You are on page 1of 6

A tartalomból

Többszáz éves kapcsolatok


(2. oldal)
-
20 éve Csenger szolgálatában
(3. oldal)
-
VII. versmondó verseny
(4. oldal)
-
Bemutatjuk Bakó Lászlót
CSENGER ÉS A VÁROSKÖRNYÉK (5. oldal)
KÖZÉLETI HAVILAPJA -
XIX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Nehéz a feladat
2008. április - ÁRA: 130,- Ft (6. oldal)

I. Almavirág Ünnep Húsz éve a csengeri református gyülekezet szolgálatában


"Új parancsolatot adok néktek,
hogy egymást szeressétek"
(az elsõ, szószékrõl hirdetett ige)

Középiskolába induló gyermek


voltam, amikor Bartha Gyula
lelkipásztor és családja a refor-
mátus gyülekezet hívására
Csengerbe költözött. Még
emlékszem, hogy szinte kita-
pintható volt a településen az a
kíváncsi várakozás, ami a
lelkészpárt fogadta. Hasonló
érzés töltötte el azokat, akik
részt vettek az idei, április 13-i
vasárnapi istentiszteleten,
amikor az igehirdetést követõen
Az almavirág szentelést Apáti György polgármester nyitotta meg csengeri szolgálatuk 20. évfor- A két évtized gyümölcseit versbe foglalta Hupek Pálné
dulóján az egész város köszön-
tötte Bartha Gyula és Bartháné nünket, mert utólag már tudom, lányom mellett az ifjak, a
Szántó Ágnes lelkészeket. hogy sok-sok ember heteken szószékkel szemben a pol-
- A magunk módján mi is keresztül készült erre a napra. gármester, és ami még nagyobb
készültünk, mert kereken húsz éve Azért is érdekes ez, mert minden rejtély volt, a sorokban ott ült -
annak, hogy pont a névnapomon szervezésnél akad valaki, aki miseidõben! - a görög és a római
ide költözünk. Arra gondoltunk a véletlenül elszólja magát, de most katolikus lelkipásztor. Akkor már
feleségemmel, hogy a vasárnapi semmit sem tudtunk. Ahogy sejtettük, hogy készül valami, és
istentiszteletet követõen egy beléptünk a templomba, én lent,a talán más is meg akar emlékezni
úrvacsoraosztáshoz használatos feleségem fent vette észre, hogy az évfordulóról - emlékezett visz-
kehellyel és tállal köszönjük meg többen vannak, mint általában. sza Bartha Gyula esperes a történ-
a gyülekezetnek az elmúlt két Láttam a gyerekeket Gyõri Zsuzsa tekre.
évtizedet. Ehhez képest minden beosztott lelkész és Tári Edit
borult, és nagy meglepetés ért ben- segédlelkész társaságában. Lilla (folytatás a 3. oldalon)

A nap vendége dr. Gárdsoi Péter,


FVM fõosztály vezetõ volt
A gazdák a kertjükbõl hozott
almaággal vártak a szentelésre
Apáczai Diploma Díjat kapott Kazamér Tibor igazgató
Kazamér Tibor, a csengeri
"2007. május 2-án súlyos fagykár hogy nem elég az étel, Jézus azt
"Petõfi Sándor" Általános
érte a település és a térség mondja "hozzátok ide", mert ha
gyümölcsöseit. A gazdák egész az Úr elé visszük kérésünket, Mûvelõdési Központ és Könyv-
éves jövedelmüktõl elestek, az megáldja azt. Dr. Papp Tibor tár, Pedagógiai Szakszolgálat
alkalmi, õszi betakarítási görög katolikus lelkész a föld- igazgatója 2008. április 10-én
munkából származó jövedelem- mûvelõ ember és az isteni gond- Budapesten a "ZENIT 41"
bõl élõ lakosok szintén nehéz viselés párhuzamáról, illetve arról Apáczai Diploma Díjban része-
helyzetbe kerültek. Sajnos ez az beszélt, hogy mennyire fontos, sült. Az elismerést idén kilenc
esemény a kereskedelemre és az hogy a munkánkon áldás legyen. ember kapta meg az országból.
élet minden szférájára kihatott. A Lengyel József római katolikus "Az Apácai Diploma Díj pályázat
fagykár és a súlyos megélhetési lelkész hasonló gondolatokkal útján nyerhetõ el.
gondok indították el azt a gondo- szentelte meg az almaágakat. Igazgatóhelyettesem, Gulácsiné
latot, hogy a gazdálkodó emberek A szertartást követõen a nap Bacsó Lídia a tudtomon kívül
régi szokásait felelevenítve még meghívott vendége, dr. Gárdosi jelölt, és olyan megtiszteltetés ért,
tavasszal, az alma virágzásánál Péter a Földmûvelésügyi és hogy a Diploma legmagasabb
kérjék az Isten segítségét a ter- Vidékfejlesztési Minisztérium rangot jelentõ arany fokozatát
mészet csapásai ellen"- ezekkel a Fõosztály vezetõje történelmi vehettem át, amit a 41 éven aluli,
szavakkal nyitotta meg a 2008. párhuzamokat vonva méltatta a neveléssel-oktatással foglalkozó
május 3-án megrendezett elsõ rendezvény alapötletét. Felhívta a szakemberek érdemelnek ki. Más személyes ars poeticammal: együtt élem a mindennapjaimat.
Almavirág Ünnep szentelési figyelmet Magyarország agrárpi- megyeszékhelyû, nagynevû intéz- szeretettel tanítani. Ez a két szó Ajánlóim között volt a város pol-
ceremóniáját Apáti György pol- acára, ami a nemzeti GDP-hez mények pedagógusai és igazgatói azt hiszem, nem szorul magya- gármestere, közoktatási-közmû-
gármester. A helyszín a bagosi út 1,6 milliárd forinttal járult hozzá közül engem kértek fel arra, hogy rázatra. Nagyon jól esett, hogy a velõdési referense, református
virágba borult almás ültetvényei a tavalyi, nehezebb mezõgazdasá- mai világban, ahol egyik munka a esperese, valamint a megyei sza-
a kitüntetettek nevében fogalmaz-
voltak, ahol Apáti László portáján gi évben is. másikra szakad, és ahol az kreferens, akiknek ezúton szeret-
zak meg néhány gondolatot. Az
felállított szentelési pavilonnál a Apáti Lászlón kívül még négy emberek egy fejbiccentéssel elro- ném köszönetemet kifejezni A
elismerõ oklevélen, amit egy
történelmi egyházak papjai gazda - Szécsi Ferenc, Takács hannak egymás mellet, volt idõ családom, munkatársaim, ismerõ-
külön-külön áldást kértek az idei László, Gaál Gedeon és a Hollóházi emléktállal együtt
adtak át, a mottó a következõ : " egy pillanatra megállni. Jó volt seim önzetlensége, felkészültsége
termésre, és megáldották, illetve Csengeri Agrár Zrt. - vállalta, érezni, hogy elismernek, meg- és szeretete segített ehhez a
megszentelték a gazdák kertjeibõl hogy az érdeklõdõknek bemu- A szeretet soha el nem fogy."
/Pál.ap. 1. Kor.lev./ A neves szak- köszönik a munkámat. Azt a díjhoz. Ez a szakmai elismerés
hozott almaágakat. Bartha Gyula tatják gyümölcsöseiket, sõt még
tekintélyekbõl álló bíráló munkát, amely nem lehetne si- további elkötelezett munkára
református lelkipásztor Máté egy tál ételt felkínálva ízelítõt
bizottság úgy gondolta, hogy keres és eredményes a biztos hát- sarkall, melyet már a "Zenit 41"
evangéliumából idézte Jézus azon adtak a szatmári vendégszeretet-
minderrõl tanúbizonyságot tettem teret nyújtó családom tagjai és a Apáczai Diploma Díj boldog tula-
történetét, amikor hallal és bõl is.
kenyérrel kínálta meg a tömeget. a nevelõ-oktató munkámban. Az kitûnõ kollégákból álló munka- jdonosaként fogok végezni."
Amikor a tanítványok elmondják, (folytatás a 2. oldalon) idézet sajátos módon egybecseng helyi közösségem nélkül, akikkel
2 CSENGERI HÍRMONDÓ 2008. április

