Tartalom

Előszó................................................................................................................................325

4. Ökológiai gazdálkodás a kertészeti termelésben.......................................................327

4.1. Ökológiai gyümölcstermesztés (Timon Béla) .......................................................329
4.1.1. Az ökológiai gyümölcstermesztés helye és jelentősége ..............................329
4.1.2. Művelési rendszerek az ökológiai gyümölcstermesztésben ........................341
4.1.3. Termőültetvények ápolási munkái ...............................................................346
4.1.4. Az almatermesztés technológiájának alapvető műveletei ............................360
4.1.5. A csonthéjas termésűek termesztéstechnológiai műveletei .........................361
4.1.6. Bogyósgyümölcsűek ökológiai termesztése ................................................363
4.1.7. A hagyományos technológiával kezelt ültetvény átállítása...........................367
4.1.8. Bioházikert ..................................................................................................369
4.1.9. Szórványgyümölcsösök......................................................... .....................370
4.1.10. Betakarítás, értékesítés, tárolás ..................................................................371
4.1.11. Gyümölcsfeldolgozás ................................................................................373
4.1.12. Fajtahasználat az ökológiai gyümölcstermesztésben
(G. Tóth Magdolna) .................................................................................. 375
4.2. Agroforestry rendszerek.........................................................................................395
4.2.1. Az agroforestry jellemzői.............................................................................396
4.2.2. Az agroforestry rendszerek osztályozása .....................................................396
4.2.3. A fák potenciális szerepe .............................................................................397
4.24. Az agroforestry rendszerek előnyei...............................................................399
4.2.5. Az agroforestry rendszerek néhány korlátozó tényezője .............................400
4.2.6. Agroforestry rendszerek tervezése ...............................................................401
4.2.7. Az agroforestry kezelési változatai ..............................................................402
4.2.8. Sövények, élő kerítések................................................................................403
4.3. A szőlő ökológiai termesztése................................................................................410
4.3.1. Bevezetés......................................................................................................410
4.3.2. A terület kiválasztása....................................................................................411
4.3.3. Fajtahasználat ..............................................................................................411
4.3.4. Művelési mód...............................................................................................413
4.3.5. Tápanyagellátás ...........................................................................................413

321
 4.3.6. Vízellátás .....................................................................................................417
4.3.7. Talajművelés.................................................................................................418
4.3.8. Takarónövényes művelés .............................................................................419
4.3.9. Fitotechnikai műveletek ...............................................................................424
4.3.10. Növényvédelem..........................................................................................425
4.4. Ökológiai zöldségtermesztés .................................................................................432
4.4.1. Bevezetés......................................................................................................432
4.4.2. A zöldségtermesztés általános jellemzése ....................................................432
4.4.3. A zöldségfajok ökológiai termesztése ..........................................................446
4.4.4. Ökológiai termesztés a zöldséghaj tatásban..................................................473
4.5. Ökológiai gombatermesztés...................................................................................482
4.5.1. Bevezetés......................................................................................................482
4.5.2. Termesztett csiperkegomba .........................................................................482
4.5.3. Laskagombák ...............................................................................................485
4.5.4. Shii take........................................................................................................486
4.6. Ökológiai gazdálkodás a gyógynövénytermesztésben ..........................................486
4.6.1. Az ökológiai gazdálkodás jelentősége a gyógynövény ágazatban ...............486
4.6.2. Az ökológiai drogelőállítás helyzete Európában és hazánkban ....................487
4.6.3. Az ökológiai drogelőállítás általános kérdései..............................................489
4.6.4. A termesztés legfontosabb lépései................................................................490
4.6.5. Betakarítás utáni műveletek .........................................................................496

5. Ökonyersanyagok és feldolgozott élelmiszerek minősége, minősítése ....................499

5.1. Minőségbiztosítási rendszerek................................................................................501
5.1.1. Az ISO 9000 szabványok, a minőségbiztosítási rendszerek.........................501
5.1.2. A minőségbiztosítási rendszer kiépítése.......................................................505
5.1.3. A minőségbiztosítási rendszerek alkalmazásának
előnyei és hátrányai......................................................................................506
5.1.4. Minőségbiztosítási rendszerek továbbfejlődése............................................506
5.1.5. AHACCP élelmiszerbiztonsági rendszer......................................................507
5.2. Az ökogazdálkodás hatása az élelmiszerminőségre és -biztonságra ......................507
5.2.1. Élelmiszerminőség és biztonság áttekintése és szabályozása.......................507
5.2.2. Az öko-élelmiszerekre vonatkozó specifikus
élelmiszer-minőségi és -biztonsági szempontok .........................................509
5.3. Bioélelmiszerek előállítása ....................................................................................517
5.3.1. Tartósítás .....................................................................................................517
5.3.2. Aszalás, szárítás............................................................................................519
5.3.3. Tejsavas erjesztés .........................................................................................522
5.3.4. Hőkezeléses tartósítás ..................................................................................524
5.4. Bébiételek ..............................................................................................................526
5.4.1. A termőhelyek kiválasztása .........................................................................526
5.4.2. A fajta kiválasztása.......................................................................................527
5.4.3. Szerződéses termeltetés ...............................................................................528
5.4.4. A termelők ellenőrzésének rendszere...........................................................528
5.4.5. ISO 9000 minőségbiztosítási rendszer alkalmazása ....................................529

322
 5.4.6. A termelés minőségbiztosítási rendszere .....................................................529
5.4.7. HACCP rendszer .........................................................................................531
5.5. Bioborkészítés.........................................................................................................532
5.5.1. Mi a biobor? ................................................................................................532
5.5.2. Általános előírások a bioborok készítéséhez ...............................................533
5.5.3. A biobor készítés főbb szempontjai .............................................................533
5.5.4. A biobor készítésnél alkalmazható eljárások
és anyagok összefoglalása............................................................................533
5.5.5. A bioborok ellenőrzése és minősítése ..........................................................534
5.5.6. A bioborok piaca .................................... ....................................................535
5.5.7. A szőlőfeldolgozás .......................................................................................536
5.5.8. Borkészítés ..................................................................................................539

6. Ökonómiai és marketingkérdések az ökológiai gazdálkodásban ........................543

6.1. Az ökológiai gazdálkodás és az externális hatások összefüggései..........................545
6.1.1. Az externális hatások fogalma, értelmezése ................................................545
6.1.2. Az externális hatások közgazdasági jelentősége...........................................548
6.1.3. Az externális hatások típusai............................... ........................................551
6.1.4. Az externális hatások gazdasági kezelése, internalizálása............................555
6.1.5. A mezőgazdaság és a környezet kapcsolatai,
negatív és pozitív externális hatások a mezőgazdaságban ...........................562
6.2. Az ökológiai gazdálkodás közgazdasági elemzése.................................................566
6.2.1. A területegységre jutó hozamok...................................................................566
6.2.2. A termékek ára .................................... .......................................................569
6.2.3. A termelési költségek ..................................................................................570
6.2.4. A jövedelmezőség.........................................................................................575
6.3. Az ökológiai gazdálkodás marketingkérdései..................................................581
6.3.2. Marketingstratégia. Hogyan segít a marketing? ..........................................582
6.3.3. Akiskereskedelem stratégiai alapelvei .........................................................584
6.3.4. A polcrendezés alapelvei .............................................................................587
6.3.5. Közvetlen értékesítés ...................................................................................588
6.3.6. A beszállítói programok ..............................................................................593
6.4. Az ökológiai birtoktervezés alapjai ........................................................................594
6.4.1. Az ökológiai birtoktervezés szempontjai .....................................................594
6.4.2. Az ökológiai birtoktervezés folyamata ........................................................596
6.4.3. Ökológiai birtoktervezés a „BIOPLAN" modellel ......................................597

Függelék .......................................................................................................................619
2/2000. (i. 18.) Fvm-köm együttes rendelet ..................................................................619
a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követelmények szerinti
előállításának, forgalmazásának és jelölésének részletes szabályairól
Fogalommeghatározások........................................................................................619
Az ökológiai termelés és feldolgozás feltételei ......................................................619
Az ökológiai termelésből származó termékek jelölésének részletes feltételei 620
Az ökológiai termelés tanúsításának módja............................................................621

323
 A hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak................................622
Átmeneti és záró rendelkezések..............................................................................622
1. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez .................623
2. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez .................625
3. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez .................627
4. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez .................632
5. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez .................637

Irodalom...........................................................................................................................639
Tárgymutató....................................................................................................................651
Előszó

Nem telt el egy esztendő és lehetőséget kapott széleskörű munkatársi gárdánk az Ökológiai
gazdálkodás második kötetének megjelentetésére. Ezzel teljessé vált a kör, hiszen a
kertészettel a legértékesebb részt sikerült megalkotni a mezőgazdasági témakörök közül.
Könyvünk elsőként taglalja hazánkban az ökotermények feldolgozását, tárolását,
minőségbiztosítását. A záró, ökonómiai és marketing fejezet pedig lehetőséget biztosít
mindenkinek, hogy meghozza döntését, érdemes-e ökológiai gazdálkodást folytatni.
Az ökológiai gazdálkodás azonban nem csak etikai kényszer, kemény válságban van a
hagyományos mezőgazdaság. Az Európa nyugati részét megrengető BSE, száj és
körömfájás járvány, a kertészetekben pusztító tűzelhalás, a krónikus túltermelési válság
mellett több mezőgazdasági vezető országban célként 15-20 %-os ökológiai gazdálkodás
részarányról beszélnek. Ettől természetesen mi még nagyon messze vagyunk, csak akkor
fogunk rádöbbeni, hogy megint elmulasztottunk valamit, amikor a hasznot már mások
lefölözték.
Remélem egyre többen fedezik fel, hogy a mezőgazdaság jelenlegi szerkezetében,
szemléletében és támogatási rendszerében nem fenntartható. A felismerésben nyújtunk
segítséget tankönyvünkkel, főleg egyetemi, főiskolai és posztszekunderi képzésben
résztvevőknek.
Biztos vagyok benne, a fiatalok már nem fogják összekeverni a hagyományos és
ökológiai gazdálkodás közötti határvonalakat s az új generáció képes lesz elfogadtatni
azokat a gondolatokat, amelyeket sokan még elutasítanak vagy jobb esetben mosolyognak
rajta.

324
Budapest, 2001. július 26.

Dk Radics László
egyetemi tanár

325
4. Ökológiai gazdálkodás a kertészeti
termelésben
Szerkesztette: Gilingerné Pankotai Mária, Radics László

Irta: Timon Béla, G. Tóth Magdolna, Mikulás Ildikó, Szőke Lajos Gál
Izóra, Radics László, Paszternák Ferenc, Székelyné Bognár Eszter
Gilingerné Pankotai Mária, Győrfi Júlia, Zámboriné Németh Éva
 4.1. Ökológiai gyümölcstermesztés

4.1.1. Az ökológiai gyümölcstermesztés helye és jelentősége

Az ökológiai gyümölcstermesztés lehetséges színterei:
- biogyümölcs-termesztés árutermelő kis- és nagyüzemekben,
- önellátó házikertekben, hobbikertekben,
- szórványgyümölcsösökben.
A gyümölcsnek nemcsak mint nagy biológiai értékű élelmiszernek - a biogyümölcs
fokozottan az - van a nemzetgazdaságban fontos szerepe, hanem a gyümölcsfa, a gyü-
mölcsös jelentős tájesztétikai tényező is. Ezek a funkciók a történelmi múltban is - meg
nem fogalmazottan - mindig érvényesültek. Napjainkban az egészséges táplálkozásban
egyre nő a gyümölcsfogyasztás szerepe és a szabadidő kulturált eltöltésében is fokozódik a
házikertek, kertes családi otthonok iránti igény. A vidéki élet reneszánszát éljük, a falusi
turizmus egyre nagyobb tömegeket mozgat. Az erdők alján, a mezei utak mentén álló
szórvány gyümölcsösök, a családi házak és a hobbikertek gyümölcsfái jelentősen
hozzájárulnak a táj szépségéhez virágzásuktól kezdve a csillogó gyümölcsökön át az őszi
lombozat változatos színpompájáig. Mindez a szépség tiszta örömének és az egészség
természetes forrásának élményét nyújtja. Ezeknek a színtereknek a fenntartása, megújítása,
sőt bővítése fontos feladat a jövő számára, mert ezek az ökoszisztéma egyensúlyának őrzői,
a megbomlott egyensúly helyreállításának kiindulópontjai lehetnek.
Az ökológiai gyümölcstermesztés a tárgyi hasznán kívül - természetidegen anyagoktól
mentes, egészséges és kiváló fogyasztási értékű gyümölcs - üzenetet is hordoz. Ősi, de ma
újra felfedezett életérzést sugall: vissza a természethez, az érintetlen természeti környezet és
a tájképi szépségek megbecsüléséhez, és talán az előttünk élt nemzedékek nyugodtabb
falusi életét is idézi.
Az ökológiai gyümölcstermesztés azonban egyik színtéren sem jelentheti a gyümölcsfák
elhanyagolását, a termesztéstechnika teljes elhagyását. Vannak hazai és nemzetközileg is
szabályozott előírások (lásd függelék), aamelyeket az eredményesség érdekében követnünk
kell. Ezeket foglaljuk össze röviden a következőkben.
Az ökológiai gyümölcstermesztés előfeltételei:
- elkötelezettség;
-reális piacfelmérés (megtermelhető és eladható termékek, vevőkör);
- termőhelyi adottságok ismerete (a piaci igények mellett ezek döntik el, hogy mit és
mennyit termelhetünk;
- a célok és a szükséges tennivalók pontos meghatározása;
- magas fokú szakértelem, folyamatos továbbképzés.
Jelen munka arra irányul, hogy az ökológiai szemléletű termesztés sajátos követelményeit
és az alternatív termesztési eljárások alapjait bemutassa. Aki ökológiai gyümölcs-

329
 termesztéshez kezd, nem nélkülözheti a termesztéstechnológia részletes megismerését
megfelelő szakkönyvekből.
Ökológiai gyümölcstermesztés folytatható:
- új biogyümölcsös-ültetvény telepítésével,
- hagyományos technológiával kezelt ültetvény átállításával,
- bioházikertben,
- szórványgyümölcsösben.
Ezekhez az eltérő körülmények miatt különböző megoldások szükségesek, de az alap-
koncepció azonos, amelyet összefoglalóan az új bioültetvény létesítése kapcsán ismertetünk.
Az átállításról és a szórvány gyümölcsösről külön teszünk említést.
A biotermesztésben való részvétel feltételeit a 2/2000 FVM/KVM rendelet szabályozza.
Ugyanez rögzíti azokat a talaj termékenységet fenntartó és fokozó, valamint növényvédő
anyagokat, aamelyeket a biogyümölcs-termesztésben használni szabad. A bio minősítés
megszerzéséhez három év ellenőrzött átállási időszak szükséges, amelynek rövidítésére csak
speciális esetben - engedélyeztetés után - van lehetőség. Nemcsak a meglévő gyümölcsöst,
hanem az új ültetvény területét is át kell állítani. A telepítés megkezdésekor, a
Magyarországon akkreditált minősítő szervezettel (Biokontroll Kht) ellenőrzési szerződést
kell kötni.

Új biogyümölcsös telepítése
A termőhely kiválasztása. Ökológiai gyümölcstermesztés számára alkalmas terület ki-
választásakor elsősorban azt kell figyelembe vennünk, hogy a környezetből semmilyen
természetidegen anyag ne szennyezhesse a területünket. A szomszédok felől sem műtrá-
gya-bemosódás, sem növényvédőszer-átsodródás nem következhet be. A környéken olyan
ipari üzem ne legyen, amely valamilyen módon szennyezhetné a területet vagy a
növényzetet. Követelmény, hogy a talaj nehézfém-terheltsége ne lépje túl a környezetvé-
delmi hatóság által meghatározott, megengedett értéket.
Ökológiai gyümölcstermesztés csak olyan természeti adottságok között folytatható
eredményesen, ahol a termeszteni kívánt faj (illetve fajta) igényei optimálisan kielégíthetők.
Az ettől eltérő feltételrendszer javítása többletráfordításokat igényel, amelyek esetenként az
ökológiai gazdálkodás előírásaival sem egyeztethetők össze. A termőhelyi alkalmasság
elbírálása ezért az ökológiai gyümölcstermesztés alapkérdése, akár egy adott faj
termesztéséhez keresünk megfelelő területet, akár az adott területünkhöz választunk
megfelelő gyümölcs fajt ill. fajtát.
A termőhely kiválasztásakor a következő tényezőket kell figyelembe venni:
éghajlati adottságok, domborzati viszonyok, kitettség, talaj adottságok.

Az egyes gyümölcsfajok éghajlati igényei

Fény. Fényigényes fajok: az őszibarack, a mandula, a kajszi, a málna, a dió. Az almánál
fény igényesebb a körte, a szilva kevésbé fényigényes. Árnyéktűrő fajok: a ribiszke, a
szamóca, a köszméte, az áfonya, a mogyoró.
Hőmérséklet. Átéli fagyokra érzékeny fajok: az őszibarack, a kajszi, a mandula, a körte,
az alma. Ezek a fajok azokon a területeken nem termeszthetők, ahol az abszolút mi nimumok
a -20 °C-ot rendszeresen elérik vagy a hőmérséklet tartósan -15 °C körül alakul.

330
 A tavaszi fagyokkal szembeni érzékenység elsősorban a virágzási idővel függ össze. A
korán virágzó fajok fagykockázata nagyobb, amely csökkenthető öntözéssel és fagyvédelmi
füstöléssel (40. kép; lásd a mellékletben). A korai virágzási időcsoportba tartoznak: a
mogyoró, a som, a mandula, a kajszi, az őszibarack, a cseresznye, a körte, a dió. Később
virágzók, ezért kisebb fagykockázatúak: a köszméte, a meggy, az alma, a szamóca, a szilva,
a ribiszke, a birs, a berkenye, a naspolya, a málna, a szeder, a gesztenye.
Az egyes gyümölcsfajokon belül a fajták között jelentős fagyérzékenységbeli különb-
ségek találhatók, ezért telepítés előtt fajták szintjén is vizsgálni kell a telepítési alkalmas-
ságot.
A téli fagytűrés az egyes gyümölcsfajok téli mélynyugalmának hosszával van össze-
függésben, ezért amennyiben egy adott faj esetében erre lehetőség van, a mi körülményeink
között a hosszabb mélynyugalmú fajtákat kell választanunk. (1000 óra +7 °C fölött.). A
rövid mélynyugalmú fajták enyhe januári napokon megkezdik vegetációjukat, és egy
későbbi lehűléskor súlyosan károsodnak.
Melegigényes fajok a tenyészidőszakban legalább 3200 °C hőmérsékleti összeget kí-
vánnak. Ezek: az őszibarack, a mandula, a kajszi és a Delicious fajtakörhöz tartozó almák.
Közepesen melegigényes fajok: a körte, a birs, a cseresznye, a szeder, a berkenye, a dió, a
gesztenye. Hűvös éghajlatot kedvelő fajok igénye nem haladja meg a 3100 °C hőmérsékleti
összeget. Ilyenek: az alma legtöbb fajtája, a piros- és a feketeribiszke, az áfonya, a málna, a
mogyoró. Közömbös hőigényű fajok: a szamóca, meggy, a naspolya, a som.
Vízigény. A rcagy vízigényű fajok legalább 700-800 mm csapadékot kívánnak évente.
Ilyenek az alma, a körte, a birs, a szilva, a szamóca, a málna, a szeder, a feketeribiszke, a
dió. Ezek a fajok egyben a nagyobb páratartalmú, szélcsendes fekvéseket kedvelik.
A közepes vízigényű fajok évi 600 mm csapadékösszeget kívánnak. Ilyen a cseresznye,
az őszibarack, a kajszi, a piros ribiszke, a köszméte, a berkenye.
A kis vízigényű fajok évi csapadék szükséglete 500 mm. Ilyenek a meggy, a mandula, a
naspolya, a som.
A kis vízigény- és a szárazságtűrés nem azonos fogalmak. Azonos csoportba tartozó fajok
eltérő módon viselik el az aszályt.
A jégverés, mint a csapadék egyik negatív formája súlyos károkat okoz, ezért új tele-
pítésnél kerüljük a jégjárt területeket vagy jégvédő hálóval kell ellene védekeznünk.

Domborzati viszonyok, kitettség

A gyümölcsfák a terület mikroklimatikus adottságai között fejlődnek. A mikroklímát ki-
alakító domborzati viszonyok a terület adottságait a tájra jellemző klimatikus értékektől
eltérően nagymértékben megváltoztathatják. Legfontosabb mikroklímát alakító tényezők a
tengerszint fölötti magasság, (a környezethez való viszony), a kitettség, a talaj minősége, a
széljárás, a nagyobb víz- vagy erdőfelület közelsége.
A tengerszint fölötti magasság növekedésével a hőmérséklet 0,5 °C-kal csökken, a magas
hegységek klímája hűvösebb. A magasságkülönbségeknek nagy szerepük van a tavaszi
fagyok kialakulásában. Nem az abszolút magasság számít, hanem a környezethez képest
elfoglalt hely. A mélyebb fekvésű, völgykatlanok, fagyzugos területek. A lejtőn ki-
alakulhatnak a relatív fagyzugok is, bizonyos terepalakulat, erdősáv vagy épületek kö-
vetkeztében.
A kitettségnek, mely a terület lejtésének égtáji irányát és hajlásszögét együttesen kifejező
fogalom, meghatározó szerepe van a mikroklíma kialakításában. A kitettség hatása

331
összetett. A talaj, a növények és a levegő helyi fólmelegedése révén kihat a párolgásra, a
talaj vízkészletére, de befolyásolja a fényellátást is. Az adott kitettség által szolgáltatott
ökológiai körülményeket figyelembe kell vennünk a telepítendő fajok megválasztásakor.
Legkedvezőbbek a délkeleti és délnyugati lejtők. A közvetlen déli lejtők nyáron nagyon
fölmelegszenek, ezért a növények a túlzott párolgás okozta vízveszteség elkerülésére
légzőnyílásaikat zárva tartják, emiatt az asszimiláció szünetel.
A kitettséget a talaj minőségével összefüggésben kell vizsgálni. A talaj színe, kötöttsége,
szerkezete, nedvességtartalma és növényekkel való fedettsége befolyásolja a talaj és a talaj
közeli légréteg fölmelegedését. A sötét színű talajok jobban fölveszik a meleget. A nedves
talajok nehezebben melegszenek, de tovább is megtartják a meleget, mint a száraz talajok.
A déli lejtők talajai jobban kiszáradnak. A vízpótlásról a lejtőkön fokozottan kell
gondoskodnunk, mert különben a növények nem tudják az értékes energiatöbbletet
hasznosítani.
A domborzati viszonyok a terület vízháztartására is hatással vannak. A dombhátak,
keskeny gerincek szárazabbak, a lejtők alja pedig nyirkosabb a környezetnél.
A széljárás. Figyelembe kell vennünk a szélnek való kitettséget vagy a szélvédettséget is.
A szelek száríthatnak és hűthetnek. Az uralkodó szélirány ismerete a telepítésnél a sor-
irány és a támrendszer megválasztásához szükséges.
Nagyobb vízfelületek kedvezően befolyásolják a mikroklímát. Magasabb a páratartalom,
és a hőingadozásokat illetően kiegyenlítő szerepük van.
Nagyobb erdőfelületek közelségének is kedvező a kondicionáló szerepe.
A domborzati viszonyok határozzák meg elsősorban azt, hogy egy adott területen a siker
reményében mit telepíthetünk. Amikor elhatározott célkitűzésünk egy konkrét gyümölcsfaj
ökológiai termesztése, akkor annak megfelelő mikroklímájú területet kell választanunk. Ha
azonban egy adott területtel rendelkezünk, akkor tudomásul kell vennünk azokat a
korlátokat, amelyeket a faj, azon belül a fajta megválasztásakor a terület mikroklímája
megszab.

Talaj adottságok
A biogyümölcsös telepítése előtt a termőhely kiválasztásakor figyelembe kell venni a ta-
lajadottságokat. Legfontosabbak a talaj:
- fizikai sajátosságai,
- humusz állapota,
- mész tartalma és kémhatása,
- a talajvíz mélysége.
A talaj fizikai sajátosságai közül a mechanikai összetételtől függ a talaj kötöttsége és
szerkezete, ami viszont meghatározza a talaj víz-, levegő- és hőgazdálkodását. A mecha-
nikai összetételen a különböző szemcsenagyságú elegyrészek arányát értjük a kövektől,
kavicsoktól, a durva és finomabb homokon át az egészen finom iszapig és agyagig.
A köves, kavicsos talajok jó levegőgazdálkodásúak, de rossz a víz- és hőgazdálkodá- suk.
Termesztési értékük a humusztartalom nagyságától függ. A homoktalajok agyagtartalma
minimális, levegőgazdálkodásuk jó, víz- és hőgazdálkodásuk a humusztartalom függvénye.
A vályogtalajokban a homok és agyag aránya egyező, általában jó víz-, levegő-, és
hőgazdálkodásúak. Az agyagos talajokban az iszap és az agyag aránya a meghatározó.
Rossz hő- és levegőgazdálkodásúak, általában jó vízgazdálkodásúak. Nagyon fontos a
talajszerkezet javítása és fenntartása.

332
 A talajszerkezet szerepe. A talaj nem homogén tömeg, hanem talajrészecskékből áll,
amelyek között kisebb-nagyobb hézagok vannak. Ezekben víz és levegő foglalhat helyet. A
nagyobb hézagokban a víz a nehézségi erő hatására mélyebb rétegekbe folyik le, a kiürült
hézagokat levegő tölti ki. A kisebb hézagok megtartják a vizet, az nem tud a mély be
vándorolni. Ez szolgáltatja a növények vízszükségletének nagyobb részét. A hézagok
(pórusterek) térfogata és aránya igen fontos a termesztésben. Az ideális talajban 34% a vizet
megtartó és 16% a levegővel töltött pórustér. A szilárd anyagi részek aránya 50%. Ha ez
utóbbi a vizsgált talaj szelvényben nagyobb, akkor egyidejűleg kisebb a talaj víztartó
képessége és levegőzöttsége is. Ez jellemző a talajtaposás következtében erősen kötött
agyagtalajokra. A talaj hasznos víztározó képességének fenntartása, növelése a legfontosabb
feladatunk. Minél nagyobb ez, annál jobban tudják a növények a táplálékukat felvenni.
Amikor a levegővel töltött pórustér 10% alá csökken, vagy teljesen megszűnik, leve-
gőigényes gyümölcsfajokban - őszibarack, kajszi - de súlyosabb esetben minden gyü-
mölcsfajban gyökérfulladás következhet be.
A talaj szerkezete a művelés és a növénytakaró által kialakult a humusztartalommal és a
talaj biológiai tevékenységével összefüggő állapot. A humusz és gyökérmaradványok által
összeragasztott talajmorzsák lehetővé teszik a talajokban a víz és a levegő egyidejű
jelenlétét. A jó talajszerkezet megfelelő szerves- és zöldtrágyázással, okszerű, csak a
szükséges mértékű és változó mélységű talajműveléssel állítható elő.
Gyümölcstermő növényeink általában nagy vízigényűek, gyökereik viszont levegőigé-
nyesek. E két egymást szinte kizáró igény kielégítése az ökológiai termesztés fő feladata.
A humusz szerepe nem eléggé hangsúlyozható a gyümölcstermesztésben. Elsősorban a
talajszerkezet kialakításában és fenntartásában, valamint a gyümölcsfák tápanyagellátásában
nyilvánul meg. A humusz képződésében nagy szerepük van a talajt borító növények
gyökereinek. Még az egynyári növények, a gyomok gyökerei is gazdagítják a talaj
szervesanyag-tartalmát, lazítják a talajt. Elkorhadásuk után járatokat képeznek a talajban,
megkönnyítve a víz, a tápanyag és a levegő lejutását. Homoktalajokon az egyetlen tényező a
humusz, amely a vizet és a tápanyagokat megtartja, raktározza és szolgáltatja a gyümölcsfák
részére, a tápanyag kimosódását meggátolja vagy fékezi.
A szerves anyag azonban egyben a talaj lakó mikroorganizmusok tápláléka is. Ezek a
szervezetek tárják fel, teszik felvehetővé a tápanyagokat a gyümölcsfák gyökerei számára.
A talaj biológiai aktivitásának fenntartása, fokozása az ökológiai termesztés egyik alapvető
kérdése. A 0,5% alatti humusztartalmú futóhomok-talajok gyümölcstermesztésre
alkalmatlanok. Az ökológiai termesztés számára azonban kerüljük az 1% alatti hu-
musztartalmú területeket is.
A termőréteg vastagsága fontos tényező. A gyümölcsfák gyökérzete fajoktól függően
eltérő mélységben helyezkedik el, általában a mély rétegű talajokat kedvelik. 60 cm-nél
sekélyebb termőrétegű talajok az ökológiai termesztésre kevésbé alkalmasak. A termőréteg
megóvására nagy gondot kell fordítanunk, védenünk kell az eróziótól és a telepítést
megelőző talajmunka folyamán nem szabad az inaktív altalaj felhozásával a humusztar-
talmat hígítanunk.
Kémhatás, mészállapot. A gyümölcsfák fajoktól, illetve azok alanyaitól függően 4,7-8,6
pH közötti tartományban termeszthetők. Telepítéskor erre figyelemmel kell lennünk.
A mész, mint tápelem is elengedhetetlen, de a talajszerkezet kialakításában még fon-
tosabb a szerepe. A mész túlzott jelenléte azonban már káros is lehet. A gyümölcsfajok
különböző módon tűrik a talaj nagy mésztartalmát, amely sárgulásos tünetekkel jelent-
kezhet. Általában 20% CaC03 tartalom a mésztartalom felső határa. Mészre érzékeny fajok
telepítésekor azonban vizsgálni kell a talaj fiziológiás mésztartalmát, amely a talaj

333
 mechanikai összetételének legfinomabb, legkisebb szemcsenagyságú részéhez kötött
meszet mutatja.
A talajvíz mélysége. Ha a talajvíz eléri a 0,5 m-t az minden gyümölcsfaj számára ked-
vezőtlen, gyökérfulladást okoz. 2-3 m-es talajvízszint a legtöbb gyümölcsfaj számára
optimális. A talajvíz minőségének ismerete is fontos. Nagy sótartalom a gyümölcster-
mesztésre kedvezőtlen lehet.
Az egyes gyümölcsfajok talajigényét a következőkben foglaljuk össze.
• Laza homoktalajokat kedvelők vagy tűrők: az alma, a kajszi, az őszibarack, a meggy, a
dió, a málna, a piros ribiszke, a köszméte. Ezek természetesen meghálálják a kö-
zépkötött vályogtalajokat is.
• Köves, kavicsos váztalajokat tűrők: a meggy, a kajszi, az őszibarack, a mandula, a
naspolya, a gesztenye, a som. E két csoportba sorolt fajok azonban nem mind száraz-
ságtűrők.
• Mélyrétegű, középkötött, vagy jó szerkezetű agyagtalajokat igénylik: a körte, a birs, a
cseresznye, a szilva, a mogyoró a szamóca, a fekete ribiszke.
• Levegőigényes gyökerűek: a kajszi, az őszibarack, a mandula, a cseresznye, a málna.
• Nyirkos talajt vagy bő vízellátást kedvelők: az alma, a körte, a birs, a szilva, a dió, a
málna, a szamóca, a fekete ribiszke, az áfonya, a mogyoró.
• Savanyú talajt kedvelők: az áfonya, a gesztenye, az alma, a mogyoró, a málna, a sza-
móca.
• Határozott mészigényűek: a kajszi, a mandula, a meggy.
• A sok meszet nem tűrik: a gesztenye, a körte, a birs, a szilva, az őszibarack, a málna, a
szamóca.
• Enyhe szikes területeket elviselik: a körte, a meggy, a mandula.
• Magas talajvíz szintet kedvelők (3-1 m): az alma, a körte, a birs, a dió, a szamóca, a
fekete ribizke.
• Pangó talajvizet tűrők: a szilva, a fekete ribiszke, a meggy.

A telepítésre való alkalmasság elbírálása

A klimatikus viszonyokról az Országos Meteorológiai Szolgálat legközelebbi állomásának
adatai adnak elsődleges felvilágosítást. Rendelkezésre állnak azonban a sokévi átlagok
alapján készült klímajellemző-térképek is.
A terület mikroklímájáról a kritikus időszakokban több ponton kihelyezett minimum-
maximum hőmérők folyamatos leolvasásából nyerhetünk információkat. Tájékoztatnak a
környezetben termesztett és vadon élő növények is. Pl. tavaszi fagyokról a mandula-, a
diófa, az akácfa virágfagykára. Kora őszi fagykárról a szőlő levelének elfagyása. Új
termelőként fontos a környéken élő gazdálkodók véleményét meghallgatni.
A talajtani alkalmasság csak alapos talajvizsgálatokkal bírálható el. Ez helyszíni bejárást,
talaj szelvény-feltárást és laboratóriumi vizsgálatokat igényel.
Helyszíni bejáráskor a felszín alakulását, a mikro domborzati és lejtési viszonyokat
(vízlefolyás, vízállásos terület) és a talaj heterogenitását figyeljük meg. Ez utóbbira a művelt
területen a talaj színéből, fedett területen a növénytakaró összetételéből következtetünk.
Minderre a talaj szelvény feltárások, illetve a laboratóriumi vizsgálatok mintavételi
helyeinek kijelölése miatt is szükség van.
Talaj szelvény-feltárást a terület több pontján két ásónyomnyi mélységben végzünk. Ezen
vizuális vizsgálattal megállapítható a talaj szelvény mélysége, a humuszos szint vastagsága,

334
a mechanikai összetétel és a szerkezet, esetleges vázrészek (kavics, kő) jelenléte, a
talajtakaró növények gyökerének elhelyezkedése és összetétele. Nagyon tömött, levegőtlen
szerkezet nélküli agyagos talajok az ökológiai termesztésre alkalmatlanok. Ugyanígy
alkalmatlan a humusz szegény (<0,5%) szerkezet nélküli folyóhomok is. 40 cm-nél
sekélyebb termőrétegű talajok sem alkalmasak ökológiai gyümölcstermesztésre.
A laboratóriumi vizsgálatokat a megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálatok végzik. A
mintavételt és a vizsgálatokat szabványszerű előírások tartalmazzák, az eredmények közlése
mellett szakvéleményt is készítenek. Az ökológiai gyümölcstermesztésben meghatározó a
talaj természetes termőképessége, (szerkezete, humusztartalma, biológiai aktivitása,
tápanyagtartalma), ezért érdemes a laboratóriumi vizsgálatra vett talajminták számát növelni
(min. 20-40 db/ha).
A szabályok a terület nagyságától és adottságaitól függően egy vagy több mélyszelvény
feltárását (90 cm-ig) is előírják. Ez fontos is az alapkőzet és az aktív talaj szelvény mély-
ségének megismerésére. Tartósan magas talajvízállás, vizet át nem eresztő záróréteg, va-
lamint vízelvezető (drén) kavics- vagy homokréteg az altalajban alkalmatlanná teszi a te-
rületet ökológiai gazdálkodásra. A mélyszelvényből vett minták laboratóriumi vizsgálata
hívja fel a figyelmünket az esetleg előforduló káros sók magas koncentrációjára (szik).
A laboratóriumi vizsgálatok eredményeit az adott faj telepítését kizáró talajtani adott-
ságokat összefoglaló 1999-ben felújított MÉM-NAK 1987 határérték adatokkal kell egy-
bevetni.
A tápanyag-ellátottság megítélésekor irányszámként 8-18 mg/100 g foszfor-, illetve 12-
40 mg/100 g káliumszintet tekinthetünk optimálisnak a talaj kötöttségétől függően. Az
alacsonyabb értékek homokos talajra vonatkoznak. Ha ezeknél az értékeknél kisebb a talaj
tápanyagtartalma, eredményes ökológiai gyümölcstermelés aligha várható a tápanyag-
kiegészítés korlátozott lehetőségei miatt.
Talajuntsággal megszüntetett korábbi gyümölcsös helyén tervezett újratelepítéskor
számolhatunk. Ezért erre irányuló vizsgálatot is célszerű végeztetnünk. Alapelvként te-
kinthető, hogy adott gyümölcsfaj után ugyanazt a fajt, illetve rokonsági köréhez tartozó
fajokat nem telepíthetjük újból. Az ökológiai termesztésben talaj fertőtlenítés kemikáliákkal
nem végezhető, ezért ültetvények után lehetőleg ne telepítsünk újra. Ha ezt nem tud juk
elkerülni, mindenképpen a fajváltás, erős alanyok használata, telepítés előtt a korábbi
gyökérmaradványok eltávolítása, nagyadagú szervestrágyázás és zöldtrágyázás, a telepítés
után talaj árnyékolás és öntözés szükséges.
A telepítés előkészítése
Telepítési alapokmány. A telepítés célját és körülményeit az ültetvény létesítés minden
lépését részletes tervben kell rögzíteni. Ebben a felhasználásra kerülő ültetési anyagot
(alany /fajta), az ültetés térállását, a sorvezetés irányát, a táblabeosztást, a fajta elrendezést,
szükség esetén a megporzó partnerfajtákat, a felhasználandó talajjavító anyagokat, a szerves
trágya mennyiségét, a talaj-előkészítés (mélylazítás, szántás, elmunkálás) eszközeit,
sorrendjét, mélységét, az ültetés módját és időpontját, a beöntözést és a talajtakarást meg
kell határozni. Mellékelni kell egy kitűzési vázrajzot, továbbá a termőre fordulásig
végzendő műveletek leírását, a vagyon és vadvédelmi intézkedéseket. A körülmények
leírásakor utalni kell a megközelíthetőségre, az utakra, a meglévő vagy a későbbi
építményekre, a víz- és energiaforrásokra.
Engedélyeztetés. Új ültetvény létesítése engedélyhez kötött, engedélyt a területileg il-
letékes önkormányzattól kell kérni. A megyei Növény és Talajvédelmi szolgálat előzetes
szemléje szükséges.

335
 Állami támogatás. Igénybe vehető a mindenkor érvényben levő támogatási rendele-
tekben előírt pályázat alapján. Apályázat gerince a telepítési alapokmány, ehhez mellékelni
kell a részletes talajvizsgálati eredményeket és a szakvéleményt, továbbá az Érdi Gyümölcs-
és Dísznövény-termesztési Kutató-Fejlesztő Kht igazolását a terület ökológiai
alkalmasságáról, illetve a kataszterbe történt felvételéről. Csatolni kell a szaporítóanyag
származását és a növény-egészségügyi állapotát igazoló okiratot is.
Szintén csatolni kell a Biokultúra Egyesület, illetve valamelyik akkreditált minősítő
szervezet előzetes szemléjét, szakvéleményét és az ökológiai termelés ellenőrzésére vo-
natkozó megállapodást.

Ültetvénytelepítés
Tereprendezés, telkesítés. A területet alkalmassá kell tennünk a gyümölcsfaj telepítésére.
Környezet- és talajvédelmi szempontok miatt a legfontosabb a humuszos talajréteg
védelme.
Főbb műveletek:
• A területen található szikladarabok, az előző növénykultúra maradványainak elszál-
lítása a területről.
• A terület vízelvezetésének megoldása, a pangó vízborítottság megszüntetése.
• A felszín fölötti műtárgyak (épületek, rakodóterek, légvezetékek) megépítése.
• A felszín alatti műtárgyak (kutak, öntözővíz vezető csövek, csatorna, földkábel stb.)
helyének kitűzése és elhelyezésük a megfelelő talajmélységben.
• A táblák helyének kijelölése - kitűzése, a fő és keresztutak nyomvonalának kijelölése -
kitűzése.
Talajjavító intézkedések. Talajvizsgálat alapján szükség lehet talajjavításra is. A talaj
javítására szolgáló anyagokat a telepítés előtti talajműveléssel együtt juttatjuk a talajba.
Savanyú talajokon meszezéssel tudjuk módosítani a talaj pH-értékét, lúgos talajokon
savanyú tőzeg vagy kénpor bedolgozásával végezhetünk talajjavítást.
Alacsony humusztartalmú (<1%) talajokra nagy mennyiségű szerves anyagot kell ki-
juttatni (80-100 t/ha istállótrágya vagy komposzt).
Alaptrágyázás. Az ökológiai gyümölcstermesztésben alapvető fontosságú a talaj szerves
anyaggal való feltöltése, mind a szerkezetjavítás, mind a talaj biológiai aktivitásának
javítására. Ez a talajvizsgálatok alapján feltárt tápelemhiányok pótlásának, az adott táp-
anyag- szintek kiegészítésének is az alapvető forrása. Ezért kell ismerni a felhasznált is -
tállótrágya vagy komposzt tápanyag-összetételét. A felhasznált szerves trágyák csak el-
lenőrzötten ökológiai gazdálkodásból származhatnak. Ipari eredetű műtrágyák nem hasz-
nálhatók. Tápanyag-feltöltéshez kiegészítésül csak az EU 2092/91 rendelet mellékletében
feltüntetett anyagok használhatók. (P - Thomas foszfát, K - magnézium tartalmú ká-
liumszulfát, Mg-dolomit-mészkőpor).
Zöldtrágyázás. Ezt a műveletet az egynyári zöldtrágyanövény-alkalmazás fogalomkörét
kiterjesztve tárgyaljuk, mint az ökológiai termesztés egyik alapkövetelményét.
Az ökológiai szemlélet a gyümölcsöst, mint ökoszisztémát kezeli. A monokultúra (fe-
keteugaros talajművelés) által tönkretett ökológiai egyensúlyt helyre kell állítani. A gyü-
mölcsfák víz- és tápanyagfelvétele energiaigényes folyamat, ami a víz és a levegő egyidejű
jelenlétét kívánja a talajban. A tápanyagok feltáródása is aktív talaj életet kíván. Mindez
csak szerves anyagban gazdag, jó szerkezetű talajban lehetséges, amit más növények
gyökerei szolgáltatnak. A gyümölcsös ökoalrendszer kialakításakor a fajok lehető

336
legnagyobb diverzitásfokának elérésére kell törekednünk. Ez a tápanyag-utánpótlás mellett
növényvédelmi szempontból sem közömbös.
Egyetlen növény zöldtrágyakénti alkalmazása nem megoldás, ugyanígy az egyszerű
sorközfíivesítés sem az. Az önszabályozó ökoszisztéma sokrétű gazdag gyökérzetével
szolgáltatja a tápanyagot és az energiát, egyben védekezik az ökoszisztémától idegen be-
tolakodókkal - gyomokkal - szemben.
A zöldtrágyázásnak így kibővített fogalomrendszerét alkalmazzuk elsősorban az új ül-
tetvények telepítésének előkészítésekor. Ekkor várható a legjobb eredmény és a tartós hatás.
De értelemszerűen alkalmazzuk az adott lehetőségek korlátai között akkor is, ha a meglévő
ültetvényben az ökológiai gazdálkodás követelményeinek megfelelően átállunk a sorközi
takarónövényes talajművelési rendszerre.
Zöldtrágyázás telepítés előtt. A mélylazítás, a forgatás hatása csak akkor tartós, ha a
meglazított talaj szelvényt gyorsan nagy gyökértömeg hálózza be. Ezért az alap trágyázás
utáni talajmunkák után olyan zöldtrágya-növényeket vessünk, amelyeknek nagy tömegű és
mélyre hatoló gyökérzetük van. Ezzel egyidejűleg a talaj tápanyag-dúsítását is elvégezzük.
A talaj előkészítés (forgatás, lazítás) időpontjától függően őszi vagy tavaszi zöldtrá- gya-
keveréket használunk. Talajtípustól, talajállapottól függően többféle keverék közül
választhatunk.
Augusztusi vetéskor rozsos keverék (szöszös-bükköny, bíborhere) vagy mustár, illetve
repce jöhet számításba.
Tavaszi vetéskor (április) napraforgós keveréket (lóbab, borsó, csillagfürt) célszerű
használni.
Minél szárazabb egy termőhely, annál célszerűbb föld fölötti tömegű zöldtrágyanövényt
választani. Az őszi vetésű zöldtrágyák a talaj téli takarásával védelmet nyújtanak az erózió
ellen is.
A zöldtrágyanövények bemunkálása a növények fejlettségétől függ. Legkésőbb azonban
kalászhányás előtt (rozs), elvirágzás előtt (pillangósok, mustár, repce), a napraforgót a
tányérképzés előtt be kell munkálni. Fontos, hogy a maximális zöld- és főleg gyökértömeg-
képződést elősegítsük úgy, hogy a növények párologtatása révén kialakuló talaj- kiszáradást
elkerüljük. Száraz tavaszon ezért a korábbi bemunkálás indokolt.
A zöldtrágya bemunkálásának több lépése van. A talaj szerkezeti állapota dönti el, hogy
milyen mélyen lehet első lépésben leforgatni a zöldtömeget. Mineralizáció csak aerob
körülmények között zajlik le, ezért nagyon tömött, levegőtlen talajban csak sekélyen
munkálhatjuk be a zöldtömeget. A csak a felszínre való lezúzás azonban szintén értelmetlen
addig, amíg a talaj nem szerkezetes, és így a vizet nem tudja befogadni.
Az első lépés tehát a felszíni talajrétegbe való bekeverés, amit később egy közép- mély
szántás elmunkálva követ. Száraz körülmények között célszerűbb magas tarlóval lezúzni, ez
jobban véd a kiszáradástól, majd kedvező talajnedvesség - csapadék után - a talajba keverni.
Mivel a gyümölcstelepítések optimális ideje az ősz, ezért a zöldtrágya növények be-
munkálása után se hagyjuk a talajt fedetlenül a telepítésig. Másodvetésben pl. fehér mustár
vagy csillagfürt jöhet számításba.
A rozsos keverék előnye, hogy szárba szökkenés után kaszálva sarjadzik és a talajt fe-
detten tartja egészen az új őszi vetésig. Homokon ez rendkívül fontos a deflációs talaj el -
sodródás megelőzésére. A rozsos keverék előnye az is, hogy lehetővé teszi a nyár folyamán
a természetes gyomflóra megjelenésével a szukcessziós folyamat megindulását, ami az
ültetvényben a természetes sorközi takarónövény-társulás mielőbbi kialakulásához vezet.

337
 A telepítés megkezdésekor tehát a létesítendő ültetvény területének takarónövénnyel
fedettnek kell lennie. Közvetlen az ültetés előtt talajmaróval tesszük ültetésre alkalmassá a
fák helyeit a sorokban.
Talaj előkészítés. A hagyományosan nagy mélységben, a humuszos rétegnél mélyebben
végzett forgatás a felső, humuszos talajréteget hígította, a káros altalaj réteget felszínre
hozta. Ezért a forgatással szemben előtérbe került az altalaj lazítás, amely kíméli a fel ső
humuszos termőréteget. A lazítás mélysége elérheti a 70-90 cm-t. Szárnyas és a vibrációs
altalajlazítókat alkalmaznak. Lazítás után a szerves trágyák, illetve talajjavító anyagok a
középmély szántással egyenletesen keverednek el a művelt talajréteg egészében. A
talajmunkákat optimális időpontban és talajnedvesség állapot mellett végezzük el. Művelési
mélység 25-40 cm. A forgatott talajt ülepedés után le kell zárni. Tárcsa, kulti- vátor,
kombinátor, különböző hengerek alkalmazásával kertszerű állapotba kell hoznunk a
területet.
Hosszabb idejű talaj előkészítés. Több ok is indokolhatja, hogy a telepítés előtt a területet
több évre takarónövénnyel borítva pihentessük, szerves anyagban gazdagítsuk. Ilyen ok
sovány homokon, szerkezet nélküli tömött agyagtalajokon vagy talajuntság esetén merülhet
fel. Ilyenkor 3-5 évre szólóan évelő fuveshere-keverékek, lucerna (talajuntság esetén)
telepítése indokolt. A fonálférgek elleni védekezés csak többéves, és a talajt legalább 60 cm
mélyen gyökerekkel áthálózó takarónövényzettel lehet sikeres.
Amikor a gyümölcsös telepítése aktuálissá válik, a sorok helyét talajmaróval készítsük
elő. A sorközben maradó takarónövény a természetes szukcesszió révén a környezethez
alkalmazkodott növénytársulássá alakul.
Ha lucerna a takarónövény a terület teljes újbóli megmunkálása szükséges, majd a gyü-
mölcs- telepítés előtt vagy után a tartós takarónövény-állomány kialakítására kerül sor.
Száraz, sekély rétegű vályog-, vagy sovány meszes homoktalajokon, ahol a lucerna nem
fejlődik megfelelően, a mélyen gyökerező baltacím használható.
Ültetés. A sorokat és az egyedi fahelyeket az ültetést megelőzően a telepítési tervben
meghatározott sorvezetés és térállás alapján kell kijelölni, kitűzni. Az ültetés időpontja
általában az ősz. Azoknak a gyümölcsfajoknak (őszibarack, kajszi és mandula), amelyeknek
a téli transzspirációs vízleadása a téli kiszáradás elkerülése érdekében több rétegű
papírburkolattal kell ellátni az oltványait, nemcsak a törzsét, hanem a vesszőit is.
Ültetéshez kézi gödörásáskor 40 x 40 x 40-cm-es ültetőgödör elegendő. A gödörfúróval
végzett gépi gödörásás nem a legjobb megoldás, mert nedves talajállapot esetén elkeni az
ültető gödör oldalát.
Az ültető gödör fenekére célszerű 5-10 kg érett szerves trágyát adagolunk egyenletesen
szétterítve, amelyet kb. 8-10 cm vastagságú földréteggel takarunk. Az oltványok gyökerét a
telepítés előtt simára kell metszeni, a metszlap a föld felé nézzen.
Az oltványokat mártsuk agyagból, vízből, fertőtlenítés céljából engedélyezett növény-
védő szer hozzáadásával készített pépbe.
Ültetéskor az oltványt az ültetőléc segítségével állítsuk az ültető gödörbe, ez garantálja a
pontos helyet és az ültetési mélységet is. A gyökerek közé szórjunk porhanyós földet, és
kissé rázzuk meg, majd lábfejjel a földet enyhén nyomkodjuk le.
Az elültetett oltványt 10-20 1 vízzel öntözzük be, miután a föld beszívta az öntözővizet,
földdel kupacoljuk föl. Őszi telepítéskor törzset védő magasabb kupacolás, tavaszi
telepítéskor alacsony kupacolás és az ülepedés után az oltványok kitányérozása szükséges.
A talaj árnyékolás célja a talajnedvesség megőrzése, a gyommentesség fenntartása. Ta-
lajárnyékolásra szalma, trágya, szalmás trágya, 2 m-nél szűkebb tőtáv esetén folyamatos

338
polietilén vagy polipropilén fólia esetleg papír alkalmazható. A tőzeg nem jó, mert nagy a
víztartó képessége és nem engedi a talajba jutni a csapadékot.
A támrendszert, ahol - az a szabályos koronaforma kinevelése miatt indokolt - ott az
ültetés után azonnal meg kell építeni.
Törzsvédelem. Ha ősszel telepítünk, a vadkárok elkerülése végett azonnal fel kell rakni a
vadrágás elleni törzsvédőt. Ez lehet papír, nád vagy speciális törzsvédő háló (fém,
műanyag). A törzs védőt tavaszi telepítés esetén is célszerű azonnal fölhelyezni.
Kerítés. A vadak elleni nagyobb biztonság és a lopáskárok elkerülése céljából célszerű az
ültetvényt a telepítéssel egyidejűleg vagy azt megelőzően bekeríteni.
Sövények, virágos ugar. Izoláció végett szükséges az ültetvényt zömükben a környezet
természetes növénytársulásából származó több fajból álló (fák, cserjék) élősövénnyel
körülvenni. A sövények és a gyümölcsös szélső sorai között, valamint a sor végi forgókban
és közlekedőutakon sok lágyszárú növényfajból álló „virágos ugart" alakítsunk ki, amelyet
egyáltalán nem vagy csak ritkán, a fővirágzási idény után kaszálunk. A gyümölcsösön belül
is célszerű egy-egy sorközt így kezelni. Ez a környező természetes ökoszisztémába való
bekapcsolódást szolgálja.

Az ökológiai gyümölcstermesztés ültetvényanyaga

EU előírások alapján 2003. után már csak az ökológiai termesztés követelményeit követő,
minősített faiskola által előállított, bio-tanúsítvánnyal ellátott ültetvényanyag (gyümölcsfa-
oltvány, bogyós gyümölcsszaporító anyag) használható fel új ültetvény telepítéséhez. Az
átmenet időszakában még hagyományos faiskolai ültetvényanyag is felhasználható a
biotermelést minősítő szervezet fokozott ellenőrzése mellett.
Bio faiskola létesítésekor és fenntartásakor mindazokat az általános faiskolai előírásokat
be kell tartani, amelyek a hagyományos faiskolára is vonatkoznak, kiegészítve a bio-
gazdálkodásra vonatkozó sajátos követelményekkel. (2/2000 FVM-KVM rendelet).
A faiskola területének kialakításánál, a talaj előkészítéskor és tápanyag feltöltéskor az uj,
ökológiai gyümölcsültetvény létesítésére vonatkozóan az előbbiekben ismertetett
szempontokat vegyük figyelembe. Kémiai talaj fertőtlenítő szerek nem alkalmazhatók!
Csemetetelepítéskor is csak az engedélyezett szereket használhatjuk a pépezésre (gyö-
kérfertőtlenítésre). A faiskolai nevelés teljes időtartama alatt sem műtrágyát, sem szintetikus
növényvédő szereket, sem kémiai növekedés szabályzókat alkalmazni nem szabad.
Mivel az ökológiai gyümölcstermesztés mindenben a természetes erőforrásokon alapul,
ezért a telepítéskor fokozottan igényli a kiválónál is jobb, jól fejlett, tartalék tápanyagokkal
jól feltöltött, szabályos eloszlású, elégséges számú és erős koronavesszőkkel rendelkező
ültetvényanyagot. Az eltelepített gyümölcstermő növénytől nagyobb életrevalóságot,
ellenálló képességet, a környezethez való alkalmazkodást várunk el. Az ökológiai
gyümölcstermesztésben felhasználható ültetvényanyag minőségi követelményeinek a
magyar faiskolai szabvány I. osztályra vonatkozó paramétereinek felső értékei felelnek meg.
Lehetőleg kétéves koronás oltványt telepítsünk (őszibarackon kívül). Nagyon jó a Knipp-fa
is, amely törzsmegújítással - törzsben 50 cm magasan visszavágott egyéves oltványból -
nevelt szintén kétéves ültetési anyag, vízszinteshez közeli állású jó koronavesszőkkel.
Abio faiskolában valamivel nagyobb növénytávolságot alkalmazzunk: 100-120 cm x 30-
40 cm megfelelő fajoktól függően, így kapunk jobban fejlett oltványokat.
Alanyhasználat. A gyümölcsös ültetvényanyaga - a bogyós gyümölcsűek kivételével -
két- (vagy több-) komponensű oltvány, amelynek gyökerét a különböző alanyok szol-

339
gáltatják. Ezekre szemzik (vagy oltják) a nemes fajtákat. A megfelelő alany megválasztása a
környezethez való alkalmazkodás legfontosabb eszköze a termelő kezében.
Az ökológiai gyümölcstermesztésben szinte minden a hagyományos termesztésben is
alkalmazott alany használható. A magasabb követelmények miatt azonban nagy körülte-
kintéssel kell eljárnunk a telepítendő területhez és a kívánt fajtához megfelelő alany meg-
választásakor. Legcélszerűbb nem az adott faiskolai kínálatból választani, hanem előzetes
megrendelésben lekötni a faiskolánál konkrét alanyra és fajtára vonatkozóan az ültet-
vényanyagot.
Az alanyválasztás legfontosabb szempontjai. Követelmény a hidegtűrés, a télállóság és a
szárazságtűrés. Szükség lehet azonban magasabb talajnedvességet tűrő alanyokra is.
További követelmények a vírusmentesség, a sarjhajtásmentesség, a gyors termőre fordulás,
a korai és jó gyümölcsszíneződés.
Vannak általánosan érvényes szempontok: szárazabb, hidegebb, szerényebb talajvi-
szonyok között alma és körte számára a vad- (magonc-) alanyok kedvezőbbek a kló-
nalanyokkal vagy a birssel szemben. A magoncalanyok nagy fákat nevelnek. Cseresznye
telepítésekor a vadcseresznye alany nagyon igényes, kiváló, nyirkos, de nem hideg, kö-
zépkötött talajra való, a túlzott meszet nem tűri és kevésbé télálló. A sajmeggy mind a
cseresznye, mind a meggy kiváló alanya, kevésbé igényes, homokon is megél, mélyen
gyökerezik, a szárazságot és a hideget jól tűri. Kajszi termesztésben homokon a levegő-
igényes kajszi magoncokat, középkötött, kötött talajon a szilva alanyokat (myrobalan) kell
használnunk. Őszibaracknál a talaj mésztartalma a meghatározó, mészszegény talajokon az
őszibarack magonca (vad őszibarack), meszes talajon a mandula a megfelelő alany. Újra
telepítésnél a mandula-barack hibrid alanyokat célszerű használni. (GF677, Pema), illetve a
Dávid-mandula x barack hibrideket (Peda, Avimag Cadaman) ezek fonálféreg rezisztensek.
Növekedési erélyük a barack magonchoz és a mandulához képest erősebb. A szilva alanyok
általában jobban tűrik a hideget, a vízborítást és a levegőtlen- séget.
Mivel az ökológiai gyümölcstermesztés koncepciójától nem idegen a könnyebben ke-
zelhető, kisebb termetű gyümölcsfákból álló, nagyobb állomány sűrűségű ültetvény, ezért a
törpésítő alanyokat is használhatjuk. A kötelező sorközi növénytakaró alkalmazása miatt
(víz és tápanyag konkurencia) azonban célszerű a hagyományos intenzív ültetvényekben
használt alanyoknál valamivel erősebbet választanunk.
Almánál M-9 helyett M-26, MM-106
Körtetermesztésben birs alanyokon lehet kistermetű fákat nevelni, aamelyek azonban
csak nyirkos meleg talajokra valók, a túlzottan magas meszet nem tűrik. Az OH x F hib rid
sorozat 5 l-es és 34-es tagjai jól törpésítenek és a birssel szemben jobb a télállóságuk,
szárazságtűrésük, mésztűrésük és betegség ellenállóságuk.
Cseresznye termesztésben újabban már szintén vannak még kevésbé ismert törpésítő
alanyok (Gisela 5, és Prob), amelyeket jó vízellátottságú talajokra ajánlanak. Kajszinál a
Kisnánai lószemű és a Fehér besztercei szilvaalanyok kb. 35-40%-ban kisebb koronát
nevelnek. Szilvatermesztésben a GF 655/2 használható törpésítésre, amely egyben az
őszibaracknak is gyengébb növekedésű alanya.
Legfontosabb követelmény a súlyos betegségekkel, kártevőkkel szembeni ellenállóság.
Ilyen pl. az almánál a tűzelhalás (Ervinia amylovora ) vagy a vértetű (Eriosoma lanigerum).
Tökéletes rezisztencia alig ismert, de az MM 106 almaalany nagyobb ellenállóságot mutat.
Körte esetében viszont az OH x F hibrid sorozat Ervinia rezisztens. A Fehér besztercei és a
Kisnánai lószemű szilvaalanyok csökkentik a kajszi fák gutaütéssel szembeni
érzékenységét.

340
 A közbeoltásnak jelentős szerepe lehet az ökológiai gyümölcstermesztésben. A jól rögzí-
tő, élelmes, mélyebben gyökerező alany jobban alkalmazkodik a talajhoz, a környezeti fel -
tételekhez, ugyanakkor a fa méretét egy közbeoltott törzsképző fajtával csökkentjük,
amelyre különböző magasságban szemezzük a nemes fajtát. Elterjedten használják almánál,
körténél és kajszinál, valamint a cseresznyénél, ahol törzsképzőnek meggyet alkalmaznak.
A különböző alanyok hatása rendkívül sokrétű és bonyolult, ugyanakkor szerepük ki-
emelkedően fontos az ökológiai gyümölcstermesztésben, ezért telepítés előtt feltétlenül
vegyük igénybe szakember segítségét.

4.1.2. Művelési rendszerek az ökológiai gyümölcstermesztésben

Művelési rendszer fogalmán a termeszteni kívánt fajta/alany kombinációt és az ehhez al-
kalmazkodó korona formát, valamint az ültetési térállást értjük.
Ezeknek a tényezőknek helyes megválasztása kihat az ültetvény egész élettartamára és
eredményességére. Az ökológiai termesztésben különösen fontos, ezek optimális össze-
hangolása a jó fényellátottság, a könnyű átpermetezhetőség és az egyszerű kezelhetőség
érdekében.
A termesztett fajta és alany együttesen alapvetően meghatározzák a fa méretét és nö-
vekedési habitusát, (felfelé törő, szétterülő sűrű koronát nevelő, törpe jellegű). Ebből ere-
dően a koronaforma bizonyos mértékben determinált. Metsző ollóval ugyan szinte mindent
elérhetünk (a fa méretcsökkentését, a korona formáját), de nem mindegy, hogy milyen áron.
A generatív és vegetatív folyamatok egyensúlyát csak viszonylag kevés metszéssel érhetjük
el. A fajta/alany kombinációnak nem megfelelő koronaforma és térállás megválasztása
felesleges, egyben költséges és természetidegen erős metszési beavatkozásokra kényszeríti a
rossz döntést hozott gyümölcstermesztőt.
Térállás
A térállásnak vagyis az ültetvény sor- és tő távolságának megfeleltetését a fajta/alany
kombinációval és a koronaformával nagy körültekintéssel kell végeznünk. A választható
sortávot a fa magassága határozza meg, amely egy adott fajta/alany kombinációtól és a
koronaformától függ. A fa magassága a szomszédsor beárnyékolása miatt behatárolja a
sortáv csökkentését.
A minimális sortávolság = famagasság + 1 m, amelyhez szükség szerint az adott korona
szélességi kiterjedését is számításba kell vemiünk. A sortávot azonban a termesz-
téstechnológiai elképzelésünkhöz (alkalmazott gépek, művelő eszközök) is igazítanunk kell.
A tőtáv megválasztásánál szintén a gyümölcs fajtának az alany által is befolyásolt
természetes növekedési habitusára kell tekintettel lennünk. Túl sűrű telepítéssel erős
metszésre kényszerülünk azért, hogy a fák elférjenek, ami a magassági növekedést is
kiválthatja szükségtelenül. A tőtáv csökkentése azonban a fa méretét önmagában is
korlátozza, miközben a gyökér/korona közötti arány állandó marad, vagyis a korona
méretével arányosan csökken a gyökértömeg is. Ezért a nagy sűrűségű törpe gyü-
mölcsfákból álló ültetvények érzékenyebbek a környezet negatív hatásaival szemben
(vízhiány).
A környezeti körülmények és főleg a talajviszonyok szerepét is be kell vonnunk a szá -
mításainkba. Nagyon jó talaj adottságok és kedvező vízellátás mellett nagyobb, szerényebb
körülmények között kisebb térállással kell számolnunk.

341
 A sorvezetés irányára vonatkozóan elsősorban az É-D-it válasszuk, amennyiben a terület
adottságai (sík, 5%-nál enyhébb lejtő) megengedik. Lejtős területen azonban mindenképpen
a lejtő irányára merőlegesen kell a sorokat vezetnünk, az erózió elkerülése érdekében.
A koronaforma tekintetében mindaz, ami a hagyományos gyümölcstermesztésben
használatos értelemszerűen alkalmazható az ökológiai termesztésben is.
Szórvány gyümölcsösben, házikertben lehet csak indokolt az erős növekedésű (magonc)
alanyokon álló középmagas törzsű vagy magas törzsű természetes gömbkoronák illetve
ágcsoportos kombinált koronák használata.
Üzemi termesztésben azonban a modern intenzív koronaformákat telepítjük. Elsősorban
az orsó koronaformák (alma, körte, cseresznye, szilva, őszibarack) a kedvezőek, de a
vázakorona (őszibarack, kajszi, szilva, meggy), a bokorformák (birs, mogyoró) és a
háromkomponensű szilvatörzsű kajszi ernyő is megfelelő. A koronaforma megválasztásánál
az adott faj és az általunk választott termesztés technológia képezi a megfontolás tárgyát.
Ikersoros vagy többsoros telepítési rendszer sem növényvédelmi, sem talajművelési
szempontból nem használható az ökológiai termesztésben.
A sorközi takaró növény miatt (a pótlólagos tápanyagellátás nehézségei) célszerű erő-
sebb alanyokon az adott koronaformát kinevelni. Ez egyben azért is megfelelő, mert így
elkerülhető esetleg a költséges támberendezés kiépítése.
Néhány ajánlható térállást a 67. táblázatban mutatunk be.
67. táblázat. A gyümölcsfajok koronaméretei és térállás igénye koronaformák szerint
Megnevezés Középmagas törzsű Karcsú orsó
Korona- Famagasság Térállás Korona- Famagasság Térállás
szélesség szélesség
Alma középerős alanyon 8 6 8x8 2 3 4x1,5
- - -
Alma törpe alanyon 1,5 2,5 3x1,5
- - - -
Berkenye 6 8
- - -
Birs 3 4 5x4
Cseresznye 8 8 8x8 2 3 5x2
- - -
Dió 10 10 10x10
- - - -
Füge 3 3
- - -
Gesztenye 10 10 10x10
- - -
Kajszi 7 6 7x7
Körte 7 7 8x8 1,5 2,5 4x1,5
- - -
Köszméte 1,5 1,5 1,5x1
- - -
Málna 1 2 1,2x0,8
- - -
Mandula 6 7 5x5
Meggy 6 6 7x5 2 2,5 4x2
- - -
Mogyoró 5 4 6x6
- - - -
Naspolya 4 4
Őszibarack 5 3 5x4 2 2,5 4x2
- - -
Szilva 6 5 7x5
- - -
Piros ribiszke 1,5 1,5 2x1
- - -
Fekete ribiszke 1,5 1,5 2x1,5

342
 - - -
Som 3 3

Koronaformák
Az ökológiai gyümölcstermesztésben alkalmazható legmegfelelőbb koronaformák fel-
használási területeit, rövid ismertetésüket, valamint korona nevelésük és metszésük főbb
szempontjait a következőkben foglaljuk össze.
Magas törzsű természetes gömbkorona. Ez a szórvány gyümölcsösök tipikus korona-
formája.
A törzs magassága legalább 120 cm vagy magasabb is lehet, amely fölött kezdődnek az
elágazódások. A korona az adott gyümölcsfaj természetes korona szerveződésének
megfelelően alakul. Lehet szétterülő, lapos, gömb, felfelé törő kúpszerű, vagy többé-ke -
vésbé szabályos gömb. E koronaforma hátránya, hogy belül könnyen felkopaszodik, a
termés a korona külső héjazatán található. Előnye egyszerű nevelése és fenntartása, ter-
mészetes szépsége.
Korona nevelésekor kis beavatkozással igyekszünk viszonylag kevés számú, de hatá-
rozott vázágakból álló, nem sűrű korona kialakítására. Termőkorban az elsűrűsödő külső
korona részeken kell ritkító metszéssel réseket nyitnunk a fény behatolásának elősegítésére.
Ágcsoportos sudaras és kombinált korona. Ez a legpraktikusabb, nagy terméshozamokra
képes, jó megvilágítóttságú, egyszerűen kezelhető középmagas törzsű koronaforma, amely a
legtöbb gyümölcsfaj számára ajánlható a bio-házikertekbe és extenzív ültetvényekbe.
Koronaalakításkor tegyük lehetővé a fővezér - amelyből a törzs folytatását, a sudarat
neveljük - dominanciáját az oldalvezérek - amelyekből az első vázág emeletet alakítjuk -
fölött. A fővezér végálló rügye magasabb legyen az oldal vezéreknél, amelyeket - ha
meredek szögállásúak - kb. 30°-os szögbe hajlítsuk le (lekötözés, kitámasztás). A további
emeletek nevelésekor is ezt az elvet kövessük. Csak a második évtől ágaztassuk el ol-
dalirányba az oldalágakat, és sohase alkalmazzunk az oldalvezéreknél villás elágaztatási.
Mindig távolítsuk el az oldalvezér vesszők alatti 1-3 konkurens vesszőt. Ezeknek a be-
avatkozásoknak az a célja, hogy a törzstől, illetve a sudártól egyenesen, sugárirányban
növekedjenek az ágemeletek alap vázágai, amelyeken csak ezeknek alárendelt termő-
gallyazat alakítható ki. így érhető el, hogy a korona külső héjazata ne sűrűsödjön be, és a
koronabelső is kellően megvilágított és bepermetezhető legyen.
A fenntartó metszéskor is ez az első feladat Az ágemeletekhez tartozó vázágak síkjában
maradhat meg csak új hajtás vagy vessző, a fölfelé álló, vízszintes alá lecsüngő vesz- szőket,
ágakat el kell távolítani. Ez is a kellő megvilágítottságot, szellőzöttséget szolgálja. További
feladat termőkorban a 3-4 évesnél idősebb termőrészek iijítása, a vázág közelébe való
visszametszésük által.
Vázakorona (tölcsérkorona). Két teljesen elkülöníthető formájuk és alkalmazásuk ismert.
A 80-100 cm-es törzsmagasságú vázakorona a meggy, a szilva, a kajszi rázógépes
betakarításra is alkalmas, de kézi szedésre is megfelelő, üzemi és házikerti felhasználási
területen egyaránt kiváló, és az ökológiai termesztésben is alkalmazható koronaforma. Az
őszibarackon 60 cm-es törzsmagassággal kialakított vázakorona a hagyományos kat-
lankoronának az ökológiai termesztés számára lényegesen alkalmasabb változata, amely
mind üzemben, mind házikertben felhasználható.
A középmagas törzzsel nevelt koronák a faiskolai oltványát a telepítés után 80-100 cm
fölött ágaztatjuk el úgy, hogy 3-4 jól elosztott és azonos erősségű koronavessző fölött a
fővezér- vesszőt eltávolítjuk (kikatlanozzuk). A vázágak alapjául szolgáló vesszőket úgy

343
válasszuk ki, hogy lehetőleg ne egy pontból induljanak, mert az így nevelt szűk ágtorkú
vázakoronák könnyen lehasadhatnak a termés súlya alatt. A vázágak dőlési szögét a föl-
nevelés folyamán a vízszinteshez képest 50-70 fokos szögben tartsuk. Ezt le- vagy fel-
kötéssel, szükség esetén metszőollóval szabályozzuk. Lehetőleg kevés metszést végezzünk,
a telepítés után azonban mindenképpen indokolt a koronavesszők visszametszése. A további
években a vesszőket, ágakat inkább kötözzük le, támasszuk ki, a vezérvesszőket pedig
csúcsrügyből neveljük tovább. Ez gyorsabb termőre fordulást, kevesebb metszési
sebfertőzést eredményez. Szükség lehet azonban a vezérvesszők visszametszésére akkor,
amikor egy adott fajta nem képez oldalelágazásokat vagy csak a csúcsrügy alatti néhány
oldalrügy hajt ki. Ezeket az elágazódás kikényszerítésére metszeni kell. A vázágak villás
elágaztatását a vázakorona formán is kerüljük. Törekedjünk határozott, egyenes és erős
tengelyeket a vázágakból kialakítani. A vázágakon a tér kitöltésére oldalirányban képezzünk
gallérágakat. Ezek a termés tényleges hordozói, amelyeken a termőrészek, a gallyazat és az
egyéves vesszők helyezkednek el. A gallérágakat a vázágakon 50-80 cm távolságban
alternáló elosztásban neveljük úgy, hogy ne kerüljenek egymás fölé. Az alsó gallérágak a
hosszabbak, és 30°-os szög alá nem hajolhatnak le, a felsőbbek egyre rövidebbek, és a
vízszinteshez egyre jobban közeledhetnek.
Fenntartó metszésükkor a korona külső, felső részén kell folyamatosan beavatkoznunk, az
elsűrűsödést a fénybejutás, bepermetezhetőség és kezelhetőség elősegítése céljából kell
megakadályoznunk. A vázág végeken végrehajtott, időnként erős visszamet- szések az
alsóbb részeken elősegítik a növekedés folyamatos megújulását. Termőrész if- jítást és -
ritkítást is rendszeresen kell végeznünk az adott faj, illetve fajta sajátosságai szerint.
A kajszi vázakoronája jól fölnevelhető úgy is, hogy meghagyjuk a fővezért. Az ebből
fejlődő sudár később a legtöbb esetben oldalra elhajlik és besorol a vázágak közé. Ezt a
folyamatot a fenntartó metszéssel elő is segíthetjük.
Az őszibarack vázakoronája az ökológiai termesztés számára azért jobb a hagyományos
katlannál, mert kevés metszéssel - lehetőleg csúcsrügyből tovább nevelt vázágakkal -
alakítja ki a koronát. Ezáltal elkerülhető a citospórás ágrákosodástól már fiatal korban is
kialakuló súlyos megbetegedés. Egyben ez gyorsabb termőre fordulást is eredményez.
A koronát 60 cm törzsmagasság fölött alakítjuk ki, legföljebb három 60-70 fokos szögben
álló vázágból. Az őszibarackon is a gallér ágak a termést hordozó koronarészek, a
vázágaknak statikai teherhordó és tartaléktápanyag-tározó szerepük van. Ez utóbbi miatt is
fontos, hogy csak három, és villásan el nem ágaztatott vázágat neveljünk és tartsunk fenn,
mert a kevés számú, de vastag vázágnak nagyobb a tartalékoló kapacitása, mint amit több,
de vékonyabb vázág azonos össz-keresztmetszete lehetővé tesz. Ez minden gyümölcsfa fajra
vonatkozik, az őszibarackkal kapcsolatban a fagytűrés és betegségellenállóság miatt még
jobban kell hangsúlyozni.
A vázakorona nevelésére vonatkozó ismertetett szabályok az őszibarackra is érvényesek.
A vázágak dőlési szögének szabályozása sokszor erős metszést igényel, ez célszerűen ki-
váltható kitámasztással, kötözéssel, sőt segédkarók alkalmazásával. Az őszibarack termő-
kori metszése nem csupán a korona fenntartását szolgálja, hanem a termés mennyiségének
és minőségének is alapvető szabályozója. Az őszibarack faji sajátossága, hogy csak egyéves
vesszőn hoz termést, ezért évente obligát metszési igénye van. Fontos termésszabályozó
művelet a termővessző szám beállítás. A metszéskor meghagyott vesszők térbeli elosztása-
kor fokozottan kell ügyelni, hogy a korona jól benapozott és bepermetezhető legyen.
Intenzív orsókoronák. Alacsony törzsű (40-60 cm), központi tengelyes koronaformák,
amelyeken az elágazások szabályos ágemeletekben vagy spirális elosztásban helyezkednek
el a sudáron. A legáltalánosabban használt, jól bevált, intenzív koronaforma a karcsú orsó,

344
amely az ökológiai gyümölcstermesztést folytató üzemi ültetvényekben is kiválóan
használható. Napjainkra egyre több gyümölcsfaj termesztésében ismerjük meg koro-
nanevelési és fenntartási leírásukat. A szabályok betartása garantálja a növekedés és a
terméshozás természetes egyensúlyát, a gyors termőre fordulást, a jó fényellátást és be-
permetezhetőséget, valamint az egyszerű kezelést. Erősebb alanyok alkalmazásakor, az
alma-, a körte- és a cseresznyetermesztésben egyáltalán nem, az őszibarackfákhoz pedig
csak a fölnevelés első két évében igényel támrendszert.
A karcsú orsó három stabil vázalkotó koronaelemből áll: a törzs, a vázkarok és a sudár (a
törzs folytatása), amelyek a fák egész életében fenntartandók. A vázkarok a törzs fölött 40-
60 cm magasságban alakítandók ki, amelyeken oldalirányban röviden tartott termörészeket
nevelünk. A telepítés utáni első metszéskor nem hagyhatunk meg háromnál több
koronavesszőt a vázkarok céljára. Ezeket a vízszinteshez közeli helyzetbe kötözzük. A
sudáron csak termőrészeket alakítunk ki, ágemeleteket sohasem. Ebből a célból a
függőleges helyzetű fővezérvesszőt enyhe metszéssel kényszerítjük elágazások képzésére.
Amikor a csúcshajtás meghaladta a 10 cm-t, az alatta álló egy-két konkurens hajtást
eltávolítjuk. A sudáron az elágazásokat spirálisan, egymástól kb. 30 cm távolságban
neveljük ki, ügyelve arra, hogy lehetőleg egymás fölé ne kerüljenek. A sudáron és a
vázkarokon képződött vesszőket vízszintesre kötözzük le. A fölösleges sűrítő vesszőket, a
vázkarokon felfelé álló vesszőket tőből távolítsuk el.
A koronanevelés és -fenntartás folyamán a legfontosabb a csúcsi és az oldalirányú nö-
vekedés egyensúlyának fenntartása. Erős csúcsi növekedési túlsúly esetén a függőleges
tengely sudár csúcsi részén kell erős visszametszéssel a növekedést lassítanunk. A váz-
karokon tapasztalt túlnövekedés esetén - ami által a korona oldalirányban szélesedik, és nem
fér el a számára megszabott tenyészterületen - a vázkarok végén kell erősebben
visszametszenünk. Amennyiben és ahol a növekedést serkenteni kívánjuk ott a vezérvesszőt
csúcsrügyből metszetlenül neveljük tovább. Arra is ügyeljünk, hogy a vázkar ne hajoljon a
vízszintes alá, hanem kb. 30°-os szögben álljon.
Jól ellenőrizhető mutató az elágazásoknál mért törzsátmérő és a vázkar átmérő aránya,
amely akkor kedvező, ha a vázkar vastagsága a törzsvastagság fele. Túlzott vázkar vas-
tagodás a sudár elgyengüléséhez, később annak kitöréséhez vezethet. Veszélyes mértékű
vázkar- elcsökevényesedés viszont a termőfelületet csökkenti, és indokolatlanul növeli a
korona magassági méretét.
A karcsú orsó fenntartó metszése a sudáron és a vázkarokon lévő termőrészek forgó
szerinti ifjításából áll. A 3-4 évesnél idősebb termőrészeket az alapjuk (sudár, vázkar)
közelében visszametsszük egy legalsó egyéves vesszőre vagy nyársra. Ággyűrűre vagy
rövid csonkra is lehet metszeni, de az előbbi megoldás jobb, biztosabban újul meg.
A sudáron is érvényesülnek az ismertetett egyensúlyi szabályok. Ha egy felsőbb helyzetű
termőgally túlzottan vastagodik az alatta levőkkel szemben, akkor azt azonnal el kell
távolítani, mert az alatta levő részeket, különösen a vázkarokat, veszélyezteti.
A karcsú orsóra vonatkozó előzőekben leírt szabályok, amelyeket elsősorban az almára
dolgoztak ki, értelemszerűen alkalmazhatók körtére, cseresznyére és őszibarackra is.
Kajszifüggöny. A Lajosmizsén kidolgozott háromkomponensű kajszifa szilva törzsébe
160-180 cm magasan szemzik a nemes kajszi fajtát. Ez fokozza a gutaütéssel szembeni
ellenállóságot és kiemeli a kajszifa koronáját a talajmenti fagyok szintje fölé. A kajszi igen
rövid törzsdarabja fölötti elágazásokat a koronaalakítás folyamán a vízszinteshez közeli
irányba nevelik, amelyek később a lombtömeg és a termés tömege alatt elterülnek, ernyő
jelleget vesznek fel.

345
 4.1.3. Termőültetvények ápolási munkái Termőfelület -szabályozás
A termesztéstechnológiának a legfontosabb műveletcsoportjába a következő fogalmak
tartoznak:
- a korona egyes alkotóelemeinek eltávolítása, a metszés,
- az elágazások térbeli helyzetének megváltoztatása, hajtás vagy vessző le-, és felkö-
tözés, kitámasztás,
- a koronanevelés időszakában végzett beavatkozások, koronaalakító metszés,
- a termőre fordulás után a termőegyensúly és a kellő megvilágítottság fenntartására,
fenntartó, termőkori metszés,
- a beavatkozás időszakától függően lehet fásmetszés (nyugalmi állapotban) és zöld-
metszés (vegetációs időben).
Az ökológiai termesztésben - mint a hagyományos gyümölcstermesztésben is —cél a
gyors termőre fordulás és az egyenletesen nagy és jó minőségű gyümölcshozamok elérése.
Ennek feltétele a termőegyensúly, vagyis a vegetatív növekedés és a terméshozás
egyensúlyának elérése és fenntartása. Az ökológiai gyümölcstermesztés koncepcióját a
környezeti feltételekhez és a fajtához helyesen megválasztott alannyal és szemzési ma-
gassággal, jól kondicionált ültetvényanyag telepítésével indított, enyhe metszéssel a 2-3.
évben termőre fordított, kiegyensúlyozottan növekvő és termő ún. „nyugodt" fákra ala-
pozzuk. A kiegyenlített évi növekedést a szerves anyag alapú jó tápanyag-ellátottság mellett
a vízháztartáson keresztül szabályozzuk. így csak a legszükségesebb koronafenntartó és
ritkító metszéseket (őszibarackon a termő vessző szám beállítást) végezzük. A túlzottnak
tűnő növekedés lassítására erős, hosszú éves vesszők esetén lekötözést alkalmazunk és ezt
ritkító metszéssel egészítjük ki. Vessző-visszametszéseket csak nagyon indokolt esetben
végzünk. Fokozottan érvényes ez a koronanevelés, a gyors termőre fordítás időszakában,
amikor a vesszők vízszintes- vagy akár függőleges lekötözése is szükséges lehet. A túlzott
növekedést a korai terméshozamok csökkentik legjobban. Ugyanakkor a növekedés
ütemének nem kívánt mértékű csökkenését erősebb termésritkítással, a hajtások, vesszőt
függőlegeshez közelítő felkötözésével, esetleg pótlólagos vízadagolással mérsékelhetjük. A
termőrész ifjító metszés azonban termőkorban a koronaformától, fajtától függően nem
mellőzhető.
Az ökológiai termesztésben tehát a metszés a minimumra csökkentendő, de a termés
mennyiségének és minőségének szabályozásában, valamint a növekedés serkentésében vagy
lassításában betöltött szerepe miatt nem elkerülhető.
A metszés időpontjának helyes megválasztása az egyik legfontosabb kérdés. A metszés
ugyanis a fákat az időponttól függően eltérő fiziológiai állapotban éri, ezért a kiváltott
hatások is eltérőek. Növénykórtani szempontból sem közömbös a metszés időpontja. Az
őszibarackot, a kajszit, és a cseresznyét tilos nyugalmi állapotban metszeni a citospórás
fertőződés miatt.
A fásmetszést nem helyettesíti a zöldmetszés és fordítva. Mindkettő önálló és szükséges
eszköze a termesztőnek. A fásmetszés meglendíti a növekedést, a zöldmetszés lassítja azt. A
termés mennyiségi és minőségi meghatározója a fásmetszés, a következő évi terméshozamra
azonban a zöldmetszés van hatással (termőrügyképzés). Korán végzett zöldmetszés (július
vége előtt) terméscsökkentő, utána termésfokozó hatású. A zöldmetszés nem nélkülözhető a
gyümölcs kellő színezettsége szempontjából sem. A zöldmetszést mértékkel kell végezni.
Jobb nem egyszerre, kampányszerűen, hanem az optimális időszakon belül folyamatosan. A
koronanevelés időszakában egyáltalán nem nélkülözhető a zöldmetszés. Jó koronákat

346
gyorsan csak a folyamatos zöldmetszés növekedést irányító kontrollja mellett lehet
felnevelni.
Az augusztusi zöldmetszés a következő téli fásmetszés előmunkálata, nem az ugyanazon
évi tavaszi fásmetszés kiegészítése. A tavaszi fásmetszés tekintendő az augusztusi
zöldmetszés kiegészítő műveletének. Ezek így, ebben a sorrendben képeznek egységes
fiziológiai hatásrendszert, vagyis hatásuk a beavatkozást követő vegetációs időszakban
érvényesül.
A növekedésszabályozás új, gyors, egyszerű és természetszerű módja a vegetációs időben
a hajtások (esetleg vesszők) letépése a metszés helyett. A sebek könnyen, gyorsan
gyógyulnak. Arra azért vigyázzunk, hogy az alapvesszőn ne okozzunk hosszú leha- sadást.
Fagykár, hibás technológia (ritkítás elmaradása) miatt kialakulhat az alternancia jelen-
sége. Nagy terméshozamú évet kihagyó év követ, amelyben igen erős hajtásnövekedés
tovább erősíti ezt a negatív jelenséget. Az egyensúly helyreállítása céljából a kihagyó évben
mellőzzük a zöldmetszést, és az azt követő téli fásmetszést is. Az így megnyugodott fákat
viszont a következő augusztusban gondos zöldmetszésben kell részesítenünk, szükség
szerint a fás részekre való visszametszést is végezve. A metszést kiegészítő fontos művelet,
a nyesedéknek a helyszínen, a sorközökben való bezúzása.

Termésszabályozás
A megfelelő gyümölcsméret és a kiegyenlített terméshozamok biztosításának két lépése
van:
- a termőrészek számának beállítása metszéskor,
- a gyümölcs-darabszám meghatározása gyümölcsritkítással.
Az ökológiai gyümölcstermesztésben nincs módunk külső forrásokból, főleg nem ipari
műtrágyákkal a nem várt gyümölcstúlkötődés által kiváltott megnövekedett tápanyagigényt
lökésszerűen, gyorsan ellensúlyoznunk, ezért a terméshozamot az adott termőhely által
nyújtott lehetőségek határai között kell céltudatosan szabályoznunk. Ennek alapvető első
lépése a metszés (a termőrészek számának meghatározása), amelyre a következő lépés, a
gyümölcsritkítás egymással összehangoltan épül fel. Újra meg kell barátkoznunk a régi
gyümölcskertészek által használt, „ollóval trágyázás" fogalmával.
A termés fánkénti mennyiségét a termőhelyi adottságok és a fák kondíciója egymással
összhangban határolja be. A termés minősége és mennyisége szintén kölcsönhatással
vannak egymásra. Nagyobb méretű és jobb beltartalmi értékű gyümölcs az adott gyümölcsfa
terhelhetőségének határán túl csak kevesebb gyümölcs darabszámmal érhető el.
A fák túlterhelődését mindenképpen meg kell akadályozni, mert nemcsak minőség-
romlással jár, hanem a következő évben termésvisszaesést is okoz. A talaj tápanyag szol-
gáltató képességével és a fa kondíciójával (tartalék tápanyagok) nem arányos tartós túl-
terhelés (rablógazdálkodás) a gyümölcsfák irreverzibilis, súlyos leromlásához vezet. Fiatal
fákkal ez 2-3 év alatt is bekövetkezhet. A gyümölcsterméssel (gyümölcsmennyiség db/fa,
terméstömeg kg/fa) nem lehet a teljes asszimilációs produktumot elvonni a fáktól. Jelentős
hányad szükséges a tartalék tápanyagképződés számára. Ezek a gyökerekbe, valamint a
korona tartós vázrészeibe raktározódnak, és a télállóságot, valamint a következő év
virágzását, a hajtások és a gyümölcsök növekedésének első ütemét szolgálják ill. elégítik ki.
A kondíciónövelés és fenntartás feltétele a talaj jó tápanyag- és vízszolgáltató képessége
mellett az aktív asszimiláló levélfelület. Ennek feltétele a jó fénybehatolást lehetővé tevő
koronaszerkezet mellett a levélfelület épségének és aktivitásának folyamatos fenntartása az

347
egész vegetáció folyamán. A levéltetvek, az atkák, az aknázómolyok, a gombabetegségek
súlyosan károsíthatják az asszimilációs levélfelületet. Az ezek által előidézett levélfelület-
veszteség több évre kiható depressziót is okozhat. A nyár végén csökkenő fotoszintetikus
asszimilációs aktivitás újra beindításának igen jó eszköze a nem túlzott mértékű
zöldmetszés.
A tartalék tápanyagokkal való feltöltődés érzékelhető jele a törzs körméret-növekedése,
amelynek évente mért értékei az adott év terméstömegével egybevetve (a megelőző évek
növekedési ütemét is figyelembe véve) biztos mutatója a fák kondíciójának, terhel-
hetőségének. Nagy baj, ha egy adott évben nem tudunk törzs körméret-növekedést kimu-
tatni. Jelzi, hogy elmaradt a szállítószöveti pályák bővülése, regenerálódása és romlik a
kondíció. Minden céltudatosan és szakszerűen alkalmazott termésszabályozási beavatkozás
a törzskeresztmetszet (vagy vázág keresztmetszet) egységnyi felületére vetített rügy- szám,
virágszám, vesszőszám, gyümölcs-darabszám adataira épül fel. Az e szerint való
gondolkodás és cselekvés nem annyira bonyolult, mint amennyire fontos, ezért megéri a
fáradságot.
A gyümölcsfajok közül az almával, a körtével és az őszibarackkal szemben nyilvánul
meg leginkább a fogyasztóknak a gyümölcsmérettel szembeni magas igénye, ugyanakkor e
fajok termesztésében oldható meg leginkább a céltudatos, kétlépésű termésszabályzás. A
többi törzses gyümölcsfajra ugyanúgy érvényesek az ismertetett összefüggések, a
szabályozás azonban körülményesebb. Szintetikus termésritkító készítmények használata
tiltott (eredményességük egyébként is problematikus). Ezért ezeknek a fajoknak a ter-
mesztésekor a túlzott vegetatív növekedést nem kiváltó metszés az egyetlen, de eredményes
szabályozó eszköz. A kajszi nagy munkaráfordítással végzett kézi (vagy bottal végzett)
ritkítása elfogadható eredményt adhat.
A kívánt fajtaspecifikus és a fogyasztói igényeknek megfelelő gyümölcsméret a gyü-
mölcsönkénti optimális levélszámtól függ. Optimális a 15-40 levékgyümölcs arány, amely
jó fényellátottság esetén az alacsonyabb értékek felé tolódik el. A magasabb értékek a
túlzott hajtásnövekedést jelzik, amely esetben a hajtás/termés kompetíció (verseny miatt) a
gyümölcs mérete már csökken, a beárnyékoltság fokozódásával a fedőszín és a beltartalmi
értékek is gyengébbek. Amikor metszéssel a termővesszők (virág- és vegyes rügyek) számát
csökkentjük abból a célból, hogy a lehetséges gyümölcsdarabszámot korlátozzuk,
ugyanakkor a metszés erősségének (mértékének és módjának) helytelen megválasztásával
ezt az említett nemkívánatos növekedési hullámot is kiválthatjuk.
Az alma termésszabályozásának (a faji specialitások figyelembevételével a körtéé is) első
lépése metszéssel két részből áll. Az almatermésű gyümölcsfélék termésüket zömmel a
kétéves részeken elhelyezkedő vegyes rügyekből nevelik, ezért fásmetszéskor mind az
egyéves vesszőket, mind a két-, és többéves, már vegyes rügyeket (termőnyársak, dárdák)
hordozó termőrészeket be kell vonnunk a számításba. Az egyéves vesszők számának helyes
beállítása a kiegyenlített évenkénti folyamatos termés alapja, a két-, és többéves részek
ritkító metszése vagy visszametszése (későbbi években termőrészifjítás) a
gyümölcsdarabszám beállításának első lépése. Nem kerülhető el a metszés előtti alapos
szemle, amely az előző évi növekedés mértékének, a rügyek mennyiségének és minősé-
gének elbírálásából áll. Célszerű legalább évente azonosan kijelölt mintafákon mérni a
törzs- vagy ágkörméretet, az átlagos vesszőhosszúságot és -átmérőt, valamint megszámolni
a vegyes rügyek, dárdák darabszámát. Ezeket vessük egybe az elmúlt év termés-
mennyiségével és minőségével, valamint a korábban azonos fákon felvett hasonló para-
méterekkel.

348
 A termésszabályzás második lépése a gyümölcsritkítás. Minél korábban ritkítunk, annál
eredményesebb a hatás a gyümölcs méretére és a fa vegetatív:generatív egyensúlyára nézve.
Ezért szükség esetén már a virágzatok ritkításával is elkezdődhet. Ez nagyon munkaigényes,
de a rügyek számából várható túlterhelődés veszélye esetén mégis érdemes a zöldbimbóstól
pirosbimbós állapotig elvégezni. Természetesen ez csak kis termetű orsófákon lehetséges. A
virágzatok ritkításakor azonban számolnunk kell a tavaszi fagyok kockázatával, ezért csak
igen indokolt esetben és mértékkel végezzük. Ugyanígy kellő óvatossággal kell eldöntenünk
virágzás után a gyümölcskezdemények ritkításának időpontját.
A gyümölcskezdemények ritkításának optimális időpontja közvetlenül a júniusi gyü-
mölcshullás után van. Megkésett ritkításnak már nincs hatása a folyó évi gyümölcs mé-
retére. Kedvezően hat azonban a gyümölcstermés minőségére (beltartalmi értékek) és a fa
kondíciójára.
A szüret előtt három héttel végzett ritkítás előválogatás a fán, amikor a hibás (sérült,
fertőzött, szélvert, deformált) gyümölcsöket szedjük le, ezzel a szüreti munka hatékonyságát
fokozzuk.
A termésszabályzás minden lépése számoláson alapuljon. Kiinduló pont az egyes fák
elvárható terméshozama (kg/fa) életkortól, fajtától, koronaformától és térállástól függően.
Támpontok gyümölcstermesztési kézikönyvekben találhatók vagy szaktanácsadók útján
szerezhetők meg. További szükséges adat az adott fajta kívánt méretű gyümölcsének
átlagmérete. Ez is az előbbi forrásokból ismerhető meg. E két adatból kiszámíthatjuk, hogy
hány gyümölcsöt képes a fa a kívánt méretben megteremni, (kg/fa : kg/gyü- mölcs = db/fa).
A rügyek megszámolása alapján már meghatározható a metszés erőssége, figyelembe
véve, hogy az almatermésű gyümölcsök vegyes rügy ében több virág is fejlődik. Mivel a túl
erős metszés erős növekedési hullámot vált ki, ezért a teljes termésszabályozást nem
végezhetjük el csupán metszéssel. Mindenképpen szükséges a kiegészítő gyümölcsritkító
második lépés. Kézi gyümölcsritkításkor virágzatonként egy-egy gyümölcs maradhat, de
célszerűbb váltogatva egy-egy teljes virágzatot eltávolítani. A fejlődött gyümölcs ugyanis
gátolja az alatta lévő termőrészen a következő évi virágképződést. A lehetséges legnagyobb
pontosság és gondosság azért is szükséges, mert a túlritkítás is káros. A túlritkított
gyümölcsök érzékenyebbek, nem tárolhatók és a fa is átlendülhet vegetatív túlsúlyba. A jól
ritkított fán a gyümölcsök egymástól tenyérnyi távolságban helyezkednek el, egymáshoz
nem ütődhetnek erős szélben sem.
Az őszibaracktermés szabályozásának első lépése szintén a vesszőszám beállítása fás-
metszéssel.. Az őszibarack jellegzetessége, hogy csak az egyéves vessző hoz termést, ezért
folyamatosan váltani kell. Emiatt viszonylag erős metszést végzünk. A meghagyható termő-
vessző szám a termőhely, életkor, fajta és kondíció kérdése. Az őszibarack termesztésekor is
jól tájékoztat erről a törzsvastagság. A meghagyható termővessző számot a
törzskeresztmetszet egységére vetítve határozzuk meg (0,7-1 db/cm 2). A meghagyott
vesszők zöme jó minőségű, hármas rügycsoportokkal jól berakódott, ún. teljes termővessző
legyen (50-70 cm hosszú, 7-9 mm tövénél mért átmérő), de célszerű néhány rövidebb termő
vesszőt (20%) és valamennyi nyársat (15-20%) is meghagyni. Ezzel csökkentjük a
kockázatot, ami bizonyos években ökológiai hatásokra az erősebb vesszők vi- rágrügyeinek
fűnkcióképesség- csökkenése révén adódhat. Az erősebb, csúcsi helyzetű, napon jól beérett
vesszőket válasszuk, mert ezeken szebb és nagyobb a gyümölcs, és annak beltartalmi értékei
is jobbak. A vesszőszám beállításakor termővesszőnként max. 4, nyársanként 1 gyümölcs
ritkítás utáni megmaradásával számolunk. A termésszabályozás fiziológiai alapjai az
almához hasonlóak. Az őszibarackon igen jelentősen érvényesül a hajtás/termés kompetíció
(verseny). Túlzott hajtásnövekedéskor a gyümölcs mérete kisebb, a beárnyékoltság révén a

349
színe gyengébb. Nem túlzott metszéssel azonban az egyensúly fenntartható. Kerülni kell
minden olyan lehetőséget, ami a korai hajtásnövekedés ütemét fokozza. Pl. erős
nitrogénhatás, többlet víz. Az augusztusi zöldmetszés egyebek mellett azért is előnyös, mert
csökkenti a tavaszi ki- hajtás ütemét.
A termésszabályzás második lépésének, a gyümölcsritkításnak nagyon rövid és meg-
határozott az optimális időszaka. A teljes virágzás után 35-50 nap közötti két hét áll ren-
delkezésünkre. A kézi gyümölcsritkítás munkacsúcsa nagyobb, mint a metszésé. Gumival
burkolt végű, rugalmas botokkal való leverés nem pontos, durva eljárás, de jobb, mintha
nem ritkítanánk.
A ritkítást ugyanúgy, mint a metszést számítás után kell végezni. A számítás alapja a
ritkítás előtt a fán található gyümölcsdarabszám. A meghagyható gyümölcsszámot a fa
hozamképessége (kg/fa) és az elvárható vagy megkívánt gyümölcsmérethez tartozp egyedi
gyümölcstömeg (kg/db) alapján az almával kapcsolatban leírtak szerint számítjuk.
Optimálisan 10 cm-ként maradhat egy-egy gyümölcs a vesszőn.

Talajművelés az ökológiai gyümölcstermesztésben

A talajművelés az egyik legbonyolultabb, céljaiban legösszetettebb, fontosságának nem
megfelelően becsült eleme a gyümölcstermesztés technológiájának. A talajművelés rend-
szerében egymással ellentétesen működő hatásokat kell egyensúlyban tartanunk, ellentétes
irányú követelményeket kell kielégítenünk.
A talajművelés rendszerének egyidejűleg kell lehetővé tenni:
- a talaj levegőzöttségét,
- a víz befogadását és tárolását,
- a tápanyagok feltáródását,
- a trágyaszerek bejuttatását,
- a talaj szerves anyagának megóvását és növelését,
- a gyomok elleni védelmet,
- az erózió, defláció elleni védelmet.
Az ökológiai talajművelés rendszere ezeket a feladatokat az egyes műveletek időzítésével,
térbeli megosztásával (sorköz, fák alatti sáv), az eszközök célszerű megválasztásával oldja
meg. Mindezt úgy kell megvalósítania, hogy a gyümölcsfák gyökerei ne sérüljenek.
Az ökológiai gazdálkodás alapelveit követve az ökoszisztéma szerves részének tekinti a
gyümölcsöst, a monokultúra megszüntetésére törekszik. Ez a fajokban gazdag nö-
vénytakaróval teljesen fedett, és a természeti környezethez megszakítás nélkül, szervesen
csatlakozó ültetvényben valósulhatna meg. Az előzőekben felsorolt követelmények egyidejű
érvényesítése céljából azonban időben és térben bizonyos kompromisszumokra
kényszerülünk.
A gyümölcsfák fajtól függő víz- és tápanyagigényének zavartalan kielégítése céljából a
fák alatti sáv a vegetációs időben tisztán tartandó. A mi, szárazságra hajló körülményeink
között a gyümölcsfák közvetlen közelségükben, a fasorokban a gyomosságot nem viselik el.
Víz- és tápanyag konkurencia, esetleg allelopátiás hatás következtében látványosan romlik a
gyomosan tartott állomány a rendszeresen művelthez képest. Ez különösen fiatal
ültetvényekben jelentkezik. A fejlődésbeni lemaradás években fejezhető ki. Az ötödik éves
korban a tartósan gyomos talajon nőtt fák a megművelt talajon nevelkedett hároméves fák
nagyságát érik csak el.

350
 Nagyon pontosan kell meghatározni a tisztán (gyommentesen) tartandó sáv szélességét,
illetve a tartósan takarónövénnyel fedett sorköz terület kiterjedését. A téli hónapokban
azonban megengedhető a fák alatti sávban lágyszárú növények megjelenése, sőt
mesterségesen kialakítható időszakos növénytakaró zöldtrágya növények vetésével. Ez a
talaj védelmét szolgálja, egyben szerves anyagban gazdagítja azt.
A fák alatti sáv művelésekor vízmegőrző, sekély eljárásokat alkalmazzunk (kézi kapa,
gyomkefe, forgó borona). Talajmarót csak szerves anyag (istállótrágya, komposzt, zöld-
trágya) bemunkálásakor használjunk.
A talajművelés időpontjának és gyakoriságának megválasztása a talaj nedvességétől és a
gyomosodás mértékétől függ. Minél kevesebbszer bolygassuk a talajt. Nem esztétikai
kérdés a gyommentesség. A porhanyós felszín viszont véd a kiszáradástól.
Talaj árnyékolással is megoldható a fák alatti sáv tisztán tartása. Erre a célra az is-
tállótrágya a legalkalmasabb, mert nitrogénben és egyéb makro- és mikroelemekben gazdag,
ezekkel folyamatosan látja el a gyümölcsfákat. Védi a talajt a kiszáradástól és
megakadályozza a gyomosodást. Hasonlóan jó a vastagon terített repceszalma, amelynek
káliumtartalma jelentős. Egyéb növényi kaszáiékok is felhasználhatók. A fakéreg
humuszszegény, száradékony, könnyű talajokon tartós takarásra nagyon alkalmas.
A gyümölcsfák alatt tisztán tartott sáv szélességét általában minimalizálni törekszenek az
ökológiai gazdálkodásra vonatkozó előírások, illetve ajánlások. Magyarország arid klímája
miatt óvatosan kell átvennünk a tőlünk nyugatabbra levő, csapadékosabb országok
gyakorlatát. A gyümölcsfák vízellátásának zavartalansága miatt, még öntözött körülmények
között sem alkalmazhatunk azonos sávszélességeket. Az öntözés hatása nem azonos a
természetes csapadékéval, azonos mennyiségű víz kijuttatása esetén sem. Hazai
körülményeink között a teljes sorköz szélességének legfeljebb 50%-áig terjedhet a tartós
növénytakaró borítottság.
Az ökológiai gyümölcstermesztésben a sorközök tartósan takarónövénnyel fedettek.
Ezeknek a növénnyel fedett sorközöknek szervesen kell kapcsolódniuk a táblaszegélyekhez,
az utakhoz, az ültetvényt körülvevő sövényekhez, azon túl a természetes növénytársuláshoz.
A tartósan takarónövénnyel fedett sáv növényösszetételének megválasztása több kérdést
vet fel. Sekélyen gyökerező, szárazságtűrő fííkeverékek jól védik a talajt, kímélik a gépi
művelő eszközöket, csapadék után is azonnal járható az ültetvény. A talaj szerkezetét
mélységben azonban nem javítják, szerves anyagban nem gazdagítják. Alig jelentenek
viszont víz- és tápanyagkonkurenciát a gyümölcsfáknak. Az ilyen növényállomány csak
nagyon jó szerkezetű, szerves anyagban gazdag, középkötött talajon felel meg.
A mélyen gyökerező, főleg kétszikű növények viszont jól átszövik a talajt, szerkezetét
mélységben is javítják, és szerves anyagban gazdagítják, Az elhaló gyökérzet, mint
megannyi vékony cső segíti a csapadéknak a talaj mélyebb rétegeibe való lejutását. Jelentős
víz- és tápanyag konkurenciát jelentenek azonban a gyümölcsfák számára.
A megfelelő takarónövény kiválasztásában a termőhelyi körülmények (klíma, talajvi-
szonyok) és a telepítést előkészítő szerves anyag feltöltés és szerkezetjavítás (vagy annak
elmaradása) alapján dönthetünk. A zöldtrágyanövények szervesanyag-szolgáltatását a 68.
táblázatban mutatjuk be különböző megoldások esetén.

351
 68. táblázat. A zöldtrágyanövények szervesanyag-szolgáltatása (CSELŐTEI, 1967. nyomán)
Zöldtrágyanövény Vetés Bemunkálá Zöld tömeg Gyökértömeg Talaj igény
s
ideje, hónap a bevetett területen t/ha

Oszi vetésben Őszi VIII V 21,0-26,0 8,5-10,5 meszes

káposztarepce vályog, agyag
VIII-IX X; IV IV-V 14,0-17,5 17,5- 7,0-9,0 közömbös
Rozs IX IX IV 21,0 17,5-21,0 8,5-10,5 közömbös
Rozsos szöszös bükköny 7,0-9,0 savanyú
Őszi borsós árpa homok

Tavaszi vetésben
Fehér mustár IV VI 10,5-14,0 4,5-5,5 meszes
vályog, agyag
Csillagfürt IV VII 17,5-21,0 9,0-10,5 mészszegény
homok
Napraforgó IV; VII VI;IX 24,5-28,0 14,0-16,0 közömbös
Megjegyzés: Pillangós virágú zöldtrágyanövény alkalmazásakor 20 t/ha zöldtömegnél 50-150 kg/ha nitrogéngyarapodás is várható
a talajban.

Ha nem volt megfelelő az ültetés előkészítése vagy az nem volt eredményes, akkor a már
eltelepített ültetvényben kell a sorközben a szükséges lépéseket megtennünk, (lásd:
Ültetvénytelepítés c. fejezet). Hasonlóan kell eljárnunk már meglévő, hagyományos
technológiával kezelt ültetvénynek az ökológiai gazdálkodásra való átállításakor. Új te-
lepítésű ültetvényekben célszerűen alakíthatjuk ki a sorközi növénytakaró-állományt a
telepítés előkészítésekor alkalmazott zöldtrágyázásra építve.
A sorközi takarónövény kialakításának két lehetséges változata van:
évelő gyepsáv telepítése,
a természetes gyomvegetáció rendszeres kaszálása
Évelő gyepsáv az előzőekben vázolt igényeknek megfelelő növényösszetételben te-
lepíthető. Követelmény, hogy a növények a taposást viszonylag jól tűrjék, és ne ter-
jeszkedjenek agresszíven a gyümölcsfasorok felé. Nagyobb százalékban pázsitfűféléket
tartalmazó keverékek nagyobb vízigényük miatt csak öntözött körülmények között
alkalmazhatók a termés minőségi és mennyiségi csökkenése nélkül. Jó gyep telepítéséért
forduljunk szakemberhez a fajtamegválasztás és a telepítés kérdéseivel. Ajánlható
gyepkeverék: vörös csenkesz, réti perje, fehér here. A gyeptelepítés ideje a nyárutó, kora
ősz.
A természetes gyomvegetáció rendszeres kaszálásával néhány év alatt a természetes
szukcesszió révén a helyi ökológiával konform talajtakaró növénytársulás jön létre, amely
azonban már az első évben is fedett talajt jelent a sorközben. Szárazságra hajló klí mánkban
nagyon megfelelő megoldás ez. Feltétel azonban, hogy az ültetvénytelepítést megelőzően a
szerkezetjavítás és szervesanyag-feltöltés megtörtént. Nem elhanyagolható szempont, hogy
ez az eljárás a legolcsóbb (69. táblázat).
A sorközi takarónövény kialakításának bármelyik útját is választjuk, néhány év alatt az
ökoszisztémának megfelelő önszabályozó növénytársulás jön létre, amely nedvesebb
évjáratokban fűfélékben, szárazabb évjáratokban kétszikűekben gazdagodik.
69. táblázat. A sorközök növényösszetételének változása a feketeugarról való áttérés után (Szigetcsép, 1996.,
PUSZTAI P.)

352
 Növények Növényösszetétel a kaszálásra való áttérés után

2 évvel 4 évvel
%
Vörös csenkesz 1 20
-
Réti perje 1
Angolperje 1 20
-
Puha rozsnok 10
Gyermekláncfű 17 10
Szulák 6 3
Nagy útifű 1 3
-
Betyárkóró 70
-
Tyúkhúr 20
Egyéb 4 13

A sorközi takarónövény ápolása kaszálásból és trágyázásból áll. A kaszálások időpontját

céltudatosan határozzuk meg. Elsősorban a talaj vízellátottságának, illetve a csapadék
mennyiségének függvényében. Száraz időben gyakrabban kell kaszálnunk. Túlzott csapadék
esetén viszont tovább kell hagyni működni a párologtató takarónövény-állományt. Minél
ritkábban kaszáljuk, annál jobban gyarapszik a gyökértömegük. Különösen fontos a
takarónövények tavaszi első növekedését azok virágzásáig fenntartanunk, mert ez az előbb
említett gyökérnövekedés mellett a hasznos élőlények számára is fontos. Kielégítő téli
csapadék és csapadékos tavaszi időjárás mellett ezt nyugodtan megtehetjük, természetesen
ellenőrizve a talaj nedvességtartalmának alakulását. Kaszáláskor ügyeljünk a vágás
magasságára. Minél mélyebben vágunk, annál lassabb és gyengébb a sarjadzás, gyöngül a
növényállomány. Száraz nyarakon viszont ez jó eszköze a párolgás csökkentésének.
A sorközi takarónövény tápanyagellátásra szorul. Ezt érett szerves trágya vagy komposzt
felületi kiszórásával, amelyet fogasolás követ, vagy az ökológiai termesztésben
megengedett trágyalevek valamelyikével való öntözéssel oldjuk meg.
Mélylazítás a gyümölcsültetvényekben a fajok gyökereinek levegőigényességétől és a
talajviszonyoktól függő gyakoriságban és mélységben igen fontos feladat. Lazításra szár-
nyas lazítókések a megfelelőek, amelyek nemcsak rést nyitnak, hanem kissé meg is emelik
az érintett talaj szelvényt. A lazítás mélysége 35-50 cm-ig terjedjen. Ez igen nagy vonóerőt
kíván. Házikertekben a mélyített felásás jelenthet megoldást. Ültetvényekben általában a
takarónövényes sorköz és a fák alatti tisztán tartott sáv határán lehet a talajt lazítani.
Célszerű a fasorokhoz közelíteni mindaddig, amíg gyökérkárosítást nem okozunk. Ezért
előzetes ellenőrzés után állítsuk be a lazítószerszámot. Egy-egy 10 mm-t meg nem haladó
gyökér átvágása nem okoz problémát, nem szabad ettől megriadni. Ilyen méretű gyökerek
az átvágás után nagyon jól sarjadzanak, gyorsan regenerálják, sőt növelik a felszívó
gyökérfelületet. A fasoroktól távol végzett lazítás nem hatékony. A traktorok által letaposott
keréknyomot is minden évben egyszer meg kell lazítani akkor is, ha az a taka- rónövényes
sávban van.
A talajállapot megóvása céljából lehetőségeink határán belül már a traktor megválasz-
tásakor is körültekintően járjunk el. Fontos, hogy széles kerékabroncsú, alacsony ab-
roncsnyomású, orrnehéz, összkerékhajtású, fordulékony, viszonylag nagy teljesítményű,
mégis keskeny traktorokat alkalmazzunk.
A különböző műveletek (permetezés, tápanyag-visszapótlás, talajművelés, szüret) idő-
pontját a talaj nedvességi állapotát figyelembe véve igyekezzünk meghatározni. Kerüljük a

353
nedves állapotban való taposást. A lehetőségek határán belül csökkentsük a műveletek
gyakoriságát. Amennyiben lehetséges, váltakozva járjunk a sorokban.
Kísérleti eredmények igazolják, hogy a talaj szervesanyag-tartalma, és az ezzel össze-
függően alakuló kedvező pórus térfogat közvetlenül kedvező hatású a termésmennyiség
növekedésére (70. táblázat).

70. táblázat. Különböző kertek őszibarack hozamának alakulása a talajminőség függvényében

(Fajta: Champion)
Kert 5 év termés A talaj
átlaga (t/ha)
tápanyagtartalma szerkezete
humusz P K összes gravitáció hasznos
pórus s pórus víz
(%) (mg/100 g) (térfogat %)
A 16,5 1,91 11,0 26,0 46,8 8,4 27,8
B 15,0 1,85 5,5 25,7 49,8 11,5 27,2
C 13,5 1,38 32,0 39,1 41,7 3,7 26,9
D 13,0 1,50 7,9 23,8 41,4 4,3 21,3

Tápanyag-visszapótlás
Az ökológiai termesztésben a gyümölcsfák tápanyag-ellátása elsősorban a talaj természetes
tápanyag tőkéjére és tápanyag szolgáltató képességére épül. A tápanyag-szolgáltató
képességet a talajtípus, a humusztartalom, a talajszerkezet és a gyökérközeli talaj szelvény
(rhizoszféra) biológiai aktivitása befolyásolja. Mivel ipari műtrágyák használata sem a te-
lepítés előtt, sem a fenntartó trágyázáskor nem megengedett, ezért nagyon fontos a talaj
természetes tápanyag szolgáltató képességének folyamatos fenntartása.
A gyümölcsterméssel azonban tápanyagkivonás is együtt jár, ezért ezt okvetlenül pótolni
kell. Tartósan magas és kiegyensúlyozott terméshozamok nem várhatók, ha a kivonást a
terméstömeggel arányosan az ültetvény területén kívülről származó tápanyag-bevitellel nem
ellensúlyozzuk. Nagy mennyiségű trágyaszer felhasználásával kell számolnunk, nem lehet a
kivont kilogrammokat grammokkal pótolni!
Az egyes gyümölcsfajok által kivont tápanyagok (71. táblázat) viszonylag nem nagyok,
azonban ennél többet kell pótolni a fatestben és a talajban megkötött mennyiségek, valamint
a veszteségek miatt.
Tekintettel arra, hogy zömében szerves kötésű tápelemeket juttatunk ki, a tápanyag-
visszapótláskor a mineralizáció időbeni lefutásával és veszteségeivel is számolnunk kell.
Ezért pontosan kell ismernünk a felhasznált trágyaszerek hatóanyag-tartalmát. Különböző
táblázatok eligazítanak ugyan az egyes szerves- és zöldtrágyák számításba vehető ha-
tóanyagainak határértékeiről, a konkrét felhasználáskor azonban vizsgálattal győződjünk
meg, különösen vásárolt trágyák esetén a tényleges hatóanyag-összetételről (72. táblázat).

354
71. táblázat. Egy tonna gyümölcs előállításához átlagosan szükséges tápanyagmennyiség (kg) gyümölcsfajonként
(SOLTÉSZ, 1997.)
Gyümölcsfaj N P205 K2O
Szükséglet (kg)
Alma 1,5 0,5 2,0
Körte 1,5 0,5 2,0
Őszibarack 2,5 1,0 5,0
Kajszi 3,0 0,8 5,0
Szilva 3,0 1,0 5,0
Meggy 4,0 1,0 4,0
Cseresznye 4,0 1,0 4,0
Mandula 10,0 1,5 12,0
Dió 9,0 1,5 10,0
Cseresznye 10,0 1,5 6,0

72. táblázat. A szervestrágyázás átlagos tápanyag-szolgáltatása közepes minőségű, almos istállótrágya

felhasználásakor (SOLTÉSZ, 1997)
A szervestrágyázás Tápanyag-szolgáltatás
utáni
N P205 K20
Hatóanyag (kg/t)
1. év 2,5 1,5 4,0
2. év 1,5 1,0 2,0
3. év 1,0 0,5 1,0

A két fő tápelem a N és a K. A nitrogén minden szerv képzésében (fehérje alkotóelem)

részt vesz. Elsősorban a vegetatív növekedés, a sejtosztódás - így a gyümölcskezdemények
kötődése és kezdeti növekedése - területén nélkülözhetetlen. A gyümölcsfák N ellátását
elsősorban a humusz és a talajba juttatott mineralizálódó, bomló szerves anyagok
szolgáltatják. 1% humusz, mintegy 30-40 kg/ha N-t képez évente, ami egy közepes ter-
méshez majdnem elegendő lehetne, ha a mineralizációt a kedvező talajállapot (levegő/víz)
tesz lehetővé. Ezért is meggondolandó 1% alatti humusztartalmú talajokon ökológiai
gyümölcstermelésbe fogni. Kiegyensúlyozott nagy termések eléréséhez azonban pótlólagos
nitrogénforrásokat kell igénybe venni. Erre a magas N-tartalmú istállótrágya mellett több
engedélyezett készítmény áll a rendelkezésünkre. Nagyon jó nitrogénforrások a pillangós
virágú zöldtrágya-keverékek (20 t/ha zöldtömeg esetén 50-150 kg/ha N) és a hüvelyesek
(őszi borsó, tavaszi vetésben savanyú homokon csillagfürt, meszes, de humuszos, kötött
vagy vályogtalajon lóbab, száraz meleg termőhelyen a szegletes lednek, sovány homokon a
homoki borsó). Ezek a pillangós virágú zöldtrágya-növények a telepítést megelőző talaj
előkészítésben alkalmazhatók eredményesen. Eltelepített vagy már termő ültetvényekben is
használhatók azonban a fák alatti ún. tisztán tartott sávban őszi vagy kora tavaszi vetésben
N pótlásra. E növények gyökerein képzett gümőkben élő baktériumok (Rhizobium) a
levegő nitrogénjét megkötik és juttatják be a gazdanövény szöveteibe, amelyek elhalása,
bomlása után a mineralizáció folyamán felvehető N hatóanyaggal látják el a gyümölcsfák
gyökereit. Az ősszel vagy kora tavasszal vetett zöldtrágya-növényeknek a gyümölcsfák
virágzását megelőző korai bemunkálásával abban az időben lesz megfelelő a N-ellátást,
amikor a termés kötődésével, a gyümölcs-kezdemények sejtosztódásos fejlődésével és a
 hajtásnövekedés megindulásával fokozott nitrogén igény lép fel. A korai bemunkálás
egyben megszünteti a további víz- és tápanyag-konkurenciát.
A kálium a gyümölcstermő növények másik alapvetően fontos tápeleme. Nélkülözhe-
tetlen katalizátora a szénhidrát-anyagcserének és a vízgazdálkodásnak. így elsősorban a
gyümölcs érlelésében, a termőrügy differenciálódásában és a tartalék tápanyag felhalmo-
zásában jelentős a szerepe. A gyümölcsök beltartalmi értékei is nagymértékben függenek a
jó K-ellátástól. Elégtelen ellátottság hatására kis szárazanyag-tartalmú, diszharmonikus ízű
és színtelen lesz a gyümölcs.
A káliumellátás legbiztosabb forrása a talaj természetes tápanyagtőkéje. Ez nagyobb
agyagtartalmú és főleg vulkánikus alapkőzeten kialakult talajokon igen kedvező lehet. A
természetes táp tőke feltáródását (a N, P és más elemek esetében is) a gyökérközeli talaj-
rétegben (rhizoszféra) lezajló kémiai és mikrobiológiai folyamatok segítik elő, amelyekben
a gyümölcsfák gyökereivel szimbiózisban élő Mykorrhiza gombáknak van döntő szerepük.
A bio-termesztésben a kivont tápanyag pótlására elsősorban az istállótrágya és a kom-
posztjöhet számításba. Mindkettő csak ellenőrzötten ökológiai gazdálkodásból származhat.
Jelentős K-forrás a fasorokra takart, majd az elbomlás után bemunkált, szántóföldön
termesztett repce szalmája (külső forrás!) 20 cm vastagon, legalább 120 cm szélességben a
fák alatti sávban.
Magnéziumtartalmú kálium-szulfát (Patent káli) használata fenntartó trágyázásra nem
engedélyezett, azonban hiány esetén pótlásra megengedett.
Hazai körülményeink között tartós vagy időszakos káliumhiány előfordulásával gyakran
kell számolnunk. Előidézheti azonban az el nem végzett vagy nem megfelelően végrehajtott
termésszabályozás is. Magyarország területének jelentős részén nagy a talajok
mésztartalma. Ezeken a területeken - a K/Ca antagonizmus miatt - a gyümölcsfák számára
oly fontos - csonthéjasok termesztésekor elengedhetetlen - kálium felvétele problematikus
lehet. Ezeken a talajokon fokozott a humusz és a szerves anyag jelentősége. A nagyobb
agyagtartalmú talajok (vályog) általában kedvezőbbek, de vannak jelentős területek, ahol a
talajok agyagásvány minőségi összetétele nem megfelelő. Az illit típusú agyagásványok
kálium- megkötő képessége többszöröse a kaolinit típusúaknak.
Mind az aktív mésztartalmat (fiziológiás mész) mind az anyagásvány-összetételt célszerű
már a telepítés előtt laboratóriumi vizsgálatokkal tisztázni. Nagy K-igényű csonthéjasokat
(őszibarack, kajszi) ilyen területekre lehetőleg ne telepítsünk, vagy melioratív K-feltöltést
kell végeznünk már a telepítést megelőzően az engedélyezett K hatóanyagú trágyaszerekkel
(Patent káli). Kevésbé K-igényes gyümölcsfajok termesztéskor, vagy kisebb mértékben
veszélyes mésztartalom és anyagásvány-összetétel esetén a szervesanyag-tartalom
növelésére (nagy adagú szerves trágyázás) és a talajszerkezetben az optimális víz/levegő
megteremtésére (talaj lazítás) kell törekednünk.
Ez azért is szükséges, mert a K-felvétel (más tápelemeké is) energiaigényes folyamat,
amit a gyökérlégzés szolgáltat. Számos kísérlet és tapasztalat tanúsága szerint a kálium-
felvétel nagyban függ a talaj nedvességtartalmától.
A K-igényes gyümölcsérlelés és termőrügyképzés folyamatai gyakran esnek egybe
aszályos nyarakkal, amikor a K-felvétel elégtelen. Ilyenkor csak a nagy humusztartalom, a
szerves- anyag-tartalom, a nedvességet megőrző talajművelés, főleg a talajtakarás és az
öntözés segíthet. A talajból való K-felvétel szárazság miatti szünetelése esetén szükségessé
válhat azonban K-tartalmú levéltrágyázással a fellépő hiány pótlása is.
A foszfor és néhány mikroelem szerepe sem lebecsülendő a gyümölcstermesztésben.
Esetenként időszakosan fellépő hiányukkal is számolni kell. Pótlásuk engedélyezett trá-
gyaszerekkel vagy levéltrágyázással viszonylag egyszerűen megoldható. Különösen említést

356
érdemel az alma tárolhatóságának javítása céljából Ca-hiány esetén a levélen át való pótlás.
Legfontosabb feladat azonban a N/K egyensúlyának és kívánatos ellátottsági szintjének a
folyamatos fenntartása.
A tápanyagigény meghatározása. Az eredményes termesztés feltétele a talaj tápanyag-
állapotának már a telepítést megelőző rendezése a feltöltő trágyázás folyamán, amelynek
talajvizsgálatokon kell alapulnia (lásd „Ültetvénytelepítés" c. fejezet).
A termőkorú ültetvények fenntartó tápanyagellátását kétévenként kötelező talajvizsgá-
latok és évente vett levélminták vizsgálata (levélanalízis) alapján végezzük. A talaj tavasz
kezdetén rendelkezésre álló nitrátkészletét is célszerű évente megvizsgáltatni. Nyugat-
Európában ezt általánosan használják, nálunk még nem terjedt el. A vizsgálati eredményeket
az optimális tápanyag-ellátottságot jelző táblázatokkal egybevetve kell a pótlandó trágyaszer
mennyiségek tekintetében döntenünk (73. táblázat).

73. táblázat. A gyümölcsültetvények optimális ellátottságát jelentő tápanyagszint a feltalaj 0-60 cm-es rétegében,
AL-módszerrel
Talaj jellege Tápanyagszint

P205 K2O
mg/lOOg
Homok KA <30 6-8 12-15
Vályog KA 30-43 8-12 20-40
Agyag KA >43 12-18 25-50

Az eredmények értékelésekor a következő szempontokat is figyelembe kell vennünk:

A levélanalízis a terület aktuális tápanyag-állapotát tükrözi, míg a konkrét tápanyag
pótlás nagyságrendjéről és módjáról a talajvizsgálatok tájékoztatnak.
A meteorológiai adatokat, ezeken belül a csapadék mennyiségét és időbeni eloszlását is
számba kell vennünk. A hajtásnövekedést a csapadék jobban elősegíti, mint a nitrogén-
trágyázás.
A levélanalízis eredmények (74. táblázat) értékeléséhez tudnunk kell, hogy száraz idő-
szakban magasabb a levelekben a nitrogén-szint. Bármely egyéb oknál fogva visszaesett
növekedés esetén a levelek nitrogéntartalma megnövekszik, erős növekedésekor csökken.
Nagytermésű években általában magasabb a levelek nitrogénszintje, ugyanakkor a
foszfor- és káliumszint alacsonyabb, mint a kihagyó években. A talajnedvesség kedvezően
befolyásolja a levelek káliumszintjét. A káliumszint emelkedését szolgálja a talaj váltakozó
gyakori benedvesedése. Bőséges talajbeli káliumellátás mellett is mutathat a levélanalízis
káliumhiányt, ha a talaj szerkezete tömött. Magas nitrogénszint a talajban csökkenti a
levélben kimutatható káliumértéket.
Termésvisszaesés általában akkor várható, ha a levélanalízisben a kálium értékei nagy-
mértékben visszaesnek és a nitrogénszint is csökkenő tendenciát mutat az augusztusban vett
levélmintákban a nyár elején a levelekben található szintek, vagy az előző év augusztusi
értékeihez képest.
74. táblázat. A gyümölcsfajok kedvező tápelem-ellátottságát tükröző levélanalízis értékek
(SOLTÉSZ, 1997)
Gyümölcsfaj N P K Ca Mg
tartalom a szárazanyag %-ában
Alma 2,1-2,5 0,25-0,16 1,2-1,5 1,2-1,6 0,25-0,40

357
Körte 2,0-2,5 0,16-0,20 1,2-16 1,2-1,6 0,25-0,40
Őszibarack 2,8-3,6 0,20-0,25 2,1-2,9 1,9-2,6 0,40-0,60
Szilva 2,4-3,1 0,18-0,23 2,1-2,9 2,0-3,0 0,30-0,60
Cseresznye, meggy 2,4-3,1 0,25-0,35 1,4-2,0 1,6-3,0 0,40-0,70
Dió 2,4-3,2 0,18-0,24 1,8-2,4 1,5-2,0 0,30-0,80
Szamóca 2,5-3,0 0,20-0,30 1,0-1,5 0,8-1,4 0,20-0,40
Málna 2,6-3,0 0,20-0,30 1,0-1,5 0,8-1,5 0,30-0,40
Fekete ribiszke 2,6-3,0 0,25-0,30 1,5-1,7 1,5-2,5 0,25-0,30
Piros ribiszke 2,4-2,7 0,20-0,30 2,0-2,6 1,5-2,0 0,30-0,40

A tápanyag kijuttatás módja. A gyökerek elhelyezkedésének ismeretében mind az en-

gedélyezett ásványi és szerves eredetű trágyaszereket, mind a szerves trágyákat a koro-
nacsurgó vonalában, attól csak némileg szélesebb sávban a fák alatt egyenletesen kell el-
teríteni. Még keskenysoros ültetvényekben is elvész az a tápanyagmennyiség a gyü-
mölcsfák számára, ami a sorközökben a traktor kerekei által taposott sávok közé esik.
Külön elbírálást igényel a sorközi növénytakaró tápanyag-utánpótlása, de esetenként egy
menetben is végezhető a gyümölcsfákéval. A kijuttatás általánosan elterjedt gyakorlata a
felszínen való elterítés, amit azonnal sekély bemunkálásnak kell követnie. Kötött talajon
szükséges lehet időnként a tápanyagok mélyebb rétegbe való lejuttatása is (vibrációs vagy
szuszpenziós eszközökkel.). Ez akkor indokolt, ha 20 cm alatti rétegben a feltalajban
kimutatható tápanyag- szintnek még 50%-a sem található. Házikertben, ahol gépi úton
lehetetlen a mélyebb művelés, barázdába vagy a gyümölcsfák körül fürt vagy ásott
lyukakba helyezzük a mélyebb rétegekbe szánt tápanyagokat.

Az öntözés
Az ökológiai gyümölcstermesztésben szükséges kisegítő eszköz az öntözés. A talaj indokolt
benedvesítését kell megoldanunk. A túlöntözés azonban káros, mert kimossa a táp-
anyagokat a gyökérzónából és a talajvízbe juttatja, másrészt levegőtlenné teszi a talajt. Csak
a talaj mindenkori fizikai állapotát figyelembe vevő öntözés lehet indokolt. A talaj-
nedvesség alkalmazzunk tenziométereket vagy más egyszerű (szárítószekrény) eszközöket
mérésére.
Az öntözővíz egészségre ártalmas szennyező anyagokat nem tartalmazhat. Hangsúlyozott
szerepet kell kapniuk a vízmegőrző talajművelési eljárásoknak (mul- csozás), a kiszáradást
gátló szélvédő sövények telepítésének (41., 42., 43., 44. kép; lásd a mellékletben).
Méhes megporzás
A gyümölcstermő növények virágai zömükben rovarmegporzás útján termékenyülnek,
bár a szélmegporzás is előfordul, és szerepe jelentős. Önmeddő gyümölcsfajok vagy
fajták esetében fokozott jelentősége van a pollent szállító rovarok jelenlétének. Ezért a
virágzás idejére fajtától függően hektáronként 2-10 méhcsaládot telepítsünk az
ültetvénybe.
A méhészet célszerű kiegészítő tevékenysége lehet a biogyümölcsöt termelő gazdának, de
szerződéses alapon is igénybe vehetők vándor méhészek.

358
 4.1.4. Az almatermesztés technológiájának alapvető műveletei
Kora tavaszi (tél végi) műveletek. Fenológiai határok a tél vége-a virágzás kezdete (II-IV.
hó). Alkalmas időpontja, amikor a talaj taposási kár nélkül járható nedvességi állapotú.
Feladatok:
• Tél végi lemosó permetezés kén- és rézkészítményekkel.
• Mechanikai és biológiai növényvédelem. Törzstisztítás, fertőzött részek eltávolítása.
Hernyófogó övek, csapdák első kihelyezése.
• Téli-tavaszi fásmetszés (koronaalakítás, termésszabályozó metszés, vessző lekötözé-
sek).
• A nyesedék lezúzása a sorközökben.
• Trágyaszerek kijuttatása a fák alatti sávban.
• A fák alatti sáv talajmarózása.
• Virágzás előtti ismételt (zöldbimbós és pirosbimbós állapotban) alapozó permetezés
kén- és rézkészítményekkel, valamint állati kártevők ellen engedélyezett szerek fel-
használásával.
Tavaszi műveletek. Fenológiai határok a virágzás kezdete- a sziromhullás vége (V. hó).
Feladatok:
• Sziromhulláskori védekezés már nyári töménységű permetező szerekkel gomba- és
rovar- kártevők ellen.
• Kártevők rajzásátjelző csapdák kihelyezése.
• A fák alatti művelt sáv elgyomosodásának akadályozása talajkefével, saraboló kapálás
• Sorközi takarónövény bolygatásmentes fejlődésének biztosítása.
Kora nyári műveletek. Fenológiai határok a gyümölcskötődés (terméshullás kezdete) - a
nyári hajtásnövekedés első ütemének záródása (VI. hó).
Feladatok:
• A várható gyümölcskötődés mértékétől függően kiegészítő tápanyag- (N) kijuttatás a
fák alatti művelt sávban.
• Szükség szerint talajmarózás, vagy kapálás a fasorokban...
• Sorközök első kaszálása. Száraz időszakban kéthetenként ismételni kell!
• A termésszabályozás második lépése: kézi gyümölcsritkítás a természetes hullás végén.
• Túl erős növekedés esetén (kihagyó évben) a korona elsűrűsödésének megakadályo-
zására hajtásritkítás.
• Száraz tavaszon vízpótló öntözés.
• Legalább két alkalommal permetezés gomba és rovar kártevők ellen.
Nyári műveletek. Fenológiai határ az érés kezdete (VII-VIII. hó). A legforróbb és leg-
szárazabb nyári hónapok, ennek megfelelően legfontosabb a talaj vízkészletének meg-
óvása.
Feladatok:
• Az állati kártevők (molyok, iloncák, aknázómolyok, atkák) felszaporodásának meg-
gátlására, a lisztharmatfertőzés és csapadék után a varasodás elhárítására előrejelzésen,
megfigyelésen alapuló ismételt permetezések.
• Szexferomon és almacefre illatcsapdák kihelyezése a megfigyelésen kívül a gyérítést is
eredményesen szolgálja.
• Zöldmetszés. Nyári érésű fajtákon a szüret után, gyönge növekedésű (törpésítő alanyú
vagy spurváltozatok) fajtákon július végén, normál növekedésűeken augusztus közepén.
• A fák alatti sáv rendszeres sekély műveléssel való gyommentesen tartása (ha nincs
állandó talajtakarás!).

359
 • A sorközi takarónövény alacsony tarlóra vágása.
• A tápanyag állapot megítéléséhez a levélminták megszedése és aboratóriumi vizsgálata
augusztus közepén esedékes.
• Igazolt (levélanalizis) tápanyaghiány gyors elhárítására engedélyezett levéltrágyázás,
különös figyelemmel a tárolhatóság érdekében szükséges Ca-ellátásra.
Betakarítás. Fenológiai határ a fajtáktól függő érési idény (VIII-X. hó).
Feladatok:
• Termésbecslés, göngyöleg- és piacbiztosítás, felkészülés.
• Minőségjavító gyümölcsritkítás a szüret előtti két héten belül.
• Fertőzési gócok eltávolítása az ültetvényben.
• Szükség esetén Ca levéltrágyázás.
• Szárazság esetén vízpótló öntözés az érést megelőző 3- 4. héten.
• Szüret.
• Szállítás, átmeneti és tartós tárolás.
Őszi műveletek. Fenológiai határok a szüret vége-lombhullás.
Feladatok:
• Szervestrágyázás (az ültetvény területének évenkénti ütem szerint kijelölt 1/3-ad ré-
szén), mindenképpen a fák alatti művelt sávban, de célszerű a sorközi takarónövényre is
juttatni.
• Talajmarózás mélyen (a gyökérzet megsértése nélkül!).
• Őszi lemosó permetezés lombhulláskor gomba- és állati kártevők ellen.
• Mechanikai védekezés minden eszközének bevetése (lehullott lomb bemunkálása a
talajba, sebek kezelése, fertőzött ágrészek eltávolítása).
A körtetermesztés alapvető műveletei és azok sorrendje értelemszerűen egyeznek az
almatermesztésével.

4.1.5. A csonthéjas termésűek termesztéstechnológiai műveletei

A technológia gerince lényegében az almatermesztés vezérfonalát követi. A legfontosabb
műveletek tartalmilag és időben is a termesztett csonthéjas növényfaj fenofázisaihoz al-
kalmazva az almatermesztés technológiáját követik. A következő összeállításban az egyes
időszakokban végzendő műveletek ismertetésekort az almatermesztéstől eltérő igényeket
vagy a külön kihangsúlyozandó feladatokat mutatjuk be.
Koratavaszi tél végi műveletek. Fenológiai határok a tél vége-virágzás kezdete (II-IV.
hó).
Feladatok:
• A réztartalmú szerekkel végzett lemosó permetezés elengedhetetlenül fontos a csont-
héjasok különféle gombakártevői ellen. Virágzásig legalább kétszer elvégzendő.
• A tavaszi fásmetszés csak rügypattanástól a virágzás kezdetéig végezhető. Az azt
megelőzően vagy azt követően végzett metszés növénykórtani szempontból káros.
• A csonthéjasok fokozott K-igényére tekintettel kell lenni a trágyaszerek megválasz-
tásakor.
• A fasorok talajmarózásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy a legtöbb csonthéjas
levegőigényes gyökerei nagyon sekélyen helyezkednek el a talajban.
Tavaszi és kora nyári műveletek. Fenológiai határok a virágzás kezdete-gyümölcs kö-
tődés (V-VI. hó).
Feladatok:

360
• Sziromhullás után, a gyümölcskötődésig, illetve természetes gyümölcshullás végéig
terjedő időszakban az adott faj növényvédelmi igényének megfelelő ismételt perme-
tezésekre van szükség gomba- és rovarkártevők ellen.
• Kártevők rajzásátjelző csapdák kihelyezése.
• A várható gyümölcskötődés mértékétől függően kiegészítő N- és K- pótlásra lehet
szükség a fák alatti művelt sávban.
• A fák alatti művelt sáv folyamatos gyommentesen tartása sekély műveléssel vagy ta-
lajtakarás.
• A sorközökben a takarónövényt hagyjuk növekedni május hó folyamán zavartalanul.
Az első kaszálásra a csapadéktól függően május végétől kerülhet sor, amelyet azután 2-3
hetenként ismételnünk kell.
• Őszibarackosban elengedhetetlen a termésszabályozás második lépése, a kézi gyü-
mölcsritkítás, amely a teljes virágzást követő 35-50. nap között végzendő.
• Egyéb csonthéjas fajok között indokolt lehet és kivitelezhető a kajszi, esetleg szilva
ritkítása is.
• Koronaalakítás során májusban esedékes kb. 10 cm hajtáshossznál az első hajtásvá-
logatás
• Termőkorban június végén lehet indokolt túlerős növekedés esetén egy hajtásritkítás.
• Száraz tavaszon indokolt lehet a gyümölcs sejtosztódásos növekedésének időszakában,
a virágzást követő hetekben egy vízpótló öntözés.
Nyári műveletek. Fenológiai határ az érés kezdete (V-IX. hó).
Feladatok:
• Csonthéjasok nyári műveletei lényegében az alma termesztésével azonosak. Céljuk a
talajvíz készletének megóvása, a fajoktól függő állati kártevők és gombabetegségek
elhárítása. Eszközrendszerében a fajokhoz alkalmazkodóttan kell ezeket a technológiai
elemeket a talajművelésben és a növényvédelemben alkalmazni.
• Őszibarack koronaalakításánál a legeredményesebb a rügyfakadástól számított 90. nap
körüli (VII. hó eleje) körüli zöldmetszés.
• A következő termőévet szolgáló zöld előmetszés optimális időpontja július közepétől
augusztus közepéig tart.
• A korán érő csonthéjas fajok és fajták betakarítása utáni növényvédelmi munkák nem
hanyagolhatók el.
• A tápanyag állapot megítéléséhez szükséges levélanalízis vizsgálatok időpontja az
almáéval megegyezően augusztus.
Betakarítás. Fenológiai határ a fajoktól és fajtáktól függő érési idény.
Feladatok:
• Az almatermesztés tárgyalásakor leírtakat értelemszerűen kell a csonthéjasokra is al-
kalmazni.
Oszi müveletek. Fenológiai határok szüret után-lombhullás.
Feladatok:
• A korai érésű fajok és fajták szüret után végzendő műveletei a nyári időszakra esnek és
annak megfelelően kell azokat végezni. A tényleges őszi munkák az ültetvény télre és a
következő vegetációra való felkészülését szolgálják.
• Szervestrágyázás egyetlen csonthéjas fajtermesztésében sem nélkülözhető. A fajok
eltérő igényeitől függően az ültetvényen belüli forgó az almatermesztéstől eltérően
alakulhat. Kevésbé igényes fajok termesztésekor 4-5 éves forgó is lehetséges. A nagyon
N- és K- igényes őszibarack és kisebb mértékben a kajszi termesztésekor 2-3 évnél
hosszabb forgó elégtelen ellátottságot biztosít.

361
 • Az őszi talajmarózást az adott gyümölcsfaj gyökérzetének mélységéhez kell beállítani.
• A csonthéjasok levegőigényes gyökérzetére való tekintettel évente rendszeres altalaj-
lazítás szükséges a fák alatti művelt sáv és a sorközi takarónövény határán.
•Nyári metszési beavatkozások legkésőbbi határideje augusztus közepe. Későbbi
zöldmetszések növénykórtani szempontból elkerülendők.
• Az őszi lemosó permetezések alapvető fontosságúak a csonthéjasok termesztésében.
Ezek a kajszin cseresznyén és meggyen már közvetlen a szüret után, legkésőbb au-
gusztusban esedékesek és lombhulláskor megismétlendők. Az őszibarack réztartalmú
szerekkel való lemosó permetezése lombhulláskor esedékes.
• A mechanikai védekezés összes lehetséges eszköze ugyanúgy indokolt a csonthéjasok
termesztésében, mint az almatermesztésben.

4.1.6. Bogyósgyümölcsűek ökológiai termesztése

A bogyósgyümölcsűek termesztésére vonatkozó általános előírások azonosak a törzses
gyümölcsfélékre érvényes szabályokkal. Az alapkoncepciót a gyakorlatban is követni kell.
A bogyós gyümölcsűek termesztésének a törzses fajoktól eltérő sajátosságai miatt néhány
speciális kérdéssel azonban foglalkoznunk kell.
Az ökológiai termesztésben előállított bogyósgyümölcsűek nagyon keresettek. Emiatt a
piacon nagy kereslet nyilvánul meg a garantáltan ökológiai termesztésből származó mi-
nőségi áru iránt. A termesztőnek az újdonságok iránt fogékonynak kell lennie, mert a bo-
gyósok területén nagyon gyors a technológiai váltás. Napról napra újabb módszereket is-
merhetünk meg.

Termőhelyi igények
Napos levegős, de szélvédett és fagymentes helyek elégítik ki az alapvető igényeket. A
talajviszonyokkal szemben tekintetében a szamóca és a málna a legigényesebb. Laza vagy
középkötött, vízáteresztő talajokat kívánnak, nagy a nitrogén- és a csapadékigényük, a
humuszban gazdag talajokat kedvelik. A szeder vízigényes és fagy érzékeny. A fekete
ribiszke a nyirkosabb, tápdúsabb talajokat kedveli, míg a piros ribiszke és a köszméte
igénytelenebb. Az áfonya csak alacsony (3,5-5,5) pH értékű, vízáteresztő, laza, de humuszos
talajokon termeszthető.

