You are on page 1of 123

MedMax Akadémia

ProFix Computer Kft.

MEDMAX AKADÉMIA

Oktatási segédlet

2014.
1
MedMax Akadémia

1 A program általános felépítése

A MedMax Felhasználói felülete az alábbi részekre oszlik:


 Az ablak címsora alatt egy menüsort találunk, ahonnan elérhetjük a program fő vezérlő
funkcióit. Ikonok segítségével navigálhatunk a különböző programfunkciók és -modulok
között, hálózatos működés esetén ellenőrizhetjük a hálózat állapotát, szöveges üzeneteket
küldhetünk a hálózat többi felhasználójának, és itt tudunk kilépni is a programból. A sor
végén lévő nyilacskára kattintva be is állíthatjuk, hogy mi jelenjen itt meg a menüben és mi
ne.
Menüsor

1. ábra Alapnézet, Főmenü

A menüsor ikonjai:

Alapnézet Beszélgetés
Rendelés Hálózati állapot
Gyógyszer Kilépés
Jelentések Egyedi licence-szám
Statisztikák Menü beállítások
Határidőnapló (külön modul)

Dokumentumtár (külön modul)

2
MedMax Akadémia

 Bal oldalon található az irányítópult, amelynek alsó részén széles sáv alakú gombokat
találunk. Ezek a gombok szolgálnak a program
különböző nézetei (funkciói és moduljai) közötti gyors
váltásra, tulajdonképpen ugyanúgy, mint a felső
menüsor hasonló ikonjai. Az irányítópultnak ez az alsó
része a programban mindenütt ugyanúgy néz ki, míg a
többi rész megjelenése és tartalma az adott nézettől
függően változik. A nézetváltó gombok a következők:
Alapnézet, Rendelés, Gyógyszer, Jelentések,
Statisztikák, (Külön megvásárolt modulok esetén:
Határidőnapló , Dokumentumtár)

 A menüsor alatti széles vízszintes sáv, a


szalagmenü, amelynek füleivel a nézeten belüli funkciók között válthatunk. Minden fülhöz
tartozik egy nyomógombsor, aminek tartalma minden fülön más, és az onnan elérhető
funkciók ikonjait tartalmazza. Ha nem szeretnénk, hogy a szalagmenü nagy méretű
ikonjaival túl sok helyet elvegyen a munkaterületből, egyszerűen eltüntethető. Kattintsunk
jobb gombbal a fülek sorára, ekkor megjelenik egy "szalag ikonállapotúra kicsinyítése”
felirat, erre kattintsunk bal gombbal. Ekkor a szalagmenü gombjai eltűnnek. A gombok a
fülre kattintva megjeleníthetők, ismételt kattintásra pedig újra eltűnnek. A használni kívánt
funkciókat ilyenkor a program bal felső sarkában lévő kör alakú, zöld MedMax ikonra
kattintva, lenyíló listából is kiválaszthatjuk. Ha ismét vissza szeretnénk állítani a
szalagmenüt, ismételjük meg a jobb-kattintást a fülek során, és vegyük ki a pipát a "szalag
ikonállapotúra kicsinyítése" mellől.

 A program jobb oldalán sok helyen még egy függőleges panel található, ami általában az
éppen végzett munkához nyújt valamilyen segítséget vagy kiegészítő információt, ezért
Segítő Jobbnak neveztük el. Tartalmáról és funkcióiról a megfelelő helyeken fogunk
részletesen beszélni. A Segítő Jobb panel mérete szükség esetén megnövelhető. Bal felső
sarkában található egy gomb, amire kattintva a panel kiszélesedik, bekúszik a középső
munkaterület elé. Ismételt kattintásra visszaáll eredeti méretére.
 A középen elhelyezkedő legnagyobb felület a tényleges munkaterület, ahol az adatok
rögzítése történik, illetve a különböző lekérdezések eredményei, listák, képek, táblázatok,
stb. megjelennek.
 A program ablakának legalsó sora, az állapotsor néhány technikai információt tartalmaz: itt
láthatjuk a belépett felhasználó nevét, a program verzióját, licence-számát, a jobb oldali
fehér sávban pedig a program üzeneteit és a rá adott válaszainkat. Szintén ebben a keskeny
alsó sorban jelenik meg tájékoztató üzenet, ha internetes adatcserét, küldést-fogadást végez
a program.

3
MedMax Akadémia
1.1 Internetes adatcsere, programfrissítés

A MedMax minden indításkor csatlakozik az internetre, és leellenőrzi, hogy érkezett-e a központi


szerverre nekünk címzett paciensadat-csomag, vagy lett-e publikálva új programverzió.
Amennyiben van részünkre bármilyen küldemény, automatikusan elindul a letöltése, melyet a
program állapotsorában megjelenő Adatok küldése / fogadása felirat jelez.
Ha szeretnénk tudni, hogy pontosan milyen folyamatok zajlanak a háttérben, kattintsunk jobb
gombbal a feliratra, majd a felbukkanó menüben válasszuk a Feladatkezelő pontot. A megjelenő
ablakban részletezve láthatjuk az éppen futó folyamatokat.
Lehetőségünk van a csomagok letöltését ideiglenesen szüneteltetni: a felfüggesztést
kezdeményezhetjük a Feladatkezelő ablakban, vagy az állapotsoron az Adatok küldése / fogadása
felirat előtti szünet ikonra kattintva is. Ismételt kattintással folytathatjuk a letöltést, de a program
újraindításakor is folytatódik. Adatok küldése / fogadása közben nyugodtan folytathatjuk a munkát
a programmal, kivéve a mentést, visszatöltést, verziófrissítést: ezek megkezdése előtt várjuk meg az
adatcsere befejeződését.
Amikor az Adatok küldése / fogadása felirat eltűnik az alsó állapotsorból, a csomag megérkezett a
számítógépünkre, az adatcsere befejeződött.
Amennyiben verziófrissítés érkezett, a MedMax a jobb alsó sarokban erről tájékoztató üzenetet
küld, valamint megjelenik az Alapnézeten, a Főmenü szalagmenüjén a Program frissítése ikon.
Ezután a program frissítését egy számunkra megfelelő időpontban bármikor elindíthatjuk erre az
ikonra kattintva.
Paciensadat érkezéséről szintén a jobb alsó sarokban kapunk értesítést, az adatok beolvasását pedig
- Profi változat esetén - a Pacienslista szalagmenüjén az Import nyomógombbal
kezdeményezhetjük.

A továbbiakban sorban és részletesen végigmegyünk a program egyes nézetein, amelyeket az


irányítópult nézetváltó gombjaival érhetünk el.

4
MedMax Akadémia

2 Alapnézet

A MedMax indítása után az Alapnézet nyílik meg. Az Alapnézetnek négy füle van: a Főmenü, a
Rendszer, az Ügyfélszolgálat és a Súgó. Attól függően, hogy a legutóbbi indítás óta érkezett-e
valami üzenetünk az ügyfélszolgálattól,
belépéskor az Alapnézet Főmenü fülén vagy
Ügyfélszolgálat fülén találjuk magunkat.

Az Irányítópulton, a nézetváltó gombok fölött Alapnézetben egy kis


naptárat látunk, amiben ha kijelölünk egy vagy több napot, a fölötte lévő
táblázatban megjelennek az arra a napra vagy napokra előjegyzett
betegeink, időpontjukkal együtt.

2. ábra Naptár egy előjegyzett


beteggel

2.1 Főmenü

Ha nem érkezett egy üzenetünk sem, akkor a programba belépve a Főmenüben találjuk magunkat.
Itt a középső területen a MedMax honlapjának, a www.orvosiprogram.hu -nak a kezdőoldala jelenik
meg, ahol a linkekre kattintva a saját alapértelmezett böngészőnkben nyílnak meg az oldalak.
A jobb oldali panelen pedig aktuális időjárási és egyéb híreket olvashatunk, a hivatkozások itt is a
böngészőben nyílnak meg. Hogy mi jelenjen itt meg, a Felhasználói beállításoknál testre
szabhatjuk.

A Főmenü szalagmenüjén a következő nyomógombok kaptak helyet:

 Kipróbálható modulok
Lehetőségünk van kipróbálni a program azon moduljait, amelyekkel licencünk nem
rendelkezik. Itt állíthatjuk be, hogy ezek közül mit szeretnénk kipróbálni, majd indítsuk
újra a MedMax-ot. A modul az ismételt újraindításig lesz elérhető számunkra. Azt is
megadhatjuk, hogy minden induláskor megjelenjen ez az ablak, vagy ne.

 Új verzió keresése
Amennyiben programfrissítés esedékes, de a szalagmenün nem jelent meg a Program
frissítés gomb, kattintsunk az Új verzió keresése gombra. Ennek hatására a program
megkeresi az új verziót, a szalagmenün megjelenik a Program frissítés gomb, és lehetővé
válik a frissítés.

 Program frissítése
Ez a nyomógomb csak akkor jelenik meg a szalagmenün, ha esedékessé válik a MedMax
frissítése. A frissítést a MedMax automatikusan tölti le, és a nyomógomb megjelenítésével
jelzi a frissítés szükségességét. Ha rákattintunk, a frissítés elindul. Először egy
adatmentést készít a program, majd ezt követően kezdődik a tényleges frissítés, nem
5
MedMax Akadémia
szükséges tehát előtte nekünk külön menteni. A folyamat általában 15-20 percig tart, ezért érdemes
a rendelés végén, vagy jóval a kezdete előtt elindítani.

 Kézi frissítés
Ezt a funkciót csak az ügyfélszolgálat segítségével használjuk. Akkor lehet rá szükség, ha
a program automatikus frissítése valami miatt nem szabályszerűen zajlik.

 Mentés-visszatöltés
Itt kezdeményezhetjük a teljes adatbázis mentését vagy egy korábbi mentésből az adatok
visszatöltését a programba. Beállíthatjuk, hogy hova történjen a mentés, készüljön-e
belőle másolat egy külső adathordozóra, illetve adatainkat szükség esetén – az
ügyfélszolgálattal előre egyeztetve – feltölthetjük a ProFix szerverére, ha bejelöljük az
"ügyfélszolgálatnak elküldés" opciót.

 Távsegítség
Ha az ügyfélszolgálat munkatársaival konzultálva online távsegítség válik szükségessé,
ezzel a nyomógombbal indíthatjuk el azon programok valamelyikét, amelynek
segítségével távolról a számítógépünkhöz tudnak kapcsolódni a probléma elhárítása
céljából. Ennek a funkciónak a használatánál mindig kövessük az ügyfélszolgálat
telefonos utasításait.

 Felhasználói beállítások
Itt részletesen testre szabhatjuk a program működését, funkciónként és modulonként
rengeteg beállítási lehetőség közül választhatunk. A fontosabbakat az adott funkciónál
részletezzük. A Felhasználói beállítások természetesen felhasználónként külön
működnek, tehát minden felhasználó a saját ízlésének megfelelően szabhatja testre a
MedMax-ot.

 Rendszer beállítások
Itt olyan általános beállításokat végezhetünk el, mint például a praxis adatainak
megadása, a felhasználók jogosultságainak beállítása, vagy a különböző program-
illesztések használata.

 Mi az új?
Ide kattintva megnyílik a Dokumentumtár ablaka, ahol az eddig kiadott valamennyi
programfrissítés leírását megtaláljuk. A táblázatban egy sor egy frissítést mutat, amelyik
sort kijelöljük, a hozzá tartozó verziófrissítő levelet a táblázat alatti betekintőben
olvashatjuk. Ha ki akarjuk nyomtatni, válasszuk a szalagmenüről a Megnyitást, ekkor a
leírás az alapértelmezett szövegszerkesztőnkben vagy pdf-olvasónkban nyílik meg, és
innen nyomtathatjuk.

2.2 Rendszer

Az alapnézet Rendszer fülére váltva csak a szalagmenü változik, három új ikon jelenik meg rajta:

 Jelszó-módosítása
Itt cserélhetjük le régi megunt jelszavunkat.

6
MedMax Akadémia
 Élményindex
Ezzel a funkcióval letesztelhetjük, hogy számítógépeink mennyire alkalmasak a MedMax
használatára, megfelelőek-e kliens gépnek vagy akár szerver gépnek is.
Az Élményindex nyomógombra kattintva elindul a teljesítménymérő program.
Amennyiben a felajánlott meghajtó mellett másik merevlemezt is tesztelni szeretnénk,
írjuk be a betűjelét a második mezőbe és kattintsunk az Élményindex mérés nyomógombra. Ekkor a
program megvizsgálja a számítógép processzorát, memóriáját és merevlemezét, majd néhány perc
után grafikusan és szövegesen is megjeleníti az eredményt.
Minél jobb eredményt ért el a gépünk, annál hosszabb oszlopot látunk a különböző gép-összetevők
(processzor, memória, merevlemez) sorában. Ha minden oszlop zöld, akkor gépünk akár kliens,
akár szerver gépnek alkalmas. Ha valamelyik oszlop sárga, akkor az adott paraméter szempontjából
gépünk nem éri el a szerver gépektől megkívánt értékhatárt, ezért kliens gépnek alkalmas, de
szerver gépnek nem ajánlott. Ha pedig bármelyik összetevő sorában piros oszlopot látunk, akkor
ezen a számítógépen nem működtethető biztonsággal a MedMax.
Az oszlopdiagram alatt szöveges magyarázatot is kapunk az eredményről, valamint javaslatokat a
számítógép bővítésére.

 Beállítás varázsló
A MedMax első használatbavételekor érdemes végigmennünk ezen a varázslón, ami lépésről
lépésre vezetve segít a program legfontosabb funkcióinak beállításában, hogy azonnal
megkezdhessük a rendelést. Természetesen később is bármikor visszatérhetünk ehhez a
funkcióhoz. A mindenre kiterjedő részletes beállítási lehetőségeket a Rendszer-, illetve
Felhasználói beállítások alatt találjuk.

2.3 Ügyfélszolgálat

Amennyiben a program utolsó indítása óta történt valamilyen kapcsolatfelvételünk a Profix


MedMax ügyfélszolgálatával, például telefonos vagy online távsegítséget kértünk, vagy valamilyen
személyes üzenetünk érkezett, akkor az Ügyfélszolgálat fül nyílik meg először.

A középső munkaterületen a lezajlott eseményeket látjuk táblázatos formában. Minden


telefonbeszélgetésünknek, postai küldeményeknek, faxoknak, elkészített számláknak, helyszíni
kiszállásoknak egy-egy külön sora van a táblázatban. Emlékeztetőt olvashatunk az adott
eseményről, megjelenik a táblázatban az esemény dátuma és időtartama, az ügyfélszolgálatos
munkatárs neve. Ezeket az eseményeket értékelhetjük is: az Értékelés oszlopban a szürke kéz ikont
egy kattintással zöld színűvé tehetjük, ha elégedettek voltunk az esemény megoldásával, illetve még
egy kattintással piros színűre vált az ikon, amivel elégedetlenségünket jelezhetjük. Ez utóbbi
esetben szövegesen is megírhatjuk problémánkat a Vélemény mezőben. Értékelésünk és
véleményünk eljut a ProFix MedMax ügyfélszolgálatához.

A Segítő Jobbon az Ügyfélszolgálattal váltott személyes üzeneteink fognak megjelenni. A panel


tetején válthatunk a bejövő és a kimenő üzenetek lapja között. Mindkét lapon a felső táblázatban az
üzenet dátuma, ideje és tárgya látható, az alsó betekintő ablakban pedig a szövege.
A bejövő üzenetek között az olvasatlanok félkövéren szedettek, a kiemelten fontosak pedig piros
színűek a táblázatban. A fontos, tehát piros színű üzeneteket nyugtáznunk kell, mielőtt
továbblépnénk a programban: az üzenet alján jelöljük be a Tudomásul vettem nevű kapcsolót, és
kattintsunk az OK gombra.
A kimenő üzenetek lapjának legalján található gombbal kezdeményezhetjük új üzenet küldését az
Ügyfélszolgálatnak. Erre kattintva egy üres lapot kapunk, ahova begépelhetjük üzenetünket, a
Tárgy mezőben megadhatjuk tárgyát, majd a Küldés gombra kattintva rögtön elküldhetjük, vagy a
zöld pipára kattintva elmenthetjük piszkozatként.

7
MedMax Akadémia
A szalagmenü Beérkezett számlák ikonjára kattintva érhetjük el az elektronikusan érkezett
számláinkat, amennyiben ezt igényeltük.
Ezután a szalagmenü Tovább az Alapnézetre gombjával léphetünk tovább a Főmenü fülre, de ha ki
akarjuk hagyni ezt a lépést, a bal oldali nézetváltó gombokkal bárhová átléphetünk a programban.

3. ábra Alapnézet, Ügyfélszolgálat

2.4 Súgó
A MedMax használatát segíti a programba épített súgó, ahol részletes leírást olvashatunk a
különböző funkciókról, tippeket kaphatunk a gyorsabb és egyszerűbb kezelésre (pl. billentyű-
kombinációk). A súgóban kereshetünk témakörök szerint, tárgymutató alapján, illetve szabad
szöveges kereséssel is.
A Súgó fül a Program minden nézetéből elérhető, szalagmenüjén található a súgó és a program
névjegyének ikonja.

8
MedMax Akadémia

3 Rendelés

Az Irányítópult Rendelés gombja segítségével léphetünk be a Rendelés nézetbe, amelynek hat fő


funkcióját a következő hat fülről érhetjük el: Pacienslista, Törzsadatok, Előzmények, Ellátás (új
vagy nyitott), Leletek, Nyomtatványok. A pacienslista táblázatában akinek a során állunk, annak a
betegnek a törzskartonjába, előzményeibe, ellátásába, leleteibe vagy nyomtatványaiba léphetünk be
a megfelelő fülekre kattintva.

4. ábra Rendelés nézet, Pacienslista (Standard változat)

Profi változat esetén:


Az Irányítópult ebben a nézetben két részre, egy alsó és egy felső dobozra oszlik. Ezekben
megjeleníthetjük a mai napra előjegyzett és a mai napon már ellátott betegek listáját, valamint a
nyitott ellátásokat, tehát azon betegeket, akikkel még foglalkozunk. A betegek neve mellett kis ikon
jelzi, hogy a mai napon előjegyzése, nyitott vagy lezárt ellátása van.
A Pacienslistán állva mi dönthetjük el, hogy melyik dobozban melyiket akarjuk látni, a doboz felső
részén lévő lenyíló listában a megfelelő sorok kijelölésével állíthatjuk be. A Rendelés nézet többi
fülén az Irányítópult fölső doboza mindig a nyitott ellátásokat és azok kartonjait (az ellátásfát)
mutatja, míg az alsó doboz megjelenését szintén testre szabhatjuk.

9
MedMax Akadémia

5. ábra Pacienslista az Irányítópulttal (Profi változat)

3.1 Infopanel

A Rendelés nézetben a szalagmenü alatt a röviden Infopanelnek nevezett információs sáv látható,
ami mindig az éppen kiválasztott betegről nyújt gyors áttekintést. A Rendelés nézeten belül a fülek
között mozogva az Infopanel mindig látható marad, jelezve, hogy éppen melyik pacienssel
dolgozunk, és lehetővé teszi, hogy a vele kapcsolatos fontos információk mindig szem előtt
legyenek.

Az Infopanel bal oldali - nagyobbik - részén a beteg személyes adatai láthatóak: név, TAJ-szám,
születési idő, lakcím, kartonszám, valamint az utolsó ellátás és az utolsó jogviszony-ellenőrzés
dátuma. Szintén itt látható „jogviszony” felirat, az ellenőrzés után zöldre vagy pirosra változik, az
ellenőrzés eredményétől függően.
Az Infopanel szövegei fölé mozgatva az egérmutatót, sok helyen további adatokat nézhetünk meg a
felbukkanó buborékokban. A lakcím fölött például a telefonszámok, a születési idő fölött az életkor,
születési helye és anyja neve, a páciens neve fölött a születési neve, a kartonszám fölött a
bejelentkezési idő jelenik meg. Ha a beteg törzskartonján nincs minden kötelező személyes adat
kitöltve, akkor az Infopanel közepén egy piros „Hiányos adatok!” felirat látszik, amire rámutatva a
buborékban el is olvashatjuk, hogy milyen adatot kell még kitölteni.

Az Infopanel jobb oldali részén rövid szavak vagy rövidítések jelennek meg, amelyek lényeges
információkra hívják fel a figyelmünket a beteggel kapcsolatban. Ezek a következők lehetnek:
10
MedMax Akadémia

KGY – közgyógyellátás
Ha nem látszik ez a felirat, akkor a betegnek nincs és nem is volt közgyógyellátása.
Ha a felirat szürke, az azt jelenti, hogy a beteg közgyógyellátása több mint 30napja lejárt.
Ha a felirat fekete, akkor a beteg érvényes közgyógyigazolvánnyal rendelkezik.
A Felhasználói beállításokban beállított időszakon belül lejáró igazolványt sárga, míg az
érvénytelen, nemrégiben lejárt igazolványt piros felirat jelzi. Ha a kurzort a feliratra visszük,
a lejárat dátumát is megtudhatjuk.
TP – táppénz
Ez a felirat csak akkor jelenik meg, ha a beteg a mai napon táppénzen van. Szürke a felirat,
ha a táppénzes karton már le van zárva, és fekete, ha a beteg táppénzes kartonja nyitott. Ha
van információ arról, hogy az OEP az adott táppénzes diagnózishoz hány táppénzes napot
tart elfogadhatónak, akkor a megengedett felső határ meghaladtával a felirat sárgára vált. Az
egérmutatót a felirat fölé mozgatva megjelenik a diagnózis, a táppénz kezdő dátuma és az
eddigi táppénzes napok száma.
CAVE – gyógyszer- és egyéb allergia
Ha nem látszik ez a felirat, akkor nincs információnk arról, hogy a betegnek van-e allergiája
vagy nincs. Ha szürke, akkor a betegről tudjuk, hogy nincs ismert allergiája. Ha piros, akkor
a betegnek van gyógyszerérzékenysége vagy egyéb allergiája. Ilyenkor az egérmutatót a
felirat fölé mozgatva megjelenik a buborék, amiben elolvashatjuk, hogy mire allergiás a
beteg. Felhasználói beállítás, hogy csak a gyógyszerallergiákra vagy minden allergiára
jelezzen a felirat.
GON – gondozás vagy BET – betegségek
Ez a felirat csak akkor jelenik meg, ha a beteg anamnézisében rögzítettünk legalább egy
betegséget. A Felhasználói beállításokban megadhatjuk, hogy mit szeretnénk itt látni: a beteg
összes anamnesztikus betegségét vagy csak azokat, melyekkel gondozás alatt áll.
Beállításunknak megfelelően jelenik meg a GON vagy a BET felirat, és fölé mozgatva az
egérmutatót, megtekinthetjük a beteg gondozási vagy összes betegségeit, dátum szerint
sorba rendezve.
TÖRZS – törzskarton
Ez a felirat a törzskarton érvényességére figyelmeztet. Ha fekete színű, akkor a beteg
törzskartonja még érvényes, ha sárga, akkor hamarosan lejár, ha pedig piros, akkor már
lejárt. A Felhasználói beállításokban megadhatjuk, hogy hány nappal a lejárat előtt váltson
sárgára a felirat. Az egérmutatót a feliratra helyezve a lejárat dátuma jelenik meg a
buborékban. A paciens utolsó alapstátuszát is megtekinthetjük, ha jobb gombbal kattintunk a
feliratra, majd ballal az Alapstátusz megjelenítése menüre.
ALL.GY. – állandó gyógyszerek
Ez a felirat mindig látszik az Infopanelen. Ha a betegnek nincs állandó gyógyszere, akkor a
felirat szürke. Ha a felirat fekete színű, akkor a betegnek van állandó gyógyszere eltárolva,
és a kurzort a feliratra mozgatva meg is tudhatjuk, hogy melyek ezek. Ha a felirat a szokásos
fekete helyett sárga színű, az azt jelzi nekünk, hogy a beteg egyik állandó gyógyszeréhez
hamarosan lejár a szakorvosi javaslat. Ha pedig piros, akkor a javaslat már le is járt. A
buboréksúgóban a lejárt javaslatú gyógyszer előtt egy felkiáltójel hívja fel a figyelmet arra,
hogy melyik gyógyszerről is van szó.
Az ALL.GY. feliratra kattintva gyors gyógyszerírást kezdeményezhetünk a kiválasztott
betegnek. Ilyenkor egy új ellátás nyílik a betegnek az aktuális napra, rögtön a
gyógyszerfelírás ablakkal.
JOGSI – jogosítvány
Ez a felirat arról tájékoztat minket, hogy van-e a betegnek (általunk érvényesített)
jogosítványa, és az érvényes-e. Ha a felirat szürke, akkor a beteg jogosítványa több mint 30
napja lejárt. Ha a felirat fekete, akkor a beteg érvényes jogosítvánnyal rendelkezik.

11
MedMax Akadémia
A Felhasználói beállításokban beállított időszakon belül lejáró jogosítványt sárga, míg az
érvénytelen, nemrégiben lejárt jogosítványt piros felirat jelzi. Ha a kurzort a feliratra
visszük, a buborékban megjelenik a lejárat dátuma.
FONTOS
Ez a felirat mindig látszik az Infopanelen. Ha rákattintunk, feljön egy ablak, aminek három
füle van, a Fontos, a Figyelmeztetés és a Kórtörténet.
A Fontos fülre szabadon beírhatunk bármilyen
számunkra fontos információt, emlékeztetőt a
beteggel kapcsolatban. Az ide feljegyzett adat,
szöveg nem jelenik meg máshol a programban,
nem része a beteg dokumentációjának, inkább
saját magunknak szól. Például ilyesmiket
jegyezhetünk ide fel: „Nem kooperál”,
„Rákérdezni, hogy hogy van a nővére!”,
„Szociális gondozott”, „Lánya orvos, receptjeit
ő írja”, stb.
A Figyelmeztetés fülön olyan fontos
információkat jegyezhetünk fel, amik a beteg
sajátos állapotát jellemzik, kezelését jelentősen befolyásolják. Ez az információ a beteg
dokumentációjának részét képezi, a beutalókra, igazolásokra, egyéb nyomtatványokra is
átemelhető, a beteget kezelő más kollégák tájékoztatására is szolgál. Például: „anticoagulált
beteg”, „pacemakeres beteg”, „splenectomizált (lépeltávolított) beteg”, „haemodializált
beteg”, „transzplantált beteg”, stb. Az itt feljegyzett figyelmeztetés a Törzsadatok
Betegségek kartonján is megjelenik, ott is szerkeszthető.
A Kórtörténet fülön megtekinthetjük a beteg szöveges anamnézisét, amit a Betegségek
karton kórtörténeti összefoglalójában rögzítettünk, sőt módosíthatjuk, ki is egészíthetjük a
szöveget.
A FONTOS ablakban, akárcsak a program többi szöveges mezőjében használhatjuk a Ctrl+d
billentyűkombinációt, amivel az aktuális dátumot szúrhatjuk be.
Ha azt szeretnénk, hogy ez az ablak a beteg minden új ellátásakor felugorjon, jelöljük be az
ablak alján a „megjelenjen” opciót.
A felirat színe az Infopanelen tájékoztat minket arról, hogy van-e és milyen típusú
információ itt. Ha a felirat szürke, akkor a Fontos ablak egyik fülén sincs szöveg. Ha fekete,
akkor csak a Figyelmeztetés és/vagy a Kórtörténet fülön van információ, ha pedig piros,
akkor a Fontos fülön is. Rámutatva az egérrel a feliratra, a buborékban mindhárom fülön
található információt elolvashatjuk.

3.2 Pacienslista

Amikor megkezdjük a munkát és átlépünk a Rendelés nézetbe, az első fülön, a Pacienslistán találjuk
magunkat. A középső munkaterületet az Infopanel alatt a paciensek és adataik listáját tartalmazó
táblázat tölti ki.

3.2.1 A pacienslista táblázat, táblázatok testre szabása

A pacienslistában láthatjuk az összes beteget, akiknek adatait valamikor felvittük az adatbázisba. A


betegeknek a praxis szempontjából háromféle "státusza" lehet: bejelentkezett, kijelentkezett és
ambuláns. A bejelentkezett betegek fekete betűvel, a kijelentkezettek pirossal, az ambulánsok pedig
kék betűvel jelennek meg a táblázatban. A táblázat első oszlopában látható B, K és A betűk is erre
utalnak. A következő két oszlopban kis ikonok jelennek meg a beteg neve mellett, ha a mai napra
előjegyzési dátuma van, vagy van nyitott ellátása. A pacienslista megjelenése testreszabható.
Beállíthatjuk, hogy mely oszlopokat akarjuk látni és melyeket nem, megváltoztathatjuk az oszlopok
12
MedMax Akadémia
sorrendjét és szélességét. A táblázat bal felső sarkában, az oszlopfejléc sorában van egy kis csillag.
Ha ide kattintunk, lenyílik a táblázat lehetséges oszlopainak listája, amiben kis pipákkal
kijelölhetjük a megjeleníteni kívánt oszlopokat. Az oszlop fejlécét a bal egérgombot lenyomva
tartva "megfoghatjuk", és az oszlopot a kívánt helyre húzhatjuk. Ha az oszlopfejlécen két oszlopot
határoló vonalra mozgatjuk a kurzort, az alakja megváltozik, ekkor a határvonalat "megfogva" az
oszlop szélessége is változtatható. Ezek a táblázat-formázó módszerek a MedMax minden
táblázatán ugyanígy működnek.

6. ábra Pacienslista oszlopainak testre szabása

3.2.2 Keresés a pacienslistában és egyéb listákban, táblázatokban

 Az oszlopok fejlécére egyet kattintva, a lista az adott oszlop tartalma szerint rendeződik sorba.
Amikor belépünk a pacienslista fülre, alapértelmezetten a lista név szerinti ABC-rendbe van
rendezve. Ha tudjuk a keresett beteg nevét, egyszerűen kezdjük el gépelni, és a fókusz
automatikusan rááll az első olyan betegre, akinek neve a begépelt karakterekkel kezdődik. Ha
ezután TAJ szám alapján akarunk keresni, akkor kattintsunk rá a TAJ/Azonosító fejlécre, ezután
kezdjük gépelni a keresett TAJ számot. Ugyanígy kereshetünk születési dátum, település, utca
vagy bármely más adat alapján. Ha ismét név szerint akarunk keresni, előtte kattintsunk újra a
Név oszlop fejlécére.

 Egy másik lehetőséget kínál a keresésre az oszlopfejlécek alatti üres sor, a szűrősáv. Ha
belekattintunk a szűrősáv valamelyik oszlopába, akkor aszerint az oszlop szerint kereshetünk,
pontosabban szűrhetjük a listát a keresett szövegre. Például a születési dátum oszlopba beírunk
egy dátumot, majd entert ütünk. Ekkor a listában csak azok a betegeink látszanak, akik
pontosan azon a napon születtek. Ha a táblázatunkat valamilyen szempont szerint szűrjük, a
táblázat alján megjelenik egy információs sáv, ami tájékoztat arról, hogy milyen szempont
szerint szűrt listával van dolgunk. Például az utcanév oszlopba beírjuk, hogy „Petőfi”, majd
entert ütünk, ekkor csak a Petőfi utcában lakó betegeink maradnak a listában, a táblázat alján
pedig megjelenik a következő információ: „utca=Petőfi”. Ha vissza akarjuk kapni a teljes listát,

13
MedMax Akadémia
akkor ebben a sávban a szöveg előtti kis x-re kattintva meg kell szüntetnünk a szűrést, vagy ki
kell törölnünk a szűrősávban lévő szöveget és ütni egy entert.

7. ábra Keresés a pacienslistában: Szűrősáv

A csillag (*) karakter, mint joker használata a szűrősávban:


Ha nem tudjuk pontosan a keresett szöveget, csak egy részét, akkor a hiányzó rész pótlására
használjuk a * karaktert. Például ha csak a beteg vezetéknevére emlékszünk, akkor a név oszlop
szűrősorába írjuk be pl.: Kovács* és üssünk entert. Ekkor megkapjuk az összes Kováccsal
kezdődő nevű beteget. Vagy ha beírjuk, hogy *László, akkor az összes László keresztnevű
beteg listázódik ki. Két * közé beírt karakterekkel pedig szótöredékre kereshetünk, ahogy az
alábbi ábrán látható.

8. ábra Keresés a pacienslistában: Szótöredékre keresés

 A pacienslista szűrésére egy harmadik lehetőség is van. Némelyik oszlop fejlécének jobb
oldalán egy kis lefelé mutató nyilacskát láthatunk. Ha erre a nyilacskára kattintunk, egy lenyíló
listában megjelennek az adott oszlopban előforduló listaelemek, amik közül egyet vagy többet
kijelölve, arra szűrhetjük a listát. Például, ha a pacienslistában csak a bejelentkezett betegeinket
akarjuk látni, akkor a bal oldali első oszlop fejlécén kattintsunk a kis nyílra, és a legördülő
listában tegyünk pipát a B betű mellé. Ekkor a kijelentkezett és ambuláns betegek eltűnnek a
listából. Ha azt szeretnénk, hogy a pacienslista minden alkalommal alapértelmezetten a
bejelentkezettekre szűrve jelenjen meg, ennek beállítására a Felhasználói beállításoknál van
mód. Ha pedig csak a Fásy fasorban és a Garamy utcában lakó pácienseinket szeretnénk a
listában látni, akkor az utca oszlop fejlécén lévő nyílra kattintva válasszuk ki mindkét utcát.
Amikor vissza akarunk térni a teljes listára, az oszlopfejléc lenyílójában kattintsunk a mind
elemre.

14
MedMax Akadémia

9. ábra Pacienslista szűrése több elemre

 A Pacienslista lehetőséget nyújt arra is, hogy betegeinket a táblázat bármely oszlopa szerint
csoportosítsuk. Ehhez a bal egérgombot az oszlopfejléc fölött lenyomva tartva „fogjuk meg”
azt az oszlopot, ami szerint csoportosítani szeretnénk, és húzzuk a táblázat és az Infopanel közti
üres sávra. Ha például az utcák szerint csoportosítottunk, akkor a táblázatban egymás alatt
láthatjuk az előforduló utcaneveket, előttük egy kis „+” jel, amire kattintva kinyithatjuk az
abban az utcában lakó betegek listáját. Az eredeti, csoportosítás nélküli pacienslistához való
visszatéréshez húzzuk vissza az oszlopfejlécet a helyére.

10. ábra Pacienslista csoportosítása utca szerint

Ezek a rendezési, keresési és szűrési funkciók ugyanígy működnek a program hasonló listáiban: a
BNO-listában, a gyógyszerlistában, az intézmények listájában, stb. és egyéb táblázatokban. A
szótöredékre keresés különösen hasznos az intézménylistában való keresésnél, amikor nem vagyunk
biztosak a keresett intézmény nevében, de sejtjük, hogy szerepel benne egy bizonyos szó vagy
szórészlet.

15
MedMax Akadémia
Profi változat esetén:
3.2.3 A pacienslista alatti ellátás-betekintő ablak

A pacienslista táblázat alatt egy betekintő ablakot látunk, ahol annak a betegnek az előző ellátásait
nézhetjük meg, aki éppen ki van jelölve, tehát akinek során a táblázatban a kurzor áll. (kiemelő
színnel jelölve)
A betekintő ablak magasságát állítani lehet, vagy teljesen le lehet csukni, ha épp nincs szükség rá. A
pacienslista táblázat és a betekintő ablak közötti elválasztó vonal mozgatható, egymás rovására
növelve vagy csökkentve a két terület méretét. Az elválasztó vonal fölé mozgatva az egérmutatót,
annak alakja megváltozik, ekkor lehet "megfogni" és a kívánt helyre húzni a határvonalat. Ha
"megfogás" helyett kattintunk rá, akkor teljesen lecsúszik, és a betekintő ablak eltűnik. Ilyenkor a
képernyő alján lévő vonalon csak 5 pici pontocska árulkodik arról, hogy ott egy felnyitható
"redőny" mögött van valami. Újra rákattintva a határvonalra, ismét felnyílik a betekintő ablak.
Ezzel a megoldással sok más helyen is találkozunk a MedMaxban, a Segítő Jobbon, a
nyomtatványoknál, stb.