Többszáz éves kapcsolatok… I. Almavirág Ünnep


(folytatás az 1. oldalról) kozó szórakoztatta a közönséget.
A történelem folyamán az eltérõ ták a többszáz egyedbõl álló és a juhászok között. A csen- Fellépett többek között az Ökö-
jellegû tájak és az ott élõ kondát az avassági erdõk geriek féltették földjeiket - A hûvös idõ ellenére a kerteket ritói Fergeteges, a nagyecsedi
emberek egymással kereskedel- bükkmakkján. A kocák és a "mivel a mi határunkhoz képest szép számmal meglátogatták, sõt Gyöngyszemek, valamint a
mi-gazdasági kapcsolatokat süldõk szinte félvad nekünk és szomszéd birtokosok- közel 300 általános iskolás határon túlról a bogdándi, tasnádi
létesítettek. Ezt az tette szük- körülmények között, a hóból nak elegendõ jószágunk van, gyerek is kibiciklizett a hely- és negresti táncosok. Míg a szín-
ségessé, hogy ami hiányzott az túrták ki az élelmet, a befagyott hajtsák el. (birkáikat) színre, ahol tréfás, az almaszedés padon járták a táncot, szorgos
egyik helyen - éghajlati s egyéb patakokat baltával törték fel a "1818 januar. Az Erdei juhászok eszközeire (állvány, láda, vödör) asszonykezek gyúrták és sütötték
a rendelt idõn túl is határunkban építõ ügyességi vetélkedõn vettek a finom szatmári kelt tésztákat:
engedelmünkön kívül legeltetvén részt. fánkot, buktát, no meg fazék-
juhaikat" Azért mégis csak meg- A kerékpárosokat is, és az érdek- számra fõzték a vidék híresen
egyeztek, mert "február végéig lõdõket szállító almakonténeres
finom ételét, a töltött káposztát. A
legeltethetnek 50 rftokért, de ha kistraktort is a mazsorett csoport
két nyugdíjas klub, az iskola
almavirágos-zászlós bemutatója
nem hajlandók fizetni, elhajtják a konyhája, az ÁMK és GESZ
elõzte meg. A városközpontban
nyájat" Ugyanezen év novem- sátraiban lehetett az éhséget csil-
már a kerti program alatt is volt
berében a csengeri birtokosok és lapítani. Jól is esett a meleg étel a
kulturális kínálat. A múzeumban
a "Földes Uraság" szerzõdést hideg, szeles idõben. Persze ez
testvérvárosunk, Negresti mutat-
kötöttek "az eránt, hogy a kozott be. A néprajzi kiállítás nem ment a jókedv rovására.
nyomás mezõinket u.n. Cs. anyaga a galéria teremben volt Késõ délután a Retro Boys-szal
Jánosi határon lévõket mege- megtekinthetõ. Ezen a napon bele nosztalgiázhattunk, hat órától
gyezéssel által adjuk téli lege- lehetett hallgatni az Avasság ze- pedig divatbemutatón mutatták
lõnek jövõ 1819 esztendõbe Szt. néjébe és meg lehetett kóstolni be a manökenek az idei trendet.
György napjáig Erdélyi juhá- jellegzetes ételeiket is. Közben az Este nyolckor Roy és Ádám kon-
szoknak 1700 db. (!) juhok iskola parkjában néptánc talál- certtel zárult a nap.
számára." Egy 1819-es adat
emígyen szól: " a határon lévõ
Avasságiak az 1800-as évek végén két fordulókon, nevezetesen a
legelõt, szántó, kaszálló földjei-
természeti körülmények folytán - kísérõk hogy a disznók ihas- vel s rétjeivel együtt a mai naptól
megvolt az a másikon, ahol pedig sanak. Bizony megesett, hogy (jan.3) egy mást követõ két hol-
egyéb dolgokban szenvedtek még a vadkannal is felpárosodott napra az említett ezer darab
hiányt. Ez a természetes állapot némely koca. Általában egy szá- juhokra nézve szabad legelés
évezredekig hatékonyan mûkö- madó és négy bojtár volt a végett negyvenöt Rftért ezen
dött, itt a mi vidékünkön, pon- kondával, no meg természetesen erdélyi juhászoknak ki adja"
tosabban Szatmár megye eme egy-két odavaló pásztor. Kutyák Ezek a juhok valószínûleg úgyne-
részén. A földmûvelésre és állat- védték a csürhét, szeges nyak- vezett "purzsa és "cigája" fajták
tartásra kiválóan alkalmas örvvel ellátott komondorok, voltak, - ahogy még nevezték -
Szamoshát szerves kapcsolatban kuvaszok, a puli a terelést irányí- szélesfarkú" jószágok voltak.
volt a megye hegyvidéki tája- totta. Éjszakára nagy tüzeket rak- No, és hogy nézhettek ki az
ival, pontosabban a hozzá tak, derékvastagságú fákból, s e õrzõik, vagyis a "vasányok" vagy Barha Gyula református esperes áldást kért az idei termésre
legközelebb esõ Avassággal, köré telepedett ember és állat. A "mokányok" - azaz az avassági
mely az Avas hegységrõl kapta tûz védte õket a farkasoktól, osányok? A már említett Luby
nevét. A hegység, zárt, völ- medvéktõl, de még így is mege- Margit idõs adatközlõi szerint
gyekkel szabdalt, önálló jellegû sett, hogy közelharcra került sor nagy darab, szálas, kemény
vidék volt, s e völgyekben lévõ a toportyánokkal. Ezért aztán emberek voltak, hosszú, földig
néhány szigetszerû magyar fal- néha "tövisfából" karámot - érõ fürtös subában jártak, mely
vakon kívül (Kõszegremete, "kosarat" eszkábáltak. fekvõhelyként is szolgált. Nem
Avasújváros, Vámfalu), itt a A makkoltatás elhúzódott akár féltek a farkasoktól sem, de
románság igen régtõl egységes karácsonyig, sõt februárig is, segítette õket két-három nagy
tömbben él. Évszázadok óta el ekkor indultak hazafelé. fehér kutya is. Az itteniekkel
voltak zárva etnikumuk többi Elképzelhetjük milyen látványt juhtúróval, sajttal, s más hasonló
részétõl, s ezért sajátos nép- nyújtott a síkságra hazatérõ, juhtejbõl készült specialitással
mûvészet s hagyományok fej- csapzott, a hideg miatt hosszú kereskedtek.
lõdtek ki náluk. Magukat szõrzetet növesztett, ám jól felhí- Ez a ridegtartásos, kemény világ
osánoknak nevezik, amit a ma- zott félvad disznónyáj. a XIX. század közepétõl egyre
Lengyel József római katolikus Az ünneplés a mazsorett csoport
gyarság vasánynak, makánynak Ugyanakkor az Avasságról, inkább visszaszorult mindkét
lelkész szentelés közben felvonulásával vette kezdetét
alakított a maga nyelvére. Az pedig az ottani birkapásztorok - részrõl, mely az egyre elter-
osányok földjének központja, juhászok terelték nyájaikat a sík- jedtebb belterjes gazdálkodásnak
testvérvárosunk Negresti Oas - ságra, többek közt Csengerbe. volt köszönhetõ. Az Ecsedi-láp
magyar nevén Avasfelsõfalu. Városunkba egyébiránt a XVIII. lecsapolásával, a folyószabá-
Nem is oly régen - alig másfél- sz. végén a Szuhányi-család lyozások miatt eltûntek a hatal-
száz éve még azonban szerves hozott magával román cselédeket mas legelõk, szittyós rétek, az
gazdasági kapcsolat volt a -akik hamar elmagyarosodtak, intenzívebb szántóföldi nö-
síkvidéki Szatmár és a hegyvidé- legfeljebb a családnevekbõl lehet vénykultúrák halálra ítélték ezt
ki Szatmár között -azaz Csenger következtetni eredetükre. az állattenyésztési formát. De
és az Avasság között. Csak na- Egy 1837-es összeíráskor pl. innen még a század végén is fel-
gyon vázlatosan; ez abból állt, Terebestyán Tógyes és Gyicsány hajtották a disznókat az Avas-
hogy az Avasról a pásztorok a Demeter nevével találkozunk. ságra, miután ott még meg- A kertekbe busz és konténer szállító traktor vitte ki az érdeklõdõket
juhaikat télére leterelték ide a sík De térjünk vissza a pásztorokra. voltak a hatalmas, lakatlan erdõ-
vidékre - ugyanakkor az itteniek A város jegyzõkönyvei az 1800- ségek.
a disznóikat kondaszámra te- as évek elejétõl tanúskodnak Mindennémû nosztalgiázást mel-
relték fel a hideg beálltakor a arról, hogy a "mokányok" avagy, lõzve tudomásul kell vennünk,
havasokra makkoltatni. ahogy írták legott, "az erdéli hogy a világ rendje az állandó
Luby Margit megyénkbeli etnog- juhászok" megjelentek a város változásokból áll - mely
ráfus még az 1950-es évek végén elõjárósága elõtt, s kértek évszázadokig meglévõ gazdasá-
is beszélt idõs em-berekkel, akik engedélyt juhaik legeltetésére. gi-társadalmi és kulturális
emlékeztek a "bérci telel- Általában Szt. Mihály naptól szokásrendeket alakít át. A régi
tetésekre". Már Szt. Mihály (szept.29.) Szt. György napig világról csak az öregek
napjától, de leginkább októbertõl kötöttek szerzõdést több ezer elbeszélésébõl és levéltári forrá-
hajtották fel a csengeri és juhuk számára. "1817. novemb- sokból tudunk némi halvány
környékbeli kondákat a hava- ris. A csengeri határra 1500 képek alkotni.
sokra, a vámfalusi és közeli darab erdélyi juhok hajtattak".
bércekre, ahol igen rideg Nem mindig volt zavartalan az Fábián László
körülmények között makkoltat- együttmûködés a nemes tanács A gyerekek akadályversenyen vettek részt
2008. április CSENGERI HÍRMONDÓ 3

