Professional Documents
Culture Documents
2022 a költségvetés
és tervek tükrében
(4. oldal)
Bemutatjuk kollégáinkat
Gagyi időutazás Ferenc Jóskától
Egész életemben
a Facebookig
emberekkel Idős Katona Péter
dolgoztam történetei a hábo-
rúról, hős katonák-
Nagy Erzsébet adóreferens (2. oldal) ról, szerelemről,
nagyotmondó
„Amikor más ünnepel, mi akkor öregekről és hét-
köznapi életreva-
kezdünk igazán dolgozni” lóságról.
(6-7. oldal) (9-11. oldal)
Mi vagyunk a tanácsosok
Sánta Dénes, Gagy Fazakas Levente, Gagy
– Mióta tanácsos? – Mióta tanácsos?
– Két éve vagyok tanácsok, friss va- – Ez a második mandátumom, 2016-óta va-
gyok, ez az első mandátumom. gyok Gagy falu tanácsosa.
– Miért vállalta a közéleti szerep- – Miért vállalta a közéleti szerepvállalást?
vállalást? – Én igazából soha nem szerettem politizál-
– Támogatni szerettem volna a pol- ni, azt sem tudtam, mivel jár a tanácsosi funk-
gármester munkáját, megkérdeztek, ció. A polgármester kért fel erre, szívesen vál-
vállaltam. A közösségi életet illetően én laltam. A helyi focicsapat adminisztratív ügyeit
a sport területén voltam aktív, tíz éve még csatárt játszottam a intézem, a koronavírus-járvány előtt még középpályásként játszottam a
gagyi csapatban, iskoláskoromban pedig sokat táncoltunk, sze- csapatban. Tagja vagyok a színjátszókörnek, kultúrfelelősként gondozom
repeltünk mindenfelé. az intézmény környékét, így aktív közösségi életet élek.
– Mi a legnagyobb kihívás a munkájában? – Mi a legnagyobb kihívás a munkájában?
– Amíg a tervektől a megvalósításokig eljutunk, nagyon so- – Itt megy el előttünk a 13A jelzésű megyei út, aminek az aszfaltozása
kat kell beszélni róluk. A folyamatok ismertetése együtt gondol- kicsit megakadt. Négyszáz méterről van szó, abban járunk, hogy ez meg-
kodást kér mindenkitől, a jó csapatmunka fenntartása és meg- legyen, erre ígéretet kaptunk, régóta foglalkozunk ezzel.
őrzése talán a legnehezebb. – Mire a leginkább büszke a megvalósításait illetően?
– Mire a leginkább büszke a megvalósításait illetően? – Az említett közösségi ügyek mellett jó visszagondolni a ravatalozó
– Karácsonykor Leventével együtt osztottuk ki a karácsonyi átadására, a lámpatestek kihelyezésére, a mezei utak rendbetételére.
csomagokat a faluban az öregeknek, nekik is, de nekem is jól – Hogy képzeli el Gagy falut 2032-ben?
esett, hogy bevontak ebbe, hogy ott lehettem. – Az iskola addig teljesen megújul, elkészül a szabadidőközpont, lesz
– Hogy képzeli el Gagy falut 2032-ben? sportpálya ott. A régi parókia helyén is elkészül a közösségi tér, előtte szép
– Itt a legnagyobb probléma a megyei út aszfaltozásával kap- kerítéssel, Gagy falu központja szép lesz. Merem azt gondolni, hogy a
csolatos, jó lenne, ha az meglenne, befejeződne. Úgy gondolom, felújított iskola tele lesz gyermekekkel, a fiatalok itthon maradnak, nem
hogy a közösségi tér, a szabadidőközpont is elkészül addig. költöznek el máshová.
