You are on page 1of 6

Monstari öreg híd

Készítte: Sőre Julianna


• A Jugoszlávia felbomlását követő
polgárháborúban kezdetben a szerbek
uralták a nagyobb mostari hegyeket az
ősi város keleti felén, 1992-ben azonban
a horvátok kiszorították őket a területről.
Ezután 1993 májusában a bosnyákok
lázadtak fel a horvátok ellen, és kezdetét
vette a bosnyák−horvát konfliktus, amely
több mint ezer halálos áldozatot követelt
a városban. Néhány lövés után, 1993.
november 9-én délután fél négyre a 450
éves, 456
darab mészkőből kilenc éven keresztül
épült híd is
teljesen megsemmisült. A
tulajdonképpeni gyaloghídnak katonai
jelentősége nem volt: a horvátok az
együvé tartozás szimbólumát akarták
megsemmisíteni.
• A háború végén azonnal megkezdődtek a híd
újjáépítésének előkészületei, majd egyévnyi kutatást
követően nekiálltak a helyreállításnak. Az
összefogáshoz több ország és nemzetközi szervezet
is csatlakozott, köztük a NATO vezette békefenntartó
erő, az SFOR és benne a Magyar Műszaki
Kontingens. A magyar alakulat a hídelemeknek a
folyóból történő kiemelésével a helyreállítás első
fázisában, 1997 augusztusa és 1999 decembere
között játszott fontos szerepet. A magyar Hídépítő
Részvénytársaság akkori vezérigazgatója, Apáthy
Endre felajánlotta, hogy a cég ingyen részt vesz a híd
rekonstrukciójában. Dr. Veress Róbert
nyugállományú mérnök alezredes, a Hídépítő Zrt.
későbbi termelési főmérnöke 1996 decembere és
1997 decembere között a horvátországi Okucaniban
települt Magyar Műszaki Kontingens főmérnöke
volt. Az okleveles építőmérnök nyugállományba
vonulása előtt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi
Egyetem műszaki tanszékén tanított, de nem
gondolta volna, hogy néhány évvel később már
egyetemi tanárként kerül újra Okucaniba az Öreg-híd
újjáépítési feladatainak irányítására.
• A darabokat
az SFOR magyar búvárkatonái
emelték ki a folyóból, ami
kockázatos
feladat volt, hiszen a kőtömbök
alatt bármi lehetett. A 17 millió
dollárba kerülő felújítás
végeztével, 2004. július 23-án
pompás ünnepség keretében, a
nemzetközi politikai élet jeles
képviselőinek jelenlétében
felavatták a város jelképének
tartott Öreg-hidat, amelyet a
megbékélés jelképeként méltattak
a résztvevők. Az
ünnepségsorozatra negyvenöt
delegáció érkezett Mostarba.
• Az UNESCO Világörökség-
listáján is szereplő hídról
tudni illik, hogy nemcsak az
újjáépítés kapcsán van
magyar vonatkozása: látképe
egykoron Csontváry Kosztka
Tivadart is megigézte.
A Római híd
Mostarban című 1903-as
alkotása – a Tavasz
Mostarban címet viselő
műve mellett – jelenleg a
pécsi Csontváry-múzeumban
látható.
Köszönöm a
figyelmet

• Forrás:
https://honvedel
em.hu/hatter/mu
ltidezo/tizenkilen
c-eve-romboltak-
le-a-mostari-
oreg-hidat.html

You might also like