CSALÁDOM

TÖRTÉNETE
HELYTÖRTÉNETI PÁLYÁZAT

2017
„Mindannyian szemek vagyunk egy láncban. Szülőket, nagy- és déd-, sőt ükszülőket kapcsol össze ez a
képzeletbeli fonal, amelynek egyik végét sem látjuk, mégis ennek mentén rakódik ránk láthatatlan
örökségünk”
Hulej Emese

Bízva abban, hogy az égben is értik: a több mint 200 évvel ezelőtt született üknagyapám és a többi
felmenő őseim emlékére szeretettel írtam. Az élőknek meg olvasásra ajánlom.
 Családkutatás

2007 nyara…..
Drága szüleim halála után csak most, fél illetve egy év elteltével éreztem magam lelkileg annyira
erősnek, hogy a réges-régi családi bibliába beírjam szeretteim elvesztésének időpontját a többi
fontos családi dátum közé.
A Szent Bibliát Károli Gáspár fordította és 1910-ben adták ki. Ebben az évben vásárolta Gorzás Mihály
és Varga Rebeka, akiktől apai nagymamám Sigulinszky Jánosné Szendrei Terézia 1939. augusztus 1-én
megörökölte. A házaspár – nem emlékszem már, mit mesélt róluk a nagymamám – valószínűleg
rokoni kapcsolatban álltak a családdal, talán a házat is ők építtették 1885-ben, amelyben nagyszüleim
éltek és ahol az édesapám az öccsével együtt felnőtt. (Kunhegyes, Dobó utca 25.)
Végigolvasgatva a bejegyzéseket, egyre kíváncsibbá váltam, vajon kik voltak az emberek, akikből már
csak egy-egy név, születési, házasságkötési vagy halálidőpontot jelölő dátum maradt.
Sajnos, már nem volt senki a családból, aki visszaemlékezésével segítette vagy megkönnyítette volna
a család élete, rokoni kapcsolatai iránti érdeklődéseimet. Hallottam én sok mindent, amiről azt
gondoltam, hogy soha nem felejtem el, sőt arra is gondoltam, hogy le kellene jegyezni az adatokat,
visszaemlékezéseket. Valahogy soha nem kerítettem rá sort, mert azt gondoltam, hogy lesz még rá
idő. De sajnos nem lett….

A megörökölt régi, megsárgult fényképeket nézegettem és egyre erősebb volt az elhatározásom,

hogy felkutatom az őseimet, utána járok a családom történetének.
Viszonylag szerencsésnek érezhetem magam, mert ritka, különleges vezetéknevem van. SIGULINSZKI
vagy SIGULINSZKY? Beírtam a Google-ba több variációban a nevet /Sigulinski, Sigulinsky, Szigulinski,
stb./ és nagy meglepetésemre elég sok találatot adott ki. Sok ilyen vezetéknevű ember él az Egyesült
Államokban és néhány Szerbiában, meg hasonló írásmóddal Szlovákiában.
Rokonaim ők? Vagy csak névrokonok? Gyakori név ez? Nem hinném, hiszen Magyarországon csak a
mi családunkat hívják így. Szinte mindenkit személyesen ismerek, aki még él és viseli ezt a nevet….
A legnagyobb izgalmat azonban az újlublói katolikus templom egyik házasságkötési anyakönyvének
beírása okozta, amely szerint a 21 éves Anna Sigulinszky férjhez ment az özvegy, 56 éves Andreas
Malinyakhoz 1822. június 18.-án.
No, ez már valami! Lubló… nézzük csak a térképen, igen, közel Lengyelországhoz, a mai Szlovákia
területén. Persze akkor még Nagy-Magyarország…… Úgy tudtam, hogy lengyel eredetű, lengyel
hangzású a név. Szóval nem éppen lengyel, de Magyarországon éltek az őseim, ez jó!
Biztosan kiterjedt, sokgyermekes család lehetett, ha kétszáz év alatt így szétszóródtak a nagyvilágban.

18220618 "MALINYAK, Andreas wid" 52 "SIGULINSZKY, Anna" 21

http://www.jakubanyrecords.com/NL_Gen_Files/JakSurnameMarrInNovaLubovnaByFSurname.txt

Böngészgettem az interneten, olvasgattam a családfakutatásról, családfakészítésről sok hasznos, jó

tanácsot. Mindenhol azt javasolták, hogy visszafelé haladjunk az időben, vagyis az élő rokonok és a
rendelkezésre álló adatok alapján készítsük el a családfát, hogy tisztán lássuk a rokoni kapcsolatokat
és az összefüggéseket. Találtam is egy jó programot, mely elkészíti a családfát, csak az adatokat kell
beírogatni. A bibliában talált neveket, évszámokat beírtam és már nem csak a kézzel rajzolt családfa
állt a papíromon, hanem a képernyőn is kezdett kirajzolódni a szűk család.
Találtam egy régi fényképet, amely az 1930-as évek végén ábrázolja a családomat. Középen ül a
dédnagyapám, Sigulinszky Elek, körülötte a gyermekei, lánya a férjével, fiai a feleségeikkel és unokái.
(Álló sorban hátul:ifj. Sigulinszky Elek(1911-1997), Sigulinszky Imre(1900-1978), Cs.Tóth János (1894-
1960) Sigulinszky János(1901-1973), Sigulinszky Zsuzsanna /Szépes Andrásné/1925-1989).
Középső sorban: ifj.Sigulinszky Imre (1926-1988), Ifj. Sigulinszky Elekné Pál Margit (1916-1994),
Sigulinszky Imréné Lódi Zsuzsánna (1904-1977), Sigulinszky Károly (1932-2002), SIGULINSZKY ELEK
(1869-1949) Cs. Tóth Jánosné Sigulinszky Mária (1899-1990), Sigulinszky Jánosné Szendrei Terézia
(1905-1977).
Első sor: Sigulinszky István (1927-2002), ifj. Sigulinszky János (1926-2006)- ő az Édesapám.

A fotón látható 14 személy közül a dédnagyapámon és vején kívül szinte mindenkit személyesen
ismertem, a közelebbi rokonokkal gyakran találkoztam disznótorok, névnapok, családi összejövetelek
alkalmával. Kik voltak az ő szüleik, rokonaik?
A kunhegyesi református egyház lelkészi hivatalát 2010 őszén azzal a szándékkal kerestem fel, hogy
megtudjam, fellelhető-e valamilyen adat a dédnagyapámról. A hatalmas születési anyakönyvben
először a dédnagyapámat, Sigulinszky Eleket találtam meg, aki 1869. március 29-én született. A
szüleiről annyit jegyeztek fel, hogy „Szülék neve, vallása, állapota: Scigulinszki Simon hv. szabó, Szabó
Juliánna hv.” A megkeresztelt (gyermek)” törvényes ágybóliságból” származik.
Az üknagyapámat tehát valóban Simonnak hívták, bár a családi emlékezet Simeont is említett, de a
bizonyíték itt van. A foglalkozása szabó volt, vallása „ helvéthitvallású” (hv).Egy másik beírásban még
az is szerepel, hogy „ fl”, vagyis „ földetlen azaz irredemtus”.
Nagyon érdekes volt mindezt látni, de a legmeglepőbb a név írása volt: SCIGULINSZKI!
Beírtam az internetes keresőbe ezt a változatot is, és kiadott sok hasonló nevű találatot, ők szinte
mindannyian a mai Szlovákia területén élnek. De érdekes!
(A Simon név a Simeon rövidülése. Az eredetileg héber név görög és latin közvetítéssel érkezett
hozzánk.)

