter apostol, Krisztus rápirított :
Nem tehettek róla, nem ti jöttetek, én hívtalak. És egy közöt­
tetek áruló. Az azért van itt, az én választásomból, hogy
eláruljon, nem a maga akaratából, mert jobb, mint a többi
ember.
Más oldalról az is igaz, hogy senki sem ítélheti meg a
másikat: cselekszi-e hát a mennyei Atya .akaratát. Csak az
megyen be a mennyeknek országába, aki cselekszi, de hogy
cselekszj-e, azt nem a mi dolgunk megítélni. Megtehetjük,
meg is kelj tennünk, ha közösségben élünk vele, hogy ké,t-
három intés után kiközösítjük őt magunk köréből, de to­
vábbra is félelemmel és rettegéssel kell lennünk afelől, mi
áliunk-e majd ama napon .az Úr jobbja felől, vagy az, akit
kiközösítettünk. Könnyen megtörténhetnék, hogy akkor es­
nénk el, mikor legbiztosabb volna az érzésünk afelől, hogy
állunk.
 OBSIT
Máté 7 ,2 4 -2 7

Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcse-

lekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kő­
sziklára építette az ő házát:
És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek,
és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a
kősziklára építtetett.
És valaki hallja éntőlem e beszédeket, és nem cselekszi
meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a
fövényre építette a házát:
És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek,
és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett
annak romlása.

VISELVE VÁLIK

A bölcs ember. . . kősziklára építette az 6 házát.

Az első, ami belénk vágódik a hegyi beszédnek ebből a

passzusából, olyan, mint egy vastörvény. Megtehetjük, hogy
nem szerinte rendezkedünk be, de nem tehetjük úgy meg,
hogy nagy kárát ne vallanók. Házat csak kősziklára építsünk,
különben összedől. Összedől az első ítéletidőben. Lehet,
hogy mutogatnak nekünk homokra épített házakat, amelyek
még nem dőltek össze, de akkor azokat még nem érte eddig
ítéletidő.
Jézus Krisztus egyéb szavai között is előfordul a kőszikla.
Péter, Simon, Jénának fia kapja tőle ezt az értelmezőt bizony­
ságtétele után. Te Péter vagy és ezen a kősziklán építem fel
az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek
rajta diadalmat.
Erre a kősziklára kell építenünk házunkat, ha azt akar­
juk, hogy időálló legyen.
Olyan természetes valami ez, hogy kísértés fog el,
mondván: álljunk meg itt. Lelesleges minden további szószá-
porítás, hiszen ami most elénk tárult, még egy gyermek

134
számára is könnyen érthető. Ellenállok a kísértésnek, és hall­
gatom tovább az Idvezítő szavát.
Tehát: a Péter hite a kőszikla, nem maga Péter. Az a
kőszikla, hogy kevéssel azelőtt bizonyságot tett Krisztusról
ezekkel a szavakkal: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia.
Erre a hitre épül az egyház. A kősziklára épült ház nem
akármiféle épület, hanem a Jézus Krisztus anyaszentegyháza.
Minden más ház homokra épült.
Azért is nagyon jó ezt tudomásul vennünk, mert mi
magánházat szeretnénk erre a kősziklára építeni. A magunk
kis életének családi házát építgetjük Krisztusra, s csudálko-
zunk, hogy minduntalan mégis összedől. Krisztus rendesen
úgy lép be az életünkbe, hogy jelt ad magáról. Csudálatos
gyógyulás, anyagi helyzetünk megjavulása, problémáink
megoldása mutatja, hogy ő van, itt van velünk, és igényel
minket. Ez a boldog érzés nagy örömmel szokott bennünket
eltölteni, különösen eleinte, de aztán végzetesen félreértjük.
Azt hisszük, Ő van érettünk, nem mi Őérette. Fáj, hogy
elmaradnak a szenzációk, s kétszeresen szürke hétköznapok
következnek, rosszabbak a régi napoknál. Pedig csak „pri­
vát-házacskánk épült homokra, s dőlt össze az első égihábo-
rús napon.
Azért is nagyon jó tudomásul vennünk Krisztus búcsú­
szavait, a hegyi beszéd befejezését, mert azt a tévedést is
hordozhatjuk magunkban, hogy a kősziklára épített hajlék,
Krisztus anyaszentegyháza már régen felépült, mégpedig
egyenesen arra a célra, hogy a vihar elől legyen esetenként
hova húzódnunk. Pedig ez a ház nem szárnyék, mert nem
is lehet az. Nem építhették azt fel a mi számunkra mások.
A hit nem ház, hanem kőszikla, amelyre a ház épül. A hegyi
beszéd a ház, amelynek Krisztus a kőszikla-fundamentuma.
A hegyi beszéd háza csak Krisztuson épülhet fel, különben
összedől, mint egy kártyavár. Például. Adok, adok a hegyi
beszéd értelmében, s egyszer c s a k . . . egy nehezebb óráján
életemnek kiderül, hogy nagyon is jól tudja a bal kezem, mit
cselekszik a jobb. Nyelek, nyelek, úgy látszik, mintha türel­
mes volnék, s nem volna bennem többé már ítélet, egy rossz
órámban egyszer csak felcsattanok és kipakolok. Kiderül,
hogy nyolc, tíz esztendős sérelmek gondosan elraktározva
hevertek lelkem mélyén, s várták a kirobbanás, a reváns, a