A telepítés előkészítése
Az előveteményt körültekintően kell megválasztanunk, különösen szamóca esetében.
Szamóca után legalább 3-4 évig szüneteltessük az újratelepítést, fitoftórás fertőzés esetén
azonban 15 év a várakozási idő. A szamóca megfelelő előnövénye az évelő füves here vagy
az őszi búza, repce és mustár. A füveshere vagy a természetes rét feltörése után azonban
közvetlenül ne telepítsük, egy-két évig más előveteményekkel műveljük és készítsük elő a
talajt. Alkalmatlan előnövények a burgonya, a paradicsom és a hüvelyes növények a
verticilliumos gyökérrothadás veszélye miatt. Elgyomosodott területek sem alkalmasak
azonnali telepítésre.
Bokornövésű bogyós gyümölcsűek talaj előkészítésére a törzses fáknál leírt megoldásokat
kell alkalmaznunk. („Ültetvénytelepítés" c. fejezet)

362
 Alaptrágyázás
Az alaptrágyázást minden esetben előzze meg talajvizsgálat. A bogyós- kultúrák zöme rö-
videbb élettartamú, ezért az alaptrágyázás jelentősége fokozott. A tápelemek közül vezető
szerepe a nitrogénnek van. Az ökológiai termesztésben csak szerves eredetű nitrogén mű-
trágyák használhatók. Érett istállótrágya alkalmazásáakor a kiszórást követő első évben
mintegy 50%, komposzt hasznélatakor 10% nitrogén hatóanyag érvényesüléssel számol-
hatunk. Szamóca termesztésekor a hígítatlan trágyalevet vagy az éretlen istállótrágyát az
előveteményhez adjuk, hogy közvetlen trágyahatás a szamócát ne érje. A szamóca nitro-
génigénye különösen nagy az ültetést követő hetekben. Az alaptrágyázással bejuttatott nagy
mennyiségű szerves anyag mineralizációját a laza, levegős szerkezetet létrehozó ta-
lajmunkával segíthetjük elő. A nitrogénigény pótlására szükség esetén kiegészítésként en-
gedélyezett kereskedelmi bio-készítményeket is alkalmazhatunk. A túlzott nitrogéntrágyázás
kedvez a kórokozóknak, ronthatja a gyümölcs minőségét és szennyezheti a talajvizet.
Foszfor, kálium és magnézium kielégítő mértékben adható a kijuttatott szerves trá-
gyákkal. A bokor növésű bogyósgyümölcsűek alaptrágyázásakor a törzses gyümölcsfáknál
ismertetett eljárásokat alkalmazhatjuk.

Ültetési anyag
A szamócatermesztésben ültetőanyagként szabad gyökerű vagy tenyészedényben nevelt,
legalább háromleveles palántákat (inda növény) vagy frigó palántákat használunk. A frigó
palánták érzékenyebbek a károsító szervezetekkel szemben.
Málnát gyökérsarjakkal, szedret gyökérdugványokkal és házikertben fejbújtással, ri-
biszkét és köszmétét fás dugvánnyal telepítünk. Piros ribiszke és köszméte telepítéséhez az
arany ribiszke törzsön nevelt, kb. 1 m magas törzsű oltványok használatosak. Az áfonya
telepítéséhez konténeres növényeket használunk.
Az ültetés ideje
A szamócaültetés ideje meghatározza a termőre fordulás idejét. Egyéves szamócakultúra
esetén a szamócapalántákat legkésőbb a megelőző év augusztus közepéig telepítsük el.
Minél korábbi a telepítés, annál nagyobb termések várhatók a telepítést követő évben. Ez
azonban csak frigó palántákkal lehetséges. A jól fejlett, háromleveles indanövényekből
nevelt hagyományos palánta csak szeptemberre éri el a telepítésre alkalmas fejlettséget. Az
ekkor, vagy októberben végzett telepítés esetén a következő évben termés nem várható.
Abokornövésű bogyósok optimális ültetési ideje az ősz, kivéve a fagyérzékeny tüske-
mentes szederfajtákat.

Az ültetés módja, mélysége

A szamócapalánták gyökérzetét ne vágjuk vissza. Megfelelő nagyságú ültető lyukba he-
lyezzük úgy, hogy a gyökerek ne forduljanak vissza. A talajszinttel azonos magasságba
ültessük, sem a mély, sem a magas ültetés nem megfelelő.
A málna gyökérsarját és a szeder dugványait szintén a talajszintben kell telepíteni. A
piros és a fekete ribiszke, valamint a köszméte dugványait célszerű kissé mélyebbre ültetni,
ezáltal a cserjetörzs megerősödik. A törzses fácskák az azonos magasság elérése érdekében
szükség esetén mélyebbre is ültethetők.

363
 Művelési rendszerek
Az ökológiai termesztésben az egyéves kultúra előnyösebb azáltal, hogy kisebb problé-
máink adódnak a növénybetegségekkel és a gyomosodással kapcsolatban. Kétéves kultúrát
fenntartani „szedd magad mozgalom"-ban érdemes. Kétéves kultúra esetén elengedhetetlen
művelet a szamóca leveleinek a szüret utáni azonnali levágása és eltávolítása. Vigyázzunk,
hogy e művelet során a hajtáscsúcsokat ("szívet") el ne vágjuk.
Szamóca. Legmegfelelőbb az ikersoros telepítés, amikor az ikersorok közti távolság 30-
40 cm, a páros sorok közötti művelőút 70-80 cm. A tőtávolságot a fajtáktól függően úgy
válasszuk meg, hogy a szomszédos tövek levelei teljes kifejlettségükkor épphogy csak
érintkezzenek. Optimális tő távolság 20-40 cm. Fontos, hogy az állomány jól átszellőzött
legyen. A gyümölcs minőséget növeli és a gyümölcsrothadás veszélyének mérséklését
szolgálja a bakhátas művelés, amikor az ikersorokat 10-15 cm magas bakhátra telepítik,
amelyet fekete fóliával takarnak. Kizárólag polietilén vagy polipropilén fólia használható. A
bakhátas művelés kötött, kevésbé vízáteresztő talajokon mindenképpen indokolt.
A szamóca fóliás hajtatásához legkésőbb augusztus közepén kell a telepítést elvégez-
nünk. Fűtés nélküli fóliaalagutak (120 cm széles és magas) esetén 30-40 cm sor- és tő-
távolságra, sűrűn telepítünk 3-4 sorban. Ültetés után hígított trágyalével hetente öntözzünk,
a kifagyás ellen télre szalmával takarjunk. Február végén vagy márciusban feszítsük fel a
fehérfólia alagutat. Szellőzésről, valamint a beporzás érdekében a szabad méh- járásról
gondoskodni kell. Ezzel a módszerrel az érési időt két-három héttel lehet előbbre hozni.
Nagy méretű fóliasátrakban újabban 30-35 cm magas bakháton, ikersorban helyezik el a
szamócapalántákat, és mind a sorokat, mind a művelőutat fekete fóliával takarják.
Málna. A sövényszerű művelés megfelelőbb a hagyományos töves művelésnél. Az ideális
sortávolság 180-200 cm. A málna gyökérsarjképző sajátossága miatt az eredetileg 40-50 cm
tőtávolságra telepített ültetvényben összefüggő sövényfal alakul ki. Ezt 30 cm-nél
szélesebbre a sorközök irányába soha ne engedjük terjedni. Könnyű, olcsó tám- rendszert
alkalmazzunk, mert az ültetvényt 6-8 évre tervezzük. Faoszlopokra két szintben feszítsünk
ki huzalpárokat. A vesszőket és a sarjakat ezek közé igazítsuk. A málna vízigényes, öntözni
kell. Az öntözés azonban a gombabetegségeknek is kedvez. Az ültetvény átszellőzöttségét a
rendszeres talajművelés (sorközökből a gyomokat és a málnagyökér-sarjakat rendszeresen el
kell távolítani) mellett az első sarjnemzedék eltávolításával is elősegítjük. Ez a művelet a
10-15 cm-t elért tavaszi sarjak eltávolításából áll. A következő sarjnemzedék növekedése
nem esik egybe a gyümölcsök fejlődésével, ez a fertőzésveszélyt csökkenti és a szüreti
munkákat is megkönnyíti és általában a terméshozam is növekszik. A málna obligát
metszést igényel. Ősszel a letermett vesszők eltávolításával egyidőben állítsuk be a
gyökérsarjak megválogatásával a következő évi termővesszőszámot. Optimálisnak
tekinthető az 5-6 termővessző/m2 a sor- és tőtávolság figyelembevételével.
A sarjakon való egyéves vagy őszi málnatermesztés újabban kezd terjedni. Ez részben
fajtakérdés, részben egyszerűsített technológiát igényel. Az őszi málnatermesztésben az
egyéves gyökérsarjakon kapjuk a termést. Szüret után az éves növedéket tarra vágjuk és az
évente megújuló sarjhajtásokat ritkítjuk és neveljük fel. Egyszerű támrendszere a kb. 50 cm
magasan kifeszített háló.
Szeder. 2,5-3,5 m sortávolságú és 2,0-2,5 m tőtávolságú támrendszeres sövényműve-
lésben telepítjük. Erős teherbíró támrendszerre van szükség. Az ültetvényt 12-18 évre
tervezzük. Málnához hasonló kétéves hajtásrendszere és hosszú éves növedéke van. A
lombhullás után esedékes metszéskor tövenként 4-5 termő vesszőt, rajtuk egy-két má-
sodrendű vesszőt hagyhatunk meg. Az alapvesszőket és a másodrendű vesszőket egyaránt

364
vissza kell metszeni. Évente váltogatva tavasszal a sorokban hol jobbra, hol balra döntve a
támrendszer huzaljaihoz kötözzük a termővesszőket. A megújuló tősarjakat, amikor a 30—
40 cm magasságot elérték, megritkítjuk, tövenként 4-5 db-ot hagyunk meg. Amikor
növekedésük a huzalokat elérte, a termővesszőkkel ellentétes irányba döntve rögzítjük a
támrendszerhez.
Piros és fehér ribiszke. Ismert a hagyományos bokorművelés 2,5 x 1,0 m térállásra te-
lepítve. Üzemi méretekben 3 x 0,5 m-es sor- és tőtávolságban sövény jellegű bokorültet-
vények telepíthetők. Újabban egysíkú, könnyű, egyszerű huzalos támrendszer mellett, egy
síkba kiterített, jól kezelhető, sövényformát is alkalmaznak 1,8 x 0,8 m-es térállásban. A
ribiszke metszése a 4-5 évesnél idősebb részek ritkításából áll. Az arany ribiszke alanyon
álló törzses fácskák érzékenyebbek, rövidebb életűek, ökológiai termesztésre kevésbé
alkalmasak.
A fekete ribiszke megfelelő térállása 3,0 x 0,7 m. Sövényszerű művelésben gépi beta-
karításra is alkalmas. Metszésekor a háromévesnél idősebb részeket kell forgószerűen
ritkítani.
Köszméte. Bokorművelés esetén 2,0 x 1,0 m, törzses fácskával (oltvány) telepítve 2,0 x 6
m a kívánatos térállás. Törzses fácskákhoz 80-100 cm törzsmagasságot figyelembe véve
huzalos támrendszert kell okvetlenül kiépíteni. Ez oszlopokra szerelt egy szál dróthuzalból
áll, amelyet a fácskák fölött feszítünk ki, és erre aggatjuk fel a növényeket. A tör- zses
művelés a köszmétetermesztésben előnyösebb az ökológiai termesztésre, mert csökkenti a
kórokozók fertőzésének veszélyét és kevésbé szenved a talajmenti fagyoktól.
Talajművelés, trágyázás
A bogyósgyümölcsűek tápanyag- (N, K) és vízigényesek, levegőigényes, sekély gyö-
kérzetük érzékeny az elgyomosodásra. A növények sorait ezért folyamatosan tisztán kell
tartani, sekély talajmunkával. Fóliás vagy különböző szerves anyagokkal való takarás jó
megoldás lehet. A széles sorközű, hosszabb ideig kultúrában tartott bokornövésű bogyós-
gyümölcsűek tápanyag- visszapótlása a törzses gyümölcsfélékhez hasonló módon szerves
vagy zöldtrágyázással megoldható. A szamóca tápanyag-szükségletét a telepítés előtt kell
kielégíteni. Ültetés után a hígított trágyalével való öntözés jó kiegészítő tápanyagforrás.

4.1.7. A hagyományos technológiával kezelt ültetvény átállítása

A korábban hagyományos gyümölcstermesztést folytató üzemeket át kell állítani az öko-
lógiai gazdálkodásra. Ez több- - előírások szerint három- - éves folyamat, amely csak
indokolt és engedélyezett esetben rövidíthető két évre. Ez az idő szükséges ahhoz, hogy a
hagyományos technológiában alkalmazott szintetikus hatóanyagok a talajban és a nö-
vényekben az elfogadható szint alá süllyedjenek. Az átállás az üzem méretétől függően lehet
azonnali vagy fokozatos, illetve teljes vagy részleges. Nagyobb méretű (volt nagyüzemi
gyümölcsösök) üzemekben indokolt a folyamatos és részleges átállás, amikor az üzemnek
csak egy részén, egy-egy táblán vagy fajta termesztésében kerül bevezetésre több év alatt az
ökológiai termesztés. Ez ökonómiailag biztonságosabb megoldás.
Az átállás kockázattal jár. Már az átállás első évében el kell hagyni a hagyományos
technológia elemeit. Meg kell szüntetni az ipari műtrágyák és a szintetikus növényvédő
szerek használatát. Ez „elvonási tünetek" összegeződésével a terméshozamok visszaesé-
séhez vezethet. Az állati kártevők egy-egy csoportjának és az agresszív gyomoknak gyors
terjedése is várható. Gazdaságilag is érinti a termelőt, mert a biotermék várhatóan magasabb
értékesítési árára csak a teljes és igazolt átállás után számíthat. Ennél is na gyobb problémát

365
jelenthet, ha az ültetvény felélve tartalékait, a gyümölcsfák állományában is bekövetkezik
leromlás, amely súlyos esetben akár irreverzibilis is lehet.
Nyilván nem lehet célunk, hogy az ökológiai gazdálkodástól bárkit is visszariasszunk, a
realitásokkal azonban számolnunk kell azért, hogy a szükséges intézkedéseket az átállás
érdekében megtehessük.
Az átállás előfeltételei és kötelező tennivalói:
• Csak olyan területen szabad a technológiát átállítani, ahol az üzemben termesztett faj az
ökológiai optimumban van éghajlati és talajviszonyok tekintetében egyaránt.
• Csak fiatal, de mindenképpen még a termőkor felfelé ívelő szakaszában lévő állományt
érdemes átállítani. Idős ültetvények technológiamentes „költségkímélő véghasználata"
nem tekinthető ökológiai termesztésnek.
• Az ültetvények, táblák mérete, a szomszédság, az erősen vegyszerezett környezet, az
izolálhatóság, ugyanakkor a természetes ökoszisztémához való kapcsolat lehetősége
eleve eldöntheti az ökológiai termesztéshez való csatlakozást.
• A rendezett tápanyag állapotú, humuszban gazdag, szerves anyaggal jól ellátott és a
korábbi években is gyommentesen tartott ültetvények átállítása kisebb kockázattal jár,
könnyebben vezet eredményre. Senki ne gondoljon arra, hogy az ültetvények korábban
sem elfogadható hanyag kezelésére (talajművelés, tápanyag-visszapótlás, metszés,
gyümölcsritkítás, növényvédelem) igazolást nyerjen az ökológiai gazdálkodás
természetközeli technológiai eljárásaiban (sorközi takarónövény, műtrágya használat
elhagyása).
• Ahol több fajtát termesztenek egy üzemben és azok több táblában vannak, az adott
átállítandó fajta minden tábláját egyszerre kell bevonni az ökológiai termesztésbe. Ezzel
kiküszöbölhető azonos fajta kétféle technológiából származó termésének ösz-
szekeveredése értékesítéskor.
• Alapos piackutatást is kell végeznünk. Vizsgálnunk kell a potenciális vevőkört és azt is,
hogy az elvárt igényeknek mennyiségben, minőségben és szállítási ütemezésben
mennyiben tudunk majd megfelelni.
Átállási terv. Az előzőekben felsorolt szempontokat átállás előtt gondosan mérlegelni
kell és az üzemnek a természeti és gazdasági környezet alapos elemzését, gazdasági
számításait az előírt átállási tervben kell lefektetni.
A folyamatos tápanyagellátás biztonsága érdekében azonnali szervestrágyázási prog-
ramot kell indítani. Ezt nem lehet zöldtrágyázással kiváltani. A zöldtrágyázás azonban
alapvető eleme az ökológiai gazdálkodás technológiájának. Elengedhetetlen különösen
akkor, amikor a sorközi feketeugaros talajművelést kell gyorsan felváltanunk tartós taka-
rónövényes kultúrára (lásd: „Ültetvénytelepítés" c. fejezet). Az átállási tervnek ebben a
fejezetében kell eldöntenünk a sorközi takarónövényes kultúra bevezetésének módját, lé-
péseit, növényösszetételét is.
A termésszabályozás műveleteit számításon alapuló tervezés alapján kell végeznünk. A
metszés gondossága a mechanikai növényvédelem része is. Gyümölcsritkítás nélkül nem
állítható meg a gyümölcsfák kondíciójának leromlása. Az átállás éveiben éppen ezért
fokozott gonddal kell ezeket a műveleteket végezni. Az átállás folyamán fontos figyelembe
venni a fákat ért stresszt, és ezért mérsékeltebb elvárásoknak megfelelően kell a
termésterhelést beállítani! A zöldmetszés nem elhanyagolható, szerepe a növényvédelemben
is jelentős.
A növényvédelemben azonnal nagy hangsúlyt kell kapniuk a mechanikai és biológiai
védekezés módjainak, feltételeik megteremtésének és az előrejelzési módszerek beveze-
tésének. Legnagyobb gondot az állati kártevők leküzdése jelenti. Előre kell gondoskodni a

366
megfelelő, és esetleg csak külföldön beszerezhető szerek megrendeléséről. A nö-
vényvédelmi munkák időzítésében minden óra számít. Megkésett permetezés az eleve nem
drasztikus hatású, engedélyezett készítményekkel súlyos következményekkel járó- an
hatástalan marad.
A gyomirtás átállítása különösen nehéz feladat. A mechanikai gyomirtás (kézi kapa, ta-
lajmaró) kis teljesítményű és költséges, viszont a legcélszerűbb megoldás. A szerves
anyagokkal (trágya, fakéreg) való takarás szintén célravezető. A termikus gyomirtás is le-
hetséges eszköz. Legfontosabb a gyors beavatkozás. A késlekedés tápanyagelvonást,
egyidejűleg a gyomok megerősödését okozza.
Új gépek, eszközök beszerzésére is szükség lehet, (fűkaszák, szárzúzók, szervestrágya-
szórók, talajmarók, gyomkefék), sőt a traktortípus megváltoztatása is indokolttá válhat.
Az alapos előzetes átgondolás szükségességét aláhúzza az is, hogy amennyiben állami
támogatást veszünk igénybe az átálláshoz - amire elvitathatatlanul szükség van - esetleges
visszalépés esetén a támogatást vissza kell fizetni.
4.1.8. Bioházikert
A bioházikertben nem kizárt a fák alatti vagy közötti egyéb haszonnövények (pl.
zöldségfélék) termesztése. Korlátokat, feltételeket csak a gyümölcsfák által okozott
beárnyékolás, az allelopátiás kölcsönhatások, a kezelhetőség (növényvédelem, taposás), az
eltérő igényű tápanyag-visszapótlás és a különböző gyümölcsfajok eltérő ökológiai igényei
jelenthetnek. A bioházikert az a terület, ahol igazán fontos lenne az ökológiai termesztés
szabályainak betartása. Természetesen nagy nehézséget jelenthet a szomszédok magatartása.
Nyert az ügy, ha a szomszédok ráhangolhatok a vegyszerhasználat mérséklésére vagy
elhagyására. Ellenkező esetben szinte lehetetlen a biogazdálkodás fenntartása a kisméretű
kertben. Az önellátó bioházikertben a gazdasági cél és az ökológiai gazdálkodás alapelve, a
fajok magas diverzitásfokának megteremtése egybeesik. Kérdés azonban, hogy a sokféle
termesztett növény együttese mennyire tekinthető önszabályozó ökoszisztémának, de tény,
hogy nem monokultúra. A bioházikert az igazi területe a folytonos kísérletezésnek, az
innovációnak. A bio- házikerti gyümölcstermesztés néhány figyelembe veendő szempontját a
következőkben foglaljuk össze:
• Első kérdés, hogy kertünk adottságai között a rendelkezésünkre álló szabadidőt és
kerthasználati célunkat figyelembe véve gyümölcsszükségletünk és ízlésünk szerint mi
az, amit kertünkben megtermelhetünk.
• Esősorban pihenést szolgáló kertben csak néhány, munkát alig kívánó gyümölcsfát
ültessünk, amelyek az egyéb díszítő növények közé is beépíthetők. Ilyenek a korai
cseresznye, a meggy, a kajszi, a dió, a mandula, a mogyoró, a gesztenye, a berkenye, a
naspolya.
• A család gyümölccsel való ellátása esetén a hazai teljes gyümölcsfajta-választék te-
lepíthető, józan mérlegelés után a fajok számának csökkentésével. A bioházikertbe
telepíthető gyümölcsfák számát és összetételét a kert méretei és az alakja is megha-
tározza, de a fajok és a fajták választékát korlátozhatják kertünk ökológiai adottságai is.
Ezek egyik vagy másik gyümölcsfaj szempontjából kedvezőbb vagy eleve kizárt
termesztési feltételeket teremtenek. A hazánkban élő valamennyi gyümölcsfaj szinte
minden kiskertben megél ugyan, de az ökológiai adottságoktól függően termesztésük
nem lehet egyformán sikeres.
• Az egyes gyümölcsfajok eltérő termesztési igényeit - azt, hogy az egyes fajok gon-
dozása milyen körültekintést, szakértelmet és mennyi munkát kíván - is figyelembe kell
venni. Rendszeres fás- és zöldmetszést kíván az őszibarack, az alma, a körte, a málna.

367
 Ezek eredményes termesztése kíván a legtöbb szakértelmet is. A fajok között
növényvédelmi szempontból is nagyok az eltérések.
• Az egyes gyümölcsfajok (sőt egyéb kerti növények) egymás közötti társíthatóságát is
tekintetbe kell venni. A társíthatóságot megnehezíti vagy kizárja az ellentétes ökológiai
igény és termesztéstechnika. Előfordulhat, hogy az egyik faj a másik létfeltételeit rontja.
Fényigényes faj telepítésekor a beárnyékolás elkerülése végett a közelében telepíteni
szándékozott másik fa méreteit, égtáji elhelyezését figyelembe kell venni. Nagyon eltérő
a gyümölcsfajok vízigénye is, amit kisméretű kertben szinte lehetetlen egyidejűleg
kielégíteni.
Társítást kizáró körülményeket jelenthet a növényvédelem is. Az esetenként egyik
gyümölcsfajra permetezett növényvédő szer vagy annak töménysége árt a másik fajnak.
Önmeddő fajok megporzása szempontjából viszont szükséges a társítás. A vi- rágzási
idő egyezését és a kölcsönös megtermékenyítő képességet kell figyelembe venni. Idegen
megporzásra szoruló fajta mellé megporzó partnerről kell gondoskodnunk.
• Díszítőnövényként is szerepelhetnek a gyümölcsfák. A kevés gondozást kívánó szép
formájú, szép lombszínű gyümölcsfajok alkalmasak erre. A térelválasztó, az utca porától
és az illetéktelen kíváncsiskodástól védő sövény, egy-egy díszítő célú cserje vagy
kellemes árnyat adó szép fa lehet akár gyümölcsöt termő növény is. Magas növésű
cserjeként telepíthető a mogyoró és a birs. A sövények egyhangúságát oldja egy-egy
közé ültetett somfa vagy naspolya. A mandula magasabbra nő, mediterrán hangulatot ad.
Szintén nem sűrű lombú a berkenye, azonban terebélyes és magasra is nő. Dió és
cseresznye okvetlenül legyen a ház körül, ha kertünk meghatározó növénye a szőlő,
mert ezek a régi magyar paraszti pincék hagyományos gyümölcsfái. Szoliter növényként
telepíthető a naspolya, fényes, zöld, dús lombja és szép formája, nagy virágja miatt a
birs és szép őszi lombszíne folytán a meggy.

4.1.9. Szórványgyümölcsösök
Természeti és kulturális örökségünk részét képezik a szórványgyümölcsösök. Részben
erdők alján, részben legelőkön hagyásfákként sok helyütt megtalálhatók az országban és
hozzájárulnak a táj esztétikai értékének fenntartásához, részt vesznek a helyi gyümölcs-
ellátásban, a régi fajták kedvelőinek és a rezisztens fajták kutatóinak, a nemesítőknek
gazdag forrást jelentenek.
Ezekhez tartoznak és sok helyütt még megtalálhatók Magyarországon a hagyományos
településszerkezetben a lakóépület, istálló, pajta épületegyüttes és a szérűskert mögötti
gyümölcsös kertek, amelyek a mezőkhöz, rétekhez sokszor az erdőkhöz csatlakoznak. Jól
tanulmányozhatók az ilyen kertvégi gyümölcsösök az elnéptelenedő falvakban. Szerencsére
ezeket újra felfedezi, és üdülőként használatba veszi a városi lakosság. Éppen ezért a
szórványgyümölcsösök az egyre élénkülő falusi turizmus fontos háttérgazdaságát jelentik.
Ezeken a területeken az ökológiai gyümölcstermesztés előírásainak betartása logikus
követelmény, hisz ide a szennyezett városi közegből menekülnek a családok testileg lelkileg
regenerálódni. Bizonyos szempontból ugyanebbe a kategóriába tartoznak a családi házak
kertjei és a nem termelést, csak pihenést szolgáló hétvégi telkek, ahol egy-egy gyümölcsfát
díszítő célból telepítenek. E kertek a tulajdonosok érdekein kívül együttesen járulnak hozzá
a táj esztétikai értékének javításához és az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásához.
A szórvány gyümölcsösök fenntartása, tehát fontos feladat, ami azt is jelenti, hogy a ki-
öregedő fákat pótolni kell, sőt megfelelő környezetben ilyen szórványgyümölcsösöket

368
telepíteni vagy újratelepíteni kell. Ezeken a helyeken extenzív gyümölcstermesztést foly-
tatunk, amelynek főbb követelményeit a következőkben foglaljuk össze:
• A táj adottságainak (hagyomány és ökológia) megfelelő fajok kiválasztása. Lehetőleg a
hagyományos fajták újratelepítése. Célszerű lenne felkarolni a különleges gyü-
mölcsfajok és fajták telepítését is, mint pl. a berkenye, a naspolya, a som, a galagonya, a
kökény és a vadrózsa.
• Csak magas törzsű természetes gömbkoronát neveljünk erős növekedésű, lehetőleg a
tájból való magonc (vad) alanyokon. Bokornövésű fajok is telepíthetők a természetes
növekedésüknek megfelelően.
• A szórvány gyümölcsösök telepítése lehet teljesen szabálytalan, szórt elrendezésű, de
célszerűbb legalább a sortávolságot meghatározni az aljnövényzet gépi kaszáihatósága
miatt. Domboldalon a rétegvonalat követően telepítsünk. Alma, körte, dió telepítésekor
10-14 m a minimális sortávolság, míg cseresznye 8-10 m, kajszi, szilva 7-8 m-t kíván. A
tőtávolság a sortávolság 80%-a lehet.
• Az ültetést gödörásással készítsük elő. Legalább 1 x 1 m-es és 60 cm mély gödröt ás-
sunk. Oldalfalait és a gödör fenekét lazítsuk meg csákánnyal. A gödörbe nagy meny-
nyiségű érett trágyát vagy komposztot helyezzünk. Az ültetés és a metszés az „Ültet-
vénytelepítés", valamint a „Koronaformák" c. fejezetekben leírtak szerint végzendő. Az
ültetést követően jól öntözzük be és szerves anyaggal (lekaszált fii, fakéreg stb.)
árnyékoljuk a talajt. A fákat erős oszlopokkal (magasan nevelt koronája miatt) lássuk el.
A vadkár elhárítására (őzek, szarvasok) karókkal erősített erős dróthálóval kerítsük
körül a fákat közvetlenül az ültetés után.
• Talajművelés. Legalább az első 8-10 évben a fák alatti nagyméretű tányért gyom-
mentesen kell tartanunk. Erre a kézi kapálásnál jobb a talaj árnyékolás a természetből
vett anyagokkal. A fák közötti gyepes területet évente legalább egyszer le kell kaszálni.
Az intenzív legeltetés árt a fáknak, az állatok deleléskori árnyékba húzódása általi
talajtaposás révén. Az elérhető lombot is lelegelik. Válogatva táplálkozásuk miatt
megzavarják a takarónövényzet természetes társulását, ezáltal agresszív gyomok
megjelenését segítik elő.
• Tápanyag-visszapótlás is szükséges és lehetséges a fák alatti tányérba terített istálló-
trágya vagy komposzt révén.
• A szórványgyümölcsösök növényvédelme egyszerű. Mechanikai védekezés mellett a
biológiai védekezés elősegítéséből áll. Szükség esetén - epidémia - nagy hatósugarú
permetezőgépekkel a megengedett szerek felhasználásával védekezni is kell.
• Betakarítás és értékesítés legcélszerűbben a falusi turizmus keretében „szedd magad"
mozgalommal oldható meg.

4.1.10. Betakarítás, értékesítés, tárolás

A gyümölcsöket az értékesítés, illetve a felhasználás irányának megfelelően a lehető leg-
teljesebb, de még kezelhető és szállítható érettségi állapotban szedjük. Ez a legtöbb esetben
többmenetes fán válogatva szedéssel oldható meg. Szedéskor fokozottan ügyeljünk, hogy a
gyümölcsök ne sérüljenek. A gyümölcsöt leszedés után gyorsan szállítsuk árnyékos, szellős
tárolóhelyre, vagy hűtőházba.
Betakarítás előtt végezzünk termésbecslést, amelynek eredményét az üzemi naplóba is be
kell vezetnünk. Ez a forgalomba hozott megkülönböztetett biojelzéssel ellátott termék
mennyiségének ellenőrzésére is szolgál, de lehetővé teszi a termesztőnek, hogy a betaka-

369
rításra kerülő gyümölcs mennyiségi és minőségi ismeretében az értékesítés megfelelő
irányáról dönteni tudjon. A termésbecslés a piacteremtés és a göngyölegbiztosítás szükséges
feltétele.
Betakarítás után minél gyorsabban juttassuk el a gyümölcsöt a fogyasztóhoz, illetve a
felhasználóhoz. Az időveszteség romláshoz, értékcsökkenéshez vezethet. Az áru frissessége
biokövetelmény.
Mind a betakarításkor, mind az értékesítéskor csak a megengedett göngyölegtípusok és
csomagolóanyagok használhatók.
Szállításkor véletlenül sem keveredhet a biogyümölcs a hagyományos termelésből
származó áruval. Közös rakományként nem szállítható. Megkülönböztető jelzéssel, szál-
lítólevéllel kell ellátni, valamint gondoskodni kell a gyümölcsszállítmány külső szennye-
zésektől való védelméről.
A biogyümölcs is áru, amelynek a piaci versenyben meg kell állnia a helyét. A fogyasztót
meg kell győzni arról, hogy a felkínált termék valóban nagyobb értékű, és természetesen
minden természetidegen anyagtól mentes. Ehhez mindig rendelkezésre kell állniuk azoknak
a dokumentumoknak, amelyekkel a termék származása igazolható. Az áru piaci bevezetése
után fontos követelmény, hogy a vevőkört folyamatosan el tudjuk látni azonos minőségű
biogyümölccsel. Az áru minősége mellett fontos a csomagolás igényessége. A felhasznált
göngyöleg megvásárlásakor kedvező, ha az maga is utal a természetességre (pl.
háncskosarak).
Az ökológiai termesztésben előállított gyümölcs értékesíthető:
- közvetlenül a termelő telephelyén;
- piacon;
- házhoz szállítva, megrendelésre;
- falusi turizmus keretében;
- vendéglők, szállodák ellátására;
- nagykereskedelmi hálózat útján.
A marketingmunka a biogyümölcs értékesítésében is elengedhetetlenül fontos. Alapvető
kérdések, amelyekre a termesztőnek válaszolnia kell: van-e és milyen befogadó képességű
piaci lehetőségei vannak az adott gyümölcsfajnak, fajtának? Milyen a megcélzott fogyasztói
kör? Milyen reklámtevékenységre van szükség? A változó igényekhez igazodóan milyen
irányban kell a fejlesztéseket (mennyiség, minőség, termékszerkezet, újdonságok) végezni?
A hagyományos reklámeszközök körébe tartozik a göngyölegek, sőt a gyümölcsök
címkézése, márkajelzéssel való ellátása, szórólapok, prospektusok terjesztése a vevők vagy
a forgalmazók között.
Nagyon kedvezően befolyásolják az értékesítés lehetőségét a táji vagy házi specialitá-
sokra utaló hivatkozások. A potenciális vevőkör megnyerését és a meglévők megőrzését
szolgálják a közvetlen kapcsolatok, mint pl. az üzemlátogatások lehetőségének megte-
remtése, ilyenek rendszeres szervezése, a falusi ünnepekhez kapcsolódó (búcsúk) ven-
déglátás, gyümölcskóstolások.
Alapvető követelmény a megbízhatóság a megállapodások, a szállítási határidők tar-
tásában és a korrekt magatartás az esetleges reklamációk esetén.
Az ár meghatározó tényező a vevő döntésében. A vevőnek határozott elképzelése van a
megvásárolni szándékozott áru minőségét illetően, és ennek megfelelő árat hajlandó is azért
megfizetni. A márkázott termékekért lényegesen magasabb árat fizetnek, mint a „névtelen
„ árukért.
A biogyümölcs értékét az az alapvető tulajdonsága határozza meg, hogy nagy biológiai és
fogyasztási értéke mellett garantáltan természetidegen anyagok felhasználása nélkül

370
állították elő. Ezen kívül azonban nem tárgyi jellegű haszna is befolyásolja a vevőt, ha erre
megfelelően felhívják a figyelmét. Ez a termék ugyanis előállítása folyamán hozzájárult a
természeti környezet védelméhez, a táj megóvásához, a falusi élet és hagyományok
fenntartásához, ezen keresztül szociális kérdések megoldását is előmozdítja.
Tárolás közben is érvényre kell juttatnunk az ökológiai gazdálkodás elveit. A környezetet
nem terhelő és energiatakarékos hűtőházak a megfelelőek. Csak környezetbarát és tiszta
göngyölegek használhatók. PVC göngyöleg tiltott! Biogyümölcs nem tárolható együtt
hagyományos termelésből származó termékkel. Kötelező a tárolási napló vezetése, amelybe
a be- és kitárolás időpontját, körülményeit, a mennyiségeket és a tárolás alatti fizikai állapot
jellemzőket (hőmérséklet, páratartalom stb.) kell bevezetni.
Tárolóba csak előválogatott gyümölcs kerülhet. Különösen fontos a fertőzött, illetve
romlóhibás gyümölcsök eltávolítása. A tárolás közben ugyanis tilos minden természetidegen
(szintetikus szerek, sugárkezelés) módszer használata.
Kooperációk. Az ökológiai gyümölcstermesztést elkezdő termelő első lépései a közvetlen
értékesítésre irányulnak. A viszonylag kisebb mennyiségek elhelyezése nem okoz gondot. A
termelés bővülésével és a vevőkör egyidejű kiszélesedésével problémák merülhetnek fel a
folyamatos, azonos minőségű áru szállításával. Szükségessé válhat, hogy a szomszédos vagy
közelben lévő ökológiai gyümölcstermesztést folytató gazdák egymással kooperációt
létesítsenek, tovább lépve esetleg szakosodjanak. Szükséges, hogy egy ilyen kooperációba
biotermékeket forgalmazó boltokat is bevonjanak, esetleg ilyeneket közösen létesítsenek.
Ugyanennyire fontos közös áruelosztó helyek, tárolók létesítése is. Alapvető fontosságú
ugyanis a vevőkör folyamatos, megbízható ellátása.

4.1.11. Gyümölcsfeldolgozás
A biogyümölcs-termesztés egyik jelentős áruelhelyezési lehetősége az ipari vagy házi
feldolgozás. A konzervgyárak egyre szélesebb körben érdeklődnek és vásárolnak is iga-
zoltan ökológiai termesztésből származó gyümölcsöket, mert a biokészítmények iránti
kereslet növekvőben van. Különösen jelentős ez a bébitápszerek körében.
A házi készítmények iránt is nő a fogyasztók érdeklődése. A „nagymama lekvárja" iránti
nosztalgia kedvező feltételeket teremt a kisebb tételekben készített, gusztusosán csomagolt
és címkézett, finom ízű és garantáltan természetidegen anyagoktól mentes befőttek,
dzsemek, aszalványok értékesítése számára.

A biotermék-előállítás nyersanyag követelményei

Érettség. Minél érettebb a gyümölcs, annál aromásabb. Akkor a legharmonikusabb a
gyümölcs, amikor a fajtára jellemző optimális savicukor arány kialakul. A túlérett gyümölcs
jellegét, zamatát veszíti. Feldolgozásra is az a gyümölcs alkalmas, ami frissfogyasztáskor is
a legízletesebb.
A gyümölcs egészséges legyen. Romlás, rothadás, penészedés legkisebb mértékben sem
fordulhat elő.
Tisztaság. Idegen anyagoktól - por, föld, levél, fűszálak stb. - mentes kell legyen. A
feldolgozás előtt ezért a gyümölcsöt friss tiszta vízzel mindig meg kell mosni.
Alkalmasság a feldolgozásra. Lényeges kérdés, mert nem minden gyümölcsfajta al-
kalmas valamilyen készítményhez.

371
 A nyersanyag kizárólag igazoltan ökológiai gazdálkodásból származzon. Ezt do-
kumentálni is kell. A nyersanyag azonos fajtájú, azonos időben szállított hagyományos
technológiában előállított gyümölccsel nem keveredhet, nem cserélhető el a feldolgozás
folyamán. Az ipari üzemben a nyersanyagot csak külön e célra előkészített vonalon szabad
feldolgozni. Szigorú dokumentációnak kell követni minden lépést.
Házi feldolgozáskor ugyanezeket a szabályokat kell követnünk.
Befőttek, dzsemek, gyümölcssajtok
A biobefőttek, dzsemek és gyümölcssajtok alapanyaga garantáltan biogyümölcs, a feldol-
gozásukra és tartósításukra kizárólag fizikai módszerek (hőkezelés, fagyasztás) használha-
tók. Csak természetes adalékok használhatók fel. Színezésre bodza, édesítésre nyers cukor,
méz vagy gyümölcssűrítmény, állományjavításra nagy pektintartalmú gyümölcsök, fehérí-
tésre citromlé, bizonyos készítményekben biogyümölcs-ecet és természetes fűszerek hasz-
nálhatók. A felhasználható adalékok választéka a felsoroltnál nagyobb, a kívánt készítmény
feldolgozása előtt célszerű a szakirodalomból tájékozódni. A nem biotermelésből származó
adalékok maximum öt százalékot érhetnek el. Szintetikus színezékek, aromák,
édesítőszerek, állományjavítók, antioxidánsok és tartósítószerek nem alkalmazhatók.
A készítmények eltarthatóságának biztosítéka nagy szárazanyag-tartalmuk. Ez cukor
hozzáadásával vagy bepárlással érhető el. Ez utóbbi minél rövidebb idejű, annál inkább
megmarad a készítmény természetes íze. Az eltarthatóság további feltétele a befőttes üveg
és a fedők tisztasága, hővel való sterilizálása, a készítmények forró betöltése és az utána
következő pasztörizáció (dunsztolás).
Befőttek. Megfelelő érettségű, egész vagy darabolt gyümölcsök cukrozott (esetleg cit-
romlével kiegészített) felöntőlében, lezárt üvegekben, hőkezeléssel tartósítva készülnek.
Dzsemek. Más néven darabolt gyümölcsízek, cukor hozzáadásával, főzéssel készülnek,
gyümölcsdarabokat is tartalmaznak. Nem teljesen érett gyümölcsökből készíthetők.
Gyümölcsízek. Teljesen érett és áttört gyümölcsből szintén cukor hozzáadásával és
főzéssel készülnek. Kenhetők, esetleg vághatok. Tartósításukat a főzés (csírátlanítás)
biztosítja.
Az igazi lekvárok cukor nélküli főzéssel készülnek.
A befőttek, dzsemek, és gyümölcsízek készülhetnek egyetlen gyümölcsből, de nagyon
finomak a vegyes gyümölcsből, sőt a zöldséges (sárgarépa, sütőtök) keverékek, a musttal
készült befőttek is. Ez kiváló teret nyújt a kísérletezésnek, a házi specialitások kiala-
kításának és piaci bevezetésének. Külön figyelmet érdemelnek a különleges gyümölcsökből
- mint a magas C-vitamin-tartalmú csipkebogyó és homoktövis vagy az egyedi ízű áfonya,
bodza, som és kökény - előállított készítmények,
Gyümölcssajtok, kocsonyák, (zselék). Alapanyaguk áttört gyümölcs, illetve gyü-
mölcslé, amelyet a kívánt szárazanyag-tartalomig alacsony hőmérsékleten besűrítünk.
Szükség szerint édesítünk, természetes állományjavítót (pektin) adunk hozzá. A gyümölcsök
pektintartalma eltérő. Csak alacsony pektintartalmúakhoz kell állományjavítót alkalmazni.
Nagy pektintartalmú gyümölcsök a birs, a ribiszke, a köszméte, az alma, a galagonya,
csekély pektintartalmú a szamóca, a málna, a cseresznye, a meggy.
Említésre méltók az alkoholban, ecetben elrakott vagy cukrozott gyümölcskészítmények
is.

372
 Aszalás, szárítmányok
Az aszaláskor a gyümölcsök 80-90%-nyi természetes víztartalmát kell csökkentenünk. A
szárítmány tárolhatóságát annak maradó víztartalma határozza meg. Különösen finom
aszalványok készíthetők almából, szilvából, kajsziból. A fajták közötti eltérés a szárítha-
tóságban és a szárítmány ízében természetesen jelentős lehet. Ennek kikísérletezése már-
kázható termelői specialitást eredményezhet. Az aszalást megelőzően a gyümölcsöket elő
kell készíteni. A magházat, és a csonthéjat el kell távolítani, a gyümölcsöt azonos méretű
darabokra kell vágni, illetve felezni. Célszerű lehet a gyümölcsdarabok előzetes néhány
perces forró vízbe merítése (blansírozás). Ez fertőtlenít, szilváról leoldja a viaszréteget,
elősegíti az aszalás folyamatában a víz gyorsabb leadását a gyümölcs szöveteiből.
Fehérítésre, a barnulás meggátlására citromlé használható.
Aszalásra az egyszerű hagyományos kemencében való szárítás mellett a szintén népi
eredetű, egyes termőtájainkon (Zala megye) használatos cserényes (tálcás) aszalókon át a
kisméretű üzemi szárítmánykészítő berendezésekig minden alkalmas lehet. Az aszalás
magasabb, de nem túl magas hőmérsékleten kezdődik, a folyamat második felében alacsony
hőmérséklet kedvező a minőségre.
Biogyümölcs-ecetek iránt is növekvő a fogyasztók érdeklődése. Ezek kizárólag erjesz-
téses eljárással készülhetnek. Egyszerű, házi eljárásokkal és eszközökkel a
biokövetelmények betarthatók. Ez a termék is egy lehetősége a biogyümölcs piaci elhe-
lyezésének.
A felsorolásnak nem lehetett célja a feldolgozási technológia teljes körű ismertetése.
Csupán figyelemfelhívás, ráhangolás szándékával készült, és a biotermék-készítés köve-
telményeit foglalta össze. Aki a feldolgozás kérdésével érdemben kíván foglalkozni annak át
kell tanulmányoznia az erre vonatkozó szakirodalmat.
Biokészítmények forgalomba hozatalánál minden, az élelmiszerekre vonatkozó hatósági
előírást be kell tartani a biokövetelmények mellett. Ennek megfelelően kell címkével ellátni
a forgalomba kerülő termékeket. Az igazoltan ökológiai termelésből és feldolgozásból
származott terméken, az erre utaló jelző és az ellenőrző szerv kódszáma feltüntetendő.
Ezenkívül a készítmény nevét, a termelő címét, a töltő tömeget, a tárolhatóság határidejét, az
összetételt és az adalékokat, valamint a tárolásra vonatkozó ajánlásokat (hideg, száraz stb.)
is fel kell tüntetni.

4.1.12. Fajtahasználat az ökológiai gyümölcstermesztésben

Ökológiai gazdálkodásban gyümölcsöt termeszteni nem könnyű, de megéri a fáradtságot,
hiszen nincs mennyeibb csemege, mint a biogyümölcs (ökogyümölcs), amelynek
Paradicsomi időkre emlékeztető íze és zamata a kertből eredő frissességgel és egészséggel
párosul. Az ilyen gyümölcs mentes mindenféle káros vegyszermaradványtól, beltar- talmi
anyagokban és rostban gazdagabb, s rendszeres fogyasztása egészségünk megőrzését
szolgálja. így válhatnak gyümölcseink tágabb értelemben gyógynövényekké, s ilyen áru
termesztésével utódgenerációk sorainak életéért is felelősséget vállalhatunk.
Mindezek ellenére az ökológiai gazdálkodásban jártas gyümölcskertész még ma is
sokszor szorul védelemre, hiszen munkája termékét - számos ellenpélda ellenére - sokan
még ma sem tartják a piacon versenyképesnek. A Föld erőforrásai iránti aggodalom,
valamint a környezettudatos szemlélet és az egészséges táplálkozásba vetett hit egyre több
fogyasztót hódít meg, akik elsősorban hazai termesztésből származó, garantáltan egészséges

373
gyümölcsöt igényelnek. Ilyenformán még a hagyományos technológiáknál megrekedt
gyümölcstermesztőknek is hamarosan be kell látniuk az ökológiai gyümölcstermesztés
létjogosultságát. Jelen esetben nemcsak a termesztés eredményessége, hanem a gyümölcs
minősége és egészségre gyakorolt hatása, valamint a termesztés folyamán befolyásolt
természetes ökoszisztéma megvédése vagy helyreállítása a tét.
Le kell azonban szögeznünk, hogy az ökológiai szemléletű gyümölcstermesztésben nem
jelentenek megoldást az ún. biodinamikus csodák. A „kozmikus erőkbe" vetett hitnek, a
„szellemtudományi" felismeréseknek nincs helye a technológiában, hiszen ezek
helytállóságát a gyümölcstermesztésben tudományosan nem bizonyították, igaz, nem is
cáfolták. A Demeter védjegy alkalmazásához azonban elengedhetetlen alkalmazásuk. A
termesztés sikerét döntően befolyásolja viszont a faj- és fajtaválasztás, hiszen az esetek
többségében hosszú időre, nemritkán évtizedekre szóló döntést hozunk a termesztendő fajta
kijelölésével. A helyes faj- és fajtaválasztás alapvető tényezője a termesztés helye és
formája.
Ökológiai szemléletű gyümölcstermesztés három fő módon és területen valósítható meg:
- Ház körüli gyümölcsöskertben, ahol a gyümölcsfajták többféle gyümölcstermő növény
és egyéb kertészeti növények társaságában teremnek;
- táj gyümölcsösben vagy szórványgyümölcsösben, amelynek környékén a természetes
ökoszisztéma megvédése vagy helyreállítása mellett fontos feladat a táji, történelmi és
kulturális adottságok megőrzése is;
- a z ökológiai szemléletű technológiát alkalmazó ökológiai ültetvényekben vagy
bioültetvényekben, amelyben az ökoszisztéma minél teljesebb rehabilitálása céljából
teljes mértékben lemondunk a természetidegen anyagok alkalmazásáról (45. kép; lásd a
mellékletben).
A gyümölcsöskert - a vegyes állományú biokert részeként - a terület kiterjedése által
meghatározott méretű gyümölcstermő növényeket foglal magában. Szinte elengedhetetlen
szereplők a bogyósgyümölcsűek, gyakran előfordul a körte és a birs, s az ökológiai
adottságokba illő csonthéjasok vagy héjasok egy-egy fája teszi széppé kertünket. Számos
külföldi országban a ház körüli gyümölcsöskertek elengedhetetlen növénye az alma.
Hazánkban - főként a faiskolai kínálatban szereplő fajták növényvédelmi igénye miatt - a
gyümölcsöskertek nagy részéből hiányzik a megfelelő almafajta. A ház körüli gyümöl-
csöskert természetes velejárója többek között a természetes növénytakaróval fedett talaj, a
mulcsozás, s a gyümölcstermő növények előnyére is kihasználható vegyes növénykultúra.
Az ökológiai adottság, a felhasználási és fogyasztási igényeink szerint kialakított kert
szakszerű és ötletes művelésével célba érhetünk, s zamatos és egészséges gyümölcsünk
szüretelése közben valóban azt érezhetjük, hogy eljutottunk az édenkertbe.
Hazánkban a többségében kipusztulóban levő szórványgyümölcsösök a gyümölcster-
mesztők számára ma még kiaknázható természeti kincsnek, a turisták számára különleges
kirándulóhelynek tekinthetők. Folyók árterében, patakok partján, illetve a természeti értékek
megőrzését jól szolgáló nemzeti parkokban számos értékes szórvány gyümölcsös
megmenthető, és felújításuk után a jövőben is kihasználható ökológiai gyümölcskultúrát
eredményezhet. Az Aggteleki Nemzeti Parkban végzett feltárásaink egyik meglepő
eredménye az almafák csodálatos fennmaradása (46. kép; lásd a mellékletben), erősebb
alanyokon nőtt példányaik a középkorú dió- és cseresznyefák társaságában matuzsálemi kort
is megér tek. Ilyen területeken bizonyosodik be a szakembernek az, hogy a gyümölcsfák a
fűvel és aljnövényzettel takart dombok és hegyvidékek lankáin sokkal jobban érzik
magukat, mint a pedáns tökéletességgel ugarosan művelt sívóhomokon. A hazai szórvány
gyümölcsösök leggyakoribb növényei a sarjjal szaporodó szilvafák, amelyek elvaduló

374
állományait kaszálással ritkítják. A Tisza felső folyásánál a szilva mellett a dió és az alma,
az ország másik végén, a Nagymaros és Sopron környéki tájakon pedig egyéb vad
gyümölcsök mellett a gesztenye sarjainak és magoncainak sokasága bizonyítja, hogy a
gyümölcsfák a természetes táj szerves részei. A szórványgyümölcsösök utódai lehetnek a
tájba helyezett, tervezett táj gyümölcsösök. Ezek kínálkozó helyei azok a dombvidéki
területek, amelyeket a mezőgazdasági művelés felhagyása után nemritkán tájidegen
természetfoglaló növények kezdik birtokukba venni.
Az ökológiai gyümölcsültetvény kifejezés egyfelől az ökológiai gazdálkodók, másfelől a
hagyományos gyümölcstermesztők számára is idegennek tűnt eleinte, de mára sok példa és
tudományos kísérlet bizonyítja e termesztési forma létjogosultságát. Egyetlen
bizonyítékként Reganold et al. (2001) nemrégiben, a Nature-ben megjelent cikkét elegendő
idézni. Az USA Washington államában 1994-ben telepített M9 alanyú Golden Delicious
ültetvényben 1999-ig végzett tartamkísérletben a hagyományos, az integrált és az organikus
(ökológiai) termesztés fenntarthatóságát értékelték. Tudvalévő, hogy a kiválasztott Golden
Delicious fajta varasodásra való fogékonysága, gyümölcsperzselődés- re, illetve szakaszos
terméshozásra való hajlama miatt nem ideális fajtája az ökológiai termesztésnek. A
halmozott terméseredmény nem különbözött szignifikánsan. Számos talaj vizsgálati
eredmény bizonyítja, hogy az ökológiai és az integrált ültetvény talajának jobb volt a
minősége, mint a hagyományos termesztéssel művelt ültetvényé. A hagyományos és az
integrált termesztéshez viszonyítva, az ökológiai termesztésben előállított gyümölcsök
szilárdabbak, édesebbek, kevésbé savasak voltak, s a jövedelmezőség jobb, az energia-
kihasználás hatékonysága pedig nagyobb volt. A gyümölcsök perzselődésé- nek mértékében
nem volt lényeges különbség. Az adatok azt jelzik, hogy mind a környezeti, mind az
ökonómiai fenntarthatóság tekintetében az ökológiai termesztés került az élre, második
helyen követi az integrált termesztés, s utolsó a hagyományos termesztés.

A fajta választás szempontjai az ökológiai szemléletű

gyümölcstermesztésben
Az ökológiai gyümölcstermesztés egyik legfontosabb követelménye a gazdaságosság, ennek
feltétele a termeszthetőség és a jó értékesíthetőség. A faj- és fajtaválasztás legfontosabb
kritériumai, ill. szempontjai a következők.
• A termőhelyhez alkalmazott faj- és fajtaválasztás, a következő alapvető elvi megfon-
tolások figyelembevételével:
- Lehetőleg kerüljük a monokultúrát, főként a ház körüli gyümölcsöskertekben és a
tájgyümölcsösökben az egymáshoz illő és a biológiai növényvédelmet támogató faj-
és fajtársítások lehetőségét célszerű kihasználni. French (1990) pl. a szamóca és az
őszibarack társítását javasolja, mert a szamócában felszaporodhatnak a keleti
gyümölcsmoly természetes ellenségei. Biokertészek gyakran kihasználják az alkalmas
zöldség- és gyógynövények (pl. a fokhagyma, a levendula) jótékony hatását a
kártevők elleni biológiai növényvédelemben.
-A faj- és fajtaválasztáskor mindenekelőtt az adott termőhely ökológiai adottságait kell
figyelembe venni, mert csak az adott talajtípusra és mikroklimatikus viszonyokra
alkalmas fajok illetőleg fajták élettartama és terméseredménye lesz kielégítő.

375
 - A gyümölcsfajok többségét számos betegség veszélyezteti, ezért - ha tehetjük -
betegségellenálló (rezisztens v. toleráns) fajtákat válasszunk termesztésre. Tudnunk
kell azonban, hogy a fajták ellenállóságára a technológia is visszahat. Túlvagy
alulkondicionált vessző (pl. túlterhelés, szárazság esetén), rosszul választott
termőhely, helytelen vagy igénytelen technológia gyengítheti a fajta ellenállóságát,
fokozza érzékenységét, ill. fogékonyságát (pl. a N-túladagolás és az állati kártevők
felszaporodása- valamint a N:K arány és a gutaütés összefüggései). Különösen zárt
ültetvényben fontos feladat a rezisztens fajták megfelelő társítása (a rezisztencia
genetikai meghatározottsága szerint), hogy a kórokozók újabb rasszainak megjele-
nését megakadályozzuk.
- Kerüljük az intenzív tápanyag- és vízellátást igénylő gyümölcsfajtákat. Az ökológiai
gazdálkodás módszereit csak az igénytelenebb és életképesebb fajtákon tudjuk sikerrel
alkalmazni.
- Az egyes fajták (fajok) technológiai igényét is figyelembe kell venni. A kevesebb
beavatkozást, agro- és fitotechnikai kezelést, vegyszert, í 11. növényvédelmet igénylő
fajtákat igyekezzünk előnyben részesíteni.
• Az értékesítés lehetőségei (kertből, piacon, kiskereskedő, nagykereskedelem) ugyan-
csak jelentősen meghatározzák a választható fajták körét és számát, a termesztés vo-
lumenét. Az ökológiai gyümölcstermesztés esetén célszerű tekintetbe venni a következő
elveket.
- Részesítsük előnyben azokat a fajtákat, amelyeket a hagyományos árutermesztésben
csak kisebb arányban vagy egyáltalán nem termesztenek. Szinte valamennyi
gyümölcsfajból sokkal nagyobb a választék küllem, íz és beltartalmi értékekben is,
mint azt a szupermarketek polcainak szemrevételezése után gondolnánk.
-Hazánk és az egyes gyümölcsfajok termesztési tájain meglévő ökológiai adottságok
páratlan ízt és zamatot adnak a hazai termesztésű gyümölcsöknek. Fokozzuk ezt az
élvezetet a legkiválóbb ízű fajták termesztésbe állításával, s így még több
honfitársunkat sikerül rávenni a hazai termesztésű gyümölcs preferálására.
• A gyümölcsök és termések eltarthatósága, tárolhatósága, valamint a feldolgozhatóság
is függ a fajta alapvető tulajdonságaitól, de további szempontok is fontosak:
- Az ökológiai gazdálkodásban termesztett gyümölcsök többsége nemcsak frissen
fogyasztható, hanem a konyhaművészet fontos nyersanyagainak is tekinthetők, ezért
főként kiskerti termesztés esetén fontos a fajták gyümölcseinek konyhai célokra
(főzés, sütés, házi feldolgozás, befőzés) való alkalmassága.
-Valamennyi gyümölcsből számos értékes feldolgozott (hűtőipar, konzervipar, édesipar,
szeszipar) termék készíthető. Ipari céltermesztés esetén mindenekelőtt a célfajtákat
kell választani.
- A vegyszeres növényvédelem nélkül termesztett gyümölcsök jobban ki vannak téve a
tárolási betegségeknek, hosszabb tárolásra szánt gyümölcsök termesztéséhez ezért
nagyon fontos a jobban tárolható fajták megtalálása.
Az ökológiai gyümölcstermesztés előtti fajtaválasztáskor is figyelembe kell venni a
gyümölcsfajták általános értékét meghatározó főbb tényezőket. A hagyományos szemlélettől
eltér viszont az értékmelés szempontjainak hangsúlya és jelentősége. A hagyományos
gyümölcs piacain „a vásárló szemmel vásárol" elv jegyében elsősorban a küllemi
tulajdonságok jelentőségét hangsúlyozzák. Az ökogyümölcs vásárlói a biológiai értékre
helyezik a hangsúlyt, amely az emberi táplálkozásban az egészség megőrzéséhez nélkü-
lözhetetlen, s kizáró kritérium a talajból vagy a légkörből a növénybe jutó, s a gyümölcsben
illetve termésben felhalmozódó toxikus anyagok jelenléte.

376
 Mindezek alapján az ökológiai gyümölcstermesztésben a fajták értékét meghatározó
általános tényezők a következők szerint csoportosíthatók:
• Használati érték:
- külső tulajdonságok (méret, alak., szín, héjminőség, hibáktól és betegségek tüneteitől
való mentesség stb.);
- belső összetevők (növényi beltartalmi anyagok, nyersrostanyagok, íz, aroma, vita-
min-és egyéb egészségi értékek, feldolgozásra való alkalmasság stb.);
- a káros (toxikus) anyagoktól való mentesség.
• Piaci érték:
-piaci fogadtatás (attraktivitás, keresettség stb.);
- eltarthatóság;
- áruvá készítésre való alkalmasság (héjminőség, hússzilárdság, pulton való tartha-
tóság);
• Termesztési érték:
- termőre fordulás, termőképesség, termésbiztonság;
- károsítókra való fogékonyság és érzékenység;
- gyümölcshullásra való hajlam;
- a fa vagy bokor növekedési erélye, habitusa (alakíthatóság, nevelhetőség);
- virágzási és termékenyülés biológiai sajátosságok.
Az ismertetett tulajdonságok értelmezése a gyümölcstermesztési szakkönyvekben
megtalálható. Meghatározó jelentősége miatt ki kell térni röviden a termékenyülés biológiai
sajátosságokra. A gyümölcsfajok és -fajták egy része önmeddő, s csak a számára megfelelő
pollenadóval való megporzás után hoz megfelelő termésmennyiséget. Az alma és a körte
fajtáit pollenadóval kell telepíteni, de tudnunk kell, hogy a triploid fajták nem jó pollenadók.
Az őszibarack, a szamóca, a málna, a piros ribiszke ökológiai termesztésre javasolható fajtái
jól öntermékenyülnek. A cseresznyefajták zöme önmeddő, de ma már választhatunk
öntermékenyülő fajtát is. A meggyfajták zöme öntermékenyü- lő, de vannak pollenadó fajtát
igénylő önmeddő fajták is. A kajszi, a szilva, a fekete ribiszke fajták termékenyülési
viszonyai különbözőek, esetenként kell mérlegelni e fajtatulajdonságot. A többi fajnak a
fajtaleírásban utalunk a termékenyülési igényére.
Mindezeken túl, az ökológiai szemléletű gyümölcstermesztésben további, speciális
szempontokat is figyelembe kell venni.
• A fajták növekedési erélye és a genetikailag meghatározott fa- vagy bokorméret döntő
fontosságú, de számos fajnak (pl. alma, körte) esetében ez a tulajdonsága az alanyokkal
is befolyásolható. A nemesítési munkák eredményeként a nagyméretű gyümölcsfajok
többségéből (pl. cseresznye, dió) sikerült már gyengébb növekedésű fajtákat is
előállítani.
• További fontos szempont a gyümölcstermő növények (fák, bokrok, félcserjék és
lágyszárúak) növekedési habitusa. Szamócán például - a gyümölcsmonília veszély miatt
- előnyösebb a felálló terméskocsány. A növekedési habitussal kapcsolatos igényt a
betakarítás módja is befolyásolja (pl. ribiszke gépi betakarításához előnyösebb a feltörő
bokorhabitus).
• Egyes gyümölcsfajok termesztésekor fontos a fajták terméshozási típusa, amely a
metszési igényt és a terméshozás egyenletességét is befolyásolja. Az alma és a körte
termesztésekor célszerűbb a hosszú termővesszőkön is termő fajtákat előnyben ré-
szesíteni, mert az ökológiai gazdálkodásban ezeken könnyebben elérhető a rendszeres
terméshozás. Az őszibarack-, a kajszi- és a szilvatermresztésben esetében viszont

377
 érdemesebb a rövid termőrészeken termő fajtákat választani, mert ezek nem igényelnek
olyan erős metszést. Következésképpen mérsékelhető a tápanyag- és vízellátás.
• Házikerti termesztésben és tájgyümölcsösben nem elhanyagolható szempont a ter-
mesztésre kiválasztandó fajta díszítőértéke (a növény habitusa, virágzó és terméssel teli
fája). Ha módunk van rá, válasszuk a környezetünket díszítő fajtákat.
• Az ökológiai gazdálkodás hívei szívesen visszanyúlnak a régi fajtákhoz. A nosztal-
giafajták termesztése valóban remek szórakozás és történelmi érték megőrzés, de
alaposan fontoljuk meg a termesztendő fajták körét, mert ezen fajták többsége beteg-
ségekre nagyon fogékony. Ráadásul számos ilyen fajta elsősorban nem a kiváló íze és
zamata, hanem a jó eltarthatósága miatt maradt oly sokáig a termesztésben

Termesztésre javasolható gyümölcsfajták Alma

Az alma az egyik legnépszerűbb gyümölcs, az egészséges táplálkozás szerves része. Táp-
lálkozásbiológiai értékét nem elsősorban a beltartalmi adottságai (szénhidráttartalma: 9-
14%, almasavtartalma: 0,4-1,0 g/100 g, C-vitamintartalma: 5 mg/100 g, B-vitamintartalma:
100 jLig/100 g), hanem ezeknek kedvező aránya, valamint nagy rosttartalma (1,3%) s a hazai
klímánkon kialakuló, csaknem utolérhetetlen íze adja.
Az almából nagyon sokféle feldolgozott termék (szűrt vagy rostos almaié, fagyasztott
szelet, aszalvány, szósz, befőtt, alacsony alkoholtartalmú lé, bébiétel, bor stb. készíthető.
Mindamellett az alma a konyhaművészetben is nagyrabecsült alapanyag. Gyorsan
elkészíthető, pl. főzve, héjjal vagy héj nélkül, s forrón vagy hidegen tálalható. Fogyasztható
sülve, párolva vagy pirítva, egészben, megtöltve, szeletelve, felaprítva, reszelve vagy
pépként, önmagában vagy mint tökéletes kiegészítője más ételeknek.
Az ökológiai szemléletű almatermesztés legalkalmasabb fajtái a rezisztens fajták. Va-
lamennyi fajta rezisztens a venturiás varasodással szemben, s egyes fajták további előnye a
lisztharmattal és a tűzelhalással szembeni ellenállóképesség is. A következőkben ajánlott
rezisztens fajták diploidok, pollenjük a velük azonos időszakban virágzó fajták
megporzására és termékenyítésére alkalmas. Zárt ültetvényekben a rezisztens fajtákat csak
rezisztensekkel vagy mérsékelten fogékony fajtákkal szabad társítani, s a fajták ki-
választásakor nemcsak az előbb említett virágzási időt, hanem a varasodás-rezisztencia
genetikai meghatározottságát is figyelembe kell venni. A gyümölcsös egyes soraiban vegyes
genetikai állományt (pl. Vf és Vpoly vagy Vf és Vrvagy Vfés varasodással szemben toleráns
modern, illetve régi fajta) kell létrehozni. Az ajánlható fajtákat megközelítőleg érési
sorrendben jellemezzük. Az almafák mérete az igen törpétől az erős növekedésű
klónalanyok egész sorozatával szabályozható.
Príma. Varasodás-rezisztenciáját a Malus floribunda 821-től eredő Vf gén határozza
meg. Augusztus végén szüretelhető, gyümölcse kb. 4 hétig eltartható. Középnagy, lapított
gömbölyded, zöldessárga alapszínen sötétpirossal bemosott. Húsa középkemény, de gyorsan
puhul, bőlevű, mérsékelten savas, enyhe aromájú. Fája középerős növekedésű, szétterülő
ágrendszerű, jól és rendszeresen terem. Középkorai virágzású. Varasodás- rezisztens,
lisztharmatra kevésbé, tűzelhalásra közepesen fogékony.
Reglindis. Poligénes varasodásrezisztenciát (Vpoly) hordozó, elsősorban a vegyes ge-
netikai állomány létrehozásához javasolható fajta. Augusztus végén szüretelhető, s kb.
október végéig tárolható. Középnagy, kissé megnyúlt, enyhén bordázott gyümölcsének
sárgászöld alapszínét részben fedi a világospiros fedőszín. Húsa finom sejtű, lédús, sa-
vanykás, nyomódásra érzékeny. Étkezési és ipari célokra (lé- és sűrítmény) is alkalmas.
Középerős, felálló vázágú, de szétterülő koronát képez. Korai vagy középkorai virágzású.

378
Rendszeresen és jól terem. A varasodásnak csak egyes rasszaival szemben ellenálló,
hazánkban a lisztharmat- és a tűzelhalás-ellenállósága sem teljes mértékű, ezért egyes
évjáratokban a tenyészidőszak kezdetén 2-3 védekezés javasolt. A vörös takácsatka kevésbé
károsítja.
Remo. Vf gén által meghatározott rezisztenciájú fajta. Szeptember elején szüretelhető,
januárig tárolható. Gyümölcse középnagy, lapított gömbölyded, borvörös mosott fedőszínű,
felülete gyakran hamvas és néha hálószemen perzselt. Középkemény húsa savas, a lé- és
sűrítménygyártás célfajtája, de tárolás után frissen is ehető. Fája gyenge növekedésű, laza
koronájú, vékony és lecsüngő gallyazattal, rendszeresen és kiválóan terem. Középkorai
virágzású. Mindhárom betegségre rezisztens. A vörös takácsatka sem nagyon károsítja.
Freedom. AVf+poly génállománnyal megalapozott varasodásrezisztenciáját egyfelől a Vf
gént hordozó Malus floribunda 821 díszalmától, másfelől a poligénes rezisztenciájú
Antonovka fajtától örökölte. Szeptember közepén szedhető, s januárig eltartható. Közép-
nagy v. nagy gyümölcse lapított gömbölyded, pirossal fedett, napégésre hajlamos. Húsa
szilárd, enyhén savas, íze elfogadott, ipari célra (lé és bébiétel) is jó. Középerős vagy erős
fája szétterülő habitusú, a gyümölcsök csokrosan kötődnek, korán termőre fordul és
bőtermő. Középkorai virágzású. Étkezési célra 2-3 menetben kell szedni. A varasodás-
ellenállóságon kívül elfogadható mértékben ellenáll a lisztharmatnak, a tűzelhalásnak és az
ágrákosodásnak.
Reanda. Vf gén által meghatározott rezisztenciájú fajta. Szeptember végén szüretelhető,
márciusig eltartható. Gyümölcse középnagy vagy nagy, gömb vagy megnyúlt, felülete kissé
hamvas, zöldessárga alapszíne élénkpirossal bemosott vagy csíkozott. Húsa sárgásfehér,
kemény, lédús, kellemesen édes-savas, aromás étkezési alma, ipari célokra is alkalmas.
Gyenge növekedésű, laza koronájú, jól és rendszeresen terem. Középkései virágzású.
Mindhárom betegségre rezisztens.
Florina. Vf gén által meghatározott rezisztenciájú, október elején szüretelhető s már-
ciusig gond nélkül eltartható fajta.
Középnagy, pirossal mosott, erősen hamvas, fehér paraszemölcsökkel borított. Húsa
közepesen szilárd, bőlevű, édeskés és illatos, ipari és konyhai célokra is alkalmas. Kö-
zéperős növekedésű, szétterülő majd lecsüngő koronájú, kissé felkopaszodó, bőtermő.
Középkorai virágzású. Gyümölcsritkítást igényel. Varasodásrezisztens, s lisztharmatra
közepesen, tűzelhalásra alig fogékony. A levéltetű kevésbé károsítja.
Goldstar. Vf rezisztens, október elején szüretelhető s áprilisig tárolható. Sárga gyü-
mölcse, amely középnagy, gömbölyded, sárga színű héja kissé viaszos, enyhén pará- sodik,
választékbővítő. Húsa sárga, finom szövetű, bőlevű, édes-savas, kissé fűszeres illattal kísért.
Étkezési alma. Fája középerős növekedésű, szétterülő ágrendszerű, jól terem. Varasodás
rezisztens, a lisztharmatra alig fogékony. Középkései virágzású.
Az integrált termesztésre javasolt almafajták közül a varasodásra vagy a lisztharmatra
igen fogékony fajták az ökológiai gazdálkodásban nehezebben és rövidebb ideig ter-
meszthetők. Reganold et al. (2001) is bebizonyították a varasodásra fogékony és a
gyümölcsparásodásra hajlamos Golden Delicious fajrtáról, hogy egyes évjáratokban minden
vizsgált termesztési mód (ökológiai, integrált és hagyományos) esetén számottevő
minőségromlással kell számolni. További veszély az erős fertőzésű évjáratok utáni
kondícióromlás, ezért leghelyesebb a betegségekre legkevésbé fogékony fajtákat választani.
Hazai viszonylatban e csoportba sorolható a szakirodalomból (G. Tóth 1997, 2001, Soltész,
1998) ismert Idared, az Elise és a Kovelit. Az újabb, modern fajták közül a faj- tatársítási
javaslattal együtt a következőkben mutatunk be néhányat.

379
 Piros. Július végén - augusztus elején szüretelhető, a szedéstől kb. 3 hétig fogyasztható.
Gyümölcse középnagy, hamvas felületű, fehéreszöld alapszínen élénkpiros csíkokkal
borított. Húsa fehér, túlérve kásásodik, íze üdítően édes-savas. Középerős, piramidá- lis
habitusú, ritka koronájú. Középkorai virágzású, jó pollenadója az Idared és a Pinova.
Varasodásra és lisztharmatra közepesen, tűzelhalásra nagyon fogékony.
Akane. Augusztus végén szedhető és októberig tárolható. Középnagy, gömbölyded, kissé
kúpos, kárminpirossal mosott. Húsa fehér, közepesen szilárd, bőlevű, édes-savas, aromás.
Gyenge növekedésű, a Jonathannál kisebb fája van, jól terem. Középkései virágzású, jól
porozza az Idared és a Pinova. Betegségekre alig fogékony. Tartós tárolásra nem alkalmas.
Pinova. Szeptember végén-október elején szüretelhető, s áprilisig kiválóan tárolható.
Középnagy, enyhén kúpos gyümölcse a felület felén cinóberpirossal bemosott, illetve
csíkozott. Húsa szilárd, lédús, kellemesen édes-savas. Középerős növekedésű, közepesen
sűrű, piramidális habitusú fát nevel, amely rendszeresen és kiválóan terem. Középkései
virágzású, jó pollenadója az Idared, a Piros, s a rezisztens fajták közül pl. a Remo.
Betegségekre alig fogékony, a nyírségi termesztő tájon színeződik legjobban.
Charden. Október elején érik, s áprilisig megőrzi a minőségét. Választékbővítő nagy,
sárga gyümölcse csaknem gömbölyded, éretten zöldessárga héja viaszos, nem parásodik.
Húsa közepesen szilárd, harmonikus, kissé savas. Fája a Golden Delicious-énél 20%-kal
erősebb, szétterülő, bőtermő. Kései virágzású, jó pollenadója az Idared. Triploid, pollen-
adónak nem alkalmas. Lisztharmatra és venturiás varasodásra kevésbé fogékony.
A történelmi almafajták közül sok fajta több évtizedes fennmaradásával szórványgyü-
mölcsösökben bizonyította az ökológiai gazdálkodásra való alkalmasságát. Jó példaként
megemlíthető többek között a tetszetős Baumann renet, a változatos színű, több változatban
ismert Sóvári almák, a kissé fanyar ízű, alakgazdag Téli piros pogácsa, a nyári Aszt- raháni
piros. Szórványgyümölcsösökben végzett feltárásaink tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy
a varasodásra nagyon fogékony fajták a gyümölcsminőség romlása miatt kerültek
selejtezésre, a lisztharmatra nagyon fogékony fajtákon a nagymértékű vesszőpusztulás a fák
elhalásához vezet. A hazai faiskolai kínálatban még ma is megtalálható fajták közül az érési
sorrendben jellemzett fajták ajánlhatók az ökológiai gazdálkodásban. E fajták többsége
diploid, s az azonos időszakban virágzó fajták egymással jól társíthatok.
Nyári fontos. Augusztus elején-végén érik, négy-öt menetben szedhető, s csak 1-2 hétig
őrzi meg minőségét. Gyümölcse igen nagy, lapított gömb alakú, fehéressárga alapon
halványpirossal csíkozott. Húsa szilárd, bőlevű, erősen savas, jellegtelen ízű. Tipikus
rétesalma. Erős vagy igen erős növekedésű, nagy koronájú, későn fordul termőre, de
bőtermő. Korán virágzik. A termőhely iránt igénytelen, a betegségekre nem fogékony, de
alternanciára hajlamos.
Parker pepin. Szeptember közepén szedhető, s márciusig tárolható. Gyümölcse kicsi v.
középnagy, lapított gömb alakú. Héja vékony, száraz tapintású jellegzetes párás felületű, a
napos oldalon sárgásbarna. Húsa puha, bőlevű, kellemesen savanykás, borízű zamattal.
Gyümölcse a szállítást jól tűri, de a tárolóban ráncosodik. Fája gyenge növekedésű, sudara
elhajló, kisméretű gömb koronát nevel. Korán termőre fordul és bőven terem. Középkorai
virágzású. A termőhely iránt nem igényes, de száraz körülmények között gyümölcse apró
marad. Varasodásra nem, de lisztharmatra fogékony.
Batul. Szeptember végén-október elején szüretelhető, s májusig egyszerű körülmények
között is jól eltartható. Gyümölcse kicsi vagy középnagy, gömb vagy lapított gömbölyded
alakú. Sárga alapszíne a napos oldalon halványpiros fedőszínnel lehelt. Húsa kemény,
bőlevű, íze kellemesen édes-savas. Fája erős növekedésű, koronája sűrű és gömbszerű,
termőrészeit a korona palástján fejleszti. Igen bőtermő. Középkorai virág- zású.

380
Betegségekre nem fogékony, de alternanciára hajlamos. Hűvösebb, párásabb területekre
való. Erdélyben számos változatát termesztették (pl. Mosolygó batul, Zöld bat- ul, Piros
batul).
Húsvéti rozmaring. Október első felében szedhető, s májusig igen jó minőségben el-
tartható. Középnagy, kissé megnyúlt gyümölcse zöldessárga, halványpiros pírral lehelt, héja
erősen viaszos. Igen szilárd húsú, enyhén savanykás, jellegtelen. Erős növekedésű, feltörő
majd kiszélesedő nagy koronájú, bőtermő. Középidőben virágzik. Betegségeknek ellenálló.
Igénytelen, külterjes adottságokra nagyon jó, de alternanciára hajlamos.
Staymared Nk. 573. Október közepén szedhető, áprilisig eltartható. Gyümölcse
középnagy, lapított, enyhén kúpos, héja vastag, viaszos, barnáspiros. Húsa félkemény,
túlérve kásásodik, zöldesfehér, savas-édes, gyenge aromájú. Erős növekedésű, szétterülő,
ritka ágrendszerű, igen bőtermő. Középkései virágzású. Triploid,ezért nem jó pollenadó.
Betegségekre nem fogékony, de szakaszosságra hajlamos.
Körte
A körte beltartalmi értéke az almáéhoz hasonló, vitaminokban gazdag, ásványanyag-tar-
talma (kálium, kalcium, magnézium és foszfor) is nagy. Savtartalma viszonylag kicsi, Az
összes cukortartalomból jelentős hányaddal részesedik a fruktóz (70-80%), ezért a körtét a
diétázók is bátran fogyaszthatják Népi gyógyászatban régóta ismert vérkeringést
szabályozó, vízhajtó és az emésztőrendszert méregtelenítő, tisztító hatása.
Az ökológiai gazdálkodásban termeszthető körtefajták megválasztásakor mindenekelőtt
figyelembe kell venni, hogy a körte az ökológiai körülményekkel szemben legigényesebb
fajok közé tartozik. A vízellátásra és a kiegyenlített hőmérsékleti viszonyokra fokozottan
igényes téli körtefajták az ország nagy részén nem javasolhatók az ökológiai gazdálkodásba.
A másik korlátozó tényező a betegségekkel (venturiás varasodás, erwiniás tűzelhalás és
kártevőkkel (körtelevélbolha) szembeni fogékonyság, illetve érzékenység. Itt is a rezisztens
fajták lennének a legalkalmasabbak (pl. Harrow Sweet, Harrow Delight), de
szaporítóanyaguk hazánkban még nem áll rendelkezésre, ezért fajtaajánlatunkhoz az
újdonságok és a bevált régi fajták listájából merítettünk. Az érési sorrendben közölt rövid
jellemzésekhez Göndörné (2001) forrásmunkáját használtuk fel.
A hazai alanyhasználatban dominál a vadkörte, s egyes fajták birsalannyal való össze-
férhetetlensége, valamint a birsalanyok mészérzékenysége miatt alkalmazzák a közbeoltást.
A jövő az ivartalanul szaporítható körtealanyoké, közöttük igényeink szerint különböző
növekedési erélyű klónok közül választhatunk.
A hazai árutermelésben bevált fajták közül az ökológiai gazdálkodásba is ajánlható a
világfajtaként is ismert Vilmos, s a hazai termesztők körében is népszerűvé vált Pack- ham's
Triumph. Mindkét fajta kiváló minőségű, s termesztésükhöz a birs alany nem ajánlott.
Részletes jellemzésüket Göndörné in G. Tóth (2001) közli.
Arabitka G. Június végén - július elején érik, s kb. július közepéig fogyasztható.
Gyümölcse kicsi, széles kerekded alakú, éretten aranysárga színű. Húsa közepesen szilárd,
bőlevű, édeskés, gyenge illatú. Fája nagyon erős, majd erős, bőtermő, de szakaszos
terméshozásra hajlamos. Partenokarpiára hajlamos. Egészséges, jól tűri a száraz, homokos
talajt. Vadalanyra javasolt. Korán virágzik, jó pollenadója a Vilmos.
Nagy szegfű körte. Július végén - augusztus elején szüretelhető, s augusztus végéig
eltartható. Gyümölcse kicsi, hosszúkás kúp alakú. Sárga alapszínén pirossal bemosott fe-
dőszín található. Szilárd húsú, nem kövecsesedik, s kellemesen édes, muskotályos ízű. Fája
erős, majd később középerős növekedésű, birsen is jól fejlődik. Korán termőre fordul és

381
bőtermő. Betegségekre kevésbé fogékony, s az állati kártevők sem károsítják túlzottan.
Ökológiai körülményekre sem igényes. Középidőben virágzik.
Ilonka. Augusztus végén szedhető, s szeptember végéig tárolható. Középnagy, változó
alakú gyümölcsének sárga alapszínét hálózatos parásodás fedi. Húsa olvadó, fűszeres. Erős
növekedésű, feltörő, majd kissé széthajló ágrendszerű fát nevel. Korán termőre fordul,
rendszeresen és bőven terem. Edzett, egészséges, betegségekre kevésbé fogékony. Birsen és
vadalanyon is megy. Középidőben virágzik, jó pollenadója a Vilmos.
Hardy vaj körte. Augusztus végén - szeptember elején érik, s. szeptember- otóberig
eltartható. Gyümölcse középnagy vagy nagy, tojásdad alakú, héja száraz, szinte teljesen
párás, a napos oldalon bronzvörös. Húsa éretten puha, olvadó, bőlevű, édes-savas, fűszeres
zamatú. Fája igen erős növekedésű, feltörő, jegenyeszerű, sűrű ágrendszerű. Jó
termőképességű, de alternál. Termőhelyre nem igényes, de széljárta vidékeken hullásra
hajlamos. Birsalanyon is jól termeszthető. Középidőben virágzik, jó pollenadója a Vilmos.
Pap körte. Szeptember végén - október elején érik, s októbertől januárig fogyasztható.
Gyümölcse középnagy vagy nagy, igen megnyúlt körte alakú, éretten sárgászöld színű,
hosszanti párás csíkkal. Húsa szilárd, néha kövecses, íze édes-savas, de gyenge illatú. Erős
növekedésű, nagy, közepesen sűrű koronájú, bőven és rendszeresen terem. Va- rasodásra
fogékony, egyébként ellenálló és igénytelen. A vadkörte alany előnyösebb. Triploid. Korai
virágzású, jó pollenadói: a Vilmos, a Hardy, a Packham's Triumph.
Birs és naspolya
A birset nyersen ritkán fogyasztjuk, húsa kemény, íze fanyar,savanykás. Feldolgozva
birssajt, kompót, zselé, cukorkatöltelék, gyümölcsíz és ivólé formájában kerül a fogyasztók
asztalára. Aromagazdagsága és nagy pektintartalma miatt a feldolgozóipar is hasznosítja.
A birs a házikertek gyakori növénye, szórványgyümölkcsösökben is fennmaradtak ál-
lományaik, de sajnálatosan nem a legjobb áruértékű fajták, hanem félig elvadult sarjál-
lományok előfordulása jellemző. Üzemi ültetvények a feldolgozóipar igényeinek kielégítése
céljából létesíthetők.
Az ökológiai gazdálkodásban való hasznosíthatóság legfőbb kritériuma a betegségekkel
(monília, gombás kéregrákosodás, varasodás) szembeni ellenálló képesség. A terme-
lésfejlesztés nagy korlátja a fajták tűzelhalásra való nagymértékű fogékonysága és a fo-
kozott ökológiai igény (téli fagy érzékenység, nagy vízigény, mészérzékenység). A ha-
gyományos termesztésre ajánlott fajták (Szabó in Soltész, 1998) közül az ökotermesztés- be
két olyan fajta az Angersi és a Champion választékbővítési igények és a faj tatár sítási
követelmények is kielégíthetők.
Angersi. A legkorábbi érésű, szeptember közepén szüretelhető. Középnagy, alma alakú
gyümölcse közepesen bordázott, aranysárga színű. Húsa szilárd, valamennyi feldolgozási
célra alkalmas. Hajtásrendszere gyenge növekedésű, laza gömb koronájú, termőképessége
kiváló. Virágzási ideje középkései és elhúzódó, a Championnal jól társítható. A moniliával
szemben ellenálló. Varasodásra és kéregrákosodásra kevésbé fogékony. Jó talajra ajánlott.
Champion. Szeptember végén-október elején szüretelhető. Gyümölcse középnagy,
zömök körte alakú, kissé bordázott, zöldessárga színű, erősen molyhos. Húsa szilárd, illatos,
intenzív aromájú, kiváló minőségű. Fája erős növekedésű, koronája laza, széthajló,
közepesen, de rendszeresen terem. Virágzási ideje középkései és elhúzódó, s jó pollenadó.
Betegségekre és húsbarnulásra közepesen fogékony. Gyümölcse szélveréstől károsodhat.
A naspolya. Méltatlanul elhanyagolt gyümölcsünk, pedig C-vitaminban, pektinben és
csersavban gazdag gyümölcse a konzerviparban és a konyhaművészetben is jól haszno-
sítható. Általában minden gyümölcstermő tájon termeszthető, de a hűvösebb, párásabb

382
klímát kedveli, s a talaj mésztartalmára igen érzékeny. Fajtái közül az ökológiai gazdál-
kodásban a Szentesi rózsa és a Nottingham gazdagíthatja növényállományunkat. A fajták
jellemzése eredeti forrásmunkákban (pl. Szabó in Soltész, 1998) megtalálható.
Őszibarack
Az őszibarackot sokan a gyümölcsök királynőjének tartják. Gyümölcseinek energia- (170
KJ/100 g), szénhidrát- (9%), és fehérjetartalma (0,7%) a csonthéjas termésűek között
kicsinek számit. Kedvező a rostok nagyobb aránya és az intenzív sárga hússzínért felelős
karotintartalom (0,5%). A cukrok közül domináns a szacharóz. A gyümölcsben levő 0,7%
összes savból legnagyobb részt (70%) az almasav képvisel.
A gyümölcshéj szőrözöttsége (simától az erősen serteszőrösig), a hús színe (fehér, sárga
és vörös) és a mag húshoz kötöttsége (magvaváló, maghoz kötött) alapján gyakorlati
fajtacsoportok alakultak ki, s a termesztők a piaci lehetőségek kihasználása céljából minden
csoporton belül a teljes érési sor kialakítására törekszenek. E főbb csoportok:
- friss fogyasztású molyhos barackok sárga és fehér hússzínnel,
- friss fogyasztású nektarinfajták sárga és fehér hússzínnel,
- ipari őszibarackfajták sárga hússzínnel.
Az őszibarackot elsősorban frissen fogyasztjuk, de népszerűek a konzervipari termékek
is. Legjobb befőtt a sárga húsú ipari fajtákból készíthető, rostos ivólevet pedig a ha-
gyományos fajtákból (pl. Champion,) és a nektarinokból készítenek.
A fajtáknak az ökológiai gazdálkodásban való termeszthetőségét Timon Béla értékelte, s
szakirodalmi forrásmunkáinak és eddig nem publikált adatainak felhasználásával a 75. és
76. táblázatokban mutatjuk be az ökotermesztésre legalkalmasabb fajták főbb
árutulajdonságait, valamint és betegségekre való fogékonyságát. A nektarinok a legtöbb
betegségre fogékonyabbak, ezért általában nem nagyon alkalmasak ökotermesztésre. Ha
mégis választani akarunk közülük, akkor a Flavortop, az Andosa vagy a Nyikitszkoij mellett
dönthetünk. E fajták jellemzését Timon (2000) közli.
Kajszi
A kajszi az egyik legértékesebb, legsokoldalúbban hasznosítható gyümölcsünk, nagy cukor-
és savtartalma intenzív aromával, értékes ásványi anyagokkal és nagy rosttartalommal
társul, ezért az ökológiai gazdálkodásban is a kedvelt gyümölcsfajok közé tartozik.
Gyümölcse a konyhában és a feldolgozóiparban is hasznosítható, s belőle dzsem, lekvár,
befőtt, aszalvány, kandírozott gyümölcs, gyümölcslé, pálinka stb. készíthető.
A kajszi a legszárazságtűrőbb gyümölcsfajok egyike, de jelentős hő- és fényigénye, a téli
lehűlésekre való érzékenysége, valamint a kissé meszes talaj és a mély vízállás iránti igénye
eléggé behatárolja ökológiai optimumát. Termesztése nem a sík területeken, ha-

383
 75. táblázat. Fehér húsú őszibarackajták áruértéke és betegségekre való fogékonysága (TIMON 2000, BRÓZIK és
KÁLLAYNÉ 2000)
Szüretelési Gyümölcs és áruérték Hajtásrendszer és Fogékonyság* (1 = Sharka vírus, 2
ideje termesztési jellemzők = Citospora, 3 = Taphrina, 4 =
Monilia, 5 = Lisztharmat)

júl. közepe középnagy, enyhén lapított gömb alakú, sárgásfehér alapszínét piros erős növekedésű, rendszeresen 1:++, 2: ++, 3:++, 4: ++, 5: ++
- vége csíkozottság fedi. Húsa fehér, a héj alatt pirosas, lédús, éretten félig és bőven terem, jól
magvaváló, jellegzetes zamatú, finom ízű alkalmazkodik
aug. eleje nagy, kissé megnyúlt gömb alakú, krémfehér alapszínét 60-80%- középerős növekedésű, szét- 1: ++, 2: ++, 3: ++, 4: ++, 5: +
ban piros fedőszín borítja, húsa fehér, a héj alatt s a mag körül terülő, nagy termő-képességű, és
piros, lédús, magvaváló és jó ízű jó termésbiztonságú
aug. eleje nagy, igen nagy, majdnem szabályos gömb alakú, a fehéres erős növekedésű, nagy termő- 1: ++, 2: ++, 3: ++, 4: ++, 5: ++
zöldessárga alapon világospiros fedőszínnel borított, húsa fehér, képességű, rendszeresen és
nagyon jó harmonikus ízű, félig magvaváló bőven terem, jó alkalmazkodó-
és fagytűrő képességű
aug. eleje középnagy vagy nagy, gömb alakú, világos zöldessárga alapszínen nagyon erős növekedésű, 1: ++, 2: ++, 3: +, 4: ++, 5: ++
bordópiros fedőszínnel mosott, húsa fehér, gyengén rostos, félig vesszői elágazódnak, bőven és
magvaváló, íze kellemesen édes-savas rendszeresen terem, a téli
lehűléseket nagyon jól tűri
aug. közepe nagy, gömb alakú, bibepontja kiemelkedő, sárgásfehér alapszínű, nagyon erős növekedésű, feltörő 1: +++, 2: +, 3: +,4: +, 5: +++
- vége kis felületen kárminpirossal bemosott, húsa fehér, lédús, koronájú, virágrügyeit a vesszők
magvaváló, kiváló, harmonikus édes-savas ízű, légyártásra is felső részén hozza. Későn fordul
kiváló termőre, de bő- termő, minden
termesztőtájon biztonságosan
termeszthető
szept. vége kicsi vagy középnagy, gyümölcshéja erősen molyhos, zöldes fája középerős növekedésű, 1:+, 2:++, 3:+, 4: +, 5: +
alapon sötétpiros fedőszínnel teljesen bemosott, húsa teljesen termőképessége közepes
vérvörös, íze savanykás, magvaváló különleges befőtt készíthető
belőle
Megjegyzés: + = toleráns, ++ = közepesen fogékony, +++ = erősen fogékony

384
 76. táblázat. Sárga húsú molyhos és ipari őszibarackfajták áruértéke és betegségekre való fogékonysága
(TIMON 2000, BRÓZIK és KÁLLAYNÉ 2000)
Szüretelési Gyümölcs és áruérték Hajtásrendszer és Fogékonyság* (1 = Sharka vírus, 2
ideje termesztési jellemzők = Citospora, 3 = Taphrina, 4 =
Monilia, 5 = Lisztharmat)

júl. közepe középnagy, kissé megnyúlt gömb alakú, narancssárga középerős növekedésű, koronája 1:++, 2: ++,3:++,, 4: +, 5: +
alapszínének felét csíkozott, bemosott piros fedőszín fedi, húsa szétterülő, termőképessége és
sárga, félig magvaváló, íze kevésbé savas, inkább édes termésbiztonsága igen jó, jó a
télállósága és az
alkalmazkodóképessége,
túlkötődésre való hajlama miatt
ritkítást igényel
júl. vége- középnagy, vagy nagy, oldalról lapított, aszimmetrikus gömb középerős növekedésű, 1:++, 2:++, 3:++, 4: +, 5: +
aug. eleje alakú, sárga alapszínét csaknem teljes felületén bemosott, szétterülő ágrendszerű, virág-
sötétvörös fedőszín borítja. Húsa sárga, a mag körül vöröses, rügyeket a vessző teljes
magvaváló, savas-édes ízű, friss fogyasztásra és joghurtkészítésre hosszában képez rendszeresen
is alkalmas bőtermő, termőhellyel szemben
nem igényes
aug. közepe középnagy vagy nagy, gömb alakú, narancssárga alapon bordópiros középerős növekedésű, bőven és 1: ++, 2: ++, 3: +, 4: ++, 5: ++
fedőszínnel részben fedett, húsa narancssárga, igen szilárd, maghoz rendszeresen terem, a téli
kötött, édes, illatos, ipari célfajta lehűléseket jól tűri,
alkalmazkodóképes
aug. vége középnagy vagy nagy, megnyúlt gömb alakú, narancssárga alapon erős növekedésű, közepesen 1: ++, 2: ++, 3: +, 4: ++, 5: ++
piros mosott fedőszín, húsa narancssárga, néha a mag körül piros, terem, a téli lehűléseket jól tűri,
igen szilárd, maghoz kötött, édes, ipari célfajta alkalmazkodóképes
szept. eleje nagy v. igen nagy, kissé megnyúlt v. szabályos gömb alakú, sárga erős növekedésű, vesszői teljes 1: ++, 2: ++, 3: +, 4: ++, 5: ++
alapszíne a napos oldalon élénkpirossal bemosott v. csíkozott, hosszukban teremnek, jó
húsa sárga, a mag körül piros, kissé rostos, de bőlevű, magvaváló, termőképességű, a szatymazi
íze savas-édes, gyümölcse jól tárolható termesztőtáj megbecsült fajtája

Megjegyzés: + = toleráns, ++ = közepesen fogékony, +++ = erősen fogékony

nem elsősorban a környezetből kiemelkedő, megfelelő talajú domboldalakon javasolt. A
vadkajszi és a myrabolán magonc- illetve klónalanyain nagyobb, házi szilva alanyon és
Brompton közbeoltással kisebb méretű fák nevelhetők. A szárazabb, lazább talajokon
kajszi-, a kötöttebb, nedvesebb talajokon szilvaalanyok használata indokolt.
Az ökológiai termesztésre alkalmas fajták kiválasztásához a moníliával, a gnomóniá- val
és a gutaütést előidéző kórokozókkal szembeni fogékonyságot kell figyelembe venni. Az
ismert magyar kajszikiónok közül leginkább a Gönci magyar kajszi felel meg az ökológiai
gazdálkodás követelményeinek. Az újabb külföldi fajták közül kizárólag fagymentes
helyekre ajánlható a vírustoleráns Harcot. E fajták részletes ismertetését a vonatkozó
forrásmunkák (pl. Kerek és tsai, in Brózik és Kállayné, 2000) közlik. Az ökotermesztésre
leginkább javasolható alábbi három fajtából egy értékes fajtasor is kialakítható.
Szamarkandszkij rannij. Június közepén szüretelhető, friss fogyasztásra alkalmas
szezonkezdő fajta. Gyümölcse kicsi, kissé lapított kúp alakú. Héja narancssárga, élénk-
pirossal lehelt. Húsa narancssárga, kissé rostos, kissé maghoz kötött, leves, zamatos. Fája
középerős növekedésű, koronája gömb alakú. Bőtermő, gyümölcsritkítást igényel. Korán
virágzik, elhúzódó virágzású. Pollenadó (pl. Harcot) szükséges. Szárazságtűrő. Fája,
lombozata és gyümölcse egészséges.

385
 Korai zamatos. Július elején szüretelhető. Gyümölcse középnagy, kissé szögletes alakú,
aranysárga felülete pirossal alig „lehelt". Húsa narancssárga, szilárd, lédús, rostos, maghoz
kötött, jó ízű. Fája erős növekedésű, feltörő habitusú, ritka koronájú, korán termőre fordul és
bőven terem.
Középkorai virágzású, öntermékenyülő. A téli lehűléseket jól tűri, ezért jó a termésbiz-
tonsága. Gnomóniára és moniliára kissé fogékony.
Ceglédi arany. Július közepén érik. Gyümölcse középnagy vagy nagy, kissé megnyúlt
gömb alakú, narancssárga felülete a napos oldalon kárminpirossal bemosott. Húsa
narancssárga, szilárd, jellegzetes jó ízű. Friss fogyasztásra és konzervipari feldolgozásra is
megfelel. Fája igen erős növekedésű, gyenge elágazási hajlamú, terméshozása bőséges és
rendszeres. Későn virágzó, öntermékeny. Fagytűrése jó, a sarkavímsra alig, a gnomóniás
levélfoltosságra nem fogékony.
Szilva
A szilva az ökológiai gazdálkodás egyik legalkalmasabb gyümölcstermő növénye, hiszen a
régi fajták sarjakkal való megújulásának eredményeként számos szilvafa roskadozik
termésétől a házikertekben, az útmenti fasorokban és a szórványgyümölcsösökben. Gyü-
mölcsét hazánkban elsősorban feldolgozva (pl. lekvár, pálinka, aszalvány, befőtt, mirelit
termékek) hasznosítjuk.
A szilva tulajdonképpen összefoglaló, ún. gazdasági elnevezés, s nagy változékonysá- gú
gyümölcstípusokat eredményező különböző fajok és fajhibridek kollekciójának tekinthető.
A hazai ökológiai gazdálkodásban elsősorban az európai szilváknak, s azon belül a házi
szilváknak lehet meghatározó szerepük. Legnagyobb elterjedésű a közismert Besztercei
szilva fajtaköre, amelynek igen hátrányos tulajdonsága a sarka vírusra való rendkívüli
fogékonysága, s emiatt a hagyományos termesztésben jelentősen csökken az aránya.
Forrásmunkákból (Szabó in G. Tóth, 2001; Erdős és tsai, in Brózik és Kállayné; 2000)
válogatott fajtaajánlatunkban az igénytelenebb és betegségekre (vírus, polisztig- más és
klaszterospóriumos levélfoltosság, monília) kevésbé fogékony fajtákra kívánjuk ráirányítani
a figyelmet.
Az újabb telepítésekhez sarjak helyett most már oltványokat kell használni. A használ-
ható alanyok közül a myrobalán nagyobb, a szilva klónalanyok kisebb fát eredményeznek.
Cacanska rana. Július második felében érik. Gyümölcse nagy vagy igen nagy, megnyúlt,
lila színű, hamvas felületű. Húsa szilárd, zöldessárga, lédús, édeskés, mézga- kiválással.
Friss fogyasztásra alkalmas. Középerős-erős növekedésű, koronája piramis alakú,
ágrendszere közepesen sűrű. Középkorai termőre fordulás után igen bőven és rendszeresen
terem. Középkorai virágzású, önmeddő, jó pollenadója pl. a C. lepotica. Télállósága
közepes. A sarkavírusra nem fogékony. Gyümölcshullásra hajlamos.
Vörös szilva. Augusztus elején-közepén érik. Gyümölcse középnagy, széles, megnyúlt,
sötét liláspiros, foltosán hamvas. Húsa éretten puha húsú, duránci, édesen savas, üdítő. Friss
fogyasztásra alkalmas. Erős növekedésű, rendszeresen és igen bőven terem. Sarkavírusra
nem fogékony. Termőhellyel szemben nem igényes.
Stanley. Augusztus végén-szeptember elején szüretelhető. Gyümölcse középnagy vagy
nagy, megnyúlt, gyakran aszimmetrikus, héja sötétkék, erősen hamvas. Húsa szilárd,
zöldessárga, éretten magvaváló s eléggé jó ízű, de kevéssé zamatos. Friss fogyasztásra,
befőtt és fagyasztott termék készítésére alkalmas. Középerős növekedésű, szétterülő, ritka
koronájú, rendszeresen és igen bőven terem. Kései virágzású, öntermékenyü- lő.
Termőhellyel szemben nem igényes. A sarkavírussal szemben toleráns, a moníliára, a
klaszterosporiumos és a polisztigmás levélfoltosságra is kevéssé fogékony.

386
 President. Szeptember közepén szüretelhető, tárolható gyümölcsű fajta. Nagy vagy igen
nagy, megnyúlt, lekerekített alakú gyümölcse sötét ibolyás színű, hamvas felületű. Húsa
szilárd, sárga, magvaváló, közepes ízű. Jól tárolható, friss fogyasztásra alkalmas. Közepes
növekedési erélyű, feltörő koronájú, bőven és rendszeresen terem. Korán nyíló virágai
önmeddőek, jó pollenadója pl. a Stanley. Sarkavírus tünet nincs a gyümölcsön, moníliára és
levélfoltosságra kevéssé fogékony.
Cseresznye és meggy
A cseresznye az egyik legjelentősebb nyári csemegénk. Beltartalmi értéke (szénhidrát 6,4;
sav 0.8 g/100 g; energia 255 kJ/100 g), korai érése és élvezeti értéke a kedvelt gyümölcsök
közé sorolja. A termés nagy részét világszerte frissen fogyasztják, az élelmiszeripar zömmel
befőttet készít belőle, de számottevő a gyorsfagyasztásra, légyártásra valamint a szesz-és
édesiparban használt gyümölcs mennyisége is. Az utóbbi években nő a kereslet a festőlevű
fajták iránt is.
Az ökológiai gazdálkodásban termeszthető fajták a blumeriellás levélfoltosságra és mo-
níliára való fogékonyság és a technológiai igény figyelembevételével választhatók ki. A
cseresznyelégy károsítását korai érésű fajták termesztésével tudjuk legjobban elkerülni.
A következőkben bemutatandó rövid fajtaajánlatunk érési sorát a Linda vagy a közismert
Germersdorfi legkorábbi érésű klónja (G. 1) zárhatja. Az újabb fajták közül a Tün de (IV-
23/51) érdemelhet figyelmet (Brózik és Kállayné, 2000).
Bigarreau Burlat. Május végén - június elején szüretelhető. Gyümölcse középnagy vagy
nagy, a hasi varratnál lapított, bordópiros színű, kocsánya középhosszú. Szilárd húsú, kissé
ropogós, íze kellemesen édes-savas, repedésre hajlamos. Fája erős növekedésű, koronája
ritka, merev ágrendszere kezdetben feltörő majd széthajló, bőtermő. Középkorai virágzású,
önmeddő, jó pollenadója pl. a Szomolyai fekete. Betegségekre kevésbé fogékony és kevés
metszést igényel. Géppel is rázható, de kiváló piaci értéke miatt elsősorban kézi szedése
javasolt.
Szomolyai fekete. Június elején szedhető. Gyümölcse középnagy vagy kicsi, alakja
széles, lapított csonkakúp. Héja sötét lilásbordó, teljes érésben bogárfekete. Húsa szilárd,
festőlevű, íze édes, jellegzetes zamattal. Nagy a szárazanyag-tartalma. Frissen való fo-
gyaszthatósága mellett az ipari céltermesztés (hűtő-, konzerv-, szeszipar) egyik legalkal-
masabb fajtája. Középerős növekedésű, igen sűrű ágrendszerű, kúpos gömb koronájú fát
nevel. Korán termőre fordul, termőképessége és termésbiztonsága igen jó. Korai virág- zású,
jó pollenadója pl. a Bigarreau Burlat. A blumeriellás levélfertőzéssel szemben toleráns.
Linda. Június közepén szüretelhető. Nagy, vállas gömb alakú, bordópiros színű, hosz-
szú kocsányú. Igen szilárd húsú, kellemesen ropogós, kiváló édes-savas ízű. Középerős
növekedésű, viszonylag laza ágrendszere széthajló, korán termőre fordul és igen bőtermő.
Középkései virágzású, pollenadója pl. a Germersdorfi 1. Bokor koronaformára is alkalmas.
Kézzel és géppel is betakarítható.
A meggy. A gyümölcstermelő és -fogyasztó országok többségében ipari gyümölcsnek
tekintik. Világviszonylatban kivételesnek tekinthetők azok a közép- és középkelet-európai
országok, ahol a meggyet frissen is fogyasztják, bár a termés nagy részét itt is feldol gozzák.
Az ipari feldolgozás legjelentősebb formái: a befőtt-, a dzsem- és a légyártás, a
színezőanyag-kivonás, a cukrászipari felhasználás és a gyorsfagyasztás. A friss gyümölcs
kedvező étrendi hatása beltartalmi értékeinek köszönhető (sav 1,6 g/100 g, szénhidrát 9,6
g/100 g, energia 213 kJ/100 g).
Fajtaajánlatunkban azokra a fajtákra koncentrálunk, amelyek a moníliával, a citosporás
ágelhalásssal és blumeriellás levélfoltossággal szemben ellenállóak vagy kevésbé

387
fogékonyak.
Csengődi. Június 2-3. hetében érnek kicsi, éretten sötétbordó gyümölcsei, gyümölcs-
kocsánya hosszú, a gyümölcstől nehezen elváló, pálhalevél nem jellemző. Középkemény
húsú, erősen festőlevű, nagy szárazanyag-tartalmú, színanyaga idő- és hőálló. Frissen is jó,
de elsősorban a konzervipar hasznosítja, ezért elsősorban ipari célból létesített ökoül-
tetvények fajtája lehet. Igen erős növekedésű, feltörő, nagy fát nevel, gallyazata sűrű. Késői
termőre fordulás után bőtermő. Ellenálló a blumeriellás foltossággal, a citosporás
ágelhalással és a moniliával szemben. Gyenge metszést igényel.
Érdi jubileum. Június közepén szedhető. Gyümölcse középnagy, gömbölyű, éretten
feketés bordópiros, középhosszú kocsánya szárazon válik el. Igen kemény húsú, festőlevű,
édes-savas, zamatos. Kőmagja kicsi. Beltartalmi értéke révén konzervipari célra is kiváló.
Középerős növekedésű, közepesen sűrű gömbkoronát és igen vastag törzset nevel.
Felkopaszodásra nem hajlamos. Késői termőre fordulás után bőtermő. A moníliás
ágelhalással szemben toleráns.
Újfehértói fürtös. Június végén-július elején szüretelhető. Gyümölcse középnagy vagy
nagy, lapított gömb alakú, fénylő sötétpiros színű, kocsánya középhosszú, pálhalevél
fokozottan jellemző. Közepesen szilárd húsú, enyhén festőlevű, harmonikus ízű. Friss
fogyasztásra és ipari célra is alkalmas. Fája középerős növekedésű, sátorozó koronájú,
gallyazata elsűrűsödő és ostorosodásra hajlamos. Bőtermő, túlkötődésre hajlamos. Kései
virágzású, öntermékenyülő. Ökológiai tűrőképessége kiemelkedő. Moniliára, blumeriellára
mérsékelten fogékony. Rendszeres metszés, jó tápanyag- és vízellátás híján gyümölcse
aprósodhat. Gépi betakarításra alkalmas.
Héjastermésűek
A héjasok nagy tápértékű növények. A dió, a mogyoró és a mandula nagy energiatartalma
(közel 3000 kJ/100 g) az 50-65% közötti olajtartalomnak és a 7—12% közötti szénhidrát-
tartalomnak köszönhető. Mindhárom faj kiemelkedik a gyümölcsfajok közül
nagyságrenddel nagyobb (15-28%) fehérjetartalmával, és a biológiai értéküket növelik a B-
vitamin és az antikarcinogén anyagok (pl. E-vitamin és proteáz inhibitorok). A dió és a
mandula termése a csonthéjkeményedés kezdetén zölden is szüretelhető, s belőle cukrozott
(kandírozott) gyümölcs, befőtt vagy likőr készíthető.
A gesztenyebél keményítőtartalma (17-25%) kiemelkedő, de olajban (1,5%) és fehér-
jében (4,8%) jóval szegényebb, mint a többi héjas faj. Energiatartalmát és táplálóértékét a
gyümölcsfajok közül legnagyobb szénhidráttartalma (28,5-42,7%) és 450 mg/100 g B-
vitamin-tartalma adja. Nyersen nem fogyasztjuk, a hűtő- és cukrászipar jóvoltából a gyakori
desszertek közé tartozik (pl. gesztenyepüré).
A héjasok az összes gyümölcsfaj közül a legalkalmasabbak a természetes tájban s a ház
körüli biokertben való termesztésre. A természetes ligetes állományt utánzó, ún. „táj-
gyümölcsös" dióból és mogyoróból az egész országban, gesztenyéből pedig a 6 pH-ér- ték
alatti talajokon képzelhető el. Ezek kialakíthatók részben a korábbi üzemi ültetvényekből
ligetesen meghagyott szórványokból, de a korábbi, főként magoncokat tartalmazó ligetes
állományok mintájára elképzelhető tervezett tájgyümölcsös is.
A dió. Számos helyen út menti sorfaként is termesztik, de szoliter faként is nagy díszítő-
értékkel bír. Magoncok helyett ma már Juglans regia alanyon álló oltványokat ültessünk.
Jelenlegi fajtái közül az országban szinte mindenütt termeszthető a gombás és baktériumos
betegségekkel szemben legnagyobb ellenállóságot mutató Alsószentiváni 117, amely
szeptember közepén-végén szüretelhető. Termése nagy méretű, könnyen törhető és
tisztítható. Béltartalma 48-51%. Héjas áruként és béldióként egyaránt értékesíthető. Erős

388
növekedésű, termőkorú koronája szétterülő. Korán termőre fordul és bőtermő. Kései
fakadású, ezért jó a termésbiztonsága.
Legkiválóbb áruértékű, kissé későbbi érésű fajtánk a Milotai 10, de ez csak a származási
körzetében (szatmári táj) termeszthető eredményesen. Az új, oldalrügyből is termő hibridek
között kései fakadású, bőtermő reménységek is vannak, de tisztázást igényel a betegségekre
való fogékonyságuk.
A mogyoró. Általában saját gyökéren termesztjük. Fajtái közül a kiváló áruértékű Római
mogyoró K. 1 augusztus végén-szeptember elején szedhető. Zömmel kettesével hozott
makkja nagy, gömbölyded, kissé lapított. Erős növekedésű, bokra széles, kúp alakú, bőven
és rendszeresen terem.
A Nagy tarka zelli szeptember második felében szüretelhető. Jó áruértékű makkja nagy,
barna, sárgásbarna színű, lapított félgömb alakú, a makkokat 1-3-asával hozza. Erős
növekedésű, feltörő, később kiszélesedő bokrú, jól terem.
A mandula. A terméshozamokkal kapcsolatos szerényebb várakozásokat is csak kor-
látozottabb mikroklímákban és magasabb pH-jú talajokon elégíti ki. Fája az őszibarackhoz
hasonló. Önmeddő fajtái csak pollenadóval társítva teremnek. Meleg- és fényigényes
növény, gyengén vagy közepesen meszes talajt igényel. Fajtáiról (Szigetcsépi és Tétényi
fajták) kevés a termesztési tapasztalat.
A gesztenye. A szabad karbonátoktól mentes, gyengén savanyú kémhatású talajokon érzi
jól magát. A leghosszabb életű hazai gyümölcsfaj. Óriási fát nevelhet. Idegentermé-
kenyülő. Klónfajtái (Kőszegszerdahelyi, Iharosberényi és Nagymarosi fajták) elsősorban a
származási helyükön érzik jól magukat.
Bogyós gyümölcsűek
A bogyós gyümölcsűek a legkedveltebb gyümölcsfajok közé tartoznak. Kiváló beltartal- mi
értékűek, és rendkívül sokoldalúan felhasználhatók. Olyan összetételben és formában
tartalmaznak szénhidrátokat, szerves savakat, ásványi anyagokat és vitaminokat, ami más
gyümölcsökkel nehezen vagy nem helyettesíthető. A szamócát elsősorban frissen fo-
gyasztjuk, a többi bogyós termés nagy része feldolgozott formában kerül az asztalunkra.
Számos termék közül a gyümölcslé, a dzsem, az íz, a szörp és a mirelit termékek a leg -
ismertebbek. Növényi részeiket ősidők óta a népi gyógyászatban is használják.
Ezek a változatos formájú és szép megjelenésű, díszítő értékkel is bíró növények az évelő
lágyszárú szamóca kivételével fásodott szárnak, de a gyümölcsfáktól eltérő föld fölötti
hajtásrendszert fejlesztenek, és termőrész-képződésük is eltér azokétól. Kisebb méretük
miatt kisebb a térigényük, ezért nemcsak az ökoültetvények, hanem a házikertek tipikus
növényei közé tartoznak. A fajok többsége a kiegyenlített, hűvösebb és nagyobb
páratartalmú helyeket szereti.
A szamóca. Fajtáinak kiválasztásakor elsősorban a talajlakó gombákkal, másodsorban a
levélzetet, gyümölcsöket károsító betegségekkel (Phytophtora, Mycosphaerella, Gno-
monia, Botrytis stb.) szembeni fogékonyságot kell elsősorban figyelembe venni. A kétszer
termő szamócák közül az újdonságnak számító Mara de Bois fajta érdemel figyelmet
(Szilágyi in Papp és Porpáczy, 2000). Az egyszer termő fajták közül a Florika a külföldi
fajtaajánlatokban biotermesztésre ajánlott, a gyümölcs nagysága viszont elmarad a vára-
kozásoktól. Egy érési sor kialakításához három fajtát ajánlok a termesztők figyelmébe.
Kortes. Korai érésű, gyümölcse nagy vagy közepes nagyságú, csillogó, kívül-belül sötét-
vörös, tetszetős. íze édes-savanykás, részben az erdei szamócára jellemző zamattal és illattal.
Mélyhűtésre és más ipari célra is alkalmas. Lapított gömb alakú, szétterülő, ritka szerkezetű.
Közepes indatermelő. A szárazságot a legjobban tűri, a talajlakó, valamint a lomboza tot
károsító gombákkal szemben toleráns vagy rezisztens. Gyenge talajon is termeszthető.

389
 Fertődi 5. Középkorai, nagy, csillogó, kiegyenlítetten kúp alakú gyümölcsének húsa
kemény,jól szállítható, kívül-belül vörös, sötétvörös színű, tetszetős. íze közepes. Gömb
alakú, közepesen sűrű, ritka, de egészséges lombú. Bőtermő, a termőhely iránt nem ki-
mondottan igényes, eléggé szárazságtűrő.
Mailing Pandora. Nagyon kései. Nagy, sötétvörös, fényes felületű gyümölcse jó kon-
zisztenciájú, kiegyenlített, kúp alakú. Húsa sötétvörös, ritkán üreges, puha vagy közepesen
kemény. íze édes-savanykás, közepesen aromás. Feltörekvő gömb alakú, nagyon erős
növekedésű, sűrű, egészséges lombozatú. Virágai hímsterilek, ezért pollenadó (pl.
folytontermő fajták) szükséges. Bőtermő, jó termőhelyen termésbiztonsága megfelelő,
házikerti termesztésre javasolható.
A málna. Az ökológiai gazdálkodásban nagy kockázatot jelent a vesszőt károsító be-
tegségekkel (Leptosphaeria, Didymella, Botrytis), a gyökérpusztulás (Phytophtora) és a
kártevőkkel (Rosellia) szembeni fogékonysága. Az egyetlen megoldás a rezisztens fajták
termesztése. Ebből a célból jelenleg is folyik a nemesítő és fajtaértékelő munka.
A nyári (egyszer termő) málnák jelenlegi fajtaválasztékából az ökológiai gazdálkodásba
legjobban a Fertődi zamatos illeszthető. Gyümölcsei július 5. és augusztus 10. között
szüretelhetők. Bogyója középnagy, gömbölyded, fényes, élénkvörös, zamatos, kissé sa-
vanykás, kemény. Állományát és színét az érés folyamán sokáig megtartja. Erős növeke-
désű, közepesen sarjadzó. Vesszője felálló, csúcsa elhajló, sárgásbarna, közepesen tüské-
zett. Tüskéje lila. Bőtermő. A hazai teleket jól űri, s vesszeje is egészséges. Gépi betaka-
rításra alkalmas. Konzerviparnak, mélyhűtésre és friss fogyasztásra is kiváló.
További igazán alkalmas fajták híján közepesen megfelelőnek tekinthető még a ha-
zánkban közismert Nagymarosi és ennél jobb megoldásnak tekinthető a sötét gyümölcsű,
amerikai Willamette.
A kétszer termő (őszi) málnák a házikertekben szolgáltathatnak csaknem folyamatos
gyümölcsellátást, s csak a sarjon való termesztéssel őszi málnaként értékes üzemi ültet-
vények is létesíthetők belőlük. Jelenleg a legígéretesebbnek tartható az Autumn Bliss, amely
június 20 -július 25. és augusztus 5-október 5. közötti időszakokban érik. Nagy, tompa kúp
alakú gyümölcse sötétvörös, kellemes ízű. Kemény, jól szállítható. Középerős növekedésű,
közepesen sarjadzó, támrendszert (őszi málnaként termesztve speciális szegfűháló
támrendszert) igényel. A legkorábban érő kétszer termő málna. Friss fogyasztásra és
mélyhűtésre javasolt. Különösen őszi terméshozása nagyon bőséges. Őszi málnaként
termesztve a metszés a szüret után tarra vágásból áll.
A választék bővítésére alkalmas az előbbi fajtából szelektált sárga gyümölcsű változat, a
Golden Bliss, amely másodtermését korábban kezdi érlelni. Nagy, kiváló ízű gyümölcse, jó
terméshozama és bokrának vitalitása miatt érdemel figyelmet (Dénes in G. Tóth, 1997).
A szedermálna házikertekbe javasolható fajtája jelenleg a Tayberry (Dénes in G. Tóth,
1997). Házikertben és üzemekben, a jelenlegi árufajták betegségekre való fogékonysága
miatt értékesebbek lehetnek a szederfajták két próbatermesztésre javasolt fajtára érdemes
ráirányítani a figyelmet.
Arapaho. Július 3 - augusztus 5. között érik. Gyümölcse igen nagy, tompa kúp alakú,
fényes fekete. Kemény húsú, a vacokkúppal szedhető, kellemes ízű. Középerős növekedésű,
vesszői elágazódók, ívesen elhajlók, tüskétlenek. Bőtermő. Télállósága jó. Rozsdára sem
fogékony. Gyümölcse mélyhűtésre és feldolgozásra alkalmas.
Hull Thornless. Július 28 és szeptember 15. között szedhető. Nagyon nagy, elliptikus
alakú, sötétfekete színű bogyójának húsa kemény, íze nagyon finom. Erős növekedésű, de
kevés sarjat nevel. Vesszői elágazódók, ívesen elhajlók, tüskétlenek. Közepes termő-

390
képességű. Fagyállósága jó. Gyümölcse friss fogyasztásra, mélyhűtésre és feldolgozásra is
alkalmas.
A fekete ribiszke. A bogyós szakirodalomban részletesen bemutatott legjelentősebb fajtái
közül a kései érésű svéd Titánia mutat a többi fajtánál nagyobb ellenállóságot a
lisztharmattal és a rozsdával szemben. Ezért leginkább ez illeszthető az ökológiai gazdál-
kodásba.
Sikeres honosítói eredmények esetén a távoli jövőben az ökotermesztés legkiválóbb
fajtája lehet az angol nemesítésű multirezisztens Foxendown, amely sok jó tulajdonsága
mellett a ribiszke legjelentősebb károsítói (drepanopezizás levélfoltosság, rozsda, liszt-
harmat, a ribiszkerügy gubacsatka és a mikoplazma ellen is védve van (Papp és Por- páczy,
1999). Apróbatermesztésre engedélyezett, ökotermesztésre alkalmas fajták közül a
következőkben két hazai nemesítésű újdonságot mutatunk be.
Dyana (F 41). Új hazai nemesítésű fajta. Középkorai, a Fertődi 1 után 3 nappal érik.
Hosszú fürtjein kemény, fényes fekete, kellemes ízű bogyók teremnek. Festékanyag-tartal-
ma kiemelkedő. Konzervipari és mélyhűtési célra alkalmas. Bokra nagy, erős növekedésű,
gömb alakú, középerős vázágrendszerű. Gépi betakarításra alkalmas,, s viszonylag jól önter-
mékenyülő, bőven terem A drepanozizás levélfoltossággal és a lisztharmattal szemben re-
zisztens.
Aranka (F 11). Hazai nemesítésű, a Fertődi 1 után 5 nappal érő fajta. Hosszú fürtű, nagy,
középnagy, fényes fekete bogyói kemények; konzervipari és mélyhűtési célra alkalmas.
Erős növekedésű, feltörő, de gyümölccsel terhelten kissé szétálló. A drepanopez- izás
levélfoltossággal és rozsdával szemben rezisztens, a köszméte amerikai lisztharmatára csak
mérsékelten fogékony. Bogyói pergésre nem hajlamosak. Jól öntermékenyül, s gépi
betakarításra alkalmas.
Titánia. Kései érésű (jún. közepétől). Hosszú fürt, igen nagy bogyók jellemzik. Gyü-
mölcsfelülete fényes, kemény húsú. Konzervipari feldolgozásra és mélyhűtésre alkalmas.
Igen erős növekedésű, feltörő bokoralkatú, erős vázágakkal. Kiemelkedő termőképességű.
Közepesen öntermélkenyülő, pollenadóval jobban terem. A köszméte amerikai
lisztharmatának és a rozsdának ellenáll. Gépi betakarításra alkalmas.
A piros és a fehér ribiszke. Üzemi termesztésre ajánlott fajtái közül (Papp és Porpáczy,
1999, Dénes in G. Tóth, 1997) leginkább a június közepén, a korai szezonban érő, friss
fogyasztásra is alkalmas Jonkher van Tets felel meg leginkább az ökotermesztés követel-
ményeinek. Nem igényes, virulens bokrot nevel, s a pszeudopezizás levélfoltosságnak is
mérsékelten ellenáll. Mutatóban, házikerti választékbővítésre alkalmas a kései érésű, fehér
bogyójú Blanka, nagyobb volumenű termesztése igényessége és gyengébb felújuló
képessége miatt az ökológiai gazdálkodásban nem ajánlható. A következőkben két olyan
fajtát mutatunk be, aamelyek Porpáczy véleménye szerint a következő években a hazai
fajtaszortiment alakításában nagyobb szerepet kapnak.
Redpoll. Kései érésű (júl. eleje). Különlegesen hosszú fürtjein középnagy, kiegyenlített
nagyságú, attraktív, fényes, piros bogyók fejlődnek. Biotermékként elsősorban zselé-
készítésre ajánlott. Erős növekedésű, feltörő habitusú. Nagy termés esetén támrendszer
szükséges. Bőtermő. Elsősorban házikerti termesztésre javasolt. Levélfoltosságra egyáltalán
nem, lisztharmatra alig fogékony.
Redwing. Igen kései (júl. közepe). Hosszú fürt, fényes piros, mutatós középnagy bogyók
jellemzik. Bogyója éretten sem pereg. Friss fogyasztásra és biotermékként zselének ajánlott.
Erős növekedésű, feltörő bokoralkatú, egyenletes berakódású. Kiválóan és rendszeresen
terem. Levélfoltosságnak ellenáll, a lisztharmat ritkán károsítja.

391
 A köszméte. Különböző fajtáinak zöld, sárgás vagy pirosas álbogyó termése nyersen is
fogyasztható, de elsősorban az élelmiszeripar vagy a konyhaművészet nyersanyaga.
Cserjévé vagy Ribes aureum alanyra oltva fácskává nevelhető. Hűvösebb területeken érzi
jól magát. A jelentősebb fajták jól öntermékenyülnek. A köszméte amerikai lisztharmatának
viszonylag jól ellenálló, az ökológiai gazdálkodásban is termeszthető fajtái: a Pallagi óriás,
a Zöld győztes, és a Szentendrei fehér.

Honosítható vad gyümölcsök az ökológiai gazdálkodásban

Az ökotermékek híveinek kedvencei a természettel közvetlen kapcsolatot jelentő vad
gyümölcsök, amelyeknek kultúrába vonása a gyümölcskutatás mai feladatai közé tartozik. A
jobb gyümölcsminőség és a könnyebb kezelhetőség végett még házikertbe is érdemes a
nemesítők által előállított fajtákat választani. A gyümölcsfeldolgozó ipart kiszolgáló
célültetvények létesítése esetén pedig csak az egyöntetű minőséget adó, bevált fajták
termesztésével érdemes foglalkozni.
Áfonya. Kicsi, sötétkék bogyója éretten frissen is fogyasztható, de elsősorban a feldolgo-
zóipar nyersanyaga. A négy ismert faj közül nálunk a fürtös áfonya termeszthető korlátozott
területeken. Savanyú kémhatású (pH: 4-5) és nagy szervesanyag-tartalmú talajközeget igé-
nyel. Öntermékenyülő. Termeszthető fajtái: a Berkeley, a Dixie, a Coville és a Bluecrop.
Csipkerózsa. Kiváló beltartalmi értékű piros bogyóit feldolgozva (pl. lekvár, jam, szósz,
szirup stb.) hasznosíthatjuk. Különböző fajaik - közöttük hazánkban is őshonosak - és
fajtáik (pl. Pi-Ro-3, Karpatia, Plovdiv 1.) termeszthetők. A fajok igénye eltérő, de
többségük mészben gazdag talajon, s napos termőhelyen terem legjobban. Önterméke-
nyülők.
Fekete berkenye. Gazdag beltartalmi értékű, fénylő feketés, gömbölyű vagy megnyúlt
gömbölyded termése nyersen is fogyasztható, de elsősorban feldolgozva fogyasztják. 1,5-
2,5 m magasságú, gyökérsarj-képződésre hajlamos bokor. Fényigénye nagy, a gyengén
savanyú, jó vízellátású talajokon érzi jól magát. Jól öntermékenyül, de pollenadóval jobban
terem. Termeszthető fajtái: a Fertődi 1/7 és a Viking.
Fekete bodza (47. kép; lásd a mellékletben). Fekete bogyóterméséből gazdag beltartalmi
értékű termékek készíthetők, s színezőanyagai miatt is értékes. Nálunk a 3-4 méter magas
Sambucus nigra hasznosítható gyümölcsként, amely hazánkban őshonos, jól alkalmazkodó,
de meghálálja a jó talaj adottságokat. Cserjévé vagy törzses fává nevelhető.
Öntermékenyülő, de pollenadóval jobban terem. Termeszthető fajtái: a Haschberg, a Fertődi
33, a Fertődi 480 és a Fertődi 481.
Házi berkenye (48. kép; lásd a mellékletben). Alma vagy körte alakú gyümölcse 1,5-3
cm átmérőjű. Éretlenül szedett termését a népi gyógyászatban használják. Beérett, magas
vitamintartalmú terméséből különleges minőségű lekvár, befőtt készíthető. A
gyümölcsöskertek egyik legnagyobb termetű fájává nőhet. Május-júniusban virágzik.
Öntermékenyülő.
Homoktövis. Nyersen nem fogyasztják, de nagy sav- és vitamintartalmú gyümölcséből -
más gyümölcsökkel vegyített - feldolgozott termékek készíthetők. 1,5-3 m magasságú,
tövises cserjévé vagy fácskává nevelhető. Kétlaki növény, kilenc nővirágú egyed mellé
átlagosan egy hímvirágú egyed szükséges. Fényigényes, homokos, semleges kémhatású
talajt igényel. Termeszthető fajtái: a Csuszkaja, a Jantarnaja, az Obilnaja és az Oranzsevaja.
Húsos som. Savanykás-édes, fanyar ízű, piros vagy bíbor színű termésének gazdag
beltartalmi értéke van. Éretten nyersen is fogyasztható, de lekvár, befőtt, szörp stb. is ké-

392
szíthető belőle. 3-5 méteres cserje vagy kisebb fa. Rendkívül alakgazdag faj. Meleg- és
fényigényes, a szárazságot jól tűri. A nagy gyümölcsű fajták önmeddők. Termeszthető
fajtái: a Titus és a Jolico.

4.2. Agroforestry rendszerek

Az agroforestry egy általános elnevezés, amely egy régi és széles körben használt föld-
használati rendszert ír le. A rendszer fákkal kombinálja térben és/vagy időben a mező-
gazdasági haszonnövényeket és/vagy állatokat. Fenntartható gazdálkodási rendszerekben
ötvözi a mezőgazdasági elemeket az erdészeti elemekkel ugyanazon a földterületen. Az
agroforestry modern koncepcióját azonban csak mostanában dolgozták ki és nincs
univerzálisan elfogadott definíciója, bár elég sok javaslat van már erre, beleértve az ICRAF
definícióját: „Az agroforestry fenntartható földhasználati és növénytermesztési rendszert
jelent, amely folyamatos termésnövekedéshez vezet. Ezt erdészeti ágazatok (gyümölcs és
más fa termesztése) és szántóföldi ágazatok és/vagy állattenyésztés egyidejű vagy átfedéses,
ugyanazon a területegységen való alkalmazásával éri el úgy, hogy a kezelési gyakorlatok
összeegyeztethetőek legyenek a helyi lakosság kulturális hagy- ományival. "(International
Council for Research in Agroforestry, 1982). Bármi legyen is a definíció, az mindenesetre
általánosan elfogadott, hogy az agroforestry olyan integrált földhasználati mód, ami
leginkább a marginális területek és kis ráfordítású (low input) rendszerek számára
megfelelő. A legtöbb agroforestry rendszer tárgya hogy optimalizálja a fásszárú és a
szántóföldi, valamint állati komponensek kölcsönhatásainak jótékony hatásait, hogy elérjen
egy olyan termelési szintet, ami összevethető a hasonló erőforrásokkal - de monokultúrára
jellemző szociális, ökológiai és ökonómiai viszonyok közt - dolgozó rendszerek által elért
eredményekkel.

4.2.1. Az agroforestry jellemzői

Az agroforestry jellemvonásai a következőkben foglalhatók össze:
Szerkezet. Az agroforestry magába foglalja mind a fákat, mind a szántóföldi növényeket,
mind az állatokat. Míg a hajdani mezőgazdászok néha belátták, hogy a fák hasznosak
lehetnek a gazdaságokban, addig az erdészek az erdőt egyszerűen fatermő területnek
tekintették. A hagyományos gazdálkodók már századok óta élelmiszernövények, fák és
állatok egyidejű tartásával/termesztésével elégítették ki alapvető igényeiket.
Fenntarthatóság. Az agroforestry optimalizálja a fás szárú és a szántóföldi, valamint
állati komponensek kölcsönhatásának jótékony hatásait. A természetes ökoszisztémák, mint
modellek alkalmazása és ökológiai jellemvonásaik figyelembevétele hosszú távon
fenntartható termelésre ad reményt a termőföld rombolása nélkül. Ezért rendkívül fontos,
hogy általánossá váljon az agroforestry használata az olyan területeken, ahol szélsőségesen
rossz a föld minősége vagy ahol csak kis ráfordítások lehetségesek.
Megnövekedett termőképesség. A gazdaság összetevőinek fokozott, egymást kiegészítő
kapcsolata, a megjavult termesztési feltételek, valamint a természetes erőforrások (terület,
talaj, víz, fény) hatékonyabb felhasználása nagyobb produktivitást jósol, mint ami a
konvencionális gazdaságokban lehetséges.
Szocioökonómiai és kulturális alkalmazhatóság. Bár az agroforestry a gazdaságmé-
retek és a szocioökonómiai viszonyok széles spektrumán alkalmazható, legelismertebb

393
hatása mégis a szegényebb, marginális területek kisgazdaságaiban van. Ahol felismerik,
hogy a gazdák legtöbbje nem tudja alkalmazni a modern, nagy ráfordítást igénylő mező-
gazdasági technológiákat, amelyeket a mezőgazdasági kutatások eredményei sugallnak és
megfelelő politikai vagy szociális erő sem áll a háttérben, ott az agroforestry különösen
alkalmas kisgazdasági körülmények közé.

4.2.2. Az agroforestry rendszerek osztályozása

Az agroforestry gyakorlata és rendszerei számtalan szempont alapján osztályozható. A
legtöbbet használt szempontok: a rendszerszerkezet (a komponensek összetétele és el-
rendezése), a funkció, a szocioökonómiai skála, a beavatkozás szintje és az ökológiai ki-
terjedés. Szerkezetük szerint az agroforestry rendszereket a következőképpen csoporto-
síthatjuk:
• Mezőgazdasági erdőművelés (Agrisilviculture). Mezőgazdasági és erdészeti termékek
egyidejű vagy időben eltolt előállítása a földterületen.
• Kertészeti erdőművelés (erdei kert); (Forest garden systems). Erdei és kertészeti
kultúrák eltolt szinten való termesztése. A haszonnövények térben és időben átmenetet
jelentenek, folyamatos haszonvétel mellett.
• Legelőerdő rendszer (Silvo-pastoral systems). Olyan földhasználati rendszer, ahol az
erdők faanyagon kívül táplálékot és takarmányt is szolgáltatnak az állattenyésztés
számára
• Mezőgazdasági legelőerdő (Agro-silvo-pastoral systems). Olyan földhasználati for-
ma, ahol a terület egyidejűleg szolgáltat mezőgazdasági és erdészeti termékeket, va-
lamint takarmányt az állattenyészetés számára.
• Többcélú erdészeti rendszerek (Multipurpose forest tree production systems). Az
erdei fafajok olyan módon való kezelése, hogy azok ne csak faanyagot szolgáltassanak,
hanem levelük és/vagy termésük is hasznosítható legyen, mint táplálék és/vagy
takarmány.
Egyéb agroforestry rendszerek is léteznek, mint pl. fák alkalmazása méhészetben,
többcélú faültetvények stb. Az alkotóelemek elrendezése térben és időben változhat és a
különböző elrendezésekre is számos meghatározás létezik. A rendszer funkcióját a kibo-
csátott főtermék, valamint az alkotóelemek (főként a fás alkotóelemek) szerepe határozza
meg. Ezek lehetnek termelési funkciók (alapszükséglet kielégítése, mint táplálék, ta-
karmány, tűzifa stb. termelése) és védelmi szerep (talajvédelem, talaj termékenység foko-
zása, szélfogók és mezővédő erdősávok alkalmazása).
Ökológiai szempontból a rendszereket agroökológiai zónák szerint csoportosíthatjuk,
mint pl. humid, arid, és semi-arid területek stb. A rendszer szocioökonómiai méretét va-
lamint a gazdálkodás szintjét megállapítva nevezhetjük kereskedelmi, közepes vagy mi-
nimális szintűnek. Minden egyes szempontnak van jelentősége, főként jellegzetes hely-
zetekben és mindnek vannak korlátai is. Egyetlen osztályozási séma sem tekinthető tehát
egyetemesnek. Az osztályozási mód a célon múlik, ami miatt osztályozni szándékozunk.

4.2.3. A fák potenciális szerepe

A fák mezőgazdaságban betöltött szerepét általában alulbecsülik, a bennük rejlő lehetőségek
jószerével feltáratlanok. A fák formájukkal és növekedési módjukkal befolyásolják a

394
mezőgazdasági rendszer egyéb tagjait. Nagy lombkoronájuk befolyásolja a napsugárzást, a
csapadékot és a légmozgást, míg kiterjedt gyökérrendszerük nagy mennyiségű talajt hálóz
át. A víz- és tápanyagfelvétel, valamint a tápanyagok újraelosztása a lehullott levelek
segítségével, csakúgy mint a gyökereknek, valamint a gyökerek gomba/baktérium kap-
csolatainak lebontó hatása egyaránt megváltoztathatják a termesztés körülményeit.
A fák növelhetik az adott agroökoszisztéma termőképességét a talaj adottságok, a mik-
roklíma, a vízgazdálkodás és más kapcsolódó biológiai tényezők befolyásolásával.
Talajjellemzők. A fák növelhetik a talaj tápanyagtartalmát azzal, hogy feltárják a mé-
lyebben fekvő ásványi anyagokat az alapkőzetből, valamint azzal, hogy visszanyerik és újra
a felszínre hozzák a kilúgzott tápanyagokat lehullajtott leveleiken keresztül. Ez a szerves
anyag növeli a talaj humusztartalmát, ami megnöveli a kationcserélő képességet és
csökkenti a tápanyagveszteséget. A hozzáadott szerves anyag mérsékli a nagyfokú ta-
lajellenállást, valamint mindkét esszenciális tápanyag és a toxikus elemek konzekvens
elérhetőségét. Ha a nitrogén, a foszfor és a kén főként szerves formában található, akkor
ahhoz, hogy elérhetővé váljanak rendkívül fontos a nagy mennyiségű szerves anyag je-
lenléte. A fák nitrogénkötő-baktérium és mikorrhiza kapcsolatai szintén növelik a felvehető
nitrogén mennyiségét. A mikroorganizmus-aktivitás a fák alatt a legnagyobb, a nagy
mennyiségű szerves anyag (emelt táplálékmennyiség) és a jobb szaporodási körülmények
(talajhőmérséklet és -nedvesség) miatt.
A fák javíthatják a talaj fizikai adottságait is, amelyek közül a legfontosabb a talajszer -
kezet. A szerkezet a megnőtt szervesanyag-mennyiségnek (levelek és gyökerek), a gyökerek
repesztő hatásának valamint a mikroorganizmus-aktivitásnak köszönhetően javul. Mindezen
hatások tartósabb talaj aggregátumokat eredményeznek. A talajhőmérsékletet az árnyék és a
levéltakarás befolyásolja.
A fák talajvédelemben játszott szerepe jól ismert. Amellett, hogy csökkentik a szélse-
bességet, lombkoronájuk szétoszlatja a talajfelszínen az esőcseppek romboló erejét. A
hulladékréteg takarja a talajt és finom szerkezetével szintén segít csökkenteni a felszíni
eróziót. Erős gyökérzetük fontos talajrögzítő feladatot lát el, különösen a meredek lejtőkön.
A hasznos és kívánatos évelő fás szárú fajok a következő tényezőkön keresztül játsz-
hatnak lényeges szerepet a gazdaságok talajtermékenységének javításában:
- a szerves anyag mennyiségének növelése a lehullott leveleken és más növényi részeken
keresztül;
- hatékony tápanyagkörforgás a rendszeren belül és mind a rendelkezésre álló, mind az
átalakított tápanyagok következetesen hatékonyabb felhasználása;
- biológiai nitrogénmegkötés, a nehezen felvehető tápelemek oldhatóvá tétele, mint pl.: a
foszfáté a mikorrhiza és a foszfátoldó baktériumok működésén keresztül;
- a tápanyagok mennyiségének növekedése a gyökérzónában, a talaj tápanyagmegkötő
zónája fölött történő tápanyagveszteség csökkenése;
- a rendszert felépítő fajok közötti, egymást kiegészítő kölcsönhatások hatékonyabb
tápanyagmegosztást eredményeznek az egyes fajok között;
-jobb a tápanyaggazdálkodás, mivel a rendszert alkotó fajok gyökérzete más-más zónából
veszi fel a tápanyagot;
- a talaj szervesanyag-tartalma mérsékli az extrém talaj reakciókat, folyamatos a táp-
anyag-felszabadulás és felvehetőség.
Mikroklíma. A fák a nyílt területek klímájával összehasonlítva mérsékelt hőmérsék-
letingadozást eredményeznek, ami alacsonyabb maximum- és magasabb minimum- hő-
mérsékletben nyilvánul meg. Az alacsonyabb hőmérséklet és a mérsékeltebb légmozgás

395
csökkenti a párologtatást. Nagyobb relatív légnedvesség mérhető a fák alatt a nyílt terü -
letekkel összehasonlítva.
Vízgazdálkodás. Egy kis terület, gazdaság vagy régió vízmérlegét a fáknak mind a
szerkezeti mind a funkcionális jellemzői befolyásolják. A csapadék a lombozat sűrűségétől
és a levelek jellemzőitől függő mértékben eljut a talajra vagy a lomb felfogja, és onnan
elpárolog. A fák lombkoronája összegyűjtheti a légnedvességet is, ami aztán, mint belső
csapadék (ködszitálás) kerül ismét a rendszerbe. Ez különösen fontos vízforrás lehet nedves,
ködös területeken. A jó talajszerkezetnek és a jelenlévő hulladékrétegnek köszönhetően az a
vízmennyiség, ami eléri a talajt sokkal hatékonyabban kerül felhasználásra a megnövekedett
beszivárgás és átjárhatóság miatt, valamint csökken a felszíni elfolyás és párolgás
mennyisége. A fák— főleg az áradásokra hajlamos területeken - nagyobb mértékben
csökkenthetik a felszín alatti vízelfolyást, és nyilvánvaló az is, hogy a fák jelenléte nagyban
befolyásolja a vízgyűjtő terület vízgazdálkodási tulajdonságait.
Csatlakozó biológiai komponensek. A termesztett és nem termesztett növények, a ro-
varok és a talajlakó élőlények szintén nyerhetnek a fák jelenlétével. Bár a jellemző me-
chanizmusokat kevéssé értjük, azok általában kellemesebb mikroklímát, kedvezőbb ta-
lajhőmérsékletet, nedvesség és szervesanyag-tartalmat, valamint hatékonyabb fel- és új-
rafelhasználásukon keresztül a tápanyagok jobb felvehetőségét eredményezik. A talaj
megnövekedett szervesanyag-tartalma megmutatkozhat a gyökérzónában zajló hasznos
talajélet élénkülésében is. Ezek a talajlakó mikroorganizmusok termelhetnek növekedést
elősegítő anyagokat a kívánatos kölcsönhatásokon keresztül vagy akár kommenzal- isztikus
hatással is bírhatnak a növényfajok növekedésére.
Termesztési szerep. A fák számos, az ember és az állatok számára egyaránt hasznos
terméket szolgáltathatnak. Az élelmen és a takarmányon kívül faanyagot, melléktermékeket,
mint pl.: olajakat és tannint, valamint gyógyszerészeti termékeket is szolgáltatnak. A fehér
akác (.Robinia pseudoacacia) például fontos mézelő növény és emellett nitrogént köt meg
és tartós kerítésoszlopnak való faanyagot is ad.

