Pünkösdi Teológiai Főiskola

Spirituális coaching ülés leírása és elemzése

Hallgató neve: Herce László

Képzés/szak: MA levelező,

Keresztény szemléletű coaching, 1. félév

Kurzus neve: Spirituális coaching

Leadási dátum: 2021.01.02.

Az ülés dátuma: 2020.12.02

Az ülés hossza: 50 perc

A coachee neve: Telki Roland

A spirituális coaching ülés leírása

Coach: Szép napot Roland! Örülök, hogy megkerestél.

Coachee: Szia Laci! Jó, hogy újra találkozunk.

Coach: Gyere, üljünk le. Amint kényelembe helyeztük magunkat talán el is kezdhetnénk
beszélgetni arról a bizonyos problémáról, amivel emailben megkerestél. Hogy érzed, készen
állsz rá?

Coachee: Azt gondolom, igen, készen állok rá.

Coach: Rendben. Meg tudnád ismételni számomra, hogy konkrétan hol akadtál el a
dolgaidban?

Coachee: Persze, de kérlek, segíts nekem egy kicsit, hogy honnan kezdjem. Kicsit össze-
vissza vannak most a gondolataim.

Coach: Megértem. Szerintem akkor kezdjük azzal, hogy megnézzük magát azt a pontot,
melyet te a legmarkánsabbnak jelöltél meg a leveledben. Azt írtad nekem, hogy nem tudsz
már ugyanúgy, teljes szívvel szolgálni az istentiszteleteken, mint régen. Ezt ki tudnád fejteni
nekem egy kicsit pontosabban?

Coachee: Ahham, természetesen. Igazából – mint azt tudod – a szolgálatom a dicsőítés

vezetése és sajnos már egy ideje nem tudok szívből gondolni erre a feladatra. Nem élvezem az
énekeket, a próbákat. Így az istentiszteletek számomra sokszor nagy nehézséget okoznak.
Nehéz ott lennem lélekben és szívben.

Coach: Látom, hogy mélyen érint téged ez a nehézség. Mióta van ez így?

Coachee: Hát nagyjából fél éve küzdök ezzel. Tudom, hogy szükség van rám és tudom, hogy
Istennek örömmel kell szolgálnom és örülnöm kéne, hogy vezethetem a gyülekezetet a
dicsőítésben, de egyszerűen képtelen vagyok rá.

Coach: Mit vársz a mai alkalomtól, milyen eredménnyel lennél esetleg elégedett?
Coachee: Jó kérdés. Az jó lenne, ha esetleg kapnék újra motivációt a dicsőítésre.

Coach: Miben mutatkozna meg ez a motiváció?

Coachee: Ha úgy állnék fel innen, hogy kapnék valami útmutatást az öröm felé indulásra.

Coach: Tehát, ha jól értelmezem valamilyen útmutatásra van szükséged.

Coachee: Igen, ha már látnám az első lépést az öröm felé vezető úton az nagy segítség lenne.

Coach: Akkor az első lépéseket szeretnéd megtalálni? Ebben megállapodhatunk?

Coachee: Igen.

Coach: Ebben az esetben az lenne az első kérdésem, hogy voltál-e már valaha hasonló
helyzetben?

Coachee: Épp ez az, hogy még sosem. Olyan még sosem volt, hogy nem tudtam igazán örülni
dicsőítés közben. Eddig mindig boldogságot adott nekem a nehezebb időszakokban is.

Coach: Értem. Szerinted mivel tudnád elérhetni, hogy ismét boldogságot nyújtson? Vannak
ötleteid?

Coachee: Hm, még nem is gondolkodtam rajta, talán egy kis pihenő jól esne. Pl. fél év vagy
néhány hónap.

Coach: Ha jól értem a gyülekezeti szolgálatban szeretnél egy kicsit pihenni. Amennyiben ez
megtörténne mit látsz mi lenne más a fél év után? Tegyük fel, hogy letelt a félév és már 2021
közepét éljük. Mi változott az elmúlt időszakban? Hogyan érzed most magad?

Coachee: Kipihentnek és lelkesnek. Újult erővel tudok belevágni a dicsbe.

Coach: Mit érzel, mennyi ideig fog ez a lelkesedés tartani?

Coachee: Ha őszinte akarok lenni, akkor igazából egy pár évig. Max 2.