135
bosszú édes pitlanatát. Satöbbi, satöbbi. Hiába alakítjuk át
életünket a hegyi beszéd szerint, ha nem Krisztus az alap, ha
nem benne, általa és reá nézve lettünk szelídekké, adakozók­
ká, akkor az eső, az árvíz és a szél nekimegy „etikai alapon"
épült házunknak, s az emberiesség, a XX. század, az egyéni
tisztesség és becsület büszke palotája megszégyenül, eresz­
tékeiben megrendül és összedől-borul. Kezdhetem a felépíté­
sét újra, mindaddig, míg Krisztusban vettetik az alapja, s
akkor megmarad.
Lehet-e ez? Hogyne lehetne. Rendkívül egyszerű. „Vala­
ki hallja éntölem e beszédeket és megcselekszi azokat." Ne
mondjunk többet ilyen együgyúségeket, hogy legyünk szelí­
dek és adakozók, így folyik ez az emberiesség törvényéből.
Dehogy folyik így. Farkasa egyik ember a másiknak Krisztus
nélkül.
Nem a XX. század mondja a hegyi beszédet. Krisztus
mondja. Ha'llom, hogy mondja. És megcselekszem. Nem
azért, mert így szép, igaz és jó. Hanem mert így mondja
Krisztus, Akkor meg tudom cselekedni, előbb nem.

LELKEM ÁLMÉLKODVA ÖRVEND

Lön, mikor elvégezte jézus e beszédeket, álmélkodik vala

a sokaság az 6 tanításán, mert úgy tanítja vala őket, mint
akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

Abbahagyta Krisztus. Elhallgatott. Ott ülök még mindig moz­

dulatlanul a lábánál és álmélkodom.
Úgy tanított, mint akinek hatalma van. Nem úgy, mint
az írástudók.
Az írástudók sem mondhatnak egyebet, mint amit ő
mondott. Megmondatott már a régieknek, ne ölj, ne paráz­
nálkodjál, Hát te se ölj, és te se paráználkodjál. Az ember az
ilyet meghallgatja és tudomásul veszi. Aztán hazamegy, és
vagy öl, vagy nem öl, vagy paráználkodik, vagy sem. Illetőleg
még rosszabb a helyzet valóságosan. Az ember hazamegy,
és tovább öl és tovább paráználkodik, vagy akarja, vagy sem.
De Krisztus úgy tanít, mint akinek hatalma van! Meg­
nyitja száját, és van, aki hallja, van, aki nem. Nem ismerem