4.2.4. Az agroforestry rendszerek előnyei

A mezőgazdasági és az erdészeti termelés ötvözésével, mindkét rendszer termelési funkciói
és céljai jobban kimerithetőek. Ezek az integrált rendszerek környezeti, valamint
szocioökonómiai előnyökkel rendelkeznek a mezőgazdasági és/vagy erdészeti monokul-
túrákkal szemben (Wiersum, 1981).

Környezeti előnyök
• A természeti erőforrások hatékonyabb felhasználása. A különböző vegetációszintek
elősegítik a napsugárzás jobb felhasználását, a különböző mélységben megtalálható
különböző gyökértípusok jól kihasználttá teszik a talajt és a rövid életű mezőgazdasági
növények hasznosíthatják a gazdag felső talajréteget, ami a fák ásványianyag-
körforgásban betöltött szerepének az eredménye. Az állatok rendszerbeillesztésével az
eddig nem hasznosított elsődleges produkció felhasználható a másodlagos produkcióban
és a táplálék körforgásában.
• A fák talaj-, víz-, és növényvédelmi szerepe csökkentheti a környezet leromlásának
kockázatát. Szem előtt kell azonban tartani azt is, hogy sok „agroforestry" rendszerben
az egyes összetevők versenyben állnak a fényért, a nedvességért és a tápanyagért, ami

396
 szükségszerűen terméskiesést jelent. A jó gazdálkodás minimalizálhatja ezeket a zavaró
hatásokat és fokozhatja az egymást kiegészítő kölcsönhatásokat.

Szocioökonómiai előnyök
• Az ökológiai hatékonyság miatt növekedhet a területegységre vetített termés. Bár az
egyes termékek mennyisége kevesebb lehet, mint a monokultúrákban, de néhány esetben
az alaptermék mennyisége nőhet.
• A rendszerek változatos összetevői vagy termékei felhasználhatóak más termelésben
(pl.: faeszközök, zöldtrágya) és így a megvásárolt inputok, valamint a beruházások
mennyisége csökkenthető.
• A tiszta erdőtelepítésekkel kapcsolatban a mezőgazdasági növények bevezetése jól
szabályozott mezőgazdasági gyakorlattal egybekapcsolva, gyakran megnövekedett
faprodukcióban és az erdészeti költségek csökkenésében mutatkozik meg (pl.: a me-
zőgazdasági növények trágyázása és gyomtalanítása a fák növekedése szempontjából is
hasznos) és szélesebb termékskálát eredményez.
• A faproduktumok az egész év folyamán kinyerhetőek, ezzel egész éves munkalehe-
tőséget és rendszeres bevételt szolgáltatva.
• Számtalan faipari alapanyag a mezőgazdasági holtszezon idején is kitermelhető, amikor
semmi lehetőség nem adódik más növénytermesztési munkára.
• Néhány fatermék aktív gazdálkodás nélkül is kinyerhető úgy, hogy tartaléknak te-
kintjük, arra az időszakra, amikor elfogynak a mezőgazdasági termékek vagy speciális
társadalmi szükségletek kielégítésére (pl. házépítés).
• Változatos termékek előállításával a kockázat megosztható, mivel a kedvezőtlen kö-
rülmények különböző mértékben befolyásolják az egyes alkotóelemeket.
• A termelés az önellátás és az értékesítés irányába is elmozdulhat. A helyi piaci hely-
zettől való függést a gazda szükségletei határozhatják meg. A termékek teljesen vagy
részben felhasználhatóak vagy piacra bocsáthatóak, amikor a körülmények jók.
• Különleges minőségű termékek előállítása, makkoltatás.

4.2.5. Az agroforestry rendszerek néhány korlátozó tényezője

Számos körülmény vagy tényező gátolja az agroforestry rendszerek kialakítását. Ezeket a
tényezőket fel kell ismerni és erőfeszítéseket tenni a leküzdésükre ahhoz, hogy az agro-
forestry rendszereket sikeresen alkalmazhassuk.
A legfőbb korlátozó tényező az, hogy az agroforestry rendszerek ökoszisztéma-speci-
fikusak és egyes rosszabb talajokon a megfelelő növények kiválasztása nehezebb, bár sok
fafaj jobban alkalmazkodik a rossz talajhoz, mint az egyéves termesztett növények. A fák és
az élelmiszernövények versengése és a prioritás, amelyet meg kell adni nekik, hogy
kielégíthessék alapvető szükségleteiket sok szegényebb, kis földterülettel rendelkező gazdát
elriaszt a faneveléstől.
Ahhoz hogy előmozdítsuk a faültetést, rövid és hosszú távú haszon meghatározása
egyaránt szükséges. Gazdasági vagy termelési ösztönzőket kell a programba illeszteni. A
mindennapi gazdasági kényszer az, ami miatt néhány újonnan alakult agroforestry
rendszemek tekintélyes beruházásokra (pl.: szaporítóanyag, talajvédelem, trágya) van
szükség az induláshoz. Ezekhez a beruházásokhoz kölcsön felvétele válhat szükségessé. A

397
legtöbb agroforestry rendszerben néhány év szükséges mielőtt az első termék kinyerhető.
Néhány esetben pénzügyi támogatásra van szüksége ebben az átállási időszakban.
Az inputok milyenségét a terület mérete befolyásolhatja. A nagy populációs nyomással
és rossz minőségű földekkel rendelkező területeken a magán földtulajdonok esetenként túl
kicsik ahhoz, hogy életképes termelési egységet képezzenek. Ezekben az esetekben
valamiféle együttműködés válhat szükségessé. A magvak és csemeték elérhetősége kritikus
tényezője lehet az agroforestry programoknak. A hosszú távú tervekben a legtöbb esetben
faiskolák létesítése is szerepel.
Az állattenyésztés ütközhet az agroforestry vállalkozással, különösen azokon a terüle-
teken, ahol a szarvasmarha és a kecsketartás az elterjedt.
4.2.6. Agroforestry rendszerek tervezése
A fenntartható agroforestry rendszerek tervezésekor hasznos lehet a természetes öko-
szisztémák, mint modellek alapul vétele. A természetes erdő legszembetűnőbb jellemvonása
a fák, bokrok, lágyszárúak és gombák többszintű szerveződése, amely szerveződésnek
mindegyik tagja más-más energia- és erőforrást használ, és mindegyik hozzájárul a belső
rendszer fenntartásához. Ezek a szintek csökkentik az esőcseppek talajra gyakorolt
mechanikai hatását, valamint a talajra jutó közvetlen napsugárzás mértékét, tehát mini-
malizálják a talajveszteséget, csökkentik a párolgást és lassítják a szerves anyag lebomlását.
A talajszinten általában kicsi a szélsebesség. A talaj felszínét borító lehullott növényi részek
egyrészt védőréteget, másrészt újra felhasználható tápanyagot szolgáltatnak.
Mindezek a körülmények ideális környezetet teremtenek a mikroflóra és fauna, a rovarok
és földigiliszták számára, ami elősegíti a szerves anyag lebomlását és talajba keverését,
ezzel jó talajszerkezetet biztosítva, valamint fokozza a talaj átlevegőzöttségét és vízbefogadó
képességét is. Azoknak a rovaroknak a megjelenése, amelyek a vegetációra potenciálisan
károsnak nevezhetőek a helyi ragadozó és parazita faunával szabályozható. Több szint
található a talaj felszíne alatt, ahol a különböző típusú növények gyökérzete különböző
talajrétegeket használ. így azok a tápanyagok, amelyeket a sekélyebben gyökerező növények
nem érhetnek el a mélyebbre hatoló gyökérzetű fák hasznosítanak és aztán, mint hulladékot
(lehullott levelek) újra a talaj felszínére juttatják.
Az agroforestry rendszerek tervezésekor a fő cél, hogy kiemeljük az erdő alapvető öko-
lógiai vonásait, így a természetes rendszerek folyamatainak megértése elengedhetetlen.

Növényi elrendezések

A felhasználandó növényfajok térbeli és időbeli elrendezésekor számos tényezőt figyelembe

kell venni. Ezek a következők lehetnek: az együtt növekvő fajok termesztési igényei,
habitusuk (a föld fölött és alatt egyaránt), fenológiájuk, az egész rendszer kezelési
követelményei és a kiegészítő hatásokkal szemben támasztott igények, amilyen hatás a
talajvédelem vagy a mikroklíma javítása. Tehát a növények elrendezése területfüggő. Le-
hetséges irányvonalak:
• Az egynyárikat köztesnövényként alkalmazzuk a fák között, egyszerre (vagy azonos
évszakban) ültetve mind a lágy mind a fás szárú fajokat. A fás fajok tőtávolsága vál tozó
lehet, de a szárazabb térségekben általában nagyobb tőtávolságot alkalmaznak.
• Megközelítőleg egy méter széles sávok időnkénti kitisztítása elsődleges vagy másod-
lagos erdőkben, majd a sávokba árnyéktűrő évelő mezőgazdasági növények ültetése. Ezt
követően, amikor az ültetett fajok felnőnek, az erdővegetáció szelektív ritkítása után

398
 kialakul egy 2-3 szintű lombozat, ami egyaránt tartalmazza az évelő mezőgazdasági és a
kiválasztott erdészeti fajokat.
• A művelés kezdeti elemei: a ritkítás és metszés, amivel több fényt juttatunk a talaj szint
növényeihez, valamint a kiválasztott növények fasorok közé ültetése. A ritkítás és
metszés mértéke a fasűrűségtől, a lombozat szerkezetétől stb. függ.
• Dombos vidékeken a kiválasztott fafajokat a lejtőre merőlegesen (a rétegvonalak men-
tén) ültetjük különböző elrendezésekben (szimpla, dupla vagy váltakozó sorokba), vál-
tozó sorközökkel, a fasorok közt, a rétegvonalak mentén telepíthetünk talajt megkötő
fűféléket. A sorok közti területet hasznosíthatjuk mezőgazdasági növényekkel.
• Egymáshoz közel ültetett többcélú fák a mezőgazdasági táblák körül. A fák élő kerítést
és széltörőt képeznek, takarmányt és tüzelőt szolgáltatva, valamint megjelölve a
mezőgazdasági táblák határait. Ez a módszer különösen alkalmas az extenzív föld-
használati rendszerek számára.

4.2.7. Az agroforestry kezelési változatai

Fasoros termesztés nagy értékű területeken

A fasoros termesztés a házikertek és a mezőgazdasági művelés alatt álló területek számára
alkalmazható módszer. Ez a rendszer a következő módokon lehet segítségünkre:
- zöldtrágyát vagy mulcsanyagot szolgáltatnak a termesztett étkezési növények számára
és feltárják a mélyebb talajrétegek tápanyagait;
- nyesedéket szolgáltatnak, amit mulcsként felhasználhatunk, valamint árnyékot adnak a
parlagoltatási időszak alatt;
- visszaszorítják a gyomokat;
- kívánatos körülményeket teremtenek a talaj mikro- és makroélőlényei számára; határt
szabnak az eróziónak ha rétegvonalak mentén ültetik őket lejtős területekre;
- nyesedéket ad takarmányozási céllal, valamint cölöpalapanyagot és tűzifát is;
- biológiailag megkötött nitrogént biztosít a társított mezőgazdasági növényeknek.

Rétegvonalas ültetés
A rétegvonalas ültetés a következő körülmények közt hasznos:
- gyenge vagy könnyen kimeríthető talajok;
- lejtős (erózióra hajló) valamint erózióra nem hajlamos területek;
- közepes vagy nagy népsűrűség.
A rétegvonalas ültetés a következőkkel lehet hasznunkra:
- újraépíti /javítja a talaj tápanyagszintjét és növeli a szerves anyag tartalmát;
- csökkenti a talaj és a vízveszteséget;
- mérsékli a terméscsökkenés veszélyét az extrém-száraz időszakokban, azzal, hogy
visszafogja a túlzott párologtatást;
- faanyagot szolgáltat saját feldolgozásra vagy eladásra.
Az a gazdálkodási rendszer, amely ezt alkalmazza folyamatos növénytermesztéssel,
közepes vagy kis mérettel és területegységre vetítve közepes vagy nagy mennyiségű rá-
fordítható munkaerővel rendelkezzen. A gyorsan növő fajokat a vegetációs periódus elején
telepíthetjük, ami megadja nekik a lehetőséget, hogy megtelepedjenek, amíg az állat-
állományt távol tartjuk a területtől.

399
 Takarmánybázis
Kialakítása ott hasznos, ahol nagy a népsűrűség és állati termékek értékesítésére alkalmas
piac van a közelben. A takarmánybázisok javíthatják a takarmány elérhetőségét és
minőségét.
Takarmánybázis - legeltetés
Legeltetésre alkalmas takarmánybázist általában a legeltetéses állattartással foglalkozó
területeken alakítanak ki. Ezek lehetnek dombvidéken, hegyvidéki vízfolyások mentén és
az itatok határain (49. kép; lásd a mellékletben).
A legeltetésre alkalmas takarmánybázisok javítják a takarmány elérhetőségét és minő-
ségét a kis vagy közepes népsűrűségű területeken, valamint újraépítik/fejlesztik a talaj
tápanyagtartalmát és szervesanyag-szintjét.

Gyümölcstermesztés
A ház körüli szántóföldeken és kertekben hasznos, ha elhelyezünk gyümölcstermő fákat is.
A ház körül elszórtan telepített fákat meg kell majd védenünk az állatoktól. A gyü-
mölcsfákat telepíthetjük úgy is, hogy a házat mintegy körülhatárolják. így táplálékot, el-
adható gyümölcsöt, árnyékot és tűzifát nyerhetünk.
Ennek a rendszernek a felhasználhatóságát nagyban behatárolja az alkalmas gyü-
mölcsfa- változatok korlátozott száma. A változatok kiválasztásakor és kezelésükkor (pl.
népszerűsítés, oltás, szemzés, ültetés, mulcsozás, öntözés, gyomszabályozás, betegségek és
kártevők elleni védekezés) külső segítség felhasználására lehet szükség.

4.2.8. Sövények, élő kerítések

A sövények feladatai hasonlóak az agroforestryéhez, azoktól csak méretben és ezáltal
számos funkcióban térnek el. Védelmi feladatokat látnak el a következő fásítások:
- út- és vasútkísérő fásítások, amelyek célja a légszennyező anyagok (különféle gázok,
füst, por) megkötése valamint a zaj elleni védelem (50. kép; lásd a mellékletben);
- vízfolyások és csatornafásítások, ahol a gátak, partok és az öntözött területek védelme a
cél;
- mező- és legelővédő erdősávok a mikroklimatikus viszonyok javítására, szél- és víz-
erózió elleni védelemre.

Sövények csoportosítása hasznosításuk alapján

Zöldterületi sövények. Az ebbe a csoportba tartozó sövények mezőkön vagy legelőkön
töltenek be elhatároló szerepet. Összehasonlítva a szántóföldi sövényekkel, ezek általában
fajgazdagabb, de tápanyagban szegényebb vegetációk. Gyakrabban kíséri őket lágyszárú
fajokból álló szegély társulás.
Legelői sövények. Sokan ezeket nevezik valódi sövényeknek, mert ezeket ténylegesen is
kerítésként használták. Legfontosabb ismertetőjelük a vadkárok nagymértékű előfordulása.

400
 Az irodalom szerint kialakulásuk a 18. századra tehető. Részben spontán módon
keletkeztek, részben telepítés útján.
Mezei sövények. Ez a sövénytípus kevésbé elterjedt. Az előző típustól csak akkor van
értelme elkülöníteni ha a mezőt nem legeltetésre használják.
Szántóföldi sövények. Akkor nevezünk szántóföldinek egy sövényt, ha a sövénnyel
szomszédos terület mezőgazdasági művelés alatt áll. Ez lehet valamilyen szántóföldi kul-
túra, szőlő- vagy gyümölcsültetvény.
Határkősövények. Váztalajokon folytatott mezőgazdasági művelés közben a művelt
területen rendkívül sok kisebb-nagyobb kő hátráltatta a munkát. Ezeket a köveket kiszedték
a földből és a szántóföld szélén egy kupacba halmozták fel. Ezeken a kupacokon növények
találtak maguknak élőhelyet és a folyamat végül egy sövényforma kialakulásához vezetett,
amely faji összetételében különbözik az összes többi sövénytípustól.
Mesterséges sövények. Ide tartoznak mindazok a sövények, amelyek nem természetes
úton jöttek létre, tehát tudatos telepítőmunka eredményei. Jellemző rájuk, hogy a többi
formánál általában fiatalabbak.
Kerti sövények. Ezt a típust csak a teljesség kedvéért említjük meg, mert mind funk-
ciójában , mind pedig faji összetételében különbözik a többi típustól. Legfontosabb jel-
lemzője a manapság divatos exota fajhasználat.
Szélvédő sövények. Körülbelül 40 éve kezdtek Közép-Európában előre tervezett módon
nagyobb mennyiségben sövényeket telepíteni abból a célból, hogy az erózió által ve-
szélyeztetett szántóföldi területeket megóvják a károsodástól. Ezekre a sövényekre jellemző,
hogy keskenyek, kifejezetten egyenes vonalban helyezkednek el, hogy minél kevesebb
hasznos területet foglaljanak el a művelt területből. A telepítésük gépesített.
A hazai szakirodalom két fogalmat használ a növénysávok megnevezésére.
• Sövény Áttört, hézagos szerkezetű, mindkét oldalon gyepes sávval határolt, legalább 2
középmagas cserjesorból álló, mezőgazdaságilag hasznos növény sáv.
• Erdősáv. Legalább 4 sorból álló, és legalább 7 m széles növénysáv, amelyben meg-
találhatók a fafajok is. Három szintre tagolható: cserje, alsó koronaszint és felső ko -
ronaszint. Mindkét oldalán gyepsáwal határolt. Ezek zártság alapján 3 csoportra
oszthatók:
- zárt vagy tömör sávról akkor beszélünk, amikor az erdősáv lombos állapotban a talaj
szinttől a felső koronaszintig zárt; A nyílások, hézagok az erdősáv felületének
maximum 10%-át teszik ki;
-hézagos vagy áttört a sáv akkor, ha a sávban levő hézagok, nyílások a felület 10-30%-t
teszik ki; az ilyen szerkezetű sávok legalkalmasabbak szélvédelem ellen;
-nyitott vagy széláteresztő sávok. Itt a nyílások, hézagok 30%-nál nagyobb arányban
szerepelnek.
Az erdősávok szélesség szerinti osztályozása: -keskeny erdősáv
amely 6-11 m széles, 3-7 soros; -közepes szélességű erdősáv amely
12-20 m széles, 8-13 soros,
- széles sáv amely 21-30 m széles, 14-20 soros.
A két növénysáv között csak méretbeli különbség van, funkciójukban megegyeznek.

A sövények ökológiai hatásai

A fás társulások mint fejlettebb társulási formák számos élőlénynek nyújtanak otthont. A
sövények egyik legjellemzőbb tulajdonsága a biológiai diverzitás. A diverzitás nemcsak a

401
fajok sokfélesége, hanem a genetikai összetétel és a társulások, az ökoszisztémák sok-
félesége is. A sövények ökológiai hatásai a következőkben foglalhatók össze
A sövények a „kultúrsivatagok" között a fajok számára menedéket nyújtanak a vegy-
szerezés, a nagytáblás mezőgazdaság, a nem megfelelő időben végzett agrotechnikai
beavatkozás kedvezőtlen hatásaival szemben. A sövények a környezetüktől erősen eltérő
biotópok. Sok lepke hernyója monofág. Az aljnövényzetben gyakran megtalálható
nagycsalán (Urtica dioica) például egyedüli tápláléka a védett nappali pávaszem (Inachis
io) és atalanta-lepke (Vanessa atalanta) hernyóinak (Durell, 1987). Csak a bengebokrok
(Rhamnus catharticus, Frangula alnus) lombját fogyasztja a citromlepke zöld, oldalt fehér
sávval díszített hernyója is. A legtöbb énekesmadárnak ideális táplálékforrása,
fészkelőhelye, egyszóval a legtökéletesebb élőhelye a sövény. A költés idején remek
védelmet nyújt a tüskékkel, tövisekkel felvértezett ágrengeteg (Thorne, Butler, 1997),
Számos forrás igen sok madárfajt említ sövénylakóként. Ilyen pl.: a zöldike (Carduelis
chloris), a citromsármány (Emberzia citrinella), a kenderike (Carduelis cannabina) és a
tövisszúró gébics (.Lanius collurio), valamint tengelic (Carduelis carduelis).
A sövények, sövényrendszerek olyan „zöld folyosók", amelyek jelentősen növelik a
növény- és állatfajok fennmaradásának esélyeit. A hálózatként egymással összekötött
sávrendszerek lehetővé teszik a fajok vándorlását és génkicserélődését (Fragstein, 1985). Az
ott fészkelő madarak a sövények vonalát pontosan követve az elágazódá- soknál éles
kanyart véve pontosan a fás sáv fölött repültek, noha a kiindulási helyük és az elérendő
céljuk között légvonalban az út jócskán rövidebb lett volna.

Az erdősávok egyéb, az agrártermelésben hasznosítható funkciói

A mezővédő erdősávok legfontosabb hatása a szél sebességének csökkentése. Ezáltal

mérséklik mind a széleróziót, mind pedig a deflációt. Mivel jelentősen csökken a területen a
szélsebesség, így csökken a növények párologtatása (transpiráció), illetve a talaj párolgása
(evaporáció). Ezáltal javul a talaj nedvességmegőrző képessége (3-4% többlet) és nő a
relatív légnedvesség is (5—10%), ami kedvező feltételeket teremt egyes kultúrákban (pl.: a
szója kötődéséhez igényli a magasabb légnedvesség tartalmat).
Hőmérséklet-kiegyenlítő hatásuk következtében nappal körülbelül ötszörös famagas- ságig
mérséklik a hőmérsékletet, éjszaka viszont az erdősávokból kiáramló levegő és az erősebb
harmatképződésből származó hő némiképp növeli a hőmérsékletet az erdősáv közelében.
Természetes területhatárolók, amely funkció végett már a középkorban is telepítettek
számos helyen sövényeket. Itt a fő szempont a tájkép változtatásán túl a „természetes
kerítések" létrehozása volt. A nagykunsági terület réti szolonyec talaján pl. a vadrózsa, az
ezüstfa és a pusztaszil vált be legjobban. A legelésző állatok bekerítésére a tüskés, tövises
fajok a legalkalmasabbak, mint például a kökény (.Prunus spinosa), a vadrózsa (Rosa
canina), az egybibés galagonya (Crataegus monogyna). Az erdősávoknak a legeltetés
folyamán jelentős a nyári napsütésben az árnyékot szolgáltató képessége is. A forró, déli
napsütésben régen a napszámosok az erdősáv adta árnyékban tudtak a földterületek között
közlekedni.
Faanyag forrásként is funkcionál az erdősáv; főként a fában szegényebb vidékeken. A
kitermelésre kerülő mennyiség megállapításakor természetesen figyelembe kell venni az
erdősáv elsődleges funkcióit.
• A sövényben található fás fajok gyümölcse nemcsak a vad- és haszonállatoknak, hanem
az ember számára is hasznosítható. A húsos som (Cornus mas), a szederfajok (Rubus sp.), a

402
vadrózsa (Rosa canina) terméseiből lekvár a vadkörte (Pyruspyraster) gyümölcséből
pálinka készíthető. A vadgyümölcsökön kívül telepíthetünk régi haszonfajtákat is, amelyek
nem oly igényesek. Németország egyes részein gyakran találkozhatunk sövényekben régi
alma-, körte- és cseresznyefajtákkal is.
• A fás, illetve lágy szárú fajokban gazdag erdősávokban igen sok gyógynövény is ta-
lálható. Ilyen például a fekete bodza (,Sambucus nigra), az egybibés galagonya (Crataegus
monogyna), a gyepürózsa {Rosa canina) és a kutyabenge (.Frangula alnus). Ma
Magyarországon még mindig jelentős a gyűjtött gyógynövények köre, így a sövények
kitűnő bázisai lehetnek a gyűjtésnek.
• Kora tavasszal virágzó fajok, például a mogyoró (Corylus avellana), a kökény (Prunus
spinosa), a húsos som (Cornus mas), a füzek (Salix sp.) telepítésével a méhek első pollen-
és nektárgyűjtő helyévé tehetjük a sövényünket. A közismerten finom mézet adó fehér akác
(Robinia pseudoacacia) ültetésével remek méhlegelővé is változtathatjuk a sövényt.

A sövények kedvezőtlen hatásai

• Régebben leggyakrabban a mezőgazdaságilag hasznos területek elfoglalását hozták fel
kedvezőtlen hatásként. (5 méter széles, 1 km hosszú sövény kivágásával 0,5 hektár
szántóföld nyerhető.) Az Európai Unió egyre több szántóföld termelésből való kivonását
szorgalmazza, így a sövények e kedvezőtlen hatása, inkább a telepítését támogatók
előnyévé vált.
• Ha rossz szerkezetűek (zárt, tömör, széles) a sávok, télen a szél a havat az erdősávokban
rakja le, így kedvezőtlenül is befolyásolhatja a hóeloszlást. Szintén a rossz szerkezetnek
köszönhetően nyáron hőkatlanok alakulhatnak ki a sávrendszerrel közbezárt területen.
• A sövények árnyékhatása a fényelvonásban és az esőárnyékban nyilvánul meg, de ezek
egyszeres famagasságon túl nem terjednek.
• A fák, a bokrok tápanyag- és nedvességelvonása, a mezőgazdasági kultúrnövényekkel
kialakuló gyökérkonkurencia is az erdősávok egyik kedvezőtlen hatása. Nem terjed ki
jelentős területre (maximum egyszeri famagasságra) és mérsékelhető, ha a sávok szélére
karó gyökerű vagy kis gyökérzetű fajokat telepítünk.
• A sövények káros tulajdonságának tekintik, hogy a gyomok „szigetei", ahonnan a
szántóföldekre állandó a gyomvisszatelepedés lehetősége. A fiatal sövények lágy szárú
fajai valóban főként gyomfajok, de arányuk a szukcesszió folyamán csökken. A valódi
problémát a táblaszegélyek nem megfelelő művelése okozza.
• A termelés szempontjából hasznos rovarok elszaporodásának gondolata mellett felmerül a
sövények károsítok felszaporításában játszott szerepe is. Minél összetettebb egy
életközösség, annál eredményesebben szabályozza saját magát és annál kisebb egy faj
drasztikus elszaporodásának esélye. A károsítok jelenlétével mód van természetes
ellenségeik elszaporodására is, hacsak az ember közbe nem avatkozik az egyensúlyt
felbillentve. A termelés számára veszélyes növényi kórokozók életmódját ismerve, a
sövénybe ültetendő fajok tudatos megválasztásával kiküszöbölhető ez a probléma is. Az
alma- vagy körteültetvényt körülvevő sövénybe például nem ajánlatos egybibés galagonyát
(Crataegus monogyna) tenni, mert ezen is ugyanúgy megél az Erwinia amylovara
baktériumfaj. A sóskaborbolya (Berberis vulgáris) a feketerozsda (Puccinia graminia)
köztesnövénye. A csíkos kecskerágó (Euonimus europaea) és a kányabangita (Viburnum
opulus) a répa levéltetű (Dorsalis fabae) költőhelye. Telepítésiekkor meglehetősen sok
fajból válogathatunk, így nem okozhat problémát olyanok kiválasztása, aamelyek a

403
mezőgazdasági termelést nem veszélyeztetik, illetve olyan elegy arányban alkalmazzuk
őket, aminél káros hatás még nem érzékelhető. A fácán, a fogoly elszaporodásával nemcsak
a biológiai növényvédelem kap új lendületet, hanem ezek bevételi forrásként is számításba
jöhetnek.

Az erdősávok hatása a mezőgazdasági terméseredményekre

A sövények módosító hatásáról csak a védelmet élvező mezőgazdasági területek teljes
egészére kiterjedő vizsgálattal kaphatunk reális képet. Az erdősávokhoz közeli részen - az
előbbiekben már említett negatív hatások miatt - kisebb, a sávoktól mért bizonyos
távolságon túl nagyobb termésmennyiségek mérhetők, mint a nem védett területeken.
A sövényközeli részeken a sávmagasság 1,5-szörös távolságán belül terméscsökkenést,
viszont a sávmagasság 1,5-szörös és 12-szeres távolsága közötti részen termésnövekedést
értek el, mint a sövény nélküli területeken.(Fragstein, 1985)
A források egyöntetűek abban, hogy a sövények védőhatásában részesülő szántóföldeken
a terméseredmények nagyobbak a nyílt területihez képest, de az elért termés többlet
mennyisége szerzőnként különböző.
Dániában az erdősávok által védett, illetve nem védett szántóföldeken termelt cékla,
takarmányfélék és gabonafélék légszáraz tömegét vizsgálva a sávok övezte területeken a
termények 7-18% (átlag 7.9%) között mozgó többletet mutattak. Magyarországi kutatások
cukorrépából 6,2%, őszi búzából 2,73-26,8% közötti, lucernából 20,3-22,0% közötti,
kukoricából pedig 2,9-32,03% közötti terméstöbbletet regisztráltak a sávokkal védett
szántókon a nyílt területek eredményeihez viszonyítva. Más források a sövények pozitív
tulajdonságaként gabona- és kapáskultúrákból 10-15%-os, zöldségfélékből 20%-os
többlettermésről számolnak be. Akár 40%-kal nagyobb mennyiségű zöldtakarmány vagy
burgonya is betakarítható a védősávokkal övezett mezőn.

A mezővédő erdősávok szélmérséklő jelentősége

A szélmérséklés függ a sáv szerkezetétől. Szélvédelemre az áttört szerkezetű sávok a leg-
alkalmasabbak. Ezek már a sáv előtt, a szél támadási oldalán, a sáv 4-42-szeres magas-
ságának megfelelő távolságában csökkentik a szél sebességét. A sáv védett oldalán (védelmi
zóna) 20-51-szeres famagasságnak megfelelő távolságig érzékelhető a védőhatás. Kísérletek
szerint a 7-15 méter széles, 3-9 soros erdősávok a legmegfelelőbbek. Bár lombtalan
állapotban az erdősávok védőhatása lényegesen kisebb, jó szerkezettel ilyenkor is megfelelő
a védelem. A szélirányra merőlegesen vagy maximum 45°-os szögben célszerű telepíteni a
növénysávokat.
A sövénytelepítés kérdései
Aki sövényt, erdősávot telepít nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is gondolkozik. Az
erdősáv a telepítést követően nem fejlődik olyan ütemben és látványosan, mint a szántóföldi
egyéves vagy évelő kultúrák. Emberi léptékekben mérve a fás fajok felépítésükből adódóan
lassan érik el fejlődésük csúcsát, a genetikailag hordozott és a környezetük által determinált
méreteik maximumát. Az erdősávok gyarapodásukkal egyre nagyobb biomasszát termelnek,
egyre szélesebb életteret nyújtanak az állatok részére, a sávmagasságuk növekedésével

404
növekszik a mikroklímát befolyásoló hatásuk is, így az évek múlásával az emberek számára
is egyre hasznosabbak lesznek a földterületeiket övező sövények.
Sövények, mezővédő erdősávok telepítése szinte mindenütt kívánatos. A telepítéseket
osztályozni kell aszerint, hogy szükséges-e adott területen a telepítés a kedvezőtlen kör-
nyezeti viszonyok mérséklésére vagy csak ajánlatos. A laza szerkezetű homok, tőzeg és
kotu-láp talajokon, valamint a váztalajokon szükséges a telepítésük. A lejtős területeken
talajtól függetlenül, az aszályra hajlamos területeken (a tenyészidőszakban a csapadék < 340
mm, a nyári napok szám >75) és a szeles területeken, ahol az évi átlagos szélsebes ség > 2,5
m/s, mindenképpen szükséges az erdősávok telepítése.
A szél ellen ültetett mezővédő sávok telepítésekor 10-15 faj használata ajánlatos az
élővilág sokszínűségének fenntartásához, szemben a korábban javasolt kisebb fajszámmal.
Az ültetendő fajokat leginkább a talaj minősége, tápanyag-összetétele, kémhatása,
szerkezete és vízellátottsága befolyásolja. Nem elhanyagolható szempont a szél tűrése, a fa-
és cserjefajok egymáshoz való viszonya, társulási képessége sem. Ezeknek a kritériumoknak
leginkább az adott területen őshonos fajok felelnek meg. A fajok kiválasztásakor ezenkívül
tanácsos figyelembe venni a következő szempontokat is:
- kialakítható legyen velük a megfelelő védőhatást nyújtó szerkezet;
- az adott termőhelyen jól és lehetőleg gyorsan növekedjenek;
- igénytelenek, betegségekkel szemben ellenállóak legyenek;
- értékes fát vagy gyümölcsöt adjanak;
-jó mézelők legyenek.
A főfafaj lehetőleg gyors növekedésű legyen, a töltelék fafajok meg jó árnyéktűrők. A
kellő védőhatás eléréséhez több, párhuzamos sorban kell a sávokat telepíteni. A jobb mi-
nőségű illetve kötöttebb talajokon 500-600 méterre, lazább talajokon 200-300 méterre kell
egymástól elhelyezni a főerdősávokat. A mellékerdősávokat 1000-1500 méterenként
érdemes ültetni. Művelési, közlekedési szempontból kb. 500 méterenként 6—7 méter
szélességben meg kell szakítani a sávokat. A sarokpontokat kővel vagy valamilyen
oszloppal kell állandósítani, mert itt nagy a munkagép károkozásának veszélye.
A terület erdősültségét a gyenge minőségű, mezőgazdasági termelésre nem alkalmas vagy
csak nagy ráfordítással, gazdaságtalanul alkalmassá tehető táblák felhagyásával és
erdősítésével is célszerű növelni. Ugyancsak érdemes a lakóépületek, majorok, állattartó
telepek fásítása.

Sövénytelepítési módok
Hagyományos sövény,: faiskolákban előállított csemetékkel Tenyészterület-igénye 1,5 m
sortávolság, 1 m tőtávolság három sorból álló sövény, 5 m széles, 1,6 méter magas kerí-
téssel körbe véve.
Egyszerű Benjes sövény. 3 méter szélességben és kb. 1,2 méter magasságban összehordott
ágak, gallyak halmaza, amely természetes módon, állatok és/vagy szél útján terjedő magvak
megtelepedésével alakul ki, bokrok, fák megtelepedése teljesen a természetre van bízva.
Alávetett Benjes sövény. 3 méter szélességben és kb. 1,2 méter magasságban összehordott
ágak, gallyak halmaza, amely alá előzetesen a telepíteni szándékozó fajokat magvetéssel
szaporítjuk el.
Kombinált Benjes sövény. Az előző két módszer kombinációja: facsemeték ültetése 1,5 m
sor-, illetve 1 m tőtávolságra. Ezután a Benjes-féle eljárást követve, a csemetékre ügyelve a

405
sávban gallyakat halmoznak fel. A felhalmozott gallyak megvédik a csemetéket a
vadkároktól, olcsóbb megoldás mint a kerítés létesítése.

Vegyes köztestermesztés
A vegyes köztestermesztés a szegény vagy könnyen elszegényíthető talajjal bíró, sík vagy
enyhén lejtős területeken, közepes népsűrűség mellett alkalmazható a leginkább. Ez a
rendszer a talaj tápanyag-tartalmának újraépítésére vagy javítására szolgál és növeli a
szervesanyag-tartalmat is.
Itt a legalkalmasabb gazdálkodási fonna a folyamatos növénytermesztés a közepestől
kisebb méretű gazdaságokban, közepes mennyiségű munkaerő-ráfordítás mellett, állatte-
nyésztés nélkül.

Több felhasználási célú fafajok többszintes telepítése

Az ilyen típusú telepítések leginkább házi kertekbe vagy a magasabb fafajok sövényekbe,
ültetvényekbe valók. A többszintes telepítés csapadékos területeken jól alkalmazható.
Faipari termékek előállításának forrásául szolgálhat, amelyek közül néhány a háztartás
igényét is kielégítheti. Ez csökkentheti a kiadásokat és növelheti a bevételt. Terület-
egységenkénti nagy munkaerő-ráfordítású kis farmok számára alkalmas eljárás.

Itatok és gátak köré ültetett fák

Az itatok és gátak mellé ültetett fafajok ott alkalmazhatóak, ahol állatokat is tenyésztünk. A
fák ültetése csökkenti a vizet érő káros hatásokat, és az állatállomány okozta károkat.
Ezentúl alapanyagul szolgál a faipari termékek előállításához mind a háztartás mind a ke-
reskedelem számára. A fákat ültethetjük sávosan vagy egyszerre egy nagyobb területre.
Hasznos lehet a fák fűfélékkel való társítása. A telepítés megszakítható vagy keverhető
többszintes fajokkal. Ez a módszer leginkább a folyamatos növénytermesztést folytató, kis
vagy közepes méretű gazdaságokban alkalmazható.
Szelektív tisztítás
A szelektív tisztitásos módszer a nagy kiterjedésű fás területekkel bíró területeken alkalmaz-
ható. A szelektív tisztítás megőrzi a funkcionális vegetációt és a biodiverzitást és segít létre-
hozni a jövő erdészeti termékeit, valamint a genetikai bázist. Ebben a rendszerben a
kiválasztott fákat meghagyjuk a szántóföldeken. Fa- és bokorsávokat hagyunk az újonnan
megnyitott területek körül, az egyes földek között, az utak, ösvények és vízfolyások mentén.
A kis mun- kaerő-ráfordítású közepes vagy nagy gazdaságok alkalmazhatják leginkább ezt a
rendszert.

Erdőtelepítés tűzi- és iparifa nyerése céljából

Ez a módszer a beerdősületlen területeken, valamint az iparifa- és/vagy tűzifapiaccal ren-
delkező területeken alkalmazható. Ezek az erdőtelepítések kielégíthetik a háztartások
és/vagy a háztartási ipar igényeit. Hozzájárulhatnak a család bevételeihez is. Az erdőte-
lepítéseket tanácsos körülkeríteni. Ahol lehetséges élő kerítést alkalmazzunk a rendes kerítés

406
nyújtotta védelem mellett. Kis vagy közepes munkaerő-felhasználású, közepes vagy
nagyméretű gazdaságok számára a legalkalmasabb ez a rendszer. Alkalmas még ezenkívül
dohánytermesztő gazdaságok (szárítópajták építéséhez) és kisebb gyárak, mint a tég-
lagyárak, vagy kisebb malmok számára.

4.3. A szőlő ökológiai termesztése 4.3.1. Bevezetés

Az ökológiai szőlőtermesztés alapvető feladata, hogy - a megfelelő környezeti feltétel-
rendszer megteremtése által - hozzájáruljon a termesztett növény genetikailag meghatározott
biopotenciáljának érvényre jutásához. Ennek a termőhelynek a kialakítása, a fajta, a
tenyészterület és a művelésmód megválasztásával kezdődik, s ezt szolgálhatja a megfelelő
talajművelés, tápanyagellátás, fitotechnika és növényvédelem is. Az ökológiai sző-
lőtermesztéshez a talajról, a növényekről, az egyes szőlőfajtákról és az ökológiai ténye-
zőkről szerzett ismeretek, a kórokozók fellépésének és a kártevők elszaporodásának elő-
rejelzése a lehető legnagyobb mértékben használhatók és szükségesek.
Az ökológiai szőlőtermesztés a növény egészségének megőrzéséhez vagy lehetőség
szerinti helyreállításához során azokat eszközöket igyekszik felhasználni, amelyek a kör-
nyezetet nem terhelik. Cél tehát a szőlő igényeinek lehető legteljesebb kielégítése. Ilyen
módon tágabb értelemben véve az ökológiai növényvédelem részét képezi a gondos ter-
mőhely-megválasztás, a rezisztenciára nemesítés és a termőhelynek megfelelő, minél el-
lenállóbb fajták telepítésére, az oltás (ellenálló alany használata), a szakszerű metszés és a
megfelelő terhelés, a szellős lombozatot eredményező zöldmunka, a növényerősítő ké-
szítmények használata, a harmonikus tápanyagellátás, a megfelelő talaj ápolás stb. is. A
fajgazdagság szintén a gazdaság egyik legfőbb természeti forrása, amely lehetővé teszi a
növényvédőszer-felhasználás csökkentését és tulajdonképpen közvetett (megelőző) nö-
vényvédelemnek tekinthető. A hasznos élő szervezetek természetesen nemcsak kímélhe-
tők, hanem be is telepíthetők vagy tevékenységük segíthető is (például ülőfa helyezhető el a
ragadozó madaraknak stb.).
4.3.2. A terület kiválasztása
A terület kiválasztásakor a szőlőtermesztésre alkalmas termőhelyeket kell előnyben ré-
szesíteni. Kerülni kell az olyan területeket, ahol a köd, a páralecsapódás, a reggeli harmat
képződés és -felszáradás, a kora esti harmatlecsapódások miatt a párásság, nedvesedés
veszélye fokozottan fennáll. Nem előnyös az erdő közelsége, amely akadályozza a
légmozgást, árnyékot ad, valamint vadvédelmi gondot okoz. Kedvező a magasabb fekvésű,
levegőmozgásnak, napfénynek kitett, „hideglefolyásos" terület. Az ökológiai termesztésre
kedvező mikroklímájú ültetvényeket kell kijelölni.
Célszerű figyelembe venni a területen gazdálkodó szőlőtermesztők tapasztalatait, akik
már ismerik, hogy melyik dűlő, tábla fagyzugos, hol szoktak jobban károsítani a gomba-
betegségek, kártevők. Ezek a területek nem alkalmasak ökológiai termesztésre, mert a
termés nem védhető meg a megengedett mértékű növényvédelem alkalmazásával.
A különböző fajtákat célszerű külön tömbökbe telepíteni, hogy az esetleges differenciált
növényvédelmi kezelés egyszerűen megoldható legyen.
A szőlő a semleges vagy gyengén savanyú talajon termeszthető. Lúgos talajon klorózis
jelentkezik. Az alanyok pH-tűrő képessége eltérő, de általában az 5,5 - 7,5 pH-érték közötti
intervallum a kedvező számukra. A Chasselas x Berlandieri 41 B vagy a Georgikon 28
alany bírja a lúgos (meszes) talajt. Néhány szőlőfajta - például a Merlot - az erősen savanyú
talajokon ún. „savkár" tüneteket mutat.

407
 4.3.3. Fajtahasználat
Az ökológiai termesztés alapja a talaj és a termőhely viszonyaihoz alkalmazkodó, kárte-
vőkkel és betegségekkel szemben jól ellenálló fajták alkalmazása. Ökológiai szőlőter-
mesztésre azok a fajták alkalmasak, aamelyek kémiai növényvédelem nélkül (illetve csak az
ökológiai termesztésben engedélyezett készítményekkel) és a kevésbé kedvező víz- és
tápanyag-ellátottság mellett is biztonságosan termeszthetők. A fajtaszerkezet kialakításánál
figyelembe kell venni az érésidő széthúzásának lehetőségét is.
Telepítés előtt tájékozódni kell, hogy a térségben több éves átlagban mely károsítok
lépnek fel az átlagosnál agresszívebben, s nem szabad olyan fajtákat telepíteni, amelyek az
adott károsítókra ismerten érzékenyek. Legnagyobb termésbiztonságot kétségtelenül a
rezisztens (interspecifikus keresztezésből származó) fajták használata jelenti.
Hazánkban nagy hagyománya van a szőlőfajták rezisztenciára nemesítésének. A kü-
lönböző fajtáknak az egyes szőlőkárosítókkal szembeni érzékenységéről a 77. táblázat
nyújt információkat.
A fogyasztói igények feltérképezése döntő jelentőségű az ökológiai termesztésből
származó bor sikerében is. Borászati szempontból fontos, hogy az interspecifikus fajtákon
kívül tiszta vinifera fajtákat is bevonjanak a választékba.
Oltványkészítéskor lehetőség szerint mész- és szárazságtűrő alanyokat kell használni.

408
 77. táblázat. Szőlőfajták ellenálló képességének jellemzése
Fajta P L B 0 Téli fagy Sz
d j f
Fehérborszőlő-faj ták
Bianca 7 7 9 3 5 7 8 6
-
Chardonnay 3 3 5 5 7 6 7
Cserszegi fűszeres 3 3 8 1 7 6 6 4
-
Ezerjó 1 1 3 1 3 3 8
Furmint 1 4 2 4 1 3 3 5
Göcseji zamatos 6 4 4 3 3 5 5 8
Hárslevelű 2 1 4 3 1 3 3 2
Irsai Olivér 1 3 4 5 3 4 4 4
Királyleányka 3 3 2 5 3 4 5 4
Korai piros veltelini 2 2 1 5 2 3 4 5
Kunleány 5 3 9 6 7 8 6 4
Leányka 1 3 2 5 4 5 4 7
-
Nektár 2 1 8 7 6 6 4
Olaszrizling 3 2 3 5 2 6 6 6
Ottonel muskotály 3 3 5 5 2 6 7 4
Pinot blanc 3 3 4 4 5 6 6 6
Rajnai rizling 1 3 5 4 6 7 7 7
Rizlingszilváni 1 1 1 2 1 4 3 3
-
Sárga muskotály 2 1 1 1 3 3 6
Sauvignon 3 2 4 3 3 5 4 7
Szürkebarát 3 3 4 4 5 6 6 5
Tramini 3 3 7 1 6 7 4 3
Viktória gyöngye 7 8 7 3 5 7 6 6
Zala gyöngye 6 5 8 4 5 6 6 4
-
Zenit 1 1 6 3 4 4 3
-
Zéta 1 2 1 3 3 3 5
Zöldszilváni 2 2 1 3 3 4 3 6
Zöld veltelini 1 2 6 3 3 5 5 3
Vörösborszőlő-faj ták
Cabernet franc 1 3 5 5 5 6 6 6
Cabernet sauvignon 3 3 7 5 4 6 6 6
Kékfrankos 2 2 5 5 2 6 4 7
Medina 4 7 8 3 4 5 6 6
Merlot 3 4 4 3 3 4 4 3
Kék oportó 2 1 1 5 3 6 4 3
Pinot noir 3 3 5 5 4 7 5 5
Zweigelt 2 3 4 5 5 6 5 5
Csemegeszőlő-fajták
CSFT-159 (Prím) 6 5 8 3 3 5 4 6
Csaba gyöngye 1 2 3 5 4 6 4 3
Eszter (R-65) 5 6 8 5 5 6 5 6
Favorit 1 1 6 5 2 4 3 5

I
412
 77. táblázat folytatása
Fajta P L B O Téli fagy Sz
d j f
Fehér Chasselas 2 3 6 2 3 6 5 5
Pannónia kincse 2 1 4 6 2 3 2 4
Piros Chasselas 2 3 6 3 3 6 5 5
Pölöskei muskotály 6 5 8 2 3 4 .3 3
Sarolta (R-79) 4 3 8 5 2 4 3 6
-
Sultanina 1 1 4 1 2 1 5
-
Szőlőskertek királynője 1 1 4 2 3 2 3
muskotály
Teréz (R-58) 6 7 8 3 4 6 5 7
Jelmagyarázat: P = peronoszpóra, L = lisztharmat, B = szürkerothadás, O = orbánc; Téli fagy: d = december, j = január, f = február
Sz = szárazságtűrés: 1 = nagyon érzékeny, 9 = nagyon ellenálló (szárazság- / fagytűrő)

4.3.4. Művelési mód

A kisebb tápanyagkínálatra való törekvés is indokolttá teszi a kis egyedi tőketerhelést és
nagyobb hektáronkénti tőkeszámot. így lehetővé válik a szőlő kevesebb hajtással, kisebb
önárnyékolással való termesztése. Ezért - megfelelő művelésmód esetén - a 100-200 cm-es
sortávolság és a 100 cm-es tőtávolság mellett az 5000-10 000 tő/ha is ajánlható.
A művelési mód megválasztásakor figyelembe kell venni a technikai, piaci, ökonómiai
feltételeket, a talaj típusát, tápanyagkínálatát, a fajtát, a várható növekedési erélyt stb. Ezért a
nagyobb tőkeszámot és az ehhez általában kapcsolódó kisebb egyedi tőketerhelést csak ott
szabad alkalmazni, ahol nem várható ettől túlzott hajtásnövekedés.
Ajánlott művelési mód a sor- és tőtávolságtól, a fajtától, a tápanyagkínálattól és egyéb
tényezőktől függően az ernyő, az alacsony kordon, a Guyot, a Sylvoz és a fejművelés
változatai. Törekedni kell a keskeny lombfal kialakítására, ezért semmiképpen nem ajánlott a
Moser-művelés és a fuggönyművelések.

4.3.5. Tápanyagellátás A

szőlő tápanyagigénye
Az ökológiai szőlőtermesztésben a tápanyagokat a szőlő élettanának, tápanyag-igényének és -
felhasználásának valamint a talaj tápanyag-tartalmának figyelembevételével pótoljuk. Ez
nemcsak gazdaságilag ésszerű megoldás, hanem így lesz optimális a szőlő fejlődése és - a
tápanyag-kimosódás megakadályozásával - a környezet védelme. A szőlő harmonikus
tápanyag-ellátása növényvédelmi szempontból (például szürkerothadás elleni védekezés
eszközeként) és a jó borminőség szempontjából is kívánatos.
A szőlő tápelem-felvételi dinamikája a vegetációs idő alatt változik. A változást befo-
lyásolja a fajta, a termőhely (talaj és időjárás), az évjárat, a terhelés (terméstömeg), a tőke
kondíciója és a művelésmód. A tápanyag elhelyezésének, a kijuttatás módjának is hatása van a
gyökerekre. A forgatás előtti szervestrágyázás elősegíti a mélyebb gyökérfejlődést.
A tápelemek eltérően hatnak a szőlő vízigényére és szárazságtűrésére. A túlzott N-trá-
gyázás csökkenti a szárazságtűrést, a jó K-ellátottság növeli azt.
A tápanyag-, különösen a nitrogén-utánpótlás folyamán esetében fontos figyelembe venni a
fajta igényeit, vegetatív jellegét (például a Tramini igen érzékenyen, míg a Zöld veltelini alig
reagál e tápelem adagolására).

410
 Az hogy a talajban a szőlő számára a megfelelő időszakokban tápanyag-igényének
megfelelően álljanak rendelkezésre a tápanyagok talaj ápolással és tápanyag-utánpótlással
szabályozható. A rügyfakadás időszakában a tápanyagok a többéves növényi szervekből
(gyökér, fás részek) mobilizálódnak, később, a virágzás végétől a bogyók borsónagyságú
állapotáig intenzív tápanyagfelvétel kezdődik a talajból. Kisebb, második N- és K-felvételi
maximum mutatható ki az érés kezdetekor.

A tápelemek szerepe
Ha a növény valamely tápelemet nem tud kellő mennyiségben felvenni, hiánybetegség lép fel,
amelyet a szőlő levelei nagyon érzékenyen és jellegzetes tünettel fejeznek ki. Az egyes elemek
szerepe a következő:
Nitrogén. A „növényi élet motorja". Hiánya gyenge növekedést, sápadt zöld színt, rossz
termékenyülést; túlzott mértékű jelenléte erős hajtásnövekedést, laza szöveti szerkezetet,
betegségérzékenységet okoz.
A szőlő N-igénye a rügyfakadás és a virágzás vége között a legjelentősebb, amelyet
nagyrészt a fás részekben tartalékolt nitrogénből fedez. A talajból a nitrogénnek a virágzás
végén, a borsónagyságú bogyóstádiumban kell rendelkezésre állnia. A levél nitrogéntartalma
tavasztól őszig csökken.
A foszfor. A növény legaktívabb részeiben található. Az energiaátvitel fontos eleme.
Hiánya látható tünettel ritkán jelentkezik. Inkább közvetett hatása - rossz termékenyülés,
vékony, rövid hajtás, haragoszöld szín, a vegetáció elhúzódása - figyelhető meg. A levél
foszfor-tartalma tavasztól őszig kissé csökken. A foszfor-túltrágyázás cinkhiányt okoz.
A kálium. Fontos szerepet játszik az érési folyamatban. Káliumhiány esetén a cukor-
tartalom, a vessző beérése és fagytűrő képessége csökken. A káliumtartalom a vegetáció
folyamán csökken a levélben. A csökkenés mértéke jól jellemzi a talaj káliumtartalmát és
káliumszolgáltató képességét. Káliumhiány esetén a levelek szélüktől elszínesednek, majd
elszáradnak és összesodródnak. A hiánytünet az idősebb leveleken jelenik meg először.
A kalcium. Az idősebb részekben halmozódik fel, koncentrációja tavasztól őszig nő a
levelekben. Fontos szerepe van a növényi szövet szerkezetének felépítésében, az ellenállóság
kialakulásában. Hiánya ritkán látható, közvetett hatásai viszont igen jelentősek. Kalciumhiány
esetén a növény természetes ellenálló képessége csökken.
A szőlő érzékeny a talaj aktív kalciumtartalmára. Meszes talajon (például a Balaton-
felvidéken) csak mésztűrő alanyra lehet oltani. Erősen meszes talajon mészklorózis je-
lentkezik.
A magnézium. A klorofill építőeleme és sok enzim aktiválásában részt vesz. A szőlő-
levelek magnéziumtartalma tavasztól őszig növekszik. Hiánya jellegzetes tüneteket okoz. Az
idősebb levelek szélétől sárguló (fehér fajták) vagy vörösödő (vörösborszőlő fajták)
elszíneződés indul a levél közepe felé ék alakban. Magnéziumhiány okozza az érésben lévő
szőlőfürtök kocsánybénulását. Túlzott kálium-trágyázással relatív magnéziumhiány idézhető
elő.
A kén. A fehérjék szintézisében és több enzim alkotójaként szerepel. Hiánya a gyakorlatban
nemigen fordul elő.
A vas. A növényi fehérjékben található, a légzési enzimek fontos alkotója, két- és há- rom-
vegyértékű alakban fordulhat elő. Erősen meszes talajon a vas aktív jelenléte a növényben
gátolt, ilyenkor mészklorózis alakul ki. A beteg levelek 3-4-szer annyi vasat tartalmaznak,
mint az egészséges levelek, de ez a vas inaktív állapotban van. A vashiány jellegzetes tünete a
fiatal leveleken jelentkezik. A levéllemez sárgul, csak a levélerek maradnak zöldek. Erős
hiány esetén a levél teljesen kifehéredik, majd a szélétől kezdve elszárad, a virágok lehullanak.
A vashiány korán tavasszal csapadékos, hűvös időben, vagy száraz meleg időszakban is
előfordulhat.

411
 A mangán. Fontos enzimalkotó, részt vesz a fehérjeszintézisben. Lúgos talajon felvétele
gátolt. A levél mangántartalma levegőtlen körülmények vagy talaj savanyodás esetén megnő.
A vassal ellentétes hatása miatt a Fe:Mn arány fontos a növény fejlődése szempontjából.
A cink. Fontos enzimaktivátor, a szőlő minden részében megtalálható. Hiánya jellegzetes
mozaikos lombszíneződést, a levelek deformálódását, az ízközök rövidülését, a te-
nyészőcsúcs elhalását okozza. A foszfor-túladagolás cinkhiányt okoz.
A bór. A növekedés, a termésképzés fontos eleme. Hiánya esetén a fiatal meriszté- matikus
sejtek képzésében zavar áll be, például a virágok nem termékenyülnek. Igen kis mennyiségre
van belőle szüksége a növénynek, ezért túladagolása nagyon veszélyes. Borhiány esetén a
levél az érközökben mozaikszerűen sárgul, a szélétől kezd elhalni, fonáka felé kanalasodik. A
fürtök rosszul termékenyülnek, sok lesz a „madárkás" bogyó.
A réz. Elsősorban az oxidáz enzimek fontos eleme, így a légzési folyamatban játszik
szerepet. Hiánya a réztartalmú szerekkel való rendszeres permetezés miatt nemigen fordul elő.
Réz-toxicitás akkor tapasztalható, ha a talajban felhalmozódó réz a gyökerekbe kerül.
A molibdén. Szintén enzimaktivátor. Erősen savanyú talajon felvétele gátolt.

A szükséges tápanyagmennyiség
A szőlő csak akkor fejlődik megfelelően, ha elegendő mennyiségű tápanyag áll rendel-
kezésére. Mind a tápanyagbőség, mind a -hiány káros hatásokkal járhat. A túlzott mértékű
trágyázás a következő károkat okoz:
- környezetterhelés,
- növény-egészségügyi hatások (például nagyobb szürkerothadás-fertőzöttség),
- a termésminőség romlása (például túl sok lesz a borban az aminosav, rosszabb bor-
minőséget és nehezebb derítést vonva maga után).
Takarónövényes talajművelés alkalmazásakor trágyázáskor évente 20-30%-kal több
tápanyagot kell számítani, mint ugarművelésű sorközök esetén.
A tápanyag visszapótlását talaj- illetve növény vizsgálatok alapján kell elvégezni és a
javaslatot a lehetséges legkisebb területre vonatkoztatva - fajták szerint differenciáltan - kell
elkészíteni.

412
 A szőlő tápanyag-igénye a következő módszerekkel állapítható meg:
• Szemrevételezéssel: a tőkék kondíciójának elbírálása, a tápanyagellátás zavaraiból
adódó tünetek felismerése (betegség okozta tünetek, tápanyaghiány-tünetek).
• A termés és egyéb részek által kivont tápanyagok mennyiségének meghatározásával.
Hazai tapasztalatok szerint 10 t/ha termésmennyiség esetén 100 kg terméshez 1 kg N,
0,6 kg P205 1,5 kg K20, összesen: 3,1 kg NPK hatóanyag szükséges.
• A tápelem-felvételt befolyásolja a fajta, a környezeti tényezők, a művelésmód, a tő-
kekondíció és a termés mennyisége.
• A növényi részek kémiai analízisével Ez a levelek, a levélnyél és a vessző kémiai
analízisét jelentheti.
• A levélanalízis módszerét LAGATU és MAUME (1925) dolgozta ki. A módszer alap-
elve az, hogy a levélanalízis jól tükrözi a szőlőnövény tápanyag-ellátottságát, így ezen
keresztül jól megítélhető a talaj tápanyag-szolgáltató képessége is (78. táblázat).
• A levélanalízishez a tenyészidő során két alkalommal: a virágzás és termésérés idején
kell mintát venni. A mintavételhez
- fiatal, még nem termő illetve alany ültetvényben a 8-10. levelet,
- termő ültetvényben a termőhajtásról az 1-2. fürttel szembeni levelet kell begyűjteni.
Tőkénként 1 levél, a területet bejárva „átlagmintaként" mintánként legalább 100 db levél
gyűjtendő. 1 minta maximum 5 hektárt képviselhet. A levélnyelet azonnal tőből el kell
távolítani.
78. táblázat. Levélvizsgálati határértékek (a N, P, K, Ca és Mg %, a Zn, B, Fe, Mn és Cu ppm szárazanyagra
vonatkoztatva)
Elem Mintaszedés Alacsony Optimális Magas Nagyon magas
nagyon enyhén
N virágzáskor <2,75 2,76-3,30 3,31-4,00 >4,00
szüretkor <1,75 1,76-2,10 2,11-2,60 >2,60
P virágzáskor <0,24 0,25-0,30 0,31-0,35 >0,35
szüretkor <0,16 0,16-0,23 0,24-0,30 >0,30
K virágzáskor <1,00 1,01-1,20 1,21-1,40 1,41-1,60 >1,60
szüretkor <0,80 0,80-1,00 1,01-1,40 1,41-1,60 >1,60
Mg virágzáskor 0,25-0,30
szüretkor 0,30-0,40
Ca virágzáskor 2,0-2,1
szüretkor >3,0
K/Mg <2 2-3 3-7 10-12 >12
Zn <15 15-25 25^0 40-60 >60
B <10 11-20 20-40 40-100 >100 toxicitás
Fe 80-120
Mn <30 80-120 >300 depresszió

Cu 20-25

Talajvizsgálatok. A talajvizsgálathoz a vegetációs időszak kezdetén és nyár végén (au-

gusztus) kell mintát venni 0-30 cm-es és 30-60 cm-es mélységből. 5 hektáronként 1 át-
lagminta vizsgálandó, amelyet „botfuró" vagy ásó segítségével legalább 25-30 helyről kell
venni. A talaj foltot önálló mintaként kell kezelni.
A tápanyag-tartalékok figyelembevételével következtetni lehet a talaj minőségére,
agyagásvány-tartalmára és az anyagásvány típusára is. Ezek alapján a szőlő tápanyag-
szükségletét pontosabban meg lehet ítélni. Nem fordulhat elő túltrágyázás, ami a laza, kis
tápanyagmegkötő képességű homoktalajokon különösen fontos.
 Trágyafélék
Az ökológiai termesztésben felhasználható tápanyagokat a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM
együttes rendelet tartalmazza (amely tulajdonképpen az ökológiai termesztésről szóló, 2092/9
l/EGK számú rendeletet magyar jogba átültetett formája).
Az ökológiai termesztésben a termesztők egyrészt a helyben rendelkezésre álló, illetve
megtermelt szerves anyagok hasznosítására, másrészt a talaj tápanyag-feltáródását és
tápanyag-szolgáltatását elősegítő eljárások alkalmazására törekednek.
Mivel az ökológiai termesztésben nem engedélyezett a nitrogénműtrágya használata, a
szerves trágyázás nagyjelentőségű. 1% körüli humusztartalom mellett a szervesanyag-
utánpótlás elengedhetetlen. Erre valójában azonban nem is annyira a tápanyag-utánpótlás miatt
van szükség, hanem mert az a talaj szerkezetét, víz-, levegő- és hőháztartását javítja, a
mikrobiális tevékenységet aktiválja, s ezáltal a tápelemek érvényesülését is jobbá teszi.
Homokos talajú ültetvényekben a szervesanyag-utánpótlás az eredményes tápanyag-
gazdálkodáshoz elengedhetetlen.
Az ökológiai termesztésben a folyamatos tápanyag-visszapótláshoz a szerves trágyán
(elsősorban istállótrágyán) kívül javasolt az ásványi trágyázószerek (kőporok) használata is,
amelyek kedvező hatással vannak a termékenységre és a szerkezetjavításra. A helyben termelt
szerves anyagok közül felhasználható a szőlőtörköly is, amelyet azonban kijuttatás előtt
komposztálni kell.
A műtrágyák helyett megfelelő alternatívát adnak még a nyers szerves hulladékok (például
a nád, a venyige, a kukoricaszár, a bőrpor, a tőzegkorpa, és a lignitpor), az Eise- nia foetida
gilisztafaj segítségével készült gilisztahumusz, a komposztok, az algákból és a bazalttufa
porából kialakult alginit.

4.3.6. Vízellátás
A víznek nagy szerepe van a szőlő táplálkozásában és anyagcseréjében. A szőlő számára
nemcsak a talaj abszolút tápanyagtartalma, hanem a tápanyagok felvehetősége is fontos, s ez
nagymértékben függ a talaj víztartalmától. A bogyók és a tartalék tápanyagot raktározó
szervek nitrogénnel és más tápelemekkel az érési időszakban töltődnek fel, ezért ekkor a
legfontosabb a vízellátás.
Szoros összefüggés van a szőlőfajták szárazságtűrése és vízpotenciálja között. A szá-
razságtűrő szőlőfajták (lásd az 77. táblázatban) átlag levélvíz potenciálértékei nagyok (-5,3
és -7,4 bar közöttiek), a közepesen szárazságtűrő fajták átlagos levélvíz potenciálértéke kisebb
(-8,5 és -9,6 bar közötti), míg a szárazságra érzékeny fajták levélvíz-po- tenciálértékei a
legkisebbek (-11,5 és -13,8 bár közöttiek). A szárazságtűrő fajták leveleinek sztómareakciója
gyorsabb, mint a szárazságra érzékeny fajtáké.
A szőlő vízfelhasználásának kifejezésére a transzspirációs ráta értékeket használjuk, amely
azt fejezi ki, hogy 1 m2 levélfelület 1 óra alatt mennyi vizet párologtat el. Átlagos
körülmények között jó kondíciójú ültetvény nyári napokon naponta 2,0-2,5 mm csapadéknak
megfelelő vizet párologtat el 1 ha-on. Ha figyelembe vesszük az ültetvény talaj- felületének
párolgását (evaporáció) is, ez a mennyiség 3,0-5,0 mm csapadéknak megfelelő vízmennyiséget
jelent. Ezek szerint a szőlő azokon a területeken termeszthető öntözés nélkül, ahol a
természetes csapadék összege a vegetációs időszakban a 300-350 mm-t, éves szinten pedig az
500-600 mm-t eléri.
A transzspirációs ráta értékét befolyásolja a levélfelületi index is (1 m 2 talaj felületre eső
levélfelület értéke). Kedvező, ha a levélfelületi index 2,0-2,5 közötti.
Ezek alapján a szőlő úgy jellemezhető, mint nagy vízfelhasználású, de közepes vízigényű
növény. A szőlő mélyebbre lehatoló (vízkereső) gyökerei miatt az alsóbb talajrétegek
vízkészletét is jól tudja hasznosítani. Olyan talajokon, ahol a talajvíz 2 m körül helyezkedik el,
a szőlő vízigénye kielégíthető.

414
 A szőlő a felhasznált víz 20%-át rügyfakadástól virágzásig, 40%-át virágzástól zsen-
dülésig, 20-25%-át az érés során és 15—20%-át az éréstől lombhullásig fogyasztja el.
A talaj takarásával az evaporáció mértéke csökkenthető. Ha a sorközöket szalmával,
fakéreggel, lombbal, fűrészporral takarják, az evaporáció minimálisra csökkenthető (az
evaporáció kedvező körülmények között 6-22%-kal múlja felül a transzspiráció értékét). Ha a
szőlő sorközt takarónövényzet borítja, a növény fajától függően a növényi transzspiráció 1,5-
2-szeresére is növekedhet, ezért a szőlő takarónövényes művelése elsősorban jó
csapadékellátottság vagy öntözés esetén alkalmazható. A takarónövényzet vízhiányt fokozó
hatása különösen kritikus lehet aszályos években és tápanyaggal kevéssé ellátott talajokon.
Vízstressz esetén a szőlő növekedése lelassul, lombja lehullhat és a gyökérvégek el-
halhatnak. Az őszi lombszíneződés is előbb jelentkezik, bár a bogyók színeződése és ránézésre
az érettsége is kielégítő lehet. A vízstressz nemcsak a szőlőt, hanem a termést és a belőle
készített bor minőségét is károsítja. Ez arra vezethető vissza, hogy vízhiány esetén nemcsak a
nitrogén felvehetősége csökken, hanem a többi tápelemé is, amely a borok alacsonyabb
extrakt-tartalmát okozza.

4.3.7. Talajművelés
Az ökológiai termesztésben az élő talaj fenntartása az egyik legfontosabb feladat. Ehhez
folyamatosan gondoskodni kell a talaj mikroorganizmusainak életfeltételeinek fenntartásáról
nedvességről és levegőtartalomról, amelyet megfelelő agrotechnikával lehet elérni. -Az
ökológiai szőlőtermesztésben a talajművelés céljai a következők:
- optimális feltételek teremtése a szőlő számára,
- a talajtömörödés megakadályozása,
- a tápanyag-kimosódás megakadályozása,
- az erózió megelőzése,
- a biodiverzitás elősegítése,
- a talaj védelme és
- a talaj élet elősegítése.
Ennek eléréséhez az ökológiai szőlőtermesztési előírások szerint többnyire kötelező a
takarónövényes talajművelés. Ha az adott területen nem alkalmazható a takarónövényes
termesztés, a sorközök más anyagokkal is takarhatok (például szalmával, fakéreggel stb.).
Az állandó mechanikai talajművelés káros hatásai közé tartozik a talajszerkezet rombolása, a
humusz erőteljesebb lebomlása, az erózió, a tápanyag-kimosódás, a talajtömö- rödés, a
csekély talaj élet, a talaj pangó vízforgalma és gázcseréje, amely a tőkék fejlődését is károsan
befolyásolja (klorózis, kocsánybénulás és nagyobb fagykár lép fel). A gyakori és túl mély
talajművelés leépíti a humuszt, mint fontos kötőanyagot, a talajrögök könnyen szétesnek, s
így a kis talajrészecskék mélyebb rétegekbe mosódnak, az altalaj tömörödését okozva.
A talajszerkezet javításában szerepet játszanak a mikorrhiza-gombák is. Segítségükkel a
kisebb talajrészecskék nagyobb aggregátokká szövődnek össze, kedvezően befolyásolva a
talaj szellőzését, vízvezetését és tápanyagtárolását, valamint segítve az erózió elleni
védelmet.
Az ültetvények talaja természetes tápanyag-feltáródásának, valamint a jobb vízgazdálkodás
elősegítéséhez a talajt szükség esetén lazítani kell. A mélyművelés elősegíti a gyökerek
lehatolását. A talajművelő eszközök okozta gyökérvágások (gyökérmetszés) megfiatalítják a
gyökérrendszert. Ügyelni kell viszont arra, hogy egyszerre túl sok gyökeret ne vágjunk el.
A sorokat mechanikai talajműveléssel, ill. talajtakarással kell gyommentesen tartani
(gyomirtó szerek használata tilos)!

415
 4.3.8. Takarónövényes művelés A

takarónövényes művelés szerepe

Az ökológiai szőlőtermesztésben fontos, hogy a sorközök talaja az év nagyobb részében
növénnyel fedett legyen. Legföljebb 3 hónapig lehetnek a sorközök növénytakaró nélkül.
A takarónövényes talajművelés előnyei a következők:
• Véd az erózió és a defláció ellen.
• Lehetővé teszi az emberek és gépek munkáját esős időben is (kötött talajokon).
• A talaj porozitása javul, a talajszerkezet a fokozódó gépesítés ellenére épen marad, illetve
javul.
• A talaj tömörödés megakadályozása következtében jobb a szőlő gyökérzetének eloszlása a
talajban.
• A talaj ritkább mechanikai művelése miatt minimális a tőkék és a gyökerek károsodása.
• Csökken a tápanyag-lemosódás.
• Mivel nincs vízelfolyás, a csapadék jobban beszivárog a talajba.
• Csökken a talaj víztartalmának ingadozása.
• A talaj porozitásának és humusztartalmának növekedése hosszú távon kedvezőbb
vízgazdálkodáshoz vezet (a csapadékvíz felvétele és tárolása javul).
• A talajélet aktivizálódik, s a talaj makro faunájának gazdagodása szintén hozzájárul a talaj
jobb levegő-, tápanyag- és vízgazdálkodásához.
• A takarónövényzet szabályozza a talajhőmérsékletet: árnyékoló hatásával csökkenti a nyári
fölmelegedést és a nyári mineralizációt, télen viszont csökkenti a talaj lehűlését és növeli a
mineralizációt, ezáltal csökkenti a talaj nitráttartalmát és szabályozza annak felvehetőségét
az év folyamán.
• A hőszabályozó hatás miatt a kemény telek kevésbé károsítják a gyökereket.
• A kontrollált összetételű (például vetett) növényzet távol tarthatja a flóra nemkívánatos
elemeit (a gyomokat). Ebben segít több faj allelokemikália-termelése, amely gátolja egyes
gyomok megjelenését.
• Egyes tapasztalatok szerint a takarónövényes termesztéskor a vesszők jobban beérnek.
• Csökken a szőlő növekedési erélye, a lombozat és a vesszőhozam, ezzel a tőkék szel-
lősebbek és gondozásuk kevesebb időt igényel (kevesebb zöldmunka szükséges).
• Mivel a szürkerothadás ellen bizonyos esetekben nem ismeretes igazán hatékony kémiai
védelem, a gyepesítés a védekezés jó kiegészítő eszköze lehet. Egyrészt azért, mert megköti a
nyári csapadékot, így kevesebb víz áll a szőlő rendelkezésére s így kisebb a bogyók
duzzadásának és fölrepedésének az esélye. Másrészt azért, mert csökkenti a vegetatív
növekedést és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy szellősebb (köny- nyebben felszáradó) lombozat
és a rovarok, a gombák és a baktériumok számára kedvezőtlenebb mikroklíma alakuljon ki.
• Pillangós takarónövények használatakor nő a talaj N-tartalma.
• A talaj szervesanyag- és humusztartalma a helyben termett szerves anyaggal és tápanyaggal
állandóan pótlódik és növekedik.
• A takarónövényzet akadályozza a könnyen oldódó tápanyagok (például nitrát) kimo-
sódását.
• A tápelemek felvehetőségének kiegyenlítettebbé válása miatt kisebb az elrúgás, a klorózis
vagy a fürtkocsánybénulás esélye.
• A gyepnövények fajgazdagsága (különösen, ha virágoznak is) a hasznos élő szervezetek
gyakoribb előfordulásával is jár. A takarónövények virágpora például a ragadozó atkák
alternatív tápláléka lehet, amikor gazdaállataik közül túl kevés van jelen az ültetvényben. A
fajgazdag talajtakaró növényzet a biológiai sokféleség kialakulása által elősegíti az
ökoszisztéma bizonyos fokú önszabályozását. Ha virágzó sorközi növénytakaró kialakítása
nem lehetséges, a virágzó növények jelenléte az ültetvény melletti szegélyek meghagyásával
is elérhető.
A takarónövényes talajművelés hátrányai a következők:

416
 • Költségesebb és nagyobb odafigyelést igényel, mint a sorköz ugaron tartása.
• A takarónövényzet víz- és tápanyag-konkurenciát jelenthet a szőlő számára, amely
különösen száraz, sekély termőrétegű, rossz vízmegtartó képességű talaj esetén okoz gondot.
A pillangósok vetésekor figyelembe kell venni, hogy a pentozánhatás is időleges N-hiányt
okozhat. Ha foszfor- és káliumhiány van, azt a pillangósok növelhetik, s emiatt kiegészítő
trágyázásra lehet szükség.
• Csökken a szőlő növekedése, növekedési erélye, levélfelülete és vesszőhozama.
• Csökken a termés mennyisége és romlik minősége is (a mennyiség és a minőség itt nincs
fordított arányban egymással, feltételezhetően azért, mert a fotoszintetikus kapacitás is
csökken).
• Gyorsul a savlebomlás, ezért csökken a must savtartalma.
• Módosul a mikroklíma, ezáltal növekedhet a lisztharmat vagy más károsítok általi
fertőzöttség.
• A takarónövényzet szigetelőrétegként (mulcstakaróként) növeli a tavaszi fagy veszélyét
(amikor jelentős az éjszakai kisugárzás). E veszély csökkenthető a rügyfakadás utáni, a kora
tavaszi fagyok előtti kaszálással (illetve fagyveszélyes helyeken célszerű eleve nem
gyepesíteni).
• Nő a szárazságstressz veszélye. Szárazság esetén a takarónövényes műveléskor nem
feltétlenül a túlzott vízkonkurencia a legnagyobb gond, hanem az, hogy a talaj így
nem védhető a kiszáradástól, s az a zsugorodás miatt augusztus végére megrepedezik.
Amíg ugyanis a takaratlan talajfelszínt kultivátorral és kapcsolt boronával le tudják zárni,
hogy így a párolgást csökkentsék, itt erre nincs lehetőség.
• A takarónövényzet térbeli konkurenciát jelent a szőlő gyökere számára. A mély rétegű
talajokon ez nem jelent gondot, mert a szőlőgyökér mélyebbre hatolhat, és így jól el tudja
látni a fold fölötti részeket vízzel és tápanyaggal.
• A gyep hozzájárul a fonálférgek elszaporodásához.
• A takarónövényzet elősegíti a Tetranychus urticae felszaporodását (ha gazdanövényei is
jelen vannak).
• Erősödhet a talajtömörödés. Ez elsősorban humuszban szegény talajokon a tartós gyep
feltörés nélküli meghagyásának és az erős gépesítettség miatti gyakori taposásoknak a
következménye lehet. Az ökológiai szemléletű talaj ápolás felé első lépés a mechanikai
talaj lazítás, amelyet a gyors növekedésű, gyorsan és mélyen gyökerező, karógyökerű
növényekkel (amelyek gyorsan átszövik a talajt) való biológiai talajlazításnak kell
követnie.
A takarónövényzet kialakításakor a szőlőnek átmeneti időszakra van szüksége, hogy a
megváltozott feltételekhez alkalmazkodjon. A termőhelyi adottságoknak megfelelő talajtakarás
esetén a szőlő hozzászokhat az új talaj ápoláshoz és új egyensúly állhat be.
Száraz körülmények között rugalmas takarónövényes talajművelési stratégia kialakítására
van szükség. Ez síkvidéki homoktalajokon igen fontos, hiszen itt számos szempontból (a
szervesanyag-bevitel igénye, a defláció veszélyének csökkentése stb.) is kívánatos volna a
takarónövényes művelés, de annak meg kell találni az alkalmas formáját.
A takarónövényes talajművelést nem szabad mereven kezelni, nincsenek a szőlő talaj-
ápolására abszolút helyesnek nyilvánítható rendszerek. A termőhelyi és időjárási viszonyoknak
megfelelően, ésszerűen kell karbantartani. A gyep megfelelő kezelése az ültetvény
vitalitásának hosszú távú fenntartásához is szükséges.
A takarónövényzet által okozott konkurencia csökkentésének lehetőségei a következők:
• A gyeptakaró felületének csökkentése: gyepesítés csak a sorközökben vagy csak minden
második sorközben és a megművelt sorközök intenzív talajművelése május-júniusban,
visszafogottabb megművelése júliusban és pihentetése augusztusban. Ez lehetővé teszi a
vízmegtakarítást, a N-mineralizációt, a megfelelő N-ellátást és a gépesítését.
• Időszakos gyepesítés alkalmazása (szemben a tartós, több évig fenntartott növényta-
karóval).
• Alacsony és lassú növekedésű takarónövény-fajok választása.

417
 • A gyeptakaró alacsonyan tartása.
• Altalaj lazítás a gyep nagyobb mértékű károsítása nélkül.
• Szükség esetén a növénytakaró időszakos feltörése. A gyep idejekorán való feltörése
(enyhe talajmarózás április végén - május elején) csökkentheti a vízfelhasználást és
megakadályozhatja a borhiba kialakulását. Ezt követően a gyep gyorsan regenerálódik.
A takarónövényes művelés megvalósítása
Az állókultúrákban a talajtakaró növények alkalmazásának módszerét Altieri (1995) írja le
részletesen. Talajtakaró növények lehetnek pillangósok, gabonák vagy olyan keverékek,
amelyeket kifejezetten az erózió megállítására vetettek; javítják a talaj szerkezetét, növelik a
talaj termékenységét, visszaszorítják a kártevőket, a betegségeket és a gyomokat.
A talajtermékenységre gyakorolt pozitív hatás részben a soktonnányi megtermelt szerves
anyagnak köszönhető. A bíborhere és a somkóró évi nettó N-hozama akár 168 kg/ha is lehet.
Egyes fajok, amelyek bizonyos körülmények közt hasznosnak bizonyulnak, más viszonyok
közt kifejezetten károsak is lehetnek. A gyümölcsösökben és a szőlőkben alkalmazott
talajtakaró növényfajok versenytársaivá válhatnak a fáknak a vízért vagy tápanyagért folytatott
harcban, valamint egyes gyomfajok elszaporodva jelentősen csökkenthetik a talajtakaró
növények állományát. Azokon a területeken, ahol megvalósíthatatlan a pillangósok
termesztése, tanácsosabb lehet áttérni a mustár, a mályva és a repce alkalmazására. Ezek a
növények nagy mennyiségű N-t tartalmaznak és könnyen lebomlanak, ha még teljes fej-
lettségük elérése előtt beforgatják őket. A mustár gyorsan nő és kiszoríthatja a nemkívánatos
gyomokat. A talajtakaró növények maradványai gátolhatják a gyümölcs betakarítását.
A talajtakaró növényzet megváltoztatása almásokban és szőlőkben jelentős hatással bírt a
talaj lakó és avarlakó ízeltlábúak előfordulási gyakoriságára. Azokban a termesztési
rendszerekben, ahol talajtakarást alkalmaztak, általában kevesebb fitofág rovar fordult elő,
kevesebb rovarkár volt megfigyelhető a fákon, nagyobb populációi és több faja jelent meg a
természetes ellenségeknek. Azok a talajtakarók amelyek hosszan virágoztak több biomasszát
termeltek, nagyobb számú alternatív zsákmányt szolgáltattak és a lehető legnagyobb számú
ragadozónak és parazitának nyújtottak menedéket.
A talajtakarási rendszerek hátrányait megfelelő kezelési és agronómiai gyakorlattal le-
csökkenthetjük. A lehetőségekhez képest a korlátozások száma elenyésző. A következőkben a
legismertebb művelési rendszereket ismertetjük
Művelés nélküli rendszerek. A talajművelést nem alkalmazó rendszerekben a talajtakaró
növényeket kaszálják. A talajművelés elhagyása csökkenti a talajtömörödést, az eróziót és
növeli a vízbefogadó képességet. Ilyen művelési módot kezdhetünk alkalmazni már létező és
frissen telepített állókultúrákban egyaránt. Az ültetvény talaját gondosan elő kell készíteni
közvetlenül a szüret után. Különösen fontos, hogy jó munkát végezzünk. A terület felszíne
asztal simaságú legyen. Ez teszi lehetővé a kaszálást.
Gyakori vágás. Ebben a rendszerben a talajtakaró növényeket évente 4-7 alkalommal
vágják kora tavasztól kezdve. Ezt a rendszert vontatott öntözőrendszer, esőztető, sávos
csörgedeztető, barázdás és csepegtető öntözési módok alkalmazása esetén használják. A
gyakori vágás csökkenti sok mélyen gyökerező, önmagát újravető egyéves vagy évelő
növényfaj használatának lehetőségeit. Ehhez a kezelési módszerhez jobbak az alacsony
növekedésű, önvető fajok.
Ritka vágás. Ebben a rendszerben ritkán vágják a talajtakaró növényeket, általában kora
tavasszal (fagyvédelmi céllal) és késő nyáron tisztító kaszálásként. Rosszul alkalmazható
vontatott öntözőberendezés használata esetén. Lehetővé teszi a mélyen gyökerező, önmagukat
újravető, egyéves vagy évelő növényfajok használatát. Ha önmagukat újravető egyéveseket
használunk, a kaszálást úgy kell időzíteni, hogy a növények magot tudjanak hozni.
Odafigyelve elkerülhetjük a fagykárokat és a növényi maradványok felhalmozódását.
Talaj műveléses rendszerek. Ebben az esetben maghozás után forgatjuk csak be a ta-
lajtakaró növényt a talajba. Az időzítésről a 79. táblázat szól.
79. táblázat. A talajtakaró növények alkalmazása ültetvényben (FINCH és SHARP 1976 in Altieri, 1995)

418
 Fajok Vetési Kezelési rendszer Tárcsázva/vágva Megjegyzés
sűrűség
(kg/ha mag)
Hordeum vulgare 100 talajművelés tavasz /- gyorsan növő, téli
Secale cereale 65 talajművelés tavasz/- gyorsan növő, téli
Lolium multiflorum 10 talajművelés tavasz/- késői maghozás, téli
egyéves
Lolium rigidum 10 talajművelés nélkül -/tavasz alföldeken
Poa annua 5,5 talajművelés nélkül -/gyakori vágás korán hoz magot,
április
Trifolium hirtum 10 talajművelés nélkül -/tavasszal korai maghozás,
gyenge kompetítor
Trifolium incarnatum 10 talajművelés nélkül -/gyakori vágás savanyú talajokra
Medicago hispida 10 talajművelés nélkül gyakori vágás jól újraveti önmagát
Medicago sp. 7 talajművelés nélkül gyakori vágás alkáli talajokra

Évente ősszel vetett talajtakaró növények. Ebben a rendszerben kora tavasszal forgatják a
talajba az őszi vetésű növényeket, majd ezt nyári ugar vagy önmaguktól jelentkező nyári
egyévesek követik. A korai talajművelés a zöldtrágyanövények beforgatását és a fagyvédelmet
szolgálja. Ezt a rendszert használhatjuk mindenféle típusú öntözés mellett a legtöbb
gyümölcsösben és szőlőben. A gyakori talajművelés hátrányt jelent, mivel csak rövid tenyé-
szidejű, egyéves növényeket használhatunk és a talaj az év legnagyobb részében fedetlen.
Önmagukat újravető téli egyévesek. Az önmagukat újravető téli egyéveseket késő
tavasszal forgatják be, majd őszig ugaroltatják a területet vagy önmaguktól jelentkező nyári
egyévesek lesznek a területen, amelyeket lekaszálnak és ősszel beforgatnak. A ta-
karónövényeket késő tavaszig is vághatjuk, hogy szabályozzuk a magasságukat. A vágást úgy
kell időzíteni, hogy az önmagukat újravető növények magot tudjanak hozni, mielőtt
beforgatjuk őket. Sok önmagát újravető, mélyen gyökerező egyéves faj alkalmazható ebben a
rendszerben.
Téli takarás hiánya. Télen nincs talajtakarás, amit talajműveléssel érnek el. Ezt ön-
maguktóljelentkező nyári egyévesek vagy minden nyáron újravetett egyévesek vagy ön-
magukat újravető nyári egyévesek követik. A nyári takarás nyár közepétől a fagyokig van a
területen. Ez a rendszer jól használható sávos csörgedeztető, barázdás és esőztető öntözés
esetén is. Gyakran használt módszer csemegeszőlősökben.
A talajtakarás megszüntetése. Ahhoz, hogy a talajtakaró növények éreztessék jótékony
hatásukat, le kell bomlaniuk a területen. A lebomlás meggyorsításához be kell fednünk őket
nyirkos talajjal. Ezért tanácsos mélyebben beforgatni a növényeket, mint ahogy ez a nyári
sekélyműveléssel lehetséges. Különös figyelmet kell fordítanunk a szántás és a tárcsázás
mélységére, nehogy túl sok gyökeret vágjunk át. Minden, az ültetvényben elvégzett tárcsázást
hengerrel le kell zárni a nagyfokú vízveszteség elkerülése végett. Néha tanácsos vagy
tárcsával feltörni a talajtakaró növényzetet és csak utána beforgatni a talajba. Ez az eljárás
könnyebbé teszi a szántást, valamint és a végső tárcsázást és csökkenti a párologtatáson
keresztüli vízveszteséget, bár szem előtt tartandó, hogy a talaj gyorsabban kiszárad, mint
ahogy a takarónövényeket be tudnánk forgatni.
Talajtakaró növények. A jó talajtakaró növény fenntartja vagy javítja a talaj állapotát,
miközben megfelel a talaj, a terület és a ültetvénykezelés elvárásainak. Az alkalmazható
módszerek széles választéka igényt támaszt a választható növények számával szemben. A
fűfélék finomszálú gyökérzete különösen hasznossá teszi őket a talajszerkezet építésében, az
erózióvédelemben és a vízgazdálkodás javításában. A pillangósok nem olyan hatékonyak a
vízbefogadó képesség javításában, mint a fűfélék, de N-t szolgáltatnak a talaj számára és
gyorsabban lebomlanak. A talajtakarónak alkalmas növények osztályozása: évente vetett télen

419
növő füvek és pillangósok, önmagukat újravető téli egyéves füvek és pillangósok, nyári
egyévesek, évelő füvek és pillangósok, egyéb.

4.3.9. Fitotechnikai műveletek

Az ökológiai termesztésben a fitotechnikai műveletek közül különösen a zöldmunkáknak van
nagy jelentőségük.
A zöldmunkák (hajtásválogatás, kötözés, hajtásigazítás, befűzés, hónaljazás, csonkázás,
levelezés) célja az optimális nagyságú és szerkezetű lombozat kialakítása. Cél, hogy ne legyen
túlzottan nagy a lombfelület és lehetőleg ne legyenek árnyékolt levelek és fürtök. Ez egyrészt
elősegíti a lomb száradását a harmatok és esők után, másrészt fokozza a permetezés
eredményességét.
A szőlő természetes védekezőképességét úgy lehet teljesen kihasználni, ha egyensúly
alakul ki a napsugárzásnak kitett levélfelület és a termésmennyiség között. Éréskor fontos a
lombfal jó megvilágítottsága. A napsütéses levelek hőmérséklete szélcsend esetén a környezet
hőmérsékletét 10°C-kal is meghaladhatja. Zöldmunkával a lombozatot alkotó levelek korát is
szabályozni lehet: a jó megvilágítás és szellősség mellett célszerű a nem elöregedett lombfal
kialakítása is.
A jó zöldmunka (s az így kialakított optimális lombfelület) hatásai a következők.
•Segíti a lombozat jó megvilágítottságát és lehetővé teszi a kedvező hullámhosszú fény
bejutását a lomb belsejébe. Ez segíti a szőlő asszimilációját és megteremti a jó borminőség
feltételeit is. A megvilágított levelek ugyanis többet asszimilálnak és később öregednek el.
A jó zöldmunka kedvező hatása nemcsak a mustfok növekedésében nyilvánul meg, hanem
abban is, hogy - a kedvezőbb megvilágítás miatt - élénkebb az illat- és színanyagok
termelése is.
•A jól elvégzett zöldmunka elősegíti a fürtök, a hajtások és a téli rügyek beérését és le-
hetővé teszi a következő évi metszés előkészítését is. A sűrű lombozat belsejébe jutó fény
halványvörös sugarakban szegény, s ez csökkentheti a rügyek termőképességét is.
•Optimális asszimilációs felület esetén elegendő tartalék tápanyag raktározódik a fás
részekbe és a gyökérbe.
•Zöldmunkával szabályozható a növekedési erély is. Az optimális minőség eléréséhez a túl
erős és a túl gyenge növekedés is kedvezőtlen.
•A lomb gyorsabb felszáradása következtében kevésbé alakul ki a betegségek fellépésének
kedvező mikroklíma, ezért csökken a károsítok általi fertőzöttség.
•A szellős lombozat növeli a növényvédelmi beavatkozások hatékonyságát azáltal is, hogy
így jobban célba érnek a permetező szerek.
Lombsátor kialakulására hajlamos művelésmódok alkalmazásakor (és erős hajtásnö-
vekedésű fajták termesztésekor) általában intenzívebb, pontosabban időzített és gondos
lombszabályozásra van szükség. A minimális zöldmunkaigény a művelésmódtól is függ.
4.3.10. Növényvédelem
A növényvédelem célja az ökológiai szőlőtermesztésben
Az ökológiai termesztés növényvédelmének célja tulajdonképpen nem valamely károsító
elleni védekezés, hanem az egészséges, egyensúlyban lévő növényállomány kialakítása, illetve
fenntartása. Ennek megfelelően nemcsak a szőlőnövény, hanem az ültetvény teljes
ökoszisztémájának egészségére kell törekedni. Ehhez igen nagy hozzáértésre, az ökoszisztéma
összefüggéseinek ismeretére van szükség. Az ültetvény nem zárt egység, hiszen a környezet
hatása (például a károsítok bevándorlása) alól nem vonható ki, ezért ahhoz, hogy az ültetvény
a feladatát ellássa (jó minőségű termést szolgáltasson), nélkülözhetetlen az emberi
szabályozás. Beavatkozásokra van szükség, ha egy-egy kártevő, kórokozó vagy gyomnövény a
kárküszöböt meghaladó mértékben fellép. Ilyen esetekben az ökológiai termesztés
rendszerében csak az utolsó lépés lehet a kémiai védekezés. Az ökológiai szemlélet a

420
vegyszerek használatának minimalizálásával csökkenti a környezet terhelését, de a faj
gazdagabb, „élő" ökoszisztéma kialakulása ennél valójában sokkal többet is ér.
A környezetkímélés egyik legnyilvánvalóbb módja a szőlőtermesztésben is az, hogy
korlátozzák a felhasználható készítmények körét, illetve törekednek az egy-egy készítményből
felhasznált mennyiség csökkentésére. Az ökológiai termesztésben használható növényvédő
szereket a már említett 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelet tartalmazza. A
környezetet a készítmények milyensége (például a hasznos élő szervezeteket kímélő vagy nem
kímélő voltuk) és mennyisége mellett az alkalmazás hatékonysága, valamint a kezelések
gyakorisága is befolyásolja. így a környezet védelmét segíti a megfelelő növényvédelmi
alkalmazástechnika és az előrejelzés, illetve az ültetvény folyamatos figyelése is.
A termőhely- és fajtaválasztás, az agrotechnikai és fitotechnikai megelőzés mellett fontos,
hogy a növényvédelmi kezelések rendszeres, gondos megfigyelések alapján, optimális időben
történjenek. Ehhez segítséget nyújtanak az előrejelzési módszerek.
Egyes károsítok ellen már a telepítés előtt lehet (kell) védekezni, a vírusok ellen vírus-
mentesített szaporítóanyaggal. A szőlővesszők hőkezeléssel is mentesíthetők az
Agrobacterium-fertőzéstől, a Calepitrimerus vitistől, a Colomerus vitistől, illetve a fito-
plazmáktól.
A szőlőben állandó jelleggel veszélyeztető károsítok elleni ökológiai növényvédelmi
technológia megtervezése nem könnyű, megvalósítása pedig még nehezebb. Az ökológiai
védekezést először nagyon elszigetelt környezetben, kisebb felületen kell kivitelezni, és a
tapasztalatok tanulságainak leszűrése után lehet kis lépésekkel továbbhaladni.

A szőlő legfontosabb kártevői és betegségei elleni védekezés

Levélatka, piros gyümölcsfa takácsatka. A gombás betegségek ellen javasolt védekezés
mellékhatásaként az atkanépesség visszaszorítható. Remény van az atkapopuláció visz-
szaszorítására a ragadozó atkák felszaporodásával, szükség esetén betelepítésével is (például a
Typhlodromus pyri telepítésével a Kwizda technológiája szerint). A 7% poliszul- fíd-ként és
58% vazelinolajat tartalmazó készítmény, a Nevikén elfogadható lehet az ökológiai
szőlőtermesztésben a szőlő gyapotos állapotában levélatkák ellen 25-50 kg/ha- os dózisban.
Mivel az atkák nem szeretik a durvább, vastag leveleket, a rézzel gyakran permetezett
táblákban is kisebb az atkakár.
Az ökológiai termesztésben az állati kártevők ellen engedélyezett készítmények közül
egyiknek sincs atkaölő hatása. Agrotechnikai vonatkozásban jelentősége lehet a júliusi
csonkázásnak, mert a levélatkák nem hagyják el a levágott, már megtámadott hajtásokat, s ott
pusztulnak el a földön, a levágott hajtásvégeken.
A szőlő levélatka elleni védekezésben segítséget jelenthet az előrejelzés (például téli
rügyboncolással vagy a telelésből előjövő atkák vizsgálatával).
Tarka és nyerges szőlőmoly. A feromonok alkalmazásának pontosabb ismerete és gya-
korlata sok segítséget nyújthat (BASF cég eredményei, CSALAMON csapdák használata).
További lehetőség a Bacillus thuringiensis használata. A készen kapható Bacillus
thuringiensis készítményeket 1% cukor adalékanyaggal együtt kell kijuttatni.
Szőlőperonoszpóra. A peronoszpóra-fertőzés kialakulhat az előző évi peronoszpóra-
fertőzés maradékaként helyben rendelkezésre álló képletekből - oospórákból - kiindulva: ekkor
beszélhetünk elsődleges (primer) fertőzésről. Az elsődleges fertőzés esőzéskor alakulhat ki,
amikor az ültetvényben jelenlevő spórák az esőcseppekkel felverődnek a tőkékre. így a
fertőzés kialakulásában szerepet játszik a szőlő alsó leveleinek a talajtól való távolsága. A
magasművelés elterjedésével ilyen módon későbbre tolódott ki az elsődleges fertőzés
időpontja. Hazánkban az évek többségében nagyobb szerepet játszik a másodlagos fertőzés,
amelyet a nedves légáramlatokkal hozzánk érkező spórák váltanak ki.
A peronoszpóra elleni ökológiai védelemben a vegyszeres védekezés egyedüli lehetősége a
réztartalmú készítmények alkalmazása. Itt a Bordói por, a Bordóilé FN, Champion 50 WP,

421
valamint a Réz-oxiklorid 50 WP jöhet számításba, mint más hatóanyagot nem tartalmazó
készítmény. Réztartalmuk azonban különböző.
Az ökológiai termesztésben gondot jelenthet, hogy a peronoszpóra elleni vegyszeres
védelemben csak rézkészítmények használhatók. A réz viszont nehézfém és felhalmozódik a
talajban, ezért ez sem tekinthető igazán környezetkímélő készítménynek. Bár termő
ültetvényben még nem figyeltek meg a talaj nagy réztartalmára visszavezethető károsodást,
szőlőiskolákban és fiatal ültetvényekben - különösen humuszban szegény, homoktalajon -
tapasztaltak erre visszavezethető jelentős fejlődési rendellenességeket. A réz toxikus például az
algákra és a halakra, ezért gondot jelenthet, ha a talajból kimosódik a vizekbe. Ezzel
magyarázható, hogy a felhasználható réz mennyiségét az ökológiai termesztési előírások
korlátozzák, s ezért van a réz használata az Európai Unió ökológiai termesztési előírásában is
csak 2002. március 3 l-ig engedélyezve. Számos kutatás irányul olyan alternatív készítmények
keresésére, amelyek lehetővé tennék a réz helyettesítését vagy a felhasználandó rézmennyiség
csökkentését. A peronoszpóra ellen réz nélkül védekezni azonban erős fertőzés esetén ma csak
jelentős termésveszteséggel lehetséges. A felhasznált rézmennyiség viszont csökkenthető a
növény erősítéséhez és a levelek ellenálló képességének növeléséhez használt növényi
kivonatok (zsurló, csalán stb.) és kőörlemény alapú készítmények használatával.
Szőlőlisztharmat. A lisztharmattal szemben az ökológiai termesztésben a vegyszerek közül
csak a kén használható. Ezért ebben az esetben is törekedni kell a DG formulázá- sú, jó
oldékonyságú szerek használatára (például a Microthiol special). Az utóbbi 20-25 évben a
szőlőlisztharmat - országosan is - lényegesen több gondot okoz, mint a peronoszpóra, ezért
minden kezelésben használni kell a ként.
A kén a rézhez hasonlóan csak megelőzésképpen alkalmazva hatékony, de erős fertőzés
esetén igen gyakori kénkezelés esetén sem lehet garantálni a fertőzésmentességet. Minthogy a
kénnek akaricid mellékhatása is van, káros lehet a ragadozó atkákra. Ezért itt is, akárcsak a
réznek, a kénnek a helyettesíthetőségére is kutatások folynak. Megfelelő készítményt még nem
sikerült találni, a tesztelt készítmények némelyike azonban gyenge fertőzés esetén már
elfogadható védelmet nyújt. Ilyen korlátozott lisztharmat elleni hatást találtak karbonát- és
foszforsók, a vízüveg (nátrium- vagy kálium-szilikát) és kőörlemény alapú készítmények
használata esetén.
Szürkerothadás. A Botrytis cinerea téli inokulumainak jelentősége nem meghatározó a
szürkerothadás-fertőzésben, sem annak kezdetekor, sem a betegség végső kifejlődésekor.
Sokkal lényegesebb a növény élettani állapota, a bogyó szöveteinek fogékonysága. A
megelőző kezelések hatékonysága és a szőlő növekedési erélyének szabályozása között szoros
az összefüggés.
Az ökológiai védelemben a szürkerothadás ellen semmiféle speciális készítmény nem
használható, ezért a betegség kialakulásának mérséklődése csak a réztartalmú szerek többszöri
alkalmazásától remélhető. Csökkentheti azonban a szürkerothadás mértékét a Biomit Plussz
lombtrágya kijuttatása, s a sejtfalerősítő készítmények (vízüveg, kőőrle- mények, réz, stb.) is
segítik a szürkerothadás elleni védelmet.
Orbánc. E betegség, amelyről régebben azt tartották, hogy csak a dombvidéki szőlőkben lép
fel, a vegyszeres növényvédelem elhagyásával vagy mérséklésével erősebben támadhat. A
peronoszpóra elleni réztartalmú készítményekkel való permetezéssel viszonylag jól
megvédhető a szőlő az orbáncfertőzéstől. Az előrejelzés (az aszkospórák kiszóró- dásának
nyomon követésével) szintén segítheti a védekezést.
Tőkepusztulás. A magas törzsű szőlőkben a kordonkar-elhalás megelőzésére szükséges
lehet a metszés utáni sebkezelés. Az Eutypa lata gomba ellen csak korai tünetfelismerés esetén
lehet védekezni. Ilyenkor a tőkét az egészséges részig vissza kell vágni és még abban az évben
új törzset és kart kell kinevelni.

422
 A növényvédelem eszközeinek csoportosítása
Biológiai védekezés (hasznos élő szervezetek alkalmazása). Szűkebb értelemben biológiai
védekezésen természetes ellenségek alkalmazását értjük. A rovarok elleni biológiai vé-
dekezésben (a természetes ellenségek használatával) nagy sikereket értek el. A hasznos élő
szervezetek alkalmazása az ökológiai termesztéstechnológia elengedhetetlen eleme.
A hasznos és káros szervezetek elkülönítése nem lehet merev. A fülbemászók például
mindenevők, de csak sérült vagy túlérett gyümölcsökbe fúrják be magukat, így soha nem ők az
elsődleges károsítok, egyébként pedig kifejezetten hasznosak (például a molylep- kék
hernyóinak pusztítása miatt). A teljesség kedvéért a káros és a hasznos élő szervezetek mellett
meg kell említeni a „semlegeseket" is, amelyek ugyan nem pusztítanak káro- sítókat, de
jelenlétük (például alternatív táplálékforrásként) segíti a hasznos élő szervezeteket. Ide
tartoznak például a Tydeidae családba tartozó poratkák.
Egyes élő szervezetek nem a károsítok fogyasztása miatt tekintendők hasznosnak, hanem
például amiatt, hogy javítják a talajszerkezetet (földigiliszta, s ide lehetne még számos talaj-
mikroorganizmust is sorolni), illetve a szőlő tápanyagfelvételét (például mikorr- hiza-
gombák). A mikorrhiza és a szőlő gyökere közötti szimbiózis kedvező hatással van a szőlő
növekedésére és egészségére.
A szőlőben is szerepet játszó fontosabb illetve gyakrabban előforduló hasznos élő
szervezeteket be a 80. táblázat mutatja az ott előforduló, illetve károsító gazdákkal/cél-
szervezetekkel.
80. táblázat. A szőlőben is szerepet játszó hasznos élő szervezetek és az ott előforduló, ül. károsító
gazdák/célszervezetek
Hasznos szervezet Gazda/célszervezet

Bacillus thuringiensis Lobesia botrana, Eupoecilia ambiguella hernyói

Százlábúak rovarok (például Lobesia botrana, Eupoecilia ambiguella, ormányos bogár)

Pókok legyek, szúnyogok, repülő rovarok, takácsatkák, lepkehernyók, bogarak
Ragadozó atkák Tetranychus urticae, Panonychus ulmi (takácsatkák), Colomerus vitis (gubacsatka)
Calepitrimerus vitis (levélatka)
Ragadozó tripszek takácsatkák, tripszlárvák, rovarpeték
Fátyolkák takácsatkák, pajzstetvek, apró rovarok, lepkepeték
Katicabogarak pajzstetvek, atkák, más lágy testű rovarok; vannak gombaevő fajaik is
Futóbogarak bogárlárvák, lepkehernyók, peték, bábok, kifejlett rovarok, csigák, egyéb kis állatok
Fülbemászók pajzstetvek, kevéssé mozgékony rovarok, a rovartojások, hernyók (például Lobesia
botrana, Eupoecilia ambiguella, szőlőilonca), bábok
Poloskák takács-, gubacsatka, Sparganothis pilleriana, Lobesia botrana, Eupoecilia ambiguella
lárvái, tripsz, pajzstetű, egyéb apró rovarok
Valódi és Lobesia botrana, Eupoecilia ambiguella, Sparganothis pilleriana, araszoló hernyó,
gyilkosfiirkészek legkülönbözőbb rovarok
Fémfurkészek szinte minden rovar és pókféleség illetve azok tojásai és lárvái, (az Encyrtus fusciollis faj
teljesen a sodrómolyokra specializálódott)
Fürkészlegyek Eupoecilia ambiguella, Sparganothis pilleriana, lepkehernyók, sok más rovarlárva is
Szitakötők levegőplanktont alkotó apró rovarok
Békák ízeltlábúak
Gyíkok lepkék, lepkehernyók, nagyobb bogarak, lágyabb testű állatok, például kisebb pókok,
hártyásszárnyúak, egyenesszárnyúak, rovarok és azok lárvái, csigák és férgek
Madarak százlábúak, rovarok (például ormányos- és levélbogarak, hangyák, hernyók), csigák stb.

Sok hasznos élő szervezet nagy tömegben előfordul, mások csak akkor jelennek meg vagy
tudnak nagyobb egyedszámban felszaporodni, ha számukra kedvező feltételeket teremtenek.
Ez a következő eszközökkel segíthető elő:
- mellőzendő a hasznos élő szervezetekre káros növényvédő szerek használata, illetve
előnyben részesítendők az őket kímélő készítmények;

423
 - a növényvédő szerekkel szakszerűen és jól időzítetten kell védekezni;
- elkerülendő lombtrágya és növényvédő szer kijuttatása magas hőmérséklet esetén, mert
ezek toxicitása a hőmérséklettel nő;
- törekedni kell a talaj és a talajtakaró növényzet nem túl gyakori megbolygatására (ezzel a
hasznos élő szervezetek élettereinek, például búvó- vagy tojásrakó helyeik védelmére);
- előnyös a faj gazdag növényzet létrehozása az ültetvényen belül (takarónövényes ta-
lajtakarás), illetve annak közvetlen környékén;
- szükség esetén a hasznos élő szervezetek betelepíthetők;
- biztosítandó a hasznos élő szervezetek számára alkalmas pihenő, illetve búvóhely.
Ragadozó atkák. A szőlőben a hasznos élő szervezetek alkalmazásának talán legsikeresebb
példája a ragadozó atkák használata, ezért érdemes róluk kicsit részletesebben szólni.
A ragadozó atkák sok esetben jelen vannak az ültetvényekben, s az őket kímélő nö-
vényvédelem esetén fel tudnak szaporodni annyira, hogy az atkaölő szeres védekezést
szükségtelenné tehetik.
Olyan ültetvényekben, amelyeket régebben ragadozó atkákat figyelembe nem vevő
növényvédelemben részesítettek, célszerű lehet a ragadozó atkákat betelepíteni. Erre sor
kerülhet ősszel vagy röviddel a rügyfakadás előtt. A fás résszel való áttelepítés munka-
igényesebb, de egyes tapasztalatok szerint eredményesebb, mint a fakadó hajtásokkal való
betelepítés. Az áttelepítés lehetséges még a nyár végén, ősz elején a tőkékre kihelyezett
filccsíkokba való beteleltetéssel is.
A ragadozó atkák fennmaradását segítheti a virágzó növényzet jelenléte vagy közelsége.
Az ökológiai termesztésben is engedélyezett kén káros lehet a ragadozó atkákra. A kén
ragadozó atkákat károsító hatása függ azok fejlődési stádiumától, a hőmérséklettől és a kezelés
gyakoriságától, s a kén csak bizonyos koncentráció fölött károsítja a hasznos atkákat.
A hazai szőlőültetvényekben előforduló főbb ragadozó atka fajok közé tartozik az
Amblyseius finlandicus, a Typhlodromus pyri és a Zetzellia mali.

Rezisztencia
A kórokozók elleni védelem leginkább környezetkímélő és legolcsóbb megoldása az ellenálló
fajták használata.
A rezisztenciára nemesítés - tekintettel a peronoszpóra, a lisztharmat és a szürkerothadás
kártételének jelentőségére - elsősorban az ezekkel a betegségekkel szemben ellenálló fajták
létrehozását tűzte ki célul.
A rezisztenciára nemesítéshez az adott kórokozókkal szemben ellenálló Vitis fajokat
használják fel. Az ilyen módon, interspecifikus keresztezéssel létrejött fajták gyakran
hiperszenzitív reakcióval válaszolnak a kórokozó fertőzésére, így a növényi szervek csak
kisebb mértékben károsodnak. így e fajták csökkentett vegyszeres védelemmel, gyengébb
fertőzések esetén egyes kórokozókkal szemben vegyszeres kezelés nélkül is meg- védhetők.
Az interspecifikus keresztezéses nemesítéssel Magyarország nemzetközileg elismert
eredményeket ért el. Ilyen rezisztens fajta például a Bianca, a Zala gyöngye, a Viktória
gyöngye, a Göcseji zamatos és a Pölöskei muskotály.
A nemesítők törekednek arra, hogy az ismételt visszakeresztezésekkel a rezisztens fajták
borminősége ne maradjon el a tiszta vinifera fajtákétól, s úgy tűnik, egyes fajták esetén sikerült
e célt megközelíteni. E fajtákból „élvezetes, friss, könnyű asztali bor" készíthető, s nem is cél
ennél több elérése, hiszen ezek termesztésének elsődleges célja, hogy olcsó, kellemes,
szermaradvány nélküli asztali bort adjanak a mindennapi ételekhez. Megjegyzendő, hogy a
rezisztens (interspecifikus) fajták termésének felhasználása az Európai Unióban korlátozott,
ezekből csak asztali bor készíthető, de maga az EU is tervezi álláspontjának esetleges
felülvizsgálatát.

424
 Biotechnikai védekezés
A biotechnikai védekezés főbb példái a szőlővédelemben az oltás (filoxéra-ellenálló alanyra),
a szaporítóanyag hőkezelése (a levélatkák ellen) és a feromonok használata. Ezek közül az
utolsóról érdemes itt kicsit bővebben szólni.
A szőlőmolyok a szőlő károsításához közvetlen és közvetett módon - a szürkerothadás
okozta károsítás mértékét növelve - is hozzájárulhatnak. Az ellenük való védekezéshez
kapcsolható a szőlőtermesztésben a biotechnikai védekezés egy tipikus példája. A szőlőmolyok
feromonjaival kettős cél érhető el:
- előrejelzés,
- a szőlőmolyok szaporodásának gátlása (a légtelítéses eljárással). A légtelítéses módszer
kétségtelen hátránya, hogy egyelőre nagyon költséges.

Előrejelzés, modellek
Amellett, hogy a növényvédelmi ismeretek szem előtt tartása némi támpontot adhat az egyes
károsítok elleni védekezéshez, azok megjelenési módja számos tényezőtől - például az egyes
évjáratoktól - függően nagymértékben változathat.
A védekezésben nagyon jelentős a károsítókra, illetve a fertőzésre ható - főképp klimatikus -
tényezők megfigyelése. Sokéves tapasztalatok alapján e megfigyelésekből általános, bár az
egyes évjáratok sajátosságainak megfelelően változatos mértékben érvényesülő
összefüggéseket tártak fel. A fertőzést befolyásoló tényezők azonosítása és mérhetősége,
illetve ezen tényezők modellezése lehetővé tette a fertőzés előrejelzését segítő számítások,
illetve modellek kidolgozását.
Az előrejelzés alapja lehet a károsító előfordulásának, életciklusának vagy a környezeti
tényezőknek a megfigyelése illetve a mindezekre alapozott modellezés is. Egyes károsítok
előző évi kártétele következtetni enged az új tenyészidőben várható fertőzésre. Metszéskor
felismerhető például a Phomopsis, a szürkepenész, a lisztharmat és az Euty- pa jelenléte. A
feromoncsapdák elsősorban az előrejelzést szolgálják, de ha sok egyedet fognak, akár a
károsítás közvetlen csökkentéséhez is hozzájárulhatnak, például a cserebogárcsapdák. A
peronoszpóra elleni védekezést hatékonyabbá és takarékosabbá teszi az Istvánffi-Pálinkás-féle
jól bevált előrejelzési módszer. A peronoszpóra és a lisztharmat elleni védekezésben
használatos modellek közül hazánkban például a GALATI-VITIS számítógépes program, az
AMET, a METOS, a BIOMAT, a LUFFT és az ADCON TELEMETRY (=AGROEXPERT)
automata rendszer ismert.
A pozitív tapasztalatok ellenére szükség van az előrejelzési módszerek és a modellek
további fejlesztésére. Az egyes modelleket a termőhelyek sajátos fertőzési viszonyait fi-
gyelembe véve kell alakítani. Mivel a fertőzés kialakulását és mértékét számos, nehezen
azonosítható, illetve számszerűsíthető tényező is befolyásolja, a helyszíni megfigyelések
mellőzését (ma még) a modellek alkalmazása sem teszi lehetővé, s a döntést segítő szá-
mítógépes programokat is kellő odafigyeléssel kell alkalmazni.

Az ökológiai termesztésben alkalmazható vegyszeres növényvédelmi

technológia
Az ökológiai szőlőtermesztésben ajánlható kémiai védekezési rendszert a 81. táblázat foglalja
össze. A javaslat természetesen nem kezelhető mereven: a növényvédelmi előrejelzések,
megfigyelések szerint a felhasznált készítmények köre változhat, például kimaradhat néhány
peronoszpóra vagy lisztharmat elleni védekezés.
81. táblázat. Egy lehetséges kémiai védekezési technológia az ökológiai szőlőtermesztésben
Sor- Kezelés Időpont A károsítókkal

425
 szám megnevezés dózis kapcsolatos megjegyzések
kg vagy l/ha
1. Nevikén 25-50 barkás állapot levélatkák elleni fakultatív
kezelés
2. Microthiol special 3-5 4-5 cm-es hajtás hosszúság levélatkák és szőlő-
lisztharmat ellen
3. Microthiol special szexferomon csapdák szőlőmoly I. nemzedéke és
+ 3-5 1 szőlőlisztharmat ellen
Dipel vagy a rajzáscsúcsában (május 15-
légtelítéses feromonos 25.)
védekezés
4. Microthiol special + 3 virágzás körül (június eleje) szőlőlisztharmat és
Champion 50 WP szőlőperonoszpóra, valamint
+ 2-3 szőlőmolyok I. nemzedéke
ellen
légtelítéses feromonos
védekezés
5. Microthiol special + furtzáródás előtt (július eleje) a három gomba-betegség
Champion 50 WP + 331 (peronosz-póra, lisztharmat,
Dipel vagy szürkepenész) és a szőlő-
légtelítéses feromonos molyok II. nemzedéke ellen
védekezés

6. Microthiol special július második fele a három gombabetegség ellen

+ 33
Chamipon 50 WP
7. Microthiol special + augusztusban a három gombabetegség ellen
Chamipon 50 WP 33

Nem szabad elfelejteni, hogy az évjáratok különbözőek, és előfordulhat, hogy az en-

gedélyezett készítményekkel nem lehet a kijelölt területet a károsítóktól megmenteni. Ha a
termelő rendkívüli esetben az ökológiai termesztésben nem engedélyezett készítményt
alkalmaz, azt hivatalosan be kell jelentenie. Ez az ellenőrző hatóság tudomásul veszi, de az
adott ültetvény termékei abban az évben nem minősíthetők ökológiai termesztéssel készített
árunak.
4.4. Ökológiai zöldségtermesztés
4.4.1. Bevezetés
A történelem elmúlt időit kutatva megállapíthatjuk, hogy a biotermesztés volt az első olyan
termelési tevékenység, amely a kertészkedésben sokkal nagyobb hagyományokra tekint vissza,
mint a kémiai növényvédelmen alapuló termesztés, tehát nem mostanában találták fel. Azok a
lelkes és a jót kereső szakemberek elevenítették fel, akiknek sokat köszönhet a természet és az
ember egyaránt, mert a hajdani technológiák az akkori művelőikkel együtt már rég a múltéi.
Ebben a folyamatban az az új, hogy újra kell tanulnunk, tanítanunk azokat a fogásokat,
ismereteket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a mai ember is tudja alkalmazni azokat a „bio"
termesztési alapokat, amelyek a feledés homályába merültek, ill. az új technológiák más
minőségű termesztési megoldásokat tesznek lehetővé.

426
 4.4.2. A zöldségtermesztés általános jellemzése A zöldségnövények élelmezési

jelentősége
A kertészeti termesztés élelmezési jelentősége kiemelhető az egészséges táplálkozásban. A
kertészeti növények elsősorban vitamin- és ásványianyag-tartalmuk, íz- és zamatanya-
gukjelentős rosttartalmuk segítségével fejtik ki kedvező étrendi hatásukat. Vitaminszük-
ségletünk 60-70 %-át, ásványianyag-igényünknek pedig 20-25 %-át a kertészeti növényekkel
elégítjük ki.
A kertészeti termékek természetesen több-kevesebb szénhidrátot, zsírt és fehérjét is tar-
talmaznak. A zsírban oldódó vitaminokat (ezek az A-, D-, E-, K-vitamin) szervezetünk na-
gyobb mennyiségben is képes tárolni. A vízben oldódó vitaminokat (a B-vitamincsoport, a C és
a P-vitamin) azonban nem tudja tárolni, ezért ezeknek a folyamatos utánpótlása szükséges. A
vitamin igényünk sokkal egyenletesebb, mint a zöldség- és gyümölcstermesztésünk. Ezért
fontos a folyamatos ellátás kialakítása tárolással, tartósítással, hajtatással.
A zöldségfélék élelmezési jelentőségét Magyarországon még jobban kiemelik a kedvező
ökológiai és ökonómiai adottságok. A zöldségfogyasztás Magyarországon ma mintegy 40
termesztett hazai és 20-25 külhoni zöldségfélére korlátozódik a világ több mint 200
zöldségféléje közül. A statisztikai kimutatásokban mintegy 25 faj szerepel, de közülük 10
képviseli az összes termés 75-80%-át (a paradicsom, a zöldpaprika, a fejes káposzta, a
vöröshagyma, az uborka, a zöldborsó, a görögdinnye, a sárgarépa, a fűszerpaprika és a
zöldbab). Hazánkban az egy főre jutó zöldségfogyasztás évente 80 kg körül alakul.

A hazai zöldségtermesztés rövid jellemzése

A XX. század derekáig a zöldségtermesztést még konyhakerti növénytermesztés néven
tartották nyilván. A zöldségtermesztés elnevezés valószínűleg külföldi hatásra, a nagyobb
arányú szántóföldi termesztés miatt a század elején jelent meg, de egyértelműen csak a derekán
vált uralkodóvá. A zöldségnövényeink termőterület és termelési érték tekintetében jelentős
eltéréseket mutatnak, pl. a zöldborsó termőterületben, a zöldpaprika termelési érték szerint
jelentős zöldségnövényünk. Ha 100 ezer hektár zöldségtermő területet nézünk, ebből jelentős
helyet (80%-ot) a paradicsom, a hagymafélék, a káposztafélék, az uborka, a
gyökérzöldségfélék, a sárga- és görögdinnye, a fűszerpaprika, a zöldbab és a csemegekukorica
kap. A még fontos 15 zöldségnövény 20%-nyi területet foglal el.
Felhasználás szerint a megtermelt zöldség 45%-a nyersen vagy feldolgozva házilagos
felhasználásra, 5-7%-a nyers exportra, a többi ipari feldolgozásra (konzerv, hűtőipar, szárítás)
kerül. Az ipari feldolgozás jelentős része is exportra kerül, ezért itt is fontos a minőségi
feldolgozás és csomagolás.
A zöldségtermesztésre jellemző a nagy munkaerőigény, a nagy energiafelhasználás, a nagy
intenzitás, és ehhez aránylag jó bevétel is társul. A zöldségtermesztésben még ma is a
kistermelők aránya a legjelentősebb, mintegy 80-85%-os, a vállalatok, szövetkezetek 20 %-os
arányban vesznek benne részt.

A zöldségnövények rendszerezése
A növények eredményes termesztésének alapvető feltétele igényeik pontos ismerete. A
zöldségnövényekhez sok eltérő igényű faj tartozik. A fajon belül az egyes fajták tulajdon-
ságaikban, tenyészidőben jelentősen eltérhetnek egymástól. A növények igénye a termelési cél
szerint is változik, és kielégítésekor a növény más-más tulajdonsága kerülhet előtérbe, ezért a
különböző jellemzőket sokrétűen és egymással összefüggésben kell értékelni. Többek között
ezért is fontos a származásuk, környezeti igényük ismerete, de termesztési tekintetben még

427
rendszertani, élettartam szerinti és a fogyasztásra szánt növényi részek alapján is
csoportosíthatók a zöldségnövények.
Származásuk szerint melegigényes és hidegtűrő zöldségnövényeket ismerünk. A me-
legigényesek növekedésükhöz és fejlődésükhöz magas hőmérsékletet és rendszerint rövid
nappalos megvilágítást igényelnek. A hidegtűrő zöldségnövényeknek többnyire kisebb a
hőigényük, általában hosszúnappalos növények.
Hőigényük szerint a zöldségnövényeket többféleképpen csoportosíthatjuk. A növények
életfolyamatait a hőmérséklet jelentősen befolyásolja. Az adott területen elsősorban a
hőmérséklet szabja meg a növények termeszthetőségét. A növények hőigényét átlaghő-
mérséklettel, a hőmérsékleti összegekkel, a hőküszöbbel stb. fejezhetjük ki. Legmegkö-
zelítőbb jellemzést az átlaghőmérséklet mond számunkra, és ennek segítségével is rend-
szerezhetjük a zöldségféléket.
Markov (Markov Haev, 1953.) 5 csoportba sorolta a zöldségféléket (82. táblázat), amely
csoportosítás a magyar viszonyokra is jól alkalmazható. A megadott T-értéktől való kb. ±7 °C
eltérés még nem befolyásolja jelentősen a növény fejlődését. Termesztési szempontból fontos
a hőigény alsó határának ismerete. Ez kb. a csírázási hőminimumnak felel meg, ami megha-
tározza a növény legkorábbi vetésidejét. A vegetációs idő elején az alacsonyabb, majd a vi-
rágzás és a termésnövekedés idején a magasabb értékek a kedvezőek a növény fejlődéséhez.

A zöldségfélék rendszertani csoportosítása

Az ökológiai termesztésben a zöldségnövények rendszertani besorolásának ismerete fo-
kozottan szükséges, mivel ez a vetésforgó, a növényi sorrend meghatározója. A zöldség-
növények rendszertani besorolását a 83. táblázat mutatja.
82. táblázat. A zöldségnövények hőigénye Markov-Haev féle csoportosításában
Cs Zöldségnövény 11111111111111111 M
o 1111111111111111111 M M M M 0 5 10 15
20 25 30 35 40
port °C
I. sárgadinnye, görögdinnye uborka, spárgatök,
paprika
II. paradicsom, tojásgyümölcs sütőtök, zöldlteb

III. vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma zeller,

cékla, spárga
IV. zöldborsó,sárgarépa, petrezselyem fejes saláta,
spenót, sóska
V. káposztafélék retek, torma

83. táblázat. A zöldségnövények rendszertani csoportosítása

Család Növény
Libatopfélék spenót, cékla
Keserűfűfélék sóska, rebarbara
Keresztesvirágúak fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé, karfiol, bimbóskel, retek, torma
Pillangósvirágúak borsó, bab
Burgonyafélék paradicsom, paprika, tojásgyümölcs
Ernyősvirágúak sárgarépa, petrezselyem, zeller, pasztinák
Kabakosok uborka, sárgadinnye, görögdinnye, spárgatök, sütőtök
Fészkesvirágúak fejes saláta, endíviasaláta, cikória, feketegyökér
Liliomfélék vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, spárga
Pázsitfűfélék csemegekukorica

428
 Az élettartam szerinti csoportosítás abban segít, hogy tudjuk, mennyi ideig köti le a te-
rületünket a növény, és hol, mely növények termesztésekor szükséges palántanevelés (84. és a
85. táblázat).
84. táblázat. Zöldségnövények csoportosítása élettartam szerint
Egynyáriak Áttelelők Kétévesek Évelők
rövid közepes hosszú egyévesként évelőként
tenyészidejű tenyészidejű tenyészidejű termesztett termesztett
karalábé, fejes fejes káposzta, fejes káposzta, fejes káposzta, fejes káposzta, torma spárga,
saláta, retek kelkáposzta, kelkáposzta, kelkáposzta, kelkáposzta, sóska,
karalábé, cékla paradicsom, fejes saláta, karalábé, rebarbara
paprika spenót bimbóskel,
sárgarépa,
petrezselyem,
zeller, cékla,
vöröshagyma,
póréhagyma
A növény neve Jó elővetemény Rossz elővetemény Megjegyzés
Paradicsom hüvelyesek, rövid burgonyafélék
tenyészidejű
káposztafélék, gabonafélék

Paprika kalászosok burgonyafélék,

kabakosok, pillangósok,
későn lekerülök
(burgonya, cukorrépa),
napraforgó, kender
Fűszerpaprika őszi gabonafélék burgonyafélék, kukorica,
lucerna
Tojásgyümölcs gabonafélék burgonyafélék
Korai burgonya lásd: burgonyafélék
Sárgadinnye búza kabakosok jól termeszthető öntözet-
len kombinált szántóföldi
vetésforgóban, erdő- és
szőlőkivágásokban,
gyeptörésben
Görögdinnye búza, hüvelyesek kabakosok Kombinált szántóföldi
vetésforgóban
Uborka gabonafélék kabakosok
mv.: zöldhagyma, spenót, burgonyafélék, kukorica,
saláta, hónapos retek, korai cukorrépa, napraforgó,
burgonya, zöldborsó kender
Főzőtök kabakosok
Borsó búza, kapásnövények borsó, más pillangós nem igényes az
előveteményre
Bokorbab és karósbab kapás kultúrák, gabona- kukorica, cukorrépa, másodvetésű bab előtt
félék, paradicsom, paprika, burgonya, bab zöldborsó, korai
kabakosok takarmánykeverék
Lóbab kapás növények nem igényes az
előveteményre
Sárgarépa zöldborsó, zöldbab, gyökérzöldségek, mindhárom zöldséges
burgonyafélék, kabakosok, kukorica, napraforgó vetésforgóban elhelyez-
káposztafélék, őszi búza hető. (kedvezőbb az
öntözött)

429
Petrezselyem egyéves pillangósok, gyökérzöldségek, évelő mindhárom zöldséges
burgonyafélék, kabakosok, pillangósok vetésforgóban elhelyez-
káposztafélék, kalászosok hető. (kedvezőbb az
öntözött)
Zeller gabona, zöldbab, spenót, gyökérzöldségek
retek, borsó
Pasztinák kapás növények, gyökérzöldségek
kalászosok
Gumós kömény gyökérzöldségek
Fejes saláta korán lekerülő zöldség- sem a kertészeti sem a
fajok (borsó, bab, korai kombinált szántóföldi
káposzta, korai sárgarépa, vetésforgóban nem ter-
spenót, főzőhagyma, korai mesztik főnövényként
burgonya)

435

430
 85. táblázat, folytatása
A növény neve Jó elővetemény Rossz elővetemény Megjegyzés
Cikória Ny-Európában mv. VI-
VIII. szedés IX-X.
Feketegyökér az elővetemény ne aka-
dályozza az őszi mély-
szántás időben való
elvégzését.
Fejes káposzta hüvelyesek, burgonya, kukorica, kender, öntözetlen kombinált
paprika, őszi gabona cukorrépa, zeller szántóföldi vf. öntözött
zöldséges vetésforgóban a
frissen istállótrágyázott
szakaszba kerül.
Kelkáposzta hüvelyesek, burgonya, kukorica, kender, mint fejes káposzta, de
paprika, őszi gabona cukorrépa, zeller elsősorban kettős
termesztésben
Karalábé mint a káposztafélék elsősorban elő- és
másodvetemény
Karfiol mint a káposztafélék elsősorban elő- és
másodvetemény
Brokkoli mint a káposztafélék elsősorban elő- és
másodvetemény
káposztafélékkel köztes
termesztés
Bimbóskel elsősorban főnövényként
Kínai kel spenót, fejes saláta, korai káposztafélék, retek kifejezetten másodvetésű
sárgarépa, korai burgonya, növény, nagy vízigényű,
borsó ezért öntözött forgóban
termeljük
Bordáskel elsősorban másodvetésű
növény
Retek burgonyafélék, egyéves későn lekerülök
pillangósok, kalászosok
Torma erősen trágyázott növények egyévesként termesztik,
(paradicsom, paprika, kiszedés után a vissza-
kabakosok) maradó gyökerekből erősen
gyomosít, torma után a
területre feltétlenül kapás
növény kerüljön!
Sóska évelő
Rebarbara évelő, vetésforgón kívüli
szakaszba kerül
6-8 évig termeszthető
Spenót nyári és őszi vetés esetén
korán lekerülő növények
Cékla öntözött vetésforgó, kettős
termesztésben
85. táblázat, folytatása
A növény neve Jó elővetemény Rossz elővetemény Megjegyzés
Vöröshagyma búza kukorica, napraforgó, dughagymáról ültetett: önt.
lucerna, borsó, bab, őszi nélküli szf. komb.
árpa vetésforgóban; magról
vetett: öntözött szf.
vetésforgóban
zöldhagyma: öntözött
zöldséges vf. kettős
termesztésben

Fokhagyma korán betakarítható őszi hagymafélék

kalászosok
Póréhagyma őszi búza csak főnövényként
termesztik; önt. zöldséges
vf. önt. komb. szf. vf.

436
 Csemege-kukorica pillangós takarmány-
növények, borsó, őszi
kalászosok korán lekerülő
zöldségnövények

Vetésterv
Minden évben ajánlatos az adott évre vonatkozó vetési terv elkészítése, amelyben szerepel az egyes fajok vetési
időpontja, a vetésforgó, a tervezett vegyeskultúra, a betakarítási időpontok 86. táblázat.
így az év folyamán elvégezendő munkák is jobban tervezhetőek. A faj- és a fajtaválasztás szempontjai közül az
ökológiai gazdálkodásban különösen fontos a talaj adottságainak figyelembevétele, a kártevőkkel, kórokozókkal
szembeni ellenálló képesség. Fontos, hogy a fajta mindig a táj éghajlati és domborzati viszonyaihoz alkalmazkodjon.

Vetésforgó
A következőkben a zöldségtermesztésben használt vetésforgó típusokat mutatjuk be.
Öntözött zöldséges vetésforgó. A vetésforgót vízigényes növények alkotják, mint pl. az étkezési paprika, a korai
káposztafélék, a zeller, a saláta stb. A kettős termesztés gyakori, ezért nagy a terület kihasználás foka. Az öntözés
módja esőszerű öntözés.
Bolgár rendszerű zöldséges vetésforgó. A kisüzemi termesztés vetésforgója volt, napjainkban ritkán alkalmazzák.
Szintén vízigényes növények szerepelnek benne, öntözési módja barázdás áztató vagy bolgárágyas árasztó öntözés.
Általánosan használják a kettős termesztés és az egymás utáni többes termesztés módszereit is. Az alkalmazott öntö-
zési mód csak kézi ápolási és betakarítási munkákat tesz lehetővé.
Kombinált zöldséges vetésforgó. A vetésforgó területének nagyobb részét mezőgazdasági növények (búza,
kukorica) teszi ki.
86. táblázat. Zöldségfélék vetési, palántaültetési és betakarítási ideje
A növény neve Helyrevetés Palántázás Betakarítás ideje Visszatérhetőség
(év)
időpontja főnövényként másodnövénykén
t
Paradicsom IV.2.-3.d IV.3.-V.2.d. VIII.-IX.3.d. 3-4
Paprika IV.l.-2.d. V.2.-3.d. VII.3.d.-től, 4.
piros:
IX.l.d.-től
Fűszerpaprika III.3.d. -IV.2.d. V.2-3.d. IX.-X. 3-4
-
Tojásgyümölcs V.3.d. VIII. 3
Korai burgonya III.2.d-IV. 1 .d. VI. 1.-től 3-4
Sárgadinnye IV.2.-3.d. IV.3.d.-V. VI.-IX. 4-5
Görögdinnye IV.2.-3.d. IV.3.d.-V. VI.-IX. 4-5
Uborka IV.3.d.-V.l.d. V.2.d. VII.-VIII. VIII.2.d.-tól 3-4
mv.VI.2.d.
Főzőtök IV. 2.d. IV.3.d. VI VIII 4-5
Laskatök V. 2.-3.d.
Spárgatök,
Cukkini,
Cocozella
Csillagtök IV.2.-VI.3.d. VII-IX
-
Sütőtök IV.3.d. X.3.d. 4-5
Borsó II.3.d.-IV.2.d. IV.l.-VII.2.d. 5-6
mv. VI. tél alá
XI.3- XII. l.d.

Bokorbab és IV.3.d.-V.2.d. mv. VI.3.d.-tól IX. l.d.-tói 3-4

karósbab VI.3- VII.3.d.

-
Lóbab III. 1.-2.d. III.2.d. VII.3.d.
-
Sárgarépa Ill.l.d.-V. mv. VI- VI.-XI.3.d. X.l.-XI.3.d. 3-4
VII.2.d.
Petrezselyem IX.-X.l. II.2-III. X.-XI.l.d. X.-XI.l.d. 5-7
mv. VI.2- VII.
l.d.

437
Zeller V.-VI.l.d. leveles gumó 6-7
VII.3.d.-tól gumó
X.-XI
- -
Pasztinák III. IX.-XI.
-
Gumós kömény IV.2.-V.1. mv. VII. IX.3. -X.l.d.
VII. l.d.
Fejes saláta IIL-tól mv. VIII.- III. V.-tól X.-XI.
X.2.d. kötöző IV

86. táblázat, folytatása

A növény neve Helyrevetés Palántázás Betakarítás ideje Visszatérhetőség
(év)
időpontja főnövényként másodnövénykén
t
-
Tépősaláta III.2.d.-tól VlII.- V.-tól vetés után vetés után 4-6 hét
ig 4-6 hét

Endívia IV. VI.-VII.l. IX.-X.

mv. VII.2.
Cikória zöld III. zöld V.
Articsóka IV. V VI.-IX
Kárdi IV.3.d. V.2. XI.
- —
Feketegyökér III-IV. 1 .d. X.l.d.-tól
tavaszig
Fejes káposzta III.2.-V. mv.VI. III.3.-VI.1. V.3.d.-tól ipari, X.-XII.
m.VI.3.d. -VII. téli tárolás X.2. -
XI.2.d.
Kelkáposzta III.-VII. III.3.-VII.2.d Vl.l.d. áttelelő X-XI.
áttelelő áttelelő VII. - IV.3.-V.l.d.
VI-IX. X.2.d.
Karalábé III.3.d.-V mv.V.- III. -IV. VI.l.-X.3.d. X.
VI. m.VI.2.-VII.3.d.
Karfiol IV. III.3.-V.2.d. m. V.3.d.-tól X.-fagyokig
mv V.2.-VI.3.d. VI.l.-VII.2.d.
Brokkoli IV.l.-V.2.d. III.3.-VI.2. m.v. VI.3.-VIII.l.d. IX.2.-X.2.d.
mv.V.3.-VII.l.d. V.3.d.-VIII.l.d.

Bimbóskel III.-VI. IV.-VII.2.d. VIII.-XI.

- -
Kínai kel VII.3.-VIII.2.d. X.
Bordáskel IV.3.d-
—
Leveleskel mv. VII. 1.-3.d. első őszi fagyok
után
Retek III.-IV. 2. d. IV.3.d.-VI. IX.2.d.-XII
mv.VII.2-
VIII.3.d.
— —
Torma dugvány tavasz X.2.d.-től
tavaszig
Kerti zsázsa IIL-tól őszig 1-3 hét után
folyamatosan vágható
Sóska III.-IV. mv. VIII- VI. -VII. következő év
IX. tavasz
Rebarbara tűzdelés V.3.- 2.-3. évtől IV.-
Vl.l.d. végleges VII.3.d.
hely köv. év
tavasz tőosztás
ősz, tavasz
86. táblázat, folytatása
A növény neve Helyrevetés Palántázás Betakarítás ideje Visszatérhetőség
(év)
időpontja főnövényként másodnövényként
Spenót II. 3.-IV. 3. d. IV.-V. X.-XI.
mv. áttelelő IV.-V.
VII. 3.-
VIII.l.d. áttelelő
VIII. 2.-

438
 IX.2.d.
Kerti laboda II.3.d.-III. mv. folyamatosan
IX.-X.
Cékla IV.2.d. mv. VI.2- VII.2.d. X.-XI. 4-5
VII.2.d.

Mangold IV.2.-3.d. metélő Vll.l.d.-tól

bordás VIII.

Portuláka VI.-VII VI. VII.-IX.

Új-zélandi spenót IV.-VI.l.d. X.-XI V.2.d.-tól

Vöröshagyma III. dughagyma III.2.- VIII.-IX zöld áttelelő VI. VII 4-5
áttelelő: VIII.2.d. V.1. Zöld: III. (tavaszi dugh.) V. zöld IV.-V.
Zöld:VII.3. IX.3.d.-X.

Fokhagyma dughagyma: őszi VII.l. VI.3. 4-5

X.2.d. tavaszi III.

Póréhagyma III: X.
Csemege- IV.2.d. VII.2.d.-VIII.
kukorica
Spárga II.-III. X.2.- 3. évtől IV.-
XI.3.d. VI.2.d. zöld III.3-
VI.2.d. (1. évben
V-ig)

Nagyobb része öntözetlen, de egyes körzetekben az öntözött kombinált vetésforgók is szerepet kapnak.
A vetésforgótípusok közül a zöldségtermesztésben használt még a kombinált zöldség- mag-termesztő vetésforgó és
a zöldséghajtatás vetésforgói.
Az ökológiai gazdálkodásban ismert egy olyan vetésforgórendszer, amelynek alapját a zöldségfélék eltérő talaj- és
tápanyagigénye adja.
A vetésforgó első szakaszába (A) kerülnek a nagy tápanyagigényű zöldségfajok, mint például a káposztafélék, a
zeller, az uborka, a cukkíni, a paradicsom. A felsorolt fajok számára szerves trágya szükséges, amit esetleg felszíni
komposztterítéssel kombinálhatunk. A talaj tápanyagtartalmát szaru-, vér-, csontliszt kijuttatásával növelhetjük. A cso-
port egyes tagjai még külön fejtrágyázást is igényelnek. A növekedési szakaszban trágya- leveket használhatunk, a
legelterjedtebb ezek közül az erjesztett csalánlé.

439
 A vetésforgó második szakaszában (B) a közepes tápanyagigényű fajok szerepelnek. Itt az előző évben kijuttatott
istállótrágya második éves hatásával számolhatunk. Kiegészítésként komposztot jutathatunk ki a területre, illetve a
talaj állapotától függően szükséges lehet káliumtartalmú trágya adása is, pl. fahamu. A csoport tagjai közé tar toznak a
salátafélék, a spenót, a hagymafélék, a sárgarépa, a cékla, a retek, a karalábé, a paprika.
A harmadik szakaszba (C) kerülnek a kis tápanyagigényű zöldségfajok, mint például a hüvelyesek.

