Szabadesés, hajítások

A szabadon eső testek mozgásának törvényszerűségeit először Galilei jegyezte fel. Ő

a pisai ferde toronyból leejtett testekkel tanulmányozta a szabadesést. Ha egy testre csak a
gravitáció hat, akkor szabadesésről beszélünk. Ennek tekinthető a fáról lehulló alma, vagy az
elejtett kulcscsomó. Mivel a szabadon eső testek egyenes vonalú egyenletesen gyorsuló
mozgást végeznek és a Föld egy adott pontján minden test azonos módon esik, ezért
gyorsulásuk is egyenlő, mivel ha a mérést akármilyen tömegű vagy anyagú testtel
elvégeznénk, akkor is ugyanakkora gyorsulás adódna. A szabadon eső test gyorsulását
nehézségi gyorsulásnak nevezzük. A nehézségi gyorsulás jele g, iránya függőleges, azaz
megközelítőleg a Föld középpontja felé mutat. A nehézségi gyorsulás a Föld felszínének
különböző pontjain nem pontosan ugyanakkora. Értéke hazánk területén 9,81 m/s2. A
szabadon eső test álló helyzetből indul, kezdősebesség nélkül, és egyenes vonalú,
egyenletesen gyorsúló mozgást végez. A szabadesést legegyszerűbben ejtőzsinórok
segítségével tanulmányozhatjuk. A szabadon eső test gyorsulása, sebessége és elmozdulása
az egyenes vonalú egyenletesen változó mozgásoknál megismert képletek alapján
számítható ki:

Hajításnak nevezzük az olyan mozgást, amelynél a Föld felszínének közelében leeső vagy
fölmenő pontszerű testnek van kezdősebessége.
A függőlegesen lefelé hajított test mozgása egy függőleges kezdősebességgel rendelkező,
egyenes vonalú, egyenletesen változó mozgás. Ebben az esetben a sebesség és gyorsulás
vektorok azonos irányúak, mindkettő lefelé mutat. Képlete:

Felfelé történő hajításnál a test először emelkedik, majd a maximális magasság elérése után
mindaddig süllyed, amíg el nem éri a talajt. A hajítás magassága a kiindulási pont és a pálya
tetőpontja közti szintkülönbség. Az egész emelkedés alatt a gravitációs erő negatívan hat az
emelkedő testre ezért ez a képletekre is kihat. A függőlegesen felfelé elhajított testnél az
emelkedés és az esés egyenlő, képlete: A maximális emelkedési magasság
képlete: .