Az ellátás-betekintő ablak is két részre van osztva. Bal oldalon egymás alatt látjuk fordított időrendi
sorrendben a beteg előző ellátásainak dátumát, alapértelmezetten csak a legutóbbi ötöt. A jobb
oldali részben láthatjuk annak az ellátásnak a szövegét, amelyik dátumra a bal oldalon ráálltunk.
Itt tehát gyors áttekintést kaphatunk a beteg történetének közelmúltjáról. Amennyiben régebbi
ellátásokba is szeretnénk betekinteni, a bal oldali ablakrész alján kattintsunk a További ellátások
szövegre, ekkor megjelenik a beteg összes előző ellátása.
Amennyiben szükségessé válik, hogy egy régebbi ellátást utólag szerkesszünk, akkor erre itt is
lehetőség nyílik. A bal oldali ablakrészben a szerkeszteni kívánt ellátás dátumán duplán klikkelve
megnyílik a régi ellátás lapja, amiben az adatokat - az ellátás dátumának kivételével - kedvünkre
szerkeszthetjük. A mai napon lezárt ellátásokat ezen kívül még az Irányítópultról is visszanyithatjuk,
szintén dupla klikk-kel.

11. ábra A pacienslista alatti ellátás betekintő (megnyitása: „ …..”)


16
MedMax Akadémia

3.2.4 A pacienslista nézet szalagmenüje

A menü a következő ikonokat tartalmazza:


Betegfelvétel, Előjegyzés, (Határidőnapló,) Felhasználói beállítások, Rendszer beállítások, Jelszó
módosítása, (Dokumentumok,) Jogviszony statisztika, Export, Import, Megtekintés, Táppénzes
napló - ezekről a megfelelő funkciók indíthatók.

A Betegfelvétel ikonra kattintva kezdeményezhetjük új beteg adatainak felvételét. Ekkor átkerülünk


a Törzsadatok fülre, ahol a szükséges adatok felvételét elvégezhetjük. A Táppénzes napló
működéséről bővebben a Jelentések fejezetben lesz szó. A Határidőnapló és a Dokumentumok ikon
csak akkor látható, ha rendelkezünk ezekkel a modulokkal.

3.2.5 Paciensadatok küldése és fogadása

Egy beteg kijelentkezésekor lehetőségünk van kórtörténetét elektronikus úton továbbítani az új


háziorvosának, amennyiben ő is MedMaxot használ. Sőt, nem csak átjelentkezés esetén, hanem az
ügyeleti rendszer és a háziorvosi program között is megvalósulhat az adatküldés és fogadás, ha
mindkét helyen a MedMaxot használják, és a fogadó fél a Profi változattal rendelkezik.

Paciensadat küldése (exportálás)


Álljunk rá a Pacienslistán annak a betegnek a sorára, akinek adatait küldeni szeretnénk, és
kattintsunk a szalagmenü Export nyomógombjára.
A megjelenő ablakban válasszuk ki a címzett háziorvos intézménykódját. A mező végén
található keresőgombra(…) kattintva megnyílik a Szolgáltató kereső ablak, ahol
megkereshetjük és kiválaszthatjuk a megfelelő kódot. Ezután megadhatjuk azon adatok körét,
melyet küldeni szeretnénk a törzsadatok, az ellátások, és a leletek közül. Az ellátásoknál és
leleteknél időszakot is megadhatunk. Az Exportálás nyomógombra kattintva - felhasználói
beállítástól függően - kétféleképpen küldhetjük el adatainkat a címzettnek.
 Ha nem állítottuk be az interneten keresztüli automatikus küldést, akkor a program 2
fájlba készíti el a csomagot, a számítógép (hálózatos működés esetén a szerver gép)
MedMax mappájának Shared\Export könyvtárába. Innen e-mail csatolmányaként
küldhetjük el őket kollégánknak.
 Ha viszont beállítottuk a páciensadatok internetes küldését, a MedMax egy központi
szerver gépre továbbítja az intézménykóddal megcímzett adatcsomagot. A küldés
időtartama alatt a MedMax ablakának legalsó sorában egy piros betűszínű felirat
látható: Adatok küldése / fogadása, amely a küldés befejezése után eltűnik.

Profi változat esetén


Paciensadat fogadása (importálás)
 Ha nem engedélyeztük az automatikus adatfogadást, akkor az e-mailben érkezett 2 fájlt
mentsük el gépünkre (hálózatos működés esetén a szerver gépre). Javasolt a MedMax
mappa Shared\Import könyvtárába menteni, mert a program alapértelmezésként itt
keresi. Ha szükséges, más csomagkeresési útvonalat is megadhatunk az importálás
ablakban, amelyet a Pacienslista szalagmenüjének Import gombjára kattintva
nyithatunk meg.

17
MedMax Akadémia
 Ha az automatikus adatfogadást engedélyeztük a felhasználói beállításokban, akkor a
MedMax elindítása után a nevünkre (kódunkra) címzett adatcsomagok automatikusan
letöltődnek a központi szerver gépről. A letöltést - a küldéshez hasonlóan - a program
alsó sorában megjelenő felirat jelzi. Miután a felirat eltűnt, az Import gombra kattintva
nézhetjük meg a kapott csomagokat, és indíthatjuk el azok beolvasását a MedMax-ba.

Az érkezett csomagokat a megjelenő ablak táblázatában láthatjuk. A táblázatban egy csomag


sorára állva, az ablak alsó betekintő részében láthatjuk annak tartalmát. Ha egy csomagot nem
szeretnénk fogadni, a táblázat melletti Törlés ikonnal eltávolíthatjuk a listából, az így törölt
csomag fogadására azonban a későbbiekben már nem lesz módunk.
A táblázat első oszlopában bejelölhetjük, hogy mely csomagokat akarjuk importálni, majd
kattintsunk a Bejelölt csomagok importálása gombra. Egy csomag esetén csak álljunk rá a
sorára és használjuk az Importálás gombot.
Az importálás ablakban azok a kartonok vannak bejelölve, amelyeket kollégánk elküldött a
betegről. Ha valamelyiket nem szeretnénk a helyére beemelni, vegyük ki a jelölést a sora elől.
Bármely adatcsoport csak akkor kerül a helyére, ha azt a saját programban még nem töltöttük
ki, tehát ha például a beteg lakcímét beírtuk már az adatok fogadása előtt, akkor az
Elérhetőség karton adatai csak szöveges formában fognak átkerülni, nem írják felül az általunk
beírtakat.
Az beolvasás végeztével egy összesítő ablakot jelenít meg a program, melyben tájékozódhatunk,
hogy mely csomagok feldolgozása volt sikeres, illetve sikertelen.

Importált adatok megtekintése


Amennyiben az importált paciens még nem volt felvéve a programunkba, a beolvasás során a
MedMax létrehozza a törzskartonját a Személyes adatok lappal, így az új beteg ambuláns
paciensként bekerül a pacienslistánkba. Ha fel akarjuk venni a praxisba, ki kell töltenünk a
Bejelentkezés lapját. Ha azonban már korábban is szerepelt a paciens nálunk, a Személyes
adatok lapját nem módosítja az importálás.
Azoknál a pacienseknél, akiknek importáltunk már adatokat, aktívvá válik a szalagmenü
Megtekintés nyomógombja. Itt a beteg importált törzsadatait olvashatjuk el, és tetszésünk
szerint szerkeszthetjük a szöveget, pl. törölhetjük az általunk kevésbé fontosnak tartott adatokat.
A paciens importált ellátásait a Rendelés nézet Előzmények fülén tekinthetjük át. Az ellátásokat
csak szöveges formában importálja be a program, azaz ezeket az ellátásokat nem nyithatjuk
meg szerkesztésre, nem fognak sem jelentéseinkben, sem statisztikáinkban szerepelni.
Vizuálisan azonban beillesztődnek saját ellátásaink közé az Előzmények fülön, a CM modul
Ellátás betekintő fülén és a pacienslista alatti betekintőben egyaránt. A saját és az importált
ellátások egyszerű megkülönböztetése érdekében az importált ellátások dátumát dőlt betűvel
jeleníti meg a program, valamint az ellátás szövegének legelső sorában is feltünteti ezt a tényt a
küldő intézménykóddal együtt. Az ellátás sorának jobb gombos repülőmenüjében – a saját
ellátásokhoz hasonlóan – szükség esetén az importált ellátásokat is törölhetjük.
A paciensek importált leletei a helyükre, azaz a Leletek fülre kerülnek, az általunk beírt vagy
elektronikusan fogadott leletek közé.

3.3 Törzsadatok

Új beteg felvételekor a program automatikusan átlép erre a nézetre, de ugyanide jutunk, ha a


pacienslistában szereplő egyik betegünk során állva a Törzsadatok fülre kattintunk. Ilyenkor
megtekinthetjük, módosíthatjuk vagy kiegészíthetjük korábban felvett törzsadatait.
A beteg törzsadatait alapadatokra és anamnesztikus adatokra oszthatjuk, ennek megfelelően a
Törzsadatok nézet szalagmenüjén két csoportban helyezkednek el az ikonok, amelyek segítségével
vehetjük elő a különböző típusú törzsadatokat tartalmazó kartonokat.

18
MedMax Akadémia
Az Infopanel alatti terület a Törzsadatok nézetben két részre oszlik: a középső munkaterületre és a
Segítő Jobbra. A szalagmenüről meghívott kartonok a középső munkaterületen nyílnak meg, és itt
történik az adatok bevitele is. A Segítő Jobbon a kitöltést segítő listák jelennek meg.

3.3.1 A középső munkaterület működése

A középső munkaterületen egymás alatt helyezkednek el azok a kartonok, amelyeket a szalagmenü


ikonjaira kattintva előveszünk. Közöttük görgetéssel mozoghatunk, de ha valamelyik ikonra újra
kattintunk, akkor a megfelelő kartonhoz ugrik a fókusz.
A kartonok a jobb áttekinthetőség kedvéért összecsukhatók és újra kinyithatók. A középső
munkaterület tetején egy mindig látható sáv helyezkedik el, amelyen olvasható az éppen aktív
karton neve, bal oldalán pedig egy zárt és egy nyitott lakat ikonja. Ezek segítségével az összes
kartont egyszerre összecsukhatjuk, illetve kinyithatjuk. De külön-külön is megtehetjük ezt az egyes
kartonokkal, a karton címe melletti kis + vagy - jelre kattintva.

3.3.2 Az egyes kartonok általános működése

Minden kartonnak külön kezelőpultja van, ami a karton jobb felső sarkában, a nevével egy sorban
található. Ezen minden karton esetében megtalálható három ikon: a Visszavonás, a
Felhasználói beállítások és a Karton törlésének ikonjai.
Ezen kívül itt helyezkedik el bizonyos kartonok esetén a nyomtatás ikonja és a formátum-választó
lenyíló lista, valamint néhány speciális nyomógomb, amikről a megfelelő kartonoknál lesz szó.
A kartonokon a kötelezően kitöltendő mezőket vékony keret veszi körül, és kitöltésük nélkül a
program nem enged továbblépni, illetve figyelmeztet, hogy a kartont nem menti. Ha a szükséges
adatokat kitöltöttük, nem kell külön menteni. Amint átlépünk egy másik kartonra, a program
automatikusan menti az adatokat.

Egyes kartonok esetén, ahol egy adatféleségből többet is rögzíthetünk a beteghez (pl. telefonszám,
közgyógyigazolvány száma, munkahely, oltások, stb.), kétféle nézetben jelenhetnek meg az adatok:
űrlapnézetben és táblázatnézetben.

Űrlapnézet Táblázatnézet

Az ilyen adatok űrlapja mellett egy kis fehér papírlapot ábrázoló ikont láthatunk, ezzel kérhetünk új
űrlapot az első kitöltése után. Például ha az első telefonszám rögzítése után még egyet szeretnénk
beírni a beteghez, akkor kattintsunk a jobb oldalon lévő "új lap" ikonra, és máris írhatjuk a
következőt, tetszőleges alkalommal ismételve ezt. Ha már egy második (többedik) telefonszámot is
rögzítettünk az elérhetőségek kartonján, akkor az "új lap" ikon fölött egy kis táblázat ikonja,
alatta pedig lefelé és fölfelé mutató kék nyilak is megjelennek. Ha a táblázat ikonra
kattintunk, űrlapunk táblázatnézetbe vált, ahol egymás alatti sorokban tekinthetjük át a bevitt
adatokat (jelen esetben a beteg telefonszámait). A táblázatnézetben a jobb oldalon az "új lap" ikon
19
MedMax Akadémia
mellett két másik ikon jelenik meg: egy kis kuka ikon a kijelölt sor törlésére, és egy teleírt
papírlap ikonja a kijelölt sor módosítására. Erre kattintva ismét űrlapnézetbe váltunk, a
táblázatban kijelölt sor adatai szerepelnek az űrlapon, így módosíthatjuk őket. Űrlapnézetben a jobb
oldali kék nyilak segítségével az űrlapok közt egyenként is lépdelhetünk.

3.3.3 Kitöltést segítő eszközök

Az űrlapok kitöltését, az adatok rögzítését a MedMax többféle módon segíti.

 lenyíló lista

Vannak olyan adatok, amiket csak néhány meghatározott elemmel lehet kitölteni (pl. a
beteg neme, munkakörének típusa, iskolai végzettsége, stb.). Ezekben az esetekben
lenyíló listából választhatunk, amit a kitöltendő mező jobb szélén egy kis nyíl jelez.
Más helyeken előfordul, hogy a lehetséges értékek közül többet is kiválaszthatunk egy
mezőbe. Ilyenkor a nyílra kattintva legördülő listában a választható értékek előtt egy-
egy jelölőnégyzet van, ezeket bepipálva adhatunk meg több elemet.

 felajánlás gépelés közben

Más adatoknál szabadon beírhatjuk a kívánt szöveget, de gépelés közben a program


felajánlja azokat a szövegeket, amiket korábban más betegeknél ebbe a mezőbe
beírtunk, és a begépelt karakterekkel megegyezően kezdődnek. Ezek közül is
választhatunk. Például a lakcímnél elkezdjük begépelni az utca nevét, és már az első
betű után a szövegmező alatt láthatjuk az ugyanezzel a betűvel kezdődő utcáinkat, amik
a praxisban szerepelnek. Ugyanígy a helység mezőt is felajánlja a MedMax, amint
elkezdjük beírni a nevét. A megfelelőre rákattintva beemelődik, irányítószámmal együtt.

20
MedMax Akadémia
 Segítő Jobb

Ha a szövegmező jobb oldalán 3 kis pontot látunk (...), az azt jelenti, hogy egy nagyobb
listát hívhatunk segítségül a kitöltéshez. Kattintsunk a három pontra, ekkor a Segítő
Jobbra betöltődik az ezen a helyen használható lista. (pl. foglalkozások FEOR-kóddal,
országkódok, BNO, WHO, allergének, stb.) Ebben a táblázatban a már ismert módokon
kereshetünk. A kiválasztott elemet enterrel vagy dupla klikk-kel emelhetjük át a
munkaterületre, a megfelelő mezőbe.

 dátum

A MedMaxban a dátumokat folytatólagosan, pontok nélkül is beírhatjuk, a mezőről


ellépve a program kiteszi helyettünk a pontokat. Sőt, a rövidítve vagy hiányosan beírt
dátumokat is kiegészíti helyettünk. Ha például egy kétjegyű számot írunk a mezőbe, azt
a program napként értelmezi, és kiegészíti az aktuális évvel és hónappal. A kiegészítés
akkor történik meg, amikor ellépünk a dátummezőről Tab-bal, Enter-rel vagy másik
mezőbe klikkeléssel. Ugyanígy, ha egy három- vagy négyjegyű számot írunk a
dátummezőbe, azt hónapnak és napnak értelmezi a MedMax és kiegészíti az aktuális
évvel. (Pl. ha 2011-ben ezt gépeljük be: „512” akkor ez lesz az eredmény:
„2011.05.12.”) A négynél több jegyű számokat év/hónap/napként értelmezi a program,
és szintén intelligensen kiegészíti.
A mai dátumot a szóköz (Space) billentyű lenyomásával vagy a „ma” szó begépelésével
emelhetjük be. A beírt dátum napját a fel/le nyíl billentyűkkel, hónapját pedig a PageUp
és PageDown billentyűkkel tudjuk növelni vagy csökkenteni.
Azok a mezők, ahova dátumot kell rögzítenünk, a jobb szélükön egy kis naptár ikont
tartalmaznak. Erre kattintva megnyílik egy segítő naptár, innen kiválasztva is bevihetjük
a dátumot.
Viszonylagos dátummegnevezéseket is felismer a program: a „tegnap” vagy „holnap”
szó beírásával a tegnapi vagy holnapi dátumot rögzíthetjük. A h, he, k, ke, sze, cs, csü,
p, pe, szo, v, va, stb. szótöredékekkel a következő hétfő, kedd, szerda, stb. dátumát
adhatjuk meg. Ha pedig 3 nappal ezelőtti vagy 5 nappal ezutáni dátumot szeretnénk
megadni, elegendő a „-3” vagy „+5” begépelése a dátummezőbe, ellépéskor a MedMax
beírja helyettünk a megfelelő dátumot.

21
MedMax Akadémia

3.3.4 Személyes adatok


Új beteg felvételekor, akár ambuláns, akár praxisba bejelentkezni kívánó betegről van
szó, a Pacienslista nézet szalagmenüjének Betegfelvétel ikonjára kattintva, a Személyes
adatok kartonra jutunk. A név, születési idő, nem és a TAJ szám kitöltése kötelező. A
karton elhagyásakor a program felkínálja, hogy akarjuk-e a beteget a praxisba
bejelentkeztetni.

12. ábra Személyes adatok

3.3.5 Bejelentkezés (kijelentkezés)


Amennyiben a kérdésre nemmel válaszolunk, a beteg ambuláns marad és kezdhetjük
vele a munkát. Ha igennel válaszolunk, átlépünk a Bejelentkezés kartonra. Itt csak a
bejelentkezés dátumát és típusát kell kitöltenünk, és máris praxisbeliként folytathatjuk a
munkát a beteggel. Ha a beteg később kijelentkezik tőlünk, akkor szintén nem kell mást
tennünk, mint kitölteni a kijelentkezés dátumát és okát.
A MedMax adatbázisában minden beteg csak egyszer szerepel, viszont több be- és
kijelentkezése is lehet. Ha tehát egy kijelentkezett betegünk ismét be akar jelentkezni a
praxisba, a Bejelentkezés kartonon kérjünk neki egy új űrlapot és ott töltsük ki az új
bejelentkezés dátumát és típusát. Ekkor a beteg egy új kartonszámon ismét a praxis
tagja lesz, a pacienslistán neve feketére változik, miközben a korábbi kartonszámon
rögzített összes adata is elérhető marad. Ezt a ki- és bejelentést tetszőleges számban
ismételhetjük, ha úgy szükséges.

A MedMaxban tehát a pacienseknek a praxis szempontjából háromféle státuszuk lehet:


ambuláns, bejelentkezett és kijelentkezett. Ambuláns státuszú az a beteg, aki még soha
nem volt bejelentkezve. Ha egy beteg egyszer már bejelentkezett a praxisba, attól
kezdve státusza már csak bejelentkezett vagy kijelentkezett lehet. Azonban ha egy már
kijelentkezett betegünk valamiért újra felkeres bennünket, ellátást kér, de nem kíván
újra bejelentkezni a praxisba, a program neki is automatikusan ambuláns ellátást fog
felajánlani.

22
MedMax Akadémia

13. ábra Bejelentkezés / Kijelentkezés

3.3.6 Elérhetőségek
Itt rögzíthetjük a páciens állandó lakcímét, tartózkodási helyét, telefonszámait és e-mail
címét. A lakcímeknél az alapértelmezettnek bejelöltet mutatja majd a program az
Infopanelen és ez kerül rá a beteg nyomtatványaira.

14. ábra Elérhetőségek

3.3.7 Biztosítási adatok (közgyógy, EU kártya)


Itt tudjuk beírni a beteg közgyógyigazolványának a számát, érvényességi idejét. Ez a
karton is űrlap-táblázat formában működik, tehát az új igazolványt egy új űrlapon kell
rögzíteni, a táblázat nézetben pedig át tudjuk tekinteni a beteg összes eddigi
igazolványát. Szintén itt vehetjük fel a nem magyar biztosítással rendelkező páciensek
esetében az EU kártya vagy egyéb igazolvány adatait.
23
MedMax Akadémia
A karton kezelőpultján találunk egy piros paragrafus ikont, amire kattintva megnyílik a
böngészőnk a közgyógyellátással kapcsolatos jogszabályok hatályos szövegével.

15. ábra Biztosítási adatok

3.3.8 Munkahely
A munkahelyi adatok kitöltése opcionális, viszont foglalkozás egészségügyi ellátást is
végző praxisok esetén célszerű. A munkakör típusa ha ki van töltve, a táppénz
elfogadható időtartamára tud figyelmeztetni a program.
Gyermekek esetében itt tarthatjuk nyilván az oktatási intézményt, óvodát is.

16. ábra Munkahely

3.3.9 Engedélyek - igazolások


Ezen a kartonon feljegyezhetjük illetve összesítve áttekinthetjük a paciens különböző
engedélyeinek érvényességét: jogosítvány, lőfegyver tartási engedély, kishajó vezetői
engedély, stb. Szintén itt rögzíthetjük a munkaképesség-csökkenés fokát, a
24
MedMax Akadémia
mozgáskorlátozottság vagy fogyatékosság tényét. A jogosítvány érvényességét a
program automatikusan átemeli ide, ha alkalmassági véleményt töltünk ki a betegnek.

17. ábra Engedélyek

3.3.10 Kapcsolattartók
Itt vehetjük fel azoknak a személyeknek az adatait, akikkel a beteg ellátása során
kapcsolatba kerülhetünk. Gyermekek esetén a szülők adatait, korlátozott cselekvő-
képességű felnőttek esetén a gondnok vagy gyám adatait, a beteg legközelebbi
hozzátartozóinak adatait, stb. rögzíthetjük. Ha a paciens hozzátartozója is a mi
praxisunk tagja, akkor a "neve" mezőből meghívhatjuk a Segítő Jobbra a saját
pacienslistánkat, és innen átemelve a hozzátartozó összes adata kitöltődik.
A karton alján - a beteg írásbeli nyilatkozata, vagy életkora, cselekvőképessége alapján -
megjelölhetjük, hogy az adott személy páciensünk egészségi állapotáról tájékoztatható-
e, probléma esetén értesítendő-e, vagy pedig helyette az egészségi állapotát befolyásoló
döntések meghozatalára jogosult-e.

25
MedMax Akadémia

18. ábra Kapcsolattartók

3.3.11 Egészségügyi kapcsolatok


Ezen a kartonon rögzíthetjük a betegünket kezelő más orvosok, intézmények, az előző
háziorvos, a védőnő vagy az iskolaorvos adatait, elérhetőségét.

19. ábra Egészségügyi kapcsolatok

3.3.12 Betegségek
Az anamnézis talán legfontosabb adatait tartalmazza ez a karton, a beteg valamikori és
jelenlegi betegségeit, műtéteit és egyéb beavatkozásait. A karton két részre tagolódik, a
gondozási és egyéb betegségekre, valamint a beavatkozásokra. Mindkettő űrlap-táblázat
formában működik.

26
MedMax Akadémia

20. ábra Betegségek - űrlapnézet

A betegségek táblázata tartalmazza a páciens összes betegségét, függetlenül attól, hogy


az már lezajlott vagy jelenleg is fennáll, és hogy gondozzuk-e vele vagy sem. Minden
feljegyzett betegséghez megadhatjuk a kezdetét és a lefolyását: hogy fennáll-e még,
súlyosabb betegséggé progrediált, vagy szövődménymentesen, esetleg szövődménnyel
gyógyult. Ez utóbbi esetben a gyógyulás időpontját is. Ha gondozásba akarjuk venni a
pácienst egy betegséggel, egyszerűen töltsük ki a gondozásba vétel dátumát és okát. Ha
jelentendő BNO kódról van szó, akkor a program automatikusan beemeli a
csoportkódot. Gondozásba venni vagy gondozást lezárni csak olyan dátummal lehet,
amihez tartozik ellátási dátum is. A beteget ellátás közben még ennél is egyszerűbben
gondozásba vehetjük, illetve kiegészíthetjük az anamnézisét, erről részletesen lásd az
Ellátás/Diagnózis fejezetet.

21. ábra Betegségek – Táblázat nézet


27
MedMax Akadémia

A betegségek táblázat segítségével könnyen áttekinthetjük paciensünk kórtörténetét. Ha


a kezdő dátum oszlop fejlécére kattintunk, időrendi sorrendben láthatjuk a betegségeket.
Ha a lefolyás oszlop szerint rendezzük, akkor egymás alatt látjuk a fennálló, illetve a
gyógyult betegségeket. Ha a gondozásba vétel dátumára rendezünk, akkor pedig egyből
szembetűnik, hogy mivel gondozzuk betegeinket és mióta.

A beavatkozásokat, műtéteket szintén itt rögzíthetjük, illetve tekinthetjük át. A kitöltést


a Segítő Jobbra behívható BNO és WHO lista segíti.
A Kórtörténeti összefoglalóba szabadon írhatjuk be a paciens meghatározó betegségeit,
azok lefolyását. A szöveg az NRSZH beutalókra automatikusan beemelődik. Amit itt
beírtunk, az az Infopanel FONTOS feliratára kattintva, a Kórtörténet fülön is látható,
szerkeszthető lesz.
A Betegségek kartonon rögzíthetjük a beteg vércsoportját is, valamint egy egyedi
figyelmeztetést, amit az Infopanel FONTOS feliratára kattintva előhívható ablakban is
láthatunk, szerkeszthetünk.

3.3.13 Allergia
Ezen a kartonon rögzíthetjük a beteg gyógyszerérzékenységét, akár allergiáról, akár
egyéb intoleranciáról, mellékhatásról van szó, valamint az egyéb ágensekre fennálló
allergiát is. A gyógyszer megnevezése mezőbe szabadon is beírhatjuk a szóban forgó
gyógyszert, erre azonban a MedMax nem tud figyelmeztetni a gyógyszeríráskor.
Ezért javasolt, hogy a gyógyszerlista meghívása után a Segítő Jobbról kiválasztva
emeljük be a készítményt. Ez utóbbi esetben a program gyógyszerfelíráskor
figyelmeztetni fog minket a gyógyszerérzékenység tényére. Bejelölhetjük, hogy valódi
allergiáról van-e szó, és hogy a program ne engedje felírni az adott gyógyszert vagy
csak figyelmeztessen.
Ha gyógyszer intoleranciáról van szó, a kiváltott mellékhatásokat, tüneteket is
megadhatjuk, egy a Segítő Jobbra behívott listából.
Szintén lista segíti az egyéb allergének és az általuk előidézett tünetek kitöltését.
Természetesen mindegyikből tetszőleges számút rögzíthetünk.
Amennyiben rákérdezésre a beteg nem számol be allergiáról, gyógyszerérzékenységről,
jelöljük be a Nincs ismert allergia kapcsolót, ekkor az Infopanel CAVE felirata szürkére
vált, jelezve, hogy megkérdeztük a beteget.

28
MedMax Akadémia

22. ábra Allergia

3.3.14 Életmód
Itt a beteg életmódjára jellemző adatokat adhatjuk meg, elsősorban azokat, amelyek
bizonyos betegségek szempontjából kockázati tényezők: dohányzás, alkoholfogyasztás,
táplálkozási szokások, stb.

23. ábra Életmód

3.3.15 Családi anamnézis


A paciens közeli rokonai között előfordult betegségeket rögzíthetjük ezen a kartonon.
Először az érintett rokont válasszuk ki, majd a betegségeit rögzítsük külön űrlapokon. A
betegségeket itt egy lenyíló listából választhatjuk ki, ami a családi halmozódás
szempontjából fontos betegségek csoportjait tartalmazza. Több rokon többféle

29
MedMax Akadémia
betegségének rögzítése után táblázatos formában jó áttekintést kapunk a beteg családi
anamnéziséről.
A táblázatot rendezhetjük például a rokonok szerint, ekkor láthatjuk, hogy kinek milyen
betegsége volt a családból. Kitűnhet például, hogy csak az apai ágon halmozódott-e egy
adott betegség, vagy mindkét ágról örökölt hajlamot hordoz a páciens. Rendezhetjük a
családi anamnézis táblázatot betegségek szerint is, ezáltal szembeötlővé válnak a
leggyakoribb betegségek a családban. A halálokra rendezve pedig megtudhatjuk, mi volt
a beteg családjában a legjellemzőbb halálok, stb.

24. ábra Családi anamnézis

3.3.16 Születési anamnézis


Gyermekek esetében kitöltendő karton, amelyen részletesen rögzíthetjük a kis paciens
születése körüli legfontosabb anamnesztikus adatokat. Az 5 éves státusz nyomtatványra
innen emelődik majd át az újszülött kori anamnézis.

30
MedMax Akadémia

25. ábra Születési anamnézis

3.3.17 Oltások
Ezen a kartonon rögzíthetjük a beteg összes korábbi oltását.
Az oltás nevét gépelés közben a program felajánlja, vagy a Segítő Jobbra behívott
listából választhatjuk. A kiválasztás után egyértelművé váló adatokat (kórokozó illetve
betegség, alkalmazás módja, oltási diagnózis) a program automatikusan beemeli. Az
oltóanyag száma mezőbe begépelhetjük a számot, vagy a mező végén lévő kis kérdőjel
gombra kattintva az előzőleg beírt szám emelődik be.
Ez a karton is űrlap-táblázat formában működik. A táblázatos megjelenítésben szűrésre
is lehetőség van, az oszlopfejlécek jobb oldalán lévő kis nyíllal lenyitható többszörös
választó lista segítségével. Így gyorsan áttekinthetjük, hogy például mikor kapott egy
bizonyos kórokozó ellen oltást betegünk, vagy hogy mely oltásokat kapta meg az elmúlt
egy évben.

26. ábra Oltások


31
MedMax Akadémia

3.3.18 Ápolások
Ezen a kartonon tarthatjuk nyilván a páciens ápolási kartonjait, űrlap-táblázat formában.
Itt nyithatunk neki új ápolást, vagy zárhatjuk le és értékelhetjük a folyamatban lévőt.
Egy ápolási sorozat megkezdésekor nyissunk egy új kartont a betegnek, egy új űrlapon.
Töltsük ki a kezdés dátumát, és a többi szükséges adatot.
Egy ápolási kartonhoz több ápolási látogatás tartozhat, amiket viszont nem itt, hanem az
ellátás során kell rögzíteni. Amikor befejeződött az ápolási sorozat, szintén ezen a
kartonon kell lezárni, az Ápolás vége dátum kitöltésével. Ezután a karton
kezelőpultjáról nyomtathatjuk is az Ápolási dokumentációs lapot, amely tartalmazni
fogja mindazon ápolási látogatások adatait is, amelyek az ápolási karton nyitása óta
történtek.

27. ábra Ápolások

3.4 Előzmények

A Rendelés nézet harmadik funkciója, a kórtörténet megjelenítése az Előzmények fülre kattintva


érhető el. Ide lépve a középső munkaterületen egy egyszerű szövegdobozt láthatunk, ahova már
megnyitáskor átemelődtek bizonyos adatok.
Három célra használhatjuk az Előzményeket:
 Az egyik, hogy részletesen, a hagyományos kartonhoz hasonlóan áttekintsük a beteg előző
ellátásait és törzsadatait.
 A másik, hogy szabadon szerkesztve pacienskartont állíthassunk össze és nyomtathassunk a
kijelentkező betegnek.
 A harmadik, hogy egy régi ellátást szerkesztésre megnyissunk. Ezt a Segítő Jobbon a
megnyitni kívánt ellátás dátumára jobb egérgombbal kattintva, majd a megjelenő repülő
menüből az Ellátás megnyitása elemet választva tehetjük meg.
A Felhasználói beállítások megfelelő részében testre szabhatjuk az oldal működését. Beállíthatjuk,
hogy alapértelmezés szerint milyen törzsadatok és hány ellátás adatai emelődjenek be középre.
Ehhez még tetszés szerinti további adatokat emelhetünk át a Segítő Jobbról. Ezután a középső
munkaterületen szövegszerkesztőhöz hasonló módon szerkeszthetjük az átemelt szöveget,

32
MedMax Akadémia
törölhetünk belőle, hozzáírhatunk, a kijelölt szövegrészt „fogd és vidd” módszerrel áthelyezhetjük,
használhatjuk a vágólap (kivág, másol, beilleszt) funkciókat.
Miután megszerkesztettük a pacienskartont, a kezelőpulton lévő nyomtató ikonra kattintva ki is
nyomtathatjuk. Ha pdf vagy rtf fájlba szeretnénk exportálni, vagy nyomtatás előtt meg szeretnénk
tekinteni a nyomtatási képet, kattintsunk az ikon melletti nyilacskára és válasszuk a megfelelő
funkciót.

A Segítő Jobb nézetei az Előzmények lapon:

Ellátások
Ebben a nézetben a Segítő Jobb tetején kiválaszthatjuk a lekérdezni kívánt időszakot,
amelynek összes ellátását látni szeretnénk, vagy megadhatjuk, hogy az utolsó hány
ellátást kívánjuk látni, és hogy növekvő vagy csökkenő sorrendben. Az ez alatt lévő
dobozban jelennek meg a beteg törzsadatainak kartonjai, a fent megadott ellátásai
dátum szerint rendezve, és leletei táblázatos fastruktúrában. Minden karton, lelet vagy
ellátás előtt egy kis jelölőkocka van, ebben tudjuk átemelésre kijelölni az egyes
kartonokat. A felső Átemelés gombra kattintva ezek egyszerre emelődnek át a
munkaterületre.
A Segítő Jobbot egy mozgatható vízszintes csúszka két részre osztja. A felső dobozban
egy törzskarton, ellátás vagy lelet sorára ráállva, az alul lévő betekintőben olvashatjuk
annak teljes szövegét. Itt kijelölhetünk szövegrészeket is, ha nem akarjuk a teljes
szöveget átemelni. Az alsó Átemelés gombra kattintva csak a kijelölt szövegrész
emelődik át a középső munkaterületre. Itt találunk két választó gombot is, amelyekkel
arról dönthetünk, hogy az átemelendő adat hozzáíródjon-e a már a munkaterületen
lévő szöveghez, vagy felülírja azt.

28. ábra Előzmények

Kartonok
Ez a nézet az előzőhöz teljesen hasonlóan működik. A különbség csupán annyi, hogy
itt az ellátások adatait kartonok (Orvoshoz fordulás oka, Státusz, Diagnózis, stb.)
szerint rendezve tekinthetjük át.

33
MedMax Akadémia

3.5 Ellátás

3.5.1 Ellátások kezelése a MedMaxban

Új ellátás nyitásának a legegyszerűbb módja, hogy a beteg kiválasztása után az Ellátás (új) fülre
kattintunk. Ekkor a program átlép az ellátási lapra, ahol minden, az aktuális ellátással kapcsolatos
adatot rögzíthetünk. Ha befejeztük az ellátást, a jobb felső sarokban lévő kék körben fehér kockára
kattintva lezárhatjuk azt, ezáltal visszajutunk a pacienslistára, ahol kiválaszthatjuk a következő
beteget. A MedMaxban azonban nem csak egy beteg ellátása lehet egy időben nyitva, hanem több
is. Ezért, ha még nem végeztünk teljesen a beteg ellátási adatainak bevitelével, vagy később még át
akarjuk nézni az ellátást, de közben már bejött a következő paciens, az ellátást lezárás nélkül is
elhagyhatjuk, felfüggeszthetjük. Ilyenkor a jobb felső sarokban a kék alapon két fehér álló vonalra
(pause) kattintsunk. A program elmenti az eddig bevitt adatokat és visszalép a pacienslistára.
Ha egy betegnek felfüggesztett (tehát még nyitott) ellátása van, akkor neki természetesen nem
tudunk még egy új ellátást nyitni mielőtt az előzőt lezárnánk. Ilyenkor a beteget kiválasztva, az
Ellátás(új) fül szövege Ellátás(nyitott)-ra változik, és ide kattintva a felfüggesztett ellátást
folytathatjuk.
A Pacienslistán állva, a beteget kiválasztva enterrel vagy dupla klikk-kel szintén új ellátást
nyithatunk számára, ha a mai napon még nem nyitottunk. Amennyiben van nyitott ellátása a
betegnek, akkor azt folytathatjuk, ha pedig már lezárt ellátása van a mai napon, akkor a program
felkínálja a választást: újból megnyitjuk-e a lezárt ellátást, vagy újat kívánunk nyitni neki.

