Professional Documents
Culture Documents
Déry Tibor - Egy Ügyes Ember Arcképe
Déry Tibor - Egy Ügyes Ember Arcképe
Rozgonyi Lajos, tizennyolcévi nyugodalmas viszony után szakított szeretőjével, özv. Parcen-Nagy
Laurával. A szakítás Dalmáciában történt.
Hazaérkezése után néhány nappal Rozgonyi egy délelőtt az uccán találkozott az özvegy fiával,
Parcen-Nagy Lőrinccel. Ez udvariasan kalapot emelt s tovább akart menni, de a tanár
megállította s rögtön belékarolt. - Hogy van a kedves mama? - kérdezte sugárzó arccal s fejét
hátravetette, úgyhogy bozontos, zöldesszürke szakálla, amelyből mint egy nimfa a folyó vizéből,
remegve emelkedett ki fitos, rózsaszínű orra, egyenesen Lőrinc mellére folyt; szemét álmodozva
félig behúnyta s tekintetének égszínkék vizét rácsurgatva szakálla sötétebb áradatára, amely
rögtön elkezdett hullámozni, oly idillikus és bájos vizi együttest alakított arcából, hogy az ember
mint egy anakreoni táj szélén, meghatva eltűnődött a természet önkéntelen bájain. - A napokban
felmegyek a kedves mamához! - mondta szélesen mosolyogva s fejét előrevetve, feloszlatta a
hanyattfekvő vizi tájat s mint egy filmrendező, aki nem fukarkodik eszközeivel és képességeivel
s a rendelkezésére álló változatok közül hanyagul, de önelégülten percenként bemutat egyet,
szempillantás alatt egy merőleges hegyi együttest állított fel helyébe; a szakáll perspektivikusan
apró, de beláthatatlan erdőséggé változott s a belőle kiemelkedő kopár és meredek orr
rózsaszínű fényben égő esti hegycsúccsá, amely fölött a hajnak újabb ligete következett; amilyen
invitáló és meghitt volt az előbbi csobogó vizi táj, oly zárkózott, ellenséges s az idegen,
hegymászó gondolat számára járhatatlannak tetsző volt az arc új pireneusi vidéke, amely
minden közeledést elutasított magától. - Úgy van, a napokban felnézek a mamához - ismételte
nyájasan, hogy jóvátegye arcának megközelíthetetlennek látszó, de csalfa szigorát, s karjánál
fogva becipelte Lőrincet a Club-kávéházba, amely előtt éppen elhaladtak. (Az özvegy Dalmácia
óta hírét sem hallotta a tanárnak s minthogy a Lőrincnek oly hévvel kilátásba helyezett látogatás
elmaradt, csak hónapok mulva találkozott vele véletlenül az uccán.) A kávéház e forró nyári
délelőttön teljesen üres volt; Rozgonyi feketét rendelt, magához intette a szivarost, az ujságostól
bel- és külföldi lapokat kért, visszahívta a pincért s fekete helyett vermutot rendelt, a fizetőnél
panaszt tett, hogy nincs gyufa a gyufatartóban és egy perc alatt annyi füsttel és hamuval tette
tele a kávéházat, hogy ez elkezdett hullámozni s zajongani körülötte, mint egy téli vasárnap
délután. Lőrinc ruhája szempillantás alatt tele lett hamuval. - Lássa, kedves barátom, - mondta az
ujságokat lapozgatva, miközben fél szemével egy kis tócsát figyelt, amely a kiloccsantott pohár
víz mellől az asztal széle felé folyt és nadrágjára kezdett csöpögni, - a Habsburg restauráció
nemcsak külpolitikailag nem aktuális, hanem ami a nemzet szempontjából ügydöntő jelentőségű,
közjogilag sincs megindokolva. Az X., Y. és Z.-féle grófi klikk, bármennyi pénze fekszik is a
Habsburgokban, nem a csehek, románok és jugoszlávok ellenállásán fog elbukni, hanem azon a
fínomabb, de hatalmasabb ellenálláson, melyet az alkotmányos gondolat fejt ki. A Verbőczy-féle
2009
koncepció nem helyez különösebb súlyt a királyra s a rendi alkotmány érdekében megelégszik
azzal, hogy a Szent Korona a nemesség tulajdona, ettől független ennek translatiója a király
