É rtekezés a szerelem

SZENVEDÉLYÉRŐL
Az ember gondolkodásra született: minden pillanatban gondolko­
dik; a tiszta gondolkodás azonban, mely boldoggá tehetné, kifá­
rasztja és elkedvetleníti. N em képes megszokni ezt az egysíkú
életet; mozgalmasságra és tettekre van szüksége; vagyis arra, hogy
szevedély hajtsa, melynek mély, kavargó forrása önnön szívéből ered.
A legemberibb szenvedélyek, amelyek ugyanakkor a legtöbb más
szenvedélyt is magukba ölelik, a szerelem és a becsvágy. Bár nincs
közük egymáshoz, gyakran állítják párhuzamba őket, annak ellené­
re, hogy az egyik gyengíti, sőt megsemmisíti a másikat.
Bármilyen tágas a lelkünk, egyszerre csak egy nagy érzelem fér
meg benne; ezért ha a szerelem és a becsvágy éppen összetalálkozik,
mindkettő mértéke csupán a fele annak, amekkora akkor, lenne, ha
egymagában foglalná el az egészet.
A szenvedély független az életkortól: fellángolhat a gyermekben,
s elkísérheti az embert a sírig. Mégis, mivel lételeme a tűz, a fiatalok
fogékonyabbak rá, s úgy tűnik, a lángolás a kor előrehaladtával
alábbhagy. Ez azonban csak látszat: a szenvedély legtöbbször egész
életünket végigkíséri.
Az ember élete nyomorúságosán rövid. Kezdetének általában az
ember világrajövetelét tekintik. Én azonban inkább az értelem szü­
letését tekintem kezdetnek, azt a pillanatot, amikor az em bert
először ingatja meg az értelem , márpedig ez ritkán következik be
a huszadik életév előtt. Ezt megelőzően gyermekek vagyunk, és a
gyermek még nem ember.
Milyen boldog az az élet, mely szerelemmel kezdődik, és becs­
vággyal fejeződik be! Ela választhatnék magamnak életet, biztosan

209
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

ezt választanám. Amíg lobog bennünk a tűz, szeretetreméltóak

vagyunk, de amint elalszik, szeretetreméltóságunknak nyoma vész,
becsvágyunk veszi át a helyét. A mozgalmas élet a nagy szellemek­
nek kedvez, a középszerűek nem lelik örömüket benne; ők minden
téren gépek csupán. Ezért van az, hogy ha a szerelem és a becsvágy
jelentik életünk kezdetét és végét, az emberi természet legboldo­
gabb állapotában leledzünk.
Ha az átlagnál okosabbak vagyunk, szenvedélyeink is erősebb
lánggal égnek, hiszen a szenvedély nem más, m in t egy pusztán
a szellemhez tartozó érzelem vagy gondolat, és m ég akkor is, ha a
testből ered, nyilvánvaló, hogy nem más, mint maga a szellem, és
ezáltal a szellem egészét kitölti. Persze csak a tüzes szenvedélyekről
beszélek, a többi gyakran összekeveredik a testtel, és kellemetlen
zűrzavart eredményez; az okos emberek azonban mentesek az
effajta szenvedélyektől.
Egy nagy lélekben minden nagy.
Eltöprengünk rajta, kell-e szeretni. Nem töprenkedni kell, ha­
nem érezni; nem vagyunk döntési helyzetben: az érzelem elragad
minket, és cseppet sem bánjuk, hogy tévedtünk.
A tiszta szellem tiszta szenvedélyt szül: a nagy és tiszta szellem
ezért szeret lángolón, és ezért látja világosan, pontosan, mi az, amit
szeret.
Kétfajta gondolkodás létezik: az egyiket geometriainak, a másikat
kifinomultnak nevezhetjük.1
Az előbbi lassan alakítja ki nézeteit, amelyek viszont mindvégig
szilárdak és hajthatatlanok maradnak. Az utóbbi ezzel szemben
rugalmas és sokoldalú, ezen tulajdonságoknak köszönhetően pedig
képes rá, hogy szeretete tárgyában egyszerre több szeretetre méltó
részt is szeressen. A szemektől eljut egészen a szívig, s a külső
megjelenésből a belső tulajdonságokra is következtetni tud.