Vegyes kultúra
Több évtized tapasztalata és megfigyelése, hogy egyes növények kedvező hatással vannak egymásra. Elősegítik a
szomszéd növény csírázását, növekedését. Fontos szerepet játszanak ebben a gyökerek által kiválasztott anyagok,
valamint a föld fölötti növényi részek illatanyagai. A megfigyelések és részben a kutatások alapján tudjuk, hogy pl.
bizonyos növények kölcsönösen védik egymást a károsítóktól. A speciális anyagcsere folyamán képződött kémiai
anyagok fontos és hatásos eszköznek bizonyulnak a létért folyó küzdelemben a helyváltoztatásra nem képes növények
számára. Ilyen anyagok például az etilén, a szerves savak, az aminosavak, a fenolos anyagok (a gyökerekben), illetve
pl. absinthin (a levelekben). Ezeket az anyagokat flton- cidoknak nevezik.
Egy fajokban gazdag növényi állomány befolyással van a kártevő rovarok fellépésére a kultúrnövény-állományban,
a biodiverzitás növelése ugyanis megnehezíti a rovarok számára, hogy az adott gazdanövényre rátaláljanak A csalogató
szín-, illetve szagingereket a szomszédos növények elfedik, illetve gyengíthetik, ezáltal a betelepedés mértéke a
monokultúrához képest jelentősen csökkenhet. Ilyen intenzív illatanyaguk van elsősorban a fűszer- és
gyógynövényeknek, amelyek szegélynövénynek, vagy köztes kultúrának kiválóan alkalmasak és a zöldségfélékkel jól
megférnek egymás szomszédságában.
A vegyes kultúra előnye a monokultúrás termesztéssel szemben az, hogy a növények különböző igényei, külső
felépítése és eltérő növekedése által a terület sokkal jobban kihasználható, a növények egymással ellentétes vagy
egymást kiegészítő tulajdonságainak figyelembevételével és kombinációjával. A vegyes kultúra további pozitív hatása,
hogy a talajfelszín az egész vegetációs periódusban fedett, a levelek beárnyékolják a talajt, ezáltal megakadályozzák a
talajnedvesség gyors elpárolgását. A talajborítottság védi a talajt a kiszáradástól, a különböző fizikai hatásoktól (víz-,
szélerózió, tápanyagok kimosódása), továbbá visszaszorítja a gyomnövényzetet és a talaj termőképességét is növeli a
talajszerkezet megóvása által. A vegyes kultúra leggyakoribb hátrányaként említik, hogy a növényeknek nagyobb az
igényük a talajjal, a vízzel és a tápanyaggal szemben. A növények társíthatóságáról a 87. táblázat tájékoztat.
87. táblázat. A zöldség, a gyógy- és a fűszernövények társíthatósága (DIERCKS, 1983; FISCHER, 1988; FRANKÉ, 1999; KREUTER, 1999 nyomán)
Növények
Borsmenta
Bimbóskel

PQ
Burgonya
Borsikafű
Bársony-

Citromfű
Brokkoli

kömény
Cukkini

Dinnye
Bazsa-

Borsó
Ánizs

Cékla
likom

Édes-
virág

Ánizs +
Bab + + + + + -
+ + + + -

Bársonyvirág + W +
M
Bazsalikom +
Bimbóskel + ■1 + +
Borsikafű + ■1
Borsmenta + + + +
-
Borsó ■1 + + +
Brokkoli + + ■i +
Burgonya + + + + + + - -

Cékla + -
■ü +
Citromfű ■1
Cukkini + + + -
+
Dinnye ■1
-
Édeskömény + ■1
Fejes saláta + + + + -
+ + +
Feketegyökér +
- -
Fokhagyma +
Hagyma
-
+ + -
+ -
+ +
Kakukkfű
Kamilla + +
Kapor + + + + -

Káposzta + + + + + + +
Karalábé + + + + +
Karfiol + + +
Koriander + + + -

Kömény + + + -

Körömvirág +
Kukorica + + + -
+ +
Majoranna
- -
Metélőhagyma

440
Oregánó +
Padlizsán + +
Paprika + -

Paradicsom + + + + + - - -
+ -

Paraj (spenót) + + +
-
Petrezselyem +
Póréhagyma + -
+ - - -
+
Retek + + + +
Rozmaring + + + -

Sárgarépa
-
+ + -

Tök + + -

Uborka + + + + + -
+ +
Zeller + + + -

Zsálya + + + +

441
 87. táblázat, folytatása

Növények

Koriander
Kakukkfű

Káposzta

Kukorica
Karalábé

Kömény
Hagyma

Kamilla

Köröm-

Metélő-
hagyma

hagyma
Fekete-

Karfiol
gyökér

Kapor
Fejes-

Majo-
saláta

ranna
Izsóp

virág
Fok-
Ánizs +
Bab + - -
+ + + + -

Bársonyvirág +
Bazsalikom + + + +
Bimbóskel + +
Borsikafíí +
Borsmenta + + +
Borsó + - -
+ + + + + -

Brokkoli
-
+ + +
Burgonya + -
+ + + + + + + +
Cékla + + + + + + + + -

Citromfű
Cukkini + +
Dinnye +
Édeskömény + -
+ - -

Fejes saláta W + + + + + + +
M
Feketegyökér + W + +
M
□
- - -
Fokhagyma

Hagyma + + ■H + + - - -
+
Kakukkfű ■1 +
Kamilla + ■i + +
Kapor + + m + + + -

m
Káposzta + - -
+ + + + ■1
-
+ + +
Karalábé + + - -
+ -
■1 +
Karfiol + - -
+ + +
Koriander +
-
+ +
Kömény
□
Körömvirág ■I
Kukorica + m
m
Majoranna +
Metélőhagym + m
a
Oregánó + +
Padlizsán +
Paprika + + -
+
Paradicsom + + + + -
+ + +
Paraj (spenót) + + + + +
Petrezselyem
-
+ + +
Póréhagyma + + + + + + + +
Retek + -
+ + + + + +
Rozmaring +
Sárgarépa + + + + + + + +
Tök + +
Uborka + + + + + + + + + + +
-
Zeller + + + + + -

Zsálya + + +

442
 87. táblázat, folytatása

Növények :0 E—

Padlizsán
1

Oregánó

zselyem

Rozma-
hagyma
Paprika

Uborka
dicsom

Zsálya
Sárga-
Petre-

Zeller
Retek
Póré-
Para-

Paraj

répa
ring
Ánizs + + -
+
Bab + + + -
+ + + + + + +
Bársonyvirág +
Bazsalikom + + + +
Bimbóskel + + +
Borsikafíí
Borsmenta + -
+
Borsó + -
+ -
+ + +
Brokkoli + - -
+ + + +
Burgonya
-
+ + + - - -

Cékla
- -
+
Citromfű +
Cukkini +
Dinnye
Édeskömény
- -
+ + +
Fejes saláta + -
+ + + + -

Feketegyökér + +
Fokhagyma + + + +
Hagyma + + + + + + +
-
Izsóp
Kakukkfű +
Kamilla + + + +
Kapor + + +
Káposzta + + + + + + + + + + +
Karalábé
- -
+ + + + +
Karfiol + + + + +
Koriander + + +
Kömény + + +
Körömvirág +
Kukorica + + + -

Majoranna + + + +
Metélőhagyma + + + + +
Oregánó Hü + +
Padlizsán W + +
M
Paprika + + ■1 +
Paradicsom + + + + + -
+ +
Paraj (spenót) + + H + +
Ü
Petrezselyem + BH + +
B
Póréhagyma _ + + +
+
Retek + + + W + + -
+
M
Rozmaring ■1 + -
+
Sárgarépa + + + + + + m +
Tök + ÜÜ
Uborka + -
+ - -
1 + -

Zeller + + + + + ■1
Zsálya + + + -
■i
+ jó társítás - rossz társítás

443
Gertrúd Franck - féle vegyes kultúra
Gertrúd Franck több évtizedes gyakorlati tapasztalatai alapján kifejlesztett egy rendkívül egyszerű váltakozósoros
termesztési módszert, amely a vegyes kultúra szabályait követi és minden évben újra felhasználható. Franck (1992) a
zöldségféléket megkülönbözteti vetési és betakarítási idejük, növekedési idejük és nagyságuk valamint
területszükségletük szerint. Ennek alapján A, B és C sorokat különít el.
Az A-val jelölt sorokba olyan fő növénykultúrák kerülnek, amelyek a területet a leghosszabb ideig veszik igénybe és
a legnagyobb a helyigényük. Ezek a fősorok egymástól mindig 2 m távolságban helyezkednek el. Az A sorokba a
következő növények kerülhetnek: pl. paradicsom, uborka, késői káposztafélék, burgonya, bab, cukkíni.
Két A sor között középen, tehát tőlük l-l méter távolságra húzódnak a B sorok, amelyek így szintén 2 méterre
helyezkednek el egymástól. A B sorokba olyan növények kerülnek, amelyek a területet a vegetáció első vagy második
felében veszik igénybe, így ezekből a sorokból évente kétszer takaríthatunk be termést. A B jelű sorok növényei pél -
dául: a póréhagyma, a hagyma, a zeller, a karfiol, a cékla, a pasztinák, a késői káposzta, a bokorbab, a feketegyökér.
Az A és B sorok között, mindegyiktől 50-50 cm távolságra helyezkednek el a C sorok, amelyek így egymástól l-l
méterre kerülnek. Ezekbe rövid vegetációs idejű és alacsony növésű zöldségfélék kerülnek, amelyek rövid ideig
maradnak a területen, így egy sorban két-három kultúra is válthatja egymást. A C jelű sorokba a következő zöld-
ségnövények kerülhetnek: sárgarépa, salátafélék, retek, karalábé, édeskömény, dug- hagyma.

50 cm a

50 cm

50 cm B
<N
50 cm

50 cm a
50 cm <
N
50 cm
26. ábra. A vegyes kultúra sematikus ábrázolása (FRANCK, 1992 nyomán)

A vegyes kultúrás kert kialakítása Franck módszere szerint úgy kezdődik, hogy tavasz- szal 50 cm-es sortávolságra
az egész területen spenótot kell vetni. A spenót gyökerei jól átszövik a talajt és gazdag szaponintartalmuk kedvező
hatással van az oda kerülő kultúrák számára. Mivel a spenót rövid idő alatt kikel, a sorok között adódik az a terület,
ahová a különböző zöldségfélék kerülnek az A, B és C sor szerinti felosztásban. A felnövekedett spenót árnyékot és
védelmet ad a kelő növényeknek, és ha már túl nagyra megnő, le kell kaszálni és helyben elteríteni a zöldségsorok
között. A lombjából származó takarás kiváló mulcs, árnyékolja és védi a talajt. Miután az elterített spenótréteg elkorhad
és beépül a talajba, helyére egyéb takaróanyag, komposztréteg kerül, hogy a sorközök folyamatosan takarva legyenek.
A következő évben a spenót,- ill. zöldségsorokat ugyanolyan beosztásban, de 25 cm-rel arrébb toljuk. így a
zöldségnövények oda kerülnek, ahol az előző évben spenót, illetve talajtakaró komposztréteg volt, a következő évi
spenótvetés pedig a zöldségsorok helyére.
A vegyes kultúra különböző formái elsősorban a kertészeti termesztésben alkalmazhatók, ezen belül is a kisebb
háztáji és hobbikertekben. A szántóföldön a gépesített termesztés és betakarítás nem teszi lehetővé a soronkénti vegyes
növényültetést, de sávos vetéssel itt is megoldható lehet a vegyes kultúrának egy olyan formája, ahol a növények nem
soronként, hanem sávonként váltják egymást (51., 52., 53., 54. kép; lásd a mellékletben).

4.4.3. A zöldségfajok ökológiai termesztése

A zöldségfajok termesztésének részletes leírása, fajtáik ismertetése számos szakkönyvben megtalálható. Ebben a
fejezetben azokat a fogásokat ismertetjük, amelyek az ökológiai termesztésben alkalmazhatóak abból a célból, hogy az
előírt korlátozásokat betartva egészséges terméket sikerüljön előállítani. Külön kiemeljük a zöldségfélék az ember
egészségét megőrző kedvező étrendi tulajdonságait.

Káposztafélék
Valamennyi káposztaféle a keresztesek családjába tartozik, és vadon termő rokonai ma is megtalálhatóak a Fölközi-
tenger és az Atlanti-óceán partvidékén. (27. ábra ill. 55. kép; lásd a mellékletben.) E zöldségeket már az ókorban is
nagyra értékelték, akkor is, mint ahogy ma is, az egészséges, sőt a gyógyító növények közé sorolták. Már tudjuk, hogy
valóban azok is, hiszen jelentős a C-vitamin, az ásványianyag- és kéntartalmuk. Meg kell azonban jegyezni, hogy az
ízüket nagyban befolyásolja az adagolt tápanyag mennyisége és formája.

444
 27. ábra: A káposztafélék
A vadkáposzta változékonysága a mesterséges kiválasztás és nemesítés hatására 1. egyéves vadkáposzta, 2. takarmánykáposzta, 16. kép) 2. a)
egyszárú, 2. b) elágazó, 2. c) pocakos káposzta, 2. d) hosszú szárú, 3. a) brokkoli, 3. b) karfiol, 4. fejes káposzta, 5. kelkáposzta, 6. karalábé, 7.
bimbóskel
A káposztafélék népes és változatos növények csoportja. Ide sorolandó: a fejes káposzta (fehér, vörös), a kelkáposzta,
a karfiol, a brokkoli, a bimbós kel, a leveles kel, a kínai kel, a karalábé.
Mivel az említett növények nagy leveleket fejlesztenek, ennek megfelelően nagy a tápanyag- és vízigényük is. Ezeket
a növényeket a vetésforgó első szakaszába ültessük vagy vessük. A káposzta alá a talajt már a megelőző ősszel
komposzttal és szerves trágya kijuttatásával elő kell készíteni, de mindennemű túltrágyázás minőségromlást (torz
növekedés, belső rothadások, rossz tárolhatóság stb.) okoz. Ezeknek a növényeknek nagy a káliumigényük, amire
feltétlenül oda kell figyelni.
Fejes káposzta
Szaporítás. A káposztát vethetjük helybe, palántáról szaporíthatjuk, lehet korai, rövid tenyészidejű friss fogyasztásra,
nyári ültetésű, rövid tenyészidejű gyors felhasználásra, vagy áprilisi vetésű, májusi ültetésű, hosszú tenyészidejű
savanyításra, tárolásra.
A palántanevelés időtartama 4-6 hét. A szükséges vetőmagtömeg 2-3g/m 2. A rövid tenyészidejű fajták
vetőmagszükséglete 0,6 kg/ha, a középhosszú tenyészidejűeké 0,35 kg/ha. A vetés mélysége 1,5-2 cm. Tenyészterület
igénye technológiai változattól, fajtától, művelési módtól függően nagyon sokféle lehet.
Korai szabadföldi termesztéskor: 40-50x35^10 cm sor- és tőtávolság (50-70 ezer nö- vény/ha);szalagos elrendezésben
80+40+40x35-50 cm sor- és tőtávolság (50-70 ezer növény/ha).
Nyári termesztéskor: 50-70x40-50 cm sor- és tőtávolság (30-50 ezer növény/ha).
Őszi termesztéskor: 60-70x50-60 cm sor- és tőtávolság (24-33 ezer növény/ha).
Fajták. Korai érésűek:
- Harmat. Igen rövid tenyészidejű, kis fejű, enyhén megnyúlt, gömbölyű, világoszöld színű. Főleg fóliás termesztésre
javasolt.
- Szentesi korai. Alacsony növésű, kis lombú, feje kicsi, 0,8-1,0 kg tömegű. Gyorsan, egyszerre érő fajta, hidegtűrő,
korán kiültethető, szabadföldi termesztésre javasolt.
- Ismert még a Delphi F l f a Hermes F l f a Primata F ] f a Rapid Fh a Vela F2.
Középkorai és kései érésű fajták:
- Glória F j . Nagyobb fejű, lombja elterülő, közepes tenyészidejű, átlagtömege 1,5-2,5 kg. Jól tárolható, közvetlen
fogyasztásra, savanyításra alkalmas.
- Szentesi tartós. Közepes növekedésű, tömött lombú fajta. A fej kissé lapított, tömör. Átlagtömege 1,5-2,5 kg.
Középkései, jó termőképességű fajta, friss fogyasztásra és savanyításra alkalmas, közepesen tárolható.
- Vecsési fehér lapított. Magas, nagy borítólevelű, a fej lapított. Hosszú tenyészidejű, betegségekkel szemben
kevésbé érzékeny, elsősorban savanyításra használjuk.
- D á n tartós. Magas, erős növekedésű fajta. A fej középnagy, a felső részén kissé lapított. A fej tömege 1,5 kg.
Hosszú tenyészidejű, kiválóan tárolható fajta.
- Ismert még az Amager, a Bartolo F j , a Bonét Fh a Brando F1 a Dural, a Falcon F ] f Calaxy F J } a Hajdúsági, a
Marathon F ] f az Orbit Fh az Oscar Fh a Pallagi lapos F ] f a Szentesi lapos stb.
Vörös káposzta:
- Szentesi vörös. Középnagy növésű, a fej kissé lapított gömb, átlagtömege 1,0-1,5 kg. Középkései és kései
termesztésre is alkalmas, friss fogyasztásra és torolásra használható, másodnövénynek is kiváló.
- Ismert még: az Autoro F ] } a Kempero F j , a Roxy F ] f a Rona F ] } a Topáz stb.
88. táblázat. A fejes káposzta átlagos tápanyag-felvétele (fő és melléktermék)
Növény Termés Tápanyagfelvétel (kg/t)
t/ha
N P205 K20 Ca Mg
Fejes káposzta 16-56 3,5 1,3 4,3 4,1 0,25
Vörös káposzta 14-38 6,0 1,7 7,0 4,0 0,36

445
 Tápanyagellátás. Frissen trágyázott területet igényel, istállótrágya-igénye 20-40 t/ha. Az átlagos
tápanyagfelvételről a 88. táblázat tájékoztat.
A tenyészidőben fontos teendő a talaj folyamatos lazítása vagy takarása, állandóan legyen elegendő nedvesség,
valamint a tenyészidőszakban 2-3 alkalommal folyékony trágyával adjunk fejtrágyát. Egyes tápanyag-utánpótló
szereknek növényvédelmi hatása is van. Ilyen például az alginit, amit ültetéskor kell az ültetőlyukba juttatni, ugyanis
véd a gyökérgolyva ellen. Ha a tövek közé fahamut szórunk, a tetveket távol tudjuk tartani a növényeinktől.
Növényvédelem. A káposztalepkék ellen rakjunk elszórva az ágyásba egy-egy paradicsomot vagy zellert, mert ezek
erős illata zavarja a lepkét, a káposztáé viszont erősen vonzza őket. A fiatal káposztát veszélyeztetik a földi bolhák,
amelyek kifejezetten száraz körülmények között szaporodnak intenzíven, ezért fontos a talaj nedvesen tartása, de ha -
tásos ellenük a bolhataliga (lásd. első kötet 7. kép) használata is. Ha megjelentek, szórjunk a növényekre alginitet
vagy para-luxot, esetleg permetezhetünk ellenük üröm vagy gilisztaűző varádics-főzettel is, végül az ökológiai
gazdálkodásban engedélyezett piretrin hatóanyagú szerekkel is védekezhetünk.
A fejes káposzta a talajt hamar beborítja, ezért jó gyomirtó növény. Jó szomszédai a borsó, a burgonya, a
póréhagyma, a saláta, a spenót, a zeller, a paradicsom. E két utóbbi növény erős illatanyagaival gátolja a káposztalepke
kártételét. Az ágyszegélybe tegyünk fűszer- vagy gyógynövényt (pl. kamilla, koriander, kömény stb.), ezek javítják a
káposzták ízanyagát. A borágó elriasztja a káposztafélék kártevőit. Rossz szomszéd a mustár, sem előveteménynek,
sem zöldtrágyának nem ajánlott a káposzta elé.
Betakarítás. A káposztaféléket a befejesedés után szedjük. A szedés június elejétől az őszi fagyokig tart. A kései
fajtáknak a -5, -6 °C-os fagy sem árt, így szedésük november elejéig is elhúzódhat. Szedéskor nem árt egy-két
lomblevelet rajtuk hagyni, mert így nagy tömegű szállítás esetén kevésbé törődnek. Ha ősszel téli eltartásra szedjük,
szállítás előtt egy-két napig prizmában szikkasszuk, hogy szállításkor kevésbé törődjön és jobban eltartható legyen.
Tárolásra a teljesen kifejlett, egészséges, de még nem kőkemény fejeket válogassuk ki. Tárolni lehet veremben,
illetve prizmában, vagy erre kialakított tárolókban. Savanyítással is kiválóan eltartható kőedényekben, fahordóban,
kádban.

Kelkáposzta
A kelkáposzta a környezeti és termesztési feltételekkel szemben kevésbé igényes, mint a fejes káposzta, de tápértéke,
vitamin- és ásványianyag-tartalma nagyobb azénál. A fejes káposztánál leírt elvek alapján helyezhető el a
vetésforgóban, azzal a különbséggel, hogy mivel rövidebb a tenyészideje, elsősorban kettős termesztésben
termesztjük. A vetésforgó összeállításakor külön figyelmet érdemelnek az átteleltetéses technológiai változatok.
Szaporítás. Helyrevetéssel és palántaneveléssel szaporítható. A palántanevelésnek különösen kettős termesztés
esetén van jelentősége.
Korai termesztéskor: 40-50x30-35 cm a sor- és tőtávolság
Későbbi, nagyobb növekedésű fajták termesztésekor. 50-60x40-50 cm a sor- és tőtávolság.
Állandó helyre vetéskor a vetőmagigény 0,35-0,8 kg/ha. Palántaneveléskor a fejes káposztánál leírt adatok a
mérvadóak.
Fajták. Mohácsi áttelelő. Középmagas növésű, alacsony törzsű, borítólevele kevés, sötétzöld színű. A fej kissé
ovális, laza, a hideget jól tűri, délen áttelelő növényként termelik.
Szentesi korai. Tömött növésű, alacsony fajta. Kicsi, gömbölyű, tömött, jó termőképességű, a legkorábbi fajta.
Szentesi késői. Erőteljes növekedésű fajta, a fej kissé lapított gömb. Jó termőképességű, középkései betakaríthatóságú,
jól tárolható.
Ápolás. A kelkáposzta ápolási munkái nagyrészt megegyeznek a fejes káposztáéval.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel, kg/t (fő és melléktermék)
N 4 kg/t
P205 1,8 kg/t
K20 2 kg/t

30-50 t/ha szervestrágyát igényel, kései fajtáknál 15-20 cm, korai fajtáknál 10-15 cm mélyen bedolgozva.
Betakarítás. A korai fajták hajlamosabbak a fölrepedésre, ezeket az állomány 10%-os érettségénél már szedni kell. A
hosszú tenyészidejű kelkáposzta fajták egyszerre is le- szedhetők, az áttelelő fajták akár hosszabb ideig kint is
maradhatnak minőségromlás nélkül.

Karalábé
Szaporítás. Fólia alatt és szabadföldön egyaránt termeszthető magról vetve vagy palán- tázva. Figyeljünk arra, hogy
ne ültessük túl mélyre.
Tenyészterület-igénye a káposztafélék között a legkisebb. Állandó helyre vetéskor a tőtávolság a fele legyen a
palántázásénak, a végleges állományt tőszámbeállításkor alakítjuk ki.
Korai szabadföldi és nyári termesztés: Szalagos elrendezés 55+35+35+35x18-35 cm sor- és tőtávolság (70-140 ezer
növény/ha)
Szabadföldi termesztés téli tárolásra: 80+40+40x35 cm sor- és tőtávolság (54 ezer növény/ha)
Vetőmagigény állandó helyre vetéskor 0,7-1,6 kg/ha. Palántázáskor 50 ezer tő/ha növénysűrűséghez 0,35 kg, a 140
ezer tő/ha mennyiséghez 1,1 kg vetőmag szükséges.

446
Fajták. Ismertek fehér és kék színű, hajtatott és korai, középkorai, valamint kései fajták. Valamennyi fajtával
kapcsolatban követelmény, hogy az zsenge, nem fásodó, repedésre nem hajlamos, szabályos gumóalakot adó, jól
termeszthető legyen.
Soroksári fehér. Zömök, hajtatási típusú fajta. Lombja kevés, a levelek rövid nyelűek, világoszöld színűek. Gumója
lapított gömb alakú, főként haj tatásra, korai termesztésre alkalmas.
Szentesi fehér. Kevés lombú, világoszöld fajta. Gumója enyhén lapított gömb. Rövid tenyészidejű, korai szabadföldi
és hajtatófóliás változata van.
Szentesi kék. Közepesen nagy lombú, lilászöld színű fajta. Gumója középnagy, lapított gömb. Rövid tenyészidejű, jó
termőképességű, elsősorban korai és nyári szabadföldi termesztésre alkalmas.
Szentesi tartós kék. Erőteljes növekedésű, kékeszöld levelű, gumója lapított gömb, sötétlila színű. Hosszú
tenyészidejű, nagy termőképességű. Őszi felhasználásra és téli eltartásra alkalmas.
Gigant. Nagy lombú, erőteljes növekedésű, világoszöld levelű fajta, gumója igen nagy, fehér színű. Hosszú
tenyészidejű, nagy termőképességű, nem fásodó fajta.
Ápolás. A karalábé közepes tápanyagigényű növény, a vetésforgó második szakaszában szerepel. Szakaszos vetéssel,
illetve ültetéssel kis részletekben szedhető friss, zsenge karalábé. Nagyon fontos a folyamatos vízellátás, mert
egyébként gumója fásodik vagy fölreped. Jó szomszédja a bab, a hónapos retek, a saláta, a zeller. A karalábé kedveli a
hígított, erjesztett csalánlevet.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel, kg/t (fő és melléktermék) N 5,0 kg/t
P205 4,0 kg/t K20 8,0 kg/t
Ca 3,3 kg/t
Mg 0,8 kg/t
Növényvédelem. A csigák ellen sokféle módon védekezhetünk, ezek közül ismertetünk néhány megoldást:
Sörcsapda. Sörrel félig töltött üvegedényt süllyesztünk a talajba. A maláta és komló illata odacsalogatja a csigákat, és
azok beleesve megfulladnak.
Csigaűző forrázat. Az elhullott csigákat forró vízzel leöntjük, 3-4 napig állni hagyjuk, majd leszűrés után a levet a
védendő ágyásra öntözzük.
Természetes irtást végeznek a kacsák, amelyek nagyobb növényeket már nem tesznek tönkre, de a csigákat
összeszedik.
A csigaűző növények ültetése is fontos védelem lehet. Ilyen növények a mustár, a sar- kantyúka, vagy rakjunk le
páfrány- vagy paradicsomleveleket.
Készíthetünk csigacsapdát, nedves búvóhelyet száraz időben a csigáknak, ami alól nappal összeszedhetők.
Betakarítás. A karalábét állandóan frissen, lehetőleg fiatal korban szedjük. A tárolásra alkalmas fajtákról a kifejlett
termést szedjük, tisztítjuk, és fagymentes, hűvös helyen tároljuk. Levele is ehető, nagy a vastartalma, és a zöldségek
közül a karalábé levele tartalmaz legtöbb C-vitamint.
Karfiol
A karfiol a káposztafélék között az egyik legfinomabb, de legigényesebb növényünk. Mindig elegendő víznek és
tápanyagnak kell lenni a talajában, és nem szabad a fejlődésben megrekednie. A rózsáját, hogy szép fehér legyen,
óvni kell a napfénytől, ezért vagy összekötjük, vagy rátörjük a levelét. Több fajtának a levele boruló. Növényvédelme
megegyezik a káposztafélékével.
Szaporítás. Helyrevetéssel és palántaneveléssel szaporítható. Tenyészterület-igénye technológiai változattól, fajtától,
művelési módtól függően nagyon sokféle lehet.
Korai szabadföldi termesztéskor: 40-50x30-40 cm sor- és tőtávolság.
Szalagos elrendezéskor 2x40+80x30-40 cm sor- és tőtávolság (46-62 ezer növény/ha)
Nyári, őszi termesztés esetén: 60-70x50-65 cm sor- és tőtávolság (22-33 ezer növény/ha)
Palántanevelés esetén a hektáronkénti vetőmagigény 150-300 g. Fajták. A fajtákat hajtató, szabadföldi korai, nyári-
őszi csoportba soroljuk. Master Osena. Középerős növésű fajta, belső levelei csavarodottak, a napfénytől jól védi a
rózsát. Tömör, világos krémszínű rózsát fejleszt. Tenyészideje rövid, gyors fejlő- désű, elsősorban korai szabadföldi és
fóliás hajtatásra használják.
Idol Osena. Erőteljes növekedésű, sötétzöld, hullámos szélű levelei vannak, a belső levelei csavarodva fejlődnek, a
rózsát jól takarják. Tömött, fehér színű, közepes vagy nagy rózsát fejleszt. Igényes, jó termőképességű, korai vagy
késői szabadföldi termesztésre alkalmas.
Szentesi. Erősebb növekedésű, széles, felálló levelű fajta. Enyhén csavarodott belső levelei a rózsát jól védik.
Rózsája középnagy, közepesen szilárd, halvány krémszínű. Közepes tenyészidejű, kora nyári vagy késői termesztésre
alkalmas.
Suprimax. Erős növekedésű, hosszú, széles levelű, dús lombú fajta. Rózsája nagy, tömött, jól takart, színe fehér.
Középhosszú tenyészidejű fajta, gyorsan és egyöntetűen fejlődik. Tavaszi és őszi termesztésre egyaránt alkalmas.
Ápolás. A karfiolnál a borhiány rózsabarnulást okoz. Tápanyagellátás. A szükséges szervestrágya mennyisége 40-
50 t/ha. Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék) N 4,0 kg/t
P205 1,6 kg/t K20 1,0 kg/t Ca 6,0 kg/t Mg 5,0
kg/t
Betakarítás. A karfiol szedését akkor kezdjük meg, amikor a rózsák elérték a fajtára jellemző nagyságot. A rózsát
úgy vágjuk le, hogy a borítólevelek körös-körül egysorosán takarják. A leggyakoribb felhasználási forma a friss

447
fogyasztás, de lehet szétszedve, előfőzve (blansírozva), mélyhűtve, vagy más zöldséggel savanyítva tárolni. Kitűnő
szomszédja a zeller.
Brokkoli
A brokkoli a karfiolhoz sokban hasonló növény, kis kerek virágkezdeményeit fogyasztjuk. Kellemes ízű, finom
zöldség. A talaj előkészítésében, gondozásában ugyanazt igényli, mint a karfiol. Az oldalrózsák képzése miatt több
nitrogén-hatóanyagot kíván.
Szaporítás. Helyrevetéssel és palántaneveléssel szaporítható. Tenyészterület igénye hasonló a karfiolhoz.
Korai szabadföldi termesztés: 50x40-50 cm sor- és tőtávolság Nyári termesztés:50-60x40-50 cm sor- és tőtávolság
(22-33 ezer növény/ha) Őszi termesztés: 60-70x40-50 cm sor- és tőtávolság Nagyobb tenyészterület akkor érvényes,
ha az oldalrózsákat is szedjük. Az állandó helyre vetésre és palántanevelésre vonatkozó adatok azonosak a karfioléval.
Fajták. Atlantik, Corvet, Cruiser, Laser, Neptune, Orbit, Caravel F j . Betakarítás. Szedéskor a még zárt, zöld vagy
ibolyaszínű virágkezdeményeket ujjnyi hosszúságú szárral együtt vágjuk le. A szedését időben meg kell kezdeni, mert
a virágok hamar kinyílnak. A főrózsa levágása után is lesz termése, mert a levélhónaljakból újabb és újabb hajtások
fejlődnek. Frissen fogyasztjuk, vagy fagyasztással tartósítható.
Bimbóskel
Szaporítás. Tenyészterület-igénye a káposztafélék közül a legnagyobb.
A fajta tenyészidejétől függően 30-40 ezer db/ha a növénysűrűség, 70-75 cm sortávolsággal.
Palántanevelés esetén egy hektár palántaanyagát 180-240 g vetőmagból állíthatjuk elő.
Állandó helyre vetéskor 360-480 g/ha magmennyiség szükséges.
Fajták. Boxer, Citadel, Lunet, Olivér, Porter, Valiant valamennyi hibrid Fj fajta.
Ápolás, tápanyagellátás. Tápanyagigénye nagy különösen a nitrogén- és a kálium igénye jelentős. Egyéb ápolási
munkája a tetejezés, ültetés után 8-10 héttel.
N 5,5 kg/t
P206 1,6 kg/t
K20 5,9 kg/t
Betakarítás. A betakarítás fő időszaka október-november, de ha piaci igény van rá a betakarítás már augusztusban is
megkezdhető, feltéve, ha rövid tenyészidejű fajtát termesztünk. A télálló fajták a téli fagyok után is szedhetők. A
várható termés 9-16 t/ha, a korai termesztésből ennek a 80%-a.
Kínai kel
Szaporítás. Őszi szántóföldi termesztésben állandó helyre vetéssel szaporítják. Az ajánlott sortávolság 50 cm, a
vetőmagszükséglet hagyományos géppel vetve 1 kg/ha, precíziós vetés estén 0,4-0,5 kg/ha.
Fajták. Hong Kong F1? Kimono, Nagaoka, King F1? Nagaoka 50 F1? Sprektrum F1? Yoko Fi.
A kínai kel tenyészideje viszonylag rövid, ezért istállótrágyát lehetőség szerint a fő- kultúra előtt adjunk.
Ápolás, tápanyagellátás
Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék):
N 3,0 kg/t,
P205 0,8 kg/t,
K20 1,0 kg/t,
Betakarítás. Ha a fej csúcsa alatt 1/3 magasságban kemény tapintású, a szedés elkezdhető, de ekkor még csak friss
piaci értékesítésre alkalmas. Tárolásra a teljesen megkeményedett fejek megfelelőek. Várható termés 30^10 t/ha.

Gyökérzöldségek
Gyökérzöldségeink a gyökérből vagy a szár megvastagodásából képződnek. Bennük a növények tápanyagot
raktároznak, amelyek között nagyobb mennyiségben szénhidrátokat, vitaminokat, nyomelemeket és egyéb értékes
anyagokat találunk. Ezeket az anyagokat a növény a további fejlődéséhez saját magának raktározza el, és amikor az
ember e raktározó szerveket elfogyasztja, azokat a maga számára hasznosítja. A következőkben felsorolt
zöldségféléket úgy is nevezhetjük, hogy gyógyszerek az ételeinkben. Ezek a sárgarépa, a petrezselyem, a pasztinák, a
zeller, a retek, a cékla, és a feketegyökér.
A gyökérzöldségek a vetésforgó második szakaszának ágyaiba kerüljenek, amelyet sohasem trágyázunk frissen.
Ennek oka, hogy a trágya kártevőket, gyommagvakat vihet a

448
talajba, és ha nem eléggé érett a trágyánk, a gyökér-gumós növények sok káros anyagot vehetnek fel
(nitrát). A gyökérzöldségek a humuszban gazdag, mély rétegű, jó szerkezetű és tápanyag-szolgáltató,
üde talajok növényei. Legkedvezőbb számukra a tápanyagokkal jól ellátott, gyorsan melegedő homok-
vagy homokos vályog talajok valamelyike. Ezeken a talajokon előnyös a zöldtrágyázás, ami a téli
talajtakaróból készül. Ez mélyre hatoló gyökérzetével segíti a talajlazítást is. A megfelelő
tápanyagszint eléréséhez ősszel a talajunkat szükség szerint gazdagítsuk komposzttal. Jó hatású a
fahamuval való trágyázás a sárgarépa nagy kálium igénye miatt.
Sárgarépa
Szaporítás. A sárgarépát magvetéssel szaporítjuk kora tavasszal. Ilyenkor az alacsony hőmérséklet miatt a kelésig 20-
25 nap is eltelik. A lassú kelést a növény magjának illóolaj- tartalma okozza, lassan duzzad meg. Ezért ajánlatos a
magja közé jelzőnövény magját is keverni (pl. saláta), mivel kelés után a növekedése is vontatott. A kései, téli fajtákat
május végétől június végéig vessük. Az ágyások mérete 60-70 cm vagy 12-140 cm széles, az utak 20 cm szélesek. A
sortávolság 10-15 cm. Vetőmagszükséglet 0,5-1 g/m2 (600 növény/m2). Köztestermesztésben 300-330 növény/m2.
Fajták. A sárgarépafajták a gyökér alakja, nagysága, a növény tenyészideje, a termés felhasználásának lehetősége
szerint csoportosíthatók (28. ábra).
Nyári fogyasztásra a gyors fejlődésű, rövid tenyészidejű, téli tárolásra a nagyobb testű, középhosszú fajták az
alkalmasak. Ipari célra a nagyobb testű, középhosszú, hengeres fajták a jobbak. Gépi szedésnél fontos a felálló, erős
lombozat.

f^ A
10

V \S)
20 b)
c)

30 J
28. ábra. Sárgarépa gyökér típusok a) Arany, b) Nanti, c) Danvers-126, d) Vörös óriás, e) Fertődi vörös

Amszterdami. Rövid, gyér lombú fajta. A répatest középhosszú, vége lekerekített, színe narancsvörös. Rövid
tenyészidejű, jó termőképességű, gyors fejlődésű, igényes fajta. Hajtatásra, korai szabadföldi termesztésre alkalmas
fajta.
Nanti. Levélzete közepesen erős, a répatest középhosszú, szabályos henger alakú. Színe vöröses narancssárga,
középhosszú tenyészidejű, igényes, régi kedvelt fajta. Nyári fogyasztásra és téli eltartásra is termelhető.
Arany. Nagy lombú, középerős levélnyelű fajta. A répatest elkeskenyedő, henger alakú, alsó vége tompa. Színe
narancsvörös. Jó termőképességű, elsősorban konzervipari célra használt fajta.

449
 Danvers-126. Nagy, erős levélzetű fajta. A répatest nagy, enyhén keskenyedő, tompa végű. Színe narancsvörös,
kiváló termőképességű. Tenyészideje hosszú, a betegségeknek jól ellenáll. Tárolhatósága igen jó, gépi betakarításra
alkalmas.
Fertődi vörös. Erős, nagy lombú fajta. A répatest hosszú, egyenletesen vékonyodó. Színe élénkvörös, tenyészideje
hosszú, termőképessége jó. Jól tárolható.
Ápolás. A sárgarépának nagyon fontos, hogy egyenletesen jusson nedvességhez. Ha rendszertelenül váltakozik a
meleg és hideg csapadékos idő, könnyen felmagzik. Ha a növény ágyását vékony, levegős mulcsréteggel takarjuk, az
egyenletesen nedvesen tartja a talajt. A növekedés időszakában többször öntözzük a növényt, főleg száraz időjárás ese-
tén. Ha aszályos az idő és nem jut elegendő vízhez, megfásodott, fanyar ízű lesz. Ilyenkor egy nagyobb csapadék
hatására a répatest fölreped.
Tápanyagellátás. Vannak, akik az erjesztett csalánlevet javasolják a növekedés időszakában, de vigyázzunk a
magas nitráttartalomra, mert a gyökérzöldségekben ez köny- nyen felhalmozódhat. A finomra őrölt komposzton kívül
az ágyásokat trágyázhatjuk még alginittel vagy a kőzetőrlemények valamelyikével. A jó minőségű biotermesztésből
származó sárgarépa feltűnően édes, aromás ízével tűnik ki, földíze egyáltalán nincs.
Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék): N 4,0 kg/t,
P205 1,5 kg/t, K20 5,5 kg/t,
Ca 1,5 kg/t,
Növényvédelem. Nagyon fontos a répalegyek ellen a levegős tenyészterület, valamint a korai - márciusi - vagy a
kései - júniusi - vetés, amellyel elkerülhető a legyek tojásrakási időszaka. Ugyancsak hasznos a vegyes vetés
hagymával vagy póréhagymával, esetleg vethetünk közé kaprot is. Kedvelt szomszédok közé tartozik az említetteken
kívül a borsó, a mángold, a hónapos retek, a tépősaláta, a paradicsom és a cikóriasaláta.
Betakarítás. A sárgarépát hosszabb időn át frissen szedhetjük fel a földből, és akár mindjárt fogyaszthatjuk is. A
korai fajták fő szedési ideje a nyár, a kései vetésűeket és a hosszú tenyészidejűeket ősszel vagy tél elején szedjük fel.
Az egészséges sárgarépát addig hagyjuk a talajban, ameddig csak lehet, mert úgy jóval ízletesebb. Ha vastagon
takarjuk az ágyást mulccsal, pl. szalmával sokáig megóvhatjuk a fagytól. A felszedett sárgarépát tisztítjuk, válogatjuk,
prizmában vagy pincében tároljuk. A sárgarépa mély- hűtve, befőzve vagy répáié formában is eltartható. Nyersen,
vagy enyhén párolt formában nagyon egészséges, a benne lévő karotin az emberi szervezetben A-vitaminná alakul.
Várható termés a fajta és a technológia függvénye 12-40-70 t/ha.
Petrezselyem
A petrezselyem régóta termesztett növényünk. A felhasználása hasonlít a sárgarépáéhoz azzal a különbséggel, hogy a
petrezselyem levelét is fogyasztjuk. Levélzöldségként egész évben fogyasztjuk, ipari felhasználása is jelentős.
Gyökerének jellegzetes íze miatt főleg levesek ízesítésére használják.
Szaporítás. Magról szaporítható, a szaporítási mód állandó helyre vetés. A művelési mód sík és bakhátas,
gyakoribb a sík művelés. Az elrendezés lehet soros, ikersoros, szalagos. A sortávolság kézi betakarítás esetén 24-36
cm, gépi betakarítás esetén 28, 36, 45 cm.
Ikersoros elrendezésben a széles sorköz 70 cm, a keskeny pedig 24 cm (bakhátas művelés). Szalagos elrendezéskor
a szalagok közti távolság legalább 45 cm, a sorok közötti 25-28 cm.
A vetőmagszükséglet 1,8 kg/ha (0,8 millió növény/ha), 6 kg/ha (2 millió növény/ha) között változik.
Művelése hasonló a sárgarépáéhoz azzal a kitétellel, hogy a petrezselyem korábban vethető, és jobban elviseli a
késő őszi vetést.
Fajták. A gyökérpetrezselyem három típusát termeljük. A rövid típust korai termesztésre, a középhosszút gépi
betakarításra, ipari feldolgozásra, a hosszú típust elsősorban téli tárolásra termesztjük.
Korai cukor. Levélzete közepesen hosszú, ritka állású. A gyökértest rövid, széles vállú, hirtelen elvékonyodó. Színe
fehér. Igényes, rövid tenyészidejű fajta. Elsősorban korai termesztésre ajánlott.
Félhosszú. Ritka, felálló lombú, hosszú levélnyelű fajta. A gyökere félhosszú, hegyes, egyenletesen vékonyodik,
színe sárgásfehér. Jó termőképességű, középhosszú tenyészidejű fajta. A zöldjét is fogyaszthatjuk, gyökere télire is
eltartható. A termelésben a legelterjedtebb.
Hosszú. Vékony, hosszú levélnyelű, nagy levélzetű fajta. A gyökere aránylag vékony, fokozatosan keskenyedő.
Hosszú tenyészidejű, mélyebb talajművelést igényel, jó termőképességű fajta. Gépi betakarításra alkalmatlan, ezért
házikerti fajta, jól tárolható.
Mohafodrozatú. Sűrű levélállású, dús levélzetű fajta. A levél erősen csipkézett, fodrozott szélű. Étkezésre
használják, gyökértestet nem fejleszt.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék) (6,35 t/ha termés):
N 3,0 kg/t
P205 1,8 kg/t K20 6,0 kg/t
Növényvédelem. Gyökerét a gyökértetű, lombját a lisztharmat károsítja. A tetvek ellen piretrin virágkivonatot
oldunk fel, és a töveket belocsoljuk vele, illetve a kapor és a hagymafélék köztes ültetése elűzi a kellemetlenkedőket.
A lisztharmat ellen a szellős ültetés nyújt védelmet, megelőző védekezésre, pl. zsurló- és fokhagyma forrázatot, kénké-
szítményeket, paraluxot használhatunk.
Betakarítás. A várható termés rövid gyökerűekből öntözés nélkül 6-15 t/ha, öntözéssel 15-30 t/ha. hosszú
gyökerűekből 10-20 t/ha, illetve 20-35 t/ha. A csomózott ám mennyisége 10-15 csomó/m2
Pasztinák

450
A pasztinák ősrégi zöldségnövény, amelynek hazája Európa. Az utóbbi időben az ipari feldolgozás lehetősége
megnövelte jelentőségét, részben a petrezselymet helyettesíthetjük vele.
Március-áprilisban vetjük, 30-40 cm sortávolságra. A hektáronkénti vetőmagszükséglet 3-6 kg. A pasztinák is
lassan csírázik, laza, mélyrétegű talajra van szüksége. Egyéb művelési eljárásai megegyeznek a sárgarépáéval vagy a
petrezselyemével. Ha a talajt fátyolfóliával takarjuk, egyrészt nedvesen marad, másrészt a répalégy kártételét is csök-
kenthetjük. Talajtakaróként alkalmazhatunk uborkavetést, vagy kiskertekben szegély ültetésére alkalmas a saláta és
karalábé vetése is. Ápolását - főleg a nők - fedett testtel végezzék, mert a levele kiütést okozhat.
Fajták. Fertődi félhosszú. Erős, közepesen tömött lombú fajta. A gyökértest középhosszú, színe fehér, húsa tömött.
Felszíne sima, világos krémszínű. Jó termőképességű, gépi betakarításra is alkalmas, jól tárolható fajta.
Betakarítás. A pasztinák hosszú tenyészidejű, októberre fejlődik ki. Fagyálló, még télen is szedhető szabadföldről, ha
a talaját szalmával betakarjuk. Ha átfagy a talaj, kiengedés után is szedhető. A fagyok előtt felszedve elvermeljük.
ízletes, egészséges gyökerét nyersen vagy párolva, illetve leveszöldségként fogyasztjuk. Levele nem ehető, állatok
etetésére sem alkalmas.
Zeller
A zeller igen régóta termelt növény, már az egyiptomiak, görögök, rómaiak is fogyasztották. Három típusa fordul elő:
a gumós, a metélő és a halványító zeller. Nálunk a legnagyobb területen a gumós típust termesztjük, ennek a levele is
fogyasztható.
Szaporítás. A zeller érzékeny a hidegre, ezért a vetését nem a szabadba, hanem szaporító ládába vagy melegágyba,
palántaneveléssel oldjuk meg. Fagyosszentek elmúltával ültetjük szabadföldbe. A mélyre ültetett zeller nem fejleszt
gumót. A vetés mélysége 0,5 cm. A palánták állomány sűrűsége: 800-1000 db növény négyzetméterenként. Vető-
magszükséglet 0,5-1 g/m2'
Hektáronként 60-120 ezer növény ültethető, amely 90-140 g vetőmagból állítható elő.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék):
N 3,5 kg/t,
P205 2,0 kg/t,
K20 6,0 kg/t,
Ca 5,35 kg/t,
Mg 0,45 kg/t.
A zellernek tápanyagban gazdag, jó vízellátású, mély rétegű, levegős talajra van szüksége. A vetésforgó első
szakaszában szerepel. Már ősszel trágyázzunk vagy szórjunk ki komposztot a területre, és mivel a növény
káliumigényes, ilyen trágyát kell számára elsősorban biztosítani (fahamu, jó érett sertéstrágya, kőzetőrlemények).
Kedveli, ha alginitet vagy zeolitot, esetleg riolit-tufát tudunk számára adni.
A növekedés időszakában a jó fejlődéshez elegendő vízre és tápanyagra van szüksége. Meghálálja az erjesztett
csalánlével való öntözést is. Kedvező számára a talaj takarása, de a gumókat hagyjuk szabadon. Biotermesztésben
kedvező takarónövény az érdes levelű nadálytő vagy a páfránylevélből készült mulcs. Mindkettő nagy mennyiségű
káliumot tartalmaz.
Fontos a levegős tenyészterület, mert azzal a betegségeket is megakadályozhatjuk, illetve megelőzésként
permetezzünk mezei zsurló forrázattal. Jó szomszédai a bokorbab, a póréhagyma, jól tenyészik együtt a karfiollal,
esetleg a káposztával, mert a zeller fanyar illata távol tartja a káposztalegyet.
Fajták. A nem üregesedő, kevés oldalgyökeret fejlesztő, károsítóknak ellenálló fajták a kedveltek.
Hegykői. Középmagas, sűrű, tömött lombú fajta. Gumója szabályos gömb alakú. Közepes termőképességű, jól
tárolható, az őszi fagyokat jól tűri.
Monostorpályi. Viszonylag kis és világos lombú fajta. Gumója megnyúlt gömb alakú, közepes termőképességű, jól
tárolható.
Frigga. Közepesen nagy, középzöld lombú fajta. Gumója középnagy, gömbölyű, húsa fehér. Jó termőképességű,
hosszú ideig tárolható.
Apia. Nagy, sötétzöld lombú fajta. Gumója középnagy, gömbölyű, nagy termőképességű.
Betakarítás. A zeller már a nyár folyamán levelestől értékesíthető, tárolásra, feldolgozásra késő ősszel szedjük.
Levelétől, gyökerétől megtisztítjuk, és az ép gumókat homokban, prizmában tároljuk. A levelét sóval tartósíthatjuk,
mélyhűtve tárolhatjuk, vagy megszáríthatjuk. A zeller vízhajtó hatású, nagy vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt
fogyasztása kedvező nyersen, párolva vagy főzve.
A termésmennyiség fajta és termőhely függvénye, általában 15-35 t/ha között változik. A levélzöld mennyisége 15-
20 t/ha.
Retek
A retek már az ókorban ismert növény volt. Rövid tenyészideje miatt elsősorban házikerti és hajtatott zöldségünk,
kiváló tavaszi vitaminforrás. Jó étrendi hatású, mustárolajtartalma miatt gyógyszerként is ismert.
Szaporítás. Nem fontos számára a külön ágyás, szívesen látott növény a vegyes kultúrákban. Márciustól vethető
hidegágyba, a hónap végétől szabadföldbe. Májustól csak a nyári fajtákat vessük, mert azok jobban elviselik a
meleget, nem magzanak gyorsan föl. Július közepétől, végétől a téli, vagy a fekete retket vethetjük. Nagyon sűrű
vetéskor a növény nem fejleszt gumót. Figyeljünk arra is, hogy a retek kemény, kötött talajon gyenge és rossz
minőségű termést hoz.

451
 Szaporítási módja az állandó helyre vetés. Tavaszi termesztéskor (hónapos retek) 10-20x4-5 cm a sor- és tőtávolság,
négyzetes vetéskor 5-8x5-8 cm a sor- és tőtávolság.
Nyári termesztéskor 20-25x5-7 cm a sor- és tőtávolság (22-33 ezer növény/ha).
Őszi termesztéskor (hónapos retek) 10-20x4-5 cm a sor- és tőtávolság.
Őszi-téli termesztéskor 30-40x12-15 cm a sor- és tőtávolság.
Fajták. A retek és a hónapos retek különböző fajtái ismeretesek, melyek a nyár kivé telével egész éven át
fogyaszthatók.
Hónaposretek fajták. Szentesi hajtató. Lombja középnagy vagy nagy. Gumója középnagy, lapított gömb, héja
vékony, skarlátvörös színű, húsa fehér.
Korai piros. Levele kicsi vagy középnagy, sötétzöld színű, gumója középnagy, szabályos gömb alakú. Héja vékony,
színe kárminpiros, húsa fehér.
Szentesi óriás vaj. Felálló, középnagy levélzetű fajta. Nagy, enyhén ovális gumója skarlátpiros, húsa fehér.
Nyáriretek fajták. Jégcsap. Középzöld színű, erős lombozatú, gumója hosszú, alakja jégcsapra emlékeztető, húsa
fehér.
Jánosnapi. Középzöld színű, erős, nagy lombú fajta. Gumója henger vagy ék alakú, alsó végén egyenletesen
elvékonyodik. Héja barnássárga, húsa fehér.
Oszi-téli retek fajták. Müncheni sör. Erős, nagy, sötétzöld lombú fajta. Gumója tompa vállú, orsó alakú, héja és húsa
fehér színű.
Erfurti kerek fekete. Sötétzöld színű, erős, elterülő lombú, gumója nagy gömb vagy lapított gömb, héja fekete, húsa
fehér.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel, (fő és melléktermék) hónaposretek:
N 5,0 kg/t,
P205 2,0 kg/t,
K20 5,0 kg/t,
Ca 2,2 kg/t,
Mg 0,4 kg/t.
A retek a vetésforgó második vagy harmadik szakaszába való. Komposzttal való trágyázás elegendő a
termesztéséhez. Ne feledkezzünk meg a egyenletes vízellátásról. Ellenkező esetben a zsenge gumók pudvásodni,
fásodni kezdenek. A retek a biogazda jelzőnövénye is lehet, mert hajó minőségű, lédús, egyenletesen fejlett, fényes
termést hoz, akkor jó minőségű, humuszban gazdag, morzsalékos a talaj, ami a természetes gazdálkodás célkitűzése.
Növényvédelem. A kis növényeket a földibolhák veszélyeztetik, távoltartásukra az egyenletesen nedves talaj kiváló.
Egyenletes mulcsozással, saláta köztes vetésével is védekezhetünk. Jó szomszédja a bab, a sárgarépa, a káposzta, a
saláta, a spenót, a paradicsom és a kerti zsázsa.
Betakarítás. Amikor a retek a fajtajellegnek megfelelő gumónagyságot eléri, szedhetjük. A hónapos- és a nyári
retkeket csomózva értékesítjük. Ha mosni kell a gumót, vigyázzunk arra, hogy a levelet ne érje víz, mert könnyen
befülled. Az őszi- és a téli fajtákat válogatás után (csak egészségeset) lombtalanítva homokban vagy prizmában tárol-
hatjuk.
A hónapos retekből 5-10 t/ha, a nyáriakból 10-15 t/ha, az őszi- és a téli fajtákból 15-20 t/ha a várható
termésmennyiség.
Cékla
A cékla igénytelen, régen termesztett növényünk.
Szaporítás. Áprilistól vethető szabadföldbe. Májusban, júniusban is vethető, ezek a termések különlegesen ízletesek
és télire is jól tárolhatók.
A szaporítási mód minden esetben állandó helyre vetés. A vetőmag mennyisége gomoly esetén 12-16 kg/ha,
monogerm mag használatakor pedig 6-8 kg/ha. A művelési mód síkművelés. A vetési mód soros, nincs különösebb
jelentősége a sávos termesztésnek. A sortávolság 45 cm. A vetés mélysége 2-3 cm.
Fajták. A termesztett fajta lehet hosszú vagy rövid tenyészidejű, termése kerek vagy henger alakú.
Detroit. Kis lombú, zöldes-piros levelű fajta, a répatest alakja gömbölyű, a hús színe lilásvörös. Rövid tenyészidejű,
közepes termőképességű, de jó az íze és a színe.
Bíborgömb. Középerős lombú fajta, gumója gömbölyű, középnagy vagy nagy, a hús színe sötétpiros. Gyors
fejlődésű, kiváló termőképességű, korai termesztésre és másodvetésre is alkalmas, jól tárolható.
Bíborhenger. Felálló levélzetű, közepesen erős lombú, gumója hosszú, henger alakú, húsa sötétvörös, egyszínű,
kiváló minőségű. Jó termőképességű, jól szedhető fajta, ipari feldolgozásra kiváló.
Tápanyagellátás. A cékla közepes tápanyagigényű, félárnyékos helyen is fejlődik. Káliumigénye nagy, amire oda
kell figyelnünk. Folyamatos vízigénye miatt fontos számára a talajtakaró.
Átlagos tápanyag-felvétel, kg/t (fő és melléktermék): N 2.0 kg/t,
P205 4,0 kg/t, K20 1,0 kg/t,
Ca 4,0 kg/t, Mg 6,0 kg/t.
Növényvédelem. A gombabetegségek csökkentésére a szellős növényállomány vagy a paraluxos permetezés
alkalmazható. Jó szomszédja a bokorbab, az uborka, a karalábé és a tépősaláta.
Betakarítás. Ha a korai vetést sűrűn vetettük, már a nyár folyamán alkalmazhatunk ritkító szedést (amelyet
elfogyaszthatunk). A késői vetést a fagyok beállta előtt, októberben szedjük fel. Csavarjuk le óvatosan a levelét, mert a
vágási felületen lassan „elvérzik". Homokban, pincében vagy prizmában tároljuk. Ennek a növénynek egyetlen kertből

452
sem szabadna hiányoznia, mert nagy az ásványianyag- és a vitamintartalma, valamint szerepet játszik a vérképzésben
is. A várható termés 10-25 t/ha.
Feketegyökér
A feketegyökeret egy- vagy kétéves kultúrában termesztjük. Egyes vidékeken, ahol a hosszú, ízletes gyökerét „téli
spárgának" is nevezik.
Szaporítás. Már márciusban vessük, de vethető a nyár vége felé is. A házikertekben 20-25 cm-es, üzemi
művelésben 36^0 cm sortávolság ajánlott. A vetőmagszükséglet hektáronként 5-15 kg. A növényeket célszerű 10-14
cm tőtávolságra kiegyelni. (Házikertben ez 5-7 cm is lehet.)
Fajták. Magyarországon nincs, külföldön is kicsi a fajtaválaszték.
Ápolás. Mint a gyökerükért termesztett növények általában, a feketegyökér is a mélyen lazított talajt kedveli. A
mélyen gyökerező elővetemény vagy zöldtrágya fontos a számára. A növény közepes tápanyagigényű
Növényvédelem. A növénynek zsenge gyökerei vannak, ezért nagyon kedveli a mezei pocok. A pocok kártételének
megelőzésére a talajra egyenletesen terítsünk mulcsréteget és vigyázzunk annak épségére. A pocok természetes
ellenségei a ragadozó madarak, a baglyok, a menyét, a görény és a házimacska. Ha az ágyásaink mégis
veszélyeztetettek, ültessünk olyan növényeket köréje, amelyek ingerlik a rágcsálók érzékeny orrát (pl. császárkorona,
fokhagyma, fekete ribiszke, nárcisz), helyezzünk olyan anyagokat a járataikba, amelyek számukra riasztó szagúak (pl.
tujaág, fokhagymagerezd, diófa levele, bodzalevél). Jó szomszédai a karalábé, a fejes saláta, a póréhagyma és a
tépősaláta.
Betakarítás. Szedéskor a hosszúra nyúlt gyökereket óvatosan ássuk ki, mert könnyen eltörhetnek. Nedves
homokban, pincében tároljuk. Enyhébb telű vidékeken a talajban is áttelel, főleg lomb- vagy szalmatakarással. A
következő évben ha kitörjük a virágokat, még egy évig gyökeres állapotban marad. A gyökere inulint vagy inzulint
tartalmaz, ezért cukorbetegek számára is ajánlott a fogyasztása. Várható átlagtermés: 10-25 t/ha.

Hagymafélék
A bio zöldségeskert gyógyhatású növényei, amelyek egyben védelmet is nyújtanak a szomszédainak. A vitaminok
mellett nagy illóolaj tartalmukkal tűnnek ki, ezáltal antiszeptikus és fertőtlenítő hatásúak. Különösen a fokhagymának
van nagy gyógyító ereje (antibiotikus hatású).
Vöröshagyma
Szaporítás. Szántóföldön gabona után, házikertben trágyázott, gyomirtó növény után vessük, ültessük. Szaporíthatjuk
magról (egyéves termesztés) és dughagymáról (kétéves termesztés). Az egyéves hagyma kisebb szárazanyag-
tartalommal termeszthető, míg a dughagymás termesztés drágább, de nagyobb a szárazanyag-tartalma, jobban
tárolható, ezáltal keresettebb a külpiacokon is (56. kép; lásd a mellékletben).
Március közepe táján vethetjük, ágyásos rendszerben. Duggatás esetén a dughagymá- kat lazább talajon sekélyebbre,
kötött talajon mélyebbre dugjuk.
Helyrevetéshez 450-700 ezer növény/ha a betakarításhoz szükséges mennyiség. Az elvetett mag 40-50%-ból várható
megfelelő méretű áru, ezért 1,2-1,5 millió db mag/ha-ral kell számolni. így 4,5-6,5 kg/ha vetőmag szükséges. Áttelelő
hagyma termesztéséhez 7-7,5 kg/ha, dughagymavetéshez 7-8 kg/ha vetőmag szükséges.
Tenyészterület: 4-5x25-28+50-60 cm sortávolság (ikersoros).
Fajták. Éves termesztéshez a Makói bronz,, valamint a Makói 104 amelyek jól tárolhatók. Jó termőképességű az
Alsógödi, jó minőségű az Aroma, a Favorit és a Pannónia fajta egyaránt. Kiváló gyöngyhagyma a Fertődi ezüstfehér.
Lila hagymák a Tétényi rubin és a Braunschweigi.
Kétéves termesztésre a hazai fajták a legjobbak: a Makói, a Makói CR, kisebb mértékben a Makói fehér.
Ápolás. Tápanyagellátás
A vöröshagyma a vetésforgó második szakaszába való, a laza szerkezetű, humuszban gazdag, gyorsan melegedő
talajokon díszlik elsősorban. Kálium-és foszforigényes. Kerüljük a sok nitrogént.
Az állomány kezeléseként lazítsuk a talajt, és tartsuk gyommentesen. A talajlazítást óvatosan végezzük, mert a
hagyma sekélyen gyökerező növény. Hőmérséklet igénye közepes, vízigénye közepes.
Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék):
N 5,0 kg/t,
P205 6,0 kg/t, K20 1,1 kg/t,
Növényvédelem. A hagymalégy veszélyezteti, de sárgarépával vegyes ültetés esetén egymás legyeit elűzik. Az érés
gyorsítására helyenként a sorok taposását használják, ezt a módszert azonban ne alkalmazzuk, mert a hagyma
kényszerérett lesz, és nem lesz tárolható. Jó társnövénye még a hagymának a kapor, az uborka, a fejes- és a
cikóriasaláta. Betegségei ellen a kén- és réztartalmú készítmények, a paralux adhatnak védelmet, illetve a helyes
agrotechnika is sokat segíthet.
Betakarítás. A hagyma akkor érett, ha a levele sárgulni kezd, illetve magától megdől. A magról vetett hagymát
augusztus végen, szeptember elején, a dughagymáról ültetettet valamivel hamarabb szedhetjük. A sorok kiforgatása
után a hagymát egy-két napig a talajon szikkasztjuk. A leszáradt levél- és gyökérmaradványoktól, a szennyeződésektől
megtisztítjuk, szellős tárolóban tároljuk. Termésátlaga hazánkban 18-20 t/ha, de családi művelésű táblákon 40-50 t/ha
termésátlagot is elérnek.

453
 Táplálkozási jelentőségét a bevezetőben említetteken túl a gazdag C-vitamin-, jelentős B-vitamin- és ásványianyag-
tartalma adja. Csípős ízét és illatát kéntartalmú vegyületek, szulfidok okozzák. Ennek az anyagnak baktériumölő hatása
van. Már régen is tudtak kedvező hatásáról, ezt használták meghűlések kezelésére.
Fokhagyma
A fokhagymát lényegesen kisebb területen termesztik, mint a vöröshagymát, mégis jelentős zöldségnövényünk.
Elsősorban fűszerezésre, de zölden, nyersen is fogyasztják. Tömény csípősségét és „kellemetlen" illatát a magas
szulfid-tartalma adja. Emiatt erős a baktériumölő hatása.
Szaporítás. Gerezdekről szaporítató a fokhagymafej szétszedésével. Őszi és tavaszi változata ismert. Lehet tiszta, de
inkább vegyes ágyba célszerű telepíteni. Mivel őrző-védő szerepet lát el a növények között, vegyes ültetésben vagy
szegélynek célszerű telepíteni. A gombabetegségekkel, mezei pockokkal, csigákkal szemben nyújt védelmet, ezért ne
szégyelljük használni a virágoskertben a rózsa vagy a tulipán védelmére sem.
Tenyészterület: 25x5, 30x6, 40x5, 30x10 cm sor- és tőtávolság. 333-800 ezer tő/ha.
Fajták. Őszi és tavaszi fajtákat különböztetünk meg. Az őszi többet terem, a tavaszi jobban eltartható. Elismert fajtái
a Makói őszi és az Oszi B-15, illetve a Tavaszi fokhagyma.
Ápolás. Tápanyagellátás. Tápanyagigénye valamivel nagyobb, mint a vöröshagymáé. A vetésforgóban előző évben
trágyázott növény után ültessük.
Hőigénye mérsékelt, fényigény szempontjából igényesebb, mint a vöröshagyma, vízigénye, tápanyagigénye
mérsékelt.
Betakarítás. Amint a levelei sárgulnak, felszedjük és szikkasztjuk, majd füzérbe fonjuk vagy szárától és gyökerétől
megtisztítva zsákoljuk, szellős helyen tároljuk.
Étrendi hatása és gyógyító ereje kiváló, érrendszeri és szívbetegségek, gyomorproblémák, meghűlés ellen, valamint
még számtalan jó hatása miatt ajánlott.
Póréhagyma
A póréhagyma kéntartalmú, illóolajban gazdag, enyhén hashajtó hatású növény.
Szaporítás. Közvetlen magvetéssel vagy palántaneveléssel szaporítható. A korait március-áprilisban vetjük és
májusban kiültetjük, a kései felszedésre szánt póréhagymát májusban, júniusban vessük, július-augusztusban
kiültetjük mély barázdába. Vetőmagszükséglet: 2-3 kg/ha.
Tenyészterület: 35x8-10 cm sor- és tőtávolság.
Fajta. Tétényi áttelelő
Tápanyagellátás. Mély rétegű, tápanyagban gazdag talajban díszlik, vízigényes. Kedveli a frissen trágyázott
területet. A szükséges istállótrágya-mennyiség 30^10 t/ha.
Folyamatosan tápoldatozzuk növényi oldatokkal vagy alginittel. A sorközöket rendszeresen műveljük, és fokozatosan
töltögessük fel, mert így hoznak hosszú hófehér szárat. A póréhagyma folyamatos tápanyagellátást igényel, de sohase
adagoljuk túl, mert az rontja a minőséget és elveszíti finom aromáját. A biológiai módszerrel nevelt póréhagy ma
enyhén fűszeres és édeskés ízű.
Átlagos tápanyag-felvétel, kg/t (fő és melléktermék): N 4,0 kg/t,
K20 1,0 kg/t,
Növényvédelem. A hagymalégy ellen szórjunk a talajára riolit-tufát, és két-háromhetenként öntözzük
zsurlóforrázattal. Ha mégis megfertőződik a növény, vágjuk vissza. Jó szomszédja a sárgarépa, a zeller, a
paradicsom, a saláta, a káposztafélék és a szamóca.
Betakarítás. Fajtánként eltérő, de ősztől a következő tavaszba nyúlóan lehet betakarítani. Lehetőleg szabadföldben
teleltessük, hogy mindig frissen szedhessük. A várható termés- mennyiség 25-40 t/ha.
Metélőhagyma
A metélőhagyma (snidling) gyökérzete igen dús és vékony, hagymája rendkívül apró. Egész tenyészidő alatt
rendszeresen fejleszt sarjakat. Ezt használjuk ki a téli hajtatásra.
Magról vagy sarjról szaporítható. A magja márciusban vagy az év bármely szakában vethető, ha a körülmények
kedvezőek. A nyár folyamán szép erős sarjakat és virágot hoz, dísze a kertnek. A sortávolság 20-25 cm, a felhasznált
magmennyiség 1-1,5 g/m2
Ősszel a fagyok beállta előtt cserépbe felszedünk a kertben lévő tövekből és tetszés szerint hajtatjuk. Ha nem kívánjuk
hajtatni, csak tárolni, akkor hűvös pincébe vagy kamrába tegyük. A haj tatás megkezdésekor meleg, napfényes helyen
mérsékelt öntözés szükséges. Akkor kezdjük vágni (metélni), ha elérte a 10-12 cm-es magasságot. Ízesítő hatása miatt
elsősorban a házikertekben elterjedt. Az üzemi termesztésből származik a szárit- mány alapanyaga, és sokat használ
fel a tejipar.

Burgonyafélék

Paradicsom
Egyik legjelentősebb növényünk a paradicsom, amely a XVI. században került át Európába. Először dísznövényként
termesztették, később az egyik legkedveltebb zöldségnövényünk lett. Gazdag vitamin- és ásványisó-tartalma,
valamint természetes gyümölcssavai tették egészséges és élvezetes zöldségnövénnyé

454
 Szaporítás. Mivel melegigényes növény, ezért a tenyészidejét palántaneveléssel hosz- szabbíthatjuk meg. A palánták
nevelhetők ablakban, melegágyban vagy hajtató-berende- zésekben. A palántákat ellenőrzött biológiai kertésztől
vásároljuk. Kiültethető május 10. után, a fagyok elmúltával. Helyrevetéssel is szaporítható. A helyre vetés egy
hónappal később érik, mint a palántázott, ezért kevesebb termést szedhetünk róla. A paradicsomot 30 cm tő- és 40-
120 cm sortávra ültessük a terület és a termesztési célnak megfelelően.
Vetőmagszükséglet helyrevetés esetén 0,5-1,5 kg/ha.
Fajták. Fajtagazdagsága fejtörést okozhat, de elsősorban a hazai nemesítésű és a tájfajták termesztését
szorgalmazzuk.
Gála F j . Folytonos növekedésű, hajtatási.
Tini F j . Erőteljes növekedésű, determinált fajta, fóliás és szabadföldi termesztésre.
Módi Fj Determinált, rövid tenyészidejű, korai termesztésre alkalmas fajta.
Lugas F j . Folytonos növekedésű, fajta támrendszer mellett nevelhető.
Kecskeméti korai bíbor. Determinált, erős lombú, konzervipari fajta.
Delta determinált. Megnyúlt bogyójú, konzervipari fajta.
Kecskeméti 549. Gépi betakarításra is alkalmas fajta.
Sláger. Erős lombú, elfekvő fajta, középhosszú tenyészidejű.
Korall. Közepes tenyészidejű, nyers fogyasztásra és ipari feldolgozásra alkalmas fajta.
Kecskeméti 40. Lombja dús, közepes tenyészidejű, kettős hasznosítású fajta.
Kecskeméti Jubileum. Dús lombú, középhosszú tenyészidejű, repedésre kissé hajlamos fajta.
Tápanyagellátás. A paradicsom kifejezetten napfényigényes, sok vízre és tápanyagra van szüksége. A mélyrétegű,
laza, jó tápanyag-szolgáltató, levegős kerti talajokon díszlik igazán.
A paradicsom a káliumban gazdag talajokat kedveli. A dombos ágyon is jól fejlődik.
Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék):
N 2,5 kg/t,
P205 1,0 kg/t,
K20 3,6 kg/t,
Mg 0,35 kg/t.
Növényvédelem. A saját maradványaiból készült komposzttal, illetve egészségesen leszedett leveleivel takarjuk,
vagy zsurlófőzettel öntözzük a talaját, hogy a gombafertőzéstől megóvjuk a növényeinket. A vírusfertőzések
elkerülése, illetve csökkentése céljából hígított, fölözött tejjel locsolhatjuk a növényeket, de hasznos a tejsavó is. A
paradicsomvészre érzékeny fajtákat paraluxszal, zsurlóforrázattal védhetjük. A burgonyától ültessük távol. Jó
szomszédai a fokhagyma, a káposztafélék, a póréhagyma, a kukorica, a petrezselyem, a saláta, a zeller,
takarónövényként a sarkantyúka.
Betakarítás. Hajtatásban szinte egész éven át szedhető. Szabadföldről július elejétől október végéig szedhetjük. A
fagyok előtt leszedett zöld bogyókat hajtással együtt még a szobában is érlelhetjük. Elérhető termésátlag szabadföldi
korai termesztés esetén 15-20 t/ha, konzervipari célra: 40-50 t/ha.
A paradicsomot édesen, savanyítva, pürének, lének feldolgozva, lefagyasztva tartósíthatjuk. Vékony
paradicsomszeleteket szárítani is lehet.
Paprika
A paprika termelési értékét tekintve a legfontosabb zöldségnövényünk. Hajtatott és szabadföldön termesztett
zöldpaprikaként nyers fogyasztásra, konzervipari célokra és exportra, valamint fűszernövényként termesztjük.
Táplálkozási értéke kimagasló, íz- és zamatanyagokban gazdag, kiváló ásványianyag-forrás, fő értékét azonban a nagy
vitamintartalma adja.
Szaporítás. Palántáról szaporítjuk márciusi magvetéssel és májusi kiültetéssel, így elkerüljük a tavaszi fagyokat.
Palántaneveléshez determinált fajtákból 2 kg/ha, folyton növő és közepes termetűekből 1,5 kg/ha vetőmagigénnyel
számolhatunk. A determinált palántákat 120-150 ezer tő/ha, a folytonos növekedésűeket 80-100 ezer tő/ha állománysű-
rűséggel ültetejük. A sortávolság 40-60 cm, a műveléstől függően.
Nem kedveli igazán más növények szomszédságát, ezért az ágyásba csak magában ültessük. Elővetemény
szempontjából nagyon igényes, a korán lekerülő, jó kerti talajt visz- szahagyó növények után ültessük. Kerüljük a
csucsorféléket (burgonya, paradicsom, stb.). Hasonlóan nem kedveli a kukorica előveteményt sem. A paprika rendkívül
alakgazdag faj, számos típusát termesztjük (29. ábra).
a) b) c) d) e) f) g) h) i)

29. ábra. Paprika bogyó-típusok a) cseresznye-, b) hatvani, c) kosszarvú, d) bogyiszlói, e) cecei,f) Fehérözön, g) Albaregia, h) paradicsom alakú, i)
almapaprika

Termesztett fajták. Rapidus F j . Magas, hajtatásra is alkalmas, támrendszert igénylő fajta. Termése hosszúkás,
kúpalakú, halványzöld, csüngő, íze csípős.

455
 Duna F j . Magas, hajtatási fajta, termése hosszú, kissé hajlott kúp alakú, csüngő, zöldessárga színű,
csípősségmentes.
HRF F j . Magas, folytonos növekedésű fajta, bogyója karcsú, kúp alakú, sárgásfehér színű, felálló, csípősségmentes.
Fehérözön. Alacsony, determinált növekedésű fajta, bogyója nyújtott kúp alakú, felálló, színe fehér,
csípősségmentes.
Táltos. Középmagas, erőteljes, folytonos növekedésű fajta. Bogyója tompán kúpos, enyhén bordás, fehér színű,
csüngő, íze csípősségmentes.
Albaregia. Középmagas, folytonos növekedésű fajta, bogyója felálló, zömök, tompa vagy betüremkedő, színe fehér,
íze édes.
Étkezésre használjuk még a kaliforniai típusú paprikákat, az alma alakú paprikát és a paradicsompaprikát,
savanyítva és fűszerként a cseresznyepaprikát és a fűszerpaprikát termesztjük.
Tápanyagellátás. A paprika a talaj minőségére és a tápanyagellátásra kifejezetten érzékeny. Bőséges komposzt,
trágya és kőzetliszt ellátás után lássuk el elegendő vízzel. A paprika napfényigényesebb és hőigényesebb, mint a
paradicsom. A paprika átlagos tápanyag-felvételéről a 89. táblázat tájékoztat.

89. táblázat. A paprika átlagos tápanyag-felvétele (fő és melléktennék)

Megnevezés N P205 K20
tápanyagfelvétel kg/t
Étkezési paprika 2,4 0,9 3,5
Fűszerpaprika 4,8 1,6 6,5

Növényvédelem. A paprika ápolása nagy odafigyelést és szakértelmet kíván, különösen óvni kell a betegségektől.
Vírusfertőzések, baktériumos betegségek, gombabetegségek, rovarkártevők és gyomok veszélyeztetik. A védekezés
alapja a jó minőségű vetőmag, amit fokhagyma préslevével, zsurlóforrázattal csávázni kell. A palántanevelés a másik
sarkalatos pont. Ha a palántát jó erőben, kiváló állapotban állítjuk elő, a kiültetés után gyorsabban erősödik meg és
fejlődik, így a gyengeségi paraziták kevésbé tudják megtámadni. A vírusok ellen a vektorok pusztításával tudjuk
felvenni a harcot, a tetvek, az atkák, a kabócák, a tripszek távoltartásával tudjuk megóvni növényeinket. A baktériumos
betegségek ellen a jó erőnlét, a paraluxos, réz-oxi-kloridos permetezés ad védelmet, kisebb területen a zsurló-forrázat
is eredményes lehet. Az említett védekezések a gombabetegségeket is távol tartják. A gyomokat mechanikailag irtjuk,
így egyszerre a talajlazítást is elvégezzük. Összefoglalva tehát a jó minőségű vetőmag, az erős palánta, a megfelelő és
figyelmes agrotechnika alkalmazása segít az egészséges paprika előállításában.
Betakarítás. A paprika termésén három érettségi fokozatot különböztetünk meg. Gazdaságilag érett, ha húsa
kemény, bőre sima, felülete fényes, elérte teljes nagyságát és az érettségi foknak megfelelő színét. Az átmenti érettség
a biológiai érésre jellemző vörös vagy sárga színárnyalat kialakulásával kezdődik. A biológiai érettségben a paprika
eléri a rá jellemző piros vagy sárga színt és a benne lévő mag is érett. A paprikát zömében gazdasági érettségi fokban
szedjük, kivéve a fűszerpaprikákat. Az étkezési paprika termésátlaga fajtától függően 10-30 t/ha. A fűszerpaprika
termésátlaga 6-15 t/ha.
Friss tárolásra rövid idő áll rendelkezésre, egyes fajták alkalmasak átmeneti érettség állapotában papírba
csomagolva hűvös, párás helyen 2-3 hónapot is elállni, egyébként szárítva, savanyítva, mélyhűtve vagy őrleményként
tárolhatjuk.
Tojásgyümölcs
A tojásgyümölcs vagy padlizsán a burgonyafélék családjának harmadik tagja. Török-paradicsomnak is nevezik.
Szaporítás, ápolás. A palántanevelés és a termesztéstechnológia tekintetében ugyanazok az irányadók, mint a
paprikatermesztésben. Kiültetéskor 30-60 ezer db növény/ha helyezhető el. Kézi ültetéskor 50-70x30-40 cm a sor és
tőtávolság. Gépi ültetéskor 60-80+20x30-40 cm a sor és tőtávolság (ikersoros)
A tojásgyümölcs nem szereti a mély ültetést, óvatosan szabad öntözni is, nem szabad a talajt nagyon lehűteni.
Kiültetés után, amikor elkezdenek bokrosodni a növények, csak 3-4 hajtásukat hagyjuk meg, az összes többi
oldalhajtást metsszük le. Ha az oldalhajtásokat meghagyjuk, akkor a terméseket kell kiritkítani, tövenként ötre
csökkenteni a számukat. Mindkét esetben szép, ibolyaszínű, egészségesen fejlett terméshez jutunk. Ha gyommentesen
tartjuk, kellően öntözzük és nem feledkezünk meg a mulcs használatáról, kiváló termésre számíthatunk.
Fajták. Hosszú és rövid tenyészidejű fajták ismeretesek. Hazánkban sokáig csak a külföldi fajták voltak
termesztésben: pl. a Black Benty, a Florida, a Markét, és a legrövidebb tenyészidejű Black Magic Fl fajták. Ma már
vannak hazai fajták is: a Kecskeméti lila és a Kecskeméti 198.
Növényvédelem. Ügyelnünk kell a betegségek és a kártevők megjelenésére. Gondot jelenthet a vírusfertőzés, amely
ellen a vektorok távol tartásával védekezhetünk. A burgonyabogár igen kedveli, a növényről leszedéssel (kisebb
területen) vagy a Dipel nevű Bacilus thuringiensis készítménnyel, esetleg pirétrumkivonattal védekezhetünk.
Betakarítás. A tojásgyümölcs szedését akkor kell kezdeni, amikor a termése elérte a fajtára jellemző nagyságot. Ha
a teljes kifejlődés időszakában nem szedjük le a termést, az keserű ízű és kissé rágós lesz. A megfelelő időben szedett
termés magjai még fehérek és alig látszanak. Elérhető termésátlag. 20-30 t/ha.
A termések 5-6 nap után ráncosodni kezdenek. A leszedett termést sütve, párolva, krémnek kikeverve fogyasztjuk,
mélyhűtve tárolhatjuk.

456
 Kabakosok

Mindegyik kabakosról elmondhatjuk, hogy meleg éghajlatú helyekről származik, ezért kedvelik a napfényt és a
meleget, kívánják a nedvességet. Legismertebb kabakosok az uborka, a tök, a görögdinnye, a sárgadinnye és a cukkíni.
Ha kedvező klímát és körülményeket tudunk varázsolni a számukra, akkor kiválóan teremnek.
Az uborka az egyik kalóriában legszegényebb növényünk, kiváló a salaktalanító hatása, valamint nagy
ásványianyag- és vitamintartalma miatt üdítő zöldségnövényeink közé soroljuk. A cukkíni átmenetet képez az uborka-
és a tökfajok között. Az utóbbi időben a cukkíni igen örvendetesen kezd bevonulni kertjeinkbe. Nagyon könnyű őket
termeszteni, és változatos ízekkel gazdagítják étrendünket. A hagyományos tökfélék nagy karotin- és vitamintartalmuk
ellenére csak nagy kertekben javasoltak a nagy helyigényük miatt.
Uborka
Szaporítás. Az uborkát trópusi eredete miatt a fagyosszentek előtt kockázatos kiültetni. Vetését úgy kell időzíteni,
hogy csak utána keljen ki. Napos, széltől védett ágyra van szüksége.
A magvakat 30-40 cm-es tőtávolságra és 70-120 cm-es sortávolságra vessük vagy ültessük. A salátauborkából 12-13
db magot vetünk folyóméterenként. A hektáronkénti vetőmagigény 3-4 kg között mozog. Az ötödik vagy hatodik levél
megjelenése után a főhajtást csípjük vissza, ezzel biztosítjuk az oldalhajtások kialakulását. Ha tehetjük, tám- rendszer
mellett neveljük, mert könnyebb dolgunk lesz a védekezéseknél és a betakarításnál is, de ebben az esetben igényli a
helyes metszést.
Fajták. Hazánkban mintegy félszáz fajta ismeretes, most csak a berakni vagy salátának valókat említem meg.
Szabadföldön fő- vagy másodvetésként, valamint támrendsz- er mellett lehet ezeket termeszteni. A Kecskeméti
bőtermő, a Budai csemege, a Kecskeméti keseredésmentes konzerv, a Kecskeméti csemege, a Kecskeméti Linné, a
Nimbus a legelterjedtebbek. A hibridek közül a Réka, a Laura, a Linda, a Bellinda Wilma, a Fan- to, a Minerva - és
még számtalan Fj hibrid van forgalomban.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék), ha a termés 10-50 t/ha:
N 4,2 kg/t
P205 3,0 kg/t K20 5,5 kg/t
Az uborka a nagy tápanyagigényű növények közé tartozik. A vetésforgó első szakaszában szerepel. Meghálálja a
szervestrágyázást vagy a komposztterítést, és jó hatású számára a talajtakarás is. Kifejezetten kedveli a melegtalpas
kiemelt ágyást. Folyamatosan lássuk el vízzel, mert a nedvességhiány növekedési rendellenességet okoz.
Növényvédelem. Mivel az uborka igen érzékeny a gombafertőzésekre, olyan fajtákat ajánlatos választani, amelyek
ellenállóak. Zsurlófőzettel, paralux őrleménnyel, csalánlével tehetjük egészségesebbé a terméseket. Az uborka és a
cukkíni jó szomszédja a bazsalikom, amely véd az uborka-lisztharmat ellen. Az uborkaágyásokat a szélverés meg-
akadályozására ajánlatos körbeültetni nagyobb növésű növényekkel, mint pl. a kukorica, a kapor, a cirok stb. A
kártevők közül jelentősebbek a levéltetvek, a tripszek, a takácsatkák. A természetes ellenségek —katicabogarak,
fülbemászók, zengőlegyek, és a mesterségesen szaporított ragadozók - óvása, segítése hozhatnak jó eredményt. Végső
megoldás a varádics-, a zsurló- vagy a fehérüröm- forrázat valamelyike, a pirétrumkivonat ki- permetezése,
kéntartalmú permetlevek alkalmazása.
Betakarítás. A terméseket óvatosan szedjük le, hogy az érzékeny indák kevésbé sérüljenek. Folyamatos, gyakori
szedéssel a tövek terhelését csökkentjük, a következő termést növeljük. A friss uborkát elkészíthetjük salátának
nyersen, párolva, télire savanyítva. A mélyhűtés nem ajánlott, mert az uborka ilyen körülmények között elveszti az
ízét.
Cukkíni
A cukkíni az uborkához hasonlóan a nagy tápanyagigényű növények csoportjához tartozik. Az előnevelése, vetése
hasonlít az uborkáéhoz, de annál ellenállóbb növény és nem nevel indát. Egy növénynek 1-2 m 2-nyi területre van
szüksége. Egy átlagos család nyári ellátásához 3 tő elegendő. A vegetációban sok tápanyagra és vízre van szüksége.
Szervestrágya-igénye megegyezik a dinnyével.
A gombafertőzések veszélyeztetik, ellenük zsurlófőzettel, kén készítményekkel védekezhetünk. Jó szomszédja a
karóbab, a kukorica, a spenót és a sarkantyúka.
A cukkíni akkor igazán zsenge, amikor még csak 10-20 cm hosszú, de minden fejlettségi fokozatban fogyasztható.
A termését kettévágjuk, bármely recept szerint készült töltelékkel megtölthetjük, pároljuk, zsenge korban nyersen
salátának vagy lecsónak is fogyasztható.
Sütőtök
A sütőtök hasonlóan az előzőekhez sok tápanyagot és vizet igényel, de helyigénye nagyobb. Egy tő akár 4-5 m2
területet is elfoglal. 60-80 t/ha istállótrágyát igényel. Egy tonna fajlagos tápanyagkivonása N 1,7 kg, P 205 1,4 kg, K20 4
kg.
Szaporítás. Helyrevetéssel és palántázással szaporítható. A helyrevetés ideje: IV. 15-20.
Tenyészterület: 1,5x1,5 m (2,25 m2/növény) 4444 tő/ha; 1,5x2,0 m (3,00m2/növény) 3333 tő/ha; 2,0x2,0 m (4,00
2
m /növény) 2500 tő/ha.
yetésmélység 3-5 cm. Vetőmagszükséglet: 2,6-3,3 kg/ha (4-6 mag/fészek).
Óriási terméseket nevel, esetenként akár 50 kg-osak is lehetnek. Az érés közelében érdemes a nagy termések alá
vékony deszkát tenni, hogy csapadékos időjárás esetén se rothadjanak el. Az indája nagyon jó talajtakaró,
gyommentesen tartja a talajt. Jó szomszédja a csemegekukorica, akár köztesként is megterem.

457
 Fajták. A legelterjedtebb fajta a Nagydobosi tájfajta és a hazai nemesítésű Bébi. Rövidebb tenyészidejű a
Kiszombori fajta.
Betakarítás. Akkor érett a sütőtök, amikor megkopogtatva üresen kong. A hazai gyakorlatban úgy tartják, ha
megcsípi a dér a tököt, az íze kedvezőbb, édesebb lesz. Sokáig eltartható, fagymentes hűvös helyen akár egész télen át.
A termésekből levesek vagy befőttek készíthetők, de a parázson sütött tök az igazi, az a legnépszerűbb. Termésátlag:
35-45 t/ha.
Sárgadinnye
A sárgadinnye igen kedvelt zamatos zöldségnövényünk. Táplálkozási értéke nagyobb, mint a görögdinnyéé. Több a
szárazanyag-tartalma, több benne a cukor, A-, B- és C-vitaminban is gazdagabb. Az időjárástól is függ az értékesítés
lehetősége, mert csapadékosabb nyarakon kevésbé eladható. Családi fogyasztásra 8-10 tő elegendő.
Szaporítás. Helyrevetéssel és palántaneveléssel szaporítható. Állandó helyre vetéshez, soros elrendezésben 3,5-4,5
kg/ha, fészkes elrendezésben 1-1,5 kg/ha, palántaneveléshez 0,7-1 kg/ha vetőmagmennyiséggel számolunk.
Tenyészterület: 100x100 cm, 100x75 cm soros elrendezésnél. Ikersoros termesztéskor 160+40x50; 180+50x44;
200+60x35, 220+40x35 cm a sor és tőtávolság.
Fajták. Három csoportba soroljuk a fajtákat: turkesztáni, közepes tenyészidejű és hosszú tenyészidejű fajták.
Turkesztán típusúak. Igen rövid tenyészidejűek, cseres héjúak, zöld húsúak, kis termé- sűek. Ilyenek a Magyar
kincs, Homok kincse F1? Ezüst ananász, Javított zentai.
Közepes tenyészidejűek. „Ananász" dinnyék tartoznak ide, amelyek enyhén barázdáltak, gerezdesek. Ilyenek a
Muskotály, Muscatello, Hibrid 7, Dixi.
Hosszú tenyészidejűek. Ezek közé a „kantalup" dinnyék tartoznak, pl. a Bellegarde kantalup.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék): N 2,96 kg/t
P205 0,93 kg/t K20 5,43 kg/t
Szerves trágya szükséglet: területtrágyázáshoz 30-50 t/ha; sortrágyázáshoz 15-20 t/ha; fészektrágyázáshoz 3-10 t/ha.
Melegigényes, sok tápanyagot és vizet igényel, bár nálunk száraz körülmények között is terem. Öntözéssel javítható
a termésbiztonság.
Növényvédelem. Az ápolásánál nagy figyelmet kell fordítani a növényvédelemre. A talaját mulccsal takarjuk, amely
a talajt nedvesen tartja, a gyomokat visszaszorítja, a gombafertőzéseket csökkenti. Kedvező a zsurló forrázatos
permetezés, a kéntartalmú permetlevek, és a réztartalmú készítmények segíthetnek a korai tőpusztulás megakadá-
lyozásában.
Betakarítás. Az érettség jelei: a héj világosabb lesz, a
bibepont felőli vége megpuhul, kellemes illat.
Ha a termés a kocsányról leválik az már a túlérés jele. Elérhető termésátlag 8-12 t/ha. Elsősorban frissen
fogyasztjuk, de befőttet, dzsemet is készíthetünk belőle.
Görögdinnye
A görögdinnye régóta ismert és kedvelt zöldségnövényünk. Elsősorban kitűnő íze és cukortartalma teszi értékessé,
mert vitamintartalma csekély. Fogyasztásával a szervezetbe kerülő víz segíti, sőt előnyösen befolyásolja a vese
működését. Vizelethajtó hatása kiváló, ezáltal jó méregtelenítő hatású.
Szaporítás. A görögdinnye szaporítási módja megegyezik a sárgadinnyével. Tenyészterülete soros elrendezéskor a
növekedési erélytől függően 100x100 cm, 150x100 cm, 150x150 cm. Ikersoros termesztéskor 150+50x100,
160+40x100, 180+50x47, 200+60x75, 220+40x75 cm a sor és tőtávolság.
Termesztett fajták. Rövid tenyészidejű a Szigetcsépi 51 F1 (4-6 kg átlagostömegű, nyújtott gömb alakú), a Sugár
baby és a Korai kincs.
Közepes tenyészidejű a Hevesi futó Fh a Gömb futó Fj. Ezek a fuzárium fertőzéssel szemben ellenállók. Ide sorolható
még a Kecskeméti vörös húsú, a Szentesi sárga húsú.
A hosszú tenyészidejűek közé tartoznak a Marsovszki, a Hevesi és a hosszúkás, csíkos héjú Charleston gray,
valamint a Crimsons fajták.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék): N " 1,23 kg/t P205 0,30 kg/t
K20 1,79 kg/t
A görögdinnye környezetével szemben igényes, meleg, napfényes, jó minőségű talajon, megfelelő műveléssel ad
kiváló termést. Ha csapadékos az időjárás több a termés, de kevesebb értékesíthető belőle. A többi kabakoshoz
hasonlóan tápanyagigényes és a művelése is hasonló. Szervestrágya-szükséglete azonos a sárgadinnyéével.
Betakarítás. A görögdinnye érettségét nehéz meghatározni. Korábban leszedve nem képes az utóérésre, a túlérett
dinnye viszont nem élvezhető. Az érés meghatározásához gyakorlott szedőkre van szükség, akik közvetett jelekből
meg tudják állapítani a dinnye érettségét. Az érettség jelei: a terméssel szemben lévő kacsok elszáradnak, kés nyelével
megkopogtatva mély, kopogó hangot adnak, kora reggel az érett dinnye héja harmatosabb, az alja citrom- vagy
narancssárga. A kocsányát nem szabad megcsavarni, mert a dinnye kényszerérett lesz, ami csökkenti az élvezeti
értékét. Elérhető termésátlag 10-14 t/ha.

458
 Hüvelyesek

A hüvelyesek a pillangósvirágúak családjába, a kis tápanyagigényű növények csoportjába tartoznak. A gyökerükön

élő baktériumok segítségével a levegő nitrogénjét megkötik és hasznosítják, egyben zöldtrágyaként is szerepelnek. A
vetésforgóban mindig a harmadik szakaszba tegyük, így elérjük, hogy a talaj regenerálásában részt vegyenek. A
különböző borsó- és babfajták fogyasztása rendkívül egészséges, fehérjetartalmuk nagy.
Zöldborsó
Szaporítás. A zöldborsónak három csoportját különböztetjük meg, ezek: a kifejtőborsó, amelynek nagy kerek, sima
szeme van, érett borsója lisztes. Ez vethető a legkorábban, már márciusban. A velőborsó és a cukorborsó április
közepétől vethető. A madaraktól gallyakkal vagy madárhálóval védjük a kelő növénykéket. A vetéstől a szedésig
általában 55-70 nap telik el. A sorközöket érdemes mulccsal takarni. A zöldborsót az üzemek gabona-sortávolságra,
12 cm-re vetik. Akiskertekben 24-30 cm-es sortávolság gyakori, de előfordul az ikersoros termesztés is (12+40 cm).
Vetőmagszükséglet 150-300 kg/ha.
Fajták. Kifejtő fajták. Express, Rajnai törpe, Debreceni világoszöld, Debreceni sötétzöld, Mignon, Konzervgyöngye.
Velőborsó fajták. Grüneperle, Kelvedon csodája, Rapid, Újmajori középkorai, stb.
Cukorborsó fajták. Ambrosia, Henrik, Rekord, stb.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék):
N 18,9 kg/t
P205 5,6 kg/t
K20 15,2 kg/t
A zöldborsó a vetésforgóban a harmadik szakaszba kerül, ezért különleges trágyázási eljárást nem alkalmazunk. Az
ápolásakor figyelembe kell venni, hogy ha a napfény jól éri és szellős helyen termesztjük, akkor a betegségekkel
szemben ellenállóbb. Jó szomszédai az uborka, a fejes saláta, a káposzta, az édeskömény és a sárgarépa.
Betakarítás. Az igényeknek megfelelően folyamatosan szedhetjük, hőkezeléssel és fagyasztva tartósíthatjuk. Elérhető
termésátlag. 1,8-4 t/ha.
Bab
A babfajon belül megkülönböztetünk bokorbab, karósban és tűzbab fajtacsoportokat. Mindegyik melegkedvelő,
tápanyagigényük és fényigényük azonban eltérő.
Abokorbab. A félárnyékon is megterem, de jó állapotú kerti talajt igényel (57. kép; lásd a mellékletben) A vetés első
időpontja április, de július első feléig vethető. Amíg a lombja zöld és a hüvelyek zsengék, folyamatosan szedhető. A
bokorbab termését blansírozva lefagyaszthatjuk, befőzhetjük, sózva elrakhatjuk, de arra nagyon vigyázzunk, hogy a
nyers bab mérgező. Ezek a káros anyagok a főzés folyamán illannak el belőle. Ápolása hasonló a borsóéhoz. Jó
szomszédja az uborka, a cékla, a saláta, a zeller, a paradicsom.
A karósbab. Igényesebb a bokorbabnál, több fényre és tápanyagra, valamint támasz- tékra van szüksége. Az egyéb
műveletek ugyanazok, mint a bokorbabnál, zsenge kortól a teljesen érett babszemekig folyamatosan szedhető. Kifejtett
babként főzés után salátának is fogyasztható. Ha nedves időben nem fogjuk meg a növényeket, nem szedjük a termését,
a gombafertőzéseket elkerülhetjük. A karósbab 100 kg zöldhüvely kialakításához 0,91 kg N-t, 0,2 kg P 205 -ot, 0,7 kg
K20-ot von ki a talajból.
Jó szomszédai az uborka, a káposzta, a karalábé, a fejes saláta, a paradicsom és a padlizsán. Rossz szomszédok a
borsó, az édeskömény, a fokhagyma, a póréhagyma és a hagyma.
A tűzbab. A kedvezőtlenebb körülményeket is jól elviseli, ezért díszítő és térválasztó növénynek, mostohább
körülmények között is vethetjük.
Tenyészterület. A sor és a tőtávolság a gépi technológia függvénye, a legelterjedtebb a 40-50x5 cm elrendezés.
Sortávolság: a zöldbabé 24-40 cm, a bokorbabé 70-80 cm, az étkezési szárazbabé 40-60 cm, a karósbabé 70 cm
Fajták. Bokorbab: sárga hüvelyűek Budai piaci, Maxidor, Lada fájták. Zöld hüvelyű- ek a Rovet, a Valja, a Sirály.
Karósbab: sárga hüvelyűek a Juliska, az Iregi fehér fürtös; salátabab az Iregi fehér stb.

Levélzöldségek
Az ide tartozó növények a saláták (58. kép; lásd a mellékletben) és egyéb levélzöldségek. A felsorolt zöldségnövények
egy biokertész kertjéből sem hiányozhatnak, ha azt akarja, hogy folyamatosan legyen egész évben saláta az asztalán.

Fejes saláta
Szaporítás. Vannak közöttük korai fajták és később ültethetők is. A fejes salátának nincs szüksége külön ágyra, mert
jelzőnövénynek vetve a lassan kelő zöldségek közé vagy a vegyes ágy ásókban jól díszlik.
Korán tavasszal, amint a talajra lehet menni kezdhető az állandó helyre vetése. Kézi műveléshez 25-30x20-25 cm-re
vetjük. (140-170 ezer növény/ha).
Gépi művelés estén 3x30+60 cm-re vetjük. A vetőmagigény 1,5-3,5 kg/ha, a vetőgép típusától és a művelésmódtól
függően. Ha nem precíziós vetőgéppel vetjük tőszámbeál- lításra van szükség. Palántaneveléshez a szükséges
magmennyiség 0,8-1,5 g/m2.
A hazai piac a tömör, zárt fejet képző fajtákat kedveli. A betegség-ellenállóság a nemesítés egyik legfontosabb
feladata, elsősorban a peronoszpórával szemben ellenálló fajták létrehozása.

459
 Tápanyagellátás. A fejes saláta négyzetméterenkénti tápanyagfelvételéről a 90. táblázat tájékoztat.
90. táblázat. Átlagos tápanyag-felvétel, g/m2
Fej hozam Tápanyagfelvétel g/m2
kg/m2
N P205 K20 Ca Mg
2,0 5 1,7 9 1,5 0,4
2,5 6 2,2 10,8 2 0,55
3,0 7,5 2,8 12,6 2,5 0,7
3,5 8,5 3,4 14,4 3 0,85
4,0 10 4 16,2 3,5 1

A saláta védi szomszédait a földibolhával szemben. Petrezselymet sohase vessünk mellé. A talaj
nedvességtartalmának a megőrzése céljából mulcsozzuk a talajt.
Betakarítás. Jelenleg a kézi betakarítás az elterjedt, vágás után közvetlenül ládába rakják a fejeket.
Egyéb zöldsaláták
Tépő- és metélősaláta. Ezt a fajtatípust sorokba vetjük és a kifejlett levelét tépjük, vágjuk egész nyáron folyamatosan,
fejet nem képez. Az árnyékot is tűri, főleg ágyások szegélynövényeként vessük.
Jégsaláta. Erős növésű, ropogós levelű, nagy fejet hozó nyári saláta. A nevében lévő „jég" arra utal, hogy hosszú
ideig tartható hűtőszekrényben. Tápanyag- és vízigényes, egyéb művelete megegyezik a többi salátáéval.
Cikóriasaláták. Másodvetésként állandó helyre vetve nevelhetjük a cukorsüveg típust. A megnyúlt, súlyos fejeket
októberben takaríthatjuk be.
A levélcikóriát (witlof) májusban vetjük, októberben takarítjuk be a karógyökerét, és télen kamrában vagy pincében
hajtatjuk, az etiolált rügyet fogyasztjuk.
Az endívia a cikóriák legismertebb képviselője. Másodvetésbe vetjük és késő őszig szedhetjük (kibírja a -5 °C-ot
is).
Pitypang, gyermekláncfű. Ez a vad növény salátának való, a cikóriák családjába tartozik, de minden további nélkül
termeszthető a kertben. Enyhén kesernyés, zsenge levelei az anyagcserét serkentik.
Galambbegysaláta. A macskagyökérfélék családjába tartozó, egészséges téli saláta. Magas a C-vitamin és a
vastartalma. Különösen a burgonya után díszlik. A vetés időpontja augusztus-szeptember, és majd tavasszal
szedhetjük. Ha azonban nincs kemény téli fagy, ősztől tavaszig is folyamatosan szedhető. Hajtatva jól értékesíthető sa-
láta (59. kép; lásd a mellékletben).
Spenót
Rendkívül egészséges, vitaminokban és ásványi anyagokban a leggazdagabb zöldségnövényünk. Tavasszal és ősszel is
vethető megfelelően jó humusztartalmú, morzsalékos, üde kerti talajba. Ritkán vessük, mert nem ültethető át.
Kisüzemi termesztésben 25-30 cm sortávolságra vetik. Gépi betakarítás esetén gabona-sortávolságra is vethető. A
vetési módok közül a szórva vetés is előfordul, de ez esetben egyenlőtlenebb keléssel számolhatunk.
Vetőmagszükséglete 17-20 kg/ha, gabona-sortávolságra vetéskor esetén 30-50 kg/ha.
Tápanyagellátás. Átlagos tápanyag-felvétel (fő és melléktermék 5-20 t/ha)
N 3,0 kg/t
P205 5,0 kg/t
K20 1,0 kg/t
Mg 5,0 kg/t
Érzékeny a nitrogén túladagolásra, mert só vagy oxálsav, esetleg nitrát felhalmozódás lesz a következménye. A
biológiailag művelt kert ezért is ideális termőhelye. Köztes kultúrában is vethető, a gyökere kiváló talajérést segítő.
Talajtakarásra is használható, élő mulcsként, illetve lekaszálva és a helyszínen hagyva.
Betakarítás. Elérhető termésátlag 7-20 t/ha, attól függően, hogy géppel vagy kézzel takarítják be.
Mángold
A levele vitaminokban ásványi anyagokban gazdag. Áprilisban vetjük, de ha elhúzzuk és júliusban vetjük, akár át is
teleltethetjük, ha a megfelelő takarásról gondoskodni tudunk.
Sóska
Vitamin tartalma csekély, de jelentős ásványianyag-tartalmú főzeléknövény. Termesztése egyszerű. Ősszel és tavasszal
vethető, a kifejlett zsenge levelek folyamatosan szedhetők. Sortávolsága megegyezik a spenótéval. Vetőmagigénye 2
kg/ha, 30 cm sortávolság esetén 1,7-2,5 kg/ha. A mag nehezen csírázik. Vetés után, a kelést megelőzően célszerű
gyomperzselő vei a kikelt gyomnövényeket elpusztítani. Alkalmazható sorjelző növényként a fejes saláta így a
sorközök mechanikai gyomirtása elkezdhető. Fajták. Pallagi nagylevelű, Angol sóska, Francia sóska. Átlagos
tápanyag-felvétel (fő és melléktermék): N 3,3 kg/t
P2Os 1,8 kg/t K20 5,2 kg/t Tervezhető
termésátlag 7-10 t/ha.
Rebarbara

460
Vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, évelő zöldségnövényünk. A levele és levélnyele egyaránt felhasználható.
Nedves, tápanyagban gazdag helyen, ahol tartósan maradhat, évekig szedhető. Tőosztással érdemes szaporítani. A
vörös levélnyelű fajta nem any- nyira savas, mint a zöld. A palántákat tavasszal ültetjük végleges helyükre, 1,5-2x1-
1,5 m sor és tőtávolságra. Palántaneveléshez 1 m2-re 15 g magot vessünk.
Ha a tövet tavasszal vödörrel letakarjuk, a szedést már április végén megkezdhetjük. Mindig csak 3-4 levelet
vegyünk le, amely még nem káros a növény továbbfejlődéséhez. A levélnyél meghámozása után apró kockákra vágva
befőtt, lekvár, jam vagy kompót készíthető belőle. A virág bimbója is fogyasztható párolva. Tervezhető termésátlag a
4. évtől 40-60 t/ha.
Egyéb zöldségek Csemegekukorica
Csak olyan helyen javasolt a termesztése, ahol nincs a közelben takarmány kukorica, mert a termékenjóilés idején
kereszteződhetnek, ami a minőségét jelentősen rontja.
Szaporítás. Április végén, május elején vessük. Házikertben, kisüzemben a tenyészterülete 70x20-22 cm (50-60
ezer tő/ha). Gépi betakarítás esetén a csőtörő fogásszélessége szerint 91 illetve 102x10-20 cm (55-110 ezer tő/ha).
Vetőmagmeny- nyiség: 12-20 kg/ha.
Fajták. Korai a Spirit, középérésűek a Jubilea, a Dallas stb.
Ápolás. A csemegekukorica sok napsütést, tápanyagban gazdag, morzsalékos talajt igényel. A talaját folyamatosan
lazítani és gyomtalanítani kell kézi kapálással. Ha nagyobb területen termesztjük, akkor a sorközkultivátort, gyomfésűt
is használjuk a talaj rendben tartásához.
Meghálálja az istállótrágyázást (20-30t/ha), ezért a frissen trágyázott szakaszban termesztjük. A sorközöket a nyár
folyamán erjesztett csalánlével és feketenadálytő levével trágyázzuk. A sorokat érett komposzttal vagy zsurlóval
takarjuk a nyár folyamán. Jó szomszédja a bab, uborka, dinnye, paradicsom és a cukkíni.
Betakarítás. Júliustól szeptember végéig takarítható be attól függően, hogy mikor és milyen fajtát vetettünk.
Általában a vetéstől a betakarításig 90-120 nap telik el. Akkor szedhetjük a csöveket, amikor a bibeszálak (népiesen
„kukoricahaj") elbarnulnak. Ilyenkor a szemek még tejesek és puhák, ekkor legjobb az íze, zamata. Fogyasztható
nyersen, főzve/sütve. Hőkezeléssel vagy mélyhűtve tartósíthatjuk.
Zöld spárga
A zöld spárga ízletesebb és vitaminokban, nyomelemekben gazdagabb, mint a halványított. Termesztése sokkal
egyszerűbb, mivel a föld fölött képződött hajtásokat szedjük. Egyszerűen nevelhető a zöldséges kertben. Napos helyet
válasszunk a számára, ősszel komposzttal vagy jó érett szerves trágyával szórjuk meg a tervezett helyét. A laza, jó
vízgazdálkodású területeket kedveli, amelynek a K-ellátottsága jobb az átlagosnál. Nem kedveli a pangó vizet.
Palántáról vagy gyökérsarjról szaporíthatjuk a részére elkészített ágyásokba. Ültetéskor fontos az alapos beöntözés.
Két évig ápoljuk, ősszel a méteres vagy nagyobb szárát vágjuk le, a talajt folyamatosan tartsuk karban, lazítsuk,
gyomtalanítsuk. A harmadik év tavaszától a betakarítást is megkezdhetjük. Az ültetvényt 10-15 évig használhatjuk.
Az első két évben salátával vagy uborkával vethetjük be a sorközöket, amelyek egyben jó talajtakarók is, később
csak mulcsozzuk.
Májustól június végéig (János napig) takarítsuk be a spárgát. A zöld sípok 20-30 cm- es magasságánál vágjuk. A
zöld spárgát nem hámozzuk, 10-15 percen át főzzük vagy pároljuk. Kiváló étel, kitűnően fagyasztható.

4.4.4. Ökológiai termesztés a zöldséghajtatásban

A zöldséghaj tatásban az ökológiai termesztés alkalmazásának bíztató eredményei vannak. Ezek nemzetközi
összehasonlításban is megállják a helyüket. A termesztési kísérletek a 80-as évek végén kezdődtek, részben külföldi
eredmények adaptálásával és a hazai termesztők itthoni fejlesztési munkájával, sok-sok buktatóval és nehézséggel, hol
több, hol kevesebb támogatással.
Az ökológiai termesztés bevezetését a hajtatásban több oldalról is kritika kíséri. A biotermesztés radikális hívei
ellenzik a természetes környezettől eltérő, a szabadföldi termesztésnél mindenképpen lényegesen nagyobb energia- és
eszköz- „input" igényű termelési módot. A hagyományos termesztés megrögzött hívei lehetetlennek tartják a kémiai
növényvédelem elhagyását. Őket a működő példák sem győzik meg. Az integrált termesztés fejlesztésén dolgozó
szakemberek elsősorban a műtrágyázás tiltását tartják a legnagyobb problémának, tekintettel arra, hogy a szertakarékos
növényvédelem csak jó kondícióban lévő, gyors ütemben fejlődő növényeken lehet sikeres.
Az ökológiai termesztést az előírt korlátozások között fölnevelt növényeken kell megvalósítani. Ebben az esetben a
„biotermék" megjelölés jogosultsága nem lehet kétséges. A termesztés gazdaságilag is sikeres megvalósításának
legfontosabb feltétele a szaktudás, illetve az elérhető, megbízható szaktanácsadás. Jelenleg ez utóbbi kiépítése lenne a
legsürgősebb feladat. A termesztéshez szükséges minden anyag - hasznos szervezetek, vegyszerek, segédeszközök -
beszerezhető. A módszer bevezetése „csak" a termelő elhatározásán múlik, és minden jel arra mutat, hogy egyre többen
hozzák meg ezt a döntést.
Az ökológia termesztés célja hajtatásban is így fogalmazható meg:
- külső és belső minőségi jegyeket tekintve magas értékű, garantáltan egészséges élelmiszer előállítása;
- a környezet kímélése a termesztés egésze folyamán;
- takarékos anyag- és energiafelhasználás;
- a környezetkímélő technológia alkalmazását és az élelmiszer-biztonságot igazoló dokumentáció.
Az ökológiai termesztés a zöldséghaj tatásban is a termesztés-technológiai, a kémiai, és biológiai védekezési
módszerek összehangolt, együttes alkalmazását jelenti, ezek aránya azonban más, mint szabadföldi termesztésben. A

461
növényvédelem meghatározó része lehet a biológiai növényvédelem, ehhez kell illeszteni a kémiai védekezést az
engedélyezett anyagokkal, és nagyon komolyan kell venni, hogy minden technológiai elemnek van növényvédelmi
szerepe.

Termesztéstechnológia
A termőhelyi feltételek. Közülük a fűtési lehetőség és az infrastruktúra a döntő. Technikailag jól felszerelt
üvegházakban és nagylégterű fóliás (60. és 61. kép; lásd a mellékletben) berendezésekben az egész év folyamán
gyakorlatilag azonos termesztési technológiával lehet dolgozni, a termesztett növény minden környezeti igényét
optimális szinten ki lehet elégíteni, de ez meglehetősen messze áll az ökológiai termesztés szemléletétől. Fűtetlen fólia
alatt a növényeket csak a szélsőséges környezeti hatásoktól óvjuk, a termesztés nincs elszigetelve a környezettől. Ez a
módszer inkább tekinthető ökológiai szemléletűnek, de így behatárolt a vegetációs időszak.
A zöldséghaj tatás nagyobb részben termesztőtelepekbe szerveződve folyik, és itt döntő termőhelyi adottságként
kezelendő a szomszédos területeken folyó termesztés és növény-egészségügyi helyzet.
A vetésforgó. A hajtatás vitatott eleme. Nagyobb felületen csak néhány faj (paprika, paradicsom, uborka)
termesztésével foglalkoznak, és ezek kártevői és betegségei nagyrészt közösek. Ezek váltogatása ezért nem tekinthető
valódi vetésforgónak. A termesztés koncentrálása pedig sok helyen a monokultúra kialakulásához vezet. Ennek
növényvédelmi következményeivel számolni kell.
A fajtaválasztás. Több szempontból is döntő. Elsődleges szempontok a vevő minőségi elvárásai: külső megjelenés,
beltartalmi tulajdonságok, pultállóság, tárolhatóság. A termésbiztonság szempontjából figyelembe kell venni a
termesztő berendezésben létrehozható feltételeket, az ültetési időpontot, a növekedési típust, a tenyészterület-igényt.
Amennyiben lehetséges, célszerű kihasználni a fajták rezisztencia és tolerancia tulajdonságait, de nagyon fontos
ismerni az ezekhez kötött megváltozott környezeti igényeket. Sok esetben megfontolandó az oltott növények
alkalmazása.

Fajták
Paprika. A hazai szokásokat figyelembe véve minden idénynek megvan a szokásos faj- ta-igénye. A korai
hajtatásban a hegyes erős vagy csípős fajtákat keresik a vevők. Ilyenek: a Budai csípős hajtatási, a Duna F 1? a Csipke,
a Hatvani, a Keceli F1? a Novatur F1? a Rapidus F1? a Record, a Szentesi kosszarvú. Később már a fehér, vastag húsú és
zöld fajták a keresettek. Fehérek: a HRF F l5 a Táltos, a Hó F^ zöldek: a Balaton F l5 a Belec- skai, a Hárosi zöld, a
Szentesi piacos. Végül a nagy testű, vastag húsú fajtákra van nagyobb igény. Ilyenek: a Greygo, a Karmen, a
Kocsolai, a Paradicsom alakú, a Piroska és a kaliforniai típusok: a Blondy F 1? az Elisa F1? a Galaxy F1? a Memphis
F{ stb.
Paradicsom. Hajtatásra a folytonos növekedésű fajtákat alkalmazzuk. Néhány közülük: a Belkantó F1? a Proset F1? a
Christina F1? az Estrella F1? a Floriset F1? a Gála F1? a Meran F1? a Rody F1? a Sonato F1? a Turbo F1? a Zircon ¥{ stb.
Uborka. Az uborka fajtaválasztéka rendkívül gazdag, így a teljesség igénye nélkül néhány:
Kígyó típusú fajták: az Aminex F1? a Tosca F1? a Corona F1? a Gádor F1? a Sandra F1? az Elka F1? a Pepinex F1? a Farbio
¥{ stb.
Minikígyó típusú fajták: a Flóra F1? a Minibar F1? a Samar Fj.
Saláta uborka fajták: a Bellando F1? a Budai félhosszú F1? a Budai korai, a Darina F 1? a Kecskeméti saláta Fl5 a Lovita
Fl5 a Pasca Fl5 a King Fl5 a Szenzáció, a Verino Fj stb.
Hónapos retek. Hajtatásra alkalmas fajták a Certina, a Korai legjobb, a Novired, a Patrícia, a Sora, a Szentesi hajtató,
a Szentesi óriás, a Tavasz gyöngye, a Tavaszi piros.
Fejes saláta. A fejes saláta hajtatásra alkalmas fajtái közül néhány: az Aramír, a Berlanda, az Edina, a Fanfar, a
Hajtató gigant, az Isolde, a Jessy, a Júlia, a Nanda, a Pia, a Ravel, a Tavaszi hajtató stb.
A zöldségkultúrák egészséges fejlődésére és a betegségek és kártevők kisebb arányú elszaporodására közvetlenül
kihat a vetőmag és a szaporítóanyag minősége. Csak igazolt eredetű, fémzárolt vetőmagot szabad felhasználni.
Palántanevelés esetén csak az egészséges, jól fejlett, kártevőktől mentes palántákat szabad kiültetni. Saját
palántanevelés esetén az ehhez szükséges feltételeket meg kell teremteni, palánta-vásárlása esetén meg kell követelni
ezek hitelt érdemlő igazolását.
A következő követelmények betartására van szükség:
- fajtaazonosság,
- palántadőlés megelőzése,
- vírusos betegségek szelektálása,
- optimális tápanyag- és vízellátás,
- megfelelő hőmérséklet és páratartalom fenntartása a nevelés minden fázisában,
- kártevőmentesség.
A termesztéstechnológia növényvédelmet közvetlenül befolyásoló elemei közül a legfontosabbak:
- a termesztés időzítéséhez és a technológiai lehetőségekhez illesztett fajtaválasztás,
- a fajta igényeihez és a technológiai lehetőségekhez illesztett tenyészterület,
- időben, gondosan elvégzett zöldmunkák,
- Klímaszabályozás a fajta, valamint a károsítok és a hasznos szervezetek igényeinek figyelembevételével,

462
 -törekedni kell az energiatakarékos fűtési módok, illetve az energiát megőrző eljárások (szigetelés, energiaernyő)
alkalmazására,
- a talaj szerkezetének megóvása, nagy szervesanyag-tartalmának állandó fenntartása, az aktív talaj élet fenntartása,
- pontos vízadagolás,
- a növény fenológiai stádiumához illesztett tápanyagellátás; a fölösleges tápanyagkijuttatás, ezáltal a talaj
sótartalmának emelkedése kerülendő,
- gyomirtás a berendezésben és környékén,
- szedéskor a növények védelme a sérülésektől és a szennyeződéstől.

Tápanyagutánpótlás
A zöldséghajtatás kiemelten fontos része a tápanyagok pontos, szakszerű adagolása. Ez feltétele a növények
harmonikus fejlődésének, jó kondíciójának, betegségekkel szembeni természetes ellenálló képességének. Lényeges
szempont ezenkívül a környezetkímélő termesztés alapvető elve, hogy nem juttatunk a talajba fölöslegesen
trágyaanyagokat.
A kijuttatandó hatóanyag mennyiségét talajvizsgálat alapján kell meghatározni. A talajvizsgálatnak feltétlenül
tartalmaznia kell a pH érték, a sótartalom (EC), a könnyen felvehető N, P, K, Ca és Mg mérését, célszerű ha a Fe, Na,
Cl, HC03, valamint a humusztartalom meghatározására is lehetőség van. Az öntözővíz összetételének ismerete is
szükséges.
A talajvizsgálat alapján kell meghatározni a szükséges hatóanyag összes mennyiségét, valamint a trágyaelosztás
módját és időzítését a tervezett termésátlag és az öntözési lehetőségek számbavételével.
A tápanyag-utánpótlás eszközei meglehetősen korlátozottak az ökológiai termesztésben. A trágyázást a szerves
anyagokra, a komposztokra kell alapozni. Egyre több engedélyezett komplex trágyaszer áll rendelkezésre a
fejtrágyázáshoz, a lombtrágyázáshoz, de nem hangsúlyozható eléggé, hogy ezek összetételét pontosan ismerni kell, és
ehhez sok esetben nem nyújtanak kielégítő információt a terméken olvasható szűkszavú, és sajnos nem minden
esetben megbízható termékismertetők.

Poszméhek alkalmazása
A tökéletes alakú, nagyméretű termések kialakulásának feltétele a virágok tökéletes be- porzása. Ennek elősegítésére
az utóbbi tíz évben sokan poszméheket alkalmaznak. A poszméhek felhasználása - nyilvánvaló előnyei miatt -
rohamosan terjed, de sikeres működésüknek számos feltétele van, ezeket meg kell tanulnia a termesztőknek.
A beporzás feltételei. A generatív termések képződéséhez a virágrészek megfelelő kialakulására, a megporzáshoz
megfelelő környezeti feltételekre van szükség. Túl alacsony hőmérsékleten vagy fény hiányában nem fejlődik ki a
megtermékenyülésre alkalmas termő, illetve a pollen. Túl magas hőmérsékleten, száraz időben a pollen gyorsan pereg,
a bibe kiszárad. Nedves időben a pollen összeragad, a virágszirmok gyorsan penészednek. A virág kialakulásához és a
terméskötéshez megfelelő tápanyagellátás kell, néhány tápelem (foszfor, bór) ilyenkor kifejezetten nagyobb
mennyiségben szükséges.
A spontán terméskötődésnek tehát meglehetősen sok akadálya van. A beporzást a természetben a rovarok segítik,
sok faj beporzásához nélkülözhetetlenek. Megfelelő sűrűségű rovarjárás esetén az a rövid idő, amikor egy virág
számára minden feltétel adott, elegendő a megtermékenyüléshez. Hazai ökológiai körülmények között a beporzást
elsősorban a méhfajok végzik. Ennek elősegítésére a kertészek hagyományosan együttműködnek a méhészekkel.
Háziméhkaptárak telepítése a gyümölcsösökbe ősi technológia. Az intenzív zöldségtermesztésben (pl. uborka, dinnye)
és a vetőmag-termesztésben is gyakran használják. Feltétel persze, hogy a méhek elfogadják az általunk kínált
növényeket legelőnek, ne vándoroljanak el máshova.
A méhek a virágport gyűjtik a lábukon lévő „kosárkák"-ba, és a kaptárba szállítják. A virágokban képződő nektárt is
fogyasztják. Eközben a testükre tapadó virágport a bibére juttatják. A növény megporozható a virágban saját
virágporral, de valószínűbb az idegen termékenyülés. Ez nem mindig kívánatos. A méhek megdolgoznak a virágporért,
ha szükséges, a virág vibrálásával akkor is hozzájutnak, ha a pollenszóródáshoz így az ön- termékenyüléshez nem
lennének megfelelőek a körülmények.
Zárt termesztőberendezésben, zöldséghajtatásban a beporzást segítő rovarok spontán betelepülésére csak
kismértékben számíthatunk, és csak a késő tavaszi-nyári időszakban, téli hajtatásban semmiképpen. A terméskötődés
ily módon csak öntermékenyüléssel jöhet létre, sok esetben nem megfelelő környezeti feltételek között (fényhiány,
alacsony hőmérséklet, magas páratartalom). Ennek következménye lehet a kötődés elmaradása, hiányos fürtök vagy
furtemeletek teljes hiánya a paradicsomon, kevés magot tartalmazó, csökött termések paprikán, terméstorzulás az
uborkán.
Miért a poszméhek? A beporzás elősegítésére alkalmazott rovaroktól azt várjuk, hogy zárt térben, nem mindig
megfelelő környezeti feltételek között szorgalmasan dolgozzanak, valamint egész évben olcsón és egyszerűen
hozzájuk lehessen jutni. Ezeknek a feltételeknek a házi méhek nem felelnek meg.
Hollandiában hosszú és költséges kutatómunkával vizsgálták a szóba jöhető méhfajo- kat, munkájuk, igényeik és
tömegszaporításra való alkalmasságuk alapján. Magyarországhoz hasonló ökológiai körülmények közé a Bombus
terrestris poszméh vált be legjobban.

463
 A poszméhek nagy testű rovarok, a környezeti feltételek változását viszonylag jól tolerálják, és elképesztő
hatékonysággal dolgoznak. Az optimális hőmérséklet-tartomány 15-25 °C a számukra, de 10 °C fölött már aktívak, és
30 °C-ig jól tűrik a melegebb napokat is.
A házi méhek felderítőket küldenek a táplálék megkeresésére, akik a megszerzett információt „táncnyelv"
segítségével adják át a többieknek, akik keresgélés nélkül azonnal a megjelölt irányba indulnak. A termesztő
berendezésben tehát nem maradnának bent, a szellőzőkön keresztül jobb tápnövényekhez repülnének. Bezárással sem
lehet maradásra kényszeríteni őket, nem dolgoznának, hanem agresszívvé válnának, veszélyeztetve az embereket. A
poszméheknek nincs ilyen kommunikációs rendszerük, egyenként keresnek táplálékot. Rövid időre szükségük van az
orientációhoz, de bent maradnak a berendezésben, és elfogadják zöldségnövényeink virágait, nem jellemző, hogy
elszöknének.
Normális környezeti feltételek mellett nem agresszívek, bár sokak számára kezdetben ijesztő lehet tekintélyes méretük
és a „bombázó" zaj, amit repülésükkel keltenek.
A poszméhek alkalmazása. A poszméheket különböző méretű és típusú kaptárakban szállítják. A típust és a szükséges
mennyiséget a berendezés (üvegház, fólia) méretéhez, a termesztett növényhez, illetve a termesztési időszakhoz kell
igazítani. Típustól függően a kaptár 6-12 hétig működik, ezután a méhek elpusztulnak.
A poszméhek a természetben nektárral táplálkoznak. A zöldségnövények virágai kevés nektárt tartalmaznak (paprika),
vagy nem is képeznek (paradicsom). Ezért a méheket etetni kell. Erre a célra a szállító cégektől beszerezhető speciális
cukoroldat a legmegfelelőbb, amit az erre rendszeresített etetőtartállyal együtt a kaptárba lehet helyezni.
A kaptárak jól szigeteltek, de azért óvni kell őket a fölmelegedéstől, a tűző naptól, a huzattól, a felső öntözéstől,
valamint a hangyáktól.
A poszméhek munkája. A poszméhek megfelelő körülmények esetén gyakorlatilag miden fertilis virágot beporoznak,
ami az állományban képződött. Munkájuk jól követhető, mivel látható nyomot hagynak a virágon. A tökéletes
beporzás következtében sok mag, szabályos alakú termések képződnek.
Paradicsomon a poszméhek munkája nyomán nincs hiányosan kötött fürt, a bogyók tömörek, szép formájúak. Ezzel
nagyobb termésátlag, és nagyobb arányú magasabb minőségi osztályba sorolható termés képződik.
Paprikán a poszméhek által beporzott virágokból sok magot tartalmazó, ezért jóval nagyobb vállátmérőjű termések
fejlődnek, és különösen fényhiányos időszakban sokkal több termés kötődik, mint nélkülük.
A poszméhek használatáról külföldi tapasztalatok vannak további fajokkal (tojásgyümölcs, konzervuborka, cukkini,
sárgadinnye), valamint szabadföldi termesztésben, zöld- ség-vetőmagtermesztésben és gyümölcstermesztésben is.

Növényvédelem
A zöldséghajtatásban ökológiai termesztés esetén a növényvédelemben meghatározóvá kell válnia a biológiai
növényvédelemnek, a többi védekezési módszert ennek alárendelve kell megválasztani.
A biológiai védekezés fogalomkörébe a következőket soroljuk:
- hasznos szervezetek betelepítése a termesztő berendezésbe;
- biopreparátumok alkalmazása (baktériumok, mikroszervezetek hatóanyagai);
- hasznos szervezetek spontán betelepedésének elősegítése.
Gyakorlati szempontok alapján a poszméhek betelepítése is szorosan kapcsolódik a biológiai védekezéshez.
Hasznos szervezetek betelepítésével a zöldséghajtatás valamennyi fontos, nagy kárt okozó kártevője ellen
védekezhetünk. Ezek az üvegházi molytetű, a kaliforniai és a dohánytripsz, a levéltetvek, az atkák, a levélaknázó
molyok. Kísérleti szakaszban van a fonálférgek ellen alkalmazható biológiai védekezés. Biopreparátumok
használhatóak a hernyókártevők (pl. gyapottok bagolylepke) és számos kórokozó gomba ellen.
A kártevők ellen természetes ellenségeiket vetjük be, ezek vagy paraziták (pl. fürkészdarazsak), vagy ragadozók
(ragadozó atka, ragadozó poloska) lehetnek. A természetes ellenségeket mesterséges körülmények között, szigorú
ellenőrzés alatt szaporítják, majd olyan kiszerelésben hozzák forgalomba, ami lehetővé teszi az élő állatok szállítását,
és a termesztő számára az egyszerű felhasználást. Ezek az élő szervezetek jelenleg csak külföldről szerezhetők be (91.
táblázat).
91. táblázat. A biológiai védekezésben felhasználható hasznos szervezetek
Kártevő A természetes ellenség neve
Üvegházi molytetü Encarsia formosa, fürkészdarázs Macrolophus caliginosus, ragadozó atka

Tripszek Amblyseius cucumeris, ragadozó atka Orius insidiosus., ragadozó poloska

Levéltevek Aphidius colemani, fürfészdarázs Aphidius ervi, fürkészdarázs Aphidoletes

aphidimyza, ragadozó szúnyog Harmónia axydizis, katicabogár

Levélaknázók Dacnusa sibirica, fürkészdarázs Diglyphus isaea, fürkészdarázs

Hernyókártevők Bacillus thuringiensis, baktérium

Takácsatkák Phytoseiulus persimilis, ragadozó atka

464
 A hasznos rovarok kiválasztását, felhasználásuk módszerének kidolgozását hatalmas kutatási háttér segíti. Ezek
eredményeként pontosan ismerjük a kártevők és ellenségeik életmódját, szaporodását, környezeti igényeit,
alkalmazkodóképességét. Ezek az ismeretek teszik lehetővé a betelepítést és a populáció biztonságos fenntartását.
Fontos kutatási terület a tömeges mesterséges szaporítás metodikája, ez szükséges ahhoz, hogy a termelő számára
bármikor rendelkezésre álljanak a szükséges rovarok, a kiszállított áruban garantáltan a megfelelő számú életképes
egyed legyen. A kutatómunka eredményeként egyre újabb hasznos fajok jelennek meg, egyre többféle kiszerelésben.
A biológiai védekezés, mint növényvédelmi módszer önmagában nem használható, feltételezi a
termesztéstechnológiai, fizikai és kémiai védekezési elemek együttes alkalmazását. A következőkben ennek
szemléltetésére sorolok fel néhány feladatot, amelyek megvalósítása a biológiai védekezés sikeréhez feltétlenül
szükséges.
Ültetés előtti feladatok
A termesztőberendezést és az eszközöket alaposan meg kell tisztítani, amit lehet fertőtleníteni.
A talaj fertőtlenítése környezetvédelmi szempontból vitatott része a termesztésnek, ökológiai termesztésben a kémiai
fertőtlenítés tilos, az egyéb módszerek költségesek és nem biztosan hatásosak. A terület megválasztása lényeges
kérdés, erősen fertőzött területen kilátástalan a vegyszermentes termesztés. Fűtetlen berendezésben a téli fagyos
időszak természetesen segít az áttelelésre nem képes kártevők elleni védekezésben. A nyári szolarizáció nálunk nem
elegendő, és általában a kultúrák időzítése sem teszi lehetővé.
Ültetés előtt, de a kultúra egész ideje alatt is kiemelten fontos a gyomirtás a berendezés belsejében és környékén. A
gyomok kiváló búvóhelyei a kártevőknek, így különösen a szertakarékos irányított kezelések, foltkezelések lesznek
hatástalanok.
Ültetés előtt a ragadós színes fogólapok nagyobb mennyiségű kihelyezése igen hasznos. Egyrészt jelzik a kártevők
jelenlétét, másrészt, mivel előcsalogatják a megbújt rovarokat, önmagukban is elegendőek lehetnek ezek elpusztítására.
Palántanevelés
Az ültetés idejére lendületes fejlődésre képes, jól fejlett, jól táplált, sérülésmentes palánták kellenek. Alapvető feltétele
a később jól programozható biológiai védekezésnek a kártevőmentes palánta.

Klímaszabályozás
A kártevők és természetes ellenségeik között kialakuló kényes egyensúly csak meghatározott környezeti feltételek
(hőmérséklet, páratartalom) esetén áll fenn, ezért a klímaszabályozás döntő része a termesztésnek. Hollandiai
viszonyokkal összehasonlítva az elégtelen klímaszabályozás, a túl nagy hőmérsékleti ingadozások, a hűtés hiánya, az
egyenetlen páratartalom jelenti a legnagyobb problémát a biológiai védekezés ott kidolgozott módszereinek
átvételében. A sikeres védekezéshez mindenképpen szükséges a szakszerű monitoring, időben észre kell venni az
egyensúlyi helyzet legkisebb változását, és be kell avatkozni, sok esetben a hasznos rovarok további betelepítésével.
A környezeti feltételek természetes változékonyságából is követezően ma már az az egyértelmű álláspont, hogy a
kártevők ellen több, különböző környezeti igényű ellenséget kell használni. A berendezés eltérő klímájú részein
különböző a kártevők megjelenése és szaporodása, például az atkák a legszárazabb „forró pontokon" jelennek meg. Ez
indokolja ezek külön figyelését, és a foltkezelések alkalmazását.
Fizikai eszközök
A biológiai védekezés elengedhetetlen segédeszközei a színes ragadós fogólapok (lásd: első kötet 8. kép). Ezek jelzik a
kártevők megjelenését, számát, terjedését. A monitoring alapvető eszközei, kis kártevőszám esetén önmagukban
elegendőek lehetnek a kártevők elpusztítására. Elhelyezésük a szellőzők környékén a legfontosabb.
A védekezési munkát jelentősen segítik a színes jelzőklipszek. A zöldmunkák végzése közben talált kártevőket
jelölhetők az egyezményes színű klipsz kirakásával, ez megkönnyíti a foltkezelések irányítását.
A rovarhálók használata. Magyarországon nem terjed, bár sok helyen általános. A sűrű szövésű háló a szellőzőkre és
az ajtókra felszerelve megakadályozza a rovarok berepülését a berendezésbe. A korszerű hálók speciális szövése
légterelő, így kevésbé csökkentik a szellőzést. Nálunk ennek ellenére nem használják, lévén a sátrak szellőzése
egyébként sem elegendő, ez így is számos problémát jelent, a légcsere minimális további csökkené se is katasztrofális
következményekkel járna a gombás fertőzések kialakulásával.
Kémiai védekezés
A kiegészítő kémiai védekezés az ökológiai termesztésben engedélyezett anyagokkal a növényvédelem szükséges
része. Elvileg megoldható a védekezés kémiai kezelés nélkül, de ez biztosan nem gazdaságos, és rendkívül nagy
kockázatot jelent.
Kémiai védekezést elsősorban foltkezelésként kell alkalmazni a szellőzőknél betelepedő kártevők (levéltetvek) ellen,
illetve a forró pontokon (atkák), ha erről lekésünk, állománykezelés szükséges. Ha nem sikerül a kártevő és ellensége
között az egyensúlyt beállítani, akkor is szükséges lehet a vegyszeres kezelés. Ezekben az esetekben a szereket nagyon
gondosan kell megválasztani. Minden kezeléskor lényeges a korszerű kijuttatási technikák alkalmazása a
szertakarékosság és a hatékonyság végett.
Kémiai védekezés lehet szükséges ezenkívül a gombabetegségek ellen. A vegyszereket az utóbbi években tesztelik
a biológiai védekezésben használt szervezetekre gyakorolt mellékhatásukat illetően, az eredményeket rendszeresen
közzéteszik, ezeket figyelembe kell venni.

465
 A biológiai védekezés gazdaságossága
Néhány éves hazai üzemi tapasztalatok, elemzések alapján a biológiai védekezésre alapuló növényvédelem és egy
szakszerűen kivitelezett hagyományos kémiai növényvédelem költségei (összes anyag és kijuttatás) körülbelül
azonosak. Nem érdektelen persze, hogy honnan, milyen beszerzési áron veszik meg az anyagokat, illetve rovarokat. A
szakszerűtlen, fölöslegesen sok permetezést alkalmazó hagyományos növényvédelem drágább, és általában nem is
eléggé hatékony.
A biológiai védekezésnek, illetve a vegyszeres kezelések elhagyásának számos, pénzben nehezen kifejezhető
előnye van:
- nem terheljük vegyszerrel a környezetet, a dolgozókat,
- szermaradék-mentes terméket állítunk elő,
- nem kell számolni a munkaegészségügyi várakozási időkkel, könnyebben szervezhető minden zöldmunka,
- nem kell számolni élelmezésügyi várakozási idővel, a szedést az éréshez, illetve a piaci igényekhez lehet
igazítani; ez jelentős minőségjavulást eredményez, az első osztályú termés aránya jelentősen nő, az árbevétel sokkal
nagyobb lehet,
- nem alakul ki a kártevőkben rezisztencia, nem válik hatástalanná a kezelés,
- a esetek többségében hatásosabb, mint az ismételt kémiai kezelések, alacsonyabb kártevő populáció állandósul,
nincsenek felszaporodási hullámok a kezelések között, ezzel csökken a vírusbetegségek járvány szerű fellépésének
veszélye,
- a permetezések káros mellékhatásai - stressz, asszimiláció csökkenése, perzselés, virág elrúgása - elmaradnak,
jelentősen nő a termés (15-20 %),
- a poszméhek munkája zavartalan, ez további termésnövekedést jelent.
A biológiai védekezésre alapuló termesztés akkor lenne biztonságosan gazdaságos, ha az így előállított termés
védjeggyel igazolt áruként kerülne a piacra. Az európai piacon jelenlévő konkurenseink előttünk járnak ezen a
területen is.
Monitoring. Az ökológiai termesztés sikeres folytatásának feltétele a termőhely rendszeres, szakszerű
megfigyelése, a megfigyelési adatok rögzítése, azaz a monitoring. A megfigyelés kiterjed a meteorológiai adatokra, a
növények fejlődésére, a kártevők és kórokozók megjelenésére és terjedésére, a hasznos élőlények megjelenésére vagy
betelepítésére és terjedésére, esetleges fejlődési rendellenességek leírására, a gyomok fejlődésére, a beavatkozások
hatásának nyomon követésére.
A növényvédelmet nagymértékben segíthetik az előrejelzési adatok, ezeket lehetőleg be kell szerezni. Az
előrejelzés lehet meteorológiai jellegű a kórokozókkal szembeni védekezés céljábűl, valamint vonatkozhat a kártevők
rajzására, mozgására.
Az ökológiai termesztési mód elismertetésének alapvető feltétele a termesztés teljes dokumentálása. A
dokumentáció alapja lehet a monitoring rendszer, hiszen ebben a növényvédelemmel kapcsolatos minden információ
benne van. A monitoring rendszer szakmai ellenőrzése ad lehetőséget a technológia egyértelmű minősítésére, a közölt
adatok igazságának megítélésére.
A dokumentáció másik lényegi része a termés nyilvántartása. Világosan elkülönítve kell kezelni az ökológiai
termesztésből származó termést, az árura vonatkozó minden adatnak utólag is azonosíthatónak és ellenőrizhetőnek kell
lennie.

4.5. Ökológiai gombatermesztés 4.5.1. Bevezetés

Világszerte igen sokféle gombát termesztenek. A megtermelt mennyiségeket figyelembe véve első helyen a termesztett
csiperkegomba áll, ezt követi a shii-take, majd a laska- gomba fajok következnek. A gombatermesztés tudnivalóit
különböző szakkönyvekben részletesen megtaláljuk, ezért ebben a fejezetben azokra a lehetőségekre szeretnénk fel-
hívni a figyelmet, amelyek a vegyszermentes termesztést lehetővé teszik. A gombatermesztésben eddig is sokkal
kevesebb vegyszert használtak fel, mint más kultúrákban. Ennek egyik oka, hogy a termesztés egész folyamatában igen
korlátozott a növényvédő szerek alkalmazásának lehetősége. Amikor a károsítót észreveszi a termesztő, akkor már
hatékony készítményt egyrészt a kijuttatás nehézsége, másrészt a kultúrgomba érzékenysége és igen gyors növekedése
miatt nem lehet használni. Másik szempont, hogy igen nehéz olyan hatóanyagot találni, amely a leggyakrabban fellépő
kórokozó gombákat sikeresen elpusztítja, de a termesztett gombát semmilyen formában nem károsítja. így a gom-
batermesztésben mindenhol a világon mindig is első helyen állt a higiénia, gondos és szakszerű ápolással kiegészítve.
A felsorolt három gombafaj biotermesztése alapjaiban nem tér el a hagyományos módszerektől. Az alapanyag
milyenségében, összetételében, előállításának technológiájában azonban lényeges eltérések is vannak.

4.5.2. Termesztett csiperkegomba

A legrégebben termesztett gombafaj a csiperkegomba (Agaricus bisporus). Mivel jelenlegi termesztés-technológiája
hosszú idő alatt alakult ki, igényeiről messze a legtöbbet tudjuk termesztett gombáink közül. A csiperkegomba
biotermesztése a hagyományos termesztéshez hasonlóan 2 fő technológiai fázisra osztható: a komposzt előállítása és a
becsírázott komposzt letermesztése.

466
 Biokomposzt előállítása
A biokomposzt alkotórészei a következők: lótrágya, gabonafélék szalmája, baromfitrágya, víz és gipsz.
•Lótrágya. Lehetőleg zabbal etetett lovak alomjából származzon. • Gabonafélék szalmája. Hazánkban elsősorban
búzaszalma jön számításba. Távlati cél, hogy biotermesztésből származó szalmát használjunk fel. Aratás után
minimum
3-4 hónapig, még jobb hosszabb ideig (10-12 hónap) pihentetni a szalmát. Bálákban, fedett színben vagy jól
összerakva fóliával letakart kazlakban tároljuk. Csak egészséges (penészmentes), száraz szalmát használjunk fel!
• Baromfitrágya. Nitrogénforrásként szolgál. A biotermesztésben korlátozott mennyiségben, max. 10%-os arányban
keverhető be.
A hagyományos komposztkészítéskor különböző műtrágyákat (pétisó, karbamid stb.) használnak. Ezeket az
anyagokat a biokomposztba szigorúan tilos bekeverni!
A komposztálás és a komposzt hőkezelése megegyezik az ismert gyakorlattal, azzal a megszorítással, hogy
komposztáláskor az üzem területén bármilyen növényvédő szer (pl. Basudin 5G) használata kizárt. A rovarkártevők,
elsősorban a különböző gombalegyek ellen ragadós sárga lapok, fénycsapdák kihelyezésével és a lehető legnagyobb
tisztasággal védekezhetünk.
A hőkezelés volt az, amely forradalmasította a csiperkegomba termesztését. Ezt annak idején, és jelenleg sem
nevezték ugyan biomódszernek, pedig lényegét tekintve az, mivel hő hatására a komposztban lévő különböző
kórokozók és kártevők elpusztulnak. Ugyanebben a folyamatban a csiperkegomba számára fontos tápanyagok további
feltáródása, valamint a hasznos mikroszervezetek szaporodása is végbemegy. A megfelelő hőmérsékleten és
időtartamig végzett hőkezelés a károsítok teljes elpusztítását eredményezi.
A hőkezelt komposztot becsírázzák, fóliazsákba töltik (1 zsák = 20-25 kg) és a termesztő-helyre szállítják. A
csírázógépet és ha lehet, magát a csírázóteret is gőzborotvával fertőtlenítsük, vegyszerek használata itt sem
engedélyezett. A becsírázott komposztot ponyvával fedett autón szállítsuk, hogy elkerüljük az anyag esetleges
megázását, és hogy a környezetből minél kevesebb por, illetve fertőzés érje az anyagot.
A bio-csiperkegomba termesztésének új távlatot nyit az ún. préselt blokkos módszer. Lényege, hogy a becsírázott
komposztot egy célgép téglalap alakú blokká préseli. A blokkhoz szorosan hozzátapad egy zsugorfólia, és a
téglalapnak csak a két vége nem fóliázott. Ezeket a blokkokat polcokon egymás mellé helyezik úgy, hogy a blokkok
oldalai egymáshoz közvetlenül illeszkednek. A termesztés akár 3 szinten is folyhat, így a helyiség kihasználása a
többszöröse az egy szintes zsákos termesztésnek.
A préselt blokkos módszer biotermesztésben való jövőbeni nagyobb térhódításának oka a következőkben foglalható
össze. Az alapanyag csaknem teljes felülete fóliával van borítva, így szállításkor sem fertőződik. A különböző
gombalegyek támadása először a frissen becsírázott komposztot éri. Mivel a polcokon elhelyezett blokkoknak csak az
egyik vége nyitott (az is kis felületen), így a légykártevők gyakorlatilag nem tudják a tojásaikat hová rakni. A
fóliaborítás az átszövés idejét is csökkenti, ami szintén a biológiai védekezés módja, mivel a legtöbb gombalégy
(sajnos nem mind!) az egyenletesen átszőtt komposztba nem rakja le a tojásait.