fejére, de hogy erre feltétlen szükség volna magának a Szent Koronának érdekében, arról nincs
szó elméletében. A korona korona marad akkor is, ha nincs a király fején s ilyenkor a nemzet
gyakorolja jogait. Hát ez meg micsoda? - kiáltotta hirtelen s felugorva, az ablakhoz szaladt,
ahonnét hevesen integetett Lőrinc felé. Arca ezúttal az ablakon behulló napfényben, mely
megcsillogtatta szakállának arany és ezüst szálait, de árnyékban hagyta tömzsi alakját s feszesen
gömbölyödő hasát, egy szál izgatott krizantémhez hasonlított, amely hevesen bólogat egy nem
érezhető szélvészben. Mire Lőrinc melléje ért, zsebrevágta mindkét kezét s újra az ucca felé
fordult. A Vígszínház felől húsz-huszonöt főnyi szaladó tömeg közeledett, amelyet kivont kardú
rendőrök üldöztek. A menekülők nagy része később egérutat nyert a Lipót-körút
mellékuccáiban, továbbfutottak s néhány pillanat mulva eltűntek szem elől. Messziről még
felhangzott olykor egy-egy sivalkodó kiáltás, amelynek azonban nem lehetett értelmét kivenni. -
Augusztus elseje van, - mondta Rozgonyi zsebretett kézzel - a világháború kezdetének huszadik
évfordulója s a kommunisták háborúellenes tüntetést rendeztek. A rendőrség már tegnap
összefogdosott egy csomót. No, mondja csak, kedves barátom - Rozgonyi leült az első
kezeügyébe eső asztalhoz, amely a következő pillanatban hamutengerré vált, s lehúzta maga
mellé Lőrincet a hamutenger partjára, - milyen reáliákon nyugszik a kommunisták
háborúellenes propagandája s mennyire egyezik ez a III. Internationale programmatikus
magatartásával? Nem beszélek arról, hogy Szovjetoroszországnak kitűnően felszerelt hadserege
van, amelyre nemzeti jövedelmének egy jelentős hányadát költi, - de quod licet Jovi, non licet
bovi, s hogyha ennek a hadseregnek az a rendeltetése, hogy megteremtse a világbékét - bár
minden újkori militarizmus ezzel az érveléssel él, - akkor áldásom rá, megszavazom a
költségvetést! De feltéve, hogy holnap kitör a háború, vajjon az egyes nemzetek kommunista
pártjai egyező magatartást fognak-e tanusítani a háborúval szemben? A francia kommunisták pl.
a «saját burzsoáziájuk» ellen fognak-e hadat viselni, ha a francia hadsereg a szövetséges orosz
hadsereg oldalán küzd? Vajjon a szakszervezeti Internacionale általános sztrájkot fog-e
kimondani a háború ellen, amikor ez a sztrájk legjobb esetben a nem fasiszta országokban
kecsegtetne némi sikerrel és ezzel jelentékenyen növelné a fasiszta országok győzelmi esélyeit?
Mi értelme van a kommunisták személy szerint heroikus és életveszélyes «erjesztő» munkájának
a különböző hadseregeken belül, amikor ezek közül jónéhány szövetséges viszonyban van
Oroszországgal és ennélfogva háború esetén közvetve a szovjetet támogatná? Vagy
megengedhető-e az, hogy a német kommunisták «erjesszék» hadseregüket, a francia
kommunisták pedig esetleg megszavazzák a hadi hiteleket? Milyen egységes elvi magatartást fog
elfoglalni az Internationale háború esetén? Ezekre a kérdésekre, amelyek pedig csak egy kis
töredékét képezik a felvetett háborúellenes problémáknak, a nemzetközi szocializmus nemcsak
hogy nem ad feleletet, de még csak meg sem formulázza őket azzal a kötelező tisztasággal és
precizitással, amelyekre nyomasztó aktualitásuk folytán joguk van. Ezzel szemben a fasizmus
pontosan tudja, hogy mit akar s ezt egyértelműen, komplikálatlanul, egyszerűen akarja, tökéletes
egyetértésben saját koncepciójával: a háborút! Lehet, hogy rosszul látom a helyzetet - tette hozzá
mosolyogva, - délben babot ettem s Hippokrates szerint, aki babot eszik, annak megromlik a
szeme.
