You are on page 1of 1

1

Egyiptomi vízum
Egyiptomba való beutazáshoz a magyar
állampolgároknak is egyiptomi vízumra van
szüksége. Mivel mi alapvetően magyar
állampolgárok számára szervezünk egyiptomi
utazásokat, így nem kívánunk most kitérni az
egyéb országok állampolgárainak Egyiptomba
történő utazásának törvényi szabályozásának a
bemutatására.

Amennyiben Ön vagy valamelyik utastársa nem


magyar állampolgár, akkor az adott ország
nagykövetségén illetve konzulátusán kell
információt kérni, hogy miként tud egyiptomi
vízumhoz jutni. Annyit azonban szeretnénk
megjegyezni, hogy tudomásunk szerint, az
összes Magyarországgal határos államra
ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint
hazánkra.
Szeretnénk felhívni a Fgyelmét, hogy
amennyiben nem turisztikai célú vízumra van
szüksége, a tervezett utazás előtt minimum 15
nappal vegye fel Egyiptom budapesti
nagykövetségével illetve az Ön országának a
nagykövetségével.

Egyiptom teljes területére szükséges


egyiptomi vízum beszerzése?
Igen, de van lehetőség úgynevezett „Sínai
vízum” beszerzésre, ami ingyenes. A „Sínai
vízum” ingyenessége természetesen korlátokat
szab az utas számára, hiszen a területi mozgást
korlátozza, mert a Sínai-félszigetet nem lehet
elhagyni ezzel a vízummal. Ezért
mindenféleképpen érdemes jól átgondolni, hogy
az Ön számára elegendő a „Sínai” vízum vagy
inkább a „normál” egyiptomi vízum beszerzése
lesz az optimálisabb választás.

Milyen típusú egyiptomi vízumok léteznek?


Egyszeri belépésre jogosító egyiptomi
vízum, melynek érvényessége 30 nap és
az ára 25$. A vízum egyszeri ki- és
belépést tesz lehetővé Egyiptomba.
Ingyenes „Sínai vízum”, melynek területi
határa a Sínai-félszigetre korlátozódik és
érvényessége 15 nap.

Hogyan és hol szerezhetőek be az


egyiptomi vízumok?
Az egyiptomi vízum beszerzése nagyon
egyszerű, mert nem igényeli semmilyen kérdőív
vagy dokumentum kitöltését. A beszerzésére
kétféle lehetősége van a magyar
állampolgároknak:

1. Az egyiptomi repülőtérre való


megérkezéskor lehet megvásárolni 25$-
ért a vízumot. Megérkezéskor az
asszisztenciánk várja az utasainkat még a
vámkezelés előtt a repülőtér tranzit
területén és segít az egyiptomi vízum
megvásárlásban, oly módon, hogy az
utasainkat odakíséri a „Bank” feliratú
ablakhoz. Ön közvetlenül a vízumot
árusító egyiptomi emigrációs tisztviselőtől
tudja megvenni az egyiptomi vízumot, ami
tulajdonképpen egy matrica, melyet az
útlevél egy üres Vízum elnevezésű
oldalára kell ragasztani. Érdemes
pontosan annyi US dollárt vinni magával,
amennyibe a megvásárolni kívánt vízum
illetve vízumok kerülnek, elkerülve ezzel az
esetleges pénzváltásból illetve
visszaadásból felléphető félreértéseket.
2. december 3-tól, lehetősége van
elektronikus úton is megvásárolni az
egyiptomi vízumot, de ezt nem ajánljuk,
mert az egyiptomi kormány e-vízum
értékesítő rendszerének a használata nem
egyszerű és még nem is működik minden
esetben stabilan, ráadásul, ha esetleg
még sem utazna el valamilyen ok miatt,
akkor nem tudja visszakapni a vízumra
költött összeget.

Milyen dokumentumra van szükség


Egyiptomba való beutazáshoz?
Önnek összesen három dokumentumra van
szüksége.