A becsírázott komposzt letermesztése

Csiperkegombát bármilyen helyiségben termeszthetünk, ha optimális fejlődéséhez a szükséges hőmérsékletről,
páratartalomról és levegőmennyiségről gondoskodni tudunk. A csiperkegomba a termőtestképzéshez sem természetes,
sem mesterséges fényt nem igényel. A termőtestek képződéséhez az átszőtt komposztot takaróanyaggal kell fedni. A
takaróanyag tőzeg és kőpor különböző arányú keveréke (minden termesztő a saját receptjére esküszik). Vannak, akik
szerkezetjavítónak gipszet is adnak hozzá. Biotermesztés- ben a takaróanyag fertőtlenítésére formaiint, hypót, illetve
bármilyen gomba- vagy rovarölőszert használni tilos. Javasolt a gőzborotvával való fertőtlenítés, amikor az egész
takaróanyagot 60 °C-ra fűtik, és ezen a hőmérsékleten tartják minimum 30 percig. Fon tos, hogy az anyag mindenhol
egyenletesen elérje a kívánt hőfokot.
Mielőtt a frissen becsírázott komposztot a termesztőhelyiségbe vinnénk, azt alaposan ki kell takarítanunk.
Fertőtlenítésre sem formalin, sem hypo, és semmilyen növényvédő szer nem jöhet számításba. A helyiség a
biotermesztésben gőzborotvával fertőtleníthető. A disznóperzselésnél használt gázüzemű perzselővel szintén
fertőtleníthetünk, amely igen durva, de hatékony módszer. A perzselőt csak üres mészkőpincében használjuk, és ott is
csak akkor, ha valamilyen nagymértékű fertőzés volt az előző telepítéskor. Fertőtleníthetünk meszeléssel is. A
mésztejhez 5% arányban réz-szulfátot is adhatunk. A helyiség fertőtlenítésekor figyeljünk az egyenletes borítottságra,
és a padozatot valamint a különböző eszközöket (polcok, szedőkocsik, állványok stb.) is kezeljük.

Kórokozók és kártevők
Penészgombák. A komposztban és/vagy a takaróanyagban megjelenő versengő és antag- onistapenészgombák a
komposzt alapanyagainak gyenge minőségét vagy a komposztálás és a hőkezelés hiányosságait jelzik. Védekezési
lehetőség ellenük nem ismert, még kémiai sem.
A száraz mólé betegség (Verticillium fungicola). A termőtesteken különböző betegségekjelenhetnek meg. Közülük
ez a legismertebb és a legnagyobb kárt okozza. Az előzőnél ritkábban jelentkezik, de szintén tetemes hozamveszteséget
okoz a nedves mólé betegség (Mycogone perniciosa) is.

467
 A pókhálós penész betegség (Cladobotyrum'dendroides). Főleg meleg időszakban, többnyire a termőidő második
felében jelenik meg de a szakszerűtlenül kezelt kultúrákban már a termőidő kezdetén is találkozhatunk vele.
A két mólé betegségre jellemző, hogy a kórokozók csak a takaróanyagban élnek meg, ott fertőzik a csiperkegomba
micéliumát, amelyből különböző torz képződmények keletkeznek. A pókhálós penész kórokozója nem hatol be a
takaróanyagba, annak felszínén terjed. Az útjába eső kisebb-nagyobb termőtesteket pókhálószerű szövedékével
bevonja, ezek később elrothadnak.
Mindhárom kórokozó ellen alapvető védekezési mód a megelőzés. A takaróanyag fertőtlenítéséről már volt szó.
Figyelni kell a takaróanyag szállítására (bekötött zsákokban) és tárolására. Előző termesztési ciklusból származó és a
helyiségben bennmaradt takaróanyagot fertőtlenítés nélkül soha ne használjunk fel! A beteg termő testeket csak
konyhasóval szabad beszórni.
Elszórt mólé fertőzésnél a betegség lokalizálására jó szolgálatot tesz, ha a beteg termőtesteket műanyag pohárkával
beborítjuk, de úgy, hogy a poharat egészen a komposzt felületéig lenyomjuk a takaróanyagban. Ezen termőtesten
jelentkező betegségek ellen alapvetően a maximális higiéniával védekezhetünk. A beteg termőtestek korai felismerése
és azonnali eltávolítása is igen fontos. A munkálatok optimális szervezését is meg kell oldani. Mindig a legfiatalabb
telepítésbe menjünk be először, aztán a régebbibe.
Gombalegyek. A kártevők közül leginkább a különböző gombalegyek (Sciarid, Phorid, és Cecid legyek) lárváinak
kártételével találkozhatunk. A legyek nemcsak a lárvák károsítása miatt veszélyesek, hanem azért is, mert a helyiségbe
kívülről vagy a helyiségen belül egyik helyről a másikra széthurcolják a kórokozókat és más állati kártevőket (atkák,
fonálférgek stb.), így ezek terjesztésében is aktívan közreműködnek. Alapvető feladat megakadályozni a legyek
helyiségbe jutását különböző mechanikai eszközökkel (hálók), az ablak és az ajtókeretet kívülről ragacsos anyaggal (pl.
pitypangmézzel) lehet bekenni. A helyiségen belül sárga lapok, légyfogók, fénycsapdák kihelyezése célszerű.
Biotermesztésben növényvédő szert nem lehet alkalmazni, még preventíven a komposzt vagy takaróanyag felületén
sem, és termőidőszakban a fustölőszerek használata is tilos. Egyedül természetes Piretrin porozószert szórhatunk ki
közvetlenül behordás után a komposzt felületére. Termőidőszakban a piretrinport csak a padozatra szórhatjuk ki.
Meztelen csigák. A pincében előforduló meztelen csigák ellen szórjunk ki mészport vagy sörcsapdába csalogassuk
őket.
A vegyszermentes csiperkegomba-termesztés sarkalatos pontja a fajtaválasztás. Jelenleg legalkalmasabbak a barna
kalapú törzsek (Somycel 856, Sylvan 600), mivel a betegségekkel szembeni ellenállásuk lényegesen jobb, mint a fehér
kalapú törzseké. Külön ki kell emelni a baktériumfoltossággal szembeni rezisztenciájukat. Az sem elhanyagolható,
hogy az esetleg fellépő komposztpenészeket is jól tolerálják. A fehér kalapú törzsek közül is minden bizonnyal
kiválaszthatók ellenálló fajták, de jelenleg ilyen kísérleteket nem végeznek az országban.

4.5.3. Laskagombák
Több laskagombafajt (Pleurotus sp.), azok több fajtáját, valamint különböző hibrideket termesztenek. Magyarországon
közülük a legjelentősebb a késői laskagomba fajtáinak, illetve a Pleurotus florida-val való keresztezéseiből származó
hibridjeinek termesztése.
A késői laskagomba (Pleurotus ostreatus) és hibridjeinek termesztési módjai a szakirodalomban megtalálhatók. Bio-
laskagomba kétféle módszerrel termeszthető:
- extenzív módon - farönkön a szabadban.
- intenzív módon - különböző mezőgazdasági és ipari eredetű hulladék anyagokból és melléktermékekből nedves
hőkezeléssel előállított alapanyagokon, zárt termesztőhelyiségekben.
Extenzív módszer. Különböző fafajok rönkjei képezik a termesztési alapanyagot. A le- termesztés azonos az ún.
hagyományos termesztéssel. Alapvető szempont azonban, hogy csak olyan termesztésből származó laskagomba
termőtesteket lehet biogombának elfogadni, ahol a termesztőhelyen a talajt már legalább 5 éve semmilyen vegyszerrel
nem kezelték. További szempont, hogy a termesztési időszakban (amely ez esetben igen hosszú, 3-4 év lehet), sem
juttathatók ki az adott területre kemikáliák (permetezés, porozás).
Intenzív módszer. Termesztési alapanyag lehet különböző gabonafélék szalmája, pillangósvirágúak szalmája
(dúsításra), kukoricacsutka és -szár, fűrészpor, faforgács. Jelenleg csak a nedves hőkezeléssel előállított alapanyagon
termesztett laskagomba fogadható el biotermékként.
Az alapanyag előkészítése azonos az ismert eljárással, különbség a hőkezelés módjában van. Ennek lényege a
következő: a nedves alapanyagot a hőkezelőkamrába hordjuk, ahol csökkentett gőzzel 1-1,5 órán belül 70-80 °C-ra
fűtjük fel. Ezt a felfűtési időt követi mintegy 2 órán keresztül a hőntartás, majd 12-14 órán át hideg levegőt fújunk be,
amíg az alapanyag 25-26 °C-ra lehűl. Fontos, hogy a lehűlés egyenletes legyen. A hőkezelt alapanyagot ezután
becsírázzák 3-3,5% arányban Egy zsákba 14-15 kg alapanyag kerül.
A laskagombafajták és -hibridek hő- fény- levegő- víz- és páratartalom-igénye megegyezik a hagyományos módon
termesztett törzsekével. A biotermesztés sikeréhez igen fontos a fajtaválasztás mellet a csírázási arány is. Minél
nagyobb, lehet 5-6-% is, annál rövidebb idő alatt szövődik át az alapanyag, s így az átszövődéskor fellépő penészgom-
bák visszaszorulnak. Az egyöntetűen átszőtt alapanyagon már ritkán telepednek meg ezek a penészek. Magas csírázási
aránynál viszont fokozottan fennáll a túlmelegedés veszélye, amitől a csíra könnyen elpusztulhat. Ezért a zsákok
behordás után állandóan ellenőrizni kell a maghőmérsékletet. A zsákokat nem szabad túl szorosan egymás mellé rakni.
A biolaskagomba termesztésekor a helyiségek fertőtlenítése azonos a csiperkegombánál leírt módszerekkel.

468
 Kórokozók és kártevők
Penészek (Trichoderma sp., Penicillium sp.) Az alapanyagban különböző versengő és antagonista penészek
jelenhetnek meg. A csiperkegomba penészeihez hasonlóan ekkor már nem tudunk védekezni ellenük. Megelőzően
védekezhetünk a csírázási százalék emelésével és az átszövés optimális környezeti paramétereinek biztosításával.
Baktériumos betegség (Pseudomonas tolaasi) az alapanyagon és a termőtesten is sok gondot okozhat. Fellépésének
okairól, a betegség lefolyásáról jelenleg még keveset tudunk, és ezek az adatok is ellentmondásosak. Egyetlen
lehetséges védekezési mód a páratartalom csökkentése a helyiségben.
Gombalegyek. A különböző gombalegyek elleni védekezés azonos a csiperkegombánál leírtakkal.

4.5.4. Shii take

A shii take (Lentinus edodes) termesztése hazánkban még nem általános. Termesztési alapanyagai gyakorlatilag
azonosak a laskagombáéval, és letermesztése is nagyon hasonló.
Alapanyagát biotermesztésben szintén nedves hőkezelési eljárással kell előállítanunk. Az előző két gombafaj
ismertetésekor leírt ajánlások és korlátozások erre a fajra is érvényesek.

4.6. Ökológiai gazdálkodás a gyógynövénytermesztésben

4.6.1. Az ökológiai gazdálkodás jelentősége a gyógynövény ágazatban
Az ökológiai gazdálkodás a drogelőállításban napjainkban kezd szélesebb körben teret nyerni. A gyógynövény-
termesztési ágazat vonatkozásában sokan kiemelkedő jelentőségűnek tartják a fenntartható jellegű, természetközeli,
„organikus" gazdálkodást. Ennek indoka legtöbbször az, hogy a gyógyító, roboráló, egészségfenntartó céllal, beteg, le-
gyengült vagy kimerült szervezet által fogyasztott termékek esetében különösen fontos, hogy szennyeződésektől,
mesterséges kemikáliáktól mentes anyagokat vegyen magához.
Az ökológiai gazdálkodás szerepe a gyógynövény drogok és termékek termesztésében azonban ennél összetettebb.
A gyógynövény-ágazatban termelt gyógy-, fűszer-, és illóolajos növényeket többféle céllal fogyasztjuk, és ennek
megfelelően az ökológiai termékelőállítás jelentősége is különböző:
• Gyógyításra, betegségmegelőzésre egyrészt a drogokat (szárított növényi rész), másrészt az ezekből előállított
gyógyszereket forgalmazzák. Ezeket két nagy csoportra oszthatjuk: az ún. fitoterápeutikumokra (korábban
„gyógytermék"), amelyek növényi hatóanyag-komplexeket tartalmaznak, és meghatározott indikációs területre en-
gedélyezett teakeverékekre, illetve komplex növényi kivonatokat tartalmazó tablettákra, tinktúrákra, porokra, stb;
Ezenkívül gyógyszeriparban emellett speciális, kivont növényi hatóanyagokat tartalmazó gyógyszereket is
előállítanak.
Az ökológiai műveléssel előállított növényi nyersanyag legnagyobb jelentősége nyilvánvalóan a drogformában
való felhasználáskor van, hiszen így vesszük magunkhoz a relatíve legnagyobb mennyiséget, és az esetleges káros
anyagok jelenléte alig szűrhető ki. Ma azonban a hazai és a nemzetközi gyakorlatot az jellemzi, hogy a drogok
minőségét alapvetően a gyógyszerkönyvi vagy egyéb monográfiák, nemzeti, ipari szabvány előíratok szerint
bírálják, s emellett az „ökológiai termék" minőség csak speciális esetekben realizálható. A másik területen, az
extraktok, fitofarmakonok gyártásakor a szelektív hatóanyag kivonás elméletileg könnyebben megvalósítható. Itt
az ökológiai minőségű termék iránt jelenleg nem mutatkozik kereslet. A homeopátiás felhasználás. Különleges
terápiás esete a gyógynövények fogyasztásának. Itt a terápia sajátossága a szélsőségesen kicsi dózisok
alkalmazása, s ez erősen összefügg az ökológiai műveléssel előállított drogok széleskörű feldolgozásával.
•A kozmetikai ipar a gyógy- és aromanövények további jelentős felhasználási területe. A gyógynövények kivonatait
mint illatanyagokat, természetes antioxidánsokat, színezékeket alkalmazzák. A szelektív hatóanyagkivonás miatt a
kozmetikai és háztartásvegyipar igénye az ökológiai műveléssel előállított növényi nyersanyag iránt gyakorlatilag
még nem jelentkezett, sőt, a jövőben is igen kérdéses.
• Az élelmiszeripar is széles körben használja a „gyógynövény" gyűjtőkategóriába sorolható növényfajokat s
drogjaikat. Az ökológiai gazdálkodási rendszerben előállított gyógynövények gyakorlati jelentősége ezeken a
területeken figyelhető meg. Jelentős mennyiséget dolgoznak fel fűszerként, de segédanyagként is. A feldolgozott
termékek vagy szárított drogok mellett a fűszerként fogyasztott növényeket gyakran forgalmazzák friss vagy
mélyhűtött formában is. Napjainkban egyre terjed az ún. gyó- gyélelmiszerek vagy élelmiszer kiegészítők (idegen
nyelven nutraceuticals), vitaminkészítmények előállítása. Napjainkban itt, a táplálkozási céllal fogyasztott drogok
körében - elsősorban a bio-élelmiszerek előállításának általános keresletnövekedése miatt - talál érdemleges piacra
az ökológiai minőségű termék.

4.6.2. Az ökológiai drogelőállítás helyzete Európában és hazánkban

Az ökológiai művelésben előállított drogok széles választéka jól tükrözi a felhasználás jellegét, a választékban
dominálnak a fűszerként is fogyasztható fajok.
Német adatok szerint, az ökológiai rendszerű művelésben a következő fajok termesztése folyik legnagyobb
mértékben:

469
 - édeskömény (Foeniculum vulgare Mill.),
- borsosmenta (Mentha x piperita L.),
- kamilla (Chamomilla recutita L.),
- citromfíí (Melissa officinalis L.),
- bazsalikom (Ocimum basilicum L.),
- orvosi zsálya (Salvia officinalis L.),
- csalán (Urtica dioica L.), (62. kép; lásd a mellékletben)
- majoranna (Majorana hortensis Mönch.),
- fűszerkömény (Carum carvi L.),
- koriander (Coriandrum sativum L.),
- petrezselyem (Petroselinum crispum ),
- kakukkfű (Thymus vulgáris L.).
Ritkábban, egy-egy feldolgozó cég megrendelésére termesztenek körömvirágot (Calendula officinalis L.),
macskagyökeret (Valeriana officinalis L.), orbáncfüvet (Hypericum perforatum L.) stb. Emellett azonban esetenként
egyéb fajok is termesztésbe kerülnek, így ma már az ökológiai művelésben megtalálható növényfajok száma eléri az
ötvenet is.
A csoportosításban bizonyos fokig hátrányt jelent, hogy a különböző országokban nem egyértelmű, mit sorolnak
gyógy-, íuszer-, és aromanövények közé. Jó példa erre a Nigel- la avensis (63. kép; lásd a mellékletben), amelyet
fűszernövényként termesztenek. Míg a német irodalmi adatok rendszeresen ide sorolják, pl. a petrezselymet vagy a
metélő- illetve a fokhagymát, addig nálunk ezeket tradicionálisan a zöldségek között említik.
Az ökológiai rendszerű gyógynövénytermesztés legnagyobb mértékben Németországban terjedt el, ahol ma mintegy
500 hektárra becsülik a termőterületet (Ahles, 1999), s ez a drogkereskedelemnek mintegy 1-2%-át teszi ki (Lück,
1996). Rendszeres termesztés folyik még Olaszországban, Finnországban, Norvégiában, Ausztriában, Svájcban, de
kisebb mértékben gyakorlatilag valamennyi fejlett mezőgazdaságú államban.
Az ökológiai gyógynövénytermesztés az 1980-as évek elejéig gyakorlatilag e területeken is ismeretlen volt. Ezután
kezdtek a nyugat-európai „természetes élelmiszereket" értékesítő üzletekben (Naturkostladen) a gyógynövénydrogok
megjelenni. A kereslet élénkülésével a termesztési háttér is fejlődésnek indult. Az elszigetelt termesztési pró-
bálkozásokból a legtöbb EU államban fokozatosan kialakultak azok a - zömében regionális - termelő-értékesítő-
feldolgozó szövetkezetek, hálózatok, amelyek ma már nemcsak a nagy- és kiskereskedőknek, hanem közvetlenül az
iparnak is szállítanak. Kereskedői részről ma a piac nagy része viszonylag kevés számú, egymástól különbö ző jellegű
terméket kínáló cég között oszlik meg, amelyek szoros szerződéses rendszerben állnak a termesztőkkel. E cégek
leányvállalatokat is üzemeltetnek, működésüket kiterjesztik a fejlődő országokban, a tengeren túl (pl. Dél-Amerika) és
a Kelet-Európai államokban is.
Magyarországon egyelőre kevés üzem rendezkedett be ökológiai rendszerben való gyógynövény-termesztésre. A
termőfelületről pontos adatok nincsenek, becslések szerint 100 hektár alatt van, zömében elaprózott területeken. Az áru
iránt ma még a hazai kereslet sem jelentős. A termelők szinte kizárólag export céllal állítják elő a drogot, a legtöbb
esetben hosszabb ideje tartó kereskedelmi partneri kapcsolat alapján. Más esetben a külföldi vevő szerződéses
termeltetést folytat, s mint ilyen, kizárólagos felvásárlóként jelentkezik. Ilyen szempontból tehát az
ökogyógynövények piaca - éppen a relatíve korlátozott kereslet miatt és annak határain belül - lényegesen
biztosabbnak tekinthető, mint a tradicionális előállítású drogok közismerten erősen ingadozó kereslete.
Igen nagy gazdasági problémát jelent, hogy a korszerű ökológiai gazdálkodásnak nálunk nincsenek tradíciói és az
erre való átállás időigényes. Legalább három év megfelelő termesztési mód szükséges ahhoz, hogy a termék
„ökológiai" minősítést kapjon. A gyógynövények termesztésekor ez még a többi kultúránál is nagyobb hátrányt jelent,
hiszen a drogok kereslete rendkívül ingadozó, és három évre előre tervezni gyakorlatilag lehetetlen.
Mind a külföldi, mind a hazai termesztésre jellemző, hogy az ökogyógynövény-előál- lítók ezt a tevékenységet
résztevékenységként folytatják. A legtöbb esetben az öko-gyógy- növény-termesztés mellett más kultúrák, és/vagy
éppen gyógynövények klasszikus rendszerű termesztése zajlik. Az ökotermesztés az üzem egy speciális, intenzív,
kisebb felületen folyó tevékenysége. Ismertek azonban már ellenkező példák is - s számuk feltehetően nőni fog -
amikor az ökológiai termesztés a gazdaság és árualapja egészét magában foglalja. A termesztők a - hagyományos
termesztéshez hasonlóan - szívesen és célszerűen specializálódnak, pl. magdrogokat, levéldrogokat vagy éppen
virágokat állítanak elő.

4.6.3. Az ökológiai drogelőállítás általános kérdései

Az ökológiai művelés alapelvei szerint a gyógynövények előállításában is cél a talaj-növény-állat-ember-talaj
körforgás zárt rendszerének természetközeli megvalósítása. Ehhez az ökológiai gyógynövény-termesztésben is gondos
előkészítés és tervezés szükséges. Alapvető a termőhely paramétereinek, a talaj tulajdonságainak, a piaci feltételeknek,
a növények igényeinek és termesztéstechnológiájának ismerete, a vetésforgó megtervezése valamint a próbatermesztés.
Gyomirtás. Kiemelést érdemel, s különös gonddal kell figyelembe venni, hogy az ökológiai termesztés
legkritikusabb szakasza a gyomirtás. A gyógynövények többségének termesztésekor a területnagyság, a sortávolságok,
illetve a drogminőség biztosítása miatt ez csak igen nagy kézi-munkaerőráfordítással oldható meg. Bár ismeretesek
különféle technológiai megoldások, amelyek ezt a munkaigényt csökkenteni hivatottak, a kézi kapálás legalább 1-2
alkalommal elengedhetetlen. Németországi (Hessen) gyakorlati számítások szerint például egy gyökeres sarjakkal
telepített borsmenta-ültetvényben a kézi gyomirtás elsőéves állományban az összes munkaóra 40%-át, a másodéves

470
ültetvényben pedig 75%-át teszi ki (Schneider, 1999). Más források szerint az édeskömény elsőéves állományában a
gyomirtás 50, a tárkonyban 200, az orvosi zsályában 250 munkaóra/ha kézi-munkaerő szükségletet jelent, ami
sokszorosa az összes egyéb munkaerő-igénynek, s csak szezonmunkásokkal oldható meg (Dehe, 1999). Ennek
költsége a kalkulációk szerint eléri az összes ráfordítás 70%-át. A kézimunkaerő ma már Magyarországon is igen
költséges. A vegyszeres gyomirtás azonban a tradicionális termesztésben is rendezésre váró terület, hiszen
európaszerte igen kevés a gyógynövény-kultúrákra specifikusan engedélyezett herbicid (és növényvédő szer).
A gyógynövény-drogokra vonatkozó minőségi előírásokat sokszor különösen nehéz maradéktalanul betartani. A
vegyszermentes termesztésből származó, „öko" minőségű drog sok esetben kevésbé képes megfelelni más
követelményeknek, például annak, hogy az áru idegenanyag-tartalma (ide tartozik a gyomnövény, a föld, a fizikai
szennyeződések stb.) minimális legyen. A magasabb idegenanyag-tartalom egyben a hatóanyag-tartalmi
követelmények betartását is veszélyezteti. Fontos valamennyi gyógyszerkönyvben szereplő minőségi kritérium, a
mikrobiális szennyeződések határértékeinek betartása is, ami a vegyszermentes művelésmód mellett gyakran
nehézségekbe ütközik.
Igen érdekes az a német felmérés, amelyben különböző nagykereskedőket és nagybani feldolgozókat kérdeztek meg,
milyen problémák adódnak leggyakrabban az öko- gyógynövény-termékekkel. A válaszadók csaknem egyenlő
arányban nevezték meg a túl magas árakat (36%-ban), a nem kielégítő minőséget (29%-ban) illetve a nem megfelelő
választékot (27%).
A szárítás. Az öko-gyógynövény-termesztés második legköltségigényesebb folyamata a szárítás, ami a klasszikus
termesztésben is igen nagy ráfordításigényű. Az ökogazdálkodásban előnyben részesítendő a természetes szárítás. A
mesterséges szárítókban az energiaszükséglet és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, a futőgázok termelődésének
mérséklésére és az árutól való távoltartására kell ügyelni.
Ismeretes, hogy a gyógynövény drogokat csak részben állítják elő agrár rendszerekben. Hazánkban ez az arány
mintegy kétharmad, a nyugat-európai államokban nagyobb, keleten és délen általában kisebb. A drogszükséglet másik
részét minden esetben a vadon termő állományok gyűjtéséből fedezik. Ennek jelentősége igen nagy, hiszen számos fajt
egyáltalán nem termesztenek, sőt közülük sokat - biológiai, ökológiai, ökonómiai okokból - a jövőben sem fognak
termesztésbe vonni.
Ezen növényfajok drogjainak „öko"minőségű előállítása is csak vadon termő állományokból lehetséges. Az EU
szabályozás szerint akkor minősül az áru „szabad természetben gyűjtött növényi termék"-nek, ha
- a termőhely legalább három éve mentes a nem engedélyezett szerekkel való kezeléstől;
- a gyűjtés dokumentált, és nem veszélyezteti az adott ökoszisztéma egyensúlyi helyzetét;
- a begyűjtés utáni kezelés, feldolgozás, tárolás az ökológiai művelésnek megfelelő módon történik.
Magyarországon - bár a gyógynövény gyűjtés mind mennyiségét, mind értékét tekintve igen jelentős, - az ökotermék
minőség e kategóriában még ritkaságszámba megy. Elsősorban a természetvédelmi területeken gyűjtött
gyógynövények jönnek számításba, mert itt viszonylag könnyen dokumentálható a vegyszermentesség, a zavartalan
ökoszisztéma, mint háttér. így például a Hortobágyi Nemzeti Park termőterületén gyűjtött kamilla, a Kiskunsági
Nemzeti Parkban szedett boróka stb. van forgalomban ökológiai termékként. Becslések szerint más termékekből is
lenne bizonyos volumen erejéig rendszeres exportkereslet.

4.6,4. A termesztés legfontosabb lépései

A gyógynövények termesztésére ökológiai gazdálkodási termesztéstechnológiai előíratok nem ismeretesek.
Napjainkban tulajdonképpen ezek kialakításának korát éljük. Az általános elvek és az adott gyógynövény faj
sajátosságainak figyelembevételével kezdték meg egyes kultúrák termesztését. Az írásos - döntően nyugat-európai -
információ vagy egészen általános, vagy néhány speciális esetre vonatkozik. Ezért e fejezetben a fellelhető ismeretek
és adatok alapján a főbb technológiai lépések köré csoportosítva összefoglaló áttekintést adunk a kérdésről.
A vetésforgó. A gyógynövények ökológiai termesztésmódjában is kiemelkedő jelentőségű a megfelelő, tervszerű
vetésforgó alkalmazása. A gyógynövény-kultúrákat legtöbbször - kapás kultúraként - zöldséges vetésforgóba illesztik
be. „Tisztán" gyógy- és aromanövényekből álló forgót ritkán alkalmaznak. A monokultúrát a legtöbb gyógynövény
nem tűri, s ez az ökológiai termesztésmódra fokozottan érvényes. Legtöbb faj az Ajako- sok illetve az Ernyősök
családjába tartozik, amelyeken belül a fajok egymást követő termesztését ugyancsak kerülni kell. Ellenkező esetben
allelopátiás jelenségek lépnek fel, illetve kórokozók, kártevők olyan mértékben szaporodnak el, hogy a minőségi
drogelőállítás lehetetlenné válik. A gyakorlat bizonyította például, hogy a borsosmenta a fonálférgek és a
gombakártevők (Phoma, Verticillium) miatt; a metélőpetrezselyem a gyökér- károsítók, a metélőhagyma pedig a
rozsdagomba fellépése miatt csak 4-5 év kihagyás után kerülhet vissza az adott területre. Előnyösen iktathatok be a
vetésforgóba a pillangós virágú gyógy- és fűszernövények (pl. Trigonella, Melilotus) fajok. Hátrányt jelentenek
viszont azok a fajok, amelyek az utóveteményben is gyakran megjelennek, így a pergő magvú fűszernövények (pl.
ánizs, édeskömény, konyhakömény), vagy a gyökérmaradványokról felújuló fajok (pl. torma, nadálytő, útifű).
A vetésforgó tervezésekor figyelembe kell vennünk az egyes fajok tápanyagigényét is. Ebből a szempontból
közvetlen istállótrágyát igényelnek pl. a mentafélék, a citromfű, az orvosi zsálya, a kasvirág-fajok vagy a lestyán.
Számos levéldrogot adó faj esetében (pl. majoranna, bazsalikom, kakukkfű, útifíí, stb.) célszerű az előveteményt
szervestrágyázni, mert a közvetlen kijuttatás a mikrobiológiai szennyeződések megengedhetetlen növekedését
okozhatja a drogban. Istállótrágyát legföljebb háromévenként igénylő fajok pl. a kamilla, a borsfű, a mustár.

92. táblázat. Gyógynövényeket tartalmazó, ökológiai művelésű vetésforgó példák (SCHNEIDER, 1999 nyomán)

471
 Év speciális gyógynövényes forgók
egyéves forgó évelő forgó laza talajon vegyes forgó
1. istállótrágyázott burgonya fehérmályva őszi búza vagy őszi árpa
2. borsosmenta fehérmályva citromfű vagy orvosi zsálya
3. koriander cickafark citromfű vagy orvosi zsálya
4. körömvirág cickafark burgonya vagy cukorrépa
5. görögszéna kakukkfű
6. kakukkfű
7. mézelő keverék

Tápanyagellátás. A tápanyagigény kielégíthető az ökológiai gazdálkodásban szokásos anyagokkal: az istállótrágya

mellett komposzttal vagy egyéb teljes értékű szerves trágyával, mint a csontliszt, a szaruliszt, a vérliszt stb.,
zöldtrágyával, illetve a napjainkban iparilag előállított ásványinyag-, aminosav-, és egyéb szerves sav vagy szervetlen
só Ca-, Mg- oxid tartalmú engedélyezett készítményekkel. A nagy tápanyagigényű fajok (pl. a kasvirág, a mentafélék,
az angelika) alap-szervestrágya-adagja elérheti a 30-50 t/ha-t, az igénytelenebbeké (pl. a kakukkfű, a borsfű, a kamilla,
a körömvirág) ennek fele. Az indító trágyázás mellett a vegetációs időben való tápanyag-utánpótlás elsősorban azon
kultúrák számára fontos, ahol egy évben többszöri betakarítással számolunk, pl. majoranna, kakukkfű, menták,
körömvirág, levélpetrezselyem stb. A megfelelő tápanyagellátás elérése céljából tanácsolt az egyes fajok specifikus
tápanyagigényét tanácsos figyelembe venni. Ehhez irányadóak lehetnek a tápanyagkivonás értékei. Ma már a
gyógynövények közül is egyre több fajra, - illetve azok különböző típusú drogjainak (herba,folium, radix stb.)
előállítása - vonatkozóan ismerjük ezeket a számokat, s ez alapot jelenthet a célirányos trágyázáshoz. Ilyen adatokat
közöl néhány fontosabb fajra vonatkozóan a 93. táblázat.
93. táblázat. Néhány jelentősebb gyógynövény faj tápanyagkivonása (BOMME, 1992 nyomán)
Faj Drogot adó rész Frisshozam (t/ha) N p2o5 K2O
(kg/ha)
Angelika gyökérzet 20,0 64 46 136
Aranyvessző virágzó hajtás 21,0 126 44 162
Borsfű virágzó hajtás 30,0 108 42 159
Borsosmenta hajtás 40,0 176 68 268
Cickafark virágzó hajtás vég 35,0 161 56 270
Citromfű hajtás 30,0 177 54 177
Édeskömény termés 2,5 72 31 66
Fehér mályva gyökérzet 15,0 92 50 122
Kakukkfű virágzó hajtás 15,0 80 21 104
Kamilla virágzat 4,0 17 8 22
Kapor hajtás 30,0 66 24 201
Konyhakömény termés 1,2 40 12 14
Körömvirág virágzat 5,0 17 7 23
Macskagyökér gyökérzet 15,0 44 29 62
Majoranna virágzó hajtás 16,0 83 19 82
Nagy csalán hajtás 40,0 248 68 264
Orbáncfű virágzó hajtás 20,0 118 42 106
Szurokfű virágzó hajtás 12,0 60 17 62
Tárkony hajtás 11,0 84 18 68

A gyomirtási nehézségek miatt az ökológiai gazdálkodásban az évelő fajok is célszerűen csak legfeljebb két évig
maradnak a területen. Néhány, gyógynövényeket magában foglaló, az ökológiai termesztési gyakorlatban bevált
vetésforgót mutat be a 92. táblázat.
A talaj megmunkálása. A gyógynövények termesztésekor nehéz lemondani a szántásról. Ennek számát minimálisra
csökkentve, de legalább az alap-talaj előkészítésben igen célszerű alkalmazni (max. 15 cm mélységben), mert enélkül a
gyomosodás igen nehezen fékezhető meg. A talajtömörödés elkerülésében a lóvontatású eke segíthet.
Néhány üzemben a talajmegmunkálás, a magágykészítés költségeinek csökkentése céljából azzal kísérleteznek,
hogy önmegújító monokultúrában termesztik az erre alkalmas - magról önmagát felújító állományt képező - fajokat, pl.
a kamillát, a kaprot, a körömvirágot. Ez azonban az előnyei mellett többféle hátránnyal is jár. A megfelelő
tenyészterületek hiánya miatt a mechanikai gyomirtás is megnehezedik, kevéssé becsülhető előre a termésmennyiség
és a drogminőség. Ezért csak kis felületek esetén tűnik valóban járható útnak.
A szaporítás. Vetéskor vagy telepítéskor során előnyben részesítendők a tűrőképes, ellenálló, extenzívebb, de nagy
hozamú fajták. Sajnos, a gyógy- és fűszernövényekből sem hazánkban, sem más országokban nincs igazán megfelelő
fajtaválaszték, sőt sok esetben egyetlen államilag elismert fajta sincs annak ellenére, hogy az utóbbi mintegy 10 évben

472
már lényegesen megerősödött a fajtanemesítési aktivitás. A rendelkezésre álló fajtaválaszték általában jellegében sem
felel meg az ökológiai gazdálkodás követelményeinek, hiszen a fajták zömének nemesítésekor a hatóanyagtartalom
vagy -összetétel, az intenzív termesztésre való alkalmasság, a termesztéstechnológiai tulajdonságok (pl. a mag- vagy a
levélméret, a pergésmentesség, az egyévesség stb.) volt a nemesítési cél, és kevésbé a gyomelnyomó képesség, a
betegségrezisztencia vagy -tolerancia, a nagy egyedi biomassza. Ennél is nagyobb probléma, hogy a fajtaazonos
szaporítóanyag beszerzése ökológiai rendszerű előállítási forrásból szinte lehetetlen. A termelők ma világszerte kényte-
lenek zömében saját, vagy a termelői szövetség körében előállított szaporítóanyaggal dolgozni. Ennek egyik előnye
azonban az, hogy a helyi viszonyok között kitermesztett biológiai alapanyag bizonyos tájjellegű szelekciós hatást
mutat, és az adott körülmények között adaptálódik.
A gyógynövények fajtól függően, sokféle módon szaporíthatok, amelyek alapvetően megegyeznek a klasszikus
termesztésben alkalmazott szaporításmódokkal. Gyakran alkalmazzák a helybevetés helyett a palántázást, kikerülve
ezzel a kelés előtti és a kezdeti időszakban az elgyomosodást. Az intenzív, kis tenyészedényes vagy hosszabb idejű pa -
lántanevelésben gondot jelenthet a tápanyag-utánpótlás. Kísérleti adatok szerint a tőzeghez kevert 30-60% komposzt
közegben az angelika, a kakukkfű- és a pemetefűpalánták erőteljesen fejlődtek, s a tápkocka még a kiültetés után is
jelentős előnyt biztosított.
Növényápolás. Legfontosabb lépése a gyomirtás, ami kizárólag mechanikai eszközökre és ezt segítő eljárásokra
korlátozódik. A gépi sorközművelés mellett a kézi kapálás gyakorlatilag egyetlen állományban sem kerülhető el. A
herba- és levéldrogot adó fajok vágása előtt a jó minőségű áru előállításához a területnek teljesen gyommentesnek kell
lennie.
Külföldön egyes üzemekben, különösen érzékeny kultúrák esetén, kelés előtt a termikus (hőkezeléses) gyomirtási
technológiát is alkalmazzák. Költségessége miatt azonban csak egyéb eljárások kiegészítésére jöhet szóba.
Állománykezelésre kevéssé használják, mivel a gyógynövény faj ok szelektív tűrőképessége még alig ismert. Kísérleti
körülmények között a vizsgált hat gyógynövény faj közül csak a fokhagyma bizonyult olyan jó regenerációs
képességűnek, hogy ez a gyomirtási megoldás biztonsággal alkalmazható legyen (Finger et al., 1998). Korlátozott
mértékben, - nagyobb gépsebességgel (legalább 3km/h) - alkalmazható a citromfű- és a bíborkasvirág-állományokban,
és egyáltalán nem perspektivikus megoldás a vizsgált feltételek között a borsosmenta-, a macskagyökér- és a keskeny
levelű kasvirág- állományokban. A vizsgált gyomfajok közül a kezelések minden esetben csak az Amaranthus
retroflexust irtották, az Agropyron repenst nem.
A preemergens gyomirtásra nagyobb területeken alkalmazzák a boronát és a kultivá- tort is. Ugyancsak fontos az
első vágás utáni állományművelés, amely leggyakrabban és legcélszerűbben sorközművelő kultivátorral végezhető. Az
állományok rendben tartására, kiegyenlítettségének fenntartására szükség lehet a vágás után még egy utóvágásra, ahol
a megmaradt hosszabb szárrészeket távolítják el.
Néhány üzemben jól bevált a bakhátas termesztés. Amellett, hogy például a gyökérdrogot adó növények (lestyán,
macskagyökér, kasvirág) kitermelését is hatékonyabbá teszi, továbbá öntözést tesz lehetővé, megfelelő géprendszer
segítségével a mechanikai gyomirtást is megkönnyíti. Kísérleti adatok szerint, míg ugyanaz a gyógynövénykultúra
1000 m2 sík területen 96 óra kézimunkaerő-ráfordítást igényel, addig ágyásos művelésben 24 óra kézi munkaával és 6
óra gépi munkával rendben tartható (Jokela és Galambosi, 1998). Ezzel a módszerrel sikeresen termesztik pl. a
Plantago, a Hypericum és a Solidago nemzetségek fajait. Tapasztalatok szerint a palántázás biztosabb szaporítási mód
ilyen körülmények között, mint a helybe vetés, és így az állományok két éven át, többször voltak vághatok. A bakhá tas
kiképzés az elfekvő habitusú fajok termesztésekor is megkönnyítette a vágást.
Hasonlóan jól bevált megoldás a talajtakarás is. Erre a gyógynövény-termesztési gyakorlatban különféle természetes
anyagokat, szalma, széna és egyéb növényi maradványok használnak. Amellett, hogy a mulcstakarás a gyomosodást
hátráltatja, segít a talajnedvesség megőrzésében is, ami különösen hazai körülmények között számos vízigényes faj
termesztésekor nagy előny (pl. mentafélék, citromfű, csalán, angelika stb.).
A sikeres gyomirtáshoz az ökológiai jellegű gyógynövény-termesztésben néhány további szempont is figyelembe
vehető. Knopf, 1998):
• A pergő magvú kultúrák betakarítása után a tarlóhántással a felületen fekvő magvak csírázása serkenthető, majd a
kikelt magoncok mechanikai eszközökkel megsemmisíthetők.
• Az őszi és a tavaszi vetésű fajok váltogatásával a különböző időpontokban csírázó gyomflóra befolyásolható.
• Gyakori vágású takarmánynövények forgóba iktatása csökkenti a gyommagvak el- szóródásának veszélyét.
• Köztes termesztéssel az árnyékoló hatás révén csökken a sorköz gyomosodása, és a kártevősűrűség is (pl.
majoranna- és hagymafélék; bokorbab- borsfű; izsóp- tárkony).
• Bár a palántanevelés nyilvánvalóan többletköltséggel jár, a gyomosodás veszélye szempontjából lényegesen
előnyösebb, mint a helybevetés. Ezért a mindkét módon szaporítható fajok termesztésekor (pl. orvosi zsálya,
bazsalikom, szurokfu, izsóp) megfontolandó.
Egyelés. Kézi munkaerőt igényel bizonyos helybevetett kultúrákban (pl. majoranna, borsfű, körömvirág, szurokfu,
cickafark stb.) az egyelés is. Ez célszerűen kombinálható azzal a felhasználási móddal, amikor a gyógy- vagy
aromanövény friss fűszerként, csok- ros áruként jelenik meg a piacon. így az egyeléskor egyben betakarítást is
végeznek.
Öntözés. Költségnövelő művelet, bizonyos időszakokban azonban, a vízigényes kultúrákbanjelentős hozamfokozó.
így pl. a borsosmenta, a citromfű, az angelika, a lestyán, a fehér mályva az intenzív hatásnövekedési időszakban illetve
- a herbadrogot adók - az első vágás után feltétlen vízutánpótlást igényelnek. Valamennyi palántázott növény (pl. a
bazsalikom, a majoranna, a kasvirág fajok, az orbáncfű, a szurokfu, illetve esetenként mások is) hazai viszonyok között
öntözést igényelnek az eredéshez és a kezdeti fejlődéshez. Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az
öntözés igen erősen növeli a gyomosodás veszélyét, befolyásolhatja a hatóanyagok felhalmozódását, illetve elősegítheti

473
a mikrobiológiai és egyéb (pl. föld) szennyeződések feldúsulását is a drogban. Ezért az öntözés gazdaságosságának
megítéléséhez valamennyi tényezőt együttesen kell mérlegelni. Az öntözés alapvető a bakhátas művelésben, hiszen itt
a kiszáradás veszélye még csapadékos éghajlaton is nagyobb, s árasztásos módon előnyösen meg is oldható.
Növényvédelem. A növényápolás kimaradhatatlan tevékenysége a növényvédelem, azaz az előzőekben tárgyalt
gyomirtás mellett a növények kártevőktől, kórokozóktól való védelme. Mivel az ökológiai gazdálkodásban a
károsodást követő hatékony beavatkozásokra csekély lehetőség van, nagy a jelentősége az olyan preventív eljárások-
nak, mint
- ellenálló fajták vagy biotípusok telepítése;
- a faj igényeinek megfelelő optimális ökológiai feltételek (mikroklíma, talaj) megteremtése;
- a növény kedvező fejlődését elősegítő agrotechnikai eljárások alkalmazása. Ezen belül utalni kell ismét a jól
megtervezett vetésforgó, valamint a talajművelés és tápanyagellátás fontos szerepére.
A termesztésben emellett további, célzott beavatkozások illetve kezelések hivatottak a növények erős és egészséges
fejlődését elősegíteni, ellenálló képességét növelni. Az e célból a gyakorlatban alkalmazott anyagok és készítmények a
gyógynövényekre nem specifikusak, az ökológiai gazdálkodásban általánosan ismertek. így pl. kedvező hatásúnak
bizonyult a talaj élet aktiválása különböző baktériumtenyészetekkel, szervestrágyakeverékekkel, a humuszképződést
serkentő komposztkészítményekkel. Gyakran alkalmazzák az erjesztett növényi kivonatokkal való kezelést is, mind az
ültetőanyag (palánta, dugvány) beáztatására mind a növényállományok permetezésére gombás, baktériumos és vírusos
megbetegedések ellen. Itt a gyógynövények, mint saját társaik jelennek meg. Alapnak tekinthető a csalán-nadálytő
leve, amelyet a kultúrnövény általános védőszerei erősítésére és a talaj élet serkentésére használnak. Ez kiegészíthető
vagy pótolható további (pl. mezei zsurló, hagymafélék, útifűfajok, nyírfa, rebarbara stb) fajok hajtásainak kivonatával,
elsősorban gyengén fejlődő állományok kezelésére a vegetációs idő folyamán rendszeresen, 2-4 hetente. A kivonatokat
leggyakrabban hidegen, de esetenként melegen vagy forrázatként is készítik. Az illóolajat tartalmazó fajok (zsálya,
izsóp, cickafark, ürömfajok, lestyán, varádics stb.) valamint a dió, a vadgesztenye stb. kivonatait elsősorban a szívó-
rágó kártevők elriasztására használják. Valamennyi kezelést szükségszerűen többször ismétlik.
Ha a megelőzés nem megfelelően hatékony, és a károsítok, kórokozók ennek ellenére föllépnek (pl. egy erre
hajlamosító, extrém időjárású évben), akkor sok növények védelmében segítséget jelent az optimálisnál korábbi vágás.
A levél- és herbadrogot adó fajok többségének ezzel kisebb lesz ugyan hozama, de még eladható minőség keletkezik.
Jelentősebb károsítás megjelenésekor az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett egyéb ásványianyag tartalmú vagy
növényi, illetve állati eredetű olaj, paraffin, propolisz, kvassziaoldat, esetleg kén- vagy réztartalmú készítményekkel
védekeznek. A kártevők ellen bevethetők a Bacillus thuringiensis készítményei, továbbá nem utolsósorban a kü-
lönböző mechanikai eljárásokkal való gyérítésük is eredményt hozhat.
Az ökológiai művelésben előforduló néhány fontosabb gyógynövény faj gyakoribb károsítóit foglaltuk össze a 94.
táblázatban.
Betakarítás. Idejét a drog típusa, a hatóanyag-tartalom és az egyéb minőségi követelmények alapján határozzák
meg. A betakarítás módja is elsősorban a drogfélétől függ. Ebben nem találunk lényeges eltérést az ökológiai és a
tradicionális termesztési technológia között. Mindazonáltal, mivel az egyes termőfelületek általában az
ökogazdálkodás keretei között kisebbek, gyakran nem rentábilis vagy fizikailag nehezen kivitelezhető a gépek (pl.
kombájn) alkalmazása. Ezért, mint az egész termesztés folyamán, a betakarításban is nagy a kézi munkaerő-igény e
műveletnél is erősen jelentkezik. Jellemző továbbá, elsősorban a herba- és levéldrogok termesztésében, hogy a gyorsan
felvehető nitro-
94. táblázat. A fontosabb gyógynövények terméseredményét gyakran veszélyeztető kártevők és kórokozók
Növényfaj Kórokozó Tünet
Foeniculum vulgare Mycosphaerella anethi Lygus spp. ernyőelhalás, terméketlenség
terméketlenség
Carum carvi Eryophyes peucedani f. carvi virágzat torzulás ernyőelhalás,
Mycosphaerella anethi Lygus spp. terméketlenség terméketlenség

Hypericum perforatum komplex gombabetegség (Fusarium, tőpusztulás

Alternaria, Colletotrichum stb.)
Mentha piperita Puccinia menthae levélfoltosodás, levélhullás
Calendula officinalis Sphaerotheka fuliginea gyengülés, hozamcsökkenés
Melissa officinalis Septoria melissae levélbarnulás
Malva spp. Althaea Puccinia malvacearum levélfoltosodás, hullás
officinalis
Hyppophae rhamnoides Verticillium dahliae tőpusztulás
Majorana hortensis Alternaria spp. levélbarnulás, tőpusztulás
Levisticum officináié Passalora depressa hajtáselhalás, pusztulás
Sinapis alba Meligethes aeneus, Phyllotreta spp. levélkárosodás, gyengülés
Valeriana officinalis Erysiphe valerianae sárgulás, gyengülés

géntartalmú műtrágyák elhagyása viszonylag kisebb zöldtömeget eredményez a hagyományos termesztés hozamaihoz
képest.

474
 4.6.5. Betakarítás utáni műveletek
A gyógynövény-kultúrákban a termés betakarítása után - a frissen eladott fűszernövények kivételével - valamennyi
termék feldolgozásra kerül. Ennek első szakasza a szárítás, majd a tisztítás, a vágás vagy morzsolás, esetleg a
hámozás (pl. fehérmályvagyökér), fosztás (pl. borsosmentalevél).
A drogelőállítás legfontosabb betakarítás utáni művelete a szárítás. Ennek folyamán a legfontosabb és a legnehezebb
a minőség és a gazdaságosság összehangolása. Ügyelni kell a káros anyagcsere-termékek felhalmozódásának és a
mikrobiális szennyeződések feldúsulásának elkerülésére is. A szárítási módszerek alapvetően az ökológiai gazdálko-
dásban sem különböznek a hagyományostól. Kisebb mennyiségek és kedvező időjárás esetén a természetes szárítást
alkalmazzák, de más esetben jó minőségű drog csak mesterséges szárítással állítható elő. Néhány lehetséges
perspektivikus fejlesztési irány:
- a szárítólevegő hőenergiájának visszanyerése hőkicserélők alkalmazásával;
- a levegő előmelegítése pl. napkollektorokkal;
- a hőmérsékleti gradiens drogspecifikus optimalizálása;
- a levegő nedvességtartalmának csökkentése a hőmérséklet emelése helyett;
- mikrohullámú berendezésekkel (részfolyamatként) való szárítás, ami a drog küllemi, valamint mikrobiológiai
minőségének javítását is eredményezi.
A további műveleteket, elsősorban az aprítást és a tisztítást az ökológiai termelésben is alapvetően a hagyományos
gépekkel végzik. A gazdaságosság szempontjából gondot jelenthet ezek beszerzése és a viszonylag kicsi egyedi
tételek kezelése. Ezért a betakarítás utáni műveletekhez alkalmazható különféle gépek és berendezések üzembe
állítása és gazdaságos üzemeltetése, megfelelő kihasználása célszerűen a termelői szövetségek révén valósul/hatna/
meg.
Tárolás. A drogelőállítás befejezéseként kerül sor a tárolásra. Tároláskor- amire leggyakrabban hűtés nélkül,
szabályozatlan légterű tárolókban vagy fedett szín alatt kerül sor, - gyakori probléma a raktári kártevők megjelenése.
Ezért igen fontos az egészséges áru betárolása és a nem túl hosszú tárolási idő (64., 65. kép; lásd a mellékletben).

475
 5. Okonyersanyagok és feldolgozott
élelmiszerek minősége, minősítése
Szerkesztő: Kardos Györgyné

Irta: Kollár Gábor, Kardos Györgyné, Burián László, Bódi Csaba, Kerényi
Zoltán, Szőke Lajos
 5.1. Minőségbiztosítási rendszerek

Az ökonyersanyagok és élelmiszeripari termékek iránt Európa és a világ fizetőképes felében

van kereslet. Csak azok a termelők tudnak azonban eredményesen piaci részesedéshez jutni
termékeikkel, akiknek a minőség megbízhatósága és az árak szempontjából egyaránt kedvező
a kínálata. A két szempont közül a megbízható minőség sokkal fonto- sabb, hiszen az „öko"
minősítés alapján tölthetik be az ilyen élelmiszerek sajátos szerepüket a táplálkozásban. Az
IFOAM ellenőrzési, minősítési és tanúsítási rendszere elsősorban magára a termelésre
vonatkozik. Az ökotermékek azonban a fogyasztásig számos áruvá készítési és forgalmazási
műveleten mennek keresztül. Ezek folyamán meg kell őrizni a termék öko tulajdonságait és a
többi minőségi jellemzőjét. Az egész folyamatra vonatkozóan csak a minőségbiztosítási
rendszerek adnak átfogó eljárást, amely garantálja azt, hogy a fogyasztó azt a minőséget kapja,
amit vásárolni akart. Az áruvá készítésnek, a feldolgozásnak, a forgalmazásnak a
részműveleteire általában már nem terjed ki a termeléssel kapcsolatos tanúsítvány. A
felhasználók és a fogyasztók bizalmát meg kell nyerni arra, hogy ezek a műveletek
gyakorlatilag illeszkednek az ökogazdálkodás folyamataihoz. Ezt a bizalmat a termelőknek és
a forgalmazóknak maguknak kell termékeikkel és magatartásukkal megteremteniük a
felhasználókban. A bizalom erősítését szolgálják az MSZ EN ISO 9000 szabvány sorozat
szerint működtetett minőségbiztosítási rendszerek és a HACCP rendszerek.

5.1.1. Az ISO 9000 szabványok, a minőségbiztosítási rendszerek

A bizalom megteremtésének egyik leghatékonyabb módja az MSZ EN ISO 9000 szab-
ványsorozat bevezetése. E sorozat tagjai megegyeznek az ISO 9000 szabványokkal, amelyek
világszabványok és így ismertségük is nemzetközi.
A minőségbiztosítási rendszerekkel foglalkozó szabványok filozófiája az, hogy a vevőknek
a termékek/szolgáltatások minőségével szemben támasztott követelménye olyan nagy, hogy
annak nem lehet csupán a hagyományos minőség-ellenőrzéssel, végtermékellenőrzéssel eleget
tenni. A minőségbiztosítási eljárásoknak tehát a termesztés/előállítás teljes egészére (tervezés -
fejlesztés - marketing - beszerzés - termelés - áruvá-készítés -végtermék-ellenőrzés -
értékesítés - vevőszolgálat) vagy annak minél nagyobb részére ki kell terjednie. Itt mindjárt
észrevehetünk számos hasonlóságot az ökogazdálkodás szabályozása és a minőségbiztosítási
rendszerek működtetési elvei között.
A minőségbiztosítási rendszereknek egyik fontos jellemzője a vásárlók igényeinek
központba állítása. Ez a jellemző azon a felismerésen alapszik, hogy lehet egy termék
bármilyen jó, megbízható, de ha nem találkozik a vevők igényeivel, akkor nem lesz ér-
tékesíthető. Márpedig a termelés fenntartása, sőt a piacokért folytatott eredményes verseny

501
érdekében végzett fejlesztés forrása csak az értékesített termék vagy szolgáltatás után
keletkezett nyereség lehet. A piac megszerzésének vagy megtartásának tehát előfeltétele a
vevők igényének minél tökéletesebb kielégítése.
A minőségbiztosítási rendszerek másik jellemzője az, hogy a teljes termelő, előállító
szervezetet és személyzetet bevonják a minőségfejlesztésbe. Ez magából a rendszer-
szemléletből adódik, hiszen nem működtethető jól egy rendszer, ha az abban tevékeny-
kedőknek csak egy része ismeri és érti a célt és nem teljes körű a résztvevők erkölcsi és
anyagi érdekeltsége.
Ugyancsak jellemzője a rendszereknek az, hogy a tevékenységek folyamán a hiba-
megelőzésre helyezik a hangsúlyt és nem a hibák elhárítására. Ezért a minőségbiztosítási
rendszereket működtetők a tervezésre, fejlesztésre a korábbiaknál jóval nagyobb figyelmet
fordítanak. Ezzel elkerülhetővé teszik a hibaköltségek számottevő részét. Sokkal olcsóbb
ugyanis rossz tervezési dokumentumokat megsemmisíteni, mint félkész vagy késztermékeken
javító műveleteket végezni vagy azokat selejtezni.
Közös jellemzője még a minőségbiztosítási rendszereknek az, hogy az előállítás folya-
matának hibamentes szervezésére és kivitelezésére helyezik a hangsúlyt. A rendszerek
jellegéből adódik ugyanis, hogy jó előállítási folyamat jó termékeket eredményez és biztosan
jó termék csak jól szervezett és ellenőrzött folyamattal állítható elő. A Magyarországon is
honosított ISO 9000 szabványsorozat öt főbb szabványból áll.
MSZ EN ISO 9000:1996 Minőségirányítási és minőségbiztosítási szabványok kivá-
lasztásának és alkalmazásának irányelvei.
A szabvány a minőségügyi rendszerek kiválasztására és alkalmazására vonatkozó szem-
pontokat foglalja össze. Az MSZ EN ISO 9000 sorozat tagjait két típusra osztja
- az alapelveket tartalmazó szabványra, amely minden gazdálkodó számára a belső
minőségbiztosítás megvalósításához használható; ez az MSZ EN ISO 9004 szabvány;
- a külső, szerződéses kapcsolatokban érvényesülő minőségbiztosítási rendszereket
tartalmazó szabványokra. Ilyenek az MSZ EN ISO 9001, 9002 és 9003 számú szab-
ványok.
Az MSZ EN ISO 9001, 9002 és 9003:1996 A vállalati minőségbiztosítási rendszer kö-
vetelményei a tervezéssel, a fejlesztéssel, a gyártással, a szereléssel és a vevőszolgálattal
szemben (ISO 9001). A vállalati minőségbiztosítási rendszer követelményei a gyártással és a
szereléssel szemben (ISO 9002). A vállalati minőségbiztosítási rendszer követelményei a
végtermék-ellenőrzéssel szemben (ISO 9003).
A három szabvány címéből következik, hogy a rendszerek működési területében külön-
böznek egymástól. A 900l-es szabvány a termék tervezésétől a vevőszolgálatig minden
részfolyamatra kiterjed. A 9002 szabvány szerinti rendszer ezek közül nem tartalmazza a
tervezést. Az ISO 9003 szabvány pedig csak a végtermék-ellenőrzésre vonatkozik.
Valamennyi szabvány első három fejezete a hatókört és az alkalmazás feltételeit foglalja
magába. A negyedik fejezet írja le a rendszerek létesítéséhez és működtetéséhez szükséges
elemeket. Ezeket a következőkben foglaljuk össze:
A vezetés feladatai. A vezetésnek meg kell határozni a vállalkozás minőségpolitikáját;
létre kell hozni a vállalkozás minőségügyi szervezetét; meg kell határozni valameny- nyi
munkatárs hatáskörét és felelősségét; meg kell teremteni a rendszer működtetésének tárgyi és
személyi feltételeit; ki kell jelölni a minőségügyért felelős vezetőt. Ezen túl a vezetőségnek a
szükséges rendszerességgel át kell tekintenie a minőségügyi célok megvalósulását és a vezetés
feladata a minőségbiztosítási dokumentumok hatályba léptetése.

502
 Minőségügyi rendszer. A rendszer a minőségügyi célok megvalósulását segítő előíró
dokumentumokon alapszik. Ezek a minőségi kézikönyv, a folyamatleírások és a munka-
utasítások.
Minőségi kézikönyv. A minőségi kézikönyvben a vállalkozás meghatározza minőség-
politikáját, a rendszer hatóterületét (pl. a cseresznye és a meggy termesztése és értékesítése),
valamint részletesen leírja a vállalkozás minőségi rendszerét.
Folyamatleírások és munkautasítások. A minőségi kézikönyvben foglaltak gyakorlati
megvalósítását nagyobb folyamatonként a minőségbiztosítási eljárások írják elő, míg a
részletes végrehajtás a munkautasításokban van szabályozva.
Ez a szabványpont írja elő a célkitűzések megvalósítását segítő minőségügyi terv készítését
is, valamint a tervben meghatározott célok megvalósításához szükséges erőforrások (technikai,
személyi, pénzügyi) előteremtését.
A szerződés átvizsgálása. Ez a szabványpont azt célozza, hogy csak olyat vállaljunk a
szerződéseinkben, amit egyértelműen és bizonyíthatóan teljesíteni is tudunk. Ehhez pontosan
tisztázni kell a megrendelő elvárásait (minőség, mennyiség, méret, csomagolás, teljesítési
időpontok, ár, fizetési feltételek) és a saját valós lehetőségeinket az igényeknek való
maradéktalan megfelelésre.
A dokumentumok ellenőrzése. A minőségbiztonság megkívánja, hogy a rendszer
műveleteire technológiai utasítások készüljenek. Ilyen utasításokat csak ellenőrzötten lehet
kiadni használatra. Minden dokumentumon egyértelműen látszani kell, hogy az érvényben van
vagy sem. A termelés és forgalmazás minden érintett szereplőjének rendelkeznie kell a
tevékenységére vonatkozó dokumentumok érvényes változatával. A bekövetkező
változásoknak egyértelműen nyomon követhetőnek kell lennie. Ezért a dokumentumokat úgy
kell kezelni, hogy azok a termékfelelősség teljes időtartama alatt (ez legalább 10 év)
visszakereshetők legyenek.
Beszerzés és a vevő által beszállított termék. Ezek a szabványpontok azt szabályozzák,
hogy csak ellenőrzött beszerzési helyekről származhatnak a termesztésben felhasznált alap- és
segédanyagok (pl. szaporítóanyag, növénytápláló anyagok, esetleg növényvédő szerek,
csomagolóeszközök). Ökotermesztésünk csak így lehet megfelelő minőségű. Ezért
folyamatosan értékelni kell a beszerzésből származó anyagokat és eszközöket, a beszállítók
megbízhatóságát. A vevő által beszállított termék azt jelenti, hogy akinek majd szállítani
fogok ökoterméket, az szállít például saját göngyöleget. Ezt is értékelni kell a többi
beszerzéshez hasonlóan, hiszen a bele csomagolt termék megfelelő minőségéért
mindenképpen a termelő a felelős.
A termék azonosítása és nyomon követhetősége. A termék azonosítása és nyomon
követhetősége nem csak azért szükséges, mert csak így tanúsítható az ökotermesztés, hanem
azért is, mert ezek alapján lehetséges az estleges hibák okainak meghatározása és a hibák
ismételt előfordulásának elkerülése.
Azonosítani lehet a terület vagy termelőegység jele, a termelő jele, a művelet időpont ja és
más ismérvek alapján.
A folyamat szabályozása. A szabványnak ez a pontja a termelési és forgalmazási folyamat
előíró dokumentuma. Kitér az ökotermék előállításakor és forgalmazásakor alkalmazandó
műveletekre és a folyamatok jellemzőinek az elfogadható értékeire.

503
 Ellenőrzés és vizsgálat. A rendszer azon elemeit határozzuk meg itt, amelyek azt teszik
lehetővé, hogy csak ellenőrzött minőségű beszerzett áru (alkatrész, anyag, segédanyag stb.)
kerülhessen a termelésbe és forgalmazásba. Ugyancsak ebben a pontban szabályozzák a ter-
melés folyamán végzendő ellenőrzés és a végtermék ellenőrzés rendjét és dokumentálását.
A mérő- és vizsgálóberendezések ellenőrzése. A mérő-és vizsgálóberendezések mű-
ködőképessége azért fontos a minőségbiztosítás szempontjából, mert egész tételek lehetnek
hibásak, sőt megsemmisítésre ítélendők, ha egy-egy fontos jellemzőt (pl. az adagolt
segédanyagot) rossz műszerrel mértek. Ezért gondoskodni kell minden ilyen berendezés
mérőképességének bizonyítható fenntartásáról.
Az ellenőrzött és vizsgált állapot megjelölése. A rendszer nagyon fontos eleme az, hogy
az ellenőrzött és vizsgált állapot egyértelműen jelölve legyen. így elkerülhető, hogy
ellenőrizetlen vagy az ellenőrzéskor hibásnak talált termék kerüljön értékesítésre.
A nem megfelelő termék kezelése. Ebben az eljárásban az adott szerződés követel-
ményeinek nem megfelelő terméket megnevezik, ezt a tényt dokumentálják és az ilyen
terméket elkülönítik a megfelelőktől. A nem megfelelő terméket - a hiba jellegétől és
mértékétől függően - újra feldolgozzák, kijavítják, kivonják az ökotermékek köréből vagy
megsemmisítik.
Hibajavító tevékenység. A rendszer ennek keretében tartalmazza azokat az eljárásokat,
amelyek célja az ismétlődő hiba előfordulásának megakadályozása, valamint a hiba
előfordulási kockázatának megfelelő megelőző intézkedésekkel való csökkentése.
Kezelés, tárolás, csomagolás, szállítás. Azok az eljárások tartoznak ide, amelyek ezen
műveletek folyamán megelőzik a termék károsodását vagy minőségi romlását.
Minőségügyi feljegyzések. Ez az eljárás a minőséggel kapcsolatos feljegyzések (do-
kumentumok) azonosítását, gyűjtését, rendszerezett tárolását és karbantartását szolgálja.
Gyakorlatilag ez nagyjából megegyezik az elismert ökotermékekhez szükséges feljegyzések
rendszerével.
Belső minőség-felülvizsgálat. Ez olyan tervezett belső ellenőrzések rendszere, amelynek
folyamán a vezetés és a vevők megbizonyosodhatnak arról, hogy a minőséggel kapcsolatos
tevékenységek összhangban vannak a tervezett intézkedésekkel és az egész minőségbiztosítási
rendszer hatékony.
Képzés. A termelés és a minőségbiztosítási módszer állandóan fejlődik. Ezért tervezetten
gondoskodni kell a rendszerben dolgozó munkatársak képzéséről, ismereteik gyarapodásáról
az ökotermesztéssel és az ökotermékekkel kapcsolatban.
Vevőszolgálat, különleges szolgáltatások. A különleges szolgáltatásokhoz az ökotermékek
vagy -szolgáltatások szakszerűbb használatát segítő tevékenységek tartoznak. Ilyenek lehetnek
pl. a különleges receptek, amelyek az ökotermék változatosabb elkészítését segítik. A
vevőszolgálati tevékenység is ide tartozik, ahonnan a vevő/felhasználó hasznos tanácsokat kap
a rendeltetésszerű, eredményes használattal kapcsolatban és ahol begyűjtik a vevői
véleményeket, amelyeket intézkedésre az illetékesekhez (marketing, tervezés, fejlesztés,
termelés) továbbítanak.
Statisztikai módszerek. Azok a statisztikai eljárások tartoznak a szabályzásnak ebbe a
fejezetébe, amelyek a termelési folyamat alkalmasságának és a termékjellemzők meg-
felelőségének igazolására szolgálnak, ha ezek egyáltalán szükségesek.
A felsorolt szabványpontok mindegyike igen fontos eszköz a fogyasztó bizalmának
megnyeréséhez. A technológia tervezése, alkalmazása és továbbfejlesztése folyamán van
azonban a legtöbb lehetőségünk az ökotermékek minőségének közvetlen befolyásolására. A
növénytermesztésből származó termékek fejlődését és növekedését meghatározó tényezők

504
közül az adott termelési év időjárása kivételével valamennyi befolyásolható, az igényeknek
megfelelően változtatható, többé-kevésbé optimalizálható. Ez egyben azt is jelenti, hogy a
körültekintő tervezés, a termőhely, a fajta, a művelési rendszer és a technológia megválasztása
nagy valószínűséggel jó minőségű ökoterméket eredményez. Az állati termékek mennyisége
megfelelően a tenyésztési technológia folyamatos fejlesztésével növelhető hatékonyan. A
minőségbiztosítási rendszer valójában ezeknek a beavatkozásoknak az ökotermékek
minőségére gyakorolt hatásait optimalizálja.

5.1.2. A minőségbiztosítási rendszer kiépítése.

Az ISO 9000 rendszerek megismertetése a gazdaság (vállalat) felső- és középvezetőivel
Először az Egységes Európai Piac működésének szabályaival, majd magukkal a minő-
ségbiztosítási rendszerekkel kell megismertetni a vezetőket. Tudatni kell mindenkivel azt,
hogy a sikeres működéshez a gazdaság egészének közreműködése szükséges. Ebben a
szakaszban célszerű ismertetni a minőségi rendszer bevezetésének menetét is.
A gazdaság minőségi helyzetének meghatározása (helyzetfelmérő audit). Ennek
keretében el kell készíteni a gazdaság minőségi színvonalával kapcsolatos önértékelést és a
külső értékelést. Az értékelés eredménye alapján elemzést kell készíteni a gazdaság jelenlegi
helyzete és az elérni kívánt színvonal közötti különbségről. Ezt a munkaszakaszt a
különbségek megszüntetésére és az alkalmazható minőségbiztosítási rendszer kiválasztására
vonatkozó javaslat elkészítése zárja.
A felső vezetők döntése. A gazdaság vagy élelmiszeripari üzem felső vezetői a javaslat
alapján kiválasztják a bevezetésre kerülő minőségbiztosítási rendszert, elrendelik a rendszer
kidolgozását és bevezetését.
A dokumentumok elkészítése. A rendszer kidolgozására munkacsoportot kell szervezni.
Meg kell határozni a kidolgozással kapcsolatos feladatokat, a határidőket és ki kell jelölni a
felelősöket. Ezek feladata a gazdaság minőségi szervezetének létrehozása, a minőségügyi
vezető kijelölése, és ők dolgozzák ki az egyes minőségügyi eljárásokat. Ebben a szakaszban
kell elkészíteni a Minőségi Kézikönyvet. Az elkészítendő folyamatleírások és munkautasítá-
sok száma attól függ, hogy mennyire összetett a tevékenységi kör, amire vonatkozik majd a
rendszer és mennyire szükséges üzleti (szolgálati titok) megfontolásokból úgy felbontani az
eljárás ismertetését, hogy az a megrendelők bizalmát megnyerje, de a vásárlóként jelentkező
konkurencia ne jusson szolgálati titoknak minősülő ismeretek birtokába.
A minőségbiztosítási rendszer bevezetése. Ez a szakasz két fontos feladatot tartalmaz, a
minőségügyi dokumentumok jóváhagyását és az alkalmazás elrendelését.
A rendszer működésének értékelése, belső felülvizsgálat (előaudit). Első lépésként
vizsgálni kell, hogy a rendszer dokumentumai megfelelnek-e a minőségügyi rendszer kö-
vetelményeit tartalmazó szabványnak. Utána azt kell vizsgálni, hogy a gazdaság működése
megfelel-e dokumentációban előírtaknak. Értékelni kell, hogy megfelelőek-e maguk a
dokumentumok, jól alkalmazzák-e azokat és elérik-e alkalmazásukkal a kívánt hatékonyságot.
A felülvizsgálatot az adott egységtől független terület szakértőjének kell végeznie a
gazdaságon belül.
Javítások és azok ellenőrzése. Ebben a szakaszban a rendszer már működik. Az eljá-
rásokban meghatározott módon kell a javításokat elvégezni és ellenőrizni azok kívánt ha-
tékonyságát.
Tanúsítás. A belső felülvizsgálat alapján elvégzett javítások után a gazdaság minőség-
biztosítási rendszere alkalmas a független szervezetek által végzett tanúsításra.

505
5.1.3. A minőségbiztosítási rendszerek alkalmazásának előnyei és hátrányai
A szabványpontok áttekintése után jól érzékelhető, hogy az ökotermékek ellenőrzött elő-
állításának és az ISO 9000 szabvány előírásai szerint működtetett minőségbiztosítási
rendszernek a dokumentálása sok közös jegyet visel. A minőségbiztosítási rendszer a maga
vevőközpontú megközelítésével azonban nemcsak a természeti környezet állagóvó,
fenntartható fejlődésére fordít figyelmet, hanem a termelő és a fogyasztó érdekeinek közvetlen
védelmére is. A megbízható szállítás olyan alapkövetelménnyé vált az ezredforduló
kereskedelmében, amit a hagyományos technikákon túl minőségbiztosítási rendszer
működtetésével is szolgálni kell.
A minőségbiztosítási rendszerek alkalmazásának az előzőekben említetteken túl még más
előnye is lesz a termesztők számára. A termelés körülményeinek pontos dokumentálása, amit
ezek a rendszerek kötelezően előírnak, nagy terhet jelent a termesztőknek. A
mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók általában nagyon idegenkednek minden
„bürokráciától", azaz a termeléssel kapcsolatos rendszeres feljegyzések készítésétől. Az
információs rendszerek más országokban már széles körben régebben működnek. Ebből
adódik, hogy a termelők a hasznát is ismerik az adatok részletes gyűjtésének, nemcsak a terhét.
Napjainkban az informatika is hatékony segítséget tud nyújtani a termelési események
folyamatos dokumentálásához és értékeléséhez (Kollár és társai, 1999). A rendszerezett
utasítások és feljegyzések számítógépes kezelése a technikát nem kedvelőknek sem okoz
tartósan nehézséget, sőt kimondottan segítségükre tud lenni a folyamatok figyelésében és a
döntést megalapozó elemzések elkészítésében.
Az előzőkön túl eddigi tapasztalatok alapján a minőségbiztosítási rendszerek alkalma-
zásának előnyeit a következőkben határozhatjuk meg:
- a rendszerrel támogatott termesztésből származó termékekkel kapcsolatban a fogyasztó
bizalma növekedett; ez piaci térnyerést de legalább a piaci pozíció megtartását
eredményezte;
- az általános rend és a termelési részfolyamatok áttekinthetőbbé válnak a termelőknél;
- a termelés veszteségei számottevően csökkentek;
- a termelési költségek csökkenése közép és hosszabb távon előre jelezhető és tapasztalható.
A minőségbiztosítási rendszerek alkalmazásának természetesen „nehézségei" is vannak.
Ezek pedig a következők:
- a rendszerépítés és a tanúsíttatás átmenetileg számottevően növeli a gazdák időbeni
elfoglaltságát;
- a dokumentáció elkészítése sok „papírmunkával" jár;
- a felkészülés és tanúsíttatás nem csekély költségekkel jár. Ez azonban a különböző
céltámogatások igénybevételével csökkenthető.

5.1.4. Minőségbiztosítási rendszerek továbbfejlődése

A minőségbiztosítási rendszerek működését szabályozó szabványokat az alkalmazásba vétel
óta eltelt 5 év tapasztalatai alapján a Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO) korszerűsíti
és 2000 év végén új szabványokat adott ki. Ezek az ISO 900X:2000 szabványok.
A szabványalkotók mindent meg kívánnak tenni, Az új szabványokban részben változtak a
hangsúlyok. Ilyen változás az, hogy a minőségbiztosítás helyett inkább a minőségirányítás, a
minőségbiztosítási irányelvek helyett a Teljes körű Minőségirányítás (TQM) kapott nagyobb
szerepet. A szabványsorozat az eddigi öt főszabvány helyett három szabványból áll. Az ISO

506
9000:2000 a minőségirányítás alapjait és szótárát tartalmazza; az ISO 9001:2000 a
minőségirányítási rendszerek követelményeit tartalmazza. Végül az ISO 9004:2000
irányelveket ír elő a teljesítmények növeléséhez.
A szabványalkotók mindent meg kívánnak tenni, hogy a változások alkalmazásba vétele
minél zökkenőmentesebb legyen. Ezért úgy rendelkeztek, hogy az életbe léptetés után még
három évig a jelenleg érvényes szabványok szerint lehet tanúsítani. Az új szabványok
kötelezővé teszik az eddig párhuzamosan működő rendszerek (minőségbiztosítás,
környezetirányítás, élelmiszer-biztonság, esetleg ökotermelés) integrált, azaz együttes
működtetését. Ez jelentősen csökkenti a rendszerekkel kapcsolatos adminisztrációs
feladatokat, hiszen megszünteti az átfedésekből adódó feladatismétléseket.

5.1.5. A HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer

Az ökotermékek áruvá készítésekor különös figyelemmel kell lenni az élelmiszer-biztonságra.
A fogyasztók teljesen biztosak akarnak lenni abban, hogy az általuk elfogyasztott termék sem
nyersen, sem feldolgozva nem árt az egészségüknek. Ennek biztosítására az élelmiszereket
gyártókat (termelőket) és a forgalmazókat törvény kötelezi a HACCP- szerű (Veszélyelemzés,
Kritikus Szabályozási Pontok) élelmiszer-biztonsági rendszerek bevezetésére (1995. évi XC.
Sz. Élelmiszertörvény). A HACCP olyan rendszer, amely meghatározza, értékeli és
szabályozza az élelmiszer-biztonság szempontjából jelentős veszélyeket, és figyelembe veszi a
termékminőségi problémákat. Ezért a rendszeralkalmazóknak meg kell határozniuk azokat a
fizikai, kémiai és biológiai veszélyeket, amelyek a termelés, valamint az áruvá készítés és
forgalmazás folyamán felléphetnek. Ezután olyan ellenőrzési rendszert kell kialakítaniuk,
amely igazolhatóan csökkenti e veszélyek kockázatát.
A minőségbiztosítási és élelmiszer-biztonsági rendszerek egyidejűleg, integráltan mű-
ködtethetők.

5.2. Az ökogazdálkodás hatása az élelmiszerminőségre és -

biztonságra
5.2.1. Élelmiszerminőség és biztonság áttekintése és szabályozása
Az élelmiszer minősége és biztonsága minden embert érdekel. A fogyasztók elvárják, hogy az
élelmiszer tápláló, élvezhető és biztonságos legyen. Az élelmiszer biztonságáért felelősséget
kell vállalni mind a kormánynak, mind az iparnak és magának a fogyasztónak is (30. ábra).
A kormányzat felelőssége, hogy létrehozza az élelmiszer minőségének és biztonságának
megfelelő követelményrendszert; támogatást nyújtson a nemzeti élelmiszer-minőségi és -
biztonsági jogszabályok és szabályozások keretében; és ezt világosan ismertetesse az ipar
képviselőivel és a fogyasztókkal. A kormányzatnak kell gondoskodnia a hatékony élelmiszer-
ellenőrzésről, a megfelelő és megbízható élelmiszer-felü- gyeletetről és élelmiszer-ellenőrző
szolgálatról annak érdekében, hogy mindenki betartsa az élelmiszer-minőségi és -biztonsági
követelményeket.
Az élelmiszeriparnak kiváló szinten kell tartani termékei minőségét és biztonságát a
minőségbiztosító programok alkalmazásával, ide értve a HACCP rendszeren alapuló
programokat is, amelyek a vonatkozó szabályozásokat magukban foglalják.

507
A fogyasztók a helyes élelmiszerkezelési gyakorlat alkalmazásával, elkerülhetik az
élelmiszer-minőséggel és -biztonsággal kapcsolatos problémákat a háztartásokban. Az
1999. évi WHO beszámoló szerint Európában a háztartásokban fordult elő a legtöbb élel-
miszer okozta megbetegedés (36%).
Az a tény, hogy mind a három fél felelős az élelmiszerbiztonság és a táplálkozási érték
szabályozásáért, szükségessé teszi az élelmiszerláncon belüli minőségbiztosítási fo-
lyamatok koordinálását, amellyel kapcsolatban az egészségügy van a legkedvezőbb po-
zícióban. Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi szektort be kell vonni a teljes folyamatba,
mind országos, mind pedig nemzetközi szinten. A három fél (kormány, ipar/kereskedelem,
fogyasztó) összehangolt együttműködése azonban nélkülözhetetlen a teljes rendszer
működtetéséhez. Elég egy kis hiba a három „oszlop" bármelyikében is ahhoz, hogy a teljes
épület összedőljön.
30. ábra. Az élelmiszerbiztonság „temploma"

^^^^ Biztonságos ^^^ élelmiszert mindenkinek

Megosztott felelősség
az élelmiszertörvény és műveltségre és tájékozottságra a termelők és elosztók helyes
végrehajtások irányuló fogyasztói törekvés gyakorlata
tanácsadás az ipar és a kereskedelem krónikus és szelektív fogyasztói a feldolgozott élelmiszer
számára magatartás minőségbiztosítása és ellenőrzése
a vásárlók oktatása és tájékoztatása biztonságosan kezelt élelmiszert a megfelelő folyamatok és
háztartásokban technológia
információgyűjtés és kutatás közösségi részvétel képzett élelmiszer-előállítók és
kereskedők
egészséggel kapcsolatos aktív fogyasztói csoportok tájékoztató jelölés és a fogyasztók
szolgáltatásokra való felkészítés képzése
kormány fogyasztó ipar/kereskedelem
Országos méretű elkötelezettség az élelmiszerbiztonság iránt

A biztonság mellett, a minőséget négy fő kategóriába sorolható minőségi jellemzők ha-

tározzák meg:
- érzékszervi,
- táplálkozási,
- funkcionális,
- higiéniai.
A minőség az élelmiszer olyan komplex jellemzőjének tekinthető, amely meghatározza az
értékét vagy elfogadhatóságát a fogyasztó számára. A fogyasztók értékelése a minőséggel
kapcsolatban gyakran szubjektív. Szabályozási vagy fogyasztóvédelmi szempontból a
minőség alapvető objektív követelményekre vonatkozik, amelyeket be kell tartani az érvé-
nyes törvények és szabályozások szerint, garantálva azt, hogy az élelmiszer biztonságos,
nem szennyezett, nem hamisított és nem hamisan megjelenített, fogyasztókat megtévesztő.
Az élelmezés-egészségügy szempontjából minden esetben a higiéniai és a táplálkozási
jellemzők a legfontosabbak, de az élelmiszerek érzékszervi és funkcionális jellemzőinek
jelentőségét sem szabad alábecsülni, mert gyakran az élelmiszerek elfogadását határozzák
meg, s így közvetlen hatással vannak az étrend kialakítására.

508
 A legújabb nemzetközi megállapodások olyan élelmiszer-biztonsági intézkedések
szükségességét hangsúlyozzák, amelyek olyan elveken és eljárásokon nyugvó kockázat-
elemzésen alapulnak, amelyeket jelentős, elismert nemzetközi szervezetek dolgoztak ki. A
nemzetközi élelmiszer-biztonsági normák és élelmiszer-higiéniai követelmények egyaránt
érvényesek a hagyományos és az ökofeltételek között feldolgozott élelmiszerre. Széles körben
úgy vélik, hogy az élelmiszeripar maga képes legjobban döntéseket hozni termékei
minősítéségével kapcsolatban annak alapján, hogy a piaci követelményeket a leginkább
ismeri. Mindazonáltal léteznek elrendelő és tetszőleges minőségi szabványok, előírások, abból
a célból, hogy a lényeges termékkövetelmények betartásra kerüljenek, és a fogyasztókat
megvédjék a hamisításoktól.
Az élelmiszerekkel kapcsolatban sokféle típusú biztonsági kockázat léphet fel, amelyek az
élelmiszer termelése, kezelése, feldolgozása és csomagolása folyamán keletkezhet. A
mikrobiológiai kockázatok közé tartoznak a vírusok, a baktériumok, a gombák vagy azok
toxinjai és a protozoák. Előfordulnak toxikus anyagok a környezetben, így a cink, az arzén;
vagy magában az élelmiszerben, pl. a szolanin, a hisztamin, amelyek ugyancsak élel-
miszerbiztonsági kockázatokat képeznek. Toxikus ipari vegyszerek vagy radioaktív hul-
ladékok szintén forrásai lehetnek az élelmiszerek szennyezésének. Példák erre a következő
ipari szennyező anyagok: az arzén, a kadmium, a réz, a higany és a poliklórozott bife- nilek
(PCB). A szennyező anyagok beléphetnek az élelmiszerláncba túlzott vagy nem megfelelő
műtrágyázáskor. Ilyenek például a kadmium, a nitritek és a nitrátok. Az engedélyezett
peszticidek vagy állatorvosi gyógyszerek helytelen alkalmazása ugyancsak okozhat kémiai
élelmiszer- kockázatot. Szennyezett állati takarmány vagy nem megfelelő állattakarmányozási
gyakorlat ugyancsak veszélyeztethetik az élelmiszerbiztonságot.
Globális szinten, az élelmiszerek okozta egészségügyi ártalmak csoportosításakor,
megállapították, hogy az adalékok okozta károsítások viszonylag kismértékűek (mind akut,
mind pedig krónikus hatások tekintetében), összehasonlítva a mikrobiológiai és egyéb
természetesen előforduló toxinok hatásával. Az élelmiszer okozta megbetegedések
epidemiológiai vizsgálatakor bebizonyosodott, hogy Európában az előfordulásoknak csak
0,5%-át okozták kémiai anyagok. Ezen statisztikák ellenére azonban, az európai országokba
kiküldött kérdőívek eredményei azt mutatták, hogy a kémiai szerek által okozott élelmiszer-
szennyezés problémája igen fontos közegészségügyi gondot okoz.

5.2.2. Az öko-élelmiszerekre vonatkozó specifikus élelmiszer-minőségi

és -biztonsági szempontok
Az irodalmi adatok szerint az emberiség az elmúlt század 80-as éveiben kezdett tudatosan
foglalkozni a táplálkozás okozta ártalmakkal, a civilizációs betegségekkel és szervezte meg az
ún. „természetes" élelmiszer-termelést, az ökológiai gazdálkodást.
A XX. század második fele döntő változást hozott az élelmiszerek megítélésében, a fo -
gyasztói szokásokban. A környezeti ártalmaktól mentesen előállított élelmiszerek iránti igény
megnövekedett, sőt „Vissza a természethez" mozgalom formájában öltött testet. A garantáltan
vegyszermentesen előállított nyers-, és készételeket különleges címkékkel, jelzésekkel ellátva
hozták forgalomba.
Az igazi áttörés a nyolcvanas évek végén kezdődött, amikor Nyugat-Európában állami
szinten is felismerték az ökogazdálkodás környezetre és a társadalomra kifejtett pozitív
hatását. Az ökotermékek éves forgalma a világon meghaladja a 20 milliárd dollárt, az ökopiac

509
a nagy évi 20-30 százalékos növekedési ütemével az élelmiszerpiac egyik legdinamikusabban
fejlődő része. Az ökogazdaságoknak a mezőgazdaságilag hasznosítható földterületen belüli
aránya az elmúlt három évben Nyugat-Európában 0,9%-ról 2,1%-ra , 3 millió hektárra, a
világon 10 millió hektárra nőtt. Magyarországon jelenleg 80 ezer hektáron folyik ellenőrzött
ökogazdálkodás. A magyar ökogaz- daságok döntő többségére az exportorientáció jellemző.
Úgy tűnik, 1999-ben a még stagnáló belföldi piac is megélénkült, idén egyre nagyobb a
kereskedelmi hálózatok érdeklődése (pl a CB A kereskedelmi hálózat boltjaiban már külön
„ökopultokat" is kialakítanak.). Emellett több élelmiszer-feldolgozó is érdeklődik a magyar
ökotermények iránt. így előreláthatóan a megtermelt ökoterményeknek már több mint 10
százalékát a hazai piac veszi fel, szemben az elmúlt években megszokott 5-8 százalékkal. A
Nyugat-Európában meghatározó ökobolthálózat, a közvetlen értékesítési csatornák nálunk még
csak kialakulóban vannak
Egyre növekszik az igény az öko-élelmiszerek iránt, amit leginkább a fogyasztó képzete
ösztönöz ezeknek az élelmiszereknek a minőségéről és biztonságáról és az öko-
mezőgazdasági gyakorlat pozitív környezeti hatásáról. Ez a keresletnövekedés várhatóan a
jövőben is folytatódik. A fogyasztói elvárások szempontjából igen fontos, hogy a
kormányzatok, az ipar és a fogyasztói csoportok gondosan vizsgálják az ökoélelmiszer
minőségével és biztonságával kapcsolatos kiadványokat és lépjenek közbe minden szükséges
esetben, hogy a fogyasztóvédelem megfelelő legyen.
A regionális (EC) és a nemzetközi (Codex) irányvonalak létrehozása ökoélelmiszerek
termelésére, feldolgozására, jelölésére és forgalmazására fontos lépés az ökoélelmiszerek
követelményeinek nemzetközi harmonizálása területén. Harmonizálásra van szükség annak
eléréséhez, hogy a fogyasztók megkapják, amit elvárnak, függetlenül az ökoélelmiszerek
származási helyétől.
Az ökotermelésben alkalmazott csökkentett vegyszerhasználat szempontjából számos
tanulmányt készítettek a termelési rendszer biztonságáról és minőségi vonatkozásairól.
Kimutatták, hogy az öko-élelmiszerekben kisebb a peszticid-, az állatigyógyszer-marad- vány
és számos esetben a nitrát tartalom is. Az öko címke az élelmiszereken biztonságot nyújt a
fogyasztónak, hogy egyetlen élelmiszer-összetevőt sem vetettek alá besugárzásnak és
genetikai módosításnak.

Az öko-élelmiszerek szabályozása
Az USA-ban kiadott „A bioélelmiszerek előállítására vonatkozó 1990. évi törvény" szövetségi
normatívákat adott, amely megteremtette ezen termékek szabad forgalmazásának lehetőségét
az államok között és megvédte a termelőt és a fogyasztót a tisztességtelen piaci versenytől.
1991-ben az Európai Unió elfogadta a mezőgazdasági (növényi) termékek ökoter-
melésével kapcsolatos szabályozásokat (Council Regulation No. 2092/91). Az EU állattartásra
vonatkozó szabályozása 1804/1999 számú rendeletében jelent meg.
A FAO/WHO keretében működő Codex Committee on Food Labelling (CCFL, Codex
Élelmiszerjelölési Bizottság) 91/9 számú dokumentuma tételesen összegezte mindazokat az
élelmiszer-előállítási műveleteket, technológiai lépéseket, amelyeket a tagországok az
ökogazdaságban alkalmazhatóan elfogadtak. 1999-ben a Codex Alimentarius Főbizottság
(CAC) elfogadta az öko-élelmiszerek termelésére, feldolgozására, jelölésére vonatkozó és a
piaci forgalmazásával kapcsolatos irányvonalakat. Ezek a szabályozások lefektették az
ökotermelés elveit a gazdaságban, a feldolgozásban, a tárolásban, a szállításban, a jelölésben
és a piaci forgalmazásban. A Codex Alimentarius Főbizottságnál folyamatban van az öko-

510
állattenyésztéssel kapcsolatos szabályozások kidolgozása, amelyet 2000- ben a CCFL
elfogadásra javasolt a CAC-nak.
A Codex Alimentarius Főbizottság (CAC) FAO/WHO közös élelmiszer-szabványosítási
programjának legfőbb célja a fogyasztók egészségének védelme és a tisztességes élelmiszer-
kereskedelem gyakorlatának fenntartása. A legfontosabb szaktanácsadói csoportok ajánlásait a
bizottságok rendszeresen felhasználják a Codex szabványok, irányelvek kidolgozásához. A
szabványtervezetet azután széleskörű nemzetközi vitára bocsátják valamennyi érintett
tagország és szervezet bevonásával. A Codex szabványok, irányelvek és ajánlások szigorú
tudományos alapokra és bizonyítékokra támaszkodnak.
Hazánkban kidolgozták a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követel-
mények szerinti előállításáról, forgalmazásáról és jelöléséről szóló 140/1999. (IX.3) Kor-
mányrendeletet, és a részletes szabályozásról szóló 2/2000 (1.18) FVM-KöM együttes
rendeletet.
Az ökológiai termelésben - a növénytermesztésre, az állattartásra, a növényi és az állati
termékek ökológiai termelésére vonatkozó - kötelező alapkövetelményeket az említett rendelet
1. számú melléklete tartalmazza.
Az egyes szereknek és anyagoknak a talajjavításhoz, a tápanyag-utánpótláshoz, a növények
kondicionálásához, valamint a kártevők és a betegségek elleni védekezéshez - az elismert
ellenőrző szervezet egyetértésével - felhasználható anyagoknak a jegyzékét és felhasználásuk
feltételeit a 2. számú melléklet tartalmazza.
A feldolgozáskor alkalmazható egyes nem mezőgazdasági eredetű anyagok (adalékanyagok
és technológiai segédanyagok) vagy nem ökológiai termelésből származó mezőgazdasági
eredetű anyagok jegyzékét és felhasználásuk feltételeit a 3. számú melléklet tartalmazza.
Az ellenőrző szervezetek alapvető ellenőrzési feladatait és intézkedéseit a 4. számú
melléklet tartalmazza.
Kidolgozás alatt van a hazai öko-állattartásra vonatkozó általános követelményrendszer.

Kémiai kockázatok
A ökogazdálkodás tiltja a szintetikus növényvédő szerek, így a szintetikus herbicidek,
peszticidek, fungicidek, trágyázó szerek, valamint az állatorvosi gyógyszerek (pl. anti-
biotikumok, növekedési hormonok), szintetikus tartósítószerek, adalékok valamint a be-
sugárzás alkalmazását a mezőgazdasági termelésben.
Peszticidmaradványok. Az ökotermelés megkezdése előtt 2 illetve 3 évvel a szántóföldön
szintetikus növényvédő szert nem szabad használni. A korábbi földhasználatból származó
peszticidmaradékok esetleges kimutatása azt jelenti, hogy peszticidek vagy egyéb szennyezők
esetenként feltalálhatók a minősített öko-élelmiszerekben is. Az ily módon visszamaradó
peszticidek jelenléte nem szükségszerűen zárja ki azt, hogy az élelmiszert öko-ként jelöljék
meg, feltéve, ha valamennyi egyéb minősítési követelménynek megfelelt. Apeszticid-
maradványok jelenléte az ökotermékekben azzal a vegyi permetezéssel magyarázható, amely
a hagyományosan művelt gazdaságokból szivárgott át. így a peszticidmaradványok
kimutathatóan csekélyebbek az ökotermékekben, mint a hagyományosan termelt
élelmiszerekben.
Az ökogazdaságban azok a természetes forrásból származó peszticidek alkalmazhatók,
amelyek a nemzetközi szabályozások szerint a növényi kártevők, betegségek elleni harcban

511
használhatók. Az ökogazdálkodásban a kártevők elleni harc előnyben részesített módja a
biológiai védekezés.
Nitrátok. Az ökokultúrával nevelt termékek, különösképpen a nitrofil levelek, gyökerek és
gumók nitrát tartalma a kutatási eredmények szerint szignifikánsan alacsonyabb, mint a
hagyományosan termesztett növényeké 95. táblázat
A táplálékban lévő nitrát az emberi szervezetben nitritté redukálódhat, ez az átalakulás
csecsemőknél valószínűbb, mint felnőtteknél. Ha a nitrit-ion felszívódik a vérbe, a
hemoglobin vas-ionja oxidálódik, methemoglobin termelődik, amely nem tudja az oxigént
szállítani. Az egészséges felnőtteknél természetes körülmények között a methemoglobin 1%-a
a hemoglobinnak. Ha a csecsemőknél ez az érték 6% vagy ennél nagyobb, akkor légzési
betegség következik be. Akut nitrit mérgezésnél (15% methemoglobin értéknél) cianózis
(kékkór) lép fel, a bőr és az ajkak kékes-lilásan elszíneződnek. A szervezetben keletkező nitrit
fehérjékkel reagálva nitrózaminokat képez, amely karcinogén hatású.

95. táblázat. A nitrogén-műtrágyázás hatása a növények nitrát-tartalmára (Greewood és Hunt 1986)

Növény N-műtrágya (kg/ha) N03-N (fig/g szárazanyag)
optimális szint maximális szint műtrágya nélkül optimális szint maximális szint
Fejes saláta 100 392 1488 3393 4776
Spenót 123 785 1719 3950 7171
Nyári káposzta 176 628 98 3575 6662
Téli káposzta 241 785 1815 3074 3550
Cékla 184 785 326 575 3002
Karórépa 30 628 972 870 6915
Fehérrépa 76 628 126 140 5131

A FAO/WHO Szakértői Bizottsága a naponta felvehető megengedhető nitrát mennyiségét

(ADI) 5 mg Na-nitrátnak megfelelő nitrátban határozta meg. Ez felel meg 3,65 mg nitrátnak
testtömeg-kg-onént, ami egy 60 kg-os ember estén 219 mg nitrátnak felel meg naponta. A
nitrit sokkal toxikusabb, mint a nitrát. Jelenlegi ADI (Acceptable Daily Intake) értéke 0,2 mg
nátrium-nitrit testtömeg-kg-onként. A legtöbb európai országban, a kész bébiételekben 50
ppm maximális nátrium-nitrát-tartalmat fogadnak el friss tömegre számítva.
Környezeti szennyezések. A peszticidmaradványok mellett számos egyéb kémiai kockázat
létezik az élelmiszertermelésben. Azok a kémiai szennyezések, amelyek az általános
környezet-szennyezettségből származnak, megtalálhatók mind az öko, mind pedig a
hagyományosan termesztett növényekben. Ez várható, mivel az állandó szennyezők a talajban,
mint pl. a klórozott szénhidrogének és bizonyos nehézfémek, nem kerülhetők el, ill. nem
küszöbölhetők ki az ökogazdálkodási technikák segítségével. Az ökogazdálkodás szélesebb
körű használata azonban csökkentheti bizonyos szennyezők jelenlétét az élelmiszerekben.
A szennyvízkezelő berendezésekből származó iszap felhasználása szántóföldeken
szennyezheti nehézfémekkel, toxikus szerves vegyületekkel (pl. dioxin) és patogén mik-
robákkal az élelmiszer növényeket. A Codex és EU öko-szabályozások tiltják a szennyvíz
iszap használatát.
Állatgyógyászati és szennyező anyagok az állati takarmányokban. Az EC szabályok
szerint (EC 1804/1999) az állat-egészségügyi gazdálkodás az öko-rendszerekben eleve kizárja
a vegyi úton szintetizált allopatikus gyógyászati termékek prevenciós alkalmazását. Az öko-

512
állattenyésztés olyan prevenciós eszközöket alkalmaz, mint a fajták, törzsek megfelelő
szelekciója, a kiegyensúlyozott étrend és a kedvező környezet.
Az EC szabályozás megköveteli, hogy az ökogazdaságban tenyésztett élőállatokat öko-
gazdaságban termesztett takarmánnyal táplálják. A konvencionális gazdálkodási módszerekkel
összehasonlítva a peszticidmaradványokkal és az egyéb mezőgazdasági vegyszerekkel való
szennyezés lehetősége nagymértékben csökken. Az ökogazdálkodás nem csökkenti az állandó
környezeti szennyezettségi szinteket, ily módon azok jelen lehetnek az öko-takarmányokban
és ez által az állati eredetű öko-élelmiszerekben is.

Mikrobiológiai kockázatok
Természetes trágyázószerekből származó kockázatok. Az állati trágya és egyéb szerves
hulladékok alkotják az ökogazdálkodásban a főbb trágyázószereket. Ezeket a természetes
trágyákat széles körben alkalmazzák a hagyományos mezőgazdaságban is a szintetikus
trágyákkal együtt. A kezeletlen vagy helytelenül kezelt híg trágyáié mind az öko, mind pedig a
hagyományos mezőgazdaságban elszennyezheti a termékeket és/vagy a vízforrásokat. Az
állati és emberi fekália közismerten sok humán patogén mikroorganizmust tartalmaz. A
legújabb kutatások kimutatták, hogy a patogén mikroorganizmusok 60 napig életképesek a
komposzt feltételei között.
Az Általános Élelmiszer-higiéniai Elvek Codexe (Codex General Principle of Food
Hygiene) valamennyi élelmiszerre megadja az alapvető szabályokat az élelmiszerbiztonság
eléréséhez. Mind az ökogazdálkodásban, mind a hagyományos élemiszer-termelés- ben be kell
tartani a Codexben részletezett előírásokat. Ebbe tartozik az a követelmény, hogy a termelők
végrehajtsák azokat az intézkedéseket, amelyekkel ellenőrizni tudják az elsődleges
termelésben használt trágyázószerekből származó szennyezést és megvédjék az élelmiszer-
forrásokat a fekáliás és egyéb szennyezéstől.
A hígtrágyáié komposztálásával és a szántóföldön való alkalmazásával kapcsolatos kutatás
nagy része a talaj termőképességének növelésével és a termékminőség javításával foglalkozik.
További kutatásra van szükség a kezeletlen hígtrágyalében való patogén túlélés, a patogén
szinteket csökkentő kezelés, és az élelmiszer-termékek hígtrágyalétől származó
keresztszennyezése kockázatának megállapítására különböző feltételek mellett. Az idő és a
hőmérséklet, amely ahhoz szükséges, hogy megszüntessük vagy csökkentsük a hígtrágyáié
vagy más szerves anyagok okozta mikrobiológiai veszélyt, a regionális klímától és a
specifikus gazdasági gyakorlattól függően változhat.
A jó higiéniás és a jó mezőgazdasági gyakorlat megköveteli az élelmiszer védelmét a
kezeletlen trágyától. További kutatásra van szükség annak meghatározására, hogyan terjednek
a trágyában lévő patogének a szántóföldön. Némely művelet alkalmazásakor a szomszédos
földekről való átsodródás és lefolyás is okozhat mikrobiológiai veszélyt. A termelőknek
figyelembe kell venni a trágya alkalmazásának időpontját a szomszédos földeken, hogy
maximálisra növeljék az időt amely a trágya alkalmazása és a friss piaci termékeik leszedése,
learatása között eltelik.
E-coli szennyeződések. Az US Betegségszabályozási Központ (CDC Centre for Dis- ease
Control) fő emberi fertőzési forrásként az E-coli-t jelöli meg a vágás közben szeny- nyezett
húsról. Virulens E. coli törzsek olyan szarvasmarha emésztési traktusában fejlődnek ki, amely
főképpen keményítőtartalmú magvakkal táplálkozott. A főleg szénával etetett tehenek
székletében a magvakkal táplált állatokban található E. coli 1%-a található. Az
ökogazdálkodás egyik legfontosabb célja, hogy a táplálkozási ciklusokat zárva tartsák. Ezért,

513
az olyan kérődzőket, mint a szarvasmarhák és a juhok, nagy mennyiségű fűvel, szilázzsal és
szénával táplálják. Megállapítható, hogy az ökogazdálkodás potenciálisan csökkenti az E. coli
fertőzések kockázatát.
Mikotoxinok. Alkalmas körülmények között az élelmiszer-termékeken bizonyos penészek
elszaporodhatnak, amelyeknek toxikus melléktermékei a mikotoxinok, Ezek közül a
vegyületek közül a legveszélyesebbek az aflatoxinok, amelyek - hosszabb időn át fogyasztva -
már igen kis adagban májrákot okozhatnak. Tudva, hogy a mikotoxinok okozzák a
legnagyobb egészségügyi kockázatot, ezek relatív jelenléte az öko- és hagyományos
élelmiszerekben számos tanulmány tárgyát képezi. Ezekből a tanulmányokból nem állapítható
meg, hogy az ökogazdálkodás megnövelt mikotoxin szennyeződési kockázatot jelentene,
pedig a fungicidek alkalmazása nem megengedett az ökotermelésben. Fontos dolog annak
hangsúlyozása, hogy jó mezőgazdasági-, kezelési-, és tárolási gyakorlatra van szükség mind az
öko,- mind a hagyományos mezőgazdaságban, hogy minimálisra csökkenthető legyen a
penész szaporodása és a mikotoxin-szennyeződés. Két tanulmányban is beszámoltak arról,
hogy az aflatoxinszintek alacsonyabbak voltak az ökotejben, mint a konvencionális tejben. Ez
rámutat az állati takarmányozási gyakorlatok hiányosságaira a hagyományosan tenyésztett
állatok tartásában. A jó gyakorlat az állati takarmányozásban azt igényli valamennyi
tenyésztőtől, hogy az állati takarmányokat ellenőrizzék, hogy a megfelelő minőségi
szabványokat betartották-e, valamint a mikotoxinok és más szennyező anyagok nincsenek-e
jelen az elfogadható szinteknél nagyobb mennyiségben. A jó állati takarmányozási
gyakorlatok azt is megkövetelik, hogy a takarmányt oly módon tárolják, hogy elkerüljék a
szennyeződést.

Táplálkozási-, érzékszervi és funkcionális tulajdonságok

Számos tanulmány készült abból a célból, hogy összehasonlítsák az öko- és a hagyományosan
termesztett élelmiszerek táplálkozási értékét, de a kísérleti tervek hiányosak voltak, így
megkérdőjelezték az eredmények érvényességét. A termék minőségét befolyásoló tényezők
nagy száma növeli a szignifikáns megkülönböztetés nehézségeit. Néhány esetben bizonyos
tápanyagtartalmakra vonatkozó különbségek szignifikánsak voltak. A friss ökokáposztafej
például lOOg-onként 96 mg C-vitamint tartalmazott, a kemizált csak 49 mg-ot 100 g-onként.
További munkára van szükség ezen a területen, hogy a korábbi eredményeket igazolják vagy
tisztázzák.
Nagyszámú érzékszervi elemzésre vonatkozó tanulmányt készítettek a kiválasztott
organoleptikus paraméterek közötti különbségek vizsgálatára az öko- és a hagyományosan
termesztett termékekre. Az eredmények azt mutatják, hogy nincs világos eltérés a kettő között.
Bizonyos tanulmányok szignifikáns különbséget mutattak ki a Golden Deli- cious fajtájú alma
vizsgálatakor. Az öko módon termesztett almát keményebbnek találták és nagyobb ízbeli
pontszámot kapott, mint a konvencionálisan termesztett alma. Egy másik tanulmány kimutatta,
hogy az öko-paradicsom édesebb volt és a hagyományos sárgarépának erősebb volt a
„sárgarépaíze".
Összehasonlító tanulmányokban kimutatták, hogy az öko módon termesztett búza fe- hérje-
tartalma kisebb volt, mint a hagyományosé. Ennek nemkívánatos következményei lehetnek a
búzaliszt sütési minőségére, mivel a búzafehérje fontos szerepet játszik a tészta reológiai
viselkedésében. Egy másik tanulmány arról számolt be, hogy jobban barnult az a cipó, amelyet
ökotermesztésű búzából készítettek a nagyobb alfa-amiláz- és cukortartalom következtében.

514
 Néhány tanulmány az ökogazdaságban termesztett élelmiszerek tárolhatóságában mutatkozó
különbségeket tárgyalta, összehasonlítva a hagyományosan termesztett élelmiszerekkel. Az
eredmények azt mutatják, hogy jobban tárolhatók az ökotermékek, mivel szárazanyag-
tartalmuk általában nagyobb. Az ökotermékekből a raktározási veszteség a gombafertőzések
miatt kisebb, mint a hagyományosakból. A tárolási veszteségek hagyományos termesztésű
burgonyából 27%-ot, míg az ökoburgonyából csupán 14%-ot tesznek ki.

Az ökoélelmiszer minősége és feldolgozása

Az élelmiszer-feldolgozás szintjén, mind az EU, mind a CAC ökoélelmiszer irányelvei
korlátozzák a nem mezőgazdasági származású adalékanyagok használatát. Az engedélyezett
adalékanyagok és segédanyagok használatát a két előírás mellékletei tartalmazzák. Mindkét
nemzetközi szabályozás kizárja az ionizáló besugárzás alkalmazását élelmiszerre vagy annak
bármely összetevőjére. Ezeken a meggondolásokon kívül nincsenek különbségek a
hagyományos és az ökoélelmiszer-feldolgozás között. Élelmiszer-biztonsági szempontból
tanulmányozták a feldolgozott élelmiszerek kémiai vegyületekkel, mint pl. a difenilek, a
ftalátok és a nehézfémek való szennyeződését, amelyek bizonyos csomagolóanyagokban vagy
a feldolgozás folyamán az érintkezési felületekben lehetnek.
A jelenlegi fogyasztási irányzat a „természetes" és a „kíméletesen feldolgozott" (min- imally
processed food) élelmiszerek irányába átfedheti az öko módon termesztett élelmiszerek iránti
keresletet. A feldolgozó műveletek legfőbb funkciója, hogy az élelmiszert mikrobiológiailag
stabillá tegye bizonyos meghatározott időtartamra. A kíméletesen feldolgozott élelmiszerekben
elfogadhatatlan mikrobiológiai szennyeződési szintek fordulnak elő, ha nem fejtenek ki
megfelelő gondosságot a feldolgozás és kezelés folyamán. Házi konténermalom 66. kép; lásd
a mellékletben.
Élelmiszer-ionizáló besugárzás. Az élelmiszer ionizáló besugárzása segítséget nyújt a
rovarok, a paraziták, a patogén baktériumok és különböző romlási változások elleni vé-
delemben, amelyek bizonyos élelmiszerekben előfordulhatnak. Ha az élelmiszer-ionizáló
besugárzást a nemzetközi irányelveknek megfelelően hajtják végre, nincs ezzel kapcsolatos
élelmiszer-biztonsági kockázat. A tudományos bizonyíték ellenére, amely alátámasztja ennek a
technológiának biztonságát (International Consultative Group ,on Food Irradiation-ICGFI-
Nemzetközi Konzultatív Csoport az Élelmiszer-besugárzásra), még mindig nem teljesen
elfogadott az eljárás valamennyi fogyasztói réteg számára. Azok a fogyasztók, akik
vonakodnak e technológia elfogadásától üdvözlik, hogy az ökoélelmiszer nem vethető alá
ionizáló besugárzásnak. Számos országban a jelölési előírások megkövetelik, hogy ha a
konvencionálisan termelt élelmiszert, besugárzással kezelték, a címkén ezt a tényt közölni kell.
A hagyományos élelmiszerek fogyasztói ily módon biztosítva vannak abban a jogukban, hogy
választhassanak, vajon kívánnak-e ionizáló besugárzással kezelt élelmiszert vásárolni.

Az ökoélelmiszer minőségének egyéb szempontjai

Az élelmiszer minőség jelentését— az egyszerű definíción túlmenően - kibővítették a kémiai
összetétel, a feldolgozás és a tárolás műszaki jellemzői, a küllem és az íz területére is. Az
etikai értékek és a termelési irányelvek (környezeti hatás, így az energiahatékonyság, a
szennyezésmentesség, az állat jólléte, a fenntarthatóságra törekvés, és a szociális hatás)
különösen az ökomezőgazdaságban egyre nagyobb súlyt kapnak, mint lényeges termék-

515
értékek. Ebben az összefüggésben az ökogazdaság hozzájárul a tisztább ivóvízhez, a bővebb
rovar- és madár változatossághoz illetve az általános környezet minőségéhez. Ezek pozitív
értékek, amelyeket a fogyasztók értékelnek
Az ökomezőgazdaság elősegíti a genetikai változatosságot; beleértve a talajban élő or-
ganizmusokat, a vadállományt és a vad növényvilágot, valamint a termesztett növényeket is.
Az ökogazdasági gyakorlat újraéleszti a helyi termény fajtákat és regenerálja a speciális
minőségű fajtákat.
Egy másik érdeklődési köre az ökoközösségeknek az, hogy a genetikailag módosított
vetőmagvakat mezőgazdaságban egyre nagyobb területeken alkalmazzák. Az öko-
élelmiszerekkel kapcsolatos nemzetközi irányelvek tiltják a genetikusan módosított or-
ganizmusok (GMO) használatát, mivel a genetikus beavatkozást összeegyeztethetetlennek
tartják az ökotermelés alapelveivel. A nyilvánosság széles körében kifejezték aggodalmukat az
ilyen technológia negatív hatásáról a környezetre; valamint az ember és az állatok egészségére.
Az ökoélelmiszert választva a fogyasztó távol kívánja tartani a GMO termékeket. A GMO
termékek jelöléskötelezettek, így a fogyasztók gyakorolhatják jogukat, hogy választhassanak a
GMO-k használata tekintetében.
A hagyományos és az öko termékek közötti különbségek tanulmányozására különféle új
holisztikus megközelítéseket alkalmaznak, és ezeket általában elismerik a tudományos
közösségekben. Ezekkel az alternatív módszerekkel az ún. „életerőket" mérik a következőkkel:
morfológiai elemzés, érzékszervi értékelés, elektrokémiai módszerek, biofoton emisszió és
képszerkesztő módszerekkel, hogy kimutassák az élelmiszer vitalitását, amely befolyásolja a
termékek elöregedését. A biofoton analízis az élő szervezet rendkívül kis intenzitású, azonban
állandó fénysugárzását méri. A biofotonok kisugárzásának intenzitása függ a vizsgált
élelmiszer frissességétől, a káros- és idegenanyag-terheléstől, a trágyázási és a földművelési
módtól.

5.3. Bioélelmiszerek előállítása 5.3.1. Tartósítás

A tartósítás célja: növényi és állati eredetű nyersanyagok fizikai, kémiai, í 11. biológiai ke-
zelése, hosszabb ideig fogyasztható végtermék előállítása céljából. Módszerei:
• Vízelvonás
- szárítás,
- aszalás,
- sózás,
- cukrozás,
• Hőkezelés
- pasztőrözés,
- sterilezés,
• Sav beállítás
- mikrobiológiai savanyítás,
- pH-érték beállítása.
• Kombinált eljárások
A végtermék minősége:
- hosszú ideig tartós legyen
- különleges ízhatások elérése

516
 Mikrobiológiai ismeretek:
Az élelmiszerek feldolgozása, későbbi tárolhatósága szempontjából döntő szerepe van a ter-
mék mikrobiológiai állapotának. Ezt nyilvánvalóan nagymértékben befolyásolja a termék ki-
induláskori mikrobiológiai állapota. Természetes, hogy egy már romlásnak induló nyers-
anyagból nem lehet jó minőségű végterméket előállítani. Részint már az induláskor lehetnek
olyan mikroorganizmusok által termelt toxikus anyagok a termékben, amelyek az egészségre
károsak, és így fogyaszthatatlanná teszik a végterméket, másrészt ekkor olyan drasztikusan
kell beavatkozni, ami különösen egy biotermék előállításakor nem megengedhető.
Mindezeket tudomásul véve ismerkedjünk meg néhány alapvető mikrobiológiai folya-
mattal, illetve az élelmiszerek mikrobiológiai állapotát befolyásoló körülménnyel.
A víztartalom és a mikrobiális romlás, Az élelmiszerekben a víz szabad és kötött formában
fordul elő. Biológiai szempontból nem az abszolút víztartalom, hanem a víz állapota a döntő,
azaz, hogy az összes víztartalomból mennyi áll a mikrobák rendelkezésére. A 30-35%
víztartalmú dzsemekben vagy a 35-40 %-os cukoroldatban a mikrobák legnagyobb része nem
tud fejlődni, a sokkal kevesebb vizet tartalmazó gabonatermékek vagy a 20-25% százalék vizet
tartalmazó zöldségszárítmányok azonban könnyen áldozatul esnek a mikroorganizmusoknak,
mert vizük nagy része hozzáférhető.
Az egyensúlyi relatív páratartalom (ERP). Az, hogy a közeg víztartalma mennyire
hozzáférhető a mikroorganizmusok számára, legcélszerűbben a közeg vízaktivitásával, relatív
vízgőztenziójával vagy a közeggel egyensúlyban lévő légtér relatív páratartalmával, az
egyensúlyi relatív páratartalommal (ERP) mérhető (a relatív páratartalom kifej e- zi, hogy az
adott hőmérsékleten a levegő vízgőzzel telítettsége milyen mérvű, a jelenlévő páratartalom
hány százaléka az adott hőmérsékleten lehetséges páratartalomnak).
Vízigény alapján megkülűnböztetünk:
- higrofü mikrobákat, amelyek legalább 95% relatív páratartalommal egyensúlyban levő
anyagokon képesek csak fejlődni (ilyen a baktériumok túlnyomó többsége, kivételt
képeznek a sótürő, ún. halofil baktériumok);
- xerotoleráns mikrobákat, amelyek szaporodásának alsó határa 85-88% egyensúlyi relatív
páratartalom (ilyen a legtöbb élesztő);
-xerofil mikrobákat, amelyek már 74-75% relatív páratartalomtól kezdve fejlődőképesek
(ilyenek a penészgombák és a halofil baktériumok);
-ozmofll mikrobákat, amelyek már 61—62% relatív páratartalomnak megfelelő oldatokban
is szaporodnak (ilyenek az élesztők közül egyesek);
A határértékek bizonyos mértékig a hőmérséklettől függnek, alacsonyabb hőmérsékleten a
mikrobák vízigénye nagyobb, már nagyobb relatív nedvességtartalom mellett megáll a
fejlődésük.
A pH-érték és a mikrobiális állapot. A mikroorganizmusok élettevékenysége érzékeny
függvénye a közeg hidrogénion-koncentrációjának. Az élesztők és a penészgombák a
gyengén savanyú (pH 5-6) közegben szaporodnak a legjobban, a baktériumok többsége
pedig a semleges közeget kedveli. A pH optimum, minimum és maximum értékeit az egyéb
környezeti tényezők befolyásolhatják. A pH-érték minimuma alatt vagy maximuma fölött nem
csak a szaporodás szünetel, hanem huzamosabb idő után a pusztulás is megindul.
A mikroorganizmusok nagy pH érzékenysége lehetővé teszi szaporodásuknak a pH
szabályozása révén való befolyásolását. A legtöbb baktérium szaporodása már a 4,0 pH-ra
való savanyítással gátolható (a gyümölcsöket ezért nem támadják meg a rothasztó
baktériumok). Az alacsony pH-t a baktériumok közül a legjobban a Lactobacillus és az
Acetobakter-fajok, valamint a Clostridium butyricum bírják. Ezek 3,5 pH-ig képesek

517
szaporodni. Az élesztő- és a penészgombák kevésbé érzékenyek, csak erőteljesebb sava-
nyítással gátolhatok (az élesztők még 2,55 pH-n is képesek élettevékenységet kifejteni, a
penészgombák közül több még 1,8-es pH mellett is szaporodhat). A közeg pH-értéke nem csak
közvetlenül befolyásolja a szaporodást, hanem bizonyos gátlószerek hatékonyságát is
megváltoztatja. Ez a változás a pH-nak a vegyületek disszociációjára gyakorolt hatásával
magyarázható.
A mikroszervezeteknek ezeket a tulajdonságait egyrészt a tartósításkor, másrészt az
ecetgyártáskor és a tej savas erjesztéskor hasznosíthatjuk.
A mikroorganizmusok hőtűrése. A különböző mikroorganizmusok hőtűrése (pl. egy
maghatározott hőmérsékleten a mikrobák tizedére csökkenési ideje, a D-érték) és
hőpusztulásuk hőmérséklet-függése különböző.
Az élesztők vegetatív alakjai rendszerint 50-58 °C hőmérsékleten 10-15 perces hőkezeléssel
már elpusztíthatok. Az élesztő-aszkospórák elpusztításához is csak 5-10 °C-kal nagyobb
hőmérséklet kell (azonos hőkezelési időt feltételezve), mint az anyasejtek elpusztításához. A
legtöbb penészfajtát és a konídiumspórákat a nedves hőkezelés már 60 °C-on megöli, számos
faj azonban ennél lényegesen ellenállóbb. A szkleróciumok különösen hőtűrők, a 90-100 °C-
on rövid ideig tartó hőkezelést könnyen túlélik. Megállapították, hogy néhány Penicillium- faj
szklerociumainak teljes elpusztulásához 85 °C- on kb. 5 órás hőkezelésre van szükség. Nagyon
erős ellenállást tanúsít aszkospóráival a gyümölcsökön előforduló Byssochlamys fúlva: száraz
hőkezelésnek a penészspórák könnyen ellenállnak, egyeseket még 120 °C-on, 30 percig tartó
száraz hőkezeléssel sem lehet elpusztítani.
A baktériumok vegetatív sejtjei elpusztításának maximális hőkezelés szükséglete 80-90 °C
hőmérsékleten néhány perc. A fajok között és a fajokon belüli nagy szóródás ellenére
általánosságban megállapítható, hogy:
- a kokkuszok általában hőtűrőbbek mint a pálcikák;
- minél nagyobb a baktérium optimális és maximális szaporodási hőmérséklete annál
ellenállóbb a hővel szemben;
- a csomósodó vagy burkot alkotó baktériumokat nehezebb elpusztítani, mint az ilyen
tulajdonságokkal nem rendelkezőket;
- a lipidekben gazdag sejtek hőpusztítása ugyancsak nehezebb, mint lipidekben szegé-
nyeké.

5.3.2. Aszalás, szárítás

A nyers élelmiszerek legősibb és valószínűleg a mai napig is legolcsóbb tartósítási eljárása az
aszalás, szárítás. Ezzel a módszerrel zöldséget, gyümölcsöket, gombákat, gyógynövényeket,
hosszú ideig tárolható állapotba tudunk hozni anélkül, hogy a feldolgozás folyamán
tápértékükből lényegesen veszítenének. Ez az eljárás egyben gazdaságos, környezetbarát,
nagyon jól beilleszthető a biogazdálkodás rendszerébe.
Leghelyesebb, ha az aszalást a termőhely közelében végezzük. Vannak olyan aszaló
módszerek, amelyek - elsősorban higiéniai szempontból - nem alkalmasak árutermelésre, de a
nyersanyag mentése és saját igényeink kielégítése szempontjából szükségesek és jól bevált
módszerek.
Az egyik ilyen a napon szárítás. Ekkor az érett gyümölcsöt, tálcákon, vagy cserénye- ken
tároljuk. A szárítást először árnyékban kezdjük, majd ha félig megszáradt a termék, napon
fejezzük be a szárítást. Azért van szükség erre, mert, ha a napon kezdjük, akkor a gyors
száradás miatt a gyümölcs héja bekérgesedhet, így a közepe nehezen szárad ki és ez jelentős

518
romlásveszélyt jelent. Azért, hogy a termék ne szennyeződjön, a szárítás folyamán
szúnyoghálóval fedjük le.
Ugyancsak nagyon kis beruházással megoldható a padláson való szárítás. Valamivel kisebb
a porszennyeződés veszélye és kevésbé igényli a közvetlen felügyeletet. Tálcán való
szárításkor mindkét esetben ügyelni kell a termék rendszeres forgatására, hogy a végtermék
egyenletesen száraz legyen.
Kis beruházással megoldható az is, ha fekete fóliából készült fóliasátorban aszalunk. Ebben
az esetben már gondoskodhatunk a pormentesítésről úgy, hogy szilárd, pormentes burkolatra
tesszük a fóliasátrat. A fóliasátorban tálcákon helyezzük el a szárításra váró terméket. A
levegőcseréről két ventillátorral, egy szívó és egy nyomó, gondoskodhatunk.
Természetesen nagy mennyiségű és folyamatos szárítás esetében érdemes megfelelő
beruházással a higiéniai előírásoknak megfelelő szárító berendezést vásárolni, építeni.
Ezeknek több alaptípusa van. Legelterjedtebb a Schilde típusú tálcás és a Binder-féle
szalagos szárító.
Schilde típusú tálcás szárító. Az egyik legelterjedtebb szárítóberendezés. Zöldség és
gyümölcsfélék szárítására egyaránt alkalmas, gőzfűtésű szárítótípus. Különösen alkalmas
kisebb bioüzemek kiszolgálására. Figyelembe kell azonban venni, hogy sok kézi munkát kíván
a tálcák mozgatása, és a berendezés nem jól automatizálható. A szárító-berendezés szívó
rendszerű, a levegő a tálcákon át alulról fölfelé áramlik.
Binder féle szalagos szárító. A német gyártmányú, kifejezetten növényi termékek szárítására
kifejlesztett és használatos 5 szalagos szárítókat különböző nagyságban gyártják. A
különböző nagyságú berendezések nyerstermék-teljesítménye különböző (3500-35000
kg/24h).
A szállítószalagok rozsdamentes acélsodronyból készülnek. Az áthaladási idő 1,5 és 9 óra
között fokozatmentesen szabályozható. A szalagok sebessége nem azonos, az alsóbb szalagok
sebessége kisebb, mint a felsőbbeké. Az acéllemez burkolatú, hőszigetelt berendezés egyik
hosszanti oldalára eltolható ablakokat szereltek az anyag száradás közbeni megfigyelésére.
A levegőt indirekt módon melegítik. A hőcserélőben melegített levegő a szalagok alatt egy
oldalsó légcsatorna, valamint a légcsatorna és szalagtér közti, függőlegesen elmozdítható
tolólemezek segítségével osztható el egyenletesen.
A légáramlás keresztirányú, a ventillátor által beszívott friss levegő a hőcserélőben felme -
legedve csővezetéken az oldalsó légelosztó csatornába áramlik, majd az egyes szalagokon
alulról fölfelé áthaladva az elszívó ventillátorokkal fölszerelt kürtőkön keresztül távozik.
A páratelt levegő recirkuláltatható, egy része csővezetékeken visszakerül a meleg levegőt
elosztó oldalsó csatornába. A nyers terméket géppel adagolják és terítik a felső szalaghoz
csatlakoztatott tolóelemes felhordószalaggal, az újabb típusú berendezéseken lengő
szállítószalaggal és fogazott (forgó) terítőhengerekkel adgolják és terítik.

Zöldségek szárítása
Sokféle zöldségnövény szárítható. Ezeknek nem teljesen egyforma a szárítási technológiája.
Elsősorban azoknak a zöldségnövényeknek a szárítási technológiájával foglalkozunk,
amelyeknek a biotermesztése jól megoldható, illetve amelyek jól értékesíthetők.
Vöröshagyma. Elsősorban fehér húsú hagymát dolgozzunk fel, mert a nyersanyag színe
kihatással van a végtermékre. A sárgás színű hagyma nehezen értékesíthető. A hagymát
tisztítás és mosás után szeleteljük vagy kockázzuk a vevő igénye szerint.

519
 A szeletelt vagy kockázott hagyma a szín megóvása miatt minél korábban kerüljön be a
szárító-berendezésbe. Az anyag továbbításakor és beterítésekor kerülni kell a szeletek
nyomódását, hogy ne juthasson hagymalé a felületre. A hagyma az erősen tapadó nyers-
anyagok közé tartozik, ezért a szárító felületet gyakran és gondosan tisztítani kell.
Tapasztalatok alapján a hagymaszárítás kritikus hőmérséklete a következő:
- 6-8% maradék-nedvességtartalom esetén 55-60 °C
- 8-10% maradéknedvesség-tartalom esetén 60-65 °C
- 10-12% maradéknedvesség-tartalom esetén 65-70 °C
- 14-16% maradéknedvesség-tartalom esetén 75-80 °C
- 16-18%) maradéknedvesség-tartalom esetén 80-85 °C
Ennek megfelelően, ahol a készülék lehetővé teszi, az állandó párolgás szakaszában a
magasabb hőmérséklet adta lehetőségek kihasználhatók.
Póréhagyma. Bő, áramló vízben alapos mosást kíván, hogy tisztítás közben tapadó, durva
szennyeződés ne maradjon a növény felületén. Hazánkban a betakarítási időszakban gyakran
kell tartós esőkkel számolni, így a felázott talajból való szedéskor nagyobb a szennyeződés.
Tálcás Schilde-szárítokban a terítés 45-50 kg zöld-vegyes póréból. Tálváltási idő 18-20 perc.
A hőmérséklet az előszárítóban 70-72 °C, az utószárítóban 58-60 °C. A szárított póréhagyma
mennyisége 17-21 kg/ óra. Fehér póréhagymából a terítés 60 kg, tálváltási idő 25-30 perc. A
szárított póréhagyma teljesítmény 20-24 kg/óra.
Sárgarépa. A gyökérzöldség-növények között táplálkozási érték tekintetében a sárgarépa az
első helyen áll. Kiemelkedik Bj-, B 2-vitamintartalma és ásványianyag-gazdagsága, A-
provitamin-tartalmával a zöldségek között az első. A mindennapi étkezések ősidők óta
elterjedt alkotórésze. A sárgarépa nagyon alapos mosást kíván. Tisztítása elsősorban
dörzshámozóval ajánlható. A héj alatti fontos tápanyagok megőrzése szempontjából el-
sősorban a folyamatos dörzshámozó ajánlható. A hámozást utántisztítási fázis követi, majd a
szeletelés, vagy a kockázás (67. kép).
Ezután vízben vagy gőzben végezhető előfőzési fázis következik. Ennek jelentősége, hogy
az enzimtevékenységet leállítsuk, így hosszú ideig szép színű szárítmányt kaphatunk.
A gőzben való előfőzés a diffúziós veszteségek csökkentése miatt célszerű. A gőzős
előfőzés ideje a szeleteléstől függően 5-10 perc lehet.
A sárgarépa szép színének megtartása céljából az előfőzött nyersanyagot nagy előszeretettel
kezelik különböző vegyi anyagokkal (kén-dioxid, szerves savak stb.) Ezeket a módszereket a
bioeljárás folyamán mellőzni kell.
Szárítása. Sárgarépa viszonylag gyors vízleadó képessége, közepes hőérzékenysége
lehetővé teszi a gyors és erőteljes szárítást. Az alacsony hőmérséklet és elnyújtott szárítási
periódus a savanyodás veszélyével járhat.
Tálcás szárítókban a vég- ill. féltermék maradéknedvesség-tartalmától (7-9%) és a
szeletelés, kockázás méretétől függően a tálcánként fölterített mennyiség 70-85 kg, a hú- zási
idő 20-25 perc, a hőmérséklet az előszárító szakaszban 55-60 °C, az utószárító szakaszban 50-
55 °C. A teljes szárítási ciklus 3,5-4,5 óra.

Gyümölcsök szárítása
A gyümölcsök szárítása, aszalása sokkal régebbi keletű, mint a zöldségféléké. Mai napig is
elterjedt hazánkban a szilva, a meggy, az alma házi aszalása, nemcsak gazdaságossági okok
miatt, hanem, hogy finom téli csemegéhez jussunk. A gyümölcsök szárításakor általában nem
okoz problémát még az esetleges 20-24 órás szárítási ciklus sem. Tekintettel kell lenni

520
azonban arra is, hogy a szárított gyümölcsöt sok esetben, mint végterméket fogyasztjuk, így a
minőségre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk.
Szilva. A legelterjedtebben fogyasztott aszalt gyümölcs. Biominőségben is jól, viszonylag
könnyen előállítható. Általában a nagy szemű szilva a piacképesebb, igaz, hogy a Besztercei
apró szemű, viszont a szárítmánya szép színű és rendkívül jó ízű.
Mosás. A bioszilvát nem feltétlenül kell mosni, ha tisztán, szépen szedték. Feltétlenül ki kell
belőle válogatni azonban a romlóhibás, férges gyümölcsöket. A szár géppel, vagy kézzel
téphető. Maggal, magozottan és felezve száríthatjuk, mindegyik változat keresett a piacon.
A szilva alagutas, ellenáramú rendszerben pl. a következők szerint szárítható.
Terítés. Egy tálcára 17-21 kg, egy kocsira 420-425 kg szilva tehető, mérettől és érettségtől
függően. 74-78 hőmérsékleten a kocsiváltási idő 90-100 perc, az áthaladási idő 18-20 óra, a
teljesítmény 80-100 kg/óra. Szárítani 18-20% maradéknedvesség-tartalo- mig célszerű.
Szárítás után a nedvesen maradt gyümölcsöket válogassuk ki, azokat még további szárításnak
kell alávetni. A lehűlt szilvát pihentetik, és nagyobb csomagolási egységben tárolják
kiszállításig, de legalább 2 hétig 18-20 fokon, a szemeken belül és a szemek között a
nedvességtartalom jól kiegyenlítődik. 1 kg aszalt szilvához 3-3,6 kg nyers szilva szükséges.
Csipkebogyó. Nagy C-vitamintartalma miatt értékes alapanyaga a különböző szárított
teakeverékeknek. Mint bioszárítmány is fontos szerepet tölt be. Ebben az esetben viszont
gondosan tartsuk be a gyűjtési szabályokat. Természetvédelmi területről csak az illetékes
felügyeleti szerv engedélyével lehet gyűjteni, de ott figyelni kell, hogy pl. úthoz közel nem
szabad szedni. A csipkebogyó egészben, daraboltan, maggal együtt, vagy magozva szárítható.
A C-vitamintartalom kímélése szempontjából a darabolt, ún. csipkehús szárítása a célszerű,
mert a száradás időtartama lényegesen lerövidül.
Ellenáramú berendezéseken szárítva nem szükséges 65 °C-nál magasabb hőmérséklettel
dolgozni. 1 kg csipkebogyó szárításához (maggal együtt számítva), 7% maradék- nedvesség-
tartalomra szárítva 2 kg nyers csipkebogyó szükséges.

5.3.3. Tejsavas erjesztés

A biogazdaságokban a megtermelt zöldségnövények egyik legfontosabb tartósítási módja a
tejsavas erjesztés. Ilyen módon viszonylag egyszerű eljárással nagyon értékes termékeket
kaphatunk.
A tejsav élettanilag fontos, a táplálékban éppúgy előfordul, mint a saját testünkben. A
tejben, valamint a zöldségfélékben található cukor erjedésével keletkezik. Amikor a tejet
megalvasztják és pelyhekben kicsapódik, könnyebben emészthetővé válik. Zöldség er-
jesztésekor a tejsav másik tulajdonságát használjuk és értékeljük. A tejsav ugyanis meg-
akadályozza a rothadást elősegítő baktériumok működését.
Saját testünkben is hasonló a szerepe. Már a bőr külső rétegeiben is megtalálható, valamint
a nyálkahártyában, ahol védőrétegként hat. Az emésztőszervekben a fehérjét lebontja és védi a
bélrendszert a mérgező baktériumoktól.
A bélben külön feladata van. Az acetilkolin vivőanyag a neuromuszkuláris véglemezben,
kedvezően befolyásolja a bélmozgást, megkönnyíti a kiválasztást és elősegíti a máj
anyagcseréjét. Egyes orvosok szerint a rákot kolinhiány okozza.
Az étrend-terápiában a savanyú káposzta már századokkal ezelőtt történelmi jelentőséget
kapott, amikor rájöttek, hogy gyógyítja a skorbutot, a retteget hajósbetegséget.
A 17. században az angol és német tengerészet szabályzata előírta, hogy a hajó nagy
mennyiségű savanyú káposztát vigyen magával.

521
 Kisüzemi savanyítás
Ma kaphatók és használhatók a régen bevált kőedények. Merülő fedelük a legnagyobb
biztonságot nyújtja a zöldségfélék savanyításakor (főleg nagyobb mennyiségek eltételekor).
A masszív kőedény fazék felső szélén csatorna fut, ahova a merülő fedél pontosan beleillik.
A csatornát vízzel megtöltjük, a vízszegély és a fedő visszatartja az erjesztéskor felszabaduló
szénsavat. Ez akadályozza meg ugyanis a pimpó képződését, ami a deszkák és a kő
ragadósságát okozza. Különösen az első négy hét alatt ne vegyük le a fedőt.
Ha ingadozik a hőmérséklet, előfordulhat, hogy a merülő fedő beszívódik, ily módon kevés
víz jut föl a belső szélen. Úgy látszik, mintha a víz elpárolgott volna. Emeljük meg a kissé
fedőt anélkül, hogy felnyitnánk és a vízszint ismét helyreáll. A helyiség hőmérsékletétől
függően az erjedés 2-4 hét múlva befejeződik, a zöldség friss és tiszta marad. Ne mossuk le
gyakran (a mosást a nyitott edénynél 8 naponként ismételni kell).
A legjobb eredményt az adalék nélküli, tiszta zöldség erjesztése adja. Hiszen megtalálható
itt az összes erjesztéshez szükséges tejsavbaktérium.. Fontos a zöldség minősége. Csak
egészséges, ellenőrzötten vegyszermentes, kifogástalan talajon termett zöldségből kaphatunk
jó minőségű erjesztett végterméket.
Savanyúságkészítés. Savanyú káposzta. 40 kg fejeskáposzta (tisztítva), 125g só, boró-
kabogyó és kömény kell hozzá. A korai káposztafajtákat már nyáron savanyíthatjuk. Finom,
zsenge ételt kapunk, amit azonban gyorsan el kell fogyasztanunk, mert hosszabb tároláskor
megpuhul. Nem romlik meg, de elveszti tetszetősségét és csak fűszerezésre használhatjuk.
A savanyítás fő alapanyaga az őszi káposzta. Jól beváltak a középkésőiek. A kései tárolásra
szánt káposztát is savanyíthatjuk, bár ezek keményebbek az őszinél, ezért finoman kell
gyalulni és szorosan összenyomkodni. A nyomkodással kipréseljük e cukortartalmú levet, a
tejsavbaktériumok tápközegét, amelyek kedvező körülmények között hamar elszaporodnak és
elnyomják a nemkívánatos csírákat.
40 kg tisztított káposztára a lehető legkevesebb sót, 125 g-ot tegyünk. A tisztított, tor zsától
mentes, finomra gyalult káposztát rétegenként a jól megtisztított edénybe tesszük, kis sóval
összekeverjük és fadöngölővel jól lenyomkodjuk. Ha nagyobb az edény, a dön- gölőt
seprőnyélre erősíthetjük. A káposztát addig kell nyomkodni, hogy levet eresszen, azután jöhet
a következő réteg, közbeszórva a fűszereket. Az edényt csak addig töltsük meg, hogy bő hely
maradjon a deszkáknak és a nehezék gránitkőnek. Ha heves az erjedés, gyakori, hogy a lé
felszáll és túlfolyik, mivel nincs elegendő helye. Kár lenne az értékes léért.
Száraz években a káposzta csak kevés levet ereszt, ilyenkor töltsük fel vízzel. A vizet
először főzzük fel, majd hűtsük vissza kézmeleg hőmérsékletűre.
A ledöngölt káposztát ajánlatos (mielőtt rátesszük a deszkát és a követ) nagy káposz-
talevéllel lefedni. A lé legalább 2 cm-rel de inkább többel álljon a deszka fölött, (erjedés
közben is emelkedik). Ezután tegyük föl a fedőt, és töltsük meg a vízcsatornát. Ajánlatos az
edényt az első 8-10 napban szobahőmérsékleten tartani, hogy az erjedés hamar beinduljon. A
fedő nemsokára kotyog, jelzi az induló erjedést. Az edényt legalább 4 hétig ne nyissuk ki, ne
veszélyeztessük a védő szénsav képződését. 10 nap múlva az edényt hűvös helyre (pincébe)
tehetjük. Kb. 6 hét múlva fogyasztható, de igazán érett, teljes aromájú savanyú káposztát csak
mintegy 2 hónap múlva kapunk.
Tejsavasan erjesztett vegyessavanyúság. Szeptember végén készül, a még kint lévő termést
dolgozzuk fel, amelyből kiváló vegyes savanyúságot kapunk.
1,5 literes üvegbe 500 g uborka, 250 g pritaminpaprika, néhány darab kis zöld paradicsom,
hagyma, kb. 3/8 liter sós víz (15 g tengeri só 1 liter vízre), egy tárkonyhajtás, egy kaporvirág

522
vagy kapormag, egy teáskanál fűszerkeverék (mustármag, koriander, szegfűbors, szegfűszeg)
szükséges.
A zöldséget jól mossuk meg, tiszta ruhán szárítsuk le. Az uborkát vágjuk megfelelő da-
rabokra, a paprikát magozzuk ki és szintén jól daraboljuk fel. A fűszermagvakat helyezzük az
üveg aljára, erre rétegezzük a zöldséget, a paradicsomot, közé rétegezve a hagymát és a friss
zöldséget. Utoljára felöntjük a felforralt és kézmeleg hőmérsékletűre visz- szahűtött sós vízzel,
hogy teljesen ellepje. 2-3 cm-es légteret hagyjunk meg. Felülre tegyünk friss permetmentes
szőlőlevelet. Az üveg szélét gondosan töröljük tisztára, majd csavarjuk rá a lapkát. Erjedéshez
tegyük 20-25 oC-os meleg helyre.
Az erjedést már a következő napon légbuborékok és enyhe zavarosság jelzi. Vigyázat, nem
szabad a felszínen hártyának képződnie. Amikor a lé fölemelkedik, az üveget azonnal tegyük
hűvösebbre, hogy ki ne fusson. 1 hét múlva az üveget pincébe tehetjük.
14 nap múlva készen van a kellemesen savanykás ízű vegyes savanyúság. A terméket
felbontás után hűtőszekrényben ajánlatos tárolni.

5.3.4. Hőkezeléses tartósítás

A biotermékek egyik legfontosabb tartósítási módja a hőkezelés. Az élelmiszer-feldolgozás
egyik legszerteágazóbb területe. Jó felszerelést és szaktudást kíván. Sok területe ismeretes,
most csak a biofeldolgozás szempontjából legfontosabb részeket emeljük ki.
így készülnek a különböző befőttek, lekvárok, a savanyúságok jelentős része, az ivó- levek,
a sűrítmények és a natúr zöldségkonzervek. Még a különböző zöldségkrémeket is e módszer
segítségével állítjuk elő.
A bioélelmiszert fogyasztók egy része tartózkodik a hőkezeléssel tartósított konzervek
vásárlásától, pedig a szakszerűen készült konzervek nem tartalmaznak tartósítószert, és nem
igaz, hogy hiányoznak belőlük a legfontosabb vitaminok és mikrotápelemek.
A higiéniai feltételeket természetesen maximálisan tiszteletben kell tartani. Romlott,
penészes nyersanyagból, nem higiénikus környezetben valóban csak kemikáliákkal és/- vagy
durva hőkezeléssel lehet tartós konzervet előállítani. Ez azonban nem nevezhető
bioélelmiszernek, sőt valószínűleg élelmiszernek sem.
Tárolás előkészítés. A beérkezett nyersanyagot a feldolgozás előtt általában hosszabb-
rövidebb ideig tárolni szükséges. Igaz, hogy az lenne az ideális, ha a beérkezett anyagot
azonnal fel tudnánk dolgozni, de ez általában csak házi tartósításkor oldható meg, ipari
üzemekben gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Ezért a nyersanyagot szedjük tiszta fa vagy
műanyag rekeszekbe, és a legrövidebb időn belül szállítsuk be a tárlóhelyre, ahol szellős. 10 oC
alatti hőmérsékleten tároljuk. Ügyeljünk arra, ha hagyományos termék is van a bio mellett,
akkor azt külön helységben tároljuk. A feldolgozáskor ügyeljünk arra, hogy mindig a
beérkezési sorrendnek megfelelően dolgozzuk fel a nyersanyagot. Ha véletlenül bentragadna
áru, inkább dobjuk ki, mert több kárt okoz, még a jó árut is tönkreteszi.
A feldolgozásra kerülő nyersanyagot közvetlenül a feldolgozás előtt mossuk meg, mindig az
anyag jellegének megfelelő mosógéppel vagy rendszerrel.
A gyümölcsmosó kád lágy gyümölcsfélék kíméletes, öblítéses mosására szolgál. Célszerű
egymás után két kádat használni. A gyümölcsöket perforált kosarakkal helyezik a kádba.
A légbefúvásos gyümölcsmosó-gép. mosókádból és válogató perionszalag hálóból áll. Az
utánmosáshoz erőteljes, zuhanyozó vízsugarak szolgálnak.
A kefés mosógép: Uborka, alma, burgonya stb. mosására szolgál. Rövid vagy hosszú
kihordószalaggal készül, közvetlen gőzbefúvással is üzemeltethető.

523
 Hőkezelés. Élelmiszerek hőkezeléses csírátlanítására pasztőrözőket és sterilezőket
használnak. A pasztőrözök általában kíméletesebbek, 90-100 oC-on főleg a mikroflóra
vegetatív alakjait pusztítják el. A túlnyomáson, 100 oC fölötti hőmérsékleten működő sterilezők
jórészt a spórákat is elpusztítják. Az ún. pillanatpasztőrözők magas hőmérsékleten /110-130
°C-ig) rövid ideig hőkezelnek. Elsősorban a szakaszos üzemű berendezéseket írjuk le, mivel
kapacitásuknál fogva ezeknek van jelentősége a bioüzemekben.
A pasztőröző kád. sík falakkal határolt szabad felületű víztartály. Közvetlen gőzbe- füvású a
vízmelegítése, a kád peremén perforált hűtőcsövek helyezkednek el. A hőkeze- lendő
üvegeket vagy dobozokat kosárba helyezve teszik a vízfürdőbe. Minden üveg- és
dobozmérethez használható.
A túlnyomásos autoklávok. álló autokláv, amelyet henger alakúra képeztek ki. A fűtést
közvetlen gőzbevezetéssel oldják meg. A hűtéskor az üvegben kialakuló túlnyomás elke-
rülésére, ill. az ebből származó üvegtörés minimalizálására az autoklávban levegővel el-
lennyomást tudunk kialakítani. Az üvegeket és a dobozokat a pasztőrözőkádhoz hasonlóan
lehet berakni, ill. kivenni.

