A „döntő csaták” koncepciója a világtörténelemben

Néhány évtizeddel ezelőtt a csatákat tekintették a történelem mozgatórugóinak.

Nyugaton minden művelt embert megtanítottak arra, hogy a nyugati civilizáció sorsa pl. a
marathóni, vagy a tours-i csatákon múlott. Edward Gibbons szerint, ha Martell Károly 732-
ben nem győz Toursnál, akkor ma a Korán szerint tanítanának Oxfordban. Edward Creasy A
világ tizenöt döntő csatája c. könyvében a világtörténelmet döntő csaták láncolataként írja le.
A nagyközönség körében ma is népszerű ez a történelemszemlélet. A középkorról
keveset tudók Hastings nevét, de Trafalgar, Waterloo és Austerlitz is közismert. A „csata-
világtörténelemnek” számos történész képviselője van jelenleg is (pl. Victor Davis), azonban
a világtörténelemmel foglalkozó történészek többsége a csatáknak már nem tulajdonít akkora
jelentőséget. Az új hadtörténészek egyre inkább a toborzásra, az adminisztrációra, a
háborúban álló társadalmakra összpontosítanak. A mainstream nézet szerint a középkori és
kora újkori háborúkat ostromok, portyák uralták, nem csaták.
Harari tanulmányának célja ismertetni, hogy a történészek miért tartották fontosnak a
„döntő csaták” fogalmát, és miért hagytak fel vele az utóbbi években. Azt is igyekszik
felmérni, hogy a fogalom használható-e még. Az 1098 júniusában zajlott antiókhiai csata
példáján keresztül mutatja be az elméletet, amely a keresztesek győzelmével zárult,
megnyitva a levantei partvidék meghódítása előtti lehetőséget.
A csaták valóban nagy hatást gyakoroltak a világtörténelemre. Az 1914 előtti
harcokban évek, évtizedek alatt felhalmozott anyagi, kulturális erőforrások fogytak el néhány
óra leforgása alatt. Számos esetben az időjárás, a terep, a katonai vezetők rátermettsége
döntött, nem a szemben álló felek valós erőviszonyai. Az antiókhiai csata is csak néhány óráig
tartott. A keresztesek létszáma nem haladta meg a húszezer főt, a muszlimoké ennek 3-4-
szerese lehetett, mégis a keresztesek jóval kisebb veszteséget szenvedtek. Ennek oka a
keresztes lovagok anyagi és gazdasági fölényében rejlett. A lovagok saját fegyverzetük
költségén kívül rendelkeztek az alábbiakkal is:
1. többéves lovaglási, fegyverforgatási gyakorlat, irányítás
2. a lovag kiképzési idejében annak családjának eltartása
3. a lovag szállításának költsége, ennek logisztikai háttere
4. keresztény hit építésének hatalmas költségei, a keresztes háborúk
propagandaköltségei
5. a lovagok oktatásának költségei
6. a parasztok munkájának terményfeleslegének beszolgáltatása
Minden lovag vagy fárisz (muzulmán nehézlovas) elvesztése magával vonzotta ezen anyagi
károknak is az elvesztését. Ezért néha az ilyen veszteségek drasztikusan megváltoztatták a
harcoló felek közötti erőviszonyokat. Hónapokig tarthatott egy hadsereg újjászervezése,
kiképzése, a morál újjáépítése. Ez az idő a győzteseknek kedvezett, mert számukra megnyílt a
lehetőség az erőviszonyok fenntartásához. Ennek köszönhetően a keresztesek elfoglalhatták a
Szentföldet, és létrehoztak négy fejedelemséget a Közel-Keleten, annak ellenére, hogy az
akkori iszlám világ demográfiai, gazdasági és technológiai szempontból is fejlettebb volt
Európánál.
Az antiókhiai csata után a keresztesek éheztek, ezrek dezertáltak. A muszlim sereg
hanyagságának, és a Kerbogah seregén belüli nézeteltéréséknek volt köszönhető a keresztesek
sikere. Ha a keresztesek veszítettek volna, akkor valószínűsíthető, hogy nem indult volna több
keresztes hadjárat, főleg nem a Közel-Kelet felé. A keresztes mozgalom végül elbukott, de