136
azok sorsát, akik siketek a szavára. Én hallom. És érzem, hogy
úgy tanít, mint akinek hatalma van.
Azt mondja: Hallottátok, hogy megmondatott a régiek­
nek, ne ölj. Én pedig azt mondom néktek, hogy aki csak
rosszat mond vagy rosszat gondol az ő atyjafiáról, az megölte
azt az atyjafiát.
Első pillanatban megrémülök, mert ez még nehezebb
parancs, mint az írástudók olvasta parancs a régieknek. De
a következő pillanatban édes melegséggel árad felém a be­
szélő hatalma. Nem parancsot ád, hanem erőt. Érzem ma­
gamban, eddigi énem helyett ez az ő igéje lesz az énemmé.
Mondja, és belém folyik: ha én tőlem hallod, hogy ne ölj,
akkor nemcsak hogy nem fogsz ölni, hanem még rosszat sem
fogsz mondani, vagy gondolni a te atyádfiáról. Mondja, hogy
ne ölj, hallom, hogy mondja nekem, hogy ne öljek, és érzem,
hogy addig, amíg az ő szavát hallom ezutáni életemben, nem
leszek, nem lehetek többé mások gyilkosa. Ha ő mondja
nekem, hogy ne paráználkodjál, akkor nem paráználkodom
többet. Még rá se tekintek többé másnemű testvéremre
gonosz kívánságnak okáért.
Mert neki hatalma van. Nem hajtja be életemen a hegyi
beszéd követeléseit, hanem ígéri és adja a lehetőségeit.
Ez a hegyi beszéd. Krisztus keresztje megváltott, és a
hegyi beszéd nagyszerűségei betelnek az életemen.

A HEGYI BESZÉD UTÁN

Mikor leszállóit vala a hegyről, nagy sokaság követé öt.

És ímé, eljővén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván:
Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. És kinyújtván
kezét, megillető őt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És
azonnal eltisztult annak poklossága. (Mt 8,1 —3)

Aztán a százados szolgája következett. Aztán Péter napa.

Aztán a két tanítvány útbaigazítása. Aztán a háborgó tenger
lecsendesítése.
Azt ne higgyük, hogy a hegyi beszéd valamit befejez,
vagy megkoronáz. Azt se higgyük, hogy valamit elkezd.
A hegyi beszéd középütt van, akárcsak Máté evangéliumá-

137
bán az ötödik, hatodik és hetedik rész. Valami, ami eddig
volt, megvilágosodott. Valami, ami ezután lesz, lehetségessé
vált. Krisztus leszáll a hegyről, és következményei támadnak
annak, hogy az imént beszélt, most meg széjjeljár. Emberek
meggyógyulnak, hullámok elsimulnak, Jeruzsálemhez min­
den nappal, minden lépéssel közelebb jutunk.

138
 UTÓSZÓ
Credo, quia absurdum — vallotta Szent Ágoston. Hiszem,
mert képtelenség.
Nem noha, hanem mert. Azért hihető, mert túl van
mindazon, amit emberi ész felfoghat, elfogadhat, magáévá
tehet.
Áll ez a kereszt „botrányára", Krisztus váltságára is. De
áll a krisztusi tanításokra is, s közülük is leginkább a hegyi
beszédre.
Karácsony Sándor könyve ezzel küszködik elejétől vé­
gig: a hegyi beszéd abszurdumaival, mindig újra meghökken­
tő képtelenségeivel. „A hegyi beszéd ugrómércéjének a leg­
alacsonyabb foka magasabbra van téve, mint az eddigi világ­
rekord" — írja. De ha követelményei teljesíthetetlenek, ha
mindennapi életünk mértékeként elfogadhatatlanok, akkor
mit kezdjünk velük? Hogy vegyük őket halálos komolyan?
Erről szól ez a kis kötet a maga lélekmelegével, sok
személyes vallomásával, átélt és megszenvedett igazságával,
mélységes hitével. Ez a hit azt mondja: igen, mindez képte­
lenség. Törvénynek csak arra jó, hogy megtörjék, szabálynak,
hogy megszegjék. De ígéretnek — élő valóság. „A hegyi
beszédben képesíti Krisztus a benne hívőket mindarra, amire
a Krisztustól távol élőket nem lehet kötelezni."
Száz éve született Karácsony Sándor. Ez az évforduló jó
alkalom arra, hogy a Magyar Református Egyház ismét hoz­
záférhetővé tegye hajdani hűséges fiának e máig eleven
tanúságtételét. Hogy akik hozzá hasonlóan küszködnek, hoz­
zá hasonlóan megtalálják azt az elérhetetlenségében is közeli
Országot, amely „nem itt vagy ott vagyon, hanem tibennetek
vagyon".

