You are on page 1of 1

Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai

Rendhagyó módon, online jelentette be a XVIII. Táblaképfestészeti


Biennálé díjazottjait a szegedi REÖK. A fődíjat, az Emberi
Erőforrások Minisztériumának elismerését Czene Márta, festőművész
kapta, Homályosan című munkájáért.

Több mint 100 műből választotta ki idei Táblaképfestészeti Biennálé


díjazottjait a szakmai zsűri. Mint arról a kultúrpalota korábban
beszámolt: a hazai kulturális élet egyik legnívósabb eseményét a
járványhelyzet miatt a virtuálisan rendezték meg. Az érdekl őd ők így
tizenkét különleges 3D-s kiállítótérben tekinthetik meg a tárlatot,
melyet izgalmas művészinterjúk is színesítenek. Az online kiállítás
hihetetlen népszerű az érdeklődők körében, eddig 18 országból
érkeztek „látogatók” a felületre.

A nívós seregszemle elismeréseit hagyományosan a kiállítás


megnyitóján adják át a művészeknek, ebben az évben azonban
nemcsak a tárlat, de a díjátadás is az online térbe került. A grémium
tagjai- Dr. Nátyi Róbert, a REÖK vezető kurátora, Aknay János fest ő-
és szobrászművész, valamint Hérics Nándor, grafikusművész – nagy
egyetértésben ítélte oda az idei elismeréseket. A Magyar M űvészeti
Akadémia díját Végh András, Szeged Megyei Jogú Város
Önkormányzat díját Sejben Lajos, a Csongrád- Csanád Megyei
Önkormányzat díját Varga- Amár László, míg a Szegedi Vízmű Zrt.
díját Budaházi Tibor kapta. A fődíjat, az Emberi Erőforrások
Minisztériumának elismerését Czene Mártának ítélték oda,
Homályosan című művéért.

A XVIII. Táblaképfestészeti Biennálét lenyűgöző alkotásait az


érdeklődők még másfél hétig, július 12-ig tekinthetik meg a REÖK
weboldalán található linkre, vagy a biennale.reok.hu oldalra
kattintva.

További információért keresse bizalommal Izsák Bernadettet a +36 30 205 7911-es telefonszámon!

You might also like