32 Magyar Nemzet · Magazin
2009. január 10., szombat
„Mindenfélét lehet állítani, de tessék bizonyítani!”
A Föld márpedig lapos
Nem is olyan egyszerû meghatározni a különbséget
az elismert tudósok munkássága és az önjelölt csodadoktorok,
tér-idõ fizikusok és gondolatolvasók elméletei között, vélik
az áltudományokat vizsgáló kutatók. A tudományok
és az áltudományok kapcsolatáról, történetükrõl
és szociológiai hatásukról két könyv is megjelent az utóbbi
években, ezek szerzõivel beszélgettünk.
M
„MOLNÁR CSABA
eglehetõsen racio-
nálisnak tartom
magamat, de vala-
hogy nem szere-
tem a tizenhármas
számot. Ez amo-
lyan anyai örökség,
mindenki babonás
kicsit – vallja be
Beck Mihály, a Ma-
gyar Tudományos
Akadémia Kémiai Kutatóközpontja anyag- és környe-
zetkémiai intézetének professzora. A vegyész évtize-
dek óta vizsgálja a tudományok és az áltudományok
kapcsolatát, legutóbbi könyve, a Parajelenségek és
paratudományok 2004-ben jelent meg a Vince Kiadó-
nál. Az elfogadott és a kizárt tudományok közötti kü-
lönbség a kutató szerint kevésbé a kutatási irányok-
ban, inkább az alkalmazott módszerekben keresendõ.
A tudomány eredményei ellenõrizhetõk, ezáltal meg-
erõsíthetõk vagy megcáfolhatók. Ezzel szemben az ál-
tudományos állítások nem ellenõrzöttek vagy bizo-
nyítottan nem helyesek.
– „Gyümölcsérõl ismeritek meg a fát.” Mindenfé-
lét lehet állítani, de tessék bizonyítani! – mondja
Beck. – Vannak, akik azt hangoztatják, hogy vízzel
hajtott autót építettek. Egyikük még alapítványt is lé-
tesített a „vízenergia” kutatására. Ötven éve beszél-
nek vízzel mûködtetett gépkocsiról, csakhogy még
senki sem látott ilyet. A vizet elektromos áram segít-
ségével el lehet bontani oxigénre és hidrogénre, ez az
elektrolízis, és a termelt hidrogént elégetve valóban
lehet robbanómotort hajtani. A víz bontásához azon-
ban több energiára van szükség, mint amennyit meg-
termelünk a hidrogén elégetésekor, így valójában ér-
telmetlen ezzel próbálkozni.
Ne gondoljuk azonban, hogy a tudományos foko-
zat vagy a kutatói tapasztalat feltétlenül megvéd ben-
nünket attól, hogy bizonyítottan hamis elméletekben
higgyünk. Linus Pauling, a XX. század egyik legkivá-
lóbb kémikusa hitt abban, hogy a C-vitamin gyógyít-
ja a rákot. Bár a kísérletek egyértelmûen bebizonyí-
tották, hogy ez nem igaz, õ továbbra is hû maradt vé-
leményéhez, és tízgrammos adagokban szedte a C-vi-
tamint (amelynek napi adagja betegség esetén is
500–1000 milligramm). William Crookes, a katódsu-
gárzás és a tallium felfedezõje hitt az okkultizmus-
ban. Ugyancsak komolyan vette a spiritiszta szeán-
szokat az igen racionálisnak tartott Sir Arthur Conan
Doyle, a Sherlock Holmes-regények írója. Elhitte,
hogy a gyermekek képeskönyvbõl kivágott figurákat
ábrázoló fotóin valóban szellemek vannak. Maguk a
kutatók is elfogultak. A tudomány alapvetõen objek-
tív, mégis emberek mûvelik, sokszor befolyásolják
õket az elvárásaik. Ezektõl félrevezetve nem úgy állít-
ják be a kísérletet, ahogy az a legcélravezetõbb lenne,
vagy nem hiszik el a negatív eredményt. Különösen
óriási a veszélye ennek akkor, amikor az ember úgy
érzi, hogy nagy felfedezés határára érkezett, amely
hamarosan elismerést hoz számára. Ilyenkor valóban
nehéz objektívnek maradni.