3 VIDÉKI ÉLET
Az új községháza látványterve
Idén megépülhet a firtosmartonosi oldást kínálni a munkába járó szülőknek, Csekefalván is folytatják
akiknek nincs kire bízniuk gyermekeiket
ravatalozó
az óvodai program után. A tűzoltósági en- Az 550 méter hosszúságban felújított
Hamarosan elhárul minden akadály, gedély megérkezését követően hirdetheti járda után idén befogták a költségvetés-
elindulhat a martonosi ravatalozó építé- meg a közbeszerzést az Országos Befekte- be tovább 400 méteren a járdaépítést, így
se. A helyi unitárius egyház a ravatalozó tési Vállalat (CNI). A projekt értéke meg- falutáblától falutábláig járdán, biztonság-
alatti területet az önkormányzatnak ado- közelítőleg 3,5 millió lej. ban közlekedhetnek a helyiek. Áprilisban
mányozta, a remények szerint még idén befejezik a kultúrház teljes felújítását, ezt
elkészül a 360 ezer lejbe kerülő ingatlan. Székhelyet kapnak több szakaszban valósította meg az önkor-
az önkéntes tűzoltók mányzat.
Új hivatali épület tervezését A helyi önkéntes szolgálat működteté-
kezdték el séhez néhány alapvető feltételt kell megte- A megyei út mellett korszerűsítik
A lakók megfelelő kiszolgálása és a remteni, ezek közé tartozik az önkéntesek a közvilágítást
helyszűke miatt döntött az önkormány- szakmai felkészültsége, felszereltsége, a 2021-ben az utcákra, idén a megyei
zat az új épület terveztetése mellett. Az új, bevethető járművek számára fűthető ga- út melletti lámpatestek korszerűsítésére
háromszintes székhely a mostani hivatal rázs biztosítása. A tervek alapján a Hiva- nyújtott be pályázatot az önkormányzat a
mögött épülne meg. tallal szemben fekvő területen székhelyet Környezetvédelmi Alaphoz (AFM), a két
Bár a személyzet létszáma nőtt, még és fűthető garázst építenek, a projekt hoz- projekt összértéke kétmillió lejbe kerül, a
mindig nincsenek betöltve a posztok a závetőleg 220 ezer euróba kerül. fejlesztés hozzájárul a közlekedés biztonsá-
Hivatalnál, tervezik a személyzet további gához, a rendezett falukép kialakításához.
bővítését. Járdaprogram – újabb
egy kilométert építenének Pályázati tervek
Nemsokára elindulhat A helyi önkormányzat Hargita Megye A korábban bemutatott elképzelések
a közbeszerzés a napközinél Tanácsával együttműködve folytatja a jár- mellett 2022-ben a Hivatal pályázatot
A jelenlegi óvoda mögötti területen darendszer kiépítését a megyei út mellett nyújt be az országos helyreállítási terv ré-
kétrészes napközi épül Szentábrahámon Szentábrahámon, Andrásfalva irányába. szeként az andrásfalvi kultúrház felújításá-
ami hosszabbított programmal várja majd A fedett sáncokkal ellátott szakasz költsé- ra, a Környezetvédelmi Alaphoz a gagyi és
a gyermekeket. A beruházás elsődleges ge 1,8 millió lej. csekefalvi iskola korszerűsítésére, illetve a
célja helyben tartani a gyermekeket, meg- gázhálózat kibővítésére községszinten.
5 VIDÉKI ÉLET
Húsvéti gondolatok
Moldován-Szeredai Noémi unitárius lelkész, Csekefalva
Puțin afară!
Az elemi iskolát Gagyban kezdte el Pé-
ter bácsi, az első osztály úgy indult, hogy
egy szót sem tudott románul.
– 1936-ban voltam első osztályos,
semmit nem tudtam románul, a szüleim
nem tudtak segíteni, ők múlt századi gyer-
mekek voltak. Az iskolában volt egy se-
gesvári román tanító, aki nem tűrte, hogy
magyarul beszéljünk, még a szünetben
sem, rávert arra, aki megszólalt az anya-
nyelvén. Sokan csak annyit tudtak, hogy
„puțin afară”, ami igazából kérezkedés volt
a vécére. Nehéz volt, de később én hasz-
átvette a birtokot tőlük, első család lett a falu- voltak a kicsik. Élére volt vasalva a nadrágjuk,
„Megakadt ban belőlük. Nem is erről akartam beszélni, minden reggel borotválkoztak. Mikor elmen-
hanem arról, hogy Pinciu Miklós bácsom- tek, akkor felrobbantották volna a hidakat,
a szemem Juliskán”
nak volt három gyönyörű leánya, közülük de szerencsénk volt a szabóval. Ott lakott a
Részlet a Csak egy tánc volt Annuska volt a legszebb. A magyar csen- híd mellett, mikor a németek meggyújtották
című verséből dőrtől mindenki félt, olyan rendet tartottak, a madzagot, akkor Vilmos bácsi odament, s
hogy a nép nem mert csinálni semmit. Úgy az ollójával elvágta, így maradt meg a hidunk.
