2018. 12.21
szám
JÉZUS NEGYEDIK BESZÉDE
Máté evangéliuma tizennyolcadik fejezetéből
választottam azt a szakaszt, melynek
segítségével bemutatom a bibliai szöveg
elemzésének hét lépését. Vizsgálódásunkat
azzal kezdjük, hogy megfigyeljük e szakasz
elhelyezkedését az evangéliumban, majd
néhány lábjegyzet kíséretében elolvassuk a
szöveget.
Máté evangéliuma az első az evangéliumok
sorrendjében. Ezért egyesek
„főevangéliumnak” is szokták nevezni, mert ha
egy-egy történet vagy tanítás más
evangéliumokban is előfordul, az olvasók
akkor is a Máté evangéliumában található
változatot részesítik előnyben. Jó példa erre
Jézus megkísértésének története (Mt 4,1-11;
vö.: Mk 1,12-13; Lk 4,1-13), valamint az Úr
imádsága (Mt 6,9-13; vö.: Lk 11.2-4).
Máté evangéliuma nem jegyzőkönyv, szerzője
Jézussal járt, látta csodáit, és hallotta
prédikációit. Aztán Isten Lelkének vezetése
alatt kiválogatta azt e hatalmas anyagból, amit
fontosnak tartott elmondani olvasói
épülésére.
Kik voltak az olvasók? Máté olvasói palesztinai
zsidó keresztények voltak. Ezzel szemben
Márk olvasói rómaiak, Lukács olvasói pedig
görögök. Máté ezért hivatkozik oly gyakran az
Ószövetségben található jövendölésekre,
miközben kijelenti, hogy Jézus életének egyes
eseményei az ószövetségi próféták
jövendöléseinek a beteljesedései voltak (Mt
1,22; 2,15,17,23). Máté párhuzamot von Jézus
és Mózes, valamint Jézus és Dávid között.
Kerüli Isten nevének említését, ezért beszél a
„mennyek országáról”, „Isten országa”
helyett.
1
I. évfolyam 4.
Szaporíthatnám a példákat, melyek igazolják,
hogy Máté első olvasói zsidók voltak, de
térjünk át egy következő jellegzetességre,
miszerint Máté csoportosította az anyagot:
egy csokorba szedte a Jézus szolgálatával
kapcsolatos történeteket, majd ezeket
rendszeresen megtörte Jézus egy-egy
beszédével. Öt beszéd van az evangéliumban,
Jézus Krisztus kettőt a tömegnek, hármat a
tanítványoknak mondott el. A hegyi beszéd
(Mt 5-7) és a hét példázat (Mt 13) elsősorban
a széles hallgatóságnak szól, bár Jézus a
magyarázatot csak a tanítványoknak mondta
el. Jézus beszédet mondott akkor, amikor
kiválasztotta és kiküldte a tizenkettőt (Mt
10,1-11,1), beszédet mondott az Olajfák
hegyén, amikor válaszolt a tanítványok
Jeruzsálem sorsával és a világ végével
kapcsolatos kérdésére (Mt 24,1-26,1), és
beszédet mondott akkor, amikor tanítványai a
nagyságról (Mt 18,1) és a megbocsátásról (Mt
18,21) kérdezték őt.
Mi most erről, a sorrendben negyedik
beszédről fogunk tanulni, amit egyesek
„közösség beszédnek”, mások a mennyei
királyságban követendő életformáról szóló
beszédnek neveznek (Mt 18,1-19,2). Mindkét
cím kifejező, mert Jézus valóban arról beszél,
hogy mi módon éljünk a mennyek országában.
Ez utóbbi kifejezés értelmét közelebbről is
meg kell határoznunk. A mennyek országa két
dolgot jelent: azt a dicső hont, mely
ragyogóbb, mint a nap, valamint a kegyelem
országát, ami a gyülekezet közösségében
adatik a hívőknek. A tanítványok kérdése az
elsőre irányult, de Jézus válasza a kegyelem
országának alapelveiről szólt. Ez egy fontos
szempont, amit szem előtt kell tartanunk.
A kiválasztott szöveget az új protestáns
fordítás 1990-es revíziójából vettem, mert
ebben még szerepel egy szövegkritikai
probléma, amire szeretném felhívni a
figyelmet. A magyarázatban kiegészítem ezt
Budai Gergely fordításával.
A BESZÉD SZÖVEGE
A mennyei alázat
1
Abban az órában odamentek a tanítványok
Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Ki a nagyobb
a mennyek országában?” 2Jézus odahívott egy1
kisgyermeket, közéjük állította, 3és ezt
mondta: „Bizony, mondom néktek,2 ha meg
nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a
kisgyermekek, nem mentek be a mennyek
országába. 4Aki tehát megalázza magát, mint
ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek
országában. 5És aki befogad egy ilyen
kisgyermeket az én nevemben, az engem
fogad be. 6Aki pedig megbotránkoztat3 egyet e
kicsinyek4 közül, akik hisznek bennem, jobb
annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a
tenger mélyébe vetik.