Ha már a házassági és születési anyakönyveket nézegettem a lelkészi hivatalban – több alkalommal is,
a fiam segítségét is igénybe véve – kikerestem a nagyszüleim esküvőjét, édesapám és nagybátyám
keresztelését 1925, 1926 és 1927 évekből. Nagyon meghatott, mikor mindezeket az eredeti
beírásokat saját szememmel láttam, megérinthettem.
Scigulinszki Simonnak és feleségének, Szabó Juliánnának négy gyermeke született: Juliánna 1858-ban,
de ő sajnos 2 éves korában vörheny betegségben meghalt. Erzsébet 1860-ban született, majd 1879
körül férjhez ment Gorzás Sándorhoz és öt gyermekük született. Egy lány és négy fiú.
Scigulinszki Eszter 1856-ban
látta meg a napvilágot itt
Kunhegyesen. Nem találtam
utalást arra, hogy férjhez
ment volna, de két
fiúgyermeknek adott életet.
Mindkettőt Imre néven
keresztelték meg. Sajnos
mindkettő meghalt alig
egynapos korában,
„megnemállapítható
betegség”-ben. 1892. február
16-án ”Halva született idétlen törvénytelen fia Sigulinszki Eszternek, 8-ik hóban, macerált, halva lett,
törvénytelen fi”. Eszter szolgáló lehetett, leányként szülte fiait, tanyán lakott, de életéről mást nem
tudok.
Scigulinszki Elek dédnagyapám születése valószínűleg nagy örömet okozott a családban. Három lány
után megérkezett a trónörökös, a fiúgyermek!
Gyermekkoráról nem tudok semmit, de itt élt és itt tanult szakmát Kunhegyesen, ács lett.
Ipartestületi névsorban szerepel. Ugyanezt a szakmát választotta a fia János is, a nagyapám, aki nem
csak ács, hanem kőműves és kútfúró (kútásó) szakmával is rendelkezett, de értett még a hentes
mesterséghez is, mert mikor már nagyobbak voltak a fiai, velük együtt vállalt disznóvágást- és
feldolgozást.
Scigulinszky Elek 1899. március 16-án Kenderesen kötött házasságot Süveges Máriával (1874-1937),
még abban az évben, 1899-ben megszületett Mária nevű lányuk, majd Imre fiuk (1900-1978), aztán a
nagyapám, János (1901-1973) és tíz év múlva, mikor már biztosan nem is gondoltak gyermekáldásra,
újra egy fiúval bővült a család, Elekkel (1911-1997). / Süveges Mária szülei: Süveges Sándor
földművelési napszámos és Kovács Zsuzsánna háztartásbeli - tudtam meg a házassági anyakönyv
alapján./
Mindhárom fiú szakmát tanult, Elek kerékgyártó, Imre ács-kőműves, János nagyapám is ács-kőműves,
tehát iparosok lettek. Mária lányuk tudomásom szerint nem tanult az elemi iskola elvégzése után, de
alapító tagja volt a kunhegyesi termelőszövetkezetnek, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott.

Olvastam arról, hogy a családtörténeti kutatás a szenvedélyes kutatók véleménye szerint veszélyes
dolog. Azért veszélyes, mert aki egyszer belekezdett, többé nem tudja abbahagyni. Mindig akad egy
újabb nyom, mely rég elporladt emberek boldog vagy tragikus, egyszerű vagy kalandos életének
megismerésére ösztönzi a kései utódot. És persze mindig akad egy bosszantó vagy figyelemreméltó,
izgalmas hiány a családfán: egy ős, akiről semmit sem sikerül kideríteni, bármennyit fáradozunk is.
Pedig az elején, a kutatás kezdetén minden olyan gyorsnak, sikeresnek és elég egyszerűnek tűnt.
Szüleim, nagyszüleim, nagyszüleim testvéreinek és az ő gyermekeiknek adatait tudtam, már csak
azért is, mert személyesen ismer(t)em őket. Tisztában voltam a generációkkal, világosan kirajzolódtak
előttem a kapcsolatok. Az interneten böngészve olyan oldalakra bukkantam, amelyek sokat segítettek
a kutatásban. Anyakönyvekben találtam adatokat, hol született az ősöm, kik voltak a szülei,
keresztszülei, milyen vallású volt. A helyi anyakönyvekbe még azt is felírták, hogy hol volt a lakás,
ahol élt az illető, akiről a bejegyzés szól. A házhely vagy telekkönyv száma szerepel. A megyei
levéltárakban találhatóak olyan régi térképek, amelyek segítségével meghatározható őseink háza
vagy lakóhelye. Akinek nagy szerencséje van, annak ősei között nemesemberek vagy jeles közéleti
személyek voltak, úgy persze sokkal egyszerűbb az időben visszafelé haladni, mert dokumentumok
maradtak fenn. Viszont ha csak egyszerű, hétköznapi földművesek, falusi iparos emberek voltak az
ősök, a leszármazottnak nehéz dolga akad. Addigra azonban annyira belemerül az ember a régi iratok
tanulmányozásába, a múlt faggatásába, hogy már biztosan menthetetlenül és véglegesen a
családkutatás rabjává válik és nem adja fel egykönnyen.
Így érzem én is. Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék valamelyik ősömre, mikor az interneten
böngészek. Mindig reménykedem, hogy újabb információ birtokába jutok.
Utólag visszagondolva még a kutatásom elején történt, hogy az egyik legérdekesebb adatra
bukkantam. Pontosabban nem is én voltam, aki elsőként megpillantotta az ominózus bejegyzést,
hanem a segítségül felkért kolléganőm. A halotti anyakönyveket böngészve ő fedezte fel:
„ 1878. október 18: Scigulinszki Simon rokkant honvéd, nős, 65 éves. A betegség vagy a halálnak más
neme: teljes kimerültség. Helye és napja a temetésnek: 1878. október 19. Sáránd. Az eltemetőnek
neve: Kántor Lajos tanító. Észrevételek: Ezen halálesetről szóló hivatalos értesítés kelt Sárándon
1878.november 11. Kézbesíttetett november 23.”
A halotti anyakönyvben másik bejegyzést is találtam, amely első látásra megdöbbentett, később
elgondolkoztatott: „1881. augusztus 15-én elhunyt Szabó Zsuzsánna, néhai Scigulinszki Simon
özvegye, Szabó Juliánna leánya. Életkora: 3 és ¾ hó.” A halál oka nincs beírva, csak annyi, hogy Császi
Ferenc fitanító augusztus 16-án temette.
Rengeteg kérdés merült fel bennem, kavarogtak a gondolataim: milyen háborúban harcolt az
ükapám? Hol sebesült meg? Miért nem a családja körében hunyt el? Hogy került Sárándra? Mit
csinált ott? Itthon hagyta a feleségét, lányait, az akkor kilenc esztendős kisfiát – miért?
(Nyomozni kezdtem, írtam egy levelet a sárándi polgármesteri hivatalba, kérve a segítségüket, hogy
kihez fordulhatnék a továbbiakban. Megkaptam a lelkész telefonszámát, akit fel is hívtam. Sajnos
elődje hibáinak felsorolásán és a település hivatali embereinek negatív bemutatásán kívül segítséget
és ötletet nem kaptam, így arra már nem is gondoltam, hogy személyesen is felkeressem a temetőt,
ahol Simon üknagyapám elporladt hamvai nyugszanak, vagy személyesen megtekintsem a halotti
anyakönyvi bejegyzést.)
Ha 1878-ban, 65 éves korában halt meg, akkor 1813-ban születhetett. De hol? Hogy került
Kunhegyesre? Miért hagyta el a családját? (Gondolom, hogy ha a neve ilyen különleges és az
interneten a mai Szlovákia Feketekút (Sambron) nevű településén élnek hasonló nevű családok, akkor
ő is a környékről származik. ) De hát hogy került ide, az Alföldre?
Kérdések, talányok sora foglalkoztatott szinte éjjel és nappal. A gyerekeim akkor már fenn voltak a
Facebook közösségi oldalon és nekem is javasolták, hogy regisztráljak és keresgéljek hasonló nevű
embereket, hátha szerencsém lesz és sikerül rokonokra, névrokonokra lelnem.
És valóban, kiderült, hogy egész hosszú a Sigulinski-Sigulinsky-Scigulinski névsor. A lányom le is
fordította a bemutatkozó levelemet tökéletes angol nyelvre, amelyben kifejtettem, hogy keresem az
őseim leszármazottait az egész világon, mert a magyarországi Sigulinszky család férfiágon lassan kihal.
( Az utolsó férfi, aki viseli és továbbadhatja a családnevet, az Sigulinszky Tibor, a MÁV volt szóvivője.
Sajnos, nincs – még – gyermeke. ) Az elküldött levélre meglepően sokan válaszoltak és mindannyian
megjelöltek ismerősükként. Az Egyesült Államokban élő Sigulinskyk közül néhányan közölték, hogy
„ ők Csehszlovákiából származnak, az őseik onnan vándoroltak ki a múlt század elején Amerikába”.
Egy válaszlevélben leírtam nekik a magyar történelem viharait röviden és rámutattam, hogy a
származási ország akkor a Nagy-Magyarország volt. Valószínű, hogy őket nem hatotta meg, maradtak
a saját verziójuk, ismereteik tudatában. Az interneten találtam is egy amerikai oldalt, ahol különleges
kérdéseket lehet feltenni és rövid választ kaphat az illető. A válaszokat egy fiatal férfi adja, állítólag
„szakmailag kutatott” tevékenység után.
„What is the origin of the name Sigulinsky? – Mi a Sigulinsky név eredete?
Sigulinsky is a name of Slovakian origin. Slovakia is a Central European country that was once part of
Czechoslovakia. It borders on Hungary. other last names of Slovakian origin are Sieklik, Sheptak and
Simko. - A Sigulinsky név szlovák eredetű. Szlovákia közép-európai ország, egykor Csehszlovákia része
volt. Magyarországgal határos. Más szlovák eredetű nevek még a Sieklik, Sheptak és Simko.”
(http://www.answerbag.com/category/creationism_8866)
(Azt már nem is merem feltételezni, hogy a bemutatkozó levelem hatására kérdezte meg egy illető a
név eredetét, bár a dátumok egybevágnak……)
De van itt még más is: http://www.name-list.net/serbia/surname/Sigulinski
„ Mit jelent a Sigulinski név? Jelentése ismeretlen. A Facebook-on 374 oldal van ilyen névvel.
Honnan ered a Sigulinski név? Valószínűleg Szerbiából. “