Köszönöm a táncot, került a dolog, hogy a magyar csendőr meg Az asszonyok rettegtek, mi lesz velünk, ha
szüleid jóságát, volt indulva Annuskáért, el akarta venni őt. jönnek az oroszok. Én is megindultam az
A búcsúzás nélküli, Az édesanyja nem akarta magyarhoz adni, óvóhelyről – ami nálunk volt –, hogy lépjek
hűtlen eltávozást. hogy amikor veszekednek, akkor ne tudják át nénémhez. Mikor kiléptem az útra, akkor
egymás népét szidni – emlékszik vissza. egy fehér lovon érkezett egy katona, a lovat
Talán mindketten Édesapja egészsége egyre romlott húsz valami kötéllel fogta. Mocskos volt erősen a
így jobban jártunk, év alatt az első világháború után. Magyar gúnyája, nagy szakálla volt. Azt mondja ne-
ezzel a szép, táncos érzésű ember volt, akit a bécsi döntés híre kem, hogy „igyi szudá”, azaz gyere ide. Lekap-
emlékkel maradtunk. Keresztúron ért, piros-fehér-zöld szalagot ta a fejemről a leventesapkát, beleköpött, és
kötött a botjára. földhöz vágta. Gyorsan felvettem, s elinaltam.
nát vettem a románnak – mondja beszél- – Volt egy sánta jegyző a községben, Akkor már nagy szám volt, hogy a németek
getőtársam, aki röviden felidézi a Szeben édesapám odaszólt neki egyszer: a ro- druzsbával vágták a fát az út mentén, úgy csi-
környékéről az 1920-as években a faluba mánok menjenek haza, éljen Magyaror- nálták az akadályokat – meséli.
költöző három román család történetét szág! Mikor vége volt a háborúnak, akkor
is. Állami támogatással megvásárolták a üldögéltünk apámmal a padon, a kapu Amikor a bakmacskák
Pálffy-kúriához tartozó ötszáz holdat, előtt. Vadászatból jött hazafelé a jegyző, összeverekedtek a tejföl tetején
amit „helyi szegény ember nem ért fel”. aki megállt előttünk. Péter bácsi, mit szól A megmenekült híd esete újabb emlé-
Gyermekeik itt születtek, otthon románul, hozzá, visszajöttek az oláhok? – kérdezte a keket hív elő Péter bácsiból, eszébe jutnak
a faluban magyarul beszéltek. jegyző. Az öreg tudta, hogy meg is lőhet- a régi öregek beszédei.
ték volna, de így válaszolt: én el sem küld- – Úgy hívták a hidat, hogy a Szellemek
Pinciu Miklós bácsi leányára tem magát, de vissza sem hívtam – idézi hídja, vagy mondták Kísértetek hídjának
a magyar csendőr szemet vetett fel a párbeszédet. is. Azt beszélték, hogy a temetőből egy
Közben, a bécsi döntés értelmében láng felcsapott, itt a hídnál levágódott,
Észak-Erdély újra Magyarország része Fehér lovon jött a szakállas orosz, kísértetek vannak ott. Amikor leküldtek
lett, Gagyban díszkaput állítottak a temp- aki beleköpött a leventesapkába estefelé a suszterhez, hogy egy csizmát
lomnál, a magyar csapatok 1940. szeptem- A német egységek a házuknál voltak hozzak el, alig mertem menni az utcán.
ber 13-án vonultak be a faluba. elszállásolva, de nem sokáig, mert nyo- Benkő Feri bácsi megjárta a háborút, ő
– Rendes népek voltak a románok, a falu mukban ott volt az orosz hadsereg. volt a suszter a faluban, nagyokat lódított
kérlelte, hogy ne menjenek el, jó lesz itt ne- – Ezek az emberek csokoládét osztogat- nekünk, mi tátott szájjal hallgattuk.
kik is. Hiába, az egyik család elment, a másik tak a gyermekeknek, körülöttük örökké ott (folytatás az előző oldalon >>>)
11 VIDÉKI ÉLET
csillagot. Összeszedték a csillogó üveget a fa- négy volt ekkor, leányka volt – magyaráz-
luból, minden adott volt, kérdezte, ki vállalja. za Péter bácsi.
