Reológia

Balázs Viktória
Vágner Barbara 10.C
 Reológia
Jelentése: A reológia  tudománya
az anyagok  folyási tulajdonságainak
vizsgálatával foglalkozik. Kapcsolódik
részben a vegyészmérnöki
tudományhoz, részben
a szilárdságtanhoz.
 A reológia vizsgálati
módszerei:
A reológia vizsgálati módszerei — más természettudományokhoz
hasonlóan — részben matematikai alapokon nyugvó elméleti, részben
tapasztalati módszerek. Az elméleti tanulmányok ideális reológiai
állapotoknak és a deformációk ideális típusainak bevezetését teszik
szükségessé. Az ideális absztrakciók jól alkalmazhatók arra, hogy az
egyes reális reológiai folyamatokat jellemezhessük és rendszerezhessük.
Ezt az teszi lehetővé, hogy valamely reális reológiai folyamatban az
idealizált tulajdonságok egyike, vagy másik túlsúlyba jut a többihez
viszonyítva, és így az utóbbiak elhanyagolhatóvá válnak. Például a
különböző acélféleségek közönséges hőmérsékleten és a folyáspontjuknál
kisebb terhelések mellett közel rugalmas deformációs magatartást
mutatnak. Más körülmények között viszont (pl. a kovácsolási
technológiáknál) mint plasztikusan deformálódott rendszerek
kezelhetők, az elasztikus tulajdonságaik elhanyagolhatók
 A folyadékok reológiai tulajdonságai:

A reológia az anyagok folyási viselkedését tárgyaló tudományág. A

folyadékmolekulák kölcsönös vonzásának következménye, hogy a
folyadékoknak van saját térfogatuk, de nincs állandó alakjuk. Az
alakváltoztatás erőkifejtést igényel. Ugyancsak erő szükséges ahhoz,
hogy két folyadékréteget egymáshoz képest elmozdítsunk. Ez
makroszkopikusan a belső súrlódásban (viszkozitásban) nyilvánul meg,
azaz áramlás előidézésére és fenntartására a belső súrlódás ellenében
munkát kell végezni. A tiszta, egykomponensű folyadékok bels ő
súrlódási együtthatóját (η) az ún. Newtonegyenlettel definiáljuk. Az
alábbi két egyenlet szerinti definíció egymással ekvivalens: Az olyan
anyagokat, melyekben tetszőleges kis erők már maradó, nem rugalmas
alakváltozásokat, ún. áramlást tudnak előidézni fluidumoknak (gázok és
folyadékok) nevezzük
A reológia kezdeteit Eugene Cook Bingham és Markus
Reiner fektették le 1929. december 9-én, megalapítva
a The Society of Rheology társaságot. A kezdetek idején
fejlődött ki a műanyagipar. Ekkor nyilvánvalóvá vált,
hogy a korábban fémekre kidolgozott elasztikus modell
többé már nem elegendő az anyagok tulajdonságainak
megfelelő leírásához.

Eugene Cook
Bingham

Markus Reiner
A reológia szemléletmódja:

•Mikroreológia. Ennek értelmében az anyag

szerkezetének ismerete alapján leírhatóak a reológiai
tulajdonságai
•Makroreológia. Ennek értelmében elegendő kísérleti
úton vizsgálni az anyagot, belső szerkezetének
ismerete nélkül. Erre a gondolatra építve készítettek
nagyon sok experimentális mérőeszközt, pl.
konzisztométer, reo-viszkoziméter,
mikroplaszkométer, képlékenységmérő, farinográf.
A reológia három alapvető modell
segítségével írja le az anyagok
tulajdonságait:

elasztikus (Hooke-test)
viszkózus (Newton-test)
plasztikus (Saint-Venant-test)
A reológiában használatos fizikai
mennyiségek és összefüggések

F erő
A keresztmetszet
σ mechanikai feszültség {\displaystyle \
sigma ={\frac {F}{A}}} {\
displaystyle \sigma ={\frac {F}{A}}}
l a test eredeti mérete
dl a test méretének megváltozása a rá
ható feszültség hatására
ε relatív alakváltozás {\displaystyle \
epsilon ={\frac {dl}{l}}} {\displaystyle
\epsilon ={\frac {dl}{l}}}