A hívők megbotránkoztatása
7
Jaj, a világnak a botránkozások miatt! Mert
szükséges, hogy botránkozások történjenek,
de jaj annak az embernek, aki
8
megbotránkoztat.” „Ha a kezed vagy lábad
botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el
magadtól: jobb neked, ha csonkán vagy sántán
mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két
lábbal vettetel az örök tűzre. 9Ha pedig a
1
Már az olvasás során figyeljük meg az „egy” szó
szerepét a szakaszban, mert ez az egyik
kulcsfogalom (Mt 18,6,10,12,14,24,28).
2
Figyeljünk fel a „bizony mondom” formulára, mert
ez is szokatlanul gyakori a szövegben (Mt 18:
3,10,13,18,19).
3
A „botránkozás” és a „botránkoztatás” is fajsúlyos
kifejezés. Ez a régies szó azt jelenti, hogy bűnbe
vinni, bűnbe taszítani valakit. A szó valódi
jelentése: kelepcét tenni az útra, amibe a testvér
belebotlik, beleesik.
4
Az egy mellett a másik kulcskifejezés a „kicsiny”,
ami a „kisgyermek” szóval együtt szintén igen
gyakori fogalom.
2
szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és
dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel
mégy be az életre, mint ha két szemmel
vettetel a gyehenna tüzére.” 10„Vigyázzatok,
hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül,
mert mondom nektek, hogy angyalaik
mindenkor látják a mennyben az én mennyei
Atyám arcát.”
Példázat az elveszett juhról
11
(„Mert az Emberfia azért jött, hogy
megmentse, ami elveszett.)5 12Mit gondoltok?
Ha egy embernek száz juha van, és eltéved 6
közülük egy, nem hagyja-e ott a
kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-
e el megkeresni az eltévedtet? 13Ha azután
megtalálja, bizony mondom néktek, jobban
örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek,
amelyik nem tévedt el. 14Ugyanígy a ti
mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen
egy is e kicsinyek közül.”
A vétkező testvér megmentése
15
„Ha vétkezik atyádfia,7 menj el hozzá, intsd
meg négyszemközt: ha hallgat rád,
megnyerted8 atyádfiát. 16Ha pedig nem hallgat
rád, végy magad mellé még egy vagy két
embert, hogy két vagy három tanú szava
erősítsen meg minden vallomást. 17Ha nem
hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha
pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd
5
Többen úgy gondolják, hogy ez a mondat nem
volt itt az eredeti szövegben, hanem Lukács
evangéliumának hatására került be.
6
Aki vétkezett, nem gonosz, hanem „eltévedt”,
nem elvetni kell, hanem „megkeresni”, azaz
„megnyerni”.
7
Ebben a szövegkiadásban hiányzik az „ellened”
szó, mert a fordítók azokat a kéziratokat tartották
hitelesebbeknek, amelyekben nem szerepel a szó.
Teológiailag is problémás, hogy illetékesek
vagyunk-e „inteni” azokat, akikkel konfliktusunk
van? Le lehet-e szűkíteni diakóniai felelősségünket
azokra, akik ellenünk vétkeztek, vagy minden olyan
bűnöst meg kell intenünk, akinek botlásáról
tudomást szereztünk?
8
A „megnyerted” szó – különösen a 14. verssel
összekapcsolva – a szakaszban leírt folyamat
tulajdonképpeni célját fogalmazza meg. Az Atya,
aki nem akarja, hogy egy is elvesszen a kicsinyek
közül, azt kéri a gyülekezeti tagoktól, hogy
hittestvéreik megnyerésén munkálkodjanak.
olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. 9
18
Bizony, mondom néktek: amit megköttök a
földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig
feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben
is.10 19Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha
közületek ketten egyetértenek a földön
mindabban, amit kérnek, azt mind megadja
nekik az én mennyei Atyám. 20Mert ahol
ketten vagy hárman összegyűlnek az én
nevemben: ott vagyok közöttük.”
A megbocsátásról szóló példázat
21
Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte
tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én
atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki?
