You are on page 1of 12

Archimedes

Élete és munkássága

Varju Benedek
7/C
Élete
 Syracuse Archimedes görög matematikus, feltaláló, csillagász, filozófus, mérnök és
tudós fizikus volt. Szicíliában született, ie. 287-ben. Alexandriába költözött, hogy
tanulmányozza a matematikát, de visszatért Siracuse-ba,- II. Hierón király udvarába
- ahol a továbbiakban leélte egész életét.
Találmányai 1.
Arkhimédész arról vált széles körben ismertté, hogy
Egyiptomban, a földek öntözésére megszerkesztette vízemelő
gépezetét, az arkhimédészi csavart (másik nevén: spirált).
A berendezés vázát egy cső adja, melynek egyik vége a
kiemelendő vízbe merül, a belsejében pedig elhelyezkedik
egy mindkét végén csapágyazott tengelyre erősített
csavarfelület alakú lemez.
Amennyiben a tengelyt a megfelelő irányba forgatják el, a
víz fokozatosan emelkedik a menetben, végül pedig a
tetején kifolyik. A szög megválasztása nagyon fontos, a
csavarmenet alsó vége mindenképp lejjebb kell legyen a
felsőnél.
Míg korábban a parasztok vödrökkel húzták fel a vizet a
kutakból az ókori Egyiptomban, Arkhimédész vízkiemelő
berendezésének köszönhetően sokkal egyszerűbben tudták
öntözni a földeket, valamint nagyban megkönnyítette a
hajók víztelenítését is.
Találmányai 2.
 Az emelő elve és az elv alkalmazásával kifejlesztett
gépezetek szenzációként hatottak:
 „Arkhimédész szerint bármilyen adott erővel bármilyen
súlyt lehet mozgatni. Bizonyításul , Arhimédész
kiválasztott magának a királyi flottából egy háromárbócos
szállítóhajót, és a parton minden nagyobb erőfeszítés
nélkül, kezével bonyolult csigarendszert mozgatva a hajót
simán és egyenletesen húzta magához, mintha az a vízen
siklott volna tova.
 Ha a test folyadékban van, a testtömege kisebb, mint az
általa kiszorított folyadék tömege, akkor a test lebeg, és a
folyadék felületére mozog. A felület elérése után a test úgy
úszik, hogy nagy része kinyúlik a folyadék felülete felett.
 "Ő fogalmazta meg az emelő törvényét, miszerint az erő és
az emelőkar hosszának szorzata állandó, azaz ezek a
mennyiségek fordítottan arányosak.
Találmányai 2.
Találmányai 3.
Találmányai 4.
 II. Hierón szirakuszai (görög polisz Szicíliában) király az i.e. 3. században arany "koronát"
készíttetett egy aranyművessel.
 A király átadott az aranyművesnek egy bizonyos tömegű színaranyat, tömb formájában.
Amikor elkészült Hierón koronája, valaki megvádolta az aranyművest, hogy az arany egy
részét kilopta belőle, és ezüsttel pótolta, vagyis a korona nem színarany, hanem arany-ezüst
ötvözet (mely a színe alapján nem megkülönböztethető). A király a nagy tudós
Arkhimédeszhez fordult, hogy dolgozzon ki "roncsolásmentes" eljárást arra, hogy a koronáról
kiderüljön, színaranyból van‑e vagy sem.
 A legenda szerint Arkhimédész a fürdőben egy dézsa vízben lemerülve épp azt figyelte, hogyan
emelkedik a dézsa belső oldalfalán a vízszint, és ekkor jött rá, hogyan is teljesíthetné a királytól
kapott feladatot. Állítólag örömében meztelenül futott végig Szirakuza utcáin egészen hazáig,
azt kiáltozva, hogy "Heuréka!" vagyis "Megtaláltam!".  
 A koronát vízbe mártva megnézte a vízszint emelkedését az edényben, az
edény AA alapterületének és a hh emelkedési magasságnak a szorzata pedig megadta a
megemelkedő vízszint miatti (látszólagos) térfogatváltozást, ami pedig a
korona VV térfogatával egyenlő:
 V=A⋅h
Találmányai 5.
 A második pun háború során
Szürakuszai (Siracusa) városa a punok
oldalán kapcsolódott be a küzdelmekbe.
 A védelem megszervezésével a korszak
leghíresebb tudósát, Arkhimédészt
bízták meg.
 A görög tudós aztán számos furfangos
hadigépet szerkesztett, amelyekkel a
védők csaknem három évig kitartottak a
túlerővel szemben. 
Filozófiája
Végszó
Archimedes okossága, intelligenciája és kreativitása felülmúlhatatlan
maradt az európai matematikusok körében egészen a reneszánsz kezdetéig.
Stílusa a mai ember számára nehézkes, hosszadalmas és bosszantóan
aprólékos, de ez azért van, mert az általa kifejtett gondolatok manapság
közhelyszámba mennek, eszméit többé-kevésbé mindenki ismeri. Az ő
korában a levezetés apró lépéseit gondolatainak újszerűsége kellőképp
indokolta.

You might also like