1 Espritgéométrique és esprit definesse. Vő. Gondolatok, 512/1.

210
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

Micsoda örömöt jelent a szerelem, ha mindkét szellemet birto­

koljuk! Hiszen ilyenkor együtt van bennünk az erő és a rugalmas­
ság, s ez felettébb szükséges ahhoz, hogy két ember jól ki tudja
fejezni magát.

Szerelemre születünk, és a szerelemre való képesség, noha csak a

szellem tökéletesedésével együtt fejlődhet ki, arra késztet minket,
hogy a szépet szeressük, annak ellenére, hogy soha senki nem
mondta meg nekünk, mi is a szép. Ki merné ezek után azt állítani,
hogy nem arra születtünk e világra, hogy szeressünk? Hiába áltatjuk
magunkat, minden pillanatban szeretünk; még akkor is, ha olyan
dolgokkal foglalkozunk, amelyeknek látszólag nincs közük a szere­
lemhez. A szerelem titokban ott búvik mindenben, és az em ber
képtelen rá, hogy szerelem nélkül éljen.
Az ember nem szereti a magányt, ugyanakkor szeret: tehát ö n ­
magán kívül kell keresnie valamit, amit szerethet. Ezt a valamit
egyedül a szépségben lelheti fel, de mivel ő Isten legszebb terem t­
ménye, saját magában kell megtalálnia az előképét annak a szépség­
nek, amit önmagán kívül keres. A szépség első sugaraira bárki
felfigyelhet önmagában; ezután annak alapján, hogy egy külső dolog
mennyire hasonlít ehhez az előképhez, mindenki megítélheti, hogy
az adott dolog szép-e avagy csúnya. Az embert azonban nem elégít­
heti ki bármi, noha mindenképp szeretné betölteni az űrt, amely
akkor keletkezett, amikor kilépett önmagából. Túl tágas a szíve, arra
van szüksége, hogy olyasvalamivel töltse meg, ami nagyon hasonlít
rá, ami a leginkább azonos vele. Ezért annak a szépségnek, amivel
az ember elégedett, ugyanolyan fontos része a hasonlóság, m int a
megfelelés; ez a kettősség pedig csak egy ellenkező nemű lényben
lelhető fel.
A természet oly jól belevéste a lelkűnkbe ezt az igazságot, hogy
az eleve készen áll a beteljesítésére; nem kell hozzá a művészetek
vagy a tudományok ismerete, hogy a szívünkben lévő üres helyet
be akarjuk és be is tudjuk tölteni. M indezt azonban erősebben

211
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

érezzük annál, mintsem hogy beszélni tudnánk róla. Csak azok

nem vesznek róla tudomást, akik képesek rá, hogy megvessék és
felégessék saját eszményeiket.
Annak ellenére, hogy ez a szépségeszmény kitörölhetetlenül a
lelkűnkbe vésó'dött, jelentó's egyéni eltérések mutatkoznak azt ille­
tően, hogy mi az, ami a valóságban tetszik. M ert nem elégszünk
meg a puszta szépséggel, hanem a körülmények és a részletek olyan
egybeesésére vágyunk, ami megfelel az éppen aktuális lelkiállapo­
tunknak; tehát ebben az értelemben állíthatjuk azt, hogy m inden­
kiben megvan az a szépség, aminek a mását a nagy világban keresi.
Mégis, gyakran a nők határozzák meg, milyen legyen az eredeti.
Mivel ők uralkodnak a férfiak szellemén, a saját szépségük vagy az
általuk nagyra tartott szépség bizonyos elemeit észrevétlenül bele­
vegyítik a szépségeszménybe, s ily módon mindaz, ami nekik tet­
szik, hozzáadódik az alapvető szépséghez. Ezért van az, hogy az
egyik század a szőkéknek, a másik pedig a barnáknak kedvez, és
hogy mindaz, amit a nők egymásról gondolnak, befolyásolja azt is,
hogy a férfiak mit gondolnak róluk.
Gyakran a divat és az adott ország határozza meg, hogy mit
nevezünk szépségnek. Érdekes, hogy a szokás mily nagy mértékben
hat a szenvedélyeinkre. Ettől még persze mindenkinek megvan a
saját szépségeszménye, melynek alapján ítéletet alkot, és amelyhez
másokat viszonyít; tehát a szerelmes férfi úgyis mindig a saját
szerelmét fogja a legszebbnek tartani, és úgyis mindig őhozzá fog
viszonyítani mindenki mást.
A szépség ezer különböző alakban jelenhet meg. Letéteményese
egyedül egy nő lehet; egy olyan nő, aki okos, ugyanakkor használja
és meg is csillogtatja az eszét.
Ha egy nő tetszeni akar, és a szépségnek, vagy legalábbis a szépség
egy részének birtokában van, tetszeni fog; és még akkor is meg fogja
szerettetni magát, ha a férfiak eddig nem sokat törődtek vele, vagy
ha éppen ő volt az, akit nem érdekeltek a férfiak. M ert a szívükben
van egy üres hely, és ő ezt be fogja tölteni.