Még hétszer is?” 22Jézus így válaszolt: „Nem
azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még
hetvenszer hétszer is. 23Ezért hasonló a
mennyek országa egy királyhoz, aki számadást
akart tartani szolgáival. 24Amikor hozzákezdett,
vittek eléje egy szolgát, aki tízezer
talentummal volt adósa. 25Mivel nem volt
miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy
adják el őt és feleségét, gyermekeit és
mindenét, amije van, és fizessen. 26A szolga
erre leborult előtte, és így esedezett: Légy
türelemmel hozzám, és mindent megfizetek
neked. 27Az úr pedig megszánta a szolgát,
elbocsátotta, és elengedte11 az adósságát.12
28
Amikor azonban eltávozott az a szolga,
összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz
dénárral tartozott neki. Megragadta,
fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd
meg, amivel tartozol! 29Szolgatársa ekkor
leborult előtte, és így kérlelte: Légy
9
A pogány és a vámszedő nem egyszerűen kizárt
tag, hanem egyszersmind misszióterület is, olyan
„kicsiny”, aki akár meg is előzheti a „nagyokat” a
mennyek országában.
10
A „kötés” és az „oldás” nem azt jelenti, hogy
Krisztus kiadja az ítéletet a kezéből, hanem azt,
hogy jelenlétével támogatja a gyülekezetet akkor,
amikor a gyülekezet az elveszettek megmentésén
fáradozik.
11
Az „elengedés” a fejezet második részének
legfontosabb üzenete. Az elengedés alapja nem a
hittestvér bűnbánata, vagy megtérése, hanem az,
hogy mindnyájan abból élünk, hogy Isten
elengedte adóságunkat.
12
Az „adóság”, amivel a szolga tartozott,
megfizethetetlen összeg, amivel a szolgatárs
tartozott, háromhavi munkabér. Egyes magyarázók
szerint az arány 1:600 000-hez.
3
türelemmel hozzám, és mindent megfizetek
neked. 30De az nem engedett, hanem elmenve
börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti
tartozását. 31Amikor szolgatársai látták, hogy
mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek,
és jelentették uruknak mindazt, ami történt.
32
Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt
hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden
tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. 33Nem
kellett volna-e neked is megkönyörülnöd
szolgatársadon, amint én is megkönyörültem
rajtad? 34Ekkor haragra lobbant ura, és átadta
őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az
egész tartozást. 35Így tesz majd az én mennyei
Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem
bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.”
A BESZÉD MŰFAJA
Szólni kell arról, hogy milyen műfajban beszélt
Jézus Krisztus. Több műfaj keveredik a
szövegben: vannak hasonlatok, mint a
tanítványok közzé állított gyermek, aki élő
példázat gyanánt szimbolizálja azokat, akik a
mennyek országa polgáraivá válnak. Ők a
mennyek országa leendő polgárainak
prototípusa. Aki nem tartozik a kicsinyek közé,
az még nem lépett be ebbe az országba, ezért
nem indokolt, hogy Jézus a nagyságról
beszélgessen vele.
Van hiperbola, azaz retorikai túlzás: annak, aki
megbotránkoztatja, azaz bűnbe viszi a
mennyek országának tagjait, jobb lenne, ha
malomkövet kötnének a nyakára, és a
tengerbe fojtanák ott, ahol a legmélyebb a víz.
Minden testrészt le kell vágni, ami bűnbe viszi
az embert, mert jobb fogyatékosan üdvözülni,
mint ép testben elkárhozni. Ilyen a két adóság
az adós szolga példázatában, mint láttuk az
adóság aránya 1:600 000-hez.
Vannak erkölcsi útmutatások és ahhoz köthető
ígéretek, mint a vétkező testvér
megmentéséről, vagy a közösség imájáról
szóló rész.
És végül vannak példázatok: legalább kettő, az
elveszett juh (vö.: Lk 15,3-7), illetve az adós
szolga példázata. Ez utóbbi Máté
evangéliumának egyik külön anyaga.
Ezeket a szakaszokat az adott műfaj
szabályainak megfelelően kell értelmeznünk
ahhoz, hogy megértsük a beszéd üzenetét.
Már itt szeretném felhívni az olvasó figyelmét
arra, hogy az elveszett juh példázata, ami
Lukács evangéliumában a hitetlenekről szól, itt
azokra a gyülekezeti tagokra, a kicsinyekre
vonatkozik, akiket a magukat nagynak tartó
hittestvéreik megbotránkoztattak, azaz olyan
csapdát állítottak eléjük, amibe azok
beleestek.
A BESZÉD SZERKEZETE
Meg kell vizsgálnunk a beszéd „makro” és
„mikro” szerkezetét! Makro szerkezetnek
nevezzük a szakasz helyét az evangéliumban,
ezzel szemben a mikro szerkezet az idézett
szakasz belső szerkezetére vonatkozik.