Coach: Tehát akkor megállapodhatunk abban, hogy ez a féléves pihenő mégsem lenne annyira
hosszútávú ezáltal nem nyújtana tényleges megoldást?

Coachee: Tulajdonképpen igen. Most, hogy így végig gondolom tényleg felületes
megoldásnak tűnik.
Coach: Csak hogy lásd szerintem is fontos a pihenés. De nézzük meg egy kicsit a másik
oldalról. Hátha találunk még más opciókat is. Általában, más területeken, mi szokott neked
boldogságot adni? Mi motivál téged?

Coachee: Sok esetben Isten ígéretei, hogy tudom, hogy velem van. Amikor azokra
emlékeztetem magam, akkor sokkal jobban érzem magam és a motiváltabban is tudok tovább
haladni a dolgaimban.

Coach: És ezt most nem tudod? Ebből most nem tudsz elég erőt nyerni?

Coachee: De, persze, hogy tudom, hogy velem van. Csak most valahogy olyan, mintha nem
lenne elég. Valahogy nem érzem, hogy elegendő erőt nyernék.

Coach: Értem. Ha megengeded belenézhetnénk együtt egy picit a múltba, amikor még elég
erőt tudtál nyerni Isten ígéreteiből. Hogyan láttad Istent 1 évvel ezelőtt? Ha most a kezedbe
adnék egy ecsetet és egy vásznat, akkor milyennek festenéd le Őt?

Coachee: Persze nézzük meg. Egy dinamikus Istennek, aki tevékenykedik és hajlandó segíteni
nekem. Mellettem áll és velem harcol a csatáimban. Olyannak, aki teljesíti ígéreteit.

Coach: Nagyszerű, ez egy nagyon jó kép. És hogyan látod Őt a mostani időszakodban?

Coachee: Most inkább egy szakállas, idősebb személynek. Aki ül velem a nappalink
kanapéján, és nem igazán mozdul. Aki statikusan figyel engem.

Coach: Egészen máshogy lett most lefestve, de mégis van megegyezés. Szerinted mi az? Mi
változott azóta a kettőtök kapcsolatában?

Coachee: Jó kérdések. Most, hogy magam elé képzeltem a képet, már látom, hogy mindkét
képben közös, hogy nem hagyott el, nem hagyott magamra. Valahogy valószínűleg
eltávolodtunk egymástól. Vagyis én Tőle. Mármint most is olvasom a Szentírást és
imádkozok. Bár lehet, hogy nem olyan mélyen. Már annyira nem köt le a Biblia sem.

Coach: Nagyon jó megfigyelés, én is ezt vettem észre, abból ahogy lefestetted, hogy nem
hagyott el téged. Beszéltél arról, hogy imádkozol és olvasod a Szentírást, de már nem köt le
igazán. Ugyanazokat a módszereket alkalmazod a Bibliaolvasásnál és ugyanúgy imádkozol,
mint eddig?
Coachee: Persze. Van egy imasarkom a nappalinkban, ott szoktam kényelembe helyezni
magam és imádkozni, meg bibliázni.

Coach: Az kitűnik az eddigi beszélgetésünkből, hogy sokat változott az Istenképed az elmúlt

egy évben és annak ellenére, hogy ugyanazokat a metódusokat teszed, a kedved időközben
elveszett valahol. Mit szólnál egy kis változáshoz? Alapvetően úgy vagyunk összerakva, hogy
különböző szakaszokból áll az életünk és mi magunk is, a saját fejlődésünk. Éppen ennek
köszönhető, hogy van olyan, amikor ugyanazok a módszerek már túlságosan elavultnak,
régimódinak tűnnek, holott eddig egészen jól beváltak. Mit gondolsz, lenne értelme újakat
kitalálnod?

Coachee: Ez egész jónak hangzik. Végül is senki nem írja nekem elő, hogy minden nap
ugyanott, ugyanakkor kell Istennel időt töltenem. Lehet, hogy ebben a mókuskerékben
savanyodtam meg az idők során.

Coach: Lehetséges, hogy így van. Mi lenne az a változtatás, amit akár már ma meg tudnál
tenni ennek érdekében?

Coachee: Átmódosíthatnám a csendesség helyét. Úgyis jó lenne a nappalinkban egy kis

változatosság, s, ha átrendeznénk a bútorokat, akkor azzal valószínűleg felfrissülnénk mi
magunk is.

Coach: Ez jól hangzik. Mi lehetne még?