– Minél fontosabb viszont a felfedezése, annál
többen fogják megismételni a kísérletét. Ha pedig
nem tudják õk is elvégezni, az eredményt nem fogad-
ja el a tudományos közvélemény – mondja Beck.
Néha azonban a megismételt kísérlet kudarca sem
gyõzi meg a kutatót arról, hogy állításai hamisak.
Jacques Benveniste, aki elismert immunológusként
dolgozott annak elõtte, 1988-ban publikált egy cikket
a Nature-ben, a világ elsõ számú tudományos szak-
lapjában. Azt állította, hogy az ember védekezõrend-
szerében kulcsszerepet betöltõ antitestek akkor is ki-
váltják az immunreakciót, ha szinte végletesen felhí-
gítjuk õket (tehát több ezermilliárdszoros mennyisé-
gû vizet adunk hozzájuk). Ez lenne a homeopátia
alapelmélete (nem meglepõ módon kutatásait egy
homeopátiás szereket gyártó cég finanszírozta). Ek-
kora hígításoknál már gyakorlatilag egyetlen antitest-
molekula sincs az oldatban, Benveniste viszont azt ál-
lította, hogy a vízmolekulák „emlékeznek” az ellen-
anyag szerkezetére. A kísérletet nem tudták megis-
mételni, az immunológus azonban nem volt hajlandó
visszavonni a tanulmányt. Miután szakmai hírneve
romokban hevert, saját pénzébõl kutatott tovább, a
kilencvenes években még céget is alapított az általa
digitális biológiának nevezett jelenség pénzügyi hasz-
nosítására. Kimutatta például, hogy nem is kell be-
vennünk a gyógyszereket, elegendõ, ha telefonon el-
mondják nekünk a szükséges orvosság nevét, az így is
kifejti hatását. Bár eredeti mérései szerint az immun-
reakció nem növekedett a hígítással, hanem ingado-
zott, ez a tény azóta sem zavarja a homeopatákat,
hogy eredményeivel igazolják saját állításaikat.
Az áltudósok „felfedezéseinek” hátterében sok-
szor jól ismert, bár kevésbé romantikus jelenségek
állnak. A homeopátiás szerek gyógyító erejét az
egyébként csodálatos placebohatás biztosítja, a para-
pszichológia számos kísérleti eredményét az úgyne-
vezett okos Hans-hatással magyarázzák. A XX. szá-
zad elején Wilhelm von Osten matematikatanár egész
Németországot végigutazta lovával, Hansszal. A ló
tudott számolni. Gazdája kiállt elé, megkérdezte tõle
például azt, hogy mennyi kétszer kettõ, Hans pedig
négyet dobbantott a patájával. A ló csodájára jártak,
míg Oskar Pfungst pszichológus 1907-ben bebizonyí-
totta, hogy valójában nem számol, hanem különösen
érzékennyé vált gazdája reakcióinak felismerésére.
Amikor dobbantásaival elérkezett a helyes válaszig,
Von Osten, bár nem is tudott róla, gesztusaival el-
árulta lovának, hogy abbahagyhatja a dobogást. Hans
emiatt könnyen bajba került, amikor nem látott em-
bert, vagy ha a kérdezõ sem tudta a helyes választ.
Egy újabb, áltudományokról írott könyv szerzõi
nem értenek maradéktalanul egyet Beck Mihállyal.
– Éppen az a probléma, hogy szerintünk nem lehet
helytõl és idõtõl függetlenül, egyszer és mindenkorra
meghatározni a tudományok és az áltudományok kö-
zötti különbséget – mondja Kutrovátz Gábor, az Eöt-
vös Loránd Tudományegyetem tudománytörténet és
tudományfilozófia tanszékének munkatársa, aki szer-
zõtársaival, Láng Benedekkel és Zemplén Gáborral
együtt jelentette meg A tudomány határai címû köny-
vét (Typotex, 2008). – Minden általános definíció,
amely az áltudományok mûvelõi által be nem tartott
módszertani jellegzetességeket emel ki, eleve kudarc-
ra van ítélve. Az áltudományok, de a tudományok is
sokszínûek, ha megpróbálunk olyan jellemzõket ke-
resni, amelyek általánosan igazak a tudományokra,
biztosan lesznek áltudományok, amelyek megfelelnek
e feltételeknek, és biztosan lesznek olyan tudomány-
ágak, amelyek viszont nem.
