Professional Documents
Culture Documents
sajtóközlemény
K&H: indokolt az óvatosság, de vannak lehetőségek a megtakarítók számára
Budapest, 2021. október 20. – Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a
befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának szegedi rendezvényén. A K&H
szakértői szerint kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők.
A kockázatvállalási hajlandóságtól függően a mostani helyzetben kellő óvatósság mellett a
részvénypiacok még mindig vonzó hozamot jelenthetnek, ezen belül a mesterséges intelligencia által
támogatott és a környezetbarát, fenntartható befektetések fontos szerepet kaphatnak.
A koronavírus-járvány újabb hullámai miatt még bizonytalan, mikor térhet vissza a normális kerékvágásba a
világgazdaság. „Komoly nehézségekkel küzdenek a globális ellátási láncok - például az autóiparban és az
elektronikai ágazatban -, drasztikusan megnőttek a szállítási költségek és az energiaárak is meredeken
emelkednek. Az ezekből adódó inflációs nyomás mind a döntéshozóknak, mind a piaci szereplőknek fejtörést
okoz” - hívta fel a figyelmet Ábrahám András, a K&H Privát bank vezetője a makrogazdasági környezet
kihívásaira.
Szeptemberben Magyarországon az éves infláció kilencéves csúcsra, 5,5 százalékra gyorsult, az
áremelkedésből adódó kockázatok miatt pedig a Magyar Nemzeti Bank kamatemelési ciklusba kezdett. Ennek
eredményeként a ráta az év első felében jellemző 0,6 százalékos értékről 1,8 százalékra emelkedett.
Szintén érdemes figyelni a fenntarthatóságot fókuszba helyező úgynevezett ESG alapokat, amelyek már most
is jelentős szeletet hasítanak ki a piaci tortából, az előrejelzések szerint pedig további növekedés várható. A
világ egyik legnagyobb tanácsadó cége, a PwC szerint az európai piacon az ESG alapok részesedése 2020-
ban 15 százalékos volt, ami 2025-re 57 százalékra emelkedhet. A fenntartható befektetési megoldások terén
pedig a K&H kiemelkedően színes kínálatot nyújt, mivel a vállalatcsoport hosszú távú céljaival összecsengő
megatrend az ügyfelek egyre zöldülő igényeinek kielégítéséhez is elengedhetetlen.
Internal
képbe kerül az MI
Általánosságban tehát a részvény- és vegyes alapok a mostani kilátások szerint jó befektetési alternatívát
kínálhatnak. Ezek között pedig ma már megtalálhatók a a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott
befektetések is.
A K&H 2021 őszén elérhetővé tette a mesterséges- és emberi intelligencia együttműködésén alapuló
befektetési megoldást a privát banki ügyfelei számára. Az alap esetében a mesterséges intelligencia állandóan
figyeli és elemzi a piaci adatokat, az eredmények alapján előrejelzést készít, majd befektetési ajánlásokat tesz,
de a működést továbbra is portfóliómenedzserek felügyelik. A szakemberek szerepe tehát a döntési
folyamatban kulcsfontosságú marad, az MI-vel való partnerség egy kiváló koprodukció ember és a
mesterséges intelligencia között.