1. Az Egyiptomba érkezéstől számított 6


hónapig érvényes magánútlevélre. Az
Egyiptomba való beutazáshoz az alábbi
dokumentumok nem használhatóak fel:
ideiglenes útlevél, személyi igazolvány,
ideiglenes személyi igazolvány, régi típusú
személyi igazolvány, vezető engedély,
anyakönyvi kivonatok illetve lejárt úti
okmányok.
2. Vízumra, amennyiben csak a Sínai-
félszigeten fog tartózkodni, akkor az Ön
számára a Sínai vízum elegendő. Mivel mi
nem szervezünk csak a Sínai-félszigetre
szóló utazásokat, így az Ön(ök) számára a
normál egyiptomi turista vízum
megvásárlása szükséges.
Egyiptomba való beutazáshoz a magyar
állampolgároknak is egyiptomi vízumra
van szüksége. Mivel mi alapvetően
magyar állampolgárok számára
szervezünk egyiptomi utazásokat, így nem
kívánunk most kitérni az egyéb országok
állampolgárainak Egyiptomba történő
utazásának törvényi szabályozásának a
bemutatására.

Amennyiben Ön, vagy valamelyik


utastársa nem magyar állampolgár, akkor
az adott ország nagykövetségén illetve
konzulátusán kell információt kérni, hogy
miként tud egyiptomi vízumhoz jutni.
Annyit azonban szeretnénk megjegyezni,
hogy tudomásunk szerint, az összes
Magyarországgal határos államra
ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint
hazánkra.
Szeretnénk felhívni a Fgyelmét, hogy
amennyiben nem turisztikai célú vízumra
van szüksége, a tervezett utazás előtt
minimum 15 nappal vegye fel a
kapcsolatot Egyiptom budapesti
nagykövetségével, illetve az Ön
országának a nagykövetségével.

Egyiptom teljes területére szükséges


egyiptomi vízum beszerzése?
Igen, de van lehetőség úgynevezett „Sínai
vízum” beszerzésre, ami ingyenes. A „Sínai
vízum” ingyenessége természetesen
korlátokat szab az utas számára, hiszen a
területi mozgást korlátozza, mert a Sínai-
félszigetet nem lehet elhagyni ezzel a
vízummal. Ezért mindenféleképpen
érdemes jól átgondolni, hogy az Ön
számára elegendő a „Sínai” vízum vagy
inkább a „normál” egyiptomi vízum
beszerzése lesz az optimálisabb
választás.

Milyen típusú egyiptomi vízumok


léteznek?
Egyszeri belépésre jogosító
egyiptomi vízum, melynek
érvényessége 30 nap és az ára 25$.
A vízum egyszeri ki- és belépést tesz
lehetővé Egyiptomba.
Ingyenes „Sínai vízum”, melynek
területi határa a Sínai-félszigetre
korlátozódik és érvényessége 15
nap.

Hogyan és hol szerezhetőek be az


egyiptomi vízumok?
Az egyiptomi vízum beszerzése nagyon
egyszerű, mert nem igényeli semmilyen
kérdőív vagy dokumentum kitöltését. A
beszerzésére kétféle lehetősége van a
magyar állampolgároknak:

1. Az egyiptomi repülőtérre való


megérkezéskor lehet megvásárolni
25$-ért a vízumot. Megérkezéskor
az asszisztenciánk várja az
utasainkat még a vámkezelés előtt a
repülőtér tranzit területén, és segít
az egyiptomi vízum
megvásárlásban, oly módon, hogy
az utasainkat odakíséri a „Bank”
feliratú ablakhoz. Ön közvetlenül a
vízumot árusító egyiptomi
emigrációs tisztviselőtől tudja
megvenni az egyiptomi vízumot, ami
tulajdonképpen egy matrica, melyet
az útlevél egy üres Vízum
elnevezésű oldalára kell ragasztani.
Érdemes pontosan annyi US dollárt
vinni magával, amennyibe a
megvásárolni kívánt vízum, illetve
vízumok kerülnek, elkerülve ezzel az
esetleges pénzváltásból illetve
visszaadásból felléphető
félreértéseket.
2. december 3-tól, lehetősége van
elektronikus úton is megvásárolni az
egyiptomi vízumot, de ezt nem
ajánljuk, mert az egyiptomi kormány
e-vízum értékesítő rendszerének a
használata nem egyszerű és még
nem is működik minden esetben
stabilan. Ráadásul, ha esetleg
mégsem utazna el valamilyen ok
miatt, akkor nem tudja visszakapni a
vízumra költött összeget.