Szintén az interneten kutakodva találtam rá arra az oldalra, ahol a kivándorlók névsora szerepel.
Közép-Európa országaiból az Amerikába tartó hajók a nagy német kikötőkből indultak útnak,
fedélzetükön a jobb sorsot, kalandot, esetleg korlátlan lehetőségeket kereső emberekkel.
http://www.bremer-passagierlisten.de/
II. Kajüte 177 Sigolinsky Janos m 10 Feketekut Ungarn Landwirt, Tagel. Marblehead OH

Az utas listából megtudtam, hogy pl. a 10 éves Sigolinsky János Brémából Baltimore-ba utazott 1907.
március elsején mezőgazdasági munkásként az Oldenburg fedélzetén. Származási országa
Magyarország, lakhelye Feketekút.

Feketekút (Sambron)
/ Ezen a hajón az ő falujából, de még a környékéről származó embert sem találtam a 618 utas között.
Miért utazott egyedül egy tíz éves gyerek a Föld túlsó felére? Miért vállalta a hosszú utazást?
Rokonaihoz ment? Ebben az életkorban már mezőgazdasági munkás volt? Sok magyarországi lakos
utazott ezzel a hajóval az ígéret földjére, de legtöbben Oroszországból vándoroltak ki, ami az utas
listából kikövetkeztethető. /
Történelmi tanulmányainkból ismerjük a tényt, hogy a napóleoni háborúk után Közép-Európából
nagyarányú kivándorlás kezdődött.
„Összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a kivándorlási mozgalom az előbbinél a XIX. század második
felében és századunk elején. A nyolcvanas években évenként már kerek 700 ezer emberre rúg, akik
elhagyják európai hazájukat s ettől kezdve az európai kivándorlás oly nagy mérveket ölt, hogy a
világháború előtt évente 2 millió csapolódik le ily módon Európa emberre servoirjából. A nyolcvanas
évekbeli kivándorlás tömegei főként Angliából és Németországból rekrutálódtak. A múlt század végi
európai ipari fellendülés természetesen a vezető ipari államokban csökkentette a kivándorlók számát,
annál hatalmasabb ívben növelte azonban az európai agrárállamok kivándorlási statisztikáját.”
www.korunk.org
„A XIX. század végi gazdasági válság következtében - az első világháború kitöréséig - az Osztrák-
Magyar Monarchia területéről több mint három millióan vándoroltak ki Amerikába, ebből több
százezer magyar volt. A kivándorlási láz tulajdonképpen az 1880-as évek elején érte el
Magyarországot. Statisztikai kimutatások szerint 1899-1913 között az ország területéről 1 390 525
személy vándorolt ki, köztük több mint 400 000 magyar. A kivándorlók zöme, több mint 86%-a az
Egyesült Államokban telepedett le.
http://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/oktatas/mindenkinek/csaladfakutatas/
csaladtorteneti_kutatasok.html#top)
Ami azonban feltűnő, hogy míg a trianoni békekötést megelőző időben a kivándorló lakhelyeként
Feketekút van megjelölve, 1920 után már Sambron-ként szerepel a falu neve, az ország is
Csehszlovákia.
http://www.bremer-passagierlisten.de/
ohne Ang 18 Scigulinsky Franz m 20 led Sambron Tschechoslowakei Landwirt Tagl. Cleveland OH
Tehát Franz (vagy Ferenc ) Scigulinsky mezőgazdasági munkás 20 éves korában Cleveland-be hajózott
a csehszlovákiai Sambronból.
„……kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.” (József Attila: Hazám)
Az Amerikába érkezett és ott letelepedett Sigulinsky/Scigulinsky nevet viselő emberekről valamint
családtagjaikról az Egyesült Államok Szövetségi Népszámlálása, Társadalombiztosítási és halálozási
oldalak adnak adatokat. www.ancestry.com
Itt találtam azonban arról is adatot, hogy milyen népes lett a család, hiszen több államban is élnek
Sigulinskyk. A Facebook-on megismert távoli / vagy névrokonok küldtek régi fényképeket,
újságcikkeket, hogy megismerjem a kiterjedt rokonságukat. Kissé pontatlan és hiányos családfát is
össze tudtam állítani, de azt gondolom, hogy a család Amerikába szakadt ágának feltérképezését és
az összefüggések tisztázását egy következő alkalommal fogom feldolgozni.
Ken F. Scigulinsky írta a családjáról:
„Nyugdíjas tengerésztiszt vagyok, a
feleségemmel, Tiával Rhod Island államban
élünk. A fiunk 43 éves, a lányunk 41.
Mindketten házasok, a fiunknak 2 fia van, a
lányunknak 3 fia. A teljes nevem Kenneth
Frank Scigulinsky, 72 éves vagyok. Van 3
lánytestvérem: Margaret Scigulinsky Arden,
68 éves, házas, Alice Scigulinsky Vargo 67
éves és szintén házas, valamint Doris
Scigulinsky Farentino 61 éves, özvegy.
Apánk Frantisek Scigulinsky volt, 1901
novemberében született és 1970
novemberében halt meg. Sambronban
született, ami akkor Csehszlovákia volt és
1921.július 19-én emigrált az Egyesült
Államokba. A németországi Brémából New Yorkba utazott a USS America fedélzetén. A szponzora a
testvére, Péter volt. Az apám, Frank egy farmon dolgozott Michigan-ben, Ohio államban, amíg meg
nem szokta az itteni életet,
aztán összeházasodott
anyámmal, Margarettel, aki
USA-állampolgár volt. Apámnak
volt egy testvére, John, aki
meghalt, amikor ő kb. 28 éves
volt. Anne (Domine) volt a
lánya, tehát mi unokatestvérek
vagyunk. Apunak van egy
testvére, Steve (Stefan), aki
soha nem jött ki az USA-ba. Ott
maradt Csehszlovákiában,
Sambron faluban élt és volt egy fia, Stefan (Jr?-ifjabb?), aki az én unokatestvérem. Stefan
összeházasodott Annával és 3 fiuk van, név szerint Milan, Peter és Stefan(II.). Stefannak három lánya
van :Barbara, Petronela és Adriana.”
Mary Jo Sigulinsky (1955. 09.12.)
„Szia! A nevem Mary Jo (Sigulinsky) Wellisley. 2001-ben meglátogattam a Scigulinsky rokonokat
Anne (Sigulinsky) Domine nénikémmel együtt Szlovákiában. Nagyapám, Sigulinsky János Sambronból
jött az Egyesült Államokba. Itt Clevelandben, Ohio államban, 1915-ben feleségül vette Anna Piestay-t
(vagy Pysta-t), aki Gromos-ban született. Hat gyermekük volt, de már csak Anne néni él közülük, ő is
90 éves. (1920-ban született.) Találkoztunk Stephan Scigulinskyval, aki a nagyapám, János
unokaöccse. Ő elhunyt, de 3 túlélő fia van, név szerint Stephan (Jr.), Milan és Peter. Stephan fiának
címe: Komenskeho 5 06401 Stará Lubovna (Ó-Lubló) Szlovák Köztársaság. Ő az egyetlen, akivel
beszélgetni tudtunk, mert ő tud angolul. Ha további információra van szükséged, tudasd velem!
Üdvözöllek:MaryJo”