Profi változat esetén:


A Pácienslista nézetben az Irányítópulton az előjegyzettek nevére duplán kattintva ellátást
nyithatunk nekik. Egy nyitott (felfüggesztett) ellátás folytatása vagy egy mai lezárt ellátás újbóli
megnyitása szintén az Irányítópultról lehetséges, a beteg nevén dupla klikk-kel.

Tehát összegezve:

Új ellátás nyitása
- Pacienslistán a beteg nevén ENTER-t ütve vagy az egérrel duplán rákattintva
- Pacienslistán a beteg nevén állva az Ellátás (új) fülre kattintással
- Profi változat esetén: Irányítópulton az előjegyzett beteg nevén dupla kattintással

Felfüggesztett ellátás folytatása


- Pacienslistán a beteg nevén ENTER-t ütve vagy az egérrel duplán rákattintva
- Pacienslistán a beteg nevén állva az Ellátás (nyitott) fülre kattintással
- Profi változat esetén: Irányítópulton a nyitott ellátású beteg nevén dupla kattintással

Mai lezárt ellátás újranyitása


- Pacienslistán a beteg nevén ENTER-t ütve vagy az egérrel duplán rákattintva a program
felajánlja, hogy újra megnyissuk a mai lezárt ellátást
- Profi változat esetén: Irányítópulton a lezárt ellátású beteg nevén dupla kattintással

Régebbi lezárt ellátás újranyitása


- Előzmények fül Segítő Jobbján az ellátás dátumán jobb gombbal kattintva, a
repülőmenüből az Ellátás megnyitása elemet választva
- Profi változat esetén: Pacienslista alatti betekintő ablakban az ellátás dátumára dupla
kattintással

34
MedMax Akadémia
3.5.2 Az Ellátás nézet megjelenése

Az Ellátás nézet szalagmenüjén sorakoznak az ellátás alatt használható kartonok és funkciók


ikonjai. Az Infopanel alatti terület - a Törzsadatokhoz hasonlóan - két részre: a középső
munkaterületre és a Segítő jobbra oszlik. A középső munkaterületen egymás alatt, meghatározott
sorrendben helyezkednek el a szalagmenüről lehívott kartonok, köztük görgetéssel, az Irányítópult
ellátásfájának segítségével, vagy a szalagmenü ikonjaira való ismételt kattintással mozoghatunk.
Akárcsak a Törzsadatok nézetben, a kartonok itt is összecsukhatóak és kinyithatóak. Az egyes
kartonok működése is megegyezik a Törzsadatoknál leírtakkal.

28. ábra Nyitott ellátás

Profi változat esetén:


Ha átléptünk az Ellátás fülre, az Irányítópult elrendezése megváltozik. Felső dobozában az
ellátásfát láthatjuk, alsó dobozában pedig testre szabhatóan az előjegyzetteket és a mai ellátottakat.
Az ellátásfa nem más, mint a nyitott ellátások és kartonjaik listája, fastruktúrába rendezve. Az
ellátás rögzítése közben itt is tudunk váltani a különböző kartonok és akár betegek között.

35
MedMax Akadémia

Irányítópult
Nyitott ellátások
Ellátásfa

Irányítópult
Előjegyzett,
Mai ellátások

29. ábra Ellátás (Profi változat)

3.5.3 Ellátásadatok

Amikor egy új ellátást nyitunk, ez a karton mindenképpen megnyílik, és kitöltődik az


alapértelmezett adatokkal. Az ellátás jelentendő adatai szerepelnek itt: ideje, helye,
formája, a térítési kategória, a naplószám, az ellátó orvos, stb. Ambuláns ellátás esetén
az ellátás típusa is kiválasztható, valamint az Ambuláns napló tétele jelölőnégyzetben
eldönthetjük, hogy szerepeljen-e az ellátás az ambuláns jelentésben vagy sem.
Az Ellátásadatok karton kezelőpultjáról többféle nyomtatványt is közvetlenül elérhetünk
és nyomtathatunk a betegnek: jogviszony-értesítőt, igazolást és vizsgálati lapot. Ezek
közül a kezelőpulton lévő lenyíló lista segítségével választhatunk. A nyomtató ikonra
kattintva az a nyomtatvány kerül nyomtatásra, ami a lenyíló listában ki van választva.

Jogviszony-ellenőrzés
A Felhasználói beállításokban megadhatjuk, hogy a jogviszony-ellenőrzést hogyan
akarjuk elvégezni. Ha a manuális ellenőrzést választjuk, akkor az ellátásadatokról
történő ellépéskor a program egy felugró ablakban megkérdezi, hogy indulhat-e az
ellenőrzés, míg az automatikus ellenőrzést választva a háttérben történik meg az.
Az ellenőrzést az ellátásadatok karton kezelőpultján lévő zöld pipára kattintva magunk
is kezdeményezhetjük. Amennyiben a beteg jogviszonya nem rendezett, a program
felajánlja az értesítő nyomtatását, de ezt is indíthatjuk manuálisan a karton
kezelőpultjáról.
Érvényes jogviszony esetén az Infopanel JOGVISZONY felirata zöld színűre változik,
ha érvénytelen, akkor pedig pirosra. Ezen a jelzésen kívül információt kapunk a jobb
alsó sarokban felbukkanó ablakban is a jogviszony-ellenőrzés sikeréről.

Vizsgálati lap/Ambuláns lap


Itt, a Javaslat kartonnál és a Dekurzus kartonnál van lehetőségünk a beteg részére
vizsgálati lapot nyomtatni a kezelőpultról. Bejelentkezett betegeink esetében Vizsgálati

36
MedMax Akadémia
lap, ambuláns beteg esetén pedig Ambuláns napló lesz a nyomtatvány címe. A
Felhasználói beállításoknál megadhatjuk, hogy mely kartonok kerüljenek rá a vizsgálati
lapra a beteg személyi adatain kívül. Ha az aktuális ellátás után ettől eltérő tartalommal
akarjuk a vizsgálati lapot kinyomtatni, (pl. csak a javaslatot, hogy a betegnek írásban is
átnyújthassuk), akkor a nyomtató ikon melletti kis nyilacskára kattintva a lenyíló
listából válasszuk a beállítások pontot. Ekkor feljön egy ablak, ahol egyenként
bepipálhatjuk, hogy mely kartonokat szeretnénk feltüntetni a vizsgálati lapon, majd
innen közvetlenül nyomtathatunk.

Igazolás
A kezelőpult lenyíló listájából háromféle méretű (A4, A5, A6) igazolást választhatunk
ki. Ekkor a nyomtató ikon mellett egy kis űrlap ikon jelenik meg. A nyomtató ikonra
kattintva az Igazolásoknál alapértelmezettnek beállított igazolást azonnal nyomtathatjuk
a betegnek. Ha az űrlap ikonra kattintunk, a program átvisz minket a Nyomtatványok
nézet Igazolások kartonjára, ahol tetszés szerinti igazolást nyomtathatunk.

Ellátás-címkék
Az Ellátásadatok kartonon találunk egy Címke mezőt is, ahol tetszés szerinti saját
címkéket rendelhetünk az ellátáshoz. Használhatjuk ezt például arra, hogy jelezzük:
nem a beteg jelent meg a rendelőben, hanem hozzátartozója jött receptért, vagy
telefonon keresztül láttuk el tanáccsal a beteget, vagy bármely más tetszőleges
körülményt, amit az ellátással kapcsolatban rögzíteni akarunk. A későbbiekben az
ellátásokhoz kapcsolódó forgalmi statisztikáknál (lásd Statisztikák fejezet) címke szerint
is lekérdezhetjük ellátásainkat.
Ezek a címkék csak saját magunk számára készülnek, semmilyen jelentésben nem
szerepelnek.

 Címkék létrehozása, módosítása, törlése:


Kattintsunk a Címke mező mögötti kereső gombra (…), ekkor a segítő jobbon
megjelenik a címkelista - első alkalommal ez természetesen üres, hiszen még
nincs egyetlen címkénk sem. A Segítő Jobbon a jobb gombos repülőmenüből
válasszuk az Új menüpontot, majd az alsó területén megjelenő Név mezőbe
gépeljük be a címkénk megnevezését. A mentéshez kattintsunk a zöld pipára, a
mentett címke azonnal megjelenik a listában.
A címke módosítását vagy törlését szintén a jobb gombos menüből
kezdeményezhetjük. A módosított/törölt címke az összes olyan ellátáson is
módosul/törlődik, amelyet korábban ezzel a címkével megjelöltünk.

 Ellátások címkézése:
Ha már van címkelistánk, valamelyik címke beemeléséhez hívjuk meg a
címkelistát a kereső gombbal, majd a Segítő Jobbról az Enter billentyűvel vagy
dupla kattintással emeljük át a kívánt címkét az ellátási lapra. Előfordulhat, hogy
egy ellátást több címkével is szeretnénk ellátni, ilyenkor vegyük elő újra a listát
válasszuk ki a következő címkét. Az ellátási lapról a tévesen beemelt címkét a
Del billentyűvel törölhetjük ki.

37
MedMax Akadémia

30. ábra Ellátásadatok

A Segítő Jobb nézetei az Ellátásadatok kartonon:

Előző ellátások
Ebben a nézetben a Segítő Jobb két részre van osztva egy vízszintes, mozgatható
csúszkával. E csúszka (splitter) segítségével úgy állíthatjuk be az alsó és felső
mező méretét, ahogy az nekünk a legkényelmesebb. Ehhez mozgassuk az
egérmutatót az elválasztó vonal fölé, és
amikor az alakja megváltozik, a bal
egérgomb lenyomva tartásával fogjuk
meg, és húzzuk a kívánt helyre a
csúszkát. Ha megfogás helyett
rákattintunk a splitterre, akkor az
valamelyik szélső helyzetébe ugrik –
felülre vagy alulra - , ahonnan újabb
kattintással hozhatjuk vissza a köztes
helyzetébe. Le- vagy felcsukott
állapotában a csúszka nehezen vehető
észre, jelenlétére a közepén lévő 5 kis
pont (…..) utal. Ilyen splitterrel a
programban számos helyen
találkozhatunk, működésük mindenütt
ezzel megegyező.
A Segítő Jobb felső részében egy táblázat
foglal helyet, ahol a beteg előző ellátásait
láthatjuk dátum szerint rendezve, az
ellátás fődiagnózisával. Ha egy sort
kijelölünk ebben a táblázatban, akkor az
alatta lévő mezőben elolvashatjuk ennek az ellátásnak a teljes dokumentációját.
Ezáltal már az ellátás kezdetén gyors áttekintést kaphatunk a beteg közelmúltjáról.

Profi változat esetén:


Ellátás-sablonok
A MedMax Profi változatában teljes ellátás-sablonokat hozhatunk létre és
használhatunk. Egy ellátás-sablon magában foglalhatja az orvoshoz fordulás
okát, a státuszt, a diagnózisokat, a szöveges terápiát és a javaslatokat.
Az ellátás-sablonokat, akárcsak a többi sablont (lásd panasz-, státusz- és javaslat-
sablonok) egyszerűen, betegellátás közben hozhatjuk létre. Miután a szükséges
adatokat a megfelelő kartonokon kitöltöttük, és úgy gondoljuk, ez jó lenne egy
sablonnak, akkor lépjünk vissza az Ellátásadatok kartonra. A Segítő Jobbon
váltsunk át az Ellátás-sablonok nézetre. Ekkor a karton kezelőpultján aktívvá válik
a „Sablonba” nyomógomb. Erre kattintva az egész ellátást sablonként
elmenthetjük.
38
MedMax Akadémia
Az Segítő Jobb Ellátás-sablonok nézete két részre oszlik. A felső részen a
sablonjaink nevét látjuk egy táblázatban, az alsó mezőben pedig a kijelölt sablon
tartalmát olvashatjuk. A két rész közötti sáv a sablon nevét .tartalmazza. Új
sablon létrehozásakor ez a mező üres, itt adhatunk nevet a sablonnak, majd a
mellette megjelenő zöld pipára kattintva menthetjük el.
Ha egy új ellátást sablonnal akarunk kitölteni, akkor ne lépjünk el az
Ellátásadatok kartonról, hanem rögtön lépjünk át a Segítő Jobbra, és dupla
kattintással vagy Enterrel emeljük át a kívánt sablont. Ezután az ellátási lap
minden kartonját tetszés szerint tovább szerkeszthetjük, a sablon szövegéhez
hozzáírhatunk vagy belőle törölhetünk.

3.5.4 Orvoshoz fordulás oka

Az Orvoshoz fordulás oka kartonon rögzíthetjük a beteg panaszait, a megelőző


körülményeket, illetve hogy mi célból kéri az ellátást, vagy milyen adminisztratív
igénye van. Erre a célra – opcionálisan - két szövegdoboz szolgál.
Az Orvoshoz fordulás jelenlegi oka mezőbe írhatjuk be azt a konkrét panaszt,
problémát, kérést, ami miatt a beteg hozzánk fordult. Ez a mező mindig jelen van az
Orvoshoz fordulás oka kartonon, míg az Előzmény mezőt tetszés szerint elrejthetjük
vagy megjeleníthetjük, a Felhasználói beállítások segítségével. Lehetőség van
alapértelmezett megjelenés beállítására, illetve annak az aktuális kartonon történő
megváltoztatására. Az Előzmény mezőben rögzíthetjük azokat a megelőző állapotokat,
eseményeket, körülményeket, amik a jelenlegi problémával összefüggésben lehetnek.
Például:
Előzmény: Két hete köhög, náthás, tüneti szereket használt.
Orvoshoz fordulás jelenlegi oka: Mára belázasodott, rossz a közérzete, háta fáj,
köhögése fokozódott.

Profi változat esetén:


Az Orvoshoz fordulás jelenlegi oka mező kitöltése közben egy beépített szótár segítségét
vehetjük igénybe. Ezt a panasz-szótárat egy gyakorló háziorvosokból álló szakértő
csoport állította össze, és az ICPC (International Classification of Primary Care)
kódrendszeren alapul, lényegében annak a magyar orvosi szóhasználathoz és
gyakorlathoz igazított változata. Ha gépelés közben leütjük a Ctrl+Space
billentyűkombinációt, a program felajánlja az addig beírt karakterekkel kezdődő
szavakat a beépített panasz-szótárból, és innen is kiválaszthatjuk őket.

Az ellátás során a Segítő Jobbon többféle információt is megjeleníthetünk, mindig az


aktuális kartonra vonatkozóan. Ezek mindegyike nem férne el egy oldalon, ezért a
Segítő Jobbnak általában több oldala (nézete) van, amik között a felső sorban lévő
lenyíló lista segítségével válthatunk.

39
MedMax Akadémia

31. ábra Orvoshoz fordulás oka

A Segítő Jobb nézetei az Orvoshoz fordulás oka kartonon:

Előző orvoshoz fordulási okok


Ebben a nézetben a beteg előző ellátásai
során rögzített panaszokat, egyéb ellátási
okokat tekinthetjük át. A felső dobozban
egy táblázatban látjuk a páciens előző
ellátásainak dátumát és a hozzájuk tartozó
fő diagnózisokat. Az alsó dobozban pedig
annak az ellátásnak az Orvoshoz fordulás
oka mezőjébe írt szöveget láthatjuk,
amelyik ellátást a felső dobozban
kijelöltük. A két doboz között van egy sáv,
amin találunk egy Átemelés gombot. Ha
erre kattintunk, akkor az alsó dobozban
megjelenített előzmény teljes szövege –
vagy ha kijelöltünk valamit, akkor csak a
kijelölt szövegrész – átemelődik a középső
munkaterületre, jelenlegi ellátásunk
Orvoshoz fordulás oka mezőjébe. Itt
tovább szerkeszthetjük, hozzáírhatunk,
törölhetünk belőle, ha szükséges. Az
Átemelés gomb mellett két
választógombot látunk: Csak orvoshoz fordulási okok és Teljes ellátás.
Amennyiben a Teljes ellátás van bejelölve, az alsó dobozban nem csak egy előző
ellátás orvoshoz fordulási oka, hanem a teljes akkori ellátás szövege megjelenik,
így gyorsan tájékozódhatunk a beteg kórtörténetéről.

Általános sablonok
A MedMaxban tetszőleges számú és szövegű sablont hozhatunk létre. Ebben a
nézetben a felső doboz táblázatában az általunk létrehozott saját
40
MedMax Akadémia
panaszsablonjaink nevét, az alsó dobozban pedig a teljes szövegét látjuk, és innen
emelhetjük át őket a középső munkaterületre. Ha nem jelölünk ki semmit, akkor
az Átemelés gombra kattintva a sablon
teljes szövege átkerül, ha kijelöljük a
szöveg egy részét, akkor csak az. A felső
dobozban a sablon nevén állva enterrel
vagy dupla klikk-kel is átemelhetjük a
teljes szöveget.
Új sablonokat rendelés közben, egyszerűen
és gyorsan létrehozhatunk. Írjuk be a
szokásos módon a kívánt szöveget az
Orvoshoz fordulás jelenlegi oka mezőbe a
középső munkaterületen, majd az
Orvoshoz fordulás oka karton
kezelőpultján látható Sablonba gombra
kattintsunk. Ekkor a szöveg átíródik a
Segítő Jobb alsó dobozába, fölötte pedig,
az inaktívvá vált Átemelés gomb mellett
kurzorunk egy üres mezőben villog, ide
írjuk be az új sablon nevét. Ettől jobbra
egy zöld pipa és egy sárga visszavonást jelző nyíl található. A pipára kattintva
menthetjük sablonunkat, s ezután az új sablon neve is szerepelni fog a felső
dobozban, a többi sablonunk között. A sárga nyíllal pedig visszavonhatjuk az új
sablon létrehozását.

Profi változat esetén:


További három nézet érhető el az Orvoshoz fordulás oka és a Státusz (ld. később) karton
Segítő Jobbján. Ezek egy beépített szakmai támogató adatbázis használatát teszik
lehetővé. Ezért elöljáróban szóljunk néhány szót erről a szakmai adatbázisról.

Panasz-szótár, státusz-szótár, betegségcsoportok – kódolás a MedMaxban


Ahogy azt már korábban említettük, a MedMax tartalmaz egy panasz-szótárt,
amelynek elemei mögött az ICPC kódok állnak, de tartalmaz egy státusz-szótárt is,
amelynek elemeit a program maga kódolja. Ezek a szótárak felölelik az orvoshoz
fordulás lehetséges okainak általános megfogalmazásait, valamint a fizikális vizsgálat
egészséges és kóros leleteinek leírására használatos szakkifejezéseket.
Ezen kívül a szerteágazó és terjengős BNO-kódlistát klinikailag (panasz és státusz
tekintetében) egységes betegségcsoportokra osztottuk fel. A MedMax betegségcsoportjai
olyan BNO-kból állnak, amelyek első megközelítésben, a háziorvosi rendelőben
általában nem különíthetők el egymástól, vagy elkülönítésüknek nincs a további
kivizsgálás menetére és a terápiára nézve konzekvenciája. Együtt azonban egy-egy jól
körülírható klinikai szindrómát képviselnek, ezért munkadiagnózisként jól
alkalmazhatók a kivizsgálás és a definitív ellátás során.

Például: Betegségcsoport: Coxarthrosis


a hozzá tartozó BNO-k: M1600 Elsődleges coxarthrosis, kétoldali
M1610 Egyéb elsődleges coxarthrosis
M1620 Kétoldali, dysplasia okozta coxarthrosis
M1630 Egyéb dysplasiás coxarthrosis
M1640 Kétoldali posttraumás coxarthrosis
M1650 Egyéb posttraumás coxarthrosis
M1660 Egyéb másodlagos coxarthrosis, kétoldali
M1670 Egyéb másodlagos coxarthrosis
41
MedMax Akadémia
M1690 Coxarthrosis k.m.n.

Minden betegségcsoportnak van egy kiemelt BNO-kódja, az, amelyik legáltalánosabban


írja le a klinikai szindrómát. Példánkban az M1690: Coxarthrosis k.m.n. A
betegségcsoportokhoz pedig hozzárendeltük a panasz- és státusz-szótárból a rájuk
jellemző elemek.
Ez a rendszer lehetővé teszi a beteg által elmondott panaszok és a vizsgálattal
megállapított tünetek egységes kódolását, ami a következők miatt hasznos:
- lehetőség nyílik az ismert betegséghez tartozó panaszok és státusz gyors rögzítésére,
- a beírt panasz- és státuszelemek alapján a program javaslatot tud tenni a szóba
jöhető betegségcsoportokra,
- saját munkánk összehasonlíthatóvá válik más orvosok munkájával, így különböző
statisztikai adatokat kérhetünk le

Lássuk tehát az Orvoshoz fordulás oka karton Segítő Jobbjának további nézeteit a
MedMax Profi változatában:

Szervenkénti lista
Ez a nézet mozgatható splitterekkel három részre van osztva. Felső részében az
ICPC kódokon alapuló beépített panasz-szótár elemeit tekinthetjük meg táblázatos
formában, és emelhetünk át közülük a középső munkaterületre, az Orvoshoz
fordulás jelenlegi oka mezőbe. Az ICPC kódok 17 csoportra vannak osztva, többé-
kevésbé a szervrendszereknek megfelelően. (keringési rendszer, légzőrendszer,
csont-izomrendszer, stb., valamint általános és szociális problémák)
A táblázat első három oszlopa tartalmazza
az ICPC kódot, a csoportot és
megnevezést, a negyedik pedig az adott
kódhoz rendelt MedMax-nevet, ami
lényegében egy rövidebb, közérthetőbb
elnevezése az adott panasznak,
problémának, vagy egy tágabb
panaszcsoport esetén a leggyakoribb
típusok megnevezése. A legtöbb ICPC
panaszkódhoz két MedMax-név tartozik,
némelyikhez több is. Ezek vagy egy jól
körülhatárolt panasz változatai (pl.: lázas,
hőemelkedése van), vagy egy tágabban
megfogalmazott problémakör különböző
panaszai (pl.: Alvászavar: aluszékony,
rosszul alszik).
A táblázatban nem csak a szokásos
módszerekkel kereshetünk, hanem a
nézetváltó lista mellett lévő keresőmező
segítségével is. A csoport oszlopfejlécének
jobb szélén lévő nyílra kattintva pedig
szűrhetünk is egy vagy több csoportra.
A táblázat alatti betekintő mezőben a fönt
kijelölt kódhoz tartozó panaszokat
(MedMax-neveket) látjuk. Ha betesszük a pipát a „Csoport panaszai”
jelölőnégyzetbe, akkor pedig a vele egy ICPC csoportban lévő összes panaszt.
Ezek közül a kívánt elemeket dupla kattintással egyenként átemelhetjük, vagy egy
kattintással kijelölve őket, az Átemelés gombbal egyszerre is. A panasz-párok
42
MedMax Akadémia
jellemzőbb tagja már eleve ki van jelölve, (ezt vastag betűtípus jelzi), ez azonban
kattintással igény szerint megváltoztatható.
A legalsó doboz az úgynevezett Gyűjtő. Ide gyűjti a program az általa felismert,
kódolhatónak (tehát valamelyik ICPC kóddal megegyezőnek) vélt panaszok,
problémák MedMax nevét. A tényleges kódolás csak azután történik meg, hogy azt
a „Rendben” felirat melletti négyzet bejelölésével jóváhagytuk. A panaszok ilyen
kódolására a program döntéstámogató funkcióinak használatához van szükség.
Hogyan ismeri fel a MedMax a panaszok kódjait? Ha a fent leírt módon, a
panasz-szótár elemei illetve az ICPC kódok közül emelünk át a munkaterületre,
akkor a kódolás is egyértelmű. De a MedMax akkor is képes a panaszok mögött
lévő kódok felismerésére és rögzítésére, ha a beteg panaszait,az orvoshoz fordulás
okát szabadon, saját szavainkkal gépeljük be az Orvoshoz fordulás oka kartonra.
Annyit kell csak tennünk, hogy a karton kezelőpultján rákattintunk a Keresés
gombra, ekkor a program átnézi a beírt szöveget, és egy szinonima-szótár
segítségével megkeresi benne azokat a szavakat, amik kódolható panaszra
utalnak. Ezek „MedMax-nevét” a gyűjtőbe helyezi, a megtalált szavakat pedig
vastag betűvel kiemeli a szövegben. A végleges kódoláshoz át kell néznünk és jóvá
kell hagynunk a gyűjtő tartalmát. Ha a program valamit tévesen ismert fel, azt itt
korrigálhatjuk, a gyűjtőben jobb gombbal kattintva egy elemre, törölhetjük azt
vagy akár a gyűjtő egész tartalmát.

Betegségsablonok
Az egyszerű, mindennapos esetek gyors adminisztrálását hivatott szolgálni a
Segítő Jobb Betegségsablonok nézete. Amikor már az ellátás elején lényegében
tisztában vagyunk vele, hogy mi baja a betegnek, elég csak kiválasztanunk a
betegséget, és a rá jellemző panaszokat akár egyszerre átemelhetjük a kartonra,
vagy a konkrét esetnek megfelelően válogathatunk belőlük.
A Betegségsablonok nézetben is három
részből áll a Segítő Jobb. A felső
táblázatban láthatjuk a
betegségcsoportokat az alapértelmezett
BNO-kódjukkal. A táblázat fölötti lenyíló
lista segítségével szűrhetjük őket
szervrendszerek (BNO-főcsoportok)
szerint. A mellette lévő keresőmező
segítségével a státuszokban és a BNO-k
nevében is kereshetünk. A
betegségcsoportok közül kiválogathatunk
kedvenceket magunknak, ha a nevük mellé
a Saját oszlopba kattintva elhelyezünk egy
csillagot. Ezután a Saját oszlop fejlécére
kattintva kedvenceink kerülnek a lista
elejére. De a Felhasználói beállításoknál
azt is megadhatjuk, hogy megnyitáskor
rögtön csak a sajátjainkat mutassa a
program. A Top oszlopban lévő szám azt
mutatja, hogy eddig hányszor használtuk
az adott betegségsablont a MedMaxban,
erre szintén rendezhetjük a listát,
gyorsítva ezáltal a keresést. Egy
betegségcsoport sorára duplán kattintva a
hozzá tartozó összes alapértelmezett panasz átemelődik az Orvoshoz fordulás oka
kartonra.
43
MedMax Akadémia
A középső doboz a táblázat betekintője, ahol a fölül kijelölt betegségcsoport
panaszait (pontosabban azok „MedMax-neveit”) találjuk, kódonként párosával.
Vastagabb betűvel szerepel a párok közül az, amelyik az adott betegségre jobban
jellemző, de ezt a beteg konkrét panaszainak megfelelően mi is változtathatjuk,
rákattintva egy bizonyos panaszra. Minden kattintással változik a kijelölés
állapota, így tetszés szerint válogathatjuk össze a beteg tényleges panaszait a
lehetségesek közül, akár egy pár mindkét tagját is kijelölhetjük, vagy egyiket sem.
Az Átemelés gombra kattintva az éppen kijelöltek egyszerre emelődnek át az
Orvoshoz fordulás jelenlegi oka mezőbe. De egyenként is átemelhetünk
panaszokat innen, a nevükön duplán klikkelve. Ha nem találjuk elegendőnek a
panasz-választékot a beteg állapotának leírásához, jelöljük be a „több panasz”
kockát, ekkor megjelenik az adott szervrendszer többi panasza is.
A betegségcsoportokhoz saját, úgynevezett mondatos sablont is elmenthetünk.
Ehhez jelöljük ki a kívánt betegségcsoportot a táblázatban, majd a
munkaterületen az Orvoshoz fordulás jelenlegi oka mezőben állítsuk össze a
sablon szövegét, szabadon begépelve vagy tetszőleges panaszok Segítő Jobbról
történő átemelése segítségével. Ezután kattintsunk a Sablonba gombra az
Orvoshoz fordulás oka karton kezelőpultján, ekkor a sablon mentésre kerül a
kijelölt betegségcsoporthoz, és szövege megjelenik a betekintő dobozban, a
panaszok alatt. Ezentúl ennél a betegségnél ezt a mondatos sablont is
használhatjuk.
A Segítő Jobb alsó doboza itt is a Gyűjtő, aminek működése az előzőekben
leírtakkal megegyező.

Javasolt diagnózisok
Amikor a Keresés gombot megnyomjuk az Orvoshoz fordulás jelenlegi oka mezőbe
történt szövegbevitel után, a program nem csak kódolja a megtalált panaszokat,
hanem azonnal meg is keresi, hogy azok mely betegségcsoportokban fordulhatnak
elő. A Segítő Jobb automatikusan átvált a Javasolt diagnózisok nézetbe, és
megmutatja a szóba jöhető betegségcsoportokat. Amennyiben egy javasolt
diagnózissal nem értünk egyet, azt elvethetjük. Ehhez kattintsunk a sorában a
Javasolt oszlopba, ekkor a csillag eltűnik onnan, és a program ezt a betegséget az
ellátás további részében nem fogja javasoltnak tekinteni, tehát nem fogja
megjeleníteni a Státusz, Diagnózis, stb. kartonok Segítő Jobbjainak Javasolt
diagnózis nézetében.
A betegségcsoportok táblázata alatt itt is a Gyűjtőt találjuk.

3.5.5 Státusz

A MedMaxban a státusz rögzítésének két módja közül választhatunk, a Felhasználói


beállításoknak megfelelően. Az egyik esetben teljesen szabadon, folytatólagosan
írhatjuk le, a másik esetben szervek, szervrendszerek szerinti csoportosításban.
A váltást a Státusz karton kezelőpultjának fastruktúrát ábrázoló ikonjával tehetjük meg,
az alapértelmezést a Felhasználói beállításoknál adhatjuk meg. Ha az egyszerű szöveges
formát választjuk, a Státusz karton a munkaterületen egy üres szövegmezőként jelenik
meg, ide írhatjuk saját szavainkkal a beteg státuszát. Ha a szervenkénti megjelenítést
választjuk, akkor megnyitáskor a Státusz karton szövegmezőjében már szerepelnek a
szervek megnevezései külön sorokban, s ezek mellé írhatjuk az egyes szervek leírását.
Hogy alapértelmezetten mely szervek szerepeljenek a kartonon, az is a felhasználó
beállításaitól függ. Ha az ellátás során mégis szükségessé válik más szerv státuszának
rögzítése is, a Felhasználói beállításoknál az aktuális ellátásra a többit is behozhatjuk.

44
MedMax Akadémia
Profi változat esetén:
Ha gépelés közben leütjük a Ctrl+Space billentyűkombinációt, a program felajánlja az
addig beírt karakterekkel kezdődő szavakat a beépített státusz-szótárból, és innen is
kiválaszthatjuk őket, hasonlóan a panasz beviteléhez. Szervenkénti rögzítésnél csak az
adott szervhez tartozó státuszelemek kerülnek megjelenítésre.

A Státusz karton kezelőpultján találunk egy gombot, amivel egyszerre beemelhetjük a


beteg utolsó alapstátuszát vagy egy Rövid negatív státuszt az aktuális ellátási lapra. Ha a
betegnek még nem vettünk fel alapstátuszt, akkor a gomb felirata: Rövid negatív, ha
viszont van alapstátusza, akkor a gombon az Alapstátusz felirat látszik. A gombtól
jobbra látható kis lefelé mutató nyíl egy lenyíló listát rejt, amivel a gomb további
funkcióihoz tudunk hozzáférni: Teljes negatív státusz beemelése vagy Mentés
alapstátuszként.
Ha gyorsan szeretnénk alapstátuszt rögzíteni a páciensnek, akkor emeljük be a
szövegmezőbe a Rövid negatív státuszt vagy a beteg előző alapstátuszát, végezzük el a
szövegen a szükséges módosításokat, majd kattintsunk a kezelőpulton a lefelé mutató
nyílra és válasszuk a Mentés alapstátuszként opciót. Ekkor a státusz alapstátuszként
kerül mentésre, míg egyéb esetekben akut státuszként.
Gyermekek életkori státusza is ugyanezzel a módszerrel menthető el. A program figyeli
a gyermek korát és ez alapján nevesíti az alapstátuszt: 1 hónapos, 3 hónapos, 1 éves
státusz, stb.
Az alapstátuszt(életkori státuszokat) érdemes szervenkénti nézetben elkészíteni, ugyanis
ilyenkor a leírások struktúráltan, a megfelelő szervhez kerülnek mentésre, és a
későbbiekben a különböző nyomtatványokra helyesen fognak beemelődni.

32. ábra Státusz

A Segítő Jobb nézetei a Státusz kartonon:

Előző státuszok
Ez a nézet lényegében ugyanúgy néz ki és ugyanúgy is működik, mint a Orvoshoz
fordulás oka karton hasonló nevű Segítő Jobbja, néhány eltéréssel. A felső doboz
táblázata fölött találunk egy lenyíló listát, aminek segítségével egy adott szervre
szűrhetjük a beteg előző státuszait. Például, ha a lenyíló listában kiválasztjuk a

45
MedMax Akadémia
hasat, akkor alatta a táblázatban csak azon ellátások dátumai fognak szerepelni,
amelyeken rögzítettünk hasi státuszt.
A táblázat oszlopai között találunk egy típus oszlopot. Ebben az oszlopban tünteti
fel a program, hogy az adott dátumon rögzített státusz alapstátusz volt-e, gyermek
életkori státusz vagy akut státusz.
A két dobozt elválasztó sávon itt egy jelölőnégyzet is helyet kapott, ezzel tudunk
váltani a Segítő Jobb szervenkénti vagy szöveges nézete között.

Általános sablonok
Ez a nézet is teljesen úgy működik, mint a Orvoshoz fordulás okánál, beleértve a
saját sablonok létrehozását is. Sablonjainkat elmenthetjük szöveges vagy
szervenkénti formában is.

Rövid negatív státuszok


Ebben a nézetben a MedMaxba beépített Rövid negatív státuszokat tudjuk
áttekinteni, részben vagy egészben átemelni az aktuális ellátásra, illetve
módosítani. A terület itt is két részre van
osztva: fölül a nemek és korcsoportok
szerinti negatív státuszokat, alul a
hozzájuk tartozó szövegeket láthatjuk. A
táblázat fölötti gombokkal válthatunk a
páciens kora és neme szerint ajánlott
vagy az összes negatív státusz
megjelenítése között.
Ha nem vagyunk megelégedve a
program által felkínált Rövid negatív
státusz szövegével, akár át is írhatjuk azt.
Ehhez készítsük el a középső
munkaterületen az általunk kívánt
negatív státuszt. A Segítő jobbon álljunk
rá arra a sorra, amely negatív státuszát
felül szeretnénk írni, majd a Sablonba
gombra kattintva kezdeményezzük saját
szövegünk elmentését. Ekkor a program
rákérdez, hogy felül akarjuk-e írni a régi
negatív státuszt, majd megerősítés után
ez meg is történik. Innentől kezdve már
saját szövegünket tudjuk majd bármely
paciensnek beemelni akár a Segítő Jobb
Rövid negatív státuszok nézetéről, akár a
Státusz karton kezelőpultjáról.

46
MedMax Akadémia
Profi változat esetén:
Szervsablonok
Ez a nézet a beépített státusz-szótárat jeleníti meg.
Legfelső mezőjében fastruktúrába rendezve
szervenként láthatjuk a fizikális vizsgálat
elemeit. Valamelyiket kijelölve, a hozzá
tartozó egészséges és kóros státuszok
leírását a középső mező táblázatában
találjuk. Innen enterrel vagy dupla
kattintással emelhetjük át az észlelt
státusznak megfelelő leírásokat a Státusz
kartonra. A táblázat Negatív oszlopában
zöld kör jelzi a negatív státuszelemeket. A
Saját oszlopba kattintással csillagot
helyezhetünk el annak a státuszelemnek a
sorában, amit kedvencként akarunk
megjelölni, majd a táblázatot a szokott
módon szűrhetjük vagy rendezhetjük saját
elemeinkre.
A Státusz kartonra való gépelés közben –
akár szöveges, akár szervenkénti
elrendezésben – itt is működik a Keresés
gomb, erre kattintva a beírt szövegben a
program megkeresi a státusz leírására
használt szavakat, vastag betűvel kiemeli,
és a Segítő Jobb legalsó részében
elhelyezkedő Gyűjtőbe helyezi.
Természetesen bekerülnek ide a táblázatból a munkaterületre átemelt
státuszelemek is, majd jóváhagyásunk után a program kódolja őket.

Betegségsablonok
Ennek a nézetnek a felépítése és működése szinte teljesen megegyezik az Orvoshoz
fordulás oka karton Segítő Jobbjának azonos nevű nézetével. Az egyetlen eltérés
az, hogy itt a középső táblázatban a státuszelemek nem párban, hanem egyesével,
külön sorokban helyezkednek el, annak a szervnek a megjelölésével, amelyre
vonatkoznak.