Coachee: Mhh… Akár változtathatnék a Biblia-olvasási módszeremen is. Lehet, hogy most
egy ideig nem a kalauz alapján olvasom az Igét, hanem, ahogy jól esik. Spontán módon,
megélve a szabadságomat benne.

Coach: Nagyon jó, úgy látom meg vannak a saját megoldási gondolataid, lehetőségeid. Ez jó
irány szerintem, jó néha felfrissíteni a szokásokat. Mit gondolsz, az Istennel való
kapcsolattartásod megújítása kihatással lesz majd a dicsőítésedre? Mit érzel még mindig ez az
első számú célod?

Coachee: A beszélgetésünk folyamán rá kellett ébrednem, hogy inkább az Isten

kapcsolatomat kell újra felpörgetnem. Inkább már azt nevezném meg az első számú
célomnak. Azt gondolom, hogy az Istennel meglévő kapcsolatom frissülése magával fogja
hozni a dicsőítésem változását is. Kezdetnek mindenképpen jó lehet. Van benne reményem,
hogy új erőre kapok.
Coach: Tehát, ha jól értem a kezdeti célod megváltozott mostanra. Hogy látod, ha esetleg a
dicsőítésben, a dicsőítés stílusában, a próbák metodikájában is változásokat eszközölnél az is
segíthetne, az még beleférne számodra?

Coachee: Most azt látom, hogy az már túl sok lenne nekem. Azt tudom mondani – ismerve
magamat-, hogy lehet, hogy a kisebb lépések tovább tartanak. Lehet, hogy elsőként most még
csak az Istenkapcsolatom megváltoztatásán kellene dolgoznom.

Coach: Rendben, érthető. Azt gondolom, hogy már ezen a beszélgetésen sok mindenre
jutottunk és örülök, hogy újabb irányokat is felfedeztél a saját lehetőségeid raktárából. Te is
így érzed?

Coachee: Igen, teljes mértékben. Most már azt érzem, hogy igenis vannak opcióim arra, hogy
kikerüljek ebből a válságból. Köszönöm.

Coach: Együtt mentünk végig ezen. Amennyiben te is szeretnéd, akkor a következő

alkalomkor, amikor találkozunk meg fogjuk nézni, hogy mennyire váltak be ezek az új
metódusok, illetve, hogy milyen következő lépéseket lehetne kieszközölnünk esetleg.

Coachee: Rendben, ez jól hangzik. Már várom, kicsit izgatott is lettem attól, hogy miképpen
fog működni a dolog.

Coach: Én azt látom, hogy képes vagy megújulni és biztos vagyok benne, hogy Isten segíteni
fog ebben, ha hagyod neki. Vállalásként miket szeretnél meghatározni a következő
alkalomig?

Coachee: Amiket felsoroltam: a fizikai hely átváltoztatását és a módszer variálását. És azt,

hogy Istennel minőségi időt töltsek. Most azt látom ezeket tudom felvállalni.

Coach: Nagyszerű. Hiszem, hogy menni fog. Van még esetleg valami, amire ki szeretnél
térni?

Coachee: Jelenleg nincsen.

Coach: Akkor, ha megengeded nekem, zárásul szeretnék érted imádkozni és Isten áldását
kérni az életedre.

Coachee: Igen, az nagyon jó lenne. Hálás lennék érte.

Coach: Akkor most javaslom, hogy csendesedjünk el és vigyük a kéréseinket Isten elé.
(Nagyjából 10 percig imádkoztunk csendben, magunkban)

Coach: Ámen.

Coachee: Ámen.

Coach: Köszönöm, hogy bizalommal fordultál felém. Folytatjuk majd a beszélgetésünket.

Isten áldjon és vigyázzon rád.

Coachee: Én köszönöm, hogy időt szakítottál rám és foglalkoztál a problémámmal.

Mindenféleképpen szeretném, majd folytatni a találkozóinkat. Addig is Isten segítsen téged.

Az ülés reflektív elemzése:

Az ülés előtt felvette velem Roland a kapcsolatot, akivel már jó pár éve ismerjük egymást,
azonban az elmúlt időszakban nem tartottuk a kapcsolatot.

Amikor évekkel ezelőtt megismertem, akkor egy karácsonyi ünnepség volt az ő

gyülekezetükben, amire én is hivatalos voltam. Az ünnepi alkalom elején és végén, Roland
vezette a gyülekezetet és a meghívottakat a dicsőítésben. Mivel alapvetően nem egy nagy
gyülekezetről beszélünk, ezért sajnálatos módon, egyedül ő dicsőített a gyülekezetben, s –
amint kiderült – azóta is egyedül tevékenykedik benne.

