Negyedik fejezet

Az evangéliumi hagyomány

1.
Bevezetés

Az anyagot kétféleképpen lehet rendszerezni: vagy időrendbe állítjuk a

hagyomány elemeit, vagy külön tárgyaljuk az egyes kanonizált könyveket.
Az utóbbi változatot fogjuk követni, mert rendkívül nehéz egyenként da-
tálni az evangéliumban szereplő mondásokat. A döntés mellett szól még
az is, hogy vállalkozásunk fő célja az őskeresztyénségben megjelenő szü-
lő–gyermek kapcsolat jellemzése, ezért nem feltétlenül szükséges a jézusi
mondásokról megállapítani, hogy a történeti Jézushoz kapcsolhatók, vagy
a második-harmadik keresztyén nemzedék elveit és gyakorlatát tükrözik.
Igyekszünk számos lehetséges értelmezést bemutatni anélkül, hogy bár-
melyiknél megállapodnánk, és ragaszkodnánk ahhoz, hogy azt és csak
azt lehet egyedül igaznak tartani. Jézusnak a tanítványi életről szóló ra-
dikális mondásait a legtöbb kutató eredetinek tartja, mégis jó okunk van
feltételezni, hogy Jézus ragaszkodott ahhoz a parancsolathoz, hogy tisz-
teljük szüleinket.
Először a szinoptikus evangéliumokat fogjuk tárgyalni, majd a negye-
dik evangéliumot. A szinoptikus szövegekkel foglalkozó egzegétáknak
meg kell nevezniük tanulmányaikban az általuk használt hipotézist. A
következő értelmezés mögött az az elképzelés áll, hogy minden egyes
perikópa és mondás esetében újonnan meg kell vizsgálni, hogy mi lehetett
az eredeti szöveg, és hogyan kapcsolódik a többi változathoz. Előfordul-
hat, hogy egy mondás Máténál, amely jelen van a hármas hagyományban,
régebbi Márknál, vagy a lukácsi változat független Márktól is és Mátétól
is. Ez egybevág a két-forrás elmélettel, amennyiben nyitva hagyjuk annak
a lehetőségét is, hogy Jézus mondásait az írásba foglalás után is terjesz-
tették szájhagyomány útján. A szóbeli hagyomány hatással lehetett Máté
és Lukács evangéliumára is. Az érvelést igyekszem úgy felépíteni, hogy a
két-forrás elméletet ellenző egzegéták is elfogadhatónak találják.
Gyakorlati megfontolásból először Márk, a legrövidebb evangélium
idevonatkozó szövegeit vesszük a másik két szinoptikusban található pár-
huzamokkal. Ezután rátérünk azokra a hagyományokra, amelyek Máté-
nál és Lukácsnál is megtalálhatók, végül az evangéliumok saját anyagát
tárgyaljuk. Ez az elrendezés egybevág a két-forrás elmélettel.
122 Az evangéliumi hagyomány

