FALKUTATÁS - RÉKE - 20-02-27-2020-Ungaria-Building Archaeology

A FA LK U TATÁS
e l m é l e t e é s g ya ko rl a ta a műem lékvédelem ben

A FALKU TATÁ S
e l mél ete és gyako rla ta
a műem lékvédele mben
Budapest, 2020
A kiadvány a 2020. február 27-én tartott konferencia előadásainak
bővített és szerkesztett változata
A kiadvány megjelenését támogatta:
Szerkesztette
Bardoly István – Haris Andrea
Olvasó- és technikai szerkesztő

Bertók Krisztina
Borítóterv
auri grafika
ISBN 978-615-81520-0-6
© Szerzők
© Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete
Kiadja a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete

Felelős kiadó: Haris Andrea elnök
Nyomdai előkészítés: Martin Opitz Kiadó Bt.

Felelős vezető: dr. Tóth Csaba ügyvezető
Nyomta és kötötte: Pauker Nyomdaipari Kft.
Felelős vezető: Vértes Gábor ügyvezető igazgató
DÁ VID FE R E NC
(1940–2019)
emlékének
TARTAL OM
Előszó........................................................................................................................ 9
Lővei Pál • A falkutatási módszer vázlatos története Magyarországon.................. 11
Rácz Miklós • Helyszíni épületkutatás, falkutatás – kitekintés Európára................ 51
Fülöp András • Jogszabályok, falak, kutatók.
A falkutatás jogi hátterének két évtizede...................................................... 73
Velladics Márta • Forráskutatás és épületkutatás................................................... 95
Bozóki Lajos – Haris Andrea • Struktúra és matéria.
Az építéstörténet „olvasása”....................................................................... 121
Koppány András • A régészeti ásatás és a falkutatás kapcsolata....................... 169
Feld István • A falkutatás eredményeinek dokumentálása................................... 181
G. Lászay Judit • A falkutatás és a kivitelezés közbeni megfigyelések,
kutatások..................................................................................................... 197
Mentényi Klára • A falkutatások eredményei és a városléptékű építéstörténet
kialakulása Kőszegen................................................................................. 211
Esettanulmányok................................................................................................... 227
Gyalu [Gilău], Rákóczi–Bánffy-kastély (Kovács Zsolt – Weisz Attila)......... 228
Győr, Liszt Ferenc utca 1. (Lővei Pál)......................................................... 230
Gyula, Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély, barokk „nagy konyha”
(Velladics Márta)......................................................................................... 232
Gyulafehérvár [Alba Iulia], székesegyház, Lázói- és Várday-kápolna
(Halmos Balázs).......................................................................................... 234
Ják, Apáti ház (D. Mezey Alice).................................................................. 236
Kolozsvár [Cluj-Napoca], unitárius püspöki ház
(Lupescu Radu – Kovács Zsolt).................................................................. 238
Nagykökényes, r. k. plébániatemplom (D. Mezey Alice)............................ 240
Siklós, r. k. plébániatemplom (Lővei Pál).................................................... 242
Siklós, vár, Vir dolorum-dombormű (Bartos György).................................. 244
Székesfehérvár, Hiemer–Font–Caraffa-épülettömb
(D. Mezey Alice – Mentényi Klára).............................................................. 246
Rövidítések............................................................................................................ 248
The practice of building fabric investigation in Hungary (Abstract)..................... 249
A kötet szerzői....................................................................................................... 255
7
E LŐ SZ Ó
A Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete (RÉKE) harmadik konferenciája és a hozzá

kapcsolódó kiadvány a falkutatás történetét, komplex, történeti megközelítésű
szemléletét kívánja bemutatni. Egy olyan módszerét, amelynek fogalma és tartalma
a 21. század elejéig még teljesen egyértelmű volt a műemlékes szakemberek kö-
rében, azonban 2012 után − a műemléki hivatal megszüntetése és a megváltozott
jogi szabályozás miatt − jórészt eltűnt a szakma nyelvéből vagy sok esetben hibás
összefüggésben használják. A hatályos műemléki törvény és a hozzákapcsolódó
jogszabály a falkutatás kifejezést nem tartalmazza, azonban gyakori − például ön-
kormányzati rendeletekben −, hogy falkutatás alatt, az annak csak egy szeleteként
értelmezhető, restaurátor kutatást értik.
A falkutatás kifejezés, a műemlékek felmenő falainak vizsgálatára vonatkozó tö-
mör, egyszavas, szemléletes elnevezés az 1950-es évek végén keletkezett a mű-
emléki hivatal (OMF) munkatársainak „szlengjében”, majd a nyomtatott hírekben
és a szakirodalomban 1961-től kezdett meghonosodni. A falkutatás módszerének
kiművelésében úttörő szerepet játszott Gergelyffy András és az őt követő fiatal mű-
vészettörténészek csoportja, mindenek előtt Dávid Ferenc, Tóth Melinda és Tóth
Sándor. A falkutatási metódus a legösszetettebb épülettípus, a zárt településszö-
vetben álló, gyakran átépülő, sokperiódusú soproni lakóházak vizsgálatain kristá-
lyosodott ki, amelynek fontos eleme, hogy a lépten-nyomon előkerülő jelenségeket
mindig az épület teljes történetének kutatási hipotézisében kell vizsgálni. Dávid Fe-
renc munkássága, majd közvetlen és közvetett oktatói tevékenysége meghatározó
volt abban, hogy ez a módszer az 1970-es évektől általánosan elterjedtté váljon és
nemcsak városi lakóházakon, hanem minden más épülettípus esetében is eredmé-
nyesen lehessen használni.
Mindaddig, amíg a módszert mindenki a gyakorlatban tanulta meg a műemléki
hivatalnál, a falkutatás részletes, írott metódusa − Dávid néhány rövid tanulmányán
kívül − nem született meg, azonban napjainkra a szakmai tapasztalat megszerzé-
sének intézményes kerete megszűnt. A komplex, történeti megközelítésű falkuta-
tás szemléletének továbbörökítését Egyesületünk legfontosabb feladatának tekinti,
ezért kíséreltük meg jelen kiadványban összefoglalni annak elméletét és gyakorlatát.
A kiadvány külön-külön tanulmányban foglalkozik a falkutatás módszerének
történeti alakulásával a 19. századi kezdetektől napjainkig a hazai műemlékvéde-
lemben, valamint a magyar módszer kapcsolódásával Európa műemléki kutatási
9
A FAL KUTAT ÁS E LM ÉLETE ÉS G YAKO RLATA A M Ű E M L É K V É D E L E M B E N
gyakorlatához. A falkutatás ugyan csak a felmenő falak vizsgálatát jelenti, de egy

műemlék kutatása esetén szervesen összefonódik a régészettel, amelyet e kötet
egyik írása konkrét példákkal is megerősít. Tanulmányok elemzik a falkutatáshoz
nélkülözhetetlen képi- és írásos források feltárásának intézményi hátterét és segéd-
eszközeit, a tárgyi forrásnak, magának az épületnek, a feltárás folyamatát szem
előtt tartó, kormeghatározó anyagait és szerkezeteit, és a falkutatás képi-, rajzi-, va-
lamint verbális dokumentálási lehetőségeit. Elemzi a jelenlegi jogi szabályozást és
az annak következtében jelentősen megnövekedett kivitelezés közbeni megfigye-
lések, azaz kutatások fontosságát. Végül szemléletes példát nyújt arra, hogy egy
történeti belváros lakóház-kutatásai révén miként válik lehetővé egy városléptékű
építéstörténet és műemléki topográfia elkészítése.
A kötetben közölt tíz falkutatási esettanulmánnyal a falkutatás gazdagságát kí-
vántuk szemléletesen bemutatni mind időben, mind térben, mind az emlékanyag
tekintetében.
A RÉKE Vezetősége
10
A FAL K UTAT Á S I MÓ D S Z E R VÁ Z LAT O S TÖ RT É NE TE
MA G YA R O R SZ Á G O N
Lővei Pál
A 19. század közepe táján formálódó magyarországi műemlékvédelem sok min-

dent már készen kapott: elsősorban a német és a francia területek szervezetei és
módszertana játszottak előképszerepet kialakulásában és kialakításában. Addigra
már kikristályosodott a műemlékvédelem tudományos megalapozottsága – a szü-
letőben lévő új diszciplína körül Magyarországon egyértelműen tudósok bábás-
kodtak, és az intézményi hátteret kezdetben egyenesen a Magyar Tudományos
Akadémia szolgáltatta. Ennek Archaeologiai Bizottsága csekély javadalmazásából
is következett, hogy kizárólag a műemlékek megismerésével és ismertetésével fog-
lalkozott, azok fenntartására és megmentésére nem volt érdemi ráhatása. Ebből és
az akadémiai személyi-szervezeti kapcsolatokból is adódott, hogy a magyarországi
műemlékvédelem alapítói a régészeti-művészettörténeti szakmából érkeztek, és a
helyreállítások megtervezéséhez nélkülözhetetlen építészeknek a bevonására csak
az alapvető szervezeti keret kialakításával nyílt mód. Még a Műemlékek Ideiglenes
Bizottsága első elnökét kinevező miniszteri levél is az intézmény legsürgetőbb és
legfontosabb feladataként a műemlékek jegyzékbe foglalását és kategorizálását
határozta meg. A fő szempont az emlékek művészeti vagy történeti értékének, illet-
ve a környezetük számára fontos helyi jelentőségének meghatározása volt.
A tudományos kérdésfeltevés módszerei – minden más tudományszakhoz ha-
sonlóan – fokozatosan alakultak és bővültek. A jegyzékbe foglalás az emlékek fel-
találását, a látható egész és részletei szöveges-rajzi rögzítését jelentette, esetleg
a nem túl gazdag helytörténeti irodalom és hagyomány, ritkán írott források fel-
használásával. Helyenként akár igen jelentős régészeti feltárások is történtek – mai
szemmel persze elégtelen, de a kor szelleméhez mérten nem egyszer jelentős mér-
vű dokumentálás mellett –,1 de az álló épületeknek a leíró megfigyelésen túlmutató
rejtett szerkezeti, anyaghasználati, díszítési, történeti-periodizációs jellemzői csak
akkor kerülhettek napvilágra, ha már építészeti beavatkozásra is sor került. A hely-
reállítások a már amúgy is nyilvánvaló történeti-művészeti érték fenntartása és pu-
rista elvek szerint való hangsúlyozása érdekében történtek, esetenként nagyon
1
Székesfehérvár, prépostsági templom: Reissenberger Lajos – Henszlmann Imre: A nagyszebeni és a székes-
fehérvári régi templom. Budapest, 1883; Mentényi, Klára: Romanische Steinmetzarbeiten der Stiftskirche der
Jungfrau Maria in Székesfehérvár. Acta Historiae Artium 52 (2011) 31–148.
11
alapos rajzi felvételezést követően, de kezdetben az egyébként maguk is tudós

műemlékes építészek körében az épületek beható kutatásának igénye nem merült
fel. Korszerű kérdésfeltevésnek tűnik a műemlékek összegyűjtését célzó, 1872. évi
felhívásra Arad és Csongrád megye műemlékeinek leírását a Műemlékek Ideigle-
nes Bizottságához beküldő Molnár Pál királyi főmérnök megjegyzése a vinyesdi
[Vineşti] keresztelőkápolna kapcsán: „a falakon a hajó felé a vastag vakolat mellett
is a fal faragást észrevettem, ez állítás bizonyításául bővebb kutatást, a vakolat
kifejtésével kellene eszközölni”.2
Nem sokkal később, a budai Nagyboldogasszony templom helyreállításához
nélkülözhetetlen statikai vizsgálatokhoz nem csupán az ebben az időben már elfo-
gadottá és szükségessé vált régészeti feltárásokra került sor, de Schulek Frigyes
a falfelületeket borító vakolatok leverésével is gyűjtötte az adatokat – 1874 és 1877
között a leletekről addig az építésztervezőktől nem ismert részletességgel elkészí-
tett írásos beszámolói az épületkutatás úttörőjeként állítják elénk.3 Ahogy azt az
építész a kutatások kezdetekor megfogalmazta: „írott adatok hiányában az épület
történetének csaknem egyetlen, habár gazdag forrását” maga az épület képezi.4
Ezen az akkoriban nagyon korszerű elven alapszik a műemlékek eredeti anyagi va-
lójában történő megőrzésének a célkitűzése, valójában ez az igazi műemlékvéde-
lem alapja. A templom eredeti szentélyelrendezésének felkutatása és 13. századi
képének megismerése az 1400 körül épült, gótikus mellékszentélyek és a barokk
berendezések bontásával járt, és a főszentély addig fedett, festett felületű abla-
kainak dokumentálását eredményezte.5 A „kutatások által a templomnak nemcsak
fennállhatási állapotát – de régészeti alkotásának jellegét is meg kellett állapítani –,
csak így lehetett a régmúlt s többszörösen egymásba fonódó alakulások felismeré-
2
Tudományos Irattár MOB-iratok, 1872/85. – Több MOB, OMF és ÁMRK irat ismeretét Bardoly Istvánnak
köszönhetem.
3
Schulek Frigyes jelentése a Nagyboldogasszony templom kutatásáról. l874. Kézirat. Tudományos Irattár
MOB-iratok, 1874/73. – közölve: Schulek Frigyes: Jelentés a boldogságos szűz-höz czimzett budavári plé-
bániánál eszközölt kutatásokról. Archaeologiai Értesítő 8 (1874) 225–240; Schulek Frigyes irodája: Buda-
vári főegyház. Az 1876iki év utolsó napjáig történt földkiásás képe. Színezett tusrajz, Budapesti Történeti
Múzeum Kiscelli Múzeuma, Építészeti Gyűjtemény, ltsz.: 63.21.72. – közölte: Csemegi József: A budavári
főtemplom középkori építéstörténete. Budapest, 1955, 148: 156. jegyzet, 47. szöveg közti kép, valamint
Végh András: A templom sziklaalapzatának felmérése, alapfalakkal és sírokkal. Mátyás-templom. A budavári
Nagyboldogasszony-templom évszázadai (1246–2013). Szerk. Farbaky Péter et al. Budapest, 2015, 121.
(3.32. kat. sz.); Farbakyné Deklava Lilla: A templom Schulek Frigyes-féle „restaurációja” a 19. században. Uo.,
270–272, 275, 277–278.
4
Schulek Frigyes jelentése 1874. i. m.; Farbakyné Deklava 2015. i. m. 270.
5
Geduly Ferenc [Schulek Frigyes jelentésének felhasználásával]: A budavári főegyház építési bizottságának
1877-iki munkálkodásáról szóló jelentés. Archaelogiai Értesítő 12 (1878) 41–47; Mátyás-templom 2015. i. m.
118–119. (3.28–29. kat. sz.: Havasi Krisztina).
12
Lővei Pál • A falkutatási módszer vázlatos története Magyarországon
séhez jutni”.6 A kutatások nyomán kirajzolódott, hogy a 13. századi épület későbbi
átalakításai miatt „a tervező építésznek […] nemcsak egyedül az egyöntetűségre,
de a történelmi beccsel bíró részletek fenntartására is figyelemmel kell lennie”.7
1877-ben „a templom falának lekaparása is befejeztetett, mely művelet különösen
lehetővé tette ezen műemlék XIII-ik századi alakításának alapeszméjére jutni […]
a vakolat lekaparása után a templomnak minden részletében falfestmények jöttek
napfényre”.8 A középkori falképdísz előkerült, de meg nem őrzött maradványairól
1876–1878 között több akvarellmásolat is készült.9 Úttörő dokumentum az épület
1878 táján készült, Schulek Frigyes szignálta periodizációs alaprajza mind a felszín
alatti, mind a falakon végzett, a középkori részletek mellett a barokk átalakításokra
is kiterjedő vizsgálatok eredményeinek feltüntetésével.10
A műemléki építési-bontási munkák során napvilágra került részletek dokumen-
tálására helyenként máshol is sor került. A pécsi székesegyházat végül lényegében
lebontató és újjáépítő Friedrich von Schmidt Bécsből küldött festőművészt a mész-
rétegek alól előbukkanó – és egyetlen megőrzött kvádertől eltekintve el is pusz-
tított – középkori falképrészletek akvarellmásolatainak elkészítése érdekében.11
Henszlmann Imre gondos felvételi rajzokon örökítette meg a pécsi székesegyház
előkerült altemplomi lejáróinak maradványait,12 az eredeti maradványok megőrzé-
sét azonban csak kőtári gyűjteményben tudták elképzelni, a helyszínen szobrászi
rekonstrukció készült.
Annak első példáival, hogy a falfelületek vizsgálatára alapvetően a tudományos
megismerés érdekében is sor kerülhet, a középkori falképeket a mészrétegek alól
feltáró tudósok, majd a tudományos igényt gyorsan felismerő rajztanár-restaurá-
torok szolgáltak. A láthatóan megmaradt, vagy leginkább az épületek tatarozása
során véletlenszerűen előtűnt falfestések – mint az 1842-ben előkerült márama-
rosszigeti falképek13 – iránt az 1840-es évektől tapasztalható érdeklődés nemcsak
leírásukban és lemásolásukban nyilvánult meg: hamarosan az elfedett alkotások
6
Geduly [Schulek] 1878. i. m. 45.
7
Uo., 46.
8
Uo., 43., 45.
9
Reissig Adolf és Uhl Sándor művei: Mátyás-templom 2015. i. m. 116–121. (3.26–27, 29–32. kat. sz.: Havasi
Krisztina).
10
Mátyás-templom 2015. i. m. 343–344. (7.22. kat. sz.: Farbakyné Deklava Lilla).
11
Koppay József 1882-ben készített, tizenhárom festett lapjáról, illetve a segítségükkel ismerhető falképekről:
Tóth Melinda: Árpád-kori falfestészet. Budapest, 1974, 38–42. és 30–33. kép.
12
Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872–1922). A magyar műem-
lékvédelem korszakai. Tanulmányok. Szerk. Bardoly István, Haris Andrea. Budapest, 1996, 99.
13
Jánó Mihály: Színek és legendák. Tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez. Sepsiszent-
györgy–Csíkszereda, 2008, 31–34.
13
helyszíni kibontása is megindult. Ennek úttörőjeként jelenik meg a később az első

magyarországi középkori falkép-monográfiát is összeállító Rómer Flóris,14 aki már
1868-ban az őraljaboldogfalvi [Sântămăria-Orlea] református templomban és a
kolozsvári Szent Mihály kápolnában saját kezűleg, többek között Hampel József
segítségével tárt fel falképeket.15 A feltárásukat és dokumentálásukat követően
nemegyszer újra lemeszelt középkori falképek a magyarországi műemléki vizsgá-
latok egyik legelső, tudományos célú „alapkutatásának” voltak tárgyai. A Műemléki
Tervtárba, továbbá a Néprajzi Múzeumba került ezernyi akvarell- és pauszmáso-
lat – többek között az elfedett emlékek kibontásában is jeleskedő Huszka József,
Gróh István és pályatársaik 19. század végi, 20. század eleji alkotásai16 – ennek
az utóbbi évtizedekben tudományos vizsgálatok és műemlék-helyreállítások során
ismét hasznosuló tanúi. 1908-ban például Gróh István minden aktuális építészeti
beavatkozástól függetlenül kapott megbízást a Műemlékek Országos Bizottságától
a csetneki [Štítnik] evangélikus templomban „mészréteg alatt lappangó falfestmé-
nyek kifejtésére,” majd 1909-ben másolatokat készített „az általa a […] templomban
kifejtett […] falképekről”.17
A magyarországi műemlékvédelem intézményes kereteit megteremtő, nagy pu-
rista nemzedéket követő építészgeneráció munkáiban a tervezetten vagy véletlenül
előkerült leletek már beépültek a tervekbe, a helyreállítás folyamatába. A Schulek-fé-
le „megelőző kutatások” is kezdtek etalonná válni, 1908-ban például a Szepes me-
gyei Vörösklastrom [Červený Kláštor] leégett épületegyüttesében a helyreállítást
megelőzően „a kutatás közben” a zárda refrektóriumában falfestmények tűntek
elő a mészréteg alól.18 1906-ban a Műemlékek Országos Bizottsága hozzájárult a
veszprémi székesegyház helyreállítási tervéhez, de „fölhivatott a tervező műépítész,
hogy a munka folyamán fölfedezendő maradványok alapján a kiképzésben szüksé-
geseknek mutatkozó módosításokat […] vegye figyelembe”.19 1910-ben a pozsonyi
ferences templomhoz csatlakozó Szent János kápolna helyreállítása során „a kutató
munkák folyamán napfényre került a kápolna […] kapuja”.20 Ugyanebben az évben
a podolini [Podolinec] plébániatemplom belsejének tatarozása közben régi falképek
14
Rómer Flóris: Régi falképek Magyarországon. Budapest, 1874.
15
Jánó 2008. i. m. 59–60.
16
Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Szerk. Fejős Zoltán. Budapest, 2006; Jánó 2008. i. m. 75–122.
17
[Forster Gyula]: A Műemlékek Országos Bizottságának működése az 1903–1911. években. Magyarország
Műemlékei 3 (1913) 267, 280.
18
Uo., 264.
19
Uo., 246.
20
Uo., 282. és 223. kép.
14
1. kép. A vajdahunyadi vár földszinti alaprajza az építési korok feltüntetésével

(Möller 1913. i. m. V. tábla)
nyomai tűntek elő, „a további kutatások kiderítették, hogy a templom szentélye a

mészréteg alatt megőrizte középkori festett díszét, melynek kifejtése elrendeltetett”.21
Möller István a vajdahunyadi [Hunedoara] vár rátestált helyreállítása során már
valódi, általa is kutatásnak nevezett vizsgálatokat végzett. (1. kép) Nem tehetett
arról, hogy ennek, például a zólyomi traktus déli bástyájára néző falba rakott kőfa-
ragványok feltárását a fedő vakolatréteg szép, egyenes határvonallal történő levá-
lasztásával célzó munkának az eredménye Piacsek Gyula korábbi rombolásainak,
így a barbár módon lebontott Hunyadi-loggia faragványai építési anyagként való
felhasználásának dokumentálása volt. Utóbb azonban már azt állapította meg,
hogy az általa 1907-től vezetett munka „teljesen történeti alapon, a már feltárt és
még feltárandó régi nyomok figyelembe vételével és beillesztésével, minden tör-
téneti kornak és minden még megmaradt részletnek a maga eredetiségében való
megtartásával halad előre.”22 A munkálatok színezett periodizációs alaprajzzal is
dokumentált ismertetésének „A vajda-hunyadi vár építési korai” címet adta, és az
elején az általa végzett kutatások szempontjait is vázolta. „A vár műtörténetére vo-
natkozó adatok […] ki nem elégítők és az emlék kellő tanulmányozásának hiánya
miatt helyreigazításra is szorulnak. Különösen az építési koroknak megállapítása
igényel széleskörű, nagy tanulmányozást, a melynél a kutatónak nagyon sok szem-
pontot kell figyelembe vennie. Általán ismeretes, hogy az építmények alaprajzi el-
21
Uo., 286.
22
Möller István: A vajda-hunyadi vár építési korai. Magyarország Műemlékei 3 (1913) 103–104. és 97. ábra.
15
rendezése, valamint felépítményeiknek szerkezete a korok meghatározására nagy

befolyással bírnak, ámde ezek műemlékeinknél a legritkább esetben maradtak
meg változatlan eredetiségükben. Átalakításokat, hozzáépítéseket […] az idők fo-
lyamán az igényekhez mérten minden korban végeztek […]. A korok megállapítá-
sára nem kevésbé fontosak a formai átalakulások, az építészeti részletek, a profilok
és azok szerkezetének ismerete, a kőjelzések és mesterjegyek, valamint szobrá-
szati részeknek megfigyelése, de nagy befolyással bírnak a helyes meghatározásra
gyakorlati szempontok is […]. Vonatkoznak ezek az építési anyagokra, a melyek-
ből emlékeink készültek, különösen a kövek és téglák méreteire és mineműségére,
a köveknek termelési helyére, megmunkálásának és elhelyezésének módjára. E
mellett a falazatoknak rakása, az öntött falak anyagának különbözősége, a mész-
nek bevermelés után, vagy melegen való felhasználása, a falaknak száraz vagy
nedves kezelése, a kövek elhelyezésére szolgáló szerszámok használata, nem-
különben régi épületekből átvett és újra elhelyezett kövek és téglák beépítése az
építési időknek egymástól való megkülönböztetésére szintén megfigyelendő fontos
gyakorlati körülmények. – Kiváltképen a falazatok kötőanyagának, az alkalmazott
habarcsnak tanulmányozása teszi lehetővé egy és ugyanazon építmény különbö-
ző korú építkezéseinek felismerését.”23 Möller szavai mögött ekkor már különösen
a habarcsok megkülönböztetését célzó, gyakorlati tapasztalatok álltak: a Hunyad
megyei malomvízi [Râu de Mori] templom és a lékai [Lockenhaus] vár falképei alap-
habarcsának, a gyulafehérvári [Alba Iulia] és a nyitrai [Nitra] székesegyházak, a
somogyvári romok falazó habarcsainak jellemzése a korábbi műemlékes munkái
során tett kutatói megfigyeléseken alapultak.24 Nemcsak ezt a tudását használta fel
vajdahunyadi munkája során, de programjának megfelelően odafigyelt a falazatok
elválásaira, a kőfaragványok másodlagosan történő újrahasznosítására, a kőfara-
gás-kőelhelyezés technikai nyomaira, a kőanyagok eltéréseire és bányahelyeire, a
falazatok vakolt vagy eleve nyersen hagyott voltára, a befalazásokra, a kőfaragóje-
lekre, felmérte a festett, vésett, karcolt évszámokat és feliratokat, összegyűjtötte a
bélyeges téglákat.25
Periodizációs alaprajzok egész sorozatát közölte Lux Kálmán a selmecbányai
[Banská Štiavnica] Óvár ismertetésében;26 a szövegben elszórtan olvasható „feltárt
ajtó”, „feltárt nyomok”, „kutatások” aktív vizsgálatokra utalhatnak, bár Möller kuta-
23
Uo., 77–78.
24
Uo., 78; A gyulafehérvári munka dokumentálásának és tudományos feldolgozásának, például gipszmodellek
készítésének, a kőfaragójelek összegyűjtésének kérdéseiről röviden ld. még: Entz Géza: A gyulafehérvári
székesegyház. Budapest, 1958, 129.
25
Möller 1913. i. m. 79–89, 98. és 42–45, 73–74, 79–93. ábra.
26
Lux Kálmán: A selmecbányai óvár. Magyarország Műemlékei 4 (1915) 5–41.
16
tásainak mélységéről ebben az esetben aligha lehetett még szó. 1921–1922-ben

Lux Kálmán a türjei premontrei templom főhomlokzatát a barokk és 19. század végi
vakolat és tagozatok alól kibontva, a feltárt középkori nyílások megnyitásával állítot-
ta helyre; előzetes terveit a kutatási eredmények alapján megváltoztatva a hiteles
középkori állapot visszaállítására törekedett.27
A túlnyomórészt templomokra és várakra irányuló helyreállító és kutatómunka új
irányt a II. világháború hatására vett: a Budapest birtoklásáért folyó, az építészeti
értékek jelentős mérvű sérülését okozó harci cselekmények, elsősorban Buda ost-
roma nyomán a lehulló vakolatok, megsérült hozzáépítések alól egy addig lényegé-
ben ismeretlen világ, a középkori lakóházak gazdag együttese került napvilágra.28
Gerevich László, a Fővárosi Múzeum középkori részlegének vezetője már 1945-
ben tudományos-műemlékvédelmi programot hirdetett: „Ma a Vár pusztulásában
rejlő kutatás lehetőségeit igyekszünk megragadni. Az épületek ott állnak malterru-
hájuktól megszabadítva, bomba és gránáttól fölszakítva. A régészet feladata, hogy
az épületkvádereket fölboncolja és a tudomány hasznára fordítsa, a sebesült épü-
letekről kíméletlenül leoperálja a hamis részeket, a nemes épületcsonkokat pedig
megmentse. A házak átvizsgálása után messzevezető topográfiai eredményeket
várhatunk.”29 Írásának a Tárnok utca 14. alatti lakóház homlokzatát ábrázoló fény-
képe szemléletesen mutatja a vakolatát elvesztő falfelület addig ismeretlen részle-
tekben való gazdagságát.30 Ezzel korántsem állt egyedül, például a Fortuna utca
12. „homlokzatának vakolata teljesen lehullott, s alóla középkori falmaradványok és
építészeti leletek kerültek napvilágra”.31 Az 1945–1947 között az újkori falazatok-
ból – a romtalanítás, ideiglenes állagmegóvás és lehetőség szerint használhatóvá
tétel során – kibontott középkori házrészletek első, a szerző által előzetes beszá-
molóként kezelt tudományos értékelését, az alaprajzok és háztípusok elemzésével
Gerevich László már 1950-ben közzétette – alaprajzain már megkülönböztetve a
középkori és az újkori házrészeket.32 Tanulmányában kitért a falazatok anyagára
és jellegére, az építőanyagok újra hasznosításának meghatározási problémáira, a
27
D. Mezey Alice: Türje. Műemlékek. [Budapest] 1992. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 429.) 5; Nagy
Veronika – Gaylhoffer-Kovács Gábor – Horogszegi Tamás: Türje. Premontrei prépostsági templom – falkutatási
dokumentáció. Kézirat. Budapest, 2018, 54, 61; Nagy Veronika – Gaylhoffer-Kovács Gábor – Horogszegi
Tamás előadása: A türjei premontrei templom 2018. évi kutatása. A RÉKE szakmai estje a FUGA Építészeti
Központban, 2019. szeptember 23.
28
Gerevich László: Középkori városkép a romok között. Budapest 1 (1945) 1. 29–32.
29
Uo., 29.
30
Uo., 31., kép 30. p.
31
Gerő Győző: Fortuna utca 12. A budai vár házainak 1957. évi műemléki kutatásai. Budapest Régiségei 19
(1959) 303.
32
Gerevich László: Gótikus házak Budán. Budapest Régiségei 15 (1950) 121–238.
17
kőanyagok fajtáira, a téglák méretére, a kőszerkeze-

tekre, az okleveles forrásokra.
Már az ötvenes években végzett munkákhoz
kapcsolódóan Czagány István a habarcsokra, a
homlokzati festésekre, a kőtagozat-profilozásokra,
a téglabélyegekre, az elhelyező jelekre, a kőemelő
olló csaplyukaira is kiterjedő, részletes kutatási-hely-
reállítási beszámolót közölt a három középkori házat
magába foglaló Ince pápa tér 4. alatti épületről; az
1953-ban „módszeres műemléki kutatások segítsé-
gével” feltárt Úri utca 13. sz. házról, az Úri utca 31.
már a középkorban kétemeletes lakóházáról, majd a
Tárnok utca 14-ről.33 (2–5. kép) Egy évtized helyszíni
megfigyeléseinek, régészeti-építészeti kutatásainak
történeti forrásokkal összevetett értékelését foglal-
ta össze a Várnegyedet is feldolgozó műemléki to-
pográfia.34
A komolyabb léptékű helyreállítások többségé-
re – ezek során a legnagyobb mértékben elpusztult 2. kép. A budai Úri utca
épületek középkori maradványainak befoglalásával 31. pinceszintjének kutatási
mintaszerű új foghíjbeépítések készültek – már az alaprajza (Kutatás: 1954 körül;
1956-os forradalom után került sor, lényegében pár- kutató: Czagány István –
huzamosan a főváros más belvárosi részein mind a Czagány 1959. i. m. 6. kép)
világháborús, mind az 1956-os károk foghíjtelkein
emelt, ugyancsak jelentős építészeti és ma már műemléki értéket képviselő beépí-
tésekkel. A helyreállítások érdekében nélkülözhetetlen vizsgálatok elvégzésére a
Budapesti Történeti Múzeum kapott megbízást, a tervezett építési munkálatok elő-
készítéseként 1957-ben például 36 ház, 1959-ben 12 ház feltárására.35 A kutatási
33
Czagány István: A budapesti I. ker. XI. Ince pápa tér 4. sz. épületen végzett műemléki kutatások és hely-
reállítások eredményei. Művészettörténeti Értesítő 3 (1954) 279–301; Czagány István: A budavári Úri utca
31. sz. gótikus palota tudományos vizsgálata és rekonstrukciós helyreállítása. Budapest Régiségei 19 (1959)
373–402; Czagány István: Egy budavári középkori épülettömb története I. Budapest Régiségei 22 (1971)
329–350; Czagány István: Egy budavári középkori épülettömb története II. A Tárnok utca 14. számú épület.
Budapest Régiségei 23 (1973) 229–244.
34
Budapest műemlékei I. Szerk. Pogány Frigyes. Írták: Horler Miklós et al. Budapest, 1955. (Magyarország
Műemléki Topográfiája, IV.)
35
A budai vár házainak 1957. évi műemléki kutatásai. 1959. i. m. 301–372. [Bertalan Vilmosné, Gerő Győző,
H. Gyürky Katalin, Lócsy Erzsébet, F. Tóth Rózsa régészek, továbbá Horler Ferenc építész jelentéseivel]
és A budai vár házainak 1959. évi műemléki kutatásai. Budapest Régiségei 20 (1963) 489–527. [Bertalan
18
3. kép. A budai Úri utca 31. kutatási alaprajzai

(Kutatás: 1954 körül; kutató: Czagány István – Czagány 1959. i. m. 4. kép)
4. kép. A budai Úri utca

31. homlokzatfeltárási rajza
a középkori maradványok
feltüntetésével (Kutatás: 1954. évi
állapot; kutató: Czagány István –
Czagány 1959. i. m. 9. kép)
19
munkákat alapvetően a mú-

zeumi pályájukon ebben az
évtizedben indult régészek
végezték (többen már egye-
temi hallgatóként is bekap-
csolódtak a munkálatokba),
akik az ásatásokon túlme-
nően szinte „beleszülettek”
a felmenő falakon tapasz-
talható jelenségek – a közle-
mények alapján elsősorban
a nyílások, kőkeretek és fa-
ragott szerkezetek, falelvá-
lások – regisztrálásába és
értékelésébe, valamint do
kumentálásába; mindebben
építészek is segítségükre
voltak. Az 1957-es eredmé-
nyekről két évvel később
közzétett, sokszerzős beszá-
moló bevezetőjében36 Seitl
5. kép. A budai Tárnok utca 14. homlokzatfeltárási rajza Kornél kiemelte a kutatások
a középkori maradványok feltüntetésével (Kutatás: 1951– településtörténeti hozadé-
1953, kutató: Czagány István – Czagány 1973. i. m. 6. kép)
kát – a középkori főutcák és
háztömbök megmaradásá-
nak igazolódását, a város töröktől való visszafoglalását követően 1687 elejére el-
készült Haüy-térkép használhatóságának alátámasztását –, kiemelte az építészeti
leleteknek az egykori kereskedelmi életre utaló elemeit, egyben felhívta a figyelmet
a lakóházak középkori és barokk freskói és szekkói eltűnésének, illetve pusztulá-
sának veszélyeire; bár a jelentésekben találhatók utalások a pincékre, Seitl azon-
ban a lezárt pincék megnyitásának és a városkutak feltárásának szükségességét is
hangsúlyozta a korai településtörténet megismerése szempontjából. A Haüy-térkép
és az 1686. évi ostromot egy évtizeddel követő, kéziratos helyzetkép – Zaiger über
die Vöstung. Anno 1696 – adataival történő összevetéssel minduntalan, eseten-
Vilmosné, Feuer Istvánné, Gerő Győző, H. Gyürky Katalin, Lócsy Erzsébet, Nagy Emese, G. Sándor Mária
régészek jelentéseivel].
36
A budai vár házainak 1957. évi műemléki kutatásai. 1959. i. m. 301–302.
20
ként más forrásadatokkal is találkozni a jelentésekben.37 A kutatók támaszkodhattak

már Pataki Vidornak a várbeli kutatások és helyreállítások programjának történeti
topográfiai megalapozásaként Gerevich László 1950-es tanulmányával egyszerre
közzétett, a budai vár(negyed) középkori helyrajzáról írt, anyaggyűjtésében min-
denképpen a világháború előtt elkezdett nagy elemzésére is,38 valamint Weidinger
György és Horler Ferenc a fenti két forrás alapján szerkesztett, továbbá az addig
ismert középkori falakat feltüntető, 1956-ban közzétett térképeire.39 Seitl Kornél en-
nek ellenére az építészettörténeti eredményekre vonatkozó történeti forrásanyag
értékelését még hátralévő feladatként jelölte.
A kutatás módszereire és szempontjaira is találunk utalásokat a jelentésekben,
így Gerő Győző egyik beszámolója szerint: „A kutatás munkálatait a földszinti hom-
lokzaton húzott vízszintes kutatósávval kezdtük el. A kaputól jobbra a kutatósávban
egy modern, téglával elfalazott falszakaszt találtunk. […] Az elfalazás kibontásakor
előkerült egy középkori eredetű ajtónyílás, amelynek keretköve hiányzott, belső ol-
dala pedig sárgás habarccsal vakolt és szürke színű volt. […] A nyílás elfalazása
két periódusban történt. Első ízben az utcai homlokzat felől zárják el a téglák tanú-
sága szerint a XIX. század folyamán. […] Ezt igazolja a baloldali béllet falán levő
többrétegű meszelés is, amely a [20.] század elején elfalazott falifülke befelé ívelő
sarkainak maradványa. […] A […] falnak egy szakasza kisméretű megmunkálatlan
kövekből készült és sóderos habarccsal kötött. Itt került elő egy homokkőből fara-
gott ablak kerete a hozzá csatlakozó nyílás elfalazott részletével és a könyöklőpár-
kány mészkőből faragott töredékével. […] A falifülke megszüntetése valószínűleg
a XVII. század végén történhetett. E feltételezésünket a falazás módja és anyaga
is alátámasztja. A barokk-kori elfalazások anyagában gyakori a vályog-, valamint a
sárba rakott kő- és téglatörmelék.”40 A vakolat és a burkoló téglák eltávolítása – „va-
kolatleverés” és a „vakolatréteg óvatos bontása” –, a vakolaton húzott csík, a kőke-
retek anyagának – mészkő vagy homokkő – meghatározása, a habarcs anyaga és
jellege más épületeknél is feltűnik; figyeltek a falsarkok kváderes, vakolatba karcolt
vagy festett kialakítására, a falelválásokra, a falazatok anyagára és technikájára, a
levésett boltozat- és konzolmaradványokra, a téglaméretekre és téglabélyegekre,
továbbá a kőfaragványok másodlagos felhasználásának példáira.41 A jelentések
számot adtak a barokk periódusokról, nyílásokról, kőkeretekről, vakolatdíszekről is.
37
Uo., 302, 303, 304, 306, 307, 308 stb.
38
Pataki Vidor: A budai vár középkori helyrajza. Budapest Régiségei 15 (1950) 239–299.
39
Weidinger György – Horler Ferenc: A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai. Tanulmányok Budapest
Múltjából 11 (1956) 29–32. és 1–4. melléklet.
40
Gerő Győző: Dísz tér 11. sz. A budai vár házainak 1957. évi műemléki kutatásai. 1959. i. m. 302–303.
41
Uo.
21
Az Országház utca 17. homlokzatán a „tudományos kutatások során a gondosan

lefejtett vakolat alól a jelenlegi homlokzat két ablaka és ajtaja felett ritka szépségű
barokk stukkódíszek nyomai kerültek elő”.42 A jelentésekhez csatolt illusztrációk
magukért beszélnek: periodizációs alaprajzok, középkori kőszerkezetek felmérési
rajzai, az épületsarkok és az udvarok barokk árkádíveinek dokumentálása jelzi a
tudományos kérdésfeltevés irányait.
A rövid idő alatt számos objektumban és sok helyen végzett kutatások egy-egy
témában összefoglalásokra is módot adtak. Lócsy Erzsébet elkezdte a középkori
telekviszonyok, telekméretek, utcavonal elemzését,43 majd a járószint feletti ritka
épületrészek és számos régészetileg fogható maradvány alapján vázolta Buda leg-
korábbi, 13. századi településtörténeti periódusát.44 Az előkerült kőfaragványok, a
lakóházak kőszerkezetei formatanának, tipológiájának (természetesen a várpalota
és a Várnegyed templomai megfelelő részleteit is bevonva az elemzésbe) Czagány
István egész sor tanulmányt szentelt.45 „A budai vár lakónegyedében az épületeken
[…] végzett tudományos kutatások során” a templomokon kívül Horler Ferenc több
lakóház korábban többnyire elfedett, faragott kőelemeiről, így ülőfülkékről is gyűjtött
kőfaragó- és elhelyező jeleket.46 Ugyanő a „mölleri program jegyében” az épületek-
ből a fővárosi múzeum számára összegyűjtött bélyeges téglákat is feldolgozta.47
A munkák során mindig odafigyeltek a homlokzati falsarkok festett vagy karcolt
jelzéseire, a homlokfelületek festett kváderezéseire. A többi középkori falfestéstö-
redék sokkal inkább véletlen leletnek tűnik, leginkább befalazás takarásából tűntek
elő, nem festés- és meszelésrétegek tudatos leválasztása során.48 A legismertebb
42
Horler Ferenc: Országház utca 17. sz. uo., 307.
43
Lócsy Erzsébet: Középkori telekviszonyok a budai várnegyedben I. Budapest Régiségei 21 (1964) 191–208.
44
Lócsy Erzsébet: Adatok a budai várnegyed XIII. századi beépítéséhez. Budapest Régiségei 22 (1971) 209–
222.
45
Czagány István: A középkori grafikus stílus emlékei a budai várnegyed területén. Budapest Régiségei 19
(1959) 35–56; Czagány István: A budavári gótika építészeti tipológiája I. (Félköríves záradékú ülőfülkék). Bu-
dapest Régiségei 20 (1963) 85–105; Czagány István: A középkori körtetagos profiltípus emlékei a budai Vár
területén. Budapest Régiségei 21 (1964) 267–285.
46
Horler Ferenc: Középkori kőfaragó- és elhelyező jelek a budavári lakónegyed épületein. Budapest Régiségei
16 (1955) 373–386; Horler Ferenc: Középkori kőfaragó- és elhelyező jelek a budavári lakónegyed épületein.
II. Budapest Régiségei 19 (1959) 213–214.
47
Horler Ferenc: Téglabélyegek és téglaméretek, történeti áttekintés. Kézirat. Budapest, 1969. Magyar Építé-
szeti Múzeum.
48
Gerevich László közlése szerint belső dekoráció része lett volna a Tárnok utca 3-ban újabb falazat mögött ta-
lált, geometrikus „álkockák” többszínű axonometrikus mustrája, valójában azonban a festés a Tárnok utca 5. a
várfal felé néző, keleti homlokzatán került elő (a falazatról leválasztották): Gerevich 1950. i. m. 182. és 38. kép;
Budapest műemlékei 1955. i. m. 478. kép; Czagány István: Komplex kutatási módszer az építészettörténeti
és helytörténeti tudomány szolgálatában. Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények 12 (1968) 108. és
24. kép.
22
az a táncoló párt ábrázoló falkép, amelyet a Táncsics Mihály utca 24. emeletén,
15. századi dongaboltozat felett megmaradt korábbi falsíkról leválasztva helyez-
tek el a Budapesti Történeti Múzeumban – Genthon István szerint 1420 körül ké-
szülhetett.49 „A szobák belső díszítéséről egy rendkívül érdekes és ritka lelet ad
számot. Az Országház utca 2. számú ház egyik emeleti helyiségében a homlokzat
belsejének középkori struktúrájú falán nagy lendületű ecsetvonásokkal festett inda-
ornamentika jelent meg, fekete és vörös színekben. Olyan, mint egy kódex díszí-
tő miniatúrája. Az ecsetkezelés finomságából és biztonságából magasszínvonalú
lakásdíszítő festészetre kell következtetnünk.”50 „A homlokzat belső gótikus falán
karcsún és könnyedén kúsznak és kígyóznak a fekete indák, gallyaikon bíborba érő
virágterméssel. Néhány arasznyi fal őrizte meg a korabeli szobafestés ez egyet-
len várbeli emlékét. A festésnyomok több szobán vezetnek keresztül és kirajzoló-
dik előttünk a hatalmas méretű festett díszterem …”51 A leveles indaornamentika a
14. századból származhat, leválasztva ugyancsak a múzeumba került.52 A Fortuna
utca 10-ben „maradtak meg az eredeti gótikus fal friss vakolatában valami régi kő-
faragónak szerkesztési játékai, melyeket körzővel rótt a falba”.53
Újkori falfestések előkerülésének lehetőségét a Tabánban egykor volt – háborús
sérülései miatt lebontott – Apród utca 6. egyik földszinti helyiségének mind a négy
falát borító, 18. század végi, keleti jeleneteket ábrázoló, valamint ornamentális me-
zőkre osztott festése mutatta – „1932-ben egy tatarozás alkalmával kerültek elő a
tizenöt-húszszoros mész- és festésréteg alul és Veress Endre festőművész irányí-
tása mellett lettek feltárva”.54 A leletet ismertető – a tabáni városrendezési munkák
miatt az épület későbbi bontásával számoló – Horváth Henrik kutatási igényként
értékelhető kérdéseket is feltett: „Hogy az első emelet többi helyiségeinél milyen
volt a helyzet, esetleg a ház lebontásával kapcsolatosan még kiderülhet. Akkor a
mész- és festékrétegek tüzetes megvizsgálása talán arra is fényt vethet, vajjon a
ház többi szobája szintén hasonlóan volt-e díszítve vagy nem? A közvetlen a kifes-
tett szoba mellett fekvő helyiség, ahol az ilyen vizsgálat most lehetséges volt, ellene
szól ennek a feltevésnek.”55
49
Gerevich 1950. i. m. 178, 180, 182. és 39. kép; Budapest műemlékei 1955. i. m. 507. és XIV. t.
50
Gerevich 1945. i. m. 32., kép 31. p.
51
Gerevich László: Budavár egyetlen gótikus városunk. Budapest 3 (1947) 1. 5., kép 10. p. – ld. még: Gerevich
1950. i. m. 184. és 36. kép.
52
Budapest műemlékei 1955. i. m. 127, 388. és V. t.
53
Gerevich 1947. i. m. 10., kép 7. p. – ld. még: Gerevich 1950. i. m. 182. és 37. kép.
54
Horváth Henrik: Chinoiserie-falfestmények Budán. Tanulmányok Budapest Múltjából 2 (1933) 73–86. – az
idézet: 73., és 18–21. kép; Horvárh Henrik: Budapest művészeti emlékei. Budapest, 1938, 52. és CXIX. t.;
Budapest műemlékei 1955. i. m. 128, 748. és 77–78. kép.
55
Horváth 1933. i. m. 74.
23
Arról, hogy a Várnegyedben az 1945-ben lehullott vakolatok alól későbbi fes-

tések részletei is előtűntek, leginkább Molnár József 1947-ben közzétett gyűjtése
adott számot.56 A volt budai városházán egy földszinti helyiségben a barokk bolto-
zaton két angyal a Szent Koronát tartotta egy párna felett, alatta a falmező közepére
egy faerezetet utánzó, szalagra függesztett keretben Mater Dolorosa trompe-l’oeil
ábrázolása került elő, talán az 1770 körüli évekből – mindkettőt leválasztották, majd
restaurálást követően visszahelyezték a falra; a Mária-kép két oldalán „egy-egy szí-
nes virággal telt váza képe került elő az óvatosan leszedett újabb vakolatréteg alól”
– ez a városi épületekben folytatott rétegfeltárás egyik legelső említése a magyar-
országi szakirodalomban.57 Az Úri utca 40. vakolatrétege alatt változatos motívum-
kincsű, 1780 körül készült festést találtak több helyiségben is, az Országház utca
2-ben csekélyebb maradványok voltak csak, de figurális ábrázolás is volt rajtuk, az
Úri utca 19. több helyiségének is „érett empire-stílusú faldísze” volt.
Seitl Kornél már említett, 1957/59-es bevezetőjében csak a barokk freskók és
szekkók pusztulásának veszélye nyert említést. Nem világos, hogy az 1957. évi
munkák során több festésleletről beszámoló Gerő Győző „véletlen szerencséjé-
nek”, az ilyen leletek megfigyelését eredményező nagyobb fogékonyságának vagy
részletesebb jelentéseinek tudható be, hogy más kutatók beszámolói nem szólnak
hasonlókról – könnyen lehet, hogy a középkoros régészeket ezek a nagyon „művé-
szettörténeti” részletek többnyire nem fogták meg. Gerő leírása szerint az Úri utca
47. emeletén 1957-ben talált, kis csúcsíves ablak falazott külső béllete csak nyomok-
ban megmaradt, „al secco technikával készült zöld alapon fekete-fehér színekkel
festett ornamentális díszítésű” volt.58 (6. kép) A Tárnok utca 18. homlokzatán kibon-
tott, barokk-kori szoborfülke falát kékesszürke festés borította, arany csillagokkal;
egy vályoggal elfalazott ablak bélletében „kék alapon fehér és barna színnel festett
barokk ornamentika van”.59 Gerő tett említést egy keretkő élszedésén megmaradt
vörösbarna festésnyomokról is.60
A háborús károk során feltárult budai Várnegyedet Gerevich László 1947-ben
közölt, népszerűsítő összefoglalásának címében, majd konklúziójában is – megóvá-
sára és helyreállítására felszólítva érthetően némileg propagandisztikusan – „egyet-
len gótikus városunk”-ként jellemezte: „A várban az ostrom után végzett régészeti
56
Molnár József: Régi falfestmények az ostrom utáni Várban. Budapest 3 (1947) 4/5. 159–161.
57
Uo., 159–160, a festmény fényképével (a leválasztásra és visszahelyezésre vonatkozó információt Szentesi
Editnek köszönöm).
58
Gerő Győző: Úri utca 47. sz. A budai vár házainak 1957. évi műemléki kutatásai. 1959. i. m. 355, 357. és
63. kép.
59
Gerő Győző: Tárnok utca 18. sz. uo., 318, 320.
60
Gerő Győző: Úri utca 8. sz. uo., 324.
24
munkák ismeretlen várost, kis országunk

egyetlen gótikus városát tárták fel.”61 Sop-
ron jelentős mértékben középkori volta
azonban már korábban is ismert volt. Bel-
városát is érték háborús bombakárok, az
igazi veszélyt azonban az elhanyagoltság
jelentette. Az ötvenes évek első felétől,
Dercsényi Dezső szavaival, „a műemlék-
védelmi munka […] fokozott mértékben
fordult hazánk egyik legtöbb műemlékét
őrző városa […] felé”. Dercsényi szer-
kesztőként az 1953-ban megjelent sopro-
ni műemléki topográfia 1956-os második,
bővített kiadásának közreadását többek
között azzal indokolta, hogy „a lakóházta-
tarozások újabb és újabb középkori rész-
leteket hoztak napvilágra”.62 Alapvetően
a megtalált kőkereteket, ülőfülkéket, eset-
leg a homlokzatfestések töredékeit vet-
ték figyelembe a helyreállítások során,63
amelyek a budaihoz hasonló rombolások
híján sokkal kevésbé tették szükségessé
a nagyobb beavatkozásokat. Nem vélet-
len, hogy a budai topográfiakötet számos 6. kép. A budai Úri utca 47. gótikus
periodizált lakóházalaprajzához hasonló ablakának rajza (Kutatás: 1957; kutató: Gerő
Győző – A budai vár házainak 1957. évi
egyetlen egy sem található a soproni kö-
műemléki kutatásai. 1959. i. m. 63. kép)
tetben, annak alaprajzai egyszerű építé-
szeti felmérések. A leglátványosabb kezdeti eredmény az Új utca 16. helyreállítása
volt 1952–1954-ben, ahol a homlokzat gótikus ablakainak részletét még 1943-ban
megtalálták, 1952-ben pedig további ablak- és ajtókeretek kerültek elő, mind in situ,
mind pedig másodlagos befalazásban; a topográfia szócikke szerint „a kivitele-
61
Gerevich 1947. i. m. 12.
62
Sopron és környéke műemlékei. 2. jav., bőv. kiad. Szerk. Dercsényi Dezső. Írták: Csatkai Endre et al. Buda-
pest, 1956. (Magyarország Műemléki Topográfiája, II.)
63
Ld. például a Szent György utca 3-at, a külvárosi Rózsa utca 6-ot: Sopron és környéke műemlékei. 1956. i.
m. 226, 373. és 144–146., 328. kép.
25
zésben nagy szerep jutott Szakál Ernő

szobrásznak”.64 Szakál Ernő azonban
egyben épületkutatói szemlélettel is
élt, amint azt a leleteket megörökítő
rajzokkal ellátott levelezése és kuta-
tási feljegyzései,65 továbbá egy Tóth
Sándortól Dávid Ferencnek írt levél és
rajzai66 – „Ernőt kikérdeztem, ennek
alapján a következő fő periódusokról
tudok beszámolni”, továbbá „A két kis
ablak közül az egyik az íróasztalunk
mögötti” – is mutatják. (7. kép)
Sopronban a lakóház-felújítások
ütemének felgyorsulása/felgyorsítá-
sa éppúgy 1957-ben kezdődött, mint
több más műemlékekben gazdag bel-
városban is (valójában a budai Vár-
negyedre is igaz ez)67 – a műemlékes
tervezői pályán az ötvenes évek köze-
pén indult Sedlmayr János szavaival:
az erőteljesebb építészi beavatkozás
7. kép. Szakál Ernő egy középkori színes során „lehetőségünk nyílt arra, hogy
festésrészletet ábrázoló vázlatrajza a soproni a műemléki épületek és elsősorban a
Új utca 16. homlokzatán, 1952–1953 lakóházak feltárásának és kiismerésé-
(Műemléki Tervtár) nek új módszereit kidolgozhassuk”.68
64
Uo., 297; Sedlmayr János: Műemléki lakóházak helyreállítása. Magyar Műemlékvédelem 1 (1960) 74:
3. jegyzet.
65
Sopron, Új utca 16. Szakál Ernő feljegyzései, vázlatai és levelezése Dercsényi Dezsővel és Entz Gézával,
1953–1954. Műemléki Tervtár, ltsz.: 06611. helyreállítási dokumentáció; egy középkori színes homlokzati
festésrészletet ábrázoló vázlatrajza: Lővei, Pál: Fassaden mit gemalter Quaderung bei Profanbauten des mit-
telalterlichen Ungarns. Putz und Farbigkeit an mittelalterlichen Bauten. Hrsg. Hartmut Hofrichter. Marksburg/
Braubach – Stuttgart, 1993, 92, 95. (31. jegyzet) és 15. kép.
66
A Dávid Ferenc 1966–1967-es bécsi tartózkodása idején írt levél (Műemléki Tervtár) nyolc oldalának fakszi-
miléje, a negyediken az Új utca 16-ra vonatkozó információk és rajzok: Simon Anna: „Az építészettörténet
régészeti módszere”. Álló épületek kutatásának módszertana Tóth Sándor írásai nyomán. Kő kövön. Dávid
Ferenc 73. születésnapjára. Szerk. Szentesi Edit, Mentényi Klára, Simon Anna. [Budapest], 2013, I: 200–201:
2. kép.
67
Sedlmayr 1960. i.m. 66, 74. (1. jegyzet); Dragonits Tamás: Az 1959–1960. évi várnegyedi műemlék-helyre-
állításokról. Magyar Műemlékvédelem 2 (1964) 73.
68
Sedlmayr 1960. i. m. 70.
26
De már a budai Várnegyed kutatási és helyreállítási munkáival párhuzamosan

megtörtént a műemléki kutatás módszertanának rögzítése, Csemegi József a korra
jellemző címadású „Módszeres műemléki kutatás a szocialista műemlékvédelem
szolgálatában” című tanulmányában.69 Ebben a „mai elvek szerinti kutatás minden
részletére kitér”, amint azt a Műemlékek Országos Bizottsága 1949-es feloszlatása
utáni évtized eredményeinek szentelt, első műemléki évkönyv kivitelezési kérdések-
kel (!) foglalkozó tanulmánya össze is foglalta: „A műemléki helyreállítás munkája
a kutatással kezdődik. Ennek célja, hogy építészi-műtörténészi és régészeti mód-
szerekkel tisztázza az épület építéstörténetét, napfényre hozza az esetleg elfedett,
beépített eredeti részeket, megvizsgálja az épületet statikai, talajmechanikai szem-
pontból, hogy mindezek alapján meghatározható legyen az épület helyreállításá-
nak-kiegészítésének módja és módszere. […] A kutatás általában a nyilvánvalóan
késői vakolatok leverésével indul meg, először kutatósávok formájában. A vako-
latsávok leverése nyomán a legtöbb esetben előtűnnek a várt építészeti részletek,
s kisebb mértékű további kutatás már azok formájára is érthető választ ad. Ilyen
formán kirajzolódik a homlokzat eredeti rendszere, természetesen a későbbi átépí-
tések okozta módosulásokkal. Fontos, hogy a vakolat eltávolítását olyan szak- vagy
segédmunkás végezze, aki ilyen jellegű munkákban járatos, mivel az esetleg több
rétegű vakolat alól sok esetben eredeti festésnyomok, vakolatok, bekarcolások ke-
rülnek elő, amelyek döntő jelentőségűek lehetnek az épület korának megállapítása
szempontjából. Már a vakolatok eltávolításával egy időben rögzíteni kell a megtar-
tásra ítélt eredeti vakolatrészeket. [...] Az épület belsejében a homlokzathoz hason-
ló módon távolítjuk el a vakolatot. Ezek eredménye mutatja az esetleg szükségessé
váló bontások helyét. […] Az átépítéseknél […] legtöbb esetben az épület saját
rom-anyagát használták fel, amely így gazdag faragottkő lelőhely lehet.”70
Az első műemléki évkönyvben a dokumentációnak szentelt tanulmányt Cse-
megi József írta.71 Ennek illusztrációs anyaga egyrészt budai témájú – a Fortuna
utca 18–20. telekhatárainak változásáról, illetve a Várnegyed bélyeges tégláiról –,
másrészt az 1955-ben kutatott, pécsi Káptalan utca 2. új szemléletű periodizációs
alaprajzai és a kutatás-helyreállítás eredményeit, illetve fázisait illusztráló fényképei
alkotják. Az utóbbi egyáltalán nem volt véletlen. Csemegi József az Építésügyi Mi-
nisztérium műemléki csoportja által, a vezetésével végzett kutatások eredményeit
69
Csemegi József: Módszeres műemléki kutatás a szocialista műemlékvédelem szolgálatában. Építészettörté-
neti és Elméleti Közlemények 2. (1953) 3–21.
70
Kollár Gyula – Ágostházi László: A műemléki kivitelezés kérdései. Magyar Műemlékvédelem 1 (1960) 196–197.
71
Csemegi József: A műemléki dokumentáció szerepe és jelentősége a korszerű műemlékvédelemben. uo.,
231–246.
27
korábban már részletes helyreállítási beszámolóban ismertette.72 Abban az építés-

történeti összefoglalást követően közel 15 oldalnyi, kisbetűvel szedett függeléket
közölt „A Káptalan u. 2. sz. műemléki épület 1955. évben végzett műemléki meg-
kutatása folyamán észlelt megfigyelések leírása a helyiségek sorszáma szerint”
cím alatt. A kutatási eredmények közlésének mélysége, részletessége talán máig
is páratlan, és az ötvenes években a vizsgálatok sokoldalúsága, a dokumentálás
mai szemmel is példaszerű volta mindenképpen kivételes volt. Különösen igaz ez
a belső terek vakolataira: „összesen vagy tizennyolc-féle vakolatmaradvány megfi-
gyelésére és időrendbe állítására került sor”, a közölt jelentésben az eredmények-
nek mind a vakolatok anyagára, mind a díszítőfestések színezésére, beosztására,
részleteire kiterjedő, részletes kiértékelésével, a 19. századi maradványokkal be-
záróan fényképekkel, rekonstrukciós és felmérési rajzokkal/akvarellekkel.73 A fes-
tések művészettörténeti kiértékelésére is azonnal sor került.74 Csemegi egyébként
nemcsak Pécsett lépett ki a Buda–Sopron körből, az ottani munkáját és eredmé-
nyei publikálását is megelőzte a siketnémák váci intézetének vizsgálata.75 Vácott
az 1951–1952-es homlokzatfelújítás során a barokk vakolat alól előkerült középkori
épületmaradványok nyomán a műemléki hatóság elrendelte az épület „műemléki
vizsgálatát”, a „műemléki kutatás”-t. Ennek során megtörtént a falazatok és anya-
guk elemzése, a korábbi nyílások és kőkeretek feltárása, a téglák jellemzőinek és
méreteinek rögzítése, a korábbi padlószintek meghatározása (a kapualjban régész
közreműködése nélkül 85 cm-es mélységig leásva hat korábbi járószintet azonosí-
tottak), a fűtési rendszer, a habarcslenyomatok, egy kváderfestéses barokk vakolat
maradványainak dokumentálása, egy részletes periodizációs alaprajz elkészítése.
Gerő László 1958-ban kiadott, „Építészeti műemlékek” című könyve a szerző
részben még háború előtti nemzetközi építészet- és műemlékvédelem-történeti
vizsgálódásainak eredményeire és a világháború utáni évtized magyarországi mű-
emlékvédelme tapasztalataira épült.76 Benne az ásatással azonosított „feltárás” és
a műemléképületek kutatását jelentő „tudományos feltárás” a „felvétel (felmérés)”
és a „fényképezés” tennivalókkal együtt a „Műemlékvédelmi munkák előkészítése”
72
Csemegi József: Jelentés a Pécs, Káptalan u. 2. számú épületen végzett műemléki kutatások eredményeiről.
Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1956) 8–30. és I–XVI. t.
73
Csemegi 1956. i. m. 23–26. és IX–XV. t.
74
Sarkadiné Hárs Éva: A Pécs, Káptalan-u. 2. sz. épület díszítő elemei. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve
(1956) 48–54.
75
Csemegi József: A siketnémák váci országos tanintézetének épülete. Művészettörténeti Értesítő 4 (1955)
134–149.
76
Gerő László: Építészeti műemlékek feltárása, helyreállítása és védelme. Budapest, 1958. – ld. még: Csemegi
József recenzióját a könyvről: Magyar Tudomány 66 = 4 (1959) 426–430. és Gerő László erre adott válaszát:
Magyar Építőművészet 9 (1960) 2. 60–62.
28
fejezet alfejezeteiként jelentek meg.77 A főleg budai felmérési rajzokkal és fény-

képekkel illusztrált fejezetben a tudományos feltárás bemutatása erősen épített
Csemegi József 1953-as, fentebb már említett közleményére. „A műemlékek hely-
reállítását megelőzően a különböző korban épített és átépített, bővített épületeknél
előzetes feltárásra van szükség. E kutatómunka – amennyiben bemutatható, úgy
bemutatása – elvégzésének és a kapott adatok rögzítésének módszere a budai
Vár 1950 után végzett műemléki helyreállításain alakult ki. […] Csemegi József
[… szerint] egy helyreállítandó épület pusztuló részeinek tudományos rögzítésére
ugyanúgy szükség van, mint valamely okból pusztulásra ítélt más történeti értéknek
vagy emléknek írásbeli, rajzbeli megörökítésére. A helyreállítások helyességének
utólagos elbírálását (sic!) is szükségessé teszi a töredék rögzítése eredeti – feltá-
rási – és munkaközi állapotában. Hasonlatos ez az ásatással folytatott feltáráshoz,
de itt olyan épületről van szó, melyet nem a takaró földréteg alól, hanem a takaró
vakolatréteg és a későbbi elfalazások alól kell feltárni. […] Gyakori […], hogy a
mai vakolat lefejtése után második, harmadik, negyedik réteget találunk…”78 A „tu-
dományos műemléki feltárás” munkamenetei Gerő szerint az előzetes műemléki
szemle, az előzetes kutatás, a morfológiai vizsgálat, a tudományos megfigyelések
rögzítése, a műemlékre vonatkozó történeti adatok, a szakirodalom és tudományos
megállapítás összegyűjtése, végül a tudományos értékelés. „Az előzetes kutatás a
műemléki állagnak a megállapítását célozza, és ezért csak felületi jellegű. Vakolat-
leverésekre és kisebb falbontásokra szorítkozik. A kutatásnál nemcsak eredeti rész-
letek, de másodlagosan elhelyezett kövek is kerülhetnek elő, amelyek a műemlék
helyreállítását befolyásolhatják, tehát az előzetes kutatást a terv készítése előtt kell
elvégezni. A kutatás további feladta a morfológiai vizsgálat. Fényt derít az építkezés
építési koraira, a különféle részek egymásutánjára. E célból az épületszerkezetek
műszaki és formai kialakítását stíluskritikai alapon vizsgálja. Megvizsgálja az épület
falait, födémeit. Próbabontásokkal megállapítja építési anyagukat, a falrakás mód-
ját, a falak és a födémek építési egymásutánját stb.”79
Az ötvenes évek kutatási „boom”-ja, az állami műemlékvédelem 1957-ben be-
következett valódi intézményesülése mind országosan, mind Budapesten, egy új
régész, építész, művészettörténész generáció jelentkezése nemcsak a kutatási
módszerek gazdagodásában mutatkozott meg, de „nevezéktani” következmén�-
nyel is járt. Először a résztvevők mindennapi beszédében, a tervmegbeszélések
„szleng”-jében jelenhetett meg az a műemlékek felmenő falainak vizsgálatára máig
77
Gerő 1958. i. m. 127–150.
78
Uo., 138, 140.
79
Uo., 138, 142.
29
legáltalánosabban alkalmazott – tömör, egyszavas, ugyanakkor szemléletes, így

hamar népszerűvé vált – elnevezés, a „falkutatás”, amely a nyomtatott hírekben
és a szakirodalomban 1961-ben látszik meghonosodni. Megjelenési dátumát te-
kintve talán a legelső Éri Istvántól való: a várpalotai várban „a romosan álló keleti
épületszárny belsejében kell a helyreállítást megelőző falkutatást elvégeznünk.”80
A Műemlékvédelem folyóiratban az az évi harmadik szám „Rövid hírek” rovatában
Gergelyffy András közlése a legelső: az egyik oldalon a soproni Kolostor utca 5. –
Új utca 8. „helyreállítást megelőző megkutatásáról” írt még, míg a lovászpatonai ev.
templom külső helyreállítási munkálatai 1959-ben már „falkutatással, régészeti fel-
tárással és a tető helyreállításával kezdődtek. […] A helyreállítás során bemutatásra
kerültek a falkutatás kapcsán előbukkant románkori és gótikus építészeti részletek.
A külső falfelületen középkori festés csekély maradványait is feltárták.”81 A követ-
kező folyóiratszám hasonló rovatában: a Pannonhalmi Főapátságban „a falkutatás
során a déli kerengőszárny falában románkori kapuzat került elő”, a vizsolyi ref.
templomban „a megelőző falkutatások napvilágra hozták a jelenlegi hajó gótikus
déli bejáratát, valamint az eredeti hajó festett, lépcsőzetes románkori déli kapuját és
három román ablakát is”, a pácini várkastélyban „a megelőző vakolatleverés során
reneszánsz nyíláskeretek jöttek napvilágra”, „a várpalotai vár helyreállítása során a
falkutatás újabb gótikus részleteket tárt fel”.82 (8. kép) A kifejezés azonnal bekerült
a külföldi szakirodalom és nemzetközi kapcsolatok ismertetése során használt ter-
minológiába. A varsói vár helyreállítása során „tíz évvel ezelőtt még a romtalanítás
és a kutatás volt a feladat. Szakszerű falkutatásokra – akár csak nálunk – a hábo-
rús események, az 1944. évi robbantás után nyílt alkalom.” (Rozványiné Tombor
Ilona)83 Prágában „először falkutatásokat és ásatásokat végeznek, hogy az épület
szervezetét feltárják. A kutatásokat a helyreállító munka megindulta után is tovább
folytatják. Minden leletet dokumentálnak. A tanulmányozás a rekonstrukció befeje-
zéséig tart.” (Gerő László)84 „Tanulságos volt megfigyelni a régészeti és falkutatási
munkákkal kapcsolatban, hogy a tudományos kutatók és építészek között szoros
együttműködés van és a problémák közös megoldására törekednek.” (Entz Géza)85
80
Éri István: Az ásatás legújabb eredményei módosítják a várral kapcsolatos nézeteket? Napló [Veszprém]
1961. április 27. 8.
81
Műemlékvédelem 5 (1961) 181, 182.
82
Uo., 237, 238, 239.
83
Rozványiné Tombor Ilona: Fordítások az O.M.F. könyvtárában. Műemlékvédelem 5 (1961) 193.
84
Gerő László: A „Városépítéstörténet és építés történeti városokban” c. akadémiai munkaközösség első nem-
zetközi konferenciája (Erfurt – 1956) [a konferencia anyagát tartalmazó, 1959-ben megjelent kötet ismerteté-
se]. Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények 5 (1961) 250.
85
Entz Géza: Jelentés németországi kiküldetésemről. Műemlékvédelem 5 (1961) 232.
30
„A gótika korszaká-
ra […] nemcsak a
későbbi ábrázolá-
sok, hanem ásatá-
sok, falkutatások és
a Múzeum eddig fel-
dolgozatlan kőanyaga
is jó alapot szolgál-
tatnak.” (Entz Géza)86
A Műemlékvédelem
1962. évfolyamában
Gergelyffy Andráson
kívül még Ágosthá-
zi László, Gerőné
Krámer Márta, Sedl
mayr János, Zádor
Mihály írásaiban sze-
repel a „falkutatás”,
8. kép. 14. század végi, karcolt-festett, kváderezett homlokzati
1963-ban és 1964-
vakolatdísz a várpalotai várban (Kutató: Gergelyffy András,
ben a Műemlékvéde- majd László Csaba; vázlatos felmérési rajz: László Csaba)
lem és a Vasi Szemle
Ágostházi Lászlótól, Gergelyffy Andrástól, Kissné Nagypál Judittól, Szabó Jánostól,
a Pazár Miklósné – Joó Tibor szerzőpárostól jegyzett tanulmányaiban, 1965–1969
folyamán az eddigiek mellett további folyóiratokban és napilapokban is megjelent
a kifejezés, Ambrusné Kozák Éva, (ifj.) Bibó István, Budai Aurél, Dercsényi Dezső,
Horler Ferenc, Horler Miklós, Koppány Tibor, Kozák Károly, Nagy Emese, Pamer
Nóra, Schönerné Pusztai Ilona, Szentkirályi Zoltán, Szűcsné Czeglédy Ilona, Voit
Pál tollából – vagyis általánosan elfogadottá vált műemlékes körökben, a régészek,
a művészettörténészek, az építészek között egyaránt. A budai Várnegyedben vég-
ső soron még egységesen kezelt épületkutatás ekkor már szétvált „régészeti és
falkutatások”-ra.87
86
Entz Géza: ism.: Nagy Zoltán – Papp Imre: Szeged. Budapest 1960. Művészettörténeti Értesítő 10 (1961) 71.
87
Horler Miklós: A műemlékhelyreállítás irányelvei. Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények 11 (1967)
459; Pamer Nóra: Az Országos Műemléki Felügyelőség régészeti munkái 1967–1968. Magyar Műemlékvé-
delem 5 (1970) 385–386., illetve Tóth Sándor: Az Országos Műemléki Felügyelőség falkutatásai 1967–1968.
uo., 387–390; Pamer Nóra: Az Országos Műemléki Felügyelőség ásatásai 1969–1970. Magyar Műemlékvé-
delem 6 (1972) 427–430., illetve Tóth Sándor: Az Országos Műemléki Felügyelőség falkutatásai 1969–1970.
uo., 431–436.
31
A kifejezés megszületésének állomásait jelzik a hivatalvezetői utasítások. 1960.