Javasolt diagnózisok
Ez a nézet szintén ugyanolyan felépítésű és működésű, mint az Orvoshoz fordulás
oka karton Segítő Jobbjának azonos nevű nézete.

3.5.6 Mérések

A Mérések kartont használjuk a paciens fizikális, illetve háziorvosi műszeres


vizsgálattal, gyorsteszttel megállapítható, és számszerűen megadható mérési
eredményeinek rögzítésére. Ide tartozik a vérnyomás, a testsúly, a testmagasság, a
testhőmérséklet, a fogazat, a különböző testrészek körfogatai, az ízületek
mozgásterjedelme, bizonyos laborvizsgálatok, valamint az olyan műszeres vizsgálatok,
mint az EKG, az ABPM, az oxigén-szaturáció, stb. A felhasználó beállításaitól függ,
hogy ezek közül mi jelenik meg az újonnan megnyíló Mérések kartonon. Ha az aktuális
ellátás során még más mérési eredményeket is akarunk rögzíteni, a beállításoknál
elővehetjük a szükséges adatmezőket.
A mérések karton adatmezői hét csoportban helyezkednek el:
47
MedMax Akadémia

 Vérnyomás
A felső végtagokon három egymás után mért systolés és diastolés
vérnyomásértékek és pulzusszám rögzítésén kívül lehetőség van az alsó
végtagokon mért systolés nyomás (doppler érték) bevitelére is. Ha felső
és alsó végtagon is mérünk vérnyomást, a program kiszámolja a boka-kar
indexet. A kétkaros vérnyomás rögzítésénél a bal oldali mező jelenti a
beteg jobb oldalát, és fordítva, mint amikor szemben állunk a beteggel.
 Általános testméretek - Hőmérséklet
Ha kitöltjük a megfelelő értékeket, a program kiszámolja a BMI-t. A
kóros haskörfogat és BMI értékeket piros számok jelzik.
 Fogazat
Gyermekek életkori státuszának része a fogazat táblázat.
 Körfogatok
Nyak, mellkas, alsó és felső végtag különböző magasságokban mért
körfogatait rögzíthetjük itt, oldalanként külön. A fejkörfogat mező csak
kisgyermekek ellátási lapjain jelenik meg.
 Mozgásterjedelem
Itt a különböző végtagízületek mozgásterjedelmét jegyezhetjük fel, külön
a jobb és a bal oldalra vonatkozóan.
 Laborvizsgálatok
A beteg ellátása közben a rendelőben végzett gyorstesztek eredményeit
rögzíthetjük itt: random vagy éhgyomri vércukor, koleszterin, triglicerid,
HDL-koleszterin, húgysav, CRP, INR, vizelet és StrepA-teszt. Az itt beírt
eredmények szerepelni fognak a laborvizsgálatok statisztikájában is.
 Műszeres vizsgálatok
A rendelőben műszeres vizsgálataink eredményeit ebben a részben
jegyezhetjük fel. Míg az oxigén-szaturációt és a kilélegzett levegő CO-
tartalmát számszerűen rögzíthetjük, addig az EKG, az ABPM, a Holter és
az Arteriográf leletet szövegesen vihetjük be, vagy egy számítógépre
rögzített fájlt csatolhatunk hozzá a mező melletti Csatolás gombra
kattintva. Az EKG leletezését sablonok segítik, melyeket a fogaskerék
gombbal hívhatunk be a Segítő Jobbra, majd itt módosíthatjuk őket és
újakat is vehetünk fel. Az ABPM-mel mért paramétereket ezen kívül egy
speciális táblázatban is rögzíthetjük.

48
MedMax Akadémia

33. ábra Mérések

A Segítő Jobb nézetei a Mérések kartonon:

Előző vérnyomások
A felső dobozban lévő táblázat itt a beteg előző ellátásai alkalmával mért
vérnyomás- és pulzusértékeket mutatja, a dátum és a fő diagnózis mellett. Az alsó
dobozban a fönt kijelölt dátumon történt ellátás teljes szövegét olvashatjuk.

Előző testméretek, Előző laborvizsgálatok, Előző műszeres vizsgálatok


Mindhárom nézet ugyanolyan felépítésű és működésű, mint az Előző
vérnyomások nézet, csak itt - nevüknek megfelelően - a beteg előzőleg mért
testméreteit, rendelői laborvizsgálatait, illetve műszeres vizsgálatait tekinthetjük
át.

49
MedMax Akadémia
Percentilisek
A gyermekek növekedését tekinthetjük át
ebben a nézetben. A Segítő Jobb csaknem
egész területét a percentilis grafikon tölti
ki, fölötte egy lenyíló lista segítségével
válthatunk a testsúly, testmagasság, BMI
fej- és haskörfogat percentilisei között. A
program csak a paciens nemének
megfelelő táblát mutatja, az életkori
tartományokhoz tartozó grafikonok között
pedig a zöld nyilak segítségével
mozoghatunk.

3.5.7 Szűrések

Ezen a kartonon rögzíthetjük az elvégzett szűrővizsgálatokat, azok eredményét, a


szűréssel kapcsolatos továbbküldéseket és a megállapított diagnózist.
A Szűrések karton a már ismert űrlap-táblázat formában működik, lehetővé téve több
szűrés dokumentálását is egy ellátáson belül. Mivel a kötelező és kötelezően
felajánlandó szűrővizsgálatok köre jogszabályban rögzített, a szűrés nevét nem írhatjuk
be szabadon, csak listából választhatjuk ki. A szövegmező jobb szélén egy
nyomógombot találunk, amin három kis pont van. (...) Erre kattintva a Segítő Jobb
átvált a Szűrővizsgálatok nézetre, ahonnan dupla klikk-kel vagy enterrel emelhetjük át
az elvégzett szűrés nevét. Ezzel egy időben a jelentési kód automatikusan kitöltődik.
A szűrés neve alatti lenyíló listából kiválaszthatjuk a továbbküldés okát, ha történt.
Dokumentálhatjuk a szűrés eredményét (pozitív vagy negatív), bejelölhetjük, hogy
lezárt-e vagy még várunk az eredményre.
Egyszerre akár több (negatív) szűrést is rögzíthetünk úgy, hogy a Ctrl+klikk vagy
Shift+klikk kombinációkkal kijelöljük őket a Segítő Jobbon, majd az Átemelés gombra
kattintunk. Ilyenkor a kijelölt szűréseket negatív eredménnyel emeli át és rögtön le is
zárja a program.
A karton alján a szűréssel megállapított diagnózisokat is rögzíthetjük. Ennek a
táblázatnak a működése megegyezik a következő fejezetben leírtakkal, ezért a
részleteket lásd ott. Egy szűrővizsgálathoz több diagnózist is rendelhetünk, azonban
jelenteni csak egyet lehet ezek közül. Lehetőségünk van megadni, hogy melyik legyen a
szűréshez jelentendő BNO kód, mégpedig úgy, hogy a diagnózis táblázat Jelentendő
oszlopában kattintással egy zöld pipát helyezünk a kívánt diagnózis sorába. Ha a szűrés
negatív eredménnyel zárul, a Sine morbo diagnózis kerül vele jelentésre. Ezt nem kell
külön beírnunk, minden szűrővizsgálathoz automatikusan felajánlja a program, csak
pozitív eredmény esetén kell változtatnunk rajta.

50
MedMax Akadémia

34. ábra Szűrések

A Segítő Jobb nézetei a Szűrések kartonon:

Előző szűrések
Ennek a nézetnek a felépítése nagyon hasonló az eddig tárgyaltakéhoz. A felső
dobozban a páciens eddig elvégzett szűréseit és azok eredményét látjuk táblázatos
formában. Az alsó dobozban a fölül kijelölt szűrés részletei olvashatók, vagy akár
a teljes akkori ellátás szövegét is megjeleníthetjük.

Szűrővizsgálatok
Ez a nézet szolgál az új szűrések kiválasztására. A felső dobozban a szűrések
táblázatát láthatjuk, innen emelhetjük át a kívánt szűrést a középső
munkaterületre. A táblázat fölött három választógomb segítségével tudjuk szűrni a
listát: megjeleníthetjük az összes szűrést, a paciens neme és életkora szerint
lehetséges szűréseket, és a paciens számára esedékessé vált szűréseket.
A szűrések táblázata alatt egy másik táblázatot láthatunk, amelyben a fölül
kiválasztott szűrés alcsoportjai jelennek meg. (A paciens életkora és kockázati
besorolása szerint az egyes szűréseket más-más gyakorisággal kell végezni.)
Az alsó dobozban a kiválasztott szűrés részletei és a szükséges vizsgálatok
olvashatók.

3.5.8 Diagnózis

A MedMaxban az ellátás diagnózisait a Diagnózis karton táblázatában rögzíthetjük, ami


tetszőlegesen bővíthető, tehát az ellátáshoz tetszőleges számú diagnózis adható.
A táblázat jobb szélén található üres lapot ábrázoló gombbal kérhetünk új sort, valamint
a táblázaton jobb gombbal kattintva a megjelenő menüből az Új diagnózist kiválasztva.
Törölni pedig a kis kuka gombbal vagy a jobb gombos menü Törlés opciójával lehet.
Ha tudjuk a BNO kódot, akkor a táblázat BNO oszlopába közvetlenül beírhatjuk, a
hozzá tartozó megnevezést a program beemeli. Ha viszont nem tudjuk fejből a kódot,
akkor kattintsunk a BNO mező jobb szélén lévő kereső gombra (három kis pont), ekkor
a Segítő Jobbra betöltődik az alapértelmezettként beállított BNO lista, ahol kikeresve a
megfelelő diagnózist, enterrel vagy dupla klikk-kel átemelhetjük.

51
MedMax Akadémia
A Diagnózis kartonra azonban más helyekről is kerülhetnek adatok. Átemelődik ide a
szűréseknél megállapított, a beutalásnál használt, a táppénzre vételt indokoló vagy a
felírt gyógyszerhez rendelt diagnózis is, természetesen egy diagnózis csak egyszer.
Ezáltal egy táblázatban tekinthetjük át az aktuális ellátás összes diagnózisát.

35. ábra Diagnózis

A diagnózis táblázatban beállíthatjuk azt is, hogy melyik diagnózishoz milyen ellátási
ok tartozik, ami szerepelni fog a tételes jelentésünkben. Az ellátás oka oszlopba
kattintva lenyílik a választható okok listája, ennek segítségével állíthatjuk be a kívánt
értéket.

A diagnózis táblázat következő két oszlopa a fődiagnózis és az iránydiagnózis jelölésére


szolgál. Fődiagnózisként ellátásonként csak egyet jelölhetünk meg, azt, amit az ellátás
elsődleges okának tartunk. Jelentősége abban áll, hogy a későbbiekben ezt a diagnózist
fogjuk látni az ellátás dátuma mellett a Segítő Jobb különféle "előző" nézeteiben. Az
iránydiagnózis megjelölés használatának pedig az az előnye, hogy nem kerülnek be a
beteg előző diagnózisai közé olyan feltételezett betegségek, amik aztán később nem
igazolódtak.
A diagnózis táblázatnak kapcsolata van a Törzsadatok Betegségek kartonjával is.
Lehetőség van ugyanis arra, hogy az ellátás során megállapított diagnózist átemeljük a
paciens gondozási vagy egyéb betegségei közé. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a diagnózis
táblázat Gondozás vagy Anamnézis oszlopába kattintással behelyezünk egy zöld pipát a
megfelelő BNO sorába. Ha az adott betegséggel gondozásba akarjuk venni a beteget,
kattintsunk a Gondozás oszlopba. Ekkor a program beemeli azt a Betegségek kartonra,
és az ellátás dátumával nyit egy gondozási kartont is hozzá. Ezzel egyidejűleg a
Diagnózis karton táblázatában bekerül a pipa az Anamnézis oszlopba is, hiszen ha
gondozásba vettük a beteget, annak az anamnézisben is szerepelnie kell. Ha nem
akarjuk ugyan gondozásba venni a pacienst egy betegséggel, de szeretnénk, ha az
szerepelne a kórelőzményében, akkor csak az Anamnézis oszlopba tegyünk pipát. Ekkor
is átemelődik a diagnózis a Betegségek kartonra, de nem nyílik hozzá gondozási karton.
Ha szeretnénk megtekinteni vagy módosítani az átemelt adatokat, a Diagnózis karton
kezelőpultjának Betegség gombjára kattintva közvetlenül a Törzsadatok Betegségek
kartonjára léphetünk.

52
MedMax Akadémia
Beállíthatjuk a MedMaxot úgy is, hogy amikor egy diagnózis mentésre kerül,
figyelmeztessen minket, ha az adott BNO szerepel valamelyik jelentendő gondozási
csoportban, és rákérdezzen, hogy akarjuk-e a beteget gondozásba venni, vagy a
gondozási diagnózisát lecserélni az új diagnózissal. Ez utóbbi esetben a korábbi
diagnózissal automatikusan lezárja a program a gondozást és az új diagnózissal a
Betegségek lapon új gondozást nyit az ellátás dátumával.

A Segítő Jobb nézetei a Diagnózis kartonon:

Előző diagnózisok
A beteg összes előző diagnózisát nézhetjük át ebben a nézetben. Megjelennek itt a
törzsadatokban, az ellátásokon és a leleteken rögzített diagnózisok is, és a már
ismert módokon átemelhetünk közülük az aktuális ellátási lap diagnózis
táblázatába.
Kétféleképpen jeleníthetjük meg az előző diagnózisokat: együtt az összest vagy
ellátásonként, ezek között a felső választógombokkal válthatunk.

Összes:
A felső doboz táblázatában találjuk mindazokat a diagnózisokat, amik
valahol a beteg dokumentációjában szerepelnek. Minden diagnózis csak
egyszer jelenik meg itt, függetlenül attól, hogy hány helyen szerepel a
dokumentációban. Egy sort kijelölve, az alsó dobozban azok a dátumok
illetve helyek jelennek meg, ahol az a diagnózis szerepel.

Ellátásonként:
A MedMax Standard változatában ebben a nézetben két dobozra oszlik a
Segítő Jobb. A felső dobozban az előző ellátások dátumai és a hozzájuk
tartozó fődiagnózisok vannak táblázatos formában. Ha egy sorra ráállunk itt,
akkor az alatta lévő betekintő táblázat az ennek megfelelő ellátás összes
diagnózisát mutatja, tehát, hogy azon az ellátási lapon milyen diagnózisok
szerepelnek még a fődiagnózison kívül. Az iránydiagnózisokat csillag jelöli.
Profi változat esetén:
Ez alatt egy harmadik doboz is található, itt olvashatjuk a középső
táblázatban kijelölt diagnózis BNO-10 szerinti részletes leírását.

BNO lista
Ebben a nézetben a teljes BNO listát láthatjuk, amit hasonlóan kezelhetünk, mint
a pacienslistát. Kereshetünk benne kód szerint, megnevezés szerint, és
szótöredékre is.
A táblázat Saját oszlopa segítségével összeállíthatunk egy saját BNO listát, ahová
az általunk gyakran használt vagy kedvelt BNO-kat válogathatjuk össze. Ehhez
nem kell mást tennünk, mint a kiválasztott diagnózis sorában a Saját oszlopba
kattintunk, ennek hatására bekerül ide egy csillag, és a program ezentúl tudni
fogja, hogy ez egy kedvenc BNO-nk. A teljes listát úgy szűrhetjük le a Sajátra,
hogy a szűrősor Saját oszlopába betesszük a csillagot és entert ütünk. Másik
lehetőség, hogy a Saját oszlop fejlécén kattintsunk a lefelé mutató nyilacskára, és
válasszuk az igen opciót. Arra is van lehetőség, hogy a Felhasználói
beállításokban megadjuk, hogy a BNO listára lépve az mindig a Saját listánkat
mutassa. Ha vissza akarunk térni a teljes listára, akkor a táblázat alatti sávban
kattintsunk a "saját=igen" szöveg melletti kis x-re. Ezáltal a lista szűrését
megszüntetjük.

53
MedMax Akadémia
Szintén a leggyakrabban használt diagnózisaink gyors megtalálását segíti a
táblázat Top oszlopa. Ebben az oszlopban egy számot látunk minden diagnózis
sorában, ami azt jelenti, hogy a MedMax használatának kezdete óta hányszor
használtuk már az adott diagnózist. Kattintsunk a Top oszlop fejlécére, ezáltal
gyakorisági sorrendbe rendezzük a listát, és a legtetején fogjuk találni az általunk
leggyakrabban használt diagnózisokat.
Az egyes diagnózisokhoz jellemzően egy-egy ellátási ok tartozik. Például az Akut
garatgyulladáshoz általában az "akut betegség miatt", míg a Hypertoniához inkább
a "gondozás". Ezért a MedMaxban beállíthatjuk, hogy melyik diagnózishoz
milyen ellátási okot ajánljon fel a program. Hogy mi legyen az alapértelmezett
ellátási ok, azt a Felhasználói beállításoknál állíthatjuk be. Az itt megjelölt ok
emelődik át az összes olyan diagnózishoz, ahol másképp nem rendelkeztünk.
Másképp rendelkezni pedig a BNO lista táblázatának Ellátás oka oszlopában
lehet. Ha ide kattintunk, lenyílik az ellátási okok listája, és minden diagnózisnál
külön kiválaszthatjuk, hogy mi legyen az alapértelmezett ellátási ok. Ahol üresen
hagyjuk ezt a mezőt, ott a Felhasználói beállításokban meghatározott ellátási ok
lesz érvényben. Természetesen mindez csak a Segítő Jobbról a munkaterületre
történő diagnózis átemeléskor automatikusan felajánlott ellátási okra vonatkozik,
ezt szükség esetén megváltoztathatjuk.
Profi változat esetén:
A táblázat alatti szövegdobozban itt is elolvashatjuk a kiválasztott diagnózis BNO-
10 szerinti részletes leírását.

BNO csoport
Ez a nézet három dobozra van osztva. A felső dobozban fastruktúrában
tekinthetjük át a betegségeket és egyéb állapotokat. Egy csoport neve előtti nyílra
kattintva kinyithatjuk az alcsoportjai listáját. Egy alcsoportot kijelölve, a középső
dobozban találjuk a hozzá tartozó BNO-kat, amik közül a BNO listánál leírt
módokon szűrhetünk, kereshetünk, és emelhetünk át a munkaterület Diagnózis
kartonjára.
Profi változat esetén:
Az alsó dobozban itt is elolvashatjuk a kiválasztott diagnózis BNO-10 szerinti
részletes leírását.

Gondozási betegségek
Ebben a nézetben a paciens gondozási betegségei közül választhatunk és
emelhetünk át a munkaterületre. A felső táblázatban láthatjuk a beteg gondozási
diagnózisait, a gondozásba vétel dátumával.
Profi változat esetén:
A táblázat alatti szövegdobozban itt is elolvashatjuk a kiválasztott diagnózis BNO-
10 szerinti részletes leírását.

Profi változat esetén:


Javasolt diagnózisok
Itt tekinthetjük át azokat a betegségcsoportokat, amelyeket a panaszok és
státuszok alapján a MedMax javasol. A felső táblázatban a javasolt
betegségcsoportokat látjuk, külön oszlopban jelölve, hogy melyik kartonról
származnak. Az alatta lévő betekintő a fent kijelölt csoporthoz tartozó
diagnózisokat mutatja táblázatos formában. Ha itt kijelölünk egy diagnózist, a
legalsó szövegdobozban elolvashatjuk a BNO-10 szerinti részletes leírását.
Innen is átemelhetünk diagnózisokat a munkaterületre. A felső táblázatban egy
betegségcsoportra duplán kattintva vagy entert ütve a csoport alapértelmezett
54
MedMax Akadémia
BNO kódja kerül át. Ha ezt nem tartjuk megfelelőnek, a középső mezőből is
átemelhetjük bármelyik diagnózist.

A fent leírt BNO keresési lehetőségek, Segítő Jobb nézetek nem csak a Diagnózis
kartonról érhetők el, hanem a programban mindenütt, ahol BNO-t kell rögzítenünk,
például a beutalásnál, a gyógyszerírásnál, a szűrésnél, leletnél, stb. is. Ezért a BNO
Segítő Jobb nézeteinek is hívhatnánk, és mindig a BNO mező jobb szélén lévő kereső
gombra (...) kattintva érhetjük el őket.
A Beutalás, Terápia, Javaslat és Táppénz kartonok BNO mezőinek Segítő Jobbja
azonban a fentieken kívül tartalmaz még egy nézetet, a Gyógyszerfelírásé pedig még
kettőt:

Aktuális diagnózisok
Ebben a nézetben az ellátás során eddig rögzített, a Diagnózis kartonon szereplő
diagnózisokat láthatjuk, és emelhetünk át belőlük az éppen szerkesztett karton
BNO mezőjébe.

Gyógyszerhez javasolt
Ez a nézet csak a Gyógyszerfelírás ablakban, a BNO mező Segítő jobbján érhető
el. Kétféle szempont szerint mutathatja a gyógyszerhez javasolt diagnózisokat.
Ha az „ATC alapján” gomb aktív, akkor azokat a BNO-kat láthatjuk a táblázatban,
amelyek az adott gyógyszer szokásos javallatai közé tartoznak.
Ha pedig a „Rendeletek alapján” gomb az aktív, akkor a gyógyszer emelt vagy
kiemelt jogcímen való felírását indokoló diagnózisok vannak a táblázatban, azzal
az Eü.ponttal együtt, amiben szerepelnek. Amennyiben az adott gyógyszer nem
írható ilyen jogcímre, természetesen ez a táblázat üres.

3.5.9 Beutalás

A MedMax a beutalásokat egységesen kezeli, tehát ugyanezt a kartont használjuk


kórházi, szakrendelői és labor beutalásnál is. Nem is szükséges külön jelölni, a program
a célintézmény kódja alapján tudni fogja, hogy ambuláns vagy osztályos beutalásról
van-e szó.

A Beutalás karton kezelőpultján találunk néhány speciális nyomógombot. Ezek jobbról


balra haladva - a három szokásos gomb után - a következők:
Jogszabály-gyűjtemény - ide kattintva a böngészőnkben megnyílik egy
linkgyűjtemény, a beutalással kapcsolatos jogszabályokra mutató hivatkozásokkal,
amikre kattintva a jogszabályok hatályos szövege olvasható el.
Információk - erre a gombra kattintva a beutalással kapcsolatos egyéb fontos
információkat olvashatunk, mint például OEP-tájékoztatók, intézmények területi ellátási
kötelezettsége vagy egyedi beutaló formátumok.
Klónoz - ezt a gombot akkor használhatjuk, ha ugyanazzal a szöveggel több
helyre is akarjuk utalni betegünket. Miután egy beutalót már írtunk az aktuális ellátáson,
ide kattintva létrehozhatjuk a klónját, vagyis egy új beutalót, ami mindenben
megegyezik az eredetivel, csak a szakrendelés és intézmény mezők üresek.
Sablonba - ezzel a gombbal az aktuális beutaló szövegét sablonként
elmenthetjük. (Részletes leírást lásd később)
Soron kívüliség - erre a gombra kattintva lekérdezhetjük az OEP szerveréről, hogy a
beteg jogosult-e keresőképtelenség miatt soron kívüli vizsgálatra.

55
MedMax Akadémia

Nyomtatással kapcsolatos gombok - Nyomtatás, Előző


nyomtatványok, Nyomtatvány kiválasztás - ezek segítségével tudjuk kinyomtatni a
beutalót, illetve mentési és betegszállítási utalványt kitölteni, nyomtatni.

A Beutalás karton űrlap-táblázat formában működik, tehát egy ellátáson belül


tetszőleges továbbküldést rögzíthetünk.
Az űrlap tetején lenyíló listából választhatjuk ki a szakrendelést, ahova betegünket
küldeni akarjuk. Kitöltése nem kötelező ugyan a tételes jelentéshez, de a későbbi
visszakereshetőség és a többi adat könnyebb kitöltése érdekében célszerű. A lista
lenyitása után begépelve a szakrendelés első betűjét, a kijelölés az első olyan elemre áll
rá, aminek a neve ezzel a betűvel kezdődik. Ezután a le-föl nyilakkal mozoghatunk a
listában, és a szükséges szakrendelésre ráállva enterrel vagy egérkattintással
választhatjuk ki.

36. ábra Beutalás

A MedMax szakrendeléslistája a felhasználók által nem, csak központilag bővíthető, és


felölel minden olyan intézménytípust, ahova beteget (vagy vizsgálati anyagot)
küldhetünk, és ahonnan leletet kaphatunk. Minden, a hivatalos (GYOGYINFOK)
intézménylistában szereplő intézményhez hozzá lehet rendelni egy vagy több
szakrendelést, ami jelentősen megkönnyíti az intézmények keresését, és alapját képezi
majd a rendszeres kontrollok figyelésének és egyéb gondozási tevékenységek
támogatásának. Ez a hozzárendelés a MedMaxban nagyrészt már benne van, de a
felhasználó által módosítható.
Az Intézmény mezőbe közvetlenül beírhatjuk a kódját, ha tudjuk, vagy kikereshetjük azt
az intézménylistából. A kereséshez kattintsunk a kód mező jobb szélén a kereső gombra.
Ekkor jobb oldalra betöltődik az intézmények Segítő Jobbja, ahol két nézet is segíti a
keresést. (lásd alább) Miután beírtuk az intézményt, megnevezése mellett megjelenik
egy kis házikót vagy álló embert ábrázoló ikon, jelezve, hogy a rögzített intézmény
fekvő- vagy járóbeteg ellátást nyújt-e. Az ikontól jobbra pipával jelölhetjük be, hogy a
kiválasztott intézmény a praxisunk vagy a beteg lakóhelye szempontjából területi
ellátási kötelezettséggel (TEK) rendelkezik-e vagy sem. A MedMax ezt a mezőt is
56
MedMax Akadémia
automatikusan kitölti, ha az intézménylistában korábban megadtuk, hogy praxisunk
mely intézmények területéhez tartozik.

37. ábra Beutalás - Intézménylista

A beutalón megadhatjuk az orvost is, akihez betegünket küldjük. Az orvos mezőbe


beírhatjuk a nevét, a mellette lévő mezőbe pedig a pecsétszámát. A MedMaxban
létrehozhatunk egy saját orvoslistát azokból az orvosokból, akikhez gyakran küldjük
betegeinket, vagy akiktől gyakran kapunk gyógyszerjavaslatot. Az orvos mező kereső
gombjára kattintva ez a lista töltődik be a Segítő Jobbra, és innen is átemelhetjük, illetve
itt szerkeszthetjük az orvos adatait.

38. ábra Orvoslista

57
MedMax Akadémia
Az orvos nevének kitöltésekor további segítséget is kapunk. Amikor elkezdjük gépelni a
nevet, a mező alatt megjelennek az orvoslistánkból azok, akiknek a neve a begépelt
karakterekkel kezdődik.
A beutaló diagnózist ugyanúgy tölthetjük ki, mint a Diagnózis kartonon. A diagnózisnak
is saját Segítő Jobbja van, ami a BNO mező keresőgombjára kattintva hívható meg.
Ekkor ugyanazokat a nézeteket érhetjük el, mint a Diagnózis kartonnál, valamint még az
aktuális ellátás eddig rögzített diagnózisai közül is választhatunk. A beutaló diagnózis
mező után egy jelölő négyzet szolgál arra, hogy a diagnózist iránydiagnózisnak jelöljük.
A továbbküldés okát és eszközét lenyíló listából választhatjuk ki, de a program
felajánlja a legvalószínűbb okot, amit a célintézmény jellegéből következtet ki.
Ha eszköznek az „Utazási költségtérítési utalvánnyal” elemet választjuk ki, akkor alatta
megjelenik egy táblázat, ahova a kiadott utalványok sorszámát rögzíthetjük, egy
beutalóhoz akár többet is, illetve az ellenőrző szelvény vissza hozatalát jelölhetjük.

Ha viszont a továbbküldés eszköze mezőben az „OEP által finanszírozott betegszállító


gépjárművel” elemet választjuk, a mező alatt megjelenik egy „Betegszállítás
megrendelése” link, amire kattintva a böngészőnkben megnyílik az OMSZ
betegszállítás megrendelésére szolgáló weboldala, ahol - egyszeri előzetes regisztrációt
követően - meg is rendelhetjük a szállítást.

A sürgősség tényét és indokát szintén lenyíló listából választhatjuk ki, alapértelmezés a


nem sürgős. Ha keresőképtelenség miatti sürgősséget állítunk be, akkor a program
ellenőrzi a táppénzes adatokat, és figyelmeztet, ha a sürgősség nem indokolt. Ezen kívül
felajánlja, hogy - a jogviszony-ellenőrzéshez hasonlóan - a sürgősségi beutalásra való
jogosultságot is ellenőrizzük az OEP rendszerében. Ezt az ellenőrzést a beutaló karton
kezelőpultján lévő zöld pipa nyomógombbal is kezdeményezhetjük. A sikeres
ellenőrzést követően az eredmény megjelenik a Sürgősség mező mellett, zöld színnel,
ha soron kívüli beutalóra jogosult paciensünk, illetve pirosan, ha nem jogosult.
A térítési kategóriát a program automatikusan kitölti ugyanazzal az értékkel, ami az
ellátás térítési kategóriája is. Szükség esetén a lenyíló listából választhatunk mást. Erre
akkor van például szükség, ha a beteg OEP-finanszírozott ellátása kapcsán többek
között olyan vizsgálatra is adunk beutalót, amit az OEP nem finanszíroz. (tüdőszűrés 40
év alattiaknak, munkaalkalmasság elbírálásához szükséges vizsgálatok, stb.)
A térítési kategória mező alatt megadhatjuk a vizsgálat idejét is a szakrendelés
előjegyzése alapján.

58
MedMax Akadémia
A beutalás indoka mezőben szabadon begépelhetjük a megszólítást és a beutaló
szövegét, de a Segítő Jobbról sablonokat is emelhetünk be ide, majd azokat tovább
szerkeszthetjük, ha szükséges. Szintén ide emelődnek be a Segítő Jobbról az általunk
kijelölt paciensadatok: betegségei, gyógyszerei, stb.
A beutaló alján a vizsgálatokat tartalmazó táblázat jelenhet még meg, amennyiben a
Segítő Jobbról kiválasztjuk azokat.
A beutaló kartonon a fentieken kívül találunk még két jelölőkockát. Ezekben
jelezhetjük, ha a beutalás nem annyira a mi kezdeményezésünk, mint inkább a beteg
kérése alapján történik (Beteg kérésére), vagy ha valami miatt a beutalót le akarjuk
zárni, nem várunk rá leletet (Lezárt).
Amikor kész vagyunk a beutaló előkészítésével, a karton kezelőpultján található
nyomtató ikonra kattintva nyomtathatjuk ki. Tőle jobbra egy kis nyílra kattintva
megtekinthetjük a nyomtatási képet vagy elérhetjük a nyomtató beállításait. Az ikontól
balra egy lenyíló listából választhatjuk ki, hogy milyen formátumban (mekkora papírra)
akarunk nyomtatni: A4, A5 vagy A6. A nyomtatás formátumát és hogy melyik
nyomtatóra akarunk nyomtatni, a Felhasználói beállításokban részletesen,
nyomtatványonként megadhatjuk.
Ha mentési vagy betegszállítási utalványt is szeretnénk a beutalóhoz mellékelni, akkor a
kezelőpult lenyíló listájából válasszuk a megfelelő elemet, majd a nyomtató ikon
helyére lépő űrlap kitöltése ikonra kattintsunk. Ekkor a program átlép a Nyomtatványok
fülre, és megnyitja a mentési vagy a betegszállítási nyomtatvány űrlapját, amin a lehető
legtöbb mezőt már automatikusan kitölt. (Pl. a „honnan” mezőbe a beteg lakcíme, a
„hova” mezőbe pedig a beutalón kiválasztott intézmény kerül.) A szükséges
módosítások és kiegészítések után innen közvetlenül nyomtathatjuk az utalványt. Az
űrlap fölső részén szintén megtaláljuk a „Betegszállítás megrendelése” linket, aminek
segítségével elindíthatjuk az online megrendelést.
Előfordul, hogy a beteget egyszerre több szakrendelésre is ugyanazzal a szöveggel
szeretnénk beutalni, például egy kivizsgálás kapcsán. Ennek megkönnyítésére szolgál a
kezelőpult Klónoz gombja. Miután az első beutalót megszerkesztettük és nyomtattuk,
kattintsunk ide. Ekkor egy új beutalót nyit a program, az előzővel megegyező adatokkal,
egyedül a szakrendelés és az intézmény mező marad üres, azt kell csak kitöltenünk.

A Segítő Jobb nézetei a Beutalás kartonon:

Itt a gyorsabb kiválasztás érdekében három csoportra vannak osztva a nézetek annak
megfelelően, hogy milyen beutalót akarunk írni: labornézetek, ambuláns nézetek és
osztályos nézetek. Ezek között a szokásos nézetváltó lenyíló lista mellett látható L, A és
O feliratú gombokkal választhatunk.

Ha például az L gombra kattintunk, akkor csak a laborbeutalónál szükséges nézetek


válnak elérhetővé a Segítő Jobbon. Ha egyik gomb sem aktív, akkor az összes nézet
elérhető. A Felhasználói beállításokban megadhatjuk, hogy melyik típusú beutalóhoz
melyik nézet legyen az alapértelmezett.
Bármely nézetben vagyunk is, a nézetváltó gomboktól jobbra egy keresőmező
helyezkedik el, aminek segítségével szótöredékre kereshetünk a vizsgálatok vagy a
sablonok között, a mező melletti gombra kattintva. A gomb felirata mutatja, hogy hol
történik a keresés, a kis nyilacskával pedig ezt változtathatjuk.
Vegyük tehát sorra a Beutalás karton Segítő Jobbjának nézeteit:

Előző beutalások
Ebben a nézetben a Segítő Jobb három részre tagolódik.

59
MedMax Akadémia
A felső dobozban a paciens korábbi beutalásait láthatjuk táblázatos formában, a
középsőben a kijelölt beutalás részleteit,
illetve az akkori teljes ellátás szövegét, az
alsóban pedig a hozzá tartozó lelet
tartalmát. Amennyiben a beutalóra még
nem érkezett lelet, az alsó doboz üres.
A táblázat fölötti lenyíló listával
lehetőségünk van megadni, hogy mely
beutalásokat szeretnénk látni: csak az
ambulánsokat, csak az osztályosokat vagy
mindet. A táblázatban egy korábbi beutalás
során duplán klikkelve vagy entert ütve
egyben átemelhetjük az előző beutalás
összes adatát a mostani ellátásra.

Előző leletek
Hasonlóan működik, mint az Előző
beutalások. A táblázat a beteg előző
leleteit mutatja, a középső doboz a kijelölt
leletek szövegét, az alsó pedig annak a
beutalónak a szövegét, amelyre a lelet
érkezett, természetesen csak akkor, ha a leletet beíráskor hozzácsatoltuk
beutalójához. (lásd a Leletek fejezetben)
Itt is van lehetőség az Átemelés gombbal egy előző lelet szövegét - vagy annak
tetszőleges részét - átemelni a készülő beutalóra.

Paciensadatok
Ennek a nézetnek a működése megegyezik az Előzmények lap Segítő Jobbjának
Kartonok nézetével.
Segítségével lehetőségünk van arra, hogy
a beutalóra átemeljük a beteg általunk
kiválasztott adatait, a törzsadatok, az
ellátásadatok és a leletek közül. Ehhez a
nézetváltó lenyíló listából válasszuk a
Paciensadatok nézetet. Ekkor a Segítő
Jobb tetején két dátummező segítségével
adhatjuk meg azt az időszakot, aminek az
ellátásait és leleteit látni akarjuk, majd
kattintsunk mellette a frissítés ikonra. Ha
csak törzsadatokat akarunk átemelni,
akkor nem szükséges időszakot
megadnunk. A dátummezők alatt egy
jelölőkocka segítségével adhatjuk meg,
hogy a beutalón csak a BNO kódokat
vagy megnevezésüket is fel szeretnénk-e
tüntetni a páciensadatok között.
A felső dobozban fastruktúrában láthatjuk
az adott időszak ellátásait és azok
kartonjait, az adott időszak leleteit, és a
beteg törzsadatait. Ezek közül bármelyiket kiválasztva, az alsó betekintőben
elolvashatjuk a hozzá tartozó szöveget. A felső táblázatban bepipált kartonok
adatait a fölül lévő Kijelöltek átemelése gombbal egyszerre emelhetjük át. Az alsó
Átemelés gombbal az alsó szövegdobozból emelhetjük át az ott megjelenített
60
MedMax Akadémia
szöveget, vagy egy kijelölt részét, a mellette lévő jelölőgombok segítségével
pedig azt is eldönthetjük, hogy a beutalón már ott lévő szöveghez hozzáírjunk-e
az átemeléssel, vagy felülírjuk azt.
A még egyszerűbb kitöltés érdekében a Felhasználói beállításokban azt is
megadhatjuk, hogy új beutalóra automatikusan beemelődjenek-e páciensadatok,
és konkrétan melyek.