212
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

A férfi élvezetre született: érzi ezt, nincs szüksége más bizonyí­

tékra. Az értelmére hallgat hát, amikor átadja magát az élvezetnek.
Ugyanakkor gyakran érez szenvedélyt a szívében anélkül, hogy
tudná, honnan származik.
A szellemet ugyanúgy betöltheti egy igaz, mint egy hamis szen­
vedély: mert nem számít, hogy hamis a szenvedély, ha mi meg
vagyunk győződve róla, hogy igaz.
Am int beszélni kezdünk a szerelemről, rögtön szerelmesek le­
szünk. Hát persze. Ez a legtermészetesebb emberi szenvedély.
A szerelem kortalan: állandóan születőfélben van. Erre már a köl­
tők megtanítottak: a versekben a szerelem mindig gyermek képében
jelenik meg. Mégsem kell a költőkhöz fordulnunk, egyszerűen
érezzük.
A szerelem szellemessé tesz, s ugyanakkor a szellemre támaszko­
dik. M ert a szerelemhez ügyesség kell. Hiszen annak ellenére, hogy
nap m int nap kimerítjük a csábítás eszköztárát, tetszenünk kell, és
tetszünk is.
Mivel szeretjük magunkat, ez a kép alakult ki bennünk, hogy a
külvilágban egyszerre több helyet is betölthetünk: ezért fogadjuk
szívesen, ha szeretnek minket. Mivel forrón kívánjuk a szerelmet,
hamar felfigyelünk rá: tanúskodik róla a szerető személy tekintete.
M ert a szem a lélek tükre; nyelvét azonban csak azok értik, akik
odafigyelnek rá.
Az ember önmagában tökéletlen, a boldogsághoz társra van szük­
sége. Legtöbbször saját rangjabelit keres, hiszen ilyenkor a választás
szabad, és a kibontakozásra is lehetőség nyílik. Mégis előfordul,
hogy magasabbra törünk, és érezzük, ahogyan egyre erősebben
perzsel a tűz, színt vallani azonban mégsem merünk az előtt, aki a
szívünket lángra gyújtotta.
Ha egy nálunknál magasabb rangú hölgyet szeretünk, előfordul­
hat, hogy a szerelmet csupán a föltörekvés vágya váltotta ki. Bizo­
nyos azonban, hogy előbb-utóbb maga a szerelem lesz lelkűnkben
az úr, márpedig a szerelem olyan zsarnok, aki nem tűri az osztoz­