I. Almavirág Ünnep Húsz éve a csengeri református gyülekezet szolgálatában


(folytatás az 1. oldalról)
- Kik köszöntötték Esperes Úré-
kat?
- Már az igehirdetés is rendhagyó
volt, mert a võm, Oláh István a
szószékrõl megköszönte a szol-
gálatunkat. Majd lehívták a
feleségemet is az orgona mellõl, és
a gyülekezetbõl elsõként Korok-
nay Árpád köszöntött, aki a húsz
évbõl tizenöt éven keresztül
segítette a munkánkat. Árpád
bácsi súlyos betegen is, éveken át
erején felül vállalta a gondnoksá-
got és állt kitartóan mellettünk. Õ
kezdte a sort, és olyan szívhez
A gazdáknál vendéglátás is volt Biciklis menet szóló beszédet mondott, amit nem
lehetett könnyek nélkül meghall-
gatni. Ezt követõen a pol- A római és a görög katolikus egyház is köszöntötte a lelkészpárt
gármester, Apáti György
emlékezett vissza a legelsõ hálás az Istennek. 2004-tõl intézésébe beletanultam. Ha az
évekre, a várossá válás idõszakára. mûködik, és akik benne élnek a önkormányzati idõszakból hozott
Jólesõ emlékeket, képeket idézett "békesség szigetének" nevezik. gyakorlati tudás és bátorság nincs,
a húsz év kezdetébõl. Abban az Az a kényelem, ellátás, lelki gon- nem tudtam volna elkezdeni a
idõben, amikor a papokat el - és dozás, ami egy idõs, elesett Széchenyi Terves pályázatot, amit
kikerülték, a gyülekezet végtelen embernek jár, ezen a helyen meg- fõleg saját magunk állítottunk
szeretete mellett minket a város is található, és nagyon hálás vagyok, össze, amihez a hivatalt
befogadott. Addig ezt soha sehol hogy ennek részese lehetek. vezetõmtõl, Julikától sok segít-
nem tapasztaltam. Képviselõként - Kik köszöntötték a gyülekezetbõl séget kaptunk. A hozadéka a 120
is részt vállalva a közéletbõl a pol- még? millió forintos beruházás, és a lep-
gármesterrel, Arday doktor úrral, - A gyerekek olyan verseket ukkant egyházi iskolából felépült
valamint a többiekkel baráti csa- szavaltak, amelyek valami miatt otthon, ami ma mindannyiunk
patba állva mindenki hozzátett fontosak számunkra. Az ifjak büszkesége. De ugyanilyen
Avassági kiállítás megnyitó a Bogdándiak és negrestiek valamit a várossá váláshoz. Bár pedig énekeltek. A szolgálatukra gyümölcs a gyülekezeti ház, ami
múzeumban pihenõje a múzeum udvarán nem az én érdemem, hogy õszintén bevallom, nagyon nagy nemcsak felnõtt, és gyermek al-
Csenger újjáépült, de van benne szükségem volt, mert az utóbbi kalmak színhelye, hanem 2001-tõl
részem. Minden épületét, minden idõben sokat bosszankodtam a az esperesi hivatalnak is színtere.
centijét egy kicsit a magaménak is gyerekek miatt. A mostani mûsor, Emlékszem, még Papp Lajos
érzem. A város és a gyülekezet a szívbõl jövõ szeretetük feloldot- bácsi, és a régi öregek ötven-hat-
szeretetét látva sok áldásos ta bennem a felgyülemlett a fe- van fõs kalákában építették a
emlékünk van. Ezért mondtam azt szültséget, és most azon töröm a házat. Vagy ott a székelykapu,
a templomban, hogy Csengerbõl, a fejem, hogyan hálálhatnám meg vagy a tanácsi idõben beázott tem-
csengeri gyülekezetbõl csak egy mindezt. A felnõttek sorában még plomtetõ. Hívtam Lengyel
van. Ezért esett jól a kedves vissza- Balogh György gondnokunk osz- Györgyöt, az akkori tsz-elnököt,
tekintés. totta meg velünk a gyülekezet hogy segítsen az elindulásban.
- Dr. Papp Tibor görög, és Lengyel
József római katolikus lelkészek is
együtt ünnepeltek a református
gyülekezettel.
- Nem értettem, mit keresnek mis-
eidõben a református templom-
A negrestiek hagyományos ételt, “miccset” sütöttek ban. Késõbb kiderült, hogy áttet-
ték a vasárnapi idõpontot, amire
nem nagyon szokott példa lenni. A
fiatal lelkészek nemrég vannak a
városban, de a kezdeti ismerkedés
után hamar barátokká lettünk.
Õszinte, nyílt barátsággal szer-
veztük meg az elsõ, egyetemes
imahetet, és igazi szeretettel
tudunk egymással beszélni.
Ezeket az élményeket és kö-
zösségük köszöntését hozták el a
gyülekezetnek és a jövõre irányul- Balogh Árpád gondnok szavai után a gyülekezet átadta ajándékát
va olyan kívánságokat fogalmaz-
tak meg, amit Õk is kívánhatnának
a közös szolgálatban. Tibor és nevében örömét. Õ az elmúlt évek Sikerült újrafedni. Ez is a húsz év
József is arról beszélt, mit érezhet látható, szép eredményeit eleve- egyik szép emléke. Aztán ott a
ilyenkor egy pap. Sorra kerültek a nítette fel. parókia, ami ma is süllyed, nincs
Ököritóiak a tánctalálkozón A Mignon Színház teljesen megoldva. De hozzá
mi lelkészeink is. Gyõri Zsuzsa, - A köszöntésekben elhangzott,
mint gyermekink barátja került hogy kinek mit jelentett az elmúlt tudtunk építeni, és emberléptékû,
ide, és mint fõ szervezõ Õ is húsz év. Ön mit tart fontosnak a a családomnak, gyermekeimnek,
megsirattatott bennünket. Tári két évtizedre visszatekintve? unokámnak szeretett otthona lett.
Edit szintén, aki hatodéves hall- - Úgy gondolom, hogy nagyon jó A lányaim innen indultak, jó
gatóként nemrég vizsgázott volt a start. Szerencsés volt a alapokkal mentek el. Eszter már
kitûnõre itt a templomban. találkozás lelkésznek és gyü- saját gyermekével jön haza, Lilla
Nagyon büszkék vagyunk rá. lekezetnek, mert egy év helyet- abban az általános iskolában ünne-
- A Méliusz Otthon lakói erre az tesítés után nagy szeretettel hívtak pelte a lakodalmát, ahol tanult.
alkalomra külön verset írtak. Csengerbe, én meg szívesen jöt- Ennél nagyobb örömök nem kel-
- Hupek Pálné írt egy kedves köl- tem. Ebbõl sok jó dolog született.
lenek az ember életében. A
teményt, amit fel is olvasott, Másrészt bekerültem a születendõ
illetve a lelkészek közül Czérna hiányosságok ellenére is szép és
város lüktetõ, tenni akaró, bátor
Erika, az otthon vezetõje is közösségébe, és ott is bizalmat eredményes volt az elmúlt két
jókívánságaival halmozott el ben- kaptam. Rögtön munkába állítot- évtized minden esztendõje, de
nünket. Az Õ jelenlétük egy olyan tak, cselekvõ módon vehettem nem válhatunk önteltté, és nem
ajtót nyitott meg a húsz évbõl, részt a közéletben. Fantasztikus felejthetjük el, hogy a dicsõség
Öt órától a Retro Boys szórakoztatta a közönséget amiért egyszerre vagyok büszke és érzés volt, és sok hivatalos ügy mindenkor a mindenható Istené.
4 CSENGERI HÍRMONDÓ 2008. április