Hőkezeléssel tartósított termékek

Csemegeuborka. Nyersanyag. Frissen szedett, egészséges, foltmentes, meghatározott
méretosztály szerint válogatott uborka, amelyet 24, legfeljebb 48 órán belül fel kell dolgozni.
Gyártás. Osztályozás hosszúság és átmérő szerint, mosás kefés mosógépben. El kell
távolítani a nem megfelelő (hibás, torz, sérült foltos stb.) egyedeket a virág- és szárma-
radványokat. Az uborkán legfeljebb 2 mm-es szárrész maradhat. Töltés mosott, ellenőrzött
üvegbe. Az uborka betöltése előtt adagoljuk üvegenként az előírt mennyiségű előkészített
fűszerleveleket és magokat. Az 5/4-es üveg kétsorosán, az 5/8-os üveg egysorosán rakható, de
súlykiegyenlítő koszorú is képezhető.
Felöntőié. 100 literre számolva 23 110%-os bioborecet, 0,15 kg borkősav, 0,3 kg 50%- os
tejsav, 4 kg méz, 2,5 kg tengeri só. A készítendő lémennyiségnek megfelelően adagoljuk a
vízbe - az ecet kivételével - a különböző komponenseket, majd felforraljuk, kissé hűlni
hagyjuk, és ekkor adjuk hozzá az ecetet. A levet szűrjük és 75-80 oC-os hőmérsékleten töltjük
az üvegekbe. 5/4-es üvegekben 10 mm, 5/1-es üvegekben 15 mm légteret hagyjunk. A
felievezett üvegeket azonnal zárjuk.
Hőkezelés. 5/1 ü: 20^0-30/85 °C; 5/4 ü: 10-25-25/85 °C; 5/8 ü: 10-20-20/85 °C.
Anyagszükséglet. 100 kg késztermékhez 113 kg uborka, 15,8 kg 10%-os bioborecet, 1,7 kg
tengeri só, 3 kg méz, 0,1 kg borkősav, 0,2 kg tejsav.
Meggybefőtt. Válasszuk a legmegfelelőbbet, a Pándi faját. Géppel szártalanítjuk, for-
góhengeres osztályozón osztályozzuk. Mártogatással kosarakban mossuk. Előfőzés: izo-
tóniás cukoroldatban 25-30 °C-ról indulva 30^10 perc alatt 60 °C hőmérsékletre melegítjük (a
gyümölcsön csak hajszálrepedések mutatkozzanak). 60 liter előfőző szörphöz 40-50 kg
gyümölcsöt számítsunk. Ezt a felöntés követi 26 ref %-os szörppel (100 literben 10-15 liter
cigánymeggy leve és 0, % citrom- vagy borkősav, a refrakciót mézzel állítjuk be), majd a
légtelenítés, végül a hőkezelés 92-94 °C hőmérsékleten, 15-20 perc melegítés, 15-18 perc
hőkezelés, majd hűtés.
Szilvalekvár. Érett, teljesen kialakult aromájú gyümölcsből készül, lehetőleg magvaváló
fajtából.
Gyártása. A megfelelően kiválogatott gyümölcsöt mossuk, majd kimagozzuk. Dupli-
kátorba helyezzük vagy gömbvákuumba szívatjuk az anyagot. Tekintettel arra, hogy a

524
szilvalekvárhoz semmilyen pótlólagos édesítőszert nem teszünk, így hosszú ideig tart mire a
lekvár a megfelelő sűrűséget eléri. A főzési idő vége felé nehéz munkává alakul a keverés,
hogy ne égjen oda a szilvalekvár az edény falához. Mindezeket figyelembe véve érdemesebb
gömbvákuumban készíteni a szilvalekvárt. A főzést atmoszférikus nyomáson kell befejezni,
hogy a jellegzetes karamell ízt megkapja a végtermék. A szilvalekvár akkor kész, amikor
cukortartalma eléri a kb. 65 ref%-ot. Ekkor üvegbe, vagy égetett agyagedénybe töltjük, majd
zárjuk. A kész lekvárt fogyasztásig hűvös helyen tároljuk.

5.4. Bébiételek
Az ökológiai termesztésből származó nyersanyagokból előállított bébiételek termelésekor két
alapvető előírásrendszer követelményeit kell betartani: Az ökológiai gazdálkodás alapfeltétel-
endszerét, amely szabályozza a termelést, a feldolgozást és a termékek importját
maradéktalanul be kell tartani, amit ellenőrzésre jogosult szervezet (Biokontroll Hungária
KHT.) ellenőriz.
Az Élelmiszertörvény és az Élelmiszerkönyv a bébiételeket és italokat a különleges
táplálkozási igényt kielégítő élelmiszerek közé sorolja, és mint ilyenekre különleges fel-
tételeket határozott meg.
A csecsemők, a kisgyermekek érzékeny szervezete különös odafigyelést és gondosságot
igényel a megfelelő minőségű és beltartalmú nyersanyagok beszerzése és feldolgozása terén.
A napjaink népbetegségének számító allergiás megbetegedések jelentős része táplálkozási
eredetre vezethető vissza. Emiatt különösen fontos, hogy az anyatej után adott első ételek
megfelelő beltartalomúak és káros környezeti szennyezésektől mentesek legyenek.
A HiPP cég ez irányú, több évtizedes, céltudatos tevékenységének eredménye, hogy a cég
az ökológiai gazdálkodásból származó nyersanyagok legnagyobb feldolgozója.
Az ökológiai termelés és feldolgozás mellett kiemelt jelentőségű a cég ISO 9001-es mi-
nőségirányítási rendszere, valamint a környezet védelme és jobbítása céljából megtett lépései,
amit a német HiPP anyacég esetében 2000-ben környezetvédelmi nagydíjjal értékeltek.

5.4.1. A termőhelyek kiválasztása Termőhely adottságai

A termőhely adottságai, - mint a talaj minősége, tápanyag-ellátottsága, vízgazdálkodása,
kitettsége alapján - célszerű megválasztani, hogy amely növényfaj, gyümölcs vagy zöldség
termeléséhez optimálisak a feltételek. Az ökológiai termelésre vonatkozó előírások szerint a
termőhely kiválasztásakor nagy fontosságú a termőterület megfelelő elválasztása a
hagyományos termesztést folytató területektől, pl. fasorral. Fontos továbbá, hogy a
termőterületek levegőt szennyező forrásoktól (gyárak, nagy forgalmú utak) megfelelő tá-
volságra helyezkedjenek el (400-500 m), valamint ne a fő szélirányban feküdjenek.
A termőhely adottságai között célszerű figyelembe venni a megfelelő tisztaságú öntözővíz
lehetőségét, valamint szervesanyag-utánpótlás céljából szükséges mennyiségű szerves trágya
beszerezhetőségét.
Ökológiai szempontból fontos továbbá, hogy a termőterület a feldolgozó-üzemtől lehetőleg
ne legyen túl messze, a nyersanyagok minél rövidebb távú szállítására legyen szükség.
Talajvizsgálat
Ökológiai eredetű élelmiszerek és főképp a bébiételek előállítására termesztett növények
esetén a talajvizsgálat elsődleges célja, a toxikus nehézfémekkel és növényvédőszer- ma-

525
radványokkal terhelt területek kiszűrése és kizárása az ökológiai termelésből. Ezek a toxikus
anyagok ugyanis a növényeken keresztül az ételekbe kerülhetnek. A vizsgált toxikus anyagok
- Pb, As, Cd, Hg - és szermaradványok az elmúlt évtizedekben alkalmazott csávázó-, és
növényvédő szerek alkalmazása folyamán, valamint műtrágyákkal, egyéb szennyező
forrásokból kerültek a talajba.

Lombvizsgálat
Lombvizsgálatra elsősorban gyümölcsösben kerül sor, itt is részben a toxikus nehézfém-
tartalom meghatározása, valamint az esetleges makró-, és mikroelemhiány feltárása a cél.

5.4.2. A fajta kiválasztása

A fajta kiválasztásakor az élelmiszer-feldolgozás szempontjából a következő szempontok a
legfontosabbak:
- beltartalmi, táplálkozástani igények,
- termesztéstechnológiai igények,
- feldolgozástechnológiai igények.

Beltartalmi, táplálkozástani igények

A nyersanyagok beltartalmi értékei alapvetően meghatározzák a késztermék minőségét. A
bébiételek előállításakor a táplálkozástani igények alapján törekedni kell alacsony savtartalmú
gyümölcsfajták kiválasztására. A sárgarépa-fajták megtálasztásakor pedig kerülni kell a
kesernyés ízt.
Az ipari feldolgozás mind gyümölcsökből, mind zöldségekből nagy szárazanyag-tartalmú
(refrakciójú) és meghatározott viszkozitású nyersanyagot igényel.

Termesztéstechnológiai igények
Alapvető elvárás, hogy az adott fajta ökológiai termesztési feltételek között megfelelő
minőségű és mennyiségű termést hozzon. Az előírásoknak megfelelő, korlátozott nö-
vényvédőszer-használat rezisztens vagy toleráns fajták termesztését igényli. Abban az
esetben, ha öntözés nem valósítható meg, a fajta kiválasztásakor figyelemmel kell lenni a
szárazságtűrésre is.
Az állomány egyöntetűsége gépi művelhetősége és betakaríthatósága elsősorban az ipari
feldolgozásra szánt termékek, pl. gyökérzöldségek termesztésében ill. megválasztásában
játszik nagyon fontos szerepet. Az ipari mennyiségű feldolgozásra szánt termékek
megválasztásakor nem hagyható figyelmen kívül az egyszerre érés és betakarítha- tóság sem.

Feldolgozási technológiai igények

A feldolgozási technológia színvonalától függően (pl. gyökérzöldségek gőzhámozón történő
tisztítása és mélyfagyasztott kockává feldolgozása esetén) igény, hogy a nyersanyag lehetőleg

526
sima felületű legyen, ne tapadjon hozzá föld, ezáltal kevesebb a tisztítási veszteség, valamint
könnyebb a feldolgozás.
Optikai szempontból fontos a gyökérzöldségek külső és belső színének azonossága, hogy a
belőle készített késztermék színe egyöntetű legyen.
Gyümölcsökkel szemben elvárás a fajtára jellemző színű velő, amely nem tartalmazhat
sötétebb pontokat (mag-, magház, kocsány, csészelevélből származó darabok).

5.4.3. Szerződéses termeltetés

Abban az esetben, ha az előzetes talajvizsgálat és a termőhely, valamint a fajta kiválasztása
alapján a termelő minden feltételnek megfelel, teljesíti az ökológiai termesztésre vonatkozó
egyéb előírásokat, sor kerül a szerződéses termesztésre. A szerződéses viszony mindkét fél
részére előnyökkel jár, a termelő a szerződéses mennyiség és ár alapján erőforrásaival,
(termőterület, erőgépek és berendezések, munkaerő, forgóeszközök, forgótőke) jobban tud
gazdálkodni, és terméke számára biztos értékesítési piacot tudhat magáénak.
A termeltető számára az éves nyersanyagigény a szerződött mennyiségekkel fedezhető,
ismert szerződéses partnertől kapja a nyersanyagot, a nyersanyag megfelelő minőségét az
előzetes és folyamatos ellenőrzés garantálja. A minőséget alapvetően befolyásoló termesztés-
technológia megválasztásában a termeltető szaktanácsadással segíti a termelőt.
A szerződéses termeltetés keretén belül az ökológiai eredetű vetőmag és szaporítóanyag
beszerzése nagyon fontos feladat. Az ellenőrzött, egységes vetőmag a fajtaazonos, ellenőrzött
származású nyersanyagállomány biztosítéka. A termelő ezzel további anyagi előnyhöz is jut,
mivel a jelentős költséggel járó vetőmagot nem neki kell megfinanszíroznia, annak költsége a
beszállításkor egyenlíti ki.
A szerződés keretein belül szabályozásra kerül az alkalmazott technológia, valamint a
beszállított nyersanyagra vonatkozó előírások is. A nyersanyagra vonatkozó előírások, ún.
„specifikációk" részletesen előírják a beszállított nyersanyag minőségét mind kinézetre, mind
béltartalomra vonatkozóan.

5.4.4. A termelők ellenőrzésének rendszere

Az ellenőrzés párhuzamosan folyik a Biokontroll Hungária Kht. valamint a termeltető által. A
Biokontroll Kht. az ökológiai termesztésre és feldolgozásra vonatkozó előírások betartását
folyamatosan ellenőrzi, valamint tanúsítja. A HiPP ellenőrzési rendszere következőképpen épül
fel: - A termőhely ellenőrzése,
- a betakarítás előtti ellenőrzés,
- a feldolgozás ellenőrzése,
- a raktározás és a szállítás ellenőrzése,
- a dokumentációk ellenőrzése.
A termőhely ellenőrzése. Az ellenőrzendő termőhelyet termelővel közösen választják ki,
és évente átfogó az ellenőrzés.
Vegetációs időszakban az állomány ellenőrzésére több alkalommal sor kerül, amikor az
alkalmazott technológiát és a növényvédelmet is ellenőrzik.
A betakarítás előtti ellenőrzés. A betakarítás előtti ellenőrzés a betakarítás és a feldolgozás
optimális idejének közös megállapításából, valamint a közös mintavételezésből áll. A

527
mintából a laboratórium ellenőrzi a toxikus nehézfém-, valamint növényvédőszermaradvány
tartalmat. Ha a vizsgálat eredménye negatív, megkezdődhet a betakarítás.
A feldolgozás ellenőrzése. A feldolgozás ellenőrzése feldolgozóüzem és a feldolgozás
ellenőrzését is jelenti a technológiai és higiéniai ellenőrzési szempontok szerint. A feldol-
gozást és a feldolgozóüzemet a termelőkhöz hasonlóan a Biokontroll KHT. is ellenőrzi.
A termelők és a feldolgozók teljesítményét évente kiértékelik. Az értékelési szempontokat (a
szállítás pontossága, a mennyiségek pontossága, a minőség tartóssága, a reklamációk
feldolgozása, a szállítói rugalmasság) a minőségügyi rendszer tartalmazza. Ha egy beszállító
az előírt szintet nem éri el, javító intézkedést kell bevezetnie, illetve elveszítheti beszállítói
státuszát.
A raktározás és a szállítás ellenőrzése. Raktározáskor és szállításkor fő feladat, hogy az
adott feldolgozási tételek az árun való jelöléssel, valamint a kísérő okmányokkal el-
különíthetők és azonosíthatóak legyenek.
A dokumentációk ellenőrzése. A termeltetőnek, mint a szerződéses viszonyban álló félnek,
és a Biokontroll Hungária KHT-nak, mint ellenőrző szervnek jogában áll a termelési
dokumentációkba betekinteni.

5.4.5. ISO 9000 minőségbiztosítási rendszer alkalmazása

Az ISO 9000 minőségbiztosítási rendszer célja, hogy a régebbi végtermék-ellenőrzés helyett,
ahol a végtermék minősége már nem befolyásolható, a gyártási folyamatot úgy szabályozza,
ellenőrizze, és dokumentálja, hogy az garantálja a termék elvárt minőségét. A minőségügyi
rendszert az ISO 9000 nemzetközti szabvány írja le és tartalmazza az átfogó rendszeren belül
a tevékenységnek megfelelő további bontást. Ezek:
-ISO 9001:1996 amely szabályozza a termelés, vevőszolgálat (értékesítés), valamint
termékfejlesztés, tervezés tevékenységét.
- ISO 9002:1996 amely szabályozza a termelés rendszerét.
- ISO 9003:1996 amely szabályozza a végtermék ellenőrzés rendszerét.

5.4.6. A termelés minőségbiztosítási rendszere

Az előzőekben említett rendszereket ún. külső minőségbiztosítási célra, cégek egymás
közötti szerződéses viszonyában lehet alkalmazni.
Az európai gyakorlatnak megfelelően hazánkban is túlnyomórészt ISO 9001, 9002
rendszerek kerültek, kerülnek bevezetésre.
Aminőségirányítási rendszer fő jelentősége abban áll, hogy a szabványban előírt egységes
struktúra és dokumentáció alapján a felülvizsgálatot végző auditor az auditált cég
folyamatainak szervezettségéről, dokumentációjáról és a cég által definiált minőségi el-
várások betartásáról objektív képet kap. így a termeltető auditora a beszállítókat azonos
struktúrában és objektíven tudja kiválasztani és értékelni.
A szabvány kidolgozók, figyelembe véve a rendszerrel kapcsolatos tapasztalatokat,
megalkották az ISO 9000:2000 szabványt, amely a minőségbiztosítási rendszerek átfogó és
teljes körű szabályozására fekteti a súlyt.
Az ökobébiételek gyártása a Bio előírásokon túl a fogyasztói réteg (csecsemők és kis-
gyermekek) miatt is fokozott ellenőrzést igényel. A minőségügyi rendszer ISO 9001
szabvány szerinti felépítése lehetővé teszi az egész folyamat ellenőrzését és dokumentálását.

528
 A gyártás ellenőrzése
- beérkezési ellenőrzésre,
- gyártásközi ellenőrzésre és
- késztermék-ellenőrzési szakaszra tagolható.

A beérkezési ellenőrzés
A beérkezési ellenőrzés magába foglalja a nyersanyag, illetve a csomagolóanyag ellenőrzését.
Az előírt követelményeket ún. specifikációkban rögzítik a beszállító és a feldolgozó cégek
számára.
Az ökológiai nyersanyag vizsgálata érzékszervi minősítést, élelmiszer-analitikai vizs-
gálatokat (pH-érték, szárazanyag, savfok, refrakció stb.) mikrobiológiai vizsgálatot, ill. a
toxikus anyagok vizsgálatát jelenti. Ide tartoznak a toxikus fém vizsgálatok, a
növényvédőszer- maradványok, az antibiotikum-, valamint a nitrát- és nitrittartalom
vizsgálata.
A növényvédő szerek körül a réz, a kéntartalmú tio-karbonát, a ditio-karbonát, a di- szulfid,
a ftálamid, a klórozott szénhidrogén, a szerves foszforsav-észter, a foszforsavszármazék, a
karbonát és a piretroid hatóanyag csoportok 50-250 komponensére kiterjedő vizsgálata folyik.

A gyártásközi ellenőrzés
A bébiételek és -italok az Élelmiszertörvény és az Élelmiszerkönyv előírásai szerint nem
tartósíthatok tartósítószerrel, így a teljeskonzervek tartósítására a hőkezelés az alkalmas
megoldás.
A gyártás teljes folyamatát laboratórium ellenőrzi kalibrált mérőeszközökkel. A tech-
nológiai folyamat lépéseinek előírt és tényleges értékeit (pl. bemérési tömeg, hőmérséklet,
főzési idő) a napi gyártási jegyzőkönyvben rögzítik. Gyártáskor mikrobiológiai szempontból
kiemelt fontosságú a feldolgozás folyamatossága.
A gyártási szakaszok a mérési eredmények alapján engedélyezésnek megfelelően követik
egymást.
A gyártási folyamat szakaszai: -
előkészítés,
- főzés,
- zárás,
- hőkezelés,
- címkézés, egyéb jelölés.
A hőkezelés paramétereit, a megfelelő F 0 -érték elérését, a termék jellegéből adódó pH-érték
határozza meg.
Figyelembe kell venni a megrendelő ország klímáját is. Az ún. trópusi országokba gyártott
bébiételek nagyobb hőkezelést, F0 -érték elérését igénylik.

A késztermék ellenőrzés
A késztermék ellenőrzése élelmiszer-analitikai vizsgálatokat és mikrobiológiai ellenőrzést
jelent.

529
A különleges táplálkozási igényeket kielégítő élelmiszerekre vonatkozó előírások szerint a
fehérje-, a zsír-, a szénhidrát, és a nátriumtartalmat a címkén fel kell tüntetni. Ezen
túlmenően a hamutartalom, a szárazanyag-, a refrakció, a sótartalom, és a rosttartalom
vizsgálatára kerül sor.
A mikrobiológiai ellenőrzés érlelőkamrában folyik 37 °C hőmérsékleten 14 napig. A trópusi
országok részére gyártott termékek ellenőrzése 55 °C hőmérsékleten 27 napig tart.
Az elvégzett vizsgálatok összesítése és a termék minden szempontból megfelelő minősítése
adják meg a kiszállítás hatósági engedélyét.
Mind a nyersanyag, mind a termék vizsgált állapotát és felhasználhatóságát egy ún. státusz-
szám jelöli. Ezek alapján a következő státuszokat különböztetjük meg:
- feltétel nélkül szabad,
- feltételhez kötötten szabadon engedett,
- zárolt tételt.
Adott gyártási mennyiség jelölésére a tételszám használatos. A tételszám alapján minden
tétel feldolgozott nyersanyaga, ill. vizsgálati eredményei a termelőig visszakövethetők.
A beérkező nyersanyag egy ún. chargeszámot kap, amely a feldolgozás folyamán végigkíséri
a nyersanyagot.

5.4.7. HACCP rendszer

Az élelmiszeripari termékek biztonságát az ún. HACCP (Veszélyelemzés, kritikus szabá-
lyozási pontok) rendszer alkalmazása szolgálja.
A veszély az élelmiszerben előforduló biológiai, kémiai vagy fizikai hatású anyag, vagy az
élelmiszer olyan állapota, amelynek káros egészségügyi hatása lehet. Bébiételek és -italok
gyártásakor ezek a következők:
- biológiai: mikrobiológiai szennyeződés,
- kémiai: szermaradvány, toxikus fémek, nitrát, nitrit tartalom stb.,
- fizikai: üvegszilánk, fémszennyeződés stb.

A HACCP rendszer a következő hét feladatsorból áll:

1. Veszélyelemzés.
2. A kritikus szabályozási pontok (CCP-k) meghatározása.
3. A kritikus határértékek megállapítása.
4. A CCP szabályozását felügyelő rendszer felállítása.
5. Helyesbítő tevékenység, amelyet akkor kell elvégezni, ha a felügyelet jelzi, hogy egy
adott CCP nem áll szabályozás alatt.
6. Igazoló eljárások, amelyek a HACCP rendszer hatékony működését bizonyítják.
7. Dokumentáció, amely tartalmazza az alapelvekhez és alkalmazásukhoz tartozó ösz- szes
eljárást és nyilvántartást.
A HACCP rendszer alkalmazásának logikai sorrendje.
1. A HACCP munkacsoport összeállítása.
2. A termék leírása.
3. termék tervezett felhasználásának meghatározása.
4. A folyamatábra megszerkesztése.
5. A folyamatábra helyszíni ellenőrzése.
6. Az összes lehetséges veszély felsorolása minden technológiai műveletre.

530
 7. HACCP döntés, ha műveletenként alkalmazzák, a kritikus pontokat is műveletenként
kell meghatározni
8. A kritikus pontokra vonatkozó kritikus határértékek megállapítása.
9. Az egyes kritikus pontokat felügyelő rendszer felállítása.
10. Helyesbítő tevékenységek, meghatározások az eltérésekre.
11. Igazolási eljárások megállapítása.
12. Nyilvántartások és dokumentáció létrehozása.

5.5. Bioborkészítés
5.5.1. Mi a biobor?
A magyar „biobor" kifejezés a hazai fogyasztók körében már igen elterjedt és ismert, ám tudni
kell, hogy külföldön más megjelölést alkalmaznak.
A német nyelvterület az „Ökowein", az angolszász az „organic wine" szavakat használja,
mindkettő jól kifejezi a termesztés és a feldolgozás lényegét, azaz a környezetkímélő,
ökológiai, a szintetikumokat elutasító termelést. A „bio" szótag némileg félrevezető, ezért
szükséges lenne a hazai fogyasztókat széleskörűbben tájékoztatni a „biobor" kifejezés valódi
tartalmáról.
A fejezetben a továbbiakban a „biobor" szót használjuk, bár a szakmai terminológiai vita e
tárgyban még nem fejeződött be annak ellenére, hogy a Közös Piac 1993. január 1. óta
kötelezővé tette az „öko" vagy az „organic" jelző használatát az ilyen típusú termékekre.
A biobor tehát ökológiai szőlőtermesztés révén kapott szőlő olyan feldolgozásának
végterméke, ahol a továbbiakban taglalt technológiák alkalmazásakor csak meghatározott
eszközökkel és anyagokkal dolgozunk. Ezt a terméket a teljes folyamat idején egy arra
feljogosított minősítő szervezet vagy annak megbízottja ellenőrzi és tanúsítja a valódiságát.
5.5.2. Általános előírások a bioborok készítéséhez

A bioborok készítésének egyik fő feltétele, hogy az adott országokban érvényes - általában a

borokra vonatkozó - rendeletek és jogszabályok betartása kötelező.
A borkészítés másik alapfeltétele, hogy a megfelelő szervezetek által tanúsítottan
bioültetvényből származó szőlők termését lehet bioborrá feldolgozni. Magyarországon még
nem egyértelműen szabályozott, de az Európai Unió országaiban már konkrét előírás, hogy
olyan pincészetek, ahol jelenleg még hagyományos szőlőfeldolgozás és borkészítés folyik, 3
év alatt teljesen át kell hogy álljanak a kizárólag biológiai termesztésből származó szőlő és
más anyagok felhasználására. Ezek az üzemek 3 év után kaphatják meg a végleges
biotermesztési jogot.

5.5.3. A biobor készítés főbb szempontjai

A bioborkészítés folyamatában minden egyes technológiai és kezelési mozzanatban -

csakúgy mint a végtermék előállításakor - a következő szempontokhoz kell igazodni:
- olyan terméket kell előállítani, amelynek kiváló érzékszervi tulajdonságai vannak,
megfelelő az ízharmóniája és a fogyaszthatósága;
- törekedni kell a kénessav lehető legcsekélyebb mértékű alkalmazására;

531
- a nagy energia- és nyersanyagigényű eljárások alkalmazását lehetőség szerint el kell
kerülni;
- kerülni kell olyan kezelőanyagok alkalmazását, amelyek eredetüket, alkalmazásukat,
elhelyezésüket illetően károsak lehetnek a környezetre vagy az egészségre;
- a kémiai módszerekkel szemben előtérbe kell helyezni a fizikai módszereket, hiszen ezek
alapvetően kevesebb hulladékanyagot termelnek;
- az eszköz- és energiatakarékosság elősegítése céljából előtérbe kell helyezni az időtényező
erőteljesebb figyelembevételét és bizonyos megelőző intézkedések foganatosítását;
- minden, a feldolgozás és borkészítés közben keletkező szerves maradékot és szennyvizet
úgy kell kezelni és előkészíteni, hogy semmiképpen se szennyezhessék a környezetet.
Mindezeket a szempontokat minden bioborkészítő pincészettel, üzemmel meg kell is-
mertetni.

5.5.4. A biobor készítésnél alkalmazható eljárások és anyagok

összefoglalása

Tilosak a bioborkészítésben folyamán vagy bioszőlőlé és -pezsgő előállításában az alábbi

eljárások ill. anyagok:
- géntechnikailag átalakított mikroorganizmusok alkalmazása;
- az édestartalék feljavítása és kéntelenítése;
- kékderítés (sárgavérlúgsó) alkalmazása;
- réz-szulfát felhasználása;
- aszkorbinsav (C-vitamin) és szorbinsav (kálium-szorbát) használata;
- PVPP (polivinil-pirrolidon), mint szűrési segédanyag alkalmazása;
- azbeszttartalmú szűrőlapok használata mélységi szűrésnél;
- ón- és ólomtartalmú kapszulák használata palackozáskor;
- klórozott parafa dugók alkalmazása palackozáskor;
- a csomagoláshoz stiropor-dobozok és PVC ragasztószalag használata.
Ajánlott és engedélyezett a következő eljárások és anyagok alkalmazása:
- szeparálás és szűrés a megfelelő eszközökkel;
- hőkezelés: problematikus szőlőtermés esetén, mustpasztörizálás, cefre- és mustmelegítés
30, ill. 60 °C-ra, rövid idejű magas hőmérsékletre hevítés, főleg édestartalék készítésekor
ill. szőlőlé előállításakor;
-hidegkezelés stabilizáló eljárásként;
- a must levegőztetése (hiperoxidáció) stabilizálási célból;
- szén-ioxid és nitrogén használata, mint reduktivitást elősegítő anyag;
- korlátozott mennyiségben kén-dioxid ill. kálium-metabilszulflt (borkén);
- erjesztéshez szárított élesztő és friss, hígítatlan élesztőstarter-kultúra;
- a jobb élesztőszaporodás elősegítésére tiamin használata a technológiailag szükséges
mennyiségben;
- gyengébb mustok feljavításához szaharóz (kristályos répacukor) és bioszőlőből előállított
szőlőmust-koncentrátum a bortörvények szabta keretek között;
- savcsökkentéshez tejsavbaktériumok, kálcium-karbonát (mészkő), borkősav és káli- um-
bitartarát felhasználása;

532
 - a borok derítéséhez étkezési zselatin, vizahólyag, kazein és kálium-kazeinát, tojásfehérje,
alacsony vastartalmú bentonit, kolloidoldatban lévő vagy gél formájú szili- cium-dioxid
(kovaszól) alkalmazása;
- a borok ízjavításához tannin, aktív szén, citromsav (a törvények szabta határon belül) és
olyan pektolitikus enzimek használata, amelyek depszidázmentesek;
- tisztítási és fertőtlenítési célokra környeztet nem terhelő mennyiségben ecetsav, cit-
romsav, borkősav, hidrogén-peroxid; hordófertőtlenítéshez kén-dioxid, ózon, nátronlúg és
kenőszappan használata.
Olyan készítmények használata megengedett a kombinált szerekből, ahol az egyes alkotó
komponensek ismertek és engedélyezettek. A biobor készítésben minden olyan eljárás és
kezelőanyag alkalmazása tilos, ami az előbbiekben nincs feltüntetve!

5.5.5. A bioborok ellenőrzése és minősítése

A biotermékek piaci helyzetének kulcsfontosságú részét képezi a termékek ellenőrzése és
minősítése. A bioborkészítés ellenőrzése természetesen a szőlőültetvénynél kezdődik. Erről
részletesebben korábbiakban már szó volt. A borkészítés körülményeinek ellenőrzésére és
minősítésére - hasonlóan más országokhoz - társadalmi alapokon szerveződött egyesületek és
szövetségek kaptak jogosítványt. Ezek a szervezetek az általuk kibocsátott védjegyekkel
elsősorban a fogyasztók érdekeit védik.
Az Európai Unió államaiban e szervezetek függetlenségüket megőrizve szorosan il-
leszkednek az állami adminisztrációba, az állam hatósági jogosítványokkal ruházza fel őket,
ellátva egységes irányelvekkel.
Hazánkban a mezőgazdasági szaktárca hatósági felügyelete mellett a Biokontroll Hungária
Kht. jogosult az export és a hazai piacra szánt biotermékek ellenőrzésére.
Az EU országok közül - mivel külön a bioborra törvényi szabályozás még nincs —
Németországban találhatunk javaslatokat a pincészetek ellenőrzését és minősítését illetően. Az
ilyen kérdésekkel foglalkozó szervezet a BÖW (Bundesverband Ökologischer Weinbau). Ez a
szervezet az Európai Unió rendeletei és a saját szabályzata alapján ún. inspekciós
jelentőlapokat állít ki, amelyek alapján az egyes üzemeket minden évben minősíti mind a
szőlőültetvényt, mind a feldolgozót és a pincészetet illetően. Ezeknek a jelentéseknek a
tartalma mindig dinamikusan követi a termelőknél beálló változásokat és kiterjed minden
részletkérdésre. Itt most csak azokat a minőség-ellenőrzési és tanúsítási részleteket tárgyaljuk,
amelyek szorosabban a borkészítéshez kapcsolódnak.
Az ellenőrzés kiterjed többek között:
- a boranalízisek átnézésére (különös figyelmet szentelve a kén-dioxid tartalomnak);
- az édestartalék készítési módjára;
- egyenként meg kell jelölni a következő melléktermékek és hulladék anyagok elhe-
lyezésének módját és idejét: seprő, törköly, derítési aljak, szűrőlapok, szennyvíz;
- az egyes anyagok tárolásával kapcsolatosan a megfelelő elhatárolásra;
- a különböző, a borkészítéshez felhasznált egyéb anyagok megjelölései, származásuk és
ellenőrizhetőségük megállapítására;
- a termékek csomagolásának ellenőrzésére (pl. alkalmaznak-e kapszulát, ha igen, milyen
típust, milyen kartonba csomagolnak, biztosított-e az adott anyagok újrahasznosítása);
- az üvegek felülvizsgálata olyan szempontból, hogy megfelelően újrahasznosítják-e a
palackokat, öblítik-e, és ha igen, mivel;
- hogy nem keveredik-e az áru hagyományos módon készített borokkal.

533
 Természetesen külön pontokban foglalkoznak a könyvelés és a nyilvántartás ellenőr-
zésével, amely kiterjed minden bizonylatra, bezárólag az ECOVIN áruvédjegy kötelező
használatáig.

5.5.6. A bioborok piaca

A biotermékek közül különösen a bioborok piaca fejlődik igen lassan Magyarországon

jelenleg csak speciális szaküzletekben van választék belőlük. A 90-es években sokszáz
hektoliter biobor került exportálásra Németországba és Hollandiába, ám a hazai üzletekben
gyakorlatilag csak elvétve jelentek meg a polcokon ezek a termékek.
Az utóbbi évek a nyugati piacokon erőteljes fejlődést hoztak és a magyar fogyasztókban is
erősödött az ökológiai szemlélet. Ez remélhetőleg üdvösen hat majd a magyar biobor-
készítésre. Erősíteni kell az ellenőrzési garanciákat, hogy a vevők bizalmát mindenképpen
elnyerhessük, de emellett tudatosítani kell a fogyasztókban a bortermékek ismert előnyei
mellett azt is, hogy a biobor nem kisebb élvezeti értékű termék a hagyományosan előállítottnál
és, hogy az árában meg kell fizetni azt a kockázatot, amit a biotermesztő vállal magára a
termesztési és előállítási technológiák megszorításai miatt.
Fontos lenne egy egységesített védjegy használata a magyar bioborokra, amelynek
megjelenítése a címkén nemcsak garanciákkal szolgálna, hanem az esztétikai értékét is
növelné a palackozott bioboroknak.
A vállalkozó szellemű biobor-előállítóknak ajánlható olyan kis borkimérések létesítése,
ahol hűtött, rozsdamentes acél tartályokból korszerű adagolóberendezésekkel poharazásra is
kimérhetnének bioborokat.

534
 5.5.7. A szőlőfeldolgozás
A borkészítés általában már a szüreti időpont megválasztásával elkezdődik. Különösen fontos
ez biobor készítésekor, hiszen ott a szőlő egészségi állapotát nehezebb jól kézben tartani és a
bor eltarthatóságát jelentős mértékben befolyásoló savak megőrzése már itt kezdődik.

A szüreti időpont megválasztása

A biobor készítéséhez legalkalmasabb interspecifikus szőlőfajták szüreti időpontjának
kiválasztása igen fontos és körültekintést igénylő feladat. A Szőlészeti és Borászati Kutató
Intézetben Kecskeméten hosszú éveken át végeztek ún. „érésütem" vizsgálatokat, amelyekben
több szőlőfajta, közöttük a Bianca termését augusztus közepétől október közepéig kéthetente
szüretelték és bort készítve belőle elemezték annak összetételét és minőségét. Erről számos
szakcikk és előadás is készült (pl. Kerényi Zoltán, Elek Gyula: „Alföldi üzemi szőlőfajták
borászati értékelésének újabb eredményei" címen, Szőlőtermesztés és Borászat, 1988. évf. 1.
szám 4-10 old.).
A 31. ábra a Bianka szőlőfajta cukortartalmának, az 32. ábra a savtartalmának alakulását
mutatja, sokéves megfigyelés és mérés alapján. A titrálható savtartalom nagyon nagy hányadát
a borkősav és az almasav teszi ki. Egymáshoz való arányuk jelentős mértékben változik a
szőlő érése és a bor fejlődése folyamán. A legtöbb szőlőfajta titrálható savtartalma az érés
folyamán jelentősen csökken. A Bianca szőlőfajtának —sok más interspecifikus fajtával
együtt - különösen alacsony savtartalma, így már az augusztusi szüreti időpontokban sem ritka
a mustban mért 6-7 g/l-es titrálható sav. A Kunleány interspecifikus fajta savszempontból
kedvezőbb lefutást mutat, hiszen szőlőmustnak még szeptember végi szüretelés esetén is
jelentős savtartalékokai vannak, ami később a borban is megmutatkozik.

Bianca must cukortartalmának változása a szüreti időpontok

függvényében
300

250

E
Í
V
,o
o
M
u

VIII. 26. IX. 9. IX. 23. X. 7. X. 21.

Szüreti időpontok
H993 □ 1994 □
1995
31. ábra. D1996
Bianka szőlőfajta cukortartalma

535
 Bianca must savtartalmának változása a szüreti időpont függvényében 12 i--------------

VIII. 26. IX. 9. IX. 23. X. 7. X. 21.

Szüreti időpontok [■1993 □ 1994 D1995 01996] 32. ábra. Bianka szőlőfajta savtartalma

Túl korai szüreti időpontokat a sav megőrzése végett nem lehet javasolni, hiszen egyrészt
túl alacsony lesz a cukortartalom, másrészt pedig magas a kedvezőtlen ízhatást kiváltó
almasav-tartalom. Ezért javasolható, hogy a szőlők mustfokának állandó, próbaszürettel való
nyomon követése mellett a szőlősgazdák egy arra szakavatott laboratóriumban vizsgáltassák
meg a titrálható savtartalmat is. Általános szabályként elmondható, hogy a szőlőmustok
megfelelő minőségét egy ún. „glükoacidimetrikus" mutató jelzi a legjobban, ahol is a must g/l-
ben mért cukortartalmát elosztjuk a szintén g/l-ben mért savtartalommal. Ha ez a hányados 22
és 32 között van, a szőlő technológiailag érett állapotban van és szüretelhető. Ha pl. augusztus
26-a körül a Bianca szőlő mustfoka 19 körüli (200 g/l-es cukortartalom) és a savtartalma 8 g/l,
az előbb említett mutató 25-ös érték. Bianca szőlő esetén inkább az alsó értékek felé érdemes
közelíteni.
A szüreti időpont megválasztásakor nem lehet eléggé hangsúlyozni a savtartalom fon-
tosságát, nemcsak a titrálható savtartalom, hanem az ún. pH-érték miatt sem. Ez a jellemző
szám is a borok és mustok sawiszonyaira utal, de némi felvilágosítást ad a borok egyéb
alkotórészeire, így pl. a káliumtartalomra is. Minél nagyobb a mustok és borok ká-
liumtartalma, annál magasabb pH-értékeket mérünk és ezáltal a borok későbbi stabilitása nem
kielégítő. Minél alacsonyabb a mustok és borok pH-értéke, annál kevesebb borkén
használatával tudjuk az eltarthatóságot növelni.

A szüretelés

A helyesen megválasztott szüreti időpont előtt fokozott figyelmet kell fordítani a szüretelő
edényzet tisztaságára. Lehetőség szerint már a szüreteléshez is rozsdamentes acélból vagy
fából készült edényzetet célszerű használni, bár a szőlő begyűjtéséhez még megengedett a
műanyag gyűjtő- és tárolóedényzet alkalmazása. Bioszőlő szüretelésekor tilos a szüretelőgép
alkalmazása, kizárólag kézi szüretelés folytatható. A kézi szüreteléskor nagy gondot kell
fordítani arra, hogy a rothadt, penészes, sérült szemeket a fürtökből kiszedjük és a
tárolóedényekbe már csak egészséges szőlő kerülhessen. A későbbi jó stabilitás eléréséhez
célszerű a szüretet a kora reggeli órákban megkezdeni és a szőlőtermést lehetőség szerint
minél hidegebben a feldolgozóhoz juttatni a lehető legrövidebb úton.
Ügyelni kell arra, hogy a beszállítás eszköze vagy rozsdamentes acélból készült edényzettel,
vagy kifogástalan felületű, vasat nem kibocsátó burkolattal legyen ellátva.

536
 Igen fontos! A bioborkészítésre szánt szőlőt különválasztva kell szüretelni és feldolgozni is
csak elkülönített és ellenőrzött feldolgozókban, ill. pincészetekben lehet.

A szőlő feldolgozása
A bioborkészítéshez használatos szőlőfeldolgozó rendszer első elemének, a szőlőfogadó
garatnak és a továbbító csigának is rozsdamentes acélból kell készülnie. Kisebb feldol-
gozókban - ahol közvetlenül ládákból ürítik ki a szőlőt— ajánlható a cefreszivattyúval
egybeépített szőlőbogyózó berendezés használata, amelyből közvetlenül tölthetjük a préseket.
Természetesen zúzás és bogyózás nélkül is lehetséges feldolgozás, ám ez csak kevés
szőlőfajtával képzelhető el.

Szőlő- és cefrekezelés
A szőlőcefre kezeléséhez biobor készítésekor több országban megengedett a pektinbon- tó
enzimek alkalmazása, ám ezeknek garantáltan depszidázmentesnek kell lenniük. Amennyiben
a szőlőből kellő gondossággal kiválogattuk a nem egészséges szemeket, legföljebb igen kis
mennyiségű cefrekénezésre lehet szükség, maximum 50 mg/kg káli- um-metabiszulfit
(borkén) adagolását javasoljuk.
Megengedett eljárás - főleg vörösbor készítésekor vagy szét nem válogatott és penészes
szőlőcefre esetében - a cefre melegítése vagy rövid idejű, magas hőmérsékletre való hevítése.

Lényerés és mustkezelés
A szőlőcefre sajtolásakor a legjobb eredményeket az ún. pneumatikus sajtókkal lehet elérni.
Ezeknek rozsdamentes kosaruk van és egy belső tömlővel javítható a lényeredék, valamint
külön mustelvezető csatornákkal gondoskodnak a kiváló minőségű, csaknem 80 %-nyi
színmustról. Kisebb pincészetekben természetesen alkalmazhatók a fakosaras vagy
rozsdamentesacél-kosaras szakaszos működésű kézisajtók is. Ezek alkalmazásakor külön
figyelmet kell fordítani arra, hogy az orsó, ill. az alaplap rozsdamentes acélból, vagy megfelelő
bevonattal - ami nem juttat vasat a mustba - készüljön.
A préselés után nyert mustok tovább stabilizálhatók fizikai kezelésekkel. Ezek közül
nagyon ajánlott módszer a must szeparálása centrifugákkal vagy szűrése vácuum-dob-
szűrőkkel, ívszitákkal, esetleg keresztáramú membránszűrővel (cross-flow). Ez utóbbi modern
eszköz, alkalmas ún. édestartalék (SüGreserve) készítésére, amely az egyedül alkalmazható
édesítőszer a Magyar Bortörvény szerint is.
Adott esetben megengedett eljárás még— nagyon rossz egészségi állapotú szőlők fel-
dolgozásakor - a must pasztörizálása.
5.5.8. Borkészítés
Bizonyos évjáratokban szükséges a mustok javítása is. A javítást nem minden ország bor-
törvénye engedélyezi, ám a legutolsó Magyar Bortörvény módosítása már lehetővé teszi —
bizonyos határok között - a cukorral való mustjavítást. Az Európai Unió számos országában a
kristályos répacukor használata és a mustsűrítmény megengedett. Biobor készítésekor ez
utóbbi kizárólag biotermesztésből származó szőlő mustjából készült sűrítmény lehet.

537
 A megfelelő állapotú must, illetve vörösbor esetén a cefre a pincészetekben általában
beltéri, de sok esetben külszíni erjesztőberendezésekbe kerül. A borkészítés folyamatának több
fontos lépése van, de az első és elengedhetetlen feltétel a megfelelő tárolóedényzet. Ennek a
tárolóedényzetnek biobor készítésekor célszerűen rozsdamentes acélból kell készülnie, de
természetesen a kellő állapotú fahordók használata is megengedett (68. kép; lásd a
mellékletben).

Az erjesztés
Az erjesztés mikrobiológiája. Ez a technológiai lépés a borkészítésben, de különösen a biobor
előállításában kulcsfontosságú. Az erjesztés biológiai folyamata alatt egyetlen ml erjedő
mustban 100 millió élesztősejt mindegyike egy héten át másodpercenként 200 millió
cukormolekulát bont alkohollá és szén-dioxiddá. Miután ezt a munkát elvégezték, az
élesztősejtek képesek arra, hogy idegen vagy mérgező anyagokat megkössenek, és mint
biológiai szűrők, a borból eltávolítsanak. A bioborkészítésben alkalmazhatók szárított és friss
faj élesztő-készítmények, valamint javasolt eljárás a must ún. hiperoxidáció- ja, amikor az
erjesztendő szőlőlevet oxigénnel telítjük, elősegítve a fölösleges cserző- anyagok kicsapódását
és az élesztők gyorsabb elszaporodását.
Az erjesztés kémiája. Rendkívül fontos az erjedés hőmérsékletének szabályozása, hiszen az
alacsony hőmérsékleten (14-17 °C-on) lefolytatott erjesztés megőrzi az elsődleges zamatokat
és a borok oxidációra való hajlama is kisebb lesz. A hőmérsékletszabályozás különösen fontos
szabadtéri erjesztéskor. Bioborkészítéshez különösen ajánlott a belső csőköteges vagy lapos
hűtők alkalmazása, ill. PERA típusú folyamatos musthűtők beépítése a feldolgozó-rendszerbe.
Egyre több pincészet használ többfunkciós erjesztőtankokat. Ezek nemcsak az erjesztéshez,
hanem a későbbi borkezeléshez és tároláshoz is egyformán alkalmazható berendezések.

Vörösborok erjesztése
A vörösborok erjesztésekor legfontosabb feladat a szőlőbogyó héjához közel eső sejtré-
tegekből (a színanyag tasakocskákból) az antocianinok, a vörös színt adó vegyületek
megfelelő kioldása. A színanyagtasakok csak erőteljes behatásra tudnak felszakadni, ami az
alkohol képződésével, erőteljes mechanikai behatással, speciális pektináz, hemicel- luláz és
poliszacharáz enzimek vagy roncsoló kén-dioxid alkalmazásával érhető el. A klasszikus vörös
borkészítéskor az erjedés folyamán képződő alkohol hatását használjuk ki, amely a szőlő
héjával való folyamatos érintkezés révén az antocianinokat a tasakokból kioldja.
A vörösbor készítésekor a kén-dioxid alkalmazása teljesen mellőzhető, azaz a biobor
követelményrendszerének megfelel.
A héj feltárás megkönnyítésére, az előzőkben közölt megszorításokkal, enzimek alkal-
mazhatók, ami a kedvező, sima tanninok kioldódásának is kedvez.
A vörösborokat rendszerint magasabb hőmérsékleten (23-27 °C-on) erjesztik, olyan
erjesztő- berendezésekben, amelyek lehetővé teszik a héjból és szén-dioxidból képződött
„törkölykalap" állandó bemeritését az erjedő mustba.
Abioborok a legnépszerűbb típusai vörösborfajtákból készültek, hiszen számos az emberi
szervezetre kedvező hatású biológiailag aktív polifenolt, egészségvédő faktort tartalmaznak
Különleges borok erjesztése

538
A különleges borok közül a legelterjedtebb és legnépszerűbb a pezsgőbor, amely kellő
savtartalmú Zalagyöngye, Kunleány vagy akár Bianca szőlőből is készülhet.
A pezsgőborok egyik ősi fajtája az ún. rusztikus pezsgő, amelyet mustból erjesztenek
palackban és a képződő alacsony alkoholtartalmú, magasabb cukortartalmú terméket fo-
gyasztják. Ennek korszerű változata az „Asti spumante", amelyet azonban csak muskotály
fajtákból állítanak elő.
A klasszikus, champagne-i módszerrel előállított, palackos erjesztésű pezsgők alapborainak
erjesztésekor a biobor készítés szabályai alkalmazandók, pezsgősítéskor tilos csomósodási
elősegítő adalékanyagokat alkalmazni, csak fizikai lerázás alkalmazható. A degorzsálás
/seprőtelenítés/ után a palackokat parafa dugóval kell lezárni.

Az újborok további kezelése

Alapvető pinceműveletek
A bioborok készítésekor fontos feladat az időben elvégzett első fejtés. Mivel az erjedés
kezdetén nem kénezünk, az első fejtéskor minimális mennyiségű borkén adagolása szükséges.
Ez a mennyiség nem haladhatja meg összes kén-dioxidban a 100 mg/l-t (ez szabad kén-
dioxidban 25 mg/l alatti értéket jelent). Ilyen mennyiségű kén alkalmazása az EU országokban
is megengedett.
A seprőt, vagyis az élesztőtömeget nagyobb üzemekben szeparátorok vagy szűrők se-
gítségével távolítják el. Egyszerű, fejtéses eltávolítás esetén megengedett a bentonitnak, mint
természetes anyagnak a használata. Ez az agyagásvány megköti a stabilitási problémákat
okozó fehérjéket, és gyorsabbá teszi az élesztők kiülepedését. Ügyelni kell azonban arra, hogy
vasban szegény bentonitokat alkalmazzunk, mert a borba kerülő vas oxidációs folyamatokat
indíthat el, és instabillá teszi a bioterméket.
Iskolázó pinceműveletek
A biobor további stabilizálásához és kezeléséhez bizonyos természetes anyagok felhasz-
nálhatók. így pl. derítőszerként alkalmazhatunk tojásfehérjét, kazeint, vizahólyagot és
Németországban megengedett az étkezési zselatin, valamint a kolloidoldatban lévő szilícium-
dioxid (kovaszol) használata is. Ezeknek az anyagoknak az alkalmazandó mennyisége
boronként változik, és szaklaboratóriumi vizsgálat szükséges a pontos adag megállapításához.
A biobor stabilizálásakor tiltott művelet a kékderítés. A vastartalom csökkentésére sok
országban (így Magyarországon is) általában engedélyezett technológiai beavatkozás el-
kerülésére kizárólag a korábbiakban már részletezett módok alkalmasak, azaz a vassal való
érintkezési lehetőség kiküszöbölése. A szőlőnövény maga, vagyis a must fiziológiailag 2 mg/l-
nél kevesebb vasat tartalmaz, viszont a stabilitást veszélyeztető szint borokban általában 5
mg/l fölötti érték.
Adott évjáratokban szükséges lehet a biobor ízjavítása. Ehhez engedélyezett az aktív szenek
alkalmazása, sőt néhány országban megengedett a csersav és a citromsav használata is. Ez
utóbbi fontos szerepet tölthet be a vastartalom stabilizálásában is. A Magyar Bortörvény csak
annyi citromsav adagolását engedélyezi a borokhoz, hogy a végtermék citromsavtartalma nem
haladja meg az 1 g/l értéket.
Fontos lépés a bioborkészítésben is a savtartalom stabilizálása. Ezen belül a borkősav-
tartalom stabilizálása az egyik legfontosabb feladat. A borkősav stabilizálására, ill. a borkő-
kiválás megelőzésére biobor esetén is alkalmazhatók a hidegkezelés, mint fizikai művelet

539
eszközei és technológiája. Mivel a hidegkezelés igen költséges és energiaigényes művelet, sok
európai országban engedélyezett bizonyos savcsökkentés kalcium-karbonáttal vagy a kettős-
sós savtompítás.
Az almasav-tartalom stabilizálásának, ill. tejsavvá való átalakításának leginkább bevált
módszere a tejsav-baktériumokkal végzett almasavbontás. Ez sok esetben spontán módon is
végbemegy - különösen vörösborokban - de egyre több helyen alkalmaznak almasavbontó
starterkultúrákat, amennyiben a spontán mikro flóra nem bizonyul elegendőnek.

A borok előkészítése palackozásra

A bioborok általában olyan szőlőfajtákból készülnek, amelyeknek az elsődleges fajtakarakter

vagy a reduktív gyümölcsjelleg ad különös értéket. Ennek megfelelően a bioborok nem
igényelnek túl hosszú ászkolást, túl sokáig tartó fahordós érlelést. Kivételt képeznek
természetesen a vörösborok, az alapanyagtól függően. A megfelelő derítő és stabilizáló
műveleteken átesett, alacsony kénszinttel rendelkező borokat a palackozás előtt meg kell
szűrni. A szűrés az egyik utolsó, de legfontosabb tisztító technológiai művelet, és bár ez egy
fizikai módszer, biobor készítésekor mégis vannak megkötések.
Tilos szűrőanyagként azbeszttartalmú szűrőlapokat használni, ugyancsak tilos - különösen
pezsgő készítésekor - szűrési segédanyagként PVPP (Polivinil-polipirrolidon) használata. Az
ún. mélységi vagy rétegszűrők használatakor engedélyezett a kovaföld, mint szűrési
segédanyag alkalmazása. A legmodernebb technikához tartozó membránszűrők, ezek közül is
a keresztáramú (cross-flow) típusúak alkalmasak a teljes csírátlanításra, vagyis a borok
hidegsteril töltésére.
Melegsteril töltés esetén - amelyet általában nem javasolunk a bioborok szűréséhez -
ügyelni kell arra, hogy a borok az alacsony kén-dioxidtartalom mellett kevés oxigént tar-
talmazzanak és a palackban lévő légteret szokás szén-dioxiddal vagy nitrogénnel átöblíteni.
Kézi töltők esetén mindenképpen csak rozsdamentes acélból készültet alkalmazzunk.
A bioborok palackozása
A bioborok palackozása lényegében nem sokban különbözik az egyéb borokétól, valamennyi
általánosan használt töltő típus megfelel. Nagyobb üzemek számára javasolt az ellennyomásos
vagy vákuumtöltő, míg az egyszerűbb, kisüzemi méretekhez a gravitációs, két- vagy többfejes
kézi töltőberendezések alkalmazhatók. A kisebb méretű elemekből álló töltősor jobb.
Valamennyi töltőberendezés használatakor különös figyelmet kell fordítani a higiéniára.
Mivel a biobor készítésekor a tisztító- és fertőtlenítőszerek csak korlátozott mértékben
alkalmazhatók, különösen fontos az egész üzemi felület, de legfőképpen a töltőberendezés
rendszeres tisztítása és a tisztítás eredményességének ellenőrzése időnkénti mikrobiológiai
vizsgálatokkal.
A bioborok palackozásához kizárólag természetes parafa dugót lehet használni, a parafa
dugó nem lehet klórral kezelt.
A felhasználható palackokkal szemben egyetlen egy kikötés van, hogy a környezetvédelmi
szempontok miatt lehetővé kell tenni a használt palackok visszavételét és újratöltését, azaz a
göngyöleg újrahasznosítását.
A palackozás folyamán az üvegre kerülő kapszula nem ajánlatos, azért, hogy ezzel is
csökkentsük a környezetszennyezés mértékét.
Tilos viszont ólom- és óntartalmú kapszulák alkalmazása! Az EU előírásai alapján egy -két
éves moratórium van még a meglévő ilyen kapszulák felhasználására a készletek kifogyásáig.

540
 A bioborok palackozásakor nincs korlátozás a címkéket illetően, csak ajánlott az újra-
hasznosított papírból készült címkék használata.
A palackozott árukat általában papírkartonokba csomagolják.
Tilos viszont a stiropor (hungarocell) gyűjtődobozok használata. Kivételt képeznek a még
meglévő ilyen készletek.
Tilos a papírkartonok lezárásához PVP ragasztószalagok alkalmazása. Javasolt a papír
ragasztószalag vagy más természetes alapú ragasztóanyag.

541
6. Ökonómiai és marketingkérdések az
ökológiai gazdálkodásban
Szerkesztő: Podmaniczky László

Irta: Szakái Ferenc, Podmaniczky László, Balázs Katalin, Székely Géza,

Hayes Matthew
 6.1. Az ökológiai gazdálkodás és az externális hatások
összefüggései

6.1.1. Az externális hatások fogalma, értelmezése Az externális hatás, mint

a piaci csőd (kudarc) megjelenési formája

Az ökológiai gazdálkodás koncepciója alapvetően abból az igényből született, hogy a
mezőgazdálkodást összehangolja a természeti erőforrások és az ökológiai rendszerek sa-
játosságaival, valamint azok fennmaradásának és minél zavartalanabb működésének kö-
vetelményeivel. Közgazdasági szempontból ezt az igényt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az
ökológiai gazdálkodás feladata, hogy megszüntesse, vagy legalábbis minimális szintre
csökkentse a gazdálkodás által okozott negatív externális hatásokat és minél inkább a
pozitív externális hatások létrehozása irányába változtassa meg a gazdálkodás egész
koncepcióját és a különböző gazdálkodási funkciókban alkalmazott módszereket valamint
az egyes technológiai elemeket.
Az ökológiai gazdálkodás ilyen értelmezésben úgy fogható fel, hogy az a mezőgazdál-
kodás által okozott vagy létrehozható negatív és pozitív externális hatások tudatos, tervszerű
alakítására irányul. Vagyis az externális hatások fogalma és értelmezése szorosan
összefügg az ökológiai gazdálkodás lényegével.
Az externális hatások fogalma ahhoz a jelenséghez kapcsolódik, amit a környezetgaz-
daságtan a piac csődjének vagy kudarcának nevez. Ez azt jelenti, hogy a valóságban,
tényleges működésükben a piaci mechanizmusok nem töltik be, vagy csak hibásan és
részben töltik be azokat a funkciókat, amelyeket a piacgazdaságra vonatkozó közgazdasági
elméletek feltételezései szerint be kellene tölteniük.
A piac tökéletes - az erőforrások hatékony felhasználását és azoknak a felhasználási
lehetőségek közötti optimális elosztását biztosító - működése csak akkor valósulna meg, ha
egy sor előfeltétel teljesülne. A nagyszámú ilyen előfeltétel közül itt csak azokat emeljük ki,
amelyek a mezőgazdaság és a természeti környezet kapcsolatai, illetve az ökológiai
gazdálkodás szempontjából fontosak. Ezek a következők:
• A piacon olyan erőforrások, javak és szolgáltatások cseréje folyik, amelyek szű-
kösek, vagyis nem állnak rendelkezésre olyan mennyiségben, hogy bármilyen nagy
kereslet kielégíthető lenne nulla ár esetén is. Ebből következik, hogy a szűkösen ren-
delkezésre álló erőforrások, javak és szolgáltatások esetén a piaci modellben érvé-
nyesülnie kellene annak, hogy:
- nullánál nagyobb áruk van vagy
- használatukért díjat (járadék) kell fizetni és
- növekvő felhasználásuk növekvő árral jár.
Ez a feltétel a mezőgazdaság által igénybe vett természeti erőforrások nagy részénél
nem teljesül, hiszen számos nyilvánvalóan szűkös erőforrásnak (pl. tiszta talajvíz, le-
vegő, egyes növények vagy állatok) az ára (értéke) nulla. Vagyis ezen erőforrásokkal
kapcsolatban a piac nem tölti be azt az elvárt szerepét, vagyis hogy a szűkösség
fokának megfelelően helyesen fejezze ki az árban az erőforrások, ill. azok szol-
gáltatásainak valóságos értékét.

544
 • Ezzel szorosan összefügg, hogy a piaci felfogás arra a feltételezésre épül, miszerint a
szűkös erőforrásoknak tulajdonosa van, hiszen a piaci csere lényegi eleme a tulajdon
átruházása az adás-vétel folyamán. Ezzel szemben a természeti erőforrásoknak és azok
szolgáltatásai nagy részének nincs tulajdonosa (res nullius) vagy azért, mert a
tulajdonosi jogosítványok kizárólagossága a dolog természetéből következően nem
biztosítható (pl. levegő, táj, virágpollen stb.), vagy azért, mert senkinek sem fűződik
érdeke ahhoz, hogy tulajdonba vegye azokat (pl. egyes növények, állatok stb.). A
tulajdonos nélküli erőforrásokat, javakat és szolgáltatásokat tehát a piac működése nem
képes társadalmilag optimális módon felhasználni (és természetesen, ha szükséges
előállítani), hiszen senki sem akadályozhatja meg ezek ingyenes használatát, ennek
következtében viszont senkinek sem éri meg, hogy tőkét fektessen ezek mennyiségének
növelésébe. így kialakul az ilyen erőforrások, javak és szolgáltatások túlhasználata,
rombolása vagy szennyezése.
• Az előbbiekkel ugyancsak szoros összefüggésben van az externális hatások értelmezése
szempontjából fontos azon feltételezés, hogy a piaci cserében a kereslet-kínálat
egyensúlya esetén kialakuló ár minden olyan költséget tartalmaz, amely az erőforrás,
termék vagy szolgáltatás előállítása céljából felmerült. Másképpen megfogalmazva ez
azt jelenti, hogy a termelő minden felhasznált erőforrást és igénybe vett szolgáltatást az
ún. ökonómiailag hatékony áron megfizetett (megvásárolt), beleértve a tárgyi formát
esetleg nem is öltő előnyöket, körülményeket stb., valamint a termeléssel (vagy
szolgáltatás nyújtásával) a társadalom más tagjainak vagy más piaci szereplőknek
okozott károkat, kellemetlenségeket, korlátozásokat stb. is. Ez a feltételezés tehát azt
jelenti, hogy a piacon kialakult egyensúlyi árban az ún. teljes társadalmi költség
megtérül.
Az előzőkben megfogalmazott feltételezéseket is figyelembe véve nyilvánvaló, hogy a
valóságban ez a harmadik feltételezés sem teljesül. A termelő (szolgáltató, eladó) mindig
használ olyan erőforrásokat, javakat, szolgáltatásokat vagy egyszerűen előnyöket, amelyeket
nem fizet meg, illetve okoz olyan károkat, hatásokat, kellemetlenségeket stb. másoknak,
amelyeket nem kompenzál. Vagyis a piaci ár nem méri helyesen az erőforrások, javak és
szolgáltatások értékét, mert nem tartalmazza a teljes társadalmi költséget. Nem teljesül tehát
az a piacra vonatkozó feltételezés, hogy a piac szereplői (termelők, ill. eladók és vevők vagy
fogyasztók) egymás közötti ügyletei mindenki mástól függetlenek. Ez azért sem
lehetséges, mert az erőforrások jelentős része (talajvíz, levegő, folyó) oszthatatlan, tehát az
egyes szereplők által igénybe vett erőforrásrészek nem határolhatók el, illetve az
erőforrásokra gyakorolt hatások nem különíthetők el. Ezért az erőforrások használatán
keresztül a gazdaság szereplői, (általánosítva a társadalom tagjai) nem képesek egymástól
függetlenül tevékenykedni és szándékuk ellenére is hatást gyakorolnak egymásra. Ezzel
eljutottunk az externális hatás lényegéhez.

Az externális hatás meghatározása (definíciója)

Az externális hatások fogalmát definíciószerűen többféle változatban is megfogal-
mazhatjuk a hatás kialakulásának, illetve megjelenésének (észlelésének) körülményeitől
függően.
• Az externális hatás tipikus esete (formája) az, amikor a gazdaság két szereplője (ál-
talában a társadalom két tagja) egymással kölcsönösen előnyös ügyletet bonyolít le, de
eközben egy harmadik félre (másokra) - aki/akik nem részesei az ügyletnek - kedvező

545
(előnyös) vagy kedvezőtlen (hátrányos) hatást gyakorolnak, amit az/azok nem fizetnek
meg, illetve amit számára/számukra nem térítenek meg, nem kompenzálnak. Az így
létrehozott hatást nevezzük externális hatásnak vagy röviden externáliának. A kifejezés
nyilvánvalóan arra utal, hogy aki egy kedvező hatás előnyét élvezi, vagy aki egy
kedvezőtlen hatás hátrányát elszenvedi nem részese az ügyletnek, hanem azon kívülálló
(externális) szereplő, szemben az ügyletben részt vevő (internális) partnerekkel. A
pozitív (előnyös) externális hatás pénzértékét externális gazdasági előnynek vagy
externális jövedelemnek, a negatív (hátrányos) externális hatások pénzértékét pedig
externális költségnek nevezzük. Az externális hatás tipikus példájaként hozható fel olyan
eset, amikor egy folyóparti húsüzem tisztítatlanul engedi szennyvizét a folyóba. így a
hústermékek előállítása olcsóbb, mintha a szennyvizet drága berendezésekkel tisztítaná. A
hústermékek tehát alacsonyabb áron kerülhetnek a piacra, ezáltal az ügylet második
szereplőit jelentő húsfogyasztók is jól járnak. A tisztítatlan szennyvíz azonban elpusztítja a
folyóban a halakat, és így a halászok elveszítik megélhetési forrásukat, pedig ők a húsüzem
és a húsfogyasztók közötti ügyletben nem is vesznek részt (vagyis külső, externális sze-
replők). Az ún. intenzív, iparszerű mezőgazdaság területéről számos hasonló példát
említhetünk, (pl. a nagyadagú műtrágya felhasználás jó üzleti lehetőséget teremt a
műtrágyagyáraknak, a termelők számára hozamnövekedést és önköltségcsökkenést
eredményez, de szennyezi a talajvizet és a közeli felszíni vizeket). Az externális hatás
tipikus esete tehát valamely gazdasági ügyletben részt vevő két belső partner hatása egy
harmadik, külső szereplőre. Ezért egyes közgazdászok „a harmadik partner költsége"
illetve a „harmadik partner haszna" kifejezést is használják megjelölésére.
• Az externális hatások létrejöttekor azonban nem mindig különböztethető meg látható
módon a három szereplő. A belső partnerek közül elsősorban annak a meghatározása
lehet nehézkes, vagy az ügy szempontjából lényegtelen, aki a konkrét, az externális hatás
létrehozását okozó cselekvésben aktívan nem vesz részt, illetve nem teljesen nyilvánvaló
az előnye a cselekvésből (ügyletből). Ezért a mindennapi életben előforduló externális
hatások jelentős része úgy jelenik meg, mintha csak két szereplő viszonyában jönne
létre. A környezeten keresztül jelentkező hatások és konkrétan a környezetszennyezés
esetei nagyrészt ilyen formában jelennek meg. A fogyasztók például eldobálják a
csomagolóanyagokat, műanyagfiakonokat, sörösdobozokat stb., a gazdálkodó virágzó
növényeit méhekre veszélyes vegyszerrel kezeli, amitől elpusztulnak egy méhész méhei,
stb. Természetesen a pozitív externális hatások esetében is számtalan ilyen példa hozható
fel (pl. a háztulajdonosok az előkertjükben vagy az utcán virágokat ültetnek, amelyekben a
járókelők gyönyörködhetnek vagy a gazdálkodó erdőt telepít, hogy a faanyag értékesítése
révén gazdasági haszonra tegyen szert, de az erdő ökológiai előnyeit a környéken lakók
vagy a kirándulók évezhetik stb.).
Definíciószerűen az externális hatások fogalmát az előbb vázolt helyzetekben úgy
határozhatjuk meg, hogy olyan hatás, amelyet egy vállalkozó vagy személy tevé-
kenysége közben létrehoz, amelynek létrejöttét nem tudatosan okozza vagy nem is
észleli, de ez a hatás másoknak hátrányt vagy előnyt jelent anélkül azonban,
hogy az elszenvedett hátrányokért kompenzációt kapnának vagy az élvezett elő-
nyökért fizetnének.
• Az externális hatás meghatározásának harmadik, legáltalánosabb formája az, hogy
olyan hatásról van szó, amely egy gazdasági szereplő eredményes működésének fel-
tételeit vagy egy személy elérhető hasznossági értékét (jövedelmét, jólétét stb.) olyan
tényezők, körülmények vagy feltételek is befolyásolják, amelyeket tőle független
szereplők határoznak meg anélkül, hogy az okozott kedvezőtlen hatásokat

546
 kompenzálnák, vagy a kedvező hatásokért ellenszolgáltatást kérnének. Az
externális hatás ilyen általános definíciója magában foglalja az olyan hatásokat is,
amelyek nem kifejezetten a piaci ügyletekhez kapcsolódnak, hanem a vállalatok és az
állami szervezetek, személyek és szervezetek vagy általában az emberek közötti
kapcsolatokban kialakulhatnak. Például a forint leértékelése kedvező az exportáló, de
kedvezőtlen az importáló vállalkozásoknak, az adójogszabályok változtatása jelentős
jövedelem-átcsoportosítást okozhat egyes gazdasági szereplők vagy társadalmi
csoportok között, a környezetvédelmi előírások szigorítása egyes vállalkozások vagy
iparágak közötti versenyfeltételek vagy gazdasági pozíciók lényeges átrendeződését
okozhatja stb.

6.1.2. Az externális hatások közgazdasági jelentősége

Az externális hatások a hatás létrejöttében szerepet játszó belső (internális) és külső (ex-
ternális) partnerek számára az élvezett előnyökön, illetve az elszenvedett hátrányokon
keresztül közvetlenül és egyértelműen jelentkeznek. Ha a szereplők az ilyen hatások
létrejöttének lehetőségeit és eseteit ismerik, akkor saját érdekeiket követve külső (állami)
beavatkozás nélkül is igyekeznek alkalmazkodni az externális hatásokhoz, illetve azokat
az egyéb külső kockázati tényezőkhöz hasonlóan figyelembe venni a saját üzleti vagy
személyes döntéseikben. Vagyis ilyen szempontból az externális hatások gazdasági szerepe
és jelentősége külön elemzést vagy értékelést, valamint külön hatósági, jogi vagy
gazdaságpolitikai kezelést nem igényel.
Az előbbi megállapítás azonban csak az olyan externális hatásokra érvényes, amelyek a
normálisnak tekintett vagy törvényes gazdasági tevékenységek keretében jöttek létre
és amelyek ebből következőleg nem veszélyeztetik mások életét vagy testi épségét,
szabadságjogait stb. Vagyis az olyan externális hatások, mint a Tisza ciánnal való szeny-
nyezése vagy a kutak mérgezése stb. nem a közgazdaságtan, hanem a büntetőjog keretébe
taroznak. Másképpen ezek nem kezelhetők gazdasági eszközökkel, mert törvénytelenek.
Valójában a köztörvényes és a gazdasági bűnözés minden formája értelmezhető
externális hatásként (pl. felelőtlen hitelezés vagy sikkasztás miatt egy bank tönkremegy és
a betétesek ezrei elveszítik pénzüket, vagy az ún. bennfentes kereskedés a tőzsdén stb.)
Az externális hatások valódi közgazdasági jelentősége az, hogy lehetetlenné teszik azt,
hogy az erőforrások, javak és szolgáltatások piaci cserében kialakult egyensúlyi ára azok
valódi értékét tükrözze, hiszen az externális hatások fogalmából következik, hogy a piaci
árak nem tartalmazzák azok költségeit, illetve nem veszik figyelembe többletértékként a
pozitív externális hatások gazdasági előnyeit.
Ha a piaci mechanizmusok valóban úgy működnének, mint ahogy azt a klasszikus
közgazdasági felfogás feltételezi, akkor externális hatások nem léteznének. Mivel
azonban mindennapi tapasztalat, hogy mind a gazdasági élet területén, mind az emberek
közötti társadalmi (személyes) kapcsolatokban az externális hatások megléte általános
(tömeges) jelenség, helyes az a megállapítás, hogy az externális hatások a piaci csőd
(kudarc) konkrét megjelenési formái.
Abból, hogy a piaci cserében kialakult árak nem tükrözik a reális értékeket az is követ-
kezik - mint már előbb rámutattunk —, hogy a piac nem képes betölteni azt a feladatot, hogy
elősegítse az erőforrások optimális felhasználását és elosztását. így nem érvényesül a
piacgazdaságnak az a feltételezése, hogy az egyéni érdekek (profik, hasznosság) maxi-
malizálására való törekvésükkel a gazdaság szereplői egyidejűleg a társadalmi optimumot is

547
megvalósítják. Vagyis az egyéni optimumok együtteséből létrejövő helyzet a valóságban
lényegesen eltér a társadalmi optimumtól és természetesen kedvezőtlen irányban.
Ez a helyzet az externáliáknak a kereslet-kínálat alakulására gyakorolt befolyása
alapján jön létre. Mivel a negatív externáliák pénzértéke, vagyis az externális költség (a
fogalom lényegéből következően) nem szerepel a javak és szolgáltatások költségei között,
vagyis az ár csak az előállítás tényleges költségeit tartalmazza, azok kínálati ára alacso-
nyabb lesz, mintha az az externális költséget is magában foglaló teljes társadalmi költség
figyelembevételével alakulna ki. A kereslet-kínálat szokásos grafikus ábrázolásán (33. ábra)
ez úgy jelenik meg, hogy a kínálati függvény vonala a vízszintes, a mennyiséget ábrázoló
koordináta tengely mentén jobbra tolódik el. Adott keresleti függvény esetén tehát az
egyensúlyi árhoz tartozó keresleti mennyiség lényegesen nagyobb lesz, mint ha a kínálati
ár magában foglalná az externális költséget is.

KI. kínálati függvény az externális költséget nem tartalmazó ár esetén; KIX. kínálati függvény, ha az ár az
externális költséget is tartalmazza; KE. keresleti függvény; E, Ex a kereslet-kínálat egyensúlyi pontjai;
AEX, AE egyensúlyi árak; M{,M. a piaci egyensúlynak megfelelő kínálati mennyiségek (termelés, kibocsátás); a
kínálati függvény, elmozdulási iránya az externális költség figyelembevétele esetén

Vagyis az olyan javak és szolgáltatások kereslete, amelyek előállítása során egyes sze-
mélyeket, szervezeteket vagy esetenként az egész társadalmat terhelő kedvezőtlen külső
hatások (tényleges fizikai értelemben vett szennyezés, a biológiai erőforrások vagy a táj
károsítása, rombolása, zaj, bűz stb.) is fellépnek, nagyobb lesz a társadalmilag indo-
koltnak vagy optimálisnak tekinthető mennyiségnél. Ennek következményében a
szükségesnél (optimálisnál) több erőforrás kerül felhasználásra az ilyenek előállításában.
A termelés (a gazdaság) növekszik, a fogyasztók többet fogyasztanak, de ez nem valós
gazdasági növekedés, a fogyasztók esetében pedig nem valós jólétnövekedés, mivel
közben az erőforrások pazarló felhasználása, a környezet szennyezése, az élővilág
károsodása, a táj rombolása is egyre nagyobb mértékben következik be. Vagyis előfordulhat,
hogy a gazdasági növekedés mögött valójában a társadalom szegényedése, jólétének
csökkenése húzódik meg.
Ezzel párhuzamosan az olyan javak és szolgáltatások kínálati ára, amelyek előállításakor
pozitív externális hatások jönnek létre magasabb, mint az az ár, amely akkor alakulna ki,

548
ha keletkezett externális gazdasági előnyöket (jövedelmeket) megfizetnék (jóváírnák) az
ilyen javak és szolgáltatások előállítóinak.
A kereslet-kínálat szokásos ábrázoláskor ez úgy jelenik meg (34. ábra), hogy a kínálati
görbe vonala a vízszintes (mennyiséget ábrázoló) koordináta tengely mentén bal felé
tolódik el, vagyis adott keresleti függvény esetén az egyensúlyi ár kisebb kínálati
mennyiséget eredményez, mint az a mennyiség, amely akkor jelentkezne kínálatként, ha az
externális gazdasági előnyöket az előállítóknak megfizetnék.
Ez utóbbi esetben ugyanis az externális gazdasági előnyök megfizetése (elismerése) csök-
kentené az ilyen hatásokkal járó javak és szolgáltatások előállításának költségeit és ezáltal
azok kínálata növekedne. így tehát a pozitív externális hatások megléte miatt a piaci
egyensúly nem felel meg a társadalmi optimumnak, a pozitív externális hatásokkal járó
javak és szolgáltatások előállításába a társadalmilag optimálisnál kevesebb erőforrást
(tőkét) fektetnek be, és kisebb mennyiséget állítanak belőlük elő. Tehát társadalom gaz-
dasága és az emberek jóléte is kisebb lesz, mint amennyi a valódi optimum esetén lenne.
Ezekben az összefüggésekben értékelve az ún. ökológiai gazdálkodásnak (illetve a kü-
lönböző elnevezésekkel jellemzett alternatív gazdálkodási módoknak) a fő törekvése, hogy
csökkentse a mezőgazdasági termékek előállítása folyamán létrejövő negatív externális
hatásokat, és ha lehetséges inkább olyan gazdálkodási formákat igyekezzék kialakítani,
amelyek pozitív externális hatásokat hoznak létre (a talaj szerkezetének megőr-

34. ábra. A pozitív externáliák hatása a kereslet-kínálat alakulására KI. kínálati függvény az externális gazdasági
előny figyelembevétele nélkül; KIX. kínálati függvény az externális gazdasági előny elismerése (a termelőnek
megfizetése) esetén; KE. keresleti függvény fogyasztói ártámogatás nélkül; KE{ keresleti függvény fogyasztói
ártámogatás esetén; E, Ex E2 a kereslet-kínálat egyensúlyi pontjai; AE, AEV AE2 egyensúlyi árak; a kínálati, ill. a
keresleti függvény elmozdulási iránya az externális gazdasági előny figyelembevétele esetén

zése és javítása, a biotápok megvédése, sőt fejlesztése, a kultúrtáj fejlesztése stb.). A me-
zőgazdaságban az externáliák problémái és kezelésük lehetőségei bonyolultabbak, mint más
nemzetgazdasági ágazatokban, hiszen ugyanazon termék előállítására a helytől, a gazdasági
feltételektől és főleg az ökológia feltételektől függően a technológiai változatok szélesebb
választéka áll rendelkezésre. Ezért itt a negatív és pozitív externáliák keletkezésének
befolyásolása is bonyolultabb, amelynek megoldása az agrárpolitika feladata.
Társadalmi vagy gazdaságpolitikai megfontolások miatt a pozitív externális hatásokat
létrehozó tevékenységek méretének növelése érdekében célszerű lehet az a megoldás is,

549
hogy a pozitív externális hatások gazdasági előnyét a társadalom nem a termelőknek
(előállítóknak) adott díjjal (kompenzáció), hanem a fogyasztóknak adott ártámogatással
ismeri el (pl. a fogyasztói szokások megváltoztatása céljából). A szokásos keresleti-kínálati
függvény ábrázolásakor ez úgy jelenik meg, hogy a keresleti függvény vonala a
mennyiséget ábrázoló tengely mentén jobbra tolódik el (KIj vonal, 34. ábra).
Vagyis azonos kínálati függvény esetén is nagyobb kibocsátási mennyiség elérésekor
alakul ki a piaci egyensúly. Ilyen szempontból tehát ez a megoldás is ugyanolyan vagy
hasonló eredményre vezethet, mintha a termelőket (előállítókat) fizetnék meg (kompen-
zálnák) a pozitív externális hatások létrehozásáért.

6.1.3. Az externális hatások típusai

Az externális hatások a gazdasági-társadalmi élet kiküszöbölhetetlen jelenségei, de az
általuk kiváltott negatív vagy pozitív következmények befolyásolása a gazdaságpolitika
(azon belül az agrárpolitika, a környezetpolitika stb.) fontos feladata. A befolyásolás
megalapozásához szükség van arra, hogy a különböző externális hatások keletkezésének
módját, a hatás jellegét, a következmények nagyságát és hatókörét stb. ismerjük. Ezt
szolgálja az externális hatások különböző szempontok szerinti típusokba sorolása.
a) A hatás iránya, eredménye szempontjából megkülönböztethető két alaptípus, az
externális hatás fogalmának meghatározásából következik. Az externáliák tehát le-
hetnek:
- pozitívak (kedvezőek, pl. a virágoskert vagy utca, az erdőtelepítés kedvező ökológiai
hatásai, a méhtartás hatása a gyümölcsfák és más növények beporzásában stb.)
- negatívak (hátrányosak, károsak, pl. a környezetszennyezés különböző formái, ve-
szekedő házaspár hatása gyermekükre stb.)
Annak ellenére, hogy a társadalmi-gazdasági életben a pozitív és a negatív externális
hatások egyaránt általánosak, nagy számban jelentkeznek, mind a társadalomban, mind a
közgazdaságban a negatív externális hatásokra helyezik a súlyt, sőt egyes esetekben az
externális hatás fogalmát is csak a negatív hatásokra szűkítik le. Ez bizonyos mértékig
érthető, hiszen a pozitív externális hatások nem sértik közvetlenül senkinek az érdekeit sem,
de mint előbb rámutattunk, a pozitív externális hatások figyelmen kívül hagyása azt
eredményezi, hogy az ilyenek előállításában senki sem érdekelt. Ezért a társadalom
gazdagsága és jóléte kisebb lesz az optimálisnál.
Arra is rá kell mutatni, hogy a pozitív externális hatások fokozottabb előtérbe helye-
zésével (támogatásával, elismerésével) amellett, hogy ezek előállítása növelhető, esetenként
a negatív externális hatások is könnyebben kiküszöbölhetők, mint, ha közvetlenül azok
megszüntetésére törekszünk. (Pl. a mezőgazdálkodók támogatása az élőhelyek
fenntartásáért, vagy a biodiverzitást gazdagító vetésváltási rendszer alkalmazásáért külön
intézkedések nélkül is kiváltja bizonyos környezet- és természetromboló technológiák
feladását).
b) Az érintett személyek köre szerint megkülönböztetünk:
- Egyéni vagy személyes externális hatást, amikor az érintett személyek ismertek;
- Közösségi vagy társadalmi externális hatást, amikor az érintett személyek nem
ismertek és a hatás általában sok embert vagy az egész társadalmat érinti (pl. egy faj
kipusztulása, nagy területre kiterjedő légszennyezés stb.).
Ez a megkülönböztetés azért fontos, mert az egyéni externális hatások könnyeb-
ben kezelhetők, a felek között megegyezés jöhet létre vagy a megoldás a piaci me-
chanizmusok működése folyamán is létrejöhet. A társadalmi externális hatások álta-

550
 lában csak állami gazdaság-, ill. környezetpolitika keretében küszöbölhetők ki.
Az externális hatások ilyen csoportosítása vonatkoztatható az externális hatások
létrejöttében szerepet játszó internális partnerek körére (számára) éppúgy, mint a
hatást elszenvedőkre vagy élvezőkre. Esetenként a környezetszennyezés, mint
externális hatás okozója (forrása) egyetlen személy, vállalat vagy üzem (p. egy ve-
gyi üzem, erőmű vagy állattenyésztési telep, stb.). Gyakoribb azonban, hogy az
externális hatást nagy számú, vagy pontosan nem ismert szereplő hozza létre (pl. a
gazdálkodók mindegyike hozzájárul a közeli vizek szennyezéséhez, sőt velük együtt
a lakosság, ipari üzemek stb. is). Egyes externális hatások kezelése különösen nehéz,
mert mind a hatás létrehozásában, mind annak elviselésében nagyszámú szereplő
érintett, sőt a két oldal szereplőinek köre ugyanaz, vagy átfedésben van egymással
(pl. a gépkocsiközlekedéssel okozott zaj és légszennyezés).
c) A kialakulás módja és a létrejött hatások jellege szerint az externális hatások le-
hetnek:
- Kereskedelmi, pénzügyi vagy piaci típusú externális hatások, amelyek úgy jön-
nek létre, hogy egyes személyek vagy vállalatok, esetleg az állami és önkormányzati
intézmények tevékenysége, magatartása egyes személyek vagy vállalkozások
pénzügyi vagy piaci helyzetét megváltoztatja és így hoz létre pozitív vagy negatív
externális hatásokat (pl. a nagy bevásárlóközpontok létesítése negatívan hat a körzet
kisebb bolttulajdonosainak versenyképességére; a monopóliumok hatása; az állami
vagy önkormányzati gazdaságpolitikai vagy fejlesztési intézkedések; köz-
műfejlesztés; autópályaépítés stb.). Maga az állami költségvetés, az ilyen típusú
externális hatások széles körének okozója a jövedelmek jelentős központosításával
és újraelosztásával. Valójában minden gazdaságpolitikai intézkedés vagy gazda-
sági típusú törvény és jogszabály különböző pozitív és negatív externális hatások
létrehozásán keresztül fejti ki hatását. A legegyszerűbb környezetvédelmi vagy
építésügyi szabály megváltoztatása egyeseket kedvezőbb, másokat kedvezőtlenebb
helyzetbe hoz. így alakul ki a közgazdaságtanban „potyautasnak" (free rider), illetve
„járadékhajhászásnak" (rent seeking) nevezett magatartás, amelynek lényege, hogy
egyesek valódi többletértéktermelés nélkül tesznek szert vagy igyekeznek szert
tenni jelentős gazdasági előnyökre vagy többletjövedelemre. Ez az oka, hogy a
klasszikus piaci felfogás a lehető legkisebbre szeretné korlátozni az állami vagy más
intézményi beavatkozást a gazdasági-piaci folyamatokba.
Számos elemzés bizonyítja, hogy a mezőgazdaság által okozott legtöbb negatív
externális hatást közvetlen maga az agrárpolitika váltja ki helytelen támogatási
gyakorlatával.
Az agrártámogatásokon keresztül a termelés mennyiségi növelésére ösztönzi a termelőket,
ami az egyre intenzívebb iparszerű termelési technológiák alkalmazását teszi szükségessé.
Ez viszont természetszerűen számos negatív externális hatással jár. Az OECD vezető
testületei által szorgalmazott radikális agrárpolitikai reform néhány ország kivételével
(Új-Zéland, Ausztrália) még nem mutat lényegi előrehaladást, az Európai Unió Közös
Agrárpolitikája a többszöri reformintézkedések ellenére sem változott meg alapvetően. így
alakul ki az az ellentmondás, hogy az agrárpolitika támogatási rendszere által kiváltott
negatív externális hatásokat az ún. agrár-környezetvédelmi és vidékfejlesztési támogatá-
sokkal próbálják csökkenteni. Valójában a társadalmat (az adófizetőket) kétszeres
támogatási terhek sújtják).
Talán túlzottan leegyszerűsítőnek tűnik, de az EU jelenlegi agrárpolitikáját mégis jól
jellemzi az a hasonlat, amely szerint a jelenlegi Közös Agrárpolitika (CAP) úgy működik,

551
 mintha a KRESZ fő szabálya az lenne, hogy minden autó a lehető legnagyobb sebességgel
hajtson, mással ne törődjön. Ugyanakkor bevezetnének „kísérő intézkedéseket" a
sebesültek összeszedésére, a roncsautók begyűjtésére. Ráadásul az adófizetők pénzéből a
gyorshajtók jutalmat kapnának, majd ugyancsak az adófizetők pénzéből gyógyítanák a
sebesülteket.
Az ökológiai és általában a nagyobb mértékben környezetbarát gazdálkodási rendszerek
bevezetésének közvetlen támogatására irányuló agrárpolitika tehát összességében
kevesebb terhet ró az adófizetőkre, hiszen eleve kiküszöböli az iparszerű technológiák
által létrehozott negatív externális hatásokat.
- A politikai vagy intézményi típusú externális hatások az előbbihez hasonlók, de nem a
gazdasági tartalomra, hanem az egyéb társadalmi, kulturális és szociális oldalra
helyeződik a hangsúly. (A többségi demokrácia hatásai a kisebbségre, a média útján
kiváltott externális hatások, a politikai hatalomgyakorlás által létrehozott torzulások, faji
előítéletek a foglalkoztatásban stb.).
- A piaci csőd kialakulásának okai vagy típusa szerint is az externáliák csoportosíthatók.
A piaci csőd egyik leggyakoribb oka a tulajdon hiánya, illetve a tulajdonosi jo-
gosítványok tisztázatlansága. Tulajdonjog létrehozása, illetve egyértelmű meg-
határozása, a természeti erőforrások jelentős részénél (például talajvíz, levegő, madarak
stb.) nem is lehetséges, más esetben a hibás törvényi szabályozás okoz ilyen helyzeteket
(pl. a földtulajdon tartalmának, illetve a földhöz kapcsolódó tulajdonosi jogosítványok
tisztázatlansága a magyar földtörvényben).
- Piaci csőd létrejöttét okozzák az olyan beavatkozások, amelyek megakadályozzák a
szabad erőforrás-, munkaerő- és tőkemozgást a gazdaságban. Az így okozott
externáliák valójában az előző pontban tárgyalt kereskedelmi, pénzügyi vagy piaci
externális problémák típusába tartoznak. Elkerülhetetlenül ilyen helyzetek alakulnak ki
azonban az egyes erőforrások (pl. halastavak, gátak, közlekedési hálózatok, stb.)
oszthatatlansága miatt is.
- A piac működésének akadálya lehet az is, hogy egyes befektetéseknél túl nagy az időtáv
a haszon megjelenéséig és ezért, vagy más okok miatt olyan nagy a kockázat, hogy a
szokásos gazdasági kalkulációkkal nem ítélhető meg a befektetések célszerűsége. Ezért
az ilyen javak és szolgáltatások előállításába kevesebb erőforrás (tőke) áramlik, mint
amennyi társadalmilag optimális lenne. Ilyenkor valójában a „jövőbeli" javak
előállításának csökkenéséről van szó és
ezáltal a jelen generáció indokolatlan terheket terhel át a jövő generációkra. A me-
zőgazdaságban például a lassan növő, de értékes fafajokkal való erdőtelepítés vagy
egyes meliorációs beruházások nem valósulnának meg állami támogatás nélkül a
magántőke érdekei vagy a szabadpiaci mechanizmusok működése alapján.
- Piaci csőd és ezáltal externális hatások jönnek létre akkor is, ha a társadalomban túl
nagyok a jövedelem- vagy a pozicionális helyzetből adódó versenyképességi
különbségek. Ilyen problémaként jelentkezik világviszonylatban a fejlett észak és a
fejletlen dél közötti egyenlőtlen kereskedelmi feltételek problémája, ilyen az ipar és a
mezőgazdaság közötti, a biológiai és természeti erőforrások természetéből fakadó
versenyhelyzet egyenlőtlenség, vagy a városi és vidéki térségek eltérő versenyhelyzete.
Ilyen helyzetekben folyamatos érték- (jövedelem-) elvonás történik a gyengébb
pozícióban lévő féltől az erősebb felé. Ez a mechanizmus a vidék lemaradásának
valódi gazdasági alapja, amely végül is azt okozza, hogy az egész társadalom
gazdasága (jóléte) kisebb, mint a lehetséges, mivel nagy mennyiségű természeti és

552
 emberi erőforrás nincs kihasználva vagy alacsonyabb hatékonysággal, sőt romboló
módon kerül felhasználásra.
- A piaci csőd és következményeként az externális hatások gyakran információs, illetve
koordinációs problémák miatt jönnek létre. (A piac működésének klasszikus
felfogása feltételezi a tökéletes (perfekt) információt a gazdaság szereplőitől. A
tökéletes informáltság egyes esetekben nem is lehetséges, máskor a pozicionális
helyzettel való visszaélésről van szó. (Az információ monopolizá- lására való
törekvés, az információ eltitkolása stb.). A környezetszennyezés, mint externális hatás
gyakran információs problémákra vezethető vissza.
Az információ tökéletlensége megjelenik a gazdaság szereplői közötti koordináció,
összehangoltság hiányában, ami az erőforrások túlhasználatához, fölösleges
kapacitások létrehozásához vezet.
- A kialakulás módja szerinti csoportosításban kiemelt jelentősége van az ún. tech-
nológiai externáliák típusának. Ezek azt jelentik, hogy a termelési vagy fogyasztási
függvény alakulását olyan külső tényezők (változók) is befolyásolják, amelyek nem
tartoznak az adott társadalmi-gazdasági szereplő kontrollja alá és amelyek azt
eredményezik, hogy kevesebb, vagy több termék vagy szolgáltatás állítható elő adott
költségösszegből, illetve kevesebb, vagy több fogyasztás lehetséges adott összegű
jövedelemből, mint amennyi ilyen hatás nélkül lehetséges lenne. (Pl. a méhek beporzó
tevékenysége miatt adott ráfordítás mellett több gyümölcs vagy napraforgó terem vagy
a szomszéd árnyékoló fája miatt kisebb a kert termése, az erdő megváltoztatja a közeli
területek mikroklímáját stb.)
e)A befolyásolás vagy kezelés lehetősége nagyon fontos szempont az externáliák cso-
portosításában.
-Egyes externális hatások (környezetszennyezési formák) folytonosan vagy diszkrét
lépésekben változtathatók (pl. újabb és újabb autó, növekvő vegyszeradagok és
műtrágyahasználat stb.). Ezeket marginális externáliáknak nevezzük. Ezzel szemben
vannak olyan externáliák, amelyek ha egyszer létrejöttek, a mennyiség változásának
már nincs jelentősége (pl. egy földszintes ház is elveszi a kilátást egy szép tájra, de
ezután már mindegy, hogy egy- vagy két-emeletes-e a ház.) Ez esetben nem
marginális externáliáról van szó. A kétféle externália nyilvánvalóan eltérő kezelést
(gazdaságpolitikát) igényel. A marginális externáliák jól kezelhetők közgazdasági
vagy „piackonform" eszközökkel, míg a nem marginális externáliák (pl. építési
engedély) csak „hatósági" módszerekkel szabályozhatók.
- Potenciálisan lényeges v. releváns externáliáról van szó, ha az externáliát el-
szenvedő vagy éppen élvező félben törekvés van az externália okozójának be-
folyásolására. (Nyilvánvaló, hogy negatív externália esetén annak leállítására,
pozitív externália esetén éppen annak növelésére.) Negatív externális hatáskor a
törekvés kompenzáció felajánlásában, fenyegetésben, törvényes tiltás iránti lob-
bizásban stb. nyilvánulhat meg. Nem releváns az olyan externália, amelynél ilyen
törekvés nincs. Sajnálatos gyakorlati tapasztalat, hogy a pozitív externáliák csak-
nem mindig irrelevánsak (pl. a járókelők nem csöngetnek be, hogy segítenek még
szebb, még illatosabb virágokat ültetni a házunk előtt). A releváns externáliák
csoportján belül szokás még megkülönböztetni az ún. Pareto-releváns
externáliákat, amelyek mértéke úgy változtatható, hogy az externália által érintett
személy vagy személyek úgy kerülhetnek jobb helyzetbe, hogy az externália
okozója sem kerül rosszabb helyzetbe. Ilyenkor kialakulhat a felekben kölcsönös
érdekeltség az externáliát okozó tényező vagy tevékenység csökkenésére vagy

553
 növelésére. Negatív externáliák vonatkozásában ilyen lehet a tulajdonos és a
szomszéd kertjét is árnyékoló fa kivágása, a kártevők köztesgazdájaként szolgáló
gyomok kiirtása, veszekedő házaspár kibékülése stb. Pozitív externáli- aként ebben
a típusban ismét az előbb már említett virágültetés hozható fel. Nyilvánvaló, hogy
szabályozás, befolyásolás szempontjából a Pareto - releváns externáliák a
legegyszerűbbek. Az „adminisztráció csődje" (government failure) jelensége miatt
az állami beavatkozás és az adminisztratív szabályozás helyett mindig törekedni kell
arra, hogy az externáliákat ne közvetlen állami beavatkozással küszöböljék ki,
hanem segítsék elő az érintett felek együttműködését. Ilyen lehet például
foldhasznosító közösségek, szövetkezetek, természetvédelmi egyesületek,
faluközösségek létrehozása.

6.1.4. Az externális hatások gazdasági kezelése, internalizálása Az

internalizálás fogalma
Az externális hatások értelmezésében, különösen környezetszennyezés, természet és táj-
rombolás esetén, különbség van az ökológiai, a környezet-, a természet- és a tájvédelmi
felfogás valamint a gazdasági értelmezés között.
Az első esetben a hangsúly magára a tényleges fizikai, tapasztalható elváltozásra, ká-
rosodásra vagy általában a jelenségre helyeződik. A tiszta gazdasági felfogás szerint vi-
szont externális hatás, így környezetszennyezés is csak akkor jön létre, ha a tényleges hatást
a társadalmi-gazdasági élet szereplői gazdasági kategóriákkal is mérhető módon észlelik
(jövedelemcsökkenés, költségnövekedés, elmaradó haszon vagy mérhető hasznossági érték-,
ill. jólétcsökkenés), továbbá ha az reakciót vált ki az érintettekből.
Ez utóbbi felfogásra épül az externális hatások internalizálására vonatkozó koncepció.
Az externális hatás internalizálása azt jelenti, hogy negatív externális hatás (externális
költség) esetén az azt elszenvedő felet kompenzálják (megfizetik a többletköltségét,
megtérítik a jövedelem-kiesését vagy elmaradó hasznát stb.).
Pozitív externális hatás internalizálása azt jelenti, hogy az ilyen hatás haszonélvezője
arányos térítést fizet az externális hatás létrehozójának. Az internalizálás kifejezés arra
utal, hogy ezáltal az externális hatás elszenvedője vagy élvezője mintegy részesévé, belső
(internális) partnerévé válik annak az ügyletnek, amelynek keretében az externális hatás
létrejött. Ezáltal a fogalom gazdasági értelmezéséből következően megszűnik maga az
externális hatás is. Továbbá az internalizálás révén a piaci csőd is megszűnik, hiszen így
az erőforrások, javak és szolgáltatások a társadalmi költségükön, illetve tényleges társadalmi
értékükön jelennek meg a piacon, tehát kialakulhat az a helyzet, hogy a piaci egyensúlynak
megfelelő kereslet-kínálat egyidejűleg megfelel a társadalmi optimumnak is.
Egyes közgazdászok felfogása szerint (pl. Coase-tétele), ha az erőforrásoknak, javaknak
és szolgáltatásoknak tulajdonosa van, illetve a tulajdonosi jogosítványok tisztázottak, akkor
az externális hatásokban érintett szereplők saját érdekeik alapján szabad alku keretében
külső beavatkozás nélkül is megegyeznek az externális hatások internal- izálásában,
feltéve, hogy a megegyezésnek nincs külön ügyleti (tranzakciós) költsége.
Az externális hatások internalizálásának előbb leírt formája mellett olyan javaslatok is
vannak, hogy az internalizálást szervezeti integrációval lehet megoldani. Vagyis, hogy az
externália okozóját és elszenvedőjét vagy élvezőjét egy szervezeti keretbe kell integrálni
és ezáltal elérhető, hogy megszűnik a negatív externális hatás, hiszen most már az integrált
szervezet „saját magának okozna kárt", illetve a pozitív externális hatás előállítása

554
fokozódna, hiszen „az integrált szervezet saját maga lenne annak haszonélvezője". Ez tehát
az internalizálás olyan formája, amelyben az eddigi külső (externális) szereplő az ügylet,
tényleges részesévé, valóságos belső (internális) partnerré válik. (Pl. a folyót szennyező
vállalat társtulajdonosként bevonja a halászokat az üzletbe, közös vállalatot hoznak létre és
most már együttes érdek a halállomány károsításának megszüntetése.)
Az externális hatások szervezeti internalizálásának logikája alapján egyre nagyobb és
nagyobb szervezeteket kellene létrehozni és így újra az egységes, központi irányítású
„össznépi" vagy állami tulajdonlásra épülő rendszerhez jutnának. A növekvő szervezetekben
azonban egyre növekvő belső tranzakciós (menedzsment, adminisztrációs) költség
jelentkezik, továbbá az érdekeltség és a kockázatvállalás hiánya miatt lelassul a fejlődés.
Ez a megközelítés természetesen ellentétes a személyi jogokkal, a jogállamisággal valamint
a szabad piacgazdaság elveivel és a történelem már bizonyította, hogy nem járható út.

Az internalizálás akadályai, nehézségei

Az externális hatások internalizálással történő megszüntetése, különösen is a szabad
megegyezéssel történő internalizálás számos nehézségbe ütközik és mint ahogy az ta-
pasztalható a gyakorlatban nem is valósítható meg.
a) Nem minden esetben fogadható el az, hogy csak akkor jön létre externális hatás, ha
az emberek gazdaságilag is érzékelik azt és reagálnak a hatásra. Egyrészt kellő
ismeretek hiányában egyes emberek nem képesek megítélni az externális hatások
jelentőségét. Sok esetben a szenvedő felek nincsenek olyan alkupozícióban, hogy
igényeiket érvényesíthessék, vagy nincsenek olyan gazdasági helyzetben, hogy a
pozitív externáliák előnyeit megtérítsék, még ha annak jogosságát el is ismernék.
Másrészt a gazdasági internalizálás nem szünteti meg a tényleges károsítást, illetve
nem eredményezi az eredeti állapot helyreállítását, vagy az nem is lehetséges. (Pl. a
folyó szennyezettsége nem szűnik meg, az élővilága nem áll helyre azáltal,
hogy minden károsultnak pénzbeli kompenzációt fizetnek). Ezen a problémán az sem
segít, ha a kompenzáció összegébe beleszámítják az eredeti állapot helyreállításának
költségét is, hiszen a visszafordíthatatlan következményekkel járó externális
hatásoknál ez nem lehetséges. (Pl. halálokozás, fajok kipusztulása, a hegyoldalak
talajának lemosódása az erdők kiirtása miatt, stb.) b) Nagy nehézségbe ütközik,
esetenként lehetetlen a negatív externális hatások által okozott kár pénzértékének
(externális költség), illetve a pozitív externális hatások pénzben kifejezett hasznának
(externális jövedelem) meghatározása. Különösen is nehéz a természeti erőforrások,
általában a környezet vagy a táj károsításával, rombolásával, szennyezésével járó negatív
vagy ezek fejlesztését, állapotánakjavítását okozó pozitív externális hatások
pénzértékének meghatározása, hiszen a természeti erőforrásokat, illetve az általuk
nyújtott szolgáltatásokat (hasznos tulajdonságokat) a piac nem értékeli. Ezért ezek
gazdasági értékének (árának) meghatározása csak különböző közvetett módszerekkel
lehetséges, amelyekkel viszont csak közelítő, becsült értéket határozhatunk meg. Az
internalizáláshoz az ún. teljes gazdasági értéket kellene ismerni, amely magában
foglalja az erőforrások:
- közvetlen használati értékét,
- lehetséges használati értékét,
- az ún. ökológiai funkcionális értékét,
- a hagyatéki értéket,

555
- az erőforrás önértékét, ami azt jelenti, hogy valamely erőforrás a hasznosságától
függetlenül is pénzben kifejezett értékkel bír az emberek vagy a társadalom számára.
A teljes gazdasági érték összetevői közül különösen az ökológiai funkcionális érték
és az önérték meghatározása okoz nehézséget (pl. az erdő vagy az élőhelyek
sokoldalú ökológiai szerepének pénzben kifejezett értéke). Tovább bonyolítja a
problémát az, hogy az egyes emberek ugyanazt az erőforrást vagy egy adott erőforrás
hasznát másképpen értékelik, ha nekik kell megszerezni, megfizetni azokat, mint ha
már meglévő erőforrásról vagy annak hasznáról kell lemondaniuk. Ugyancsak
másképp értékelik egy erőforrás elvesztését, illetve valamilyen kárt vagy
kellemetlenséget, ha ők okozzák másoknak vagy akkor, ha az erőforrás elvesztését, a
kárt vagy kellemetlenséget nekik kell elviselniük. Ezért az internalizálás mind a
pozitív, mind a negatív externális hatások esetében két gazdasági (pénzbeni) érték
meghatározását teszi szükségessé vagy eleve két érték merül fel, ami nehezíti a felek
közötti megállapodást, még ha az lehetséges lenne is és mindkét félben meg is van a
hajlandóság a megegyezésre. (Pl. egy sertéstelep bűzkibocsátásával kellemetlenséget
okoz a közelben lakók számára. A tulajdonos önként kompenzációt ajánl fel a
lakóknak, de nyilvánvalóan lényegesen kisebbet, mint amit azok elvárnak vagy mint
ameny- nyit ő maga is igényelne, ha neki kellene elviselnie.)
Az értékelési nehézségek miatt nehéz a különböző mezőgazdasági technológiák által
okozott negatív vagy pozitív externális hatások vonatkozásában a jogos büntetések (pl.
nitrogénadó) vagy a támogatások indokolt összegének meghatározása is. Ez is
akadályozza az ökológiai gazdálkodás, vagy más környezetbarát technológiák
terjedését, illetve ez ad teret annak, hogy szinte határtalanul lehet szubjektív
vélemények vagy politikai állásfoglalások alapján vitát folytatni ezekről.
c) Ha az externális hatások kára vagy haszna csak a jövőben jelentkezik, akkor a
szenvedők, esetleg haszonélvezők a jövő generációk tagjai, tehát az internalizálás
nem lehetséges, még ha ehhez minden egyéb szükséges feltétel adott lenne is.
d) A közösségi vagy társadalmi externáliák, különösen azok esetén, amelyeknek mind
az externáliák létrehozásában, mind azok elszenvedésében vagy élvezésében
nagyszámú szereplő vesz részt gyakorlatilag lehetetlen internalizálással megoldani az
externális hatások kiküszöbölését.
Ilyen esetekben a résztvevő - vagy az érintett - személyek nem is ismertek vagy
megismerésük külön kutatást, feltáró vizsgálatokat igényel. Ugyancsak óriási infor-
mációszerzési költséggel járna az okozott kár vagy előny személyekre lebontott
felmérése (az információs költség a tranzakciós költség legfőbb összetevője). Továbbá
rendkívül nagy költséget jelentene a megegyezések létrehozása és a végrehajtása is.
Vagyis az internalizálás tranzakciós költsége, jelentősen meghaladná az externális
hatások által okozott kár vagy előny nagyságát. Olyan esetekben viszont, amikor az
externália okozóinak és a hatás elszenvedőinek vagy haszonélvezőinek a köre
egybeesik, vagy nagymértékben átfedésben van egymással, az internalizálás
felvetésének nincs is értelme. (Pl. az autósok egyidejűleg okozói és szenvedő alanyai is
az általuk okozott szennyezésnek, tehát saját magukat kellene kompenzálniuk.)
e) Egyes externális hatások határokon átnyúló károkkal vagy előnyökkel járnak,
gyakran nemzetközi konfliktusok forrásai és kezelésük a közvetlen internalizálás
keretében eleve megoldhatatlan. A folyók vízgyűjtő területén lévő erdők kiirtása más
országokban okoz árvizeket, a folyó szennyezése egyik országban elpusztítja az
élővilágot a folyónak más országok területére eső szakaszain is stb. A trópusi esőerdők

556
 kiirtása az egész föld éghajlatára kedvezőtlen hatást gyakorol, tehát a Föld teljes
népességének okoz kárt.
A közvetlen internalizálás módszerével ugyancsak kezeihetetlenek azok a kereske-
delmi, pénzügyi, ill. piaci típusú, externális hatások, amelyeket nemzetközi szinten az
egyes országok erőfölényével visszaélve egyenlőtlen kereskedelmi feltételekkel,
protekcionista intézkedésekkel stb. hoznak létre más országok számára. (Az
Európai Unió Közös Agrárpolitikájával a saját mezőgazdasági termelőinek támoga-
tásával és protekcionalista piacvédelmével negatív externális hatásokat hoz létre az
Unión kívüli országok mezőgazdasági termelői számára.) A nemzetközi externális
hatások kezelése csak nemzetközi egyezmények keretében lehetséges. Ma már
számos ilyen célú nemzetközi egyezmény létezik, de az egyezmények betartása ko-
moly nehézségekbe ütközik.

Az externális hatások internalizálása a környezeti gazdaságpolitika

keretében
Az externális hatások közvetlen, a szereplők részvételével történő internalizálásának ne-
hézségei, egyes esetekben lehetetlensége miatt az externális hatások nagy részének kezelése
csak az állami környezeti gazdaságpolitika keretében lehetséges. Ha az externális
hatások internalizálását tágabb értelemben fogjuk fel, akkor azt mondhatjuk, hogy a kör-
nyezeti gazdaságpolitika alapvetően arra irányul, hogy internalizálja azokat az externális
hatásokat, amelyek a természeti erőforrásokkal, a tájjal, általában a környezettel
kapcsolatosak. (Az externális hatások bizonyos típusai, mint például a kereskedelmi típusú
externáliák, politikai externáliák stb. nyilvánvalóan nem tartoznak a környezeti
gazdaságpolitika feladatkörébe.)
A környezeti gazdaságpolitikának el kell érnie, hogy a negatív externális hatások költsége
megjelenjen azoknak az erőforrásoknak, javaknak és szolgáltatásoknak az árában, illetve a
pozitív externális hatások előnyei elismerésre kerüljenek. Ez gazdasági tartalmát illetően azt
jelenti, hogy az erőforrások, javak és szolgáltatások ára közelít, vagy megfelel a valódi
társadalmi értéknek. Vagyis az externális hatások internalizálása egyben az erőforrások
gazdasági értékelését is szolgálja olyan esetekben, amikor a piac ezt nem oldja meg vagy
torzított értéket ad.
A környezeti gazdaságpolitika a társadalmi-gazdasági kapcsolatok, valamint a társadalom
és környezete közötti viszonyok bonyolult rendszerét figyelembe véve csak több
különböző gazdaságpolitikai eszköz alkalmazásával érheti el célját. Az alkalmazott
eszközöknek azonban egységes rendszert kell alkotniuk és meghatározott esetektől elte-
kintve nem törekedhetnek az externális hatások teljes megszüntetésére, hanem el-
sődleges céljuk az internalizálás minél pontosabb és minél következetesebb megvalósítása.
Ezért még az egyszerű tiltásoknak, korlátozásoknak, szabványoknak is olyanoknak kell
lenniük, hogy csak az externális költségeknek megfelelően növeljék a termelés költségeit.
A gazdasági elemzés és hatásvizsgálat nélküli, esetleg öncélú korlátozások fölöslegesen
fogják vissza a gazdaság növekedését és az egész társadalomnak kárt okoznak.
Mivel az externális hatások egyenkénti és közvetlen internalizálása sok esetben nem
lehetséges, megfogalmaztak olyan általános alapelveket, amelyeknek a környezeti gaz-
daságpolitika kidolgozásának alapját kell képezniük, de iránymutatásul szolgálhatnak a
társadalom tagjai számára is. Másrészt ezeknek az alapelveknek megfelelően kellene kezelni
minden konkrét esetet, problémát.

557
 Az externális hatások internalizálásának általános alapelvei
a) A szennyező fizet alapelv. Ezt az alapelvet az OECD országok Miniszteri Bizottsága
1973-ban fogadta el és az Európai Unió környezeti politikájának is egyik alapját
képezi. Az alapelv azt jelenti, hogy az erőforrások, javak és szolgáltatások előállítóinak
és/vagy használóinak meg kell fizetniük mindazokat a károkat, rombolást vagy a
tágabb értelemben vett szennyezést, amit a természeti erőforrásokban, a tájban vagy
a környezetben okoznak. A megfizetendő összegnek akkorának kell lennie, amely
fedezi azt a költséget, amibe a szennyezés megelőzése kerülne ill., ami fedezi a
ténylegesen bekövetkezett károkat, vagy a károsodás kiküszöbölését, beleértve az
elmaradó hasznot is. Ez az alapelv azt is jelenti, hogy csak kivételesen és átmenetileg
engedhető meg, hogy a szennyezést állami támogatással küszöböljék ki, mert az
ellentétes az alapelvvel, hiszen a szennyezés terhét az egész társadalommal fizetteti
meg ahelyett, hogy a károkozóra terhelné azt. Annak ellenére, hogy a „szennyező fizet"
alapelv elvileg nemzetközileg elfogadott és a közvélemény számára is leginkább
ismert, következetes alkalmazása és betartása sem egyes országokon belül, sem
nemzetközi szinten nem érvényesül (össztársadalmi vagy nemzetgazdasági érdekekre
való hivatkozás vagy lobbyérdekek, illetve a kikényszerítéshez szükséges eszközök
hiánya miatt).
b) Az „előnyt élvező kompenzál" alapelv. A pozitív externális hatások internal- izálását
szolgálja és azt jelenti, hogy azoknak akik mások által létrehozott pozitív externális
hatások előnyeit élvezik (esetenként nagyobb embercsoport, vagy az egész társadalom)
arányos kompenzációt (díjat) kell fizetniük az ilyen externális hatások
létrehozóinak. Ezáltal gazdaságilag is célszerűvé válik olyan tevékenységekbe
fokozottabb mértékben tőkét befektetni, amelyek pozitív externális hatások
létrehozásával járnak (pl. faültetés, erdőtelepítés stb.). A fizetendő kompenzáció, vagy díj
meghatározása esetenként nehézséget okozhat. Természetesen a haszonélvezők által
elért többlet gazdasági előny vagy jövedelem nagyságát kell alapul venni.
Pozitív externális hatást előállító „gazdasági tevékenységként" kell értelmezni
az olyan erőforrások „nem használatát", fenntartását vagy fejlesztését, amelyek ön-
magukban is ökológiai, természeti vagy táj funkcióikkal hoznak létre szoros értelemben
vett gazdasági vagy más, nem gazdasági jellegű pozitív externális hatásokat és amelyek
gazdasági hasznosítására a piacgazdasági rendszerben a tulajdonosoknak törvényes
joguk van. Ilyenkor ugyanis a tulajdonosokat a „nemhasználatból" eredő elmaradó
haszon, mint gazdasági veszteség éri. A kompenzáció nagyságának meghatározásánál
tehát az elmaradó haszon nagyságát kell alapul venni, hiszen az egyéni haszon
maximalizálására épülő piacgazdasági rendszerben csak így érhető el a pozitív externális
hatásokat nyújtó erőforrások fennmaradása és az ezek társadalmilag optimális
nagyságának eléréséhez szükséges tőkebefektetés. Belső logikailag ellentmondásos és a
gyakorlati tapasztalatok szerint eredménytelen az a ma még sok környezetvédő
szakember által is képviselt megközelítés, amely a pozitív externális hatásokat nyújtó
erőforrások megőrzését csupán korlátozásokkal, tiltásokkal vagy államosítással kívánják
megoldani. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a tiltások, a korlátozások betartásának
ellenőrzése és kikényszerítése vagy az állami tulajdon kezelése gyakran többe kerül,
mint az egyéni érdekeltséget biztosító kompenzációk vagy díjak fizetése.
Korlátozásokkal, tiltásokkal nemcsak, hogy nem lehet magántőkét vonzani az erő-
források fejlesztésére, hanem még az ilyen helyen működő tőke is igyekszik kivonulni,
elmenekülni. Sőt számos, mind a fejlett, mind a fejlődő országokban észlelt tapasztalat

558
szerint a tiltások és a korlátozások, illetve az államosítás fenyegetése miatt a
tulajdonosok eltitkolják vagy elpusztítják az értékes erőforrásokat. (Egyes szerzők
szerint a „Lődd le, ásd el és hallgass" elv válik alapelvvé a tulajdonosok között.)
Nem helyes például az, hogy a gazdaságilag fejlett országok, amelyek pazarló energia- és
erőforrás-felhasználásukkal elsősorban felelősek a globális környezeti problémákért,
csupán a veszélyek kimutatásával, nemzetközi szerződésekkel, politikai vagy gazdasági
nyomásgyakorlással kívánják kikényszeríteni, hogy a dél-amerikai országokban
szüntessék meg az esőerdők irtását ahelyett, hogy az erdők megőrzéséért gazdasági
kompenzációt (segélyt) ajánlanának fel az „előnyt élvező kompenzál" alapelv
szellemében. Ugyanígy helytelen az a nálunk is élő szemlélet, hogy az erdők „ökológiai
szolgáltatásait" vagy a termőföldhöz és a mezőgazdasághoz kapcsolódó pozitív externális
hatásokat elsősorban a magántulajdon korlátozásával, tiltásokkal és büntetésekkel
kívánják fenntartani.
E kérdés kapcsán is rá kell mutatni a tulajdoni viszonyok, illetve a tulajdoni jo-
gosítványok egyértelmű tisztázásának fontosságára. Ennek hiányában egyrészt az
egyes törvények egymással ellentétbe kerülhetnek. (Pl. a földtörvény és a kör-
nyezetvédelmi, a vízügyi vagy a INNEN bányászatot szabályozó törvények), másrészt
bizonytalanná válik annak eldöntése, hogy valamely tevékenység pozitív externális
hatásokat hoz-e létre, vagy csak a negatív externális hatások létrehozásának elkerülését
jelenti. (Vagyis bizonytalanná válik, hogy „a szennyező fizet" (pl. ökoadó) vagy „az
előnyt élvező kompenzál" alapelvet helyes-e alkalmazni). Ez alapvető kérdés a
hagyományos az ipari inputok intenzív használatára épülő- és az ökológiai vagy más
alternatív mezőgazdasági rendszerek megítélése szempontjából, amire még később
visszatérünk.
Az „előnyt élvező kompenzál" alapelv esetenként olyan ellentmondásosan érvényesül,
hogy az előnyt élvező valóban megfizeti a kompenzációt, de nem annak, aki az előnyt
létrehozta. (PL a zöldövezeti ház vásárlója a magasabb vételárral megfizeti a
tulajdonosnak az egészségesebb környezet előnyét, de a fásítást vagy az erdőtelepítést az
önkormányzat vagy az állam végezte). Ezáltal a tulajdonosok úgy tesznek szert
gazdasági előnyökre, hogy azért semmit sem tettek. Az ilyen helyzetek vezetnek el az
előzőekben már említett „potyautas" vagy a „járadékhajhászó" magatartáshoz. Az így
keletkező „meg nem szolgált" járadékot általában adózással javasolják elvonni. A
kérdés közgazdasági összefüggéseinek további tárgyalására itt nincs lehetőség. Teljesen
hibás az a felfogás, amely csak a termőföld esetében ismeri el az ilyen típusú járadék
keletkezését és csak a földadó bevezetését tartja szükségesnek. A modern
piacgazdaságban a pozitív externális hatások egyéni kisajátításával elért járadék a
nem mezőgazdasági területeken (például a turisztikai iparban, a szállításban, az
infrastruktúra-fejlesztésekkel kapcsolatosan stb.) sokkal jelentősebb, szélesebb körű és
nagyobb összegű, mint a mezőgazdaságban. A mezőgazdaság által létrehozott ökológiai
szolgáltatások és más pozitív externális hatások szempontjából ma már nem a földek
egyoldalú termék-előállí- tási szempontú minősítése a lényeges. (Pl. egyes vizes vagy
füves élőhelyek természetgazdálkodási szempontból rendkívül értékesek lehetnek,
miközben termelési szempontból értéktelenek.) A mezőgazdaság által létrehozott pozitív
externális hatások elismerése és kompenzálása „az előnyt élvező kompenzál" alapelvnek
megfelelően segít a föld minőségi különbözőségéből és más feltételek egyenlőtlenségéből
adódó jövedelemkülönbségek kiegyenlítésében és gazdaságilag is célszerűbb (pl.
vidékfejlesztés), mint a hagyományos földadószemlélet. A mezőgazdaság által
alkalmazott erőforrásokat, így a termőföldet is a korszerű „multifunkcionális

559
 mezőgazdaság" szempontjai szerint kell értékelni, és a keletkező esetleges járadékokat is
az egyes funkciók szerint külön-külön kell értékelni. Az Európai Unió Közös
Agrárpolitikájának számos eleme, továbbá a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program
kidolgozása és elfogadása „az előnyt élvező kompenzál" alapelv szélesebb körű
alkalmazása irányába tett pozitív fejleményként értékelhető, c) A használó fizet
alapelv. A legkevésbé ismert és a legkevésbé elfogadhatónak tűnik a gazdaság szereplői
és a társadalom tagjai számára. Ez az alapelv azt mondja ki, hogy az erőforrások
használatával kapcsolatos költségeket, illetve a javak és szolgáltatások árát annak
kell megfizetnie, aki azokat használja vagy fogyasztja, akinek előnye származik a
használatból. Ennek az alapelvnek az alkalmazása még az Európai Unióban is csak
újabban merült fel. Az Európai Bizottság példáuljavaslatot dolgozott ki a közlekedési
tarifák egységes rendszerére, amely a „használó fizet" alapelvre épülne. A javaslat szerint
minden közlekedési szolgáltatás
igénybevevőjének (pl. autópálya használatakor) „kilogrammonként és kilométeren-
ként" megállapított díjat kellene fizetnie.
Minél nagyobb jelentősége van a gazdaságban a különböző összefüggő, nem osztható,
hálózatszerű erőforrásoknak (autópályák, vasúti- és víziközlekedési hálózatok,
információs hálózatok stb.), annál nagyobb az ezek használatához kapcsolódó
externális hatások torzító hatása a piaci versenyre, a gazdaság, ill. a társadalmi élet
egyes szereplőinek versenyképességére és jólétére, annál erősebb lesz a „potyautas" és
a, járadékhajhászó" magatartás. Vagyis a „használó fizet" alapelv következetes
alkalmazása a piaci csőd ill. az externális hatások kiküszöbölésének legszélesebb körű
hatással járó eszköze lehet. Ezért is sajnálatos, hogy az alkalmazására vonatkozó
javaslatokat és kezdeményezéseket a társadalom többsége határozottan visszautasítja
(pl. arányos autópályadíj).

6.1.5. A mezőgazdaság és a környezet kapcsolatai, negatív és pozitív

externális hatások a mezőgazdaságban

A mezőgazdaság és a természeti környezet kapcsolatai

A mezőgazdaság és a természeti környezet közötti kapcsolatok rendkívül sokoldalúak és
bonyolultak. Ez következik a mezőgazdaság, mint gazdasági tevékenység lényegéből, va-
gyis abból, hogy mezőgazdasági rendszerekre épül. A mezőgazdasági rendszerek viszont
olyan rendszerek, amelyek a természeti erőforrások (föld, vizek, élőhelyek, levegő, nap-
fény stb.) átalakításával, illetve hasznosításával végzik gazdasági tevékenységüket. A
mezőgazdasági tevékenység tehát más szektorok tevékenységeihez képest sajátos abban,
hogy a természeti erőforrások egyrészt környezetet jelentenek számára, másrészt köz-
vetlenül részei, erőforrásai a mezőgazdaságnak. A mezőgazdaság tehát a természeti erő-
források, illetve a környezet nélkül nem is értelmezhető, kapcsolatai azzal minden más
gazdasági tevékenységnél szorosabbak, állandó kölcsönhatásként jelentkeznek.
A mezőgazdaság és a természeti környezet közötti kapcsolatok a fejlődés folyamán
hosszú ideig harmonikusak voltak, és az Európai országok többségében inkább a me-
zőgazdaság kultúrtáj-alakító és biodiverzitást gazdagító hatásai érvényesültek. Valójában
azonban a kép nem ennyire kedvező, hiszen az erdőirtások, a helytelen öntözési és legel-
tetési gyakorlat miatt már az előző történelmi korszakokban is óriási károsításokat okozott a
mezőgazdaság a természeti környezetben. Hasonló jelenségeknek ma is tanúi vagyunk a

560
fejlődő országokban. (Ilyen pl. a túllegeltetés miatti elsivatagosodás a Szahel- övezetben
Afrikában). A mezőgazdaságnak a régi korokban vagy ma egyes fejlődő országban
tapasztalható kedvezőtlen környezeti hatásaihoz képest viszont új típusú problémák
jelentkeztek, amikor a 20. század közepétől kezdve rendkívüli mértékben felgyorsult a
mezőgazdaságban a természeti és emberi erőforrások (munkaerő) helyettesítése ipari
eszközökkel és ipari ráfordításokkal az ún. „gépesítési és kemizálási" folyamatban.
Kialakultak az ún. iparszerű, intenzív ipari eszköz és inputhasználatra épülő, nagy külső
energiaigényű technológiák és gazdálkodási rendszerek. Ennek a folyamatnak a hajtóereje
az egyre nagyobb átlaghozamokra, illetve összes termék- vagy általánosabban a minél
nagyobb biomassza-termelésre való törekvés.
Ez a cél bizonyos szintig indokolt és szükséges is, hiszen az egyes országok és a Föld
növekvő népességének eltartása és élelmezési biztonságának megteremtése elképzelhetetlen
lenne korszerű fajták és bizonyos munkaerő-hatékonyságot növelő technológiai megoldások
nélkül.
A mezőgazdaság és a természeti környezet közötti kapcsolatok akkor váltak igazán
ellentmondásossá, mikor a termelés növelése, az ipari eredetű inputok egyre intenzívebb
használata szinte öncélúvá vált. A termelési szerkezet is leegyszerűsödött és az olyan
termékek (növénytermesztési ágazatok, fajták stb.) kerültek előtérbe, amelyekkel nagyobb
lehetőségei voltak a hozamok ipari importok használatával való növelésének, és a munkaerő
gépesítéssel való lecserélésének. A termelési szerkezet leegyszerűsödése, sokszor
monokultúrás jellegűvé válása önmagában is kedvezőtlenül hatott a tájak és az élővilág
sokoldalúságára. Egyidejűleg annak ellenére, hogy a hozamok nagymértékben növekedtek,
az ipari eszközök és ráfordítások, valamint a bevitt energia egyre nagyobb arányú
alkalmazása, továbbá a munkaerő csökkenő alkalmazása miatt a mezőgazdaság
hozzáadottérték- termelése és így lakosságeltartó képessége is beszűkült a vidéki tér-
ségekben.
A mezőgazdaságnak az ilyen irányú, a termelés mennyiségi növelését egyoldalúan
előtérbe helyező fejlődése okozta, hogy kiszélesedett az általa okozott negatív externális
hatások köre és az egyes hatások erőssége megnövekedett. Ezzel egyidejűleg jelentősen
csökkent a létrehozott pozitív hatásoknak a köre és nagysága (az erőforrások védelme és
fejlesztése, a táj kedvező alakítása, az élővilág sokoldalúságának fenntartása és fejlesztése
stb.)
A mezőgazdaság tágabb értelmű környezeti hatásait a következő összefüggésekben kell
vizsgálni:
- A mezőgazdasági termelés és az egyes természeti erőforrások vagy környezeti elemek,
valamint a környezet egésze mint összetett erőforrás vonatkozásában;
- A mezőgazdaság és a táj, illetve a táj gazdálkodás összefüggéseiben;
- A mezőgazdaság és a vidéki térségek kölcsönhatásaiban, amelyben a vidéki térséget,
mint a természeti és emberi, valamint az ember alkotta építészeti és kulturális erő -
források együtteseként, összetett rendszereként kell értelmezni.
A kapcsolatoknak az előbbi csoportosítása alapul szolgálhat a mezőgazdaság által
okozott externális hatások csoportosításához, bár szokásos az is, hogy az alkalmazott
technológiák vagy azok egyes elemei szerint csoportosítják az externális hatásokat (ta-
lajművelési módok, gépesítés, műtrágya- és vegyszerhasználat stb.). Az externális hatások
leírására részletezésére itt nem térünk ki, mivel célszerűbb azokat az egyes ágazatokhoz és
technológiai megoldásokhoz kapcsolva tárgyalni.

561
 Az externális hatások sajátosságai a mezőgazdaságban
Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági tevékenységek negatív externális hatásainak fel-
erősödése nagyrészt a termelés egyoldalú növelésére ösztönző agrárpolitika (elsősorban az
agrártámogatások) hatásainak tudható be, mégsem lehet csupán a termelés intenzitásának
csökkentésével kiküszöbölni azokat. Vagyis nem fogható fel a termelés intenzitása és a
környezet minősége közötti kapcsolat egyszerű helyettesítési kapcsolatként. Ezt is
figyelembe véve a mezőgazdasági externáliák néhány sajátosságát célszerű kiemelni: a) A
termelés sok olyan eszközzel és módszerrel is növelhető, amelyek nem vagy kevésbé
károsak a környezetre (fajtaválasztás, szerves- és műtrágyázás kombinált alkalmazása,
ésszerű vízgazdálkodás stb.). A mezőgazdaságban létrejövő externális
hatások tehát nem kapcsolhatók egyértelműen egy meghatározott típusú eszközhöz
vagy módszerhez. Fontosabb a gazdálkodás egyes elemeinek az egymással, és az
ökológiai feltételekkel való összehangolása. Fontos továbbá, hogy nemcsak az ipar-
szerű módszerek vagy eszközök okozhatnak negatív externális hatásokat (pl. a túlzott
öntözés, ill. a helytelen öntözési módszer, a lejtési viszonyoknak nem megfelelő
művelési mód stb. is).
b) A környezeti problémák jelentős részét, mint már előbb rámutattunk, nem csak az
intenzitás növelése, hanem a szerkezet túlzott egyszerűsödése is okozza. Tehát egyes
externális hatások az ökológiai feltételeknek megfelelő és az ésszerű vetésváltást
lehetővé tevő termelési szerkezet kialakításával is csökkenthetők vagy ki-
küszöbölhetők. (A termelési szerkezetet nemcsak egy-egy mezőgazdasági vállalkozás
szintjén, hanem kistérségi vagy regionális szinten is vizsgálni kell.)
c) Még az olyan externális hatások esetén is, amelyeknek egyértelmű kapcsolata van az
intenzitás változásával, figyelembe kell venni, hogy az intenzitás csökkentése bi-
zonyos határon túl már káros. (Pl. a tájra vagy a biodiverzitásra kedvezőtlen a
művelés, vagy a mezőgazdasági tevékenység teljes abbahagyása.). Ezért is kerül egyre
inkább előtérbe az Európai Unió agrárpolitikájában is a mezőgazdasági tevékenységek
bizonyos szintű fenntartásának támogatása olyan területeken (pl. hegyvidékek és
más kedvezőtlen adottságú területeken) is, ahol az gazdaságilag nem versenyképes.
d) A mezőgazdasági rendszerek összetettsége, a természeti erőforrásokkal és a kör-
nyezettel kialakult szoros és sokoldalú kapcsolataik miatt az egyes negatív vagy
externális hatások gyakran együtt jelentkeznek, nem választhatók külön és ezért
kezelésük (internalizálásuk) sem lehetséges egymástól elválasztva. Arra van szükség,
hogy az agrárpolitika az egész technológiai- vagy gazdálkodási rendszer
megváltoztatását segítse elő.(Pl. szántóföldi növénytermesztés helyett legelőre
alapozott extenzív jellegű állattenyésztés, ökológiai gazdálkodási rendszer stb.)
e) Ugyancsak a mezőgazdaság és a környezet sajátos kapcsolataiból következik, hogy
nehéz világos és egyértelmű határt húzni:
- a negatív és pozitív externális hatások,
- csak a gazdálkodó egyéni érdekeit szolgáló, (általa hasznosított) és a társadalom
szélesebb köre számára is hasznos pozitív externális hatások, valamint,
- a csak helyi vagy kistérségi szinten, illetve az egész társadalom számára szükséges
vagy hasznos pozitív externális hatások között.
Az externális hatásoknak az előbbi szempontok szerinti megkülönböztetése a nehézségek
ellenére rendkívül fontos, hiszen az egyes típusok kezelése más megközelítést igényel.
Ami a pozitív- és negatív externális hatások közötti határvonal meghúzását illeti, az
elhatárolás azért nehéz, mert az ideális vagy „érintetlen" ökológiai rendszerekhez, vagy az

562
eredeti természetes tájhoz stb. viszonyítva bármilyen mezőgazdasági tevékenység csak
negatív externális hatásokkal jár.
Ez az egyoldalú ökológiai szemlélet azonban nyilvánvalóan elfogadhatatlan a társa-
dalom számára és etikailag sem indokolható. Másrészt a mezőgazdaságban a környezet-
károsító gyakorlat, mint előbb már rámutattunk, jelentős részben az alkalmazott agrár-
politika ösztönzésére jött létre és egy határig a társadalom egyetértésével alakult ki. (A
több, olcsóbb élelmiszerkínálat társadalmi igény volt.). A mezőgazdaságban elérhető
jövedelem más nemzetgazdasági ágazatokhoz viszonyítva rendkívül alacsony, ezért is okoz
nehézséget a negatív externális hatások kezelésekor a „szennyező fizet" alapelv
következetes alkalmazása (pl. a nitrogén adó bevezetése).
A kialakult mezőgazdasági gyakorlat megváltoztatása az egész agrárpolitika követke-
zetes és átfogó reformja, valamint hatékony vidékfejlesztési politika bevezetése nélkül
súlyos társadalmi feszültségeket okozna és az érdekeltek erős ellenállásába ütközik. Ezért
alakult ki az Európai Unióban is az a szemlélet, hogy nemcsak a valóban pozitív
externáliákat, környezetfejlesztő tevékenységeket, illetve társadalmilag hasznos szol-
gáltatásokat, hanem már a környezetkárosítás csökkentését vagy elkerülését is támogatandó
(kompenzálandó) „pozitív szolgáltatásként" kezelik. Egyes agrárpolitikai intézkedések vagy
támogatások (pl. a földkivonási programok vagy a termelés extenzifikálása, az állatlétszám
csökkentése különösen a hegyvidéki legelőkön stb.) célja közvetlenül nem a
környezetkárosító externális hatások csökkentése, hanem a túltermelés elkerülése, de
megfelelő alkalmazásuk mégis pozitív környezeti hatásokkal jár. Ennek ellenére az ilyen
intézkedések mégsem minősíthetők egyértelműen kedvezőnek, mert egyrészt a
mezőgazdaság által létrehozható környezeti előnyök nem foghatók fel egyszerűen a ká-
rosítások ellentéteinek (pl. a biotópok rombolásának elkerülése nem azonosítható az új
biotópok létrehozásával), másrészt az ilyen intézkedések csak átmeneti időre szólhatnak.
Előbb utóbb átfogó és konzisztens rendszerben kell újrarendezni a mezőgazdaság és a
környezet kapcsolatait és ki kell alakítani az ezt segítő agrárpolitikát.
Ezért a pozitív és negatív externális hatások közötti pontos határvonalak meghatá-
rozása elkerülhetetlen, mint ahogy számos kutató szorgalmazza és az Európai Unió szá-
mára is több tanulmány kísérletet tesz erre. A megoldás egyik útja az egyes technológiai
elemek alkalmazására vonatkozó jogi előírások bevezetése, amelyek különböző korlátokat
és megengedett szinteket határoznak meg. Másik törekvés referenciaalapként olyan átfogó
gazdálkodási rendszer meghatározása, amelyhez képest az eltérések esetén megítélhető,
hogy negatív, a „szennyező fizet" alapelv szerint kezelendő hatás, vagy pozitív,
támogatandó hatás jelentkezik-e. Az ilyen, az ún." helyes mezőgazdasági gyakorlatinak
megfelelő gazdálkodási rendszer meghatározására még az Európai Unióban is csak
javaslatok készültek.
Egyértelműen kompenzációra tarthat igényt a gazdálkodó, ha a környezet minősé-
gének javítása érdekében lemond olyan tevékenységekről, amelyekre a tulajdonosi jo-
gosítványai alapján törvényesen lehetősége van. Sokan felvetik, hogy a mezőgazdaság és a
környezet kapcsolatainak javítása céljából a tulajdonviszonyokat, illetve a tulajdonosi
jogosítványokat kell újrarendezni.
Tapasztalati tény azonban, hogy korlátozásokkal még a negatív externális hatásokat sem
lehet gazdaságilag is hatékony módon kiküszöbölni, a pozitív externális hatások, a
társadalom számára szükséges vagy hasznos szolgáltatások előállításának növelését pedig
biztosan nem lehet elérni.
A tulajdonjog kellő indok nélküli korlátozása ellentétes a magántulajdonra épülő pi-
acgazdasági rendszerrel, az emberi jogokkal és a jogállamisággal. Vagyis ilyen korláto-

563
zásokra csak a közjó által valóban indokolt esetekben kerülhet sor. Különösen nem indokolt
olyan esetekben a tulajdonjog korlátozása, amikor még a kutatás sem tisztázta egyes
módszerek tényleges környezeti hatásait.
Az ökológiai gazdálkodás kialakulása és elterjedése a megfelelő technológiai megoldások
kidolgozása mellett tehát elsősorban attól függ, hogy az agrárpolitika és a hozzá kapcsolódó
részpolitikák, mint az agrár-környezetvédelmi és vidékfejlesztési politika, hogyan kezeli a
mezőgazdaság és a környezet kapcsolatait, a lehetséges pozitív és negatív externális
hatásokat.

564
 6.2. Az ökológiai gazdálkodás közgazdasági elemzése
A gazdálkodási rendszerek pontos összehasonlítása módszertanilag nehéz, mert a ter-
mesztési módszerek összehasonlításához csak nehezen képezhetők homogén minta-
csoportok. Minden üzemre számos olyan tényező is hat, amelynek semmi köze sincs a
mezőgazdasághoz, mint pl. az üzemvezető képességei, az üzem munkaszervezése stb.
Nehéz reális képet rajzolni a különböző rendszerekben folyó termelés gazdaságossági
viszonyairól a következő okok miatt is:
- általában kevés adat áll rendelkezésünkre;
- az adatok nem minden esetben hasonlíthatók össze;
- az adatok többnyire a „hagyományos" üzemgazdasági jellemzést szolgálják és fi-
gyelmen kívül hagyják a ma már igen jelentős külső gazdasági hatásokat. Ez az al-
ternatív termelési technológiák gazdasági megítélésekor különösen korlátozó ténye-
zőtjelent, hiszen itt pozitív külső gazdasági hatások (a termőföld termékenységének
hosszú távon való fennmaradása, az egészséges táplálék egészségmegőrző hatása, a
környezet szennyezésének, hulladékkal való terhelésének elkerülése stb.), kísérik a
termelést, amelyeket viszont a társadalom pénzbeli díjazással nem ismer el, így nem is
jelenhetnek meg a bevétel „oldalon". Vagyis ha a pozitív externáliákat hagyjuk ki a
számbavételből ez eredménycsökkentő hatású, ha a negatívokat - és ez történik
iparszerű mezőgazdasági termelés esetén, amikor a negatív externáliák költségét nem
terhelik a termelésre - az eredménynövelő hatású. A következőkben bemutatásra kerülő
üzemgazdasági mutató adatok tehát fontosak, és tanulságosak, de közel sem adnak
teljes képet a ráfordítások és eredmények viszonyáról.
A mezőgazdálkodási, termesztési alternatívák életképességét - a környezeti kockázat
egyértelmű ismeretében is - ma még alapvetően rövid távú ökonómiai versenyképességük
dönti el. Ma ugyanis a technológiák megítélésekor a környezeti károk helyreállítására
fordított összegek - az elkülönült ágazati érdekek, valamint a gazdaságpolitika és gazdasági
stratégia (taktika?!) által meghatározott gazdasági környezet szabta feltételek miatt - még ha
számszerűsíthetők is, akkor sem az adott technológiát terhelő, önköltségnövelő
tényezőkként szerepelnek. Egyelőre tudomásul kell venni, hogy ebben a helyzetben sajnos a
környezeti hatásoktól függetlenül, önmagában is versenyképesnek kell lennie annak a
stratégiának, termékelőállításnak, amelyet a siker reményében akarunk bevezetni.

6.2.1. A területegységre jutó hozamok

Az ökológiai mezőgazdasággal kapcsolatban gyakran kifogásolják, hogy kis terméseket ér-
nek el. A szakirodalomban sok egymásnak ellentmondó adattal találkozhatunk, ezek organi-
kus gazdálkodási mód esetén általában valóban mintegy 10-20 %-os csökkenést mutatnak.
A különféle növénykultúrák azonban eltérő hozamokat produkálnak. A kukorica, búza,
almatermésű gyümölcsök hozama nagyobb mértékben, a hüvelyeseké és a zöldségféléké
kisebb mértékben csökken. A szójabab és a zab sok esetben az ökológiai gazdálkodásban
szerepelt magasabb hozammal.
Ebből az szűrhető le, hogy azoknak a növényeknek, amelyek érzékenyek a nitrogén-
hiányra (kukorica, búza, burgonya), sokkal valószínűbb hogy kisebb lesz a termésátlaguk. A
lucerna, szója és zab kevésbé érzékeny a nitrogénre, így a konvencionálishoz hasonló vagy
annál nagyobb lehet a termésátlaguk.