Ambuláns sablonok
A MedMaxban tetszőleges számú beutaló-sablont készíthetünk, külön az
ambuláns, külön az osztályos és a labor beutalókhoz. A sablonokat
szakrendeléshez köthetjük. Minden szakrendelésnek a jellegétől függően lehetnek
ambuláns és/vagy osztályos sablonjai, kivétel a labor szakrendelés, amihez
természetesen csak labor sablonokat rögzíthetünk.
Az Ambuláns sablonok nézetben a Segítő
Jobb felső részében a sablonjaink listáját
találjuk, innen dupla klikk-kel, enterrel
vagy az Átemelés gombbal a sablon teljes
szövegét átemelhetjük a beutalás indoka
mezőbe. Ha a sablon szövegének csak
egy részét akarjuk átemelni, akkor
jelöljük ki fölül a kívánt sablont, ekkor az
alsó dobozban olvasható a szövege,
jelöljünk ki belőle egy szakaszt, és
kattintsunk az Átemelés gombra.
Új sablon felvételéhez először készítsük
el a középső munkaterületen a beutalót,
majd kattintsunk a karton kezelőpultján a
Sablonba feliratú gombra. Ekkor a
beutaló szövege átmásolódik a segítő jobb
alsó szövegdobozába, a fölötte lévő sávban pedig megjelenik egy szövegmező,
ahova beírhatjuk az új sablon nevét. Ettől jobbra egy zöld pipa szolgál a sablon
mentésére, és egy sárga visszamutató nyíl a művelet visszavonására.
Ha nincs már szükségünk egy sablonra, akkor a felső listában kattintsunk jobb
gombbal a nevére, és a felbukkanó menüből válasszuk a törlést. Ha módosítani
akarunk egy már meglévő sablont, akkor kijelölés után az alsó szövegdobozban
írjuk át a sablon szövegét vagy nevét tetszés szerint. Amint elkezdünk gépelni,
aktívvá válik a mentés és visszavonás gomb.
Ha egy szakrendeléshez több sablont is készítettünk, egyiket közülük
alapértelmezettnek jelölhetjük. Erre szolgál az Átemelés gomb melletti kis
jelölőnégyzet. Beutaló írásakor az alapértelmezett sablon a szakrendelés
kiválasztása után automatikusan beemelődik a beutalóra, feltéve, hogy a
Felhasználói beállításokban engedélyeztük ezt a funkciót.

Osztályos sablonok
Ennek a nézetnek a felépítése és működése teljesen megegyezik az Ambuláns
sablonok nézetével. Osztályos sablonjainkat érhetjük el itt.

Laborvizsgálatok
A MedMaxban a laborvizsgálatok listája fix, csak központilag bővíthető, de
tartalmazza az összes elérhető vizsgálatot.

61
MedMax Akadémia
Ebben a nézetben a laborvizsgálatok
teljes köréből kereshetünk. A táblázat
tartalmaz egy Saját és egy Kérhető
oszlopot is. A Saját oszlopba kattintva
megjelölhetünk egy vizsgálatot sajátként,
ezáltal is gyorsítva a keresést, hasonlóan
a BNO listához. A Kérhető oszlop pedig
arról tájékoztat, hogy az adott vizsgálat
háziorvos által kérhető-e vagy sem. A
keresés megkönnyítése céljából a
laborvizsgálatok csoportokba vannak
osztva (pl. vérkép, enzimek, kémia, stb.),
a táblázat feletti lenyíló listában ezeket a
csoportokat választhatjuk ki, s ekkor a
táblázat csak a kiválasztott csoporthoz
tartozó vizsgálatokat mutatja.
A Laborvizsgálatok nézet alsó részén a
táblázatban kijelölt vizsgálat részletes
leírását olvashatjuk el, illetve
megadhatjuk a referenciatartományát. A
referencia mezőktől jobbra lévő Beállít
gombbal pedig a korábban rögzített
leletekre is átvihetjük a referencia
értékeket.

Laborvizsgálat sablonok
Ez a nézet is meglehetősen hasonlít a másik két sablon nézetre, némi
különbséggel.
A felső táblázatban a laborsablonok nevei
olvashatók, az alsó dobozban viszont a
hozzájuk tartozó laborvizsgálatok
táblázata. Az átemelés is hasonlóan
történik. A felső táblázatban egy sablonon
duplán klikkelve vagy entert ütve az
összes hozzá tartozó vizsgálat átemelődik
a beutalóra, mégpedig a vizsgálatok
mezőbe. Az alsó táblázatból egyenként
hozhatunk át néhányat a kijelölt sablon
vizsgálatai közül enterrel, dupla klikk-kel
vagy az Átemelés gombbal.
Új laborsablon létrehozása a MedMaxban
kétféle célból és módon történhet:
 A hagyományos sablonok
létrehozása a beutalókéhoz
hasonló módon történik. A kívánt
vizsgálatokat a Laborvizsgálatok
Segítő Jobbról emeljük át a
beutalóra, majd váltsunk át a
Laborvizsgálat sablonok nézetre,
és a Beutaló kezelőpultján kattintsunk a Sablonba gombra. Ezután a Segítő
Jobbon nevezzük el és mentsük az új sablont.
 A laborsablonok másik típusánál egy vizsgálathoz rendelünk több
alvizsgálatot, ezáltal csoportvizsgálatot hozva létre. Ilyenkor a sablon
62
MedMax Akadémia
nevét nem magunk találjuk ki, hanem a név mező melletti zöld + gombra
kattintva a vizsgálatok listájából választjuk ki. A csoportvizsgálatoknak a
leletek rögzítésekor van jelentősége.

Profi változat esetén:


Szakrendelés vizsgálatok
Ez a nézet a szakrendeléseken kérhető és elvégezhető vizsgálatokat tartalmazza.
Az egységes kódolás és későbbi gyors visszakeresés, összehasonlíthatóság céljából
a MedMax egy fix, csak központilag
bővíthető vizsgálatlistát tartalmaz. A
vizsgálatok az őket végző
szakrendelésekhez vannak rendelve,
minden szakrendeléshez egy vagy több
vizsgálat tartozhat, de egy vizsgálat is
tartozhat több szakrendeléshez. Például a
röntgen szakrendelésen kérhetünk mellkas
rtg-t, gerinc rtg-t, gyomor rtg-t, stb., a
colonoscopiát pedig kérhetjük a
gastroenterológián és a sebészeten is.
A Segítő Jobb itt is két részre van osztva.
A felső táblázatban a szakrendeléseket
láthatjuk, az alsóban pedig – a
választógombok állása szerint – vagy
csak a kijelölt szakrendeléshez tartozó
vizsgálatokat, vagy az összeset. A felső
táblázatban a szakrendelések sorára
duplán kattintva a hozzá tartozó összes
vizsgálat átemelődik a beutalóra. Az alsó táblázatból egyenként emelhetjük át a
szakrendeléseket dupla kattintással, vagy kijelölésük után az Átemelés gombra
kattintva.
A vizsgálatok között a nézet tetején található keresőmező segítségével, illetve a
táblázatoknál megszokott módokon kereshetünk, szűrhetünk.

Az Intézmény mező Segítő Jobbjának nézetei:

Intézménylista
A teljes hivatalos intézménylistát (GYOGYINFOK) tartalmazza ez a nézet.
A gyors keresés elősegítésére számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre. A felső
lenyíló listában kijelölhetünk egy vagy több megyét, amelyeknek az intézményeit
látni szeretnénk. A Felhasználói beállításokban megadhatjuk, hogy
alapértelmezetten mely megyékre szűrve jelenjen meg az intézménylista. A
második lenyíló listában a szakma szerinti szűrést állíthatjuk be. Ha a beutalón
már kiválasztottuk a szakmát, ez a szűrés itt már automatikusan érvényesül.
A táblázat külön oszlopban tartalmazza az intézmények (pl. Bp. XXIII.ker. Eü.
Szolgálat) és azon belül az ellátók (pl. Szemészet) nevét, lehetővé téve a külön
keresésüket. Ezen kívül tartalmazza a kódjukat, a típusukat (hogy járó- vagy
fekvőbeteg ellátó), egy Saját és egy Top oszlopot. A Saját oszlop ugyanúgy
működik, mint a BNO listánál, és ugyanazt a célt szolgálja: hogy
összeállíthassunk magunknak egy listát a leggyakrabban használt intézményekből.
A Top oszlopban minden intézménynél egy számot látunk, ami azt mutatja, hogy
az adott intézményt eddig hány alkalommal választottuk ki beutalóra. Ha az
oszlopfejlécre kattintva erre az oszlopra rendezzük a táblázatot, a lista elején

63
MedMax Akadémia
gyakorisági sorrendben fogjuk látni azokat az intézményeket, ahova
leggyakrabban utalunk.
A táblázat alatti betekintő részben a
kiválasztott intézményről adhatunk meg
kiegészítő adatokat. Megváltoztathatjuk
például a szakmát, amihez hozzá van
rendelve, vagy újabb szakmát
rendelhetünk hozzá. Ekkor az intézmény
mindkét szakma szerinti keresésben meg
fog jelenni. (pl. egy kardiológiai
rehabilitációs osztály a kardiológiánál és
a rehabilitációnál is.)
Megjelölhetjük itt az intézményt, mint
„TEK”-est, ha praxisunk a területi ellátási
körébe tartozik. Ezután, ha ebbe az
intézménybe utalunk, a beutaló kartonon
is bekerül a pipa a TEK négyzetbe, és a
kinyomtatott beutalóra is rákerül a területi
ellátási kötelezettség ténye. Azt is
megadhatjuk itt, hogy egy intézményt
kiválasztva milyen továbbküldési ok és
milyen megszólítás kerüljön a beutalóra,
valamint egyéb fontos adatokat az intézményről. (címe, telefonszáma, stb.)
A jobb áttekinthetőség és könnyebb keresés céljából a Segítő Jobbot a bal felső
sarkában található kettős nyíllal jelölt gombra kattintva kiszélesíthetjük. Ilyenkor
a Segítő Jobb balra kinyílik, eltakarva a középső munkaterületet. Amikor már
nincs szükségünk a széles nézetre, ugyanerre a gombra kattintva visszaállíthatjuk
eredeti méretére.

39. ábra Segítő Jobb széles nézete

64
MedMax Akadémia
Előző intézmények
Ebben a nézetben azokat az intézményeket látjuk, ahova az aktuális pacienst
legalább egyszer már utaltuk. A szakrendelés oszlop fejlécének jobb szélén a kis
nyílra kattintva egy vagy több szakmára szűrhetjük a listát.

Az Orvos mező Segítő Jobbja:

Amikor az Orvos mező keresőgombjára kattintunk, a Segítő Jobbra betöltődik


azoknak az orvosoknak a listája, akiket valahol már rögzítettünk a programban.
Ha olyan nevet írunk a Beutaló kartonra, ami még nem szerepel a listánkban, a
MedMax rákérdez, hogy akarjuk-e újként rögzíteni. Ha igennel válaszolunk, a
Segítő Jobbon az orvoslista alatt megjelenik egy űrlap, ahol beírhatjuk az új orvos
nevét és pecsétszámát, majd a zöld pipára kattintva elmenthetjük. Ha az
orvoslistán állva jobb gombbal kattintunk, megjelenik egy repülőmenü. Innen is
kezdeményezhetjük új orvos felvételét, vagy módosíthatjuk, esetleg törölhetjük a
meglévőket.
A listában ugyanúgy kereshetünk, mint a többi táblázatban, és a kiválasztott
elemet enterrel vagy dupla klikk-kel emelhetjük át a munkaterületre.

A beutaló készítésének legegyszerűbb módja (összefoglalás):

Összefoglalásul nézzük át, hogyan érdemes a Beutalás kartont kitölteni, hogy a


legtöbb segítséget kapjuk a MedMaxtól.
Elsőként célszerű a beutaló írását a szakrendelés kiválasztásával kezdeni, mert
ekkor vele együtt beemelődik az ehhez a szakrendeléshez tartozó intézetek közül
az, amelyikbe eddig legtöbbször utaltuk ezt a beteget. Vagy ha ilyen nincs, (mert
őt még soha nem utaltuk ilyen szakrendelésre), akkor a szakrendeléshez tartozó
intézmények közül az, ahova betegeinket általában legtöbbször utaljuk. Szintén
ezzel egy időben kitöltődik a továbbküldés oka is, az intézményhez rendelt
értékkel. Természetesen, ha nem jól „tippelt” a MedMax, akkor ezeken utólag
változtathatunk. Azonban az a tapasztalat, hogy az esetek 90%-ában a megfelelő
intézmény és továbbküldési ok kerül automatikusan beemelésre. Ha mégis
intézmény keresésére kényszerülünk, a szakrendelés előzetes kiválasztása esetén
az intézménylista már szakmára szűrve jelenik meg, ezzel könnyítve a keresést.
Szintén a szakrendelés kiválasztásakor a Segítő Jobb átáll a beutaló típusának
(ambuláns, osztályos vagy labor) megfelelő nézetre. Azok közül is arra, amit a
Felhasználói beállításokban alapértelmezettnek megadtunk. Aki sablonszövegeket
használ a beutalók írásához, annak célszerű az ambuláns, osztályos, illetve labor
sablonok nézetet megadni alapértelmezettként. Ebben az esetben a szakrendelés
kiválasztásakor a Segítő Jobbon azonnal rendelkezésre áll a megfelelő
szakrendelésre szűrt sablonkészletünk, nem kell keresgélni.
Ezután ellenőrizzük le a beutaló diagnózist. Ha úgy állítottuk be a Felhasználói
beállításoknál, akkor a program a beutalóra beemeli az ellátás fődiagnózisát, csak
ellenőriznünk kell, hogy helyes-e vagy módosítani. Ha az átemelést nem állítottuk
be, akkor minden esetben be kell írnunk vagy ki kell választanunk egy diagnózist.
Lássuk még egyszer, röviden az egyszerű beutalóírás lépéseit (útiköltség utalvány
nélkül):
1. szakrendelés kiválasztása
2. intézmény ellenőrzése – esetleg módosítása
3. sablon beemelése
4. diagnózis ellenőrzése – esetleg módosítása
5. beutaló nyomtatása

65
MedMax Akadémia
3.5.10 Gyógyszerek
A gyógyszerírás fontosságának és összetettségének megfelelően különleges helyet
foglal el az Ellátás kartonjai között. Míg a többi kartont a középső munkaterületen
szerkeszthetjük, addig a Gyógyszerek kartont meghívva a szalagmenüről, a középső
munkaterület átvált a Gyógyszerfelírás ablakra, miközben a bal oldali Irányítópult és a
szalagmenü keskeny ikonállapotúra zsugorodik, az Infopanel viszont továbbra is látható
marad.
A Segítő Jobb szintén keskeny csíkká csukható össze, ha a gyógyszer-táblázatokból
több oszlopot szeretnénk látni. Ehhez a Segítő Jobb felső sávján a kettős nyílra kell
kattintanunk. (>>)

Profi változat esetén:


Beállíthatjuk úgy is a programot, hogy az Irányítópult és a szalagmenü ne csukódjon
össze. Nagy, széles monitorok esetén ez kényelmesebb megoldás.

A Gyógyszerfelírás karton kezelőpultján - a Beutaláshoz hasonlóan - találunk egy piros


paragrafus ikont, amire kattintva a gyógyszerrendeléssel kapcsolatos jogszabályokat
érhetjük el a böngészőnkön keresztül.
A Gyógyszerfelírás ablakban egy alsó és egy felső táblázatot látunk, mozgatható
csúszkával (splitter) elválasztva. Felhasználói beállítás szerint a csúszka rögzíthető.
Mindkét táblázatban többféle gyógyszerlista jeleníthető meg, amelyeket a megfelelő
táblázat fölötti lenyíló listából választhatunk ki.
A felső táblázat csak keresésre, kiválasztásra szolgál, ott nem szerkeszthetünk. Az alsó
táblázat szolgál arra, hogy az oda betöltött gyógyszereket, listákat szerkesszük,
módosítsuk, töröljük, illetve nyomtassuk. Mindig a felső táblázatból emelünk át
gyógyszert az alsó táblázatba, enter vagy dupla klikk segítségével. Az átemelt
gyógyszerek a felső táblázatokban dőlt betűssé válnak, jelezve ezzel, hogy már egyszer
átemeltük őket. A táblázatok ugyanúgy rendezhetők, szűrhetők, testre szabhatók, mint a
többi táblázat a MedMaxban, és keresni is ugyanúgy lehet bennük, többféle szempont és
módszer szerint.
Mindegyik táblázat első oszlopa az Allergia oszlop. Ha páciensünk allergiás egy
gyógyszerre, akkor a gyógyszer neve mellett ebben az oszlopban egy piros háromszöget
látunk, felkiáltójellel. Ha nem allergiát, hanem valami egyéb mellékhatást okozott a
gyógyszer, akkor ezt egy sárga háromszög jelzi, belsejében szintén felkiáltójellel.

66
MedMax Akadémia

40. ábra Gyógyszerek

A felső táblázat nézetei:

Teljes törzs
A MedMaxban a teljes hivatalos gyógyszertörzs, a segédeszköztörzs, a FoNo
készítmények, a magisztrális alapanyagok, és saját magisztrális készítményeink is
egy táblázatban vannak, ez a felső táblázat Teljes törzs nézete.
A táblázat oszlopaiban gyors áttekintést kaphatunk a készítmények kiszereléséről,
áráról, támogatásáról, felírási jogcímeiről (pipa látható annak a jogcímnek az
oszlopában, amelyikre az adott készítmény rendelhető), hatóanyagáról, ATC vagy
ISO kódjáról, stb. A háziorvosi indikátorrendszer keretében az OEP által figyelt
gyógyszerek sorában egy piros felkiáltójelet látunk, a gyógyszer árának változását
az előző hónapokhoz képest pedig egy fel- vagy lefelé mutató nyilacska jelzi. Az
egérmutatót fölé mozgatva buborékban megjelenik az árváltozás összege is. A
számunkra kevésbé érdekes oszlopokat a pacienslistánál ismertetett módon
eltüntethetjük, illetve a jobb áttekinthetőség kedvéért sorrendjüket átrendezhetjük.
Ezt a táblázatot többféleképpen szűrhetjük is annak érdekében, hogy csak az
általunk kívánt csoportokat mutassa. Bármely oszlopfejléc szerint rendezhetjük, és
szótöredékre is kereshetünk benne.
A legegyszerűbben úgy kereshetünk, ha tudjuk a gyógyszer vagy segédeszköz
nevét vagy legalább annak elejét. Ekkor elkezdve gépelni, a táblázat az első olyan
gyógyszerre áll rá, aminek a neve a begépelt karakterekkel kezdődik.
A teljes törzset többféleképpen szűrhetjük:
 lenyíló listák - A nézetváltó lenyíló lista mellett két másikat találunk,
amelyek segítségével többszörös, összetett szűréseket valósíthatunk
meg. Pl. megadhatjuk, hogy csak az emelt támogatással írható
segédeszközök, vagy a háziorvos által is írható gyári gyógyszerek
jelenjenek meg a táblázatban, stb.
 Összes gyógyszer – Ha a jelölőnégyzet be van jelölve, akkor minden
készítményt látunk a listában, ha nincs, akkor viszont csak azokat,
amelyeket legalább egyszer felírtunk már a praxisban.
67
MedMax Akadémia
 ATC/ISO szűrőpanel - A Felhasználói beállításokban dönthetjük el,
hogy szeretnénk-e használni ezt a panelt. Ha igen, akkor a felső
táblázat bal oldalán jelenik meg, és két fülén a gyógyszerek ATC és a
segédeszközök ISO kódjainak fastruktúrája helyezkedik el. Innen
kiválasztva egy ATC vagy ISO csoportot, a táblázatban csak annak
tagjai jelennek meg.

Állandó gyógyszerek
Ebben a táblázatban a beteg állandó gyógyszerei közül választhatunk. A
táblázatban látható a gyógyszer nevén kívül többek közt a kiszerelése, a hozzá
eltárolt BNO, adagolás, jogcím, az utolsó felírás és az esetleges szakorvosi
javaslat adatai. Ebben a táblázatban csak törölhetünk az állandó gyógyszerek
közül, de nem módosíthatjuk őket. Törléshez kattintsunk jobb gombbal a
kiválasztott gyógyszer sorára, majd a felbukkanó Törlés menüpontra.
Módosításhoz az alsó táblázatba kell behívnunk az Állandó listát.
A táblázat fölött látható az Összes átemelése gomb, ami a nevének megfelelően az
összes állandó gyógyszert egy gombnyomással átemeli az alsó táblázatba,
mégpedig annyi példányban, amilyen számot az illető gyógyszerhez a Recept
darabszám oszlopban beállítottunk.

Előző gyógyszerek
A betegnek korábban felírt gyógyszereket és felírásuk adatait tekinthetjük meg
ebben a táblázatban. A táblázat fölött két dátummező segítségével adhatjuk meg
azt az időszakot, aminek a felírásait látni akarjuk. A Felhasználói beállításoknál
megadhatjuk, hogy alapértelmezés szerint az aktuális dátumtól hány évre
visszamenőleg felírt gyógyszereket mutassa. A dátumszűrő mellett találunk egy
kis jelölőkockát, amit ha bepipálunk, akkor minden gyógyszerből csak az utolsó
felírásokat látjuk. Természetesen a beteg előző gyógyszerei közül is átemelhetünk
az alsó táblázatok bármelyikébe.

Javasolt gyógyszerek
Ebben a táblázatban a betegnek szakorvosi javaslatra emelt vagy kiemelt
jogcímen rendelhető gyógyszereit látjuk, a javaslat adataival. A táblázat fölötti
jelölőkockával dönthetjük el, hogy csak az érvényes javaslatokat akarjuk látni,
vagy mindet. A javasolt gyógyszereket itt nem tudjuk törölni vagy módosítani,
csak az alsó táblázatban.

Az alsó táblázat nézetei:

Napi lista
A felső táblázatok valamelyikéből ide emeljük át a felírásra szánt gyógyszereket.
Itt állíthatjuk be a felírás egyes paramétereit (mennyiség, forma, adagolás, jogcím,
BNO), a táblázat oszlopainak szerkesztésével. A legtöbb paramétert lenyíló listák
segítségével tölthetünk ki, amiket az egyes táblázatcellák jobb szélén lévő nyílra
kattintva érhetünk el. De ha egyszerűen elkezdjük gépelni a kívánt elemet, a lista
akkor is lenyílik, és a program a beírt karakterekkel kezdődő első elemre fókuszál.
Kivételt képez ez alól az Adagolás oszlop, amiből a napi lista táblázatban kettő is
van. Az egyiket a többi mezőhöz hasonlóan listából tölthetjük ki, a kiválasztott
gyógyszerre jellemző elemek közül választva. (Pl. tablettáknál 1x1 tabl., 2x1 tabl.,
stb, míg cseppeknél 3x1 csepp, 5x1 csepp, stb. szerepelnek a listában.) A másik
Adagolás oszlop mezői szabad szövegmezők, ezeket akkor érdemes csak
használni, ha olyan egyedi adagolási utasítást kell megadnunk, ami nem szerepel a
listában.
68
MedMax Akadémia

Gyógyszerrel való ellátottság számolása:


Ha az adagolást a listából választjuk ki, akkor a program számolni tudja, hogy az
adott gyógyszerrel a beteg meddig van ellátva. A Napi lista Ellátva és Hány napra
oszlopaiban megjelenő számok mutatják, hogy a betegnek mely dátumig, illetve a
felírástól kezdve hány napig lesz elég a felírandó gyógyszer. Ez utóbbi számot 30
napon túli ellátottság esetén a receptre is rányomtatja.
Figyelem! A számolás csak akkor működik, ha az adagolást a lenyíló listából
választjuk!
Ha valamilyen okból a számolás mégsem működne, vagy látszólag helytelenül
számol a program, annak az az oka, hogy a gyógyszertörzsben az adott
gyógyszerhez nem tartozik kiszerelési adat, vagy nem állapítható meg
egyértelműen az adagolás és a kiszerelés aránya. (Pl. FoNo készítmények,
magisztrálisok, kábítószerek.) Ilyenkor az Ellátva és Hány napra mezők tartalmát
átjavíthatjuk a helyes értékre.

3 havi gyógyszer felírása:


Ha egyszerre három havi receptet szeretnénk nyomtatni betegünknek, minden
gyógyszert háromszor kell átemelnünk a Napi listába. (Három Enter a gyógyszer
során állva valamelyik fölső táblázatban.) A beteg összes gyógyszerét az Állandó
gyógyszerek fölötti Összes átemelése gomb megnyomásával egyszerre is át tudjuk
átemelni, háromszori gombnyomással három hónapra.
De arra is van mód, hogy egy gombnyomással két vagy három havi receptet
emeljünk át a beteg állandó gyógyszerei közül. Ehhez először az Állandó
gyógyszerek listáját az alsó táblázatba behozva módosítsuk a Recept darabszám
oszlopban lévő számot, s ezt a program elmenti. Ezután, ha több hónapra akarjuk
az állandó gyógyszereit felírni a betegnek, az Összes átemelése gomb
megnyomásával minden gyógyszer annyiszor fog átemelődni a napi listába, amit a
Recept darabszám oszlopban beállítottunk.

Állandó lista karbantartása gyógyszerfelírás közben:


A Napi listából egyszerűen átemelhetünk gyógyszereket a beteg állandó
gyógyszerei közé, csak kattintsunk a gyógyszer sorában az Állandó lista oszlopba.
Ekkor bekerül ide egy zöld pipa, és mentéskor az így megjelölt gyógyszer a
jelenlegi felírási paraméterekkel eltárolódik a beteg állandó gyógyszereihez. Ha
egy gyógyszer már tagja az állandó gyógyszereknek, akkor áthozva a Napi listába,
zöld pipa jelenik meg a sorában. Ha változtatunk valamin, pl. az adagoláson,
mentéskor a módosítás megtörténik az állandó listában is. Ha nem akarjuk, hogy a
jelenlegi felírási paraméterek kerüljenek mentésre az állandó listában, akkor
kattintsunk a zöld pipára, aminek a színe ekkor szürkére vált, és az állandó
listában a gyógyszer felírási paraméterei változatlanul maradnak.

Felajánlások, figyelések gyógyszerfelírás közben:


A gyógyszerfelírás könnyítése érdekében a MedMax figyeli a felírási szokásainkat
is, és ennek, valamint a beteg előző és állandó gyógyszereinek
figyelembevételével felajánlja a legvalószínűbb értékeket a különböző
paraméterekhez, amit aztán szükség esetén módosíthatunk. A felírást indokoló
diagnózisra szintén tesz javaslatot a program, egy beépített adatbázis alapján. A
Figyelmeztetés oszlopba ilyenkor egy piros felkiáltójel kerül, ami felhívja a
felhasználó figyelmét arra, hogy ellenőrizze a BNO helyességét.
Amennyiben olyan jogcímet akarunk beállítani egy gyógyszernél, amire az nem
írható, vagy aminek javaslata már lejárt, a program figyelmeztetést küld, és nem
engedi felírni a helytelen jogcímmel. Ha a betegnek érvényes
69
MedMax Akadémia
közgyógyigazolványa van, akkor minden ilyen jogcímre rendelhető készítménynél
KGY jogcímet ajánl fel.

Profi változat esetén:


Gyógyszer-interakció és hatóanyag-azonosság figyelése:
A MedMax profi változata azt is figyeli, hogy a felírni kívánt gyógyszer nem lép-e
interakcióba a beteg által szedett többi gyógyszerrel. Amikor kiválasztunk
felírásra egy készítményt, a program összeveti a beteg állandó gyógyszereivel,
valamint a jelenleg vele együtt, vagy előzőleg felírt gyógyszerekkel. Amennyiben
bármelyikkel felmerülhet a kölcsönhatás lehetősége, a program figyelmeztetést
küld. Beállíthatjuk, hogy milyen súlyossági fokú interakció esetén szeretnénk
figyelmeztetést kapni, illetve, hogy hány napra visszamenőleg figyelje a program
az előző gyógyszerfelírásokat.
Ugyancsak kérhetünk értesítést a hatóanyag-azonosságra, vagyis hogy az éppen
felírni szándékozott gyógyszerrel megegyező hatóanyagú készítmény nem szerepel-
e a beteg állandó vagy nemrég felírt gyógyszerei között, illetve az éppen felírandó
listában. Amennyiben a figyelmeztetés hatására változtatni kívánunk a felíráson,
mentés nélkül visszatérhetünk a Napi listához.

Receptek nyomtatása:
Mielőtt kinyomtatnánk a recepteket, a beteg számára napi terápiás lapot is
nyomtathatunk, az alsó táblázat kezelőpultjáról. A jobb oldali lenyíló listából
rögtön választhatjuk a terápiás lap nyomtatását, ekkor a Napi listába eddig
összeválogatott gyógyszerek fognak nyomtatásra kerülni, a beállított adagolással.
De választhatjuk először az űrlap kitöltését is, ekkor átkerülünk a Nyomtatványok
fül Terápiás lap nézetére, ahol módosíthatjuk a kinyomtatandó utasítást.
Ha kész vagyunk a felírandó lista összeállításával, a táblázat alatt található
gombokkal menthetjük, nyomtathatjuk a recepteket. A zöld pipa gombbal
nyomtatás nélkül mentjük a felírást, a nyomtatót ábrázoló gombbal mentjük és ki
is nyomtatjuk a recepteket, a harmadik gombbal pedig mentés és nyomtatás után
rögtön le is zárjuk az ellátást. A gombok melletti lenyíló listából kiválaszthatjuk,
hogy felírás után a program visszalépjen-e az ellátási lapra, vagy maradjon a
gyógyszerfelírás ablakban. Az alapértelmezés a felhasználói beállításokban adható
meg.

Miután mentettük vagy ki is nyomtattuk receptjeinket, a Napi listában szürke


színnel láthatjuk őket. Valamelyik soron állva jobb kattintásra felbukkanó menü
segítségével törölhetünk a már felírt gyógyszerek közül, illetve újranyomtathatjuk
őket anélkül, hogy a jelentésbe duplán kerülne be. (Erre akkor lehet szükség, ha
pl. a nyomtató begyűrte a receptet.) Akár az összeset törölhetjük, vagy az összeset
újranyomtathatjuk, egyetlen gombnyomással. Ha újabb gyógyszereket emelünk át
a Napi listába, azok ismét fekete betűvel jelennek meg, jelezve, hogy még
nincsenek mentve, szerkeszthetőek. Ilyenkor a zöld pipa vagy a nyomtató gombra
kattintva csak ezek, a még nem mentett gyógyszerek kerülnek mentésre vagy
nyomtatásra.
Amikor visszalépünk az ellátási lapra láthatjuk, hogy ott megjelent a Felírt
gyógyszerek karton is. A Felírt gyógyszerek karton tulajdonképpen csak
áttekintésre szolgál, itt nem szerkeszthetjük a felírás paramétereit, csupán
törölhetünk közülük, vagy újranyomtathatjuk őket, a Napi listához hasonló
módon. A táblázat melletti Új ikonra kattintva ismét visszalépünk a
Gyógyszerfelírás ablakba, és folytathatjuk a munkát a gyógyszerekkel.
70
MedMax Akadémia

41. ábra Felírt gyógyszerek

Állandó gyógyszerek
Ebben a táblázatban végezhetjük el a beteg állandó gyógyszereinek karbantartását.
A napi listához hasonló módon végezhetjük el a szükséges módosításokat,
törölhetünk az állandó gyógyszerek közül, és újakat vehetünk fel a felső
táblázatból történő átemeléssel. A Recept darabszám oszlopban megadhatjuk,
hogy egyszerre (egy Enterrel, egy dupla-klikkel vagy az Összes átemelése gomb
egyszeri megnyomásával) hány példányban emelődjön majd át a napi listába az
adott gyógyszer.

Javasolt gyógyszerek
A szakorvosi javaslatra a beteg számára emelt vagy kiemelt támogatással
rendelhető gyógyszerek listáját tarthatjuk karban ebben a táblázatban. Miután
átemeltük ide a javasolt gyógyszert valamelyik fenti táblázatból, beállíthatjuk
hozzá az adagoláson, BNO-n kívül a jogcímet, a javaslat kezdetét és végét, a
javasló szakorvos pecsétszámát és az Eü. pontot, ami alapján a beteg jogosult az
emelt vagy kiemelt támogatásra. A javaslat lejárati dátumát a többi adat
ismeretében a program kitölti, mégpedig a rendeletben meghatározott maximális
érvényességi idő szerint. Ha a szakorvos ennél rövidebb időt határozott meg, a
lejárati dátumot módosíthatjuk. Amikor a Jav.vége mezőbe kattintunk, megjelenik
ott egy +6 feliratú kis gomb, amire kattintva a javaslat keltétől számított 6
hónapos lejárati dátum íródik be a mezőbe, ezzel könnyítve dolgunkat abban a
gyakori esetben, amikor a szakorvos egy év helyett csak 6 hónapos intervallumot
engedélyezett.
A szakorvos és pecsétszámának kitöltéséhez segítségül hívhatjuk az orvoslistát,
ami a pecsétszám mező szélén lévő kereső gombra kattintva töltődik be a Segítő
Jobbra. Az Állandó lista oszlopba itt is behelyezhetjük a zöld pipát, aminek
hatására a javasolt gyógyszer elmentődik a beteg állandó gyógyszerei közé is.
A javasolt gyógyszerek rögzítésének van egy egyszerűbb módja is, ha összekötjük
azt a lelet rögzítésével. A Leletek kartonról (lásd később) meg lehet hívni a
Gyógyszerfelírás ablakot. Ha így teszünk, az alsó táblázat rögtön a Javasolt
gyógyszerek nézetben jelenik meg, a felső táblázatból átemelt gyógyszerhez pedig
automatikusan beemelődnek a leleten rögzített adatok: a szakorvos neve,
pecsétszáma és a szakrendelés, ahonnan a javaslat származik. Ha a leleten
diagnózisokat is rögzítettünk, akkor közülük az emelődik át a gyógyszerhez,
amire az a készítmény emelt vagy kiemelt jogcímmel adható. A lelet dátuma lesz a
javaslat kelte, az Eü. pont kitöltése után pedig a program kiszámolja és beírja a
javaslat lejáratának dátumát is. Ha csak egyféle Eü. pontra adható a gyógyszer,
akkor ennek kitöltését is elvégzi helyettünk a program.
A fentiekből látszik, hogy a szakorvosi javaslatok rögzítését érdemes a lelet
beírásával kezdeni.

71
MedMax Akadémia
A Gyógyszerfelírás ablak Segítő Jobbjának nézetei:

Felírások
Ebben a nézetben a kiválasztott gyógyszer aktuális betegnek történt előző
felírásait láthatjuk, a felírás dátumával, jogcímével, mennyiséggel, adagolással.

Allergia, mellékhatás
A betegnek az Allergia kartonra felvitt összes gyógyszerérzékenységét látjuk itt.
Ha a gyógyszer neve előtt piros háromszög áll, az valódi allergiát jelez, ha sárga
háromszög, akkor csak gyógyszer-intoleranciáról, mellékhatásról van szó.

Eü. rendeletek
Ebben a nézetben az emelt és kiemelt
jogcímre történő felírás alapját képező Eü.
rendeletek érvényben lévő pontjait
olvashatjuk.
A felső választógombokkal állíthatjuk be,
hogy csak a kijelölt készítményre
vonatkozó, vagy az összes Eü. pontot
akarjuk-e látni.
A Segítő Jobb felső részében táblázatos
formában láthatjuk az egyes Eü. pontokat, a
támogatás %-os mértékével és a javaslat
érvényességével. Az Eü.% melletti kis +
jelre kattintva kinyílik a táblázat hozzá
tartozó része, amelyben azokat a
készítményeket látjuk, amelyekre az az Eü.
pont vonatkozik.
A Segítő Jobb alsó dobozában a kijelölt Eü.
pont szövegét olvashatjuk, köztük a felírási
és javaslattételi jogosultságokat, az
alkalmazható BNO-kat és egyéb
megkötéseket.
Segédeszközök esetén a termék leírását, a
felírási jogosultságot, a kihordási időt, és az
azon belül rendelhető mennyiséget találjuk
itt.