közel két évszázadra meghatározta a Közel-Keletet, valamint a Közel-Kelet és Európa
kapcsolatát. A keresztes hadjáratoknak Európa sokat köszönhetett, mert „Európa” egységes és
öntudatos tetteként tartották számon.
A csaták történelemre gyakorolt döntő hatását nem akkor könnyebb meglátni, ha
állandó változásokhoz vezetnek a világtörténelemben, hanem akkor, amikor a történelem
áramlatai ellen dolgoznak. Néhány eset valóban alátámasztja a döntő csaták fogalmát (pl.
Cannae, Austerlitz).
A másik ok, amely miatt a csaták uralják a történelmi narratívákat az, hogy egyes
versengő kultúrák vagy politikák erejének és képességeinek reprezentatív tesztjeként
értelmezték. E megközelítés szerint a csaták azért fontosak, mert objektív módon bizonyítják,
hogy ki volt felsőbbrendű. A fölény okának megértéséhez azonban a gazdasági és kulturális
tényezőket kell megvizsgálnunk. Victor Davis Hanson Creasy elméletével szemben kifejti,
hogy szerinte inkább a harcoló felek kultúrája meghatározó (pl. a britek gazdasági, kulturális
fölénye az afrikaikkal szemben).
Egyes történészek szerint az antiókhiai csatában megmutatkozott az európaiak
haditechnikai, társadalmi (feudum) fölénye a muszlimokkal szemben. A keresztesek vallási
fanatizmusa azonban tényleg meghatározó volt győzelmük szempontjából a széthúzó
muszlimok felett. Lynn White azt állítja, hogy a keresztes hadjáratok csatái nyomán vették át
a muszlimok az európai haditechnikai eljárásaikat, valamint vallási fanatizmusuk is hatással
volt a Közel-Keletre. Amikor a muszlimok a dzsihádra hivatkozva egységes birodalmat
hoztak létre, akkor sikerült kiűzniük a kereszteseket. Ez a tény megcáfolja a csaták döntő
hatását.
 A legtöbb történelmi mozgalommal, mint a keresztes hadjáratok, túl összetettek.
Tanulmányok kiváló alapanyagai lehetnek, de filmekhez, színpadi darabokhoz, politikai
beszédekhez túl bonyolult folyamatok. A történelem nem redukálható két fél ellentétére, de a
csaták sokkal egyszerűbben értelmezhetők, dichotómok, leegyszerűsítik a történelmet. A
világtörténelemmel foglalkozó történészeknek összetett folyamatokat kell elmagyarázni, ezért
érthető, hogy a csatáknak döntő jelentőségét tulajdonítanak, és ezek mentén írnak
világtörténetet.
Az ostromoknak jóval nagyobb hatása volt a történelemre, mint a csatáknak. Az
ostromok jobban próbára teszik egy állam technikai, adminisztratív, politikai állapotát. A
„döntő ostromok” elmélete sohasem jutott akkora szerephez, mint a döntő csatáké. Az
ostromok lehetőséget biztosítanak pl. a nők és civilek helyzetének bemutatására is. A „döntő
csaták” koncepciója három ok miatt kikerült a diskurzusból.
1. Az első világháború utáni szárazföldi csaták – néhány kivételtől eltekintve - nem
órákig, hanem napokig, hetekig, hónapokig tartanak. Ezáltal a harcoló felek elveszítik
képességüket az erőviszonyok radikális megváltoztatására.
2. A 20. század során a világtörténészek a történelmi folyamatokat hosszútávú
strukturális tényezőkön alapulva magyarázzák.
3. Az irodalomtörténet rávilágított arra, hogy a csaták legkevésbé sem reprezentálják a
történelmi eseményeket.

A cikk két ellentétes következtetést von le. Egyes csaták (Antiókhia) megváltoztathatják a
történelem menetét. Lehetőséget teremtenek arra, hogy egy látszólag gyengébb fél
legyőzze az erősebbet. Másrészt a „döntő csaták” koncepciója túlságosan leegyszerűsíti a
történelmet. Egy történeti kutatás árnyalhatja a képet, bemutathatja a muszlimok soraiban
harcoló keresztényeket, és a keresztények soraiban harcoló muszlimokat, még női
harcosokat is kimutathatnak. A csata igazi jellemzője a dichotómia.