565
 1974-1975 között végzett amerikai vizsgálatok (Lokeretz et. al.5 1981) azt találták, hogy
a kukorica termésátlaga 3-7%-kal, a szójáé 6 %-kal, a búzáé 23%-kal, a zabé 1%- kal volt
nagyobb a hagyományos farmon az organikushoz képest. Más tanulmány megállapítása
szerint a kukorica, a búza, a zab, az árpa, a szója eredménye nagyon kevéssé maradt el a
hagyományos farmon elért értékektől. Az következtetés is levonható azonban, hogy az
átállás a hagyományosról az organikus termesztési módra szükségszerűen maga után vonja
az eredmények csökkenését, egészen egy egyensúlyi szint beálltáig. A 3-4. év után azonban,
mire beáll a növényszerkezet, a vetésváltás, a vetésforgó, ezek a lemaradások
mérséklődnek, a termések fokozatosan növekednek. Ez azt igazolja, hogy kemizálás
alkalmazása nélkül is lehet sikeresen növelni a termelést. Egy baden-württem- bergi
tanulmány 44 organikus farmon végzett vizsgálat alapján kimutatta, hogy az organikus
művelési mód kezdetétől eltelt idő és a termésátlag növekedése között kapcsolat van
(Dabbert, 1990).
Kevésbé kedvező környezeti feltételek esetén, mint pl. az aszály, az organikus farm
termésátlagai ugyanolyan jók vagy jobbak, mint a hagyományos farmé. Megállapíthatjuk,
hogy az organikus módon termesztett növények hozamai csakúgy, mint a hagyományosaké,
a különböző technológiai eljárások, vetésforgó, és nem utolsósorban a régióktól függően
nagyon változatosak.
Jó néhány tanulmány pozitív eredményekről is beszámol. 1971-1974 között németországi
biodinamikus farmokon végzett vizsgálatok szerint az őszi árpa átlagos hozama alig volt
kisebb a hagyományos partnerénél (4,05 t/ha és 4,22 t/ha). A tavaszi búza és a burgonya
hozama megegyezett (4,08, ill.4,07 és 22,8, ill. 22,7 t/ha), míg az őszi búza 4,54 t/ha volt az
organikus farmon, és 4,09 t/ha a hagyományoson. A zab termésátlaga is magasabb volt az
organikus farmon 3,90 t/ha, 3,66 t/ha-hoz képest. (MELU, 1977)
Stanhill (1990) az organikus és hagyományos tejhozam összehasonlításával foglalkozó
tanulmányok kiértékelésekor azt találta, hogy azoknak több mint fele nagyobb hozamot
mutat az organikus farmokon.
A 96. táblázatban közölt számok - melyek egy svájci üzem-összehasonlításból szár-
maznak - azt mutatják, hogy milyen közel lehetnek egymáshoz a hagyományos és ökológiai
gazdálkodás terméshozamai. Hasonló vizsgálatokat végeztek Németországban,
Hollandiában, Nagy-Britanniában és az USA-ban. Minden vizsgálatot számbavéve átla-
gosan 10-30%-kal kisebb a termés ökológiai termesztésben (Vine és Bateman, 1981;
Stanhill, 1990; National Research Council, 1989).
96. táblázat. A terméshozamok összehasonlítása ökológiai és konvencionális családi parasztgazdaságokban
Svájcban
Terméshozam
Megnevezés
Ökológiai Konvencionális
Gazdaságokban (t/ha)

Búza 3,9 4,5

-
Rozs 4,4
Kukorica 4,4 4,7
Zab 4,2 5,0
Árpa 3,9 4,5
Forrás: STEINMANN (1983)

566
 Tanulságos Stöppler et al. (1988) vizsgálata, akik 23 őszibúza-fajta ökológiai gazdál-
kodásban elért termését hasonlították össze az iparszerű termesztésben elért eredményekkel.
4,5 t termésszintig a hozamok közel egyenlők, de a termésszint emelkedésével nő a két
termelési mód termésátlagai közötti különbség, a különbség az ökológiai termesztéshez
képest. így a konvencionális termesztésben elért 8 t/ha mellett 6 t/ha az ökológiai
termesztésben elért eredmény, ami 25% csökkenésnek felel meg.
Nézzünk ezek után egy magyar példát. Bár Magyarországon hosszú és megbízható, rá-
adásul összehasonlítható - vagyis azonos körülmények közül származó - adatsorok,
amelyek rendszer-összehasonlítást tennének lehetővé még viszonylag ritkák, azért van már
néhány ilyen. Ezek közül az egyik legértékesebb az Ökológiai Mezőgazdaság Alapítvány
300 ha-os ökológiai gazdálkodást folytató területe, amely Kishantoson található, és amelyet
iparszerű gazdálkodást folytató nagyüzem - a hajdani állami gazdaság, a Mezőfalvi Mg.
Kombinát —vesz körül, így kiváló alkalmat kínál az összehasonlító vizsgálatokra. Ezt csak
tovább erősíti a bioüzem szakmai vezetésének - a hagyományos biogazdaságok
irányításához képest is kimagasló - kivételes színvonala, ami egyben az adatok
megbízhatóságát is garantálja. A következőkben Schönberger (1996) feldolgozásában
ennek az üzemnek a példáján mutatom be a hozamok alakulását. A 97. táblázat három
növényfaj 1992-1995 között elért eredményeinek összefoglalását adja.
97. táblázat. Az Ökológiai Mezőgazdaság Alapítvány Kishantosi Modellgazdaságának és a Mezőfalvi Rt.
környező iparszerű területeinek hozamai (Schönberger, 1996 nyomán)
Napraforgó Őszi árpa Őszi búza
Megnevezés Év biológiai iparszerű biológiai iparszerű biológiai iparszerű
termesztésekor
Vetésterület 1992 57 730 36 466 -
2521
(ha) 1993 60 808 -
449 -
2451
1994 20 436 27 206 84 2080
1995 52 593 40 341 24 1326
Összesen 189 2 567 103 1 462 108 8 378
Termésmennyiség 1992 114,0 1722,8 113,8 2399,9 -
12 125,2
(o 1993 109,8 1769,5 -
1814,0 -
10 073,6
1994 38,8 1007,2 158,0 1503,8 396,5 12 022,4
1995 110,8 1274,9 218,4 1722,1 139,2 8 009,0
Összesen 373,4 5 774,4 490,2 7 439,8 535,7 42 130,2
Termésátlag 1992 2,00 2,36 3,16 5,15 -
4,77
(t/ha) 1993 1,83 2,19 -
4,04 -
4,11
1994 1,94 2,31 5,85 7,30 4,72 5,78
1995 2,13 2,15 5,46 5,05 5,80 6,04
Átlag 1,98 2,25 4,76 5,09 4,96 5,03
Bio/iparszerű (%) 88,0 -
93,5 -
98,6 -

Az átállítás első 4 évének adatait vizsgálva összességében megállapítható, hogy a

bioterületek termésátlagai az iparszerű területekéhez viszonyítva 1,4 (őszi búza), 12,0
(napraforgó) %-kal voltak alacsonyabbak. Bár a termőterületek eltérő nagysága bizonyára
valamelyest torzít az eredményeken, mégis meg kell állapítanunk, hogy a két gazdálkodási
rendszerben elért hozamok közti eltérés feltűnően kicsi, különösen, ha figyelembe vesszük
azt is, hogy a biogazdálkodási eredmények az átállást követő első 4 évből származnak,
amikor az iparszerű földhasználat minden problémája egyszerre jelentkezik, miután a
terület felszabadul a vegyszeres nyomás alól.
Végezetül hangsúlyozni kell, hogy miközben a biológiai termesztési technológia közel
hasonló eredményeket produkál a hozamokban, egyidejűleg a termőtalaj minőségét tartósan
megőrzi, sőt javítja, valamint a termény általános minőségi jellemzői (íz, tárolhatóság,
fonnyadás, elszíneződés) is jobbak (Staub, 1983).

6.2.2. A termékek ára

A biológiai termesztési technológia életképessége és terjedése a hozamokon túl nagyban
függ a jövedelmezőségüktől, ez pedig szorosan összefügg a biotermékek árával.
Az ellenőrzött és minősített biotermékek ára általában magasabb a szokásos piaci árnál, a
konkrét ár országonként és piaconként változik, és időben is sajátos lefutást mutat.
A legmagasabb árat a zöldségek és gabonafélék érik el, esetenként ez 150%-kal is több
lehet. Angliában átlagosan 0-150% a zöldségfélék árkülönbözete a hagyományoséhoz
képest, a gabonaféléké ez 35-100%, az állati termékeké 15-30%. Ezek az adatok nagyon
vonzóak és meggyőzőek, de az árak nagyban függnek a piactól.
Az állati termékek (tej, hús) árai nem különösebben magasak, habár próbálkoznak új
értékesítési csatornák megnyitásával. A feldolgozás és a direkt marketing elősegítheti
ezeknek a termékeknek az elterjesztését is. Közvetlen háztól értékesítés 69. kép; lásd a
mellékletben.
Az árkérdés talán egyik legfontosabb összetevője az, hogy hogyan alakulnak az iparszerű
gazdálkodást meghatározó fosszilis energiahordozók és az ezekből előállított termékek,
illetve az integrált ("félszerves") és biológiai (szerves) gazdálkodásban előállított termékek
árai. Úgy tűnik, hogy hosszú távon az energiahordozók árának exponenciális növekedésével
kell számolnunk, és bár igaz, hogy az ökologikus gazdálkodás prognosztizált növekedésével
termékeinek ára feltehetően valamelyest csökken, ám ez a csökkenés messze elmarad az
energiahordozók árnövekedési ütemétől, így az iparszerű gazdálkodás versenyképessége
folyamatosan és növekvő mértékben romlik. Az 1980-as évek végének árarányait
szemlélteti a 98. táblázat.
98. táblázat. Néhány termék ára Németországban (DM/100 kg) (VOGTMANN, 1992)
Termék A termékek ára (DM/kg)
iparszerű ökológiai Ökológiai az iparszerű %-
termelés esetén ában

Búza 43,7 84,5 193

Rozs 44,4 81,5 184
Étkezési burgonya 16,2 45,0 278
Sárgarépa 11,0 24,8 225
Tej 1988 62,1 79,1 127
1991 68,6 74,0 108

A szakértők általában a nagyobb piaci elhelyezési költségekkel magyarázzák a magas

árakat, aminek egyik eleme az ellenőrzés, a minősítés, a márkanév használatának költségei.
Másik eleme az elkülönült, és viszonylag kis tételekben értékesítő piac magasabb működési
költségei. Noha egyes országokban (pl. Anglia) bekerülnek a biotermékek a szupermarket-
hálózatokba, inkább az a jellemző, hogy kis mennyiségű, friss terményt kis üzletekben
árulnak, amelyeket szétszórt gazdaságokból vásárolnak fel. Növeli az árat a drága,

568
környezetbarát, és a hagyományos termékektől elkülönített helyen való csomagolás, tárolás
is. A biotermelők gyakran közvetlen értékesítési rendszert építenek ki (direct marketing), de
a fuvarköltségek és a kis mennyiségek miatt ez sem tekinthető igazán olcsó értékesítési
formának.
Mivel a biotermékek magasabb fogyasztói ára nem feltétlenül a magasabb termelési
költségekből következnek, sokkal inkább az értékesítés és feldolgozás rárakódott költsé-
geiből, azt mondhatjuk, a magasabb fogyasztói ár nem szerkezeti eleme a biológiai me-
zőgazdaságnak.
Ezt nagyon fontos hangsúlyozni, mert a biotermékek árát a fogyasztók többsége drágának
tartja, és a magas ár a termelés kiterjesztésének akadályává válhat. A magas árban az a
vásárlói hozzáállás is megnyilvánul, amely hajlandó megfizetni az árát a kiváló minőségnek
és a környezetbarát előállítási módnak.
Érdekesek annak a dán tanulmánynak a megállapításai, amely a liszt árszerkezetét vizs-
gálta. Azt találták, hogy mind az organikusan, mind a hagyományosan termelő farmer a
végső fogyasztói árnak csak mintegy az ötödét kapta meg. Az organikusan előállított liszt
fogyasztói ára kétszerese volt a hagyományosénak. Az ár szerkezetében a legnagyobb kü-
lönbség a kiskereskedői árrés volt, amely a hagyományos liszt esetében 3-4% volt, az or-
ganikus lisztében 25%. Ide vezethető vissza a biokenyér magasabb ára is.
Szintén egy dán tanulmányban a tej árát vizsgálták. A magasabb árat itt a disztribúci ós
költségek és a boltok (főleg a szupermarketek) magasabb nyereségigénye okozta. A kétféle
tej csomagolási és a feldolgozási költsége hasonló volt. (Green Fields, 1992)
A kilencvenes évek második felétől a Nyugat-Európában tapasztalható mérsékelt re-
cesszió megtorpantotta a biotermékek kereskedelmi forgalmát, és annak növekedési üteme
némileg lelassult. Megoldást erre a problémára a termelői árak, illetve a kereskedelmi
árrések együttes csökkentése jelenthet. (Kolláth, 1993.)
A termelői áraknak ez a csökkenése 1991 és 1993 között be is következett. Világszerte
megfigyelhető, hogy a biotermékek árának viszonylapos csökkenésével párhuzamosan
emelkedik a szokványos mezőgazdasági termékek ára. így a biotermékekért elérhető felár
mértéke „két irányból" olvad. Egyes becslések szerint valahol az 5-10% körül fog megállni
(Kolláth, 1994.).

6.2.3. A termelési költségek

Egy organikus gazdaság működési költsége általában kisebb, mint egy hagyományosé. Ezt
jórészt a következők eredményezik:
- saját, családi munkaerő alkalmazása;
- régebbi típusú (de nem elavult) eszközök használata;
- saját vetőmag, szerves trágya stb. felhasználása;
- az egyre dráguló műtrágya és a növényvédő szerek kiiktatása a termelésből.
Az egyik alapvető különbség a bio- és a hagyományos gazdaságok között az inputkölt-
ségek szintje. Habár mindkét rendszerben hasonló minőségű vetőmagot használnak, annak
mennyisége a biogazdálkodásban néhány gabonaféléből körülbelül 10%-kal több. A
megnövelt egyedszámmal a gyomok terjedését kívánják kompenzálni.
A szerves trágya kiszórási költsége, a gyomperzseléssel vagy kézzel végzett gyomirtás a
műtrágya, és a növényvédő szerek költségével állítható szembe. A zöldségfélék, pl. a
sárgarépa, rendszeresen végzett kézi gyomirtást követelnek. (Lampkin, 1990). Sok farmer
nagy hangsúlyt helyez a gondos magágy-előkészítésre, ami szintén növeli a költségeket.

569
 Az állatállomány tartásának a változó költségei közé tartozik még pl. az állatorvosi el-
látás költsége, ami szintén kisebb az organikus farmokon, hiszen itt nagyobbak a férőhe-
lyek, kisebb stressz éri az állatokat.
Gyakori feltételezés, hogy a biofarm munkaigénye nagyobb, mint a hagyományosé. Ez
azonban függ a talaj típusától, a domborzattól, a farm méretétől, a termesztett növényektől,
az állatállománytól, a gépek és felszerelések típusától és számától, valamint az egész munka
és menedzsment hatékonyságától. Nagymértékben függ attól is, hogyan tudják kontroll alatt
tartani a gyomokat, a kártevőket, a betegségeket mechanikai vagy nemkémiai
módszerekkel.
A biogazdálkodással kapcsolatban német és svájci tanulmányok a hagyományoshoz
képest 20%-kal több élőmunkáról írnak, míg a dán gazdaságokban kétszer több munka
jelentkezik. Mindez a biogazdaságok lényegesen diverzebb termelési szerkezetével, fel-
dolgozási és értékesítési tevékenységével, a munkaigényesebb zöldség- és gyökérnövények
nagyobb részarányával magyarázható.
Az 1989-1992-ben zajlott német extenzifikációs programban azt tapasztalták, hogy a
biogazdálkodásra való átállás folyamán a termelés és értékesítés munkaerő-igénye - az
intenzív állattartó gazdaságok kivételével - minden típusban növekedett. A konverziót
követő munkaerőigény-növekedés leginkább a nagy növénytermesztő gazdaságokban je-
lentkezett, főként a munkaigényes kultúrák (pl. zöldség, burgonya) termesztésbe vételével,
területének bővítésével. Emellett több időt kellett szánni az értékesítésre, mivel az árukat
nagyrészt maguk a gazdálkodók készítették elő és szállították ki (99. táblázat).

99. táblázat. A teljes munkaerő-felhasználás változása az organikus gazdálkodásra való áttéréskor különböző
gazdaságtípusokban (NSZK, 1989-1992) SCHULZE PALS (1993/b) nyomán
Megnevezés Me Növénytermesztő Intenzív állattartó
A munkaerő-igény változása % + 47 -19,5
Ebből a marketing növekménye % + 12 -22,2

A svájci összehasonlító elemzések (Mühlebach és Naf, 1990) szerint a biogazdasá-

gokban a természetes talaj termékenység fenntartása érdekében általában 30%-kal kisebb a
gabonafélék részaránya, míg nagyobb az egyéves takarmánynövényeké. Emellett az ál-
latállomány is elengedhetetlen feltétele a gazdaság rendezett tápanyagciklusának. Az ál-
latállomány mennyisége általában 1,5 számosállat hektáronként a teljes gazdaság területére.
A takarmánynövények extenzív kezelése következtében a biogazdaságok átlagosan 0,04
hektárral több takarmánytermő területet igényelnek legeltetett számosállatonként. Az
eredmények tanúsága szerint a biogazdaságok - a feldolgozás és értékesítés munkaigénye
nélkül is - átlagosan 12,4%-kal több munkaerőt használtak föl, mint a hagyományos
üzemek. Nagy eltérések mutatkoznak azonban a különféle ágazatokban. A100. táblázatból
látható, hogy a növénytermesztés és a kertészet többletmunkaerő-igénye 49 és 72% között
alakul, míg a gyümölcstermesztésben és az állattenyésztésben nem kell jelentős
munkaerőigény-többlettel számolni.

570
 100. táblázat. A biogazdálkodás többletmunkaerő-igénye Svájcban, eltekintve a közvetlen értékesítés
munkaigényétől
Megnevezés Többletmunkaerő-igény (%) Az ágazat munkaerő-felhasználása a
gazdaság összes munkaerő-
felhasználásának %-ában
Gabonafélék 62 3,2
Egyéb szántóföldi növények 49 7,6
Zöldségek 72 6,7
Gyümölcsök 2 9,7
Takarmánynövények 20 4,7
Szervestrágya kezelés 26 2,5
Erdő 0 1,1
Állattartás 0 45,5
Egyéb munka 19 19,0
Teljes gazdaság 12,4 100,0
Forrás: MÜHLEBACH és NÁF, (1990)

Mindezt alátámasztani látszik Sehlüter (1986) munkája is, amelyben szintén a szántóföldi
zöldségnövények bizonyultak a legmunkaigényesebb csoportnak. A biodinamikus
preparátumok készítése jelentős munkával jár, ezért ezeket az adatokat óvatosan kell ke-
zelnünk, mert vélhetően túlértékelik a normál biogazdálkodás többletmunka-igényét.
A kertészeti termesztés mellett a másik nagy területe a munkaerőigény növekedésének az,
amikor egy szakosodott növénytermesztő vagy állattenyésztő gazdaság vegyes gazdasággá
alakul át. Ekkor a specializáció ökonómiai értelemben vett előnyei elvesznek, viszont
lehetőség van a szakosodott gazdaságokban az év egyes részeiben gyakran alul-
foglalkoztatott teljes idejű munkaerő felhasználására. A „több lábon állás"-ra való áttérés ily
módon jobb időszaki munkaerő-kihasználáshoz vezet, ezért kisebb az egységnyi termelési
értékre eső munkaköltség.
Dán tapasztalatok szerint a biogazdálkodás kétszer annyi munkaerőt igényel hektáron-
ként, mint egy hasonló hagyományos gazdaság. A különbség részben a munkaigényesebb
növények és tejtermelés nagyobb részarányával magyarázható. Dubgaard (1990) szerint, ha
ezektől a szerkezeti különbségektől eltekintenénk, akkor a biogazdálkodás munkaerő-igénye
hozzávetőlegesen csak 30%-kal haladná meg a hagyományos gazdálkodásét (Dubgaard et
al., 1990) (101. táblázat).
101. táblázat. Munkaerő felhasználás a bio és iparszerű rendszerben (Dánia, 1988)
Munkaerő Munkaerő-felhasználás Összehasonlítás
biogazdálkodáskor iparszerű termeléskor (iparsz.=100)
Családi munka (fő/év) 1,08 0,77 140
Bérmunka (fő/év) 0,65 0,22 295
Összes munkaóra (óra/ha/év) 123 61 202
Forrás: DUBGAARD et al. (1990) nyomán

571
 Számos tanulmány a munkaerőigény szempontjából a gazdasági méretet is befolyásoló
tényezőnek tartja. Lösch és Meimberg (1986) szerint a kisebb méretű biogazdaságok- ban
nagyobb volt a többletmunka felhasználás a nagyobbakhoz képest. Ez annak tulaj do-
nítható, hogy a kisebb gazdaságok elsősorban a nagy értékű növények (pl. zöldségek)
termesztésére koncentrálnak, amelyeknek munkaerő-igénye is nagyobb.
Böckenhoff (1986) összehasonlította a baden-würtenbergi üzemek munkaráfordítását
ökológiai és iparszerű termesztési viszonyok között. A 102. táblázat számai azt mutatják,
hogy a különbségek a kisüzemek között a legnagyobbak, hiszen ezekben a feldolgozás és
közvetlen értékesítés különösen jellemző.
102. táblázat. Élőmunka-ráfordítás az ökológiai mezőgazdaságban üzemnagyság szerint
(munkaerőfő/100 ha)
Üzemtípus Élőmunka-ráfordítás(fő/l OOha) átlag
10 alatt 10-20 20-30 30-50 50 fölött
ha üzemnagyság esetén
Ökológiai 60,5 14,1 9,2 7,0 4,9 10,0
Iparszerű 23,3 9,8 6,9 5,0 3,4 5,9
Forrás: BÖCKENHOFF (1986)

A tapasztalat azt mutatja, hogy a közvetlen értékesítés pótlólagos munkaráfordítását

gyakran alábecsülik, és a munkaerővel szűken ellátott üzemekben a saját feldolgozás és
értékesítés inkább csökkenti mint növeli a bevételt (Dabbert, 1990).
A munkaköltségben a munkaerő-felhasználáshoz képest még nagyobb differenciák
mutatkoznak a különböző országokban. Nagy-Britanniában az élőmunkaköltség 40%-kal
nagyobb hektáronként és kétszer nagyobb a gazdaság szintjén (kivéve a kertészetet, ahol a
munkaköltségek a hagyományosnak csupán harmadát érték el hektáronként és 10%-nál
kevesebbet a gazdaság szintjén), visszatükrözve a gazdaságok méretbeli különbségeit.
Svájcban és Németországban, ahol a gazdaságok mérete sokkal inkább összehasonlítható
volt, a munkadíjak a hagyományosnak 2^-szeresére rúgtak, noha az összes munkafel-
használás csupán hozzávetőlegesen 20%-kal volt több. A családi munkaerő felhasználása
mindhárom esetben hasonlóan alakult; a többletmunkaerő iránti keresletet, amelyet a
gazdálkodók inkább bérmunkaerővel kívánnak megoldani, mint családi munkaerővel a
magasabb munkadíjak mutatják.
Schlüter (1986)3 20-200%-kal magasabb munkaköltségeket tapasztalt biodinamikus
gazdaságokban Baden-Württembergben. Ennek oka a munkaigényes növények (zöldség,
gyökér és gumós növények) nagyobb részaránya a termelési szerkezetben. Kis különbség
mutatkozott a gabonatermesztő és az állattartó ágazatok munkaerő-igényében a biodi-
namikus és hagyományos gazdaságok összehasonlításakor. A másik oka a magasabb
munkaerő-igénynek a biogazdálkodásra való átálláskor a feldolgozás és a közvetlen érté-
kesítés szerepének megnövekedése (Rantzau et al., 1990). A különböző rendszereket
összehasonlító holland tanulmány eredményeit mutatja a 103. táblázat
103. táblázat. Három gazdálkodási rendszer összehasonlítása élőmunka-felhasználás és költség szempontjából
(1982-1985, Nagele kísérlet, Hollandia) VEREIJKEN (1986) nyomán
Megnevezés Mérték- Iparszerű Integrált Bio-dinamikus
egység
Munkaerő fő/év 0,6 0,6 1,8
A gazda saját élőmunka költsége az % 25,5 29,3 36,9
összköltségből

A többletmunka másik forrása a termék feldolgozása és kereskedelme. Németországban a

biogazdálkodók kb. 86 %-a értékesíti termékét közvetlenül (Braun, 1990). A bioszőlő-
termesztés hasonlóan jövedelmez, mint hagyományos esetben, ha egyenesen a fogyasztónak
adják el. így ki tudják egyenlíteni az extra kézi csomagolás költségeit (Dabbert és
Oberhofer, 1990).
Az állandó költségekhez tartozhat még a gépek kiszolgálási költsége, az értékcsökkenés,
a kölcsöntörlesztés. Az apróbb kiadások, a bérleti díjak stb. valószínűleg nem különböznek
a két rendszerben (Lampkin, 1990).
Nézzük ezek után a magyar példát, az Ökológiai Mezőgazdaság Alapítvány 304 ha-os
kishantosi modellbirtokát. A biotermesztéssel összefüggő költségek alakulását illetően az
általános gyakorlati tapasztalatok szerint két, egymással ellentétes tendencia figyelhető meg.
Míg egyes költségnemek (vásárolt anyagok) csökkennek, addig mások (pl. a gépi munka, a
munkabér és közterhei) jelentősen emelkednek. Az ökológiai termesztésben általános a
munkaerőigény növekedése, amely kultúránként igen változó lehet. így például a bio őszi
búza és a bio őszi árpa termesztésben többletmunkaerő-ráfordítás nem jelentkezett, azonban
a bionapraforgó gyomosodásának leküzdéséhez alkalmanként igénybe kellett venni a kézi
munkaerőt is. A gazdaság gyakorlatában ez a nyugdíjasok és a munkanélküliek
foglalkoztatását jelenti, ami így alkalmanként enyhíti a térség ilyen jellegű problémáit is.
A104. táblázat részletesen bemutatja a napraforgótermesztés költségstruktúráját, ösz-
szehasonlítva azt a környező iparszerű termesztést folytató területek adataival.

573
104. táblázat. A napraforgótermesztés költségei (Ft/ha) Ökológiai Mezőgazdaság Alapítvány, Hantos-Kishantos
(SCHÖNBERGER, 1996)
Költség (Ft/ha)
1992. 1993. 1994. 1995.
Megnevezés években
biológiai iparszerű biológia iparszer biológiai iparszerű biológia iparszerű
i ű i
termesztés esetén
Vetőmag 965 905 1 100 1 126 1 250 1 596 1 365 1 917
Műtrágya - - -
100 -
3 300 -
4 113
Növényvédő szer -
4 893 -
6 041 -
5 823 -
7 622
Egyéb anyag - - - - - - -

Anyagjellegű
szolgáltatás -
1 367 -
542 2 000 1 043 -
1 511
Anyagjellegű
ráfordítás össz. 965 7 165 1 100 7 809 3 250 11 792 1 365 15 163
Munkabér 569 181 1 717 79 13 250 1 179 38 182
TB járulék 263 79 750 36 5 850 70 19 79
Segédüzemi
költségek 5 842 13 625 14 883 10 738 13 550 14 697 12 942 13 818
Egyéb költségek
összesen 263 53 33 1 931 -
562 346 352
Főágazati
általános költség 35 1 109 683 1 501 2 250 2 050 1 327 1 806
Mezei leltár* 8 860 3 571 1 117 4 264 2 600 3 821 5 980 9 799
Közvetlen költség 16 825 25 783 20 283 26 358 40 750 33 171 22 017 41 199
Melléktermék - - - - - - - -

Szűkített költség 16 825 25 783 20 283 26 358 40 750 33 171 22 017 41 199
* Mezei leltár= a következő évet (éveket) terhelő befejezetlen termelés értéke
A táblázat adatai alapján itt is egyértelműen kimutatható, hogy a hagyományos ter-
mesztéstechnológia anyagköltségei jóval meghaladják az ökológiai termesztés ilyen tar-
talmú mutatóit. Ez a nagy különbség azzal magyarázható, hogy az üzem biológiai gaz-
dálkodásában műtrágyákat, növényvédő szereket. A talaj tápanyagainak pótlására a ve-
tésforgót, a zöldtrágyát és a gazdaságban keletkező szerves trágyát használja fel.
A biotermesztés költségeinek legnagyobb részét a munkabér és közterhei, illetve a se-
gédüzemi költségek teszik ki, aminek egyik oka a gyakoribb (kézi vagy gépi) mechanikai
gyomirtás szükségessége. A segédüzemi költségeken belül ezért a traktorüzem költségei a
legnagyobb arányúak. Az áremelkedések a segédüzemi költségeken belül is éreztették
hatásukat (üzemanyag, alkatrész stb.), így arányuk egyre nagyobb a vizsgált évek folyamán.
A költségstruktúra az őszi búza és az őszi árpa esetén is hasonló képet mutat, a tenden-
ciák közel azonosak.

6.2,4. A jövedelmezőség
A különböző gazdálkodási rendszerekkel elért eredmények igen vegyes képet mutatnak,
ezért megítélésük is eltérő. Ezekből a tapasztalatokból előzetesen az a következtetés von -
ható le - s ebben a különböző szerzők is egyetértenek —, hogy az integrált és a biológiai
gazdálkodás —ahogy azt Vereijken (1986) fogalmazza - „jóval nagyobb szellemi rá-
fordítást kíván. Egyébként az inputenergiák (műtrágya, peszticidek stb.) csökkentése a
hozamok és a jövedelem romlásához vezethet".
Vegyünk egy Németországból származó példát. A 105. táblázatban egy Baden-
Würtenbergben található, 1924 óta „szerves" gazdálkodást folytató farm könyveléséből
származó adatokat hasonlították össze a környékbeli hagyományos (energiaintenzív)
gazdaságok átlagos adataival (Koepf, 1981). Magas szakmai színvonalú munka és kellő
tradíció esetén a biológiai gazdálkodás akár jobb eredményt is adhat, mint a hagyományos.
Nagyon fontos ezzel kapcsolatban a hosszabb időszakra szóló előnyöket kiemelni.
Altalános tapasztalat ugyanis, hogy az intenzívről a „szerves" gazdálkodásra való áttérés
első éveiben a termések általában stagnálnak, illetve csökkennek. A 3-4. év után azonban,
mire beáll a növényszerkezet és a vetésváltás, vetésforgó, ezek a problémák mérséklődnek,
a termések pedig fokozatosan növekednek (Sági, 1983). Jól mutatják ezt a 105.
táblázatban közölt adatok is.
105. táblázat. A „szerves" Talhof-farm (Baden-Würtenberg, NSZK) és a környékbeli iparszerű gazdaságok
átlagos kiadásai és bevételei (KOEPF, 1981)
Megnevezés Mértékegység Szerves farm (biofarm) Iparszerű farm
költségei, hozamai
Kiadások DM/ha/év 42,7 372,0
Bevételek DM/ha/év 1 800,0 1 111,0
Nyereség DM/ha/év 1 757,3 739,0
Megművelt terület ha/munkás 10,8 9,7
Kereset DM/munkás/év 18 750,0 10 760,0

Egy 70 éve működő, beállt biológiai üzem tehát minden tekintetben versenyképes az
iparszerű gazdálkodást folytató üzemekkel. Nézzünk ezek után egy olyan áttekintő holland
példát, amely egy üzemgazdasági modellvizsgálatból származik, ahol különböző
gazdálkodási rendszerekre épülő, egymás mellett kialakított, közelítőleg azonos nagyságú
üzemek ráfordításait, hozam- és jövedelemviszonyait hasonlították össze, külön kiemelve
az élőmunka- és vegyszerfelhasználás eltéréseit.
A106. táblázatban összefoglalt adatok a modellvizsgálat első három évét - tehát leg-
kritikusabb, átállítási időszakát - reprezentálják.

106. táblázat. Három növénytermesztési rendszer ökonómiai értékelése (1982-1984) (VEREIJKEN, 1986 nyomán)
Növénytermesztési rendszer
Megnevezés iparszerű integrált ökológiai
17 17 22
ha területen
Termés (t/ha)
- burgonya 51,40 51,80 23,80
- cukorrépa (cukor) 9,76 10,02 8,26
- őszi búza 8,30 7,40 5,20
Árbevétel (1000 NL Ft/ha)
- burgonya 12,32 13,17 11,0
- cukorrépa 7,26 7,33 6,06
- őszi búza 4,55 4,05 4,92
Költség (1000 NL Ft/ha)

575
- burgonya 5,46 4,84 2,29
- cukorrépa 1,90 1,81 1,11
- őszi búza 1,20 1,02 0,68
Fedezeti hozzájárulás
(1000 NL Ft/ha)
- burgonya 6,85 8,33 8,70
- cukorrépa 5,36 5,52 4,95
- őszi búza 3,35 3,03 4,24
Élőmunka-igény (fő/év) 0,50 0,60 1,90
Vegyszerfelhasználás
(kg hatóanyag/ha), ebből: 15,31 3,03 -

- herbicid 3,99 0,92 -

- fungicid 6,08 1,88 -

- inszekticid 0,24 0,23 -

- nematicid 5,00 - -

Megállapítható, hogy az átállítási időszakban a termésátlagok az iparszerű gazdál-

kodáshoz viszonyítva az integrált gazdálkodásban közel azonosan alakulnak. A ökológiai
gazdálkodásban viszont a termésátlagok jelentősen elmaradnak az iparszerű gazdálkodá-
sétól. Mindazonáltal a magasabb értékesítési árak és az alacsonyabb költségszint együttesen
azt eredményezik, hogy az elérhető fedezeti hozzájárulás lényegesen nagyobb, mint az
iparszerű gazdálkodásban. Külön kiemelésre érdemes - elsősorban a multifunkcionális
mezőgazdálkodási modell szempontjából - az alternatív rendszerek nagyobb élőmunka-
igénye (foglalkoztatási funkció) és a lényegesen kisebb vegyszerfelhasználása (élettér
funkció).
 Wookey (1987) számítási példája a nagy-britanniai búzatermesztésről szintén jól mutatja
a különbségeket a fedezeti hozzájárulásban (107 táblázat). Ebben a példában nincsenek
növényvédelmi és műtrágyázási költségek az ökológiai mezőgazdaságban, viszont
valamivel megemelkedtek a vetőmag- és a talajművelési költségek.

107. táblázat. Fedezeti hozzájárulás a búzatermesztésben ökológiai és iparszerű mezőgazdálkodás esetén (6 nagy-
britanniai üzem átlaga 1983 és 1984) WOOKEY (1987)
Megnevezés Iparszerű Ökológiai
gazdálkodása esetén
Változó költségek (£/ha)
- vetőmag 40,60 48,80
- trágya 118,28 0,00
- növényvédelem 96,43 0,00
- talajművelés 65,38 75,72
- betakarítás 58,00 58,00
- összesen 378,69 182,52
Búzatermés (t/ha) 7,4 4,4
Ár (£/t) 108,32 160,00
Árbevétel (£/ha) 801,60 704,00
Fedezeti hozzájárulás (£/ha) 422,91 521,50

Az ökológiai gazdálkodás változó költségei mintegy a felét teszik ki annak, amit az

iparszerű mezőgazdaságban kiadnak. Ebben a példában az ökológiai termesztés fizikai
terméshozamai az összehasonlított iparszerű változatok alatt vannak. A magasabb árak
azonban végül nagyobb árbevételt eredményeznek.
Hasonló eredményeket adtak a németországi összehasonlító vizsgálatok is (108. táb-
lázat).

108. táblázat. Költség-összehasonlítás ökológiailag és hagyományosan gazdálkodó üzemek között

Németországban (vásárolt anyagok) BMELF (1991
Megnevezés Költségek (DM/ha/év)
1988/89 1989/90
évben
iparszerű ökológiai iparszerű ökológiai
gazdálkodás esetén
Trágyázás 262 60 249 46
Növényvédelem 121 5 128 9
Takarmány 377 165 499 141
Összesen 760 230 876 196

Tendenciájukban hasonló viszonyokat találtak egy terjedelmes baden-würtenbergi üzemi

felmérés keretében is (109. táblázat).
109. táblázat. Relatív hozamok és fedezeti hozzájárulások biodinamikus üzemekben Baden-Würtenbergben
MELU (1977)

577
 Megnevezés Relatív hozamok és fedezeti hozzájárulások (%)
1 2 3 4
Üzemben (iparszerű = 100%)
Fizikai hozam 90 74 86 91
Árbevétel 116 85 118 120
Változó költségek 68 63 86 69
Fedezeti hozzájárulás (aktuális árak) 137 95 133 141
Fedezeti hozzájárulás (hagyományos árak) 101 80 86 100

Ezzel mindenképpen szemben áll a nagyobb munkaerő-ráfordítás. Az átállás az ökológiai

mezőgazdaságra legtöbbször profilbővítést igényel. Több üzemágat hoznak létre,
sokoldalúbb vetésforgókat állítanak be. Ez általában növeli a hektáronkénti munkaerő-
igényt, de egyenletesebb munkaelosztással jár. Figyelembe kell venni azt is, hogy sok üzem
maga dolgozza fel és értékesíti termékeinek egy részét, ami szintén jelentősen növeli a
munkaerőigényt.
A jövedelem megállapítására végzett vizsgálatok nem adnak egységes képet. így
Steinmann (1983) svájci üzemekben úgy találta, hogy ökológiai termesztéskor az üzemi
jövedelem ugyan kissé a hagyományos üzemeké fölött volt, de a családi munka díjazása
20%-kal elmarad azoktól. Németországban egy átfogó üzem-összehasonlítás (BMELF,
1989) az ökológiailag gazdálkodó üzemeké mintegy 12%-kal nagyobb családi jövedelmet
mutatott ki. Hasonló eredményekre jutott Schlüter (1986) is biodinamikus üzemekben
Baden-Würtenbergben végzett vizsgálataiban. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy
a különbségek a jövedelemben nem nagyok, és sok esetben éppen az ökológiailag
gazdálkodó üzemek tűnnek jobbnak (Kotschi, 1995).
Nézzük ezek után a példának választott napraforgótermesztés jövedelmének alakulását
Magyarországon a vizsgált négyéves időszakban (1992-1995), amit a 110. táblázatban
foglaltunk össze. Annak ellenére, hogy a bionapraforgó 1995-ben a szennyeződés
következtében csak szokvány termékként volt értékesíthető, a négy év átlagára így is 5,5%-
kal, a hektáronkénti jövedelem pedig 16%-kal haladta meg az iparszerű gazdálkodás
hasonló mutatóit.
A három növény (napraforgó, őszi árpa, őszi búza) 4 éves összesített eredményeit a 111.
táblázatban össze. Összességében megállapítható, hogy a biotermesztésben a négy év és
három növény átlagában tapasztalt mintegy 13,8 %-kal alacsonyabb termésátlagot a
mintegy 14 %-kal magasabb átlagos értékesítési ár önmagában is kompenzálta. Mivel
azonban a hektáronkénti közvetlen termelési költség a biológiai gazdálkodásban jelentősen
alacsonyabb - az iparszerű gazdálkodás értékének átlagosan csak mintegy 74%-a - volt, így
a hektáronkénti fajlagos jövedelem átlagosan mintegy 58%-kal magasabb lett.
Az őszi árpára egyelőre még nincs kereslet a biopiacon, mert a nyugat-európai biogaz-
daságok maguk termelik meg a takarmányszükségletüket (ez egyébként a minősítő szerve-
zetek elvárása is: a felhasznált takarmánynak csak 20%-a lehet vásárolt), Magyarországon
pedig még csak kezdeti fázisban van a bioállattenyésztés. Ez az árban is megmutatkozik.
A biotermesztés jövedelmezőségi színvonalának megállapításához a jövedelemráta (100
Ft termelési költségre jutó jövedelem) számítása ad további információkat (112. táblázat).
Számításakor a jövedelmet a közvetlen költségekhez viszonyítottuk. Ez a jö-

578
 Mértékegység 1992 1993 1994 1995 Átlag (1992-1995)
évi jövedelem alakulása

S
o
£
£
ö

>
H

<>
C

0)

a,
N
N
O
N
O
N
D

B
0)
iparszer

cd
cd

o2
o£
>2

C/J

C/3

<L

'bű
'bű
'bű
'bű
'bű

o2

1 .
£ .
ű
gazdálkodás esetén
(Ft/t) (t/ha) 12372 12 780 2,36 16444 1640 37 856 25 641 26295* 33 200 2,15 23 242 22 028 2,25
2,0 1,83 2,19 1,94 2,32 2,13 1,98
(Ft/ha) 24744 30161 25 783 30093 36113 73 441 59231 56 008 71380 41199 46019 49 563 31628
(Ft/ha) 16 825 20283 26358 45 750 33171 22017 26219

579
(Ft/ha) 7919 4378 9810 9755 27 691 26060 33 991 30181 20 800 17935
 Termelési érték Közvetlen
Értékesítési ár Hozam
Megnevezés

termelési költség
Jövedelem
Q
O
sw
O
Ng
w
m
§
fcc
fd
i
uco
c2
-o
c
d
<
>
b
ű
b N g
ű -cd
t N
b N
űO
£
N
O
A 'C7> .O ^
<
cd

D
bű cd

<D <D
0) tí N > Ti
^ CN O

«E
« -o 2
-
O
b
űC

N
s
g
3

580
 111. táblázat. Három kiemelt növényfaj jövedelmezőségének összehasonlítása (1992-1995) négy év átlagadatai
alapján Ökológiai Mezőgazdaság Alapítvány, Hantos-Kishantos (SCHÖNBERGER, 1996 nyomán)
Mérték- Napraforgó Őszi árpa Őszi búza
egység
Megnevezés jövedelmezősége
biológiai iparszerű biológiai iparszerű biológiai iparszerű
Értékesítési ár Ft/t 23 242 22 028 6 893* 7 491 17 150 11 965
Hozam t/ha 1,98 2,25 4,82 5,83 5,26 5,91
Termelési érték Ft/ha 46 019 49 563 34 428 43 577 91 067 70 769
Közv. termelési Ft/ha 26 219 31 628 17 837 27 388 33 122 44 710
költség
Jövedelem Ft/ha 20 800 17 935 16 591 16 189 57 945 26 059

vedelmezőséget ugyan kedvezőbbnek mutatja (mint ha a teljes termelési költség lenne a

viszonyítás alapja), de a kétféle termesztési mód eredményeinek az összehasonlítására ez
tűnik a legjobb mutatónak.
A táblázatban foglalt adatok önmagukért beszélnek. A vizsgált biológiai termesztésű
növények jövedelmezősége szinte minden évben meghaladta a hagyományos termeszté-
sűekét, tehát az előzetes elképzeléseknek megfelelően továbbra is érdemes fenntartani az
állami területen az ökológiai gazdálkodást. A hagyományos gazdálkodással elért 17-99%
közti jövedelemrátával szemben ez az érték a biológiai gazdálkodásban 47-241% között
alakul, vagyis a 100 Ft közvetlen termelési költségre jutó jövedelem a biogazdálkodásban 2-
2,5-szerese volt az iparszerű gazdálkodásban elértnek.
112. táblázat. A bio- és hagyományos termesztésű növények jövedelem rátáinak alakulása Ökológiai
Mezőgazdaság Alapítvány, Hantos-Kishantos (SCHÖNBERGER, 1996)
Megnevezés Mérték- A jövedelemráták alakulása
egység
1992 1993 1994 1995
évben
biológiai iparszerű biológi iparsze biológiai iparszerű biológiai iparszerű
ai rű
termelés esetén
Napraforgó Ft/ha 7 919 16 4 378 25 9 810 9 755 26 27 691 45 26 060 33 33 991 22 30 181 41
Jövedelem Ft/ha 825 783 20 283 358 750 171 017 199
Termelési ktg.
Jövedelem ráta % 47,1 16,9 48,4 37,0 60,5 78,6 154,4 73,2
- - -
Őszi búza Ft/ha 51 912 21 33 161 33 63 978 44 18 956 55
Jövedelem Ft/ha 536 534 708 886
Termelési ktg.
Jövedelem ráta % - - - -
241,0 98,8 143,1 33,9
- -
Öszi árpa Ft/ha 8 357 8 11 323 16 27 561 15 25 804 28 13 856 28 11 440 37
Jövedelem Ft/ha 833 693 852 369 825 101
Termelési ktg.
Jövedelem ráta % 94,6 67,8 - -
173,8 90,9 48,1 30,8

Összegezve: Az alternatív gazdálkodás lehetséges energetikai, minőségi és ökonómiai

vonzatai a következők szerint alakulnak:

581
 • A fosszilisenergia-felhasználás lényegesen kisebb, mint az iparszerű, kemizált,
„csúcsra járatott" rendszerekben.
• A termékek minősége, táplálkozásbiológiai értéke lényegesen jobb, szennyező- anyag-
illetve szermaradvány-tartalma lényegesen kisebb, élelmezés-biztonsági jellemzői
lényegesen jobbak.
• A terméshozam ugyanolyan, vagy kissé gyengébb, mint a hagyományos farmokon, de
néhány zöldségféléé jelentős mértékben kisebb lehet.
• A változó költségek alacsonyabbak, bizonyos termékekért felár vagy prémiumár érhető
el. A feldolgozás és a direkt eladás segíthet növelni a bevételt.
• A bruttó nyereség hasonló vagy magasabb, legalábbis addig, míg a kisebb változó
költség és az árból adódó előnyök képesek kiegyenlíteni a kisebb terméshozamokat.
• A működési költségek magasabbak (ha speciális felszerelések szükségesek) vagy
alacsonyabbak vagy hasonlóak lehetnek. A művelési és gépköltségek hasonlóak, de az
üzemanyag és a javítási költségek magasabbak. Különbséget kell tenni a rendszer miatt
felmerülő működési költségek és a beruházási hiányok okozta működési költségek
között, amelyek kezdeti pénzügyi gondokból adódhatnak.
• A munkabér költségek hasonlóak a legtöbb növény termesztésekor és az állatte-
nyésztésben, eltekintve az intenzív sertés- és baromfitartástól. A zöldség- és gyökér-
növények termesztésekor a költségek magasabbak, az elkerülhetetlen kézi gyomirtás
miatt.
Az alternatív gazdálkodási módok megkövetelik a sokféleséget, ezzel általában csök-
kentve a vállalkozás kockázatosságát és növelve az ökonómiai sikerességet.

6.3. Az ökológiai gazdálkodás marketingkérdései Mi a marketing? Miben

segít a marketing ?
Termékközpontú szemlélet. Gyakori félreértés, hogy ami számunkra (gyártónak, szak-
embernek) érték, az a fogyasztónak is érték. Ez a termékközpontú szemlélet, ami csak a
termékre koncentrál, más szóval az „az kell nekik, ami nekem" csapda. Lényege, hogy nem
törődik a fogyasztói igényekkel, inkább saját vágyai, jövőképe kielégítését tekinti
elsődlegesnek.
További tipikus példák: „Mz előállítjuk, mi eladjuk, a vevő pedig vegye meg!" - „A vevő
nem racionális, nem akarja megfizetni a minőséget!"- „A vevő nem tudja, hogy mennyi
munkára, milyen bonyolult technológiára van szükség
Kereskedelemközpontú szemlélet. Jellemzője a kereskedői feladat túlhangsúlyozása.
Veress Pétert idézve: áruval való jövésmenés, babrálás, alkudozás. " Hívei szerint a
termékeket értékesítik és nem vásárolják! „A jó kereskedő mindenek előtt!" - szokták
mondogatni. „Mindazon tevékenységek végrehajtása, melyek a termékek és szolgáltatások
áramlását irányítják a termelőtől a fogyasztóig" 1948-ban az American Marketing
Association így definiálta a marketinget.
Jellemző a becsapás határait súroló és a vevők gyengéinek kihasználására építő keres-
kedelmi szemléletre Sámuel Cummings-nak, a fegyverkereskedelem királyának egyik
nyilatkozata: „/íz emberi butaság mértéke változó, de mindig létezik és sosem lehet teljesen
kiaknázni. " Ehhez hasonló egyes könyvkereskedők mottója is: „Nem számít, hogy
elolvassák-e a könyvet, ha fogy!"

582
 Marketing központú szemlélet. „A marketingfeladata a fogyasztói szükségletek és kí-
vánságok felfedezése és lefordítása termékekre és szolgáltatásokra- írta Hoffman Istvánná
1974-ben. „Az emberek nem termékeket vásárolnak, hanem megoldást problémáikra! " -
szól J. N. Uhl intelme. Minden termék egy polcra tett ígéret, amely annyiszor vizsgázik,
ahányszor a vásárlóval kapcsolatba kerül. A fogyasztó minden nap szavaz a pénzével.
Minden cselekedetével, vásárlásával és nem vásárlásával mond, üzen nekünk valamit!
A marketing nem azt jelenti, hogy azt értékesítjük, amink van, hanem azt, hogy
olyan termékünk van, amit értékesíteni tudunk!
Marketing mix. A marketing tevékenységek rendszere. A marketing tevékenységeket
történetileg először 4, majd 5 fő tevékenységi körre osztották (McCarthy, 1960). A 4 P
(Product-Price-Place-Promotion) elemei: Termékpolitika, Árpolitika, Értékesítés, Promóció.

6.3.2. Marketingstratégia. Hogyan segít a marketing?

A marketingstratégia az a folyamat, ahogy egy vállalkozás kielégíti fogyasztói célcso-
portjainak igényeit és megküzd versenytársaival - szól J.N. Uhl definíciója. Áttekinthető
megvalósítása a szegmentáció, célzás, pozicionálás (SzCP) termékstratégia. Lépései a
következők:
1. A fogyasztók igényeinek és szükségleteinek általános leírása. Először fel kell mérni
a piac méretét (mennyiségben, pénzben), a piac elhelyezkedését, a fogyasztók területi
eloszlását, valamint az ipari/egyéni fogyasztás megoszlását. Fontos a piac általános
tendenciáinak megismerése. Ennek része annak feltárása is, hogy milyen a fogyasztói
igények és szükségletek kielégítésének jelenlegi szintje.
2. A piac szegmentációja, áttekinthető részekre osztása. „A fogyasztó azt szeretné, ha
valakinek tekintenék és nem bárkinek!" - mondja egy amerikai kereskedői közmondás.
A szegmentáció szempontjai a következők:
- Termékalapú, tehnológiai szempontok: pl. kézműves (cukrászdában készített)
fagylalt, (gyári) jégkrém;
- Piaci alapú, érdeklődési (szociológiai, lélektani), szempontok: pl. családi, gaszt-
ronómiai jégkrém; a környezetvédelem leghűségesebb hívei által alkotott a „zöld
mag" stb.
3. A célcsoport kiválasztása és a termék pozicionálása. Ennek folyamán a megfelelő
fogyasztói szegmensek kiválasztására és így a fogyasztói érték kialakítására kerül sor. A
termék „kitalálása", felépítése folyamán alakul ki a „visszautasíthatatlan ajánlat", az „eladási
előny".
-A fogyasztói csoportokat értékelik és kiválasztják a megfelelőt. Alapvető kér-
désként merül fel, hogy érdemes-e most számukra terméket kialakítani? A válasz
megtalálásához kiszámítják a célcsoport potenciális értékét, azt, hogy évente és
összesen mennyit fognak vásárolni a termékből. A németországi „zöld mag"
bioélelmiszer-fogyasztása 1990-ben a Neuform Egyesülés boltjaiban 2 millió DM-t
tett ki (Bódi, 1993). Megnézik, hogy életképes befektetés-e a termék a cég részére.
Kiszámítják, hogy várhatóan mekkora marketing költségvetésre van szükség a célok
eléréséhez. Számos terméknek másodlagos célcsoportot is választanak.
Meghatározzák a „tökéletes" és a „második tökéletes" vevő jellemzőit. Kialakítják a
társult célcsoportokat: pl. gyerekek és anyukák, (pl. gyerekműsorok esetén).
-Megvizsgálják a versenytársak ajánlatait. Megnézik, hogy hol van kielégítetlen
igény, vagy hibás versenytársi stratégia. Dick Morris az „elnökcsináló" amerikai

583
 politikai tanácsadó véleménye szerint: „Ott támadjuk az ellenfelet, ahol elismer valami
olyat, amit ő maga erénynek vél, de a közvélemény elítél!" -Megvizsgálják a
kiválasztott célcsoportok érzékeny pontjait, szükségleteit, vágyait. Megismerik,
hogy az adott termékkategóriákban mit jelent a minőség az egyes célcsoportok
számára, hogyan választanak a termékek között, milyen problémáik vannak vele,
hogyan szerzik azt be, stb. Vagyis belépnek a világukba, megértik problémáikat,
együtt élnek a fogyasztóikkal. A biotermékekkel kapcsolatban bonyolult a helyzet. A
biotermékek fogyasztásában számos iskola alakult ki és az emberek a
természetgyógyászati ajánlások alapján is heterogén igényekkel jelentkeznek. Egységes
biotermék-fogyasztásról még a létező viszonylag szűk termékcsoportban sem
beszélhetünk (Frühwald in Lukács, 1995).
- A célcsoport (elsődleges célcsoport és másodlagos célcsoport,) megismerése után
megfogalmazzák az adott termék egyedi marketingajánlatát: a mi termékünk legyen a
legjobb azok számára, akiknek megéri. így alakul ki a marketing koncepció: a jó ok a
termék megvásárlására, a „visszautasíthatatlan ajánlat".
4. A marketing mix kialakítása, operatív terv (taktika). A mennyiségi és pénzügyi
sarokszámok kialakítása, majd a gyakorlati tennivalók elkészítése. A stratégiai tervezés
két tervezési szint egymásra gyakorolt hatásán alapul:
-az átfogó vállalati filozófia (vegyszermentes, környezetkímélő gazdálkodás) és
stratégiai célok (pl. a tulajdonos elvárásai);
- a rövid távú, részletes, operatív (cselekvési) tervek. Az operatív terveket 3 tényező
jellemzi:
- az elérendő cél,
- a mérhetőség és
- a mérték.
A kommunikációs terv készítésekor például a marketingkoncepció alapján kidolgozzák a
vásárlási indítékokat és az eladási érveket. Ehhez igazítják az éves kommunikációs
célokat, az időzítést, az eszközöket, a költségvetést és az ellenőrzést. Néhány tanács az
operatív tervek elkészítéséhez:
- reálisan tervezzük az egyes stratégiai lépésekhez szükséges időt, eszközöket és rá-
fordításokat (forrásokat)!
- fontos a „mi van, ha mégsem?" tervre is gondolni, amely előrevetíti, hogy mi történik
akkor, ha nem valósulnak meg a kampány egyes részei.
5. Ellenőrzés. Az ellenőrzési terv a marketingterv végrehajtásához (pl. tárgyalás, szállítás,
kivitelezés) csatlakozik.
- A végrehajtás egyes lépéseit részekre bontják, határidőket és határértékeket határoznak
meg.
- A jó marketingstratégia nem a tervező igényein, hanem a célcsoport szükségletein és
kívánságain alapul. A terv minden változtatása előtt vizsgáljuk meg, hogy nem saját
igényünket helyezzük-e a fogyasztó akarata elé!
- Jó-e a piac definíciója?
- Változtak-e a fogyasztók igényei, szükségletei és az egyes motivációs tényezők a
célpiacon?
- Meghatározzák a marketingterv teljesülésének ideális, kompromisszumos és mi-
nimálisan elfogadható szintjét.

584
 6.3.3. A kiskereskedelem stratégiai alapelvei
Kiskereskedelem. Olyan kereskedelmi tevékenység, amely közvetlenül a fogyasztót
szolgálja. Az elnevezésben a „kis" szótag azért szerepel, mert a kiskereskedelem nagy
mennyiségekben szerzi be az árut és kis tételekben értékesíti „porcióz". A kiskereskedelem
stratégiai alapelve a forgalom-árrés viszony.

A legfontosabb stratégiai szempontok

A bolt(egység) helye. Egyes hazai boltosok a következő módon választják ki, hogy melyik
bolthelyiséget érdemes nekik megszerezniük. Kiállnak a bolt elé és megszámolják, hogy
főszezonban 1 perc alatt hány ember megy el előtte. Ha 60-nál több, akkor érdemes sokat
fizetni érte.
A vonzáskörzet az a terület, ahonnan a legvalószínűbb, hogy rendszeresen vásárolnak az
emberek. Hagyományosan a vevők maximum 15 percet hajlandók autózni a bevásárlás
kedvéért. A lakhelyen kívül a munkahelyet is figyelembe kell venni, mivel sokan munkából
hazafelé vásárolnak. A vonzáskörzet határozza meg a bolt választékát is. Jól példázza ezt a
„sonka:parizer arány". Egy nagyforgalmú kőbányai boltban 14 fajta párizsi és csak egyféle
sonka kapható, viszont a budai II. kerületben 14 fajta sonka és csak egyféle párizsi található
a pultokon.
A kiskereskedelem fejlődésében is ismert a mágnes üzlet jelenség. Ez rendszerint
élelmiszerüzletet, patikát, mozit, busz- (vasút-, villamos-) állomást jelent, amely forgalmára
sok más üzlet épül.
A bolt(egység) imázsa. A termékválaszték lehet minőségi, vagy tömeg (diszkont);
széles vagy mély. A választékot a kiskereskedelemben cikkelemenként mérik. Külön
cikkelem számot kap a könyvelésben minden áruféle minden márkájának minden külön
csomagolási egysége.
A szolgáltatások épülhetnek képzett, motivált vagy képzetlen személyzetre; a vevők
kaphatnak hitelt vagy nem; lehet házhoz szállítás, előrendelés; végezhetnek igazításokat az
árun, lehet törzsvásárlói program.
A fizikai jellemzők. Lehet maximális tisztaság, vagy csak kötelező tisztaság; lehet
egyszerű a vásárlás vagy bonyolult; a környezet, a hangulat lehet vonzó. Egy felmérés
szerint a német állampolgárok a stresszkeltő tényezők között a 4. helyre sorolják a bevá-
sárlást. Lehet könnyű a bolt megközelítése, vagy nehéz; „Sok ember inkább 10 perccel
többet megy kocsival, minthogy 2percet gyalogoljon!" - nyilatkozta egy antiktárgy-diszkont
tulajdonosa.
Forgóeszköz igény. Az üzlet vezetője készpénzért megveszi az árut, majd eltelik néhány
nap, hét, míg azt eladja és ismét készpénzhez jut. ,JEgy millió Ft alaptőkéből nem lehet
felhalmozni a nyugat minden kincsét és a kelet fűszereit.!" panaszkodott egy kiskereskedő
vállalkozó 1994-ben.
A finanszírozás legfontosabb eszköze az áruhitel, amit a beszállító partnerek nyújtanak.
A kis cégek 20 napos, a nagyok hosszabb áruhitelt szoktak biztosítani. A kis boltokat
összefogó beszerzési társaságok (pl. CBA, Honiker) fizetői kezességgel és részletfizetési
lehetőséggel segítik tagjaikat. Megbízható tagjai részére hozta létre a Kisosz a
garanciaszövetkezeteket (Győr, Nyíregyháza). Tízezer Ft-os részjegy jegyzéséért a ga-
ranciaszövetkezet fedezetet nyújt tagjai hitelfelvételekor a bankoknak.
A kiskereskedelem jövedelmezősége

585
A kiskereskedelem jövedelmezőségét befolyásoló tényezők a következők:
- A munkaerő és a kiszolgálás hatékonysága. A német kiskereskedők összköltsége-
inek pl. a 60%-át a munkaerőköltségek teszik ki. A kicsi, (50m 2 alatti), családi tulaj-
donban levő boltok egyik előnye az, hogy a tulajdonos nem számol saját munkájának
költségeivel.
- A készlet:forgalom arány (stock-to-sales). Az egyik hazai diszkont boltláncban az
egész árualap havonta átlagosan ötször fordul meg. Az angliai Tesco áruházak kétheti
készletet tartanak, néhány éve 11 hetit tartottak.
A jövedelmezőség legfontosabb mutatói
- az lm2 -re jutó bevétel;
- az átlagos vásárlás összege, kosárátlag;
- az egy dolgozóra jutó bevétel (mellékállású, kisegítő is);
- a törzsvásárlók száma (azok hány háztartást képviselnek?) (300 alatt rossz a mutató).

Szakbolt, biobolt

Azoknak a vevőknek a boltja, akik számára a választék és a szolgáltatás fontosabb tényező,

mint az ár és a kényelem. Az ismeretek, a tudás árusításának alapja a személyes kon-
zultáció. sajtvásárlás ráérős program, legalább fél óra. A sorban állók figyelnek, a
bátrabbak kérdeznek is. Mire sorra kerülnek, a válaszok eligazítják őket" - nyilatkozta T.
Nagy Tamás, sajtszakbolt tulajdonos. A szakbolt a szolgáltatások szélesítésével (pl.
előadások, Biokultúra rendezvények, életmód tanácsadás) az egyedi igények pontos fel-
mérésével, élményvásárlással, nagy választékkal tudja ellensúlyozni azt, hogy nem tud a
legalacsonyabb áron értékesíteni (70. kép; lásd a mellékletben).
Az „egointenzív" termékek boltja! Az ilyen speciális „stílus, egotermékek" identitást
jelentenek. A vevő rajtuk keresztül azt mutatja meg, hogy ki ő (pl.: hobbicikkek). A jö -
vedelem növekedésével az emberek számára egyre kevésbé lesznek vonzóak a tömegcikkek
a tömegboltokban.
A szakkereskedelem Achilles-sarka a készletgazdálkodás. Az itt kapható áruk forgási
sebessége a diszkontokhoz képest kicsi. Nagy raktárkészletre és széles választékra van
szükség, viszont a forgalom kicsi. Ha egy szakboltból hiányzik valami, például a biobolt-
ból a bio bébiétel, akkor az sehol sem kapható.
Megoldást a választék optimalizálása jelent. A választék folyamatos tisztításának alapja a
forgási sebesség szempontjából problematikus termékek felkutatása. Az ún. ABC elemzés a
választékot 3 kategóriára osztja.
Alapvetően tartandó termékek (forgalomgerjesztő, A cikkek) Az A kategóriás ter-
mékek a nagyon keresett cikkek. Az ilyen „tartani kell", alapvetően tartandó kategóriából,
nagy a biztonsági tartalékszint a bolti raktárban. Ide tartoznak a tervezett bevásárlási cikkek
(ezek vásárlását a fogyasztó előre eldöntötte). Ilyen például a teljes kiőrlésű lisztből készült
kenyér.
A bolt jellegétől függően megfontolandó termékek (B és C kategória). A B kategória
közepesen fogy. Lehet néha rövid ideig hiány az áruból, mert drága a bolti tárolás. A vevő
nem megy el, ha nem találja az árut, inkább másikat választ. A C kategóriás termékek alig
fogynak, viszont sok helyet foglalnak el. Jellemző az „1 in-1 out", vagyis egy kilistázott C.
kategóriás termék helyére egy várhatóan jobbat listáznak be (próbálgatnak).
Kiegészítő termékek. Ezeket a vevő azért vásárolja meg, mert a már kiválasztott termék
felhasználásához, fogyasztásához kapcsolódik.

586
 Szezonális cikkek. Az alapvetően tartandó, állandóan tartott cikkek mellett mindig kell
valami újdonság, hogy a vevő úgy érezze, hogy mindig érdemes betérnie, körülnéznie. Erre
a célra kiválóak az idénycikkek, például a friss biozöldség, biogyümölcs.

Hipermarketek, biosarok

A hipermarketek (2500 m2 fölötti alapterületű városszéli áruházak) tipikus termékei a

vásárolt cikkek, amelyeket az emberek a heti-kétheti nagybevásárlások alkalmával sze-
reznek be. A hipermarket egy fedél alatti, „mindent egy helyen" bolt, amely azért számol
magasabb árakat, mert a fogyasztó a heti nagybevásárlás alkalmával, egy helyen minden
kapcsolódó terméket és szolgáltatást megkap (egy bevásárlóúttal megússza). Nagy
versenytársai a szupermarket (400-2500 m2 -es élelmiszer- és háztartásicikk bolt) láncok.
Jellemző rájuk a nagy kiszerelés, a csomagos árusítás, a „makro vásárlás" az egyszerre
nagy mennyiség megvásárlása. Az „érje meg a benzint a kedvezmény" szemlélet a jellemző.
A hipermarket éppen ezért folyamatos, jelentős mennyiségű és egységes minőségű áru
szállítását követeli meg.
Újabban elterjedni látszik, hogy a nagy élelmiszeráruház-láncok is beszállnak a bioü-
zletbe. Ehhez többen ún. biosarkokat rendeztek be, ahol igyekeztek minél több bio jellegű
élelmiszert elhelyezni. A fogadtatás, illetve a forgalmi mutatók egyelőre elmaradnak a
várakozástól a következők miatt:
- az ún. alternatív fogyasztók általában nem itt vásárolnak;
- a beszerzési árak rendkívül nyomottak, ezért a termelők nem szívesen szállítanak;
- a szupermarketek eddig nem nagyon ügyeltek a bio minőség valódiságára. Rengeteg
biocímkével ellátott „álbiotermék" is forgalomba került. Ez a fogyasztói érdekvédelmi
csoportok egyik kedvenc témája még ma is. (A közös európai védjegy megjelenése
remélhetőleg megoldja ezt a gondot.)
A hipermarket előnye a biotermékek szempontjából a folyamatos láthatóság. Az itteni
biovásárlók zöme rendszertelen biotermékvevő, aki csak egy-egy terméket, más számára
vagy egyéb okból vásárol, mert meglátta az árut (Richter és tsai, 2000).
Dániai példák igazolják, hogy a szupermarketek belépése jótékonyan hathat az organikus
termékek kereskedelmére. Bár kezdetben jó néhány vásárlót elszívnak a kisebb bioboltok
vevőköréből, de összességében új fogyasztói piacot is nyitnak e termékeknek. Az így
megcélzott nagyobb vásárlóközönség egy része, igényelve a különleges szolgáltatásokat,
szaktanácsadást stb. később átpártolhat a bioboltokhoz, s azok forgalmát végső soron
gyarapítani fogja.
Az USA 1990-es évek elejei hárommilliárd dolláros biotermék-forgalmából a reform-
boltok 43%-os részesedése után a szupermarketek következnek mintegy 30%-os rész-
aránnyal. Az USA-ban eddig igen fontos szerepet játszó ún .farmerpiacok pedig mindössze
11 %-kal részesedtek a biotermék-forgalmazásból.
6.3.4. A polcrendezés alapelvei
A tipikus vásárló úgy jön-megy egy áruházban, hogy azt a néhány terméket keresi, amit
előre kigondolt. Eközben beszélget a mellette keresgélővel, vásárlókocsit tol, kerülgeti az
akadályokat és nézegeti azokat a cikkeket, amelyek körülötte vannak. Észrevesz, újragondol,
összekapcsol, kivetít, összehasonlít dolgokat és még sok más feladatot lát el. Kiszűri azt,
ami érdekli. Ezért fontos a szem előtti (meleg) és az árutemető (hideg) helyek ismerete a
boltban és a kedvező vásárlási körülmények kialakítása.

587
 Polcrendezési terv. Segít az, ha a fogyasztó minden üzletben ugyanott találkozik a
termékkel. A boltlátogató feladata az egységes árukihelyezés ellenőrzése. Rendszerint
blokkokat alakítanak ki. A vevőáramlással párhuzamosan a vezető márkát teszik előre,
hogy azt vegyék észre legtöbben. A legismertebb márkák behúzzák az érdeklődőket a polc
(és a többi márka) elé. Érdemes vizuális sorokat alkalmazni, vagyis vezetni, irányítani a
vevő figyelmét.
Vertikális zónák. A legnagyobb forgalmú, exkluzív márkák legyenek kéz- és szem-
magasságban. Alulra a „kell árucsoport" kerül, amiért hajlandó lehajolni a vevő, majd
fölfelé haladva egyre drágább, magasabb árrésű termékek kerülnek. Vigyázat! a gyere-
keknek szánt termékek esetében a kéz- és a szemmagasság alacsonyabban van! A két leg-
felső sor sok boltban létra nélkül elérhetetlen, a kereskedő számára a feltöltést szolgálja.
További fontos polcrendezési szempontok:
• A különböző árukat ne vízszintesen, hanem függőlegesen válasszuk el egymástól! A
polcokon egymás alá tegyük az adott termékeket, ne a vízszintes polc legyen az el-
választás! A vízesésszerű elhelyezés megállítja a vevőt és világossá, áttekinthetővé teszi
a választékot. Amerikai tapasztalatok szerint a biozöldséget és biogyümölcsöt érdemes
az adott hagyományos termék mellett függőleges sorban elhelyezni.
• A termékarc a termék eleje, amiről az felismerhető. Az árut termékarccal_kifelé (ne
fektetve) tegyük ki! A biominőséget tanúsító védjegy is kifelé és függőlegesen álljon!
Több termékkel is előfordul a könyvkereskedelem egyik hibája. A kiadók sokat költenek
a vonzó címlapra, viszont a könyvből a boltban csak a gerinc látszik.
Optimális vevőáramlás, vevő vezetés. Az emberek a KRESZ szabályai szerint, rend-
szerint balról jobbra közlekednek (mintha vezetnének). A vevők tendenciaszerűen mo-
zognak a boltban. A vevők áramlását a boltban a mozgástérkép adja meg.
Tonnás kihelyezés. A nagy mennyiségű áru eladja magát és vonzza a figyelmet. Ma már
gyakorlat a „terméksziget"-ek (pl. tejtermék sziget, zöldség-gyümölcs sziget) kialakítása,
mivel így a részlegben több időt tölt el a vevő.
Az „összetartozó" cikkek. Azokat a cikkeket, amelyeket az emberek együtt használ-
nak, egymás mellé kell helyezni. A korszerű áruházakban a vevők szokásai alapján „vilá-
gokat" alakítanak ki. így növekszik a fogalom. A gyermekek számára készített különle-
gesen tiszta ivóvíz alig fogy az italok között (termékközpontú gondolkodás), viszont jól
fogy a gyermek- élelmiszerek mellett. A természetes élelmiszerek (nem vegetáriánus, mivel
sok előítélet kapcsolódik a megnevezéshez) legjobban a zöldség-gyümölcs szektorban
fogynak, jobban mint a hús, az étrendi kiegészítők és a fagyasztott termékek mellett. Az ide
tartozó „hús- és tejanalóg" termékek (gombakolbász, növényi sajt, húsmentes virsli, tofu)
fogyasztói profilja leginkább a zöldség és gyümölcs fogyasztói profiljával egyezik.
A világok kialakítását a vásárlási szokások is befolyásolják. A gyermekfogkrémeket nem
a gyerekvilágba, hanem a felnőtt fogkrémek mellé teszik, mivel rendszerint az anyuka
egyszerre vásárolja meg a fogkrémet az egész családnak.
Csúnya trükk az összehasonlítás megakadályozása. A gyengébb terméket azért teszik a
kiegészítő termék mellé, mert hagyományos helyén, a többi versenytársa között jól látható
gyengébb minősége, túl magas ára stb.
Csúnya trükk az is, ha jobb minőséget jelentő kategóriájú drága termékek közé más,
olcsóbb, gyengébb kategóriájút teszünk. (Előfordult, hogy bébiitalok közé 12% gyü-
mölcstartalmú, aromával készült normál italt tettek.)

588
 6.3.5. Közvetlen értékesítés
A közvetlen értékesítést leginkább a tömeges kereskedelemi megoldásokkal nehezen ér-
tékesíthető termékek termelői, a hagyományos kereskedelem teljesítményével elégedetlen és
a direkt marketing előnyeire fogékony kísérletező hajlamú termelők, vállalkozók
alkalmazzák. A leggyakoribb termelői kifogások a nagy- és kiskereskedők munkájával
kapcsolatban a következők:
- nem követik a termelők árpolitikáját; az olcsó árut drágán adják és így visszaesik annak
forgalma;
- nem biztosítják az áruból a folyamatos ellátást, készleten tartást; A vevők a versenytárs
termékre szoknak át;
- a kereskedők elhanyagolják az adott termék polci elhelyezését és a promóciókat.
Az értékesítési út lerövidítése kockázatos. A közvetlen értékesítés összes forgalomban
mért aránya még a zöldség, a gyümölcs és a háziipari termékekből is alacsony a hagyo-
mányos kereskedelmi utakhoz képest. El kell látni a nagykereskedelem funkcióit is. Kevés a
lehetőség a mennyiségi hatékonyságra. Az USA-ban egy nagykereskedő átlagosan 50%-kal
szélesebb választékot tart, mint egy közvetlenül felvásárló szupermarket lánc elosztási
központja. A nagykereskedelmi árrésen ma már viszonylag kicsi a nyereség (USA: 1994-
ben a nettójövedelem a forgalom 0,5-1,5%-a volt).
Ajogszabályok szerint mezőgazdasági őstermelő árusíthatja kizárólag a maga ter-
melte zöldséget, gyümölcsöt, mézet, virágot és tojást. Az árusítás feltételeit az árusítás
helyén levő önkormányzat szabályozza. A termelő mezőgazdasági őstermelői igazolvá-
nyával köteles termékeinek, terményeinek származási helyét igazolni.
Akiskereskedelmi értékesítés üzletben és üzlet nélkül is folyhat (4/1997.1. 22. Korm. r. az
üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásáról).
Vásár és piac. A vásári és piaci működési engedély kiadása önkormányzati feladat. A
piac (vásár) területén üzlet is működhet.
Piac (fenntartható piac). Általában napi, esetenként heti szükségletek kielégítésére
szolgáló adásvételi lehetőség, ahol jellemzően élelmiszereket és háztartási cikkeket áru-
sítanak (ökopiac, Marczibányi tér, 73. kép; lásd a mellékletben). A vásárcsarnok oldal-
falakkal körülhatárolt és fedett építményben működő piac. Időszakos, rendszerint szombati,
parkolóban és saját járműből való árusításra ad lehetőséget a rendszerint önkormányzati
szervezésű szezonális városi őstermelői árusító hely. A piacok (csarnokok) jellemző
problémái a megközelítési lehetőségek és a parkolási gondok, a piacok körül megjelenő
illegális árusítás és a rendszeres felújítás és korszerűsítés.
Vásár (alkalmi vásár) Országos vagy helyi jelleggel rendezett adásvételi lehetőség, ahol
az áruk kínálatát kijelölt helyen rendszerint kirakodással mutatják be.
Közterületen való árusítás. Az időszakos közterületi árusításhoz önkormányzati enge-
dély szükséges, amely általában a rend fenntartásához kötött. A forgalmas helyekhez kap-
csolódó „ünnepi kitelepülések" nem tipikusan a termelők rendezvényei. A mozgóbolt önjáró
vagy gépjárművel vontatott speciális üzlet. A mozgóárusításkor az eladó mozgóboltnak nem
minősíthető eszköz segítségével viszi magával az eladásra kínált árut (pl. kosár).
A zöldség és a gyümölcs kivételével élelmiszer házaló kereskedéssel nem árusítható.
(Tipikus példa erre az őszi teherautós „téli burgonyát vegyenek".)
Telephelyen való árusítás és kiszállítás. Út menti árusításkor a termelő saját föld-
területén, illetve önkormányzati engedély birtokában út menti közterületen ideiglenesen
árusítja saját termékét. Célja, hogy közelebb kerüljön az értékesítés helye a vevőhöz. A
szedd magad árusítás sikerének feltétele a terület egyszerű megközelíthetősége és a sok

589
szabadidővel rendelkező vevők tömege. Üzemi célja a betakarítás munkaerőigény fe-
szültségének csökkentése.
Direkt marketing. A direkt marketing személyes és diszkrét kapcsolatot jelent a
célcsoporttal.
• Személyes, mert célja a fogyasztó címlista alapján való személy szerinti elérése. Alapja
a megfelelően szegmentált és karbantartott címlista. Azon a gyakorlati megfigyelésen
alapul, hogy „a hasonló életstílusú emberek hasonló dolgokat
vásárolnak". Ez a kereszteladás logikája is, amikor az ügyféltörténeti adatok alapján
tipizált fogyasztóknak csak olyan termékeket ajánlanak, amelyekre vélhetően fo-
gékonyabbak. Az így kiválasztott vásárlói csoport igényeihez alakítják az ajánlatot, a
választékot, sőt a termékeket is.
• Diszkrét, mivel a versenytársak előtt nem nyilvános. Egyes cégek a zárt, márkake-
reskedőkön keresztül való eladásokat is direkt marketing néven emlegetik.
A közvetlen értékesítési módszerek közül a direkt marketing kategóriába sorolható CSA
—Community Supported Agriculture - az, amelynek részletesebb ismertetését az a
növekvő népszerűség indokolja, amely elsősorban éppen az ökológiai gazdálkodással
foglalkozók körében tapasztalható iránta.

Mi a CSA?

A CSA (Community Supported Agriculture, magyarul: „Közösség Által Támogatott Me-

zőgazdálkodás") olyan megközelítése a mezőgazdasági termelésnek, amelyben a termelők
és fogyasztók közvetlen kapcsolatban vannak egymással, nagyobb biztonságot hozva ezzel
a mezőgazdasági termelésbe.
A CSA nem egy merev rendszer, sokkal inkább a mezőgazdálkodás - de különösen az
értékesítés - sajátos szemlélete. Termelők és fogyasztók úgy alkotnak közösen egy cso-
portot, hogy ez minden résztvevő félnek előnyökkel járjon.
• A CSA előnyös a termelőknek, mivel így közvetlen és hosszú távú kapcsolatot épít-
hetnek ki fogyasztóikkal, és energiáikat így jó minőségű mezőgazdasági javak ter-
mesztésére fordíthatják.
• A CSA előnyös a fogyasztóknak is, hiszen tudják, honnan származik az élelmiszerük,
és tudhatják, hogy azt milyen módon termelik.
• A CSA védi környezetünket is, mert a termelőknek és fogyasztóknak együttesen rá kell
ébredniük, hogy egészséges élelmiszer csak környezetbarát gazdálkodással termelhető.
• A CSA támogatja a helyi közösségek felélesztését, mivel elősegíti a helyi termelést s
így erősíti a helyi gazdaságot.
Hogyan indult a CSA?

A CSA az 1960-1970-es években, Japánban alakult ki, az egyre iparosodottabb élelmiszer-

előállítás és értékesítés elleni válaszlépésként. Japán asszonyok és feleségek fogtak össze
annak érdekében, hogy friss, egészséges élelmiszer-forrásokat találjanak ismert farmokon. A
„teikei" vagy „élelmiszer a termelő arcképével" néven ismert rendszer termelőket és
vásárlókat hozott össze egy mindkét fél számára előnyös kapcsolatban. A termelők biztos
piacnak, jó áron termelhettek, a vásárlók viszont biztosak lehettek a vásárolt termék
minőségében és előállítási módjában. A rendszer továbbfejlődött és segített a városban élő
japánokat újra kapcsolatba hozni a vidékiekkel.

590
 Az 1970-es években Észak-Európában többen kísérleteztek hasonló ötletek megvaló-
sításával, megpróbálva kikerülni a szupermarketek és a közvetítők csapdáit. Az 1980-as
évek közepén és végén a CSA eszméje Észak-Amerikában is kezdett gyökeret ereszteni. A
svájci Jan Vandertuin és a német Trauger Groh magukkal vitték ötleteiket és tapasztalataikat
az USA-ba és segítettek megalapozni a ma már gyorsan fejlődő CSA mozgalmat. Robyn van
En Indián Lane farmja Massachusett-ben és Trauger Groh Temple Wilton Közösségi farmja
New Hampshire-ben az elsők között volt annak a mozgalomnak a megalapításában,
amelyhez az 1990-es évek végére több mint 1000 CSA tartozott, és ami közel 100 000
háztartást lát el az USA-ban.

Hogyan kínál a CSA megoldást?

A gazdálkodás természeténél fogva kockázatokat rejt magában, mert a természet kiszá-

míthatatlan tényezőitől - elsősorban az időjárástól - nagyban függ.
A mezőgazdaságban rejlő problémák megoldásának a CSA rendszere által kínált módja
az, hogy a termelő és a vásárló valamiféle szövetségben egymásra talál, amelyben fel-
ismerik, hogy mindkét fél függ a másiktól, valamint mindketten rá vannak utalva a ter-
mészetre. Amint felismerjük, hogy a megoldások rajtunk múlnak, már el is indultunk a
megoldás felé vezető úton. Ez a CSA szemléletmódja, amely voltaképpen nem más, mint
egy kölcsönösen előnyös szövetség a termelő, a vásárló és a természet között. Az, hogy
pontosan hogyan működjön egy CSA, az teljesen a helyi adottságoktól függ. Nincs egy
konkrét, mindenhol érvényes megoldás a felmerülő kérdésekre. A szemléletmód azonban
mindig ugyanaz. Azzal a felismeréssel kell kezdeni, hogy a gazdálkodónak szüksége van a
vásárlókra, a vásárlóknak a gazdálkodókra és mindannyian függünk egy stabil, egészséges
természeti környezettől, aminek révén élelmiszer-ellátásunk biztosított most és a jövőben
egyaránt.
A CSA szemléletmódját a következők jellemzik:
- a gazdálkodók egy ismert vásárlói körnek termelnek;
- a vásárlók egy ismert gazdálkodótól (vagy gazdálkodói csoporttól) vásárolnak;
- mindenki ismeri a termelési technológiát, és mindenki tisztában van azzal, hogy ennek
környezetbarátnak kell lennie a jövőnk érdekében;
- a terméket helyben állítják elő, és helyben értékesítik, ezáltal lecsökkennek a szállítási
költségek;
- a termelés és értékesítés helyben tartásával erősödik a helyi gazdaság, ami munka-
helyteremtést jelent vidéki területeken, ezzel elősegítve a lakosság helyben maradását;
- egészséges, friss, környezetbarát élelmiszer és termesztési technológia egészséges
embereket és egészséges környezetet eredményez,
- a termelő és vásárló szövetsége egymás kölcsönös megértését jelenti, hisz „a meg-
osztott probléma, már megoldott probléma".

A CSA típusai
Jóllehet a CSA alapvetően egy szemléletmód, nem pedig egy szigorú, merev módszer,
mégis van néhány általános típusa:
- részarányos gazdálkodás rendszere,
- állandó vásárlók rendszere,

591
 -kiszállítási rendszer, pl. ládás értékesítés, (71. kép; lásd a mellékletben)
- gazdálkodók piaca,
- egyéb típusok, pl. közösségi kert, (72. kép; lásd a mellékletben).
Az ismertetett CSA működési típusok elhelyezhetők egy skálán (35. ábra), ami a
résztvevők elkötelezettségét szemlélteti. Ezen a skálán a részarányos gazdálkodási mód
jelenti a legnagyobb elkötelezettséget, és a gazdálkodók piaca igényli a leggyengébb szö-
vetséget vásárló és termelő között.

35. ábra. Az elkötelezettség mértéke a CSA működési típusaiban Alacsony elkötelezettségErős elkötelezettség

Kiszállítási Gazdálkodók Állandó vásárlók Részarányos

rendszer piaca rendszere gazdálkodás

Amikor létre akarunk hozni egy CSA csoportot, azt kell először eldönteni, hogy milyen
mértékű elkötelezettséget várhatunk a helybéliektől. Miután már felállt a helyi CSA, el-
dönthető, hogy esetleg érdemes elmozdulni egy másik típusú szövetkezés felé.
Részarányos gazdálkodás. A CSA világában a „részarány" a termés egy részét jelenti,
amiért valaki előre fizet. Ez a CSA típus a gazdálkodók és a vásárlók szoros kooperációján
alapszik, általában a csoport magja (egy termelő és néhány elkötelezett vásárló) dolgozza ki
az együttműködés részleteit.
A termesztési időszak elején a termelő megbecsüli a termelés költségeit, megállapítja a
gazdálkodás fenntartásához szükséges jövedelmet és ezek segítségével kiszámolja a ter-
melés gazdasági hátterét. Ezután a költségeket arányosan elosztják a vásárlók számával.
Egy részarány a termés egy fix részét jelenti, ami a termés nagyságától és a „részarány -
tulajdonosok" számától függ.
Állandó vásárlók rendszere. Ez a típusú CSA azon alapszik, hogy gazdálkodók és vá-
sárlók létrehoznak egy állandó értékesítési/vásárlási szövetséget. A termelő felajánlja a
terméket, amit előállítani képes - ez lehet zöldség, hús, tojás, méz, tej stb. A termelő és a
vásárlók együtt előre megállapodnak a termék árában és abban, hogy milyen gyakran
fognak vásárolni (általában hetente). Bár a vásárlók hetente fizetnek, de amennyire ez le-
hetséges kötelezettséget vállalnak arra, hogy állandó vásárlók lesznek. Ezáltal a termelő
viszonylag pontosan ismerni fogja a vásárlókör méretét, és ennek megfelelően tud tervezni.
A vásárlók pedig biztosan számíthatnak az adott termékre, és vásárlási szokásaikat ennek
megfelelően alakíthatják. Azt is pontosan tudják, hogy hetente ez mekkora kiadást jelent,
ami megkönnyíti a háztartásvezetést.
Kiszállítási rendszer. A kiszállítási rendszerek nagymértékben változnak attól függően,
hogy hogyan működnek és milyen termékkel foglalkoznak. Az alapötlet azonban az, hogy a
termelő (vagy ellátók) megszerveznek egy kiszállítási rendszert (néha háztól-házig, esetleg
egy állandó pontra). A vásárlók számára kialakítanak egy megrendelési rendszert is,
amelyen keresztül szabályos időszakonként benyújthatják megrendeléseiket (telefonon,
faxon, levélben vagy e-mailben) és egy adott napon a megrendelt árut kiszállítják. Ezek a
rendszerek elég rugalmasak, a vásárlók gyakran választhatnak, hogy mit és mikor akarnak
vásárolni. Emiatt a rugalmasság miatt azonban a gazdálkodó nem lehet biztos abban, hogy

592
amit megtermel azt értékesíteni tudja-e. Ezek a rendszerek általában kicsit drágábbak a
vásárlóknak, mert a szállítási költségeknek is meg kell térülniük, az áruválaszték azonban
széles lehet (friss és tartósított termékek) és a rendszerben általában több termelő termékei
is megjelennek. A kiszállítási rendszer kiépítése alatt akadhatnak problémák, fennakadások,
de miután néhány éve már jól működik a rendszer, a vásárlóknak rugalmas lehetőségeket és
széles választékot, a termelőknek pedig jó értékesítési lehetőséget kínál. A kiszállítási
rendszerek nagyobb településeken és városokban működhetnek jól, ahol az emberek távol
élnek a termelőktől.
Gazdálkodók piaca. A gazdálkodók piaca első pillanatban nagyon hasonlít egy átlagos
piachoz, de ha közelebbről megvizsgáljuk kiderül, hogy vannak különbségek. A gaz-
dálkodók piacát általában termelők egy csoportja vagy egy helyi hatóság szervezi meg, és
szabályok biztosítják azt, hogy a piacra kerülő termékeket az ott áruló gazdálkodók állítsák
elő. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszert helyben állították elő, friss és a vásárló tudja, honnan
származik, mi az, amit megvesz (73., 74. kép; lásd a mellékletben).
A gazdálkodók piaca nagyon gyakran csak biotermékek értékesítésével foglalkozik, és
ehhez a termelőknek valamiféle minősítést kell szerezniük (pl. az Egyesült Királyság Ta-
lajtani Egyesületétől vagy a Magyar Biokultúra Egyesület Kht.-jától). Cserében a termelő
állandó, helyi piacot alakíthat ki, ahol a termékéért méltányos árat kérhet (amit a vásárlók
általában szívesen megfizetnek), ezáltal nincs szükség közvetítőkre és kereskedőre. Miután
beindul egy ilyen gazdálkodói piac, állandó vásárlóközönség alakulhat ki, és közvetlen
párbeszéd jöhet létre a vásárlók és a termelők között. Ilyen Budapesten a Marcibányi téri
biopiac.

A CSA hátrányai

A CSA rendszer nem működik mindenkivel és mindenkor. Egy CSA csoport vezetése
rengeteg energiát, elhivatottságot és lelkesedést igényel a termelők részéről, a vásárlóktól
pedig türelmet és bizalmat.
Néhány a hátrányok közül:
• A CSA-hoz vásárlók szükségesek. Ha nincsenek a közelben vásárlók, vagy a közelben
élők csak az olcsó élelmiszert részesítik előnyben, akkor egy CSA csoport létrehozása
árral szembeni erőlködést jelenthet.
• A CSA működtetése extra befektetéseket igényel a termelő részéről, különösen a
kezdeti időszakban, amikor még nem alakult ki a rendszer.
• Nem mindenki élvezi a vásárlókkal szemtől szemben való találkozást. Aki jobban
kedveli, ha háttérben maradhat, annak nem biztos, hogy a CSA szemléletmódja meg-
felelő.
• Széles termékskálára van szükség. Ha rendszeresen csak egy-két féle termék áll ren-
delkezésre, az a kezdéskor nehézségeket jelenthet.
• A CSA fennmaradása a szervezői csoporton múlik. A kezdeti lelkesedés lanyhulhat és a
csoport magja „kiéghet", elfásulhat.

6.3.6. A beszállítói programok

A beszállítói programok keretében rendszeres és közvetlen a szállítás a kiskereskedelemnek,
az intézményeknek, az élelmiszeriparnak és a vendéglátóiparnak

593
 A kiskereskedelemnek, a vendéglátóiparnak, a felhasználó intézményeknek, sőt az
élelmiszeriparnak is túl nagy feladat a szétaprózott termelői háttér és a logisztika szervezése
(a tömbösítés), a válogatás, a tisztítás és a csomagolás. Továbbá egy bolt, boltcsoport, a
kiszállítás alkalmával sok termékféléből igényel rendszeresen kis mennyiségeket. A modern
áruházláncok logisztikai központjai napi palettázott csomagokat állítanak össze az adott bolt
igényei alapján. A kiskereskedők alapvető tevékenységükre, a vásárlókkal való törődésre, a
boltra kívánják koncentrálni figyelmüket. így az említett tevékenységek, sőt még a
boltraszállítás is gyakran a következő lépcsőfokra, a nagykereskedőkre hárul. A kertészeti
ágazatokra jellemző az, hogy kereskedői vénájú termelők növik ki magukat
nagykereskedővé. Integrálják a többi termelőt, csomagolják, válogatják, tisztítják árujukat,
szervezik a termelést és eladják a terméket, sőt importálnak is.
A kis és közepes forgalmú boltok beszerzése számára is fontos a széles választék „egy
tető alatt". A városi nagybani piacok (Flóra Hungária, Nagykőrösi Zöldség- és Gyü-
mölcspiac) és az itteni speciális nagykereskedők (broadliner) funkciója az, hogy az adott
város kiskereskedői egy helyen mindent megkapjanak. Elvégzik helyettük a beszerzési
lehetőségek folyamatos keresésének időigényes munkáját. Előnyük a széles választék. A
„kis termékek" csak széles partneri kör esetén adnak kellő forgalmat. A kiskereskedelmi
láncok számára a „biztonsági háttér" szerepét látják el: az időszaki hiányok idején is ren-
delkezésre állnak (amikor nehéz a beszerzés), persze megfelelő áron.
Az integrátor vállalatok, szervezetek gyakorlata a beszállítói program, a partnerprogram
szervezése. Célja az, hogy kiválasztva a legjobb beszállítókat (miközben versenyezteti is
őket) növelje a beszerzés hatékonyságát. A tapasztalatok szerint a feldolgozó vállalatok, pl.
a német HIPP cég professzionális piaci munkája jelentősen növeli a biotermékek keresletét
(Machács, 2000). A legtöbb sok beszállítóval dolgozó vállalat belső szabályzatában rögzíti a
beszállítókkal, partnerekkel kapcsolatos legfontosabb szabályokat. Magyarországon a
biotermelők 80—90%-a szerződésre, általában exportra termel. (Frühwald in Bódi, 1994) A
bértermelés nem idegen számukra.
Meghatározott érték fölött pályázatot (tendert) írnak ki a beszállítói szerződés elnye-
résére. A pályázati döntés (pontozás) szempontjait külön szabályzat tartalmazza, amelyet
elküldenek a partnereknek. A pályázatra jelentkezőket előminősítik és csak minősítéssel
rendelkező beszállítóval tartanak kapcsolatot. A nélkülözhetetlen termékekből két be-
szállítóval kötnek szerződést. Van kulcsbeszállító (preferált beszállító) és beugró. Ez utóbbi
biztonságot jelent és ébren tartja a beszállítók közötti versenyt.
A beszállítói státusz nem végleges. A beszállítókat rendszeresen utóminősítik. Minden
beszállítóhoz „értékelő kártya" tartozik, amelyen rendszeresen rögzítik az eseményeket. A
minősítést évente értékelő tárgyaláson beszélik meg a beszállítóval. Rossz minősítés esetén
a szerződést nem hosszabbítják meg. A partnerkönyv a rendszeres partnerek, beszállítók
listáját tartalmazza. Uj megrendeléseket, referenciát és rangot jelent a jelenlét egy-egy
igényes cég partnerkönyvében.
Több integrátor know-how átadásával és minőségtanúsító rendszerek meghonosításával
segíti rendszeres beszállítóit. A tanúsító védjegyek a problémamentes szállításra nyújtanak
garanciát.
A beszállítás finanszírozásakor fontos, hogy a kész vagy eladott termék ára hány nappal
előbb folyik be a beszállítók számára teljesítendő kifizetésekhez képest. Az Exim- bank
1999-es adatai szerint a magyar beszállítók 120-130 napos finanszírozási hátrányban voltak
osztrák, német vagy olasz versenytársaikkal szemben.

594
 6.4. Az ökológiai birtoktervezés alapjai
Az ökológiai gazdálkodás a dezintegráló hatású iparszerű gazdálkodással szemben
igyekszik szerves egységbe foglalni, integrálni a mezőgazdálkodást és a környezetet. A
farmot, birtokot egységként kezeli és hasznosítja, így ebben az értelemben alternatívája
annak az iparszerű mezőgazdálkodásnak, amely méretökonómiai szempontok szerint a
technológiákhoz, az eszközökhöz „torzítja" a tábla- és üzemméreteket és ezáltal dezinte-
grálja a birtokot, a területet és a földhasználatot.
Ebből kiindulva a fejezet célja annak bemutatása, hogy miképpen használhatók a me-
zőgazdasági vállalkozások (birtokok) kialakításával, üzemeltetésével kapcsolatos ökonómiai
módszerek a környezeti szempontból kiegyensúlyozott birtokok tervezésekor. Egy konkrét
gazdaság példáján szeretnénk bemutatni azt a tervezési módszert és annak — BIOPLAN
névre keresztelt - számítógépes modelljét, amely alkalmas lehet az ökológiai alapelvek
figyelembevétele mellett a birtokok üzleti értékének a kimutatására is. Ezzel az is a célunk,
hogy javaslatot lehessen tenni a közeljövőben induló agrár-környezetgazdálkodási
programokhoz illeszkedően a gazdaságok agrár-környezetgazdálko- dási tervének az
elkészítési metodikájára.

6.4.1. Az ökológiai birtoktervezés szempontjai

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsá-
gának összefoglaló jelentése, amely „A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szektor átala-
kulási folyamata a közép- és kelet-európai országokban és az új független államokban"
címet viseli, (Burbiene, 1997) a szerkezeti átalakulás kapcsán nagy súlyt helyez a föld-
rendezésre, a gigantomán gazdaságok ökológiai adottságoknak megfelelő méretű átala-
kítására, a gazdaságok - mindenek előtt a családi gazdaságok - több szempontú (gazdasági,
társadalmi, műszaki, ökológiai, természeti, közgazdasági, technológiai stb.) méretezési
problémáinak megoldására, a fenntartható gazdálkodási egységek tervezésére, létrehozására
és működésének támogatására.
Környezeti szempontból kiegyensúlyozott és egyben gazdaságos, hosszú távon műkö-
dőképes birtokok csak úgy alakíthatók ki, ha azok tervezése a természeti és az
agroökológiai, termőhelyi feltételekből, a helyi tradíciókból, azaz összefoglalóan az
adottságokból indul ki, és ezeket a szándékoknak, a hosszú távú érdekeknek és a piaci le-
hetőségeknek megfelelően hasznosítja. Erre építve alakítható ki a termelési és természet-
védelmi célú földhasználat, tervezhető meg az épületek, a szükséges közművek és az inf-
rastruktúra. Mindezek a tervezési program, a beruházási programterv, az engedélyezési terv
s végül a kiviteli terv formájában jelennek meg. E tervezési folyamat fő lépéseinek és
környezeti szempontjainak, egyszerű gyakorlati számítási metódusainak ismerete el-
engedhetetlen a fenntartható birtokok kialakításához. E szempontok egyesítése a birtok-
tervezésben új megoldásokat követel, és az európai dokumentumokban megfogalmazott
többfunkciós mezőgazdálkodás, környezetgazdálkodás gyakorlati megvalósításának egyik
legfontosabb eszköze.
A környezeti szempontból kiegyensúlyozott mezőgazdasági termelőegységek (birtokok)
működését úgy kell kialakítani és irányítani, hogy a mezőgazdasági termelési ciklusok
egymásra épüljenek. A mezőgazdasági termelőtevékenység alapja a növénytermesztés. Az
állattartó tevékenység erre alapulhat. A két fő termelési ágazat jellemzőit (területhasználat,

595
hozamértékek, épület- és technológiai igények/méretek, feldolgozás) azok harmonikus
összhangja szerint kell kialakítani.
A mezőgazdasági termelés egységei (a birtokok) a termelési ciklusokat tekintve
alapvetően kétfajta rendszerben működtethetők: zárt rendszerű és nyitott rendszerű bir-
tokként.
Zárt rendszerű birtok. Azok tekinthetők zárt rendszerű birtoknak, amelyekben az egyes
termelési folyamatok a birtokon belül körfolyamatokká szervezettek, és amelyek
rendelkeznek:
- a termék-előállításhoz szükséges méretű földterületekkel,
- a földek termőképességének biztosításához elegendő istállótrágyát termelő állatállo-
mánnyal,
- az állatállomány takarmány- és alomszükségletét kielégítő növénytermesztési célú
területhasználattal,
- a birtok működtetéséhez szükséges épület- és gépállománnyal,
- eladható, a birtokon gazdálkodó személyek megélhetését biztosító termékmennyiséggel.
Nyitott rendszerű birtokok. Azok a meghatározott növényi vagy állati termékek
előállítására szakosodott termelőegységek, amelyekben az egyes termelési folyamatok nem
képeznek biológiai értelemben zárt körfolyamatokat, és a termék-előállításhoz szükséges
anyagokat (takarmányt, trágyát, almot stb.) nagyrészt külső forrásból szerzik be.
A zárt és a nyitott rendszerű birtoktípusok között számos átmeneti jellegű formáció is
elképzelhető és létezik, azok létjogosultsága egyaránt indokolható, azonban a környezeti
hatásuk eltérő, és tervezési szempontból más feladatokat jelentenek.
A zárt rendszerű birtok saját területén belül megteremti a környezeti stabilitáshoz
szükséges egyensúlyt a talajhasználat és tápanyag-utánpótlás, a saját takarmány-, alom- és
trágyaigény, a termelési végcélt tekintve melléktermékeknek tekinthető termékek
hasznosítását illetően, termelési profiljának sokoldalúsága révén rugalmasan tud a keres-
lethez, a piaci igényekhez alkalmazkodni. Ilyen értelemben független, autonóm életvitelt
biztosít/igényel a gazda számára/részéről. A függetlenség azonban növeli a saját felelős-
séggel viselni szükséges kockázat mértékét, széleskörű szakértelmet, gazdálkodni tudást
igényel. Az alföldi tanyai gazdaságok nagy része ennek a függetlenségnek és piaci alkal-
mazkodóképességnek köszönheti, hogy a mai napig fennmaradt. Ide sorolhatók a biológiai,
ökológiai orientációjú gazdálkodási rendszerek.
A nyitott rendszerű birtokok magukban, saját területeiken belül nem képesek a kör-
nyezeti egyensúly fenntartására. Termelési profiljuk szűk, specializált/egysíkú, az aktuális
piaci igényekhez alkalmazkodnak, előnyeik és hátrányaik egyaránt ebből fakadnak.
Célzottan, a felvásárló igényeinek megfelelő minőségű és mennyiségű termék előállítására
képesek, konjunkturális időszakokban jól jövedelmező módon. A birtok igényli a
felvásárlókkal, beszállítókkal, termelési rendszerekkel való kooperációs kapcsolatokat,
speciális szakértelmet követel, viszonylagos védettséget, kockázatmentességet biztosít.
Nagyfokú függőséget, kiszolgáltatottságot is jelent. A környezeti szempontból való ki-
egyensúlyozott működés nem valósítható meg a birtokon belül, tágabb területi szinten
(településrész, település, kistérség) van szükség a területen gazdálkodók összefogására,
koordinált működésére ahhoz, hogy a környezeti egyensúly létrejöhessen, ami egyébként
hosszú távon minden gazdálkodó egyéni érdeke is. A piaci igények változásához nehezen
tudnak alkalmazkodni, a konjunkturális időszakok végén profilváltásra vagy a gazdálkodási
tevékenység befejezésére kényszerülnek. Ide sorolhatók az iparszerű, illetve ipari
gazdálkodási rendszerek (Ángyán, 1997).

596
 6.4.2. Az ökológiai birtoktervezés folyamata
A fenntartható, környezetkímélő, környezetébe „belesimuló" mezőgazdálkodás egyik
legfontosabb eleme a termelési és a természetvédelmi célú földhasználat összehangolt
tervezése, olyan biológiai alapok (növényfajok, fajták) növényi struktúra kialakítása,
amelyek környezeti igényeit a termőhely adottságai a legjobban kielégítik. Az így kialakuló
növényfaj- és fajtastruktúra reális termésszintjeit a termőhelyi feltételekből kiindulva kell
meghatározni. Erre építhető azután az állattenyésztés (állateltartó képesség), a várható
termékmennyiségek és így kapacitásigények tervezése. E vizsgálati folyamat kulcspontjai
tehát a következők (Ángyán, 1997):
-a térszerkezet ("ökológiai infrastruktúra"), biotóphálózati rendszer (bolygatlan
élőhelyrendszer) kialakítása, területének kijelölése, az üzemi természetvédelmi terv
elkészítése;
- az ökológiai feltételeknek és a termelési tradícióknak megfelelő növényfajok, fajták
kiválasztása;
- e növényfajok hozamának táblánkénti, határrészenkénti reális, számszerű becslése az
adott termőhely agroökológiai paraméterei alapján;
- az állateltartó képesség vizsgálatával a takarmánytermő területek meghatározása;
- az alomszalmaigény és a trágyatermelés összehangolása a terület teherbíró képessé-
gével;
- a fennmaradó árunövény-termesztő területek várható hozamai alapján a keletkező
termékmennyiségek számszerű becslése;
-a termékfajták vizsgálata alapján a feldolgozási kapacitások és értékesítési utak
megtervezése, kialakítása;
- a terwariánsok közgazdasági vizsgálata alapján a megfelelő variáns kiválasztása.
A továbbiakban a felsorolt lépéseknek megfelelően ismertetjük az integrált (ökológiai-
ökonómiai) tervezés folyamatát, és a BIOPLAN modell felépítését.

6.4.3. Ökológiai birtoktervezés a „BIOPLAN" modellel A modellszámítás

célkitűzése
A példaként választott ökológiai gazdaság működési tervének kialakításakor a következő
hosszú távú célkitűzések fogalmazódtak meg:
- sokoldalú növénytermesztés (gabona, olajos növények, pillangósok, tömegtakarmá-
nyok, egyéb kultúrák);
- sokoldalú állattenyésztés (tejelőtehén-tartás, hízómarha-, juh-, sertés-, baromfitartás);
- gyümölcs- és zöldségtermesztés, tájvédelem;
- az előállított termékek feldolgozása.
A továbbiakban bemutatásra kerülő terv az ismertetett irányelvektől elsősorban abban tér
el, hogy némileg leegyszerűsített, a gyümölcs- és zöldségtermesztéssel nem számol, a
„sokoldalú állattenyésztésit pedig csak a tejelő szarvasmarha tartása képviseli.

A modell felépítése és az elemzés lépései

A modellezés folyamán elsőként a tervezéshez szükséges alapadatokat kell meghatározni.
Jelen esetben ez a fejlesztési cél, a méret és a tervezett gazdaság területének meghatározását
jelenti.

597
 Második lépésként az egyes gazdálkodási módok közül ki kell választani az adottsá-
goknak, a meglévő szaktudásnak és az igényeknek megfelelőt. Ezután következik a terület
állateltartó képességének vizsgálata, majd a növénytermesztési és állattenyésztési
technológiák meghatározása. A modellezés utolsó elemét a gazdasági (beruházási, finan-
szírozási stb.) számítások alkotják.
A terv elkészítésekor az állattenyésztés méretéből és annak takarmányigényéből indul-
tunk ki. Ezt követően alakítottuk ki a vetésszerkezetet, majd a növénytermesztés techno-
lógiai terveit. A termelési költségek számítása után került sor a feldolgozási és az értéke-
sítési terv elkészítésére. Következő lépésként pedig - a szükséges beruházások számbavétele
alapján - a finanszírozás lehetséges módozatait vizsgáltuk meg. Végül dinamikus beruházás-
gazdaságossági mutatók képzésével és érzékenység-vizsgálatokkal igyekeztünk a
vállalkozás hosszú távú - ökonómiai - fenntarthatóságát bemutatni.
A továbbiakban a felsorolt lépések sorrendjében ismertetjük a számítások elveit és a
kapott eredményeket. (A gazdaságossági számításokat számítógépes kalkulációs tábláza-
tokban készítettük el, EXCEL 7.0 táblázatkezelő program segítségével.)
A modell egymásra épülő számítógépes táblázatok rendszeréből áll. Ezzel igyekeztünk
megteremteni annak a lehetőségét, hogy főként az árakban és a termelés naturális muta-
tóiban (pl. a szántóterület nagysága, az állatállomány-csoportok, az állatlétszám, a hozamok,
a takarmányigények stb.) végrehajtott változtatások viszonylag könnyen végigve- zethetők
legyenek az összes táblázatban. Ezenkívül természetesen bármilyen, az alapadatokat érintő
változás azonnal megjeleníthető az eredményekben.
Az anyagárakat az 1995. év végi árakon adtuk meg. A gépi műveletek költségeinek szá-
mításakor a külső szolgáltatók által a térségben alkalmazott, ÁFA-mentes díjtételekkel szá-
moltunk, amely összegek természetüktől fogva nyereséget is tartalmaznak, tehát saját mun-
kavégzés esetén ezek a költségek általában kisebbek. Ennek ellenére a teljes tervezési idő-
szakban ezekkel a díjtételekkel számoltunk, mivel a gazdaság jelenlegi gépellátottsági
szintje nem tette lehetővé, hogy saját eszközökkel való saját munkavégzést feltételezzünk.
A tervezés kiinduló feltételei
A kiinduló vagy alapadatok ismeretében a kiválasztott gazdálkodási mód állattenyésztési
technológiára vonatkozó kritériumai a következők:
- a számosállat /hektárérték 0,2-2,0 (Demeter-minősítés), de 0,5 szá./ha alatt trágya-
hiány figyelhető meg, míg 1,5 szá./ha fölött az állatok takarmányigénye saját terme-
lésből nem elégíthető ki;
-a napi takarmányadag szárazanyag-tartalmának 20%-a származhat minősített
biogazdaságból, konvencionálisból csak 10%, de nem haladhatja meg az éves szükséglet
20%-át;
- a takarmányozás tömegtakarmányokra alapozott (10 kg szárazanyag/nap);
- az állatok elhelyezésének alapelve a gondos, természetszerű bánásmód;
- gondoskodni kell bőséges alomanyagról (mélyalmos istálló esetén 7-10 kg/nap),
- az épületek természetes megvilágítása és szellőzése mellett az is fontos, hogy illesz-
kedjenek a környezetbe.

Az állattartással kapcsolatos számítások

A szabályok figyelembevételével a gazdaság tervezését a kettős hasznosítású Magyar
tarkára alapozott szarvasmarha-ágazat kialakításával indítottuk. Az állattartás azonban -
nagy beruházási igénye miatt - csak két év után indulna, addig biodinamikus növényter-

598
mesztés folyna. A növénytermesztésben képződő nyereség részben megalapozná az állat-
tenyésztési beruházások forrásfedezetét.
A terület állateltartó képessége és a gazdaság naturális mutatói A tervezés első lé-
péseként - az állattenyésztés méretének közelítő meghatározása céljából - megvizsgáltuk a
terület állateltartó képességét. Elsőként a növénytermesztés termőhelyi adottságaiból
kiindulva meghatároztuk a növényfajonkénti termésátlagokat (Antal, 1987), ezeket
átszámítottuk gabonaegységre (GE), majd meghatároztuk a - GE-ben kifejezett - átlagos
hozamot. A GE-ben kifejezett hozamok, valamint az átlagos összetételű állatállományok évi
átlagos takarmányigénye alapján határoztuk meg a terület számosállat-eltartó képességét. A
számítások alapján megállapítható volt, hogy a fejlesztési célok (150 db tehén) az
állateltartó képesség oldaláról vizsgálva megalapozottnak tekinthetők.
A leendő üzem az állattartás méretének és az állomány összetételének stabilizálódását
követően, kb. 7 év múlva (2003-ban) a 113. táblázat szerinti főbb naturális mutatókkal
rendelkezik.

113. táblázat. A gazdaság főbb naturális mutatói

Megnevezés Mértékegység Mennyiség
Szántóterület ha 297
- ebből pillangós ha 66
- egyéb tömegtakarmány ha 29
- árunövény ha 202
Gyep ha 161
Tehén db 150
Termelt tej liter/tehén 5000
Az üzem 524 ha területből 458 ha művelt területtel számoltunk. A fennmaradó 66 ha a
biogazdaságban nélkülözhetetlen biotóphálózat kialakításához szükséges. A gazdaság
földhasználatának területkimutatása az integrált földhasznosítási terv alapján a 114. táb-
lázat szerint alakul.
114. táblázat. A gazdaság területkimutatása
Megnevezés Terület [ha]
Összes szántóföldi bioterület 378,02
Összes gyep és legelőterület 79,20
Szántó és gyepkultúra összesen 458,16
Mintaterület 4,75
Zöldséges terület 1,73
Gyümölcsös 2,76
Árokpart 0,86
Vízgyűjtő terület 7,81
Állatok etetőhelye 1,76
Gépek felvonulási területe 0,58
Keskeny zöld sávok 0,42
Gyümölcsfasor 0,76
Sövény (kerítés) 8,86
Helyreállított partmenti élőhely 1,37
Újraerdősített terület 2,60
Vizesárok 0,09
Utak 6,60
Épületek 4,14
Erdő 16,25

599
Fasor 5,08
Összes egyéb földhasználat 66,44
ÖSSZES FÖLDTERÜLET 524,60

Az állatállomány korcsoport szerinti összetétele. Az állattartás tervezését az állatállo-

mány változási terv összeállításával kezdtük, amelyben a takarmányozási és tartástechno-
lógiai sajátosságok figyelembevételével a táblázatban közölt termelési csoportokkal szá-
moltunk (115. táblázat).
115. táblázat. Az állatállomány-csoportok
Sorszám Állatfaj Takarmányozási
napok száma időszak
1. termelő tehén nyáron 153 V-IX.
2. termelő tehén télen 212 X-IV.
3. növendék üsző nyáron (4-18 hó) 153 V-IX.
4. növendék üsző télen (4-18 hó) 212 X-IV.
5. itatásos borjú 60 napig 365 I-XII.
6. borjú 60-120 napig 365 i-xn.
7. szárazonálló tehén nyáron 153 V-IX.
8. szárazonálló tehén télen 212 X-IV.
9. vemhes üsző nyáron (7. hó-ig) 153 V-IX.
10. vemhes üsző télen (7. hó-ig) 212 X-IV.
11. tenyészüsző nyáron (7-9.5 hó) 153 V-IX.
12. tenyészüsző télen (7-9.5 hó) 212 X-IV.

A korcsoportok alapján állítják össze a takarmányadagokat, illetve számítják ki a kor-

csoportok havonkénti takarmányozási napjai alapján a havi takarmány-szükségletet és -
költséget.
Az állatállomány-változási terv. Az állatállomány kialakítását 1999 őszén 50 db vemhes
üsző vásárlásával indítjuk, majd 2-4 havonta újabb 50-50 db héthónapos vemhes üsző
beszerzésével érjük el a kívánt 150 darabos tehénállományt. Az állatállomány bete-
lepítésének ilyen módon való széthúzásából számos közvetett, illetve közvetlen előny
származik. Nem egyszerre, hanem három részletben kell a szükséges vételárat előteremteni.
A telep nem a maximális kapacitáson kezd működni, hanem fokozatosan kerül be-
üzemelésre. Az ellések széthúzódnak, így kellő idő van a következő ellési csúcsra felké-
szüléséhez. A fokozatos feltöltéssel a napi tejtermelés már az első években is viszonylag
egyenletes lehet, mivel az egyes csoportok laktációs csúcsai is széttolódnak és a szára-
zonállási periódusok sem egyszerre következnek be. A szakaszos betelepítés lerövidíti a
stabil összetételű, illetve az időben kiegyenlített hozamú állomány kialakulásához szükséges
időt, ami négy-öt év alatt a piac oldaláról is kiszámítható és megközelítőleg havonként
azonos volumenű tej értékesítést tesz lehetővé. Az osztott betelepítés a későbbi állo-
mánycsere, illetve -pótlás finanszírozása szempontjából is jelentős, mert a selejtezések nem
koncentráltan, hanem elosztva jelentkeznek. Az állomány összetételének stabilizálódása
2003-ra várható, amikorra a következő átlagos állománylétszámmal számolhatunk.
A tehénállomány utánpótlását kizárólag saját üszőneveléssel oldottuk meg. A kalkulá-
ciónkban a bikaborjakat négyhónaposan értékesítettük, viszont valamennyi megszületett
üszőborjút beállítottunk az üszőnevelésbe. Ezáltal egyrészt szélesítettük a tehénpótlás
szelekciós bázisát, másrészt a fölösleges vemhes üszők értékesítésével jelentős többlet
árbevételi forrásra tettünk szert.

600
 A takarmányozási terv. Az állattenyésztés takarmányozási terve az egyik legfontosabb
eleme az üzemi tervnek, hiszen jelentős hatással van a vetésszerkezet alakulására, így az
egész üzem gazdaságosságára.
A takarmányadagok összeállításakor egy 5000 literes tejhozamú (305 nap, 3,6 % tejzsír),
átlagosan 600 kg-os tömegű tehén szükségleteit elégítettük ki. A nettóenergia-igé- nyen
alapuló számításainkban az egyes takarmányféléket a közepes, illetve a jó minőséghez
tartozó beltartalmi értékekkel vettük figyelembe.
A takarmányszükséglet jelentős hányadát legeltetéssel elégítettük ki. A téli takarmány-
szükségletet is részben a gyephozamra alapozva, füves-, rozsos bükkönyös és lucernás
szenázs formájában terveztük. A hazai —elsősorban hagyományos - gyakorlathoz képest
talán feltűnő, hogy a kukorica szemes és siló formájában teljesen hiányzik a takarmány-
tervből. Ennek elsősorban az az oka, hogy a kukorica termesztését, annak viszonylag nagy
tápanyagigénye és gyomosodási veszélye miatt igyekeztünk kiiktatni mind a vetéstervből,
mind a takarmányok köréből.
Az összeállított takarmányozási tervnek a legnagyobb hányadot kitevő termelő tehén téli
és nyári takarmányozására vonatkozó részletét a 116 táblázat mutatja.
A táblázatban egyrészt megadtuk, hogy
- milyen takarmányokkal rendelkezik a gazdaság, ezek mennyibe kerülnek;
- másrészt korcsoportonként itt állítottuk össze az 1 napra szükséges takarmányok fé-
leségét és mennyiségét.
A táblázatból egy állat egy napi takarmányköltsége is leolvasható. E táblázat és a ta-
karmányozási napok táblázata alapján lehet meghatározni az összes állat egy évre szóló
takarmányszükségletét.
116. táblázat. A termelő tehén nyári- és téli takarmány adagjai
Megnevezés Egységár (Ft/kg) termelő tehén
nyáron (kg/nap) télen (kg/nap)
Legelőfű 0,5 25
Búzás, rozsos bükköny v. zabos borsó 2,0 2
Borsós kukoricacsalamádé 0,0 3
Zöldlucerna 0,8 5
Lucernaszéna 3,6 1 3
Réti széna, füveshere széna 3,4 3 5
Lucerna, rozsos bükköny, fuszenázs 0,0 15
Őszi búza 10,5 2 2
Árpa 8,0 2 2
Nyalósó 9,3 0,05 0,05
Alomszalma 2,0 4 8
Összes takarmány költség 80 81
Takarmányozási napok száma 153 212

Trágya- és alomszalma-termelés és -felhasználás. Az ökológiai módon gazdálkodó

üzemekben lényeges tervezési szempont az állatállomány trágyatermelésének és a nö-
vénytermesztés szervestrágya-igényének az összehangolása. A gazdaság 150 db tehén és
szaporulata után (14 t trágya/év/átlagtehén) évente kb. 2100 t szerves trágya keletkezik,
amelyből a legelőn töltött időt levonva a szántóföldön felhasználható mennyiség mintegy
1300-1500 tonna körül alakul. A gazdaság tervezett szervestrágya-felhasználását a 117.
táblázatban foglaltuk össze. A trágyaigény becslésekor négyéves hatással számoltunk,

601
ennek megfelelően az éves trágyaigény meghatározásakor a teljes adag negyedrészét vettük
figyelembe.
117. táblázat. A szántóföldi növénytermesztés szervestrágya-felhasználása
Növény Trágyaigény (t/ha) Terület (ha) Trágya (t)
Őszi árpa 10 11 110
Borsós kukorica csalamádé 10 4 40
Őszi búza 10 59 590
Búzás vagy rozsos bükköny 10 22 220
Napraforgó 10 33 330
Összesen: 129 1290

Mindezek alapján megállapítható, hogy a rendelkezésre álló szervestrágya-mennyiség a

szántóföldi növénytermesztés trágyaigényét fedezi.
Megvizsgáltuk a gazdaság alomszalma-termelésének és -felhasználásának évenkénti
alakulását. Megállapítható, hogy a növénytermesztés alomszalma-termelése lényegében
fedezni tudja még a beállt (2003-ban) állatállomány szalma igényét is (118. táblázat).
A tejtermelés és a sajtgyártás jövedelmezősége. Az állattenyésztés értékelésekor feltét-
lenül figyelembe kell venni, hogy egy újonnan létrehozott állományról van szó, ezért az
állománylétszám felfutásáig, illetve a stabilizálódásig eltelt időszak eredményei nem le-
hetnek mértékadók. Ennek ellenére az „átmeneti" időszakot is vizsgálnunk kell, mivel a
tejtermelésnek a vállalati termelési szerkezetben betöltött súlya miatt meghatározó szerepe
van a pénzügyi egyensúly kialakításában. Az eredményeket az 119. táblázat mutatja.
118. táblázat. Az alomszalma-termelés és -felhasználás alakulása
Év Alomszalma (kg)
termelés igény egyenleg
1997 1 264 000 0 1 264 000
1998 1 264 000 0 1 264 000
1999 1 205 000 44 330 1 160 670
2000 773 000 404 145 368 855
2001 731 000 472 533 258 467
2002 690 000 536 260 153 740
2003 577 000 601 249 -24 249

119. táblázat. Az állattartás és a tejfeldolgozás jövedelmezősége

Mérték- Költség, ill. jövedelem
egység
Megnevezés 1999 2000 2001 2002 2003
évben
Tehénlétszám (átlagos) db 6 114 115 132 159
Tej hozam 1 36 042 681 458 686 458 794 375 953 333
Takarmányköltség Ft/db 404 782 113 628 115 151 125 700 108 983
Összes közvetlen költség Ft/db 458 722 167 568 226 024 238 770 218 154
Összes ágazati költség Ft/db 504 594 184 324 248 626 262 647 239 969
Árbevétel Ft/db 211 679 215 363 271 671 313 389 321 738
Ágazati eredmény Ft/db -292 915 31 039 23 044 50 742 81 769
Sajtgyártás nélkül
Takarmányköltség Ft/l 81,0 22,7 23,1 25,1 21,8
Összes közvetlen költség Ft/l 91,7 33,5 34,0 35,9 32,6

602
Összes ágazati költség Ft/l 100,9 36,9 37,4 39,5 35,9
Árbevétel Ft/l 42,3 43,1 43,2 44,1 41,4
Ágazati eredmény Ft/l -58,6 6,2 5,9 4,5 5,4
Sajtgyártással
Takarmány költség Ft/l 81,0 22,7 23,1 25,1 21,8
Összes közvetlen költség Ft/l 91,7 33,5 45,4 47,8 43,7
Összes ágazati költség Ft/l 100,9 36,9 49,9 52,5 48,1
Árbevétel Ft/l 42,3 43,1 54,6 62,7 64,5
Ágazati eredmény Ft/l -58,6 6,2 4,6 10,1 16,4

Az első évnek igen gyenge az eredménye (-58,6 Ft/l tej), mert az állománynak csak a
harmada (és az is csak az év utolsó két hónapjában) termel, viszont a következő év csaknem
teljes takarmányszükségletét (fíiszenázs, széna, abrak) már ebben az évben meg kell
termeltetni. A második és harmadik év jó eredményeket mutat (6,2 illetve 5,9 Ft/l), viszont
nem szabad elfelejteni, hogy egy új állományról van szó, ezért a selejtezéssel és az
utánpótlással felmerülő többletköltségek még alig jelentkeznek. A harmadik évben már
láthatóak az állománycsökkenés hatásai. A negyedik évben kezdenek termelésbe állni az
első saját tenyésztésű tehenek. Az ötödik évre megközelítőleg rendeződhet az állomány
összetétele, így ezt az évet (2003) lehet mértékadónak tekinteni (5,4 Ft/l).
A kalkulációinkban megvizsgáltuk, hogy a tejelőállítás vertikumának sajtelőállítással
való bővítése milyen hatást gyakorol a vállalkozás eredményességére. Feltételeztük, hogy
az üzem a megtermelt tejből a hazai piacon ismert és jól értékesíthető holland jellegű (pl.
gouda), félkemény sajtot állít elő. A beüzemelést követően az előállított összes napi
tejmennyiségből sajtot készítenek. A napi 2500-3000 literes feldolgozó-, illetve a
tárolókapacitás lehetővé teszi, hogy az évszaki hatásból származó tejnövekedést is fel
lehessen dolgozni. A modellben 60 napos érlelési idővel és 1 kg sajt előállításához 8,5 1 tej
szükséglettel számoltunk.
A beindulást követő első időszakban a sajtelőállítással a készletek feltöltődéséig az 1 liter
tejre eső jövedelem a csak tej előállításhoz képest csökken (5,9 Ft/l-ről 4,6 Ft/l-re), később
viszont - a tejtermelés és a sajtelőállítás stabilizálódását követően - a vertikumnak
sajtgyártással való bővítése már többleteredményt hoz. Az 1 kg sajton elérhető ágazati
eredmény 102,4 Ft. A sajtelőállítás az adott feltételek mellett 11,0 Ft-tal növeli az egy liter
tejen elérhető ágazati jövedelmet (119. táblázat). A bevételek és a költségek
kalkulációikor itt is az egész modellre jellemző elveket követtük. A hozamokat a nagyobb
valószínűséggel elérhető szolidabb árakkal számoltuk, míg a ráfordítások, beruházások
számításakor az átlagos árszínvonalat igyekeztük figyelembe venni. Az amortizációs
költségek kalkulációjakor a modell egységessége végett a beruházás-gazdaságossági
mutatók számításában követendő elveket alkalmaztuk.

A növénytermesztéssel kapcsolatos számítások

A növénytermesztés alaptevékenységi jellegéből adódóan - még ha nagyobb önállósággal
rendelkező szervezeti formában valósul is meg - meghatározó szerepet foglal el a vállalati
működésben, így a vállalati tervben is. Ebből adódóan a tervezés folyamán a következő
kapcsolódási lehetőségeket feltétlenül szükséges figyelembe venni:
- az állattenyésztés takarmány igénye;
- az állattenyésztés trágyatermelési lehetőségei;

603
- a meglévő készletek;
- munkaerő-, gép, épület stb. kapacitások;
- az értékesítési lehetőségek;
- a beszerzési lehetőségek;
- a hitelfelvételi lehetőségek;
- a költség-, jövedelem- és pénzügyi (likviditási) elvárások.
A növénytermesztés mozgásterét befolyásoló említett tényezők figyelembevételével a
növénytermesztési ágazatok jövedelmezőségét a következő - részben befolyásolható -
tényezők határozzák meg:
- a termesztett növényfajok, fajták;
- a technikai hatékonyság szintje (a ráfordítás hozam kapcsolatok színvonala);
- a termelés volumene;
- a vásárolt erőforrások ára;
- az előállított termékek ára.
A különböző növények jövedelmezősége, a termelés technikai módszere, a marketing-
stratégia természetesen nagymértékben változik a földrajzi elhelyezkedés és az adott
gazdaság erőforrásai szerint.
Végeredményben a vállalaton belüli és azon kívüli lehetőségek, valamint igények fi-
gyelembe-vétele, illetve kielégítése mellett a legnagyobb vállalati jövedelem elérése cél-
jából tervezéskor a következő főbb döntési problémák jelentkeznek:
- milyen növénytermesztési ágazatokat kell, illetve célszerű kialakítani és
- mekkora legyen ezen ágazatok mérete?
A vetésszerkezet, vetésforgó. A növénytermesztés vetésszerkezeti tervének összeállí-
tásában először az állatállomány takarmány igény ét elégítettük ki, majd a fennmaradó te-
rületet osztottuk szét az árunövények között. A vetésforgó, illetve a szerkezeti arányok
kialakításában elsődlegesen a biogazdálkodás elveit igyekeztük érvényre juttatni, de ter-
mészetesen az egyes növények jövedelmezőségét is figyelembe vettük.
A vetésterv meghatározásakor a következő kérdések eldöntésére kerül sor:
- melyek legyenek a termesztendő növények,
- mely táblákon és mekkora területen termesszünk e növényeket.
A vetéstervet az előzőekben ismertetetteken kívül a következő (általában korlátozó)
tényezők figyelembevétele mellett alakítjuk ki:
- az egyes növények önmaguk után való termeszthetősége (a vetésváltás korlátai),
- az egyes táblák ökológiai adottságai,
- az egyes táblák termesztési eredményei,
- az egyszikű és kétszikű növények megfelelő aránya, különös tekintettel a pillangósok
területi arányára,
- a másodtermesztés lehetőségei.
A gazdaságban termesztendő növények körét és területi arányát a felsorolt tényezők fi-
gyelembevétele mellett, de elsősorban az állattartás takarmányigényének kielégítése
melletti minél nagyobb, szántóföldi növénytermesztésből származó jövedelem elérésére
törekedve alakítottuk ki. A takarmánynövények közül meghatározó a gyep- és a
lucernatermesztés, amelyek zölden (legeltetve), szénaként és erjesztett takarmányként
(szenázs) egyaránt szerepelnek. Az abrak szükségletet gabonatermesztéssel (árpa, búza)
elégítjük ki. Az árunövények körét főként a napraforgó, a köles és az őszi búza növények
jelentik, amelyekhez esetenként (takarmányfölösleg formájában) az árpa és a lucernaszéna
értékesítése járul.

604
Mindezek alapján a gazdaságban termesztendő növények területi aránya - 2003-ban - a
következők szerint alakul.
- őszi árpa 11
- tavaszi árpa és lucerna 33
- zabos borsó 3
- köles 66
- borsós kukoricacsalamádé 4
- lucerna - zöld 21
-gyep-széna 91
- gyep - zöld 73
- lucerna - széna 45
- gyeptelepítés 33
- őszi búza 59
- búzás vagy rozsos bükköny 22
- napraforgó 33
- Összesen: 461
- mustár (zöldtrágya, másodvetés) 66
A növények termesztési aránya vagy a vetésszerkezet adja meg az egyes növények térbeli
egymásmellettiségét egy éven belül. Ebből a vetésforgó összeállítás révén kapjuk meg az
egyes növények egymás utáni (időbeli) sorrendjét a különböző években ugyanazon a
táblán. Valójában a vetésforgó összeállítása (összeállíthatósága) a biztosíték arra, hogy a
vetéstervben rögzített területi arányokat a valóságban meg is lehet valósítani. A gazdaság
táblaméreteit figyelembe véve 9 szakaszos, szakaszonként 32 ha-os területtel számolva a
táblázatban közölt vetésforgót alakítottuk ki (120. táblázat).
120. táblázat. A gazdaság vetésforgóterve
Év I-IX. szakasz Megjegyzés

1. tavaszi árpa és lucerna (telepítés)

2. álló lucerna
3. álló lucerna
4. őszi búza másodvetésben zöldtrágya
5. napraforgó
6. köles
7. őszi búza (26 ha) + tavaszi tömegtak. (7 ha)
8. őszi árpa (11 ha) + rozsos bükköny (22 ha) másodvetésben zöldtrágya
9. köles

A növénytermesztés technológiai tervei. A vetésszerkezetben meghatározott növényekre

elkészítettük azok részletes - minden műveletre és anyagfelhasználásra kiterjedő - havi
bontású technológiai tervét.
A növénytermesztés technológiai tervezését egymást követő, tematikusan eltérő, de
szerkezetileg azonos felépítésű résztáblázatok formájában építettük fel, melyekben minden
növényre vonatkozóan a következő három értéket kell meghatároznunk:
- az egyes növényekre eső tervezett ráfordítás, ill. hozam;
- a művelet, az anyagfelhasználás vagy hozam felmerülésének időpontja, a megfelelő
hónap sorszámával;
- az egyes műveletek, anyagfelhasználások vagy hozamok 1 ha-ra érvényes mennyisége.

605
 Azt ismertetett - input - adatok alapján a program havi bontásban kiszámítja a tervezett
műveletek, anyagfelhasználások és hozamok 1 ha-ra vonatkozó értékét (változó költséget,
termelési értéket).
A tervek összeállításakor a biodinamikus gazdálkodás irányelveit követtük. Ezeket a
következőkben foglalhatjuk össze:
- a visszaforgatásos (recikláló) gazdálkodás megvalósítása,
- biodinamikus preparátumok használata,
- őszi szántás tavaszi elmunkálása.
A terveket - mivel 1 ha-ra készültek - eltérő vetésterületi nagyságra és különböző évekre
vonatkozóan is fel tudtuk használni, azzal a kompromisszummal, hogy a technológia
elemeiben az egyes években során nem számoltunk eltéréssel (lásd 121. táblázat).
A növénytermesztés jövedelmezősége. A technológiai tervező táblázatok elkészítése után
rendelkezésünkre állt az 1 ha területre számított bevétel-költség-jövedelem összesítő
táblázat, mely elsősorban az egyes növények jövedelmezőségét hivatott bemutatni. A
táblázat mutatóinak számítását a 122. táblázatban foglaltuk össze.
Az 123. táblázat a kialakított technológiai tervek alapján mutatja a gazdaságban ter-
mesztett növények legfontosabb jövedelmezőségi mutatóit.
121. táblázat. Példa a növénytermesztés technológiai tervezésére
Hónap Kód Megnevezés Egység Menny. (1 ha-ra) Érték (Ft/ha)
Gépi műveletek
10 3 3 1 szántás simítózás ha ha ha ha ha ha 1,00 1,00 1,00 1,00 4800 2600 2650
3 32 3 7 tárcsázás IH tárcsával ha ha ha ha ha ha 1,00 1,00 1,00 1,00 700 2650 700 2000
4 3 gyűrüshengerezés tárcsázás IH ha t t t db t 2,00 2,00 1,00 1,00 3500 1000 1300
4 4 tárcsával gyűrüshengerezés 1,00 1,50 0,50 1,50 500 650 6000 255
5 36 magágyelőkészítés vetés 10,00 3,00 600 300 2000 765
5 40 (aprómag) preparátum szórása 0
6 41 ekézés (CRESS ekézővel)
999 40 preparátum szórása ekézés
41 (CRESS ekézővel) kombájnolás
23 szemszállítás (0-2 km-ig) szárítás
24 (búza, kukorica) rostálás, tisztítás
bálázás
szállítás (bálás, terimés termék)

Összesen: 32970
Kézi műveletek
5 102 108 vetés (magfeltöltés) egyéb óra óra óra ha óra 0,40 0,60 0,30 0,33 120 180 90
5 108 109 kézimunka egyéb kézimunka óra 0,40 0,15 0 1980 120
6 105 107 kapálás 45 0
magtári munka terményátadó

Összesen: 2535

606
Anyagszükséglet
5 1041 köles vetőmag preparátum kg egy s./ha 40,00 2,00 1,00 4000 1400
5 1036 preparátum bálazsineg egys./ha kg 3,00 700 960 0
6 1036
1005

Összesen: 7060
Főtermék hozamok
9 2026 köles t 1,50 63000 0

Összesen: 63000
Melléktermék hozamok
9 2027 tak. szalma (köles; juh!) t 3,00 6600 0

Összesen:
122. táblázat. A jövedelmezőségi mutatók számítása
Megnevezés
Összes közvetlen költség Gazdasági
általános költség Teljes költség
Termelési érték Fedezeti
hozzájárulás Nettó jövedelem
Közvetlen önköltség Teljes
önköltség Fedezeti pont Költségszint
Jövedelmezőségi ráta
6600
A számítás módja
anyag+gépi munka+kézi munka
a közvetlen költségek 12 %-a
összes közvetlen költség+gazdasági általános költség
főtermék hozam x hozam egységára
termelési érték-összes közvetlen költség
termelési érték-teljes költség
közvetlen költség:főtermék hozam
teljes költség:főtermék hozam
teljes költség:értékesítési ár
teljes önköltség x 100/értékesítési ár
nettójövedelem x 100/értékesítési ár

123. táblázat. A növénytermesztés főbb jövedelmezőségi mutatói

Hozam Összes Termelési Fedezeti Teljes
Növény (t/ha) költség érték hozzájárulás önköltség
(Ft/ha) (Ft/ha) (Ft/ha) (Ft/t)
Őszi árpa 5 55 192 88 000 40 215 11 038
Tavaszi árpa és lucerna 5 62 311 62 000 8 051 11 757
Zabos borsó 15 39 749 0 -34 415 2 650
Köles 2 49 163 69 600 27 035 32 775
Borsós kukoricacsalamádé 30 58 196 0 -50 386 1 940
Lucerna - zöld 18 24 555 0 -21 260 1 364
Gyep - széna 4 20 120 0 -17 420 5 030
Gyep - zöld 16 17 995 0 -15 580 1 125
Lucernaszéna 5 32 360 0 -28 018 7 191
Őszi búza 5 60 158 138 000 85 915 12 032
Búzás vagy rozsos bükköny 25 50 332 0 -43 570 2 013
Napraforgó 2 51 513 92 000 47 400 25 757

607
 Feldolgozás és értékesítés
Az értékesíthető termékek eladási árát valamint az eladás tervezett időpontját a növény-
termesztés értékesítési tervében határoztuk meg. E tényezők alakulását mutatja a 124.
táblázat.
124. táblázat. A növénytermesztési termékek értékesítési árai
Növény Értékesítési ár (Ft/t) Értékesítési hónap
Őszi árpa 16000 7
Tavaszi árpa és lucerna 16000 8
Zab 15000 8
Köles 40000 10
Lucernaszéna 6000 9
Őszi búza 25000 7
Napraforgó 45000 10
Szalma 2000 8

A vizsgálati időszak első (1997) és utolsó (2003) évében értékesíthető mennyiségek és

árbevételek alakulását a 124., 125. táblázatban foglaltuk össze.
125. táblázat. A növénytermesztés árbevételének alakulása
Növény Értékesített Árbevétel (Ft) Értékesített Árbevétel (Ft)
mennyiség mennyiség (t)
(t)
1997 2003
évben
Őszi árpa 350 5 600 000 0 0
Tavaszi árpa és lucerna 140 2 240 000 22 356 340
Köles 150 6 300 000 99 4 158 000
Lucernaszéna 180 1 080 000 18 106 893
Őszi búza 705 18 330 000 140 3 630 088
Napraforgó 140 6 440 000 66 3 036 000
Szalma 1264 2 528 000 0 0

Az állattenyésztés termékei közül figyelembe vett termékek értékesítési árait, a tervezett

értékesítési mennyiségeket valamint az árbevétel alakulását a 126. táblázat közöljük.
126. táblázat. Az állattenyésztés árbevételének alakulása (2001-ben)
Megnevezés Mérték Értékesített Értékesítési ár Árbevétel
egység mennyiség (Ft/egység) (Ft)
Tej liter 65972 36 2 374 992
Választott borjú kg 60 220 13 200
Selejt tehén kg 12833 110 1 411 630
Tenyészüsző db 0 120 000 0
Trágya t 1494 500 747 000
Sajt kg 59538 500 29 769 000
Összesen 34 315 822

608
 Beruházás
A beruházás tervezésekor során abból indultunk ki, hogy az üzem minden szükséges fel-
szerelését újonnan kell megvenni, de legalábbis jelentős felújításokat kell végrehajtani. A
gazdaság összevont beruházási tervét a 127. táblázat mutatja.
A beruházásokat négy csoportba osztottuk, azért, hogy az amortizációszámítást cso-
portonként eltérő leírási kulcs figyelembevételével készíthessük el. A növénytermesztés
számára néhány, főként a takarmány-betakarításhoz szükséges gép beszerzését irányoztuk
elő, hiszen ezek termesztésekor nem engedhető meg a külső munkavégzésre való tá-
maszkodás bizonytalansága. Szintén a növénytermesztéshez kapcsolódik a termékek kellő
időben és minőségben való értékesítését megalapozó gabonatároló-feldolgozó kapacitás
létesítése. Az állattartáshoz a meglévő, meglehetősen rossz állapotban lévő épületek
felújításán túl a teljes épületen belüli gépészeti berendezés-együttest ki kell alakítani. Ehhez
járul a takarmányozáshoz és kitrágyázáshoz szükséges gépek beszerzése. Az állatállomány
beszerzését (vemhes üszők) 3x50-es egységekre osztottuk.
127. táblázat. A beruházási terv
Megnevezés Érték (Ft) Beszerzés éve
Növénytermesztés
Gabonatároló 5 000 000 1997
Talajművelő eszközök 2 000 000 1997
Vetőgépek 2 500 000 1997
Kombájn+ adapterek 6 500 000 1997
Kaszálás és takarmánykezelés 4 000 000 1999
Abraksiló + gépészet 1 200 000 1999
Gabonatisztító + -szárító 9 000 000 1997
Traktorok 4 000 000 1997
Összesen 34 200 000
Állattartás
Pihenőbokszok + mélyalmos rendszer 3 800 000 1999
Állattartás kiegészítő létesítményei 800 000 1999
Istálló felújítás 5 000 000 1997
Önjáró rakodó + trágyaszóró kocsi 5 000 000 1999
2 db pótkocsi 500 000 1999
2x4-es fejőállás 3 800 000 1999
Tej táró ló 1 700 000 1999
Lemezes hőcserélő 3 100 000 1999
Mixerkocsi 2 800 000 1999
Fagymentes itató 300 000 1999
Vemhes üsző (3 x 50 db) 18 000 000 1999
Összesen 44 800 000
Tejfeldolgozás
sajtfeldolgozó 19 000 720 2000
Összes beruházási költség: 98 000 720

A tejet elsődlegesen sajttá dolgoznánk fel, az ehhez szükséges beruházásokat tartalmazza

az 128. táblázat.

609
 Finaszírozás
A finanszírozás, finanszírozhatóság alapvető meghatározója a gazdaság működési para-
métereinek, és valójában ez a megvalósíthatóság talán legkritikusabb pontja. Ezért a ter-
vezés folyamán nagy figyelmet szenteltünk a hitelfelvételekkel és azok törlesztésével je-
lentkező pénzmozgások valósághű „követésének". Ebből a célból beruházási hitelkonst-
rukciót és a forgóeszköz-igényt számítottunk ki.
Az 1. Beruházási hitel. A vizsgálati időszak első évében jelentkező beruházási összegek
finanszírozását hivatott megoldani abban az esetben, ha azt nem teljesen saját erőből
kívánjuk előteremteni. Ebben az esetben is két — eltérő feltételekkel bíró — hitelkonst-
rukcióval számolhatunk. A további hitelfelvételi — és törlesztési —lehetőségek a későbbi
években felmerülő beruházási igények finaszírozására szolgálnak. Mindegyik hitel-
konstrukcióban lehetőség van — a kamatláb változtatásán túl — a futamidő és a türelmi idő
változtatására is (a türelmi idő alatt — ami a futamidő részét képezi — tőketörlesz-
128. táblázat. A sajtgyártás beruházási igénye
Megnevezés Mennyiség Ár Beruh. ktg.
(db) (Ft/db) (Ft)
Tejkezelés eszközei
Tejfogadó (300 1) 1 388 000 388 000
Előtároló tartály (saválló, 5000 1) 1 1 375 000 1 375 000
Pasztőröző (500 l/óra) 1 2 045 000 2 045 000
Keverős tartály (3000 1) 1 702 000 702 000
Tej szivattyú 1 115 000 115 000
Tejszeparátor (nem feltétlenül szüks.) 960 000 0
Kivitelezési díj (12%) 555 000
Összesen 5 180 000
Sajtgyártás eszközei
Vándorkeverős sajtkád (500 1, vízfűtéses) 3 940 000 2 820 000
Sajtprés 2 280 000 560 000
Érlelőkád 2 250 000 500 000
Hűtőberendezés és klimatizált sajtérlelő (60 nap) 1 5 400 000 5 400 000
Mobil mosóautómata 1 226 000 226 000
Csőrendszer (saválló acél, felerősítő elemek, stb.) 1 825 000 825 000
Kivitelezési díj (12%) 1 239 720
Összesen 11 570 720
Terület
Tejfeldolgozó épülete (kb. 150 m2) 150 (m2) 15 000 Ft/ m2 2 250 000
Sajtfeldolgozó összesen 19 000 720

tés nincs, csak a felvett hitel utáni kamatokat kell fizetni). A forgóeszközhitel a működési
költségek és az árbevételek különbözeteként jelentkező pénzhiányok pótlására szolgál, a
működés anyagi feltételeinek biztosítása céljából.
A tervezés folyamán a hitelfelvételek törlesztéseinek számításakor 25%-os kamatlábbal,
5 éves futamidővel és 1 év türelmi idővel számoltunk.