213
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

kodást: egyeduralkodó, aki előtt m inden más szenvedély fejet hajt,

s akinek minden más szenvedély engedelmeskedik.
Egy előkelő hölgy barátsága sokkalta alkalmasabb rá, hogy kitöltse
a lelket, mint egy velünk egyenrangú hölgyé; az ember szíve tágas:
az apró dolgok kavarognak, a nagyok azonban megpihennek, majd
meg is állapodnak benne.
Gyakran írunk olyasmiről, amit csak úgy tudunk alátámasztani,
hogy arra kérjük az olvasót, oly módon ébredjen rá az elmondottak
igazságára, hogy önmagába tekint. Az én szavaimnak is ez a lehet­
séges bizonyítási módja.
Ha egy férfi érzékenynek mutatkozik, biztos, hogy szerelmes.
Hiszen lévén hogy egy rajta kívül eső tárgy zaklatta fel, rögtön
észreveszi és el is kerüli mindazt, ami felkeltheti az ellenérzéseit. E
különös érzékenység szabályait a tiszta, nemes és fennkölt szellem
alkotja meg. Tehát elhitethetjük magunkkal, hogy érzékenyek va­
gyunk, anélkül hogy valójában azok lennénk, s ilyenkor joggal
ítélnek el mások. A szépség szabályai azonban mindenekfelett va­
lók, és függetlenek a többiek által alkotott szabályoktól. És mégis,
ha különbséget akarunk tenni az érzékenység és az érzéketlenség
között, el kell fogadnunk, hogy az érzékenység vágya már-már felér
a valódi érzékenységgel. A nők szeretik, ha a férfinak vannak érzé­
keny pontjai, sőt, nekem legalábbis úgy tűnik, ez gyakorolja rájuk a
legmélyebb hatást. Milyen kellemes látni, hogy a többieket megve­
tik, miközben minket megbecsülés övez!
A szellemi értékeket nem a társaságban sajátítjuk el, ott csak
tökéletesítjük őket. Könnyen beláthatjuk hát, hogy az érzékenység
a természet adománya, nem pedig valami ügyes mesterkedés ered­
ménye.
Az átlagosnál értelmesebb ember több szépségre lel, m int mások.
Kivéve, ha szerelmes: mert ilyenkor csak egyetlenegyet vesz észre.
Talán tévedek, ha azt állítom, hogy amikor egy nő kilép önma­
gából, hogy mások szívébe vésse be a képét, egy üres helyet hagy a
sajátjában mások számára? Ismerek olyanokat, akik ezt tagadják. De

214
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

vajon igazságtalanság-e mindez? Természetes, hogy annyit adunk,

amennyit elvettünk.
A teljes odaadás ugyanakkor fárasztja és rombolja is a férfi szellemét.
Ezért annak érdekében, hogy töretlen és megingathatatlan élvezetet
nyújtson a szerelem, jobb, ha nem veszünk róla tudomást, hogy
szerelmesek vagyunk. Ettől még nem leszünk hűtlenek, hiszen nem
mást szeretünk, hanem éppen ahhoz gyűjtünk erőt, hogy mégjobban
szerethessük azt az egyet. Mindezt persze nem tudatosan tesszük, a
szellem magától viselkedik így, ez a természet akarata és rendelése.
Azért valljuk be, nyomorúságos velejárója ez az emberi termé­
szetnek, és sokkal boldogabbak lennénk, ha nem kellene m indun­
talan elterelni a gondolatainkat a szerelemről; más választásunk
azonban nincs.
A szerelemnek megvannak a maga kínjai, de a maga édes örömei
is. Micsoda elragadtatásról tanúskodik az a tény, hogy m inden egyes
cselekedetünkkel egyedül az általunk véghetetlenül nagyra becsült
személy tetszését akarjuk elnyerni! Nap mint nap önvizsgálatot
tartunk, tanulmányozzuk jellemünket, hogy megtudjuk, mi mó­
don mutatkozzunk meg a hölgy előtt, minderre pedig annyi időt
fordítunk, mintha csak a szeretett személyt szórakoztatnánk. A
szemek egyszerre fellángolnak és kihunynak, és bár a hölgy, aki
m indeme zűrzavart okozta, ezzel láthatólag nem törődik, boldogok
lehetünk, hogy átélhetjük: olyasvalakiért dobog a szívünk, aki felet­
tébb érdemes rá. Szeretnénk, ha lenne nyelv, amely kifejezhetné
érzelmeinket, mivel azonban hallgatásra vagyunk ítélve, a cseleke­
detek ékesszólására kell szorítkoznunk.
M indeddig örömünket leltük a szerelemben, az érzés egész
lékünkét betöltötte; tehát boldogok voltunk: mert a szenvedély
fenntartásának titka abban rejlik, hogy sosem hagyjuk, hogy szelle­
münkbe üresség férkőzzön, és szüntelenül azzal a személlyel fog­
lalkozunk, aki ily kellemes hatással volt rá. Amikor azonban az
utóbb felvázolt lelkiállapotba kerülünk, már nem tarthat sokáig a
szerelem, hiszen egy olyan szenvedélynek váltunk az egyedüli