november 5-én a tervezési munkák menete kapcsán még „falfeltárás” szerepel:
„A programnak ki kell terjednie a tudományos előmunkálatok során szükséges
helyszíni régészeti és falfeltárásokra is, hozzávetőlegesen meghatározva, hogy az
épület mely részén, milyen mértékű és jellegű feltárásokra lesz szükség a terve-
zést megelőzően. […] A helyszíni falfeltárási munkákat a tervező tartozik a helyi
tanácsnak bejelenteni.”88 Az 1961. december 4-én kelt utasítás már a „falkutatás”-t
használta: „A kutatási naplóba minden a kutatással kapcsolatos, helyileg pontosan
meghatározott adatot, eseményeket (régészet, falkutatás, lelet) írásban, szükség
szerint rajzban rögzíteni kell.”89 1962. május 23-án, a műemlék-helyreállítások tudo-
mányos és műszaki munkamenetét szabályozó utasításban: „A jóváhagyott kutatási
program alapján a régész megkezdi az ásatásokat, ezzel párhuzamosan a tervező,
a régész, ill. műtörténész bevonásával a fennálló falak kutatását végzi. Az ásatási
és falkutatási munkák építészeti vonatkozású eredményeinek felmérését a tervező
végzi az épület általános felmérésével együtt.”90 Ezek az idézetek is alátámaszt-
ják, hogy a kifejezés használatában 1961 jelentette az áttörést. A falkutatás hivatali
– hatósági jellegű, és nem módszertani – szabályozására csak több mint másfél
évtizeddel később, 1978. július 14-én került sor: „az épületen végzendő operatív
feltárások […] két fő ágra oszlanak: a régészeti feltárásokra vagy más szóval ása-
tásokra, és a falkutatásokra. Bár a két kutatásterület munkája egy és ugyanazon
objektumra, egy helyreállítandó épületre irányul és célja annak építéstörténeti peri-
ódusait lehető teljességgel megállapítani, mégis a kettő hatáskörének és módsze-
reinek szabályozását tekintve teljesen különböző helyzetben van.”91 (Az irat teljes
szövegét lásd a Függelékben.)
A „falkutatás” kifejezésének alkalmazásában láthatóan úttörő szerepet játszó
Gergelyffy András Dercsényi Dezső kedvenc tanítványaként 1957 nyarán került az
alig korábban alakult Országos Műemléki Felügyelőségre. A bélapátfalvai ciszterci
templomról írt, friss szemléletű szakdolgozata és annak publikációja nagy hatással
volt a nála fiatalabb művészettörténész évfolyamokra. Emellett műemléki kutatásai
is hatással lehettek a falkutatás módszertanát később továbbfejlesztő Dávid Fe-
88
34. sz. Hivatalvezetői utasítás. Tárgy: A tervezési munkák menetének és a tervek jóváhagyásának szabályo-
zása. 1960. november 3., 1. old. Tudományos Irattár OMF II. sorozat, 1. doboz.
89
29. sz. Hivatalvezetői utasítás. Tárgy: Tudományos kutatási napló bevezetése. 1961. december 4. Tudomá-
nyos Irattár OMF II. sorozat, 1. doboz.
90
13. sz. Hivatalvezetői utasítás. Tárgy: A tudományos és műszaki munkák menetének szabályozása a műem-
lékhelyreállítások során. 1962. május 23., 2. old. Tudományos Irattár OMF II. sorozat, 1. doboz.
91
9. sz. Igazgatói utasítás: Falkutatási munkák végzésének szabályozása az Országos Műemléki Felügyelőségen
belül. 1978. július 14. [Összeáll. Horler Miklós, Császár László] Tudományos Irattár OMF II. sorozat, 4. doboz.
32
rencre,92 akinek azonban amúgy sem kellett sok biztatás: 1958 őszén, még első
éves egyetemistaként, a tanszéki tanulmányi kiránduláson Marosi Ernővel közösen
kibontotta a leveleki katolikus templom középkori kapuját,93 majd 1963-ban az OMF
frissen Sopronba helyezett munkatársaként magánszorgalomból nekilátott a Bá-
nyászati Múzeum megkutatásának, régi kőkereteket keresve.94 Dávid Ferencnek
az OMF egyetlenként vidékre helyezett művészettörténészeként a soproni város-
rekonstrukció tudományos hátterének biztosítása lett a feladata – két évvel később
néhány évre csatlakozott hozzá Tóth Sándor, aki már a gimnáziumban is osztálytár-
sa volt. A falkutatás bővülő-tisztázódó módszerei szempontjából érdemes először
Tóth Sándor egy rövid évtized gyakorlati tapasztalataiból leszűrt véleményét idézni:
„A történettudomány szempontjából korlátozottabb jelentőségű a műemlékek
felmenő falain végzett archaeológiai kutatások kérdése: a fennálló épületek arány-
lag rövid történeti időszakból származnak, és létrejöttüket nagyrészt hasonló jellegű
társadalmi kiválasztódás determinálta, mint az írott forrásokét. A probléma mégsem
elhanyagolható, mert az építészet nemcsak az építtetők igényeire, életkörülménye-
ire vonatkozólag nyújt fontos adatokat, hanem – mint mesterség és művészet – a
termelőerők és a tudat fejlődését is visszatükrözi.
A műemlékügy sajátos szervezetéből adódóan önálló falkutatási módszertan
mindeddig nem jött létre; ilyen irányú – egyelőre korlátozott és elszigetelt – kezde-
ményezések csak a legutóbbi időkben jelentkeztek A falkutatás kezdettől fogva a
helyreállítási tevékenységnek volt alárendelve; módszerei a restaurálási alapelvek-
ből adódtak. Bár az önállósulás megindult, döntő változás mindeddig nem történt;
a falkutatás problematikáját tehát a helyreállítás gyakorlatától elszakítva nem lehet
vizsgálni.
A […] a purista restaurálások korában a falkutatás [sic!] célja a legkorábbi álla-
pot feltárása volt; az utóbbi évtizedekben viszont a periódus-kutatás terjedt el, ami
határozottan jelzi a történetiség szempontjainak érvényre juttatását.
[…] Az építészet és a történetiség szempontjainak a helyreállított épületen törté-
nő egyidejű érvényre juttatására irányuló törekvés pillanatnyilag a műemlékvédelem
‘alapvető ellentmondása’, amely véleményem szerint csak a kétféle problematika
különválasztása, vagyis a falkutatás önálló módszertanának és kereteinek megte-
remtése útján lenne feloldható.
Az építészi és történészi szemlélet ütközése a közelmúlt falkutatási gyakorlatára
is rányomja bélyegét: bármennyire is előtérbe került a periódusok kutatása, a fel-
92
Ezt Marosi Ernő vetette fel egy beszélgetésünk során.
93
Marosi Ernő: Dávid Ferenc 1940–2019. Ars Hungarica 45 (2019) 143.
94
Kő kövön 2013. i. m. I.: 72.
33
tárás – a különböző korú épülettömegek szétválasztásától eltekintve – elsősorban

a helyreállítható részletek felkutatására irányult, és nem arra, hogy az épület egé-
szében bekövetkezett változásokat nyomon kövesse.
Nyilvánvaló, hogy történeti szempontból az utóbbi lenne a helyes megoldás;
ehhez azonban a kutatás kiindulópontjának kellene megváltoznia. Egy épület pe-
riodizációja nem elsősorban a részletek műformáiból adódik, hanem döntően a kü-
lönböző korú falazatok és falburkoló anyagok (vakolat) egymáshoz és a beépített
szerkezetekhez való viszonyából. A fal, ill. annak kötőanyaga, valamint a sima va-
kolat az építész számára semleges, behelyettesíthető dolog; a történész számára
pótolhatatlan: […] olyasfajta szerepet játszik, mint a szint alatti kutatásoknál a ta-
laj. […] egy épület történetét a maga teljességében csakis ezeknek az építészeti
szempontból semleges alapelemeknek a vizsgálatával lehet felfejteni: egyedül ilyen
alapon jöhetne létre a modern ásatási technika alapelveivel egyenértékű falkutatási
módszer. A fejlődés azonban ebben az irányban csak megindult; elterjedtnek ez a
metódus nem nevezhető.”95
Tóth Sándor elemzése kapcsán mindenképpen kiemelendő, mennyire új volt
annak idején Möller István fentebb idézett, a vakolatok, habarcsok, építőanyagok
vizsgálatára kiterjedő szempontrendszere, és milyen mértékben volt meghatározó
a kutatások egész fejlődési folyamatában a már Schulek Frigyesnél, majd érett for-
mában Möllérnél és Lux Kálmánnál megjelent, Csemegi Józsefnél hangsúlyozott
periodizációs igény háború utáni budai (és pécsi) beteljesülése. Csemegi József
módszertana ugyanakkor világosan tükrözi azt a helyreállítás-központú építészi
szemléletmódot és prioritásrendszert, amellyel szemben tartotta szükségesnek
Tóth Sándor az önálló, történeti szempontú falkutatás-módszertan kidolgozását és
főleg használatát.96
Ehhez azonban részleteiben is végig kellett gondolni az 1960-as évek soproni
munkáinak tapasztalatait. Az indulás aligha volt független a helyszín adottságaitól:
a Sopronba helyezett Dávid Ferenc előtt ott volt a helyi művezetőség akkor már
évek óta alakuló gyakorlata és talán még inkább az ötvenes évek műemléki munkái-
ba bekapcsolódó Szakál Ernő példája. Dávid szemléletének alakulása szempont-
jából fontosnak tűnik az a tény is, hogy a török hódoltság másfél évszázada által
alapvetően megszakított budai háztörténetekkel szemben (a természetesen akkor
is lakott épületek használatának építészetileg megfogható nyomai meglehetősen
csekélyek voltak – a házakat a törökök csak „lelakták”, de nem építették) Sopron-
ban hat-hétszáz év folyamatos változásai rétegződtek egymásra – a hagyományos
95
Tóth Sándor: Régészet, műemlékvédelem, történelem. Építés- Építészettudomány 5 (1973) 624–626.
96
Ld. még: Simon 2013. i. m. 197–212.
34
régészeti érdeklődés középkori terepe nem vált el az újkor periódusaitól, hanem

szervesen alakult át azok irányába. Alig ötévnyi soproni munka után Dávid Ferenc
egy a Műemlékvédelemben közölt rövid cikkben foglalta össze addigi tapasztalatait
– egyben utalva a kutatómunka során alkalmazott módszerekre:97
„A belső kutatásra […] csak a kiviteli időben kerülhet sor […] a kivitel időszaka a
tudományos kutatásra általában elegendő. […] A szükséges falkutatás mennyisége
nagy. Ezért – különösebben kezdetben – a fontos kiegészítő levéltári kutatásra nem
volt mód. […] A lakóházak falkutatása bonyolult. A téma meglehetősen feldolgozat-
lan. Így az alaprajzok fejlődésének tipológiája, melynek bizonyos ismerete a kutatás
alapja lehetett volna, tulajdonképpen többéves munkánk eredménye lett. A datálha-
tó kőszerkezetek is ritkák. A lakrész tulajdonosok (a bérlakás-rendszer Sopronban
oklevelesen visszavezethető a XV. sz.-ig) az épület kisebb s változó határú részeit
tatarozták, s így az épület különböző részein feltárt rétegsorok nehezen egyeztet-
hetők. S végül: az egyszerűbb javítások módjában többszáz év alatt alig van válto-
zás, ami szintén megnehezíti az építési korok elkülönítését. A feladat elvégzéséhez
segédeszközül a falazatok, vakolatok datálását kellett megkísérelnünk.” A néhány
felsorolt tapasztalat a kőfalazatok technikai jellemzőire, a falazási módokra és ezek
történeti változásaira, a kövek bányahelyeire, a téglák használatára, a faragott kő-
ből készült falsarokkiképzésre (armírozás), a zsaluzat használatára vonatkoznak.
„Még óvatosabban használhatók fel azok a tapasztalatok, amelyeket a vakolatok
megkülönböztetése céljából tettünk. E téma a Möller-féle kísérletek óta többször
felmerült már. A soproni tapasztalat szerint vakolatok önmagukban, kísérő adatok
nélkül végeredményben nem datálhatók. Az összetételek (amennyire laboratóriumi
vizsgálatok nélkül megismerhetők) a középkortól a cement megjelenéséig lénye-
gesen nem változtak, s a megdolgozások mindegyike ismert ma is. Speciálisan,
tehát szerepükkel együtt tekintve, mégis szolgálhatnak a vakolatmegdolgozások
kronológia céljára, elsősorban a homlokzatvakolatok.” Részletesebben kitért a va-
kolatok és tagozatok színezési divatjának változásaira, a vakolatok készítési techni-
káira. „A […] megfigyeléseknek e sorát az ország egész területéről összegyűjtendő
adatokkal kellene összehasonlítani, építőgyakorlat és a díszítésmódok változásaira
vonatkozóan, melyeket azonban csak a kőszerkezetek segítségével használhatunk
pontosabb datálásra.” (9–12. kép)
Dávid végül kitért a Városi Levéltárban szerzett tapasztalatokra. A városi tégla-
égető kemencék a középkor végétől csaknem teljes elszámolásai a bevételek, a
vásárlók felsorolásával lényegében minden építkezésre hasznosíthatók voltak, de
az anyag használhatóvá tételéhez, mint a teljes levéltári anyaghoz is, a háztulaj-
97
Dávid Ferenc: Műemléki kutatás Sopronban. Műemlékvédelem 12 (1968) 206–208.
35
9. kép. Utcai emeleti szoba falnézete a 14. századi egykori faburkolat gerendalenyomataival a
soproni Szent György utca 12-ben (Kutatás: 1981; kutató: Dávid Ferenc és Lővei Pál; felmérés:
Lővei Pál és Simon Zoltán; rajzoló: Plank Ibolya)
donosok azonosítására volna szükség. 1617-től a bírósági anyagban „a polgárok

elhalálozása után rendszeresen inventarizálták a hátrahagyott ingatlan és ingó ha-
gyatékot minden esetben, ha több örökös volt. Ezekből az inventáriumokból a ház
egykorú alaprajzának ismeretében, a ház és lakás újkori története földeríthető len-
ne. Az inventáriumokat követő adósságjegyzék és a hagyatéki tárgyalás gyakran
tartalmaz építési munkára vonatkozó adatokat is. Közvetlenül használható az az
1766. évi lakásfelvétel, mely adókivetés végett készült, s a város minden házának
helyiségenkénti felsorolását és e helyiségek értékelését adja. 1776-tól származik
a háztelkek egy hasonló teljességű felmérése is […]. 1837-ből származik az első
városi építési szabályrendelet […]. Az építési engedélyezésre benyújtott tervanyag
a kiegyezés után válik csak teljessé. Ennek az anyagnak gyűjtését és topográfiai
azonosítását egy levéltáros munkacsoport végzi az Ingatlan-kezelő Vállalat megbí-
zásából. A levéltári források kiaknázása a jövőben bizonyosan teljesebb lesz, mint
az eddigi munkák során volt, de a feladat óriásinak tűnik. Bizonyos, hogy fontos
források sora fog előkerülni illetve válik alkalmazhatóvá a jövőben, amikor a hely-
reállítások jórésze már megtörtént. Ezért is feltétlenül szükséges, hogy az elmúlt
években történtnél lényegesen több időt fordítsunk a feltárások egyidejű műsza-
36
10. kép. Emeleti konyha falnézete a soproni Szent György utca 12-ben (Kutatás: 1981; kutató:
Dávid Ferenc és Lővei Pál; felmérés: Lővei Pál és Simon Zoltán; rajzoló: Plank Ibolya)
ki-fényképes-leíró dokumentációjára, mellyel majd a most kialakított koncepciók fe-

lülvizsgálhatók, kiegészíthetők lesznek.”98 A soproni levéltári források kívánatosnak
tartott feltárási programjából Dávid Ferenc maga sokat el is végzett: munkájának
fontos településtörténeti hozadékát jelentette az 1300 körül épült Ó-zsinagóga ku-
tatását bemutató, dísztelen kis kötetben99 a zsidók lakta Új utca egységes mérték-
rendű, középkori telekosztásának meghatározása, jóval később pedig a Sopron
belvárosának házait és háztulajdonosait, a tulajdonviszonyok változásait a késő
98
Dávid 1968. i. m. 206–207.
99
Dávid Ferenc: A soproni ó-zsinagóga. Budapest, 1978; Dávid Ferenc: Sopron – Ó-zsinagóga. [Budapest],
1981. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 100.); Dávid Ferenc: Sopron – Alte Synagoge – Old Synago-
gue. Budapest, 1994. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 100/A.).
37
középkortól a II. világháború kezdeté-

ig feltáró, háromszerzős munka100 álta-
la összeállított, az 1523 és 1734 közötti
időszakra vonatkozó része. Az ilyesfajta
munkákhoz a városok földrajzi-történeti
tereiben hosszú időn keresztül végzett
kutatások során elsajátítható történe-
ti „térlátás”, igen fegyelmezett, logikus
gondolkodás, valamint a bonyolult rejt-
vények iránti érdeklődés egyaránt szük-
séges.
A levéltárak nyújtotta forrástípusok
kevésbé, az ezek nyújtotta konkrét lehe-
tőségek azonban településenként változ-
nak, amit a kutatások sikere érdekében
minden városban fel kellett tárni. Amikor
a győri belváros helyreállítási munkái
nagyszabású program keretében napi- 11. kép. 18–19. századi, több periódusú
rendre kerültek, Dávid Ferenc elkészítet- cserépkályha lenyomatai a soproni Szent
te a legkorábbi, kora újkori telekkönyvek György utca 12. emeletén (Kutatás: 1981;
(1567, 1617) alapján a telekviszonyok kutató: Dávid Ferenc és Lővei Pál; felmérés:
rajzi rekonstrukcióit. Önként vállalt pe-
101 Lővei Pál és Simon Zoltán;
rajzoló: Plank Ibolya)
dagógiai szerepe keretében az általa
102
a konkrét falkutatások elengedhetetlen

részének tekintett levéltári alapkutatások és „mélyfúrások” technikájába sorra be is
vezette az OMF-hez az 1970-es évek végétől felvett, kezdő művészettörténészeket,
leginkább Kőszegen és Győrben.103
100
Dávid Ferenc – Goda Károly – Thirring Gusztáv: Sopron belvárosának házai és háztulajdonosai 1488–1939.
Sopron, 2008.
101
Máig kiadatlan, nagyméretű rajzai: Műemléki Tervtár.
102
1976-tól 1984-ig évente Sopronban műemlékvédelmi tudományos konferenciákat szervezett, amelyek fő
célja a korábbi évtizedek előzményeire építve kidolgozott komplex falkutatási módszertan ismertetése volt,
de ennél szélesebb körben nyújtott lehetőséget a műemlékvédelem tudományos feladatairól folytatott esz-
mecserére. Ezek a nem csupán a műemléki szervezet munkatársainak rendezett konferenciák pedagógiai
tevékenységét a tágabban vett műemléki szakma egésze számára elérhetővé tették: Dávid Ferenc: Műem-
lékvédelmi tudományos konferenciák Sopronban. Magyar Műemlékvédelem 9 (1984) 427–432.
103
Ld. pl.: Facsádyné Mentényi Klára: A kőszegi Chernel utca lakói a XVIII. században és a XIX. század első
felében. Vasi Szemle 36 (1982) 586–597; Bariska István – B. Benkhard Lilla – Ivicsics Péter – Mentényi Klá-
ra – Söptei Imre: Kőszeg műemlékei. A készülő topográfiáról. Kő kövön 2013. i. m. I.: 328, 329–330.: 4.
38
Dávid Ferenc soproni kutatásai

egyre szélesebb város- és életmód-
történeti összefüggésben nyerték el
az egyedi eseteken túlmutató jelentő-
ségüket. Ma is érvényes korai főműve
a Sopron gótikus lakóházait elemző
tanulmánya, az alaprajzok és a tö-
megformálás történeti fejlődésével,
az anyaghasználat, a részletformák,
az épületrészek használati módja,
a díszítés technikái elemzéseivel.104
Későbbi nagyszámú, nagyobb részt
csak rövid összefoglalásokban105 köz-
zétett soproni épületkutatása az alap-
vetését gazdagította, de egyben meg
is erősítette. Eredményei a magyar-
országi városkutatás művészettörté-
12. kép. Másodlagos befalazásból kibontott
nész, régész és történész résztvevői
kőelemekből összeállított gótikus ablak rajzi által más városok vonatkozásában is
rekonstrukciója a soproni Szent György utca 12- hasznosíthatók voltak.106
ből Kutatás: 1981; kutató: Dávid Ferenc és Lővei Valójában érthetetlen, hogy ha az
Pál; rekonstrukciós rajz: Lővei Pál) elszórt budai belső falfestésleletekre
esetleg nem is, de a pécsi Káptalan
utca 2-ben Csemegi József vezetésé-
vel 1955-ben feltárt és dokumentált, a középkortól a 19. századig terjedő sorozatot
alkotó falképdekorációkra miért nem figyelt fel a műemlékes szakma. Így aztán a
reveláció erejével hatott a soproni Új utca 18. alatti lakóház három helyiségében a
későbbi vakolat és meszelés alatt Dávid Ferenc által 1968-ban megtalált, részben
jegyzet; Lővei Pál – Nagy Judit: A győri Liszt Ferenc utca háztulajdonosai a 17. század végétől a kiegyezésig.
Uo., 307–325.
104
Dávid Ferenc: Gótikus lakóházak Sopronban. Magyar Műemlékvédelem 5 (1970) 95–123.
105
Fontos későbbi összefoglalás: Dávid Ferenc: Sopron. Művészet Zsigmond király korában 1387–1437. Szerk.
Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde Budapest, 1987, II.: 199–209.; eredményeit hasznosította a soproni
várostörténeti atlasz: Magyar Várostörténeti Atlasz 1. Sopron. Összeáll.: Jankó Ferenc, Kücsán József, Szen-
de Katalin. Dávid Ferenc, Goda Károly és Kiss Melinda közreműködésével. Sopron, 2010.
106
Vö.: Feld, István: Buda (Ofen) és Sopron (Ödenburg) – Meilensteine der ungarischen städtischen Haus-
forschung. Hausbau und Bauforschung in Ungarn. Hrsg. István Feld, Ulrich Klein. Marburg, 2004. 27–34.
(Jahrbuch für Hausforschung, Band 47); Feld István: Buda és Sopron – a magyar középkori városi lakóházak
kutatásának mérföldkövei. Kő kövön 2013. i. m. 177–196.
39
saját kezűleg fel is tárt, – igaz – figurális jeleneteket is hordozó falfestés.107 A már
az első felismerés nyomán tervszerűvé vált vizsgálatoknak az eredménye a Fő té-
ren álló Fabricius-házban az azóta a városi életmódnak szentelt múzeumi kiállítás
hátteréül szolgáló, többféle dekorációs rendszer bemutatását lehetővé tévő, festett
falképdísz megtalálása. A helyiségekben a soproni polgárlakások máig érvényes
és sikeres bemutatásához a leltárak kiterjedt levéltári vizsgálatán alapuló forgató-
könyvet, a berendezés összegyűjtését és elhelyezését a muzeológus Askercz Éva
készítette el108 – lényegében bemutatva, hová futhatna ki akár minden esetben is a
minden részletében elvégzett falkutatás és a kapcsolódó levéltári mélyfúrás (persze
a múzeumi gyűjtemények anyagát felhasználva). Gyorsan kiderült, hogy ezek és a
további soproni festett dekorációk egyáltalán nem kivételesek: az 1980-as években
a történeti belvárosok tervszerű helyreállítása során a vakolat- és festésrétegek Dá-
vid Ferenc eredményeire alapozva már mindenhol elvégzett kutatói és festőrestau-
rátori vizsgálatai jelentős számú festett helyiséget tártak fel többek között Győrött,
Székesfehérváron, Pécsett, Kőszegen, Miskolcon, Tokajban.109 (13. kép) Az egy-
re nagyobb számú – városi lakóházakban és kastélyokban feltárt – lelet értékelé-
se során Dávid lényegében sosem publikált vizsgálatai kiterjedtek az újkori világi
falkép-dekorációk keltezésére, tipologizálására, megrendelői és készítői hátterének
feltárására, széles körű elterjedésére. Az új leletek segítségével sikerült a gyakran
generációnként egymásra rétegződött festett díszek „fejlődési” sorának, technikai
jellemzőinek meghatározása is, esetenként már a 17. századtól a 20. század elejéig:
ezek az eredmények gyorsan beépültek a fiatalabb kutatók – alapvetően a tanítvá-
nyai – falkutatási gyakorlatába.110 Dávid később több közleményben tette közzé a
fertődi kastélyegyüttesre, például az egykori enteriőrökre vonatkozó, új szemléletű
eredményeit.111 Ennek során a történeti térhasználat és az ehhez kapcsolódó de-
korációs rendszerek korábban nem ismert jellegzetességeit, részleteit ismerte fel
107
Galavics Géza: Francia regény két XVIII. századi falképsorozaton. (Fénelon Télémaque-jának hazai fogadtatá-
sához). Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk. Zádor Anna, Szabolcsi Hedvig.
Budapest, 1978, 398; Dercsényi Balázs: Az Országos Műemléki Felügyelőség falképrestaurálási munkái
1969–1970. Magyar Műemlékvédelem 6 (1972) 425–426; Kutatás – helyreállítás. Dávid Ferenc fontosabb
munkái. Összeáll. Simon Anna. Kő kövön 2013. i. m. I.: 74.
108
D. Askercz Éva: Polgári otthonok a 17–18. századi Sopronban. Arrabona 18 (1976) 89–143; D. Askercz Éva:
Sopron – Fabrícius-ház 1. [Budapest], 1980. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 23.).
109
Vö.: Galavics Géza: A barokk szobafestés mint dekorációs műfaj. Egy nyugat-dunántúli festő vázlatrajzai.
Város és művészet. Tanulmányok Askercz Éva születésnapjára. Soproni Szemle 62 (2008) 262–278.
110
Valójában nem kizárólag a gyakorlatba, vö.: Somorjay Sélysette: 18. századi festett szobabelsők – kutatási
feladatok. Művészettörténeti Értesítő 37 (1988) 212–230.
111
Dávid Ferenc: Eszterháza belső terei. Ars Hungarica 28 (2000) 73–95; Dávid Ferenc: A fertődi Esterházy
kastély történeti helyiségkönyve: funkciók és falburkolatok. Ars Hungarica 30 (2002) 237–320.
40
– munkái szerves folytatását jelen-

tették a falkép-dekorációkkal kap-
csolatos vizsgálódásainak.
Dávid Ferenc műemléki kuta-
tásai során a városépítészet és
a gyakran átépült, sokperiódusú
városi lakóházak vizsgálataival
volt talán legnagyobb hatással a
műemlékvédelem korszerű tudo-
mányos hátterének megteremté-
sére, de épületkutatási módszerét
más épülettípusok esetében is
kamatoztatni lehetett. A főleg kö-
zépkori templomok és várak kuta-
tásával megbízott, pályájukon az
1970-es években indult, magukat
nem csupán az ásatásokra kor-
látozó, de az épületek egészével
foglalkozó, fiatal műemlékes ré-
gészek is követték épületkutatási
szemléletének alkalmazásában.
A Tóth Sándor szerint 1973-ban
elterjedtnek még nem nevezhe-
13. kép. 20. századi, kvádermustrás szobafestés a
tő falkutatási metódus az OMF győri Király utca 20-ban (Kutatás: 1982;
Tudományos Osztályának Dávid kutató: Lővei Pál; fotó: Műemléki Fotótár, az OMF
erőfeszítéseitől egyáltalán nem Soproni Építésvezetősége Fotótára, ltsz.: 14470)
független, egyben Tóth Sándor
már egyetemi oktatói tevékenységétől is megtámogatott személyi bővülése, továb-
bá Dávid közvetlen és közvetett pedagógiai tevékenysége eredményeképp általá-
nosan elterjedt az 1980-as években.
A magyarországi műemlékvédelem létrejöttét követően a helyreállításokhoz kap-
csolódó épületkutatásokat építészek végezték. A II. világháború után a sokszorosá-
ra növekedő, egyben a Budapesti Történeti Múzeumban egyre inkább tudományos
programként is kezelt feladatokat részben még ugyancsak építészek, részben azon-
ban egy új fiatal, az épületek falára is felmerészkedő régészgeneráció tagjai látták
el. Gergelyffy Andrással, Dávid Ferenccel és Tóth Sándorral jelent meg a színen az
1950-es évek végétől az a művészettörténész csoport, amely komplexebb történeti
szemléletmóddal kiteljesítette a falkutatással a nevét is megtaláló kutatási metódust.
41
A falazatokon található vakolat- és festésrétegsorok és az ásatási talaj-, pusztulá-

si, törmelék- stb. rétegek szemléletének hasonlósága azonban ekkor már minden-
ki számára teljesen világos volt: „A falkutatás […] a régészettel nagyon rokon, attól
elvben el sem határolható módszer. Bizonyos vonatkozásaiban azt mondhatnánk:
az épületek, az építészet régészete. Feladata és lehetősége a felálló épületek falai
nak, ezek anyagának és vakolatainak, a fal faragott vagy festett díszeinek, röviden
az épület minden szerkezetének és beépített tartozékának megismerése és történe-
ti interpretációja.”112 Ennek felel meg, hogy a falkutatási módszert az egyébként az
1960-as évek műemléki irataiban leginkább az építészek és kivitelezők által gyak-
ran egyenesen régésznek titulált, az egyetemen valójában régészeti tanulmányo-
kat is folytató Tóth Sándor113 már idézett, 1973-as helyzetértékelő programcikkében
nemcsak falkutatásként, de „a műemlékek felmenő falain végzett archaeológiai ku-
tatás”-ként is jelölte.114 Ezt megelőzően és később is egyaránt történtek kísérletek
az elnevezés „épületrégészet”-re változtatására, illetve kibővítésére – mindeneset-
re az „épületrégészet” kifejezés a szakirodalomban és a sajtóban egyaránt sokkal
körvonalazatlanabb, szerteágazóbb használatú, mint a falkutatás.115 (Például még a
műemlékvédelemmel szoros kapcsolatban álló, Dávid Ferenccel közös munkákat is
jegyző Ágostházi László építésszel készült riportban is: „Kialakult egy új szakma, az
épületrégészet. A művészettörténészek a régészet módszereit veszik át, hogy meg-
vallassák az épületek falait. Vakolatréteg lefejtéssel, falazat megbontással a konkrét
112
Dávid Ferenc: A falkutatás szerepe a műemléki helyreállításokban. A műemlékhelyreállítás gyakorlata. Az Egri
Nyári Egyetem előadásai, 1977. augusztus 1–10. Budapest–Eger, 1978, 76.
113
Simon 2013. i. m. 197.
114
Tóth 1973. i. m. 624.
115
Pl. Czagány 1968. i. m. 139; Czagány István: A budavári volt Weixelgärtner ház sorsa, mint művészet-
szemléleti fejlődésünk fordulópontja. Művészettörténeti Értesítő 24 (1975) 91.: 21. jegyzet; Guzsik Tamás:
A középkori magyar építészet kutatásának helyzete (1968–1978). Építés- Építészettudomány 10 (1978) 222;
Marosi Ernő: Buda és Vajdahunyad, a 15. századi magyarországi építészettörténet tartópillérei. Építés- Épí-
tészettudomány 15 (1983) 293; Marosi Ernő: Az Árpád-kori művészet és a Művészettörténeti Kutató Intézet.
Ars Hungarica 28 (2000) 14. („talaj- és épületrégészeti kutatások”); Szende Katalin: Egy győri úr Sopronban:
Alföldy Bálint királyi harmincados († 1493). Fons 9 (2002) 1/3. [Tanulmányok a 60 éves Gecsényi Lajos tiszte-
letére] 50; Somorjay Sélysette: Topográfiai kutatások a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál. Műemlékvédelmi
Szemle 12 (2002) 156; Tomka Gábor ism.: Simon Zoltán: A füzéri vár a 16–17. században. Műemlékvédel-
mi Szemle 12 (2002) 213, 214, 216; Feld István: A „nagyságos fejedelem” szülőhelye: Borsi reneszánsz
kastélya. Műemlékvédelem 47 (2003) 307; Rózsa Gyula: Romantika nélkül. ism.: Marosi Ernő: A romanika
Magyarországon. Népszabadság 2014. február 8. 15; G. Sándor Mária – Schönerné Pusztai Ilona – Metzing
Ferenc: A pécsi Püspökvár feltárásának és helyreállításának eredményei. Műemlékvédelem 59 (2015) 197,
199, 201, 205; Simon Zoltán: Búcsú Koppány Tibortól. Századok 150 (2016) 533.
42
objektum múltját kutatják, hogy akár belső díszfestés, stukkó feltárásával visszaidéz-
zenek egy-egy korhangulatot.”)116
A kutatók közül a régészeti munka átfogó volta mellett talán Feld István érvelt a
leghatározottabban: számára a régészeti feltárás magába foglalja az ásatást és a
falkutatást. „Ez a terminológia – tehát az, hogy a különböző végzettségű szakem-
berek által, a földfelszín alatt vagy a felmenő falakon végzett kutatást egyformán
a régészet körébe sorolom, azaz az ásatást és a falkutatást csak két, egymáshoz
kapcsolódó módszernek tekintem –, elsősorban a kutatók diplomáinak eltérő be-
jegyzései miatt, még korántsem tekinthető általánosnak.”117 Rámutatott arra is, hogy
a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának 9/99. (VII. 16) számú, „a régészeti
feltárásokról és az engedélyezési eljárásokról” szóló rendelete a régészeti feltárás
összefoglaló fogalma alatt említi az ásatást és a falkutatást, más egyéb kutatási
módszerek, így a leletfelderítés, terepbejárás mellett.118
Dávid Ferenc mégis egyértelműen megkülönböztette a két diszciplínát, kimond-
va, hogy „az épület történetét interpretáló történeti módszerek között különös je-
lentősége van a két gyakorlati módszernek, a régészetnek és a falkutatásnak”.119
A Feld által idézett Koppány Tibor „is megkülönbözteti egymástól a ‘régészeti feltá-
rást, illetve műemléki kutatást’”.120 Egyértelműen voltak olyan feladatok, amelyeknél
a falkutatási szemlélet mégsem volt jelen azoknál a mégoly kiváló régészeknél, akik
az ásatási munkákat vezették. Erre jó példa a 11. századi eredetű feldebrői római
katolikus templom falkutatása,121 amelyet maga Dávid Ferenc alapos – és nagyon
tanulságos – indoklással vállalt magára: a templomban „a Méri István – Kovalovszky
Júlia-féle ásatások az altemplom valamennyi pontját, a feltemplomnak jónéhány
részletét megvizsgálták. A fennálló falak kutatása most következő feladat. E falku-
tatás feladata a régészetiektől szakmailag is, problematikájában is bizonyos mér-
tékig elkülönül. Az eddigi feltárások jórészt az első templomra gyűjtöttek adatokat,
a falkutatásnak döntően a XI. századi templom átalakításait – kb. három középko-
ri periódusát – kell vizsgálnia, s ezekből visszakövetkeztetnie a korábbi állapotra.
A falkutatásnak ki kell terjednie a hajók külső és belső felületeire, a Lux-féle fugázá-
116
K. M. [Kádár Márta]: A műemlékvédelem nemzeti ügy. Hajdú-bihari Napló 1989. július 15. 8. – Veszprémi
Napló 45. 165. 1989. július 15. 13. – Fejér Megyei Hírlap 1989. augusztus 3. 5.
117
Feld István: Kutatás-dokumentálás-rekonstrukció. Műemlékvédelmi Szemle 9 (1999) 27, 47: 4. jegyzet; Feld
álláspontjának részletesebb kifejtése: Feld István: 16. századi kastélyok Északkelet-Magyarországon. A régé-
szeti kutatások eredményei. Sárospatak, 2000, 38.
118
Kulturális Közlöny 43 (1999) 634. – idézi: Feld 1999. i. m. 47.: 4. jegyzet.
119
Dávid 1978. i. m. 76.
120
Koppány Tibor: A középkori Magyarország kastélyai. Budapest, 1999, 9.
121
Szentesi Edit – Dávid Ferenc – Szakács Béla Zsolt: feldebrői templom. Magyar Művelődéstörténeti Lexikon III.
Főszerk. Kőszeghy Péter. Budapest, 2005, 47–51.
43
sok eltávolításával kell elkülönítenie a falazat periódusait. E vizsgálat során nagyon

fontos az újra felhasznált kövekből készült falazatok pontos megkülönböztetése s
ennek segítségéül vakolat és habarcs vizsgálatokat kell végeznünk. A templom
XVIII. sz-i falaiból igen sok másodlagos felhasználású követ kell kibontanunk. A fel-
adatok […] pl. az altemplom és a sírkamra közötti falazat vizsgálata, az átfaragott
felületek elkülönítése és magyarázata a korai templom különböző részein, az elfa-
ragott szerkezetek föltárása a falmagokban olyan szemléletű falkutatást kívánnak
meg, mely a történeti és épületszerkezeti ismeretekre egyaránt épít. A […] feltárás-
nak legfőbb feladata nem a további falazatrészek láthatóvá tétele, hanem a jelen-
ségek pontos számbavétele és magyarázata.”122
Legutóbb Mentényi Klára mutatott rá, hogy mivel a régészet sokkal több, mint
az árkokban mutatkozó jelenségek leírása és elemzése, így nem helyes az ‘épület-
régészet’ kifejezés, tartalmát tekintve akkor már inkább az ‘épületásatás’ megfogal-
mazás tűnne megfelelőnek, „ez azonban elég bután hangzik”.123 Annyi biztos, hogy
az 1950-es évektől kezdődően a történetileg igen bonyolult lakóházak vizsgálata
addig nem ismert komplexitást követelt (ezzel párhuzamos fejlődésnek tekinthető a
régészetben az igen finom megfigyeléseket lehetővé tevő mikrorégészeti szempon-
tok és módszerek elterjedése). A falkutatás régészeti párhuzamú gyakorlata és el-
vei visszahatottak a középkori régészet egészére is, és már az Országos Műemléki
Felügyelőségen belül, de helyenként más régészeti műhelyekben is a régészetnek
és a művészettörténetnek a klasszika archaeológiát, illetve a 19. századi kezdete-
ket idéző összekapcsolódása jött létre.124
Dávid Ferenc a falkutatás részletes módszertanát, alapelveit írásban sosem fek-
tette le. Leghosszabb ilyen tárgyú munkája egy 1977-ben Egerben tartott előadás
nyomtatott változata:125 „A műemléki kutatás egyik célja [...], hogy az épület minden
fontos korszakáról rekonstrukciót tudjon adni, hiszen a meglevő részek értékelé-
se csak az eredeti elképzelés ismeretében lehetséges. […] Az épület rétegeinek
egyenlőtlen pusztulásából adódóan mindig akadnak olyan pontok, amelyeken a
legújabb kori […] és az értékelés szempontjából közömbös beavatkozások az épü-
let mélyebb rétegeit is elérték. […] a mindenütt meglevő villany és más vezetékek
[…], a nagyobb felületű újabb vakolat megújítások […] visszabontásával törté-
122
Dávid Ferenc: Feljegyzés. A feldebrői templom falkutatása. Budapest, 1977. március 30. Tudományos Irattár
OMF/ÁMRK Építészeti Osztály iratai, 1977.
123
Mentényi Klára: A helyszíni műemléki kutatás és a művészettörténet. Múzeumcafé 13 (2019) No 73. 62.
124
Lővei Pál: Korszakok és irányzatok az elmúlt évtizedek magyar műemlékvédelmében. Számvetés és jövő.
125 éves a szervezett magyar műemlékvédelem, 40 éves az OMF/OMvH. XIX. Országos Műemléki Konfe-
rencia, 1997. június 2–5. Szerk. Kovács Erzsébet. Budapest, [1998], 52–53.
125
Dávid 1978. i. m. 73–82.
44
neti rétegek pusztítása nélkül olyan metszeteket, szondákat, kutató árkokat nyer-
hetünk, amelyek tájékoztatnak az egymásra rétegződések mennyiségéről, sőt az
egyes jelenségekről is. Az ilyenfajta előzetes tájékozódás nemcsak veszélytelen,
de módot ad arra is, hogy a kutatás kezdetén a teljes történeti anyagról bizonyos
értesüléseink legyenek, s szemléletünk azonnal viszonyítóvá, diakronná alakuljon.
[…] Az épület teljes felületében sohasem kutatható […] A jelenségek pontos és jó
megfigyelése mellé a kutatás minden időszakában valamilyen, az épület egészét
elképzelő gondolattal kell rendelkeznünk […]: Ha ez itt így van, akkor amott pedig
úgy kell lennie. Időleges rekonstrukciókban kell gondolkodnunk, s lehetőleg mindig
befejezett épületekben, amelyek padlóval, mennyezettel, lépcsővel, ajtóval, ablak-
kal, tetővel rendelkeznek. Az ilyen módszerű kutatás természetesen arra törekszik,
hogy a részkutatásokat, az egyes rétegekben talált dolgokat elvezesse egy-egy
jellegzetes pontig, az épület egy sarkáig, ajtajáig, ablakáig, s így azokat egy-egy vi-
szonylag korhoz köthető részlethez viszonyítsa. A rétegszerű kutatás olyan módszer
tehát, amely egymás után állítandó jelenségeket s az ezek közötti relatív kronológiát
produkálja. […] A mindenkori falkutatás egyik legfontosabb fogódzója a faragott,
profilált kőanyag megtalálása, feltárása. De […] a rossz kutatás egyik legfőbb is-
mérve a mindenáron való kőfaragvány keresés, és a szinte kizárólagosan ezekből
következtetett, természetesen csak rész igazságokat tartalmazó építészettörténet.
[…] Nagyon fontos a másodlagosan felhasznált kőanyag vizsgálata. A falakban
építőanyagként szereplő másodlagosan beépített faragott kövek kettős eligazítás-
sal szolgálhatnak a kutatónak; egy időbeli alsó határt, terminus post quemet adnak
a fal datálásához, amelyben felfedeztük őket, s önmagukat adják, vagyis az épület
egy megsemmisült részlete és annak korát. […] A falazatok a bennük felhasznált
anyag, annak formája, kialakítási módja szerint különböztethetők meg. Bizonyos na-
gyon általános ismérvek kivételével nehezen köthetők időhöz. […] Megítélésükkor
ugyanis két tényező együttes figyelembevétele szükséges: az épület szociológiai és
földrajzi helyzete. Minél egyszerűbb, mindennapibb valamely épület, minél alacso-
nyabb technikai tudással előállítható, annál archaikusabb jellegű. Ugyanígy: minél
alacsonyabb helyzetű társadalmilag, gazdaságilag, annál inkább kötődik a helyben
található építőanyagokhoz, s azoknak elterjedt, szokásos kialakítási módjához. […]
A falakhoz hasonlóan nehezen megszólaltathatók a habarcsok, s a vakolatok is.
Megkülönböztetésük az összetételük, színük, keménységük alapján a mindenkori
kutatás elengedhetetlen feltétele. Azok a természettudományos oldalról induló kez-
deményezések, amelyek a habarcsok összetételéből kívánnak azok korára követ-
keztetni, csak nagyon általános, hosszú időszakokra jellemző tendenciákra tudtak
rámutatni. A vakolat és habarcsvizsgálat […] nagyon sokat mond viszont egyes
korszakok általános kiviteli színvonaláról. Feltétlenül alkalmas egy épületen belül az
45
azonos, illetőleg különböző anyagok megvizsgálására is”. Dávid tizenöt év tapasz-

talatait foglalta össze a homlokzatalakítások, vakolástechnika, színezés, valamint a
belső festett dekorációk történeti változásainak felvázolásával. „A vakolatokról és
a színezésekről mondottakkal azokat a területeket kívántuk felvillantani, melyeknél
a falkutatás újabb kronológiai támpontokat nyerhet, anyaga alapos vizsgálatával.
E nagyobb területeket rengeteg különböző jelenség megfigyelése egészítheti ki.
Így meg kell emlékeznünk az épületek használatára utaló nyomokról, a kopásokról,
az egykori járószinteket jelző piszkolódásokról, vagy a bekarcolásokról, melyek a
mi középeurópai kulturális viszonyaink között a XV. század második felétől kezdve
egyre gyakrabban mutatnak neveket és évszámokat, világi és egyházi épületekben
egyaránt. […] A jó metodikát a jelenségek pontos felismerésének kell kiegészítenie.
A falkutatás témája az építészet története, tárgya viszont az építés és rombolás
története. A jelenségek pontos megértéséhez végsősoron az építő, átalakító, meg-
újító mesterember sajátos logikájának követése szükséges. Mindezek segítségével
megismerhetjük az épület történetét, és értékelni tudjuk az épület egyes részleteit.
A műemlékvédelem építő és romboló folyamat egyszersmind. Az építést a lehető
legjobb irányba vezetni, a rombolást a valóban értéktelenre korlátozni: ezzel segít-
heti e módszer a műemlékvédelmet!”
Hangsúlyozni kell, hogy ez az írás a falkutatás helyszínen végzett – akár még
a helyreállítások résztvevői számára is egyedül „transzparens” és szükségesnek
látszó – szegmensére vonatkozott. A „falkutatás” valóban tekinthető egészen kor-
látozott érvényűnek, például Mentényi Klára összefoglalása szerint: „A falkutatás
valójában egy gyakorlati módszer. Segítségével különböző építőanyagok és építési
szakaszok szétválasztása révén a más-más jellegű falszövetek, valamint az egy-
másra rétegződött vakolat- és festésrétegek feltárásával relatív kronológiába lehet
állítani bizonyos jelenségeket. A rétegenkénti bontás technikáját – kellő gyakorlat-
tal – bárki elsajátíthatja, ahogy a pontos dokumentálási műveleteket is.”126 Dávid
Ferenc a fent idézett cikkében nem tért ki arra, hogy az anyaghasználat, a hom-
lokzatalakítások, a vakolástechnika, a színezés, valamint a belső festett dekorációk
történeti változásainak bele foglalt – és az egy előadásnyira korlátozott terjedelem
miatt ki is hagyott alaprajzi rendszer, burkolatok, fa- és fémszerkezetek (nyílászá-
rók!), fűtőrendszerek127 – alapvető „fejlődéssorai” nem nyerhették volna el valódi
kronológiai beágyazódásukat – ezáltal történetiségüket – a korábban már 1968-ban
közzétett cikke alapján taglalt, alapos levéltári és összehasonlító művészettörténeti
126
Mentényi 2019. i. m. 62.
127
Vö.: Haris Andrea: Műemlék épületek kutatásának módszertana és annak változása. Műemlékvédelem 48
(2004) 298.
46
kutatások, továbbá az épületek (város)történeti beágyazottságának és az építte-

tők, megbízók társadalmi helyzetének vizsgálata nélkül. Az ő kutatási módszerét
valójában mindezek egysége jelentette – a vizsgálatok minden pillanatában egy
provizórikus szellemi konstrukció („a kutatás minden időszakában valamilyen, az
épület egészét elképzelő gondolattal kell rendelkeznünk”), de a dávidi életmű isme-
retében teljes egészében is egy „tudománypolitikai” szellemi alkotás.
Azzal, hogy a fiatal generáció beletanult a falkutatás „dávidi fázisába”, termé-
szetesen nem zárult le a műemléki kutatási módszerek kialakítása. Az építészeti
beavatkozások lehetőség szerinti visszafordíthatóságát már az 1980-as évek má-
sodik felétől felvető művészettörténészi vélemények idővel visszahatottak a kutatási
szemléletre is. Dávid Ferenc is hangsúlyozta, hogy „az épületen megfigyelhető réte-
gek, a vakolatok, festések rétegei, a falak egymásra épülő egymást elfedő darabjai,
szerkezeteik, maguk a kutatandó tárgyak, kutatással való teljes elpusztításuk épp
ezért nem lehetséges. [...] Az épület teljes felületében sohasem kutatható [...], nagy
összefüggő, értékesnek felismert felületek érintetlenül hagyására” kell szorítkoznia
a kutatónak.128 Lényegében ennek a gondolatnak a fokozottabb érvényesítése ér-
dekében, a műemléki helyreállítások szemléletmódja és lehetőségei, illetve a mű-
emléki szervezet változásaira is hivatkozva Haris Andrea 2004-ben többek között
a műemlékek eredeti vakolatainak és egyszerű festésrétegeinek fokozottabb meg-
őrzését célzó javaslatokkal élt.129 „A kutatás metódusát nem lehet a továbbiakban
kizárólagosan a »klasszikus« falkutatásra korlátozni.” Felvetette, hogy a falkutatás
„roncsolásos” kutatási módszereinek átgondolásával, a beavatkozások minimalizá-
lásával elő kell segíteni a műemlékek anyagában való megőrzésének fokozottabb
érvényesülését.130 Röviden bemutatta az „értékleltár”-nak nevezett dokumentálási-
kutatási metódust: „helyiségenként felvenni – leírni, lefényképezni – mindazt, amit
értéknek vélünk a XXI. század legelején. A feldolgozás során […] értékelni kell az
adatokat, ha lehet, típusokat kell elkülöníteni, ezekből következtetni az esetleges
építési periódusokra. Nem kell hozzá az épület »szétverése« […]. Az eddigi ku-
tatási gyakorlathoz nélkülözhetetlen építőipari technikák ismerete mellett azonban
alaposabb ismeretet kíván meg a szerkezettan, a történeti festések, a nyílászáró
szerkezetek és a burkolatok esetében. Az alaprajzból, a burkolatok váltásából, a
nyílászárók kialakításából kell ki- és összeolvasni az építési periódusokat, valamint
összevetni az írásos (levéltári) és képi forrásokkal.”131
128
Dávid 1978. i. m. 77, 78.
129
Haris 2004. i. m.
130
Időközben a roncsolásmentes módszerek a régészetben is teret nyertek.
131
Haris 2004. i. m. 299.
47
A roncsolásos és roncsolásmentes kutatási módszerekről ezt követően többen

is kifejtették a véleményüket.132 Az értékleltár pedig óriási, jogszabályilag is kodifi-
kált – a köztudatba és a gyakorlatba bevezetője véleménye szerint azonban nem
minden szempontból pozitív – utat futott be. Ennek részleteinek ismertetése alól
felment a RÉKE 2018-ban rendezett, Az értékleltár szerepe a műemlékvédelemben
című második konferenciájának tanulmánykötete.133
FÜGGELÉK
Országos Műemléki Felügyelőség
Igazgatójától
Budapest, 1978. július 14.
10193/1978
9. sz. Igazgatói utasítás
Tárgy: Falkutatási munkák végzésének szabályozása az

Országos Műemléki Felügyelőségen belül.
A műemlékhelyreállításokat megelőző, illetve előkészítő tudományos munka egyik fő területét

magán az épületen végzendő operatív feltárások jelentik, amelyek két fő ágra oszlanak: a ré-
gészeti feltárásokra vagy más szóval ásatásokra, és a falkutatásokra. Bár a két kutatásterület
munkája egy és ugyanazon objektumra, egy helyreállítandó épületre irányul és célja annak
építéstörténeti periódusait lehető teljességgel megállapítani, mégis a kettő hatáskörének és
módszereinek szabályozását tekintve teljesen különböző helyzetben van.
A régészeti ásatások végzésének feltételeit a Művelődésügyi Miniszter 2/1965 (I. 8.) MM.
sz. rendeletének 32–50. §.-a (a muzeális emlékek védelméről szóló 1963. évi 9. tvr. végre-
hajtási utasítása) szabályozza. A rendelet az ásatások végzését személyre szóló engedély-
hez köti, amelyet a Művelődésügyi Miniszter, illetve az Akadémia ad ki az ásatási Bizottság
javaslata alapján.
132
László Csaba: Épületkutatási módszertanról másként. Műemlékvédelem 49 (2005) 106–108; Mezős Tamás:
Épületkutatás – Bauforschung – Building Archaeology – Archhéology du bâti. Műemlékvédelem 52 (2008)
376–388; hozzászólások: Mentényi Klára: Műemlékvédelemről és épületkutatásról – másképpen. Műemlék-
védelem 53 (2009) 146–152; Somorjay Sélysette: A Füleky-kúria Bodrogkeresztúron, apropó – régi épületek
kutatása. Műemlékvédelem 53 (2009) 152–165; Fülöp András: Épületkutatás – falkutatás. Műemlékvédelem
53 (2009) 165–168. A „roncsolásmentes” kutatások alkalmazásának középkori templomok esetében erősen
korlátozott érvényességéről is: Simon Zoltán: Ásatás és falkutatás középkori falusi templomainkban. A közép-
kor és a kora újkor régészete Magyarországon 1. Szerk. Benkő Elek – Kovács Gyöngyi. Budapest, 2010,
289--314.
133
Az értékleltár szerepe a műemlékvédelemben. Szerk. Bardoly István, Haris Andrea. Régi Épületek Kutatóinak
Egyesülete, Budapest, 2018.; ld. még: Haris Andrea: Műemléki érték és az értékleltár. Műemlékvédelem 59
(2015) 156–160.
48
Ezzel szemben a falkutatások végzését ez idő szerint semmiféle jogszabály, illetve ren-
delkezés nem szabályozza, ami egyrészt a két kutatásterület között szükséges szoros együtt-
működés szempontjából hátrányos, másrészt mindinkább tapasztalható helytelen gyakorlat
kialakulásához vezetett. A falkutatásokat általában nem tekintik olyan tevékenységnek, amihez
bármilyen engedély előzetes megszerzése volna szükséges, illetve amelyet bármilyen ren-
delkezések szabályoznának. Ezért gyakran maguk a műemlékek tulajdonosai, illetve kezelői
kezdeményeznek ilyen beavatkozásokat – kellő felkészültséggel nem rendelkező személyek
közreműködésével –, amivel egyrészt műemléki károkat okozhatnak, másrészt az OMF hely-
reállítási programjának megvalósítását kész helyzetek teremtésével nem kívánatos módon be-
folyásolják.
Az OMF saját belső gyakorlatában is mind ez ideig rendezetlen volt, hogy falkutatásokat
milyen esetekben kell, illetve lehet kezdeményezni, továbbá, hogy ilyen kutatások esetén
milyen jogokat és kötelezettségeket kell érvényesíteni. Az ezzel kapcsolatos kérdések ren-
dezése érdekében a következőket rendelem el:
1.) Falkutatásnak tekintendő minden olyan szándékos és tervszerű beavatkozás a mű-
emlék meglévő állapotába, amely vakolatrétegek eltávolítása vagy meglévő szerkezetek
részleges vagy teljes bontása útján az épület korábbi építéstörténeti periódusainak megha-
tározását, eltakart építészeti, illetve szerkezeti részletek felszínre hozatalát célozza.
2.) A falkutatások olyan beavatkozásnak tekintendők a műemléken, amelyhez minden
esetben előzetes műemléki hatósági hozzájárulást kell kérni.
3.) Amennyiben előzetes tervszerű kutatás nélkül folyó műemlékhelyreállítás során vala-
mely nem várt lelet kerül napvilágra, leletmentő falkutatás válhat szükségessé. Ilyen esetben
a területi előadó a Tudományos Osztály területileg illetékes kutatójának közbejöttével tartozik
azt rövid úton megvizsgálni és a teendőkre, a bemutatás módjára vagy a visszatakarásra
vonatkozó elhatározásokat az illetékes osztályvezetőkkel konzultálni. Leletmentés esetében
tehát a feladat megoldása hivatalból a területileg illetékes felügyeleti, illetve tudományos
munkatársak hatáskörébe tartozik, külön személyi kijelölés nélkül.
Abban az esetben, ha az előkerült lelet jelentősége alapján és egyéb körülmények mér-
legelésével az épület teljes vagy részleges tudományos kutatását tartják indokoltnak, úgy
tartoznak a munkát szükség esetén felfüggesztve az általános igazgatóhelyetteshez intézett
írásbeli és fényképekkel kísért jelentében tájékoztatást adni és javaslatot tenni a falkutatás
elvégzésére.
A jelentésben, illetve javaslatban ki kell térni a lelet tudományos értékelésére, valamint a
javasolt falkutatás személyi és tárgyi feltételeinek biztosítására. Ezen belül konkrétan rögzí-
teni kell, hogy a javasolt falkutatás költségeit, lebonyolítását és az azt követő műemléki hely-
reállítást az építtető vállalja-e magára, vagy annak az OMF által való elvégeztetését kérik.
Minden esetben név szerinti javaslatot kell tenni a falkutatás felelős vezetőjének személyére.
A jelentés és javaslat alapján az általános igazgatóhelyettes a 4.)-ban foglaltak szerint dönt.
4.) A felügyeleti úton beérkező kérelmek esetében a hozzájárulás megadásának jogkö-
rét az általános igazgatóhelyettes hatáskörébe utalom, aki az ügyben a Műemlékfelügyeleti
Osztály és a Tudományos Osztály vezetőinek írásbeli előterjesztése és javaslata alapján
dönt, éspedig
a.) amennyiben a kutatás személyi és tárgyi feltételeit, valamint a helyreállítás szakszerű
megvalósítását a kérelmező oldaláról biztosítva látja, a kutatáshoz műemléki hozzájárulást ad,
49
b.) amennyiben a kutatás természete olyan és az OMF saját kapacitásába beilleszthető,

azt közérdekből az OMF saját hatáskörébe vonja és hivatalból elvégezteti,
c.) amennyiben sem egyik, sem másik eset nem áll fenn, a kérelmet elutasítja.
5.) Műemléki hozzájárulás nélkül megkezdett falkutatásokat a Műemlékfelügyeleti Osz-
tály tartozik haladéktalanul leállítani és más engedély nélküli munkálatokra vonatkozó szank-
ciókat alkalmazni.
6.) Az OMF saját helyreállításaival kapcsolatos megelőző tervszerű falkutatásokat a hely-
reállítás tervezési programjában kell előirányozni.
7.) Fakutatásra vonatkozó műemléki hozzájárulás, illetve OMF saját kezelésben megva-
lósítandó tervszerű falkutatás engedélyezése minden esetbe a falkutatás felelős vezetőjének
kijelölésével történik. Mivel jelenleg egyik fajta felsőfokú képzettség sem nyújt kizárólagos
felkészültséget a falkutatásokhoz, ezért a kutatókat a művészettörténeti, régészeti és épí-
tészeti szakterület erre alkalmas szakemberei közül a személyes adottságok és gyakorlat
alapján lehet csak kiválasztani.
A tervszerű falkutatások felelős vezetőinek kijelölését az OMF Tudományos, illetve egyéb
érdekelt osztályai vezetőinek közös előterjesztése alapján az Általános Igazgatóhelyettes
hatáskörébe utalom.
A falkutatás felelős vezetésére vonatkozó kijelölést minden esetben írásban kell rögzíteni
és a feladatot a kijelölt dolgozó személyes munkatervében, illetve osztálya munkatervében
szerepeltetni kell, annak időbeli ütemezésével együtt.
8.) A falkutatás kijelölt felelős vezetője a falkutatási munkát minden esetben a helyreállítás
kijelölt felelős vezetőjével tartozik előzetesen, és a munka végzése közben is konzultálni.
Amennyiben az OMF saját helyreállítása során került elő valamely váratlan lelet, úgy a hely-
reállítás felelős vezetője és kutatója tartoznak azt együttesen megvizsgálni és – a lelet jelentősé-
gétől függően – a jóváhagyott tervben rögzített munkákat lényegesen nem befolyásoló esetben
saját hatáskörükben, illetve osztályvezetőikkel konzultálva intézkedni azok sorsáról. Amennyi-
ben a lelet a munkálatok időbeli és pénzügyi kereteit befolyásoló problémákat vet fel, úgy az
azzal kapcsolatos javaslataikat tartoznak osztályvezetőiken keresztül a Hivatalvezetőség elé
terjeszteni döntésre.
9.) A falkutatás felelős vezetőjét a kutatással kapcsolatban hasonló dokumentációs kö-
telezettségek terhelik, mint amelyek az OMF Ügyviteli Utasításában a régészeti kutatásokra
nézve rögzítve vannak. Ennek értelmében a falkutatás befejezését követő 3 hónapon be-
lül tartozik a helyreállítás tervezőjének a kutatás eredményeiről szóló részletes jelentését, a
bemutatásra, illetve helyreállításra vonatkozó javaslatait, valamint az ezek alátámasztását
szolgáló fényképeket és rajzokat átadni. Kivételesen nagy volumenű munkák esetében az
igazgatóhelyettes külön határidőt állapíthat meg jelentés elkészítésére. A helyreállítás befe-
jezése után az utódokumentációban tartozik a munka közben előkerült leletekkel kiegészített
tudományos zárójelentést készíteni, ugyancsak fényképek és rajzok mellékelésével.
Dr. Tilinger István s. k.
(Tudományos Irattár, OMF II. sorozat, 4. doboz)
50
H E LY S Z Í N I ÉP ÜL ETK U TAT Á S, FA LK U TATÁ S
– K IT E K INT É S E U R Ó PÁ R A
Rácz Miklós
I. Általános dokumentálás – célzott kutatás

Tanulmányomban a kutatási terület helyzetének és gyakorlatának néhány sajá-
tosságát szeretném bemutatni a kiadott és számomra hozzáférhető módszertani
szakirodalom, szakmai útmutatók és ajánlások alapján, elsősorban Németország,
Csehország, Ausztria és Svájc vonatkozásában. Az áttekintés és értékelés a szak-
irodalmi kutatás számomra adott korlátai miatt igen egyenetlen, és nem terjedhetett
ki az egyes országokban folyó gyakorlati munka súlypontjainak akár csak felületes
ismertetésére. Abban azonban következetességre törekedtem, hogy elsősorban
a megjelent útmutatókat és ajánlásokat, másodsorban a mértékadó módszertani
szakirodalmat áttekintsem és értékeljem a kérdéskör vonatkozásában. A téma tár-
gyalása során a gyakorlati szempontokat igyekeztem kiemelni, így körvonalazódott
az a néhány fontosabb kérdés és probléma, amelyek a tanulmány szakaszait, alcí-
meit adják. A szakaszok így nem egy teljességre törekvő logikai hierarchiát, hanem
e kérdéskörökből adódó sorrendet jelentenek, az elméleti felvetések felől a gyakor-
lati alkalmazás felé haladva.
Amikor egy épületet vagy más tárgyat történeti emlékként kezelünk, ez egyrészt
magának a tárgynak, azaz az épületnek, másrészt, ezzel párhuzamosan, a rá vo-
natkozó információknak megőrzését jelenti. Az információk alatt nem csak az írott
anyagok, dokumentumok tárolását érthetjük, hanem a szóbeliséget is: a közismert,
továbbadható, illetve ismeretterjesztő előadásokon vagy média megjelenésekben
közvetíthető tudásanyagot. Egy közösség rá vonatkozó közös, élő ismeretanyaga a
történeti emlékként való formális számontartás alapja, ez adja a fogalom, ugyanak-
kor a megőrzés eszközeinek létjogosultságát.
A történeti emléknek tekintett épületeket, tárgyakat érintő változtatásokkal
kapcsolatban az elsődlegesen felmerülő kérdés, hogy a változás hogyan érin-
ti, változtatja meg annak készítéskori jelentését, összefüggésrendszerét, illetve
később tudatosan vagy kevésbé tudatosan hozzáadódott újabb „jelentéseket”.
Az egykori jelentés és összefüggésrendszer feltárása az alkotói szempontok, az
egykori készítők motivációinak, a létrehozás, építés szempontjainak, körülménye-
inek minél jobb megismerését, megértését teszi szükségessé. Mivel az adott ko-
rokra és azok összefüggésrendszereire vonatkozó ismereteink, és a kutatásban
alkalmazott eszközeink folyamatosan – és általában gyorsan – fejlődnek és gya-
51
1. kép. Csázma [Čazma], román kori rózsaablak kibontott részletei, 2003 (Fotó: Takács Imre)
rapodnak, a megismerés és értelmezés lehető leginkább naprakész eredményei

szükségesek a megfelelő megítéléshez és döntéshozatalhoz.1 Az információgyűj-
tés és értelmezés az intézményes műemlékgondozás keretei között a közösséget
képviselő intézmény, hatóság törvényes felelőssége a közösség felé (amennyi-
ben létezik ilyen intézmény). A döntéshozónak számot kell tudnia adni az emlék
naprakész, aktuális ismeretek szerinti legjobb értelmezéséről, és ennek fényében
a bekövetkező változásokról.
1
Itt érdemes utalni arra az utóbbi időben megjelenő okfejtésre, amely az európai műemlékfogalmat a ke-
let-ázsiai faépületek, így a japán szentélyek periodikus újjáépítésének gyakorlatával, mint ezzel ellentétes,
„keleti” megközelítésmóddal igyekszik szembeállítani, így próbálva igazolni elpusztult épületek, műemlékek
mai visszaépítését. Az eredeti alkotáshoz kapcsolódó tudás mindenre kiterjedő összegyűjtését, értelmezését
és megőrzését, valamint a ránk maradt és meglevő alkotás minél teljesebb továbbadását célzó idézett japán
gyakorlat valójában sokkal inkább az európai műemlékfogalom szellemiségéhez és a periodikus értelmezés,
tudásátadás (és felújítás) hozzá kapcsolódó gyakorlatához áll közel, semmint a felületes látványt bármilyen
eszközzel elérni – vagy imitálni – kívánó visszaépítéshez.
52
Rácz Miklós • Helyszíni épületkutatás, falkutatás – kitekintés Európára
A műemlékgondozáshoz kapcsolódó intézményes hátterű épületkutatás Euró-

pa-szerte az 1960-as és 70-es évek folyamán kezdett megformálódni, és az 1980-as
és 90-es években terjedt el, alakította ki munkamódszereit. A kutatás alapvető esz-
köz a műemlékeket érintő beavatkozások minőségének biztosításában, általa érhető
el az intuitív helyett a műemlékekre vonatkozó tudatosabb döntéshozatal.2 A célzott
épületkutatás egyik legfontosabb funkciója az, hogy a tervezett beavatkozások fő
adottságainak, várható változtatási igényeinek – vagyis a kutatás kérdésfeltevésének
– ismeretében segítse a tervezést és a kivitelezést abban, hogy a műemléki értékeket
minél inkább megőrző és lehetőség szerint a felújításban érvényre juttató eredmény
jöjjön létre. A módszer kezdeti időszakában – legalábbis Németországban – elisme-
rést nyert az az összefüggés, hogy az épületkutatás ráfordításai elsősorban a kivite-
lezés szakaszában térülnek meg kézzelfoghatóan, mind időben, mind anyagiakban;
a munkákat ugyanis lassíthatják az épület nem ismert és beavatkozást, áttervezést
igénylő részletei, adottságai, értékei. Az épületkutatás költségei tehát a teljes meg-
valósítás költségvetésének figyelembe vételével a kivitelezés költségeiből biztosan
megtérülő, így onnan lényegében átcsoportosítható kiadást jelentenek.3
Az 1990-es évek végétől minden európai országban sorra jelentek meg az infor-
mációk rendszerezésének és bemutatásának lehetőleg minden történeti épületre,
illetve épületegyüttesekre egyformán érvényes alapvető szempontjait és módsze-
reit tartalmazó ajánlások.4 Ezzel párhuzamosan minden vizsgált európai országban
a szakmai módszertan szakirodalma hangsúlyosan kitér egy sajátos és jól körülha-
tárolható vizsgálati körre, amely kifejezetten a helyszínen az építéstörténet rejtett,
elfedett nyomainak felfedezésére és dokumentálására irányul. Bár a magyar falku-
tatáshoz hasonló frappáns kifejezés más nyelvekben a terminológiában nem jele-
nik meg, de a building archaeology, Bauforschung, bauhistorische Untersuchung,
vertiefende Untersuchung(en) néven szereplő kutatási területnek mindenhol fontos
része a kutató által végzett feltárás.
2
Peter Goralczyk: Zehn Jahre Bauforschung in Brandenburg. Ein kritischer Erfahrungsbericht. Bauforschung.
Eine kritische Revision. Bauforschung zwischen Marketing und öffentlichem Abseits. Hrsg. Johannes Cramer,
Peter Goralczyk, Dirk Schumann. Berlin, 2005, 39.
3
Ulrich Klein: Der freiberufliche Bauforscher. Bauforschung in der Denkmalpflege. Qualitätsstandards und Wis-
sensdistribution. Hrsg. Stefan Breitling, Jürgen Giese. Bamberg, 2018, 33.
4
Csak néhány jelentősebbet kiemelve: 1998-ban Csehországban, 1999-ben Baden-Württemberg tartomány-
ban, 2000-ben Hollandiában, 2002-ben Brandenburg tartományban (Anforderungen an eine Bestandsdoku-
mentation in der Baudenkmalpflege. Arbeitsmaterialien zur Denkmalpflege in Brandenburg. Hrsg. Detlef Karg.
Petersberg, 2002) stb. A dokumentációkészítésre vonatkozó ajánlásokról, módszerekről ld.: Rácz Miklós:
Külföldi eredmények és újítások műemlékvédelemhez kapcsolódó dokumentálás és az értékleltárak terén.
Az értékleltár szerepe a műemlékvédelemben. Szerk. Haris Andrea, Bardoly István. Budapest, 2018, 21–38.
53
Fontos megállapítani, hogy valójában nem a feltárások alkotják az egyes orszá-

gok, iskolák közötti rokon kategóriát, hanem a speciális képzettségű szakember
által végzett célzott – konkrét kérdésekre választ kereső –, az elsődleges eredmé-
nyeken alapulva tovább lépő helyszíni kutatási fázis.
Ez a fajta részletesebb, mélyebb vizsgálat a történeti épületek, műemlékek egy
szűkebb körét érinti, amelyek építéstörténetének, részleteiben nem ismert korábbi
fázisainak a műemléki értékük szempontjából való jelentősége a műemléki hatóság
és a tulajdonos számára már nyilvánvaló, esetleg a felújítási folyamat kapcsán válik
ismertté. Míg az adatgyűjtésen és a látható elemek gondos számbavételén alapuló,
azok elsődleges összefüggésrendszerét elemző dokumentáció általánosan minden
védett történeti épületre érvényes és célravezető, addig ezekben az összetettebb
helyzetekben részletesebb kérdésfeltevés és kutatás indokolt, és ez sok esetben
már kezdettől fogva az általános dokumentációkészítés helyére lép.
Ebből, mint látni fogjuk, az ajánlásokban is egyfajta kettősség alakul ki, amelyet
nem érthetünk meg a történeti épületek különbözőségeinek ismerete nélkül. A hely-
színi építéstörténeti kutatás ilyen módon a módszerek egy széles skáláját fogja át
„az adatgyűjtés/forráskutatás és az épületrégészet között”.5
Ahogyan a műemléki védettségből adódó keretek között az általános adatgyűj-
tés és leltárkészítés, úgy a helyszíni kutatás is mindig egy adott konkrét alkalomhoz
igazodik, és egy meghatározott célt követ: kérdésfeltevése a tervezett, illetve szük-
séges beavatkozások jellegéhez, mélységéhez, kiterjedéséhez, a tervezett változ-
tatások irányához kell, hogy igazodjon, az elérhető ismeretekre támaszkodva.
A tudományos ismeretszerzés e kutatásoknak nem önmagáért való célja, ugyan-
akkor minden esetben új, legtöbbször lényeges új adatokkal gyarapítják az adott
emlék tudományos szempontból való értékelését is: ahogyan egy német kutató fo-
galmaz: még várni kell arra az objektumra, amely megfelel a korábbi műemléki
topográfiai leírásának egy kutatás után.6
II. Régészet-e az épületkutatás?

A régészet fogalmának sajátosan tág keretekben való értelmezése az angol nyelv-
területen világszerte érvényesül. Nagy-Britanniában a helyszíni épületkutatás ál-
talánosságban a régészet része, azonban a régészetet a módszerek és elméleti
5
„[Bauforschung]… hat sich… zu einem Schnittstellenfach mit eigener Methodik, Ausbildungsgängen und
fachspezifischen Fragestellungen zwischen Grundlagenermittlung und Bauarchäologie etabliert.” Baufor-
schung in der Denkmalpflege. Qualitätsstandards und Wissensdistribution. Hrsg. Stefan Breitling, Jürgen
Giese. Bamberg, 2018, 7.
6
„Weit verbreitet ist daher bei Bauforschern der Spruch, dass man immer noch auf das Objekt warte, das nach
der Untersuchung noch der Beschreibung im Dehio entspräche.” Klein 2018. i. m. 35.
54
megközelítések egy szélesebb skálája alkotja.7 Ennek az adottságnak köszönhető,

hogy a legszélesebb értelemben vett épületkutatás nemzetközi elnevezése az angol
building archaeology lett, annak ellenére, hogy az egyes országok – egyébként a
régészeti joggal, illetve a Máltai Egyezménnyel is összhangban – többnyire nem kö-
tik annyira szorosan a régészethez, és saját nyelvükön többnyire nem is így nevezik.
Ez a háttere annak is, hogy az épületkutatók Nagy-Britanniában sok esetben
régészek, és az épületektől független, terepi és az épületeken végzett vizsgálatok
körei között erőteljes a módszertani „átjárás”, továbbá ennek köszönhető, hogy a
régészeti megelőző vizsgálatok szigorú, ugyanakkor gyakorlatias szemlélete, mód-
szertana az épületkutatásban is érvényre jut.8
A föld alatti és föld feletti, védendő épített objektumok szoros rokonsága valóban
fennáll, ennek kérdéseivel e kötetben Koppány András tanulmánya foglalkozik rész-
letesebben. Mégis, a műemléképületek védelme, amelyeknek eredendően minden
porcikája védett, ugyanakkor használatban van, nem írható le olyan egyértelműen
körülhatárolható illetékességi lépésekkel, mint a föld alatti beavatkozások esetén.
Az örökségvédelmi eljárások részeként hatékony eszközrendszert kialakí-
tó, ugyanakkor a nyilvánosságot is gyakrabban megszólítani képes régészet az
épületkutatáshoz a kontinensen is pozitív példaként szolgál, Németországban lát-
hatunk törekvéseket a párhuzamok és kapcsolódások erősítésére az épületkutatás
útkeresése kapcsán.9
Tudományos módszertani szinten megemlítendő és tisztázandó a párhuzamok
egyik lényeges terepe, a stratigráfia fogalmának használata. Az épületkutatás tu-
7
Ld. pl. az újkor régészeti kutatásának elsősorban angol és amerikai irányait és eredményeit bemutató átte-
kintést: The Cambridge companion to historical archaeology. Ed. Dan Hicks, Mary C. Beaudry Cambridge,
2006. és ebben elsősorban: Dan Hicks – Audrey Horning: Historical archaeology and buildings. 273–292;
Julia A. King: Household archaelogy, identities and biographies. 293–313.
8
Igen széles körű, máig mérvadó, alapossága és látásmódja révén a kontinensen is inspiráló tanulmánykötet
a témáról: Buildings archaeology. Applications in practice. Ed. James Wood. Oxford, 1994. – Ld. még:
Understanding historic buildings. A guide to good recording practice. 2016. https://historicengland.org.uk/
images-books/publications/understanding-historic-buildings/heag099-understanding-historic-buildings/
(2020. 01. 04.) Mind szakembereknek, mind érdeklődőknek szóló, jó összefoglaló mű a brit épületkutatásról:
Richard K. Morriss: The archaeology of buildings. Stroud, 2000. Régészek adták közre a helyszíni épületkuta-
tás szakmagyakorlási útmutatóját: The Chartered Institute for Archaeologists. Standard and guidance for the
archaeological investigation and recording of standing buildings or structures. Reading, 2014. https://www.
archaeologists.net/sites/default/files/CIfAS&GBuildings_1.pdf (2020. 01. 04.)
9
Bauforschung und Archäologie. Stadt- und Siedlungsentwicklung im Spiegel der Baustrukturen. Hrsg. Dirk
Schumann. Berlin, 2000. – a fogalmak szétválásáról ld. többek között: Elmar Altwasser: Archäologie im Ober-
geschoss. Uo., 44–60. Az épületkutatás útkeresése kapcsán kitér a régészet példájára: Johannes Cramer:
Sehnsucht nach Geschichte, oder: Braucht die Bauforschung neue Marketing-Strategien? Bauforschung.
Eine kritische Revision. Bauforschung zwischen Marketing und öffentlichen Abseits. Hrsg. Johannes Cramer,
Peter Goralczyk, Dirk Schumann. Berlin, 2005, 18–31.
55
dományos szakirodalma nem pusztán a rétegzettség vagy rétegsorok kapcsán

használja a kifejezést, hanem általában régészeti értelemben egy komplex krono-
lógiát értenek ez alatt. A stratigráfia a régészetben a legkisebb kronológiai egysé-
get képező objektumok, „jelenségek”, illetve az ezeket átfogó nagyobb kronológiai
fázisok, periódusok konzekvens jelölésrendszerrel való azonosítását, és e rendszer
adatkezelését, így az áttekintést lehetővé tevő absztrakt ábrázolását jelenti, első-
sorban Edward Harris eredményei nyomán. Az épületeken ennek elemei valóban
célravezetők, ugyanakkor – a romokat kivéve – korántsem alkalmazható olyan álta-
lános érvényűen, mint kiterjedt feltárásokon.
III. Tudományos kutatás – műemléki védettséghez kapcsolódó kutatás

Műemlékként nyilvántartott épületek helyszíni kutatása egy sajátos „erőtérben” va-
lósul(hat) meg, lényeges, hogy feltételei, lehetőségei nagymértékben különböznek
az épület általános tudományos célú vizsgálatának lehetőségeitől, és ennek definí-
ciója fontos a szakterület meghatározása, megértése szempontjából.
Az épület valamely (küszöbön álló) átalakítása kapcsán egy, a hatóság és a
tulajdonos számára is elfogadott, elismert kutató kifejezetten az építéstörténetre vo-
natkozó megfigyelések céljából dolgozhat az épületben, vagy annak az átalakítás
által érintett részében. A bejárás és megfigyelés céljára olyan felszerelést vehet
igénybe, amely az épület használatának, felszerelésének általában nem része, és
ezalatt az épület normális használata szünetel, gyakran kiürített, és felületei leg-
többször már felújításra szoruló, hiányos, sérült állapotban vannak. A kutatásnak
helyet adó „erőtér”: a szoros egyeztetésen alapuló időbeli keretek, a speciális
munkatapasztalat, jártasság fokozott igénye révén e kutatások nagy részét a szak-
emberek egy külön csoportja végzi, akik vagy műemlékes intézmény képviselői,
vagy ilyen keretekben szereztek jártasságot.
A műemléki védettséghez kapcsolódó munkavégzés és az általános építészet-
történeti kutatás kereteinek, a szakemberek körének eltérése mindenhol jelentkezik,
és egy sajátos kihívást jelent mindkét terület részére.10 Egy-egy ilyen – általában
10
A terepen, e munkák megkötöttségei között dolgozó kutatónak általában az eredmények megfelelő kidolgozá-
sa és közzététele jelent nehézséget, míg az oktatásban a terepi munkák e speciális köréhez nehéz hozzáférni.
Georg Mörsch megfogalmazásában: „Gyakran a figyelmetlenség és a szükségletek kölcsönös fel nem ismeré-
se hibás abban, hogy a műemlékvédelem és a tudomány között jó néhány szál nem kapcsolódik össze. Aki,
mint a szerző, hosszú éveken át megélte, számos, egyetemi művészettörténész kolléga milyen hálás egy-egy
a gyakorlatból származó útmutatásért, vagy egy-egy érdekes kivitelezési helyszínre való bejutásért, szívesen
vállal ilyen kis fáradságot, nem utolsósorban az egyetemi hallgatók gyakorlathoz közeli és annak értelmére is rá-
mutató képzésének érdekében.” Georg Mörsch: Erforschen und Erhalten oder: die Wissenschaflichkeit in der
Denkmalpflege. Bauforschung und Denkmalpflege. Umgang mit historischer Bausubstanz. Hrsg. Johannes
Cramer. Stuttgart, 1987, 12–15.(A tanulmányban idézett összes szövegrész a szerző fordítása.)
56
műszaki –, egyetemi intézettel létrejövő munkakapcsolat a tapasztalatok szerint

egyedülálló kiterjedésű és hatásfokú kutatásokat tesz lehetővé, és az oktatás szá-
mára is hasznos terepet nyújt.
Az álló – és használatban levő – épületek felmenő falainak feltárásokkal való
vizsgálata, bár a régészethez szorosan kapcsolódó, vagy ahhoz tartozó módszer-
ről van szó, a régészek nagy része számára – beleértve a középkorral és újkorral
foglalkozó régészeket is – teljesen ismeretlen marad. Ennek oka a szakterület mű-
velésének különleges körülményeiben keresendő, ezek miatt ugyanis tervszerű,
tudományos stratégiával, „kívülállóként” nem, hanem csak kivételes helyzetben
közelíthetünk így épületekhez. A módszer tudományos haszna és tudományos
jelentősége mégis alapvető a vizsgált korszakok régészeti-művészettörténeti ku-
tatása számára.
IV. A roncsolásmentes vizsgálatok és az építési helyszín

Az építéstörténet feltárásokkal való vizsgálata, amennyire idegennek tűnhet egy
épület építészettörténet vagy inventarizáció szempontjaiból való általános megkö-
zelítésében, annyira kézenfekvő akkor, ha a felújítási folyamatok ismerőjeként és
konkrét esetben annak szereplőjeként kerülünk a helyszínre. Egy több periódusú,
felújítandó, a régészeti szemléletű kutatás és értelmezés számára töredékes felüle-
teivel építéstörténeti részleteket, nyomokat mutató épület adott állapotának egysze-
ri dokumentálása és ennek alapján való értékelése pusztán akkor érvényes kutatási
stratégia, ha a kutató a felújításban és annak megtervezésében való részvételről
lemond, mert arra nincs lehetősége vagy kilátása. Ez a kérdés annál inkább aktuális
és érvényes, minél több a megfigyelés lehetősége, tehát jelentős korábbi perió-
dusok megléte és töredékes felületek, és minél alaposabb, részletesebb, mérték
adóbb vizsgálat és értelmezés a cél.
Ésszerű, hogy a felújítás egészére kiható vizsgálatokért felelős kutató az építé-
si folyamat egészének ismerőjeként – konszenzus és döntés alapján – tudatos és
célravezető stratégiát állítson fel, és aszerint járjon el. Ennek szükségszerű része,
hogy indokolt helyzetekben célzott megfigyeléseivel előtte járjon a kivitelezéskor
kevésbé kontroll alatt tartható bontásoknak, és ahol ilyenek várhatók, ott előzetes
tájékozódó feltárásokat végezzen. Érvényes ez mindenek előtt az előre látható je-
lentős vakolatleverések és bontásra szánt beépítések, befalazások, válaszfalak,
álmennyezetek esetén. Ha lehetőség van az érintett, elfedett szerkezetek minél
előbbi megismerésére, az a kivitelezés közben már korlátozottabb feltételek között
végezhető dokumentálást, értelmezést, értékelést feltétlenül segíti.
A helyzet sajátossága, hogy a felújítások kapcsán átfogó stratégia szerinti kuta-
tásra, a folyamatokba való bekapcsolódásra általában csak a hatósági munkával
57
kapcsolatban álló kutatók viszonylag szűk körének van lehetősége, akik viszont
helyzetükből és felelősségükből adódóan többnyire állandóan túlterheltek.
V. A célzott helyszíni kutatás sajátos hangsúlyai az egyes vizsgált országokban