Jelentkeztem, hogy én meg tudom csinálni. – Igen, de mikor mentél katonának, ak-
Aztán, mondta, hogy szabályos, egyforma le- kor a kalapodba én tettem a virágot. Annyi le-
gyen a csillag, mert neki úgy kell. Kérdeztem velet írt nekem, alig tudtam válaszolni – szól
tőle, hogy tudja-e, hogy kell kiszámítani a kör bele Emma néni.
kerületét. Nem tudta, pedig hadnagy volt – 1955-ben házasodtak össze, három gyer-
magyarázza Péter bácsi, aki szerint a magyar mekkel áldotta meg házasságukat a Fennva-
világban végzett nyolc osztály megfelel egy ló. A frissen megalakult kollektív gazdaság
kisérettséginek. könyvelőjeként, majd a község postásaként
– Aztán mondd el, milyen volt, amikor dolgozott Péter bácsi, a rendszerváltáskor
udvaroltál Juliskának! Magyarázd el szépen, hatvanévesen jött nyugdíjba.
milyen volt, amikor itthon olvastad a levelét, Ha egy másik történet lenne, akkor le is
amikor úgy tettél, mintha újságot olvasnál! – zárhatnánk a nyugdíjas évekkel az egészet, de
(folytatás az előző oldalról >>>) mondja a felesége. most nem tesszük. Kilenc éve érezte úgy a be-
– Áthelyeztek Temes megyébe, Ti- szélgetőtársam, hogy szokatlanul jobban fá-
Azt mondta, hogy úgy lőtték őt ágyú- tóval szemben voltunk mi, barakkokat rad, az orvosi vizsgálatok után sztent behelye-
golyóval a fronton, hogy alig győzött félre- építettem a román–szerb határon. Ott zését javasolták, mert „nem ver eleget a szíve”.
szökni a golyók elől. S hogy olyan kaszája aztán elvégeztem egy tervezői iskolát, Hála istennek a múlté már ez a probléma, így
volt egyszer neki, hogy mire egyet vágott, milliméter pontossággal, dicsérettel vé- jöhetett más cél a képzeletbeli bakancslistáról.
arra hármat kellett lépjen. Ő mondta azt geztem az erődítmény belső szerelését. – Jöttek a gyermekek öntözni húsvétkor,
is, hogy egyik alkalommal kitette a tejet Mondták, hogy van egy tiszta magyar de olyan régi versekkel érkeztek, mint a „Ke-
az ablak párkányára, hogy a föle jöjjön fel. rekerdőn jártam…”, írtam gyorsan verset,
Látta, hogy két bakmacska összeverekedik amit később sokan elkértek. Nekem Gagy a
Egyik húsvétkor
a tetején, de olyan föle volt a tejnek, hogy szülőfalum, sokat jelent nekem, megírtam a
nem törött be – kacagja el a régi története-
kezdődött a verselés falu monográfiáját is. Lehettem volna tanító,
ket Péter bácsi. Fonjunk koszorút a világ körül, tanár, festőművész is, de nekem így alakult az
Közben a felesége is figyeli őt, megjegy- Igaz szeretettel övezzük körül. életem, a falu mindent megadott, amire szük-
zi párszor, hogy ő ezt ezerszer hallotta már, Foggal és körömmel harcoljunk, ha kell, ségem volt – mondja, verseit az Édes szülő-
de rövidebben is el tudná mondani, csak Hogy örökké éljen húsvét ünnepe. falum, Gagy cínű kötetben jelentette meg.
hagyja, hogy érvényesüljön, mert „szeret Békesség áldása maradjon ez házon, Ezelőtt tíz évvel a menyétől kapott ajándékba
dumálni”. Nemsokára Emma néni is képbe S akit megöntözünk, szépen virágozzon. egy laptopot.