Helyettesítő gyógyszerek
Ebben a nézetben tudjuk áttekinteni, hogy a kiválasztott gyógyszert milyen más
készítménnyel tudnánk helyettesíteni. A lista tetején lévő gombok segítségével
választhatjuk ki, hogy milyen körből akarjuk kiválasztani a helyettesítő
készítményt: fix terápiás csoport, OGYI helyettesíthetőségi lista, háziorvosi
indikátor-lista vagy ATC csoport alapján. A táblázatok rendezhetők térítési díjra és
támogatásra is, így könnyen áttekinthetjük, hogy melyik gyógyszer lesz a
legkedvezőbb a betegnek illetve az OEP-nek.
Ebből a listából át is emelhetünk készítményt a Gyógyszerfelírás ablak alsó
táblázatába, és ha ott már szerepelt egy az átemelendővel helyettesíthető
készítmény, a program felajánlja a cserét.

72
MedMax Akadémia
Magisztrálisok
Ezt a Segítő Jobb nézetet használhatjuk a meglévő magisztrális készítményeink
összetevőinek megtekintésére, módosítására, és új magisztrális készítmény
összeállítására.
Ha a gyógyszerírás ablak valamelyik táblázatában ráállunk egy magisztrális
sorára, a Magisztrálisok Segítő Jobbon megjelenik az összetétele. Ez a nézet
három részből áll. A felső részben egy táblázat van, ami két listát tud mutatni: a
magisztrális alapanyagok listáját és a gyógyszertörzset. A kettő között a fölötte
lévő gombok segítségével választhatunk. Innen emelhetünk át összetevőket a
középső táblázatba.
A középső területen lévő táblázat a kiválasztott magisztrálisunk összetevőit és
azok mennyiségét tartalmazza. A legalsó terület pedig egy mini szövegszerkesztő,
ahol a magisztrális recept megjelenését alakíthatjuk tetszésünk szerint. Ha akár az
összetevőin, akár a megjelenésén változtatunk, a Segítő Jobb alján megjelennek a
mentés és visszavonás ikonjai.

42. ábra Magisztrálisok

Új magisztrális készítése a következőképpen történik:


A Gyógyszerfelírás ablak kezelőpultján található egy „Új magisztrális” gomb,
kattintsunk erre. Ennek hatására a Segítő Jobb automatikusan Magisztrálisok
nézetbe vált. A legfelső sorban adjunk nevet az új magisztrálisnak. A felső
táblázatból keressük ki a szükséges alapanyagokat, és enterrel vagy dupla klikk-
kel emeljük át őket a középső táblázatba. Ha gyári készítményt is szeretnénk
magisztrálisunkhoz keverni, akkor a felső táblázatot kapcsoljuk át a
gyógyszertörzsre és onnan is emeljük át, amit szeretnénk. Ezután adjuk meg a
középső táblázat mennyiség oszlopában az összetevők mennyiségét, úgy, ahogyan
azt a recepten is látni szeretnénk. Ezután kattintsunk a középső és alsó doboz közti
kék nyílra, ezzel egyszerre az összes összetevőt a mennyiségeikkel együtt
átemeljük az alsó szövegszerkesztő területre. Itt tetszés szerint szerkeszthetjük,
formázhatjuk a magisztrális receptet, majd ha végeztünk, a zöld pipára kattintva
elmenthetjük. Ezt követően új magisztrálisunk már szerepelni fog a teljes
gyógyszerlistában.

73
MedMax Akadémia
Magisztrális receptek napi listába történő átemelésekor a Forma mezőbe mindig a
„Dentur tales doses” megjelölés, a Mennyiség mezőbe pedig „1” kerül. Ilyenkor
ezt nem nyomtatja rá a vényre a program, csak a magisztrális recept szövegét.
Amennyiben kétszeres, háromszoros, stb. mennyiségeket szeretnénk rendelni az
adott összetételű magisztrálisból, a napi listán a Mennyiség mezőbe írjuk be a
megfelelő számot.
Az Adagolás mezőt csak akkor töltsük ki, ha a recept szövegében azt nem adtuk
meg, ellenkező esetben a receptre duplán kerül rá az adagolás.

Ellenőrzött szerek felírása, értesítő a gyógyszertár részére


Válasszuk ki a felírni kívánt kábítószert a Teljes törzsből vagy az Állandó
gyógyszerek listájából, és emeljük át a Napi listába. Ekkor - ha a szerhez nem
tartozik érvényes értesítő - a program automatikusan felkínálja az értesítő ablakot.
Manuálisan is elővehetjük az értesítő ablakot, ha a Napi listában a kábítószer
során állva jobb egérgombot nyomunk, és kiválasztjuk az Értesítő ellenőrzött szer
rendeléséről menüpontot.
Az Értesítő ablakban a betegnek kiadott értesítőket láthatjuk táblázat-űrlap
formában. Amennyiben a felírni kívánt szerhez tartozik érvényes értesítő, az ablak
a táblázat nézettel nyílik meg, ahol az értesítők legfontosabb adatait tekinthetjük
át: a kódjukat, érvényességüket, az ellenőrzött szer nevét, mennyiségét,
adagolását. Ha az aktuális készítményhez még nem adtunk ki értesítőt, vagy a
kiadott értesítő lejárt, az ablak az űrlap nézettel nyílik meg, ahova a program
beemel minden lehetséges adatot. Az értesítő kódját a program képezi, ez nem
módosítható, a többi felajánlott adatot azonban módosíthatjuk. Az űrlap mezői
alatt egy táblázatban rendelkezhetünk arról, hogy az előzőleg kiadott értesítők
közül melyik marad érvényben és melyik válik érvénytelenné. Végül az értesítőt
az ablak tetején található ikon segítségével nyomtathatjuk ki.

43. ábra Értesítő a gyógyszertár részére

A Napi listában az ellenőrzött szer esetén a Forma oszlopot hagyjuk üresen, így a
receptre csak a No.(darab) megjelölés kerül, a Mennyiség oszlopba pedig a rendelt
tabletták, tapaszok, ampullák darabszámát írjuk.

Amikor a gyógyszerekkel való munkát befejeztük, az Ellátás(nyitott) fülre, vagy a


szalagmenü valamelyik ikonjára kattintva térhetünk vissza az ellátási lapra.

74
MedMax Akadémia
3.5.11 Beavatkozás
A Beavatkozás karton az ellátás során a betegen végzett beavatkozások WHO kódjának
rögzítésére szolgál, táblázatos formában.

44. ábra Beavatkozás

A Segítő Jobb nézetei a Beavatkozás kartonon


WHO lista
Ez a nézet a teljes WHO kódlistát tartalmazza, amit a fölötte lévő
választógombokkal szűkíthetünk a saját listánkra, illetve azokra a
beavatkozásokra, amik a háziorvosi kompetencia körébe tartoznak. A táblázat
Saját oszlopába kattintással jelölhetünk ki egy beavatkozást sajátnak, amit ezután
egy csillag fog jelezni a sorában. A Top oszlop alapján a praxisunkban
leggyakrabban használt kódok szerint rendezhetjük a listát.
A kiválasztott beavatkozást enterrel vagy dupla klikk-kel emelhetjük át a
munkaterületre, ahol a beavatkozás pontos idejét még módosíthatjuk.
Profi változat esetén:
A MedMax Profi változatában a táblázat alatt egy betekintő ablak van, ahol a fönt
kijelölt beavatkozás WHO szerinti leírását olvashatjuk el.

Előző beavatkozások
Nevének megfelelően ebben a nézetben a beteg előző beavatkozásait tekinthetjük
át, illetve közülük is emelhetünk át a jelenlegi ellátásra.
Kétféle módon is megjeleníthetjük az előző beavatkozásokat: ellátásonként vagy
az összeset egyszerre.
Ha az összeset választjuk, akkor a felső táblázatban a beteg összes eddigi
beavatkozását látjuk, mindegyiket csak egyszer. Egy beavatkozás sorára állva az
alsó területen azt láthatjuk, hogy mikor történt ilyen beavatkozás a betegnél.
Ha az ellátásonkénti megjelenítést választjuk, akkor a felső táblázatban a beteg
előző ellátásai szerepelnek, az alsó betekintőben pedig a kiválasztott ellátáshoz
tartozó beavatkozások, vagy a teljes ellátás adatai olvashatók, aszerint, hogy a
fölötte lévő gombokkal melyiket választottuk. Természetesen innen is
átemelhetünk beavatkozásokat a munkaterületre.

75
MedMax Akadémia
Profi változat esetén:
A MedMax Profi változatában ez a nézet is kiegészül a beavatkozások WHO
szerinti leírásával, amit az alsó táblázat alatti harmadik dobozban olvashatunk el,
ha az ellátásonkénti megjelenítést és a csak beavatkozások opciót választottuk.

3.5.12 Terápia
A Terápia karton az ellátás során a betegen végzett terápiás beavatkozások részletes
rögzítésére szolgál. A Terápia karton a MedMax Standard változatában csupán egy
szövegmezőből áll, ahova tetszés szerinti terápia elvégzését szabadon beírhatjuk.
A MedMax Standard változatában az oltások adminisztrálását a Törzsadatok Oltások
kartonján kell elvégezni, a fentiekhez hasonló módon. Az általunk beadott oltás
rögzítéséhez azonban mindig kell ellátási lapot nyitnunk, mert csak így kerül be
helyesen az oltás a jelentésbe.

45. ábra Terápia (Standard változat)

Profi változat esetén:


A Profi változatban ez a szabad szöveges mező inkább csak az egyéb helyen nem
rögzíthető terápiák beírására szolgál (pl.: Tens vagy inhalátor kezelés), míg a
gyógyszerek, injekciók és oltások beadását a későbbi visszakereshetőség érdekében
célszerű az erre kialakított alsó részben rögzíteni. Először válasszuk ki a megfelelő
gombbal, hogy gyógyszert, injekciót vagy oltást adtunk-e be. Ezután a gyógyszer
táblázat jobb szélén lévő keresőgombra kattintva a Segítő Jobbra a gyógyszertörzsből
betöltődik a megfelelő lista: gyógyszer választása esetén csak a tabletták, injekció
esetén csak az injekciós készítmények, oltás esetén csak az oltások. Ezek közül emeljük
át a megfelelőt, majd a munkaterület táblázatának adag oszlopába írjuk be az
alkalmazott adagot, és a táblázat alatti mezőkben töltsük ki az alkalmazás módját,
oldalát, testtáját, idejét, stb.
Oltás esetén célszerűbb az Oltóanyag neve mező kitöltésével kezdeni, mégpedig úgy,
hogy a mező keresőgombjával meghívjuk a Segítő Jobbját. Ekkor ugyanis minden
oltóanyag-név csak egyszer szerepel, míg a gyógyszertörzsben a különböző kiszerelések
miatt többször is. A táblázat feletti lenyíló lista segítségével kórokozó szerint is
szűrhetjük az oltóanyagokat. A táblázat Köt. oszlopában csillag jelzi a kötelező

76
MedMax Akadémia
védőoltásokat, az Aktív oszlopban pedig a jelenleg használatos, adható oltásoknál van
csillag.
Az oltóanyag átemelése után a kartonon felajánlja a program az oltás szokásos módját,
testtáját és javaslatot tesz az oltási BNO-ra is. A térítésmentes influenza oltások
beadásánál rögzítendő, hogy a paciens milyen okból jogosult az ingyenes oltásra. Ezt az
Oltott csoport mezőben tehetjük meg, a keresőgombbal meghívott Segítő Jobbról
átemelve a megfelelő csoportot.
A rögzített oltások a Terápia karton mentésével egy időben átemelődnek a Törzsadatok
Oltások kartonjára is, amit a Terápia karton kezelőpultján lévő Oltások gombbal is
meghívhatunk.
A Terápia karton Gyógyszerek, injekciók, oltások része űrlap-táblázat formában
működik, tetszőleges számú terápiás beavatkozást rögzíthetünk rajta.

46. ábra Terápia (Profi változat)

A Segítő Jobb nézetei a Terápia kartonon

Előző terápiák
Ennek a nézetnek négy része van.
A legfelső táblázatban a páciens korábbi ellátásai szerepelnek, itt tudjuk kijelölni,
hogy melyik ellátás adataira vagyunk kíváncsiak. Az itt kijelölt ellátás terápiás
adatai látszanak az alatta lévő három területen.
Közvetlenül a táblázat alatt az adott ellátás szabad szöveges terápia mezőjében
lévő szöveg olvasható önmagában, vagy a teljes ellátás szövege, ha a fölötte levő
gombokkal azt állítottuk be.
A következő dobozban a kijelölt ellátáshoz tartozó Gyógyszerek, injekciók,
oltások táblázata látszik, legalul pedig ennek a táblázatnak a betekintője, ahol a
terápiás beavatkozások részleteit nézhetjük meg.

Előző oltások
Ebben a nézetben fölül a páciens összes oltását tekinthetjük át dátum szerint, a
kijelölt oltás adatait pedig az alatta lévő betekintőben olvashatjuk el.

Profi változat esetén:


Gyógyszerbeadás
Ebben a nézetben kétféle listából választhatunk egy lenyíló lista segítségével: a
gyógyszertörzsből vagy a felírt gyógyszerek közül. Az előbbiben aszerint jelennek
77
MedMax Akadémia
meg a beadandó gyógyszerek, injekciók vagy oltások listái, hogy mit választottunk
a munkaterületen. Az utóbbiban pedig a betegnek korábban felírt tabletták,
injekciók vagy oltások jelennek meg.

3.5.13 Ápolás

A MedMaxban az ápolási események/látogatások mindig egy nyitott ápolási kartonhoz


kapcsolódnak. Ápolási kartonokat a Törzsadatoknál tudunk nyitni és lezárni. Egy
ápolási karton több ápolási látogatást is magában foglalhat. Az ápolási látogatásokat itt,
az Ellátásnál rögzíthetjük, a szalagmenü Ápolás ikonjára kattintva. Amennyiben a
betegnek nincs nyitott ápolási kartonja, a program felkínálja, hogy nyissunk egyet, és
rögtön átnavigál minket a Törzsadatokra az Ápolásokhoz. Itt hozzunk létre egy új
ápolási kartont a megfelelő adatok kitöltésével, majd az Ellátás fülre kattintva térhetünk
vissza az ápolási ellátás rögzítéséhez.
Ápolási látogatás esetén az ellátás adatainál az ellátás helyének jelöljük ki a
„nővérlátogatás lakáson” elemet, hogy a statisztikáink és jelentéseink helyesek
legyenek. Az ápolási lapon töltsük ki a látogatás időtartamát, sorszámát, az elvégzett
tevékenységet és annak besorolását.

47. ábra Ápolás

A Segítő Jobb nézetei az Ápolási lapon:

Előző ápolások
Ebben a nézetben a beteg korábbi ápolási látogatásait tekinthetjük át. A felső
táblázatban az összes korábbi ellátását láthatjuk, a sorok elején egy kis lapocska
ikon jelzi, hogy ehhez az ellátáshoz tartozik ápolási lap. Egy sort kijelölve, az alsó
mezőben meg is nézhetjük az ápolási lapot vagy a teljes ellátást. Szükség esetén
innen át is emelhetjük a munkaterületre egy korábbi ápolás adatait, szövegét.

Általános sablonok
Az ápolási tevékenységhez saját sablonokat is készíthetünk, amelyek ebben a
nézetben érhetőek el. Új sablon készítéséhez írjuk be a kívánt szöveget az Ápolási
lap Tevékenység mezőjébe, majd kattintsunk a kezelőpulton a Sablonba gombra.
78
MedMax Akadémia
Ezután a Segítő Jobbon nevezzük el és mentsük a sablonunkat. Ez a nézet
hasonlóan működik más általános sablon-nézetekhez: fölül a sablonjaink neveit
látjuk táblázatos formában, alul pedig a kijelölt sablon szövegét. Átemelni a
táblázatból dupla klikk-kel vagy alulról az Átemelés gombbal lehet.

3.5.14 Javaslat

A Javaslat kartonon rögzíthetjük a betegnek adott kiegészítő terápiás utasításokat, diétás


előírásokat, életmódra vonatkozó tanácsokat, egyéb javaslatokat. A munkaterületen
ezeket szabad szövegként beírhatjuk, és belőlük általános sablonokat készíthetünk
magunknak, a kezelőpult Sablonba gombjára kattintva.

Profi változat esetén:


A szabad szöveges beírás közben segítségül hívhatjuk a Orvoshoz fordulás okánál
megismert Ctrl+Space billentyűkombinációt, aminek segítségével egy beépített javaslat-
készletből választhatunk.

48. ábra Javaslat

A Segítő Jobb nézetei a Javaslat kartonon:


Előző javaslatok
Ebben a nézetben - a többi „Előző” nézethez hasonlóan - a beteg korábbi ellátásai
során számára adott javaslatokat tekinthetjük át. A felső részen az előző ellátások
táblázatát látjuk, dátummal és fődiagnózissal. Az alsó betekintőben a felül kijelölt
ellátás adatait láthatjuk, vagy a teljes ellátás vagy csak a javaslat szövegét. Innen
az Átemelés gombra kattintva átemelhetjük a teljes szöveget vagy csak a kijelölt
részét a munkaterületre.

Általános sablonok
Ebben a nézetben láthatjuk az általunk készített általános javaslat-sablonokat, és
emelhetünk át közülük. A felső táblázat a sablonjaink nevét tartalmazza,
valamelyik sorára ráállva pedig az ahhoz a sablonhoz tartozó szöveget olvashatjuk
az alsó betekintő dobozban. Ha itt belejavítunk a szövegbe, megjelenik a mentés
és a visszavonás ikonja, tehát módosíthatjuk is sablonjainkat. Sablont törölni a
79
MedMax Akadémia
felső táblázat megfelelő során állva jobb kattintásra felbukkanó menü segítségével
lehet.
Új sablont úgy készíthetünk, hogy a munkaterületen megírjuk a sablon szövegét,
majd a karton kezelőpultján a Sablonba gombra kattintunk. Ekkor a szöveg
átemelődik a Segítő Jobbra, ahol beírhatjuk az új sablon nevét, és a zöld pipára
kattintva elmenthetjük. Új sablonunk bekerül a felső táblázatba a többi közé, és
minden további ellátáson használhatjuk.
Az általános javaslatsablonok működése teljesen megegyezik az általános panasz-,
státusz- és ápolási sablonok működésével.

Profi változat esetén:


A Segítő Jobb következő három nézete a beépített javaslat-sablonok használatát teszi
lehetővé. A MedMaxban lévő javaslatok két típusba tartoznak: vannak egy adott
betegségcsoporthoz kapcsolható, csak ott érvényes javaslatok, és vannak általános,
betegséghez nem köthető javaslatok. Minden javaslatnak van egy rövid, néhány szavas
megfogalmazása, és sokhoz tartozik részletes kifejtés is.

Aktuális diagnózisok
Ez a nézet splitterekkel három részre van osztva. A felső táblázatban az ellátás
aktuális diagnózisait látjuk. A középső táblázat a javaslatok rövid nevét
tartalmazza, háromféle megjelenítésben, amelyek között a választógombok
segítségével válthatunk. Ha a BNO gombot jelöljük be, akkor a felső táblázatban
kijelölt diagnózis csoportjához tartozó
javaslatokat láthatjuk itt. Ha az Ált.
gombra kattintunk, akkor a diagnózishoz
nem köthető, általános javaslatok
jelennek meg. Ha pedig az Összes
gombot választjuk, akkor minden
javaslathoz hozzáférünk. A táblázatban
rákattintva egy javaslat nevére, kijelöljük
azt, újra rákattintva a kijelölés
megszűnik. Így tetszőleges számú
javaslatot kijelölhetünk, és a
választógombok melletti Átemelés
gombbal a kijelölteket egyszerre
átvihetjük a Javaslat kartonra. De
egyesével, dupla kattintással is
átemelhetjük a javaslatokat a középső
táblázatból.
Az alsó szövegdoboz a javaslatok
betekintője. Annak a javaslatnak a
részletes leírását látjuk itt, amelyiknek a
nevére a középső mezőben ráálltunk. Nem minden javaslatnak van részletes
kifejtése a programban, de ha jónak látjuk, magunk is írhatunk hozzá leírást,
illetve a meglévő leírásokat ízlésünk szerint módosíthatjuk. Ehhez jelöljük ki a
módosítani kívánt javaslatot, majd a betekintőben kezdjük el szerkeszteni a
szöveget. Ekkor a szövegdoboz fölött megjelenik egy zöld pipa, s amikor kész
vagyunk a szerkesztéssel, ezzel menthetjük el. Ha a részletes leírást szeretnénk
átemelni az alsó szövegdobozból a Javaslat kartonra, akkor a szövegdoboz fölötti
Átemelés gombra kattintsunk. A szöveg egy részének
kijelölésével pedig csak a kívánt részt emelhetjük át.
Teljesen új javaslat-sablonokat is készíthetünk, és menthetünk el akár egy
betegségcsoporthoz, akár általánosként. Az alsó szövegdoboz feletti Új ikonra
80
MedMax Akadémia
kattintva kérhetünk egy üres lapot. Először írjuk be a létrehozni kívánt javaslat
rövid nevét a címsorba, majd a szövegdobozba a részletes leírást, ha szeretnénk.
Ezután kattintsunk a zöld pipára, és új javaslatunk máris megjelenik a középső
táblázatban, a javaslatok között. Neve mellett egy csillag jelzi, hogy ezt a
javaslatot mi készítettük. Ha a választógombok közül a BNO az aktív, tehát
valamelyik betegségcsoporthoz kapcsolt javaslatok látszanak a táblázatban, akkor
az új javaslat is ehhez a betegségcsoporthoz fog kapcsolódni. Ha viszont a
választógombok közül az Ált. vagy az Összes van kiválasztva, akkor az új javaslat
nem kapcsolódik betegséghez.
A javaslatok betegséghez való kapcsolódását később is megváltoztathatjuk, sőt az
olyan javaslatok esetében is, amelyeket nem mi készítettünk. Ehhez a középső
táblázatban a változtatni kívánt javaslat során jobb gombbal kattintva megjelenő
menüből válasszuk a „Sablonba tesz” vagy a „Sablonból töröl” elemet. A
Sablonba tesz természetesen ahhoz a betegséghez kapcsolja a javaslatot, amelyik
a felső táblázatban ki van jelölve. Ugyancsak a jobb gombos menü segítségével
törölhetjük a magunk által írt javaslatokat, a „Sablont töröl” menüponttal. A
beépített javaslatok törlése nem lehetséges.

Gondozási diagnózisok
Ez a nézet teljesen ugyanúgy működik, mint az Aktuális diagnózisok nézet, azzal a
különbséggel, hogy itt a felső táblázatban a beteg gondozási betegségei közül
válogathatunk.

Betegségsablonok
A fenti két nézethez hasonló felépítésű és működésű ez a nézet is, itt azonban a
MedMax betegségcsoportjai közül választhatjuk ki azt, amelyiknek a javaslatait
használni szeretnénk.
A táblázat fölött egy lenyíló lista is segíti a keresést, itt szervrendszerek szerint
szűrhetjük a betegségcsoportokat. A Javaslatok átemelése, módosítása, új
javaslatsablon felvétele ugyanúgy történik e két utóbbi nézetben is, mint az
Aktuális diagnózisoknál.

3.5.15 Dekurzus

Ezen a kartonon a betegről, betegségének alakulásáról alkotott véleményünket, vagy


kivizsgálásával, kezelésével kapcsolatos további terveinket rögzíthetjük, illetve
folytatólagosan vezethetjük a páciens kórtörténetét.
Mivel a dekurzust általában az ellátás végén írjuk, itt nyílik lehetőség a visszarendelés
rögzítésére is. A visszarendelés mezőbe beírhatjuk a dátumot, időt, vagy a naptár
segítségét vehetjük igénybe. A mezőtől jobbra lévő határidőnapló ikonra kattintva
megnyílik a Határidőnapló, és ide is bejegyezhetjük a visszarendelés időpontját.

81
MedMax Akadémia

49. ábra Dekurzus

A Segítő Jobbnak csak egy nézete van a Dekurzus kartonon:

Előző dekurzusok
Felül láthatjuk a páciens korábbi ellátásainak dátumát, fődiagnózisát, alul pedig a
fent kiválasztott ellátás teljes szövegét vagy csak a dekurzust.

3.5.16 Táppénz

A Táppénz karton kitöltésével vehetjük betegünket vagy – gyermekek esetén –


hozzátartozóját keresőképtelen állományba. A Táppénz karton három részből áll:
Az első részben a keresőképtelen személy adatai szerepelnek. A Minősége mező lenyíló
listájából kiválaszthatjuk, hogy a keresőképtelen személy a beteg saját maga,
valamelyik szülője vagy más személy. A választásunknak megfelelően a program a
törzskartonról átemeli a szükséges adatokat, amennyiben azok ott megtalálhatók.
Gyermekek esetében ezért érdemes kitölteni a szülők személyes adatait a Törzsadatok
Kapcsolatok kartonján, TAJ számukat is beleértve.

A karton második részében a táppénzes adatokat adhatjuk meg: a táppénzes


naplószámot, a diagnózist, a táppénz jellegét, a felvétel napját és módját, a kiírás napját
és módját, valamint azt, hogy ezek melyik héten kerüljenek jelentésre.
A naplószámot a mező melletti kis kérdőjelre kattintva kérhetjük. A diagnózis mezőbe a
program beemeli az ellátás fődiagnózisát, ha már azt megadtuk, de természetesen ez
módosítható. A diagnózis mező keresőgombjára kattintva betöltődik a diagnózis Segítő
Jobbja, ahol ugyanazokat a nézeteket érhetjük el, mint a Diagnózis kartonon. A
dátummezők kitöltését naptár segíti, a többi mező lenyíló listából tölthető ki. A jelentés
hetét – külön a felvételre és a kiírásra – a kiválasztott dátumnak megfelelően a program
felajánlja. Ezen módosítanunk csak akkor kell, ha a táppénzre vétel vagy a kiírás
visszamenőlegesen történt, és az adott hétre már adtunk le jelentést. Ilyenkor a jelentés
hetére állítsuk be az aktuális hetet.

A Táppénz karton harmadik része a Táppénzes megjelenések. Itt űrlap-táblázat


formában tekinthetjük át az aktuális táppénzes eseményhez tartozó megjelenéseket,
82
MedMax Akadémia
tehát hogy a beteg hányszor járt már nálunk, amióta táppénzen van. Egy jelölőnégyzet
segítségével jelezhetjük, ha felülvizsgálat is történt, és a szövegmezőben rövid leírást is
adhatunk akár mi, akár a felülvizsgáló főorvos minden táppénzes megjelenéshez.
Ugyancsak itt jelölhetjük, hogy fekvő- vagy járóbetegről van-e szó, illetve hogy mettől
meddig járhat ki.
Amíg a beteg táppénzen van, minden ellátási lapján megjelenik a nyitott táppénzes
karton, rajta a táppénzes megjelenések adatai is. Amennyiben diagnózisváltás miatt,
vagy valami egyéb okból egy ellátáson belül új táppénzes kartont akarunk nyitni a
betegnek, ezt a karton jobb felső sarkában lévő üres lap ikonra kattintva tehetjük meg.
Egy ellátáshoz legfeljebb két táppénzes karton tartozhat.

A táppénz karton kezelőpultján a paragrafus ikonra kattintva a keresőképtelenséggel és


a pénzbeli juttatásokkal kapcsolatos jogszabályokat érhetjük el a böngészőnkben. A
kezelőpultról táppénzes igazolást is nyomtathatunk a betegnek. A lenyíló listából előbb
válasszuk ki, hogy kezdő lapot (Táppénzre vétel) vagy „kutyanyelvet” (Táppénz
folyamatos) akarunk-e nyomtatni. Ezután a Táppénz karton jobb alsó sarkában töltsük
ki a dátumokat annak megfelelően, hogy mely időszakról akarjuk a táppénzes papírt
kiadni. Külön adjuk meg a kezdő lapra, illetve a kutyanyelvre nyomtatandó időszakot. A
felhasználói beállításoknál megadhatjuk, hogy a folyamatos keresőképtelenségről az
igazolást milyen bontásban szeretnénk a kutyanyelvre nyomtatni. Ha a heti bontást
állítjuk be, a Táppénz kartonon akkor is azt a teljes időszakot kell beírnunk, amiről
jelenleg az igazolást ki akarjuk adni, még ha több hétről van is szó. A program
automatikusan hetekre bontja a megadott időszakot, és így fogja a dátumokat a
kutyanyelvre nyomtatni, szükség esetén többre. Végül a kezelőpult nyomtató ikonjára
kattintva kezdeményezhetjük a nyomtatást.

50. ábra Táppénz

83
MedMax Akadémia
A Segítő Jobb nézetei a Táppénz kartonon:

Előző táppénzek
Ebben a nézetben a beteg előző táppénzes eseményeit látjuk a felső táblázatban, a
naplószámokat, diagnózisokat, felvételi és kiírási dátumokat. Ha egy táppénz
sorára állunk, akkor az alsó betekintő szövegdobozban olvashatjuk a részletes
adatait.

Aktuális információk
Ha van elérhető adat a táppénzes BNO-hoz javasolt minimális és maximális
táppénzes időtartamról, akkor ezt az információt láthatjuk a felső táblázatban.
Kezelési típusonként (konzervatív kezelés, műtét, stb.) és a beteg foglalkozása
(szellemi, könnyű fizikai vagy nehéz fizikai) szerint más és más időtartamok
lehetnek ajánlottak. A táblázat mezőiben a javasolt minimális és maximális napok
száma van megadva.
A táblázat alatt a program tájékoztat a jelenlegi táppénzes esemény napjairól, a
folyamatos keresőképtelenség idejéről, és arról, hogy a beteg az elmúlt 1 évben
hány napot volt táppénzen és ebből mennyi a kórházi napok száma. Ezen kívül az
ismert adatok alapján javaslatot tesz a konkrét esetre vonatkozó maximális
táppénzes napok számára és a javasolt kiírás legkésőbbi dátumára. Ahhoz, hogy a
program a kórházi kezeléseket is figyelembe tudja venni a folyamatos
keresőképtelen napok számításához, szükséges, hogy a lelet kartonra minden
kórházi tartózkodást felvezessünk. A kórházi ápolás kezdetét és végét pontosan
kell kitöltenünk, úgy, hogy ne maradjanak ki napok, és átfedés se legyen a
táppénzes kartonokkal.

3.6 Leletek

A paciens leleteinek rögzítését ellátás közben, de attól függetlenül is megtehetjük. Ha ellátás közben
szeretnénk leletet beírni a betegnek, akkor kattintsunk az Ellátás szalagmenüjének Lelet ikonjára,
ennek hatására a program átvált a Leletek nézetre. A lelet rögzítése után az Ellátás(nyitott) fülre
kattintva visszatérhetünk az ellátáshoz, ahol a munkaterületen ott láthatjuk az imént bevitt leletek
táblázatát. Ha ellátás nyitása nélkül szeretnénk leletet rögzíteni, akkor a Pacienslistában válasszuk
ki a beteget, és kattintsunk a Leletek fülre, ekkor is ugyanoda jutunk, mint az előbbi esetben.
A Leletek nézet megjelenése az Ellátáséhoz hasonló, középen a munkaterület helyezkedik el, jobb
oldalon pedig a Segítő Jobb. A Leletek nézetben egyetlen karton van, a Lelet karton, ami űrlap-
táblázat formában működik.

84
MedMax Akadémia

51. ábra Leletek - táblázatnézet

A Segítő Jobb nézetei a Lelet kartonon:

Előző beutalások
Előző leletek
Laborvizsgálatok
Laborvizsgálat sablonok
Profi változat esetén: Szakrendelés vizsgálatok

Felépítésükben megegyeznek a Beutalás kartonon használt megfelelőikkel. A Laborvizsgálati


sablonok használata azonban némileg különbözik attól, ahogyan a beutalónál használjuk. Ennek
megértéséhez ismerkedjünk meg a csoportvizsgálatok fogalmával!

3.6.1 Csoportvizsgálatok használata a Laborvizsgálat sablonok között

A laborvizsgálatok között vannak olyanok, amelyek tulajdonképpen több vizsgálatot takarnak.


Ezeket általában egy vizsgálatként kérjük, ám a laborból erre az egy kérésre több eredmény érkezik.
Ilyen például a vérkép, amely vizsgálatok egy csoportját foglalja magába: vörösvérsejtszám,
fehérvérsejtszám, hematokrit, hemoglobin, MCV, MCH, MCHC, thrombocitaszám, stb. Az ilyen
vizsgálatokat csoportvizsgálatoknak nevezzük. Csoportvizsgálat még például a T.vizelet, a vérgáz, a
serum fehérje-elfo, stb.
Természetesen azt szeretnénk, hogy a szokásokhoz híven a beutalóra csak a csoportvizsgálat neve
(pl. vérkép) kerüljön, a leletre azonban már a hozzá tartozó vizsgálatok (hematokrit, hemoglobin,
stb.) egyenként, hogy a kapott eredményeket külön rögzíthessük. Hogy ez így működjön, első ízben
a program használatának elején létre kell hoznunk egy-egy sablont a csoportvizsgálatokhoz. Ezt a
beutalásnál vagy a leletnél is megtehetjük. Válogassuk össze a beutalóra vagy a leletre azokat a
vizsgálatokat, amiket egy csoportként szeretnénk kezelni, és a Sablonba gombbal hozzunk létre
belőlük egy új sablont. A sablon nevét azonban ne írjuk be, hanem a név megadására szolgáló mező
mögötti + gombra kattintva vegyük elő a Laborvizsgálat kereső ablakot, és innen válasszuk ki a
csoportvizsgálat nevét (pl. vérkép), majd a pipára kattintva mentsük el. Így a kiválasztott vizsgálat
csoportvizsgálattá vált, hozzá kapcsolódtak a benne foglalt vizsgálatok, és bekerült a saját
sablonjaink közé. A Segítő Jobb felső táblázatában az ilyen csoportvizsgálatok neve dőlt betűvel
85
MedMax Akadémia
jelenik meg, hogy megkülönböztethető legyen a hagyományos sablonjainktól. Ezek után ha a
Laborvizsgálatok közül egy csoportvizsgálatot beutalóra emelünk át, akkor csak a neve, ha pedig
leletre, akkor a hozzá tartozó összes vizsgálat fog átemelődni.

A csoportvizsgálatok természetesen beválogathatók más sablonokba is vizsgálatként, ekkor is


hasonlóan fognak viselkedni: beutalón csak a csoportnév, leleten az összes vizsgálat fog megjelenni.
Az ilyen összetett sablonokban a csoportvizsgálat neve mellett egy kis + jelet látunk, amire
kattintva a csoport lenyitható, a benne foglalt vizsgálatok megtekinthetők.

3.6.2 Lelet rögzítése a Leletek nézetben

Ha a betegnek még nincs egy lelete sem, akkor a Leletek nézet meghívásakor rögtön az űrlap nézet
nyílik meg, és kezdhetjük a kitöltését. Ha a betegnek már van egy vagy több lelete, akkor a táblázat
nézet nyílik meg, ahol áttekinthetjük a korábbi leleteket. Új lelet rögzítéséhez kérjünk egy új
űrlapot.

Ha nem mi adtuk a beutalót


A lelet dátumának rögzítése kötelező, a rögzítés dátumát viszont a program automatikusan
beírja. Zárójelentés esetén töltsük ki a kórházi ápolás kezdő és záró dátumát is.
Mindenképpen érdemes kitölteni a szakrendelés mezőt is a lenyíló lista segítségével, hiszen
így a táblázatban is látni fogjuk, hogy milyen leletről van szó. Az intézményt azért érdemes
kitölteni, mert ez alapján fogja a program ambulánsnak vagy osztályosnak minősíteni a
leletet. Az ellátó orvos nevét és pecsétszámát akkor mindenképp érdemes beírni, ha a
lelethez gyógyszerfelírási javaslat is tartozik.
Ambuláns és osztályos leletek eredményét az Eredmény/Zárójelentés szöveges mezőbe
írhatjuk be, vagy csatolhatunk hozzá szkennelt képet és egyéb fájlokat is.
A laborleletek eredményének rögzítéséhez a Segítő Jobbról át kell emelnünk a megfelelő
vizsgálatokat, akár a Laborvizsgálatok nézetből, akár a Laborvizsgálat sablonok nézetből.
Választhatunk saját sablonjaink vagy a csoportvizsgálatok közül is. Az átemelt vizsgálatok a
munkaterületen egy táblázatban jelennek meg, ezután ebbe a táblázatba írhatjuk be a
laboreredményeket számmal vagy szöveggel.
A lelet kartonon diagnózisokat és beavatkozásokat is rögzíthetünk, az ellátási laphoz hasonló
módon. A diagnózisok táblázatában több diagnózis esetén megjelölhetünk egy fődiagnózist,
86
MedMax Akadémia
valamint át is emelhetünk innen diagnózisokat az ellátási lapra, az anamnézisbe vagy a
gondozások közé, a megfelelő oszlopba kattintva. Ez a táblázat az Ellátás Diagnózis
kartonjával megegyezően működik.
A rögzített beavatkozásokat is átemelhetjük a Betegségek lapra.