Azonnal átéreztem a helyzetét, hiszen egyedül benne lenni egy szolgálatban önmagában
magányos tevékenység, azonban, ha ez a szolgálat ennyire a színfalak előtt zajlik, akkor az
még erőt próbálóbb lehet. Azonnal felismertem, hogy milyen nyomasztó lehet, hiszen ebben
az esetben nincsen helyettesítése, s nem tud kihez fordulni, ha valamilyen módon
megszorulna, amint ez jelen esetben be is következett. Elvesztette ugyanis az örömét a
dicsőítés szolgálatában, s mivel nagyrészt a motiváló szerepet is neki kell betöltenie a
szolgálatban, ez még nehezebbé válik.

Amikor belépett a szobába, máris láttam rajta, hogy szemmel láthatóan valóban nagy
problémákkal küzdhet, ugyanis annak ellenére, hogy egy életvidám, mindig mosolygós és
jókedvű személyiséget ismertem meg anno, most egy lehangolt és erőltetett mosolyokkal
megtűzdelt jellemű ember érkezett meg. Régen a gyülekezetük üde színfoltja volt, most
azonban ennek a szöges ellentéte állt előttem.

Az e-mailben nem írt sokat a problémájáról, így igazán kíváncsi voltam, hogy pontosan mi
lehet a gond. Az üdvözlések után máris belekezdtünk.

Egy kissé ideges voltam, hiszen hiába ismertem régről, mégis szokatlan volt őt újra látni.
Ezenfelül bennem volt a kezdő coachok idegessége, hogy hogyan és milyen módon fogok
tudni helytállni az ülés során. Az elméleti tudás átforgatása a gyakorlatba ugyanis nagy
nehézséget tud okozni, legalábbis nekem azt okozott. Végig az eszemben jártak az órán
tanultak, de bennem volt egyfajta félelem, hogy lehet, hogy adott helyzetben mégsem azokat a
módszereket fogom használni, mint amiket az órákon már feldolgoztunk és gyakoroltunk.

Már az ülés legelején szerettem volna kicsit tisztábban látni a problémáját, így azonnal
belekezdtem és feltettem a kérdést, s megkértem, hogy tudassa velem a valódi nehézségét és
hogy pontosan miről is van szó.

Ismertette, miszerint elveszett belőle az a fajta öröm, ami eddig jelen volt az életében és
szolgálatában, és nem tudja, hogy hogyan lépjen tovább ebben, ugyanis nagy nehézséget okoz
így neki a dicsőítés szolgálatában való helytállás.

Miután elmondott erről egy rövid ismertetőt, szerettem volna megállapodást kötni, hogy én is
tudatosabban tudjak előre haladni az ülés során.

Eleinte nem igazán ment neki a megállapodás megfogalmazása. Túl tág képet akart
meghatározni, így próbáltam szűkíteni a teret, ami meglátásom szerint sikerült is, így tehát
megfogalmazta, hogy az öröm felé vezető úton az első lépéseket szeretné meghatározni.
Őszintén szólva, ennek kifejezetten örültem, hisz egyébként is valami hasonlóban
gondolkodtam a közeljövő terveire nézve.

Amikor ezt meghatároztuk, elővettem a múltat, mint eszközt az elinduláshoz. Megkérdeztem

ugyanis, hogy volt-e már hasonló helyzetben. Reménykedtem benne, hogy történt már vele
ilyen, hiszen így számos régi eszközt alkalmazhattunk volna a probléma megoldásához. Olyan
eszközöket, amik egyszer már működtek, tehát – esetleg kisebb módosításokkal – most is
működhetnek. Sajnos, elmondása szerint nem történt vele hasonló, így tovább kellett lépnem
és újra kellett terveznem az alap elgondolásomat.

Így az jutott eszembe, hogy ha a múlt technikája nem vált be, akkor lehet, hogy a jövő befog.
Igazam is lett, hiszen előre vetítettünk fél évet, amikor is egy féléves pihenő után visszatér a
gyülekezeti szolgálatba, így arra kértem, hogy vizsgálja meg, hogy ebben az esetben mi
történne.