Lesznek rövid részek, amelyeket nem egyedül, hanem más, hasonló

tartalmú szövegekkel együtt elemzünk. Ezekben az esetekben a fenti sor-
rend változhat. Nem fogunk részletes elemzést végezni, de valamennyi
szövegmagyarázatra szükség lesz, hogy világosan értsük, mit mondanak
a szövegek a témáról.
Elöljáróban még meg kell említenem, hogy ez a kutatás hogyan kap-
csolódik Gerd Theissen elméletéhez, miszerint az első keresztyének köré-
ben jelentős eltérés mutatkozott két életforma: a vándorló karizmatikus
és a letelepedett gyülekezeti élet között (és ezzel együtt a szöveghagyo-
mányozásban két különböző „Sitz im Leben” alakult ki).1 Látni fogjuk,
hogy kutatásunk alátámasztja az itt megrajzolt képet. Megerősítést nyer,
hogy vannak Jézusnak olyan radikális mondásai, amelyek a szülők „elha-
gyásáról” szólnak; az első helyi gyülekezetekben megvalósuló családi élet
viszont egészen más képet mutat: a családok együtt vannak, és a gyerme-
keknek engedelmeskedniük kell szüleiknek. A szülő–gyermek kapcsolat
tekintetében azonban nem olyan nagy a különbség a kétféle keresztyénség
között, mint ahogy Gerd Theissen azt bemutatja. Másképp is lehet értel-
mezni azokat a szövegeket, amelyek a jézusi szemléletet családellenesnek
mutatják be (pl. Lk 14,26).2 Arra vállalkozunk, hogy bemutassuk, az őske-
resztyénségben ugyanaz az „általános szabály” érvényesült a szülő–gyer-
mek kapcsolatban, mint az Újszövetség pogány és zsidó környezetében: a
gyermekektől elvárták, hogy tiszteljék szüleiket. Úgy véljük, hogy Jézus
életének (és az ősegyház vándorkarizmatikusainak) radikalizmusa nem
gyengíti ezt az elvárást, hanem kijelöli annak a határait, amennyiben első
helyre teszi Jézust és az általa hirdetett Isten országát. Jézus és az Atya
egyedülálló kapcsolata azt sugallja, hogy végső soron az Atya akarata volt,
hogy a tanítványok engedelmeskedtek Jézusnak, és követték őt (bár az
evangéliumi hagyományoknak ezt a vonalát nem fogjuk itt részletesen
tárgyalni). Ha ez így volt, akkor még a szülők iránti tisztelet általános el-
várásának „korlátozása” sem példa nélküli a Jézus-mozgalomban, hanem
a korszakban előforduló legjellemzőbb korlátozást alkalmazták Jézusra is:

1
Ld. a „Wanderradikalismus”-ról szóló elemzését (első kiadás 1973-ban), 1989d. –
A letelepedett gyülekezetek jellemzését Korinthus példája alapján ld. Theissen 1989c
(első kiadás 1974-ben); különösen a „Liebespatriarchalismus” kifejezés magyarázatát
(1989c, 268–271).
2
Theissen ezt írja (1989d, 83): „A logionok távolabbról egy családellenes ethoszt kép-
viselnek. A stabilitas loci feladata a családi kapcsolatok megszakítását vonja maga után.
A követés feltétele az apa, anya, feleség, gyermekek, testvérek gyűlölete (Lk 14,26).”
Más alkalommal is hivatkozik a Lk 14,26-ra, és mindig szó szerint érti a „gyűlöletet”; ld.
pl. 1977, 185; 1989e, 42) – bár az utóbbi esetben (43) megjegyzi Theissen, hogy a paran-
csok („Gebote”) mindig radikálisabbak, mint maga a viselkedés. Az 1Kor 9,4–5-re utal,
miszerint a tanítványok magukkal vitték feleségüket; tehát nem szakítottak családjuk-
kal, ahogyan azt a Lk 14,26 alapján elvárnánk, ahol a feleségekről is szó van.
„Tiszteld apádat és anyádat!” 123

Isten fontosabb, mint a szülők. Ezt a tézist nagy számú újszövetségi szöveg-
rész alapos vizsgálatával kell alátámasztani, és ebből a kutatásból fogjuk
levonni azt a következtetést, hogy ezeket a szövegeket a környezetben ta-
lált elvárások (és korlátozások) fényében lehet legjobban értelmezni.
Előre kell bocsátanom, hogy egyetértek Theissennel, amikor kritizálja
azt a nézetet, miszerint Jézus radikális mondásait egy vándorló cinikus
filozófus megnyilvánulásainak lehet tartani. Theissen elismeri, hogy van-
nak „szerkesztésbeli hasonlóságok” a cinikus filozófusok mozgalma és az
első keresztyének között: mindkettőhöz hozzátartozik az otthonról, a csa-
ládról és a vagyonról való lemondás.3 Fontos különbség azonban, hogy a
filozófusok a természet és a törvény ellentétbe állítása miatt fordultak el a
bevett életformától. „Az őskeresztyén vándorprédikátorok ugyanazt tették
mitikus képekben, amennyiben a régi, kárhozatra ítélt világgal szemben
egy új világot helyeztek.”4
Az anyag természetesen osztható kétfelé. Azokkal a részekkel kezdjük,
amelyek egyértelműen előírják, hogy a gyermekeknek tisztelniük kell szü-
leiket; ezután azokkal a szövegekkel folytatjuk, amelyek első olvasatra a
szülők és gyermekek közötti ellenségeskedésről szólnak, nevezetesen ahol
a gyermekek nem tisztelik szüleiket. Kérdés, hogy ez utóbbiak arra utal-
nak-e, hogy Jézusnak és első tanítványainak az élete és tanítása olyasmit
tartalmazott, ami ellenkezett a szülők iránti tisztelettel.
Ebben a fejezetben olyan szövegeket részesítünk előnyben, amelyek va-
lódi szülő–gyermek kapcsolatot mutatnak be; nem használjuk az elvont,
családdal kapcsolatos szóképeket (pl. Isten mint „Atya”). Látni fogjuk,
hogy a páli korpuszban és az Újszövetség későbbi irataiban gyakrabban
szerepelnek a családi kapcsolatok átvitt értelemben; ezért az utolsó két
fejezetben ki fogunk térni ezekre a metaforákra.