- Tudja, kedves barátom, - mondta s kövér, meleg leheletű arcával Lőrinc arcához hajolt,
megfogta kabátja hajtókáját s többször hevesen megrángatta, - mi sem üdvösebb az ész
fejlődésére, mint a szellemi meglepetések. A csodálkozás a bölcselet anyja. Nekem nem volt rá
szükségem, mivel hiányos nevelésem folytán mindig a reáliákból indultam ki s kezdettől fogva
rosszhiszemű voltam az eseményekkel s emberekkel szemben. Laplace, amikor XVIII. Lajos
megkérdezte tőle, hogy Égi mechanika című művében milyen helyet adott Istennek, azt felelte,
hogy semilyent, mert nem volt szüksége erre a hipotézisre. Ezzel szemben már fiatalember
koromban élénken érdeklődtem militarista problémák iránt! Tizenhétéves voltam, amikor a Gróf
Zichy Jenő-ucca, Rózsa-ucca és Magyar-uccában élő hölgyek előtt felvetettem azt a gondolatot,
hogy a honvédelmi és hadügyminisztériumnak hivatalból kellene beosztani hozzájuk a bakákat,
Hiányzó meggyőződései helyett azonban oly törhetetlen életerő lobogott benne, amely majd
szétvetette ficánkoló kövér testét. Ez az életakarat komor és meggyőző volt, mint egy természeti
tünemény s minduntalan elfelejttette a társadalommal, amelyben élt - s amelynek fejlődésében a
feledés természetes fájdalomcsillapító, - hogy Navratil áruló, szélhámos, háromszoros renegát,
zsaroló, udvaronc, uzsorás, lázadó és tolvaj s nincs személyiségének egyetlen oly pontja, amelyre
akárcsak annyi ideig lehetne támaszkodni, amennyi idő alatt befejezi az épp megkezdett
gondolatot. Amikor szülei, akik mindketten proletár sorból származtak és később egy kis
halkereskedés révén átcsúsztak a kispolgárságba, inasnak adták egy lakatosműhelybe, a fiatal
Rozgonyi az első huszonnégy óra leforgása után elhatározta, hogy pályát változtat. A mester
szopósgyerekét, akit mint legfiatalabb inasnak neki kellett az udvarban körülkocsikáztatnia, a
séták alatt titokban kékre-zöldre csipdeste s amikor a szokatlan sivalkodás ellenére sem vonták
meg tőle a dajkaságot, harmadnap véletlenségből úgy eleresztette a kocsit, hogy ez beleszalad a
kútba, ha az anya utolsó pillanatban eléje nem veti magát. Az utat, amely a lakatosműhelyből a
tanári katedráig vezetett, Rozgonyi a maga erejéből járta be.
Ennek a törhetetlen, páncélszerű életakaratnak volt egy sebezhető pontja is: Rozgonyinak szülei
iránti érzelmes szeretete (mintha a természet azt gondolta volna magában, hogy: nem engedem
a fákat az égig nőni!). Minden vasárnap délutánját és estéjét - harminc év óta, hogy elkerült a
szülői háztól - a tanár az öregeknél töltötte s ugyanoly meghúnyászkodó tisztelettel s
természetes gyermeki félénkséggel beszélt még velük, mint amikor a halkereskedésben apja
kitanította, hogy az élő halat jó keményen kell belecsapni a serpenyőbe, hogy ficánkoljon és
nagyobb súlyt mutasson. Ha Rozgonyi belépett a szűkös és régiszagú ferencvárosi lakásba,
amelyből az öregek nem akartak kiköltözni, s ahol megtanulta, hogy «tisztességes haszon, fiam,
az, ami az ember megélhetéséhez szükséges» s hogy e tisztességes hasznot «mindenáron meg
kell szerezni az embernek» - ha belépett a bútorokkal teletömött szobába, szakálla, mintha
elvarázsolták volna, eltűnt arcáról, a biztonságot s fölényt adó feszes hasa összezsugorodott s
még hangja is megvékonyodott a tisztelettől, úgyhogy ilyenkor, vasárnaponként az a ritka
tünemény valósult meg, hogy az emlékkép, amelyet a szülők gyerekükről, fejlődésüknek egy
bizonyos korszakából megrögzítenek recehártyájukon - mint egy színes és mozdulatlan