VII. Nemzetközi Versmondó Verseny Nyílt nap a suliban


Évek óta hagyomány a tavaszi
versmondó verseny a mûvelõ-
dési házban. Csengerbõl, a térség-
bõl és a határon túlról, Óváriból,
Szatmárnémetibõl is vannak
jelentkezõk az óvodásoknak és
kisiskolásoknak szervezett prog-
amra. A cél nem a versenyszellem
építése, hanem a magyar költészet
megismertetése, megszerette-
tése. Nincsen válogatás azért,
hogy minden csöppség és na-
gyobbacska diák kiállhasson, és
bátran elmondhassa a hozzá közel
álló sorokat.
Az a tapasztalat, hogy ezt a gyer- Nyílt napot tartott a Petõfi ÁMK óvodája és iskolája. Volt olyan cso-
mekek szívvel-lélekkel meg is port és osztály, ahol közel 20 szülõ kísért figyelemmel egy-egy
teszik. A zsûri pedig teljes Az óvodások nyertesei foglalkozást.
szívbõl mindenkit jutalmazna,
persze a lehetõségek végesek. A
lent felsorolt nevek, helyezések
Pünkösdi gondolatok
remélhetõleg hûen jelzik, hogy A lélek és a lélegzik szó - mind- lat legyen az Atya és a Fiú között,
bõven volt mit szétosztani az idén annyian érezzük ezt - közel áll lelki életet élni, a Lélek szerint élni
is. egymáshoz. Ami lélegzik, abban ott tehát azt jelenti: kapcsolatokban
van a lélek. Ezért írja a Szentírás, élni.
Óvodások: hogy a teremtéskor Isten lelket, Az ember alapvetõen három irányú
1. Lakatos Petra, Csenger lélegzést lehelt az emberbe, vagy a kapcsolatban él: önmaga - Isten -
2. Farkas Gréta, Ököritófülpös zsoltár azt mondja: "ha elveszed világ felé. Aki önmagát nem
lélegzetüket, elfogynak és a porba szereti, nem ismeri, másokat sem
3. Hajbuk Ágnes, Csenger
Oláh Márta a vándorkupával A 3. osztályosok visszatérnek." A természetben, az ismer és szeret. Nem szabad ezt fél-
4. Alföldi Lilla, Mátészalka élõlényekben ott van a lélek, meg- remagyarázni és nárcizmusra való
5. Balogh Dávid, Csenger 2. osztály: Dufinec Ivetta, Mátészalka
található. Ezért jó kimenni a ter- felhívásként értelmezni. Van egy
1.Végh Anasztázia Csenger Különdíj: mészetbe, mert ott olyan nyugal- nagyon is egészséges mértéke
Különdíj: Kukucska Johanna, Gaál Tamara Csenger Sápi Szulamit, Mátészalka mat, pontosságot, változatosságot annak, hogy hogyan kell elfogadni
Ököritófülpös 2. Tóth Roland Csenger Papp Erik, Csenger lehet találni, amit a Tv sohasem fog és szeretni önmagunkat, ha már
Molnár Valentin Szatmárnémeti Puskás Blanka tudni nyújtani. Pünkösdkor a temp- egyszer így akart minket Isten.
1. osztály: 3. Mester Marcell Csenger lomba is azért viszünk be zöldellõ A világ felé is lélekben kell élni.
1. Izsó Liliána, Mátészalka Kapcsos Helga 4. osztály ágakat, mert a Lélek jelen van az Botrány, ahogy itt Európában
2. Papp Glória, Csenger Pesti Fanni Csenger 1. Móré Lilla Mátészalka életben, az élõlényekben. bánunk a tárgyakkal. A régi öregek-
Ramocsa Réka, Szatmárnémeti Gyarmati Csilla Mátészalka Az emberre viszont nem csak akkor tõl és a távol - keleti emberektõl
Különdíj: Kõvári Dorina, Novák mondják, hogy lélek van benne, megtanulhatnánk, hogy a tárgyak-
Nagy Ábel Máté, Szatmárnémeti 2. Juhász Leila Csenger
Kitti amikor él, hanem akkor is, amikor nak is lelkük van: egy baltának, egy
3. Czine Sándor, Csenger Nagy Noémi Mátészalka
lelkesedik. Az lelkesedik, aki lapátnak, vagy jogi kódexnek. Ezt
Bíró Bence, Mátészalka 3. osztály: 3. Meleg Viktória Mátészalka
valamiért, vagy valakiért buzgó, sem kell félreérteni. Nem kell
Végh Dávid, Csenger 1. Hajdu Márta, Csenger Takács Lili Mátészalka nem sajnálja a fáradtságot, szívesen családtagként tisztelni az autónkat,
2. Varró Dóra, Csenger foglalkozik valamivel, és ez a de azért amit használunk ne nézzen
Különdíj: Kokas Márton, Mátészalka Különdíj: lelkesedése teljesen betölti és ki úgy soha, hogy szégyellni kell-
Papp Anna, Mátészalka, Balogh Stella, Mátészalka Tóth Orsolya Óvári másokat is magával ragad. Az jen. Az élõlények - növény- és
Balogh Réka, Csenger 3. Farkas Csenge, Csenger Szegedi Tamás, Óvári iskolában, otthon és a templomban állatvilág - tisztelete is erõsíthetné
Juhász Petra, Mátészalka Veszprémi Krisztina Óvári elég sok mindent meg lehet tanulni, az emberek iránti tiszteletet.
de egyet nem: a lelkesedést. Mert Az Isten felé is van irányulása min-
az igazán nagy dolgokat nem lehet denkinek, akkor is ha nem tud róla,
Nyugdíjas Gála Csengerben megtanítani. Ezt mindenkinek
egyedül kell megkeresnie és meg-
esetleg horoszkópban, tudomány-
ban, vagy gyermekei istenítésében
Harmadik alkalommal szervezett cot. De megjelent a színpadon a találnia: lehet hogy egy gyermeket éli ki. A Lélek nem hoz, nem mond
megyei nyugdíjas találkozót az vidám falusi színjátszás is, és az a matek rendje, logikája lelkesít, újat, csak azt segíti megérteni és
Õszülõ Fények Nyugdíjas Egye- idõs kor dicséretétõl a magyarság lehet, hogy valakit a gyûjteménye, megélni, amit Jézus mondott. A
sület. A gálának otthont adó mû- sorskérdéseit fesze-getõ versekig a foci, vagy az olvasás. Az a fontos, háromirányú kapcsolatainkba is
velõdési házba tizenkét csapat, volt mibõl válogatni a hall- hogy találjuk meg, és õrizzük meg segít a Lélek, hogy minden jót,
illetve közel kétszáz idõs ember gatóságnak. Az együtt eltöltött azt a lelkesedést, amit a Szentlélek igazat, és szentet, amit Jézustól
érkezett. A csengeri csoport ven- négy-öt órában elhangzottak a jól ajándékoz mindenkinek. kaptunk, sikerüljön megélni.
dégváró házi pogácsája figyelmes ismert szatmári népdalok, a A Szentlélek igazából azért ad A Szentlélekkel kapcsolatban
kedvességként alapozta meg a tyukodi kuruc-nóták, és közös életet és azért lelkesít, hogy az általában az a legnagyobb baja a
nap hangulatát. A pódiumon éneklésre ösztönöztek az örök- Istenhez odataláljunk. Ez az keresztényeknek, hogy valamilyen
ének, vers és tánc kategóriákban zöld nyugdíjas slágerek is. egyetlen célja, csak nem mindenki felemelõ érzést, sajátos bizsergést
mutatkoztak be a Záhonyból, És hogy is jött létre ez a nap? veszi ezt sajnos észre, hogy igen szeretnének érezni, ami arról biz-
Mátészalkáról, Fehérgyarmatról, Egyszerûen. Az idõs emberek ke- sok dolgot megtehetünk az életünk tosítana, hogy mûködik a Lélek.
folyamán, de igazán csak azok Pedig így nem lehet õt birtokolni.
Balkányról és a kistérség resik egymás társaságát, szívesen
tesznek boldoggá, amiket a Isten elõlegbe nem adja
településeirõl jövõ csoportok, odafigyelnek másokra, és ter-
Szentlélek indít el, s melyek az Szentlelkét, hanem csak menet
akik korukat meghazudtoló mészetesen szeretik a vidám,
Istenhez vezetnek minket. közben. Elõlegbe nem veszi el a
módon járták a dunántúli ugróst, a szórakoztató kikapcsolódást. Azt
Régen nem volt olyan egyértelmû, halálfélelmet sem, majd halálunk
szatmári csárdást, és a cigánytán- hiszem, van mit tanulnunk.
hogy a Lélek mindenkire leszállt. óráján fogja elvenni. Aki kéri a
Az Ószövetségben csak a nagy Lelket és rögtön indul, hogy jót