2.
„Tiszteld apádat és anyádat!”

a) Az ötödik parancsolat az evangéliumokban • Az ötödik parancsolatot

– „Tiszteld apádat és anyádat!” – két helyen idézik a szinoptikus evangéliu-
mok, a szövegkörnyezet mindkétszer a Tízparancsolat megtartását sürgeti.5
Jézus és első követői ezt az ószövetségi szöveget meghatározónak tartották,

3
„Heimat-, Familien- und Besitzlosigkeit”, 1989d, 90.
4
Uő.
5
A Bibliában nincsenek beszámozva a parancsolatok, én most is Philónt követem
a számozásban. Megjegyzem, hogy a református hagyomány beosztása egyezik ezzel,
míg az evangélikus és római katolikus számozásban ez az „ötödik parancsolat” a „ne-
gyedik”.
124 Az evangéliumi hagyomány

és ehhez igazították életvitelüket. Vannak olyan szövegrészek, amelyekben

nem idézik az ötödik parancsolatot, de az emberek szavaiból és tetteiből
sejthető, hogy érvényesnek tartották magukra nézve. Ezek a részek megerő-
sítik, hogy Jézus és tanítványai egyetértettek azzal a környezetükben általá-
nosan elfogadott normával, hogy a szülőkhöz tisztelettel és engedelmesen
kell viszonyulni, és idős korukban megilleti őket a gondoskodás.
Az ötödik parancsolat először Mk 7,10-ben fordul elő a korbán peri-
kópában (7,9–13). Csak Máténál találunk párhuzamos igehelyet (15,1–9),
és itt is ugyanabban a szövegkörnyezetben áll: a megelőző és a követke-
ző perikópák is egyeznek Márkkal. Máténál ez a perikópa hosszabb, mint
Márknál. Az ötödik parancsolatot idéző versben vannak egyezések és el-
térések is. A legfontosabb közös vonás, hogy Máté és Márk is kétszer idézi:
a 2Móz 20,12a (vagy 5Móz 5,16a) után idézik a 2Móz 21,16-ot is (LXX;
in MT 21,17; vö. 3Móz 20,9, amelynek hasonló a tartalma). A második
idézet szó szerint megegyezik a két evangéliumban (ho kakologón patera é
métera thanató teleutató), és együtt tér el a 2Móz 21,16 Septuagintából ismert
változatától (ho kakologón patera autu é métera autu teleutései thanató). A ha-
lálbüntetés megfogalmazásában azért fordulhatott elő ez az eltérés, mert
ugyanazt a héber kifejezést – – a Septuaginta három egymást kö-
vető versben három különböző módon fordította; Máté és Márk pedig azt a
befejezést használja, amely a Septuagintában a következő versben szerepel.
Bárhogy is van pontosan, a lényeg az, hogy a második idézet a szülők iránti
tisztelet egyik konkrét megfogalmazása, amellyel már a környezet kapcsán
az előző fejezetekben is találkoztunk: „aki gyalázza apját vagy anyját, ha-
lállal bűnhődjék”. Az Újszövetség korában elítélték a szülőket szidalmazó
beszédet. Hozzátesszük, hogy az Ószövetségben ezt a mondást megelőzi
egy másik, amely szintén a szülők iránti tiszteletlenség egy módjáról szól:
„Ha valaki megveri apját vagy anyját, halállal bűnhődjék” (2Móz 21,15). A
Mk 7,10 és a párhuzamos hely, Mt 15,4 között a következő különbségek mu-
tatkoznak: Márk azzal vezeti be az idézetet, hogy „mert Mózes ezt mond-
ta”, míg Máté azzal, hogy „mert Isten ezt mondta” (egyes változatokban:
„Isten megparancsolta, mondván…”). Máténál sok kéziratból kimaradt a
birtokos névmás (tiéd) vagy az apa vagy az anya, vagy mindkettő után,
ezért a Nestle–Aland 27 (= NA27) szerkesztői mindkét esetben kihagyták
a főszövegből. Márknál mind a két helyen megjelenik (tima ton patera su kai
tén métera su), viszont ez csak az 5Móz 5,16a LXX szövegében van még így;
a 2Móz 20,12-ben csak az „apa” után szerepel.
Véleményem szerint Jézus szájából valóban elhangzott ez az ószövetségi
idézet.6 Jézus zsidó volt, ezért valószínűleg elfogadta a Tízparancsolatot.
Feltehetően zsidó és pogány kortársaival együtt vallotta, hogy a szülőket