– A tudomány definiálására tett próbálkozások a
visszájukra is fordulhatnak – egészíti ki Láng Bene-
dek, a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem (BME) filozófia és tudománytörténet tan-
székének kutatója. – Gyakran épp ezeket lobogtatják
a kezükben a kizárt tudományok képviselõi, miköz-
ben dörömbölnek az ajtón, és azt kérdezik: „Miért
nem engedtek be minket, hiszen e feltételek szerint
már rég benn kéne lennünk?”
A szerzõk könyvükben az áltudományok megha-
tározása helyett inkább azt vizsgálták, hogy kik azok
a megbízható szakértõk, akikhez laikusokként biza-
lommal fordulhatunk. Szerintük a rengeteg tárgyi is-
meret, amelyet a gimnáziumban igyekeznek a gyer-
mekek fejébe verni, nem ad megfelelõ segítséget ah-
Sajtból van a Hold
– A sztori szerint hacker voltam, aki az interneten megtalálta a
NASA egy titkos adatbázisát – kezdi Raffai Péter a nyolc évvel ez-
elõtti történetet, amikor nevetségessé tett két földönkívüliekkel fog-
lalkozó lapot. – A NASA akkoriban vizsgálta a Galileo ûrszondával a
Jupiter Europa nevû holdját, amelyen a feltételezések szerint élõ
szervezetek is lehetnek.
Péter, aki fizikusként ma már az Eötvös Loránd Tudományegye-
tem atomfizika tanszékének doktorandusza, a hivatalos jelentések-
ben sehol sem szereplõ, egyértelmûen mesterséges eredetû, kör
alakú objektumról készült felvételt és ennek leírását „találta” az
adatbázisban. A krátert ábrázoló fényképek valójában egy piskóta-
tészta felületét ábrázolták, amelybe pogácsaszaggatóval nyomott
kört a gimnazista. A tésztát régi fényképezõgéppel fényképezte le
fekete-fehér filmre, hogy még inkább hasonlítson a kissé elmosó-
dott ûrfelvételekhez.
Raffai megkérte angoltanárát, hogy pontos angolsággal fordítsa
le a jelentést, amely olyan technoblablától hemzsegõ mondatokat
tartalmazott, mint például: „A Galileo ûrszonda felületi radarmen-
tizációs berendezése az atomok white-nyüzsgését nagynak mérte,
és anyagrendezetlenséget naxált.” Az egész paksamétát névtelenül
elküldte az újságoknak azzal, hogy vizsgálják meg a hitelességét, és
ha úgy ítélik, közöljék. Mindkét lap megjelentette a felvételeket és a
jelentést is; az elsõ egyértelmû szenzációként, a második azzal a
megjegyzéssel, hogy a szerkesztõség kacsának gondolja.
– Nem hiszem, hogy bármelyik lap szerkesztõi valósnak hitték
a történetet – mondja Raffai. – Erre utal az, hogy a jelentést mani-
pulálták. Átfogalmaztak bizonyos mondatokat, és a legmeredekebb
részeket, amelyekrõl ordított, hogy az egész a fantázia szüleménye,
egyszerûen kihagyták.
Raffai Péter tésztába nyomott krátere a
nyújtódeszkán és az „ûrszonda felvételén”.
Az áltudományok gyakran olyan kérdésekre
kínálnak választ, amelyekkel a tudomány
nem foglalkozik
hoz, hogy fel tudjuk ismerni a szavahihetõ kutatókat.