Máté evangéliuma a tizenhatodik fejezet
huszonegyedik versével indul el a csúcspont
felé. Jézus itt jelenti be először, hogy nem
csupán azért jött, hogy betegeket gyógyítson,
és végezze a rabbik tiszteletreméltó
szolgálatát. Ő a Megváltó, akinek
Jeruzsálembe kell menni, sokat kell szenvedni,
meg kell öletni, és harmadnapon fel kell
támadni (Mt 16,21-23). Ezt követi a
megdicsőülés története (Mt 17,1-12), majd
Jézus másodszor is szól haláláról és
feltámadásáról: „az Emberfia emberek kezébe
adatik, és megölik őt, de harmadik napon
feltámad” (Mt 17,22-23). Jézus Kapernaumban
van, amikor templomadót kérnek tőle, Ő
ugyan nem ért egyet azzal, hogy a Fiúnak adót
kellene fizetnie az Atya házának javára, de egy
csoda igénybevételével befizeti az adót. A
tanítványok mindebből már érthetnék, hogy
Jézus útja olyan irányba fog elkanyarodni,
amire ők eddig nem számítottak. Péter
tiltakozik (Mt 16,22), a többiek szomorkodnak
(Mt 17,23), de senki sem érti a lényeget. Erről
tanúskodik a tanítványok kérdése: „Ki a
nagyobb a mennyek országában?” (Mt 18,1).
A mikro szerkezet a következőképpen néz ki:
1. A kicsinyek, mint a mennyek országának
jelei a közösségben (Mt 18,1-20).
 A tanítványok kérdése (Mt 18,1),
4
 A kicsinyek óvása, illetve
megbotránkozása, és az Atya álláspontja
(Mt 18,2-14)
 Az eltévedt testvér megmentése és a
közös ima (Mt 18,15-20)
2. A megbocsátás kegyelmének megosztása a
kicsinyekkel (Mt 18,21-35).
 Péter kérdése (Mt 18,21)
 Jézus válasza (Mt 18,22)
 A válasz megerősítése (Mt 18,23-35)
3. Végszó: Jézus elhagyja Galileát, és elindul
Jeruzsálem felé (Mt 19,1-2).
A MENNYEI ALÁZAT
Mt 18,1-6.
A tanítványok kérdése a lehető
legméltatlanabb dolog, ami az adott
pillanatban történhet: Jézus a megaláztatásról
és a halálról beszél, a tanítványok címekről és
rangokról kérdezősködnek. Már bent érzik
magukat a mennyek országában, már csak azt
szeretnék tisztázni, hogy mekkora méltóságot
igényelhetnek maguknak. Budai Gergely ezt
már a fordításban is érzékelteti, mert így
formálja meg a tanítványok kérdését:
„Közülünk vajon ki a legnagyobb a mennyek
országában?” (Mt 18,1). A „közülünk” szó nem
szerepel a szövegben, de jól illik a helyzethez.
A tanítványok rangvitája egészen az utolsó
vacsoráig tart.
Jézus egy élő példázattal (héber: másál)
igazítja helyre a tanítványokat: egy
kisgyermeket állít közéjük, és azt mondja,
hogy „ha nem lesztek olyanok, mint a
kisgyermek”, nemhogy nem lesztek nagyok, de
be se léptek a mennyek országába. Ne értsük
félre a példázatot: Jézus nem a gyermeki
jellemet, hanem a gyermeki állapotot tekinti
hasonlítási pontnak: a kisgyermek nem
ártatlan, vétekben fogantatott és bűnben
született, de sorsa minden tekintetben a
felnőttektől függ, élete a felnőttek nélkül egy
pillanatra sem tartható fenn. Jézus ezt a
helyzetet vonatkoztatja a tanítványokra, és azt
mondja, ha nem a kegyelemtől való teljes
függésben közelítetek a mennyek országához,
soha nem fogtok bejutni oda. A gyermeki
státuszról, és nem a gyermeki jellemről van
szó tehát.
Jézus ezzel nem tér ki a kérdés elől, hanem két
oldalról válaszol rá: pozitív és negatív
formában is megközelíti a dolgot. Pozitív
formában azt mondja, hogy aki a
kisgyermekhez hasonlóan elismeri Istentől
való függését, tehát megalázza magát, az a
legnagyobb a mennyek országában. Pál
apostol így mondja ezt, amikor erőtlen vagyok,
akkor vagyok erős (2Kor 12,10). Ez a
felismerés azonban nem természetes, nem a
gőgös és fennhéjázó szív tulajdonsága:
megtérésre van szükségünk ahhoz, hogy Isten
kegyelmére tudjunk hagyatkozni. Csak azok
látják be, hogy Jézus nélkül semmit sem
cselekedhetnek, akik levetkőzték a gőgöt és
felhagytak a pozícióért folytatott
küzdelemmel.
Honnan tudja az ember, hogy Isten Lelke
elvégezte ezt a munkát a szívében? Mi az a
gyümölcs, ami a gyermek alázatos helyzetének
önmagunkra való vonatkoztatásáról
tanúskodik? Jézus e felől sem hagy kétségben
bennünket. A kisgyermek példázatát kiterjeszti
a testvéri közösség egyszerű tagjaira, és ennek
megfelelően „kicsinyekről” kezd beszélni: azt
mondja, hogy a kicsinyekkel szembeni
bánásmódunk mutatja meg, hogy a mennyek
országának polgárai vagyunk-e egyáltalán.