Anna Piestay-Sigulinsky (1893. 12.20. Gromos- 1988.04.19.Cleveland, Ohio) és családja az ötvenes

években (álló hátsó sorban, balról jobbra, Mary Jo Sigulinsky, Anne Sigulinsky, Pauline Sigulinsky,
Edward Harry Sigulinsky, John J. Sigulinsky, Joe Sigulinsky, elöl és középen Anna Sigulinsky (Piestay) )
Értesítés Anna Piestay (Duhon) haláláról a helyi újságban.
Joe Sigulinsky (1927.08.19.-1986.06.29.) és Lola June Auten (1927. -1976.10.20) gyermekei:
Edward (1948. 09.10.), David (1950. 09.12.), John Raymond (1952.04.14.), Kathleen Ann
(1954.02.26.), Mary Jo (1955.09.12.) és Tina Marie (1970.03.21.)
Edwardnak két fia van: Brian (1967) és Keith (1970), Kathleen-nek egy lánya született, őt April Bowen-
nek hívják. Mary Joe-nak egy lánya és egy fia van, Tonya és Bart, David-nek is egy lánya Autumn és
egy fia Christian.

Anne Sigulinsky-Domine, (1920- ????) , aki meglátogatta az óhazában élő rokonait

Minden körülményt figyelembe véve azért elmondhatom, hogy ha nem is teljesen világos a kép,
minden apró részlet nem áll pontosan össze, de a kis Sigulinsky János – akinek a nevét is elírta egy
kissé a precíz német hivatalnok és talán az életkora sem 10 év volt, mint hittük az utas lista alapján,
hanem kb. 18, – kivándorolt a szegénység elől a nagy lehetőségek országába. Ott aztán megnősült és
hat gyermeket neveltek a feleségével. Valószínű, hogy viszonylagos jólétben éltek, mert 1921-ben az
öccsét is kihozatta és Péter testvére is itt élt már, aki finanszírozta a 20 éves Frantisek hajójegyét.

Idősebb Stefan Scigulinski 70. születésnapján fiaival: (balról jobbra ): Milan (1962. 11.11. Sambron),
Peter(1966. 05.16. Sambron) és Stefan (1970. 01 04. Stara Lubovna)

Stefan, Milan és Peter Scigulinsky

Mikor ezekre az összefüggésekre bukkantam és nagyon örültem, hogy végre van valami kiindulási
alapom és annyira talán nem is bonyolult ez a családkutatás, kaptam egy e-mailt a Szerbiában élő
Srboljub Sigulinskitől. Megírta, hogy Szabadkán él a családjával, 64 éves. Felesége, három fia van,
Dusan, Filip és Mateja. Elektromérnök, egy amerikai cég üzletkötőjeként időnként megfordul
Magyarországon is. Ilyenkor felkeresi Szolnokon élő ismerősét (Molnár Bélát), akivel annak idején
együtt sportoltak, mert ő az egykori jugoszláv válogatott, Európa-győztes röplabdacsapat tagja volt.
Mivel Kunhegyes nincs messze Szolnoktól, alkalomadtán beugrik egy ismerkedésre, beszélgetésre.
Addig is beszkennelte a családi iratokat, ami ismét nagy meglepetéseket tartogatott számomra. Azt
már egy másik levelében leírta, hogy nyolcan vannak testvérek, 5 lány és 3 fiú, név szerint Sonja,
Stanislav, Ksenija, Feodor, Tatjana, Stanislava, Srboljub (becenevén Buca), és Vesna. A testvérek
szétszóródtak, a világ több pontján élnek. (Pl. Sonja (1962) híres kozmetikus Angliában, Sandra
Svensson Sigulinski (1965) svéd férjével és fiaival Svájcban él.)

Sandra és Srboljub (Buca) Sigulinski

Srboljub Sigulinski és fiai, felesége Andrea

Az 1941-ben Rumában (Szerbiában) kiadott anyakönyvi kivonat másolata szerint Srboljub (Buca)
ükapja, Joannes Scigulinsky szabó, gyalogos katona, katolikus vallású, Ó-Lublón született 1838.
február 7.-én. Szülei Joanes Scigulinsky és Maria Roncskevits voltak. Joanes (János) házasságot kötött
a szolgáló Catharina Mészárossal, aki 1841. augusztus 28.-án született. Házasságkötésük időpontja
1869. október 5.-én,a mai Horvátország területén, Kamenica-ban volt.
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Kamenica_(Lepoglava))