kerül, hiszen Péter bácsi a katonaság alatt Húsvét ciklus 4. részlet – Meg tudom nyitni a Facebookot,
már küldte a szerelmes leveleket az akkor szemtől szembe tudok beszélgetni bárkivel.
tizenéves lánynak. falu a környéken, ahol táncot tartanak, Ismerem a Messengert, a Youtube-ról éne-
mikor megérkeztünk, már hallottam a keket keresünk, a feleségemmel énekeljük
Ötágú csillagot a bojár udvarára csárdást, szólt a cimbalom, bőgő, hege- közösen. Érdekel engem a világ, ha kíváncsi
Szülei segítségre szorultak az 50-es évek dű. A leányok fel voltak sorakozva, mint vagyok, a kereső minden kérdésemre vála-
elején, ezért családfenntartóként itthon ma- itthon. Megakadt a szemem egy leányon, szol. Szoktam böngészni a világ országait,
radhatott, hazavárhatta testvérét a katonaság- Juliskának hívták, elkértem a táncba. Ott fővárosait, nagyobb folyóit. Már rendeltem
ból. Időközben egyik nagy szenvedélyének aztán kifiguráztam gagyiasan magamat, Magyarországról egy négykerekű motorbi-
is élhetett, Ipó László festőművész mellett mert ha jó kedve van az embernek, ak- ciklit, elrendeztem mindent, reggel szóltam
kezdte bontogatni szárnyait. 1951-ben mun- kor ki kell rúgni! Összeismerkedtem, na- a fiamnak, hogy a határról el kellene hozni
kaszolgálatra vitték, majd egy Izvoare nevű gyon kedves családja volt, marasztaltak – számol be digitális kompetenciáiról Péter
településen töltött több időt. engem, de én búcsú nélkül eljöttem. Ezt bácsi. Tervei vannak még, hajlandó lenne
– Harminc magyar volt a századunkban, rótta fel nekem a levélben, erre sértődött elvégezni a középiskolát is, ha Gagyban erre
én kerestem direkt a románokkal a kapcsola- meg a feleségem. De ő még csak tizen- lehetőség lenne.
tot, hogy tanuljam meg jól a nyelvet. A nyolc
osztályommal elég előkelő helyen szerepel- Ez a kis falu volt számomra a nagyvilág,
tem, még ketten végeztek legalább ennyi isko- Nem hajtott soha más, nagyratörő vágy.
lát. Egy bojár házában voltunk elszállásolva, Itt megvolt mindenem, amit az Úr nekem adott,
ott kitalálta a hadnagy: az udvar közepén álló Örökségül, megőrzésre nektek ezt hagyom.
virágágyás helyére készítsen valaki egy ötágú Részlet a Csak egy morzsa c. versből
VIDÉKI ÉLET 12
Hivatali ügyintézés Telefonszám: 0266–220 024 Fax: 0266–220 010 VIDÉKI ÉLET
Kiadja: SZENTÁBRAHÁM KÖZSÉG
Mezőgazdasági osztály Szociális osztály Jegyző POLGÁRMESTERI HIVATALA
Fogadóóra: hétfő–péntek: 7.30–15.30 hétfő–péntek: 7.30–15.30 Szerkesztőség címe: 537010 Szentáb-
rahám 126. sz., telefon: 0266–220 024,
hétfő–péntek: 7.30–15.30 Katona Klára (0748–646 685) Szász Tünde Csilla (0740–249 267)
e-mail: primaria.avramesti@gmail.com
Kibédi Emil (0744–301 035)
Anyakönyvezés Könyvelőség
Pénztár Üzenem a Hivatalnak
hétfő–péntek: 7.30–15.30 hétfő–péntek: 7.30–15.30
Van olyan problémája, amire a Hivatal
hétfő–péntek: 7.30–15.30 Veres Dalma Klein Katalin (0748–406 076) megoldást, választ adhat? Észrevételeit
Fekete Piroska (0743–656 303) Elhalálozás esetén: 0757–805 611 küldje be szerkesztőségünk címére írás-
Önkéntes tűzoltóság ban, vagy a primaria.avramesti@gmail.
Major Lehel (0741–436933) com e-mail-címre.