A XIX. század második vagy a XX. század elsõ felében
még volt értelme annak, hogy egy vastag könyvbe be-
leírjunk mindent, amit tudunk egy tudományterület-
rõl. Mára azonban olyan hatalmassá duzzadt a tudo-
mányos tudás, hogy éveket kellene foglalkoznunk
minden egyes tárggyal ahhoz, hogy megértsük az
alapjait. Ezért nem is érdemes próbálkoznunk azzal,
hogy minden tudást a gyerekek fejébe töltsünk. Nem-
csak megsokszorozódott viszont napjainkra a tudo-
mányos információ, de sokkal könnyebb hozzáférni
is. Az orvos felír a betegségünkre néhány gyógyszert,
amelyekrõl hazaérve az interneten pillanatok alatt
szinte mindent megtudhatunk, más betegek beszá-
molóit olvashatjuk arról, hogyan reagáltak rájuk.
Gyakran viszont tévesen hisszük, elegendõ a tudá-
sunk ahhoz, hogy felülbíráljuk az orvost.
– Nem leépíteni kell az iskolai természettudomá-
nyos oktatást, hanem úgy átalakítani, hogy ne az
egyes diszciplínák állításairól, hanem azok mûködé-
sérõl tudjanak meg többet a diákok – véli Láng Bene-
dek. – Így a természettudósok sem éreznék, hogy ki-
szorulnak az oktatásból, és az átlagemberek is jobban
értenék, hogy a kutatók miért utasítják el például az
asztrológiát vagy a parapszichológiát.
Az áltudományok iránti érdeklõdés változik az idõ-
vel. Vannak olyan idõszakok, amikor az emberek tudo-
mányba vetett bizalma meginog, és fogékonyabbakká
válnak az áltudományok iránt, de e kettõ között nem
mindig van oksági kapcsolat. Amikor hirtelen sokan je-
lennek meg a piacon, akik tudást kínálnak az emberek-
nek, a laikusok gyakran nem tudják e tudásokat bizto-
san megítélni. Ha belépünk a gyógyszertárba, nehezen
döntünk arról, hogy a biomedicinán alapuló vagy a ho-
meopátiás gyógyszereket válasszuk. A különbség még a
szakértõk számára sem nyilvánvaló. Az utóbbi két-há-
rom évtizedben valóban megnõtt Magyarországon az
áltudományok iránti érdeklõdés, ezek azonban nem
feltétlenül akarják a tudományokat helyettesíteni. Nem
mindig riválisai a tudománynak, hanem gyakran olyan
kérdésekre kínálnak választ, amelyekkel amaz nem
foglalkozik. A jog eszközeivel azonban nem lehet töké-
letesen védekezni az áltudományok ellen.
– Tudományos kérdésekben ne az ügyvédek dönt-
senek, ezekrõl a tudományos közösségnek kell véle-
ményt nyilvánítania – teszi hozzá Zemplén Gábor,
aki ugyancsak a BME filozófia és tudománytörténet
tanszékén dolgozik.
A hiszékenység és a gyanakvás furcsa egyvelege
jelenik meg a még napjainkban is létezõ mozgalom-
ban, amelynek követõi a Föld laposságát hirdetik. Az
interneten könnyûszerrel találunk számos honlapot,
amelyek tudományosnak tûnõ érvekkel támasztják
alá állításaikat.
– Zemplén Gáborral egyszer részt vettünk egy
csillagászhallgatókkal folytatott vitában, amelyben
nekünk azt az álláspontot kellett védenünk, hogy a
Föld lapos. És ezt sikerrel tettük, a vita után többen
odajöttek hozzánk, és azt mondták – persze remélhe-
tõleg tréfából –, hogy õket meggyõztük – büszkélke-
dik Kutrovátz Gábor. Az eset arról tanúskodik, hogy
a tudósok sokszor annyira meg vannak gyõzõdve sa-
ját igazukról, hogy felkészületlenül mennek el a lai-
kusok véleményét formáló vitákra. Ilyenkor a jól fel-
készült vitapartnerek még a legabszurdabb elméletek
mellett is fel tudnak sorakoztatni olyan érveket, ame-
lyek meglepik a tudomány képviselõit.