610
 Cash-flow számítás

A hosszú távú jövedelmezőség számítása előtt számba kell az évenkénti bevételeket és

költségeket, valamint a hitelezéssel és az adózással kapcsolatos terheket. A számítás ki-
fejezetten pénzügyi szemléletű: arra ad választ, hogy a beruházási, valamint a működés
évenkénti költségeivel csökkentett bevételértékek mekkora jövedelmet tesznek lehetővé.
Abban az esetben, ha a beruházások nagyrészt hitelből valósulnak meg, az adózott ered-
ménynek a felvett hitel tőkerészének a törlesztésére is fedezetet kell nyújtania. A számítás
menetét a 129. táblázatban foglaltuk össze.
A számítás eredményeként olyan cash-flow-t kaptunk, amelynek alapján elmondható,
hogy a gazdaság - hitelekkel ugyan - de finanszírozhatóvá vált (130. táblázat). Azt, hogy ez
- mármint a finanszírozhatóság - hogyan hat a gazdaság hosszú távú jövedelmezőségére, a
következő fejezetben, a gazdaságossági mutatók segítségével mutatjuk be.
129. táblázat. A Cash-flow számítás menete
Megnevezés A számítás módja
Összes árbevétel az állattenyésztés, a növénytermesztés és a feldolgozás (sajtgyártás) ösz- szes
árbevétele
Összes működési költség az állattenyésztés, a növénytermesztés és a feldolgozás (sajtgyártás) ösz- szes
működési költsége, az állattenyésztésre vonatkozóan csak a vásárolt
takarmányokat és az egyéb költségeket vettük itt figyelembe, mivel a ta-
karmányok önköltségét a növénytermesztésben már „elszámoltuk".
Általános költség az összes működési költség 10%-ában határoztuk meg.
Beruházási hitel az évenkénti beruházási hitel és a pótlólagos hitel összege
Forgóeszközhitel a havonkénti bevételek és kiadások különbözetéből számított érték, amely
abban az esetben (azokban a hónapokban) jelent rövid lejáratú hiteligényt, ha
a különbözet negatív előjelű.
Összes kamatteher a hosszú és rövid távú hitelállomány utáni kamattörlesztések összege
Amortizáció a beruházott állóeszköz-állomány után elszámolható értékcsökkenés éves
összege.
Társasági adóalap összes árbevétel - összes működési költség - általános költség - összes
kamatteher - amortizáció
Társasági adó a jelenlegi társasági adó szabályok szerint a nyereségadó 18%-a; közhasznú
társasági forma esetén nyereségadót nem számoltunk
Adózás utáni jövedelem társasági adóalap - társasági adó
Tőketörlesztés a felvett hitelek utáni tőketörlesztés éves nagysága; ezt a jelenlegi társasági
adószabályok alapján csak az adózott eredmény terhére lehet elkönyvelni

Saját erő
Beruházások maradványértéke
a vállalkozás első évére (1997) eső beruházási összeget tekintettük un. saját
erőnek, tehát olyan összegnek, amelyet a gazdaság működésének
megindításához külső forrásból kell beszerezni
a tervezési időszak (10 év) alatt a beruházott állóeszköz-állomány egy része
(főként az „épületek" csoportba tartozók) nem amortizálódnak el teljesen, így
az amortizáció utáni „maradék" nettó értéket a cash-flow utolsó évében
pozitív előjellel (egyfajta bevétel jelleggel) figyelembe vettük

611
„Éves cash-flow" adózás utáni jövedelem - tőketörlesztés - pótlólagos hitel + amortizáció +
beruházások maradványértéke (csak a 10. évben)

Gazdaságossági mutatók
A Cash-flow terv alapján nyílt lehetőség a dinamikus beruházás-gazdaságossági mutatók
(NPV, IRR, MIRR) képzésére.
A mezőgazdasági beruházások egyik sajátossága, hogy viszonylag hosszú élettartamúak.
Ezért a beruházás valójában egy hosszú távú befektetés, ahol a beruházás élettartamának
kezdetén felmerülő költségek csak több év árbevételéből térülnek meg. Emiatt alapvető
jelentőségű az olyan számítási eljárások alkalmazása, amelyek az egyes években fel-

612
 c2 lo m ^ < ° r- O m oo O00 CN O un Os
S
r- V V N C oo X r- o V CN r-
xr O o m O I- O un
lO s o
m
-cd r- o s o • o 0^ oo O m vo vo oo
in O
-O < V o — un S O vo r-
>> N O Oi < S
vo m S D V
O 1
O
o m C m mS O O un un xr m
'

UH C N OS s
N Os OO O
m C OS S
N
Ö O Os o in < ^ o < oC xr o vo
<D O lo IT NDS N N vo r- 00
-<D un C ) o O m m 00
t5 C N O m oo oo
-<D N S
O O
O o t\ < mo m m r- vo
^

c V O
O xf s o N in xf m m Os un
O 1r X V oo oo cn r-
N ) I" O
<r
>
^ ÍJ O m Tf°o tn m V vo m CN vo
H-Í C O m xr
N m
(N O Os O V O o v xf m o m V m xf un
(N < O s o o un un O xr
O N O O o vo V ^f m
s un N o o Ov
O o o
N
O r- uo m C in xr r- r- m o oo
m m
O oo m vo M < VO CN OS
<N un < o X N
N I- xr
xr (N m v o xr xf ^ m
un m o
in Osoo < O o r- ^f m o m O m m o oo vo
un
V c^N C o xf xf S xr
O o\t> N Os O o VO
oo r- Nu
n
O O O m ooo o m m m un CN oo cn
o o
O S N o o o o u
<N mm O n
oo voN r-
O
oo o m ^ O Oo í t mo xf
xr m S N
O r- m m R r- O o CN xf <N o CN v m in oo OS
r- o Xf xf o o
xr (N (N C un
00 lo N r- r- m
O
o o (
o lO o Ci o v xf (N
N CN o xf m
<N in O V. CN
o vo un
o O o xf xr Os
O O r- r-
S
£ m cs C O Oo 7 7 mm m
xr M s n
os '5 <n r- r- m o m o V o vo o o vo
m (N m u o O mo m
o o n o m v
o o o
o (N
Os Ö O < o O xf ^t O un un O oo
os -0) S N < N - M O Os O O
a lo o N ^ v D m r- N r-
xr oo o O
CN

O s
S
< xr (N C ^ m M un unm M

D r) N
S-H
<
D
O
> - o IT) O O o OO O O o Os o O O oo o oo
^

<N O s
C o <N R - s s o ^f s M vo
D o X xf o m xf CN

I- ^S m
O
M R- (N ts. o o in o o CN r-
un m OO
(N c^ v C^-
^ R^ r- ^f Os O
l Xf s o CN
1998

X o
f o
CN (N < X xf m m O xf m
xr (N N t- s
o o O o o ^ oo o o < o C O cn un r- Os
m
o o c^ t\ mo o N N
o G\ V m m o r- r-
D m o o

614
 o
OS m ^o O O o o o oo oo un oo CN
vo V
Os lo S OOo o O vo
Os O xf o oo
X
f
< < 1—
xf (N ( vo OS
1
N N N
^f
O
O
o
o
o
o
xr
m

c <D
- s
cd M
<
D :0 ^ £ " .N N
a
X -cd
5 1g 2
ÍS cu<D
oq pq
^ PLh
OH Cd
£
0 cd
1 S - 2 -o
J S O cö 8 -cd
3 rso
t/ cd
5 '5b
c
d
111 t/5 Ö }_,
wC^
u O<H
<

-
D

ö
N •O :0 t -
cd
C M / >
>,
D B^ -CDcd >
£
5
cd

- ;0
^ - am
> CD a c <D
C cd o
T3 cd
-cd N ös
D > :0
«g <
c <D '5b 173
C/5 PQ
D
^ ^
-cd <D
>
b jD^ t/5 CD
ű -s a t/5
t/5 -Cd .2
t/5 cd JJ
<D N >
O 2 -(U
NN £ - to3
t/5 cd Ng
t/5 -o £S
t/5 H W PQ

t/5 <
oo

615
merülő bevétel-költség értékeket a jelentől mért időbeli „távolságuk" figyelembevételével
súlyozzák. E súlyozás legkézenfekvőbb eszköze a kamat, amelynek nagyságával be-
folyásolható a jövőbeli értékekjelenre gyakorolt hatása. A kamat egyben a gazdasági bi-
zonytalanság (egyik) fokmérője is. Minél magasabb, annál többet ér pl. két azonos nagyságú
bevétel közül az, amelyik a jelenhez közelebb merül fel.
A következőkben ismertetésre kerülő mutatók ún. dinamikus beruházás-gazdaságossági
mutatók, amelyeket a befektetések hosszú távú gazdaságosságának értékeléséhez egyre
elterjedtebben használnak. A mutatók meghatározásához a következő alapadatok szükségesek:
- kalkulatív kamatláb, az időbeli súlyozás mértéke; nagyságát a betéti kamatláb és a
hitelkamatláb közé célszerű beállítani; esetünkben 20%;
- finanszírozási kamatláb, hitelkamatláb, esetünkben 32%;
-refinanszírozási kamatláb, betéti kamatláb, esetünkben 28%.
Nettó jövedelem jelenlegi értéke (Net Present Value, NPV). A nettó jövedelem jelenlegi
értéke különbség jellegű mutató, amely azt fejezi ki, hogy mennyi a beruházás élettartama
alatt megtermelt nettó nyereség a beruházás időpontjára diszkontálva. A beruházás
megtérüléséhez legalább 0-nál nagyobb NPV szükséges. Bármely beruházást tehát csak akkor
érdemes - tisztán ökonómiai szempontok alapján - megvalósítani, ha a beruházás NPV-je
nagyobb mint nulla, azaz az élettartama alatt a befektetett összeg legalább egyszer megtérül.
Valójában a kompetitív (egymással ugyanazon forrásért versengő) tervváltozatok
összehasonlítására alkalmas, hiszen a NPV nagysága függ az alkalmazott kalkulatív kamatláb
nagyságától (ez utóbbi növekedésével csökken a NPV). A NPV úgy számolható ki, hogy a
keletkező bevételek jelenlegi értékéből kivonjuk a felmerülő költségeket, amelyek egyrészt az
egyszeri beruházás-ráfordítások, másrészt a folyamatos fenntartás jelenlegi értéken számított
költségei.
Belső kamatláb (Internál Rate of Return, IRR). A belső kamatláb megmutatja, hogy
mekkora az a kalkulatív kamatláb, amely mellett a beruházás egyszeri és a működés
folyamatos költségei a bevételekből éppen egyszer megtérülnek. Ez a fedezeti pont, ekkor
még nem képződött nyereség (ekkor nulla az NPV). Ilyen értelemben a belső kamatláb a
beruházás „belső" jövedelmezőségét mutatja. A befektetés annál jövedelmezőbb minél
magasabb a belső kamatláb. A beruházást akkor érdemes megvalósítani, ha annak belső
kamatlába meghaladja a betéti kamatláb nagyságát, illetve a beruházás kölcsönből való
megvalósítása esetén, a belső kamatláb meg kell, hogy haladja a kölcsön után fizetendő
kamatláb mértékét. Ilyen értelemben a belső kamatláb a beruházás hitelképességét (is)
mutatja. Számítása meglehetősen bonyolult, számítógépes iterációval lehetséges.
Módosított belső kamatláb (Modified Internál Rate of Return, MIRR)
A módosított belső kamatláb számítása abban tér el a hagyományos belső kamatláb
kalkulációjától, hogy szigorúbban vizsgálja a pénzáramlást. A vállalkozás likviditásának
felmérésekor az időszakosan jelentkező pénztöbbleteket betéti, míg a pénzhiányokat hitel-
kamatlábbal súlyozza. A betéti és hitelkamatlábak közötti különbséget „különbségi
kamatköltségként" a beruházás költségei közé sorolja.
Megtérülési idő. Tulajdonképpen az előző mutatókból származtatott érték. Megmutatja,
hogy a befektetett tőke a vállalkozás működésének hányadik évében fizetődik vissza, térül
meg*.
A modellben alkalmazott számítási eljárás kidolgozása - az un. „szakaszos NPV" alapján történő megtérü lési idő
számítás - dr. Kovács Árpád Endre nevéhez fűződik.

616
 A példaként bemutatott gazdaság dinamikus mutatóinak alakulását - az alapváltozat esetén
- a 131. táblázatban és a hozzá tartozó 36. ábra alapján
tanulmányozhatjuk.

131. táblázat. A gazdaságossági számítások eredményei Érték

Megnevezés 37 481 416
Jelenlegi értéken számított: Összes beruházás Árbevétel Működési 202 717 962 költség
NPV (nettó jövedelem jelenlegi értéke) 111 923 275
IRR (belső kamatláb) 9 253 496
MIRR (módosított belső kamatláb) 24,7%
26,4%
ezer Ft

0
-5,000,000 -- -
10,000,000 --
-15,000,000 --
-20,000,000 --
-25,000,000 -- Évek

36. ábra. A megtérülési idő alakulása a „szakaszos" NPV alapján

10,000,000 T 5,000,000 --

Látható, hogy az adott kalkulatív kamatláb mellett (20 %) az NPV pozitív értéket mutat, azaz
a vállalkozás a 10 éves működése folyamán az éves nyereségekből a hitelfelvételek
törlesztése mellett valamennyi saját forrású beruházási összegét is (57 171 281 Ft)
„kigazdálkodja", sőt mindezeken felül 9 253 496 Ft jelenértéken számított nyereséget is
termel. A vállalkozás belső jövedelmezőségét kifejező mutató (belső kamatláb) is - a me-
zőgazdaság átlagos jövedelmezőségéhez viszonyítva - kedvezőnek ítélhető (24,7 %).

Összefoglalás
A fenntartható (ökologikus) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés, a környezetkímélő táj-
gazdálkodás megvalósítása iránt az utóbbi néhány évben az egész világon - így Magyar-
országon is - megnőtt, sőt folyamatosan növekszik az igény. Hazánk gazdasági, társadalmi és
természeti környezeti állapotából kiindulva olyan gazdálkodási, környezet-(tér)- használati
rendszer tűnik elfogadhatónak (a világon megjelenő irányzatok céljai ismeretében), amelynek
fő összetevői a következők:
- a diverzitás (sokféleség) megőrzése a mezőgazdasági területeken;
- a térfunkciók harmóniájára törekvő földhasználat, térszerkezet;
- az ágazati arányok ökológiai harmonizációja;

617
- emberléptékűség; üzem- és táblaméretek kialakítása, a tér újraszervezése ökológiai,
talajvédelmi szempontok, hagyományok, kultúrökológiai szempontok, tájképi, esztétikai,
valamint termelési, technológiai szempontok szerint;
- körfolyamatokra épülő agrárökoszisztémák;
-táji, termőhelyi alkalmazkodás:

618
 - a táj mint természeti, társadalmi és gazdálkodási egység „rehabilitálása" az adottságok
és a tradíciók alapján,
- a tájba illő biológiai alapok (növény-, állatfaj és fajtastruktúra),
- vetésforgó (sokszínűség),
-tájanként, termőhelyenként differenciált agrotechnika,
- biológiailag „szelíd" talajművelés, talajvédelem, -
műtrágyázás helyett „talajerő-gazdálkodás",
- preventív, technológiai növényvédelem,
- állateltartó képesség - állatlétszám harmóniája,
- a parasztság, a vidéki népesség gazdává tétele.
A bemutatott gazdaság tervei ezen elvek alapján készültek. Hosszú távú stratégiai célja
az ökológiai gazdálkodás megvalósítása, márkázott, minőségi tejfeldolgozás (esetlegesen
sajtgyártás), valamint bio minőségű növénytermesztési termékek előállítása.
A tervezéshez használt számítógépes modell segítségével lehetővé vált:
- a potenciális növénytermesztési, állattenyésztési termelési technológiák művelet szintű
kidolgozása és a várható költségek, bevételek meghatározása, a lehetséges termelési
változatok közgazdasági elemzése, alapvetően üzemgazdasági mutatók kidolgozásával;
- a szükséges beruházási költségek, működési költségek valamint az árbevételek
évenkénti értékeiből cash-flow számítás;
- dinamikus (az időtényezőt is figyelembe vevő) mutatók képzése (NPV, IRR, stb.) a
lehetséges mezőgazdasági tevékenységek tőkehasznosító, illetve profittermelő ké-
pességének kimutatása céljából;
- néhány fontosabb input paraméter változásának nyomon követése a tervek sarokszá-
maiban (számítógépes érzékenységvizsgálatok).
A célok alapján készített üzleti terv lényege, hogy az ökológiai gazdálkodásra való áttérés
a 406 ha-on egyszerre megy végbe. Az állatállomány feltöltődésének ütemében fokozatosan
csökken az árunövények aránya a vetésszerkezetben. Már az első évben megindul a
tejtermelés, kb. 80 db magyar tarka szarvasmarha beállításával, amely a vizsgálati ciklus
végére mintegy 255 db-os létszámra növekszik. A termelt tej kezdetben folyó bio-tej
formájában, majd a későbbiekben megvalósuló tejfeldolgozó üzem beindulásától feldolgozott
tejtermékként kerül értékesítésre.
A gazdálkodás (beleértve a beruházások) hosszú távú gazdaságosságát leginkább kifejező
paraméterek - már viszonylag rövid távra (5 évre) vonatkozóan is - azt mutatják, hogy a
felvázolt stratégiai elképzelések közgazdaságilag is megalapozottak, így kijelenthető,
hogy az ökológiai, extenzív és integrált, környezetbarát mezőgazdasági irányzatok az
iparszerű gazdálkodással összehasonlítva nemcsak ökológiai szempontból, hanem
ökonómiailag is versenyképesek. Ennek megfelelően az ökologikus és az integrált,
alkalmazkodó növénytermesztés kidolgozása és elterjesztése Magyarországon ökonómiai,
piaci és ökológiai, környezeti szempontból egyaránt rentábilis vállalkozásnak ígérkezik, és
hosszú távon megteremtheti a gazdálkodás és a környezetvédelmi szempontok egyensúlyát, a
környezettel való ésszerű gazdálkodás lehetőségét.

619
 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelet a
mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követelmények
szerinti előállításának, forgalmazásának és jelölésének
részletes szabályairól

A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követelmények szerinti előállításáról,

forgalmazásáról és jelöléséről szóló 140/1999. (IX. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.)
17. §;-ában, továbbá az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67.
§; (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a gazdasági miniszterrel, valamint a
pénzügyminiszterrel egyetértésben a következőket rendeljük el:

Fogalommeghatározások
1. §; A rendelet alkalmazásában
a) ökológiai termelés: a környezeti adottságok harmonikus használatán alapuló ter- mék-
előállítási műveletek összessége a vonatkozó szabályoknak megfelelően végrehajtva,
b) termelési mód: a termelés minősítése a műveletek elvégzése során alkalmazott eljárások
és felhasznált anyagok alapján,
c) termék előállítása: a mezőgazdasági termék vagy élelmiszer előállítása, illetve a
terméket bármely vonatkozásban érintő művelet,
d) forgalmazás: a termék értékesítése céljából történő tárolása, kiállítása, bemutatása,
szállítása, valamint piaci, bolti, áruházi és vendéglátó-ipari elhelyezése,
e) termék jelölésének módja: A terméken - a külön jogszabályban előírt jelöléseken
túlnemenően - ökológiai termelésre utaló, felismerhető jelzés alkalmazása - annak cso-
magolásán, címkéjén, gyűrűjén, fémrészén , gyűjtőcsomagolásán, illetve egyéb alkalmas
részén —, vagy ha ez egyátalán nem lehetséges, a termék kísérőokmányán,
f) alkotórészek (összetevők): a termék feldolgozásánál felhasznált anyagok, beleértve az
adalékanyagokat is, amelyeket az élelmiszerekről szóló jogszabályokban foglaltakkal
összhangban alkalmaztak.

Az ökológiai termelés és feldolgozás feltételei

2. §; (1) Az ökológiai termelésben kötelező - növénytermesztésre, állattartásra, növényi és
állati termékek ökológiai termelésére vonatkozó - alapkövetelményeket az 1. számú melléklet
tartalmazza.
(2) Az egyes szereknek és anyagoknak a talajjavításhoz, a tápanyag-utánpótláshoz, a
növények kondicionálásához, valamint a kártevők és a betegségek elleni védekezéshez - az
elismert ellenőrző szervezet egyetértésével - felhasználható anyagok jegyzékét és fel-
használásuk feltételeit a 2. számú melléklet tartalmazza.

623
 (3) A feldolgozásnál alkalmazható egyes nem mezőgazdasági eredetű anyagok (ada-
lékanyagok és technológiai segédanyagok), vagy nem ökológiai termelésből származó
mezőgazdasági eredetű anyagok jegyzékét és felhasználásuk feltételeit a 3. számú melléklet
tartalmazza.
(4) A termelő vetőmagként vagy vegetatív szaporítóanyagként kizárólagosan ökológiai
gazdálkodásból származót használhat. A vetőmag és vegetatív szaporítóanyag ökológiai
gazdálkodásból származónak tekintendő, ha az (1) és (2) bekezdésben foglalt köve-
telményeknek megfelelően termelték, az anyanövényeket legalább egy generációban vagy
évelő kultúrák esetén legalább két vegetációs időszakon keresztül.
3. §; (1) A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: mi-
nisztérium) - az Európai Közösségek előírásai változásával összhangban - ideiglenesen
engedélyezheti
a) a 2. számú mellékletben nem szereplő egyes anyagok felhasználását a Környezetvédelmi
Minisztériummal egyetértésben,
b) a 3. számú mellékletben nem szereplő egyes nem mezőgazdasági eredetű anyagok
(adalékanyagok, technológiai segédanyagok) vagy mezőgazdasági eredetű, de nem ökológiai
termelésből származó termékek felhasználását.
(2) Az ideiglenes engedély meghatározott ideig, illetve a 2. és 3. számú melléklet mó-
dosításától függően érvényes. Az ideiglenes engedélyt a minisztérium hivatalos lapjában
közzéteszi.
4. §; (1) A 2. és 3. számú mellékletben foglalt anyagok, szerek és termékek használatára
vonatkozó jegyzéket - az Európai Közösségek előírásainak változásaival is összhangban -
időszakosan felül kell vizsgálni és módosítani.
(2) Az ellenőrző szervezetek együttes javaslatot tehetnek az ideiglenes minisztériumi
engedély kiadására, valamint a 2. és 3. számú melléklet jogszabályi felülvizsgálatára.
5. §; Az ellenőrző szervezetek alapvető ellenőrzési feladatait és intézkedéseit a 4. számú
melléklet tartalmazza.

Az ökológiai termelésből származó termékek jelölésének részletes feltételei

6. §; (1) Ökológiai termelésre utaló kötelező jelölésként a terméken, annak kísérő okmányán
az „ökológiai" vagy „biológiai" kifejezést kell alkalmazni. Ez nem zárja ki az „öko" vagy
„bio" rövidítések kötelező jelölésen kívüli használatát, ha azt a jogszabályi előírásokkal
összhangban alkalmazzák.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jelöléssel kizárólag az R. 15. §; (3) bekezdésében foglalt
előírások teljesítésével előállított termék látható el.
(3) A terméken fel kell tüntetni azt az ellenőrző szervezetet, amelyik a legutolsó ellenőrzést
végezte.
(4) A magyar megnevezésnek megfelelő kifejezések az egyes országok használatában:
spanyolul ecológico, dánul Okologisk, németül biologisch, ökologisch görögül, angolul
organic, franciául biologique, olaszul biologico, hollandul biologisch, portugálul biológico,
finnül luonnonmukainen, svédül ekologiskt. (5) A termék reklámjának a jelöléssel össz-
hangban kell lenni.
7. §; (1) A termékjelölése ökológiai termelésre utalhat, ha az a következő együttes fel-
tételeknek megfelel:
a) a jelzése világosan mutatja, hogy az ökológiai termelésre vonatkozik,
b) a jogszabályban foglaltak szerint előállított, illetve forgalmazott,

624
c) ionizáló sugárzással nem kezelt,
d) géntechnológiával nem módosított.
(2) Több összetevőből álló, illetve feldolgozott termékjelölése ökológiai termelésre utalhat,
ha a következő együttes feltételeknek megfelel:
a) a mezőgazdasági eredetű alkotórészeinek kilencvenöt százaléka olyan termék vagy
olyan termékből származik, amelyet a jogszabályban foglaltak szerint állítottak elő, illetve
forgalmaztak. A számítás a feldolgozás előtti teljes tömegre - és nem a végtermékre -
vonatkoztatva történik,
b) nem mezőgazdasági eredetű alkotórészként kizárólag a 3. számú melléklet A) részében
felsorolt anyagokat tartalmaz, és feldolgozása során kizárólag a B) részében felsorolt anyagot
alkalmaztak, továbbá megállapítható, hogy azok felhasználása nélkül nem lehetséges a
termék előállítása,
c) nem ökológiai termelésben előállított mezőgazdasági eredetű alkotórészként csak a 3.
számú melléklet C) részében felsorolt terméket használták fel,
d) a feldolgozása során - beleértve az alkotórészek feldolgozását is - ionizáló sugárzással
nem kezelték, és
e) nem tartalmaz géntechnológiával módosított, illetve azokból származó terméket.
8. §; A 7. §; (2) bekezdésének a) pontja szerinti követelményeknek nem megfelelő al-
kotórészek felhasználásával előállított, több összetevőből álló termékjelölése és reklámja
ökológiai termelésre utalhat, ha a következő együttes feltételeknek megfelel:
a) a 7. §; (2) bekezdésének a) pontja szerinti követelményeknek a mezőgazdasági eredetű
alkotórészek legalább hetven százaléka megfelel,
b) kielégíti a 7. §; (2) bekezdésének b)-e) pontjaiban foglalt követelményeket,
c) az utalás egyértelműen és kizárólag az ökológiai gazdálkodásból származó, mező-
gazdasági eredetű összetevőkre vonatkozik,
d) az összetevőket csökkenő sorrendben tünteti fel,
e) az alkotórészek felsorolását tartalmazó jelölés azonos színnel és betűméretben, illetve
formában szerepel,
j) az utalás csak „a mezőgazdasági eredetű alkotórészek X százalékát az ökológiai termelés
szabályai szerint állították elő", vagy „a mezőgazdasági eredetű alkotórészek X százalékát a
biológiai termelés szabályai szerint állították elő" kifejezést használja, és színben, méretben,
valamint stílusban a kereskedelmi leírásnál nem kiemeltebb.

Az ökológiai termelés tanúsításának módja

9. §; Az ellenőrző szervezet az 5. számú mellékletben foglalt „A", illetve „B" minta szerint
tanúsítványt állít ki. A „B" minta szerinti tanúsítványt az Európai Unió tagállamaiba irányuló
kivitel esetén kell kiállítani.
A hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak

10. §; (1) A hatósági eljárás során

a) az ellenőrző szervezet elismerésének engedélyezése iránt - az R. 7. §;-a alapján -
benyújtott kérelemre százötvenezer forint összegű,
b) a jegyzékben nem szereplő ország ellenőrző szervezetének tanúsítása elfogadása iránt -
az R. 14. §;-a alapján - benyújtott kérelemre ötvenezer forint összegű
igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

625
 (2) A díjat a kérelem benyújtásakor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Gazdálkodó Szervezet 10032000-01494549-00000000 számú számlájára készpénzzel vagy
csekken kell befizetni.
(3) Az ügyfél által benyújtott jogorvoslati kérelem díja az első fokú eljárás megindításakor
fizetendő díj összegének ötven százaléka. A jogorvoslati kérelem díját a (2) bekezdésben
foglalt módon kell befizetni.
(4) A díjbevételek nyilvántartásáról és kezeléséről a minisztérium gondoskodik. Az
igazgatási szolgáltatási díjbevételek összegét a minisztérium a kormányrendeletben és e
rendeletben meghatározott feladataival kapcsolatban felmerülő költségeinek fedezésére
használhatja fel.
11. §; (1) A kérelem visszavonása vagy elutasítása esetén a díjat nem lehet visszatéríteni. A
jogorvoslati eljárás díját vissza kell téríteni, ha a felülvizsgált határozat vagy intézkedés a
kérelmező hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult. A díj
visszatérítéséről a minisztérium rendelkezik.
(2) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
a) 5. §;-ában foglaltakat a díjmentesség,
b) 31. §; (1) bekezdésének első mondatában, valamint 31. §; (2)-(7) bekezdésében
foglaltakat a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítása,
c) 32. §;-ában foglaltakat a jogorvoslati díj visszatérítése,
d) 82. §;-ában foglaltakat a mulasztási bírság megállapítása,
e) 83. §;-ában foglaltakat a díjfizetés ellenőrzése
tekintetében alkalmazni kell azzal, hogy illetékhivatal helyett minisztériumot, illeték helyett
díjat kell érteni.

Átmeneti és záró rendelkezések

12. §; (1) A termékjelölésén az ökológiai termelési módra való áttérésre utaló jelzéseket
alkalmazni lehet 2000. december 31-ig, ha a termék egyetlen mezőgazdasági eredetű al-
kotórészből áll, és
a követelményeknek - az 1. számú melléklet 1. pontjában foglalt átállási időszak kivételével -
megfelel,
a betakarítást megelőzően legalább tizenkét hónap ellenőrzött átállási időszak eltelt,
a jelzését a vásárlója nem tévesztheti össze azon termékjelölésével, amely e rendeletben
foglalt valamennyi követelménynek megfelel,
az a) és b) pontokban foglalt feltételeknek való megfelelőséget az ellenőrző szervezet
ellenőrzi és igazolja.
(2) a (1) bekezdésben foglalt termékjelölésénél „ökológiai gazdálkodásra átállás időszakából
származó termék", vagy „biológiai gazdálkodásra átállás időszakából származó termék"
kifejezést kell alkalmazni. Ennek használata sem színben, sem méretben vagy stílusban nem
lehet a kereskedelmi leíráshoz viszonyítottan kiemelt. A kifejezés szövegében az ökológiai
vagy biológiai szóra utalás sem lehet kiemelt.
13. §; (1) Amennyiben az ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag és vegetatív
szaporítóanyag piaci beszerzése akadályokba ütközik, az ellenőrző szervezet hozzájárulásával
2000. december 31-ig kivételesen felhasználható a nem ökológiai termelésből származó
vetőmag és vegetatív szaporítóanyag.
(2) A rendelet hatálybalépését megelőzően a korábbi követelményeknek megfelelően
legyártott és a jelölésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak részben megfelelő csomago-

626
lóanyagok - a rendelet hatálybalépésének napjától számított egy éven belül - még fel-
használhatók. A termékek minőségmegőrzésük időpontjáig - de legfeljebb 2000. december
31-ig —forgalmazhatók.
14. §; (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek, valamint azok tag-
államai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt és az
1994. évi I. törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodás alapján az Európai Közössé-
gekjogszabályaihoz való közelítés érdekében az Európai Tanácsnak az ökológiai gazdál-
kodásról és a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek vonatkozó jelöléséről szóló
2092/199l/EGK rendeletével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

1. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez A mezőgazdasági

ökológiai termelés alapkövetelményei

A) Növénytermesztés és növényi termékek
1. E mellékletben foglalt követelményeket kell teljesíteni az ökológiai termelésre ki-
választott területeken
a) a vetést megelőzően legalább kétéves átállási időszak,
b) évelő kultúrák (szőlő, gyümölcs) esetén az első betakarítást megelőzően legalább
hároméves átállási időszak alatt is.
Az ellenőrző szervezet - a minisztérium jóváhagyásával - kivételes esetekben ezt az
időszakot meghosszabbíthatja vagy megrövidítheti, figyelembe véve a terület korábbi
hasznosítási módját.
Abban az esetben, ha a növényvédelmi hatóság által kötelezően elrendelt védekezés során a
növényi kártevők és betegségek ellen használható anyagokat tartalmazó 2. számú melléklet B)
részében nem szereplő anyagokkal kezelték a területet vagy annak egy részét, az átállási
időszak a minisztérium által jóváhagyott időre csökkenthető. Az átállási időszak
csökkentésénél a következő szempontokat kell figyelembe venni:
a) a területet az ökológiai gazdálkodásra már átállították, vagy azt megkezdték és fo-
lyamatban volt,
b) az alkalmazott növényvédő szer-maradék határérték alatti szintre csökkenjen a területen
lévő növényben, illetve terményben,
c) az elrendelt növényvédelmi kezelést követő betakarítás terményeit nem szabad az
ökológiai termelésre utaló jelöléssel ellátva értékesíteni.
2. A talaj termőképességét és biológiai aktivitását a következőképpen kell fenntartani,
illetve növelni:
a) hüvelyesek, zöldtrágya vagy mélyen gyökerező növények vetésforgóban történő
termesztésével,
b) a rendelet előírásai szerint termelő gazdaságokból származó komposztált vagy nem
komposztált szerves anyag talajba juttatásával, az ökológiai állattartásból származó istál-
lótrágya felhasználásával.
A 2. számú melléklet A) részében felsorolt, egyéb szerves vagy ásványi eredetű, trá-
gyázáshoz használható anyag csak olyan mértékben alkalmazható, amely szükséges a ve-
tésforgóban termesztett növények megfelelő tápanyagellátásához vagy a talajjavításhoz, ha ez
az a) és b) pont alatt közölt módszerekkel nem lehetséges. Felhasználásukhoz az ellenőrző
szervezet egyetértése szükséges.

627
 Komposzt, vagy talaj aktiválásra megfelelő mikroorganizmusok, vagy növényi alapú
készítmények használhatók. Kőzetlisztből, istállótrágyából vagy növényi anyagokból készült
preparátumok, úgynevezett „biodinamikus készítmények" e célra egyaránt felhasználhatók.
3. Kártevők, betegségek és gyomok elterjedését a következő módszerek kombinálásával
lehet megakadályozni:
- géntechnológiával nem módosított rezisztens, toleráns fajok és fajták kiválasztásával,
- vetésforgó kidolgozásával,
- talajműveléssel,
- a károsítok természetes ellenségeinek védelmével, számukra előnyös körülmények
biztosításával,
- gyomperzseléssel, gyomszabályozással, fizikai módon történő gyomirtással.
A termés közvetlen fenyegetettsége esetében lehet csak a 2. számú melléklet B) részében
felsorolt anyagokat alkalmazni, feltéve, ha azok a minisztérium külön jogszabály szerinti
forgalomba hozatali és felhasználási engedélyével rendelkeznek. A felhasználáshoz az
ellenőrző szervezet egyetértése szükséges.
4. A természeti területeken, erdőkben és mezőgazdaságilag művelt területeken vadon termő,
ehető növények és azok részeinek gyűjtése ökológiai termelési módnak tekinthető, ha az
ellenőrző szervezet igazolja, hogy
a) az érintett területet a termékek begyűjtését megelőző hároméves időtartam alatt a 2.
számú mellékletben felsorolt anyagokon kívül mással nem kezelték,
b) a növények begyűjtése a természetes termőhely egyensúlyát és a gyűjtésre használt
területen élő fajok fennmaradását károsan nem befolyásolja.
B) Állattartás és állati termékek
Az állattartás és állati termékek ökológiai követelményeinek részletes feltételeit az el-
lenőrző szervezet szabályzatban köteles előírni, figyelembe véve az ökológiai állattartásra
kialakult nemzetközi gyakorlatot és a következő általános alapelveket, mint alapvető
minimális követelményeket:
1. Tartási alapelvek Az állatokat természetszerű körülmények között kell tartani, figye-
lemmel az állatfaj és kor szerinti, valamint élettani sajátosságaira. Ennek megfelelően
gondoskodni kell az állat mozgásigényének kielégítéséről, továbbá nyugodt pihenésének
lehetővé tételéről. Az állat elhelyezésénél a természetes szellőzés és fényviszonyok érvé-
nyesülését biztosítani kell.
A fajta kiválasztásakor a tartás módjához és helyéhez legalkalmasabb fajtát kell előnyben
részesíteni. Géntechnológiával módosított fajok (fajták) használata tilos.
Az állat-egészségügyi helyzet jó szinten tartása érdekében a megelőzést kell előtérbe
helyezni, amelyet az egészséges tartásmóddal kell elérni.
A gazdaságban az állatállomány sűrűsége nem lehet több két számosállatnál hektáronként.
2. Takarmányozási alapelvek. Az állatok etetését saját termelésű takarmánnyal kell
megoldani.
Az üzemi takarmánybázis kiegészítéséhez ökológiai termesztésből származó takarmány
vásárlása megengedett.
A nem ökológiai termesztésből származó takarmányok aránya évente - szerves száraz-
anyagra vonatkozóan - a következő lehet:
a) a kérődző állatfaj egyedénél a teljes takarmány fogyasztás tíz százaléka;
b) a nem kérődző állatfaj egyedénél a fogyasztás húsz százaléka.

2. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez

628
A talajjavításhoz és a tápanyag-utánpótláshoz, a növények kondicionálásához, valamint
a kártevők és betegségek elleni védekezéshez kivételesen - az ellenőrző szervezet
egyetértésével - használható anyagok és felhasználásuk feltételei

Az anyagok jelen melléklet szerinti felsorolása nem mentesít ezen anyagokból kereskedelmi
célra kiszerelt termékek, szerek forgalomba hozatala előtt külön jogszabályokban foglalt
kötelező (így pl a növényvédelemről szóló) engedélyezés alól
A) Talajjavításhoz és trágyázáshoz kivételesen - az ellenőrző szervezet egyetértésével - az 1. számú
melléklet A) 2. pontja rendelkezéseivel összhangban használható anyagok
Megnevezés Leírás, összetétel követelményei, felhasználási előírások 1.
Trágyák és talajjavító anyagok 1.1. Ásványi eredetű anyagok
- puha, földszerű nyersfoszfát
- alumínium-kalcium foszfát csak lúgos talajokon
- bázikus salak
- nyerskálisók (pl. kainit, szilvinit)
- magnéziumsó-tartalmú káliumszulfát nyers kálisóból kinyert, kimutatott káliumhiánynál
- természetes eredetű kalcium-karbonát (pl. kréta, márga, mészkő, algamész, foszfátkréta
stb.)
- kalcium- és magnézium-karbonát (pl. magnéziummész, magnéziummészkő-liszt, dolomit
stb.)
- cukorgyári mésziszap
- magnéziumszulfát (pl. kieserit)
- kalcium-kloridos oldat levélkezelésre, almafáknál kimutatott kalcium-hiánynál
- kalciumszulfát (gipsz) kizárólag természetes eredetű
- elemi kén
- nátrium-klorid kizárólag kősó
- agyagásványok (pl. bentonit, vermiculit)
- kőzetlisztek (pl. kvarcliszt, bazaltliszt, zeolit, perlit)
1.2. Szerves vagy szerves-ásványi eredetű anyagok
- istállótrágya extenzív állattartásból, állati ürülék és növényi anyag (alom) keveréke,
állatfaj megjelölésével
- szárított istállótrágya és baromfitrágya állatfaj megjelölésével
- állati ürülékből készült komposzt (baromfitrágyát és komposztált istállótrágyát is be-
leértve) állatfaj megjelölésével
- folyékony állati ürülékek (hígtrágya, trágyáié)
- folyékony állati ürülékek(hígtrágyalé, trágyáié) felhasználás megfelelő kezelés (fer-
mentáció, hígítás után
- háztartási komposzt külön gyűjtött háztartási hulladékból; csak növényi és állati eredetű
hulladékok; zárt gyártórendszerekből
- alginit
- tőzeg kertészeti kultúrákban
- gombakomposzt
- gilisztaürülék, gilisztakomposzt
- guanó
- növényi eredetű komposzt
- állati eredetű termékek és melléktermékek:

629
 vérliszt csontliszt húsliszt pataliszt szaruliszt csontszén halliszt toll- és szőrőrlemény
gyapjúszőr, szőrmerészek tejtermékek
- növényi eredetű termékek és melléktermékek:
olajosmag-pogácsa kakaóhéj malátacsíra (sörtörköly) kókuszrost melasz törköly cefre vagy
cefrekivonat kivéve ammóniumcefre alga és belőle készült termékek kizárólag és közvetlen
úton a következő módon kinyert:
a) fizikai kezelés, szárítást, fagyasztást és őrlést is beleértve; illetve
b) kivonás vízzel, savas vagy lúgos vizes oldattal;
c) fermentációval; fűrészpor és faforgács kivágás után kémiai úton nem kezelt fából
fakéregkomposzt kivágás után kémiai úton nem kezelt fából fahamu kivágás után
kémiai úton nem kezelt fából növényi kivonatok és preparátumok biodinamikus
preparátumok
2. Nyomelemek
3.Talaj kezelésre használt mikroorganizmus-kultúrák mikroorganizmus-preparátumok
(gombák, baktériumok) géntechnológiával nem módosított mikroorganizmusok
B) Növényi kártevők és betegségek ellen kivételesen - az ellenőrző szervezet egyetértésével - az 1.
számú melléklet A) 3. pontja rendelkezéseivel összhangban használható anyagok
1. Biológiai és biotechnikai módszerek
- rovarok elleni védekezés természetazonos feromonokat tartalmazó csapdákkal és/- vagy
légtérterítéssel,
- növényi és állati eredetű riasztó anyagokkal,
- természetes ellenségekkel, ilyenek pl. a fíirkészdarazsak, rablóatkák, rablópoloskák,
gubacsszúnyogfélék, katicabogár, nematódák,
- természetes mikroorganizmusokkal, ilyen pl. a Bacillus thuringiensis, granulóz vírus és
rovarpatogén gombákkal (géntechnológiával nem módosított szervezetek),
- hidrolizált fehérjék (csak csalogatásra),
- mechanikus védőeszközökkel, ilyenek pl. a védőhálók, csigák elleni kerítések, enyvezett
műanyagcsapdák, enyvezett övek,
- sterilizációs módszerrel.
2. Kórokozók elleni készítmények (fungicidek, baktericidek)
- kénkészítmények,
- szervetlen rézkészítmények (rézoxid, rézhidroxid, rézszulfát, rézoxiklorid), kovafold,
kőpor,
- lecitin (genetikailag nem módosított szervezetből),
- növényi olajok,
- kálium-permanganát (szőlő- és gyümölcskultúrákban),
- kalcium-poliszulfid (csak téli lemosó permetezésre szőlő- és gyümölcskultúrákban).
3. Állati kártevők elleni készítmények (inszekticidek, akaricidek)
- kénkészítmények,
- azadirachtin Azadirachta indica növényből (Neem-kivonat),
- piretrinek (Chrysanthemum cinerariaefoliumból extrahált készítmények),
- Quassia kivonat Quassia amarából,
- Rotenon kivonatok (Derris sp., Lonchocarpus sp. és Therphrosia sp.), -növényi olajok,
ilyen pl. a menta-, fenyő-, kömény-, repceolaj,
- paraffinolaj,
- ásványolajok (csak kivételes esetekben szőlő- és gyümölcskultúrákban),
- káliszappan oldatok,
- kalcium-poliszulfid (csak téli lemosó permetezésre szőlő- és gyümölcskultúrákban),

630
 - piretroidok (csak deltamethrin vagy lambdacyhalothrin csapdában, speciális csalogató
anyagokkal, Ceratitis capitata ellen),
- diammónium foszfát (csak attraktánsként csapdában),
-metaldehid (csigák ellen csapdában a magasabb rendű állatokat riasztó anyaggal együtt).
4. Sebzáró anyagok a gyümölcs-, szőlő- és dísznövénytermesztésben
- növényi viaszok és olajok,
- méhviasz,
- kovafold, kőpor,
- mészkészítmények.
5. Segédanyagok
-hatásnövelő anyagok, ilyenek pl. a fenyőgyantaolajok, paraffmolajok,
- káliszappan.

3. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez

A feldolgozásnál alkalmazható egyes nem mezőgazdasági eredetű anyagok
(adalékanyagok és technológiai segédanyagok), vagy nem ökológiai
termelésből származó mezőgazdasági eredetű anyagok és felhasználásuk
feltételei
E melléklet értelmezésében az alábbi fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:
1. Alkotórészek (összetevők): olyan anyagok, amelyeket az 1. §; f) pontja határoz meg.
2. Mezőgazdasági eredetű alkotórészek:
a) mezőgazdasági termékek vagy azokból mosással, tisztítással, hő-, illetve mechanikai
kezeléssel, illetve fizikai eljárással történő nedvességtartalom-csökkentéssel előállított
termék (nyers élelmiszerek),
b) az a) bekezdésben foglaltak szerinti termékekből származó, az élelmiszer-feldolgo-
zásban használt egyéb folyamatokkal előállított termékek, kivéve, ha ezek az anyagok az 5.
vagy 7. pont szerint élelmiszer-adalékanyagoknak vagy aromaanyagoknak minősülnek
(feldolgozott élelmiszerek).
3. Nem mezőgazdasági eredetű alkotórészek: az olyan, nem jellegzetesen mezőgazdasági
termelésből származó alkotórészek, amelyek az alábbi kategóriák valamelyikéhez tartoznak:
3.1. Élelmiszer-adalékanyagok, beleértve azok hordozóit is, az 5. és 6. pontban meg-
határozottak szerint
3.2. Aromaanyagok a 7. pont meghatározása szerint
3.3. Víz és só
3.4. Mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények
3.5. Ásványi anyagok (beleértve a mikroelemeket is) és vitaminok
4. Technológiai segédanyagok: olyan anyagok, amelyeket a hatályos élelmiszerjog
szabályoz és e melléklet B) részében felsorolásra kerültek.
5. Élelmiszer-adalékanyagok: olyan anyagok, amelyeket a hatályos élelmiszerjog szabályoz
és e melléklet A) 1. részében felsorolásra kerültek.
6. Hordozóanyagok, beleértve a hordozó oldószereket is: olyan önálló technológiai hatással
nem rendelkező anyagok, amelyeket az élelmiszer-adalékanyagok oldására, hígítására,
szétoszlatására vagy egyéb fizikai módosítására használnak, hogy megkönnyítsék azok
kezelését, alkalmazását vagy használatát anélkül, hogy technológiai funkcióikat
megváltoztatnák.

631
 7. Aromaanyagok: olyan anyagok és kivonatok, amelyeket a hatályos élelmiszerjog
szabályoz, e melléklet A) 2. részében foglaltak figyelembevételével.
Altalános követelmények. E melléklet A), B) és C) részei azokat az alkotórészeket és
technológiai segédanyagokat sorolják fel, amelyek a 7. §; (2) bekezdése szerinti több
összetevőből álló, feldolgozott ökológiai élelmiszerek előállításához használhatók fel, a borok
kivételével.
Az A) és C) részben felsorolt alkotórészek és a B) részben felsorolt technológiai se-
gédanyagok bármelyike csak a hatályos élelmiszerjog vonatkozó előírása, illetve enge-
délyezése szerint alkalmazható.
A) A megengedhető nem mezőgazdasági eredetű alkotórészek jegyzéke [a 7. §; (2) bekezdésének b)
pontja szerint]

A) 1. Élelmiszer-adalékanyagok és azok hordozói

Megnevezés (Speciális alkalmazási feltételek) E
170 kalcium-karbonátok E 270 tejsav E 290 szén-
dioxid E 296 almasav E 300 aszkorbinsav
E 306 természetes tokoferol antioxidánsként zsírokban és olajokban E
322 lecitinek E 330 citromsav E 333 kalcium-citrát E 334 borkősav
E 34^ monokalcium-foszfát (kelesztő anyag önkelesztő lisztekben) E 335
nátrium-tartarát E 336 kálium-tartarát E 400 alginsav E 401 nátrium-
alginát E 402 kálium-alginát E 406 agar E 407 karragén E 410
szentjánoskenyér liszt E 412 guar gumi E 413 tragantmézga E 414
gumiarábikum E 415 xantán-gumi E 416 karaya-gumi E 440 pektin
E 500 nátrium-karbonátok E 501 kálium-
karbonátok E 503 ammónium-karbonát E 504
magnézium-karbonátok E 516 kalcium-
szulfát hordozóanyag E 524 nátrium-hidroxid
felületi kezelésre E 938 argon E 941 nitrogén
E 948 oxigén
A) 2. A hatályos élelmiszerjogban foglalt követelményeket kielégítő természetes aro-
maanyagok és aromakészítmények A) 3. Víz és só
Ivóvíz. Só, étkezési minőség alapvetően nátrium-klorid vagy kálium-klorid kompo-
nensekkel, amely általánosan használt az élelmiszer-feldolgozásnál.
A) 4. Mikroorganizmus készítmények. Az élelmiszer-feldolgozásnál hagyományosan
használt bármilyen mikroorganizmus készítmény, kivéve a géntechnológiával módosított
mikroorganizmusokat.
A) 5. Ásványi anyagok (beleértve a mikroelemeket is) és vitaminok. A megengedett
értékhatáron belül, csak a szükséges mértékig használhatók.
B) A megengedhető technológiai segédanyagok és egyéb anyagok jegyzéke [a 7. §; (2) bekezdésének
b) pontja szerint]
B) 1. A megengedhető technológiai segédanyagok
Megnevezés (Speciális alkalmazási feltételek) víz
kalcium-klorid (koaguláló szer),
kalcium-karbonát, kalcium-hidroxid,
kalcium-szulfát (koaguláló szer),
magnézium-klorid (koaguláló szer),

632
 kálium-karbonát (szőlő szárításhoz),
nátrium-karbonát (cukorgyártás),
nátrium-hidroxid (cukorgyártás, repceolaj-előállítás),
citromsav (növényolaj-előállítás és keményítő hidrolízis),
kénsav (cukorgyártás),
szén-dioxid,
nitrogén,
etanol (oldószer),
csersav (szűrési segédanyag),
toj ásfehérj e-albumin,
kazein,
zselatin,
vizahólyag,
növényi olajok (zsírzó formakiválasztó vagy habzásgátló),
szilikagél vagy kolloidoldata,
aktív szén,
talkum,
bentonit,
kaolin,
kovafold,
perlit,
mogyoróhéj, rizsliszt,
méhviasz (pl. formakiválasztó szer), karnauba viasz (pl. formakiválasztó szer).
B) 2. Mikroorganizmus és enzim készítmények
Technológiai segédanyagként használt bármilyen mikroorganizmus vagy enzimkészítmény,
kivéve a géntechnológiával módosított mikroorganizmusokat.

C) A megengedhető nem ökológiai termelésből származó mezőgazdasági eredetű alkotórészek jegyzéke

[a 7. §; (2) bekezdésének c) pontja szerint]
C) 1. Feldolgozatlan növényi termékek, valamint azokból e melléklet 2. a) pontjában
meghatározott eljárás szerint előállított termékek
C) 1.1. Ehető gyümölcsök, csonthéjasok és magvak kókuszdió
brazildió,
kesudió,
datolya,
ananász,
mangó,
papaya,
kökény,
kakaó,
maracuja,
kóladió,
földimogyoró,
csipkebogyó,
ezüsttövis,
feketeáfonya, juharszirup,
quinoa,
amarant,

633
 tormamag,
fenyőmag,
retekmag,
makktermés,
görögszéna,
acerola,
szárított banánpor (Musa L.),
köszméte (Ribes crispa L.),
szárított földieperpor (Fragaria L.),
szárított málnapor (Rubus idaeus),
szárított piros ribiszkepor (Ribes rubrum L.),
C) 1.2. Ehető fűszerek, gyógynövények:
gyömbér (Alpinia officinárum),
szegfűbors (Pimenta dioica),
C) 1.3. Gabonafélék:
vadrizs (Zizania plauspra),
C) 1.4. Olajos magvak és gyümölcsök:
szezámmag
C) 1.5. Vegyes:
alga, beleértve a tengeri moszatot is
C) 2. E melléklet 2. b) pontjában meghatározott eljárás szerint előállított, illetve feldolgozott
növényi termékek.
C) 2.1. Zsírok és olajok, finomítva vagy anélkül, amelyeket kémiailag nem módosítottak, ha
nem olíva vagy napraforgó növényekből származnak.
C) 2.2. Cukrok, keményítő és más egyéb - gabonafélékből és gumós növényekből -
származó termékek: nád- és répacukor,
gabonafélékből és gumós növényekből előállított keményítők, amelyeket kémiailag nem
módosítottak, rizspapír, glutén, fruktóz. C) 2.3. Vegyes
fermentált levekből származó ecet a borecet és almaecet kivételével
C) 3. Állati termékek
méz,
zselatin,
írópor,
ehető, vízben élő szervezetek, melyek nem vízkultúrából erednek, laktóz.

4. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez Az elismert

ellenőrző szervezetek alapvető feladatai és intézkedései

A) Mezőgazdasági üzemekben termelt vagy begyűjtött növények és növényi termékek
1. A termelés olyan egységben folytatható, ahol a táblák, valamint a tárolóhelyek világosan
elválaszthatók más - nem a rendelet előírásai szerinti termelést folytató - termelő egységtől. A
feldolgozó és csomagolóhelyek részét képezhetik ennek az egységnek, amennyiben
tevékenységük az itt előállított mezőgazdasági termékek feldolgozására és csomagolására
korlátozódik.
2. A rendszeres ellenőrzési intézkedések megkezdésekor a termelőnek és az ellenőrző
szervezetnek a következőket kell írásban rögzítenie:

634
 - a termelő egység teljes leírását, amely tartalmazza a termőterületeket, a tárolóhelyeket, a
szabadföldi táblákat, a begyűjtésre alkalmas területeket, valamint azokat a helyeket, ahol
feldolgozó, csomagoló műveleteket végeznek,
- a termelőnek a termelő egység szintjén hozott valamennyi gyakorlati intézkedését,
amellyel a rendelet előírásainak teljesítését kívánja biztosítani,
-vadon termő növények esetében az 1. számú melléklet A) 4. pontjában foglalt alap-
követelmények teljesítését,
- a táblákon, a begyűjtési területeken azon anyagok, illetve szerek alkalmazásának
legutolsó időpontját, amelyek használata nem egyeztethető össze a 2. számú mellékletben
foglaltakkal,
- a termelő nyilatkozatát arról, hogy a jogszabályok előírásai szerint folytatja tevé-
kenységét, és amennyiben ezen előírásokat megsértené, az ellenőrző szervezet az R. 11. §;
(2) bekezdésének b)-e) pontjában foglaltak szerint intézkedik.
Ezt a leírást és a tett intézkedéseket a termelő egység felelős képviselője által jóváhagyott
ellenőrzési jelentésnek (jegyzőkönyvnek) tartalmaznia kell.
3. A termelő évente - az ellenőrző szervezet által megjelölt határidőig - táblánkénti
bontásban köteles bejelenteni a termelési tervét.
4. Minden írott dokumentációt, bizonylatot meg kell őrizni, amely lehetővé teszi az el-
lenőrző szervezet számára, hogy nyomon kövesse a vásárolt nyersanyagok eredetét, jellegét és
mennyiségét, valamint az ilyen anyagok felhasználását. Ezenkívül meg kell őrizni az eladott
mezőgazdasági termékek jellegével, mennyiségével és az áruküldemény címzettjével
kapcsolatos valamennyi írott dokumentumot és bizonylatot.
Ha a termelő egység maga dolgozza fel saját mezőgazdasági terményeit, a számlának
tartalmaznia kell e melléklet B) 2. részében leírt információkat.
5. A termelő egységben tilos olyan anyagot tárolni, amely nem felel meg a 2. §;-ban
foglalt előírásoknak.
6. Az ellenőrző szervezet - a rendkívüli ellenőrzések kivételével - köteles a termelő
egységet évente legalább egyszer, átállás alatt lévő egységet pedig évente legalább kétszer
teljeskörűen ellenőrizni. A szervezet a rendelet által nem engedélyezett anyagok, termékek
vizsgálatára mintát vehet. Amennyiben azonban felmerül a gyanú, hogy nem engedélyezett
terméket használtak fel, a mintavétel kötelező. Az ellenőrzési jegyzőkönyvet minden látogatás
után el kell készíteni, amelyet a termelő egység felelős képviselője ellenjegyez, és öt évig
megőriz.
7. A termelő az ellenőrző szervezet számára köteles bemutatni a szabadföldi táblákat, a
termelő- és tárolóhelyeket, valamint a vásárolt anyagok számláit és minden vonatkozó igazoló
dokumentumot. A termelő az ellenőrző szervezetet az ellenőrzés céljából szükséges minden
felvilágosítással köteles ellátni, továbbá naplószerűen rögzíteni a végzett műveleteket és a
felhasznált anyagokat.
8.1. A rendelet előírásainak megfelelő termékeket más egységekbe - beleértve a nagy-
kereskedőket és a kiskereskedelmi üzleteket is - csak a tartalmának keveredését megaka-
dályozó, megfelelő kiszerelésben és zárt csomagolási egységben, a jelölésre vonatkozó külön
jogszabály előírásaira is figyelemmel, a következő jelöléssel ellátva lehet átszállítani:
a) a termék termeléséért vagy feldolgozásáért felelős személy nevének és címének fel-
tüntetésével; ahol a termék eladója ettől eltérő személy, olyan nyilatkozat is szükséges, amely
alapján a tétel elfogadható, és az ellenőrző szervezet képes egyértelműen azonosítani a termék
előállításáért felelős személyt,
b) a termék megnevezésével, beleértve az ökológiai termelési módra hivatkozást.

635
 8.2. A csomagolási egység lezárása azonban nem szükséges, ha a szállítás olyan termelő és
más közreműködő személy között történik, aki ugyanazon ellenőrző szervezet ellenőrzési
körébe tartozik, ezenkívül a terméket olyan kísérő okmánnyal továbbítják, amely ennek tényét
igazolja.
9. Amennyiben egy termelő ugyanazon területen több, nem csak e rendeletnek megfelelő
termelő egységet üzemeltet, a rendelet hatálya alá nem tartozó termékeket, termelő egység
területeit és a felhasználásra szánt anyagok (mint műtrágya, növényvédő szer, vetőmag)
raktárait is ellenőrizni kell. Az 1. pontban meghatározott egységben termesztett növényekkel
azonos fajtájúak ezekben az egységekben nem termeszthetők. Ettől eltérést az ellenőrző
szervezet megengedhet:
a) évelő növénykultúrák (gyümölcs-, szőlő- és komlótermesztés) esetében, feltéve, ha az
alábbi feltételeket teljesítik,
aa) a termelést az átállási tervbe illesztetten, annak részeként folytatják, amelyre a termelő
kötelezettséget vállal, és gondoskodik arról, hogy az ökológiai termelésre átállást megkezdi a
lehető legrövidebb időn belül, amely legfeljebb öt év lehet,
ab) megfelelő intézkedésekkel biztosítják a különböző egységek területéről származó
termékek későbbi keveredésének megakadályozását,
ac) az ellenőrző szervezetet az érintett termények betakarításáról legalább 48 órával a
munka megkezdése előtt értesítik,
ad) a betakarítási munka befejezését követően közvetlenül a termelő tájékoztatja az el-
lenőrző szervezetet az adott egységben betakarított termés pontos mennyiségéről és a más
területről származó terméktől megkülönböztető ismérvekről (minőség, szín, átlagos tömeg
stb.), valamint a termékek elkülönítésére tett intézkedésekről,
ae) az átállásra vonatkozó tervet, valamint az aa) és ab) pontokban előírt intézkedések
tervezetét az ellenőrző szervezet jóváhagyta; a jóváhagyást azonban az átállási időszak
beindulását követően évente meg kell erősíteni;
b) mezőgazdasági kutatási tevékenység esetében, ha megfelelnek az ab), ac) és ad)
pontokban foglalt előírásoknak;
c) vetőmag, vegetatív szaporító anyagok és facsemeték termelése esetében, ha megfelelnek
az ab), ac) és ad) pontokban foglalt előírásoknak.
B) Növényi termékek és alapvetően növényi eredetű élelmiszerek feldolgozó
és csomagoló egységei
1. A rendszeres ellenőrzési intézkedések megkezdésekor a termelőnek és az ellenőrző
szervezetnek a következőket kell írásban rögzítenie:
a) a termelő egység teljes leírását, amelyben ismertetik a mezőgazdasági termékek fel-
dolgozásánál, csomagolásánál és tárolásánál használt berendezéseket,
b) a termelő egység szintjén hozott valamennyi gyakorlati intézkedést, amellyel e rendelet
előírásainak teljesítését kívánják biztosítani. Ezt a leírást és a tett intézkedéseket az egység
felelős vezetője által jóváhagyott ellenőrzési jelentésnek (jegyzőkönyv) tartalmaznia kell. A
jelentéshez csatolni kell az üzemeltető nyilatkozatát arról, hogy a műveleteket a jogszabályok
előírásai szerint hajtja végre, és amennyiben ezen előírásokat megsértené, az ellenőrző
szervezet az R. 11. §; (2) bekezdés b)-e) pontjában foglaltak szerint intézkedik.
2. Minden írásos dokumentációt, bizonylatot, jelentést meg kell őrizni és az ellenőrző
szervezet rendelkezésére kell bocsátani, hogy nyomon követhesse a következőket:
- a termelő egységhez beszállított - a rendelet hatálya alá tartozó - termékek megne-
vezését, eredetét jellegét és mennyiségét,
- a termelő egységből kiszállított - a rendelet hatálya alá tartozó - termékek megnevezését,
jellegét, mennyiségét és címzettjét,

636
 - bármely egyéb felvilágosítást, amelyet az ellenőrző szervezet igényel az ellenőrzéséhez.
így például az egységhez beszállított és felhasznált anyagok, adalékanyagok, valamint
technológiai segédanyagok eredetét jellegét és mennyiségét, továbbá a feldolgozott
termékek összetételét.
3.Ahol a rendelet hatálya alá nem tartozó termékeket is feldolgoznak, csomagolnak vagy
tárolnak:
- a termelő egységen belül külön helyet kell biztosítani e rendelet hatálya alá tartozó
termékek tárolására a feldolgozás előtt és után,
- a műveleteket folyamatosan kell végezni a teljes munkafolyamat befejezéséig, térben és
időben elkülönítve a rendelet hatálya alá nem tartozó termékekkel végzett műveletektől,
- amennyiben a műveleteket időszakosan végzik, azokat előzetesen be kell jelenteni az
ellenőrző szervezettel egyeztetett határidőig,
- minden szükséges intézkedést meg kell tenni, hogy biztosítsák a tételek azonosítását és
elkerüljék az összekeveredést olyan termékekkel, amelyek előállítása nem a rendelet
előírásainak megfelelően történt.
4. Az ellenőrző szervezet köteles - a rendkívüli ellenőrzések kivételével - évente leg-
alább egyszer a termelő egységet teljeskörűen ellenőrizni.
A rendelet által nem engedélyezett termékek vizsgálatára minták vehetők. Ha azonban
felmerül a gyanú, hogy nem engedélyezett terméket használtak fel, a mintavétel kötelező.
Minden ellenőrzésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet az ellenőrzött egység felelős
képviselője ellenjegyez, és öt évig megőriz.
5. A közreműködő személy köteles az ellenőrző szervezet részére lehetővé tenni a ter-
melő egység vizsgálatát, valamint az írásos bizonylatokba és a vonatkozó dokumentumokba
való betekintést. Az ellenőrző szervezetet minden olyan felvilágosítással el kell látni, amely az
ellenőrzés céljából szükséges.
6. A rendelet előírásainak megfelelő termékeket más egységekbe - beleértve nagyke-
reskedőket és kiskereskedelmi üzleteket is - csak a tartalom keveredését megakadályozó,
megfelelő kiszerelésben és zárt csomagolási egységben, a külön jogszabályban foglaltjelölésre
vonatkozó előírásokra is figyelemmel, a következő jelöléssel ellátva lehet átszállítani, melynek
tartalmaznia kell:
a) a termék termeléséért vagy feldolgozásáért felelős személy nevét és címét; ahol a termék
eladója ettől eltérő személy, olyan nyilatkozat is szükséges, amely alapján a tétel elfogadható,
és az ellenőrző szervezet képes egyértelműen azonosítani a termék előállításáért felelős
személyt,
b) a termék megnevezését, beleértve az ökológiai termelési módra hivatkozást.
A rendelet hatálya alá tartozó valamennyi termék beérkezésekor ellenőrizni kell a
csomagolási egység lezárását - ha az szükséges - az A) 8.1. pontban előírt jelzések meglétét.
Ezen ellenőrzések eredményét jegyzőkönyvben rögzíteni kell. Ha az ellenőrzés elvégzése után
bármilyen kétely merül fel azzal kapcsolatban, hogy az érintett termék valóban a rendeletben
előírt ellenőrzési rendszerbe tartozó termelőtől származik, csak akkor kezdhető meg a
feldolgozás vagy csomagolás, ha minden ilyen kételyt sikerült eloszlatni, kivéve, ha a termék
ökológiai termelési módra utaló jelzés nélkül kerül a piacra.
C) Növényi termékek és alapvetően növényi eredetű élelmiszerek importálói
1. A rendszeres ellenőrzési intézkedések megkezdésekor az importőrnek és az ellenőrző
szervezetnek a következőket kell rögzítenie:
a) az importáló megnevezését és az általa folytatott tevékenység átfogó leírását, pontosan
jelezve a termékeknek az ország területére történő beléptetését, valamint ismertetve minden

637
olyan létesítményt, amelyeket az importőrök a behozott áru raktározására kívánnak
felhasználni,
b)az importőrnek az egység szintjén hozott valamennyi gyakorlati intézkedését, amellyel
ezen rendelet előírásainak teljesülését kívánja biztosítani.
Ezt a leírást és a tett intézkedéseket az importőr által jóváhagyott ellenőrzési jelentésnek
(jegyzőkönyvnek) tartalmaznia kell.
Ezenkívül a jelentésnek tartalmaznia kell még az importőr kötelezettségvállalását:
- úgy bonyolítja le az import tevékenységét, hogy az megfeleljen a jogszabályok elő-
írásainak, továbbá
- az ellenőrző szervezet számára biztosítja a bejárást az általa használt raktárakba, és
elősegíti az ellenőrzést.
2.Minden írásos dokumentációt, bizonylatot, jelentést meg kell őrizni és az ellenőrző
szervezet rendelkezésére bocsátani, hogy nyomon követhesse a hivatkozott tennék minden
egyes tételénél a következőket:
- az adott tétel megnevezését, eredetét jellegét mennyiségi mutatói alapján és szükség
szerint az ellenőrző szervezet igényei által meghatározott egyéb részleteket,
-az adott tétel természetének jellemzőit, rendeltetési helyét és szükség szerint az ellenőrző
szervezet igényei által meghatározott egyéb részleteket.
3. Az importőr köteles értesíteni az ellenőrző szervezetet minden egyes szállítmányról,
amelyet importként beszállít. Ezen belül köteles minden olyan részletes adatot is szolgáltatni,
amelyet az ellenőrző szervezet részére előír, például a behozott ökológiai termékek ellenőrző
bizonyítványainak másolatban történő igazolását.
4. Ha a rendelet hatálya alá tartozó behozott termék olyan helyen kerül tárolásra, ahol más
mezőgazdasági terméket vagy élelmiszert dolgoznak fel vagy raktároznak, akkor a következők
szerint kell eljárni:
- a rendelet hatálya alá tartozó termékeket az egyéb mezőgazdasági termékektől, élel-
miszerektől elkülönítve kell elhelyezni és tartani,
- minden intézkedéssel szükséges biztosítani a tételek azonosítását és az esetleges ke-
veredésének megakadályozását olyan termékekkel, amelyeket nem e rendeletnek
megfelelően állítottak elő.
5. Az ellenőrző szervezet - a rendkívüli ellenőrzések kivételével - évente legalább egy
esetben köteles teljes körű ellenőrzést végezni az importáló cég telephelyein, és ahol indokolt
azoknál a kiválasztott egyéb tároló létesítményeknél is, amelyeket az importáló cég
használatba vesz.
Az ellenőrző szervezet köteles ellenőrizni a 2. pontban foglalt követelmények szerinti írásos
dokumentációkat, valamint az 5. számú melléklet szerinti tanúsítványokat.
Az ellenőrző szervezet e rendelet alapján engedéllyel nem rendelkező anyagok vizsgálatára
mintát vehet. Ha a hivatalosan el nem fogadott anyagok jelenlétének gyanúja merül fel, akkor
kötelező mintát venni. Minden egyes ellenőrzési kiszállásról vizsgálati jegyzőkönyvet kell
felvenni, melyet a vizsgált egységért felelős képviselő köteles aláírni.
6. Az importőr - vizsgálat céljából - köteles biztosítani az ellenőrzést végző szervezet
bejutását a telephelyre és rendelkezésére bocsátani a kapcsolódó iratokat, kimutatásokat,
különös tekintettel a behozatallal kapcsolatos bizonylatokra. Az importáló köteles az ellenőrző
szervezetet minden olyan információval ellátni, ami az ellenőrzés lefolytatásához szükséges.
7. A rendelet hatálya alá tartozó termékeket csak megfelelően csomagolva, a tartalom
esetleges keveredését kizárva, az exportőr és az adott tétel - tanúsítvány szerinti - azonosítását
szolgáló jelöléssel ellátva szabad importálni.

638
 A rendelet hatálya alá tartozó termékek esetében a feladó köteles ellenőrizni a csomagok és
a konténerek lezárását és az egyes tételek azonosságát, hogy megfelelnek-e az 5. számú
melléklet szerinti tanúsítványban vagy azzal egyenértékű bizonyítványokban foglaltaknak. Ha
az ellenőrzés során problémák merülnek fel a behozott termék eredetét illetően, vagyis azt
nem a rendelet előírásainak megfelelő exportálótól hozták be és nem elfogadott ellenőrző
szervezet tanúsítja, akkor a terméket csak a kétségek tisztázása után lehetséges feldolgozni,
csomagolni, kiszerelni, és forgalomba hozni, kivéve, ha az ökológiai jelölés nélkül kerül
kereskedelmi forgalomba.
8. A rendelet hatálya alá tartozó termékek egyéb helyekre, nagykereskedők részére és
kiskereskedelmi egységekhez is kiszállíthatók, azzal a kikötéssel, hogy szállításuk során
megfelelően csomagoltak és a tartalmuk keveredésének meggátolása érdekében lezártak,
továbbá megfelelő címkézéssel ellátottak - összhangban az általános jelölési előírásokkal -
amelyek tartalmazzák:
a) a terméket importáló nevét, címét, valamint olyan irányú közlést, melynek alapján az
ellenőrzést végző szervezet által a tennék importálója minden kétséget kizáróan azonosítható,
b) a termék nevét, az ökológiai termesztés módszerére történő utalást.
5. számú melléklet a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelethez

Magyar Ökológiai Termelést Ellenőrző Rendszer

1. A tanúsítást kiállító szervezet (név, cím, kódszám)
2. A tanúsítvány hivatkozási száma
3. A termék exportőre (név és cím)
4. Ellenőrző szervezet (név, cím, kódszám)
5. A termék előállítója vagy forgalmazója (név és cím)
6. Feladó ország
7. A termék címzettje
8. Rendeltetési ország
9. Rendeltetési hely címe
10. A termék kereskedelmi neve, szállítóeszköz, megjegyzések
11. Bruttó tömeg (kg)
12. Nettó tömeg (kg)
13. Lehetséges egységek
14. A tanúsítványt kiállító szervezet tanúsítja, hogy a fent nevezett terméket az ökológiai
gazdálkodás - EU szabályaival összhangban a Tanács 2092/1991/EGK rendelete átvételével
készült - 140/1999. (IX. 3.) Korm. rendelet és a 2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelet
szerint állították elő, a 4. pontban nevezett szervezet ellenőrizte.
15. Kiegészítő nyilatkozat (ha szükséges)
16. A tanúsítvány kiállításának helye

A kiállító szervezet pecsétje

639
 Dátum

A tanúsítvány aláírására jogosult személy neve és aláírása

EUROPEAN COMMUNITY CERTIFICATE FOR IMPORT OF PRODUCTS FROM
ORGANIC
PRODUCTION

1. Body issuing the certificate (name and address)

2. Regulation (EEC) No 2092/91. Art. II Reference number of the certificate
3. Exporter of the product (name and address)
4. Control body* (name and address)
5. Producer or processor of the product* (name and address)
6. Country of dispatch
7. Consignee of the product in the Community (name and address)
8. Country of destination
9. Address of the place of destination*
10. Marks and numbers, Container No(s), Number and kind. Trade name of the product.
11. Gross mass (kg)
12. Net mass (kg)
13. Alternative units*
14. Declaration of the body issuing the certificate. This is to certify that the products
designated above have been obtained in accordance with the rules of pruduction and on
inspection of the organic pruduction method, as set out and monitored by the control body
mentioned in box 4.
15. Additional declaration (if appropriate)
16. Place of issue of the certificate

Stamp of the issuing body

Date

Name and signature of authorized person

* Explanatory notes
Box 4: Control body for monitoring compliance with the rules on organic production
methods.
Box 5: The firm which carried out the last operation (processing, packaging, labelling) on
the batch.
Box 9: The address of the firm where the batch will be delivered, if different from the
address in box 7.

640
 Box 13: e. g. volume in litres in case of liquids, to be qiven, where appropriate, in sup-
plement to the declarations in boxes 11 and 12.
Irodalom

1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről. Mezőgazdasági Statisztikai

Évkönyv, 1998. 91/630/EEC. Council Directive Minimum standard for the protection of
pigs. Abayné Hamar E. - Marselek S. (1999): A juhtartás helye és szerepe a környezetbarát
állattartásban Észak-Magyarországon. Tiszántúli Mezőgazdasági Tudományos Napok.
Állattenyésztési és Takarmányozási Szekció, Debrecen. Aflatuni, A. - Galambosi B. (1999):
Performance of organically cultivated peppermint (Mentha piperita) at Ruukki. In: Aflatuni,
A. - Galambosi B. - Kemppainen, R. - Niskanen, M. - Jauhiainen L.: Performance of mint
species in different climetes and in organic cultivation. Publications of the Agricultural
Research Centre of Finland. Jokioinen, Serie A 53. 27-43. Agg, A. R. - Zabel, T. F (1990):
Red-list substances: selection and monitoring. Journal
of the Institution of Water and Environmental Management 4 (1): 44-50. Ahles, F.
(1999): Ökologischer Heil- und Gewürzpflanzenbau im Land Brandenburg,
Marktbericht Arznei- und Gewürzpflanzen, 2,1-V. Altieri, M. A. -FarrellJ. G. (1989):
Agroecology, The science of sustainable agriculture.
Westsview Press, Cambridge Amap (1999): Chapter 6: Persistent Organic Pollutants.
Arctic Pollution Issues: a State of the Arctic Environment Report, Arctic Monitoring and
Assessment Programme: 1-28. Amtsberg, G. (1984): Ergebnisse der bakteriologischer
Zervixtupferuntersuchungen bei
puerperal erkrankten Sauen. Tierartzliche Umschau 39, 479-484. Ángyán J. (1995):
Környezetbarát gazdálkodási rendszer- és struktúraváltás a mezőgazdaságban. In: Ángyán
J. és Podmaniczky L. (szerk): Környezet-és tájgazdálkodási füzetek 1/2. Gate. Környezet-és
Tájgazdálkodási Intézetének kiadványa 11-52 p. Antal J. (1987): Növénytermesztők
zsebkönyve. Mg. Kiadó 507. Apostol J., Brózik S. (2000): Meggy, p.47-68. In: Brózik S. -
Kállay Tamásné (szerk.).
Csonthéjas gyümölcsfajták. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Apostol J. - Brózik S.
(2000): Meggy. In: Brózik S. - Kállay Tamásné (szerk.). Csonthéjas gyümölcsfajták.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Balassa I. - Ortutay Gy.(1979): Magyar Néprajz. Corvina
Kiadó Budapest Balázs S. (1994): Zöldségtermelők kézikönyve. Mezőgazda Kiadó
Budapest Baldenhofer M/1995): Sertéstartás. In: (szerk.) Sárközy P. - Seléndy Sz.:
Biogazda 3. 149-157.
Balikó Eszter. (1999): Történelmi almafajták felkutatása Kárpátalján. Diplomadolgozat,
Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Gyümölcstermő Növények Tanszék,
Budapest

641
Baltay M. (1983): Magyarországi sertésfajták és hibridek. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Bartalos T., Németh T. (szerk.: 1995): Conservation tillage for sustaining soil and water
quality. Akaprint, Budapest Becvar, W. (1995): Nutztiere natürlich heilen. Österreichischer
Agrarverlag,
Klosterneuburg- Wien. Béres /.. (in Fischl G.; 2000): Biológiai védekezés a
gyomnövények ellen. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Béres I. - Fischl G. - Mikulás J. (1998): A Datura stramonium hazai jelentősége és
mikroszkopikus gombái. Növényvédelmi Tudományos Napok, Budapest Bernáth J.
(szerk.; 1993): Vadon termő és termesztett gyógynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Biokontroll Hungária KHT (1999): Az ökológiai gazdálkodás alapfeltétel-rendszere. Budapest
Birkás M. (1993): Talajművelés. In. Földműveléstan. Tankönyv, (szerk.: Nyíri L.) Mezőgazda
Kiadó, Budapest Birkás M. (1997): Talajkímélő művelés nehézkultivátorral. I. Mezőgazdasági
Technika 38. 9. 26-27.
Birkás M. (1997): Talajművelés, talajvédelem In.: Alkalmazkodó növénytermesztés, észszerű
környezetgazdálkodás (szerk. Ángyán J., Menyhért Z.), Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó,
Budapest Birkás M. (1999): Tanácsok, módszerek a talajállapot megítélésére. Gyakorlati
Agrofórum, Különszám a talajművelésről, 10. 7. 27-29. Birkás M. (2000): A fizikai és a
biológiai állapotjavítása a belvízkáros talajokon. Gyakorlati Agrofórum. 11. 6. 1-5. Birkás M.
(szerk..; 2000): Talajművelés a fenntartó gazdálkodásban, Gödöllő, Szent István Egyetem,
Egyetemi jegyzet. Birkás M. - Gyuricza Cs. - Perczel A. - Szalai T. (1998): Kísérletek a
kukorica bakhátas
termesztésével barna erdőtalajon. Növénytermelés, 47. 5. 559-571. Birkás M. - Krisztián J.
- Nagy J. (1999): Talajhasználat és talajvédelem. Növénytermesztési Tudományos Nap,
MTA 1999. jan. 26. „Magyarország az ezredfordulón" Stratégiai Kutatások az MTA-n.
Növénytermesztés és környezetvédelem, (szerk. Ruzsányi L. - Pepó P.), MTA
Agrártudományok Osztálya, Budapest Biszkup F. (1978): Háziszárnyasaink eredete,
domesztikációja és elterjedése. Kézirat. KÁTKI, Gödöllő.
Bocz E. (1992): Szántóföldi növénytermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest Bomme U.
(1992): Heil- und Gewürzpflanzen nach Entzug düngen. Gemüse 28, 26-27. Botos Gy., Füstös
Zs. (1987): Hagymafélék termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Böckenhoff, E (1986): Analyseder Betriebs- und Produktionverfahren sowieder Natu-
ralertráge im alternatieven Landbau. Berichte über Landwirtschaft, 64 (1) 1-39 Böő /.
(1989): Sertés a kisgazdaságban. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Bradley; F. M. - Ellis
Barbara, W. (1992): Rodales's all-new encyclopaedia of organic
gardening. Rodale Press, Emmaus, Pennsylvania Bromiley, M. W. (1991): Physiotherapy
in Veterinary Medicine. Blackwell Scientifíc Publications, Oxford
Brózik S. (2000): Őszibarack. In: Brózik S. és Kállay Tamásné (szerk.). Csonthéjas gyü-
mölcsfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Brózik S. - Apostol J. (2000): Cseresznye. In: Brózik S. és Kállay Tamásné (szerk.).
Csonthéjas gyümölcsfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest Brózik S. - Kátay T.-né (2000):
Csonthéjas gyümölcsfajták. Cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva. Mezőgazda
Kiadó, Budapest Brunner F. (1980): Akupunktur für Tierarzte. Akupunktur der Kleintiere.
WBV Biologis-
ch- MedizinischeVerlagsgesellschaft MBH und CO KG., Schorndorf Budai Cs. (1986):
Biológiai védekezés és növényházak kártevői ellen. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Budai Cs., CsölleL, Terbel. (1997): Primőrök védelmében. Mezőgazda kiadó, Budapest
Buschbeck, E. (1997): Zu Fragen der Züchtung und der Zuchtziele bei Arznei- und

642
 Gewürzpflanzen aus ökologischer Sicht. Drogenreport, 10, 74-77. Cena, M. (1960): Das
Strahlungsklima und sein Einfluss auf die landwirtschaftlichen Tiere. Tagungsberichte 23.
Deutsche Akademie der Landwirtschaftswissenschaften, Berlin
Cimiotti, W. (1980): Die Teazitat des Erregers der Putenbordetellose. Vet. Med. Diss.,
Hannover
Curtis, J. (1993): Food use pesticides currently classified by EPA as potential carcino-
gens. PANUPS April (1): 1-6. Cselőtei L. - Csider L. - Budai L. (1967): Kertészet.
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Csukás Z. (1955): Baromfitenyésztés. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest Darvas B. (1999): A kémiai növényvédelem és kritikája. In: Polgár A. L.
(szerk.) A biológiai növényvédelem és helyzete Magyarországon. OMFB. Budapest Darvas
B. (1999): Janus arcú peszticidek. Élet és Tudomány 54 (4): 103-105. Darvas B. (2000):
Virágot Oikosnak (Kísértés). Budapest, l'Harmattan. Darvas B. - Polgár, L. A. (1998):
Növel type insecticides: specificity and effects on non- target organisms. Insecticides with
Növel Modes of Action, Mechanism and Application. I. Ishaaya & D. Degheele (eds)
Springer-Verlag Berlin Darvas B. - Seprős I - Szántó J. (1979): Környezetkímélő
növényvédelmi eljárások rovarok és atkák ellen. I. Biológiai védekezés: entomopatogén
baktériumok, entomofág állatok. Tématanulmány, Agroinform, Budapest, Dehe, M. (1999):
Marktchancen ökologisch erzeugter Arznei- und Gewürzpflanzen in
Deutschland. Z. Arzn. Gew.pfl. 4, 44-50. Dehe M. - Blum H. (1999): Die Stellung der
Heil- und Gewürzpflanzen im Betrieb und in der Fruchtfolge; In: Praxis des ökologischen
Kráuteranbaues. Ökoplant E.V. /Stiftung Ökologie und Landbau, Bad Dürkheim, p. 57-72.
Dénes F. (1997): Ribiszke és köszméte. In: G. Tóth Magdolna (szerk.). Gyümölcsészet.
Primom kiadó, Nyíregyháza Dénes F. (1997): Szamóca. In: G. Tóth Magdolna (szerk.).
Gyümölcsészet. Primom kiadó, Nyíregyháza
Dierauer, H. - Stöppler, U. - Zimmer, H. (1994): Unkrautregulierung ohne Chemie. Ulmer,
Stuttgart
Dióspatonyi I. - Syposs Z. - Viczián Zs. - Kollár G. - Láng-Lázi M. (2000): Quality
assurance aspects in biochemical and chemical information technology. Computers and
Chemical Engineering 24. 1031-1036. Dohy J.(2000): Genetika állattenyésztőknek.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Douglas, J. S. - Harf, R. A. (1976): Forest Farming: Toward a
Solution to Problems of World Hunger and Conservation. Watkins London
Dubgaard, A. - Olsen, P. and Sorensen, S. (1990): Okonomienis okologisk jordburg
(Economics of organic farming) Rapport 54 Statens Jordbrugsokonomiskelnstitut,
Copenhagen
ECAF (1999): Conservation agriculture in Europe: Environmental, economic and EU
policy perspectives. European Conservation Agricultural Federation, Bmssels Edelényi M.
(1985): Borászati mikrobiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest Ekesbo, I. (1981): Somé
aspects of sow health and housing. In: The welfare of pigs. Mar-
tinus Nijhoff Publishers, den Haag Eperjesi I. - Kállay M. - Magyar I. (1998): Borászat.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Erdős Z. - BrózikS. (2000) Szilva In: Brózik S. és Kállay
Tamásné (szerk.): Csonthéjas
gyümölcsfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest FAO, (1999): Organic Agriculture .15th
Session of the Committee on Agriculture, Romé FAO/WHO (1999): Codex Alimentarius
Commission Guidelines for the Production, Processing, Labelling and Marketing of
Organically Produced Foods Fekete L. (1995): Sertéstakarmányozás. Gazdakönyvtár.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Fenyvessy J. - Csanádi J. (1999): A tehén-, juh-, kecsketej
alkotórészeinek összehasonlító táplálkozás élettani megítélése. Magyar Juhászat. 8. 8. 2-3.
Finger, P. - Bertram, A. -Bomme, U. (1998): Selektive thermische Unkrautregulierung

643
 bei Heil- und Gewürzpflanzen. Z. Arzn. Gew.pfl. 3, 70-76. Fischer, M. (1995): Farbatlas
Obstsorten. Eugen Ulmer Gmbh & Co., Stuttgart Fischl G. - Béres I. (1995): A tyúkhúr
(Stellaria média) és a Peronospora média „gazda - parazita" kapcsolat néhány sajátossága.
Növényvédelmi Tudományos Napok, Budapest
Freeman, B.M. (1976): Physiological responses to stress with reference to the domestic
fowl. Laboratory Animál. 10. 385-388. French, J. (1990): The pest-free orchard. 35-72. In:
French, J. Natural control of garden
pests. Aird Books, Melbourne Füstös Zs. - Kollár G. (1998): A minőségbiztosítás
alkalmazásának sajátosságai a kertészeti árutermelésben. AGRO 21 füzetek 26. 82-84. G. Tóth
Magdolna (1997): Gyümölcsészet. Primom kiadó, Nyíregyháza G. Tóth Magdolna - Szabó T.
(2000): Az új évezred fajtái - a rezisztensek. Wink B Kft. Vásárosnamény
G. Tóth M. (2001) Gyümölcsészet. (második, bővített kiadás) Primom Kiadó, Nyíregyháza G.
Tóth Mária (1997): Gyümölcsészet. Nyomdaipari Szolgáltató Kht., Debrecen Georghiou, G. R
(1990): Overview of insecticide resistance. ACS Symposium Series 421: 18-41.
Gold L. S. - Slone T. H. -Ames B. N. (1997): Summary of the carcinogenic potency data- base
by chemical. Carcinogenic Potency and Genotoxicity Databases. L. S. Gold & E. Zeiger (eds)
Boca Raton, CRC Press 621-686. Gonda I. (2000): Minőségi almatermesztés. PRIMOM
Vállalkozásélénkítő Alapítvány
Központ. Nyíregyháza Göndör J.-né. (1997): Birs, Naspolya. In: G. Tóth Magdolna
(szerk.). Gyümölcsészet.
Primom kiadó, Nyíregyháza Göndör J.-né. (1997): Körte. In: G. Tóth Magdolna.(szerk.).
Gyümölcsészet. Primom kiadó, Nyíregyháza
Göndör J.-né. (1998): Körte. In: Soltész M. (szerk.). Gyümölcsfajta-ismeret és - használat.
Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Göndör J-né (szerk.) (2000) Körte. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Götz, G. - Silberessen, R. (1989): Obstsorten Atlas. Ulmer Gmbh & Co. Stuttgart
Greenwood, D.J., Hunt, J. (1986): Effect of nitrogén fertiliser on the nitráté contents of
field vegetable grown in Britain J. Sci. Food Agric, 37, 373-383. Gruner, L. - Bouix, J. -
Cabaret, J. - Boulard, C. - Cortet, J. - Sauve, C. - Molenat, G. - Calamel, M. (1992): Effect
of genetic type, location and management on helminth infection of eves in an intensive
grazing system on irrigated pasture. International Journal of Parasitology, 22. 919-925.
Gyúró F (szerk.; 1990): Gyümölcstermesztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Haiger, A. -
Storhas, R. - Bartussek, H. (1988): Naturgemasse Viehwirtschaft. Ulmer Verlag. Stuttgart
Hájas M. (1976): Gyökérzöldségek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Harkayné, Vinkler M. - Biacs P. - Kardos Gyné (1993): Növényi nyersanyagok új fel-
dolgozási műveletei, Élelmezési Ipar XLVII. 1. 2-6. Harkayné, Vinkler M. - Kardos Gyné
(1993): Az ökológiai gazdálkodással előállított
"természetes", "natúr", "bio" élelmiszerek szabályozása, Konzervújság 2-3, 95-97.
Heringer J. (1987): Dorfökologie: Wege und Einfriedungen. Seminare" Beitráge zur
Dorfökológie". Akademie für Naturschutz und Landschaftspflege. Laufen/Salzach
Herrera, E. - Tremblay, N. - Decroches, B. - Gosselin, A. (1997): Optimalization of sub-
strate and nutrient solution for organic cultivation of medicinái transplants in multi- cell
flats. J. of Herbs, Spices and Medicinái Plants, 4, 69-82. Hessayon, D. G. (1990): The Fruit
Expert. Britannica House, Herts Heusser H. (1959): Licht und Haustier. Schweitzer Archív
für Tierheilkunde. 101. 12. Hintalan Gy. (1995): Őshonos szőke mangalica sertés
fajtafenntartási tevékenységének vizsgálata az Egyeki Tiszatáj Mezőgazdasági Szövetkezet
tenyészetében. Szakdolgozat GATE Gyöngyös
Hollwich, F. - Diekhues, B (1967): Augenlicht und Nebennierenrindenfunktion.

644
 Deutsche Medizinische Wochenschrift 92. 2335-2341. IARC (1987): Overall
Evaluations of Carcinogenicity: An Updating of IARC Mono- graphs., WHO., Lyon
IshidateM. -M. C. Harnois, T. Sofuni (1988): Acomparative analysis of data on the clas-
togenicity of 951 chemical substances tested in mammalian cell cultures. Mutation
Research 195: 151-213. Ivány K-Kismányoky T.-Ragasits /. (1994): Növénytermelés.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Jahreis, G. - Hennig, A. - Boker, H. - Gruhn, K (1981): Zur
Anwendung von Lacto- bazillen bei monogastrischen Nutztieren anstelle konventioneller
Antibiotika. Monat- shefte für Veterinarmedizin. 36. 820-826. Janeczek, W. - Hibner, A. -
Lukaszewski, Z. (1985): Einfluss der Beleuchtungsstarke im Kuhstall auf eigene parameter
der Kühefertilitat. Proc. Int. Cong. on Animál Hygien- e. 5. Hannover
Jokela, K - Galambosi B. (1998): Effect of ridge cultivation and plánt density on growth
and yield of somé medicinái plants in Finland. Z. Arzn. Gew.pfl. 3, 139-145. Jorgensen,
B. (1992): Group-level effects of breed and sire on diseases, and influence of diseases on
performance of pigs in Danish test stations. Prev. of Veterinary Medicine, 14. 281-292.
Józsa L. (1985): Másodvetésű szántóföldi növények termesztése. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest
Káferstein, F. K, et al.(1996): Élelmiszereink minősége és biztonsága, Élelmiszervizsgá-
lati Közlemények XLII.(1996)3,167-177. Kahnt, G. (1998) in: Knopf, B. - Quandel, T.:
Bericht über die 4. Kráuterseminar, Dro- genreport, 11, 43^4.
Kardos Gyné - Harkayné Vinkler M. - Biacs P. (1993): A natúr (természetes) élelmiszer-
termelésre vonatkozó szabályozás néhány kérdéséről. Olaj, Szappan, Kozmetika XLII. 3.
100-102.
Kárpáti Z. - Győrfi L. - Csanády M. - Károly G. - Krómer I. (1998): Ivóvizek növényvédő
szer szennyezettsége. Egészségtudomány 42 (2): 143-152. Keith, L. H. (1997): Environmental
Endocrine Distruptor. A Handbook of Property Data.
John Wiley and Sons, Inc. New York Kellér - Érchegyi - Török (1969): Pálinka,
csemegebor, pezsgőbor. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Kelly, K W. (1980): Stress and immuné function. Annales des Recherche Vétérinaire, 11. 445-
478.
Kemenesy E. (1972): Biológiai és takarékos talajművelés. In: Kemenesy E. Földművelés
Talaj erőgazdálkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest Kerek M. M. - Brózik S. - Erdős Z. -
Pedryc A. (2000): Kajszi. In: Brózik S. és Kállay
Tamásné (szerk.). Csonthéjas gyümölcsfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest Kerényi Z. -
Elek Gy. (1988): Szőlőtermesztés és Borászat 1. (44-48) Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
King, G. (1992): Veterinarhomöopathie, Einführung und Matéria Medica. Schlütersche
Verlagsanstalt und Druckerei, Hannover Kiss A. (1981): A borsó termesztése.
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Kissné Bársony E. (2000): Az ökogazdálkodás szabályozási
rendszerének EU- konform
továbbfejlesztése az AGENDA 2000 tükrében. AKII. Budapest Koepf, H. H. - Pettersson,
B. D. - Schaumann, W. (1980): Biologisch - dynamische
Landwirtschaft, Eugen Ulmer, Stuttgart Kollányi L. (1999): A málna fajtahasználata és a
fajtakiválasztás szempontjai. Papp J.—
Porpáczy A. (szerk.) Bogyósgyümölcsűek I. Mezőgazda Kiadó, Budapest Kollár G.
(1998): Az ISO 9000 minőségbiztosítási rendszerek szerepe a kertészeti termények
forgalmazásában. Új Kertgazdaság 1997/4. 69-72. Kollár G. (1999): A minőség értelmezése
az EU csatlakozás küszöbén. Az V. Növényne-
mesítési Tudományos Napok előadásainak összefoglalói. MTA Budapest Kollár G. (1999):
A minőségügy alapjai. Jegyzet. KÉE Árukezelési és Aruforgalmazási Tanszék. Budapest

645
Kollár G. (2000): A minőségi almatermelést támogató irányítási rendszer. In Szerk.: Dr.
Gonda I.: Minőségi almatermesztés. Prinom Alapítvány, Nyíregyháza Kollár G. - Füstös
Zs. - Gilingerné Pankotai M. - Bárányi I. (1999): Minőségbiztosítás
a kertészeti termelésben. Kertészet - Szőlészet 18-19. Kollár G. - Füstös Zs. - Syposs Z. -
Viczián Zs. (1999): A minőségbiztosítás hatása a
posztharveszt műveletekre. Új Kertgazdaság, Budapest Kollár G. - Füstös Zs. - Syposs Z. -
Viczián Zs. (1999): A minőségbiztosítás hatása a „posztharveszt" műveletekre. Mag Kutatás,
Termesztés, Kereskedelem, XIII. 6. 29-30., Budapest
Kollár G. - Füstös Zs. - Viczián Zs. - Hűnek K. (1998): Information technology in ISO 9000
based quality assurance systems of food industry and horticulture. Chisa '98 Congress
publications H 1.2. 426.
Kollár G. - Füstös Zs. - Viczián Zs. - Mészáros L. (1998): Minőségbiztosítási rendszerek az
áruforgalmazásban. In.: Lippay J. - Vas K. Nemzetközi Tudományos Ülésszak összefoglalói
162-163. Kollár G. - Viczián Zs. (1998): Influencing the quality of sour-cherry fruits applying
ISO
9000. Publ. Univ. Horticulturae Industriaeque Alimentariae. LVII. 15-18 Kollár G. -
Viczián Zs. (2000): Influencing the quality of sour-cherry fruits by applying
ISO 9000 standards. Acta Horticulturae. 527. 193-197. Kollár G. - Viczián Zs. - Füstös Zs.
- Hűnek K (1998): Quality assurance systems and information technology in
bioengineering. Publications of the Fourth International Workshop on Modelling in
Chemical Engineering, Bad Honnef. 36-41. Kollár G. - Viczián Zs. - Füstös Zs. - Hűnek K.
(1999): Quality assurance systems and information technology in bioengineering. Hung.
Journal of Industrial Chemistry, 27. 63-67.
Kollár G. - Viczián Zs. - Füstös Zs. - Hűnek K. (1999): Problems and results of computer aided
QAS in food industry and horticulture Computers & Chem. Eng. Supple- ment Elsevir Science
Ltd. 5687-5690. Kollár G. - Viczián Zs. - Füstös Zs. - Syposs Z. (1999): Minőségbiztosítás és
informatika. Műszaki Kémiai Napok kiadványa, Veszprém Koller, L. D. (1979): Somé
immunological effects of lead, cadmium and methylmercury.
Drug and Chemical Toxicology. 2. 99-110. Kovács F. (1975): Állathigiénia,
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Kovács J. (1970): Állatorvosi gyógyszertan. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest Kovács J. (2000): Sertésfajták és hibridek In. (szerk.) Horn P: Állattenyésztés
3. Mezőgazda Kiadó. Budapest Kozma Gy. (1995): Sertéstenyésztés és -tartás. Mezőgazda
Kiadó, Budapest. Kreuter, Marie-Luise. (1996): Der Bio-Garten: der praktische Ratgeber fíir
den naturgemássen Anbau von Gemüse, Obst und Blumen. BLV Verlagsgessellschaft,
München
Kristóf L.-né (2000): Államilag elismert zöldségtartók kísérleti eredményei OMMI Mil-
lenniumi Kiadvány, Budapest KrügerL. - Stephan E. (1963): Über Einflüsse der Beleuchtung
auf die Legeleistung von
Hennen. Archiv fór Geflügelkunde 27. 4. 298-309. Kukovics S. (1999): Tenyésztési
kérdések a magyarországi kiskérődző ágazatokban. Tiszántúli Mezőgazdasági Tudományos
Napok. Állattenyésztési és Takarmányozási Szekció. Debrecen
Kukovics S. - Jávor A. (szerk) (1999): A kecskeágazat jelene és jövője. VI: Debreceni Ál-
lattenyésztési Napok. Herceghalom Kun Cs. (1994): Akupunktura az állatorvoslásban.
Természetgyógyászat. Tud. Melléklet. V.5. Kükelhaus, H. (1971): Organismus and Technik.
Walter Verlag. Freiburg Láng G. (1970): A növénytermesztés kézikönyve I—II. kötet.
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Láng G. (1976): Szántóföldi növénytermesztés. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest Lehmann,
M. (1985): Beurteilung der Tiergerechtheit handelsüblicher Batteriekafige fur

646
 mastkanincnen. Nutztierhaltung, 2. 14. Lind, K. - Lafer, G. - Schoffer, K - Junnerhofer, G. -
Meister, H.:( 1998): Biologischer Ostbau. Leopold Stocher Verlag, Graz
Lösch, R. - Meimberg, R. (1986) Der „alternative" Landbau in der Bundesrepublik
Deutschland. Ifo Stidien zurAgrar4wirtschaft, 24 Lust, V. (1987): Biologischer Obst und
Gemüsebau. Ulmer, Stuttgart LückL. (1996): Der Anbau von Heil- und Gewürzpflanzen im
ökologischen Landbau in
Deutschland. Drogenreport, 9, 32-33. Mac Daniels, L. H. -Lieberman, A. S. (1979): Tree
crops: a neglected source of food and
forage from martinai lands. BioScience 29. 173-175 Máray G. (1995): Állati termékek
feldolgozása. In. szerk. Sárközy P. - Seléndy Sz.:
Biogazda 3. Mezőgazda Kiadó, Budapest Mártonffy B. (1993): Konzervuborka.
Vállalkozók könyve. 1. Olitor Szaktanácsadó és
Információs Szolgálat, Budapest Mártonffy B. (1994): Fűszerzöldségek. Vállalkozók
könyve 2. Olitor Szaktanácsadó és
Információs Szolgálat, Budapest Mártonffy B. (1995): Gombafélék. Vállalkozók könyve 5.
Olitor Szaktanácsadó és
Információs Szolgálat, Budapest Mártonffy B. (1995): Hagymafélék. Vállalkozók könyve
4. Olitor Szaktanácsadó és
Információs Szolgálat, Budapest Mártonffy B. (1995): Káposztafélék. Vállalkozók könyve
3. Olitor Szaktanácsadó és
Információs Szolgálat, Budapest Mártonffy B. (1995): Paprika. Vállalkozók könyve 6.
Olitor Szaktanácsadó és
Információs Szolgálat, Budapest Mártonffy B. (1995): Paradicsom. Vállakózók könyve 7.
Olitor Szaktanácsadó és
Információs Szolgálat, Budapest MatolcsiJ. (1975): A háziállatok eredete. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest Mercz Á. (1999): A must és a bor egyszerű kezelése, Mezőgazda Kiadó,
Budapest MerczÁ. (1981): Az italgyártás gépei. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Mezei
Ottóné (2000): Biodinamikus kertgazdálkodás, Mezőgazda Kiadó, Budapest Mikulás J. -
Fischl G. - Hunyadi K. (1993): A biológiai védekezés lehetősége az átoktüske (Cenchrus
pauciflorus Benth.) ellen. Növényvédelmi Tudományos Napok, Budapest
Mikulás J. - Hajdú Zs. - Béres I. - Fischl G. (1997): Sporiorium cenchri (Lagerheim) Vánky
üszöggomba hatása az átoktüskére (Cenchrus pauciflorus Benth.) 1, Nemzetközi
Növényvédelmi Konferencia, Debrecen Mikulás J. - Hajdú Zs. - Béres I. - Fischl G.
(1998): A Sporiorium cenchri (Lagerheim) Vánky (rostosüszög) jelentősége a Cenchrus
puciflorus Benth (átoktüske) elleni védekezésben. Növényvédelmi Tudományos Napok,
Budapest Molnár A. (szerk.) (1996): Kecsketenyésztés. GATE Mezőgazdasági
Szaktanácsadási és
Kutatásszervezési Intézet, Gödöllő Molnár L. - Vágó E. (1999): Kajszitermesztés
képekben. Acrux Bt., Kecskemét Morgan Joan - Richards Alison. (1993): The book of
Apples. Ebury Press, London Münchlebach, J. -Nát, E. (1990): Die Wettbewerlsfáhigkeit des
biológischen Landbaus. Schriftenreihe der Eidg. Farschungsansstalt fur Betriebswirtchaft un
Landtechnik 33. Tánikon, Switzerland Nagy J. (1994): Dinnye. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Nagy Tóth F. (1998): Régi erdélyi almák. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár Nair,
P. K. R. (1982): Soil Productivity Aspects of Agroforestry. Nairobi, ICRAF Nair, P. K.
R. (1984): Soil Productivity Aspects of Agroforestry. Nairobi, ICRAF
Németh I. (1995): Szerves trágyák hatásának összehasonlítása 30 éves tartamkísérletben.
Növénytermelés, 44.3. 237-249. Neuerberg W. - Padel S. (1992): Organisch-biologischer
Landbau in der Praxis, BLV

647
 Verlagsgesellschaft, München, Wien, Zürich Oostrelee, C. C. (1982): Genetic and
environmental aspects of the immuné response.
Livestock Production Science, 9. 537-548. Panagakis, P - Kyritsis S. (1991): Effect of air
temperature, relatíve humidity and veloc-
ity on early-weaned piglets: a review. Farm Building Progress, 105.16-19. Papp J. -
Porpáczy A. (1999): Bogyósgyümölcsűek I. Mezőgazda Kiadó, Budapest Papp J. - Porpáczy
A. (1999): Bogyósgyümölcsűek II. Mezőgazda Kiadó, Budapest Pepó P. - Ruzsányi L., Nagy
J. (1997): Sustainable crop management in cereal production. In: Soil, Plánt and Environment
Relationships (szerk. Nagy J.) IFHERD Nemzetközi Alapítvány, Debrecen Agricultural
University, Debrecen Pilaski, J. (1970): Untersuchungen über den Einfluss einer künstlichen
Immobilization auf den Mineralstoffgehalt des Blutes and auf den Knochenaufbau der
Legehenne. Archiv für Geflügelkunde. 2. 94-108. Polgár A. L. (1999): A biológiai
növényvédelem és helyzete Magyarországon. OMFB Kiadvány, Budapest
Poljakov A. (1983): Állategészségügyi fertőtlenítés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Prenschen G. (1990): Der ökologische Weinbau. 5. Auflage. C. F. Müller Verlag, Karlsruhe
Pusztai P. - Papp J. - Radics L. (1998): Interrow grassing observations in an apple
orchard. Publ. Univ. Hort. LVII. 95-100. Radics L. (1994): Gyomirtás a kiskertben,
Magyar Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Radics L. (1998): Gyommaghatározó Mezőgazda
Kiadó, 208.
Radics L.-Szalai Z -Pusztai P-Kovács T-Kása K-Gál I. (2000): Low input weed management
strategy in carrot. Proceedings 13 th International IFOAM Scientific Conference, 181.
Radics L. - Pusztai P. (2000): Az árnyékolás szerepe vetésforgókban gyomok ellen. Nö-
vénytermelés. 49. 1-2. 69-80. Radics L.-Gál I. (2001): Weed management of organic carrot,
ANPP - 18th Columa
Conference International Meeting on Weed Control Proceedings 299-310. Radics L.-
Székelyné B. E. (2001): Comparision of different mulching methods for weed control in
organic green bean and tomato, ANPP - 18th Columa Conference International Meeting on
Weed Control Proceedings 311-322. Radics L—Gál L (2001): Gyomszabályozás lehetőségei
és korlátai sárgarépában gyomirtószermentes illetve takarékos növénytermesztési
rendszerekben, Magyar Gyomkutatás és Technológia II. évf. 1. sz. 41-56. Radics L.-Székelyné
B. E. (2001): Talajtakaró anyagok használatának lehetőségei a gyomszabályozásban zöldbab
és paradicsom kultúrákban, Magyar Gyomkutatás és Technológia II. évf. 2. sz. 47-60. Radics
L.-Székelyné B. E. (2001): Talajtakaróanyagok (mulcsok) használatának vizsgálata
szántóföldön zöldbabban és paradicsomban, Kertgazdaság 33. évf. 1. sz. 27-36.
Radics L. (2001): Alternatív növénytermesztés I. 336 oldal Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó,
Budapest
Rantzau, R. - Freyer, B. - Vogtman, J. (2000): Umstellung auf Ökológischen Landbau.
Angewande Wissenschaft 389.
RápótiJ. - Romváry V. (1987): Gyógyító növények. Medicina Könyvkiadó, Budapest
Reganold, J . R - Glover, J. D. -Andrews, P. K. - Hinman, H. R. (2001): Sustainability
of three apple production systems. Nature. 410: 926-930. Repetto R., Baliga S. S. (1996):
Pesticides and the Immuné System. World Resource Institute, Washington
Rózsavölgyi J. (1997): Primőr zöldségek értékesítési körülményeinek és szermaradványának
vizsgálata. Összefoglaló jelentés. Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, Budapest Ruzsányi L. -
Pepó P. (1999): A növénytermesztés és a környezet minőségének összefüggései.
Talajhasználat és talajvédelem. Növénytermesztési Tudományos Nap, MTA 1999. jan. 26.
„Magyarország az ezredfordulón" Stratégiai Kutatások az MTA-n. Növénytermesztés és
környezetvédelem, (szerk.: Ruzsányi L. - Pepó P.), MTA Agrártudományok Osztálya.

648
Budapest Sárközi R - Seléndy Sz. (1993): Az árutermelő biogazdálkodás alapjai. Biokultúra
Egyesület kiadványa, Budapest Sárközy R - Seléndy Sz. (szerk.; 1993): Biogazda I. Biokultúra
Egyesület, Budapest Sárközy P. és Seléndy Sz. (szerk.; 1994): Biogazda II. Biokultúra
Egyesület, Budapest Sárközy P. - Seléndy Sz. (szerk.; 1995): Biogazda 3. Állattartás,
feldolgozás, géphasználat. Biokultúra Egyesület. Pécs Schardein, J. (1993): Chemically
Induced Birth Defects. Marcel Dekker, Inc., New York Schlüter, C. (1986): Arbeits- und
betreibswirtschaflice Verháltnisse in Betreiben des alternativenLandbaues. Agrar-und
Umweltforschunkgin Baden-Wüttemberg, lO.ul- mer Verlag, Stuttgart
Schneider R. (1999): Kontrolié und Zertifizierung für eine ökologische Wildsammlung von
Heil- und Gewürzpflanzen. In: Praxis des ökologischen Kráuteranbaues. Öko- plant E.V.
/Stiftung Ökologie und Landbau, Bad Dürkheim Schole J. (1982): Physiologische Grundlagen
der nichterreger- und nichantigenspecifis-
chen Abwehr. Der praktische Tierarzt. 4. 345-354. Seléndy Sz. (1997):
Gyümölcstermesztés. In: Seléndy Sz. Biogazdálkodás. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó,
Budapest. SelyeJ. (1973): The evolution of the stress concept. American Scientist. 61. 692-
696. Selye J. (1976): Stressz distressz nélkül. Akadémia Kiadó. Budapest Simon, H.J. (1985):
Policy issues concerning antimicrobials: Controls of antimicrobal
usage. Perspectives in Biology and Medicine. 28. 223-228. Smith C. (1992): Acupuncture:
an ancient treatment modality under scientific scrutiny.
Journal of American Veretinarian Medicine Association, 201. 1321-1325. Smith D. R -
Munson L., Erb H.N. (1983): Abomassal ulcer disease in aduit cattle. The
Cornell Veterinarian, 73. 213-224. Smith, J. R. (1953): Tree Crops: A Permanent
Agriculture. Devin-Adair, New York Soltész M. (1998): Gyümölcsfajta-ismeret és -használat.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Soltész M. (szerk.; 1997): Integrált gyümölcstermesztés.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Spieá, H. (1994): Chronobiologische Untersuchungen mit
besonderer Berücksichtigung lunar Rhytmen im biologisch-dynamischen Pflanzenbau, Institut
für biologisch-dy- namische Forschung, Darmstadt Stephan E. (1963): Über
biometeorologische Strahlungseinflüsse auf den Organismus
von Tieren. Deutsche Tierarztliche Wochenschrift 70. 274-278. StudinszkiA. -Kagan F.-
Sasna Z. (1981): Zöldségnövények betegségeinek és kártevőinek atlasza. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest
Szabó G. (2000): A kecsketenyésztés helyzete, jelentősége és jövője Magyarországon.
Szakdolgozat. Gyöngyös Szabó I. (1986): A laskagomba termesztése. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest Szabó P. (1999): A termékbővítés alternatív lehetőségei őshonos és honosult
sertésfajtákkal. DATE Tiszántúli Mezőgazdasági Tudományos Napok,. Állattenyésztési és
Takarmányozási Szekció Debrecen Szabó T. (1998): Birs. Naspolya. In: Soltész M. (szerk.).
Gyümölcsfajta-ismeret és -
használat. Mezőgazda Kiadó, Budapest Szabó Z. (1987): Élelmiszeripari műveletek és
gépek, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Szabó Z. (1997): Kajszi. In: G. Tóth Magdolna
(szerk.). Gyümölcsészet. Primom kiadó, Nyíregyháza
Szabó Z. (1997): Őszibarack. In: G. Tóth Magdolna (szerk). Gyümölcsészet. Primom kiadó,
Nyíregyháza
Szabó Z. (1997): Szilva. In: G. Tóth Magdolna (szerk.). Gyümölcsészet. Primom kiadó,
Nyíregyháza
Szabó Z - Brózik S. (2000): Nektarinok. In: Brózik S. - Kállay Tamásné (szerk.). Csonthéjas
gyümölcsfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest Szabó Z. - Brózik S. (2000): Sárga húsú fajták.
In: Brózik S. - Kállay Tamásné (szerk).

649
 Csonthéjas gyümölcsfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest Szabó Z. - Timon B. (2000): Az
őszibarack fajtái. In: Timon B.(szerk.). Őszibarack. Mezőgazda Kiadó, Budapest Szabóné
Willin E. (1997): Alternatív állatitermék-előállítás. PHARE HU.-94.05. Hallgatói jegyzet.
GATE, Gyöngyös Szabóné Willin E. (szerk.; 1997): Juhászati technológia,
szaporodásbiológia, ökonómia.
PHARE Program, Gyöngyös Szabóné Willin E. (2000): Az állattenyésztési
környezetvédelem alkalmazott kutatási eredményeinek EU szintű adaptálása az állattartás
gyakorlatában. OM Kutatási témajelentés. Szent István Egyetem, Gyöngyös Széky P. (1979):
Ökológia (A természet erői a mezőgazdaság szolgálatában) Natúra, Budapest
Szenes E.-né (szerk.; 1995): Gyümölcsök tartósítása kisüzemben és a háztartásban. Termelők
Kiskönyvtára 10. Integra-Projekt Kft, Budapest Szilágyi K. (1999): A szamóca fajtahasználata
és a fajtakiválasztás szempontjai. In: Papp
J. - Porpáczy A.(szerk.). Bogyósgyümölcsűek I. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Takács Gy.
(1993): Homeopátia az állatorvoslásban. Magyar Állatorvosok Lapja. 2. 108-109.
Tangl H. (1965): A környezet szerepe háziállataink életfolyamataiban. Akadémiai Kiadó,
Budapest
Timon B. (1989): Az őszibarack termőhely kijelölésének néhány kérdése. Kertgazdaság. 21.
(3): 67-72.
Timon B. (1996): Fogékonyság és betegség ellenállóság az őszibarack fajtáiban. Agrofo- rum,
7. (1): 20-22.
Timon B. (1997): Őszibarack. In: Soltész M. (szerk.) Integrált gyümölcstermesztés. Me-
zőgazda Kiadó. Budapest Timon B. (2000): Nektarinok. In: Timon B. (szerk.). Őszibarack.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Timon B. (2000): Őszibarack. Negyedik, átdolgozott kiadás,
Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Timon B. - Rozsnyai Zs. (1992): Alanyhatás és fajtakülönbségek az őszibarack betegségekkel
szembeni fogékonyságában. Lippay János tudományos ülésszakon elhangzott előadás.
Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem kiadványa, Budapest Tomcsányi P. (1979):
Gyümölcsfajtáink. Gyakorlati pomológia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Tóth P. (1995): Mangalica, a fajta reneszánsza várható. Biokultúra. 1. 8-11. Török S. (1990):
Borászok új zsebkönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Túri I. (1993): Zöldséghajtatás.
Mezőgazda Kiadó, Budapest Újvárosi M. (1973): Gyomirtás, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Várallyay Gy. (1997): Sustainable development - a challenge for rational land use man-
agement. In: (szerk. Filep Gy.) Land Use and Soil Management Agricultural Univer- sity,
Debrecen
Varsányi J - Mády R.-né (1999-2000): Szőlő és gyümölcsfajták. Leíró fajtajegyzék
1999/2000. OMMI Sokszorosító üzeme, Budapest Velich L - Csizmadia L. (1985):
Zöldbab- és zöldborsótermesztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Vereijken, P. (1986) From conventional in integrated agriculture, Neth. Journ. Of Agric. Sci.,
Amsterdam
Vithoulkas G. (1983): Medizin der Zukunft, Homöopathie. Georg venderoth Verlag, Kassel
Wiersum, K. R, (1981): Viewpoints on Agroforestry. The Netherlands: Agricultural Uni-
versity, Wageningen Zatykó L. (1993): Paprikatermesztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Zeiger E. (1997). Genotoxicity database. Carcinogenic Potency and Genotoxicity Data-
bases. Gold, L. S. - Zeiger, E. (eds) Boca Raton, CRC Press: 687-729. Zöldág L. -
Heuwieser W. - Grunert E. - Stephan E. (1983): Steroidhormonprofile bei tragenden Kühen
nach Larmstressexposition unter besonderer Berücksichtigung der Kortikosteroide.
Zentralblatt fur Veterinarmedizin, 30. 737-748.

650
Tárgymutató

1257/1999 számú Tanácsi Rendelet 29 antipatogén potenciál 120 antropozófia 33

140/1999. (IX. 3.) sz. rendelet 277 140/99. Antropozófiai Társaság 34 anyaszéna 165
sz. kormányrendelet 243 1804/1999. EU Aphanomyces levis De By. 187 Apis
Tanács Rendelet 26 2,4-D 114, 243 mellifera 299 apotécium 123 árpa (Hordeum
2/2000. (I. 18.) FVM-KöM együttes rendelet L.) 217 áruhitel 584 árvakelés 122 AS1-
243 kazein 280 Ascosphaera apis 299 ásógép 147
2/2000. (I. 18.) FVM-KÖM együttes rendelet aszalás 374, 519 aszkospóra 123 aszkusz 123
24, 117,619 2078/92 EGK számú rendelet 27, átállás előfeltételei és kötelező tennivalói
30, 117 2092/91 EGK Rendelet 23, 26, 30 367
746/96 EU-rendelet 27 átállási időszak 117 átállási terv 368 atrazine
111 audit 505 auditor 530 autocid módszer
A 311 autokláv 525
acatoló 152 actinomycetes 96 adagoló ayurvédikus gyógyászat 314 B
legeltetés 163 aerob 89 aflatoxin 514 áfonya bab (Phaseolus vulgáris L.) 203, 469
364, 394 ágcsoportos sudaras 344 ággumó 180 Bacillus cereus 301
agrár-környezetvédelem 27, 29 agroforestry Bacillus larvae 299
396 Agropyron repens 145 agrotechnikai Bacillus thuringiensis 116
védekezés 144 aklos trágyakezelés 91 Bacillus thuringiensis var. kurstaki 133
akoltrágya 91 akupunktúra 313 akut (heveny) Bacillus thuringiensis var. tenebrionis 133
toxicitás 113 alanyhasználat 340 alászántás bakhát 81
238 alávetés 237 álbiotermék 586 Aldo bakhátas művelés 183
Leopold 36 alginit 85, 103 alj fű 155 bakhátas rendszerek 77
alkaloida 193, 196, 314 állatállomány-változási baktericidek 135
terv 600 állatforgó 253 állományszabályozás baltacím (Onobrychis viciaefolia Scop.) 173
122 alma 380 baromfitrágya 87
almafa-varasodás 119 almatermesztés bazalt 107
technológiájának bébiétel 526
műveletei 360 alom 86 becő 189
alpesi kecske 279 befőtt 374
Általános Élelmiszer-higiéniai Elvek belső kamatláb 613
Codexe 513 alternatív gyógymódok 313 bentonit 108
alullegeltetés 158 Ambrosia elatior 130, 152 berkshire 263
amerikai nyúlós költésrothadás 299 Ames- betakarítás 495
teszt 113 amilográf 215 ammónia 303 Beuveria bassiana 301
anaerob 94 angus 247 antibiotikum 306 bíborhere (Trifolium incarnatum L.) 175

651
Bili Mollison 36 Codex-Alimentarius 23 Community
bimbóskel 452 Supported Agriculture 589 Coniothyrium
bioakkumuláció 109, 115 minitans 133 cornwall 263
biobor 533 Corynebacterium flaccumfaciens 204 CSA
biodinamikus preparátumok 41 589, 591 csávázás 135 csemegekukorica 473
biogazdálkodás 13 biogyümölcsös telepítése csemegeuborka 525 cseppvérkeresztezés 285
330 biokomposzt 482 cseresznye 389 csersav 314
Biokontroll Hungaria Kht. 117 csicseriborsó (Cicer arietinum L.) 209
Biokultúra Egyesület 37, 336 csicsóka (Helianthus tuberosus L.) 184
Biokultúra Magazin 38 csigaűző forrázat 450
biológiai aktivitás 13 csillag- vagy küllős kapa 148
biológiai fertőtlenítés 309 csillagfürt (Lupinus L.) 121, 207
biológiai védekezés 132, 144, 427, 478 csiperkegomba 482
biológiai védelem 117 csipkebogyó 522
biomagnifikáció 109 csipkerózsa 395
bioméhészet 296 csirketraktor 57
BIOPLAN 596 csőfuzáriózis 121
biosarok 586 csonthéjas termésűek termesztéstechnológiai
biotechnikai védekezés 429 birs 384 műveletei 361 csontliszt 100 csoportos
bivaly (Bubalus domesticus) 258 blonde pároztatás 266 csőrkurtítás 286 csőtörő
d'Aquitane 247 bocs 259 adapter 233 csuhéleveles-csőzúzalék 233
bogárfogó árkok 134 bogyós gyümölcsűek 392 cukkíni 466 cukoretetés 298 cukorrépa 128,
bolhataliga 134 Borellia bombycis 300 185
borjúnevelés 254 borona 147
borsó (Pisum sativum L.) 128, 201 Botrytis D
cinerea 119, 130, 427 Br. napus var. oleifera
194 brokkoli 451 bronzpulyka 284 búr kecske Dámvad 294 Dávid Holmgren 36 DDT 109
279 deflekciós állapot 48
burgonya (Solanum tuberosum L.) 128, 180 degradált gyep 155
burgonyabogár 134 demeter 43
búza (Triticum aestivum L.) 210 Demeter Szövetség 35 DFD 259
Diaporthe helianthi 123, 128 diazinon 111,
c 114 dichlobenil-methyl 111 dichlorprop 114
dicofol 111 dimethoate 114 dió 391
CAC 511 carbaryl direkt marketing 589
114 carneau 291 direkt vetés 77, 159
Cash-flow 610 distressz 311
catchcrop 74 Ditylenchus destructor Thorne 182
CCFL 511 cékla diverzitás 49
458 dolomit 102
Cercospora beticola 128 Charles Benbrook 37 dombos ágy 56
charolais 246 cianózis 512 cigája 276 Dr. Mezei Ottóné 43
cikóriasaláták 471 dupla nullás 194
cikta 276 címer 227 duroc 263
Cirsium arvense 145 Codex Alimentarius dzsem 374
Főbizottság 511 Codex Committee on Food
Labelling 511 Codex General Principle of
Food Hygiene 513

652
E fizikai védekezés 133 Fizioterápia 316 fodros
tollú magyar lúd 284 fogas 147 fogékonyság
ecet 375 E-coli 514 EDC 115 édestartalék 538 124 fogoly színű magyar tyúk 282 fokhagyma
EEC 76/464 111 egyelés 494 460 fonálférgek 121
egyensúlyi relatív páratartalom 517 egylépéses Food and Agriculture Organization 37
áttérés 61 egymenetes betakarítás 188 forest-garden 56 forgatás nélkül 76 forrás 47
életforma 141 ellenálló 124 ellenőrzés 529 fosszilis energia 14
ellenőrzési rendszer 24 ellés 254 fungicidek 135
„élő anyag" elmélet 35 élőhelyek 14 fürkészdarázs 117
előnyt élvező kompenzál 560 előrejelzés 430 Fusarium graminearum 121, 126
elporosodás 75 embriotoxikus 114 emu 295 Fusarium oxysporum f.sp. pisi 128
Encarsia formosa 133
endokrin zavarok 115 G
endometriózis 116
eper selyemlepke (Bombyx mori L.) 300 gabonaegység 598 gabonafutrinka 119
erdélyi kopasz nyakú tyúk 283 Érdi Gyümölcs- galamb 291 galambbegysaláta 471 GE 598
és Dísznövény-ter- genetikailag módosított szervezetek 123
mesztési Kutató-Fejlesztő Kht 336 Gertrúd Franck 56, 445
erdőkert 56 erdősáv 56 erjesztés 539 Gerzson-kúra 44
erózió 13 gesztenye 391
értékmegőrző használat 46 erukasav 194 Giberella zeae 121
Escherichia freudi 301 Eutypa lata 427 evaporit Gímszarvas 293
85 évelő pillangósok 166 extenzifikáció 162 glikozidok 314
externális 547 glutathion 181
GM0 516 goitrogén 116
F gombalegyek 484
gömbkorona 343
facélia (közönséges mézontófíí - Phacelia gomolya 278
tanacetifolia Benth.) 236 gomolytermés 185
fahamu 101 görögdinnye 468 gőzölő
faj- és fajtaválasztás 377 fajtakeresztezés 285 153 guild 55
fajtaválasztás 123 FA0 37 FAO/WHO 511
FAO-szám 229 fásmetszés 347 fasoros GY
termesztés 402 fehér magyar 282
fehér virágú somkóró (Melilotus albus gyapjú 278
Desr. Ap. Lam.) 174 fehérpenészes gyártás ellenőrzése 530 gyártási
szártő- és tányérrothadás 120 folyamat 530 gyepfelújítás 158
fejes káposzta 447 fejes saláta 470 fejőház 251 gyeptelepítés 157 gyimesi racka
fekete berkenye 395 fekete bodza 395 fekete 275 gyökérfekély 187
pulyka 284 fekete ribiszke 366, 393 „fekete" gyökérgümő 167 gyökértörzs
technológia 112 feketegyökér 459 feketerozsda 168 gyökérváladék 120 gyom
211 felesborsó 203 felfúvódás 207 felületi 71
komposztálás 95 felülvetés 237 fenitrotion 114 gyomelnyomó hatás 71 gyomirtás 130
fenthion 114 fény 330 fénycsapda 134 gyomkefe 148 gyomnövény 140
fényhajtás 180 ferdepadlós módszer 265 gyomperzselő 152 gyomszabályozás 140
fertőtlenítés 308 fészekanyag 291 fmaszírozás gyöngytyúk (Numida meleagris) 285
609 fitoncidok 441 Fitoterápia 314 fitotoxikus gyümölcsfák tápanyag-ellátása 355
vegyületek 114 fizikai gyomszabályozás 152

653
gyümölcsíz 374 gyümölcsöskert 376 hizlalás 252, 254
gyümölcssajt 374 gyúrás, kenés 75 hőkezelés 519, 524
holstein-fríz 246
H homeopátia 315
hőmérséklet 331
HACCP 501,531 hampshire 263 Hans Müller homoki bab (tehénborsó) [Vigna sinensis
35 Hans Peter Rusch 35 hárembeli pároztatás (L.) Endl.] 209 homoktövis 395 hordképes
266 hárommenetes betakarítás 188 használati talaj 76 hozam 48 huminsav 97 humusz
érték 378 használó fizet 561 hasznos anyag 94 humuszanyag 97 hús feldolgozása
szervezetek 132 házi berkenye 395 255 húsos som 395 hústermelés 251
házi kacsa (Anas plathyrhynchos f.
domestica) 284 házi lúd 284 házinyúl 290 I
házityúk (Gallus domesticus) 282
héjastermésűek 391 IDRD-anyagok 116
Henry A. Wallace Center 37 IFOAM 37, 501
herbicid 109 IFOAM Basic Standard 117
hereford 247 illit 108
hernyóöv 134 illóolajok 314
hiánybetegségek 120 immunitás 310
hibrid kukorica 228 immunmoduláció 114
hibridizációs nemesítés 124 immunmoduláns 109
hígtrágya 85 indirekt mutagén vegyületek 113
hipermarket 586 infravörös sugarak 305
HiPP 528 integrált növényvédelem 117
intenzív orsókoronák 345 kecsketrágya 87
interakciós mátrix 55 kelesztő talajművelés 144
internális 547 kelkáposzta 448
„International Organic Accreditation kemény szemű búza 210
Services Inc." (IOAS) 23 kender (Cannabis sativa L.) 196
internódium 184 kendermagos magyar 282
interspecifikus 429 kéregleválás 187
inulin 184 keserűanyagok 314
ionizáló besugárzás 515 késői neuropátia 116
ionizáló sugárzás 133 késztermék 531
iregi csíkos 190 keszthelyi keverék 178
ISO 9000 501 kétmenetes betakarítás 188
isofenphos 116 kettős hasznú tyúkféleségek 283
istállótrágya 86 kézből párosítás 266
itatás 253 kifutó 287
ITC (International Trade Center) 22 kínai kel 452
ivóvíz 307 kiskereskedelem 584
kitettség 331
J klórozott szénhidrogén 110, 115
japán ftirj 292 Knipp-fa 340
koakciós hatás 55
jarovizáció 195 koakciós mátrix 55

654
 járványvédelem 312 kocák takarmányozása 267
jégsaláta 471 kockázat 509, 513
jersey 246 kodein 193
jogi szabályozás 23 köles (Panicum miliaceum L.) 224
juh 166 költésmeszesedés 299
juhtrágya 87 költőszekrény 292
K kombinált korona 344
komplexitás 48
kabak 196 komposzt 93
komposztálás 93
Kabay János 192 komposztáló berendezés 95
kajszi 385 komposztistálló 265
kajszifuggöny 346 koptatás 186
kalászfuzariózis 126 kóró 197
kálium 357 koronaalakító metszés 347
kaolin 108 koronaformák 343
kapa 151 korosbítás 280
kaptár 297 körte 383
karalábé 449 köszméte 366, 394
karcinogén 109, 113, 512 köztes védőnövény 74
karfiol 450 köztestermesztés 236
karotin 196 krizalid 301
kashkaval 278 krónikus (idült) toxicitás 113
kaszáló 154, 164 kukorica (Zea mays L.) 226
kecske 166 kukorica 120
kukorica szártőkorhadása 121 leptophos 116
kukoricacsalamádé 226 kultivátor 148 levélanalízis 358, 416
levélatka 425
L levélfelületi index 418
levélrozsda 122
láb alóli legeltetés 163 levélsodró vírus 128
Lady Eve Balfour 35 liba 166
landsbergi keverék 178 lignin 94
lápi mész 102 limousin 246
lapidárium 290 lindane-methyl 111
lapos trágyateregetés 90 lisztharmat 122
laskagomba 482, 485 ló 166, 255
lecitin 205 lóbab (Vicia faba L.) 208
lefojtott gubó 301 lombvizsgálat 527
Legány féle keverék 178 lótej 257
legelő 154 lótrágya 86
legelő 251,264, 308 lovaglópróba 266
legelőhasználat 163 lucerna (Medicago sativa L.) 166
legeltetés 252, 258
legeltetés-jártatás 257
len (Linum usitatissimum L.) 198
lencse (Lens culinaris Medik.) 204
Leopold Center 37

655
M minőség 508
minőségbiztosítási rendszer 501
Macrophomina phaseolina 119, 121, 130 minőségirányítás 507 mioglobin 281
madárkár 192 magyar kacsa 284 magyar MK, 140/1999 24
lapálysertés 263 magyar lúd 284 MK, 1999:5193 24
Magyar merinó 276 MK, 2000/a:128 24
magyar óriás 291 MK, 2000/a:131 25
magyar parlagi kecske 279 módosított belső kamatláb 613
magyar pulyka 284 mogyoró 391
magyar szürke 246 monitoring 481
magyar tarka 246 monogerm 185
mák (Papaver somniferum L.) 192 monokarp gomoly 186
maláta 101 monokultúra 121, 230
malathion 114 montmorillonit 104
málna 366, 392 morfium 192
mancozeb 114 mulcs 81
mandula 391 mulcsozás 53
maneb 114 must 537
mangalica 260 mutagenitás 113
mángold 472 művelés nélküli rendszer 80
Maria Müller 35 művelőtalp-tömörödés 83
Masanobu Fukuoka 37
másodnövény 224 N
másodvetés 235, 237, 239
maximális állatlétszám 288 nagy ázsiai méhatka 299 nagy fehér hússertés
mechanikai gyomszabályozás 146 261 napcsapda 51
meggy 389 napos kori körömvágás 286 napraforgó
meggybefőtt 525 (Helianthus annuus L.) 120,
megszorulás 211 121, 129, 190
megtérülési idő 613 narkotin 193
naspolya 384
méhes megporzás 360
nedves mólé
méhlegelő 225, 236, 296
484 nedves talaj
melasz 101, 185
83 négysonkás
melléktermékek 84
263
mélyalmos istálló 264
nehézkultivátor
mérgező gyomok 156
147 nematóda
mészkór 301
234 német
metélőhagyma 462 őzbarna 279
metélősaláta 471 Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program
metil-bromid 113, 116 (NAKP) 30, 561 nettó jövedelem jelenlegi
mezőgazdasági rendszerek 562 értéke 613 neutrális együttes 55 niche 48
mézontófu 121 nitrátok 512 nitrit 512 nitrogén 356 nomád
mezővédő erdősáv 405 legeltetés 163 non-Hodgkin limfóma 115 non-
meztelen csigák 485 target hatás 110 Nosema bombycis protozoa
Micrococcus ureae 86 301 Növény és Talajvédelmi Szolgálat 335
mikotoxin 126, 514 növényápolás 130, 493
mikrobiológiai antagonizmus 120 növény ki vonatok 139

656
növény társítás 131, 155 pattogatni való kukorica (Zea mays v.
növénytársulás 155 microsperma) 226
növénytermesztés 603 PCP 111
növényvédelem 68, 117, pelyvás kukorica (Zea mays v. tunicata)
425, 495 növényvédő 226
szerek 135 penicillium 486 periderma 184 perlit 106
növényvédőszer- perzisztens 115 peszticid 109
maradvány 13 peszticidmaradványok 512 petrezselyem 454
„pézsma" íz 259 pH-érték 518
NY Phythium de baryanum Hesse 187
nyitott rendszerű birtokok 595 nyúlszapuka Phytophthora infestans 128
(Anthyllis vulneraria L.) 175 nyúltrágya 87 piac 588
piaci csőd 549
o, ö, ő piaci érték 379
pietrain 263
off target hatás 110 pihenőládás hízlalási módszer 265 pikkely
ÖKO-IO 210 gyűrű 184 pincehajtás 180 pinceműveletek
ökogazdálkodás 13 540 piretroidok 113 pirimicarb 113 piros és
ökológiai gazdálkodás 13 fehér ribiszke 366 piros gyümölcsfa
Ökológiai Gazdálkodás Alapítvány 15 takácsatka 425 pitypang 471 Plasmopara
ökológiai termelés 619 halstedii 130 Pleospora betae Björl. 187
ökológiai zöldséghaj tatás 473 pohánka (Fagopyrum esculentum Mönch.)
olajlen 199 225
olajretek (Raphanus sativus L. var. pókhálós penész 484 polcrendezés 587
oleiformis Pers.) 234 polihedrózis 300 polineuropátia 116
olajtök 195 öntözés 359, pollenvektor 297 póréhagyma 461
494 ópium 192 orbánc póréhagyma 520 poszméh 476 pozdorja 196
427 orda 278 prevenció 312 prizma 95 probiotikumok 315
organoleptikus 515 prometryn 111 propazine 111 propolisz 299
orvosi somkóró (Melilotus officinalis PSE 259
Lam.) 175 őshonos fajták Pseudomonas 486 Pseudomonas phaseolicola
256 őstermelő 588 őszi 204 pulyka (Meleagris gallopavo) 283
árpa 127, 218 őszi búza
122, 125 őszibarack 385 R
oxidációs szakasz 89
Racka 275 ragadozó atka 117 ragadozó atka
P 428, 429 rávetés 237 rebarbara 472 redukciós
szakasz 89 renyhekór 301
palackozás 541
répafonálféreg (Heterodera schachtii
papaverin 193
Schmidt) 186 réparepce (B. rapa ssp.
papírtakarás
oleifera) 189 répaszelet 185
153
repce (Brassica napus L. ssp. napus MSF)
paprika 463 parabőr 184 paradicsom 462
194
párás héj 180 parathion-methyl 111, 113
rét 154
parazita 308 parenyica 278 parlaggyep 154
rétegvonalas ültetés 402 retek 457
pasztinák 455 pasztőröző 525 paszulyvész
204 pattanóbogár 119

657
rezisztencia 124, 429 rezisztenciára nemesítés
411 rezisztens fajta 118, 380 rézpulyka 284
Rhizobium meliloti 167 Rhizoctonia solani
Kühn 187 Rhynchosporium secalis 127 riaszt
135 ribiszke 394 ricinus (Ricinus communis
L.) 196
riolittufa 105
rizoktónia 121
rizoma 168
rögösödés 75
rostlen 199
rozs (Secale cereale L.) 215
Rudolf Steiner 33, 41, 45 run off
hatás 110
s 245 szecskázógép 233 szeder 366
sajtgyártás 610
Salmonella typhimurium 113
sarabolás 148
sárga magyar 282
sárgadinnye 467
sárgarépa 453
sárgaság 300
sarjúszéna 165
savanyítás 522
savó 278
sávos művelés 81
sávos művelés és vetés 77
savtartalom 537
Sclerotinia sclerotiorum 119, 120, 121,
122, 128, 130 sebzáró anyagok 136
segédanyag 94 Serrano sonka 274 sertés
166 sertéstrágya 87 sertéstraktor 58
sexferomon 134 shii-take 482 sikér 215,
222 siló 95 silózás 234 simazine 111 Sir
Albert Howard 36 Soil Association 36
sörárpa 221 sörcsapda 450 sóska 472
sövény 56, 403
sövények kedvezőtlen hatásai 406
sövény telepítés 408 spenót 471 stabilitás 49
Staphyllococcus aureus 278 stillage 84
Streptococcus bombyci 301
Streptomyces griseoviridis 133
stressz 310
strucc 294
sugárgomba 97
sütőtök 467
SZ
szabad legeltetés 163 Szakaszos áttérés 61
szakaszos trágyakezelés 90 szakbolt 585
szálfű 155 szállítás 316 szamóca 365, 392
szánentáli kecske 279 szántásos rendszer 77
szaponinok 314 szaporítás 493 száraz mólé
484 száraz talajállapot 82 szárazborsó 130
szárítás 496, 519 száritmány 374
szártőbetegségek 119 szaruliszt 99 szarv 99
szarvaskerep (Lotus corniculatus L.) 174
szarvasmarha 165 szarvasmarha-tenyésztés
szegleteslednek (Lathyrus sativus L.) 208
szegmentálás 186
szellemtudomány 45
szélmérséklés 407
szemcsekór 301
szem-csutka keverék 233
szennyezés 513
szennyező fizet 559 szennyvíztisztítás 58
szermaradvány 112
szervesanyag-tartalom 13
szilva 521
szilvalekvár 525
színcsapda 134
szklerócium 121, 123
szója [Glycine max (L.) Merr.] 121, 128,
129, 205
szőlő 537
szőlő N-igénye 414 szőlő tápanyag-igénye
416 szőlőcefre 538 szőlőlisztharmat 426
szőlőmoly 426 szőlőperonoszpóra 426
szőlőtörköly 94 szórvány gyümölcsös 376
sztóló 180, 184 szupermarket 586
szürkerothadás 427
T
T. spelta 210 T. durum 210 Tagetes 121
tájgyümölcsös 376 takarmány 305
takarmányárpa 221
takarmánykáposzta [Brassica oleracea L.

658
 convar. acephala (DC) Alef.] 235
takarmánykeverék 177 takarmányozás 253
takarmányozási terv 600 takarmányrépa
(Beta vulgáris convar.
crassa) 188 takarónövényes művelés 422
talaj adottságok 332 talajjavítás 84
talajkizsarolás 70 talajmaró 147 talajművelés
67, 119, 418 talajművelés az ökológiai
gyümölcstermesztésben 351 talajművelési
rendszerek 76 talaj sterilizálás 153
talajszerkezet 13, 74 talajtakarás 74
talajuntság 335 talajvédelem 70, 73
talajvizsgálat 358, 527 támogatás 27
tápanyagellátás 67 tápanyaggazdálkodás 120
tápanyagkimosódás 13 tápanyagpótlás 139
tápanyagutánpótlás 476 tápérték 14 tárcsázás
147
tarka koronafürt (Coronilla varia L.) 176
tarlóápolás 119, 145
tarlórépa (Brassica rapa ssp. rapa) 189
tarlóvetés 237
tárolás 497
társítás 55
társnövény 140
tavaszi árpa 127, 220
tavaszi búza 214
TBTO 111
TCDD 109
tej 278
tej feldolgozása 254 tejallergia 280 tej
edényrendszer 193 tejsav 522

659
tejsavtermelő baktériumok 315 tejtermelés vad gyümölcsök 394 váltott legeltetés 163
251 téli araszoló 134 teljes gazdasági érték vándorlás 297 vándorol 287 vásár 588
557 tenyészidő 121 tépősaláta 471 térállás vázakorona (tölcsérkorona) 344 vegyes
342 teratogén 109 teratogenitás 114 kultúra 441
termékenyülés biológia 379 termékstratégia vegyes kultúrás termesztési modell 56
582 termésszabályozás 348 termesztési vektor 131
érték 379 termőfelület -szabályozás 346 vemhesítés 254
termőkori metszés 347 térparaziták 140 Vérliszt 99
területigény 289 vernalizáció 161
texán 291 vetésforgó 67, 69, 118, 121, 437, 491, 604
thebain 193 vetési bagolylepke 119
thiram 114 vetési naptár 39
tojásgyümölcs 465 Vetésidő 121
tőkepusztulás 427 vetésszerkezet 604
toklehúzó 196 vetésterv 437
toktermés 193 vetésváltás 72
toleráns fajták 118 vetőkultivátor 80
tömés 287 vetőkultivátoros rendszerek 77
tömörödés 75 világítás 292
tönköly 210 vinasz 100
TPT 111 virágpor 298
TQM 507 visszatömörödés 75
trágyáié 92 vízellátás 417
trágyaszarvas 92 vízgazdaság 58
trágyaszérű 91 vízigény 331
trágyázás 84, 417 vízstressz 418
transzspirációs ráta 417 Vörös Lista 111
trichoderma 486 vöröshagyma 459
Trichoderma harzianum 133 vöröshagyma 520
Trichotecium 121
trigon 39 vöröshere (Trifolium pratense L.) 171 W
Triticale 217 Waldorf iskola 45 WHO 508
tuberkolózisvizsgálat 293
túllegeltetés 158 X
túlzott mértékű trágyázás 415
Xanthomonas phaseoli 204 Y
u,ü Yucca Shidigiera 304 yu-cheng betegség
116 Y-vírus 128
uborka 466 ujjas forgóborona 148 ünnepi
betegség 257 unokaszéna 165 Z
uredomicélium 122 Urtica dioica 153 UV-
fény 305 zab (Avena sativa L.) 222 zabosbükköny
178 zárt rendszerű birtok 595 zeller 456
V zeolit 85, 106, 299 zineb 114 ziram 114
zöld folyosó 405 zöld futószalag 178 zöld
vad 266 spárga 473 zöldborsó 129, 202, 469
zöldmetszés 347 zöldmunkák 424 szektoranalízis 50 zonáció 155 zoocid
zöldséghaj tatás 476 zöldtrágya 237 rezisztencia 116 zoocidek 113
zöldtrágyanövények szervesanyag-szol-
gáltatása 352 zöldtrágyázás 54 zóna- és ZS
zsendice 278 zsírtípusú sertés 261
Készült a Grafika Press Nyomdában 1106 Budapest, Jászberényi út 55. Telefon: 431-2600 Felelős vezető
Farkas Tamás vezérigazgató

Partnereink teljes körű kiszolgálását, tájékoztatását, megrendeléseik pontos teljesítését az ISO 9002:2001
minőségirányítási, környezettudatos szemléletünket pedig az ISO 14001:1997 környezetirányítási tanúsításunk
igazolja.
A siker partnereinké, mi csak jól nyomtatunk!
r
41. kép. Mulcsozás gyümölcsösben
44. kép. Sorközfüvesítés barackosban
 49. kép. Erdei legeltetés

í
50. kép. Új fasortelepítés
 51. kép. Káposzta-hagyma vegyes kultúra

52. kép. Saláta-cékla-hagyma vegyes kultúra

 53. kép. Egy ember területigénye
vegyes kultúrából

54. kép. Vegyes kultúra mulccsal

■ M •;

55. kép. Takarmánykáposzta

 56. kép. Hagyma

57. kép. Kukorica-bab köztesvetés

64. kép. Prizmás tárolás
 67. kép. Sárgarépatisztító vonal

68. kép. Biobor tárolása fahordókban

\
72. kép. Közösségi kert