FÉNYSZÖG

Szakács Bea

APÓ

A szerző asztrológiai tanulmányait a debreceni Artemisz Műhelyben végezte, ahol aztán két évig
oktatott is. A psziho-asztrológiában érzi magát a legotthonosabban, de tanult Babity Richárdtól és
karma asztrológiát Tövissi Enikőtől. A hennázás művészetét 2016. óta gyakorolja. A helyi Remény
és Szépség Napja önkéntes szervezője. 2017. őszétől a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület
szervezésében elvégezte a haptonómia ön-, és módszerismereti képzését. Jelenleg Watsu
kezelőnek tanul.

Este van. Szalonnázunk. Nagyapám a bicskájával apró kockákra vágja a falatokat. Egyesével teszi elém a
katonákat. Felpattanok, elszaladok, majd újra vissza a nagy asztalhoz. Tátom a szám, hol repül, hol ugrik
bele a következő falat. Elbújok a hatalmas fa sótartó, poharak és csevicés üvegekből készített barikádam
mögé. Most jól megviccelem apót. Még, még, még kérek! Szép sorba rendezem őket, közben kuncogok.
Apó néha megáll, csak néz, hogy ez a pöttöm lány, hová tudja ilyen sebességgel eltüntetni az ételt?
Somolyog, mintha semmiről sem tudna, a kés meg dolgozik szép szorgalmasan.
Tádádádám! A titkom feltárul, arrébb rakom az általam épített térelválasztót és mutatom a
birodalmam. Felépítettem egy tanyát, ott sorakoznak a birkák kenyérgombócból, vigyáz rájuk egy jól
megtermett szalonna juhász, terelgeti a nyájat a loncsos Bundi.

Apóval jó játszani. Semmire nem mondja, hogy nem szabad. Vele szabad fára mászni, sárban térdig
dagonyázni, letaposni a mellig érő füvet a Bőgős kertben, hisz úgysem szeret kaszálni… Szedjük a
kincsnek számító, lehullott gyümölcsöt, a csörgő almát, a „jánycsöcsűt” és a jonatánt. Egyik felét
daráljuk, jó lesz cefrének aztán pálinkának. A másik felét az udvaron üstben főzzük a disznóknak.
– Éhes vagy? Itt egy alma. - Azzal belenyúl a forró vízbe, kiemel egy félig főtt, félig ütődött almát és a
kezembe nyomja. Harapom. Folyik az erjedt almalé az arcomon. Ez a mennyország.

Bújócskázunk. Apó a hunyó, számol, én bújok. Szaladok az öreg házba, nyitom a kétajtós szekrényt,
nem jó. Nézem nagyanyám széteső tulipánosládáját, nincs teteje. Meglapuljak a kályha mögött? Nem,
az ajtónál lévő nagy hordót választom, amiben már csak egy kis búza van, hisz egész télen azt ették a
tyúkok. Rémlik, hogy egy felnőtt szájából hallottam, a summások fizetsége volt ez a gabona. Alig érem
föl, beakasztom a lábam, húzom magam, kapaszkodok és pottyanok az illatos búzába. - Aki bújt, aki
nem, megyek! – Csendben lapulok, még levegőt sem merek venni. Hallom a közeledő lépteket,
nyikorog a szekrényajtó. Sehol senki. - Hahó, merre vagy kisunokám? Jól elbújtál! - kiabálja vidáman,
miközben elmegy mellettem. Hagyja, hogy bújjak, hogy lapuljak a világ legtitkosabb, legjobb szagú
helyén. Hogy milyen az igazi búza íze? Mikor először a számba veszem a sok pici magot kemény.
Forgatom a nyelvemmel, beigazítom a fogaim alá. Ráharapok. Szétterül a számban a nyers gabonaíz.
Benne van a nyár és a kenyér. Szemenként rágcsálom, ízlelem, kicsit irigykedem a tyúkokra. Ő nem
leplez le, napestig képes keresni, míg diadalittasan, nagyot kurjantva fel nem ugrok a hordóból,
ahonnan természetesen nem tudok kimászni nélküle.
Apó valamire készül. Titokzatos mosollyal az arcán elindul otthonról. Hosszú időre eltűnik. Vagy csak
nekem hosszú? Délután lesz, mire előkerül. Az utca végén közeledik, de olyan fura. Nem
kiegyenesedve jön, hanem előrehajolva. Támaszkodik.

37
FÉNYSZÖG

Támaszkodik és tolja. Ahogy közelebb ér, meglátom életem első biciklijét. Csodaszép sötétkék, hátul
két kitámasztó pótkerékkel. Hű, hogy mennyire vágytam rá! A pirosnyergű háromkerekűmet már
teljesen széthajtottam, kilyukadt a műanyag kereke, a lábaim is megnyúltak, mindig bevertem a
térdem a kormányba. Most aztán tekerhetek.
Őszi meleg lengedez. Búcsú, sokadalom. Milyen
jó szó! Összegyűlik a falu apraja, nagyja,
nézegetik a vásárfiát, kedélyesen beszélgetnek.
Ilyenkor még az is hazatér, akit távolra fújt a szél,
benépesítik a picinyke főteret. Nagy ünnep ez
mifelénk. Apó kézen fog, indulunk a vásárba. A
legszebb ruhámat vettem fel, pörgős szoknyát
fehér blúzzal, aminek ez elejét finom hímzés
díszíti, az ujját szalaggal lehet megkötni. Büszkén
lépdelek mellette, érzem, hogy biztonságban
vagyok, hogy enyém az egész világ, hogy minden
a helyén van és szeretve vagyok. A búcsút
vattacukor illata járja be, az árusok kirakodó
asztalai zsúfolásig rakva kincsekkel. Fiúknak
műanyag pisztoly, falovacska, csúzli, elemes
autók. Lányoknak babák, bizsuk százai,
hajcsatok, szalagok, nyakláncok és gyűrűk.
Erősen markolom nagyapám kérges tenyerét,
izgatottan nézem a vásárfiát. Ő is legalább
akkora izgalomban van, mint én. Keres valamit,
amit nekem szán. Apó kedvenc színe a piros.
Piroska a lánya neve, a fontosnak tartott
napokon piros inget vesz fel, pedig hányszor
elmondják neki, hogy az ő korában már nem illik… Meg is van, egy rubinköves gyűrű. Ragyog az
arcom.
Este van. Sötét, nyomasztó feszültség úszik a levegőben. Nagyapám meggyötörten mászkál fel-alá.
- Valami rosszat ehettem. Marikám, nincs itthon szódabikarbóna? - Anyám ingerülten kotorászik a
konyhaszekrényben. Mire ez a nagy felhajtás egy kis gyomorfájás miatt? Megkerül végre a házi
csodaszer, mindenki megkönnyebbülten mehet aludni. Én azért izgulok, holnap iskolai
akadályverseny Sándorréten.
Hosszú, fárasztó nap volt. Vidáman kullogunk hazafelé Andrissal. Melegen süt a májusi nap, talán túl
melegen is. Arra vágyom, hogy otthon legyek. Már nem messze vagyunk, amikor hallom a szomszéd
néni hangját az ablakból: - Te meg itt lődörögsz, amikor a nagyapád a mentőben fekszik holtan?

38