Az egyes országok gyakorlatában tapasztalható eltérések megértéséhez fontos lát-
ni, hogy a helyszíni vizsgálat, elemzés módszerei igazodnak a meglevő történeti
épületállomány sajátosságaihoz, az építési hagyományokat jellemző szerkezetek-
hez, ugyanakkor az emlékek fennmaradásának adottságaihoz is.
Lényeges körülmény például, hogy Nyugat-Európa nagy részén a történeti –
elsősorban a középkori – épületállomány igen nagy hányada látszó kő- (gyakran
faragott kő) vagy téglahomlokzatokkal épült. Középhegységek régióiban, így pél-
dául Dél-Németországban, de Anglia és Franciaország jelentős részén is a közép-
korban igen elterjedtek és nagy számban maradtak fenn – gyakran látszó – favázas
épületek. A kő- és téglahomlokzatok magukon hordozzák az átépítések nyomait,
a stratigráfiát. Nagy-Britannia vonatkozásában beszédes Richard K. Morriss kézi-
könyvében a falakon végezhető feltárásokról tett megjegyzése, hogy a burkolt felü-
letű épületbelsőkben korlátozott információk nyerhetők, kiegészítve azt, „ami kívül
már egyébként is látható”.11
A kő- és téglaburkolatú épületek kutatása és értelmezése tehát minden esetben
a homlokzat látható részleteinek tanulmányozásával és dokumentálásával kezdődik
– még akkor is, ha a beavatkozásokra az épületbelsőben kerül sor –, megkövetelve
általában a teljes felület alapos rajzi rögzítését.
Nagyon hasonló a helyzet a Németországban és másutt is olyannyira elterjedt
középkori és újkori favázas épületekkel. Ezek szerkezete általában vékony felület-
képzés mögött vagy a felületben megmutatva sok esetben részleteiben, vagy teljes
felületen látható az épületek homlokzatain vagy beltereiben. A látható elemek alak-
helyes rögzítése ezekben az épületekben döntő fontosságú a periodizáció, a szer-
kezeti összefüggések megértése érdekében. A kutatandó épületállomány jellemző
vonásai a kutatás egészére, hangsúlyaira, szemléletére kihatnak.
V.1. Németország
A helyszíni épületkutatás hagyományaival kapcsolatos egyik ismert sajátosság,
hogy az Európa-szerte jelentős és kiemelten számon tartott németországi gyakorlat-
11
„Nevertheless, just in such limited areas it is usually possible to at least glean some information about the
building and relate that to what is already known from the outside.” Morriss 2000. i. m. 157.
58
nak12 hagyományosan meghatározó része a részletes, átfogó alakhelyes felmérés,

rajzi dokumentáció. A részletes rajzi felmérést az épület átfogó megismerésének
igényével a dokumentálás és tervezés alapjaként gyakran maga a speciálisan kép-
zett épületkutató készíti, aki arra minden helyszíni építéstörténeti megfigyelést és
értelmezést rávezet (2. kép). A felmérésnek ideális esetben eléggé nagy léptékűnek
kell lennie valamennyi megfigyelt részlet („Befund”) mértékadó, teljes körű ábrázo-
lásához. E felmérési dokumentáció az épület megértésének alapja, egyszerre mű-
szaki és építéstörténeti kutatási követelmény, ebből indul ki az építészeti tervezés,
amely egy következő rajzi fedvényként minden feltüntetett részletre korrektül és pon-
tosan tud reflektálni. Egy aktuális tájékoztató kiadvány megfogalmazása jól szem-
lélteti hogyan látják a német szakemberek a rajzi dokumentáció szerepét: „pontos
épületfelmérés, amely valamennyi szint alaprajzával, két keresztmetszettel és egy
hosszmetszettel egyesíti a sokoldalú megszerzett ismereteket” (die vielfältige Er-
kentnisse bündelt), „és mindenek előtt alapja a jövőbeli használatra vonatkozó kon-
cepcióknak”.13
Az épületkutatásnak ezt az irányzatát a szakirodalom elsősorban Bajorországra,
azon belül Gerd Thomas Mader 1970-es évektől kezdődő munkásságára és ha-
tására vezeti vissza, aki „teljes tevékenysége alatt azt az álláspontot képviselte,
hogy az épületkutató tudásának lényege az a képesség, hogy a helyszínen pontos
rajzokat készítsen, amelyekből az épület és változásainak megértése már mintegy
magától adódik”.14 Az épületkutatás ebben a megközelítésben elválaszthatatlan
a helyszíni rajzolástól, de szorosabban véve mégsem magát a rajzolást, hanem
a felmérés készítése során történő részletes vizsgálatot és értelmezést jelenti.
A szoros kapcsolat ellenére tehát az épületkutatást a felméréstől elkülönülő
munkafázisként kezelik, és ennek a feltárás olyannyira része, hogy egy mértékadó
szakkönyv épületkutatás (Bauforschung, building archaeology) című fejezete –
12
A német Bauforschung kifejezést ma is elfogadott németül használni más nyelveken, utalva annak sajátos
helyi-kulturális beágyazottságára. Ld. a franciaországi Auxerre-ben 2019 őszén az épületkutatás jelenéről és
jövőjéről rendezett konferencia rezüméit. Archéologie du bâti aujourd’hui et demain. Résumé des communi-
cations. 10-12 octobre 2019 Auxerre, France. https://abad2019.sciencesconf.org/data/pages/Livret_Re_
sume_sV2.pdf (2019. 12. 08).
13
Kristin Dohmen: Dokumentation und Untersuchung im Baustellenbetrieb. Baudokumentation. Methoden –
Chancen – Nutzen. Dokumentation zum 24. Kölner Gespräch zu Architektur und Denkmalpflege in Köln,
15. Mai 2017. Hrsg. Eva-Maria Beckmann, Ludger J. Sutthoff. Köln, 2017, 53–64. https://denkmalpflege.lvr.
de//media/denkmalpflege/publikationen/online_publikationen/17_3342_Heft_30_Baudokumentation_Inhalt.
pdf (2019. 12. 08)
14
Johannes Cramer: Strukturwandlungen in der denkmalbezogenen Bauforschung. Bauforschung in der Denk-
malpflege. Qualitätsstandards und Wissensdistribution. Hrsg. Stefan Breitling, Jürgen Giese. Bamberg, 2018,
16–17.; a „bajor felmérési iskola” fogalma: Klein 2018. i. m. 34.
59
2. kép. Alakhelyes felmérés, a kutató által végzett feltárások (falkutatás) ábrázolásával. Középkori
városi lakóház, Schwäbisch Gmünd (Johannes Cramer: Das veränderte Gebäude - Nutzung,
Struktur, Materie. Red. Brigitt Sigel – Marion Wohlleben, Bauforschung und ihr Beitrag zum Entwurf.
Veröffentlichungen des Instituts für Denkmalpflege an der ETH Zürich. Band 12. Zürich, 1993,
49–66., rajz: Johannes Cramer)
60
természetesen a felmérés beható tárgyalásával foglalkozó fejezeteket követően –

terjedelme nagyobb részében ezt tárgyalja.15 Egy előrebocsátott megjegyzés tömö-
ren és lényegre törően megfogalmaz egy szempontot, amely Nyugat-Európa nagy
részében, és főként az ajánlás és módszertan jellegű közlésekben mindvégig fontos
lehet: nem csak a feltárások, hanem azok helyreállítása is költségekkel jár, és helyre
állítás hiányában mint „károsodás”, potenciálisan csökkenti az ingatlan értékét. A fel-
tárások célja a megfigyelésekkel nem tisztázható kérdések vizsgálata, jellemzően a
különböző periódusú, különböző építőanyagú épületrészek találkozásának, nyílások
befalazásának feltárására irányul.16 Felhívják a figyelmet arra, hogy a feltárásokat ott
érdemes kezdeni, ahol például repedések vagy korábbi beavatkozások formájában
már valamilyen fokú károsodás kezdődött. Ezt azért is célravezetőnek tartják, mert a
repedések építéstörténeti jellemzőt, ugyanakkor esetleg kezelendő szerkezeti prob-
lémát is jelezhetnek, így kétszeresen is indokolt a feltárás. A feltárás a helyiségek
sarkaiban adja a legjobb információt a csatlakozó falak egymáshoz viszonyított ko-
ráról, és nem a falszakaszok közepén érdemes vizsgálódni.
Nagyon hasonló módon mutatja be a feltárások szerepét Manfred Schuller 2002-
es, szélesebb nemzetközi olvasóközönségnek szánt, angol nyelven megjelent műve,
amely a németországi épületkutatási gyakorlat legismertebb bemutatása.17 A kötet-
ben rétegtani feltárások/vizsgálatok címen néhány oldalban, viszonylag részletesen
ismerteti témát, néhány konkrét illusztrációval. Ő is felhívja a figyelmet a meglevő
felületi sérülések elsődleges vizsgálatára, és hogy a feltárások kiterjedése a leg-
szükségesebbre korlátozódjon. A feltárást a restaurátorokhoz hasonló technikai
precizitással kell végezni, és általában fontos a velük való kooperáció és közös
munka. Megjegyzi ugyanakkor – bizonyára az építéstörténeti célú, de restaurátori
közreműködéssel végzett kutatásokra utalva –, hogy a feltárások helyét az épület-
kutatóval egyeztetve kell meghatározni.
Ulrich Grossmann elsősorban szakembereknek és érdeklődőknek szóló épület-
kutatási kézikönyve hét fejezetre tagolódik, amelyek közül a dokumentálási mód-
szerek után következő Rétegtani vizsgálatok (Stratigrafische Untersuchungen)
című fejezet foglalkozik az épületen végezhető feltárásokkal.18 Ebben a festésré-
tegek, vakolatok, falazatok, padlók fő – elsősorban szerkezeti, szerkezettörténeti
– tudnivalói után kitér a boltozatokra, fafödémekre, történeti szerelvényekre és az
alaprajzi elrendezések értelmezésére. A fejezet bevezetőjében foglalkozik azzal,
15
Johannes Cramer – Stefan Breitling: Architecture in existing fabric. Basel–Boston–New York, 2007, 68–76.
16
Cramer–Breitling 2007. i. m. 73.
17
Manfred Schuller: Building archaeology. München, 2002. (Monuments and Sites, VII.)
18
G. Ulrich Grossmann: Einführung in die historische und kunsthistorische Bauforschung. Darmstadt, 2010, 84.
61
3. kép. Prága [Praha], Staroměstské 4. kép. Prága [Praha], Staroměstské náměstí,

náměstí, gótikus városi palota gótikus városi palota, helyreállítás után, 2008
homlokzatkutatása (Emanuel Poche et al.: (Fotó: Lővei Pál)
Praha stredoveká. Praha, 1983, 216)
hogy mennyiben szükséges restaurátor bevonása a feltárásokba, és úgy véli, egy-
szerűbb világi épületek esetén az épületkutatónak a napi gyakorlatban meg kell
tudni oldani a színezések, tapéták, vakolatok és a fejezetben tárgyalt többi szerke-
zet feltárását és értelmezését. Megjegyzi itt, és másutt is, hogy indokolt a feltárások
során az óvatosság és visszafogottság, de saját többszöri tapasztalatai szerint a
rendkívül visszafogott, restaurátori szemléletű bánásmód megkérdőjeleződik, ha
röviddel utána légkalapáccsal bontják el a teljes falat, vagy amikor, mint vele elő-
fordult, az épület azelőtt precíz óvatossággal vizsgált helyiségeiben markológéppel
találkozott. Restaurátor bevonását hasznosnak tartja mindenhol, ahol a költségve-
tés megengedi, de általános esetben – tehát egyszerűbb világi épületekben, az
épületkutató fent bemutatott szerepéből kiindulva – a hasznához képest túlzott te-
hernek véli az előzetes vizsgálatok szűk keretei miatt. A szerző ezzel együtt egyál-
talán nem foglalkozik a feltárások helyének kiválasztásával, technikai tudnivalóival,
és nem közöl ábrát szerkezetet, falazatot érintő feltárásról sem.
Németországon belül is többféle kutatási iskola és megközelítés működött és
működik egymás mellett. Vannak kutatók, akik „inkább régészeti megközelítés-
62
sel működnek”,19 és az építészeti, műszaki irányultság mellett a művészettörténet

szempontjai is jól ismertek.20 A németországi szakirodalomból megismerhető konk-
rét példák alapján az lehet a benyomásunk, hogy a feltárások valóban gyakran
teljes alakhelyes épületfelmérésekkel együtt valósulnak meg, és az ajánlásoknak
megfelelően jellemző a meglevő vakolathiányokból kiinduló, szabálytalan körvonalú
feltárás, amelynek egy részét a kutató bizonyára közvetlenül a kivitelezés előtt vagy
annak során végezte el.21 Emellett van példa szabályosan, precízen körülhatárolt
kisebb feltárási felületekre is.
Az alakhelyes felmérés megismerésben és kutatásban való korlátlan érvényét
számos súlyos kritika érte22, napjainkban pedig a digitális technika kihívásai miatt is
válságban van, vagy legalábbis gyökeres szerepváltozáson megy át ez a munka
terület.23 Ezzel együtt a kortárs példák arról tanúskodnak, hogy a németországi
épületkutatásban továbbra is az átfogó, alakhelyes rajz marad az alapvető kommu-
nikációs forma, ami – legalábbis a szakemberek körében – a történeti épületekről
való gondolkodást meghatározza.
Legutóbb megjelent áttekintésében Johannes Cramer a németországi épület-
kutatás gyakorlatából elsősorban az eredményeknek a tervezett helyreállítások,
átalakítások során történő felhasználását, átadását, a prioritások meghatározását
hatékonyan segítő eszközrendszert hiányolja, többek között ennek szerinte jellem-
ző hiánya, illetve fejletlensége felelős a szakterület gyenge érvényesüléséért. A ku-
tatási dokumentációk, jelentések véleménye szerint nem tartalmaznak útmutatást
az eredmények ilyen felhasználására vonatkozóan.
Más szerzők is hasonló problémákra hívják fel a figyelmet. A kutatás szorosab-
ban vett célja sok esetben a feladat kezdetekor sem kellően világos, a hivatalok
útmutatása sem mindig határozza meg azt, és egy-egy feladatkiírásban olykor csak
„épületkutatás” szerepel.24 A kutató és a tervező sokszor egyáltalán nem találkoz-
19
Cramer 2018. i. m. 18.
20
Ld. elsősorban G. Ulrich Grossmann munkáit, így legutóbb: Kunstgeschichte und Bauforschung. Baufor-
schung in der Denkmalpflege. Qualitätsstandards und Wissensdistribution. Hrsg. Stefan Breitling, Jürgen
Giese. Bamberg, 2018, 49–60.
21
Így pl. Historische Bauforschung in Sachsen-Anhalt. Hrsg. Uwe Steinecke. Petersberg, 2007, 183–185,
287–289. feltárások (Sondagen) leírása és ábrázolása, teljes alakhelyes épületfelmérések keretében.
22
Bauforschung – Eine kritische Revision. Historische Bauforschung zwischen Marketing und öffentlichen Ab-
seits. Hrsg. Johannes Cramer, Peter Goralczyk, Dirk Schumann. Berlin, 2005. tanulmányait és Grossmann
2018. i. m.
23
Klein 2018. i. m. 34.
24
Uo., 2018. 33.
63
nak, és nem egyeztetnek egymással a kutatási eredményekről.25 Az épületkutatás-

sal kapcsolatban ezért, amint erre a helyzetösszegző tanulmánykötet bevezetője
és alcíme is utal, az egyik ma előtérben levő kérdéskör a feladatok megfelelő át-
tekintését és az eredmények érvényesítését célzó egységes szempontrendszerek
kialakítása körül formálódik.
V.2. Svájc
A svájci módszertani szakirodalom26 és Schuller kitekintése27 szerint a helyszíni
épületkutatás ott gyakorlatában és szakmai, képzési hátterét tekintve a középkori
régészethez kapcsolódik, a legjelentősebb középkori épületek kutatásából nőtt ki
az 1960-as évek végétől kezdve, a középkori régészetnek – az ásatásokkal egyide-
jű – az álló épületek felmenő szerkezeteire való kiterjesztéseként.28 Ez elsősorban
azt jelentette, hogy az értelmezés és dokumentálás során az objektum egészét ke-
zelték egységként, és nem feltétlenül azt, hogy a felmenő falakon is hasonló módon
szisztematikus feltárásokat végeztek volna. A svájci épületkutatás egyik fő jellemző-
je és erőssége tehát az a megközelítés, ahogyan együtt kezelik és értelmezik az álló
épületet a föld alatt feltárt régészeti jelenségekkel. Az épületkutatás (Bauforschung)
kifejezést Svájcban az álló épületekben végzett ásatásra is használják, megkülön-
böztetés nélkül.29
V.3. Csehország
Csehországban a védettségekhez kapcsolódó helyszíni épületkutatás megjelölésé-
re sajátos fogalmat alkottak – a cseh műemlékes szakmára jellemző módon rövidí-
téssel is jelölve –, amelyet leginkább talán helyszíni kutatás és dokumentálás néven
fordíthatunk (operatívni průzkum a dokumentáce – OPD). Ez a külön kötetben is
tárgyalt módszertan a bontandó épületek felmérésével, kivitelezések megfigyelé-
25
Christian Kayser: Ziemlich beste Freunde: Anmerkungen zur Kooperation von Bauforscher und Tragwerksp-
laner in der praktischen Denkmalpflege. Bauforschung in der Denkmalpflege. Qualitätsstandards und Wis-
sensdistribution. Hrsg. Stefan Breitling, Jürgen Giese. Bamberg, 2018, 123.
26
Adriano Boschetti-Maradi: Bauforschung und Archäologie in der Schweiz. Jahrbuch Archäologie 90 (2007)
104. „Az a tény, hogy az épületkutatást a középkori és újkori régészet kereteiben végzik, megfelel a svájci ku-
tatási hagyománynak, ugyanakkor a franciaországinak és olaszországinak is. […] Németországban […] ezzel
ellentétben az épületkutatás kevésbé a művészettörténet, hanem inkább a műszaki tudományok és a néprajz
körébe tartozó szakág, és nagyrészt a régészettől teljesen elválasztva művelik.”
27
Schuller 2002. i. m. 38.: 1. jegyzet.
28
Cramer 2018. i. m. 14.
29
Seeberg, Pfarrkirche. Die Ergebnisse der Bauforschungen von 1999/2000. Hrsg. Andreas Heege, Barbara
Seidel. Bern, 2009. ism.: Rácz Miklós, Archaeologiai Értesítő 137 (2012) 275–278.
64
5. kép. Schönau, ciszterci kolostor kváderfalazatú román kori kapuépítménye, az elpusztult

kápolna helyére 1600 körül ráépített fachwerk szerkezetű épülettel (Fotó: Rácz Miklós)
sével együtt a feltárásokkal is foglalkozik,30 szondázás címszó alatt, meglehetősen

röviden. Itt elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy csak indokolt esetben és csak kép-
zett személy végezze, ilyen típusú gyakorlati példák egyáltalán nem szerepelnek a
jelentős számú bemutatott esettanulmány között.
Az építéstörténeti dokumentáció (stavebněhistorický průzkum – SHP) ezzel
párhuzamos, hasonló igényességgel és részletességgel kidolgozott szempont-
rendszeréből31 ugyanakkor az derül ki, hogy a helyszíni kutatásra (OPD) gyakran
30
Jiří Bláha – Vít Jesenský et al.: Operativní průzkum a dokumentáce historických staveb. Národní památko-
vý ústav. Praha, 2005. https://www.npu.cz/cs/npu-a-pamatkova-pece/npu-jako-instituce/publikace/7378
-operativni-pruzkum-a-dokumentace-historickych-staveb (2019. 12. 08.)
31
Metodika stavebněhistorického průzkumu. (Building archaeology survey. A methodology) Edd. Jan Beránek,
Petr Macek. Praha, 2015. Az épületek kutatásáról szóló, a nagyközönségnek szánt tudományos ismeret-
terjesztő kötetben a szerzők kiemelik a volt Csehszlovákia kiemelkedő eredményeit az épületkutatás terén,
amiben a védett városi együttesekben végzett munkának fontos szerepe volt. „Thanks to legislation allowing
the research and protection of larger urban units, the former Czechoslovakia was from the late 1960s among
65
az építéstörténeti dokumentáció összeállítását követően kerül sor, a kivitelezést

megelőzően és/vagy ahhoz kapcsolódóan.
V.4. Ausztria
Ausztriában az épületkutatás gyakorlatából nagyrészt hiányzik a teljes épületfel-
mérés, és jobban előtérben van a feltárások – falkutatás – szerepe. Néhány évvel
ezelőtt a műemléki hivatal az épületek dokumentálására vonatkozó hivatalos állami
szabvány bevezetésével párhuzamosan kidolgozta az épületkutatások dokumentá-
ciós formátumait, ez az első alkalom Európában, ahol az épületkutatásra szabvány
hatályát terjesztik ki, az alábbiakban térek ki rá részletesebben.
VI. A célzott helyszíni kutatás helye az ajánlásokban és a szabályozásban

Mint a bevezetőben már érintettem, az 1990-es évek végétől, a 2000-es évek elejé-
től Európa-szerte megjelentek azok a többé-kevésbé hivatalos ajánlásrendszerek,
amelyek a műemléki engedélyezéshez kapcsolódó kutatási, dokumentálási felada-
tokat általánosan, egységesen kívánták rendszerezni, közérthető módon közzétenni.
(Ebbe a folyamatba illeszkedik a Magyarországon 2013-tól bevezetett építéstörté-
neti kutatási dokumentációra vonatkozó szabályozás is – a külföldi példákkal ellen-
tétben azonban nem közérthető ajánlásként, hanem rendeleti előírásként.) Ezekben
a munkákban az addig kevéssé szabályozott helyszíni építéstörténeti kutatásokat
jellemzően nem tárgyalják részletesen, a hangsúly a feladatokat figyelembe vevő
sorrendiségen, a prioritások megtalálásán, az egységes szerkezetű, az alapvető
információkat kellő módon tartalmazó átfogó adatgyűjtés és állapotdokumentáció
elkészítésén, illetve az ezen alapuló értékelésen van. A feltárásokat és célzott vizs-
gálatokat magába foglaló kutatási fázist általában egy, az első dokumentáció lezá-
rását követő, azon alapuló második, külön kutatási ütemként határozzák meg, és
helyezik el. A legvilágosabb módon Svájcban jelenik meg az építéstörténet kutatá-
sára irányuló feltárás, mint a kutatási feladatok fontos, állandó része.32
the most progressive European countries in this field.” Zkoumání historických staveb. (The study of historic
buildings) Eds. Petr Macek, Vladislav Razím. Praha, 2011, 310.
32
Ld. többek között Basel város műemlékvédelmi honlapján: Kanton Basel-Stadt, Kantonale Denkmalpflege –
Bauforschung. https://www.denkmalpflege.bs.ch/forschung-dokumentation/bauforschung.html (2019. 12.
09.) „A helyszíni épületkutatás rejtett szerkezeteket tár fel. Ha modern felületek takarják el a történeti épületele-
meket, kutatóablakokat nyitunk a padlókban, falakon és mennyezeteken.” Hasonlóan fogalmaz a módszertani
szakcikk is: „Az egyes épületek kutatása alapvetően a stratigráfiai megfigyelések elveit követve történik, mind
a padlók rétegei, mind a falak rétegei (meszelések, kifestések, falburkolatok, tapéták), valamint a falak és
fal felületek fugái vonatkozásában. Egy épületkutatás rendszerint visszafordíthatatlan beavatkozásokkal jár.”
Boschetti-Maradi 2007. i. m. 104.
66
Az ajánlások és útmutatók megjelenésével tetten érhető egyfajta kettősség a mód-

szertanban, amely ellenáll az egységesítésnek: a hatósági eljárásokhoz kapcsolódó
általános állapotdokumentáció módszertana mellett jelen van egy intenzívebb, adott
esetben sürgős és intenzív helyszíni kutatás és dokumentálás nagy mértékben eltérő
szempontrendszere is, és a kettő viszonya az ajánlásokban néhol nem eléggé világos.
Ez észlelhető az „építéstörténeti dokumentáció” (stavebněhistorický průzkum – SHP)
és „helyszíni kutatás és dokumentálás” (operatívni průzkum a dokumentáce – OPD)33
alaposan kidolgozott és közzétett kétfajta csehországi eljárásai között, amelyek kö-
zött alig van átjárhatóság. Hasonló a helyzet Szász-Anhalt tartomány ajánlásaiban.
Itt a dokumentációkészítés általánosan előírt folyamatától − amelyben egyébként,
ahogy Németországban jellemző, nem szerepel szakirodalmi vagy forráskutatás −
függetlenül, ahhoz nem igazodva található meg – a korábbi helyi hagyományokra
hivatkozva – az „általában egy aktuális beavatkozásból eredő konkrét kérdésekre
irányuló”, úgynevezett „építéstörténeti kutatás forráskutatással” (bauhistorische Un-
tersuchungen mit Quellenrecherche), amelyben „az objektum szolgál elsődleges
forrásként”, és az épület, illetve azon belül „általában korlátozott kiterjedésű kutatási
felületek” (Untersuchungsflächen) „alapos vizsgálata mellett” – tehát azokhoz képest
másodsorban – levéltári forráskutatás is szükséges.34 Ez a kategória egyáltalán nem
válik el világosan az általános dokumentációkészítés „átfogó beavatkozásokhoz”
(umfangreichen Eingriffen) kapcsolódó második lépcsőjétől, ahol a beavatkozások-
ban és a dokumentálásban „restaurátor, illetve épületkutató” is részt vesz.
Nyilvánvaló, hogy a műemléki intézmények gyakorlatának két irányáról van szó:
az egyik az általános, ideális döntés-előkészítést szolgálja, a másik egy már előállt
helyzetben, valamilyen megkezdett folyamat közben a döntéshozatalhoz – való-
színűleg éppen a kellő előkészítés hiánya és az objektum fontossága miatt – követel
esetleg sürgősen, mértékadó helyszíni kutatási információt. A feltárás ilyen módon
tehát kétféleképpen jelenik meg: egyrészt az általános ajánlásokban a komplex épí-
téstörténeti, illetve állapotdokumentáció egy ideális további lépcsőjeként, másrészt
a rendezett folyamatokból kilógó, speciális megoldást kívánó helyzetekben.
Ausztriában néhány évvel ezelőtt egy alaposan kidolgozott és kötelező érvényű
dokumentációs rendszert (Richtlinien) vezettek be a műemlékek építéstörténeti ku-
tatására és dokumentálására.35 Az előírások létrejöttének az az alapja, hogy a mű-
33
Jiří Bláha, Vít Jesenský et al.: Operativní průzkum a dokumentáce historických staveb. Praha, 2005.
34
Handreichung zur Bestandsuntersuchung und Dokumentation. Landesamt für Denkmalpflege und Archäolo-
gie Sachsen-Anhalt. Halle (Saale) 2011. https://www.lda-lsa.de/fileadmin/bilder/baudenkmalpflege/Hr_Best-
and_Dokum.pdf (2019. 12. 09.), 37–41.
35
Richtlinien für bauhistorische Untersuchungen. 1. Fassung vom 28. Jänner 2016. Bundesdenkmalamt. Wien.
https://bda.gv.at/fileadmin/Medien/bda.gv.at/SERVICE_RECHT_DOWNLOAD/ Richtlinien_fuer_bauhisto-
67
emléki intézmény rendszeresen rendel meg kutatási dokumentációkat, és szükség

volt mind ezeknek, mind az eljárásokban az építtetők által benyújtott dokumentáci-
ók formájának egységesítésére.
A kutatási vezérfonal sajátossága, hogy a környező országokhoz képest részle-
tesebben és konkrétabban foglalkozik az építéstörténeti feltárásokkal.36 A feltárások
lehetősége kiemelt helyen szerepel a folyamat lépései között, és a megtervezésükre
részletes szakmai szempontrendszert ad meg. Ezek között az első természetesen
a feltárási felület (Befundöffnungen) legszükségesebbre korlátozása, a műemléki
intézménnyel való előzetes egyeztetés, itt is szerepel a meglevő felületi sérülések
helyén végezhető megfigyelések előzetes elvégzése és ezek értékelése. A feltárá-
sok előtt tisztázandó az esetleges megelőző restaurátori kutatás szükségessége,
és szükséges az elérhető történeti tervrajzok figyelembe vétele. Úgy kell elhelyez-
ni a feltárásokat egy háromdimenziós rendszerben, hogy azok egyszerre a lehető
legtöbb összefüggést segítsenek tisztázni, tehát sarkokon, födémeknél, padlóknál,
ajtóknál és ablakoknál stb. A feltárások mérete nem egységesíthető, annak a vizs-
gálat szerkezet sajátosságaihoz és állagához is igazodnia kell, a feltárások a meg-
figyelések kiterjesztése érdekében bővíthetők. A feltárási felületek határai általában
derékszögűek, de ettől el lehet térni, és más adottságokhoz (meglevő felületi ká-
rosodások, vakolathiányok, repedések) is igazodhatnak. Minden réteget a bontás
előtt dokumentálni és értelmezni kell. A kiinduló ismeretekből és feltevésekből adó-
dó kérdéseket a feltárás során fázisonként kell megválaszolni, de nem feltétlenül cél
bizonyos legrégebbi vagy különösen „értékes” rétegek elérése. Tisztázandó, hogy
a feltárásokat vissza kell-e javítani, és ha igen, ez kinek a feladata. Nyitva hagyott
feltárások esetén gondosodni kell a feltárt részletek állagvédelméről.
A vezérfonal a falkutatások dokumentálására űrlapszerű. Fényképes-szöveges,
A4 formátumú dokumentációs formát ad meg, amelynek részei épület-, épület
egység- és helyiségalaprajzok, utóbbiakon a feltárási helyek jelölésével („Unter-
suchungsposition”), fal- és helyiségnézeti fotók a feltárások digitális jelöléseivel,
a feltárások szembenézeti fotói, valamint értelmező (vázlat)rajzok rávitt értelmező
vonalakkal és jelölésekkel, két hasábra tagolt szöveges résszel, bal oldalon a meg-
figyelések, jobb oldalon az értelmezések szöveges leírásával.37 (6. kép) A fény-
képekkel, rajzokkal, helyiségszámokkal és részletalaprajzokkal ellátott, digitális
fényképezőgép, egyszerűbb rajzolóprogram és szövegszerkesztő segítségével
rische_Untersuchungen.pdf (2017. 10. 14.) Ismertetését ld. még: Hermann Fuchsberger: Aktuelle wege zu
Qualitätsstandards für die Bauforschung in Österreich. Bauforschung in der Denkmalpflege. Qualitätsstandar-
ds und Wissensdistribution. Hrsg. Stefan Breitling, Jürgen Giese. Bamberg, 2018, 131–134.
36
Richtlinien 2016. i. m. 38–39.
37
Uo., 73–81.
68
6. kép. Építéstörténeti feltárást (falkutatás) rögzítő helyiségnézet és feltárási hely adatlap

formátummintája a kötelező érvényű osztrák dokumentációs előírásból
(Richtlinien für bauhistorische Untersuchungen i. m. 74–75.)
69
előállítható helyiségkönyv – illetve szerelvény-, homlokzatkönyv stb. – az állapot-

dokumentáció mellett az épületkutatásoknak és feltárásoknak is egyre inkább ál-
talánossá váló „kommunikációs formája”, példái megtalálhatók a németországi
ajánlásokban is.
Az osztrák vezérfonal kötelezővé tett formátumai többféle helyzetre viszonylag
részletesen kidolgozott adatlapokból állnak. Formátumuk technikailag jobban ke-
zelhető, mint egy alakhelyes rajz, és a szöveges, rajzos és fényképes információk
viszonylag jól egyesíthetők benne, kidolgozása kiterjedt kutatások esetén azonban
szintén igen munkaigényes.
Az építéstörténeti feltárások mellett a speciális helyszíni vizsgálatok lehetősé-
gei között szerepel a restaurátori kutatás (Ausztria, Csehország), de előfordul az
a szemlélet is, amely a restaurátori kutatás fontosságát helyezi előtérbe, és ezzel
együtt az építéstörténeti feltárásokat nem, vagy kevésbé hangsúlyosan érinti (Bran-
denburg, Szász-Anhalt). Emögött bizonyára az a törekvés állhat, hogy legalább
restaurátori kutatás lehetőleg minél több helyen történjen, de az feltétlenül járjon az
(esetleg a festésrétegeket nem kellően figyelembe vevő) építéstörténeti feltárások
előtt. Ez, mint láttuk, azt a kérdést feszegeti, hogy a szűkös anyagi keretek között
melyik típusú kutatás lényegesebb. Kétségtelen, hogy ez épülettípustól és a hely-
zettől függ; az ajánlások, nyilván óvatosságból, egyértelműen a restaurátori kutatás
javára hajlamosak billenni.38
VII. A kutatás és a kutatók helyzete – változások és kihívások

A célzott, helyszíni építéstörténeti kutatás az általános adatgyűjtés és dokumen-
tálás szempontjain túlmenően, esetenként annak helyére lépve, mindenhol a tör-
téneti épületek egy szűkebb, általában jelentősebb, értékesebb csoportját érinti.
A kutatás a műemléki védettség kereteihez igazodva ezekben a helyzetekben is a
tervezett, illetve várható beavatkozásokhoz igazodik, a tervezési kérdésekre keres
válaszokat, a már ismert építéstörténet és a műemléki értékek figyelembe vételével.
Az épületkutatás speciális területének jobb érvényesüléséért a folyamatosan
változó körülmények között úgy tűnik, mindenhol folyamatosan erőfeszítésekre,
változásokra, alkalmazkodásra van szükség. Míg a műemlékeken végzett be-
avatkozások mindenütt jóval több feladatot jelentenének, mint ahány helyen sor
38
A jelenlegi hazai szabályozás megkerüli ezt a kérdést a „roncsolásos kutatás” fogalmával, amely alatt mind a
restaurátori kutatás, mind az építéstörténeti feltárás érthető.
70
kerül épületkutatásra,39 és a kutatások száma ideális esetben növekszik,40 addig a

műemlékvédelmi intézményekben leépülőben van a hatósági eljárásokat megfe-
lelően alakító és támogató épületkutatási és egyéb szaktudás.41 A hivatalok pénz-
ügyi mozgástere általában csökken,42 Németországban csak két szövetségi állam
műemléki hivatala rendelkezik jelentős, kutatásokra fordítható anyagi kerettel.43
A műemléki intézmények ki vannak téve a változó politikai kurzusokkal bekövetke-
ző átalakításoknak,44 az államigazgatás különböző szervei és az önkormányzatok
kevés információval rendelkeznek a műemlékvédelem működéséről.45 Több helyütt,
így Svájcban is, az épületkutatók megfelelő gyakorlati képzése a felsőoktatásban
tartósan megoldatlan.46 Ugyanakkor valamennyi vizsgált országban vannak jól mű-
39
Goralczyk 2005. i. m. 35.
40
Zkoumání historických staveb 2011. i. m. 310. „Az 1989-ben bekövetkezett radikális politikai és társadalmi
változások után elsősorban az építkezések megélénkülése miatt nőtt meg az építéstörténeti kutatások igénye.
A szabad piac újfajta hatást jelentett a tulajdonosok felé, hogy az épületek értékes régi tartozékait kicseréljék.
A történeti városmagokban való befektetés iránti érdeklődés látványosan nőtt, mivel vonzóbbak lettek a piac-
gazdaság számára.”
41
Angliában 2006–2015 között átlagosan 35%-kal esett az építési hatóság szerepét betöltő önkormányzatoknál
dolgozó műemlékes szakemberek (conservation specialists) száma. L. Heritage counts 2015. Historic England.
14–15. (https://historicengland.org.uk/content/heritage-counts/pub/2015/heritage-counts-2015-caring-lo-
cal-historic-environment-pdf/) A németországi műemléki hivatalokban hasonló a helyzet: „A szakterületeket
illetően elérni igyekezett átfogó feladatellátás ugyanakkor a személyi állomány zsugorodása miatt a legtöbb
szövetségi államban alig, vagy csak rendkívüli személyes helytállással biztosítható érdemben. A szakértői
álláshelyek leépítése illetve átcsoportosítása a műemléki hivatalokat még inkább eltávolítja a gyakorlati műem-
lékvédelem szakmai kérdéseiért felelős tudásközpontokként betöltött valódi szerepüktől”. Claudia Mohn: Zur
Situation der Bauforschung in der Landesdenkmalpflege. Bauforschung in der Denkmalpflege. Qualitätsstan-
dards und Wissensdistribution. Hrsg. Stefan Breitling, Jürgen Giese. Bamberg, 2018, 26.
42
Svájcban: Heinz Pantli: Historische Bauforschung in der Schweiz. Referat vom 18. Mai 2007 am Tschechischen
Institut für Denkmalpflege in Brünn. Zprávy památkové péče 69 (2009) 374.
43
Mohn 2018. i. m. 25–26. „Jelenleg csupán két szövetségi állam rendelkezik olyan mértékű dokumentá-
lási költségvetéssel, amely lehetővé teszi, hogy folyamatosan megbízásokat adjanak ki szabadfoglalkozá-
sú épületkutatóknak. Hét további szövetségi államban legalább kisebb megbízások lehetségesek, a kilenc
fennmaradó államban, tehát a tartományi hivatalok felében az épületkutatás csak a tulajdonosok költségén,
pályázatokból, illetve egyéb támogatásokból finanszírozható.”
44
Uo., 25. „Mind a 18 állami műemlékvédelmi hivatal különböző hivatali szervezettel rendelkezik, és, mint állami
hivatalok rendszeresen visszatérő időközönként aktuális politikai törekvéseknek megfelelően szervezeti és
működési reformoknak vannak alávetve. (in regelmässig wiederkehrenden Abständen aktuellen politischen
Bestrebungen nach Struktur– oder Verwaltungsreformen unterworfen)”
45
Zkoumání historických staveb 2011. i. m. 311. „E kötet igyekszik pótolni a történeti épületek tanulmányozásá-
nak népszerűsítése terén tett eddigi hiányosságokat, szeretné elérni a nyilvánosságot és különösen az állami
és önkormányzati hatóságokat, amelyeknek szükséges fejleszteni ismereteiket e téren.”
46
Pantli 2009. i. m. 374.
71
ködő, pozitív példák és tendenciák, ezekre építve, egymástól tanulva szélesebb

körben nyílhat kilátás az állandóan változó, új kihívások mellett a továbblépésre.47
A helyszíni épületkutatás terén, a feltárásokat is beleértve, Európa- és világszerte
aktív, intenzív munka folyik, a keretek és körülmények valamelyest mindenütt képléke-
nyek, nem írhatók le szigorú és merev szabályokkal. A szakemberek kapcsolattartása
(beleértve az elsősorban terepen, illetve oktatásban dolgozó kutatókat is), a módsze-
rek megfelelő, rugalmas fokozatosságának kialakítása és a nyilvánosság minél jobb
elérése nélkülözhetetlen marad a tevékenység további érvényesüléséhez.
47
Cramer 2005. i. m. 18–31.
72
J O G S ZA B Á LY O K , FA LA K , K U TATÓ K
A f a lk u t at ás j o g i há tter ének két évtizede
Fülöp András
A leghálátlanabb szerep jutott e sorok írójának. A falkutatás, épületkutatás jogi kör-

nyezetéről kellene áttekintést adnia, mindezt azonban nem jogász végzettségűként,
hanem falkutatóként, azaz egyszerű „végfelhasználóként”. Emellett mindannyian
tudjuk, hogy a jogszabályok változása olyannyira felgyorsult, hogy mire e sorok
megjelenésre kerülnek, a most hatályos joganyag is könnyen elavultnak bizonyul-
hat. Mivel önmagában a jelen jogszabályi környezet bemutatása aligha hozná lázba
az olvasót, célszerűbbnek látjuk a falkutatással kapcsolatos jogi hátteret, annak
változásait régebbről kezdve, folyamatában vizsgálni.
Visszatekinteni talán még egyvalami miatt érdemes. Amikor keresünk egy régi
falkutatási dokumentációt, nem árt megtudakolni a kutatás időpontját, és ennek fé-
nyében elgondolkodni azon, hogy az arról készült anyag milyen jogi környezetben
született meg (vagy éppen miért nem született meg), mik voltak akkoriban az elvá-
rások, és mit várhatunk ma egy régi dokumentációtól. Az alábbi írás ehhez is egy-
fajta segédletet kíván nyújtani. Ebben kevésbé a paragrafusok tételes felsorolására,
inkább a tevékenységet meghatározó jogszabályok fő vonásaira, tendenciáira
igyekszünk koncentrálni. Vizsgálódásunk alsó időhatárának a 2001. évet tekintjük,
amikor megalkották a kulturális örökség védelméről szóló, többszörösen módosított
LXIV. törvényt (Kötv.), amely ma is hatályban van. Az áttekintés záró dátuma pedig
a fentiekből adódóan nem lehet más, mint a kézirat leadásának utolsó határideje.
A „kulturális örökség” kifejezés e törvény megalkotásával gyökerezett meg a
hazai köztudatban, magába foglalva a műemlékvédelem, a régészet és a védett
műtárgyak (kulturális javak) fogalmát. A falkutatás e három terület közül leginkább
a műemlékvédelemhez sorolható. Annak ellenére is, hogy a három tevékenységnek
tagadhatatlanul voltak, vannak átfedései, ám ezekből még mindig kevesebb van,
mint a különbségekből.
A műemlékek tudományos kutatását a Kötv. a műemlékvédelem alapve-
tő feladataként definiálta, és ez ma sincs másképp.1 A 2001-ben kihirdetett szö-
vegben a falkutatás olyan formában szerepelt, hogy az e törvénnyel egyidejűleg
létrehozott KÖH engedélye volt szükséges „a műemlék falfelületeinek vagy szer-
1
2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről [továbbiakban: Kötv.] 28. §
73
kezeteinek tudományos vagy műszaki célú kutatására, feltárására irányuló mun-

kákhoz”.2 Ha megnézzük a törvény ma hatályos szövegét, már nem találjuk meg
benne ezt a mondatot, sőt helyette semmilyen más definíciót sem. Mondhatnánk,
hogy egy törvénynek nem is dolga, hogy ilyen mélységig belemenjen a részletekbe.
Ám a törvény megalkotói, illetve átalakítói, amikor a régészetről esik szó, aprólékos
magyarázatát adják annak, mit nevezünk például megelőző vagy próbafeltárásnak
stb., ami jól jelzi a két társszakma megítélése közötti különbséget, illetve érdekér-
vényesítő képességét.
Mindjárt ez elején meg kell jegyeznünk, hogy a falkutatás tevékenysége az 1980-
as évek végétől fogva elvileg „piacon” is végezhető munkának számított, és ezen
a 2001. évi törvény sem változtatott. Ez akkor is igaz, ha eleinte az örökségvédelmi
intézmények végezték a falkutatások többségét. A kifejezetten személyhez kötő-
dő falkutatásoktól eltérően a régészet mindig is intézményhez kötött tevékenység
volt és maradt 2001 után is. Ez egyrészt a régészet olykor bonyolultabb logisztikai
hátterére vezethető vissza, másrészt a régészeti feltárás nem áll meg a helyszíni
munkák befejezésénél és a dokumentációk elkészítésénél. Az ásatásokon ugyanis
általában előkerül régészeti leletanyag is, amely alapvetően állami tulajdonú,3 to-
vábbi restaurálást, leltározást, bemutatást igényel, így végső soron mindig szüksé-
ge van múzeumi háttérre. Erre vonatkozóan már egy másik, kifejezetten a muzeális
gyűjteményeket szabályozó törvény az irányadó.4
Nem feladatunk a falkutatás és a régészet kapcsolatának további elemzése,
erről ugyanis külön tanulmány szól ugyanebben a kötetben. A falkutatás jogi hely-
zetének megértéséhez azonban megkerülhetetlen felidézni, hogy a régészeti örök-
ség a törvényi definíció szerint nem más, mint „az emberi létnek a föld felszínén, a
föld […] alatt […] 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma” (kiemelés tőlem F. A.).
A régészeti lelőhely ennek egy részhalmaza, az a terület, ahol a régészeti örökség
különféle elemei eredeti összefüggésükben megtalálhatók.5 A fenti definíciókból fa-
kad az a ma is meglévő gyakorlat, hogy amennyiben egy műemléki védelem alatt
álló épület egyben régészeti lelőhely is, a földfelszín alatt a régész, fölötte a falku-
tató az illetékes. Más szóval, ilyenkor ugyanannak a falnak az alapozását a régész,
a felmenő részét a falkutató vizsgálja. Ugyanakkor arról már nem rendelkezik jog-
szabály, hogy mi a helyzet akkor, ha a műemléképület nem régészeti lelőhely, de
2
Kötv. 63. § (2) d) (kihirdetés kori szöveg)
3
Kötv. 8. § (1)
4
1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről.
5
Kötv. 7. § 37.
74
Fülöp András • Jogszabályok, falak, kutatók. A falkutatás jogi hátterének két évtizede
földmunkák zajlanak a területén. Ilyenkor kizárásos alapon a falkutatóra marad a

feladat, mindössze a nagyberuházások esetén kötelező a régészeti megfigyelés.6
A Kötv. hosszú évekre kijelölte a falkutatás finanszírozásának feltételeit azzal,
hogy nem nyilatkozott róla. Ugyan a kulturális örökség védelmét közfeladatként ha-
tározta meg, sőt definiálta az örökségvédelmi többletköltség fogalmát is, arról már
nem intézkedett, hogy miképpen lehetne ezt pl. visszaigényelni, hiába emelték be
a Kötv. szövegébe, hogy a kutatási munkák is ebbe a körbe tartoznak.7 Emiatt a
falkutatás anyagi terhei az épület tulajdonosára vagy az építtetőre hárulnak. A Kötv.
megszületése óta a régészettel kapcsolatban gyakran halljuk a környezetvédelem-
ből származó „szennyező fizet” alapelvet, azaz, hogy az finanszírozza egy feltá-
rás költségeit, akinek érdekében kénytelenek vagyunk a régészeti örökség elemeit
eredeti összefüggéseiből elmozdítani. Mintha ez köszönne vissza a műemlékvé-
delemben is, pedig a műemlék tulajdonosa – bár szándékai sokszor ellentétesek
is lehetnek a közérdekkel – nem feltétlen „szennyez”, sőt azzal, hogy használja az
épületet, annak fennmaradását biztosítja.
Az állam természetesen egyedi esetekben hozzájárulhat a műemléki felújítások,
ezen belül a kutatások finanszírozásához. Közülük a pályázatokat itt nincs módunk
tárgyalni, nem is kell, mert általában kívül esnek a falkutatás jogi szabályozásán.
A közelmúltban bevezetett, műemlékekre is alkalmazható társasági adókedvez-
mény gazdasági hatásairól pedig – nem mozogva efféle körökben – nem tudunk
közelebbi információval szolgálni.8
A 2001. évi törvényhez tartozó első végrehajtási rendelet a falkutatás témájában
kevés fogódzót adott, amit mégis, azt inkább a hatósági ügyintézés szemszögéből
tette. Egy építmény építési, bontási, átalakítási munkálataihoz a KÖH, mint elsőfokú
építési hatóság előírhatta a helyszíni kutatás elvégzését, dokumentáció leadását,
az ingatlanra vonatkozó építéstörténeti adatok összegyűjtését.9 Annak elbírálása
viszont, hogy mikor van szükség (és milyen mélységű) falkutatásra, és mikor nem,
sajnos nem volt rögzítve, csupán annyi, hogy „az átalakítás mértékétől függően”.10
Végső soron tehát azon múlt, hogy egy épületen történt-e falkutatás, hogy a műem-
léki felügyelő előírta-e vagy nem.
6
Kötv. 23/E § (5)
7
Kötv. 5. § (1), 7. § (10) és 28. §. (közlönyállapot), 7. § 25. (jelenlegi állapot)
8
1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékról 7. § (1) sz) és ty), 9. § (5)
9
16/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárására vonatkozó szabályokról 5. §
(2) a)–b)
10
16/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárására vonatkozó szabályokról 10. § (3)
75
A rendelet „műszaki vagy tudományos célú, roncsolással járó vizsgálatokként”

jellemezte e munkákat.11 A tudományos (többnyire vakolatveréssel járó) és a mű-
szaki célú (pl. statikai) feltárásokat a jogalkotó egy kalap alá vette, mert felismer-
te, hogy közös bennük a fizikai állapotváltozás, így szigorúan különválasztandók
a „roncsolásmentes” eljárásoktól. (Közbevetőleg megjegyezzük, hogy e kutatá-
sokra kitalált „roncsolásos” jelző nem különösebben segítette elő a falkutatási te-
vékenység társadalmi elfogadottságát.) A „roncsolásos” kutatásoknak logikusan
engedélyköteleseknek kellett lenniük, amelyhez a kérelmet a KÖH-höz kellett be-
nyújtani. Ennek újdonsága többek között abban állt, hogy a tulajdonosnak vagy a
kérelmezőnek tulajdonosi hozzájárulás birtokában, harminc napnál nem régebbi
tulajdoni lap mellékelésével kellett az engedélyért folyamodnia. A kérelmező ettől
még elvileg maga a kutató vagy bárki lehetett volna, ám a jogszabály azt is előírta,
hogy a kérelmezőnek kötelezettséget kellett vállalnia a kutatott részek konzerválá-
sáért, a műemlék helyreállításáért.12 Mivel ezt a falkutató már nem vállalhatta fel,
meggyökeresedett az a – máig tartó – gyakorlat, miszerint a tulajdonos kéri meg az
engedélyt a hatóságtól. Ez volt egyben az a pont, ahol a falkutatások és a régészeti
feltárások engedélyezése szétvált, ugyanis az utóbbiaknál alapesetben a feltáró
intézmény az engedélykérő. A restaurátori kutatások engedélyezési eljárásrendje
sokkal több hasonlóságot mutat a falkutatásokéval.
A falkutatási engedélykérelem kötelező szakmai tartalma nem volt bő lére ereszt-
ve. A kutatási terven és a kiindulási állapot dokumentálásán túlmenően kiemelendő,
hogy a kutatást végző szakember nevét, aláírását, továbbá jogosultságát is csatolni
kellett.13 Ezek közül az utóbbi – így visszanézve is – megmosolyogtató, ugyanis
ehhez egy szakmagyakorlási rendelet is kellett volna, ami azonban több mint tíz
évig nem készült el. Talán azért sem, mert a döntéshozók úgy gondolták, hogy
azt helyettesíti a KÖH, amelynek tudományos részlege „házon belül” minden ilyen
kérdésben segíteni tudja a hatóságot. A műemléki felügyelők olykor egy társintéz-
ménytől, annak az ÁMRK-nak munkatársaitól kértek szakmai véleményt, amely más
részről az új törvény értelmében maga is egy volt az ügyfelek közül.
Itt jegyzendő meg, hogy 2000 óta találkozhattunk ugyan a „kulturális szakértő”
fogalmával, de az túlságosan is tág értelemben az „épített kulturális örökségünk ja-
vainak számbavétele, feltárása, feldolgozása, kutatási eredményeinek közzététele,
érték- és kárbecslése, helyreállítása, bemutatása, hasznosítása” vonatkozásában
11
12
13
e)–g)
76
adott jogosultságot. Ezt szinte bárki megkaphatta öt évre, aki tudott önéletrajzot
írni, hozott két ajánlást, és befizetett 5000 Ft-ot,14 de a falkutatásnak nem volt előfel-
tétele. Ezen az sem változtatott, hogy a jogszabályt 2010 tavaszán felváltotta egy
újabb, amelyből már valamiért kiesett a műemlékvédelem és az addig szintén léte-
ző restaurátori tevékenység. Helyette megjelent a „Kulturális örökségvédelemmel
kapcsolatos szakterület”, amelyet – a korszakra jellemző módon – csak régészek
művelhettek.15 Ekkoriban tehát egy falkutató semmilyen módon nem tudta igazolni a
jogosultságát. Míg a restaurátorok a „kamarai” számukat szerepeltették a restaurá-
tori kutatási terveken (szervezetük valójában csak egyesületnek minősült), addig a
falkutatók – csak hogy a kérelmen legyen valamilyen sorszám – a diplomaszámukat
tüntették fel.
Visszatérve a 2001. évi állapotokhoz, a KÖH által kiadott engedély különféle
kitételeket tartalmazhatott, előírhatta egyéb (pl. restaurátori) kutatások elvégzését.
A falkutatási munkákat a kiadott, majd jogerőre emelkedett engedély kézhez vétele
utáni egy éven belül lehetett elkezdeni, és további egy évre lehetett meghosszab-
bítani. A falkutatási dokumentációt a kutatás befejezésétől (amelynek bejelentésé-
ről a jogszabály nem rendelkezett) számított hatvan napon belül kellett leadni a
KÖH részére. Ennek egy – közelebbről nem részletezett – építéstörténeti leírást,
falkutatásnaplót, az eredményeinek összefoglalását, fotós és rajzi dokumentációt
kellett tartalmaznia.16 A restaurátori kutatási munkákra nagy vonalakban hasonló
szabályozás vonatkozott azzal az eltéréssel, hogy az építéstörténetre vonatkozóan
semmilyen anyagot nem kellett benyújtani, a dokumentációt pedig harminc napon
belül kellett leadni.17
A falkutatási dokumentációk további sorsáról a jogszabály nem szólt. Idővel
azonban kialakult az a gyakorlat, miszerint a falkutató legalább két példányt adott
át a tulajdonosnak, aki ebből egy példányt nyújtott be a hatósághoz, egyet meg-
tartott magának. A KÖH Tervtárába csak akkor került példány, ha a kutató vagy a
hatósági ügyintéző erről külön gondoskodott. A falkutatási dokumentációk további
példányai építészeti tervdokumentációkhoz mellékelve is bármikor felbukkanhat-
nak, sőt egyes tervezők egyenesen az általuk készített építészeti tervek részeként
14
18/2000. (XII. 18.) NKÖM-rendelet a kulturális szakértők működésének engedélyezéséről és a szakértői
névjegyzékek vezetéséről 1. sz. melléklet 5.
15
19/2010. (IV. 23.) OKM rendelet a kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális
szakértői nyilvántartás vezetésétől 1. § b)
16
(2), 15. §
17
16/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárására vonatkozó szabályokról 19–
22. §
77
tekintettek rájuk. Előfordult, hogy a falkutatók aláírása is rákerült a tervek aláírólap-

jára, jóllehet egy falkutató nyilvánvalóan nem felelhetett az építészeti tervek műszaki
tartalmáért, színvonaláért.
Az előírásokból hiányzott a kivitelezés közbeni (fal)kutatói megfigyelés szabá-
lyozása, sőt mint fogalom sem szerepelt a szövegben. Annak ellenére sem, hogy
minden szakmában dolgozó pontosan tudta, hogy a falkutatás csak szondázó lehet,
és kivitelezés közben számos olyan jelenség előkerülhet, ami dokumentálásra érde-
mes, sőt akár még a helyreállításba is beleszólhat. Ha az építési engedélybe a ható-
sági felügyelő beleírta, hogy a kivitelezés közben megfigyelést kell tenni, azt csupán
szakmai meggyőződésből tette. Ugyanígy rendezetlen volt, hogy milyen tartalom-
mal és milyen határidőre kell a dokumentációt készíteni e megfigyelésekről. Ilyenkor
csak a kutatón – és persze az építtető jóindulatán – múlott, hogy milyen mélységű
anyag készülhetett, ha készült egyáltalán. Rengeteg kivitelezés közbeni megfigyelés
maradt emiatt manuálék, jegyzetek, fotónegatívok formájában a kutatók birtokában.
A kulturális örökségvédelemről szóló törvényt a 2000-es évek közepén olyan
formában módosították, hogy a műemlékek „tudományos kutatását” egyenesen a
KÖH-höz telepítették,18 de ennek kifejtése továbbra is váratott magára, még akkor
is, amikor megszületett a Kötv.-hez tartozó új végrehajtási rendelet. E rendelet ha-
tálya és falkutatással kapcsolatos elvárásai ugyanis kizárólag a „piacon” mozgó
falkutatókra és a KÖH társintézményeire vonatkoztak.19 (1. kép)
E jogszabály annyi újdonságot hozott, hogy a falkutatás kezdetét a KÖH-nél
nyolc nappal korábban be kellett jelenteni, és főszabályként ettől számítva egy évig
volt érvényes. A kutatási terv módosításának lehetősége szintén új elem volt, erre
indokolt esetben, új körülmény felmerülése esetén lehetett sort keríteni. A kutatási
dokumentációban – a társszakmákkal való együttműködés első jogszabályi jele-
ként – helyreállítási és restaurálási javaslatot kellett tenni, ezen kívül a forrásokat
és szakirodalmat is meg kellett adni. A kutatási dokumentáció hatóságnak benyúj-
tására vonatkozó határidő a kutatás (közelebbről továbbra sem definiált) befeje-
zési idejétől számított kilencven napra nőtt, és ez a mai napig változatlan maradt.
A dokumentációkból már két példányt kellett a hatóság számára átadni, talán azzal
a szándékkal, hogy ebből egy példány majd a KÖH Tervtárába is jusson, bár ezt a
jogszabály nem mondta ki,20 így nem is jutott.
18
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXXIX. törvény
26. § (6)
19
10/2006.(V. 9.) NKÖM-rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárásaira vonatkozó szabályokról 1. § (1)
20
10/2006.(V. 9.) NKÖM-rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárásaira vonatkozó szabályokról 3. § d),
5. § (2), 9. § (3) a), 9. § (5), 11. §, 14. §
78
1. kép. A hevesi r. k. templom késő gótikus déli kapuja kutatás közben, 2006
(Fotó: Fülöp András)
A 2010. év végén a KÖH elvesztette az elsőfokú építési hatósági jogkörét, és a

hatóság a következő évtől az újonnan felálló kormányhivatali struktúrába tagozó-
dott be. Ezután a KÖH maradék feladatai, ezen belül a tudományos tevékenységei
nagyobb hangsúlyt kaptak, ami tükröződött a 2011. év elejétől hatályba lépett vég-
rehajtási rendeletben is. A falkutatással kapcsolatban ugyanakkor továbbra is csak
általános megfogalmazások kerültek a szövegbe (a KÖH „kutatás-módszertani cél-
lal kezdeményezi és irányítja műemlékek kutatását” stb.),21 tehát érdemben nem
változtak a falkutatás szervezeti és „piaci” keretei. Ekkoriban jelent meg az a ma
élő szabály is, miszerint műemlékek esetében a kivitelezési közbeszerzéseknél az
ajánlatkérőnek elő kell írnia műemléki épületkutató biztosítását is, „ha ez az építési
engedély alapján szükséges”. Ennek megfelelően már az ajánlattételi dokumentá-
ciónak is tartalmaznia kell többek között a falkutatási dokumentációt is.22
21
324/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról, a kulturális örökségvédelmi
szakigazgatási szervekről, és eljárásaikra vonatkozó általános szabályokról 16. § e)
22
306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet az építési beruházások közbeszerzésének szabályairól 15. § (2) bc) és
2. melléklet 1.3., ugyanennek a ma is hatályos jogszabályi helyét ld. alább.
79
A KÖH 2012. ősz elején történt fel-

oszlatását természetesen egy új kor-
mányrendelet követte. Ebben a már
említett tudományos feladatokat Bu-
dapest Főváros Kormányhivatalához
(BFKH) telepítették,23 de a falkutatá-
sok gyakorlati végzése az új hivatali
struktúra keretein belül még esélytele-
nebbé vált.
Három hónappal később, a 2012.
év végén újabb végrehajtási rendelet
született, amely azonban a korábbi-
akhoz képest gyökeres változásokat
hozott. Főbb vonásaiban ekkor alakul-
tak ki a falkutatás mai is hatályos jogi
normái. Műemléképületek esetében
definiálta, milyen típusú átalakítási
munkálatokhoz kell örökségvédelmi
engedélyt kérni. Ezen munkálatok
2. kép. A péceli Ráday-kastély narancsházának többségéhez ráadásul kötelező jel-
régészeti módszerekkel egybekötött falkutatása,
leggel ún. építéstörténeti kutatási
2010 (Fotó: Fülöp András)
dokumentációt – benne falkutatási
dokumentációval – kellett mellékelni.
Mely átalakítások voltak ezek? A teljesség igénye nélkül: külső, belső burkolatokat,
válaszfalak, nyílászárók átalakítását, bontását, homlokzat festését, vakolat javítását
érintő beavatkozásokra terjedt ki,24 magyarán mindenre, ami egy műemlék felújítá-
sánál általában elő szokott fordulni.
Nem mehetünk el amellett, hogy építéstörténeti kutatási dokumentációt minden
történeti (tehát nem csak védett) kertben, sőt műemlék telkén végzett építészeti,
kertépítészeti munka, fás szárú növényzet telepítése vagy kivágása esetében is
kellett készíteni.25 A falkutatás e jogszabály alapján kiterjeszthető lett a sokszor el-
feledett kerti építményekre is. (2. kép)
23
266/2012. (IX. 18.) Korm. rendelet A kulturális örökségvédelmi hatóságok kijelöléséről és eljárásaikra vonat-
kozó általános szabályokról 17. §
24
393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabá-
lyokról 5. § (4) a)–g), j)–k)
25
lyokról 5. § (4) h)–i)
80
Maga a falkutatási engedélyezési eljárás is az örökségvédelmi engedélyek cso-

portjába tartozott.26 Benyújtásakor csatolni kellett a jogszabály külön mellékletében
felsorolt, pontokba szedett tartalommal bíró építéstörténeti kutatási dokumentációt,
pontosabban annak első felét.27 Ez a korábbiaknak megfelelően mindazt tartalmaz-
ta, ami „roncsolásmentes” kutatással kideríthető volt: a forráskutatást (az ajánlott
legfontosabb gyűjtemények példálózó felsorolása mellett), telektörténetet, építés-
történetet stb. Új elem volt benne az értékleltár, erre azonban nem térnénk ki, mi-
vel a témával a közelmúltban külön tanulmánykötet foglalkozott.28 A dokumentáció
részét képezték az 1 : 50-es léptékű építészeti felmérések is. Ezek szükségessége
megkérdőjelezhetetlen, ám már akkor látszott, hogy a kutatók nem vállalhatják fel
az épületek komplett építészeti felmérését, mert ez alapvetően építészeti feladat.
A dokumentációk címében emiatt rendre fel kellett tüntetni, hogy 1 : 50-es felmérés
nélkül készültek. Megjegyzendő, hogy az 1 : 50-es lépték meghatározása, valamint
a felmérések papír alapú formája a digitális feldolgozásnak köszönhetően amúgy
is idejétmúlt volt.
A korábbiakhoz képest markáns változás volt, hogy a falkutatási és a restaurá-
tori kutatási engedélykérelem benyújtása előtt a kérelmezőnek az építéstörténeti
kutatási dokumentáció első felét és a kutatási tervet (a „roncsolásos” kutatással
érintett felületek rajzi ábrázolásával), meg kellett „futtatnia” a BFKH, utóbb a Lech-
ner Lajos Tudásközpont tudományos részlegénél, ott beszerezni egy véleményt
annak megfelelőségéről, és azzal járulni az örökségvédelmi hatóság elé.29 A jog-
alkotó ezzel biztosította a kutatási engedélykérelmek szakmai színvonalát, egyben
tehermentesítette az örökségvédelmi hatóságot. Nem így az építtetőket, akiknek
már a kötelező falkutatás ténye is sok volt, az előzetes állásfoglalás beszerzése
azonban már végképp érthetetlen adminisztrációs körnek tűnt, így gyakorta a kuta-
tó menedzselte az ügyintézésnek ezt a részét.
Az építtetőnek lehetősége volt – és van is – elhalasztani a falkutatást, különösen
akkor, ha valami objektív akadály miatt ez nehézségekbe ütközik. Ilyenkor nyilatkoz-
nia kell arról, hogy pótlólag el fogja ezeket végeztetni, legkésőbb a kivitelezés előtt
vagy közben, és ha szükséges, akár módosítani is fog a terveken. A hatóságnak
ennek megfelelően az építési engedélyben ki kell térnie a kivitelezés közbeni ku-
26
lyokról 3. § (4) o)–oa)
27
lyokról 2. melléklet 1–6.
28
Az értékleltár szerepe a műemlékvédelemben. Szerk. Bardoly István, Haris Andrea. Budapest, 2018.
29
lyokról 5. § (6) a) és 42. § (1) c)
81
tatásra is, mely szintén engedélyköteles volt30 (ma bejelentésköteles). A kivitelezés

közbeni megfigyelés gyakorlata helyett tehát egy jóval erősebb elem bukkant fel
a rendeletben, még ha egy helyen – nyilván véletlenül – említésre került a „kutatói
megfigyelés” szókapcsolat is.31
Hozzátesszük, hogy a gyakorlatban ez ennél árnyaltabban működött. Sokszor
ugyanis az épület egy része kutatható volt, másik része nem, így a nyilatkozat is
csak részleges lehetett. Ekkor jelentek meg a dokumentációk címlapjain a végtele-
nül hosszú, több sorba tördelt címek, hiszen már az elején ki kellett derülnie, mely
épületrészekre terjedt ki a kutatás, melyre nem, hogy a hatóság számára nyomon
követhető legyen. A jogszabályokból tehát már ekkor kiolvasható volt az a törekvés,
hogy felújítással érintett épületrész ne maradhasson falkutatás nélkül. Nagyon helye-
sen, hiszen mindannyian emlékszünk korábbról olyan esetekre, amikor történt ugyan
szondázó falkutatás pl. az épület homlokzatán, de azután a belsőhöz is hozzányúl-
tak minden kutatás nélkül, mondván, hogy „volt már falkutatás az épületen.” Emellett
már ekkor megjelent az a szemlélet is, hogy a falkutatás általában nem terjedhet túl
az átalakítandó épületrészeken, magyarán feleslegesen ne történjen „roncsolás.”
Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a kutatási terveken szereplő kutató
sávoktól lokálisan nem lehetett, ne kellett volna eltérni, hiszen ma is igaz, hogy a
helyszínen az előkerült jelenségek függvényében mindig változtatni kell ezek helyén.
A kutatás eredményeiről, akár előzetesen, akár a kivitelezés közben készült,
dokumentációt kellett mindig összeállítani.32 Annyit érdemes megjegyezni, hogy
logikailag kicsit zavaróan hatott, hogy az építéstörténeti kutatási dokumentáció
egyrészt előfeltétele volt a falkutatási engedélynek, másfelől azonban része is volt
a falkutatási dokumentáció.
A jogalkotó figyelt arra is, hogy ne csak az örökségvédelmi rendeletben, hanem
a kapcsolódó építésügyi jogszabályban is megjelenjen az építéstörténeti kutatási
dokumentáció. Egész pontosan úgy, hogy a műemlékek esetében a kivitelezési
tervdokumentációba be kellett építeni az előbbi aktualizálását, csatolni kellett a ku-
30
lyokról 6. § (4) a) 2. melléklet 9. 1–2.
31
393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos sza-
bályokról 2. melléklet 10., vö. 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos
szabályokról 12. melléklet II. D 8. is.
32
lyokról 9. § (3)–(4)
82
tatási dokumentációt, és ezen kellett alapulnia a részletrajzoknak, igaz, csak „az

örökségvédelmi hatóság által meghatározott esetekben.”33
2013. január 1-től tehát jelentős fordulat állt be a falkutatás jogszabályi hátteré-
ben. A rendelet legnagyobb vívmányának elsősorban a falkutatás kötelező rendjét
tartjuk, másrészt a jogszabály bizonyos intézményesített szakmai kontrollt is terem-
tett a tevékenység gyakorlása fölött. Különösen érdekes a rendelet megalkotásának
időpontja. Az ugyanis – paradox módon – egybeesett a KÖH megszüntetésével.
Ekkorra ugyanis kiderült, hogy a kormányhivatali struktúrába szétszabdalt örök-
ségvédelmi hatóságok csak akkor tudnak egységes követelményrendszert meg-
fogalmazni a falkutatással szemben (is), ha annak elvárásait, minden addiginál
részletesebb formában, jogszabályba öntik. Ezen felül a szubjektív tényezőket sem
hallgathatjuk el. A KÖH feloszlatását követően olyan egykori munkatársak kerül-
hettek döntés előkészítő helyzetbe, akik szakmailag is tudták, mit javasolnak, és
szándékaikat keresztül is tudták vinni.
2013. év végén megjelent egy új, ma is hatályban levő kormányrendelet, amely
rendezte többek között a falkutatással kapcsolatos szakmagyakorlást is. Ennek
megjelenése hamarosan feleslegessé tette az előkészítő anyagok, falkutatási tervek
előzetes véleményeztetését. A jogszabály hatályba lépesekor bevezette ún. szak-
értői rendszert, melynek alapelve az lett, hogy a továbbiakban a szakértő egyénileg
vállalja a felelősséget egy műemléki értékleltárba való felvételéért ugyanúgy, mint
a falkutatás megfelelő színvonaláért. Az alábbiakban – a kronologikus rendet meg-
tartva – először a kihirdetett szövegváltozatot vesszük alapul.
A falkutatás tekintetében két szakértői tevékenység tekinthető relevánsnak.
Az egyik a műemléki érték dokumentálása, amelynek szakértője – a kutatás első
lépcsőjének tartható – építéstörténeti dokumentációt (benne forráskutatás, építés-
történet, értékleltár stb.) készíti el. A másik pedig a falkutatás (épületkutatás), mely a
kutatás második lépcsőjét jelenti.34 Ugyanekkor más tevékenységeket, pl. a restau
rátorokét is szabályozták. Itt kell megjegyezni, hogy költségvetési szerv vagy gaz-
dasági társaság is végezhet falkutatási tevékenységet, ha munkavállalója szerepel
a szakértői névjegyzékben.35 A műemléki érték dokumentálására, falkutatásra, res
33
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről, 1. melléklet II. 8.1, 8.3, 8.6.3,
a 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet az építésüggyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról,
a 8. melléklettel módosított formában.
34
439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői
tevékenységről 1. § b) ba)–bb)
35
tevékenységről 5. § (3) vö. még 2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és
folytatásának általános szabályairól 22. § és 23. § (2)
83
taurálásra stb. témánként szakértői névjegyzékek vannak forgalomban, melyeket

először a Magyar Építész Kamarának kellett karbantartania, utána jellemzően az
ágazatért felelős minisztérium valamelyik osztályának valamelyik ügyintézője ve-
zette, vezeti. A műemléki érték dokumentálását végző szakértők vannak többen, és
közülük nem mindenki szakértő a falkutatásban. Fordítva viszont elmondható, hogy
a falkutatók többsége megszerezte a műemléki érték dokumentálására vonatkozó
jogosultságot is.
Azóta a falkutatási jogosultsághoz főszabályként okleveles művészettörténész,
régész, illetve műemlékvédelmi szakmérnöki képzettséggel összekötve okleve-
les építészmérnök, okleveles építőművész, okleveles építőmérnök diplomára van
szükség. Ezen kívül a szakértővé váláshoz eleinte legalább öt év műemléki kuta-
tói munkakörben, szakirányú tevékenységgel eltöltött idő volt szükséges, melyből
minimum három évet állami műemlékvédelmi intézményben, kutatói munkakörben
kellett eltölteni. Néhány hónappal később ez olyan formában enyhült – és ma is ez
a hatályos –, hogy alapvetően öt év munkavégzésre irányuló jogviszonyt és (bármi-
lyen) szakirányú tevékenységet elfogadnak a műemlékvédelem területén, amelyből
hármat kell kutatói munkakörben végzett szakirányú tevékenységgel igazolni, de
az állami műemlékvédelmi intézmény már nem szerepel előfeltételként.36 Ez a jog-
szabályi hely eredetileg azt volt hivatott biztosítani, hogy a falkutatásban eddig gya-
korlatot szerzett, kisszámú szakembergárda ne rostálódjék ki a rendszerből. Ekkor
értékelődtek fel az állami intézményekben valaha eltöltött évek és az ezekről – ilyen-
olyan jogutód szervezetek HR-osztályairól – beszerezhető munkáltatói igazolások.
Másfelől az öt évet igazolni nem tudó kollégáknak bizonyos pontszámot kell
összegyűjteniük különféle tevékenységekből.37 Noha nem kell e feladatok mind-
egyikéből pontot hozni, de e tevékenységeket nagyobb csoportokba, típusokba
rendezte a jogszabály. Egy falkutatónak – mind a műemléki érték dokumentálásá-
ból, mind az épületkutatásból – úgy kell pontokat gyűjtenie, hogy egy adott típusból
csak korlátozott számú pont szedhető össze,38 így több tevékenységtípusból is bi-
zonyítania kell rátermettségét. A feladatok teljesítése olykor nem könnyű. Ilyeneket
találhatunk ma is benne, hogy a jelöltnek pl. legalább negyven védett műemlékre
kiterjedő, önállóan készített revíziót vagy épp egy 1850 előtt épült, műemléki vé-
36
439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői te-
vékenységről 7. § (1)–(2), 8. § (2) a), 8. § (3) módosításával kapcsolatban vö. 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet
az egyes építésügyi és örökségvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 56. § e)
37
tevékenységről 8. § (1) b) és 8. § 2) b)
38
tevékenységről 1. melléklet 2. és 3.
84
delem alatt álló építmény teljes körű, önálló épületkutatását (mindezt jogosultság
nélkül) kellene igazolnia.
A szakértői rendszer további ismérve, hogy a szakértői tevékenységre (bizo-
nyos szabályok szerint) méltatlanná is lehet válni. Ugyanakkor a megadott adatok
hitelességét nem ellenőrzi senki, azok lényegében egyoldalú nyilatkozatnak tekint-
hetők, amelyek tartalmáért szintén a szakértő felel. Ezzel a jogalkotás a szakma-
gyakorlást – és ennek nyomán bármiféle helyszíni munka, kutatási dokumentáció
szakmai színvonalát – biztosítottnak tekinti. Más szóval, az állami műemlékvédelem
minden további szakmai felelősséget elhárít magától, és egy adott műemléki ku-
tatási kérdést egyre inkább csak formai szempontból enged vizsgálni. E gondol-
kodásmódnak a következménye az intézményrendszer amortizációja is, ami oda
vezetett, hogy a műemlékvédelmi szervezetek maradványai a hazai falkutatásokból
ma már sokkal kisebb részt tudnak vállalni, mint a „piaci” szereplők.
A szakmagyakorlási rendelet volt hosszú idő után az első jogszabály, amely
definiálta többek között a falkutatást is: „a tudományos elődokumentáció módsze-
reivel nem megismerhető, fizikai beavatkozással járó vizsgálat: különösen a szer-
kezetek, szintviszonyok, térosztás, falszövet, a tartó-, burkoló- és díszítőelemek, a
tartozékok, festés- és vakolatrétegek feltárása és elemzése; az építési periódusok
és azok egymáshoz való viszonyának, a kutatott objektum rejtett értékeinek meg-
ismerése és datálása, a kutatott objektum használatának, funkciójának tisztázása,
tudományos igényű dokumentálása.” Ha ma megnézzük a rendelet szövegét, azt
látjuk, hogy időközben módosítottak rajta. Az a legkevesebb, hogy a falkutatást
most már épületkutatásnak nevezi a jogszabály. Feltűnőbb változtatás benne, hogy
a burkoló- és díszítőelemek, festés- és vakolatrétegek kikerültek a definícióból,
mintha azzal a falkutatásnak nem lenne teendője (nem kérdés: ezek a restaurátori
kutatás tárgyai, de a falkutatás értékelésétől sem lehet elszakítani őket!). Ma már vi-
szont a falszövet vizsgálata sem tartozik a falkutatás tárgykörébe. Ehelyett bekerült
a „falazat, padló, födém vagy egyéb épületszerkezet feltárása,” mely szóhasználat
már önmagában is árulkodó.39
2015 tavaszán megszületett a korábbit felváltó újabb végrehajtási rendelet; en-
nek is a kihirdetett szövegét vesszük alapul. A kormányrendeletben új fogalomként
jelent meg a nyilvántartott műemléki érték kategória, ami elsősorban a műemléki
védelem „előszobája” lett, de különösen a következő év elejétől töltődött meg tarta-
lommal. Azok a műemlékek ugyanis, amelyek 2016. január 1-jével III. bírságkategó-
riájú műemlékek lettek volna, automatikusan ugyanebbe az új csoportba kerültek,
39
tevékenységről 2. § (4) (a kihirdetett szövegváltozatban), 2. § (5) (jelenlegi szövegezésben).
85
a III. bírságkategória megszüntetése mellett.40 A műemlékek és nyilvántartott mű-

emléki értékek ezentúl együtt a „védett műemléki értékek” gyűjtőfogalom alá kerül-
tek.41 A falkutatás tekintetében a védett műemléki értékek két csoportja lényegében
azonos elbírálás alá esik.
A falkutatás vonatkozásában idéznénk magát a jogszabályt: „A védett műemléki
értéket érintő tevékenységeket jogszabályban vagy hatósági határozatban meg-
határozott esetekben jellegüktől függő, jogosultsághoz kötött szakági kutatásnak
(köztük a falkutatásnak – F. A.) kell megalapoznia, ha e kutatás eredménye a ter-
vezett tevékenység elvégzése előtt még nem áll rendelkezésre.”42 Alább a rendelet
(igaz, a nyilvántartott műemléki értékek kapcsán) felsorolja, melyek azok az építé-
szeti beavatkozások, amelyeknél e kutatásokat el kell végezni.43
A 2015-ös jogszabályban ismét hangsúlyos szerepet kapott a falkutatások „ron-
csolásos” jelzővel illetése. Újdonság erejével hatott, hogy a „roncsolásmentes,” mód-
szereknek meg kell előzniük a „roncsolásos” módszereket, ezen kívül az előbbieket
„előnyben kell részesíteni.”44 A védett műemléki érték falkutatása a „tervezett tevé-
kenységgel (ti. az építőipari beavatkozással – F. A.) érintett részén túl nem terjedhet,
kivéve, ha azzal […] más módon meg nem szerezhető információ nyerhető” – szólt az
előírás.45 Felsorolta azokat az építészeti átalakításokat, amelyeknél falkutatásra van
szükség, ezek köre érdemben nem változott a korábbiakhoz képest.46 Taglalta továb-
bá, hogy „védett műemléki érték egészére kiterjedő roncsolásos kutatás” csak akkor
végezhető, ha az épület a külső és a belső teljes helyreállításban részesül, műszaki
állapotát nem veszélyezteti stb. A tulajdonosnak ebben az esetben is nyilatkoznia kel-
lett arról, hogy három éven belül elvégzi a helyreállítást.47 A megfogalmazásból úgy
tűnhet, mintha valami biztosítékra volna szükség, hogy a kutató által vizsgált épület
helyreállításra kerüljön, azaz az épületet a kutatástól kellene védeni. A helyzet azon-
40
Kötv. 92. § (2)
41
39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabá-
lyokról 1. §
42
lyokról 34. § (5)
43
lyokról 34. § (10), 38. § (1) a) aa)–ae), ai)–ak)
44
lyokról 34. § (8)
45
lyokról 34. § (9)
46
lyokról 38. § (1) aa)-ae) és ai)-ak) vö. még 48. § (2) is.
47
lyokról 34. § (11)
86
ban éppen fordított. Mindig a nagyobb

mértékű helyreállítás az, ami szüksé-
gessé teszi az azzal arányos léptékű
kutatást; azt az építtető az esetek több-
ségében csak kényszerből végezteti
el, hiszen a falkutatás plusz anyagi
terhet jelent neki. E jogszabályi hely
inkább azt szolgálja, hogy ha egy na-
gyobb építészeti felújítás a falkutatást
követően valamiért elakad, a helyreállí-
tás biztosított legyen.
Egy műemléképület sokszor emle-
getett teljes kutatása amúgy értelmez-
hetetlen fogalom. Az akkor valósulna
meg, ha „kőről-kőre” lebontanánk,
azaz megsemmisítenénk az épületet.
Mivel ezt nem illik, a falkutatás szinte
3. kép. Festőrestaurátori és falkutatás a gyömrői
mindig csak szondázó lehet, sokszor
Teleki-kastély intézői házában, 2011
még akkor is, ha kivitelezés közbeni (Kutató: Fülöp András, Selmeczi Anna;
kutatással vagy megfigyeléssel pá- fotó: Fülöp András)
rosul.48 Más szóval, meg kell békélni
azzal a gondolattal, hogy egy épületben a gondosan elvégzett kutatás után is ma-
radnak a tudomány előtt rejtett információk.
Először e jogszabályban olvasható, hogy a falkutatást restaurátori kutatásoknak
kell megelőzniük „rejtett értékek várható előkerülése esetén.”49 Ez egy lényeges jog-
szabályi hely, mert szentesíti azt az íratlan szabályt, miszerint a festőrestaurátor kez-
di a munkákat, és ahol nem talál értékelhető festést, ott lehet folytatni a munkákat a
falkutatás, vakolatverés módszerével. (3. kép) A falkutatást viszont innentől kezdve
már nem lehet a történeti kertek építményeire a korábbi módon alkalmazni. Már csak
azért sem, mert a jogalkotó a „roncsolásos” beavatkozások egyéb eseteiben (pl. fás
szárú növényzet kivágása, régészeti módszerekkel történő kertkutatás) is mindös�-
sze a védett kertek csoportjánál követeli meg a bejelentést, illetve az engedélyt.50
48
Ezt a jogszabály továbbra is megtartotta: pl. 39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a mű-
emléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról 56. § (5) a) stb.
49
lyokról 34. § (12)
50
lyokról 32. § (1)-(3), 38. § (1) ca)–cc)
87
Az örökségvédelmi rendelet mellett az építési jogszabályokhoz is hozzányúl-

tak, azzal a szándékkal, hogy a kutatást a korábbiaknál pontosabban elhelyezzék
a beruházások előkészítési-tervezési folyamatában. Ebben az évben jelent meg,
hogy amennyiben a műemlékek esetében tervpályázat zajlik, a dokumentációnak
ki kell térnie a további szükséges kutatási, feltárási, restaurálási feladatokra.51 Ma is
életben lévő előírás, hogy a falkutatást még „a helyreállítást vagy az átépítési mun-
kákat megelőzően, legkésőbb a beruházás-előkészítés folyamán, a tervezési prog-
ram lezárulása előtt” meg kell valósítani52 (kivéve, persze, ha a tulajdonos, a már
ismertetett okokból a kutatás elhalasztása mellett dönt). A valóságban jól tudjuk,
hogy egy-egy nagyobb tervezési program sokszor a kivitelezés végéig folyamatos
változásban van, ilyenkor annak lezárását is elég nehéz megragadni. A falkutatási
dokumentáció, illetve a falkutató szerepe a kivitelezői pályázatokban és a kivitele-
zés folyamatában változatlan maradt.53
Szintén a társszakmákkal való együttműködésre irányult egy másik jogszabályi
hely. E szerint amennyiben falkutatás során régészeti örökség elemei kerülhetnek
elő (azaz a műemlék egyben régészeti lelőhely), csak egybefoglalt örökségvédel-
mi engedély alapján lehet munkát végezni.54 A szándék ezzel az volt, hogy egy
régészeti lelőhelynek is minősülő műemléképület esetében a földfelszín alatti és
feletti kutatások egymással összhangban történjenek. Már ekkor is világos volt,
hogy külön-külön engedéllyel is kezelhető egy ilyen helyzet, ha a régészetben és a
falkutatásban érintett szakemberek a terepen, illetve a hivatalban együttműködnek.
Ráadásul nehézkesen lehet egybefoglalni egy falkutatási és egy régészeti feltárási
engedélyt, mert az eljárásrend a két tevékenység tekintetében már régóta különbö-
zik, elég csak azt felidéznünk, hogy az engedélykérő mindkét esetben más és más.
Ezen az sem változtat, hogy ugyanez a kormányrendelet volt az, amely először
kijelölte a bejelentés alapján végezhető tevékenységek körét, amelyek közé a falku-
tatás és a (nagyberuházásokhoz kapcsolódó) régészeti próbafeltárás is bekerült.55
A „bejelentéses” eljárásrend újdonsága abban állt, hogy az engedélykérőnek – a
megfelelő mellékletekkel felszerelve – elég a tevékenységet bejelentenie a ható-
51
310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet a tervpályázati eljárásokról 20. § (2) ge)
52
lyokról 34. § (6)
53
322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó
tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól 34. § (3) b), bc), 2. melléklet
1. 1.3
54
lyokról 34. 13), 62. § (1) a)
55
lyokról 21. § (1)–(2)
88
ság számára, amely, ha nem ért vele egyet, csak akkor jelez vissza. Egyébként a
tizenötödik naptól a bejelentett tevékenység kezdhető. A jogszabály lehetőséget
biztosított arra, hogy az építtetők kérhetik a tudomásulvétel írásban történő vissza-
igazolását.56 Különösen akkor éltek ezzel a lehetőséggel, ha tizenöt napnál is ha-
marabb szerették volna kezdeni a kutatást. Nem jártak jobban ezzel sem, ugyanis a
visszajelzés adminisztrációs okok miatt rendre túllépte a tizenöt napot. Megállapít-
hatjuk viszont, hogy a bejelentéses eljárásrend nagy lépést jelentett az örökségvé-
delmi engedélyezési eljárások további automatizálása felé.
A falkutatás bejelentéséhez szokás szerint meg kellett adni számos, a műemlék
azonosításához szükséges adatot, a tevékenység meghatározását, az azt végző
szakember nevét stb.57 Egy másik „csomagban” szerepelt az épület állapotleírása,
fotódokumentációja, és ekkor már szerencsére kivették az építéstörténeti dokumen-
tációból az 1 : 50-es léptékű építészeti felmérést, amelyet ide helyeztek át.58 Ezeket
tehát magának a tulajdonosnak kellett összeállítania, bár bizonyos adatok megadá-
sában kétségkívül segíthetett neki a falkutató is.
Ezután következett a szakmai rész, nevezetesen a kutatási terv a szokásos kel-
lékekkel,59 leginkább az építéstörténeti tudományos dokumentációval, azon belül
az értékleltárral,60 bár ez utóbbiban ismét meg kellett adni az építmény azonosítá-
sához szükséges adatokat. A falkutatási dokumentáció tekintetében újabb tartalmi
követelmények nem merültek fel,61 és ugyanúgy része maradt az építéstörténeti
tudományos dokumentációnak,62 igaz, ezt a mellékletből már kifelejtették, tanúsítva
a kétfajta dokumentáció továbbra is tisztázatlan viszonyát. A szándék valószínű-
leg az volt, hogy mindig létesüljön – majd folyamatosan aktualizálásra kerüljön –
egy „szuperdokumentáció”, ami mindent tartalmaz (talán ezért is változtatták át
az építéstörténeti kutatási dokumentációt „tudományossá”). Gyakorlatban ez úgy
56
lyokról 55. § (1)–(4)
57
lyokról 9. melléklet I. A
58
lyokról 9. melléklet II. A
59
lyokról 9. melléklet II. F
60
lyokról 38. § (1) b) ba), 48. § (1)–(2) a mellékletek közül különösen 9. melléklet II. D és 10. melléklet. I–II. A–B
61
lyokról 9. melléklet II. G.
62
lyokról 48. § (2)
89
működik, hogy van egy „roncsolás nélküli”, építéstörténeti dokumentáció és egy

második, falkutatási dokumentáció. Ezek (és természetesen a további szakterületek
dokumentációi) együttesen adnak képet az épület műemléki értékeiről, a kérdé-
ses esetekben pedig nyilván a kutatások ismeretében tett, frissebb megállapítás a
mérvadó. Természetesen a falkutatás során újonnan feltárt, a kutatási dokumentá-
cióban leírt, lefotózott, lerajzolt műemléki érték „csatlakozik” az addig ismertekhez,
sőt valójában ilyenkor részletesebb leírást adunk róla, mintha egyszerű értékleltár-
ba (pótlólag) felvennénk, azaz duplán dokumentálnánk.63
A jogszabály rendezni vélte a falkutatások „minőségbiztosítását” is. A ható-
ságnak minden bejelentés köteles tevékenységnél – így a falkutatás esetén is – a
munkák kezdetétől számított harminc napon belül ki kellett szállnia a helyszínre,
és meggyőződni a munkák szakszerűségéről.64 A rövidebb falkutatásokra emiatt
sokszor ki sem jutott a felügyelő. Ehhez járul, hogy a továbbképzéseken amúgy
rendszeresen résztvevő hatósági referensek is csak már folyó vagy befejezett hely-
reállításokon, esetleg vetítéses előadásokon találkozhattak ezzel a módszertannal.
Ennek ellenére nekik kellett volna megállapítaniuk, hogy ha szakszerűtlen munka-
végzést észlelnek, a kutatási napló megnyitása nélkül kezdődött a munkavégzés
stb. Amennyiben pedig jogosulatlan személy végezte volna a kutatást, vagy szak-
szerűtlen a dokumentáció (ami, megjegyezzük, kutatás közben még nincs is, leg-
feljebb manuálék, feljegyzések formájában), azt szintén a hatósági ügyintézőknek
kellett jeleznie a szakértői névjegyzéket vezető miniszternek.65
Ha végre elkészült a falkutatás, arról nyolc napon belül fotódokumentációt kellett
készíteni. Ezt és a kilencven napon belül elkészült dokumentációt további tizenöt
napon belül a nyilvántartásért felelős hatóság útján fel kellett tölteni elektronikus úton
az Országos Építésügyi Nyilvántartásba (OÉNY).66 Érdekes módon az építéstörténe-
ti tudományos dokumentációkat nem, így az OÉNY-be ekkoriban bekerült anyagok
az utókor számára elég egyoldalú képet nyújtanak egy-egy műemlék kutatásáról.
Időközben nagyfokú intézményi koncentráció zajlott le az örökségvédelem te-
rületén. Ennek keretében a korábban több, különböző szervezetbe szétszóródott
munkatársakat – köztük számos, falkutatásban járatos szakembert – ismét egy in-
63
Mint ahogy megkövetelte a 39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki érték védel-
mével kapcsolatos szabályokról 34. § (7)
64
lyokról 72. § (1)–(3)
65
lyokról
66
lyokról 52. § (1)–(2)
90
tézménybe, ezúttal a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálko-

dási Központba (Forster Központ) vonták össze, ideértve többek között az általuk
ellátott „tudományos feladatokat” is.67 Az új szervezet ekkoriban már csak olyan
esetben tudta támogatni a hatóságot szakmagyakorlási ügyekben – pl. kétség ese-
tén egy-egy falkutatási terv megítélésében –, ha a hatósági ügyintéző a kérdését
kifejezetten szakvéleményeztetés keretében tette fel. A „kutatóképes” munkatársak
ezután leginkább az intézmény saját projektjeivel kapcsolatban, saját kezelésű in-
gatlanokon végeztek falkutatásokat.
A 2016. év végén újabb végrehajtási rendelet született. Ennek kihirdetés kori
állapota lényeges pontokon nem változtatott a falkutatással kapcsolatos, eddig is-
mertetett szabályokon. Annyi érzékelhető, hogy a jogalkotó még inkább előtérbe
tolta a „roncsolásmentes” kutatási módozatokat. Most már nemcsak, hogy időben
meg kell előzniük a „roncsolásos” kutatásokat vagy előnyben részesíteni őket, ha-
nem „ki kell értékelni” őket, és ezek alapján lehet dönteni a „roncsolásos” kutatások
kiterjedését illetően.68 Abban, hogy milyen jellegű építészeti átalakítások esetén kell
„roncsolásos” kutatást végezni, nagyobb változás nem történt.69 A rendelet viszont
az építéstörténeti tudományos dokumentációra bízta azt is, hogy megmondja, vár-
ható-e rejtett, restaurátor által kutatandó értékek előkerülése,70 ez esetben kellett
festő- esetleg farestaurátori kutatást végezni a falkutatást megelőzően.
Lényeges változás volt, hogy az építészeti kivitelezési tervdokumentációra vo-
natkozó szabályozás az év folyamán lazábbá vált, de olyannyira, hogy sok más
mellett az építéstörténeti tudományos és a falkutatási dokumentációra való hivat-
kozás is kihullott belőle.71 Ugyanakkor tovább részletezték, hogy műemlékeknél
és nyilvántartott műemléki értékeknél beruházás esetén – a „tervezés tárgyától
és nagyságrendjétől függően” – ismertetni kell „az értékleltár és az építéstörténe-
ti tudományos dokumentáció alapján rögzített műemlékvédelmi szempontokat”.72
67
Nem tartozik a témánkhoz, csak a teljesség kedvéért említjük, hogy a tudományos feladatokhoz a műemléki
védési dokumentációk készítése is szorosan hozzátartozik, erről a ma hatályos jogszabály: 13/2015 (III. 11.)
MvM rendelet a régészeti lelőhely és a műemléki érték nyilvántartásának és védetté nyilvánításának, valamint
a régészeti lelőhely és a lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól különösen 5. § (1) h) és
10. §
68
496/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet a kulturális örökségvédelmével kapcsolatos szabályokról 44. § (2)
69
496/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet a kulturális örökségvédelmével kapcsolatos szabályokról 51. § (1)–(2)
70
496/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet a kulturális örökségvédelmével kapcsolatos szabályokról 44. § (6)
71
482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek az egyszerű bejelentés körének kiterjesztésével
és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentéssel összefüggő módosításáról 20. § g)
72
266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékeny-
ségekről 13. § (3) l) vö. 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet egyes építésüggyel összefüggő kormányrendele-
tek módosításáról 15. § (2)
91
Ez azt feltételezi, hogy már akkor rendelkezésre áll az építéstörténeti tudományos

dokumentáció (benne a falkutatással?), amikor a beruházás ötlete felmerül. A meg-
fogalmazásból kitetszik az is, hogy a kormányrendelet mennyire igyekszik hangsú-
lyozni az értékleltár szerepét, pedig az építéstörténeti tudományos dokumentáció
már eleve magába foglalja ezt a munkarészt is.
A szakmagyakorlási rendeleten ez évben módosítottak egy újabb paragrafus
betoldásával. A változtatás lényege abban állt, hogy több tevékenységben, így a
falkutatás területén is, többé már nincs szükség az előírt végzettségre és szakké-
pesítésre, ha valaki 2014. január 19. előtt a „műemlékvédelemben” legalább tíz
év „szakirányú szakmai gyakorlatot” tudott felmutatni,73 bármit is jelentsen az. Itt
említjük, hogy a hatósági ügyintézőknek a helyszíni munkák – így a falkutatás –
ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségeit az új végrehajtási rendelet a korábbiak-
hoz képest visszafogottabb módon kezelte.
A 2016. év végén kormányrendelet született arról, hogy a Forster Központot
megszüntetik, feladatait szétdarabolják. Ennek keretében a már többször emlege-
tett tudományos feladatokat az intézményi keretek között megmaradt, falkutatás-
ra jogosult szakemberek nagy részével együtt előbb a Miniszterelnökségre, majd
a Magyar Művészeti Akadémia égisze alá tartozó Magyar Építészeti Múzeum és
Műemlékvédelmi Dokumentációs Központba (MÉM MDK) helyezték át.74 Jelzés ér-
tékű, hogy egy (pontosabban sok) intézmény bezárásáról szóló rendelet bizonyult
az utóbbi évek legidőtállóbb örökségvédelmi jogszabályának. Ma is hatályban van,
sikerének titka pedig abban áll, hogy utoljára ebben szedték össze a műemlékvé-
delem feladatait, így jogalkotáskor egyszerűbb ebből kiindulni, ezt módosítani. E
jogszabályban leírt átalakulás természetesen nem jelenti azt, hogy falkutatásra jo-
gosult szakemberek ne lehetnének, ne lennének a MÉM MDK-n kívül más műemlék
védelmi társintézményekben is.
73
323/2016. (X. 27.) Korm. rendelet a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tör-
vény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint a nyilatkozattételi kötelezettség
alá eső szolgáltatások felsorolásáról szóló 33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet, a régészeti örökséggel és a
műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet, valamint a
régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) Korm.
rendelet módosításáról 9. § által megállapított szöveg.
74
A megszüntetésre: 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet egyes központi hivatalok és költségvetési szervi for-
mában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes
közfeladatok átvételéről 34. § (2) j). vö. még a 2011. évi CIX. törvény a Magyar Művészeti Akadémiáról 4. §
(2) r)–s); 317/2017. (XI. 7.) Korm. rendelet egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában műkö-
dő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok
átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításáról 3. § a). A védési dokumentációk készítése,
annak tudományos alátámasztásával együtt az ágazatért felelős minisztériumhoz került.
92
Nem telt el másfél év, és 2018 áprilisában megjelent a Kötv. legújabb, ma is

hatályos végrehajtási rendelete. Ennek a falkutatásra vonatkozó passzusai75 a
korábbiakhoz képest érdemben nem változtak. A jelenlegi (bár ismét a nyilván-
tartott örökségi értéknél olvasható) megfogalmazás szerint az épület egészének
vagy egyes tartozékainak eredeti összefüggéséből való kimozdítása, egészének
vagy önálló rendeltetési egységeinek megváltoztatása, bővítése, felújítása (bele-
értve a belső felületek, homlokzatok képzését, nyílászáróinak felújítását), továbbá
szigetelés, különféle szempontú korszerűsítések esetén kell falkutatást végezni.76
Az ennek elhalasztására való lehetőség a már ismertetett feltételek mellett nyitva
maradt az építtető előtt.77 Nem módosult a falkutatás és a beruházás kapcsolata,
legalábbis ha a korábbi végrehajtási rendelettel vetjük össze.78 Ugyanezt mond-
hatjuk el a restaurátori79 és régészeti kutatásokhoz80 való viszonyról, ezen kívül
továbbra sem érzékeljük a „roncsolásos” kutatások aránytalan térnyerését a „ron-
csolásmentesek” rovására.81
Az engedélyezési eljárást a korábbról megismert bejelentési ügymenet jellemzi.82
Megmaradtak a tulajdonos83 és a műemléki érték dokumentálására jogosult szak-
értő által összeállítandó mellékletek, utóbbiban kitüntetett helyen az értékleltárral.84
A falkutató által összeállítandó falkutatási terv sem sokat változott a korábbi évek-
hez képest. Jelenleg ebben a műemlék földrajzi elhelyezkedésétől kezdve a mű-
emlék azonosításra alkalmas részek megjelöléséig szerepel első helyen. Ezután a
tervezett tevékenység ismertetése, majd a védett műemléki érték „érvényesülésére
kifejtett várható hatást bemutató műleírás” következik. Utána különféle részletrajzok
jönnek, a tervezett tevékenységhez igazodó léptékben.85
A falkutatási dokumentáció kötelező tartalmi elemeiben sem találunk újdonsá-
got. Kutatási napló, a kutatást követő állapot dokumentációja szükséges. Emellett
a kutatás tárgyát képező műemléki érték történeti leírását, a kutatás alkalmazott
75
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 12. melléklet II. G
(a falkutatási dokumentáció tartalma).
76
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 59. § (1), (3), 63. §
(1) a)-b)
77
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 66. § (2), 71. § (3) a)
78
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 59. § (5), (7)
79
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 59. § (6)
80
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 82. § (1) a)
81
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 59. § (2)
82
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 63. § (1) b) ba)
83
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 12. melléklet II. A
84
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 12. melléklet I.
85
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 12. melléklet II. B
93
módszereit kell megadni. Természetes elvárás, hogy a kutatás folyamatáról rajz-