52. ábra Lelet rögzítése - űrlap nézet

Az adatok kitöltéséhez ugyanazokat a segítségeket vehetjük igénybe, amiket a Beutalás


kartonon.
Az Orvos látta jelölőkockát akkor jelöljük be, ha a leletet nem csak rögzítettük, de azt az
orvos is látta. Ha orvos felhasználó nyitja meg a leletet, ez a kocka automatikusan
bejelölődik.

Ha mi adtuk a beutalót
Ebben az esetben sokkal könnyebb dolgunk van. A Segítő Jobb Előző beutalások nézetéből
emeljük át azt a beutalót, aminek a leletét rögzíteni szeretnénk. Ekkor a szakrendelés és az
intézmény mezők automatikusan kitöltődnek, a laborvizsgálatok is átemelődnek a
beutalóról, mégpedig úgy, hogy ha a beutalón egy csoportvizsgálat szerepelt, akkor a leletre
már a benne foglalt vizsgálatok kerülnek. A többi adatot a fentihez hasonlóan töltjük ki.
A beutaló átemelésekor a lelet hozzákapcsolódik a beutalójához. A MedMaxban a beutalók
és a leletek ugyanis összekapcsolhatók egymással, ha a lelet egy általunk adott beutalóra
válaszul érkezik. Amikor befejeztük a lelet rögzítését, a program rákérdez, hogy lezárjuk-e a
lelet beutalóját. Ennek azért van jelentősége, hogy nyomon követhessük, melyik beutalónkra
nem kaptunk még választ, „tartozik-e” még a beteg valamilyen lelettel.

Profi változat esetén:


Zárójelentés vagy szakorvosi lelet rögzítésekor érdemes a Szakrendelés vizsgálatok Segítő
Jobbról a megfelelő vizsgálatokat átemelni, a későbbi visszakereshetőség érdekében. Egy
zárójelentésen néha sok vizsgálat is szerepelhet: EKG, mellkas röntgen, hasi UH,
neurológiai konzílium, stb., nem beszélve a laborvizsgálatokról. Így ha valamikor át akarjuk
nézni például a beteg összes EKG vizsgálatát, nem fog kimaradni belőle a kórházban készült
EKG sem.
87
MedMax Akadémia

3.6.3 Szkennelt dokumentum csatolása a lelethez

Ha van szkennerünk csatlakoztatva a számítógéphez vagy a hálózathoz, akkor a beszkennelt


dokumentumokat csatolhatjuk a lelethez. Ugyancsak ezt tehetjük, ha más elektronikus formában
érkezik a lelet, pl. a beteg elküldi e-mailben, vagy valamilyen kommunikációs csatornán keresztül
közvetlenül az ellátó intézménytől érkezik hozzánk.
A Lelet karton kezelőpultján kattintsunk a Csatolás gombra. Ekkor megjelenik egy ablak, ahol
elindíthatjuk a szkennelést, vagy tallózással kiválaszthatunk bármely a számítógépünkön lévő fájlt.
Megadhatjuk az oldalak számát, az állomány típusát, és leírást adhatunk róla. A Mentés gombra
kattintva a dokumentum elmentődik a dokumentumtárba, ehhez a lelethez. Amennyiben a
felhasználói beállításoknál kiválasztottuk a „szkennelés pdf-be” opciót, akkor a több oldalas
dokumentumokat egy fájlba fogja menteni a program. Ezután visszatérünk a Lelet kartonhoz,
aminek Eredmény/Zárójelentés mezője ettől kezdve ketté van osztva, és az alsó részben a csatolt
dokumentumok nevét láthatjuk.

53. ábra Szkennelt dokumentum csatolása a lelethez

3.6.4 Gyógyszerjavaslat csatolása a lelethez

Töltsük ki a lelet összes adatát, beleértve a javaslatot tévő orvos nevét és pecsétszámát is, amihez
segítségül ugyanúgy meghívható a Segítő Jobbra az orvoslista, mint a Beutalásnál. Ezután
kattintsunk a Lelet karton kezelőpultján a Gyógyszer gombra. Ekkor a program átvált a
Gyógyszerfelírás ablakra, mégpedig úgy, hogy a felső táblázatban a Teljes törzs, az alsóban a
Javasolt gyógyszerek nézet van beállítva. Válasszuk ki a javasolt gyógyszert a felső táblázatból és
emeljük át az alsóba, a Javasolt gyógyszerek közé. Ekkor a program automatikusan kitölti a leletről
vett adatokkal a szükséges mezőket az új javasolt gyógyszer sorában. (BNO, jogcím, javaslat kelte,
orvos adatai, stb.)
Ha a gyógyszer csak egyféle Eü. pontra adható, akkor ezt is és a javaslat vége dátumát is kitölti a
program. Ha azonban többféle Eü. pontra is adható, akkor ezt a mezőt üresen hagyja, nekünk kell
kiválasztani az Eü. pont mező lenyíló listájából a megfelelőt, ezután már egyértelművé válik és
kitöltődik az érvényesség dátuma is. Minden esetben ellenőrizzük tehát, hogy a program kitöltötte-e
az Eü. pontot, ellenkező esetben pótoljuk. Ugyancsak ellenőrizzük le, hogy ajánlott-e a program
BNO-t a gyógyszerünkhöz, és ha igen, az megfelelő-e. Ha a leleten adtunk meg diagnózisokat,
88
MedMax Akadémia
közülük azt fogja a program felajánlani, amire az adott gyógyszer emelt vagy kiemelt támogatással
adható.
Az Állandó oszlopba automatikusan bekerül a pipa, így a Gyógyszerfelírás ablak elhagyásakor a
javasolt gyógyszerek a beteg állandó gyógyszerei közé is elmentésre kerülnek. A Leletek fülre
kattintással térhetünk vissza a lelethez.

3.6.5 Lelet megtekintése a Leletek nézetben

Ha meg akarjuk nézni egy korábban rögzített lelet eredményét, a Leletek táblázatban álljunk rá a
sorára, és klikkeljünk duplán vagy kattintsunk a táblázat melletti módosító ikonra. Ekkor megnyílik
a kérdéses lelet űrlapja, ahol megtekinthetjük az eredményeket. Ha csatolt dokumentum tartozik a
lelethez, akkor kattintsunk duplán a csatolmány nevére, ennek hatására megnyílik a szkennelt lelet
betekintő ablaka.

3.6.6 Nyomtatás a Lelet kartonról

A Lelet karton kezelőpultjáról űrlap nézetben lehetőségünk van kinyomtatni az éppen megtekintett
leletet, illetve a hozzá kapcsolódó gyógyszer- vagy segédeszköz-javaslatot. A kezelőpult lenyíló
listájából válasszuk ki a nyomtatni kívánt elemet, majd kattintsunk a nyomtató ikonra.

3.7 Nyomtatványok

A Rendelés Nyomtatványok nézetében állíthatunk ki különböző nyomtatványokat a paciens részére,


illetve nézhetjük meg a korábban kiadottakat, függetlenül attól, hogy van-e a betegnek nyitott
ellátása vagy nincs. Ha ellátás közben szükséges nyomtatványt kitöltenünk, akkor kattintsunk az
Ellátás szalagmenüjének Nyomtatvány ikonjára, aminek hatására a program a Nyomtatványok
nézetre vált. Ugyanide jutunk, ha a Rendelésen belül bárhol állva a Nyomtatványok fülre kattintunk.
A Nyomtatványok nézet felépítése az Ellátáséhoz hasonló. Szalagmenüjén az elérhető
nyomtatványok ikonjai sorakoznak, ezekkel tudjuk a szükséges nyomtatvány kiállítását
kezdeményezni. Az Infopanel a szokásos helyén látszik. Középen a munkaterület helyezkedik el,
ahol a meghívott nyomtatványok kitöltendő űrlapjai jelennek meg.
Egyes nyomtatványok (jogosítvány, lőfegyver, közgyógyigazolás, halottvizsgálati bizonyítvány,
oltási nyilatkozat, súlyos fogyatékossági igazolás) kezelőpultján a szokásos gombok mellett a
jogszabály-gyűjtemény paragrafus ikonja is megtalálható, hogy az adott nyomtatvánnyal
kapcsolatos jogszabályokhoz könnyen hozzáférjünk.
Jobb oldalon itt is a Segítő Jobbot találjuk, amin alapnézetben - amikor még nem választottunk ki
semmilyen nyomtatványt - a betegnek előzőleg kiállított nyomtatványok szerepelnek. Ilyenkor a
Segítő Jobb széles nézetben jelenik meg, eltakarva az üres munkaterületet, és lehetővé téve a
kényelmesebb betekintést a korábbi nyomtatványokba.
Felső táblázatában a korábbi nyomtatványok neve, kiállítási dátuma, típusa olvasható, valamint két
további oszlop a nyomtatás tényének jelölésére és a „rontott” állapot jelzésére. A MedMaxban
ugyanis egyszer már elmentett nyomtatványt nem törölhetünk. Tévedés esetén azonban
megjelölhetjük „rontott”-nak (a során állva jobb klikkes menüből), és egy szűrő alkalmazásával
eltüntethetjük a szemünk elől.
Ha a felső táblázatban kijelölünk egy sort, akkor az alsó betekintőben megjelenik a nyomtatvány
előnézeti képe, pontosan úgy, ahogy az nyomtatásra került.
Bármely korábban kiadott nyomtatványt újranyomtathatunk, ha a során jobb gombbal kattintunk és
a repülőmenüből a Nyomtatás-t választjuk.
Minden nyomtatványnak beállíthatunk alapértelmezett formátumot és nyomtatót a Felhasználói
beállítások / Nyomtatás beállításai fülön.
Ha a szalagmenüről kiválasztjuk az elkészítendő nyomtatványt, a középső munkaterületre
betöltődik az űrlapja. Ezt kézzel, vagy listákból kiválasztva kitölthetjük, de lehetőség van a Segítő
89
MedMax Akadémia
Jobbról egy korábbi nyomtatvány adatainak átemelésére is. (Kivéve természetesen azokat a
nyomtatványokat, ahol ennek nincs értelme, pl. Ötéves státusz, Halotti bizonyítvány, Kikérő.) A
Segítő Jobb Előző nyomtatványok nézetéből a már ismert módon, enterrel vagy dupla kattintással
emelhetünk át.

54. ábra Nyomtatványok

90
MedMax Akadémia
3.7.1 Mentési utalvány, Betegszállítási utalvány

Mentési és Betegszállítási utalványt a beutaló kiállításával egy időben is kitölthetünk.


Ha azonban valamilyen oknál fogva akkor nem töltöttük ki, vagy a beteg beutaló nélkül
utazik, innen bármikor megtehetjük. A szalagmenün kattintsunk a megfelelő ikonra,
ekkor a középső munkaterületen megjelenik a mentési vagy a betegszállítási utalvány
űrlapja. A lehetséges helyeken a program kitölti a mezőket az alapértelmezett
értékekkel, ezeket módosítsuk, ha kell, és töltsük ki a további szükséges mezőket, majd
a karton kezelőpultján lévő nyomtató ikonra kattintva nyomtassuk ki.

A Segítő Jobb alapesetben a betegnek korábban kitöltött mentési vagy betegszállítási


utalványokat mutatja, de a diagnózis és intézmény mezőknek saját Segítő Jobbjuk van,
ami a keresőgombjukra kattintva töltődik be. Ugyanazokat a nézeteket érhetjük el rajta,
mint máshol a diagnózis és intézmény mezőknél.

55. ábra Betegszállítási utalvány

91
MedMax Akadémia
3.7.2 NRSZH beutaló

Az NRSZH (régebben ORSZI, még régebben OOSZI, közismert nevén „négyoldalas”)


beutaló ikonjára kattintva az űrlap betöltődik a munkaterületre. Minden adatot, ami
rendelkezésre áll, beemel ide a program, pl. a státuszhoz a beteg érvényes alapstátuszát,
táppénzes adatait, kórházi kezeléseit az elmúlt 2 évben, stb. A többit vagy szabad
szövegesen, vagy keresők segítségével tölthetjük ki. A szokásos módon, a kezelőpultról
nyomtathatjuk.

A Segítő Jobb alapesetben a betegnek korábban kitöltött NRSZH beutalókat mutatja, az


alapbetegség, szövődmények és egyéb betegségek kitöltéséhez azonban meghívhatjuk a
diagnózis mező Segítő Jobbját. Ha a beteg gondozási vagy egyéb betegségei közül
választunk, akkor az észlelés idejét is átemelhetjük a BNO-val együtt.

Mivel ezt a hosszú nyomtatványt nem mindig van idő egyszerre kitölteni, a félbehagyott
beutalót a program a következő alkalommal folytatásra felajánlja. Amennyiben nemrég
töltöttünk ki NRSZH beutalót a betegnek, és pár nap múlva ismét elővesszük ezt a
kartont, a MedMax választást kínál: új nyomtatványt kívánunk-e kezdeni, vagy a
legutóbbit folytatni. Ha a folytatást választjuk, az előzőleg kitöltött adatokat beemeli az
űrlapra, tehát ott folytathatjuk a munkát, ahol abbahagytuk.

56. ábra NRSZH beutaló

92
MedMax Akadémia
3.7.3 Jogosítvány
A szalagmenü Jogosítvány ikonjára kattintva vehetjük elő a jogosítvány űrlapot. Ha már
töltöttünk ki korábban ilyet a betegnek, akkor a megfelelő mezők feltöltődnek az akkori
értékekkel. (pl. az alkalmasság feltétele) Szintén automatikusan beemelődik a paciens
életkorának és a jogosítvány csoportjának megfelelő térítési díj és érvényességi idő.

A Segítő Jobb a betegnek korábban kitöltött jogosítványokat mutatja, a Feltétel


mezőnél pedig behívhatjuk rá a lehetséges feltételek hivatalos listáját.

A karton kezelőpultjáról nem csak az alkalmassági szakvéleményt nyomtathatjuk,


hanem értesítőt is a beteg háziorvosának, ha történetesen nem mi vagyunk azok,
valamint diabeteses betegek nyilatkozatát a hypoglikaemia veszélyeinek ismeretéről.
Nyomtatás után az új jogosítvány érvényességi dátuma visszaíródik a Törzsadatok
Engedélyek kartonjára, és az Infopanelen fekete betűkkel megjelenik a JOGSI felirat.

57. ábra Jogosítvány

93
MedMax Akadémia
3.7.4 Lőfegyver

Az önvédelmi és vadászati célból tartott lőfegyverek viseléséhez szükséges előzetes


orvosi vizsgálatot és alkalmassági véleményt állíthatjuk ki a Lőfegyver ikonra kattintva.
Az űrlap adatait szövegesen vagy lenyíló listákból tölthetjük ki.

A Segítő Jobb a betegnek korábban kitöltött lőfegyver engedélyeket mutatja.

A kezelőpultról kétféle nyomtatvány kinyomtatására nyílik lehetőség, a nyomtató ikon


előtti lenyíló listával választhatunk közülük. Az orvosi vélemény az alkalmasságra
vonatkozó megállapításunkat tartalmazza, míg az egészségügyi vizsgálati lap az
előzetes, időszakos vagy soron kívüli vizsgálat eredményeit.
A Lőfegyver űrlap megnyitásakor a Részletes státusz mezőibe automatikusan
beemelődik a paciens utolsó alapstátusza, illetve annak hiányában a paciens korának és
nemének megfelelő rövid negatív státusz. (Csak akkor emelődik be minden leírás a
megfelelő szervhez, ha az alapstátuszt szervenkénti nézetben mentettük. Ellenkező
esetben, szövegesen mentett alapstátusz az Egyéb mezőbe emelődik be.) Az EKG
vizsgálat eredménye, valamint a vérnyomás és pulzus értékei az aktuális ellátási lapról
kerülnek át a Lőfegyver kartonra.
Nyomtatás után az alkalmasság érvényességi dátuma szintén átíródik a Törzsadatok
Engedélyek kartonjára.

58. ábra Lőfegyver

94
MedMax Akadémia
3.7.5 Közgyógyigazolás

A szalagmenü Közgyógyigazolás ikonjára kattintva vehetjük elő a Közgyógy űrlapot.


Az igazolás kiállításának okát választógombok segítségével jelölhetjük ki. Ez alatt két
táblázatot találunk, a rendszeresen szedett gyógyszereknek és havi rendszerességgel
felírt segédeszközöknek.

A Segítő Jobbnak ezen a kartonon két nézete van.


A Gyógyszerlisták nézet a Gyógyszer kartonnál használatos listákat tartalmazza: Teljes
törzs, Állandó gyógyszerek, Előző gyógyszerek és Javasolt gyógyszerek. Innen enterrel
vagy dupla klikk-kel emelhetjük át azokat a gyógyszereket és segédeszközöket, amiket
az igazoláson szeretnénk feltüntetni. A gyógyszerek automatikusan a felső gyógyszer
táblázatba, a segédeszközök pedig az alsó segédeszköz táblázatba emelődnek át. Ha a
beteg állandó vagy javasolt gyógyszerei közül emelünk át, akkor az ott eltárolt adagolás,
BNO, jogcím, szakorvosi pecsétszám is átemelődik vele az űrlapra. A program az
adagolási adatokból - ha egyértelműen lehetséges - kiszámolja a napi hatóanyag
mennyiséget. Ha nem lehetséges, (pl. cseppek esetén) üresen hagyja ezt a mezőt.
Az Előző igazolások nézetben a beteg részére korábban kiállított közgyógy-igazolásokat
tekinthetjük meg, illetve innen enterrel vagy dupla klikkel átemelhetjük egy korábbi
igazolás összes adatát.

Miután ellenőriztük, és minden adatot kitöltöttünk vagy módosítottunk az űrlapon, a


karton kezelőpultjának nyomtató ikonja segítségével nyomtathatjuk ki az igazolást,
valamint a hozzá szükséges borítékot.

59. ábra Közgyógyigazolás

3.7.6 Igazolás

Ez a nyomtatvány arra szolgál, hogy bármilyen szabad szövegű igazolást, nyilatkozatot,


stb. nyomtathassunk ki a beteg részére vagy saját magunknak a beteg adataival.
Jellemző felhasználási területei például:
- iskolai mulasztás igazolása tanulók részére
95
MedMax Akadémia
- igazolás munkavállaláshoz a foglalkozás-egészségügyi szakorvos részére
- igazolás a krónikus betegségekről pl. biztosító felé
- a beteg nyilatkozata valamely felajánlott vizsgálat vagy kezelés elutasításáról
...stb.

Az Igazolás űrlap nagyon egyszerű, fölül megadhatjuk a nyomtatvány címét, alatta


pedig a szövegmezőbe begépelhetjük a szövegét. A nagy segítséget azonban a sablonok
készítésének lehetősége adja. Miután begépeltünk egy olyan igazolást, amit feltehetően
sokszor fogunk használni, kattintsunk a kezelőpulton a Sablonba gombra. Ekkor a
szöveg átíródik a Segítő Jobbra, ahol névadás után elmenthetjük, hasonlóan a panasz- és
státuszsablonokhoz.

A Segítő Jobbon alaphelyzetben a betegnek korábban kiadott igazolások táblázata


látszik. Innen dupla klikk vagy Enter segítségével átemelhetjük egy korábbi igazolás
teljes szövegét.
A munkaterületen a szövegdoboz jobb szélén lévő ikonok segítségével azonban
sablonokat és páciensadatokat is megjeleníthetünk a Segítő Jobbon, hogy közülük
választva átemelhessünk az igazolás szövegébe.
Ha a keresőgombra (…) kattintunk, a Segítő Jobbra betöltődnek az elmentett igazolás-
sablonjaink. A felső táblázat tartalmazza a sablonok nevét, az alsó doboz pedig a kijelölt
sablon szövegét. A táblázatban a kiválasztott sablon nevén állva enterrel vagy dupla
klikk-kel átemelhetjük a sablon teljes szövegét a munkaterületre, vagy az alsó doboz
feletti Átemelés gombbal csak egy kijelölt részletét is. Az igazolás-sablonok közül
kiválaszthatunk egyet alapértelmezettnek, amit aztán az Ellátásadatok karton
kezelőpultjáról közvetlenül is nyomtathatunk.
A szövegdoboz melletti páciens-ikonra kattintva pedig a páciensadatok töltődnek be a
Segítő Jobbra. Ennek a működése teljesen megegyezik a Beutalás karton Segítő
Jobbjának Páciensadatok nézetével.
A nyomtatás szokás szerint a kezelőpult nyomtató ikonjával lehetséges. Három féle
méret közül választhatunk. (A4, A5, A6)

60. ábra Igazolás

96
MedMax Akadémia

3.7.7 Súlyos fogyatékossági igazolás

Az adókedvezmény szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek


jogszabály szerinti igazolását nyomtathatjuk innen. Az űrlap megnyitása után
rögzíthetjük a beteg adóazonosító jelét, az igazolás alapjául szolgáló szakorvosi lelet
dátumát, diagnózist, és nyilatkozhatunk az állapot átmeneti vagy végleges jellegéről.

A Segítő Jobb az előzőleg kiadott adóigazolásokat mutatja. A Kórisme mező melletti


keresőgombra kattintva a szokásos BNO kereső nézetek mellett egy speciális nézet is
megjelenik a Segítő Jobbon: a Súlyos fogyatékos diagnózisok nézete. Ez tartalmazza
azokat a jogszabályban nevesített BNO-kat, amikre az adókedvezmény igénybe vehető.

A kezelőpulton találunk egy piros paragrafus ikont is, amire kattintva elolvashatjuk az
ide vonatkozó jogszabályok szövegét. Szintén a kezelőpultról kezdeményezhetjük a
nyomtatást is.

61. ábra Súlyos fogyatékossági igazolás

97
MedMax Akadémia
3.7.8 Gyógyszerköltség igazolása

Ez a nyomtatvány a beteg által szedett gyógyszerek havi költségének igazolására


szolgál, szociális juttatások igénybevételéhez. Az űrlap központi részét a szedett
gyógyszerek táblázata foglalja el, ezt a Segítő Jobbról tölthetjük fel. Az átemelt
gyógyszerek térítési díját – a dobozszámot is figyelembe véve – a program
automatikusan kitölti, és a táblázat alsó sorában összegzi. A táblázat fölött megadhatjuk
a közgyógyellátott beteg havi gyógyszerkeretét, alatta pedig nyilatkozhatunk a
gyógyszerelés kezdetéről és várható időtartamáról is.

A Segítő Jobbnak itt is két nézete van, akárcsak a Közgyógyigazolás kartonnál: az


Előző nyomtatványok és a Gyógyszerlisták nézet. Mindkettő pontosan az ott leírtakkal
azonos módon működik.

A kezelőpultról A4-es formátumban nyomtathatjuk az igazolást.

62. ábra Gyógyszerköltség igazolás

98
MedMax Akadémia
3.7.9 Üzemi baleseti igazolás

Üzemi baleset esetén a vele összefüggésben rendelt ellátásokról az OEP felé igazolást
kell kiállítanunk. Ennek az igazolásnak a kiállítására szolgál ez a nyomtatvány. Az űrlap
közepén a rendelt gyógyszerek táblázat látható, melyet a Segítő Jobbról tölthetünk fel. A
táblázat alatti Egyéb mezőbe írhatjuk be az esetleg elrendelt egyéb ellátásokat.
(Gyógytorna pl.)

A Segítő Jobb működése teljesen megegyezik a Gyógyszerköltség igazolásnál és a


Közgyógyigazolásnál látottakkal. Két nézete az Előző igazolások és a Gyógyszerlisták
nézet.

63. ábra Üzemi baleseti igazolás

99
MedMax Akadémia
3.7.10 Látlelet

A Látlelet kiállítása a fenti egyszerű űrlapok (pl. Lőfegyver,) kitöltéséhez teljesen


hasonlóan történik. A szalagmenü ikonjával megnyitjuk az űrlapot, a szükséges mezőket
szabad szöveggel vagy lenyíló listákból kitöltjük, majd a kezelőpultról nyomtatjuk.

A Segítő Jobb itt is az előző látleleteket mutatja táblázatos formában, illetve a


diagnózis kitöltéséhez nyújt segítséget.

64. ábra Látlelet

100
MedMax Akadémia
3.7.11 Szanatóriumi beutaló

A szalagmenü Szanatóriumi ikonjára kattintva a „Beutaló fekvőbeteg-gyógyintézetbe,


felülvéleményezésre a Főorvosi Bizottsághoz, az Országos Orvosszakértői Intézet
Orvosi Bizottságához" című nyomtatványt állíthatjuk ki betegünknek. A nyomtatvány
kitöltését a MedMax számos automatizmussal segíti:
Ha van korábbi szanatóriumi beutalója a betegnek, akkor a legtöbb adat átemelődik
onnan. Az utolsó 2 év táppénzes időszakai is automatikusan beemelődnek.
A jelen panaszokat, a jelen betegségeket és a méréseket a nyitott ellátásról, a státuszt az
utolsó alapstátuszról emeli át a program.

A Segítő Jobb alapértelmezésben az előző szanatóriumi beutalókat tartalmazza


táblázatos formában. Innen enterrel vagy dupla kattintással át is emelhetjük egy korábbi
beutaló összes adatát. A több soros szöveges mezők mögötti „…” keresőgombra
kattintva a Segítő Jobbra betöltődnek a Paciensadatok, ahonnan betegünk bármely
korábbi ellátásából, törzsadatai vagy leletei közül emelhetünk át adatokat. A diagnózis-
mezők keresőgombjára kattintva pedig a szokásos BNO kereső nézetek jelennek meg a
Segítő Jobbon.

A Szanatóriumi beutalót A4-es formátumban nyomtathatjuk ki a kezelőpultról.

65. ábra Szanatóriumi beutaló

101
MedMax Akadémia
3.7.12 Terápiás lap

A szalagmenü Terápiás lap ikonjára kattintva a javasolt kezelésről táblázatos


gyógyszerszedési útmutatót nyomtathatunk a beteg számára.
Megnyitáskor a munkaterületen a terápiás lap táblázata szerkeszthető formában jelenik
meg, benne a beteg állandó gyógyszerei már szerepelnek, s az ott rögzített adagolásnak
megfelelő szedési utasítást is felajánlja a program. Természetesen ezek közül törölhetjük
azokat, amiket a nyomtatványon nem akarunk szerepeltetni, és a Segítő Jobbról más
gyógyszereket is átemelhetünk.
A táblázatnak az Adagolás oszlop kivételével minden mezője szerkeszthető,
módosítható. Az Adagolás oszlop tartalma a beteg állandó gyógyszereinél eltárolt
adagolásokat mutatja, ez csak segítségül szolgál a reggel-délben-este oszlopok
kitöltéséhez, nyomtatásra nem fog kerülni. Minden gyógyszerhez szöveges megjegyzést
is fűzhetünk a speciális adagolások céljából, valamint a táblázat alatt egy szöveges
mezőbe egyéb megjegyzéseket is írhatunk.

A Segítő Jobb nézetei:


Az Előző terápiás lapok nézetben nem csak áttekinthetjük a betegnek korábban
kinyomtatottakat, hanem közülük át is emelhetjük valamelyiket a jelenlegi űrlapra.
A Gyógyszerlisták nézetben a következő listákat érhetjük el: Teljes törzs, Állandó
gyógyszerek, Előző gyógyszerek, Javasolt gyógyszerek. Ezek közül választhatunk a
Terápiás lap összeállításánál.

A kezelőpultról A4, A5 és A6-os formátumokban nyomtathatjuk a Terápiás lapot.

66. ábra Terápiás lap

102
MedMax Akadémia
3.7.13 Halottvizsgálati bizonyítvány

Ez a nyomtatvány a szalagmenü Halottvizsgálat ikonjára kattintva érhető el. Az űrlapon


a hivatalos nyomtatványon is szereplő adatokat kell megadnunk, szabad szöveggel vagy
lenyíló listából választva. Az orvos mezők kitöltését a Segítő Jobbra behívható
orvoslista segíti. A kezelőpult nyomtatás ikonjára kattintva a halottvizsgálati
bizonyítvány mind a hat példánya kinyomtatódik, A4-es formátumban.

67. ábra Halottvizsgálati bizonyítvány

3.7.14 Kikérő

Ez a nyomtatvány annyiban rendhagyó, hogy egyszerűsége miatt nincs szükség űrlapra


sem. A szalagmenü Kikérő ikonjára kattintva rögtön a nyomtatási előnézet jelenik meg,
benne az aktuális paciens adatai és a praxis orvosának neve a kikérő szövegében. A bal
felső sarokban lévő nyomtató ikonnal azonnal nyomtathatjuk.

103
MedMax Akadémia
3.7.15 Oltási nyilatkozat

Ezen a nyomtatványon adhatja beleegyező nyilatkozatát védőoltás beadásához a beteg


vagy törvényes képviselője. Az űrlap három részből áll.
A felső rész tartalmazza a nyilatkozó személyes adatait, ha azonos a pacienssel, akkor a
program beemeli. A középső rész tartalmazza az oltás adatait, amit a Segítő Jobbról
emelhetünk át, és a beteg nyilatkozatát, amihez a MedMax felajánl egy szöveget, de azt
szabadon átírhatjuk. Az alsó rész pedig az orvos nyilatkozatát tartalmazza, amihez
szintén van felajánlott, de tetszés szerint átírható szöveg.

A Segítő Jobb itt is az előző oltási nyilatkozatokat mutatja, illetve az oltások listáját
hívhatjuk meg rá.

A nyomtatás A4-es és A5-ös formátumban lehetséges a kezelőpultról.

68. ábra Oltási nyilatkozat

104
MedMax Akadémia
3.7.16 Ötéves státusz

Ennek a – gyermekek esetében kitöltendő – nyomtatványnak a kiállítása a fenti


egyszerű űrlapok (pl. Látlelet) kitöltéséhez teljesen hasonlóan történik. A szalagmenü
ikonjával megnyitjuk az űrlapot, a szükséges mezőket szabad szöveggel,
választógombokkal, jelölőnégyzetekkel vagy lenyíló listákból kitöltjük, majd a
kezelőpultról nyomtatjuk.

A Segítő Jobb a diagnózisok kitöltéséhez nyújt segítséget.

69. ábra Ötéves státusz

3.7.17 Bianco recept

A MedMaxban kétféle bianco receptet is nyomtathatunk. A Nyomtatványok fülön a


pácienshez kapcsolódó bianco receptet érhetjük el, ami tartalmazza a paciensadatokat,
közgyógyos beteg esetén a közgyógyigazolvány számát és lejárati idejét is. Ezt a
nyomtatványt csak akkor használhatjuk, ha a betegnek van nyitott ellátása.
Páciens nélküli, csak gyógyszert tartalmazó bianco receptet a Gyógyszer nézetből
nyomtathatunk.

3.7.18 Bianco beutaló

Szintén csak nyitott ellátás alatt érhető el a bianco beutaló, amelyen csak a paciens
adatai szerepelnek az ellátás naplószámával, az intézményt és a beutaló szövegét pedig
utólag, kézzel tölthetjük ki rajta.

105
MedMax Akadémia

4 Gyógyszer

Ezt a nézetet akkor használjuk, ha betegellátástól függetlenül meg szeretnénk nézni valamit a
gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök adatbázisában, például tájékozódni szeretnénk egy
segédeszköz felírhatóságáról, vagy bele szeretnénk olvasni valamelyik gyógyszer alkalmazási
előiratába. Szintén megtekinthetjük, rendezhetjük, karbantarthatjuk saját magisztrális receptjeinket
anélkül, hogy egy ellátást meg kellene nyitnunk.
Ehhez az Irányítópult nézetváltó gombjai közül a Gyógyszer feliratúra kell kattintanunk. Ekkor
elhagyjuk a Rendelés nézetet és átlépünk a Gyógyszer nézetbe, ami megjelenésében nagyon
hasonlít a Rendelés nézet Gyógyszerfelírás ablakára, azzal a különbséggel, hogy nem kettő, hanem
csak egy táblázatból áll, és természetesen nincs Infopanel, hiszen ez egy páciensektől független
nézet.
A szalagmenün egy Excel nyomógomb található, aminek segítségével a
képernyőn megjelenő – teljes vagy szűrt – táblázatot egy excel fájlba
exportálhatjuk és menthetjük.
Mellette található a Bianco recept nyomógomb, melynek funkciója, hogy
tetszőleges példányszámban előre nyomtathatunk betegtől független, csak
gyógyszerfelírási adatokat tartalmazó bianco recepteket. Álljunk rá a nyomtatni
kívánt gyógyszer sorára, majd kattintsunk a szalagmenün a Bianco recept gombra. A
gyógyszerlista fölött megjelenő panelen adhatjuk meg a felírási paramétereket: a formát, a
mennyiséget, az adagolást, valamint a megjegyzést. Állítsuk be a nyomtatási példányszámot, majd
a nyomtató ikonra kattintva indíthatjuk a receptnyomtatást.

A szalagmenü alatti terület nagy részét a teljes gyógyszertörzs táblázata foglalja el, az Irányítópult
ikonállapotú, a Segítő Jobb szükség esetén a már ismert módon összecsukható. A táblázat felett
láthatjuk az aktuális gyógyszertörzs érvényességének kezdeti dátumát.

Profi változat esetén:


A bal oldali, szalag méretű Irányítópult Gyógyszer feliratára kattintva megjelenik egy választó
panel, amelyen a korábbi gyógyszertörzsek dátumai vannak. Egy kiválasztott dátumra kattintva az
akkor érvényes gyógyszertörzs jelenik meg a táblázatban, így visszakereshetjük, hogy egy adott
időszakban milyen feltételekkel lehetett felírni egy bizonyos gyógyszert. Adható volt-e közgyógyra,
volt-e rá támogatás, mennyi volt az ára, stb. Az utolsó két gyógyszertörzs teljes egészében
megtekinthető, a régebbiekből pedig azok a gyógyszerek és segédeszközök, melyeket már írtunk a
praxisban.

106
MedMax Akadémia

70. ábra Gyógyszer nézet - Profi változat

A gyógyszertörzsben a már ismert módszerekkel kereshetünk, szűrhetünk. Bal oldalon


rendelkezésre áll az ATC/ISO szűrőpanel, a táblázat feletti lenyíló listák segítségével különböző
egyéb szempontok szerint szűkíthetjük a táblázatban megjelenő gyógyszerek listáját. Itt is
megtalálható az Összes jelölőkocka, ami ha nincs bejelölve, akkor csak az általunk már legalább
egyszer felírt készítményeket látjuk. Szótöredékre az ismert módon, a szűrősorban két csillag közt
kereshetünk, de a táblázat fölött található egy keresőmező is, ahova csillagok nélkül is beírhatjuk a
keresett szótöredéket, így a gyógyszer nevében, hatóanyagában, vagy egyszerre mindkettőben
kereshetünk.
A Segítő Jobb nézetei: Eü. rendeletek, Termékinformációk, Helyettesítő gyógyszerek és
Magisztrálisok. Ezek működése megegyezik a Gyógyszerfelírás azonos nevű segítőivel. A
magisztrális receptek megtekintése, módosítása és új felvétele is megegyezik az ott leírtakkal.

107
MedMax Akadémia

5 Jelentések

Ha el akarjuk készíteni valamelyik jelentésünket, az Irányítópult nézetváltó gombjai közül a


Jelentésekre kell kattintanunk, ennek hatására átlépünk a Jelentések nézetbe.
A Jelentések nézetben a szalagmenü alatti terület három fő részre oszlik. Középen a képernyő nagy
részét a már elkészített jelentések táblázata foglalja el. A MedMax az összes eddig elkészített
jelentésünket eltárolja, akár elküldtük azokat, akár nem, akár jónak, akár rontottnak nyilvánítottuk.