Jézus két oldalról világítja meg ezt a kérdést:
pozitív formában a „befogadásról”, negatív
formában a „megbotránkozásról” beszél.
Azt mondja, „aki egy ilyen kisgyermeket a rám
való hivatkozással befogad, engem fogad be”
(Budai Gergely). A tanítványoknak nemcsak
magukat kell megalázniuk, hanem be kell
fogadniuk mindazokat, akik – mint Krisztus
testének tagjai – megalázzák magukat. F. D.
Brunner, a szakasz egyik magyarázója azt
mondja, hogy alázatunk valósága abban
mutatkozik meg, ahogy a kicsinyek ügyeit
kezeljük. Aki felfelé hajbókul, lefelé pedig
tapos, annak hamisan csengenek a szájában az
alázatoskodó kifejezések.
Jézus éppen ezért egy negatív példával is
megvilágítja a mennyei polgárság feltételét,
nemcsak a kicsinyek befogadásáról, hanem
azok megbotránkoztatásáról is beszél. A
megbotránkoztatásról láttuk, hogy az nem
5
más, mint olyan magatartás, amivel csapdát
állítunk a kicsinyek elé, és belerángatjuk őket a
bűnbe. Jézus nem csábításról, a rossz példa
erejéről beszél itt, hanem arról, amikor a
nagyok visszaélnek befolyásukkal, és olyan
helyzetet teremtenek, hogy a kicsinyek
elesnek attól a lehetőségtől, hogy a jó és a
rossz között tudjanak választani, ehelyett nem
marad nekik más választás, mint a rossz és a
még rosszabb közötti választás lehetősége.
Számos példát lehetne hozni az életből ilyen
helyzetekre. Jézus azt mondja, hogy aki olyan
helyzetet teremt a kicsinyeknek, amiből csak a
vétek árán kecmereghetnek ki, az olyan súlyos
helyzetbe hozza magát, hogy jobb lenne, ha
nem várná meg az ítélet napját, hanem
malomkővel a nyakában a tengerbe vetné
magát. „Jobb lenne annak az embernek, ha
már előbb egy malomkövet akasztanának a
nyakára, és ott fojtanák a tengerbe, ahol az a
legmélyebb" (Budai Gergely).
Az alázat azt jelenti tehát, hogy elismerjük
kegyelemre utaltságunkat, és kegyelmet
gyakorlunk a kicsinyekkel szemben. Ez a
mennyei nagyság, de egyszersmind ez a
mennyek országába való belépés feltétele is.
A MEGBOTRÁNKOZTATÁS
Mt 18,7-14
Jézus kitágítja a botránkozás témakörét:
miközben elismeri, hogy az ősbűn
következtében elkerülhetetlenül bekövetkezik,
hogy egyesek csapdát állítanak, amibe mások
gyanútlanul belesétálnak, de ez a
szükségszerűség nem enyhíti azok
felelősségét, akik kárt okoznak a kicsinyek
lelkében. Hogy ennek az alapelvnek még
nagyobb hangsúlyt adjon, Jézus ismét mond
egy hiperbolikus példázatot, melynek az az
értelme, hogy az ember drasztikusan
távolítson el életéből minden olyan tényezőt
(akár saját végtagját is), ami bűnre csábítja őt.
„Jobb néked, hogy mint csonka vagy sánta az
életre menj, minthogy mint épkézláb ember
vettessél az örök tűzre” (Budai Gergely).
„Éles ellentét van tehát azok között, akik
elismerik Istentől való teljes függésüket, és
ezért alázatosan befogadják testvéreiket, és
szeretettel szolgálnak nekik, mint azok között,
akik esetleg névlegesen hívők ugyan, de
magukat is és másokat is bűnbe visznek. Olyan
világban, amikor túl gyakoriak a szakadások a
keresztények között, ez a szakasz arra
figyelmeztet bennünket, hogy azok a
keresztények, akiknek életét a krisztusi
szeretet hiánya jellemzi, valójában nem is
Jézus tanítványai, ezért Isten ítélete alatt
vannak. Ezzel szemben az elnyomott és
háttérbe szorított keresztények merítsenek
erőt és bátorítást ebből a szakaszból, mert az
Isten iránti hűséges bizalom, naggyá teszi az
embereket Isten szemében, függetlenül attól,
hogy a többiek hogyan kezelik őt.”13
Miután Jézus rámutatott, hogy látják Istent
azoknak a kicsinyeknek az angyalai, akiket a
„nagyok” megbotránkoztatnak, megismétli azt
a példázatot, amit Lukács evangéliumában is
olvashatunk. A példázat szövege hasonló, de a
kontextus, és ebből kifolyólag a példázat
üzenete is drasztikusan különbözik. Lukácsnál
Jézus a példázat elmondásával veszi
védelmébe azokat a bűnösöket, akik
vonzódtak Őhozzá, és akik miatt a farizeusok
bírálták Őt, mondván: „ez bűnösöket fogad
magához, és együtt eszik velük” (Lk 15,2).
