A szegletkő

„Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;” Márk 12:10

1. Egy kis bevezetés A 4. fejezet óta ez az első alkalom, hogy Márk Jézusa
"példabeszédben szólt hozzájuk" (1. v.), nevezetesen a szőlőskert és a gyilkos
szőlőművesek példabeszédében (3-8. v.). Ez az utolsó példabeszéd Márk
elbeszélésében és micsoda tökéletes utolsó példabeszéd! Ezáltal Márk előre
sejteti evangéliumi drámájának utolsó felvonását, mivel a gazda fiának
elutasítása (8. v.) Jézus keresztre feszítésére utal (9-11. v.), a gazda reagálása
pedig a feltámadásra, mikor az Atya igazolja Jézus halálát. Márk keresztény
olvasói ugyanolyan világosan megértették a példabeszéd különböző hasonlatait
és mélyebb értelmét, mint azok az írástudók és főpapok, akikhez azt Jézus
intézte ("Megértették,... hogy róluk mondta a példabeszédet,"(12. v.). A szőlő
(Izrael népe) gondozásával Isten a zsidó nép vezetőit (a szőlő bérlőit) bízta meg.
Azok ugyanolyan kegyetlenül bántak a fiával (Jézus; 6-8. v.), mint korábban az
Ószövetség prófétáival (2-5. v.). Amiért ezt tették, többé nincs hatalmuk Isten új
népe felett; ehelyett a hatalmat a korai egyház vezetői kapták (9. v.). Márknak
ugyanez a mondanivalója akkor is, amikor Jézus a 118. zsoltárt idézi. Csak a
jelképek változnak, nevezetesen a "szőlőművesek" és a "fiú" helyett az "építők"
és a "szegletkő" szerepelnek (10-11. v.) Miközben Márk felkészíti olvasóit arra a
pillanatra, amikor Jézus halálával szembesülnek, azt is egyértelműen elmondja,
kik a felelősek a Fiú haláláért - a zsidó vezetők. Felszólítja a keresztény
vezetőket, hogy vizsgálják felül saját kapcsolatukat Krisztussal, az építmény
"szegletkövével". Számukra táplálék ez a példabeszéd és arra serkenti őket,
hogy komolyan elgondolkozzanak: miként törődnek az egyházzal, amit a
Feltámadott rájuk bízott.
Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül,
borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. Majd
amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő
terméséből. De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel. Ismét elküldött
hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták. Újból küldött egy szolgát; ezt
megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek. Volt még egy
szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. A
munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az
örökség! Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre. Mit tesz hát majd a szőlő ura?
Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. Vajon nem olvastátok a
Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; az ÚRtól lett ez, és csodálatos a
mi szemünkben”? Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk
mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek. Márk 12:1-12
A mai igénk, melyből majd együtt tanulunk Márk evangéliumában található a
12. fejezetben. Onnan is a 10. verset emelném ki. Olvassuk fel együtt és
figyelmesen rágjuk meg, ezt az igét. Gondolkozzunk el rajta, hogy számunkra
mit jelent az, amit olvastunk.
Rengeteg kérdés felmerülhet bennünk. Ezek közül kettőt kiemelnék: Mi
egyáltalán a szegletkő? Jézus miért mondja ezt egyáltalán?
Felmerülhet bennünk az is, hogy ez az ige nem ránk vonatkozik, mi rendben
vagyunk Istennel. Szeretném, ha az alkalom végén egy kicsit majd együtt
elcsendesednénk és újragondolnánk a dolgainkat.
2. Szőlőművesek – építők Ahhoz, hogy megértsük ezt a mondatot, látnunk kell,
hogy milyen történetbe ágyazva helyezkedik el a Szentírásban. A Márk
evangéliumának 12. fejezete egy olyan példázat, mely a szőlőművesekről szól,
és az előtte lévő szakaszból kiderül, hogy az akkori vallási vezetőknek mondja
el. De nem csak nekik szól és nem csak az akkor élő embereknek, ennek az
igének a mai napon a mi életünkben is fontos üzenet van. Szeretném, ha ezt az
üzenetet boncolgatnánk együtt, az értelmünkkel és a szívünkkel egyaránt.
Mi is ez az üzenet?
Krisztus mikor a szegletkőről beszél melyet megvetettek, saját magáról beszél és
ehhez a zsoltárokat, idézi, mégpedig a Zsolt 118:21-24-öt Hálát adok neked, hogy
meghallgattál, és megszabadítottál. Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a
sarokkő. Az ÚRtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben. Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt,
vigadozzunk és örüljünk ezen! Olvassuk fel ezt is. Mielőtt Jézusról mint szegletkőről
beszélnénk, menjünk visszább egy kicsit, mert azt gondolom, hogy ennek a
résznek a valóságos jelentését csak akkor érthetjük meg igazán, ha az egész 12.
fejezetet megnézzük.
A szőlő ültető ember Isten a példázatban, a szőlőművesek a vallási vezetők,
szolgák próféták, a szőlő ültető emberfia pedig maga Jézus Krisztus.
3. Fiú – szegletkő Na mármost, ha ebből az aspektusból megközelítve nézzük az
alapigénket, máris rájöhetünk, hogy a szőlőművesek az építők, a kő melyet
megvetettek, az maga a szőlő ültető emberfia. De itt tovább lép Jézus és
megmondja, hogy ő lesz a sarokköve annak az építménynek melyet Isten fel fog
építeni. Mi is az a szegletkő? Két falat a találkozásuknál összefogó, megfelelő
méretű és megfaragott kő, mely alapként szolgál. A szó tehát leginkább úgy
értelmezhető, mint 'az a kő, mely a legfontosabb saroknál illeszkedik be az
épületbe', ott, ahol az építő az egész épületnek meg akarja vetni az alapját.
Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a
körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül
vannak metélve. Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az
ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most
pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által.
Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó
falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy

békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Efé 2:11-15 Krisztus, aki „a
kettőt (= a két világot) eggyé forrasztotta” (2,14), Mert ráépültetek az apostolok és a
próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 21akiben az egész épület egybeilleszkedik, és
szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. Efé

2: 20-22 „Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma”

(2,21) Arra a képre, hogy Krisztus az alap Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra egy
követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el! Ézs

28:16 szolgál magyarázatul, ahol az áll, hogy Jahve lerakta az új templom alapját.

Tehát, ő lesz az alapja mindennek. A reménynek, a szabadulásnak, az életnek.
Még mindig kérdezhetnétek, hogy rendben, de mit mond ez a példázat nekünk?
Erre a kérdésre egy kérdéssel válaszolnék: Neked és nekem ki a szegletkövem?
Kire alapozzuk életünket?
Na látjátok, hogy mégis nekünk szól? Vajon olyanok vagyunk, mint a vallási
vezetők? Azt gondolom, hogy ezt mindenkinek magának kell átgondolnia és
levonnia az őszinte következtetést, arról, milyen kapcsolatban van Istennel.
Személyes életünkben nagyon fontos, hogy Krisztust oda tegyük ahová való,
legyen ő a szegletkövünk, az alapunk. Erős alapra építkezzünk, ahogy egy másik
példázatban erre fel is hívja a figyelmünket Jézus. Megmutatom nektek, kihez hasonló
az, aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és cselekszi azokat. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki
mélyre ásott, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem

tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Lukács 6:47-48.

Tehát a legfontosabb kérdés mikor az alapigénken gondolkozunk az az, hogy

kire építjük fel életünket? Biztos alapra? Jézusra? Vagy esetleg másra?
Jézus a mi életünk és a gyülekezetünk szegletköve, biztos alapja, benne jött el az
újrakezdés lehetősége, olyan alapot adott nekünk, mely soha nem hagy el minket
és a világ végezetéig velünk lesz. Erre az ígéretre érdemes építenünk, és
emlékeznünk minden egyes nap, míg a világ el nem múlik.