A táblázatot bármelyik oszlopa szerint rendezhetjük. A táblázat alatti betekintőben bármelyik


jelentésünk tartalmát megnézhetjük, ha a felső táblázatban kijelöljük a sorát. Az alsó betekintő -
amennyiben szükséges - fülekkel több lapra van osztva, amiken a jelentés különböző részeit vagy
éppen összegzését tekinthetjük át. A betekintő ablaknak van egy kezelőpultja, ahonnan fájlba
menthetjük, .pdf formátumba exportálhatjuk, kinyomtathatjuk vagy ismételten elküldhetjük a
jelentést a megfelelő ikonokra kattintva.

A táblázattól jobbra egy információs panel található, ami az éppen kijelölt jelentés készítőjéről,
sorszámáról, tárgyidőszakáról ad tájékoztatást. Egy mozgatható csúszka választja el a táblázattól,
aminek segítségével a panel szélessége állítható, vagy teljesen el is tüntethető.

A bal oldalon az Irányítópult foglal helyet, ami itt a szűrőpanel funkcióját kapta. Fastruktúrába
rendezve láthatjuk rajta a jelentések típusait (táppénz, ambuláns, B300, stb.). Valamelyikre kattintva
a középső táblázat leszűrődik erre a típusra. Ha tehát a bal oldalon a változásjelentésre kattintunk,
akkor a táblázatban csak az elkészített változásjelentéseinket látjuk, az egyéb jelentéseket nem. Ha
ismét az összest szeretnénk látni, kattintsunk a bal oldali panel tetején a Minden jelentésre.

71. ábra Jelentések

108
MedMax Akadémia
5.1 Jelentések készítése

Egy jelentés elkészítéséhez kattintsunk a szalagmenün az ikonjára. Ekkor a táblázat


fölött lenyílik egy panel, ahol dátummezők segítségével kijelölhetjük a jelenteni kívánt
időszakot. Alapértelmezés szerint az aktuális időszak jelenik meg.
Amennyiben a jelentést elektronikusan kell küldenünk, (változás, ambuláns, tételes és
táppénz) találunk a panelen egy e-jelentés nevű mezőt is. Ebben lenyíló listából - amit a
program az OEP szerveréről kért le előzőleg - választhatjuk ki az éppen aktuális
beküldendő vagy cserélhető jelentésünket. Miután kiválasztottuk a megfelelőt,
kattintsunk az Elkészítés és küldés gombra, vagy ha nem akarjuk azonnal elküldeni,
akkor a gomb melletti lenyíló listából válasszuk az Elkészítés-t. Ekkor elkészül a
jelentésünk, megjelenik a táblázatban, és az alsó betekintő ablakban megnézhetjük a
tartalmát. Ha az Elkészítés és küldés-t választottuk, akkor ezzel párhuzamosan a
program feltölti jelentésünket az OEP szerverére. A továbbiakban a szokásos módon e-
mailen keresztül meg kell erősítenünk a feltöltést. Amennyiben technikai okokból a
jelentésünk nem érkezik meg az OEP-hez, vagy az OEP-től nem érkezik visszaigazolás,
a jelentést bármikor újraküldhetjük a betekintő ablak kezelőpultjáról. A korábban
elkészített jelentés ismételt elküldéséhez előbb válasszuk ki a kezelőpulton lévő lenyíló
listából a jelentés típusát, majd kattintsunk a mező melletti földgömb ikonra.
Ha problémánk adódik az e-jelentés rendszer használatával, vagy hibaüzenetet kapunk,
kattintsunk a szalagmenün az Útmutató gombra. Ekkor a böngészőnkben megnyílik egy
lap, ahol részletes információkat olvashatunk a regisztrációról, a jelentések feltöltéséről,
érvényesítéséről, cseréjéről, valamint a tételes és a táppénz jelentések hibakódjairól, és
azok javításáról.
Amennyiben olyan jelentést készítünk, amit nem kell elektronikusan küldenünk az
OEP-nek, akkor természetesen nem jelenik meg az e-jelentés mező. EU-jelentés,
Doktorinfo jelentés és TAJ-regiszter esetén az Elkészítés és fájl mentése gombra
kattintva a program az elkészített jelentést a Felhasználói beállításokban megadott
útvonalon a számítógépre vagy külső adathordozóra menti. Ápolási jelentés, Influenza
jelentés, Influenza figyelőszolgálat és KSH jelentés esetén pedig az Elkészítés és
nyomtatás gomb segítségével rögtön nyomtathatjuk is őket.

5.2 Táppénzes napló

A Jelentések nézet szalagmenüjéről érhető el a Táppénzes napló. Ez tulajdonképpen a


papír alapú táppénzes napló (az egyetlen dokumentum, amit papír alapon is kötelező
vezetni) elektronikus változata, csak sokkal több funkcióval.
A Táppénzes napló egy külön ablakban nyílik meg, miután az ikonjára kattintottunk. Az
ablak nagy részét a táppénzes események táblázata tölti ki, aminek adatait bármely
oszlop szerint rendezhetjük, szűrhetjük.
A táblázat fölötti területen beállíthatjuk, hogy a táblázat mit tartalmazzon. A
Kiválasztott időszak keretben megadhatunk egy időszakot vagy kijelölhetünk egy
konkrét hetet, aminek a táppénzeseit látni akarjuk. Változtatás után a Frissít gombra
kattintva frissül a táblázat tartalma. Jobbra egy lenyíló lista segítségével különböző
szűréseket hozhatunk létre a táblázatban.

5.2.1 Táppénzes listák

 Összes táppénzes karton


Mindent táppénzes kartont mutat.

109
MedMax Akadémia
 Mai napon táppénzen lévők
Azokat listázza ki, akik az aktuális napon táppénzen vannak, tehát azok is
belekerülnek, akiknek előre lezártuk a táppénzét.
 Nyitott táppénzek
Nevéhez híven azokat a táppénzeket kérhetjük le, amelyeknek még nem zártunk le.
 Kórházi táppénzek
Azokat a táppénzeket listázza ki, amelyeket Kórházból móddal nyitottunk, vagy
Kórházba móddal zártunk le.
 Korrekciós táppénzek
Azokat a táppénzeket láthatjuk, amelyeket korrekcióztunk, azaz amelyekhez
vettünk fel Korrekció típusú jelentési sort.
 Törölt táppénzek
Az eldobott és a Törölt-ként jelentett táppénzek lekérdezésére szolgál.

Bármely listát tovább szűrhetjük a Csak a 30 napon túli táppénzek kapcsolóval. Ez


esetben csak azok a sorok fognak megjelenni, ahol a táppénzes napok száma több mint
30 nap.

A táblázatban megjelenített listát a felső panelen lévő nyomtató ikon segítségével ki is


nyomtathatjuk.

5.2.2 Táppénz módosítása, a jelentés korrekciója

Egy táppénzes esemény adatainak módosításához a táblázatban jelöljük ki a sorát, majd


duplán klikkeljünk rá, vagy jobb gombos menüből válasszuk ki a Táppénz módosítása
pontot. Ekkor felnyílik a Táppénzes napló betekintője, a kijelölt táppénzes karton
adatlapjával. Ezen az adatlapon végezzük el a szükséges módosításokat, pl. korrigáljuk
a felvétel vagy a kiírás idejét, módját, a táppénz jellegét vagy a diagnózist, ahogy
szükséges.
Ha a módosítandó táppénzes eseményt még nem jelentettük az OEP-nek, akkor más
teendőnk nincs, a jobb alsó sarokban lévő Mentés gombra kattintva az adatok mentésre
kerülnek, és a változások automatikusan visszaíródnak az Ellátás Táppénz kartonjára is.

Ha azonban valamilyen okból egy olyan táppénz adatait kényszerülünk változtatni,


amiről már küldtünk jelentést, akkor a változásról korrekciós sort kell küldenünk a
következő jelentésünkkel.
Nem mindegy azonban, hogy mit kell módosítanunk, ugyanis ettől függ az, hogy
pontosan milyen korrekciós (K) sort várnak tőlünk:

 TAJ számot és naplószámot nem szabad módosítanunk, ezeket ugyanis nem lehet
korrekcióként jelenteni. (Ha mégis e két adat egyikében van változás, akkor a már
jelentett sort Törölt tételként kell lejelentenünk újra, és a helyes adatokkal egy új
táppénzes lapot kell felvennünk. A törlés módját lejjebb részletezzük.)
 Ha a diagnózist, a táppénz jellegét, a felvétel dátumát vagy módját – azaz felvételi
adatot – módosítottunk utólag, akkor a Felvett sorra kell a korrekciót küldenünk, ez
egészen egyszerűen azt jelenti, hogy olyan K típusú sort kell jelentenünk, ahol a
kiírás dátuma és módja üresen van hagyva. (rövid sor)
 Ha viszont a kiírás dátumában vagy módjában – azaz a megszűnési adatokban –
történt a változás, akkor a Megszűnő sorra kell korrekciót küldenünk, természetesen
a módosított kiírási adatokkal. (hosszú sor)
 Ha a felvételi és a megszűnési adatokon is módosítottunk, akkor két korrekciós sort
kell elküldeni, egyet a felvételre és egyet a megszűnésre, azaz egy rövid és egy
110
MedMax Akadémia
hosszú sort ugyanarról a táppénzről. A két korrekciós sort jelenthetjük akár egy
héten belül is.

A táppénzes adatok módosítása után, a jelentés korrekciójának elvégzéséhez a


következőképpen járjunk el:
A táppénzes esemény adatlapján lévő Jelentési sorok táblázatban kérjünk egy új sort a
táblázat jobb oldalán látható üres lap ikonnal. A Típus oszlop lenyíló listájából
válasszuk ki a Korrekció (Felvett) illetve a Korrekció (Megszűnő) sort, aszerint, hogy
milyen adatot módosítottunk a kartonon, majd állítsuk be azt a hetet, amikor a sort
jelenteni szeretnénk. Végezetül a Mentés gombra kattintva mentsünk.

Ügyeljünk arra, hogy csak olyan sort korrekciózhatunk, amelyet előzőleg már
jelentettünk. Tehát nem eshet azonos hétre a Korrekció a Felvett sorral.
Megszűnés és Korrekció (Felvett) sorok viszont jelenthetőek együtt, ha a felvételi
adatokban történt a változás és ki is írtuk a beteget azon a héten.
Korrekció (Felvett) és Korrekció (Megszűnő) sorok is jelenthetőek együtt abban az
esetben, ha már jelentettük a táppénz megszűnését és utólag mind a felvételi, mind a
kiírási adatokban változás történt.

5.2.3 Táppénz törlése

Mielőtt egy táppénz törlésének nekiállunk, tudnunk kell, hogy küldtünk-e már jelentést
az OEP-nek róla. Ez dönti el ugyanis, hogy hogyan kell a törlést elvégeznünk.

 Táppénz eldobása
Ha még nem jelentettük a táppénzt, akkor alkalmazzuk a Táppénz eldobása
funkciót: a Táppénzes naplóban álljunk rá az eldobni kívánt táppénzes karton sorára
és jobb gombos menüből nyissuk fel az ablak betekintőjét, ezáltal láthatóvá válnak
a táppénz adatmezői.
Kattintsunk rá a jobb alsó sarokban a Karton eldobása gombra. Ekkor a táppénz
sora szürke színűvé válik a listában, és a továbbiakban nem módosítható.
Természetesen az eldobás után a beteg ellátásán sem jelenik meg ez a táppénz.
Az így eldobott karton naplószáma felszabadul, tehát bárkinek ki lehet osztani újra.
Ha a legutolsó táppénzt töröltük, akkor a következő karton nyitásakor a MedMax
fel is fogja ajánlani azt, mint a következő szabad naplószámot. Ha nem az utolsót
töröltük, akkor pedig kézzel írhatjuk be a naplószám mezőbe a számot, ha újra ki
akarjuk azt adni.

 Törlés
Ha már jelentettünk egy táppénzt, és törölni kell, akkor a törlést is jelentenünk kell
az OEP felé. A Táppénzes naplóban álljunk rá az eldobni kívánt táppénzes karton
sorára és a szokásos módon nyissuk fel az ablak betekintőjét.
A Jelentési sorok táblázatban kérjünk egy új sort a táblázat jobb oldalán látható üres
lap ikonnal. A Típus oszlop listájában válasszuk ki a Törölt (Felvett) illetve a Törölt
(Megszűnő) sort aszerint, hogy csak a felvételt jelentettük korábban, vagy a
megszűnést is. Állítsuk be azt a hetet, amikor a sort jelenteni szeretnénk, végezetül
a Mentés gombra kattintva mentsünk. Ekkor a táppénz sora áthúzott betűstílusú lesz
a listában. Természetesen az eldobás után a beteg ellátásán sem jelenik meg ez a
táppénz.
Az így törölt táppénz naplószámát nem adhatjuk ki más betegnek, hiszen az OEP
nyilvántartásában már foglalt ez a szám.
Ha tévesen töröltünk egy táppénzt, akkor a Törlés sort a táblázat melletti kuka
gombbal törölhetjük, ezzel visszaállíthatjuk az eredeti állapotot.
111
MedMax Akadémia

72. ábra Táppénzes napló módosítása

112
MedMax Akadémia

6 Statisztikák

Különböző statisztikák, lekérdezések végrehajtására ad lehetőséget a MedMax statisztikai modulja.


Ennek indításához az Irányítópult nézetváltó gombjai közül kattintsunk a Statisztikákra.
Ebben a nézetben a szalagmenün csak néhány ikont találunk:
 Lekérdezés: ezzel indíthatjuk a lekérdezést az igényeink szerint beállított feltételekkel,
 Excel: erre kattintva excel táblázatba exportálhatjuk a lekérdezés eredményét,
 Előnézet: ide kattintva a nyomtatási képet nem csak megnézhetjük, hanem formázhatjuk is:
beállíthatjuk a margókat, fejlécet, láblécet adhatunk hozzá, oldalszélességhez igazíthatjuk,
beállíthatjuk a papírméretet, elforgathatjuk és pdf-be exportálhatjuk a dokumentumot.
 Végül a Nyomtatás gombbal ki is nyomtathatjuk az elkészült statisztikát.

A bal oldali Irányítópulton láthatjuk a lekérdezhető statisztikák – egyre bővülő – körét. Jelenleg a
következő lekérdezéseket végezhetjük el, az Irányítópult megfelelő sorára kattintva:

 Forgalmi lekérdezések
◦ Forgalmi adatok
▪ Forgalmi napló
◦ Gyógyszer
▪ Felírt gyógyszerek
▪ Ellenőrzött szerek
▪ Kábítószer értesítő
◦ Oltás
▪ Oltások
▪ Oltóanyag igénylés
◦ Diagnózisok
◦ Laborvizsgálatok
◦ Szűrések
◦ Beutalások
◦ Leletek
◦ Jogosítvány alkalmassági
◦ Súlyos fogyatékossági igazolás
◦ Előjegyzések
 Törzskarton lekérdezések
◦ Korcsoportos lista
◦ Törzskarton lejárat
◦ Ellátottak/El nem látottak
◦ Közgyógyellátottak
◦ Engedélyek - igazolások
◦ Betegségek
◦ Állandó gyógyszerek
◦ Javasolt gyógyszerek
◦ Életmód

113
MedMax Akadémia

73. ábra Statisztikák

A középső munkaterület felső részén beállíthatjuk azokat a feltételeket, amik alapján a lekérdezést
végre szeretnénk hajtani. Az eredmény ez alatt, egy táblázatban fog megjelenni. Ezt a táblázatot a
már korábbiakban ismertetett módon rendezhetjük, szűrhetjük, csoportosíthatjuk.

6.1 Forgalmi napló

Ez a lekérdezés helyettesíti a papír alapú Forgalmi naplót, de annál lényegesen többet is tud.
Segítségével kilistázhatunk egy megadott időszakban történt ellátásokat, de szűkíthetjük az
eredményt a bejelentkezett, kijelentkezett vagy ambuláns betegekre, illetve korcsoportra
életkor vagy születési dátum megadásával, valamint ellátási címkék szerint.
A kapott listát aztán tovább szűkíthetjük a táblázat oszlopaiban való szűréssel, például a
megjelenés helye vagy az ellátás diagnózisa szerint. Így olyan kérdésekre is választ
kaphatunk, hogy például a múlt hónapban hány csecsemő korú betegünket láttuk el
hasmenés miatt, és konkrétan kik voltak ők.
Az Ambuláns naplót is elkészíthetjük itt, ehhez kérjük le adott időszakra az összes ellátást
(bejelentkezett, kijelentkezett és ambuláns pacienseinket is bejelölve), majd az Ellátás
formája oszlop szűrősorába írjuk be az „ambuláns” szót és üssünk entert. Ekkor megkapjuk
az ambuláns ellátások listáját, melyet tetszés szerint rendezhetünk, beállíthatjuk a
nyomtatandó oszlopokat, majd ki is nyomtathatjuk.
De segítséget kaphatunk útvonal nyilvántartásunk elkészítéséhez is. Miután lekérdeztük az
adott hónap összes ellátását, a táblázatot szűrjük le a nem rendelőben történt ellátásokra, a
következőképpen: Az Ellátás helye oszlop fejlécének jobb szélére kattintva nyissuk le a
listát, majd válasszuk ki a nem rendelői elemeket (orvos hívása lakásra, ismételt
orvoslátogatás a beteg lakásán). Az így leszűrt táblázat Távolság oszlopában láthatjuk a
betegekhez megtett utat km-ben (feltéve, ha ezt az adatot a beteg törzskartonján kitöltöttük),
a táblázat alatt pedig az összes megtett km-t jelzi ki a program.

114
MedMax Akadémia
6.2 Felírt gyógyszerek

Itt kilistázhatjuk egy általunk megadott időszakban felírt összes gyógyszert, ehhez csak a
dátumokat kell beírnunk és a Lekérdezés gombra kattintanunk. Természetesen szűkíthetjük a
lekérdezést vonatkozási kör, korcsoport és ellátáscímkék szerint is, és megadhatjuk, hogy az
eredményt gyógyszerenként tételesen, páciensenként összesítve vagy – profi változat esetén
– gyógyszerenként összesítve szeretnénk látni. A kapott táblázatot aztán szűrhetjük egy
konkrét gyógyszerre, egy vagy többféle hatóanyagra, ATC csoportra, vagy akár a felírás
BNO-ja vagy jogcíme szerint. Ehhez használjuk a táblázat szűrősorát a kívánt oszlopnál, és
a két * közötti szótöredékre keresést. Megtudhatjuk például, hogy az adott időszakban
hányszor és kiknek írtunk fel trimetazidin hatóanyagú gyógyszert emelt jogcímen.

6.3 Ellenőrzött szerek

Ez a statisztika a felírt ellenőrzött szereket listázza ki a megadott időszakban. Ha a


tárgyidőszak előtti négyzetből kivesszük a pipát, akkor a programmal eddig történt összes
kábítószer felírást megkapjuk, és egy ellenőrzésnél kinyomtathatjuk.

6.4 Kábítószer értesítő

Mint a neve is mutatja, a gyógyszertár részére kiadott kábítószer-értesítőket kérdezhetjük le


ezzel a statisztikával. Az eredményül kapott táblázat megfelel a rendeletben előírt
„Ellenőrzött szerrel kezelt betegnyilvántartó karton”-nak.

6.5 Laborvizsgálatok

Ez már egy összetettebb lekérdezés, több beállítás és feltétel megadására van lehetőségünk.
Az eddigiekben is használt tárgyidőszakon, vonatkozási körön és korcsoporton kívül
használhatjuk a BNO és a laborvizsgálatok szerinti szűrést. A BNO-nál megadhatjuk a
betegségcsoportot, vagy egy tetszőleges BNO-tartományt, amely a listázandó betegek
anamnézisében szerepel. Tehát például megtudhatjuk, hogy a hypertoniával gondozott
betegeinknek milyen laborvizsgálatok történtek az elmúlt 3 hónapban. A laborvizsgálatoknál
megadhatunk egy vagy több vizsgálatot, amire kíváncsiak vagyunk. Lekérdezhetjük, hogy
történt vagy nem történt-e egy bizonyos vizsgálat az adott betegcsoportnál, és még azt is,
hogy kiknek volt egy adott értéknél kisebb vagy nagyobb az eredménye. Például
kilistázhatjuk azokat a betegeinket, akiket diabetesszel gondozunk és nem történt HbA1c
vizsgálat egy éven belül. (Ez egyébként az indikátor-rendszerben is figyelt érték.) De
megtudhatjuk azt is, hogy mely betegeinknek volt a megadott időszakban 5,5 fölött a
koleszterinszintje.
115
MedMax Akadémia

6.6 Oltások

Ebből a statisztikából megtudhatjuk, hogy mely pácienseinket oltottunk egy adott


időszakban, illetve egy vagy több oltást kiválasztva lekérdezhetjük, hogy kik kapták meg az
adott oltásokat és kik nem.

6.7 Oltóanyag igénylés

Ezzel a lekérdezéssel azt tudhatjuk meg, hogy kik azok a paciensek akik a megadott
Tárgyidőszakban töltik be a Korcsoport boxban beállított életkort. Kigyűjthetjük vele
például azokat a betegeket, akik a jövő hónapban lesznek 3 hónaposak, vagy azokat is, akik
a múlt évben töltötték be a 40. évüket. Gyermekorvosok ennek segítségével állíthatják össze
a következő hónapban oltandók listáját, illetve adhatják le az oltóanyag igénylést.
Az Oltás boxban választhatunk kórokozót vagy oltóanyagot is, ez az adat azonban a
statisztikát nem érinti, csupán a nyomtatott lista fejlécében fog megjelenni, azért, hogy
láthassuk, melyik oltással kapcsolatban kértük a listát.

6.8 Diagnózisok

Az ellátási lapokon megadott diagnózisokról tájékozódhatunk ennek a lekérdezésnek a


segítségével. Megtudhatjuk, hogy egy adott időszakban hány betegünket és hányszor láttuk
el az általunk megadott gondozási csoportban vagy egy konkrét BNO tartományban. A
táblázat alján összesítve is láthatjuk a páciensek és ellátások számát.

116
MedMax Akadémia
6.9 Szűrések

Ebből a statisztikából az elvégzett – vagy el nem végzett – szűrésekre vonatkozóan kapunk


adatokat. Kilistázhatjuk vele azon betegeinket, akiknél történt vagy épp nem történt
szűrővizsgálat egy adott tárgyidőszakban, szűkítésként megadhatunk korcsoportot, egy vagy
több szűrést és betegséget is.

6.10 Beutalások

A beutalási statisztika a laborvizsgálatok statisztikájához hasonlóan működik. Itt is


lekérdezhetjük az összes beutalást egy adott időszakban, de szűkíthetjük is a listát
korcsoport vagy BNO, illetve betegségcsoport szerint. Megadhatjuk, hogy milyen típusú
beutalókat szeretnénk látni a listában: labor, képalkotó vagy egyéb. De konkrét
szakrendelések szerint is lekérdezhetjük, hogy kiknél történt vagy éppen nem történt
beutalás. Ez szintén az indikátor-rendszerben lehet segítségünkre, megnézhetjük ugyanis
például, hogy a diabeteszes betegeink közül kit nem utaltunk be szemészetre, vagy hogy egy
adott időszakban hány beutaló-köteles beutalás történt összesen.

6.11 Leletek

Ez a statisztika a beutalásokéhoz hasonló. Szakrendelésenként lekérdezhetjük, hogy kiktől


kaptunk – vagy éppen nem kaptunk – leletet egy adott időszakban. Korcsoportra, gondozási
csoportra vagy BNO intervallumra szűrhetjük a listát.

6.12 Jogosítvány alkalmassági

Megtudhatjuk, hogy kiknek adtunk egy adott időszakban gépjárművezetői alkalmassági


véleményt. Lekérdezhetjük azt is, hogy egy adott betegséggel gondozott betegeink közül
kinek van jogosítványa. A kapott listát rendezhetjük a lejárat dátumára, vagy tovább
szűrhetjük az alkalmasság csoportja, kategóriája, feltétele szerint is. A táblázat alatti
117
MedMax Akadémia
összesítő sor megmutatja, hogy az adott időszakban hány páciensnek összesen hány
alkalmassági véleményt adtunk ki, valamint hogy mennyit fizettek érte összesen.

6.13 Súlyos fogyatékossági igazolás

Az adókedvezmény szempontjából súlyos fogyatékosságnak számító betegségekről kiadott


igazolásainkat listázhatjuk ki ennek a statisztikának a segítségével. Alapértelmezésben a
tárgyévet megelőző év van beállítva tárgyidőszaknak, mivel erről kell jelentést leadnunk az
adóhatóság felé. A lekérdezés eredményében minden adat szerepel, ami a jelentéshez
szükséges, még a beteg adóazonosító jele is (amennyiben rögzítettük a nyomtatványon).

6.14 Előjegyzések

Egy adott időszakra előjegyzett betegeket kérdezhetjük le ennek a statisztikának a


segítségével. Ha a tárgyidőszaknál mindkét mezőbe a mai dátumot írjuk, akkor a mai napra
előjegyzett betegeink jelennek meg a táblázatban, ahonnan rögtön nyomtathatjuk is a listát.

6.15 Korcsoportos lista

Ennek a statisztikának a segítségével egy adott életkornál fiatalabb, idősebb, vagy egy adott
korcsoportba tartozó pácienseinket listázhatjuk ki.

6.16 Törzskarton lejárat

Azokat a betegeinket listázhatjuk itt ki, akiknek a megadott időszakban jár le a törzskartonja.
Ha a tárgyidőszak kezdő mezőjét üresen hagyjuk, a végéhez pedig a mai dátumot írjuk,
akkor a lekérdezés után megkapjuk az összes lejárt törzskartonú betegünk listáját.

118
MedMax Akadémia

6.17 Ellátottak/El nem látottak

Ennek a statisztikának a segítségével azokat a pacienseinket listázhatjuk ki, akiknek a


megadott tárgyidőszakban volt illetve nem volt ellátása. Egy paciens csak egyszer szerepel a
listában. Ezt a statisztikát is kombinálhatjuk a BNO csoport megadásával, így lekérdezhetjük
például, hogy a magas vérnyomással vagy diabetesszel gondozott betegeink közül kik nem
jelentek meg a rendelőben az utóbbi 3 hónapban.
A listában azt is láthatjuk, hogy a paciensnek a beállított tárgyidőszakon belül mikori az
utolsó ellátása, és hogy az időszakban összesen hány ellátása történt. Érdekességképpen: ha
nem adunk meg tárgyidőszakot, akkor azt is megtudhatjuk, hogy mely pacienseink vezetik
az ellátási „toplistát”, azaz kiket láttunk el a legtöbbször praxisunkban.

6.18 Közgyógyellátottak

Azokat a pácienseinket tekinthetjük meg ebben a statisztikában, akik rendelkeznek, vagy


valaha rendelkeztek közgyógy-igazolvánnyal. A lekérdezés eredményében szerepel a
közgyógy-igazolvány száma, érvényességi dátumai és a beteg telefonszáma is. A listát
szűrhetjük korcsoportra, illetve csak érvényes igazolványokra.

6.19 Engedélyek - igazolások

Itt az Engedélyek - igazolások kartonról listázhatunk ki adatokat. Olyan kérdéseinkre


kaphatunk választ többek közt, hogy kiknek jár le a közeljövőben a jogosítványa vagy a
fegyverviselési engedélye, kik a rokkant, mozgáskorlátozott vagy súlyos fogyatékos
betegeink. Ezt a lekérdezést is szűrhetjük korcsoportra, betegségekre, gondozás szerint, stb.

6.20 Betegségek

Ez a statisztika a betegek anamnézisében rögzített gondozási és egyéb betegségek


lekérdezésére szolgál. Megadhatjuk a korcsoportot, a betegségcsoportot vagy egy konkrét
119
MedMax Akadémia
BNO-t. Az eredményül kapott táblázatban pedig nem csupán azokat a betegeinket láthatjuk,
akik a megadott betegségekben szenvednek, hanem az utolsó labor, EKG, szemészet, és
kardiológiai beutalásuk, illetve leletük idejét is, ami a gondozás áttekintéséhez nyújt
segítséget.

6.21 Állandó gyógyszerek

Ezzel a statisztikával azokat a betegeinket listázhatjuk ki, akiknek vannak állandó


gyógyszereik. A lekérdezés eredményében megjelennek a gyógyszerek is, amiket aztán
szűrhetünk, csoportosíthatunk jogcím, hatóanyag, ATC-kód, utolsó felírás dátuma, stb
szerint.

6.22 Javasolt gyógyszerek

Az állandó gyógyszerekhez hasonlóan itt kigyűjthetjük azokat a betegeinket, akik szakorvosi


javaslattal rendelkeznek valamilyen gyógyszerre, segédeszközre. Lekérhetjük az összes
szakorvosi javaslatot, vagy csak az érvényeseket. Az eredményül kapott táblázat tartalmazza
annak a készítménynek az adatait, amire a javaslat vonatkozik, a javasló orvos adatait, és a
javaslat érvényességi dátumait. A beteg telefonszáma is hasznos része a táblázatnak, ha
esetleg mindjárt értesíteni is akarjuk valamelyik betegünket a javaslat lejártáról.

6.23 Életmód

Az Életmód statisztika segítségével olyan kérdésekre kaphatunk választ, hogy például kik a
kóros alkoholfogyasztó betegeink, kik a dohányzó hypertoniásaink, stb.

120
MedMax Akadémia
Tartalomjegyzék

1 A program általános felépítése ..................................................................................................... 2


1.1 Internetes adatcsere, programfrissítés .................................................................................... 4
2 Alapnézet ..................................................................................................................................... 5
2.1 Főmenü .................................................................................................................................. 5
2.2 Rendszer................................................................................................................................. 6
2.3 Ügyfélszolgálat ...................................................................................................................... 7
2.4 Súgó ....................................................................................................................................... 8
3 Rendelés ....................................................................................................................................... 9
3.1 Infopanel .............................................................................................................................. 10
3.2 Pacienslista........................................................................................................................... 12
3.2.1 A pacienslista táblázat, táblázatok testre szabása ....................................................... 12
3.2.2 Keresés a pacienslistában és egyéb listákban, táblázatokban ..................................... 13
3.2.3 A pacienslista alatti ellátás-betekintő ablak ................................................................ 16
3.2.4 A pacienslista nézet szalagmenüje.............................................................................. 17
3.2.5 Paciensadatok küldése és fogadása ............................................................................ 17
3.3 Törzsadatok .......................................................................................................................... 18
3.3.1 A középső munkaterület működése ............................................................................ 19
3.3.2 Az egyes kartonok általános működése ...................................................................... 19
3.3.3 Kitöltést segítő eszközök ............................................................................................ 20
3.3.4 Személyes adatok ....................................................................................................... 22
3.3.5 Bejelentkezés (kijelentkezés) ..................................................................................... 22
3.3.6 Elérhetőségek ............................................................................................................. 23
3.3.7 Biztosítási adatok (közgyógy, EU kártya) .................................................................. 23
3.3.8 Munkahely .................................................................................................................. 24
3.3.9 Engedélyek - igazolások ............................................................................................. 24
3.3.10 Kapcsolattartók ........................................................................................................... 25
3.3.11 Egészségügyi kapcsolatok .......................................................................................... 26
3.3.12 Betegségek .................................................................................................................. 26
3.3.13 Allergia ....................................................................................................................... 28
3.3.14 Életmód ...................................................................................................................... 29
3.3.15 Családi anamnézis ...................................................................................................... 29
3.3.16 Születési anamnézis .................................................................................................... 30
3.3.17 Oltások........................................................................................................................ 31
3.3.18 Ápolások ..................................................................................................................... 32
3.4 Előzmények ......................................................................................................................... 32
3.5 Ellátás................................................................................................................................... 34
3.5.1 Ellátások kezelése a MedMaxban .............................................................................. 34
3.5.2 Az Ellátás nézet megjelenése ..................................................................................... 35
3.5.3 Ellátásadatok .............................................................................................................. 36
3.5.4 Orvoshoz fordulás oka................................................................................................ 39
3.5.5 Státusz ........................................................................................................................ 44
3.5.6 Mérések ...................................................................................................................... 47
3.5.7 Szűrések...................................................................................................................... 50
3.5.8 Diagnózis .................................................................................................................... 51
3.5.9 Beutalás ...................................................................................................................... 55
3.5.10 Gyógyszerek ............................................................................................................... 66
3.5.11 Beavatkozás ................................................................................................................ 75
3.5.12 Terápia ........................................................................................................................ 76
3.5.13 Ápolás ......................................................................................................................... 78
3.5.14 Javaslat ....................................................................................................................... 79
3.5.15 Dekurzus ..................................................................................................................... 81
121
MedMax Akadémia
3.5.16 Táppénz ...................................................................................................................... 82
3.6 Leletek ................................................................................................................................. 84
3.6.1 Csoportvizsgálatok használata a Laborvizsgálat sablonok között.............................. 85
3.6.2 Lelet rögzítése a Leletek nézetben ............................................................................. 86
3.6.3 Szkennelt dokumentum csatolása a lelethez .............................................................. 88
3.6.4 Gyógyszerjavaslat csatolása a lelethez ....................................................................... 88
3.6.5 Lelet megtekintése a Leletek nézetben ....................................................................... 89
3.6.6 Nyomtatás a Lelet kartonról ....................................................................................... 89
3.7 Nyomtatványok .................................................................................................................... 89
3.7.1 Mentési utalvány, Betegszállítási utalvány................................................................. 91
3.7.2 NRSZH beutaló .......................................................................................................... 92
3.7.3 Jogosítvány ................................................................................................................. 93
3.7.4 Lőfegyver ................................................................................................................... 94
3.7.5 Közgyógyigazolás ...................................................................................................... 95
3.7.6 Igazolás ....................................................................................................................... 95
3.7.7 Súlyos fogyatékossági igazolás .................................................................................. 97
3.7.8 Gyógyszerköltség igazolása ....................................................................................... 98
3.7.9 Üzemi baleseti igazolás .............................................................................................. 99
3.7.10 Látlelet ...................................................................................................................... 100
3.7.11 Szanatóriumi beutaló ................................................................................................ 101
3.7.12 Terápiás lap ............................................................................................................... 102
3.7.13 Halottvizsgálati bizonyítvány ................................................................................... 103
3.7.14 Kikérő ....................................................................................................................... 103
3.7.15 Oltási nyilatkozat ...................................................................................................... 104
3.7.16 Ötéves státusz ........................................................................................................... 105
3.7.17 Bianco recept ............................................................................................................ 105
3.7.18 Bianco beutaló .......................................................................................................... 105
4 Gyógyszer ................................................................................................................................ 106
5 Jelentések ................................................................................................................................. 108
5.1 Jelentések készítése............................................................................................................ 109
5.2 Táppénzes napló ................................................................................................................ 109
5.2.1 Táppénzes listák ....................................................................................................... 109
5.2.2 Táppénz módosítása, a jelentés korrekciója ............................................................. 110
5.2.3 Táppénz törlése ......................................................................................................... 111
6 Statisztikák ............................................................................................................................... 113
6.1 Forgalmi napló ................................................................................................................... 114
6.2 Felírt gyógyszerek .............................................................................................................. 115
6.3 Ellenőrzött szerek .............................................................................................................. 115
6.4 Kábítószer értesítő ............................................................................................................. 115
6.5 Laborvizsgálatok ................................................................................................................ 115
6.6 Oltások ............................................................................................................................... 116
6.7 Oltóanyag igénylés ............................................................................................................ 116
6.8 Diagnózisok ....................................................................................................................... 116
6.9 Szűrések ............................................................................................................................. 117
6.10 Beutalások ..................................................................................................................... 117
6.11 Leletek ........................................................................................................................... 117
6.12 Jogosítvány alkalmassági .............................................................................................. 117
6.13 Súlyos fogyatékossági igazolás ..................................................................................... 118
6.14 Előjegyzések ................................................................................................................. 118
6.15 Korcsoportos lista.......................................................................................................... 118
6.16 Törzskarton lejárat ........................................................................................................ 118
6.17 Ellátottak/El nem látottak .............................................................................................. 119
6.18 Közgyógyellátottak ....................................................................................................... 119
122
MedMax Akadémia
6.19 Engedélyek - igazolások ............................................................................................... 119
6.20 Betegségek .................................................................................................................... 119
6.21 Állandó gyógyszerek ..................................................................................................... 120
6.22 Javasolt gyógyszerek ..................................................................................................... 120
6.23 Életmód ......................................................................................................................... 120
Tartalomjegyzék ............................................................................................................................... 121

123

You might also like