6
Más véleményen van Harry Jungbauer, ld. 2002, 266.
„Tiszteld apádat és anyádat!” 125

tisztelni kell. A történet szerint Jézus vitába száll jeruzsálemi farizeusok-

kal és írástudókkal, és ekkor idézi az ötödik parancsolatot, amit Márk és
Máté verziója is megőrzött. Valószínűleg ez egy fontos eleme volt az ősegy-
ház Jézusról kialakult képének.
Azt is megállapíthatjuk, hogy maga a szöveg árulkodik arról, hogy nem
mindenki tartotta meg a parancsolatot. Jézus szembesíti ellenfeleit azzal,
hogy ki akarnak bújni a parancsolat teljesítése alól, és amikor erről írnak,
Márk a héber/arám „korbán” – templomi ajándék – szót, és annak pontos
görög megfelelőjét – dóron – használja, míg Máté csak az utóbbit.7 Márknál
ez áll (7,11–13): „Ti pedig azt mondjátok: Ha ezt mondja valaki apjának
vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel megsegíthetné-
lek, akkor már nem engeditek, hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért:
és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét hagyományotokkal, amelyet to-
vábbadtatok.” A 12. versben a „bármit tegyen” valószínűleg az idős szülők-
ről való gondoskodásra utal. A párhuzamos hely, a Mt 15,5 szerint a szülők
megsegítése nem más, mint tisztelet: „Ti pedig így tanítotok: ha valaki ezt
mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthet-
nélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és
anyját.” Itt arra látunk példát, amivel már az Újszövetség környezetében is
találkoztunk: az idős szülők elvárhatják, hogy felnőtt gyermekeik gondos-
kodjanak róluk, és akár még anyagilag is támogassák őket.
Ulrich Luz szerint kétféleképpen lehet szemlélni a Máté és Márk tör-
vényértelmezése közötti kapcsolatot:8 1. Máté szinte teljesen egyetért Márk-
kal abban, hogy az erkölcsi törvény nem vesztette érvényét, és a rituális
törvényt el kell utasítani (vagyis Máté csak stilisztikailag javítja Márkot);
2. Máté nem utasítja el a rituális törvényt, de úgy gondolja, hogy egyes
konfliktushelyzetekben a rituális törvényt megelőzi a szeretet parancsolata
és az erkölcsi törvény. Számunkra most nem érdekes, hogy melyik változat
az igaz. Mindkettőről elmondható, hogy Máté és Márk (és/vagy az általuk
képviselt közösségek) érvényesnek tartották az ötödik parancsolatot, és nem
támogatták annak megkerülését. Az ötödik parancsolat ezen a helyen arra
példa, hogy meg kell különböztetni Isten parancsolatait és az emberi ha-
gyományokat (vö. 7,8.13). Fontos azonban, hogy éppen a szülő–gyermek
kapcsolatról szól a példa. Ez arra utal, hogy az érintett terület különleges
helyet foglal el Isten tervében. A perikópában a „tisztel” (timan) ige jelzi ezt
a kapcsolatot: Istent csak szájjal imádják (6. v.), ami kiderül abból, amilyen
tiszteletlenül bánnak a szüleikkel (10–13. v.).9