Ahogy arra számítottam, a féléves pihenési idő nem lenne egy olyan hosszú távú megoldás.
Azt láttam ugyanis, hogy egy olyan megoldás megtalálása lenne a legjobb neki, mely erős
alapot ad neki a későbbi esetleges kiégés és nehézségek elkerüléséhez, ezzel nem csak
önmagát erősíthetné meg, de a gyülekezetnek sem okozna kellemetlenséget azzal, hogy fél
éven át dicsőítés nélkül kell istentiszteletet tartaniuk. Ez a gondolatmenet bennem ment végbe
és nem ismertettem a coachee előtt, hiszen inkább a megoldás megtalálása felé szerettem
volna venni az irányt.

Ezért egy olyan eshetőségen törtem a fejemet, ami valódi segítséget jelenthetne neki és még
az Istennel való kapcsolatát is megerősíti. Emiatt örültem annak a válasznak, hogy a legtöbb
esetben Isten adja meg neki a kellő motivációt, hiszen így jóval hamarabb eljuthattunk erre a
pontra.

Azonnal fel kellett azonban ismernem, hogy a szavai ellenére – valószínűleg – mégsem nyújt
kellő mennyiségű segítséget neki az Istennel való kapcsolattartás, vagy legalábbis nem
akkorát, mint a régebbi időkben. A napi csendessége ellenére ugyanis benne van ez a
motiválatlanság, ami miatt felkeresett. Ekkor eszembe jutott egy Ige:

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt
megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten
tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” Efézus 4,22-24 (Magyar
Bibliatársulat újfordítású Bibliája, 2014)

Nem gondolom, hogy Roland kifejezetten attól szenved, hogy megromlottak benne a
kívánságok, azonban abban biztos voltam, hogy valahogy elterelődött a figyelme a
kapcsolatról, amit olyan szorgalmasan ápolt Istennel és inkább már csak szokásokká váltak a
napi csendességei, miközben talált magának újabb – feltehetőleg – izgalmasabb foglalkozást.
Bár nem tereltem ebbe az irányba a témát, úgy éreztem, hogy jó úton haladunk, ha
megpróbáljuk a lelkét és elméjét megújítani friss ötletekkel, lehetőségekkel. Ennek érdekében
vetettem fel neki, hogy gondolkozzon el azon, hogy valamelyest megújítja a szokásait.

Azonnal rákapott az ötletre és máris elkezdtek forogni a gondolatai azon, hogy milyen módon
tudna segíteni magán. Szinte érezhető volt a levegőben, ahogy pár perc alatt visszatért az a
tenni akaró, lelkes fiatalember, aki az emlékezetemben élt. Az pedig kifejezetten örömmel
töltött el, hogy láttam rajta azt a fajta motivációt, amivel az emberek belevágnak az
újdonságokba. Ami viszont még üdítőbb volt számomra, hogy az elsőre megfogalmazott
céljával szemben felismerte, hogy van egy annál még fontosabb, mégpedig az Isten
kapcsolatának helyreállítása. Örültem, hogy valóban tenni akar magáért és nem csak a
sajnáltatásra vágyott, illetve arra, hogy elpanaszolhassa magát valakinek. Természetesen, ez is
rengeteget tud segíteni olykor-olykor, azonban én, személy szerint, jobban szeretek
valamilyen kézzelfogható megoldással befejezni egy ülést, mintsem, hogy „szimpla”
meghallgatássá avanzsáljam.

Ettől a vonaltól már önmagát vitte az ülés, hiszen Roland azon gondolkozott, hogy hogyan
tudna változtatni a hosszú évek alatt kialakult szokásain (átrendezi azt a pontot a lakásukban,
ami imádkozásra szokott neki helyet biztosítani, illetve elhagyja – legalábbis egy időre – a
Biblia-olvasó kalauzt annak érdekében, hogy spontánabb módja legyen a Szentírás
felfedezésének). Ebben, úgy éreztem, hogy nekem mindössze terelgető szerepem volt,
illetőleg próbáltam motiválni arra, hogy találjon még további újítási aspektusokat.

A tekintetén azonban láttam, hogy valószínűleg elég neki egyelőre a két változtatás, így fel is
tettem neki a kérdést, hogy hajlandó-e további változtatásokra, de közölte velem, hogy
jelenleg ennyit tud teljesíteni. Örvendtem az őszinteségének, mivelhogy értelmesebbnek
találtam a kevesebb vállalás meghozatalát és az ülés utáni teljesítését, mintsem helyenként
felelőtlen fogadalmak bevállalását, és azt a lehetőséget, hogy túl vállalja magát, és ha esetleg
nem sikerül teljesíteni valamelyiket, akkor sikertelennek érezze magát.

