Professional Documents
Culture Documents
BŰNÜGYI OSZTÁLY
Határozat
dolog körözésének visszavonásáról
A Földi Melinda tulajdonát képező Apple Airpods G3YWQ4RKDF gyártási számú bluetooth
fülhallgatónak, mint ismeretlen helyen lévő dolognak a felkutatásával kapcsolatosan a Büntető
Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 370. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a)
pontja szerint minősülő kisebb értékre elkövetett lopás vétségének gyanúja miatt ismeretlen
tettessel szemben folyamatban lévő büntetőeljárásban elrendelt dologkörözést
visszavonom.
A dolog hollétét az5000 Szolnok, Téglagyári út 30. szám alatt állapították meg.
INDOKOLÁS
Tekintettel arra, hogy a körözött tárgy feltalálást nyert, így a fentiekre tekintettel, a
büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 268. § (2) bekezdése alapján a
rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. A határozat elleni jogorvoslat kizárására a Be.
268. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés vonatkozik.