7
U. Lutz 1996, vol. 2. 422, 49. lábjegyzet.
8
Uő. 418.
9
Ezt a gondolatot Gerd Theissen professzornak köszönhetem (Heidelberg, levél
2001. jan. 6.).
126 Az evangéliumi hagyomány

Láthattuk, hogy az Újszövetség korában milyen széles körben élt a tár-

sadalomban az az elvárás, hogy a szülőket tisztelni kell. Úgy tűnik, hogy
a diaszpóra zsidóság körében a két legfontosabb ószövetségi parancso-
latot Isten és a felebarát szeretetéről (5Móz 6,5 és 3Móz 19,18) gyakran
olyan formában idézték, hogy azzal Isten és a szülők iránti tiszteletre fi-
gyelmeztettek (ld. pl. Philón Spec. 2.235; Josephus C. Ap. 2.190; 2.206;
Pszeudo-Phókülidész. 8; Szibilla-jóslatok 3.593; Ariszteász 132; 228; JSirák
7,27–29).10 Például a Pszeudo-Phókülidész 8-ben ez áll: próta theon timan,
metepeita de seio gonéas. Itt is a görög timan szó szerepel, amit nemcsak az
ötödik parancsolat Septuaginta-fordításában találunk, hanem az Újszö-
vetség környezetéből származó számos más szövegben is. A szülőket meg-
illető tisztelet és a fent említett kettős parancsolat betöltése közötti össze-
függés világosan látszik a JSirák 7,27a és 29a versekben, ahol a következő
parallelizmust találjuk: „teljes szívedből tiszteld apádat…; teljes lelkedből
féld az Urat” (amint azt a harmadik fejezetben már bemutattuk).
Gerd Theissen szerint a jézusi hagyományban a „felebarát szeretete” a
kívülállókra is vonatkozik (ellenségek, idegenek, bűnösök), de ugyanak-
kor „összekapcsolódik a legközelebbi családtagok iránti szeretet megtaga-
dásával”.11 A Lk 14,26 példájára hivatkozik. Én ezt a verset másként értel-
mezem, ahogy azt később be is mutatom. Szerintem az első keresztyének
az ötödik parancsolatot és a felebarát szeretetének parancsolatát is meg-
tartották. Ez kitűnik a következő igerész elemzéséből (és a páli levelekről
szóló részből, vö. Róm 13,9).
Márknál a 10,19-ben is szó van az ötödik parancsolatról. A „gazdag
ifjú” perikópáját mind a három szinoptikus evangélium megőrizte (Mk
10,17–27; par. Mt 19,16–26; Lk 18,18–27). A „tiszteld apádat és anyádat”
parancsolatot Jézus mind a három változat szerint idézi.12 Egy olyan fel-
sorolásban szerepel, amely a Tízparancsolat más emberekkel kapcso-
latos részeit foglalja össze – ezt szokták második kőtáblának is nevezni.
A három változat tartalmában és sorrendjében eltér egymástól (és még
az egyes evangéliumi hagyományokon belül is vannak különböző olva-
satok), de abban megegyeznek, hogy a „tiszteld apádat és anyádat” pa-
rancsolatot a felsorolás végére helyezik.13 Az elhelyezéssel hangsúlyt is
adnak neki: az utolsó elem különösen fontos. A parancsolat szövegezése