Budapest, 1991 januárjában

Varga Domokos

139
 JEGYZETEK

A könyv szövegét illetőleg a 2. kiadást vettük alapul. Ez

épp fél évszázada, 1941-ben Jelent meg az Exodus kiadónál.
A sajtó- és egyéb nyilvánvaló hibákat igyekeztünk kikü­
szöbölni, s ezzel a kötet helyesírását is — beleértve a bibliai
idézeteket — következetessé tenni.
A szövegben előforduló idegen szavak zavarhatják itt-
ott a mai olvasót. Például mindjárt a könyv elején azok a
német eredetű katonai kifejezések, amelyek a megíráskor —
alig másfél évtizeddel az Osztrák —Magyar Monarchia fel­
bomlása után — még közismertek voltak. De azok a — főleg
latin eredetű — idegen szavak is, amelyeket a mai fiatalság
feléből-harmadából ha ismer.
Ezeket meghagytuk eredeti formájukban, de az alábbi­
akban megadjuk — oldalszám szerint — magyar jelentésü­
ket.

5. oldal verbuvál — toboroz

verbunk — toborzó
makarizma — „boldogmondás"
parola — kézbecsapás (az önkéntes jelentkezés
jeléül)
6. oldal régula — szabály, szabályzat, szolgálati rend
súle — iskola
menázsi — élelmezés, ellátás
7. oldal kapituláció — jelentkezés továbbszolgálatra, an­
nak időtartama
obsit — leszerelés, katonai elbocsátó levél
12. oldal aforizma — velős mondás, rövid, szellemes meg­
állapítás
13. oldal sarlatánkodás — szédelgés, szélhámoskodás
31. oldal toxin — méreg
32. oldal antitoxin — ellenméreg
35. oldal installál — beiktat, valamivé avat
terminológia — (szakmai) szóhasználat
37. oldal fluidum — áramló, sugárzó szellemi erő (átvitt
értelemben)
41. oldal obszervál — figyel, megfigyel

140
 45. oldal konjunktúra — fellendülés, a körülmények kedve­
ző alakulása
52. oldal szubjektív — egyéni, személyes, önkényes
önadminisztrálás — ügyeskedés egyéni előnyök
elérésére
szkeptikusan — kételkedve
62. oldal kóser — a zsidó vallási előírásoknak megfelelő
tréfli — az előírásoknak meg nem felelő
69. oldal Kraftausdruck — erős, vaskos kifejezés
71. oldal privilégium — kiváltság, előjog
81. oldal apelláta — ellenvetés, fellebbezés, fellebbezési
lehetőség
82. oldal inkognitó — szándékos ismeretlenség
88. oldal karitatív — jótékonysági, emberbaráti
91. oldal faktor — tényező
101. oldal dekonjunktúra — (gazdasági) hanyatlás
118. oldal travesztál — átkölt, nevetséges formába önt
121. oldal ferslóg — láda
áristom — börtön, fogda
122. oldal reláció — viszony, viszonylat
124. oldal verdictum — bírósági döntés, ítélet
127. oldal makadám — kövesútféleség
129. oldal allűr — viselkedés, modor, magatartás
sváda — megnyerő viselkedés, társasági talpra­
esettség, meggyőző beszéd készsége
132. oldal koperta — boríték
kvalitás — minőség

141
 TARTALOMJEGYZÉK

Oldal

ELŐSZÓ
Jézus Krisztus jó v ité z e ................................................................ 5