és fényképmelléklet készüljön. Végül a kutatás eredményeinek összegzése, kiér-
tékelése következik.86 Bár nem előírás, a korábbi beidegződéseknek engedve a
falkutatási dokumentációban is javaslatot teszünk a helyreállításra, és ami ennél is
fontosabb, a további szükséges kutatásokra.
A dokumentáció leadásának határideje maradt a korábbról ismert kilencven
nap.87 A jogalkotó ugyanakkor érzékelte, hogy a falkutatási dokumentációk gyűj-
teményekbe kerülése nem volt teljesen megoldott. Ezért ma, ha az örökségvédel-
mi hatóság találkozik egy bejelentéses vagy engedélyezési (elsősorban építési,
örökségvédelmi) üggyel, egyrészt megvizsgálja, hogy rendelkezésre áll-e építés-
történeti tudományos dokumentáció, illetve, hogy megfelel-e a rendeletben foglalt
követelményeknek. Ezekben az esetekben a hatóság a benyújtást követő 15 napon
belül az építéstörténeti tudományos dokumentációt és a falkutatási dokumentációt
is a nyilvántartási hatóság útján elektronikus formában feltölti az OÉNY-be, illetve
elvileg megküldi a MÉM MDK-nak.88 Újdonság, hogy a restaurátori kutatási doku-
mentációnak tartalmaznia kell az „épületkutatás leírását”,89 ami némileg ellentétes a
kétféle tevékenység szokványos sorrendjével, és félreértésre is okot adhat.
Az élet bármely területére – így a műemlékvédelemre és a falkutatásra is – igaz,
hogy a jogi normáit úgy lehet igazán megérteni, ha annak korlátait is megismerjük.
Fentebb már érintettük ezeket a régészet vagy a restaurálás vonatkozásában, de
álljon itt egy példa a műtárgyakkal kapcsolatban is. Egy magántulajdonban álló
műemléképületben, falkutatás során másodlagosan befalazott faragott kő kerül elő
a vakolat mögül. Kvalitása, állapota miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert az
építőipari beavatkozás veszélyezteti, a falkutatónak ki kell bontania. Ha – akár ható-
sági tudomásulvétellel90 – ezt meg is teszi, kinek van ezzel további feladata (tárolás,
restaurálás, leltározás), és kinek a költségére? Áll-e ezután valamilyen védettség
alatt a faragvány?
A jogszabályok persze nem fognak minden ilyen kérdésünkre választ adni, már
csak azért sem, mert a jogalkotás mindig pár lépés lemaradásban van a valóságtól.
Ezeket a problémákat a napi munkavégzés során csak mi, szakemberek, emberek
tudjuk egymás között megoldani.
86
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 12. melléklet II.G.
87
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 59. § (12) 67. § (1) b)
88
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 69. § (3); 77. § (2)c)
89
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 2. § 9.
90
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 68. § (1) a) aa)
94
F O R R Á S K UTATÁ S É S É PÜ LE T K U TATÁ S
Velladics Márta
A műemléki kutatás egyik jelentős, szinte soha véget nem érő munkarésze a forrás
feltárás, forráskutatás. A levéltári anyag áttekintése során feltárt és filológiai ala-
possággal vizsgált dokumentumok, tudományos szempontok alapján elemzett képi
források alapvetően befolyásolhatják a roncsolásos vizsgálatok irányát, helyét, a
kutató ablakok mennyiségét. A műemlék, mint tárgyi forrás vizsgálata, a feltárt je-
lenségek értelmezése és értékelése, az írott és képi anyaggal való összevetése,
az összefüggések meghatározása összetett feladat, amelynek végeredménye egy
relatív építéstörténeti kronológia, egyben az értékek meghatározása.
A jelenleg hatályos 68/2018 (IV. 9.) kormányrendelet 12. melléklet II. rész D. pont
foglalja össze az építéstörténeti tudományos dokumentáció alapvető tartalmi köve-
telményeit. A tíz pontból álló, gyakorlatilag a dokumentáció fejezeteit meghatározó
melléklet 2. pontja a forráskutatás (releváns írott források, térképek, tervek, fényké-
pek, ábrázolások, szóbeli visszaemlékezések), a felhasznált gyűjtemények, forrás-
helyek megjelölését, a kiemelt források bemutatását, értékelését, míg a 7. pont a
meghatározó források, ábrázolások másolatának csatolását írja elő. A jogszabály
vélhetőleg a primer, azaz a vizsgált korszakkal, építési periódussal egyidős, azzal
összefüggő források ismertetését és másolatát kéri, nem, illetve csak a szakirodalmi
ismertetés szintjén foglalkozik a szekunder és tercier forrásokkal. Jelen összefog-
laló szintén az elsődleges források felkutatására, a lehetséges forráshelyek össze-
gyűjtésére és az elemzés lehetőségeire koncentrál.
A források teljességének feltárására való törekvés csupán illúzió, ezért is fontos
pontosan meghatározni azokat a dokumentumokat és jelenségeket, melyek alapján
következtetéseinket levontuk. A jelen kutatóinak erkölcsi felelőssége, hogy meg-
adja a lehetőséget a jövő generációinak a további forrás- és épületfeltárásra és
újraértékelésre.
A kutatást a Műemléki Tervtár, a Műemléki Fotótár és a Tudományos Irattár gyűj-
teményeiben javasolt kezdeni, továbbá korábbi régészeti feltárás esetén a Magyar
Nemzeti Múzeum (MNM) Régészeti adattárában őrzött dokumentációkat is hasznos
áttekinteni. A műemléki gyűjteményekben szerzett felkészültség orientálja a forrás-
feldolgozást, irányt adhat, új szempontokat vethet fel. Ehhez kapcsolódik az épület
és a környezet alapos – akár az értékleltártól független – megismerése. Minde-
zek alapján választhatjuk ki azokat a levéltárakat, gyűjteményeket, amelyekben a
forráskutatás folytatható. A munka kezdetén érdemes a kiválasztott gyűjtemények
95
honlapját felkeresni, az ott elérhető adatbázisokat áttekinteni. Ma már a források

egy része elektronikusan is elérhető, amely részben megkönnyíti és felgyorsítja a
tájékozódást. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy a levéltári, múzeumi anyag a fel-
dolgozás ütemében válik elektronikusan is hozzáférhetővé, teljes feldolgozottságról
azonban még sokáig nem beszélhetünk. A vonatkozó levéltári, múzeumi, egyházi
gyűjtemények honlapjának áttekintése, mint a zenésznek az ujjgyakorlat, bemelegí-
tés, szükséges, de nem elégséges tudományos tevékenység.
A kezdeti tájékozódást a közös közgyűjteményi portál, a Hungaricana közgyűj-
teményi portál,1 illetve az egyházi gyűjtemények esetében az Arca – Magyarországi
egyházi levéltárak közös levéltári segédlete2 oldal könnyíti meg, ahonnan szám-
talan gyűjtemény, adatbázis elérhető. Az alábbiakban többször hivatkozom rájuk.
Kiegészítésnek ajánlom a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti
Intézetének regesztagyűjteményét, amely digitálisan is elérhető.3 Az 1950-es évek-
től készült cédulaanyag számos levéltári állag művészettörténeti vonatkozású ada-
tait tartalmazza, idézve az eredeti forrást. A jegyzet használata mellett az eredeti
dokumentum átolvasása mindenképpen javasolt, esetleges további adatok, félreér-
telmezés, a kutatás szempontjainak változása miatt. Szeretném felhívni a használók
figyelmét, hogy egyes állagok jelzete az évek során változott, de a levéltári reper-
tóriumokban visszakereshető. Ilyen például az Esterházy család hercegi ágának
levéltára, amely esetben konkordanciajegyzék áll rendelkezésre.
Jelen összefoglalóban az épületkutatáshoz kapcsolódó levéltári lelőhelyek, le-
hetséges kutatási irányok számba vételére teszek kísérletet. Vannak általánosan
használandó forráscsoportok, és vannak egy-egy épülettípushoz köthető levéltári
állagok, gyűjtemények. Az objektum típusától, funkciójától függ, mely lelőhelyek tar-
talmazhatnak a kutató számára értékes információt. Ezt a kutatónak kell mérlegelnie.
A lenti felsorolás a mai Magyarországon elérhető forráshelyekre koncentrál, csak
érintőlegesen tér ki a határokon túli, de az építéstörténet szempontjából nem el-
hanyagolható, lehetséges lelőhelyekre. A külföldi, különösen bécsi levéltári kutatás
előtt mindenképpen áttekintésre érdemes Fazekas István összefoglaló munkája,4
valamint a Hungaricana, Adatbázisok, Levéltári gyűjtemények, Bécsi segédletek
oldalon való tájékozódás.5 A bécsi levéltárakból Magyarországnak kiszolgáltatott
1
https://hungaricana.hu/hu/
2
https://arca.melte.hu/index.php/repository/browse?page=1&sort=identifier&sortDir=aschttps://www.goog-
le.com
3
http://regesta.mi.btk.mta.hu/index.html
4
Fazekas István: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai. Budapest, 2015.
5
https://hungaricana.hu/hu/adatbazisok/leveltari-iratgyujtemeny/becsi-magyar-leveltari-kirendeltseg-becsi-se-
gedletek/
96
Velladics Márta • Forráskutatás és épületkutatás
iratokat a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárának (OL) I szekciója

tartalmazza. (A levéltári szekciókról lásd alább!) Az 1926-ban kötött badeni levéltári
szerződés értelmében hosszabb-rövidebb megszakítással katonai és polgári levél-
tári delegátus működik Bécsben. A kirendeltségek, illetve a feladatot ellátó levéltá-
rosok elérhetősége a Magyar Nemzeti Levéltár és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum
(HIM) honlapján megtalálható. Minden esetben érdemes velük előzetesen konzul-
tálni. A szlovák és román levéltári kutatáshoz egyedi kapcsolatfelvétel szükséges,
határon túli egyházi gyűjtemények közül több megtalálható a fent jelzett oldalon.
I. Térképek
A forráskutatást érdemes a térképi és képi ábrázolások feltárásával kezdeni, ame-
lyek részletes vizsgálatával és elemzésével alapvető információt nyerhetünk. A tér-
képi anyagból ki kell emelnünk két sorozatot, a katonai és kataszteri felmérések
térképeit, amelyek a Mapire oldalon6 mindenki számára hozzáférhetők. A térképek
készítésének ideje jól behatárolható, kronológiai sorrendbe állításukkal az építéstör-
ténetre vonatkozó alapvető megállapítások tehetők.
Magyarországon a 18. század végéig a térképezést elsősorban katonai szem-
pontok uralták. Az ország a 14. századtól harcban állt a török hódítókkal, így
stratégiai szempontból szükség volt területének felmérése. Az első országtérkép
1528-ban látott napvilágot, egyetlen fennmaradt nyomtatott példánya az Országos
Széchényi Könyvtárban (OSZK) található. Ezt követően 1709-ben Bécsben jelent
meg felmérésen alapuló országtérkép. A 18. század első feléből Mikoviny Sámu-
el kamarai mérnök megyetérképei használhatók. Célja a megyetérképekből egy
országtérkép összeállítása lett volna, de korai halála miatt a munka félbemaradt.
I.1. Az ország területét átfogó felmérések

I.1.1. Katonai felmérések7
I.1.1.1. Az I. katonai felmérés
A hétéves háborút (1756–1763) követően bebizonyosodott, hogy a rendelkezésre
álló térképek hadászati szempontból nem használhatók. Ezt felismerve Moritz Lacy
gróf, tábornagy javaslatára Mária Terézia részletes térképek felvételezését rendelte
el. Különösen Magyarország területére sürgette a munkálatok elvégzését. A felmé-
rés 1763–1787 között folyt. Az osztrák szakirodalom „Erste Landesaufnahme”-ként
tartja számon, de mivel a befejező munkálatok már II. József uralkodása alatt zajlot-
6
https://mapire.eu/hu/
7
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Janko-janko-annamaria-magyarorszag-katonai-felmeresei-1/
97
tak, a „Josephinische Aufnahme” elnevezés is elfogadottá vált. A térképeket osztrák

mérnökök vették fel, így azok nyelve többnyire német, kivételt jelent a települések
elnevezése, amely a helyi, többségi nyelvhasználat szerint került feltüntetésre.
Az I. katonai felmérés nem egységes, összefüggő térképmű, hanem térképso-
rozat, ebből és a felvételezés körülményeiből adódóan georeferálása körülményes.
Ezen túl is vannak a térképen hibák, a vonatkozó részlet minden esetben forrás
kritikával, kontextusba helyezve kezelendő.
Kezdetben, amit a térképen jelkulccsal nem tudtak megjeleníteni, azt leírták és a
szelvényhez csatolták. Az országleírásra vonatkozóan az Udvari Haditanács 1764
májusában adott ki egységes utasítást. Ettől kezdve minden szelvényhez készült
leírás. A Magyar Királyság szelvényeihez hét kötet országleírás tartozik táblázatos
formában. Az eredeti leírás a térképszelvényekkel együtt a bécsi Kriegsarchiv gyűj-
teményében, mindkettő másolata és a kötetek latin betűs átirata a Hadtörténeti Tér-
képtárban található. A Hadtörténeti Térképtár mellett egy fotómásolat az Országos
Levéltár térképgyűjteményében, valamint a Műemléki Tervtárban is megtalálható.8
Az átírást Eperjessy Kálmán és munkacsoportja végezte. A DVD-n is megjelentetett
olvasat helyenként hibás, ezért ellenőrzése mindenképpen javasolt. Több megye
kiadta a területére eső országleírás magyar fordítását.9 A térkép és leírás együttes
alkalmazása ajánlott.
A 18. század első felének ábrázolásait Bél Mátyás országleírása,10 a 18. század
végét Vályi András munkája egészítheti ki.11
I.1.1.2. A II. katonai felmérés

A 19. század elején felmerült az igény egy egységes, az Osztrák Birodalmat össze-
függően ábrázoló térképmű iránt. Az Udvari Haditanács (Hofkriegsrath) által elő-
8
MNL OL, S 133
9
Cseh Géza: A Jászkunság és Külső Szolnok megye leírása. (1782–1785). Szolnok, 1995; Csiffáry Gergely
– B. Huszár Éva: Heves megye II. József-kori katonai leírása (1783–1785). Eger, 1999; Csorba Csaba: Aba-
új-Torna vármegye katonai leírása. Miskolc, 1993; Csorba Csaba: Borsod vármegye katonai leírása. Miskolc,
1990; Csorba Csaba: Gömör vármegye katonai leírása. Miskolc, 1993; Csorba Csaba: Zemplén vármegye
katonai leírása. Miskolc, 1990; Dobai András: Somogy megye az első katonai felvétel (1782–1785) idején.
Kaposvár, 1983; Eperjessy Kálmán: Bács-Kiskun, illetve a hajdani Bács-Bodrog megye a II. József-kori or-
szágleírásban. Kecskemét, 1979; Eperjessy Kálmán: Csanád megye az első katonai felvétel (1782–1785)
idején. Makó, 1971; Eperjessy Kálmán: Fejér megye katonai leírása II. József korában. Székesfehérvár. 1977;
Eperjessy Kálmán – Schneider Miklós: Nógrád megye képe a XVIII. század végén. Salgótarján, 1977; Pók
Judit: Bereg vármegye katonai leírása. Nyíregyháza, 1994; Pók Judit: Szabolcs vármegye katonai leírása.
Nyíregyháza, 1992; Pók Judit: Szatmár vármegye katonai leírása. Nyíregyháza, 1993; Pók Judit: Ugocsa
vármegye leírása. Nyíregyháza, 1998.; Pók Judit: Ung vármegye leírása. Nyíregyháza, 2002.
10
Matthias Bél: Notitia Hungariae novae historico geographica… I–IV. Viennae, 1735–1737.
11
Vályi András: Magyar országnak leírása. I–III. Budán, 1796–1799.
98
terjesztett javaslatot I. Ferenc elfogadta, és 1806. április 2-án kabinetparancsban

elrendelte az országfelmérést („Zweite oder Franziszeische Landesaufnahme”).
A munkálatok 1807–1870 között folytak, habár a harmadik felmérést már 1869-ben
megkezdték. A szelvényezés kezdőpontja a bécsi Stephansturm-központú vetület
volt. A szelvényezéshez 1827-ben egységes jelkulcs készült.
A történelmi Magyarország területére három, önálló felmérés esett: Magyar Ki-
rályság (1819–1869), Erdélyi Nagyfejedelemség (1853–1873) és Horvátország,
Szlavónia, a Horvát–Szlavón Határőrvidék (1819–1869). Építéstörténeti, kerttörté-
neti kutatásokhoz jól használható, georeferált anyag.
I.1.1.3. A III. katonai felmérés

A második katonai felmérés hiányosságai az 1860-as évekre szembeszökővé vál-
tak. A munka hosszan elhúzódott, így a korai térképek elavultak, valamint a mé-
rések nem kapcsolódtak a földrajzi koordinátákhoz. 1869-ben császári határozat
született a katonai térképezés megreformálására, egyben az Osztrák–Magyar Mo-
narchia új felvételezésére. A felmérési szelvények kéziratos, színezett lapok, egysé-
ges jelkulccsal, német nyelvezettel. A munka 1869–1887 között folyt, Magyarország
térképezését 1872–1885 között végezték.
Az ország felmérése immár nem önállóan, hanem az Osztrák–Magyar Monar-
chia részeként valósult meg. A térképszelvényekről kis példányszámú, egyszínű,
nyomtatott másolat készült. Szempontunkból a harmadik katonai felmérés kevésbé
használható, kevésbé informatív.
A 19. századi ábrázolásokhoz Fényes Elek művei jelenthetnek kiegészítést.12
I.1.1.4. A IV. katonai felmérés

1896-ban a Hadügyminisztérium elrendelte a negyedik katonai felmérést, vagy
„Präzisions Aufnahme”-t. A munkát 100 évre tervezték, amelyet az első világhá-
ború szakított meg. A kezdeti felmérések főként magashegységi területen folytak
az újonnan alkalmazott fotogrammetriai módszer kipróbálása céljából. A történelmi
Magyarország területén csak a Magas Tátrában készült el néhány szelvény. A mun-
kálatok építéstörténeti kutatás szempontjából kiemelendő része, hogy a monarchia
területén több gyakorlótér, köztük a hajmáskéri (Plan des Artillerie-schiessplatzes
bei Hajmáskér) felmérését 1908–1909-ben elkészítették.13
12
Fényes Elek: Magyarország leírása. I–II. Pesten, 1847; Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. I–IV.
Pesten, 1851.
13
Hadtörténeti Térképtár: G I h 242/3.
99
A Monarchia felbomlásával a munkák megszakadtak, a két háború között a

M. Kir. Állami Térképészet által kiadott térképeket mégis a IV. katonai felvétel foly-
tatásának szokták nevezni.
I.1.2. Kataszteri felmérés14

A II. József által 1785-ben elrendelt kataszteri felmérést II. Lipót hatályon kívül he-
lyezte, a szelvények jelentős részét megsemmisítették. A megmaradt szelvények
önálló állagot alkotnak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában.15 A fel-
mérés építéstörténeti szempontból csak korlátozottan használható.
1810-ben I. Ferenc rendelte el ismét egy adózási célokat szolgáló felmérés
tervezetének elkészítését. Magyarországon az 1849. évi császári pátens nyomán
indult meg az ország kataszteri felmérése. A munkálatok célja a földadó megálla-
pításához pontos adatok nyerése, egyben az ország megismerése és tudományos
adatok gyűjtése volt. A munkát 1856-ban a nyugati országrészben kezdték, majd
Horvátországban folytatták. Az 1860-as években Északkelet-Magyarország, a Fel-
vidék és az Alföld következett. 1916-ig az országnak csaknem 80%-át mérték fel.
Erdélyt éppen csak elkezdték.
A térképi ábrázoláshoz telekkönyv is tartozik, amelyből az egy földrészletre vo-
natkozó adatokat tudhatjuk meg. A térkép és a telekkönyv között a helyrajzi szám je-
lenti a kapcsolatot. A kataszteri térképek között keletkezett hiány a legtöbb esetben
az előmunkálatok során készült felvételi előrajzzal, illetve a birtokvázlattal pótolható,
behelyettesíthető. A kataszteri térkép és ez utóbbi térképek adatállományukban tér-
nek el egymástól, például az előrajzon nem szerepel a helyrajzi szám. Több magyar
közgyűjteményben találhatók kataszteri dokumentumok, így a Lechner Tudásköz-
ponthoz csatolt Földmérési és Távérzékelési Intézetben (FÖMI), az Országos Le-
véltárban16 és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában. Érdemes átnézni
a fővárosi és a megyei levéltárak vonatkozó anyagát is, van olyan megyei levéltár,
mely megjelentette kataszteri térképeit.17
14
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Janko-janko-annamaria-magyarorszag-katonai-felmeresei-1/
ii-a-masodik-katonai-felmeres-18061869-12D/ii-4-a-felmeresek-alapja-166/ii-4-2-kataszteri-alapok-16D/
15
MNL OL, S 77.
16
MNL OL, S 78 és S 79.
17
A Békés Megyei Levéltár kataszteri térképei. DVD, 2009.
100
I.2. Intézményi gyűjtemények

I.2.1. MNL Országos Levéltár18
Az Országos Levéltár anyaga történeti, időrendi és hivatali típus szerint 1945 előtt
szekciókra, 1945 után fondfőcsoportokra osztott. Az egyes szekciókat az ábécé be-
tűivel jelölik, a fondfőcsoportokat római számmal.19 A levéltár különböző állagaiból
kiemelt térképeket az S szekció tartalmazza.20 Az állag több, nagyobb egységre
tagolható. Első része (S 1 – S 10) a Temesi Kamarai Adminisztráció Térképészeti
Igazgatóságának térképeit és iratanyagát foglalja magában, amely 1895-ben került
az Országos Levéltárba. Az Igazgatóság feladatai közé tartozott a telepítésekhez,
úrbérrendezéshez kapcsolódó térképezés; maradványföldek felmérése; régi falvak
szabályozása (geometriai alapon történő újjáépítése); birtokviszonyokban beállt
változások vezetése. Mivel a térképek a mai országhatáron kívüli területeket tar-
talmaznak, így a magyar műemlékállományhoz kapcsolódó építéstörténeti kutatás
szempontjából érdektelenek. Az állag a Hungaricana, Térképek, Magyar Nemzeti
Levéltár Magyar Országos Levéltára – Térképek oldalon részben kutatható.21
A második nagy egység a kormányhatósági fondokból kiemelt térképek gyűj-
teménye, amely tartalmazza a kamarai (S 11),22 a helytartótanácsi ügyosztályok
(S 12),23 a Magyar Udvari Kancellária (S 85) térképeit, valamint a Vallásalap (S 13),
a pálos rendi (S 86) és a jezsuita rendi (S 139) térképeket is. Az állag részben elér-
hető a Hungaricana már említett oldalán. A kiemelt hivatalok anyagának áttekintése
mindenképpen javasolt, a helytartótanácsi anyag nemcsak térképeket, hanem köz-
épületek – iskola, városháza, templom, gazdasági épület – tervrajzát, típusterveket
is tartalmaz. A gyűjtemény egy része digitálisan is feldolgozott.
A harmadik nagy egység a családi levéltárakból kiemelt térképek (S 16 – S 165),
melyek szintén a Hungaricana említett oldalán kutathatók. A birtok-, vízrajzi folyó-
18
Glaser Lajos: Az Országos Levéltár térképei. Levéltári Közlemények 17 (1939) 280–288.
19
http://mnl.gov.hu/mnl/ol/szekciok
20
http://mnl.gov.hu/mnl/ol/terkeptar
21
https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/
22
„A térképek tartalma a feladatok sokrétűségét tükrözi: a kincstári birtokok felmérése, határmegosztási térképek,
telepítésre vonatkozó, bánya-, erdőgazdálkodáshoz, só-, vám-, harmincadjövedelmek adminisztrációjához
kapcsolódó térképek egyaránt fellelhetők e gyűjteményben. A kamara feladata volt a kincstári uradalmakban
folyó építési, vízépítészeti, vízrendezési, gátépítési, földmérési munkálatokkal kapcsolatos ügyek intézése is.
A kamarai birtokok összeírását 1762-ben rendelet írta elő, a településekről készült részletes összeírásokhoz
számtalan térképet (úrbéri térképek) csatoltak.” http://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kiadvanyok/kiadva-
nyok/elektronikus_kiadvanyok/kamarai_terkepek.html
23
https://www.arcanum.hu/hu/product/AMOLT2/; http://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kiadvanyok/kiad-
vanyok/elektronikus_kiadvanyok/helytartotanacsi_terkepek.html
101
szabályozási, határtérképek elsődleges forrást jelentenek az épület- és kertkutatás

számára. Mindegyik állag esetében meg kell jegyezni, hogy a kiemelés helyét csak
ritkán tüntetik fel, így a vonatkozó iratanyag nehezen visszakereshető.
I.2.2. Megyei és egyházmegyei, egyházkerületi levéltárak térképei

Az Országos Levéltár térképeivel párhuzamosan mindenképpen áttekintésre java-
solt a megyei és egyházmegyei levéltárak anyaga. A megyei levéltárak állománya
azonos beosztású, így az egyik megismerését követően a többiben már könnyű
az eligazodás. A fondjegyzékek az Elektronikus Levéltári Portálon24 megtalálha-
tók, több megye térképállománya a Hungaricana említett oldalán elérhető, illetve
kiadásra került (Békés megye).
Az egyházmegyei, egyházkerületi levéltárak esetében a honlapon olvasható
fondjegyzék alapján tájékozódhatunk a térképi állományról.
I.2.3. Budapest Főváros Levéltár és a BTM Kiscelli Múzeum Térképtárának térképei25

A gyűjtemény törzsállományát az 1911-ben felszámolt Mérnöki Hivatal térképanya-
ga képezi. Budapest Főváros Levéltárának aktuálisan kutatható térképanyaga,
valamint a közgyűjteményekben 2000 előtt fellelhető és Budapestre, illetve előd-
településeire vonatkozó dokumentumainak adatai is megtalálhatók. Az anyag digi-
tálisan elérhető, a térképek jelentős része georeferált. A térképek a Hungaricana,
Térképek, Budapest Főváros Levéltára adatbázisban26 megtalálhatók, a térképi
adatok az Elektronikus Levéltári Portálon27 is kereshetők. A nem digitalizált térképek
a kutatóteremben jelzet alapján kikérhetők.
Budapest városfejlődésének különböző szakaszaira, Pest, Buda és Óbuda ha-
tárának változásaira a BTM Kiscelli Múzeum Térképtárában található még anyag.
Budapesti épület vonatkozásában a két gyűjtemény kiegészítheti egymást.
I.2.4. Országos Széchényi Könyvtár térképei28

Az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára alapvetően hungaricagyűjtemény.
A nemzeti könyvtár részeként lehető legnagyobb teljességgel gyűjti a magyar vo-
natkozású nyomtatott és kéziratos térképeket. A kataszteri térképek kapcsán már
24
https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/
25
http://bparchiv.hu/adatbazisok/terkepek
26
https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTerkeptar/
27
www.eleveltar.hu
28
http://www.oszk.hu/terkepek
102
említett térképtár tartalmaz más, vonatkozó gyűjteményekből hiányzó dokumen-

tumokat, ezért a térképtárban való kutatás megkerülhetetlen az építéstörténeti és
kerttörténeti tudományos dokumentációk összeállításához.
I.2.5. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Térképtár29

A Hadtörténeti Térképtár törzsanyagát a bécsi Hadilevéltárból (Kriegsarchiv) az
első világháborút követően a M. Kir. Hadtörténeti Levéltárba átadott, valamint a
M. Kir. Állami Térképészet gyűjteménye alkotja. A katonai felmérések anyaga mel-
lett az itt őrzött légi felvételek hasznosak az építéstörténeti és kerttörténeti kutatás
számára. A térképtár anyaga az alábbi oldalon kutatható,30 kiemelendő belőle a
GI-állag, amelyben a váralaprajzokat gyűjtötték össze.31
A különböző térképtárakban való kutatást kiegészítheti a „fentről” adatbázis,32
amely főként az 1945 utáni időszakból tartalmaz légi felvételeket.
I.3. Térképek feldolgozása

A vonatkozó térképek időrendbe állítása, a vizsgált épület, kert változásainak nyo-
mon követése, a különböző korszakok egymással és a mai elrendezéssel való ös�-
szevetése, összehasonlító elemzése. A feltárt eltérések alapján egy relatív építési
kronológia felállítása. A képi és írott forrásokkal együttes elemzése, a különböző
forrástípusok összehasonlító vizsgálata, azonosságok és eltérések rögzítése, az
építéstörténetre vonatkozó következtetések levonása.
II. Tervek
Az 1950-es évektől fokozott figyelem fordult a különböző gyűjteményekben, levél-
tári állagokban őrzött építészeti tervek felé.33 Az ekkor megkezdett szisztematikus
forrásfeltárással számtalan épület korai ábrázolása vált ismertté.
II.1. MNL Országos Levéltár

Az Országos Levéltárban az 1945 után bekerült levéltárak rendezése során – a
térképekhez hasonlóan – a különböző állagokból kiemelt tervanyagból az 1950-es
29
http://militaria.hu/hadtorteneti-intezet-es-muzeum/terkeptar
30
https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/
31
https://maps.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJISUVSPShIVElIaWVyYXJjaHktM-
zA2KSJ9
32
www.fentrol.hu
33
Voit Pál: Beszámoló az Országos Műemléki Felügyelőség távlati kutatási tervéhez kapcsolódó levéltári mun-
káról. Magyar Műemlékvédelem 2 (1964) 254–264.
103
években jött létre a levéltár tervgyűjteménye, a T szekció.34 (1. kép) Az építéstörté-

neti kutatás számára nélkülözhetetlen állag mellett vannak azonban levéltári fondok,
amelyekben a tervek eredeti helyükön, a kapcsolódó iratanyaggal együtt pihennek.
Ebből következően nem elegendő a T szekció áttekintése, a kapcsolódó iratanyag-
ban való kutatás ebből a szempontból is elengedhetetlen.
A T szekció három nagyobb egységre bontható. A kormányhatóságokból ki-
emelt tervek, ezek között megtalálható a Kamara és a Helytartótanács keretében
működő építési igazgatóság(ok) illetve hivatalok tervanyagát tartalmazó delinea
tiones aedilium (T 1), a pálos (T 16) és jezsuita rend (T 86) tervei, valamint a Hely-
tartótanács (T 60) és Kamara (T 62) dokumentumai. A családi fondokból kiemelt
tervanyag, benne például az Esterházy, Batthyány, Festetich, Károlyi család gyűj-
teménye. Végül, a hagyatéki anyag: a Pecz- (T 6), Schickedanz–Herzog- (T 7), Ybl
(T 9), Feszl- (T 11) Korb–Giergl- (T 12) hagyatékkal. Az állag tételes mutatója a Hun-
garicana, Magyar Nemzeti Levéltár Magyar Országos Levéltára – Tervek oldalon
megtalálható,35 egyes egységek, például az Esterházy család különböző ágainak
tervei, a herceg Batthyány család tervanyaga digitális formában elérhető. Érde-
mes előbb az elektronikus keresőben tájékozódni, mivel a feltöltött terveket ma már
csak indokolt esetben lehet eredetiben kutatni. A digitális feldolgozás hiányossága,
hogy a tervek hátlapja (verso) nincs feltöltve, holott az ott szereplő feliratok fontosak
lehetnek az építéstörténet szempontjából. Sajnos, a proveniencia nem meghatáro-
zott, így az iratcsoport nem, vagy nehezen visszakereshető.
A herceg Esterházy-tervgyűjteményhez (T 2) kiegészítésnek jól használható Val-
kó Arisztid regesztája, amely a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettör-
téneti Intézet regesztagyűjteményében található. A cédulák digitalizált változata is
elérhető.36
II.2. Megyei és egyházmegyei, egyházkerületi gyűjtemények

Minden megyei levéltárban a „Gyűjtemények” állagon belül található tervtári együt-
tes, amelyben a nagyobb települések tervgyűjteménye, a Szépészeti és Építészeti
Bizottságok / Szakosztályok és Mérnöki Hivatalok37 tervei kaptak helyet. Az egyházi
34
http://mnl.gov.hu/mnl/ol/tervtar
35
https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTervtar/
36
http://regesta.mi.btk.mta.hu/A-I%20A%20Magyar%20Orsz%C3%A1gos%20Lev%C3%A9lt%C3%A1r-
ban%20%C5%91rz%C3%B6tt%20iratokr%C3%B3l%20k%C3%A9sz%C3%BClt%20re-
geszt%C3%A1k/A-I-23%20Az%20Esterh%C3%A1zy%20csal%C3%A1d%20hercegi%20
%C3%A1g%C3%A1nak%20tervei%20%C3%A9s%20t%C3%A9rk%C3%A9pei/index.html#
37
Például MNL BéML, V. B. 153 és V. B. 181.
104
1. kép. Johann Ferdinand Mödlhammer: A kismartoni [Eisentadt] lépcsőház terve, 1760

(MNL OL T2 No 1503; fotó: Czikkelyné Nagy Erika, MNL)
105
levéltárak esetében nem mindegyikben találni tervtári állagot. Mindegyik intézmény

fondjegyzéke a bevezetőben megjelölt internetes oldalakon elérhető.
II.3. Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A Hadtörténeti Levéltárban külön tervtárat nem hoztak létre, a tervanyagot nem
emelték ki az iratok mellől.
II.4. Budapest Főváros Levéltárának tervei

A főváros építésügyére, városrendezésre vonatkozó, alapvető tervanyag a Hunga-
ricana, Budapest Főváros Levéltára – Tervek oldalon kutatható,38 a nem digitalizált
dokumentumok a jelenlegi helyrajzi szám alapján kereshetők.
II.5. Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjtemény

Gyűjtőköréből eredően budapesti épületekhez találhatunk dokumentumokat a gyűj-
teményben. A tervlapok mellett fényképek, makettek, albumok, épületdíszítő ele-
mek is részét képezik az itt őrzött anyagnak. A Fővárosi Levéltárban történő kutatást
kiegészíthetik az itt található dokumentumok.
A legkorábbi tervek a 18. század végéről származnak, a főváros 19. század első
felének mesterei közül – többek között – Pollack Mihály, Hofrichter József, Hild Jó-
zsef, Kasselik Ferenc és a Zitterbart család munkái, a 19. század második feléből
Feszl Frigyes, Steindl Imre, Schulek Frigyes, Hauszmann Alajos, Ybl Miklós tervrajzai
gazdagítják a gyűjteményt. Több pesti középület – a pesti Német Színház és Vigadó,
a Polgári Lövölde, a lipótvárosi templom –, valamint az Operaház, a budavári Mátyás
templom és a Halászbástya, a budai Királyi Palota több ezer terve is megtalálható a
gyűjteményben. Említésre méltó Schickedanz Albert, Kismarthy-Lechner Jenő, Ma-
róti Géza, Foerk Ernő, Lessner Manó, Árkay Aladár és Bertalan, Györgyi Dénes, Ger-
lóczy Gedeon hagyatéka. A gyűjteménynek jelenleg nincs elektronikus hozzáférése.
II.6. Műemléki Tervtár

A Magyar Építészeti Múzeumban található dokumentumok mellett a műemléki épü-
letekre vonatozó tervanyag összegyűjtésében kiindulást jelent a 19. század utolsó
negyedében alapított és azóta is működő, a jelenleg hatályos jogszabályban meg-
38
https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTervtar/
106
határozott gyűjtőkörrel rendelkező Műemléki Tervtár.39 Amint erről a bevezető rész-

ben már esett szó, a kutatást ajánlott ebben a gyűjteményben kezdeni.
II.7. Lechner Tudásközpont, Dokumentációs Központ

A Műemléki Tervtár anyagához szorosan köthető, esetenként kiegészítő, hiánypótló
a tervgyűjtemény. A rendszerváltás után, jogutód nélkül megszűnt vagy az archí-
vumukat tovább gondozni már nem tudó építőipari tervező- és kivitelező vállala-
tok tervdokumentációinak gyűjteménye. Az archív tervállományban megtalálhatók
többek között az ÁÉTV, a KERTI, a Borsodterv, a Pécsiterv, a Hajdúterv, a KÖZÉV,
a TTI, a Dunabau-43. ÁÉV, az UVATERV, az Iparterv és a Győriterv munkái. A Do-
kumentációs Központ jogszabály alapján kötelezően gyűjti a településszerkezeti
terveket, szabályozási terveket, valamint a helyi építési szabályzatokat, gondozza
a VÁTI törzsanyagát. A Műemléki Tervtár mellett már a forráskutatás kezdetén ér-
demes tájékozódni a gyűjteményben, például a nagycenki Széchenyi-kastély belső
felújítására vonatkozó, az 1960-as évek elején készült terveket a Dokumentációs
Központ őrzi. A gyűjtemény anyagában a Lechner Központ honlapján keresztül le-
het keresni.40
II. 8. Tervek feldolgozása

Az összegyűjtött tervanyag keletkezésének, típusának – tervezett állapot, felmérés,
bővítési terv – meghatározása, a terveknek egymással és a mai állapottal való ös�-
szevetése, összehasonlító elemzése, az azonosságok és eltérések meghatározá-
sa. Az egyes korszakok terveinek részletes, helyiségenkénti elemzése, a meglévő
állapottal való összevetése, helyiségenkénti funkció meghatározása. A terveknek a
rendelkezésre álló írott forrásokkal való együttes elemzése.
III. Képi ábrázolás

III.1. Festmény, metszet, grafika
A 17. század várábrázolásait követően az épületek, épületegyüttesek bemutatása
a 18. században vált tudatos, a valóságot leképező, állapotrögzítő dokumentum-
má. A barokk időszak közvetlen vagy közvetett ábrázolásainak célja az építtető
és művének megörökítése volt. Ebből az emberi hiúságból napjainkig hasznot
húzunk, hiszen az így készült művek, mint történeti források segítségével képet al-
kothatunk fennmaradt épületeink kétszáz évvel ezelőtti állapotáról, nyomon követ-
39
https://memmdk.hu/tervtar
40
http://hunteka.lechnerkozpont.hu/monguz/
107
hetjük a rajtuk végzett munkát,

a fejlődés, átalakulás lépéseit.
Közvetett ábrázolásnak tekin-
tem például Dorfmaister István
képét, amelyen Reutter Marian
apátot örökítette meg háttér-
ben a szombathelyi líceummal
(1794),41 vagy Gusner Mátyás
Szent Gotthard, Szent Benedek
és Szent Bernát Szentgotthárd
látképével című festményét
(1756).42 Ilyen típusú ábrázo-
lás Johann Michael Millitz gróf
Károlyi Antalné, Harruckern
Josefáról készült egész alakos
portréja is, amelyen a grófné a
gyulai kastély akvarelljét tart-
ja a kezében (1776).43 (2. kép)
A közvetlen ábrázolások elő-
képe vélhetőleg a XIV. Lajos
rendelte Cabinet du roi sorozat
lehetett.44
Egyértelműen a dokumentá-
lás szándékával adott 1730-ban
megbízást Savoyai Jenő az ak-
2. kép. Johann Michael Millitz: gr. Károlyi Antalné,
koriban népszerű metszőnek,
Harruckern Josefa portréja, kezében a gyulai kastély
ábrázolásával, 1776
Salomon Kleinernek egy met-
(MNM MTKCs ltsz.: 2121; fotó: Kardos Judit, MNM) szetsorozat elkészítésére bécsi
nyári rezidenciájáról, a Belvede-
41
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 55.392. – „Stephan
Dorffmaister pinxit”. Kiállításkatalógus. Szerk. Kostyál László, Zsámbéki Monika. Szombathely, 1997, 277.
42
Uo., ltsz.: L.5.091.– Uo., 300–301.
43
MNM MTKCs, ltsz.: 2121; Főúri ősgalériák, családi arcképek a Magyar Történelmi Képcsarnokból. Kiállítás-
katalógus. Szerk. Buzási Enikő. Budapest, 1988, 98.
44
Az 1670-től Colbert vezetésével létrejött projekt keretében számtalan metszőt bízott meg a francia udvar, hogy
a királyi gyűjteményeket és más kimagasló alkotásokat, jelentős eseményeket megörökítsék. Az alkotásokhoz
sok esetben szöveges magyarázat is készült. Az egy gyűjteményről, alkotásról, eseményről készült sorozatot
kötetekbe rendezve jelentette meg a francia udvar.
108
re-ről.45 A kalocsai piarista konviktus 1775-ben emlékalbummal lepte meg Batthyá-

ny József kalocsai – egy évvel később esztergomi – érseket. Az album Batthyány
érsek addigi építkezéseit tartalmazza, például a hajósi vadászkastély ábrázolását.46
Végül, részben hasonló céllal, részben útikalauzként készíttette el 1784-ben Ester-
házy „Fényes” Miklós Eszterháza ábrákkal gazdagon illusztrált, részletes leírását.47
III.1.1. Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Történelmi Képcsarnok (MTKCs)

A hungaricagyűjteménynek tekinthető Képcsarnokban mind a portrégyűjtemény,
mind a grafikai gyűjtemény látképei, épületábrázolásai fontosak az épületkutatás-
ban. A korai fametszetek, 17. századi várábrázolások mellett a 18. század végé-
től egyre népszerűbbé váló periodikák – mint például az 1854-ben indult, ma már
elektronikusan is elérhető Vasárnapi Ujság48 – szintén tartalmazhatnak leírást és
illusztrációt emlékeinkről. A 19. században megjelenő települési monográfiákban,
városismertetésekben számtalan metszetre bukkanhatunk.49 Ezeket az illusztráció-
kat is gyűjti a Magyar Történelmi Képcsarnok, de az építéstörténet szempontjából
fontos a képhez tartozó leírás, ismertetés is, ebben a gyűjtemény könyvtára nyújt
segítséget.
III.1.2. MNL Országos Levéltár

A már többször említett T szekció, nemcsak terveket, de egyéb ábrázolásokat is
magában foglal. A Károlyi család tervtárában (T 20) található meg például a gyulai
Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély korai ábrázolása.50 További lehetőséget
jelentenek a megyei, egyházmegyei, egyházkerületi gyűjtemények, múzeumok.
III.2. Fénykép
A 19. század második fele már a fényképezés időszaka, elég csak Klösz György
munkásságát, például az 1900-as párizsi világkiállításra készülve közel száz vidéki
kastélyról összeállított sorozatát említeni. A magyar elit eleinte csak gyűjtötte és al-
45
https://digital.belvedere.at/collections/995/salomon-kleiner-das-belvedere
46
Kalocsa, Érseki Könyvtár, Batthyány Album.
47
Beschreibung des Hochfürstlichen Schlosses Esterháß im Königreiche Ungern. Presburg, 1784.
48
https://epa.oszk.hu/html/vgi/kardexlap.phtml?id=3
49
Például az MTKCs metszetgyűjteményében megtalálható Komáromy Miklós és Mogyoróssy János Gyuláról
írt művének illusztrációi. Ecsedy Gábor – Komáromy Miklós: Gyula város története és korabeli állapotának
leírása 1832, 1834. Békéscsaba, 1982. Mogyoróssy János: Gyula hajdan és most. Történeti és statistikai
vázlatokban. Gyulán, 1858.
50
MNL OL, T 20: No. 58.
109
bumba rendezte a családtagjaikat, rokonaikat ábrázoló, hivatalos fényképeket, az

utazásaik során vásárolt képeslapokat. Például Festetich Tasziló feleségének, Mary
Victoria Hamiltonnak fennmaradt fényképgyűjteménye, amely mintegy 4000 darab
1850–1880 között készült fényképet tartalmaz. Ennek egy része Európa arisztokra-
táinak hivatalos portréja, nagyobb része tájábrázolás.51 A 20. században az előke-
lő körökben divatossá vált a fényképezés, a két világháború között egyre többen
kezdtek el fényképeket készíteni. Szenvedélyes fotós volt például Batthyány-Stratt-
mann László és felesége, Coreth Mária. Sajnos a második világháború végén a
kastélyok kifosztásának ezek a fényképgyűjtemények is áldozatul estek. A Magyar
Nemzeti Levéltárban elhelyezett családi levéltárak némelyikében fennmaradt töre-
dékes fényképanyag, például az Andrássy család levéltárában főként a szigetvári
hitbizományt 1945-ig birtokló Andrássy Mihályhoz köthető fényképek52 – minden-
képpen átnézésre érdemesek.
A felsorolt gyűjtemények mellett nem felejtkezhetünk el a megyei egyházmegyei,
egyházkerületi levéltárakban, múzeumokban őrzött anyagról sem.
III.2.1. Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Fényképtár53

A Történeti Fényképtár, mint szintén hungaricagyűjtemény a teljesség igényével
gyűjti, rendszerezi, dolgozza fel a magyar történelemre vonatkozó fényképfelvétele-
ket. Az építéstörténeti kutatás szempontjából a portrégyűjtemény, az eseménygyűj-
temény és a városképgyűjtemény fontos forrás.
III.2.2. Budapest Főváros Levéltára,54 a BTM Kiscelli Múzeuma,55 valamint a Főváro-

si Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény56
A főváros építészeti értékeinek, a város változásának fotódokumentumai a fent
megnevezett gyűjteményekben kapott helyet. Budapesti épület építéstörténetének
feldolgozása során a gyűjtemények anyaga egymást egészíti ki.
51
http://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/mary_hamilton_fenykepalbumai
52
MNL OL, P 4: 7. doboz.
53
https://mnm.hu/hu/gyujtemenyek/torteneti-fenykeptar
54
http://www.bparchiv.hu/adatbazisok/fotok-kepeslapok
55
http://kiscellimuzeum.hu/gyujtemeny
56
http://www.fszek.hu/konyvtaraink/kozponti_konyvtar/budapest_gyujtemeny
110
III.2.3. Műemléki Fotótár

A műemléki fényképtárat már a kutatás kezdetén érdemes felkeresni, hiszen az
egyetlen gyűjtemény, melynek gyűjtőköre a magyar műemléki állomány.57
III.2.4. Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének Fény-

képtára58
Az intézet a magyar vonatkozású, művészettörténeti szempontból jelentős művé-
szekről, műtárgyakról, épületekről készült fényképeket gyűjti. A felvételek jelentős
része az itt folyó kutatási programokhoz kapcsolódik. Az állomány egy része már
digitálisan is elérhető.59
Az eddig említett fényképanyagot egészítheti ki a Fortepan oldal.60
III.3. Képeslap
Két jelentős képeslapgyűjteményt kell megemlíteni, az Országos Széchényi Könyv-
tár Kisnyomtatványtárát és a Zempléni Múzeum anyagát. Ezek a gyűjtemények a
már említett oldalon elérhetők.61
III.4. Képi ábrázolások feldolgozása

A képi állomány kronológiájának felállítása, összehasonlító elemzése, a változások
nyomon követése, a mai állapottal való összehasonlítása. További lépés az írott for-
rásokkal való összevetés és elemzés. Azonosságok és ellentmondások rögzítése,
mindezek alapján a további kutatás meghatározása. A párhuzamosan végzett sza-
kági kutatások – különös tekintettel a restaurátori kutatásokra – eredményeinek a képi
ábrázolásokkal való együttes analízise, majd az építési korszakok meghatározása.
IV. Írott források

Az írott források kutatása olyan sokrétű, hogy minden lehetőséget összegyűjteni
lehetetlen. Csak súlypontozni lehet. Erre teszek kísérletet az alábbiakban.
57
https://memmdk.hu/fototar
58
http://fototar.mi.btk.mta.hu/hu/
59
http://fototar.mi.btk.mta.hu/hu/
60
www.fortepan.hu
61
www.arcanum.hu
111
IV.1. MNL Országos Levéltár

IV.1.1. Hivatali állagok
A kincstári birtokokon folyó építkezések, út- és hídépítések, csatornázás ügye a
18. század második felében a Magyar Kamarához tartozott. Az 1780-as évek első
felében külön építészeti és hajózási osztály működött. A Helytartótanács 1784-ben a
hajózási osztály igazgatójának és segédeinek működését hatáskörébe vonta. 1785-
ben a két hivatalt – Magyar Kamara és Helytartótanács – egyesítették, így a Hely-
tartótanács hatásköre az építészeti ügyekre is kiterjedt. 1786-ban megszervezték
a megyei és városi mérnöki állásokat. II. József 1783-ban a monarchia műszaki
ügyeinek intézésére létrehozta az Allgemeine-Ober-Hofbau-Direction-t, amelyről
gyorsan kiderült, hogy nem képes a feladatot ellátni. A hivatal decentralizálására
volt szükség. Így 1788-ban a Helytartótanácson belül már működő szervezetből lét-
rejött az Országos Építészeti Igazgatóság (Oberlandes Bau-Direction im Königreich
Hungarn, und den dazu gehörigen Provinzen; Directio in hydraulicis et aedilibus per
regnum Hungariae partesque eidem annexas). II. József halála után az igazgatóság
műszaki kérdésekben önálló maradt, személyzeti ügyekben a Kamarához tartozott.
1814-től pedig minden kérdésben mindkét hivatalnak döntést kellett hoznia.62
Az igazgatóságon számos ismert építész és mérnök dolgozott, például Tallher
József, Vásárhelyi Pál. A hivatal iratanyaga a Helytartótanácsi levéltárban (C szekció)
kapott helyet, Directio in hydraulicis et aedilibus (C 128), az 1783-ban létrehozott
Ober-Hofbau-Direction magyar vonatkozású iratai a Magyar Kancellária (A szekció)
dokumentumai között találhatók – Hungarische Akten der Allgemeinen Ober-Hof-
baudirection (A 111).63 A vonatkozó térképek és tervek gyűjteményéről már esett szó.
Az igazgatóság feladatát az abszolutizmuskori építészeti hivatal, K. K. Landes-
baudirection für Ungarn örökölte meg, amely 1853-ban ketté vált, az egyik hivatal a
K. K. Militär- und Civil-Gouvernement für Ungarn, Bausektion (D 168) és a másik az
Ofner K. K. Baudirections-Abteilung (D 163) lett, területi igazgatóságokkal. A kor-
szak jelentős állami építkezései önálló állagot képeznek.64 1867 után a feladatot a
Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium vette át.65 A minisztérium iratanyagát
nem szállították be a levéltárba, így az 1945-ben szinte teljesen megsemmisült.
62
Felhő Ibolya – Vörös Károly: A Helytartótanácsi Levéltár. Budapest, 1961. 505–520; Ember Győző: A magyar-
országi építészeti igazgatóság történetének vázlata 1788-1867. Levéltári Közlemények 20–23 (1942–1945)
345–375.
63
Bélay 1973. 153.
64
Sashegyi Oszkár: Abszolutizmuskori levéltárak. Budapest, 1952, 149.
65
Kardos Kálmán: A Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium levéltára. Budapest, 1958.
112
Számtalan további intézményi állagban található építkezésre vonatkozó doku-

mentum, kastélyaink 20. századi története szempontjából egyet emelnék ki. 1945
júniusában a kormány 4.450/1945. sz. alatt kibocsájtott rendeletében a gazdátlanná
vált kastélyok értékének mentésére tett kísérletet. A végrehajtást az Országos Gyűj-
teményi Bizottságra bízta. A vizsgálat és begyűjtés alapja a bizottság által Voit Pál66
és Kőszeghy Elemér háború előtti adatainak felhasználásával összeállított kartoték-
rendszer volt,67 ennek részeit adta át megbízott partnereinek. Az Országos Gyűjte-
ményügyi Bizottság nem működött megfelelően, helyi kirendeltségei vagy meg sem
alakultak, vagy nem voltak képesek a feladat ellátására. A tehetetlenség és késle-
kedés nagyon sok kárt okozott, ezért a kormány 1946 júniusában létrehozta a Ve-
szélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosságát, amelynek élére kezdetben
Domanovszky Györgyöt, majd Fügedi Eriket nevezték ki. A miniszteri biztosság 1949-
ig látta el feladatát. Nem megfelelően kiaknázott iratanyaga értékes információval
szolgál kastélyaink és kúriáink 1945 utáni kifosztásáról.68 A biztosság munkájának
eredménye az Iparművészeti Múzeum Adattárában kutatható ún. Fügedi-jegyzék.69
IV.1.2. Egyházi vonatkozású állagok

A Magyar Kamara (E szekció) egyházi vonatkozású intézkedéseinek anyaga a ka-
marai archívum Acta ecclesiastica (E 151) állagában található.70
A barokk korszak uralkodói intézkedéseinek következtében több nagy, egyházi
vonatkozású iratcsoport jött létre. Az első jelentős intézkedés a jezsuita rend 1773.
évi feloszlatása volt. A rend feloszlatására és a vagyon kezelésére vonatkozó ira-
tok a Helytartótanácsi Levéltár Departamentum litterario-politicum (C 67) állagában
találhatók.71 A rendházak iratnyaga a Kamara archivumának Acta jesuitica (E 152)
gyűjteményében rendházanként kutatható. 72
II. József 1782. január 26-án kihirdetett rendeletével megszüntette Magyarorszá-
gon a szemlélődő életmódot folytató – karthauzi, kamalduli, klarissza és Ágoston-ren-
di apáca stb. – rendeket, valamint a remeteség intézményét. 1783-ban hasonló sorsra
jutottak a trinitáriusok, majd 1786-ban a hieronimiták, kamillánusok, paulánusok és
pálosok. Ezt követően teljes rendek felszámolására már nem, csak bizonyos rend-
házak bezárására került sor a Habsburg Monarchiában. Ennek az utolsó időszaknak
66
Voit Pál: Régi magyar otthonok. Budapest, 1943.
67
Kőszeghy-jegyzék. https://www.arcanum.hu/hu/product/IMLKE/
68
MNL OL, XIX-I-13.
69
www.imm.hu/hu/contents/23, Adattári gyűjtemény.
70
Maksay Ferenc: A Magyar Kamara archívuma. Budapest, 1992. 42–43.
71
Felhő–Vörös 1961. i. m. 262–275.
72
Maksay 1992. i. m. 44–47.
113
esett áldozatul – többek között – a ferences rend intézményeinek közel egyharmada.

A rendházak feloszlatásakor keletkezett dokumentumok a Helytartótanácsi levéltár
Inventarien der in Ungarn aufgelassennen Klöster (C 103) anyagában találhatók.73
A rendházak iratanyagát a kamarai archívum Acta ecclesiastica ordinum et moniali-
um (E 151) és az Acta Paulinorum (E 153) állaga foglalja magában.74
Az egyházi vagyon – köztük az épület- és birtokállomány – kezelését a Hely-
tartótanácson belül külön gazdasági osztály, Departamentum ecclesiasticum
oeconomicum bonorum (C 79) végezte.75 Az osztály az abszolutizmuskori intéz-
ményrendszerben azonos néven, Egyházi javak gazdálkodási osztálya (D 23) tevé-
kenykedett tovább, mely beleolvadt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba.76
A barokk kort követően, az 1950-ben feloszlatott rendek, rendházak egy részé-
nek iratanyaga is az Országos Levéltárba került, például a Szent Domonkos Rend
levéltára (P 1572 – P 1574).
A szerzetesrendi abolíció tárgyalásakor nem hagyható figyelmen kívül az av-
val párhuzamosan végrehajtott lelkészségrendezés (Pfarr-Regulierung, regulatio
parochiarum), vagyis a katolikus (római és görög) lakosság településenkénti fel-
mérése, a plébániák és filiáik számbavétele, az épület- és emberállomány, vala-
mint a jövedelmek összeírása, majd a lélekszámhoz, földrajzi egységhez és a helyi
igényekhez való igazítása.77 A II. József utasítására 1782-ben megkezdett és az
uralkodó halála után is folytatódó rendezés és átszervezés különböző fázisaiból
származó iratanyagot a Helytartótanácsi levéltár több, értelemszerűen egymással
összefüggő állaga foglalja magában. A forrásegyüttes részei a következők: Acta
regulationis parochiarum (C 104); Vermögensfassionen der gesamten röm. kath.
und griechisch-unierten Geistlichkeit im Königreiche Hungarn (C 105); Summarium
der geistlichen Fassionen (C 106); Hauptsummarium (C 107).78 Továbbá a Magyar
Kancelláriai Levéltárban őrzik a plébániák által kitöltött kérdőíveket: Acta regulatio-
nem dioecesium (A 40).79 A felsorolt állagok közül művészettörténeti szempontból
a legsokrétűbben felhasználható forráscsoport a Lelkészségrendezési iratok (Acta
regulationis parochiarum) együttese, illetve a sajnos hiányosan fennmaradt, nyom-
tatott adatlapok (A 40). Az összefoglaló kötetek mellett az iratanyag számtalan, ed-
73
Felhő–Vörös 1961. i. m. 446–449.
74
Maksay 1992. i. m. 42–43, 48–50.
75
Felhő–Vörös 1961. i. m. 331–333.
76
Bélay Vilmos: Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi Levéltár (1867) 1916–1945 (1949). Budapest, 1963.
77
Felhő–Vörös 1961. i. m. 449–453.
78
Uo., 449–460.
79
Bélay Vilmos: Magyar Kancelláriai Levéltár. Budapest, 1973. 79. https://library.hungaricana.hu/hu/view/Mol-
DigiLib_LevLelt_59/?pg=0&layout=s
114
dig nem publikált építési,

templombővítési tervet
tartalmaz. Az adatlapok
tartalma a canonica visi-
tatiók adatmennyiségével
egyenértékű.
A katolikus plébáni-
ák összeírásának min-
tájára más felekezetek
összeírása is elkészült:
Fassiones fundationum
reformatorum (C 108);
Fassiones monasteriorum 3. kép. A herceg Batthyány család levéltára 1952-ben a
graeci ritus non uniti in keszthelyi Balaton Múzeum aulájában (Bajzik i. m. 271.)
regno Hungariae existen-
tium anno 1785 submissae (C 109).80
IV.1.3. Családi levéltárak

A magán és kegyúri építkezések kutatásához a családi levéltárak szolgálhatnak a
legtöbb dokumentummal. Az 1945-ig csak korlátozottan hozzáférhető, gyakorlatilag
alig ismert családi levéltárakat szétzilálta és részben megsemmisítette a második vi-
lágháború apokalipszise. A sokszor trágyadombról, szemétből mentett anyag jelen-
tős részben a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába került, ahol a fellelt
mutató segítségével – ha volt ilyen – újrarendezték az anyagot.81 Ez az irategyüttes
alkotja az Országos Levéltárban a P szekciót. A hosszú évek munkájával rendsze-
rezett anyag az 1956-os levéltári tűzben ismét csonkult. Ekkor pusztult el például a
Grassalkovich-levéltár, ekkor semmisült meg részben a Batthyány család hercegi
ágának levéltára. (3. kép)
A török idők utáni birtokszerzések, illetve az egyre bonyolultabbá váló birtok
igazgatás következtében a családi levéltárak anyaga a 18. század közepére je-
lentős mértékben felduzzadt, s ebből fakadóan áttekinthetetlenné vált. Egyre több
80
Felhő–Vörös 1961. i. m. 461–463.
81
Bajzik Zsolt: A körmendi Batthyány kastély műkincseinek és levéltárának sorsa 1945 után. A Batthyányak
évszázadai. Szerk. Nagy Zoltán. Körmend–Szombathely, 2006, 265–274.
115
birtokos családnál merült fel a főként a tulajdonlásra vonatkozó iratok jogi szem-
pontú rendszerezésének, rendezésének, az iratkezelés szabályozásának igénye.82
A családi birtokok egészére vonatkozó, minden birtokrészt érintő irategyütte-
sek összeállítása, központi levéltár létrehozása mellett az egyes birtoktesteken is
maradtak kisebb, a helyi ügyekkel foglalkozó gyűjtemények. A Széchényi család
központi levéltárát 1741-ben alapította a négy testvér: Zsigmond, Antal, László és
Ignác. A Sopronban elhelyezett levéltár 1808-ban leégett, Széchényi Ferenc a vég-
rendeletében hagyta meg új, központi levéltár létrehozását, amely 1833-ra készült
el. Fiai, Lajos, Pál és István saját birtokaikon fióklevéltárat hoztak létre. A család a
soproni, központi levéltárat és a családi levéltár további, nélkülözhető iratait 1896-
ban a Nemzeti Múzeumnak átadta megőrzésre. Innen került 1926-ban az Országos
Levéltárba. A birtokrészeken maradt igazgatási iratok 1945-ben jelentős részben
elpusztultak, illetve a nagycenki iratok 1950-ben a Soproni Levéltárba kerültek. Te-
hát a Széchényi család épületeire vonatkozó forráskutatás során fontos mind az
országos, mind a megyei levéltárban való tájékozódás.
Az Esterházy család levéltárának rendezése már a 17. században, Esterházy Pál
nádor (1635–1713) idején megkezdődött, majd Esterházy Pál Antal (1711–1762),
felismerve az iratok visszakereshetőségének fontosságát, 1749-ben részletes utasí-
tást adott ki a működésre vonatkozóan, és ugyanettől az évtől ő alkalmazta az első
hercegi levéltárost, Schmiliár János személyében. Létrejött a levéltár máig meglévő
rendszere. A központi birtokigazgatás mellett a területi igazgatás dokumentumai
nem kerültek be a központi irategyüttesbe.
A Batthyány család esetében 1716-ban Körmend lett a magyarországi ura-
dalmak központja, itt szervezték meg a közös birtokközpontot, itt alakították ki a
birtokigazgatást végző tisztikart, és ide szállították át a németújvári, szalónaki és
rohonci levéltárak jelentős részét. A 18. század közepén megkezdődött az iratok
rendezése. Ekkor jött létre a család egészét érintő „Acta Antiqua”, majd az 1746-
ban alapított majoratus iratai „Majoratus”; a „Senioratus” a család idősebb ágának
a majoratuson kívüli tulajdonára vonatkozó dokumentumai, illetve a „Miscellanea”
82
1749-ben jött létre a Haus-, Hof-, und Staatsarchiv Bécsben, 1756-ban az Archivum Regni Magyarorszá-
gon. Ezek a levéltárak gyűjtötték össze az államigazgatásra vonatkozó iratokat, amire addig nem volt külön
archívum. Bekérték a magánlevéltárakból az állami vonatkozású aktákat. Mindez egyrészt példaként szolgált,
másrészt ösztönzőleg hatott a családi levéltárak rendezésére. Ress Imre: Die Archivpflege bei den Fürsten
Esterházy im 18. Jahrhundert. Beiträge zur Landeskunde des burgenländisch-westungarischen Raumes.
Festschrift für Harald Prickler zum 60. Geburtstag. Eisenstadt, 1994, 322.
116
és „Acta Memorabilia” sorozat.83 Tehát a Batthyány család esetében is megvan a

központi és az egyes birtoktestekre vonatkozó felosztás.
A 18. századi világi és egyházi nagybirtok építési tevékenységének koordinálá-
sára – a központi hivatalok mintájára – sok helyen hozott létre uradalmi építőszerve-
zetet.84 Például a Batthyány család birtokainak központi szakhivatalai közé tartozott
az 1730-tól működő Bauamt.85 Egybefüggő iratanyaga nélkülözhetetlen az építéstör-
ténettel foglalkozó kutatók számára.
IV.1.4. Családi levéltárak feldolgozása

A rendezett családi levéltárak esetében a következő állagokat érdemes áttekinteni:
a birtokigazgatás iratait, a számadásokat, az uradalmi tiszteknek adott utasításokat,
a velük folytatott levelezést, a családülési jegyzőkönyveket, családtagok közötti leve-
lezés anyagát. Mindegyik állag tartalmazhat közvetlen vagy közvetett építési adatot.
A további forrástípusok szolgálhatnak adatokkal: mesterekkel kötött szerződések,
a velük való levelezés, anyagszükséglet, elszámolások, inventáriumok, árverési
jegyzékek, cselédségnek írt rendtartás, továbbá családtagok naplói, útleírások.86
IV.2. Megyei levéltárak

Családi döntés vagy korai mentőakció révén kisebb családi együttesek a megyei
levéltárak őrizetébe is kerülhettek. Ilyen például a Békés Megyei Levéltárban az Al-
másy család anyaga,87 a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltárban elhelyezett Czirá-
ky-levéltár,88 vagy a Fejér Megyei Levéltárban megtalálható Batthyány család enyingi
uradalmának iratai.89 Ha a vizsgált emlék építtetője valamelyik magyar nemesi csa-
lád, mind az Országos Levéltár, mind a megfelelő megyei levéltár anyagában való
tájékozódás ajánlott. Ehhez rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Levéltár honlapja
és a rajta megtalálható adatbázisok, illetve az Elektronikus Levéltári Portál.90
A korai építési periódusok feltárása mellett jóval kevesebb figyelem fordul az első
világháborút követő időszakra, a Tanácsköztársaság, a román megszállás esemé-
83
Zimányi Vera: A Magyar Országos Levéltárba került körmendi Batthyány Hercegi Levéltár. A Batthyányak
évszázadai. Szerk. Nagy Zoltán. Körmend–Szombathely, 2006, 275.
84
Cs Dobrovits Dorottya: Építkezés a 18. századi Magyarországon. (Az uradalmak építészete). Budapest, 1983.
85
Koppány Tibor: Egy dunántúli nagybirtok építési szervezete a 18-19. században. Magyar Műemlékvédelem
11 (2002) 196-218.
86
MNL OL, P 396: 97. doboz, Ladula Ü.: 21. Acta theatralica.
87
MNL Békés Megyei Levéltára: XIII. 3. a-e. Almásy család iratai.
88
MNL Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltára, Soproni Levéltár: XIII. 5. Dénesfai és ciráki Cziráky család iratai.
89
MNL Fejér Megyei Levéltár. XIII. 11. Batthyány-Montenuovo család bólyi, sellyei és enyingi uradalmának iratai.
90
https://www.eleveltar.hu/home
117
nyeire és építéstörténeti vonatkozásukra. A Tanácsköztársaság központi iratanyaga

csekély, szempontunkból releváns iratot nem tartalmaz. Információval szolgálhatnak
viszont a megyei direktóriumi iratok.91 Gyulán 1919. március 22-én alakult meg a
direktórium, majd április 7-én létrejött a munkás-, katona- és paraszttanács, amely
tagjaiból 20 fős intézőbizottságot hozott létre. Az intézőbizottság április 12-én több
albizottságot nevezett ki, többek között albizottság alakult a grófi kastély leltározásá-
ra. A feladatot végrehajtották. Fontos lenne ennek az irategyüttesnek a megyénkénti
feldolgozása, az építéstörténeti vonatkozású anyagok összegyűjtése. A román meg-
szállás időszakára a megyei alispáni iratokban bukkanhatunk adatokra.
A második világháborút követően a megyékben, nagyobb településeken mű-
ködő Mérnöki Hivatalok végeztek kárfelmérést. Ez többnyire nyomtatott adatlapon
történt. Ezek az adatlapok fontosak lehetnek az épületkutatás számára.92
A második világháború végén a megmaradt magánvagyon mentésére és ter-
melésbe való visszaállítására a kormány 1945 májusában létrehozta az Elhagyott
Javak Kormánybiztosságát.93 A hivatal feladata volt – többek között – az elhagyott
ingatlanok és vagyontárgyak összeírása, kezelése. A Kormánybiztosság 1948 feb-
ruárjáig működött, fennállása alatt több, mint 130 000 iktatott ügye volt. Az iratanyag
1956-ban az Országos Levéltárban elégett, de a megyei hivatalok anyaga megma-
radt és jelentős adatokkal szolgálhat a kutatott épületek történetéhez.
A nemesi lakóépületek és különösen kertek 1945 utáni pusztulásához jól hasz-
nálhatók még a Nemzeti Bizottságok iratai, valamint meghatározó a Földbirtokren-
dező Tanácsok és Földigénylő Bizottságok dokumentumai.
A szocializmus időszakában a funkció szerinti intézmény (termelőszövetkezet,
iskola, kórház stb.) levéltári anyagának áttekintése javasolt.
Végül, az 1950-ben feloszlatott szerzetesrendek egy részének iratanyaga szin-
tén a megyei levéltárakba került.94
Meg kell említeni, hogy a megyei levéltárak anyagának egy része mikrofilmen az
Országos Levéltár állományában megtalálható (X szekció).
A településtörténet, telektörténet, birtoktörténet összefoglalásához a telekköny-
vek, ingatlan-összeírások, ingatlanátírási jegyzőkönyvek, végrendeletek, hagyatéki
91
Például MNL BéML: XVI. 1.: Békés Megye Direktóriumának iratai és XVI. 21.: Gyula Város Direktóriumának
iratai. MNL SzSzBML: Szabolcs vármegye Direktóriumának iratai: XVI. 11. és Szatmár vármegye Direktóriu-
mának iratai: XVI. 21.
92
MNL BéML V. B. 181. 49–50. doboz.
93
Kardos Kálmán: Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága. Levéltári Szemle 10 (1960) 255–267. Az irodalmat
Serfőző Szabolcsnak köszönöm.
94
Pl.: MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, XII. 31-32-33.
118
leltárak, népesség-összeírások, névjegyzékek, építési hivatalok anyaga, személyi

hagyatékok szolgálhatnak adatokkal.
IV.3. Egyházi és egyházkerületi levéltárak

A török kiűzése után újjáélesztett egyházmegyei szervezetet Mária Terézia ural-
kodása alatt átalakították. A nagy területű esztergomi főegyházmegye, a veszpré-
mi egyházmegye, valamint a győri és zágrábi egyházmegyék területéből létrejött
a besztercebányai, a rozsnyói, a szepesi, a székesfehérvári és a szombathelyi
püspökség. 1804-ben az egri egyházmegyéből kialakították a kassai és a szat-
mári egyházmegyét. A 18. század végén létrejött egyházmegyéknek a trianoni
békeszerződést követően kialakult területi, igazgatási problémáit az 1993. május
30-án kiadott apostoli konstitúció rendezte egyértelműen és ekkor jött létre a debre-
cen-nyíregyházi és kaposvári püspökség. Ebből következően egyes plébániáknak,
illetve filiáknak nem csak jelenlegi egyházmegyéjében lehet iratanyaga, figyelem-
mel kell lenni az egyházmegyék átalakítására.
A református és evangélikus egyházkerületi beosztást az 1731-es carolina reso-
lutio rögzítette. A református egyház négy egyházkerületre oszlik, levéltárai is ehhez
igazodnak. Az evangélikus levéltári, könyvtári és múzeumi anyagot az Evangélikus
Országos Gyűjtemény fogja egybe.95 A magyarországi zsidóság emlékanyagát a
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kezeli.96
A katolikus egyház épületeinek történetéhez a canonica visitatiók és a hozzá
kapcsolódó esetleges előkészítő iratok, illetve plébániai iratok (acta parochialia)
használhatók. Egyházi építtetőnek (püspök, esperes) akár az Országos Levéltár
családi állagaiban, akár az egyházmegyei levéltárban lehet hagyatéka. A katolikus
egyház gyűjteményei kapcsán meg kell említeni az Országos Katolikus Gyűjtemé-
nyi Központot is, mely nem nyilvános kutatóhely, csak az illetékes megyéspüspök
hozzájárulásával használható.
A református egyházban a püspöki visitatiók, esperesi egyházmegyei jelentések
tartalmazhatnak adatot. Nemcsak egyházi intézmények, épületek feldolgozásához
találunk dokumentumot, családi levéltárak is helyet kaphattak ezekben a gyűjtemé-
nyekben, például a Dunamelléki Református Egyházkerület, Ráday Levéltárában
a Ráday család anyaga vagy a dabasi Halász család levéltára is megtalálható.97
95
https://eogy.lutheran.hu/node/1
96
https://www.milev.hu/
97
Dunamelléki Református Egyházkerület, Ráday Levéltár, C/64 és C/34.
119
IV.4. Budapest Főváros Levéltára