215
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

cselekvő részesévé, amelyhez két cselekvő' fél szükséges. Tehát félő,

hogy lassan kimerülnek azok az érzelmi tartalékok, amelyek eddig
előrevittek.
Újdonságra van szükségünk még akkor is, ha egy és ugyanazon
szenvedélyről van szó; ez okoz örömet a szellemnek. Márpedig aki
képes fenntartani a változatosságot, az arra is képes, hogy megsze­
rettesse magát.
H a ezt az utat végigjártuk, a teljesség érzése sokszor csökken;
bátorítás nélkül pedig az ember nyomorúságos hanyatlásnak indul:
ellenséges szenvedélyek kerítik hatalmukba szívét, mely ezernyi
darabra törik. És mégis, elég egyetlen apró reménysugár, és máris
újra a fellegekben járunk. A hölgyek sokszor játszadoznak ilyen
m ódon a férfiak érzelmeivel; vagyis néha, amikor úgy tesznek,
m intha csupán szánnának minket, valójában osztoznak érzelme­
inkben. Milyen boldogok vagyunk, amikor erre fény derül!
Az erős, megingathatatlan szerelem a szép cselekedetekben m u­
tatkozik meg először. Bár a szemek árulkodnak, mindig csak talál­
gathatunk. És jól kell találgatnunk.
H a két ember ugyanazt érzi egymás iránt, sosem találják ki, hogy
érzelmeik közösek. Vagy legalábbis míg az egyik megérti, mit akar
mondani a másik, a másik vagy nem érti, vagy nem meri érteni az
egyiket.
Amikor szerelmesek vagyunk, egészen más embernek látjuk
magunkat, mint annak előtte. Ezért azt képzeljük, szerelmünk
mindenki számára nyilvánvaló, pedig ez egyáltalán nincs így. Mivel
az értelmet szűk látókörűvé teszi a szenvedély, sosem lehetünk
biztosak magunkban, mindig marad bennünk némi kétely.
Ha szeretünk, abban a hitben élünk, hogy van más is, aki a mi
választottunkért lángol: tehát félünk.
Minél hosszabb a szerelem útja, annál nagyobb öröm et okoz az
érzékeny szellemnek.
Vannak, akiket sokáig lehet reményekkel kecsegtetni, ők az érzé­
keny szellemek. Azután vannak mások, akik nem képesek hosszú

216
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

ideig állni a megpróbáltatásokat, ők az érzéketlenebbek. Az előbbiek

sokáig szeretnek, és ezer apró gyönyörűségre lelnek a szerelemben,
az utóbbiak szerelme gyorsabban célhoz ér, szabadosabb, de hama­
rabb vége is szakad.
A szerelem elsőként nagy tiszteletet ébreszt bennünk: hódolattal
tekintünk arra, akit szeretünk. És ez így helyes: semmi sem lehet
nagyobb e tiszteletnél.
A szerzők nem képesek rá, hogy hitelesen ábrázolják hőseik
szerelmét; ehhez nekik maguknak kellene saját hőseikké válniuk.
Az egyszerre több nő iránt érzett szerelem olyan zavarodottságot
kelt a lélekben, mint amilyet az igazságtalanság kelt a szellemben.
A szerelemben hallgatni arany. Édes nekünk a tiltás: a csönd
ékesebben szól, mint a beszéd. Milyen meggyőző a szerelmes, ha
hallgatásra van ítélve; m ég akkor is, ha máskülönben szellemes!
Bármilyen élénk a természetünk, vannak helyzetek, amikor jobb,
ha visszahúzódunk. M indezt persze sohasem tudatosan tesszük, és
szabály sincsen rá; a szellem tehát sosem előzetes megfontolás
alapján cselekszik, hanem egyszerű szükségszerűségből.
Im ádatunk tárgya sokszor nem is sejti, hogy valaki imádja. Úgy
fogadunk neki örök hűséget, hogy ő m it sem tud róla; a szere­
lem nek mégis tisztának és kifinom ultnak kell maradnia m ind­
végig.
Saját magunkból kiindulva ismerhetjük meg a férfiak szellemét,
és ezáltal szenvedélyeit is.
Egyetértek azzal az állítással, hogy a szerelem feledtet pénzt,
szülőket és barátokat; igen, a szerelem a barátság határa. M ert ha
igazán szerelmesek vagyunk, el sem tudjuk képzelni, hogy egyszer
másra is szükségünk lesz, mint arra, akit szeretünk. A szellem
telítődött a szerelemmel: nem jut már hely a gondnak és az aggo­
dalomnak. E szélsőségesség nélkül nem lehet szép a szenvedély.
Nem foglalkozunk hát azzal sem, mit mondanak mások; m egtanul­
tuk már, hogy viselkedésünk nem elítélendő, hiszen az értelemből
fakad. A szenvedély teljessége kizárja a reflexiót.