A másik iratból már azt tudhattam meg, hogy Joannes Schigulinsky és Catherina Mesaros fiát
Ferdinandust 1874. május 25-én keresztelték meg a Vajdaságban lévő Ruma római katolikus
templomában. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Ruma)
Halványan emlékeztem egy családi történetre, miszerint Simon üknagyapám valószínűleg hazafi és
kalandkedvelő ember lehetett, mert az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során Buda
visszafoglalásakor egy bástyára kitűzte a magyar zászlót és meg is sebesült. Ezért a hőstettéért
jutalmat ígértek neki, de azt soha nem kapta meg, ami rendkívül bántotta és nem tudott megbékélni.
Állítólag tört magyarsággal többször is panaszt emelt a főbírónál. Emiatt vagy más okból, de egyszer
megelégelte a sorsát és csapot-papot itt hagyva elindult dél felé, majd Szabadka környékén
letelepedett és új családot alapított. A hatvanas évek végén Sigulinszky Elek (1941- 1986), aki az idő
tájt Kisújszállás állomásfőnöke volt, találkozott is a szabadkai rokonokkal valóban. Hogy a mesére
hasonlatos történetből mennyi az igazság és mennyi a tény, nem tudni pontosan. Annyi azonban
bizonyos, hogy Scigulinszky Simon rokkant honvéd volt, a családját hátrahagyva Debrecen felé menet
halt meg, Sárándon. Mi lehetett az úti cél? Szabómester volt, tehát még az is lehetséges, hogy urasági
megbízásból ment munkát vállalni egy birtokra. (Régen voltak házi szabók az úri házaknál, akik akár
hónapokat, éveket is eltöltöttek egy-egy helyen, javítva vagy felújítva a háznép ruhatárát.)
Vagy ha nem így volt, miért ment oly messzire a családtól? Vissza akart esetleg térni szülőföldjére, a
Felvidékre? Merthogy nem ő volt a Vajdaságban letelepedett Sigulinszky, az már az iratok alapján
biztos. Joannes is katonaviselt gyalogos volt, foglalkozását tekintve szabó, szintúgy, mint Simon. De
25 év a korkülönbség közöttük!
A születési hely azonban roppant figyelemre méltó. Hetekig kutatgattam a különféle internetes
családkereső oldalakon, mire megtaláltam! Hurrá!
https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1942-22654-8761-66?cc=1554443&wc=M99C-
XL1:n738998709#d
Megvan tehát: az apa Joannes Sigulinszky, az anya Mária Feltovics!
Simon 1813. október 21.-én Ólublón született, katolikus vallású, keresztszülei Ignatius Hortkevics és
Rosalia Vroblovszky. Keresztelte: Ignatius Szlavkovszky. Mindezeket a „ Szlovákia, Egyház és
Zsinagóga Könyvek, 1592-1910 „ cím alatt találtam.
https://familysearch.org/pal:/MM9.1.1/KDFH-H26#d
(Milyen érdekes! A családunkban a János név nagyon gyakori, édesapám, nagyapám neve is ez volt. A
másik legtöbbször előforduló név az István és az Elek. Valószínűleg ezek a keresztnevek annak idején
nagyon kedveltek és elterjedtek voltak. Anyai ágon is sok János nevezetű rokont említhetek,
nagyapámat például, sőt a férjem családjában is a János és István neveket gyakran kapták az
újszülöttek. A férjem is János volt, a fiam is ezt a keresztnevet kapta, a második neve lett Gergely.
Születésekor még élt a dédnagypapa is, aki kifejezetten kérte, hogy a fiam kapja meg a Létai János
nevet, mert így négy élő generáció viseli: dédnagyapa, nagyapa, apa és fiú.) Az én szépapám,
vagyis az üknagyapám édesapja, Joanes Sigulinszky születési anyakönyve pedig itt található:
https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1942-22650-26969-65?cc=1554443&wc=M99C-
XGV:n1235162275#d
1789.december 9.-én jött világra Joannes Sigulinszky, magyar, Joanes Sigulinszky és törvényes
felesége Maria gyermekeként. Nizné Ruzbachy (Alsózúgó) településen éltek a 77. házban, katolikus
vallásúak. Keresztszülők a szintén magyar Bartholomaus Bochenszky és Maria Valigurszka. Ignatius
Kocsanovics nevezetű pap (parochus) keresztelte. (Hivatalos bejegyzések, nevek latinul kerültek az
iratokba.)
Ebben a 13.században épült gótikus stílusú Szent Katalin római katolikus templomban lehetett a
keresztelő.
Alsózúgó ( Nizné Ruzbachy) látképe napjainkban (Nižné Ružbachy (Alsózúgó) falu Poprád közelében, a
Poprád folyó és a lőcsei hegyek szűk völgyében fekszik. ,(1899-ig Alsó-
Rusbach, szlovákul NižnéRužbachy, németül: Unter-Rauschenbach) 1772-ig Lengyelországhoz
tartozott.

Tehát erről a vidékről származik a SIGULINSZKY család. Itt születtek és éltek az őseim.

A Hadtörténelmi Levéltárba is írtam egy levelet, hátha megtudok valamit az üknagyapám, Simon
életéről, vagy legalább valami adatot kapok a katonai tevékenységéről. Abban reménykedtem,
hogyha megsebesült, (mert rokkant honvéd volt), talán lesz támpontom. Sajnos nem sikerült, ezt a
levelet kaptam:
HM HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM

Hadtörténelmi Levéltár és Irattár

1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4. Postacím: 1250. Pf: 7.
Tel.: (36-1) 325-1676, Fax: (36-1) 325-1677
Nyt. sz.: LEV-390-1/2013. Hiv. sz.: példány
Létainé Sigulinszky Zsuzsanna
e-mail: sigulinszkyzsuzs@gmail.com
Tárgy: családfakutatás
Tisztelt Asszonyom!
Ezúton tisztelettel tájékoztatom arról, hogy 2013. március 26-án hozzánk érkezett
megkeresésével kapcsolatban levéltárunkban kutatásokat folytattunk, és a következőt válaszolhatjuk.
Az 1848-49. évi szabadságharc nálunk lévő iratanyaga elsősorban hadműveleti jellegű, így
(politikusok vagy törzstisztek kivételével) névre nehéz keresni benne. A meglévő névmutatók alapján
az Ön által keresett Sigulinszki Simonnal (szül: 1813. október 21., Ólubló; a. n: Maria Feltovics)
kapcsolatban sajnos nem sikerült adatokat találnunk. Neve nem szerepel sem a cs. kir. hadbírósági,
sem az abszolutizmuskori iratanyagban; és nem található meg Bona Gábor tiszti életrajzi köteteiben
sem.

Budapest, 2013. március 28.

Tisztelettel:

Dr. Bonhardt Attila ezredes

igazgató
 Sáros vármegye északnyugati csücskében, a Szepes vármegyében lévő Ólublóhoz közeli területen
fekszik a völgyben Feketekút település.

2015 nyarán rövid látogatást tettem Feketekúton és Ólublón. Mivel rövid időm volt, csak órákat
tudtam eltölteni Milan Scigulinsky családjával. Megbeszéltük a család esetleges rokoni kapcsolatait,
kértem őt, hogy küldjön ő is egy családfát, hátha sikerülne az összefüggésekre rábukkanni. Lánya
Katka Scigulinska volt segítségemre mint tolmács, mert Milan csak szlovákul tud, de a lánya a
Pozsonyi Egyetem német szakára jár, így mindent fordított. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, bár ritkán,
de híreket kapunk egymásról. A kutatást nem adom fel, mert nagyon kíváncsi vagyok az őseim
életére és talán sikerül egyszer a teljes SIGULINSZKY családot feltérképezni, hogyha már a
magyarországi ág ki is hal, a családfa emléket állít egykor élt és még jelenleg is életben lévő tagjainak.
Szepes vármegye északkeleti részén, az Ólublói járásban található Ólubló városa, valamint délnyugati
irányban Alsózúgó falucska.
Az ólublói vár egy 1910-es képeslapon.

Ólubló (szlovákul Stará Ľubovňa, németül Altlublau, lengyelül Stara Lubowla, latinul Lublovia) város
Szlovákiában az Eperjesi kerület Ólublói járásában. Lublófüred és Lublóváralja tartozik hozzá. 2002-
ben 16 200 lakosa volt.

