Professional Documents
Culture Documents
Tornai Henrietta
2024. január 8.
Rendezvény
A rendezvény fogalma
A rendezvényszervezés története
RENDEZVÉNY 1
2
0
fi
0
7
A csoportos összejövetelekre már a kezdeti időkben vagyis az őskorban
Lupercalia: “ "Két kecskét vágnak le, majd két nemesi ú homlokát véres késsel érintik,
de mások azonnal letörlik a vért tejbe mártott gyapjúkendővel. A két i únak homloktörlés
után nevetnie kell; majd a kecskék bőréből szíjakat hasítanak, a derekukon övvel, de
hiszemben, hogy az könnyebbé teszi a szülést és hamarabb esnek teherbe." (Máthé Elek
fordítása).
RENDEZVÉNY 2
7
7
6
fj
fj
A középkorban és az újkorban a legjellemzőbb rendezvény, ünnepség a lovagi
meg. Ilyenek voltak például a királyi esküvők, temetések, udvari lakomák melyek
díszes lakoma, melyek főként vadászatok után voltak rendezve és fontos volt a
protokoll.
bál- valamint a bankett termek, kisebb klubszerű külön termek. Ebben a korban a
után még éveknek kellett eltelniük, hogy a rendezvények ismét visszakapják a régi
RENDEZVÉNY 3
1
9
2
0
6
0
1
9
8
6
7
0
jelentőségüket és további fejlődésnek induljanak. A -es évek után a
forradalmasítása.
célból egy közös eseményen találkozzanak. Lehetőleg pontosan fel kell mérni az
munkafolyamatot.
kérdések.
RENDEZVÉNY 4
9
0
Főbb kérdések: befogadó képesség, megközelíthetőség, költségvetés,
RENDEZVÉNY 5