Milyen dokumentumra van szükség


Egyiptomba való beutazáshoz?
Önnek összesen három dokumentumra
van szüksége.

1. Az Egyiptomból tervezett
hazautazástól számított 6 hónapig
érvényes magánútlevélre. Az
Egyiptomba való beutazáshoz az
alábbi dokumentumok NEM
használhatóak fel: ideiglenes útlevél,
személyi igazolvány, ideiglenes
személyi igazolvány, régi típusú
személyi igazolvány, vezető
engedély, anyakönyvi kivonatok
illetve lejárt úti okmányok.
2. Vízumra, amennyiben csak a Sínai-
félszigeten fog tartózkodni, akkor az
Ön számára a Sínai vízum elegendő.
Mivel mi nem szervezünk csak a
Sínai-félszigetre szóló utazásokat,
így az Ön(ök) számára a normál
egyiptomi turista vízum
megvásárlása szükséges.
3. R.E. elnevezésű nyomtatvány
kitöltése kötelező, melyet a
vámvizsgálatkor kell odaadni a
vámtisztnek. Érdemes az útlevélbe
odahelyezni, ahol a beragasztott
egyiptomi vízum is található. A
nyomtatvány celláinak az
elnevezése arabul és angolul van, de
az itt látható fotó segíti Ön számára
a kitöltés elvégzését. A
nyomtatványt már az Egyptair
utaskísérőitől is megkapja még a
repülőgépen, de a vámkezelés előtt
számtalan helyen van elhelyezve a
kairói repülőtér tranzit területén is. A
kitöltéshez érdemes a kézi
poggyászában vinni egy tollat.

Mit kell tudni a sínai vízumról?


A Sínai vízum egy speciális lehetőség
azon utasok számára, akik biztosan nem
hagyják el majd a Sínai-félsziget terültét,
és az Egyiptomba való első belépésük a
Sínai-félsziget. A Sínai vízum eltér a
hagyományos turista vízumtól, mert ez
nem egy matrica, hanem egy pecsét.
Mivel a Sínai vízum ingyenes, ezért az
emigrációs tiszttől nem a legegyszerűbb
feladat a megszerzése, megfelelő
határozottságot igényel az utas részéről.
Kérjük, hogy jól gondolja meg, hogy az Ön
számára elegendő-e a Sínai vízum.

Megosztás

2021. 07. 07. Egyiptomi vízum,


Turista vízum, Belépés Egyiptomba
Egyiptom Travel

Vendégkönyvünkből

PaulikA véleménye

ARANY SZKARABEUSZ UTAZÁS - 2023


SUNRISE HOLIDAYS RESORT

"Első alkalommal jártunk Egyiptomban , első


utazásunk volt az Egyiptom Travellel... Sok
internetes és baráti keresés , tanács után született
meg az elhatározás az utazással kapcsolatosan. Így
... tovább

2023. 07. 13.

IGEN, ajánlom az Egyiptom Travel utazási irodát!


IGEN, ajánlom a ARANY SZKARABEUSZ utazást!
IGEN, ajánlom a SUNRISE HOLIDAYS RESORT-t!

Éva és barátai véleménye

TÜRKIZ PLUSZ UTAZÁS - 2023


TROPITEL SAHL HASHEESH HOTEL

"Köszönjük az előzetes sokoldalú tájékoztatást, az


odaFgyelést! Összességében csodás út volt, de
szeretnénk pár dolgot megemlíteni. Az utazás
kellemetlensége elsősorban abból adódott, hogy ...
tovább

2023. 10. 25.

IGEN, ajánlom az Egyiptom Travel utazási irodát!


IGEN, ajánlom a TÜRKIZ PLUSZ utazást!
IGEN, ajánlom a TROPITEL SAHL HASHEESH-t!