1910-ben 1841 lakosából 1359 szlovák, 261 német és 189 magyar volt. A trianoni békeszerződésig
Szepes vármegye Ólublói járásának székhelye volt. A II. világháborúban a város jelentős károkat
szenvedett, ekkor hagyta el a várat utolsó ura Zamoyvsky János lengyel gróf. 1968-ban újra járási
székhely lett.
200 méter magas hegyen áll Lubló vára.
Szent Miklósnak szentelt római katolikus temploma 1280 körül épült egy korábbi fatemplom helyén.
A 17. század második felében barokk stílusban átépítették. Főoltárán 14. századbeli festett szobor:
Mária a gyermekkel.A városháza épülete 1640-ből származik, itt volt a szepesi városokat kormányzó
lengyel sztaroszta városi hivatala. A vár előterében falumúzeum található a népi épitészet legszebb
alkotásaival. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93lubl%C3%B3

Ólubló, Szent Mihály templom

(Itt keresztelték az üknagyapámat, Scigulinszky Simont 1813-ban. 2015 augusztusában meglátogattuk
a templomot, de mise miatt nem juthattunk további információ birtokába.)
 2015 augusztusában látogatást tettünk Ólublón, ahol a falumúzeumban találkoztunk Katka
Scigulinska-val, Milan Scigulinsky lányával

Nagy bánatomra a feketekúti családi házban létrejött találkozóról készült képek technikai okok miatt
elvesztek illetve megsemmisültek.
 Feketekút, község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Ólublói járásában.

1600-ban 14 lakóház állt a településen, lakói főként mezőgazdasággal, állattartással, szűcs- és

tímármesterséggel foglalkoztak. 1787-ben még 60 házas kisközség volt 485 lakossal, 1828-ra már 119
ház volt a faluban 878 lakossal.
1910-ben 846, túlnyomórészt ruszin lakosa volt, a magyarok száma 5 fő. A trianoni
békeszerződés előtt Sáros vármegye Héthársi járásához tartozott.
2001-ben 437 lakosából 411 szlovák volt.
2011-ben 410 lakosából 310 szlovák és 77 ruszin volt.

1910 es népszámlálási adatok nemzetiség és felekezeti hovatartozás szerint

Feketekút - Šambron
Kód: 527033; Kk; Megye: Sáros vármegye; Járás: Héthársi járás

Az lakosság megoszlása nemzetiség szerint

846 5 [1%] 4 [0%] 17 [2%] 0 [0%] 796 [94%] 0 [0%] 0 [0%] 24 [3%]

összesen magyar szlovák német roma ruszin horvát szerb egyéb

A lakosság megoszlása felekezeti hovatartozás szerint
846 24 [3%] 805 [95%] 0 [0%] 0 [0%] 0 [0%] 0 [0%] 17 [2%]

össz rk gk ref ev prav uni izraelita

CSALÁDFÁNK - JELENLEGI ISMERETEIM SZERINT 9 GENERÁCIÓVAL
Ráakadtam azonban a katolikus egyház anyakönyvében a következő, figyelemreméltó bejegyzésre:

„1856. Év december 22-én vétetett be a ref. Egyház kebelébe – t. Támár Imre plebános úrnál két
ízben, ugymint nov.24 és dec.22 tett törvényes jelentés után, - Scigulinszki Simon, Szepes megyei
Lubló városi születésű, szabó mester. Tanúi az áttérésnek, Szabó Gábor, Botos János. Ezen át tért
Scigulinszki Simonra nézve meg jegyeztetik az is, hogy ennek első ízben tett át térési nyilatkozata
előtt , hat nappal, Szabó Juliánna helvét hitvallású nejével való házasságából lett egy leány gyermeke:
ez is most már az atyja átjövetele után a helvét hitvallásúak közzé bevétetik; meg keresztelésére
nézve is é kisded helvét hitvallásúak szertartásaiban részesül. Kereszt neve: Eszter, első szülött,
született 1856. Nov.18 Kereszteltetett nov. 29-én. Lakhely Kunhegyes. Házszám 1064. Keresztszülék:
Szász Ferencz festő mester, Szász Krisztina.
Be jegyzem, dec.22. 1856. Ujvárosi György mb. kunhegyesi
egyik ref. lelkész”

A kereszt alatt a következő látható: „ A 4-ik lapon ide vonatkozó jegyzés van.”

„ Scigulinszki Eszternek apja át térése után foganatosított ref. egyházbai be vétetését és t. Támár
Imre plebános feladván a Főkapitányi hivatal által 4,289 sz.a. az erre vonatkozó m.cs.k. Helyhatósági
rendelet is le küldetett, melyben szigorúan megparancsoltatik, Scigulinszki Simonnak és nejének,
Szabó Juliánnának, hogy az 1856-ik év nov. 18-án született leányukat a rom.kath. vallásban neveljék
fel.
Kunhegyes julius 13. 1857 Ujvárosi Görgy mb. ref. lelkész"
Találtam az interneten egy másik érdekes „Fölvételi ív”-et, amely egy összeírás során Feketekúton
1869-ben készült. Scigulinszky János molnár háza- népét, állatait és a malom helyiségeit írta össze
Andrejkovics György ügynök. A borítólapon álló kérdés és rá adott válaszból a következőket tudhatjuk
meg: 1 szoba, 1 kamra, 1 előszoba, 1 pince, 2 istálló, 1 akol és 1 csűr található az építményhez.
„Lakásra szolgál-e? – Lakásra, egyszersmind malom és fűrészmalom.”
Scigulinszky Jánosnak és Kopcsák Máriának 3 lánya és 3 fia volt, velük együtt éltek az adatfelvétel
idején.
Az őseim, felmenőim mind becsületes, kétkezi munkások, iparos emberek voltak.
Mint a nagyapám, Sigulinszky János is. Szakmáját tekintve ács-kőműves és kútásó volt. Szerette a
szakmáját, hiszen az apjától is ezt tanulta, a dédnagyapám is ács volt. Tovább is adta családi
örökségként a „szekercét”, mert az idősebb fia, az édesapám, ifjabb Sigulinszky János kőműves lett,
öccse István pedig ács.
Nagyapa – ahogyan én neveztem-, az 1913/1914 –es tanévben fejezte be az elemi népiskola hatodik
osztályát, dicséretes magaviseletet és változó szorgalmat tanúsított.
A naptár 1920-at mutatott, mikor „iparostanonc-iskolai bizonyítványát” átvette.
Ha jól emlékszem, ezek után katonai szolgálatot teljesített, majd leszerelése után egy bálban
megismerkedett Szendrei Teréziával, eljegyezték egymást, és 1925 márciusában házasságot kötöttek.
Szép, verőfényes tavaszi nap volt, a kunhegyesi nagytemplomban összeeskette őket a pap, majd
odahaza megülték a lakodalmat. Nagymama nagyon szerette a virágokat, fátyolos szemmel mesélte
minden tavasszal, mikor ibolyacsokrot tettünk a kis vázába, hogy a lagzijukon is ibolyák voltak a
tányérok körül és az asztal közepén is. Tizenkilenc éves, ábrándos, játékos lány volt.

