You are on page 1of 4

Mikszáth Kálmán

Élete:
- Jókai mellett a legolvasottabb író
- Szklabonyán született elszegényedett nemesi családba
- Iskolái: Rimaszombat, Selmecbánya, Pest (jogot tanult, de nem
szerzett diplomát)
- Balassagyarmaton joggyakornok, illetve esküdt Mauks Mátyás
mellett.
- Beleszeret Mauks Ilonába, majd megszökteti, majd a szülők
tudta nélkül feleségül veszi Pesten.
- Pesten újságíró lesz, a „Magyar Néplap” szerkesztője. Elkezd
Jókai modorában elbeszéléseket írni, de nem túl sikeresek.
- Első gyermeke meghal, felesége megbetegszik -> mikszáth nem
tudja gyógyítani -> elválnak és Ilona visszamegy szüleihez
- Szegeden újságíró, a „Szegedi Napló” -nál. Ellenzéki cikkeiről
válik híressé.
- Visszatér Pestre, megjelenik a „Tót atyafiak” című
elbeszéléskötete, majd 1 évre rá az „A jó palócok” is. Ezek
hozzák meg a hírnevet, az írói és anyagi elismerést.
- Újra összeházasodnak Ilonával.
- A „Pesti Hírlap” munkatársa, „Országgyűlési karcolatok”
címmel jellenek meg a legjobb írásai, amiket ironikus hangnem
jellemez.
- Kormánypárti képviselő lesz a „Szabadelvű Párt” -nál. Tisza
Kálmán barátja. Ekkor írja meg regényeit: „Különös házasság”,
„A Noszty fiú esete Tóth Marival”, „A fekete város”
- Tagja: „Petőfi Társaság”, „Kisfaludy Társaság”, „MTA”
- Élete utolsó éveiben távol kerül a politikától, és nem talál
kapcsolatot az új írói nemzedékkel.
- Írói pályájának 40. évfordulója után 2 héttel váratlanul meghal.
Fogalmak:
- akol: bárány istálló
- bacsa: számadó juhász
- méretlen hús: lopott birka húsa
- jerke: fiatal nőstény juh
- ürü: herélt kos
- halina: gyapjúból készült szűr
- bojtár: a pásztor segédje
- toklyó: fiatal juh
- haraszt: száraz levél, fű
- himpellér: semmirekellő
- móres: tisztesség
- demikat: juhtúrós leves
- tüsző: vastag bőrszíj több rézcsattal
- tót: szlovák
- Garibaldi: olasz szabadságharcos, 1849 után sok magyar állt be
a seregébe
- Klapka, Gracza, Záhony: az 1848-49-es szabadságharc hősei
- Szent András éjszakáján: november 30-án Szent Andrásra
emlékezik a néphagyomány, sok babona és jóslás fűződik ehhez
a naphoz pl. ólomöntés
- fizionómia: arckifejezés, külső megjelenés
- zsandár: csendőr
- selyma: huncut
- gaukler: kókler, szélhámos
- titulusa: rangja
- nótárius: jegyző
- vicispán: alispán
- fölhágó pálca: létra
- vászonpipa: cseréppipa
- bornyúszájú ing: alul-felül bő ujjú ing
- kólika: hascsikarás, görcsöl
- pruszli: mellény
- rása: finom gyapjúszövet
- skófium: aranyszál

Bede Anna tartozása:


Szereplők:
Bede Erzsi: félénk, csöndes, szerette Annát, önfeláldozó,
becsületes, naiv, kedves
Bede Anna: A szerelme miatt esett bűnbe.
Az anyjuk: Ő akarta kifizetni az ellopott tárgyakat, amit a lánya
adott el.
A bíróság elnöke: Szigorú, mogorva ember, viszont amikor
meghallgatja Erzsi történetét, meglágyul a szíve és azt hazudja, hogy rossz
embert gyanúsítottak az orrgazdasággal, és Anna ártatlan volt.
Helyszín: Bíróság
Konfliktus: Megjelenik egy lány, akit Bede Annának hisznek, és akit fél
év börtönre ítélték. Viszont kiderül, hogy a lány Bede Erzsi, Anna testvére.
Azért jött, hogy letöltse testvére büntetését, hogy békében nyugodhasson, mivel
meghalt.

Az a fekete folt:
Szereplők:
Olej Tamás: Brezinai bacsa, hallgatag, szófukar ember; a falusiak
szerint kőszívű, mert nem sírt a felesége temetésén, viszont becsületes. A
valóság viszont az, hogy nagyon is hiányzik a felesége, ezért is hallja nap, mint
nap a hangját. Ugyanakkor érző szívű, gondos apa és a munkáját is
kifogástalanul végzi. Sokat gondolkodik. Három úrt ismert el: Istent, Taláry Pál
herceget és a vármegyét.
Anika: Tamás lánya, 16 éves, szép arcú, jómegjelenésű,
gyermeteg, tisztában szépségével és naiv.
Taláry Pál: Herceg, könnyelmű, kéjsóvár, felszínes. Anikát csak
szeretőjének akarja, amit ravaszsággal és taktikázással meg is szerez.
Matyi: Kissé együgyű bojtár, szerelmes Anikába, féltékeny Pálra.
Helyszín: Felvidéki brezinai völgy, egy tanya.
Konfliktus: A herceg fel kínálja az akolt és a birkákat Olejnek a lányáért
cserébe, ő belegondol, hogy elfogadja az ajánlatot, de végül visszautasítja, majd
a bűntudat mardossa, mert belegondolt, hogy eladja lányát a hercegnek.

Cím: Utalhat a leégett tanyára és az elveszett lányra, Anikára

You might also like