10
Köszönöm Gerd Theissen professznak ezt a megjegyzést; ld. az 1997. ápr. 17-i
levelére tett utalásomat, 3. fejezet 12. lábjegyzet.
11
G. Theissen 1999, 66.
12
Harry Jungbauer szerint a parancsolat említése nem Jézustól származik, hanem
egy korai keresztyén „szerkesztőtől”, aki összeállította ezt a „katechetikai anyagot”
(2002, 282–83).
13
A kutatók különböző állásfoglalását a felsorolások közötti különbségről ld. Joel F.
Williams 1994, 144. 2. lábjegyzet.
„Tiszteld apádat és anyádat!” 127

is ezt a kiemelt szerepet erősíti meg: a mé-vel kezdődő tiltások után ezt
pozitív felszólításként fogalmazták meg.
Felidézzük, hogy Philón szerint ez a parancsolat nem véletlenül került
az Isten és a többi ember iránti kötelességek határvonalára. Hozzátesszük,
hogy a szinoptikus evangéliumokban a felsorolás utolsó helye szintén ki-
emelt pozíciót jelez. Egyetértek Joachim Gnilkával abban, hogy az ötödik
parancsolat (az ő számozásában a „negyedik”) hangsúlyozását a szülők
iránti társadalmi elvárások fényében kell értelmeznünk.14 A szövegből
nem tudunk meg semmit a Jézushoz forduló férfi szüleiről, de ha valóban
„gazdag” volt és „ifjú” (ahogy a különböző szinoptikus leírások összeveté-
séből kiderül), akkor az idézett parancsolatokban megszólaló társadalmi
kötelezettségek különösen is sokatmondóak lehettek számára: valószínű-
leg nem ölt meg senkit, de hogyan fordult a szegények felé, és hogyan
gondoskodott a saját szüleiről?15
A férfi saját állítása szerint betöltötte ezeket a parancsolatokat, és
Jézus ezt nem kérdőjelezi meg (Mk 10,20–21). Felmerül a kérdés, hogy
mi a kapcsolata ennek a szövegrésznek a következő perikópával, amely
arról szól, hogy a tanítványok mindenről mondjanak le Jézusért. Ezt
a perikópát azokkal a szövegekkel együtt fogjuk tárgyalni, amelyek a
Jézus és első tanítványainak családon belüli konfl iktusairól szólnak.
Most csak annyit jegyzek meg, hogy két lehetséges értelmezése van.
Elképzelhető, hogy az utóbbi perikópa értelmezi az előbbit, eszerint
a gazdag embernek is el kellett volna hagynia családját, és el kellett
volna adnia mindenét.16 Szerintem az első perikópa értelmezi a má-
sodikat: az ötödik parancsolatot meg kell tartani, és ezzel a háttérrel
kell magyarázni azt, hogy a tanítványok mindent adjanak fel Jézusért.
Máté a Tízparancsolat második felének felsorolása után, tehát a szülők
tiszteletéről szóló parancsolat után idézi még a 3Móz 19,18-at: „Sze-
resd felebarátodat, mint magadat!” Eszerint legalább Máté (és/vagy az ő
gyülekezete) szemében ezek a parancsolatok összetartoztak és egyaránt
fontosak voltak.

b) A szülők iránti tiszteletről árulkodó hagyományok • Más szinoptikus

szövegek alapján is feltételezhetjük, hogy a gyermekek betartották a szü-

14
J. Gnilka 1979, II/87.
15
David L. Mealand a perikópa kapcsán írta, hogy a „cinikus vándor koldusok és Jé-
zus vándorló tanítványai között… nem túl mély” a hasonlóság (1981, 71). Legfontosabb
érvei, hogy a cinikusok „nem éltek közösségben”, és nem „érdekelte őket Isten országa
és a mózesi törvények (Mk 10,19).”
16
Így gondolja pl. Harry Jungbauer, aki a következő cím alatt tárgyalja ezt a
perikópát: „A szülőkkel szembeni parancs felfüggesztése Jézus követésében a Márk
10,17–31. par. szerint” (2002, 275).