Szendrei Terézia

Sigulinszky János
 Esküvő 1925. Kunhegyes
A következő évben megszületett az első fiúgyermek, aki az apa után a János nevet kapta, az
Édesapám. Nagy volt az öröm, Nagymamám pedig hamarosan ismét babát várt, de nem kislány
született, hanem 1927 nyarán ismét kisfiú: a nagybátyám, Sigulinszky István.
Kereszszülőkkel ( Cs. Tóth Jánosné Sigulinszky Mária és férje, valamint nagyszüleim Édesapámmal)

A dédszüleim a mai Kolbásszék utcán laktak, a fiatalok azonban az akkori Árbocz utca 348. szám alá
költöztek. (Ma Dobó utca 25.) A ház egy idős
rokoné volt, bizonyos Rebeka nénié, aki
gondozás fejében rájuk hagyta az ingatlant.
Édesapámék nagymamaként szerették az idős
nénit, aki sokat segített Nagymamának a
háztartásban és a gyerekek ellátásában is.
Nagymamám a fiaival kb. 1928-ban
Azonban egyre komorabb időszakok jöttek a család életébe. Kitört a második világháború és
Nagyapát behívták katonának, a fiúk pedig leventék lettek. 1940-ben Nagapa bevonult, kerékpáros
utász volt. Először Erdélyben szolgált, majd a don-kanyari fronton harcolt és fogságba esett.
Szibériában volt hadifogoly, de szerencsésen túlélte a megpróbáltatásokat és 1947-ben hazatért
családja körébe. Csontsovánnyá fogyva, betegen, nagylábujjai lefagyva, de a legfontosabb, hogy élve
visszajött! Ez a fénykép volt vele:

Gyerekkoromban gyakran meséltek a felnőttek a háború borzalmairól, gyakori beszédtéma volt ez

névestéken, disznótorok utáni kártyázgatás, borozgatás közben. Mi gyerekek is hallgattuk ezeket, de
én mindig is irtóztam az erőszaktól, ezért nem szívesen voltam jelen, mikor erről folyt a beszélgetés.
A mai eszemmel persze már bánom, mert milyen sokat meg lehetett volna tudni azokról az időkről,
emberekről, életmódról, sorsokról!
Sajnos, eddig még nem tudtam pontosabb adatokat szerezni a nagyapám fogságban eltöltött
helyéről, idejéről.
HM HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM

Hadtörténelmi Levéltár és Irattár

1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4.
Postacím: 1250. Pf: 7.
Tel.: (36-1) 325-1676, Fax: (36-1) 325-1677
Nyt. sz.: LEV-389-1/2013.
Hiv. sz.: sz. példány

Sigulinszky Zsuzsa
E-mail: sigulinszkyzsuzs@gmail.com

Tárgy: Sigulinszky János hadifogsága

Tisztelt Asszonyom!
Nagyapja, Sigulinszky János (Kunhegyes, 1901. - Süveges Mária) szovjetunióbeli
hadifogságára vonatkozó kérdésére tájékoztatom, hogy a hadifogságból szerencsésen hazatértekkel
kapcsolatban csupán a debreceni fogadóállomáson a hazatérőkről készült nyilvántartás áll a
rendelkezésünkre, amely csupán a volt hadifogoly nevét, a Debrecenbe érkezés és az onnan való
távozás időpontját, valamint otthoni lakcímét tartalmazza. A hadifogolytábor(ok)ra való utalás nincs
bennük.
Amennyiben megmaradtak a hadifogolytáborból küldött levelezőlapok, azokon fel kellett
tüntetni a hadifogolytábor számát. E szám alapján nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani, hogy
hol volt a keresett tábor.
Ha egy ilyen levelezőlap előkerül, szívesen folytatjuk a kutatást.
Budapest, 2013. április 5.

Tisztelettel:

Dr. Bonhardt Attila ezredes

igazgató
A háború után az akkoriban alakuló termelőszövetkezetekben és az ország újjáépítésében találtak
munkát a családom tagjai. A budapesti hidak újjáépítése is emlékezetes számomra, mert ezekről is
meséltek, de ezek már vidám történetek voltak, szívesen hallgattam őket. Nagyapa mindkét fiával
ácsként és kőművesként dolgozott Budapesten. Aztán itt Kunhegyesen a Vörös Október, a Táncsics és
a Lenin Tsz-ek építőbrigádjaiban, majd a KTSz-ben dolgozott együtt a három Sigulinszky.

Bizonyítvány
Édesapám, ifjabb Sigulinszky János letöltötte a katonaidejét és 22 évesen megnősült, feleségül vette
Házi Franciskát 1948 őszén. Egy év múlva kislányuk született, Sigulinszky Terézia (Vágner Mihályné). A
szülők kapcsolata azonban hamarosan megromlott, hiszen mindketten fiatalok voltak, nem tudtak
alkalmazkodni egymáshoz és a körülményekhez, ami váláshoz vezetett.
1955-ben azonban megismerkedett az Édesanyámmal, és házasságot kötöttek még abban az évben,
július 30.-án. A következő évben a házassági évfordulójuk már hármasban telt, mert én is
megszülettem 1956.június 6.-án.

Esküvő 1955. június 30. Kunhegyes

Édesapám akkoriban az egyik tsz-ben, majd a KTSz-ben dolgozott. A hatvanas években lehetősége
nyílt arra, hogy iparengedélyt váltson és kisiparosként dolgozzon. Vállalt kisebb lakossági munkákat,
új ház építését is, de sokáig az általános iskoláknál volt szerződése kőműves munkákra. A Gamesz-tól
ment nyugdíjba 1986-ban. Aktív korában is sok mindent megcsinált a ház körül, de nyugdíjba
vonulása után csak a családnak élt és dolgozott. Felépítette öccsével együtt a házunkat, mindenféle
szakipari munkát meg tudott csinálni, sőt még az unokáknak gyerekbútort is készített. Igazi
ezermester volt, számára nem volt lehetetlen feladat. Ha néha túlságosan is szárnyaló volt a
fantáziám vagy fényképen mutattam meg, hogy mit kellene esztergálni, szerelni, hegeszteni, stb. ő
morgolódott, dünnyögött egy sort, aztán hozzáfogott és hamarosan készen is lett a „mű”. Máig őrzik
keze nyomát a bútorok, szerelvények, játékszerek, szinte minden a házunkban.
 Őszi verőfényben Édesapámmal az 1980-as évek elején

A nehéz fizikai munka miatt a gerince, az ízületei nagyon elhasználódtak, idősebb korában deréktáji
fájdalmai voltak. Emlékszem, a hatvanas évek első felében, hideg, esős, késő őszi nap volt, amikor
teljesen átázott ruhában, sárosan, nagyon fáradtan jött haza. Anyukám rögtön leültette a sparhelt
mellé a konyhába, levetette róla a ruhát és fürdővizet tett fel mosófazékba. Sokáig fürdött Édesapám,
amíg fel nem melegedett. Engem, mint kisgyereket kiküldtek, de később elmesélték, hogy kutat
tisztítottak vagy ástak Nagyapával, és ő volt az, aki leereszkedett a mélybe. A téglával körberakott kút
beomlott és az Édesapám beleesett a kútba. Utána sokáig beteg is volt, reumás láz és nagy fájdalom
gyötörte. Nyáron mindig sokat dolgozott, hogy legyen télire tartalékunk, mert ha bejött a rossz idő, a
kőműves munkák elapadtak, nem volt megbízás.
 Kiváló kisiparos kitüntetéshez járó oklevél

Nem volt könnyű az élete, de boldog és kiegyensúlyozott sorsot szánt neki a teremtő. Nyugodt,
türelmes, jólelkű ember volt világéletében, akinek a családja volt a legfontosabb a világon. Az öccse,
Pista bácsi halála nagyon megviselte, mert igazán jó testvérek voltak, segítették mindenben egymást.
Anyukám is elég sokat betegeskedett, de még az 50. házassági évfordulójukat viszonylag jó
hangulatban, közösen ünnepelték az egész családdal. Azonban Édesanyám váratlan halála, 2006.
április 4. után azt mondta Édesapám, hogy úgy érzi, hamarosan követni fogja. És valóban, 2006.
december 29.-én ő is örökre megpihent.

Az utolsó fénykép: 50. házassági évforduló 2005. július 30.