Abban maradtunk tehát, hogy megpróbál ezzel a két változtatással élni, majd a következő
alkalmak során áttekintjük, hogy sikerült-e megvalósítania a terveit.
A végén még megkérdeztem, hogy pontosan mi a vállalása, de ennek igazából csakis
kizárólag az volt a célja, hogy a hivatalos formákat megtartsuk. Tulajdonképpen ugyanazt
mondta el vállalásnak, mint ami a megoldása volt, ami ez esetben mindenképpen elfogadható
volt a vállalás gyakorlatiassága miatt. Nagyon jó volt imádkozni érte és láttam, hogy ez még
jobban megerősítette abban, hogy elinduljon a helyreállás útján.

Végig gondolva a teljes ülést, azt kell mondanom, hogy rendkívüli módon élveztem, hogy
nem csak lelkipásztorként, barátként, férjként lehetek jelen mások életének segítésében,
hanem egy egészen új szerepben, méghozzá coach-ként. Örömmel töltött el, hogy használt a
Szentlélek az ülés során és eszembe juttatta azt az efézusi Igét, ami alapvetően nem ilyen
kontextus szerint lett leírva a Bibliába, azonban ez az Ige által jött elő a megújítási ötletem,
amivel már nagyban segíteni tudtam Rolandnak.

Ez ugyanis a legfőbb célom, hogy Istennel együtt tudjak segíteni másokon, mintegy
eszközként szerepelve az Ő kezében. Azt gondolom ugyanis, hogy Nála jobb tanácsadó, pap,
sőt, coach sem létezik a világon, így, ha az Ő vezetését követem, akkor bizonyára olyan
segítségül tudok mások szolgálatában lenni, amilyenre valóban szükségük van.

Egyedüli nehézségként azt tudom feltüntetni, hogy kezdő coach-ként rendkívül embert
próbáló levezetni egyedül egy ülést. Még elméleti tudásom is alig van a területről, hiszen még
csak az első szemeszter végén vagyok, s így ezt a kevés tudást máris gyakorlati módon
használni kifejezetten körülményes. Végig az a gondolat járt a fejemben, hogy vajon
megfelelő úton indultam-e el az ülés elején, s azóta jó irányba haladok-e. Visszagondolva,
nagy segítség lett volna, ha egy mentor végig jelen lett volna a megbeszélésen és utána meg
tudtuk volna beszélni, ki tudtuk volna elemezni az ülés részleteit. Valahogy hiányzott egy
úgymond átmeneti időszaknak a megléte, miszerint az elméleti és a gyakorlati tudás összeér
bizonyos módon. Ezt a fajta segítséget, vagy legalább egy támogató embert körülöttem, nem
éreztem, így még külön ezzel a biztonsághiánnyal is meg kellett küzdenem, mindezt persze
úgy, hogy a coachee ne érzékeljen belőle semmit.

Az ülés végeztével megkérdeztem tőle, hogy van-e valamilyen visszajelzése részemre és azt
nyilatkozta, miszerint nem látott rajtam bizonytalanságot annak ellenére, hogy én előre
tájékoztattam arról, hogy még csak nagyon kezdő szinten állok a coach-olásban. Elmondása
szerint, azt várta volna, hogy bizonytalan leszek és tétovázok a kérdéseimmel, azonban semmi
ilyenről nem tudott beszámolni utólag. Ez a fajta feedback rendkívül hízelgő volt számomra,
hiszen éppen a bennem rejlő félelmeket sikerült olyan módon elrejteni, hogy nem tűnt fel a
coachee-nak. Számomra valahogy a spirituális téren végzett coaching mégis könnyedebbnek
tűnt, talán azért, mert lelkipásztorként ebben otthonosabban mozgok. Ugyanakkor azt is
észrevettem magamon, hogy időnként nagyon nehéz volt nem lelkitanácsot. Sőt most, hogy
jobban átgondoltam az ülést némely pillanatban nem is sikerült kibújnom teljesen a bőrömből
és ha csak sugalmazás szintjén is, de adtam tanácsot. Meglátásom szerint ezen még
dolgoznom kell a jövőben.