Máténál azonban nem a még meg nem tért
bűnösökről van szó, hanem azokról a
kicsinyekről, akik a „nagyok” botránkoztató
viselkedésének áldozatai lettek.
Isten mindkét esetben három dolgot tesz:
kezébe veszi a dolgot, és maga indul el, hogy
megkeresse azt, aki elveszett. Nem azt
mondja, hogy nyitva van az akol ajtaja, ha
akar, majd visszatér az, aki eltévedt, hanem a
megtévedt ember elé megy. Ebben van a
mennyek országának nagysága. Ha a kísérlet
sikerrel jár, Isten és az angyalok is, önfeledt
örömben törnek ki, mert megvalósult a
megváltási terv célja: azért jött az Emberfia,
hogy üdvözítse azt, aki elveszett. Istennek ez a
tette arra késztet bennünket, hogy ne
tévesszen meg bennünket a kilencvenkilenc
hűsége és , és ne mondjunk le az egyetlen
egyről sem, aki elveszett. Minden elesett
testvér kudarc és vesztesség, hiányzik a
mennyek országából, gyásszal tölti el Isten és
13
Craig L. Blomberg: Matthew, The New American
Commentary, B&H Kiadó, Nashville, 1992, 275. p.
6
az angyalok szívét, ezért őszinte gyásszal kell,
hogy eltöltse a gyülekezeti tagok szívét is.
NYERD MEG ATYÁDFIÁT!
(Mt 18,15-20)
Ezt a szakaszt sokan kiszakítják a fejezet
összefüggéséből, és úgy kezelik, mintha egy
önálló egység lenne. Nem erről van szó, ez a
szakasz arról szól, hogy Jézus Krisztus minden
támogatást kész megadni azoknak, akik egy
akarattal munkálkodnak azért, hogy
megnyerjék, azaz visszavezessék a helyes útra
azt a testvért, aki vétkezett.
Említettem, hogy a szakasz vizsgálatát egy
szövegkritikai kérdés tisztázásával kell
kezdenünk. Mind a Károli fordításban, mind a
revideált új fordítás 2014-es kiadásában
szerepel a tizenötödik versben ez a szó, hogy
„ellened”, ami az 1975-ös és az 1990-es
kiadásból hiányzik. Ez mutatja azt a
bizonytalanságot, ami a fordítók között van,
hogy melyik kéziratot részesítsék előnyben. Az
„ellened” szó azt feltételezi, hogy maga a
sértett fél megy inteni, mi több dorgálni.
Szerepelt-e az „ellened” szó Máté
evangéliumának eredeti szövegében? E kérdés
mellett nem mehetünk el szó nélkül. Bruce M.
Metzger „A Textual Commentary on the Greek
New Testament” című könyvében elmondja,
hogy vannak, akik betoldásnak tekintik az
„ellened” szót, és kapcsolatba hozzák Péter
kérdésével: „Uram, hányszor vétkezhet
ellenem az én atyámfia úgy, hogy én
megbocsássak néki?” (Mt 18,21). Akik szerint
az „ellened” csupán betoldás, azt mondják, a
szövegmásoló a huszonegyedik versre való
tekintettel, logikusabbnak tartotta, hogy a
tizenötödik versben is szerepeljen az ellened
szó. Mások azonban ellentétes véleményen
vannak, szerintük eredetileg is ott volt ez a
szó, de később elhagyták, mert szerintük Jézus
a bűn rendezésének általánosabb kérdéseiről
beszélt itt, nem csupán a személyes
sérelmekről. Érezzük tehát azt, hogy van itt
egy dilemma: akkor kell cselekednünk, ha
személyesen érintettek vagyunk, mint
sértettek és kárvallottak, vagy minden esetben
fel kell lépnünk a bűnnel szemben, ha
tudomásunkra jutott, függetlenül attól, hogy a
történtek személyesen kárt okoznak-e
nekünk?
Megítélésem szerint, ha látjuk, hogy valaki
vétkezik a testvérek közül, akkor minden
esetben lépnünk kell, hogy megnyerjük őt,
nemcsak akkor, ha személyesen érintettek
vagyunk. Itt azonban azon van a hangsúly,
hogy a privát sérelmeket és konfliktusokat
személyesen kell kezelni, hogy lehetőleg az
érintettek között maradjon az ügy. Ennek két
oka van, és mindkettő illik a
szövegösszefüggésbe: mások hibáinak
indokolatlan kiteregetése alkalmas arra, hogy
megbotránkoztassa a kicsinyeket. Ez pedig,
mint láttuk olyan súlyos bűn, ami malomkő
után kiált. Ugyanakkor a szeretet azt kívánja,
hogy feleslegesen ne szégyenítsük meg azt a
testvért, aki megbotlott, mert ezzel ahelyett,
hogy megnyernénk, arra késztetjük, hogy
védekezzen, és ezzel megerősítjük a rosszban.