Egy igazán "jókedvû" jótékonysági bál


emberekre: a királyokra, kariz- tegyen, annak megadja Isten.
matikus hadvezérekre, prófétákra Kérjük tehát minden kisebb vagy
szállt le. Ma is vannak szekták, akik nagyobb munka, beszélgetés vagy
Április 5-én megélénkült a forgalom szerint csak rájuk, vagy bizonyos cselekvés elõtt és õ el fog kísérni
az Általános Iskola körül. Kb 160 emberekre száll le a Lélek. minket, meg fogja újítani egész
jószándékú és mulatni vágyó estélyis- Alapvetõ tévedésük abban van, életünket.
öltönyös ember tartott az aula felé, hogy azt hiszik, a Lélek csak A pünkösd ünnepe egyszeri
hogy részt vegyen a Görög Katolikus bizonyos rendkívüli tettekre való. esemény, évenként egyszeri ünnep,
Egyházközség által szervezett Az igazi lelkiélet, lélekben való élet de a Lélekben való élet, a lelki élet
jótékonysági bálon. Az est Papp a mindennapokra szól, a minden- mindennapi ünnep és feladat.
Tibor parókus atya megnyitó napokban kell jóságban és igazság- Kívánom minden kedves olvasó-
szavaival vette kezdetét. Aztán fel- ban élni, s ez igen nehéz, ezért van nak, hogy ebbõl minél többet
lépett a Talán Teátrum, a zenét szükségünk állandóan Isten szent megérezzen és megélhessen, min-
Lelkére, hogy erõsítsen és segítsen dannyiunk élete szebb és har-
Stempel László szolgáltatta. A
minket. monikusabb lehetne - olyan, ami-
tombolasorsolás pedig jó alapot ad
Lelki életet az él, aki a Lélekben él. lyenre annyira vágyakozunk ...
kezdõdõ építkezéshez. Köszönjük!
A lélek örök feladata, hogy kapcso- Dr. Papp Tibor
2008. április CSENGERI HÍRMONDÓ 5