 MOLNÁR ROZÁLIA ÉDESANYÁM ÉS A MOLNÁR,
VALAMINT A LIPCSEI CSALÁD

„Én, Molnár Rozália születtem Kunhegyesen 1923. III. 16-án. Van három testvérem: Teréz, János,
András. Apám neve Molnár János, anyám neve Lipcsei Rozália.
Anyai nagyapám Lipcsei Ferenc, nagyanyám Ulviczki Borbála. 7 gyermeket neveltek fel. Sorrendben:
Ferenc, Rozália, Teréz, Vendel, András, János, István.
A Lipcsei nagyszülők mindketten Kőtelken születtek, és mind a kettő római katolikus volt.
Apai nagyszüleim neve: nagyapám Kovács András, nagyanyám Molnár Borbála. Hát ezen biztosan
csodálkoztok, hogy lehet ez.
Hát úgy, mesélte nagyanyám, hogy nagyapámnak nem találták a keresztlevelét, így nem tudtak
megesküdni. Nagyanyám Tiszaburán született 1854-ben, református volt. Nagyapám meg valahol a
pusztai tanyavilágban született. Állítólag Rózsa Sándor, a betyár volt a keresztapja, és annak a
felesége vagy csak az asszonya – ki tudná már azt – volt a keresztanyja.
Nagyanyám katolikus volt és abban az időben még csak Kunhegyesen volt katolikus templom. Hát
ahogyan nagyapám tudta, oda vitték keresztelni.
De mutatta a pap, hogy nincs ilyen nevű beírva. Kovács volt, de lány név: Örzse vagy Mári.
Már nagyapám sem emlékezett pontosan, hogy milyen név volt azon a dátumon, ahogyan ő tudta,
hogy mikor született. Aztán, hogy akarattal diktálta-e be a lánynevet a keresztanyja, hogy ne legyen
katona; vagy olyan részeg volt, hogy nem tudta, fiút vagy lányt tart a keresztvíz alá.
Hát így nem tudtak megesküdni.
És így lettek a gyerekek hivatalosan Molnárok és reformátusok. És eskü nélkül éltek 50 évet együtt,
de még eszükbe sem jutott olyan, hogy különválnának.
Nagyanyám 9 gyermeket szült, de 3 meghalt még kicsi korában. Hat gyermeket neveltek fel,
sorrendben: Sándor, Eszter, András, Rozália, Bálint, János. Az én Édesapám volt a kilencedik gyerek.
Nagyanyám 44 éves volt mikor Édesapámat szülte 1898-ban.
Az én szüleim 1922. IV. 29-én esküdtek Kunhegyesen. Édesapám Molnár János született 1898. IX. 6-
án, Tiszaburán. Édesanyám Lipcsei Rozália született 1899. XI. 9-én, Kőtelken.
A Lipcsei nagyszüleimre tisztán emlékszem. Ők jóval fiatalabbak voltak, mint az apai nagyszüleim.
Édesapám a legfiatalabb volt a testvérei között, ő volt a kilencedik gyereke nagyanyámnak.
Édesanyám meg a második gyereke volt a szüleinek. A legfiatalabb nagybátyám Lipcsei István és
énköztem csak 8 év volt a korkülönbség.” (Sigulinszky Jánosné Molnár Rozália visszaemlékezése –
Morzsák az életemből…….. című írásában.)
Édesanyám Tiszaroffon nevelkedett és ott is élt 1950-ig. Mivel a nagyszüleim szegény földművesek
voltak és uradalmakban dolgoztak, a gyerekeiknek is mielőbb kenyérkereset után kellett nézniük.
Akkoriban elfogadott volt, hogy gazdag úri házakhoz szegődtek a fiatal lányok az iskola befejezése
után és az úrfik, kisasszonyok mellett „pesztrálkodtak.”(Ma bébiszitternek nevezik ezt a
tevékenységet.) Anyukám először egy Mezőtúron élő tiszteletes családjához került, majd néhány év
múlva a tiszaroffi Zytás családhoz. 11 évig volt a család szolgálatában Roffon és Budapesten, és ez az
időszak volt élete legszebb korszaka. Haláláig tartott a kapcsolat Zytásékkal, a Kanadában és
Budapesten élő családtagokkal.
A második világháborút Tiszaroffon vészelte át, viszonylag szerencsésen. Visszaemlékezéseiben erről
az időszakról is megkapó őszinteséggel ír. Vőlegénye eltűnt a nagy világégés közepette, ami nagyon
megviselte a fiatal lányt, bár sokáig reménykedett még, hogy élve előkerül a fiatalember.
Nagynénje, a nagyapám nővére, K. Nagy Imréné Molnár Rozália (1891-1959) itt lakott Kunhegyesen,
és mikor megözvegyült arra kérte Anyukámat, hogy jöjjön ide hozzá, legyen az eltartója, gondozója és
örököse, mivel neki gyermeke nem született.
Itt ismerkedett meg az Édesapámmal és összeházasodtak 1955-ben. Háztartásbeliként élt, mert
szakmát nem tanult, munkahelye nem volt. Viszont nagyon szeretett olvasni, a világ dolgairól
ismereteket szerezni. Minden érdekelte, sok dologhoz értett egészen magas szinten. Édesanyám
egyszerű, hétköznapi asszony volt. Nagyon szeretett mesélni, így már pici gyermekkorom óta sok-sok
történetet hallottam tőle. Legszívesebben a gyerekkoráról és fiatal éveiről mesélt.
Idősebb korában leírta a visszaemlékezéseit, amelyek főleg a gyerek- és fiatalkorához kapcsolódtak.

Molnár János, anyai nagyapám (1898 - 1984) Édesanyám, Molnár Rozália 17 éves korában
(Szülei: Kovács András <1850-1923, Molnár
Borbála 1854-1935)
Dédnagyanyámmal néhány hónapos koromban
(Lipcsei Ferencné Ulviczki Borbála 1883-1969)

Molnár Jánosné Lipcsei Rozália (1899 - 1986)

Sigulinszky Jánosné Molnár Rozália (1923 - 2006)
Sigulinszky János (1926 - 2006)
Jegyzőkönyv (Kunhegyes, 1922. április 4.)
 Értesítő 1932/33

Óvodai karácsony, Tiszaroff 1929

(Édesanyám ülő sorban jobbról a negyedik, porolóval a kezében)
 TESTVÉREK

Boros Ferencné Molnár Teréz (1925- 2014)

Molnár János (1929-1979) Molnár András (1931-2012)

 Szüleim az unokákkal, a gyermekeimmel a Kisfaludy utcai ház előtt 1992-ben

Nagyon régen, talán iskolás koromban – már nem emlékszem kitől – hallottam egy bölcsességet:
„Minden ember addig él, amíg emlékeznek rá.”
Családunk minden tagja egyszerű, dolgos ember volt, nem lettek hírességek. Így csak addig élnek, míg
a családtagok emléküket megőrzik szívükben és emlékezetükben.
Minden hozzátartozómat szívből szerettem, és azért fogtam tollat, hogy jelképesen kis
emléktáblácskát állítsak számukra, hogy minél tovább élhessenek az emlékekben.

Minden évben hallottak napján szokás szerint ellátogatunk a gyerekeimmel a temetőkbe,

Kunhegyesen, Tiszaroffon és Abádszalókon. Megemlékezünk szeretteinkről, akiket személyesen
ismertünk és azokról is, akiknek csak az emléke él a szívünkben, mert soha nem találkoztunk, de
leszármazottként magunkban hordozzuk lelkük egy darabját. „…megemlékezünk mindazokról,
akiknek haló poraikra a szeretet, megbecsülés és tisztelet soha el nem hervadó koszorúit igyekszünk
elhelyezni.” /Saád Ferenc/
Legyen számukra könnyű a föld, bárhol is nyugszanak, béke szálljon poraikra!

"Nem tudom, látod-e, amint a múltad rejtett jelecskéi térképszerűen egymásba fonódva kirajzolják
mostanáig vezető utadat." /Jodi Lynn Picoult/