217
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

N em a szokásokból, hanem az emberi természetből következik,

hogy a férfiak megpróbálják elnyerni a hölgyek barátságát.
A szerelembe való belefeledkezés és a szerelmünk tárgyához való
kizárólagos és odaadó ragaszkodás egészen új tulajdonságokat szül.
Csodálatos emberekké leszünk, pedig sosem voltunk azok. Még a
fösvény is szabados költekezővé válik, ha szerelmes, és nem emlék­
szik rá, mennyire más volt azelőtt. Érthető, hiszen vannak szenve­
délyek, amelyektől a lélek szűkké és mozdulatlanná válik, és vannak
olyanok, amelyektől tágassá és túláradóvá lesz.
N em volt helyes, hogy elválasztották a szerelmet az értelemtől,
és az is alaptalan volt, hogy ellentétbe állították őket; mert a szere­
lem és az értelem egy és ugyanaz: a szerelem a gondolatok szárnya­
lása, mely bár egyoldalú és nem vesz tudomást az Egészről, mégiscsak
értelmes; ha másmilyen lenne, kellemetlen gépekké válnánk. Ne
zárjuk hát ki az értelmet a szerelemből, hiszen elválaszthatatlan attól.
N em volt igazuk a költőknek, amikor a szerelmet a vaksághoz
hasonlították. Le kell vennünk róla a kötést, hogy visszanyerhesse
a látás örömét.
A szerelmes léleknek aktív, eseményekben bővelkedő életre van
szüksége. Ha a belső élet mozgalmas, a külsőnek is annak kell
lennie, mert ilyen életforma mellett a szenvedély csodálatos módon
kiteljesedhet. Ezért van az, hogy az udvari körök alkalmasabbak a
szerelemre, mint az egyszerű városlakók, hiszen míg az előbbiek
élete csupa tűz, az utóbbiaké egyhangúságban telik. A viharos élet
meglepetésekkel teli, élménydús, s így mélyre hatol.
Úgy tűnik, egészen más a lelkünk, amikor szeretünk, mint
amikor nem; mivel azonban a szenvedély felemel és felmagasztosít
minket, személyiségünk minden részének magasztossá kell válnia,
különben az összkép nem egységes, s ezáltal kellemetlenné válik.
A kellemes és a szép mégsem ugyanaz, ez köztudott. Mivel az
erkölcsi szépség a beszéd és a cselekedetek összessége, a kellem
tanulható. A szépséghez azonban a test szépsége is hozzátartozik,
ezt azonban nem lehet elsajátítani.