Ballag már a vén diák... “Bölcsõnk a Föld” Anyakönyvi hírek


Az ismert dalszöveg volt a mottó-
Az idén is eljött a nagy nap, a bal- fekve nyomás diákolimpiai orszá- Újszülöttek
ja annak az irodalmi-környe-
lagás napja. Gimnáziumunk gos döntõben elért III. Csenger
zetvédelmi mûsornak, amit Papp
végzõs tanulói búcsút vettek helyezésért, Szabó Beáta jó tanul- Molnár Henrietta (an.: Katona Judit), Pintye László (an.: Fási
Szilárd és felesége, Pappné Szabó
tõlünk. Az idén összesen 66 diák mányi és közösségi munkájáért, Gyöngyi), Kertész Mária (an.: Ilyés Mária), Balos Kristóf (an.:
Judit állítottak össze a felsõ
ballagott, ebbõl 30 lány és 36 fiú. Gyarmati Anett jó tanulmányi és Károly Andrea), Farkas Balázs (an.: Farkas Éva), Beri László ( an.:
tagozatos gyerekekkel a Föld
Fájó szívvel köszöntek el közösségi munkájáért, Deák Éva Tejfel Beatrix), , Farkas Béla (an.: Lukács Orsolya)
Napjára, április 21-re.
tanáraiktól, diáktársaiktól. A bal- tanulmányi, kulturális és közössé-
Olyan verseket, prózai szövege- Pátyod
lagás már 13: 00-kor kezdetét gi tevékenykedéséért, valamint
ket, környezetvédelmi képeket Bakó Botond Csaba (an.: Jencsik Edina), Mihók Dániel és Mihók
vette, amikor a végzõsök az utol- Mándi Dóra, aki az " Az iskola
gyûjtöttek egy csokorba, amelyek Dávid (an.: Demján Emese)
só csengõszóra körbejárták az legjobb végzõs tanulója" lett.
felhívták a figyelmet arra, hogy a
iskola tantermeit. Ezt követõen az Nem maradhatott el a Diákön-
Föld egyre fogyatkozó természeti
Eltávoztak közülünk
Ady-szobornál került sor a kormányzat jutalomainak átadása Csenger
kincseinek, kimerülõben lévõ
megemlékezésre. Az ünnepség az sem. A jutalmakat Szabó János, a Katona Pálné (sz.: Deák Anna, 1942), Juhos Gábor (1938), Sipos
energiakészletének a megóvása
iskola-kertben folytatódott. Az diákönkormányzat elnöke adta át: Lajosné (sz.: Székely Jolán, 1931), Sipos András (1956), Dancs
személyes kötelesség. A képzelet-
énekkar, az alsóbb évesek is bú- Gyarmati Anett 12. a osztályos Zoltán (1950), Kondor Béla (1964), Balogh Árpád Károly (1939),
beli erdõbõl érkezõ, az Erdõ
csúztatták a tizenkettedikeseket. tanulónak, diákönkormányzati Németh Miklósné (sz.: Juhász Mária Ilona ,1923), Bányai Imréné
fohászát elõadó, és jelképesen fát
Az énekszó mellett verseket is tevékenységéért, Nyerges Doroty- (sz.: Kaposi Erzsébet, 1933), Almási Zoltánné ( sz.: Mezei Éva,
ültetõ gyerekek a környezettel
hallhattunk, remek elõadásban. A tya 12. b. osztályos tanulónak 1934), Kardos Zoltánné ( sz.: Szeles Anna Katalin, 1928), Illyés
harmóniában élõ, azért fele-
végzõsök, Bócsi Kitti; Szabó diákönkormányzati munkájáért Istvánné ( sz.: Martyin Irma, 1925), Gereben József (1928), Papp
lõsséget vállaló ember képét
Beáta; Csehi Anett felkötötték valamint Veres Andrea 12. g Sándor (1927), Barcsay Gyula (1975)
mintázták meg. Mindezzel szem-
osztályaik szalagjait az iskola- osztályos tanulónak a diákönkor- Csengersima
beállították a felelõtlen, mértékte-
zászlóra. Ezután a jelképek át- mányzati tevékenységéért. Bozsvai János (1947)
len viselkedést is, ami a Bolygó
adására került sor. Katona Károly, Megható diákok sora hallgatta Pátyod
és ezzel az emberiség létét is
Pálinkás Szabolcs és Fekete figyelemmel igazgató úr búcsúzó Ossó Miklós (1937), Fekszi János (1925), Mikulás László (1951)
veszélyezteti. Az iskolások, óvo-
Krisztián adta át iskolánk beszédét. A ballagó diákok Szamosbecs
dások tavaly szemetet gyûjtöttek,
jelképeit a ceruzát, a körzõt, és az nevében Boldizsár István mondta
fát ültettek, idén pedig rövid ren- Tõsér Szabolcs (1983)
iskolazászlót. A jelképet har- el gondolatait, valamint Nyerges
dezvénnyel tolmácsolták a Föld
madikos társaiknak nyújthatták Dorottya szavalta el versét.
át: Józsa Tamásnak, Balogh
Györgynek és Turánszki Zsoltnak.
Szerencsére az idõjárás is ked-
vezett nekünk, hiszen csak pár
segélykiáltását. Óhatatlanul
felmerül a kérdés: mit teszünk mi, Bemutatjuk Bakó Lászlót
felnõttek a környezetünkért?
Ezzel is átvették a felelõséget, csepp esõ esett. Egy olyan sorozatot indítot- egy ezüstérem és egy hatodik
hiszen jövõre már a harmadiko- Bizony hamar eltelt ez a négy év, tunk, amelyben Csengerbõl hely. Sajnos Battán 2003-ban
sokon a sor. s furcsa lesz, hogy diáktársaink Országos 5. hely elszármazott fiatal focistákról
adunk hírt, az õ sikereiket
megszûnt a "profi" foci így az NB
III- ban indultunk. Két év múlva
Nem maradt el a jutalmak már nem lesznek velünk. Az igazi
kiosztása sem. Szamosszegi Gyu- megpróbáltatás azonban még A Nyíregyházán több hete mutatjuk be. Most Bakó Lász- itt is sikerült bajnokságot nyer-
la igazgató adta át a jutalom- hátra van, az érettségi. megrendezett megyei mezei futó- lót mutatjuk be. Sokak emlé- nem. Jelenleg is az NB III-as
könyveket, illetve egyéb jutal- Sikeresnek könyvelhetjük el ezt a versenyen jól szerepeltek általá- kezetében él még Bakó Laci csapat tagja vagyok, 10 ponttal