Mivel nem mindenkit lehet megnyerni a
személyes beszélgetés eszközével, segítséget
kell kérnünk, és ha az sem segít, akkor az
ügyet a gyülekezet elé kell tárnunk. A cél
azonban minden lépésnél egy és ugyanaz:
megnyerni atyánkfiát.
Jézus ígéretét, a kötésről és az oldásról,
valamint személyes jelenlétéről el szokták
szakítani a vétkes testvér megnyerésének
gondolatától, de ez helytelen. Jézus szavai
nem jelentenek itt se többet, se kevesebbet
annál, minthogy az Üdvözítő megígéri, hogy Ő
maga teszi hatékonnyá a gyülekezet gyógyító
szolgálatát. „A menny minden hatalma egyesül
az ember képességeivel, hogy lelkeket vonzzon
Krisztushoz” (DA 442).
A MEGBOCSÁTÁS KEGYELME
(Mt 18,21-35)
Pétert zavarta az a felelősség, amit Jézus a
tanítványok vállaira helyezett. Szerette volna
tudni, hogy meddig mehet el az ember a
megnyerés és a megbocsátás útján. Hol van az
a határ, ahol már szabadon elhatárolódhatunk
azoktól, akik vétkeztek. A hét a teljesség
száma, ezért amikor Péter azt kérdezi, „hétszer
is” (Mt 18,21), akkor annak a sejtelmének ad
hangot, hogy Jézus nem ismer határt a
7
megbocsátásban. Igaza van, Jézus egy
hiperbolával válaszol a kérdésre: „nem
hétszer, hanem hetvenszer hétszer” (Mt
18,22). Ez a túlzó megfogalmazás valóban a
megbocsátás határok nélküliségéről szól. Jézus
később egy másik szót használ, el kell engedni
mind az adóságot, mind a sérelmet, mind a
fájdalmat, mert amit az ember nem enged el,
az fogságban tartja őt magát is. Az elengedés
nagyon súlyos szó, jelentését csak azok
ismerik igazán, akik elvesztettek egy szeretett
lényt.
Jézus azonban nem elégszik meg azzal, hogy
elengedésről és határok nélküli
megbocsátásról beszél, meg is indokolja ezt a
követelményt. Egy példázatot mond el az adós
szolgáról, aki megfizethetetlen összeggel
tartozott urának. Nem tudjuk, hogyan
halmozta fel az adóságot, de ez nem is fontos,
a lényeg, hogy olyan összeggel tartozott, amit
nem tudott volna kiegyenlíteni. Ura ezért
elengedte e szolga adóságát. Magára vette a
veszteséget, és ezzel teljesen felszabadította a
kártevőt.
A történet szerint ez a szolga azonnal
elfelejtette a kegyelmet, amiben részesült, és
kegyetlenkedni kezdett szolgatársával, aki
csupán három hónapi munkabérnek megfelelő
összeggel tartozott neki. Itt van a példabeszéd
hasonlítási pontja, ezért itt van a példázat
üzenete is: „viseljétek el egymást, és
bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek
panasza volna valaki ellen; ahogyan az Úr is
megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (Kol
3,13).
A szolgatársak felháborodása megfelelő háttér
ahhoz a konklúzióhoz, amit Jézus
megfogalmazott: „aki Isten bűnbocsátó
kegyelmét elnyerve, maga nem tud
megbocsátani, az joggal kerül a legsúlyosabb
ítélet alá. Aki nem ismeri el létalapul az
irgalmasságot, az számoljon azzal, hogy Isten
szabad folyást enged vele szemben az
ítéletnek.”14
Jézus beszéde itt visszakanyarodik a
kezdetekhez, ki a legnagyobb a mennyek
országában, más szóval ki léphet be egyáltalán
14
Varga Zsigmond: Máté evangéliumának
magyarázata, Jubileumi kommentár, Kálvin Kiadó,
Budapest, 1995. III. kötet, 29. p.
oda? Az, aki állandóan tudatában van annak,
hogy Isten kegyelméből él, és ebben a
tudatban tapintattal és alázattal viseltetik a
kicsinyek iránt. Megkülönböztetett értéknek
tekint minden embert, minden ember
megmentésén munkálkodik, és kész elengedni
mások adóságát, mert nem felejti el, hogy
milyen megfizethetetlen adóságot engedett el
neki az Atya.