A város területére vonatkozó iratok, a városban egykor működő közigazgatási ha-
tóságok dokumentumainak őrzési helye. Az egyes telkekre vonatkozó források
helyrajzi szám alapján kereshetők. Telektörténetre, birtoklásra vonatkozó dokumen-
tumok, építési engedélyek, hagyatékok nélkülözhetetlenek az építéstörténet össze-
állításához.
IV.5. Tudományos Irattár

Az intézményes műemlékvédelemhez kapcsolódó 1872–1992 között keletkezett,
iktatott iratok őrzési helye. Az irategyüttes segédlet alapján kutatható, amely az in-
tézmény honlapján megtalálható.98 Amint erről a bevezetőben esett szó, érdemes
az építéstörténetre vonatkozó kutatást az intézmény gyűjteményeiben kezdeni.
IV.6. Levéltári anyagok feldolgozása

A források időrendi sorrendjének megállapítása, a feltárt szöveg filológiai elemzése.
Az értelmezett dokumentumok összehasonlító elemzése, majd a további forrástípu-
sokkal, végül az értékleltárral és az épületkutatás során megfigyelt jelenségekkel
való összevetése. A kapott eredmények rögzítése, a levont következtetések indok-
lása és az eredmények alapján az építéstörténet összeállítása.
Végül, javasolt az egykori birtokosok és a személyzet leszármazottainak, az
1945 után létrejött intézmény dolgozóinak, a településen élő idős embereknek, helyi
egyházi közösségeknek a felkeresése, akik rendelkezhetnek olyan információval,
dokumentumokkal (birtokiratok, levelek, fényképek), amelyek kiegészíthetik az épí-
téstörténetet. Az emlékek, szóbeli adatok (oral history) erős forráskritikával kezelen-
dők, ugyanakkor megőrzésük, rögzítésük, hozzáférhetővé tételük szintén a kutató
kötelessége. Egyben jelentős eleme annak, a kulturális örökséget holisztikus szem-
lélettel kezelő nézetnek, melyet a 2005-ös farói keretegyezmény meghatároz.99
98
https://memmdk.hu/tudomanyos-irattar
99
Karták könyve. 2. bőv. kiad. Szerk. Fejérdy Tamás. Budapest, 2011, 447–455.
120
S TR U K T Ú R A É S MAT É R IA
A z é p í téstö r ténet „olva sá sa ”
Bozóki Lajos – Haris Andrea
I. Bevezetés
Egy történeti épület teljességre törekvő megismeréséhez három forrásegyüttes is-
meretére és értelmezésére van szükség. Mindenki egyetért azzal a számtalanszor
elismételt ténnyel, miszerint hazai épületeink kutatásához nagyon hiányos képi
és írásos forrásanyag áll rendelkezésünkre; azonban az, hogy maga az épület is
ugyanilyen forrás, mégsem vált általánosan elfogadottá. A képi és írásos források
mellett az épület a tárgyi, egyben az elsődleges forrás, amely ugyanúgy „olvasható/
olvasandó”, majd értelmezhető, mint a másik kettő. „Olvasandó” a tömeg, az alap-
rajz, az építészeti szerkezet, a falszövet, a vakolat- és festésrétegek.
Ezek egy része, a részletes – egyben értelmező – leírással és az értékleltárral
elvégezhető roncsolásos kutatás nélkül, azonban a tárgyi forrás teljes végig „olva-
sása” nem lehetséges a falkutatás módszere nélkül, amely komoly fizikai beavat-
kozással jár az épület életében, bár meg sem közelíti a kivitelezés során rá váró
megpróbáltatásokat. A falkutatás módszere nélkül nem lehet megismerni az épület
rejtett periódusait, értékeit, és nem lehet tisztázni használatának változásait.
A tanulmány a helyszíni kutatás szempontjai szerint összeállított első, ily mó-
don kísérleti összefoglalása azoknak a „struktúráknak és matériáknak”, amelyek
ismerete a falkutatás során nélkülözhetetlen. A jelen vázlatban – mindenek előtt a
feltárás folyamatát és annak logikáját szem előtt tartva − elsősorban a 11. századtól
a 19. század közepéig hazánkban használt anyagok, technikák áttekintésére töre-
kedtünk, azok teljes körű elemzése nélkül, és csak érintettük a 19. század második
felétől gyökeresen megváltozó matériákat, technológiai újításokat, valamint az épü-
letgépészet új vívmányait.1
II. Feltárási technikák

A falkutatás metódusának alapját a régészet kutatási módszerei – az ásatás, a
tipológia, a jelenségek és összefüggések térben és időben történő vizsgálata –,
1
Köszönettel tartozunk számos kollégánknak, akik véleményükkel, tapasztalataikkal segítették a tanulmány
létrejöttét, így Ivicsics Péternek, G. Lászay Juditnak, László Csabának, Lővei Pálnak, Rácz Miklósnak és végül
Mezey Alice-nek, akitől a tanulmány címének ötlete származott.
121
valamint a szintetizálás, azaz a történeti rekonstrukció adta. A tipológia, az össze-

függések vizsgálata, a szintetizálás általános módszer szinte minden tudományban,
azonban az ásatással a régészet olyan kutatási technikát emelt be a társadalomtu-
dományok körébe, amely során fizikailag (roncsolással) avatkozik be egy területbe,
és ennek eredményeképp válnak vizsgálatának részévé új tárgyi és köréjük épít-
hető szellemi-kulturális elemek. A régészet tudománya a 20. században kidolgozta
feltárási metodikáját. Meghatározta – terminológiát alkotott, majd szabványosította
– az ásatás során használt technikákat, mint például a kutatóárok, a szonda vagy a
szelvény (= nagyobb területű szonda). A feltárás típusai – leletmentés, próbafeltá-
rás stb. – és az ásatások dokumentálási módszerei is kialakultak, de természetesen
mindezt a régészet tudománya napjainkig folyamatosan finomítja és differenciálja.
Hazánkban a 20. század második felében kialakult falkutatás módszertani alap-
ként a régészetre támaszkodott, eltérően a német nyelvterületeken alkalmazott
„Bauforschung”-tól, amely az építészet felől indulva alakította ki a történeti épületek
feltárásának, dokumentálásának és felújításának/rekonstrukciójának szakterületét.2
Napjainkra azonban a falkutatás közel sem rendelkezik olyan kimunkált protokollal,
mint a régészet.
A falkutatásnak a kezdetektől számolnia kellett azzal a különleges körülménnyel,
hogy kutatása során részben, néha teljesen megsemmisíti kutatásának tárgyát,
vagy annak egy részét. Az épület történetének feltárásához először is festés-, majd
vakolatrétegeket, végül szerkezeteket kell feltárni, markánsan fogalmazva elpusztí-
tani. Általában nem áll rendelkezésére olyan ütköző (puffer) anyag, mint a régészet
számára a „föld”, amelyben meg lehet/kell figyelni, dokumentálni a rétegsorokat,
járószinteket stb., amelyből ki lehet/kell emelni a leleteket, azonban maga az anyag
(föld) nem archiválandó, csak a benne lévő leletanyag. A falkutatás során minden
réteg az épületen történő beavatkozás, építési periódus lenyomata, de mindig csak
a felső réteg elpusztításával lehet az alatta lévő rétegekhez eljutni. A kutatás során
a rétegenkénti bontás technikája mellett folyamatosan mérlegelni kell azt a kérdést,
hogy mit tekintünk történeti rétegnek, és mit tekintünk feltétlenül megtartandónak.
Más megítélés alá esik a cementes vagy a kőporos vakolat egy barokk templom
esetében, ugyanakkor egy 20. század közepi épületnél ez lehet az első, építéskori
réteg, és ekkor megtartása indokolttá válhat. Általános elvként megfogalmazható,
hogy egy épület jellemző építési periódusához/periódusaihoz kapcsolódó festés-
és vakolatréteg meg- és fenntartására kell törekedni a kutatás során.3
2
Ld. erről részletesebben kötetünkben Rácz Miklós tanulmányát.
3
A kutatás során megtartott részletek jó része a kivitelezés során sajnos nagy valószínűséggel megsemmisül.
122
Bozóki Lajos – Haris Andrea • Struktúra és matéria. Az építéstörténet „olvasása”
A falkutatás során ritkán kerül elő leletanyag. Egy-egy befalazott fülkéből, fö-
dém- és boltozatfeltöltésből, alapozási feltárásból időnként előkerülnek tárgyak, a
régészeti leletek körébe is sorolható (lásd a régészet 1711-es felső határát) tárgyi
töredékek (cserép, csont, fém stb.), esetleg áldozati állatok,4 vagy olyan különleges
lelet, mint a győri Zichy-palota egyik emeleti termének falaiba, fülkékbe elfalazott
rákpáncélok.5 A tárgyi leletek datálásához a régészetben kiformálódott tipológia és
anyagismeret szükséges. A falkutatás során a falazatban leggyakrabban előbukkanó
leletek a másodlagosan, esetleg harmadlagosan felhasznált építőanyagok (faragott
kövek, téglák), amelyek anyaga és részletformája, a rajtuk maradt korábbi festés- és
habarcsmaradványok segíthetnek a datálásban. Néha a falra, a 19–20. század for-
dulóján például festés alá is, nyomtatott könyv- vagy újságpapírt helyeztek a felület
stabilizálására, és ez szerencsés esetben még dátumot is tartalmazhat.
A stratigráfia (rétegtan) – ugyancsak a régészetből átvett kifejezés – a festés- és
vakolatrétegek feltárásának technikája. A falkutatás első munkafázisa egy olyan szon-
dázó rétegkutatás, amely során tisztázni kell az épület belső tereiben és homlokzatain a
rétegviszonyokat, ezáltal lehatárolni azokat a területeket, ahol a falkutatás nem roncsol
történeti rétegeket. Szabatosan fogalmazva: melyek azok a felületek, ahol elvégezhető.
A szondázó rétegkutatás során keskeny kutatósávok (kb. 20–40 cm) kijelölése-
kor meg kell határozni azokat a felületeket, mind a homlokzatokon, mind a belső
terekben, ahol feltételezhetően „reprezentatív” eredmény várható. A homlokzatokon
jellegzetesen ilyen területek a tagozatok és környékük, ahol a helyreállítások vagy
tatarozások alatt a profilok megkímélése, az újrakészítés nehézségeinek elkerülése
érdekében általában nem történik jelentősebb vakolat leverés, legfeljebb csak a
laza részek eltávolítása. (1. kép) A belső terekben elsősorban a falsarkok, párká-
nyok, ablakbélletek, esetleg tagozott (stukkó) felületek azon feltárási pontok, ahol a
legvalószínűbben maradhatnak fenn korábbi festés- és vakolatrétegek.
A feltárt rétegsorok egyes réteg elemei a dokumentálás során a legalsó rétegtől
indulva arab számokat kapnak, a legteljesebb rétegsor alapján. Optimális helyzetben
egy adott helyiségben, homlokzaton vagy akár egy épületen belül az azonos rétegek
azonos számot viselnek, ezért a kutatósávok rétegsorának összehasonlítása nyomán
egy-egy réteg hiánya azonnal kitűnik. A rétegsorok elsődleges értékelése után – ha
erre egyáltalán sor került a restaurátori kutatási dokumentációban – a végső datálás
csak a falkutatás és az épület építéstörténetének befejezése után végezhető el.
4
Ld.: A vasvári domonkos kolostor kerengő fala alá, egy 14. századi edénybe macska csontvázat helyeztek.
Haris Andrea: A vasvári domonkos kolostor története. Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon.
Tanulmányok. Szerk. Haris Andrea. Budapest, 1994, 214.
5
Az adatot Somorjay Sélysette-nek köszönjük.
123
1. kép. Budapest, I. Szentháromság tér, régi városháza homlokzati kutató sávjai és azok
jelenségcentrikus bővítései, 2016
(Kutatók: Juan Cabello, Mentényi Klára, Simon Anna, Szentesi Edit, 2015; fotó: G. Lászay Judit)
A jelenleg hatályos jogszabályok a festés- és vakolatrétegek szondázó feltárá-

sát kizárólag restaurátori kutatási feladatként határozzák meg, restaurátor szakértői
jogosultsághoz kötik. A falkutatói feladatokból és hatáskörből kiemelt munkafázis
ilyen élesen azonban nem választható el az épület kutatásától, mivel annak folya-
matában állandóan szembesülni és értékelni, értelmezni kell a feltárt vakolat- és
festésrétegekkel, valamint az előzetes feltárások ellenére is előkerülhetnek – és elő
is kerülnek – megtartandó vakolat- vagy festésrétegek. (2. kép)
A roncsolásos falkutatás első lépéseként általában a kutatósávok (min. 40 cm
szélesség) technikájának alkalmazása a legnagyobb eredményt hozó megoldás.
A homlokzatoknál optimális esetben a függőleges és vízszintes kutatósávok derék-
szögű hálójában történő vakolatleverés − a festés- és a vakolatrétegek elkülönítése
után − jellemzően megmutatja az építéstörténet leglényegesebb elemeit. Homlok-
zatoknál a vízszintes kutatósávokat a nyílászárók áthidalásánál érdemes kijelölni,
ahol jól megfigyelhető a nyílásoknak a falszövethez való kapcsolódása, egyidejű-
sége vagy átalakítása, áthelyezése. A vízszintes kutatósávokban is jelentkezhetnek
periódusokra utaló falelválások, míg a függőleges kutatósávokban elsősorban a
szintek közötti periódusváltások, különböző típusú párkányok (osztó- és főpárká-
nyok) változásának megfigyelése lehetséges. A falszövet vizsgálatának kezdete-
kor érdemes azt mérlegelni – főként, ha történeti források is ezt sugallják –, hogy
124
2. kép. Kőszeg, Chernel u. 10, az emeleti nagyteremben a kivitelezés során előkerült késő barokk
mennyezeti falkép restaurálás közben, 2018
(Kutató: B. Benkhard Lilla, Mentényi Klára; fotó: B. Benkhard Lilla)
az épületen látszódó egy-egy nagyobb repedés legyen-e a kiindulópont a kutatás-

hoz. A falazaton végighúzódó, főként függőleges törések keletkezhetnek az épület
periódus váltásából, de könnyen lehet, hogy statikai problémákra vezethetők vis�-
sza, ezért csak a további, szisztematikus kutatósávokban megkezdett feltárástól
lehet eredményt várni.
A kutatósávokban előkerült jelenségek pontos megfigyelése, értelmezése érde-
kében a kutatósávokat nagyobb méretű kutatóablakokká kell bővíteni. A kutatóab-
lakok kijelölése jellemzően jelenségcentrikus, kiterjedésüket is az adott jelenség (pl.
boltozat, tűzhely, lenyomat, nyílás stb.) vizsgálata határozza meg.
A belső terekben a vízszintes és függőleges kutatósávok helyének kijelölése
jelentősen függ a helyiség alakjától, funkciójától, boltozottságától vagy feltételezett
boltozásától. A helyiség falainak középmagasságában húzott kutatósáv vagy a fal-
sarkok vizsgálata általában megfelelő kiindulási alap lehet a további kutatósávok
vagy kutatóablakok meghatározására.
A kutatósávok és a kutatóablakok alkalmazása, száma, helyzete mindig függ az
adott épülettől, a rendelkezésre álló adatoktól, és nem független a kutatási feladat-
tól: teljes körű vagy részleges, illetve célzott kutatás – például egy ablak helyze-
125
te – történik-e? A gyakorlati tapasztalatok szerint az előre, „papíron” megtervezett

kutatósávok és kutatóablakok folyamatosan módosulnak a kutatás során, mivel lé-
nyegében az első kutatósáv megnyitása után már a jelenségek határozzák meg a
folytatást, amelynek folyamata hangsúlyozottan jelenségcentrikus. A lépten-nyomon
előkerülő jelenségeket ugyanakkor mindig az épület egészében, teljes történetének
kutatási hipotézisében kell elhelyezni és értékelni, egy olyan hipotézisben, amely a
jelenségekkel párhuzamosan, folyamatosan módosul.
III. Kormeghatározó anyagok

A. Falszövet6
1. Falazat
1.1. A korai Árpád-kori tégla- és vegyes falú templomok
Az Árpád-kori templomaink falszövete meglehetős változatos összképet mutat. Ko-
rai templomaink egy része, így a Szent László által alapított és vélhetően dél-francia
szerzetesek által épített somogyvári bencés apátsági templom7 felmenő falai la-
posra faragott kövekből és jórészt futósoros téglából álltak vegyesen, kőlábazaton.
(3. kép) Magyarországon – úgy tűnik elsőként – az itt megjelenő bélletes kapuzat
bélletelemeit hasábos kőlapokkal illesztették be. A főszentélyt két kőből faragott
lizéna/támpillér erősítette. Az ezzel egykorú Csongrád melletti Ellésmonostor8 temp-
lomának felmenő falai viszont kötősorosan falazott téglából épültek, a templom tá-
maszait körcikkelyekből álló idomtéglákból falazták, illetve a másik típus esetében
az idomtéglákon belüli négyzetes pillérmaggal. A somogyvárihoz hasonló falazási
mód jelent meg a 12. században Csolt monostor9 harmadik templománál azzal a
különbséggel, hogy itt a három futósor téglát egy nagyobb méretű kövekből álló
kvádersor követte.
6
Az alábbi rövid formatörténeti áttekintés inkább csak tendenciákat próbál érzékeltetni, a tendenciák mellett
szükségszerűen vannak ezeknek ellentmondó példák, vagy akár regionális tendenciák, ezek ismertetése
azonban szétfeszíteni jelen tanulmány kereteit.
7
Bakay Kornél: Somogyvár Szent Egyed-monostor. A somogyvári bencés apátság és védműveinek régészeti
feltárása. Budapest, 2011.
8
Pávai Éva: Ellésmonostor kutatása. A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk. Kollár Tibor et al. Szeged, 2000,
219–232.
9
Juhász Irén: A Csolt nemzetség monostora. A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk. Kollár Tibor et al. Szeged,
2000, 281–304.
126
3. kép. Somogyvár, bencés apátság, 2015 (Fotó: Haris Andrea)
1.2. Kora Árpád-kori kőtemplomok

A székesfehérvári Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom szen-
télye10 és a megmaradt nyugati falszakasz felmenő falai nagy méretű kváderek-
ből épültek, némileg az antik falrakási módra visszavezethetően külső-belső borító
kváderekkel és habarccsal-kőzúzalékkal kitöltött falmaggal, a fal tehát lényegében
háromrétegű volt. Az egri püspökvár platójának déli oldalára a fehérvári bazilikával
nagyjából egy időben épült legkorábbi körtemplom11 felmenő falaihoz viszont nagy
méretű, tört köveket használtak, a falazat itt falmag nélkül épült. Hasonlóképp a
kalocsai első székesegyház esetében, ahol viszont a nyugati épületrészek, talán
egy Westwerk (?) falstruktúrája miatt − Foerk Ernő megfigyelései szerint12 −, a Csolt
monostorihoz hasonló vegyes struktúrát mutatnak.
1.3. A 12–13. századi kőtemplomok

Az Árpád-kori kőtemplomaink jelentős része durván faragott kváderekből, és ve-
gyesen felhasznált tört kövekből épült, csak a sarokarmírozásokhoz alkalmaztak
szabályosan faragott nagyobb kváderköveket, nyilván statikai okokból is. Így példá-
ul Alsó-, Felsődörgicse plébániatemplomai esetében,13 ahol a falazat tört és laposra
hasított/faragott kövekből áll, vagy Kisdörgicsén,14 ahol még a tölcsérbélletes ab-
10
Szabó Zoltán: A székesfehérvári királyi bazilika építéstörténete. Budapest, 2010.
11
Kozák Károly: Az egri vár feltárása VII. (1957–1988). Agria 25–26 (1990) 333–337.
12
Foerk Ernő: A kalocsai székesegyház. Magyarország Műemlékei, 4 (1915) 43–53.
13
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. Budapest, 1993, 135.
14
Éri István – Gerőné Krámer Márta – Szentléleky Tihamér: A dörgicsei középkori templomromok. Magyar Mű-
emlékvédelem 2 (1964) 99–120.
127
lakok is lapos kövekből állnak. A gyulafirátóti premontrei prépostsági templomnál15

a műrészletek, a káptalanterem nyílásai, a sekrestyekapu, a támpillérek és lábazati
párkányok készültek faragott kövekből, a felmenő falak pedig teljes egészében tört
kövekből állnak. A falmezőket vakolták, a tagozatokat, a sarokarmírozást meszelték
ebben az időszakban.
1200 körül a nagyobb méretű székesegyházak és apátsági templomok építé-
sével a nagyobb falvastagság következményeként a kváderfalak és a falmagos
falazási technika válik elterjedtté. Így az 1200 körülire keltezhető kalocsai második
székesegyház vagy az egri, a pécsi román kori székesegyház szentélye esetében,
majd Zsámbékon, Lébényben, Jákon, Vértesszentkereszten, Ócsán, Bélapátfalván
stb. ezt a falazási módot alkalmazták. A falazatok kváderburkolata rendszerint mi-
nimális fugával falazott, Bélapátfalván helyenként kisebb kőékeket is elhelyeztek a
habarcsban.16 Általában a kváderek bekötő, hátsó fele durván faragott és benyúlik
a falmagba. Zsámbékon, ezzel ellentétben a fal külső-belső burkolására kifejezet-
ten vékony kőlapokat, kvádereket alkalmaztak, és ezek burkolólapként funkcionál-
va, nincsenek bekötve. A kváderek mérete még egy templomon belül is változó
arányú. Bélapátfalván a templom első 1230 körül épült szentélyfalán álló, kis méretű
kváderek vannak, a nyugati homlokzat 1241 előtt emelt falazatának futósoros kvá-
derei viszont klasszikus, 2 : 1 arányúak. Zsámbékon a falazás technológiája már a
gótikus építésmenetet tükrözi: a karzatkápolnák esetében a boltozat felmenő szer-
kezeti elemeit, falpilléreket, homlokíveket külön építették, majd a kitöltő falazatot
csekély bekötéssel utólag falazták. A templom tartószerkezeti elemeinek, falpillé-
reknek a kőkiosztása a főhajó esetében teljesen eltér a felmenő falak kőkiosztá-
sától.17 A pillérelemek a tagozatrétegek mindkét oldalán bekötöttek a falszövetbe,
ellentétben Gyulafirátóttal, ahol váltósoros bekötést alkalmaztak. A kváderfalú épü-
leteket sokszor vékony, dörzsölt vakolattal vakolták és meszelték, vagy csak sűrű
mésszel fedték a kőfelületet, így Bélapátfalván például, ahol a kapuzatokat és a
párkányt,18 miként a jáki déli kapu esetében, színesre festették.19
15
Pámer Nóra: A gyulafirátóti középkori premontrei monostor feltárása. A Veszprém Megyei Múzeumok Közle-
ményei 6 (1967) 239–246.
16
Szakál Ernő: Jelentés a bélapátfalvi munkálatokról. Műemlékvédelem 3 (1959) 200–209.
17
Bozóki Lajos: Padányi Bíró Márton veszprémi püspök zsámbéki helyreállítása. Műemlékvédelmi Szemle 12
(2002) 1, 101–112.
18
Bozóki Lajos: Gondolatok a bélapátfalvai apátsági templom homlokzati díszítése kapcsán. Műemlékvédelem
52 (2008) 163–170.
19
Mezey Alice: Ják. Szent György-templom. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 606.) Budapest, 1999, 16.
128
1.4. A késő román kori és gótikus téglatemplomok

A téglából falazott templomaink falrakási módjára jellemző, hogy a helyi tégla-
égetőben vetett, ezért épületenként, helyszínenként eltérő méretű téglákat vastag
habarcsba rakták. Nem ritka – így például az egervári plébániatemplom20 vagy a
csengeri református templom esetében21 −, hogy egy téglasoron belül váltják egy-
mást a futó és kötő rendszerben rakott téglák.
A téglatemplomokat, hasonlóan a kőfalazatú templomokhoz, általában vakol-
ták és meszelték.22 Természetesen – mint minden általánosítás esetében – erre is
vannak ellenpéldák. Árpás-Móriczhida plébániatemplomát, amely eredetileg egy
premontrei kolostor temploma volt, eredetileg is vakolatlannak építették. A téglák
közötti fugák gondosan, szépen simítottak voltak, későbbi vakolat ezeken a felüle-
teken tartósan nem is maradt meg, ellentétben a templom barokk korban készült fő-
párkányával és a tornyok legfelső szintjének falazataival. A középkorban az ablakok
körül meszelt sávok készültek, és a bélletes kaput magában foglaló vegyes falazatú
előépítményt, szintén meszelték.23
1.5. A gótika és a reneszánsz falszerkezete a 14. századtól

A 14. század elejétől a gótikus, vázszerkezet-rendszerű építészetben, a támpillé-
rek közötti és a felmenő falazat már kifejezetten tört kövekből épült. Lévén, hogy
itt már nem volt kváderekből rakott falsík, a falfelület egyenetlenségeit vastagabb
vakolattal egyenlítették ki. Hasonló volt a helyzet a reneszánsz épületek falainak
esetében. Falazástechnikailag viszont eltérni látszanak a tendenciák: a gótikus
épületek nyíláskereteit általában a falszövettel együtt, azokba bekötve építették
(ezért szabálytalan a gótikus ajtó- és ablakkeretek köveinek falakba nyúló oldala),
az all’antica falazatoknál viszont a nyíláskeretek nem falazókőként, hanem önálló
elemként, szerkezetként épültek be a falszövetbe, már Hunyadi Mátyás budai palo-
tájától kezdve.24 A falazatok anyaga zömmel kő vagy tégla, vegyes összetételű fala-
zat nem jellemzi a korszakot, de Visegrádon a Fellegvár Mátyás kori reprezentatív,
nagy ablakokkal áttört palotaszárnyát például vegyes falakkal építették.
20
Vándor László: Késő gótikus építőműhely Egerváron és környékén. Középkori régészetünk újabb eredményei
és időszerű feladatai. Szerk. Fodor István. Budapest, 1985, 373–385.
21
Papp Szilárd: Csenger, református templom. Középkori egyházi építészet Szatmárban. Középkori templomok
útja Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyékben. Szerk. Kollár Tibor. Nyíregyháza, 2011, 272–278.
22
Valter Ilona: Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon. Budapest, 2004. – az építőanyagra, égetésre:
89–90.
23
Lászay Judit – Galavics Géza: Árpás–Mórichida Szent Jakab templom. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtá-
ra, 663.) Budapest, 2000.
24
Feuerné Tóth Rózsa: A magyar reneszánsz építészet európai helyzete. Ars Hungarica 7 (1977) 7–29.
129
1.6. A barokk falszerkezetek

A 18. századtól emelt barokk épületek falai elsősorban téglafalak, de jelentős szám-
ban vannak vegyes falazatok is. A 18. századra megszűntek a 13. századra jellemző
és folyamatosan tovább élő falmagos falazási technikák. A vegyes kő-tégla szer-
kezetű falak esetében általában lényegesen több a tégla, köveket főként az alsó,
lábazathoz közeli részen használtak, míg a felsőbb részeken a kövek fokozatosan
csökkennek. Rendsze-
rint nem soronként vál-
takozva használják az
eltérő falazóanyagot, a
kövek behelyezésének
nincs különösebb rend-
szere, de a tégla- és a
kősorok szabályos vál-
takozása is előfordul,
elsősorban ott, ahol a
közelben kőbánya ta-
lálható, vagy épp a kö-
zelben álló középkori
épületet használták fel
kőbányának. Gyakran
másodlagosan felhasz-
nált korábbi, középkori
kőfaragványok is ke-
rültek a falakba, mivel
barokk építkezéseink
számos, jelentős pél-
dája korábbi, középkori
épület helyén emelke-
dett. (4. kép)
4. kép. Zirc, az 1198-ban alapított ciszterci templom barokk korban

meghagyott pillére, a ráállított Szent Imre-szoborral (1751. szobrász:
Walch Tamás), háttérben a barokk templom szentélye, 2006
(Fotó: Bíró László)
130
1.7. A 19–20. század

A 19. század első felére, a klasszicizmus építészetét a tégla falazatok határozták
meg, de ahol rendelkezésre áll, vagy a közelből az építkezésre szállítható, ott a
tégla és a kő vegyes, egymást követő rétegenként való felhasználása a jellemző.
A 19. század közepétől létrejöttek a téglagyárak; a tégla a legkönnyebben és leg-
olcsóbban beszerezhető építőanyaggá vált és lényegében maradt is napjainkig.
A kővel egyre ritkábban falaztak, használata visszaszorult az alapozásra. A 19. szá-
zad második felétől a középkorra jellemző vázszerkezetet ismét egyre gyakrabban
használják a teherhordó falazatok (vas-, beton-, vasbeton szerkezetek) esetében.
1.8. Favázas szerkezetek25

A talpas vázszerkezetű építési technika (Fachwerk) német területen vált általánosan
alkalmazott szerkezetté a 12–13. században és terjedt el Európában. Ennél a tech-
nikánál az épületekhez először egy talpvázat készítenek, amelyre függőleges geren-
dákat állítanak a falsarkoknál, a belső válaszfalak csatlakozásánál, valamint további
közbenső pontokon. A szerkezetet átlós gerendákkal merevítik, majd a közökbe álta-
lában karókat helyeznek el, vesszővel átfonják és sárral betapasztják, de a téglával
való kifalazást is alkalmazták. Végül vakolatot és meszelést kapott a szerkezet.
Magyarországon a késő középkorban vált gyakorivá a Fachwerk technika hasz-
nálata, de jelenleg egyetlen fennálló épületet sem ismerünk ebből az időszakból.
Fennmaradt példái a népi építészet körébe sorolódnak, amelyek közül legtöbb emlé-
ke a Dél-Dunántúlon ismert a 18. század elején betelepült sváb lakosság falvaiban.26
A boronafalú szerkezeteknél nem készítenek favázat, hanem az egymásra fek-
tetett szálfákból (boronákból) építik fel az épületet, függőleges elemeket (zsilipelés)
csak a nyílásoknál és az esetleges toldásoknál alkalmaznak. Talpfának általában
tölgyfát, a felette lévő boronákhoz fenyőfát használnak, amelyek megmunkálása
nagyon eltérő lehet, a bárdolatlan rönköktől a négyzet alakúra faragott fákig. A bo-
ronákat az épület sarkain különböző típusú – esetenként díszesen faragott – kö-
tésekkel kapcsolják össze a lakóházaknál, a boronák közét mohával, szalmával
tömítik, esetleg sárral tapasztják, majd meszelik. Boronafalú házak ma szintén csak
a népi építészetből ismertek, elsősorban a Kárpátok területén, azonban a középkor
során általánosan elterjedt volt a nagyobb, rangosabb lakóházak építésénél is.
25
Gilyén Nándor – Sabján Tibor: Faépítészet. Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Főszerk. Kőszeghy Péter. II.
Budapest, 2004, 468–474.
26
Erre Dobosyné Antal Anna: Fachwerk a Schwäbische Türkei területén. Budapest, 2008.
131
2. Faragott kövek, műformák27

2.1. Oszloplábazatok
A magyarországi középkori emlékanyag egy része, a feltárt alapfalakon túl sokszor
csak töredékes kőfaragványokban maradt meg. Ezek a töredékek reprezentálják
az adott épületet és műértékeit, illetve szerkezeti értelmezésük, stílustörténeti be-
sorolásuk révén az épület keltezésének legfontosabb elemei. Keltezés, műformák
szempontjából igen fontos tagozatelemek az oszloplábazatok, oszlopfejezetek és a
boltozati bordák, valamint az ornamentális, figurális motívumokkal díszített fejezetek
is, ezek stíluskritikai elemzése is hozzájárulhat a kormeghatározáshoz. Általában el-
mondható, hogy a román kori és kora gótikus templomaink oszloplábazatai zömmel
a klasszikus attikai lábazatok interpretációi. A korai Árpád-kori templomok, a tiha-
nyi, feldebrői altemplom28 egyszerű, négyzetes talplap elemein, a kaposszentjakabi
bencés apátsági templom29 palmettadíszes lábazatán kívül a 11. század közepé-
től az oszloplábazatok hangsúlyos eleme a klasszikus attikai lábazat párnatagja
27
A fejezet szintén csak tendenciákat tárgyal, egyébiránt a faragványos fejezethez lásd általában az OMF és
jogutódai, így az OMvH, majd KÖH által kiadott, Horler Miklós, majd Lővei Pál szerkesztéseben megjelent
sorozat, a Lapidarium Hungaricum Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye köteteit. (1. Általános
helyzetkép. Szerk. Feld István et al. Budapest, 1988; 2. Buzás Gergely: Pest megye I. Visegrád, Királyi Pa-
lota 1. A kápolna és az északkeleti palota. Budapest, 1990; 3. Bazsó Gábor: Győr-Moson-Sopron megye I.
Sopronhorpács. Budapest, 1995; 4. Végh András: Budapest I. Budai Királyi Palota 1. Középkori idomtégla
töredékek. Budapest, 1998; 5–6. Vas megye műemlékeinek töredékei. I–II. Szerk. Lővei Pál. Budapest, 2002;
7. Koppány Tibor: Veszprém megye I. A sümegi vár és a devecseri kastély kőfaragványai. Budapest, 2009;
8. Bozóki Lajos: Pest megye. II. Visegrád, Alsó- és Felsővár. Budapest, 2012. Valamint különösen: Árpád-kori
kőfaragványok. Szerk. Tóth Melinda. Székesfehérvár, 1978; Magyarországi művészet 1300–1400 körül. I–II.
Szerk. Marosi Ernő. Budapest, 1987; Pannonia Regia. Művészet a Dunántúlon 1000–1541. Szerk. Mikó Ár-
pád, Takács Imre. Budapest, 1994; Mons Sacer 996–1996. Pannonhalma ezer éve. Szerk. Takács Imre. I–III.
Pannonhalma, 1996; Tóth Sándor: Pillér és ív a magyar romanikában. Koppány Tibor hetvenedik születés-
napjára. Tanulmányok. Szerk. Bardoly István, László Csaba. Budapest, 1998, 49–73; Tóth Sándor: A 11–12.
századi Magyarország Benedek-rendi templomainak maradványai. Paradisum plantavit. Bencés monostorok
a középkori Magyarországon. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 2001, 229–266; Az esztergomi vármúzeum
kőtárának katalógusa. Szerk. Buzás Gergely. Esztergom. 2004; Havasi Krisztina: Az óbudai királyi, utóbb király-
néi vár kőemlékei. Budapest Régiségei 11 (2006) 221–344; Havasi Krisztina: A király új palotája. Megjegyzések
a kora 13. századi óbudai rezidencia művészettörténeti helyéhez. In medio regni Hungariae. Régészeti, művé-
szettörténeti és történeti kutatások „az ország közepén”. Szerk. Benkő Elek, Orosz Krisztina. Budapest, 2015,
406–469. A boltozati bordákhoz: Várnai Dezső: Budavári középkori boltozatok bordáinak formai fejlődése.
Budapest Régiségei 16 (1955) 363–371.
28
Szakács Béla Zsolt: Dombó és a korai altemplomok Magyarországon. Építészet a középkori Dél-Magyaror-
szágon. Szerk. Kollár Tibor et al. Budapest, 2010, 671–715.
29
Molnár István: Újabb kutatás a kaposszentjakabi apátság templomának területén. Archaeologiai Értesítő 140
(2015) 177–194.
132
5. kép. Tarnaszentmária, diadalív és a szentély, 2016 (Fotó: Haris Andrea)
(tórusz). Tarnaszentmárián30 a diadalív oszloplábazata hatalmas párnatagja alatt

csak egy egyszerű rézsűs talplemez (plintosz) van (5. kép), a dömösi altemplom31
egyik visszahelyezett, a 12. század első évtizedére keltezhető lábazata közelít a
klasszikus attikai lábazathoz: a talplemez két párnatag közötti homorlatos tagozat
(trochilus) is megjelenik. Egy másik dömösi lábazat esetében a trochilus nem ho-
morlatos, csak egyszerű gyűrűtag. A klasszikus mintához közelítenek a pécsi al-
templom 11. század végi oszloplábazatai, ahol a plintosz felett szélesebb tórusz,
lemeztagos trochilus, majd gyűrűtagjellegű tórusz következik. Az alsó párnatag és
a talplemez sarka közötti felületet kitöltő saroklevelek vagy figurális sarokdíszek
csak 1100 után jelennek meg. Ezek hasábos formái a 11. század utolsó negyedére
keltezhető ellésmonostori templomban már előfordulnak.
30
Kozák Károly: Közép-Európa centrális templomai (IX–XI. század). Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei
17 (1984) 107–144.
31
Nándori Klára: Prépostsági altemplom helyreállítása Dömös. Magyar Építőművészet 82 (1991) 4, 30–34;
Nándori Klára: A dömösi prépostság altemplom helyreállítása. Műemlékvédelem 36 (1992) 81–87.
133
A 12. század végétől jelenik meg Magyarországon a francia kora gótika attikai
lábazata, amelynek korai, némileg archaizáló példája, még erőteljes alsó párnatag-
gal, az esztergomi vár lakótornya csigalépcső dobjának lábazata, illetve a kettős
kapu bélletes lábazata. Néhány évvel később, a századforduló körül viszont Île-de-
France-i eredetű lábazatot faragtak az esztergomi palotakápolna nyugati kapujá-
hoz. A kápolna belsejében volutába csavarodó saroklevelek díszítik a lábazatokat,
ezek már az attikai lábazat egy újabb reprezentánsai, laposabb, olykor fél csúcsív-
tag profilú alsó tórusszal és jóval mélyebb, alávájt trochilusszal. A 13. század első
évtizedeiben a pannonhalmi altemplomnál kissé konzervatívabb oszloplábazatokat
találunk, erőteljesebb alsó tórusszal. A francia kora gótikából átvett attikai típusú
lábazatok terjednek el, párhuzamosan a bimbós kehelyfejezetekkel a 13. század
végéig Kalocsán, Zsámbékon, Lébényben, Bélapátfalván, Jákon stb. A Párizs kör-
nyéki régióban megjelenő korai gótikus lábazattípus, amelyen a csúcsívtag profilú
tórusz túlnyúlik a talplemezen és egy kisebb konzol támasztja alá, fellelhető töb-
bek között a budai domonkos kolostor kőfaragványos anyaga között, és in situ a
soproni ferences templom háromnegyedoszloppal tagolt ablakosztóin vagy a pilis
szentkereszti kolostortemplom pillérlábazatain. Szintén francia eredetű épülettago-
ló elem az attikai lábazat megduplázásával/tükrözésével képzett osztógyűrű, amely
a megnyúlt faloszlopokat (Zsámbék, Óbuda, vár) tagolja. Az viszont inkább német
területre jellemző késő román kori, korai gótikus lábazati megoldás, hogy az attikai
lábazati profil lábazati párkányban folytatódik, illetve felfut faltagoló elemként, így
a zsámbéki premontrei templom mellékszentélyeinél, de ez a műforma megtalál-
ható az óbudai vár sárkányos kapubélletén is. Megemlítendő Óbuda kapcsán az,
a szintén a francia gótikából eredő (Párizs, Notre-Dame, déli mellékhajó) kötegelt
pillértípus, ahol a hengeres pillérmaghoz körben háromnegyedoszlopok csatlakoz-
nak (Esztergom, Szent István protomártír kápolna, Pilisszentkereszt, Bélapátfalva
ciszterci apátsági templom, kerengő).32
A 14. századtól jelentősen megváltoznak a lábazati műformák. A korai Anjou-kor-
tól a lábazatok alapformáikat tekintve még mindig az attikai lábazat leszármazottai,
redukált, laposabb, több horonnyal vájatolt tórusszal, erősen megnyújtott kettős,
poligonális talplemezzel, illetve bázissal (Margitsziget, domonkos apácakolostor,
szentélybővítés). A század első harmadától a késő gótikára jellemző profiláthatás
jegyében átalakul a klasszikus attikai lábazat, és a lefelé futó tagozatok egy talp-
lemezre állított rézsűre futnak (Sopron, ferences templom káptalanterem). A ka-
32
Takács Imre: A gótika műhelyei a Dunántúlon a 13–14. században. Pannónia Regia. Művészet a Dunántúlon.
Szerk. Takács Imre. Budapest, 1994, 22–33; Rostás Tibor: A kantonált pillér megjelenése Közép-Európában.
Műemlékvédelem 51 (2007) 337–342.
134
puzatok esetében pedig már elmarad a párnatag és a béllet a talplemezre állított

rézsűre fut (Lőcse, minorita templom, déli kapu). A késő gótikus oszloplábazatoknál
azután végképp eltűnik minden klasszikus reminiszcencia, ennek talán egyik utolsó
metamorfózisa a bélapátfalvi ciszterci apátsági templom 14. század második felé-
re-végére keltezhető pillérlábazata, ahol az élszedett pillér profilját inkább a Zsig-
mond korra jellemző félgúla megállítások tagolják (Csókakő, várkápolna, diadalív).
A Mátyás kori pillérlábazatokat többszörösen csavart és profiláthatású kubusok és
pálcatagok jellemzik (Margitsziget, domonkos kolostor, apácakarzat). A bélletes
kapuzatoknál a 14. második felében megjelenő tagolatlan oszlopdobokat (Keszt-
hely, ferences templom nyugati kapu), a gyémántmetszéses, illetve csavartdíszes
oszlopdob váltja (Pest, Belvárosi Nagyboldogasszony templom, kapuzatok).
2.2. Oszlopfejezetek
A figurális plasztikai díszű középkori fejezetek datálási tényezőinél sokszor a stílus-
kapcsolatok meghatározóak a keltezéshez, ezek elemzése viszont szétfeszítené
jelen tanulmány kereteit. A kormeghatározás szempontjából növényi díszítésű góti-
kus fejezetek formai változásai, stílustörténete jobban megragadható.
A korai 12. század utolsó harmadában megjelenő francia gótika kehelyfejeze-
te végső soron a római akantuszos fejezet deriváltja, annak egyszerűbbb tago-
latlan levelekkel megfogalmazott változata. Ezeknél a fejezeteknél a visszahajló
sáslevelekké redukált saroklevelek volutában végződnek. Ennek a fejlődésnek a
következő fázisa, amikor a római jellegű voluta átadja helyét három, kisebb levélből
képzett volutának vagy egy kisebb levélnek két voluta között, majd a következő fá-
zisban a saroklevelek közös, visszahajló bimbóban végződnek. Ennek gazdagab-
ban megfogalmazott variánsa, amikor a sarokbimbót ráhajló karéjos levelek vagy
gyümölcsfüzér díszíti33 (Párizs, Notre-Dame, szentélykörüljáró). A karéjos levelek-
kel és palmettákkal díszített bimbós fejezettípus jelenti a gótika magyarországi re-
cepciójának első állomását az esztergomi palotakápolna oszlopfejezetei esetében
(12. század vége, 13. század eleje). Ennek a fejezettípusnak némileg egyszerűsített
megfogalmazása található a pilisi ciszterci apátság fejezettöredékein vagy a má-
sodik kalocsai székesegyház hajófejezetein a 13. század első negyedében, illetve
karéjos levelekkel díszítve a pannonhalmi bencés apátsági templom diadalív feje-
zetein. Az altemplom és a hajó fejezetein azután megjelenik az a 13. század első
felében eléggé gyakori megoldás, hogy a kihajló sáslevelek vájatoltak, és tövüket
rátétlevelek díszítik. Szintén a 13. század első harmadára jellemző fejezettagoló
33
Bozóki Lajos: Egy emlékmű születése. Schulek János visegrádi vízparti emlékműve és a korai gótika visszfé-
nye – a Lapidarium Hungaricum 8. margójára. Ars Hungarica 45 (2019) 227–234.
135
stíluselem az indás, háromkaréjos növényi ornamentika (Veszprém, Gizella kápol-

na, Zsámbék és Türje premontrei prépostsági templom).
A gótikus levélornamentika naturálisabb változatát faragták a 13. század első
harmadában a pannonhalmi Porta Speciosa fejezeteire és a templom egyes fe-
jezeteire reimsi motívumkészlettel. Szintén reimsi eredetűek azok a kinyílt, naturá-
lis szőlőlevelek, amelyek megtalálhatók a budai Nagyboldogasszony templomnak
már a tatárjárás után készült fejezetein, egy esztergomi faragványon és a zsámbéki
szentélyen is. Ezeknek a típusoknak a különböző variációi jelennek meg a 13. szá-
zad második felére keltezhető építkezéseken is.
Formai váltást a 14. század hoz. Már az Anjou-kor első évtizedeinek késői, klas�-
szikus gótikája a fejezetek levélornamentikájában a naturális szőlőlevelek plasz-
tikusabb megjelenítését hozza, levélerezetekkel, púpos hátú levelekkel (Lőcse
[Levoča], minorita és Szent Jakab templom, Győr, Püspökvár). Később, a század
második felétől ezek a levelek koszorúként borítják el, részben vagy teljesen az osz-
lopfejezeteket (Visegrád, Anjou-kutak, Sopron, bencés templom káptalanterem), a
század végéig és a 15. században ezek a levélkoszorúk egyre dúsabbak, plaszti-
kusabbak lesznek, mélyebb aláfaragásokkal (Szászsebes [Sebeș]), sokszor figurá-
lis kompozíciókkal kombinálva.
2.3. Boltozati elemek, boltozati bordák

A középkori boltozati bordákról általánosságban el lehet mondani, hogy a boltoza-
tok, boltozatszerkesztés bonyolultabbá válásával, és később a sűrűbb bolthálók
megjelenésével párhuzamosan a bordák profilja bonyolultabbá válik, a borda
keresztmetszet viszont egyre kisebbé. A jelenleg ismert középkori emlékanyagban
a legkorábbi, szalagbordákkal képzett bordás boltozat Könyves Kálmán korából
Zárából [Zadar] származik,34 és jelen ismereteink szerint társtalanul áll a kortárs
emlékanyagban. (6. kép) A szalagborda élszedett variánsa a 13. század elejére jel-
lemző (Zsámbék, premontrei prépostsági templom sekrestye vagy Sopronhorpács,
plébániatemplom faragványos anyag).
A korai és klasszikus gótikára jellemző összetett profilú bordás kereszboltozatok leg-
korábbi ismert példája az esztergomi palotakápolna 12. század végi, 13. század eleji
boltozata, ahol már a 13. század első felére jellemző, erősen alávájt, sarkantyútaggal és
homorlatokkal tagolt boltozati borda jelenik meg, jellegzetes csúcsíves profilú orrtaggal.
Lényegében ugyanez a sarkantyútagos, csúcsívtagos bordát találjuk a jáki templom-
ban, Türjén, Ócsán. Ennek némileg módosított variánsa maradt fenn a pilisi, bélapátfalvi
ciszterci apátsági templom faragványos anyagában, sarkantyútagok nélkül; az előbbi-
34
Tóth Sándor: Kálmán király és a bordás keresztboltozat. Művészettörténeti Értesítő 56 (2007) 1–28.
136
nél hengertagokkal, az utóbbi esetében

a sarkantyútagokat helyettesítő lemezta-
gokkal. Pannonhalmán a sarkantyútagok
helyett csak egyszerű homorlat van. A sar-
kantyútagos-csúcsívtagos profil a tatárjárás
utáni emlékanyagban is előfordul, így Gyu-
lafehérvárott [Alba Iulia] vagy a margitszigeti
domonkos apácakolostor kőfaragványos
anyagában. A francia korai gótikából ered
a hevederek profiltagozata, a két hengertag
közötti lemeztag profil (Esztergom, palota
kápolna, Pannonhalma, altemplom, Szent-
gotthárd, ciszterci apátsági templom).
A csúcsívtagos 13. századi borda a
14. században egy orrlemezzel gazdago-
dik, ezáltal megjelenik a 14–15. században
gyakran használatos körtetagos profil, ezzel
párhuzamosan, teljesen új profilként a ho-
morlattal tagolt, hornyolt ékborda. Mindkét
profiltípusnak talán legkorábbi példája a
visegrádi Salamon-torony kora Anjou-kori,
negyedik emeleti boltozatindítása, amely
eredeti helyén maradt meg. Ezek az alap-
formák gazdagodnak azután a 15. század 6. kép. Zára [Zadar], Szűz Mária
monostor tornya, szalagbordákkal képzett
második felében-végén megjelenő, bonyo-
keresztboltozat, 2019 (Fotó: Havasi Krisztina)
lultabb háló- és csillagboltozatok esetében.
3. Tégla35
A falkutatás során a falazathoz felhasznált téglák az egyik legbiztosabb kormegha-
tározó elemek. Égetésük, méretük és bélyegeik nagyon sok információt hordoznak,
amelyek segítenek az építési periódusok szétválasztásához és datálásához.
A középkori téglaméretek nagyon változatosak, még egy építkezésen belül is
különböző méretek fordulhatnak elő. A legjellemzőbb azonban a kisebb méretű
35
A 3.4. fejezetnél általános felhasznált irodalom: Magyarországi bélyeges téglák. 1. Dunántúl. A katalógust
írták Fodor József, Lővei Pál, Pusztai László. Budapest, 1985; A magyar építőmesterség történetének kis
enciklopédiája. Szerk. Császár László. Budapest, 1992; Lővei Pál: Adalékok a magyarországi téglagyártás és
felhasználás történetéhez. Magyar Műemlékvédelem 11 (2002) 225–267.
137
7. kép. Tata, Eszterházy-kastély, déli mellékszárny 1857 körüli átépítése során használt gépi
gyártású, beütött bélyegű padlóburkoló tégla, CLAYTON / GEM / TATA / PATENT felirattal, amely
Gróf Eszterházy II. Miklós által megvásárolt Clayton Patent márkanevű skót téglagyártó géppel
készült, 2018 (Fotó: Haris Andrea)
tégla égetése és használata (22–24 × 11–13 × 4,5–5 cm). A középkori téglák bélyeg

nélküliek, de kissé domború felületükön „kannelurázás” figyelhető meg, ami a ta-
padás növelése érdekében, a formában lévő agyagba egy fadarabbal húzott hos�-
szanti vájatokat jelent.36 Idomtéglákat, ha nem is általánosan, de már a középkorban
is égettek és alkalmaztak. A 15. század végének, 16. század elejének különleges
égetési eljárással készült téglái voltak azok az építészeti tagozatokként, boltozati
bordákként használt idomtéglák, amelyekkel kőfaragványokat helyettesítettek.37
A téglák méretaránya a középkor végén állandósult 4 : 2 : 1 arányban (28–
33 × 13–16 × 5-8 cm), ahol az egy láb (~30 cm) vált a kiinduló léptékké. A falazótég-
lától eltérő méretű volt a kéménytégla (24–25 × 12–13 × 5–6 cm), a boltozati tégla
(24–25 × 17–21 × 5–6 cm), a négyzetes padlótégla (20–30 × 20–30 × 4–6 cm) és a
18. század végétől megjelent párkánytégla (40–60 cm hosszú).
36
A római tégláknál vannak hasonló húzások, de ezeket ujjal készítették.
37
Az idomtéglák magyarországi használatának összefoglalása: Végh 1998. i. m. 38–43.
138
Téglabélyegeket már a római korban is használtak (pl. a légiók jelzései), amely

lehetett egyszerű kalligrafikus jel, mértani idom, állat- vagy emberábrázolás, szám
és felirat is. A 16. század második fele óta váltak elterjedtté a monogramok, évszá-
mok vagy mindkettő együttes alkalmazása. A téglaégetés földesúri, városi stb. pri-
vilégium volt a 19. század közepéig, ezért az uradalmak vagy aktuális birtokosának
betűjele került rá a téglára, domborúan kiemelkedő formában. A tégla vetőformá-
jának aljába vésték bele a bélyeget, amely aztán pozitívan jelent meg a felületen.
A 19. század közepén a téglaégetést is liberalizálták, megszűntek a korábbi
monopóliumok, és ezzel párhuzamosan megjelent a téglagyártásban a gépesítés
is. A kézi vetés helyett általánosan elterjedtté váltak a préselt téglák, a gyár márka
jelzésével. A forma vagy prés aljába fémlapot helyeztek, amely negatív bélyeget
ütött bele a tégla felszínébe. (7. kép) A 19. század végén, majd a 20. században
számos új téglafajta honosodott meg, új anyagokat emeltek be (pl. mészhomok)
a gyártásba, egyben megnövekedett mind a méretbeli (pl. ún. kis méretű tégla:
6,5 × 12,0 × 25,0 cm), mind a formai (pl. soklyukú) változatosság.
4. Habarcsok, vakolatok
A habarcsok mindig három fő elemből állnak: kötőanyagból (mész, cement), homok-
ból és vízből, amelyhez további adalékanyagokat keverhetnek. Szervetlen adalékok
lehetnek: a kőzúzalék, a kavics, a tégla- vagy üvegőrlemény stb.; míg szerves adalé-
kok például a faggyú, a túró, a tojássárga, a marhavér, az állati szőr. A mész-homok
arány és az adalékok típusa is folyamatosan változott, nemcsak az évszázadok alatt,
hanem egyes vidékenként is jelentősen eltért. A falkutatás során gyakran tapasz-
talható, hogy egy-egy épület esetében a habarcsok összetétele, színe több építési
periódus alatt, több száz év alatt is állandó maradt, ahogyan a téglák jellege sem
változott. A technika és az anyagok folyamatos használata az azonos homok- és
agyagbányát használó termeléssel, az építőmesteri gyakorlat lokális hagyományai-
val magyarázható. A tihanyi bencés apátság esetében az 1740–1750-es évek épít-
kezései, valamint az 1889-es nagy felújítás során használt habarcs összetétele és
színe szinte teljesen megegyező volt, vizuális elkülönítésük csak akkor vált egyértel-
művé, ha közvetlenül egymás mellett lévő felületeken voltak. Hasonlóképp elkülönít-
hetetlen volt a hédervári kastély 16–18. századi falazatainak habarcsa.38
A középkori habarcsokra jellemző, hogy azonos arányban használták fel bennük
a meszet és homokot, valamint gyakran kevertek bele finom szemcsés kőőrleményt
vagy kisebb méretű, válogatott folyami sódert. Alkalmazásukra két elmélet is léte-
38
László Csaba szíves közlése alapján.
139
zik. Az egyik szerint a frissen oltott mésszel keverték össze a homokot és a további
kötőanyagot, így a mész karbonizálása a falazatban fejeződött be, nagy hőfejlődés
mellett („meleg habarcs”), erős kötést biztosítva. A másik elképzelés szerint a ha-
barcs száraz alkotórészeit a zsaluzat közé rakott falazókövek mellé keverték, majd
pedig víz adagolásával a mészoltás a falazatban folyt le.
A 14–15. századtól kezdve egyre gyakoribb a homok jelentősebb arányú, két-
háromszorosára emelkedett használata, valamint a kavicsadalékok is kezdenek ál-
talánossá válni. Hazánkban a középkortól kezdve a török építkezéseken keresztül,
elsősorban a víztárolókból, fürdőkből ismertek a téglaőrleménnyel kevert vakolatok,
amelyek megfelelő vízzárást biztosítottak.39
A barokk vakolatok is még mészben gazdagok – de az esetek legtöbbjében nem
érik el a középkori vakolatok mészgazdagságát –, bennük sokszor nagyobb mész-
rögök találhatók és gyakran kaviccsal dúsítottak. Jellegzetes típusuk a homlokzato-
kon alkalmazott, kaviccsal dúsított egyenetlen felületet adó höbörcsös vakolat.
A vakolatok összetételében jelentős változást a 19. század második fele ho-
zott. A mészen kívül más, hidraulikus kötést adó pótanyagok (agyagföld, kovaföld,
timföld) használata kezdődött el. Ezekből az alapanyagokból − különböző össze-
tételekben − áll a puccolán és a trassz(cement) vakolat. A pótanyagok közül ha-
zánkban a legelterjedtebb a román vagy római cement volt, amelynek alapanyaga
a magas agyagtartalmú márga. A román cement színe jellegzetes barnássárga,
amely historizmus építkezésein gyakran megfigyelhető. (Magyarországon elsőként
a Lánchíd építésénél használták.)40
A ma általánosan használt cementet (portlandcement)41 1824-ben szabadal-
maztatta Joseph Aspdin, de nagyipari gyártását csak a 19. század közepére oldot-
ták meg, majd gyorsan elterjedt az egész világon.
A vakolatok és a habarcsok fő összetétele korszakonként ugyanaz volt. A lé-
nyegi különbség a vakolóhabarcs és a falazóhabarcs között, hogy a szemcsés
adalékanyag (pl. kavics) a vakoló habarcsban mindig kevesebb, a belső terekben
alkalmazott simítóhabarcsokból teljesen hiányzik, ugyanakkor ezeknek a habar-
csoknak a mésztartalma mindig magasabb.
A vakolatok, habarcsok összetételére alapozott datáló módszer kidolgozására
több vizsgálati projekt folyt a 20. század második felében, mind hazánkban, mind
39
Pintér Farkas – G. Lászay Judit – Bajnóczy Bernadett – Tóth Mária – Johannes Weber: Törökkori hidraulikus
vakolatok és habarcsok a budapesti Császár-fürdőből. Archeometriai Műhely (2009) 1, 75–79.
40
Pintér Farkas: Történeti románcementek: fejlődés, gyártás, használat és elterjedés. http://www.rocare.eu/
page/imgt/file/ROCARE_Manual_HU_1.pdf
41
Nevét a Portland-félszigetről kapta, mivel színe hasonlatos az ott található kőéhez.
140
Európában, de a dendrokronológiához hasonló, egyértelmű kormeghatározó tech-

nológiát nem sikerült kidolgozni.
5. Homlokzati vakolatok színessége42

A homlokzati vakolatrétegeket és színezésüket − ahogy a belső terek festését is −
a kor építési gyakorlata és stílusa határozta meg, azonban le kell szögezni, hogy
a 19. század második feléig, a gyári előállítású festékek megjelenéséig, a fehér
meszelés volt az általános, az ettől eltérő színezést vagy figurális díszítést csak a
jómódú építtetők engedhették meg maguknak.
A kora középkor homlokzatain vékony, a fugákból kifolyó és elsimított vakolatot
találunk, amelyet legfeljebb egy rétegben meszeltek. A gótikában az egyenetlen,
hullámos felületű, vastagabb vakolat és fehér meszelés került a falakra, amelyeken
színes kvádermustra, ornamentális vagy figurális ábrázolások jelentek meg, mind
a belső terekben, mind a homlokzatokon.43 A 15. században Itáliában feltalálták
a sgraffitót, a több, különböző színű rétegben felvitt, majd visszakapart vakolatot,
amely a homlokzatokon kiegészítette, részben felváltotta a korábbi festéseket. Ma-
gyarországon a sgraffito díszítést a 17. század végéig alkalmazták ornamentális és
geometrikus formában, majd a historizmus építészetében tért vissza.
A barokk vakolatok legelterjedtebb típusa a höbörcsös – apró kaviccsal dúsí-
tott – vakolat, amely az itáliai kora barokkból került Közép-Európába. A höbörcsös,
világos színnel meszelt vakolatokat együtt alkalmazták a simított, azonos színű ta-
gozatokkal; színek nélkül − fehér vagy kőszín, az olasz travertin követ utánozta a
barokk korban −, csupán a váltakozó struktúrájú felületekkel tették mozgalmassá
a barokk homlokzatokat. A 18. század közepéről városi palotákat és egyházi épü-
leteket ismerünk, amelyek homlokzatának alapsíkján alkalmazták a sötét szürke,
faszénnel dúsított vakolatot, simított, fehérre meszelt tagozatokkal összekapcsol-
va (pl. Veszprém, nagypréposti palota, Budapest V., Váci u., Angolkisasszonyok
temploma). A színes barokk homlokzatok viszonylag ritkák Magyarországon, csak
a leggazdagabb építtetők, így az Esterházy hercegek vagy Grassalkovich (I.) An-
tal tudták megfizetni. Eszterházán az Esterházy (Fényes) Miklós alatti építkezések
során, két periódusban is, a homlokzatok ún. kagylórózsaszínt kaptak, a stukkók
kőszínűek voltak, a második periódusban a tagozatokon megjelent a terrakotta ró-
zsaszín, a fémkorlátokat vörösréz színre mázolták, és malachit őrlemény hozzáadá-
sával készített kékeszölddel festették a nyílászárókat, valamint több ornamentális
42
Ld.: Épületek homlokzati felületképzésének és színességének történetisége. Konferencia 2005. november
17–18. Magyar Műemlékvédelem 14 (2007) 205–295.
43
Ld.: Győr, Püspökvár tornya, Budapest, I. Tárnok u. 14.
141
és figurális elem is részbeni aranyozást kapott.44 A kutatások alapján a gödöllői

kastély színvilága sem állt távol ettől Grassalkovich (I.) Antal idején.
A klasszicizáló késő barokkban eltűnt a höbörcsös vakolat, azonban a népi épí-
tészetben a 19. század második feléig, végéig fennmaradt. Ismét kánon lett a vi-
lágos kő- vagy fehér szín, amely aztán a klasszicizmus korában világos zöldekkel,
világos kékeslilákkal és hasonló hideg árnyalatokkal egészült ki.
A 19. század az ún. monarchiasárga (Schönbrunner Gelb, Habsburgergelb,
Kaisergelb) elterjedésének ideje. Ezt a sárgát már a barokk korban is használta az
osztrák barokk építészet; a Habsburg-ház épületeinek homlokzatán is megjelenítve
a címerükben is szereplő sárga színt. Az ún. Goldockert kezdetben francia és olasz
területekről szerezték be, azonban a csehországi bányák felfedezése után kön�-
nyebben és olcsóbban hozzáférhetővé vált. Állítólag már II. József elrendelte, hogy
a birodalomban lévő összes állami épületet ilyen színre fessék, azonban Ferenc
József alatt a „schönbrunni sárga” politikai állásfoglalássá vált a birodalomban, au-
likus főuraink kastélyaik, templomaik homlokzati színével is kifejezésre juttatták csá-
szár iránti hűségüket.45 A 20. századra Magyarországon kialakult az a napjainkig
élő toposz, hogy a barokk épületeink mind sárgák voltak, amelyet tovább erősített
az 1920-as évek neobarokk korszaka, majd a műemlék-helyreállítások során a ba-
rokk épületeknél rendszeresen alkalmazott sárga szín. A szín, a két legnagyobb
barokk építtetőnk után Magyarországon az „Eszterházy-sárga” és/vagy a „Grassal-
kovich-sárga” elnevezést is megkapta, akik – a kutatások alapján ma már biztosan
tudjuk – egészen más színvilágú kastély homlokzatot rendeltek meg.
B. Szerkezeti elemek
1. Alaprajzi rendszer
Minden falkutatás kezdete az épület alaprajzának részletes elemzése és össze-
vetése a helyszínnel. A 20. században a manuális felmérés és rajzi kivitelezés so-
rán a felmérési terveknek és a metszeteknek minimum M = 1 : 100-as, de inkább
M = 1 : 50-es léptékben kellett rendelkezésre állnia, hogy az a falkutatás számára
elegendő információt nyújtson. A jelenleg alkalmazott digitális technika a léptéket
„eltörölte”. A műszeres felmérés és a számítógépen történő feldolgozás lényegesen
pontosabb, nagyíthatósága szinte korlátlan, de a történeti épületeknél a bonyolul-
44
G. Lászay Judit, Eszterháza színei. Rövid beszámoló a fertődi Esterházy-kastély kutatásáról. Etűdök. Tanulmá-
nyok Granasztóiné Győrffy Katalin tiszteletére. Szerk. Bardoly István. Budapest, 2004, 179–192. G. Lászay
Judit: Néhány barokk homlokzat. Rekonstrukciók – kérdések. Magyar Műemlékvédelem 14 (2007) 252–254.
45
https://bda.gv.at/forschung/schoenbrunner-gelb/ (2020. 01. 10.)
142
tabb tagozatok vagy a boltozatok miatt még mindig tartogat(hat)nak hibaforrásokat,

értelmezési anomáliákat.
Az alaprajz elemzése során a leglényegesebb elemek: az épület falvastagságai,
térkapcsolatai és térlefedései. A falvastagságról összefoglaló általánosítással az
mondható, hogy minél régebbi az épület, annál vastagabb a fala; a homlokzati falak
arányosan vastagabbak,46 mint a válaszfalak, valamint a szintek között is különbsé-
gek vannak: az alsó szinteken lévő falak vastagsága statikai okok miatt nagyobb,
mint a felsőbb szinteken lévőké. A fő- és a válaszfalak vastagsága függ attól, hogy
hordoznak-e/hordoztak-e boltozatot, vagy a boltozat falpillérekre, támpillérekre
támaszkodik/támaszkodott. A középkor során általános a 100 cm feletti külső fal-
vastagság, erődítéseknél, erődített épületeknél ez a duplájára is emelkedhet, külö-
nösen a tornyok esetében. A 12–13. századi, Duna menti, ausztriai várak esetében
gyakori védmű – a várak öregtornyainak védelmére – a tömören falazott ék alakú
sarkantyúfal, ezek mérete sokszor meghaladja a 3 métert, ilyen Magyarországon a
visegrádi fellegvár ötszög alaprajzú öregtornyának tömör sarkantyúja, de hasonló
a Salamon-torony északra néző ék alakú sarkantyúfala is.47 Még a 18. században
is a nagyobb épületeknél (kastélyok, templomok) a külső és főfalak falvastagsága
általában eléri, de inkább meghaladja a 100 cm-t. Az egyemeletes tatai Eszterhá-
zy-kastély 18. századi főfalai átlagban 100 cm vastagságúak a földszinten, a vá-
laszfalak kb. 80 cm-esek – ezeknek a helyiségeknek nagy része boltozott −, míg az
emeleten mind a főfalak, mind a válaszfalak közel 20 cm-rel keskenyebbek.
Elsősorban középkori lakóházaknál, de a barokk korban is használtak a kő/tégla
főfalak mellett faszerkezetű válaszfalakat, amelyek az alaprajz elemzésével nem,
csak a helyszíni kutatás során azonosíthatóak esetleg feltételezhetőek.48 A magyar
óvári kapucinus kolostor kutatása során a válaszfalak kötéshelyeinek teljes hiánya
mutatott arra, hogy a válaszfalak fából készültek.49
A legbonyolultabb alaprajzi rendszer és egyben épülettípus, amellyel a fal
kutatás során a kutató szembesül: a városi lakóház. Ennél az épülettípusnál a leg
gyakoribb az átépítés és bővítés. A gyakori tulajdonosváltás, a tulajdonjog akár
örökléssel történő több részre osztása, bérlők beköltözése, a házban lévő műhely,
raktár funkciójának átalakulása állandóan változtathatja és változtatja is az épület
46
Leszámítva napjaink egyre növekvő vastagságú hőszigeteléseit a homlokzatokon, amely egy műemléken a
fallal együtt felmérve alaposan félrevezető lehet.
47
Bozóki Lajos: Adalékok a visegrádi Alsóvár építés- és helyreállítás-történetéhez. Műemlékvédelem 39 (1995)
81–97.
48
Dávid Ferenc: Gótikus lakóházak Sopronban. Magyar Műemlékvédelem 5 (1970) 95–123. – különösen 101.
49
Lővei Pál: Az óvári kapucinus kolostor és templom. Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon.
Tanulmányok. Szerk. Haris Andrea. Budapest, 1994, 520; 2. kép.
143
alaprajzát, nyílásait, és természetesen még számolni kell minden kor, minden új

tulajdonos korszerűsítési, divatossá alakító igényével.
A kúriáknál, kastélyoknál ennél sokkal kevesebb a változtatás. Ritkább a tu-
lajdonosváltás, állandóbbak a használat sarokpontjai, így a reprezentációs terek
központi elhelyezkedése (díszterem, lépcsőház), vagy a férfi és női oldal évszá-
zadokon keresztül állandósult szétválasztása. Ezeknél az épületeknél a gépészeti
korszerűsítések mellett elsősorban csak a különböző korok ízlésének változásából
következő dekoratív részletek (pl. falfestés) módosulását kell figyelembe venni,
ahogy a szakrális épületeknél is.
A templomoknál állandó a funkció, így alaprajzuk elsősorban egy jelentős bőví-
tés esetén alakul át. Hazánkban nem jellemző a templomok profanizálása és világi
felhasználása (kivétel pl.: Budapest I., karmelita templom); gyakoribb, hogy meg-
változik a templomban liturgiát tartó felekezet, amely nem csak belső berendezési,
hanem alaprajzi változásokat is eredményezhet. A református templomokban pél-
dául nincs szükség sekrestyére, ezért azokat általában elbontják, ugyanakkor új
előcsarnok vagy cinterem épül a templomhoz.
A falaknak és így a helyiségeknek a derékszögű, vagy a telekszerkezet adottsá-
gaiból következő rendszertől való eltérése, az ezektől csak egyes részeken történő
módosulása építésiperiódus-váltásra utal, ahogy az is, ha az épület helyiségeinek
traktusra/traktusokra való felfűzése nem szabályos. A lakóhelyiségek hosszirányú
sorolása a középkortól kezdődően a 20. század népi építészetéig, egyedi kivéte-
lekkel − pl. lakótorony − általános volt. A hosszirányú sorolás a késő középkorban
kibővült az arra haránt irányokban kialakított helyiségsorokkal; valamint a traktus/
traktusok megkettőzésével, azonban a terek felfűzésére, átjárhatóságára (lásd a
barokk kastélyok enfilade rendszere) minden korszak törekedett. A hatvani Gras-
salkovich-kastély középtengelyében lévő kapualj két oldalán lévő szárnyak jelentős
alaprajzi eltérése már a felmérés elemzése során az épületrészek különböző idejű
építését, átépítését és használatát vetette fel, amelyet a falkutatás igazolt.50
Az építési korszakoknak, és benne az egyes épülettípusoknak megvolt a jel-
lemző közlekedő rendszere (előterek, folyosók), azokhoz csatlakozó lépcsőkkel,
lépcsőházakkal. A hazai emlékanyagban a 18. századig az épületen belüli közle-
kedő terek minimalizálása volt a jellemző; a nagyobb, szélesebb folyosók, lépcsők
mindig külső térkapcsolattal épültek fel (lásd várkastélyok loggiái). A nagy méretű,
díszes kialakítású lépcsőházak először a barokk kor nagyléptékű épületeiben je-
lentek meg, a lakóépületeknél csak a 19. században, majd a historizmus építé-
50
D. Mezey Alice – Haris Andrea: „Kastélyt” épített-e Grassalkovich (I.) Antal Hatvanban? Műemlékvédelmi
Szemle (1991) 1, 9–16.
144
szetével váltak általánossá. A reprezentáció közlekedőterek iránti igénye magával

hozta a személyzet és a gazdasági funkciók leválasztását, láthatatlanná tételét, így
a melléklépcsőházak és folyosók kialakítását. A városi lakóházakban a középkor-
tól kezdődően a 18. század első feléig gyakoriak a külső, faszerkezetes lépcsők
és a hozzájuk csatlakozó, szintén fából készült emeleti folyosók. Feltárásukra, a
faszerkezetekre utaló jelenségek (gerendafészkek) megfigyelésére, értelmezésére
ezeknél az épületeknél külön figyelmet kell fordítani, azonban a későbbi átépítések
vagy a faszerkezetek szilárd anyaggal való kiváltása gyakran teljesen eltünteti az
erre utaló nyomokat.51
A történeti épületeknek a lakóhelyiségeken, a hozzájuk csatlakozó alkóvokon, a
gyakran lakófunkciójú kamrákon (a hozzájuk csatlakozó árnyékszékeken) és köz-
lekedőtereken túl a harmadik, használatban jól elkülönülő helyisége a konyha volt.
Az egytraktusos házban – ahogyan napjainkig a népi építészetben fennmaradt – a
konyha a ház középpontjába került. A késő középkortól a várakban, majd a kas-
télyokban a konyhát – mint zajos, szagos és tűzveszélyes „üzemet” – igyekeztek
elkülöníteni a lakóhelyiségektől, külön épületben, külön szárnyba került, vagy egy
helyiségsor végére. Elkülönülését gyakran erősítette az épület többi helyiségéhez
képest mélyített padlószintje. (A konyhák tüzelőberendezéseit lásd később.)
Boltozatokat kezdetben csak várakban, templomokban építettek, majd a késő
középkor során egyre többféle épületben alkalmazták. A középkorban a lakóépü-
leteknél gyakran használtak fafödémet, különösen az emeleten lévő helyiségeknél,
azonban a 18. századra általánossá vált – mindenek előtt tűzvédelmi okok miatt
−, hogy az épület összes szintjét beboltozzák. A 18. század közepétől először a
főúri kastélyoknál terjedt el az a szokás, hogy az emeleti helyiségek boltozás nél-
kül készültek, de a földszint esetében megmaradtak a boltozatok, csak a 19. szá-
zad végén – párhuzamosan az új építőipari technikákkal – vált általánossá, hogy a
földszinten is síkmennyezetet alkalmaztak. Az alaprajz elemzése, majd a falkutatás
során számolni kell azzal, hogy 19. század közepétől, végétől a boltozatok avíttá
váltak, azokat egyre gyakrabban elbontották és síkmennyezetessé alakították a he-
lyiségeket. (A boltozatokat ld. később.)
2. Homlokzatok / Tömeg
Az épület homlokzata, tömege – optimális esetben – kifejezésre juttatja építési ko-
rát, rendeltetését, utal alaprajzi elrendezésére, és homlokzati díszei is ezt tükrözik.
Természeti és/vagy épített környezetéhez való kapcsolódása relatív kronológiát állít
51
A belső és külső lépcső használatára ld. Dávid 1970. i. m. 108.
145
fel az épület és környezetének viszonyáról. Az épület a körülötte álló házakkal, táji

környezettel, településszövettel szoros rokonságban áll, vagy azokhoz inkább csak
alkalmazkodó, netán ezektől teljesen eltérő és egy korábbi településszövet ma-
radványaként értékelhető elhelyezkedése. Kapcsolódást jelent az utcahálózatban
való elhelyezkedése (pl. szabadon áll egy zárt sorú beépítésben), homlokzatának
és párkányainak illeszkedése a körülötte lévő épületekhez, bejáratának és az utca
járószintjének viszonya (feltöltődés).
A homlokzat nyílásainak tengely kiosztása és ritmusa, azok méretei és formái,
tagozatrendszere (lábazatok, párkányok, pilaszterek, falsávok, nyíláskeretelések)
vagy annak hiányosságai és az épület falazott kubusának és a tetőnek egymáshoz
viszonyított arányrendszere falkutatás nélkül is lehetnek kormeghatározó jelenségek.
A történeti épületek tömegének és homlokzatainak kormeghatározó összetevői,
a tagozatok terminus technicusai, a művészettörténet legrészletesebben kimunkált
fogalmi, tipológiai és datáló rendszere, amelyekre egy épületkutatás során támasz-
kodni lehet.
3. Térlefedések
3. 1. Síkfödémek
A 19. század második feléig, a vas és a beton megjelenésig az európai építészet-
ben a síkfödémek kizárólag csak fából készültek. A szorosan egymás mellé fektetett
gerendák alkotta gerendafödém vagy a gerendák közötti deszkafedés technikáját
évszázadokon keresztül használták, mind a szakrális, mind pedig a lakóterekben.
A mestergerenda ezeknek a szerkezeteknek fontos eleme, amely lehetővé tette,
hogy a fesztávot csökkentsék, így rövidebb fiókgerendákat alkalmazhattak. A ge-
rendákat és a deszkaborítást is gyakran díszítették, faragták, festették, évszámok-
kal, monogramokkal látták el. A fából készült födémeknek több típusa alakult ki,
így például a felső borítású deszkafödém (pórfödém), vagy az alsó és felső borí-
tással is ellátott ún. borított gerendafödém, amelyek ma már szinte csak a népi la-
kóépületeken találhatók meg. A csapos gerendafödémet az épületen belüli szintek
elválasztására használták évszázadokon keresztül. Ennél a típusnál szélezett és
félbevágott szálfákat fektettek egymás mellé, amelyeket keményfa csapokkal vagy
fémgyűrűkkel kötötték össze.
A fafödémek sajátos típusai az ókori eredetű és a reneszánsz korban divatos-
sá vált kazettás mennyezetek, amelyeket nem csak síkmennyezetek, hanem íves
felületek (faszerkezetű dongaboltozat) kiképzésére is alkalmaztak. A kazettákat
a gerendák közeibe szegezték fel, a hézagokat pedig borítólécekkel fedték el, a
bemélyedő kazettamezőket rozettákkal, faragásokkal, festéssel díszítették. A hazai
emlékanyagban a kazettás – a korabeli forrásokban táblásnak vagy rekeszesnek
146
nevezett – mennyezeteket elsősorban a református templomokban fennmaradt ba-