makat. Sok diák részesült az ballagást is, s bízunk benne nos iskolai tanulóink. Egyéniben remek játékstílusa, s fõleg a vezetjük a bajnokságot ha a város
ajándékozásból, de voltak, akik jövõre is szép emlékkel gazdago- Juhász Balázs 2500 méteren 2. Magyar Kupában nyújtott tel- önkormányzata is támogatja
okleveles elismerést is kaptak. dunk. helyen, míg Székely Gergõ a 4. jesítménye. A magát mindig ismét II. osztályú csapata lesz a
helyen végzett. A IV. kcs. fiuk csengerinek valló focista ekként városnak. A foci mellett az idõm
Ilyen diákok: Farkas Norbert, a Boros Zsanett
(Páskuly Zsolt, Székely Dávid,
vázolja pályafutását…: nagy részét az edzõsködés tölti ki.
Gaál Viktor, Barcsay Balázs)
Kistérségi Versmondó Verseny "csak" az 5. helyet érték el 3ooo
méteren, de a 3. korcsoportos fiuk
(1979. március 21-én születtem
Négy helyi óvodában kb. 80
gyereknek tartok ovi focit,
és lányok remekeltek, mert az Csengerben. Labdarúgó pálya- valamint az U-13-as korosztályt
A Szeretet Nyugdíjas Egyesület futásom valószínûleg akkor kez- is én irányítom. Je-lenleg 29 éves
április 2-án tartotta második elsõ helyet megszerezve bejutot-
tak a Diákolimpia országos dön- dõdött amikor az elsõ lépéseim vagyok a labdarúgásban az NB II-
kistérségi versmondó versenyét, után megpillantottam a labdát. nél nagyobb ambicióim nin-
amin három település nyugdíjasai tõjébe, melyet április 17-én ren-
deztek Gödöllõn. Itt a lányok az Hat éves koromig a szüleimet csenek, a kb. 100 másodosztályú
vettek részt. Porcsalma, Tyukod boldogítottam a labdaszeretetem- mérkõzéseim számát szeretném
elõkelõ 5. helyen végeztek a 33
és Csenger egyesületei, illetve a mel, számomra nem létezett még nyártól gyarapítani. Az után-
induló csapat között A csapat tag-
Méliusz Idõsek Otthona lakói nagyszerûbb játék ennél. pótlás nevelésben szeretném biz-
jai: Osváth Krisztina (4. egyéni
szebbnél szebb költeményekkel hely), Gaál Izabella (5. hely), Általános iskolai tanulmányai- tosítani a kezem alatt dolgozó
szórakozatták egymást. A Beczõ Ale-xandra ( 8. hely) és mat Csengerben végeztem, köz- gyerekek töretlen fejlõdését.
mûvelõdési központban megren- Pesti Enikõ (19. hely). Egyébként ben kb. 7 éves koromtól Moldvai Több mint tíz éve élek itt, jól
dezett szemlét Halászi Gáborné 104 versenyzõ indult. A fiúcsapat tanár Úr edzéseit látogattam. Az érzem magam csak azt sajnálom
intézményi referens nyitotta meg. hiányosan és betegen érkezett a edzések mellett nagy szerepet ját- hogy ilyen messze kerültem
Az egyesület munkáját évek óta versenyre, így nem tudtak az elsõ szott a fejlõdésemben, hogy Csengertõl. Évente kétszer
segíti a Családsegítõ Szolgálat. A harmadba bekerülni. (Juhász szinte minden szabad idõmet a látogatok haza, ilyenkor örömmel
vezetõnõ, Karasiné Karasi Ildikó Balázs, Korponai Krisztián, házunkhoz közeli futballpályán beszélgetek régi ismerõsökkel,
szintén a nap vendége volt. Páskuly Gergõ, Osváth Sándor ). töltöttem.14 éves koromtól a volt csapattársakkal.
A csapatok szerepléséhez gra- nyíregyházi Vasvári Pál Gimná- Figyelemmel kísérem a csengeri
AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! tulálunk. Felkészítõ tanár: Papp
Szilárd
zium testnevelés tagozatos osz-
tályába jártam, majd itt is érettsé-
csapat eredményeit, remélem si-
kerül a bennmaradás.
Kenyérakció a Csengeri Sütõüzem boltjaiban! giztem. Edzõm 3 évig Tamás Összességében boldoggá tesz,
Minden napra egy friss csengeri kenyér! Molnár Petra 3. b. oszt. tanuló a Kálmán volt, irányításával NB II- hogy a labdarúgásban dolgozha-
Vásároljon a csengeri sütõüzem boltjaiban 1 kg-os forró Petõfi Hét helyesíró versenyén es ifjúsági bajnokságot nyertem. tok és ezt Csengernek is köszön-
3. lett, de a neve kimaradt, amit Ezt követõen hazaigazoltam hetem!
kenyeret 6 egymást követõ napon,
most pótolunk. (a szerk.) Csengerbe (Megyei I. osztály)
gyûjtsön össze 6 db blokkot, mert mindenképp felnõtt bajnok-
és a 7. kenyeret ajándékba kapja! A költészet napja alkalmából a ságban akartam játszani.
Az akcióban az Ady út 5. sz. és a Rákóczi út 72. sz. városi könyvtár 24 órás Labdarúgó pályafutásom egyik
alatti bolt vesz részt! felolvasást hirdetett meg. A legszebb emléke a bemutatkozó
gimnázium és az általános isko- mérkõzésem volt, Záhony csapa-
la közremûködésével közel 150 tát gyõztük le 2-1-re az én két
gyermek válogatott a magyar gólommal. A bajnokságot a közép
költészet gyöngyszemeibõl. mezõnyben zártuk, sok pozitív
élménnyel gazdagodtam és egy
Ezúton mondunk köszönet min- évig egy nagyszerû csapat tagja
dazoknak, akik édesapánk,
lehettem. Érettségi után kerültem
nagyapánk, Balogh Árpád
elvesztése miatti fájdal- Százhalombattára, jelenleg is itt
munkban osztoztak, temetésén élek és focizok. Legjobb ered-
részt vettek, sírjára virágot he- ményeim a battai csapattal az NB
lyeztek. II-es (akkori harmad osztály)
Minden 7. kenyér ajándék! A gyászoló család bajnoki cím, másod osztályban
6 CSENGERI HÍRMONDÓ 2008. április