Irodalom:
1. Craig L. Blomberg: Matthew, The New
American Commentary, B&H Kiadó, Nashville,
1992, 257-285. p.
2. Turner: Matthew, Baker Exegetical
Commentary on the New Testament, Baker
Academic, Grand Rapids, 2008, 430-449. p.
3. Karner Károly, Máté evangéliuma,
Keresztyén Igazság Kiadása, Sopron, 1935,
121-126. p.
4. Jakubinyi György: Máté evangéliuma, Szent
István Társulat, Budapest, 1991, 204-212. p.
5. Varga Zsigmond: Máté evangéliumának
magyarázata, A Szentírás magyarázata,
Jubileumi kommentár, Kálvin Kiadó, Budapest,
1995, III. kötet, 28-29. p.
BIBLIAI SEGÉDKÖNYVEK 1.
Az írásmagyarázat legfontosabb
segédkönyvei, a bibliai szójegyzékek
(konkordancia), lexikonok, bibliai
kézikönyvek és a kommentárok. Itt
szeretnék bemutatni egynéhány magyar
nyelvű konkordanciát és bibliai lexikont.
Bibliai konkordancia: Az egyetlen
teljességre törekvő magyar nyelvű bibliai
konkordancia Baranyi József munkája a
Veritás Kiadó gondozásában jelent meg.
Címe: Konkordancia a Károli Bibliához,
Veritás Kiadó, Budapest, 1995, 1879 p. Ez
a mű alfabetikus sorrendben felsorol
minden szót, ami a Károli Bibliában
fellelhető, és a bibliai könyvek
sorrendjében haladva idézi is azt a fél
8
mondatot, ahol a szót megtaláljuk a
szövegben.
Csak az Újszövetségben előforduló
szavakat gyűjtötte ki Balázs Károly
Újszövetségi szómutató szótár, Logos
Kiadó, Budapest, 1998, 859 p. című
kézikönyvében. Érdekessége, hogy a
szerző a görög szavak alfabetikus
sorrendjében állította össze anyagát, ezért
azok forgathatják teljes haszonnal, akik
olvasnak görögül. Minden görög szónak
van azonban egy számkódja a könyvben,
és e számkód segítségével a magyar
nyelvű tárgymutatóból kiindulva azok is
megtalálják a főbb bibliai fogalmakat, akik
csak magyarul olvasnak.
Nem átfogó szójegyzék, de az igehirdető
fontos segítője a „Bibliai fogalmi
szókönyv”. Virágh Sándor a Károli
Bibliához (1963-ban), Batha Tibor és
Vladár Gábor (2001-ben) az új protestáns
fordításhoz készített fogalmi szókönyvet. A
könyv abc-rendbe szedte a legfontosabb
bibliai fogalmakat, és felsorolta mellettük
azoknak a bibliai szövegeknek az idézeteit,
ahol e fogalmak előfordulnak.
Bibliai lexikon: A bibliai lexikon az
igehirdető nélkülözhetetlen segédkönyve.
Bibliai fogalmakat, földrajzi helyeket,
neveket, használati tárgyakat, és még sok
olyan dolgot magyaráz meg, ami
hozzájárul a bibliai szöveg jobb
megértéséhez. Ma magyar nyelven
egyetlen protestáns bibliai lexikont lehet
kapni a piacon: Bartha Tibor „Keresztyén
Bibliai lexikon” című kétkötetes művét,
ami a Kálvin Kiadó gondozásában jelent
meg 2000-ben és 2004-ben. Idősebb
protestáns lelkészek hagyatékából –
borsos áron – beszerezhető még a
Czeglédy Sándor, Hamar István és Kállay
Kálmán által szerkesztett „Bibliai lexikon,
Segédkönyv a Biblia tanulmányozásához”
című, 1931-ben kiadott protestáns bibliai
lexikon.
A bibliai fogalmak magyarázatára
szorítkozik az alábbi két mű: Kozma Zsolt
„Bibliai fogalmi szókönyv”, Kolozsvár,
1992, 359 p. című református, valamint
Szabó Ferenc és Nagy Ferenc „Biblikus
teológiai szótár”, Szent István Társulat,
Budapest, 2009, 792 p. című római
katolikus kézikönyve. Ez a lexikon egy
francia katolikus bibliatudós Xavier Léon-
Dufour műve, amit a magyar kiadás
készítői először Rómában adtak ki 1976-
ban. Léon-Dufour szerkesztésében 2008-
ban megjelent egy kisebb terjedelmű
lexikon is: „Az Újszövetség értelmező
szótára” címmel.
Mind alapos munka a maga nemében, de
nem annyira a fogalmak bibliai, mint
inkább azok teológiai jelentésére
összpontosítja a figyelmet.

Hírlevél a bibliai műveltség szolgálatában,

Szerkeszti és kiadja:
Szilvási József, egyetemi tanár
2018. december 21.