218
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

A férfiak előtt a kellemnek valami oly magasztos eszménye lebeg,

hogy ennek senki nem felelhet meg. Fontoljuk hát meg jobban a
dolgot, és lássuk be: a könnyedséggel és élénk szellemmel párosuló
természetesség az, ami valóban kellemes. E két tulajdonság kell a
szerelemhez: semmi erőltetettség, és semmi lassúság. A többit a tár­
sasági élet hozza magával.
A tisztelet és a szerelem közti aránynak olyannak kell lennie, hogy
a tisztelet ne fojthassa meg a szerelmet.
A nagy lelkek nem esnek gyakran szerelembe (most egyedül a
mindent elsöprő, szilaj szerelemről beszélek). Csak egy hatalmas
szenvedély képes megingatni és eltölteni őket. Ha azonban egyszer
szerelmesek lettek, erősebben szeretnek, m int mások.
Azt mondják, az egyik nép szerelmesebb természetű, mint a
másik. Ez nem igaz, vagy legalábbis nem minden esetben van így.
Mivel a szerelem a gondolatok kizárólagosságát jelenti, biztos,
hogy az egész világon ugyanolyan. Mivel azonban célja már kívül
esik a gondolatokon, az éghajlat valóban megváltoztathatja a termé­
szetét, e változatosság azonban egyedül a testet érinti.
A szerelemmel úgy vagyunk, m int az ésszel. Ahogyan megvagyunk
róla győződve, hogy vagyunk olyan értelmesek, mint bárki más, sze­
relmünkről is azt képzeljük, van olyan erős, mint a másé. Fia azonban
másoknál szélesebb látókörűek vagyunk, hölgyünkben képesek va­
gyunk a legapróbb dolgokat is szeretni, szemben másokkal. (Megle­
hetős kifinomultság kell ahhoz, hogy észrevegyük ezt a különbséget.)
Két esetben tettethetjüka szerelmet: egyrészt akkor, ha már közel
járunk a célhoz, másrészt pedig akkor, ha egy másik hölgynek már
a szeretői vagyunk: hiszen a szerelem gondolata és szellemisége
elengedhetetlen a tettetéshez. Hogyan is beszélhetnénk róla nélkü­
le? A szenvedélyek igazságának álcáját nem olyan könnyű magunk­
ra ölteni, m int a komoly, tudós igazságokét. Míg az előbbihez tűz,
tettrekészség, valamint a természetes és egyben élénk szellem játé­
kossága szükségeltetik, az utóbbihoz elég a könnyen elsajátítható
lassúság és alkalmazkodókészség.

219
 É rtekezés a szerelem szenvedélyéről

Szerelmünktől távol mindig elhatározzuk, mi mindent fogunk

elmondani és megtenni; amikor azonban ott vagyunk mellette,
rögtön határozatlanok leszünk. Miért van ez így? Azért, m ert ha
távol vagyunk, értelmünket nem zavarja meg semmi, a szeretett
személy jelenlétében viszont kicsúszik a lábunk alól a talaj. A
zaklatottság tehát gátat vet a határozottsághoz szükséges megingat-
hatatlanságnak.
A szerelemben nem m erünk kockáztatni, attól félve, hogy m in­
dent elveszítünk. Mégis előbbre kell jutnunk, de ki mondja meg,
meddig? Addig reszketünk, míg meg nem találjuk ezt a pontot. Ha
viszont egyszer ráleltünk, a szemérmesség többé mit sem ér: még
előbbre törünk.
Nincs zavarbaejtőbb annál, mint amikor észrevesszük, hogy ked­
velnek minket, s mégsem merjük elhinni. Ilyenkor remény és
félelem küzd egymással. Végül azonban mindig a félelem győze­
delmeskedik.
Ha erősen szeretünk, minden találkozás újdonságot jelent a
számunkra. Egyetlen pillanat elég, és máris érezzük szerelmünk
hiányát. Micsoda boldogság újra látni! Rögtön megszűnnek a szo­
rongásaink.
Ehhez azonban az kell, hogy szerelmünk előrehaladott stádium­
ban legyen: mert ha még csak születő- vagy kibontakozófélben van,
szorongásaink ugyan megszűnnek, de helyettük rögtön újak lép­
nek fel.
Bár az egyik kín rögtön felváltja a másikat, lankadatlanul kívánjuk
szerelmünk jelenlétét, m ert azt reméljük, láttán majd csökken a
szenvedés. Ha azonban megjelenik, csak még jobban szenvedünk,
mint azelőtt. A múlt kínjai nem fájnak már, a jelen kínjai viszont
annál inkább, és mindig a jelen alapján ítélünk. Hogyne éreznénk
hát részvétet a szerelmes iránt, ha szüntelenül ilyen lelkiállapot­
ban van?

220