VERBUNK
A hegyi beszéd................................................................................ 9
A mennyeknek országa ............................................................ 10
Szegénység...................................................................................... 11
Szegények az ő lelkűkben ...................................................... 13
Akiké a mennyeknek országa .............................................. 14
A boldogság grádicsos éneke 1................................................ 15
A boldogság grádicsos éneke II............................................... 16
A sírás „lélektana"......................................................................... 17
Sírás és nevetés ............................................................................ 19
A „mosoly" országa .................................................................... 20
Hol a boldogság mostanában?.............................................. 22
Mi a boldogság? ............................................................................ 23
A boldogság grádicsos éneke III.............................................. 24
Szelídség............................................................................................ 25
Az örökös beiktatása ................................................................. 27
Boldogító szelídség ...................................................................... 28
A boldogság grádicsos éneke IV............................................ 29
Éhség és szomjúság .................................................................... 30
Mi az igazság?................................................................................. 32
A boldogság grádicsos éneke V .............................................. 33
Irgalom, kegyelem !...................................................................... 35
Az irgalmas samaritánus ............................................................ 36
A boldogság grádicsos éneke VI............................................. 37
Mikor tiszta a tiszta?.................................................................... 39
Tiszta színarany ............................................................................ 40
A szív ................................................................................................. 41
A boldogság grádicsos éneke VII........................................... 42
Isten fia i.............................................................................................. 43
Siketító és vakító békesség .................................................... 44
A boldogság grádicsos éneke Vili. ....................................... 45

142
PAROLA
A boldogság grádicsos é n e k e ............................................. 47
A naponkénti ke re szt............................................................. 49
Azok akik, és mi m agunk...................................................... 50
Álmártíromság ........................................................................... 51
Kétféle örvendezés ................................................................... 53
Egy kis ásványtani lecke a só ró l........................................ 55
Nyilvánvaló keresztyénség ................................................... 56

MÉRTÉK
Egy kis „félreértés" eloszlatása ........................................... 61
Kétféle életstílus ........................................................................ 63
Mennyország a földön ........................................................... 64
Egyéni „pacifizmus"................................................................... 65
„Jöjjenek ellenségi, ha voltak" ........................................... 67
Parázna férfiak ........................................................................... 69
Parázna nők ................................................................................ 70
Esküdözők..................................................................................... 72
Az ember és s z a v a ................................................................... 73
Visszajár-e a kölcsönkenyér? ............................................. 75
Komisz em berek........................................................................ 76
Tehetetlen ellenségeink ........................................................ 78
Akik nem szeretnek m in k e t................................................ 79
Kötelező a tökéletesség ........................................................ 81
Tökéletesek, mint Iste n ........................................................... 82

RÉCULA
Karitász-e, vagy valami egyéb?........................................... 86
N. N : . . . 10 fillér ........................................................................ 87
Titkon, ajtómat behajtva ...................................................... 89
Elosszú, mint a szentiváni ének ........................................ 90
Ti így im ádkozzatok................................................................ 91
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ................................ 93
Isten „m arhája"............................................................... 94
Jöjjön el a te országod........................................................... 96
Mint akarod, hát úgy légyen .............................................. 97
Mindennapi ken yér................................................................... 98
Bűneink bo csánata................................................................... 100
Isten szerepe életem fordulóin........................................... 101

143
 Soli Deo G ló ria ........................................................................... 103
Megvan az igazi tettes! ........................................................ 104
Krisztus rendelte b ö jt .............................................................. 106

ISKOLA
Megférgesedett m a n n a........................................................... 109
Nyájas lámpavilág.......................................................................... 111
Az igazi dilemma .......................................................................... 112
Kenyérgondok.................................................................................. 114

PARANCSOLAT
Az ítélet a F iú é ................................................................................116
Kétbalkezes keresztyének...................................................... 118

CSATA ELŐTT
Milyen a meghallgatott imádság? ................................... 120
Az imádság ereje ...................................................................... 122
Arany Á b écé .....................................................................................123

CSATA KÖZBEN
A győzelem röppályája .............................................................126
*

CSATA UTÁN
Dögkeselyűk................................................................................ 128
Cyümölcshozó év biztató jele ........................................... 130
Nem azé, aki akar ................................................................... 132

OBSIT
Viselve válik ................................................................................ 134
Lelkem álmélkodva örvend ................................................ 136
A hegyi beszéd után .............................................................. 137

U T Ó S Z Ó .............................................................................................. 139

JEGYZETEK........................................................................................... 140

144