Nehéz a feladat….. Kispályás SZI-ZO Teremfoci


Végre, végre… 18, azaz tizen-
nyolc keserves mérkõzés után
is szõttunk. Egy ilyenbõl
szereztük az egyenlítést a 60.
nem az õ meccsük volt. Az elsõ 2007/2008
percektõl mi irányítottunk, a
2007 augusztusa óta (VIII.19. perc táján, Botos beadását gyarmatiak szinte szóhoz sem A Csengeri Hírmondó megjelenése óta -azaz 1989-tõl mindig meg-
Csenger-Záhony 3-1) szép csa- Volkán juttatta a hazaiak tudtak jutni, és a 15. percben már található a Sportcsarnokban zajló Városi Labdarúgó Bajnokság
patjátékkal és nem is akármi- kapujába (1-1). A gól után jócskán elhúztunk Bulyáki végeredménye. Ez már úgymond történelem. Az idei -2007/2008-
lyen gólaránnyal végre gyõzni sajnos nem koncentráltunk elég- Ádám mesterhármasával. A as azonban anyagtorlódás miatt eddig nem fért be a sportoldalra,
tudtunk. Remélhetõleg ez nem gé, túl sokáig örültünk neki, és a gólok történetét azonban õ maga, most azonban lehetõség nyílott rá.
utoljára történik meg velünk tiszalökiek nemsokára egy jól a nap hõse mondja el: "...az elsõ
tavasszal, egy kis önbizalmat eltalált lövéssel ismét vezetéshez gólnál egy hosszú labdát akar- Az I. osztály végeredménye:
merítve talán megkezdhetjük a jutottak (2-1). Nem estünk pánik- tam megszerezni, Katona Pali 1. Baráti Kör 14 11 2 1 90-44 35
felzárkózást a mezõnyhöz. De ba, talpra tudtunk állni, még keresztbe zárt elõttem, de vissza- 2. Szamos Kft. 14 10 1 2 80-38 34
iszonyúan nehéz feladat elé néz támadásokra is futotta, de tette, amit egybõl rálõttem, és az
a csapat… szerencsénk nem volt. Viszont 3. Szamostatárfalva 14 7 3 4 76-58 24
begurult a kapus mellett (1-0)
egy jobboldali szöglet után a ruti- 4. Cinkos Tanya 14 6 4 4 60-48 22
Egy ígéretes beadást kaptam
IV. 6. Tisztes helytállás nos hazaiak beállították immár a jobbról, sikerült egy védõt 5. Forza Porcsalma 14 5 1 8 45-63 16
Tiszalök - Csenger 3-1 (1-0) végeredményt (3-1). 6. Méhtelek 14 5 1 8 52-68 16
leráznom, és õszintén szólva, már
A mérkõzésrõl Szilágyi Sándor Összegezve azt mondhatom,
csak arra emlékezem, hogy a 7. Nyírcsaholy 14 4 - 10 31-43 12
edzõ számol be: tisztességgel tudtuk magunkat
labda a hálóban táncolt (2-0). 8. Tyukodi Sarki Kocsma 14 2 - 12 37-106 6
- A mérkõzés elõtt világos volt a tartani Tiszalök otthonában, ahol
…a harmadik gól volt a legszebb
fiúk elõtt, hogy itt csak a tisztes a mezõny bármelyik csapata
szerintem. Ekkor már cserét A II. osztály végeredménye:
helytállás lehet a cél, nem az vereségre van ítélve. Gratulálok
kértem, de az edzõ a középkörben
éllovastól kell pontokat szerez- kapusunknak, Varga Valentinnak, 1. Rudiék 14 10 - 3 77-48 33
nünk. A jól záró védelmünkkel aki jól mutatkozott be a három marasztott. Egy labda pattant
hozzám, megindultam vele a 2. Szatmár-Tiber 14 10 2 2 81-47 32
nem is nagyon tudott mit kezdeni gól ellenére.
kapu felé, kicseleztem Homokit, 3. Csenger-Bos Kft. 14 9 3 2 70-52 30
a 2. helyezett, a megbeszélt tak-
tikai elemeket betartották a fiúk. IV. 13. Bulyáki vasárnap egy másik védõt is megkerültem, 4. Virág Sörözõ 14 6 2 6 56-59 20
Ellent is tudtunk állni a hazaiak Csenger - Fehérgyarmat a kapus mellett elhúztam jobb 5. Hajdu-Car Depo 14 5 1 8 64-61 16
nyomasztó támadásainak a 27. 5-0 (4-0) lábbal és ballal az üres kapuba 6. Roberto Öltönyház 14 5 1 8 50-51 16
percig, ekkor egy elkerülhetõ Fiatal csikócsapatunk lendületes pofoztam (3-0).
7. Anti és Barátai 14 5 - 9 59-83 15
gólt kaptunk (1-0). Csapatunk kezdéssel lepte meg az elég nagy Nagyon jól mûködött a támadó-
ettõl még nem omlott össze, sorunk, Katona okosan kiszol- 8. Csenger ifi 14 - 1 13 50-110 1
mellénnyel érkezõ vendégeket
megpróbáltuk az eddigi játé- (melybõl aztán zakó lett), akik gálta a csatárokat. Folyamatos,
kunkat folytatni. Szünet után szép játékot mutattunk, a 35. A III. osztály végeredménye:
könnyed játékkal is biztos
még bátrabb játékkal rukkolt ki a gyõzelmet reméltek. Hát igen- perc körül Katona Pali egy 1. Esetlenek 14 12 - 2 88-33 36
csapatunk, több veszélyes akciót csak csalódniuk kellett, mert ez baloldali beadásból a hálóba 2. Gólvágók 14 9 1 4 60-48 28
vágta a labdát (4-0). Szünet 3. Joker Sörözõ 14 7 2 5 54-42 23
után is több lehetõségünk maradt
A Csengeri Sütõüzem akciója! ki, de ekkor már az ellenfél is
4. Csenger Trade
5. Gomba Sörözõ
14
14
7
5
2
4
5
5
48-47
53-48
22
19
Ne dobja el a kenyeres zacskót! feltámadt. Védelmünk eléggé
6. Josef-Seibel Kft. 14 4 3 7 30-53 15
kinyílt, ezt igyekeztek kihasznál-
ni, kapusunknak olykor nagyokat 7. Marrache FC 14 2 2 10 33-60 8
kellett védenie. Persze mi is 8. Kisház FC 14 2 2 10 31-66 7
kihagytunk kihagyhatatlan
helyzeteket, de a 70. perc táján A IV. osztály végeredménye:
Miklós Raul egy szép akciót
1. Császló 14 11 - 3 100-33 33
koronázott meg góllal (5-0).
Az edzõ véleménye: Ezen a 2. MVB Üzletház 14 11 - 3 105-47 33
kellemes vasárnapon egy elég 3. Csenger 105 14 10 1 2 72-60 31
visszafogottan játszó Gyarmatot 4. Csenger Serdülõ 14 7 - 7 76-64 21
küldtünk remek játékkal a 5. Szamos-Ker Kft. 14 6 2 6 57-56 20
Gyûjtsön össze 10 db csengeri vagy 10 db szatmári
padlóra, és szereztünk lét-
1 kg-os szeletelt kenyeres zacskót! 6. Befu FC 14 4 2 8 58-88 14
fontosságú 3 pontot. Nem adjuk
Hozza el az Ady E. u. 5. sz. vagy a Rákóczi u. 72. sz. fel a harcot. Az elsõ hat meccs 7. Szamosangyalos 14 2 1 11 34-75 7
alatti boltunkba, és 1 db friss, forró 1 kg-os kenyeret után összegzésül annyit, hogy a 8. Infra-Start Kft. 14 2 - 12 27-94 6
adunk érte ajándékba! fiúk mindent elkövetnek a pályán
A szeletelt kenyeret bármelyik csengeri boltban vásárolta, a sikerért. Kérem a szurkolókat, A Szuperkupa eredményei:
hogy érezzenek együtt ezzel az Elõdöntõ: Esetlenek-Rudiék 1-0, Baráti Kör-Császló 8-3
a zacskót mi visszacseréljük!
igen fiatal gárdával, tanúsítsa- A 3. helyért: Rudiék-Császló 7-3
10 db kenyeres zacskóért 1 db friss, Döntõ: Baráti Kör-Esetlenek 4-1
nak megértést és türelmet.
forró 1 kg-os kenyér ajándékba!

MÛSZAKI-VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Diáksport Botladozik az IFI


Boros Sándor • Az egyenjogúság már a lányok- Sajnos visszavett az ificsapat a a nyolc közé kerülést - min-
nak is lehetõséget nyújt arra, tempóból, két nem várt vereséget denképpen el kell érni. Ezt persze
Csenger, Rákóczi u. 2/A. Tel.: 44/342-294 hogy a fociban is megmutassák szenvedtünk. Egyszer Kótajban túl is lehet teljesíteni!
képességeiket. Iskolánkban leány maradtunk alul, majd itthon
TAVASZKÖSZÖNTÕ AKCIÓK! focicsapat is mûködik Szabó Kemecse ellen is elbuktunk. Így Eredmények:
• motoros háti permetezõk..................................36.990,- Ft-tól Ferenc testnevelõ edzõsködésé- aztán nagyon is kellett a • Záhony - Csenger 1-3
• rotációs kapák...................................................79.990,- Ft-tól vel. Április 10-én a IV. korcso- Fehérgyarmat elleni könnyed • Csenger - Nyírkarász 3-1
portos lányok (7-8. osztályosok) játékkal elért nagyarányú • Kótaj - Csenger 3-0
• motoros fûkaszák..............................................51.990,- Ft-tól megnyerve a te-rületi döntõt bek- gyõzelem. Talán ez visszahozza • Csenger - Kemecse 1-3
(damilos fejjel, fûvágó lappal) erültek a közeljövõben Nyíregy- az eddigi ö bizalmukat is. • Tiszalök - Csenger 2-1
• robbanó motoros fûnyírók.................................35.990,- Ft-tól házán megrendezésre kerülõ Jelenleg a 7. helyen állnak, tehát • Csenger - Fehérgyarmat 14 - 0
• elektromos fûnyírók...........................................11.990,- Ft-tól megyei döntõbe. Bízzunk a az élmezõny alján, de a célt -azaz
további sikerekben.
• vízszivattyúk......................................................12.590,- Ft-tól Fõszerkesztõ:
• Április 12-én Leveleken vettek Mesterné Juhász Beáta
RENDKÍVÜLI AKCIÓ! részt egy rangos futballtornán a Szerkesztõség címe:
• Husquarna motoros fûrész.................................... 49.990,- Ft legkisebbek, az I. kcs.-s fiúk 4765 Csenger, Ady u. 14.
(azaz a 2. osztályosak), ahol a 3. Kiadja: Csenger Város Önkor-
TOVÁBBÁ: villanyszerelési anyagok, lámpatestek, háztartási helyet szerezték meg olyan csa- mányzata, Csenger Ady u. 14.
patok közt, mint Ny.háza Móra, Csenger és a városkörnyék Felelõs kiadó: Dr. Simai Zoltán,
gépek, mezõgazdasági kisgépek, locsolástechnika
Ny.háza Dávid SC, Nyírbátor és közéleti havilapja Csenger Város jegyzõje
ÁRUVÁSÁRLÁSI HITEL! Ibrány. Edzõ: Szabó Ferenc. Szerkeszti: a Szerkesztõ Bizottság ISSN 0866-2576

You might also like