Krisztina és családja véleménye

ARANY SZKARABEUSZ UTAZÁS - 2023


SERENITY MAKADI BEACH HOTEL

"Október végén utaztunk az Egyiptom Travel


szervezésében Egyiptomba párommal és
szüleimmel négyesben. Az utazást júliusban
foglaltuk, a hivatalos visszaigazolásra és
megerősítésre várni kellett ... tovább

2023. 11. 07.

IGEN, ajánlom az Egyiptom Travel utazási irodát!


IGEN, ajánlom a ARANY SZKARABEUSZ utazást!
IGEN, ajánlom a SERENITY MAKADI BEACH-t!

Segítségre van szüksége?

Írjon nekünk
info@egyiptom-travel.hu

vagy hívjon minket


+36 70 34 77 000

Blogbejegyzéseink

Tört piramis
A Tört Piramis, Egyiptom egyik legkülönlegesebb
piramisa, mely Kairótól délre helyezkedik el - kb. 30
kilométerre - Dahsúrban. Az alakja teljesen egyedi,
hozzá hasonló alakú piramis sehol az egész világon
nem található, hiszen az oldalfalakon egy törés ...

Kefrén piramis
A gízai fennsík – és természetesen Egyiptom - második
legnagyobb piramisa a Kefrén Piramis, mely nevét
szintén az építtetőjéről kapta. A fáraó nevét is
többféleképpen írták, pl. Harfé, Khafré, Kephren,
Chephren. A ...

Téti piramisa
Téti fáraó – aki a VI. dinasztia első fáraója volt, 32 évig
uralkodott - a piramisát nem messze Dzsószer fáraó
lépcsős piramisától építette fel Szakkarában. Ez a
második piramis az ókori Egyiptomban, mely
piramisszövegeket tartalmaz.

Kövessen minket a közösségi média


felületeinken is!

Egyiptomi utazásaink

Ámon-Ré Fai
Arany Szkarabeusz
Azúr
Azúr PLUSZ
Ezüst Szkarabeusz
Hurghada Szállás
Hurghadai pihenés
King Tut
Misztikus Ozirisz
Sharmi Pihenés
Sharmi Szállás
SzFnx titkai
Szkarabeusz
Türkiz
Türkiz PLUSZ

Látnivalók

Kheopsz Nagy piramisa


Kefrén piramisa
Egyiptomi Nagy SzFnx
Menkauré piramisa
Abüdoszi templom
Denderai Hathor templom
Hatsepszut temploma
Medinet Habu templom
Karnaki templom
Luxori templom
Edfui Hórusz templom
Kom Omboi Szobek templom
Philaei templom
Abu Szimbeli templomok

Hasznos linkek

Utazási ajánlatkérés
Cégünkről
Kairói Magyar Nagykövetség
Küldetésünk
EUB Utasbiztosítás
Biztosításkötés online
Útlemondási biztosítás
Egyptair légitársaság
Egyiptomi vízum
Hogyan válasszon egyiptomi hotelt?
Egyiptomi pénz
Egyiptom földrajza
Csoportzárási opció
VIP hurghadai repülőtéri transzfer

Információk

Adatvédelmi tájékoztató
ÁSZF
Impresszum
Nyilatkozat
Dokumentumok
Egyiptomi Utastájékoztató
Gyermek kiutazása
Beutazás COVID-19
Miért éppen Egyiptom?
Elérhetőségeink
Support

Egyiptom Travel Utazási Iroda

Telefonos ügyfélszolgálat: Hétfő - szombat : 09:00 - 19:00


Sürgősség és azonnali információnyújtás esetén: 0-24
+36 70 34 77 000
info@egyiptom-travel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:
Hétfő - péntek: 09:30 - 17:00
ELŐZETES IDŐPONTFOGLALÁS SZÜKSÉGES!
CAPITAL SQUARE Irodaház
1133 Budapest, Váci út 76. III. em.

Engedélyszám: U-001965

© 2021 Egyiptom Travel Kft. powered by


mestercom v3.5.31

You might also like