rokk, festett kazettás mennyezetek képviselik.
Magyarországon az első vasbeton födémeket az 1900-as évek elején kezdték
alkalmazni. A Fellner Sándor tervei alapján 1907–1909 között épült Tökölyanumban
(Budapest V., Veres Pálné u. 17–19.) a vasbeton födémek újszerűsége miatt a ha-
tóság a használatba vételi engedélyt csak külön terhelési próba után adta ki.
3.2. Boltozatok
A korai középkori térlefedési módok közül a magyarországi terekben 11. századtól
használatos az a rómaiaktól átvett, vízszintes záradékú, félköríves keresztmetszetű
dongaboltozat, amely oldalain folyamatos alátámasztást igényel. Ezt a boltozattípust a
román kori szakrális terek, templomhajók, valamint szentélyek (Felsődörgicse), haránt-
terek (ugyanott), karzatok (Alsódörgicse, Kisdörgicse) használták. Világi építészetben
pincék, emeleti terek, konyhák boltozásakor még a 15. században is használatos volt
(Nagyvázsony, Kinizsi-vár lakótornya, Visegrád, Fellegvár és királyi palota).
A két, azonos félköríves dongaboltozat összemetszésével képzett szabályos ke-
resztboltozat már igen korán, a 11. század végén, a pécsi altemplomnál, a tihanyi
altemplom esetében fiókos változatban megjelenik. A teljes mintaívet (romenád) és
zsaluzatot kívánó keresztboltozat a 12. század végén még az esztergomi lakótorony
fióktornyában is megtalálható (Szent István-terem), középpilléres megoldásban.
A gótika bordás-vázszerkezetes boltozatai esetében általában csak a bordá-
kat kell ácsolt zsaluzattal (romenád) alátámasztani, a süvegek egy második fázis-
ban készülnek, ennek különböző módozatai vannak. A 12. század végétől, a késő
gótikus csillag- és hálóboltozatok megjelenéséig a keresztboltozatok bordáinak a
hátán fészket (falc) alakítanak ki a boltsüvegek falazásához, illetve a süvegeket a
deszkazsaluzatra falazzák (Szepeshely [Spišská Kapitula]), prépostsági templom
toronyemelet), majd a deszkázatot vagy vakolják, vagy kifűrészelik, illetve a másik
módszer szerint pedig zsaluzat nélkül, kézből falazzák. A bonyolultabb szerkeszté-
sű csillag- vagy hálóboltozatok előnye, hogy kisebb boltsüvegeket kell falazni, így
ez a kisebb keresztmetszetű, bonyolultabb profilozású bordák alkalmazását teszi
lehetővé, és a bordahátak mélyebb falcolása helyett a bordák süveghez csatlako-
zó felülete gyakran rézsűs kialakítású vagy falc nélküli. A bordaelemek, és egyéb
profilált tagozatok már a gótikus egységesítés jegyében külön műhelyben készül-
nek, profilsablonokkal akár az építkezések szünetében, akár előre is, és a későbbi
összeépítés miatt a bordák illesztési síkjára a kőfaragó gyakran illesztési jelet vé-
sett, ezek általában Y vagy + formák variánsai, esetleg számok.
A kolostorboltozat középkori eredetű, de még a 18. század első felében is gyak-
ran használt boltozat, amely a helyiség mindegyik falára teljes hosszban terhelő,
keresztboltozat szerkezetű, de a boltozati süvegeket hengerpalástok helyettesítik,
147
8. kép. Eger, minorita templom 1768–1769 között épült csehboltozata, 2019 (Fotó: Haris Andrea)
így egy kupolajellegű alakzat jön létre. Ez a típus alkalmas négyzetes, hat- vagy
nyolcszög alaprajzú terek lefedésére. A teknőboltozat vagy tükörboltozat a kolos-
torboltozat olyan formája, ahol a záradék nem egy pontban vagy vonal mentén
található, hanem azt egy sík foglalja el.
A csehboltozat vagy függőkupola és a csehsüvegboltozat a barokk kor jellemzően
alkalmazott térlefedése. A 18. század elejétől válik általánossá elsősorban Közép-Eu-
rópában; német és magyar nevét az ezt a térlefedési formát előszeretettel használó,
cseh–morva építészektől, kőművesektől kölcsönözve. A csehboltozat kupolajellegű,
ahol a befoglaló félgömbfelületnek a négyzetes téren kívül eső részeit függőleges
síkokkal metszik le, alappontjai mindig az alapkörön találhatók, és ezért homlokívei
is mindig félkörívesek. (8. kép) A csehsüvegboltozatot egy gömbszelet alkotja, az
alappontjai az alapkörön belül helyezkednek el, homlokívei körszelet-, szegmens
148
ívek. A csehboltozatot elsősorban csak nagy belmagasságú terekben (templomok-

ban, mint például az egri minorita templomban) alkalmazták, a csehsüvegboltozat
azonban mind a templomok, mind a lakóházak legelterjedtebb térlefedésévé vált a
18. században. A 19. század első felében még gyakran használták a szakrális terek
lefedésére, de gazdasági épületek esetében a 20. század elején is találkozhatunk
csehsüvegboltozattal. Egyik legkésőbbi alkalmazását a nagyvázsonyi Szent Ilona
templomból ismerjük, ahol a templom 1941-es bővítésekor az 1829-ben készült hajó
két csehsüvegboltozatát további három csehsüvegboltozattal fedett szakasszal és
egy ugyanilyen boltozattal fedett szentéllyel toldották meg. (9–10. kép) A nagy mé-
retű barokk cseh- vagy csehsüvegboltozatokat romenád segítségével építették fel, a
felmenő falak tetőszerkezetének, és annak héjazattal való lefedése után.
A kupola felépülhet kör, ellipszis, sokszög alaprajz felett és általában félgömb
formájú. A négyzet alaprajz felett csegelyekkel bővül, továbbá kiegészülhet egy
alsó hengeres testtel, a dobbal (= tamburral), amely ablakok elhelyezésére nyújt
alkalmat, és lezárhatja a térnek felülről fényt adó lanterna/laterna. Különböző típusa-
ival már az ókortól kezdve fedtek be tereket, és az iszlám építészetben használata
folyamatosan fennmaradt. Európa művészetében a reneszánsz fedezte fel ismét
(Filippo Brunelleschi, Firenze, dóm, 1436), hazánkban azonban csak a klassziciz-
mus építészetétől vált általánossá, felhasználva ezt a térlefedő, de egyben hom-
lokzati elemként is impozáns elemet, mind az egyházi, mind a világi építészetben
(Szilvásvárad, ref. templom, 1837–1840).
Legkésőbb kialakult boltozati típus a poroszsüveg-boltozat. A 19. század köze-
pétől a 20. század elejéig használják gazdasági épületek vagy lakóépületek alá-
rendeltebb funkciójú tereinek lefedésére. A poroszsüveg-boltozat szegmensíves
keresztmetszetű, téglából falazott dongaboltozatok sorolásából jön létre, amelyek
vas- vagy acéltartókra (ritkán fagerendára) támaszkodnak.
4. Fedélszék52
A fedélszék erős időjárási kitettsége, anyaga és fedése miatt mindig az épületek
legsérülékenyebb része volt. A sűrűn beépített településeken az elég gyakorta vé-
gig söprő tűzvészek lényegében a 19. század végéig megfékezhetetlenek voltak,
de a magányosan álló épületek oltása is szinte megoldhatatlan volt a vezetékes víz
elterjedéséig. A városi rendeletek a 18. századtól folyamatosan foglalkoztak az-
zal, hogy a településen a lakóépületeket a gyúlékony szalma, zsúp vagy fazsindely
52
A magyar építőmesterség történetének kisenciklopédiája 1992. i. m.; Fátrai György: Történeti tetőszerkeze-
tek. Budapest, 2008.; Pattantyús-Ábrahám Ádám: Tetőszerkezetek. A rómaiak korától a XX. század végéig.
Budapest, 2011.
149
9. kép. Nagyvázsony, Szent Ilona templom belső tere, 2016 (Fotó: Haris Andrea)
10. kép. Nagyvázsony, Szent Ilona templom, periodizációs alaprajz. Jelmagyarázat: kék: 1829,
zöld: 1885, sárga: 1941 (Rajz: Ivicsics Péter)
150
helyett csak cseréppel lehessen fedni, azonban a szabad kéményeken keresztül

kipattanó zsarátnokok még a 19. század elején is több települést lángba borítot-
tak. A fedélszékek datálását az anyag hiányossága, a megmaradt szerkezetek
feldolgozottságának alacsony foka jelentősen megnehezíti, amelyet még tovább
bonyolítanak a szakirodalom fogalmi és terminológiai eltérései. Történeti épületeink
legtöbbjének a fedélszéke általában nem az első építési periódusából származik,
azonban ismerete, datálása fontos részét képezi az építéstörténetnek.
A középkori (gótikus) fedélszék nagy hajlásszögű, általában 50o feletti, de néha
elérheti a 65o-ot is. Jellemzője a térbeli rácsos szerkezet, amelyet egymásba kap-
csolt haránt- és hosszirányú egységek alkotnak. Ezek összekapcsolásával alakul
ki egy olyan merev rendszer, amely a teherhordó falakra támaszkodva, alakvál-
tozás nélkül képes hordani a külső héjalást, és felvenni az időjárásból ráható erő-
ket. A rácsos szerkezetben a gerendázatot függőleges oszlopok, ferde támaszok
tartják, andráskeresztek és fejgerendák merevítik. A fedélszék szaruállásai közül
minden második vagy harmadik főállás; a főállások kötőgerendáira terhel az egyik
rácsos szerkezet, és arra merőlegesen áll a másik szerkezet. A nagyobb fesztávot
áthidaló fedélszékek kettőnél több függőleges oszlopsorból és vízszintes gerenda-
sorból állhatnak. A középkori fedélszékek szinte kivétel nélkül tölgyfából készültek,
az összeépítés során különböző típusú szerkezeti kötéseket használtak (csapolás,
feles csapolás, átlapolás stb.). Az ácsolás során – feltételezhetően a zsinórpadon,
az elhelyezés jelölésére – az egyes elemekbe számokat és betűket vagy különböző
mértani jeleket (kör, háromszög) véstek. A templomok fedélszékeinek fedése ha-
sított fazsindely vagy természetes pala volt, a lakó- és melléképületeken gyakran
alkalmaztak szalmát, nádat vagy zsúpot.
A középkori térbeli rácsos fedélszerkezetet hosszú ideig használták, Észak-Ma-
gyarországról és Erdélyből ismertek késői, a 17–18. században készült példái.
A szakirodalom megkülönböztet még kevert vagy átmeneti fedélszerkezeteket a
18. századból, amelyekben egyszerre, egymás mellett használtak középkori és ba-
rokk szerkesztési sajátosságokat.
A barokk fedélszék a 17. század második felében, végén jelenik meg Magyar-
országon. A szerkezetek feszítőműves vagy függesztő-feszítőműves szerkezetűek,
amelyeknek számos változata lehet, a fesztávolság és a teherviselő fő szaruállás
szerint. Főbb típusai: a torokgerendás fedélszék, az egyszerű vagy kettős függesz-
tőműves fedélszék, a bakdúcos fedélszék és ezek kombinációi, amelyeket még
tovább jellemez a ferde szélgerenda megléte, a szelemeneknek az elhelyezése,
a főállások kialakításának rendszere. A barokk fedélszékek hajlásszöge általában
45 fokos, anyaguk fenyőfa. A korszakban „a csapolások, hornyolások és kötések
barokkosan bonyolult, de a szakmai tudás elmélyült ismeretét” mutató formái ala-
151
kultak ki.53 A szerkezeteket továbbra is facsapokkal rögzítették, fém (pl. ácskapocs

vagy szög) használata csak a 19. századtól vált elterjedtté. Az alacsonyabb hajlás-
szög lehetővé tette, hogy az eddig használt héjazatok helyett megjelenjen a hódfar-
kú cserép, ugyanakkor a cserép nagyobb súlya teherbíróbb szerkezeteket kívánt.
A barokk korszakban vált elterjedtté és a kastélyoknál szinte kizárólagosan
alkalmazottá az ún. mandzárdfedés, amelyet a padlástér minél jobb kihasználá-
sa – terménytárolás vagy lakófunkcióval való beépítés – érdekében készítettek.54
A mandzárdtető keresztmetszete egy trapézra helyezett háromszögből áll. Ezek
eltérő hajlásszögűek, az alsó tetőrész meredekebb (kb. 75o), a felső laposabb (kb.
30o); szerkezete jellemzően dűltszékes.
A 18. század végén megjelentek, majd a 19. században általánossá váltak az
állószékes fedélszerkezetek, egy-két-három-négy-öt állószékes formában, helyen-
ként függesztőművel kombinálva.
A 19. század jelentős változást hozott a fedélszékekben, az új anyagok (öntött-
vas, acél) megjelenése és elterjedése, valamint a mérnöki szerkesztésmód számos
új típust, új (gyakran kevert) anyaghasználatot eredményezett. A 20. századra álta-
lánossá vált az egy adott épületre tervezett fedélszerkezet, valamint a fémelemek
(gerendák) és a ragasztott fatartók, sőt vasbeton szarutartók alkalmazása.
A fedélszékek típusa mellett korának megállapításához a dendrokronológia
nyújthat segítséget, amely a megfelelő minta és az összehasonlító kronológiai adat-
sor segítségével szerencsés esetben éves pontossággal meghatározza a fa kivá-
gásának időpontját és helyét, amely után a szállítás és a száradás idejét beszámítva
valószínűsíthető felhasználásának dátuma. A dendrokronológia már több évszázad
óta ismert módszerét régóta alkalmazzák régészeti tárgyak datálásához, azonban a
fedélszékek korának megállapításához alig vannak ismert példák Magyarországról.
A soproni Szentlélek templom középkori eredetű, és egyedi különlegességként
nem tölgyfából, hanem vörösfenyőből készült fedélszékén elvégezték a dendro
kronológiai vizsgálatokat, amelynek eredménye alapján a faanyag Tirolból érkezett
Sopronba és 1494 utáni években vághatták ki.55 (11. kép)
A fedélszékek szerkezetükön túl további fontos építéstörténeti adatokat őrizhet-
nek meg. A térdfalak vakolt-meszelt állapota az épület korábbi periódusaira, a tető
alatti szint korábbi fedésére nyújthat információkat, vagy térdfalként fennmaradhat-
nak akár homlokzati falak csonkjai az épület bővítése vagy akár felsőbb szintjének
53
Vándor András: 16–19. századi ácsolt tetőszerkezetek Magyarországon. Magyar Műemlékvédelem 10 (1996) 94.
54
A forma már a 16. század közepétől ismert, nevét François Mansart (1598–1666) építészről kapta, aki által
vált elterjedtté és a barokk kastélyok tipikus tetőformájává.
55
Grynaeus András – Sarkadi Márton: Újabb középkori jellegű tetőszerkezetek Nyugat-Magyarországon. Sop-
roni Szemle 62 (2008) 1–31.
152
11. kép. Sopron, Szentlélek templom késő középkori fedélszéke, 2007

(Kutató: Sarkadi Márton, fotó: Ágh András)
visszabontása előtti korszakából. A tető ezentúl is kincsesbánya lehet, elfeledett

tárgyak, korábbi tetőelemek (pl. bádogváza, vízköpő) vagy a korábbi fedés(ek)
anyagának maradványaival. A tetők gerendáin gyakran lehet találni feliratokat,
amelyek elsősorban a 19. század végétől válnak általánossá. Ezeken az ácsok,
vagy a héjazatot javító mesterek örökítik meg nevüket és a dátumot. A legkorábbi
ismert hazai felirat 1591-ből, Forró templomából származik, amelyen azonban nem
az ácsok, hanem a templom akkori lelkipásztora és mestere örökítette át az utókorra
nevét és a tető készítés évét.56
5. Fűtés
A konzolokra vagy oszlopokra állított füstfogó kürtővel, falba épített füstelvezető-
vel ellátott kandalló a középkori várainkban a 13. századtól terjedt el (Visegrád,
Alsóvár, Salamon-torony). Ez a fűtési technika a reneszánsz kastélyépítészetre is
jellemző, de későbbi, barokk példái is vannak, amikor már a kandalló tüzelőtere és
56
Közli: Vándor 1996. i. m. 79.
153
a kürtő is gyakran a falba épült. A kandalló a reprezentációs és lakóterek napjainkig

használt fűtési módja, keretelése évszázadokon keresztül a legmagasabb színvo-
nalon képviseli a kor művészi stílusát. A 19. század második felétől a kandalló-
kat sokszor már légfűtéssel kombinálták, így például a tatai Eszterházy-kastélyban
vagy a Hauszmann Alajos által tervezett budai királyi palotában.
A cserépkályha a nyitott tűzterű kandallóval ellentétben zárt tűzterű berendezés,
amelynek falát agyagból készített, préselt vagy korongolt csempékkel, szemekkel
rakják ki. Az Alpok területén a kora középkorban létrejött cserépkályhát jellegze-
tesen közép-európai fűtőberendezésnek tartják. Alkalmazásáról hazánkban a
13. századból származnak az első adatok, széles körben azonban csak a 15. szá-
zadtól terjedt el. Először az uralkodó réteg lakáskultúrájában vált általánossá, de a
17. században már a paraszti használatban is megjelent, a korongolt szemekből
összeállított ún. bögrés kályha, amelyet a 18. században a búbos kemence váltott
fel. Minden korszaknak meg volt az egyedi kályha típusa, mind felépítésében, mind
az alkalmazott csempék, minták és színek használatában. Barokk cserépkályhákat
általában a helyiségen kívülről fűtötték, ezért a kastélyokban, kúriákban a helyiség-
csoportok fűtésére alkalmas fűtőjáratokat, -fülkéket alakítottak ki, hogy a lakószobá-
kat se a füst, se a tüzeléssel járó kosz ne szennyezze.
A szabadkéményes tüzelőterek lényegében elválaszthatatlanok a konyhafunkci-
ótól. A szabadkémény működési elve a konyha mennyezetébe beépített, szabadba
vezető, nyílt füstelvezető építményen alapul. Középkori várainkban konyhai tűzhe-
lyek legegyszerűbb formája a kőkonzolokra állított kürtős kandalló volt, mely a falba
épített kéménybe vezette a füstöt (Visegrád, Fellegvár), vagy ugyanez a gerenda-
vázra és -támaszra állított füstfogós kémény, melyet olykor kenyérsütő kemencé-
vel kombináltak (Visegrád, királyi palota). Ezek mellett a várakban gyakran külön
konyhaépületeket emeltek önálló kürtővel, így a somlói felsővárban például, ahol
földszinten kapott helyet a konyha, amelynek gúla alakú kéménye a tetősík alatt, a
padlástérben helyezkedett el. Hasonló szerkezet volt az esztergomi várban is.
A szabadkéményes tüzelés másik típusa a helyiség sarkába, vagy egyik fala
mellé épített tüzelőpadka, felette nagy méretű kéménykürtővel. A kürtőnek a falhoz
nem támaszkodó oldalait gerendák hordozták és vonóvasak is merevíthették. A tü-
zelőpadka kb. 80 cm magas téglából vagy kőből épített négyszögletes építmény,
amelynek egyszerűbb, kezdetlegesebb formájában magán a padkán raktak tüzet,
később benne alakították ki a tűzteret. A szabadkéményes tűzhelyhez kapcsolód-
hatott vagy teljesen külön állt (akár külön helyiségben is) a kenyérsütő kemence.
A barokk konyhák jellemzője még a külön álló kisebb kemence, amelyet pecsenye-
sütésre használtak és általában a fal mellé további tüzelőpadkát is készítettek a
folyamatosan meleg vizet termelő katlanok számára, ahogy ezekben a konyhákban
154
a kőből készült medencével is bővített vízkiöntő nyílást is bizonyosan megtalálhat-

juk. A nagy méretű konyhákban több főzésre, sütésre alkalmas szabadkéményes
tűzhely, kandalló, kemence állhatott rendelkezésre.
A népi építészetben a szabad kémény legegyszerűbb formájában deszkából
összeállított füstelvezető csatorna vagy a sövényből kasszerűen fonott vagy ta-
pasztott építmény, amely a konyha tűzhelyes részét teljes mértékben vagy részben
beborítja (pendelykémény). A 18. századtól egyre több tégla-, vályog- vagy kőele-
mekből rakott, boltozott füst- és szikrafogójú szabad kéményt ismerünk.
A 19. század folyamán, részben a 18. század közepétől erősödő hatósági szor-
galmazásra, általánossá vált a szabad kémények használata. A 19. század utolsó
éveiben használatossá vált a szabad kémények padlásolása: a kémény felépítmé-
nyét ilyen esetben érintetlenül hagyták, alul boltozták, bedeszkázták, és mennye-
zetet építettek a konyha kéményaljára is. A füstöt fali csatornákon vagy fémlemez
kürtőkön vezették a kémény boltozata alá. Ezzel másodlagosan zárt terűvé, teljesen
füsttelenné tehették a konyha légterét.57
A görög eredetű hypocaustum58 szó a meleg levegő áramoltatásával történő fű-
tést jelent. Az ezen az elven működő berendezéseket a római birodalom hidegebb
éghajlatú vidékein alkalmazták először. Ez a fűtésrendszer három fő részből, az
épületen kívül elhelyezett fűtőkamrából (praefurnium), a hozzá csatlakozó lebegő
padlóval épített fűtőtérből (suspensura), és a falakban levő üreges légáramoztató
rendszerből (turbulatio) állt. A 13. és a 14. században az antik előképektől eltérő
padlófűtéssel fűtötték a középkori kolostorok, várak és lakóházak főleg reprezenta-
tív helyiségeit. Központi része egy nagy méretű kemence volt, amelyet egy falazott
előtérből hasábfákkal fűtöttek. Földszintes épületek esetén a kemencét a fűtendő
helyiség alá süllyesztették, fűtéséhez lépcsőn keresztül lehetett lemenni, emele-
tes épületeknél az első emeleten levő termet a földszintről fűtötték. Ilyen lehetett
a visegrádi fellegvárban feltehetően a női lakosztályt fűtő padlófűtés is, amelyet
csak töredékekből ismerünk. Működési elve szerint a falazott oldalú kemence alját
téglával burkolták, boltozatát keskeny kőből falazott ívek sorozata fedte úgy, hogy
a boltívek között keskeny rést hagytak. Erre a boltozatra nagyobb kavicsokból vas-
tag töltést helyeztek. A kavicsréteg felett volt a fűtendő helyiség padlója, amelyet
nagyobb kör alakú nyílásokkal áttört kőlapokkal burkoltak le, ezek a kavicsfeltöltés-
sel voltak kapcsolatban, a nyílások kődugókkal vagy fémfedőkkel voltak zárhatók.
Utóbbiak esetében a kör alakú nyílásokat peremvájatolták a fémfedők jobb zárása
57
A kályhákra, kandallókra részletes szakirodalmat ld. Gyuricza Anna – Sabján Tibor: Kályha; Sabján Tibor: Kan-
dalló. Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Főszerk. Kőszeghy Péter. V. Budapest, 2006, 61–66; 79–80.
58
hypocaustum = alulfűtött (szabad fordításban)
155
érdekében. Fűtéskor az égéstermék és a láng keresztülhatolt a boltozat nyílásain és

a kavicsfeltöltés résein, jelentősen felmelegítve azt. Ilyenkor a padló lyukait lezárták,
hogy a füst ne kerülhessen a helyiségbe. A tüzelés befejezése után a padlólyukakat
kinyitották, így már csak a tiszta, meleg levegő áramlott a helyiségbe. A kavicsré-
teg sokáig tárolta a meleget, és egyenletes fűtést biztosított a tűz elalvása után is.
Az utóbbi évtizedek régészeti feltárásaiból számos példáját ismerjük a középkori
padlófűtésnek, így többek között az egri várban, Visegrádon és a margitszigeti do-
monkos apácakolostorban kerültek napvilágra maradványai.
A padlófűtés a 18. században mint a kisipari üzemekben használt technológia
tűnik fel. A helyiség alá süllyesztett kemencével és járatrendszerrel szárították a ma-
látát a 18. század közepén a Hofstädter Kristóf által tervezett vasvári sörfőzőben is.59
A légfűtés a 19. század elejének találmánya és a század végéig, a központi
fűtés (azaz a melegvizes-fűtés) elterjedéséig alkalmazták. A feltalálójának az angol
William Struttot tekintik, aki 1800 körül megalkotott egy olyan kemencét, amely egy
szegecselt kovácsoltvas tűztérből állt, és azt néhány centiméteres légrés után tég-
lával burkolta körbe.60 A cirkuláló levegő felmelegítését ez a légrés tette lehetővé:
az alul beáramló hideg levegő felfelé áramolva felmelegedett. Ehhez a falakban
két külön csatornát kellett kiépíteni, az egyiket a feláramló, a másikat a leszálló
levegőnek, valamint a helyiségekben két, csappantyúval kialakított nyílást, egyiket
a levegő beáramlásához a mennyezet alatt, a másikat az „elszíváshoz” a padló
vonala felett. A nagyobb épületekben az alsó szinten (földszint, pince) általában
több ponton elhelyezett kemencék voltak, amelyekhez több fel- és leszálló csatorna
kapcsolódott, az épület egy adott traktusát fűtve. Hazánkban az egyik legkorábbi
légfűtést az ikervári Batthyány-kastélyban építették ki 1846–1847-ben, amelynek a
kastély földszintjén elhelyezett kemencéinek maradványai a mai napig fennmarad-
tak.61 A legtöbb épületben csak töredékei őrződtek meg a légfűtésnek. A vaska-
zánokat elbontották és újrahasznosították, a kemencék helyét megszüntették, és a
befújó és elszívó nyílások (általában díszes ráccsal lezárva) is csak alig maradtak
fenn, a falban vezetett csatornák feltárásáról egyelőre jelenleg nincs ismeretünk,
eddig csak padlóban kialakított csatornák váltak ismertté.62
59
Haris Andrea: A vasvári „hypocaustum”. Vasi Szemle 43 (1988) 89–100.
60
A légfűtés korai közép-európai ismertetése: P[aul] Meißner: Die Heitzung mit erwärmter Luft. Wien, 1821.
61
Haris Andrea: Az Építészeti Intézet ikervári tervrajzai. Ars Hungarica 45 (2019) 222, 224.
62
A rákoskeresztúri Vigyázó–Podmaniczky-kastély klasszicista összekötő szárnyában gombamentesítés miatt
felszedték a padló alatti feltöltést, és láthatóvá váltak a légfűtés falazott, 19. század közepi csatornái. G. Lá-
szay Judit szíves közlése alapján.
156
6. Ciszterna, vízvezeték, csatorna

A víz biztosítása a várak esetében létkérdés volt, ezért ásott kúttat és ciszternát
is igyekeztek kialakítani. A ciszterna lényegében agyaggal szigetelt falú, sziklába
vagy földbe vájt vízgyűjtő, amelybe a csapadékvizet kavicsos vagy más anyagú
szűrőrendszeren vezetik be. A középkori és reneszánsz várak ciszternái elhelye-
zésüket tekintve vagy a belső udvar, vagy ritkábban az épületszárnyak alatt voltak.
A visegrádi belsővár udvarán és az északi palotában megmaradt vízgyűjtő belső
része lényegében egy kváderfalú víztározó ballon, amelyet sziklába vésett, kör ala-
kú mélyedésbe építettek; a szikla és a víztározó közé természetes szűrőként folyami
kavicsot raktak. A vizet a környező paloták tetőiről kővályúkon keresztül vezették
be. A ciszterna másik típusa, egy épített, boltozott pince, alépítmény, amelyekben
gyakran a bevezetett folyó- vagy forrásvizet is tárolták. Ebben az esetben a bolto-
zatba vágott vízfelhúzó vagy bebúvó nyílások, aknaszerű vízeresztők, leeresztő,
túlfolyó csövek működtették a rendszert. A szigetelést úgy oldották meg, hogy a
ciszternák tégla- vagy kőfalának habarcsába őrölt téglát kevertek.
A reneszánsz kori uralkodói udvarokban alkalmatos ciszternák, így a budai vár
egykori nyugati palotája alatti, 15. századi Cisterna Regia63 falazott és boltozott
víztározója esetében a víztározó felett függőkert volt. A függőkerttel mesterséges
vízátbocsátó/tisztító talajréteget hoztak létre, ezzel a természet vízszűrési rendsze-
rét reprodukálták. A reneszánsz kori épített ciszterna tehát egy zártabb struktúra,
amely a víztározó felett kiépített függőkert átázott földrétegéről a felesleges víz el-
vezetését is megoldotta zárt csatornákon keresztül, valamint működtette az alsóbb
szinteken lévő szökőkutakat is.
A vezetékes víz és maguk a vezetékek a lakóházakban csak a 19. század köze-
pétől jelennek meg, először a kastélyokban és a kolostorokban, a padlásra helyezett
nagy méretű, általában bádogból készült és faburkolattal hőszigetelt tartályokból
biztosították a vizet a fürdőszobák, WC-k számára. A nagyvárosok lakóházaiban
– elsősorban Pesten – a vezetékes víz széles körben elterjedtté csak a 19. század
végétől vált, a vízművek felépítésével.64
A szennycsatornák azonban már sokkal korábban részeivé váltak a lakóépüle-
teknek, ahogyan a városi csapadék- és szennyvízlevezető nyílt árkok és csatornák
is már a középkori városok részei voltak. Az épületen belül a falban elhelyezett csa-
tornákat általában deszkával burkolták, míg az épületen kívülre kivezetett csatornák
63
Feuerné Tóth Rózsa: A budai vár függőkertje és a Cisterna Regia. Magyarországi reneszánsz és barokk.
Művészettörténeti tanulmányok. Szerk. Galavics Géza. Budapest, 1975, 11–54.
64
Pesten 1857-ben merült fel először a vízmű létesítése, de csak 1866-tól indult el az intézményes vízellátás.
Sali Emil: Budapest közműrendszerei. Budapesti Negyed 2 (1994) 3, 218–243.
157
a barokk kortól jellemzően már téglával átboltozottak, amelyek alapozási feltáráskor

gyakorta előbukkannak.
7. Nyílászáró szerkezetek – burkolatok

A nyílászáró helyzete, azaz a falazat és a nyílás viszonya a falkutatás tárgya, a
burkolatok roncsolásos vizsgálata azonban már falkutatás és a régészet határán
áll.65 Mind a nyílászárók, mind a burkolatok számbavétele és datálása az Építés-
történeti Tudományos Dokumentáció kötelező része, így a falkutatás során ezek az
információk már rendelkezésre állnak, amelyet azonban néha a kutatás felülírhat.
A jelenlegi jogszabályok szerint a tok és a szerkezet (fa vagy kő) festékréteg-vizs-
gálata kikerült a falkutatás hatásköréből, azonban a restaurátori kutatások általában
nem vizsgálják a tokra ráfutó vakolatok rétegrendszerét – mivel ezt nem is tekintik
feladatuknak –, ez azonban fontos datáló részlet lehet a szerkezetek és az építési
periódusok összekapcsolásánál.
IV. A falkutatás jelenségei

1. Alapozási feltárás
Az épület alapozása egy közvetítő konstrukció a talaj és a felmenő szerkezet között,
amely ezek súlyát, nyomását adja át a talajnak. Az alapozást a talaj feletti épületen
kívül még két szempont határozza meg: egyrészt a talaj teherbíró képessége (talaj-
mechanika), másrészt a talaj fagyhatára, amely hazánkban kb. 90–100 cm.
Az alapozás lehet sík vagy mély alapozás. A sík alapozást a természetes szikla
felszín esetében használták, mint például a középkor során a hegyormokra épült
várak esetében, azonban a sziklafelszín egyenetlensége miatt kiegészítették, illetve
felváltva alkalmazták a mély alapozással.66
A mély alapozás legegyszerűbb formája a döngölt föld, amely jellemző volt már
a római kor provinciális építkezéseinél is, és évszázadokon keresztül alkalmazták.
A fa évszázadokon keresztül az ingoványos területek cölöpalapozásainak anyaga
volt. A fát a gerendarácsos szerkezetekhez is használták a kora középkortól és az
építőfában gazdag területen még a 19. században is alkalmazták. A mélyalapozá-
sok legelterjedtebb anyaga tört és faragott formában a terméskő és a tégla. Az ala-
pozáshoz kiásott árokban a követ és a téglát, gyakran keverve mindkettőt, mészdús
habarccsal rakták fel vagy szabályosan falazták. A középkori épületeknél ismert a
65
Ld. erről kötetünkben Koppány András tanulmányát.
66
Fülöp András – Koppány András: Építési technológia és természetes sziklafelszín a magyarországi várakban.
Castrum 5 (2007) 55–37.
158
12. kép. Gyula, Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély, az 1888-ban században készített tégla

„cölöpök” közötti tégla áthidalás, 2013 (Fotó: Bélavári Krisztina – Nagy Krisztina)
réteges alapozás, ahol a szilárd anyagú (kő, tégla) és a kiásott árok visszadöngölt
földje alkot egymás fölötti váltakozó rétegeket. A laza talajban alkalmazott pontala-
pozás során egy-egy fal két végén mélyre ásott és kőből vagy téglából falazott
„cölöpöt” hoznak létre, és a két „cölöp” között kő vagy tégla áthidalást, átboltozást
alkalmaznak a felmenő fal alá.67 (12. kép)
A betont majd a vasbetont a 19. században a hidak alapozásánál használták –
lásd Lánchíd építése –, majd a 20. század második felére általánossá vált a külön-
böző típusú mérnöki szerkezetekben való alkalmazása.
Az alapozáshoz használt árok – ha az nem az árokba bedobált kövekből és azo-
kat esetleg mésszel leöntött anyagból áll − az alapozás tényleges vastagságánál
esetenként szélesebb. Amennyiben az alapárok szélesség megegyezett a fal szé-
lességével, több helyen is megfigyelhető volt, hogy az alapárok falához is csaptak
habarcsot, majd ezután helyezték el a téglát avagy a követ.
67
Kő teherhárító ívet alkalmaztak például a soproni Templom u. 4. házban egy 14. század végi oldalszárnyában,
egy betömött Árpád-kori kút felett. Az adatot G. Lászay Juditnak köszönjük.
159
A történeti épületeknél a mély alapozást általában vastagabbra készítették a fel-

menő falaknál.68 Általában a járószint alatt, 10–20 cm-rel szélesedik ki az alapozás,
ez az alapozási kiugrás, az ún. szokli.69 A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a
−30 cm alatti földmunkák régészeti tevékenységnek minősülnek, ezért a falkutatás
alatt a szabályok betartása mellett általában nem lehet elérni az alapozás alját, az
alapozási mélységet.
2. Vakolatrétegek
A vakolatrétegek kutatását, mind az épület homlokzatán, mind pedig a belső helyi-
ségekben a jelenlegi jogszabályok a restaurátori kutatásokhoz sorolták, azonban
hangsúlyozandó, hogy értelmezésük, építési periódushoz való kapcsolásuk csak a
kutatás során válik pontosan meghatározhatóvá.
3. Homlokzatok
Az optimális falkutatási helyzet az, ha a falszövet teljesen megszabadul az összes
vakolatától, sikerül a gúztól is megtisztítani a falazatot, és a fugázás is megtörté-
nik, és még optimálisabb az, ha ez az egész épületen egy időben megvalósul. Ez
azonban szinte soha nincs így, egyrészt a falkutatás önkorlátozó módjából adódó-
an, másrészt a körülmények korlátai miatt (idő- és pénzhiány), azonban sokszor
sajnálatosan a kivitelezés alatt mindez – természetesen nem kutatási célból – előáll.
Minden falkutatás első lépése az, hogy a falazóanyag és a falazóhabarcs lát-
hatóvá váljon. Napjainkban a falkutató számára – a megfelelő állvány, szerszám
és segéderő „beszerzése” után – az egyik legnehezebb technikai feladat a gúz
eltávolítása a felületről. A híg, hézagoló habarcsot évszázadok óta használták a
kőművesek az alapvakolat jobb tapadása érdekében, azonban ez a 20. század má-
sodik felétől cement adalékúvá vált. A cementes gúz tapadása sajnos tökéletes a
falszövethez, a tégláról általában csak vésőgép alkalmazásával távolítható el, de az
egyenetlen, törtkő falakról szinte lehetetlen, ott leginkább csak a fugák tisztíthatók.
A vakolat nélküli felületen – lásd még kutatósávok – kutatható a falszövet, an-
nak intaktsága, azaz első építési periódusa óta való érintetlensége vagy átépítése/
átépítései. A homlokzati falszakaszokon lényegesen könnyebben vizsgálhatók az
épület építési periódusai, mint a belső terekben. Az építés közbeni periódus és fá-
zis váltásokat a függőleges és vízszintes elválások, csorbázatok, valamint a falazó
anyag és a habarcs változásai jelzik. Az épület átépítése, hozzáépítése, toldása
68
Bár van ellenpélda is, ahol lényegében ugyanolyan vastag.
69
A német der Sockel talapzat, lábazat szóból.
160
stb. során mindig törekedtek a szabályos bekötések kialakítására – a régi falazat

részleges visszabontásával –, ezért a perióduskülönbség vakolt állapotban falazati
repedésekben általában nem jelentkezik. A vakolt homlokzatokon látható repedé-
sek jellemzően statikai eredetűek.
A nyílászárók helyzete, átalakítása is legegyszerűbben a homlokzatokon kutat-
ható. A nyílások fölé minden esetben kiváltás kerül. Ez alól csak a kőkeretes nyí-
lások lehetnek kivételek, de inkább csak abban az esetben, ha azokat kváderkő
falazatba helyezték be. A törtkő-falazatokban és a téglafalazatokban a nyílások
felett általában téglaáthidalást (gurtni) alkalmaztak. (Faszerkezetű épületeknél fa-
gerenda alkotja az áthidaló szerkezetet, fa áthidalás melléképületeknél és keskeny
nyílásoknál gyakran előfordulhat.) Törtkő-falazatok esetében részben megmunkált
kövekből falazott kő áthidalás is elképzelhető.
Amennyiben nyílások áthidalása a falazattal egy időben készült a kávákat min-
den esetben előre kifalazták, majd ebbe utólag helyezték be a kő- vagy fatokot.
Az áthidalás általában egy tégla hosszával megegyező magasságú, ahol az ívben
– rendszerint szegmensívben, de lehet félkör- és kosárív is – helyezték el a téglá-
kat. A nyílás méretei az áthidalás méretét is meghatározza, ahogy a 18. század
közepétől egyre növekszik a nyílások szélessége, ezzel párhuzamosan nő az áthi-
dalások magassága. A 19. századra a magas, legalább 45 cm-es áthidalás válik
általánossá. A kőtokoknál azonban gyakran csak féltégla magasságú áthidalást/
teherhárítást alkalmaztak.
A nyílások befalazása vagy átalakítása általában jól követhető a falszövetben,
persze mint mindenre, erre is vannak ellenpéldák. A vasvári domonkos templom
homlokzatán a teljes vakolatleverés és állványbontás után, csak súrlófényben tűnt
elő – a szokástól eltérően az északi homlokzaton kialakított – a teljesen elfalazott
13. századi bélletes kapu.
Évszázados tendencia a nyílások megnövelése, mind magassági, mind széles-
ségi méretben, majd a 19. század második felétől az egyrétegű nyílások kétrétegű-
vé válása, valamint a kapcsolt gerébtok (azaz csak befelé nyíló ablakszárnyak, a
ki-be nyíló pallótokos szárnyak helyett) alkalmazása. A méretváltoztatás általában
a környező falszövet megvésésével – sok esetben az áthidalás alsó fele is áldozatul
esik ennek – és az új tok behelyezése utáni „kiproknizással”, azaz téglatörmelékkel
való kitöltésével jár. A nyílás nagyobbításoknál, főként az utcai homlokzatok eseté-
ben vizsgálni kell azt a lehetőséget, hogy az új, nagyobb nyílás kialakítása során
nem került-e kiemelésre egy korábbi kőkeret. Mérlegelendő az épület, a nyílás át-
alakításának, tokjának kora; megállapítása azonban csak akkor válik bizonyossá,
ha maradt olyan felület a bővítés után, ahol a kőkeret lenyomata megfigyelhető.
161
A történeti homlokzatokon a különböző függőleges és vízszintes tagoló elemek

(párkányok, lizénák, pilaszterek stb.), valamint a nyílás körüli keretelések (könyök-
lő, szemöldök), általában a felmenő fallal együtt felfalazottak, vakolatból kihúzottak
vagy kőből faragottak (ezeket a kőtokokhoz hasonlóan helyezték be a homlokzatba).
A tagolóelemek kifalazását és vakolását felváltva használták akár egy homlokzaton
belül. A falkutatás során gyakran előfordul, hogy az azonos építési periódusban
épült tagolóelem az egyik homlokzaton vagy homlokzati szakaszon falazott, a má-
siknál pedig csak vakolatból kihúzott, amelyből – ha a habarcsok anyaga nem len-
ne azonos – levonható lenne az a következtetés, hogy a tagozatok eltérő időben,
periódusban készültek. Rábakovácsi kis méretű, téglalap alaprajzú kastélya egy
építési periódusban épült 1750-ben, mégis az északi oldalon, ahol a tagozatok a
legnagyobb időjárás okozta rongálásnak vannak kitéve, nem falazták ki a főpár-
kányt, míg a többi három oldalon falazott volt.70
A homlokzatokban gyakran megtalálhatók az építési állványlyukak közel szabá-
lyos rendszere. Az épület falaival együtt emelkedő állványok vízszintes bekötései
együtt készültek az emelkedő falakkal, majd kiszedték vagy lefűrészelték a geren-
dát és féltéglával lezárták a lyukakat, amelyben a gerenda korhadt részei gyakran
megtalálhatók.
4. Belső terek
A falkutatás során a legnehezebb feladat az épületbelsőkben valamilyen feltétele-
zett, de már elbontott fal, megszüntetett szerkezet hiányának bizonyítása, a külön-
böző típusú negatív lenyomat azonosítása és értelmezése. A befalazott nyílásoknál
annak közelítőleges méretét meg lehet határozni, ha megmaradt áthidalásának,
kávájának töredéke, azonban a tokot és szerkezetet csak valószínűsíteni lehet, jó
esetben az adott épület fennmaradt, hasonló nyílásai alapján. Az ablakok ajtóvá
átalakítása során a nyílás általában alacsonyabbá válik, új kiváltás készül felette, és
a parapet kibontásra kerül. Az ablakok alatti tömör falazású parapetek is megszűn-
hetnek nem csak az ajtóvá átalakítás során, hanem az ablak szerkezetének cseréje
és korszerűsítése révén.
A kutatás során az alaprajz periodizációjának elsődleges forrása a falsarkok csat-
lakozása, azok egymáshoz való kapcsolódása, kötése. Az elbontott fő- és válaszfa-
lak bekötéseinek helye, szélessége is azonosítható a felmenő falakban, szerencsés
esetben iránya is meghatározható a szemben lévő fal megfelelő ponton lévő elbontott
70
Haris Andrea: A rábakovácsi kastély – egy középnemesi reprezentáció 1750-ből. Műemlékvédelem 59 (2015)
254–264.
162
bekötéséből vagy a helyiségek

burkolatának esetleges bontá-
sa, feltöltések (akár a boltozatok
felett is) kitermelése során előke-
rülő, a járószint alatt megmaradt
maradványokból. A visszabontott
homlokzati falak feltárásához ré-
gészeti módszerek szükségesek.
Szintén csak a feltöltések
eltávolításával lehet feltárni
az épület szintmagasságának
jelentős változását, amelyre
a homlokzat kutatása során
az eltérő szintmagasságban
talált – használaton kívüli, be-
falazott – nyílásrendszer is
utal. (13. kép) A 18. századi,
kétemeletes egri minorita ko-
lostor 1909-es átépítése során
háromemeletessé vált. A vál-
toztatást nem ráépítéssel érték 13. kép Vasvár, domonkos kolostor, nyugati szárny a
el – az épület főpárkány- és ge- 13. századi dormitorium középkori résablakai és barokk
rincmagassága nem módosult ablakok, 2006 (Fotó: Haris Andrea)
–, hanem az egykori pince és

földszint födémrendszerét építették át. A pince boltozatát bedöntötték, és az utcai
járószint alatt betömedékelték. A korábbi magas földszintet két szintre osztották, a
felső része első emeletté vált, míg az alsó részéhez, az újonnan létrejött földszinthez
hozzácsatolták az egykori pince terének felső részét.
A falak és a boltozatok egyidejűségét vagy eltérő periódusban történt megépí-
tését a falazóanyag és a habarcsok összehasonlítása igazolja elsősorban, mivel a
boltozatok vállának és homlokívének helyét, fészkét kialakítják a felmenő falak fala-
zása során, és a szerkezetek maguk csak az építkezés második fázisában készül-
nek el. (14. kép) A boltozatok lebontása után a vállak és homlokívek elfaragott és
téglatörmelékkel betömködött felületei tárhatók fel, egy dongaboltozatos helyiség
esetében például egy, a helyiség két párhuzamos falán végighúzódó vízszintes
sávként, amely felett az eltérő falazás mutathatja az elbontott boltozatot.
A lépcsők, lépcsőházak átalakítása, korábbiak azonosítása a falkutatás egyik
legbonyolultabb feladata, és be kell vallani, hogy egy alapos, körültekintő kutatás
163
14. kép. Tata, r. k. templom, padlástér, kifalazott, de meg nem épült boltozat szerkezeti
maradványai, 2018 (Fotó: Haris Andrea)
ellenére sem mindig hozza meg az elvárt, egyértelmű eredményt. A korai korszakok
faszerkezetes lépcsőiből legfeljebb csak a gerendák bekötésének helyét, fészkét
lehet azonosítani, szélességére, irányára csak következtetni lehet. A falazott több
karú vagy húzott, boltozott lépcsőházaknál az átalakítás során szinte bizonyosan
elbontódik, jelentősen átalakul valamelyik fontos szerkezeti elem – határoló fal,
orsótér, pillér, pihenők szintviszonyai –, ami megnehezíti az azonosítást. Egysze-
rűbb a kutatás, ha az egykori lépcsőház terébe helyiségek épültek be, könnyeb-
ben meghatározható nyomai maradnak a korábbi pihenőszinteknek, boltozatoknak
vagy lépcsővezetésnek, azonban ha ugyanott egy új lépcső készül, akkor a korábbi
szerkezet azonosítása érdekében lényegében el kellene bontani ezt a lépcsőházat,
valamint alapfeltárást is végezni, amely csak a lépcsőház komoly statikai problémái
miatti elbontás esetében valósulhat meg. A veszprémi Dubniczay-házban azonban
a 20. század elején átalakított lépcsőház oldalfalain jól kiszerkeszthetően meg lehe-
tett találni a két korábbi, más rendszerű lépcsőházhoz tartozó nyomokat.71
71
G. Lászay Judit: A veszprémi Dubniczay ház műemléki kutatása és annak hatása az épület újjászületésére.
Műemlékvédelem 51 (2007) 94–106.
164
Az épületek rejtett, a kutatás

előtt nem látható fűtésrendsze-
rének feltárásához a főfalakban,
azok csatlakozásánál kialakított
fűtőjáratok, kémények vagy a
padláson sokszor csak vis�-
szabontott csonkjaiban látható
kémények adhatják a kiindulási
pontot, amelyek általában meg-
jelennek a felmérési rajzokon is.
A kályhák, kandallók, szabad-
kéményes tűzhelyek stb. alapraj-
zi elhelyezkedését elsősorban
az épület építési kora, típusa
határozza meg. A 18. századtól
általánossá váló kívül fűtős kály-
hák helye a sarokban álló íves
alaprajzú és félköríves lezárású
kályhafülkékben volt – amelyet a
15. kép. Tótvázsony, Oroszy-kúria (majd református későbbiekben gyakran befalaz-
paplak) alaprajza, a déli traktusok közötti 1790 körülre tak és derékszögű sarokká ala-
datálható fűtőjárattal kítottak át, ezekhez a folyosókon
(Felmérés: H. Nándori Klára, 1990; kőkeretes, vasajtókkal ellátott
rajz: Ivicsics Péter, 2016)
fűtőnyílások vagy a helyiségcso-
portokhoz kialakított belső, zárt fűtőjáratok tartoztak. (15–16. kép) A kandallók tradici-
onális helye a helyiség egyik határoló falának közepén volt.
A szondázó restaurátori kutatás gyakorta nem talál falfestést például egy barokk
kastélyban, pedig a vakolatok nem pusztultak el, nem cserélődtek ki a helyiségekben.
Ebben az esetben szinte bizonyos, hogy tapéta, pannó, faburkolat (boiserie) fedte a
falakat. A tapétához mindig tartozott egy lábazati, kb. 60 cm magas faburkolat (lam-
béria), amelynek rögzítő lécei (stafli) sokszor benn maradtak a falazatban, valamint a
faburkolat bekötési helyei, lécei is megtalálhatók. A tapétát, pannót apró kis szögekkel
feszítették rá egy külön lécre, de előfordul, hogy közvetlenül a falra szögezték. A staflik,
szögek szerencsés esetben még némi vászon-, szövetmaradványt is megőrizhettek,
amely segítséget nyújthat a helyiség burkolatának meghatározásához.
Szintén csak lenyomata árulhatja el a gazdag polgárházakban vagy várakban a
középkori lakótereket burkoló faburkolatot (Blockwerk), amelynek boronafalas vagy
deszkafalas megoldása a falszerkezettől önálló megoldású volt. A kutatások alap-
165
ján gazdag, lépcsőzetes kikép-

zésű, homlokzati ablakcsoport
kapcsolódott hozzájuk és a te-
ret fa dongaboltozattal fedték.72
Szinte minden korban épí-
tettek falba süllyesztett fülkéket.
Ezeknek legszebb példái a ha-
zai falkutatás hajnalán, az 1950–
1960-as években feltárt gótikus
ülőfülkék a polgárvárosok ka-
pualjaiban és a templomokban;
valamint a templomok falba sül�-
lyesztett vagy a falhoz tapadó
szentségházai, sok esetben
gazdagon faragott kereteléssel.
Kisebb, tárolásra használatos,
szemmagasságban kialakított
fali fülkék gyakran részei a lakó-
épületeknek, elsősorban kony-
hák, lakószobák, pincegádorok
tartozékaként.
A falkutatás során mindig
előkerülnek olyan jelenségek,
amelyek az adott épület egyedi
16. kép. Tótvázsony, Oroszy-kúria (majd református
funkciójából – pl. ipari haszno-
paplak), öt helyiséget megközelítő fűtőjárat, 2016
(Fotó: Haris Andrea) sítás: malom, sörfőző, magtár
stb. – lehet megfejteni, valamint
„rejtélyes” jelenségek, amelyre
a kor szokásai adhatnak magyarázatot. Dávid Ferenc a gödöllői kastély déli oldal-
szárnyában a szobák és a folyosók között kis méretű, téglalap alakú nyílásokat – a
fűtőnyílásoknál sokkal kisebb nyílásokat – tárt fel helyiségenkénti szabályos rend-
szerben, a padlóvonallal közel azonos magasságában. Funkciójukat az éjjeli edé-
nyek kiadásának helyeként határozta meg.
Dávid 1970. i. m. 117–120; Cs. Dobrovits Dorottya – Erdei Ferenc: A székesfehérvári Zalka Máté u. 6. számú
72
ház kutatása és helyreállítása. Magyar Műemlékvédelem 9 (1984) 145–146.
166
A fennálló épület felmenő falaihoz képest eltérő alaprajzi rendszerű épület, egy
korábbi szilárd anyagú,73 netán faszerkezetes épület feltárására nagyon kevés
esetben nyílik lehetőség, még akkor is, ha feltételezhető, hogy a fennálló épületnek
előzményei lehetnek. Egy sűrűn beépített városi szövetben, ahol az utcaszerkezet
és telekosztás évszázadok óta megszilárdult, így például Sopron belvárosában,
bizonyos, hogy a telken még egy gótikus épületnek is lehetnek ma már nem látható
előzményei.74 A későbbi alapozások, pinceépítések az esetek nagy részében eltün-
tették a csak a régészet klasszikus módszereivel – azaz szakszerű földkiemelés-
sel – feltárható jelenségeket, főként a cölöplyukakat, a gerendarácsok lenyomatait,
továbbá az épületen belül megtartandó burkolatok is megakadályozhatják az ilyen
típusú munkát. A legtöbb esetben azonban lehetőség sem nyílik arra, hogy a kutató
az épület történetében eddig „leásson”.75 A gyulai kastélynál azonban mód volt
arra, hogy az épület belsőben feltárásra kerüljön a török kori várárok faszerkezetes
rendszerének egy része, valamint a kastély helyén álló, de attól eltérő tengelyű,
méretű és rendszerű 18. század eleji épület.76 A középkori eredetű és azokból csak
egy-egy falszakaszt vagy téregységet (szentélyt) megtartó templomaink esetében
már több ilyen típusú feltárás történt, amely sok esetben a mai templom terének
teljes régészeti feltárását jelentette, és így már nem a klasszikus falkutatás feladat-
körébe tartozik, még ha időnként túllép a régészet által kutatott 1711-es felső ha-
tárnál, és a régészet, valamint a falkutatás eredményei csak együtt értelmezhetők,
értelmezendők.
V. Vizuális jelenségek verbalizációja – leírás

Az épületek – ahogyan a műtárgyak – leírásának műfaja történetileg elsősorban a
középkori, reneszánsz és barokk inventáriumokban gyökerezik, és akkori szerepét,
fontosságát a műtárgyak és ingatlanok azonosíthatósága indokolta, tehát alapvető-
en a tulajdonosi szempontok. Az épületleírás, mint a dokumentálás egyik alappillére
73
Szilárd anyagúnak – a történeti, elsősorban latin szóhasználat alapján – az erős, a kőből, téglából épült épü-
leteket tekintjük
74
Egy pápai lakóháznál sikerült feltárni az épület késő középkori előzményére, egy faszerkezetű házra utaló jelen-
ségeket. Haris Andrea: A pápai Kenessey-Szondy ház építéstörténete. Pápai Múzeumi Értesítő 1 (1988) 140.
75
A történeti belvárosokban, elsősorban a római kori előzményekkel is rendelkező Sopronban végeztek a fal-
kutatáshoz és a műemlékes munkákhoz szorosan kapcsolódó feltárásokat. Erről ld. összefoglalóan: Gömöri
János: Scarbantia maradványai a soproni Fő téren és körzetében. Régészeti kutatások 1971 és 2003 között.
Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára. Szerk. Szentesi Edit, Mentényi Klára, Simon Anna. Budapest,
2013, I, 213–224.
76
Gere László: A gyulai Almásy-kastély alatt feltárt 18. századi ház leírása a régészeti eredmények alapján.
Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. Kastélytörténet – kiállításvezető – érdekességek. Szerk. Virág Zsolt.
Gyula, 2015, 103–109.
167
a 19. század végétől válik kiemelt fontosságúvá, az építészeti felmérés mellett. A do-
kumentációs technikák fejlődése nyomán, a fotózástól a digitális felmérésig a műle-
írás, úgy tűnik, az elmúlt mintegy száz évben vesztett jelentőségéből, mindazonáltal
az épületkutatás fontos eszköze maradt, nemcsak az építészeti részletek, műformák
rögzítése, hanem az építéstörténeti jelenségek értelmezése tekintetében is.
A vizuális jelenségek szóbeli megfogalmazása ugyanis megköveteli a jelensé-
gek értelmezését is, amelyre egy fotó, digitális felmérés csak korlátozottan alkal-
mas. A leírás, mint kutatási módszer különösen fontos romos épületek esetében,
ahol a maradványok olyan töredéknyi információt (vésőnyomok, lefaragások, va-
kolat- és festésmaradványok) hordozhatnak, amely jelenségek verbalizációja és
ezen keresztül értelmezése meghatározható lehet az adott épület építéstörténeté-
nek kibontása tekintetében. Mindez ugyanúgy érvényes a falszövet, a vakolat- és
a festésrétegek leírására is, amelyek esetében sokszor csak a vizuális megfigye-
léssel – majd, ha van rá lehetőség laboratóriumi vizsgálatokkal – és leírással lehet
rögzíteni a jelenségeket.
A verbalizációnak, az értelmezés mellett, a legnagyobb kihívása az egyértelmű,
pontos fogalmazás. A falkutatás számára jelenleg nem áll rendelkezésre mindent
lefedő szakszókincs, szakszótára nem létezik. A hazai szakirodalom legutoljára az
1961-ben, a Művészettörténeti ABC-vel − párhuzamosan műemléki topográfiák,
művész monográfiák stb. megjelenésével − alkotott szakszótárt, benne jól körülha-
tárolt terminus technikusokkal.77 A később megjelent hasonló jellegű kiadványok78
az 1961-es mű különböző, a műemlékvédelemre, építészetre szűkített tematikájú
feldolgozásai és részleges kibővítései voltak. A több mint félévszázad alatt, pár-
huzamosan az új kutatási feladatokkal (falkutatás), új szavak, fogalmak keletkez-
tek, sokszor ugyanannak a tárgynak, jelenségnek a szöveges rögzítésére eltérő
formában/megoldással, amelyek egységesítése, definiálása, szótárba foglalása a
további feladatok közé tartozik.
77
Művészettörténeti ABC. Szerk. Molnár Albert, Németh Lajos, Voit Pál. Budapest, 1961.
78
Pl.: Zádor Anna: Építészeti szakszótár. Budapest, 1984; Gerő László: Magyar műemlékvédelmi ABC. Buda-
pest, 1984.
168
A RÉ GÉ SZ E TI Á S AT Á S É S A FA LK U TAT Á S K A PC SO LATA
Koppány András
Az alábbiakban alapvetően a falkutatás oldaláról és szempontjaiból kívánom vizs-

gálni a régészettel való viszonyt, amely egyszerre elkülönülő és szinte szétbogoz-
hatatlanul egybefonódó.1 Így, amikor kutatásról beszélek, mindig egy rom vagy ép
történeti/műemlék épület, épületegyüttes és közvetlenül az épülethez szervesen
kapcsolódó történeti környezet kutatásáról van szó. Vizsgálódásom nem a teljes-
ségre kíván törekedni, hanem közös szakmai gondolkodásra, ha szükséges értel-
mes vitára invitálni, amely a szakmai tanulságokon túl talán a jogalkotásban részt
vevő kollégák számára is tanulságos lehet.
A műemlék épületek és környezetük kutatása során alkalmazott kutatási módról
szóló hivatalos és tudományos közbeszéd elkülöníti egymástól a régészeti kutatást
és a falkutatást, mint módszert. De nemcsak a diskurzus, hanem a jogi szabályozás
és az egyetemi képzés akarva-akaratlan részben maga is különbséget tesz a két
kutatási módszer között, miközben felismerve kapcsolódásukat, mind a jogalkotó,
mind az oktatás áthidaló megoldásokkal próbálkozik. E próbálkozásban szakmai
szempontból úgy tűnik, jelenleg a jogalkotó van inkább lemaradásban.
Legelőször a megnevezés kapcsán tehető észrevétel, mivel a hivatalos és „hét-
köznapi” szakmai beszédben párhuzamosan több variáció is létezik, felvetődik:
úgymint épületkutatás, építészettörténeti kutatás, falkutatás, épületrégészet (de
említhetnénk a 19. század végi műrégészet fogalmát is). Miközben arról, hogy mi a
jobb, a tevékenységet pontosabban lefedő megnevezés, érdemes elgondolkodni.
A jelen írásban maradok az érvényes jogi szabályozás2 szóhasználatánál.3
Ehhez a régészet kapcsán csak annyi tehető hozzá, hogy egyrészt a jogi sza-
bályzás ismeri az Előzetes Régészeti Dokumentáció (ERD) fogalmát, amely elkészí-
tésének módját is részletesen meghatározza.4 Az ERD egyes részeiben, hasonlóan
az Építéstörténeti Tudományos Dokumentációhoz (ÉTD), áttekinti az adott ásatási
területről való összes előzetes írott és képi forrást, ismeretet, adatot − meghatározott
1
Köszönöm Fullár Zoltán, Hegyi Dóra és Nádai Zsófia régész kollégáimnak, valamint e kötet szerzőinek szakmai
észrevételeiket, felvetéseiket, amelyeket megpróbáltam hasznosítani cikkem szövegébe.
2
A jogi szabályzásról részletes tanulmány olvasható jelen kötetben: Fülöp András: Jogszabályok, falak, kutatók.
A falkutatás jogi hátterének két évtizede.
3
Ld.: a fogalom és módszer történetéről jelen kötetben: Lővei Pál: A falkutatási módszer vázlatos története
Magyarországon.
4
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról, 37–40. §
169
esetben helyszíni kutatást is végez −, és mind ezek alapján kutatási, sőt finanszíro-
zási javaslatokat is tesz. Bár ez utóbbira egy építéstörténeti dokumentáció nem tér
ki, mégis például egy romvár esetén a részletes ERD-ben foglaltak szükségképpen
ki kell, hogy terjedjenek a rom felmenő falazataira, azok értelmezésére, mint ahogy
egy várromról készült építéstörténeti dokumentáció − amennyiben a várban ásatás
történt − részletesen kell, hogy tárgyalja az annak során szerzett építéstörténeti
ismereteket. Másrészt a vonatkozó szabályzás olyan konkrét, a régészetre vonat-
kozó előírást is tartalmaz, mint: „A régészeti feladatellátás költségeire alkalmazható
legmagasabb hatósági árak”,5 vagy, hogy a beruházóval való költségelszámolás
– akinek tervezett tevékenysége miatt történik a kutatás – alapja a régészetileg po-
zitív, azaz régészeti korú, régészeti értéket tartalmazó rétegek (ezekről lásd alább).6
Ilyen konkrét szabályzás a falkutatásnál még csak fel sem vetődik.
A felsőoktatás területén – bár több egyetem művészettörténész, régész és épí-
tész képzésében7 is szerepel épületkutatással, falkutatással foglalkozó óra vagy
éppen műemlékvédelmi szakirány – alapvető eltérések mutatkoznak. Míg a régé-
szet mint tanszék, mint egyetemi intézet, diplomát adó szakirányként létezik, addig
a falkutatást, épületkutatást, önálló diplomát adó szakirányként sehol sem oktatják.
Eltérés mutatkozik abban is, hogy míg a régészet oktatása a képzés során a 18. szá-
zad legelejéig oktat történelmet, anyagi kultúrát, művelődéstörténetet és érintőle-
gesen művészettörténetet, építészettörténetet; addig a falkutatás kronologikusan
a 20. századig terjedő objektumokkal, építményekkel, épületekkel is foglalkozik.
Teszi ezt a régészetoktatás azért is, mivel a 2001. évi LXIV. törvény meghatározása
szerint a régészeti örökség tárgya minden olyan emberi alkotás, tárgy, objektum,
épület, amely 1711 előtt készült.
Mind ezek alapján joggal vetődik fel a kérdés, hogy amikor nem régészeti korú,
de csak régészeti módszerrel feltárható jelenségek, épületrészek is találhatóak egy
épület és környezete kutatása során, azok feltárását és – ami még fontosabb – az
értelmezését ki fogja elvégezni. Amennyiben régészeti lelőhelyről van szó, nyilván
az ásatási engedéllyel bíró régésznek kéne, jóllehet számára negatív a lelőhely (hi-
szen nem tartalmaz régészeti értéket), és ráadásul a kutatás pénzügyi elszámolá-
5
Uo., 8. melléklet.
6
A régészeti feladatmeghatározások konkrétságára jó példa a Kormányrendelet 53. § (1) a) pontjában megfo-
galmazott rendelkezés, amely szerint: minden 30 cm mélységet meghaladó földmunka, tereprendezés, depó,
feltöltés, töltés létesítése védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen hatósági engedélyköteles.
7
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Építészettörténeti és Műemléki
Tanszék oktatásában két félévben; az Eötvös Loránd Tudományegyetem , a Pázmány Péter Katolikus Egye-
tem és a Károli Gáspár Református Egyetemen a művészettörténet szak MA kurzusainak műemlékvédelem
szakirányán történik falkutatás oktatás.
170
Koppány András • A régészeti ásatás és a falkutatás kapcsolata
sának alapja is a régészetileg pozitív rétegek, így kérdés, feladata-e, hogy akár egy
20. század eleji jelenségsort, objektumot, épített részletet is részletesen vizsgáljon,
dokumentáljon, sőt értelmezzen is az adott kor tágabb kulturális, művelődéstörté-
neti összefüggésében.
Mi történik akkor, ha nem régészeti lelőhely a terület? Sőt a régészeti módszerrel
végzett feltárás során sem kerül elő régészeti korú objektum és/vagy leletanyag. Mégis
a kutatás módszertana megköveteli az ásatási gyakorlatban való tapasztalatot. Olyan
kérdések ezek, amelyekre adandó szakmai és jogi válaszok még váratnak magukra.
További kérdést vet fel, hogy amíg egy régészeti ásatáson ismert és a minden-
napi gyakorlat része az a módszer, hogy a feltárt és részletesen dokumentált épített
struktúra teljes elbontásra kerül, hogy az alatta kronologikusan korábbi jelenségek
teljesen feltárhatóak legyenek, hiszen azok a feltárás okául szolgáló kivitelezés so-
rán megsemmisülnek, addig a falkutatás, épületkutatás ismer egy olyan, minden
kutatásánál kikerülhetetlenül megjelenő és korlátozó fogalmat, amellyel a régészet
sokkal ritkábban, avagy egyáltalán nem találkozik: a műemléki érték, mint meg-
tartandó épített, beépített részlet fogalmát. Ami ugyanis műemléki érték – amit az
Építéstörténeti Tudományos Dokumentációban, annak is az értékleltár részében8
rögzíteni kell –, az elvben nem bontható el, hanem megőrzendő, még akkor is, ha
alatta legalább olyan értékes – ha nem értékesebb – feltárandó részletek találha-
tók. Kivétel természetesen mindkét kutatási gyakorlatban van. A régészeti ásatás
esetében a 68/2018. Korm. rendelet 46. §-a ezt konkrétan meg is határozza, amikor
elrendeli, hogy egy feltárás során eredeti összefüggésében megmaradt régészeti
emlék előkerülésénél azt a hatóságnak be kell jelenteni, az pedig dönt az állag-
megóvásról, helyszíni megtartásról, esetleg áthelyezésről. Elmulasztja azonban a
szabályzás azt a lehetőséget felvetni, hogy az a bizonyos régészeti emlék egyben
műemléki érték is lehet. Igaz, ha önmagában áll, akkor előbb műemlékké kéne nyil-
vánítani, ha azonban egy fennálló vagy éppen rom műemlék szerves tartozéka,
akkor még ha nem is volt ismert a maga anyagi valójában, mivel elválaszthatat-
lanul kapcsolódik egy már létező műemlékhez (műemléki értékhez), falkutatással
is vizsgálandó, és ennek esetleges elmaradása szakmai hiba lenne. Itt vethető fel
az a kérdés: ha egy műemléki értékhez, addig ismeretlen, ám hozzá „szervesen”
kapcsolódó folytatás tárul fel bármily módon, az maga is műemléki értékké válik-e
attól, hogy vele egybefüggő része korábban az volt?
Léteznek azonban további sajátos helyzetek is. Ilyen például az épített történeti
boltozatok feletti feltöltések, mint egészen speciális esetek. Feltöltésen a boltozat
és a padló közötti réteget értjük, ami gyakran jelentős vastagságú, ötven–nyolcvan
8
Ld.: a 68/2018. Korm. rendelet 5. mellékletében foglaltakat.
171
vagy még ennél is több centiméter magasságú. Elképzelhető, hogy maga a feltöl-
tés karakteresen és periodizálhatóan rétegződik, objektumokat, építményrészeket
– például padlókat, visszabontott falakat, fűtőberendezéseket – tartalmaz, mindezt
az első emelet járószintjének magasságában. Ennek feltárása régészet? És ha a
boltozat maga, amely felett a rétegződés elhelyezkedik, 18. század közepi és réteg-
ződése a 19. századig datálható, és egyetlen részletében sem régészeti örökség?
Mi a helyzet – ha van – a leletanyaggal? Az mindenesetre kijelenthető, hogy egy
ilyen rétegsor feltárandó, dokumentálandó, értelmezendő az egész épület falaza-
tainak és részleteinek teljes ismeretében, azaz egy falkutatás keretében a régészet
módszereivel. Annál is inkább mivel, ha egy értékes és teljes falfelületre kiterjedő
freskó található a falazaton, úgy az falkutatással nem vizsgálható, ám a freskó csak
a padlóvonalig fut, és a padló alatt sokszor még található annyi falfelület a boltoza-
ti feltöltés elbontását követően, amelyen néhány, a falstruktúrára vonatkozó kutatói
megfigyelés megtehető.
Sajátos helyzetet jelent a történeti kertek kutatása is. Többségük 18–19. századi.
Föld alatti részeik csak régészeti módszerrel tárhatók fel, miközben a konkrét ob-
jektumok, struktúrák, építmények itt sem képeznek régészeti örökséget.9 E kertek-
ben gyakorta felszíni építmények vagy romjaik is állnak – hidak, támfalak, lépcsők,
forrásfoglalatok, grották –, amelyek sokszor önmagukban nem is élveznek műemlé-
ki védelmet, hanem csak a történeti kert részeiként. Ezek kutatása csak a falkutatás
módszerével lehetséges. A jogi szabályozás a történeti kertek helyszíni kutatásának
ezen összetett voltára nem reflektál, és fel sem veti annak lehetőségét, hogy egy
történeti kert kutatásába falkutatásra jogosult szakértőt bevonjon.10
Végül különbség, hogy falkutatás esetén a kormányrendelet előírja, hogy a ku-
tatónak szakértői javaslatot kell tennie kutatása tárgya, tehát az adott épület védett
műemléki értékeinek megőrzésére és fenntartására, lényegében a helyreállítás mi-
kéntjére. E munkafázis során, optimális esetben, a falkutató folyamatosan konzultál
az adott műemléket tervező építésszel, építészekkel (szerencsés esetben ez már a
falkutatás helyszíni folyamata során megkezdődik), és ily módon differenciált mér-
tékben, de maga is részt vesz az adott épület végső, helyreállított formájának ki-
alakításában, egyes részletek (homlokzati architektúra, műrészletek, nyílásrendszer
kialakítása, külső és belső vakolatszínezés, stb.) konkrét meghatározásában. Egy
régészeti feltárásnál ilyen jellegű szakmai munkarész ritkán fordul elő, elsősorban
9
Amennyiben a kert régészeti lelőhelyen fekszik itt is a feltáró régész feladata lenne, hogy a számára régésze-
tileg negatív tartamú rétegeket kimerítő részleteséggel feltárja, dokumentálja és értelmezze a 18–19. század
kertépítészet kultúrájának ismeretében, de problémát jelentene egy ilyen jellegű kutatás elszámolása.
10
Koppány András: Történeti kertek helyszíni kutatásainak tanulságai. 4D. Tájépítészeti és kertművészeti folyó-
irat 52 (2019) 14–31.
172
városi közegben, illetve műemlékek környezetének kutatásakor (ezen esetekben

épülethez, tehát falkutatáshoz is kapcsolódva), vagy akkor – ahogy azt korábban
említettük –, amikor olyan, eredeti összefüggéseiben megmaradt régészeti emlék
kerül elő, amely megőrzése, konzerválása, helyreállítása indokolt (hivatalos javas-
lattétel csak ez esetben előírt).
A fentebb tárgyaltak ismeretében érdemes röviden áttekinteni a konkrét munka
fázisokat és a terepi gyakorlatot is. A régészeti kutatásra és a falkutatásra olyan
egymást fedő rétegek, jelenségek, struktúrák feltárása a jellemző, amelyek krono-
logikus, történeti viszonyban állnak egymással. A kutatás során pedig, roncsolva e
történeti „rétegeket” – azaz a kutatás tárgyát részben (vagy egészben) elbontva –
és az annak során megfigyelhető összefüggéseket részletesen dokumentálva kerül
sor e történeti viszony, kronológia megállapítására (periodizálására), valamint tá-
gabb összefüggéseit is figyelembe véve értelmezésére.11 Ahhoz, hogy minél részle-
tesebben – egyfajta teljességre törekedve – történjen meg a megismerés, a kutatás
során teljes egészében el kell bontani, el kellene bontani az eredeti részletek egy-
mást fedő „rétegeit”. Egy régészeti feltárás során ez legtöbbször meg is történik,
az adott korszakhoz tartozó jelenségeket feltárják, részletesen dokumentálják, majd
elbontják, hogy hozzáférhessenek az alatta fekvő jelenségekhez, amelyeket szintén
részletesen feltárnak és dokumentálnak; amennyiben további rétegek találhatók,
azt elbontva tovább mélyítenek, ideális esetben az emberi beavatkozástól mentes
altalajig. Különösen igaz ez, ha nagyfelületű beruházásról van szó, hiszen az ásatás
olyankor egy olyan tervhez kapcsolódik, amely valami teljesen újat kíván létrehozni
az adott területen, az altalajig elbontva mindent, ami ott volt.
A falkutatás során azonban mindez így nem lehetséges, egyrészt mert a kuta-
tandó épület történeti szerkezete nem bontható meg (hiszen az annak pusztulását
– összeomlását – eredményezné), másrészt az egymást fedő „rétegződés” önma-
gában értékes (műemléki érték), és a felsőbb részletek sok esetben nem bonthatók
el teljesen csupán azért, hogy az alatta levő régebbit megismerjük. A falkutatás
módszere – minden indokolt roncsolás és bontás mellett – ezért szükségképpen
önkorlátozóbb. Bármennyire is izgalmas, érdekes és kívánatos volna például egy
épület teljes barokk periódusának elbontása, az alóla kivillanó mégoly színpom-
pásnak is ígérkező reneszánsz periódus minden részletre kiterjedő megismerése
érdekében, nyilvánvaló, hogy ez nem tehető meg és a falkutató szakembernek tu-
domásul kell vennie, hogy az adott épület korszakait nem ismerheti meg azonos
mélységgel. Nem lehet az „altalajig” vizsgálódni, hiszen az a teljes épület maradék-
11
A régészeti rétegtant ld.: Edward Harris: A régészeti rétegtan alapelvei. 2. kiad. Ford. Szilágyi Katalin. Buda-
pest, 2010.
173
talan elbontását jelentené a megismerés érdekében. Ismételten hangsúlyozandó

azonban, hogy a falkutatáskor is sor kerül bontásra, roncsolásra, történeti részek el-
bontására, befalazások kibontására, a szükséges és jobb megismerés érdekében.
A kutatás során használt konkrét módszer, falkutató sávok és nagyobb felületű
kutatóablakok nyitása összevethető az árkok és szelvények rendszerével, és mind-
két kutatási formánál lehet ezt a legkülönféleképpen alkalmazni: merev statikus
rendben, vagy a feltáruló jelenségekhez igazodva, az előzetes ismeretek figyelem-
bevételével. A kutatás tárgyáról való előzetes ismereteink, forrásaink tükrében, ahol
nyilván jelentős előnyt jelent, ha részletes képi forrásanyag – valós tervrajzok – állnak
rendelkezésre, mindkét esetben viszonylag pontosan rá lehet kutatni a feltételezett
konkrétumokra. A képi forrásanyag sajátossága, hogy elsősorban építészeti terv
szinten kevés középkori és ugrásszerűen több és több újkori forrás maradt fenn.
Segítséget nyújt, nyújthat a műszeres, a rétegződéseket feltárni kívánó mérés is,
amely jelenleg a régészetben bevett és alapvetően hasznos gyakorlat, ám a falku-
tatásban, bár történtek rá kísérletek, nem kidolgozott módszer.
Az egymást vágó, egymásra rakódó rétegződések bontásánál, dokumentá-
lásánál nem is a hasonlóság-különbözőség a fontos (hiszen például az egymást
többszörösen vágó gödörsor régészeti feltárásának módja igencsak hasonló az
egymást vágó ablakok falkutatásának módjához), hanem hogy a rétegek – járószint
alatt és felett, vízszintesen és függőlegesen, akár ásatás, akár falkutatás vizsgálja
őket – hogyan kapcsolódnak; viszonyuk, részleteik hogyan segítik az adott épület-
rész értelmezését, a nagyobb összefüggésben, a periodizációkban való elhelye-
zését.12 Mivel egy épület, mint a kutatás kézzelfogható, anyagi valója, sok esetben
szükségképpen strukturáltabb szerkezet, következetes és jellegzetes ismétlődé-
sekkel, szimmetriarendszerrel, architektúrával, annak kutatása, a részletek átlátása,
korszakolása – már csak a falkutatáshoz szükséges építészeti ismeretek nélkülöz-
hetetlensége miatt is – részben eltér a régészeti feltárástól.
A korszakoláshoz, a kutatott részletek időrendjének megállapításához nyújt segít-
séget egy ásatás során a datáló leletanyag, amely igen ritkán falkutatásnál is találha-
tó, ám a korszakolás tekintetében a falkutatásnak eltérő az alapja. Ami a régészetnél
a leletanyag, az a falkutatásnál a műforma (faragott kövek), a jellegzetes falazási
megoldások, a történeti épület-szerkezettan, részletformák – boltozatok, falazati ra-
12
A konkrét bontási munkafolyamat és eszközhasználat kapcsán azért érdemes megjegyezni, hogy teljesen
más egy régészeti réteget ásóval, lapáttal, kézi eszközökkel bontani, mint kalapáccsal, vésővel, szikével egy
épületrész vakolatát, habarcsát, falazatát kutatni.
174
kás módok – kronológiája, téglaméret és -pecsét, habarcs anyagának összetétele,

falfelület festése – annak módja, stílusa, anyaghasználata – és így tovább.13
***
Befejezésképpen négy egyedi példa a régészet és falkutatás kapcsolatáról.

A csobánci vár14 keleti sarkában álló nagy méretű késő középkori torony felmenő
falainak részletes falkutatását követően, néhány évvel később, régészeti ásatásra
is sor került a várudvar felé. Feltételezhető volt, hogy a torony előtt az udvar felé
valamiféle előépítmény vagy lépcső helyezkedhet el a torony omladékrétege alatt,
amely majdnem első emelet magasságig dombként halmozódott fel az udvaron.
A domb régészeti feltárása során egy négyzetes helyiség és hozzá kapcsolódó lép-
cső került elő, igen magas, vakolt felmenő falakkal, téglapadlóval, kályhaalappal,
fali fülkével. Az előkerült, esetenként két méter magas falazatok repedezett vakolat
rétege alól jól látható átépítésre utaló részletek látszottak, így szükségképpen a fa-
lazatok falkutatását is el kellett végezni, szervesen beleillesztve azt a torony már el-
készült falkutatásának eredményébe. A szabadon, épületromként álló egyemeletes
torony és az ásatás során előkerült falrészletek értelmezése, valamint a régészeti
feltárás rétegelemzése együttesen adja e várszakaszról való ismeretünket, amely
nyilvánvalóan tovább fog bővülni, amennyiben folytatódik a vár feltárása. Mindez
módszertanilag nem újdonság, egy falazataiban jelentős magasságban álló rom –
esetünkben egy igen összetett rom épületegyüttes – kutatásához kikerülhetetlenül
szükséges a két kutatási mód ötvözése.15 (1–2. kép)
A sümegi Püspöki palotát16 – amelynek magját, első periódusát egy 17. századi
püspöki kúria adja – alapvetően átépítették, amikor megkezdték a jelenleg is álló
épület kialakítását. E korai épületrész egykori padlószintjei és nyílásrendszere a
későbbi járószint, a padló alatt kb. nyolcvan centiméterrel mélyebben helyezkedett
el. A falkutatás során előkerült befalazott ablaknyílások ezt világosan jelezték, ezért
került sor a pinceboltozat feletti törmelék átvágására. Maga a törmelék az 1750-es
évekre volt datálható, és eltávolítását követően elő is bukkant a 17. századi egyko-
ri téglapadló alapozóhabarcsának lenyomata a hozzá tartozó lefutó vakolt, belső
falsíkokkal együtt. A falkutatás eredményei és az írott források alapján elvégzett
régészeti módszerű feltárás együtt igazolta e korai periódus meglétét. Hasonló fel-
13
Az előkerült, feltárt részletek dokumentálásának módja hasonló, erről ld. jelen kötetben: Feld István: A falkuta-
tás eredményeinek dokumentálása.
14
Hegyi Dóra – Koppány András – Rainer Pál: Kutatások a csobánci várban. Castrum 16 (2013) 29–64.
15
Ez esetben jogosan vethető fel az épületrégészet fogalma.
16
A Püspöki palota több projekthez kapcsolódóan végül 2018-ban fejeződött be a Nemzeti Kastély és Várprog-
ram keretében.
175
1. kép. Csobánc, vár, a késő középkori

torony a feltárás, falkutatás és helyreállítás
után, 2012 (Fotó: Koppány András)
2. kép. Csobánc, vár, a toronyban feltárt

lépcső a helyreállítás után, 2012
(Fotó: Koppány András)
176
3. kép. Sümeg, Püspöki palota, légi felvétel (Fotó: Koppány András)
4. kép. Sümeg, Püspöki palota, a pince feletti 5. kép. Sümeg, Püspöki palota, az emeleti
18–19. századi feltöltés régészeti módszerrel 20. századi fapadló alól kibontott barokk
való átvágása, 2015 (Fotó: Koppány András) téglapadló fektetési habarcsa, a boltozat felett,
2015 (Fotó: Koppány András)l
177
6. kép. Körmend, Batthyány-kastély, a nyugati homlokzat a falkutatás után, 2017

(Fotó: Koppány András)
7. kép. Körmend, Batthyány-kastély, az udvari homlokzaton feltárt részletek ismeretében kialakított

régészeti árok, 2017 (Fotó: Koppány András)
178
tárást végeztünk a teljesen kifestett első emelet 18. századi boltozatai felett. Itt is
előkerültek korábbi, más jellegű padlóra utaló nyomok a sekély feltöltésben, ám
ami fontosabb, hogy a padlóvonal alatt, ahol nem volt festett falfelület a csupasz
falazaton, konkrét falkutatást végezhettünk. (3–5. kép)
A körmendi Batthyány-kastély főépület homlokzatainak és közvetlen környeze-
tük kutatása17 jó példa arra, hogy a régészeti feltárás, a falkutatás és a 18–19. szá-
zadi, a kastély homlokzataival érintkező barokk, majd tájképi kert kutatása miként
végezhető el egymást követően úgy, hogy tulajdonképpen egy kutatócsoport tagjai
– régész, falkutató, kert- és tájépítész, a tervező építészmérnököt is bevonva – irá-
nyítják azt, szakterületüknek megfelelően. A kastély épületegyüttesének főépüle-
téről ismert volt, hogy egy négysaroktornyos középkori várból formálták kastéllyá.
A falkutatás során a főpárkányig beállványozott épület falsíkjain a klasszicista archi
tektúra alól mindenütt „kilátszottak” a korábbi barokk és alatta a késő középkori és
középkori homlokzati képzések, formák részletei. A falkutatás során – törekedve a
különböző korok eredeti vakolatainak megtartására – világossá vált, hogy a kas-
téllyá való átépítéskor jelentősen, esetenként alapvetően megváltoztatták az épü-
let nyílásrendszerét. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezett helyreállítás során a
legutolsó klasszicista korszak architektúrája lesz a kiindulási alap. Így a falkutatás
során elsősorban arra törekedtünk – korlátozva önmagunkat –, hogy minél keve-
sebb roncsolással járó kutatómunkával ismerjük meg az épület történeti részleteit.
A falon feltárt jelenségek természetesen a külső járószintek alá futottak, így a régé-
szeti ásatás árkai részben úgy kerültek kijelölésre, hogy választ kapjunk a falakon
megfigyelt jelenségekre is. Feltárásra és dokumentálásra kerültek korábbi járószin-
tek, elbontott épületrészek és a korábbi alacsonyabb, külső járószinthez igazodó, a
falsíkokon megfigyelhető jelenségek. Ahol pedig a képi forrásanyagból ismert volt,
hogy a történeti kert épített részei közvetlenül a főépületet övezik, azok feltárása és
dokumentálása is megtörtént. (6–7. kép)
A füzérradványi Károlyi-kastély körül elterülő 19. századi tájképi kert úthálózatát,
elbontott kerti épületeit régészeti módszerrel kutattuk.18 A kert szerves részeként
azonban épített emlékek is állnak, amelyek kutatása csak falkutatással ötvözött ré-
gészeti módszerrel történhetett. Tanulságos példája ennek a kert 19. századi tég-
la-kő hídja. A híd a kutatáskor leromlott állapotban volt, de miután járófelületéről
eltávolítottuk a ráhordott vaskos földréteget, és oldala mellől a bemosódott árok is
tisztításra került, előbukkantak épített részei és azok roncsai, így részletesen kutatni
17
A Batthyány kastély külső falkutatására 2017-ben a Nemzeti Kastély és Várprogram keretében került sor.
18
Alföldy Gábor: A füzérradványi Károlyi-kastély parkja. Budapest, 2015; Koppány András: A füzérradványi kas-
télykert kutatása és annak tanulságai. A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 59/1 (2017) 393–400.
179
8. Füzérradvány, kastélykert, híd a kutatás 9. Füzérradvány, kastélykert, az újjáépített híd,

közben, 2012 (Fotó: Koppány András) 2015 (Fotó: Koppány András)
és dokumentálni lehetett az építményt. Régészeti módszer és falkutatás így is ös�-

szekapcsolódik/összekapcsolódhat egy kert, mint összetett, de mégis egységes-
nek tekinthető épített és telepített alkotás esetében. (8–9. kép)
Nyilvánvalónak tűnik, hogy a régészet és a falkutatás kapcsolatáról érdemes és
szükséges még beszélni, szükséges, hogy a jogi szabályozás finomhangolásával a
felvetett problémák valós és szakmai megoldást kapjanak, miközben az is nyilván-
való, hogy kerülni kell a jogi túlszabályozást. Addig is marad – és ez önmagában
is megbecsülésre méltó – a szakemberek közötti szoros együttműködés,19 az igazi
csoportmunka, a közös kutatás egymást inspiráló örömével és hasznával, a régi
épületekről való ismeretünk, tudásunk gyarapítására.
19
A szétesett és kaotikus intézményi struktúrában.
180
A FAL KUTAT Á S E R ED M ÉN Y EINE K DO K U ME NT Á LÁ SA
Feld István
Mivel a történeti épületek tudományos célú vizsgálatának módszertani kérdéseiről

Magyarországon korábban még nem készült átfogó igényű összefoglalás, koránt-
sem meglepő, hogy nem csupán a vonatkozó egyes jogszabályok,1 de a jelen kö-
tet tanulmányai sem használják mindig azonos értelemben az ezzel kapcsolatos
fogalmakat. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy bizonyos hierarchia már meghatározható
a kutatás különböző szintjei vonatkozásában. Az összefoglaló jellegű, talán legjob-
ban az „épületkutatás” szóval fordítható – és az eredeti német mellett számos más
európai nyelvekben is megjelenő – „Bauforschung” kifejezés az egyes épített ob-
jektumokra vonatkozó ismeretanyag összességének megszerzésére utalhat, azaz
az írott és képi források elemzése mellett az adott épület közvetlen vizsgálatából
levont következtetéseket is magába foglalhatja.2 Az utóbbi, tehát a helyszíni ku-
tatás korlátozódhat csupán az építmény részletes megfigyelésére, ezen belül az
értékleltár3 készítésére, annak pontos – az újabban elterjedt megfogalmazás szerint
„alakhű/alakhelyes”4 – felmérésére, de lényegesen biztosabb eredményekkel jár,
ha – a legújabb kormányrendeletben5 már csak „roncsolásos kutatás” néven emlí-
tett – falkutatásra is lehetőség nyílik.
1
Lásd erre jelen kötetben Fülöp András: Jogszabályok, falak, kutatók. A falkutatás jogi hátterének két évtizede
című tanulmányát.
2
Más kérdés, hogy a ma érvényes jogszabályok az „épületkutatás” (vagy a szakértői névjegyzékben „műemléki
falkutatás/épületkutatás”) fogalma alatt csak a szorosan vett falkutatást értik, és az „építéstörténeti tudomá-
nyos dokumentáció” meghatározást alkalmazzák a falkutatás előtt rendelkezésre álló ismeretek összefogla-
lására, miközben az utóbbi megnevezést sokkal inkább az adott épület vonatkozásában elvégzett összes
kutatás eredményeinek összefoglalására lenne indokolt használni. Lásd erre jelen kötetben Fülöp i. m.
3
Az értékleltár szerepe a műemlékvédelemben. Szerk. Bardoly István, Haris Andrea. Budapest, 2018.
4
Lásd a kiterjedt irodalomból: Krähling János – Fekete J. Csaba: A fertődi marionettszínház új értelmezése az
épületkutatás („Bauforschung”) és az alakhű felmérés, mint kutatási módszer alkalmazásával. Építés- Építé-
szettudomány 34 (2006) 5–55; Krähling János: Az alakhű felmérés, mint a hiteles műemléki rekonstrukció
alapja. Reneszánsz látványtár: virtuális utazás a múltba. Kiállítási katalógus és tanulmánykötet. Szerk. Buzás
Gergely, Orosz Krisztina, Vasáros Zsolt, Budapest, 2009, 681–683. Itt kell utalnom arra, hogy a művészettör-
téneti kutatásban már korábban is elterjedt volt az a nézet, hogy az épületek építési korszakainak meghatá-
rozása csak alaprajzi felméréssel is lehetséges. Lásd erre: H. Takács Mariann: Magyarországi udvarházak és
kastélyok (XVI–XVII. század). Budapest, 1970.
5
68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról. Erről bővebben:
Fülöp i. m. a jelen kötetben.
181
Hogy azután magát a falkutatást egyúttal az „épületrégészet” egyik módszeré-

nek is tekintjük-e vagy sem – a másik az ugyancsak a helyszíni vizsgálatok közé
sorolandó ásatás lenne –, választott témám szempontjából nem bír különösebb
jelentőséggel, hiszen aligha tagadható e két vizsgálati forma szoros kapcsolata
és egymást kiegészítő mivolta.6 Az sem cáfolható, hogy a pusztulásukat követően
teljesen föld alá került – nem csupán középkori és újkori, de ugyanúgy római kori
– épületrészek feltárása és vizsgálata során az ásatást végző régész alkalmazza
a falkutatás számos eljárását is.7 Így a fogalmi besorolás hazánkban alapvetően
az illető kutató végzettségének, diplomája bejegyzésének függvénye, hiszen a ma
falkutatásra jogosult művészettörténészek, építészmérnökök, építőművészek, épí-
tőmérnökök és régészek közül csak az utóbbiak végezhetnek – megfelelő feltételek
megléte esetén – ásatást, azaz „klasszikus” régészeti tevékenységet is.8 Kézen-
fekvő ugyanakkor, hogy a nagyobb méretű épületek átfogó kutatására különböző
képzettségű szakemberekből álló munkacsoport jöjjön létre, hiszen így nemcsak
az egyes módszerek alkalmazására vonatkozó eltérő engedélyezési eljárás prob-
lémája oldható meg, de nagyobb a valószínűsége egy összefoglaló tudományos
feldolgozás megszületésének is.
A falkutatás és az ásatás közös vonása emellett az is, hogy alkalmazásuk kiter-
jedését és mélységét egy történeti épület esetében mindig a tervezett építészeti
beavatkozás mértéke és annak célkitűzése határozza meg.9 Az „öncélú” tudomá-
6
Saját álláspontomra lásd: Feld István: Kutatás-dokumentálás-rekonstrukció. Műemlékvédelmi Szemle 9
(1999) 27, 47: 4. jegyzet, továbbá Feld István: 16. századi kastélyok Északkelet-Magyarországon. Sárospa-
tak, 2000, 2. Természetesen nem vonható kétségbe, hogy jóval többet tudhatunk meg egy többször átépített
építmény egykori formájáról, ha egy kutatás során nem csak álló falait, de az azokhoz kapcsolódó területek
rétegviszonyait is ismerjük. Jó példa erre az ozorai vár, ahol többek között a falkoronák egykori lezárását és
egy zárterkély már elpusztult részleteit csak a falkutatást közvetlenül követő ásatás tisztázhatta. Lásd: Feld
István: Az ozorai várkastély története. Műemlékvédelem 47 (2003) 1–13.
7
Talán ebből következett, hogy az 1960-as években néhány épület esetében állítólag az utolsó járószint feletti
80 cm-nél határozták meg a régész és a falkutatást végző művészettörténész munkaterülete közötti „demar-
kációs vonalat”. Ugyanakkor ma az 1711 után emelt épületek esetében a járószint alatti feltárás is a falkutatás-
ra vonatkozó előírások alapján történhet, lásd erre példaként Feld István – Makoldi Miklós: Tokaj, gk. ortodox
templom falkutatása és ásatása. Dokumentáció. Budapest–Tokaj, 2016.
8
A szakmagyakorlás kérdéseire lásd Fülöp i. m. a jelen kötetben. Itt érdemes utalni arra, hogy a jeles építészet-
történész, Csemegi József 1956-ban még úgy vélte, hogy a falazatkutatásokat csak építészek végezhetik,
lásd erre Csemegi József: Jelentés a Pécs, Káptalan u. 2. számú épületen végzett műemléki kutatások ered-
ményeiről. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1956) 8–30. Ezt követően – talán csak a budai Várnegyedet
leszámítva – főként művészettörténészek irányítottak ilyen jellegű vizsgálatokat, régészek csak az 1970-es
évektől kapcsolódtak be a csupán az 1960-as évek elejétől „falkutatásnak” nevezett tevékenységbe. Lásd:
Lővei Pál A falkutatási módszer vázlatos története Magyarországon című tanulmányát jelen kötetben.
9
Ezt a falkutatás vonatkozásában az újabb jogszabályok kiemelten hangsúlyozzák, lásd erre Fülöp i. m. a jelen
kötetben.
182
Feld István • A falkutatás eredményeinek dokumentálása
nyos vizsgálat tehát egyik esetben sem képzelhető el, hisz alapvető, hogy a kuta-
tásnak nem eshet áldozatául maga az (általában műemlékként védett) épület, bár
kétségtelenül igaz az a néhai Détshy Mihály jeles építészettörténésznek tulajdoní-
tott bon mot, miszerint egy épületet akkor ismerhetünk meg igazán, ha módszere-
sen lebontjuk. A kutatás célja azonban nem csupán az adott épület történetének
megismerése, hanem egyúttal rejtett értékeinek felderítése és azok megőrzésének/
bemutatásának előkészítése is. Ugyanakkor már a falkutatás alig húsz éve történt
jogszabályi meghatározása előtt megfogalmazódott – elsősorban a műemléképü-
letek helyreállítását tervező építészek körében –, hogy e tevékenység alapvetően
az utóbbi feladatnak kell, hogy alárendelje magát, azaz mintegy ki kell, hogy szol-
gálja a napi műemlékvédelmi tevékenységet. Miközben aligha vitatható, hogy egy
helyreállítás vonatkozásában az építész tölti be a vezető szerepet, a vonatkozó
jogszabályok alapján még ma sem tűnik teljesen elfogadottnak az a tény, hogy –
az ásatáshoz hasonlóan – a falkutatás egyúttal a tudományos megismerésnek is
fontos része, amely jelentős, addig ismeretlen történeti forrásokat tár fel. Példaként
elég csak azt megemlíteni, hogy alkalmazása nélkül nem ismernénk sem Buda,
sem pedig Sopron középkori lakóház-építészetét.10 Lényegében tehát egy alkalma-
zott kutatási eljárásnak tekinthető, amelynek azonban nem feltétlenül csak az adott
helyreállítás áll a központjában, érdeklődése sokkal átfogóbb, kifejezetten történeti
kérdésekre (is) kell, hogy irányuljon – természetesen az adott lehetőségek korlátai
között. Egyúttal számos vonatkozásban „leletmentésként” is értékelhető, hiszen a
modern építőipari technikák fejlődésével elkerülhetetlenül egyre több épületrészlet
semmisül meg, illetve válik a későbbi kutatások számára elérhetetlenné a kivitele-
zési munkák során.
Az utóbbi megállapítások különösen fontosak e tanulmány központi témája, a
kutatások dokumentálása vonatkozásában. Itt ismét az ásatásokra kell utalnom, hi-
szen nem csak a falkutatás rétegkövető módszerei eredeztethetők a járószint alatti
régészeti kutatásokból,11 de ebből következően eredményei rögzítésének lehetsé-
ges formái is számos azonos vonást mutatnak ez utóbbi „társszakma” dokumentá-
ciós eljárásaival, amelyek azonban már évtizedekkel korábban kodifikációt nyertek
a jogszabályi előírásokban.12
10
Lásd erre tömör összefoglalásomat: Feld István: Buda és Sopron – a magyar középkori lakóházak kutatásá-
nak mérföldkövei. Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára. Szerk. Szentesi Edit, Mentényi Klára, Simon
Anna. Budapest, 2013, I.: 177–196.
11
Lásd erre az elsők között: Tóth Sándor: Régészet, műemlékvédelem, történelem. Építés- Építészettudomány
5 (1973) 617–629.
12
Lásd: Fülöp i. m. a jelen kötetben. Az ott említett jogszabályok részletesen meghatározzák az ásatási doku-
mentációk tartalmi/formai követelményeit.
183
1. kép. Kisléptékű falkutatás szondáinak dokumentálása; Nyírbátor, volt minorita rendház, 2019
(Rajz: Feld István Márton)
Mielőtt azonban ennek részleteire kitérnék, néhány további fontos szempontra

kell felhívnom a figyelmet. Nem csupán a falkutatás, de az ásatás vonatkozásában
is alapvető, de mégis sokszor figyelmen kívül hagyott tény, hogy a kis kiterjedésű,
ún. szondázó feltárás – függetlenül attól, hogy erre a kutatás első fázisában kerül
sor, vagy pedig különböző okokból az egész kutatás ilyennek minősíthető – általá-
ban csak korlátozott, sőt néha félrevezető információkat eredményezhet az érintett
épület vonatkozásában, és ez csak a további vizsgálatokkal bővíthető, illetve korri-
gálható.13 (1. kép)
Ezért nélkülözhetetlen elvárás annak pontos dokumentálása, hogy az épület
mely részein és milyen mélységig volt mód feltárásra, hiszen ez alapvető a kutatás
forrásértékének meghatározása szempontjából – akár csak az adott épület, akár
a tágabb történeti-építészettörténeti ismeretek vonatkozásában. Ugyanakkor lega-
lább olyan fontos a „hol” mellett a „mit” pontos rögzítése is, hiszen a dokumentáció
legfőbb értékét éppen a megfigyelt/feltárt jelenségek minél szélesebb körű, alapos
bemutatása jelenti – tekintve azok felhasználását a helyreállítás során, valamint ké-
sőbbi megítélését és nem utolsósorban történeti forrásként való kritikai értékelését.
Bár a falkutatási dokumentáció formai követelményeit először csak 2001-ben
rögzítette először jogszabály,14 erre vonatkozóan már korábban is születtek kötele-
13
Jó példa erre az ásatások vonatkozásában az elpusztult solymári várban általam az 1970-es években végzett
szondázó, azaz csak kutatóárkokkal végzett feltárás. Az ennek alapján levont következtetéseket a 2001-től
végzett teljes feltárás számos esetben cáfolta: Feld István: Régészeti kutatások a solymári várban, 2001–
2013. Régészeti kutatások Magyarországon 2011–2014. Szerk. Kvassay Judit. Budapest, 2016, 292–316.
Ezért különösen fontos (lenne) az épületek kivitelezés közbeni megfigyelése és az ekkor előkerülő jelenségek
folyamatos dokumentálása. Lásd erre jelen kötetben Lászay Judit A falkutatás eredményei és a kivitelezés
közbeni megfigyelések című tanulmányát.
14
Lásd: Fülöp i. m. a jelen kötetben.
184
ző érvényűnek ugyan nem bizonyult előírások.15 Ugyanakkor a tényleges gyakorlatot

mindaddig alapvetően a szokásjog határozta meg, amely azonban különbözően ér-
vényesült az egyes kutatások esetében. Természetesen nem vállalkozhatok akár csak
az elmúlt félévszázad falkutatási dokumentációiban még egy tallózásra sem, azt azon-
ban ki kell emelnem, hogy alaposabb grafikai melléklettel még az ezekre támaszkodó
– és az ásatási közleményekhez képest nem túl számos – kutatási beszámolókban
sem lehetett találkozni, és széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy a feltárás ered-
ményeinek rajzi dokumentálása a helyreállítást tervező építész feladata.16
A jelenleg érvényes 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet 12. melléklete II. része G pont-
ja ugyanakkor továbbra sem határozza meg egyértelműen a falkutatásról készítendő
dokumentáció tartalmi követelményeit, és számos vonatkozásban átfedést mutat a
további előírt dokumentációs anyagok (így az állapotdokumentáció, az építéstörténe-
ti tudományos dokumentáció vagy a kutatási terv) egyes elemeivel. Alapvetően így
csak arra alkalmas, hogy az elbírálására jogosult, de a szakterületen kevésbé járatos
műemléki felügyelő/szakügyintéző ennek alapján ellenőrizze az egyes tételek meg-
létét – vagy hiányát. Emiatt a kutató igen tág mozgástérrel rendelkezik úgy a szöve-
ges, mint a fényképes és rajzi fejezetek megfogalmazása, összeállítása és terjedelme
vonatkozásában. Ezért nem meglepő, hogy a napjainkban készülő dokumentációs
anyagok rendkívül nagy eltérést mutatnak egymástól, és ennek megfelelően igen-
csak különböző mértékben használhatóak úgy az egyes építészeti helyreállítások,
mint az építészeti emlékek történeti forrásként való hasznosítása vonatkozásában.
Az alábbiakban így csak az általam ideálisnak tartott dokumentációról foglalom ös�-
sze álláspontomat, azaz korántsem egy általános igényű elvárást kívánok megfogal-
mazni. Ez a jelenlegi jogi és szervezeti keretek között meglehetősen irreális lenne, és
ilyen, az emlékanyag sokrétűsége miatt, amúgy is csak elméletileg (vagy épp minden
elképzelhető épülettípust figyelembe véve igen nagy terjedelemben) képzelhető el.
15
Kiemelendő ezek közül az OMF igazgatójának 1978. évi utasítása, közölve: Lővei i. m. a jelen kötetben.
16
Jól jelzi ezt a hazai falkutatás egyik legjelentősebb képviselőjének megfogalmazása a feltárások „műsza-
ki-fényképes-leíró” dokumentációjának szükségességéről – lásd Dávid Ferenc: Műemléki kutatás Sopron-
ban. Műemlékvédelem 12 (1968) 207. –, miközben a soproni középkori lakóházakról közzétett alapvető
tanulmányában – Dávid Ferenc: Gótikus lakóházak Sopronban. Magyar Műemlékvédelem 5 (1970) 95–112.
– csupán néhány alaprajz és nyílásfelmérés található. Más kérdés, hogy az építészek által közzétett gazda-
gabb grafikai dokumentációs anyag igen eltérő mértékben támaszkodott valóban alapos kutatásokra. Lásd
erre Czagány István vonatkozásában Feld 2013. i. m. 179–184; Csemegi József vonatkozásában Lővei i. m.
a jelen kötetben. Ugyanakkor az ásatást is magába foglaló kutatások monografikus feldolgozása során már
egyre inkább alapkövetelménnyé vált a falvizsgálatok eredményeinek nem csupán alaprajzokon, de homlok-
zati felméréseken való dokumentálása is. Példaként: A tari Szent Mihály-templom és udvarház. Szerk. Szabó
Júlia. Írta: Juan Cabello et al. Budapest, 1993.
185
Az összeállítás három fő egysége közül először a szöveges anyagról kell szól-

nom, amelynek szinte bármilyen falkutatás dokumentációjában meghatározó sze-
repet kell(ene) betöltenie. Természetesen minden esetben szükséges a kutatás
helyszínének pontos meghatározása és tárgyának részletes leírása, miközben ab-
ban az esetben sokszor elegendő mindezekre csak utalni, ha már rendelkezésre
áll az előírások szerint korábban összeállítandó „építéstörténeti tudományos do-
kumentáció”, ahol szintén megtalálhatók a vonatkozó szövegegységek. Legalább
egy bevezető fejezetben indokolt viszont összefoglalni az utóbbi helyen részletesen
tárgyalt írott és képi forrásanyagból levonható következtetéseket is, hisz ez – az
esetleges kutatástörténeti előzmények ismertetésével együtt – jelentős mértékben
megkönnyíti nem csupán a kutatás tervezését, de a dokumentáció későbbi haszná-
latát is, nem szólva egy esetleges publikáció előkészítéséről.
Az érvényes jogszabály megkülönbözteti a kutatás alkalmazott módszereinek
és folyamatának leírását, és elvárásként rögzíti a „tevékenység” kutatási naplójának
vezetését, és így szerepeltetését is a dokumentációban. Az utóbbi bizonyára az
ásatási dokumentációk különböző protokolljaiban már régóta pontosan meghatá-
rozott alapelem átvétele, amely kétségkívül alapvető jelentőségű egy több hetes/
hónapos feltárás esetében. Mivel azonban a falkutatások jelentős része csupán
szondázó jellegű, és így már korlátozott kiterjedése miatt sem feltétlenül különö-
sen időigényes, nem tűnik mindig indokoltnak az egyes megfigyelések napokra
lebontott tárgyalása. A formális tagolás helyett általában sokkal használhatóbb az
alkalmazott módszer és a feltárt jelenségek az adott épület egyes részei vonatko-
zásában releváns összefoglaló igényű, méretadatokat is tartalmazó ismertetése, il-
letve elemzése. Hogy ez a kutatószondák/ablakok, vagy a homlokzatok, belső terek
sorrendjében történik-e meg, mindig az adott, konkrét helyzettől – és sokszor a ku-
tatótól – függ, azaz szubjektív, és így általános érvénnyel aligha határozható meg.
S bár nem vitatható, hogy egy fénykép vagy rajz számos esetben többet árul el
egy jelenség (vakolatréteg, falelválás, feltárt nyílás stb.) lényegéről, mint egy leírás,
ettől az utóbbi értelmezése és értékelése érdekében17 aligha indokolt eltekinteni –
miközben természetesen minden esetben pontosan hivatkozni szükséges a képi
dokumentáció vonatkozó részére. Nélkülözhetetlen a választott módszerek és a
feltárási helyszínek – és így az előzetesen benyújtott kutatási tervtől való esetleges
eltérés – szöveges indoklása is, ezen belül a kutatási lehetőségek (azaz a feltárás
kiterjedése, mélysége, vagyis forrásértéke) részletes bemutatása. S bár az egyes
festés- vagy vakolatrétegek, falazat- és habarcstípusok, nyílásformák stb. jelölésére
17
A jelenségek „verbalizációjának” fontosságára lásd Bozóki Lajos – Haris Andrea: Struktúra és matéria. Az épí-
téstörténet „olvasása” című tanulmányát jelen kötetben.
186
(így pl. számozására) még korántsem alakult ki egy általánosan elfogadott eljárás
– ahogy az alkalmazandó kutatószondák méretére, helyére és esetleges jelölésére
vonatkozó eddigi javaslatok sem tekinthetők előírásnak18 –, az ezzel kapcsolatos
adatokat ugyancsak az elvégzett kutatás részletes leírásában indokolt szerepeltet-
ni. Másképp fogalmazva, a falkutatás részletes ismertetését történeti forrásközlés-
nek kell tekinteni, lehetőséget teremtve az ennek vizsgálatához szükséges későbbi
forráskritikára is. Hogy azután mindez milyen terjedelemben, tagolásban, formá-
tumban, elrendezésben, a fényképes és rajzi anyaghoz való milyen viszonyban (így
netán táblázatos formában) valósul meg, érdemben nincs jelentősége, lényeg az,
hogy jól követhető és értelmezhető legyen.
A vonatkozó kormányrendelet a dokumentáció utolsó elemeként kiemeli a ku-
tatás eredményeinek összegzését és kiértékelését. Ez a falkutatások többsége
esetében lényegében az utóbb tárgyaltakat jelenti, és csak egy-egy nagyléptékű
épületfeltárás esetében jelenik meg a kutatási naplóban foglaltak külön összefog-
lalásaként. Ugyanakkor feltétlenül szükséges minden esetben egy, a relatív építés-
történeti kronológiát meghaladó, hosszabb-rövidebb építéstörténeti összegzés is,
amelyben adott esetben felhasználásra kerülhetnek az ismert írott és képi források
is. Természetesen itt kell javaslatot tenni a szükséges további kutatásokra, ahogy a
kutatásra kerülő épületek esetében itt, és nem az „építéstörténeti tudományos do-
kumentációban” van a megfelelő helye az adott épület helyreállítására, értékeinek
megőrzésére vonatkozó javaslatoknak is, hiszen ez utóbbiak képezik a falkutatás
legközvetlenebb, gyakorlati célját.
A dokumentáció szöveges részétől eltérően csak röviden kell foglalkoznom an-
nak fényképmellékletével. A digitális technika széles körű elterjedésének köszön-
hetően ma korlátlan mennyiségben készíthetők kiváló minőségű (szinte korlátlanul
nagyítható) színes felvételek, úgy az adott épület kutatás előtti és kutatás utáni ál-
lapotáról, mint a falkutatás egyes szakaszairól és a feltárt, megvizsgált jelenségek-
ről. Ezek ideális mennyisége aligha határozható meg, kerülni kell azonban öncélú
– azaz csupán a kutatás vélt vagy valós jelentőségét hangsúlyozó – halmozásu-
kat, miközben különösen fontos a pontos azonosíthatóságuk, és természetesen az,
hogy minden vonatkozásban lefedjék az elvégzett munka egészét. Hogy azután az
azonosítást csak a képaláírás vagy a szondák/jelenségek helyét feltüntető további
fotók vagy rajzok teszik lehetővé, mindig a konkrét esettől és az adott kutató által al-
kalmazott gyakorlattól függ, ahogy az is, milyen formában kerülnek be a fényképek
a dokumentációba. Aligha állítható, hogy a szövegközi képek tekinthetők az ideális
18
Lásd erre többek között: Mezős Tamás: Épületkutatás – Bauforschung – Building Archaeology – Archhéology
du bâti. Műemlékvédelem 52 (2008) 376–388.
187
2. kép. A falkutatás eredményeinek dokumentálása léptékhelyesre transzformált fényképen

(Gisbert Knopp – Norbert Nußbaum – Ulrich Jacobs: Bauforschung. Dokumentation und
Auswertung. Rheinisches Amt für Denkmalpflege. Köln, 1992)
megoldásnak, szemben a táblákba/táblázatokba rendezett felvételekkel. A lényeg

az, hogy egy-egy fotó a szöveges anyagból kiindulva egyértelműen visszakereshe-
tő legyen, és megfelelően értelmezze az utóbbiban rögzítetteket.
Mindezek alapján érthető, hogy a ma érvényes jogszabály nem fogalmaz meg
közelebbi elvárásokat a fényképmelléklet vonatkozásában, de az már kevésbé,
hogy nem foglalkozik részletesebben a rajzi, grafikai dokumentálás kérdésével
sem. Az állapotdokumentációban szerepeltetett „alakhű műemlék-felmérési doku-
mentáció” ugyanis korántsem egyértelmű fogalom. A történeti/régészeti szemléletű
kutatás számára nem is értelmezhető a „nem alakhű” felmérés, hiszen például az
ásatások esetében ma aligha képzelhető el más, mint a feltárt jelenségek pontos
helyszíni rajzi rögzítése. Kétségtelen ugyanakkor, hogy egy épület alapos, átfogó
felmérése is részletes vizsgálatot tételez fel, ez azonban semmiképp sem tekinthető
a falkutatáshoz mérhető, azzal összevethető kutatási módszernek.19 Ugyanakkor a
19
Ld. erre a 4. jegyzetben említett munkákat, továbbá Rácz Miklós: Helyszíni épületkutatás, falkutatás – kitekin-
tés Európára c. tanulmányát a jelen kötetben.
188
3. kép. A falkutatás eredményeinek vonalas dokumentálása fotogrammetriai felmérésen;

Sárospatak, Vörös-torony, 1994 (Rajz: BME– Feld István)
falkutatás nélkülözhetetlen kiindulópontja, szinte alapja a minden vonatkozásban

pontos felmérés, függetlenül annak készítési technikájától – legyen tehát szó akár
kézi vagy bármilyen műszeres felmérés számítógépes feldolgozásáról, fotogram-
metria vagy lézerszkenner alkalmazásáról – és természetesen léptékétől, amelynek
a digitális állományok világában már nincs jelentősége. (2–3. kép) Míg ezek több-
189
sége – az előzőekben tárgyalt fényké-

pekhez hasonlóan20 – az objektív, de
nem értelmezett dokumentálás körébe
sorolható, és maga a kézi felmérés is
az adott objektum egyfajta előzetes
megismerésének az eszköze lehet,
ugyanakkor minden esetben szüksé-
ges az elvégzett falkutatások eredmé-
nyeinek rögzítésével az adott alaprajzi,
homlokzati vagy részletfelmérések –
kétségkívül szubjektív – értelmezése, 4. kép. A falkutatás eredményeinek
dokumentálása eltérő vonalvastagsággal.
interpretációja is.
Vastag vonal: 16. század vége, vékony vonal:
Természetesen az ideális eset az 18–19. század. Pácin, 1996
lenne, ha maga a falkutatást végző (Rajz: Váliné Pogány Jolán)
szakember készítené el úgy a feltárás
előtt, mint azt követően az adott épület felmérését – bár az utóbbi állapot rajzi do-
kumentációját a jogszabály nem várja el – erre azonban szervezési és anyagi okok
miatt csak elvétve adódik lehetőség. Sőt, a hazai gyakorlatban általában az épület
helyreállítását tervező építész szolgáltatja a kutató számára a különböző mértékben
alapos/pontos, illetve teljességre törekvő építészeti felmérést, és így annak esetle-
ges hibái kijavítására alig van mód. Ez természetesen jelentősen csökkenti a kutatási
dokumentáció megbízhatóságát, így történeti forrásértékét. Úgy tűnik, a kifejezetten
tudományos igényeket is kielégítő felmérések csak a nagyléptékű, a jelentősebb
épületek egészét érintő helyreállítási/kutatási projektek esetében készülnek, de ilye-
nekre ma egyre kevesebb példát lehet említeni.
Függetlenül az adott, rendelkezésre álló felmérés pontosságától, a rajzi doku-
mentáció talán egyik legfontosabb feladata az elvégzett kutatás helyszínének és ki-
terjedésének mérethelyes ábrázolása. Szondázó – azaz kutatósávokkal, ablakokkal
végzett – feltárás esetében ez legtöbbször csupán maguknak a kutatott felületek-
nek a homlokzati nézeteken és esetleg az alaprajzokon való feltüntetésére szorít-
kozhat, hiszen azok mérete csak ritkán teszi lehetővé az egyes jelenségek (például
műrészletek, falelválások, falazatváltások, elfalazások) ábrázolását. Ehhez feltétle-
nül szükséges részletrajzok készítése, sőt gyakran az egyes belső terek falainak
célzott felmérése is, hiszen egy kolostor, lakóépület vagy kastély esetében csak
elvétve tartalmazza az összes falfelület ábrázolását az építésztől elvárt felmérési
20
Leszámítva természetesen a léptékhelyesre transzformált fotóba történő rajzolást, amely azonban mindeddig
kevéssé terjedt el a hazai gyakorlatban.
190
dokumentáció. Talán nem tévedek na-

gyot, ha úgy vélem, hogy épp az utób-
biakat tekintve a leginkább hiányosak
a napjainkban készülő dokumentáci-
ós összeállítások, hiszen aligha vitat-
ható, hogy sokkal egyszerűbben és
gyorsabban örökíthetők meg a feltárt,
megfigyelt jelenségek néhány fotóval
és hosszabb-rövidebb leírással, mint
egy, akár csak vázlatos rajzzal. Mind-
ez egy-egy részleges kutatás esetén
még meg is indokolható, hiszen azok
célja sokszor nem a teljes építéstörté-
net felderítése, hanem csupán annak
meghatározása, hogy milyen műemléki
5. kép. Alaprajz az építéstörténeti korszakok
értékek előkerülésével kell számolnunk
fekete-fehér grafikai jelzésével; Sárospatak,
Vörös-torony, 1995 (Rajz: Szekér György) egy építészeti beavatkozás során, vagy
épp milyen leletekre támaszkodhat egy
homlokzatfelújítás. Nagyobb felületű
falazatfeltárás, így egy teljes homlokzatvizsgálat esetében azonban nélkülözhetet-
len a kutatás kiterjedésén kívül az előkerült jelenségek átfogó, adott esetben kor-
szakokra lebontott, mérethelyes rajzi ábrázolása – amely egyúttal értelmezést is
jelenthet –, ezt ugyanis semmiféle szöveges-fényképes összeállítás nem pótolhatja.
A kutatási felmérések módszerére, jelzésrendszerére azonban ugyanúgy nem
dolgozható ki általános érvényű előírás, mint a korábban tárgyalt dokumentációs el-
járásokra. A különböző vonalvastagságok és vonaltípusok mellett korábban kedvelt
volt az ásatások metszetrajzainak rétegábrázolásából átvett jelkulcs használata, ma
azonban a digitális technika elterjedésével sokkal célszerűbbnek tűnik a színek al-
kalmazása. (4–7. kép) Ez nem csupán látványosabb megoldás, de például két szín
kifejezett választóvonal nélküli találkozása egyértelműen utalhat az adott jelenség-
gel kapcsolatos bizonytalanságokra is. Ugyanakkor a túl sok, netán hasonló színár-
nyalat megkülönböztetése számos esetben problémákat is okozhat. Azt azonban
hangsúlyoznom kell, hogy minden esetben törekedni kell a nem műszaki végzett-
ségű kutatónak az építészeti szempontból korrekt – tehát a tervező építészek által
is érthető – ábrázolásra, amely azonban korántsem kell, hogy a dokumentáció szö-
veges és fényképes egysége nélkül is feltétlenül követhető legyen. Véleményem
szerint annak három alkotóeleme együtt tartalmazhatja mindazt, amit korábban a
falkutatás történeti forrásfeltáró szerepéről megfogalmazni kívántam.
191
6. kép. A falkutatás eredményeinek dokumentálása színezett vonalas rajzon. Vastag vonal, fehér
kitöltés: középkor, vékony vonal, piros-kék kitöltés: újkori periódusok; Ozora, várkastély, 2013
(Rajz: Tövisháti András – Feld István Márton)
7. kép. A falkutatás eredményeinek dokumentálása színezett vonalas rajzon. 1. vastag vonal, fehér
kitöltés: középkor, 2. vékony vonal, piros-kék kitöltés: újkori periódusok, 3: középkori boltozat/
áthidalás, 4: boltozai zsalu helye, 5: boltozat fészke, 6: török kori javítás. Ozora, várkastély, 2013
(Rajz: Tövisháti András – Feld István Márton)
192
8. kép. A falkutatás eredményeinek dokumentálása színezett fotogrammetriai felmérésen

(Feld István: A gyulai vár a középkorban. A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk. Kollár Tibor.
Szeged, 2000, 265.)
Mindezek mellett fontos és igen kedvelt a kutatási eredmények alapján kiértékelt,
összefoglaló igényű alap- és ritkábban homlokzati rajzok szerepeltetése az egyes
dokumentációkban. (8. kép) Ezek megbízhatósága – forrásértéke – természetesen
a „törzsanyagban” részletezett feltárás mélységének/alaposságának függvénye,
de lehetőséget ad a hipotézisek megfogalmazására is. Alkalmasak egy-egy épü-
let átfogó értékelésére, megfelelő – általában színes – jelzésrendszer használata
esetén fontos információkat közvetítenek nem csupán az adott épület relatív vagy
abszolút építéstörténeti kronológiájáról, de sokszor a további kutatási feladatokról/
lehetőségekről is. Nem utolsósorban ilyen grafikai ábrázolások segítségével győz-
hetők meg a legkönnyebben az építtetők/megbízók az általuk sokszor csak felesle-
ges anyagi teher okozójaként értékelt falkutatások fontosságáról és jelentőségéről.
Természetesen szólhatnék még a rajzi dokumentálás számos további lehető-
ségéről, amelyek azonban még nem terjedtek el a hazai gyakorlatban. Nagyobb
projektek esetében, ahol a falkutatás mellett ásatásra is sor kerül, ábrázolhatók
együtt is a kétféle „épületrégészeti” módszer eredményei, így az építéstörténetre
és az időben változó szintviszonyokra vonatkozó adatok. (9. kép) Nálunk még csak
ritkán került sor a jelentősebb romépületek falkutatására (10. kép), így kevés példa
hozható még fel ezek periódusainak látványos dokumentálására.21 (11. kép) Egyre
szélesebb körben használatos viszont – sőt néhány építészettörténész kutató mun-
kásságában már meghatározó – a 3D-s modellek alkalmazása. Arra azonban nem
ismerek még példát, hogy egy falkutatás eredményeit – vagy akár egy rekonstruk-
ció esetében a meglévő, ránk maradt részeket is – ezzel a különösen szemléletes
módszerrel dolgozták volna fel, de ez bizonyára csak idő kérdése.
21
Lásd erre: Kelemen Bálint – Simon Zoltán: Füzér vára: a felsővár északnyugati és déli palotaszárnyának elmé-
leti rekonstrukciós kutatása. Castrum 17 (2014) 1/2, 41–58.
193
9. kép. A falkutatás és az ásatás eredményeinek együttes rajzi ábrázolása; Ozora, várkastély

(a jelkulcsra lásd Feld István: Kutatás-dokumentálás-rekonstrukció. Műemlékvédelmi Szemle 9,
1999, 1/2, 42.)
10. kép. Várrom falkutatása eredményeinek dokumentálása az építési és helyreállítási fázisok

színekkel történő jelzésével (Yolanda Alther – Christoph Walser: „ein lustig Schlößchen..“ Ein Beitrag
zur Bauunteruschung 2016/17. auf der Burgruine Wynegg, Malans, GR. Mittelalter-Moyen Age-
Medioevo-Temp medieval. Zeitschrift des Schweizerischen Burgenvereins, 2019, 4, 127.)
194
11. kép. Összefoglaló építéstörténeti alaprajz; Szarvas, Mittrovszky-kastély, 2014

(Rajz: Arnóti Zsuzsa)
195
Végül már csak két kérdéskört kívánok említeni. Aligha vitatható, hogy a dol-
gozatomban tárgyalt falkutatási dokumentációk sorsa, hozzáférhetősége már e
kutatási tevékenység több évtizeddel ezelőttre helyezhető szélesebb körű kibon-
takozása óta áttekinthetetlen. A kutató jellemzően a megbízóhoz juttatta/juttatja el
– kezdetben papíralapon, több példányban, újabban már csak elektronikusan – az
általa készített összeállításokat, és azok csak esetlegesen kerültek be a Műemléki
Tervtárba, sokszor csupán az illetékes regionális műemlékvédelmi hatóság polcain
gyűltek össze. Csak remélhető, hogy a digitalizáció terjedésével nem csupán az
utóbbi években készült, továbbra is jelentős tudományos értéket képviselő doku-
mentációk kerülnek megőrzésre az Országos Építésügyi Nyilvántartásban, és főleg
a közgyűjteményi szerepet betöltő, így a tervező építészek és a kutatók számára
is hozzáférhető a Műemléki Tervtárban, amely megörökölte elődszervezetei gyűj-
teményeit. Szerencsés lenne itt összegyűjteni minél több régebbi dokumentációs
anyagot is, hiszen azok legalább olyan történeti értéket képvisel(het)nek, mint a
levéltárak és könyvtárak féltve őrzött hasonló korú kincsei.
Természetesen a legtökéletesebb falkutatási dokumentáció sem pótolhatja a
szerencsés esetben erre épülő különböző tudományos közlemények – kutatási je-
lentések, résztanulmányok és történeti/művészet-, építészet- és művelődéstörténeti
monográfiák – hiányát, vagy legalábbis csekély számát. Ennek tárgyalása azonban
már messze túlmutat a jelen tanulmányban vállalt célomon.
196
A FA L K UTAT Á S ÉS A K IVITE LE Z É S K Ö Z B E NI
ME G F IG Y E LÉ SE K , K U TATÁ SO K
G. Lászay Judit
Bevezetés
„A belső kutatásra […] csak a kiviteli időben kerülhet sor […] a kivitel időszaka a
tudományos kutatásra általában elegendő” – írta tanulmányában Dávid Ferenc.1 Ez
a megállapítás azonban ma már a külső homlokzatokra is vonatkoztatható, mivel
még a kiemelten értékes műemlékek felújításához, helyreállításához sem biztosított a
műemléki többletköltség,2 a pályázatok száma és pénzügyi kerete pedig szűkös, az
építtetők igyekeznek minimalizálni a hatósági engedély megszerzéséhez szükséges
folyamatot (időt és pénzt). Elkészíttetik a forráskutatáson alapuló építéstörténeti doku-
mentációt, illetve műemléki értékleltárt, és a tervezés előtti falkutatás helyett, a jogsza-
bályok által is megengedett kivitelezés közbeni kutatást választják.3 Számos épület
esetében az építéstörténeti dokumentáció és értékleltár már elegendő tudományos
és műszaki információt szolgáltat a helyreállításhoz, ugyanakkor épületeink építésze-
ti, műemléki értékeinek jó része a későbbi periódusok átépítései miatt rejtettek, csak
falkutatással tárhatók fel, értékelhetők. A kutatás azonban nem öncélú, az előkerült
részletek − a tudományos megismerésen túl − egy új építészeti egység részeivé vál-
hatnak, gazdagítva, egyedibbé téve azt. Az utóbbi években gyakran úgy tartják, „ha
jó a terv, úgy a kivitelezés során már semmi változtatásra nincs szükség”. Ez még a
zöldmezős beruházások esetében sem igaz; egy több száz éves objektum pedig a
helyreállítás során számos tervmódosítást indukáló meglepetéssel szolgálhat.
A falkutatás kiterjedését és mélységét mindig a tervezett beavatkozások mérté-
ke határozza meg. A falkutatás során állagvédelmi és statikai okok miatt nem lehet,
illetve nem szabad elérni azt az állapotot, amely a kivitelezés során létrejön. A kivite-
lezés előtti falkutatás soha nem lehet teljes, ezért a kivitelezés közbeni megfigyelés
lényegében szintén falkutatást jelent. Amíg léteztek olyan intézmények,4 amelyek
tudományos feladatai között alaptevékenységként szerepelt a műemlékek helyszíni
feltárása, falkutatása, addig a kutató folyamatosan, a kivitelezés körülményeit figye-
1
Dávid Ferenc: Műemléki kutatás Sopronban. Műemlékvédelem 12 (1968) 206.
2
Ld. a 2001. évi LXIV. törvény 7. § 25. bekezdést.
3
68/2018 (IV. 9.) Korm. rendelet 66.§ (2) b).
4
OMF, 1992-től OmvH és ÁMRK, 2001-től KÖH, az ÁMRK majd a MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ.
197
lembe véve (esetleg érdeklődésének mélységétől függően) vehetett részt a kivite-

lezési folyamatban. 2012 után, ahogy ez e kötetben Fülöp Andrásnak a jogszabályi
változásokat ismertető írásából5 is kiderül, az ún. operatív tevékenység, a szakmai
konzultációk fokozatosan kikerültek az egyre kevesebb kutatóval rendelkező utó-
dintézmények feladatköréből, és a helyszíni kutatást, megfigyelést munkatársaik-
nak csak esetlegesen engedélyezik, mivel a kutató rendszeres jelenléte utazási,
esetenként szállásköltséggel jár. A most már szép számú, piacon tevékenykedő
szakember(kutató) azonban csak szerződéses munka keretében tud dolgozni,
akikben a tervezői művezetést is gyakran megspóroló beruházó/kivitelező csak
zavaró és költségnövelő tényezőt lát. Akkor lehet kivitelezés közben kutatni vagy
megfigyeléseket végezni, konzultálni a résztvevő tervezőkkel, restaurátorokkal, kivi-
telezőkkel, ha az illetékes hatóság azt engedélyezési feltételként szabja meg. Ezért
a több periódusú vagy jelentős műemlékek esetében a hatóság részéről a tervezett
beavatkozásoknak a jogszabályok által megengedett „egyszerű tudomásulvétel”-e,
a kutatói jelenlét kikötése nélkül, lehetetlenné tesz minden további hatékony, tudo-
mányos részvételt. A kivitelezéssel együtt dolgozó szakági restaurátorok dokumen-
tálják tevékenységüket, de a kutató nem csak figyelemmel kísérheti a folyamatokat,
hanem az épületre vonatkozó átfogó ismeretei alapján kérdései, friss megfigyelé-
sei, javaslatai figyelembevételével a restaurátorokkal és a tervezőkkel közös egyez-
tetések alapján alakulhat ki a végső állapot.
Az alábbiakban ismertetett néhány példa szemléltetheti a kivitelezés közbeni
megfigyelések során nyert információk változatosságát és fontosságát.
I. Budapest, Festetics-palota (Pollack Mihály tér)

Az Ybl Miklós által tervezett, a budapesti Pollack Mihály téren álló Festetics-palota
helyreállításához6 részletes tudományos előkészítő dokumentációk készültek. Az ala-
pos műemléki értékleltárt a KÖH Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóságának
munkatársai készítették,7 a forráskutatásokon alapuló építéstörténeti dokumentációt
az ÁMRK kutatói.8 A palota építési kora és a rendelkezésre álló források a falkutatás
szükségességét nem indokolták. A különböző szakági restaurátori munkálatok és
a teljes kivitelezési folyamat napi szintű végigkísérése, konzultálása, a kivitelezés
közbeni kutatói megfigyelése nagymértékben kiegészítette korábbi ismereteinket
5
Fülöp András: Jogszabályok, falak, kutatók. A falkutatás jogi hátterének két évtizede.
6
Az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem számára helyreállítva 2001–2004: vezető tervező: Gál Tibor,
munkatárs: Gerák Miklós, Vogel Eszter.
7
D. Mezey Alice, Sarkadi Márton, Ágh András, Borossay Katalin, Csejdy Júlia, Galacanu Efstatia.
8
G. Lászay Judit, Veres Lujza.
198
G. Lászay Judit • A falkutatás és a kivitelezés közbeni megfigyelések, kutatások
a palota történetéről, amelyet fel lehetett

használni mind a tervezés, mind a kivite-
lezés folyamatában. A palota romantikus
elemeket tartalmazó reneszánsz külseje
és a belső francia barokk stílusú kialakítá-
sa között feszülő ellentét Ybl Miklós tervei
ben is tetten érhető koncepcióváltás volt.9
Ugyanakkor felmerült az a kérdés, hogy a
dísztermek neobarokk faburkolatait meg-
előzően létezett-e más, neoreneszánsz
jellegű díszítés, burkolat. A gombafertő-
zés miatt ezeket a burkolatokat le kellett
bontani, és így egyértelműen látható volt,
hogy itt ezeknek nincs előzménye.
A forrásokból ismert volt a palota
1862–1865 közötti építése, azonban a
1. kép. Budapest, Festetics-palota (Pollack
kutatások során kiderült, hogy a tükörte-
Mihály tér), tapéta maradványa az ajtótokon,
remben 1867-ben még dolgoztak. A pa-
2002 (Fotó: G. Lászay Judit)
pírstukkó technikával készült főpárkány
egyik elemében egy beazonosíthatatlan
gót betűs, német nyelvű újság lapjának felső, évszámot tartalmazó töredéke ke-
rült elő. E díszterem keskeny előterében is a végleges stukkóborítást megelőző,
az oldalfalakat fedő bordó tapétaborítás maradványai maradtak meg az egyik ajtó
tokszárain. (1. kép) Az ideiglenes megoldást a folyamatos használat indokolhatta.
Ezekben az években Festetics György palotája a kiegyezési tárgyalások egyik hely-
színe volt, ahol az uralkodót, Ferenc Józsefet is ünnepélyesen fogadták.
A palota pincéjében egy elfalazás mögött megtaláltuk az eredeti,10 henger ala-
kú kazánt, amelyet szerettünk volna bemutatni a légfűtés csatlakozó indításával
együtt, de a pinceterek tervezett használatának módosítása ezt nem tette lehetővé,
ezért visszafalazták. (2. kép)
A Festetics-palota a céhes, kézműves iparból az olcsóbb tömegtermelés kor-
szakába való átmenet idején készült. A belső dekoráció (gipsz- és papírmasé stuk-
kó, fa) kialakításakor vegyes, sokszor előre gyártott technikákat alkalmaztak, de
9
G. Lászay Judit: Egy palota, két tervrajz. Adalékok a Festetics-palota, Bp. VIII. Pollack Mihály tér 10. építés-
történetéhez. Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára. Tanulmányok. Szerk. Bardoly István, Haris Andrea.
Budapest, 2002, 585–601.
10
Haris Andrea az ikervári kastélyban egy ilyen Ybl-kazánnak már csak a helyét találhatta meg. Ld.: Haris And-
rea: Az Építészeti Intézet ikervári tervrajzai. Ars Hungarica 45 (2019) 222, 224.
199
mindezek nagy mesterségbeli tudást

igényeltek, amelyek jól megfigyelhe-
tőek voltak a különböző restaurálási
folyamatok során. Restaurátori doku-
mentációk és saját kutatói megfigyelé-
sek alapján összefüggő képet lehetett
alkotni az alkalmazott technikákról, a
mesterekről, iparosokról, a helyreállí-
tás menetét, körülményeit is bemutat-
va.11
II. Veszprém, érseki palota

A veszprémi egykori püspöki, ma érse-
ki palota fedélszékének állapota és a
homlokzat lábazati zónájának nedve-
sedése miatt, a tető és a homlokzatok
felújítására került sor 2017–2018-ban,
a veszprémi főegyházmegye megbí-
zásából.12 Falkutatásra nem, csak kivi-
2. kép. Budapest, Festetics–palota (Pollack
telezés közbeni kutatói megfigyelésre
Mihály tér), a légfűtés egyik, befalazásból
nyílt mód.13 A tervezéshez elkészült az
kibontott kazánja, 2002 (Fotó: G. Lászay Judit)
építéstörténeti dokumentáció, amely
tartalmazta az 1980-ban lezajlott felújí-
táshoz, Koppány Tibor által készített építészeti tervanyagot is.14 A Műemléki Terv-
tárban a műleíráson és a rajzokon kívül csupán pár fotó található, valamint néhány,
a tervező által tett megfigyelés leírása. Koppány Tibor tekintélyes hagyatékának
rendezésekor bukkant Koppány András egy kéziratra, amely részletesebben, rajz-
zal és fotóval illusztrálja az építéstörténeti vizsgálatokat.15 Falkutatásra akkor sem
11
G. Lászay Judit: Egy Ybl-palota új élete. A Pollack Mihály téri Festetics-palota helyreállítása. Ybl-épületsorsok
az Unger-háztól a Kálvin térig. Szerk. Hidvégi Violetta, Marótzy Katalin. Budapest, 2014, 75–88.
12
Építész: Martin Gábor, statikus: Ther Antal, restaurátorok: Fekete Attila kőrestaurátor, Jeney Zoltán farestaurá-
tor, kutató: G. Lászay Judit, kivitelező: VEMÉVSZER Kft.
13
G. Lászay Judit. A veszprémi püspöki palota tető és homlokzat felújításának kutatói megfigyelése. Dokumen-
táció. Budapest, 2018.
14
G. Lászay Judit: Veszprém, Vár utca 16. v. püspöki palota. építéstörténeti dokumentáció és értékleltár. Buda-
pest, 2015.
15
Koppány Tibor: A veszprémi püspöki palota homlokzatának helyreállítása, 1978–1980. Kézirat. Megjelenés
alatt a Veszprémi Szemlében.
200
kerülhetett sor, csak megfigyelésre. A több évtizedes különbséggel, korlátozott te-

rületen látott jelenségek azonban kiegészítik egymást.
A Fellner Jakab által, Koller püspök számára tervezett, 1763 és 1776 között épült
palota homlokzata eredetileg egyszínű, fehér volt. A homlokzatok jó részét ma is
a korabeli magas mésztartalmú habarcsból, fémsimítóval készített kőkemény glett
minőségű vakolat fedi, további fehér meszelésekkel, illetve a nyolcvanas években
eltávolított 20. századi rétegek maradványaival és az akkor felvitt fehér festéssel.
Ezért most a homlokzaton vakolat leverésére nem került sor, ám a lábazatról a szi-
getelés érdekében ideiglenesen eltávolították a legutóbb felrakott kőburkolatot.
Ismeretes, hogy a palota déli szárnyában felhasználták az Acsády Ádám püs-
pök által 1733-ban építtetett püspöki lakóház falait is. A kivitelezés alatt láthatóvá
vált, hogy a palota külső, délkeleti sarkán és a keleti homlokzat ehhez csatlakozó
erőteljesen sávozott földszinti szakaszán első rétegként egy anyagában színezett,
faszenes adalékú vakolatréteg maradványa található, néhol felfelé induló höbör-
csös felületként is. E réteg felett vastag alapvakolat található; a földszinti ablakok
könyöklője, kerete már kifalazásával, síkjával együtt a későbbi, Koller-féle periódus-
hoz tartozik.
A mostani megállapításokat Koppány Tibornak a déli homlokzat két ablaka
közötti felületen tett megfigyelései teszik teljesebbé. 1980-ban egy szakaszon el
kellett távolítaniuk a rossz megtartású vakolatot, és így láthatóvá vált a korábbi,
Acsády-féle házhoz köthető homlokzati felületképzés: a földszintet sárgára festett,
höbörcsös vakolat fedte, az emelet tükrös kiosztású volt, az övpárkány felett fehér
keretben váltakozva sárga és sötétszürke színű höbörcsös falmezőkkel. Az újabb
megfigyelés szerint ez a színes homlokzat a sötétszürke lábazati zónával alkotott
egységet. A jövő szerencsésebb kutatói számára mindez kiindulási pontot jelenthet
további, teljesebb vizsgálatokhoz.
A homlokzat stukkódíszeinek restaurálásakor látható volt, hogy jelentősen el-
térnek a keleti homlokzaton található kartusok a többi homlokzatétól, mivel azok ki-
sebbek voltak, és eltérő plasztikai felfogással készültek. Felvetődött, hogy későbbi
munkák lehetnek. A keleti, völgy felé néző homlokzat erkélye a 19. század elején
készülhetett, és ahogy Koppány is írja, 1860 körüli kisebb átalakítás nyomait viseli.
Az időjárás viszontagságainak legjobban kitett keleti homlokzat díszeinek újraalko-
tása e két, 19. századi időszak egyikéhez köthető, ami magyarázhatja a stiláris és
felfogásbeli különbséget.
III. Veszprém, Dubniczay- és Bíró–Giczey kanonoki házak (Vár u. 29. és 31.)

A veszprémi volt püspöki, ma érseki palotával szemben lévő két kanonoki ház ese-
tében (Vár utca 29. és 31.) alapvető új információkkal és az épületek külső, belső
201
megjelenését is módosító eredményekkel szolgált a kivitelezés közbeni kutatói je-

lenlét, ami gyakorlatilag a falkutatás folytatását jelentette. Mindezt az örökségvé-
delmi hatóság, a kivitelező, a tervező, a restaurátorok és az építtető együttműködő,
támogató hozzáállása tette lehetővé. Mindkét épület tervezését megelőzte restau-
rátori kutatás és falkutatás. A vizsgálatok az utcai homlokzatokra nem terjedtek ki
városképi és állagvédelmi okok miatt. A kutatást leggyakrabban nem követi, követ-
heti azonnal helyreállítás, mivel a tervezés és a kivitelezői pályáztatás egyre hos�-
szabb időt (éveket) vesz igénybe. A homlokzatok kutatása már ezért is a kivitelezési
időszakot közvetlenül megelőzően, vagy azzal párhuzamosan történhet, amely ese-
tenként a terveket is módosíthatja.
A Dubniczay-ház kutatására, megszakításokkal, rövid szakaszokban, 1996–1997
között került sor. Az épület kivitelezése 2005–2006-ban folyt. A Bíró–Giczey-ház
szondázó falkutatása 2007-ben, a tervezés, kivitelezés 2009–2011 között történt.
Dubniczay-ház.16 Kralovánszky Alán régész 1980-ban ásatásokat végzett a ház
telkén, feltárva a vár védműveit, a külső és belső várat elválasztó, különböző peri-
ódusú falakat. Kralovánszky felismerve a falkutatás jelentőségét is, de csak a mel-
léképületek, a kapualj és a földszint falazatát vizsgálhatta korlátozott mértékben.
Ennek alapján az 1751-ben elkészült házat a pince szintjén két, korábbi lakóház
részleteit is magába foglaló, egyperiódusú épületnek gondolta. A másfél évtized-
del későbbi, részletesebb falkutatás mindezt alapvetően módosította. Dubniczay
István kanonok egytraktusos lakóházat építtetett, amely további barokk és későbbi
periódusok nyomán nyerte el végső képét. A lépcsőházban feltárt korábbi lépcső-
karok nyomai is segítették a lakóház bővítésének, átalakításainak értelmezését.
A kivitelezés közben sok további építéstörténeti információt nyerhettünk. Az ut-
cai homlokzat 20. századi, kétrétegű, gerébtokos ablakait el kellett távolítani ahhoz,
hogy az emeleti terekben a barokk díszítőfestéseket teljesen feltárhassák, konzervál-
hassák, bemutathassák, mivel a barokk nyílászárók a kávákban a homlokzati síkhoz
közelebb helyezkedtek el. (3. kép) Az egyik szerkezet eltávolításakor annak beépíté-
sekor betömködött papírok kerültek elő: egy 1933. januári naptár oldalának darabja,
és két, a ház lakója, Dr. Lukcsics József apátkanonoknak címzett meghívó. Az egyik
rádiós sztárok fellépését hirdeti a veszprémi színházban 1933. november 19-i esté-
re, a másik a pesti Vigadóban tartandó ünnepi vacsorára szól, amelyet II. Ottó király
16
A házak helyreállításáról és az abban résztvevőkről részletesen: G. Lászay Judit: A veszprémi Dubniczay-ház
(Vár utca 29.) műemléki kutatása és annak hatása az épület újjászületésére, Németh Katalin: A veszprémi
Dubniczay-ház helyreállítása, Jeszeniczky Ildikó: A veszprémi Dubniczay-ház falkép-restaurálása. Műemlék-
védelem 50 (2007) 94–106, 107–111, 112–116. G. Lászay Judit: Újabb adalék a veszprémi kanonoki házak
feltáruló értékeihez. Beszámoló a Vár utca 31. kutatásának első szakaszáról. Kő kövön. Dávid Ferenc 73. szü-
letésnapjára. Szerk. Szentesi Edit, Mentényi Klára, Simon Anna. Budapest, 2013, I.: 365–382.
202
21. születésnapja tiszteletére rendez-

tek 1933. november 20-án. Mivel télen
ablakot cserélni nem tanácsos, így
a leletek támpontot adtak az ablakok
behelyezésének időpontjára, amelyet
– legkorábban – 1934-re tehetünk.
Már a felújítás utolsó szakaszában
a földszinti délkeleti sarokszoba sá-
vos-tükrös, rossz megtartású, 19. szá-
zadi festés rétege alól előkerült egy
barokk, illuzionisztikus lugas festés.
Töredékessége ellenére az eredeti
összképre mégis következtethetünk.17
A főszárny és a déli oldalszárny csat-
lakozási pontjában egy, az udvar felől
nyíló kis méretű, keskeny, erősen áté-
gett falú füstölőhelyiség volt. A jelentős
felületi hiányok miatt csak a kivitelezés
során derült ki, hogy a földszinti szárny
utolsó szobájában egy különleges ba- 3. kép. Veszprém, Dubniczay-ház, emeleti
ablakkáva a behelyezett újabb ablakkal.
rokk grotta festés található a falakon.
A tükrös barokk festés tisztítás közben, a
A nyugati oldalon maradt meg a leg- 19. századi barna réteg függőleges széléig tartott
nagyobb felületen az ábrázolás, amely a korábbi díszítőfestéseket elfedő, 20. századi
sziklás tájat ábrázol, női fejjel, gótizáló ablakszerkezet, 2005 (Fotó: G. Lászay Judit)
vakárkáddal díszített sztélével, kváder-
kövekből épített gúlával, csúcsán egy
kakadupapagájjal. Szakállas remete ül a helyiség északnyugati sarkában egy bar-
langként megfestett nyílásban, amely az udvar sarkából nyíló, eredeti bejáratnak
bizonyult. (4. kép) Ezt a nyílást a szoba felől befalazták, benne a 19. században az
udvar felől füstölőt alakítottak ki, így azon a szakaszon szétégtek a festés- és vakolat-
rétegek. A nagyobb üres felületek ellenére is hatásos, egységes enteriőr alakulhatott
ki, amelyben nagy szerepe van egy kályharitkaságnak. Amikor a ház szobáiba fel-
állított kályhák restaurátorának, Szebényi Juditnak megmutattam az előkerült grotta-
festést, azonnal eszébe jutott a bajai múzeum raktárában hosszú ideje darabokban
heverő különleges fatörzskályha. (5. kép) A projektnek ezek a módosításai is zöld
17
A kivitelezés végső fázisában előkerült díszítőfestés esztétikai restaurálásának utolsó fázisa, a tervek ellenére,
az átadás után már nem készült el.
203
4. kép. Veszprém, Dubniczay-ház grottája. A remete melletti befalazott nyílás volt a helyiség eredeti
bejárata, 2006 (Fotó: G. Lászay Judit)
5. kép. Veszprém, Dubniczay-ház, a grotta

restaurált fatörzskályhája, 2006
(Fotó: Galacanu Efstatia)
6. kép. Veszprém, Dubniczay-ház. A kivitelezési

napló mellékletének átadott kutatói vázlat a
pilaszter festéséhez, 2006
(Fotó: G. Lászay Judit)
204
utat kaptak, így a kanonoki

ház újabb egyedi, reprezen-
tatív részletekkel gazdagod-
hatott.
Az utcai homlokzatok
szondázására a kivitelezés
idején nyílt mód. A mun-
kálatok során mindvégig
folyamatos kutatói jelenlét
eredményeként sok fontos
részlet került napvilágra.
A faltükrök barnásszürke,
néhol lepusztult höbörcsös
rétege alatt egy nagyon ke-
mény, jó megtartású, acél-
szürke, höbörcsös felület
tűnt elő. Ez a 2,5–3 mm
nagyságú faszéndarabokat
tartalmazó mészvakolat bi-
zonyult az eredeti barokk fe-
lületnek. A tagozatok alapos
vizsgálata a főhomlokzat szí-
nezésének gyökeres meg-
változását eredményezte. 7. kép. Veszprém, Dubniczay-ház. Az elkészült homlokzat
részlete, 2006 (Fotó: G. Lászay Judit)
(6. kép) A középrizalit csigás
pilaszterfejezetei, alattuk a
stukkók és a nagy, íves szemöldökpárkány, a kapu szemöldökpárkányát gyámolító
stukkókonzolok, a kapukeret stukkófüzére is mind sötétszürkére vagy két színre,
fekete-fehérre festettek voltak.18 Az eddig kicsit unalmas, tompa hatású homlokzat
így visszakaphatta barokk dekoratív, vibráló hatását. (7. kép)
Bíró–Giczey-ház. A volt püspöki, ma érseki palotával szemben álló ház eseté-
ben a tervezést megelőző falkutatás kulcskérdése az volt, milyen mértékben lehet
azonosítani az 1770-es években Giczey István kanonok által építtetett, részben
egyemeletes városi palotában az 1733-as, Padányi Bíró Mártonhoz köthető föld-
szintes házat. A szondázó kutatás alapján még úgy gondoltuk, hogy a két barokk
18
A homlokzat kutatásában részt vett Jeszeniczky Ildikó restaurátor. A laboratóriumi vizsgálatok (Szilágyi Gábor-
né, ÁMRK) kimutatták a fekete szénszemcséket (venyigefekete pigment) a festések mintáiban is.
205
periódus anyaghasználatában jól elkülöníthető. A földszint egy része – az alsó zóna

– nagyrészt kő és kevés tégla felhasználásával készült, lapos, téglány alakú fa-
ragott kövek között kitöltő elemként téglatöredék-darabokat használtak. A felsőbb
falszakaszok, boltozatok, nyílásáthidaló ívek téglából készültek és úgy látszott, már
a másik építtetőhöz köthetők. Feltételeztük, hogy amikor emeletessé építették át a
házat, csak téglát használtak, szintén a Veszprémben szokásos meszes-murvás, jó
minőségű, kemény falazó habarccsal. A kivitelezési munkálatok megindulása után,
a nagy falszövetfelületek és az alapozások megismerésekor azonban azt tapasztal-
tuk, hogy csupán az anyaghasználatból itt nem lehet következtetni különböző perió
dusokra. Az átépítés során még az emeleti zónában is használtak vegyes falazást
– a lapos, téglány alakú kövek között egyre több téglával. Kezdetben a földszintes
ház elbontásakor nyert kővel falaztak, majd néhány helyen vegyesen, végül csak
téglával. A ma álló ház főszárnya és északi oldalszárnya L-alakban a Giczey-féle
periódushoz köthető. A kivitelezés közben folyó régészeti feltárás nélkülözhetet-
len információkkal szolgált a felmenő falak, a belső és külső járószint változások,
a pinceszinten található építészeti előzmények értelmezéséhez, hiszen egy épület
alapozásától a falkoronáig egységes egészként vizsgálandó, így a különböző szak-
területek információi összeadódnak.
Giczey István 1772-ben építtette az emeletes házat.19 A kivitelezés során vált
érthetővé, miért vésték az 1780-as évszámot mégis a kapu zárókövére. Az őrkano-
nok 1786-ban felvett hagyatéki leltárából tudtuk meg, hogy halálakor háza mindkét
szárnya emeletes volt. Az északi telekhatáron álló oldalszárny földszinti helyiség-
sora előtt az udvar felől boltozott, árkádos folyosó húzódik. Felette az egyetlen
nagy helyiséget tartalmazó emelet – falazatából, nyílászáróiból következtethetően
– 20. századi átépítés. Mivel szondázáskor az utcai szárny emeleti folyosófalában
a földszinti folyosó felett egy nagy tégla teherhárító ív – sarkában beforduló mesze-
lés- és festésrétegekkel – került elő, logikus következtetés volt, hogy az oldalfolyosó
befalazott indítását találtuk meg, vagyis a földszint és emelet alaprajzi elrendezése
megegyezett. Kivitelezés során azonban a korábban kiállítási diorámákkal eltakart
felületeket is meg lehetett kutatni, aminek eredményeképp egészen más építéstör-
ténet bontakozott ki. A folyosói fal szoba felőli oldalán egyértelműen láthatóvá vált
az oldalszárny korábbi földszintes állapotához tartozó nyeregtető-lenyomat, felet-
te az utcai szárny elpiszkolódott, eredetileg külső homlokzati, höbörcsös vakolata.
(8. kép) Tehát Giczey kanonok először csak az utcai szárnyat építtette emeletesre, a
csatlakozó, konyhákat is tartalmazó szárny ekkor még földszintes volt. Az is kiderült,
hogy a kosárív alatt sohasem volt nagy nyílás. Az eredetileg csak a főszárny folyo-
19
Lukcsics Pál – Pfeiffer János: A veszprémi püspöki vár a katolikus restauráció korában. Veszprém, 1933, 94.
206
8. kép. Veszprém, Bíró–Giczey-ház. A földszintes oldalszárny tetőlenyomata. A középütt lévő

nagy, 20. századi ajtó tokjától jobbra az emeletessé bővített oldalszárny barokk egyszárnyú ajtaja
befalazva, amelyet most újra megnyitottak (Fotó: G. Lászay Judit)
sójának ablakfülkéi sorába illeszkedő vakfülke volt, amelybe a barokk oldalszárny

egyetlen emeleti szobájának megépítésekor egy kis méretű − a szomszédos csiga-
lépcső ajtóval egyező méretű −, egyszárnyú ajtót helyeztek.20 Az elfalazás rétegen-
kénti kibontásakor a vakfülke belsejében, a legfelső festésrétegen talált ceruzafirkák
megörökítették a fülkét a folyosófal síkjára befalazó mesterek nevét: „Ezen munkát
csináltta Bujdoso Mihály Építő mester 1903 April 21 dikén.” Ez az időpont keltezi a
20. századi átépítést: a kétszárnyú ajtó behelyezését, a szoba megnagyobbítását,
az északi oldalszárny emeletének homlokzati és a végfalának felhúzását.
A főhomlokzat külső képe jelentősen módosult a kivitelezés során elvégzett ku-
tatásaink nyomán. Az ablakok mind a földszinten, mind az emeleten vízszintes záró-
dásúak voltak. A földszintiek záróköves sávkeretelésűek, az emeleten a két szélső
ablaknál az egyenes záródású, záróköves szemöldökpárkány egységes keretelést
20
Egy barokk tervmódosításra utalnak a jelenségek. Először egy későbbi, a földszinttel megegyező oldalfolyo-
sós kiépítésben gondolkodott a kanonok, ehelyett végül egyetlen nagyobb szobával bővítette az emeletet.
207
9. kép. Veszprém, Bíró–Giczey-ház 10. kép. Veszprém, Bíró–Giczey-ház

homlokzatának részlete, 2006 homlokzatának részlete, 2011
(Fotó: G. Lászay Judit) (Fotó: Hack Róbert)
alkotott a könyöklő alatti tükrös köténnyel. A középrizalit három ablaka felett kagyló-
és füzérmotívummal gazdagított, oromzatos szemöldökpárkány díszítés volt.
Az emeleti szobákban előkerült díszítőfestések restaurálása a helyreállítás lénye-
ges eleme volt. A teljes feltárás után láthatóvá vált, hogy az ablakfülkék egyenes zá-
ródása utólagos, durva kialakítás, azok eredetileg kosárívesek voltak, a feltárt festés
is ahhoz igazodott. Ezután a külső homlokzaton, a restaurátorokkal együtt, feltártuk
az eredeti záradék és a plasztikus díszítés maradványait, néhol lenyomatait. Hason-
lóan a Dubniczay–féle házhoz, itt is kicseréltük a 20. századi ablakszerkezeteket, és
a barokk formájukat és plasztikai díszítésüket visszanyert ablakokba (a földszintiek-
kel egyezően) analógiák alapján készült szerkezetek kerültek.21 (9–10. kép)
Az északi oldalszárny homlokzatán a pincelejáratot takaró másodlagos előépít-
mény elbontása után, valamint a földszinti szakaszon több helyen előkerült egy ba-
rokk, simított, fehérre meszelt sávval keretelt lilásbordó, vasoxid pigmenttel színezett
barokk höbörcsös vakolat. A színezett vakolat rekonstrukciója a földszinten megva-
lósult, az emelet homlokzati színe építési korát, a 20. századi ráépítést tükrözi.
21
A barokk ablakok először egyrétegűek voltak, a második réteg zsalu volt, amelyet később külső üveges
szárnyra cseréltek. Magas presztízsű épületek esetében kétrétegű ablakokkal is találkozhatunk levéltári forrá-
sokban, illetve helyszíni kutatáskor.
208
IV. Budai török fürdők (Rudas, Rác és Császár fürdők)

A budai török fürdőkben a régészeti feltárás és falkutatás nem volt elválasztható a
kivitelezési munkálatoktól, azok részeként is folyt. (Kutatások: Rudas fürdő 2004–
2005, 2009; Rác fürdő 2005–2009; Császár fürdő 2007–2009.)22 A Rudas fürdő
kivételével, ahol semmilyen kutatásra nem került sor, Gerő Győző régész a II. világ-
háború utáni felújításoknál, átépítéseknél végzett előzetes feltárásokat, elsősorban
a szintek meghatározását és alapfeltárásokat. A tetők fedélszékeinek elbontáskor
a kupolákat vizsgálta és megfigyeléseit dokumentálta. Mivel akkor a vakolatokat
teljesen eltávolították, a kupolaterek falain láthatóvá váltak a vízvezetékek kis rész-
letei. Falkutatásokra nem került sor, ezért a felszínre került jelenségeket nem tudták
összefüggéseikben rendszerezni. A vízgépészet és légtechnika ma egyre nagyobb
mennyiségű és átmérőjű csőrendszer elhelyezésével jár, valamint az üzemeltetők
is még több technikai berendezés alkalmazását igénylik, így a 21. századi korsze-
rűsítés mértéke és mélysége mind a felmenő falak, mind a járószint alatt összetett,
alapos restaurátori, régészeti és falkutatást von maga után.
Sok helyen − a múlt századi felújítások során − a kőfalakat roncsoló cemen-
tes vakolatot vittek fel, a helyiségek csempeborításának ágyazó habarcsa üvegke-
ménységűvé vált. E rétegek eltávolítása nagyrészt csak géppel lehetséges, ezért
nagyon fontos, hogy ez kutatói felügyelettel és kontrollal történjen. Az egyik lénye-
ges kutatási eredmény volt a fürdők teljes vízvezeték- és csatornarendszerének
tisztázása, összefüggésben a hozzájuk tartozó csorgókkal és mosdómedencék-
kel (kurnákkal). Néhol a falakon megfigyelt török kori vakolatnyomokból, a feltárt
padkákon látható lenyomatokból és főleg a falakban megtalált kerámia vízveze-
tékrendszerből pontosan meg lehetett határozni a csorgókutak helyét. A korábbi
fotók szerint úgy tudtuk, hogy török fürdőinkben a vízvezetékeken lévő lyukakon
keresztül és az eléjük helyezett kőlapba illesztett csapokon át folyt beléjük a víz.
A Rudas fürdő kupolaterében, a török kori forró helyiségben azonban más, komp
lexebb megoldást alkalmaztak: a csövek között egyes pontokon kőládákat talál-
tunk, amelyek előtt a falsíkon eredetileg a szokásos, csapokat tartalmazó kőlapok
voltak. A Császár fürdő sarokhelyiségében – egykori magánfürdőben – is előkerült
egy ugyanilyen, de kisebb méretű kőláda.
A Rudas fürdő kupolájával kapcsolatban korábban felmerült, hogy az a II. világ-
háború után készült betonszerkezet. 2009-ben került sor a kupola felállványozásá-
ra, amikor is egyértelműen láthatóvá váltak azok a török kori vakolat maradványok,
22
G. Lászay Judit – Papp Adrienn: A budai török fürdők kutatása az évezred elején. Műemlékvédelem 53 (2009)
194–220.
209
részletek, amelyek alapján határozottan állíthatjuk, hogy a török kori, téglából ké-
szült kupolát tartják még ma is az oszlopok.
***
Összegzésként mindenképp hangsúlyozni kell, hogy ma, a 21. század technikai,

technológiai és minőségbiztosítási követelményei minden korábbinál mélyebb
beavatkozást igényelnek a műemlékek szerkezetébe, a falszövetekbe. Történeti
épületek esetében a hatóságok, a tervtanácsok (már ha vannak), általában az épí-
tészeti tervvel, koncepcióval, esetleg a statikai okokból szükséges átalakításokkal
foglalkoznak, noha ma már az elektromos vezetékezés, az épületgépészeti megol-
dások végezhetik a legnagyobb pusztítást az elhelyezésükhöz szükséges bontások
által. Egy összetett történeti előzményekkel rendelkező telken álló, sokperiódusú
műemlék építéstörténetének megfejtése nem lehetséges a kivitelezés, a régészeti
feltárások és a restaurátori munkálatok művészet- és építészettörténeti szempontú
végig kísérése nélkül. A kutató feladata azonban nemcsak a hagyományos érte-
lemben vett kutatás, hanem az egész építési folyamatban való aktív részvétel; így
a tervezők és a kivitelezés számára az emléken újabb rombolásokat elkerülő meg-
oldásokat is javasolhat, amelyek sokszor költségmegtakarítást is jelentenek.23 Ez
utóbbinak tudatosítása, elfogadtatása azonban még a jövő feladata.
23
Ehhez azonban egy új jogszabályi és engedélyezési háttérre lenne szükség. Ez a kiviteli terveknek a műemléki
értékek megtartása érdekében történő, mind az épület és az építtető számára kedvező, a kivitelezés közbeni
változtatásokat lehetővé tevő, kevésbé bürokratikus, a valósághoz igazodó jogszabályi környezetet jelentene.
210
A FAL KU TAT Á S O K E R ED M ÉN YE I É S A VÁ R O SLÉ PTÉ K Ű
É P Í T É S T Ö RT É N ET K IA LA K U LÁ SA K Ő SZ E G E N
Mentényi Klára
I. Városrendezés – műemlékvédelem. A kutatások első időszaka (1955–1980)

A hagyományos városkép, beépítési formák, épületegyüttesek védelmének igényét
a II. világháborút megelőző korszakból hozta magával a változó keretek között, de
jórészt a korábbi, magasan kvalifikált szakemberek nyomán és részvételével újra
induló műemlékvédelem és városrendezés.(1. kép) Sopron mellett a háborús pusz-
títások által ugyancsak megkímélt, gazdag történelmi múlttal rendelkező Kőszeg
hamar az érdeklődés előterébe került. 1951-ben az elsők között készült el Kőszeg
városképi és műemléki vizsgálata, amely a városerődítési és egyházi emlékek,
szobrok mellett a lakóházakra is ráirányította a figyelmet. Védettek lettek egyes tör-
téneti utcák, terek, a temető síremlékei, de még két hatalmas fa is, mint „növényzeti
1. kép. A Táblaház utca 9. (akkoriban 7.) utcai homlokzatának felmérése, 1925

Foerk Ernő építészhallgatóinak felmérési rajza (Műemléki Tervtár, ltsz. R 9313)
211
2. kép. A Jurisics tér keleti oldalának színterve. Sedlmayrné Beck Zsuzsa, 1966
(Műemléki Tervtár, ltsz. R 39276)
specialitás”. Az Építésügyi Minisztérium által kezdeményezett, összesen 74 várost

feldolgozó jegyzékek valójában jövőbeni városrendezési célokat szolgáltak, rámu-
tatva az egyes települések fenntartandó értékeire és környezetük kialakítására, a
helyi adottságokat figyelembe vevő egyedi javaslatokkal.1 A kőszegi belvárosra
1964-ben részletes rendezési terv készült, amelyet két éven belül követett a mű-
emléki rekonstrukciós terv (Sedlmayrné Beck Zsuzsa, VÁTI). A terv ragaszkodott
a meglévő beépítési magasságokhoz és telekosztásokhoz, kevés bontást kezde-
ményezett, és az új intézmények (művelődési ház, orvosi rendelő, levéltár, borozó)
számára a meglévő régi épületekben keresett helyet. Nagy szerencse azonban –
mai műemléki felfogásunk alapján −, hogy a városfalak teljes kiszabadítását célzó
elképzelése és több színezési terve csupán részlegesen valósult meg. (2. kép) Min-
denesetre a szakma kezdeti szándékait meghatározó, megőrzésre törekvő szemlé-
letnek köszönhetően maradhatott fenn a város hagyományos szerkezete és jórészt
még ma is létező, értékes történeti épületállománya.2 Természetesen nagy szerepet
játszott ebben Kőszeg nyugati határ melletti helyzete, és emiatt a nagyobb fejlesz-
tések elmaradása, amely a sajnálatos elszegényedéssel együtt szintén kedvezett
az öröklött városszövet fennmaradásának.
1
Kőszeg városképi és műemléki vizsgálata. Kézirat. Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, 1951.
Az akkor érvényes kategóriák szerint 68 műemlék, 52 műemlék jellegű, 46 városképi jelentőségű, illetve fon-
tosságú emlék vagy terület mellett egy tételben szerepelnek a növényzeti specialitások. Gerő László: Városok
műemléki és városképi vizsgálata. Építés - Építészet 3 (1951) 522–536; Dercsényi Dezső: Tíz év műemlékvé-
delme. Magyar Műemlékvédelem 1 (1960) 18; Dercsényi Dezső: Mai magyar műemlékvédelem. Budapest,
1980, 26–28.
2
Sedlmayr Jánosné: Kőszeg műemléki védett területének rekonstrukciós kérdései. Műemlékvédelem 12
(1968) 26–34; Sedlmayrné Beck Zsuzsa: Műemléki városmagok városrendezési tervezése 1960–1980. Ma-
gyar Műemlékvédelem 9 (1984) 355–357.
212
Mentényi Klára • A falkutatások eredményei és a városléptékű építéstörténet...
A kőszegi vár országos hírű és jelentőségű helyreállítása (1955–1963) a VÁTI

közreműködésével kezdődött, amely hosszú távra biztosította tervezőinek és vá-
rosrendezőinek jelenlétét a településen. Riedelmayer Gyula a felmérési munkák
közepette bukkant rá, és részben ő is bontotta ki a vár két legismertebb részletét,
az északi szárny akkor kápolnának gondolt, festéssel díszített ablakcsoportját, va-
lamint a nyugati szárny emeletének reneszánsz ablaksorát. Az 1955. évi kutatást
fénykép- és rajzsorozatok dokumentálják. Ugyanakkor számos manuálét készített a
vár más részeiről és az elővárról. Vele nagyjából egy időben dolgozott Kasper Sán-
dor helyi építész. Műszaki és szabadkézi rajzai megörökítették a főépület 1950-es
években még látható, 18–19. századi külső képét. A felmérésekben már korábban
is részt vett, tervező építészként mégis csupán 1958-tól – először az elővárban
kialakított közfürdővel – kapcsolódott be a munkába Sedlmayr János, a frissen lét-
rehozott OMF munkatársa. A középkort előtérbe állító korszak nevezetes műemléki
helyreállítása egyértelműen az ő nevéhez fűződik. Ma már meggondolandó az új-
kori falak elbontása a régebbi terek visszaállítása érdekében, ugyanakkor Sedl-
mayr munkáját szakszerűen bemutatott középkori falazatok, vakolatok és kőkeretek
jellemezték, igényes modern hozzátételekkel. A kutatások, amelyeket hivatalosan
Gergelyffy András művészettörténész (OMF) irányított, valójában kivitelezés köz-
ben, a tervező által kijelölt helyeken folytak. Ő maga csak időközönként látogatott
a helyszínre, meghatározta a feladatokat, és megadta a vakolatrétegek megfelelő
bontására szolgáló módszert. Mielőtt azonban saját tapasztalatainkból kiindulva
pálcát törnénk felette, gyorsan elmondjuk, a Dávid Ferenc által Sopronban kikí-
sérletezett, saját kézzel végzett, és a tömérdek apró részletet fejben is összerakó,
ráadásul az újkori, sőt legújabb kori részletmegoldásokat szintén figyelembe vevő
munkamódszer elterjedése előtt ez volt az 1950–1970-es évek általános gyakorla-
ta. Miközben Sedlmayr a középkori falazatok kutatási eredményeiről nem csupán
magas színvonalú felmérési rajzokat, de akvarelltechnikával színes periodizációs
vázlatokat is készített. (3. kép) Saját rajzolóval, önállóan dolgozott Holl Imre (MTA
Régészeti Intézet), aki a török ostrom után megszüntetett 13. század végi – 14. szá-
zad eleji északi palotaszárny helyén jelentős régészeti feltárást folytatott. Dokumen-
tációi alapján tudjuk, hogy 1960-ban ő végezte az ún. ötödik torony falkutatását is,
továbbá ugyancsak ásott a vár területének több különböző, kisebb pontjain.3
3
A közismert VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet) csak 1967-ben kapta ezt a nevet. Elődje
1950-től a Városépítési Tervező Iroda (VÁTERV) volt. Az egyértelműség érdekében használom a korábbi
időszakra is a VÁTI rövidítést. Az OMF az 1949-ben megszüntetett MOB helyett jött létre, az Építésügyi
Minisztérium alá rendelt állami intézményként, kibővített feladat-, és hatáskörrel. – A kőszegi vár említett fel-
mérési rajzai, manuáléi és dokumentációi a Műemléki Tervtár rajzanyagában találhatók. Felsorolásukat lásd
Mentényi Klára: Kőszeg – vár. Tudományos elődokumentáció. Kézirat. ÁMRK, Budapest, 2004. Műemléki
213
3. kép. Színezett periodizációs nézetrajz a kőszegi vár északi palotaszárnyának egykori udvari
homlokzatáról. 1 : 50. Sedlmayr János – Wallainé, 1962 (Műemléki Tervtár, ltsz. D 4413)
A vár befejező munkálataival egy időben indult a város délnyugati sarkán álló
bástya, a hozzá kapcsolódó falszorosról elnevezett Zwinger helyreállítása (1962–
1964). A közreműködők ugyanazok voltak, a munkát Sedlmayr János irányította.
Ezúttal azonban semmiféle falkutatásra nem került sor, ami különösen a belső felü-
letek eltűnt vakolatai tekintetében fájlalható. Gergelyffy András a dokumentációba
mindössze egy féloldalas jelentést írt, Holl Imre 1962. évi ásatása pedig sajnos
csupán másfél hétre korlátozódott.4 A vár és a Zwinger közötti, nyugati városfal,
valamint ennek a bástyától délre húzódó szakaszán a városárkot „kiszabadították”,
Tervtár, ltsz.: 39784. – Összefoglaló publikációk: Gergelyffy András: A kőszegi Jurisich-vár építési korszakai.
Vasi Szemle 17 (1963) 1–17; Gergelyffy András – Sedlmayr János: A kőszegi Jurisich-vár. Budapest, 1964;
Sedlmayr János: A helyreállított kőszegi vár. Műemlékvédelem 9 (1965) 65–77; Holl Imre: Kőszeg vára a
középkorban. Az 1960–1962. évi ásatások eredménye. Budapest, 1992. Lásd még: B. Benkhard Lilla –
Mentényi Klára: Monumenta Deperdita. Kőszeg – vár (2007–2013). Műemlékvédelem 57 (2013) 227–229.
4
Holl Imre: Kőszeg, Nagybástya (Vas m.) Régészeti Füzetek 16 (1962) 70; Sedlmayr János: A kőszegi Nagy-
bástya helyreállítása. Műemlékvédelem 11 (1967) 65–68. A téma feldolgozását az 1962–1964. évi dokumen-
tációk ismertetésével együtt lásd: B. Benkhard Lilla – Mentényi Klára: A kőszegi Zwinger. Ars Hungarica 45
(2019) 177–192.
214
de sem a falazatok, sem a lebontott udvari épületek esetében nem történt semmifé-
le kutatás (építész tervező: H. Nándori Klára, OMF).5
1964 nyarán Tóth Melinda művészettörténész (OMF) mind a Szent Jakab, mind
a Szent Imre templom külső felületein előzetes falkutatást végzett a homlokzatok
két évvel későbbi helyreállításához. Nem állt rendelkezésére túl hosszú idő, a má-
sodik esetben mindössze három nap. Ennek ellenére számos értékes megfigyelést
rögzített, és a különböző építőanyagok használata, valamint a falszövetek csatla-
kozása alapján több periódust különböztetett meg. A templomok publikált történeti
forrásainak figyelembevételével és belső kialakításuk szemrevételezésével, kutatá-
si eredményeit igyekezett összefüggő építéstörténetté formálni. A Szent Imre temp-
lom (építész tervező: Ágostházi László, VÁTI) és a Szent Jakab templom (építész
tervező: Sándy Péterné, VÁTI) esetében is felhívta a figyelmet az előkerült részletek
bemutatására, utóbbinál hangsúlyozva a belső terek falkutatásának és régészeti
feltárásának szükségességét.6
Ami a lakóházakat illeti, 1963 és 1981 között a VÁTI és az OMF munkatársai ál-
tal tervezett épületek felújításához minden esetben kutatót is kijelöltek. Munkájukat
azonban – az előző példával ellentétben – valamiféle érdektelenségből is fakadó
sietség jellemezte, amelyet az is befolyásolt, hogy Sopronnal ellentétben itt nem
állt rendelkezésre helyben lévő kirendeltség, kiemelt anyagi háttér, saját vendég-
szoba és eleinte hozzáértő műemlékes kivitelező. A gyakran mindössze egynapos
kiszállások alkalmával leginkább kivitelezés közben tettek megfigyeléseket, adtak
javaslatokat a kőműveseknek, tárgyaltak a tervezővel vagy a restaurátorral. A fal-
kutatók számára önálló dokumentációs kötelezettség még országos viszonylatban
sem létezett, a szakemberek általában a helyreállítást előkészítő iratokhoz mellé-
kelték jelentéseiket, amelyek azután jó esetben a munka befejezését követő, ún.
végdokumentációkban is helyet kaptak. Kőszegen azonban ez is ritka madárnak
számított. Az említett időszakban megújult kb. 20 belvárosi lakóházról a legtöbb
esetben csupán néhány fénykép, cédula, egy-egy vázlatrajz, építészeti felmérés-
be rajzolt részlet vagy építési naplóbejegyzés maradt fenn.7 Sok esetben azonban
5
Horler Miklós: Az Országos Műemléki Felügyelőség építészeti helyreállításai (1963–1966). Magyar Műemlék-
védelem 4 (1969) 230.
6
A kutató publikálatlan eredményeit lásd: Tóth Melinda: Jelentés a Kőszeg, Szent Jakab templom kutatásáról.
Kézirat. Kőszeg, Szent Jakab templom homlokzathelyreállítási terve. Műemléki Tervtár, ltsz.: D 4397; Tóth Me-
linda: Jelentés a Szent Imre templom kutatásáról. Kézirat. Kőszeg, Szent Imre templom homlokzathelyreállítási
terve. Műemléki Tervtár, ltsz.: D 4390–4391. – Az utóbb említett templom homlokzatkutatási eredményeit lásd
még: Mentényi Klára: A magyar evangélikus gyülekezet templomai Kőszegen a 16-17. században. Műemlék-
védelem 60 (2016) 166, 169, 174–175; Horler 1969 i. m. 237.
7
A lakóházak felújításában megnevezett kutatóként (OMF Tudományos Osztály) leginkább Gergelyffy András,
Dercsényi Balázs és Gerőné Krámer Márta művészettörténészek vettek részt. Dercsényi Balázs 1977–1982
215
egyedül a műemléki évköny-

vek (Magyar Műemlékvédelem)
adattáraiban közölt rövid kuta-
tási jelentések nyújtanak vala-
miféle fogódzót.
Ugyanakkor Clevéné Har
rach Erzsébet építész (OMF),
aki az 1962–1975 közötti hos�-
szú időszakban Vas megye mű-
emléki területi felügyelőjeként
dolgozott – ahogy ezt számos
írásos feljegyzése, jegyzőköny-
ve és határozata is tanúsítja –,
a helyreállítások menetének
helyszíni kontrollálása mellett, a
kisebb beavatkozások kapcsán
is sokat tett a műemlék épületek
karakterének megőrzése érde-
kében. Mindamellett, akár egy
jó funkcióról, akár egy meg-
tartandó melléképületről volt
szó, kitartó tárgyalónak bizo-
4. kép. A Jurisics tér 5. kapualjának kutatási manuáléja,
nyult. Nem rajta múlt a kutatá-
Dávid Ferenc, 1972
sok gyenge minősége. Számos
fényképet készített, emellett néhány kiemelkedő fontosságú épület (Jurisics tér 2.,
5., 6., 7., Chernel utca 6.) 1970-es évekbeli helyreállítása kapcsán ezek kutatá-
si eredményeit is összegezte.8 A korszak kőszegi tervezői közül, Sedlmayr János
között műemléki felügyelőként is dolgozott. Három kutató, akik azonban Kőszegen csupán egy-egy épülettel
foglalkoztak, komolyabb kéziratos anyagot hagytak hátra. Dávid Ferenc: Jurisics tér 5. 1972. (építész tervező:
Sándy Péterné, VÁTI), Dobrovits Dorottya: Chernel utca 6. 1975, 1977. (építész tervező: Sándy Péterné
VÁTI), Lukács Zsuzsa: Rájnis utca 5. 1977-1978. (építész tervező: Gazda Anikó, VÁTI). A kőszegi kutatások-
ban résztvevők és a kutatott épületek felsorolását lásd: C. Harrach Erzsébet: Kik dolgoztak a műemlékekért
Vas megyében? Vasi Szemle 50 (1996) 116–130, 274–290, 453–463.; A témáról Mentényi Klára – B. Benk-
hard Lilla: Műemléki kutatások Kőszeg városában. A műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései. Tusnád
1998. Szerk. Benczédi Sándor, Hlavathy Izabella. Sepsiszentgyörgy–Sfântu Georghe, 1999, 139–140; B.
Benkhard Lilla – Mentényi Klára: Műemlékvédelem Kőszegen. Műemlékvédelem 48 (2004) 85–94.
8
C. Harrach Erzsébet: Műemlékvédelmi munkák és problémák Kőszegen 1945–1975. Vasi Szemle 30 (1976)
526–537; C. Harrach Erzsébet: Kőszeg városképének alakulása a műemléki helyreállítások és a történeti
városrekonstrukció nyomán. Építés- Építészettudomány 8 (1976) 435–451.
216
mellett ki kell emelni Sándy Péterné Wolf Katalint (VÁTI), aki az 1970-es évek köze-
pétől jó néhány lakóház építészeként nyújtott kiváló teljesítményt.9 (4. kép) Amikor
1981-ben a Chernel utca 3. számú házon (neki az egyik utolsó, nekem a legelső
kőszegi munkám volt) együtt dolgoztunk, tehetsége és műemlékes gyakorlottsága
mellett mindenekelőtt a hagyományos kőszegi építőipar speciális szerkezeti és for-
mai megoldásainak rendkívüli ismerete volt feltűnő.
II. Saját kutatásaink (1981–2018)

B. Benkhard Lilla régésszel és Ivicsics Péter építésszel, aki egészen 2012-ig mű-
emléki felügyelőként vett részt a városi munkákban, az 1980-as évek eleje óta
folyamatosan együtt dolgozunk Kőszegen. Mint az OMF Tudományos és Felügye-
leti Osztályának munkatársai három egymást követő évben, 1981–1983 között ér-
keztünk a városba, ahol a dolgozók számára éppen a kezdő évtől vált lehetővé a
Chernel utca 6. tetőterében frissen kialakított vendégszobák használata. Első, már
említett, 1981. évi falkutatásom befejezése után Dávid Ferenc − akitől az előző két
év közös győri feladatai során volt szerencsém tanulni ezt a szakmát −, akkoriban a
művészettörténészek csoportvezetőjeként, egy „kockás abroszos” beszélgetés al-
kalmával megkérdezte, van-e kedvem a jövőben is a kőszegi munkákhoz. Hát volt.
A következő évben két további belvárosi lakóház kutatását bízták rám, majd 1983-
ban a Chernel utca 14. számú házban B. Benkhard Lillával már együtt dolgoztunk.
Rá, mint régészre elsősorban az udvaron végig húzódó városfal szakszerű feltárása
miatt volt szükség, de értő szemmel részt vett a falkutatásban is. (5. kép) Ettől kezd-
ve évtizedeken át folyamatosan együtt dolgoztunk. Hamar beláttuk ugyanis, milyen
nagy előnyök származnak különböző tanultságunkból eredő, eltérő nézőpontunk és
látásmódunk ütköztetéséből. Amikor a közös munkavégzésre valamilyen okból nem
volt lehetőségünk, mindig tájékoztatva egymást, egyedül folytattuk a kutatási felada-
tokat. A kezdeti időkben sokat tanultunk az OMF rendszerváltásig fennmaradó önálló
kivitelezőitől, a szombathelyi építésvezetőség és a kőszegi művezetőség munkatár-
saitól.10 1992 után, az OMF szétválasztását követően két külön intézménybe kerültünk
(OMvH, ÁMRK). Ettől kezdve külön-külön kaptunk kőszegi feladatokat. Benkhard
Lilla távollétében két fontos, régészeti feltárással is együtt járó kutatáson László Csa-
9
Sándyné Wolf Katalin: Két műemlék helyreállítása Kőszegen (Jurisich tér 5. az ún. Lauringer-ház és Jurisich tér 7.
az ún. „Sgraffitos”-ház). Műemlékvédelem 20 (1976) 203–218; Sándyné Wolf Katalin: Építészeti ereklyék meg-
újhodása Kőszegen. Magyar Építőipar 35 (1986) 607–611. – A VÁTI munkatársai közül az 1980-as évekig több
kőszegi tervezés fűződött Ágostházi László, Gazda Anikó, Hulyák Anna, Muszik Lászlóné, Voit Mária nevéhez.
Ugyanakkor építészként Szilágyi István és Heckenast János (VASITERV) is több ízben dolgoztak Kőszegen.
10
Csak néhány a sok név közül: Doktorics László, Gyarmati Kálmán, Neisz Gergely, Rozinek Ernő, Vágfalvi Gábor
217
bával dolgoztam együtt.11 (6. kép)

A munkák legtöbbjét azonban to-
vábbra is közösen végeztük. Ál-
talában csupán egyikünk nevén
futottak, de addig igyekeztünk,
míg végül mindketten részt vettünk
bennük. Ehhez persze közvetlen
munkahelyi vezetőink rugalmassá-
ga is kellett. 2008-ban a KÖH-ben
egy rövid időszakra hivatalosan is
újból egymás mellé kerültünk, de
ezt a történetet, amely a műemlék-
védelmi intézményrendszer hos�-
szú kálváriájához vezetett, itt nem
érdemes folytatni.
Ivicsics Péter területi felügye-
lőnek rendkívül sok érdeme van
abban, hogy a falakkal körülvett
belső terület mellett a külvárosok
is hosszú évtizedeken át sikere-
sen megőrizték értékes történeti
5. kép. A Chernel utca 14. földszinti periodizációs városszövetüket és épületállomá-
kutatási rajza, 1984, 2017 (Rajz: B. Benkhard Lilla, nyukat, illetve azok részleteit. A ha-
Mentényi Klára, Ivicsics Júlia) gyományos hatósági, műemlék
gondozási és menedzselési fel-
adatok elvégzésén túl vette magának a fáradságot, hogy egyenként ismerkedjen
meg a város régi épületeivel. Hamarosan komoly helyszíni tapasztalatra és tudásra
tett szert. Érdeklődése kiterjedt az addig elhanyagolt 19–20. századi objektumokra,
középületekre, gyárakra is. (7. kép) A helyi védelemre javasolt emlékek jegyzéké-
nek kidolgozása mellett számos, egyedi védés és műemlék revízió fűződik nevéhez.
Amikor csak módja volt rá, segített megteremteni a lehetőséget az intézményi kere-
tek között folyó kutatásra. Minden olyan esetben, amikor valamely épület kisebb-na-
11
László Csabával 1994-ben együtt dolgoztunk a Kelcz–Adelffy utca 3. számú, árvaházként emelt, később
általános iskolaként működő épület kutatásán, amely magába rejti az egykori Rókafok bástyát is. F. Mentényi
Klára – László Csaba: A kőszegi Kelcz–Adelffy árvaház épülete. Koppány Tibor hetvenedik születésnapjára.
Szerk. Bardoly István, László Csaba. Budapest, 1998, 373–398. – A Jurisics tér 1. számú lakóház közös
kutatására 1995-ben került sor. Mentényi Klára – László Csaba: Tudományos munka Kőszegen. Magyar
Múzeumok 7 (2001) 3, 37–39.
218
6. kép. A Jurisics tér 1. a hátsó udvari kapu felől, 1995 (Fotó: Mentényi Klára)
gyobb mértékű felújítására, vagy csupán kivitelezés közbeni megfigyelésére került

sor, vele együtt igyekeztünk jelen lenni, és legtöbbször elvégezte az előkerült rész-
letek felmérését is.
A belvárosban számos műemlék teljes körű (30 objektum), illetve részleges
(8 objektum), helyreállítást megelőző falkutatását végeztük el (8. kép), némelyikhez
korlátozott mértékben ugyan, de régészeti feltárás és restaurátori kutatás is kap-
csolódott. Az északi és a déli külvárosok területén több mint 40 épületben vizsgál-
tuk meg kisebb-nagyobb mértékben a falszövetet, illetve dokumentáltuk kivitelezés
közbeni állapotukat. Jelen írás keretei között nem érdemes és nincs is mód felsorol-
ni őket.12 Néhányuk esetében − ilyen volt például a már említett Chernel 14., később
12
Az 1996 előttiek felsorolását kis hibákkal lásd: C. Harrach i. m. 1996. 122, 277. A kőszegi kutatásokról szóló,
összefoglaló jellegű írásaink: Mentényi–Benkhard 1999. i. m. 139–140; B. Benkhard Lilla – Mentényi Klára:
Lakóházak kutatása Kőszegen. Magyar Építőipar 50 (2000) 26-30; B. Benkhard Lilla: A városi lakóépületek
funkcionális kompatibilitása Kőszegen. Művelődés 56 (2003) 2, 26–29; B. Benkhard Lilla – Mentényi Klára:
Tudományos munka Kőszegen. Műemléklap 5 (2001) 5/6, 6–7; Mentényi, Klára: Ein Abriβ zur Geschichte
der Stadt Kőszeg und ihrer Wohnhäuser bis zur Mitte des 18. Jahrhunderts. Hausbau und Bauforschung in
Ungarn. Hrsg. István Feld, Ulrich Klein. Marburg, 2004, 199–217; B. Benkhard–Mentényi 2004. i. m. 87–88.
Kutatótársaink voltak egy vagy több épületnél: Bodó Balázs, Bozóki Lajos, Simon Anna. Önállóan kutatott
Csomortány Levente és Rozmann Viktor, D. Mezey Alice, Rácz Miklós; 1981–2018 között számos újabb
építész tervezővel dolgoztunk együtt, néhány név a sok közül: Gyarmati Mihályné, Gutowski Róbert, Oláh
M. Zoltán (OMF), Németh István, Rákóczy Péter (1992–2002 között az OMvH kőszegi hatósági ügyintézője
is volt), P. Samu Viktória, Szima Andrea, Vincze Csaba. A restaurátorok közül megemlítendők: Bán Beatrix,
219
7. kép. A Posztógyár később egyetlen éjszaka alatt, illegálisan lebontott épületegyüttesének

részlete, 2006 (Fotó: Ivicsics Péter)
a Jurisics 14. számú lakóház, vagy maga a vár −, korábban figyelmen kívül hagyott
helyiségek vagy falfelületek újbóli vizsgálatával a régebbi kutatásoknál pontosabb,
vagy újabb eredményekre jutottunk.13
Ami az erődítményrendszer további elemeit, a városfalakat és bástyákat illeti, az
1980-as évek elejétől szinte mindenhol volt valamilyen, sajnos csupán elvétve kielé-
gítő alapossággal végzett és feldolgozott régészeti feltárás (Bakay Kornél régész),
szakszerű falkutatásra azonban csupán néhol volt lehetőség. A levéltári kutatással
Bíró László, Bottyán Anikó, Deák Klára, Czweiber Ferenc, Faragó János, Gyarmati András, Haraszti Margit,
Heitler András, Maracskó Izabella, Módy Péter, Nagy Éva, Pintér Attila, Tarbai Annamária. Rajzoló, felmérő
munkatársként: Arnóti Zsuzsa, Kovács Anikó, Szökrön Péter. Kivitelezőként mindenekelőtt a Szárnyas Kft.,
akikkel több ízben sikeresen tudtunk együtt dolgozni.
13
A kőszegi vár 2007–2013. közötti felújításáról (építész tervező: Ferdinánd Árpád) és benne a mi munkánkról
lásd: B. Benkhard–Mentényi 2013. i. m. 229–243. – A várkápolna kutatási eredményeiről: B. Benkhard Lil-
la – Mentényi Klára: Középkori várkápolna Kőszegen. Várak nyomában. Tanulmányok a 60 éves Feld István
tiszteletére. Szerk. Terei György et al. Budapest, 2011, 27–41.
220
8. kép. Kutatások a kőszegi belvárosban, saját és elődeink munkáinak bejelölésével, 2017

(B. Benkhard Lilla, Ivicsics Péter, Mentényi Klára, Ivicsics Júlia)
kiegészített helyszíni tapasztalatok mégis több kiváló tanulmány megírását inspirál-

ták.14 (9. kép)
Az évek során rájöttünk, hogy nem csupán az egyes lakóházak, telkeik és tar-
tozékaik, de a különböző korszakokban bennük élő emberek is egy folyamatosan
14
B. Benkhard Lilla: A kőszegi védműrendszer. Kőszeg 2000. Egy szabad királyi város jubileumára. Szerk. Bariska
István, Söptei Imre. Kőszeg, 2000, 35–58; B. Benkhard Lilla: A kőszegi Felsőkapu-torony kutatása. Détshy Mi-
hály nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Bardoly István, Haris Andrea. Budapest, 2002, 397–414; B. Benkhard
Lilla: Kőszeg város déli védművei. Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska
István 60. születésnapjára. Szerk. Mayer László, Tilcsik György. Szombathely, 2003, 155–176; B. Benkhard
Lilla: A lebontott kőszegi Halász-kapu (Fürdős-torony) története. „Gondolják, látják, az várnak nagy voltát”. Tanul-
mányok a 80 éves Nováki Gyula tiszteletére. Szerk. Kovács Gyöngyi, Miklós Zsuzsa. Budapest, 2006, 23–32.
221
9. kép. A Felsőkapu-torony íves falának maradványa a Rájnis utca 12. számú ház pincéjében,
2009 (Fotó: B. Benkhard Lilla)
változó, mégis szorosan összefüggő, rendkívül izgalmas szerves történeti egység

elemei, szereplői. Ettől kezdve nem elégedtünk meg az egyes, felújításra kijelölt
lakóházak építéstörténetének tisztázásával, az egész város érdekelt minket. Tisztá-
ban voltunk azzal, hogy közös szándékaink és lehetőségeink révén olyan hatalmas
mennyiségű helyszíni építészettörténeti, művészettörténeti és régészeti ismeret
anyag birtokába jutottunk, amely feltétlenül érdemes a tudományos feldolgozásra.
Menet közben két jelentős régészeti feltárásra is sor került Kőszegen. 2006-ban
a Fő téren B. Benkhard Lilla és Ilon Gábor vezetésével, 2009–2011 között pedig – a
Belváros rehabilitációjához kapcsolódóan – Pap Ildikó Katalin szombathelyi régész
irányításával a Jurisics téren és több más, kisebb ponton. A munkák, különösen a
222
13. századi városalapítás idejét tekintve, igen jelentős, a település kialakulásáról

szóló, eddigi ismereteinket megváltoztató eredményekkel zárultak.15
A levéltári forrásanyag feldolgozottságában és kiadásában Kőszeg még ma is
el van maradva Sopron és Buda mögött, bár más városokkal összehasonlítva, nem
szégyenkezhet. Első telekkönyve 1570-ből maradt fenn, ettől kezdve adójegyzékei,
városi, valamint házeladásokkal is kapcsolatos bevallási jegyzőkönyvei, inventá-
riumai, számlái és levelei stb., mind-mind fontos adatokat tartalmaznak az egyes
épületekről és használóikról. Sajnos egy 20. század eleji selejtezés folytán az 1860–
1920 közötti iratokat – a tervrajzokkal együtt – kidobták, ami hatalmas veszteséget
jelent. Az ettől függetlenül igen gazdagnak mondható levéltári gyűjtemény (Magyar
Nemzeti Levéltár, Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára) két munkatársának,
Bariska Istvánnak és Söptei Imrének rendkívül nagy érdeme van abban, hogy publi-
kációik segítségével ma már sokkal többet tudunk a város közigazgatási, esemény-
és jogtörténetéről, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Általuk a korábbi, főként
helytörténeti irodalom mellé magas színvonalú történeti munkák sorakoznak.
Tanulva a soproni, majd ennek nyomán a győri mintából, a kezdetektől fogva
folytatunk az egyes épületekre és a várostörténetre vonatkozó, alapos levéltári ku-
tatásokat annak érdekében, hogy helyszíni ismereteinket minél pontosabb és va-
lóságosabb történeti szituációkba tudjuk ágyazni. Számos levéltárban vizsgáljuk a
kőszegi vonatkozású iratokat és tervrajzokat. A munka jelentős részét természete-
sen a kőszegi levéltár két kiváló szakembere végzi. Hosszú ideje tartó együttműkö-
désünk során mindinkább közös elképzeléssé vált a gazdag forrásanyag aprólékos
feltárásának szükségessége.
III. Topográfia
Az 1990-es évek végére körvonalazódni kezdtek a belváros telekosztására, a lakó-
házak egymáshoz is kapcsolódó építéstörténetére, a technikai megoldásokra és a
külső-belső megjelenésre vonatkozó, stiláris összefüggések, amelyek túlmutattak
a konkrét műemlék helyreállítási feladatokon. 1998 elején, egy hivatali műemlék
15
B. Benkhard Lilla – Ilon Gábor: Kőszeg, Fő tér – Városház utca sarok. Régészeti kutatások Magyarországon
2006. Szerk. Kisfaludy Júlia. Budapest, 2007, 222–223; B. Benkhard Lilla – Pap Katalin Ildikó: Kőszeg, Ju-
risics tér. Régészeti kutatások Magyarországon 2009. Szerk. Kisfaludy Júlia. Budapest, 2010, 255–-257; B.
Benkhard Lilla – Pap Katalin Ildikó: Kőszeg, Jurisics tér. Régészeti kutatások Magyarországon 2010. Szerk.
Kisfaludy Júlia. Budapest, 2012, 267–268; Pap Katalin Ildikó: Kőszeg, belváros. Régészeti kutatások Magyar-
országon 2010. Szerk. Kisfaludy Júlia. Budapest, 2012, 267; B. Benkhard Lilla – Mentényi Klára – Pap Ildikó
Katalin: Milyen volt valójában a középkori Kőszeg? Kőszegi Lapok (2015) 3, 1–4; B. Benkhard Lilla: Utak a
városban. Topográfiai változások Kőszeg városkapuja előtt a 13–16. században. Mesterségek és műhelyek
a középkori és kora újkori Magyarországon. Tanulmányok Holl Imre emlékére. Szerk. Benkő Elek, Kovács
Gyöngyi, Orosz Krisztina. Budapest, 2017, 149–164.
223
revízió ismételt épületbejá-

rásaitól inspirálva, történész
munkatársainkkal közösen
határoztuk el, hogy az össze-
gyűlt gazdag, de igen szer-
teágazó tudásanyagot egy
több szempontból is rend-
hagyó műemléki topográfiá-
ban tesszük majd közzé. Ez
lehetőséget nyújt a minded-
dig nem publikált kisebb-na-
gyobb kutatások (10. kép) és
helyszíni megfigyelések ön-
álló szócikkekben való köz-
zétételére éppúgy, mint az
egyes városrészek sajátos
beépítési formáival és koron-
ként változó épülettípusaival
kapcsolatos, átfogó ismere-
tek publikálására nagyobb,
összefoglaló jellegű tanulmá-
nyokban.
Munkánk során az oszt-
rák–német nagytopográfiák
újabb hagyományaiból ki-
indulva, de azoknál még
teljesebb körű történeti,
művészettörténeti és régé-
10. kép. A Kelcz–Adelffy utca 13-ban működő, szeti forrásfeldolgozásra
17. századi evangélikus kisgimnázium udvari folyosójának
törekszünk, felhasználva a
feltárása, 1982 (Fotó: Mentényi Klára)
nagy részben általunk vég-
zett helyszíni épületkutatások és régészeti feltárások eredményeit is. Jegyzetappa-
rátussal ellátott, minden esetben szintenkénti alaprajzot és fényképeket is tartalmazó
szócikkeink az egyes épületek tulajdonosait is tartalmazzák. A vonatkozó szakiro-
dalom, valamint a levéltári forrásanyag segítségével, topográfiai egységenként
vesszük számba és mutatjuk be a város gazdag művészeti, kulturális örökségét a
kezdetektől a 20. század végéig. Megkíséreljük kimutatni milyen kontinuitás, illet-
ve eltérés mutatható ki a középkori, kora újkori előzményekhez viszonyítva a mai
224
11. kép. Tematikus térkép a belvárosi házak – értékük alapján történő – adóosztályokba
sorolásáról az 1748–1749. évből, 2013 (Mentényi Klára, Nagy Krisztina)
településszerkezet, településkép, utcahálózat és épületállomány tekintetében, s

ezek milyen társadalmi kontextusba helyezhetők. (11. kép) A kérdéseinkre adan-
dó válaszok elsősorban azok a várostörténeti, művészettörténeti, régészeti, törté-
nelmi ismeretek, amelyeket egy-egy épület bemutatásának keretei között képesek
vagyunk összegyűjteni és értelmezni. A topográfiai kutatás figyelme Kőszeg minden
értékes elemére kiterjed, függetlenül attól, hogy műemléki védelem alatt áll-e vagy
sem, létezik-e még, vagy már elpusztult. Vizsgálatainkat a Kőszegen található és rá
vonatkozó múzeumi gyűjtemények anyagaira, valamint természetesen az egyházi
berendezésekre és felszerelésekre is kiterjesztjük. Mindezt nagymértékben segíti a
Vas Megyei Múzeumok, leginkább a Kőszegi Városi Múzeum anyagának egyre ala-
posabb megismerése és az ezen alapuló szakmai együttműködés (Révész József
történész, múzeumigazgató, Simon Zsófia régész).
225
A mesterek adattárát bevallottan a Heves megyei topográfia mintájára készítjük

el, azzal a különbséggel, hogy a levéltári forrásokon túl a szakirodalmi hivatkozá-
sokat is figyelembe vesszük. Szerepel majd benne minden fellelhető, Kőszegről
származó, Kőszegen élő vagy ott munkálkodó művész és mesterember. A három
kötetre tervezett kiadványban a nagyobb bevezető tanulmányokon túl az egyes
városrészeket tematikus építészettörténeti térképmellékletekkel bemutató, rövid fe-
jezetek egészítik ki.
A vállalt feladat teljesítésén – számos művészettörténész, régész, történész, épí-
tész, geodéta, digitális szerkesztő, fényképész részvételével – folyamatosan dolgo-
zunk, korábban intézményi keretből, újabban pályázatok útján megtámogatva ezt a
hatalmas munkát, amelynek nagyobb részét már elvégeztük.16
Munkánkat, különösen a térképes feldolgozás lehetőségeinek területén újabb
szempontokkal egészítette ki és jelentős mértékben inspirálta éveken át tartó, fo-
lyamatos részvételünk a Magyar Várostörténeti Atlasz sorozat Kőszeg kötetének
előkészítő munkálataiban.17
16
Bariska István – B. Benkhard Lilla – Ivicsics Péter – Mentényi Klára – Söptei Imre: Kőszeg műemlékei. A ké-
szülő topográfiáról. Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára. Szerk. Szentesi Edit, Mentényi Klára, Simon
Anna. Budapest, 2013, I.: 327–348; B. Benkhard Lilla – Ivicsics Péter – Mentényi Klára: A helyszíni kutatások
eredményeinek beépülése a kőszegi műemléki topográfiába. Chernel utca 1. Műemlékvédelem 56 (2012)
233–261.
17
Magyar Várostörténeti Atlasz 6. Kőszeg. Írta és összeállította: Bariska István – B. Benkhard Lilla, Ivicsics Péter,
Kovács Viktória, Mentényi Klára, Söptei Imre és Szilágyi Magdolna közreműködésével. Szerk. Szilágyi Mag-
dolna. Budapest, 2018.
226
E SE T TA NU LMÁ NY O K
227
Gyalu [Gilău], Rákóczi–Bánffy-kastély

A Kolozsvártól nyugatra található épületegyüttes Erdély egyik kiemelkedő jelentőségű műem-
léke; kutatására, műemléki helyreállítása előkészítésének részeként került sor 2014–2015-
ben. A mai historizáló főhomlokzatú kastély előzménye az erdélyi püspökök uradalmának
központjában, a 15. század elején felépített vár és palota, amelynek reprezentatív épületeit
1500 táján Geréb László püspök késő gótikus és reneszánsz stílusban építtette ki. Ezeket
az épületeket négy, henger alakú sarokbástyás várba foglalta az 1530–1540-es évek for-
dulóján Statileo János püspök. Miután az uradalom kincstári tulajdonba került, I. Rákóczi
György fejedelem az 1640-es évek elején – az udvar közepén álló késő középkori épületek
lebontása után –, a várfalakhoz ragasztott épületszárnyak kiépítésével az egyik legjelentő-
sebb fejedelmi rezidenciává építtette át a várat. A Rákóczi-szabadságharc hadi eseményei
során romossá vált épületet az 1830-as évektől a Bánffy család több fázisban alakíttatta át.
A falkutatás során sikerült megállapítani, hogy az együttes keleti szárnya az emelet szintjén
is őrzi az erdélyi püspökök késő középkori rezidenciájának részleteit (in situ gótikus ajtóke-
ret, emeleti kápolna csúcsíves ablakai), és hogy a mai vár biztosan az 1530–1540-es évek
fordulóján jött létre. A fennálló épületszárnyakat jórészt a Rákóczi korban belülről illesztették
a reneszánsz várhoz. Ebből az időszakból több helyiségben eredeti vakolt felületeket, va-
lamint az emeleti boltozatok változatos, késő reneszánsz konzolainak sorát lehetett feltárni.
A kutatás egyik legfontosabb eredménye a Rákóczi kori és a későbbi falazatokban másod-
lagosan beépített nagyszámú kőfaragvány azonosítása, amelyek az erdélyi püspökök késő
gótikus és kora reneszánsz palotájának és kápolnájának szerkezeteiből származnak. Igen
szép emlék a most előkerült, in situ pozíciójú sztrigygalaci Móré Péter várnagy címere az
1540-es évek elejéről, mely egy korábban is ismert emléktáblát díszített.
A közeljövőben induló helyreállítási munkálatok egyik legnagyobb kihívásának az ere-
deti részletek bemutatása mellett a falazatokban újra felhasznált faragványok és a számos
építési fázis közötti váltás dokumentálását tartjuk.
Kovács Zsolt – Weisz Attila
A keleti szárny udvari homlokzata, a püspöki Másodlagos befalazásból előkerült kora

kápolna emeleti, csúcsíves ablakaival, 2015 reneszánsz pilaszterfő, 1500 körül, 2019
(Fotó: Lepedus Péter) (Fotó: Kovács Zsolt)
228
Gyalu [Gilău], Rákóczi–Bánffy-kastély
A kastély légi felvétele, 2015
Másodlagosan befalazott kora reneszánsz Móré Péter építési emléktáblája,

faragványok a keleti szárny 1540-es évek eleje, 2018
Rákóczi kori falában, 2015 (Fotó: Kovács Zsolt) (Fotó: Kovács Zsolt)
229
Győr, Liszt Ferenc utca 1.

Az 1980-as évek elején a győri belváros egyik legnagyobb lakóházának fő statikai prob-
lémáját a hatalmas fedélszék jelentette, amelynek vízszintes kötőgerendái az épület hos�-
szában végighúzódó udvari folyosó fölött lehajlottak, az egész szerkezetet veszélyesen
oldalra billentve, egyben az emeleti folyosóboltozat beomlásával fenyegetve. A helyreállítási
tervekben a teljes ácsolat cseréje szerepelt.
A háznak mind a kutatás során megtalált, földszintes középkori magja, mind a 16. szá-
zad második felében már teljes hosszban, egyben emeletessé kiépülő utcai helyiségsora
alatt pince húzódott. Az 1720-as években ezt a rendszert tették komfortosabbá a pillére-
ken nyugvó árkádsoros udvari folyosó kialakításával, az egész fölött a problémát okozó új
fedélszékkel. A periódusok meghatározásával fény derült a gerendák lehajlásának okára:
az alápincézett, szilárd helyiségsor jól bírta a tető terhelését, a pontszerű pillérekre támasz-
kodó árkádos fal azonban nem, a súly alatt lesüllyedt, és a folyosó hátsó, a pince tömbjén
mozdulatlanul nyugvó falára „felült” kötőgerendák folyosóboltozat feletti végei az udvari falat
lefelé nyomva maguk is lefelé mozdultak. A fellépő erők az általános iskolai fizikaórákon
elsajátított egyszerű emelők vektoraival felvázolhatók voltak, de a feltáruló építéstörténet
nélkül nem voltak megmagyarázhatók. A tető terhelési pontjainak áthelyezésével, megfe-
lelő támaszok beépítésével a két és fél évszázados faszerkezet gyönyörű gerendáit végül
sikerült megőrizni.
Megmaradt az elvont műemléki-történeti érték, a régi fagerendákban évszázadok óta
megtestesülő használati érték (a természet produkciója és az egykori társadalmi befek-
tetés), és megtakarítható volt az új tető építéséhez betervezett anyag jelentős része és
költsége.
Lővei Pál
Győr, Liszt Ferenc utca 1., a földszint periodizációs alaprajza

(Rajz: Lővei Pál)
230
Győr, Liszt Ferenc utca 1.
Győr, Liszt Ferenc utca 1.,

utcai homlokzat, 2015
(Fotó: Ivicsics Péter)
Győr, Liszt Ferenc utca 1.,

az udvar a helyreállítás alatt
(Műemléki Fotótár
ltsz.121.342N_a)
231

A kastély középrészét Harruckern János György építtette, valószínűleg 1731–1735 között.
A birtokot öröklő Harruckern Ferenc Domonkos az 1740-es években, majd azt követően
is folyamatosan építkezett, több átalakítást végeztetett az épületen. Az 1760-as években
jelentősen kibővíttette, így a rezidencia elérte mai méretét. Kétszer pusztított tűz az épü-
letben, 1795-ben és 1801-ben. Legkésőbb az 1801. évi tűzvészt követően a kastély
falait megemelték, a földszintet újraboltozták. Jelentős átalakítást, az épület modernizálását
1888-ban végezték. Ezt követően a szocialista korszak funkcióváltásai módosították az
épület belső elrendezését.
A kastély első konyhája az épület délkeleti végében volt. A régészeti feltárás és falku-
tatás során előkerült a főzőpadkája és a pincelejárat. Az 1760-as évek bővítésével épült
meg a középpilléres barokk konyha. A boltozott helyiség járószintje 70 centiméterrel volt
lejjebb a többi helyiség járószintjénél. Az 1801. évi tűzvészt követően a konyha új boltoza-
tot kapott. A magasabbra helyezett boltozat következtében az alacsonyabb járószintet fel-
töltötték, a többi helyiséggel azonos szintre emelték. 1888-ban a helyiséget megosztották,
szobákat alakítottak ki a térben, az udvari homlokzat mögött hosszú folyosót hoztak létre.
1951-ben a válaszfalak elbontásával visszakerült az eredeti funkció, főzőkonyhát rendez-
tek be a helyiségben, mely 2004-ig a megyei csecsemőotthon kiköltözéséig működött.
A 2012-ben végzett régészeti feltárás és falkutatás során Gere László tárta fel az 1760-
as években épített konyhát, járószintjét a megmaradt téglapadlóval, a főzőpadkákat és a
kemencét. A falkutatás során a járószinthez tartozó boltozat lenyomatát és a boltindítást
sikerült azonosítani. A helyreállítás során minimális kiegészítés történt, csak az értelmezhe-
tőség határáig. A konyha elméleti rekonstrukcióját, a különböző építési periódusokat film
mutatja be.
Velladics Márta
Gyula, Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély barokk konyhái. Jelmagyarázat: bordó: 1731–1735

közötti épület; zöld: első barokk konyha; kék: második barokk konyha
232
A konyha a kutatások előtt, 20. század

második felei válaszfalakkal, kéménypillérekkel,
2010 (Fotó: Bélavári Krisztina – Nagy Krisztina)
A konyha a falkutatás és a régészeti feltárás

után, 2012
(Fotó: Bélavári Krisztina - Nagy Krisztina)
A bemutatott konyha és virtuális rekonstrukciója, 2016
233
Gyulafehérvár [Alba Iulia], székesegyház, Lázói és Várday kápolna

A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház északi mellékhajójához csatlakozó, 1512-ben
felszentelt Lázói kápolnát Erdély legkorábbi reneszánsz épületeként tartjuk számon. Eredeti
állapotában alig több mint egy évtizedig állt fenn, ekkor építették keleti oldalához az ún.
Várday kápolnát, mely a homlokzat jelentős részét eltakarta.
A Lázói kápolna keleti párkányszakaszának feltárása alakhű építészeti felmérésen ala-
puló épületkutatás részeként valósult meg. A módszer alapelve, hogy az épület jelen álla-
potában megfigyelhető minden jellegzetességét a helyszínen, rajzolás folyamatában rögzíti
és értelmezi. A kutatás így, jellegét tekintve, elsősorban roncsolásmentes eljárás, a rajzok
elemzése azonban lehetőséget adott a minimálisan szükséges roncsolásos vizsgálatok
helyének pontos kijelölésére. E célzott feltárások körébe tartozott a két reneszánsz kápolna
padlásán 2004-ben végzett munka.
A kutatás legfontosabb eredménye a Lázói-kápolna keleti párkánya egy szakaszának
kiszabadítása volt a Várday kápolna boltozatának feltöltése alól. Előkerült a főpárkány eddig
csak Váradi József 1800 körül készült rajzairól ismert, a homlokzat többi szakaszáról azóta
eltávolított címersorának két darabja, valamint a fríz feliratának néhány betűje.
A kápolna homlokzatait 2007-ben a felmérési rajzok felhasználásával restaurálták.
A feltárt részletek a padlástérben ugyan továbbra is rejtve vannak a látogatók szeme elől,
de az eddig elveszettnek hitt 16. századi részletek gazdagították az emlékről meglévő
ismereteinket.
Halmos Balázs
A Lázói kápolna északkelet felől, 2010 (Fotó: Halmos Balázs)
234
Gyulafehérvár [Alba Iulia], székesegyház, Lázói és Várday kápolna
Alakhű felmérés a Lázói kápolna keleti homlokzatáról,

a Várday kápolna csatlakozó szerkezetének metszetével
Feltárt azonosítatlan címer a

A keleti homlokzat főpárkányának feltárt szakasza, az keleti homlokzat déli végén,
azonosítatlan címerrel, 2004 (Fotó: Halmos Balázs) 2004 (Fotó: Halmos Balázs)
235
Ják, Apáti ház

A jáki Apáti ház építése a 18. században kezdődött, a román kori apátsági templomtól
nyugatra, a török időkben elpusztult kolostor uradalmához kapcsolódó, címzetes apáti
rezidenciaként. Az 1990-es évekre leromlott állapotú épület kiterjedt falkutatása szorosan
összekapcsolódott a régészeti feltárással. Az épület és előzményeinek igen összetett épí-
téstörténete csak az alapos falkutatás és ásatás révén vált megismerhetővé.
A régészeti kutatás során az épület alatt előkerültek a középkori, templomalapító Ják
nemzetség lakótornyának és udvarházának alapfalai. Az első, háromosztatú barokk épület
a későbbi ház keleti részében, az elbontott kolostorból származó középkori faragott kövek
felhasználásával épült. Ezt később öt osztatúvá bővítették és téglaárkádos tornáccal látták
el, majd feltehetőleg még a 18. század folyamán észak felé kiszélesítve előbb részlege-
sen, később teljes hosszában kéttraktusossá alakították. A tornác íveinek elfalazásával
és a középső főfal áthelyezésével a 19. század második felében alakult ki a mai alaprajz.
Az apátság múzeumaként történt helyreállítása során ez utóbbi periódusnak a rekonstruk-
ciója valósult meg.
D. Mezey Alice
Az Apáti ház délnyugati nézete a boltozott tornác megmaradt két boltszakaszának bemutatásával,
háttérben az apátsági templom tornyaival, 2019 (Fotó: Sarkadi Márton)
236
Ják, Apáti ház
Periodizációs alaprajz. A kutatási eredmények alaprajzi összesítése, 1998

(Kutató: D. Mezey Alice, Szentesi Edit; rajz: Hoppe László)
Az Apáti ház keleti homlokzatának falszövete a falkutatás után. A téglafalazatban megjelenő

kősorok a kolostor bontásából származó, többnyire 13. századi kőfaragványok, 1998
(Kutató: D. Mezey Alice, Szentesi Edit; rajz: Hoppe László)
Az Apáti ház ebédlője, a részben megőrzött

táblás parkettával és díszítőfestésének
rekonstrukciójával, 2019 (Fotó: Sarkadi Márton)
237

A város viszonylag kevéssé ismert középkori lakóház-építészetének egyik kiemelkedő
emléke az épület. Falkutatását az épület helyreállítása tette lehetővé. Korábban is látható
csúcsíves kapuja már a kutatások előtt sejtette, hogy ennek a típusnak egyik meghatározó
kolozsvári emléke lehet.
A 2010–2017 között végzett kutatások legfőbb eredménye a ház építéstörténetének
tisztázása, valamint számos, korábban nem ismert késő gótikus részlet feltárása és azono-
sítása volt. Utóbbiak közül kiemelkedő jelentőségű a kapualj nyitott árkádos szerkezete, a
fennmaradt lépcsőszerkezet, nyíláskeretek, valamint az emeleti nagyterem, a nagy „palota”
kandallójának a feltárása, melyek számos fontos részlettel gazdagították a város késő gó-
tikus polgári építészetét.
A tulajdonos műemléki értékek iránti érzékenysége tette lehetővé, hogy kutatásaink
nemcsak a tervezést megelőző szondázó falkutatásra szorítkoztak, hanem a kivitelezés
közben is végig lehetőség adódott a kutatások elmélyítésére, a kivitelezés során előke-
rült újabb részletek dokumentálására. Tanulságos, hogy a kutatási eredmények jelentős
része a kivitelezés követésének köszönhető. Az építéstörténeti periodizáció mellett alap-
vető fontosságú volt a kivitelezés során előkerülő műrészletek dokumentálása, amelyek
közül kiemelkedőek az egykori téglapadlók, az emeleti nagyterem festett hajópadlója, a
17–18. századi festett deszkatöredékek stb. A boltozatok feltöltéséből előkerült tárgyi
emlékanyag a ház egykori, páratlanul gazdag berendezéséről tanúskodik.
Lupescu Radu – Kovács Zsolt
fostei bucatarii
fostei bucatarii
- amprenta zidului
- amprenta zidului
treapta din piatra

treapta din piatra
15. SZÁZAD. ELSŐ PERIÓDUS

15. SZÁZAD. MÁSODIK PERIÓDUS
16-17. SZÁZAD
1736-1737
19. SZÁZAD ELEJE
19. SZÁZAD
21. SZÁZAD
BIZONYTALAN
0 1 2 3 4 5
A földszint periodizációs alaprajza (Rajz: Furu Xénia)
238
Főhomlokzat a helyreállítás után, 2018 (Fotó: Lupescu Radu)
A kapualj nyitott árkádjai, 2018

(Fotó: Lupescu Radu)
A középkori ház udvari homlokzata
armírozással és egy reneszánsz ablak
töredékével, 2018 (Fotó: Lupescu Radu)
239
Nagykökényes, r. k. plébániatemplom
Nagykökényes Hatvantól nem messze, északi irányban fekvő település. Egy kisebb ma-
gaslat oldalában álló templom barokk szentélyével nyugat felé néz, keleten álló tornyának
alsó része valamivel nagyobb a szentélynél. A templom homlokzatkutatása során, a kváder
falazatú toronytestnek a hajó magasságáig emelkedő, déli homlokzati falában hat, utóla-
gosan kialakított, befalazott ablaknyílás került elő: egy késő barokk, két kora barokk és
három középkori résablak. Utóbbiak rézsűjében vakolt, meszelt és festett mintázattal ellátott
felületek is előkerültek, továbbá ugyanez a rétegrend, festésnyommal együtt megfigyelhető
volt a hajófal csatlakozásánál, a falszögletbe benyúlva is. Az ablaksor alatt egy építéskori,
félköríves záradékú nyílás szűkítéseként, egy gótikus kőkeretes ajtónyílás is előkerült. A góti-
kus nyílás bal oldali keretelemei in situ, míg a jobb oldaliak a befalazásából kerültek elő, így a
nyíláskeret hiánytalanul összeállítható volt. A hajó déli falának keleti kétharmada egy függőle-
ges falelválásig olyan háromablakos kora barokk hajófalnak bizonyult, amelynek építéséhez
jószerével csak középkori faragott köveket használtak, amelyekből néhány fontosabbnak
tűnő darabot kibontottunk. A homlokzat helyreállításakor csak a késő barokk falak kaptak
vakolatot, a korábbiakat felületkövető, vékony, meszelt vakolatréteggel védték meg.
A templom a 12–13. század fordulóján alapított premontrei prépostság templomának
maradványait rejtheti, bizonyosat azonban csak a templombelső kutatásától és a terület
régészeti feltárásától várhatunk. A homlokzatkutatás − eredményessége ellenére − az épí-
téstörténeti kérdéseket inkább szaporította és a további kutatás szükségességét tette még
nyomatékosabbá. A templom legnívósabb, apróra töredezett kőfaragvány leletei a domb
tetején lévő szántásból származnak.
D. Mezey Alice
A templom
délkeleti nézete a
középkori részletek
bemutatásával, a
felújítás után, 2010
(Fotó: D. Mezey
Alice)
240
Nagykökényes, r. k. plébániatemplom
A homlokzatkutatás eredményeinek összesítése, 2010 (Rajz: D. Mezey Alice)
A templomhajó déli ablakainak

föltárása során előkerült kőelem a
kibontás közben, 2008
(Fotó: D. Mezey Alice)
Az építéskori kváderfalban kialakított nyílás és gótikus

kőkeretes ajtóval történt szűkítése, 2008
(Fotó: D. Mezey Alice)
241
Siklós, r. k. plébániatemplom
Az 1990-es évek elején folyt a siklósi plébániatemplom – a középkorban ágostonos ka-
nonokrendi kolostortemplom – szentélyében a középkori falképek helyreállítása. A munka
művészettörténeti támogatására, dokumentálására, a falképek értékelésére kijelölt művé-
szettörténészként, az építészetileg különben jórészt már helyreállított épületben, kénytelen
voltam falkutatási tapasztalataimat is segítségül hívni. A gótikus boltozat homlokívei és a
szentélyfalak között 5–10 cm széles, veszélyesnek tűnő rések húzódtak. A restaurátorok
ugyanakkor az oldalfalakon nem egy, hanem két – egyaránt kvalitásos – gótikus festésré-
teg részleteit tárták fel, közülük az alsónak a felső ívkeretelése kicsit eltérő vonalban futott,
mint az újabb festés boltozatot kísérő szegélye. A falazatokat vizsgálva kiderült, hogy az
oldalfalak nagyméretű és a boltsüvegek kis méretű téglái különböző periódushoz tartoz-
nak. A korábbi – talán az oldalfalakéhoz hasonló, nagyméretű és így túl súlyos téglákból
álló – 14. századi boltozat statikai problémái oda vezethettek, hogy a boltozatot lebontva,
a 15. század elején divatos új konzolokat a falba építve és az eredeti, régies bordákat
újrahasznosítva, lényegében az eredeti boltozatot építették újjá, kisebb téglákat használva
azonban vékonyabb, ezáltal könnyebb boltsüvegekkel. Ezért tértek el némileg egymástól a
még a régi boltozathoz tartozó, valamint a már az újraboltozást követően felvitt két festés-
réteg kirajzolta homlokívek, és ezért volt a rés is a boltozat és a fal között: a boltsüvegeket
nem kötötték be a régebbi falakba. A statikusokat sikerült meggyőzni arról, hogy az épület
valójában régóta nem mozog (a restaurátorok a réseket megfelelő módon kitöltő habarcsa
ezt azóta is mutatja). Így a korábban a fedélszék alá betervezett, a támpillérekkel valójában
kellően kiegyenlített oldalnyomást ellensúlyozni gondolt, „brutális” acélszerkezetet el lehe-
tett hagyni. Érintetlen maradt a tető tere, nem kaptak utólag építési terhelést a helyreállított
falképek, és igen komoly összeget lehetett megtakarítani.
Lővei Pál
Siklós,
plébániatemplom,
az oldalfal és a
boltsüveg közötti
széles rés a
szentélyzáradék
északkeleti falán, a
falképek feltárása
után, 1991 (Fotó:
Műemléki Fotótár,
Lővei Pál)
242
Siklós, r. k. plébániatemplom
Siklós, plébániatemplom, az oldalfal és a

boltsüveg közötti széles rés a szentély déli
falának nyugati szakaszában, a falképek
feltárása után, 1991
(Fotó: Műemléki Fotótár, Lővei Pál)
Siklós, plébániatemplom, az oldalfal és

a boltsüveg közötti széles rés a szentély
északi falának keleti szakaszában lévő
Keresztrefeszítés-jelenet fölött, a falképek
tisztítása után, 1992
Siklós, plébániatemplom, a két festett

periódus eltérővonalú homlokív-keretelése
a szentély északi falának keleti szakaszában
lévő Keresztrefeszítés-jelenet fölött, az oldalfal
és a boltsüveg közötti rés bevakolása és
a vakolathiányok pótlását kövezően, 1993
243
Siklós, vár, Vir dolorum-dombormű

A siklósi várban 2013–2014-ben a falkutatás, majd a kivitelezési munka az északi és a
nyugati szárny homlokzatain folytatódott a vakolatok leverésével, kutatói megfigyelés mel-
lett. Az utolsóként vizsgált homlokzat-szakaszon, a belső vár kapuja fölé, falazó kőként
beépített faragott kövek közül, egy igen finoman megmunkált kőhasáb az alaposabb vizs-
gálat, majd a kibontás során igazi műalkotásnak bizonyult.
A kiváló szobrászmunkával készült relief a Fájdalmas Krisztust (Vir dolorum) ábrázol-
ja sebeivel. A sírládából kiemelkedő, de még halottként megjelenő, vérző sebeit mutató
Krisztus képe − a 15. században főként a ferences prédikációk és a látomás-irodalom
hatására elmélyülő − egyéni vallásosság igényeit testesítette meg, a Feltámadás misztéri-
umának tömör kifejezéseként.
Valószínű, hogy a szobor a Garai kori − az 1508–1515 között Perényi Imre nádor által
felépített szentély nélkül működő − várkápolnához tartozott, talán egy szentségtartó felső
elemeként, amely a vár és a kápolna Garai Jób-féle átalakításakor készülhetett, az 1460-
as években. Ekkor készült a kápolna második freskórétege is, valamint az első emeleten
feltárt, festett falú imafülke is.
Bartos György
A belső vár kapuja a vakolatleverés

után, az emeleti ablakok könyöklője
között beépített domborművel,
annak kiemelése közben, 2014
(Fotó: Bartos György)
244
Siklós, vár, Vir dolorum-dombormű
Vir dolorum−dombormű kibontás közben, 2014

(Fotó: Bartos György)
Vir dolorum−dombormű kibontás és restaurálás után, 2015 (Fotó: Rákos Péter)
245
Alapos kutatások eredményeképpen tisztázódott a tömb középkori beépítése, amely a
16. századig dél felől nem ért el az egykori piactérig (Fő tér), és a javarészt ásatások ré-
vén megismerhető keleti lakóházsor homlokfalai is hátrébb húzódtak a mai Oskola utca
beépítési vonalánál. A falkutatás révén két, eredetileg emeletes lakóház maradványai vál-
tak ismertté és bemutathatóvá. A tömb északkeleti sarkán fennmaradt egy korábbi előz-
ményekkel rendelkező, 15. századi kereskedőház földszinti, középső vonalában egykor
három középpillérrel megosztott, nagyméretű, „kéthajós” csarnoktere. A másik ház, egy
14-15. századi oromfalas emeletes középkori lakóépület a tömb nyugati, Jókai utca felőli
oldalán állt. Külső homlokzati részleteik éppúgy előkerültek és a helyreállítás révén látható-
vá váltak, mint értékesebb belső falfelületeik és részleteik.
A töröktől való visszafoglalást követően a feltételezhetően folyamatosan használt,
s ezért viszonylag jó állapotú épületbe költözött be a császári hadsereg vezetése (Ca-
raffa-ház, Oskola utca 4.). A déli oldalon, a tér felőli újabb telkeken, a meglévő marad-
ványokra épült rá az egymás mellett hosszan hátrafelé nyúló, két, belső udvaros épület.
1826-ra az épületek mindegyike városi tulajdon lett, a Hiemer-ház a 19. század elejétől
plébániaként szolgált, az északnyugati sarokszárnyba (Jókai utca 3.) bérlőként a Zichy
család költözött, a további területeket pedig – egységes homlokzatokat létrehozva – városi
iskolaként használták. Összességében véve a rendkívül bonyolult építéstörténettel bíró,
több középkori, barokk, majd 19. századi lakóházat magába foglaló városi lakóháztömb
műemléki helyreállítása sikeresnek és példamutatónak tekinthető.
D. Mezey Alice – Mentényi Klára
A tömb helyreállítás utáni északnyugat-

nyugati (Oskola utca 4.) nézete, egy korai
kőfalrészlet bemutatásával és az iskola,
a tetőszerkezetben részben megmaradt,
harangtornyának rekonstrukciójával, 2012
(Fotó: Hack Róbert)
246
A tömb 19. századi földszinti alaprajza abban Az Oskola utca 4. földszintjén föltárt, középső
az időszakban, amikor a lakásokon és pillérsoros gótikus terem térszerkezeti
üzleteken kívül városi plébánia és rajziskola elemeinek kutatási rajzai, részlet, 1992
működött benne (MNL FML Tj. 1829.) (Felmérés: Gerák Miklós, Sonnewend Ákos)
A középső pillérsoros gótikus helyiség helyreállítás utáni délnyugati saroknézete az épen

megmaradt pillérrel és a két, föltárt és bemutatott középkori ablakkal, 2012 (Fotó: Hack Róbert)
247
RÖVI D Í T É S EK
MOB Műemlékek Országos Bizottsága

OMF Országos Műemléki Felügyelőség
OMvH Országos Műemlékvédelmi Hivatal
ÁMRK Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ
KÖH Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Műemléki Fotótár Magyar Művészeti Akadémia Magyar Építészeti Múze-
um és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Fotótár
Műemléki Tervtár Magyar Művészeti Akadémia Magyar Építészeti Múze-
um és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Tervtár
Tudományos Irattár Magyar Művészeti Akadémia Magyar Építészeti Múze-
um és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Tu-
dományos Irattár
Magyar Építészeti Múzeum Magyar Művészeti Akadémia Magyar Építészeti Múzeum
248
T H E P R A C T I C E O F B U ILDING FA B R IC
I N V EST IG ATIO N IN H U NG A RY
(A bstr a ct)
The present volume contains the papers given at the conference organized by
the Association for Historic Building Conservation (Régi Épületek Kutatóinak
Egyesülete) on the subject in Budapest, 27 February 2020.
Building fabric investigation is an area of buildings archaeology that has taken
an important role in the research of built heritage in Hungary. This research method-
ology has been indispensable in exploring, protecting and restoring the medieval
architectural heritage, but has proven to be useful for later buildings as well. In the
greatest central part of the country medieval heritage survived only in small num-
bers and often heavily transformed due to the Ottoman occupation of the 16th and
17th centuries and subsequent renovations. There remained very few town centres
in the central area from the Middle Ages. Research and protection of heritage,
which have earlier focused on the mostly surviving greater monuments in the north,
west and east of the country, first began to concentrate on the less accessible
heritage with the formation of institutional monument conservation in the middle of
the 20th century. The new methodology taken from archaeology has constituted
since then a great amount to medieval studies in Hungary. Given the often funda-
mental transformation and mostly fully rendered stone and brick structures of the
surviving medieval ecclesiastical buildings, town houses and mansions, archae-
ological investigation has been necessary to reveal and study medieval fabric,
removing some of the latest additions and rendering in carefully chosen, limited
areas, in cooperation with restorer research for painted surfaces. Somewhat differ-
ent from other architectural traditions and other typologies of preserved historical
buildings, invasive archaeological methods take a leading role in many research
projects in medieval and later architecture, alongside non-destructive documenta-
tion techniques employed elsewhere.
Scholars from the fields of art history and archeology played a major role in the
development of monument conservation in Hungary around the middle of the 19th
century. The institutional background was provided by the Committee on Archeology
of the Hungarian Academy of Sciences. The Committee solely dealt with getting to
know and popularizing monuments, it did not have either an impact on restoring
and conserving them or the financial means to do that. After the establishment of
institutional monument conservation (1872 Műemlékek Ideiglenes Bizottsága; 1881
Műemlékek Országos Bizottsága) the most urgent task was the inventory of monu
ments. The institute was based on a system of committees. Some of its members
were architects who gave evaluations and made plans for the restorations.
249
THE P RA CTICE O F BU IL D ING FAB R I C I N V E ST I G AT I O N I N H UN G ARY
From the 1840s on some monuments were investigated for research purposes,
mostly after instances of accidentally finding wall paintings during the renovation of
buildings. One of the pioneers of this activity was Flóris Rómer, who later compiled
the first medieval wall painting monograph. In 1868 he uncovered wall paintings
with his own hands in the Calvinist church of Sântămăria-Orlea and the Saint Mi-
chael Chapel in Cluj Napoca. The medieval wall paintings that had been revealed
and documented, and then later whitewashed again were the first objects of basic
scientific investigations in the field of monument research in Hungary. Thousands of
trace and aquarelle copies were made, the works of among others József Huszka
and István Gróh from the end of the 19th, beginning of the 20th century, and they
were brought to the plan archive of monuments, and the Néprajzi Múzeum (Mu-
seum of Ethnography). These have proven useful for scientific investigations and
monument restoration works in the past couple of decades.
The generation after the generation of great purist architects of the end of the
19th century started using these findings in their works either consciously or uncon-
sciously. The “preparatory research” introduced by Frigyes Schulek started to be-
come the standard. Before the restoration of the building complex that had burned
down in Červený Kláštor in Szepes county in 1908 wall paintings were found as a
result of research under the layer of whiting in the dining hall. In 1906, the monu-
ment office gave its consent to the restoration plan of the cathedral in Veszprém on
the proviso that the designer took into consideration the remains found during the
works. During the restoration of the castle in Hunedoara István Möller carried out
investigations he called research. The description of the works published in 1913,
titled “The building ages of Hunedoara castle” was illustrated with coloured peri
odization. At the beginning of the paper the author explains the research approach
employed. In the description of the Óvár (Old Castle) in Banská Štiavnica, Kálmán
Lux published a series of periodized base plans. In this text, the expressions “un-
covered door” and “uncovered traces” reveal that active investigation had been
carried out. In 1921-22, Kálmán Lux restored the main facade of the Premonstraten-
sian church in Türje by opening up the medieval windows from under the Baroque
and 19th century plaster. Lux changed his original plans because of the results of
his research and decided to restore the original medieval state of the building.
After the 2nd World War the restoration and research that had focused on
churches and castles took a new turn. In the fight for conquering Budapest build-
ings were damaged, the plaster fell down, walls collapsed, and from under these
ruins, the rich assembly of medieval houses emerged. László Gerevich, an arche-
ologist, the head of the medieval department of Fővárosi Múzeum (Museum of the
Capital City) started a research-based monument conservation programme as ear-
ly as 1945 to explore and conserve the town of Buda. Beside Gerevich, it was Ist-
ván Czagány, an architect who published several accounts of the restoration and
conservation works. In these publications, apart from the periodized groundplans
250
Ab s t r a c t
he also described his observations about mortars, facade paints, carvings of stone
structural elements, brick stamps, and assembly marks. The monument topography
(1955) that also contains the castle quarter of Buda gives a synthesis of the field
observations, archeological-architectural research of a decade and the historical
sources available.
Restorations of more serious scope only took place after the uprising in 1956,
alongside the building of new houses on empty plots of land that came into being as
a result of the damage from the world war and 1956. The research - under the title
archeological excavation - that was necessary for the restorations and new build-
ings was under the responsibility of Budapesti Történeti Múzeum (Budapest History
Museum). In 1957, for instance, they made excavations in 36 buildings, in 1959,
12 buildings. The research programs were conducted by archeologists who had
just started their career then, and during the excavations they had the opportunity
to learn the evaluation of phenomena found on the standing walls. In their publica-
tions, they focused primarily on cavities, stone frames, carved stone elements and
construction breaks. The documentation was assisted by architects. In his paper
published in 1959, Kornél Seidl emphasized the significance of the findings from
the viewpoint of the history of settlements, and the conservation and identification
of medieval main streets and house blocks. He further called the readers’ attention
to the architectural findings that witnessed the commercial life that once existed at
the site, and the dangers of the disappearance and devastation of medieval and
Baroque frescoes and seccos in houses.
In 1957, the new institution of national monument conservation was established
(Országos Műemléki Felügyelőség) that served as an institutional background to
the research and restoration of monuments and assisted the emergence of a new
generation of architects, archeologists and art historians. As the architect János
Sedlmayr put it ‘we had the opportunity to develop new methods of building archae-
ology for a better understanding of monuments, especially dwelling houses’. The
development of research methods brought the emergence of a new terminology.
From the 1950s on, in the documents of the monument conservation office, there is
a brief, one-word term used more and more frequently for the investigation of stand-
ing walls of monuments: ‘building fabric investigation’ (falkutatás in Hungarian). The
term comes into the printed press and the research literature in 1961.
András Gergelyffy, the art historian who played a pioneering role in introducing
the term ‘building fabric investigation’, started working for the monument conserva-
tion office in the summer of 1957. His paper on the Cistercian church in Bélapátfalva
employs a new approach to the topic. His monument research had a great im-
pact on the younger generation of art historians following him, especially on Ferenc
Dávid, who later continued the development of the methodology of building fabric
investigation. In 1963, Ferenc Dávid started working for the monument conservation
office in Sopron, where his main task was providing a scientific background for the
251
THE P RA CTICE O F BU IL D ING FAB R I C I N V E ST I G AT I O N I N H UN G ARY
restoration of the town. After just five years of having worked in Sopron he summar
ized his experience in a short paper. He analysed the invasive and non-invasive
research methods, the techniques of building archaeology, the building materials
and structures to be analysed, the ground plan systems and the necessary archive
research. His complex approach to research that made his method so effective is
already present in this early publication. Dávid investigated the phenomena that
emerged during the research in the light of the whole building, included them in
the research hypotheses of the whole story, in a hypothesis that was continuous-
ly changing as new phenomena emerged. Ferenc Dávid developed his building
fabric investigation method during the investigation of the most complex type of
building: the town house in a closed settlement structure that had often been re-
built and encompassed several periods. However his method could be applied to
other building types as well. It was mostly the archeologists who were assigned
to research medieval churches and castles, and started their career in the 1970s
who followed the building fabric investigation approach advocated by Dávid. From
the end of the 1970s the staff of the monument office was completed by a group of
young art historians who were hired to do building fabric investigation tasks. Their
main task was to investigate houses in historic towns and castles from the 18-19th
century.
Sándor Tóth art historian, who started his career at the beginning of the 1960s
in the monuments office mentions building fabric investigation as a little known
method in 1973. By the 1980s however building fabric investigation had become a
widespread method of monuments research, owing to the direct and indirect peda-
gogic efforts of Ferenc Dávid and the university classes Sándor Tóth gave. Building
fabric investigation in the monument office at the end of the 20th century became
the task of art historians and archeologists. This was on the one hand due to the
idiosyncratic Hungarian development of research, on the other hand the complex
structure of the monuments office that made the cooperation with the architects of
the investigated buildings possible, and lastly the peculiar historic composition of
heritage in Hungary. At the monuments office the method of building fabric investi-
gation was taught in a practical way, primarily led by Ferenc Dávid. A detailed de-
scription of the method, apart from a few short studies by Dávid, was never written.
As a result of the historic development in Hungary MA degrees in art histo-
ry at universities offer a specialisation in monument conservation. The Technical
University also offers a postgradual course for architects that includes monument
conservation. However the institutional framework for gaining professional expe-
rience ceased to exist completely when the monuments office was abolished in
2012. Our association (Régi Épületek Kutatónak Egyesülete) regards passing on
the building fabric investigation method as a complex historical method one of its
important tasks. This is why we attempt to summarise the theory and the practice of
this method in this volume.
252
Ab s t r a c t
The study written by Pál Lővei in this volume follows the development history
of building fabric investigation from its beginning in the 19th century through its
crystallization in the 1960s until the fine-tuning that takes place in the 21st century,
including the inventory of buildings. (Our association published a volume about the
inventory of buildings in 2018.) The paper written by Miklós Rácz investigates the
connections, similarities and differences between the Hungarian methods and the
practice of monuments research in Europe, especially in Germany, Switzerland, the
Czech Republic and Austria. András Koppány analyses the connection between
building fabric investigation and archeology, and how these two are intertwined
when investigating a monument. He gives concrete examples for cases in basic
investigations, removing the vault fills, or garden archeology. The paper written by
Fülöp András in this volume summarizes the changes of the legal background of
building fabric investigation in the past 20 years in Hungary, the process of admin-
istrative authorization, the content requirements of the documentation that has to be
submitted, and the opportunities and traps these involve. Experts are aware that
the building fabric investigation conducted prior to the restoration of a building can
never be complete, this is why the investigations and observations of the researcher
are needed while doing the restoration works. Owing to the current legal regulations
the amount of research done during the works has significantly increased. The im-
portance, the scientific results and its impact on the works is described by Judit G.
Lászay who gives concrete examples for the cases. Márta Velladics summarises
how the pictorial and written sources necessary for building fabric investigation can
be explored and gives an overview of the material of the most important Hungarian
collections. Lajos Bozóki and Andrea Haris view the building as an object source
and beyond the techniques of investigation they group the materials, structures
and phenomena to be investigated during building fabric investigation and their
interpretive, verbal report according to the aspects of field research. Apart from
the need to produce written documents István Feld examines the possibilities of
producing pictures and drawings of findings from graphic solutions to digital tech-
niques. Mentényi Klára’s paper provides an outlook on how the research on the
historic houses in the centre of Kőszeg can reveal the architectural history and
topography of the whole town.
The volume is completed by 10 case studies on building fabric investigation.
When selecting these studies, our main aim was to provide a broad overview of the
topic in time, space, and regarding the types of heritage.
Translated by Réka Eszenyi
253
A KÖT E T SZ E R Z Ő I
Bartos György művészettörténész, Magyar Művészeti Akadémia,
Magyar Építészeti Múzeum, Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ
(bartos.gyorgy@gmail.com)
Dr. Bozóki Lajos művészettörténész (bozokilajos1959@gmail.com)
Dr. Feld István régész-történész (feld@t-online.hu)
Fülöp András régész, Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Építészeti Múzeum,

Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (fulop.andras@mma-mem.hu,
fulop.andras@gmail.com)
Dr. Halmos Balázs okl. építészmérnök, egyetemi adjunktus, Budapesti Műszaki

és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék
(halmosb@gmail.com)
Dr. Haris Andrea művészettörténész (dr.andreaharis@gmail.com)
Koppány András régész, Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Építészeti

Múzeum Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (versec@gmail.com)
Dr. Kovács Zsolt művészettörténész, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

(gykzsolt@yahoo.com)
G. Lászay Judit művészettörténész (juditlaszay@gmail.com)
Dr. Lupescu, Radu régész-művészettörténész, Sapientia Erdélyi Magyar

Tudományegyetem, Kolozsvár (radulupescu@yahoo.com)
Dr. Lővei Pál művészettörténész, Bölcsészettudományi Kutatóközpont,

Művészettörténeti Intézet (lovei.pal@btk.mta.hu)
Dr. Mentényi Klára művészettörténész (mentenyi@gmail.com)
D. Mezey Alice művészettörténész (admezey@gmail.com)
Dr. Rácz Miklós régész-építészmérnök (raczmik@outlook.com)
Dr. Velladics Márta művészettörténész, Nemzeti Örökségfejlesztési Nonprofit Kft.

(velladics@web.de)
Dr. Weisz Attila művészettörténész, Művészeti Egyetem, Kolozsvár

(weiszattila2002@yahoo.com)
255

FALKUTATÁS - RÉKE - 20-02-27-2020-Ungaria-Building Archaeology

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

FALKUTATÁS - RÉKE - 20-02-27-2020-Ungaria-Building Archaeology

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A FA LK U TATÁS

e l m é l e t e é s g ya ko rl a ta a műem lékvédelem ben

A kiadvány megjelenését támogatta:

Olvasó- és technikai szerkesztő

Kiadja a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete

Nyomdai előkészítés: Martin Opitz Kiadó Bt.

A Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete (RÉKE) harmadik konferenciája és a hozzá­

gyakorlatához. A falkutatás ugyan csak a felmenő falak vizsgálatát jelenti, de egy

A 19. század közepe táján formálódó magyarországi műemlékvédelem sok min-

alapos rajzi felvételezést követően, de kezdetben az egyébként maguk is tudós

helyszíni kibontása is megindult. Ennek úttörőjeként jelenik meg a később az első

1. kép. A vajdahunyadi vár földszinti alaprajza az építési korok feltüntetésével

nyomai tűntek elő, „a további kutatások kiderítették, hogy a templom szentélye a

rendezése, valamint felépítményeiknek szerkezete a korok meghatározására nagy

tásainak mélységéről ebben az esetben aligha lehetett még szó. 1921–1922-ben

kőanyagok fajtáira, a téglák méretére, a kőszerkeze-

3. kép. A budai Úri utca 31. kutatási alaprajzai

4. kép. A budai Úri utca

munkákat alapvetően a mú-

ként más forrásadatokkal is találkozni a jelentésekben.37 A kutatók támaszkodhattak

Az Országház utca 17. homlokzatán a „tudományos kutatások során a gondosan

Arról, hogy a Várnegyedben az 1945-ben lehullott vakolatok alól későbbi fes-

munkák ismeretlen várost, kis országunk

zésben nagy szerep jutott Szakál Ernő

De már a budai Várnegyed kutatási és helyreállítási munkáival párhuzamosan

korábban már részletes helyreállítási beszámolóban ismertette.72 Abban az építés-

fejezet alfejezeteiként jelentek meg.77 A főleg budai felmérési rajzokkal és fény-

legáltalánosabban alkalmazott – tömör, egyszavas, ugyanakkor szemléletes, így

A kifejezés megszületésének állomásait jelzik a hivatalvezetői utasítások. 1960.

tárás – a különböző korú épülettömegek szétválasztásától eltekintve – elsősorban

régészeti érdeklődés középkori terepe nem vált el az újkor periódusaitól, hanem

donosok azonosítására volna szükség. 1617-től a bírósági anyagban „a polgárok

ki-fényképes-leíró dokumentációjára, mellyel majd a most kialakított koncepciók fe-

középkortól a II. világháború kezdeté-

a konkrét falkutatások elengedhetetlen

Dávid Ferenc soproni kutatásai

– munkái szerves folytatását jelen-

A falazatokon található vakolat- és festésrétegsorok és az ásatási talaj-, pusztulá-

sok eltávolításával kell elkülönítenie a falazat periódusait. E vizsgálat során nagyon

azonos, illetőleg különböző anyagok megvizsgálására is”. Dávid tizenöt év tapasz-

kutatások, továbbá az épületek (város)történeti beágyazottságának és az építte-

A roncsolásos és roncsolásmentes kutatási módszerekről ezt követően többen

9. sz. Igazgatói utasítás

Tárgy: Falkutatási munkák végzésének szabályozása az

A műemlékhelyreállításokat megelőző, illetve előkészítő tudományos munka egyik fő területét

b.) amennyiben a kutatás természete olyan és az OMF saját kapacitásába beilleszthető,

Dr. Tilinger István s. k.

(Tudományos Irattár, OMF II. sorozat, 4. doboz)

I. Általános dokumentálás – célzott kutatás

rapodnak, a megismerés és értelmezés lehető leginkább naprakész eredményei

A műemlékgondozáshoz kapcsolódó intézményes hátterű épületkutatás Euró-

Fontos megállapítani, hogy valójában nem a feltárások alkotják az egyes orszá-

II. Régészet-e az épületkutatás?

megközelítések egy szélesebb skálája alkotja.7 Ennek az adottságnak köszönhető,

dományos szakirodalma nem pusztán a rétegzettség vagy rétegsorok kapcsán

III. Tudományos kutatás – műemléki védettséghez kapcsolódó kutatás

műszaki –, egyetemi intézettel létrejövő munkakapcsolat a tapasztalatok szerint

IV. A roncsolásmentes vizsgálatok és az építési helyszín

V. A célzott helyszíni kutatás sajátos hangsúlyai az egyes vizsgált országokban

nak12 hagyományosan meghatározó része a részletes, átfogó alakhelyes felmérés,

természetesen a felmérés beható tárgyalásával foglalkozó fejezeteket követően –

3. kép. Prága [Praha], Staroměstské 4. kép. Prága [Praha], Staroměstské náměstí,

sel működnek”,19 és az építészeti, műszaki irányultság mellett a művészettörténet

A Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete (RÉKE) harmadik konferenciája és a hozzá

években jött létre a levéltár tervgyűjteménye, a T szekció.34 (1. kép) Az építéstörté-

re-ről.45 A kalocsai piarista konviktus 1775-ben emlékalbummal lepte meg Batthyá-